Nyelvtanulás | Magyar » A magyar nyelv története, szigorlati téma- és irodalomjegyzék

Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék A magyar nyelv története Szigorlati téma- és irodalomjegyzék 1. A történeti nyelvészet mibenléte, a tudományág kialakulása 2. A nyelvi változás kérdésköre; a nyelv történetének fogalma, időhatárai; a hagyomány és az újítás egysége; a változások viszonya a rendszerben. 3. A nyelvi változások alaptényezői; a nyelvi jelek változásérzékenysége (erős és gyenge elemek a rendszerben); változási potencialitás és realizáció. 4. A nyelvi változások okrendszere: (nyelvi és nyelven kívüli) külső okok, ill belső (a nyelvi rendszerből és a gondolkodásból fakadó) okok. 5. A nyelvi változások célja: hatékonyabb információtovábbítás, gazdaságosságra törekvés stb 6. A nyelvi változások szociolingvisztikai vonatkozásai: területi és társadalmi tagolódás, írásbeliség, irodalmi nyelv; a nyelvi változások jellege:

lassú és gyors, ill. tudatos és spontán változások 7. A történeti nyelvészet forrásai: a nyelvemlékek, a mai élő nyelv és a területi nyelvváltozatok, a rokon nyelvek, a kölcsönző nyelvek; a nyelvtipológiai kutatások eredményei. 8. A történeti nyelvészet segédtudományai: politikai történet, művelődéstörténet, néprajz, matematika, régészet stb. 9. A nyelvemlékek A kéziratos emlékek típusai; szórványemlékek, a szó- és kifejezéskészlet emlékei; legfontosabb szórványemlékeink és Árpád-kori szövegemlékeink; a kódexek és világi tárgyú szövegemlékeink. Nyomtatott nyelvemlékek; szövegemlékek, szótárak szólásgyűjtemények 10. A nyelvemlékek nyelvi sajátságai: Helyesírás, nyelvjáráskeveredés, irodalmi nyelv; a magyar helyesírás fejlődése. 11. Az ősmagyar kor hangváltozásai: mással- és magánhangzórendszerünk az ősmagyar kor elején, a rendszerek alapvető sajátosságai. Hogyan módosították a

rendszereket a főbb hangváltozások? 12. A nyelvemlékes kor hangváltozásai Mással- és magánhangzórendszerünk az ómagyar kor kezdetén, a rendszer eltérései a mai állapottól; a legfontosabb minőségi és mennyiségi változások. 13. A szóelemek története: Általános kérdések; a szóelemek alaktörténete; a szótövek; a szóalakok elemezhetősége; a szóelemek és a szóalakok változásai; a morfofonetikai változások hatása a tövekre; analogikus hatások; szavak, szerkezetek morfológiai tagoltságának változásai és a jelentés. 14. A névszótövek rendszere: Morfofonetikai változások hatása a névszótövekben; analogikus hatások 15. Az igetövek rendszere: Morfofonetikai változások hatása az igetövekben; analogikus hatások, járulékos elemek az igetövekben. 16. A névszójelek és -ragok alaki és funkcionális kérdései A határozórag-rendszer kialakulása 17. Az igejelek és -ragok alaki és funkcionális kérdései 18. A szavak

jelentéstörténete; a jelentésváltozások, ezek típusai: hasonlóságon és érintkezésen alapuló névátvitel, ill. jelentésátvitel A szóhangulat változásai: amelioráció és pejoráció A nyelvi tabu -1- Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék 19. A szófajok története: Az alapszófajok (fogalomjelölők) rendszere és története; a névmások rendszere és története; az igenevek; az indulatszók; a kötőszók és módosítószók; a névutók és az igekötők; a névelők. 20. A szóképzés és képzett szavak története: A képzők keletkezése és jelentése; a képzők elavulása; főbb csoportjaik; deverbális és denominális képzőink története és rendszere. 21. A belső keletkezésű szókészlet további csoportjai: A szóösszetétel és az összetett szavak; az ősi szókészlet és a szóteremtéssel keletkezett szavak; a ritkább szóalkotási módok; a mesterséges

szóalkotás. 22. A magyar szókészlet szerkezeti és funkcionális változásai 23. A magyar tulajdonnevek története: A személy- és földrajzi nevek típusai 24. Idegen eredetű szókincsünk rétegei a magyar művelődéstörténet tükrében: török, szláv, német, latin, újlatin, angol jövevényszavak. 25. A szintaktikai szerkezetek története: Alany és állítmány; alárendelő szerkezetek; mellérendelő szerkezetek. 26. A mondattípusok története: A mondatfajták; alárendelő és mellérendelő összetett mondatok 27. Az egyes korszakok nyelvtörténeti és mővelődéstörténeti áttekintése: Ősmagyar kor; ómagyar kor; középmagyar kor; újmagyar kor. * A vizsgára való felkészüléshez felhasználható az előadások és szemináriumok anyaga, ill. az alábbi irodalom: Tankönyvek: Bárczi - Benkő - Berrár: A magyar nyelv története. Bp 1967 (és a további kiadások) Benkő L.: A történeti nyelvtudomány alapjai Bp, 1988 Bynon, Theodora: Történeti

nyelvészet. Bp, 1997 Kiss J. – Pusztai F: Magyar nyelvtörténet Bp 2003 Kötelező olvasmányok: Bárczi Géza: A finnugor zárhangok ősmagyar kori történetéhez. NytörtTgy I-II 73-84 Bárczi Géza: Néhány módszertani elv a magyar nyelvtörténettel kapcsolatban. NytörtTgy I-II 59-72 Benkő Loránd: Adatok a magyar szókincs szerkezetének változásához. NyK 64 [1962]: 115-36 Berrár Jolán: A magyar megengedő mondatok kialakulása. MNy LII, 26-35 Bynon, Theodora: A nyelvek közötti érintkezés: a/ A szóátvétel. b/ A nyelvtani átvétel In: Bynon: Történeti nyelvészet. Bp 1997 Osiris 201-219; 219-236 D. Mátai Mária: Az irányhármasság érvényesülése a magyar adverbiumrendszer történetében MNy LXXXI, 385-95. E. Abaffy Erzsébet: Igerendszer és igeragozás összefüggése az ősmagyar korban: MNy 77 [1981]: 20-33 -2- Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék E. Abaffy Erzsébet:

Szóvégrendszerünk az ős- és az ómagyar korban A szóvégi redukálódás Magyar nyelvtörténet. Tanulmánygyűjtemény Szerk E Abaffy Erzsébet I-II Bp 1976, III-IV Bp 1977 (= NytörtTgy.) I-II 4-17 Horger Antal: Az analógia fogalma. NytörtTgy I-II, 237-245 és Bynon, Theodora: Az analógia In: Bynon: Történeti nyelvészet. Bp 1997 Osiris 34-49 Károly Sándor: Szavak, szerkezetek morfológiai tagoltságának változásai és a jelentés. In: Tanulmányok a mai magyar nyelv szókészlettana és jelentéstana köréből. Tankönyvkiadó Bp, 1980 121-155 Kiss Jenő: Szóképzés és etimológia. Belső keletkezésű és jövevényigéink képzéséről MNy LXVII, 170180 Kiss Lajos: Műveltségszók, vándorszók, nemzetközi szók. MNy LXII, 179-88 Melich János: A jövevényszavak átvételének módjáról. NytörtTgy II-IV 60-69 Mészöly Gedeon: A -nyi képző eredete. NyK XL, 298-327 (ÓmSzöv 140-144) Mészöly Gedeon: Az ikes ragozás -ik ragjának eredete. NyK II, 1-13

(ÓmSzöv 221-228) Pais Dezső: Kérdések és szempontok a szóösszetételek vizsgálatához. MNy XLVII 135-54 Pais Dezső: Régi személyneveink jelentéstana. MNyTK 115 sz [1966] 5-24 Papp István: Az ősi szófajok. NytörtTgy III-IV 201-8 Sebestyén Árpád: A magyar nyelv névutórendszere. Bp 1965 187-99 (A névutós szerkezetek keletkezése) Zsirai Miklós: Alapszó-besugárzás a szóképzésben. MNy 41 [1945]: 1-11 A magyar nyelv történeti nyelvtana (I. köt, Bp, 1991) című munka következő fejezetei: E. Abaffy Erzsébet: Az igemód- és igeidőrendszer 104-121 E. Abaffy Erzsébet: Az igei személyragozás 122-159 Korompay Klára: A névszójelezés. 259-283 Korompay Klára: A névszóragozás. 284-318 Hadrovics László: Magyar történeti jelentéstan (Bp., 1992) című munkájából a következő részek: Névátvitel. 125-149 A jelentés bővülése és szűkülése. 150-160 Ugyanebből a munkából ajánlott: A szójelentés változásának mozgató erői. 65-123

-3- Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék 1. tétel A történeti nyelvészet mibenléte, a tudományág kialakulása. Mitől történeti egy nyelvtan? Mást gondol erről egy újgrammatikus nyelvész, aki szerint a nyelvnek csak történeti szempontú vizsgálata lehetséges, és mást egy strukturalista, aki szerint éppen fordítva, csakis a szinkrón nyelvi rendszer vizsgálható, legyen az akár ezer éves. A szinkrón és a diakrón nyelvészet olyan, mint a saját farkába harapó kígyó. A leírás nehézségei De valóban le lehet írni egy nyelv egy bizonyos időben létező állapotát? Gondoljunk csak a viszonylag kevés beszélő által beszélt magyar nyelv végtelen változatosságára és gazdagságára. Másrészt ha le is lehet írni mondjuk az 1912-ben beszélt nyelvet valamint a hozzá képest kissé megváltozott 1985-ben beszélt magyar nyelvet, hol tudjuk megragadni a változást? A

leírás módszere A történeti nyelvtanok túllépnek ezen a módszertani problémán, és úgy tesznek, mintha valóban hitelesen le tudnának írni egy nyelvállapotot (Franz Bopp, a neves történeti nyelvész mesét is írt a rekonstruált ősindoeurópai nyelven). A leírás módját tekintve pedig ugyanazt a hagyományos (görög-latin alapú) európai nyelvészeti mintát követik, mint a deskriptív nyelvtanok általában. Felosztják a nyelvet hangtanra, nyelvtanra (alaktanra, ill. mondattanra) és jelentéstanra, majd lépésről lépésre, taxonomikusan minden (nyelvemlékekben szereplő) nyelvi jelenségre magyarázatot adnak (mostanában felbukkannak olyan újabb diszciplínák is, mint a történeti szociolingvisztika és pragmatika, amelyek a nyelvhasználatra fektetik a hangsúlyt, noha ez a terület még az élő nyelvben sem egykönnyen feltárható). Ha tehát előveszünk egy akármilyen történeti nyelvtant, legyen az angol, francia vagy más, jól adatolt

nyelvé, nagyjából ugyanazt fogjuk találni. (No persze újabb nyelvészeti paradigmák is begyűrűzhetnek, a generatív iskola pl alapvetően más eszközöket és terminológiát használ, mint a fentebb említett hagyományos nyelvészet, igaz, nem is igen műveli a történeti nyelvészetet.) Mit vegyünk be a történeti nyelvtankönybe? Miben különbözhetnek mégis ezek a történeti nyelvtanok egymástól? Az adott nyelv szerkezete, típusa végül is valamennyire megszabja, hogy milyen legyen leíró nyelvtanának a szerkezete. Egy izoláló típusú nyelvben, mint pl. kínai, nyilván rövidebb lesz az alaktani fejezet (ha lesz egyáltalán), megnő viszont a terjedelme a szórendiséggel, a szintaxissal, az intonációval foglalkozó fejezeteknek. Az erősen flektáló jellegű ógörögnek ezzel szemben rendkívül gazdag az alaktani változatossága, ezért a görög nyelvtanok javarészt alaktanból állnak, s a mondattan csak viszonylag csekély súllyal esik a

latba. A szintén erős flektáló jellegel is bíró latinban pedig a mondattan a legterjedelmesebb s a legbonyolultabb. Úgy látszik, mintha egyszerű volna a dolog: magunk elé vesszük valamely nyelv szinkrón leíró nyelvtanát, és az abban szereplő összes jelenségre történeti magyarázatot adunk. Így kerül összhangba a diakrón és a szinkrón nyelvleírás De van egy bökkenő. A nyelv korábbi állapotaiból gyakran olyan nyelvi jelenségek kerülnek elő, amelyeknek a későbbi nyelvben nincsen folytatásuk, így a leíró szinkrón leíró nyelvtanban nem szerepelhetnek. Például a mai angolban jóformán nincs sem ige- sem névszóragozás. Valószínű ezért, hogy a morfológiai fejezetek viszonylag szegényesek lesznek. Az angol nyelv őse azonban, az ősindoeurópai, vagy az ebből származó ősgermán, de még az óangol is bővelkedett inflekciós paradigmákban; az angol történeti nyelvtan tehát igenis terjedelmes alaktani fejezettel kell, hogy

rendelkezzen (W.F Bolton A Living Language: The History and Structure of English c. könyvének már a bevezetőjében leszögezi, hogy csakis azokat az óangol nyelvi jegyeket tárgyalja, amelyeknek a mai angolban folytatásuk van, s így pl. az óangol melléknévragozást hanyagolni fogja, mivel az nyom nélkül eltűnt a nyelvből). A nyelvtipológia tanúsága szerint a nyelvtípus (agglutináló, flektáló stb.) azon túl, hogy nem egyértelmű, nem is állandó, folytonos átalakulásban van Megeshet ezért, hogy egy nyelv történeti nyelvtana egész másfajta nyelvet ír le, mint ugyanazon nyelv szinkrón nyelvtana. -4- Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék Mit kell megmagyaráznia egy történeti nyelvtannak? Kétféle történeti nyelvtan van tehát előttünk: egy, amely a szinkrón nyelvtannak ad diakrón dimenziót, és egy, amelyik éppen csak köszönő viszonyban van a szinkrón nyelvtannal,

és valaha volt nyelvi jelenségeket próbál megmagyarázni. Egy teljességre törekvő történeti nyelvtannak azonban mind a kétféle feladatnak meg kellene felelnie. Ebben az esetben a mű egy vaskos kötetekből álló kézikönyv formáját ölti fel. A nyelvtörténeti tankönyvek viszont – már csak terjedelmi okokból is – általában megelégszenek azzal, ha a reflexek nélkül kimúlt nyelvi jelenségekről egy-két szóban, szinte csak felsorolásszerűen emlékeznek meg. Így jár el a Bárczi–Benkő– Berrár-féle Magyar nyelvtörténet is: az összetett igeidőknek például (amelyek csaknem nyomtalanul, azaz reflextelenül kihaltak a nyelvből) összesen egy oldalt áldoz. Mayvald-Vayer-Mészáros: Görög nyelvtan Az első típusú nyelvtanok közé tartozik például Mayvald–Vayer–Mészáros Görög nyelvtana. Különlegességét az adja, hogy egy holt nyelvet ír le (olyan tehát, mint egy ősmagyar nyelvtan lenne, ha az ősmagyarnak is annyi

szövegemléke és grammatikai irodalma maradt volna fenn, mint az ógörögnek). Első kiadása 1887-ben jelent meg, ezt Mayvald József írta egy korabeli német nyelvtani munka alapján. 1918-ban Vayer Lajos kiegészítette, s mai formáját 1939-ben Mészáros Ede adta meg. Az ógörög nyelv megnevezés egy kb. 1000 éves nyelvállapotot jelöl, s beletartozik Homérosz nyelve csakúgy Plutarkhoszé, noha egy évezred van közöttük. Ma a gimnazisták és egyetemisták történetével együtt tanulják az ógörögöt, ami egyfelől a tankönyv alapjában véve újgrammatikus felfogásának köszönhető, másfelől pedig valóban könnyebb megérteni pl. az ablaut jelenségét, ha ismerjük az okát A görögül tanulók a szigma tövű főnevek ragozásánál rögtön történetileg elemzik a paradigmát: a tő szigmája (azaz /s/-e) ragok előtt (pontosabban magánhangzók között) kiesik, a két magánhangzó pedig összevonódik. Így pl a genos ’nemzetség, nem’,

melynek a töve genes- birtokos esetben: genes-os > gene-os > genous mivel e + o = ou az összevonás szabályai szerint. Vagy a k-tövű igéknél az igetőhöz járuló tőképző félhangzó j (amely, mivel már rég kihalt, az adatolt görögben nem létezik, az ábécében nem jelöli betű) hatására kj > tt (phylak- + j + ó > phylattó (ión phylassó). Ez olyan, mintha a magyar nyelvtant tanuló gimnazisták a bokor ~ bokr- váltakozásnál nyomban a Horger-törvényt (két nyílt szótagos tendenciát) is tanulnák, vagy a mező ~ mezeje váltakozásnál rögtön megtanulnák, hogy ezt egy olyan hang, a γ okozta (ill. ennek felszívódása), melyet igazán ki sem tudnak ejteni. (Szerintem talán nem volna baj így tanítani) Egyébként Mayvald munkájával nagyjából egy időben, 1895-ben jelent meg Simonyi Zsigmond Tüzetes magyar nyelvtan történeti alapon c. munkája, amelynek (újgrammatikus) koncepciója közeli rokonságot mutat a Mayvald-féle görög

nyelvtannal. I. A nyelvtörténet forrásai és fölhasználásuk módszere Rokon nyelvek – családfa - A rokonság megmutatkozása: nyelvtani szerkezet, szókincs (névmások, kezdetleges cselekvések, fogalmak, tárgyak, rokonságnevek, testrészek, számnevek). -5- Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék uráli alapnyelv finnugor alapnyelv szamojéd alapnyelv ugor-ág finn-permi ág ősmagyar magyar vogul (manysi) obi-ugor ág mordvin (erza, moksa) cseremisz (mari) osztják (hanti) finn (suomalainen) déli szamojéd - szölkup (szelkup) északi szamojéd - enyec (jenyiszeji) - nyenyec (jurák) - nganaszan (tavgi) permi ág közfinn lapp (számi) vepsze vót zürjén (komi) lív votják (udmurt) finnségi ág észt (maarahvas) karjalai (karél) izsór (inkeri) - A rokon nyelvek összehasonlításával, és egy ősibb nyelvállapot kikövetkeztetésével két tudomány is foglalkozik. •

Finnugor összehasonlító nyelvtudomány. • Uráli összehasonlító nyelvtudomány. Föltevés: a közös elemek általában az együttélés korába mutatnak vissza. Idegen nyelvek - Két érintkező nyelv közül mindkettő kap egymástól elemeket, melyeket saját rendszerébe illeszt (a fejlettebb nép hatása erősebb). - Jövevényszók. • Az érintkezés során átkerült szavak. • Nagyrészt névszók, főleg főnevek. • Az átvétel idején élő hangalakban kerültek át, és nyelvünkben olyan hangtani törvények szerint fejlődtek tovább, mint az eredeti magyar elemek.  Szóvégi rövid i lekopása a legrégibb szláv jövevényszavak átvétele után ment végbe (olasz, jászol, pünkösd, barack, palack).  Hanghelyettesítés.  Oka: az átvevő nyelvben nincs meg az a hang, amelyet az átvett szó tartalmaz.  Pl. a szláv szóvégi rövid o-nak az a felel meg (gabona, nyoszolya, széna) • Általában az átadó nyelvben élő jelentéssel

kerülnek át az átvevő nyelvbe. • Jelentése bővülhet (pl. alán asszony eredetileg úrnő, fejedelemnő) - A honfoglalás előtti hatások jelentős részét nem ismerjük. - A honfoglalás után. • Szláv (északról és délről). • Német (nyugatról). • Román (keletről). -6- Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék • Latin (kereszténység, egyházi műveltség). • Ritkább: török, görög, olasz, francia. - Segítséget jelentenek az idegen nyelvekbe átkerült magyar elemek is. - A forrásanyagként való fölhasználásban érvényesíteni kell a történeti szemléletet is (figyelembe kell venni, hogy az idegen elemek az eredeti nyelvben is fejlődtek). Nyelvemlékek - ld. 6 tétel Régi nyelvkönyvek - Husz János: Orthographia Bohemica (1412; az első részletmegjegyzés a magyar nyelvvel kapcsolatban) - Janus Pannonius (az első latin nyelvű, de magyar vonatkozású nyelvtan, amely

megsemmisült) - Sylvester János (Grammatica Hungarolatina) - Dévai Bíró Mátyás helyesírási szabályzata (Orthographia Ungarica) - Szenci Molnár Albert, Geleji Katona István, Komáromi Csipkés György, Pereszlényi Pál, Kövesdi Pál, Tótfalusi Kis Miklós, Pázmány Péter, Mikolai Hegedűs János, Medgyesi Pál, Szőnyi Nagy Pál, Tsétsi János, Bél Mátyás, Adámi Mihály - A fölvilágosodás kora: Révai Miklós, Verseghy Ferenc, Rájnis József, Virág Benedek, Földi János, Gyarmathy Sámuel, Andrád Sámuel, Vályi András, Teleki László, Nagy György, Aranka György, Beregszászi Nagy Pál, Márton József, Benyák Bernát, Kalmár György - Debreceni Grammatika (1795): az akkori magyar nyelv legrészletesebb leírása - Táncsics Mihály iskolai nyelvtanai, Fogarasi János és Galgóczi Gábor tudományos nyelvtanai Mai magyar nyelv A mai magyar köznyelv - A fölvilágosodás és a reformkor óta fejlődik jobban. - Lehet következtetni belőle a korábbi

állapotra is (pl. híd – hidat, sír – sírja, bír – bírok; a ma palatális minőségű i, í valamikor veláris volt). A mai magyar nyelvjárások - Történeti fejlődésük nem volt egyenletes, ezért ugyanazt a nyelvi jelenséget különböző fejlődési fokokban tükrözhetik. - Archaizmus: megőrzött régiség. - Neologizmus: kifejlesztett újdonság. - Peremnyelvjárás: a nyelvterület szélein elterülő nyelvjárástípus. - Nyelvjárássziget: az idegen nyelvi környezetbe beékelődött kisebb nyelvjárás. - Összehasonlító nyelvjárástan: nyelvjárásaink mai állapotából (szinkrónia) összehasonlító, kombinációs módszerrel ki lehet hámozni a diakrón összefüggéseket. - Fontos a területi viszonyok fölmérése. Az általános nyelvészet tanúságtétele - Általános tételeket kell ismerni és alkalmazni a tanulmányozáshoz. - A hangsúlyviszonyok hatása a hangképzésre. - Hasadás: több párhuzamos alakváltozathoz több funkció

(jelentés) társul; ingadozásokon keresztül az egyik alak az egyik funkcióhoz, a másik alak a másik funkcióhoz kapcsolódik végleg (szenved – senyved, vacok – vacak, irt – arat). - Morfológiai változás: az egyszerűbb, jelöletlen formák felől a komplikáltabbak felé halad. - A jelentéstan területén: a konkréttól az absztrakt felé halad; általában a konkrét az eredetibb (gőgös ’kiálló gégéjű’ > büszke; buta ’tompa, életlen’ > gyönge eszű). -7- Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék 2. tétel A nyelvi változás kérdésköre; a nyelv történetének fogalma, időhatárai; a hagyomány és az újítás egysége; a változások viszonya a rendszerben. A magyar nyelvtörténet korszakai - Előmagyar. • Egység a rokonokkal, még nem önálló. • Szakaszai.  Uráli egység; i. e 4000-ig – a finnugor és a szamojéd nyelvek egysége  Finnugor egység;

i. e 2000-ig  Ugor egység; i. e 1000-500-ig - Ősmagyar (nyelvemlék nélküli); a magyarság különválásától a honfoglalásig. • Urál vidéki őshaza korszaka; a nyelvtan főbb vonásai – az V. századig • A vándorlások kora (a honfoglalás zárja le). - Nyelvemlékes kor (a honfoglalástól máig). • Ómagyar kor; honfoglalás-1526. • Középmagyar kor; 1526-1772. • Újmagyar kor; 1772-napjainkig. A szinkronikus és diakronikus nyelvvizsgálat - Szinkronikus (szün+ chronosz). • Szinkrónia: a nyelv időbeli egysége. • Szinkrón vizsgálat: az egy bizonyos időben érvényben levő nyelvi rendszer vizsgálata (milyen szerkezeti és lexikális elemekből áll, ezek mire szolgálnak). • Pl. a mai magyar nyelv leíró nyelvtana, Értelmező Szótár nagyobb kétnyelvű szótárak, tájszótárak, tájnyelvi monográfiák. - Diakronikus (dia + chronosz). • Diakrónia: a nyelvtörténet, a nyelvi rendszer fejlődése, időbeli egymásutánja. • Diakrón

vizsgálat: a fejlődésre irányuló kutatás. A szótörténet és etimológia szerepe, lehetőségei a művelődéstörténeti vizsgálatokban - A magyar nyelvvel foglalkozók számára fontos föladat a nyelv történetének ismerete és földerítése. - Bárczi Géza már régebben és többször is rámutatott, mennyire szükséges a magyar nyelvtörténeti ismeretek bővítése (ennek érdekében szorgalmazta a nyelvemlékek monografikus földolgozását). - Etimológia: a szavak eredetével foglalkozó nyelvészeti tudományág. • Talán a leginkább összetett részterülete a nyelvészetnek. • A megalapozott szóeredeztetéshez az egyes szavakkal kapcsolatban meg kell vizsgálni a következőket.  hangszerkezet  alaktani fölépítés  jelentés  ezek összefüggései az esetleges átadó nyelvekben • Föladatai.  Eredet, jelentéstörténet.  Az idegenből átvett szavak átvételének módja, ideje.  Jelentésváltozások. - Az etimológia szoros

kapcsolatban van más tudományterületekkel, hiszen sok szó eredetét csak néprajzi, történettudományi (vagyis művelődéstörténeti) vizsgálatok után lehet megállapítani. - Szótörténet. • Elválaszthatatlan az etimológiától (csak az az etimológia meggyőző, amely összhangban van a szótörténettel). • A szavak életével, nyelvtörténeti alakulásával foglalkozik. -8- Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék • Az egyes magyar szavak írásban dokumentálható (gyakran szótárban összegyűjtött) változatait értjük: milyen alakban, jelentésben, mikortól élt, illetve él-e egy-egy magyar szó. 3. tétel A nyelvi változások alaptényezői; a nyelvi jelek változásérzékenysége (erős és gyenge elemek a rendszerben); változási potencialitás és realizáció. A nyelvi jelek változás szerinti érzékenysége − változás iránti érzékenység szempontjából vannak

erős és gyenge elemek − ezek több szempontból vizsgálhatók − számos befolyásoló tényező van, melyek erősítik vagy gyengítik egymást Nyelvrendszerben betöltött hely − a fonémarendszer és a morfémarendszer egy része (toldalékmorfémák) állandóságra hajlamos − korlátozott a számuk − kevés, de szoros rendszerkapcsolat − az elmúlt 500 évben (a középmagyar kor kezdete óta) alig volt változás − mássalhangzók: belső fejlődés eredményeképp megjelent a dz (fogódzik), jövevényszavakkal bekerült a dzs és ch (findzsa, pech), köznyelvi szinten kihalt az ly − névutóból raggá vált a –képpen, -ként, -koron, -kort > -kor − NB!: az állandóságra való hajlam a részrendszer egészére vonatkozik, nem az egyes elemekre − a rendszeren belül is különböző lehet az elemek változásérzékenysége (pl. fonémák: képzéshely; morfémák: közlésbeli értéktöbblet) − a veláris, illabiális, alsóbb nyelvállásfokú

magánhangzók jobban ellenállnak a változásnak (tehát az á ellenállóbb, mint az ü) − az n könnyen palatalizálódik abszolút szóvégen (asszon > asszony, szëgén > szëgény, szappan > N. szappany), soha nem palatalizálódik, ha morfematikai értéket hordoz (szépen - *szépeny, asztalon asztalony)  a funkció képes megakadályozni a hangváltozást, és képes elindítani azt (pl. grammatikai homonímia) − a lexémarendszer változékonyabb − hatalmas elemszám − számtalan, épp ezért laza rendszerkapcsolat − közvetlenebbül összefüggnek a nyelven kívüli valósággal − az egyszerűbb, kevésbé jelölt (v. jelöletlen) a régebbi (pl holdvilág régebbi, mint holdnak a világa) ║ egyértelműségre törekvés − e rendszeren belül is különböző lehet az elemek változásérzékenysége − alapszókincs: állandóbb (apa, fül, lát, kés, kilenc, te) − peremszókincs: változékonyabb (mángorol, bazsalikom, litánia, köpcös)

− a szójelentés is változékony − konkrét  átvitt -9- Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék − pl. gőgös ’kiálló gégéjű, gégés’ − jelentésszűkülés: tót ’szláv’ > ’szlovák’; olasz ’nyugati újlatin’ > ’itáliai újlatin’ − jelentésbővülés: orosz ’Kiev környéki népesség’ > ’mai jelentés’ Felhasználása a közlési folyamatban − magánhangzók − a hangsúlyos helyzet a nyíltabbá válásnak, nyúlásnak, és (tájnyelvben) a diftongizálódásnak kedvez − hangsúlytalan (pl. utolsó szótag) helyzet: záródás, rövidülés, monoftongizáció (pl feketé > fekete, de feketén, feketés stb. − hangváltozási tendenciák a toldalék szerepű hangokon ritkán érvényesülnek − mássalhangzók − az egymás melletti mássalhangzók közül az első hajlamosabb változni (pl. vagynak > vadnak > vannak) − lexémák

− változékonyságukat tovább növeli kontextuális helyzetük (jelentésmódosulások: jég, jégverés, jégkorong, jégszívű) − használati gyakoriság − A gyakoriság az állandóságnak kedvez. (jobban bevésődik) − milyen belső nyelvtípushoz tartozik az elem (összefügg az elterjedtséggel is) − sztenderd elemei állandóbbak, mint az argó vagy a nyelvjárások elemei − köznyelvi patak jobban ellenáll a változásnak, mint a Szatmár megyei erge ’patak’ − normalizáltság − a sztenderd lefogja a változások lendületét, míg az argó pont a normalizáltság ellenében született - 10 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék 4. tétel A nyelvi változások okrendszere: (nyelvi és nyelven kívüli) külső okok, ill. belső (a nyelvi rendszerből és a gondolkodásból fakadó) okok. A jelentésváltozások okai és hatásai - Nyelven kívüli okok. • Gazdaság,

társadalom, gondolkodásmód. • A megnevezés szükséglete: új, átvett, kialakult dolgok.  idegen szó átvétele  új szó teremtése  szóképzés (összetétel)  a régi szó új jelentést kap (lábas, toll, felfog) • Társadalmi igény (illem, emelkedettség); pl. áldott állapot - Nyelvi okok. • A mondatban egymás mellé kerülő szavak kölcsönösen korlátozzák egymás jelentését, és így teszik lehetővé, hogy a mondat egy adott konkrét valóságra, tényállásra vonatkozzon. • Minden jelentésváltozás a mondatbeli használat gyakorisága által szilárdul meg. • Ha a szóátvétel a nyelv rétegei között történik, a jelentés módosulhat. A jelentés terjedelmének változásai - Szó. • A valóság valamely elemére mutat rá. • Mindig általánosít. - Jelentés: az a szabály, amely alapján a szót a valóság valamely elemére vonatkoztatjuk. - Jelentésterjedelem: azoknak a valóságelemeknek az összessége, melyekre

különböző mondatokban a szót vonatkoztathatjuk. - Jelentéstartalom: a beszélők és hallgatók számára ismert egy vagy több ismertetőjegy, amelyek alapján egy sor valóságelemet egy osztályhoz sorolhatunk. - Kötött előfordulás: egyes szavak csak bizonyos szavakkal együtt fordulhatnak elő (leveli béka; ez a szó elavulásának egyik fázisa). - A szavaknak általában több jelentésük van (használati szabály). - Jelentésbővülés. • A szó a dolgok szélesebb osztályára kezd vonatkozni. • Az új jelentés magában foglalja a régit. • halászik: ’halat fog’ > ’vízből kivesz’ > ’folyadékból kivesz’ > ’ügyeskedik, hogy megszerezzen vmit’ • veres ~ vörös ’véres’: absztraktabb lett, az etimológiai kapcsolat megszakadt • Alkalmibb és grammatikai helyzethez kötött: fiú (a fiam megszólítást nemcsak a fiúhoz, hanem a leányhoz is intézheti a szülő, sőt fiatal vagy nem sokra becsült személyhez). -

