Nyelvtanulás | Magyar » John Nethem - Honti és ami mögötte van, dogmavédelem, vaskalaposság

JN-V-03-05 Honti, és ami mögötte van. Dogmavédelem,Vaskalaposság John Nethem Szombathely / Manchester, 2009. július Honti László akadémikus által, a hipotézis és téveszmés elgondolásokról és kutatásokról szóló tanulmányának* elemzése. (*Az 1999. május 17-én elhangzott akadémiai székfoglaló előadás kissé bővített szövege Megjelent: Magyar Nyelvjárások 39: 13–32. Debrecen, 2001 ) „Elhibázott alapra rozoga építmény emelhető.” Előrebocsátó értelmezések: DOGMA: 2. értelme: megváltoztathatatlannak hirdetett ideológiai, filozófiai vagy tudományos állítás régi tantételekhez való (dogmatikus) ragaszkodás által. ETIMOLÓGIA: szófejtés, a szavak ÁLTUDOMÁNY: tudományos köntösbe eredetével foglalkozó nyelvkutatás. öltöztetett valótlan, hamis, tudományosan nem igazolt állítás, illetve kitaláció, hazugság, valamilyen feltételezés igazoltnak való beállítása. DOGMATIKUS: dogmaszerű tételeket mereven

alkalmazó gondolkodás, mely szembehelyezkedik az újjal. Néha erőszakkal próbálja az öröknek hitt nézeteket érvényre juttatni. EGZAKT: pontos; mérhető, objektív adatokra alapozott, tehát a szubjektív tévedés kizárt; vagyis nem becsült adat vagy feltételezett tény. APOLOGÉTA: valamilyen elv, eszme, program védelmezője, szenvedélyes híve, szószólója; sokszor túlzó, fanatikus, nem tárgyilagos védője. DOKTRINÉR: túlzott ragaszkodás az AKADÉMIZMUS: Vaskalaposság. élettől elvonatkoztatott tételekhez, a gyakorlat semmibevétele. A PRIORI: eleve; előzetes, előzetesen; filozófiában a tapasztalatot megelőzően, a tapasztalatot mellőző, attól független; bizonyítást nem kívánó, kézenfekvő. DISZKREDITÁL: lejárat valakit, valamit, ALTERNATÍV: két lehetőséget engedő. annak hitelét rontja. FORMÁLIS TUDOMÁNY: látszólagos, a formai követelményeknek megfelelő társadalomkutatások összessége, beleértve a nyelvtudományt, a

logikát stb. Honti tanulmánya az apró piros betűs, jelzése zárójelek közti „A” és sorszám, további alábontó alfabetikum. A hozzáfűzött válasz zárójelek közti „X” és ugyanazon sorszám, esetleg további alábontó alfabetikum. (Későbbi hivatkozások formájára példa: „(Nethem/Honti-A08/X08)”, több szerző esetén az első neve szerint.) Véleményeket, hozzászólásokat az njohn@index.hu címre kérem küldeni Az anyag eredethű tartalommal és értelemhű részletekben hivatkozás, recenzió céljából a forráshely pontos megjelölésével (lásd fentebbi hivatkozási formát) szabadon közölhető. 2009. John Nethem 2009. John Nethem 1. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 (A01.) Hol és milyen uráli/finnugor „ősnyelvet” beszéltek távoli eleink? (Hipotézisek és téveszmék az uráli nyelvtudományban) 0. Bevezető Anyanyelvünk finnugor/uráli eredete nagyjából a múlt század közepétől te kinthető megingathatatlanul igazolt

tudományos ténynek. (X01.) Ugyanaz az elbizakodottság, a tévedhetetlenség misztériuma, amely ideológiai alapról indult, majd a kommunista rezsim még további évtizedekre bebetonozta, szolgalelkűségét világméretűvé duzzasztotta. (A követendő példa az indogermanizmus és a szlávizmus. Minden ott dől el, minden, a magyarságot érintő nyelvi, történelmi, múltbéli viszonylás és viszonyítás dolga azok függvénye.) A marxizmus-leninizmus módszertana (az egész keleti fertályban !) megkérdőjelezhetetlen tudományi rangra emelte a valós tények érdek szerinti elferdítését, letagadását, a nyilvánvaló hazugságok tudományos köntösű kimagyarázását, a tudatos elhallgatás intézményesített formáját, a személyes kirekesztést, egzisztenciális és emberi ellehetetlenítést, megtámogatva megkérdőjelezhetetlen ranggal, hatalommal. Így aztán a nyelvbölcselet, mint egy rezsim (és nem nemzet !!) ideológia kiszolgálója ha akarta, ha

nem, egy dogma (abszolút hipotézis) őre lett, dogmája (a megkérdőjelezhetetlen bizonyítatlanság és bizonyíthatatlanság) pedig az uráli nyelvcsalád finnugor népe és őshaza ideája. Szó se róla, Honti jóval szakmaibban, rendszerezettebben áll a dolgokhoz, mint tette Rédei. Teszi ezt tán abból a biztonságból, mely szélesebb ismeretanyagon és nagyobb külföldi tapasztalaton nyugszik. Kritikáját tiszteletteljesebben adja elő, mentes az érzelmi kirohanásoktól, ez pedig becsülendő. Lásd erről továbbá Nethem/Rédei-A02/X02 és Nethem/Rédei-A03/X03. (A02.) A kutatókat természetesen foglalkoztatta az is, milyen a rokonság foka a család egyes tagjai közt, bár ez irányú érdeklődésük eleinte csak a finnugor csoport tagjaira terjedt ki. E tekintetben BUDENZ JÓZSEF (1879) és OTTO DONNER (1879) tették le elsőként a garast. DONNER sémája bizonyult időtállónak, a családfaszerű ábrázolásban lényegében ma is az ő felfogását valljuk.

(X02.) Ha az érdeklődési nem is, de a kutatási irány még ma is kellően öncélúan, önérdekből behatárolt, így az uralinak és a finnugornak nevezett családfán belül mozog. Tudományos érv helyett szimpla kifogás van arra vonatkozóan, miért is nem kell kutatni más vonalakat, jóllehet a nyelven kívüli ismérvek jóval nagyobb, tényekkel igazolható átfedéseket mutatnak a kultúrkörök, etnikumok között. Ami a családfa séma időtállóságát illeti, nem bizonyító erejű. Tudniillik egy hibás logikai fölépítmény , éppen a dogmatikus magatartása miatt szelektív kontrollú (csak olyan kritikát fogad el, amely a hipotézisének alaptételeit nem sérti). Példaként említhetném Ptolemaiosz gömbségi elméletét a Földről, ugyanakkor az éppen görögségi kultúrára építkező nyugati világ a kereszténysége révén (mely döntően inkább volt a tömegek politikai regulájának 2009. John Nethem 2. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05

eszköze, mintsem széleskörű, a világképzet és a hozzá való viszonyulás gyakorlati útmutatója) vagy 1500 éven át kénytelen volt a laposság elvét elfogadni, azt az eretnekség terhe mellett kérdőjelezhette meg. Ma ugyanezt az eretnek üldöző tünetegyüttest produkálják a dogmatista-finnugristák. (A03.) Az általam tárgyalandó problémák egytől-egyig alapvetően nyelvészeti jellegűek. Ezeket egy észt szamojedológus, AGO KÜNNAP kérdésével indítom, amely így hangzik: „Kik az uráliak?” Az ő válaszának lényege: nincs olyan népesség, amelyet feltétlenül urálinak nevezhetnénk, hozzáteszi továbbá, hogy az uráli családfa aktualitását vesztette, hamisnak bizonyult az a feltevés, hogy az uráli nyelvek beszélőik migrációja révén kerültek keletről nyugatabbi területekre (KÜNNAP 1997b). Ezzel már a tárgyalni kívánt téma kellős közepén vagyunk! KÜNNAPéhoz hasonló elképzelésekkel rukkolt elő a finn fonetikus, KALEVI

WIIK és a magyar paleoszibirista, PUSZTAY JÁNOS. Rajtuk kívül vannak még néhányan más tudományterületekről is, de e trojka tagjai a legaktívabbak, ezért előadásomban főleg az ő elképzeléseikről lesz szó. Ezeket az uráli nyelvcsaládról szóló új tanokat egyébként KÜNNAP „Radical Renewing in Uralistics” (KÜNNAP 1997b) és „Breakthrough in Present-Day Uralistics” (KÜNNAP 1998e) minősítéssel propagálja. A meglehetősen tarka nézetek alapjául összehasonlító humángenetikai vizsgálatok, régészeti és paleoklimatológiai hipotézisek, az uráli nyelvek különbségei, az uráli-indogermán és az uráli–paleoszibériai nyelvi párhuzamok és kapcsolatok szolgálnak. Az uralisztikát „radikálisan megújító” személyek „tradicionalistáknak” nevezik az alapnyelv, a családfa és az őshaza hipotézisének híveit, önmagukat pedig KÜNNAP meglehetősen groteszk módon az „ifjú lázadók” minősítéssel illeti (ld. KÜNNAP

1998b: 56), noha közülük a legifjabb, PUSZTAY is a hatodik tizest tapossa Úgy vélem, maradhatunk a „tradicionalisták” megjelölés helyett az „uralisták” összefoglaló megnevezés mellett, hiszen KÜNNAP újabban már nem is tekinti magát (és nyilván elvtársait sem) közéjük azaz közénk tartozónak (KÜNNAP 1998b: 10, 1998c: 608–9). (X03.) Ago Künnap-nak mind abban, miszerint nincs „urali” népesség, mind abban, miszerint aktualitását vesztette a családfa elmélet mélységesen igaza volt. A mai helyzet az, hogy az új terminológia értelmében sokkal pontosabb a „dogmatisták” kifejezés a „tradicionalistákra”. Honti tehát elismeri, hogy a „klasszikus” (a társaságukon belüli radikálisok részéről „tradicionalisták”, részünkről „dogmatisták”) megközelítésükben nagyon is ALAPNYELVCSALÁDFA-ŐSHAZA hármasban képesek csupán gondolkodni. Jól tudják, hogy dogmatikus álláspontjuk csakis e hármasság

kényszerítő együttese révén tartható. Ha bármelyik részhipotézis létét veszély fenyegeti, az magával rántja a többi feltételezést is. A logika alapvető szabályai szerint értelmezve ez csakis abban az esetben nem történik meg, ha a fenti hármas nem mellérendelő viszonyban áll egymással, hanem alárendelőben, tudniillik ez utóbbiban az egyik (az alapnyelvteória) határozza meg a másikat. Márpedig ha egy hibás elmélet az alap, akkor a fölépítmény sem lesz hibamentes. A finnugor nyelvkutatás egy irányzat a sok közül. Mint jó pár finnugrisztikát végzett nyelvész kifejti, ezen finnugor alapnyelv egyáltalán nincs meggyőző és tudományosan bizonyítható alapokra helyezve, mivelhogy az érvelés alapvető tételeit sérti meg. Hovatovább maga az Uralisztika is önkényes besoroláson alapszik, bizonyítási érvelése pedig körérvelés. ( „A” azért eleme az „X” csoportnak, mert „A” és az „X” többi tagja is rendelkezik

„B” ismérvvel. „A” és csakis és kizárólag az „X” többi tagja azért rendelkezik „B” ismérvvel, (minden mással való hasonlóság/egyezés véletlen,) mert „A” és a többi tag eleme „X”-nek. Ezért aztán csakis ezeket szükséges vizsgálni=> 2009. John Nethem 3. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 körérvelés.) (A04.) Nem kevésbé fontos feladat volt a finnugor/uráli nyelvek közös örökségének számbavétele. A századfordulóig nem sikerült ezeket olyan mélységekig feltárni, hogy valaki is vállalkozott volna összefoglaló bemutatásukra, talán valamilyen ok folytán szükségét sem érezték. E N SETÄLÄ (Iso tietosanakirja IX, 299–309 és X, 248–50, ld. E ITKONEN 1962: 191–2) és SZINNYEI JÓZSEF tette meg ezt elsőként (SZINNYEI 1910, 1922). Ezt hosszú szünet követte Az időközben felgyülemlett ismeretanyagot a szakemberek számtalan kisebb-nagyobb publikációból szedhették össze, amelyek BJÖRN COLLINDER

compendiumáig (COLLINDER 1960) csak a kutatók fejében és esetleg íróasztalfiókjaiban álltak össze többé-kevésbé rendszerezett ismeretekké. Rendszeres, átfogó, az addigi kutatásokat hitelesen tükröző ismereteket tartalmazó, sőt szemléletbeli frissességet árasztó kézikönyvvel HAJDÚ PÉTER lépett a szakmai közönség és az egyetemi ifjúság elé, amikor 1966-ban első kiadásban megjelentette a „Bevezetés az uráli nyelvtudományba” című művét (HAJDÚ 1966). (X04.) Ha valami rendszer jobbára 1966-ra áll össze egységes képpé, és aztán lép a nagyvilág elé, úgy mikortól is szabad egyáltalán beszélni „megingathatatlanul igazolt tudományos tényekről” ?? Tehát megengedhető-e 80 évvel visszamenőlegesen megingadhatatlan tudományos tényekről beszélni ? Egyetlen szóval kijelenthetjük: Nem. Számos esetben önnön maguk a finnugristák nyilatkozzák, a múltbéliek bizonyításainak jelentős része hibás, ma már nem

állja meg a helyét. Bárczy Géza írja 1953-as munkájában, hogy Budenz nagy mértékben, Szinnyei részben elavult. Ez az egyértelműség elvében azt jelenti, tudományos szempontból használhatatlan bizonyíték, visszamenőlegesen is ! Az érvelés rendszerében ha valami állítást hibásan bizonyítanak, akkor az nem lett bebizonyítva. Márpedig ők nem bizonyították a nyelvrokonságot, hiszen az akkori bizonyítékaik ma nem elfogadhatóak, kvázi nem bizonyítékok. Ugyanaz a Regressziós momentum – hivatkozás egy valamikor bizonyítékként kezelt bizonyítéknak hitt dologra, amiről mára kiderült hogy nem bizonyíték, ennek ellenére elfogadják a bizonyítottságot. Nincs szándékomban most tömegével hozni azokat a bizonyítékokat, amelyekben a forrás majdnem minden mondata „esetleg”, „talán”, „-hat/het” , „feltehetően” szavakkal tűzdelt, de a belőle szőtt és rá hivatkozó tanulmány már egyértelműségről beszél, és mondatai

kijelentővé válnak. Aztán a következő szinten már természetszerű folyamattá válik az iménti tanulmány megerősített / bizonyított tényként való állítása, forrásként történő hivatkozással. Talán abban reménykedően teszik ezt a finnugristák, hogy amit sokszor ismételnek és idéznek, az a hipotézis idővel ténnyé érlelődik, ennek ellenkezőjeként pedig: amit meg agyonhallgatnak vagy rendre kitérnek az egyértelmű válaszadás elől, netán tudománytalannak kikiáltva, azok idővel kikopnak, és nem fognak emlékezni rá. De lásd a Rédei-A09/X19. Pontot, illetve Marcantonio ábra kimutatását a Rédei-A12/X12 Pontban. (A05.) HAJDÚ alapvető fontosságú Bevezetése óta elég sok minden történt tudományterületünkön. Előadásomban 2009. John Nethem 4. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 ennek a „sok minden”-nek egy töredékéről kívánok véleményt nyilvánítani, mégpedig azokról, jobbára az utóbbi 10–15 évben

közzétett nézetekről, amelyek anyanyelvünk múltjának arra a korszakára vonatkoznak, amelyet uráli és finnugor alapnyelvnek nevezünk. Tehát az alapnyelv létével, megszűnésével és szerkezetével, valamint az alapnyelvi beszélők életterének helyszínével kapcsolatos feltevésekről fogok szólni nagyon röviden. Ezek egy része tényekre épülő, tudományosan jól megalapozott hipotézis, más része viszont az én iskolázottságom és szakmai ismereteim birtokában csak feltűnés keltésére alkalmas, tudományosnak tűnő mezbe bújtatott téveszmének minősíthető. Az ilyen nézeteket ingoványos talajon bóklászó előadóik a véleménynyilvánítási szabadság jegyében úton-útfélen terjesztik. (X05.) Egyértelmű tehát: alapnyelv megléte és szerkezete, az ezt beszélők életterének helyszínei a kiindulási pont, amely nem egyéb, mint hipotézis. Honti erőteljesen kettéválasztja a „tényekkel” alátámasztott hipotéziseket és

mindazt, ami a saját vonalába nem illeszthető, mert azokat egész egyszerűen „tudományosnak tűnő mezbe bújt téveszméknek” minősíti. No de nem ilyen mez volt-e a Bopp-Grimm féle hangTÖRVÉNY ? Dehogynem ! Aztán leminősítődött esetivé, alkalomszerűvé, egyszeri megismételhetetlenné. A magam részéről azt tartom, egy dologgal szükséges foglalkozni: igazolni azt a sejtésünket, hogy a finnugrizmus által oly nagybecsűnek tartott „TÉNYek” kiindulópontjai önmaguk is csupa feltételezések, elvárt ideák, premisszák, és nem állják ki a tudománylogika alapvető követelményeit. Önmagában ezzel nem azt fejezem ki, hogy akár a magyarság őseinek egy része nem állhatott kapcsolatban ma finnugoroknak nevezett népekkel, hanem jelzem, az elmúlt 150 év alatt elénk tárt úgymond „bizonyítékok” NEM bizonyítékok, még ha hatásosan megtévesztőek voltak is ! Egy teljesen külön tanulmányban fogjuk összevetni, elemezni a finnugrizmus

„bizonyítási” kronológiáját, majd annak értékelését, a következtetések levonását, adni útmutatást a hiányok pótlására, vagy éppen rávilágítunk az „avittságokra”. (A06.) De térjünk vissza KÜNNAP kérdésére: „Kik az uráliak?” Egy hasonló, az indogermánokra vonatkozó kérdésre TRUBETZKOY adott 60 évvel ezelőtt adekvát választ: „Indogermánnak nevezzük azokat az embereket, akiknek anyanyelve az indogermán nyelvcsaládba tartozik. Ebből a nyelvtudományi szempontból egyedül lehetséges definícióból következik, hogy az »indogermán« teljesen nyelvtudományi fogalom, akár csak a »szintaxis«, a »genitivus«, a »hangváltozás« stb. Vannak indogermán nyelvek, és vannak népek, amelyek ezeket a nyelveket beszélik. Az egyetlen dolog, amely ezeket a népeket összekapcsolja egymással, az az, hogy nyelvük ugyanazon nyelvcsalád tagja” (TRUBETZKOY 1939: 81). (X06.) Téves levezetés, ugyanakkor gyönyörűen bizonyítja a

finnugrizmus alapvető hármasosztatú (ALAPNYELV-CSALÁDFA-ŐSHAZA , lásd Nethem/Honti-X03) nézetét. Mint látjuk, Trubetzkoy sem tud kilépni ebből a nép=nyelv csapdából, hiszen a nyelvük alapján sorolja be, definiálja a népeket ! És Honti ezt nevezi egyedüli lehetséges definíciónak. Továbbtetézi azzal, hogy az „indogermán” fogalmat tisztán nyelvészetiként állítja be. Jóllehet, a nyelvészetben alkották, de egyáltalán nem a nyelv kizárólagosságára, mint a fentiekben is láttuk. Kettős szerepe miatt logikailag alkalmatlan a feladatára. Hangsúlyozom: nem lehet fölépíteni egy logikai rendszert úgy, hogy egy hibás rendszer szemléletváltásában pont a váltás módosított elemeinek terminológiái maradnak meg továbbra is. Magyarán az indogermán kifejezés nem 2009. John Nethem 5. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 egyéb kell legyen a tudományos megközelítésben, mint nyelvészeti. Nincsenek indogermán népek. Merthogy ezek a

népek lett-légyen olyan kevertek, akikre ez a gyűjtőfogalom nem érvényesíthető. Ezért problémás mindenütt a nemzetállamiság kérdésköre is, szintúgy a történelemkutatás, merthogy a 19. századtól vissza az ősmúltig teljesen mást értettek népeken – a beszélt nyelv másodlagos dolog volt ! - mint a mai etnikai besorolások. Ezt a régi rendet kell visszaállítani ahhoz, hogy hiteles képet kapjunk a népmozgásokról. (A07.) 1. Az uráli nyelvrokonság és az alapnyelv problémája A történeti-összehasonlító nyelvtudomány művelői, így az uralisták is azzal számolnak, hogy a rokonként ismert nyelveknek volt egy közös ősük, az alapnyelv, amelynek beszélői egy hozzávetőlegesen meghatározható területen, az úgynevezett őshazában éltek. (X07.) Ezen nyelvészeknek vagy fogalmuk nincs arról, hogyan is éltek az ősemberek, vagy abban a skizofrén állapotban leledznek, hogy nem tudják elkülöníteni a nyelvet a közösségi léttől,

