Biológia | Vizi élővilág » Guti Gábor - Halbiológiai kutatások

Alapadatok

Év, oldalszám:2008, 14 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:30

Feltöltve:2011. augusztus 30.

Méret:993 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!


Tartalmi kivonat

HALBIOLÓGIAI KUTATÁSOK GUTI GÁBOR TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS A Magyar Dunakutató Állomás (MDA) létesítésével 1957-tôl rendszeresé váltak a halés halászatbiológiai kutatások a Duna magyarországi szakaszán. Az 1980-as évek második feléig a folyó halászatával és halállományával általánosságban foglalkozó munkák, továbbá a gazdasági haszonhalak állományainak alakulását a kereskedelmi halászat fogási adatsorai alapján értékelô dolgozatok jellemezték a kutatások fô irányvonalát. Az 1990-es éveket megelôzô idôszakban a magyarországi Duna-szakasz halállományának alakulását kizárólag a halfogási statisztikák feldolgozására épülô közvetett módszerek alkalmazásával jellemezték A természetesvízi halászat és a horgászat fogási eredményei, különösen a hosszú idejû konzisztens adatsorok sokoldalúan elemezhetô információt szolgáltathatnak a hasznosított halfajok állományainak mennyiségérôl,

dinamikájáról, valamint bizonyos környezeti változásokkal és terhelésekkel összefüggô reakcióiról. Az 1990-es évek kezdetétôl a korábbi közvetett vizsgálati módszereket alkalmazó irányvonaltól bizonyos mértékig eltérô alapokról fejlôdött tovább a halbiológiai kutatómunka. A kutatás meghatározó részévé vált a halpopulációk és a halak fajegyütteseinek közvetlen tanulmányozása Az aktuális feladatok többnyire a halállományok hosszúidejû és antropogén hatásokkal összefüggô változásainak vizsgálatához, a vízfolyások ökológiai integritásának értékeléséhez, a veszélyeztetett halfajok megôrzéséhez, valamint a folyami élôhelyek rehabilitációjához kapcsolódnak. HALFAUNISZTIKA Az 1960-as és 1970-es években születetett faunisztikai tanulmányok (TÓTH 1960, 1965a, 1965b, 1970b, 1973a) elsôsorban faunalista közlésével jellemezték a Duna halfaunáját. Az 1990-es évek közepétôl a hazai halfaunát tekintve

új halfajok elôfordulását igazolva a dunai faunalista bôvülésérôl számoltunk be (GUTI 1997, 2000b, 2001). Kimutattuk például több ponto-kaszpikus elterjedésû, invázív gébfaj megjelenését és elterjedését a térségünkben: békafejû géb (Neogobius kessleri) (ERÔS és GUTI 1997), feketeszájú géb (N. melanostomus, 1ábra) (GUTI és munkatársai 2003), csupasztorkú géb (N. gymnotrachelus) (GUTI 2006c), stb A tokfélék újabb elôfordulásaira vonatkozó megfigyeléseink természetvédelmi szempontból fontosak. A dunai halászat történetében egykor meghatározó szerepet játszó tokfélék öt faja fordult elô a Kárpát-medencében, de a 20. század végére a kecsege kivételével a kipusztulás határára jutottak, illetve két fajuk gyakorlatilag kipusztult. A vágótok és a simatok hazai elôfordulására vonatkozó ismereteket kettô, illetve egy adattal gyarapítottuk, továbbá részletes összesítést készítettünk a tokfélék

magyarországi elterjedését igazoló szakirodalmi adatok, szóbeli közlések és bizonyító fényképek feldolgozásával a 20. század kezdetéig visszamenôleg (GUTI 2000a, 2006a, 2007b) 83 „A DUNÁNAK, MELY MÚLT, JELEN S JÖVENDÔ. ” – AZ MTA MAGYAR DUNAKUTATÓ ÁLLOMÁS 50 ÉVE 1. ábra A feketeszájú géb (Neogobius melanostomus) elôfordulása a Duna magyarországi szakaszán 2002-ben igazolódott (GUTI és munkatársai 2003). A Duna-Ipoly Nemzeti Park patakjainak halfaunisztikai felmérése során értékeltük az egyes vízfolyások halfaunáját, annak természetvédelmi értékét, a halfaunát veszélyeztetô emberi hatásokat. A halbiológiai felmérések patakokon kijelölt 50 mintavételi helyszínen történtek, amelyek során 37 halfaj elôfordulását igazoltuk A halállomány összetétele erôs szórással, gradiens szerûen változott a hegyvidéki patakoktól, a dombvidéki patakokon át, a síkvidéki vízfolyások irányában. A megvizsgált

vízfolyások közül a síkvidéki patakok halfaunája volt a legváltozatosabb a fajösszetétel eltérései alapján (2 ábra) (ERÔS 1997, 1998a, 2000, ERÔS és SEVCSIK 2004). HOSSZÚIDEJÛ HALÁSZATI ADATSOROK ELEMZÉSE Az 1960-as évektôl az 1980-as évekig a magyarországi Duna-szakasz halállományának mennyiségi viszonyait elsôsorban a gazdasági szempontok alapján készített halfogási statisztikák szerint elemezték (TÓTH 1970a, 1973b, 1984). Tanulmányok készültek többek között a ponty (TÓTH 1974), a kecsege (TÓTH 1979), a márna (TÓTH 1981), a süllô (TÓTH 1975) és a csuka (TÓTH 1970C) állományának alakulásáról. A viszonylag egyszerûen gyûjthetô halfogási adatok tér- és idôbeli megoszlása általában kiterjedtebb, mint a közvetlen mintavételek esetében. A hosszúidejû halfogási adatok értékelésében nehézséget jelent azonban a halászat változó technikai és társadalmi-gazdasági tényezôinek hatása. Az 1980-as évek