Jelentésszűkülés. • Az előzőleg jelölt osztálynak már csak egy alosztályára vonatkozik. • fahéj ’kéreg (minden fa kérge)’ > ’fűszer’ • Szóösszetételben az egyik tag fölveheti a másik jelentését, és a másik elmaradhat (tapadás vagy ráértés).  feketekávé ~ fekete  tokaji bor ~ tokaji  asztalosmester ~ asztalos • A jövevényszavak is gyakran egy specializáltabb jelentéstartalommal honosodnak meg; pl.  latplanta ’növény’ > magyarpalánta - 11 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék   szlovák török služba ’általában mindenfajta szolgálat’ > magyarzsolozsma ’egyházi szolgálat, imádkozás’ barym ’minden, ami van; vagyon’ > magyarbarom ’lábasjószág’ Érintkezésen és hasonlóságon alapuló átvitelek - A valóság elemei nem elszigetelten fordulnak elő, hanem álandó egymásmellettiségben (tér- és

időbeli, illetve oki érintkezés). - Hasonlóság: egy-egy tulajdonság alapján. • Valóságelemek alapján.  tárgyra (emberi, állati tulajdonság alapján): korsó szája, harangnyelv, hegygerinc  növénynév (állati testrészek alapján): báránynyelv, kígyónyelv, tyúkhúr  emberre: szamár, liba, ökör, disznó  tárgy tárgynak: villanykörte • Tulajdonság átvitele egyik érzékterületről a másikra: súlyos szavak, rikító szín, keserves sírás. • Élőlény cselekvése > tárgy cselekvése: a ház áll, eljár az idő, jár az óra. • Absztrahálódás (elvont jelentést kap): fontos, buta, higgad. • Csoportnyelvek.  a hal pedzi a horgot ’rángatja’ ~ ’az ember kezdi érteni a dolgot’  lépre megy ’vadászati műszó’ ~ ’beugrik vminek’  lefülel ’disznóölési műszó’ ~ ’leleplez’ - - Érintkezés. • Valóságbeli elemek alapján.  Térbeli: falu (’település’ ~ ’lakói’).  Oki:

merül ’merítődik’ > ’süllyed’.  Anyagi: vas (’Fe’ ~ ’fegyver’ ~ ’bilincs’).  Rész-egész: fej (’fő’ ~ ’ember’). • Absztrahálódás.  Konkrét tárgyról, jelenségről (egyház ’templom’ ~ ’intézmény’).  Testi-lelki jelenség: pirul (’pirosodik’ ~ ’szégyenkezik’).  Élőlény vagy dolog neve ismertetőjegy, tulajdonság lesz (dús ’gazdag’ ~ ’főúr’). • Konkretizálódás.  A cselekvést vagy tulajdonságot elvontan kifejező szó fölveszi a cselekvés tárgyának, helyének jelentését; pl. osztály ’az osztogatás színhelye’, fogoly ’fogság’  Hasonló: tapadás (tokaji, asztalos). Többütemű jelentésváltozás. • Az eredeti és az utolsó jelentés közt megszakad a kapcsolat (a poliszém szóból homonim szó lesz). • bolt > ’boltozat’ > ’boltozat alatti helyiség’ > ’üzlethelyiség, üzlet’ • húr ’emberi vagy állati bél’  hasonlóságon

alapuló átvitellel: növénynév (tyúkhúr)  érintkezésen alapuló átvitellel: hangszerek húrja - 12 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék 5. tétel A nyelvi változások célja: hatékonyabb információtovábbítás, gazdaságosságra törekvés stb. Hatásosságra törekvés − kétféle: értelmi és esztétikai hatásosság Egyértelműség − ha a közlő értelmi zavart észlel, pontosít − szabadabb szórendű nyelvek: jelöltség és jelöletlenség a csúcs − pl. a határozatlan tárgy jelölése (fa vág (vö favágó) > fát vág) − pl. a jelöletlen birtokos szerkezet jelölése a birtokszón, majd a birtokos jelzőn is (ház fedél > ház fedele > háznak (a) fedele) − ha egy elem jelentése (pl. ragé) elhomályosodik, egy élő raggal erősíti meg (pl al│att│om│ban : tő│LOC│-n-m LOC│LOC ’lent, alul’(helyhat.); átv’titokban’) − ma is

létező ez a túlbiztosítás (*banántot, tulipántot, aztat, őtet, nálánál, kelletet) − egyeztetés (kongruencia) − szám- személy- és esetbeli egyeztetés − Péternek el kell menni  Péternek el kell mennie − Nekem nem lehet szólni  Nekem nem lehet szólnom − itt grammatikai homonímiát is kiküszöböl: ’én nem szólhatok’ vagy ’hozzám nem szólhatnak’ − népetimológia − idegen szavak „értelmesítése” − szl. samostrel ’íjszerű lőfegyver’ > m R szamoszterily > m számszeríj − ol. tazza ’csésze, tál’ > m R táca > m tálca − ugyanígy: kárókatona, karosszéria, pufajka stb. − sokszor bonyolít az érthetőség kedvéért − pl. igeneves szerkezetek helyett mellékmondatok használata (évszázados tendencia) Esztétikai igényesség − nyelvi hatáskeltés, törekvés a változatosra, szépre, érdekesre (esetleg humorosra) − olyan nyelvi többlet, mely nélkül a nyelv tökéletesen működne −

stiláris törekvések (pl. közöléses szerkesztés: „Honnan kicsi szellő, ég vándora, jöttél?” (Arany); de az ÓMS-ben is van) − eufemizmusok (meghalt ~ jobblétre szenderült, ’WC, klozet’ ~ árnyékszék, illemhely) - 13 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék − XIX. sz: fülemüle >> csalogány; tavasz >> kikelet; mező >> virány − divatszerű, elkoptatottá (volumen, probléma, rangos), modorossá, sablonossá (pl. gold, star, 2000, euro szavak a mai termék- és cégnevekben), giccsessé (pl. nevek: Felhőfi, Széplábi) válhat − hiperkorrekció (*szolda, szölke, iskolában jár stb.) Gazdaságosságra törekvés (nyelvi ökonómia) − a hatásosságra törekvéssel szemben hat  egyensúlyteremtő szerepű − visszatartja a felesleges vagy zavaró változásokat − Grice-i maximák: maximális siker, minimális ráfordítással − analógia − külső

analógia − egymás utáni szavak hatnak egymásra − pl. jönnek-mennek < jőnek-mennek, toldoz-foldoz < toldoz-foltoz, örökkön-örökké < örökön-örökké) − belső analógia − ritkítja a kivételeket − pl. ikes igék visszaszorulása − cipeje, mezeje, diaja > cipője, mezője, diója − rövidülés − becéző rövidülés: kovi ubi, diri, jogsi, csoki − jelentéstapadásos elvonás: kocsi szekér > kocsi, napnyugat > nyugat, csabai kolbász > csabai) − lazább szerkezetek nehézkes részeinek kiejtése (egyszerűségre való törekvés > egyszerűségre törekvés, fejre való kendő > fejkendő) − hosszú szavak összevonása: ténsúr ’tekintetes úr’, kegyelmed > kend − betűszók: MÁV, FTC, tsz., urh stb - 14 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék 6. tétel A nyelvi változások szociolingvisztikai vonatkozásai: területi és társadalmi

tagolódás, írásbeliség, irodalmi nyelv; a nyelvi változások jellege: lassú és gyors, ill. tudatos és spontán változások. A nyelvtörténet összefüggése a társadalom történetével - Nyelv: társadalmi termék; föladat: alkalmas eszköz legyen a gondolatok, érzelmek kifejezésére. - Fejlődés. • Gazdasági: új eszközök, eljárások. • Társadalmi átalakulás: új intézmények. • Műveltség: új ismeretek, fogalmak. A szókincs mindezt tükrözi. - A szókészlet képet ad a műveltségről, fejlettségről. - Állattenyésztés. 1 - Kereszténység. 2 - Többszörös áttételek: gyorsabb gondolkodás és beszédiram miatt rövidülés, alá- és mellérendelő viszonyok kialakulása. - Egyéni kezdeményezés, ami legtöbbször nem tudatos (pl. nyelvbotlás) 3 A nyelvi változások mibenléte - Minden alkotóelemre kiterjednek (hang, hangalak, jelentés, funkció, nyelvtani rendszer). - Hangtörténet: a hangok változásával foglalkozik (ezzel

módosulhat az egész hangrendszer, a gyakoriság aránya, a nyelv hangzása). - A szókincs változása (elavulás, újak keletkezése); források. • Szóalkotás (képzés, összetétel, elvonás). • Belső szóteremtés (új elemek teremtése; pl. hangutánzók) • Jövevényszók meghonosodása. - A szó jelentésének változása (szótörténet). • Szóhangulat (kikelet – tavasz, delnő, irodalmár). • Logikai jelentés (remek – „darab”, házsártos – „kockajátékos”, negédes – „rátarti, büszke”, parázna – szűz, meddő, üres, léha, ledér). - A szerkezetek keletkezése, változása, idegen hatás bennük (történeti mondattan). - Analógia; analógiás hatás: egy szó, morféma vagy szószerkezet egy vele jelentésben vagy funkcióban rokon szó, morféma vagy szószerkezet hatására megváltozik (eszem – eszek, a teszek, veszek hatására). • Indukáló elem: amelynek hatására a változás végbemegy. • Indukált elem: amely a

változást elszenvedi. • Grammatikai: pl. a szóvégi -í lerövidült (hází – házi), de szóközben megmaradt (házít) • Nem tud mindig érvényesülni (szerető – szeretője, a szereteje helyett, de: ajtó, mező). • Fontos a nyelvtanulás szempontjából. A magyar irodalmi nyelv kialakulása A nyelvjárások és az irodalmi nyelv - Ritka eset, hogy a hangfejlődési tendenciák az egész nyelvterületre kiterjednek. - Iromba: eredetileg kendermagos; egyes területeken: goromba, otromba jelentés (a hangzás miatt). - A változás egy gócból indul el (ritkán többől), előbb szűk, majd széles körben terjed el. - Lehet átugrással (a pesti jassznyelv először a nagyobb városokban honosodik meg). 1 Bika, ökör, tinó, borjú, ürü, kos, disznó, gyapjú. Latin: templom, sekrestye, mise; szláv: kereszt, pap, apáca, zsolozsma, szent, pokol. 3 Szökcse – szöcske, bódog – boldog; itt szerepet játszhatott a -cske képző gyakori használata és a vót

– volt közti ingadozás. 2 - 15 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék - - - - Tényezők a terjedésben. • Földrajzi. • Történelmi. • Gazdasági és társadalmi formák. • Népsűrűség, műveltségi fok, az írásbeliség terjedése. A történelmi változásoknak a nyelvjárások is ki vannak téve. Nyelvjárás. • Olyan területi nyelvváltozat, melyet bizonyos számú jelenség elválaszt a köznyelvtől, és a szomszédos területek nyelvjárásaitól. • A letelepedés előtt nem területi változat, hanem társadalmi-politikai egységekre jellemző. • Különfejlődése soha nem vált olyan mértékűvé, hogy a kölcsönös megértést számottevően akadályozta. Izoglossza (iszosz + glosszé): az egyes jelenségek határait alkotó vonalak. 4 Izofónia (iszosz + phóné): ha a jelenség fonetikai természetű. Nyelvjárás fölötti nyelvváltozat. • Az írott nyelv

növekvő szerepe szükségessé teszi, hogy kialakuljon. • Előbb az értelmiségi, illetve a felsőbb körökben használják. • Kialakulása.  Egy nyelvjárás emelkedik a többi fölé (Róma).  A királyi család anyanyelvjárása volt (Spanyolország).  Nagy tekintélyű irodalmi művek hatása (firenzei nyelvjárás – Dante, Petrarca, Boccaccio).  Több nyelvjárás ötvöződése.  Magyarország: a XVI. század körül; szellemi igények, és a nemzeti egység gondolata miatt jött létre az írott (irodalmi) nyelv. • Irodalmi nyelv: a legtekintélyesebb, amely állandóan hat a köznyelvre (a beszélt köznyelv is hat az irodalmira, de kisebb erővel). • Kezdettől szabályok követése jellemzi.  A nyelvjárásnak is van normája, de ez könnyebben veszi az újításokat.  Az irodalmi nyelv normái szigorúbbak, konzervatívabbak. Függőleges tagozódás: a nyelvváltozatok rétegződése, amikor a köznyelvtől sok átmeneten keresztül jutunk

el a nyelvjáráshoz. A legnagyobb a szókincs változása; lassabb a hangtani módosulás, még lassabb a nyelvtani szerkezeteké. 4 De ez sem jelent élesen lezárt területet, hanem azt jelenti, hogy egy jelenség egy bezárt területen általános vagy túlnyomó, rajta kívül pedig hiányzik vagy szórványos. - 16 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék 7. tétel A történeti nyelvészet forrásai: a nyelvemlékek, a mai élő nyelv és a területi nyelvváltozatok, a rokon nyelvek, a kölcsönző nyelvek; a nyelvtipológiai kutatások eredményei. 8. tétel A történeti nyelvészet segédtudományai: politikai történet, művelődéstörténet, néprajz, matematika, régészet stb. 9. tétel A nyelvemlékek. A kéziratos emlékek típusai; szórványemlékek, a szó- és kifejezéskészlet emlékei; legfontosabb szórványemlékeink és Árpád-kori szövegemlékeink; a kódexek és világi

tárgyú szövegemlékeink. Nyomtatott nyelvemlékek; szövegemlékek, szótárak szólásgyűjtemények A nyelvemlékek típusai és nyelvi sajátságai; a magyar helyesírás általános fejlődése Nyelvemlék: a mát megelőző időkből fönnmaradt írott (nyomtatott) forrás. nyelvemlék kéziratos nyelvemlék szórványemlék külföldi hazai - mohamedán - bizánci, görög ti l ti nyomtatott nyelvemlék a szó- és kifejezéskészlet emlékei korai (kis) kéziratos glossza szójegyzék kódex nyomtatott szövegemlék szövegemlék világi tartalmú világi kéziratos szótár Általános jellemzők - Jellegük. • A magyar nyelvi anyag formája.  szótárszerű  idegen (főleg latin) szövegbe ágyazott  szövegszerű  glossza jellegű • Írásrendszere (nagyrészt latin).  rovásírásos  arab betűs  görög betűs  cirill betűs • Az írásbeliség jellege.  kézirat  nyomtatvány • Tartalom és funkció.  Legkorábban:

jogi, egyházi.  Reformációtól nő: szépirodalmi, tudományos, iskolai. • Változatok. - 17 - vallásos a szó- és kifejezéskészlet nyomtatott emlékei nyomtatott nyomtatott szótár szójegyzék szólásgyűjte mény Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék - -  Eredeti: amit a szerző írt.  Másodlagos: másolat (pl. a legtöbb XV-XVI századi kódex) • A fölfedezés időpontja.  1770: Pray György ismerteti a Halotti Beszédet.  1922: az Ómagyar Mária-siralom fölfedezése.  1956: a Marosvásárhelyi Sorok fölfedezése. Keletkezési idejük. • Általában arról az időről ad képet, amelyikben keletkezett. • Meghatározás.  A szerző maga adta meg az évszámot (pl. Birk-kódex, 1474)  Utalás a szövegben (pl. Pál uram betegségéről szerzett imádság, 1493)  Környezetében szereplő, meghatározott időpontú szövegek alapján.  Ortográfiai és

paleográfiai jelleg. 5  Nyelvállapot.  Külső, közvetett kritériumok (papír, tinta, vízjel, kötés). • Minél régibb, annál kevesebb van belőle; két ok.  Az írásbeliség kisebb mértékű volt.  Nagy az időbeli távolság, így nagyobb eséllyel semmisült meg vagy veszett el. Helyhez kötésük (lokalizáció). • Lokalizáció: az egyes nyelvemlékek területi-nyelvjárási hátterének földerítése. • Külső, nyelvi anyagon kívüli érvek.  Az író személye, nyelvi életrajza.  Az író születési helye, iskolái, későbbi tartózkodási helyei.  Hol íródott a nyelvemlék. • Belső, az emlék nyelvi anyagára támaszkodó érvek; mennyire illik bele a korabeli, és az azon a területen írott emlékek sorába. • A XVI. századtól a jól lokalizálható nyelvemlékek egyre szaporodnak Kéziratos nyelvemlékek Szórványemlékek - Általános jellemzők. • Szórványemlék: idegen nyelvű szövegbe elszórtan vagy

tömegesebben beágyazva idegen elemeket tartalmaz (rendszerint tulajdonnevek, földrajzi nevek). • Keletkezési ok: az idegen szerző nem tudott vagy nem akart egyes elemeket lefordítani. • Köznév csak ritkán van köztük (pl. a szerző nem ismerte, de le kellett írnia) • A XI-XIV. század közt ez volt az uralkodó - Külföldi. • Mohamedán forrás.  Arab, perzsa földrajzi művek.  Ez őrizte meg a magyart mint népnevet, illetve méltóságneveket (gyula, kündü).  Pl. Ibn Ruszta, Al-Gardízi, Al-Bakri • Bizánci görög forrás.  Konsztantinosz Porphyogennétosz: A Birodalom kormányzásáról (950–951). 6  Joannesz Kinnamosz: Epitomé (1180–1183). 7 • Nyugati (főleg latin) forrás.  Liutprand püspök történeti munkája.  Fuldai Évkönyvek. - Hazai. • Oklevél (alapító-, adomány-, határjáró levél, tanúvallomás, bírói ítélet, végrendelet). 5 Írástípus; íráskép, elrendezés, központozás, forma, kapcsolási

mód, ékezet. A magyarokat türköknek nevezi; Lebedia, Etelköz, Tisza, Maros, Levedi, Álmos, Árpád, Üllő, Kabar, Nyék, Megyer, Tarján, Jenő, gyula, vajda. 7 Ákos, Béla, László, Bács, Temes, Szerém, ispán, bán, úr. 6 - 18 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék • •  A tihanyi apátság alapítólevele.  A dömösi prépostság adománylevele.  Albeus-féle összeírás (a pannonhalmi bencések birtokai, szolgái). Hiteles helyről származó írás, amely nem oklevél.  Váradi Regestrum.  A váradi püspökség tizedjegyzéke. Geszták, krónikák.  Anonymus: Gesta Hungarōrum.  Kézai Simon: Gesta Hungarōrum.  Bécsi Képes Krónika.  Pozsonyi Krónika. Kéziratos szövegemlékek - Szövegemlék: magyar nyelven, összefüggő mondatokban hosszabb gondolatsort kifejező nyelvemlék. - Vendégszöveg: latin nyelvű szövegek közé beékelődött

szövegemlék. - Anyakódex: a vendégszöveget tartalmazó latin kódex. - Korai (kis szövegemlékek). 8 • Halotti Beszéd és Könyörgés (1192–95) • Ómagyar Mária-siralom (1300 körül) • Gyulafehérvári Sorok (1310–1320) • Königsbergi Töredék és Szalagjai (1350 körül) • Marosvásárhelyi Sorok (1410 körül) - Kódexek. • Kódex: nagyobb méretű, kézzel írott, többnyire vallásos tartalmú 9 mű. • A legtöbbet ferencesek és domonkosok írták; kis számban: pálos, premontrei, karthauzi. • Példák.  Jókai-kódex (1448; az első magyar nyelven írt könyv)  Huszita Biblia (Bécsi-, Müncheni- és Apor-kódex; Pécsi Tamás, Újlaki Bálint)  Birk-kódex (1474; Váci Pál domonkos)  Guary-kódex (1492-95)  Festetich-kódex (1493)  Czech-kódex (1513; Kinizsi Pálnénak)  Gömöry-kódex (1516; Katalin, Tetemi Pál)  Keszthelyi-kódex (1522; Velikei Gergely, Léka)  Érdy-kódex (1524–27; Lövöld)  Kulcsár-kódex

(1539; Pápai Pál)  A Ráskai Lea által másolt kódexek (Margit-legenda, Példák Könyve, Cornides-kódex, Domonkos-kódex, Horváth-kódex)  Döbrentei-kódex (1508; Halábori Dobos Bertalan)  Sövényházi Márta domonkos (Érsekújvári-kódex, Thewrewk-kódex) - Világi tárgyú szövegemlékek. • Szabács viadala (1476 után) • Bagonyai Ráolvasások (1488) • Soproni virágének (1490) • Orvosi könyv (1577; Lencsés György) • Konstantinápolyi felirat (Etei Székely Tamás) • Székely öröknaptár (Szamosközi István is fölhasználta) A szó- és kifejezéskészlet kéziratos emléke - Glossza: az idegen (latin) szövegek egyes szavainak lapszélre vagy sorok közé írt magyar értelmezése. • Marginális glossza: a lapszélre írt jegyzet. • Interlineáris glossza: a sorok közé írt jegyzet. 8 9 Öt, nem nagy terjedelmű, vallásos tartalmú szövegemlék. Bibliai részlet, imádság, himnusz, legenda, példázat, elmélkedés, szerzetesi

szabályzat. - 19 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék - - • Vatikáni, Leuveni, Mondseei, Marosvásárhelyi, Schlägli, Szalkai és Kolozsvári Glosszák. Kéziratos szójegyzék (nomenclatura): tankönyv a latin nyelv oktatásához; a latin szavak fogalomkörök szerint csoportosítottak. • Königsbergi Szójegyzék. • Besztercei Szójegyzék. • Rotenburgi János deák magyar nyelvmestere (1420 körül Kéziratos szótár (vocabulārium): a szavak ábécérendben vannak. • Gyöngyösi Szótártöredék. • Szamosközi István magyar-latin szótártöredéke. • Brassói Szótártöredék. Nyomtatott nyelvemlékek Nyomtatott szövegemlékek - A XVI. századtól fejlődik ki - Több, és jobb minőségben marad fönn. - Az első hazai nyomda: Buda, 1471; Hess András (Budai Krónika). - 1539: a hazai könyvnyomtatás megindulása (Újsziget). - 1550: kolozsvári nyomda (Hoffgreff György,

Heltai Gáspár). - Vándornyomdák (Huszár Gál és fia, Hoffhalter család, Bornemissza Péter). - XVII-XVIII. század, főbb nyomdászati helyek: Pozsony, Nagyszombat, Győr, Komárom, Buda, Pest, Debrecen, Kassa, Kolozsvár, Nagyszeben. - Vallásos tárgyúak. • Komjáthy Benedek: Szent Pál levelei. • Pesti Gábor: Az Új Testamentum magyar nyelven. • Sylvester János, Dévai Bíró Mátyás, Károli Gáspár. - Világi tárgyúak. • Sylvester János értelmezései. • Pesti Gábor fabulái. • Dévai Bíró Mátyás: Ortographia Ungarica. • Székely István kalendáriuma. • Heltai Gáspár, Tinódi Sebestyén. A szó- és kifejezéskészlet nyomtatott emlékei - A glosszázás elmarad. - Divatba jönnek a soknyelvű szójegyzékek, szótárak. - Nyomtatott szójegyzékek (Murmelius-féle, Pesti Gábor, Sylvester János és Szikszai Fabricius Balázs). - Szótárak (Calepinus-féle szótár, Szenci Molnár Albert, Pápai Páriz Ferenc, Baróti Szabó Dávid, Márton

József, Kresznerics Ferenc, Dankovszky Gergely, Kassai József, Czuczor Gergely – Fogarasi János). - Szólásgyűjtemények (Baranyai Decsi János, Wagner Ferenc, Baróti Szabó Dávid). 10. tétel - 20 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék A nyelvemlékek nyelvi sajátságai: Helyesírás, nyelvjáráskeveredés, irodalmi nyelv; a magyar helyesírás fejlődése. A magyar irodalmi nyelv kialakulása A nyelvjárások és az irodalmi nyelv - Ritka eset, hogy a hangfejlődési tendenciák az egész nyelvterületre kiterjednek. - Iromba: eredetileg kendermagos; egyes területeken: goromba, otromba jelentés (a hangzás miatt). - A változás egy gócból indul el (ritkán többől), előbb szűk, majd széles körben terjed el. - Lehet átugrással (a pesti jassznyelv először a nagyobb városokban honosodik meg). - Tényezők a terjedésben. • Földrajzi. • Történelmi. • Gazdasági és társadalmi

formák. • Népsűrűség, műveltségi fok, az írásbeliség terjedése. - A történelmi változásoknak a nyelvjárások is ki vannak téve. - Nyelvjárás. • Olyan területi nyelvváltozat, melyet bizonyos számú jelenség elválaszt a köznyelvtől, és a szomszédos területek nyelvjárásaitól. • A letelepedés előtt nem területi változat, hanem társadalmi-politikai egységekre jellemző. • Különfejlődése soha nem vált olyan mértékűvé, hogy a kölcsönös megértést számottevően akadályozta. - Izoglossza (iszosz + glosszé): az egyes jelenségek határait alkotó vonalak. 10 - Izofónia (iszosz + phóné): ha a jelenség fonetikai természetű. - Nyelvjárás fölötti nyelvváltozat. • Az írott nyelv növekvő szerepe szükségessé teszi, hogy kialakuljon. • Előbb az értelmiségi, illetve a felsőbb körökben használják. • Kialakulása.  Egy nyelvjárás emelkedik a többi fölé (Róma).  A királyi család anyanyelvjárása volt

(Spanyolország).  Nagy tekintélyű irodalmi művek hatása (firenzei nyelvjárás – Dante, Petrarca, Boccaccio).  Több nyelvjárás ötvöződése.  Magyarország: a XVI. század körül; szellemi igények, és a nemzeti egység gondolata miatt jött létre az írott (irodalmi) nyelv. • Irodalmi nyelv: a legtekintélyesebb, amely állandóan hat a köznyelvre (a beszélt köznyelv is hat az irodalmira, de kisebb erővel). • Kezdettől szabályok követése jellemzi.  A nyelvjárásnak is van normája, de ez könnyebben veszi az újításokat.  Az irodalmi nyelv normái szigorúbbak, konzervatívabbak. - Függőleges tagozódás: a nyelvváltozatok rétegződése, amikor a köznyelvtől sok átmeneten keresztül jutunk el a nyelvjáráshoz. - A legnagyobb a szókincs változása; lassabb a hangtani módosulás, még lassabb a nyelvtani szerkezeteké. A nyelvemlékek nyelvi sajátságai A nyelvemlékek írása - Az élőbeszéd és az írás viszonya. • Az

írás csak elnagyoltan, vagy nem tükrözheti az élőbeszéd muzikális vonatkozásait. • Pl. az e ejtésvariációit egyetlen betűvel adja vissza • Az írás szabványosít, normalizál. • A beszéd lazább, pongyolább; az írás kötöttebb, válogatottabb. • A nyelvemlékek nyelve kissé archaikus jellegű. 10 De ez sem jelent élesen lezárt területet, hanem azt jelenti, hogy egy jelenség egy bezárt területen általános vagy túlnyomó, rajta kívül pedig hiányzik vagy szórványos. - 21 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék - - A magyar helyesírás általános fejlődése. • A honfoglalás előtt használt típus, amit a székely rovásírás őrzött meg. • A kereszténység fölvétele után: latin betűs írás. • Az idegen papság miatt különböző hatások érik a helyesírást (olasz, német, szláv). • Kancelláriai helyesírás: az ómagyar korban nagy

jelentőségű a királyi kancellária (egységesítő törekvések, hiteles helyek). • Huszita (mellékjeles) helyesírás.  A XV. században csatlakozott a kancelláriaihoz  Husz János alkotta meg.  Lényeg: minden hangot külön betű jelöl, a betűhiányt mellékjeles betűkkel kell pótolni. • A reformáció után vallási alapon megosztott (katolikus, protestáns). • XVII-XVIII. század: a fonetikus elv helyett az etimológiai kerül előtérbe (Geleji Katona István, Tótfalusi Kis Miklós). • Ipszilonista-jottista harc (Verseghy Ferenc a fonetikus elv oldalán állt, Révai a szóelemző mellett). A nyelvemlékek helyesírásának egyéb sajátságai. • Nagy vagy kis kezdőbetű.  Ómagyar kor: csak a mondat elején.  Tulajdonnév: kódexek, korai nyomtatványok.  XVI-XVII. század: fontosabb szavak kiemelésére  Mai gyakorlat: XVIII. század vége • Egybe- és különírás.  Változó, nagy a zavar.  Ómagyar kor: az egybeírás

dominált.  Kódexek kora: a különírás az erősebb.  Fölvilágosodás, reformkor: egybeírás. • Központozás.  Következetlenül használt.  Kódexek, korai nyomtatványok: bizonyos szabályosság mutatkozik.  A mai használat a reformkorban alakult ki.  Viszonylag új a kérdő- és felkiáltójel használata. • Sorvégi elválasztás.  Jelölése korai, de nem következetes.  A külön jellel való föltüntetés fokozatosan terjed el. • Régebben sok rövidítést alkalmaztak (nazálisok, szóvégek elhagyása, ragok, köznevek, tulajdonnevek). Az egy személytől származó nyelvemlékek nyelvi problémái - A nyelvjárás-keveredés hatása a szerzők nyelvére. • Vizsgálni kell, egy vagy több személy van kapcsolatban a szöveggel. • Ingadozás, kettősség jellemző (az új küzd a régivel), vagyis, aki nem érintkezett más nyelvjárásokkal, nála is megfigyelhető. • Az írók nagy része nem beszélt tisztán egy nyelvjárást.

• Van szándékos keverés is; pl. oklevélben a helynevek, tulajdonnevek esetében, hogy mindig lehessen pontosan azonosítani, nem saját módján használja.Az irodalmi norma hatása a szerzők nyelvére. - Irodalmi norma: korábban íratlan, majd a grammatikákban és az ortográfiákban írásba is foglalt szabályok, amelyek az egyes nyelvi jelenségek írásbeli használatát meghatározzák. • A norma alkalmazása általában tudatos törekvés. • A norma elsősorban a szépirodalomban, tudományos irodalomban hat erősen. • Hangtan, élőbeszéd, ómagyar kor: az l kiesése de az írók ezt nem írták le (zöld, folt, volt). • Bizonyos élőszóbeli ragok változatát nem veszi át az írott nyelv. • Túlkompenzáció (irodalmi nyelvi téves visszaütés): az író alkalmazni akarja a normát, de nem ismeri eléggé; a megtartás hiedelmében olyan nyelvi formákat ír le, amelyek saját nyelvjárásában sincsenek meg, és nem tartoznak a normákhoz sem (csolkol,

szölke, holnap). - 22 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék A különböző személyektől származó nyelvemlékek problémái - A másolt (diktált) kéziratok nyelvi sajátságai. • A szövegterjesztés kezdetleges módja (jellegzetes vonás). • A tevékenység jellegéből fakad a másolatok többrendbeli volta (a másolat másolatának másolata). • A másolók egy része tiszteli a korábbi szöveget, nem viszi bele saját nyelve szokásait (Pápai Pál). • Többen saját nyelvi állapotuk szerint másolnak (átírnak), de ők nem látják az eredeti szöveget, mert diktálnak nekik (Halábori Dobos Bertalan). • Köztes: keverék nyelv (Sövényházi Márta). • Később is jellemző az átírás (Aranka György). • Diktálás.  Szokása jobban elterjedt a XVI. századtól (magánlevelezések révén)  A deákok többsége a saját nyelvállapota szerint ír. - A nyomtatványok nyelvi

sajátságai. • A szerzőn kívül megvan más személyek nyelvi közreműködése is. • A nyomtatás alá készítést sokszor kiadóra bízták, aki helyesírási változtatásokra szabad kezet kapott. • Szedő: a kézirat szövegét nyomtatott betűkre teszi át. • Korrektor: elsősorban a szedés hibáit javítja, de a szerző vélt vagy valódi hibáit is. 11. tétel - 23 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék Az ősmagyar kor hangváltozásai: mással- és magánhangzórendszerünk az ősmagyar kor elején, a rendszerek alapvető sajátosságai. Hogyan módosították a rendszereket a főbb hangváltozások? A mássalhangzók története - Finnugor mássalhangzó rendszer: *k p t; s š ś;β δ δ’ j γ; č č; m n n’ ŋ; l ľ ļ r; gemináták: *pp, tt, kk; valószínűleg volt még: mm, cc. - Ez a hangrendszer több helyen módosult: *δ > l; δ’ > j > dzś ~ gy. - Változások.

- A gemináták egyszerűsödése (a megfelelő egyszerű zöngétlen zárhang fejlődik ki belőle). • *säppä > m epe • *βitte > m öt • *čokkз > m sok • Valószínű, hogy az mm is egyszerűsödött (pl. szem; *lm > mm > m). - Spirantizálódás. • Az egyszerű hangzóközi zárhang homorgán zöngés réshanggá alakul; háló, ravasz, száz, kéz, folyó (jó). • Részt vesz benne két nazális.  fum > ősmβ; név, lé  fuŋ > ősmγ; hold (hónap), vő • Részt vesz benne két szókezdő zárhang (zöngétlenek maradnak).  fup (különböző fejlődések, a különböző nyelvjárások miatt)  mf; fej (fő), fül  változatlan marad; por, para  mb; bal, bőr, bonyolít, bog fu  k  Veláris mgh előtt ősmχ; három, had.  Palatális mgh előtt nem spirantizálódik; két, kéz, kő, kéreg. - Denazalizáció. • Nazális + zárhang; nazális + affrikáta. • Fejlődés: a zárhang vagy affrikáta zöngésül; a

nazális eltűnik. • Pl. hab, eb, tud, vad (erdő), lúd, had, vág, dug, agyar • A finnugor egység korában indult. • A teljes denazalizáció a magyar nyelv külön életében következhetett be; nem találkoztak a zöngétlen zárhangokból keletkezett *b, d, g-vel. • Ahol megmarad: domb, hangya; bizonyítja, hogy előbb volt a zöngésülés. - Palatalizáció. • Fejlődés.  Az ősmagyar γ elől kiesik egy mgh.  Érintkezik egy megelőző msh-val.  Artikulációja a j területére húzódik.  Pl. várjon, szegjen • Csak szórványosan fordul elő (n, l, d, t + j). • Valószínű: ful > ly > mgy (vagy, hogy). - Depalatalizáció; két eset. • fuś > msz; száz, szem, szarv, szomorú, szel, nyuszt • fuč > mcs; csillog, kövecs - Affrikálódás. • Szórványos jelenség. • fuj, l’, δ’, l (> ly) > ősmdzś ~ gy; gyalog, meggy, hagy, vagy - Dezaffrikálódás. • fuč > ms - 24 - Szegedi Tudományegyetem

Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék - - • Az ősmagyar korban indult, teljesen a nyelvemlékes korban bontakozott ki. Hasonulás. • n, l, d, t + j (ragozáskor) • Hangzóközi helyzet: geminált palatális msh. • Msh helyett: egyszerű palatális msh. • t + j > cś • l + j > egyszerű palatalizáció • d + j > dzś (> gy az ősmagyar korban) Elnémulás (szókezdők). • Két eset.  fus > mØ; epe, öl  fuš > mØ; egér, irt • Az ugor együttélésben kezdődött, az ősmagyar korban fejeződött be. Összegzés *pp > p *tt > t *kk > k *p > β *t > z *k > γ *m > β *ŋ > γ *p > f *k > χ *mp > b *mt, nt > d *ŋk > g *ńc > gy *ś > sz *s, š > Ø *c > cs A magánhangzók története A finnugor egység végén ismert magánhangzók - i, ü, u, veláris i, ë, o, e, a 11 - Egyes mgh-knak kvantitatív változata is volt. • Egyesek: a

rövid rendszer mellett van hosszú is. • Mások: hosszú mgh-k nem voltak; volt néhány rövidebb (redukált) mgh. - Voltak illabiális utótagú kettőshangzók (ai, ei, oi). - Volt mgh-harmónia. - Hangsúly: az első szótagon. - Minden szó, képző és rag mgh-ra végződött. Az ősmagyar kori változások - Szóvégi mgh-k. • A finn szavak végén van egy mgh (hal, év, vér, lúd). • Bizonyos toldalékok előtt fölbukkan (hala-t, éve-k, vére-s, luda-t). 12 • Korai nyelvemlékek: abszolút szóvégen is (harmu, zerelmu, almu). • Ősmagyar kor: a szóvégi rövid mgh-k magas nyelvállásúvá válnak; két ok.  Msh + mgh: az artikulációs feszítés akkor a legkisebb, ha a mgh magas nyelvállású.  A hangsúly az első szótagon van, így a véghangzó a leggyöngébb nyomatékú. Török jövevényszavak.  Az Urál vidéki őshaza korából való: elveszti a szóvégi a-t (csak ezután válik magas nyelvállásúvá, ami eltűnése előkészítése;

nyak).  Honfoglalás előtti: a-ra vagy e-re végződik, ez már nem válik magas nyelvállásúvá, mert a változás az átvétel ideje előtt lezárult (alma, gyertya, kecske).  Az i, ü, i, u-ra végződő török szavakban eltűnnek (bér, gyöngy, ács, kút). • Sorvadó (redukált) mgh: magas nyelvállásúvá vált szóvégi rövid mgh, amely mormolt lett. Labializáció. • A szókezdő fuβ utáni i labializálódik ü-vé (öt, öl). • Nem mindig következik be (víz, vidám, visel, visz). • - 11 12 Egyesek szerint veláris i nem volt, de labiális a igen. Ez történeti szempontból nem kötőhangzó, hanem tővéghangzó. - 25 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék - - - - Delabializáció: nem megy végbe a βi > βü labizalizáció, és az esetleg kifejlődött palatális mgh is delabializálódott (két – köt, ketel – kötél; ősz, könny, könyök, tő, öl fn).

