Politika, Politológia | Felsőoktatás » Politológia tételek, 2004

1 1. Tétel A politika fogalma és összetevői A politika öt-hatezer éve része az emberiség történetének. Összetevő mozzanatai: érdek, akarat, hatalom. A politika a hatalom megszerzésére irányuló tevékenység, eszköz jellegű a hatalomhoz képest. Csoportok, rétegek, közösségek, de elsősorban nagy társadalmi rétegek közötti viszonyok kezeléséhez kötődik, célja valamely osztály, réteg, csoport érdekeinek érvényesítése mások érdekeivel szemben. A politika komplex fogalma a politika legfontosabb funkcionális összetevőit foglalja magában. Összetevői: A, A politika tevékenysége hozzátapadó intézményekkel és társadalmi viszonyokkal együtt önálló társadalmi alrendszerré és tevékenységtípussá szerveződött, amely történelmileg alakult ki, és sajátos törvényszerűségek jegyében látja el társadalomirányító funkcióját a társadalmi reprodukció folyamatában. A politika érdekvezérelt akarati tevékenység és

társadalmi viszony. A politikai tevékenység célja a társadalmi reprodukciót vezérlő hatalom megszerzése, illetve megtartása. A politika létközege az osztály-, a csoport- és a közösségi viszonyok. A politikum és a politikai tevékenység lényegét tehát annak hármas mozzanatúságában: érdek-, akarat- és hatalmi összetevőjében mondhatjuk meg. B, A politika alapvetően és lényegileg érdekkonfliktusban lévő rétegek, csoportok közötti viszony, amely viszonyban az osztály- réteg- és csoportérdekek és konfliktusok koncentráltan fejeződnek ki. C, A politikai tevékenység középpontjában a hatalom, illetve a közhatalmat megtestesítő államhatalom megszerzése, a hatalom birtoklása és felhasználása áll. A politika, mint tevékenység, viszony és tartalom A politika sajátos tevékenység, amelyben az érdek-meghatározottság, az akarati tartalom és a hatalomra irányultság három mozzanata egymástól elválaszthatatlanul jelenik meg és

hatnak egymásra. E során sajátos tartalmú viszonyok, relációk jönnek létre a politika alanyai, a politikai tevékenységet kifejtők között. A politika és a politikai tevékenység ún. relációs kategóriák, mivel eleve másokkal közösen, másokkal szemben végzett cselekvések, amelyek speciális viszonyokat, politikai viszonyokat teremtenek a politika alanyai között. A politika sajátos tartalom is, amit gyakran politikumnak nevezünk, arra utalva, hogy ez a sajátos politikai tartalom nem politikai tartalmú tevékenységeket és viszonyokat átpolitizálhat, politikai tartalommal tölthet meg. A politikai tevékenység és a politikai rendszer bizonyos értelemben ma már a legtöbb társadalmi alrendszert és tevékenységtípust közvetlenül vagy közvetve determinálja. A közvetlen és túl erős politikai determináció megakadályozza az egyes társadalmi tevékenységek és alrendszerek saját törvényszerűségeinek, racionalitásainak az

érvényesülését, ezzel lerontva a politikai tevékenység és logika által túldeterminált társadalmi tevékenység és a rendszer működésének hatékonyságát is. 2 A politika alanyai 1, politikai névtelenek: a társadalomnak azok a tagjai és csoportjai, akik saját alapvető érdekeik felismerésére és megfogalmazására sem képesek, így a politikai életben, mint érdekhordozó és valamilyen célt akaró polgárok meg sem jelennek. Ők csupán tárgyai és nem alanyai a politikának. Nem járnak választásokra 2, politikától elforduló passzívak: vannak köztük a politikától tudatosan távol maradó csalódottak, akiknek határozott véleményük van, mégsem kapcsolódnak be cselekvően a politikai életbe. A közömbös-passzívak időszakosan vesznek részt a politikai életben A hedonista passzívak képesek eligazodni a politikai életben, de örömet nem okoz nekik a politikában való részvétel. 3, politikailag aktívak: erős közéleti

elkötelezettség, határozott célképzet, egyértelmű politikai világkép jellemzi őket. 4, hivatásos politikusok: szerepük csak akkor sikeres, ha a modern politikai szervezetek törvényszerűségeit ismerve és azokat kihasználva lépnek a politikai élet színpadára. 3 2. Tétel A politikai rendszer és működése Az amerikai politikaelmélet három fő elméleti alapja és összetevője: 1, A parsonsi strukturalista-funkcionalista társadalomfelfogás. 2, Az általános rendszerelmélet és annak fogalmi apparátusa. 3, Az óriási mennyiségű empirikus összehasonlító politikai rendszerelemzés és tipológia, amely az első két elméleti összetevőn alapszik. A politikai rendszer, mint a társadalom egyik funkcionális alrendszere: A társadalom egésze által ellátott négy fő funkció (reprodukciós, adaptációs, célkitűző, integrációs funkció) közül a politikai rendszer, mint a társadalom egyik funkcionális alrendszere a teljes társadalmi

struktúra azon csoportjaiból áll, amelyek összefüggésben állnak a vizsgált funkcionális tevékenységgel. A politikai alrendszer általános jellemzői: A, Minden politikai rendszernek politikai struktúrája van, amely nem más, mint a politikai interakciók legális mintái, a politikai cselekvések és intézmények legális struktúrája. B, Minden politikai rendszer ugyanazokat az általános funkciókat tölti be. Leonard Binder szerint minden politikai rendszer 2 elemből áll: 1. a hatalmi kapcsolatokból, amelyek a kényszerítő erőszak monopóliumából erednek. 2 a hatalmat legalizáló akciókból C, Minden politikai rendszer többfunkciós, tehát egyidejűleg többféle általános funkciót valósít meg. D, Minden politikai rendszer kevert (mixed) a politikai kultúra szempontjából. A politikai rendszer környezete és határa: A politikai rendszer környezete 2 részből áll: 1. a belső környezetből, amely az adott társadalom gazdasági, etnikai,

kulturális, ökológiai alrendszereit tartalmazza, és 2. a külső környezetből, amely a nemzetközi politikai rendszert jelenti. A politikai rendszer határa azokra a társadalmi konfliktusokra terjed ki, amelyeket politikailag oldanak meg. A politikai rendszer input és output kapcsolódása társadalmi környezetéhez: Easton az inputoknak 2 fajtáját különbözteti meg: 1. követelések, 2 támogatások A, Inputok a környezetből a politikai rendszer felé: I. Követelések 1. Javakra és szolgáltatásokra irányuló követelések Pl munkabér 2. Magatartások szabályozására irányuló követelések Pl közbiztonság 3. A politikai rendszerben, a politikai életben való részvételre irányuló követelések Pl. választójog 4. Szimbolikus követelések a politikai rendszer felé Pl az uralkodó és a hatalom megjelenítésének követelése. II. Támogatások 1. Anyagi támogatások Pl adók befizetése 2. A törvényeknek és a szabályoknak való engedelmesség 3.

