Politika, Politológia | Biztonság- és külpolitika » Nagy Angelika - Az orosz külpolitika néhány kérdése az 1990-es évektől

http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ SZAK Levelező tagozat Szakdiplomácia szakirány AZ OROSZ KÜLPOLITIKA NÉHÁNY KÉRDÉSE AZ 1990-ES ÉVEKTŐL Készítette: Nagy Angelika Budapest, 2004. 3 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon

felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. Tartalomjegyzék 1. Bevezető 5 1.1 Az orosz történelmi fejlődés sajátossága7 2. A bomlás évei (1985 – 1991) 11 2.1 A korai peresztrojka belpolitikai vonatkozásai 11 2.2 A korai peresztrojka külpolitikai vonatkozásai 14 2.3 A késői peresztrojka belpolitikai vonatkozásai 16 2.4 A késői peresztrojka külpolitikai vonatkozásai 18 2.5 Gorbacsov személye 18 2.6 A Szovjetunió felbomlása – Oroszország létrejötte 19 3. Oroszország önmeghatározása 20 3.1 A nagyhatalmi örökség átértékelése 21 3.2 Az új identitás keresése 21 3.3 Az orosz rendszerváltást nehezítő gazdasági tényezők 23 4. Az orosz külpolitikát befolyásoló tényezők 27 4.1 Szovjetunió utolsó éveinek külpolitikai aspektusa29 4.2 A ’90-es évek nemzetközi folyamatai és az orosz külpolitika viszonya 32 4.3 Az orosz

külpolitika belső összefüggései37 4.4 Moszkva változékony külpolitikai magatartása 45 5. Oroszország külpolitikájának irányvonalai: I periódus: 91 vége – ‘93-’94 fordulója: a feltétlen atlantizmus időszaka, felülvizsgálata .47 5.1 Belpolitikai háttér 47 5.2 A kozirjevi külpolitika tézisei 54 5.3 A kozirjevi politika bírálata59 5.4 A külpolitika részleges irányváltása 65 6. Oroszország külpolitikájának irányvonalai: II periódus: ’94 első fele és ’96 ősze: „eurázsiai” – „nagyhatalmi” korszak.71 6.1 Belpolitikai háttér 71 6.2 Az új külpolitikai hangvétel és fogadtatása75 6.3 Konfliktus a Nyugattal 78 6.4 A fordulat tematikái – a délszláv válság és a NATO-bővítés80 6.5 Oroszország új szövetségeseket keres 88 6.6 Az orosz „közel-külföld”-politika 94 7. Oroszország külpolitikájának irányvonalai III periódus: ’96 ősze (Jelcin elnöki újraválasztása) – ’98 nyár vége (az orosz állam

pénzügyi megroppanása): „második atlantista” korszak.100 7.1 Belpolitikai háttér 101 7.2 A primakovi konszolidáció főbb kontúrjai102 8. Oroszország külpolitikájának irányvonalai IV periódus: ’98 nyár vége – 2001 szeptember: „izoláció” és „nyitás” korszaka .113 8.1 Belpolitikai háttér 114 8.2 Putyin belpolitikai öröksége 116 8.3 Putyin reformjavaslatai118 8.4 Putyin külpolitikai lépései, eredményei121 9. Oroszország biztonságpolitikája 91 Biztonságpolitika fogalma 124 9.2 Az orosz biztonságpolitika kérdései 125 10. Összefoglaló 101 Hogyan tovább a modernizáció útján? 126 Irodalomjegyzék .132 4 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások

nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. 1. Bevezető Az 1980-as és 1990-es években végbement kelet-közép-európai változások történelmi horderejűeknek tekinthetőek, ugyanis véget vetettek az 1945-ben, az akkori nagyhatalmak által „megálmodott” jaltai rendszernek, a bipoláris világnak, amelyet egyfajta egyensúly, kiszámíthatóság, stabilitás jellemzett. Ugyanakkor helyette még nem alakult ki az „új rend”, annak szervező és rendező elvei nem kristályosodtak ki. Átmeneti korszakban élünk A világ politikai, gazdasági és társadalmi törekvései, folyamatai egymással párhuzamosan, látszatra olykor egymásnak ellentmondóan valósulnak meg. A médiában nap mint nap találkozunk olyan fogalmakkal mint globalizáció, regionalizmus, multikulturalitás, nacionalizmus. Az utóbbi évtizedekben megfigyelhető az a trend, hogy az államok veszítenek nemzetközi

szerepükből, ezzel párhuzamosan ugyanakkor fokozatosan növekszik a nemzetközi életben az egyéb szereplők (regionális gazdasági szervezetek, multinacionális vállalatok, civil szervezetek) súlya. A kelet-európai államok (volt szocialista országok) helyzete az elmúlt másfél évtizedben viharos gyorsasággal változott. Ezek az államok csak néhány éve születtek meg, vagy születtek újjá. Ezen államoknak hosszú idő után először most adatott meg a nemzeti függetlenség, ezért ezekben a társadalmakban a nacionalizmus erős érzése dominál, ami konfliktusok sorát generálja a térségben. Az orosz rendszerváltás időben hosszabb, bonyolultabb folyamat volt, mint a kelet–közép–európai országokban lezajlott rendszerváltások. Oroszország gazdasági-társadalmi rendszere az állam 1991. december 25-i létrejöttét követően alapjaiban változott meg. Jelentős mértékben csökkent területi kiterjedése, melynek következtében

területi befolyása visszaszorult. A jelentős földrajzi, társadalmi, politikai és gazdasági változások maguk után vonták a szuperhatalmi státusz szertefoszlását. Ugyanakkor a gazdaságilag meggyengült országot nem szabad a nagyhatalmak sorából végleg törölni. Moszkva ugyanis a ’90-es években mindent megtett annak érdekében, hogy a korábbi pozícióiból minél többet megtartson. Az új orosz állam születésétől kezdve a nagyhatalmaknak kijáró bánásmódot követelt magának. A kialakuló többpólusú világnak Oroszország komoly szereplőjévé válhat, amelyet katonai ereje, atomfegyverei, területi kiterjedése, történelmi hagyományai, a világban korábban elfoglalt helye eleve biztosíthat és nagyhatalmi szerephez juttathat. Az utóbbi évek 5 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a

dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. gazdasági fejlődése mellett, egyes nyugati szakértők szerint, 2030 körül Oroszország komoly gazdasági tényezővé válhat a világban. Az, hogy Oroszország hol és hogyan találja meg valódi helyét a nemzetközi színtéren nagy mértékben függ az orosz politikai elittől, de szerepet játszanak ebben a folyamatban az Oroszországot körülvevő országok és a nagyhatalmak politikája és érdekei is. Szakdolgozatom célja orosz aspektusból áttekintést adni az újonnan megalakult Oroszország első tíz évének külpolitikai vonatkozásairól. Röviden bemutatom az „átörökítési folyamat” fontosabb belpolitikai és külpolitikai eseményeit, melynek eredményeképpen a ’90es évek folyamán a szovjet birodalom

orosz nagyhatalommá vált1. Tekintettel arra, hogy a külpolitikai magatartást a belpolitika erősen befolyásolta, egyes belpolitikai események a gyakorlatban a külpolitikára nagyobb hatást gyakoroltak, mint azt a hatalmi elit gondolta, valamint fordítva, egyes külpolitikai döntések belpolitikai krízist eredményeztek, ezért szükségesnek tartottam – terjedelmi korlátokból adódó okok miatt a teljességtől és részletességtől eltekintve – az összefüggések megértéséhez nélkülözhetetlenül szükséges oroszországi hátteret és befolyásoló háttér-tényezőket is bemutatni. Ezek az események nagy mértékben meghatározták az „átörökítési folyamatot”, az orosz diplomácia magatartását és nemzetközi megítélését. A kilencvenes évek alatt megfogalmazott orosz állam önazonosságának stratégiája alapján, felsorakoztatom azokat a törvényszerű - logikus kitörési pontokat, melyek valószínűsíthetőek az orosz politika

jövőbeni nemzetközi és külpolitikai irányultságában. A szakdolgozat az orosz külpolitika 1991 – 2001 közötti időszakát dolgozza fel. 1991 decemberében a Szovjetunió felbomlásával egy időben létrejön Oroszország mint önálló, szuverén állam. A megalakulást követő első 10 év Moszkva számára önazonosságának és a világhoz való viszonyának meghatározásában kiemelten hangsúlyos, nagy kihívásokkal teli és az ország jövőjét hosszútávon meghatározó évtized volt. Olyan időszakot és eseményt tekintünk át, amely kivételes alkalmat nyújt egy olyan állam megszületésének tanulmányozására, mely egyrészt világhatalom, másrészt szemünk láttára történt és történik. A történelem folyamán nem sok nagyhatalom kialakulásának lehettünk ennyire közeli tanúi, szemlélői és tanulmányozói. 1 Nem volt evidens az általam vizsgált időszakban Oroszországot a nagyhatalmak közé sorolni, ugyanis pozíciói erősen

meggyengültek, ezért a nemzetközi színtér több szereplője is megkérdőjelezte nagyhatalmi voltát. 6 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. 1991. decemberében megalakult Oroszországnak új volt jogalanyisága, környezete, határai és szomszédos országai. Olyan ország jött létre, amely a szovjet birodalomnak bár örököse, de teljesen új környezetben és változó nemzetközi politikai színtéren és viszonyok között, katonai, gazdasági és geopolitikai irányultságában meghatározója marad és lesz egy új típusú perspektivikus nemzetközi

relációkban az USA, az EU, a FÁK és volt KGST országok gazdaságpolitikai, biztonságpolitikai és geopolitikai relációiban. Az EU bővítés folyamata mellett, ezen orosz relációk milyensége, valószínűsíthető orosz kezdeményezések és folyamatok hangsúlyosan befolyásolhatják hosszabb távon Európa jövőjét, Európa és USA viszonyait, és nem utolsó sorban az amerikai – orosz kapcsolatokat, valamint a nemzetközi társadalompolitikai folyamatok irányultságát, tendenciáit és Európa biztonságpolitikai kérdéseit. Az egyes korszakokat három szempont szerint vizsgáljuk. Az első szempont a korszakot meghatározó belpolitikai események és háttér-befolyások bemutatása. A második szempont az orosz külpolitika irányvonalának, a külpolitikai lépések és azok belföldi és nemzetközi hatásainak bemutatása. A harmadik szempont a biztonságpolitikai kérdések bemutatása, vizsgálata. A ’90-es években az orosz biztonságpolitika tematikája

az alábbi három téma köré csoportosítható: 1. stratégiai fegyverek leszerelése; 2 NATO problematikája; 3. terrorizmus elleni küzdelem Mindhárom probléma nagy mértékben meghatározta Moszkva külpolitikai magatartását, ezért a biztonságpolitikai kérdéseket a külpolitikai problémákkal összevonva, mintegy azok részeként vizsgáljuk. A szakdolgozat forrásául az orosz diplomácia hivatalos és félhivatalos dokumentumai (szerződések, kormányprogramok, hivatalos és ellenzéki álláspontot magába foglaló beszédek) szolgálnak. Másik forrásként az adott korszakban megtartott tudományos konferenciák írásos anyagai szolgáltak. Ezek külön kiadványokban vagy orosz periodikákban hozzáférhetőek. Hasznos tényanyaggal bővítették a dokumentációt a korszakot elemző tudományos munkák és cikkek. 1.1 Az orosz történelmi fejlődés sajátossága A Kijevi Rusz volt az első jelentős keleti szláv állam, amely állami keretbe foglalta a

Kelet-európai-síkság kiterjedt területeit. Az oroszok által lakott területek egy államon belüli egyesítésének folyamata („orosz földek összegyűjtése”) a XIV-XV. században indult meg a moszkvai fejedelmek vezetésével. 7 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. Az állandó területi növekedés, amely az orosz történelemben a XIV-XV. századtól jól nyomon követhető, nem más mint védelmi doktrína. A természetes határok hiánya, az állandó fenyegetettség érzése, a Kelet-európai-síkság könnyű átjárhatósága mint indokok jelennek meg az orosz

expanzionizmusban. Ahhoz, hogy a Moszkvai Nagyfejedelemség tekintélyes állammá tudjon válni az orosz külpolitikának XVI – XVII. században három célt kellett elérnie: 1 kijutni valamelyik fontosabb európai tengerhez; 2. a déli határon természetes határokat szerezni és nyugaton a potenciális ellenfeleket minél messzebb „tolni” az ország belsejéből; 3. egy államban újraegyesíteni a hajdani Kijevi Rusz pravoszláv szláv lakosait. Oroszország a XVIII. században (Nagy Péter és II Katalin uralkodása idején) vált európai nagyhatalommá, miután elfoglalta Svédország, Lengyelország és Törökország regionális pozícióit, és európai súlyának elismerését kezdte szorgalmazni. I Péter és II Katalin arra törekedtek, hogy szokásaiban, gondolkodásában és technikai felszereltségében is európaivá váljon az ország. A Napóleoni háborúk után Európa félni kezdett az új nagyhatalomtól, és az erősödő orosz birodalmat és annak

további terjeszkedését korlátozni próbálta2. A XX század elején úgy tűnt, hogy Oroszország kimerítette terjeszkedési lehetőségeit. A XIX század második felében Európa nagyhatalmainak figyelme az új nyersanyagforrások és az új felvevőpiacok kutatására irányult. A cári birodalom elmaradott gazdasági és társadalmi rendszere miatt egyre nehezebben tudott lépést tartani a nagyhatalmakkal. A cári kormányzat belátta a modernizáció szükségességét, amelyet a kormányzás autokratikus alapjainak megváltoztatása nélkül próbált megvalósítani. A századforduló gyors ipari fejlődése az orosz önkényuralom és a külföldi tőke együttműködésének terméke volt. Az orosz kormány kapitalista gazdaságpolitikája és az ország világpiacra való nyitása rövid távon meghosszabbította az önkényuralmi rendszer létét, hosszabb távon viszont olyan szociális feszültségeket okozott, amely a rendszer összeomlásához vezetett.

Oroszország idő előtti kilépése az első világháborúból nagy áldozatokkal és veszteségekkel járt. Kényszerűségből fogadta el a breszt-litovszki békét3. 2 Anglia mindent megtett azért, hogy Oroszország ne tudja elfoglalni a Boszporuszt és Dardanellákat, hogy ne szólhasson bele a Közel-Kelet és Afrika ügyeibe. A krími vereség után az orosz külpolitika Közép-Ázsia felé fordult, ami nyugtalanította Nagy-Britanniát, ugyanis féltette Indiát. 3 Szovjet-Oroszország súlyos árat fizetett a békéért: lemondott 780 ezer négyzetkilométernyi területről az ott élő 56 millió lakossal együtt: elveszítette a lengyellakta területeket, Litvániát, Belorusszia nyugati és Lettország déli részét, ki kellett vonulniuk Ukrajnából, Lettországból, Észtországból és Finnországból. 8 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad

információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. A bolsevikok hatalomra jutása nem tetszett Európának, és mindent megtettek azért, hogy Oroszországot kiszorítsák Európa vérkeringéséből. 1922-ben a szovjet külpolitika új irányvonalat jelölt ki, amelynek legfőbb célja az volt, hogy az ország kitörjön a gazdasági, politikai és diplomáciai izolációból és az újjáépítéshez szükséges pénzügyi forrásokhoz jusson. Ugyanebben az évben Genfben rendeztek egy konferenciát, ahol a szovjet vezetés a cári időkbeli adósságok elismerésének lehetőségét felcsillantva a nyugati befektetőknek különböző gazdasági ajánlatokat tett. De az ország csak a vesztes Németországgal tudta normalizálni

gazdasági, kereskedelmi és diplomáciai kapcsolatait. Ez az esemény a nyugateurópai országokban aggodalmat keltett A Nyugat továbbra is Oroszország elszigetelésére törekedett. A nemzetközi izoláltság és az önerőre támaszkodás kényszere fokozta a bezártság és a külföldiekkel való bizalmatlanság érzését az oroszok körében. A sztálinista Szovjetunió a forradalmi diplomácia egyes elemeit megőrizve fokozatosan visszatért a szokásos, geopolitikai érdekeken nyugvó külpolitikához. A ’30-as években a náci Németország és a militarista Japán agresszivitása veszélyeztetni kezdte a kialakult egyensúlyt és békét, ezért a Szovjetunió és a Nyugat viszonyában változás következett be. 1939-ben a katonai biztonsági együttműködésről szóló szovjet – angol – francia tárgyalások kudarcba fulladásával a litvinovi vonal4 megbukott és Molotov került előtérbe. Nevéhez fűződik a szovjet – német megnemtámadási szerződés

(1939. augusztus 23 Molotov – Ribbentrop paktum), amelynek titkos záradéka a lengyel, baltikumi, ukrán és belorusz területek megosztásáról rendelkezik. 1941-től, miután Németország megtámadta a Szovjetuniót, a szovjet – angol, szovjet – amerikai katonai együttműködés ismét előtérbe került. Az 1945-ben rendezett jaltai és teheráni konferenciákon a nagyhatalmak (USA, Anglia és Szovjetunió) a háború utáni Európa politikai berendezkedésének kérdéseiről, az ENSZ létrehozásáról, Németország és Berlin 4 zónára történő felosztásáról és a lengyel határok kérdéséről tárgyaltak. 1945-ben a szovjet csapatok mélyen Európa belsejébe jutottak és nem állt szándékukban onnan rövid időn belül kivonulni. Ismét előtérbe került az orosz védelmi doktrína, miszerint az ország határait a központtól minél távolabb kell helyezni. Ehhez 9 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes

szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. megfelelőnek tűnt a kelet-európai szövetségesekből álló gyűrű kialakítása. Ezen „gyűrű” kialakításának másik célja, hogy a Szovjetunió „exportálhassa” társadalmi berendezkedését ezen országokba, mindvégig ügyelve arra, hogy a kelet-európai államok Moszkva csatlósai maradjanak. A második világháborút követő években a Szovjetunió befolyása látványosan nőtt, és ez aggasztotta az USA-t. Az amerikai kormányzat a kommunizmus terjedését a Trumandoktrínával5 és a Marshall-segéllyel6 igyekezett megakadályozni Az ’50-es évek elején indult hidegháborús időszakban mind a

Szovjetunió, mind az USA egy nagy közvetlen konfliktus elkerülése érdekében nagyjából elismerte a második világháborúban kialakult status quo-t7. Európában 1985-ig nem került sor jelentős politikai és területi változásokra, de a világ többi részén újabb és újabb konfliktusok robbantak ki, amelyek mögött gyakran a két szuperhatalom versengése húzódott meg. Az USA katonai paktumokkal és katonai támaszpontokkal próbálta körülfogni a Szovjetuniót, és annak befolyását az északi félgömb keleti részére korlátozta. Moszkva viszont támogatta a különböző latin-amerikai és afrikai nemzeti-felszabadító forradalmi mozgalmakat (Kuba, Nicaragua, Etiópia, Jemen, Vietnam). Összefoglalva: Az itt vázolt rövid történelmi áttekintésből egyértelműen látszik, hogy Oroszország, később Szovjetunió, nagyhatalmi pozíciója a kezdetektől „szálka” volt a nagyhatalmak szemében. A nehéz időkben, mikor elkelt az orosz segítség,

elismerték és nagyhatalomként kezelték, egyéb helyzetekben mindent elkövettek annak érdekében, hogy megingassák pozícióit. Ez a kettős magatartás az általam vizsgált időszakra is igaz Ugyanakkor részben a fentiek alapján megállapítva, részben jelen munka kardinális következtetéseit előrevetítve megállapítható: Oroszország „saját erejéből” nélkülözve mindennemű jelentős külső stratégia támogatást a „semmiből” lassan katonai nagyhatalom lett és bár „átalakulóban” van kardinális nemzetközi kérdésekben és relációkban a jövőben részben „megkerülhetetlenné”, részben „stratégiai szereplővé” válik. Hogy a „kardinális megkerülhetetlenség” és a „stratégiai szerepkör” mint fogalom, a jövő globalizált világában egyenlő -e a nagyhatalmi státussal, meglátásunk szerint, az kizárólag az említett szerepkörrel 4 Makszim Litvinov 1930-39 külügyi népbiztos, a szovjet – angol – francia

együttműködés, a német fenyegetést kiküszöbölni kívánó kollektív biztonsági rendszer szorgalmazója. 5 Harry Truman az USA háború utáni elnöke által 1947-ben meghirdetett, a kommunizmus külső és belső erőitől fenyegetett országok kormányainak katonai és gazdasági segítséget előirányzó program. 6 George Marshall amerikai politikus által 1947-ben kidolgozott gazdasági segélyprogram. A segélyt elfogadó nyugat-európai országok viszonylag rövid belül talpra tudtak állni. 7 A Kelet-Európában kirobbant válságokat (Berlin 1953, Budapest 1956, Prága 1968) a Szovjetunió az USA szóbeli tiltakozása, de hallgatólagos beleegyezése mellett számolta fel. 10 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai

szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. rendelkező országok ezen jellemzőiknek kiaknázásán és a velejáró lehetőségek gyakorlati alkalmazásának módján múlik. 2. A bomlás évei (1985 – 1991) A peresztrojka, a gorbacsovi politikai kurzus az 1985-1991 közötti időszakot öleli fel. Ez a periódus tulajdonképpen Gorbacsov hatalomra jutásától bukásáig, a Szovjetunió összeomlásáig tartott. A korszak két periódusra tagolódik Az 1985-1988 közötti időszak korai peresztrojka néven került be az orosz politikatörténetbe, míg az 1989-1991 közötti periódust a késői jelzővel illették. 2.1 A korai peresztrojka belpolitikai vonatkozásai A Szovjetunió helyzete a ’80-as évek elején gazdaságának gyengülő teljesítménye és külpolitikai helyzetének folyamatos romlása (afganisztáni beavatkozás, lengyel válság)

következtében egyre kritikusabbá vált. A politikai elit nem volt nyitott és fogékony az újdonság befogadására, a munkavégzéshez szükséges fizikai képességeik is erősen meggyengültek. Ahhoz, hogy a Szovjetunióban egy átfogó reformfolyamat elindulhasson három feltételre volt szükség. Egyrészt a politikai vezetésnek be kellett látnia, hogy a rendszert fenntartani és hatékonyságát megújítani csak jelentős reformok révén lehet. Ez magával vonta volna a politika erőviszonyainak átalakulását, ami egyben a második feltétel volt. Harmadrészt, a vezetőknek be kellett látniuk, hogy szükség van egy átfogó koncepcióra, amely az átalakítás menetrendjét és perspektíváját tartalmazza. Az andropovi személyi politikának köszönhetően a legfelsőbb vezetésben megjelentek azok a csoportok, amelyek a reformok fontosságát felismerték. Bár Gorbacsov hatalomra jutásakor még nem alkottak többséget, de a többség megteremtése már nem

bizonyult lehetetlennek. A Gorbacsov-korszak a politikai erőviszonyok átalakulásának tekintetében is tanulságosan alakult. 1985 tavasza és 1988 nyara között a politikai kezdeményezés a reformokat támogató csoport kezében volt. 1985-86 során a Brezsnyev-korszak több kulcsfiguráját is elmozdították a párt vezetéséből. Ebben az időszakban kapott fontos megbízást többek között Ny. I Rizskov, Je K Ligacsov, E A Sevardnadze, B Ny Jelcin, akik ebben az időszakban Gorbacsov támogatói közé tartoztak. 11 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. 1985

tavaszán a reformereknek nem volt kidolgozott programja, és jövőre vonatkozó elképzeléseik is homályosak voltak. Azzal azonban tisztában voltak, hogy az ország súlyos gazdasági és társadalmi helyzetbe került, és külpolitikai környezete lényegesen kedvezőtlenebbé vált. Az új vezetés a társadalmi problémák gyökerét „fegyelmezési ügynek” vélte. A korai gorbacsovi korszak azt feltételezte, hogy ugyan súlyos gondokról van szó, de azok jó és határozott adminisztratív intézkedésekkel kezelhetőek. Ebben a korszakban a politika intézményeire is kiterjedő strukturális átalakítások nem merültek fel. A korai korszak elvi felülvizsgálatához más körülmények is hozzájárultak. Gorbacsov és környezete a szovjet társadalom szociális problémáit és az azokat okozó feszültségeket helyesen ismerte fel, de elkövette azt a hibát, hogy túl korán és egyidőben túl sok dologra vonatkozóan tett olyan ígéreteket amelyeket

nem vagy csak részben tudott teljesíteni. Rövid időn belül kiderült, hogy több szociális kezdeményezéshez a politikai akarat önmagában nem elegendő. Ez a fokozatos felismerés 1988-89-ben sorra elfordította a szovjet társadalom jelentős csoportjait Gorbacsovtól. (Sz Bíró 2003) A kezdeti kudarcok azonban nemcsak az elhibázott döntések és aránytévesztő programok következményei voltak. Természetesen a felületesen átgondolt döntések (alkoholellenes kampány, fedezet nélküli szociális programok, gépgyártás túlzott finanszírozása, stb.) is hatalmas terhet róttak a költségvetésre, ám annak egyensúlyát végzetesen nem borították volna fel. De 1986-ban bekövetkezett események – a kőolaj árának drasztikus csökkenése, a csernobili katasztrófa, az afganisztáni háború és a leszerelési kérdés megoldatlansága együttesen túl nagy terhet jelentettek a Szovjetunió számára, amelyektől egész felbomlásáig nem tudott

megszabadulni. 1986 közepétől a gazdaság és a költségvetés nem volt egyensúlyban. Ebben az állapotban a reformpolitika sikerességét csak átmenetileg lehetett fenntartani. 1986 őszétől a pártvezetésben egyre szélesebb körben terjedt el az az álláspont, miszerint a reformokat nemcsak a gazdaságban kell végrehajtani, hanem a politika intézményrendszerén belül is. A politikai reformmal kapcsolatban két álláspont körvonalazódott. Mindkét álláspont hívei egyetértettek abban, hogy radikális reformokra van szükség. A vélemények az átalakulás sorrendjét illetően tértek el élesen: előbb a gazdaságot kell átalakítani, vagy inkább a társadalom demokratizálásával olyan társadalmi hátteret kell teremteni, ami a gazdaság tartós dinamizmusát eredményezi. ’86 őszén végül a politika átalakításának elsőbbsége mellett 12 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű

dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. döntöttek. Ebben a döntésben többek között Gorbacsov és környezetének azon félelme játszott közre, hogy biztos hatalmi háttér nélkül kockázatos lenne jelentős gazdasági reformokat kezdeményezni. A pártapparátus és párttagság jelentős részét egyre jobban nyugtalanították a gorbacsovi újítások, és megpróbált ellenállni azoknak. Gorbacsov és az őt támogatók köre felismerték, hogy nincs esély a párton belül kedvező erőviszonyok kialakítására. A pártonkívüli szövetségkeresés hosszabb távon azzal a következménnyel járt, hogy az ebben az időszakban előtérbe kerülő csoportok egy

idő után képesek voltak a gorbacsovi reformok ellen hatékonyan fellépni. (pl csernobili tragédia napokig tartó eltitkolása felvetette a politikai vezetés társadalom iránti felelősségének problémáját és a közérdekű információk kisajátításának tarthatatlanságát.) 1987-88 közötti periódusban – a társadalom széles körének bevonásával – valóban elkezdődött a Gorbacsov nevéhez köthető politikai kurzus. A reformerek politikailag kezdeményezők voltak, élvezték a szovjet társadalom többségének rokonszenvét. Indítványozták a tanácsok szerepének növelését, a választási rendszer átalakítását, a kötelező többes jelölés bevezetését. Ez a folyamat ’89-90-re a szovjet rendszer jelentős átalakulását eredményezte. A gorbacsovi új politikai gondolkodás 1988-tól kezdett olyan belpolitikai jelentésű értékekre is kiterjedni, mint az emberi jogok, a hatalommegosztás, a civil társadalom. A reformerek a nyugati

demokráciák több vonását értékként fogadták el, és készek voltak azokat az új szocializmus rendszerébe beépíteni. 1987-ben és 1988 elején három fontos, a gazdaság működési feltételeit jelentősen módosító törvényt is elfogadtak. 1988 nyarán megindult a gorbacsovi kurzus ellenfeleinek politikai szerveződése. Ez intő jel volt, mert erre akkor került sor, mikor a politikai intézményrendszer átalakítása fordulóponthoz ért. A gorbacsovi reformpolitikát támadták „jobbról” és „balról” egyaránt Jelcin és Ligacsov a gorbacsovi politikát lassúsága és következetlensége miatt bírálták. Az 1988-as év a társadalom különböző csoportjainak politikai aktivizálódásában is a fordulat éve volt, megindult a társadalom spontán, „alulról” jövő demokratizálódása. Mindennapossá váltak a városi tömeggyűlések, tüntetések. Ebben az időszakban jelentkeztek először nyíltan a radikálisan antikommunista erők. Egy

olyan folyamat indult el, ahol a peresztrojka-kurzus kezdett leválni annak politikai kezdeményezőiről, és megjelentek azok az új szereplők, amelyek később kezükbe vehették a politikai folyamatok irányítását. 13 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. 1988 végére az ország gazdasági helyzete is egyre drámaibbá vált. A gazdaság hanyatlása, a súlyos élelmiszerhiány következtében a társadalmi feszültségek egyre jobban kiéleződtek. 1988-89-ben elindult az új tulajdonosi csoport kialakulása A gazdasági élet államtól egyre inkább függetlenné

váló szereplői nyújtották a későbbiekben a reformok továbbvitelének egyik legfontosabb támaszát. 1988-tól a feszültségek egy újabb típusa jelentkezett, amely Moszkva amúgy sem könnyű helyzetét csak tovább nehezítette. Ez nevezetesen a Baltikumban és a Kaukázusban egymás után fellángoló véres etnikai konfliktusok. A Moszkvától való függés lazítása a balti államokban és Grúziában nyert elsőként komoly társadalmi támogatást. Ez a folyamat beindította az önmagát politikailag megszervező orosz nacionalizmust. Az 1988-89-es év a peresztrojka folyamatában a fordulat éve volt: a nemzetközi közvélemény számára ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy a Szovjetunió strukturális válaszúthoz ért: már nem lehetett visszatérni a Gorbacsov előtti időkhöz, de nem lehetett tudni azt sem, hogy az államszocializmus átalakítása hová vezet: a kapitalizmus restaurációjához vagy a szocializmus egy új történelmi formájához. (Krausz

(1998) p117) A korai peresztrojka legfőbb hibája az volt, hogy a szovjet vezetők mindent felülről próbáltak megreformálni, a reformokat illetően nem létezett egy egységes és következetesen végiggondolt koncepció. Az „ad hoc” reformlépések mellé a társadalom és a gazdaság egészére kiterjedő válság is társult. 2.2 A korai peresztrojka külpolitikai vonatkozásai Gorbacsov és környezete a Szovjetunió nemzetközi helyzetén is megpróbált javítani, ugyanis a világpolitikai környezet javítása egyben belpolitikai érdek is volt: a külső terhek enyhítése nélkül nem láttak esélyt a gazdaság hatékony megújítására, és a társadalom szociális helyzetének érdemi javítására. A Gorbacsov előtti szovjet külpolitikai doktrína két alapeleme a „proletár internacionalizmus” és a „békés egymás mellett élés” volt. A reformerek szakítottak e doktrínával arra hivatkozva, hogy a világot új típusú, globális kihívások

fenyegetik, ezért az „egyetemes emberi értékeket” kell előtérbe helyezni. A „proletár internacionalizmust” rövidesen az „egyetemes emberi értékek” hangoztatása váltotta fel. A hivatalos megnyilatkozások központi elemévé a „választás 14 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. szabadságának” tézise vált, ami tulajdonképpen nem más, mint az ország azon szuverén joga, hogy maga döntsön politikai és társadalmi fejlődésének jellegéről. Gorbacsov környezetében egyre többen gondolták, hogy olyan biztonságpolitikára kell áttérni,

amely felhagy a fegyverkezési versennyel és akár jelentős kompromisszumokra is hajlandó. 1985-ben a külügyek irányítását a külpolitikai tapasztalatokkal nem rendelkező Eduard Sevardnadze vette át. (Gorbacsov a külügyek megújításának stratégiai jelentőséget tulajdonított, egyúttal igényt tartva annak közvetlen felügyeletére is.) A ’80-as évek elején Moszkva első számú érdeke a nukleáris egyensúly fenntartása, és a fegyverkezési versenyben való részvétel volt. Gorbacsov főtitkári kinevezésének kezdetétől kereste a külpolitika kitörési pontjait. Az új főtitkár kinevezése után rövid idővel kezdeményezte a kapcsolatfelvételt az amerikai elnökkel. A fegyverkezési verseny újabb hullámának feltartóztatása jó ürügynek bizonyult8. Az 1985-ös genfi csúcstalálkozó ugyan nem hozott áttörést, ennek ellenére fontos fejlemény volt, hiszen egyrészt helyreálltak a szovjet – amerikai legfelsőbb szintű kapcsolatok,

másrészt az érintkezések rendszeressé és gyakorivá váltak. 1987 decemberében a felek aláírták a rövid- és közép-hatótávolságú rakéták leszereléséről szóló szerződést, 1991 júliusában pedig a stratégiai támadó rakétákról szóló megállapodást (START-1). Moszkva 1986-1991 közötti időszakban a stratégiai stabilitást fenntartó fegyverzetcsökkentésnek tulajdonított nagy jelentőséget, minden más külpolitikai téma a háttérbe szorult. A Szovjetunió korábbi Európa-politikája („közös európai ház”), illetve a Kelet– és Kelet–Közép–Európa–politika csak másodlagos, illetve harmadlagos üggyé vált. Gorbacsov és környezete nem érzékelt komoly problémát a térségben (kivétel Románia). Gorbacsov felesleges tehernek tartotta a szocialista országok vezetőivel folytatott tanácskozásokat, mindent megtett azért, hogy elkerülje azokat. 1988-ban jugoszláviai útja során kijelentette, hogy Moszkva

határozottan elutasítja a más országok belügyeibe történő beavatkozást. 1986 novemberében a Politikai Bizottság elé terjesztette Afganisztán ügyét, és javasolta a szovjet erők kivonását a térségből. Annak ellenére, hogy a PB tagjai maguk is 8 A költséges fegyverkezési versenyben az elmaradott szovjet gazdaság nem volt képes lépést tartani az amerikai gazdasággal. A gazdasági és szociális nehézségekkel küzdő szovjet vezetés válaszút elé érkezett. Moszkva három lehetőség közül választhatott: vagy elvonja más területekről a fegyverkezési versenyhez szükséges pénzeszközöket, és ezzel növeli gazdasági nehézségeit és szociális nyugtalanságot okoz; vagy gazdasági reformok segítségével próbálja versenyképessé tenni gazdaságát; vagy meggyőző enyhülési politikát kezdeményez és eloszlatja a nyugatiak szovjetekkel szemben táplált félelmeit. A szovjet vezetés az utóbbi két lehetőség együttes alkalmazása

mellett döntött 15 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. belátták a megszállás értelmetlenségét, csak komoly másfél – két éves vita után került sor az afganisztáni csapatok kivonására. A kivonulással Moszkva komoly gazdasági és katonai tehertől szabadult meg, másrészt elhárult a szovjet – kínai kapcsolatok rendezésének egyik legkomolyabb akadálya. 2.3 A késői peresztrojka belpolitikai vonatkozásai Az a tény, hogy Gorbacsov kezéből kicsúszott a kezdeményezés a balti köztársaságokkal kapcsolatos eseménykövető politikájában

mutatkozott meg. Ehhez társult a Jelcin által irányított Oroszországgal kapcsolatos tétova magatartás. A Baltikum több fontos folyamat beindítója volt. Az észt Legfelsőbb Tanács 1988 végén nyilatkozatot tett közzé az észt állam szuverenitásáról. Rövid időn belül a litván és a lett parlament is hasonló döntéseket hozott. 1990 elejére a Szovjetunió szövetségi szintű politikai rendszere kritikus helyzetbe került, amin csak az elnöki rendszer bevezetése segíthetett. Az elnöki intézmény kiterjedt jogkörrel rendelkezett, feladata az ország irányíthatóságának helyreállítása és a politikai és gazdasági folyamatok feletti ellenőrzés visszaszerzése volt. Az elnöki intézmény létrehozása és Gorbacsov elnökké választása hosszú alku eredménye volt. A „demokraták” az SZKP „vezető szerepének” törléséért cserébe voltak csak hajlandók Gorbacsov megválasztását támogatni. A szövetségi központ krízisével

párhuzamosan 1989 végétől egyre látványosabban szerveződött a szuverén orosz politika mellett fellépők köre. 1990 tavaszán megválasztották az orosz Legfelsőbb Tanácsot, amelynek elnöke Borisz Jelcin lett. Nyár elején pedig aláírták az Oroszországi Szovjet Föderatív Szocialista Köztársaság politikai és gazdasági önállóságáról szóló nyilatkozatot. Létrejöttek az orosz államhatalmi intézmények, ezzel megteremtődtek a független orosz politika hatékony képviseletének feltételei. A függetlenség egy alternatív hatalmi centrum létrejöttét jelentette. A dezintegrációs folyamatok felgyorsulása (a helyi bankrendszer átalakítása, az adó és költségvetési politika felülvizsgálata, és az önálló orosz hadsereg felállítása) miatt a szövetségi rendszer megújítása sürgető feladattá vált. Mivel Gorbacsov és környezete nem talált hatékony megoldást – időnyerés céljából – azt javasolta, hogy tartsanak

népszavazást a Szovjetunió jövőjéről. A balti köztársaságok, Moldova, Grúzia és Örményország megtagadta a részvételt. A többi tagköztársaságban megtartották a szavazást, ahol 80%-os részvételi arány 16 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. mellett 76%-ban támogatták a megújított szovjet föderációt. Oroszország csak úgy járult hozzá a referendum megtartásához, ha az elnöki rendszer oroszországi felállításáról is megkérdezik a polgárokat. Ez a várakozásoknak megfelelően a kezdeményezők sikerét hozta, így július közepére

közvetlen és általános oroszországi elnökválasztásokat írtak ki, amit 75%os részvétel mellett Borisz Jelcin az első fordulóban elsöprő fölénnyel megnyert. Jelcin röviddel beiktatása után betiltotta a pártok munkahelyi működését, felmorzsolva a kommunista párt megmaradt állampárti pozícióit. Gorbacsov 1991 tavaszán még egy kísérletet tett az új szövetségi szerződés kidolgozására. A tervezet jelentős szövetségi jogköröket adott volna az egyes köztársaságoknak, de még így is a 15 köztársaság közül csak 8 volt hajlandó aláírni a megállapodást. Az új szövetségi szerződés aláírását 1991 augusztus 20-ra tűzték ki Az augusztus 19-i puccskísérlet az új szerződés aláírását és a pártok munkahelyi működését betiltó oroszországi rendelet más köztársaságokban való elterjedését akarta megakadályozni. Az időzítésben szerepet játszott Gorbacsov, Jelcin és Nazarbajev (kazah elnök) július

végi bizalmas megbeszélése, ahol a felek megegyeztek abban, hogy Gorbacsov nyári szabadságáról visszatérve jelentős személyi változásokat hajt végre a legfontosabb szövetségi intézmények vezetői között: megígérte, hogy leváltja a szövetségi miniszterelnököt, a KGB elnökét, a szovjet honvédelmi és belügyminisztert, és azok helyetteseit. Mivel a beszélgetést a KGB lehallgatta, az információ az érintettek tudomására jutott. Ezek tudatában nem volt meglepő, hogy az augusztus 19-én felállított „Rendkívüli Állapotot Felügyelő Állami Bizottság” tagjai közt ott találjuk a felsorolt személyeket is. A Bizottság az elnök betegségére hivatkozva ragadta magához a hatalmat. A Bizottság kiadott egy nyilatkozatot, amelyben megállapította, hogy a gorbacsovi reformok zsákutcába vezettek, és az ország irányíthatatlanná vált. A puccsisták a szovjet állam egységét akarták megőrizni, de éppen ellentétes hatást

értek el. Az 1991. augusztusi puccs lendített a szovjet rendszerváltás régóta húzódó ügyén A puccs Jelcin és a mögötte álló szervezet, a Demokratikus Oroszország ügyét szolgálta: „Maga a puccs is megmutatta, hogy az uralmi eliten belül a küzdelem a politikai és a gazdasági hatalom újrafelosztásáért folyik.” (Krausz (1991) p63) Ebbe a hatalmi harcba a nép nem avatkozott bele. Az SZKP felbomlásával egy időben új szerveződések jelentek meg De ez az új elit is régi volt, hiszen a szovjet rendszer káderei közül kerültek ki, ezért a múlttal való kapcsolatuknak mély gyökerei voltak. 17 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való

megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. A puccs után formálódó új orosz nemzeti politikai erő a hatalom teljességére törekedett, új értékrenddel állt elő: a korábbi marxista – leninista államfilozófia helyére az orosz államnacionalizmus ideológiáját helyezte. A lakosság tömegei távol maradtak a politikai eliten belüli csatározásoktól. (Krausz (1991) pp63-65) A politikai harcok az orosz autokratikus hagyományoknak megfelelően megrekedtek a tekintélyuralmi keretek között. Krausz Tamás felhívja a figyelmet arra, hogy a történelem régi korszakaihoz való nosztalgikus visszafordulás mindig a perspektívátlanság jele. A ’90-es évek elején a helyzetet tovább bonyolította, hogy a Szovjetunióban különböző kultúrák és fejlődési fokozatok éltek együtt. (Krausz (1991) p 71) Az egyes eliteket (politikai, gazdasági, katonai, államhatalmi) többféle irányzat osztotta meg. Ahhoz,

hogy megértsük az elit hatalomért folytatott küzdelmét, az egyes csoportosulások érdekeit kell vizsgálnunk, a küzdelmet pedig az érdekkonfliktusok és ezzel párhuzamosan az elitet összetartó erő mentén kell látnunk. (A hatalom birtoklása az ideológiailag megosztott eliteket is képes összefűzni.) Az elit viszonylagos egységét jelképezi a Gorbacsov – Jelcin viszony. A gazdasági reformok által megosztott társadalomban létrejött egy gyorsan gazdagodó réteg (apparátusokból és az új elitekből szerveződő „polgárság”), és ezzel párhuzamosan megjelentek az újszegények és a munkanélküliek tömegei is. 2.4 A késői peresztrojka külpolitikai vonatkozásai Moszkva 1989-1991 között a nemzetközi színtéren is elveszítette kezdeményező szerepét, mivel a belpolitikai helyzet és a gazdasági tendenciák egyre több figyelmet követeltek a politikai elittől. Mégis olyan fontos megállapodások születtek ebben az időszakban, mint a

hagyományos fegyverek csökkentéséről rendelkező szerződés (1990) és a START-1 szerződés (1991). 1991 júliusában a G-7-ek londoni csúcstalálkozóján Gorbacsov gazdasági és pénzügyi segítséget kért, és emlékeztette partnereit a Szovjetunió számos egyoldalú külpolitikai engedményére. A segítség elmaradt 2.5 Gorbacsov személye Mihail Gorbacsov tagadhatatlanul européer volt, mégis a westernizáció alternatíváját választotta, amiért többen is árulónak tartották. De ez a választás csak taktikai lépés volt 18 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű

alkalmazásokhoz. Gorbacsov nagyon jó taktikus volt, de „balszerencséjére” hatalmának idején taktikázói képességei nem párosultak olyan körülményekkel, amelyek őt jó stratégává minősíthették volna. Mégsem ez volt bukásának oka Gorbacsov nem az események előtt ment, csak követte azokat vagy sodródott velük. „A peresztrojkát az utolsó időkig homogén és szerves folyamatként fogta fel, mintha egységes stratégia irányította volna.” (Krausz (1991) p67) Az államszocializmus összeomlását úgy dolgozta fel, hogy elfogadta a „nyugati út” alternatíváját. Mi okozta bukását? Gorbacsovnak nem volt lehetősége olyan mértékben ellenőrizni a hatalmi apparátust, mint ahogy azt a közvélemény vélte, és nem tudott olyan kiterjedt hatalmat gyakorolni, mint amennyit jogilag a kezében összpontosított. (Krausz 1991) Hatalomra kerülésekor szocialista reformpolitikus volt, célja az új típusú vegyes gazdaság kialakítása volt. De

az 1988-89-es évek fordulatot hoztak Gorbacsov a Szovjetunió nagy problémáit az uralmi elitek közötti kompromisszumokkal akarta megoldani. A konfliktusokban középre helyezkedett, ahol magára maradt. Népszerűsége gyors ütemben csökkent, miközben tőle jobbra és balra gyülekeztek az erők a későbbi harcokhoz. (Krausz 1991) 2.6 A Szovjetunió felbomlása – Oroszország létrejötte A hidegháború Európában fegyverkezési verseny és ideológiai propagandaháború volt. Hosszú távon ennek Moszkva lett a vesztese gyengébb gazdasági teljesítménye miatt. A Szovjetunió a ’70-es évek közepétől folyamatosan veszített gazdasági növekedésének dinamizmusából. Bár még termelését képes volt bővíteni, de a bővítés üteme lassuló tendenciát mutatott: míg a ’70-es évek derekán a GDP 5,7%-kal növekedett, a ’80-as évek elejére ez a mutató csak 3,6%-ot ért el. Súlyos problémák mutatkoztak a termékek minőségében. A ’80-as évek

közepén a Szovjetunió az alacsony minőségű termékek tömeggyártásában a nemzetközi élmezőnyben volt. A mezőgazdaság teljesítménye is nyugtalanítóan alakult. Az agrárium tartósan nehéz helyzetének fő oka az volt, hogy a vezetés nem nézett szembe az agrárium gondjaival, nem tudott a hatékonyságán javítani (a termelési mutatókat a párt éves jelentéseiben hozzávetőlegesen nevezte meg). 19 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. A munka termelékenységének csökkenése mellett csökkentek a kormány bevételei is: a világpiacon csökkent az olaj

ára, ami az olajkitermelésből származó jövedelmek csökkenését vonta maga után. A peresztrojka alatt jelentős nemzeti és nemzetiségi mozgalom indult meg a Szovjetunió egész területén9. A Szovjetunió sorsát végső soron Mihail Gorbacsov és Borisz Jelcin közötti versengés és az 1991 augusztusi puccskísérlet pecsételte meg. A puccs utáni napokban Lettország, Ukrajna, Belorusszia, Moldova és a többi tagköztársaság kinyilvánította függetlenségét, az oroszországi köztársasági kormány pedig mind több hatáskört vett át a szövetségi szintű szervektől. Gorbacsov és kormánya egyre fölöslegesebbé vált a kialakuló új hatalmi szerkezetben. 1991. december 7-én a belorussziai Belovezszkaja Puscsában Jelcin orosz, Kravcsuk ukrán és Suskevics belorusz elnökök kinyilvánították, hogy a Szovjetunió mint nemzetközi jogi alany megszűnt létezni. Helyét az ugyanezen találkozón létrehozott Független Államok Közössége vette át.