Zártabbá válás: ë > i változásra lehet következtetni (víz, fül, fer- igei tő: fürge, fürdik). Depalatalizáció: a veláris i palatálissá válik. • *nyili > nyílu > nyíl • *ini > inu > ín • *jir > írKettőshangzók. • Megkezdődik az egyszerűsödés (a XVI. századig megmarad) • Kettőshangzók > é vagy í; é > á. • Pl. törbūzai > m búzá, *házai > házá, kezëi > kezé, látëik > láték Hosszú mgh-k. • Keletkezés.  A kettőshangzók egyszerűsödésének következménye.  Két rövid mgh összevonása.  Egy msh eltűnése után a mgh megnyúlik. • Pl. áll, szív, nyúl • Honfoglalás előtti 3-400 év: a szó végén csak hosszú mgh lehet (ősmházá, ősmkecské, ősmalmá, ősmfá). 13 Mgh-harmónia. • Van hangrendi átcsapás (m izé, m sor). • A harmónia megmarad, de módosul.  A kettőshangzók egyszerűsödése után a veláris hangrendű szavakban is lesz palatális szótag

(í, é; hízom, látnék).  A veláris i palatálissá módosul (nyilaz, fiam, inak).  Elhasonulás (reá, leány). Összegzés - Megindul a szóvégi rövid mgh-k redukálódása. - A vegyes hangrendűség kialakulása. - Az i utótagú kettőshangzók egyszerűsödése. - A veláris i palatálissá válik. - Hosszú mgh-k keletkezése. 12. tétel 13 Úgy, mint a ma rövid o-ra végződő idegen szavak o-jának megnyúlása (eszpresszó, filkó, ultimó). - 26 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék A nyelvemlékes kor hangváltozásai. Mással- és magánhangzórendszerünk az ómagyar kor kezdetén, a rendszer eltérései a mai állapottól; a legfontosabb minőségi és mennyiségi változások. A nyelvemlékes kor hangváltozásai: a magyar mássalhangzórendszer változásai az ómagyar korban Msh-rendszer az ómagyar kor kezdetén p t k - - b f d sz s χ g χ h β z j γ m cs ty? n l r

dzś~gy ny ly Finnugor hangokból fejlődtek. Jövevényszavak; γ. • Nem honosítottak meg új msh-kat. • Néha hanghelyettesítéssel igazodtak  Török szóvégi k, g, q helyébe sokszor γ lép.  Ha megmarad: kap egy mgh-t (ősmserigi > m sereg, öreg, túzok, tyúk, ok).  Ha a velük rokon réshang (γ) helyettesíti: kanyaró, ünő, tiló, saru, olló, tanú, orsó, komló, koporsó, gyűrű, szeplő, keselyű, ürü. • Jövevényszavak; a č folytatása.  s (~ fu č); perzsa vāčār > m vásár, tör küčäläg > m keselyű, tör kiči > m kis, tör čatїr > m sátor, tör qoč > m kos  cs (~ fuč); tör čalaγan > m csalán, törkökürčin > m kökörcsin, törbüγüči > m bölcs, töraγačči > m ács • Szóbelseji törš > mcs; bölcső, gyümölcs, bocsát. Csak a h eredete nem tisztázott. A hiányzó msh-k - Hiányzik (legalább mint fonéma): c, zs, dz, dzs, v. - Kétes: ty. - f: csak szókezdő helyzetben

- c, zs, dzs: jövevényszavak honosították meg 14 - v, dz, ty: idegen hatás nélkül, belső magyar fejlődés útján keletkeztek - c • Az ómagyar kor első századaiban honosodott meg. • Hiányakor hanghelyettesítés pótolja.  Szóvég: német, Marót.  Szó elején: cs hang (cső, császár, csap). • Első jelentkezése: Konsztantinosznál (Thicia 15), majd TA: Kesztölc. • Ma főleg idegen eredetű (cél, cimbalom, cikornya, cigány, citrom, coboly, vicc, saccol) és hangutánzó-hangfestő szavakban (cincog, ciripel, cuppog, civódik, cibál, cica, cafat, kocog, sipircel). • Affrikálódás eredménye (cickány, cipel, cimbora). - zs • Korai hiányára hanghelyettesítés mutat rá (Kneža > Kenese és Kanizsa). • A korai meghonosodást mutatja a zsidó elterjedése (a kereszténység terjesztette el). • Ma.  Idegen (szlzsír, zsizsik, parázs, rozsda, uzsonna, némzsémbel, zsámoly, zsindely, latzsálya, uzsora). 14 15 A c és a zs

variánsképpen már előfordulhatott; tetszik  [teccik], vasben  [vazsben]. Ma is van egy Tice-ér nevű Tisza-ág. - 27 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék - - -  Hangutánzó, hangfestő (zsong, zsibong, zsörtölődik, zsenge, pezseg).  Az s zöngésülése (zsugorgat). dzs • Nincs összefüggésben az ősmdzś-vel (ezt a gy nyomta el végleg). • A mai a XVI. sz-ban honosodott meg oszmán-török jövevényszavak (findzsa, dzsida, handzsár) által. 16 • Újabbak: fridzsider, dzsem, dzsessz, dzsungel. v • Főleg szó(tag)kezdő β-ből alakult ki 17; érv mellette a román átvételek alakulása (ott volt dentilabiális v, mégis hanghelyettesítés történt; Temesvár, Segesvár, tolvaj). • Jelölés (legrégibb nyelvemlékekben): v, u, uu, w. dz: a XVI. századtól keletkezett affrikálódással ty • Az ómagyar kor elején vitatható. • Biztos adat: XII. század eleje

(Atyuz szn) • A t + j csak később lett ty és tty (először: cs-féle palatalizált hang). A msh-k minőségi változásai Vokalizáció. - Meghatározott fonetikai helyzetben mgh (félhangzó) lesz. 18 - Esetek. • Szóvégi vagy szótagzáró β (honfoglalás körül – XII. század végéig)  Ez u, ü-vé vokalizálódik.  Ezek a megelőző mgh-val labiális utótagú kettőshangzót alkotnak.  Pl. kő, háló, posztó, pokróc, Marót, lóca • Szóvégi γ (a XI. század elejétől – XIII század elejéig)  Eredmény: félhangzós u, ü.  Ezek a megelőző teljes nyomatékú mgh-val kettőshangzót alkot.  Pl. Jenő, szántó, disznó, fő, besenyő • A χ t előtt i-vé vokalizálódik (ómagyar kor utolsó századai).  Az i a megelőző mgh-val kettőshangzót alkot.  Pl. bojtorján, Majtény, tanít, keményít, selejt • Szótagzáró l (az ol, ël szótagokban).  Az u, ü-vé vokalizálódás nyelvjárási jelenség marad; holt,

zöldes.  Ellenpélda: holdas (az eredeti alakban nem volt l).  Alacsony nyelvállású mgh után valószínűleg közvetlenül kiesett. A képzés helyének eltolódása. - Sokszor nem az artikuláció módja, hanem a helye változik (fokozatosan vagy ugrásszerűen), de a többi mozzanat nem változik. - β: ha nem vokalizálódik, általában v-vé változik (a XIII. századtól); bognár, balón, bükköny, bakter - dzś: az ómagyar korban végleg a gy-ben állapodott meg (nem találkozott az oszmán-török dzs-vel) 19 - χ: minden fonetikai helyzetben h lett • XII-XIII. századtól a szóeleji ch-s írásmód egyre ritkul • Két mgh közt (Bihar, Tihany, bolha, ruha). • Szóvégen, amely később gyakran elnémul (kiv. o után; méh, oláh, moh, cseh, potroh) • Valószínű, hogy az idegen χ a magyarban hanghelyettesítéssel χ lett. • Fiatal jövevényszavaink kezdik újra meghonosítani a χ-t (pech). - Mostani jelenség: a t és a d posztalveoláris ejtése

(szórványos; súlyos hiba). 16 Először hanghelyettesítéssel pótolták (zörjäb > zseb), de ez még a XIX. században is előfordult (ázsió, zsemper) Ingadozás van a v és a b közt; van b alakú állandósulás is (Ibolya, Bálint, Boroszló), sőt olyan is, hogy az eredeti b a β- n keresztül v-ben áll meg (Veszprém, levegő). 18 Félhangzó: csökkentett nyomatékú , szótagot nem alkotó mgh. 19 Egy nyugati nyelvjárásszigeten gy helyett ma is dzs-t találunk (dzsënge, dzserëk). 17 - 28 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék Palatalizáció. - Msh-t követő γ j-vé változik (a képzéshelye előrehúzódik – ősmagyar kortól az ómagyar kor elejéig); Tarján, bojtorján, a fölszólító mód -j jele. - Az l palatalizációja (mgh előtt és szó vége). • A finnugor kortól folyik, és addig tart, míg a magyarban ly hang van (kristály, ortály, muskotály, zsindely, tégely,

nyoszolya). • A t előtt χ-vá palatalizálódik (valószínű, hogy közte volt a ly). 20 • Ma (városban): szótagzáró t, d előtt palatalizálódni kezd (bol’dog, vol’t). - n > ny (mgh előtt és szóvégen) • Visszafejlődik: gyanakodtam, kenet. • Pl. enyém, mennyi, görény, csákány, sárkány, kátrány, kapitány, karácsony, paplany, káplány, sezlony, magányos, nyőstény, nyőni. - rt > rty (mgh előtt; XIII. század); hártya, kártya, gyertya, portyáz - Spontán. • d > gy; mezsgye, frigy • t > ty; pityizál, butyor (~ bugyor) • m > ny; huny, hunyor • palóc palatalizáció (i, ü előtt sok l, n, d, t hangot érint) - l, n, d, t + j = ly, ny, gy, ty 21; ami az ősmagyar korhoz képest változás: a ty (kesztyű, sarkantyú) Depalatalizáció. - ly (a XVI. századtól) • Az l mgh előtt és abszolút szóvégen lesz ly, de msh előtt megmarad (sok váltakozás: mély-mélben, rostély-rostélt). • Így eredeti ly is

palatalizálódik msh előtt (király-királt, konkoly-konkolt, moly, hely). • Szó elején (sok helyen nincs szókezdő ly; luk, lány, Ladány). • Pl. mell (mely), szabla (szablya), folo (folyó), góla, pála, hólag, millen, válog - ny > n • Az n palatalizációja elmarad msh előtt (gyéként, tehent, cigánt). • Ennek analógiájára az eredeti ny depalatalizálódik msh előtt (arany, vékony, lány, lepény). • Ezekből elvonódhat egy depalatalizált ragtalan alak (szegén, kicsin, vékon, lepén). - gy > d (szórványos; fegyek-feddek, gyicsér-dicsér) Affrikálódás. - hangzóközi z, zz > ddz (a XVI. század elejétől; madzag, bodza, vakaródzik, dörgölődzik, akaródzik) - sz > c (a XVI. századtól; kacor, cékla); tendenciaszerű az szk esetében (palack, barack, kocka, evickél) - cs (csűr, paradicsom, hágcsó, lépcső, garádics, Lukács, tacskó, cséza, csajka) - ny, ly > gy (az ősmagyar kortól) - j > gy (jön-gyön, jer-gyer,

jógít-gyógít-gyógyít, szomgyas, borgyu, aptya, templomgyuk) - rt> rty - d + j; t + j Dezaffrikálódás (az affrikálódás folyamatának reakciója). - gy > d (disznó, dió) - gy > ny (Enyed) - ddz > dd (addig) - cs > s (sekély) - c > sz (László, Boroszló) Spirantizálódás (legfontosabb: ly > j; a XIV. századtól) - Nagy területen j lesz (gólya, milyen, tanulja). - A Dunántúl nagy része: l lesz. - Palóc nyelvjárások: változatlan Zárhangúsodás. - Szórványosan: β-ből b lesz. 20 21 A χ a XIV-XVI. században i-vé vokalizálódik Ez kölcsönös hasonulás (a két találkozó hang kiegyenlítődése egy palatális hangban). - 29 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék - Jövevényszavak f-je helyett p: ez hanghelyettesítés. Zöngésülés. - Két mgh közti χχ > jj (szabadíjja, erősíjje, fordíjjad). - Szórványos (minden korban). • k > g

(törküden > mgödény, törküren > mgörény, szlkuželj > mguzsaly, kajál-gajdol, ütlek-ütleg, arab maslaq > mmaszlag) • t > d (töm-dömöszöl, túr-dúr, törtarїγ > mdara) • sz > z (zaj, zugoly, szimat-zamat, zarándok, zilál, hézag, kárhozik). • s > zs (zsugorgat, habzsol, morzsol, dörzsöl) Zöngétlenülés. - A szóvégi zöngés msh-k gyakran zöngétlenülnek a Dunántúl egyes vidékein (küszöp, áty, hász, szalat). - Más dunántúli nyelvjárások, Erdély: az abszolút szóvégen félzöngés msh (küszöB, szalaD, döröG). Asszociációs változások. - Hasonulás. • k > g (zöngésülés) • l+j • n+j > ly, ny, gy, ty • d+j • t+j • vokalizálódás (a msh képzésmódja a megelőző mgh-éhoz igazodik - Részleges hasonulás. • χ > i, χχ > jj - Elhasonulás. • cc > rc (duccás > durcás, saccol > sarcol, peccen > percen) • zz > rz (bozza > borza) • ss > rs (háss >

hárs, tassol > tarsoly, pessel > persely) • cc > nc (Venecce > Venence, zomácc > zománc) • nn > dn, nd (*szaránnok > zarándok,eper ina > eper inna > eper inda) • gg > ng (csügg > csüng, melegget > melenget) • cs: a vele egy szóban levő s-t sz-szé disszimilálja (csésze, csősz, csirisz, cseresznye) - mt > nd (szántó, ront, bont, int, hint, ont) 22 - mcs > ncs (nincs) - mk > nk (senki) - mg > ng (ing) - A j teljesen hasonul a megelőző spiránshoz (s, sz, z; ássam, lessem). - Tendenciaszerű: dl > ll (hallomás, szlvidla > mvilla). - Általános: nl, nyl > ll (reméll, szégyell, ajáll). - A -va, -ve hasonulása (a -val, -vel raghoz hasonlóan; akarrā, nézzē). - dn, gyn > nn: átmeneti jellegű hasonulás (tudni, hagyni, adni, hogynem) 23 - Előreható msh-hasonulás: a -d(i) kicsinyítő képző s és sz után -t(i) (Kövesd, Segesd, Farkasd, Ravaszd). 24 Hangátvetés. - h + msh; konyha, lomha,

enyhít, kunyhó, kályha, vemhes - Kivétel: ihlet (ez a XVI. században kihalt, de a XVII században újraélesztették) - Vannak elszigetelt példák (feteke > fekete, bonc > comb, cízsió > csízió). Egyszerejtés (haplológia). - Két azonos vagy hasonló egymást követő szótag közül az egyik kiesik. 22 vö. romlik, bomlik, himlő, omlik Kivétel: vagynak-vannak; utóbbiból vonták el az egyes számú van változatot, amely aztán kiszorította a régebbi vagyont. 24 A d-képző általában mindig helyreállt, kivéve azokat, amelyekben a képzett volt elhomályosult (nyuszt, nőstény, Isten). 23 - 30 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék - Pl. Zarazo > Szárszó, ájajtatos > ájtatos, büntetetlen > büntetlen, lakhatatlan > lakhatlan, okvetetlen > okvetlen. A msh-k mennyiségi (kvantitatív) változásai Kiesés. - β és a belőle fejlődött v. • Hangzóközi

helyzet.  Hanghézag 25 keletkezik (az ősmagyar kortól).  Gyakori u, ü után (cues = köves, tue = töve, luazu = lovász, fuegnes = fövenyes, chuer = kövér). • A szókezdő βi-ből eltűnik (imád, ibolya, iszák). 26 • Msh után kiesik (Asantu = Ásványtő, Balanus = Bálványos, elegyít ~ elvegyít). • Újabbak: pitvar > pitar, kálvinista > kálomista, olmalvasia > malozsa > mazsola. - γ • Hangzóközi helyzetben eltűnik (ómagyar kor; ács, fő, bátor, csalán, sír, tőr, gyúr). • Szóvégen vokalizálódik, msh után j lesz. • A XIII. században végleg eltűnik a nyelvből - j • Intervokális helyzetben (törqїjїn > mkín). • Szókezdő jo, ju (és ja) csoportból (jo, ju > ji). • Pl. irgalmaz, iktat, juhász > Ihász, juhar > ihar, szljareba> miromba 27 - Szótagzáró l. • Kiesésével megnyújtja az előtte álló mgh-t. 28 • Pl. keassatuc (kiáltsátok), chonokos (csolnakos), fonag (folnagy, falusi

bíró), fewdwar (földvár), feedre (földre). • Kísérő jelenség: hiperurbanisztikus l betoldása (volt~vót, zöld~ződ). 29 - Szóbelseji, zárt szótagbeli nazális. • Pl. Zenhalm > Szihalom, sumha > soha, ördög, nyuvaszt, készerít, píz, tésasszony • Majdnem csak nyelvjárási szinten maradt. Betoldódás. - Hiátustöltő msh beiktatása. • A magyarban három van.  j  *feγé > feé > feje  *mezeγé > mezeé > mezeje  *zenaia > szénáá > szénája  *fáá > fája  *tuduá > tudujá > tudja  mai: mijért, fijam, füjet (füvet), üjeg (üveg) 30  β (v)  viola > *iwola > ibolya  teremtë-é > teremtëβé  fáá > fává  újabb: fuar > fuvar, jezsuita > jezsovita, dió > divó, január > januvár, reája > rivája  h  szëméβel > szëméel > szëméhel  këgyëlméβel > këgyëlméel > këgyëlméhel  mai: lovak > loak > lohak,

mióta > mihóta, bivaly > bial > bihaly 25 Hanghézag (hangrés, hiátus): két mgh találkozása. Ez a változás nem érint minden ilyen szókezdetet (vidám, világ, virág, víz). 27 Ez is csak szórványos változás, mely gyakran egy szónak a kettős alakjait teremtette meg. 28 Alsó nyelvállású mgh előtt nem következik be a vokalizáció, hanem az l a mgh-t megnyújtva közvetlenül kiesik. 29 A helyesebbnek érzett l-es alakok hatására más szavak is keletkeznek (boldog, imalcag~imádság); az irodalmi nyelv is ezeket fogadta el. 30 Az irodalmi nyelv megszilárdulása óta az újabb példák nyelvjárási szinten maradnak. 26 - 31 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék • Többnyire nem állapítható meg, mikor melyiket használjuk. Anorganikus msh-k. • rubin > rubint • rozmarin > rozmarint (XVII. század; rozmaring) • mostan > mostand • barlag > barlang (XV.

század) • bodobács > bodobáncs • bogács > bogáncs • tányér > tángyér - Nyúlás. • A középfok -b jele.  A XV. századtól  Előbb csak ragos alakban (naģob ~ naģobbat, naģobban).  Később elvonással szóvégen is.  XVII. század: elterjedt, kivéve msh után (itt egyáltalán nem történt: kevesbít, édesbít, gonoszb) • A múlt idő -t jele.  Intervokális helyzetben, majd szóvégen is (hallotam > hallottam, hallot > hallott).  Átterjed a befejezett melléknévi igenévre is. • A -t helyhatározórag: megkettőződik határozószókban, névutókban, határozókban (itt, ott, mellett, felett, előtt, Győrött). • Hangutánzó igék -n képzős mozzanatos változatában az utolsó msh kettőzése.  Pl. dörög > dörren, böfög > böffen, mocorog > moccan, zörög > zörren, fröcsög > fröccsen, bugyog > buggyan).  A gemináta bekerülhet a gyakorító változatba is (pattog, csattog, durrog,

villog). • Hangzóközi s: néhány eset a köznyelvben általánossá válik, de a helyesírás nem vesz róla tudomást (kisebb~kisseb, szívesen~szivessen). 31 • Hangzóközi l (olykor ly): ellen, tölle, rollad, ollyanok, eellyen, szólló, tüzellő, nállad, tökélletes. 32 • A szóvégi -n kettőzése (főleg a -ban/-ben ragban).  A XIX. században végleg provincializmusnak minősül  Pl. szélesenn, nagyonn, házbann, kertbenn, tetőnn, lábonn • Az -sz E/2-ű igei személyrag nyúlása mgh után (keleti nyelvjárásainkra jellemző, Erdélyben általános): festessz, kezdessz, tartassz, mondassz. • Egyéb msh-k szórványos geminációja.  szlsapun > zaponth > zappan > szappan  szldinja > dinna > dinnye Torlódások és föloldásaik. - Torlódás szó elején. • Torlódás: ahol a magyar nyelv megtűri a torlódást szó elején. 33  Hangutánzó szavakban: brekeg, prücsök, krákog, prüszköl, fröccs.  Újabb

jövevényszavakban: krém, fricska, trehány, spórol, spájz, spontán, friss, spárga, státus, stelázsi, kristály, profit. • Föloldás.  A torlódás elé ejtéskönnyítő mgh kerül.  Vagy az első szótag mgh-jával azonos, vagy i ~ ë.  Az újabb jövevényszavakban az i közvetlenül is jelentkezhet (iskátulya, istráng, istálló, István).  Pl. latschola > oskola > iskola, némspital > ispotály  A torlódó msh-k közé mgh (bontóhang) kerül.  szlglista > mgiliszta  szlbrazda > mbarázda - 31 Erdélyben elvonódtak a ragtalan változatok is (erőss, piross, szoross, magass). Van, hogy irodalmi nyelvünk is elfogadja (kell, kellemes, holló, üllő); hibás alakok a mai ejtésben: ellemi, Kellenföld. 33 A népnyelv a régiekből is letünteti a torlódást: dërága, gëróf, karajcár, firiss. 32 - 32 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék prez >

mperec planta> mpalánta vallon clinche > mkilincs Pl. még kereszt, király, cserép, cövek, zsinór, kalász, barát Néhány példában úgy tűnik, hangátvetés történt, de mégsem (szolga, berkenye, szalma, szarka).  A torlódás egyik msh-ja kiesik (legtöbbször β > v).  Második: szent, szabad, sógor, szoba, szobor, szabad, kór, cérna, cikkely, cékla.  Első (ritkább): toklász, Ladomér, csuka, csáva, csorba  β + msh kapcsolatban a β vokalizálódik (oláh, olasz, unoka). Torlódás szóbelsőben. • Kiesik a második msh (gyémánnak, galamja; maradandó: ajánldék > ajándék, tekintget > tekinget, zárlni > zárni, eperjfa > eperfa, férjfiú > férfiú). • Kiesik az első msh (zeremnec, siramban). • A két msh közé bontóhang kerül (szerelem, hatalom, siralom, félelem). • Ha a harmadik msh v (β), ez eshet ki (körtvély > körtély, estve > este).      - ném lat Összegzés

(nyelvemlékes kor) - χ és γ kiesése: első századok - β eltűnése, és v-vé alakulása: az ómagyar korban - χ ritka variáns lesz: az ómagyar kor végére - ly: a XIV. századtól j lett - zs, c megjelenése: az ómagyar kor első századai - dz kialakulása: az ómagyar kor végére - A magyar hangrendszer a mohácsi vészig kialakult (a dzs-t kivéve). - Ómagyar kor: a fejlődés a zöngés-zöngétlen oppozíció kiteljesedése felé halad. A nyelvemlékes kor fontosabb hangváltozásai (táblázat) hang jelentkezés (ny.emlékes kor) p ősmagyar b ősmagyar β ősmagyar m ősmagyar f v ősmagyar XVIII. század t ősmagyar d ősmagyar sz ősmagyar z c dz ősmagyar X-XI. század XVI. század n ősmagyar fontosabb változások szó elején 2 mgh közt mgh előtt msh előtt szó végén b > bb βi > i vi > i β>Ø β>Ø v>Ø t > tt rt > rty ü, i előtt > ty dj > gy, ggy ü, i előtt > gy dl > ll dn > nn

szj > ssz szk > ck z(z) > dz cc > rc, lc, nc n > ny i, ü előtt > ny - 33 - β > u, ü mt, mcs, mk, mg > nt, ncs, nk, ng b > bb b>p tj > ty, tty t > tt it > id zj > zz z > sz nj > ny, nny n > ny n > nn függetle n β>v Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék l ősmagyar r ősmagyar s ősmagyar zs cs dzs χ j l > ll l > ly i, ü előtt > ly XI. század ősmagyar XVI. század ősmagyar ősmagyar jo, ju, ja > i ol, ël > ou, ëü l>Ø lj > ly, lly ss > rs s > ss sj > ss χχ > jj χt > it j>Ø dj > gy, ggy tj > ty, tty lj > ly, lly nj > ny, nny msh+j > gy~ty XII. század ősmagyar ny ősmagyar ny > n nyl > ll ly ősmagyar ly > l k ősmagyar g ősmagyar χ γ h ősmagyar ősmagyar ősmagyar (?) *: szórványos IX-XII. század XI-XIII. század XII-XIII.

század χ>h γ>Ø (msh+) γ > j XIII. század XIII-XIV. század XIV. század XIV-XV. század χ>χ>h> Ø dj > gy, ggy tj > ty, tty lj > ly, lly nj > ny, nny ty gy χ>h l > ly gy > ty ly > j ly > l g>k gg > ng χ>h>Ø γ > u, ü h>Ø XIV-XVI. század XV. század XVI. század A nyelvemlékes kor hangváltozásai: a magyar magánhangzórendszer változásai az ómagyar korban A mgh-rendszer az ómagyar kor kezdetén - Rövidek (ősmagyar vége, nyelvemlékes eleje): i, ë, e, ü, o, a, u, veláris i (?). - Szóvég: csak magas nyelvállású, ami a sorvadó variánssal váltakozik. 34 - Közvetlenül a honfoglalás előtt még van különbség a veláris és a palatális i közt. 35 - Mai nyelvünkből hiányzik az illabiális a is. - Két mai mgh hiányzott. • Az ómagyar kor első felében keletkezik az ö. • Az ómagyar kor első felében, az illabiális a eltűnésével: labiális a. - Hosszúak (ősmagyar

vége, nyelvemlékes eleje): í, é, ű (?), ú, á, í; keletkezésük. • Ősmagyar kori mgh-összevonások. • Az i utótagú kettőshangzók egyszerűsödése. • Az ómagyar kor: ó, ő kettőshangzókból, illetve ē (néhány nyelvjárásban megmaradt). 34 35 Valószínű, hogy folyó beszédben a redukált mgh-k jóval gyakoribbak. Török veláris i-nek a magyarban palatális felel meg: kín, szirt, ildom. - 34 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék - Kettőshangzók (ősmagyar vége, nyelvemlékes eleje): két csoport. • Illabiális utótagú (i). • Labiális utótagú (u, ü).  Keletkezése.  Honfoglalás körül: szóvégi és msh előtti β vokalizálódása.  A XI. századtól: a mediopalatális zöngés spiráns (γ) vokalizációja  iü, üü, iu, uu, ëu, ou, eu, au A szóvégi rövid (sorvadó) mgh-k története - A fokozatos redukció az ősmagyar kor elején indul. - Az

ősmagyar kor végére tovább gyöngülnek, néha eltűnnek. - Redukcióra mutat a franciás írásmódú oklevelek e jelölése, ami a franciában a sorvadó mgh jele. - A sorvadás szokásos kísérő jelensége a labializáció. - A sorvadó véghangzók abszolút szóvégen teljesen eltűnnek. • A XIII. század első évtizedeiben csak a helyesírási hagyomány tartja fönn őket • A mgh-t megelőző msh elősegíti vagy hátráltatja. • Legkorábban: az i (j) után. 36 • Még az ősmagyar korban eltűnik a γ után (szántó, aszó, menő); a XI. században már gyakran vokalizálódik, ami a szóvégi mgh hiányát teszi föl (fertő, disznó, fő). • Gyorsan eltűnik a nazális után is (Szárberény, Csetény, Tihany). - Ahol még megmarad. • Msh-torlódáskor: zerelmu, almu, holmu. • Egytagú szavakban: Cosu, Sagu, Mogu, Sebu, Degu. • A -di, -ti kicsinyítő-becéző képzőben. Az egyszerű mgh-k minőségi változásai Nyíltabbá válás. - A legtöbb

rövid mgh (i > ë, ë > e, u > o, o > a, ü > ö) egy fokkal nyíltabb lesz. - i>e • Pl. timlic > tëmlëc, kiriszt > kërëszt, kendir > kendër, gyimilcs > gyëmëlcs • Minden fonetikai helyzetben. • Valószínűleg az ősmagyar korban kezdődött. • A XI-XIII. században igen jelentős • Ingadozás ma is van (diák-dëák, csinál-csënál, világ-vëlág, disznó-gyësznó). • A kiindulópont valószínűleg a Megyer törzs nyelvjárása lehetett (Pest, Fejér és Veszprém megye). - ë>e • Pl. kezë > keze, szëmë > szëme, nézë > néze, kérnë > kérne • Az ómagyarban nehéz kimutatni, mert a huszita helyesírásig mindkettőt e-vel jelölték. • Szó végén kétségtelen (egytagúaknál nem: lë, së, të, në); a XV. századig befejeződik 37 - u>o • Pl. sok, fok, bors, domb, ok, moh, hosszú, por, korom, ország, tolvaj, polgár, orvos, orosz, sólyom, gyomor. • Minden fonetikai helyzetben. • A XI.

században kezdődik, de a XII-XIII században jelentős • Az ejtés ma is ingadozik (csuda-csoda, uzsonna-ozsonna). • Nem tudni, honnan indult ki, és hogyan terjedt. - o>a • Pl. hadnagy, patak, agyag, akol, bab, baj, bak, galamb, havas, makk, nagy, vaj, varjú, vagy • Az ómagyarban zajlott. 36 De lehet, hogy így soha nem volt szóvégi rövid mgh; VárReg: Toluoy, Opoy, Vrsei, Vederey. Ettől kezdve a Székelyföldet és Kalotaszeget kivéve a keleti és északkeleti nyelvjárásokban szinte minden ë nyíltabbá válik; ma is van ingadozás (megyek, meg, versenyez, gyermek); a vegyes hangrendűek zártak maradnak (hërnyó, szërda). 37 - 35 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék • Valószínűleg a X. században kezdődött • A kiindulópontot nem ismerjük (nehéz a meghatározás, mert az írás a labiális a-t sokáig o-val jelölte. - ü>ö • Pl. ökör, ördög, öklel,

gyümölcs, kökény, lök, sömör, csöbör, tömlöc, törik, törzsök, köt • Az i-ből keletkezett ü-k gyakran lesznek ö-k. 38 • A XIII. század elejétől (a XII században elszigetelt példák) • XIII-XIV. század: minél régibb az adat, annál biztosabb, hogy az u-s alak ü-nek olvasandó, és minél fiatalabb, annál biztosabb, hogy ez a betű már ö-t jelöl. - e > e (> ä) • Pl. feketë, kevesen • Két távoli területen (Székelység, csángók és Dunántúl) az e egy fél fokkal válik nyíltabbá. Zártabbá válás. - Sokszor nem dönthető el, hogy zártabbá válás történt-e, vagy az eredeti zárt hang megtartása, tehát a nyíltabbá válás elmaradása. - ë>i • Pl. Lőrinc, Bálint • Gyakori, ha az ë-t mgh követi.  Az i tovább gyöngül j-vé.  Ez a j beleolvadhat a megelőző msh-ba, és palatalizálja azt. - ö >ü • Pl. fördik > fürdik, örü > ürü; kezök > kezük, fejök > fejük, tegyök >

tegyük • A birtokos és igei személyrag a XVI. század végétől változik - o>u • Pl. mostoha > mustoha, Georgius > Gyurka, némVorreiter > fullajtár, szlkolomaz > kulimász • XVI. század: igei és birtokos -onk helyébe az -unk lép (házunk, házuk, karjuk) - é>í • Pl. fél-fíl, vér-vír, kér-kír, néz-níz, fészek-físzek • Az í-ző nyelvjárásokra jellemző (a Tiszántúl nagy része, a nyugati nyelvjárásterület széles sávja). • A XIII. században már volt • Lehetséges folyamat: é > i > í. - e>ë • Pl. mënnek > mennek > mennëk, szëmben > szemben > szembën (előbb egy nyíltabbá válás következik be, kb. a XVI-XVII században) • Északkeleti és erdélyi nyelvjárásokban, hangsúlytalan szótagok esetében. Az eddigiek szórványosak, vagy csak nyelvjárási szinten maradtak. - ē>é • Pl. jēg > jég, kēz > kéz, kēt > két, ēg > ég, szekēr > szekér, tehēn > tehén

• A XVI. században kezdődik, és az irodalmi nyelvi norma is a zártabb alakot fogadja be • Csak a palóc nyelvjárás egy részére jellemző, de ott is kihaló jellegű. Labializáció. - Egyes illabiális mgh-k ejtése ajakkerekítéssel módosul. - i>ü • Pl. gyümölcs, bükk, gyöngy, füst, üst, süt, sül, püspök • A legfontosabb és a legjobban ismert. • Minden fonetikai helyzetben. • Okai.  Az a labializációs-hasonulásos folyamat, amely a szóvégi rövid mgh-k sorsával van összefüggésben: a sorvadás kísérője a mormolt és labiális ejtés (szimi > szimü). Majd tőváltakozás jön létre; utána a tővéghangzó is labiális lesz. 38 Ezek számát az ë-ből labializációval keletkezett ö-k szaporították. - 36 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék - - - -  Van, ahol csak a tővéghangzó labiális (emberok, megyok); nyelvjárási szinten ma is

megvan (vëszök, gyerök, szeretök, lëlköd).  A következő szótag -ű, -ő hangjának hasonlító hatása (ünő, ürü, idő, sűrű, tüdő, süllő).  A β előtti i labializálódik (köves, lövér = lövész). • Valószínűleg az ősmagyar kor végén kezdődik, és a XIV. században zárul • Kiindulópont: a Dráva torkolatvidéke. • A nyugati irodalmi nyelvváltozatban kicsit nagyobb mértékű az ö-zés, és az ilyen alakok száma az egységessé váló irodalmi nyelvben is nő (vörös, csöbör, vödör, mögött, söpör, föl). i>u • Pl. sumig > sumug (Somogy), Baluanis > Baluanus (bálványos), aχszin > asszony, arik > árok • Az ősmagyar elején, hangsúlytalan szótagban. • Néhány esetben a labializáció helyett hasonulás, veláris illeszkedés történt. ë>ö • Pl. rënd > rönd, csëtërtëk > csütörtök • Ott, ahol a nyíltabbá válás nem érvényesült. • A XIII. században kezdődik • A XIV.

században a nem ö-ző területeken terjednek a tött, vött, lött alakok, de ezek függetlenek az ë > ö fonetikai változástól, és analógia alapján lettek (tőn, vőn, lőn). e>ö • Pl. kel-költ, tele-tölt, tölcsér; lehet, hogy ide tartozik: zöld, völgy, hölgy • Ez egyben zártabbá válás is. • Általában az l + dentális (esetleg palatális) msh előtt. a>a • Pl. Balaton, bakó, barom, csalán, gyapjú, gyarló, karó • A XI-XIV. század közt zajlik • Az a betű csak akkor válhatott a labiális a jelölőjévé, amikor az illabiális végleg eltűnt. - a>o • Pl. hal (ige)-holt, vala-volt, fal (ige)-folt, Baltazár-Boldizsár • Az l + dentális vagy palatális msh előtt korán labializálódik. • Egyben zártabbá válás is. - á>ā • Pl. madár > madār, száraz > szāraz, sárban > sārban • A XVI-XVII. században zajlik • Először az olyan szavakban, ahol a szomszéd szótagban a volt (elhasonlító hatás).

