Történelem | Felsőoktatás » A tőkés gazdasági, társadalmi fejlődés sajátosságai Magyarországon

A tőkés gazdasági, társadalmi fejlődés sajátosságai Magyarországon Ausztria és Magyarország ún. gazdasági kiegyezést kötött: - vám és kereskedelmi szövetség - tízévente az országgyűlések által megújítandó A gazdasági közösség kölcsönös előnyökkel és hátrányokkal járt. A közös vámhatár és a közös valutarendszer lehetővé tette az áruk akadálytalanmozgását. A cseh és osztrák iparcikkek Galícia, Bukovina, Dalmácia ill. Magyarország piacán, az élelmiszerek, a nyersanyagok pedig a Lajtán túl városiasodottabb és iparosodottabb területein találtak vevőkre. A nyugati nemzetállamok egymás közötti viszonyában ismeretlen volt a tőkének és a munkaerőnek a monarchiabeli szabad áramlása. A Monarchiát európai színvonalú, egységes infrastruktúra és fejlett bankrendszer fogta össze, és élénk külkereskedelmet folytatott az európai országokkal. A birodalom egészére nézve ugyanakkor kedvezőtlen jelenség volt

a biztos piacból fakadó kényelmesség, a befelé fordulás. Ennek káros következménye a monopolhelyzetek kialakulása, a technikai és technológiai kihívásoktól való elzárkózás, a piaci versenyképesség beszűkülése és általában a gazdaság lassabb fejlődése lett. Magyarország nem választhatta meg szabadon gazdasági partnereit. A közös vámterületből fakadó előnyöket igazán kihasználni képes osztrák és cseh ipar versenye lelassította a magyar iparfejlődést, és eltorzította az ipar szerkezetét. Ez utóbbi legszembetűnőbb példája a magyarországi textilipar fejletlensége, illetve az élelmiszeripar tartós túlsúlya. Az önálló vám- és pénzügypolitika hiánya következtében a magyar kormányok pótmegoldásokra kényszerültek, így például az ún. ipartámogató törvények vagy vasúti díjszabás Ausztriától független gazdaságpolitikai eszközként való alkalmazására. Gazdaságpolitika Az állam feladata a vállalkozás,

a verseny és a kereskedelem szabadságának biztosítása. A korszak mégsem nélkülözte az állami beavatkozást Az állami beavatkozást az ipari (merkantil), illetve az agrár (agrárius) érdekeltségű társadalmi csoportok kevesellték, és a másik javára hajlónak tartották azt. A kormányzat igyekezett egyensúlyt teremteni az egyes érdekcsoportok között. Az egyre határozottabban követelő ipari köröket a kormány: ipartámogató törvényekkel kívánta lecsöndesíteni. Adó- és illetékmentességgel, kölcsönnel, majd segéllyel pártolták az osztrák és cseh konkurenciának kitett gyárakat. Az első ipartámogató törvény (1881. XLVI tc) hatására 208 új gyár létesült 1884-ben hozott ipartörvény (1884: XVII. tc) pedig átfogóan szabályozta az iparűzés és a kereskedés feltételeit, illetve a munkaadó és a munkavállaló viszonyát. A törvény szerint a magyar korona országai területén minden nagykorú – vagy annak nyilvánított

személy a törvénybe foglalt megszorítások figyelembevételével bárhol, önállóan és szabadon űzhetett ipart és kereskedést. -1- Az iparosoknak be kellett lépniük a kötelezően életre hívott ipartestületekbe. Az Ipar törvény szabályozta a tanoncok és a segédek helyzetét, és külön fejezete szól a gyári munkásokról. A munkaidőt 12-14 éves kor között legfeljebb napi nyolc, 14-16 éves kor közötti napi tíz órában állapították meg. Felnőtt munkások: reggel öt órától este kilencig, maximum. Vasút: A sűrűsödő vasúthálózat egyszerre volt feltétele és serkentője a termelés növekedésének. A vasútépítés 1873 évi válság átmenetileg ugyan megbénította, de elmúltával az megújult erővel folytatódott. A Monarchia pályahossza fele Magyarországon futott. A kormányzat a vasút gazdaságpolitikai jelentőségét fölismerve a nyolcvanas években államosításhoz kezdett. A „vasminiszter” Baross Gábor nevéhez