1991 december 21-én az alma-atai találkozón Grúzia és a balti államok kivételével a többi volt tagköztársaság is csatlakozott a FÁK-hoz. 3. Oroszország önmeghatározása A történelem bebizonyította, hogy a nagy birodalmak sorsa a pusztulás. Helyükön új nemzetállamok jelennek meg, amelyekre eltérő jövő vár: van, amelyik újra nagy birodalommá tud válni, van, amelyik tovább aprózódik. Ezek az átalakulások megrendítik a nemzetközi stabilitást, kisebb-nagyobb háborúkhoz vezethetnek, ami egyes esetekben új nemzetközi erőegyensúly kialakulását idézi elő. Az identitásukat kereső nemzetállamok átesnek a nacionalizmus korszakán, és csak később mérik fel, mekkora veszteséget szenvedtek el emiatt. Ebben az értelemben a volt Szovjetunió területén végbement dezintegráció teljesen törvényszerű volt. A Szovjetunió mint a mai Oroszország elődje elvesztette a Nyugattal szemben folytatott fegyverkezési versenyt és ideológiai

háborút, elveszítette kelet-európai befolyását és a belpolitikai, nemzetiségi és gazdasági válságának következtében felbomlott. Ezen események az orosz állam globális szerepének leértékelődését okozták. A nagy mértékű presztízsvesztés megrendítette a sikeres külpolitikához, a birodalomhoz és a nagyhatalmi státuszhoz szokott vezető elitet és a lakosságot. 9 Három balti köztársaság, Ukrajna, Grúzia, Belorusszia, közép-ázsiai köztársaságok. 20 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. 3.1 A nagyhatalmi örökség átértékelése A

volt Szovjetunió világpolitikai magatartásától az új orosz nyugatbarát politikai elit az évtized elején szeretett volna elhatárolódni. 1992 első felében a hatalmi elit azon munkálkodott, hogy egy új Oroszország-képet alakítson ki, Oroszországot úgy mutassa be mint a nemzetek közösségének demokratikus elkötelezettségű tagját. Mindezt azon előnyök megtartásával próbálta elérni, amelyet az egykori Szovjetunió nagyhatalmi státusa biztosított számára10. Ezen előnyök a korai orosz külpolitika alaptéziseiből kiolvashatóak voltak. Ezeknek megfelelően: 0. az új Oroszország nagyhatalom, státusához a Szovjetunió egyedüli jogutódjaként jutott; 0. az új Oroszország nukleáris nagyhatalom; 0. Oroszország geostratégiai céljait kizárólag békés eszközökkel kívánja elérni; 0. az újonnan alakult államot ismerjék el, azzal kapcsolatos mindenféle birodalmi revánsról mondjanak le a nemzetközi közösség tagjai; 0. Oroszország nem

mond le hagyományos céljairól (az „orosz földek összegyűjtése”), csak ezentúl a FÁK-tagállamok Oroszország köré tömörítését kell érteni ezen, és azt, hogy az egykori szovjet államokat a nemzetközi közösség ismerje el Oroszország érdekszférájának, magát Oroszországot pedig a FÁK katonai biztonságát és a térség stabilitását garantáló vezető hatalomnak. Moszkva rövid időn belül elérte célját: a Szovjetunió jogutódjaként a világ Oroszországot ismerte el, és sikerrel járt a nagyhatalmi status prolongálása is. Az orosz vezetők elsődleges feladata a további dezintegráció megakadályozása és a korábbi pozíciók legalább részleges visszaszerzése volt. Csak ezáltal maradt esély az állam nagyhatalmi helyzetének stabilizálására. 3.2 Az új identitás keresése Az orosz társadalom az általam vizsgált időszakban a világ gazdasági válságainak egyik legsúlyosabbikát élte át. Ebben a folyamatban szerepet

játszottak az erős kiinduló pozíciók, a szuperhatalmi múlt, a centrumként betöltött nagy stratégiai mozgástér emléke. 10 Bővebben Diplomatyicseszkij Vesztnyik 1992/1. 21 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. Ennek a szerepkörnek az elvesztése egyértelműen elmélyítette a múlt és jelen között húzódó ellentétet. Az ország nemzetközi orientálódására, a nyugati integrációra és a külön utas modernizációra vonatkozó nézetek javarészt abból a felemás történeti helyzetből következnek, amelyben Oroszország a középkor óta fejlődik. Ez

az állapot lényegében Oroszország (még kelet-európai tekintetben is) késői és perifériális európai beilleszkedéséből, a nagyhatalmi múlton, a függetlenség, a szuverenitás, sajátos politikai szubjektumának folytatólagos, töretlen megőrzésének a kettősségéből fakad. Az ország világpolitikai szerepvállalása, nagyhatalmisága és a lakosság szegényes létfeltételei, a belső elmaradottság közti éles ellentéttel kellett szembesülnie mindenkinek, aki a XIX.-XX században Oroszországba látogatott Az az ellentmondás, hogy egy olyan ország bírjon az európai világpolitikai mezőnyben az első helyek egyikével, amely társadalmi szerkezetében és mutatóiban legfeljebb saját nemzeti múltjának haladás előtti korszakára emlékeztet, áthatotta és sok tekintetben meghatározta a XIX.-XX századi orosz közgondolkodást. A korszak folyamatai és meghatározó problémái nem vezethetők vissza egyetlen okra. Deák András három egymással

szervesen összefüggő, de disszertációjában mesterségesen elkülönített komponensre különítette el a kilencvenes évek Oroszországát érdemileg érintő eseményeket. Ezeket külön-külön is meghatározónak tartja 0. A hidegháború végéhez vezető nemzetközi folyamatok, illetve azok továbbélése a kilencvenes évtizedben. 0. A Szovjetunió szétesése, az új geopolitikai környezet, az ebből fakadó kötődések, és az új Oroszország integritását biztosító, az ország- és államszervezést elősegítő és gátoló tényezők. 0. A páratlan gazdasági és politikai összeroppanás, amelyet Oroszország az évtized folyamán átélt. Mindhárom ok-csoport alapvetően csökkentette Oroszország világgazdasági, világpolitikai potenciálját, negatívan érintette a nemzetközi politikában meglévő orosz befolyást. Az orosz rendszerváltó elit mozgástere már javarészt korábbról örökölt kényszerek mentén, korlátozott cselekvési

lehetőségek mellett bontakozott ki. Így annak tevékenysége, illetve eredményeinek megítélése különválasztandó azoktól a hosszú távú folyamatoktól, amelyek meghatározták az orosz erőteret ezekben az években. (Deák 2003a) 22 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. 3.3 Az orosz rendszerváltást nehezítő gazdasági tényezők A szétesett birodalom politikai, gazdasági és szociokulturális öröksége bonyolult feladatokat állított az oroszországi átalakulás elé. Moszkvának párhuzamosan kellett kiépítenie a hiányzó piacgazdaság

alapintézményeit és a demokrácia politikai intézményrendszerét. Helyzetét tovább nehezítette a korábbi állami keretek széthullása, a birodalmi fejlődés orosz nemzeti identitást elbizonytalanító öröksége, az új államiság körüli problémák, a határok gyenge történelmi legitimáltsága, a birodalmi nagyság gyors elillanása és a nemzeti önismeret torzulásai. A válságot tovább mélyítették az új külgazdasági kapcsolatrendszer kialakításával összefüggő orientációs nehézségek. „A szovjet rendszer bukása óta eltelt tíz évben bebizonyosodott, hogy a lényegileg „orosz rendszerbe” nem lehet egyszerűen csak átültetni a nyugati szabadságintézményeket, meghonosítani az ezeknek megfelelő értékeket és normákat.” (Sz Bíró, Szilágyi (2001a) p 7.) A peresztrojka abból az előfeltevésből indult ki, hogy „a 30-as években kiépült társadalmi és gazdasági szerkezetet le kell rombolni és új

társadalomszerveződés alapjait kell megteremteni”. (Krausz (1994) p 40) Az orosz gazdaság ‘90-es évekbeli visszaesése 1997 kivételével folyamatos volt. A gazdasági mutatók romlása visszahatott Moszkva nemzetközi súlyára és lehetőségeire is. Moszkva gazdasági lehetőségei legalább másfélszer kisebbre zsugorodtak, mint amilyen a korabeli egyesített Németországé volt. Kína már ‘92-ben kétszer akkora GDP-t állított elő, mint Oroszország. A Szovjetunió szétesése önmagában képes volt felborítani gazdasági erő tekintetében Moszkva – Peking stratégiai egyensúlyát. A nyolcvanas években elindult gazdasági és társadalmi folyamatok, megoldatlan problémák csak fokozták a rendszerváltás okozta nehézségeket. A jelcini vezetés és a politikai elit nem mérte fel a krízis mélységét. Azt az új körülmények közt gyorsan leküzdhetőnek vélték. A válságjelenségek közül a leginkább szembetűnő tényező a gazdasági

erőforrások radikális megcsappanása volt. Az 1991-ben már erősen, 11%-kal csökkenő szovjet GDP mintegy 68%-át örökölte meg Oroszország. Ezt követően azonban az 1992-2001-es 23 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. időszakban évi 3-15%-os csökkenést könyvelhetett el a Kreml11. Így egy szűk évtized alatt – a világban bekövetkezett növekedést is figyelembe véve – a Szovjetunióhoz képest ötödére, az 1992-es kiinduló orosz szinthez képest pedig harmadára csökkent Moszkva súlya a világgazdaságban (Rogov 1998). Ez még háborús viszonyok

közt is jelentős, de békeidőben páratlan visszaesés. Különösen súlyos volt az ipari termelés csökkenésének szintje, amely 1997 végére már megközelítette az 50%-ot. Ez alacsonyabb termelési szintet jelent, mint amelyre 1941-ben a szovjet ipar szorult vissza, és megközelíti a II. világháborús német visszaesés nagyságát. A gazdaság drámai visszaesése döntő módon meghatározta Oroszország kilencvenes évekbeli történelmét. Míg Moszkva a Szovjetunió idején a világ második, de 1992-ben is ipari nagyhatalomként a világ 5-6. gazdaságaként jelenhetett meg a nemzetközi színtéren, addig 1997-re gazdasági középhatalomként, globális szinten tulajdonképp súlytalan szereplőként volt kénytelen alakítani gazdaságpolitikáját. A kilencvenes évek közepén a 2%-os világgazdasági részesedés csak tizedét tette ki az amerikainak, negyedét-ötödét a kínainak, és kevesebb, mint felét a vezető európai hatalmak által külön-külön

elért hányadnak (Rogov (1996) p. 8) Önmagában a gazdasági feltételek ilyen mérvű megroppanása jelentős világpolitikai átminősítést sejtetett, és kételyeket ébresztett a külpolitikát meghatározó egyéb területek állapota és jövője iránt. A gazdasági visszaesés, a világgazdasági marginalizálódás egyformán rontotta a nyugati integráció és egy önálló centrumszerep betöltésének az esélyét is. Jelentősen meggyengítette az orosz tárgyalási pozíciókat, ennek következtében fokozatosan izolációs pályára állította az országot. A periferizálódással párhuzamosan megkérdőjeleződött az önálló világpolitikai pólus betöltésének a lehetősége. A nemzeti össztermék ilyen radikális csökkenése kétségtelenül megnehezítette a külpolitika több lábra állítását is. Az a korai elképzelés, miszerint az orosz diplomácia fokozottabban fog támaszkodni a gazdasági lobbik erejére, képviseli az érdekeiket, aligha volt

kivitelezhető ilyen feltételek mellett. Az orosz külpolitikának akkor kellett volna eszközei közt felértékelnie a gazdasági komponenst, amikor annak bázisa évről évre csökkent. Egy súlytalanná váló orosz gazdasági potenciál mellett csak nagyon szűkkörűen lehetett ilyen jellegű nyomásgyakorlással élni. Így a diplomácia erőforrásai egyéb területeken – a gazdasági potenciál mindennél drámaibb 11 1991-ben a Szovjetunió nemzeti össztermékéből még 67,7%-ban részesült Oroszoszág. Ehhez a szinthez képest a GDP-mutatók az 19921997 közötti időszak során: 1992-85,5%;1993-78,1%; 1994-68,1%; 1995-65,4%; 1996-63,1%; 1997-63,7% 10 let Szodruzsesztva Nyezaviszimih Goszudarsztv (2001) 24 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus

könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. csökkenése miatt – relatíve felértékelődtek. Moszkva biztonság- és geopolitikai pozícióira növekvő teher hárult a nagyhatalmi szerepkör átmentése során. (Deák 2003a) A gazdasági folyamatokkal összhangban felgyorsultak a nyolcvanas évek negatív társadalmi folyamatai. Az 1992-es nagy visszaesés, a recesszió legdrámaibb éve alatt a lakossági fogyasztás a hatvanas évek szintjére esett vissza. Csak ebben az esztendőben 2900%-os infláció mellett mintegy harmadára estek vissza a reálkeresetek, szinte az összes megtakarítás elértéktelenedett. A ’90-es években felére csökkent a tudományos kutatók száma, negyedére az általuk előállított innovációk értéke. 1993-tól kezdődően folyamatosan öt ezrelék fölött volt a népesség természetes fogyása.

Radikálisan csökkentek az állam forrásai a szociális helyzet javítására. Az orosz központi költségvetés a ’90-es évek folyamán nem volt képes a radikálisan megcsappant nemzeti össztermék 10%-ánál többet begyűjteni, a közfunkciók ellátása veszélybe került. 1997-ben – a pénzügyi válság előtti évben – a 80 milliárd dollárra apadt büdzsé kétharmadát adósságfinanszírozásra, illetve az örökölt hadsereg ellátására kellett költenie, akut alulfinanszírozottságot teremtve a civil, hétköznapi élet többi területén. Az erősen deficites állami költségvetés megkérdőjelezte Oroszország életképességét, és kételyeket keltett a társadalmi folyamatok irányíthatóságára, befolyásolására vonatkozólag. A negatív gazdasági és szociális folyamatok hatása alól a külpolitika sem tudta kivonni magát. A külpolitika stratégiai szintjén felvázolt koncepciók gyakorlati megvalósítása gyakran ütközött pénzügyi,

politikai vagy szociális akadályokba. A belső konszolidációt parancsoló szempontokkal szemben kevés mozgástere nyílt bármilyen kurzusnak. Ez természetesen nem jelentette azt, hogy nem voltak érdemi viták a visszaesés okaira és kezelésük módjaira vonatkozólag, de a külpolitikai érdekérvényesítésben rendre visszatértek és gyakran első helyre kerültek a belső konszolidáció szempontjai. Végeredményben az 1992-1999 közötti nyolc évben ezekre az alapokra kellett építkeznie az orosz diplomáciának. Deák András szerint az orosz külpolitikának tulajdonképpen öt meghatározó, javarészt negatív hatáshoz, folyamathoz kellett alkalmazkodnia: 1. dezintegrációs hatás, a Szovjetunió szétesése okozta egyszeri pozícióvesztés és az abból fakadó térszervező kihívás; 25 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad

információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. 2. globalizációs hatás, amely a világban a kilencvenes években az Oroszországtól független változásokat foglalja magába, és az azokhoz kapcsolódó alkalmazkodási kihívás; 3. szerkezeti hatás, amely az új körülmények között a külpolitika által alkalmazható és felhasználható erőforrások összetételében beállott változásokat jelenti, és a diplomácia lényegi átértelmezésére vonatkozó funkcionális kihívás; 0. recessziós hatás, amely a páratlan és minden területet alapjaiban érintő orosz gazdasági visszaesést jelenti, és a potenciál és az arra építhető nagyhatalmi szerepkör újradefiniálását kényszerítette rá a

külpolitikára; 0. diszenzuális hatás, amely ugyan belső, az orosz elitre vonatkozó jellegzetesség, de a közélet szinte egészére jellemző volt, így a külpolitika szempontjából külső adottságként, illetve annak egységét erősítő, konszolidációs kihívásként kezelhető. (Deák 2003a) A kihívásokra egységes, mindegyik folyamatot kezelni képes választ kellett találni. A hosszabb távon is elfogadható külpolitikának szüksége volt egy összetett, az új helyzet mindegyik tényezőjével számoló koncepció kialakítására. Annak valamilyen megoldást kellett nyújtania a Szovjetunió felbomlásával kapcsolatos kérdésekre, jövőképet kellett találnia a nagyhatalmiság térszerkezetére, kapcsolatrendszerére, a globalizáció változásegyüttesére, meg kellett határoznia Oroszország főbb nagyhatalmi eszközeit, azok viszonyát, fel kellett dolgoznia a gazdasági visszaesésből fakadó következményeket és nem utolsó sorban meg kellett

nyernie magának az orosz közéletet. Egy-egy külpolitikai irányzat hatalmi bukását általában épp az idézte elő, hogy képtelen volt a fent vázolt kritériumoknak teljes körűen megfelelni. Természetesen az itt felsorolt kihívások nem egyszerre jelentkeztek. Így például olyan, látszólag egyértelmű eseményt, mint a Szovjetunió felbomlásának tényét az orosz politikai elit egy része csak fél évvel annak megtörténte után került könyvelte el hivatalosan. Másrészt a feladatok sok tekintetben ellentmondásosak és nehezen összeegyeztethetőek voltak. Folyamatosan csökkenő erőforrásokból kellett volna fenntartani a meglévő pozíciókat, és azokat az új viszonyokhoz igazítani, a nemzetközi közösséggel elfogadtatni. A pozícióvesztést könnyen lehetett a másik fél nyereségeként értelmezni, legfőképp a kettő között ok-okozati viszonyt feltételezni. A nagyhatalmi megkapaszkodás 26 http://www.doksihu BGF KKFK

Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. kétségbeesett kísérlete gyakran nem volt ideális külpolitikai környezet a kölcsönös kompromisszumok keresésekor. Az orosz külpolitikában a fent vázolt kihívás-együttesre adandó válaszok két nagyobb koncepció-csoportja bontakozott ki. Az egyik a nemzetközi rendszerbe való beépülést csakis centrumként, teljes értékű nagyhatalomként tartotta elképzelhetőnek. Anélkül nem tartotta lehetségesnek a gazdaság, az állam és társadalom modernizációját. A nagyhatalmi szerepkör feladása ebben az értelmezésben az elkerülhetetlen

periférizálódással lett volna egyenértékű. Bár nem zárta ki az integrációt, de csak feltételesen tartotta elfogadhatónak, és lehetségesnek. A másik csoport a modern világhoz, a nyugati közösséghez való kapcsolódást, a világgazdasághoz való csatlakozást tekintette a fő feladatnak, még akkor is, ha ez hatalmas modernizációs áldozatokkal jár és csak perifériális szerepkörben hajtható végre. Ebben az értelmezésben a külpolitika legfőbb feladata ennek az integrációnak a keresztülvitele, segítése. A nagyhatalmi szerepkört értelmezhetetlennek tartotta a jelenlegi világrendszerhez való szorosabb csatlakozás híján, lényegesebb szerep betöltését csak azon belül tartotta elképzelhetőnek. A kívülmaradás a marginalizálódással volt egyenértékű A vázolt két koncepció-csoporton belül sajátos variációk léteztek, azok nem tartalmaztak homogén elképzeléseket. Arra a kérdésre, hogy milyen áldozatok árán lehet, és

érdemes a nyugati világba törekedni, eltérő irányból és eltérő logikával közelítettek. Oroszország hivatalos külpolitikájában végeredményben e két nagyobb paradigma különböző leképeződései jelentek meg a korszak folyamán. 4. Az orosz külpolitikát befolyásoló tényezők „A Szovjetunió szétesését nem követte „zavaros időszak” (legfeljebb csak sokrétű zavarodottság), ám mégis némi időbe került, míg az Oroszországgá zsugorodott unió rátalált új külpolitikai szerepére.” (Nanovszky (1998) p 7) Moszkva külpolitikája I. Péter óta Európa-, tágabb értelemben Nyugat-centrikus Az orosz elit jelentős része immár három évszázada a Nyugathoz próbál igazodni. Legfőbb vágya utolérni a Nyugatot. Az elit másik része miközben elveti ezt az igazodást, mélyen érzi annak legalább részbeni szükségességét. Oroszország Európához való viszonyát a középkor óta sajátos “geopolitikai magánya” határozta meg. A

moszkvai állam központjai egészen a XVII század utolsó harmadáig messze estek a partnerek fővárosaitól. A Kijevi Rusz földrajzi elhelyezkedését, letelepülési 27 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. rendszerét tekintve nem kapcsolódott közvetlenül az európai civilizációhoz. Az orosz civilizáció központjai az észak-keleti erdős, a nomádok által kevésbé elérhető területek felé húzódott, hatalmas erdősávot hagyva a Nyugat és saját maga között. Földrajzi elszigeteltsége ellenére Oroszország az európai politikai, gazdasági, kulturális

közösség része volt, hiszen kapcsolatrendszere a középkori keresztény világgal volt a legerősebb: a nyugati és bizánci kultúrkörből érkező eszmei, politikai hatások meghatározóbbak voltak bármelyik más külső hatásnál. Oroszország az európai politikai rendszerbe, a klasszikus nagyhatalmi diplomáciába csak a péteri reformok idején kapcsolódott be. Az akkor kivívott európai középhatalmi státuszt csak a XVIII. század végére, a katalini expanzió révén sikerült nagyhatalmi szerepkörré bővíteni. Ennél is később kapcsolódott be az európai gazdasági rendszerbe. Oroszország kimaradt a XVI. századi nagy európai munkamegosztásból Kontinentális jellege és a kor kereskedelmi viszonyai miatt képtelen volt a kelet-közép-európai országokra jellemző mezőgazdasági beszállító szerepkört ellátni. Az Oroszországgal folytatott kereskedelemre továbbra is a korábbi Hanza-típusú áruforgalom volt a jellemző, földrajzilag specifikus

luxustermékek exportjára épült és a XVI. század nagy konjunktúrájának idején sem tevődött át annak hangsúlya a tömegfogyasztási cikkekre. Ezen a helyzeten csak a XIX század második felétől kezdődően sikerült változtatni (a nyugati demográfiai robbanás, a folyami hajózás és a vasúti közlekedés terjedése, a mennyiségi export megszervezése révén). Az orosz területek csak az 1830-40-es évektől kezdődően illeszkedtek be szervesen és szorosan – agrárexportőri szerepkörben – a nyugati világgazdasági rendszerbe. (1860 és 1900 között Oroszország részesedése az európai áruforgalomból – a rohamosan romló mezőgazdasági cserearányok, növekvő szállítási tehertétel mellett – 5,6%-ról 8,9%-ra kúszott fel). Mindez egy európai típusú, de rendkívül megkésett modernizáció és a vele együtt járó lassú geopolitikai közeledés kontúrjait vázolja fel. A második világháború időszakától kezdve a Kreml az Egyesült

Államokat tartotta legfőbb vetélytársának, egyszersmind egyetlen méltó tárgyalópartnernek. Moszkva Európapolitikájának célja az USA európai pozícióinak meggyengítése volt Azon fáradozott, hogy legalább részben eltávolítsa a nyugat-európai országokat az USA-tól és a NATO-tól. Oroszország e cél elérése érdekében különleges kapcsolatokat épített ki és ápolt Charles de Gaulle elnök vezette Franciaországgal, aki 28 Oroszország nagyhatalmi státuszának http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. elismertetetésén fáradozott. Azonban az

alapvető biztonsági kérdésekben Nyugaton egység uralkodott, hiszen mindenki tartott a Szovjetunió katonai erejétől és ideológiai befolyásától. 4.1 Szovjetunió utolsó éveinek külpolitikai aspektusa A külpolitika a szovjet rendszer privilegizált eleme volt. A Szovjetunió páratlan mértékben rendelte alá erőforrásait a világpolitikában betöltött helyzetének javítására. Egész berendezkedése, gazdasági, politikai mechanizmusai a diplomácia, illetve az azt kiszolgáló területek felé irányultak. A diplomácia és a külpolitika szférája teljesen elkülönült. Az SZKP vezetése belátta, hogy a külpolitikát nem lehet egyszerű diplomatákra bízni. A külpolitikai és politikai stratégia kialakítása, a prioritások meghatározása, a különféle hatóságok tevékenységének összehangolása az SZKP KB és szakintézményeinek feladata volt. A Központi Bizottság koordinálta a nemzetközi ügyekre szakosodott akadémiai intézetek

kutatásait is. A külpolitikai lépéseket a KB keretein belül egyeztették, a legfontosabb döntéseket azonban a Politikai Bizottság, illetve a Titkárság szintjén hozták. Ebben a döntési mechanizmusban a külügyminiszter a döntéshozóknak csak egyike volt. A pontosan meghatározott rend szerint hozott döntéseket kellett aztán a Külügyminisztériumnak és a diplomáciai testületeknek végrehajtaniuk. A rendszer sikerét mind mozgatói és irányítói, mind egyes kritikusai is a Szovjetunió világpolitikai státuszának változásában mérték. A szovjet rendszer birodalmi logikájának megfelelően a hatalom maximalizálásának szinte egyetlen eszközévé lépett elő a tágabban értelmezett külpolitikai siker. Ez a modell páratlan pályát futott be a XX. században A Szovjetunió stratégiai helyzete a világban soha nem volt olyan kimagasló, mint a gorbacsovi reformok hajnalán. Képes volt szuperhatalommá válni, a világ közel felét befolyása alatt

tartani és döntően közreműködni egy olyan nemzetközi rendszer kialakításában és működtetésében, amely nemcsak rögzítette pozícióját az élen, de amelyben kivívott szerepének a legnagyobb haszonélvezője is volt. A hidegháború akkor fejeződött be egy csapásra, amikor a szovjet modell elérte csúcspontját, saját értékrendszere szerint soha nem látott sikereket tudhatott maga mögött. A nyolcvanas évek végére ez a helyzet alapvetően megváltozott. A modell megváltozásával már a késői gorbacsovi korszakban a külpolitika elveszette elsődleges helyét. 29 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak

saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. Ez 1989 elejére vált nyilvánvalóvá, amikor a fegyverzetkorlátozás kérdéskörében új fejezet kezdődött a keleti – nyugati kapcsolatok tekintetében. A szovjet blokk felbomlása, a keleteurópai csapatkivonások, a szovjet gazdasági rendszer átépítésére tett erőtlen kísérletek mind azt jelezték, hogy a diplomácia már nem a Kreml magatartásának mozgatórugója, elvesztette privilegizált szerepét. A szovjet elit jelentős része feláldozhatónak tartott bizonyos, korábban érinthetetlen pozíciókat. Ezt azonban nem külső nyomásra, kényszerből tette, hanem saját döntéseként, más területeken remélt előnyökért. Érdemes hangsúlyozni, hogy a külpolitika prioritásvesztése, más céloknak való alárendelése nem élvezte az elit teljes körű támogatását. Már a gorbacsovi korszak végétől kezdődően nem volt egyetértés a külpolitika funkcióinak, szerepének és

jelentőségének a kérdésében. Egyfelől a rendszerváltó értelmezésben a külpolitika alapvetően új feladatot kapott: az új Oroszországnak a világba való adaptációját volt hivatott elősegíteni. A diplomácia a formálódó belső viszonyok kiszolgálójává és kezdeményezőjévé lépett elő. A kül- és belpolitika közötti ok-okozati viszony megfordult. A rendszerváltozás során jelentkező belső elvárások és célkitűzések lettek a külpolitika legfőbb magyarázó elemeivé, annak alárendelődve jelentkezett a konkrét diplomáciai magatartás. Másfelől a rendszerváltó csoportok másik része – különböző megfontolásokból – Oroszország nemzetközi pozícióját nem tartotta teljes mértékben a belső folyamatok derivátumának. Ebben az értelmezésben a külpolitika önálló funkcióval és értelemmel, saját logikával és a belső átalakítástól független érdekrendszerrel rendelkezett. Tagadták a “rendszerváltó

diplomáciát” és bizonyos, irányzatokként eltérő mértékű belső áldozatokat voltak hajlandók tenni külpolitikai sikerek érdekében. A Kelet – Nyugat kapcsolatban tartós enyhülés csak Mihail Gorbacsov hatalomra jutásával kezdődött. A meghirdetett „közös európai ház” gondolatnak kettős célja volt: egyrészt elősegíteni a gazdasági együttműködést az oroszok és a Nyugat között, másrészt megkísérelni fokozatosan kiszorítani az USA-t az európai ügyek intézéséből. Az „Atlantióceántól az Urálig terjedő közös európai ház” gondolata meghatározta az orosz külpolitika prioritását: a Nyugat- és Európa-centrikus politika folytatását. Ezt a politikát sokáig a nyugati gazdasági és pénzügyi segítség reménye is életben tartotta. Azonban a nyugat-európai országok külpolitikája óvatosan reagált az orosz kezdeményezésekre, és a jelentős pénzügyi segítség is elmaradt. Miután 1993-ban az orosz 30

http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. politikai elit rádöbbent arra, hogy a külföldi segítségbe vetett hit hiábavaló, Andrej Kozirjev Oroszország akkori külügyminisztere, elkötelezett européer, új stratégiába kezdett. A fél irányváltásban szerepet játszottak belpolitikai változások is, nevezetesen a nacionalista és kommunista ellenzék egyre élesebb támadásai a külpolitika kudarcai és hatástalansága miatt, valamint a hadsereg tábornokainak megnövekedett szerepe az októberi válság utáni napokban. Az orosz külpolitika fontos eleme a NATO

kelet-európai kibővítése elleni tiltakozás. Moszkva kelet-európai politikája a ’80-as évek második felében egyre passzívabbá vált. A Kreml nem tudta eldönteni, hogy a szövetséges országokban a reformereket, a konzervatív kommunistákat vagy a centristákat támogassa-e, ezért úgy döntött az orosz vezetés, hogy közvetlenül nem szól bele ezekbe az ügyekbe. Ez nagymértékben hozzájárult a közép-keleteurópai változásokhoz, ugyanakkor azzal a következménnyel is járt, hogy a kilencvenes évek elejére a közép-kelet-európai országok kikerültek az orosz befolyás alól. 1993 óta Moszkva a nemzetközi fórumokon nemzeti és nagyhatalmi érdekeinek figyelembevételét követeli, és azt, hogy méltó helyet foglaljon el Európában és Ázsiában egyaránt. Oroszország Európához történő közeledése és megkapaszkodása csak későn a péteri reformok idején kezdődött meg. Az európai szerep (politikai és gazdasági peremállam) magában

hordott két lehetőséget: periférikus helyzetét az öreg kontinens politikai, gazdasági rendszerébe való minél nagyobb fokú beágyazódással, belsőbb európai pályákra való feljutással, integrálódással felszámolni, vagy megőrzött szuverenitását, politikai súlyát felhasználva, egy önálló központ létrehozására törekedni12. Ez a két vízió meghatározta az orosz eszmetörténetet és ezen keresztül a politikai, külpolitikai gondolkodást is. Ez a fejlődéstörténeti dilemma bontakozott ki a kilencvenes évek orosz külpolitikájában is. Az orosz külpolitika központi kérdése a következőre szűkíthető le: integráció a fejlett Nyugathoz, akár periférikus szerepkörben, vagy önálló nagyhatalmi centrum építése. Az 1992-2001 közötti időszakban mindkét változat képviselői, ugyan különböző időszakokban, de a Kreml külpolitikájának meghatározó, befolyásos embereivé váltak. Mindkét gondolatkör a diplomáciát és a

napi külpolitikát meghatározó vezérelvvé válhatott, de mindkét koncepció tulajdonképpen megbukott az általam vizsgált időszakban. 12 Lényegében ez Huntigton diagnózisa, amikor Oroszországot a “kettészakadt államokhoz” sorolja. Ld: Huntington (1993) p 43 31 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. 4.2 A ’90-es évek nemzetközi folyamatai és az orosz külpolitika viszonya A Szovjetunió felbomlását alapvetően a változó nemzetközi környezet okozta. A hetvenes évek elejétől a világban zajló gazdasági, politikai változásokra a Szovjetunió nem

reagált: élte a maga életét, nem érdeklődött a világban bekövetkező változások iránt. Ilyen értelemben a szovjet rendszer bukása elkerülhetetlen volt. Az andropovi és gorbacsovi változtatási kísérletek alapvetően megkésettek és hibásak voltak. (Deák 2003a) Ahhoz, hogy megértsük az új orosz politikai elit számára adódó a nemzetközi környezetbe való beilleszkedési lehetőségeket, feltétlenül érdemes megnézni a “világban bekövetkezett változásoknak”, a globalizációnak és Oroszországnak a viszonyát a kilencvenes években. Ez a viszony több szempontból is fontos Egyrészt azért, mert a világgazdasági folyamatok a Szovjetunió felbomlása után is hatottak. A jelcini Oroszország előtt álló kihívások legtöbbje ugyanazok voltak, amelyekkel a késői Szovjetunió is szembesülni kényszerült. Önmagában a hidegháborús logika feladása, a kommunizmussal való szakítás csak a problémák egy részét oldotta meg: ugyan

megszűnt a szembenállás és a konfrontáció, de a kétpólusú nemzetközi rendszer eltűnésével nem oldotta meg a megváltozott környezethez való alkalmazkodást. A XX század végén bekövetkezett változásoknak csak egyik látványos epizódja volt a hidegháború vége és a Szovjetunió felbomlása. A gorbacsovi csoport, az 1992-93-as jelcini vezetés és az orosz elit nagy része túlértékelte ennek az epizódnak a jelentőségét, sorsfordító jelleget tulajdonítva neki. Másrészt, a globalizáció robbanásszerű méreteket kezdett ölteni a kilencvenes évek elejétől, és az évtized folyamán teljesedtek ki. Így az a világ, amelyhez Oroszország alkalmazkodni igyekezett, a folyamatos változás állapotában volt. Ehhez természetesen nagyban hozzájárult a nemzetközi rendszer gyökeres megváltozása, amelyet döntően felgyorsított a Szovjetunió összeomlása. Ugyanakkor nem vitatható, hogy a világgazdaság szerkezetében is olyan változások

indultak meg, amelyek kezdetéről a Szovjetunió lemaradt. Így a kilencvenes években Oroszországnak nemcsak a Szovjetunió szétesésének következményeivel kellett szembesülnie, de rá hárult a hirtelen megváltozott körülményekhez, a kibontakozóban lévő újabb ipari forradalomhoz való idomulás feladata is. A hetvenes, nyolcvanas évek mulasztásai, a jelcini rezsim időszakában kerültek a felszínre, éreztették negatív hatásukat. A hetvenes évek végétől a kapitalista világgazdaság fokozatosan kibővült. Erre az időszakra tehető az ázsiai kis tigrisek felemelkedése, a kínai reform, a latin-amerikai 32 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a

forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. gazdaságok részleges megnyílása. A hetvenes évek második felének, a nyolcvanas évek elejének gazdasági recesszióját követően a ’90-es évek elejétől a nemzetközi kereskedelem ismét fellendült, stabilizálódott a világgazdaság növekedésének egy közepes szintje13. A növekedés a távol-keleti régió előretörésének volt köszönhető. Ázsia az 1960-as évek eleje óta tartó kereskedelmi expanziója alatt 1993-ra megduplázta részesedését a világ áruforgalmából, kihasítva magának annak egy negyedét. A Szovjetunió és a szocialista blokk nem vehette fel a versenyt ezzel az expanzióval és a világ gazdasági térképén egyre szűkülő terepet tudhatott csak a magáénak. Az orosz és a kelet-európai rendszerváltások csupán a világgazdaságba való integrációs folyamat egyik hullámaként értelmezhetőek. Kelet-Európa csak az

egyike volt a csatlakozó régióknak. Ezek az országok viszonylag későn érkeztek, és a közepes fejlettségű államok viszonylag nagy csoportjával kellett konkurálniuk a világpiacon. Míg a hetvenes években még egy arányaiban kisebb tőkés piacgazdaságba egyetlenként, nagyobb helyi értékkel kerülhettek volna be a szocialista országok, addig a kilencvenes évekre ez a kiváltság eltűnt. A világgazdaság egésze, a közepes fejlettségű államok csoportja pedig kiváltképp felduzzadt, leértékelve Kelet-Európa gazdaságait. (Deák 2003a) Nem véletlen, hogy világgazdasági szempontból a szovjet blokk felbomlása messze elmaradt annak világpolitikai jelentőségétől. Bár a blokk szétesése megszüntette az első két “világ” közti megkülönböztetést, de a “harmadik világ” elnevezés eltűnése a kilencvenes években nem a hidegháború végének következménye. A harmadik világ országainak jelentős része saját jogon került ki a

fejletlenek, illetve a fejlődők köréből, rontva ezzel a kelet-európai államok és Oroszország integrálódási perspektíváit. Egyrészt behatárolta a lehetséges modernizációs pályákat, másrészt jelentős mértékben csökkentette a politikai szempontok súlyát ebben a folyamatban. A politikai pozíciók és érdemek nem voltak igazán gazdasági előnyökre válthatók. A kilencvenes évek konjunkturális ciklusa kiegészülve a világgazdaság erős területi expanziójával önmagában kedvező időszak lehetett volna a felzárkózáshoz. Oroszország azonban eme folyamat kárvallottjává vált. A kibővült világgazdasághoz való csatlakozás feltételrendszerének folytonos romlása a kilencvenes évek folyamán elbizonytalanította az orosz társadalmi - politikai elitet. Az integráció esélyei és perspektívái rendszeresen újraértékelődtek. Ez a tény részleges magyarázata annak, hogy Oroszország miért nem volt 13 1973 – 1990 között a világ

árukereskedelmének évi átlagos növekedése nem érte el a 4%-ot. A kilencvenes évtizedben az alacsonyabb GDP-növekedési szint mellett a forgalombővülés éves átlagos szintje meghaladta a 6%-ot WTO statisztika, http://www.wtoorg 33 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. képes csatlakozni a világ egyetlen gazdasági erőközpontjához sem. Ezért az évtized folyamán az orosz elit által is egyre inkább tudatosított veszéllyé a világgazdasági izoláció és az orosz gazdaság teljesítményétől részben független periferizálódási folyamat vált. Az a

tény, hogy Oroszország csak felemásan volt képes integrálódni folyamatosan terjeszkedő világgazdaságba, kétségtelenül erős korlátokat szabott a külpolitika számára is. A fentebb vázolt mennyiségi globalizációs változás mellett minőségi jellegű változás is zajlott a világban: az információs forradalomról van szó. Az ipari-technikai forradalomról a Szovjetunió és Oroszország lemaradt. A szovjet társadalom pórusaiba – a politikai hatalom természetéből fakadóan – nem szivárgott be az informatika. Azonban érthetetlen, hogy a katonai-ipari szektor miért nem fejlesztette ki magának a szükséges technológiákat. Ugyanis az teljes egészében el volt szigetelve a civil élettől. Eme passzivitás már csak abból a szempontból is érdekes, hogy a tudományos fejlesztés a szovjet gazdaság privilegizált területe volt. A Szovjetunió valószínűleg a világ élbolyába tartozott volna, ha ki lehetne számolni a tudományos

fejlesztésekre szánt források GDP-hez mért arányát14. Az ilyen jellegű fejlesztések kétségtelenül nagyobb mozgásteret kínáltak volna a Kreml számára a peresztrojka előtt, alatta és utána is. Oroszországot készületlenül érte az információs robbanás. Társadalmát a kilencvenes éveket megelőzően elszigetelték az azt feltételező gondolkodásmódtól, a szükséges fejlesztések még a csúcstechnológia szintjén sem léteztek, az azt elősegítő infrastruktúrát erősen elhanyagolták a nyolcvanas évek folyamán15. Súlyosbította a helyzetet, hogy a nyolcvanas évek végétől egyre inkább követelménnyé vált a modern távközlés, az informatika rutinszerű használata a munkaerő mind szélesebb rétegeitől. Nemcsak az új generációs iparágak, de a régiek is igényelték az informatizálást. Így Oroszország a XX század végének stratégiai jelentőséggel bíró informatika területén szenvedett súlyos lemaradást. Ez önmagában

megkérdőjelezte az “ipari nagyhatalom” titulust, illetve annak fenntarthatóságát. A hidegháborút követően csökkent a fenyegetés mértéke, illetve átalakult annak jellege, ami az orosz mozgástér beszűkülését eredményezte. A hidegháborút tulajdonképpen csak katonai dimenzióban vívták. A nukleáris erők fejlesztése, a felszabadító mozgalmak támogatása és a biztonsági kérdéskör képezte azokat az érintkezési pontokat, ahol az Egyesült 14 A számítógépes fejlesztések elhanyagolása tulajdonképpen tudatos döntés volt a hatvanas évek közepén. Leállították az addig az amerikaival lényegében párhuzamos hardver-fejlesztéseket, pár évvel később pedig a szoftver-fejlesztéseket. Az amerikai és a japán technológia átvételére, másolására álltak át, szinte két évtizednyi fekete lyukat hagyva az orosz számítástechnika történetében. Nyilvánvalóan nem ismerték fel az informatika fontosságát, és a hibás központi

döntést nem korrigálhatta a hétköznapi gazdasági-fogyasztói igény. Ld: Castells (1998) pp 29-30 15 2000-ben is csak a lakosság 2,5%-a, mintegy 3,7 millió ember vette igénybe rendszeresen az Internetet (60%-uk moszkvai lakos) és csak a lakosság egy negyede használt valaha is számítógépet. Az orosz iskoláknak mindössze 1,5 %-a volt “online” 34 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. Államok és a Szovjetunió megmérkőzhettek egymással. Szovjet szemszögből minden más dimenzió (pl. gazdaság, ideológia) csak másodlagos volt Természetesen ehhez

szükség volt a szabályoknak a legtöbb fél által elfogadott rendszerére. Ezt a rendszert Washington kénytelen volt elfogadni, míg Moszkva annak fenntartásában volt érdekelt. Azonban a bipoláris szembenállás eltűntével egyértelművé vált, hogy a fegyverzetek kérdésköre csökkeni fog. Moszkva a kérdésnek valamilyen szinten való napirenden tartásában volt érdekelt. A hidegháborút követő nemzetközi rendszer erővonalai a gazdasági, kulturális és egyéb társadalom-politikai dimenziók mentén szerveződtek. Azonban a szovjet, és örököseként az orosz világpolitikai státusz is fokozottan a katonai eszközökön alapult. A nagyrészt az elrettentésre, a hadiipari kapcsolatok szövetségképző erejére és általában a fegyveres erőre alapozott szovjet potenciál a belső folyamatoktól függetlenül, csupán a nemzetközi környezet változása miatt sem volt átörökíthető Oroszországra. azt Moszkva nem tudta volna a korábbi hatásfok

mellett kiaknázni16. A biztonság fogalmának átalakulása, hagyományos rendszerének a leértékelődése is jelentős orosz pozícióvesztést vetített előre. A globális biztonságpolitika és ebben Oroszország szerepének jelentősége volt az egyetlen terület, mely moszkvai szempontból a leginkább befolyásolható volt. Az orosz külpolitikai diskurzusokat különösen foglalkoztatta az orosz fegyveres potenciálnak és a nemzetközi biztonságpolitikai kérdéseknek viszonya, ezeknek az új nemzetközi környezetben való képviselete, annak módja. A katonai örökség lenyűgöző méretei önkéntelenül felvetették annak külpolitikai eszközként való felhasználását. Egyszerre kínált bizonyos lehetőségeket egy fenyegetésalapú kurzus és a világpolitikai integrációt előtérbe helyező, de annak során Oroszország esélyeit növelni, felértékelni kívánó irányzat számára. Az új nagyhatalmi szerepkört sem a belső, sem a külső feltételek

miatt nem lehetett a fegyveres primátusra alapozni. Éppen ezért a fenyegetésről, a katonai potenciál felhasználhatóságáról, szerepéről folytatott koncepcionális vitában különböző formában és kontextusban, de egyformán megvoltak a helyeslés és a tagadás érvei. Nem véletlen, hogy talán épp ez a kérdéskör esett át a legtöbb átértékelésen a kilencvenes évek Oroszországában. (Deák 2003a) „Összességében tehát kijelenthető, hogy a globalizáció nem segítette az orosz világpolitikai pozíciók megszilárdítását. Mindhárom tényező – a világgazdaság kiterjeszkedése, az informatikai forradalom és hidegháború vége, a hagyományos 16 Persze eme külföldi aggodalmak nem elválaszthatóak eme hadsereg konszolidálatlan állapotától sem. Az orosz fegyveres erők már 1994ben is csak 45 milliárd dollárnyi költségvetési pénzhez jutottak, felemésztve az orosz GDP közel 15%-át, az állami források közel harmadát Ez

az összeg messze elmaradt az amerikai szinttől (260 milliárd dollár), és nagyjából megegyezett az orosznál dimenzionálisan kisebb hadseregek finanszírozásával (Japán – 42; Németország – 35; Franciaország – 43; Nagy-Britannia – 34 milliárd dollár). Mindazonáltal eme 35 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. biztonságpolitika jelentőségvesztése külön-külön is negatívan érintették Moszkvát. A kilencvenes évek tehát – függetlenül a belső orosz állapotoktól – korántsem volt ideális időszak az orosz nagyhatalmiság átmentésére. A

világ és a nemzetközi környezet – az abban részes országok akaratán kívül, önálló logikája folytán – nem könnyítette meg az orosz rendszerváltást. Tíz vagy tizenöt évvel korábban még minden bizonnyal szerencsésebb nemzetközi csillagzat alatt lehetett volna nekifutni az átalakításnak. A gazdasági inkonzisztencia kisebb, politikai jelentősége nagyobb, a belső extenzív növekedés lehetőségei széleskörűbbek lettek volna, mint a kilencvenes évek folyamán.” (Deák (2003a) p 39) A ’90-es évek elején a hatalmi elit komolyan bízott abban, hogy Oroszország és az Egyesült Államok stratégiai partnerekké válnak. Az orosz politikai és hatalmi elit úgy gondolta, ha a kétpólusú világrend tovább nem tartható fent, akkor Oroszország és az USA közösen alakítsanak ki egy többpólusú világrendszert. Hiszen a szuperhatalmi státusát vesztett, egyre gyengülő Oroszország számára a többpólusú rendszer kedvezőbb annál, mint

hogy a világot egyetlen hatalom, az Amerika Egyesült Államok uralja. De az 1990-es évek közepére kiderült, hogy a nemzetközi rendszer nem indult el a többpólusúvá válás útján, inkább a kialakulatlanság, konkrét kihívásokhoz alkalmazkodó ideiglenes szövetségek létrejötte jellemezte. Az évtized közepén tehát a küldetés tudatát és befolyásolási eszközeinek nagy részét elvesztett orosz politikai elit válaszúthoz érkezett: vagy egyértelműen csatlakozik az új világrend egy már létező centrumához (adott esetben Nyugat-Európához), vagy a kialakult világcentrumok között lavírozva próbál időt nyerni addig, míg újból tényleges nagyhatalommá válik. Az évtized második felére bebizonyosodott, hogy a második lehetőség kockázatos, túl sok előre nem látható elemet tartalmaz, ezért egyre több szakértő azt tanácsolta az orosz vezetésnek, hogy hagyjon fel a nagyhatalmi külön út illúziójával, maradjon ki a világ

hatalmi konfrontációiból. Oroszország számára csak egyetlen út létezik: a szűkös erőforrások koncentrálása az orosz gazdaság konszolidálása. Ez a „neo-izolacionista” – a külpolitikai kötelezettségvállalást az ország gazdasági érdeke alá rendelő irányzat a kilencvenes évek végére egyre népszerűbbé vált. szint fenntartása sokkal inkább a szovjet örökségből fakadó kényszer, semmint az orosz vezetés által önként vállalt politikai opció volt. A nemzetközi adatokhoz ld.: Arbatov (1996) p 218 36 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű

alkalmazásokhoz. 4.3 Az orosz külpolitika belső összefüggései „ a nemzetbiztonságról és a külpolitikáról folytatott viták nyomán kialakuló kurzus nemcsak Oroszország külső viszonyait fogja meghatározni, hanem belső fejlődését, mi több, túlélési vagy épp újjászületési esélyeit is.” (Arbatov (1998) pp 46-47) Az orosz, később a szovjet birodalom négy fontos pillérre épült: 1. A centralizált, állami irányítás alatt álló gazdaság feladata a nagy katonai költségek biztosítása; 2. A katonai erőre támaszkodó, szigorúan hierarchizált autoritárius vagy totalitárius politikai rendszer feladata a centralizált gazdaság irányítása; 3. Az állandó területi és politikai terjeszkedés17, birodalomépítés, aminek csak a földrajzi lehetőségek, vagy a másik nép ellenállása szab határt; 4. Állandó konfrontáció a külvilággal (Arbatov 1998) Összehasonlítva a nyugat-európai birodalmakkal az orosz-szovjet birodalmat,

szembetűnő különbséget tapasztalhatunk. Míg az előbbiek kereskedelmi-gazdasági jellegűek voltak, az utóbbi politikai-katonai jellegű volt. Az orosz, azt követően a szovjet birodalom missziót teljesített: miközben növelni akarta a birodalom katonai-politikai hatalmát, megteremtette az elit uralmát a többi nép felett. A helyi elit könnyen integrálódott a birodalmi struktúrákba, míg az orosz népnek szinte semmi előnye nem származott az expanzióból, a rezsim egyre nagyobb nyomást gyakorolt rá. A hatalmas területek és kiterjedt befolyási övezetek irányítása nagy bürokrata apparátust igényelt. Az állam elfojtott minden szabad gazdasági tevékenységet, aminek a gazdasági elmaradottság lett a következménye. Hatalmas forrásokat vont el, amit maga és a hadsereg fenntartására fordított. Az oroszok szegénysége és jogfosztottsága az orosz történelemben a nagyhatalmisággal a birodalmi nagysággal fordított viszonyban volt,

vagyis minél nagyobb volt a birodalom, a nép annál nagyobb szegénységben és jogfosztottságban élt. A fent nevezett négy pillér szervesen összefonódott, egyiket sem lehetett lerombolni annak veszélye nélkül, hogy ugyanabban a pillanatban a másik három le ne dőljön. 17 Az expanzió öngeneráló módon működött: legitimálta a rendszert, új forrásokat teremtett a katonai célokat kiszolgáló gazdaság számára, célt és feladatot adott a fegyveres erőknek. 37 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. 1985-ben Mihail Gorbacsov a negyedik pillér

(konfrontáció a külvilággal) felülvizsgálatával indította el a peresztrojka folyamatát. A főtitkár célja az volt, hogy a Szovjetunió birtokában minél több forrás maradjon, csökkenjenek a katonai kiadások, enyhüljön a nemzetközi feszültség. A célok elérése közben a lehetségesnél messzebb ment, így néhány év alatt összeomlott a birodalom. Borisz Jelcin hatalomra kerülése idején a centralizált, militarizált gazdaság agonizált, az állami és pártbürokrácia elvesztette célját és legitimitását. Jelcin és csapata nem tett semmit a demokratikus reformok előmozdítása érdekében, nem teremtett biztos politikai, jogi és intézményi alapot hatalmához és gazdasági programjához. Az új elit a régi félautoritárius módszerekkel akart kormányozni az egyre szaporodó és teljesen ellenőrizhetetlenné vált bürokráciára támaszkodva. Oroszország és a FÁK védelmi igényeit nem vizsgálták felül, elmulasztották szigorú

ellenőrzés alá vonni a hadsereget, polgári státusú védelmi minisztert neveztek ki, ami annyit jelentett, hogy tulajdonképpen a parlamentre hagyták az egész katonai szféra tényleges irányítását. Ennek következtében a csapatkivonások és fegyverzetcsökkentések többnyire önkényesen és véletlenszerűen folytak, a védelmi ipar pedig megrendelések nélkül maradt. (Arbatov 1998) A politikai elit nem mérte fel reálisan a Nyugathoz való viszony tényleges helyzetét, politikai és biztonsági téren, kizárólag a gazdasági segélyek és hitelek megszerzésére szorítkoztak. E célnak rendelték alá a külpolitikát és a biztonságpolitikai stratégiát Ennek következtében 1992-1993 folyamán egyoldalú külpolitikai és védelmi engedmények sorozatára kényszerültek. „Mivel nem volt jobb reformalternatíva, öntudatlan módon ahhoz folyamodtak, hogy visszaállítsák a hagyományos nagyhatalmiság bizonyos gazdasági és belpolitikai

kereteit, ami elkerülhetetlenül az orosz-szovjet birodalmi rendszer egyes vonásainak felélesztéséhez vezetett” (Arbatov (1998) p. 49) A kilencvenes évek orosz fejleményeit nem szabad csak a külső körülményekre fogni. (Gondoljunk csak a kelet-európai államokra, amelyek ugyanezen környezetben más eredményeket tudtak elérni.) Egyértelmű, hogy a külpolitikát meghatározó tényezők eróziója leginkább a belső, oroszországi állapotokkal hozható összefüggésbe. Ezért érdemes külön kitérni a függetlenné vált Oroszország geopolitikai helyzetére, azokra az identitásbeli, országés térszervező tényezőkre, amelyekre az új orosz külpolitika építhetett. 38 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai

szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. Az új orosz állam a Szovjetunió területének 3/4-ét, lakosságának felét, gazdasági potenciáljának megközelítőleg 2/3-át örökölte. Eme mutatók alapján az új Oroszország valóban előkelő helyen állt a nagyhatalmak sorában. A világ hadseregei közt a második helyet foglalta el, jó esélye volt a térség nukleáris monopóliumának megszerzésére, ami a világ ilyen jellegű fegyverzeteinek durván felét juttatta volna neki. Lakosságának számarányát és képzettségét illetően lehagyta, de legalábbis versenyben volt az európai államokkal. Ásványkincsei, a világ olajkészletének 5%-a, gázvagyonának harmada, gyémánt- és érclelőhelyei kitüntetett helyet biztosítottak számára18. Gyengesége leginkább gazdasági téren mutatkozott, a fejletlen területek elvesztése révén

bekövetkezett 16%-os növekedés19 ellenére is csak 5810 USD egy főre jutó GDP-t tudott felmutatni. Azonban épp ez a tényező volt az, amelynek ugrásszerű növekedéséhez az orosz elit egésze és jó pár nyugati elemző is túl nagy reményeket fűzött. Összességében eme kiinduló adatok alapján stabil nagyhatalmi pozíciót lehetett előrejelezni neki. Az új Oroszország földrajzilag a Nagy Péter előtti moszkvai állam területét fedte le leginkább, azonban az adott történelmi határok között sohasem létezett korábban. Közvetlen nemzetközi környezete átalakult, földrajzi súlypontja keletebbre került. Ugyanakkor szárazföldi határainak (14,3 ezer kilométer) ¾ részét szerződés nem érvényesítette, állami intézményei részben kiépítetlenek voltak, megkérdőjelezhető volt az új államalakulathoz fűződő állampolgári lojalitás. Az új államalakulat nem bírt olyan történelmi előzménnyel, amely akár részleges támpontot is

nyújthatott volna berendezkedésénél. A legfőbb kihívást, amellyel az új orosz elitnek szembesülnie kellett, a Szovjetuniótól örökölt dezintegrációs tendenciák jelentették. Az új állam fennmaradása szempontjából az egyik legnagyobb fenyegetést saját autonómiáinak önállósulási törekvései jelentették. A moszkvai szövetségi kormányzat energiáinak jelentős részét az egész időszak folyamán saját szeparatizmusaival, illetve autonómiáival folytatott egyezkedés kötötte le. A nyomásgyakorló eszközökben erősen hiányos jelcini rendszer jelentős engedményekre kényszerült. 1993 nyarán az országot konföderációvá minősítő alkotmánytervezetet hagytak jóvá. Ennek szentesítésére azonban nem került sor, így az orosz államforma körüli viták egészen 1994 elejéig elhúzódtak. Az 1994 decemberében indított csecsenföldi háború e függetlenedési folyamat utolsó láncszeme volt. 18 A Szovjetunió feltárt készleteinek

legjava, olaj esetében 90%-a (változatlan kitermelés mellett 15 évre elegendő), a gáz 77%-a (50 év), a szén 55%-a (300 év), az acélteremelés fele, az aranybányászat harmada (200 tonna/év), a gyémántkitermelés egésze (7 millió karát), az uránlellőhelyek 30%-a (a világmutató 14%-a) Oroszországnál maradt. Götz, Halbach (1992) pp 51-60 19 Eltekintve a balti államoktól pusztán gazdasági szemszögből Oroszország a legnagyobb nyertese a Szovjetunió szétesésének. 1990-ben ő adta a tagköztársaságok közötti transzferek 68%-át. Zorkalcev, Podberjezkin (1999) p 717 39 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak

saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. A Kreml megrendült hatalmi legitimitása erősen aláásta saját külpolitikai hitelét, ezért a külpolitikával szemben támasztott egyik legfőbb elvárás a konfliktuscsökkentés és az ország hitelességének növelése volt. A diplomácia egyike volt azon területeknek, ahol a Kreml engedményeket tehetett a regionális eliteknek. Az új orosz hatalmi elit egyik legfőbb támaszává az ország nemzetközi elismertsége vált. A nagyobb nemzetközi erőközpontok kifejezetten igényelték a poszt-szovjet tér tovább darabolódásának megállítását és a folyamat megállítását, ezért támogatták Moszkvát a föderációs elképzelések megvalósításának küzdelmeiben. E támogatás mögött kettős érdek húzódott: egyrészt a Nyugat tartott a Szovjetunió széteséséről „készült” legszörnyűbb forgatókönyv megvalósulásától, másrészt az új orosz politikai elitnek az ország

fennmaradásához elengedhetetlen szüksége volt a támogatásra. Ahhoz, hogy Moszkva tárgyalási pozícióba kerülhessen a poszt-szovjet térség köztársaságaival szemben szüksége volt arra, hogy azokat a külföld ne ismerje el. Oroszország meggyengült belső kondíciói mellett ezt a viszonylagos konszolidációt önerőből lényegesen lassabban tudta volna elérni. Ez a fajta kiszolgáltatottság, a nemzetközi elismerés passzív belső erőforrásként való kiaknázása nagy mértékben csökkentette a korai orosz külpolitika mozgásterét és konfliktusvállaló képességét. Az ország ideológiai tagozódása a föderális problémakörnél is nagyobb veszélyeket rejtett. Sem a politikai és társadalmi elit köreiben, sem a lakosság széles rétegeiben nem létezett egyértelmű elképzelés a nemzeti vagyon hatékony megszervezésére, felhasználásának mikéntjére és az ország alapvető nemzeti érdekeire, formájára vonatkozólag. Az egyik, a korai

időszakban tényleges pozíciókkal rendelkező politikai perspektíva az orosz nemzeti ideológia mentén szerveződött. Ez a főleg a szélsőjobboldal és később a kommunista ellenzék által is részlegesen átvett diskurzus az egész orosz és poszt-szovjet teret az orosz nemzet erővonalai szerint rendezte volna át. Követeléseik között szerepelt a szövetségi rendszer etnikailag arányos reformja, a nemzeti autonómiák rendszerének eltörlése és az új orosz határok kiigazítása, az azok mentén tömbben élő oroszság egyesítése, NagyOroszország létrehozása vagy az ukrán-belorusz-orosz szláv egység kialakítása20. Az oroszság Oroszország lakosságának 84%-át adta. Ez az etnikai homogenitás látszólag megnövelte egy nacionalista berendezkedés esélyét. Ugyanakkor képviselőinek esetleges hatalomra jutását döntő módon ellehetetlenítette, hogy elképzelései konfrontálódtak az orosz politikai osztály ekkor még meghatározó

törekvéseivel. Így közvetlen konfliktust generált volna Oroszország belső, etnikai kisebbségeinek államosító törekvéseivel, meghatározó lökést adva ezáltal az 20 Részletesebben ld.: Kemecsei 1992; Szilágyi 1989; Sakleina 1993 40 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. ekkor még rendkívül ingatag szövetségi rendszer szétesése irányában. Végül pedig a posztszovjet térség határainak az etnikai kritériumnak megfelelő újrarajzolása sem volt összeegyeztethető a térség orosz irányítás alatt történő újraszervezésének céljaival.