pedig mindenképpen meg akarnak felelni annak a tudományos kívánalomnak, miszerint a nép-kultúra-nyelv nem fedi egymást. Nem feledhető, hogy amikor a finnugrizmus létrejött, e hármast szervesen összetartozónak hitték. (A08.) Ebből az alapnyelvből úgy alakulhattak ki a leánynyelvek (a mai rokon nyelvek), hogy a beszélők egyes csoportjai az évezredek folyamán elvándoroltak és/vagy más nyelvű csoportok benyomultak az őshaza területére (ezzel megszakítva a kapcsolatot az azonos nyelvű népesség egyes részei közt). (X08.) Alapos indok nélkül nincs se vándorlás, se más egyéb népcsoportok behatolása. Ennek fölkutatása nem a nyelvészek dolga. Ebben a vonatkozásban a nyelvész annyit tehet, hogy próbál formát adni annak a nyelvnek, amit ezek az etnikumok beszélhettek, de ez nem mondhat ellent az adott életközösség és élettér meghatározó ismérveinek. 2009. John Nethem 6. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 (A09.) Az egyes csoportok

nyelvében bekövetkezett spontán vagy az esetleg idegen nyelvi hatások által elindított változások folytán idővel megszűnt a kölcsönös megértés lehetősége. E dezintegráció folyamatát időben és térben a családfamodellel jeleníthetjük meg. (X09.) Az imént elmondottakra éppen hogy nem megfelelő a családfamodell, mert egyáltalán nem számol az idegen hatásokkal. Ha nagyon ragaszkodnánk a faágaztatáshoz, akkor a legjobb megfeleltetés a folyamatosan kísérletező kertész össze-vissza oltogatott meg beszemzett fácskája felelne meg, aminek egyik ágán jonatán alma terem, a másikon körte, a harmadikon golden alma stb., de még ez sem lenne alkalmas a későbbi kölcsönhatások, átfedések bemutatására, hiszen a famodell struktúrája alapból nem teszi lehetővé. (A10.) Az egyes nyelvekben és nyelvcsoportokban lezajlott változások alapján pedig fogalmat alkothatunk magunknak a közös előd, az alapnyelv hangtanának és nyelvtanának

egyes elemeiről és az azok közti viszonyokról. Ezt a rekonstrukció módszerével érhetjük el (X10.) Egy eseti dologból nem rekonstruálható az alapnyelv, mivel még a változások és a megmaradások oka sincs megkutatva. Márpedig ha egy feltételezés alapokainak nincsenek birtokában, addig maga a feltételezés vakon lövöldözés, „vak tyúk is talál szemet” alapon, a nagy számok ismeretes törvényei révén. Mert ugyan a HOGYAN-ra adnak hipotéziseket, de a MIÉRT tudományos érdemben még nem került terítékre. Úgy látom, a hangtörténeti kutatásban túl nagy hangsúlyt kapnak a magánhangzók a mássalhangzók rovására, jóllehet a magánhangzók alapszavakbeli (leszámítva a toldalékokat) milyensége nem mérvadó annak ellenére sem, hogy a hangrendiség meglehetősen fontos. Éppen a hangrendiség mutatja be, a szavaknak van magas és van mély hangrendi egyazon értelemmel bíró formája. A hangváltozásoknak egy fontos oka lehet a

beszédgyorsulás. Mario Pei munkájában bemutatja, hogy az elmúlt száz évben gyakorlatilag megduplázódott az egy perc alatt kiejtett szótagok száma, ez pedig óhatatlanul hatással van az artikulációra, bizonytalanabbul működnek a percepciós folyamatok, gyakoribb a régihez, az általánosabbhoz képesti tévedés. Ez életviteli sajátosság, hiszen amíg a régi időkben az öltözet alig változott száz év alatt, ma nem telik bele egy-két év, és fenekestül felfordul a világ. A töménytelen mennyiségben útonútfélen ránk zúduló kért-kéretlen információ felületességet eredményez a verbalitás minden szintjén. Csakhogy ez a jelen A múltban esetleg szóba jöhet, de a régmúltban egyre valószínűtlenebb, főleg akkor nem, ha a kimondott szó többsége rítusok eleme, tehát áldó-átkozó (igéző – idéző) varázserővel bírt. (Nem az a lényeg, mit gondolunk, vagy a tudomány mit állít róla ma, hanem mit gondoltak és hittek, miféle

meggyőződésük volt akkor róla, és éppen ama meggyőződésük okán cselekedtek. Hiszen ha nem így tennénk, akkor nem az akkori történelmi valóságot tárnánk föl, hanem egy múltbacsent mai ideát porolgatna a tudomány leple alatt a kutatás) Bármily nyelv az alap szintjén, a születési fázisában MESTERSÉGES ! Aztán minél absztraktívabb, annál jobban. ( Lásd a számítástechnika nyelveit, a bennük strukturáltan jelentkező magyar „találmányt”, a Hungarian Nomination-t.) 2009. John Nethem 7. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 (A11.) Rekonstruktumaink szükségszerűen mozaikszerűek és mindenkori ismeretanyagunk függvényei. Az ily módon megjelenített hipotetikus alapnyelv nem azonos a hajdan ténylegesen beszélt nyelvi rendszerrel, csak többé-kevésbé hasonlít rá; rekonstruktumaink egy metaforával élve a hajdan beszélt alapnyelv csontvázát, kontúrjait hivatottak felidézni. (X11.) A csontváz és a kontúr semmit nem bizonyít.

Arról nem is beszélve, hogy ide megint egy antropológiai hivatkozás lett becsempészve. Az alapnyelv váza a gondolati KÉP, a hozzá szervesen kötődő – limbikus rendszerbeli amigdala vezérelte – külvilág minősítődés (belső érzet) és a rájuk épülő GYÖKök. (Hogy a finnugristák is értsék: gyökök = szótövek /erős megszorításokkal/ Nem is morféma, mert a gyöknek is van egy ősibbre lebontható formája (CV), jóval tágabb értelme.) Ezek egyáltalán nem függetlenek egymástól. Szervesen összetartozóak Hiszen alapvetően a tapasztalásból építkezők Ezért van elképesztően sok hangutánzónak, hangfestőnek jelölt szava az ősi nyelveknek. „.A szavak nyelvészeti szempontból kétfélék Egy részük nem elemezhetô: tégla, fekete, csalamádé. Ezeket szétvághatjuk hangokra, de az nem elemzés, mert a hangoknak nincs közük a szóhoz, amelyben állnak. Úgy is mondhatnánk: a tégla "nem tudja", hogy neki g van a közepén

(lehetne téla is), és fordítva: a g "nem tudja", hogy ô mely szavakban áll, hiszen a g-t tartalmazó szavaknak az égvilágon semmi közük egymáshoz (tégla, tagad, tangó, mogorva). A szavak más része elemezhetô, mert jelentéssel bíró elemekbôl áll: például el-kapar-hat-ná-nk, vas-lemez-szerû-t. A jelentéssel bíró elemeket morfémának nevezzük. Morféma a csalamádé, és morféma a -t.” (Nádasdy Ádám: Az agglutináció, Magyar Narancs, 2001/06) Ez a hozzáállás a tipikus elemekből építkező, az atomizáló, aki soha nem látja komplexen az egészet, így éppen a lényeg veszik el. (Nethem/Keresztes-X38) „.Az analízis egy bizonyos határon túl nem mehet, az egység korlátlanul nem bontható, mert akkor szakadás áll be az expression – content viszonyban. Azaz, ha a contentmint láttuk – elhatárolja, megszabja a formát, ugyanúgy a forma is megszabja a tartalom struktúráját, gátat vet a tartalom átfolyásának,

átcsapásának, amorfizálódásának.” (Martinkó András: A szó jelentése, Lazi Kiadó, 2001) Lásd erről Nethem/Rédei-X70. És még: „.a rokon fogalmak rokon hangszerkezettel rendelkeznek"), valamint ahogyan azt az . vázlatok szemléltetik, figyelemreméltó párhuzamban áll a kognitív nyelvtudomány közismert szerkezeteivel, ahogyan azokat pl. Lakoff (1987) bemutatja .” (Marácz László – Montvai Attila: A jelenkori magyar nyelv szókészleti fogalmi és jelentéstani szerkezetének numerikus elemzése, Amsterdam, 2008.) (Röviden utalni kívánok arra, miért érdemesebb a GYÖK használata a SZÓTŐ helyett. A SZÓTŐ nem elégséges fogalom: ugyanis azt sugalmazza, nem rendelkezik önálló értelemmel, mert kevesebb értékű / tartalmú a szónál. Pedig nem így van A SZÓTŐ 2009. John Nethem 8. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 elvonatkoztat a belöle képezhető szavaktól, ezáltal a vizsgáló egy darabokra tört tükröt tart a kezében. Ezzel

szemben a GYÖK fogalma olyan szerves, --- és ami a legfontosabb ! --- egyazon gondolati KÉP-sorokra (emlék analógiák!!) bokrosítható, önálló, egy tagú alap SZAVAK halmaza (mondhatjuk kaleidoszkóp, esetleg fraktál), melyekben térben és időben fejtődik ki a toldalékok végeláthatatlan sora, amik használatával a GYÖK általános ősi képisége egyértelműsödik, egyediesedik, pontosodik és árnyalatosodik, miközben terebélyesedik, akár a fa koronája. Nyelvészeti oldalról fogalmazva: a GYÖK egy primer szó, ami „abszolút tő”. Nethem/Rédei-X18) Marácz: „ A gyök a szónak azon legkisebb, hajlítás nélküli alaktani egysége, amely saját hang- és jelentéstani azonossággal rendelkezik.„ (Marácz László – Montvai Attila: A jelenkori magyar nyelv szókészleti fogalmi és jelentéstani szerkezetének numerikus elemzése, Amsterdam, 2008.) (A12.) 1. A „radikális újítók” szerint viszont nem is volt uráli stb alapnyelv (ezért van

előadásom címében „alapnyelv” helyett az idézőjeles „ősnyelv”), hanem különböző nyelvű közösségek kapcsolatai folytán azok nyelvei hatottak egymásra, „összekeveredtek”, a kontaktus következtében egymáshoz hasonlatossá és előzményeiktől különbözővé váltak. Ezért természetesen úgymond sem a rekonstrukciónak, sem a családfaszerű származási modellnek, sem az őshaza fogalmának nincs semmi értelme. (X12.) (A13.) A „radikális újítók” közül KALEVI WIIK úgy véli, észak-európai vadászok kommunikációs eszközévé fejlődött északi lingua franca volt az uráli alapnyelv, míg a délebbre élt földművelők által kifejlesztett déli lingua franca az indogermán alapnyelvvel volt azonos (pl. WIIK 1997: 75) PUSZTAY szerint, aki ezzel kapcsolatos nézeteit „Diskussionsbeiträge zur Grundsprachenforschung (Beispiel: das Protouralische)” című könyvében foglalta össze, egy úgynevezett északeurázsiai

nyelvszövetség vált a mai uráli nyelvek elődjévé lingua franca formájában, amelynek helyi, láncolatszerű kontinuumot alkotó változatai szolgáltak az egyes mai uráli nyelvcsoportok forrásaiul (pl. PUSZTAY 1997: 115–24) (X13.) 2009. John Nethem 9. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 „.Az életvitelt tehát ezen sztyeppei környezet határozta meg, ami pedig a sokrétű etnikai összetétel ellenére erősen egységesítette a sztyeppei kultúrát, vagy legalábbis a kultúra alaptételeit, úgymint a világnézetet (= a megismert világról alkotott képet), a vallást (= a megismert világról alkotott kép és a megélt valóság közti kapcsolat), a díszítőművészet alapmotívumait, kidomborítva a származási (törzsi, nemzetségi) vonalat, konyhát, a növénytermesztést, állattenyésztést, mindezeken keresztül pedig magát az életmódot. A kultúra örökítője pedig a beszélt nyelv, egyes helyeken pedig hozzá társul az írás. ” (John

Nethem: A magyar rovás és a szkíta írás kapcsolata, Manchester, 2008.) (A14.) AGO KÜNNAP, aki KYÖSTI JULKU finn történész szerint „a kutatások élén jár” (JULKU 1997: 268, 56. jegyzet), nem alakított ki saját elképzelést, hanem lelkesen pártol egyidejűleg minden olyan új nézetet, amely ellentétes az uralisztikában eddig elfogadottal; ennek igazolásául hivatkozom arra, hogy KÜNNAP (1996e: 63) elfogadni látszik két helsinki anglista, JAN-OLA ÖSTMAN és JARNO RAUKKO azon elképzelését is, amely szerint irreális élesen megkülönböztetni egymástól az ún. genetikai kapcsolatokat és a kontaktusok következtében létrejött hasonlóságokat, továbbá ha jobban ismernénk Skandinávia 5000 évvel ezelőtti nyelvi képét, akkor rekonstruálhatnánk a svéd és a finn közös ősét (!), lévén a svéd a finnek éppen olyan rokona, mint a mordvin, vagy éppen közelebbi is (ÖSTMAN–RAUKKO 1995: 45, 49). (X14.) 2009. John Nethem 10. / 44

Nethem/Honti JN-V-03-05 A finn kutatás egy része a finn nyelv finnugor nyelvrokonsága helyett a finn-ógermán vonalat kutatja, illetve a finn kontinuitás elmélet híve. Ha már a tényeknél tartunk: írd és mondd: a finn népesség létszáma a 16. század második felében 300 EZER, (Észtország lakossága 1200-ban alig 160 ezer !!) úgy, hogy mellettük a területen kb. 20 %-os a svédek aránya, és jobbára ők alkotják a nemesi réteget. De a „svéd” hatás előbb kezdődik: ugyanis már a Kr.e 2 évezred második felétől szoros kapcsolatban áll a dél-finnországi terület a közép-svéddel, ekkor terjed a bronz. De hogy még régebbre menjünk: a Kr.e 9 évezredtől datált kundai régészeti kultúrához tartozó suomusjärvi kultúra ideje, mely kb. a Kr e 6 évezred végéig létezett A kontinuitást hangsúlyozó egyik legújabb elmélet szerint lehet, hogy e népesség a finnugor alapnyelvet megelőző uráli alapnyelvet beszélte. (Berecki András:

Finnország története, In: A finnugor és szamojéd népek története, Bp, 2001.) ( Nem kell elhallgatni azt sem, hogy Dél-Európa, közelebbről Itália NEM indoeurópai őslakóira telepedtek rá kb. Kre 2 évezred tájékán az indoeurópai italicusok, így az ott beszélt nyelvek többsége indoeurópaivá vált, bár nagyon sok nem IE vonást is megőrzött. Folytathatnánk a sort az autochtonnak tekinthető NEM IE pelazgokkal, akikre szintúgy egy délről nyomuló IE akháj etnikum telepedett. A mai őstörténetkutatás nem tud olyan NEM IE európai ősnépről, amely az IE és az „uráli” közé illeszthető, de nyomtalanul eltűnt lett volna. Magyarán: minden őstörténetkutatás oda lyukad ki, hogy Európa őslakói nem indoeurópaiak voltak, ezáltal nem is az indoeurópai nyelvet beszélték. Hiszen ezen besorolás éppen nyelvi alapon történt) Folytatván a finn vonalat: ezt követte a korai fésűs kerámia korszaka, majd a tipikus fésűs kerámia

kultúrával Kr.e4 évezred közepéig [Kre 3500 !! Nethem] egyesek szerint újabb finnugor nyelvű népek telepedtek le, de a legújabb szempontok szerint csak új kultúra terjedt el. Ama ezred végétől máris megjelennek a harci baltások, INDOEURÓPAIként jelölve, akikkel keveredve létrejön a kiukaineni kultúra. Ezt követően már nem számolható finnugor beáramlással. (Halmesvirta, Anssi (szerk.):Finnország története, Debreceni Egyetem, 2002) Nethem/Csúcs-X28 2009. John Nethem 11. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 Ha el is fogadjuk a késői fésűs etnikai terjeszkedést, a finnugor egységnek jóval Kr.e 3500 megelőzően meg kellett szünnie, (legalább Kr.e 4200 környékén !) hogy a potom 1500 kilométeres utat (100 évenként durván 200 kilométert) ez a kései finnugor etnikum még megtegye a Baltikumba! (Az itt fölgyülemlett problémákra most nem térek ki, azok közül egyet jelzek most: ezt a finnugor betelepítést alig 300 év múlva máris

követi a harci baltás indoeurópai, így nyelvészetileg meglehetősen kétséges a finn nyelvi megmaradás a minden vonatkozásukban agresszív harci baltások megjelenésével.) A finnugor elmélet viszont a finn-permi alapnyelv kiválását a Kre 3 évezred végére, Kr.e 2 évezred közepére teszi, következőleg Kre 2000-1500 közé (Ha így lenne, akkor ezen finnségiek mikor is érnének a Baltikumba? Kr.e 1000-700 tájékán? Hiszen már a korai fémkorba jutottunk !!) Egyébként meg elkerülhetetlen, hogy ekkor ne vegyüljenek az éppen útjukban élő szláv törzsekkel ! Ez a finnugor nyelvészeti időbesorolás alaptalan föltételezés. Ugyanakkor az ugor együttélés fölbomlását két egymásutáni időjárásváltozással indokolja: „.Az ugor együttélés két egymást követő éghajlati változás következtében szűnt meg Ezek a változások idézték elő azt is, hogy az obi-ugorok és a magyarok elődeinek kultúrája eltérő nyomon fejlődött tovább.