fűződő zónatarifa és árudíjszabás fordulatot hozott a magyarországi vasút történetében. A vasúti díjszabás a gazdaságpolitika fontos eszköze lett. A zónatarifa bevezetésével csökkent a viteldíjakból származó bevétel, de azt ellensúlyozta a növekvő utasforgalom. Az árudíjszabással a magyarországi termelők vasúti fuvarozást tették olcsóbbá és ezzel áruikat versenyképesebbé. A vasút húzóágazatként is hozzájárult a gazdasági növekedéséhez: jelentős keresletet támasztott fűtőanyagigényével és vasúti berendezés- és járműszükségletével. Nemcsak előmozdította a hazai szén- és vasércbányászatot, illetve a kohászatot és a gépipart, hanem jó ideig azok legfőbb megrendelőjének számított. Az államháztartás egyensúlyának megteremtése: A magyar állam eladósodottsága nem járt a gazdasági növekedés megtorpanásával, mert a beruházásokból származó haszon meghaladta az adósság törlesztési és

kamatterhét. A Tisza- kormány a nyolcvanas évek végén tett újabb erőfeszítéseket a költségek lefaragására. Wekerle nem annyira a takarékosságban, mint inkább az állami bevételek növelésében látott kiutat. A bevételek gyarapítására adóemeléseket hajtottak végre: növelték a bor, a sör, a cukor és a hús fogyasztási adóját (1887: XLVII. tc) Megemelték a bélyegés az örökösödés illetéket, majd drasztikusan emelték a szeszadót Az államháztartás egyensúlyának megteremtése 1890-91-re megvalósult. A gazdasági konszolidáció fontos elemét alkotta a Wekerle Sándor által kidolgozott valutareform, amelyet az osztrák, illetve a magyar törvényhozás 1892-ben fogadott el. A Monarchia áttért az aranyalapú valutára Az ezüst elértéktelenedése és az árfolyammozgása miatt erősen ingadozó forintot ezzel fölváltotta az értékálló korona, amely Európa egyik mértékadó valutája lett. A megkezdett adóreform, a

gazdaságélénkítő pénzügyi politika és a valutareform együtt segítette elő a magyarországi gazdaság látványos növekedését a következő másfél-két évtizedben. Szántóföldi termelés jellemzői: -2- - a magyar mezőgazdaságnak csak a Monarchia védett piacán volt monopolhelyzete - a szántók területe növekedett - növekedett a termésmennyiség is - visszaszorult az ugar (vetésforgó alkalmazása) Állattenyésztés: - parasztgazdaságokra alapozódott (a korszerű tartásmód, takarmányozás, fajtakiválasztás – viszont a közép- és nagybirtokon folyt) - istállózó állattenyésztés terjedése - fajtaváltás Gyáripar: - gőzgép használata (megsokszorozta az emberi munkát) - a század végén feltűntek a robbanómotorok és elektromotorok is. Élelmiszeripar: - nagyipari sörgyártás: Dreher Antal és Haggenmacher Henrik - a bor ára a filoxéria pusztítása miatt a magasba szökött - új gyárak alakultak: Nagykanizsán, Sopronban,