Lényegében a teljes szovjet térséget reintegráló törekvések és a nemzeti határok mentén való országépítés közti konfliktus nagyban megosztotta a nemzeti tábort, csökkentve érdekérvényesítési képességüket. A klasszikus értelemben vett nacionalista alternatíva az évtized közepére fokozatosan kikerült a politikai látómezőből. (Deák 2003a) Ugyancsak jelentős tábort tudhatott maga mögött az a politikai irányzat, amely a Szovjetunió helyreállítását követelte. A szovjet identitás képviselete reális ellenzéki erővé tudott fejlődni különösen a korszak első felében. Ez az elképzelés is több tekintetben nyitva hagyta a teljes reintegráció útjára vonatkozó kérdéseket. A poszt-szovjet térségre vonatkoztatott igényeik törvényszerűen konfliktust generáltak volna a környező utódállamokkal és a világpolitika mérvadó tényezőivel. Ezek a politikai erők ebben a formában nem tudtak beágyazódni az új orosz

politikai osztályba. Politikai felaprózódásuk csak az 1993 októberi puccs után következett be. Figyelemre érdemes, hogy a korszak folyamán ez a két, látszólag egymásnak ellentmondó ideológiai irányzat milyen gyorsan képes volt érdemi közeledést elérni egymás irányában. A gajdari sokk következtében a nemzeti tábor legjava rendre átértékelte a szovjet időszakról, a kommunizmusról addig vallott nézeteit, míg a kommunista pólus egyre inkább “eloroszosította” korábbi általános érvényű értékeit. Végeredményben a közös ellenségkép (a nyugatiasodó Oroszország) jelentette fenyegetés a közeledés bázisául szolgált. Az évtized derekára stabil szervezeti, mozgalmi és részleges ideológiai egység formálódott ki a két irányzat között. Ezt a sajátos orosz ellenzéki mozgalmat nevezte az orosz politológia vörösbarna, vagy hazafias-patrióta tábornak (Deák 2003a) Ennek ellenére egyik irányzatot, sem a nacionalista, sem a

kommunista diskurzust a korszak külpolitikája nem hagyhatta figyelmen kívül. Ugyanis bizonyos elemeikben egybecsengtek a végrehajtó hatalomban képviselt mérvadó körök törekvéseivel. Így nemcsak a belső konszolidáció igénye, de a külpolitika stratégiai vagy taktikai szintjén való közös érdekek mentén is igényelték és hasznosnak vélték ezeknek a – főleg a poszt-szovjet térségre vonatkozó vagy a Nyugattal szemben támasztott – követeléseknek a felkarolását. Ebből a szempontból, bár közvetetten, de mindkét program beszűrődött az orosz politika rendszerébe. Nem egyértelmű az orosz politikai érdekrendszerben a liberális politikai irányzat megítélése sem. A kilencvenes években az anyagi és a társadalmi lecsúszás nem kedvezett 41 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a

dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. annak a szovjet középosztálynak, amelyből tábora szerveződött. Ezért az orosz liberalizmus pozíciói erősen függtek a gazdasági, politikai eliten belül meglévő viszonyoktól. Korai korszakában politikai érdekérvényesítését erősen gátolta a szovjet korszakból örökölt államellenessége. Figyelmen kívül hagyta az állami konszolidáció szükségességét, nem kedvezett a moszkvai elit ekkoriban kibontakozó centralizációs törekvéseinek. Politikai pozícióinak megroppanása egyrészt a gajdari program következményeire és korlátozott politikai érdekérvényesítésére vezethető vissza. A liberális programot egy olyan időszakban kellett volna végrehajtani, amikor a társadalmi konszolidáció és a

gazdasági reformok is fokozott állami beavatkozást igényeltek. Ezért a liberális táboron belül a legnagyobb nézeteltérés a hatalom megítélésének kérdésében alakult ki. Az orosz liberális körök a ’90-es években mindig birtokoltak a Kremlben bizonyos pozíciókat. A kilencvenes évek elején a gajdari reformok meghiúsulása után is a liberális nézetek képviselői biztosítani tudták befolyásukat. Egyrészt a nyugati kormányzatokkal meglévő bensőséges kapcsolataik miatt kifejezetten szükségesnek mutatkozott bizonyos fokú benntartásuk a hatalomban. Az orosz külpolitikában nagyobb hitelképző potenciállal, néhány területen monopóliummal bírt ez a csoport, ami feltétlenül felértékelte szerepüket a Kremlben. Másfelől, az évtized közepétől kiemelkedő magántulajdonosi csoportok számára – a tulajdonviszonyok fenntartásához – szükség volt a liberális csoportok felsőszintű képviseletére. Sajátos volt az orosz

magántőke, a tulajdonosi érdekek viszonya a külpolitikához. Az új orosz tulajdonosi csoportok csak az évtized közepére formálódtak ki, figyelmüket az Oroszországon belül megszerezhető javak megszerzése kötötte le. A hagyományos és az új tulajdonosi csoportok külpolitikai érdekeinek összeegyeztetése a kilencvenes évek második felére az egyik legmarkánsabban jelentkező kérdéssé vált. A Kreml saját politikai ellenzékének kéréseit szinte teljesen figyelmen kívül hagyta, a regionális elitek viszonylag szerény külpolitikai igényeit megpróbálta kielégíteni. Ezzel szemben az orosz tőke saját érdekeinek érvényesítésekor nagy erőforrásokat tudhatott maga mögött. Ezt az amorf érdekkomplexumot kellett beilleszteni az orosz külpolitikai döntéshozatalba. Bár az orosz diplomácia a reformok megvalósulását a gazdasági érdekek előmozdításától remélte a hagyományos “állami” külpolitika és a “tulajdonosi” érdekek

összehangolása sosem volt teljesen harmonikus. Az új tulajdonosi csoportok külső érdekérvényesítésének néhány jellemvonását érdemes kiemelni. Egyrészt a privatizáció nyertesei alapvetően oroszok voltak, a külföldi tőke 42 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. nem játszott jelentős szerepet az oroszországi tulajdonosításban. A privatizáció legfőbb szempontja a gyors végrehajtás, a magántulajdon döntő tényezővé tétele, a reformok visszafordíthatatlanságának biztosítása volt. Sem gazdasági, hatékonysági, sem szociális, pénzügyi

szempontok nem játszottak lényeges szerepet, és így a külföldi tőke nagyobb mértékű bevonása sem volt kiemelt érdek. A világviszonylatban viszonylag szegény orosz tőkések nem is lettek volna túlzottan lelkesek külső konkurensek megjelenésekor. Így Oroszország a magántulajdonosi viszonyok szintjén nem kapcsolódott be közvetlenül a világgazdasági körforgásba: a pénzügyi kapcsolatok csak közvetetten, tőkekivitel formájában álltak fenn. Az orosz privatizáció belterjes volta és a tőkepiac ilyen elszigetelt jellege egyszerre volt oka és következménye a nyugati integráció részleges kudarcának, a világgazdasági folyamatokhoz való szervetlen illeszkedésnek. A külpolitika szempontjából ez a sajátos vonás leegyszerűsítette a helyzetet, hisz Oroszország gazdasági érdekét kizárólag orosz tulajdonosi csoportok képviselték21. Másfelől az orosz tulajdonosi csoportok a politikai és a bürokratikus kapcsolatoknak köszönhették

előtérbe kerülésüket. A gazdaság és a politika határán mozogtak, érdekeik egyszerre voltak tulajdonosiak és politikaiak. A kialakult oligarchikus csoportok léte, ereje és életképessége gyakran a hatalomhoz való kapcsolataikban rejlettek. Az oligarchák az átláthatatlan bürokratikus viszonyoknak köszönhették sikerességüket. így az orosz gazdasági érdek alárendelődött az államnak, ami előrevetítette korlátozott nyomásgyakorló képességét is. Ez a jellemvonás sem ígért kibékíthetetlen viszonyt a “hagyományos” és az új, “tulajdonosi” diplomácia között. (Deák 2003a) Összességében az orosz tulajdonosi érdekek a kilencvenes évek folyamán nem voltak meghatározóak. Egyrészt azért, mert az orosz tőke nem erős, csak az állam keretein belül bírt befolyással. Az orosz gazdaság nem volt versenyképes a poszt-szovjet térség határain túl, ezért eleve csak korlátozott külpolitikai programmal rendelkezett. A Nyugattal és

a külvilággal kapcsolatban passzív, defenzív álláspontot vett fel, kezdeményező szerepet csak a közel-külföldön játszott. Az orosz politikára időnként nagy hatást tudott gyakorolni, de a világgazdaságban nem foglalt el jelentős pozíciót. A nagyhatalmi külpolitika kiformálásakor nem lehetett érdemileg rá támaszkodni. Másrészt nem beszélhetünk egységes gazdasági érdekrendszerről. Azt eleve kettészelték az “új”, oligarchikus csoportok (az energia-lobbik és nyersanyagexportőrök), illetve a “régi”, a szovjet típusú, belpiacra dolgozó feldolgozó 21 Ez természetesen nem jelentette azt, hogy a tulajdonosi érdekeket az orosz elit egésze sajátjának, nemzetinek tekintette volna. A patriótakommunista ellenzék, és részben a populista politikai erők az ország kirablóiként tekintettek az oligarchákra Az ellenzék számára az igazi orosz gazdasági érdekek bázisát a régi típusú, “szovjet” feldolgozóipar és a nagyobb

tömegeket foglalkoztató védelmi szektor jelentette. 43 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. iparágak, a védelmi ipar képviselői. Az előbbiek extraprofitot realizálva, jó lobbi-képességgel rendelkeztek, az utóbbiak viszont erősen rászorultak az állami támogatásra, piacvédelemre és politikai érdekkijárókra. A két csoport alapvetően más világképet vallott magáénak, egymásnak ellentmondó célokat követtek. Harmadrészt az orosz gazdasági, oligarchikus érdekek képviselete közvetlen politikai kijárás útján volt a legkönnyebben elérhető a

külpolitikában. Az orosz tulajdonosi érdekek emiatt a korszak folyamán végig a hagyományos külpolitikai érdekrendszernek alárendelődve jelentek meg. Ezen sokszereplős „egyet nem értést” érdemileg ellensúlyozta a korábbi meghatározó csoportok hatalmon maradása22. Ez a jelenség a belső konszolidáció egyik legfőbb összetartó tényezője, ugyanakkor kétségeket ébresztett az egész rendszerváltás sikerét és a külpolitika lényegi megújulását illetően. A nomenklatúra átmentését csak rövid ideig tudták az arculatváltással leplezni. A gondolkodásmód, a személyi feltételek folytonossága valószínűsítette bizonyos régi diplomáciai reflexek visszatérését. Az elit sikeres átmentésén kívül más tényezők is meghatározó szerepet játszottak abban, hogy a külpolitika érdekrendszerének kialakítása a végrehajtó hatalomban képviselt csoportok akaratának megfelelően formálódott. Döntő volt ebből a szempontból,

hogy az orosz politikai elit a társadalomban végbement válságfolyamatok felszámolását a központi állami hatalom megerősödésén keresztül látta elérhetőnek. Az új orosz államiság a legfőbb identitásszervező erő, amely többek közt a külpolitika stratégiai irányvonalának a meghatározását is magának sajátította ki, háttérbe szorítva az új Oroszország jogalanyiságát, illetve a kiemelkedő orosz államot megkérdőjelező csoportokat. Mindez sok tekintetben a kilencvenes évek belső válságának, a társadalmi rétegek lecsúszásának és politikai ellentéteinek a következménye. A konfliktusokat rendező orosz állam joggal tartott igényt egy államérdek-központú külpolitikai kurzusra is. A korszak folyamán az egyik legnagyobb “világnézeti karriert” a gyerzsavnyik konzervativizmus futotta be. Képes volt felszívni a liberálisokat, mérsékelt kommunista ellenzékieket és az állami apparátus legkülönfélébb tagjait. Ez az

irányzat a külpolitika formájára, döntéshozatali módjaira és bizonyos szempontjaira vonatkozólag adott támpontokat, nem pedig annak stratégiai irányaira vagy elképzeléseire. Az orosz külpolitikának az évtized második felére bekövetkező konszenzuális alapra tétele – az elitek közti viszonylagos kiegyezés mellett – épp az orosz etatizmus megerősödésével, az állam 22 O. Kristanovszkoj 1994-es számításai szerint az elnök környezetének 75, a kormányzatnak 74, a parlamentnek 60, a pártvezetéseknek 58, a regionális elitnek 83, míg az üzleti élet képviselőinek 41 %-át adta a korábbi népgazdasági-párt-állami apparátus. (Rabotjazsev (1998) pp 47-48.) 44 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai

szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. pozícióinak megszilárdulásával párhuzamosan következett be. Ebben az értelemben a külpolitika az orosz konszolidációs folyamat amolyan „első fecskéje” volt, amelyet követett a politikai és gazdasági viszonyok átfogó rendezési kísérlete. (Deák 2003a) 4.4 Moszkva változékony külpolitikai magatartása A ’90-es években az orosz külpolitikában fontos szerepet játszottak belpolitikai folyamatok. Az általam vizsgált időszakban a körülményekben bekövetkezett változások következtében a hivatalos külpolitikai kurzusban rendszeres módosításokra került sor. A változékony külpolitikai magatartást befolyásolta az a körülmény, hogy egy új ország világpolitikai helyét kellett megtalálnia. Oroszország nem egyszerűen új szereplőként, de egyben valódi nagyhatalomként akart

bekapcsolódni a világpolitika folyamataiba. A nagyhatalmi szerep körül több probléma is adódott. Egyrészt a Szovjetunió szétesésének pillanatában Oroszország legfeljebb katonai vonatkozásban rendelkezett a nagyhatalmiság feltételeivel; másrészt örökölt gazdasági ereje, világpolitikai pozíciói, kulturális és információs súlya és befolyása nem volt összemérhető a világ első számú hatalmaiéval. Gazdasági tekintetben csak középhatalomnak számított Andranyik Migranyjan röviden így jellemezte az 1992-1994 közötti orosz külpolitikát: kapkodás, rögtönzés, hozzá nem értés, hányódás a végletek között23. (Migranyjan (1998) p 58.) A ’90-es évek orosz külpolitikájára vonatkozó nézetek két központi jelentőségű probléma, az integráció és a modernizáció köré szerveződtek. Mivel sem a világgazdasági, világpolitikai integrációra, sem a társadalmi, gazdasági modernizációra, illetve e kettő viszonyára nem

léteztek egységes nézetek, Oroszországban több, egymással versengő koncepció körvonalazódott, mindegyik más megvilágításba helyezve a modernizáció és az 23 Az orosz külpolitika a NATO keleti bővítésével kapcsolatos magatartását Migranyjan így kommentálja: „Először zöld utat adtunk a keleteurópai országok NATO-tagságának, jóváhagyva ezzel Lengyelország csatlakozási szándékát is. Majd pedig levelet intéztünk nyugati partnereinkhez, amelyben kategorikusan elleneztük, hogy a kelet-európai országok belépjenek az észak-atlanti blokkba, miközben persze elfelejtettük megmagyarázni Lengyelországnak, miért is másítjuk meg az orosz elnök varsói látogatása idején tett tulajdon ígéretünket. Aztán megegyeztünk a NATO-tagországokkal, hogy mint kompromisszumos variánst létrehozzuk a kelet-európai országok és Oroszország számára a „Partnerség a békéért” programot, ellensúlyozva ezzel a NATO haladéktalan

kibővítésére irányuló terveket. Hiába fejtettem ki többször is ellenérveimet , miszerint ha Oroszország csatlakozik a programhoz, azzal beleegyezik a NATO-bővítésbe, ugyanakkor hozzájárul ahhoz, hogy ez a szervezet legyen az európai biztonság egyetlen univerzális intézménye anélkül, hogy Oroszország teljes jogú résztvevője lenne, nos ennek dacára az orosz külügyminisztérium azt sulykolta, hogy egyrészt csak ezen a módon akadályozható meg a NATO-bővítés, másrészt csak így előzhető meg Oroszország elszigetelődése. Alig telt el néhány hónap, máris minden úgy történt, ahogy megjósoltam Az orosz diplomácia megsemmisítő veresége még plasztikusabbá vált 1995 december elején Brüsszelben: a NATO-bővítésről szóló döntést közvetlenül az EBEÉ-tagországok budapesti csúcstalálkozója előtt hozták, holott Oroszország épp itt akarta elérni egy új európai biztonsági koncepció elfogadtatását – méghozzá oly

módon, hogy kezdeményezi az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet hatékony, megfelelő eszközökkel és jogosítványokkal rendelkező intézménnyé való átalakítását. Számos jogos és értetlenséget kiváltó kérdést vet fel mindjárt az, hogy Kozirjev nem írta alá az Oroszország által kidolgozott, „Partnerség a békéért” projekt keretében tervezett Oroszország – NATO együttműködési programot, azzal indokolva lépését, hogy a NATO-tagországok gyakorlatilag becsapták Oroszországot. Ha így van, akkor egyáltalán minek ment el Brüsszelbe? Nem tudta volna, hogy épp ekkor akarják elfogadni a NATO-bővítésről szóló döntést? S ha 45 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai

szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. integráció közötti kapcsolatot, más ütemben, és más feltételek között tartva azokat megvalósíthatónak. „A korszak folyamán nemcsak nem volt egyértelmű konszenzus a vizionált társadalmi, gazdasági modell és a külpolitikai szerepkör, mozgástér összefüggéseinek kérdését illetően, de nem alakult ki egységes elképzelés a rendszerváltás megítélésének, ütemének és céljainak, a modernizáció és a geopolitikai integráció szükségességének vonatkozásában sem.” (Deák (2003a) p 20) Nem volt egyetértés a piacgazdaság és a demokratikus rendszer bevezetésének szükségességéről, megvalósíthatóságától, ütemezéséről. A társadalmon belüli nagy mértékű egyet nem értés eleve nem ígért zökkenőmentes átmenetet. Hiányzott az egyetértés a

privatizáció, a tulajdonviszonyok, a társadalmi és politikai berendezkedés, a nemzeti identitást meghatározó ideológiák alapvető kérdéseiben is. Az egyik koncepció a modernizációval párhuzamosan szükségesnek tartotta Oroszország beemelését a mintául választott nemzetközi politikai és gazdasági rendszerbe. A nyugati integráció és a globalizáció egymás feltételei, egymástól elválaszthatatlan törekvések. A koncepció szerint ezt a célt akkor is fel kell vállalni, ha bizonyos hátrányt jelent a modernizációs folyamatokra. Ennyiben a világgazdasági integráció, a globalizációs folyamatok Oroszországban való érvényesítése egy perifériális beépülés mellett is elfogadható lett volna. Ezen irányzat képviselői az általuk vizionált Oroszországot a nyugati külpolitikai rendszeren belül tartották csak megvalósíthatónak. Ebben a koncepcióban az integráció a modernizáció előfeltételévé vált. Eme nézetrendszer

markánsan az orosz liberálisok programjában nyilvánult meg. A másik koncepció az előző elképzelés ellenkezője volt, vagyis ez a hagyományos nemzeti modernizációt képviseli. E nézettel szimpatizáló csoportok nem tartották elfogadhatónak az integrációval járó nagy áldozatvállalást, a fejlett Nyugat kínálta utat és lehetőségeket. Ez egy centrumépítő törekvés volt, ami legfőbb veszélynek a periferizálódást, a gazdasági, társadalmi lemaradást és az ezzel járó nagyhatalmi elsorvadást tartotta. Ebből kiindulva egy önálló bázison kiépülő centrum létrehozása, a klasszikus nagyhatalmi szerepkör és az azt alátámasztó, a képességeket megteremtő modernizáció volt programjuk központi kérdése. Tulajdonképpen ez volt a kommunista-szélsőjobboldali diskurzusok lényege A modernizációról és az integrációról alkotott nézetek nem épültek teljesen egymásra. A nyugati típusú modernizáció hívei nem feltétlenül

támogatták a nyugati integrációt. A tényleg nem tudta, akkor minek tartjuk az óriási külügyi apparátust? S folynak-e egyáltalán tárgyalások Oroszország és a NATO között? Ha igen, kinek a vezetésével?” (Migranyjan (1998) pp. 58-59) 46 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. demokrácia-építő nézet elfogadta a nyugati globalista víziót, de azt a nemzetközi integráció periferizáló kényszere miatt nem tartotta keresztülvihetőnek. A fejlett világhoz való felzárkózást csak önálló centrumszerepben tartotta megvalósíthatónak. Elfogadta a

modernizáció stratégáját, de azt csak felülről, az önálló állami és nagyhatalmi mozgástér megőrzésével tartotta megvalósíthatónak. (Deák 2003a) 5. Oroszország külpolitikájának irányvonalai: I. periódus: 91 vége – ‘93-’94 fordulója: a feltétlen atlantizmus időszaka, felülvizsgálata Az alapvető társadalompolitikai, gazdaságszervezési kérdések nyitva hagyása mellett nem lehetett stabil, konszolidált és letisztult külpolitikai gondolatrendszert hosszabb távon érvényre juttatni. Annak egységét rendszeresen megbontották az élet többi területén kibontakozó konfliktusok és válságok. Ezekben az években Moszkva szándéka a nyugati világgal, elsősorban az Egyesült Államokkal történő új minőségű, szoros partneri kapcsolatot kialakítása, a világgazdaságba történő integrálódása, a szovjet nagyhatalmi örökség átmentése és a piacgazdaság és demokrácia feltételeinek megteremtése volt. Ebben a periódusban

szerveződtek meg azok a csoportok és irányzatok, amelyek az évtized későbbi részében folyamatosan meghatározó szerepet játszottak az orosz külpolitikában. 5.1 Belpolitikai háttér Gorbacsov politikai súlyának csökkenésével ’91 őszére a szovjet elnök környezetéből egyre többen álltak át Jelcin táborába. Az 1992-es év a demokratikus piaci reformkísérlet jegyében telt. Jegor Gajdar nevéhez fűződik az a radikális reformprogram, amely a demokratikus átalakulás gazdasági alapját képezte. Az orosz gazdaság piaci rendszerre való átállását három egy éven belüli intézkedéssel (árfelszabadítás; kereskedelmi tevékenységek, külkereskedelem liberalizációja; privatizáció) akarták végrehajtani. A program szerint Oroszország kb két-három év alatt áttért volna a piacgazdaságra, ezáltal teremtve meg a demokratikus társadalom alapfeltételeit. Az orosz társadalmat ’92-ben ért váratlan sokk24 alapvetően ellentétben állt a

„gajdari program” táplálta reményekkel: a gazdasági válság pár éven belüli leküzdésével és az átmenet 24 A gajdari kormányzat 1992-re 300%-os inflációt, 70%-os béremelést és az árak 87%-ának liberalizálását irányozta elő. A 1992 év közepén leállított mérsékelt ütemű reformnak köszönhetően az infláció éves szinten 2900%-ra szökött. A magas árszint ellenére is áruhiány alakult ki az alapvető termékek körében. A gazdaság mintegy 20%-os GDP csökkenést mutatott Az orosz termelés a ’70-es évek közepének, a fogyasztás pedig a ’60-as évek közepének szintjére esett vissza. 47 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra

való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. fájdalommentességével. A Jelcin körüli koalíció a gajdari reformok hatására rövid időn belül szétesett. A három pillérre épülő program mindhárom eleme konfliktusok sorát generálta A ’92-es év gazdasági és szociális folyamatai közvetlenül befolyásolták a kozirjevi diplomáciát is, hiszen annak alapját éppen a gajdari reformok szolgálták. A kialakult új helyzetben elveszette realitását a nagyhatalmi státusz és a korábban remélt pozíciók gondtalan megőrzése. Már ’92 elejétől éles küzdelem bontakozott ki a kormányzati oldal és a parlamenti többség között. A Legfelsőbb Tanács és az elnöki hatalom közötti szembenállás kettészelte a külpolitikát is. A törvényhozás az elnökitől különálló, azzal sok tekintetben ellentétes diplomáciai kurzust képviselt. Lényegében az egész nyugati orientációt kétségbe

vonták, és az Amerikai Egyesült Államoknak való behódolásként értelmezték a kozirjevi külpolitikát, a Jelcin vezette politikát nemzetárulónak tartották. Ez a kritika a Szovjetunió tudatos felbomlasztását, a Nyugattal kialakított kapcsolatok egyoldalúságát, a nagyhatalmi befolyásból való indokolatlanul tett engedményeket rótta fel a hivatalos külpolitikának. Az orosz valósággal a „kínai modellt” állította szembe, amely irigylésre méltóan tudta összekapcsolni a gazdasági reformokat és világpolitikai szerepének megőrzését. Az 1992 közepétől kibontakozó Koszovó-válság újabb támadási felületet biztosított az ellenzék számára. A nacionalista radikálisok programja beilleszthető volt a kommunista utódpártok számára is. Nemcsak a liberális modernizációt vetették el, hanem követelték a szövetségi rendszer etnikailag arányos reformját, a nemzeti autonómiák eltörlését, az új határok kiigazítását, az azok

mentén tömbben élő oroszok egyesítését, Nagy-Oroszország létrehozását. Ez a belpolitikai ellentét több tekintetben is meghatározta a jelcini rezsim ideológiáját. Az ellenzéki kritikák ellenére Jelcin hatalomban tartotta a gajdari liberális csoportot. Bár Jelcin ’92 nyarán elhalasztotta a soron következő liberális lépést (privatizáció), a hatalomban maradt liberális közgazdászok pusztán jelenlétükkel nagy mértékben növelték az orosz diplomácia nyugati hitelét. A Gajdar melletti kitartást a külföld támogatásának elnyerése és az antikommunista szavazótábor megtartása dominálta. Az első periódus második buktatója külpolitikai jellegű volt: a Szovjetunió szétesése után létrehozott FÁK életképességéhez fűzött túlzott remények. Belovezszkaja Puscsában az orosz – ukrán – belorusz elnökök által aláírt szerződést követően (1991. december) 48 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az

elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. Oroszország egy szoros katonai, gazdasági és pénzügyi kérdésekben közös politikát folytató konföderációs berendezkedés megvalósításán fáradozott. A FÁK-hoz fűzött remények gyorsan szertefoszlottak. ’92 első felében világossá vált Moszkva számára, hogy a volt tagköztársaságok nem hajlandóak a szorosabb egyeztetésekre. Kravcsuk orosz elnök a FÁK létrehozását a „válás civilizált formájának” nevezte. Egymás után buktak meg a közös politikára vonatkozó elképzelések a pénzügyi uniótól a közös hadsereg megőrzéséig. Oroszország 1992

áprilisában az önálló hadügyminisztérium felállítása mellett döntött, de a közös hadsereg kérdése 1993 nyaráig nyitva maradt. A FÁK működőképességébe vetett hit miatt ’92 elején még nem alakult ki vita Oroszország posztszovjet térségben játszott szerepéről. Késő tavaszig csak az egyre fokozódó elégedetlenség hangjai hallatszottak. Moszkva igyekezett jó viszonyt kialakítani a poszt-szovjet térség fővárosaival. Ez részben az integrációhoz fűzött túlzott reményekkel, részben pedig a konfliktusoktól való tartás és a Nyugattal kialakítandó jó kapcsolatokkal magyarázható. Ebben központi szerepet játszott a FÁK kiépítése kapcsán elérendő integrációs célkitűzések, a birodalmi félelmek enyhítésének igénye. Ez a kooperatív megközelítés ’92 tavaszára kudarcot vallott, ugyanis a nemzeti elitek ország- és identitásépítő tevékenységének központi eleme az Oroszországtól való minél nagyobb mértékű

függetlenedés volt. Egyik külpolitikai irányvonal sem rendelkezett kész elképzelésekkel a poszt-szovjet térség jövőjét illetően. A kérdéskör összetett jellege és a kialakult új történelmi helyzet új problémákat hozott a felszínre. A politikai elit számára világossá vált a terület jelentősége, ezért a „közel-külföld” problémakör fokozatosan a külpolitika egyik központi kérdésévé vált. A közéletben egyetértés uralkodott a tekintetben, hogy a poszt-szovjet térségnek a külpolitikában elkülönült helyet kell biztosítani. (E célból külön FÁK-ügyi minisztériumot is létrehoztak, amely a Külügyminisztérium riválisa volt.) Abban is egyetértés volt, hogy a kozirjevi diplomácia passzív és visszahúzódó volt a poszt-szovjet térségben. Ez az egész ellenzék számára elfogadhatatlan volt. A liberális elit figyelme az Egyesült Államokkal való kapcsolatépítésre összpontosított. A környező területek

részleges vagy teljes visszaszerzésére irányuló agresszív, provokatív politika a Nyugattal való konfrontációt vonta volna maga után, a régi szovjet hatalmi politika újjáéledésének bizonyítéka lett volna. Moszkva demokratikus hitelét nem akarták kockáztatni a közel-külföldért. ’92-ben az ellenzék hangot adott azon véleményének, hogy a be nem avatkozási politika tarthatatlan, és egyúttal felhívta a figyelmet a térségben zajló folyamatok, fegyveres 49 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. konfliktusok határon átívelő jellegére. A térség

konfliktusainak fokozatos kiterjedése az orosz konszolidációt, területi integritást és nemzetbiztonságot veszélyeztette. Felmerült a kérdés, hogy miként lehet a szomszédságpolitikát és a nagyhatalmi érdekszféra közti egyensúlyt megtalálni. Kialakult egy nézet, amely Oroszországnak csendőri szerepkört szánt. Ebben a szerepben a térség „lecsendesítése” és orosz segítséggel történő konszolidációjának elérése lett volna Oroszország feladata. Ez markánsabb gazdasági, katonai és politikai érdekérvényesítést sürgetett. Elfogadta a szuverenitást, a közös érdekek alapján szoros együttműködést tervezett, ugyanakkor a térség dezintegrációs folyamatait érzékelve az orosz szerepvállalás körébe válságkezelési feladatokat is adott. Ez az elképzelés kimondottan ellentétben állt a reintegrációs elképzelésekkel. Ebben az időben létezett több, még nem túl befolyásos csoport, amely a térség fölötti erősebb

kontroll híve volt. Nézetük szerint a „közel-külföld” Oroszország nagyhatalmi befolyási övezete. Ha nem tudja saját hatalmát konszolidálni, hegemóniáját megerősíteni a térség felett, akkor megrendülnek világpolitikai pozíciói és ennek következtében elbukik az orosz reform ügye is. Ez a nézet az övezet konszolidálásában való együttműködést, a szovjet örökség válságmentes lebontását, valamilyen szintű együttműködési készséget, az orosz érdekek fokozottabb figyelembe vételét várta el a helyi elitektől. Ez a felfogás egy szövetségesi kört, egy szorosabbra vont perifériát vizionált. Ez az elképzelés egy komplett, de még mindig a konszenzuális elemek túlsúlyára vonatkoztatott nagyhatalmi program volt (Bogaturov, Kozsokin, Plesakov 1992). A nagyhatalmi hegemónia kiépítése nem ígérkezett egyszerűnek, hisz a birodalmi örökség, az érintett országok elitjeinek ellenérzése és a külvilág állandó gyanakvása

mellett kellett végigvinni. A térségben való bármilyen szintű orosz jelenlét kiépítésének egyik fő akadálya a „gyarmati” kapcsolatok emléke volt. Az orosz diplomácia által sugallt demokratikus Oroszország hitele itt volt a legkisebb. A kilencvenes évek egyik legnagyobb ellentmondása az volt, hogy a nem egyszer szétesőben lévő országok egybetartásához az oroszellenes elitek közül kellett kényszerű társat választani. Nem voltak azonosak a külvilág hozzáállására vonatkozó nézetek. A közel-külföld feletti ellenőrzésre vonatkoztatott „puhább” politika hívei nem érzékeltek nagyobb nyugati vagy egyéb infiltrációs kísérletet a poszt-szovjet térségben. Magától értetődőnek tartották az orosz dominanciát nemcsak az örökösi helyzet jogán, a sokkal jobb induló kondíciók miatt, de a külvilág érdektelensége miatt is. (Deák 2003a) 50 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár

teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. Szergej Karaganov az EBEÉ térség valamilyen szintű kettéosztását szorgalmazta. A nemzetközi megfigyelői szerepkör mellett Oroszország lett volna felelős a FÁK-térség konfliktusainak kezeléséért, míg az összes többi, európai területen fordított lett volna a helyzet. Ez elfogadható lett volna a poszt-szovjet térségbeli konfliktusokban érdektelen Nyugat számára, és elkerülhető lett volna, hogy Moszkva birodalmi ambícióit felróják, egyoldalú lépésekkel vádolják, amelyek végeredményben saját elszigetelődéséhez vezettek volna25. Így a Nyugattal egyetértésben, diplomáciai

félreértéseket elkerülve lehetett volna biztosítani a térség felett élvezett orosz békefenntartás előjogát. Ebben az érvelésben inkább a FÁK-térségben folytatott orosz akciók helyes nyugati értelmezésének az elősegítése dominált. Karaganov célja az volt, hogy Moszkva ezen fellépését elfogadják és támogassák külföldön, az ne okozzon feszültséget a Nyugattal meglévő viszonyban. Sokak számára vonzó volt az Andranyik Migranjan által meghirdetett orosz „Monroeelv”. Eszerint Moszkvának nyíltan és formálisan is deklarálnia kellene a külvilág felé a térséghez fűződő különleges viszonyát, létfontosságú területévé kellene azt nyilvánítania. Cserébe mintegy garantálná a poszt-szovjet régióban a stabilitást, a konfliktusok politikai, szélsőséges esetben katonai megoldását. Azonban minden behatolási kísérletet, a katonaipolitikai szövetségeknek a térségre való kiterjesztését, az orosz dominanciával való

rivalizálást ellenségesnek és ezáltal elfogadhatatlannak nyilvánított. Az általa vázolt magatartás túlmutatott a csendőri szerepkörön, miszerint e térség folyamatainak konszolidálása nélkül nem lehetséges az orosz viszonyok stabilizálása. (Migranjan 1994a) 1992-ben a FÁK létrehozására tett kísérletek sorozatos kudarcot éltek át. Sorra hiúsultak meg az integráció elérésére tett lépések, egymást követően lángoltak fel az etnikai konfliktusok a térségben, a helyi elitek mindent megtettek függetlenségük megalapozása érdekében. A helyi nacionalista hatalmi elit nagy reményeket fűzött a külföldi segítséghez Egyes politikai csoportok félelmei érthetőek voltak, hiszen a kozirjevi diplomácia a FÁKtérség felé tüntető közönyösséget mutatott. A volt szovjet tagköztársaságok Nyugatra „kacsintgatása”, az orosz külpolitika passzivitása, illetve a kirobbant konfliktusok hármas feltételrendszere mellett a

közel-külföld politika korlátai nem voltak kitapinthatóak. Ezért a Monroe-doktrína kiindulópontjává az orosz dominancia megteremtéséhez szükséges erőforrásokat illető kételkedés vált. A 25 Szergej Karaganov felszólalása, Uo. p 45 Ilyen javaslat a hivatalos diplomácia szintjén fel sem merülhetett Ekkor még a teljeskörű integráció volt napirenden, amibe nem fért bele a világpolitika számára ilyen nyíltsággal amúgy is elfogadhatatlan területi osztozkodás. Azonban már ekkor felvetette a nyugati integráció és a poszt-szovjet térség felett élvezett befolyási igények közti nehezen összeegyeztethető ellentmondást. 51 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók

változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. térségben kialakult hatalmi vákuum miatt elképzelhetővé váltak a külső szereplők megjelenése. A térség kapcsán jelentkező másik jelentős dilemmát az orosz transzferek kérdése képezte. 1991-ig a Szovjetunió felbomlásáig a centrum többet adott a perifériáknak, mint azok neki. Ez a fajta függés nem szűnt meg a Szovjetunió szétesésével Sőt, a volt tagköztársaságok függése Moszkvától még erősödött is: nemcsak a kiváltképp Oroszország élvezte balti kincseskamra szűnt meg, de a köztársaságok egymás közti gazdasági kapcsolatai is jobban visszaestek, mint az utódállamok és Moszkva között meglevők. Az esetek többségében – a geopolitikai, gazdasági aszimmetriából következően – Oroszország a legfőbb kereskedelmi partnere, legnagyobb tőkeexportőre maradt a közel-külföld államainak.

Ezen kívül gyakran aránytalan, viszonzatlan engedményeket is adott a volt tagköztársaságok szinte mindegyikének: a térség országai az időszak egésze során a világpiacinál alacsonyabb áron kaptak energiahordozókat, a kereskedelem gyakran kétes elszámolású barter alapokon nyugodott. Ennek a rendszernek kétségtelenül Oroszország volt a kárvallottja és az utódállamok a haszonélvezői. A fő kérdés az volt, mennyiben használhatja ezeket a gazdasági kérdéseket Moszkva külpolitikai, nyomásgyakorló eszközként. A donor pozíció nemcsak örökség vagy a moszkvai elit önkéntes döntése volt, de kényszer is egyben. Egyrészt a térség viszonyai, az orosz gazdaság állapota nem tett lehetővé normális kapcsolatokat. Nem létezett a megfelelő piaci infrastruktúra, elszámolási rendszer. A kilencvenes évek folyamán az utódállamok pénzügyi állapotai az orosznál is kaotikusabbak voltak. Emiatt az átlátható kapcsolatrendszer kiépítése

eleve elképzelhetetlen volt. Másrészt sok esetben az utódállam szintén radikális válaszlépéseket fogalmazhatott meg, nem egyszer monopol-pozícióban volt egy-egy területen. Kiváltképp ez volt a helyzet a nyugati köztársaságok esetében, Ukrajnával és Fehéroroszországgal, amelyeken az energiahordozók európai tranzitvezetékei húzódtak keresztül. Itt az infrastrukturális örökségből kifolyólag a Kreml számára eleve korlátozott mozgástér nyílt a nyomásgyakorlásra. Harmadrészt ezek a transzferek sok esetben alapvető konszolidációs tényezők voltak egy-egy ország életében. Megvonásuk adott esetben olyan konfliktusokhoz vezethetett volna, amelynek későbbi elfojtása sokkal több gondot okoz. Ezen túlmenően a moszkvai stabilizáló szerepkör ilyen jellegű leépítése pedig megint csak a térségbe történő külső beavatkozás lehetőségét vetette fel. Az idegen behatolás felett érzett aggodalom, a csökkenő erőforrásbázis

ellenére sok esetben a támogatások leépítése ellen hatott. Így a Kreml egyfajta csapdahelyzetbe került az orosz transzferek kapcsán: az 52 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. erőfölénnyel, a domináns pozícióval való visszaélés, illetve a támogatások radikális megvonása egyaránt az új szuverenitások stabilizációját fenyegette, illetve kiválthatta a környező nagyhatalmak beavatkozását. A támogatás-megvonás kérdésében kiegyensúlyozott politika korántsem tűnt könnyen kialakíthatónak. (Deák 2003a) Új jelenség volt az orosz kisebbségek

ügye. Sem a poszt-szovjet térségben az akaratán kívül a határokon túlra került 26 milliós tömeg, sem a távolabbi területek, az izraeli, a német, az amerikai orosz diaszpórák kérdése nem merült fel korábban mint külpolitikai feladat. Addig a külföldi oroszság kizárólag a disszidens és az emigráns kategóriáiba tartozhatott. A FÁK megalakításakor ugyan már utaltak erre a kérdéskörre, az alapító szerződésben garantálták eme csoportok kisebbségi és állampolgári jogait, de ez csak kezdő lépésként szolgálhatott. Lettországban, Kazahsztánban, Kirgizisztánban mintegy 40%-os, Észtországban egyharmados, Ukrajnában közel 20%-os volt a kisebbségi oroszság aránya, amely megkérdőjelezte a nemzetállamok klasszikus és kívánatos formában történő kiépíthetőségét, felvetette az orosz nyelv, az autonómiák, a határok kérdését. A kozirjevi diplomácia ezen a területen sem vállalt fel konfliktusokat. A nyugatos

értelmezésben az állampolgári jogok képezték a politikai határt. Ha az állampolgárságot, a diszkriminációmentes elbánást, az egyenjogúságot biztosították, akkor Moszkva nem látott okot a beavatkozásra. A kisebbségek ügye kiváltképp nem tartozott azokhoz a kérdésekhez, amiért érdemes lett volna feladni a kooperáción nyugvó integráció-építés modelljét vagy a demokratikus elköteleződést és kétségeket ébreszteni Nyugaton. A patrióta ellenzék ugyanakkor nem tágított a nemzetépítés gondolatától. A Legfelsőbb Tanács napirendjén rendszeresen szerepeltek az autonómiák ügyei, a határkérdés és az orosz nyelv problémája. A függetlenségükre oly érzékeny utódállamok számára ez elég volt, hogy szuverenitásuk fellazításának eszközét véljék felfedezni saját kisebbségeikben. Egyetlen területen esett egybe az orosz külpolitikai elit álláspontja: a baltikumi oroszok kérdésében. Lett- és Észtországban az oroszok

többsége nem kapta meg az állampolgárságot. Így az emberjogi liberális értelmezés és az autonomista patrióta kritika ebben az esetben egybecsengett. Ezen a területen a kezdetektől fogva bizonyos stratégiai konszenzus volt megfigyelhető. Jelentősen megkönnyítette a kérdésben való fellépést, hogy ezek az országok nem voltak a FÁK tagjai, nem is kívántak szorosabban kötődni Oroszországhoz. A kisebbségi kérdés a külkereskedelem és a gazdasági kapcsolatok sikeres nyugatra orientálása révén viszont fokozatosan felértékelődött a nyomásgyakorló eszköztárban. Talán nem véletlen, hogy épp ez a kérdés, az európai emberjogi szervezetek 53 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon

felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. semleges álláspontja képezte a Nyugattal való kapcsolatokban jelentkező első hajszálrepedést is. 5.2 A kozirjevi külpolitika tézisei Jelcin hatalomra kerülése utáni első évben a külpolitika – leszámítva a „közel-külföld” kérdését – háttérben maradt. Andrej Kozirjev 1991 augusztusában hirdette meg a később hivatalossá vált külpolitikai kurzust képviselő tézisét: „az Egyesült Államok és a többi nyugati demokrácia a demokratikus Oroszországnak éppoly természetes barátja, sőt távlatilag természetes szövetségese, mint amennyire a totalitárius Szovjetuniónak ellensége volt.” (Kozirjev (1998) p. 19) Az 1992-es év külpolitikája a gajdari gazdasági reformokkal összhangban volt. Legfőbb feladata a demokratikus nyugati intézményrendszerhez való csatlakozás

elősegítése, a piaci és demokratikus reformok előmozdítása, Oroszország nemzetközi rendszerbe való fájdalommentes integrálódása volt. A diplomácia feladata az volt, hogy az orosz állam hitelét növelje külföldön, erősítse a Nyugat felé azt, hogy Oroszország egy demokratikus országgá akar válni, és megszerezni az ehhez szükséges nyugati tőkét. A demokratizálódás bizonyítéka a Szovjetunió által folytatott konfrontációs politikával való szakítás volt. A külpolitikával szemben támasztott másik kezdeti elvárás a Szovjetunió nagyhatalmi státuszának átörökítése volt. Első számú célnak számított az ENSZ Biztonsági Tanácsában a szovjet állandó tagság megszerzése, valamint a Szovjetunió felbomlásával négy országba szétosztott stratégiai nukleáris erők feletti teljes kontroll megszerzése. Ez a cél is jól mutatja, hogy Moszkva a világpolitikában továbbra is nagyhatalomként kívánta magát definiálni. Ezek a

célkitűzések erős nemzetközi támogatást feltételeztek. Mind a gazdasági reformokhoz szükséges anyagi és erkölcsi támogatás, mind a nagyhatalmi pozíció átörökítése tulajdonképpen a világpolitikától függött. Az ENSZ BT tagságának ügye zökkenőmentes volt, a nemzetközi szervezet az új orosz állam megalakulását követően lényegében azonnal elfogadta Oroszország utódlási kérelmét. A nukleáris erők feletti monopólium megszerzése nem volt politikailag zökkenőmentes. A Szovjetunió nukleáris fegyverzetén négy ország osztozott: Oroszország, Ukrajna, Beloruszia és Kazahsztan. A tagköztársaságok több kérdésben nem értettek egyet, ezt a viszonyt csak fokozta Moszkva azzal, hogy az atomfegyverek feletti ellenőrzési jogot meg akarta szerezni. 1992-ben Oroszország erősen kiszolgáltatott volt, elfogadottsága és belső átalakulása nagy mértékben a nemzetközi folyamatoknak volt alárendelve. Moszkvának azon kellett fáradoznia,

hogy célja eléréséhez 54 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. partnereket és támogatókat találjon a nemzetközi színtéren. A korai kozirjevi kurzus nyugatbarát szemléletének kritikája erre a kiszolgáltatottságra vezethető vissza. Kozirjev rendszeresen hangoztatta, hogy az orosz külpolitika legfontosabb feladata a kezdeti időben a stabilitás megteremtése, az átalakításhoz szükséges békés nemzetközi légkör és a konfrontáció elkerülése volt. A korai kozirjevi külpolitika túl nagy figyelmet fordított az Amerikai Egyesült Államokkal való

kapcsolatokra. Ennek eredményeképpen a nyugat-európai nagyhatalmak, mint például Nagy-Britannia, Franciaország és Németország kikerültek az orosz külpolitika érdeklődésének központjából. A hivatalos diplomácia szinte teljes egészében Washingtonra koncentrált, háttérbe helyezve minden más kapcsolatot. Ez egyrészt azzal magyarázható, hogy a nemzetközi szervezetekbe való integrációt legjobban az Amerikai Egyesült Államok garantálhatta, ezekben a szervezetekben az ő véleménye bírt a legnagyobb hangsúllyal. Az „elvakult” Amerika-központúság másrészt azzal magyarázható, hogy az egyetlen kérdéskör, ahol Moszkva figyelemre érdemes ajánlatokat tudott megfogalmazni, a leszerelés és biztonságpolitika kérdésköre volt. Ebben a kérdéskörben ugyancsak Washington volt a legfőbb illetékes. A kezdeti orosz elvárások több szempontból is túlzottak voltak. A biztonsági kérdéskörben tett engedményeket az orosz politikai elit nem

tudta gazdasági előnyökre váltani, ugyanis azok nem indították el a remélt nyugati pénzügyi segélyek áradatát. (Ebbe a hibába Gorbacsov is beleesett, mikor az enyhülési politikájáért cserébe pénzügyi segítséget várt a Nyugattól, ami természetesen elmaradt.) A demokratikus elköteleződést és a piaci reformokat Washington ugyan pártolta, de olyan arányban, ahogy azt Moszkva elvárta, támogatni nem kívánta. Másrészt az USA számára csökkent a kérdéskör jelentősége, mivel a gazdaságilag egyre gyengülő Oroszország már nem képviselt olyan fenyegetést, mint a Szovjetunió. Ezzel párhuzamosan a nemzetközi közvéleményt egyre nagyobb érdeklődést mutatott az akkori orosz bel-állapotok és a fegyveres erők fizikai megsemmisítésének problémái iránt. 1992 őszére fordult a kocka, és a belpolitikai harcok egyik fő célpontjává a külpolitika vált. Az orosz politikai és társadalmi elit körében kételyek merültek fel, hogy

valóban lehetséges-e az orosz – amerikai és egészben véve az orosz – nyugati partnerség? Kozirjev elismerte, hogy Oroszország és a Nyugat közötti partnerség számos területen egyre bonyolultabbá válik vagy nem működik. De Kozirjev szerint ennek nem a helytelen 55 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. stratégia az oka, hanem az, hogy egyáltalán nincs Oroszországnak stratégiája. (Kozirjev (1998) p. 20) Kozirjev hangsúlyozta, hogy a partnerségnek nincs alternatívája: Oroszország számára az USA az egyetlen partner. Ha Oroszország elveszíti az