Részvétel a politikai életben Pl szavazáson 4. A hatóságok felé irányuló tiszteletadás kinyilvánítása 4 B, Outputok (döntések és politikai akciók) a politikai rendszer felől: 1. Elvonások Pl adók, egyéb befizetésekre kötelezések 2. A magatartások szabályozása 3. A javak és szolgáltatások, valamint fontos státuszok elhelyezése, allokálása, elosztása. 4. Szimbolikus teljesítmények Pl politikai nyilatkozatok A politikai rendszer funkciói: I. Input (politikai) funkció: 1, A politikai szocializáció és toborzás A politikai szocializáció része az általános szocializációs folyamatnak. A politikai toborzás, mint a politikai rendszer funkciója nem szervezeti tagság toborzását jelenti, hanem az állampolgárok toborzása és beiktatása a politikai rendszer specializált és intézményes szerepeibe. 2, Az érdekek kifejezése: már a politikai rendszeren kívül elkezdődik. Történhet: a, intézményesített érdekcsoportok által

(törvényhozás, hadsereg) b, nem testületi érdekkifejezés útján (rokonsági, etnikai csoportok) c, törvényen kívüli eszközökkel (felkelések, tüntetések) d, testületi érdekcsoportok által (szakszervezetek, üzletemberek szövetségei) 3, Az érdekek csoportosítása: az egymást kiegészítő, egymással harmonizáló érdekek „összehozása”, kompromisszumos „összetalálkoztatása”. 4, Politikai kommunikáció: fenntartása és társadalmi méretű szervezése egyre fontosabb funkciója politikai rendszernek. II. Output (állami) funkciók: 1, Szabályozás, szabályalkotás, amelyet a „legitim erőszak monopóliuma” tesz lehetővé (képviseleti, önkormányzati szervek útján). 2, Szabályalkalmazás, a meghozott szabályok végrehajtása, a végrehajtás megszervezése. ( a közigazgatás funkciója) 3, A szabályok alapján való ítélkezés egyedi ügyekben (a bírósági igazságszolgáltatás funkciója) Átváltoztatási funkciók és

folyamatok a politikai rendszeren belül: Almond politikai rendszeren belül lejátszódó politikai átváltoztatási funkciói: 1, az érdekek és követelések kifejezése a politikai rendszeren belül 2, a különböző érdekek csoportosítása és kombinálása úgy, hogy politikai javaslatokká változzanak át 3, a politikai javaslatok átváltoztatása irányadó-hatalmi szabályokká 4, az általános szabályok specifikus esetekre alkalmazása 5, egyedi döntések hozatala az általános szabályok alapján 6, mindezekről az eseményekről (1-5) szóló információk átadása, áramoltatása a politikai rendszer struktúrái között. 5 3. Tétel A politikai értékek Az érték fogalma és funkciói Az értékek rendszert alkotnak és az egyes társadalmi alrendszerekhez kötődnek. Fajtái ez alapján: politikai-, erkölcsi-, vallási-, jogi-, tudományos-, gazdasági-, és oktatási érték. 1. Az érték választáson alapul, amelynek során tudatosan előnyben

részesítünk valamit, valamivel szemben. 2. Az értékek nem vállalt értékkategória-párokban fejezhetők ki és tudatosíthatók A demokrácia negatív értékkategória-párja: a diktatúra. Nincs diktatórikus demokrácia vagy demokratikus diktatúra. Egy diktatúrában nem tud kibontakozni és érvényesülni a demokrácia. A politikai értékek világából való példák: szabadság-elnyomás, egyenlőség-egyenlőtlenség, béke-háború, demokrácia-diktatúra, részvétel-közömbösség. 3. Az értékek funkció többrétűek, együttesen érvényesülnek, de egy-egy konkrét szituációban valamelyik funkció dominánssá válhat. A, Az értékek magatartás-befolyásolók. B, Az értékek értékmérőkként funkcionálnak, amelyek alapján pozitívan vagy negatívan értékeljük mások magatartását. C, Az értékek integrálják azokat az egyéneket, akik azonos politikai, vallási, erkölcsi értékeket választanak. D, Az értékeknek minőséget meghatározó

funkciójuk van. 4. Az értékek Sollen-jellegű objektivációk, melyek normatív jellegűek: általánosan megfogalmazottak, ismétlődően be kell tartani azokat, és be nem tartásukat szankcionálják. 5. Az értékek megfogalmazói, fenntartói, hordozói és továbbadói: valóságos társadalmi csoportok és közösségek. A közösségek teremtik, tételezik, fogadják és sajátítják el a szocializáció keretében az objektiválódott értékeket. 6. Az értékek társadalmi és történeti objektivációk Konkrét emberi céltételező tevékenységek eredményeként jönnek létre, fogalmazódnak meg. 7. Az értékek a mindennapi lét folyamataiban keletkeznek, mint speciális tudati objektivációk 8. Az értékek rendszert alkotnak, kölcsönösen feltételezve egymást, összekapcsolódva más értékekkel. Politikai értékrendszer-politikai értékek: A politikai rendszerhez kötődő értékek a társadalom politikai rendszer keretében objektiválódott speciális

értékkategóriák rendszereként. A szűkebb értelemben vett politikai értékek a politikailag tételezett alapvető társadalmi értékekből vezethetők le. Amilyen gyorsan lehet lepusztítani egy értékrendszert, annyira lassú egy új kiépítése. A politikai szféra alapértékei történetileg kialakult objektivációk, viszonylag állandó tartalmi összetevőik mellett koronként, társadalmi formációként változó, pontosuló elemek is vannak benne. Az objektiválódott politikai értékek normatív természetű követelmények rendszere A politikai értékek viselkedésregulátorként, értékelési alapként funkcionálnak. Elsődleges politikai értékek a demokráciákban: A politikai szféra alapértékei politikailag tételezett értékek. 6 Értékek a negatív értékkategória párjukkal: 1. a szabadság, vele szemben az elnyomás, a hatalmi önkény 2. az egyenlőség, vele szemben a társadalmi és a politikai egyenlőtlenség 3. a demokrácia, vele