A Kr e 2 évezred végén szárazabbá vált az éghajlat, amelynek következtében az ugorok egyik csoportja észak felé húzódott, a csapadékban gazdagabb területek irányába, hogy földművelő-állattenyésztő életmódját folytathassa. Ez a csoport, az északi területeken talált archaikus uráli népességgel keveredve lett a mai obi-ugorok előde.” (Mikesy Gábor: Az obi-ugorok története, In: A finnugor és szamojéd népek története, Budapest, 2002.) Pedig a szubboreális korban – az újabb kőkorszak végének és a bronzkor nagy részének -a Kr.e 2500--800 között éppen hogy hűvösödő és nedves klímáról beszélünk ! Vagyis ha mindenáron obi-ugor elválásról beszélünk, azt nem maga az éghajlatváltozás, hanem a szállásváltó (szkíta) terjeszkedés (bőséges legelők > népszaporulat) okozhatta. Csakhogy ezzel nem okolható az elválás, hiszen akkor az egész ugor egység kényszerült 2009. John Nethem 12. / 44 Nethem/Honti

JN-V-03-05 volna északra. Történetileg, antropológiailag és genetikailag sincs embertani kapcsolata a magyarság őseinek az obi-ugorokkal. Maximum kulturális kapcsolata akként, hogy a magyarok ősei éppen ezen terjeszkedő, szállásváltó és fönnhatóságosító szkíták alkotó etnikuma. (Hathatós analógia erre a valaha békés maszájok jelenkori agresszív területszerzése állatállományaik számára, mivel a növekvő népesség drasztikusan fogyó legelőterülettel találja szembe magát. Ez a populációban kettős hatású: a magas egyedsűrűség agressziót vált ki, a sikeres területszerzés viszont erőfölényt igényel, visszahat a harcos egyedszám növelésével. Ezt vagy a népszaporulattal érik el, vagy a rokon nemzetségek összefogásával, vagy éppen mindkettővel. Csakhogy ez a szaporulat újabb területigényt támaszt. Beindul a spirál, fölbomlik az addigi kényes természetes egyensúly.) (A15.) Teszi ezt KÜNNAP annak ellenére, hogy

felfogását leginkább alábbi kijelentésével jellemezhetem: „mindenféle rekonstrukciós eljárás elhibázott, mivel annak ideológiája a hagyományos uráli családfába vetett hiten alapul” (KÜNNAP 1995b: 125). 2009. John Nethem 13. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 (X15.) Legalább Künnap egyértelműen és nyíltan beszél. És bármennyire is fájó sokaknak, mind abban, hogy maga az uráli családfa HIT kérdése, abban, miszerint ez már ideológiai alapú, és mind abban, hogy ezen teóriák alátámasztását célzó rekonstruálások erőltetettek és elhibázottak, alapjaiban mondta ki a valóságot: „ a király meztelen”. (A16.) KÜNNAP ezzel ellentétes nézetnek is hangot adott, egy viszonylag friss dolgozatában ugyanis a „tradicionalisták” dohos szellemében így nyilatkozik az összetett igeidők kapcsán: „Azt hiszem, a keleti típusú analitikus múlt idejű formák [mint amilyen a m. megyek vala H L] esetében olyan jelenséggel van

dolgunk, amely a legtöbb mai uráli nyelvben ismert, de nem magyarázható egyszerűen kései törökségi hatással. Ezért nem zárható ki, hogy az ilyen analitikus formák képzése már az uráli alapnyelvben is ismert, és valaha a finnségi–lapp nyelvközösségben is használatos volt” (KÜNNAP 1996c: 246). Felhívom a figyelmet arra, hogy nemcsak KÜNNAP, hanem a trojka más tagjai is képesek arra, hogy egyszerre fújjanak hideget és meleget. (X16.) Ezen fölismerés éppenséggel a nyelvészeti bizonyítatlanság és bizonyíthatatlanság állapotát jelzi. Azt a megoldhatatlan helyzetet, hogy egzakt ismérvek hiányában majdhogynem végtelen számú opcióval túlzóan magas hipotézishalmaz építhető föl, és ebben egy jobbára hivatalos álláspont kialakítására pusztán az ERŐfölény (személyi és gazdasági) dönt. (A17.) KÜNNAP WIIK (számomra hozzáférhetetlen) dolgozatai alapján írja a következőt: az évezredekkel ezelőtt a mai Észtország

és Finnország területére délről érkezett földművelők (azaz indogermánok) azért vették át az ott élő finnugorok nyelvét, mert az volt a presztízsnyelv; egy oldallal odébb viszont arról értesülünk, hogy milyen figyelemreméltó WIIK teóriája, mely szerint az északeurópai alapnyelvek, az ősgermán, az ősbalti és az ősszláv úgy alakultak ki, hogy a finnugor nyelvet beszélők presztízsnyelvként átvették az indogermánok nyelvét (KÜNNAP 1997a: 65–7). (X17.) A két másirányú átvétel más korra vonatkozik. Lásd bővebben Nethem/Honti-X14 (Halmesvirta, Anssi (szerk.):Finnország története, Debreceni Egyetem, 2002) (A18.) WIIK nyelvkeveredési feltevése azonban valószínűtlen: igen ritkák az olyan ismert esetek, amikor különleges léthelyzetekben és szociológiai körülmények közt bizonyos értelemben két nyelvi rendszer keveredik egymással (vö. LAAKSO 1999: 61) A történelem előtti nyelvek esetében az ilyen bizonyíthatatlan

feltevés csak annyit jelentene, hogy hipotéziseket építgetünk hipotézisekre. (X18.) Kevésbé valószínű Wiik ne fogalmazna pontosan, amikor nyelvátvételt jelez mindkét esetben egy előszöri vagy másodszori tetemes méretű szóátvétel helyett. Mert ez utóbbira való magyar vonatkozású analógia: meglehetős erősséggel sulykolják a magyar 2009. John Nethem 14. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 fejekbe a szláv szóátvételek garmadáját. Lásd ehhez még Nethem/Honti-X13. (A19.) WIIK azon elképzeléséről, hogy a germán (indogermán) nyelvek kialakulásában a finnugor nyelveknek döntő szerepük lett volna, nálam hozzáértőbbek nyilatkoztak, egyértelműen elutasítva azt (KALLIO 1997, KALLIO et al. 1997, 1998) (X19.) Az új időrendi besorolások bizony a német nyelv alatt is rezegtetik a talajt. Márpedig ha egzakt, tárgyi és főleg írásos bizonyítékok nem állnak rendelkezésre, vagy csak meglehetősen késeiek, akkor bizony az ezekhez

kapcsolt teóriákat is sorra át kell gondolni, bizonyítékaikat szükséges felülvizsgálni. („Az elsõ „német” nyelvemlék a „Wessobrunni ima” Nagy Károly idejébõl. Hagyományos datálása az AD 770/790-hez köthetõ, amely az i.sz 960/980-as csillagászati éveknek felel meg Tatian evangéliumfordítását AD 830-ra teszi a kutatás Ez az i sz1020 csillagászati évet fedi” , Hunnivári Zoltán: Forradalom a kronológiában, 2002.) (A20.) PUSZTAY szerint Eurázsia északi területén őshazák és alapnyelvek láncolatát lehet feltenni. Ő az alapnyelvet mint különböző típusú nyelvek szövetségét képzeli el, amely egy lingua franca-szerű idiómaként „realizálódik” (PUSZTAY 1995: 125), más szóval őszerinte az alapnyelv az azonos vagy különböző típust képviselő nyelvek egymáshoz való közeledése folytán létrejött nyelvszövetség eredménye, vagyis lingua franca (?!) (PUSZTAY 1997: 9). (X20.) A fastruktúrás logikán ágyazott

gondolkodóknak nem is könnyű ezt megérteni. Jobban mondva nem is megy nekik annak megértése. Azonos élettérben, életmódban egyazon életvitel és ehhez igazodó gondolkodás szükséges. Az ezek mögött megbújó nyelvek fölépítésükben is hasonlatosak lesznek. Ezek alkotnak egy nyelvszövetséget, amelyben – hasonlóan a mai köznyelv privilégiumához – egyszer egyik, másszor másik dialektus esetleg akcentus tölti be a lingua franca szerepét. ( Nem egészen párhuzamosítható példa: a német érdekérvényesítő körben történelmileg adott a nyelvi kötődés: Németországtól keletre a német nyelv, míg el nem éri az orosz érdekérvényesítő dominanciát.Míg Németországtól nyugatra és északra az angol a domináns) (A21.) Úgy látszik, PUSZTAY és az övéhez hasonló elképzeléseket előadók nem tudnak arról, hogy (a) a nyelvszövetség és a lingua franca (tehát egy pidgin nyelv), két teljesen különböző fogalom, (b) nincsenek olyan

történetileg igazolható esetek (nem is lehetnek!), amikor valamely nyelvszövetség egy konkrét, individuális nyelvként funkcionáló rendszerré vált volna (vö. E ITKONEN 1960: 2, STERNEMANN– GUTSCHMIDT 1989: 292–4, LAAKSO 1999: 61). (X21.) Lásd az előzőt: Nethem/Honti-X20. 2009. John Nethem 15. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 Egy mesterséges nyelvet mindenképpen ilyennek lehet beállítani: az eszperantót. Kellően magán hordozza a nyelvszövetség ismérveit, ugyanakkor pidgin. (A22.) Valójában nem is tudom eldönteni, m e n y n y i r e k e l l k o m o l y a n v e n n i PUSZTAY s z á n d é k a i s z e r i n t e k ö n y v e t (és az előzményeként publikált cikksorozatot, valamint a könyv kiadása után megjelentetett hasonló témájú és megalapozottságú írásait), amikor a bevezetésben maga így vall: „Az exkurzusokban az egyes témák gyakran csak vázlatosan vannak előadva és nem mindig a lehető legrészletesebben tárgyalva. (X22.)

(A23.) Sok minden csak játék az ötletekkel” (PUSZTAY 1995: 10).A PUSZTAY által tárgyalt uráli nyelveket valamelyest én is ismerem, ezért nehéz lenne tévednem, ha azt állítom, hogy azok PUSZTAY általi tálalása a tények és a szakirodalom igen hiányos ismeretéről tanúskodik. Itt csak néhány feltűnően durva tévedésére hívhatom fel a figyelmet:(1) A m. látjátok alakról és az osztják tárgyas ragozás alakjairól azt állítja, hogy azokban infixum van (PUSZTAY 1995: 27). Amennyire én ismerem az uráli nyelveket, azok bizony nem alkalmaznak infixumokat, vö. egy terminológiai szótár meghatározását: „Infixum Szóképzésre szolgáló morféma, amely a tőbe van betoldva, pl. -n: lat iungere ’összeköt’ vs iugum (’iga’)” (BUSSMANN 1990: 336). (X23.) Nyilvánvaló dolog, hogy bármifajta változtatás a finnugrizmuson belül nem történhet gyökértelenítéssel, hiszen az magát a finnugrizmust kérdőjelezné meg. Ezért aztán Pusztay

sem képes kilépni az urálizmus alapdogmáiból, hiszen stúdiumait ebből szerezte, hovatovább ezen stúdiumok oktatásának tárgyai. (A24.) (2) PUSZTAY szerint az ún. észak-eurázsiai nyelvi zóna legtöbb nyelvében az alany lehet jelölt Az uráli nyelvekben a nyomatékos alany birtokos személyjelet vehet magára, tehát jelölt lehet. Példaként a cseremiszre hivatkozik (PUSZTAY 1995: 28), holott PUSZTAY forrása, amelyből ő az általa önkényesen átértelmezett példamondatot idézte, expressis verbis kimondja, miről van szó: „Determináló funkcióban leggyakrabban a Sg. 3 sz személyjel használatos” (BERECZKI 1990: 43) Egyébként a Sg 3 sz. birtokos személyjel esetragos főnévhez, névmáshoz, melléknévhez, infinitivushoz, melléknévi és határozói igenévhez és olykor még finit igealakhoz csatlakozhat „emfatikus mutató particula szerepében”, írja anyanyelvéről egy cseremisz kutató (TUZSAROV 1987: 66–7). (X24.) (A25.) (3) PUSZTAY

szerint: „Az osztjákban a genitivusi viszony kifejezésére locativusi-instrumentalisi funkciójú névutó használatos” (PUSZTAY 1995: 105) mivel irodalmi hivatkozás nélkül állít valamit (mint annyiszor!), még csak ellenőrizni sem tudom, csakugyan az van-e PUSZTAY forrásában, amit ő közöl én ugyanis ilyen 2009. John Nethem 16. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 különös osztják névutóról nem tudok.(4) „Az ugor nyelvek paradigmáiban néhány forma reduplikáltként értelmezhető, így pl. a vogul személyes névmások dualisi alakjai a függőesetekben (m#n-men ’mi /Du-Acc/’), vagy a mi ~ mink, minket, ti, ti/k/tek/et magyar személyes névmások” (PUSZTAY 1995: 108). El sem tudom képzelni, honnét származik az a képtelenség, hogy az idézett vogul névmási alak reduplikált lenne. A vogul személyes névmások esetragos alakjaiban a ragozási tő az azonos személyű birtokos személyjellel bővül (akárcsak az idézett m. nyj mi-nk, irod

mi-nk-et, ti-tek-et formákban!!!). LIIMOLA vogul névmástanulmányát felhasználhatta volna, ehhez vö „itt az accusativusnak eredetileg csak a birtokos személyjel volt a végződése” (LIIMOLA 1944: 38).Nagyon sajnálatosnak tartom az ilyen jellegű durva melléfogásokat, mert az uráli nyelveket még ennyire sem ismerő, más területen dolgozó nyelvészeket, pl. a tipológusokat könnyen megtéveszthetik (X25.) (A26.) 1.3 Abba nem merülök bele, hogy ezen alapnyelv-keletkezési „teóriák” egyik alapbetegsége a terminológiai zűrzavarban keresendő. Ha a szerzők kísérletet tettek volna pl arra, hogy a szakirodalom alapján tisztázzák egyrészt az alapnyelv, a nyelvszövetség és a lingua franca, másrészt a nyelvrokonság, a tipológiai hasonlóság és a nyelvszövetség különbségét, feltevéseik esetleg nem sikeredtek volna ennyire a tényektől elrugaszkodottra. (X26.) A terminológiai zűrzavar abból adódik, hogy egy indoeurópai-indogermán

vezérelt strukturalizmusba kényszerítenek ezektől mind gondolati, logikai fölépítésükben, mind hangszerkezetükben elütő, ráadásul maguk által is bizonyítottan jóval ősibb nyelveket. Így aztán nem csoda, hogy e kényszer”zubbony” számos esetben fölfeslik. „.Jószerivel a magyar nyelv törvényeit sem ismerjük A magyar nyelvről készült leírások és meghatározások ugyanis nem arra a kérdésre felelnek: mik a magyar nyelv belső törvényszerűségének nyomán megmutatkozó sui genesis paradigmái, hanem erre a másik, rendkívül érdekes, de egészen más feleletet eredményező kérdésre: mennyiben férnek bele, mennyiben pedig nem a magyar nyelv tényei az indogermán nyelvek paradigmáiba.” (Karácsony Sándor: A magyar észjárás, Magvető, 1985) (A27.) Egyébként az alapnyelv és a nyelvrokonság fogalmának helyettesítése nyelvek keveredésének feltevésével nem új az uralisztikában, de egyáltalán a nyelvtudományban sem. A

gyökerek ugyan a XIX század második feléig nyúlnak vissza, de e gondolat jelentős képviselői XX. századi kutatók voltak, mint pl HUGO SCHUCHARDT és N. S TRUBETZKOY Főleg az utóbbi váltott ki kemény vitákat az indogermanisták körében, az uralisztikában viszont ritkán hivatkoznak rá. (X27.) (A28.) Kezdjük azzal, hogy TRUBETZKOY pontosan tudta, mi a nyelvcsalád és a nyelvszövetség közti különbség, hiszen ő definiálta párhuzamosan e kettőt: nyelvszövetségről akkor beszélünk, ha nyelvek egy csoportja a szintaktikai hasonlóságokon kívül a morfológiai szerkezet alapjaiban, esetleg 2009. John Nethem 17. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 hangrendszerükben is hasonlóságot mutatnak, továbbá nagy mennyiségű közös kultúrszóval rendelkeznek, de nem mutatnak szabályszerű hangmegfeleléseket, nincsenek egyezések morfémakészletükben és alapszókincsük nem rendelkezik közös lexémákkal; ha viszont egyes nyelvek rendelkeznek az

utóbbiakkal, akkor azok nyelvcsaládot alkotnak (TRUBETZKOY 1930: 18). (X28.) No de vajon mennyi az a határ, amitől a szabályszerű [?? Nethem] hangmegfelelések alapján dönteni lehet erről ? Kettő – tíz – húsz, netán ötvennégy vagy több egyezés ? Abszurditás. Ugyanígy a többi is. Ez a hozzáállás egy változatlan, statikus állapotbeliként fogja föl a nyelveket. Persze azért a finnugristák vigyáznak arra, hogy az aggályok kellően el legyenek hallgatva: Greenberg, J. H 1991 Some problems of Indo-European in historical perspective In S M Lamb & E D Mitchell (szerk.), Sprung from Some Common Source: Investigation into the Prehistory of Languages. Stanford University Press 127-40 Ringe, D. 1992 On Calculating the Factor of Chance in Language Comparison Transactions of American Philosophical Society 82: 1-110. Fox, A. 1995 Linguistic Reconstruction An Introduction to the Theory and Method Oxford Universit Press Ringe, D. 1995 “Nostratic” and the

factor of chance Diachronica 12 / 1: 55-74 Campbell, L. 1995 The Quechumaran hypothesis and lessons for distant genetic comparisons Diachronica 12/2: 157-200. Campbell, L. 1998 Historical Linguistics: an Introduction Edinburgh University Press Ringe, D. 1998 A probabilistic evaluation of Indo-Uralic In J C Salmons & B D Joseph (szerk), Nostratic: Sifting the Evidence. Amsterdam Studies in the Theory and History of Linguistic Science Series IV. Amsterdam: Benjamins 153-198 Ringe, D. 1999 How hard is it to match CVC-roots? Transactions of the Philological Society 97:213-244 Aikhenvald, A.Y & Dixon RMW (szerk) 2001 Areal Diffusion and Genetic Inheritance: Problems in Comparative Linguistics. Oxford University Press Bryant, E.: The Quest for the Origins of the Vedic Culture: The Indo-Aryan Migration Debate (Oxford University Press, 2001 McMahon, A. & McMahon, R 2003 Finding families: quantitative methods in language classificati Transactions of the Philological Society 101/1:

7-57. Greenberg, J. H 2005 Genetic Linguistics: Essays on Theory and Method W Croft (szerk) Oxford University Press. (Angela Marcantonio: A történeti nyelvészet és a magyar nyelv eredete, HUN-Idea, 2006.) (A29.) Vitákat azzal a posztumusz írásával váltott ki, amelyben azt állította, hogy az indogermán alapnyelv nem teljesen képtelen hipotézis ugyan, de anélkül is magyarázható az indogermán nyelvek rokonsága (TRUBETZKOY 1939: 81). A szókincsben és a morfológiában található úgymond csekélyke közös 2009. John Nethem 18. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 elem nem bizonyítja e nyelvek közös eredetét, mivel a nyelvek fejlettségének alacsony fokán bármi kölcsönözhető, vagyis az indogermán nyelvcsoportok elődei egykor nem hasonlítottak egymásra, hanem az állandó kölcsönhatás folytán váltak hasonlatossá (TRUBETZKOY 1939:82). PAUL THIEME TRUBETZKOYnak ezt az elképzelését azzal utasította el, hogy a történelem előtti korok

nyelveinek fejlődését csak a mai nyelvekéivel azonos módon lehet elképzelni (amely kijelentést azóta sokan megerősítették), továbbá THIEME nem talált egyetlen bizonyítékot sem arra nézve, hogy TRUBETZKOY hipotézise valamit is megmagyarázna a történeti-összehasonlító nyelvtudománnyal szemben (THIEME 1954: 591–4). ANTON SCHERER pedig hozzáteszi, hogy TRUBETZKOY természetesen meg sem kísérelte a bizonyítást (SCHERER 1968b: VIII). (X29.) Nem elvetendő Trubetzkoy hipotézise. A LAYER-effektus, illetve a többszörösen kölcsönható etnikai el- és visszavándorlások nagyon is alátámasztják e szemléletet. Számos esetben kifejtettem már, hogy a népek csak úgy nem tűnnek el a Föld színéről, mint ahogy egyes elméletek gyakran megteszik a számukra terhes etnikumokkal. A történelem előtti korok nyelveinek kutatása az azok mögött álló etnikumok kutatása nélkül nem megoldható. Ezért jóval nagyobb hangsúlyt kell fektetni a

népmozgásokra és a kulturális kapcsolatokra, ezek komplexitásban végzett elemzésére, tehát nem elemenként, hanem összefüggésükben ! (A30.) Finnugor területen elsőként az orosz D. V BUBRIH rukkolt elő TRUBETZKOYéhoz hasonló gondolattal, de BUBRIH sem az ő nevét nem említi meg, sem N.JA MARRét, pedig bevallottan az ő szellemében is fogalmazott, pl. amikor így írt: „A társadalom fejlődésének stádiumai a gondolkodás stádiumait jelentik, ezek pedig a nyelvéit” (BUBRIH 1948b: 78). Szerinte nemzetségi nyelvek álltak kontaktusban egymással (BUBRIH 1948a: 26), az ősi finnugor nyelv a kontaktusnak köszönhetően nemzetségi nyelvjárásokból tevődött össze (BUBRIH 1948b: 50). De hogy ezek a „nyelvjárások” szintén valamilyen egységesebb nyelvi változat képviselői lennének, fel sem merült nála, feltehetőleg éppen úgy jelentek meg, mint az első emberpár a Paradicsomban (X30.) (A31.) A finnugor nyelvek közös szerkezeti

sajátosságait és anyagi egyezéseit azonban a különféle csoportok már említett kapcsolatainak tulajdonítja. Egyes finnugor nemzetségi nyelvek összeolvadhattak, mások pedig akár több nyelvre is szétválhattak. Mindez bizonyos korlátozott, esetleg változó, de nem kis földrajzi területen mehetett végbe (BUBRIH 1948a: 30). Szerinte az alapnyelv és a családfa fogalmával való szakítás azt is jelenti, hogy kizárja a finnugor nyelvekhez való rasszista (!) közeledést (BUBRIH 948a: 30–2). (X31.) Ebben a rasszista közeledésben nagyonis van valami, csak a mai kutatók szégyenlik 2009. John Nethem 19. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 bevallani, erre alapozódott az egész tudományuk, bár azóta kerestek maguknak szalonképesebb magyarázatokat ennek létjogosultságban tartásához. És még: Bryant, E.: The Quest for the Origins of the Vedic Culture: The Indo-Aryan Migration Debate (Oxford University Press, 2001 (A32.) Nézeteit nem is abban az

írásában (BUBRIH 1948a) fejtette ki részletesebben, amelyre szoktak hivatkozni az uralisták, hanem két másikban (BUBRIH 1948b, 1948c), de „érvei” már az akkori uralisztikai ismeretek alapján is téveszmék voltak. BUBRIH az alapnyelvi morfológiai rekonstrukciót képtelenségnek tartotta, mivel szerinte nem lehetséges olyan szabályszerűségeket találni, mint a hangtanban. Kiindulási alapja az, mint másoknak is, akik ebben az irányban tapogatóztak, hogy valami igen primitív nyelvi forma létezését posztulálta (pl. BUBRIH 1948b: 50) (X32.) (A33.) ITKONEN okkal utasította el BUBRIH és az ő nyomdokaiba lépett észt VALTER TAULI (1955: 8–9) irreális fantáziálgatásait, „kontaktuselméletét” (E. ITKONEN 1962: 189, 1968: 13–4), amelyet bizony HAJDÚ nézetével (HAJDÚ 1975: 152) ellentétben nem lehet korszerűsíteni TAULI extremista megfogalmazása szerint a nyelvek nem spontán módon változnak, hanem csak más nyelvek ösztönzésére