USÁ-t, mint partnert, ezzel együtt elveszítené az előtte álló kettős feladat megoldásának történelmi esélyét. Az egyik feladat: a világ felé nyitott, demokratikus orosz állam megteremtése, a másik pedig az instabil, posztkonfrontatív világ stabilizálása és demokratizálása. Kozirjev meglátása szerint csak Oroszország és az Egyesült Államok rendelkezik történelmileg megalapozott lehetőségekkel a világ sorsának befolyásolására. (Kozirjev (1998) p 20) A partnerség ellenfelei közé került a „tradicionális” amerikai szovjetológiai iskolához tartozók azon része, akik a régi szovjet normák szerint értékelik a ’90-es évek elején uralkodó oroszországi viszonyokat és realitást. Oroszországon belül is nyíltan működnek a partnerség ellenfelei: a kommunisták és az ultranacionalisták. A Nyugattal fönntartandó partnerséget a demokratikus program szerves részének tekintik, és mint ilyet vetik el. A partnerség ellenfelei

két alaptézisben egyetértenek: az egyik szerint Oroszország arra van kárhoztatva, hogy konfrontálódjon a világgal, a másik tézis: a Nyugat és Kelet végzetesen összebékíthetetlenségét hirdeti. (Kozirjev (1998) p 21) A szovjet külpolitikát az SZKP felső vezetése dolgozta ki, és senkinek nem volt joga azt bírálni vagy megvitatni. A Oroszország megalakulása után az orosz közvélemény kikényszerítette, hogy nyílt vita bontakozzon ki a birodalmi és demokratikus alternatíva között. Ezért az orosz reformátorok az új politikai kurzus kidolgozásakor nem hagyhatták figyelmen kívül a közvélemény reakcióit. Az orosz politikai és társadalmi erők többsége erős, független Oroszországot akart, ezért Moszkva és a Nyugat viszonyában csak az a politika lehetett sikeres és megbízható, amelyik elismerte a két fél egyenjogúságát és kölcsönös előnyeit, valamint Oroszország nagyhatalmi státusát és jelentőségét. (Kozirjev

(1998) p 22) Az orosz demokraták két lehetőség közül választhattak: vagy megtalálják az ország érdekeit leginkább szolgáló politikai, külpolitikai stratégiát, vagy elsöpri őket az agresszív nacionalista hullám. Ezt bizonyítja az 1993-ban lezajlott parlamenti választások legfontosabb tanulsága: az orosz választók nem a birodalom visszaállítására szavaztak, hanem a piaci reformok magas ára ellen, a totalitárius állam romjain virágzó bűnözés és korrupció ellen, némely demokrata politikus ügyetlensége és önteltsége ellen. 56 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi

jellegű alkalmazásokhoz. „Oroszország történelmi választás előtt áll: vagy folytatja a nehézségekkel terhes reformokat, vagy átvállalja a veszélyt, hogy a szélsőségek valamely formája felé csúszik az ország. A reformkurzust csak olyan kemény politika segítheti, amely a nemzet és az állam érdekeit érvényesíti a Nyugattal való együttműködésen és partnerségen keresztül. Most a világnak nem mint Európa és Ázsia „beteg gyermekére” van rá – Oroszországra (N.A) – szüksége, hanem éppenséggel mint erős, egészséges partnerre, amelyik tisztes helyet foglal el a szabad, demokratikus jogállamok közösségében. Az ilyen önértelmezést erősítő politika a legjobb nyugati befektetés: a leghatékonyabb módon akadályozhatja meg az „orosz imperializmus” újjáéledését. Ha viszont Oroszországot elidegenítik a Nyugattól, az csupán a nacionalista és birodalmi extremizmusnak szolgál táptalajul.” (Kozirjev: (1998) p 23)

Kozirjev is tisztában volt azzal, hogy Oroszországgal nem lehet nem egyenlő jogokon alapuló partnerséget kialakítani. Ez azért nem lehetséges, mert Oroszországnak az a küldetése, hogy nagyhatalom legyen. Ha a nacionál-soviniszták jutnak hatalomra, akkor ellenséges és fenyegető nagyhatalom lesz, ha a demokraták, akkor baráti és békés. (Kozirjev: (1998) p 23) Kozirjev külpolitikai programjában felveti a kérdést, milyen partnerség alakítható ki egy sokpólusú világban, hogyan lehet alkalmazkodni a posztkonfrontatív világ realitásának egészéhez. Bár a hidegháború korszaka lezárult, de továbbra sem alakult ki az új nemzetközi rendszer. A XXI század sokpólusú világot ígér Egyrészt azért, mert az Egyesült Államok nem lenne képes arra, hogy egymagában irányítson mindent a világon, és sokat veszítene, ha e túlzott erőfeszítésre vállalkozna. Másrészt azért, mert Oroszország, az átalakulás minden nehézsége ellenére,

továbbra is nagyhatalom: atom-, illetve katonai erő tekintetében, a legújabb technológia terén, természeti erőforrásairól és geostratégiai helyzetéről nem is beszélve. Harmadrészt azért, mert kialakultak új hatalmi központok is, amelyek arra törekszenek, hogy minél önállóbb szavuk legyen nemzetközi ügyekben. Negyedrészt pedig azért, mert a modern nemzetközi ügyek esetében előnyösebb a sokoldalú megoldáskeresés. (Kozirjev (1998) pp. 24-25) A szovjet birodalom összeomlása után jelentkező agresszív nacionalizmus legalább akkora veszélyt tartogat, mint a bipoláris világrendben az atomháborús fenyegetés. Ezért a demokratikus országoknak e kérdésben határozott álláspontot kell elfoglalniuk, mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a nemzetek közötti szembenállás megszűnjön. Ahhoz, hogy ezt elérjék a kölcsönös kapcsolatokat megbízható mechanizmusnak kell működtetnie. Egy hosszú távú stratégiára van szükség,

hogy ne csak sodródjunk az eseményekkel, hanem 57 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. időben meg tudjuk hozni a megfelelő döntéseket, ezzel az események előtt haladhatunk. (Kozirjev: (1998) p. 25) Oroszország teljes körű partnerségre törekedett, amely az alábbi komponenseket foglalta magába: 0. a felek kölcsönösen elismerik egymást mint azonos elveket valló, a demokratikus értékeknek, valamint az ENSZ és az EBESZ normáinak elkötelezett államokat. 0. a partnerséghez hatékony mechanizmusokra van szükség Oroszország szerint az egységes, blokkmentes

Európa az EBESZ megerősítésével teremthető meg. Az EBESZ-nek kell főszerepet kapnia abban, hogy az euroatlanti együttműködés posztkonfrontatív rendszere stabilizálódjon és demokratizálódjon. Egy többpólusú világban megnő a globális szervezetek (pl. ENSZ) szerepe 0. a partnerség szabályait be kell tartani: a legfontosabb szabály a kölcsönös bizalom Az oroszok szerint Oroszország iránt a ’90-es évek közepén, illetve második felében alaptalan gyanakvást tápláltak. Ha a partnerség a kölcsönös bizalomra épül, akkor nem csupán a döntésekről való kölcsönös tájékoztatás, hanem az előzetes egyeztetés kötelezettségét is be kell tartani. A partnerektől elvárható az is, hogy kölcsönösen tiszteletben tartsák egymás érdekeit és aggályait. Kozirjev az alábbi prioritásokat jelölte meg Oroszország számára: 1. Globális biztonság Kozirjev szerint az orosz – amerikai együttműködés előterébe az atomfegyverzet és más

tömegpusztító fegyverzetfajták, rakétatechnológiák kiterjesztését akadályozó rendszer megszilárdításának kell kerülnie. Szigorítani kell a különösen romboló hatású hagyományos fegyverzetfajták eladását. Az orosz – amerikai partnerség legfontosabb célja, hogy a konkurencia ne alakuljon politikai vetélkedéssé. (Kozirjev (1998) pp 28-29) 2. Béketeremtés A Szovjetunió felbomlását követően kialakult közép-ázsiai etnikai alapú konfliktusok megkívánják a térségben a rendfenntartó erők jelenlétét. Moszkva számára is kulcsfontosságú, hogy déli határai mentén béke legyen. Kozirjev elismeri, hogy gyakran gondot okoz a tapasztalathiány és a szovjet módszerek beidegződése, de tekintettel kell lenni arra is, hogy ebben az időszakban alakul át a szovjet hadsereg orosz hadsereggé. Meg kell tanulni az új módszereket és eszközöket, el kell felejteni a régieket. Bár a Nyugatnak nem állt szándékában 58 http://www.doksihu

BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. megoldani a térség problémáit, és Oroszország nem is kérte, de azt elvárta, hogy az erőfeszítésekhez szükséges támogatásokat megadja. (Kozirjev (1998) pp 29-30) 3. Stabilitás a volt Szovjetunió térségében A Nyugat ellenezte a Szovjetunió felbomlását. A bomlás utáni első időszakban a Nyugat nyíltan elismerte Oroszország mint stabilizáló tényező és gazdasági reformerő szerepét a poszt-szovjet térségben. Oroszország elvállalta ezt a szerepet, de ahhoz, hogy feladatát teljesíteni tudja szüksége van a nyugati partnerek

támogatására. 4. Az emberi jogok és a nemzeti kisebbségek A Szovjetunió felbomlásával 25 millió orosz került a „közel-külföldre”, ezért szükség van arra, hogy az orosz vezetés figyelme kiterjedjen a nemzeti kisebbségek jogainak védelmére. 5. Oroszország integrálódása a világgazdaságba Mivel a régi, erőszakos gazdasági rendszer alkalmatlan a megújulásra, ezért annak „leváltása” csak politikai döntéssel lehetséges. Kozirjev szerint Oroszország és a Nyugat politikai partnersége jó alapot teremthet az orosz gazdasági reformok sikeréhez, és a világgazdaságba való integrációhoz. 5.3 A kozirjevi politika bírálata 1992 februárjában az orosz Külügyminisztérium „Az átalakult Oroszország az új világban” címmel konferenciát szervezett, amelyen, bár még óvatos formában, de már elhangoztak a korai kozirjevi kurzus első bírálatai. A fejtegetések lényegében két ponton szorgalmaztak korrekciót. Egyrészt felhívták

a figyelmet a konfrontáció-mentesség tarthatatlanságára, és ezzel párhuzamosan szorgalmazták a poszt-szovjet térségben jelentkező véres etnikai konfliktusok kezelését. Másrészt tarthatatlannak minősítette az orosz külpolitika kiegyensúlyozatlanságát és az európai és nyugati orientáció egyoldalúságát. A bírálatok azért számítanak jelentősnek, mert megfogalmazóik az elnöki hatalom köréből származtak, ami jól mutatja, hogy az elnöki hatalom környezetében a kozirjevi külpolitikával kapcsolatban sincs teljes egyetértés. a konferencián elhangzott kritikák megmutatták, hogy az egyoldalú nyugati orientáció nem élvezett egyöntetű támogatást a hatalmi elit azon köreiben sem, amelyek egyébként a gazdasági reformok és a modernizáció hívei voltak. 59 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A

szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. Jevgenyij Primakov – a hírszerzés akkori vezetője – beszéde egyrészt elsődleges fontosságot tulajdonított Oroszország FÁK-politikájának, másrészt rámutatott arra, hogy a nemzetközi kapcsolatok „konfrontációmentes” új korszaka nem teremti meg az államok teljes körű érdekazonosságát, ezért „Oroszországnak önálló irányvonalat kell követnie államközi kapcsolataiban Kínával, Indiával, Japánnal, valamint az európai és közel-keleti térséggel, illetve a ’harmadik világ’ egészével”. (Primakov (1992) p 42) A konferencián az atlantista felfogással szemben egy másik álláspont is körvonalazódott, amelyet Szergej Sztankevics, az elnök egyik tanácsadója,

fogalmazott meg. Ez az álláspont tulajdonképpen a ’20-as évek orosz emigrációja által kidolgozott „eurázsiakoncepció” modern változata volt. Sztankevics úgy vélte, hogy tisztán látható az orosz külpolitikai magatartás két fő irányvonala az „atlanti” és az „eurázsiai”. Az előbbi Oroszországot maradéktalanul európaivá akarja alakítani, mihamarabb beillesztve a világgazdaságba. Figyelmét, ezért érthető módon, az USÁ-ra és Németországra összpontosítja, hiszen ott vannak a hitelek, a segélyek és a csúcstechnológia. Ugyanakkor Sztankevics felhívta a figyelmet arra, hogy az orosz vezetésnek nem szabad megfeledkezni arról a tényről, hogy a Szovjetunió felbomlásával Oroszország Keletre tolódott, és a kialakult új helyzetben az ország erőforrásai és lehetőségei alapvetően átalakultak, kapcsolatai és érdekei Ázsia irányába tolódtak el. Sztankevics hangot adott azon véleményének, hogy az ország

világgazdaságba történő – kozirjevi elképzelés szerinti – beillesztése után Moszkva csak alárendelt szerepet játszhat azokon a piacokon, ahol a főszerep az USÁ-é, Japáné s Európa vezető gazdasági hatalmaié. Ez elkerülhető, ha Oroszország külpolitikai és külgazdasági kapcsolataiban nem becsüli le a vele azonos gazdasági teljesítményű ázsiai, délkelet-európai és latin-amerikai országokat, mert ezek a kapcsolatok kiegyensúlyozhatnák Moszkva külpolitikáját. Azonban a korai kozirjevi kurzusra a legnagyobb csapást nem a konferencián elhangzott bírálatok mérték, hanem a gajdari sokkterápia okozta társadalmi megrázkódtatás, és a FÁK együttműködés létrehozásának kudarca. Gazdaságilag, katonailag, politikailag meggyengült Oroszország függetlensége harmadik évében magányosabb és sebezhetőbb volt a nemzetközi színtéren, mint a Szovjetunió. (Migranyjan (1998) pp 62-67) 1992 folyamán a kormány nem határozta meg az

orosz nemzeti érdekeket és prioritásokat oly módon, hogy azok vezérelvül szolgálhassanak a döntéshozatalok során. Ugyancsak nem ismerte fel időben, hogy az orosz külpolitika legfőbb prioritása a Szovjetunió 60 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. széthullása után nem az Egyesült Államok vagy a Nemzetközi Valutaalap kell legyen, hanem éppen Ukrajna, Grúzia, Kazahsztán és a volt Szovjetunió tagköztársaságai. A Nyugattal való kapcsolatokban is olyan benyomás alakult ki, mintha csak az orosz fél kényszerülne sorozatos, egyoldalú engedményekre (l.

ENSZ Jugoszlávia, Irán, Líbia elleni szankciói, SALT-2 tárgyalások, Kuril-szigetek kérdése). A legsúlyosabb következményhez az vezetett, hogy a külpolitika mögött nem állt megbízható háttér, nem támaszkodott sem a parlamenttel való szisztematikus együttműködésre, sem választói bázisra, sem politikai pártokra vagy társadalmi szervezetekre, sem a sajtóra. A külügyminisztérium tevékenysége rendszertelen, véletlenszerű volt – állítja A. Arbatov –, nem figyeltek oda a legfontosabb kérdésekről készült független elemzésekre A külpolitikai döntéshozatali mechanizmus egészét szervezetlenség uralta. (Arbatov (1998) pp 49-50.) Annak ellenére, hogy a 1991 után a külügyminisztérium őrizte meg integritását a legnagyobb mértékben – szemben a védelmi tárcával, a biztonsági szervezetekkel –, paradox módon épp a külügyi tárca kapta a korábbi pozícióihoz képest a legsúlytalanabb pozíciót. A kozirjevi

külpolitika 1991-1993 között azon fáradozott, hogy bekapcsolja az orosz államot a világgazdaságba és a nemzetközi struktúrákba. Ám munkája során kizárólag az Amerikai Egyesült Államokkal működött együtt, sorra téve az egyoldalú engedményeket. Az orosz – amerikai kapcsolatok nem hozták meg a remélt eredményeket: nem élénkültek az orosz gazdaságot támogató amerikai segélyakciók, nem törölték el az orosz árucikkek amerikai piacon való megjelenését akadályozó korlátozásokat. Hiábavalónak bizonyult a NATO keleti bővítésének megakadályozására tett orosz erőfeszítés is. Az USA központú politika következtében a háttérbe kerültek Oroszország tradicionális ázsiai, afrikai, közel-keleti és latin-amerikai kapcsolatai. Ugyancsak az Amerika központú politikának köszönhető, hogy Oroszország tüntetően távol maradt az ázsiai-csendesóceáni gazdasági együttműködési tanács konferenciáiról. A Kreml számára

lehangoló következtetés, hogy a nyugati országok nem kezelik Oroszországot a volt szovjet térség integráló tényezőjeként, kétségbe vonják az Oroszország által a FÁK területén végrehajtott béketeremtő akció céljait. A FÁK regionális szervezetének megszilárdítására tett erőfeszítéseit az orosz vagy a szovjet birodalom feltámasztására tett kísérletként értékelik. Az USA a Kaukázusban, Közép-Ázsiában és Ukrajnában arra törekszik, 61 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. hogy plurális geopolitikai rendszert hozzon létre a

posztszovjet térségben, és megakadályozza Oroszország vezető szerepének kialakulását a FÁK keretein belül. Milyen tényezők ösztönözték az improvizációra alapuló külpolitikát? A Szovjetunió felbomlása és az SZKP felszámolása után az új politikai elit nemcsak a régi gazdasági rendszert rombolta szét, hanem a nemzetközi kérdések döntéshozatali mechanizmusát is. A probléma onnan ered, hogy a régi rendszer összeomlása után nem alakított ki egy elfogadható új rendszert. „ az egykori szovjet szövetségi külügyminisztérium harmad-beosztottaiból verbuválódott, korlátozott szellemi kapacitásokkal rendelkező orosz külügyminisztérium olyan horderejű szellemi feladatokat vállalt magára, amivel – a relatíve stabil hatalmi viszonyok, világos stratégia és határozott prioritások ellenre is – alig-alig tudott megbirkózni annak idején az SZKP KB, a Szovjetunió Külügyminisztériuma, az akadémiai szervezetek,

nemzetközi ügyekre szakosodott kvázitársadalmi szervezetek.” (Migranyjan (1998) p 65) Az Oroszországi Föderáció régi Legfelsőbb Tanácsának külügyi bizottsága nem tudott lényeges szerepet játszani a külpolitika alakításában. Ez egyrészt a hatalmi ágak közötti konfliktusból következett, másrészt Kozirjev magatartásából, aki 1992-1993 között ideológiai belháborúvá redukálta az orosz külpolitikát. Bár Kozirjev azt állította, hogy elnöki külpolitikát folytatott, a helyzet valójában az volt, hogy az elnök gyakorlatilag teljes mértékben az Oroszországi Föderáció Külügyminisztériumától függött. A Nemzetbiztonsági Tanácsban késve kialakított külpolitikai struktúra Jurij Szkokov távozása után összeomlott. A Külföldi Felderítő Szolgálat volt az egyetlen külpolitikával kapcsolatban álló intézmény, amely kísérletet tett arra, hogy Oroszország céljait és érdekeit összefogja. Jevgenyij Primakov az orosz

külügyminisztérium tehetetlenségén látva arra kényszerült, hogy a hiányt pótolja. Jelentése nemcsak az oroszországi, de a nemzetközi közvélemény figyelmét is felkeltette. Az orosz külügyminisztérium és Kozirjev külügyminiszter elnöki kurzusnak titulálták az ország külpolitikai kurzusát, miközben csak a napi operatív munkát látták el. „Kozirjev lázas látszattevékenységgel kompenzálja a szellemi kiszolgáltatottságot, koncepció- és kompetenciahiányt, a megalapozott szerződések előkészítésére szolgáló, produktív tárgyalássorozat lefolytatásának elmulasztását: mint a megszállott röpköd Vancouver, Casablanca és Capetown között, de mindennek csak a füstje nagy.” (Migranyjan (1998) p 66.) Ezen álaktív külügyi tevékenység közben az ország tekintélye fokozatosan csökkent 62 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a

szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. Két év után a közvélemény és az ellenzék egyre erőteljesebben adott hangot aggályának: mit lehet tenni, hogy újra kettéváljon a külpolitika és a diplomácia szférája, hogy a külpolitika ténylegesen elnöki kurzus legyen. 1993-ban Oroszországban a Nemzetbiztonsági Tanács, sem az elnök nemzetbiztonsági tanácsadó testülete nem volt alkalmas külpolitikai feladatok ellátására. Nem léteztek olyan minisztériumközi intézmények, ahol a külpolitikai döntéseket meghozták volna. Ebben az időben nem létezett külpolitikai stratégia, nem voltak meghatározva a külpolitika irányvonala. A közvélemény és az ellenzék egyre élesebb hangon

támadta Kozirjevet, és követelte, hogy a külügyminiszter és csapata hagyjon fel a „kapkodással-rögtönzéssel”, vessen véget a céltalan látogatásoknak, szócséplésnek. A hatalmon lévő elitnek észre kell vennie, hogy szertefoszlott az a remény, hogy a jó magaviseletért cserébe Oroszország bekerül a nemzetközi szervezetekbe. Migranyjan szerint elérkezett az idő Oroszország számára arra, hogy mind Keleten mind Nyugaton a peresztrojka óta először saját politikát folytasson bármiféle kötelezettségvállalás nélkül. Ahhoz, hogy az országnak saját politikai stratégiája legyen új kell definiálni Oroszország prioritásait. Miranyjan meglátása szerint Kozirjev későn eszmélt az európai és közel-keleti kapcsolatok fontosságára. Migranyjan azt javasolta, hogy egy új globális erőegyensúly kialakítására kell törekednie Oroszországnak minden számára kulcsfontosságú régióban. Elsősorban a FÁK országokra kell

koncentrálnia a hatalmi elitnek. Oroszországnak át kell gondolnia, milyen tényleges tartalékokkal rendelkezik a stabil, jószomszédi övezet kialakításához, hogyan tudja megakadályozni a posztszovjet térség plurális geopolitikai zónává való alakítását. Tisztában kell lenni azzal, hogy az országnak csak korlátozott lehetőségei vannak a nemzetközi tendenciák befolyásolására, de mindent meg kell tenni azért, hogy az érdek- és erőegyensúly fennmaradjon. „Ha Oroszország nem száll be egyik blokkba vagy szövetségbe sem, akkor minden egyes konkrét esetben ő maga, saját érdekéből kiindulva határozhatja meg, kivel vagy ki ellen akar fellépni.” (Migranyjan (1998) p 67) Oroszországnak végre újra magáévá kell tennie azt a régi, de Gorbacsov, Sevarnadze és Kozirjev könnyelműsége miatt elfeledett igazságot, hogy egy államnak nem lehetnek örök és állandó szövetségesei, barátai, hanem csak állandó érdekei.” (Migranyjan (1998)

p 67) 1992 augusztusától 1993 októberéig a konzervatív erők folyamatosan támadták a kormány külpolitikáját. Az 1993-as októberi puccs után az év végéig a külügyek – a „közelkülföld” problémájának kivételével – ismét háttérbe szorultak, mert a politikai elit figyelmét a belpolitikai, gazdasági és alkotmányos válság kötötte le. 63 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. Az 1993. október – decemberi válság előtt az orosz külpolitikai erőtér átrendeződött, ami megteremtette egy radikális külpolitikai fordulat előfeltételeit.

1992 augusztus – 1993 október közötti időszakban erősödött az orosz önidentitás érvényesítésének szándéka, alapvető igénnyé vált az ország külföldön képviselendő nemzeti érdekeinek meghatározása, ami fokozatosan elvált a fejlett demokratikus országok érdekeitől, ezzel párhuzamosan szembekerülve velük. A nyugatellenesség a közhangulatban és a politikai vitákban egyre érzékelhetőbbé vált. A „közel-külföld” és Oroszország viszonya uralta a gyakorlati politikát, elméleti vitákat, háttérbe szorítva az egyéb nemzetközi kérdéseket. Egyre nagyobb támogatást nyert az „orosz Monroe-elv”. A radikális külpolitikai fordulatot több ok együttes hatása idézte elő. A magyarázatok között az első helyen szerepel az ország megromlott gazdasági helyzete, és a lakosság reformokkal szembeni elégedetlensége. Nagy érvágást okozott mind az egész társadalom, mind a hatalmi elit számára annak a ténynek felismerése,

hogy Oroszország nem tudhat magának olyan előkelő helyet a nemzetközi színtéren, mint a Szovjetunió. Megjelentek olyan nézetek, amely szerint Oroszországnak nincs szüksége a nyugati világra (a demokráciára és a piacgazdaságra), mert Oroszország nagysága önmagában elegendő ahhoz, hogy a világ féljen tőle. Átalakult a külpolitikai elit is. Megjelent egy új réteg, amely liberális beállítottságú értelmiségeket, a ’70-80-as években indult külügyi szakértőket, és teljesen „kezdő” politikusokat és katonákat foglalt magába. Ez a viszonylag fiatal elit nem viselte a felelősséget a korábbi évtizedek hibás döntéseiért és az eszkalálódó konfliktusokért. Igyekeztek az évtizedek óta húzódó ügyeket gyorsan megoldani. Átrendeződött a külpolitikát formálók köre is. A korábban nyugatos nézeteket valló Kozirjev-csoport és a mérsékelt liberális frakció egy része összeolvadt a mérsékelt konzervatív csoporttal. A

centrista és mérsékelt konzervatív csoport számos tagja a „közelkülföld” megítélésében egyetértettek, és közeledtek a Zsirinovszkij képviselte radikálnacionalistákhoz. A Külügyminisztérium szakhivatalnokainak többsége Kozirjevhez képest jobbra tolódott. A védelmi tárca vezető munkatársai csatlakoztak a radikálnacionalista nézetek képviselőihez. Az 1993 végén megválasztott új parlamentben a demokratikus és liberális frakciók, a kommunisták, a nacionalisták és a konzervatívok egy emberként szálltak szembe a Külügyminisztériummal. 64 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját

célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. Mindössze két csoport rekedt kívül az „egységen”: a mérsékelt konzervatívok és nacionalisták, valamint a radikálnacionalisták. A mérsékelt konzervatívok és nacionalisták a befolyási övezetek megosztásán alapuló megegyezést akartak kötni a Nyugattal, amelynek értelmében a poszt-szovjet térség a Baltikum kivételével Oroszországot illetné, a világ többi része a Nyugaté lenne. A radikálnacionalisták nem tettek kivételt a Baltikummal, helyre akarták állítani, nem törődve a globális konfrontációval és a Nyugat álláspontjával, a birodalmi kereteket. 5.4 A külpolitika részleges irányváltása A korai atlantizmus két külső feltételrendszerét érintő változás – a gajdari sokkterápia és a FÁK-kiépítésének csődje – döntő hatással volt az 1992-ben bekövetkezett külpolitikai irányváltásra. A kozirjevi kurzust érintő és lényegi módosítást követelő

kritikák már a nyár folyamán elszaporodtak az ellenzék és a kormány oldalán. Ekkor körvonalazódtak az első, a külpolitika teljes körét felölelő alternatív elképzelések. Ezek közül az egyik legátfogóbb a Kül- és Védelempolitikai Tanács26 1992 augusztusában publikált „Stratégia Oroszország számára” című koncepciója volt (SZVOP 1992). Az 1992-es Stratégia több szempontból is új megközelítésben mutatta be Oroszország helyzetét. Először mondta ki nyíltan az ország középhatalmi helyzetét, Franciaországhoz, Nagy-Britanniához, Indiához hasonlítva Moszkva világpolitikai lehetőségeit; eleve elvetette a teljes körű globális szerepre vonatkozó igényeket; és felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzetközi státusz erodálódása még nem befejezett folyamat. Nem tartotta reálisnak a Szovjetuniótól örökölt presztízs lassú eloszlását, és a gazdasági, szociális folyamatok trendjének megfordítását középtávon. Az

orosz külpolitikai irányzatok közül első alkalommal vetette fel érdemileg a külpolitikai eszköztár radikális csökkenése és a világpolitikai izoláció, a partnerek és szövetségesek nélkül maradás perspektíváját. A dokumentumban a Nyugattal kialakítandó kapcsolatok prioritást élveztek a világ többi régiójával szemben, de ebben a viszonyban meg kell jelennie az orosz nemzeti érdekeknek is. A kozirjevi Amerikacentrizmust nem tartotta helyénvalónak és fenntarthatónak A dokumentumban említett orosz izoláció veszélye miatt ellentmondásos helyzetbe került az orosz vezetés. Egyrészt azért, mert nem volt érdekelt az izoláció további 26 Kül- és Védelempolitikai Tanács (SZVOP): Egy nem-kormányzati szervezet, amelyben javarészt külpolitikai szakértők, a gazdasági elit képviselői és a diplomáciához valamilyen módon kötődő politikusok képviseltették magukat. A kilencvenes évek folyamán közreadott dokumetumaik kitűntek

realizmusukkal, illetve a hivatalos diplomácia számára is használható ajánlásaikkal. Koncepcionális igénnyel elkészített anyagaikban igyekeztek összekapcsolni a demokratikus átalakulás, a piacgazdaság kiépítésének külpolitikai összetevőit az adott helyzet képezte objektív körülményekkel és az orosz nemzeti érdekekkel. 65 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. fokozásában. Ekkorra az EU kibővülése és a NATO keleti bővítésének lehetősége a Kreml számára a negatív fejlemények közé tartoztak. A szerzők hangsúlyozták, hogy az orosz

vezetés ezen eseményekkel kapcsolatban nem tehet semmit, ezért függetlenednie kell eme folyamatoktól, és az EU-val és a Nyugattal való kapcsolatok maximális kiaknázására kell törekednie. A dokumentum szerzői felhívták a figyelmet a felhasználható külpolitikai eszköztár számbavételére, tételesen felsorolva azokat az okokat, amelyek miatt Oroszországnak saját lábára kell állnia, amelyek miatt nagyobb arányú külső segítséget nem kaphat. Egyre csökkenő jelentőséggel, de a Kreml által még mindig felhasználható eszközök között első helyre kerültek a fegyveres erők. A dokumentum szerzői úgy vélték, hogy a nukleáris fegyverzet, radikális leépítése ellenére is, az elkövetkezendő 10-20 évben Moszkva világpolitikai tőkéjének központi eleme marad. Ez a világban megfigyelhető folyamatokkal ellentétben az orosz külpolitikában a nukleáris fegyverzet felértékelődését jelezte előre. Ezzel párhuzamosan biztosnak

tartották a katonai potenciál politikai jelentőségének fenntarthatóságát az évtized folyamán. A dokumentum felhívta a figyelmet a hagyományos katonai erő fontosságára. Hangsúlyozta, amennyiben az orosz érdekeket érdemi fenyegetés éri a poszt-szovjet térségben, feltétlenül alkalmazni kell azt. Mind a nukleáris, mind a hagyományos fegyverzet fontosságának hangsúlyozása a leszerelést erőltető jelcini külpolitika óvatos bírálataként fogható fel. A katonai potenciál mellett csak az orosz geopolitikai szerepet, a térségben betöltött stabilizáló tényező jelentőségét és a Szovjetuniótól örökölt nagyhatalmi státusz emlékét tudták az aktívák közé sorolni. A dokumentum elismerte a diplomáciai hagyomány korlátozott jelentőségét egy olyan térségben, amely a világpolitika szemszögéből a periférián található. A Kül- és Védelempolitikai Tanács által megfogalmazott koncepcióval párhuzamosan létezett egy

másik, a külpolitika stratégiai alakítására vonatkozó irányzat, amely ugyancsak az orosz modernizáció alapvető feladatait tartotta szem előtt, ugyanakkor annak sikerét radikálisan más eszközökkel és más környezetben vélte elérhetőnek. Az álláspont szerint a Nyugathoz való felzárkózás nem lehetséges a kész demokratikus és piacgazdasági rendszerek átvételével, ugyanis azoknak nincs meg a szociokulturális alapjuk. A nyugati gazdasági, politikai rendszerek átvételéhez szükség van átmeneti időszakra27. Az álláspont képviselői úgy vélték, hogy a Nyugat nem fogja feltételek nélkül támogatni egy „átmeneti” rendszer 27 Ez a felfogás már 1989 elején felbukkan: Migranjan, Kljamkin (1989) 66 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát

illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. létrejöttét Oroszországban, ha nem tudja azt oly mértékben segíteni, hogy az átmeneti időszakot áthidalja, vagy lerövidítse. Az itt felvázolt kritikák 1992 második felében külpolitikai korrekcióra kényszeríttették a Kremlt. A Külügyminisztérium (Andrej Kozirjev irányításával) elvesztette a külpolitika feletti egyeduralmát. Az egyik meghatározó riválissá a Nemzetbiztonsági Tanács28 vált A külpolitikai többközpontúság, az elnöki hatalmon belüli rivalizáció, több egymással versengő diplomáciai kurzus együttes jelenléte miatt megingott a Kremlbe vetett bizalom. Bár a külkapcsolatokban igyekeztek megőrizni a kozirjevi arculatot, a Nyugattal való jó kapcsolatok prioritást élveztek a diplomáciai magatartásban, már ekkor

jelentkezett egy, az addigi atlantista kurzussal ellentétes külpolitikai érvelés. 1992 decemberében, az EBEÉ stockholmi ülésén a külügyminiszter: élesen kritizálta az Egyesült Államok és a NATO politikáját, a Jugoszlávia ellen hozott szankciók eltörlését követelve, és kijelentette, hogy az EBEÉ normái nem alkalmazhatóak teljes egészében a poszt-szovjet térségben, és Oroszországnak minden megengedhető eszközzel meg kell védenie saját érdekeit. Az álláspont újdonságát az előadó személye és a beszéd hivatalos volta adta. Ugyan a nyilatkozatot a papírok összecserélésére hivatkozva elhangzása után pár perccel visszavonták, de ez a közjáték jól mutatta az akkori állapotokat29. A kezdetektől kritizált egyoldalú nyugatbarát politika kiegyensúlyozását a kialakult új helyzetben már könnyű volt végrehajtani, mert nem volt konfliktushordozó a Nyugattal meglévő kapcsolatokban, nem bírt Amerika-ellenes éllel. 1992

végén a korrekció jegyében szervezték meg Jelcin távol-keleti útját, amelynek legfontosabb állomása Peking volt. Az út belpolitikai üzenete az ellenzék és a hatalmon belül kiigazítást követelő csoportok egyidejű kielégítésének a szándéka volt. Meg kell jegyezni, hogy a korai atlantizmus idején egy ilyen látogatás elképzelhetetlen lett volna, mivel Peking támogatta az 1991 augusztusi puccs résztvevőit. A liberális szárny romlott kommunistáknak tartotta a kínai vezetést, amellyel ha nem is konfrontálódott, de nem is kereste a kapcsolatokat. Azonban a helyzet 1992 végére radikálisan megváltozott. Az orosz külpolitika távolkeleti nyitásának voltak külső kényszerei is Zsákutcába került a kiegyezés Japánnal A Kurilszigetek visszaadása túl nagy kockázatnak tűnt, túlságosan veszélyeztette volna a gyenge 28 A Nemzetbiztonsági Tanács 1992 májusában, a Honvédelmi Minisztériummal párhuzamosan jött létre, és eredetileg az

erőszakszervezetek képviselői, a szűken vett biztonság- és katonapolitikai kérdések tartoztak alá. A Külügyminisztérium egyeduralma alatt, a biztonsági kihívások és a fenyegető belpolitikai helyzet miatt hatáskörét fokozatosan kiterjesztették, így rövidesen ez az intézmény lett a közel-külföld politika legfőbb döntéshozó fóruma. 1993 első felében a biztonságpolitikai doktrína kidolgozásakor a külpolitika minden kérdésének formálására igényt jelentett be. 29 Hronyika vtoroj rosszijszkoj reszpubliki (1993) pp. 231 67 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű

alkalmazásokhoz. lábakon álló integritást. Más partnert kellett a térségben keresni és Kína látszott erre a leginkább érdemesnek: potens nagyhatalom volt, ENSZ BT állandó tag, amelyet továbbra is sújtott a korábbról örökölt izoláció. Ugyanakkor alapvetően megváltoztak a felek közötti erőviszonyok: míg a peresztrojka idején Moszkva kétszer akkora gazdasági potenciál felett rendelkezett, mint Peking, 1992 végére az arány megfordult. Nem látszott indokoltnak egy ilyen lehetőséget elszalasztani, illetve nem tűnt megnyugtatónak nyitott kérdéseket hagyni a kapcsolatokban. Megkezdődtek a múltból örökölt biztonsági kérdések rendezési folyamatai, illetve a gazdasági lehetőségeknek, kiváltképp a fegyverexport részleteinek kidolgozása. A korrekció másik elemévé a poszt-szovjet békefenntartásban vállalt egyre nagyobb mértékű szerep vált. A térség etnikai konfliktusait a gorbacsovi korszakból örökölte a Kreml 1992

elejére azokba már belekeveredtek a felbomló szovjet hadsereg egyes önállósult egységei, illetve az Észak-Kaukázus népei. Egyes orosz autonómiák és katonai alakulatok ekkor már gyakorlatilag hadiállapotba kerültek az anyaállamokkal. A helyzetet súlyosbította, hogy az utódállamok szeparatizmusai egyértelműen Moszkvától vártak segítséget (például Dél-Oszétia 1992 januárjában hivatalosan is kérte felvételét az Oroszországi Föderációba). Politikai szinten a Kreml 1992 nyarán vállalta fel első alkalommal ilyen jellegű válságok rendezését. A dél-oszét esetben sikerült tűzszünetet kialkudni30 Ezek kifejezetten politikai, diplomáciai egyeztetések voltak, katonai erő bevetésére, érdemi konfliktus felvállalására nem került sor. A későbbiekben azonban egyre inkább előtérbe kerültek a hadsereg által már régebb óta követelt akciók. Fokozódott a Grúziára vonatkozó, kifejezetten katonai jellegű nyomás31. 1992

októberében került sor a Baltikumból történő csapatkivonások leállítására az állampolgársági kérdések rendezésének nyomatékosabb előmozdítása32. Mindezek az akciók a Nemzetbiztonsági Tanácsban kerültek előkészítésre, a Külügyminisztériumnak érdemi beleszólása nem volt. Mindemellett 1993 legelejétől a nyugati nagyhatalmakkal történő szoros egyeztetések révén igyekezett a Kreml a térségben történő békefenntartásra nemzetközi mandátumot szerezni. Az orosz politika külön hangsúlyt helyezett fellépésének külföldi elfogadtatására, ugyanis a kettő közötti ellentmondást a Kreml még nem tudta felvállalni. Az ilyen kísérletek csak részleges sikerrel jártak. Az abház, a karabahi és a tadzsik konfliktus megoldásához nem volt elég a visszafogott, a nyílt nyomásgyakorlástól mentes politika. Figyelembe véve a moszkvai belpolitikai viszonyokat, a kérdésben kialakult politikai 30 A megfelelő egyezményeket

lásd: Vnyesnyaja polityika Rosszii 1990-1992 (1996) pp. 454-457 ill pp 489-493 Az orosz politika már 1992 kora őszétől fokozatosan a keményebb fellépés irányába orientálódott. Ld Zverev (1997) 32 Hronyika vtoroj rosszijszkoj reszpubliki (1993) p. 222 31 68 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. rendezetlenséget, a törvényhozás, az elnöki hatalom, a hadsereg és a regionális vezetők nyilatkozatai, tettei közötti ellentmondásokat, az orosz külpolitika nem tudott egységesen fellépni ezekben az esetekben. Az 1993 októberi jelcini konszolidáció előtt

Oroszország nem volt képes hiteles békefenntartóként fellépni. Fontos tényező, hogy a külpolitika 1992 második felében lezajlott korrekciója nem volt konfliktushordozó a Nyugattal ápolt kapcsolatokban. Egyrészt nem érintette az orosz diplomácia fő prioritását, a kiigazítás mellékes területre korlátozódott. A konfrontációkat csak ott és olyan méretekben vállaltak fel, amelyek nem keltettek visszhangot Nyugaton. Másrészt a belpolitikai helyzet fényében a nyugati fővárosok többet is elnéztek a Kremlnek. Az Oroszországhoz fűződő legfőbb félelmek továbbra is a széteséshez és a részleges politikai visszarendeződéshez kötődtek. Ez a már korrigált külpolitikai kurzus vált az 1992 decemberében elkészült Külpolitikai Doktrína alapjává33. A koncepció végeredményben pillanatfelvétel az orosz külpolitika akkori állapotáról, számba veszi az 1992-ben elért eredményeket és körülírja a jövőben követendő fő

irányvonalakat. Ez a kiigazított atlantista koncepció már ekkor sem tudhatta maga mögött az orosz politikai elit jelentős csoportjainak a támogatását. Mindez valamilyen mértékű, stratégiai orientációváltást vetített előre. Azonban az 1993-as év a külpolitika konceptuális alakítása szempontjából gyakorlatilag elveszett. Az 1992 decemberi kormányváltást követően az egyre inkább elfajuló belpolitikai küzdelem kötötte le az orosz elitet. Az októberben fegyveres összeütközéshez vezető szembenállás lebénította a diplomáciai döntéshozatalt. A „törvényhozó és végrehajtó hatalmi ágak harcaként” elhíresült hosszú, több szakaszban lezajlott másféléves küzdelem erősen korlátozta a jelcini hatalom diplomáciai mozgásterét. Eleve megkérdőjelezte annak alkotmányos jellegét. Így olyan valóban nemzeti konszenzust igénylő kérdések, mint például a Kuril-szigetek visszaadásának a kérdése, a Japánnal való

történelmi kiegyezés már eleve nem voltak napirendre tűzhetők ebben az időszakban34. A diplomácia törvényes háttere nem volt biztosítható a kommunista többségű parlamentben. Ugyan a végrehajtó hatalom külpolitikája alakításakor nem vette figyelembe a Legfelsőbb Tanács részéről érkező bírálatokat, de a diplomáciában kialakult kettős hatalom bizonyos kétségeket ébresztett a végrehajthatóságra és a döntések hitelére vonatkozóan. 33 Koncepcija vnyesnyej polityiki Rosszijszkoj Federacii (1992) 1992 nyarán le kellett mondani Jelcin szeptemberi tokiói látogatását, mivel a Legfelsőbb Tanács a szigetekről való lemondást sejtette az út valódi céljának. 34 69 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár

dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. 1992 közepétől, amikor a felek egyre nyíltabban készülődtek az egymással való végleges leszámolásra, a külpolitika a belső támogatásért folytatott harc egyik áldozatává vált. Az elnöki hatalmon belül is szélsőséges álláspontként kezelték a kozirjevi irányvonalat. Az elnöki hatalom táborának egységesítése és a szorosabbra vonása érdekében tompították a kozirjevi diplomácia élét. Az alkotmányos küzdelem folyamán előbb megszűnt a Külügyminisztérium monopóliuma a diplomácia stratégiai kurzusa felett. Nőtt a hadsereg és az erőszakszervezetek befolyása. A Legfelsőbb Tanáccsal folytatott küzdelem 1992. decemberi és 1993 márciusi fordulói már magukban hordták az esetleges fegyveres kimenetel lehetőségét35. Ezen szervezetek semlegessége és

részleges támogatása is kellett az elnöki konszolidáció megteremtéséhez. 1993 nyarának derekától, amikor a Kreml végleg a konfliktus rendezése mellett döntött, megszaporodtak a hadseregnek tett bel- és külpolitikai engedmények. Ezek azonban teljes egészükben csak az októberi konszolidáció után mutatkoztak meg. A végrehajtó hatalmi ágnak nem jött rosszul egy kommunista, a szovjet időszakot „visszasíró” politikai ellenfél. A külvilág felé ez csak saját, demokrata legitimációját erősítette. Végeredményben a Haszbulatov vezette törvényhozás hatalomra kerülése hiteles fenyegetést jelentett a külvilág számára. Az Oroszországnak tett engedmények, a vele folytatott nyugati külpolitika egyik legfőbb magyarázó elemévé a kommunista visszarendeződéstől való félelem lépett elő. A kozirjevi diplomáciai arculat így újabb, minden addiginál hitelesebb és meggyőzőbb támogatást kapott mind belülről, mind

kívülről. Ugyancsak a kozirjevi atlantizmus meghosszabítását eredményezte az a tény is, hogy Jelcin igényt tartott a nyugati támogatásra és elismerésre. A hatalmi küzdelem szempontjából egyfelől a külföldi elismerés is biztosította saját legitimitását. Másfelől szüksége volt a Legfelsőbb Tanács külpolitikai elszigetelésére is. A törvényhozás nemzetközi bojkottja nagyobb mozgásteret biztosított Jelcinnek. Az 1993 októberi fegyveres leszámoláson, annak demokratikus kérdőjelein hamar túltették magukat a nyugati fővárosok. Hiba volna a nyílt nyugati támogatást jelentős tényezőnek feltüntetni. A Kremlnek nem kellett túlságosan elköteleződnie a sorsdöntő napokban elhangzott támogató nyilatkozatokért. 35 1992 decemberében a Népképviselők VII. Kongresszusa megbuktatta a Gajdar fémjelezte kormányt (noha sosem nevezte ki formálisan annak fejévé) és visszavont minden eddigi, Jelcinnek adott többletjogot (ezt sem

először). 1993 március 20-án Jelcin rendeletben fosztotta meg törvényes jogaitól a Kongresszust és a Legfelsőbb Tanácsot. Később a viszonylag erős ellenállás láttán egy kompromisszumos, négykérdéses „népszavazásba hátrált”, amelynek eredménye azonban nem mutatott kiutat. Mindazonáltal a jelcini csoport kapcsolatkeresése a fegyveres erőkkel már 1992 október közepétől napirenden volt. Ekkor merült fel hivatalos körökből először – nevezetesen G Burbulisz, A. Csubajsz és A Kozirjev sajtótájékoztatóján – a demokratikus hatalom elleni széleskörű összeesküvés gondolata 70 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő

hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. Összességében a belpolitikai ellentét, illetve a vele párhuzamos külpolitikai megosztottság az egyre gyakoribb kritikák ellenére is az alkotmányos krízis végéig nem tudták kimozdítani stabil „pozíciójából” az atlantista kurzust. Bár a végrehajtó hatalmi ágon belül már korábban megérett a helyzet az érdemi módosításra, de végigvitelére a belpolitikai frontvonalak miatt nem kerülhetett sor. Bár különféle külpolitikai koncessziókat tettek egyes, a kozirjevi irányvonallal elégedetlen csoportok felé, de ezeket egységes rendszerbe szervezve nem vállalták fel. A későbbi külpolitikai fordulat belső háttere már 1993 folyamán körvonalazódott. Azonban a konfliktusos belpolitikai konstelláció nem volt kedvező a diplomáciai orientációváltás végrehajtásához. Bár életben tartotta a kozirjevi atlantizmust, de annak érdemi támogató tábora, belső

háttere már 1993 októbere előtt lemorzsolódott. 6. Oroszország külpolitikájának irányvonalai: II. periódus: ’94 első fele és ’96 ősze: „eurázsiai” – „nagyhatalmi” korszak ’94 első felében történt részleges külpolitikai irányváltás – a korai „nyugatkövető” magatartás felváltása az orosz külön érdekek mind határozottabb képviseletével – a Nyugattal való konfrontációt vonta maga után. 1995 végén Kozirjev helyett egy Kelet-kutató akadémikus, Jevgenyij Primakov került a moszkvai külügyminisztérium élére. Meghirdetett programja és gyakorlati lépései az eurázsiai koncepció előtérbe kerülésére utalnak, főleg ami a FÁK-kal és Kínával kapcsolatos politikát illeti. Ebben a periódusban a belpolitikában megindult egy konszolidációs folyamat: a Kreml a társadalmi feszültségek csökkentésére és lépéselőnyének kiaknázására törekedett, ezért a radikális reformok háttérbe szorultak, aminek