szemben a diktatúra 4. az igazságosság, vele szemben az igazságtalanság 5. a humanizmus, vele szemben az embertelen politika 6. a béke, vele szemben a háború 7. a természetes emberi környezet, vele szemben a szennyezett környezet A politikai szabadság: a szabadság a legősibb és legalapvetőbb követelménye az embernek, mint társadalmi lénynek. A szabadságérték és –igény a társadalmi élettevékenység minden dimenziójában kinyilvánított és óhajtott értékkategória. A politikai szabadság alanyainak köre történetileg bővült ki: az egyéni szabadság mellett megjelent a közösségek szabadságának, majd a szervezetekbe tömörült állampolgárok szervezeti és szervezkedési szabadságának és az államok szabadságának a követelménye. A politikai szabadság reláció a politikai szabadság alanyainak egymás közötti kapcsolatrendszerét foglalják magukban. A legfontosabb relációk: A, az egyének egymás közötti viszonya, B, az

egyének viszonya közösségeikhez, C, a politikai közösségek egymás közötti kapcsolata, D, az egyének és a politikai közösségek viszonya az intézményesült állami hatalom szervezeteihez, E, az egyének és a politikai közösségek viszonya a saját és a nem saját szervezeteihez, F, a politikai szervezetek viszonya az intézményesült állami hatalom szervezeteihez, G, az államok viszonya egymáshoz. Ezek nem egyenlő értékűek, történetileg is fokozatosan váltak a politikai élet mindennapi relációivá. Az egyenlőségérték: a szabadság mellett, a demokratikus politikai rendszer másik alapértéke az egyenlőség. Egyenlőségértékek: 1. a gazdasági-tulajdonosi egyenlőség, 2. a politikai-állampolgári egyenlőség, 3. a jogi egyenlőség, 4. a kulturális egyenlőség, 5. az oktatási egyenlőség, 6. a nemzeti-etnikai egyenlőség, 7. a vallási-felekezeti egyenlőség, 8. az államok egyenlősége A politikai egyenlőségérték alanyai: az

egyének, közösségeik, a szervezetek, a politikai mozgalmak és az államok. A szűken értelmezett politikai egyenlőség tartalma: az állampolgárok, közösségeik, a politikai mozgalmak és szervezetek egyenlő joga a politikai életben való részvétel. A politikai egyenlőség garanciái közé tartozik a többség és a kisebbség jogainak védelme. Ezeket a jogokat és kötelezettségeket úgy kell meghatározni, hogy a kisebbség többséggé, a többség pedig kisebbséggé válhasson a politikai akaratok érvényesítésének demokratikus folyamatában. 7 A demokrácia, mint politikai érték: a demokrácia rendje, fegyelme és felelősségi rendszere szigorú, következetes és kiszámítható demokrácia: a szabadság és a politikai egyenlőség együttes érvényesülését biztosító hatalmi berendezkedés. Demokrácia Szabadság Egyenlőség Az igazságosság mint politikai érték: a politikai igazságosság speciális értékviszony, amelynek keretében

az értékelés tárgya a politikai rendszer egésze, az értékelés alanyai a társadalom politikai közösségei. Értékmérők: A, a politikai vezetés tételezett, programjában meghirdetett értékeit és értékkategóriatartalmait, B, a politikai hatalom gyakorlása során ténylegesen érvényesített értéktartalmakat, C, a politikai értékekkel szorosan összefonódó jogi és erkölcsi értékeket. A humanizmus értéke: lényege az emberközpontú politika. A humanizmus követelménye az emberi élet, az emberi szabadság az ember méltóságának védelmét, őrzését és kibontakozását sűríti magában. A béke, mint politikai érték: ellentéte nem a fegyveres harc, hanem a fegyveres harcnak az a fajtája, amely világháborúhoz vezet vagy vezethet, s amely az emberiség pusztulását vonná maga után. Leszármaztatott demokratikus politikai értékek: 1. A politikai életben való részvétel szabadsága 2. Az irányítók, a vezetők, a képviselők

felválthatósága 3. A nyilvános politizálás és a politikai nyilvánosság Legfontosabb összetevője a sajtószabadság. Összetevői: A, sajtóalapítás szabadsága, B, sajtó-előállítás szabadsága, C, sajtótermék terjesztésének a szabadsága, D, a sajtóban a véleménynyilvánítás szabadsága. 4. A politikai közösségek szerveződésének biztosítása 5. Az önkormányzat, mint politikai érték 6. A hatalom osztottsága az ellenőrizhetetlen hatalomkoncentráció elkerülésére 7. A politikai szféra értéke a sokféleség tolerálása 8. A politikai biztonság és a politikai megbízhatóság 9. A politikai szféra értéke és a politikai szolidaritás 10. A kollektivitás és a közösségi elkötelezettség 11. A politikai-hatalmi stabilitás megteremtése és megőrzése 12. A demokratikus politikai kultúra 13. Autonómia és szuverenitás 14. Sokféleségből demokratikusan megszerveződő egység 8 A politikai pluralizmus fajtái és területei:

Fajtái: A, filozófiai pluralizmus <-> filozófiai monizmus B, ideológiai pluralizmus <-> ideológiai monizmus C, tágabb értelemben vett politikai pluralizmus Összetevői: - érdek pluralizmus az érdekcsoportok pluralizmusa - a politikai nézeteke, törekvések és szervezetek pluralizmusa - a politikai kultúra pluralizmusa - a politikai hatalom pluralizmusa D, gazdasági pluralizmus <-> uniformizált, monolitikus gazdaság E, vallási és teológiai pluralizmus <-> vallási dogmatizmus és ortodoxia F, jogi és erkölcsi pluralizmus <-> monolitikus jog és erkölcsi rendszer G, értékek pluralizmus <-> monolitikus, totalitariánus társadalmi felfogás és gyakorlat 1, Filozófiai pluralizmus ( <-> filozófiai monizmus) Kettős jelentése van: A, többféle filozófiai nézet, eszmerendszer létezik egy adott társadalomban. B, a világ többféle lényeg, elv, szubsztancialitás hordozója, amelyek együttesen alkalmasak a világ

lényegi összefüggéseinek és folyamatainak a magyarázatára. 2, Ideológiai pluralizmus Három társadalmi metszetben vizsgálhatjuk: A, a társadalom ideológiai pluralizmusa azt jelenti, hogy a társadalom egészén belül többféle ideológia létezik. B, Az ideológiai pluralizmus szűkebb értelemben a politikai rendszer ideológiai többféleségére utal. C, Az ideológiai pluralizmus a legszűkebb értelemben az intézményesült egypártrendszereken belül meglévő ideológiai többféleségre utal. A politikai pluralizmus és összetevői: A politikai pluralizmus: az érdekpluralizmuson alapuló politikai nézetek, törekvések, célkitűzések sokféleségét jelenti. Magában foglalja az érdekpluralizmust, az érdekek politizációját és politikai kifejeződését lehetővé tevő politikai szervezetek és mozgalmak pluralitását, és az érdekkonfliktusok tudatosítását és végigharcolását biztosító ideologóiai pluralizmust. Kulturális pluralizmus:

magába foglalja a különböző vallási és etnikai csoportok kulturális sokféleségét is. Gazdasági pluralizmus: a gazdasági élet érdekpluralizmusát, az érdekek sokféleségét és versengését, a piacon versengő autonóm vállalkozók sokféleségét jelenti. Vallási és teológiai pluralizmus: a különböző vallások és teológiai iskolák egymás mellett létezését jelenti. Jogi pluralizmus: a társadalomban az állami jogalkotó szervek által alkotott és jogszabályként kihirdetett pozitív jog mellett létezik olyan szabályrendszer, amely társadalmi csoportokhoz kötődve jogszabályként funkcionál. Társadalmi pluralizmus: a társadalom különböző dimenzióiban és a viszonylag elkülönül alrendszereiben létező pluralitások komplexitását fejezi ki. A politikai pluralizmus elvi alapja: 9 1, Csoportpluralizmus: a társadalmi csoportok különbözősége megszüntethetetlen társadalmi jelenség, ebből eredően a politikai tevékenység

társadalmi hordozói és megvalósítói a társadalmi csoportok; 2, Az érdekcsoport-politika alapja és mozgatórugója a csoportok közötti érdekkonfliktus; 3, Az érdekkonfliktusok a döntési folyamatokban mutatkoznak meg elsődlegesen, ennek következtében a politizálás színtere a választási akciókról a döntéshozatali folyamatokra tevődött át; 4, A hatalmi-uralmi viszonyok csoportközi relációk, s nem egyének vagy osztályok közötti viszonyok. A pluralista demokrácia: A modern amerikai pluralizmus alapját jelentő értékek és elvek: 1, a politika alapja a heterogén társadalmi csoportok versengése a hatalomért; 2, alapvető cél a társadalmi sokszínűség és a csoportheterogenitás megőrzése; 3, az állam nem lehet más, mint a törvényes keretek között végbemenő érdekkonfliktusok végigharcolásának színtere; 4, egyetlen politikai erő sem kerülhet olyan hatalmi pozícióban, amelynek alapján kizárólagosan birtokolná az állami

hatalmat; 5, biztosítani kell a csoportok autonómiáját és szabad versengését; 6, az ellenfelek konfliktusaikat kölcsönösen elfogadott feltételek között és egymás önállóságának korlátozása nélkül oldják meg; 7, a versengő csoportoknak meg kell őrizniük integrációs hajlamaikat és el kell fogadniuk az alapvető pluralista elveket és módszereket; 8, a csoportoknak és az egyéneknek viszonylag erős konfliktustűrő képességgel kell rendelkezniük. A pluralista demokrácia legfőbb veszélye valamely csoport, párt vagy szervezet kizárólagos hatalomra kerülése. 10 4. Tétel Hatalom és legitimáció A politikai hatalom és társadalmi alapja A hatalom és társadalomtudományok egyik legnehezebben definiálható, legtalányosabb és legbonyolultabb kategóriája. A politikai hatalom egyik fajtája a hatalomnak, a politikai rendszer központi eleme. A politikai hatalom egyik társadalmi alapja a társadalom irányítási szükséglete, amelynek a

kielégítésére döntések meghozatalára feljogosított személyeket és szervezeteket hatalmaznak fel, s azok döntéseiket kikényszerítik. Másik társadalmi alapja az érdektörekvések, az igények és szükségletek ütközése során keletkező konfliktusok feloldása, az érdekek és szükségleti igények kielégítési rendjének, az anyagi és a szellemi javak kielégítésének, a hatalomból való részesedés rendjének a meghatározása. A hatalomfelfogások főbb típusai: A különböző hatalomfelfogások a hatalmi viszony valamilyen elemét, összetevőjét emelik ki és hangsúlyozzák, így azután szinte mindegyik hatalomfelfogás tartalmaz racionális elemet. 1, Misztifikált hatalom: azok az elméletek tartoznak ebbe a csoportba, amelyek a hatalmat irracionális, misztikus, definiálhatatlan jelenségnek tartják. 2, Behaviorális hatalom felfogás: a hatalmat sajátos viselkedési módnak tartja, amely valaki másnak a viselkedését előidézi, amit

anélkül nem tenne meg. E felfogás szerint a hatalom lényege: A viselkedése idézi elő => B viselkedését A viselkedése nélkül B nem viselkedne úgy, ahogy viselkedik. 3, Telelogikus, finalista felfogás: a hatalom célra irányultságát hangsúlyozza. A hatalom valamilyen cél elérésére és megvalósítására irányuló tevékenység. 4, Instrumentális hatalomfelfogás: a hatalmat különleges eszköznek tartja. A hatalom az erőszak alkalmazásának lehetősége, a befolyásolás különleges eszköze. 5, Strukturalista hatalomfelfogás: a hatalom=viszony, strukturális reláció, valamilyen rendszeren belüli viszony, különböző rendszerelemek között. A hatalom, mint sajátos viszony alapja a rendszert alkotó elemek elválása és az elvált elemek között sajátos strukturális viszony, hatalmi viszony létrejötte. 6, A hatalom egyenlő befolyás vagy uralom: a hatalmat sokan megfoghatatlan, definiálhatatlan kategóriának tartják, ezért helyette a

konkrétabb és kézzelfoghatóbb befolyásolás kifejezés használatát javasolják. A hatalom lényegét a befolyásoló képességben látják. 7, A hatalom lényege a döntések birtoklása. A hatalmat a döntések tényleges birtoklásával, a döntések intézményes rendjével azonosító felfogást főleg szociológusok képviselik. E nézet alapja az, hogy az érdekérvényesítés, az akaratérvényesítés, valamilyen cél elérése a politikai rendszerben döntéseken keresztül valósul meg. A hatalom forrásai és eszközformái: - a nyers erőszak és annak tényleges alkalmazása, - az erőszak és a büntető szankciók kilátásba helyezése tényleges érvényesítés nélkül is, - a félelem, főleg a kollektív félelem az erőszak, a büntető szankció érvényesítésétől, - a normatív szankció és a szabály elfogadásából eredő meggyőződés, - a szervezeti nyomás, mint elkülönült és intézményesült dologi erő hat a szervezeti hierarchiába