(TAULI 1955: 7), s ez lecsapódott a „radikálisan újító” mai trojka nézetvilágában is. Különben feltűnő, hogy a „radikális újítók” alig vagy egyáltalán meg sem említik szellemi elődeik, TRUBETZKOY, BUBRIH és TAULI nevét, az azok elképzeléseit ért kritikákról pedig még akkor sem vesznek tudomást, ha a legismertebb kiadványokban láttak napvilágot. Pl PUSZTAY ezt írja: „Az indogermanisztikában TRUBETZKOY, a finnugrisztikában BUBRIH vetette fel egy láncolatszerű őshaza ötletét” (PUSZTAY 1995: 125). TRUBETZKOY ama nevezetes cikke szerepel ugyan a bibliográfiában, de BUBRIH neve elő sem fordul, a kritikát tartalmazó írások szerzőié természetesen még kevésbé. A finnugor nyelvészeti irodalomban járatlan olvasó vajon hogy fogja kinyomozni, BUBRIH melyik írásáról lehet szó? A „radikális újítók” általában nagyvonalúan bánnak a szakirodalommal, figyelmük feltűnően szelektív (ld. pl ESA ITKONEN 1998a, 1998b,

HASSELBLATT 1998), ha esetleg némelyikük válaszol is a kritikai megjegyzésekre, kioktató hangnemben mellébeszél (ld. LAAKSO 1998) (X33.) A szelektivitás és kioktatás nem specifikus. Ugyanúgy sajátja a „hivatalos” nézetet vallóknak is. Nyilván azokat a nézeteket, amelyek nem illeszthetőek a saját elgondolásaikba, nem fogják propagálni egyik oldalon sem. 2009. John Nethem 20. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 Ami az indoeurópai őshazaelméleteket illeti, még alaptalanabbak és kuszábbak, mint az urálinak mondottak. Az indoeurópai nyelv- és történetkutatás a történelmileg szerzett erőfölényét kihasználva mindenüvé a maga őshazáját teszi, mihelyst valami magasabb kultúrfokú régészeti anyag kerül ott napvilágra. Ezek közül az egyik hipotézis: És mivel az indoeurópai nyelv- és történetkutatás a „laposztó”, minden egyéb közibeékelődő etnikum saját kutatása ennek alárendeltségében áll. Ha az indoeurópai

kutatás azt mondja, márpedig a Kárpát-medence az egyik IE őshaza, akkor az uralisztika behúzott farokkal kivonultatja a saját nézeteit onnan, sőt még az önnön történelmi forrásait is kénytelen megkérdőjelezni. Nos ez a tudománytalan, IE domináns hozzáállás elfogadhatatlan, föl kell számolni ezen ideológiai alapú szereposztogatást. (A34.) 1.4 Ha úgymond nem volt alapnyelv, akkor a rokon nyelvek egymás közti kapcsolatait családfaszerűen ábrázolni értelmetlen dolog. Erről többen így is vélekednek, nem csak az eddig emlegetett „radikális újítók”. A finn KAISA HÄKKINEN csak a családfamodellt kritizálja vehemensen, az alapnyelv koncepciója ellen nem emel egyértelmű kifogást. Arra hivatkozik, hogy az indogermán nyelvek esetében újabban nem szokás az egyes csoportok közti rokonsági viszonyokat ily módon szemléltetni (HÄKKINEN 1984: 1). Úgy vélem, indokolatlan megjegyzésről van szó, hiszen az indogermánban ténylegesen

jóval komplikáltabbak a viszonyok, továbbá nem is egészen igaz (vö. pl MALLORY 1991: 20, BEEKES 1995: 30, 31, 44, MALMKJÆR 1995: 212). (X34.) 2009. John Nethem 21. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 Ha az indogermánban jóval komplikáltabbak a viszonyok, akkor mégúgyis helyénvaló Häkkinen álláspontja. (A35.) HÄKKINEN igen kategorikusan érvelve zárja ki azt, hogy a családfamodell alkalmas lenne a nyelvcsalád tagjai közti rokonsági viszonyok szemléltetésére, mivel szerinte a nyelvrokonság egymással eredetileg rokon és nem rokon nyelvek öszeolvadása révén jön létre, s ezt a bonyolult folyamatot a családfaszerű ábrázolás nem képes érzékeltetni (HÄKKINEN 1984: 1–2). HÄKKINEN szerint a családfát helyettesíthetnénk a mai kutatásoknak inkább megfelelő „bokormodellel”, amely a kronológiát tekintve semleges (HÄKKINEN 1983: 383–4). (X35.) Lépjünk már ki a családfamodell bűvköréből, és keressünk végre jóval

plasztikusabb, átfedőbb négydimenziós (térbeli és időbeli) modellt a valóság leképezésére. Annál is inkább , mert aki tüzetesen elolvassa „A finnugor és szamojéd népek története” című tanulmánygyújteményt, abból fény derül arra, a szóban forgó népek (finnek, észtek, karjalaiak, vepszék, inkeriek, izsórok, lívek, vótok, lappok, mordvinok, cseremiszek, merják, muromák, zürjének, votjákok, obi-ugorok, szamojédek) számos térbeni-időbeni kölcsönhatásba keverednek egymással és a köröttük élő, mozgó (letelepedett, letelepedő vagy éppen szállásváltó) népekkel, sőt még akár távolabbiakkal is. (A36.) PEKKA SAMMALLAHTI okkal találja egyoldalúnak HÄKKINEN eljárását, szerinte a „bokormodell” nem segít, sőt inkább visszalépésnek tekinthető (SAMMALLAHTI 1990: 7–8). MIKKO KORHONENt inkább fésűre, mint bokorra emlékezteti HÄKKINEN ábrája, de hozzáteszi, hogy ez az ábrázolás szinte semmit sem mond

(KORHONEN 1984: 248–9), tehát értelmetlen újításról van szó. Úgy látom én is, mint LARS-GUNNAR LARSSON, hogy HÄKKINENnek minden törekvése ellenére sem sikerült „kidöntenie” a finnugor családfát, de nemcsak azért, mert meglehetősen jól korrelál a finnugor népek térbeli elhelyezkedésével (vö. HÄKKINEN 1983: 383, LARSSON 1990: 232–3), hanem azért sem, mert azt sem sikerült eddig senkinek komolyan kétségbe vonnia, hogy a nyelvcsalád tagjai közti rokonsági viszonyok, fokozatok tényleg olyanok, amilyeneknek több mint száz éve ismerjük őket. (X36.) A korreláció csak akkor áll fönn, ha elfogadjuk azt a hipotézist, hogy a ma finnugornak jelzett népek mindig is finnugorok voltak, hiszen csak ez által igazolhatnak térbeli elhelyezkedést. Gyakorlatilag ezzel az egy ősnép egy nyelv egyértelmű azonosságának finnugor alaptéziséhez jutunk vissza. Honti igazolta azon aggályunkat, hogy a finnugor népek elmúlt utolsó 150 éve a

mérvadó több évezredes történelmi folyamatra. Minden múltbéli esemény retrospekuláció. Ez alapjaiban tudománytalan (A37.) A családfa megmutatja azt a szókincsbeli azonosságok, a hangtani közösségek és a grammatikai egyezések alapján együttesen megállapított tényt, hogy pl. a magyar a vogullal és az osztjákkal sokkal közelebbi rokonságban áll, mint pl. a finnel vagy akár csak a zürjénnel Éppen ezért a családfának nemcsak térbeli szemléltető ereje van, hanem kronológiailag is „beszél”, azaz a magyarnak, a zürjénnek és a finnek a közös előzménye régibb, mint a három ugor nyelvé. A családfa a térbeli elhelyezkedésből fakadóan a hullámszerű nyelvi változásokat sem zárja ki, hiszen szomszédos nyelvek esetleges konvergens változásai közös innovációk (is) lehetnek (ehhez vö. E ITKONEN 1960: 2–3, MALLORY 1991: 20; ld még 2009. John Nethem 22. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 SETÄLÄ 1926: 54, RAVILA 1958: 7,

1967: 70). (X37.) Ez a kronológia mesterséges, nem valós tényeken alapul. Vagy ha akként állítják is be, az a mai kor különbözőségének ténye, amit visszavetítenek a múltba. Ezt nevezték ugye hangtörvénynek, de kiderült róla, hogy nem törvény, de még nem is szabályszerűség !! Hiszen egy szabályszerűség nem ad hoc és nem eseti, de nem is szelektív: egyik nyelvben előfordul, a másikban pedig egyáltalán nem. Lásd akár a „ház” alapszavának levezetését és egy csomó ehhez foghatót. Nethem/Honti-X47 „.finnben as-u-a, lakik as-u-mus, lakás magyar, 1155 azaa = ház /a tihanyi alapító levélből/ ejtendő ászáá régi 1193 az = ház: feyrhing-az = Fejéregyháza régi 1229 aza = ház: faer egi-aza = Fejéregyháza a mai alakja h’áz = ház. Ez a hangtani összefüggés azt jelenti, hogy a magyar ház szó elején levő h-hang nem szerves része a szónak, hanem csak fonetikus valódi toldás. A finnugor nyelvészet azért hallgatta el

ennek a szónak valódi hangtanát, hogy a finnugor rokonságot bizonyíthasson vele, azt állítva, pl. a finn kota és a magyar ház, egy tőről származnak, 2009. John Nethem 23. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 ami lehetetlen, mert láttuk, hogy a legrégibb szóalak: 1155-ből azaa = háza, még h- nélkül áll előttünk. Ez a szónk a finn asua = lakik, szóval egyezik és amint erről meggyőződhettünk, a quechua huasi szóval. Végeredményben aszumér es, as, és az elámi as = ház, szóra megy vissza az egész szócsalád „ (Csőke Sándor: Perui Aymará és Quechua nyelvek uralaltáji nyelvi rokonsága, Buenos Aires, 1969.) (A38.) LARSSON az uráli családfát szükséges rossznak tekinti, amelyet a jelek szerint nem lehet kidönteni, bár kellene. Úgy látja, hogy ez valójában az uráli nyelvek földrajzi elhelyezkedését szemlélteti, s álcázott térképnek nevezi (LARSSON 1981: 45, 1990: 232, 1996: 35). KÜNNAP ezen minősítést olvasva az alábbi,

ujjongva közreadott, revelációszerű felfedezést tette: „»Álcázott térkép« aligha találgatnánk rá megfelelőbb minősítést!” (KÜNNAP 1998b: 30). Persze alaposabb olvasottsággal, kiterjedtebb szakirodalmi ismeretek birtokában nem hozta volna lázba KÜNNAPot LARSSON megjegyzése, hiszen lényegében ezt már jóval korábban RAVILA (1949: 10) leírta, ERKKI ITKONEN (1960: 14, 1968: 13–4) pedig megismételte; HÄKKINEN (1983: 383) és SAMMALLAHTI (1990: 11) is utalt rá, sőt már OTTO DONNER úttörő jellegű munkájában is benne van, igaz, nem explicit módon, hanem a migrációs elméletbe ágyazva (vö. DONNER 1879: 157–8) (X38.) (A38.) Persze az indogermanisztikában is felbukkant ez a gondolat (pl. SOLTA 1968: 342, LEHMANN 1996: 11– 2). Még megjegyzem, hogy egy különben jól felkészült finn kolléga, TAPANI SALMINEN tíz évvel ezelőtt azt állította, hogy már SETÄLÄ elavultnak tekintette a családfát (SALMINEN 1989: 16); ezzel szemben az

általa hivatkozott helyen én azt találtam, amit HÄKKINEN is, azaz „E. N SETÄLÄ a finnugor nyelvek közti viszonyokat lényegében ugyanúgy ábrázolta, mint OTTO 21DONNER” (HÄKKINEN 1983: 67; ld. SETÄLÄ 1926: 53–4) Ebből (is) az a tanulság, hogy a szakirodalmat olvasni kell, sőt: figyelmesen kell olvasni! (X38.) (A40.) 1.5 A „radikális újítók” elítélik az uralisták rekonstrukcióit, amely KÜNNAP szerint „visszarekonstrukció” (fi takaisinrekonstruktio, a. back-reconstruction) (KÜNNAP 1998a: 81, 1998c: 608) E furcsa új terminus értelme pedig a következő, idézem: „Kifejeztem erős kétségeimet az egységes alapnyelv egykori létezésével és azzal az értelmetlenséggel kapcsolatban, hogy az alapnyelvre rekonstruált formákat »visszarekonstruálják« a mai uráli nyelvekre” (KÜNNAP 1998a: 81), s ezt az eljárást egyenesen bűnnek minősíti (KÜNNAP 1998c: 608). A szövegből kiderül, hogy engem is a bűnbe esettek közé sorol, de

mivel számomra a „visszarekonstrukció” a magyarázat ellenére obskúrus kifejezés maradt, nem értem a bűnömet sem. PUSZTAY is súlyos bűn elkövetésével vádolja a rekonstrukcióval foglalkozó komparatistákat, őszerinte ugyanis a „vérfertőzés” (incestus) bűnét követik el (PUSZTAY 1995: 17, 39, 57). Azt hiszem, az uralisták túlnyomó többsége ezek szerint bűnbe esett, tegyük hozzá: hivatásszerűen. Komolyra fordítva a 2009. John Nethem 24. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 szót, azt kell hinnem, egyesek gyakran nem is tudják, mit írnak le. (X40.) (A41.) 222. Az uráli őshaza problémája Az engem érdeklő kérdések, az alapnyelv és az őshaza, valamint ezek kronológiája szorosan összefüggnek egymással (vö. pl KRAHE 1968: 427–8, BRANDENSTEIN 1968: 530, KÜNNAP 1995b: 125–6). Sőt ezekhez nagyon gyakran társul az alapnyelvet az őshazában beszélt ősnép fogalma is (vö. pl SOLTA 1968: 324, KRAHE 1968: 427–8; E ITKONEN 1960:

1), amelyet én nem látok szükségesnek bevonni a nyelvészeti jellegű kutatásba. Különösen azért nem, mert egy nyelvet antroplógiailag igen eltérő típusokat képviselő emberek beszélhetnek anyanyelvükként, mint például az angol mutatja; sokszor megállapították ugyanis, hogy a nyelvek rokonsága nem feltétlenül jelenti beszélőik vérrokonságát is. (X41.) Sajnos Honti egyértelműen a 19. századtól kiindult és mai liberális eszmerendszerből a mai kép alapján vázolja a múltat. Nagy hiba egy gyarmatosító, bekebelezőkizsákmányoló világbirodalmi terjeszkedést példaként fölhozni több ezer évvel korábbi társadalmi berendezkedések és nyelveik bemutatására. Ami az angolt illeti, ráadásul inkább az ellenkezőjét bizonyítja: hiszen mindenütt, ahol ma az angol valamiképpen anyanyelv, annak kiinduló etnikuma is döntően britanniai, vagyis indoeurópai, abbéli kolónia. De még az IE nyelvű népeken belül is komoly a vetélkedés:

az amerikai Kalifornia, azon belül Los Angeles lakossága ma 43 %-ban spanyolajkú, és nem is óhajt angolul beszélni (kohéziós erő, dominanciaelv).(Huntington, Samuel P: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása, Európa, Budapest, 1998.) (A42.) Akik tehát ilyen pozícióból próbálnak küzdeni akár az uráli, akár az indogermán nyelvek rokonságát hirdető történeti-összehasonlító nyelvtudomány megállapításai ellen, maguk teremtette téveszmék, fantomok ellen hadakoznak (X42.) Dogmavédelmi sajátság az efajta jelzők osztogatása. (A43.) .21 A „radikális újítás” hívei szerint nem volt közelebbről meghatározható, lokalizálható őshaza sem (KÜNNAP 1996a: 224–5, 1998b: 112, JULKU 1998: 28–9), illetőleg helyette „őshazák láncolatát” kell feltenni (PUSZTAY 1995: 125).Az uráli-finnugor őshazát korábban a Volga-Káma vidékére volt szokás helyezni, majd HAJDÚ az Urál északi vidékére, főleg annak

szibériai oldalára tette; a finnek és az észtek régészeti leletekre hivatkozva a Baltikum vidékén vélik meghúzhatni annak nyugati határát. Ezek mind a tradicionalisták, azaz az uralisták nézetei. KÜNNAP WIIK kéziratos munkáira támaszkodva tudtul adja, hogy az északi lingua franca (értsd: az uráli alapnyelv) beszélői egész Észak-Európát birtokukban tartották a brit szigetektől (!) az Urálig (KÜNNAP 1996b: 73). (X43.) Történelmileg egyre jobban nem igazolható ez a lokális őshaza, mert ahogy világosabbá válik az ősi múlt emberi társadalma, a közösségek térbeli elhelyezkedése, a köztük volt viszonyok, jóval nagyobb esélye van az „őshaza láncolat” koncepciójának, mint a 2009. John Nethem 25. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 „fészekelv”-nek. Nyilvánvaló, kellett hol lakniuk ezen közösségeknek, de ezek nem azonosíthatóak őshazaként, ezek csupán mikroszinten behatárolható 20-30 fős, jobbára nagycsaládi

tartós életterek. Ma a legújabb ásatások ismeretében például a 10 millió éves rudabányai „ember” az éghajlati viszonyok változása okán visszament Afrikába, hogy aztán egy későbbi időpontban leszármazottai újra meghódítsák Európát. (A44.) PUSZTAY szerint a mai uráli nyelvek annyira különböznek egymástól, hogy szóba sem jöhet egy egységes alapnyelv és egy viszonylag körülhatárolható őshaza feltevése. Ő két „centrumot” posztulál, egy keletit és egy nyugatit. A keletibe tartoztak volna az ugor és a szamojéd nyelvek, valamint a mordvin elődjének beszélői, a nyugatiba pedig a többiéi, illetőleg a lapp előzményének beszélői a keleti és a nyugati centrum közt bóklászva hol ide, hol oda tartoztak volna. Ezenkívül a „keleti centrum” az ún északeurázsiai nyelvi zónában átmeneti területet képezett a „nyugati centrum” nyelvei és a szibériai nyelvek közt. A „keleti centrum” szerinte azon a területen

lehetett, ahol HAJDÚ feltevése szerint az uráli őshaza terült el, vagyis Szibéria északnyugati részében (PUSZTAY 1995: 124–5). A nyugati „centrum” lokalizálásáról nem szól, de KYÖSTI JULKU erről többet is szeretett volna megtudni tőle. Az én megítélésem szerint nem éppen tudományos okfejtés keretében egyeztek meg ők ketten a nyugati „centrum” kiterjedésében; idézem JULKUt: „Amikor PUSZTAYval megbeszéltem azt a problémát, meddig terjeszthető ki nyugaton a finnugor népek lakhelye, PUSZTAY álláspontja nagyon világos volt: »Ez az Ön dolga. Felőlem terjessze ki akár az Atlanti-óceánig« Nem lehet véletlen, hogy a turkui KALEVI WIIK PUSZTAY gondolataitól függetlenül hasonló eredményekre jutott” (JULKU 1998: 28–9). (X44.) Ki, mikor és mi alapján is döntötte el, hogy mindezen népek és nyelvek őshazájaként az URAL környékét kell megadni ? Csak mert az ekként jelölt kis népek a finnugor kutatás indulásakor ezen a

tájon éltek ? Ez mindig is föltételezés maradt. A mai napig nem került elő semmifajta egzakt bizonyíték ottani létezésükre. És ne felejtsük azt sem: ha a finnugor nyelvtudomány folyton azzal érvel, hogy egy régészeti, antropológiai anyag nem bizonyíték a beszélt nyelvre, akkor az Uralban esetlegesen föllelt ezen tárgyi emlékek sem mérvadóak semmifajta finnugor nézet igazolására. Magyarán: ha mástól nem elfogadható igazolás egy nyelv mögötti etnikum létezésére, akkor a finnugorizmus sem élhet ezzel. Ha a finnugrizmus ragaszkodik ehhez, akkor viszont bármily más alternatív is megteheti. Ilyetén bizony az Urálban nemrégiben fölfedezett hun üstök igenis hitelt adnak a hun-magyar vonatkozásoknak. (A45.) 2.2 A „radikális újítók” bőséges terméséből rendelkezésemre álló írásokból az látszik, hogy a humángenetikai vizsgálatok eredményeit is bevonják érveik közé. Gyakran idézik a CAVALLI-SFORZA társszerzőségével

született tanulmányokat is (pl. KÜNNAP 1996d: 142, 1997a: 65, 70, 3 jegyzet; JULKU 1997: 258, 270, 1998: 30–1, 40, 39. jegyzet) Az ezekből levonható következtetések azonban számomra nem tűnnek egyértelműnek. Pl REIJO NORIO finn genetikus professzor szerint, aki nem tartozik ebbe a táborba, a CAVALLI-SFORZA vezette genetikai kutatások eredményei alapján nem lehetetlen, hogy évezredekkel ezelőtt Európában déli–északi migráció ment végbe, amelynek lehetősége támogathatná WIIK feltevését (NORIO 1998), bár azt is megjegyzi, e kutatások nem igazán alkalmasak arra, hogy a legtöbb európai nép rokonságáról mondjanak valamit (NORIO 1997). A CAVALLI-SFORZA társszerzőségével készült írások egyikében én viszont azt olvastam, hogy „az uráli nyelvű népek a Jegestenger partvidékén terjedhettek nyugat felé eredeti, ismeretlen lakhelyükről” (CAVALLI-SFORZA- PIAZZA 1993: 15). 2009. John Nethem 26. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 (X45.)

