Filozófia | Tanulmányok, esszék » Beri Tünde - Descartes, értekezés a módszerről

Adatlap

Év, oldalszám:2004, 12 oldal
Nyelv:magyar
Letöltések száma:663
Feltöltve:2006. július 07
Méret:182 KB
Intézmény:Gábor Dénes Főiskola

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!


Értékelések

Ezt a doksit egyelőre még senki sem értékelte. Legyél Te az első!


Új értékelés

Tartalmi kivonat

Gábor Dénes Főiskola Gazd. –informatikai szak I. évfolyam DESCARTES: Értekezés a módszerről Tartalomjegyzék Bevezetés .3 Descartes (1596- 1650) .4 Descartes filozófiája .5 Descartes: Értekezés a módszerről .7 Felhasznált irodalom .12 2 Bevezetés Sokan úgy gondoljuk, hogy a filozófia igen messze áll, és hogy az valami igen nagyon elvont tudományt. Ami persze nem biztos, hogy így is van Mielőtt bármilyen filozófiai könyvet kezembe vettem volna féltem attól, hogy nem fogom megérteni azokat az elveket, amit a filozófus a tudtomra kíván hozni. „Descartes: Értekezés a módszerről” című művén igazán meglepődtem. Egyes gondolatait és elveit nagyon igaznak találtam. Például a hatodik részben az orvostudomány előrehaladásával kapcsolatban leírt gondolatai nagyon elgondolkodtatóak. Leírja, hogy az Ő idejében az orvostudomány még nagyon keveset tudott, de ahhoz, hogy minél gyorsabban tudjunk előre haladni, ahhoz a

felfedezéseinket tovább kellene adnunk, és híresztelnünk kellene. Azért van igaza, mert a további kutatásokat ott lehetne folytatni, ahol előttünk befejezték. Így többen messzebbre jutunk. Ha tényleg belegondolunk a mai orvostudományba és visszagondolunk a Descartes korabeli orvostudományba, akkor észrevehetjük a hatalmas fejlődést. Viszont a mai orvostudomány még mindig nem a végállomás a fejlődés útján, mert még mindig nagyon sok dolog ismeretlen előttünk. Persze a fejlődés ebben a tudományban nem olyan könnyű, mivel itt emberek gyógyításáról és emberi életekről van szó. Másik nagyon érdekes dolog az ember és a gép közötti különbség. Descartes nagyon jól látta, hogy olyan gépet, mint az ember nem lehet készíteni. Erre bizonyíték az, ha belegondolunk az agy rejtelmeibe. A gond ott kezdődik, hogy nincs olyan ember, aki ismerné az agy minden apró tevékenységét, és azt, hogy mi miért van. Minden ember agya

másként reagál ugyanarra a dologra és erre gépet készíteni képtelenség. Ezek a gondolatok és sok más elv miatt nagyon érdekes volt számomra ez a mű. 3 DESCARTES (1596 –1650) RENÉ DESCARTES 1956. március 31. -én született a közép franciaországi Touraine megye, La Haye nevű helyiségében szülei második gyermekeként. Atyai nagyapja orvos, atyja jogász volt A család nemes volt ugyan, ám legkisebbek közül való. Édesanyja Sanzay –családból származott Anyját korán elvesztette, így nem tudhatjuk, milyen hatással lettek volna rá az anyai családban kialakult kulturális hagyományok. 1604 –től a IV Henrik által alapított La Fléche –i jezsuita líceumba tanult. Kitűnően megtanult latinul, s igyekezett elsajátítani az e nyelven írt, „könyvekben felhalmozott egész tudást”. A jezsuiták királyhűségre nevelték, és nemcsak a klasszikus műveltséget sajátítatták el vele, hanem a kor legizgalmasabb új tudományos