végétôl a dunai halászati szövetkezetek részben megszûntek, illetve már felhagytak a rendszeres folyami halászattal, ezért a dunai halászat fogási eredményei ma már kevésbé használhatóak a halállomány alakulásának értékeléséhez. Az 1990-es években, a bôsi vízlépcsô üzembe helyezését követôen a szigetközi halászok és horgászok halfogási adatsorai értékelhetôen jelezték a halállomány bizonyos változásait (GUTI 1999 – lásd a Szigetköz c. részt) 84 GUTI GÁBOR: HALBIOLÓGIAI KUTATÁSOK 2. ábra A Duna-Ipoly Nemzeti Park patakjaiban felmért helyszínek hasonlósága a halállomány összetétele alapján blokk-osztályozás segítségével. A piros cellák 01–1%, a zöld cellák 001–01 relatív abundancia értékeket jeleznek. H hegyvidéki, D dombvidéki, S síkvidéki patakszakasz POPULÁCIÓDINAMIKAI ÉS BIOENERGETIKAI VIZSGÁLATOK A halak populációdinamikai (koreloszlás, mortalitás, utánpótlás, stb.) és

bioenergetikai (növekedés, kondíció, fitness, stb) vizsgálatának eredményei hasznos információt biztosítanak egy adott vízterület vagy folyószakasz ökológiai integritásának értékeléshez elsôsorban a fiziográfiai sajátosságok és a trofikus viszonyok szempontjából. A populációdinamikai vizsgálatok eredményei a halközösségek szervezôdésének pontosabb megismeréséhez is hozzájárulnak A dunai halak közül a sügér (Perca fluviatilis), míg a középhegységi patakokban a kövi csík (Barbatula barbatula) populációit elemeztük behatóbban A szigetközi Cikolai-ágrendszer sügérállományának felmérésekor 1990-ben jellemeztük a populáció korösszetételét, a korcsoportok relatív egyedszámát, mortalitását, növekedési sebességét (GUTI 1992b, 1993a). Több száz hal megjelölésével becsültük az állomány egyedsûrûségét (GUTI 1992a). A halak gyomortartalmának elemzésével vizsgáltuk a táplálékspektrumot (GUTI 1992c,

1993a) A vizsgálatok eredményei a sügér jelentôs mortalitását, lassú növekedését és nagy egyedsûrûségét igazolták A Duna kisvizes idôszakaiban jelentôs mértékben csökkent a hullámtéri vizes élôhelyek kiterjedése, ami populáció mortalitásának növekedéséhez vezetett. Az alacsony vízállású idôszakokban a halak zsúfolódásával fokozódott az intra- és az interspecifikus kompetició, illetve mérséklôdött a testhossz növekedésének sebessége. Megállapítottuk, hogy a sügér táplálékának összetétele jelentôs mértékben függött a vizsgált egyedek méretétôl, valamint a Duna vízállásától. A más víztereken végzett felmérések eredményeit elemezve megállapítottuk, hogy a szigetközi sügérállomány viszonylag hamar áttér a planktonikus táplálékról a bentikus szervezetek, valamint a halak fogyasztására 85 „A DUNÁNAK, MELY MÚLT, JELEN S JÖVENDÔ. ” – AZ MTA MAGYAR DUNAKUTATÓ ÁLLOMÁS 50 ÉVE 3.

ábra Pikkelyminta gyûjtése a halak kormeghatározásához 4. ábra Kormeghatározás a pikkelyek évgyûrûi alapján. A kövi csík populációját a Bükkös-patakban tanulmányoztuk 1995-ben és 1996-ban. Leírtuk az állomány koreloszlását, növekedési ütemét, a korcsoportok élôhelyek szerinti elkülönülését, egyedsûrûségét, területegységre jutó biomasszáját, a halak szaporodását, valamint táplálék-összetételét. A közepes növekedési sebességû populáció korösszetétele, egyedsûrûsége igen egyenetlennek mutatkozott a patak különbözô szakaszain (ERÔS 1998b). A gyorsabb vízáramlással és durva összetételû aljzattal jellemezhetô mederszakaszokon az idôsebb egyedek dominanciáját és kisebb abundanciáját mutattunk ki. A lassú áramlású élôhelyeken a fiatalabb egyedek gyakoriságát, nagyobb egyedsûrûséget és biomassza mennyiséget állapítottunk meg A számottevô mortalitású populációban a nôstény halak