Cavalli-Sforza és társai munkái addig jók, amíg a (mért) tényeket és az abból kivilágló ETNIKAI mozgásokat mutatják. Attól kezdve, hogy próbálja munkáit a ma meglévő nyelvbesorolások szerint magyarázni, máris számos ellentmondásba keveredik, és meglehetősen erőltetett megfelelési magyarázatokat próbál adni, tompítva a mért tények egyértelműségét. Magyarán nem a MÉRT egzaktot kell csűrni csavarni egy hipotézishez, hanem a hipotézist a mért egzakthoz. Sforza ezt írja: „.A genetikai és nyelvi törzsfák közt mégis vannak eltérések, és ezek az eltérések sok forrásból táplálkoznak. Egy nyelvet viszonylag rövid időn belül le lehet cserélni egy másikkal Európában például magyarul beszélnek olyan indoeurópai ágak kellős közepén, mint a szláv, a germán és az újlatin, holott a magyar az uráli nyelvcsalád finnugor ágába tartozik. Az ebbe a családba sorolandó többi nyelvet Észak-Kelet-Európában és

Szibériától nyugatra beszélik. A IX század végén a nomád magyarok elhagyták a Fekete-tengertől északra eső addigi szállásterületeiket, átkeltek a Kárpátokon, és elözönlötték az avarok lakta térséget. A hódítás következtében jött létre a magyar állam, amely elfogadtatta nyelvét az újlatinul beszélő helyi populációval . A hódítók sokan voltak, de nem ők adták a népesség többségét – talán harminc százalékot sem tettek ki. A hódítás genetikai hatása emiatt csak mérsékelt volt, és tovább hígult a szomszédos országokkal történt későbbi géncserék során. Ma a Magyarországon föllelhető gének alig tíz százaléka tulajdonítható az uráli hódítóknak.” Genetikailag a Sforza megállapítás azért túlzó, mondhatjuk HIBÁS magyarázat (a nyelvi premisszából adódó !)!!, mert ha etnikumhígulás történt volna, akkor a magyarra vonatkozó tíz százaléknyi uráli génnek, ami Sforza szerint nyilván a

honfoglalás idején ennek többszöröse, ott kellene lennie a környező lakosságban is, mint ahogy akkor az északi mongoloid génnek a magyarban, -- ami egyáltalán nincs ! -, ugyanakkor a magyarban meglévő déli mongoloidnak viszont a kevert etnikumokban, ami szintúgy nincs !. Magyarán amikor már a nyelvi komplexum dogmája kényszerül megmagyarázásra, akkor torlódnak föl az egzaktum hibái. Hiszen mint láthattuk -- újfent ! -- nem a nyelvi dogma kérdőjeleződik meg, hanem a genetika méréseit használják föl a nyelvi ad hoc, elemi szintű magyarázatokra, ezzel magát a genetikai mérések összességét hiteltelenítik, mert bizonytalanságok és kérdések sorát indítják el. (A46.) 3. Egy reális hipotézis Az alapnyelvi egység és az őshaza lokalizációja témájának lezárásaként felidézem KORHONEN egy nagyon plauzíbilis elképzelését, amely szerint: A nagy nyelvcsaládok a világ fejlett területein léteznek. Az elmaradott vidékeken csak

izolált kis nyelvek találhatók. Így lehetett ez a régi időkben is Amíg csak alacsony szintű őskori halászatot és vadászatot folytattak az emberek, kis társadalmi közösségek alkottak nyelvi közösségeket. Amikor ezekben megindult a technikai-gazdasági fejlődés, expanzívak lettek, kulturálisan és nyelvileg aszszimilálták kevésbé fejlett szomszédaikat. Ha a nyelvi és kulturális expanzió folytatódott, végül elért egy olyan határt, ahonnét a nyelvi egység csökkenni kezdett. A nyelvjárási különbségek elmélyültek, és az alapnyelv fokozatosan leánynyelvekre bomlott. Jó okkal feltehető tehát, hogy az olyan 2009. John Nethem 27. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 nagy nyelvcsaládok, mint amilyen az uráli, az altaji és az indogermán, az expanzív társadalmi és kulturális fejlődés során alakultak ki. Így az uráli, az altaji, az indogermán stb nyelvcsalád már a felbomlás előtt nagyobb területen és nagyobb népesség által

beszélt nyelv volt, mint a tipikusan paleolitikumi nyelvszigetek (KORHONEN 1980: 65). Természetesen KORHONEN hipotézise is csak hipotézis, ám józan és van racionális alapja, de a „radikális megújulás”, az „áttörés” híveinek irodalmi hivatkozásaiban furcsa módon nem találkoztam vele. (X46.) (A47.) 4. Az uráli/finnugor alapnyelv megismerhető eszközkészlete Tudott dolog, etimológia és hangtörténet nélkül nem lenne történeti-összehasonlító morfológiai kutatás, ez viszont a megfelelő szintaktikai tanulmányokhoz nélkülözhetetlen. Úgy látom azonban, hogy a történetiösszehasonlító morfológiai kutatásokban kimondva-kimondatlanul a hangtörténet tanúságtétele dominál Az utóbbi 15–20 évben az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy az uráli összehasonlító nyelvtudomány bizonyos fokig a hangtörténet foglyává lett. (X47.) Nagyon jól látja Honti. A hangmegfelelési tendencia nem minden, sőt, megbízhatósága erősen

kétes ! Tehát mindent erre alapozni elhibázott módszer, és e szerint megítélni a nyelvi kapcsolatokat logikátlan, tudománytalan. (Regressziós momentum: annak ellenére, hogy bizonyítottan csak „szerűség” és „esetiség” van benne, minduntalan a még Boppi-Grimmi hangtörvények súlyával kezelik őket.) Nethem/Rédei-X61. Vajon a finn nyelvben miért nem működött a tendenciális hangváltozás? 2009. John Nethem 28. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 (A48.) A hangtörténeti kutatásokban kétségtelenül áldásos hatású újgrammatizmus erősen hozzájárult ahhoz, hogy a történeti-összehasonlító uralisztikai vizsgálatok minden területén a hangtörténeti kritériumokat tekintették kizárólagosnak. Márpedig ha csak a hangtörténetre támaszkodva igyekszünk megítélni nyelvtörténeti folyamatokat, akkor könnyen abba a csapdába eshetünk, hogy a látszatot véljük valóságnak. Bizonyos morfológia elemekről, jelenségekről, azok

esetleges uráli alapnyelvi meglétéről nem ritkán szemellenzős módon csak hangtani, hangtörténeti kritériumok alapján alkotnak a komparatisták véleményt; ilyen példaként említhetem az igei személyragok és a birtokos személyjelek korával kapcsolatos felfogások némelyikét. Ennek köszönhetően természetesen a kérdéses elemek funkcióinak vizsgálata, tehát a szintaktikai oldal is torz megvilágításba kerül, ha egyáltalán szóba kerül. Akik megfeledkeznek arról, hogy az alapnyelvek is grammatikai törvényszerűségek szerint működő rendszerek voltak, gyakran hajlamosak arra, hogy szinte „antinyelvnek” tekintsék azokat. Gyakori tévedés, hogy a grammatika egyes alapelemeit a 6–8 ezer évvel ezelőtti alapnyelvi állapotokra vélik kialakulóban lévőnek (tehát nagyjából a glottogenezis folyamatával tévesztik össze az alapnyelvi eseményeket), noha az alapnyelvek semmivel sem voltak „elmaradottabbak, primitívebbek”, mint pl. a mai

magyar vagy finn, csak éppen „mások”, ám leánynyelveikhez mégis sokban hasonlók voltak. Azt a szélsőséges felfogást pedig végképp zsákutcának kell minősítenem, amikor egyesek úgy alkotnak ítéletet, hogy az uráli, finnugor stb. korban a beszélők gondolkodásmódja (értsd: gondolkodási szintje, tehát szellemi kapacitása) mit tett lehetővé és mit nem 2009. John Nethem 29. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 (X48.) (A49.) 4.1 Úgy tapasztaltam, az uráli numerusokról nyilatkozó kutatók fogalomtárában különös fontosságú a „numerus indefinitus” vagy gyakrabban használt megnevezéssel a „numerus absolutus”. Az ezen fogalom körüli tisztázatlanságra vezethetők vissza azok a minden alapot nélkülöző spekulációk, amelyek szerint az uráli nyelvtörténetnek volt olyan periódusa, amikor a nyelv híjával volt a számjelölés morfológiai lehetőségének. A numerus indefinitus az én ismereteim szerint legtöbbnyire a morfológiai

singularis egyik funkciója, nem egy bizonyos individuumra, hanem azonosítatlan egyedek meghatározatlan mennyiségű tagból álló csoportjára vonatkozik. A numerus indefinitus értelemszerűen a numerus definitusszal áll oppozícióban. Ha tagadom egy nyelvi állapotban a numerus definitus meglétét, természetszerűleg kizártam a numerus indefinitus létezését is (pl. mivel a magyar nyelvben nincs nőnem, értelmetlenség lenne hímnemet emlegetni). A numerus indefinitus egy osztály azonosítatlan, meghatározatlan egyedei határozatlan, indiscret mennyiségének kifejező eszköze, míg a numerus definitus azonosítható vagy azonosított egyedek meghatározott, discret mennyiségének kifejező eszköze. A numerus indefinitus és a numerus definitus tehát a morfológiailag jelölt numerusok (singularis, dualis, pluralis) funkciója (részletesen ld. HONTI 1995a: 83–4, 1995b: 165–8, 1997: 4–14) Éppen ezért téves minden olyan állítás, amely szerint a

(morfológiailag jelölt) dualis és pluralis funkcionális előzménye valami obskúrus (a mai singularissal alakilag egyező, tehát 0 morfémájú) numerus indefinitus lett volna, vagyis hogy az uráli alapnyelv még nem rendelkezett volna a „numerus” kategóriájával. Az eddigi kutatások vagy nem tudják megmagyarázni pl a t többesjel eltűnését a cseremisz főnévi paradigmából, értsd: nem tudják hangtörténeti okát adni (pl. LAVRENTYEV 1971: 18), vagy valamiképpen az alapnyelvi állapotok tükrözőjének kívánják feltüntetni (pl. RAVILA 1941: 96) (X49.) Spekuláció. Elég lenne alaposabban szemügyre venni a marik történelmi függőségi viszonyait. A kazár, majd a baskír (Volgai-bolgár + magyar ?? ), aztán a tatár kánsági fönnhatóság folyamatos nyelvi nyomást gyakorolt a kultúrájukra és nyelvükre. (A50.) Hogy a cseremiszben miért nincs a névszói *t többesjelnek nyoma, arra tudtommal eddig csak ERDŐDI JÓZSEFnek sikerült olyan

választ adnia, amely nem hangtörténeti okokat keresve tévelyeg: „A többes t akkor veszett el, amikor már újabb többesi jelek kezdtek kialakulni és testesebb alakok, telítve több kifejezőséggel, jelentéssel tehát nem csak formális jelek léphettek helyükbe” (ERDŐDI 1955: 458). Ez mutatis mutandis érvényes a *t-vel nem rendelkező többi nyelvre is (votják, zürjén és magyar). Vagyis egy régi többesjel funkcióját fokozatosan egy újabb elem veszi át, és egyidejűleg a régi kiszorul a használatból. (X50.) Ez olyan spekuláció, aminek a megoldása gyakorlatilag bármi olyan lehet, amit a hipotézis fölállítója csak elvárhat. Történelmi anyagot kell hozzánézni Lásd Nethem/Honti-X49. (A51.) 4. A tárgyas ragozást ismerő uráli nyelvekben a tárgyas igeragok nagyobb hasonlóságot mutatnak a megfelelő birtokos személyjelekkel, mint az alanyi igeragokkal, mégpedig hosszabbak (vö. pl 2009. John Nethem 30. / 44 Nethem/Honti

JN-V-03-05 RISTINEN 1973: 18), amely körülmény évtizedeken át képtelen magyarázatokra sarkallta a kutatókat. A hangtani tekintetben viszonylag archaikus finnségiben a birtokos személyjelek egy része testesebb a megfelelő igei személyragoknál. Ezek a tények csak úgy magyarázhatók racionálisan, ha abból indulunk ki, hogy az agglutinálódást megelőző nyelvállapotban a hátravetett névmások szintaktikai funkciójuk ellátására alkalmasan voltak megformálva, azaz az alanyi funkciójú névmásnak nem volt esetragja, a tárgyi funkciójú accusativusban, a birtokos jelzői pedig genitivusban volt (HONTI 1995b: 59–60). Ezt a hipotézisemet támogatják a vogul, az osztják, a mordvin, a finn és a jurák személyes névmási eredetű, személyt/tárgyat jelölő suffixumok; megjegyzem: az agglutinálódó, hátravetett, hangsúlytalan, anaforikus személyes névmásoknak szintaktikai funkciójuknak megfelelő megformálását illetően igen tanulságosak

számunkra a mongol (vö. SZANZSEJEV 1953: 178, 1963: 88–9, 90, COMRIE 1980) és a török nyelvek (vö. TENISEV 1988: 22–30)2643 Az elmondottakból természetesen nem következik az, hogy száműzni akarom a hangtörténetet az uralisztikából, de még csak a történeti morfológiából, a morfoszintaktikai kutatásokból sem. Azt szeretném hangsúlyozni, hogy a hangtörténet akkor nem segít bizonyos morfémák eltűnésének az igazolásában, ha az eltűnésnek nem hangtani, hanem egyéb okai voltak, vagyis: „ahol nincs, ott ne keress!” A megőrződött régi morfémák egykori hangalakjának, morfológiai megformáltságának kikövetkeztetésében igenis támaszkodom a hangtörténet vallomására, ha nem mosódtak el mára az egykori szó- vagy morfémaalakok releváns elemeinek nyomai. A m o r f é m a k o m p l e x u m o k (szóalakok) m o r f o l ó g i á j á n a k r e k o n s t r u á l á s a k o r én azonban s z ü k s é g s z e r ű e n f i g y e l e m b e

veszem azok szintaktikaifunkcióit is. (X51.) Józan, korrekt megállapítások. (A52.) Az alapnyelvektől a mai nyelvekig lezajlott változásokat nem tekintem egy hajdani funkcionális nyelv úgymond leépülésének, miként a mai nyelveket sem vélem elődeiknél (alapnyelveiknél) fejlettebbeknek, hanem csak egyszerűen másoknak, ám nagyon sok elemükben és vonásukban mégis hasonlóknak. (X52.) Egyetértek. Minden adott korban beszélt nyelv az adott kor virtuális (gondolatvilág) és tárgyi világ (a létező valóság) kölcsönható igényeit szolgálja ki, a gondolati (elektromos és biokémiai) belső, egyéni (individuális) frekvenciákat ülteti át külső, általánosan érzékelhető és felfogható (publikus) hangfrekvenciákra. (Az írás ezen hangfrekvenciáknak hol jól hol rosszul sikeredett tartósítása szó szerinti leKÉP-ezéssel valamilyen időtálló /= időálló és időt álló is !/ tárgyra.) (A53.) 5. Néhány általános jellegű

megjegyzés Úgy vélem, akkor tudunk továbblépni az uralisztikai kutatásokban, ha jobban figyelünk arra, mi történik a rokon nyelvtudományi diszciplínákban, miként hasznosíthatjuk az általános nyelvészet, a tipológia, a nyelvek közti kapcsolatok vizsgálatában elért eredményeket. Természetesen kellő óvatossággal fogadva azoknak gyakran másod-, harmadkézből származó vagy éppen hallomásból beszerzett, olykor fölöttébb kétes értékű információkon alapuló és igen nagyvonalúan felállított téziseit, elsietve levont következtetéseit; néha az ilyen munkákban olvasható, meghökkentően téves vagy elavult finnugrisztikai ismeretek okkal kelthetnek bennünk bizalmatlanságot. (X53.) 2009. John Nethem 31. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 Józan, korrekt meglátás. (A54.) Nagyon ajánlatos saját szakterületünk tudománytörténetéről is alapos információkkal rendelkeznünk. Sokan ugyanis sajnálatos módon nem ismerik annak a

tárgykörnek az irodalmát, amelyről egy hályogkovács merészségével nyilatkoznak. A szakirodalom valóban óriási, még a legnagyobb igyekezet mellett is előfordulhat, hogy a kutató releváns állásfoglalásokról nem szerez tudomást. De nem törekedni az eddigi eredmények és a tévútnak bizonyult kísérletek megismerésére, vétek. Ha valaki pedig szándékosan mellőzi a már felhalmozódott ismeretanyag birtokbavételét, aligha tekinthető kutatónak. A nyelvészetben működő kutatónak is pontosnak, megbízhatónak kell lennie, rendelkeznie kell a jó értelemben vett filoszhajlammal. (X54.) Nem ártana rendszerezni, mely hipotézisek, mely paradigmák, mely szakirodalom az, amely még a saját U-FU berkein belül is „túlhaladottnak” tekintett, amely jószerivel ballasztként terheli a szakirodalmat. (A55.) A kommunizmus összeomlásával a véleménynyilvánítási szabadság helyreállt az oroszok által korábban megszállt Magyarországon és

Észtországban, valamint az oroszok által felügyelt Finnországban is. Most mindhárom országban tanúi lehetünk annak, hogy egyesek az elmúlt évtizedek megaláztatásaiért, sérelmeiért a tudomány perifériájára (vagy éppen azon kívülre) sodródva igyekeznek elégtételt venni. Ennek szép (szinte már infantilisnak minősíthető) példáját idézi KÜNNAP, amelyet még ő sem tud helyeselni, ugyanis a dolgok erős leegyszerűsítésének tekinti; egy helsinki kutatási program egyik munkatársától idézi a következőt: „Jó példája annak, miként (re)interpretálható a történelem, hogy módosultak a finnek eredetével kapcsolatos spekulációk. Amikor a Szovjetunió még nagyon erős volt, és a finn külpolitika ehhez a realitáshoz igazodott, a finneknek mai hazájukba való betelepülését pl. az iskolákban úgy tanították, hogy a finnek és a többi finnugor nép valahonnét keletről érkezett Oroszországon keresztül és jutott el Finnországba,

Észtországba és Magyarországra. A ’család’ egy része azonban Oroszországban maradt Ma, mivel Finnország már tagja az Európai Uniónak, a Szovjetunió pedig már nem létezik, a történelem új megfogalmazásban jut el hozzánk: A finnek nem keletről érkeztek, hanem nyugatról, és véglegesen a nyugati kultúra részesei” (KÜNNAP 1996e: 64). (X55.) A „fölszabadítók” általában kellő nyomatékkal rátették felsőbbrendű, aktuális hatalmi „védjegyüket” a fölszabadítottak történelmére. (A56.) 6. Összegzés Végül az előadás címében feltett kérdésre is szeretnék röviden válaszolni: uráli és finnugor kori eleink egy olyan egységes nyelvet, alapnyelvet beszélhettek, amelynek egységessége a nyelvterületen élők számára biztosította a kölcsönös megértést. (X56.) Mit kell ezalatt érteni ? Mert ez a mai finnugor logikai vonalban csak így értelmezhető: az adott alapnyelv egy olyan lingua franca, amely az egymással

etnikailag nem rokon népek közötti kommunikációt biztosította. (A57.) Az egység ez esetben nem jelent sem többet, sem kevesebbet, mint 2009. John Nethem 32. / 44 a mai nyelvi közösségek Nethem/Honti JN-V-03-05 nyelvének egységessége. Amint ez megszűnt, megszűnt az alapnyelv is, a mai nyelvek, nyelvcsoportok elődei alakultak ki belőle. (X57.) No de miért szűnt meg ez az egység ? Egy elvándorlás még egyáltalán nem oka, hogy maga a nyelv változzon. Ha ekként nézzük a dolgokat, 500 év telt el, és az amerikai, ausztráliai és uj-zélandi angol nem különösen távolodott el a brit angoltól, pedig kellően nagy külső hatások érték valamennyit. (A58.) Az alapnyelv beszélői mint vadászok nagy területeket járhattak be, ezzel egyúttal biztosítva a nyelvterület egyes részei közti kapcsolatok fenntartását. Ez a terület az Urál környékén, főleg attól nyugatra lehetett, amely fokozatosan bővült még nyugatabbra, egészen a