Nagyváradon - új cukor gyárak: Mezőhegyes, Szerencs, Selyp - Húsipar: jellemzője maradt a kisiparosok szerepe - iparszerű húsfeldolgozásért közvágóhidak létesítése ( Budapest, Miskolc, Szeged, Debrecen, Pápa stb.); szalámi gyártás volt a legfontosabb (szegedi Pick, és a budapesti Herz szalámi uralta a piacot) - Weiss Manfréd Művekben kezdődött az élelmiszerek iparszerű tartósítása (katonai célokra) - Malomipar: megőrizte az ágazaton belüli vezető szerepét - a lisztexport meghaladta a búzakivitelt - a malomipar technikai fejlettsége megelőzte az egész világot - ekkor Budapest volt a világ első számú malomipari központja a világon Nehézipar: - fellendült a kőszénbányászat (Magyar Általános Kőszénbánya Rt., Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. stb) - a kibányászott szén mennyisége nem fedezte a hazai szükségletet - acéltermelés központja: Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt.-hez tartozó Ózd - Állami Vasművek: Diósgyőr

- Gépipar: közlekedési eszközök gyártása (első hazai gyártású mozdony: 1873ban készült el) - vasúti kocsikat: Ganz gyárban és a győri Magyar Vagon- és Gépgyárban állítottak elő - Hajógyártás: Ganz-Danubius, Óbudai Hajógyár járt az élen -3- - Autógyártás: magyarországi úttörője: Csonka János volt; központja: Magyar Automobil Rt. -Villamosság: világviszonylatban elsőként épült ki a hazai villamossági ipar - elektrotechnikai iparban érdekelt a Ganz Villamossági Rt.: A világ első váltóáramú erőművét a Ganz-gyár építette föl Luzernban. ( Az általuk késztett váltóáramú villamos központok segítségével gyúltak ki a villanylámpák számos európai és tengerentúli városban) Társadalom: A polgári szabadságjogok és tulajdonviszonyok, a polgári jog- és intézményrendszer kiépülése a társadalom átrétegződésével járt. A polgári értékrend és életmód hatása alól egyetlen társadalmi réteg sem

tudta teljesen függetleníteni magát. Ezért tartjuk a korszak legfontosabb társadalomformáló elemének a polgárosodást. Az egyes társadalmi rétegeket nem egyformán érintette a polgárosodás folyamata. A későn induló polgárosodás természetes velejárójaként gyakran élt együtt a régi és az új: a hagyományos értékrend, életvitel és mentalitás a polgárival. A polgárosodó társadalom jellemzője a folytonos mozgás, az egyéni boldogulás keresése volt. A vagyon a gazdasági életbe emelhetett, de az korántsem jelentette a társadalmi, még kevésbé a politikai-hatalmi elithez való tartozást. Az egyénnek a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyét meghatározza vagyoni állapota, műveltsége és társadalmilag elismert szaktudása, de befolyásolta nemzetiségi és felekezeti hovatartozása is. A társadalom elit csoportjai: A nagybirtokosság volt a dualizmus kori társadalom meghatározó ereje. A kétezer főre tehető nagybirtokos (1000 kat.

Holdon felül) az összes birtokosnak töredékét alkotta, de az ő kezükben összpontosult az ország összes termőterületének az egyharmada. Hatalmas földbirtokkal 1848 után rendelkezhetett a nagypolgárság is. A politikai elithez tartozás társadalmilag elvárt minimuma az ország területi épségének és az állam egységét megtestesítő egy politikai nemzet eszméjének az elismerése volt. Arisztokrácia: - A társadalmi elit vezető csoportja, az arisztokrácia nem volt egységes. - Születési arisztokrácia: egyes családjainak több tízezer holdas birtokaik voltak, mások birtokai viszont felaprózódtak. – Hitbizományi rendszer – (Egy személy örökölte a birtokot, de annak jövedelméből a család többi tagjai rendszeres ellátást kapott.) -4- - A magyar arisztokráciának legmarkánsabb részét azok a családok alkották, amelyek hagyományosan részt vettek az ország közéletében. A dualizmus kori Magyarország politikai, kulturális és