belépett személyek felé, 11 - a politikai hatalom forrása a demokratikus felhatalmazás, ami szabályozott és korlátozott döntési jogot biztosít, képviseleti és átruházott hatáskörben, - hatalmi forrás és eszköz az információ intézményes birtoklása és az információs többlet, - főleg az interperszonális és az informális dimenzióban érvényesülő hatalmi forrás és eszköz az intellektuális fölény, a több és a nagyobb szakmai tudás és ennek elismerése, respektálása, - a politikai szférában is fontos hatalmi forrás és eszköz a pénz, a vagyon, a javak felett rendelkezés, - sajátos hatalmi forrás a hiány, hiánygazdaságban a hiánycikkek, a javak elosztása feletti rendelkezés, - a politikai rendszerben is hatnak olyan hatalmi eszközök és források, amelyek nem politikai jellegűek és tartalmúak. A legitimáció fogalmi köre: A legitimáció, legitimitás kulcsfogalmak a magyar politikai szóhasználatban a XIX. Század

elején kialakult „törvényes uralkodó országlása” értelemben maradt fenn. A legitimitás szociológiai átértelmezése: A normatív értelmű legitimitás fogalom új tartalommal való megtöltése már a múlt század második felében megindult. Egyik előfutára J Friedrich Stahl, a monarchia lelkes híve, szinte akaratán kívül nyúl mélyebbre az általa támogatott államforma legitimitásának normatív értelmezésébe. Ő a monarchia sajátos igazolásához kötötte a legitimitást Gaetano Mosca már a történelem menetében létező politikai hatalmak igazolása elveinek egész palettáját adja. Max Weber fogalmazza meg a legitimáció szociológiai értelmezését. Legitim egy uralom, ha az adott társadalom elfogadja azt. Három tiszta esetet különít el: racionális-legális, tradícionális és karizmatikus legitimációt. Robert Michels a karizmatikus legitimációra vonatkozó fejtegetésekből indult ki és a fasiszta hatalomgyakorlással adekvát

igazolást dolgoz ki. Johannes Winckelmann a legalitáson nyugvó legitimációt veszi kritika alá. Ha a választásokon, törvényeken nyugvó állami berendezkedés mögöttes legitimációs elveit akarjuk összefoglalni, vissza kell nyúlnunk a felvilágosodás irodalmához, ahol még expliciten találhatjuk meg ezeket. Theodor Eschenburg a német állami berendezkedés, vizsgálatánál előzetesen alaposan végigfutja az újkorig a hatalmak legitimációjának változásait, de jellemző, hogy korunk legitimációját szinte nem is érinti. Slymour Martin Lipset kettébontja a modern államok stabilitásának alapjait az adott állam hatékonyságára és ezen túl legitimitására. Carl J. Friedrich vitába száll Lipset elképzeléseivel, és fölöslegesnek tekinti korunkban az értékeken alapuló legitimációt. Joseph Rotschild elismeri a politikai rendszer hatékonyságának legitimáló hatását, de csak a társadalom alsóbb néptömegei előtt. Az értelmiség felé

azonban csak a materiális javakon túli értékeknek megfelelés hozhatja létre a legitimitás hitét. 12 5. Tétel A politikai pártok A modern pártok kialakulása A XIX. és a XX században alakultak ki Viszonylag későn váltak a politikai élet szereplőivé Hume korának pártjait két nagy csoportba sorolta. 1 a „személyes párok” csoportja, 2 a valódi pártok, amelyeken belül elkülönítette: a szimpátián alapuló pártokat, a közös elveken alapuló világnézeti pártokat és a közös érdekeken alapuló érdekpártokat. Moisei Ostrogorski az állandóan működő „szervezett pártok” betiltását javasolta. Robert Michels szociológiai elemzései alapján arra a következtetésre jutott, hogy a demokrácia működtetéséhez pártokra van szükség. Bluntschli a vallási-politikai pártokat szektásodási hajlamuk miatt, az etnikai pártokat, a törzsi, regionális-területi pártokat és a rendi pártokat nem tekinti szerencsés képződményeknek,

mert a társadalom integrációjával szemben a társadalomban és a politikában meglévő szakadékokat mélyíti el. Antonio Gramsci nem a pártokat általában, hanem a pártok torz fejlődését, ennek a torzulásnak a következtében kialakult bizonyos párttípust, a „totalitariánus pártot” és pártfejlődést tartotta a demokrácia legfőbb veszélyének. A modern pártot mint szervezett és kollektív politikai erőt a politika leghatékonyabb és legsikeresebb szereplőjének, a modern politikai élet „új fejedelmének” nevezte. A pars pro toto elve A párt elnevezés a latin pars, vagyis rész szóból ered, s arra utal, hogy minden párt csak a társadalom egy részét képviseli, soha nem az egészét. A pars pro toto elve azt jelenti, hogy a párt ugyan a részt képviseli, de az egészre kíván hatni. A párt alakító, szervező tevékenysége a társadalom egészére irányul. Minden pártban megvan az egyetemessé válás igénye, az, hogy saját magát a

társadalom egészét reprezentáló szervezetként és politikai erőként fogja fel. A pars pro toto elve nemcsak a pártokban szervezett politikai erővé integrált politikai akarat „szertelenné válási” hajlandóságára utal, hanem arra is, hogy a pártok nem egyetlen politikai részterület befolyásolására vagy feladat és cél megvalósítására kapnak felhatalmazást a választóiktól, hanem átfogó, minden fontos társadalmi szférára kiterjedő politika megvalósítására kaptak felhatalmazást. A modern politikai pártok történeti típusai és alakváltozásai 1, Honorácior pártok: a hivatali igénykielégítés tartja össze. Tipikus protopárt, a modern pártok előfutára. Hivatásos politikusok parlamenti pártja 2, Képviselők pártja: a megkülönböztetés a modern pártok kialakulásának idejére nyúlik vissza. 3, Szervezett párt: az állandósult pártszervezet, apparátus kialakulására és meglétére utal. A párt szervezete, tagsága és