termékenysége alacsony volt, az állomány utánpótlását a két és hároméves halak gyakorisága határozta meg döntôen. A szaporodásba fektetett „energia” mértéke alacsony értékû volt a Pannon ökorégión kívüli populációkhoz képest. A külföldi tapasztalatoktól eltérô reprodukciós stratégiát és életmenet tulajdonságokat a Bükkös-patak szélsôséges környezeti viszonyaival és a rendelkezésre álló szûkös táplálékkínálattal magyaráztuk (ERÔS 2001a). HALAK FAJEGYÜTTESEINEK JELLEMZÉSE A halak fajegyütteseinek tanulmányozása különösen az élôhelyi sokféleség és konnektivitás szempontjából nyújt hasznos ismereteket egy-egy folyószakasz, vagy vízfolyás ökológiai integritásának értékeléshez. A halegyüttesek összetétele alapján következtetni lehet az állományalkotó fajok egyedfejlôdésben szerepet játszó élôhelyi struktúrák elôfordulási gyakoriságára A fajegyüttesek szerkezetét feltáró

kutatásaink elsôsorban kisvízfolyásokhoz, továbbá a Duna szigetközi szakaszához kapcsolódtak A kisvízfolyások halegyütteseinek tér és idôbeli változásait a Kemence-patak vízrendszerében vizsgáltuk 2000-tôl 2002-ig az élôhelyek hidrológiai és geomorfológiai jellemzôinek függvényében (5. ábra) Felméréseink során megállapítottuk, hogy a patak folyásiránya mentén váltakozva elôforduló medencék és gázlós szakaszok között a halegyüttesek szerkezetében számottevôek az eltérések. A medencék fajgazdagsága megegyezett vagy nagyobb volt, mint a hasonló térbeli pozícióban fekvô gázlóké A gázlók és medencék fajszáma meredeken növekedett a vízfolyás mentén, a torkolat irányába. Path-analízis alapján a medence térbeli helye bizonyult a leginkább meghatározó ténye86 GUTI GÁBOR: HALBIOLÓGIAI KUTATÁSOK 5. ábra Hegyvidéki patak halállományának felmérése elektromos halászgéppel zônek a fajgazdagság

alakulása szempontjából, emellett azonban a medence térfogata és e két változó közötti interakció is jelentôsen befolyásolta a fajok számát az élôhelyeken. Az idôbeli változásokat értékelô eredményeink felhívták a figyelmet az immigrációs – extinkciós folyamatok kiemelt jelentôségére patakokban a fajgazdagság, a faji összetétel fluktuációja szempontjából. Többváltozós matematikai elemzések segítségével kimutattuk, hogy a fizikai szerkezetük alapján tipizált gázló és medence élôhelyek sorba rendezhetôek egy olyan környezeti gradiens mentén, amely a sekély, gyors vízáramlással és durvább szemcsemérettel leírható foltoktól (tipikus gázló) a mély, lassú áramlású, finomabb szemcseöszetételû foltokig húzódik (tipikus medence). A halállomány összetételének változásai szoros korrelációt mutattak az élôhely fizikai szerkezetének változásaival A halegyüttesek relatív abundancia adatokon alapuló

összetételét az évszakos változások kevésbé befolyásolták. A megfigyelések azt igazolták, hogy a halállomány szerkezetét az élôhely típusa határozta meg döntôen (ERÔS és BOTTA-DUKÁT 2000, ERÔS 2001c). A Mosoni-Duna teljes szakaszára kiterjedô, átfogó felmérés keretében 2005-ben kimutattuk, hogy a halak fajegyütteseinek hosszirányú változékonysága igen jelentôs (6. ábra). Hidrológiai és morfológiai szempontok alapján a Mosoni-Duna felsô (meanderezô, 21 (5–50) ‰ esésû, a 20. század kezdete óta nem érintette árvíz), középsô (meanderezô, 10 (3–30) ‰ mederesésû, a lajtai árhullámok végigvonulnak rajta) és alsó (nem meanderezô, 4 ‰ mederesésû, árhullámok érik a Rábáról, Rábcáról és a dunai árvizek visszaduzzasztó hatása is érvényesül) szakasza jól elkülöníthetô. Egyes halfajok eloszlásában egyértelmû trend volt megfigyelhetô a folyásirány mentén, viszont a fajok relatív abundanciája

alapján végzett hierarchikus osztályozással nem különült el a felsô, középsô és alsó folyószakasz halállománya. A nagyobb folyószakaszok közötti különbségeknél lényegesen jelentôsebbek voltak ugyanakkor a mintavételi helyszínek közötti lokális elérések. A mintánkénti fajszám rarefaction elemzése szerint egy-egy 500–1000 m hosszú meder-szakasz felmérésével az összes észlelt faj kevesebb mint 30%-át mutatható ki a Mosoni-Dunán, viszont 8 szakasz felmérésével már számos ritkább faunaelem, 87 „A DUNÁNAK, MELY MÚLT, JELEN S JÖVENDÔ. ” – AZ MTA MAGYAR DUNAKUTATÓ ÁLLOMÁS 50 ÉVE illetve a fajok 75%-a volt megfigyelhetô. A felmérés nem mutatott ki a fajegyüttesek szerkezetében olyan eltéréseket, amelyek egyértelmûen antropogén terhelésekkel magyarázhatóak. Számos térségben megfigyelhetô volt ugyanakkor, hogy a nagyobb esésû, gyorsabban áramló mederszakaszon nôtt a reofil fajok elôfordulási