fölfedezéseit is közvetítették számára. Így szerzett tudomást-sok egyéb mellett- Galileinek a Föld forgására vonatkozó, csak jóval később elítélt nézeteiről is. Már ifjúkorban szembefordult a skolasztikus áltudománnyal. Sokat utazott, és Hollandiában kiváló matematikusokkal és filozófusokkal ismerkedett meg. A vallási türelmetlenség, a skolisztika és a politikai viszályok légköréből menekülve 1629 –ben Hollandiában telepedett le. Descartes persze itt sem volt képes hosszabb időn át egy helyen lakni. Egy szolgálóleánytól gyermeke is született, ám 1640 –ben azonban, atyja halálának évében meghalt leánya is. A negyvenes években heves viták zajlottak a descartes –i filozófia megítéléséről, hogy egyes egyetemeken meg is tiltották nézetei tárgyalását. 1649. szeptember 1 –én a filozófus Krisztina királynő meghívására Stockholmba utazik. A hideg hajnalok egyikén, amikor a királynőt oktatnia kell,

tüdőgyulladást kap, a kilenc napra rá, 1650. február 11 –én meghal Röviddel halála előtt ezt suttogta: „Itt az idő, el kell menned lelkem!” 4 Descartes filozófiája Descartes az újkori filozófia egyik legnagyobb hatású gondolkodója. Neve teljesen eggyé vált a racionalista gondolkodás fogalmával. Személyében képviselte a tudomány megújításának, új alapokra helyezésének ügyét; úgy, ahogyan ez csak a matematika és a természettudományok eredményeinek együttes alkalmazásával valósulhat meg a filozófiában. Az európai racionalista filozófia megteremtésében Descartes –ot szokták fő személyként ábrázolni. Szerepe elsősorban abban egyedülálló, ahogyan munkásságában összekapcsolódik a természetkutatás és a filozófia. Kilenc hónap alatt készítette el filozófiai tanainak vázlatát. Descartes –nak a filozófia minden alapvető kérdésével kapcsolatos gondolatai már régen megérlelődtek, csak a

megfelelő alkalom kellett, hogy összefüggő egésszé alakuljanak ki. A filozófus filozófiáját az különbözteti meg a korábbi idealistákétól, hogy az ő számára a filozófia első kérdése a hiteles, tudományos megismerés, valamint a módszer, amelynek segítségével az ilyen tudás elérhető. Szerint a filozófiának arra a kérdésre kell válaszolnia, van –e megbízható tudás, amelyre, mint alapra a tudomány egész épülete felépülhet. Descartes elgondolása az, hogy általánosságban és teljesen kételkedjünk mindenben. Így okoskodott: „ha felteszem, hogy megcsal valamilyen rossz és ravasz démon, vagy valamilyen más lény, akkor mindenben kételkedni kezdek. Ugyanakkor nem kételkedhetem abban, hogy kételkedem Tehát megbízhatatlan minden gondolatom és minden ismeretem. A filozófus legalább egy megbízható igazságig jut el: kételkedésem mindenesetre létezik. A kételkedés a gondolkodás tevékenysége. Ha megbízhatóan létezik

a kételkedés, akkor az is biztos, hogy a gondolkodásom is létezik. Kételkedem, következésképpen gondolkodom. Biztos létezem, mint gondolkodó lény GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYOK.” Abban, hogy testem valóban létezik –elmélkedett a filozófus- még lehet kételkedni. A testről külső érzetek révén veszünk tudomást Az a mód, ahogyan Descartes a kétkedés és a gondolkodás létéből levezeti a test és a 5 fizikai világ létét, világosan leleplezi gondolkodásának idealista korlátozottságát. Descartes vitathatatlan érdeme, hogy fölhívja a figyelmet a filozófia megalapozásának szükségességére, de tagadhatatlan az is, hogy filozófiája nem tudott megfelelni a tiszta és határozott fogalmak maga állította követeményének. Jelentős tette, hogy a tárgyi világból az anyagi világba: az emberbe helyezte a filozófiai gondolkodás kiindulását, hiszen az emberben mutatkozik meg a teremtett lény. Nem sikerült azonban megőriznie az