Baltikumig. A nyelvi egység megszűnését előidézhette a gazdasági viszonyok fejlődése, idegen nyelvű közösségek benyomulása az uráli területekre. (X58.) Honti ezzel gyakorlatilag a Krantz-i meglátások felé tendál. (A59.) Az mindenképpen biztos, hogy az uráli nyelvek sem alakulhattak ki a nyelvi változások törvényszerűségeit semmibevéve. (X59.) Nincsenek törvényszerűségek. Kölcsönhatásokból és etnikai keveredésekből eredő szóátvételek, tartós és átmeneti (divat) hangváltozások vannak. Ehhez hasonló üti meg manapság a fülemet: a NAGYON ( és a legtöbb „GY” hangot tartalmazó szó esetén irritálóan „J”-ésít) szót „NAJON”-ként prezentálják úton-útfélen, de főként a képernyőn a mindenféle „celebek”. Egyik nyelvben működik a törvényszerűség, a másikban nem ? 2009. John Nethem 33. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 Nem lenne utolsó szempont abból megvizsgálni a nyelveket, melyek azok a

hangok, amelyek jobban kiszolgálták a nagy térben, nagy távolságokban, ezáltal egymástól messzebb elhelyezkedők kommunikációját: a zöngések vagy a zöngétlenek ? Egyértelműsíthető, hogy a zöngés hangok jóval hatásosabbak: nagyobb teret és hosszabb utat képesek bejárni, egyértelműbben elhatárolhatóak a természeti hangoktól, zörejektől (kvázi a háttérzajtól), jóval energikusabb, frekvenciáltabb ismérvük alkalmassá teszi őket a sztyeppei lovas kommunikációra. Azt írja a „szabályos hangmegfelelés”, hogy a magyarban [miért csak ott??? Nethem] a hátul képzett magánhangzó előtt a „K” egy „H” réshanggá változik. Fenti példában a vogulban föllelt „KOP” feltételezetten alapnyelvi „*KUP”, jobbanmondva „*KUMPA”/=hullám/ változott át a magyarban „HAB”-ra. No de akkor mi van a „KAP” meglehetősen ősi szóval ? ( És a többivel: „KÁBA”, ”KABAR”, ”KACAG”, „KACAT”, ”KACS”,

”KAFFOG”, ”KAJOL”/=hajol/, ”KAJTAT”, ”KÁLIZ”/=horezmi/, ”KALL”, ”KAMATYOL”, „KAN”, „KANÁL”, „KOTOR”, „KUCOROG” stb.) Nehogy azzal jöjjön bárki is, mert hangutánzó. (Főleg, hogy csak „valószínűleg” az), meg hogy az ómagyar korban keletkeztek, amikor már nem érvényesült a hangváltozási tendencia. Mert mi köze lenne egy hangtani szabályhoz annak, milyen besorolást is adunk egy szónak ? Ez olyan lenne, mintha azt mondanánk, a hangváltozó szabály csak akkor működik, ha a szavak a közlekedéssel, és azon belül is a repüléssel kapcsolatos jelentéssel bírnak, ráadásul akkor is csak egyszer, amikor éppen a Szaturnusz, a Mars, a Plútó meg a Fiastyúk csillagkép vonalban áll, teszem azt hat és félezer évenként egyszer. A finnugrizmus ezen öncélú megszorítása egyértelműsíti módszertanának tarthatatlanságát. Mert aztán a fentebb sorolt „többi” a magyar etimológiai kutatás szerint

beazonosíthatatlan. Hát persze: mert nem illeszthető egy premisszába, tegyük ismeretlen eredetűre. E finnugrista hibás megközelítésnél még annak is több a realitása, hogy valójában ezek az 2009. John Nethem 34. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 ősibbnek tekintendő eurázsiai szavak. Folytathatnánk az elemzést az etimológiai szótár összes szavának összevetésével. Ilyen alapon ráfoghatnánk a kínaira: hiszen ez a nyelv nem ismeri a „B”, „G”, „D”, „Z” hangokat, jobbanmondva mivel csak az „M”, „N”, „L”, „R” a zöngés mássalhangzójuk, ezért a fentiek kiejtésére a zöngétlen párjukhoz áll közelebb: „P”, „K”, „T”, „C”, /ezek csak a latin kiejtésű jelük, kínaiul nem kimondottan ezeket ejtik, de ezekkel feleltethetőek meg./ Ezért aztán a JOHN kínaiul „YUEHAN”, BUKAREST = PUJIALESITA, BULGÁRIA = PAOJIALIYA stb. Hipotézisként fölvetendő, nem-e az északi mongoloid génhordozók, illetve a

TAT-C allél hordozói voltak a fenti kínai nyelvi hatás terjesztői. Vagyis a G>H>K, B>P stb hangváltozások előidézői. Ezt a témát alaposabban körül kell járni (A60.) Aki ezeket figyelmen kívül hagyva építget őstörténeti és nyelvtörténeti légvárakat, csak az őstörténeti csodabogarak agresszív inváziójának válik részesévé, amelyek a véleménynyilvánítási szabadság helyreállításával a vajákos csodadoktorok, az ufológusok, az asztrológusok és egyéb „szakemberek” mellett ismét előmásztak. A „radikális újítás” híveinek nézetrendszere és a ZSIRAI MIKLÓS által ama nevezetes cikkben (ZSIRAI 1943) már tűhegyre tüzdelt nyelvészeti csodabogarak tenyésztőinek és azok utódainak, a mai sumér- és törökhitű magyarkodó és egyéb dilettánsoknak a fantazmagóriái közt nem sikerült lényeges m i n ő s é g i különbséget felfedeznem. Egy lényeges különbség azonban mégis van, legalábbis az ötletek

előadói között: a „radikális újítók” rendelkeznek szakmai ismeretekkel, míg a másik tábor hívei még talán csak nem is hallottak a tudományos módszerekről, az eddigi kutatási eredményeket pedig szakmai tájékozottság és egyáltalán a kellő műveltség hiányában nem képesek megérteni. Az én megítélésem szerint tehát nincsen nagyon éles választóvonal a radikális újítók és azon szakértők eszmevilága közt, akik pl. az óegyiptomi és a finn nyelv tesvériségét hirdetik, vagy éppen azt vallják, hogy a világ minden nyelve a magyarból származik De talán ez így is van rendjén, hiszen minden tudományos diszciplínának megvan a maga kétes értékű hordaléka (vö. pl CSÁNYI 1998) BOGYAY TAMÁS az említett ZSIRAI-cikk utáni őstörténeti csodabogár-tenyésztők mentalitását kommentálva írta éppen harminc évvel ezelőtt: (X60.) Jelzők osztogatása és vádak szórása nem a tudományosság dolga. A tudomány dolga egy: a

megismerés, és a múlt-jelen valóság leképezése a jövő számára. Egyedüli mérce ebben az, hogy a vizsgálandó dolog a megismerhetőség határain belül van-e, vagy azon kívül. Ami azon kívül van, azzal a tudomány addig ne foglalkozzon, amíg annak megismerhetőségi határait a rendelkezésre álló eszközökkel ki nem szélesítették, így annak minősítése, hovatovább egybekeverése alternatív elgondolásokkal szándékosnak, rosszindulatúnak nevezhető. (A61.) „1. A tudománytalan elméletek hirdetői ma már nem pusztán dilettánsok Tekintetbe véve szakmai képzettségüket, tőlük több kritika és önkritika lenne várható. (X61.) Nota bene, ez a kritikusság és önkritikusság a a szakma minden résztvevőjétől elvárt. Ráadásul hogy a nyelvészetben mi tudományos vagy tudománytalan, az sok esetben meglehetős nagy időeltolódással derül ki, így a ma akadémista bölcselet, mint 2009. John Nethem 35. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05

„hivatalos nézet” is legalább annyi tudománytalan elméletet birtokol, mint más. Csak hogy ezeket a tudománytalanságokat hatalmánál fogva palástolni képes, szelíden az idő homályába veszejti „elavult” és egyéb jelzők kíséretében, így valósidejű kritikai megmérettetésben kevés bukik meg. (A62.) Tudják, miképpen gyakoroljanak befolyást azon helyekre és körökre, amelyeknek a bizonyítatlan tanokat hivatalból kellene elutasítaniuk. 2. Az ilyen elméletek nyilvánvalóan reális lelki szükségletet elégítenek ki Ezzel magyarázható széleskörű hatásuk, hogy még képzett történészek is bedőlnek nekik” (BOGYAY 1969: 295). Ehhez, a mondhatni eufemisztikus megfogalmazású megállapításhoz nincs mit hozzáfűznöm HONTI LÁSZLÓ (X63.) A „történész társadalom” is gyakorlatilag a finnugor nyelvészet által vezérelt. A rájuk osztott szerep a nyelvi hipotézisek „tárgyi” bizonyítékainak gyűjtése, főként úgy, hogy a

nekik nem tetsző dolgokat elhallgatják, de inkább meg sem kutatják. Még szerencse, hogy kezd felnőni egy a tudományt tényleg elhivatottságként kezelő, de kellő alázattal megközelítő szakmai gárda, akiket már egyáltalán nem lehet olyan simán lesöpörni, és főleg dilettánsként kezelni. Ezek közül az egyik Obrusánszky Borbála: „.A magyar történészek kevésbé kutatják a magyarság korai, törzsszövetségi korszakára visszavezethetõ társadalomszervezõdési hagyományokat, ezért egy-egy tárgy, vagy szokás vizsgálatánál elsõdlegesen külsõdleges, általában nyugati, esetleg bizánci hatást feltételeznek.Ez történt ez a billog esetében is A formai hasonlóságokon kívül nincs más egyezés a nyugati pecsétnyomók, és a bizánci ólombullák, függõpecsétek és a billog között. Sem Nyugat-Európában, sem Bizáncban nem használták ezeket a tárgyakat bírósági idézésre, tehát nem igazolt, hogy a billogos onnan eredt volna.a

billog eredetét azonban jóval keletebben kell keresnünk, a magyarsággal több évszázadon keresztül szorosan kapcsolatban álló lovas nomád civilizáció körében. Ott ugyanis létezett egy olyan tárgy, amely mind formában, mind funkcióban megegyezik a billoggal. Ennek török neve a fent már említett belge, vagy általánosan ismert kínai nevén paizi, amely fontos szerepet töltött be a törzsek közötti kapcsolattartásban és a diplomáciában. .A korai belsõ-ázsiai nomád államokban már az ókorban, a xiongnu-k, vagy ázsiai hunok idején is fejlett követküldési és hírközlõ rendszert figyelhetünk meg. A xiongnu korból kínai források tudósítottak északi szomszéduk követküldési szokásairól. Laosan hun uralkodóról megörökítették azt, hogy követeik egy írással ellátott 1,2 könyök nagyságú táblát vittek magukkal. A tábla felmutatásával a követek váltott hátsahoz és élelemhez jutottak. A kínai krónikák beszámolnak

arról, hogy azok a közép-ázsiai népek, akik a xiongnu birodalom fennhatósága alá tartoztak, paizi-val ellátott követeket indítottak útnak. Az ujgrok által 800. körül készített sine-uszui rovásfeliratban szintén szerepel a belge szó, jel értelemben.Az ujgrok által 800 körül készített sine-uszui rovásfeliratban szintén szerepel a belge szó, jel értelemben.Theophanesz krónikája a VIII század elején a kazárokkal összefüggésben említ egy fontos méltóságnevet, amely kapcsolatban állhat a billogosokkal. A kazár területek kormányzóságában említ egy belgièi~balgièi 2009. John Nethem 36. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 nevet, amelyet Peter B. Golden a korai türk, ujgur belgü szóból eredezteti, melynek értelme: jel, szimbólum, tehát a szó eredete ugyanaz, mint a magyar billogé. A szerzõ a Belgièi~balgièi formára a következõ jelentést adja: „a pecsét viselõje-pecsétõr”. ” (Obrusánszky Borbála: A billog és keleti

párhuzamai ) A hun birodalom fönnhatósági területe. (X1000.) Összegzés: A finnugor kutatás nem bizonyította be a magyar nyelv uráli / finnugor nyelvcsaládbeli leszármazását, mint ahogy magának a finnugornak vagy uralinak mondott nyelvi közösség valamikori létezését sem. Az etimológiai szótárak (melyek gyakorlatilag döntően egymásból építkezők, tehát nem új kutatások) áttekintése után bebizonyosodott, a szavak leszármaztatása mind a finnugor tekintetében, mind a szláv jövevényesítés tekintetében messzemenően egyirányú, elfogult, ott kizárólag teljes magyar változásokat feltételez, ráadásul a 19. századi szláv és finnugor nyelvi állapothoz hasonlít, ami tudománytalan. Eme nyelvkutatás által meghatározott őstörténetkutatás és a belőle összeállított magyar őstörténet nem ad elfogadható és kielégítő magyarázatot a valós kérdésekre (genetika, vándorlás, létszámarányok, nyelvmegmaradás, nyelvi-hangi

változások intenzitása (miért a magyar változott ?) a finnugor nyelvekben, mítoszok, hagyományok, viselet, életvitel stb.) Minden ez irányú ténybeállítás a görcsös ragaszkodás okán dogmaszintű, ezért tudománytalan. Valószínűségesítésének mértékét inkább a kényszerű vágy, kutatási egyoldalúság, az eszmebeágyazottság, a presztízs, semmint előkerült bizonyítékok erősítik. Kétségtelen tény viszont, hogy vannak nyelvi átfedések –LAYER effektus --, amelyeket ezen tudatossággal a maguk helyén és mértékén összefüggéseikben szükséges vizslatni, kezelni, értékelni. A finnugorizmus vezérelte magyar nyelvkutatás mindmáig adós a szláv nyelvek honfoglalás kori, sőt azt megelőző hipotetikus állapotának magyar összevetésével, - arról nem is beszélve, hogy a szláv történeti nyelvészet is komoly kételyekkel küzd - mint ahogy egyéb más nyelvek adott kor beli állapotának időarányos 2009. John Nethem 37. / 44

Nethem/Honti JN-V-03-05 összevetésével. Az önálló kutatási ágak, mint az antropológia, genetika, régészet, kultúrantropológia, zenekutatás stb, majd mindezeknek (már amelyiknek létezik) kísérleti ága által igazolóan identitásunk több száz év óta meghatározott irányába kell helyezni a nyelvkutatási hangsúlyt is: Belső-Ázsiába és Európába, ténylegesen végre kell hajtani mindazon összehasonlító elemzéseket, amelyeket eddig a finnugrizmus szabotált. A teljes magyar őstörténetet kevésbé ellentmondásos szintézissel a létezett valóhoz közelebbi tartalommal szükségeltetik föltölteni. Nem kis munka, de annál is inkább itt az ideje elkezdeni, mert vagy 200 évnyi időtartamban holtvágányon járatódott, és kíméletlen tévelygések szövevényezték be, terepet adván legalább öt nemzedék folyamatos történelmi hazugságban tartásának. Irodalom Beekes, Robert S. P (1995): Comparative Indo-European Linguistics An

Introduction Amsterdam–Philadelphia Bereczki Gábor (1990): Chrestomathia Ceremissica. Budapest von Bogyay, Tamás (1969): Urgeschichtliche Wunderdinge. Ural-Altaische Jahrbücher 41: 295–9 Brandenstein, Wilhelm (1968): Das Indogermanenproblem. In: Scherer 1968a: 523–37 Bubrih, D. V [Бубрих, Д В] (1948a): Советское финноугорское языкознание Ученые записки Серия востоковедческих наук Выпуск 2 Советское финноугроведение I. Ленинград 24–32 Bubrih, D. V [Бубрих, Д В] (1948b): Сравнительная грамматика финноугорских языков в СССР Ученые записки ЛГУ 105 Ленинград 47– 80. Bubrih, D. V [Бубрих, Д В] (1948c): К вопросу об отношениях между самоедскими и финноугорскими языками Известия Академии наук

СССР. Отделение литературы и языка 1948, том VII, вып 6 Москва 511–7 Budenz, Josef (1879): Ueber die Verzweigung der ugrischen Sprachen. Separat-Abdruck aus der Festschrift zum fünfzigjährigen Doctorjubiläum des Herrn Professor Benfey. Göttingen Bussmann, Hadumod (1990): Lexikon der Sprachwissenschaft. Zweite, völlig neu bearbeitete Auflage Stuttgart Cavalli-Sforza, L. L–Piazza, A (1993): Human Genetic Diversity in Europe: A Summary of Recent Research and Prospects for the Future European Journal of Human Genetics 1: 3–18. Collinder, Björn (1960): Comparative Grammar of the Uralic Languages. Uppsala Comrie, Bernard (1980): Morphology and Word Order Reconstruction: Problems and Prospects. In: Fisiak, Jacek (ed): Historical Morphology Trends in Linguistics. Studies and Monographs 17 The Hague–Paris–New York 83–96 Csányi Vilmos (1998): A tudományok nyitott, szabályozott hiedelemrendszerek. Magyar Tudomány 98/9: 1065–8

Donner, Otto (1879): Die gegenseitige Verwandtschaft der finnisch-ugrischen Sprachen. Abdruck aus den Acta Societatis Scientiarum Fennicae Tom XI. Helsingfors Erdődi József (1955) válasza az opponenseknek. Az MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei 6: 454–65 Hajdú Péter (1966/1973): Bevezetés az uráli nyelvtudományba. Budapest Hajdú Péter (1975): Arealógia és uralisztika. Nyelvtudományi Közlemények 77: 147–52 Hasselblatt, Cornelius (1998): Avunhuuto lounaasta. Virittäjä 1998: 232–9 Häkkinen, Kaisa (1983): Suomen kielen vanhimmasta sanastosta ja sen tutkimisesta. Turun yliopiston suomalaisen ja yleisen kielitieteen laitoksen julkaisuja 17. Turku Häkkinen, Kaisa (1984): Wäre es schon an der Zeit, den Stammbaum zu fällen? Theorien über die gegenseitigen Verwandtschaftsbeziehungen der finnisch-ugrischen Sprachen. Ural-Altaische Jahrbücher Neue Folge 4: 1–24 Honti László (1995a): Wieviel Augen haben die Uralier? (Zu Funktionen der

Numeri im Uralischen.) In: Künnap 1995a: 73–87 Honti László (1995b): Der uralische Numerus absolutus was ist er eigentlich? Linguistica Uralica 31: 161–9. Honti László (1997): Numerusprobleme (Ein Erkundungszug durch den Dschungel der uralischen Numeri). Finnisch-ugrische Forschungen 54: 1–126 Itkonen, Erkki (1960): Die Vorgeschichte der Finnen aus der Perspektive eines Linguisten. Ural-Altaische Jahrbücher 32: 2–24 Itkonen, Erkki (1962): Die Laut- und Formenstruktur der finnisch-ugrischen Grundsprache. Ural-Altaische Jahrbücher 34: 187–210 Itkonen, Erkki (1968): Suomen suvun esihistoria. In: Suomen kielen käsikirja Helsinki 11–34 Itkonen, Esa (1998a): Sukupuu ja kontakti. Virittäjä 1998: 96–103 Itkonen, Esa (1998b): ’Kielihistorian rintamat’: perusteeton näkemys. Tieteessä tapahtuu 1998/3, Internet Helsinki Julku, Kyösti–Äärelä, Merja (toim.) (1997): Itämerensuomi eurooppalainen maa Studia Historica Fenno-Ugrica 2 Jyväskylä–Oulu Julku,