gyakorisága, míg a lassú áramlású mederszakaszokon a fitofil ívó fajok állománysûrûsége volt szignifikánsan nagyobb (GUTI 2006b, 2007a). Az említett mutatók nem elhanyagolható jelentôségûek a folyó ökológiai állapotának értékelésekor 6. ábra A halfajok relatív abundanciájának változása a Mosoni-Duna hossz-szelvénye mentén A domináns (83%) küsz (Alburnus alburnus) nincs feltüntetve az ábrán. A mintavételi helyszínek sorszáma a folyásirány szerint növekedik HALBIOLÓGIAI MONITOROZÁS, BIOLÓGIAI VÍZMINÔSÍTÉS A környezetgazdálkodás részérôl egyre jelentôsebb az az elvárás, hogy a természetes vizek ökológiai állapotát az antropogén terhelésekkel összefüggô degradálódásuk alapján, biológiai megfigyelôrendszerek felhasználásával minôsítsék. Ezt tükrözik az Európai Unió elvárásai is. A Víz Keretirányelv bevezetésével a felszíni vizek újabb vízminôsítési eljárásai különös hangsúlyt

helyeznek a biológiai vizsgálatokra A vízfolyások ökológiai integritását a halak fajegyütteseinek struktúrája és a domináns halfajok populációdinamikája érzékenyen jelzi, ezért a halállomány összetételének monitorozási adatsoraiból jól hasznosítható információ nyerhetô az ökológiai állapot értékeléséhez. A vízfolyások standardizált halbiológiai monitorozásának egyik fontos módszertani kérdése a különféle halászeszközök faj- és méretszelektivitása. A különbözô kialakítású és teljesítményû halászgépek fogási eredményeinek összehasonlító vizsgálatával kimutattuk, hogy az egyes eszközök méret- és fajszelektivitása között jelentôs eltérések lehetnek, ami nem elhanyagolandó tényezô egy-egy folyószakasz halállományának értékelésekor (GUTI 2006b). Nagy teljesítményû (10 kW) halászgéppel felszerelt halászhajó 88 GUTI GÁBOR: HALBIOLÓGIAI KUTATÁSOK alkalmazásakor például nagyobb

arányban jelennek meg méretesebb halak a mintákban. Egy kézi anóddal felszerelt 5 kW teljesítményû hagyományos halászgéppel viszont közvetlenül a parti sáv mentén gyûjthetôek halak, és ezért nagyobb hatékonysággal mutathatóak ki a kisméretû bentikus fajok. A Mosoni-Dunán 2005-ben végrehajtott halbiológiai felméréseink keretében a CEN elektromos halászatra vonatkozó szabványában leírt eljárás szerint mértük fel a folyó halállományát 47 mintavételi helyszínen. A mintavételek adatait feldolgozva az EU szakértôi munkacsoportja (FAME) által javasolt Európai Hal Index (EFI) alkalmazhatóságát teszteltük. A mintavételi helyszínek halegyüttesei között tapasztalt lokális különbségeknek megfelelôen az EFI értéke is számottevô mértékben ingadozott a gyenge és a közepes minôsítésû tartományon belül Az elemzések a medermorfológia közvetetten megmutatkozó hatásait jelezték az EFI lokális értékében: a nagyobb

esésû, gyorsabban áramló mederszakaszon a reofil fajok elôfordulásának pozitív hatása, a lassú áramlású mederszakaszokon a reofil fajok hiányának és a fitofil ívó fajok nagyobb sûrûségének negatív hatása érvényesült. A kutatási eredményeink felhívták a figyelmet arra a szakmai problémára, hogy az EFI alkalmazásával történô ökológiai állapotértékeléshez a Pannon ökorégió folyóira jellemzô referenciamodelleket kell meghatározni (GUTI 2006b). 7. ábra A folyami halállományok felméréséhez használt elektromos halászhajó VESZÉLYEZTETETT HALFAJOK MEGÔRZÉSE A természetvédelem részérôl jelentkezô elvárásokra való tekintettel, a halak egyszerû fajlistáinak összehasonlító értékeléséhez az abszolút és a relatív természeti érték fogalmának bevezetését és számszerû kifejezését javasoltuk, meghatározva a magyarországi halfauna 78 fajának veszélyeztetettségi státuszát (GUTI 1993b, 1995a). A hazai

halfajok természetvédelmi státuszának kifejezésekor az IUCN minôsítési rendszerének (IUCN 1990) egyes elemeit vettük alapul kisebb módosításokkal, kiegészítve azt a „nem veszélyeztetett” fajokra vonatkozó további kategóriákkal. Minden kategória természet89 „A DUNÁNAK, MELY MÚLT, JELEN S JÖVENDÔ. ” – AZ MTA MAGYAR DUNAKUTATÓ ÁLLOMÁS 50 ÉVE védelmi jelentôségét relatív értékrenddel minôsítettük. Öt kategória a természetesen honos, egy kategória az alkalmanként bevándorló, a két kategória pedig a betelepített halakat jellemzi. A természetesen honos fogalomkörbe soroltuk azokat a fajokat, amelyek a 19 század végén rendszeresen szaporodtak vizeinkben, továbbá azokat az európai elterjedésû halakat, amelyek döntôen természetes terjeszkedésük következtében jelentek meg a 19. század óta a Kárpát-medencében A fajlisták természeti értékének számítását ma már gyakran alkalmazzák a hazai vizek