ember egységét, s ezáltal kettészakítja a létet is. Következésképpen szellem és anyag között nincs többé rokonság vagy hasonlóság, hanem csak különbözőség. Descartes bölcseletének eredményeként a világ, az ember és az élet magyarázatának az alapelve nem a lét, hanem vagy szellem, vagy anyag. 6 Descartes: Értekezés a módszerről Descartes hat részre tagolta művét, s ezt egy függelék egészíti ki. Az egyes fejezetek végén a szerkesztő összefoglaló kérdései segítenek abban, hogy meggyőződjünk arról, megértettük a szöveg lényegét. Míg a kérdések nagyobbik része közvetlenül a szövegre, illetve a szövegből kiolvasható tartalmakra utal, addig a kérdések kisebb hányada inkább filozofikus kérdés, azaz nem feltételez egy és kizárólagos választ, hanem bizonyos dolgok végiggondolását és önálló véleményalkotást vár az olvasótól. Az első részt a józan ész fogalmával kezdi, miszerint a józan ész

"az a képesség, amelynél fogva helyesen ítélünk, és az igazat megkülönböztetjük a hamistól, ez tesz minket emberekké, ez különböztet meg minket az állatoktól”. A „józan ész” a descartes –i filozófia kulcsa Descartes számot ad ifjúkoráról, azokról a készen kapott elvekről, amikből csak egy "bizonytalan" módszert alkothatott magának. Ez a módszer pusztán csak valószínű ismeretet tesz lehetővé, a biztos tudást nem. Különböző tudományokat és ismereteket vizsgál ebben a részben. Például a nyelvek, ékesszólás, jogtudomány, orvostudomány, filozófia, régi könyvek történetei. A második rész egy városhasonlattal indul, miszerint az olyan rendszerek, amelyeket több ember - egymás munkáját javítgatva - alkot, nem lehetnek olyan tökéletesek, mint amilyeneket egy ember tervez. A könyvekben felhalmozott csupán valószínű ismeretek is lassanként jöttek létre, egyik ember a másik véleményét

alakította tovább. Hasonlóan a városokhoz a meglévő tudományokat sem lehet gyökerestül fölforgatni, mint ahogy egy egész várost sem lehet teljesen lerombolni. Descartes egy módszert keresett, hogy megismerhesse mindazt, amire elméje képes. Alkalmas szabályokat a logika, geometria és algebra kínált, ezért olyan módszert keresett, amely magában foglalja e három tudomány jó tulajdonságait, de mentes a hibáiktól. A négy módszertani szabály: 7 ◊ Soha semmit ne fogadjak el igaznak, amit nem evidens módon ismertem meg. Ami világosan és elkülönítetten áll elmém előtt, nincs okom kétségbe vonni. Descartes szerint: „Ahhoz, hogy egy értelmi megragadáson bizonyos és kétségbevonhatatlan ítélet alapulhasson, nemcsak arra van szükség, hogy e megragadás világos legyen, hanem arra is, hogy elkülönített legyen” ◊ Minden problémát annyi részre osszam, ahányra csak lehet és ahányra a legjobb megoldás szempontjából

szükséges. ◊ Rendet kövessek gondokodásomban, mégpedig olyképp, hogy a legegyszerűbb és legkönnyebben megismerhető tárgyakkal kell kezdenem, hogy aztán lassan fokozatosan emelkedjem fel az összetettebb ismeretéhez. Nem a létezés kiindulópontot, tekintetében hanem az legegyszerűbb emberi dolgok megismerés. alkotják Egyszerűbb a az, amelyből könnyebb megismerni valamely más dolgot. Egy feladat megoldása során tehát, úgy kell eljárnunk, hogy a benne előforduló tárgyakat bizonyos sorrendbe állítjuk annak megfelelően, ahogyan az egyik megismerhető a másikból. ◊ Mindenütt teljes felsorolásokra és általános áttekintésekre törekedjem, s így biztos legyek abban, hogy semmit ki nem hagytam. „A tudomány teljessé tételéhez szükséges, hogy a gondolkodás folyamatos és sehol meg nem szakított mozgással egyenként átmenjen mindenen, ami célunkhoz tartozik, s ezt átfogja elégséges és elrendezett