Kyösti (1997): Eurooppa suomalais-ugrilaisten ja indoeurooppalaisten pelikenttä. In: Julku–Äärelä 1997: 249–75 Julku, Kyösti (1998): Der aktuelle Stand der Forschung der finnougrischen Völker. Specimina Sibirica 14 Szombathely 23–41 Kallio, Petri (1997): Uralic substrate features in Germanic? Journal de la Société Finno-ougrienne 87: 123–30. Kallio, Petri–Koivulehto, Jorma–Parpola, Asko (1997): „Kantagermaanin suomalais-ugrilainen substraatti”: perusteeton hypoteesi. Tieteessä tapahtuu 1997/8. Helsinki 47–51 Kallio, Petri–Koivulehto, Jorma–Parpola, Asko (1998): „Kantagermaanin suomalais-ugrilainen substraatti”: edelleen perusteeton hypoteesi. Tieteessä tapahtuu 1998/3, Internet Helsinki Korhonen, Mikko (1980): Über die vorgeschichtlichen Bedingungen für die Annahme der Paläo-Ursprachen. In: Ortutay, Gyula (ed): Congressus Quartus Internationalis Fenno-Ugristarum Budapestini habitus anno 1975. Pars II Budapest 64–5 Korhonen, Mikko (1984):

Häkkinen, Kaisa: Suomen kielen vanhimmasta sanastosta ja sen tutkimisesta. Ural-Altaische Jahrbücher Neue Folge 4: 247–9. Krahe, Hans (1968): Indogermanisch und Alteuropäisch. In: Scherer 1968a: 426–54 Künnap, Ago (ed.) (1995a): Minor Uralic Languages: Grammar and Lexis Tartu–Groningen 2009. John Nethem 38. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 Künnap, Ago (1995b): The Uralic Language Tree Model and the Myth of the Migration from the East at the Jyväskylä Congress. In: Künnap 1995a: 123–7. Künnap, Ago (1996a): János Pusztay: Diskussionsbeiträge zur Grundsprachenforschung (Beispiel: das Protouralische). Linguistica Uralica 32: 218– 25. Künnap, Ago (1996b): Ursprache oder Sprachbund? J. Pusztay: Diskussionsbeiträge zur Grundsprachenforschung (Beispiel: Das Protouralische) Fenno-Ugristica 20. Tartu 73–6 Künnap, Ago (1996c): Was geht auf die gemeinsame uralische Grundsprache zurück? In: Larsson, Lars-Gunnar (Hrsg.): 100 Jahre finnisch-ugrischer Unterricht an der

Universität Uppsala. Studia Uralica Upsaliensia 26 Uppsala 241–7 Künnap, Ago (1996d): On the Origin of Uralic Languages. In: Bereczki András–Klima László (szerk): Ünnepi könyv Domokos Péter tiszteletére Uralisztikai tanulmányok 7. Budapest 142–4 Künnap, Ago (1996e): A Pragm-Areal Linguistic Challenge to Uralistics. Pragmatics, Ideology, and Contacts Fenno-Ugristica 20 Tartu 61–4 Künnap, Ago (1997a): Uralilaisten kielten läntinen kontaktikenttä. In: Julku–Äärelä 1997: 63–74 Künnap, Ago (1997b): Radical Renewing in Uralistics. Internet Künnap, Ago (1998a): On the Uralic *ś-Preterite and k-Present. Linguistica Uralica 34: 81–6 Künnap, Ago (1998b): Breakthrough in Present-Day Uralistics. Tartu Künnap, Ago (1998c): Olemme väsyneet puihin. Virittäjä 1998: 607–9 Laakso, Johanna (1998): Tyvestä puuhun noustaan. Virittäjä 1998: 610–2 Laakso, Johanna (1999): Language Contact Hypotheses and the History of Uralic Morphosyntax. Journal de la Société

Finno-ougrienne 88: 59–72 Larsson, Lars-Gunnar (1981): Three Baltic Loanwords in Fennic. On Dating Pre-Literary Linguistic Material Acta Universitatis Upsaliensis Acta Societatis Linguisticae Upsaliensis. Nova Series 3: 2 Stockholm 17–55 Larsson, Lars-Gunnar (1990): Zum Problem der uralischen Urheimat. Linguistica Uralica 26: 230–8 Larsson, Lars-Gunnar (1996): Comments on Pekka Sammallahti’s Paper „Language and Roots”. In: Leskinen, Heikki–Seilenthal, Tőnu (ed): Congressus Octavus Internationalis Fenno-Ugristarum 8 Jyväskylä 34–6 Lavrentyev, G. I [Лаврентьев, Г И] (1971): Категория числа имен существительных в волжском говоре марийского языка Советское финноугроведение 7: 13–8 Lehmann, Winfred P. (1996): Theoretical Bases of Indo-European Linguistics London–New York Liimola, Matti (1944): Zu den wogulischen Personalpronomina. Finnisch-ugrische Forschungen 28:

20–56 Mallory, J. P (1991): In Search of the Indo-Europeans Language, Archeology and Myth London Malmkjćr, Kirsten (ed.) (1995): The Linguistics Encyclopedia London–New York Norio, Reijo (1997): Das Volk, das aus der Kälte kam. Symposium in Berlin 6–7 11 1997 Berlin (Kézirat) Norio, Reijo (1998): Suomen väestön juuret. Professori Reijo Norio kertoo suomalaisten geenijuurista Yleisradio 1, 11–02–1998, klo 1145 Helsinki (Kézirat). Östman, Jan-Ola–Raukko, Jarno (1995): The ’Pragmareal’ Challenge to Genetic Language Tree Models. In: Suhonen, Seppo (toim): Itämerensuomalainen kulttuurialue Castrenianumin toimitteita 49 Helsinki 31–69 Pusztay János (1995): Diskussionsbeiträge zur Grundsprachenforschung (Beispiel: das Protouralische). Veröffentlichungen der Societas Uralo-Altaica 43 Wiesbaden Pusztay János (1997): Ajatus uralilaisten kansojen ketjumaisesta alkukodista. In: Julku–Äärelä 1997: 9–22 Ravila, Paavo (1941): Über die Verwendung der

Numeruszeichen in den uralischen Sprachen. Finnisch-ugrische Forschungen 27: 1–136 Ravila, Paavo, (1949): Suomen suku ja Suomen kansa. In: Suomen historian käsikirja I Porvoo (idézve Itkonen 1960 alapján) Ravila, Paavo (1958): Die Ursprache als Grundbegriff der Sprachgeschichte. Journal de la Société Finno-ougrienne 60/6 Helsinki 1–15 Ravila, Paavo (1967): Kantakieli kielihistorian peruskäsitteenä. In: Ravila, Paavo: Totuus ja metodi Kielitieteellisiä esseitä Porvoo–Helsinki 67–78 Ristinen, E. K (1973): Observations on the Functions of the Conjugations in Samoyedic Uralica 1973/1 Tokyo 11–37 Salminen, Tapani (1989): Classification of the Uralic Languages. In: Grünthal, Riho–Penttinen, Sirppa–Salminen, Tapani (ed): Proceedings of the Fifth International Finno-Ugrist Students’ Conference, Helsinki, 22–26 May 1988. Castrenianumin toimitteita 35 Helsinki 15–24 Sammallahti, Pekka (1990): On the Relationship of the Uralic Languages. In: Keresztes

László–Maticsák Sándor (ed): Congressus Septimus Internationalis Fenno-Ugristarum 3A Debrecen 7–12 Scherer, Anton (Hrsg.) (1968a): Die Urheimat der Indogermanen Darmstadt Scherer, Anton (1968b): Vorwort. In: Scherer 1968a: VII–X Setälä, E. N (1926): Suomensukuisten kansojen esihistoria In: Kannisto, A–Setälä, E N–Sirelius, U T–Wichmann, Yrjö (toim): Suomen suku I Helsinki. 120–89 Solta, Georg (1968): Gedanken zum Indogermanenproblem. In: Scherer 1968a: 324–45 Sternemann, Reinhard–Gutschmidt, Karl (1989): Einführung in die vergleichende Sprachwissenschaft. Berlin Szanzsejev, G. D [Санжеев, Г Д] (1953): Сравнительная грамматика монгольских языков Том I Москва Szanzsejev, G. D [Санжеев, Г Д] (1963): Сравнительная грамматика монгольских языков Глагол Москва Szinnyei József (1910): Finnisch-ugrische Sprachwissenschaft. Leipzig Szinnyei József

(1922): Finnisch-ugrische Sprachwissenschaft. Zweite, verbesserte Auflage Leipzig Tauli, Valter (1955): On Foreign Contacts of the Uralic Languages. Ural-Altaische Jahrbücher 27 Wiesbaden 7–31 Tenisev, E. R (szerk) [Тенишев, Э Р (отв ред)] (1988): Сравнительно-историческая грамматика тюркских языков Морфология Москва Thieme, Paul (1954): Die Heimat der indogermanischen Gemeinsprache. Abhandlungen der Geistes- und Sozialwissenschaftlichen Klasse, Jahrgang 1953, Nr. 11 Mainz 539–613 Trubetzkoy, N. S (1930): Proposition 16 In: Actes du premier congrčs international des linguistes 1928 Leiden 17–8 Trubetzkoy, N. S (1939): Gedanken über das Indogermanenproblem Acta Linguistica 1 Copenhague 81–9 Tuzsarov, G. M [Тужаров, Г М] (1987): Грамматические категории имени существительного в марийском языке Йошкар-Ола Wiik, Kalevi

(1997): Suomalaistyyppistä ääntämistä germaanisissa kielissä. In: Julku–Äärelä 1997: 75–103 Zsirai Miklós (1943/1986): Őstörténeti csodabogarak. In: A magyarság őstörténete Szerk Ligeti Lajos Budapest 266–89 Irodalom: ?????:A fonémarendszer változása, Bp, 200?? A.JÁSZÓ ANNA (főszerk):A magyar nyelv könyve, Trezor, 1994 A. MOLNÁR FERENC: A magyar hosszúmássalhangzó-rendszer kialakulásáról és néhány finnugor eredetű szavunk hangtani 2009. John Nethem 39. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 fejlődéséről, Nyelvtudományi Közlemények, 100. 198-211 ACÉL JÓZSEF: Szittya görög eredetünk. Turán Printing, 1975 Első kiadás 1926 Budapest (Radics Géza: Eredetünk és Őshazánk , 2002. Akadémiai Értesítő, 1920 ALINEI, MARIO: „Ősi kapocs – a magyar etruszk nyelvrokonság” Allprint, Bp, 2005. ALINEI, MARIO: Interdisciplinary and linguistic evidence for Palaeolithic continuity of Indo-European, Uralic and Altaic populations in

Eurasia, with an excursus on Slavic ethnogenesis , Kobarid, 2003. ARADI ÉVA: A hunok Indiában, /A heftaliták története/ , Hun-Idea, 2005. BABARCZY ANNA: A szavak és a nyelvi innátizmus , BME Kognitív Tudományi Központ , Bp, 2005. BADINY-JÓS FERENC előadása az 1973-as Orientalista Világkongresszuson BADINY-JÓS FERENC: Nyelvtudomány és őstörténet, Bp, 1982. BAKAY KORNÉL: Kik vagyunk? Honnan jöttünk ?, Szombathely, 1997. BALASSA ZOLTÁN: A magyar nép japán barátja BALASSA ZOLTÁN: A szlovák nép történelme,(DVA NÁRODY V JRDNEJ DOMOVINE) BARABÁSI LÁSZLÓ: Kik a székelyek? , Csíkszereda, 2000. BÁRCZY GÉZA: Bevezetés a nyelvtudományba, Budapest, 1953. BENCZIK VILMOS : JEL, HANG, ÍRÁS , Adalékok a nyelv medialitásának kérdéséhez , TREZOR KIADÓ ,Budapest, 2006 BENKŐ LORÁND: Honfoglalás és nyelvészet, Bp. Balassi kiadó , 1997 BÉRCES EDIT: Egy őstörténet-kutató emlékére Czeglédy Károly pályaképe, Műhely, 1999., 92 oldal BERECKI

ANDRÁS: Finnország története, In: A finnugor és szamojéd népek története, Budapest, 2002. BERZSENYI DÁNIEL; Prózai művek. 281 oldal BOBULA IDA: A magyar nép eredete , Buenos Aires, 1972. CZEGLÉDI KATALIN: Bevezetés a nyelvészeti Őstörténetbe, 2008. CZEGLÉDI KATALIN: Nyelvészeti vélemény Ucsiraltu tanulmányaihoz (Mikes International, Hága, VIII.évf 2szám, 2008 CZEGLÉDI KATALIN: 2004: „Attila neve és a földrajzi nevek” címû 2004. május 21-én Tápiószelén a Blaskovics Napokon megtartott elõadás írásban megszerkesztett változata CSAJÁGHY GYÖRGY: A magyar népzene keleti párhuzama, eredete, őstörténeti vonatkozások tükrében, ZMTE, MAGYAR TÖRTÉNELEM Tízezer év – ezer oldalról, 2002. 286p DEZSŐ LÁSZLÓ: Areális tipológiai megjegyzések J. H Greenberg könyvéről , Budapest, 2003?? DUGOUJON, JEAN-MICHEL: GM Haplotype Diversity of 82 Populations Over the World Suggests a Centrifugal Model of Human Migrations, AMERICAN JOURNAL OF

PHYSICAL ANTHROPOLOGY 125:175–192 (2004) ENDREY ANTAL: A magyarság eredete, Melbourne, 1982. FODOR ISTVÁN: Az uráli népek őshazája és őstörténete, Budapest, 2004. FRIED ISTVÁN: Összehasonlítás és kultúraköziség – Régi-új tudományszemlélet felé, Budapest, 2005. GORBOVSZKIJ, ALEKSZANDR: 2000-ben és azután, Kozmosz, 1978. GÓSY MÁRIA: Hangtörténeti változások feltételezett okairól , Bp, 2005., 276-283oldal GÖMÖRI GYÖRGY: Az angolok magyarságképe VIII. Henriktől I Györgyig, Mikes International, 2003, III/3 Szám GROVER S. KRANTZ: Az európai nyelvek földrajzi kialakulása, Ősi Örökségünk Alapítvány Budapest, 2000 Origin: Geographical Development of European Languages Peter Lang Publishing Inc. New Y ork 1988 GYÖRKÖSY ALAJOS-KAPITÁNFFY ISTVÁN-TEGYEI IMRE: Ógörög-magyar nagyszótár ,Akadémia Kiadó, Bp. 1993 HALLA-AHO JUSSI: Problems of Proto-Slavic Historical Nominal Morphology On the Basis of Old Church Slavic , Helsinki, 2006.

HARDING, ROSALIND M. - SOKAL, ROBERT R: Classification of the European language families by genetic distance, Proc Nati Acad Sci. USA, Vol 85, pp 9370-9372, December 1988, Population Biology HALMESVIRTA, ANSSI (szerk.): Finnország története, Debreceni Egyetem, 2002 HEGEDŰS JÓZSEF: Rendhagyó magyar nyelvhasonlítás-történet, Magyar Nyelv, 1998. HENKEY GYULA:AZ EMBERTAN ÉS A MAGYAR NÉP SZÁRMAZÁSA , A ZÜRICHI MAGYAR TÖRTÉNELMI EGYESÜLET KIADVÁNYA ,BUDAPEST-ZÜRICH 1997) HETESI ZSOLT: Metafizika modern fizika kapcsolata, Bp, 2002. HONTI LÁSZLÓ: Hol és milyen uráli/finnugor „ősnyelvet” beszéltek távoli eleink? (Hipotézisek és téveszmék az uráli nyelvtudományban), Akadémiai székfoglaló, 1999. HONTI LÁSZLÓ: Mítoszok a magyar nyelv eredete körül. Nyelvt Közl 101:137–151 2004 HUNTINGTON, SAMUEL P.: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása, Európa, Budapest, 1998 HUSZÁR ÁGNES: Nyelvhalál, Iskolakultúra 2004/8) KACZIBA

ÁGNES: A szerb nyelv, Bp, 2005. KÁLMÁN LÁSZLÓ – NÁDASDY ÁDÁM: HAJNALI HÁROMPERCESEK A NYELVRŐL , Internet, 2007., 144 oldal) KÁNNAI ZOLTÁN: A jászok nyelvéről, Bp, 2006. KÁNNAI ZOLTÁN: A szkítáktól a székelyekig és magyarokig, Madocsa, 2000. KÁNNAI ZOLTÁN: Néhány szó a kazárokról, Bp, 2006., KARÁCSONY SÁNDOR: A magyar észjárás (2.javkiadás, Magvető, 1985) KENESEI ISTVÁN (Szerk.): A nyelv és a nyelvek, Akadémiai, 2001 KERTÉSZ ISTVÁN: Az ősközösség kora és az ókori-keleti társadalmak, Bp, 1990. KIRK, G.S: A mítosz, Holnap Kiadó, 1993 KLIMA LÁSZLÓ: A finnugor nyelvrokonság kutatástörténete, Bp, 2000. KLIMA LÁSZLÓ: Az uráli őshaza kutatásának története, Bp, 2000. KLIMA LÁSZLÓ: Az uráli őshazáról, általában és konkrétan, 2002. KLIMA LÁSZLÓ: Finnugorok és indoeurópaiak a magyar finnugrisztikában, 2002. KODÁLY ZOLTÁN: A magyar népzene, Zeneműkiadó, Bp, 1952, KOLLÁR LAJOS: Adalékok Varga Csaba írásához,

2007. KRONSTEIN GÁBOR: A hunokról - tudományosan, Örökség, 1995. KUHN, T.:The structure of Scientific Revolutions , Chicago University Press, 1970 KÜRTI BÉLA: Gondolatok az avarokról és az avar továbbélésről, Korunk, 2004. LIGETI LAJOS: "Az ázsiai hunok" Németh Gyula: "Atilla és hunjaiszerkesztésében, 40. old 2009. John Nethem 40. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 MAKKAY JÁNOS: A székelyek, Bp, 2005. MAKKAY JÁNOS: Saecula Avarorum – Avar századok, Bp, 2005. MAKKAY JÁNOS: Siculica Hungarica – Az ősidők kezdeteitől magyarok, Bp, 2009. MARÁCZ LÁSZLÓ: A finnugor elmélet tarthatatlansága nyelvészeti szempontból, 1998. MARÁCZ LÁSZLÓ – MONTVAI ATTILA: A jelenkori magyar nyelv szókészleti fogalmi és jelentéstani szerkezetének numerikus elemzése, Amsterdam, 2008. MARÁCZ LÁSZLÓ: A kétszer kaksi igazsága, Válasz Rédei Károlynak, Amsterdam, 2004. MÁRAI SÁNDOR: Füves Könyv , Bp, 1943, (1998.) MARCANTONIO, ANGELA:

Történelmi nyelvészet és a finnek eredete,Hun-Idea, 2004. MARCANTONIO, ANGELA: A történeti nyelvészet és a magyar nyelv eredete, Hun-Idea, 2006. MARCANTONIO, ANGELA (Roma) - PIRJO NUMMENAHO (Napoli),MICHELA SALVAGNI (Roma) THE ”UGRIC-TURKIC BATTLE”: A CRITICAL REVIEW) MARTINKÓ ANDRÁS: A szó jelentése, Lazi Kiadó, Bp, 2001. MATICSÁK SÁNDOR: Vándorló napok - A hét napjainak elnevezése az európai nyelvekben , Debrecen, 2006. MIKESY GÁBOR: Az obi-ugorok története, In: A finnugor és szamojéd népek története, Budapest, 2002. NÁDASDY ÁDÁM: Az agglutináció, Magyar Narancs, 2001/06. NAGY GÉZA: A szkíták nemzetisége 3. rész, Budapest, 1895 NÉMäTI KÁLMÁN: Árpád népének hét törzse hún volt, Bp, 1908. NETHEM, JOHN: A Halotti Beszéd elemzése, Manchester, 2008. NETHEM, JOHN: A magyar rovás és a szkíta írás kapcsolata, Manchester, 2008. NETHEM, JOHN: Elfeledett múlt, Manchester, 2004. NYIRKOS ISTVÁN: Az inetimologikus magánhangzók a

magyarban, Debrecen, 1993. OBRUSÁNSZKY BORBÁLA: A régi magyar gyógyítás nyelvezete, Mikes International, IX/1., 2009 OBRUSÁNSZKY BORBÁLA : Átértékelik a gepidák történelmét, Mikes International, IX/2., 2009 OBRUSÁNSZKY BORBÁLA : Vajda és bojla , Mikes International, Hága, 2008. VIIIévf4 Szám 54-62old) OLAJOS TERÉZ: Az avar továbbélés kérdésérõl A 9. SZÁZADI AVAR TÖRTÉNELEM GÖRÖG ÉS LATIN NYE LVÛ FORRÁSAI, Bp, 2001 OSSERVATORIO LETTERARIO Ferrara e l’Altrove ANNO XI - NN. 57/58 LU-AGO/SETT-OTT 2007) PADÁNYI VIKTOR: „ Azoknak az emlékére, akiket a finn-ugor nyelvészek letorkoltak” PADÁNYI VIKTOR: Dentu-Magyaria, Bp, 2004. PAIS DEZSŐ: Puha, puffan, páhol, Budapest, 1970?? PEI, MARIO: Szabálytalan nyelvtörténet (Gondolat, Bp, 1966.) PETE ISTVÁN: Korunk nyelvtudományának történeti háttere és jellemzői, A nyelvtudomány műhelyéből, 186-195.p PUSZTAY JÁNOS: Az őshazakérdés,2002. RADICS GÉZA: Eredetünk és Őshazánk , 2002.