tevékenysége stabil és állandó. 4, Tömegpárt: a világnézeti azonosság köti össze, a tagjai és az apparátusa élteti, szemben az elit pártokkal. Racionális és hierarchikus szervezete van 5, Világnézeti párt: közösen elfogadott ideológiája, világnézeti elvei vannak, s a tagok azt ismerik és elfogadják. 6, Programpárt: nincsen közösen elfogadott ideológiája, csak konkrét programpontokba foglalt célkitűzései. 7, Érdekpárt: a tagjait világosan megfogalmazott közös érdekek kötik össze, szemben a szimpátia- és az elvpártokkal. 13 8, Baloldali, jobboldali és centrumpárt: relatív besorolás, és a pártok egymáshoz való viszonya alapján kialakított tipológia. 9, Osztálypárt: rétegpárt, csoportpárt, rendi párt. 10, Területi párt: szemben az országos párttal. 11, Alkotmányos és forradalmi pártok: elfogadják és betartják a politikai rendszer szabályit, jogi kereteit, továbbá a társadalmi berendezkedést, míg a

forradalmi pártok a rendszer felszámolására és új társadalmi berendezkedés kiépítésére törekednek. 12, Kormánypárt és ellenzéki párt: ezen belül van a koalíciót vezető és koalíciós partner párt. 13, Világnézeti párt: ezen belül konzervatív, liberális, szocialista-szociáldemokrata, keresztény, kommunista és fasiszta pártok. 14, Parlamenti párt: parlamenti képviselettel rendelkezik. 15, Rugalmas és merev párt: a párton belüli fegyelemre utal. 16, Gyűjtő párt: minden társadalmi réteg szavazóiért verseng. 17, Demokratikus, oligarchikus, totalitariánus pártok. 18, Totalitariánus, autoriter, pragmatikus párt. 19, Állampárt: közvetlenül állami-közhatalmi jogosítványokat gyakorol. Összefoglaló csoportosítás: I. Protopártok: ide tartoznka a honorácior pártok. II. Szervezett párt: a modern pártok első igazi formája. Országos érhálózatot épít ki, apparátusát állandósítja. III. Tömegpárt: részben a szervezett

pártokkal együtt alakult ki. Tipikus megjelenési formái az osztálypártok, a világnézeti vagy ideológiai pártok. IV. „Catch all” pártok: az ’50-es, ’60-as években jöttek létre. V. A totalitariánus pártok: két fő fajtája a fasiszta és a bolsevik típusú kommunista pártok. A modern pártok általános jellemzői és funkciói A politikai pártok általános vonásai: 1, A pártok nem állami szervezetek, az állami szervezeti rendszeren kívül jönnek létre, a parlamentben és az önkormányzati képviseleti szervezetekben működnek, de nem a parlamentben vagy más képviseleti szervezetekben szerveződnek. Az állami alkalmazottak meghatározott köreihez tartozók nem lehetnek pártok tagjai. Általában nem lehetnek tagok a bírák, ügyészek, a hadsereg hivatásos tagjai. 2, A pártok nem rendelkeznek közhatalmi jogosítványokkal. A pártok nem hozhatnak az állampolgárokra általánosan kötelező vagy egyedi kötelező határozatokat, jogi

normákat, döntéseket. 3, A pártoknak önkéntes alapon szervezett és nyilvántartott tagságuk van. A pártba be- vagy kilépés szabad egyéni akarat-elhatározáson alapul. A pártba belépést a párt programjának, alapszabályának, általános dokumentumainak az elfogadásán túl más feltételekhez általában nem kötik. 4, A pártok tevékenysége, belső felépítése és szervezete, működésének jellege és területe jogilag nem szabályozott. 5, A pártoknak általuk kidolgozott saját programjuk, ideológiájuk, értékrendjük van. Ezek általában írott dokumentumokban találhatók, de nem feltétlenül. 6, A pártoknak jelölt- és listaállítási joguk van az országos és a helyi állami-képviseleti választásokon. 7, A modern pártok szervezett pártok. A párt racionálisan megszervezett és hierarchizált gépezet, amelyben érvényesítik a munkamegosztás s a koordinálás szervezési elveit. A stabilizálódott pártokon belül 4 strukturális elem

különül el: 14 A, A pártvezetés, ami választott vagy kinevezett vezetőkből, testületekből áll. B, A párt apparátusa, amelynek tagjai a pártban mint munkaszervezetben, professzionális politikai munkát végeznek, általában díjazás ellenében. C, A szakértők, tanácsadók, aktivisták köre, akik nem tartoznak a párt apparátusába, hierarchikus függőségük nincs, nem állnak a párttal munkaviszonyban. D, A párttagság, amely önmagában nem szervezett erő, de a párt országos szervezeti hálózata, alapszervezeti és testületi szervezetei révén összetartott szociológiai csoport. 8, A modern pártokra a stabilitás jellemző. A stabilitás követelménye időbeli, szervezeti és a tagság stabilizálását jelenti. 9, A pártok célja: a politikai hatalom megszerzése vagy megtartása, befolyásolása. 10, A modern pártok többfunkciós szervezetek. Az egyes funkciók részfunkciókra és feladatokra bonthatók. A modern pártok funkciói 1, A

pártok legfontosabb funkciója: nyilvános és szabályozott versengés a hatalomért. A hatalomért folytatott versengés nyilvános és szabályozott jellege egyrészt kiszámíthatóvá és ellenőrizhetővé teszi a legélesebb hatalmi versengést is, másrészt megakadályozza, hogy valamelyik párt kizárólagos hatalomra jusson. A politikai versenyszabályok betartásának legfőbb őrei maguk a versengők. 2, A politikai vezetők toborzása, kiválasztása, szelektálása és felkészítése, képviselőjelöltek állítása. A politikai pártok politikai mobilizációs csatornaként is funkcionálnak Szervezeti kereteket biztosítanak a hivatásos politikussá váláshoz, intézményes kereteket adnak a politizáláshoz szükséges szakismeretek és készségek elsajátításához. A pártok politikai rekrutációs és mobilizációs funkciója erős tartalmi, a politikai vezető réteg összetételét meghatározó funkciót tölt be. 3, Az érdekek integrálása és

képviselete. A társadalom érdekstruktúrájának és érdektagoltságának a megjelenítése és artikulálása a politikai rendszerben nem kizárólag a pártok feladata, de minden párt érdekek által meghatározott politikát folytat, amit leginkább politikai programja, konkrét követelései és döntési javaslatai fejeznek ki. 4, A pártok közvetítő funkciója. A pártok érdekintegráló és képviseleti, továbbá politikai rekrutációs és propagandafunkciójuk révén szinte minden társadalmi alrendszerrel kapcsolatba kerülnek. 5, A pártok kormányzati funkciója. A modern pártok a kormányzati hatalomért folytatják a politikai versengést. A kormányzati hatalmat megszerzett párt(ok) demokratikus kötelezettsége a kormányzati apparátus és szervezetek, a kormányzati hatalom működőképes állapotban való átadása, az új kormányzó párt(ok) kormányzati hatalmának elismerése. 6, Politikai döntési funkció. A pártok funkciója politikai