fölsorolással”. Descartes szerint a tudományoknak a filozófiából kell meríteniük, valamennyi elvüket, de mivel a filozófiában biztos elveket nem talált, ezért úgy gondolta mindenekelőtt ezeket az elveket kell megállapítania. A harmadik részben egy ideiglenes erkölcstant állított, hogy míg határozatlan az ítéleteiben, addig ne maradjon határozatlan a minden napi cselekvéseiben. 8 Descartes ideiglenes erkölcstana: ◊ Engedelmeskedjem hazám törvényinek, szokásainak, ragaszkodjam ahhoz a valláshoz, amelyre Isten kegyelméből gyermekkorom óta oktattak, minden más dologban pedig a legtávolabb eső véleményekhez tartsam magamat. ◊ A lehető legszilárdabban és legelhatározottabban legyek cselekedeteimben, s éppoly állhatatosan kövessem a legkétségesebb nézeteket is, ha már egyszer erre elhatároztam magamat. ◊ Mindig arra törekedjem, hogy inkább magamat győzzem le, mint a sorsot, inkább kívánságaimat változtassam

meg, mint a világ rendjét; s egyáltalán ahhoz a hithez szokjam, hogy csakis gondolataink vannak egészen hatalmunkban, úgyhogy ha a külső dolgokra nézve megtettünk mindent, ami tőlünk telt, akkor mindaz, ami hiányzik a sikerhez, számunkra teljesen lehetetlen. Descartes végső célja egy szigorú bizonyossággal rendelkező etika megalkotása volt. Itt azonban még nem ez a „végleges” etika áll előttünk, hanem az arra az időszakra szánt etikai elvek, amelyben a filozófus nézetei teljes fölforgatásával, átvizsgálásával foglalkozik. A negyedik szakasz olyan észérveket tartalmaz, amelyekkel Isten és az emberi lélek létezését bizonyítja. Metafizikai fejtegetései az analitikus módszer alapján íródtak. Descartes szerint: „Talán nem lesz mindenkinek ínyére”. A célzást nyilvánvalóan a korabeli skolasztika képviselőire vonatkozik. Descartes úgy gondolta, hogy el kell vetnie mindazt, amibe csak a legkisebb

mértékben is kételkedik, hogy lássa meggyőződésében végül nem marad –e valami, ami teljesen kétségbevonhatatlan. Majd rájött, ha nem igaz számára semmi, akkor a saját maga személye is kétes lehet. Itt tér vissza a „gondolkodom, tehát vagyok” alaptételére, amiből kiindul. Megvizsgálta a „Mi vagyok én?” kérdést. Felismerte, hogy egész lénye egy olyan szubsztancia, mely nem más, mint gondolkodás. Ezáltal a testet és a lelket elkülönítette egymástól. Következőkben meghatározza az úgynevezett igazságkritériumot, ami az ítéletek igazságának feltételeit jelenti. Az igazságkritérium a világos és 9 elkülönített belátás. Descartes Isten létezésére is ad két bizonyítást Isten és saját létezésünkről úgynevezett metafizikai bizonyossággal rendelkezünk, ez a lehető legvilágosabb és legelkülönítettebb belátást jelenti. A többi dolog létét, és a róluk szerzett ismeretek helyességét Isten