következtében más csoportok, új hatalmi pólusok felértékelődtek. 6.1 Belpolitikai háttér Az októberi incidens után Jelcin és környezete radikálisan új politikai és jogi helyzetet teremtett. A kiépülő új rendszer a politikai helyzet lassú stabilizálódását vetítette előre Az 1994 – 1997 közötti politikai stabilizáció létrejöttében a politika és a gazdaság versengő csoportjainak klánokba szerveződése játszott közre. A jelcini konszolidáció egyik fontos eredménye a gazdasági reformok továbbvitele, valamint az állami berendezkedés megszilárdítása volt. 1994-ben kialakultak és megszilárdultak azok az intézmények, döntéshozatali és uralmi formák, amelyek alapján az országot 1997 végéig irányították. A 71 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum

szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. periódus három kulcsfontosságú eseménye az alkotmány 1993. évi beiktatása, a szövetségi alanyokkal való kapcsolatok rendezése, illetve a privatizáció lebonyolítása volt. Az új alkotmány szentesítette az elnök túlsúlyát a politikai rendszeren belül. A törvényhozás jogköre leszűkült, tulajdonképpen csak a költségvetés elfogadásában volt érdemi szerepe. A külpolitika továbbra is kiemelt elnöki hatáskörbe tartozott A külügyminiszter kinevezése az elnök kizárólagos jogkörévé vált. Időközben fokozatosan felértékelődött az Elnöki Adminisztráció és a Nemzetbiztonsági Tanács szerepe, amelyek eleve az elnök hatásköre alá voltak rendelve. A diplomáciára jellemző kettősség a parlament és az

elnöki hatalom egymásnak ellentmondó rendszere véget ért. A Külügyminisztérium szerepének csökkenésével és új csoportok hatalomba való beemelésével a diplomácia még bonyolultabbá, rivalizáló jellegűvé vált. Ezt figyelembe véve aligha lehet egységes orosz külpolitikát várni A szövetségi alanyokkal való viszonyok rendezése jelentősen enyhítette az Oroszország szétesésétől való félelmeket. 1994 végére Csecsenföld kivételével minden köztársaság aláírta a szövetségi szerződést. Ez a rendszer nem teremtett erős szövetségi viszonyokat, de ahhoz elég volt, hogy kizárja Oroszország egyben maradását illető kétségeket. Moszkva kifelé egységet tudott mutatni, és megerősítette hitelét a külvilág felé Sajátosan alakult az oroszországi privatizáció, amelynek során a tulajdonos kiválasztását nem gazdaságossági szempontok, hanem a rendszer hatalmi tényezői iránti lojalitás szabta meg. Ez a helyzet nem kedvezett a

külföldiek befektetői kedvének A külföldi befektetések hiányában kialakult helyzet következtében fokozódott a politikai átmenetet sürgető csoportok nyugtalansága, és megerősítette őket azon álláspontjuk helyességében, miszerint az első számú feladat nem a hatékonyan működő gazdaság felépítése, hanem a lehetséges politikai szövetségesek körének magánosítás révén történő gyors bővítése. Az új tulajdonosi osztály később meghatározó szerepet játszott Jelcin elnöki újraválasztásában. Sajátos helycsere következett be: a politikusok dominálta viszony átfordult az új tulajdonosok által uralt helyzetté, köszönhetően annak, hogy az orosz politika és gazdaság nagy klánjai politikai segédlettel megszállhatták a gazdaság extraprofit-termelő zónáit (gáz- és olajipar, színesfém-kohászat, bankszektor, stb.) Ilyen pozíciókból pedig könnyen és gyorsan válhattak politikaformáló tényezővé. A privatizáció

az első években még nem hatott döntő módon a külpolitikára. A magánosítás csak az évtized közepétől kapott érdemi lendületet. Ettől függetlenül az orosz 72 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. magántőke új komponensként jelentkezett a külpolitikában. Nem köteleződött el egyik mérvadó külpolitikai tábor mellett sem. A kiemelkedő oligarchikus csoportok és a birodalmi, nacionalista irányzatok közötti érdekellentét elkerülhetetlen volt, mivel az utóbbiak rendszeresen megkérdőjelezték a privatizációt. Az orosz tőke feltétlenül

támogatta a demokratikus és piaci berendezkedés bizonyos alapjait, amelyeket az évtized közepén több belpolitikai tényező is kikezdeni látszott. Ugyanakkor hiba lenne az orosz gazdasági érdekeket automatikusan a hagyományos „gyerzsavnyik”, birodalmi gondolkodásmód ellenzékeként a nyugatos irányvonallal egy táborba sorolni. Amint azt az 1997 nyári-őszi oligarchikus háború is megmutatta, az orosz tőke nem támogatta korlátlanul sem a külföldi tőke oroszországi térnyerését, sem a nyugati normák átvételét, Oroszország feltétlen világgazdasági integrációját. Az orosz tulajdonosi érdekek képviselői hajlamosak voltak bármilyen reformot megtorpedózni, ha az a játékszabályok módosítására kényszerítette volna őket, vagy, ha azoknak köszönhetően a nyugati befektetők riválisként jelentek volna meg az orosz tulajdonosi szférába. Az orosz tőke érdekrendszere kívül esett a nyugatos-centrumépítő programon, felváltva

támogatva egyik vagy másik ideológiai csoport programját. A távolságtartás a külpolitikában még markánsabban jelentkezett. Annak érdemi alakítására különböző okok folytán az oligarchikus csoportoknak nem nagyon nyílott lehetősége. Lényegében, amíg érdekeit nem érintette, az orosz tőke kerülte a külpolitikai megnyilvánulásokat, illetve igyekezett kihasználni a diplomácia által nyújtotta lehetőségeket. A kilencvenes évek közepén a legfőbb külpolitikai fenyegetést a világgazdasági izoláció és a gazdasági szempontokból értelmetlen, a Nyugattal való, ideológiai alapokon nyugvó szembenállás képezte. Az orosz oligarchikus csoportok egy kiegyensúlyozott, szélsőségektől mentes, bizonyos szempontból fontolva haladó külpolitikát szerettek volna. Az orosz gazdasági csoportok érdekrendszerének egyre növekvő kiegyensúlyozottságára, illetve az orosz külpolitika kilengéseire jó példa a kaszpi olaj kérdésében

végbement orosz álláspontváltozás. A kilencvenes évek első felében Moszkva kategorikusan ellenezte a Kaszpi-tenger olajlelőhelyeinek megnyitását. Tekintettel arra, hogy ennek nyertesei a függetlenné vált kaukázusontúli államok lennének, kihasználói pedig nyugati olajtársaságok, a Kreml mereven elutasította és ellenállt az ilyen jellegű azeri és kazah kísérleteknek. A poszt-szovjet térségbe történő nyugati behatolásként, a volt tagköztársaságok gazdasági függetlenségének erősödéseként, az orosz érdekszféra sérüléseként fogták fel ezeket a fejleményeket. Az orosz magántőke ezzel szemben érdekelt 73 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások

nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. volt ezeknek a lelőhelyeknek a megnyitásában, feltéve, ha az az ő részvételével zajlik le. Ennek megfelelően a nagy valószínűséggel orosz segédlettel lebonyolított 1993. júniusi azeri puccs után Baku nemcsak belépett a FÁK-ba és a kollektív védelem rendszerébe, de egyidejűleg felmondta a nyugati olajcégekkel kötött szerződéseket és azokat az orosz Lukoil részvétele mellett írta alá újra. Ennyiben az orosz magántőke, főleg a kilencvenes évek elején, a hagyományos orosz külpolitika árnyékában, annak egyes lépéseit a maga érdekében kihasználva érvényesítette érdekeit. Támogatta a keményebb fellépést, mert abban az adott helyzetben az saját pozícióit erősítette. A kilencvenes évek második felére azonban már egyre inkább szembeszállt a korábban szövetséges birodalmi irányvonallal és a maga útját

szerette volna járni a térségben. 1995 és 1996 első felének (bő másfél év) diplomácia-története egy kizárólag a saját érdekeit szem előtt tartó Moszkva nagyhatalmi berendezkedési kísérlete volt. A Kreml saját erejére és saját erőforrásaira támaszkodva igyekezett a világpolitika egyik meghatározó pólusává emelkedni. Az 1993 októberében indult konszolidációs lendület 1994 végére kifulladt, több problémát is megoldatlanul hagyva. A jelcini stabilizáció a gazdaság terén érdemi sikert nem ért el. Noha politikai, ideológiai szempontokat szem előtt tartva sikerült hatalmas lépésekkel folytatni a privatizációt, de a nemzeti össztermék, a szociális ellátások színvonala, az életszínvonal továbbra is hanyatlott. Ennél is súlyosabbak voltak az 1994 decemberében indított csecsenföldi hadjárat következményei. Megindításával és elhúzódásával politikai, népszerűségi tartalékainak maradékait is felélte a jelcini

rezsim. A nagy emberi veszteségekkel járó háború nemcsak a Nyugattal ápolt viszonyt terhelte meg, de nem sok esélyt ígért az esetleges választási győzelemnek sem. Az 1995 decemberi parlamenti választások, az elnök 5% alatti népszerűsége intő jel volt. Az ekkor már nyilvánvalóan beteg elnök, a rezsim elszigetelődése egyértelműen a belpolitika autoriter fordulatával fenyegetett. Úgy tűnt, hogy a meglévő, rendkívül szűkre szabott alkotmányos keretek sem tarthatók be. 1995 végén, 1996 elején a Kreml komolyan felkészült az elnökválasztások elhalasztására, a kommunista párt betiltására és a rendkívüli állapot bevezetésére36. Nyilvánvaló, hogy ilyen feltételek és kilátások mellett nem lehetett a Nyugattal való konfrontáció-mentességben reménykedni. A Kreml az alkotmány határain túlra tekintgetett, a hadsereg és az erőszakszervezetek befolyása egyértelműen nőtt, a nekik tett engedmények 36 Egy másik lehetséges

megoldásnak a kommunistákkal való megegyezés kínálkozott. A kompromisszum azonban több mint 40%-os parlamenti támogatottság mellett és az esélyek egyértelműsége, illetve annak márciusi látszata mellett nem volt túl ígéretes az ellenzék számára. 74 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. még jobban elszaporodtak 1995 folyamán. Ez persze nem jelentette azt, hogy bizonyos területen ne lettek volna közös orosz - nyugati érdekek. 1996 márciusát követően, miután a Kreml elköteleződött a választási megmérettetés mellett, az európai fővárosok és

Washington aktívan segítették Jelcin újraválasztását. Ezek az együttműködések célirányosak és szűkre szabottak voltak, nem érintették a külpolitikát. Összességében a belpolitikai tendenciák megfelelő alapot kínáltak az orosz nagyhatalmiság markánsabb kidomborítására, egy most már minden elemében saját lábára állított külpolitika alapelveinek és kapcsolatrendszerének a kialakítására. 6.2 Az új külpolitikai hangvétel és fogadtatása 1993 októberében a belpolitikai viszonyok konszolidációja után nagyobb külpolitikai aktivitásra lehetett számítani. A Kreml világpolitikai aktivizálódása az álláspontok érdemi megváltoztatásával, az addigi hivatalos kurzus gyökeres átalakításával párosult. Az 19941996-os időszak a NATO-bővítés vitájának, a délszláv válság rendezésében játszott orosz szerep felülvizsgálatának, az amerikai politika „kitagadottjaival” – Iránnal, Irakkal, illetve részben Kínával –

való kapcsolatépítésnek, a poszt-szovjet térségben tett ismételt integrációs kísérleteknek volt az időszaka. Ez alkalommal már az orosz külpolitika saját lábra állítása, a viszonylag tágan értelmezett nagyhatalmi pozíció mindenkivel – a Nyugattal és az Egyesült Államokkal – való elfogadtatása volt. Ez az orientációváltás részben az orosz belső hatalmi viszonyok megváltozásával hozható összefüggésbe. Az októberi események sok tekintetben kijózanították a végrehajtó hatalmat. A konszolidáció a rendszer politikai megerősítésének a jegyében ment végbe Ebből a szempontból a jelcini vezetés továbbra is igyekezett kiszélesíteni saját politikai táborát, mert a parlament populista és kommunista ellenzéki pólusai továbbra sem voltak hajlandóak elfogadni a rendszer kínálta kereteket. Ugyanakkor változtak a bevethető eszközök és az azokra vonatkozó politikai igények. Bebizonyosodott, hogy a Kreml politikai

konfliktusainak rendezéséhez, a konszolidált viszonyok megőrzéséhez nem hagyatkozhat kizárólagosan politikai eszközökre. Ez a felismerés az adminisztratív megoldások elterjedéséhez, az erőszak-apparátusok befolyásának növekedéséhez és a liberális ideológiai pólus leértékelődéséhez vezetett. A belpolitika jellegének változásával párhuzamosan jelentősen átrendeződött a Kreml. Mindez a régi hatalmi reflexek visszatérésének, a nagyobb külpolitikai aspirációk térnyerésének az előhírnökévé vált. (Deák 2003a) 75 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű

alkalmazásokhoz. Az októberi leszámolás nyertesévé a hadsereg és a hozzá kapcsolódó erőszakszervezetek váltak. A jelcini hatalmat megdöbbentette, hogy fegyveres erői késve és nagy véráldozat árán voltak képesek a rendbontást megfékezni. A hadsereg tétlensége és bevethetetlensége miatt érzett félelmeket – anyagi források hiányában – politikai eszközökkel ellensúlyozták. A fegyveres erők hűségében és bevethetőségében 1993 októbere után a Kremlnek feltétlenül biztosnak kellett lennie. A befolyáshoz jutó tábornoki kar a katonai erőn alapuló orosz hegemónia szószólójává vált. Ez a térnyerés a külpolitika több területén is megmutatkozott. A Kremlnek az októberi események után való első, külvilág felé irányuló érdemi megnyilatkozása az 1993. november elején, a Nemzetbiztonsági Tanácsban elfogadott katonai doktrína volt. Itt már nem zárták ki az atomfegyvernek adott esetekben elsőként való

bevetését, illetve egyértelműen a fenyegetések közé sorolták „az Oroszországi Föderáció katonai biztonsági érdekeit sértő katonai tömbök és szerződések kiszélesítését”37. Mindkét figyelmeztetés nyilvánvalóan a Nyugatnak szólt. Ugyancsak érdemi változás következett be a poszt-szovjet békefenntartás kérdésében eddig követett irányvonalban. 1994 februári elnöki beszédében Jelcin orosz előjogként értelmezte azt. Az orosz hadsereg kétoldalú egyezmények alapján, érdemi nemzetközi egyeztetés nélkül legalizálta jelenlétét Tadzsikisztánban, Grúziában és a Kaukázuson túl. A fegyveres erők felhasználásával a Kreml látványos sikereket ért el: megszüntette a poszt-szovjet térség fegyveres konfliktusait, ennek köszönhetően beléptette Grúziát a FÁK-ba, és meghatározó nyomásgyakorló eszközöket szerzett a helyi elitekkel szemben. Ugyanakkor az 1994 decemberi csecsenföldi beavatkozás kudarca megmutatta az

ilyen jellegű katonai akciók korlátait is. Ez a hangvétel már komoly aggodalmakat keltett Nyugaton. 1994 legelejétől kezdődően több nyugati diplomata is felhívta a figyelmet az orosz revansizmus veszélyeire. De a Kreml ekkor már felvállalta ebben a kérdésben a konfliktust, el akarta fogadtatni a külfölddel a szabad kéz politikáját a térségben. Ugyanakkor a moszkvai viszonyok még korántsem voltak rendezettek, de nem lehetett kizárni, hogy Moszkva képes önkorlátozó módon felhasználni a térségben meglévő befolyását. A reintegrációs kísérletek valószínűsége, az orosz csapatok jelenléte, a feléledt birodalmi hangvétel reagálásra késztették a nyugati fővárosokat. 37 Az Oroszországi Föderáció katonai doktrínájának alapelvei (1993) 76 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb

jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. A konszolidációval párhuzamosan a Kreml szembesült az irányában mutatott világpolitikai figyelem erős csökkenésével, illetve a vele szemben támasztott elvárások ugrásszerű növekedésével. 1994 előtt a nemzetközi közösség nem támasztott magas igényeket Jelcinnel szemben. Engedékenyek és elnézőek voltak Azonban a konszolidációt követően a szétesés valószínűsége minimálisra csökkent. Bár a hatalmi ágak közti ellentéteket elsimítani nem tudták, de az 1993-as alkotmánnyal a politikai élet perifériájára szorították38. A Kreml elnéző megítélése fokozatosan a múlté lett, és Moszkva egyre kevésbé tudott a belpolitikai események mögé bújni. A magasabb elvárásoknak viszont az

orosz vezetés nem mindig tudott, vagy nem mindig akart megfelelni. A rendezett állapotok megteremtésével újra felmerült a fenyegetési dilemma. 1992-93ban az orosz diplomáciának elég volt a kommunista hatalomátvétel elérhető közelségbe került rémképe vagy a lebomló, feldarabolódó Oroszország víziója, hogy felértékelje Moszkvát a külföld szemében. A frissen konszolidált Oroszország a kommunista hatalomátvétel lehetőségét még az 1996-os elnökválasztások során rövid időre fel tudta villantani és a diplomácia eszköztárába sorolni, de tartósan nem volt hiteles. A katonai erő és az azzal kapcsolatos politikai retorika előtérbe helyezése kezdetben kielégítően kompenzálta az Oroszország irányában megnyilvánuló figyelem csökkenését. A fegyveres erők és a fenyegetés kérdéskörének egyre gyakoribb alkalmazása inkább volt egy ösztönös, semmint egy jól átgondolt stratégia része. Az orosz vezetés részéről valamivel

tudatosabb volt a Nyugat jelentőségének és szerepének átértékelése. A jelcini rezsim az első két évben a gazdaság átalakításához érdemi pénzügyi, gazdasági forrást nem kapott külföldről, a nagyhatalmi pozíció maradéktalan átmentése egyre elérhetetlenebbnek tűnt, a világgazdasági integráció, a nemzetközi politikába való magas szintű beépülés jelszavai kiüresedtek. A kozirjevi korszak elején megfogalmazott célkitűzések 1994-ben már nem voltak reálisak. Különösen kiábrándító volt, hogy a politika olyan fegyveres konfliktusba torkollott, amelyben a Nyugat kevés valódi támogatást nyújthatott. Mindez az önerőre támaszkodás irányába mutatott. Nem volt értelme az európai és amerikai kapcsolatokat feláldozni a nemzeti érdekekért cserébe. Nem véletlen, hogy 1994 végén az elnöki hatalom a csecsenföldi beavatkozás során különösebb töprengés nélkül feláldozta a liberális mozgalommal meglévő – a nyugati

kormányok szemében még mindig szimbolikus – szövetségét. 38 Mind az 1993-as, mind az 1995-ös parlament ellenzéki többségű volt, azokban nem sikerült stabil hatalompárti többséget kialakítani. Az elsőben a Gajdar-féle Oroszország Választását ellensúlyozta a Zsirinovszkij és a kommunista Zjuganov, míg a másodikban a Csernomirgyin vezette Házunk-Oroszország „szóhoz sem jutott” a kommunista blokkal szemben. 77 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. A fent említett változásokra adott első érdemi kritikai reakció a Kül- és Védelempolitikai

Tanács 1994 májusi második stratégiája volt (SZVOP 1994). 1994-ben a külpolitikát eluraló kemény hangvétel, a birodalmi retorika terjedése késztette megszólalásra a Tanácsot. A birodalmi hangvétel elleni fő kifogást a Nyugattal meglévő kapcsolatok felesleges megrontása képezte. A dokumentum megállapította, hogy sem az Egyesült Államok, sem Nyugat-Európa nem segítette érdemileg az orosz reformokat és az átalakulást. Ugyanakkor elutasította a Nyugattal való konfrontáció szükségességét. A Nyugattal szemben használt kemény retorika legfőbb következménye épp az orosz izoláció növekedése, szélsőséges esetben egy kisebb hidegháború lehet, amelyet Oroszországnak a korábbinál sokkal előnytelenebb helyzetből kell elviselnie. A dokumentum szerzői nem értették a szembeállás valódi okát. A birodalmi retorika 1994 közepén a hivatalos diplomácia egyik meghatározó eleme volt. A külpolitika orientációváltása hosszabb folyamat

eredménye A Kreml 1993 végétől fokozatosan sodródott a Nyugattal való konfliktus felé, de az nyílt formában csak 1995 elején robbant ki. Az 1994-es év a különböző külpolitikai érvek békétlen egymás mellett élése jegyében telt. Az év folyamán minden átgondolás nélkül, ad hoc jelleggel kapcsolódtak egymáshoz az európai fővárosok és Washington irányába tett gesztusok, illetve fenyegetések. Ekkor még kivehetőek voltak a nyugati országokkal való megegyezési készség és az erre irányuló törekvések. 6.3 Konfliktus a Nyugattal A nagyhatalmi kísérletnek nem kellett volna feltétlenül a Nyugattal való éles szembenálláshoz vezetnie, bár az önerős pozícióépítés a korábbinál nagyobb konfliktusforrást feltételezett. Az a fejlemény, hogy a NATO- és Amerika-ellenes retorika és a világpolitikai megkapaszkodás kísérlete egybeesett csak valószínű, de nem elkerülhetetlen összekapcsolódás volt. Az újfajta orosz

álláspont és külpolitikai rendszer építőelemei már a Nyugattal való érdemi konfrontáció előtt, 1994 elején, részben 1992 végén már körvonalazódtak. Sokáig a kozirjevi atlantizmussal csak kisebb feszültségek árán voltak összeegyeztethetőek. A több lábra állás, a nem-nyugati nagyhatalmakkal való kapcsolatok keresése, a markánsabb posztszovjet politika nem volt idegen a korábbi korszaktól sem. Az új kurzus mindössze 78 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. felerősítette ezeket a törekvéseket, és igyekezett új kapcsolatrendszerét a Nyugat

elleni hadjáratában kamatoztatni. Másrészt kétségtelen, hogy a NATO-bővítés kérdését az orosz külpolitikát meghatározó csoportok felnagyították, ami oda vezetett, hogy az orosz pólusépítés nem a Nyugattól függetlenül, hanem a korábbi kapcsolatrendszer előjelváltása mellett következett be. Az antiatlantizmus átjárta az új koncepciót Ugyanakkor a nyugatellenes attitűd és az orosz nagyhatalmiság összekapcsolódása érthető a szovjet örökség, és a peresztrojka óta folytatott nyugatbarát politika tükrében is. A Gorbacsov indította olvadás a bipoláris rendszer megszűnéséhez és a Szovjetunió felbomlásához vezetett, a korai kozirjevi diplomácia tudatosan és nyíltan a nyugati orientáció mögé sorolta az orosz külpolitika sajátos jellegét. Az önerős orosz nagyhatalmi kísérlet mögé éles nyugatellenes retorika nélkül nem volt felsorakoztatható a moszkvai elit kritikus tömege. A nyugati reláció megőrzésének és a

pólusépítésnek a szempontjait nem lehetett egyensúlyba hozni. Így az anti-atlantizmus szerves részévé vált az önerős nagyhatalmi berendezkedési kísérletnek. Nem véletlen ezért, hogy az új nézetrendszer központjában a NATO-bővítés elutasítása állt. Az 1995 februárjában még a mérsékeltebb csoportok is elfogadhatatlannak és megengedhetetlennek találták a nyugati struktúrák kiterjesztését. Ezt követően Moszkva nem volt hajlandó még csak tárgyalásokba sem bocsátkozni a kérdésről. Nem dolgozott ki alternatív megoldásokat, nem kívánt érdemi vitát folytatni a kérdésről. Ésszerűtlennek minősítette a bővítést. A rideg kivárás és a kimondatlan elutasítás elegyét tartotta célravezetőnek a Kül- és Védelempolitikai Tanácsnak a témában készült ajánlása, az ún. Karaganov-jelentés is (SZVOP 1995). Ebben a bővítés folyamatának azon buktatóira és problematikus kérdéseire mutattak rá, amelyeknek ügyes

kihasználásával az elhúzható. E célhoz megfelelő partnereket láttak a kelet-közép-európai és legfőképp a NATO-országok elitjeinek kételkedő részében. Mindezt azonban még mindig a Nyugattal való konfrontáció minimalizálása mellett szerették volna elérni. Az orosz külpolitika csomópontjává és központi kérdésévé a NATO-bővítés vált. A bővítés okozta konfliktus kétségtelenül hozzájárult a nyugatellenes retorika eluralkodásához, radikalizálta az orosz diplomáciát, de a szélsőséges reakció ezeknek a folyamatoknak csak tünete, és nem oka volt. Emellett a nyugati reláció minden egyéb aspektusa háttérbe szorult Az orosz diplomácia nem volt kooperatív a nemzetközi élet egyéb területein sem, mindenhol első helyre helyzeték a bővítés kérdését. Ekképp az egész nyugati reláció a NATO-bővítés 79 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat

tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. csapdájába esett. A gazdasági, a politikai, a biztonsági reláció minden egyéb szempontját a „bővítéshez mérték”. 6.4 A fordulat tematikái – a délszláv válság és a NATO-bővítés A Nyugattal való konfrontáció két kérdéskör mentén bontakozott ki: a délszláv válság és a NATO-bővítés kapcsán. Bár a két problematika közt nem volt közvetlen kapcsolat, mindkettő jól testesítette meg a nyugati katonai struktúrák terjeszkedése és az európai biztonság kérdésköre kapcsán fellépő orosz aggodalmakat. A NATO-bővítés jelentette konfliktus bírt meghatározóbb jelleggel, de a délszláv kérdés nagyobb

múltra tekinthetett vissza. Míg az atlanti szervezet bővítésének problémája csak 1993 végétől jelentkezett, addig a délszláv kérdéskört a jelcini külpolitika a gorbacsovi-érától örökölte. Erősen különböztek a kérdéskörök jellegükben is. A jugoszláv problematika klasszikus fegyveres konfliktus volt, amelyben Oroszország egyszerre több szempontnak akart megfelelni. A béketeremtés igénye, a katonai beavatkozás esélyének minimalizálása, egy nem egyoldalú, de a szerbekre hangolt politika megteremtése, a Nyugattal meglévő kapcsolatrendszernek való megfelelés és az egész folyamatnak lehetőleg az ENSZ-ben, az orosz szankciójog alatt „tartása” páratlanul összetett feladatot jelentett Moszkva számára. A nyugati relációban szaporodó konfliktusos elemek a kritikus pillanatokban mindig a háttérbe szorultak. Ehhez képest a NATO-bővítés ügye egyszerűbbnek tűnt, amögött közvetlen konfrontáció húzódott. Összefügg a két

kérdéskör abban a vonatkozásban is, hogy a Kreml a jugoszláv konfliktusban való moszkvai aktivizálódás, illetve annak pozitív nyugati fogadtatása után bizonyos orosz pozíciókat vélt körvonalózódni az egész volt-szocialista tömbben. Figyelemre méltó a két kérdéskör párhuzamos volta. Bár a két kérdéskört nem lehetett összekapcsolni, az orosz külpolitikában az egyik téren szerzett negatív tapasztalatok gyakran megerősítést nyertek a másik oldalon. A két terület eseményeiből, fejleményeiből egyszerre vontak le következtetéseket a Kremlben. Moszkva a délszláv kérdésben tett határozott fellépése jelzés értékű volt. A nagyhatalmak felé azt akarta mutatni, hogy Oroszország még mindig nagyhatalomnak számít, és nem lehet büntetlenül kihagyni a világ különböző válságainak megoldási folyamataiból, mint ahogy az a Közel-Kelet esetében történt. Moszkva Szerbia-politikája kettős célt szolgált Egyrészt figyelmeztette

a nagyhatalmakat, hogy bizonyos kérdésekben Oroszország visszatérhet a cári birodalom külpolitikájához, másrészt ennek a politikának belpolitikai üzenete is volt, nevezetesen Oroszország nem felejti el a pravoszláv szerbek ügyét. 80 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. A délszláv válság kezelésében való orosz részvétel 1992 elején nem volt magától értetődő. Jugoszlávia vonatkozásában Oroszország a Szovjetuniótól eleve felemás viszonyt örökölt. A hivatalos diplomácia Szergej Karaganov álláspontját tette magáévá, miszerint a

poszt-jugoszláv terület egy olyan válságövezet, ahol be lehet érni megfigyelői szerepkörrel39. A jugoszláv és szerb vezetést neokommunistának bélyegezték, 1992 februárjában elismerték Horvátország és Szlovénia függetlenségét és támogatták a májusi Kis-Jugoszlávia elleni embargós döntést. Ezt az egyetértést csak a Legfelsőbb Tanács embargó-ellenes álláspontja zavarta meg. A kérdésben meglévő belső ellentétek éppen ekkortól kezdődően, 1992 júniusától éleződtek ki, majd az ősz folyamán a parlament elkezdte saját, alternatív külpolitikáját kiépítgetni Belgráddal. Ez azonban cseppet sem zavarta a végrehajtó hatalmat Bár a Kreml 1993 elején pár erőtlen kísérlettel igyekezett csökkenteni az ellenzéki bírálatok élét, álláspontjának állítólagos szerbellenes egyoldalúságát mérsékelni, ezek a törekvések inkább belpolitikai indíttatásúak voltak, semmint a helyzet megoldására tett tényleges

indítványok. Összességében az orosz elnöki külpolitika az egész délszláv kérdéskört másodlagos problémaként kezelte. Ebben a helyzetben csak 1993 februárjában, a clintoni külpolitika aktivizálódásával állt be döntő fordulat. A Fehér Ház új vezetése által a Vance-Owen rendezési terv elfogadtatásához készített politikai stratégia egyik központi eleme Oroszországnak a konfliktusba való fokozottabb bevonása volt. Ekkor még Moszkva aktivitásának növelése összeegyeztethető volt a tervezet olyan pontjaival is, mint a Szerbia elleni szankciók szigorítása, az elfogadott egyezménynek akár erővel, ENSZ vagy NATO csapatokkal való kikényszerítése vagy a repülési tilalom szigorúbb betartatása. A Kreml együttműködési készsége ekkor még nem ismert korlátokat. Ugyancsak érdekes, hogy az Egyesült Államok által elképzelt szereposztás, miszerint Moszkva feladata a szerbekre való fokozott ráhatás lenne, mennyire egybeesett a

későbbi orosz politikával. Ez már csak azért is meghökkentő, mert ez nem egyszerűen a Kreml mozgósítását, nagyobb aktivitását, de az egész 1992-es moszkvai jugoszláv-politikához képest végrehajtandó 180 fokos fordulatot feltételezett. Az elnöki hatalom tudta vagy jóváhagyása nélkül bekövetkezett kapcsolat-felvételi kísérletek ebből a szempontból nem voltak relevánsak. Végeredményben Washingtonnak döntő szerepe lehetett abban, hogy a Kreml már 1993 közepén magára vállalta a szerbek közvetítőjének, majd érdekkijárójának a feladatát. Ugyan ekkor még a nyugati tervek elfogadtatójaként, külső ösztökélésre és azzal szoros egyetértésben. 39 Szergej Karaganov felszólalása, in: Vnyesnyepolityicseszkaja sztratyegija Rosszii v „blizsnyem” zarubezse (1992) pp. 44 81 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad

információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. Ennek megfelelően az orosz diplomácia amerikai támogatás mellett aktívan bekapcsolódott a Miloseviccsel és a boszniai szerbekkel folytatott tárgyalásokba. Washington megértése odáig terjedt, hogy az ENSZ embargó szigorításáról hozandó 1993 áprilisi döntést hajlandó volt elhalasztatni, tekintettel a moszkvai belpolitikai feszültségre, az akkor még sorsdöntőnek ígérkező népszavazásra. Nem véletlen tehát, hogy a moszkvai diplomácia küzdött legtovább a Vance-Owen terv megmentése érdekében. Az amerikai megbízás minden tekintetben kedvezett Oroszországnak: nyugati felkérésre történt, különleges, exkluzív szerepet kínált, nagyhatalmi

rangjának megfelelt, nem követelt túlzott áldozatokat, konszenzusteremtő volt a belpolitikában. Megfelelt mind a partnerség kozirjevi, mind a nagyobb nemzetközi szerepvállalást sürgető gyerzsavnyik irányvonalnak, de még a Legfelsőbb Tanács ellenzéki igényeivel sem volt teljesen összeegyeztethetetlen. Nem csoda, hogy Moszkva kapva kapott az alkalmon. A Vance-Owen tervezet kudarca nem rajta múlott 1993 vége, 1994 eleje azonban ebben a kérdéskörben is lassú elmozdulást hozott. 1994 januárjától kezdődően nyíltan is napirendre kerültek a boszniai szerbek ellen végrehajtandó NATO-bombázások. Moszkva számára kezdettől fogva nem voltak elfogadhatóak ezek a megoldások. Az orosz politikai elit jelentős része az ENSZ BT megkerüléseként értékelte ezeket a beavatkozásokat. Ezért 1994 folyamán a korábbi, szerbek felé meglévő közvetítő funkció aránytalan és kétségbeesett aktivizálása, később pedig emellett fokozatosan a NATOakciók

egyre erősebb bírálata felé mozdult el az orosz külpolitika. Ez végeredményben eredménytelen, de öngerjesztő folyamattá vált. Moszkva buzgóságában gyakran olyan engedményekre beszélte rá a szerbeket, olyan ígéreteket tett, amelyeket később nem volt képes betartani. A fordulópont ebben a kényes egyensúlyban, a nyugati és az orosz politika útjainak végleges különválásának idejévé 1994 ősze, a voltJugoszláviára vonatkozó fegyverembargó amerikai feloldásának időszaka vált. Ezt követően az orosz diplomáciában a délszláv válság kezelésében végérvényesen hangsúlyosabb lett a különutas, a Nyugattal és a NATO-val szemben kritikusabb álláspont. Az addigi kooperatív tendenciát felülmúlta a részvétel és a jelenlét feltétlen biztosításának, a döntéshozatalban való megkerülhetetlenség minden áron való biztosításának a vágya. Az orosz magatartás körvonalai, a szerbekkel a végletekig elmenő tárgyalások, a

politikai megoldások elszánt erőltetése, az ENSZ-mandátumhoz való feltétlen ragaszkodás ekkorra rögzültek és maradtak változatlanok 1997-ig. A délszláv közvetítőszerep ellentmondásai a Nyugattal meglévő, a korszak folyamán fokozatosan átalakulóban lévő viszonnyal magyarázhatóak. Moszkva sohasem volt képes a 82 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. térség folyamatait elvonatkoztatni az arra irányuló nyugati politikától. Utóbbinak vagy nagyon meg akart felelni, vagy éppen ellenkezőleg, alternatívát szeretett volna vele szembe állítani. A

konfliktus megoldásának módozatai, az arra irányuló orosz erőfeszítések így rendre háttérbe szorultak. Aktivitása, törekvései nem a balkáni helyzet iránti aggodalomból és érdekeiből, hanem a jelenlét biztosításának vágyából, illetve a nyugati részvétel tényéből eredtek. Így nem volt minden érdekelt fél számára elfogadható, mint elfogulatlan és objektív tárgyaló. További korlátokat jelentett az orosz magatartás számára az a tény, hogy hiányoztak azok az eszközei és befolyása, amellyel törekvéseit alá tudta volna támasztani, vagy akaratát ki tudta volna kényszeríteni. Önmagában a diplomáciai támogatás túl kevés volt a térség konfliktusainak rendezéséhez. Gazdasági, katonai alapok hiányában Moszkva nem lehetett a Nyugat egyenrangú „ellenfele” a régióban. A délszláv válság kapcsán kibontakozó külpolitikai trend több tekintetben is tanulságos. A délszláv problémakörben játszott orosz

szerepvállalás – még ha bizonyos mértékű nyugati ösztökélésre formálódott is ki – több szempontból is az orosz nagyhatalmiság újfajta megfogalmazásának az első, még kiformálatlan kísérlete volt. Moszkva először kívánt beleszólni egy olyan kérdéskörbe, amelyet eredetileg, 1992 elején nem sorolt az érdeklődésére számot tartó területek közé. Talán ennél is fontosabb volt azonban, hogy önálló, sok tekintetben exkluzív szerepkört sikerült magának találnia, ahol a nyugati állásponttól szabadon eltérhetett, adott esetben szembe is kerülhetett vele. Ennyiben az orosz délszláv politika aktivizálódása 1993 tavaszától a markánsabb moszkvai magatartás előhírnökévé vált. Ezt kezdetben némileg elfedte az a tény, hogy az amerikai diplomácia maximálisan tolerálta, sőt igényelte az ilyen jellegű orosz viselkedést. Azonban, a délszláv kérdéskör moszkvai felértékelődése az orosz ambíciók növekedésének, egy

önállósodó, a nyugatival egyre inkább polemizáló álláspont irányába való elmozdulásának kezdő eleme volt. (Deák 2003a) Az orosz külpolitika orientációváltásának és a délszláv kérdéskör felértékelődésének összefonódásait közvetve alátámasztja az a tény, hogy ezen a területen aktivizálódtak első alkalommal a kozirjevi koncepció felülvizsgálatát szorgalmazó csoportok. Kezdetben csak a Legfelsőbb Tanács próbált kapcsolatokat teremteni a térségben. Primakov (a hírszerzés vezetőjeként) 1993 januári belgrádi útját követően a végrehajtó hatalom különböző képviselői látogattak Belgrádba és Paléba, jócskán összekuszálva az amúgy is zavaros orosz álláspontot. Ez a jelenség megszokott volt a poszt-szovjet térségben, ahol a legtöbb, a külpolitikát formáló 83 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad

információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. csoportnak voltak a szovjet korszakból örökölt kapcsolatai, azonban új jelenség volt annak határain kívül. Az orosz külpolitikai orientációváltás másik központi kérdésévé a NATO-bővítés ügye vált. Az évtized közepére ez a kérdéskör az orosz külpolitika rögeszméjévé nőtte ki magát Az atlanti szervezet keleti kibővülése háttérbe szorított minden korábban fontos vagy annak vélt külpolitikai megfontolást. Háttérbe szorultak a kozirjevi külpolitikára jellemző célkitűzések: az átalakuláshoz szükséges konfrontációmentes külpolitikai környezet megteremtése, a nagyhatalmi pozíciók kooperatív átmentése, a Nyugattal

kiépítendő stratégiai viszony, az ország világgazdasági integrációjának előmozdítása. Mindezt látszólag egy olyan kérdéskörért volt hajlandó feláldozni az orosz külpolitikai elit szélesebb köre, amelyben nem voltak egyértelműek Moszkva saját érdekei, nem voltak tisztán kitapinthatóak fenyegetett pozíciói és legfőképp, amely korábban, a kozirjevi külpolitika időszakában egyáltalán nem érdekelte a Kremlt. A korai kozirjevi külpolitikában a NATO megítélése bizonyos zavarokat okozott. Sem a konfrontációmentesség, sem a nyugati integráció, a civilizált, békés világba való visszatérés víziójába nem volt beilleszthető zökkenőmentesen az atlanti katonai szervezet. Az Oroszországot is magában foglaló új világrendben egyszerűen nem volt helye a szovjetellenes katonai blokknak. Mind a fenyegetés kérdéskörének leértékelődése, mind a Nyugattal való stratégiai viszony kiépítése abban az irányban hatott, hogy a

NATO-t ne tartsák fontos nemzetközi szereplőnek. A lehetőségekhez mérten igyekeztek vele partneri viszonyt kialakítani, de az orosz elit mérvadó csoportjai számára adott helyzetben másodlagos kérdésnek tűnt az egész problematika40. A NATO-bővítés kérdésköre teljes valóságában első alkalommal 1993 augusztusában, Jelcin varsói útja során, lengyel felvetésre jelentkezett. Az orosz elnök látszólag megértően viszonyult a lengyelek belépési szándékához. Pár héttel később azonban az orosz elnök a nagyobb nyugati fővárosokba küldött levelében már kifejezte egyet nem értését. Az ekkor használt érvelés azonban még különbözött a későbbiekben elfoglalt állásponttól. Moszkva nem konfrontációs hangvétellel, hanem a NATO-val meglévő kapcsolatok intenzifikálásának igényével, kooperatív szándékára alapozva érvelt elutasító véleménye mellett. Mint kifejtette, Moszkva közelebbi kapcsolatokat akar a NATO-val, mint

amilyeneket az a közép-kelet40 1991. december 20-án az Észak-atlanti Együttműködési Tanács első közgyűléséhez intézett levelében Jelcin üdvözölte az új fórum létrejöttét, kiemelte Moszkva kooperációs készségét és perspektivikusan felvetette a NATO-ba való orosz belépés kérdését (Sz. Bíró (1999a) p. 117) Ennél kissé sarkosabban fogalmazott a Kül- és Védelempolitikai Tanács 1992 nyári, első jelentése, amikor egy esetleges középeurópai NATO-bővítést az orosz izolációt erősítő eseményként, Moszkva szempontjából hátrányos fejleményként értékelt (SZVOP (1992) 84 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való

megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. európai fővárosokkal kialakít, és felkínálta egy külön orosz-NATO szerződés megkötését is. A negatív következmények egyikeként a NATO-bővítésnek az orosz belpolitikára, és ezen keresztül a Nyugattal meglévő kapcsolatokra gyakorolt negatív hatását hozta fel. A Jelcinlevél külön ki is emelte, hogy a NATO-bővítést az orosz elit teljes köre elutasítja A kooperatív hangvétel ellenére ez a kis epizód jól megmutatta, hogy Moszkva egyetértése mellett a NATO-bővítés immár aligha lett volna lefolytatható. Ehhez a „kooperatív elutasításhoz” képest állt be változás 1993 októbere után. A novemberben hivatalosan jóváhagyott katonai doktrína alapelveiben már potenciális fenyegetésként jelent meg a katonai tömböknek az orosz határok felé való kiterjesztése (Nanovfszky (1995) p. 150) Bizonyos mértéktartással ugyan, de szintén

negatív színezetben és a kisebb orosz érdeksérelmek jegyében vizsgálta a NATO-bővítést az orosz hírszerzés 1993 végén nyilvánosságra hozott jelentése, az ún. Primakov-jelentés Ez a dokumentum folytonosságot képez azokkal az orosz elképzelésekkel, miszerint a kelet-európai államok felvétele hosszú és nehézkes folyamat lesz, ahol az orosz politikának még bőven nyílik manőverezési terepe. A dokumentum tudatosan a NATO felelősségi körének kiterjesztéséről beszélt, ugyanakkor elmozdulást jelentett a korábbi állásponthoz képest abban a tekintetben, hogy már a konkrét fenyegetésekre és orosz szempontból elszenvedett hátrányokra helyezte a hangsúlyt. Ilyenként említette a katonai tervezés átalakítását, az ezzel szükséges beruházásokat, az európai határok kérdésének az ügyét, a meglévő biztonságpolitikai-katonai egyezmények revíziójának a szükségességét, illetve közvetlen fenyegetésként a balti országok

csatlakozásának a perspektíváját. A NATO-bővítés elkerülhetőségébe vetett hit egész 1994 folyamán meghatározta az orosz politikai magatartást. Moszkva szilárdan hitte, hogy a NATO-bővítése csak az egyike a lehetséges forgatókönyveknek, és a Nyugattal való tárgyalások során kialakítható egy olyan új európai biztonsági struktúra, amelyben Oroszország továbbra sem lesz megkerülhető. A Kreml meg kívánta előzni a NATO-bővítést és ezért az év folyamán folyamatosan alternatív javaslatokat fogalmazott meg álláspontjának alátámasztása végett. Kozirjev külügyminiszter 1994. februári, krakkói felszólalása alkalmával körvonalazta azokat a lehetséges lépéseket, intézményi garanciákat, amelyek a bővítés alternatívájának szánt a moszkvai diplomácia41. Az 1.36 ill 227 bek) Mindazonáltal ez a megnyilvánulás ekkor még csak az egyike volt a jelentésben felsorolt, az izolációt erősítő tényezőknek és inkább

elméleti lehetőségként értelmeződött. 41 Diplomatyicseszkij Vesztnyik, 1994. március, pp 18-20 A felvázolt hét lépés a következő: az EBEÉ reformja és az Észak-Atlanti Együttműködési Tanács hozzákapcsolása ahhoz, mint annak katonai kiegészítője; az Együttműködési Tanács kiegészítése a semleges államokkal, a Békepartnerség keretében történő megerősítése és külön, titkársággal ellátott, önálló szervezetként való megjelenítése; kétoldalú barátsági szerződések a NATO, a közép-európaiak és Oroszország között; nyugati és orosz garanciák a közép-európaiak biztonságára vonatkozólag; az újgenerációs konfliktusok leküzdésére alkalmas európai békefenntartó erő kialakítása; a tömegpusztító fegyverek európai proliferációs rezsimjének megerősítése; Kelet-Európa gazdasági integrációjának a gyorsítása. 85 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes

szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. orosz külpolitika ebben az időszakban vetette fel az EBEÉ struktúrájának érdemi reformját, illetve szorgalmazta az Észak-atlanti Együttműködési Tanács átalakítását. Mindkét fórumon a legfőbb cél Oroszországot olyan garanciákkal felruházni, amelyek mellett az európai térségben hozandó bármely lényeges biztonságpolitikai, békefenntartó, katonai döntésben Moszkvának meghatározó szava lehetne. Az 1994 májusában a Kül- és Védelempolitikai Tanács második stratégiájában (SZVOP 1994) vázolt a biztonsági struktúra átalakítására vonatkozó álláspont több szempontból is figyelmet

érdemel. Megmutatta, hogy a NATO-bővítése a nyugati orientációjú csoportok számára is elfogadhatatlan volt. Bár nem Oroszország ellen irányuló kezdeményezésként fogták azt fel, de feltétlenül az ország kirekesztéseként, elszigetelődéseként, az orosz izolációt erősítő lépésként értelmezték. Az izolációs félelmek már a kozirjevi atlantizmus korszakában jelentkeztek, de akkor még inkább az ország belső folyamataiból és a nemzetközi pozíciók erodálásból vezették le azokat. Az elszigetelődés ilyen gyors, pár éven belüli bekövetkezhető intézményesülése, a nemzetközi környezetben beállt negatív fordulat meglepetés volt az atlantista csoportok számára. Míg korábban a nyugati magatartás az elszigetelődés potenciális kiútként értelmeződött, addig az orosz integrációs törekvéseket figyelmen kívül hagyó NATO-bővítés az orosz mozgásteret tovább szűkítő, negatív tényezőként jelent meg. Át

kellett értelmezni a nyugati politikáról meglévő korábbi pozitív elképzeléseket, és ezek rontották az orosz-nyugati viszonyt. A nyugatos csoportok érvelésében is egy olyan biztonságpolitikai kérdéskör vált központivá, amely korábban nem tűnt jelentősnek. A gazdasági beilleszkedés, a világgazdasági integráció, az orosz átalakulás külső feltételeinek megteremtése állt az orosz külpolitika tengelyében, és a biztonságpolitikai tematika csak ezek fényében jelentkezett. Az izoláció katonai komponensének térnyerése, a gazdasági kiszorulástól való félelmek háttérbe szorulása nemcsak arra utal, hogy még atlantista körökben is hajlottak az orosz katonai potenciál jelentőségének, mint külpolitikai eszköznek a felértékelésére, de azt is sejteti, hogy a Nyugathoz való viszony átfogóbb átértékelésére került sor. A NATO-bővítés ebből a szempontból adta meg a döntő lökést. A Nyugathoz való kritikusabb viszony

kialakítása a meghiúsult integrációs kísérlet alapján, az egyre erősödő elszigetelődés miatt többé-kevésbé indokolt volt. Eme kritikusabb álláspont hangsúlyait azonban nem szükségszerűen kellett volna a biztonságpolitika területére koncentrálni. A gazdasági marginalizáció és a politikai izoláció fokozódásának a veszélyét vállalták fel egy katonai-biztonságpolitikai jellegű nézeteltérés miatt. 86 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. Az orosz elit jelentős része katonai pozícióvesztésként és fenyegetésként élte meg a

bővítést. Ezen csoportok számára a NATO-bővítés csak annyiban volt vízválasztó, hogy annak kritikája mentén az orosz külpolitika érdemi és teljes átalakítására tehettek kísérletet. Érdekükben állt a diplomácia központi kérdésévé tenni a bővítést, mivel annak elutasításában az orosz elit egységes volt és eleve az eurázsiai fordulat, a saját utas nagyhatalmi berendezkedés malmára hajtotta a vizet. 1994. december elsején a NATO brüsszeli ülésén a tagállamok véglegesen elköteleződtek a bővítés mellett, így Moszkva számára egyértelművé vált a bővítés elkerülhetetlensége. A Kreml utolsó reményei az EBEÉ pár nappal később lezajlott budapesti kongresszusa oszlatta szét, amelyen az orosz elvárásokkal ellentétben nem következett be a szervezet érdemi, Moszkvát biztonsági kulcspozíciókkal felruházó reformja. A Kremlben ezt követően tényként kellett kezelni a kelet-közép-európai bővítést. A

„megelőzési stratégia” csődöt mondott. A brüsszeli sokk hatására Moszkvában két ellentétes vélemény alakult ki. Ezek közti különbség lényege a megegyezni-konfrontálódni dilemma. A kompromisszumos irányvonal bizonyos biztonsági garanciák mellett elképzelhetőnek és elfogadhatónak tartotta a bővítést és puhatolózó tárgyalásokat tartott célravezetőnek. Így kényszerűen ugyan, de megfelelő ellentételezés mellett elfogadta volna a bővítést. Ilyen kikötések lettek volna a balti és FÁKállamok felvételének kizárása, az új csatlakozók területén állomásoztatható csapatok korlátozása, a kalinyingrádi terület sérthetetlenségének biztosítása, az európai békefenntartás EBESZ-felügyelet alá helyezése, Oroszország haditechnikai beszerzéseinek elősegítése, illetve az ilyen jellegű eladásainak politikai eszközökkel történő korlátozásától való tartózkodás (Sz. Bíró (1999a) p 125) Ezzel szemben a másik