• Néhány helyen még zártabb lesz (ó: vasórnap, madór, palónta), vagy kettőshangzóvá hasad (maos, tréfaol, haoz). Delabializáció. - XIV. század, a hangsúlytalan szótagban az ö, (ő) delabializációja ë (é)-vé - A Mezőségen ma is vannak ilyen változatok (ördëg, bűzës, tükër, püspëk, könyërëg). - Ahol az illabiális a nem labializálódott, az o-ból nyíltabbá válással keletkezett labiális a is delabializálódott. Pl bab, patak, had, apró, ablak Palatalizáció. - Pl. nyíl, ín, disznó, ildom, kín, bicsak - Veláris mgh palatális lesz. - Szórványos hangrendi átcsapásokat leszámítva csak a veláris i-t érinti. - Ha ez nem labializálódik, mindig palatális i-vé lesz. Hasonulás. - Palato-veláris hasonulás. • Olyan összetett szavakban, amelyekben a vegyes hangúság az összetétel miatt jött létre. • Olyan idegen eredetű szavakban, amelyek eredeti nyelvében nincs mgh-harmónia. • Asszimiláció történik. - 37 -

Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék  Előreható: névutóból raggá váló, a megelőző szóhoz tapadó elemnek kettős változata van (-ban/ben, -hoz/-hez, -val/-vel, -ra/-re, -ról/-ről, -tól/-től).  Hátraható: Mogyer > Megyer.  Mindkét irányba ható: berkenye, család ~ cseléd, Magyar ~ Megyer, szekerce ~ szakorca > szakolca. - Labiális-illabiális hasonulás. • Pl. kerthëz, kertët, gyerëkëk, négyszër; de földhöz, tűzhöz, füstöt, törököt, ötször • Az utolsó, palatális-labiális tőbelseji mgh a tővéghangzó vagy a toldalék ë hangját ö-vé hasonítja. • Inkább illeszkedés (mivel toldalékban vagy tővéghangzóban történik). Elhasonulás. - o/a – a (á) > e – a (á) • Pl. gyarmat, gyertyánfa, törjarta > gyertya, törbaqa > béka, Harnád > Hernád, drága, darál, vasárnap, parázna. • Legtöbbször r + msh előtt. •

Szórványosan már az ómagyarban is. - o – o (ó), u > ë (~ i) – o (ó), u: hernyó, csimbók, Siklós, rongy ~ ringyó, békó, Bertalan, gyolkos ~ gyilkos, bibircsó. - a – á > o – á: látomás, oroszlán, boszorkány, bojtorján. - a – o – a > a – i – a: kulimász, alamizsna, karima, Boldizsár. - a – o > a – ë, i: ajándék, szándok > szándék, hajlok > hajlék, fazok > fazék. Az egyszerű mgh-k mennyiségi változásai Nyúlás. - Egy-egy eredetileg rövid mgh megnyúlik. - Gyakran: több föltétel találkozik, és ezek erősítik egymást. - A magyar hangjelölés sokáig nem tesz különbséget a hosszú és a rövid mgh közt. - Pótlónyúlás: pótolja az időtartam-veszteséget. • Gyakori eset, amikor a nyúlás a sorvadó mgh-k pusztulásával van összefüggésben (pótlónyúlás: pótolja az időtartam-veszteséget). • A pótnyúlás egy másik változata: a szó belsejében kiesik egy mgh, és az előző szótag

mgh-ja megnyúlik (palica > pálca, malina > málna, capitulum > káptalan). • Másik változat: az azonszótagú l kiesése nyújtja a megelőző mgh-t (oldal > ódal, molnár > mónár, föld > főd, volt > vót, polc > póc, tölgy > tőgy, völgy > vőgy, kulcsár > kúcsár, küld > kűd). - Nyúlás a követő msh hatására. • Pl. leány, bojtorján, karakán, boszorkány, kocsány, sárkány, bálvány, gyékény, görény, gödény, fonál, madár, levél. • Leghosszabb: l, r, j és nazálisok; főleg az a meg az e hajlamos rá. - Hasonulásos nyúlás. • Pl. gyűrű, gyűszű, gyékény, béke, sárkány, csákány, gyáva, káka, drága, ábráz, pászta • Többtagúak hangsúlyos szótagjában következhet be, ha a következő szótagban azonos minőségű hosszú mgh van. - Nyúlás a hangsúly hatására. • Pl. csípa, kígyó, szúnyog, sátor, bársony, párduc, árboc, bélyeg, békó • A többtagú szavak első

szótagjában. • Főleg akkor, ha a következő szótagban hosszú, bár nem azonos minőségű mgh van. • Újabb az ö nyúlása (gődény, bőgöly, gőböly). • Néha egytagúakon is (ős, hód). • XVIII. század: szinte minden keleti nyelvjárásban általánosak az ilyen alakok: túnya, vígyáz, mútat, dívat, nyúgodt, pípa, cúkor, Tíbor. - Néhány képzőben megnyúlik az o, ö, néha az a; ilyenkor hosszú-rövid képzőváltozatok alakulnak ki (változik-nyújtózik, költözik-rejtőzik, avatkozik-zárkózik). Rövidülés. - Pl. hází > házi, kérí > kéri, fá > fa > fa, feé > fejë > feje, feketé > feketë > fekete - 38 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék - Ómagyar: általános a szóvégi á, é, í rövidülése. Szóvégi á, é > a, ë > a, e. Az í rövidülése a honfoglalás körül mehetett végbe, az á és é rövidülése a XIII.

században Az ómagyar rövidüléstől független a dunántúli í, ú, ű rövidülése (szomoru, keserü, hus, tüz, víz; gondolnak > gondunak, zsámoly > zsámu, leszel > leszü, kastély > kasti). - A rövidülés bekerül az irodalmi nyelvbe is, de ezek régiek (kapu, hamu). Két-nyíltszótagos tendencia. - Pl. uruszág > ország, berekenye > bereknye ~ berkenye, malina > málna, várotok > vártok, halovány > halvány, életében > éltében; újabbak: gyerekőc > gyerkőc, vakosi > vaksi, azután > aztán. - Három vagy több szótagú szóban (az utolsó szótag nem számít) két nyílt van egymás mellett, a második mgh-ja, ha rövid, eltűnik. - Bármelyik mgh-nál lehet (leggyakrabb a magas és középső nyelvállásúaknál). - Már a finnugor alapnyelvben is hat, megvan az ősmagyarban, csúcsa az ómagyarban van (ok: nagymértékben gyorsul a beszédiram, nő a hangsúlyos szótag nyomatéka). Hanghézag (hiátus). - Két

teljes nyomatékú mgh érintkezésekor keletkezik. - Megszűnése. • Összevonódás: szár, Bács, Tétény, kín, gyűr, gyúr, nyúl, mén. • Kivetés (elízió).  Pl. András, társ, némber, Mihály, gazdasszony, tudnillik, háládatlan, hászen (hát hiszen)  Ha mindkettő rövid: az első.  Ha az egyik rövid, akkor ez. • Félhangzóvá gyöngülés.  Pl. némAndreas > Andorjás, latHadrianus > Adrián > Adorján, olgalea > gálya  Az első mgh i vagy ë; ez nyomatékcsökkenéssel félhangzóvá gyöngül, majd j lesz.  Ez beleolvad a megelőző msh-ba, és palatalizálja azt. Kettőshangzók Illabiális utótagú ómagyar kettőshangzók - Kettőshangzók: ai, ei, oi, ëi, öi, ui, üi, ii. - Már az ősmagyarban egyszerűsödnek (í-vé, é-vé; utóbbi helyébe a veláris hangrendű szavakban á lép), de nem mind. - Az ómagyarban újak is keletkeznek. - Pl. tanít, feszít, fordít, térít, üdvözít, indít - Egytagú szavak:

szabályosan megmarad az i (> j) utótagú kettőshangzó (vaj, haj, báj, háj, új, éj, íj). - Egyes esetekben e kettőshangzós alak él (bojt, böjt, gyűjt, gyújt, tolvaj, szalajt, szakajtó, hullajt). Labiális utótagú ómagyar kettőshangzók - iü: kiü > këü > köü > kő, tiü > tëü > töü > tő, keseriü > keserëü > keseröü > keserő ii (éket [őket]) (kő, tő, keserő) (fű, keserű, nyű, kű) í; mi, ti, fí, nyí ëi iü é; éket (őket) ëü ő; kő, öü tő ű; fű, keserű, üü - nyű, kű üü: általában másodlatos (az iü-ből fejlődött); > ű vagy > öü > ő iu: általában a veláris i-sből keletkezett ii í; rí, hí, ví ëu ëi - 39 - é; ré [sír] Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék iu iu~io ëu, ëo ëju, ëjo egyéb fejlemények (ld. ou alatt) - uu: ú (> u); kapu, búcsú, hamu, lú uu ou >

ó; ló, tanó - eü > ëü (egy fokkal zártabbá válik); ld. ëü ëü eü iü üü ű; keselyű, csepű, kezű, szemű, nevű öü ő; bő, vő, kérő, kérdő, ünő ëi é ~ í; éhezé, keresé, bővelkedé ëü iü - au ëü iü jű, ű;, csengettyű, billentyű, töpörtyű ou; mogyoró, disznó au á; Pál, klástrom, ágyitor - ou au uu ú; lábú, hajú, sugarú ó; mogyoró, hajó, szántó, Kató, Nógrád, pokróc ou uu ëu iu jú, ú; borjú, varjú, hattyú, hosszú, sarkantyú ëi é ~ í; voré [varjú], kopolté, tapogaté, nyomaté ol (hiperurbanizmus miatt); old, boldog, holdus [hó, hónap] Újabb kettőshangzók - Záródó. • Pl. jou ~ jao, öüsz ~ eösz, këiz ~ keëz • A középső nyelvállású hosszú mgh-k kettéhasadásából keletkezik. • Terület: Tiszántúl, északkeleti területek, Dél-Dunántúl, Székelyföld egy része. - Nyitódó. • Pl. jó > juo ~ joa, főd > füöd ~ föed, szép > sziëp ~ szëep

• Terület: Nyugat-Dunántúl, Székelyföld egyes részei. • A XV. századtól kezdődik Összegzés hang i ü RÖVID MAGÁNHANGZÓK hangsúlyos hangsúlytalan i > ë (X-XIV. század) i > ü (X-XIII. század) i > í (X-XIII. század) i > í (XVI. sz-tól); nyelvjárási i + mgh > j + mgh (ómagyar) ü > ö (XIII-XIV. század) ü > ű (XIII. századig) - 40 - szóvégi i >Ø (XIII. századig) ü > Ø (XIII. századig) Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék i u ë o ö a e a hang í ű í ú é ē á ü > ű (XIII. sz-ig); nyelvjárási i > u (XII. századig) i > i (XII. századig) u > o (XI-XIV. század) u > ú (XIII. századig) u > ú XVI. sz-tól (nyelvjárási) ë > e (szórványos) ë > ö (XIII-XVI. század) ë > é (XIII. századig) ë + mgh > i + mgh > j + mgh (óm) o > a (X-XIV. század) o > a (XVI. századtól); nyelvjárási o

> u (szórványos) ö > ü (szórványos) ö > ë (XVI. sz); nyelvjárási a > a (XVI-XVII. század); nyelvjárási a (á előtt) > a; nyelvjárási a (á utáni szótagban) > ó (XVI. sz) e > ē (XIII. századig) e (l + dentális előtt) > ő (ősm, óm) e> ö (XVI. sz); nyelvjárási a > a (XI-XIV. század) a > á (XIII. századig) a (l + dentális előtt) > o (ősm, óm) HOSSZÚ MAGÁNHANGZÓK hangsúlyos-hangsúlytalan í > i (XVI. századtól); nyelvjárási ű > ü (XVI. századtól); nyelvjárási í > í (XII. századig) ú > u (XVI. századtól); nyelvjárási é > í (XIII. századtól); nyelvjárási ē > é (XVI-XVII. század) á >a (> nyelvjárási ao stb.) (XVI-XVII század) i > Ø XIII. századig) u > Ø XIII. századig) ë > e (XIV. század) szóvégi í > i (IX-X. század) ű > ü (szórványos) ú > u (szórványos) é > ë (> e) (XIII. század) á > a (> a) (XIII. század)

KETTŐSHANGZÓK i, i > í ~ é > á (XVI. századig) iü > í (XIII. sz) ~ é ~ ő ~ ű (XIV sz közepéig) üü > ű (XIII. sz-ig) ~ ő (XIV sz közepéig) iu > í (XIII. sz) ~ iu, eo ~ jú (XIV sz közepéig) uu > ú (XIII. sz-ig) ~ ó (XIV sz közepéig) eü > ő ~ ű ~ í ~ é jű (XIV. sz közepéig) ëü > ő ~ ű ~ í ~ é jű (XIV. sz közepéig) au > á (XIII. sz-tól) ~ ó ~ ú ~ é ~ jú (XIV sz-ig) ou > ó ~ ú ~ é ~ jú; ol (XIV. sz-ig) 13. tétel A szóelemek története: Általános kérdések; a szóelemek alaktörténete; a szótövek; a szóalakok elemezhetősége; a szóelemek és a szóalakok változásai; a morfofonetikai - 41 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék változások hatása a tövekre; analogikus hatások; szavak, szerkezetek morfológiai tagoltságának változásai és a jelentés. A szóelemek elemezhetősége - Ami rendszerint egyetlen elemből

áll: indulatszó és névelő. - Ami gyakran egyetlen elemből áll: kötőszó. - A szóelemek csoportjai. • tövek: önállóan és zéró toldalékmorfémával is alkothatnak szóalakot (fogalmi jelentés) • toldalékok: önállóan nem állhatnak (viszonyjelentés) Ezek közt átjárhatóság van (átléphetnek egyik csoportból a másikba); a szó alaktani elemezhetősége eltolódhat, sőt el is homályosulhat. - Átmenet: igekötők, névelők, névutók. - Egy morfémának több alakváltozata is van. • fa ~ fá• -ban ~ -ben - Az alakváltozatok egy szóalakon belül csak meghatározott rendben kapcsolódhatnak egymáshoz (fás, fában). - Abszolút tő: nem bontható több morfémára. - Relatív tő. • Szabad morfémacsoport, amely még toldalékkal van ellátva, és azzal szemben a tő szerepét tölti be. • Pl. összeférhetetlenség; az összefér relatív töve az összeférhet igének, ez pedig az összeférhetetlen melléknévnek, ez pedig az

összeférhetetlenség főnévnek. - Toldalékok. • Három fő csoport.  Képzők: lexikai síkon változtatják meg a tövet (új szótári szót képeznek).  Jelek: megakadályozzák, hogy a szó új lexikai formát öltsön.  Ragok: véglegesen kijelölik a szóalak helyét a mondatban. • A magyar toldalékok szuffixumok (a tő után állnak). • Egyetlen prefixum: leg-. • Sorrendjük megváltozhat; ok: egy-egy toldalék elveszti a régi szerepét. A szóelemek és szóalakok változásai - Passzív tövek. • A képzett szavak esetében előfordul, hogy a tő kiveszik az önálló használatból. • Pl.  er- (ered, ereszt, ereget)  ker- (kering, kerül, kerít)  hal- (villog, villan)  csill- (csillog, csillan) • Főleg igetövek. • Lehet, hogy már az uráli, illetve a finnugor alapnyelvben is voltak. - Tőszó. • A tő aktív jellegének elvesztésével a képző elevensége is gyöngül. • A kétalakú szóalak egyeleművé, elemezhetetlenné

válik, így a származékszóból tőszó lesz. • Pl. ének, lélek, mond; a k eredetileg főnévképző volt, a d igeképző; az alapszó elavult, a származékok pedig elemezhetetlen tőszavakká váltak. • Összetett szó is elhomályosulhat; pl. orr + száj > orca, nő + fi > nép stb - Szabad morféma toldalékká fejlődése. • Sok önálló morféma agglutinálódott. • Pl. -hat/-het képző a hat igéből, igei és birtokos személyragok a személyes névmásokból - Toldalék szabad morfémává fejlődése: ded (< kisded eredetileg elemismétléses kicsinyítőképző), izmusok. - Tőszó származékszóvá fejlődése. - 42 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék - - • Főleg jövevényszavak esetében. • Pl. csárdák-ból elvonással a csárda alak Tőszók összetett szóvá fejlődése. • Elsősorban a népetimológiában. • A túl hosszú idegen szavak kisebb magyar

szavakra tördelése. • Pl.  lattuberóze növénynévből tubarózsa  peronoszpóra > fene rossz pora Átmeneti szóalakok (a változások miatt lehetséges): elemzésük egy adott időpontban bizonytalan. • házas: alakilag világosan tagolható (ház + s), de a ház szó jelentése nincs benne • testvér: a két alkotórész fölismerhető, de egységes jelentésükhöz nincs köze az elemek jelentéséhez Tőtípusok Az ősmagyar kor - A kor kezdete. • CVCV- típusú, rövid mgh-ra végződő, egyalakú tövek. • CVCV-típusú relatív tövek, amelyekhez mgh-való (i) kezdődő toldalék csatlakozhat, így kialakulnak az i-utótagú diftongusok (kala + i > kalai). - A kor közepe. • A tővéghangzók záródnak (kala > χalu); abszolút tövek.  χalu  χala + s (hangszínt váltó) • Relatív tövek: i-utótagú diftongusok > í, é (á) – így egyalakúvá válnak. - A kor vége. • A zárt tővéghangzók kezdenek lekopni, a XIII.

század elejére pedig eltűnnek • Így változhatnak a szótestek is.  Pótlónyúlás  tőbelseji időtartamot váltakoztató tőtípus (madár).  Horger-törvény  hangzóhiányos tőtípus (ároko > árok > árkos). Az ómagyar kor eleje - Három tőtípus. • Többalakú változatlan tőtípus (a névszótövek 97%-a); pl. had, hada- (több alak, de a test nem változik). • Tőbelseji időtartamot váltakoztató tőtípus (utu > út ~ utak). • Hangzóhiányos tőtípus (koromo > korom ~ kormos).  hangzótoldó  hangzóvesztő - Az ómagyar kor elején minden szó hosszú mgh-ra végződött. A szóvégi á/é lerövidül, de toldalék előtt (két msh közt) megmarad hosszúnak (fa – fák). - Véghangzóhiányos (a szóvégi ß és γ eltűnése. • Nincs toldalék: a ß/γ vokalizálódik > diftongus > hosszú mgh.  aγ > au > ó  ideγ > ideü > idő • Toldalék előtt: a ß/γ kiesik > hiátus, és annak

betöltése; pl.  buraγ > burou > borjú  ideγe > idee > ideje - V-s változatúak. • szóvégi ß/γ > diftongus > hosszú msh (luß > luu > lú) • szóbelseji ß/γ > v (lußas > luvas) • igetövek: a v valamilyen msh-val váltakozik Toldaléktípusok - típusok • egyváltozatú (-k) - 43 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék - • kétváltozatú (-t ~ -tt) • egyalakú (-kor, -ig, -ért) • kétalakú (-ban ~ -ben) • háromalakú (-hoz ~ -hez ~ -höz) Volt tővéghangzó, de lekopott. A többalakúság a mgh-illeszkedés miatt alakul ki. Ha nem illeszkedik. • korai (-ig) • késői (-kor) Az ősi toldalékok egyalakúak. A testes toldalékok kialakulása. • raghalmozással • önálló szóból • funkcióváltással (iramodik > iramdik [Horger-törvény] > md jövőidő-jel) • analógia (jelen idő: igető + ó-képző ~ jövő idő: igető

+ md + ó > -andó/-endő) • adaptáció (csárda, labanc) 14. tétel A névszótövek rendszere: Morfofonetikai változások hatása a névszótövekben; analogikus hatások. - 44 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék A tőtípusokról általában - Szabad (szótári) szóalak. • A mondatban zéró toldalékos formában is előfordulhat. • A szótárban címszóként is megtalálható; pl. fa - Kötött (nem szótári) tőalak (melléktő): csak önálló hangtesttel rendelkező toldalékkal jelenhet meg; pl. fá-. - Egyváltozatú (változó tövek): minden toldalék előtt a szabad tőalak van (pl. kocsi) - Többváltozatú (változó) tövek. • Hangzóhiányos.  hangzóvesztéssel: árok (*árokos > árkos), bokor (bokoros > bokros), sólyom  hangzótoldással: három (< *hárm), szerelem (< szerelm) A változás eredménye: a szóbelseji időtartamot váltakoztató tőtípus

kialakulása. • Tőbelseji időtartamot váltakoztató.  Az első példányok hangzóvesztéssel jönnek létre.  Pl. cimbalom, víz, kéz  Van néhány hangátvetéses főnév: teher, pehely. • Pótlónyúlással keletkezett tövek.  madaru > madár  az illabiális a labializálódik (a ~ á)  kezü > kéz  ë (e) ~ é  vizü > víz  i~í  tüzü > tűz  ü~ű  kutu > kút  u~ú - Az ómagyar kor előtt ezekben nem volt időtartambeli váltakozás (egyváltozatú tövek voltak), de a tővéghangzó lekopásával az utolsó szótag mgh-ja megnyúlt a toldaléktalan tővel. A változás eredménye: a tőbelseji időtartamot váltakoztató tőtípus. • Tővégi időtartamot váltakoztató (hangzórövidüléssel): a névszók körében igen kiterjedt.  á ~ a (fa)  é ~ e (epe)  Minden a-ra vagy e-re végződő szavunkra kötelező a kötött tőbeli á/é végződés, és a későbbi jövevényszavak (kefe, torta) is

bekerülnek a rendszerbe.  A hosszú é-re végződő későbbi jövevényszavak változatlan tövűek maradnak (kávé), és az e ~ é analógiás hatása csak szórványosan érvényesül (ábéce, véce). • A ß és γ eltűnéséből eredő tövek.  Hangszínt és időtartamot váltakoztató tőtípus: erdő, apró, idő, tető.  Véghangzóhiányos: borjú, hosszú.  V-s tövűek: ló, tó, hamu (~ hamvas). Lappangó teljes tő: a tővéghangzó beolvadt a magánhangzós elemű toldalékba. Analógiás változások. • A honfoglalás előtti vagy körüli jövevényszók már meghonosodott elemként vesznek részt a tőtípusok alakításában; az analógiás hatás már korán érvényesülhet. • A váltakozásba bekerülnek az eredetileg egyváltozatú hosszú mgh-s tövek (híd, nyár). • A középmagyar korban is előfordul (darázs ~ darázst, agár ~ agárok). A tőtípusok eredete - A tőváltozatokat a hangváltozások hozzák létre; ugyanaz a hang

más irányba fejlődhet a szó végén és a belsejében. - Pl. a fa régen egyváltozatú volt (fá), majd a szóvégi á-k rövidülésével létrejött a fa alanyeset, és ezzel együtt a fa ~ fá tőváltakozás. - A hangváltozások többváltozatú töveket hoznak létre az egyváltozatúakból, az analógia viszont igyekszik visszaállítani az egyváltozatúságot. - Az erőteljesebb tőtípusokat már az analógia sem tudja megbontani; pl. Bécsi kódex: cimbalomocban, de a sok -alom /-elem végű szó analógiájára beilleszkedik a hangzóhiányos tőtípusba (cimbalmok). - 45 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék Az ómagyar kor előtti szótövek - A mai tőrendszer gyökerei általában nem nyúlnak vissza az ősmagyar kor végénél, az ómagyar kor elejénél régebbi időkre; ok: az őket létrehozó hangváltozások ebben az időben zajlottak le. - Sok tőtípus kialakulásának oka: a

tővégi mgh-k lekopása. • A tővéghangzók hangszínváltozása előtt nem voltak tőbeli különbségek (*χala-s, χala-k). • Kialakulnak a hangszínt váltakoztató tövek; ok: az alsó és középső nyelvállású tővéghangzók zártabbá válása. • A tővéghangzók redukciója létrehoz.  időtartamot váltakoztató tövet  hangszínt és időtartamot váltakoztató tövet • A teljes lekopás létrehozza a kétalakú töveket. - Ami csonka tövet eredményezhetett. • A tővéghangzó lekopása. • A kétnyíltszótagos tendencia (de ez az ősmagyar korban nem hozhatott létre tőváltakozást). Az egyváltozatú tövek - Az ómagyar kori tőváltozások jellemzője: az egyváltozatúak többváltozatúvá lesznek. - A tővéghangzó lekopása után a msh-ra végződő tövek kétalakúvá válnak. - Az analógiás változások sok msh-s végű tövet hoztak át a többváltozatú csoportból az egyváltozatúba (szőlő ~ szőlője, hamu ~ hamuja). - Az

egyalakú és egyváltozatú töveket szaporítják a későbbi jövevényszók, ha nem kerültek egy erőteljesebb tőváltakozás hatókörébe (ribizli, nudli, csokoládé, filkó). 15. tétel Az igetövek rendszere: Morfofonetikai változások hatása az igetövekben; analogikus hatások, járulékos elemek az igetövekben. - 46 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék - - Szabad (szótári) szóalak. • A mondatban zéró toldalékos formában is előfordulhat. • A szótárban címszóként is megtalálható; pl. tesz Kötött (nem szótári) tőalak (melléktő): csak önálló hangtesttel rendelkező toldalékkal jelenhet meg; pl. tev-, te-, té-. Többváltozatú tövek. • Hangzóhiányos (hangzótoldással).  érdemel-érdemli  Néhány l-képzős igében: az l előtti msh hasonulása vagy nyomtalan kiesése állandósult: szégyenl > szégyell, beszédl > beszél. •

Pótlónyúlással keletkezett tövek (a váltakozás szegényesebb, mint a főneveknél).  adu > ád  a~á  kelü > kél  ë (e) ~ é Az ómagyar kor előtt ezekben nem volt időtartambeli váltakozás (egyváltozatú tövek voltak), de a tővéghangzó lekopásával az utolsó szótag mgh-ja megnyúlt a toldaléktalan tővel. A változás eredménye: a tőbelseji időtartamot váltakoztató tőtípus. A főnevekéhez hasonló szabályos váltakozás talán sosem alakul itt ki, mert a hosszú váltóhang tővéghangzós alakokban is föltűnik, bár ott nem várnánk (aadok ‘ádok’). • V-s változatú igék (lő-lövök; a legtisztább: jön): nagy részükben a v nem(csak) mgh-val váltakozik, hanem mássalhangzókkal is.  Sz-szel: tesz, lesz, vesz, eszik, iszik, hisz, visz.  Sz-es és d-s változatú: alvó-alszik-aludni. A d helyzetét erősítheti, hogy egyes kodik, odik, hodik stb. képzős visszaható igék is ide illeszkednek, és analógiásan

átveszik ezt a tőalakot (cselekedni ~ cselekvő ~ cselekszik; törekszik). • Tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus: igék nem tartoznak ebbe a csoportba (viszont a névszókra igen jellemző). Szórványos hangváltozások. • Létrejöttük okai: hangváltozások, analógiás változások, keveredések. • A visszaható képzős igék csak az sz-es tövet veszik át, a v-st nem.  melegedni ~ melegszik  veszekedni ~ veszekszik  A nyelvjárásokban erősebb, mint a köznyelvben; pl. XVIII század: rakoszik, iszonyoszik, kövéröszik, bosszankoszik. • • • n ~ gy ~ l vagy n ~ gy váltakozás: csak két nagyon gyakori igében van meg (ezek is más eredetűek)  van ~ vagy ~ való  menő ~ megy; *mene: palatalizáció + affrikáció > megyv ~ j váltakozás: egyes v-tövű igékből kiesik a v, és megjelenik a j hiátustöltő (fúvok > fúok ~ fújok; ez az analógiás váltoás átterjed a ragtalan alakra is: fú ~ fúj) v ~ l váltakozás:

szabálytalan és nyelvjárási szintű (valószínűleg a gyakori nyelvjárási l-kiesés regressziója); pl. fő ~ fől, nő ~ nől 16. tétel A névszójelek és -ragok alaki és funkcionális kérdései. A határozórag-rendszer kialakulása. - 47 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék Többesszám-jelek - Jelöletlen (egyes szám, ráértéssel); pl. virágot szed, erős a karja, sok gyerek, öt lúd 39 - k • Nagyon régi (a személyjelezésben és a személyragozásban is megvan). • Valószínűleg *kk volt (geminált). • Hagyományosan gyűjtőnévképzőt (kollektívumképző) látunk benne. - i • Használata korlátozott (birtoktöbbesítő). • A finnugorban általánosabb, mint a k. • Eredete: örökölt i vagy j többesszám-jel. Fokjel - mp > b (bb; az ómagyar korban, vagyis a magyar nyelv önálló életében geminálódott) - Finnugor eredetű (a fokozás alapnyelvi sajátosság;

finn: np). - Az öregb, idősb alak mutatja, hogy a b a régibb. - A felsőfok jele: kirí az agglutináló tömegből. • A leg- az ómagyar korban jön létre; valószínű, hogy a g egy fölhívó, nyomatékosító elem. • Balázs János szerint a le igekötőből jött létre (de ez nem valószínű). A birtokos személyjelek rendszere - A finnugor személyes névmásokból alakult (a mi, ti, si járul a névszó tövéhez). - Az é birtokjel nem finnugor örökség – a magyar nyelv önálló életében alakul ki (belső fejlődés). - ék • Kérdés, hogy milyen hozott elemből értékelődött át, és ez hangtanilag, illetve jelentéstanilag hogyan magyarázható. • Próbálják képzőnek, jelnek vagy ragnak azonosítani. • Általában képzőnek tartják (funkcióváltáson megy keresztül). • Szabó Géza: többesítő funkciójú (összetartozó személyeket jelöl). • Kocsmáros Valéria: szerint jel. • Heterogén csoportok többesszám-jele

(nénik-néniék). • Keszler Borbála: jelszerű képző. • Kenesei István: átmeneti toldalékmorféma (jel vagy rag). • Hegedüs: az együtt-tartozás is benne van (pl. Laciék jöjjenek ide = Laci és a hozzá tartozók); é birtokjel + k, a többes szám jele. • Két ragból áll (Babos Ernő fejti ki, és ehhez kapcsolódik Bárczi); é lativusrag + k nyomatékosító. Négy primer esetrag lativus 41 locativus hely hol idő mikor rag n t hova meddig i amiben megvan példa -ban/-ben KTSz világon; hun van, kézen fog, pofon vág, kinn-benn, -on/-en/-ön fenn-lenn, halálán van; nyáron, későn, rögtön, folyton, korán 40 -st Pécsett, Kolozsvárt, két óra tájt, lejtnek megy, most -stul/-stül ko + i > koi > hoi > há vagy ko + i > koi > hoi > hoá > hová 42 időjelentésre: ma (*moi), soha, örökké modális: jóvá 39 Valószínűleg egy finnugor örökség maradványa. Ezek nem a superessivusi n-ek, hanem az ősiek. 41 Egy i-féle

hangzó lehetett. 42 A hiátustöltős alak kerül a köznyelvbe, a szabályos fejlődés eredménye pedig nyelvjárási alak lesz. 40 - 48 - ablativus Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék honnan mikortól l majdnem az összes névutóban mellől, hazul 43, távol, tavaly 44 HB harmul (= háromszor) Szekunder ragok - Összekapcsolódással jönnek létre (raghalmozás). - Helyragok (családi helyragok 45) – tiszta ragszilárdulással. 46 • loc. nott (pl Nagyék, Nagynál) • abl. nól (nul) (pl Nagytól) • lat. ni (Nagyhoz) - -ig: i lativusrag + g terminativusrag - -lag/-leg: l ablativusrag + g nyomatékosító elem - -st (folyvást) - -stul/-stül Lexémából (ragos névszóból) - Volt egy jelöletlen birtokviszony (házØbelsőØ, madárØfészekØ). - Ehhez kell hozzátenni az ősi ragokat. • *kota bele = házbelső, a ház belseje • *kota belen = a ház belsejében - A ragok hangalakjai

szabálytalanul rövidülnek: bele + ne + m > belenem > belnem (Horger-törvény) > bennem (hasonulás). - ház belé > bé > be (később: ba) - *βeke (= erő): a rokon nyelvekben még megvan; pl. nyílt ereje által: nilu βeke + l > nilu βegel > nilu βeγel > nilu βeel > niluβel > niluel vagy niluvel (Horger-törvény) - *roko + i > rokoi > roká > rogá > roγá > roá > reá (elhasonulás) > rá (később: re) - *roko + l > rogol > roγol > rool > ról (később: ről) - tő (*tiβe) > -tól/-től (valaminek a tövétől – tőlem, tőled; a személyragozásból látszik, hogy a palatális változat a régibb) - -hoz/-hez/-höz • Alapjelentés: a széle valaminek – ebből alakulhatott ki a közelség jelölése. • Vogul χozá (=-hoz/-hez/-höz). • Hová kérdésre felel, de a végéről lekopott az á lativusrag (személyragozásban visszajön: hozzám). - -ért • Egyalakú (nincs veláris párja