döntési alternatívák, jogszabály- és törvénytervezetek kidolgozása, nyilvános vitára bocsátása. A pártok döntési funkciója a párton belüli szervezeti döntés-előkészítés folyamatában és az állami képviseleti szervezetekben és testületekben jelenik meg. 7, a pártok választási funkciója. A választási funkció összetett pártfunkció, amelybe beletartozik a választási rendszer meghatározása, amely a pártok megegyezésén alapul, bár kétségtelenül szerepet játszhatnak más tényezők is a választási rendszer meghatározásában. A választási funkció része a jelöltek állítása és versenyeztetése, választási programok kidolgozása. 8, A közvéleményt befolyásoló és politikai információs funkció. A pártok közvéleményt befolyásoló szerepének hatékonysága nem függ közvetlenül össze választási eredményeikkel és kormányzati vagy ellenzéki pozíciójukkal. 15 A pártok politikai információs funkciója

nemcsak a párttagokra terjed ki, hanem a társadalom érdeklődő-csoportjaira és népességére is. 9, A pártok politikai szocializációs funkciója. A politikai pártok a politikai kultúra alakítói, terjesztői és átadói is. A politikai szocializáció folyamatában önálló szocializációs ágensként működnek a politikai pártok. 10, A pártok nemzetközi funkció. A nemzetközi pártszervezetek nem fölérendelt szervezetek az egyes országok pártszervezetinek, de politikai állásfoglalásaik, ajánlásaik jelentősen befolyásolják a nemzeti pártok tevékenységét. Önálló nemzetközi szervezete van a szocialista, a konzervatív, a liberális, a radikális és a nemzeti-népi pártoknak. A pártrendszerek és a pártrendszerek típusai A pártrendszer egy adott politikai rendszerben létező és funkcionáló pártok összessége. A pártrendszer mindig hierarchizált rendszer, amelybe erős, gyenge, közepes erejű és nagyságú pártok működnek. A

pártrendszer történetileg változik, illetve, ha a pártrendszer keretei, pártjainak száma, politikai arculata viszonylag stabil is, a rendszert alkotó pártok hatalmi súlya, kormányzati pozíciója, befolyása állandóan változik. A pártrendszer legfőbb, a rendszert összetartó eleme a politikai hatalomért való versengés. A pártrendszer környezetének összetevői: 1, Az állami szervezetek rendszere. 2, A jogrendszer, a pártok tevékenységének keretei, megalakulásuk feltételeit szabályozó jogi normák. 3, A nem állami és pártnak sem tekinthető érdekképviseleti szervezetek. A pártrendszerek típusai I. A pártok száma alapján: 1. Egypártrendszerek 2. Kétpártrendszerek 3. Többpártrendszerek (általában 3-5 versengő párt) 4. Sokpártrendszerek (5-8 vagy több párt esetén) II. A párt és az állami szervek egymáshoz való viszonya alapján kialakított tipológia 1. Államközpontú politikai rendszerek pártrendszerei 2. A modern pártelvű

politikai rendszerekben működő pártrendszerek 3. A párközpontú politikai rendszerek pártrendszerei III. A hatalom birtoklásának módja alapján 1. Monopolisztikus vagy totalitariánus pártrendszerek Egyetlen párt kizárólagos hatalma érvényesül, zárt pártrendszer, mert új pártok nem alakulhatnak, a politikai versengés kizárt. 2. Hegemonisztikus pártrendszerek Az egypártrendszerek pragmatikus és fellazult rendszere, amelyben versengő pártok ugyan nem működhetnek, de csökken az ideológiai uralma és dominanciája. 3. Pluralista-versengő pártrendszerek Nyílt és szabályozott politikai versengés folyik a hatalomért, a pártrendszer nyitott, tehát új pártok alakulhatnak, a kormányzati hatalomban a váltás lehetősége reális. IV. A pártrendszerek koncentráltsága alapján többféle tipológia ismert Duverger csoportosítása szerint: 1. Dekoncentrált, versengő többpártrendszerek 2. Koncentrált, versengő kétpártrendszer (USA, Anglia,

Új-Zéland) 16 3. Koncentrált egypártrendszer (a volt szocialista országokban) Ezt tovább finomította a pártok belső struktúrája alapján: 1. Merev kétpártrendszerek (szigorú elválasztottság és szavazási fegyelem érvényesül a pártokban pl. Anglia kétpártrendszere) 2. Rugalmas kétpártrendszerek (az elválasztottság kevésbé éles, nincs szigorú szavazási fegyelem, pl. USA pártrendszere 3. Áltöbbpártrendszerek (valódi verseny nincs, pl az NDK, Bulgária, Lengyelország pártrendszerei a szocializmus évtizedeiben) 4. Valódi többpártrendszerek Giovanni Sartori a pártrendszerek koncentráltsága és polarizáltsága alapján megkülönböztet: A, Nem versengő pártrendszerek 1. Egypártrendszerek, amelyek belső hatalmi szervezetük alapján lehetnek: - totális - autoriter - pragmatikus egypártrendszerek. 2. Hegemón pártrendszerek amelyek lehetnek: - ideologikus - pragmatikus pártrendszerek. B, Versengő pártrendszerek 1. Predomináns

pártrendszerek 2. Kétpárti rendszerek 3. Mérsékelten pluralista pártrendszerek 4. Szélsőségesen pluralista pártrendszerek C, Atomizált pártrendszerek A tipológia legfontosabb ismérve nem a pártok száma, hanem a pártok egymás közötti interakciója, politikai-hatalmi viszonya. Sartori a pártrendszeren belül különbséget tesz az ún „releváns pártok” és a „nem releváns” pártok között. Előbbiek azok, amelyeknek vagy kormányzási potenciáljuk van, tehát tagjai a kormánykoalíciónak, vagy reális esélyük van arra, hogy azzá váljanak, akár átmenetileg is. A, Nem versengő pártrendszerek 1. Az egypártrendszerek: a nem versengő pártrendszerek azok, amelyekben a hatalmi rendszer és a szabályozás csupán egyetlen párt létét, működését engedi meg. Jellemzőik: 1. Ideológiailag: A, Totális: erősen kényszerítő, erősen ideologizáltan működik, megköveteli az ún. feszített politizálást, állandó fejlődést hirdet és

követel. B, Autoriter: kisebb ideológiai intenzitású, a kényszerítés lazább, de még ez is kizár minden más jellegű politikát, mint azt, amit az uralkodó párt hirdet. C, Pragmatikus: a fenti jellemzők gyengesége jellemzi, ugyanakkor együttműködő vagy aggregatív jellegű is. 2. Belső és külső csoportokkal való viszonyaik alapján A, totális: minden külső és belső csoportautonómiát megszüntet. B, Autoriter: minden csoportautonómiát elismer de facto, de összességében korlátozó. C, Pragmatikus: nyitott az alcsoportok tekintetében és a periférián bizonyos autonómiát is enged számukra. 3. A rendszer központi eleme a diktátor, amelynek jellemzője 17 A, Totális: korlátlan és előre kiszámíthatatlan hatalom. B, Autoriter: korlátlan, bár részben előre kiszámítható. C, Pragmatikus: a korlátozó erőkkel folyamatosan alkudozik, a megkötött alkuk korlátozzák hatalmát. 4. Érdek-becsatornázás tekintetében A, Totális: minden