értelmezésben már ekkor megérett a helyzet a Nyugattal való szakításra, a továbbiakban nem kívántak tekintettel lenni annak érdekeire. A két lehetőség közül a Kreml végül az első mellett tette le a voksát: 1995 februárjában bizalmas tárgyalásokba kezdett külügyminiszter-helyettesi szinten a bővítéssel kapcsolatos kompenzációs lehetőségekről. Mindazonáltal a tárgyalások ténye valószínűleg amerikai kezdeményezésre kitudódott, kisebb politikai vihart kavarva Moszkvában. Ez a fejlemény döntő lökést adott az önállósuló orosz külpolitikának. 1995 márciusában maga Kozirjev jelentette be, hogy vége az Amerikával töltött „mézesheteknek”: az orosz „saját út” politika zöld jelzést kapott. 87 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum

szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. 6.5 Oroszország új szövetségeseket keres Tekintettel a Nyugattal elhidegült kapcsolatokra és az erősödő moszkvai izolációs félelmekre az orosz diplomácia új szövetségeseket keresett. 1994-től kezdődően megnőtt a harmadik világ, a Közel- és Távol-Kelet iránti orosz érdeklődés. A legfőbb kérdés az volt, hogy ezeken a területeken milyen eszközökkel tud a Kreml maga felé érdeklődést kelteni. Eleve csökkentette a potenciális lehetőségeket az európai biztonságpolitikai kérdéskörben felvállalt mereven elzárkózó magatartás. Moszkva a jugoszláv rendezéstől eltekintve lényegében negligálta az európai diplomáciai folyamatokat, a partnerkeresés és befolyásolás szempontjából leginkább perspektivikus

térséget kizárva a szövetségesek köréből. A világ egyéb területein mozgástere az európainál jóval csekélyebb volt. Itt lényegében Moszkvának csak két módja nyílt egy potenciális baráti kapcsolat megpecsételésére: az ENSZ BT tagságból, illetve nagyhatalmi rangjából fakadó politikai tekintély, és a fegyverexport, illetve csúcstechnikai rendszerei iránt mutatkozó érdeklődés. Sem a fegyverexport kérdésköre, sem az új partnerek felkutatása nem volt közvetlen konfliktushordozó a külpolitikát formáló csoportok között. Ezek a törekvések bizonyos belső támogatottságot élveztek. A fő konfliktushordozók a Nyugattal kialakítandó ellenséges viszony és az eltúlzott reintegrációs poszt-szovjet politika volt. Fegyverexport tekintetében Moszkvának a kilencvenes évek elején három korlátozó tényezővel kellett szembenéznie: a szétesésből fakadó termelési problémákkal, egyes célországok esetében a nyugati rosszallással

és saját biztonságpolitikai megfontolásaival. A három korlátozó tényező közül az évtized közepére az első kettő kiesett. A poszt-szovjet hadiipari termelési kapacitások javarészt helyreállíthatóak voltak. A második tényező, a nem baráti országokba történő kivitel nyugati fogadtatásának szempontja is megszűnt: Moszkva Irán és Kína esetében demonstratívan kifejezésre juttatta, hogy nem kívánja a washingtoni megfontolások miatt korlátozni exportját. Így végeredményben csak saját biztonságpolitikai igényeihez kellett igazítania kivitelét. A volt szovjet csúcstechnológia exportjához különböző reményeket fűztek az egyes érdekcsoportok. A hadiiparnak a belső megrendelések 1992-ben bekövetkezett 90%-os visszaesése után ez maradt az egyetlen túlélési esélye, amit még a mérsékeltebb csoportok sem kifogásoltak. A fegyverexport ösztönzése mögött egyszerre jelentkeztek egy irányba mutató gazdasági, pénzügyi,

szociális és diplomáciai megfontolások. Mindezek ellenére az orosz kivitel felfuttatásához fűzött remények hamar szertefoszlottak. Ennek legfőbb oka a 88 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. kedvezőtlen világpiaci konjunktúra volt. Az orosz hadiipart egyrészt sújtotta a hidegháborúban politikailag kettéosztott és garantált piac megszűnése, másrészt a bipoláris rendszer végével bekövetkező leszerelési hullám. A nyolcvanas évek átlagában közel évi 40 milliárdos piac majdnem a felére zsugorodott, ahol az orosz részesedés mindössze 15%

körülire volt tehető. Az a tény, hogy ebben a korszakban mégis az orosz külpolitika egyik központi elemévé válhatott a fegyverexport, több tényezővel is összefüggésbe hozható. Egyfelől a Kreml 1997-ig lebonyolított 15-20 milliárd dolláros forgalma még mindig jelentős volt, messze lemaradva ugyan, de stabilan birtokolta a piaci részesedés második helyét. Másrészt figyelembe kell venni a vásárlók körét. Eltekintve pár hagyományos és távoli piactól, mint például India, Dél-Kelet-Ázsia, az orosz fegyverekre és berendezésekre leginkább azok az államok tartottak igényt, akik el voltak zárva az amerikai technológiától. Kína, Irán, néhány közel-keleti ország esetében a Washington-ellenes beállítottság és a kapcsolatépítés orosz képessége teljesen egybeesett. Így a partnerkereső orosz külpolitika potenciális célpontjai és a megnyerésükhöz használható eszközök jól illeszkedtek egymáshoz, kiegészülve a Nyugat

aggályaival. Az új politika számára nemzetközileg kedvező légkör viszonylag jelentős eseménnyé tehetett egy-egy szerződéskötést vagy technológiai transzfert, felértékelhette Moszkvát a világ szemében. Azonban a fegyverexport külpolitikai eszközként történő felhasználásának jól kitapintható határai voltak. Moszkva pár év alatt eladott mindent, amit kiengedhetett a kezéből. Ezt követően csak olyan csúcstechnológiát adhatott volna át, amelyet egyfelől forráshiány miatt maga sem tudott rendszerbe állítani, másrészt eladásuk a saját maga felé irányuló potenciális fenyegetés aránytalan növekedésével járt volna. Ezért a kivitel 1995-ös felfuttatása után viszonylag gyorsan telítődtek a partnerállamok piacai, lelassítva vagy teljesen lebénítva az ágazat külkereskedelmét. A partnerkeresés másik eszköze az orosz nagyhatalmiság diplomáciai tartalékainak a mozgósítása volt. Moszkva szövetségi kapcsolatainak

kialakításakor gyakran támaszkodott globális szinten élvezett súlyára. Ebből a szempontból klasszikus eset volt az ENSZszankciók sújtotta Irak Az orosz külpolitika a szankciók feltétlen támogatásától indult és a szaddami rezsimmel való mérsékelt szimpátiáig jutott el. Ugyan ebben jelentős szerepet játszott a mintegy 7 milliárd dollárt kitevő bagdadi államadósság, az orosz olajcégeknek tett iraki ígéretek, de az álláspontváltozás fő szempontja itt is az angolszász politikával való szembehelyezkedés és az ENSZ BT-ben élvezett pozíció kamatoztatásának vágya volt. 89 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő

hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. Ennek a politikának is megvoltak a jól kivehető határai. A globális szinten nyújtott nagyhatalmi támogatás legfőképp elszigetelt országok esetében lehetett komoly tényező. Akárcsak a fegyverexportban, most is azok az államok voltak érdekeltek a Moszkvával való kapcsolatok élénkítésében, amelyek külpolitikájában a nyugati reláció nem volt konfliktusmentes. Irak esetében ez nyilvánvaló volt Irán és Kína – Oroszországhoz hasonlóan – világpolitikai fogódzókat kerestek. Ezeken a csúcstalálkozókon jól kitapintható volt a Washington irányába megfogalmazott kritika vagy figyelmeztetés, az egypólusú világnak, mint a nemzetközi rendszer meghatározó jövőbeli formájának az elutasítása. Ugyanakkor egyértelmű volt, hogy ezek az országok nem pótolhatják egymás számára a Nyugatot. Részben azért, mert még együtt sem lettek volna elég

befolyásosak hozzá, részben pedig azért, mert egyaránt hiányt szenvedtek a szükséges erőforrásokban, tőkében, technológiákban. Ezeket a kapcsolatokat a szerteágazó és teljesen más irányultságú érdekek miatt nem tudták a szövetségesi szintig fejleszteni. Az orosz Irak-politika zsákutcáját is lényegében ez okozta. Egyrészt Moszkva nem lehetett túl merev, ha nem akarta a nyugati hatalmakat az ENSZ BT megkerülésére kényszeríteni, elértéktelenítve ezáltal a szankció-politikában meglévő befolyását. Ha túl gyakran gördít akadályt a washingtoni tervek elé, akkor egyoldalú lépésekre kényszeríti az Egyesült Államok politikáját. Másrészt diplomáciai támogatáson túl más érdemi segítséget nem volt képes, és nem is volt hajlandó nyújtani a bagdadi rezsimnek. A közvetlen orosz érdekek nem indokolták ezt. Ezért a Moszkva-Bagdad viszony csak addig ígérkezett felhőtlennek, amíg a Kreml a siker esélyével szólhatott bele

az iraki szankciók kérdésébe. Ez javarészt az új külügyminiszter, Jevgenyij Primakov aktivitásának köszönhetően 1998 decemberéig biztosítható volt. Ugyan Moszkva a jugoszláviaihoz hasonló, ellentmondásos közvetítő pozícióba bonyolódott, rendre kudarcot vallottak kezdeményezései, de képes volt valamilyen mérséklő funkció ellátására. 1998 decemberétől azonban az nyugati hatalmak végleg önállósították Irak-politikájukat az ENSZ-től, látványosan leértékelve Moszkvát bagdadi szemszögből42. Az orosz partnerkereső stratégia igazi korlátait és ellentmondásait a moszkvai Kínapolitika mutatta meg. Pekingnek központi szerep jutott a szövetségépítésben Nagyhatalmi pozíciója, külpolitikai önállósága, a multipoláris nemzetközi rendszer megerősítése irányában való törekvése és az Egyesült Államokkal szemben több ponton felvállalt ellentétes 42 Nem véletlen, hogy 1999 júliusában Bagdad végeredményben

ultimátumban szólította fel a Lukoilt egy korábbi szerződés alapján átadott olajmező feltárására. Ez a szerződés korábban döntő szerepet játszott abban, hogy Bagdad a Lukoilt és a többi orosz olajcéget a moszkvai 90 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. álláspontja vonzó partnerré tette. Peking volt a legnagyobb, nyugati szövetségi rendszerbe nem tartozó nemzetközi szereplő, több tekintetben is érdeklődést mutatott bizonyos orosz támogatás, együttműködés iránt. Így nemcsak a kapcsolatok érdemi javítására, de Moszkva nemzetközi

helyzetének felértékelésére is ideálisnak ígérkeztek a viszonyok. Úgy tűnt, hogy Kína érdemileg lesz képes ellensúlyozni a nyugati vonatkozásban jelentkező szövetségesi hiányt. Végeredményben az orosz-kínai partnerségnél, a szorosabb világpolitikai együttműködésnél a Kreml aligha lett volna képes többet felmutatni a világpolitikai porondon. 1994-től kezdődően egyre növekvő mértékben épültek ki az orosz-kínai kapcsolatok: megtörtént a határkérdések érdemi rendezése, megalakult a térség első multilaterális biztonságpolitikai együttműködése43, felfuttatták a fegyverexportot. Közös álláspontokat foglaltak el globális kérdésekben, nyíltan vagy burkoltan kritikát fejtettek ki a nyugati politika ellen44. Az orosz-kínai partnerség ilyen jellegű felértékelése kezdetben nem volt komoly konfliktushordozó a külpolitikában. Ennek legfőbb oka, hogy a Kínával meglévő problémakomplexum legjavát rendezték A

kezdeményező, együttműködő Kína-politika pozitív visszhangra talált a külpolitikát érdemben formáló csoportok között. De amikor ez a politikai kurzus átlépte a normalizáció szabta határokat, feltűntek az első kritikai hangok is. Nyugatos értelmezésben eleve nem volt elválasztható az autokrata iszlám és kínai rendszerek felé való külpolitikai orientációváltás a belpolitika hasonló folyamataitól. A belpolitikában bekövetkező antidemokratikus fordulat esetére is megbízható szövetségesek kereséseként értelmezték, és éppen ezért némi távolságtartással kezelték ezen kapcsolatok újjáélesztését. Azonban a legfőbb kifogás eme rezsimeknek a nyugati kapcsolatrendszer kárára történő fejlesztésével volt kapcsolatos. A két fél közötti növekvő aszimmetriák, illetve a moszkvai ideologikus, eurázsiai megfontolásoknak alárendelt támogatás-keresés tényleges ára keltett aggodalmakat. Ennél is fontosabb tényező volt,

hogy a végrehajtó hatalom szintjén képviselt birodalmi nézetrendszerek között nem volt teljes az egyetértés Kína megítélését illetően. Bár legtöbbjük két egyenlő fél, tartós és szoros együttműködéseként vizionálta a kapcsolatokat, Irak-politika aktívumához írhatta. A fenyegetés is a Kreml aktivitásának serkentését, a nagyobb elköteleződés irányába való ösztökélést célozta. (Freedman (2001) p:569) 43 Az orosz kezdeményezésre létrejött szervezet későbbi pályafutása során sok tekintetben „európai” jellegű biztonságpolitikai intézménnyé vált mind multilaterális vonásait, mind belső mechanizmusait illetően. Ennyiben Moszkva az európai biztonságpolitikai intézményi hagyományt tulajdonképpen exportálta a Távol-Kelet felé. 44 Támogatásukról biztosították egymást a saját területi épségüket fenyegető kérdésekben név szerint említve a csecsen és a tibeti helyzetet. Oroszország újra kijelentette,

hogy Tajvan Kína elválaszthatatlan része, míg Peking elítélte a NATO-bővítést. Elítélték a világban tapasztalható kereskedelmi diszkriminációt, akárcsak a szankciókat, mint a nemzetközi politika eszközét. Kifejezték reményüket az ENSZ békefenntartó tevékenységének további fejlesztését illetően. 91 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. jelentkeztek bizonyos aggodalmak az ekkor meghatározó belpolitikai szereplők egy részében. Az 1996-ban, a Nemzetbiztonsági Tanácsban elkészült egyik doktrína-tervezet Németország és az Egyesült

Államok mellett Kínát és Japánt is a nemzetbiztonságra potenciálisan veszélyes országként említette. (Noszov (1997) p 335) Ebből a szempontból a kínai fenyegetés nem tűnt kevésbé súlyosnak, mint a nyugati. A viszonylag hosszú konfrontációs periódus Pekinggel, az erőviszonyok drámai megváltozása, a távol-keleti demográfiai folyamatok egyformán aggodalmat keltettek. Nem minden alap nélkül egyszerre kérdőjelezték meg a két fél közötti egyenlőséget és a perspektivikus kapcsolatok szorosságát, komolyságát45. Természetesen támogatták a túlzottan nyugatos kurzus kiegyensúlyozását, a kommunista-patrióta oldalnak imponált a kínai gazdasági-politikai modell, de ellenezték és veszélyesnek tartották a Peking felé való túlzott elköteleződést. Több tényező is alátámasztotta az eltúlzott kínai partnerségtől való távolságtartást. Eleve megkérdőjelezhető volt Oroszországnak a Távol-Keleten élvezett nagyhatalmi

státusza. Ha az orosz mozgástér a kilencvenes években a Távol-Keleten drámai beszűkült46. Így az orosz Távol-Kelet még izoláltabb lett a térségben, a kilencvenes évek közepére gazdaságilag, demográfiailag, infrastrukturálisan jelentéktelenné vált a környezete számára. Míg Európában Oroszország legalább energetikai tekintetben, nyersanyag-beszállítóként jelen maradt, addig a Csendes-óceán körzetében semmi ilyesmiről nem lehetett beszélni. Az orosz Távol-Kelet elszigetelten ékelődött be a régióba. Ennél is súlyosabb volt, hogy Oroszország katonai, biztonságpolitikai tekintetben is elvesztette jelentőségét a térségben. Míg Európában az orosz haderők csökkentése egy általános leszerelési hullám közepette zajlott le, addig a TávolKeleten épp ellenkezőleg: az 1989 és 1994 közt bekövetkező 50%-os orosz csökkentést csak kezdetben követték a szomszédos államok, majd a kilencvenes évek közepére különböző

haderő-fejlesztési programokat indítottak be47. Ezáltal az a dimenzió szenvedett döntő veszteséget, amely korábban egyedüliként támasztotta alá az orosz nagyhatalmi státuszt a térségben. Moszkva lényegében más vonatkozásban nem volt versenyképes a régióban, és a 45 A kínai – orosz kapcsolatokban feszültségforrásokat jelentett, hogy két olyan szomszédos ország került egymással kapcsolatba, amelyek közül az egyik (Oroszország) óriási, nyersanyagokban gazdag, de kihasználatlan és gyéren lakott területekkel rendelkezik, a másik pedig egy túlnépesedett, természeti kincsekben szegényebb, de dinamikusan fejlődő, gazdaságilag egyre expanzívabbá váló ország (Kína). A klasszikus geopolitikai ellentét mellett ideológiai szembenállás is kitapintható, nem beszélve a közép−ázsiai befolyásért kibontakozó orosz – kínai versengésről. A feszültségforrások mellett találhatunk egy fontos közös érdeket a két ország

viszonyában, mégpedig mindketten érdekeltek a kereskedelmi kapcsolatok fenntartásában: Kína az orosz ipar termékeinek egyik legfőbb importőre; Kínában sok olyan ipari vállalat működik, amely orosz gépekkel és technológiával dolgozik. 46 A kilencvenes évek folyamán az orosz gazdaság, különösen annak távol-keleti része átlagosan akkora évenkénti csökkenést produkált, mint amekkora növekedést Kína: mindkét mutató 10% körül járt. 47 Végeredményben ezt tartja a legnagyobb veszteségnek az orosz Távol-Kelet problematikáról készített akadémiai szakértői anyag is: Intyereszi Rosszii v Szevero-Vosztocsnoj Azii i perszpektyivi iszpolzovanyija mnogosztaranyevo szotrudnyicsesztvo szo sztranami regiona dlja razvitija rosszijszkovo Dalnyevo Vosztoka (1995) 92 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és

egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. szovjet időszaktól eltérően már biztonságpolitikai értelemben is érdemi befolyáscsökkenést kellett elkönyvelnie. Ez a fajta jelentőségvesztés és a térség lakosságának, politikai elitjének nyitásellenes attitűdje, a migrációtól és a területi követelésektől való félelem megakadályozták, hogy legalább regionális szintű együttműködéssel támasszák alá a globális partnerséget. Oroszország térségbeli jelentőségvesztése kizárta, hogy kezdeményező szereplőként léphessen fel a térségben. Az orosz-kínai partnerség azonban így rendkívül hiteltelennek tűnt. Természetesen Moszkva több erőfeszítést is tett az orosz-kínai bilaterális kapcsolatok

fejlesztésére. Azonban mindezek a kísérletek a kilencvenes évek folyamán nem jártak sikerrel. Moszkva nem volt képes a külvilág felé is elhitetni, hogy érdemi befolyása van Kínára. Az orosz kereskedelem csak 2%-kal részesedett a kínai áruforgalomból, és semmilyen olyan stratégiai terméket nem tudtak egymásnak szállítani, amiről adott esetben a felek ne tudtak volna lemondani. A tőkebefektetések terén pedig két szerény képességű ország partnersége nem hozhatott érdemi eredményt. Moszkva lényegében semmilyen közvetlen támogatást nem nyújthatott Pekingnek a Távol-Keleten, míg erősen kétséges volt a Kína által az európai ügyekben tett állásfoglalások, a NATO-bővítés ellenzésére tett kitételek komolysága48. Az orosz partnerkeresés politikája azt bizonyította be, hogy az orosz önerős nagyhatalmi program valóban csak a saját erőforrásaira támaszkodhatott. Az orosz izoláción érdemben nem segíthettek, legfeljebb

enyhíthettek ezek az országok. Nem véletlen, hogy a későbbi megegyezés-párti orosz politika 1996 közepétől egyre inkább csak a NATO-bővítés elleni ellensúly képzéseként, a Nyugat felé szóló fenyegetésként, érvelési fogásként hozakodott elő eme országokkal meglévő jó kapcsolatokkal. Összességében az orosz szövetségépítés a centrumépítő irányzatok egyre erősödő izolációs tendenciákra adott válaszaként volt felfogható. Tartalmilag nyugatellenes retorikával töltötték fel azokat, alternatív, egymást kizáró jelleget tulajdonítottak a két orientációnak, de még a korábbi szovjet hegemónia részleges helyreállításának hívei is belátták a kilencvenes évek közepére, hogy az orosz nagyhatalmi státusz csak különböző koalíciós kombinációkban tartható fenn. Az orosz politika vezérmotívuma ekkor már az elszigetelődés oldása volt A nemzetközi politika központjai között lavírozva, Moszkva számára

előnyös világpolitikai konstellációk létrehozása révén igyekeztek a Kreml befolyását növelni. 48 A. Voszkreszenszkij 1996-ban éles kritikával illette az erőltetett orosz – kínai szövetségépítés perspektíváit (Voszkreszenszkij (1996) p 277.) 93 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. A pólusépítő szövetségkeresés igazi hozadéka a későbbi időszak külpolitikája számára az orosz többpólusú világkép tartalommal való megtöltése volt. Nyugatellenes élének mérséklésével, az új partnerek szerepének és jelentőségének reálisabb

felmérésével érdemi és kiegyensúlyozott viszonyokat teremtett több regionális nagyhatalommal. Diverzifikálta az orosz diplomáciát, bizonyos egyediséget biztosított számára. Kizárólagos jellegének elvetésével elfogadható volt minden, a külpolitikát befolyásoló csoport számára. Ezzel magyarázható a szövetségkereső magatartás viszonylag kedvező belső fogadtatása és az irányában megfogalmazott korlátozott kritika is. 6.6 Az orosz „közel-külföld”-politika A korszak külpolitikájának másik fontos iránya a poszt-szovjet térség feletti hegemón pozíció kialakítása és a reintegratív folyamatok beindítása volt. A centrumépítő irányzatok számára központi jelentőségű volt ez célkitűzés. A Szovjetunió felbomlása okozta sokk, az orosz kisebbségek sérelmei, a birodalmi múlt és az eurázsiai vízió egyformán a külpolitika homlokterébe emelte ezt a térséget. Jelentősége folyamatosan nőtt 1992 közepe óta és az

évtized közepére a közel-külföld problematika szinte teljesen eluralta a külpolitikai diskurzusokat. Ez a figyelem azért is érdekes, mert nem lehetett tételesen kifejteni, hogy mennyiben járulna hozzá Oroszország nagyhatalmi státuszához a poszt-szovjet térség feletti hegemón pozíció. Önmagában ez a térség a világtermelés 1%-át adta, iparilag, gazdaságilag, nyersanyagkincseit tekintve nem kínált semmi olyat, amellyel Oroszország egyébként ne rendelkezett volna szabadon. Politikailag, katonailag és egyéb erőforrásokat tekintve kifejezetten tehernek tűnt a térség nagyobb része, amely inkább gyengítette, semmint erősítette volna a kiemelkedő orosz pólust. A centrumkurzus olyan célt állított érdeklődésének középpontjába, amely minden törekvése közül a legmegkérdőjelezhetőbb módon illeszkedett a világpolitikai státusz visszanyerésének és a megerősödésnek a politikájába. (Deák 2003a) A poszt-szovjet térség

reintegrációjára vonatkozó első nézetek a gazdasági unió létrehozásának jegyében fogalmazódtak meg. Nyilvánvalóan szerepet játszott ebben, hogy a korai kozirjevi kurzus idején az orosz politika fő kérdései a gazdaság köré csoportosultak. A gajdari program révén többen reménykedtek abban, hogy a volt tagköztársaságok is követik majd az orosz rendszerváltás példáját. A gyorsan piacosodó poszt-szovjet térség perspektívája mellett reálisnak tűnt a korábbi szovjet gazdasági egység. Ebben az időszakban meghatározó 94 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű

alkalmazásokhoz. lehetett az Európai Unió modellje49. A gazdasági integráció melletti legfőbb érv annak viszonylag konfliktusmentes megszervezhetősége volt. A katonai és politikai keretek között történő újraszerveződés nem lett volna elfogadható a szuverenitásukat frissen elnyert rendszerek számára. Ugyanakkor több probléma is felmerült a gazdaság-centrikus elképzelésekkel kapcsolatban. Nem kedvezett a gazdasági integráció megteremtésének a térség egészére kiterjedő recessziós hullám. A korai évek gazdasági szabadesése, a GDP kezdetben évi 1020%-os csökkenése és a beindult szociális folyamatok olyan pillanatnyi és hosszabb távú körülményeket teremtettek, amelyek mellett bármilyen egyeztetés elképzelhetetlen volt. Ugyancsak az egységesítés ellen hatottak a rendszerváltás különböző perspektívái. Az 1992-es év oroszországi radikális gazdaság-átalakító lépései az orosz vezetést a gazdasági reformok és a FÁK

integrációs mechanizmusai közötti választás elé kényszerítte. Moszkva végül a reformokat felvállaló gazdaságpolitikája miatt felmondta a FÁK létrehozására tett kísérleteket. A gazdaságpolitikák eltérő prioritásai már önmagukban is feltételezték a megmaradt szovjet gazdasági egység lassú lebomlását. Nem meglepő tehát, hogy a centrumépítő, nagyhatalmi irányzatok nem voltak elégedettek a gazdaság-központú poszt-szovjet térszerveződés perspektívájával. Eleve nem tekintették azt hatékonynak. Mivel az orosznál erősebb gazdaságú államoknak a poszt-szovjet térbe való beszivárgásától tartottak, nem gondolták célravezetőnek egy ilyen hátrányos dimenzió mentén felépíteni a FÁK-at. A volt tagköztársaságok külkereskedelmi és tőkeforgalmi átorientálódása, Oroszország eme relációkban élvezett súlyának fokozatos csökkenése kellően alátámasztotta ezeket a félelmeket. Ezek a csoportok a nyílt gazdasági,

katonai, politikai nyomásgyakorlást szerették volna a térségben intézményesíteni. Főleg az utóbbi dimenziókban Oroszország túlsúlya és hegemóniája a korszak egésze folyamán megkérdőjelezhetetlen maradt. Számukra a gazdasági téren létrejövő szorosabb együttműködés eme lépések sikerének következménye volt. Ez korántsem jelentette azt, hogy a már létrejött új poszt-szovjet térszerveződést pusztán katonai és politikai eszközök révén kívánták fenntartani. A reintegratív elképzelések többsége nem a gyarmati jellegű centrum-periféria viszonyban vélte megvalósítandónak az új uniót. Mind a Szovjetuniót, mind a létrehozandó, egységes poszt-szovjet teret együttes modernizációs térségként képzelték el. A korszak 49 Az 1993 szeptemberében létrehozott Gazdasági Unió intézményrendszere egy az egyben az Európai Közösségek mintájára készült. Ugyancsak annak megfelelően dolgozták ki az egyes

integrációs lépcsőfokokat. Az alapokmányt ld: Vnyesnyaja polityika Rosszii – 95 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. folyamán nem merült fel olyan elképzelés, amely alacsonyabb újraszerveződési szint mellett, de csak Oroszország számára előnyös, a tradicionális fejlett-fejletlen, feldolgozó-beszállító kategóriákban kialakítandó együttműködést próbált volna megvalósítani. (Deák 2003a) A pólusépítő irányzatok amúgy szigorúan realista elképzeléseinek ellentmondott ez az elképzelés. Míg a nyugati és a közel-külföldi relációkat

szigorúan „enyém-tied” kategóriák mellett konstruálták meg, addig mereven hittek a reintegráció minden fél számára hasznos jellegében. A gazdaságalapú térszervezés elleni fő kifogást a kezdetektől fogva annak alacsony szintje és elégtelensége képezte. A poszt-szovjet térség reintegrációjára vonatkozó birodalmi nézetek a kilencvenes évek elején erősen helyreállító jellegűek voltak. Az egységes szovjet állam részleges vagy teljes helyreállítására koncentráltak. Lényegében a régi kötelékek mentén kívánták újraszervezni a térséget. Ebbe beletartozott az ipari, kereskedelmi kapcsolatok újjáélesztése, de leginkább a katonai, politikai dimenziók domináltak. A felbomlást követően az orosz politikai osztály többsége szerint az etnikai konfliktusok, a térség egyes államainak a szétesése és az azzal járó drámai szociális folyamatok nagy része elkerülhető lett volna egy átmeneti, konföderációs megoldás

révén. Ugyancsak a restaurációs elgondolásokat látszott alátámasztani a volt tagköztársaságok relatív gyengülése, Oroszország szerepének bizonyos szempontokból történő felértékelődése. A szétesett, megroppant államok, illetve az új független államok konszolidálatlansága a korai időszakban mindenképpen a revízió lehetőségét hordozták magukban50. Azonban a legfőbb veszélyforrást nem a kozirjevi tétlenség és be nem avatkozás, hanem a reintegratív kísérletek túlzott erőltetése, az államjogi formáknak a helyi elitekre való ráerőszakolása, az agresszív birodalmi politika újjáéledése okozta. A katonai nyomásgyakorlás helyett kölcsönös gazdasági függést, az új állami jogalanyok gyengítése helyett azok erősítését szorgalmazta, közvetlen kényszer helyett a helyi vezetésekkel szemben kemény, de kooperáció esetén számukra is előnyös és kiszámítható politika kidolgozását sürgette. Az évtized

közepére a nyílt restaurációs elképzelések leszálló ágba kerültek. Az új államok többsége megmaradt, berendezkedett, ami egy teljes, békés reintegrációt eleve kizárt. Érvényes ez Oroszországra is, ahol a frissen kiemelkedett elit egyre kevésbé támogatta az Szbornyik dokumentov 1993 (2000), pp. II/252-261 50 A birodalmi politika könnyen kivitelezhetőnek tűnt egyes esetekben. Kiváltképp akkor, ha Moszkvának amúgy is be kellett avatkoznia (pl Grúziában, Karabahban, Moldáviában vagy Tadzsikisztánban). Bár ezek a beavatkozások kétségtelenül békefenntartó célzattal zajlottak le, a politikai elit bizonyos köreit a reintegráció szükségességéről győzték meg. 96 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár

dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. instabil régiók irányában való túlzott elköteleződést. Mire a pólusépítő kurzus meghatározó befolyásra tett szert a hivatalos külpolitikában, már maga is korrigált, az új viszonyokhoz igazított ötletekkel volt kénytelen előállni. A teljes restaurációról való lemondás lehetővé tette a poszt-szovjet térség államai közti differenciálást. Ezt már a FÁK megalakulásának első éveiben is többen szorgalmazták, de az Oroszországhoz lojálisabb államok számára egy nagyobb fokozatú integráció beindítására, illetve a kétoldalú kapcsolatok élénkítésére csak az évtized közepén került sor51. Ekkor már csak egy szűkebbre vont perifériát próbáltak létrehozni. A poszt-szovjet térségen belüli differenciálást nemcsak az orosz erőforrás-hiány

indokolta. Sok szempontból érthető volt az a térségen belül meginduló folyamatok, a kihívások, az érdekek egy-egy régión belüli különbségei miatt is. Ebből a szempontból a birodalmi retorikában Oroszország déli peremvidékeit és az iszlám, illetve kaukázusi volt tagköztársaságokat érintő fenyegetések teljesen más kontextusba helyezték ezeket a területeket, mint például a gazdasági eszközökkel jobban befolyásolható nyugati részeket, Ukrajnát és Belaruszt. A teljes integritást követelő csoportok lassan kezdték belátni, hogy az egyes alrégiókkal kapcsolatos orosz célkitűzések nem egységesíthetőek. Ugyan nem mondtak le bizonyos, a volt szovjet térség egészére vonatkozó, általános követelményről, maga a területre irányuló moszkvai politika is egyre inkább elfogadta annak sokneműségét, a közelkülföld fogalom feldarabolódását. Az orosz külpolitika atlantistább és mérsékeltebb körei számára ez a fajta

differenciálás ekkor már javarészt magától értetődő volt. A FÁK szervezetrendszere és az újonnan létesült uniós formák egyre markánsabban a szűken értelmezett orosz érdekeknek alárendelve jelentek meg, és ezek a konfliktusos térségektől való távolságtartást, a jelenlét minimalizálását irányozták elő. Liberális nézet hívei szerint a biztonságpolitikai fenyegetések aránytalan növekedéséhez vezetett volna egy végiggondolatlan orosz elköteleződés. Szelektív, fenyegetésalapú együttműködést javasoltak a veszélyeztetett térségekben, és legfeljebb a perspektivikusabb államokkal tartották elképzelhetőnek valamilyen szintű, komolyabb integráció létrehozását. Végeredményben a hivatalos szinten képviselt centrumkurzus is ebbe az irányba haladt. A kilencvenes évek közepének pólusépítő periódusa a probléma felülvizsgálatára 51 A vonatkozó dokumentáció megtalálható: Vnyesnyaja polityika Rosszii – Szbornyik

dokumentov 1995 (2000) 97 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. kényszerült, a szelektív integrációs logika és a bilaterális kapcsolatok felértékelése felé volt kénytelen elmozdulni. Az 1993 végi részleges külpolitikai irányváltás során az orosz politikai elit új álláspontot alakított ki a „közel-külfölddel” kapcsolatban. A nyugati liberálisok, centristák és mérsékelt konzervatívok képviselte új nézet szerint Oroszországnak küldetése, különleges szerepe van, amit nagysága, történelmi jelentősége, a kisállamokkal szembeni

fölénye, valamint határait túllépő stratégiai és politikai érdekei eleve meghatároznak. A felfogásból egyértelműen kiolvasható a nyugatbarát külpolitika új célja: Oroszország domináns szerepének megtartása, illetve szükség esetén annak megsokszorozása a volt Szovjetunió egész területén. Arbatov felhívja a figyelmet ezen álláspont veszélyeire. Véleménye szerint a többi köztársaság teljes függetlensége az orosz államnak nem okozna nagyobb gazdasági, politikai, humanitárius és védelmi veszteséget annál, mintha közvetlen befolyás alatt tartaná ezeket az államokat. Arbatov egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy a külvilág nem fogja tolerálni az orosz neo-imperialista politikát, és a katonai erő rendszeres alkalmazását, amelyet e politika során nagy valószínűséggel alkalmazna a hatalmi elit. Az orosz jelenlét és esetleges beavatkozás helyi incidenseket provokálna, vagy ha nem, akkor az orosz etnikai kisebbség erősen

függ majd az adott területen állomásozó katonai erő nagyságától. (Arbatov 1998) Arbatov szerint a meghirdetett „közel-külföld” politika ellentétes eredményekhez vezethet: Oroszország helyi polgárháborúkba és etnikai konfliktusokba keveredhet. A tagköztársaságoknak ahhoz, hogy szembe tudjanak szegülni Oroszországgal, külső segítségre lesz szükségük, amit csak a Nyugattól kaphatnak, és ez ismét egy Kelet – Nyugat szembenálláshoz vezethet. És ez a perspektíva az orosz reformelképzelésekkel nem egyeztethető össze. Ez az elképzelés figyelmen kívül hagyta a valódi orosz érdekeket és prioritásokat. Arbatov elismerte, hogy Oroszországnak valóban vannak létfontosságú érdekei a volt Szovjetunió területén, de ezek érvényesítése felelős politika folytatásával lehetségesek, nem pedig misszió teljesítésével. A Nyugat nem azt várja el Moszkvától, hogy csak csendes, tétlen figyelője legyen a térség eseményeinek, de

azt sem hagyhatja szó nélkül, hogy Moszkva érdekeinek érvényesítésekor erőszakos eszközökhöz folyamodjon. „Oroszországnak egyébként is óvakodnia kell attól, hogy más köztársaságok belügyeibe beleavatkozzon, még akkor is, ha azt a helyi vezetők kérik (mint például Tadzsikisztánban): túlzott és szükségtelen felelősségvállalást követel, anyagi és emberi erőforrások pazarlásához vezet, ha a polgárháborúban szemben álló felek egyikét támogatja. A béketeremtő vagy békefenntartó 98 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz.

célzattal történő beavatkozás egészen más, annak azonban sokoldalú (ENSZ, EBESZ vagy FÁK által hozott) döntésen kell alapulnia. Oroszország mindezekben csak akkor játszhat vezető szerepet, ha ezt a többi fél kéri, s ez esetben is csak elfogulatlan és rugalmas közvetítő lehet, résztvevő, netán katalizátor semmiképpen sem.” (AArbatov (1998) pp 54-55) Ezzel Arbatov rámutat az orosz külpolitika legfontosabb prioritására, ami nem más, mint a független, stabil, békés és semleges új államok kialakulásának támogatása a posztszovjet térségben, azok szuverenitásának elismerése és tiszteletben tartása, az egyenlő jogokon alapuló együttműködés kialakítása. A Szovjetunió felbomlása után Oroszország és a poszt-szovjet térség újonnan alakult államai között feszültség és konfliktus volt, ami abból eredt, hogy Moszkva kettős mércével közelítette meg az államok területi integritásának kérdését. Arbatov véleménye

szerint az 1992-1994 közötti időszakban több bonyodalom is elkerülhető lett volna, ha Moszkva mellőzte volna a kettős mérce alkalmazását. A köztársaságok közti viszonyrendszernek a helsinki elven52 kell alapulnia, és nem engedhető meg a köztársaságokon belüli etnikai szeparatizmus szítása sem. (A Arbatov (1998) p55) A helsinki elv alkalmazása alól két kivétel van: az egyik, ha egy adott köztársaság maga kéri határainak megváltoztatását, mert például egyesülni akar egy másik állammal (Moldova Romániával), a másik, ha egy adott köztársaság nyílt népírtást folytat egy nemzeti kisebbséggel szemben, és ezt hatóságai nem akadályozzák meg (pl. Azerbajdzsán) De a visszaélések elkerülése érdekében előre ki kell dolgozni a szükséges szabályokat és mechanizmusokat a FÁK megfelelő fórumain, és ezeket az ENSZ-nek és EBESZ-nek is jóvá kell hagynia – javasolja Arbatov. Az orosz külpolitika másik fontos prioritása, az

Oroszországon kívül élő mintegy 25 millió orosz védelme. Ezeket a polgárokat diszkriminatív intézkedések sújtják, sokan közülük elvesztették vagyonukat, alapvető jogaikat. Oroszország azonban ’93 végéig nem tett értük semmit, nem tudta elérni, hogy a nemzetközi közvélemény szót emeljen érdekükben. Mi ennek az eredménytelenségnek az oka? Az egyik ok abban keresendő, hogy az orosz külpolitikának nem volt egy átgondolt, általános koncepciója a volt szovjet köztársaságokhoz való viszony megalapozására. A másik ok mélyebben gyökerezik, az orosz civil társadalom a ’90-es évek elején politikailag éretlen volt, az orosz polgárok nemcsak a határokon túl maradt honfitársaik sorsa iránt voltak közönyösek, hanem az emberi jogok Oroszországon belüli állapota iránt is. Nem létezett átfogó program a „közel-külföldről” 52 Helsinki elv: a Helsinki Záróokmányban megfogalmazott elv, miszerint nem engedhető meg az

államhatárok erőszakos megváltoztatása, a határrevízió csak béketárgyalások döntése alapján lehetséges. 99 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. visszatérő orosz polgárok megsegítésére, Oroszországon belüli letelepítésére. (Arbatov (1998) p. 56) A ’90-es évek elején és közepén az orosz ajkú népesség ügye csak belpolitikai játszmák tétje és a külpolitikai törekvések legitimálására szolgáló eszköz volt. Oroszország a „közel-külföldön” élő orosz ajkú lakosság jogsérelmének súlyosságát hivatalosan attól függően

ítélte meg, hogy az adott időszakban milyen viszonyban állt a jogsértést elkövető köztársasággal a FÁK keretein belüli katonai és politikai erőviszonyok terén53. Az orosz haderők más köztársaságokban történő állomásoztatása tovább élezte az oroszellenes hangulatot, az adott területen élő orosz lakosság helyzetét nehezítve ezzel. Arbatov felhívja a figyelmet arra, hogy „a katonai jelenlét csak a polgári lakosság tömeges pusztítását akadályozhatja vagy a fenyegetettek evakuálását segítheti, arra nem alkalmas, hogy a kisebbségek jogait permanensen garantálja.” (Arbatov (1998) p 57) Arbatov hangsúlyozza, hogy ez nem jelenti az azonnali csapatkivonások szükségességét, hiszen az erőszakhullámot és destabilizációt váltana ki. De a politikai elitnek ki kell dolgoznia egy hosszú távú stratégiát, amelyben a kisebbségek jogainak védelmét nem katonai, hanem más eszközökkel oldják meg. Az 1994 elején napvilágot látott

„közel-külfölddel” kapcsolatos politikai koncepció központi eleme a birodalom felélesztése volt, Oroszország a posztszovjet térség államait mint egykori gyarmatait akarta kezelni. 7. Oroszország külpolitikájának irányvonalai III. periódus: ’96 ősze (Jelcin elnöki újraválasztása) – ’98 nyár vége (az orosz állam pénzügyi megroppanása): „második atlantista” korszak Ebben az úgynevezett második atlantista korszakban a külpolitika már józan és pragmatikus volt. Alapvetően nem ideológiai értékek, hanem üzleti megfontolások motiválták. A privatizációs folyamat nyomán kialakuló új tulajdonosi csoportok politikai térnyerése állt az orosz külpolitika hátterében. 53 A baltikumi oroszok jogegyenlősége a ’90-es években jóval jelentékenyebb szerepet játszott az orosz politikában, mint a látszólag lojális katonai viszonyban álló közép-ázsiai köztársaságokban élő oroszok. Független attól, hogy az utóbbiakat

gyakran fizikai fenyegetések, atrocitások is érték. 100 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. 7.1 Belpolitikai háttér A ‘96-os elnökválasztástól kezdve nyilvánvalóvá vált, hogy a törvényhozásban jelenlévő ellenzék erőtlen. Az alkotmányjogilag gyenge Duma az elnökkel szemben gyakorlatilag nem volt valódi alkuhelyzetben. Ezen a helyzeten változtatott a ’98 tavaszától kibontakozó és államcsődhöz vezető gazdasági és politikai válság. Az ellenzék érdemi aktivizálódásához az orosz gazdaság tartós válságára és a központi

költségvetés megroppanására volt szükség. A ’98 nyarán bekövetkező pénzügyi összeomlás egyik előidézője a ’97 nyarán kibontakozó klánok közti küzdelem volt. Nem látható teljesen világosan, hogy a válság kialakulását közvetlenül a külső, vagy a belső okok idézték-e inkább elő. A klánok közti ellentét, amely a távközlési mamutcég, a „Szvjazinveszt” részvénycsomagjának tétje körül lángolt fel, magával rántotta a Csernomirgyin-kormány kulcsszereplőit. A kormányt felkészületlenül és tanácstalanul érték a délkelet-ázsiai gazdaságokat megrázó események és azok rövid időn belül jelentkező oroszországi következményei. Az orosz külpolitika Jelcin 1996 közepén bekövetkezett második elnökválasztási győzelmétől kezdődő periódusa az egyre növekvő ideológiai kohézió, a diplomácia hátteréül szolgáló eszmevilág egységesedésének a jegyében telt. Ekkora vált világossá, hogy a nagyhatalmi

centrumépítés és a Nyugathoz való, rövid időn belüli felzárkózás egyformán lehetetlen. A két fő irányzat elképzeléseinek ellehetetlenülése nyitotta meg az utat a részleges konszolidáció felé. Ez a stabilizáció az 1996 januárjában külügyminiszterré kinevezett Primakov nevéhez kötődik és az elit nagyobb részének érdemi támogatását bírta. A külpolitika stabilizációja elképzelhetetlen lett volna a belpolitikai folyamatok kiegyensúlyozódása nélkül. E tekintetben mérföldkő volt az 1996-os elnökválasztás Ez egyszerre generált a külpolitikában egymással ellentétes szemléletű csoportok közti konfrontációkat és kompromisszumokat. Egységesek voltak a kommunista fenyegetés elhárításában, illetve a jelcini rendszer fenntartásának szükségességében. Ez kétségtelenül háttérbe szorította a külpolitikai ellentéteiket és valamilyen belpolitikai együttműködés irányába mutatott. Látványosabb volt ezen

csoportoknak a jelcini rezsim meghosszabítására tett kísérlete körül kialakult konfliktusa, ami nem volt elválasztható az újraosztható pozíciók körül kirobbant ellentétektől, a második jelcini periódus alatt megvalósuló berendezkedés 101 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. kérdésétől. Ez a konfliktus a korábbi, a Kremlben markánsabb nagyhatalmi politikát szorgalmazó csoportok vereségével és a frissen kialakult tulajdonosi rétegek politikába történő beemelésével végződött. Mindez már eleve a Nyugattal meglévő konfrontációs

irányvonal felülvizsgálatát és a külpolitika általános revízióját vetítette előre. Az ifjúliberális csoportok részleges visszatérésén túl az 1996-os elnökválasztás, mint politikai esemény bírt egy rendkívül jelentős következménnyel: bebizonyította, hogy a rendszer a demokratikus szabályok formális betartása mellett is életképes. Feltéve, ha ehhez a végrehajtó hatalom körüli csoportok ellentéteinek valamilyen fokú háttérbe szorítása, azok együttműködése biztosítható. A primakovi konszolidáció mögött meghúzódott az orosz elit ekkor még kimondatlan, de a korábbi állapotokhoz képest előrelépést jelentő hallgatólagos konszenzusa. Mérföldkő volt az 1996-os elnökválasztás a Nyugathoz való viszonyban is. Egy autoriter fordulat, a választások elhalasztása sok tekintetben megnehezítette volna az orosz külpolitika kiegyensúlyozását. A Nyugat által el nem fogadott antidemokratikus fordulat, a jelcini rezsim

belpolitikai izolációja, az erőszak-szervezeteknek való kiszolgáltatottsága nem sok jót nem ígért. Kétségtelenül konfrontációs irányba, belpolitikai kényszerek mentén felépített diplomácia irányába terelték volna a külpolitikát, tovább növelve az elszigeteltséget. Az 1996-os választások demokratikus lebonyolítása előfeltétele volt a primakovi stabilizációnak. Persze későbbi események, az 1997 második felének oligarchikus háborúja, illetve az 1998. augusztusi pénzügyi válság és politikai következményeiknek az ismeretében belátható, hogy 1996-97-ben csak egyfajta átmeneti egyensúly jött létre a végrehajtó hatalmon belül. Az a tény, hogy a Kreml mérvadó csoportjai ismételten elfogadták a jelcini súly-ellensúly hatalmi paradigmát, hajlandóak voltak annak szabályai szerint berendezkedni, sok tekintetben ennek a belpolitikai egyensúlynak köszönhető. Ez nem jelentette azt, hogy a későbbiekben, az erőviszonyok

módosulásával párhuzamosan ne kíséreljenek meg saját törekvéseiknek érvényt szerezni. Ezért is, illetve külső tényezők miatt sem bizonyult ez az egyensúly hosszabb távon stabilnak. 7.2 A primakovi konszolidáció főbb kontúrjai Az átmenetileg rendeződő belpolitikai viszonyok ellenére hiba lenne a külpolitikai kérdésekben mutatott egyetértést az elnökválasztásoktól, illetve az arra való felkészüléstől datálni. A belpolitikai mozgatórugók kétségtelenül hozzájárultak ahhoz, hogy a külpolitikában 102 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz.

egyetértés mutatkozzon, de a meghatározó tényező a külpolitika önmozgása volt. Nem véletlen, hogy már Primakov 1996. januári beiktatása idején – erősen konszolidálatlan belpolitikai háttér mellett – Jelcin is a külpolitika egyensúlyvesztéséről és annak megszüntetéséről beszélt54. A diplomáciában körvonalazódó egyetértés több volt, mint átmeneti hatalmi egyensúly vagy az erőviszonyok kiegyenlítődése. A korábbi nagyhatalmi elméletek egyfajta érdemi, de nem teljes szintézise volt. Erre alapozhatott a primakovi külpolitika. Hozzá kell tenni, hogy a konszolidációnak nem volt kész, egységes elméleti kerete. Az sokkal inkább a meglévő irányzatok korábban összegyűlt tapasztalatainak, modernizációs és integrációs kísérleteik kudarcának az élményeiből, az orosz katonai, gazdasági potenciál erodálódásának, az ország folyamatos elszigetelődésének, illetve ezen tendenciák valós méreteinek a felismeréséből,

elfogadásából táplálkozott. A primakovi diplomácia kifelé feltétlenül erőt és egyetértést akart sugározni. Tudatosan konfliktus-kerülő vonalvezetést tartott célravezetőnek, ami hosszabb távon elősegítette a különböző külpolitikai csoportok kibékülését. Az orosz politikai elit közös tapasztalata Moszkva kondícióinak páratlan romlása volt. A külpolitikai gondolkodás fő dinamikáját a gazdasági recesszió, az ipari leépülés és a mozgástér-szűkülés képezte. Ebből a szempontból az évtized elejének kiinduló kérdései, az orosz nagyhatalmiság milyenségéről, berendezkedéséről, ideológiai és civilizációs jellegéről folytatott viták eddigre légüres térbe kerültek. Lassan átadták a helyüket a nagyhatalmi szerepkör fenntartása és fenntarthatósága felett érzett aggodalmaknak. A körvonalazódó külpolitikai konszenzus egyik legfontosabb pontját a létező eszközök felhasználása és az orosz világpolitikai

pozíciók erősítésének mikéntje képezte. De ez az egyetértés nem terjedt ki a külpolitika által elérendő célokra és törekvések mindegyikére. Ebben a kérdésben a külpolitikát formáló szereplők különböző körei továbbra is eltérő elképzeléseket fogalmaztak meg. Ugyanakkor az elit egyre szélesebb csoportjai kezdték el felfedezni a bipolaritás korszakából örökölt vélt vagy valós érdekeiket. Ezek jelentőségéről, illetve fenntartandóságáról korábban igencsak ellentétes véleményeket vallottak a különböző csoportok. Mind a korai nyugatos politika, mind a különféle centrumkurzusok a maguk elképzelései szerint rendezkedtek volna be és nem, vagy csak részlegesen tartottak igényt a szovjet nagyhatalmiság örökségére. Mindkettő saját víziói mentén fogalmazta meg érdekrendszereit és az azok eléréséhez szükséges eszközöket, 54 Primakov-sajtótájékoztató, 1996. január 12 in: Vnyesnyaja Polityika Rosszii –