garantálja, ezekről a dolgokról csak morális bizonyosságunk van. Descartes nem áll meg a megismerés alapjainak problémájánál. Számára, mint valamennyi kortársa számára legalább ilyen fontos a megismerés konkrét útja. Az ötödik részben Descartes kifejti gondolatait a világ születéséről, a természeti törvények érvényességéről, Isten kozmológiai szerepéről. Leírja a világ születéséről a gondolatait, persze nem arra következet, hogy a világ valóban az általa kifejtett módon jött létre, mert szerinte sokkal valószínűbb, hogy Isten kezdettől fogva olyannak alkotta amilyennek lennie kellett. A test és lélek kapcsolatát megpróbálja tisztázni: hogyan lehetséges érzékelés és akaratlagos mozgás. Elképzelése szerint Isten az emberi testet, mind a külső, mind a belső szerveket a mienkhez hasonlónak formálta, anélkül, hogy valamilyen eszes lelket vagy más valamit helyezett volna beléje. Majd feltette, hogy Isten egy eszes

lelket teremtett, amelyet összekapcsolt ezzel a testtel. Ezek után a szív és vérkeringések mozgását mutatja be. Részletes leírást ad a véráramlásról, a vénákról és a szívről. Fontos érveket olvashatunk arról, hogy mégis mi különbözteti meg az embert a géptől, és miben különböznek az emberek és az állatok. Kimutatja, ha volnának olyan gépek, amelyek a mi testünkhöz hasonlítanának és a mi cselekedeteinket utánoznák, akkor is volna két biztos eszköz arra, hogy megállapítsuk, hogy nem igazi emberek. Az első, hogy ezek a gépek nem tudnának szavakat vagy más jeleket használni és összekapcsolni. A másik az, hogy erkölcsileg lehetetlen, hogy annyiféle berendezés legyen egy gépben, hogy az élet minden helyzetében úgy tudjon cselekedni, mint mi tudunk értelmünk segítségével. Ez után Descartes leírta, hogy Istennek a lelket külön kellett megteremtenie és összekapcsolnia a testtel, hogy hasonló érzelmei és vágyai

lehessenek, mint nekünk, s így igazi ember alkothasson. Majd eljutott addig a belátásig, hogy a lélek halhatatlan. 10 A hatodik az utolsó részben leírja, hogy nézetei szerint mi szükséges ahhoz, hogy a természet kutatásában előbbre jussunk, mint eddig jutottunk valamint azt, hogy mi késztette őt írásra. Descartes szerint az orvostudomány okosabbakká és ügyesebbekké teszi az embereket. Szerinte abban az időben, amit tudtak semmi ahhoz képest, amit még nem tudtak. Hisz ahhoz, hogy a testi, lelki bajainktól megszabadulhassunk ismernünk kell mindazon gyógyszereket, amivel a természet megajándékozott bennünket. Ha megfigyeljük a mai orvostudományt és összehasonlítjuk az akkori tudománnyal rájövünk, hogy milyen igaza is van Descartes –nak. Viszont ahhoz, hogy a fejlődés tényleges és folyamatos legyen szükség van arra, hogy mindenki megossza egymással a kutatásai és kísérletei eredményét. Miért olyan

fontos ez? Akik később kezdenek a tudomány boncolgatásához, azok ott tudják folytatni, ahol mi abbahagytuk. Mert többen messzebbre jutunk. Aligha lehetne zaklatottabb körülményeket elképzelni, mint amelyek közt e mű megszületett. Amikor azonban egy filozófus már legalább két évtizede érleli magában azokat a gondolatokat, amelyek egy egységes tudomány megalkotására vonatkoznak akkor már hosszú ideje megvan a jövendő tudomány módszere, le van fektetve a metafizikai alapok, s az egyes tudományágak reformja is folyamatban van, akkor legyenek bár mégoly zaklatottak a keletkezés körülményei, magukat a gondolatmeneteket ez a tény mégsem teszi zaklatottá. Még akkor sem, ha Descartes nem az Értekezést tekintette főművének. 11 Felhasznált irodalom: Descartes: Értekezés a módszerről, Matúra Bölcselet sorozat Lendvai L. Ferenc: A gondolkodás története René Descartes: A filozófia alapelvei 12