érdektörekvést és pluralitást elfojt, jellemzője az elnyomás mechanizmusa. B, Autoriter: az érdekkifejezés funkcióját kizárólagosan kisajátítja, a kizárás eszközével él. C, Pragmatikus: beszámításos módszerrel figyelembe vesz bizonyos érdekeket, felszívja azokat. 2. A hegemón pártrendszerek Ebben másodosztályú, nem igazi pártok is működhetnek. Nem enged versenyt a pártok között a hatalomért. Így a többi párt csak létében engedélyezett, az ellentmondás, a hatalmi harc nem engedélyezett számukra. Emiatt a hatalmi pozíciókat felváltani nem lehet Két típus van a hegemón pártrendszereken belül: ideologikus és pragmatikus. Előbbi elnyomóbb típus, utóbbinál viszont van némi esély a versengő szisztémába történő átmenetre. Előzőre Lengyelország, utóbbira Mexikó lehet példa. B, Versengő pártrendszerek 1. A predomináns pártrendszer Első lényeges jellemzője, hogy valóságos, versengő többpártrendszer. Független

pártok harcolnak benne egymással a hatalomért. A kisebbségi pártok így nem a többségi párt engedélyével és általa meghatározott keretek között működnek, hanem legális és legitim módon. A predomináns pártrendszer tehát olyan több, mint egypártrendszer, amelyben a hatalmi rotáció ténylegesen nem következik be, mivel egy párt huzamos ideig képes birtokolni a parlamenti helyek többségét. E rendszereknél általában nagy a pártok be- és kilépési aránya. Nem nevezhető predominánsnak az a pártrendszer, amelyben tartósan nem egy párt, hanem pártok koalíciója tartja kezében a kormányzati hatalmat. Igazi predomináns pártrendszerek: India, Japán, Uruguay, Törökország. 2. Kétpártrendszerek Igazán tisztán csak Angliában, az USA-ban és Új-Zélandon találjuk meg. Kibővítve és enyhítve a feltételeket esetleg Ausztráliát és Kanadát sorolhatjuk még ide. Kétpártrendszerről akkor beszélhetünk, ha: 1. Két párt van versenyben

a megszerezhető parlamenti helyek abszolút többségéért 2. A két párt közül a nyeréskor az egyik elnyeri az elégséges parlamenti többséget 3. A győztes párt egyedül kormányoz 4. A hatalmi váltásra reális remény van A kétpárti szisztéma előnyei: 1. Centripetális irányú, tehát a rendszert erősítő, stabilizáló verseny jellemzi 2. A két nagy párt közötti különbségek nem jelentősek 3. A két nagy párt felelős és ebből következően mérsékelt politizálást folytat 3. Mérsékelt többpártrendszer 18 A mérsékelt pluralizmus jellemzői Sartori szerint: 1. Nem kétpárti, de kétpólusú koalíciós forma. 2 Centripetális típusú verseny van 3 Relatíve kis ideológiai különbség van a releváns pártok között. A mérsékelt pluralizmust a kétpárti rendszertől a koalíciós kormányzás különbözteti meg. A rendszerben részt vevő 3-5 releváns párt kétpólusú rendszert hoz létre, melyben a koalíciós kormányzás

alternatív koalíciókban jelenik meg. A koalíciók megszilárdulása, esetleg szervezeti szintű kapcsolatok erőssége, tartóssága esetén nehéz megkülönböztetni a kétpárti rendszertől. 4. Polarizált többpártrendszer Működésére Sartori 8 jellemző jegy felsorolásával próbál rávilágítani: 1. A poláris rendszer fontos jellemzője a rendszerellenes pártok jelenléte Tágabb értelemben akkor rendszerellenes egy párt, ha aláássa azon rendszer legitimitását, amelyet támad. Szűkebb értelemben: a rendszerellenes párt nem a kormányt szeretné megváltoztatni, nem a kormányzati rendszert, nem egy adott konkrét, kérdésben ellenzék, hanem elvi ellenzék. 2. A poláris rendszerek másik igen jól észrevehető, tipikus jellemzője a kétoldalú ellenzék léte. A kormányzó pártkoalíciót mindkét oldalról támadja az ellenzék, de ideológiai ellentéteik miatt azok nem tudnak egyesülten a kormányzatra támadni. 3. A polarizált pluralizmus egy

párt vagy pártok egy csoportjának a centrumban történő elhelyezkedésével jellemezhető. A centrumban elhelyezkedő párt vagy pártcsoport funkciója a rendszeren belüli közvetítés. 4. A negyedik jellemző maga az ideológiai polarizáció, melyben szakadék választja el egymástól az egyes pártok ideológiáját, a konszenzus lehetősége kicsi, a rendszer legitimációja erősen kérdéses. 5. A centrifugális erők uralkodnak el a centripetális erők felett Jellemző tendencia a centrum folyamatos gyengülése. 6. A következő jellemző az eredendő ideológiai mintázat megléte A politika azért átideologizált, mert a társadalom is az. 7. A poláris rendszer következő jellemzője a nem felelős ellenzék léte Ennek két oldala van: egyrészt a kormányzó centrális párt(ok) nincsenek kitéve alternatív versengésnek. Másrészt viszont az extrém pártok ki vannak zárva a hatalmi váltógazdaságból. 8. A poláris rendszer nyolcadik jellemzője a

túllicitálás politikája A politikai verseny megköveteli a verseny szabályainak létét is. Ennek megsértői „unfair” versenyt folytatnak, a felelőtlen ellenzék a túllicitálásba, igéretinflációba kergeti a rendszert. A versenyben a ténylegesen elosztható kínálat nem, az ígért kínálat viszont nő. Így végül is inflációs egyensúlyhiány lép fel