Szbornyik dokumentov 1996 (2001) pp I/12-19 103 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. diplomáciai magatartást, és nem kívántak engedményeket tenni azokból. Ahogy azonban fogytak az erőforrások és ellehetetlenülni látszottak a korábbi elképzelések, a moszkvai külpolitikában egyre inkább előtérbe kerültek a még rendelkezésre álló és mozgósítható aktívák. Éppen ezért a primakovi konszolidáció a szűkös eszközök hatékony és közös felhasználásának a politikáját fogalmazta meg. (Deák 2003a) Kétségtelen, hogy a korai atlantista és a

mérsékelt nyugatos irányvonalak járták be ebből a szempontból a nagyobb utat. A kozirjevi nyugatosság eleve a nagyhatalmiság sok öröklött elemét szükségtelen tehernek tartotta. A katonai potenciálra, a szovjet időszak nagyhatalmi kapcsolatrendszerére, a sajátos regionális szerepkörre mint a nyugatos elköteleződöttségét demonstráló eszközökre tekintett, de nem olyan aktívákra, amelyekkel hosszabb távon is javíthatja integrációs esélyeit. A „szovjet” vonásaik miatt aligha lettek volna részei az új orosz nagyhatalmi szerepkörnek. Ez utóbbi szempontból a kozirjevi atlantizmus egybecsengett az évtized elejének mérsékeltebb nyugatos hangjaival. Utóbbiak értelmezésében ezek az eszközök és a külpolitika ezen területei csak mint öröklött kényszerek jelentkeztek, amelyeket a Nyugattal – a félreértéseket kiküszöbölendő – meg kell értetni. A mérsékelt atlantizmus végeredményben két párhuzamos külpolitikát képzelt

el: a szovjet örökség által behatároltat, amely a kényszerek jegyében fogant és idővel elkopik, illetve egy jelentőségében folyamatosan növekvő jövőbelit, ahol Oroszország modernizálni tudja külpolitikáját és megszabadulhat a korábbi kellemetlen és számára terhes szerepkörétől. Az évtized közepére kiderült, hogy az eredetileg átmenetinek gondolt kettős politika nem tartható fenn. Részben azért, mert a kényszerek erősebbnek bizonyultak a vártnál, részben azért, mert az integrációs kurzusnak nem volt meg az az automatikája, amire az orosz elit többsége számított. Fonák módon a NATO-bővítés, kisebb részben a balkáni események, illetve az ezekben a kérdésekben mutatott orosz magatartás nyitotta meg az összeolvasztás perspektíváit. A centrumkurzus által kiépített, és bizonyos mértékig az atlantizmus által is támogatott moszkvai politika egyes esetekben javítani látszott Oroszország alkupozícióit. Ezeken a

pozíciókon keresztül az atlantizmus az ország integrációs esélyeit növelni remélte. Így mint átmeneti, az orosz álláspontot alátámasztó eszközökként a korábban kényszeresnek gondolt orosz magatartás beilleszkedett ebbe az argumentációba. Az amúgy tehernek és leépítendőnek vélt orosz hadsereg – a Nyugattal szembeni alkutárgyként – egyre inkább felértékelődött a liberális irányvonalon belül, a birodalmi hangvétel egyes esetekben legitimációt nyert, egyre többen igazolni látták a poszt-szovjet térségre vonatkozó reintegráció bizonyos előnyeit. A pólusépítő irányzat egyes törekvései már nemcsak a kényszerek 104 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók

változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. elismeréseként, hanem a nyugati integráció orosz kondícióit javító tényezőkként nyertek érvényesülési jogot a mérsékelt atlantista irányzaton belül. Ez kétségtelenül döntő elmozdulást jelentett a korábbi atlantista nézetrendszerhez képest. Fordított utat járt be a pólusépítő ideológia. A centrumkurzus a régi nagyhatalmi státusz nyomvonalai mentén próbált berendezkedni és ezért rugalmatlan volt az azokból adandó engedmények kapcsán. Ez a rugalmatlanság azonban nem volt sokáig fenntartható, hisz az orosz elit és a sajátos nagyhatalmi politika támogatóinak a többsége is elutasította a Nyugattal való teljes konfrontációt. Különböző feltételeket szabtak ugyan, de ezen csoportok túlnyomó többségének értékelése szerint is a Nyugat nem hágta át a kritikus határokat. A nyugati

magatartás okán elszenvedett pozícióveszteség relatív volt és nem érintette közvetlenül az orosz nagyhatalmiság szűkebb körét. Ezen okok miatt a korszak orosz külpolitikájában végig kizárható volt egy valódi konfrontációs kurzus visszatérése. A NATObővítés aggasztó volt ugyan, de Kelet-Közép-Európáért korántsem volt érdemes Moszkvának sokat kockáztatnia. A Balkán bizonyos szempontból kényes téma maradt, de Oroszország politikai, diplomáciai jelenléte mindvégig biztosítva volt. A centrumkurzus főbb célkitűzései, a szűkebbre vont orosz nagyhatalmiság és annak programja nem a Nyugat ellenállásán bukott meg. Ezért az 1995-ös külpolitika céljainak jelentős része egyre inkább összeegyeztethetőnek tűnt az atlantista kiegyensúlyozó törekvésekkel. A konfrontáció fel nem vállalása idővel a kiegyezés felé sodorta még ezen csoportok legjavát is. Más volt a Nyugattal való kiegyezés célja és értelme, mint a

mérsékelt atlantista interpretációban. Az így nyert engedmények csak másodlagos módon voltak beépíthetőek a centrumvízióba, de még mindig többet ígért egy megegyezés, mint annak elmaradása. Az a felismerés, hogy az orosz nagyhatalmiság az eredetileg elgondolt formában és ütemben nem építhető ki, egy átmeneti egyezség felé sodorta ezt az irányzatot. Hangsúlyosan ideiglenes visszavonulásként értelmeződött minden Nyugatnak tett engedmény, amelyet a gyenge Oroszországra rá lehetett erőltetni. Kétségtelen az is, hogy ez az eszmeáramlat túlértékelte lehetőségeit, a kiegyezés feltételeinek alakíthatóságát, az alkupozíciók saját erőből történő javításának esélyeit illetően. A döntő tényező azonban az, hogy a centrumkurzus java része is belátta, hogy engedményeket kell és lehet tenni55. Az atlantizmus instrumentális megközelítése, illetve a pólusépítő irányzat fokozódó rugalmassága egyaránt a Nyugattal

való kemény, de kialkudható kiegyezés felé haladt. A 55 Érdemes megjegyezni, hogy mérsékeltebb körök számára a centrumpozícióból való átmeneti engedmények a kezdetektől fogva törvényszerűnek tűntek. Ebben nem láttak visszafordíthatatlan folyamatot, sőt a lehetőségekhez mérten bizonyos optimizmussal közelítették meg ezt a kérdést. (SZVOP (1992) 321 bek) 105 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. korábbi szuperhatalmi és világpolitikai pozíciók ismeretében nem meglepő, hogy Oroszország sok tekintetben a poszt-bipoláris világrend

védelmezőjeként lépett fel. Az orosz politikai elit érdemi csoportjai számára a bipolaritás időszakának valamilyen felidézése nem volt sem vonzó, sem reális. Még a pólusépítés is kizárta a hidegháborús pozíciók teljes vagy közelítőleges visszaszerzését. Azonban voltak olyan pozíciók, amelyek még meglévő formájukban, de mindegyik csoport számára egyfajta orosz nagyhatalmi minimumot képeztek. A globális színtéren az orosz külpolitika fő jelszavává a multipolaritás vált. Ez az elvárás korszakonként és az egyes irányzatok értelmezésében különböző tartalommal jelentkezett. Elsőként 1992 első felében a kozirjevi atlantizmus ellentéteként, a nyugati csatlakozás alternatívájaként fogalmazódtak meg ilyen jellegű célzások, a többpólusú világba sajátos nagyhatalomként való beilleszkedés lehetőségét vázolva fel56. A mérsékeltebb atlantista csoportok számára sem volt idegen ez a jelszó. Érdemileg

megváltozott a multipolaritás értelmezése a centrumépítő kísérlet időszakára. A hivatalos külpolitikában már nemcsak az amerikai unipolarizmus ellentéteként fogalmazódtak meg ilyen elvárások, de konkrét cselekvési programként, a szövetségépítés ideológiájának részeként is. A multipolaritás értelemszerű legitimációja volt a centrumkurzusnak, hisz pólusokat csak többpólusú világban lehet építeni. Ugyanakkor a nyugati integráció elakadásával az atlantista körök számára is egyre inkább értelmezhetővé vált az „orosz pólus” fogalma. A különleges helyzet, a külpolitikai nagyság és a Nyugathoz való felemás viszony magában hordott olyan lehetséges kimeneteket, amelyek mellett ésszerűnek tűnt egy ilyen pozíció felvétele, az azzal való részleges azonosulás. Európa nem kötötte magához Oroszországot annyira, hogy akár atlantista szemszögből is kifizetődő lett volna teljes mértékben elköteleződni mellette.

Ezen multipolaritás alapvetéseit jól körülírja az 1997-ben jóváhagyott Nemzetbiztonsági doktrína, illetve a korszak folyamán elfogadott orosz-kínai nyilatkozatok57. Ugyancsak Oroszország szerepét voltak hivatva növelni a különböző hangsúlyokkal hirdetett „új biztonsági kihívások”. Ezt érthetően az orosz képességek figyelembe vétele mellett alakították ki, így kitüntetett szerepet kaptak benne leszerelési, nukleáris és környezetvédelmi kérdéskörök, a terrorizmus, vallási radikalizmus és szeparatizmus problematikája is. 56 A multipoláris világ jeligéje az 1992 decemberi Külpolitikai doktrínában még egyáltalán nem, de az 1997. májusi Nemzetbiztonsági doktrínában már az első helyen szerepelt. Ld: Koncepcija vnyesnyej polityiki RF (1992), ill Koncepcija nacionalnoj bezopasznosztyi RF (1997) 57 A leglátványosabb ilyen deklarációkat 1996 („A XXI. század stratégiai együttműködéséről”, Peking), illetve

1997 áprilisában, a NATOorosz Alapokmány párizsi elfogadása előtt írták alá a felek („A multipoláris világról és az új világrend kialakulásáról”, Moszkva) in: Vnyesnyaja polityika i bezopasznoszty szovremennoj Rosszii 1991-2002 (2002) pp. IV/471-476 ill 484-487 106 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. Mindezen dimenziók mentén az orosz politika mérvadó körei javítani vélték saját integrációs esélyeiket, az új biztonságpolitikai rendszerekhez való csatlakozásukat. A legnagyobb eszmetörténeti változás azonban mégis csak eme többpólusú

világban való orosz megkapaszkodás esélyeinek a megítélését illetően következett be. Ebben az időszakban már nem is igazán az volt a kérdés, hogy Oroszországnak a többpólusú világba való egyenrangú beilleszkedését elfogadják-e, képes-e érvényesíteni a törekvéseit. Az orosz megkapaszkodást sokkal inkább a belső folyamatok kezdték ki. A multipolarizmus és az izoláció elkerülésének a politikája furcsa párost alkotott a kilencvenes évek orosz külpolitikájában. A többpólusú világban való berendezkedés egyszerre értelmeződött az elszigetelődésből való kiútként és az izolációt erősítő, az orosz talajvesztést gyorsító folyamatként. Koronként és irányzatokként különböző ok-okozati összefüggésben, de mindegyik külpolitikai iskola kénytelen volt foglalkozni a két tényező viszonyával. Az izolációtól való félelem az atlantista irányvonal képviselőinél jelentkezett elsőként. A gyors nyugati

integráció kudarca törvényszerűen indukálta azt. A Nyugathoz történő felzárkózás ellehetetlenülése az egyetlen érdemi, stratégiai partnerben való csalódásként csapódott le. Ehhez képest az izoláció fő okaként az orosz kondíciók rendkívül gyors romlását és a gazdasági visszaesést okolták a mérsékelt nyugatos, illetve a sajátutas irányzatok. Az izoláció tartalma nem volt azonos a két irányzatnál. A centrumépítő felfogásban az orosz kondíciók ütemes erodálódása a póluslét megvalósíthatóságát illetően ébresztett kételyeket. És mivel ezt a szerepkört a régi, Szovjetuniótól örökölt erőforrások mentén kívánták újrakonstruálni, értelemszerűen az izolációs félelmek is ilyen dimenziókban jelentkeztek leginkább. Ebből a szempontból a NATO-bővítés katonai aspektusa, a biztonságpolitikai erőviszonyok radikális felborulása keltett aggodalmakat, és nem a társadalmi, gazdasági folyamatok zsákutcába

jutása. A mérsékeltebb nyugatos felfogástól sem voltak idegenek az ilyen jellegű kétségek. Mindazonáltal ebben az értelmezésben az izolációt generáló folyamat kifejezetten az orosz gazdaság mélyrepülése volt és ezáltal az elszigetelődés gazdasági aspektusaira helyezték a hangsúlyt. Másodlagos, taktikai szempontból, az alkupozíciók javítása okából elképzelhetőnek tartották más területeken igényeket és feltételeket támasztani, bizonyos törekvéseket imitálni, de végső kifutásban rendszerint a Nyugathoz való gazdasági felzárkózást tekintették céljuknak. 107 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő

hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. Hangsúlyozni kell, hogy a multipolarizmus melletti elkötelezettség, illetve az izoláció elkerülésének a vágya nem volt teljesen összeegyeztethető. A két szempontrendszer közti viszonylagos harmónia csak addig volt biztosítható, amíg a nemzetközi helyzet nem kezdte ki a poszt-bipoláris rendszer kereteit. Az 1999-es szerbiai bombázások mutatták ki eme két szempont együtt való képviseletének nehézségeit. A multipoláris világrend moszkvai értelmezésben bekövetkező nyílt megsértésére, a bombázásoknak az ENSZ BT jóváhagyása nélkül megkezdésére adott első orosz reakció lényegében izolacionista jellegű, a meglévő kapcsolatrendszerből való kivonulás volt. Bizonyos értelemben a primakovi diplomácia csődjeként, vagy egyfajta szakaszhatárként is felfogható, hogy az orosz diplomácia nem tudta elkerülni eme két eminens törekvésének a

konfliktusát58. A primakovi konszolidáció kereteiből kimaradtak bizonyos csoportok. Eme külpolitikai kiegyezés egyik fő vesztesévé vált a kommunista-patrióta pólus. Döntő része volt ebben annak a ténynek, hogy az itt megfogalmazott elképzelések szembesültek legkevésbé az orosz szempontból egyre romló realitások képezte határokkal. Tekintettel arra, hogy a politikai élet szélére szorították annak képviselőit, a mindennapos diplomáciára legfeljebb közvetett hatást gyakorolhattak. Ezt a folyamatot csak felgyorsította a külpolitikában kibontakozó centralizáció, amelyhez már csak ellenzéki jellegéből kifolyólag sem volt képes felzárkózni ez a hatalmi tömb. Azáltal, hogy konszolidálódtak a végrehajtó hatalmi ágon belül a viszonyok, a különböző „orosz nemzeti berendezkedést” erőltető nézetrendszerek perifériára kerülése felerősödött. Hasonló sorsra jutottak az eurázsiai, geopolitikai elképzelések. Ezek az

elméletek az orosz hegemón státuszt hirdették. A pólusépítő elképzelések legradikálisabb csoportjai közé tartoztak. Nem véletlen, hogy képviselőik az érdemi politikához a korszak folyamán sohasem kerültek közel. Az önálló, a meglévő erőviszonyoktól független pólus kiépítése már az időszak hivatalosan is képviselt centrumkurzusa számára is irreális volt. Nagyobb hangsúlyt helyeztek az „euro-ázsiai” vonásokra, és kevésbé emelték ki Oroszország egyediségét, önállóságát. Ebből a szempontból az eurázsiai kör egy sajátos izolált szigetet képviselt az orosz külpolitikai gondolkodásban. A geopolitikai nyelvezet beszivárgott más csoportok nyelvezetébe is, jelentős mértékben meghatározva a korszak külpolitikai hangvételét. A nyugatos diskurzusban korlátozott mértékben tűnt fel59. A centrumkurzus realista felfogásának, illetve az erodálódó 58 Ugyanakkor jellemző, hogy két héttel a bombázások megkezdése

után a Kreml már törekedett eme „kivonulás” negatív következményeinek felszámolására, a Nyugattal való kapcsolatok újbóli felvételére. Ld: Sz Bíró (1999c) pp 11-20 59 Szergej Rogov, illetve Szergej Kortunov munkásságában köszönnek vissza leginkább az ilyen hatások. Ld: Kortunov (1997) 108 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. nagyhatalmiság kifejezőjévé váltak az ilyen jellegű fejtegetések. Az orosz külpolitika érdekrendszerének körvonalazódásakor, egyes egyedi vonásainak a meghatározásakor jó hézagpótlónak bizonyultak a

geopolitikai megfontolások. Igaz, az atlantista értelmezésben inkább a Nyugathoz való kötődés meghatározásánál, a hivatalosan képviselt pólusépítésnél pedig a többi világpolitikai központtal meglévő, illetve a poszt-szovjet térség feletti befolyási övezet létjogosultságának alátámasztásaként volt bizonyos vonzereje ennek az érvelésnek. A primakovi konszolidáció gyakorlati megvalósításában döntő szerepe volt a NATObővítés körüli vita rendezésének, a Nyugattal való kapcsolatok valamilyen szintű helyreállításának. Elősegítette ezt az a tény, hogy a nyugatos irányzatok számára a centrumkurzus legfőbb törekvései elfogadhatónak bizonyultak, feltéve, ha nem kizárólagos jelleggel, a Nyugattal szembeni alternatíva igényével kerültek a hivatalos diplomácia napirendjére. Ebből a szempontból döntő momentum volt, hogy 1995 közepétől kezdődően, a NATO-bővítésre vonatkozó nyugati döntés közeledésével

párhuzamosan, az akkoriban a hivatalos diplomáciában képviselt csoportok is egyre inkább a megegyezés irányába mozdultak el. Így, elvetve az összes korábban létező, a NATO-bővítés megelőzésére kidolgozott koncepciót, többen újra közvetlen tárgyalásokat javasoltak a NATO-val. (Migranjan (1995) p. 75) A tanácsadók az orosz vezetésnek nem a bővítés elismerését javasolták, hanem az elutasító magatartás mellett folytatandó párhuzamos politikát. A Kül- és Védelempolitikai Tanács tavaszi javaslatában hasonló ajánlás olvasható, de ez a magatartás lényegében megegyezik azzal az állásponttal, amelyet a Külügyminisztérium Primakov 1996 januári beiktatása után a magáévá tett (Primakov (1999) pp. 243-244) Ez a magatartás kifejezetten kedvezett több nyugatos elképzelés integrálásának is. Nem egy diplomata és elemző kifejezetten támogatta a NATO-val való megállapodást, a kapcsolatok intézményesítését, és legfeljebb

taktikai jelentőséget tulajdonított a bővítés kérdéseinek. (Zagorszkij (1999) p 81) Egyes elemzők a balkáni folyamatokból látták levezetni a Nyugat felé megindult közeledést. Valójában azonban a balkáni helyzet nem lehetett akadálya a NATO-val létrehozandó kapcsolatrendszer kiépítésének. Már csak azért sem, mert Moszkva érdekei korlátozottak voltak a térségben, a Nyugat pedig továbbra is az oroszokat inkább bevonva, mint kizárva igyekezett rendezni a konfliktust. Ez vezethetett a centrumkurzus növekvő kompromisszum-készségéhez. 109 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem

kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. 1995 őszére egyetértés látszott kibontakozni a Nyugattal való kapcsolatok rendezését illetően, a bővítési vitának egyezményes lezárására vonatkozólag. A fő kérdések ebből kifolyólag a megegyezés körülményeire, az alkupozíciók erősítésének mikéntjére, illetve a kikényszerítendő engedményekre vonatkoztak. Bár ezt illetően is különféle elképzelések rivalizálásának lehettünk a tanúi, az 1997 tavaszi NATO-orosz egyezmény idejére a legtöbb csoport beépítette kívánságait a Nyugattal kötendő „Nagy Alkuba”. A kiegyezés 1997 tavaszán két fázisban, a Helsinkiben lebonyolított Jelcin – Clinton csúcstalálkozóval és Párizsban, a NATO-orosz Alapokmány aláírásával következett be. Rendkívül bonyolult, több érdekcsoport törekvéseit egyszerre megjelenítő, különböző jellegű és szerteágazó alkuk születtek a tárgyalások során. Az egyezségek orosz fogadtatása ennek

következtében nem volt egységes. Mindezek ellenére a Nyugattal való kiegyezés a külpolitikai irányzatok közeledésének a jegyében formálódott. Ez volt az első olyan nagyobb horderejű csomópontja az orosz diplomáciának, amely egymással párhuzamosan több diskurzus elvárásait is képviselte. Ez nem jelentette azt, hogy azok ugyanolyan jelentőséget tulajdonítottak volna a létrejött alku különféle elemeinek, de azokat többé-kevésbé tolerálták, és az orosz külpolitika viszonylag egységes arculattal folytatta le a majd másfél éves tárgyalás-sorozatot. Az a tény, hogy a primakovi diplomácia képes volt kiegyensúlyozott formában érvényre juttatni ezeket a korábban egymásnak ellentmondó törekvéseket, mindenképpen a konszolidáció első, markáns mérföldkövévé tette a NATO-val való megegyezést. A Nyugattal való kiegyezés egyik meghatározó tömbjét a bővítéssel kapcsolatos, főleg katonai és biztonságpolitikai aggodalmak

képezték. Ezeknek a törekvéseknek jelentős része nem járhatott sikerrel, hiszen eleve a bővítés olyan kérdéseit érintették, amelyek az új NATOtagok teljes jogú tagságát vagy Brüsszel autonómiáját korlátozták volna. Ezért nem lehetett a további bővítések földrajzi leszűkítésére, a katonai infrastruktúra kiterjesztésének tilalmára vonatkozó, kötelező erejű ígéreteket kicsikarni. Nem véletlen, hogy az 1997 májusi, Párizsban aláírt Alapokmány kapcsán mindegyik csoport az ezen kérdésekben elért eredményeket valamilyen módon számon kérte60. Ez az egyöntetű értékítélet a későbbi bővítésekkel szemben megfogalmazott orosz álláspont érdemi módosítását vetítette előre61. Ugyanakkor ezeket a biztonságpolitikai kudarcokat némileg enyhítették az amerikai féllel szemben a 60 Ld.: Migranjan (1997), ill SZVOP (1997a) Már 1997 nyarán, közvetlenül az első bővítés után kiértékelték a Kremlben a kérdésben

addig folytatott politikát. Ennek során elvetették és hibásnak találták az addigi kurzust és új alapokra kívánták helyezni a későbbi bővítések vonatkozásában kialakított orosz magatartást. 61 110 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. stratégiai nukleáris erők ügyében az 1997 márciusi Helsinki-csúcstalálkozón kivívott kisebb előrelépések62. Más típusú csoportok szorgalmazták és más jellegű megfontolások álltak a NATOorosz különleges kapcsolatok intézményesítésének a hátterében. A NATO-val kiépítendő speciális viszony a

bővítés kérdésének felbukkanása óta kitapintható volt az orosz külpolitikában. A bővítés negatív hatásait ellensúlyozó lépésként, a katonai fenyegetés vagy az orosz biztonságpolitikai izoláció csökkentéseként, a legtöbb csoport megértette egy ilyen intézmény létrehozását, és támogatta azt. Ennek főbb pontjai közé sorolták volna az európai békefenntartás, az orosz fél szerint perspektivikus „új fenyegetések” problémakörét és moszkvai remények szerint mindez együtt járt volna a NATO stratégiájának érdemi újragondolásával. A párizsi alapokmány nem elégítette ki ezeket az igényeket Oroszország nem nyert vétójogot az általa igényelt kérdésekben, amit az orosz elit többsége a délszláv politika fényében kifejezetten az európai biztonságpolitikából való kiszorulásként értelmezett. Abban ugyan különböztek a vélemények, hogy az Alapokmány aláírása felesleges vagy káros lett volna, de egységesek

voltak az elutasítás indoklásában. Az orosz igények harmadik csoportja viszonylag újkeletű volt: a világgazdasági intézményrendszerhez való moszkvai csatlakozása. A Kül- és Védelempolitikai Tanács Helsinki előtt írt ajánlása éppen ezekre a kérdésekre, a G7-ekhez, a Párizsi Klubhoz, a WTOhoz való csatlakozásra, az energetikai partnerség elmélyítésére helyezte a hangsúlyt (SZVOP 1997b). Az ilyen jellegű igények ugyan nem tartoztak az európai biztonságpolitikai tematikába, de felerősítették a megállapodások alku jellegét. A későbbiekben ezek az igények az orosz magatartás meghatározó jellemvonásává váltak. Tekintettel romló biztonságpolitikai, katonai pozícióira, az orosz elit atlantista része visszatérően azok gazdasági előnyökre váltásában látta korlátozott felhasználhatóságukat. Ennyiben ha időlegesen is, az évtized közepén a katonai és biztonságpolitikai fejlemények elterelték eme csoportok figyelmét az

ország rohamosan romló gazdasági állapotairól és növekvő világgazdasági elszigetelődéséről. Ez nem kizárólag a kiemelkedő orosz gazdasági lobbik, oligarchák erősödésének a jele volt, hanem az integrációs tematika újbóli át- és felértékelésének tünete. Ez a folyamat azonban már hangsúlyosan a Nyugattal szembeni feltételesség és kiegyensúlyozottság jegyében, adott esetben kemény hangvétel mellett bontakozott ki. 62 A többek között NATO-val kötendő szerződést körvonalazó találkozón a felek megegyeztek az ABM-szerződés kisebb módosításaiban, a stratégiai támadó fegyverzetek újabb csökkentésének keretszámaiban, illetve a CFE-szerződés módosításának egyes kérdéseiben. Ld: Vnyesnyaja polityika Rosszii – Szbornyik dokumentov 1997 (2001) pp. 85-99 111 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad

információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. Ugyancsak új megvilágításba helyezte az orosz külpolitika jó néhány kérdését a Nyugattal kompromisszum-kereső moszkvai diplomácia. Egyrészt folytatta a centrumkurzus során megkezdett szövetségkereső politikát, egyre inkább kidomborítva annak ellensúlykereső jellegét. Most már kifejezetten a saját politikai céljai mellett kívánta ezeket az országokat felsorakoztatni, szélesebbnek mutatva saját nemzetközi támogatottságát. Ezzel Moszkva arra akarta felhívni a nemzetközi közösség figyelmét, ha a NATO-bővítést a Kreml szempontjából hátrányos forgatókönyvek mellett hajtják végre, akkor Oroszország élénkíti eme irányokban folytatott

politikáját. Azonban a nyugati politika a NATO-bővítést rendező 1997 áprilisi orosz-amerikai Helsinki-csúcstalálkozóid felismerte ezeknek a kapcsolatoknak a határait. Ugyanakkor már ekkor feltűnt a szövetségépítés kooperatív értelmezése. (SZVOP 1997b). Ez a megközelítés Moszkvát a kiemelkedő nagyhatalmak zökkenőmentes nemzetközi beilleszkedését vagy a Nyugattól elszigetelt országok visszatérését elősegítő szerepkörben láttatta. Ez nem bírt több hitelességgel, mint a szövetségépítésnek a Nyugatot ellensúlyozó víziója, a kettő egymás mellett való érvényesítése pedig furcsa kombinációt sejtetett. Ennek ellenére egy jelentőségében növekvő és a későbbiekben Moszkva által rendszeresen hangoztatott képesség első jelentkezésének lehettünk a tanúi. A Nyugattal való megegyezés keresése új hangsúlyokat emelt be az orosz posztszovjet politikába. Egyfelől továbbra is folytatták a Moszkvához lojális volt

tagköztársaságok irányában a reintegratív hangsúlyú politikát. Másrészt azonban különböző okokból szükségét érezték, hogy a centrumkurzus időszakában elhanyagolt vagy éppen megromlott kapcsolatokat is helyreállítsák63. Ennek oka részben a NATO-bővítés által a poszt-szovjet térségben feltámadt remények, az euro-atlanti törekvések terén valamilyen szintű áttörés esélyének a feléledése szolgált64. Függetlenül attól, hogy ezeket a fejleményeket mennyire gondolták Moszkvában komolynak, illetve mennyire származtatták azt a korábbi orosz politikából, a külpolitika irányvonalai a közeledést mutattak. A kooperatív modell értelmében a térségben mutatott együttműködési készség elő kellett volna, hogy segítse az orosz külpolitika pozitív nyugati fogadtatását, növelnie kell az új moszkvai diplomácia hitelét. Ebből a szempontból a „közel-külföld” viszonyrendszerének viszonylagos helyrebillentése nem

egyszerűen a külpolitika egészén végigvonuló, a centrumkurzust korrigáló politikai 63 Jelképes jelentőségű lépés volt ebből a szempontból az Ukrajnával 1997 május végén aláírt alapszerződés és a hozzá kapcsolódó megállapodások A vonatkozó dokumentumokat ld.: Torkunov (2002) pp IV/328-354 64 Nem szabad elfelejteni, hogy az orosszal egyidőben a NATO Ukrajnával is aláírt egy egyezményt. Ez ugyan csak Charta volt, nem Alapokmány, azonban nem minden ok nélkül több orosz elemző is szélesebb körű együttműködést látott kibontakozni Ukrajnával, mint Oroszországgal. 112 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő

hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. magatartás része volt, hanem azt sok tekintetben felgyorsította a Nyugattal való kompromisszum-keresés folyamata is. (Deák 2003a) A primakovi konszolidáció kétségtelenül nem nyerte el teljes kiteljesedését a bővítési vita lezárásának idejére. Ez a külpolitikai esemény ugyan csak a stratégiai, és nem a taktikai kérdésekben hozott kompromisszumok első esete volt, de feltűnő, hogy ezt követően az orosz politikai elitben már nem voltak érdemi külpolitikai konfrontációk. Más hangsúlyokkal ugyan, de kifejezetten egységesen reagáltak a különböző nemzetközi fejleményekre. Ez a politika egyfajta csúcspontját az 1999-es szerbiai bombázások idején érte el. Szintén nem feltételezett egységes külpolitikai eszmerendszert a konszolidáció. Bár ekkor kristályosodtak ki az orosz külpolitikai irányzatok közös nevezői, az a minimum, amely minden csoport

számára alapkövetelmény volt, a primakovi diplomácia mindvégig a különböző diskurzusok között egyensúlyozott. Nem az erő pozíciójából alakította a diplomáciát, nem élvezett szabad kezet annak kialakításakor, hanem folyamatosan napi kompromisszumokat kellett építgetnie. Sem a belpolitika konszolidálatlan volta, sem a korábbi irányzatok összecsiszolatlan jellege nem tette lehetővé, hogy a korábbiakhoz képest újj célkitűzéseket fogalmazzanak meg. Minderre már csak az orosz külpolitika új szakaszában, a putyini periódusban kerülhetett sor. (Deák 2003a) 8. Oroszország külpolitikájának irányvonalai IV. periódus: ’98 nyár vége – 2001 szeptember: „izoláció” és „nyitás” korszaka A bel- és külpolitika irányvonalát meghatározó új politikai főszereplők a Nyugattal való együttműködés felülvizsgálatát és visszafogását szorgalmazták. Ez az új irányvonal nem csupán Moszkva elhatározásának eredménye,

legalább ennyire az augusztusi „államcsőd” nemzetközi fogadtatásának következménye is. Amennyiben Moszkva a nyugati világ Oroszország iránti figyelmének lankadására maga is e kapcsolatok leértékelésével válaszolt volna, azt kockáztatta volna, hogy a világpolitika és a világgazdaság perifériájára sodródik. Azonban a 2001 őszén bekövetkezett „váratlan” Amerika-ellenes terrorcselekmény következtében Moszkva nemzetközi helyzetének megítélése pozitív fordulatot vett („nyitás”): szerepe felértékelődött, helyzete a nemzetközi színtéren stabilizálódott, periférikus szerepköréből kilépett. Mindezt földrajzi helyzetének, a Szovjetuniótól örökölt közép-ázsiai kapcsolatainak és a kor új kihívásának, a terrorizmus elleni küzdelemnek köszönheti. 113 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad

információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. Erre a korszakra két különböző külpolitikai stratégia volt jellemző. Az első időszakban a belpolitikában elindult egy etatista kurzus, amit ’98-’99-ben kiélezett belpolitikai küzdelem jellemzett: az állam pénzügyi megroppanása következtében a politikai és gazdasági elit „nyugatos” csoportjai vereséget szenvedtek és háttérbe szorultak, új csoportok megjelenésének nyitva teret. A korszak első időszakában (az első másfél évben) a külpolitika a háttérbe szorult. Az izoláció lépcsőfokai: 1. pénzügyi válság, 2 a koszovói válság, 3 a csecsenföldi válság. 8.1 Belpolitikai háttér Oroszország 1998 augusztusi pénzügyi

megroppanása több vonatkozásban is új helyzetet teremtett. A válság végleg keresztülhúzta azt az elképzelést, miszerint Moszkva és a Nyugat kapcsolataiban rövid időn belül nem a fegyverkezés lesz a központi kérdés. Ez az elképzelés azt feltételezte, hogy Oroszország már túljutott politikai és gazdasági átalakulásának legnehezebb periódusán, belső viszonyai konszolidálódtak, olyan politikusok és új tulajdonosok kerültek hatalmi helyzetbe, akik érdekeltek a Nyugattal való együttműködésben és az ország világgazdaságba történő visszaillesztésében. Természetesen ez az elképzelés nem állította azt, hogy Moszkva és a Nyugat kapcsolatából eltűnnek a gazdasági és politikai jellegű konfliktusok, de legalább nem számolt a katonai erő, mint politikai érv használatával. A pénzügyi krízis politikai válsággá terebélyesedett, és átrendezte a politikai osztály különböző csoportjainak hatalmi befolyását és egymás

közti hierarchiáját. a politikai és gazdasági elit azon csoportjai tűntek el, amelyek a Nyugattal való együttműködés elkötelezettjei voltak. Az új miniszterelnök olyan politikai térben kezdte meg tevékenységét, ahol a politikai osztály nyugatos és liberális csoportjai vagy végzetesen meggyengültek (Gajdar – Csubajsz Nyemcov) és ezért nem jelentettek érdemleges szövetségesi kört, vagy eleve el sem fogadták Primakov felkérését (Javlinszkij). (Sz Bíró 1999c) Ebben a helyzetben Primakovnak egyszerre kellett fenntartani a társadalmi békét, a politikai osztály legszélesebb körének támogatását és az egyetlen külső hitelező (IMF) bizalmát. És mindezt az orosz állam pénzügyi összeroppanásának feltételei között 114 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum

szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. Az orosz elit pontosan érzékelte, hogy gazdasági és politikai nehézségeivel párhuzamosan gyors ütemben veszít nemzetközi tekintélyéből és befolyásából. Oroszország nemzetközi mozgástere leszűkült. Ráadásul Moszkva némely reagálásával (lásd: Irak amerikai bombázásának orosz fogadtatását!) elszigetelődésének erősödését érte el. Ezt azok a szakértői körök is elismerték, amelyek egyébként az orosz nemzeti érdekek határozottabb képviselete mellett állnak ki. Ezen nehéz körülmények figyelembe vételével, valamint az 1999. évi „virtuális költségvetés”65 adatainak ismeretében a Primakov-kormány 8 hónapos működése figyelemre méltó teljesítményekre volt képes. Az ipari termelés

mutatói a nyár végi krízis után rövid idővel emelkedni kezdtek, az állam bértartozásai 25%-kal csökkentek, a nyugdíjakat – hosszú évek után először – időben kifizették. A költségvetés bevételei az első negyedévben a tervezett szint 98%-át érték el, a költségvetés hiánya pedig 40%-kal volt alacsonyabb a költségvetési törvényben előírtnál. (Sz Bíró 1999c) A sikerek ellenére Jelcin megvonta a bizalmat Primakovtól. Primakov azért vált feleslegessé, mert konfliktusba került az elnök környezetével. Kinevezésekor látta, hogy Oroszországnak az az egyetlen esélye maradt, ha a központi hatalom erejét és működőképességét feltámasztja. Ezen felismerésre jutottak a „fiatal reformerek” is, akiknek korábban ugyancsak feltűnt az államhatalom tekintélyének és erejének eróziója. Primakov számára világossá vált, hogy az állam közfeladatait csak akkor képes teljesíteni, ha az orosz gazdaság főszereplőit a

törvények betartására és a közterhek teljesítésére tudja kényszeríteni. De ezen célok elérése olyan konfliktushoz vezetett, amelyben Jelcin környezete is érintve volt. Jelcinnek két lehetőség közül kellett választania: vagy szabad utat enged a primakovi politikának, és végignézi, ahogy az igazságszolgáltatás lesújt közvetlen környezetére és megmaradt politikai szövetségeseire, vagy meneszti Primakovot. (Sz. Bíró 1999c) 1999 tavaszán Jelcin az utóbbit választotta és Sztyepasint bízta meg a kormányfői feladatok ellátásával. Az új kormány posztjainak elosztásakor szembetűnő volt, hogy a ’98ban vereséget szenvedett új tulajdonosi csoportok vezetői a paravánok mögött éles küzdelembe állnak a pozíciók birtoklásáért és felügyeletéért. (Vagy a központi államhatalom 65 A költségvetésben rögzített mutatók miatt számos gazdasági elemző, közgazdász az 1999. évi költségvetést a „virtuális” jelzővel

illette, ugyanis azt inkább lehetett tekinteni egy politikai jó szándék nyilatkozatnak, mint a működő gazdaság eszközének. 115 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. és az elnöki hatalom vált volna annyira gyengévé, hogy a kevésbé erős klánok is érvényesíthetik velük szemben az akaratukat?) Ami a külpolitikai magatartást illeti: a magántulajdonosi csoportok politikai befolyásának erősödése előrevetíti annak lehetőségét, hogy Oroszország stratégiai értelemben újból a Nyugat felé forduljon, ugyanis a pénzügyi és technológiai függés

miatt más lehetősége nem igen maradt. 1999 december végén Jelcin átadta a stafétabotot, és az új orosz elnök Vlagyimir Putyin lett. 8.2 Putyin belpolitikai öröksége Jelcin hatalmának közel tíz éve alatt az állam despotikus hatalmára épülő orosz rendszer átalakítása nem történt meg. Minden kétséget kizáróan ebben a periódusban történtek ugyan jelentős belpolitikai változások, de a Jelcin vezette orosz államot nem lehet a liberális jogállam orosz változatának nevezni. (Sz Bíró 2001a) Ez az évtized az orosz köztudatba mint beszpregyel, vagyis a törvények által nem szabályozott szabadság évtizede került be. A totális politikai önkényt a magánönkény váltotta fel. A közhatalmat a költségvetési pénzeket szétrabolva, előjogokat és monopóliumokat megszerezve, oligarchikus klánok, maffiák, kiskirályok, egymás között osztották fel. 1991-1998 között tulajdonképpen belpolitikai „háború” zajlott Oroszországban.

Ennek a „háborúnak” az abszolút nyertesei az oligarchák és a hozzájuk tartozó érdekeltségek lettek, az abszolút vesztese pedig maga az ország. A háború eszközei minden szinten egyformák voltak: lopás, csalás, megvesztegetés, merényletek, leszámolás, rágalmazás. Egy olyan rendszerben, amelyben az állam vezető-irányító szerepét oligarchikus csoportok veszik át, az állam az alapvető közhatalmi és közszolgálati feladatainak (pl. adóbehajtás, nyugdíjak és közalkalmazotti bérek kifizetése, közrend és közbiztonság biztosítása, független igazságszolgáltatás működtetése, infrastrukturális fejlesztések, stabil pénzügyi rendszer fenntartása, stb.) sem tud eleget tenni Egy ilyen rendszerben a civil társadalom nem képez politikai és erkölcsi egyensúlyt az önkénnyel szemben. Ahhoz, hogy a jogállam, a demokrácia, az emberi jogok európai normái és formái Oroszországban ténylegesen meghonosodjanak, az „orosz

rendszert” kell átalakítani. De hogyan?- tették fel a kérdést Sz. Bíró Zoltán és Szilágyi Ákos „Az eszköztelen állam (1)” című közös cikkükben. 116 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. Az orosz rendszer átalakítása egy olyan rendszerben, ahol az állam elvesztette politikai, hatalmi eszközeit, aligha lehetséges. Éppen a jogállam és a demokrácia hiánya volt az orosz rendszerváltás legfőbb akadálya. Sz Bíró Zoltán és Szilágyi Ákos az orosz rendszer átalakításának eszközeit felemásnak látják, akárcsak magát Oroszországot. A

kérdés csak az, hogy a kiválasztott eszközök alkalmazása melyik rendszerbe illeszkedik: az orosz rendszerbe vagy a jogállam logikájába. Véleményük szerint az alkalmazott eszközök kétértelműsége addig nem fog megszűnni, amíg valójában végbe nem megy a történelmi orosz rendszerváltás, amíg az „átmenet államából” nem lesz jogállam – minden szintjét és egész működését, mindennapi gyakorlatát tekintve. A jogállam, a sajtószabadság, a piacgazdaság csak abban az elvont értelemben képezte a jelcini örökség részét, hogy felkínálta annak lehetőségét, hogy a hatalomba egy fiatal liberális csoport kerülhessen. Politikailag ezt a csoportot fémjelzi Putyin Az orosz rendszer és a szabadság rendjének megteremtéséhez szükséges előfeltételek létrehozására történt kísérlet Oroszországban Putyin hatalomra kerülésével. Politológusok, gazdasági szakemberek szerint az áttörésnek (elsősorban gazdasági értelemben)

Putyin hatalomra kerülését rövid időn belül (másfél két év) meg kell történnie. A 2000. év a gazdaság szempontjából Oroszország legjobb éve volt 1997 óta, de a várt gazdasági áttörés elmaradt. Ha azonban a gazdasági áttörés nem következik be, és az államosodás mértéke és jellege túlnő azon a fokon, amikor még a liberális gazdasági stratégia beépíthető lenne az ország hosszú távú céljai közé, bekövetkezhet a legrosszabb: az „orosz rendszer” visszaesése a régi rendszerbe. Az általam vizsgált korszak végén az mondható, hogy Oroszország mélyponton van. Az orosz rendszer struktúrájában 1991-1999 között nem ment végbe a rendszerváltás. Erről a mélypontról kell kiemelnie az országot annak a liberális csoportnak, amely 2000-ben Putyin vezetésével hatalomra került. Ennek a csapatnak az államerősítő kurzusa az „orosz rendszer” lebontására, a jogállam, a piacgazdaság, a politikai és társadalmi

szabadság intézményeinek előfeltételeire irányul. Nagy a tét, hiszen „ha ez a reformkísérlet is elbukik, akkor valóban sor kerülhet egy új „szörnyállam” létrejöttére.” (Sz Bíró 2001a) Putyin hatalomra kerülésének első évében, annak lehettünk szemtanúi, hogy az új liberális politikai elit mindent megtett azért, hogy megakadályozza Oroszország visszacsúszását. Ezt bizonyították az ezen időszak alatt hozott lépések: a független bírósági 117 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. hatalom megteremtésére irányuló reformok, a piac

logikájának érvényesülésére tett intézkedések, korrupció elleni harc, az oligarchák állam feletti hatalmának megtörése, nyugdíjrendszer reformja. 8.3 Putyin reformjavaslatai Putyin gazdasági öröksége Putyin hatalomra kerülésekor Oroszország nagyon nehéz gazdasági és szociális problémák előtt állt. A ’90-es években a GDP értéke a felére csökkent (Ebben az időszakban USA-ban a GDP értéke az orosz érték 10-szerese, Kínában 5-szöröse.) Megváltozott a gazdaság szerkezete is: korábban a nemzetgazdaságban a fűtőanyagipar, villamosenergiatermelés, vaskohászat és a színesfém kohászat foglalt el kulcspozíciót. GDP részesedésük kb 15%, exportrészesedésük 70% volt. Egyre csökkenő tendenciát mutattak a befektetések A külföldi befektetések értéke Oroszországban 1999 végén alig haladta meg a 1,5 milliárd dollárt. (Csak a viszonyítás kedvéért, Kínában a külföldi befektetések mértéke ebben az időszakban 43

milliárd dollárt tett ki.) A tőkebefektetés és az innováció hiánya66 következtében csökkent az orosz termékek ár – minőség szerinti versenyképessége a világpiacokon. Egyre csökkenő tendenciát mutatott a lakosság reáljövedelme is. 1999 végén az orosz lakosok anyagi bevételei az amerikai állampolgárok anyagi bevételeinek csak 10%-át érték el. A szovjet típusú gazdaság örökségéből adódó nehéz szociális és gazdasági helyzetből kivezető egyetlen út Oroszország számára a piacgazdaságba való integráció és a demokrácia. Reformjavaslatok, elképzelések Putyin és pétervári közgazdászokból és szakemberekből álló csapata 1999 végén egy olyan stratégiával állt elő, amely megoldási javaslatokat tartalmazott a meglévő gazdasági problémákra. Putyin meggyőződése szerint az ország dinamikus fejlődésének elérése ugyanannyira gazdasági, mint amennyire politikai természetű probléma. A nehéz gazdasági és

szociális helyzet megszűnése érdekében Putyin Oroszország számára 3 prioritást emel ki: az orosz eszmét, az erős államot és a hatékony gazdaságot. Vegyük sorra ezeket 1. Az orosz eszme 66 Az orosz vállalatok csupán 5%-a foglalkozik innovációval. 118 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. Putyin hatalomra kerülésekor határozottan kiállt a demokratikus Oroszország mellett, hangsúlyozva, hogy az országban a társadalmi egyetértés csak szabad elhatározásból történhet. De egyúttal aláhúzta azt is, hogy a reformok lassú haladásának egyik oka az

egyetértés és a társadalmi konszolidáció hiányában keresendő. A ’90-es években Oroszország erőit nem az ország megújításával kapcsolatos konkrét feladatok megoldására fordította, hanem politikai csatározásokra. A társadalmi konszenzus elérésének elősegítése érdekében meg kell nevezni az orosz ember ősi, tradicionális értékeit. Ezek pedig a következő értékek: 1. patriotizmus (Bár ez a szó az utóbbi évtizedben ironikus értelemben használatos, mégis az oroszok többsége megőrizte a szó elsődleges jelentését is – vallja Putyin.) 2. nagy-hatalmiság (Oroszország geopolitikai, gazdasági és kulturális létéből adódik, hogy nagyhatalom volt és az is marad. A modern világban egy ország hatalmi ereje nem katonai erejében van, hanem olyan képességeiben, lehetőségeiben jelenik meg, mint például a vezetővé válás, a csúcstechnológia létrehozása és alkalmazása, a nép jólétének biztosítása, a biztonság

megőrzése, a nemzeti érdekek nemzetközi küzdőtéren történő védelmezésének képessége.) 3. államiság (Oroszországban az állam és annak intézményei és szerkezete mindig fontos szerepet játszottak mind az ország, mind pedig a nép életében. Az orosz nép számára az erős állam nem rendellenes, nem akarnak harcolni ellene. Az erős állam az orosz ember számára a rend forrása és garanciája, a változások kezdeményezője és fő mozgatóereje. Az orosz társadalom az erős és hatékonyan működő államot nem tekinti azonosnak a totalitárius állammal.) 4. szociális szolidaritás (Oroszországban az élettevékenység kollektív formáihoz való vonzódás uralkodott, és mélyen gyökeret eresztett a paternalisztikus hangulat.) Összefoglalva, az új orosz eszme az általános emberi értékek és az ősi orosz értékek szerves egyesülésének ötvözeteként születik meg. 2. Az erős állam 119 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus

Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. Oroszországnak szüksége van egy erős államhatalomra, ez az ország újjászületésének és felemelkedésének kulcsa – állítja Putyin. De ez nem jelenti azt, hogy Oroszországnak a totalitárius rendszerbe kell visszatérnie. Sőt, a történelem meggyőzően bizonyítja, hogy a diktatúrák és az autoritárius rendszerek csak átmeneti jellegűek, míg a demokratikus rendszerek örök érvényűek. Az erős államhatalom Oroszországban a munkaképes föderatív demokratikus jogállamot jelenti. Ennek létrehozásához az alábbiakra van szükség: • az állam és a

vezetés szerkezetének racionalizációja, a professzionalizmus emelése – minél több szakember beemelése a vezetésbe, korrupció elleni harc erősítése; • a legjobb szakemberek bevonásával az állam hivatalos politikájának átalakítása; • a hatalmat kiegyensúlyozó és kontrolláló, viruló polgári társadalom létrehozásához szükséges kedvező feltételek megteremtése; • az igazságszolgáltatás szerepének és tekintélyének emelése; • a föderatív kapcsolatok fejlesztése, elsősorban a pénzügyi szférában; • a bűnözés elleni aktív harc kibontakozása. 3. Hatékony gazdaság A ’90-es évek reformkísérletei bebizonyították, hogy Oroszországnak szüksége van a gazdasági és szociális szféra egységes állami szabályozási rendszer kialakítására. Ez annyit jelent, hogy az orosz államot az ország gazdasági és szociális erőinek összefogásával hatékonyan koordinálttá kell változtatni. Ez a gazdasági és

szociális folyamatokba való nagyobb fokú állami befolyást követel meg. Egy olyan stratégia alkalmazása szükséges, amely az ország körülményeit legoptimálisabban veszi figyelembe. Ez a stratégia az alábbi célokat tűzi ki maga elé: • dinamikus gazdasági növekedés ösztönzése és a befektetések aktíváinak növelése (A külföldi tőke nélkül az ország nehezen és hosszú idő után állna csak talpra.); • aktív ipari politika bevezetése a tudományos-technikai folyamat vezető területeinek fejlődésére orientálódva: a csúcstechnológiát igénylő termékek exportjának támogatása; a belső igények kielégítésére termelő nem nyersanyagterületek támogatása; fűtőanyag-, energetikai és nyersanyag ipar export lehetőségeinek erősítése. 120 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb

jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. A pénzügyi tartalékok mozgósításához ki kell használni a világgazdaság számára régóta ismert és bevált mechanizmusokat, amelyek alapját a célirányos hitel- és adóeszközök, állami garanciákkal vállalt különböző típusú kedvezmények nyújtása képez. A hatékony pénzügyi rendszer kialakítása a következőket foglalja magába: • az állam gazdaságpolitikájának legfontosabb eszközeként a költségvetés hatékonyságának növelése; • adóreform bevezetése; • a nemkifizetések likvidálása, a barter és egyéb álkifizetések teljes felszámolása; • az infláció alacsonyan tartása, és a rubel árfolyamának stabilan tartása; • civilizált pénzügyi és értékpiac

létrehozása; • a bankrendszer szerkezeti átalakítása; • az árnyékgazdaság kiszorítása, a szervezett bűnözés likvidálása a termelői és pénzügyi szférából; • Oroszország gazdaságának következetes integrációja a világgazdaságba: az orosz vállalatok külgazdasági tevékenységének állami támogatása; ellenlépések a világ áru és szolgáltatás piacán történő orosz diszkrimináció ügyében; Oroszország bekapcsolása a külgazdasági tevékenységet szabályozó nemzetközi rendszerbe, elsősorban a WTO-ba; modern agrárpolitika bevezetése. 8.4 Putyin külpolitikai lépései, eredményei A ’90-es évek végén egyre népszerűbbé váló „neo-izolacionista” irányzattal ellentétben Putyin hatalomra kerülésének első évében tett intézkedések azt a benyomást keltették, hogy Moszkva nagyhatalmi ambíciói újjáéledőben vannak. Putyin külföldi útjai során a szovjet időkből örökölt, de 10 éven keresztül nem

létezőnek tekintett kapcsolatokat újított fel (Kubával, Vietnammal, Észak-Koreával, egyes afrikai országokkal), vagy eddig is ápolt kapcsolatokat erősített meg (pl. Kínával, Indiával, Iránnal). Ezek az utak mind gazdasági célokat szolgáltak: visszaszerezni a szovjet hitelekből annyit, amennyit, valamint eladni mindazt, amit más piacokon nem lehetne. A putyini merkantilista külpolitika üzenete Oroszország számára: minden rubel számít (lásd nyugati űrturisták, a nyugat nukleáris hulladékainak elszállítása, tárolása, feldolgozása) 121 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi

jellegű alkalmazásokhoz. Putyin hatalomra kerülésével kezdődő külpolitikai aktivitás új ambíciókat mutatott, csak hogy ezek gazdasági és nem restaurációs birodalmi ambíciók. Putyin és liberális közgazdász csapata számára egyértelmű, hogy Oroszországnak létkérdés, hogy pár éven belül kikerüljön az adósságcsapdából, bekapcsolódjon a világkereskedelembe (nyersanyagokkal, fegyverekkel, űrtechnológiával), előteremtse az infrastrukturális beruházásokhoz szükséges forrásokat és elősegítse a külföldi befektetések növelését. Ez a politikai irányvonal mutatkozott meg a külpolitikában. Putyin külpolitikájában még a retorika szintjén sem találkozunk nagyhatalmi ambíciókkal. Ami viszont ebben a retorikában többször is előfordul, az a szuverenitás méltósága a mai nemzetközi jogi értelmezés szerint. Ezzel összhangban szuverén az az ország, amely demokratikus politikai rendszerrel bír, érvényesül benne a

sajtószabadság, az emberi jogok. A terrorizmus, korrupció elleni harc szintén nemzetközi szabály Felmerül a kérdés: a retorika és a napi politikai gyakorlat köszönő viszonyban vannak-e egymással? Sz. Bíró Zoltán és Szilágyi Ákos szerint ugyan köszönő viszonyban vannak, de még az nem mondható el, hogy összhangban lenne az euro retorika és a napi politikai gyakorlat. (Sz Bíró 2001b) Ami Moszkva FÁK-térséggel kapcsolatos külpolitikáját illeti, ott is ugyanúgy a gazdasági érdek és a haszonszerzés a fő cél. 2001 elején szemmel láthatóan felgyorsult „közel-külföld” egyes államainak közeledése Moszkvához. Ezt a közeledést minden esetben a gazdasági kényszer, és nem a politikai, vagy esetleg katonai nyomás váltotta ki. Fehéroroszország, Moldova, Ukrajna esetében Oroszország tulajdonképpen alternatíva nélküli gazdasági partner maradt még a Szovjetunió összeomlása után tíz évvel is. Változás történt Moszkva és

Washington viszonyában is. A ’90-es évek elején az orosz politikai elit reményteli várakozásokkal tekintett az orosz-amerikai „stratégiai partnerségre”, az évtized végén a Bush kormány üzenete Moszkvának az volt, hogy egy szegény és jelentéktelen ország, csak egy a többi hatalom között. Moszkvát nem érte váratlanul Washington üzenete. Ez az új kihívás illeszkedik új külpolitikai stratégiájába, melynek lényege: a gazdaság minden – a nagyhatalmi presztízs semmi. A Putyin vezette elit rádöbbent arra, hogy csak akkor van értelme nagyhatalmi játszmába bocsátkozni, ha az gazdaságilag megéri. A hatalmi elit tisztában volt Oroszország gyengeségével és kereste ennek ellenszerét. Az egyik ilyen ellenszer az európai kapcsolat volt. A putyini Oroszország mindent megtett annak érdekében, hogy ebben a 122 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva

a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. viszonyrendszerben tartós előnyökre tegyen szert mind gazdasági mind politikai kapcsolataiban. 2001 március eleje óta az egész világ számára egyértelművé vált, hogy Oroszország nem „amerikanizálódni” akar, hanem „európaizálódni”. Oroszország ezen szándékát támasztja alá az elnök 2001 március elejei sajtótájékoztatója, ahol kijelentette hogy Oroszországot és gazdaságát az európai kontinensen uralkodó szabályokhoz igazodva fogják átalakítani. A csatlakozó kelet európai országoktól azt kérte, hogy a meglévő kapcsolatok ne sorvadjanak el. Az új irány tehát Nyugat-Európa. Oroszország ugyanis ráébredt arra, hogy

nagyhatalmi súlyát hosszabb távon csak Európa részeként őrizheti meg. Az Egyesült Államokat ért terrortámadás hatására kialakult helyzet új lehetőségeket kínált Oroszországnak. Moszkva bebizonyíthatta, hogy a nyugati világnak megbízható és fontos partnere. A terrortámadás felértékelte Oroszország szerepét, és részben igazolta korábbi politikáját. A Kreml ugyanis már 1999 nyarától hangoztatta hogy nem a csecsenekkel került összetűzésbe, hanem egy jól szervezett nemzetközi terrorista hálózattal áll szemben. Ezek a csoportok nem csak a Kaukázus térségében jelentenek komoly fenyegetést, hanem az Afganisztánnal határos területekkel is. Moszkva nyugtalansága egy idő után meghallgatásra talált és létrehoztak egy oroszamerikai bizottságot (Pickering-Trubnyikov bizottság), amelynek feladata az Afganisztáni helyzet figyelése és az ezzel kapcsolatos információk cseréje volt. A német hírszerzés is felfigyelt Moszkva nem

alaptalan nyugtalanságára, és 2001 januári jelentésében megerősítette, hogy a térségbeli események (tálibok térnyerése) komoly biztonsági kihívást jelentenek Oroszországnak. 2000 elején az új amerikai kormányzat többször is jelezte Moszkvának hogy kicsi és jelentéktelen államnak tartja és semmi nem indokolja a két ország közötti különleges kapcsolatot. A nyár közepére azonban fordulat állt be: a Bush adminisztráció módosított hangnemén. Mintha ráébredtek volna arra, hogy Oroszország gazdaságilag ugyan gyenge, de Moszkva nemzetközi súlyát nem csupán gazdasági vagy katonai ereje határozza meg. Moszkva nemzetközi megítélésében nagy jelentőséggel bír az ország elhelyezkedése, mérete, kapcsolatai, regionális befolyása, nemzetközi jogi státusa. 123 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A

szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. A 2001 szeptemberi terror támadásokat követően a Kreml gyorsan és határozottan kiállt Washington mellett, feladva korábbi külpolitikai elveit, és beleegyezett, hogy az Egyesült Államok Afganisztán elleni akciójához igénybe vegye a közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságok területeit. Az orosz államfő ezzel egy időben szorosabb politikai, biztonsági és gazdasági együttműködést ajánlott fel Európának, és felvetette Oroszország esetleges NATO csatlakozását is. Ezzel a lépéssel a politikai riválisból kulcs szövetségessé vált De vajon miért teszi ezt Moszkva, mit vár cserébe? Az orosz diplomácia már 1999 óta azon dolgozik, hogy a Nyugat a csecsen kérdést a

terrorizmus elleni harc részeként kezelje, és így a Kreml kapjon szabad kezet a probléma megoldásában. Az Amerika ellenes terrorcselekményt követő egy hónapon belül mintha Moszkva erőfeszítései nem lennének hiábavalók: érezhetően enyhült a csecsen-földi akciók nyugati kritikája. A terrorizmus ellenes koalícióban való részvétellel újra lehetőség nyílik arra hogy Oroszország és a Nyugat valóban új alapokra helyezze viszonyát. Ez leginkább Európa érdeke. Egyrészt mert Oroszország is a kontinens része, másrészt mert az Európai Uniónak és a NATO európai tagállamainak számolniuk kell azzal, hogy az amerikai külpolitikai irányváltás egyben azt is jelenti, hogy Washington számára a balkáni problémakör a háttérbe szorul. Ez azt jelenti, hogy az EU-nak magára kell vállalnia az európai konfliktusok rendezésének felelősségét, ezért Oroszország megnyerése az ügynek több mint kívánatos lenne. Nem beszélve arról, hogy a

volt Szovjetunió potenciális válságainak kezelése el sem képzelhető Moszkva részvétele nélkül. 9. Oroszország biztonságpolitikája 9.1 Biztonságpolitika fogalma „Egy szervezett közösségben (államban) átfogó értelemben biztonságról akkor beszélhetünk, ha belső rendje szilárd, a nemzeti akaratérvényesítés útjában nincsenek külső, vagy belső akadályok, és ha intézményei nagyobb megrázkódtatások nélkül képesek a fejlődéssel együtt járó belső konfliktusok kezelésére. Esetleges válsághelyzetben rendelkezésre állnak a konfliktus-, illetve a válságkezelés eszközei. Egy állam esetében külső biztonság akkor áll fenn, ha nincs külső támadási veszély, ha a nemzeti érdekérvényesítést nem gátolják megoldhatatlan tényezők, ha a nemzeti szuverenitás gyakorlásának feltételei adottak. Fegyveres (háborús) konfliktus esetén pedig adottak a kárkorlátozás, az eredményes védekezés, a személyi és anyagi

veszteségek elviselhető mértéken belül tartásának, vagyis a nemzeti túlélésnek a feltételei. 124 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. A biztonság tehát mind terjedelmi, mind pedig tartalmi vonatkozásban egy felettébb komplex fogalom (állapot): politikai, külpolitikai, gazdasági, katonai, társadalmi, humanitárius és környezetvédelmi, valamint katasztrófa-elhárítási dimenziói egyaránt vannak.” (Biztonságpolitika (2001) p 32) A köznyelvi szóhasználatban a biztonság fogalma többnyire csak katonai és külpolitikai vonatkozásokat foglal

magába. „A politikai biztonság egy adott állam számára akkor valósul meg, ha belpolitikai akaratérvényesítésében és külpolitikai érdekei érvényesítésében szabadon cselekedhet. A külpolitika területén ide sorolandók a nemzetközi kapcsolatok kialakítását, fenntartását zavaró feszültségek, az adott országgal szembeni diplomáciai nyomásgyakorlás, valamint a nemzetközi rendszerből történő kirekesztési törekvések.” (Biztonságpolitika (2001) pp 4445) A ’90-es években megjelenő stratégiai koncepciókban a biztonsággal kapcsolatban a veszély – fenyegetettség fogalompárt felváltotta a kihívás – kockázat fogalompár. Napjaink globális kihívásai közé sorolhatóak a nem hagyományos katonai jellegű fenyegetések, mint például a nukleáris fegyverek ellenőrzés nélküli elterjedése, a kábítószer és fegyverkereskedelem, a nemzetközi terrorizmus, a szervezett bűnözés. Az új típusú veszélyek közé

sorolhatóak a vallási és etnikai ellentétek, a nemzetközi migráció, a környezetszennyezés, csökkenő nyersanyag- és energiatartalékok. 9.2 Az orosz biztonságpolitika kérdései Oroszországban annak ellenére, hogy a kül- és belpolitikai kérdésekről éles, heves viták alakultak ki, a nemzetbiztonság stratégiai célját illetően széleskörű konszenzus jött létre. Ez a cél nem más, mint Oroszország továbbra is világhatalom legyen és maradjon a szó szoros értelemben. Ezzel a nemzeti céllal szinte minden politikai párt és irányzat egyetértett A nézetkülönbségek abban mutatkoztak, hogy ki hogyan értelmezi a világhatalom fogalmát konkrétan. Egyesek számára a világhatalmi státus puszta öncél, mások számára puszta eszköz egy másfajta cél eléréséhez. A legnagyobb nézetkülönbségek a cél elérésének gyakorlatában mutatkoznak. (Arbatov (1998) p 46) Nem meglepő, hogy 1992-től többszöri nekifutás után csak 1997-ben

sikerült elfogadni a nemzetbiztonsági koncepciót. A kozirjevi diplomácia, amely egyfelől kényszerű szovjet örökségként kezelte az aránytalan katonai potenciált és ideológiai megfontolásokból elutasította annak alkalmazását, másfelől külpolitikai előnyöket akart kovácsolni annak leszereléséből, aligha válhatott a nemzetbiztonsági koncepció alapjává. Bár 1992 során egyre 125 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. inkább hajlott bizonyos konfliktus-helyzetekben a fegyveres erők bevetésére vagy az azzal való fenyegetésre, ezek a beavatkozások

nem álltak össze egységes rendszerré. Az elnöki hatalom nem vállalta fel ennek minden belső és külső következményét. 1993 tavaszán ezért bukott meg a Jurij Szkokov féle koncepció-tervezet, amelyet keménysége miatt a Nemzetbiztonsági Tanács napirendjére se tűzött. A nyugati partnerségi politika és az erőszakszervezetekre való intenzívebb kül- és belpolitikai támaszkodás ekkor még mindegyik koncepcionális irányzat számára összeegyeztethetetlen volt. A korai nyugatpártiság egyfajta poszt-szovjet pacifista jellege, illetve a gyerzsavnyik irányvonal katonai hangsúlyai nem voltak egységes koncepcióvá gyúrhatók. 10. Összefoglaló 10.1 Hogyan tovább a modernizáció útján? „A szovjetunióbeli rendszerváltás sajátos problémája, hogy nincs hová „visszatérni” sem kulturális – szellemi, sem gazdasági – társadalmi értelemben. csak olyan modernizáció lehet sikeres, amely képes építeni az addigi szovjet modernizációs

szakaszok gazdasági és kulturális teljesítményeire.” (Krausz (1991) pp 73-74) A nemzetközi kapcsolatok és a gazdasági folyamatok elemzői hosszabb ideje egy új világrendről beszélnek. Ebben a kialakuló világrendben Oroszország a Szovjetunió szétesése óta keresi a maga helyét. Oroszországgal megingott nagyhatalmi helyzete ellenére is számolni kell. Több tényező is emellett szól Egyrészt Oroszország még mindig jelentős hagyományos és nukleáris katonai potenciállal rendelkezik. Másrészt az orosz vezetés öntudatos nagyhatalmi politikát folytatott és folytat. Oroszország elvárja, hogy a világot érintő minden fontos kérdésben kikérjék véleményét vagy beleegyezését. Ennek érdekében Oroszország mindent megtett annak érdekében, hogy a világ legerősebb és legfejlettebb országait tömörítő csoportba, a G-7-be kerüljön. Harmadrészt az orosz nagyhatalomnak vannak olyan regionális feladatai, amelyeket más állam(ok) nem

képes(ek) vagy nem hajlandó(ak) ellátni. Ilyen feladatok közé tartoznak többek között a szovjet birodalom határ- és peremvidékeinek etnikai konfliktusainak rendezése, az atomfegyverek felügyeletének kérdése. A negyedik tényező a nemzetközi színtéren keresendő. A nyugati országok félnek a nagy menekülthullámokkal járó etnikai konfliktusok kirobbanásától, ezért a Nyugat meggondolandónak tartja, hogy célszerű-e engedni Oroszország további gyengülését, hiszen a meggyengült ország nem lenne képes regionális békefenntartó szerepének betöltésére, és a kialakuló káosz esetén veszélybe kerülhet az atomfegyverek feletti ellenőrzés. Úgy tűnik 126 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon

felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. ennek elkerülése érdekében a nyugati vezetők néha szemet hunynak Moszkva egyes tekintélyelvű és demokratikusnak nem mondható lépései felett. Oroszország önmeghatározásának folyamatában tagadhatatlan érdemeket szerzett Borisz Jelcin, aki a magángazdaság kialakításával, a pénzügyi stabilitás bizonyos szintjének megteremtésével és a Nyugatbarát modernizációs irányvonallal tulajdonképpen meghatározta Oroszország helyét az európai fejlődési pályán. Putyin hatalomra kerülésével új lendületet kapott a reformpolitika. Kísérletet tettek a közigazgatás és az üzleti érdekcsoportok összefonódásának megszüntetésére, megerősítették a piacgazdasági intézményeket, a hiányzó intézményeket létrehozták, megerősítették a pénzügyi rendszert, liberalizálták a

deviza-előírásokat. Mivel a gazdasági reformpolitika a csecsen-háború folytatásával, a rendőri eszközök kiterjesztésével és az ellenfelek elhallgattatásával párosult, az elemzők körében vitakérdéssé vált, mennyire tekinthető eredményesnek Putyin politikája. Létezhet-e piacgazdaság tekintélyelvű politikai gyakorlattal egy európai társadalomban? Mennyire lesz eredményes a gazdasági növekedés fönntartása és a külső államadósságok fizetése szempontjából? Miként illeszkedik mindez a Nyugattal kialakított viszonyba? Egyszerűbben fogalmazva, mi lesz Oroszország helye az új nemzetközi rendben? A válasz egyes elemei körvonalazódni látszanak. Az Amerikai Egyesült Államokat ért terrortámadás után Putyin gyorsan és határozottan az Egyesült Államok mellé állt egy nemzetközi terrorellenes koalíció létrehozásában. Ezzel a lépéssel egyszerre eldöntötte azt az egy évtizede tartó moszkvai vitát, hogy Oroszország milyen

fő irány szerint rendezze külpolitikai lépéseit. De ezzel a lépéssel egy csapásra nemzetközi elismerést nyert az az 1999 óta hangoztatott moszkvai álláspont is, miszerint a csecsen-kérdés nem kisebbségi, hanem közbiztonsági, biztonságpolitikai kérdés. Ebben a formálódó új rendben mintha egy valódi szövetség jönne létre, bár a katonai, gazdasági, politikai és pénzügyi elemek másképp rendeződnek, mint történt ez 60 évvel ezelőtt, a NATO létrejöttekor. Ebben az új, alakuló szövetségben – katonai téren – az afganisztáni ellencsapás idején az USA a NATO-szövetségesei közül csak Anglia közvetlen segítségét, valamint az Afganisztánnal szomszédos országok támogatását vette igénybe. Ebben az új, alakuló szövetségben Oroszország mozgásterét – gazdasági téren – meghatározza a nemzeti össztermék, ami a magyar érték 2/3-a, és amihez a lengyelnél kisebb piac társul. 127 http://www.doksihu BGF KKFK

Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. Minden kétséget kizáróan ahhoz, hogy Moszkva a szeptember 11. után kialakult új helyzetet a maga javára tudta fordítani, és nemzetközi pozíciói felértékelődtek, néhány előfeltételnek teljesülnie kellett: az orosz politika és gazdaság érezhető stabilizálódása, az állam működőképességének helyreállítása, Putyin pozícióinak megerősödése. Putyin és környezete tudatosan és időben döntött amellett, hogy az orosz külpolitika kiszámítható és Nyugat-Európára koncentráló lesz. Ha ez a döntés 2000 elején nem születik meg,

és a 2000-2001 időszakban nem jellemezte volna józanság az új külpolitikai kurzust, akkor Moszkva 2001. szeptemberében nem lett volna több mint a történtek egyik mellékszereplője. De a 2001 őszén kialakult helyzetben az orosz félnek nem az okozott dilemmát, hogy helyes döntés volt-e felsorakozni az Egyesült Államok és a nyugati világ mögött. A kérdés az volt, hogy mindössze egy szituatív szövetségről van szó, amelyben Oroszországtól csak azt várják el, hogy ne zavarja az antiterrorista műveleteket és engedje át a térségben szerzett tudását és képességeit (nyelv- és helyismeret, háborús tapasztalatait, közép-ázsiai kapcsolatait), vagy ebben az új helyzetben egy tartós és sokoldalú együttműködés veszi kezdetét, amelynek végső célja Oroszország teljes körű és egyenrangú integrálása a nyugati világba. Ha csak a „minimális” forgatókönyv valósulna meg, vagyis mindössze egy szituatív szövetség jönne létre,

Moszkva több előnyre tenne szert: egyrészt igazolva lenne 1999 késő nyara óta hangoztatott a csecsen-háborúval és a csecsen-kérdéssel kapcsolatos álláspontja (nem a csecsenekkel, hanem egy nemzetközi terrorista hálózattal került szembe). Moszkva számára a második számú előnyös következmény: az új szituációnak köszönhetően kiemelkedett az amerikaiak által neki szánt periférikus szerepből. Az új helyzet Moszkva számára kedvezően rendezte át a belső-ázsiai katonai erőviszonyokat (nem egyedül kell támaszt nyújtania a térség köztársaságainak, a tálibokkal szemben az amerikai és brit hadsereg lép fel, Washington kényszeríti Pakisztánt, hogy hagyjon fel a tálib rezsim támogatásával.) Oroszország számára az új helyzet további előnyei közé sorolható, hogy mérséklődött a második csecsen háború miatt Moszkvára nehezedő nemzetközi nyomás. A koalíció létrejötte nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a

rakétavédelmi rendszerekről kötött 1972-es szerződés nem egyoldalú amerikai döntés nyomán veszti el érvényét, hanem sikerül kompromisszumos megoldást találni. 128 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. De a koalíció létrejöttének köszönhetően újfajta perspektívák nyíltak meg Moszkva NATO-kapcsolatai előtt. Moszkva NATO-bővítéssel kapcsolatos korábbi fenntartásai feltűnően mérséklődtek, és nem állítja senki, hogy Oroszország NATO csatlakozása elvi lehetetlenség. Természetesen az antiterrorista koalícióhoz való orosz csatlakozás

néhány kockázattal is jár. Az első számú kockázat Moszkva számára, hogy olyan szövetség tagja, amelyben ugyan konzultálnak vele, de több kérdésben is mások döntenek helyette. Ezek az orosz aggodalmak nem alaptalanok, hiszen azokhoz a területekhez, ahol a katonai műveletek zajlanak, Oroszország szorosan kapcsolódó hatalom marad, ezért nem lehet közömbös számára, milyen áron sikerül a térségben a békét megteremteni és fenntartani, kénytelen lesze a hadianyag szállításokon túl másfajta szerepet is vállalni. Moszkva tartózkodik a másfajta szerepvállalástól több okból is. Egyrészt nem lenne politikailag szerencsés az afgán kudarc után, ha ismét orosz katonák lépnének afgán földre, másrészt nincs lezárva a csecsen háború. Nem beszélve arról, hogy az Észak-Kaukázusban ugyan jelentős katonai műveletek nem folynak, de a térség rendezetlen helyzete mégis jelentős erőket köt le. Moszkvának mindezeken túl azt is

figyelembe kell vennie, hogy területén 20 millió muszlim él, és lojalitásuk elvesztése destabilizálhatná az orosz belső helyzetet. Ha az eddig felsorolt kihívásokkal nem is kell majd Moszkvának szembenéznie, egy dolgot nem kerülhet el: sokféleképpen kell segítenie a volt szovjet belső-ázsiai köztársaságokon. Ezek az államok ugyanis nagyon szegények és a hatalmon lévő rezsimek rendkívül ingatagok. A térség belső egyensúlya könnyen megbomolhat, ami Moszkvát jobban aggasztja, mint az, hogy az Egyesült Államok esetleg a térségben marad. Putyin és környezete döntött, és határozottan a Nyugat mellé állt. A kérdés azonban továbbra is nyitott: a szituatív szövetség és az ehhez kapcsolódó kölcsönös jóindulat megalapozza-e Oroszország európai integrálódását, avagy mindez nem lesz több mint egy átmeneti érdekközösség. Hogy merre is vezet Oroszország modernizációs útja az nagymértékben függ a nemzetközi

feltételektől. A világsajtóban olvasható tanulmányokkal és a nemzetközi pénzügyi körök által közzétett elemzésekkel ellentétben Oroszország fejlődésének feltételrendszere (politikai, katonai, külgazdasági) nem látszik kedvezőnek: • a közép-ázsiai térség etnikai konfliktusai • a közép-ázsiai térség nyersanyag-gazdagsága, de gazdasági elmaradottsága 129 külső http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. • a Szovjetunió utódállamai nemzeti függetlenségük kivívása után is nagymértékben (gazdaságilag, katonailag)

függnek Oroszországtól, önállóan nem életképesek • a világ válsággócait figyelembe véve (Afganisztán, Irak, Koszovó) egyre kevesebb szabad nemzetközi pénzügyi forrás van Oroszország megsegítésére • a Nyugat a maga érdekeit szem előtt tartva nem tudja eldönteni, hogy mi jobb számára: ha gazdasági és katonai okokból Oroszország stabilizálódik és visszakerül a valódi nagyhatalmak táborába, vagy végleg kiszorul onnan és a perifériára kerül. Természetesen nem az USA vagy az Európai Unió dönti el, hogy mi történjen Oroszországban. De azt be kell látnunk, hogy érdekelt Oroszország és az érdekszférájába tartozó volt szovjet tagállamok – elsősorban a közép-ázsiai országok – gazdasági újrafelosztásában, új gazdasági érdekszférák kialakításában, ennek megfelelően Oroszország térségbeli politikai, katonai és gazdasági befolyásának gyengítésében. Ugyanakkor gazdasági és katonapolitikai tényezők

miatt a Nyugat érdekelt egy olyan új uniós állam létrehozásában, amely az ázsiai térség vezető hatalmává válna, és képes lenne ellensúlyozni Japán és a csendes-óceáni térség katonailag megerősödött hatalmait (Kína, India, Pakisztán) és gazdasági nagyhatalmait (Japán, Kína, Tajvan). A 2001 elején bekövetkezett „európai fordulat” nem abból a szempontból érdekes, hogy sikeres lesz-e vagy sem, Oroszország az Európai Unió tagja lesz-e vagy nem, hanem azért fontos, hogy egyáltalán bekövetkezett az elsődlegesen gazdaságilag motivált Európa felé fordulás, ami Oroszország céljainak új értelmezési keretéül szolgál a külpolitikában, a belpolitikába, a gazdaságpolitikában, biztonságpolitikában. Oroszország „liberális nacionalista” kurzusának képviselői az „orosz rendszer” általános válságából kivezető utat az európai gazdasági és állammodellben és az Európai Unióhoz való közeledésben látják.

Elsődleges céljuk, hogy Oroszország egy virágzó európai gazdasági hatalom legyen. Putyin hatalomra lépése korszakhatár volt az orosz bel- és külpolitikában. Egyrészt megfordította a gazdasági növekedés előjelét, konszolidálta a belpolitikát. Másrészt új víziókat jutatott a külpolitikai gondolkodás vérkeringésébe, újszerű, jövőorientált elképzelésekkel más kontextusba helyezve azt. Elfogadtatta az orosz elit mérvadó részével az európai kontinens irányába folytatandó céltudatos politikát, a világpolitikai erőközpontok 130 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem

kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. egyikével való szorosabb elköteleződést. Ez egy olyan orosz regionális nagyhatalom távlatait nyitotta meg, amely a képességeihez mérten minden tőle telhetőt megtesz európai felzárkózásáért, ugyanakkor felemás, speciális helyzetét elfogadva folyamatosan kamatoztatja más jellegű kapcsolatrendszereit is. Az egyik regionális erőközponthoz való ilyen feltétlen elköteleződés korábban elfogadhatatlan lett volna az orosz külpolitikát formáló, mérvadó csoportok számára. A primakovi időszakban már felismerték ugyan, hogy valamerre csatlakozni kellene, az anélkül fenntartott önállóság inkább izolációt jelent. A jugoszláviai bombázásokra adott éles orosz reakció már valószínűleg az ország regionális érdekeinek, európaiságának a megkérdőjelezése felett érzett felháborodás mentén bontakozott ki. Putyin ezt a regionális kötődést már nyíltan felvállalta, felvállalhatta.

Ellentétben a kilencvenes évek elképzeléseivel a putyini Európavízió egy teljes egészében képviselhető elképzelés Ennyiben feltétlenül többet kínál, mint a korábbról visszamaradt külpolitikai irányzatok. Mindezek alapján nyugodtan állítható, hogy a kilencvenes évek történései Oroszország számára – és az egész világ számára – egy egyedi és megismételhetetlen eseménysorozat volt: a „szemünk láttára” egy szuperhatalom egy különleges, regionális nagyhatalommá zsugorodott. 131 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz.

Irodalomjegyzék Magyar nyelvű irodalom 1. Arbatov Alekszej G (1994): Az orosz nemzetbiztonság a kilencvenes években: tévedések tragédiája. in: Kiss Ilona (szerk) [1998]: Doktrínák és alternatívák Az orosz külpolitikai gondolkodás: 1992-98. Budapest, COLPI, pp 46-58 2. Arbatov Alekszej G (szerk) (1996): Roszszija: v poiszkah sztratyegii bezopasznosztyi, Moszkva, Nauka. 3. Bogaturov Alekszej, Kozsokin Mihail, Plesakov Konsztantyin (1992): A birodalom romjain: demokratikus és nagyhatalmi elvek Oroszország külpolitikájában. in: Kiss Ilona (szerk) [1998]: Doktrínák és alternatívák Az orosz külpolitikai gondolkodás: 1992-98. Budapest, COLPI, pp 71-86 4. Csaba László (1992): Volt-e sokkterápia Oroszországban? in: A jelcini gazdaságpolitika alternatívái. Szovjet Füzetek VI, Magyar Ruszisztikai Intézet, Budapest, 1992, pp.5-36 5. Csaba László (1994): Az összeomlás forgatókönyvei Figyelő Kiadó, Budapest, 1994. 6. Csaba László (1996): Orosz

gazdaságpolitika és gazdasági rendszer (1992-1996), Külgazdaság, 1996/3. 7. Csaba László (1997): Gazdaságpolitika és gazdasági rendszer Oroszországban Külgazdaság, 1997/1. 8. Deák András (1998): Az Európai Unió és Oroszország Külpolitika 1998/3, pp8797 9. Deák András (2002): Oroszország nemzetbiztonsági koncepciója Külügyi Szemle 2002/2, pp.143-156 10. Deák András (2003a): Az orosz külpolitkai gondolkodás története (1992 – 1997) (PhD értekezés) Budapest, 2003. 11. Deák András (2003b): A birodalom után: Civilizációs dilemmák a kilencvenes évek orosz külpolitikájában. In: Nemzeti identitás és külpolitika Közép- és Kelet – Európában., Teleki László Alapítvány, Budapest, 2003 12. Gazdag Ferenc (szerk) (2001): Biztonságpolitika SVKH, Budapest, 2001 132 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A

szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. 13. Font Márta, Krausz Tamás (szerk) (1997): Oroszország története Maecenas Kiadó, Budapest. 14. Halász Iván (1997): Oroszország megingott nagyhatalmi helyzete Calibra Kiadó, Budapest, 1997. 15. Kagarlickij Borisz, Taraszov Alekszander (1998): A politikai baloldal létrejötte a posztszovjet Oroszországban. in: Rendszerváltás és társadalomkritika. Tanulmányok a kelet-európai átalakulás történetéből. (szerk Krausz Tamás) Napvilág Kiadó, Budapest, 1998. 16. Kemecsei Ernő (1992): Orosz ezredvég – A nemformális mozgalmaktól a politikai pártokig. Budapest, Hatodik Síp 17. Andrej Kozirjev (1998): A partnerségi stratégia – és akiknek nem kell in: Doktrínák és

alternatívák. Az orosz külpolitikai gondolkodás: 1992 – 1998 COLPI, Budapest, 1998, pp. 19-32 18. Krausz Tamás (1982): Az orosz történelem egyetemessége és különlegessége Budapest, 1982. 19. Krausz Tamás (1991): Van-e alternatívája az orosz konzervativizmusnak? in: Megélt rendszerváltás. Publicisztikai írások 1989 – 1994 Cégér Kiadó, Budapest, 1994. pp 61-77 20. Krausz Tamás (szerk) (1993): Jelcin és a jelcinizmus Szovjet Füzetek, XI Magyar Ruszisztikai Intézet, Budapest. 21. Krausz Tamás (1998): A peresztrojka történelmi szerepe Az államszocializmustól az „államtalan” kapitalizmusig. in: Rendszerváltás és társadalomkritika Tanulmányok a kelet-európai átalakulás történetéből. (szerk Krausz Tamás) Napvilág Kiadó, Budapest, 1998. pp114-152 22. Krausz Tamás (2001): Oroszország története (2 jav kiadás) Pannonica Kiadó, 2001. 23. Andranyik Migranyjan (1998): Külpolitika orosz módra: három év katasztrofális mérlege. in:

Doktrínák és alternatívák: az orosz külpolitikai gondolkodás, 19921998: válogatott cikkek, tanulmányok COLPI, Budapest, 1998, pp58-67 24. Molnár Adrián (2000): Oroszország a reformok útján EU Working Papers, 2000/4. 133 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. 25. Nanovfszky György (szerk) (1995): Oroszország 1995 Budapest, Teleki László Alapítvány. 26. Nanovszky György (1998): Külpolitika a romokon: 1992 – 1998 in: Doktrínák és alternatívák: az orosz külpolitikai gondolkodás, 1992-1998: válogatott cikkek, tanulmányok. COLPI, Budapest, 1998, pp7-15

27. Póti László (1996): Orosz álláspont az Európai Unió bővítéséről Európai Tükör 1996/2. 28. Póti László (1997): Potenciális tagból potens opponens: a NATO-bővítés egyhangú orosz vitája. in: (Dunay Pál – Gazdag Ferenc szerk) Az Észak-Atlanti Szerződés Szervezete, Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet, Budapest, 1997, pp.211-227 29. Sz Bíró Zoltán (1999a): Oroszország és a kelet – közép – európai térség in: Oroszország és Kelet – Közép – Európa az ezredfordulón., Budapest, 1999 30. Sz Bíró Zoltán (1999b): Kormányváltás Oroszországban: Primakov és Sztyepasin Magyar Narancs 1999. június 17 31. Sz Bíró Zoltán (1999c): Oroszország Koszovó mezején, in: 2000, 1999 Augusztus, pp. 11-20 32. Sz Bíró Zoltán, Szilágyi Ákos (2001a): Az eszköztelen állam (1) Népszabadság 2001. május 19 33. Sz Bíró Zoltán, Szilágyi Ákos (2001b): Az eszköztelen állam (2) Népszabadság 2001. május 26 34. Sz Bíró Zoltán

(2001a): Moszkva szeptember 11 után Népszabadság 2001 október 04. 35. Sz Bíró Zoltán (2001b): Oroszország és a Nyugat Európai Szemle, 2001/4 (tél) 36. Sz Bíró Zoltán (2003): Politikatörténeti vázlat a késői Szovjetunióról in: Peresztrojka és tulajdonáthelyezés. Tanulmányok és dokumentumok a rendszerváltás történetéből a Szovjetunióban. 1985 – 1991, Budapest, 2003 37. Szilágyi Ákos (szerk) (1989): A negyedik Oroszország, Budapest, Szabad Tér 38. Szilágyi Ákos (1994): Magyarország kelet-európai szemmel, in: Kormány a mérlegen, Bp.1994 39. Tömösváry Zsigmond, Dr Nagy László (1999): Oroszország a harmadik évezred küszöbén. Honvéd Kiadó, Budapest, 1999 134 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár

dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. 40. Vlagyimir Zsirinovszkij (1995): Oroszország sorsáról Írás Kiadó, Budapest, 1995 Orosz nyelvű irodalom Cikkek, monográfiák 1. Malgin Artem (2001): Vnyesnyepolityicseszkije reszurszi Roszszii i pregyeli ih realizacii. in Pro et contra, 2001/Ősz 2. Arbatov Alekszej (1998): Nacionalnaja ideja i nacionalnaja bezopasznoszty in Mirovaja ekonomika i mezsdunarodnije otnosenyija 1998/5. pp5-21, 1998/6 pp5-19 3. Balujev (2002): Vnutrenynyije faktori, vlijajusije na roszszijszkuju vnyesnyuju politiku in. Vnyesnyaja polityika i bezopasznoszty Roszszii 1991-2002 pp I/351-382, Moszkva. 4. Dugin Alekszander (1997): Osznovi geopolityiki – Geopolityicseszkoje buduseje Roszszii. Moszkva, Arktogeja 5. Guszkova Jelena (2001): Isztorija Jugoszlavkovo krizisza (1990-2000) Moszkva, A Szolovjev. 6. Ivanov Igor (2000):

Vnyesnyaja polityika Roszszii na rubezse XXI veka: problemi formirovanyija, evoljucija i prejemsztvennosztyi. in Vnyesnyaja polityika Roszszii i mir. Sztatyji i visztuplenyija Moszkva 7. Ivanov Ivan (2001): Hozjajsztvennije intyereszi Roszszii i jejo ekonomicseszkaja diplomatyija. Moszkva 8. Krausz Tamás (szerk) (1999): Meszto Roszszii v Jevrope Magyar Ruszisztikai Intézet, Budapest. 9. Kljamkin Igor, Kuckovec Tatyjana (1997): Ruszszkije igyeji in: Nyezaviszimaja Gazeta, Szcenarii mell., 1997 január 16 10. Kortunov Szergej (1997): Kakaja Roszszija nuzsna miru? in: Pro et Contra, 1997/Tél, pp. 21-38 11. Malasenko Alekszej (1999): Posztszovjetszkije goszudarsztva Juga i intyereszi Roszszii, in: Torkunov A. V (szerk) (2002): Vnyesnyaja polityika i bezopasznoszty szovremennoj Roszszii 1991-2002, Moszkva, Roszszpen, pp. III/ 83-93 12. Migranjan Andranyik, Kljamkin Igor (1989): Nuzsna li „zseleznaja ruka”?, in: Migranjan Andrannyik (1997): Roszszija v poiszkah identyicsnosztyi.

Moszkva, Mezsdunarodnije Otnosenyija, pp. 237-247 135 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. 13. Migranjan Andranyik (1992): Podlinnije i mnyimije orientyiri vo vnyesnyej polityike (1992. augusztus), in: Migranjan Andranyik (1997): Roszszija v poiszkah identyicsnosztyi. Moszkva, Mezsdunarodnije Otnosenyija, pp 335-342 14. Migranjan Andranyik (1994a): Roszszija i blizsnyeje zarubezsje (1994 január), in: Migranjan Andranyik (1997): Rosszija v poiszkah identyicsnosztyi. Moszkva, Mezsdunarodnije Otnosenyija, pp. 352-386 15. Migranjan Andranyik (1994b): Zacsem vsztupaty, eszli lucsse

nye vsztupaty in: Migranjan Andranyik (2001): Roszszija. Ot haosza k porjadku (1995-2000) Moszkva, MONF, pp. 366-371 16. Migranjan Andranyik (1994c): Vnyesnyaja polityika Roszszii: katasztroficseszkije itogi trjoh let. in: Migranjan Andrannyik (1997): Roszszija v poiszkah identyicsnosztyi Moszkva, Mezsdunarodnije Otnosenyija, pp. 387-399 17. Migranjan Andranyik (1995): Roszszija i NATO (1995 augusztus 2), in: Migranjan Andranyik (2001): Roszszija. Ot haosza k porjadku (1995-2000) Moszkva, MONF, pp 72-75. 18. Migranjan Andranyik (1997): Osibka ili nyet?, in: Migranjan Andranyik (2001): Roszszija. Ot haosza k porjadku (1995-2000) Moszkva, MONF, pp 372-377 19. Migranjan A, Zatulin K (1997): SZNG: nacsalo ili konyec isztorii, in: Migranjan Andranyik (2001): Roszszija. Ot haosza k porjadku (1995-2000) Moszkva, MONF, pp 315-346. 20. Mjasznyikov V (1996): Polozsenyije v szfere bezopasznosztyi v Szevero-Vosztocsnoj Azii, in: Problemi Dalnyevo Vosztoka, 1996/5, pp. 15-38 21. Noszov M G (1997):

Roszszija i SZSA v ATP, in: Torkunov A V (szerk) (2002): Vnyesnyaja polityika i bezopasznoszty szovremennoj Roszszii 1991-2002, Moszkva, Roszszpen, pp. III/328-341 22. Nyikiforov Konsztantyin (1999): Mezsdu Kremlem i Reszpublikoj Szerbszkoj Moszkva. 23. Primakov Jevgenyij (1996): Mezsdunarodnyije otnosenyija nakanunye XXI veka: problemi, perszpektyivi. in Mezsdunarodnaja zsizny 1996/10 pp 3-13 24. Primakov Jevgenyij (1998): Roszszija v mirovoj polityike Gorcsakovszkaja lekcija minisztra inosztrannih gyel Roszszii, in: Torkunov A. V (szerk) (1998): Kancler AM Gorcsakov, Moszkva, Mezsdunarodnije Otnosenyija, pp. 9-17 136 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő

hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. 25. Primakov Jevgenyij (1999): Godi v bolsoj polityike Moszkva, Szoversenno Szekretno 26. Putyin Vlagyimir (1999): Roszszija na rubezse tiszjacseletyij in Nyezaviszimaja Gazeta 1999. december 30 27. Putyin Vlagyimir (2001): Visztuplenyije prezidenta Roszszijszkoj Federacii V V Putyina v Bundesztage FRG. in Vnyesnyaja polityika i beszopasznoszty szovremennoj Roszszii. 1991-2002 Moszkva, Roszszpen, pp I/31-36 28. Rabotjazsev N (1998): K voproszu o genezisze i szusnosztyi nomenklaturnovo kapitalizma. in: Mirovaja ekonomika i mezsdunarodnije otnosenyija, 1998/2, pp 36-67 29. Rogov Szergej (1996): Rosszijszko-amerikanszkije otnosenyija: itogi i perszpektyivi in: SZSA, 1996/11, pp. 6-27 30. Rogov Szergej (1998): Konturi Novoj Roszszijszkoj Sztratyegii in: Nyezaviszimaja Gazeta, Szcenarii, 1998. március, pp 14-15 31. Sakleina Tatyjana (szerk) (1993): Ti gotov posztojaty za Roszsziju? Moszkva 32. Sevcova Lilija

(1999): Rezsim Borisza Jelcina, Moszkva, Carnegie 33. Szalmin A (1999): Roszszija, Jevropa i novij mirovoj porjadok Torkunov A V (szerk.) (2002): Vnyesnyaja polityika i bezopasznoszty szovremennoj Roszszii 19912002 Moszkva, Roszszpen, pp I/445-470 34. Szorokin Konsztanytyin (1996): Geopolityika szovremennosztyi i geosztratyegija Roszszii. Moszkva, Roszszpen 35. Fedorov Jurij (2001): Krizisz vnyesnyej polityiki Roszszii: konceptualnij aszpekt in Pro et contra, 2001/1-2, Tél – Tavasz 36. Voszkreszenszkij A D (1996): Kitaj vo vnyesnyepolityicseszkoj sztratyegii Roszszii, in: Torkunov A. V (szerk) (2002): Vnyesnyaja polityika i bezopasznoszty szovremennoj Roszszii 1991-2002, Moszkva, Roszszpen, pp. III/267-280 37. Zagorszkij Andrej (1997): Roszszija i raszsirenyije NATO – endspiel, in: Pro et Contra, 1997/Tél, pp. 78-89 38. Zonova Tatjana (2003): Szovremennaja model diplomatyii: isztoki sztanovlenyija i perszpektyivi razvityija. Moszkva, Roszszpen 39. Zorkalcev V, Podberjezkin A

(szerk) (1999): Szovremennaja polityicseszkaja isztorija Roszszii 1985-1999, Moszkva, Duhovnoje Naszlegyije. Külügyi dokumentumok, konferencia-anyagok 137 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. 1. Preobrazsennaja Roszszija v novom mire (1992) in: Diplomatyicseszkij Vesztnyik, 1992/6, pp. 33-67 2. Vnyesnyepolityicseszkaja sztratyegija Rosszii v „blizsnyem” zarubezse (1992) in: Diplomatyicseszkij Vesztnyik, 1992/21-22., pp 28-64 3. Koncepcija vnyesnyej polityiki RF (1992) in: Vnyesnyaja polityika i bezopasznoszty szovremennoj Roszszii 1991-2000 (1999). Moszkva, MONF, pp

II/17-50 4. Disszkusszija o tom, kakoj bity vnyesnyej polityike Rosszii (1993) in: Mezsdunarodnaja Zsizny 1993/2, pp. 5-22 5. Az Oroszországi Föderáció katonai doktrínájának alapelvei [1993]: Nanovfszky György (szerk.) [1995]: Oroszország 1995, Teleki László Alapítvány, pp 148-159 6. Perszpektyivi raszsirenyija NATO i intyereszi Roszszii (1993): magyar nyelvű kézirat 7. Jelcin 1994 február 24-i beszéde a Szövetségi Tanácsban (1994) in: Nanovfszky György (szerk.) (1995) Oroszország 1995, Teleki László Alapítvány, pp 289-292 8. Intyereszi Roszszii v Szevero-Vosztocsnoj Azii i perszpektyivi iszpolzovanyija mnogosztaranyevo szotrudnyicsesztvo szo sztranami regiona dlja razvitija roszszijszkovo Dalnyevo Vosztoka (1995), in: Problemi Dalnyevo Vosztoka, 1995/3, pp. 4-38 9. Koncepcija nacionalnoj bezopasznosztyi RF (1997) in: Torkunov A V (szerk) (2002): Vnyesnyaja polityika i bezopasznoszty szovremennoj Roszszii 1991-2002. Moszkva, Roszszpen, pp. IV/51-75 10.

Voennaja doktrina RF (2000) in: Torkunov A V (szerk) (2002): Vnyesnyaja polityika i bezopasznoszty szovremennoj Roszszii 1991-2002. Moszkva, Roszszpen, pp. IV/90-109 11. Koncepcija vnyesnyej polityiki RF (2000) in: Torkunov A V (szerk) (2002): Vnyesnyaja polityika i bezopasznoszty szovremennoj Roszszii 1991-2002. Moszkva, Roszszpen, pp. IV/109-121 12. Koncepcija nacionalnoj bezopasznosztyi RF (2000) in: Torkunov A V (szerk) (2002): Vnyesnyaja polityika i bezopasznoszty szovremennoj Roszszii 1991-2002. Moszkva, Roszszpen, pp. IV/75-90 13. Sztratyegija razvityija otnosenyij Roszszijszkoj Federacii sz Jevropejszkim Szojuzom na szrednyeszrocsnuju perszpektyivu (2000-2010). in: Torkunov A V (szerk) (2002): Vnyesnyaja polityika i bezopasznoszty szovremennoj Roszszii 1991-2002. Moszkva, Roszszpen, pp. IV/425-436 138 http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A

szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. A Kül- és Védelempolitikai Tanács (SZVOP) anyagai 1. Sztratyegija dlja Roszszii (1992): Nyezaviszimaja Gazeta, 1992 augusztus 19 pp 4-5. 2. Sztratyegija dlja Roszszii 2 (1994): Nyezaviszimaja Gazeta, 1994 május 27 3. Roszszija i NATO [1995]: Sztratyegija dlja Roszszii – 10 let SZVOP (2002), Moszkva, SZVOP, pp. 125-135 4. Vozrogyitszja li Szojuz? (1996): Moszkva, SZVOP 5. O polityike v otnosenyii NATO (1997a): Sztratyegija dlja Roszszii – 10 let SZVOP (2002), Moszkva, SZVOP, pp. 222-228 6. K pozityivnoj povesztke dnyja v roszszijszko-amerikanszkih otnosenyijah (1997b), in: Sztratyegija dlja Roszszii – 10 let SZVOP (2002), Moszkva, SZVOP, pp. 190194 Dokumentum- és tanulmánykötetek 1. Hronyika vtoroj

roszszijszkoj reszpubliki (1993): in: Pregyeli Vlasztyi 2-3, pp 152317 2. Vnyesnyaja polityika Roszszii – Szbornyik dokumentov 1990-92 (1996): Moszkva, Mezsdunarodnije Otnosenyija. 3. Vnyesnyaja polityika Roszszii – Szbornyik dokumentov 1993 (2000): Moszkva, Mezsdunarodnije Otnosenyija. 4. Vnyesnyaja polityika Roszszii – Szbornyik dokumentov 1994 (2000): Moszkva, Mezsdunarodnije Otnosenyija. 5. Vnyesnyaja polityika Roszszii – Szbornyik dokumentov 1995 (2000): Moszkva, Mezsdunarodnije Otnosenyija. 6. Vnyesnyaja Polityika Roszszii – Szbornyik dokumentov 1996 (2001): Moszkva, Mezsdunarodnije Otnosenyija. 7. Vnyesnyaja polityika Roszszii – Szbornyik dokumentov 1997 (2001), Moszkva, Mezsdunarodnije Otnosenyija. 8. 10 let Szodruszesztva Nyezaviszimih Goszudarsztv (2001), Moszkva, Sztatkomityet SZNG. 9. Torkunov A V (szerk) (2002): Vnyesnyaja polityika i bezopasznoszty szovremennoj Roszszii 1991-2002. Moszkva, Roszszpen, IV kötet Egyéb idegen nyelvű irodalom: 139

http://www.doksihu BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információhozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. 1. Allen C Lynch: The Realism of Russia’s Foreign Policy In: Europe-Asia Studies, Vol.53, №1, 2001, pp7-31 2. Castells Manuel (1998): The Information Age, III köt – End of Millenium, Oxford, Blackwell. 3. Freedman Robert O (2001): Moskaus Politik im Nahen Osten unter El’cin und Putin in: Osteuropa, 2001/4-5, pp. 554-588 4. Götz Roland, Halbach Uwe (1992): Daten zu Geographie, Bevölkerung, Politik und Wirtschaft der Republiken der ehemaligen UdSSR, Köln, BIOS. 5. Huntington Samuel P (1993): The Clash of Civilizations?, in: Foreign

Affairs, 1993 Summer, pp. 22-49 6. Zverev Alekszej (1997): Ethnic Conflicts in the Caucasus 1988-1994, in: Contested Borders in the Caucasus. http://polivubacbe/publi/ContBorders/eng/ch0103htm 140