Történelem | Középiskola » Bors Mónika - A XIII. századi Magyarország népessége, annak mozgása

A XIII. századi Magyarország népessége, annak mozgása 1. A veszteségek 2. Népességnövekedés módjai a. Belső vándorlás, migráció b. Bevándorlás 3. A népességmozgás következményei 4. Etnikumok --------------------------------------------------------------------------1. A veszteségek A több évszázados háborúskodás, a járványok és éhínségek a lakosság nagy arányú pusztulását eredményezték. A népesség pusztulása nem volt egyenletes, a hegyvidékeket kevésbé érintette a háború. A demográfiai mélypont az 1711-es év volt, ezután gyors gyarapodás indult meg. Népszámlálást csak a XIII században tartottak Magyarországon Míg Európa népessége a XV. századtól 60%-al nőtt, addig Magyarország népessége alig változott. 1711-ben 4 millió körül határozták meg a népesség számát 2. Népességnövekedés módjai A XVIII. Században Magyarország lakossága megkétszereződött: megközelítette a 10 millió főt. Fontos

szerepet játszott az emelkedő népszaporulat és a bevándorlás A bevándorlás két formában valósult meg: népcsoportok jöttek szervezetlenül (öntevékeny betelepülés) és az udvar, valamint a földbirtokosok hívására (szervezett betelepülés). A gyéren lakott vidékek felé vándorolt a lakosság (belső vándorlás). a) Belső vándorlás, migráció a pusztítások főleg az alföldi és dombsági területeket érték. A hegyvidéken élő magyarok, szlovákok, ruszinok, románok a jobb termőföldek reményében a síkságok felé vándoroltak, melyet az ott biztosított kedvezmények is serkentették. Ez a népességmozgás döntően az Észak-Dunántúl és az alföldi peremvidékek magyar lakosságára volt jellemző. Ennek hatására a magyar etnikai határ a Kárpát-medence belsejébe húzódott vissza. Az elvándorolt magyarok helyét a hegyvidékek különböző népei foglalták el b) Bevándorlás: • Öntevékeny betelepülés: A szabad földterületek,

a szerény jólét reménye, a nemesség által nyújtott kedvezmények sok embert csábítottak Magyarországra a környező tartományokból. A földbirtokosoknak munkaerőre volt szükségük, és a bevándorlást nemzeti megfontolások még nem korlátozták. A délre vonuló szlovákok helyére csehek, lengyelek, ruszinok érkeztek. Moldvából és Havasalföldről is sokan érkeztek az ottani nehéz körülmények miatt. • Szervezett betelepülés: Döntően az állam irányításával történt. A bécsi udvart az adóalap növelése és felekezeti szempontok vezették. Főleg katolikus svábokat (németeket) telepítettek be. A bevándorlókat előnyös feltételek fogadták: állami adó elengedése, kész falvak, házak, szerszámok, állatállomány. A betelepülő népességet összefoglalóan sváboknak nevezték el már a korszakban, de jelentős részük a Rajna mentéről érkezett hazánkba. 3. A népességmozgás következményei A magyarság számaránya

jelentősen csökkent, 40-42%-ra esett vissza. Emellett Magyarország nemcsak többnemzetiségűvé, hanem kevert nemzetiségűvé is vált. Ez azt jelenti, hogy az etnikai tömbök fedték egymást, a településeken egymás mellett éltek több nemzetiség tagjai. 4. Etnikumok Magyarországot a XVIII században nem érintette a nacionalizmus. A fő azonosulási pont a társadalmi helyzet és a felekezeti hovatartozás volt, nem a nemzeti szempontok. Ezért nemzetiségi ellentétekkel a század végéig nem találkozunk. A nemzetiségek: a) Magyarok: a magyarság teljes társadalmat alkotott élén a pár tucat családból álló arisztokráciával, és az ország népességének 4-5%-át kitevő nemességgel (90% kisnemes és adófizető „hétszilvafás” nemes). Az arisztokrácia folyamatosan eltávolodott a magyar nemességtől. A polgárság száma és súlya csekély volt A magyarság zömét a parasztság tette ki. b) Szlovákok: csonka társadalmat alkottak, zömük jobbágy

volt. A felvidéki közép- és kisnemesség beszélte a nyelvet, de a magyar nemesség részének tartotta magát. A Felvidék hegyes vidékei miatt a férfilakosság gyakran az Alföldre járt dolgozni. A szlovákok katolikusok és evangélikusok voltak, vékony értelmiségi réteg alakult ki. c) Ruszinok: Északkelet-Magyarország hegyvidékét a kárpátukránok népesítették be. Csonka társadalomban éltek, többségük jobbágy volt. Értelmiségük a görög katolikus papságból alakult ki. d) Románok: számarányuk mind Erdélyben, mind Magyarországon növekedett. Csonka társadalmat alkottak, de vékony vezetőrétegük is volt: egyháziak, nemesek, polgárok. Görög katolikusok és unitáriusok voltak. e) Szerbek: a határőrvidéken élő szerbségnek nem volt vezetőrétege, de egyházi privilégium révén papok és katonatisztek alkották vezető csoportjukat. f) Németek: több csoportra osztható: városlakó szászok, betelepített, főleg paraszti svábok. A

szászok döntően polgári foglalkozásokat űztek, a svábok túlnyomórészt parasztok voltak. A szászok evangélikusok, a svábok katolikusok voltak (szászok: Szepesség, Szászföld; svábok: Baranya, Tolna, Dunántúli-középhegység települései) g) Horvátok: sajátos helyzetük volt: a magyar közjog elismerte Horvátország autonómiáját Magyarországon belül, és a horvát nemesség külön nemesi nemzetet alkotott. Így a horvátok a magyarhoz hasonló teljes társadalmat alkottak A horvátok katolikusok voltak, a zágrábi püspökségen keresztül kapcsolódtak a hierarchiához. h) Egyéb népek: a cigányság számaránya csekély volt, időszakonként elűzték őket, vándorló életmódot folytattak. Sok galíciai szegény zsidó költözött be A Lajtántúlról érkező kereskedő zsidók jóval kevesebben voltak, de jelentőségük nagyobb volt