47). • Szótöve: ér (jelentése a régi magyarban: hely). • Eredeti jelentése: ott, azon a helyen. • Korai, már a HB-ben is megvan (bár még csak névutó-szinten). • Pl. jótett helyébe jót várj = jóért jót várj - -kor • Egyalakú (viszonylag kései). • Rövidüléssel keletkezik a következőkből: koron, kort. • Jelentése: idő. - -szor/-szer/-ször • A legrégibb: szer. • Alapjelentés: sor, rend (pl. szerint = sorjában) 43 Ennek nyomatékosított alakja a hazulról. Az l palatalizált változata. 45 Általában nevekhez kapcsolódtak. 46 Aránylag későn jelenik meg (a XVI. század vége előtt nem adatolható), de a finnugor párhuzamok megtalálhatók Ahol megvan: Szilágyság, a Tisza felső folyása, keleti palóc nyelvjárás. 47 Az é – i fokon a veláris i miatt nem szükséges. 44 - 49 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék - -nak/-nek • Önálló szóból: ne

mutató névmás + k lativusrag. • Eredeti jelentése: valahová, valamilyen irányba. -nál/-nél rag: -na/-ne kezdetű mutató névmás + l ablativusrag A t tárgyrag. • Az ősmagyar korban alakult ki, az SOV fölbomlásával. • Több elképzelés.  Az E/2-ű birtokos személyjel eredetileg t volt, majd d-vé módosult (tied).  A *te/to finnugor eredetű mutató névmásokból. 17. tétel Az igejelek és -ragok alaki és funkcionális kérdései. - ige (nagyon ősi) - 50 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék A cselekvést személyre, módra és időre vonatkoztatva fejezi ki. Lehet szintetikus (egy igealakon belül kifejezett): látnálak. Lehet analitikus (több szóra kiterjedő kifejezés): láttam volna. A mondatban mindig állítmány. Már az uráli alapnyelv kifejezte az igemódot (szintetikusan). Az alapnyelv óta csak morfológiai változások vannak. Személyragok: lazán kapcsolódó

személyes névmásokból. Volt tárgyra való utalás (bár más módon). Megvoltak a szemantikai alcsoportok (lehet, hogy már az uráli alapnyelvben is, de a finnugorban mindenképp): cselekvő, műveltető, visszaható, folyamatos, mozzanatos, tárgyas, tárgyatlan. • Ami az ómagyar korra kialakul.  -t jeles múlt idő  -nd jeles jövő idő  összetett igealakok mód- és időviszonyok kifejezésére ( volna, vala)  a tárgyas ragozás kiteljesedése  ikes ragozás  szenvedő és ható ige  igekötőrendszer (befejezettség) • Újmagyar kor: szegényedés. Módjelek - Föltételes. • Mai: -na/-ne, -ná/-né (+ személyrag). • Eredetileg i utótagú kettőshangzó; -nai/-nei > -ná/-né > -na/-ne. • Példák.  HB eneyc (= ennék)  KT lelhetneync: n (módjel) + tővéghangzó + i (örökölt múltidő-jel). - Fölszólító. • A mai magyarban többnyire j, vagy ennek variánsa. • A k a fölszólító mód jele; ez több finnugor

nyelvben is megtalálható, pl. a mordvinban (palak – csókolj; kundamak – fogj meg engem).  CVCV + kε: a k itt hangzóközi helyzetbe kerül.  CVCVγε + n: érvényes lesz a két nyílt szótagos tendencia.  CVCγεn: ha a γ mássalhangzó mellé kerül, akkor kialakul a msh + j kapcsolat. Ez a j hajlamos az előtte levő mássalhangzót palatalizálni.  d + j > gy  n + j > ny  l + j > ly  t + j > ccs 48 (ebből: ss, ha a t-t V előzi meg, pl. lát-lássa; cs, ha a t-t C előzi meg, pl tart) • A γ j-vé fejlődése nem hirtelen megy végbe, még az ómagyar korban is vannak átmeneti példák.  BécsiK akaryh (‘akarj’), orizhy (‘őrizz’)  ÉrdyK Syrhon (‘sírjon’)  HB zoboducha (‘szabadítsa’; szabadojt-szabadít; szabadíjja, szabadísson)  ÓMS kyniuhhad • • • • • • • • • Időjelek Múlt idő - A múlt idők elég gazdag rendszert hoztak létre az ómagyar korban. Kialakult az összetett múlt

is (létigével: vala). A sok esetből csak néhányat használtak, azt is főleg fordításkor (a levélirodalom ritkán) - i (j) • V + i > ai / ei stb. (kettőshangzók jönnek létre) > á/é > a/e • T/1, tárgyas ragozás: látók (láttuk azt), lelők (leltük azt). • A folyamatos melléknévi igenévben van a múltra való utalás is. 48 Posztalveoláris affrikáta. - 51 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék -  szülő – aki szült  csusza – ami csúszott  hulla – aki meghalt (haló porai) t • Ma ez az egyeduralkodó. • Belső fejlődés eredménye. • Funkcióváltással jött létre a befejezett melléknévi igenév képzőjéből. Jövő idő - Kifejezhető jelen idővel (írok). - Kifejezhető nyomatékosítva (majd írok). - Az -nd-jeles (várand, kérend) a bizonytalan jövő kifejezésére alakult ki. (md > nd) • HB emdul (ma: iramodik: a két képző

külön megvan – az m funkcióváltása) • Marosvásárhelyi Sorok - Analitikus szerkesztésű: fog + főnévi igenév; eleinte még a fog eredeti jelentése (kezd, hozzáfog) is benne van, és az ómagyar kor elején a kezdet is használják, de a nyelv később a fogot emeli ki. Igeragok - Az igei személyragozásban kétféle paradigma volt. • Az igéhez járulnak a személyes névmások (mi, ti, (s)i; mik, tik, sik). • A személyt nem jelöli, csak a számot (mi kérük, ti kérük, ők kérük) – úgy tűnik, mára ennek semmi nyoma (esetleg nyelvjárásokban). - Az igeragok kétféle eredete. • Finnugor személyes névmási. • Képzői. - Első személy: vár + j + u + k, kér + j + ü + k – tő + j, ami a tárgyasságra utal, de a személyre nem + u / ü tővéghangzó + k, ami a többes szám jele. - A várja / kérje kialakulása (megoszlanak a nézetek). • Bárczi: váro szótő (CVCV) + i (finnugor személyes névmás).  vároi > várá / kérei >

kéré  De az á (várá) nem jó igei személyragnak, mert már le van foglalva a múlt időnek. • Két hasonló magánhangzó van egymás mellett: váro + á, de ezek nem vonhatók össze, így hiátustöltő jelenik meg: várojá, majd a nyíltszótagúsodás miatt kiesik: várja; tehát: vároá > várojá > várja. 18. tétel A szavak jelentéstörténete; a jelentésváltozások, ezek típusai: hasonlóságon és érintkezésen alapuló névátvitel, ill. jelentésátvitel A szóhangulat változásai: amelioráció és pejoráció. A nyelvi tabu - 52 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék A jelentés terjedelmének változásai - Szó. • A valóság valamely elemére mutat rá. • Mindig általánosít. - Jelentés: az a szabály, amely alapján a szót a valóság valamely elemére vonatkoztatjuk. - Jelentésterjedelem: azoknak a valóságelemeknek az összessége, melyekre különböző

mondatokban a szót vonatkoztathatjuk. - Jelentéstartalom: a beszélők és hallgatók számára ismert egy vagy több ismertetőjegy, amelyek alapján egy sor valóságelemet egy osztályhoz sorolhatunk. - Kötött előfordulás: egyes szavak csak bizonyos szavakkal együtt fordulhatnak elő (leveli béka; ez a szó elavulásának egyik fázisa). - A szavaknak általában több jelentésük van (használati szabály). - Jelentésbővülés. • A szó a dolgok szélesebb osztályára kezd vonatkozni. • Az új jelentés magában foglalja a régit. • halászik: ’halat fog’ > ’vízből kivesz’ > ’folyadékból kivesz’ > ’ügyeskedik, hogy megszerezzen vmit’ • veres ~ vörös ’véres’: absztraktabb lett, az etimológiai kapcsolat megszakadt • Alkalmibb és grammatikai helyzethez kötött: fiú (a fiam megszólítást nemcsak a fiúhoz, hanem a leányhoz is intézheti a szülő, sőt fiatal vagy nem sokra becsült személyhez). - Jelentésszűkülés.

• Az előzőleg jelölt osztálynak már csak egy alosztályára vonatkozik. • fahéj ’kéreg (minden fa kérge)’ > ’fűszer’ • Szóösszetételben az egyik tag fölveheti a másik jelentését, és a másik elmaradhat (tapadás vagy ráértés).  feketekávé ~ fekete  tokaji bor ~ tokaji  asztalosmester ~ asztalos • A jövevényszavak is gyakran egy specializáltabb jelentéstartalommal honosodnak meg; pl.  latplanta ’növény’ > magyarpalánta  szlovákslužba ’általában mindenfajta szolgálat’ > magyarzsolozsma ’egyházi szolgálat, imádkozás’  törökbarym ’minden, ami van; vagyon’ > magyarbarom ’lábasjószág’ Érintkezésen és hasonlóságon alapuló átvitelek - A valóság elemei nem elszigetelten fordulnak elő, hanem álandó egymásmellettiségben (tér- és időbeli, illetve oki érintkezés). - Hasonlóság: egy-egy tulajdonság alapján. • Valóságelemek alapján.  tárgyra (emberi, állati

tulajdonság alapján): korsó szája, harangnyelv, hegygerinc  növénynév (állati testrészek alapján): báránynyelv, kígyónyelv, tyúkhúr  emberre: szamár, liba, ökör, disznó  tárgy tárgynak: villanykörte • Tulajdonság átvitele egyik érzékterületről a másikra: súlyos szavak, rikító szín, keserves sírás. • Élőlény cselekvése > tárgy cselekvése: a ház áll, eljár az idő, jár az óra. • Absztrahálódás (elvont jelentést kap): fontos, buta, higgad. • Csoportnyelvek.  a hal pedzi a horgot ’rángatja’ ~ ’az ember kezdi érteni a dolgot’  lépre megy ’vadászati műszó’ ~ ’beugrik vminek’  lefülel ’disznóölési műszó’ ~ ’leleplez’ - Érintkezés. • Valóságbeli elemek alapján.  Térbeli: falu (’település’ ~ ’lakói’). - 53 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék -  Oki: merül ’merítődik’

> ’süllyed’.  Anyagi: vas (’Fe’ ~ ’fegyver’ ~ ’bilincs’).  Rész-egész: fej (’fő’ ~ ’ember’). • Absztrahálódás.  Konkrét tárgyról, jelenségről (egyház ’templom’ ~ ’intézmény’).  Testi-lelki jelenség: pirul (’pirosodik’ ~ ’szégyenkezik’).  Élőlény vagy dolog neve ismertetőjegy, tulajdonság lesz (dús ’gazdag’ ~ ’főúr’). • Konkretizálódás.  A cselekvést vagy tulajdonságot elvontan kifejező szó fölveszi a cselekvés tárgyának, helyének jelentését; pl. osztály ’az osztogatás színhelye’, fogoly ’fogság’  Hasonló: tapadás (tokaji, asztalos). Többütemű jelentésváltozás. • Az eredeti és az utolsó jelentés közt megszakad a kapcsolat (a poliszém szóból homonim szó lesz). • bolt > ’boltozat’ > ’boltozat alatti helyiség’ > ’üzlethelyiség, üzlet’ • húr ’emberi vagy állati bél’  hasonlóságon alapuló átvitellel:

növénynév (tyúkhúr)  érintkezésen alapuló átvitellel: hangszerek húrja A jelentésváltozások okai és hatásai - Nyelven kívüli okok. • Gazdaság, társadalom, gondolkodásmód. • A megnevezés szükséglete: új, átvett, kialakult dolgok.  idegen szó átvétele  új szó teremtése  szóképzés (összetétel)  a régi szó új jelentést kap (lábas, toll, felfog) • Társadalmi igény (illem, emelkedettség); pl. áldott állapot - Nyelvi okok. • A mondatban egymás mellé kerülő szavak kölcsönösen korlátozzák egymás jelentését, és így teszik lehetővé, hogy a mondat egy adott konkrét valóságra, tényállásra vonatkozzon. • Minden jelentésváltozás a mondatbeli használat gyakorisága által szilárdul meg. • Ha a szóátvétel a nyelv rétegei között történik, a jelentés módosulhat. A szókészlet szemantikai csoportjai - Szinonimák (rokon értelmű szavak). • A szinonimasor tagjainak a viszonya megváltozik

(pl. némber: a nővel közömbös tagja a sornak, később pejoratív). • Liba, tyúk: két állat, de egy nőre alkalmazva az ’ostoba’ jelentést kapja. • Szinonimákat már az alapnyelvből örököltünk: ó (tárgyra) ~ vén (emberre). • Később is keletkeztek (összetétel, jelentésváltozás, idegen szavak kölcsönzése). - Antonimák (ellentétes értelmű szavak). • Az árnyalat, hangulat alapján állnak közel egymáshoz (okos ~ buta). • Fejlődhetnek szinonimákból (híres ~ hírhedt; áld ~ átkoz). - Heteronimák. • a tehén mellé: bika, ökör • szülő: ma az anya és apa összefoglaló neve (kezdetben: ’anya’) - Homonímia. • Igazi: konvergens (összetartó) alakfejlődéssel keletkezik. Jelentései közt semmilyen kapcsolat nincs (áll ige és főnév). • Ál: divergens (széttartó) alakfejlődéssel keletkezik: a többértelmű szó jelentésárnyalatai közt megszűnik a kapcsolat (bolt, toll). - Paronímia (hasonló alakúság):

három típus. • Nincs jelentéstani kapcsolat: otromba ’alaktalan’ ~ iromba ’tarka’. • Eredettani rokonság: golyóbis ’minden gömb alakú tárgy’ ~ glóbus ’földgömb’. - 54 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék Szóhasadás (párhuzamos alak- és jelentésmegoszlás): a szónak több jelentése van, de kifejlődik két eltérő alakváltozat (bozontos ~ bozótos; padló ~ palló). Poliszémia: a jelentések között szerves összefüggés mutatható ki. Ez csak akkor lehetséges, ha egymásból alakultak ki. Egy-egy szó jelentései nem egyenlő értékűek. • főjelentés • mellékjelentések • alkalmi jelentések Ezek is egymásba alakulhatnak. Az új jelentés mindig alkalmi, és mindig motiválja a régi jelentés (pl. a híd lába) Ez megerősödhet, egyenértékűvé válhat a főjelentéssel. A megerősödött új jelentés önállósulhat, így megszakad a kapcsolat, a

motiváció (poliszémia > homonímia); pl. bolt, toll Teljes jelentésváltozás: az új mellől kivész a régi (remek ’darab’ > melléknév). • - - A szóhangulat változása - Hármasság. • amelioratív (pozitív; kellemes, kedveskedő): anyóka • közömbös (semleges): öregasszony • pejoratív (negatív; rosszalló, kellemetlen): banya - Pejoráció (rosszabbodás): nőember > némber ’asszony’ ~ ’házsártos nő’ - A szó bizonyos helyzetekben saját ellentétébe csaphat át (jómadár). - Forrásai. • Nyelvrétegbe vagy csoportnyelvbe való tartozás (ez kerül az irodalmi nyelvbe; pl. tájszó); emelkedett, irodalmias (ajak, kelme, ocsúdik, szökell). • Hangalak. • Fogalmi hangulat (gyöngy, anya, csók, háború, halál). 19. tétel A szófajok története: Az alapszófajok (fogalomjelölők) rendszere és története; a névmások rendszere és története; az igenevek; az indulatszók; a kötőszók és módosítószók; a

névutók és az igekötők; a névelők. - Szófaj: jelentésforma + grammatikai tulajdonságok. Az uráli alapnyelv. - 55 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék Ismerte az összes szófajt: ige, főnév, melléknév, igenév, névmás, indulatszó, módosítószó (tagadó, kérdő); biztosan volt határozószó is, de a magyar határozószók nem ezekből származnak. • A névszó- és igeragozás szegényebb volt. Kettős szófajúság. • Nem azonos az ősnyelvek komplex szófajiságával. • Világosan elkülönülnek a szófaji jelentésformák, és ezek alaktani és mondattani sajátosságai. • Visszanyúlhatnak az alapnyelvre. • Pl.  ige – főnév: les, fagy, nyom, rész  főnév – melléknév: hideg, puszta (minden melléknév lehet főnév)  főnév – határozószó: reggel  melléknév – határozószó: hamar ’gyors’ Kereszteződő szófajiság: nincs

jelentésárnyalatbeli különbség; pl. ilyen (egyszerre mutató névmás és melléknév is). Átmeneti szófajiság: egyik csoportba sem illik igazán; pl. az igenevek A szófajok egymásba alakulása (a szófajok alaktani, mondattani sajátságai megváltozhatnak. Ettől függetlenül állandó áramlás van a szófajok között). • Igésülés.  Állítmányként szereplő névszó.  Pl. nincs: nem + is; ez a van analógiájára (korlátozottan) ragozható: nincsen, nincsenek • Főnevesülés (gyakori).  Kettős szófajú szó keletkezik, azaz megmarad az eredeti jelentés.  Minden melléknév használható főnévként; teljesen főnevesült melléknevek: ipar, vadon.  Jelzők ráértéssel: asztalos, tokaji.  Határozószók: reggel, nappal, rokon ’közel’.  Számnevek: század, ezred, tízes.  Igék: nefelejcs, fogdmeg. • Melléknevesülés: ravasz (eredetileg ’róka’). • Határozószóvá válás: holnap, tegnap, késő, később, előbb

stb. • Tulajdonnevesülés: Korán. ige (nagyon ősi) • A cselekvést személyre, módra és időre vonatkoztatva fejezi ki. • Lehet szintetikus (egy igealakon belül kifejezett): látnálak. • Lehet analitikus (több szóra kiterjedő kifejezés): láttam volna. • A mondatban mindig állítmány. • Már az uráli alapnyelv kifejezte az igemódot (szintetikusan). • Az alapnyelv óta csak morfológiai változások vannak. • Személyragok: lazán kapcsolódó személyes névmásokból. • Volt tárgyra való utalás (bár más módon). • Megvoltak a szemantikai alcsoportok (lehet, hogy már az uráli alapnyelvben is, de a finnugorban mindenképp): cselekvő, műveltető, visszaható, folyamatos, mozzanatos, tárgyas, tárgyatlan. • Ami az ómagyar korra kialakul.  -t jeles múlt idő  -nd jeles jövő idő  összetett igealakok mód- és időviszonyok kifejezésére ( volna, vala)  a tárgyas ragozás kiteljesedése  ikes ragozás  szenvedő és

ható ige  igekötőrendszer (befejezettség) • Újmagyar kor: szegényedés. főnév • Utal a számra, a másokkal való összetartozásra, birtokviszonyra viszonyragokkal. • Alapnyelv. • - - - - - 56 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék - - - - - - -  számviszonyok  agglutinálódott viszonyragok  alcsoportok: köznév, tulajdonnév, elvont főnév • Ősmagyar kor.  bővül a főnévragozás  megszilárdul az -é birtokjel és a birtokos személyragozás  gazdagodik a névutórendszer (ez máig tart)  a képzők folyamatosan gyarapodnak melléknév • Uráli alapnyelv: már megvan a középfokjel és a többes szám jele, a ragok közül pedig az -n, az –á/-é. Valószínű, hogy a melléknevek is eszerint ragozódtak. • Ősmagyar kor: a leg-, ami eddig a középfokú melléknevet nyomatékosította, most a fölső fok jelévé válik, és kialakulnak a

határozóragok. számnév • Ősi eredetű kategória. • Az alacsonyabbak alapnyelviek. • A magasabbak szóösszetétellel jönnek létre. • Alapnyelv: -d sorszámnévképző (azonos alakúak voltak a mai törtszámnevekkel). • Ómagyar kor: -ik sorszámnévképző. határozószó • Másodlagos szófaj. • Olyan ragos névszók, amelyek ragjai megszilárdultak. • Alapnyelv: hanyatt, gyalog, haza, túl, igen, itt, ott, oda stb. • A határozószóvá válás lépései.  A ragos névszó valamelyik eleme más szavakból kiszorul, vagy a tő passzívvá válik (reggel), vagy a rag lesz improduktív.  Lehet fokozni őket (hasonlóan a melléknévhez: hamarabb).  Ragozhatók (felülről). • határozószó > viszonyszó > módosítószó > névutó > kötőszó > igekötő igenév (kettős természetű) • Alapnyelv: melléknévi. • Ősmagyar kor: határozói. névmás • A személyes névmás ősi (az egyes és többes szám

megkülönböztetése magyar). • Határozóragos nincs, helyette: határozói tövek (rólam). • Ómagyar kor.  Birtokos: személyes névmás + é-birtokjel + a megfelelő birtokos személyrag; pl. én + é + m > enyém; te + é + d > tiéd; ő + é + ø > övé stb.  Visszaható: a mag ’test’ főnév + birtokos személyrag (magam stb.); eredetileg: nyomatékosító szerepű személyes névmás.  Kölcsönös: szervetlen összetétel.  Mutató: a XV. századra gazdagodik meg Csak a tövük ősi: *te/to kezdetű mutató névmás (távol, tova, túl).  Kérdő: uráli tövekből (*mi, ko). Indulatszók: a legősibbek (mondatértékűek). viszonyszó • Ragozhatatlan grammatikai szerepű szavak. • Valamely más szófajból származnak. • Magyar fejlemények. névutó • A ragoktól csak morfológiai természetükben különböznek. • Az ősmagyarban már léteznek (néhány már raggá alakult). - 57 - Szegedi Tudományegyetem

Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék - • Önálló szóból (eleje, belseje). • Határozóból: múlva, ízben, nézve. • A névutóvá válás útján: gyanánt. névelő • Nem ősiek. • A határozottságot korábban nem jelölte semmi, vagy csak más eszköz: mutató névmási jelző, birtokos személyrag. • A határozott névelő az az távolra mutató névmásból származik, hangsúlyeltolódással. A XIV századtól biztosan létezik. • A XVII. században alakul ki az a ~ az pár • A határozatlan névelő az egy határozott névelőből származik. Kötőszók - Másodlagos szófaj; a mondatok bonyolultabbá válásával alakult ki (többnyire névmásokból, határozószókból). • indulatszóból: is, és, de, ám, noha (< no) • határozószóból: mind-mind, ellenben, szintén, viszont, azonban, mégis, tehát • külön tagmondatból: tudniillik, azaz, hiszen • vonatkozó névmásból: hogy, mint,

mert, kinek, minek, honnan • összetett kötőszó: hogyha, mintha, úgyhogy, csakhogy - Nem ősi funkciójúak, mivel a tagmondatok közti viszonyok sem ősiek. - ki, mely, még: az első kötőszók; ezek ősi vonatkozó névmások - ha, mint, ezért • Nem névmásiak; általában határozószóból alakultak. • Ős- és ómagyar koriak. - vagy, avagy: egy adott mondat állítmányából keletkeztek a kései ősmagyar korban - akár-akár, pedig, hogyne: a testes kötőszók az ősmagyar-ómagyar kor fordulóján kezdenek kialakulni - Hangsúlyeltolódással névmásból. • Ki éhes? Egyék! – Ki éhes, egyék! – Egyék, (a)ki éhes! • Hallod, hogy dörög az ég? Hogyan lesz a hogy határozószóból hogy kötőszó? Mutassa be egy példamondat elemzésével! - Névmási alapszavú határozószóból (pl. még: ha, mert, mint, azért) - A vonatkozó hol nem tekinthető a hogy kötőszó előzményének. - Keletkezése maradéktalanul megfelel a szófajváltás

kritériumainak. - Előzmény: alárendelt mondat élén álló, módhatározói szerepű kérdő határozószó: láttam, hogy [hogyan] villámlott. - A mondathangsúly és az értelmi kiemelés után a hangsúly az állítmányra (villámlott) tevődik, így a hogy elveszti a hangsúlyát, és mondatrészi értéke megszűnik. Ezzel együtt kötőszói tartalommal töltődik föl A két tagmondat alárendelő viszonyát teszi kifejezetté. - Ez a két mondat közé beléphetett egy vonatkozó névmást tartalmazó mondat: láttam, hogy [ahogy] villámlott. A hogy kötőszós mondatok számát tehát a vonatkozó jellegüket elvesztő mellékmondatok is szaporíthatták. - Korai ómagyar szövegemlékekben nem maradt fönn, ahol ilyen kettősség van, csak az általános hogy és a vonatkozó hogy kettőssége (pl. HB, KT) Igekötők - Lativus ragos határozószóból alakulnak, a magyar nyelv önálló életében. - A legkorábbi és a leggyakoribb hat háromirányúságot mutat:

belé (be), ki, le, föl, mögé (meg), elé (el). - Változások. • Alaki: a lativusrag eltűnése. • Funkcionális: az eredeti irányjelölő határozószóból sokszor képző jellegű segédszó lesz; pl. elmegy, elereszt, elintéz, benéz, beismer. - megé > meg • A meg határozószói eredetű. - 58 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék Jelentésváltozás: konkrét irányból, a cselekvés befejezettségét jelöli (képzőszerű). Később alaki redukció is bekövetkezik; ami ezt előidézheti.  Funkcióváltás.  A nyelv megakadályozza az alaki homonímiát. elé > el – felé > fel • Máig megvan a határozóragos előzménnyel egybeesői névutói rokon. ki és be: nem mutatható ki határozószói előzmény. XV-XVI. század: át, által, ellen, össze, rá, szét, oda által, alá, egybe, át, össze, szét • át: a XVIII. században alakult ki az általból • össze:

alapszava egy finnugor szó; dativus ragos • szét: ’valaminek a szélén’; locativus ragos vissza • Alapszava ismeretlen. • A végén lativusrag van. Önálló határozószó még: abba, egybe, félbe, közé. Az igekötőrendszer kialakulása visszaszorítja a mozzanatos képzőket. • • - - 20. tétel A szóképzés és képzett szavak története: A képzők keletkezése és jelentése; a képzők elavulása; főbb csoportjaik; deverbális és denominális képzőink története és rendszere. A képzők jelentése - Egy szótőből új szótári szót hoznak létre. - 59 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék - - - - - A képzett szó motivált: egy valóságelemet vagy jelenséget egy másik valóságelemmel való viszonyában nevez meg (erdő-ség, viz-es, néz-eget). A viszony a képző jelentéstartalmában fejeződik ki; erről nevezzük el őket. Csoportok aszerint, hogy az alap-

és a képzett szó melyik szófaji főcsoportba tartozik. • verbumképző (igeképző) • nomenképző (névszóképő) • deverbális (igei alapszavú) • denominális (névszói alapszavú) A képzők jelentésterjedelme: igen eltérő, még a rokon képzőknél is; pl. gyűjtőnévképzők • -ság/-ség: térszíni formákra, embercsoportokra (erdőség, katonaság) • -zat/-zet: sajátosan szervezett dolgok összességére (csillagzat, szervezet) • -ék: csak embercsoportokra (Kissék, tanítóék) • -nemű: csak közös célú dolgokra (ágynemű) Nyelvrendszerbeli korlátozások. • Kevés a korlátlanul használható; pl.  -ás/-és, amely minden igéhez járulhat, kivéve a -ható igéket  igenévképzők  hatóige-képző • A kevésbé élő képzőknél a nyelvtörténet határozza meg a kapcsolódást; pl. gyakorító ige minden igetőből képezhető, de nem bármely gyakorító képzővel: nézeget, mondogat, álldogál, járkál, kapkod, tűzdel.

• Fonetikai korlátok; pl.  a -z gyakorító képző főleg csak -t vagy -d végű igéhez kapcsolódtak (óhajtoz, hordoz)  a -kodik visszaható képző a XV. században főleg -l végű igékhez járul (leselkedik, csudálkodik) A korlátozások eredménye sokszor képzőbokor (-dez, -lkodik). A képző önállótlan nyelvelem; jelentés-besugárzás (irradiáció) két irányból érheti. • A szó felől: a képző jelentését módosítja az alapszó jelentése. • A származékszó felől. A képzőkhöz ritkán járul állandó hangulat. • A legerősebb hangulatuk a kicsinyítő-, becéző képzőknek van (szeretet, sajnálkozás, lenézés). • Ha a kicsinyítő képző elveszti eredeti jelentését, elvész hangulata is (apród). • Két deverbális nomenképző (-j, -cs): erős hangulati velejáró (zsivaj, dörej, robaj; rikkancs, lebbencs). • Sajátos hangulatot adhat a képző által fölidézett kor vagy az elavultság (bérenc, kegyenc, különc;

szökell, fuvall). • -kodik/-kedik: denominális képzők, nincs önálló hangulatuk; szamárkodik, disznólkodik: az alapszó miatt kapnak pejoratív hangulatot Antonímiák; pl. gyakorító és mozzanatos ellentét (tanít – tanul, szabadít – szabadul) A képzők keletkezése és elavulása - Ősi (alapnyelvi) képzők. • Hangalakjuk rövid.  A tővéghangzók lekopása után egyetlen msh-ból állnak: -p, -v, -t, -d, -sz, -z, -s, -l, -r, -m, -n, -j, h.  Mgh-s alakú képzőink (-ó, -ő, -ú, -ű, -a, -e) is vokalizálódott msh-ra vezethetők vissza. • A finnugor alapnyelv korára a közös eredetű formánsok elkülönülnek. • Elválnak az ige- és főnévképzők; vannak olyan ősi képzők, amelyek csak igéket képeznek (-p, -v, -h) és olyanok, amelyek csak névszókat (-ó, -ő, -ú, -ű, -a, -e, -i előzményei). - Régen sok képző keletkezett agglutinációval (egy korábban önálló szóból): -hat/-het, -ság/-ség, -né. - Adaptáció. • A

képzők körében nincs tiszta esete. • Tőszavak végső hangjainak önkényes leválasztása.  a csárda, kaloda szavakból a -da elem helyiségnév-képzőnek (uszoda, óvoda)  az agyag szó végéről a -g (anyag) - 60 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék - - -  -nok/-nök képző (udvarnok, asztalnok: átkerült szavak; ebből elvonással a képző; képzett szavak: szónok, mérnök, elnök) Képzőbokrok kialakulása. • Elemismétlés (nyomatékosítás céljából): foglal, áztat, kisded, lassúdad. • Szinonim képző ismétlése: az első képző elhomályosulása miatt hozzátesznek egy rokon értelmű, de eleven képzőt; csuszamik > csuszamodik, csuszamlik. Gyakori a kicsinyítő képző halmozása (kövecske). • Különböző szerepű képzők összekapcsolása. A következő példákban a második képző szabja meg a képzőbokor jelentését, az első semmit vagy

keveset változtat.  -l + -kedik (restelkedik)  -s + -kedik (kedveskedik)  -m + -ás (látomás, hallomás)  -d + -alom/-elem (veszedelem) Az első képző megtartja eredeti szerepét, és a második elhomályosul: -gat/-get: gyakorító g + műveltető -at/-et. Funkcióváltással más formánsból. • -i melléknévképző: i-lativusragból; erdei ’erdőbe, erdőhöz’ • -nyi melléknévi mértékképző: -né, -ni, -nyé, -nyi helyhatározóragból • -ék összefoglaló képzőbokor: -é birtokjel + -k többesjel • -ni főnévi igenév képzője: n főnévképző + i lativusrag • -va/-ve határozói igenév képzője Képzők osztódása. • Egy képző esetében olyan eltérő jelentések alakulnak ki, amelyeket már új képznek kell tartani. • Kísérheti alaki elkülönülés. -s képző (alapnyelvi eredetű); két jelentésárnyalat  kicsinyítő képzői  melléknévképzői  háromféle főnévképzői szerep értődik rá 

foglalkozásnév képzője (üveges, fazekas)  térszíni forma és gyűjtőnév képzője (nádas, fürjes)  számnév után (tízes, húszas) • -ász/-ész: valaha nomenverbum-képző volt; ma már külön beszélünk:  improduktív -ász/-ész igeképző  nagyjából produktív -ász/-ész főnévképző Képzők elavulása. • Legfőbb ok: a szinonim képzők „versengése”; pl. a ma leggyakoribb gyakorító képző (-gat/-get) a XV. században elég ritka volt, és csak lassan tudott elterjedni • A -dogál/-dögél viszont a XVI-XVII. században nagyon eleven volt (csuszdogál, nődögél) • Általános: az ősi eredetű, egyszerű képzőket háttérbe szorítják a megfelelő újabb képzőbokrok. • Nyelvújítók: bizonyos értelemben a nyelvtörténet menetével ellenkező irányba működtek, amikor a hosszabb képzős szavak helyett a rövidebb képzősöket igyekeztek meghonosítani. • Lappangó képző: ma már csak egyetlen egységes képzőt

látunk, de történetileg benne van egy másik is. • - A képzők fő csoportjai - Deverbális verbumképzők (igei alapszóból gyakorító, mozzanatos, műveltető, visszaható, szenvedő vagy ható igét képeznek). • Gyakorító.  Ősi eredetűek: -d, -g, -l, -r, -s, -sz, -z (a -z a legelevenebb).  Ma legproduktívabb: -gat/-get. • Mozzanatos.  Ősi eredetűek: -k, -l, -m, -n, -p, -t. - 61 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék - -  Ma leggyakoribb: -n; ritkább: -ll, -t; a többi teljesen elavult.  A -d gyakorító és az -ít műveltető képzőnek is van mozzanatos jelentése. • Műveltető.  Ősi eredetűek: -l, -t, -ít (mind rokonai a megfelelő mozzanatos képzőknek).  Elemismétléses: hizlal, koptat.  Ma legelevenebb: -at, -et, -tat, -tet.  Passzív tövekhez járul: -t, -aszt, -dít. • Visszaható.  Egyetlen ősi: -v (ez már az ősmagyar kor elejére

elavul).  Ősmagyar kor: a visszaható jelleget sokszor képző nélkül, az ikes ragozással fejezték ki. • Szenvedő.  Ősi eredetű nincs.  A XV-XVI. században általános: -t, -at, -et (illetve: elemismétléses alakok) • Ható.  A képző önálló szóból keletkezik az ősmagyar kor folyamán.  XV század: szinte minden igéből képezhető. Denominális verbumképzők (névszói alapszóból ige). • h: bűnhöszik – az ómagyar kor elejére elavul • -l, -z: rokon a gyakorító képzőkkel Denominális nomenképzők (névszói alapszóból névszó). • Ősi eredetűek: -d, -t, -g, -k, -s, -cs, -n, -ny, -m, -l, -ly, -r, -sz, -z, -c, -ó, -ő, -ú, -ű, -a, -e. • Sok kicsinyítő képzőt alkotnak egymással. • Gyűjtőnévképző: az alapnyelvben k, amely többesjellé fejlődik a magyarban; s, -ság/-ség, -zat/-zet, ék. Deverbális nomenképzők (igei alapszóból névszó): ajándék, mérték, viadal, étel, hatalom, adomány, tanítvány,

sivatag, látomás, üzlet; tudós, félékeny, nyalánk, balgatag. 21. tétel A belső keletkezésű szókészlet további csoportjai: A szóösszetétel és az összetett szavak; az ősi szókészlet és a szóteremtéssel keletkezett szavak; a ritkább szóalkotási módok; a mesterséges szóalkotás. - 62 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék Szóteremtéssel keletkezett szavak Indulatszók - Oka: spontán, természetes hangkitörés. - Érzelmeket fejeznek ki: fájdalom, öröm, csodálkozás, óhaj, rémület, bosszankodás stb. - Hangalakilag kezdetben ingadozók. - Gyakorivá váló használatuk miatt állandó hangalakot és jelentéstartalmat nyernek. - Sajátos eredetük következményei. • A különböző nyelvek indulatszavai közt hasonlóság van. • Sok a hasonló hangalakú elem (á, ah, áh, aj). • Sok a több funkciójú elem; pl. á (meglepetés, csodálkozás, nemtetszés, tagadás,

elhárítás) - Egy részük eltávolodott az eredeti hangkitörésektől, így a hangalak és a jelentés közt nem világos az összefüggés; ez főleg az összetett indulatszókra jellemző: uccu, ejnye, nosza. - Az ugor eredet a huj-ról mutatható ki. - Az indulatszavak nagy része a magyar nyelv önálló életében keletkezhetett. Hangutánzó szavak - A nyelv különböző természeti, állati vagy emberi hangokat akar megformálni. - Általában később is megmarad a hangalak és a jelentés szoros kapcsolata (duruzsol, krákog, morog). - Kevés olyan hangutánzó szó van, amelyben nehezen ismerhető föl a hangalak és a jelentés kapcsolata (kacag, rohan, tapos, tikkad, reped, sugár, gólya, zene, puha). - Sajátos tulajdonságaik. • Csak hangmegnyilvánulással kapcsolatos fogalmakat fejeznek ki. • Elsősorban igék, de vannak köztük névszók (főleg madárnevek), vagy igéből való elvonások (hahota, fütty). • Végződésük képzőszerű alakulat, de ezek

valójában nem igazi képzők; pl. nyávog, hebeg: nem létezett *nyáv vagy heb. • Vannak kölcsönös alak- és hangtani összefüggések: a -g végűek rövid, az -n végűek hosszú msh-t tartalmaznak.  bugyog – buggyan  csepeg – cseppen  locsog – loccsan  recseg – reccsen - A korai nyelvemlékekben kevés van; okok. • A vallásos tárgyú szövegekbe tartalmuk miatt nem kerülhettek be. • Alacsonyabb stílusértékűnek érezték, és a kezdetleges irodalmi norma sem tűrte ezeket. - Élőbeszédben élhettek, de a maiak nagy része viszonylag fiatal; sok szóról a XIX. század előttről nincs adatunk (berreg, csilingel, duruzsol, horkol, kuncog, püffen, serceg, vakkant, vijjog, zihál, zizzen, zümmög). - Csoportok. • Állathangok (bőg, nyerít, röfög, nyávog, cincog). • Emberi és állathangok (hörög, röhög, csámcsog, tüsszent, morog, nyöszörög). • Természeti hangok, zörejek.  természeti jelenségek (dörög, suhog) 

tűz (pattog, ropog, pörköl)  víz (csobog, csörgedez)  gép (berreg, kattog, ketyeg, zakatol)  esés, súrlódás (huppan, puffan, koccan, koppan, kong, zeng, zsong, zizeg, csoszog) • Hangutánzó indulatszók: állatok hívására, terelésére (többszöri ismétlés).  tyúkhívók (csip, csir, kot, pi, tyu)  kacsahívók (kacs, tas, ruc, rec, ric, li)  disznóhívók (co, cu, csi, koc)  lóhívók (csi, cset, csit, csida, mucsi, prücs) - 63 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék - - A névszók száma az igékéhez képest csekély. • elvonás, képzés (fütty, kacaj, robaj, zörej) • állatnevek (kakukk, kuvik, pinty, cinege, tücsök, pitypalatty) • néhány melléknév (selyp, nyafka, puha) Gyakran keletkeztek állatnevek a hívószavakból (kicsinyítő képzővel): csibe, csirke, liba, koca, csikó, cica, pulyka, ruca, réce. Hangfestő szavak - Szerep:

hangulatjelölő, hangulatébresztő. - A szótestnek az értelemtől függetlenül is van hangulatkeltő ereje; pl. a jelentés nélküli személynevek vagy a nem ismert jelentésű idegen szavak (komikus, vidám, szép, csúnya, komor, közönséges). - A hangalak és a jelentés nem olyan szoros, mint a hangutánzó szavakban. - A „tő” és a „képző” egyszerre jött létre: piszkál, motyog, nyüzsög, kuksol (nem igazi képzések, végződéseik sem igazi képzők). - Egyesekről kimutatható (valószínűsíthető) az ősi eredet: villog, villámlik, rezeg, rezzen, csillog, csillan stb. - Több a XIX. század óta mutatható ki (kalimpál, kecmereg, kuksol, settenkedik, kámpicsorodik, buksi, dáridó, nyápic, nyiszlett, pirinyó, gügye). - Az irodalmi és a köznyelvbe is bekerültek, de sok csak nyelvjárási szinten él. - Igék. • járás (baktat, ballag, cammog, somfordál, sündörög, csatangol stb.) • ülés, heverés (kuporog, guggol, gubbaszt, bóbiskol,

fetreng, hempereg) • cselekvés kézzel (pepecsel, babrál, cirógat, simogat, bíbelődik, motoz) • cselekvés szájjal, szemmel (tát, ásít, ájul, vigyorog, cáfol, pillant, pislog) • vágyódás (ámul, áhít, bámul, sóvárog) • bizonytalan helyzet (ing, reng, billeg, lebeg, leng, biggyeszt, süpped) - Névszók. • becsmérlő melléknév (bamba, süsü, sunyi, alamuszi, csámpás, petyhüdt) • kicsiség (parányi, pici, pirinyó, pinduri) • főnevek (púp, búb, pehely, pihe, cicoma, cafrang, cafat, piszok, lotyó) • ikerítésféle (nyámnyám, tutyimutyi, hebehurgya, incifinci) - Gyermek- és dajkanyelvi szavak. • Rövid életűek. • Könnyen keletkeznek, könnyen halnak el. • A legtöbb nem lép túl egy kisebb közösség, család keretein. • Régiek: apa, anya, néne, néni, dada, baba, pép, báb, bibe, bibi, mumus, tente, csücsül, papa, mama. Szóalkotással keletkezett szavak Képzett szavak - A mai magyar szókészlet legnagyobb hányadát

teszik ki. - Képző: grammatikai eszköz, amely módosítja a szó alakját és jelentését. - Képzett szavakat örököltünk az alapnyelvből (álom, tanít, sorszámnevek). Ezen régi szavaink nagy része még ma is elemezhető. - Egyes szavakról csak nyelvhasonlítással mutatható ki, hogy képzettek (pl. az ének k-ja kicsinyítő képző) - Az idegen nyelvekből átvett származékszavak a magyarban nem elemezhetők tőszóra és képzőre, így ezeket tőszónak tekintjük. Összetett szavak - Összetétel: két vagy több szótő összekapcsolása új szókészleti egységgé. Összetett szavakat már az alapnyelvből örököltünk; ezek nagy része mára elhomályosult (leány; számnevek: harminc, negyven, ötven stb.) - Szerves összetételek. • Alárendelő összetételek (alanyos, tárgyas, határozós, minőség-, mennyiség és birtokos jelzős). • Mellérendelő összetételek; pl. - 64 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak

Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék -  szókettőztetés (egy-egy, már-már)  ikerszók (ken-fen, csireg-csörög) Szervetlen összetételek (nincs köztük szintaktikai kapcsolat). • A gyakori mondatbeli együtt-használat miatt „forrnak össze”. • Egyik tagja lehet kötőszó, tagadószó. • Pl. szövegek (imák): hiszekegy, miatyánk, üdvözlégy Ritkább szóalkotási módok - Szórövidülés, rövidítéses továbbképzés. • Már az ómagyar kor elején: személynév első, első két szótagjának használata (becenév). • Ez közszavakban ritka (hisz, kösz, tulaj, bá). • Általában szóképzéssel kapcsolódik össze: becenév személynévből, közszóból (Jani, Kati, boci, nyuszi) - Ragszilárdulás. • A határozószók tipikus keletkezési módja. • Föltehetően már korábban átestek rajta azok a határozószók, amelyekből már a honfoglalás táján névutók, sőt ragok fejlődtek. • Némely határozószóban nincs rag,

hanem a középfok -b jele szilárdult meg (előbb, inkább, utóbb). • Egyes melléknevekben szintén a középfok -b jele szilárdult meg (egyéb, különb). - Elvonás. • Részleges adaptáció: egy már létező képzőt értenek rá egy-egy eredeti tőszó végére. • Valódi elvonás: az adaptáció eredménye egy eddig nem létezett alapszó (ábráz > ábra; csárdák > csárda). • A honfoglalás után csak úgy vettek át jövevény igéket, hogy az idegen igetövet egy magyar igeképzővel megtoldották (kopa ’ás’ > kapál). Az így létrehozott igékből pedig elvonnak egy alapszónak föltett főnevet (kapál > kapa). • Melléknevekből is főnévi alapszót vonnak el (kegyes > kegy). • Az elvonás egyik típusa: az összetett szó egyik tagja önállóvá válik, és megőrzi az összetétel teljes jelentését (napnyugat ’a nap nyugtának a helye’ > nyugat). • Az összetett szó második, képzett tagjáról leválasztják a

képzőt, de az összetételt meghagyják (ennek belső szerkezete átértékelődik, és ezt követi az elvonás): képviselő > képvisel; gyorsírás > gyorsír. - Szóhasadás (egy szóból kettő). • Pl.  bozótos, bozontos ’sűrű, bokros’, illetve ’borzas’ jelentés (járulékhang beiktatása)  vacok ~ vacak (nyíltabbá válás)  kamara ~ kamra (mgh-kiesés)  csekély ~ sekély (dezaffrikáció)  nevel ~ növel (analógiás eredetű) • Hangrendi átcsapás (igen gyakori); pl. dobban ~ döbben; makog ~ mekeg; lobog ~ lebeg - Szóvegyülés (kontamináció): két rokon jelentésű és hasonló alakú szó hangalakja összekeveredik. • csupa + kopasz > csupasz • csóré + purdé > csurdé • zavar + kerget > zargat • csokor + bokréta > csokréta Mesterséges szóalkotás - Nyelvújítás. • Cél: a magyar nyelv kiművelése, hogy alkalmas legyen a tudomány anyanyelven való művelésére és igényes szépirodalmi művek

alkotására. • Szabályos szóalkotási mód.  szabályos képzés: lelkesít, egyesít, irodalom, tekintély  szabályos összetétel: évszak, korszellem, csatadal  szabályos elvonás: séta, vizsga, eszme, szemle, egyetem • Szabálytalan szóalkotási mód. - 65 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék -  korábban nem létező képzőkkel új szavak: cukrászda, óvoda, uszoda  ragos főnévből képzett szavak: kézbesít, szembesít  összetételek megcsonkított tőszavakból: csőr (cső + orr), könnyelmű (könnyű + elméjű)  ragtalan határozós összetételek (német tükörszók): vérszegény, szolgálatkész • Sok nyelvújítási szó nevetséges, mert nem lett általános  szabályos: elférjesedni ’férjhez menni’, unadék ’unalom’  szabálytalan: hirdész ’pap’ • Tájszók irodalmivá emelése: csuk, hanyag, hullám, meder. • Elavult szavak

fölújítása: alak, év, lomb, verseny. Mozaikszók. • Betűszó-alkotás: többszavas címek, nevek első betűinek összeolvasása, esetleg ejtéskönnyítő mghkal (MÁV, PPKE-BTK). • Szóösszevonás: a több szótagból álló nevek, címek első szótagjainak egy szóba vonása (Ofotért). 22. tétel A magyar szókészlet szerkezeti és funkcionális változásai. - 66 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék A szókészlet eredete, rétegződése - A szókészlet három típusa. • ősi, eredeti elemek • idegen nyelvekből átvett szóelemek • belső keletkezésű szavak - Ősi, eredeti elemek. • A legrégibb típus. • Eredeti vonatkozásuk: kezdetleges tárgyfogalmakra, tulajdonságokra, cselekvésekre. - Idegen nyelvekből átvett szóelemek. • Az átvétel oka: a népek a történelem során sok más nyelvű néppel kerülnek összeköttetésbe. • Az átvétel erőssége, számának

aránya függ az érintkezés időtartamától és az érintkezés erősségétől. • Kelet-Európa, déli rész, hatás a magyarokra: ősiráni, alán, perzsa, ótörök. • A honfoglalás után három nagy indoeurópai nyelvcsalád a meghatározó: szláv, germán, román. • Általában beilleszkednek a befogadó nyelv hang- és alaktani rendszerébe. • Az ősi szótövek számának többszöröse. • A nyelv akkor is átvesz szavakat, ha azokra közvetlenül nincs szüksége („fölösleges” átvételek); ennek oka lehet adott korban egy nyelv divatja, tekintélye. • Az idegen nyelvi átvételek mindig olyan eredetűnek számítandók, amely nyelvből közvetlenül kapjuk; pl. a magyar paprika nem indiai vagy újgörög, hanem szerb-horvát • Csoportok.  Nemzetközi műveltségszavak: a művelődés során nagyon sok nyelvbe bekerült szavak; sok köztük a modern technikával kapcsolatos szó (aszfalt, tarifa, hotel, telefon, büfé).  Vándorszavak: a

nemzetközi szavak egy csoportja.  Jövevényszó: idegen nyelvből átkerült, de már a magyarban is hosszú életű szó (asszony, búza, tanya, pék, iskola). A magyar nyelvérzék már nem érzékeli idegen voltukat  Idegen szavak: újabban kerültek a nyelvünkbe, és még idegenül hatnak a nyelvérzék számára.  Tükörszó: átmenet az idegen és a belső keletkezésű elemek közt. - Belső keletkezésű szavak • Azok a szóelemek, amelyek nyelvünk külön életében keletkeztek, vagyis: nem ősi örökségek, és nem is idegen nyelvi átvételek. • A fölmerülő új fogalmak kifejezésére nem elegendők az ősi örökség elemei, sem az átvételek, így a nép saját szóalkotási módokkal fejleszt ki új szavakat. • Két típus.  Szóteremtés: a tő és az alapszó is teljesen új alakulás; pl. indulat-, hangutánzó és hangulatfestő szók.  Szóalkotás: meglevő elemekből; sajátos réteg: a nyelvújítás mesterséges alakulatai. - Vannak

olyan szavak, amelyek a három típus egyikébe sem sorolhatók. • Ismeretlen eredetű szavak: származásukról még nem hangzott el számottevő vélemény. • Bizonytalan eredetű szavak: nem kategorizálhatók egyértelműen. Szerkezeti (strukturális) változások Az alaki szerkezet változásai - Változás a mgh-k és msh-k arányában. • Uráli, finnugor és ugor kor: szabályos váltakozás; torlódás: nazális + zöngétlen zárhang vagy kettős zárhangok esetében; alapalak: minden szó rövid mgh-ra végződik. • A magyar szavak hangaránya a msh-k javára tolódik el. • Az eltolódás okai.  a tővéghangzó lekopása  Horger-törvény  képzéssel, összetétellel msh-torlódások alakulnak ki  az átvett idegen szavak nagyobb arányban tartalmaznak msh-kat és torlódásokat • Az ómagyar korban a hangállomány nagy arányban bővül; okok. - 67 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati

tételjegyzék - -  labializáció  nyíltabbá válás  korábbi msh-k képzésbeli eltolódása  jövevényszavakkal bekerült hangok Olyan hangelemek jelennek meg, amelyek az ősmagyarban nem, vagy csak nagyon kis arányban szerepeltek (pl. ü, ö, a, h, gy, v, ty, ly, zs, c) A hangsor terjedelmessége (a szavak átlagos szótagszáma). • Alapnyelv: a szavak egy vagy két szótagosak. • A magyar nyelv külön életének kezdetén rövidek a szavak, később egyre hosszabbodnak; okok.  az átvett idegen szavak hosszúak  a belső szóalkotási módok elterjedése • HB: igen kevés a hosszú szó (kevés a három szótagos; csak a paradicsom a négy szótagos). • Középmagyar kor: két szótagú szóból van a legtöbb, egy szótagú kevés van. Alaktani, morfológiai fölépítettség. • Ómagyar kor közepe (HB alapján): a magyar szavak fele alakilag differenciálatlan. • Középmagyar kor: a magyar szavak kétharmada differenciálatlan. A

származási kategóriák alakulása - A HB szavai. • ismeretlen és bizonytalan: több mint 10% • ősi eredetű: közel 30% • idegen eredetű: közel 10% • belső keletkezésű: közel 50% - Hasonló az arány a középmagyar kor szövegeiben. - A mai magyar nyelv arányai. • ismeretlen és bizonytalan: 5% • ősi eredetű: 8% • idegen eredetű: 7% • belső keletkezésű: 80% - Az ősi eredetű szavaknak nagy szerepük van a szókészletben. • Ez a készlet nem gyarapodik, mégis ma majdnem minden tizedik szó ősi eredetű. • A belső keletkezésű szavak 50%-ánál az alap ősi eredetű. - Idegen eredetű szavaink arányszáma: nem módosul, vagyis ez a kategória lépést tart a szókincs egészének a növekedésével. A jelentésbeli változások - A jelentésváltozatok szaporodása állandóan tart és erősödik (az alapnyelvtől kezdődően). - Pl. az áll ’stehen’ ige jelentés-elágazása • XIII. század  ’vmilyen helyzetben van, tartózkodik

vhol’  ’nem halad’  ’mered, magasodik’ • XIV. század  ’él, létezik’  ’érvényes, hitele van’  ’kiáll, elvisel vmit’  ’vmilyen helyzetbe, állapotba kerül’ • XVI. század  ’függ vmitől’  ’összetevődik, megnyilvánul’  ’eltart, megtart vmeddig’  ’ér vmit, kerül vmibe’  ’folyamatban van’ - A magyar nyelv őstörténetének szófaji állapotai jelentősen eltérnek a nyelvemlékes kor viszonyaitól. - 68 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék Helyzeti (funkcionális) változások Nyelvjárási problematika, a szóföldrajzi változások - Mindig vannak olyan elemek, amelyeket a beszélő nép egésze ismer (alap jellegű szavak). - Valódi tájszavak. • A tájszavak problémája az ómagyar kor elejétől jelenik meg; okok.  A letelepüléstől kezdve jellemző a területi kötöttség.  Ekkortól lehet

támaszkodni a nyelvtörténeti forrásanyagra. • Nyelvjárási szinten élnek (a nyelvet beszélők kisebb-nagyobb csoportja használja). • Pl. a ’burgonya’ fogalom megnevezései: kolompér, grulya [keleti palóc terület], pityóka, bojóka [Kalotaszeg] stb. • Minden nyelvjárásnak megvannak a csak ott ismert és használt tájszavai. • Pl. a jó ’folyó’ az ómagyar kor elején csak a keleti magyar nyelvterületen volt használatos • Amíg nem alakul ki a magyar irodalmi és köznyelv, addig a nyelv a nyelvjárások történeteként fogható föl: minden szó „tájszói” jelleggel indul útjára. • A keletkezés helye szerint.  Egygócú: egy helyről kiinduló.  Többgócú: több helyről kiinduló (azonos vagy különböző időben). • Kettős nyelvjárási átvétel: alaki különbség van az átvételek közt; ok: az átadó nyelv más-más nyelvjárása adta át a magyarnak. - Alak szerinti tájszavak; pl. méz ~ mëiz ~ míz ~ miëz -

Jelentés szerinti tájszavak; pl. a derék jelentései: ’jóravaló’, ’magas’, ’kövér’, ’szép’ stb - A műveltségszavak különösen gyorsan terjednek. - Egyes szavak tájszavak voltak, de terjedésük megváltoztatta helyzetüket (pl. bükköny, orgona, paprika) - Lehetséges az is, hogy egy tájszó bekerül az irodalmi nyelvbe, és innen válik ismertté (pl. kelengye) - Létezik a fordított irányú mozgás is: közmagyar szavak visszaszorulnak. • mony ’tojás, here’ • mál ’mell, has’ • szalu ’fejsze’ • jonh ’belső rész’ • húgy ’csillag’ • süly ’pattanás, bibircsók’ - A művelődéstörténeti hatás határa megállítja a szó területi terjedését; pl. a román eredetű juhászati műszavak nyugat felé nem terjednek. - A földrajzi nevek közszói elemei is mutathatják egyes szavak elterjedtségét. • Néhány ómagyar kori szóról tudhatjuk, hogy egyes szavak csak tájszói szinten éltek.  gyűr

’bucka’  öttevény ’töltés’  gorond ’domb, sziget’  erge ’ér, patak’  szomoga ’vizenyős hely’ • Több földrajzi név valódi tájszó: nagyobb területen terjedtek el, de nem ismerik őket mindenütt (pl. mocsolya ’vizenyős hely’). - A középmagyar és az újmagyar korban könnyebb kimutatni a szavak tájszó jellegét. - A Ribēs grossulāria nevének elterjedése átfogó képet ad a valódi tájszavak problémájáról. • Az ómagyar kor végén, a középmagyar kor elején: két név.  olaszagresto ’vadszőlő’ > egres  szlávkosmata ’szőrös bogyó’ > köszméte (~ pöszméte) • Az egres a nyugati és keleti nyelvjárásokban terjed el. • A köszméte a középső nyelvjárástípusokban terjed el. • A piszke (~ püszke ~ büszke) belső keletkezésű, és sok területet meghódít: Duna–Tisza köze, Duna mente (valódi tájszó). • Keleti rész: kialakul a fige ~ füge elnevezés. •

Közép-Dunántúl: a tüskeszőlő és a csipkeszőlő szavak terjednek el. - 69 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék Egyik változat sem egyeduralkodó; a legerősebb változatok a használatosak (egres, piszke, pöszméte). A szakszókincs történeti fejlődése - Szakszó (műszó): a társadalmi, műveltségi, foglalkozási stb. csoportok sajátos, csak rájuk jellemző és általuk használt szavai. - Szakszókincs (műszókincs): a szakszavak összessége. - Régi speciális szövegek jó anyagot adnak az ilyen irányú kutatáshoz. - Ómagyar kor, vallásos tárgyú szövegek (kódexek): irodalom. • mondék ’könyv, lecke, olvasás’ • zengés ’szó’ • törlejt ’írást szerez’ • ihlés ’inspiráció’ • glossza ’magyarázat’ • analógia ’jelképes értelem’ • pogánybölcs ’filozófus, költő’ • könyvesház ’könyvtár’ - Ómagyar kori szójegyzékek:

botanika, zoológia, asztronómia stb. szavai - Középmagyar kor: rengeteg orvosi szó; pl. egy állatorvosi emlék: lóbetegségek • nyilazás ’szeggel való sebesítés’ • zabállás ’csömör’ • menyülés ’ficamodás’ • túr ’fekély’ • rokkanás ’patagyulladás’ • békavar ’varas daganat’ • hurutálás ’köhögés’ • impók ’lábdaganat’ • érmarjulás ’érgörcs’ • szaporinca ’takonykór’ • vérjárás ’vérzés’ • kaptatetem ’körömdaganat’ • fakadozás ’gennyedés’ • heverő ’kólika’ • - - Középmagyar kor, céhiratok: a kézműiparosok szakszókincse; pl. csizmadiák (pitling ’növendék állat bőre’, fisléder ’apró darab bőr’, bige ’gyermekcsizma’, stibli ’csizma’, iplik ’cérnakivarrás, knájp ’dikics’) Tolvajnyelvi szókészlet, 1782: sajátos „szakmai” szókincs (ezek ekkoriban magyar elemek voltak; ez a szókincs azóta föltöltődött német,

cigány, jiddis vagy héber elemekkel). • rajzol ’lop’ • konyik ’orgazda’ • kutaz ’zsebből lop’ • gágyi ’arany’ • topánkáskodik ’részegeskedik’ • perge ’szekér’ • olvasztó ’bilincs’ • szuszogó ’disznó’ • ördög ’lakat’ • buga ’ökör’ • fejes ’tiszt’ • füles ’ló’ • kutya ’hajdú’ • csacsogó ’kutya A régi orvosi műszavak mára csak kis körben ismertek. Hasonlóan több fűszernévhez, amelyeket a hétköznapokban már nem használnak, így elnevezésük sem közkeletű (pl. gyömbér, tárkony, csombor, sáfrány). A nemzeti nyelv szókincsének fejlődése - A művelt magyar köznyelv kialakulása a fölvilágosodás korában indul meg. - Különböző nyelvjárástípusokból tevődik össze, és nem egy bizonyos nyelvjárás emelkedik ki és válik normává, bár az északkeleti és néhány keleti nyelvjárás több nyomot hagy benne (pl. Kassa, Sárospatak és Debrecen környéke);

okok. • A magyar nyelvjárások mindig közel álltak egymáshoz. • A műveltségnek és az irodalomnak csak regionális központjai vannak. • A nyelvtan- és a szépírók jelentős része protestáns, így ők az északkeleti-keleti részhez tartoznak. - A nemzeti nyelv szókészlete: általában négy fő forrása van. • Alapszókincs (a nyelvjárások fölé rétegződött nyelvi eszmény, amely még a nemzeti nyelv kialakulása előtt jött létre). - 70 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék • • • Tájszavak (főleg a fölvilágosodás és a reformkor idején kerültek a köznyelvbe). Szakszavak. Belső gyarapodás (pl. a nyelvújítás mesterséges szóalkotásai) 23. tétel A magyar tulajdonnevek története: A személy- és földrajzi nevek típusai. - 71 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék A

tulajdonnevekről általában - A tulajdonnevek eltérése a közszavaktól elsősorban funkcionális jellegű: a közszó általánosít, a tulajdonnév az egyedi kijelölés eszköze. - Ugyanúgy fejlődnek, mint a közszók, bár lassabban. Toldalékolásuk is hasonló, bár különbségek vannak (pl. képzőrendszer) - A közös vonások oka: a kategóriák közös származása (a tulajdonnevek általában közszavakból jöttek létre). • Bükkös: az a hely, ahol sok bükkfa nőtt; a fák kiirtása után: Irtás. • Fekete: az a személy, akinek a haja, a szeme vagy a bőre sötét árnyalatú; megöregedve: Ősz, Fejér. - A tulajdonnév akkor szakad el igazán közszói alapjától, ha a jelölt egyedi tulajdonságainak megszűnése után is az egyed jelölője marad (pl. a hely neve Bükkös marad a fák kiirtása után is) - A fejlődés fokozatossága miatt vannak átmenetek. • Márkanevek. • A használótól függő kategória (Isten ~ isten). - Fordított irányú

fejlődés: a tulajdonnevek köznevesülése. • Elvonódással.  Pepita-kendő > pepita  MacAdam út > makadám  Röntgen-készülék > röntgen • Elvonódás nélkül.  Káin > kaján  Ágoston > aggastyán - A földrajzi nevek köznevesülése ritka; pl. kanossza, kanosszát jár (az olasz Canossa váráról) - Legerősebb hangulati velejárója a személyneveknek, főleg a keresztneveknek van (kedves, hangulatos, szép, csúnya, nevetséges). - Névdivat: a tulajdonnevekhez kapcsolódó hangulati elemek változnak. - Az idegen eredetű tulajdonnevek átvételének okai. • Idegen művelődési hatások. • Idegen nevet viselő személyek tekintélye. • Névdivat. • Az idegen ajkú népek lakta területre való település (pl. a török eredetű Tas ’kő’, vagy a szláv eredetű Csongrád ’fekete vár’). - A tulajdonnevek csoportjai. • földrajzi nevek • személynevek • intézménynevek • címek (könyv, hírlap, folyóirat)

• állat- és csillagnevek • alkalmilag használt (költői megszemélyesítés) nevek Személynevek - Nyelvtörténetünk legkorábbi szakaszának névadási szokásai nem ismertek. - A magyar személynevekről először Konstantin császár tudósít (a magyar főemberek nevei Árpád családjából és a vezérek köréből). Ezek részben magyar, részben török eredetűek - Pogány kori (világi) névadás. • A legősibb típus. • Szoros kapcsolatban van viselőjével (jellemző tulajdonsága), így az egyén halálával megszűnik. • Közszói eredetűek; nagy részük a magyar nyelv ma is élő közszavával azonos. • Példák találhatók a XII. századi Dömsödi Adománylevél névanyagában - Egyházi eredetű nevek. • A kereszténység révén a latin eredetű személyneveket terjeszti. - 72 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék A kereszténység megszilárdulása után a

keresztségben mindenki kapott ilyen nevet, de általában nem használták (inkább a világi nevet tartották meg). • Van, hogy a világival együtt él, pl. Aba Sámuel király neve • Kiszoríthatja a világi nevet, mint Szent István esetében (Vajk helyett). • Latinos és magyaros formában is előfordulnak; pl. a XIII századi Tihanyi Összeírásban Kételemű nevek. • A XIII. századtól a társadalmi, családi, jogi viszonyok miatt fontos az egyének elkülönítése (kezdetben a vagyonosokra jellemző – a szegényeknél, illetve a nőknél még a XIV. században is van egyelemű névadás, vö. szolganevek) • Egy másodlagos elem járul a keresztnévhez; ennek jelzői szerepe van. • A világi és az egyházi névadás egyesül benne. • Több altípusa van; a három leggyakoribb.  Az egyén tulajdonságait jelölő ragadványnevek; a latinos formában dictus kapcsolással jelentkezik (Anthonius dictus Kerekes), a magyaros formában anélkül (Georgium

Erdeg).  Az apáról vett, de még nem öröklődő nevek; lehet ragadványnév, vagy keresztnévi eredetű. Latinos formában: Nicolaus filius Fekete; magyaros formában: Laurentius Andrassy.  A származási vagy a birtokhelyet föltüntető nevek. Latinos forma: Fabianus de Kysfolwd; magyaros forma: Stpehanus Hegy, Nicolao Themeskezy. Családnevek. • A kételemű nevek fejlettebb foka. • A jelzői előtag egyre fontosabb szerepet kap a családi leszármazás terén. • A családnév jelentése már nincs kapcsolatban viselője egyéni tulajdonságaival, így a személynév teljesen elveszti jelentéstartalmát. • Kialakulásuk és megszilárdulásuk ideje.  A birtokos osztálynál: XV. század  Az alsóbb néprétegeknél: XVI-XVII. század • A leggyakoribb csoportjai.  Ragadványnevek.  testi, lelki tulajdonságot, hasonlóságot jelölő közszóból (Nagy, Kis, Balogh, Jámbor, Fodor, Barna, Sánta, Holló, Igaz)  társadalmi helyzetet jelölő

közszóból (Kenches, Forintus, Nemes, Zolga)  cselekvést, foglalkozást, tisztséget jelölő közszóból (Nádvágó, Hegedűs, Kovács, Fazekas, Huszár, Vajda, Bán, Bíró)  Apanévi keresztnevek.  teljes: Gal, Ferench, Lukas, Elek, Egyed, Winche  rövidített, kicsinyítő képzős: Marko, Bene, Domo, Myke, Posa  patronymicumképzős: Emrefy, Lazlofy, Bekfy, Janossa  Földrajzi származás alapján: Sopronhy, Varady, Bwday, Zalay, Tolnai, Erdely. Női névadás. • A nő férjhez menéséig apja nevét viseli. • A házassága után férje nevén nevezik, -né képzővel. • Az özvegyek megtartják régi nevüket, vagy visszatérnek egyelemű, családnév nélküli leánynevükhöz. Háromelemű névadás. • A magyar nyelvterület egyes részein kialakul egy új, differenciatív elem: a harmadik név. • Ez a régi világi-ragadványnévi típus folytatója. • Viszonya az eredeti családnévhez.  Helyettesíti.  Kiszorítja.  Hozzátapad.

• Latinos alakja: Ladiuslaus Halasz alias Veres (XVII-XVIII. század) • Magyaros forma: Rosnai Szabó György (1706). Mesterséges névalakítás (névmagyarosítás). • - - - - - - 73 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék A XIX. század elejétől „jön divatba” A magukat a magyarsághoz tartozónak érző személyek idegen, vagy annak gondolt családnevüket magyar névre cserélik. • A magyarosítók gyakran már kialakult magyar névtípusokhoz igazodnak. • A névválasztás sok esetben összekapcsolódik a hazafiasnak látszó álromantikával: a nemesi, illetve az annak gondolt neveket részesítették előnyben; pl.  Sok szótagból állók.  A kettős ss-sel vagy ff-fel írhatóak.  A Szent- előtagúak.  A -fi (-fy) végződésűek.  A -vári, -földi, -házi, -kuti stb. utótagúak (illetve: y-végűek) • Kedveltek az s-képzős és az igenévi jellegű

családnevek (Darvas, Bárdos, Havas; Szántó, Rejtő). A keresztnévi eredetű utótag. • Óriási változásait a névdivat okozza. • A régi magyarban divatos nevek száma mára erősen csökkent (Boldizsár, Ambrus, Fábián, Illés, Jakab, Lőrinc, Sámuel; Karolina, Rákhel). • Egyes régi keresztnevek változatlanul divatosak (István, László, János, Pál, Péter, Tamás; Anna, Erzsébet, Judit, Mária). • A divatos nevek közt sajátos csoport: a romantikus okokból fölújított ősmagyar nevek (ezek részben hibás olvasatból kapták hangalakjukat): Attila, Csaba, Árpád, Géza, Zoltán, Béla, Zsolt, Gyula, Jenő, Ákos, Szabolcs. • • - Földrajzi nevek - Rokon a személynévadás történetével. - Nagy részük évszázadokon keresztül él, és csak bizonyos hatásokra vész ki; okok. • Lakosságcsere (pl. a török hódoltság pusztításai után) • A gazdaság- és birtoklástörténetben bekövetkező nagy változások. • Nagyságuk,

ismertségük; pl. a nagy vizek, települések ismertek (a községek határrészein levő dűlők rövid életűek). - Idegen eredetű földrajzi nevek. • A honfoglalás előttről származó réteg (az itt talált népektől vették át őket). • Az ide tartozó víz-, hegy- és területnevek nagy részéről nem állapítható meg, hogy milyen nyelvből ered (a legtöbb szláv közvetítéssel került át). Pl Duna, Tisza, Maros, Szamos, Körös, Garam, Rába; Mátra, Bakony, Mecsek, Bihar. • Vannak olyanok, amelyek kimutathatóan szláv eredetűek: Beszterce, Kraszna, Balaton, Pilis, Veszprém, Baranya, Nógrád, Komárom, Csongrád, Visegrád, Tihany, Tapolca, Kanizsa, Torockó. • A német eredetű kevés: Lajta, Moson (terület). • Török eredetű: Küküllő. • A honfoglalás után is keletkeztek; ezek későbbi átvételek (pl. Debrecen, Monor) - Magyar eredetű földrajzi nevek. • A honfoglalás előtti nevek nyomtalanul eltűntek (megmaradásukat a nomád

életmód is meggátolta). • Mindezek és a sok idegen név ellenére földrajzi elnevezéseink legnagyobb része magyar eredetű. • Nagy részük közszói előzményű. • Alaktanilag: három fő csoport.  Alapalakban szereplők: Bükk, Fertő, Szarvas.  Képzősek: Kereki, Jobbágyi, Olaszi, Sárd, Aszód, Bogárd.  Összetettek: Egerszeg, Szombathely, Ásványtő, Nagyszénás, Tótkomlós. • Jelentéstanilag: gyakori csoportok.  Növénynév: Eger, Tölgyes, Szilágy, Somogy, Almás, Nádasd, Berek, Erdőd, Nyárád.  Állatnév: Madaras, Seregélyes, Báránd, Agárd, Farkasd, Hollósd.  Térszínformanév: Szurdok, Halmi, Hegyesd, Völgyed, Aszó.  Vízrajzi név: Sárospatak, Mélykút, Nyírség, Mocsolád, Sárosd, Hanság, Sajó.  Település, településrész: Várad, Telegd, Udvard, Szeged, Kisfalud, Kisújszállás, Felszeg. - 74 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék

- -  Vásárhelyre utaló név: Marosvásárhely, Dunaszerdahely, Szombathely, Csíkszereda, Nagyszombat.  Népnév: Besenyő, Böszörmény, Lengyeld, Oroszi, Németi, Horváti. Személynevekből lett földrajzi nevek. • Alapja: a névadó személy és a terület szoros kapcsolata (alapítás, birtoklás, esemény). • Legősibb típus: a puszta személynév válik földrajzivá (képző és összetétel nélkül); pl. villa Latabar, villa Zobolch, villa Bors, villa Lazar; ma élők: Tas, Üllő, Jutas, Tevel. • A szentekről elnevezett települések. • A személynév a birtokos jelzős összetétel előtagja (petre zenaia); utótagok (pl.): -falva, -laka, -háza, -telke, -földe, -réve, -szállása, -ülése, -soka. Magyar törzsnevekből lett földrajzi nevek. • A X-XI. századból valók • A törzsi kirajzások helyeit jelölik (Nyék, Megyer, Keszi, Tarján, Jenő, Kér, Kürt-Gyarmat). 24. tétel - 75 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar

Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék Idegen eredetű szókincsünk rétegei a magyar művelődéstörténet tükrében: török, szláv, német, latin, újlatin, angol jövevényszavak. Iráni jövevényszavak - Ős- és óiráni jövevényszavak. • Az iráni nyelvvel való érintkezés: az alapnyelvvel is, de ezek a magyarban a finnugor örökség részei. • Kapcsolat a magyarság külön élete után is van. • I. e X sz– i sz V századig: a magyarok iráni nyelvcsoportok szomszédai (kimmeriek, szkíták, szarmaták). • A magyarokat az irániak ismertették meg az állattenyésztés kezdetleges eszközeivel; szavak.  tehén, tej: elsősorban a szarvasmarhatartással kapcsolatosak  öszvér, szekér (lehet, de nem tisztázott)  nemez (< nämäd; jelentése: összepréselt gyapjú)  tíz, bűz (< būd) 49  hús, vászon, özvegy (bizonytalan etimológia) - Későbbi iráni jövevényszavak. • Alánok.  Kubán folyó vidéke; a

szkíták rokonai. Emlékük: mondákban (Hunor és Magor az alán fejedelem leányait rabolja el).  Következő érintkezés: XIII. század (görögkeleti alánok = jászok) • •  Jövevényszavaink az első érintkezés korából valók.  Biztos: asszony, híd, vért.  Talán: verem, méreg, üveg, zöld, gazdag, egész. Perzsák.  I. sz VII századtól a perzsa kereskedők gyakran járnak Magyarországon  Három biztos emlék: vár, vám, vásár.  Talán: hang. A közvetlen átadó nem határozható meg: ing, kard. Török jövevényszavak Ótörök (honfoglalás előtti) - A dél-uráli övezete: török szomszédság, de a hatás még nem erős. - Az V. századtól (Kaukázus és a Fekete-tenger vidéke) a honfoglalásig: igen erős hatás Az itteni török népek 50 a nyelv két nagy típusát beszélik. • csuvas • köztörök - Ami alapján el lehet választani őket. • Az őstörök *r a csuvasos nyelvekben megmarad r-nek, a köztörökben

z-vé válik; az ilyen típusú r-t tartamazó szavaink csuvasosak; pl. ökör • Az őstörök szókezdő *j a köztörökben j marad, a csuvasosban ś vagy s lesz; az ilyen szavakban a magyar sz kezdet csuvasos eredetre utal; pl. szél Egyes csuvasos nyelvekben ez a j j-vé fejlődik, ez a magyarban gy lesz (ugyanaz a szó két alakban is megvan: gyűrű – szérű). - Egyéb jövevényszavak: sár, görény, tenger, térd, iker, ír, tar, tűr, sárga, serke, sárkány, sarló, szűcs, szőlő, gyom stb. - V–IX. század • Korai: harang, homok (még részt vesz a korai spirantizációban). • Késői: kapu, korom, káka, karó (megmarad a szókezdő k). - Állattartás: bika, ökör, tinó, borjú, ünő, tulok, ürü, toklyó, kos, kecske, disznó, ártány, teve; túró, sajt, gyapjú; karám, ól, tengely, gyeplő, kantár. 49 50 A nemez és a bűz korai átvételek; ezt mutatja: d > z változás. Pl. onogurok, volgai bolgárok, pontusi bolgárok, szabírok, türkök,

kazárok - 76 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék - Vadon élő állatok: oroszlán, bölény, borz, görény, ürge, gözű, ölyv, karvaly, keselyű, turul, sólyom, túzok, béka, süllő. Földművelés: búza, árpa, borsó, kender, komló, csalán; alma, körte, dió, gyümölcs; szőlő, bor, szűr; tiló, orsó; eke, sarló, szérű, tarló, dara, őröl. Vadnövények: som, kökény, gyertyán, kőris, káka, gyékény, üröm, torma, bojtorján, kóró, kökörcsin, gyom. Lakóhely: sátor, karó, kapu, kút, szék, bölcső, kép, söpör. Mesterség: ács, szűcs, szatócs. Öltözködés: ködmön, köpönyeg, bársony, saru, csat, gyöngy, gyűrű. Társadalmi, erkölcsi és vallásos élet: törvény, tanú, bér, kölcsön, tor, gyász, érdem, bölcs, boszorkány, sárkány, gyón, igéz, bűvöl, bájol, bocsát, gyaláz, bosszankodik. Test: kar, nyak, térd, boka, gyomor, köldök,

szakáll, csipa, szeplő. Tulajdonságok: kicsi, apró, gyönge, öreg, kék, sárga, tar, bátor, gyarló, gyáva, ál, orv. Természeti nevek: tenger, homok, szél, sár, árok, nyár, dél. Kun-besenyő és oszmán török (honfoglalás utáni) - A honfoglalás után ritkább a magyar–török érintkezés; jellemzőbb a nyelvileg is konkrétabb török népekkel való kapcsolat. - Csoportok, amelyek nyelvi hatásával számolhatunk: besenyők, kunok, úzok, kálizok (izmaeliták). - Kun-besenyő kölcsönzések. valószínűleg lehetséges • csődör • balta • komondor • csákány • kun • bicsak • orosz • örmény • csősz • kobak • kalauz • koboz - - Káliz-izmaelita kölcsönzések. • maszlag • tőzsér • díj Érintkezés az oszmán-törökökkel. • XV. század: szórványos • XVI-XVII. század: közvetlenebb és állandóbb • Átadók: az itt állomásozó törökök.  katonák  hivatalnokok  adószedők  kereskedők •

Átvevők.  magyar végvári vitézek  a törökül is megtanuló magyar deákok  a hódoltság területén megmaradt magyar nép • Ezen szava egy része valószínűleg szerb-horvát közvetítéssel került át nyelvünkbe. Szláv jövevényszavak - A szlávokkal való érintkezés ideje. • A honfoglalás előtt (orosz és ukrán csoportok). • A honfoglalás után (szláv lakosság a Kárpát-medencében).  Ahol a magyarság többségbe kerül, ott beolvadnak (pl. Dunántúl, Kisalföld, Nagyalföld, Mezőség, Székelyföld).  Északról és délről határolnak. - Az érintkezés mértéke. - 77 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék - - • Közvetlen: szlovén, szerb-horvát, szlovák, ukrán. • Távolabbi: bolgár, lengyel, cseh, orosz. A jövevényszavaknak csak kis részéről lehet megállapítani, hogy melyik nyelv a közvetlen átadó, és csak az átfogó „szláv”

megjelölést használhatjuk. Az átvétel idejének a meghatározása. • A nyelvemlékbeli első előfordulás alapján. • Hangtani kritériumok alapján. • Művelődéstörténeti kritériumok; pl. közvetlenül a honfoglalás után kerültek át a következők  Kereszténység: kereszt, szent, malaszt, zsolozsma, keresztel, vecsernye, bérmál, pap, érsek, apát, barát, apáca, zarándok, karácsony, pünkösd, szerda, csütörtök, péntek, szombat.  Állami élet: király, vajda, ispán, tiszt, udvarnok, poroszló, paraszt, megye, pénz, pecsét, perel.  Ekés földművelés: ugar, parlag, barázda, mezsgye, csoroszlya, ösztöke, kapál, konkoly, repce, hajdina, gabona, kalász, asztag, korpa, szalma, polyva, len, pozdorja, gereben, guzsaly, bab, lencse, kapor, uborka, káposzta, paprika, retek, cékla.  Istállózó állattartás: pajta, jászol, járom, patkó, iga, zabola, abrak. Egyéb csoportok. • Növénynevek: cseresznye, barack, szilva, szamóca,

málna, naspolya, berkenye, galagonya, jegenye, jávor, juhar, cser, luc, boróka, tiszafa, bodza, rekettye, gomba, páfrány, szittyó, moha. • Állatok: bárány, birka, kacsa, gácsér, kakas, jérce, galamb, macska, szelindek; medve, hörcsög, patkány, vidra, szarka, veréb, csíz, gerlice, muslica, pók, giliszta, pióca, pajor, pondró, poloska, bolha. • Halászat: csuka, kárász, pisztráng, márna, ikra, rák, csónak, naszád, kormány, lapát, vitorla, varsa, patak, mocsár, zátony, gát, zsilip, iszap. • Ház és berendezése: udvar, pitvar, konyha, pince, ablak, gerenda, kemence, kémény, katlan, asztal, pad, lóca, polc, nyoszolya, párna, dunyha, abrosz, pólya, kulcs, zár, retesz. • Étkezés: ebéd, uzsonna, vacsora, tészta, kalács, kovász, galuska, pecsenye, kolbász, szalonna. • Ruházkodás: ruha, nadrág, gatya, szoknya, harisnya, csizma, kapca, párta. • Családi élet: család, cseléd, mostoha, koma, dajka, déd, unoka. • Mesterségnevek:

bodnár, kádár, takács, mészáros, esztergályos, kovács, csizmadia, gölöncsér. • Eszközök: kalapács, szekerce, borotva, korong, abroncs, donga, bödön, vödör, csöbör. • Népnevek: görög, jász, német, lengyel, horvát, szerb. Német jövevényszavak - Szorosabb magyar–német kapcsolat a királyság megalakulásától számítható. - A XII. századtól erősödnek a kapcsolatok • Középkori városainkat nagyrészt a német polgárság alakította ki. • Nagyobb területekre is tömegesen költöztek be a német földművesek (Erdély, Szepesség). Ezek a német telepesek a középfrank nyelvjárást beszélték. - Mohács után: a Habsburgok politikai uralma az ország jelentős részére kiterjedt, a törökök kiűzése után pedig az ország egészére. - A rendkívül erős német befolyás veszélyezteti a magyar nyelv és kultúra lényegét; hogy ez nem következik be, a fölvilágosodás, a reformkor és a szabadságharc bekövetkeztének a

következménye. - A magyar nyelv két német nyelvjárástípusból veszi át a szavakat. • A középnémetből. • A felnémet bajor-osztrák változatából. - Kb. 400 olyan német jövevényszavunk van, amely köznyelvinek mondható Latin jövevényszavak - A latin nyelvhatása nem a közvetlen népi érintkezésen alapul, hanem egyházi és műveltségi szinten, sőt bizonyos mértékben az írásbeliség keretei közt ment végbe. - A magyarság keresztény hitre térésével a latin hatása folyamatos; vannak olyan időszakok, amelyek különösen kedvezőek a hatás szempontjából. • XI-XV. század: a kereszténység fölvétele, a nyugati keresztény kultúra és az egyház megerősödése • A reformáció, amely a műveltséggel együtt a latin nyelvet is terjeszti. - 78 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék Barokk latinság: a latin az állami, közigazgatási, jogi, gazdasági és

tudományos élet hivatalos nyelve. - A latin nyelv három fajtája. • Vulgáris latin.  Az Itáliában és a római provinciákban általánosan használt népnyelv.  Ebből fejlődnek az újlatin nyelvek (pl. olasz, francia, spanyol, portugál, román)  Az újlatin nyelvekre való bomlás a magyarországi latin hatás ideje előtt történik, így ebből a típusból nem vettünk át szavakat. • Klasszikus latin.  A művelt rómaiak beszélt nyelvéből származik (a vulgáris latin fokozatos irodalmivá válása).  Irodalmi nyelvként szabályai merevek, így a középkori latin elnyomja.  Latin jövevényszavainknak ez sem az alapja, legföljebb a modern iskolai latinoktatás révén hat. • Középkori latin.  Alapja a klasszikus latin, de sok eleme a vulgáris típusból származik.  Elsősorban irodalmi nyelv, illetve a római egyház hivatalos nyelve, valamint a tudományoké.  Magyarországi latin: a középkori latin nálunk ismert változata.

- A magyar nyelv latin jövevényszavai nagyrészt a középkori latin magyarországi változatából valók, így homogén csoportot alkotnak. - A klasszikus latin ejtés helyett a magyarországi érvényesül. • intervokális s helyett: ž; pl. latinmusica > magyarmuzsika; latinusura > magyaruzsora • egyéb s helyett: š; pl. latinsors > magyarsors; latinostia > magyarostya • ge, gi helyett d’e, d’i; pl. latingehenna > magyargyehenna; latingingiber > magyargyömbér • ce, ci: ugyanaz; pl. latincaeremonia > magyarceremónia; latincitrum > magyarcitrom • l, t, d + mgh helyett: ly, ty, gy + mgh; pl. latinpetrosilium > magyarpetrezselyem; latinsacrastia > magyar sekrestye; latinguardianus > magyargárgyán - Csoportok. • Egyház: templom, kápolna, monostor, klastrom, sekrestye, eklézsia, oltár, orgona, katedra, ostya, próféta, mártír, kanonok, prépost, kántor, káplán, presbiter, legátus, mise, zsinat, kórus, prédikál,

konfirmál, legenda, regula, kámzsa, csuklya, paradicsom, purgatórium, gyehenna, sátán. • Iskola: iskola, kollégium, professzor, tábla, tinta, kréta, ceruza, spongya, penna, papiros, virgács, szekunda, vakáció, diktál. • Növény: akác, cédrus, pálma, platán, citrom, gyömbér, majoránna, menta, palánta, petrezselyem, ibolya, viola, zsálya. • Állat: elefánt, tigris, párduc, hiéna, cet, krokodil, vipera, fülemüle, páva. • Orvostudomány: patika, pirula, diéta, kúra, pestis, kólika. • Jog, közigazgatás: nótárius, fiskális, prókátor, juss, testamentum, lajstrom, voks, paktum, konvenció, uzsora, citál, apellál, instál, adoptál. • Ház és berendezés: kúria, porta, kamra, grádics, fundamentum, pádimentum, tégla, lámpás, almárium. Újlatin jövevényszavak • Francia jövevényszavak - XI. század: a magyar–francia kapcsolat kezdete; ez a XII–XIII században megerősödik - Az érintkezés többszintű. • Kapcsolat a francia

uralkodóházakkal. • A királyi udvarba francia főurak, lovagok jönnek. • Francia szerzetesek jönnek az országba (bencések, premontreiek, ciszterciek). • Több francia származású világi pap magas egyházi méltóságot kap Magyarországon. • Sok magyar pap tanul francia egyetemeken. • Sok francia polgár letelepszik az országban (Pozsony, Esztergom, Székesfehérvár, Eger, Nagyvárad). - Régi francia jövevényszavaink nagyrészt a vallon nyelvterületről valók, és nem német közvetítéssel kerültek át: lakat, kilincs, szekrény, mécs, tárgy, zománc, korc, furmint, paraj. - 79 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék - XVIII–XIX. századi francia jövevényszavaink német közvetítéssel kerültek át, így ezek nem számíthatók francia jövevényszónak, csak németnek, illetve nemzetközi műveltségszónak: bagatell, garzon, gázsi, kurázsi, limonádé, gavallér,

gardedám, parádé, rezsó, lavór, blamál. Csak néhány, nagyon új szóról állítható, hogy tényleg a franciából került át: burzsoá, kommün. Olasz jövevényszavak - A magyar–olasz kapcsolat kezdete: a magyarság keresztény hitre térése; ekkor olasz térítők is jönnek Magyarországra. - A XII. századtól erősödnek a kereskedelmi kapcsolatok Magyarország és az észak-olasz városok közt - XIII–XIV. század: több városba olasz polgárok költöznek (Esztergom, Székesfehérvár, Buda, Nagyvárad). - Az Anjou-korban és Mátyás alatt igen erősek az olasz kapcsolatok. - A XV. század végétől gyöngülnek a kapcsolatok - XVIII–XIX. század: az olasz kultúra főleg bécsi közvetítéssel jut Magyarországra - Csoportok. • Katonai. lovagi élet: pajzs, lándzsa, trombita, pálya, armada, mustra • Főúri, városi élet: tréfa, maskara, paszomány, tafota, freskó, opera, szóló, balerina, cselló. • Kereskedelem: piac, kandalló, bárka,

gálya, sajka, gondola. • Növény: narancs, füge, datolya, mandula, articsóka, spárga, egres, mazsola, rizs. • Állat: strucc, osztriga. • Étel: torta, makaróni, spagetti, maróni, szardella. Román jövevényszavak - A XII. századtól biztosan van magyar–román érintkezés (elsősorban Erdélyben) - XVI–XVII. század: az erdélyi románság hatása igen erős (bár regionális marad) - Román jövevényszavaink többsége az erdélyi román nyelvjárásból került át hozzánk. - Magyar köznyelvi szintre emelkedtek: cimbora, ficsúr, kópé, poronty, mokány, fustély, áfonya, tokány, orda, málé, kaláka. Angol jövevényszavak - A magyar és az angol nyelvnek a XVIII. század előtt nem votlak érdemi kapcsolatai; Anglia ekkor gazdasági és politikai mintává válik, és nyelvileg is egyre nagyobb hatást gyakorol az európai kultúrára. - Az Angliába utazó reformkori arisztokraták írásaikkal és levelezésükkel is hozzájárulnak az angol szavak

közvetlen átvételéhez (pl. Széchenyi István vagy Wesselényi Miklós) - A XIX. század közepe: magyar nyelvű tudósítások jelennek meg Észak-Amerikáról - XX. század: az Amerikából hazatértek sok angol (amerikai) szót hoznak magukkal - Angol jövevényszavaink nagy része az írott nyelv révén kerül át hozzánk (politikai, tudományos és műszaki írások). - A XIX. század második felétől az 1930-as évekig jelentős a sportágak angol szavainak az átvétele (meccs, futball, bekk, centerhalf, korner, taccs), de ezek zömét kiszorították a helyettük alkotott magyar szavak. - Az amerikai kultúra széles körű terjedése miatt sok szó átkerül a szakzsargonok szókészletéből (bróker, díler, dzsogging, fájl, floppi, hardver, hot dog, klikkel, lízing, lobbi, menedzser, stencil, szerver, szoftver, szörfözik, xerox, vincseszter, top). - Az angol nyelvi hatások azonban jórészt más nyelvek, különösen a német közvetítésével vagy nemzetközi

szavak formájában érték el a magyar szókészletet. - Egyéb szavak: tröszt, dömping, bojkott, farm, dokk, csekk, sztár, kardigán, dzsessz, troli, skalp, lincsel, detektív, keksz, kemping, lift. Tükörszavak - Tükörszavak. • Olyan szókölcsönzések, amelyek nem az idegen nyelvi hangalakban veszik át a szót, hanem az átadó nyelvi tartalmát saját nyelvi elemeivel tükröztetik vissza. • Az átadó és az átvevő nyelv szóalkotó szerepe egyaránt érvényesül bennük, így átmenetet képeznek az idegen nyelvi elemek és a belső keletkezésű szavak közt. - A magyar nyelv onnan vett át tükörszavakat, ahonnan több jövevényszava is származik. - 80 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék - Nyelvi megalkotásuk módja. • Spontán, népi átvétel. • Mesterséges alkotás. Szláv tükörszavak, amelyek az egyházzal kapcsolatosak: régiek; pl. húsvét, húshagyó, nagyhét,

virágvasárnap, gyümölcsoltó. Latinból vett tükörszavaink újabbak: állam (status), anyag (materia), egyetem (universitas), ellenszenv (antipathia), mindenható (omnipotēns). Tükörszavaink legnagyobb része német minták után igazodott. • Nagy részük szóösszetétel; pl. álláspont, kebelbarát, tetszhalott, pásztoróra, vízesés, állatkert, kávéház, kőszén, szárnysegéd, gyepmester; vérszegény, jogerős, szolgálatkész, vámmentes; belát, fölvág, behoz, kiértékel; kimondottan, kizárólag, kivéve. • Egyszerű tükörszavak is vannak: pincér, udvarias, rajong. 25. tétel A szintaktikai szerkezetek története: Alany és állítmány; alárendelő szerkezetek; mellérendelő szerkezetek. - 81 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék Alany - Főnévi természetű. - A főnév alanyként zéró ragos alanyesetben szerepel; van azonban, hogy határozóragos főnév vagy

határozószó lesz az alany. Ezek ráértéssel veszik magukra a mondatból kihagyott alany szerepét - Főnévi igenév. • Elhomályosult határozóragos főnév (eredetileg határozó). • Egyes mondatszerkezetek átértékelődésével vált alannyá. • Eltolódás: nehéz (vmi) megtanulni > nehéz (vmit) megtanulni. - Régi alanyfajták. • általános (HB, ÓMS: világ ’mindenki’) • alanytalan (villámlik) Állítmány - Igei természetű. - A névszó alanyesetben lehet állítmány (ez finnugor sajátosság, ami már visszaszorulóban van); a magyarban viszont csak a 3. személy lehet létige nélküli (nagy ø) - Névszói-igei állítmány (összetett állítmány: névszó + kopula). - Főnévi igenév. • Állítmányként főleg az érzékelést kifejező igékből használatos (látni, hallani, érezni). • A kódexekből nincs rá adat. • Valószínűleg későbbi, analógiás fejlődés eredménye. - Az alany-állítmány egyeztetése (kongruencia).

• A legkorábbi időktől jellemző. • Az összetett állítmány része olykor számban nem egyezik: HB mend ozhuz iarov vogmuc. • Előfordul, hogy a birtoktöbbesítő -i jeles alany mellett az állítmány egyes számú. Alárendelő szerkezetek Alanyos szerkezetek - HB: az igenévnek saját (a mondat alanyától különböző) alanya van: birsagnop ivtua. - Ami előfordulhatott ilyen szerkezetben. • A mára kihalt -atta/-ette képzős igenév (szem nem látott, fül nem hallott). • Folyamatos melléknévi igenév (1700: tíz ember kapáló szőllő). - Az istenadta-féle szerkezet. • A gutaütött-féle szerkezet személyragos alakja. • Birtokos jelzős szerkezetnek is tartják. • Az adta alaptag tekinthető igének és igenévnek, determinánsa pedig alanynak. - Igéből képzett főnév szintén vehet maga mellé alanyt, ha a cselekvésmozzanat erősen érezhető benne (csordajárás). - Felemás, tejejó: az alany és névszói állítmány kapcsolata elveszti

önállóságát, és egy főnév jelzője lesz. Tárgyas szerkezetek - Az alaptag. • Általában tárgyas (tranzitív) ige. • Néha deverbális főnév. - Határozott tárgyas szerkezet. • A cselekvés meghatározott személyre, dologra, fogalomra irányul. • Az igei alaptag tárgyas ragozású. • HB: vimagguc szen achsin mariat; tilutoa wt; turchucat mige zocoztia vola. • Gyakran a vonatkozó névmás mellett is határozott ragozás állt (ma: határozatlan). • Főnévi igenév mellett csak akkor van határozott ragozás, ha van mellette egy másodlagos meghatározott tárgy (szeretnék szántani – szeretném fölszántani a földet). A székely nyelvjárásban - 82 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék - - külön tárgy nélkül is van határozott ragozás (pl. Mikes Kelemen: ők nem szeretik a hegyre fel mászni). Alapnyelv: a tárgyas viszony jelöletlen, de vannak bizonyos elemek,

amelyek jelölhették a határozottságot. • Birtokos személyragok. • Sajátos determináló elemek (birtokos személyragi eredetűek, vagy mutató névmások agglutinálódásai). A tárgy ragtalansága megőrződik a tárgyas összetételek nagy részében. Határozós szerkezetek - A határozós szerkezetekről általában. • Cselekvések, esetleg tulajdonságok körülményeit fejezik ki. • A határozó leggyakrabban főnév.  A legősibb kifejezési mód a ragtalan főnév lehetett (nyelvemlékeinkben szórványos).  Ma: általában ragos főnevek. HB zumtuchel, milostben; muga nec, kinec ÓMS fyomnok KTSz vilagon, aniahoz  Gyakoriak a névutós főnevek (névutó: a raggá válás átmeneti fokozata). • Határozószók: olyan ragos főnevek, amelyek alkotórészei elhomályosultak. Elhomályosult határozóragos alakulat a főnévi igenév.  Eredeti szerepe: határozói.  Ragos volta elhomályosulása után nyer másodlagosan tárgyi, alanyi és

állítmányi szerepet.  Korai adatok (HB): iochtotnia, ovdonia es ketnie. • Helyhatározó: a legősibb típus. • A határozórendszer sokfelé ágazásának okai.  A szótő jelentésének a besugárzása a határozórag vagy a névutó funkciójába; pl. az -n határozórag akkor válik idő-, mód- és állapothatározói jelentésűvé, ha időt, módot vagy állapotot jelentő szóhoz járul (télen, formán, betegen).  Az alaptag jelentésének befolyása a rag funkciójára. A ragos vagy névutós névszó pontos értékét a mondatkörnyezet adja meg.  Az alaptag jelentésváltozása.  Az analógia.  A rokon jelentésű igék. - A helyhatározós szerkezetek. • Ősi eredetű ragjaink egy-egy irányon belül általános helyhatározók voltak. • Az ómagyar kor elejére kialakul a következő helyhatározói rendszer.  Belviszonyragok.  inessivus: -ban/-ben  elativus: -ból/-ből  illativus: -ba/-be  Külviszonyragok (számtalan

árnyalat).  a cselekvés vminek a fölszínén megy végbe (-on/-en/-ön, -ra/-re, -ról/-ről)  a cselekvés vminek a körében megy végbe (-nál/-nél, -hoz/-hez/-höz, -tól/-től)  a cselekvés valahova irányul (irányhatározó: -nak/-nek; terminativus: -ig)  családi helyragok: -nott (hol), -nól (honnan), -ni (hova)  A pontosabb viszonyítás: névutókkal. • A helyhatározó továbbfejlődései: részelő, részes, képes. • Részelő határozó (partitivus).  Az egész-rész viszonyának a kifejezése.  HB evec oz tiluvt gimilstwl • Részes határozó (dativus).  Az irányhatározóból fejlődik ki.  A cselekvés a személy felé irányul (a hasznára vagy kárára történik). - 83 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék - - - - - • Képes helyhatározó. Az időhatározós szerkezetek. • A helyhatározóból fejlődött (valószínűleg az alapszó

jelentésének besugárzása miatt). • Irányhármasság jellemzi.  Időtartam.  Kezdőpont.  Végpont. • Néhány időfogalmat kifejező szó ragtalanul is állhat (nap). • Legkorábbi kifejezőeszköz: négy primer esetrag; ezeket később fölváltják a fiatalabb határozóragok (-ban, -ról, -ra, -ig). • XV–XVI. század  A névutók közül a következőknek már van időhatározói szerepe: alatt, előtt, közben, felé, kívül, után, szerint, által.  Ekkor terjed el a -kor rag.  A XVI. század második felében névutóvá válik a múlva határozói igenév • Késői kódexek: föltűnik az idétt névutó, ami végül teljesen elavul. • Továbbfejlődései.  Számhatározó: az időpont ismétlésének száma vagy fölsorolása a -szer raggal.  Osztóhatározó (distributivus): koronként.  Föltételes határozó: esetén, esetében (vmi megtörténtekor). Az állapothatározós szerkezetek. • Tárgyfogalom (alany, tárgy,

határozó) körülményeit fejezik ki. • A helyhatározóból jött létre. • Fajtái.  Eredethatározó.  Eredményhatározó.  Helyettesítő határozó; ragja: -ért; névutói: helyett, gyanánt, fejében.  Társhatározó; sajátos ragja: -val/-vel (a XV. századtól: -stul/-stül); névutói: együtt, össze A módhatározós és a vele rokon szerkezetek. • A helyhatározó felől indul a módhatározó felé a fejlődés, de közvetlenül nem lett belőle módhatározó, csak az idő-, állapot- és eredethatározó kategóriáján keresztül. • Több határozós szerkezettel rokon.  Eszközhatározó.  HB latiatuc feleym zumtuchel  ÓMS uos scegegkel werethul  Csereviszony: vmit vmiért, vmi fejében.  Fok- és mértékhatározó: előbbi általánosságban, utóbbi számszerűleg fejezi ki egy cselekvés vagy tulajdonság mértékét, mennyiségét.  Tekintethatározó: a mondat állítmánya csak valamire nézve érvényes; XVI. század:

sajátosan erre a funkcióra alakul ki a nézve névutó.  Hasonlító határozó (középfokú melléknevek mellett): a kezdeti -tól/-től-t (BécsiK: minden emberektől bűnösb) kiszorítja a szintén ablativusi irányú -nál/-nél. Az okhatározós szerkezetek. • Eredethatározóból (irigységből). • Állapothatározóból (ijedtében). • Időhatározóból (ez beszédekre, folytán). • Eszközhatározóból (mi által > mi miatt; lóval esett el). A célhatározós szerkezetek. • Kifejezőeszközei: -ra, -re, -ért. • Aminek sajátosan célhatározói szerepe van.  főnévi igenév  végett névutó (ez a XVI. század második felében még elég ritka) - 84 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék Jelzős szerkezetek - A minőség- és mennyiségjelzős szerkezetek. • Alapnyelvi sajátság: a jelző a jelzett szó előtt áll (ez nem változik). • A minőségjelző szófaja

általában: melléknév, melléknévi igenév. • Alapnyelvi sajátság: bizonyos jelentéskörbe tartozó főnevek is állhatnak minőségjelzőként (nemet, kort, foglalkozást jelentő főnevek, anyagnevek).  ÓMS uos scegegkel  TA kurtuel fa • A nyelvtörténet folyamán megritkulnak a főnévi minősítő jelzők (pl. melléknevet képeznek belőlük s, -ú, -ű, -i képzővel) (A főnévi minősítő jelző háttérbe szorulása más finnugor nyelvekben is megtörtént.) • A jelzői értékű határozók viszont egyre terjednek.  Ezek a főnévhez a régi magyarban a való igenévvel kapcsolódtak (ez a XV–XVIII. századig általános).  HB mend paradisumben uolov gimilcictul  A sok való azonban nehézkessé teszi a beszédet; kihagyására már a HB-ben van példa (oggun neki munhi uruzagbele utot).  Geleji Katona István javasolja a való elhagyását.  Pápai Sámuel szerint az -i melléknévképzővel lehet helyettesíteni (> itteni,

fölötti, házbani, házbóli).  A való visszaszorulását a levő terjedése is okozza; a kettő közt van jelentésbeli különbség.  levő: alkalmi helyviszony (zsebben levő kés)  való: szokásos és szükségszerű helyviszony (zsebbe való kés)  Korai kódexeinkben föltűnik a hátravetett jelzői értékű határozó (valószínűleg latin hatásra, később németre); ez az irodalmi nyelvben meghonosodik, főleg a címekben (Törökvilág Magyarországon, Bevezetés a nyelvtudományba). • A minőségjelző lehet kijelölő természetű (tulajdonnév, mutató névmás, legalsó, nagyobbik); pl. HB michael archangelt, szent peter urot. • Mennyiségjelző.  Ősi, finnugor sajátság: számnevek mellett a jelzett szó egyes számban áll.  XV–XVI. század: latin mintára többes szám is előfordul; JókK sok nappokon • Az egy számnévből fejlődik a határozatlan névelő. • Értelmező jelző.  Mindenfajta főnév lehet értelmező. 