tudományos életének is meghatározó szereplői voltak pl: Andrássy, Batthyány, Apponyi, Károlyi vagy a Széchenyi család tagjai. - Az arisztokrácia gazdasági erejénél, politikai hatalmánál és a műveltségénél fogva a társadalom élén tudott maradni. Továbbra is kivételes tekintélyt kölcsönzött számukra vagyonuk, kapcsolatrendszerük és tradícióik. Az „úri ezerholdasok”: - A nagybirtokosság legszámosabb és politikailag legtevékenyebb csoportja a hajdani köznemesség legvagyonosabbjai az ún. Úri ezerholdasok voltak - Ez megközelítően ezer család híd szerepet töltött be, mivel szoros kapcsolatban állt az arisztokráciával és a dzsentrivel is. - Nem birtoknagyság szerint, hanem inkább nemesi származású földbirtokosság összetartozás-tudata alapján szerveződött. - Ami megnövelte az „úri ezerholdasok” társadalmi, politikai súlyát, hogy egyszerre voltak az országos és a helyi politika, a gazdasági és kulturális élet

hangadói. Nagypolgárság: - A polgárság gazdasági hatalma és iskolázottsága révén a társadalmi ranglétra egyre magasabb fokaira hágott. - A nagypolgári elitet mintegy százötven család képviselte. Az ipari, kereskedelmi és pénzmágnások kezén igen rövid idő alatt hatalmas vagyon halmozódott föl. - Gyakran földet, és arisztokrata rangot vásároltak, birtokaikon kastélyt, a fővárosban palotákat építettek. - Az arisztokrácia nem fogadta fenntartások nélkül őket. Középosztály: - Az „úri középosztály” származása, társadalmi hovatartozása és vagyoni állapota szerint is igen sokszínű volt. - A magyar középosztály tagjait – az elfoglalt társadalmi státus, a betöltött tisztség, illetve a „tisztes polgári vagyon” mellett – sajátos értékrend, életmód és mentalitás fűzte össze. - Az úri középosztályba emelkedéshez önmagában nem volt elég sem a vagyon, sem a hivatal, sem a műveltség. Ahhoz magyarnak és

úrnak is lenni kellett! - Aki legalább érettségizett és egyéves önkéntes katonai szolgálatát kitöltve tartalékos tiszti rendfokozatot kapott, az már jó úton volt az úriemberség felé. - A formálódó magyar középosztály nem érte el, nem is érhette el a nyitottságnak, társadalmi kiegyenlítő szerepnek azt a fokát, amellyel egyengethette volna a társadalom feltörekvő rétegeinek szociális mobilitását. -5- Ennek oka egyrészt a kései indulásban keresendő, másrészt abban, hogy soraiba fogadott olyan társadalmi csoportokat, amelynek értékrendje kikezdhette a polgári erényt. Dzsentri: - Az elszegényedő, birtokait jórészt elvesztő, de társadalmi rangjához és úri életformájához makacsul ragaszkodó birtokos nemesség elnevezése. - Csak szűk része tudott az „ezerholdasok” közé emelkedni. - Akadtak köztük, akik sikeresen érvényesültek a szabadfoglalkozású értelmiségi pályákon (ügyvéd, orvos, mérnök), vagy állami

hivatalokat vállaltak, köztisztviselőként hozzájárultak a szakszerű, modern polgári közigazgatás kiépüléséhez és működéséhez. Kispolgárság: - iparosok, kereskedők, fuvarosok, borbélyok fotográfusok, pékek stb. vagy kistisztviselők, alkalmazottak, altisztek -Mindennapjaikat a szorgos munka, a megfontolt takarékosság, konszolidált életvitel hatotta át. - A kispolgárság dualizmus kori jellegadó csoportját a kisiparosok alkották. - Hajdani céhtagok közül kevesen emelkedtek a nagytőkés vállalkozók közé, a többség a kispolgárságba tagolódott be. - Kispolgárság létszáma bővült, nem volt nehéz bekerülni soraikba. Parasztság: - 5 hold alatti birtok tulajdonosai: „törpebirtokosok”: - nem tudtak megélni a föld terméséből, kénytelenek voltak munkát vállalni nagygazdáknál, uradalmaknál - 20-50 holddal rendelkezők a parasztság közbülső rétegét alkották. Családi munkaerőre támaszkodtak. - 50 holdnál több földet