RÁCZ ANITA: A régi Bihar vármegye településneveinek nyelvészeti vizsgálata , Debrecen, 2005. RÉDEI KÁROLY (szerk.): Uralisches Etymologisches Wörterbuch I–III, (UEW) Akadémiai Kiadó, Budapest 1986–1991 RÓNA-TAS ANDRÁS: Nép és nyelv: a magyarság kialakulása, Bp, 1999. RÓNA-TAS ANDRÁS: Az őstörténet-kutatás vitás kérdéseihez, 2000. ROOTSI, SIIRI: Human Y-Chromosomal variation in european populations, Tartu, 2004. RUHLEN, M.: The Origin of Language John Wiley and Sons, New Y ork , 1994 SÁRA PÉTER: Ősi szavaink nyomában iráni és turáni tájakon, Püski, 1999. SEMINO, ORNELLO: The Genetic Legacy of Paleolithic Homo sapiens sapiens in Extant Europeans: A Y Chromosome Perspective, Science/290, 2000. SZILÁGYI N. SÁNDOR: A szent mókus, avagy a módszer buktatói, 2005 TAMBETS, KRISTIINA – ROOTSI, SIIRI – KIVISILD, TOOMAS: The Western and Eastern Roots of the Saamithe Story of Genetic “Outliers” Told by Mitochondrial DNA and Y Chromosomes, 2004.,

Am J Hum Genet 74:661–682, TÁBORI LÁSZLÓ: Az alig ismert ókori világbirodalom Pártia 2. rész, Bp, 2002 TÓTFALUSI ISTVÁN: Kis magyar nyelvklinika, Anno Kiadó, 2005. TÓTH ALFRÉD: Is the Turanian language family a phantom?” (Mikes International The Hague, Holland ,2007) illetve „Etymological Dictionary of Hungarian (EDH)„ (Mikes International The Hague, Holland ,2007. VÁMBÉRY ÁRMIN: A magyarság keletkezése és gyarapodása, Franklin-Bp, 1895. VARGA CSABA: A magyar nyelv eredete , Ökotáj, 33–34. sz 2004 28–44 o VARGA CSABA: Egy ókori magyar tájnyelv, Bp, 2008. VARGA GÉZA: Czeglédi Katalin a sezserék nyelvi tanulságairól, Budapest, 2008. VÁSÁRY ISTVÁN: Az ázsiai hunok, História, 2004/08 VÉGVÁRI JÓZSEF: „A magyar mondat védelmében” VERES PÉTER: Az uráli és magyar őshaza meghatározása a legújabb adatok fényében, 2004. ZAICZ GÁBOR: Etimológiai Szótár, Tinta, Bp, 2006. ZAJTI FERENC: Kapcsolataink Indiával, Bp, 1929., ZOLTÁN

ANDRÁS: A magyar-szláv érintkezések kezdetei és fázisai, Megjelent: Életünk 1996/6–7, 634–648. ZSUFFA SÁNDOR: A magyarországi szumír probléma állása különböző korokban, Kárpátia, 2004. Időrendi: 1850 1895 1895 1908 BERZSENYI DÁNIEL; Prózai művek. 281 oldal NAGY GÉZA: A szkíták nemzetisége 3. rész, Budapest, 1895 VÁMBÉRY ÁRMIN: A magyarság keletkezése és gyarapodása, Franklin-Bp, 1895. NÉMäTI KÁLMÁN: Árpád népének hét törzse hún volt, Bp, 1908. 2009. John Nethem 41. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 1920 1929 1943 1952 1953 1964 1966 1966 1970 1970?? 1972 1973 1978 1982 1982 1985 1988 1988 1990 1991 1993. 1993 1993 1994 1994 1995 1996 1997 1997 1997 1998 1998 1998 1998 1998 1999 1999 1999 1999 2000 2000 2000 2000 2000 2000 2001 2001 2001 2001 2001 2002 2002 2002 2002 2002 2002 2002 2002 2002 2002 2002 2002 2003 Akadémiai Értesítő, 1920 ZAJTI FERENC: Kapcsolataink Indiával, Bp, 1929., MÁRAI SÁNDOR: Füves Könyv , Bp, 1943,

(1998.) KODÁLY ZOLTÁN: A magyar népzene, Zeneműkiadó, Bp, 1952, BÁRCZY GÉZA: Bevezetés a nyelvtudományba, Budapest, 1953. LIGETI LAJOS: "Az ázsiai hunok" Németh Gyula: "Atilla és hunjaiszerkesztésében, 40. old PEI, MARIO: Szabálytalan nyelvtörténet ,Gondolat, Bp, 1966. ZSUFFA SÁNDOR: A magyarországi szumír probléma állása különböző korokban, Kárpátia, 2004. KUHN, T.:The structure of Scientific Revolutions , Chicago University Press, 1970 PAIS DEZSŐ: Puha, puffan, páhol, Budapest, 1970?? BOBULA IDA: A magyar nép eredete , Buenos Aires, 1972. BADINY-JÓS FERENC előadása az 1973-as Orientalista Világkongresszuson GORBOVSZKIJ, ALEKSZANDR: 2000-ben és azután, Kozmosz, 1978. BADINY-JÓS FERENC: Nyelvtudomány és őstörténet, Bp, 1982. ENDREY ANTAL: A magyarság eredete, Melbourne, 1982. KARÁCSONY SÁNDOR: A magyar észjárás (2.javkiadás, Magvető, 1985) GROVER S. KRANTZ: Az európai nyelvek földrajzi kialakulása, Ősi

Örökségünk Alapítvány Budapest, 2000 Origin: Geographical Development of European Languages Peter Lang Publishing Inc. New Y ork 1988 HARDING, ROSALIND M. - SOKAL, ROBERT R: Classification of the European language families by genetic distance, Proc Nati. Acad Sci USA, Vol 85, pp 9370-9372, December 1988, Population Biology KERTÉSZ ISTVÁN: Az ősközösség kora és az ókori-keleti társadalmak, Bp, 1990. RÉDEI KÁROLY (szerk.): Uralisches Etymologisches Wörterbuch I–III, (UEW) Akadémiai Kiadó, Budapest 1986–1991 GYÖRKÖSY ALAJOS-KAPITÁNFFY ISTVÁN-TEGYEI IMRE: Ógörög-magyar nagyszótár ,Akadémia Kiadó, Bp. 1993 KIRK, G.S: A mítosz, Holnap Kiadó, 1993 NYIRKOS ISTVÁN: Az inetimologikus magánhangzók a magyarban, Debrecen, 1993. A.JÁSZÓ ANNA (főszerk):A magyar nyelv könyve, Trezor, 1994 RUHLEN, M.: The Origin of Language John Wiley and Sons, New Y ork , 1994 KRONSTEIN GÁBOR: A hunokról - tudományosan, Örökség, 1995. ZOLTÁN ANDRÁS: A magyar-szláv

érintkezések kezdetei és fázisai, Megjelent: Életünk 1996/6–7, 634–648. BENKŐ LORÁND: Honfoglalás és nyelvészet, Bp. Balassi kiadó , 1997 BAKAY KORNÉL: Kik vagyunk? Honnan jöttünk ?, Szombathely, 1997. HENKEY GYULA:AZ EMBERTAN ÉS A MAGYAR NÉP SZÁRMAZÁSA , A ZÜRICHI MAGYAR TÖRTÉNELMI EGYESÜLET KIADVÁNYA,BUDAPEST-ZÜRICH 1997) HEGEDŰS JÓZSEF: Rendhagyó magyar nyelvhasonlítás-történet, Magyar Nyelv, 1998. HUNTINGTON, SAMUEL P.: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása, Európa, Budapest, 1998 MARÁCZ LÁSZLÓ: A finnugor elmélet tarthatatlansága nyelvészeti szempontból, 1998. A nyelv és az agy, 230.p A. MOLNÁR FERENC: A magyar hosszúmássalhangzó-rendszer kialakulásáról és néhány finnugor eredetű szavunk hangtani fejlődéséről, Nyelvtudományi Közlemények, 100. 198-211 BÉRCES EDIT: Egy őstörténet-kutató emlékére Czeglédy Károly pályaképe, Műhely, 1999., 92 oldal HONTI LÁSZLÓ: Hol és milyen

uráli/finnugor „ősnyelvet” beszéltek távoli eleink? (Hipotézisek és téveszmék az uráli nyelvtudományban), Akadémiai székfoglaló, 1999. RÓNA-TAS ANDRÁS: Nép és nyelv: a magyarság kialakulása, Bp, 1999. SÁRA PÉTER: Ősi szavaink nyomában iráni és turáni tájakon, Püski, 1999. BARABÁSI LÁSZLÓ: Kik a székelyek? , Csíkszereda, 2000. KÁNNAI ZOLTÁN: A szkítáktól a székelyekig és magyarokig, Madocsa, 2000. KLIMA LÁSZLÓ: A finnugor nyelvrokonság kutatástörténete, Bp, 2000. KLIMA LÁSZLÓ: Az uráli őshaza kutatásának története, Bp, 2000. RÓNA-TAS ANDRÁS: Az őstörténet-kutatás vitás kérdéseihez, 2000. SEMINO, ORNELLO: The Genetic Legacy of Paleolithic Homo sapiens sapiens in Extant Europeans: A Y Chromosome Perspective, Science/290, 2000. KENESEI ISTVÁN (Szerk.): A nyelv és a nyelvek, Akadémiai, 2001 MARTINKÓ ANDRÁS: A szó jelentése, Lazi Kiadó, Bp, 2001. NÁDASDY ÁDÁM: Az agglutináció, Magyar Narancs, 2001/06. OLAJOS

TERÉZ: Az avar továbbélés kérdésérõl A 9. SZÁZADI AVAR TÖRTÉNELEM GÖRÖG ÉS LATIN NYE LVÛ FORRÁSAI, Bp,2001. PETE ISTVÁN: Korunk nyelvtudományának történeti háttere és jellemzői, A nyelvtudomány műhelyéből, 186-195.p BERECKI ANDRÁS: Finnország története, In: A finnugor és szamojéd népek története, Budapest, 2002 CSAJÁGHY GYÖRGY: A magyar népzene keleti párhuzama, eredete, őstörténeti vonatkozások tükrében, ZMTE, MAGYAR TÖRTÉNELEM Tízezer év – ezer oldalról, 2002. 286p HETESI ZSOLT: Metafizika modern fizika kapcsolata, Bp, 2002. KLIMA LÁSZLÓ: Az uráli őshazáról, általában és konkrétan, 2002. KLIMA LÁSZLÓ: Finnugorok és indoeurópaiak a magyar finnugrisztikában, 2002. RADICS GÉZA: Eredetünk és Őshazánk , 2002. TÁBORI LÁSZLÓ: Az alig ismert ókori világbirodalom Pártia 2. rész, Bp, 2002 ?????:A fonémarendszer változása, Bp, 200?? ACÉL JÓZSEF: Szittya görög eredetünk. T urán Printing, 1975 Első kiadás

1926 Budapest (Radics Géza: Eredetünk és Őshazánk ,2002. HALMESVIRTA, ANSSI (szerk.): Finnország története, Debreceni Egyetem, 2002 MIKESY GÁBOR: Az obi-ugorok története, In: A finnugor és szamojéd népek története, Budapest, 2002. PUSZTAY JÁNOS: Az őshazakérdés,2002. ALINEI, MARIO: Interdisciplinary and linguistic evidence for Palaeolithic continuity of Indo-European, Uralic and Altaic 2009. John Nethem 42. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 2003?? 2003 2003 2004 2004 2004 2004 2004 2004 2004 2004 2004 2004 2004 2004 2004 2004 2004 2004 2004 2004 2004 2005 2005 2005 2005 2005 2005 2005. 2005. 2005 2005 2005 2006 2006 2006 2006 2006 2006 2006 2007 2007 2007 2007 2008 2008 2008 2008 2008 2008 2008. 2008 2009 2009 2009 populations in Eurasia, with an excursus on Slavic ethnogenesis , Kobarid, 2003. DEZSŐ LÁSZLÓ: Areális tipológiai megjegyzések J. H Greenberg könyvéről , Budapest, 2003?? GÖMÖRI GYÖRGY: Az angolok magyarságképe VIII. Henriktől I

Györgyig, Mikes International, 2003, III/3 Szám VÉGVÁRI JÓZSEF: „A magyar mondat védelmében” BALASSA ZOLTÁN: A magyar nép japán barátja BALASSA ZOLTÁN: A szlovák nép történelme,(DVA NÁRODY V JRDNEJ DOMOVINE) CZEGLÉDI KATALIN: 2004: „Attila neve és a földrajzi nevek” címû 2004. május 21-én Tápiószelén a Blaskovics Napokon megtartott elõadás írásban megszerkesztett változata DUGOUJON, JEAN-MICHEL: GM Haplotype Diversity of 82 Populations Over the World Suggests a Centrifugal Model of Human Migrations, AMERICAN JOURNAL OF PHYSICAL ANTHROPOLOGY 125:175–192 (2004) FODOR ISTVÁN: Az uráli népek őshazája és őstörténete, Budapest, 2004. HONTI LÁSZLÓ: Mítoszok a magyar nyelv eredete körül. Nyelvt Közl 101:137–151 2004 HUSZÁR ÁGNES: Nyelvhalál, Iskolakultúra 2004/8) KÜRTI BÉLA: Gondolatok az avarokról és az avar továbbélésről, Korunk, 2004. MARÁCZ LÁSZLÓ: A kétszer kaksi igazsága, Válasz Rédei Károlynak, Amsterdam,

2004. MARCANTONIO, ANGELA (Roma) - PIRJO NUMMENAHO (Napoli),MICHELA SALVAGNI (Roma) THE ”UGRIC-TURKIC BATTLE”: A CRITICAL REVIEW) MARCANTONIO, ANGELA: Történelmi nyelvészet és a finnek eredete,2004. NETHEM, JOHN: Elfeledett múlt, Manchester, 2004. PADÁNYI VIKTOR: „ Azoknak az emlékére, akiket a finn-ugor nyelvészek letorkoltak” PADÁNYI VIKTOR: Dentu-Magyaria, Bp, 2004. ROOTSI, SIIRI: Human Y-Chromosomal variation in european populations, Tartu, 2004. TAMBETS, KRISTIINA – ROOTSI, SIIRI – KIVISILD, TOOMAS: The Western and Eastern Roots of the Saamithe Story of Genetic “Outliers” Told by Mitochondrial DNA and Y Chromosomes, 2004., Am J Hum Genet 74:661–682, VARGA CSABA: A magyar nyelv eredete , Ökotáj, 33–34. sz 2004 28–44 o VÁSÁRY ISTVÁN: Az ázsiai hunok, História, 2004/08 VERES PÉTER: Az uráli és magyar őshaza meghatározása a legújabb adatok fényében, 2004. ALINEI, MARIO: „Ősi kapocs – a magyar etruszk nyelvrokonság” Allprint, Bp,

2005. ARADI ÉVA: A hunok Indiában, /A heftaliták története/ , Hun-Idea, 2005. BABARCZY ANNA: A szavak és a nyelvi innátizmus , BME Kognitív Tudományi Központ , Bp, 2005. FRIED ISTVÁN: Összehasonlítás és kultúraköziség – Régi-új tudományszemlélet felé, Budapest, 2005. GÓSY MÁRIA: Hangtörténeti változások feltételezett okairól , Bp, 2005., 276-283oldal KACZIBA ÁGNES: A szerb nyelv, Bp, 2005. MAKKAY JÁNOS: A székelyek, Bp, 2005. MAKKAY JÁNOS: Saecula Avarorum – Avar századok, Bp, 2005. SZILÁGYI N. SÁNDOR: A szent mókus, avagy a módszer buktatói, 2005 RÁCZ ANITA: A régi Bihar vármegye településneveinek nyelvészeti vizsgálata , Debrecen, 2005. TÓTFALUSI ISTVÁN: Kis magyar nyelvklinika, Anno Kiadó, 2005. BENCZIK VILMOS : JEL, HANG, ÍRÁS , Adalékok a nyelv medialitásának kérdéséhez , TREZOR KIADÓ ,Budapest, 2006 HALLA-AHO JUSSI: Problems of Proto-Slavic Historical Nominal Morphology On the Basis of Old Church Slavic , Helsinki,

2006. KÁNNAI ZOLTÁN: A jászok nyelvéről, Bp, 2006. KÁNNAI ZOLTÁN: Néhány szó a kazárokról, Bp, 2006., MARCANTONIO, ANGELA: A történeti nyelvészet és a magyar nyelv eredete, Hun-Idea, 2006. MATICSÁK SÁNDOR: Vándorló napok - A hét napjainak elnevezése az európai nyelvekben , Debrecen, 2006. ZAICZ GÁBOR: Etimológiai Szótár, Tinta, Bp, 2006. KÁLMÁN LÁSZLÓ – NÁDASDY ÁDÁM: HAJNALI HÁROMPERCESEK A NYELVRŐL , Internet, 2007., 144 oldal KOLLÁR LAJOS: Adalékok Varga Csaba írásához, 2007. OSSERVATORIO LETTERARIO Ferrara e l’Altrove ANNO XI - NN. 57/58 LU-AGO/SETT-OTT 2007) TÓTH ALFRÉD: Is the Turanian language family a phantom?” (Mikes International The Hague, Holland ,2007) illetve „Etymological Dictionary of Hungarian (EDH)„ (Mikes International The Hague, Holland ,2007. CZEGLÉDI KATALIN: Bevezetés a nyelvészeti Őstörténetbe, 2008. CZEGLÉDI KATALIN: Nyelvészeti vélemény Ucsiraltu tanulmányaihoz (Mikes International, Hága,

VIII.évf 2szám, 2008 MARÁCZ LÁSZLÓ – MONTVAI ATTILA: A jelenkori magyar nyelv szókészleti fogalmi és jelentéstani szerkezetének numerikus elemzése, Amsterdam, 2008. NETHEM, JOHN: A Halotti Beszéd elemzése, Manchester, 2008. NETHEM, JOHN: A magyar rovás és a szkíta írás kapcsolata, Manchester, 2008. OBRUSÁNSZKY BORBÁLA : Vajda és bojla , Mikes International, Hága, 2008. VIIIévf4 Szám 54-62old VARGA CSABA: Egy ókori magyar tájnyelv, Bp, 2008. VARGA GÉZA: Czeglédi Katalin a sezserék nyelvi tanulságairól, Budapest, 2008. MAKKAY JÁNOS: Siculica Hungarica – Az ősidők kezdeteitől magyarok, Bp, 2009. OBRUSÁNSZKY BORBÁLA: A régi magyar gyógyítás nyelvezete, Mikes International, IX/1., 2009 OBRUSÁNSZKY BORBÁLA : Átértékelik a gepidák történelmét, Mikes International, IX/2., 2009 Szerző vonatkozó elemző sorozata: Rédei, és ami mögötte van., Szombathely-Manchester, 2009 2009. John Nethem 43. / 44 Nethem/Honti JN-V-03-05 Csúcs,

és ami mögötte van., Szombathely-Manchester, 2009 Honti, és ami mögötte van., Szombathely-Manchester, 2009 Keresztes, és ami mögötte van., Szombathely-Manchester, 2009 Róna-Tas, és ami mögötte van., Szombathely-Manchester, 2009 Hontimítoszok, és ami mögötte van., Szombathely-Manchester, 2009 SUMMARY The finnugrian research wasnt proved the uralian-finnugrian origin of the HUNgarian (magyar) language, also as like the being at that time of the uralian-finnugrian (=U-FU) ethnics. After controlling of the Etymologian dictionaries (there are constructed from each other, therefore these arent new researches) there were provided: the origin of the words from the finnugrian and the newcomer from the slawien are one-way, prejudiced, those exclusively suppose full hungarian changes. This research compares 19th centurian slawien and finn words by 13-14th centurian hungarian words. That is not scientific method. This language research defined the line of the hungarian ancient

history and its researchability. In Hungary the U-FU linguistics wrote the history to 80s years. The U-FU linguistics dont give satisfactory answer for the really questions: genetic, migration, proportion of the ethnical numbers, language survive, fonetical changing, mythologies, traditions, costumes, way of life etc. 2009. John Nethem 44. / 44 Nethem/Honti