halfaunisztikai értékelésekor. A dunai halászat történetében egykor meghatározó szerepet játszó tokfélék (Acipenseridae) hatékony védelme napjaink egyik sürgetô természetvédelmi feladata. Korábban öt fajuk fordult elô a Kárpát-medencében, de a 20. század végére csaknem kipusztultak. Egyetlen halászható fajuk a kecsege, amelynek fogási eredményei csupán néhány ezrelékét jelentik az összes dunai halfogásoknak. A kecsege több évtizedes fogási adatsorainak elemzésével igazoltuk, hogy a populáció változásai összefüggenek a vízjárással és a folyószabályozások hatásaival (8. ábra) Rámutattunk arra is, hogy az elmúlt évtizedekben alkalmazott ivadéktelepítési programoknak nem lehetett számottevô hatása a dunai kecsegeállományra. A halfogási adatok, illetve a populáció nagyságának jelentôs ingadozása egyértelmûen jelzi, hogy a faj szaporodása és egyedfejlôdése szempontjából kulcsfontosságú komplex élôhelyi

struktúrák elérhetôsége korlátozott a Közép-Duna térségében. A tokfélék hatékonyabb védelmét nemzetközi akciótervek és programjavaslatok sürgetik. Ezekhez kapcsolódóan többször hangsúlyoztuk azt a véleményünket, amely szerint a tokfélék védelmének legfontosabb feltétele az élôhelyeik és a vándorlási útvonalak rehabilitációja. Az élôhely-rehabilitációs programok kidolgozásához tervezési alapadatokra, illetve azok meghatározásához célirányos kutatási programokra lenne szükség (GUTI 2006a, 2006d, 2007b) 8. ábra Az átlagos havi vízállások és az éves kecsegefogások alakulása a Duna magyarországi szakaszán (1950–1977). 90 GUTI GÁBOR: HALBIOLÓGIAI KUTATÁSOK FOLYAMI ÉLÔHELYEK REHABILITÁCIÓJA A 19. században kibontakozó átfogó folyószabályozások és az azt követôen egyre fokozódó vízhasználati tevékenységek alapvetôen megváltoztatták a dunai vízrendszer természetes arculatát, rohamosan

csökkentve annak biológiai sokféleségét és produktivitását. Napjainkban már elôtérbe került az a felismerés, hogy a fajgazdagság lokális és regionális veszteségei olyan terhelô hatásokat és kedvezôtlen folyamatokat jeleznek, amelyek a társadalmat is károsítják a vízrendszerek fenntartható hasznosításának veszélyeztetésével. A dunai halfauna védelme szempontjából fontos élôhelyek rehabilitációja érdekében számos javaslatot dolgoztunk ki, amelyek elsôsorban a folyó és a hullámterek közötti oldalirányú kölcsönhatások helyreállítását (GUTI 1995b, GUTI és DUNAI 2002, GUTI 2005), illetve a meder hosszirányú átjárhatóságának javítását (GUTI 2002a, 2002b, 2003, GUTI és PANNONHALMI 2006) szorgalmazzák (9., 10 ábra) 9. ábra Az 1998–ban épült denkpáli hallépcsô a szigetközi Cikolai-ágrendszer alsó torkolatánál. 10. ábra Elektromos halászgéppel gyûjtött halfajok eloszlása hallépcsô hossz-szelvénye

mentén, a réselt halátjáró és a középsô pihenôtó közötti szakaszon 1998-ban. 91 „A DUNÁNAK, MELY MÚLT, JELEN S JÖVENDÔ. ” – AZ MTA MAGYAR DUNAKUTATÓ ÁLLOMÁS 50 ÉVE SZIGETKÖZ A szigetközi hidrobiológiai megfigyelôrendszer keretében mûködtetett hal- és halászatbiológia monitoring másfél évtizedes tapasztalatai egyértelmûen igazolták a halállomány hosszúidejû változásait, valamint a bôsi vízlépcsô üzemeltetésének, illetve a Duna elterelésének környezeti hatásait. A szigetközi halállomány alakulására az 1960-as évektôl kezdôdôen vonhatunk le mértéktartó következtéseket a hivatásos halászok halfogási adatai alapján (JANCSÓ és TÓTH 1987). A mérsékelten ingadozó halfogásokban egyértelmû hanyatlás volt megfigyelhetô az 1980-as évek végétôl, és 1993-ban, a bôsi vízlépcsô üzembe helyezését követô évben a halfogások mélypontra jutottak. A halászok fogásában növekedett a reofil

halfajok (pl. márna) gyakorisága, ugyanakkor csökkent a limnofil fajok (pl ponty, csuka) aránya. A szigetközi horgászok három évtizedes halfogási adatsoraiban kimutatható, hogy az 1960-as évek végétôl az 1970-es évek utolsó harmadáig a horgászegyesületi tagok számának emelkedésével a halfogás is csaknem kétszeresére növekedett, meghaladva az évi 60 tonnát, és az 1980-as évek végéig 50–70 tonna között ingadozott. Az 1990-es évek elsô felében határozott hanyatlás volt tapasztalható, amelynek 30 tonna alatti mélypontja a bôsi vízlépcsô üzembe helyezését követô két évben volt. Az 1990-es évek második felében a horgászok halfogása mérsékelten növekedett. A szigetközi halászati hasznosítók halfogási adatsoraiban az 1980-as évektôl kimutatható hanyatlás a kisalföldi Duna-szakasz halállományának számottevô mennyiségi apadását jelzi. A vízrendszer haltermô-képességének csökkenését részben a hullámtéri