Szerkesztése valószínűleg ősi alapnyelvi eredetű.  Alaki sajátságai: fordított sorrend és kongruencia. - A birtokos jelzős szerkezetek. • Két személy vagy dolog összetartozását fejezi ki.  HB ig fa gimilce; pucul kinzotviatwl; paradisum nugulmabeli  ÓMS en iumhumnok bel bua  GyS fianach artotlonsaga • A szerkezet mindegyik tagja főnév, illetve főnévi kifejezés. • Az alapnyelvben lehetett mindkét tag jelöletlen, a sorrend pedig kötött (jelző + jelzett szó). Ezen sajátságok a mai magyarban csak összetételekben találhatók meg (asztalláb). • Ősmagyar kor vége: sajátos kifejezőeszközök alakulnak ki. Kötelező elem lesz: a jelzett szón kitett birtokos személyrag.  HB w szentii, fa gimilce  ÓMS en iumhumnok, the werud • Később: a birtokos személyragos szó elé nyomatékosításul kitehették a személyes névmást (én házam). • -nak/-nek  Nem kötelező eleme a birtokos szerkezetnek.  Eredetileg

helyhatározórag, amely a részeshatározói szerepen keresztül kapta a birtokos rag szerepét. - 85 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék  A részeshatározó alkalmas kapcsolatokban a mondatszerkezet eltolódásával vált birtokos jelzővé. Mellérendelő szerkezetek - Mellérendelő szerkezet: több azonos típusú mondatrész függ ugyanattól a másik mondatrésztől. - Fajtái: kapcsolatos, ellentétes, választó, következtető, magyarázó. - Ha van viszonyító eszközük, ugyanazokat a kötőszókat használjuk bennük, mint a megfelelő mellérendelő mondatokban. - Már a HB-ben találhatók. - Első szövegemlékeinkben a legáltalánosabbak a kapcsolatos mondatrészek (kötőszó nélkül, vagy és, is kötőszóval). - A mellérendelt tagmondatok és mondatrészek közt nincs éles határ (vannak átmeneti típusok). • Ha két párhuzamos szerkesztésű mondatrészt egy másik

mondatrész választ el egymástól, a második mondatrész nem föltétlenül tagmondat. • Régi írásos emlékek: a halmozott mondatrészek közrefogják a közös fölé- vagy alárendelt részt. • Ennek két típusa van.  Szórendi szimmetria (a prózára jellemző); JókK. akarnakuala tudomanynac vtan yarni: es nem alazatossagnac.  Közölés (a versekre jellemző; oka: főleg ritmikai): „Ő parancsolati, Igazak mondási”. Ez a két szórendi változat ősi sajátság; a XV–XVI. századi művekben magyaros stílussajátságként jelentkezik. 26. tétel A mondattípusok története: A mondatfajták; alárendelő és mellérendelő összetett mondatok. - 86 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék Mondatfajták - A beszélőnek az ábrázolt valósághoz való viszonyát és a hallgatóra való hatás törekvéseit fejezi ki. - Fajták. • kijelentő • fölkiáltó • óhajtó •

fölszólító • kérdő Ezek a modalitásukban (kifejezésmód) különböznek egymástól. - A modalitás nyelvi kifejezőeszközei. • intonáció • igemódok • sajátos lexikális elemek (óhajtó- és kérdőszók) • tipikus mondatszerkesztés - Kijelentő mondat. • Érzelmi telítettség nélkül, a lehető legpontosabban ábrázolja a valóságot. • Színtelen, eső hanglejtésű; erősebb hangsúlyozás nélküli. • Állítmánya kijelentő módú. • A mondatszerkezet általában kéttagú, nem hiányos. - Fölkiáltó mondat. • A beszélő érzelmeit, indulatait akarja kifejezni egy adott tényállásra vonatkozóan. • Kötelező nyelvi jele a sajátos intonáció. • ÓMS O ygoz Symeonnok bezzeg scouuo ere • Hiányos vagy egytagú (az indulat szétfeszíti a szokásos mondatszerkezetet). - Óhajtó mondat. • A beszélő kívánságát fejezi ki, valamely tényállásra vonatkozóan. • Sajátos intonációja van. • Igei állítmánya

óhajtó-föltételes módú. • Az óhajtás fajtái.  Irreális: tudja, hogy nem történhet meg a kívánsága.  Potenciális: megvan a lehetőség, hogy az óhaj megtörténjen. - Fölszólító mondat. • A beszélő akarata valamely tényállásra vonatkozóan; a hallgatótól engedelmességet vár. • Sok árnyalata lehet: szigorú parancs, tanács, intés, engedélyadás. • Érzelmi intonációja van. • Ha nagy intenzitású, lehet hiányos: az igei állítmány kimarad. Pl Arany Jánosnál: „Máglyára! El!” - Kérdő mondat. • A beszélő ismereteinek a hiányosságát fejezi ki; a hiány pótlását a hallgatótól várja. • Az eldöntendő kérdés egyik fajtáját csak a hanglejtés különbözteti meg a megfelelő kijelentő mondattól. • Kiegészítendő kérdések: a régi nyelvben is a maival nagyjából azonos kérdő névmások voltak használatosak. • A főleg eldöntendő kérdésekben használatos kérdőszók közül a legrégibb az -e (a

nyelvjárásokban és régen -i alakban is). • XV–XVI. század: a nem, de, mi szócskák különböző sorrendű szervetlen összetételeit használják kérdőszóként ’vajon, vajon nem’ jelentésben. - Felelő mondat. • Gyakran hiányosak vagy tagolatlanok. • A mai felelési módok megegyeznek a régivel; esetleges különbség: az igen jóval gyakoribb felelet (a többi rovására). • A felelő szók „divatja” évszázadonként változik. - 87 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék -  XV. század: bizony, valóbizony, és úgy  XVI. század: úgy, úgy vagyon, bizonnyal, jól  Később: igenis, hát, persze. Tagadó mondat. • Egy megelőző állítás cáfolata. • A tagadást az alapnyelvtől (kevés kivétellel) a nem, ne tagadószók és származékaik jelölik. • A leggyakoribb az állítmány tagadása: HB meret nu(m) eneyc. • Kettős tagadás: ÓMS en iumhumnok bel

bua qui sumha nym hyul. • Fölszólító tagadás (vagy tiltás): ÓMS Keguggethuk fyomnok ne leg kegulm mogomnok. • A XV. századtól: nincs, nincsen, sincs, sincsen Mellérendelő összetett mondatok - Az összetett mondatok kialakulása: a nyelv őstörténetében lezajlik; vagyis: már az alapnyelvben használták a ma ismert mellé- és alárendelő kapcsolatokat. • Ezek a kapcsolatok akkor még jelöletlenek voltak (hangsúlybeli különbségek lehettek). • A kötőszó nélküliség biztosítja a kifejezés tömörségét, így gyakran fordul elő költői művekben. • Pl.  kapcsolatos (ÓMS): syrolmol sepedyk, buol ozuk epedek  ellentétes (ÓMS): Wegh halal engumet eggedum illen - Magyar kötőszavak: nyelvünk külön életében jöttek létre. • más funkciót betöltő elemekből • összetétellel - Mellérendelő összetételek. • kapcsolatos • ellentétes • választó • következtető • magyarázó - Kapcsolatos mondatok. • Valószínűleg

a legeredetibb (ősformának tekinthető). • És kötőszó: már a HB-ben; HB Engede urdung intetvinec. es evec oz tiluvt gimilstwl es oz gimilsben halalut evec. • XV–XVI. századi emlékek: megjelenik a többi kapcsolatos kötőszó  is  is-is  sem-sem  mind-mind • meg  Átmenet a kapcsolatos és ellentétes mondatok közt.  Azonos a még határozószóval.  Fejlődése kötőszóként: hozzátoldás, fokozás, szembeállítás, megszorítás.  JókK. ew gyakorta hallotta zolny istenuel Meg annakfelete lata tewzes vyllagossagot ewrya zallanya • Még: az ellentétes mégis, mégsem kötőszók része. • sőt (fokozó)  A mégissel azonos elemekből áll.  Fejlődése: is még > is meg > isőg > isőt > sőt.  JókK. Ez keppen yrgalmaz neked ysten Sewt nagy malastott vez • Aztán, akkor, avval: az időbeli érintkezés adja az alapját annak, hogy kapcsolatos kötőszóvá válnak. • Szintén: a párhuzamos cselekvést

hangsúlyozza; kapcsolói szerepe új keletű. - Ellentétes mondatok. • Szembeállító kötőszók. - 88 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék - - -  XV–XVI. században a legáltalánosabb: kedíg ~ kedig ~ kegyég; már föltűnik: penig (Bizonytalan eredetűek; határozószók voltak.) Kontaminációjukkal: pedig  Viszonellen: a viszont és az ellenben kapcsolatából. • Megszorító ellentét.  Legrégibb kötőszava: de; HB Hadlaua choltat terumteve istentvl. ge feledeve  Demaga: a kódexekben kedvelt összetétel. • Ellentmondó ellentét (a legnyomatékosabb ellentét kifejezése).  Az első mondat tagad valamit, a második pedig helyébe állítja annak ellenkezőjét.  BirkK. Se mond’atok valamit tulaidon tieteknek: de menden köz legen tinektek  XVI. század: a de-t kezdi fölváltani a hanem  Az irodalmi nyelv a de-t megszorító, a hanem-et ellentmondó

szerepre köti le; érdekes Arany János véleménye: úgy érzi, a de nyomatékosabb, a hanem nyugodtabb.  Nyelvjárások: kifejlődik az egyszerű ha föltételes kötőszó ellentétes szerepe („Lelsz te rózsát, nem egyet, ha százat”). Választó mondatok. • A különböző lehetőségeket fölvető kérdő mondatokból származtatható. • Kötőszava: vagy, avagy (magányosan vagy párosan). • Avagy: mutató névmás + létige; eredetileg külön tagmondatként mutat rá a választás lehetőségeire: az vagy(on), (am)az is vagy(on). • akár-akár  A megengedő mellékmondatok közti választó viszonyt jelzi.  Az akar igéből származik. Következtető mondatok. • Egy részük olyan kapcsolatos mondatokból fejlődött, amelyek időben egymás után következő történést fejeznek ki; kötőszavai: tehát, következésképpen, ennek következtében. • Másik részük önálló vagy kapcsolatos mondatokból jött létre; ezekben a második mondat

élén egy okhatározó állt; kötőszavai: annak okáért, ezokáért, azért. • Kifejezőeszközei: a XV–XVI. századra még nem fejlődnek ki teljesen; kódexek: általában az azért szerepel. • XVIII–XIX. század: az ennélfogva, következésképpen, ennek következtében megjelenése Magyarázó mondatok. • Okadó.  Ugyanazt a tartalmi viszonyt fejezi ki, mint az okhatározói alárendelő mondat, csak mellérendelő formában.  Hiszen: a hisz ige alakja, amely külön bevezető mondat volt (hiszem ’úgy vélem’)  Ugyanis (’bizony’): ugyan módhatározószó + is nyomatékosító szó. • Azonosító (kifejtő, helyreigazító).  Az előző mondat tartalmának ismétlése, bővebb kifejtése.  Kötőszavai külön bevezető tagmondatok voltak (tudniillik, tudnimint, tudnimert).  XIX. század: mesterséges alkotás az illetőleg, illetve (a latin respective fordítására) Alárendelő összetett mondatok Az alárendelő összetett

mondatokról általában - A tagmondatok közt szorosabb a kapcsolat, mint a mellérendelők esetében; ok: a mellékmondatok a főmondat valamelyik mondatrésze. Pl HB Ge mundoa neki meret nu(m) eneyc ’de mit mondott neki (hogy) miért ne egyék’. - Az alapnyelvben grammatikailag még jelöletlenek. - A fő alárendelő kötőszók kialakulása a magyar nyelv külön életében is mellérendelő mondatkapcsolatok alárendelővé válásával párhuzamosan mehetett végbe. - Eredetileg: két önálló mondat. „Ki bűnös? Féljen!” Hangsúlyeltolódással: „(A)ki bűnös, féljen!” - Szinte mindegyik alárendelő kötőszó vonatkozó névmási; kivéve néhány megengedőt: ám, bár, jóllehet stb. - Egyes kötőszók sajátos morfológiai elhomályosuláson és jelentésváltozáson mentek át; pl. hogy: módhatározói szerepe elhomályosul, és általános (tartalmatlan) kötőszóvá válik. - 89 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak

Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék • • „Láttam! Hogy villámlott!” – módhatározói kérdő-felkiáltószó „Láttam, (a)hogy(an) villámlott.” – vonatkozó kötőszó, de még látható módhatározói szerepe A mondatrészkifejtő mellékmondatok - Állítmányi. • A névszói állítmányt, illetve a névszói-igei állítmány névszói részét fejti ki. • Utalószava állítmányi szerepű; pl. olyan, az, akkor, annyi • Korai emlékek: gyakran hiányzik az utalószó. - Alanyi. • Utalószó: az. • Kötőszó: vonatkozó névmások, hogy. - Tárgyi. • Utalószó: azt, olyant, akkorát, annyit. • Kötőszó: vonatkozó névmások, hogy. • A határozói értékű tárgyi mondatok sokszor hasonlítók vagy következményesek. - Határozói. • Utalószó: mindig a megfelelő határozófajtára jellemző. • Kötőszó: gyakran határozó névmás, vagy megfelel az utalószónak (akkor – amikor, annyira – amennyire). •

Helyhatározó.  Utalószó: ott, onnan, oda, arra, ahhoz.  Kötőszó: hol, honnan, hova > ahol, ahonnan, ahova; mi + ragok (melyre, meddig, merre). • Időhatározó.  Egyidejű.  utalószó: akkor, azalatt  kötőszó: amikor, midőn, ha, holott, mialatt  Előidejű.  utalószó (ritkán van): akkor, azután  kötőszó: miután  Érintkező előidejűség.  utalószó: ottan, legottan, azonnal  kötőszó: mihelyt, ahogy, amint  Utóidejű.  utalószó: akkor, azelőtt  kötőszó: mielőtt  Kezdőpontos.  utalószó: azóta, attól fogva  kötőszó: mióta, hogy  Végpontos.  utalószó: addig, akkorra  kötőszó: míg, meddig, mire, mikorra • Az időhatározói utaló- és kötőszók helyhatározói eredetűek. Hajlamosak oki viszonyt jelölni: ha (föltételes), holott (megengedő), miután (ok). • A hely- és időhatározóiból fejlődik: részes-, állapot-, mód-, ok- és célhatározói. - Jelzői. •

Gyakran hasonlítói vagy következményes. • Minőségjelzői.  utalószó: az, olyan  kötőszó: amilyen, mint • Mennyiségjelzői.  utalószó: annyi  kötőszó: amennyi, ahány, mint, hogy • Értelmező jelzői. - 90 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék Birtokos jelzői.  utalószó: annak (a) – nem kötelező  kötőszó: hogy A sajátos jelentéstartalmú mellékmondatok - Olyan mondatok, amelyek nem helyettesíthetők be pontosan egy-egy mondatrésszel, mert annál többet fejeznek ki; valamely továbbfejlődött, elvontabb mellékértelmük van. - Fajtái: következményes, hasonlító, föltételes, megengedő. - Az elvontabb gondolati tartalmak először az erre alkalmas mondatrészkifejtő mellékmondatokban nyertek kifejezést. Az ezekhez először csak alkalmilag csatlakozó elvont jelentés később állandósult, fő funkcióvá vált, és az alapul szolgáló

mellékmondat viszonyító eszközei közül lefoglalt magának egyeseket. - Az így lefoglalt kötőszó gyakran elveszíti mondatrészkifejtő szerepét, és az új mondattípus állandósul. - Következményes. • Az oki viszony sajátos kifejezésmódja: a dolgok tulajdonságát, cselekvésmódját azzal nevezi meg, hogy megmondja: mi lesz ezeknek a következménye. Pl Úgy elfáradt, hogy elaludt • Először fok- és módhatározói mondatokban jelenik meg. • Utalószó: olyan, annyi, úgy, annyira (mondatrészkifejtő). • Kötőszó: hogy. - Hasonlító. • A dolgok tulajdonságát, cselekvésmódját úgy nevezi meg, hogy megmondja, mihez hasonlítanak. • Először a vonatkozó módhatározói mondatok nyertek hasonlító árnyalatot. • Módhatározói.  utalószó: úgy; XV. század: miképpen, miként  kötőszó: hogy; XV. század: azonképpen • Fokhatározói.  utalószó: mentül, mennyivel -bb  kötőszó: annál, annyival -bb • A nem

mondatrészkifejtő.  A mellérendeléshez közelít.  A XV–XVI. századi vallásos irodalomra jellemző (részletes párhuzamok)  utalószó: miképpen  kötőszó: ekképpen, mint  A mondatrészkifejtőből származik (a főmondatba is kitették a tulajdonság, cselekvés közvetlen megnevezését, amit előzőleg a mellékmondat fejtett ki, ezáltal a mellékmondat fölösleges lett). - Föltételes. • Az időhatározói mondatokból származik (ha kötőszó). • A puszta időbeli viszonyhoz az oki viszony fölismerése csatlakozik: a mellékmondat cselekvése a főmondat cselekvésének a föltételévé válik. • Kötőszó: ha, hogyha, hahogy. • A XVI. századtól: ha más mondatrészkifejtő mellékmondatban is kialakult a föltételes jelentésárnyalat, oda is átvitték a ha kötőszót. • Három kialakulási mód.  A hasonlító mondat föltételes árnyalatot nyer (hasonlító kötőszó).  A föltételes mondat hasonlító árnyalatot nyer

(föltételes kötőszó: olyanha).  Egy hasonlító és egy föltételes mondat összeolvad (az egyik beékelődik a másikba), így a kötőszavak is egymás mellé kerülnek, és összeforrnak (mintha). - Megengedő. • Olyan okot, föltételt, megegyezést fejez ki, amelynek megléte ellenére nem a várt okozat következik be, hanem annak ellenkezője. • Három mondattípussal érintkezik: ellentétes, föltételes, okhatározói (< időhatározói). • Eredetük: nem egységes. • - 91 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék  Megszorító ellentétes: lehet, hogy de – ez önmagában egy főmondat, amely elveszti önállóságát, és beleolvad saját mellékmondatába (ez a második ellentétes tagmondat megengedő mellékmondatává válik); XV–XVI. század: jóllehet, valóbizony  Ellentétes mondatkapcsolat nyomatékosító módosítószócskái is megengedő kötőszóvá

válhatnak: bár, ám, akár, ugyan.  Az ellentétes kapcsolat második mondata is kaphat megengedő értelmet, így az ellentétes kötőszók is megengedővé válhatnak: pedig.  Föltételes mondatból: a föltétel fönnállása ellenére sem következik be a várt eredmény (ellentétes viszony): ha + is; ha + no > noha.  Okhatározói mondatból (ez az időhatározóiból származik): ’mikor beteg, lefekszik > ’mivel beteg, lefekszik’. 27. tétel Az egyes korszakok nyelvtörténeti és mővelődéstörténeti áttekintése: Ősmagyar kor; ómagyar kor; középmagyar kor; újmagyar kor. KIDOLGOZOTT KÖTELEZŐ IRODALOM - 92 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék E. Abaffy Erzsébet: Szóvégrendszerünk az ős- és az ómagyar korban - A kombinatorikus hangváltozások típusai. • Asszociatív változások (Benkő): a változás oka képzettársítási (hasonulás, elhasonulás,

analógia). • Helyzeti változások: a fonetikai helyzettel járó fonetikai okok hozzák létre (nyílt-zárt, hangsúlyoshangsúlytalan, szóeleji-szóvégi). - A szóvégek általános redukálódása. • Helyzeti változás. • Az ős- és ómagyar kor sok hangváltozása ez a tendencia közé tömörül.  Ősmagyar kor.  A szóvégi vokálisok felső nyelvállásúvá válnak, majd eltűnnek.  Az i utótagú kettőshangzók egyszerűsödése (í, é, á).  A véghangzólekopás miatt szóvégre került msh-k (β, γ) vokalizációja.  Ómagyar kor.  Az így keletkezett kettőshangzók monoftongizálódása.  A szóvégi í, é, á rövidülése (illetve még néhány ú, ű). - A változások okai. • Melich: a véghangzólekopás összefügg a mgh-k rövidülésével, a kettőshangzók egyszerűsödésével. • Gombocz: az artikulációs bázis lazul. • Losonczi, Laziczius: szerepe van a labializációnak. • Kubínyi László  A

véghangzólekopás a szóbelseji kieséssel függ össze. 51  Hivatkozik Wundtra (az okok közé tartoznak az életkörülmények és a társadalmi fejlődés). • Papp István  Ír a lappangó teljes tőről (*kéri-kér, szemi-szem = teljes tő + csonka tő). 52  Az i alakú formánsok a korai megrövidülés miatt egybeeshet az i tővégi vokálisokkal. - Balázs János • Ősmagyarban: nyíltszótagosodási tendencia. • Ez a rendszer megszűnik, amikor a tővéghangzók lekopnak, és az első szótagok zárttá válnak. • A rövid véghangzós eredeti tőalak és a toldalékolt alak közti különbség: a szóvégi hangzók kvantitásbeli különbségén nyugszik. • A változás legfontosabb oka az ökonómiai elv (gazdaságosság). - Szóvégi mgh-k, a szóvégek redukálásának tendenciája, milyen szóvégekkel illeszkedtek be a jövevényszavak a kor nyelvi rendszerébe? • Urál vidéki őshaza.  Két típus a szóvégeken.  Alsó és középső

nyelvállású rövid mgh (a, ä, e).  Diftongus (i utótagú).  A szóvégek fokozatos redukálódása már itt megkezdődik.  Jövevényszavak: változtatás nélküli átvétel; msh-ra végződő: analogikus szóvégi mgh-t kap. 53 • A vándorlások korának kezdete.  Szóvégen csak felső nyelvállású rövid mgh volt.  A redukálódásnak négy mozzanata van.  Illabiálisok labiálissá válása (i, i > u, ü).  A β és a γ után bekövetkezik a teljes lekopás.  Az i utótagú diftongusok redukálódása (í, é, á).  Az így létrejött hosszú hangok redukálódása. • Ómagyar kor.  Ami állhatott szóvégen: i, i, u, ü; á, é; β, γ; új vagy nem egyszerűsödött kettőshangzók.  Erős a redukálódás, még msh-kat is érint. 54 51 Abból indul ki, hogy beszédünk nem szavakra, hanem szólamokra (a mgh-pusztulás ezekben indul el). Egy időben élhettek két különböző funkcióban. 53 Pl. iráninämäδ > nemez;

törqumaq > homok 54 A β és a γ ekkor válik félhangzóvá; szóvégen megjelenik a labiális u, ü utótagú diftongus. 52 - 93 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék -  A rövid vokálisok teljesen eltűnnek.  A redukálódás már az á-t és é-t is érinti (Bárczi szerint a XIII. században)  Ezekkel együtt: ú és ű rövidülése (kapu, hamu).  Ha megmarad a hosszú változat, annak jelentés megkülönböztető szerepe van (monda-mondá). A szóvégi redukálódás nagyrészt a honfoglalás és a letelepedés korára esik. E. Abaffy Erzsébet: Igerendszer és igeragozás összefüggése az ősmagyar korban - Kiinduló tételek. • A névmások agglutinálódása igei személyjelölő szuffixummá: a finnugor és az uráli alapnyelvben. • A finnugor alapnyelv szórendje SOV szerkezetű lehetett. • Az uráli alapnyelvben kétféle tárgyi forma volt.  *-m (acc.): határozott

tárgy, ami az ősmagyarban feledésbe merül, és ekkor kialakul a t  Határozatlan tárgy: zéró (nominativus). • Kérdéses: az uráli alapnyelvek egy részében mikor ment végbe a determinált és indeterminált igeragozás elkülönülése.  Hajdú Péter: az alapnyelvben a harmadik személyben már elkülönül.  Radics Katalin: a testes morféma az első és a második személyben volt meg először.  Lakó: valószínűleg a finnugor korban első és második személyben volt egy stabil igeragozás; harmadik személy: sok nyelvben a nominális állítmányt használják. - Abaffy egy új elgondolást ismertet. • Föltételezés: az uráli és a finnugor alapnyelvben az ige alanyára mindhárom személyben rámutathatott a személyes névmásból agglutinálódott személyrag. • A nyelveket három csoportba osztja.  Determinált és indeterminált nyelvek; pl. magyar, vogul, osztják, mordvin, egyes szamojéd nyelvek.  Tranzitív és intranzitív

nyelvek; pl. szölkup, illetve egyes déli-osztják nyelvjárások  Csak egyfajta ragozásúak: a többbi finnugor nyelv. • Első személyben.  lát-om (determinált)  látt-am (determinált és indeterminált) • Második személyben.  lát-od, lát-játok (determinált)  lát-tok (indeterminált) • Harmadik személyben: lát-ja (csak determinált alak). Vagyis: a személyes névmás agglutinációjával keletkezett mindhárom személyrag rámutathat az ige alanyára is. - Föltevés: a harmadik személyben is nominativusi értékű, és a cselekvés alanyára rámutató névmás szuffixálódott az igéhez. Ezt az igerendszer oldaláról közelíti meg - A képzett igék rendszerét rekonstruálni nagy merészség; a típusok azonban megállapíthatók. • cselekvő intranzitív (a fiú szalad) • cselekvő intranzitív  A fiú fát tör.  Első és második személy, illetve a harmadik, ha névmási az alany: kifejezheti ragozott igealak.  Harmadik

személy, ha nincs névmási alany: az alany külön lexéma, amely az igétől függetlenül jelenik meg. • mediális  A fa törik.  Első és második személy: a cselekvés alanyát agglutinálódott személyragok fejezik ki.  Harmadik személy: jelentkezik még egy főnév (S). E/1-2, T/1-2 és a harmadik személy névmási alanya: állandó az OV sorrend, így a tranzitív ige és az O közt szoros asszociatív kapcsolat jön létre. - Föltételezhető, hogy a finnugor alapnyelvben a tárgyrag nem kötelező, de: • a határozott kapott ragot; - 94 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék - - - • a határozatlanra az SOV sorrend utalhatott. Az ősi m accusativus az előmagyarban teljesen kihalt; új jelölés (szintetikus): ige + képző – nagy szerepe lesz a mediális képzőknek (a tárgyat az alany szerepkörébe helyezik). Valószínű, hogy igeképző rendszerünk már az

előmagyarban átvett egy olyan szerepkört, amely egyértelműen kijelöli a cselekvés tárgyát a mondatban. Az accusativus rag hiánya miatt az obi-ugor nyelveket igen elterjedt passzívumhasználat jellemzi. Elő- és ősmagyar kor: nyelvünknek nemcsak lehetősége, hanem kifejezett igénye volt arra, hogy a megfelelő képzőkkel különbséget tegyen az ige mediális, illetve cselekvő tárgyas használata közt. Sokat tudunk az egyes uráli, illetve finnugor képzőkről, de a képzőrendszer még nem világos. Ami majdnem biztos, hogy megvolt az előmagyarban: • gyakorító l és kauzatív t: hajol-hajt • kauzatív l: asz-aszal • kauzatív t: es-ejt Korai ősmagyar oppozíciók. • -(d)ul /-(d)ül – -(d)ít; pl. feszül-feszít, fordul-fordít, szorul-szorít, tanul-tanít (pl még hangutánzó szavakból: ámul, buzdul, csendül, dördül, pezsdül, pirul, rémül) • -d – -szt; pl. akad-akaszt, dagad-dagaszt, eped-epeszt, olvad-olvaszt, ragad-ragaszt (pl még:

hervad, virrad, halad, fullad) Ezek uráli elemekből tevődtek össze (pl. *kt > ít) Ikes ragozás: az ősmagyar korban egy külön ragozási típus arra az esetre, ha a tárgyas igét mediális értelemben használják. Bárczi Géza: A tárgyas –ja/-i személyrag - Két fő nézet (kivéve az elavult magyarázatokat). • A birtokos személyragok sorából vonódott át az igeragozásba, és kialakította a tárgyas ragsort. De ez a két sor teljesen különbözik egymástól – ez a régi nyelv megfigyelésével megmagyarázható. • A fölszólító módból került át kijelentő mód jelen idejébe. De ez nem valószínű, mert a msh+j teljesen másként viselkedik a fölszólító módban, mint a kijelentőben. - Bárczi szerint egyik sem kielégítő; cáfolja mindkét magyarázatot. • Hogy a birtokos személyragozás hatott az igeragozásra, és az alakította ki a tárgyas ragsort.  Ok: a két ragozási sor közt súlyos különbségek vannak.  A régi

nyelvben nincs j a birtokos személyragban (kivéve mgh és t után: TA zenaia, TA megaia; 1109: Akaratia).  Ok: a t után sokáig megmarad a véghangzó (KT kezdetuitul). • A fölszólító mód j-jéből való magyarázatot: a msh + j kapcsolat teljesen másként viselkedik fölszólító módban, mint kijelentő módban.  Ok: régibb hangfejlődési tendenciák érvényesülnek a fölszólító mód esetében.  Pl.: lássa – látja, ossza – osztja, tartsa – tartja Ezek a kiegyenlítődések még a kijelentő mód j-je előtt megtörténtek. • Van, hogy ilyen helyzetben j is jelentkezik (hasonlóan: zenaia), vagyis két mgh közt. • Birtokos személyragozás: a ja sokáig t+mgh közt adatolható. • Ha igei személyrag: mindig ja vagy i található (etety, ymletí). - Kísérlet (HB): elbeszélő múlt, E/3-ban a közös alanyi és tárgyas alakok megkülönböztetésére a nyelvérzék újraalkotja a tárgyas alakokat (*mundá – mondoa, veté – veteve). A

XIII század folyamán egyszerűsödés: munda – mundá. Benkő Loránd: A magyar birtokos jelzős szerkezet jelölésének történetéből - Típusok (főnév + főnév kapcsolatú birtokos szerkezetben): a három fejlődési fok képviselői. • Háztető: jelöletlen (ez a legősibb). • Ház teteje.  Birtokos személyjellel egyszeresen jelölt. - 95 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék  A rokon nyelvekkel való együttélés idejéből való. Háznak (a) teteje.  Kétszeres jelölésű.  Birtokos személyjel.  A -nak/-nek birtokos jelzői rag.  A részeshatározói -nak/-nek ragból származik.  Az átmenet oka: a részeshatározói szerkezet logikailag birtokviszonyt is kifejezhetett (pl. ráértéssel: küldd el a fiadnak, pénzét).  A magyar fejlődést a létige részeshatározói vonzata is elősegíthette (pl. a háznak teteje van).  Belső magyar fejlődés.

Kérdés, amelyet a nyelvtörténészek megkerültek: a két eset mellé miért alakult ki egy harmadik. • Simonyi: a jelölés belső magyar fejlemény; csak a dativus-előzményt tárgyalja (illetve a szláv eredetet). • Bárczi Géza „futó” utalása: a jelölésre talán a mondatbeli helyzet adott lehetőséget. • Berrár Jolán: csak a dativusból való kialakulás tényét említi. A kialakulás ideje. • Simonyi: a honfoglalás utáni időkben (TA + a többi régi oklevél: még jelöletlen). • Bárczi: a honfoglalás utáni időkben (de a TA után csak 150-200 évvel jelenik meg és szaporodik el a szövegemlékekben). • Berrár: nem kronologizál, csak adatokat közöl. Az új jelöléstípus kialakulásának oka funkcionális: a terjedelmesebb, bonyolultabb mondatszerkezetek kialakulásával az egyszerűbb szerkesztésmódok nem biztosították a pontosságot, érthetőséget stb. Az ősi jelöletlen szerkezet. • Korán elszigetelődik, majd kiszorul a

kreatív szerkezetből; csak a közvetlen kapcsolatú összetételekben marad meg. • Ez a visszahúzódás az ősmagyarban vagy a korai ómagyarban befejeződött (a XII-XIII. századi szövegekben csak összetételekben jelenik meg). Az egyszeres jelölésű szerkezet. • A lazább birtokos szerkezet kifejezésére. • A közlési tartalmat pontosan meghatározza. • A „tiszta” köznévi kapcsolatokban az ómagyar korban nagyon gyakori.  HB fa gimilcetul  ÓMA Vylag uilaga Okok, amiért a birtokos szerkezet kettős jelölése (-nak/-nek) szükségessé vált. • A mondat szórendi alakulása.  A szerkezeti variálódás olyan közlési helyzeteket teremtett, amelyben a birtokos jelző elszakadt a birtokszótól; a ragtalan használat kétértelműséget eredményezett volna. (Főleg a ragtalan alannyal való azonosítás lehetősége miatt.)  A legkorábbi típusok.  A birtokos szerkezet tagjai közé más mondatrész ékelődik.  Többszörös birtokos

szerkesztés.  Több birtokos.  Több birtok. Feltűnő rendszerességgel a -nak/-nek ragos birtokos jelzőt használják.  A hátravetett birtokos jelző jelölése (teteje [a] háznak). Ezek a formák csak kódexeinkben jelennek meg (korai kis szövegemlékeinkben nem). Ez valószínűleg a megfelelő latin szerkezettípusnak köszönhető. De belső hatások is közrejátszhattak  A részeshatározó ragjának átmenetele a birtokos jelző jelölésére is, nem kiváltó oka, csak lehetővé tevője az egyértelmű közlést biztosító szerkezeti formára való törekvésnek. • A birtokos jelző szófaji jellege.  A mondatban előfordulnak olyan jelzős szerkezetek, amelyekben a jelző lexikailag kettős szófajúsága a jelzős szerkezet kétértelműségét eredményezheti. • - - - - - - 96 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék -  A jelzői pozícióban levő szó főnévi és

melléknévi szófajú is lehet; jelölés nélkül tulajdonságjelzősként is értelmezhető.  A távolra mutató névmásnak és a határozott névelőnek jelzős szerkezetben való szereplése.  Vagyis: a változás éppen a funkcionális zavar elhárítása céljából született meg. • Az ünnepélyes, hatáskeltő igényű szövegformálásban a jelölt birtokos jelzőnek fontos kiemelő, fokozó, stílusélénkítő szerepe van.  Legjobb példa: figura etimologica; ÓMS Vylag uilaga: valószínűleg ritmikai okokból maradt el a birtokos szerkezet kettős jelölése.  A kódexek stílusa: a jelölt birtokos jelzők már teljesen közönségesek, egyes kódexekben csaknem kizárólagosak.  Analógiás terjeszkedése (az egyszerű szerkezetekben is) igen gyors: XV-XVI. századi kódexeinkben már többségben van. 55  Az analógia miatt a főnév + névutó kapcsolatban is kialakul ez a jelölés; pl. népnek előtte (a kódexirodalomban sokáig él, ma csak

kivételes stíluselemként bukkan föl).  A szoros (fn + fn) kapcsolatú birtokos szerkezetek jelölésében lassanként helyreállt az egyensúly. Kronológiai kérdések. • A kezdeti formák kialakulása kezdeteinek föltételeit már az ősmagyar kor mondatszerkezeti fejlődése megteremti. (Talán a beszélt nyelv szintjén még nem jelentek meg olyan határozottan) • A -nak/-nek palatális változatával jelölt birtokos jelző a honfoglalás előtt is meglehetett (ezt a részeshatározói előzmény teszi lehetővé). • Lehetséges a korai agglutináció is (illeszkedés nélkül), hiszen a mai nyelvjárásokban is vannak illeszkedés nélküli alakok. • A birtokos jelző jelölésének megindulása: az ősmagyar kor utolsó századaira tehető. Ok: a legkorábbi szövegemlékeinkben a komplikált formákban a jelölés szinte kivétel nélküli. 56 Berrár Jolán: A magyar megengedő mondatok kialakulása - Ok: a gondolkodás fejlettebb formáinak nyelvi

kifejezéséhez. - Az eddigi kérdések összefoglalása. • A megengedő mondatok mellé- vagy alárendelt mondatok? • Egységes csoportot alkotnak, vagy vannak mellé- és alárendelt megengedő mondatok is? • Ha vannak alárendelt megengedő mondatok, ezek melyik mondatrész kifejtői? - Van néhány kifejezésünk, amelynek szerkezetével a megengedő mondatok behelyettesíthetők. • Bár beteg volt, fölkelt. ~ Beteg létére fölkelt • Bár hideg volt, megfürdött a tóban. ~ A hideg ellenére megfürdött a tóban Egyesek fölveszik a rendszerbe a megengedő határozókat. - A megengedő kifejezések az okhatározóból erednek (ezt Kalmár Elek és Berrár Jolán is elfogadja). - A megengedés kifejezésének a szükségessége nem a mondatrészeknél, hanem a mondatoknál merült föl először. - Megengedő mondat: olyan okot, föltételt, lehetőséget fejez ki, amelynek megléte ellenére a várt okozat nem következik be, hanem annak az ellenkezője. - Két

lehetőség. • A két ellentétes viszonyban álló mondat közül az első kap értelmet (megengedő szócskák segítségével). • A két ellentétes viszonyban álló mondat közül a második kap megengedő színezetet (puszta ráértéssel). 55 Az analógia erejét mutatja: még a jelöletlen birtokos szerkezetekből lett névutós szerkezetekben is sokszor érvényesül. 56 Simonyi és Bárczi ellenérve, hogy a TA-ban és más korai oklevelekben csak jelöletlen birtokos jelzős szerkezeteket találunk, nem meggyőző. Ezek ugyanis tulajdonnévféle megjelölések, ezek szerkesztésmódja pedig sajátos (birtokviszonyuk a lehető legszorosabb kapcsolatú). Az ilyen típusú földrajzi nevek, helymegjelölések többnyire máig is jelöletlenek. - 97 - Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar Magyar szak Nyelvtörténeti szigorlati tételjegyzék - A megengedő mondatok másik nagy csoportja alárendelő mondatokból keletkezett: föltételes és

okhatározó kötőszavak váltak megengedő kötőszóvá. A XVI. században létrejött megengedő kötőszókat ma is általánosan használjuk (kivéve: maga) Kiss Lajos: Műveltségszók, vándorszók, nemzetközi szók - Ernst Tappolet (svájci romanista): elsőként rögzíti a jövevényszavak megjelenése közti különbséget. • Luxus-jövevényszók (Luxus-lehnwörter).  Nélkülözhetők.  Olyan tárgyat, fogalmat jelölnek, amelynek az átadó nyelvben már van neve.  Nem jelenti a nyelvközösség ismereteinek gyarapodását.  A szókincsben egy-egy, többnyire affektív jellegű szinonimával több lesz. • A szükségletet kielégítő jövevényszók (Bedürfnislehnwörter).  A nyelvközösség új tárgyakkal, fogalmakkal ismerkedik meg, és ezekkel együtt átveszi azok nevét is.  Mindig az átvevő nyelv ismereteinek bővüléséről tanúskodnak.  Két csoportja van.  Semleges szavak: a térszíni formákra, vadállatokra,

vadnövényekre vonatkoznak; azt jelzik, hogy a nyelvközösség új természeti környezetbe jutott (nem tükrözik az átadó nyelv magasabb műveltségi fokát).  Kölcsönzött műveltségszavak: a társadalom anyagi és szellemi kultúrájával függnek össze. (Műveltségszó: a német Kulturwort tükörfordításával jött létre; már igen korán előfordul.) - Vándorszavak (Wanderwörter). • Azok a szavak, amelyek nem csak átmennek egyik nyelvközösségből a másikba, hanem egyfajta „körutat” tesznek. • Vándorlásuk minden állomásán bővülnek valamivel, és félig idegenként térnek vissza kiindulási helyükre. • Általában szóbeli átvétel útján terjednek (kereskedők, utazók, mesteremberek, katonák, külföldön tanuló diákok, telepesek által). • A magyar nyelv is sok ilyen szó kiindulási helye: város, huszár, csákó, sujtás, hajdú, gulyás, paprika, szállás, sereg, sisak, tokaji, kocsi. - Nemzetközi szavak. • Ezekben az

európai művelődési viszonyok egymásra gyakorolt hatásai tükröződnek. • Keletkezési helyüket alig lehet megállapítani; rendeltetésük, hogy „mindenhol otthon legyenek”. • Pl. telegráf, gramofon, miniszter, luxus, expressz, klerikális, esztétikus, analfabéta • A nemzetközi szavak alkalmazkodnak az egyes nyelvek rendszeréhez (pl. a magyarban a szóvégi o megnyúlik: eldorádó, eszkimó, eszperantó, rádió, televízió, tangó). - 98 -