birtoklók: napszámosokat, cselédeket alkalmaztak, ők alkották a község elöljáróságainak tagjait, gyermekeiket igyekeztek „kitaníttatni”. - Felvidék és Erdély: utaktól, távol eső, zárt hegyvidéki falvaiban szinte megállt az idő. Ennek köveztében nem jött létre, sem jómódú parasztság, sem számottevő föld nélküli népesség. Cselédek és napszámosok: - A föld nélküli vagy a család megélhetéséhez elégtelen földet birtokló agrárnépesség kénytelen volt máshol (is) munkát vállalni (pl. vasútépítkezéseknél, ármentesítési munkáknál vagy az iparban) - Uradalmi cselédek: a polgári korban is sokat megőriztek személyes függőségükből, kiszolgáltatottságukból. Nem a csekély készpénz, hanem az állandó munkaalkalom, az uraság által biztosított fedél, a terménybér és az -6- illetményföld, az állattartás lehetősége tette elviselhetővé az uradalmi cselédség gyakran szolgai helyzetét. - Cseléd és

gazda közötti viszony szabályozásáról, a gazdasági munkásokról és a napszámosokról címmel alkotott törvényről (1876: XIII. tc) A „cselédtörvény” a munkaadó és munkavállaló kötelezettségeinek törvénybe foglalásával enyhített a cselédek kiszolgáltatottságán, de lényegében megőrizte a gazda-cseléd kapcsolat patriarchális jellegét. -Summások: Férfiak, nők, kapával és sarlóval bánni tudó gyerekek elszegődtek az uradalmakhoz pénzért és természetbeni juttatásokból álló bérért az év öt- hét hónapjára. A munkaadó mentesült a cselédlakások építésétől és télen – mezei munkák szünetében nem kellett gondoskodnia elfoglaltságukról. - Mezei napszámosok: - részes munkások és alkalmi napszámosok: A bérmunkást megfizetni nem tudó, igásállatokat, szerszámokat, gépeket beszerezni hiánytalanul nem képes úri birtokosok részes munkásokat alkalmaztak. Fizetségük a termés meghatározott hányada volt Ipari

növényeket (cukorrépa, len, kender) és a szőlőt viszont pénzért művelték meg. - Kubikosok: a napszámosok sajátos csoportját alkották. Jellemzően a délalföldi megyék (Csongrád, Békés, Szolnok) föld nélküli szegény emberek álltak be a nagy mennyiségű föld megmozgatására kényszerülő folyószabályozások, gát- és vasútépítések munkásai közé. Pénzbeli fizetségüket az ásóval, lapáttal és talicskával fölszerelt kubikosok a kitermelt föld köbölje után kapták innen ered a nevük. Ipari munkásság: - Az ipari munkásság a 19. sz derekán nem volt a társadalom számottevő rétege Nem léteztek még azok az ipari központok, ahol a munkásság tömegei éltek volna. - A munkások többségét kisüzemek foglalkoztatták. - Jelentős tudatbeli és életmódbeli különbség volt például a falvakban, a kisvárosokban, illetve a nagy ipari központokban élők vagy a kisipari és a gyáripari munkásság között. - A munkásság

legképzettebb és legműveltebb rétege: a szakmunkásság. - A szakmunkások hozták létre és működtették az azonos szakmához tartozó szakegyleteit, majd a szakszervezeteket. A század forduló után a rokon szakmához tartozó szakegyletekből országos szövetséget hoztak létre. - Magyarországon a korszerű gépek alkalmazásához sokáig nem volt elegendő szakember. Külföldről települtek be munkások (olasz, német, cseh) - Hazai munkásság legfontosabb után pótlását a parasztság adta. - A modern nagyipari termelésnek megfelelően egyre több betanított munkást alkalmaztak. - Az ipar, azon belül a gyáripar gyors ütemű fejlődése és nagymértékű fejlődése a századelőn megnövelte a munkásság társadalmi súlyát. -7-