mellékágrendszerek csökkenô vízellátására vezethetjük vissza, ami összefüggött az 1966-tól 1983-ig végrehajtott második átfogó középvízi szabályozással és késôbb a Duna fôágának fokozott medermélyülésével. Az 1990-es évek kezdetétôl a bôsi vízlépcsô építési munkálataival, majd az üzemeltetésével összefüggô élôhely változások jelentettek további kedvezôtlen hatást A szigetközi halállomány hosszúidejû változásainak vizsgálatára 1992-ben létrehozott megfigyelôrendszer keretében történt felméréssorozatok egyértelmûen jelezték a halegyüttesek összetételének megváltozását. A Csákányi-Dunában megfigyelt helyszínen az 1992 és 1995 közötti idôszakban csökkent a halállomány fajgazdagsága és határozott átrendezôdés volt kimutatható a fajegyüttesek összetételében. A reofil halfajok többsége eltûnt, ugyanakkor limnofil fajok jelentek meg A hullámtéri mellékágak gravitációs

vízpótlásának megkezdését (1995) követôen fajgazdagság mérsékelt növekedését, egyes reofil fajok visszatérést és a limnofil fajok visszaszorulását figyeltük meg. Mintegy öt évvel késôbb egyes mederszakaszok feliszapolódásával a fajszám mérséklôdését állapítottuk meg. A mentett oldali ágak és csatornák 1993-tól fenntartott mesterséges vízpótlásával a korábban inkább mocsaras élôhelyeken a halállomány megváltozott A lipóti Holt-Duna medre például teljesen kiszáradt a Duna 1992-ben történt elterelését követôen, de a hullámtéri mellékágrendszerbôl történô vízpótlással fajokban egyre gazdagabb halállomány alakult ki az 1990-es években A mocsaras élôhelyen alkalmilag a tápláló vízzel besodródó reofil fajok is elôkerültek Az utóbbi évek megfigyelési adatai a halállomány stabilizálódását és bizonyos mértékû uniformizálódást jelezték. 92 GUTI GÁBOR: HALBIOLÓGIAI KUTATÁSOK GEMENCI

DUNA-SZAKASZ A gemenci Duna-szakasz kiterjedt hullámterének vízellátása határozottan csökkent a 20. század kezdetétôl a Duna medermélyülése következtében A folyamat hatással van a folyó és a hullámtér közötti oldalirányú kölcsönhatások érvényesülésére, valamint a különbözô vízi élôhelyek mintázataira (GUTI 2001, 2005). A térségben megkezdett halbiológiai felmérések keretében olyan adatsorok gyûjtésére törekedtünk, amelyek késôbbi monitorozó programokhoz hasznosíthatóak. A megfigyelési eredmények azt igazolták, hogy a halak fajegyütteseinek összetétele összefüggést mutat az élôhelyek típusaival, illetve a felmért részélôhelyek sajátosságaival. A fajok egy része csak az állandóan áramló, eupotamon típusú élôhelyen, más része pedig csak az általában állóvizû plesiopotamon típusú holtágban volt megtalálható. Az idôszakosan átfolyó, parapotamon típusú mellékághoz tipikusan kötôdô fajt

nem találtunk. A vizsgálati eredmények megerôsítik azt az álláspontot, hogy a gemenci hullámtéren a halállomány biológiai sokféleségének fenntartásában a plesiopotamon típusú élôhelyek is meghatározó szerepet játszanak, ezért azok fenntartására és monitorozására különös figyelmet kell fordítani a jövôben. FERTÔ A Fertô magyarországi területén évtizedeken keresztül nem történt átfogó halbiológiai felmérés, ezért halállomány hosszú idejû változásának jellemzéséhez a helyi horgászegyesület 1985. és 2004 közötti halfogási adatsorait elemeztük, megvizsgálva a fogási eredmények és a tó vízállása közötti összefüggéseket (11. ábra) A két évtizedes idôszakon belül a halfogások jelentôs, 1.1 – 66 tonna közötti ingadozást mutattak, ami részben a horgászat intenzitásának változásával magyarázható. A horgászok számával kifejezett horgászati intenzitás és a halfogások mennyisége között

közepes összefüggést (r = 0.62) állapítottunk meg A tó átlagos éves vízállásának ingadozása és a halfohalfogás (kg) vízállás (m) 116 10000 9000 115,8 8000 7000 115,6 6000 115,4 5000 115,2 4000 3000 115 2000 114,8 1000 114,6 hal vízállás 2004 2003 2002 2001 2000 1999 1998 1997 1996 1995 1994 1993 1992 1991 1990 1989 1988 1987 1986 1985 0 mozgó átl. 20 sz (hal) 11. ábra A horgászok évenkénti összes halfogása a Fertôn az 1985 és 2004 közötti idôszakban és a tó éves átlagos vízállásának alakulása. 93 „A DUNÁNAK, MELY MÚLT, JELEN S JÖVENDÔ. ” – AZ MTA MAGYAR DUNAKUTATÓ ÁLLOMÁS 50 ÉVE gások között is figyelemreméltó összefüggés mutatkozott. Az átlagos éves vízállás különösen a halfogásokban domináló (46–68%) egyéb halak (karika keszeg, dévérkeszeg, ezüstkárász, stb.) következô három évben kifogott mennyiségeinek átlagával mutatott szoros összefüggést (r =

0.77), azaz a vízállás változását 1–3 éves késéssel követte a halfogások mennyiségi alakulása. IRODALOM ERÔS, T. (1997): Halközösségek struktúrája a Pilis Bioszféra Rezervátum két patakjában – Halászat 90: 175–180. ERÔS, T. (1998a): A Visegrádi-hegység patakjainak halfaunája és természetvédelmi szempontú értékelése – Természetvédelmi Közlemények 7: 89–95. ERÔS, T. (1998b): A kövi csík (Orthrias barbatulus (L)) növekedése és populáció struktúrája a Bükkös-patakban – Halászat 91: 33–40. ERÔS, T. (2000): On the fish fauna of the streams and ponds of the Pilis, Visegrádi and Börzsöny Mountains (Hungary) – a review of the scientific literature. – Opuscula Zoologica Budapest 32: 87–96 ERÔS, T. (2001a): Life history of the stone loach (Barbatula barbatula (L)) in the Bükkös stream (Hungary) – Folia Zoologica 50/3: 209–215. ERÔS, T. (2001b): A mintavételi terület növelésének hatása a halállomány

szerkezeti paramétereire egy középhegységi vízfolyásban. – Hidrológiai Közlöny 81: 353–355 ERÔS, T. (2001c): Hidro-geomorfológiai paraméterek hatása halegyüttesek szervezôdésére egy középhegységi vízfolyásban. – Hidrológiai Közlöny 81: 356–357 ERÔS, T. – BOTTA-DUKÁt, Z (2000): Halegyüttesek szervezôdése és a halfajok élôhelyhasználata egy középhegységi patakban. – Acta Biol Debr Oecol Hung 11: 57 ERÔS, T. – GUTI, G (1997): Kessler géb (Neogobius kessleri Günter, 1861) a Duna magyarországi szakaszán – új halfaj elôfordulásának igazolása. – Halászat 90: 83–84 ERÔS, T. – SEVCSIK A (2004): Halfaj-együttesek összetétele a Duna–Ipoly Nemzeti Park patakjaiban – hegyvidéki, dombvidéki és síkvidéki kisvízfolyások összehasonlítása. – Hidrológiai Közlöny 84: 34–36 GUTI, G. (1992a): The population density of perch, Perca fluviatilis L, in the Cikola backwater system of the river Danube, Hungary. –

Hydrobiologia 242: 195–198 GUTI, G. (1992b): A sügér (Perca fluviatilis L) mortalitása és növekedése a Duna egyik szigetközi mellékágrendszerében. – Halászat 85: 43–47 GUTI, G. (1992c): A sügér (Perca fluviatilis L) tápláléka a Duna egyik szigetközi mellékágrendszerében – Halászat 85: 182–185. GUTI, G. (1993a): Mortality, growth and diet of perch Perca fluviatilis L in the Cikola branch system of the Szigetköz area, River Danube. – Archiv für Hydrobiol 128: 317–327 GUTI, G. (1993b): A magyar halfauna természetvédelmi minôsítésére javasolt értékrendszer – Halászat 86: 141–144. GUTI, G. (1995a): Conservation status of fishes in Hungary – Opuscula Zoologica 27/28: 153–158 GUTI, G. (1995b): A szigetközi vízterek halászatának rehabilitálása a bôsi vízlépcsô üzembehelyezését követôen. – Halászatfejlesztés 18: 59–64 GUTI, G. (1997): A Duna szigetközi szakaszának halfaunája – Halászat 90: 129–140 GUTI, G.

(1999): A szigetközi halállomány változásai a bôsi vízlépcsô üzembe helyezése óta In: LÁNG I és munkatársai (szerk.): A Szigetköz környezeti állapotáról – MTA Szigetközi Munkacsoport, Budapest, pp. 131–140 GUTI, G. (2000a): Vágótok (Acipenser gueldenstaedti) a Duna magyarországi szakaszán – Halászat 93: 96–97 GUTI, G. (2000b): A ponto-kaszpikus gébfélék (Gobiidae) terjedése a Közép-Duna térségében – Hidrológiai Közlöny 80: 303–305. GUTI, G. (2001): Water bodies in the Gemenc floodplain of the Danube, Hungary (A theoretical basis for their typology). – Opuscula Zoologica Budapest 33: 49–60 GUTI, G. (2002a): A denkpáli hallépcsô mûködési tapasztalatai a Duna szigetközi szakaszán – Halászat, 95: 71–79. GUTI, G. (2002b): A denkpáli hallépcsô funkcionális vizsgálata a szigetközi Duna-szakaszon – Magyar Hidrológiai Társaság XX. Országos Vándorgyûlés, I pp 275–285 94 GUTI GÁBOR: HALBIOLÓGIAI KUTATÁSOK

GUTI, G. (2003): A Denkpáli hallépcsô tanulmányozása a szigetközi Duna-szakaszon – Hidrológiai Közlöny 83: 62–65. GUTI, G. (2005): A Duna és a hullámtéri vízterek közötti oldalirányú kölcsönhatások jelentôsége a halállomány biológiai sokféleségének megôrzésében. In: Tamás E A (szerk) Élet a Duna-ártéren – Ember a természetben. – BITE Baja, pp 51–57 GUTI, G. (2006a): Past and present status of sturgeons in Hungary Proceedings 36th International Conference of IAD. Austrian Committee Danube Research – IAD, Vienna, pp 143–147 GUTI, G. (2006b): Longitudinal patterns of fish assemblages in the Mosoni-Danube, Hungary Proceedings 36th International Conference of IAD. Austrian Committee Danube Research – IAD, Vienna, pp 137–142 GUTI, G. (2006c): First record of Racer Goby Neogobius gymnotrachelus (Pallas, 1811) in the Hungarian section of the Danube. – Opuscula Zoologica Budapest 35: 83–84 GUTI, G. (2006d): A tokfélék (Acipenseridae)

jelenlegi helyzete és védelme Magyarországon – Halászatfejlesztés. 31: 123–136 GUTI, G. (2007a): A Mosoni-Duna halegyütteseinek longitudinális mintázata – Hidrológiai Közlöny 87: (in press) GUTI, G. (2007b): Past and present status of sturgeons in Hungary and problems involving their conservation – Archiv für Hydrobiol. Large Rivers (in press) GUTI, G. – DUNAI F (2002): A síkvidéki folyóvízi rendszerek haltermôképességének rehabilitálása Magyar Hidrológiai Társaság XX. Országos Vándorgyûlés, I pp 286–296 GUTI, G. – ERÔS T – SZALÓKY Z – TÓTH B (2003): A kerekfejû géb, Neogobius melanostomus (Pallas, 1811) megjelenése a Duna magyarországi szakaszán. – Halászat, 96: 116–119 GUTI, G. – PANNONHALMI, M (2006): Fish passage facilities in Hungary In: Gough, P – Kroes, MJ – Schollema, P.P – Wanningen, H (eds): From sea to source; Practical guidance for restoration of fish migration in European rivers. pp 50–51 IUCN (1990):

1990 IUCN Red List of Threatened Animals. – IUCN, Gland, Switzerland, 228 pp JANCSÓ, K. – TÓTH, J (1987): A kisalföldi Duna-szakasz és a kapcsolódó mellékvizek halai és halászata In: DVIHALLY Zs. (szerk): A kisalföldi Duna-szakasz ökológiája – VEAB pp 162–192 TÓTH, J. (1960): Einige Veränderungen in der Fischfauna der ungarischen Donaustrecke in der vergangenen Dekade. – Ann Univ Sci Budapest Sect Biol 3: 401–414 TÓTH, J. (1965a): Eine Abhandlung über die Vernderungen des Fischbestandes des Mosoner Donauarmes – Opuscula Zoologica, 5: 235–239. TÓTH, J. (1965b): A dunai haljelölések eddigi eredményei – Halászat, 11: 88–89 TÓTH, J. (1970a): A magyar Duna halászata 1969-ben – Halászat, 53: 84–85 TÓTH, J. (1970b): Fish fauna list from the Hungarian section of the river Danube – Ann Univ Sci Budapest Sect. Biol, 12: 277–280 TÓTH, J. (1970c): A csuka (Esox lucius L) elôfordulása és állományának alakulása a Duna magyar szakaszán

– Halászat, 63: 114–115. TÓTH, J. (1973a): A brief report on the species of fish of the Hungarian section of the Danube damaged by antropogenous effects. – Ann Univ Sci Budapest Sect Biol 14: 237–239 TÓTH, J. (1973b): A magyar Duna halászata 1972-ben – Halászat, 66: 48–49 TÓTH, J. (1974): The distribution of the stock and trend of the catches of carp in the Hungarian Danube section – Ann. Univ Sci Budapest Sect Biol 16: 207–215 TÓTH, J. (1975): Some conclusion on the trend of the stand of the pikeperch (Stizostedion lucioperca) in the middle and lower sections of the Danube. – Ann Univ Sci Budapest Sect Biol 17: 155–164 TÓTH, J. (1979): Changes in the catching data of sturgeon Acipenser ruthenus L in the Hungarian sector of the Danube. – Ann Univ Sci Budapest Sect Biol 20/21: 265–269 TÓTH, J. (1981): Das vorkommen der barbe (Barbus barbus barbus Linnaeus 1758) und die gestaltung ihres bestandes zwischen 1950–1979 im Ungarischen Donauabschnitt aufgrund

der auswerung der fangangaben der dortigen fischerei. – Ann Univ Sci Budapest Sect Biol 22/23: 205–211 TÓTH, J. (1984): A természetvédelem vízi vonatkozásairól – Magyar Tudomány 29: 890–896 95 Nyéki-Holt-Duna, Gemenc (foto: Puky M.) „A DUNÁNAK, MELY MÚLT, JELEN S JÖVENDÔ. ” – AZ MTA MAGYAR DUNAKUTATÓ ÁLLOMÁS 50 ÉVE 96