Politika, Politológia | Liberalizmus » Bajomi-Monori - Médiaháború vagy médiabéke, A Medgyessy-Gyurcsány kormány médiapolitikája

Bajomi-Lázár Péter – Monori Áron Médiaháború vagy médiabéke? A Medgyessy–Gyurcsány-kormány médiapolitikája * Kormányváltás után A 2002 nyarán bekövetkezett kormányváltás után megváltozott a politikai sajtó napirendje. Azok a baloldali és liberális lapok, amelyek korábban rendre beszámoltak a sajtó szabadságát ért kormányzati támadásokról, az Orbán-kormány távozta és a Medgyessy-kabinet eskütétele után ejtették a témát, míg a jobboldali és konzervatív újságok napirendre tűzték a kérdést. 1 A kormányváltással véget értek azok az utcai demonstrációk is, amelyeket különböző baloldali és liberális szervezetek rendeztek, tiltakozva az Orbán-kormány médiapolitikája ellen; 2 ettől kezdve a jobboldali és konzervatív erők vonultak az utcára, protestálva a Medgyessy-kormány médiapolitikája ellen. 3 A kormányváltás utáni első reakciók a korábbi médiaháborús pszichózis jegyeit mutatták – igaz, a

tiltakozás intenzitása hamar alábbhagyott. A jobboldali és konzervatív erők azonban azóta is számos alkalommal adtak hangot a sajtószabadságért érzett aggodalmuknak. A legutóbb akkor emeltek szót, amikor távozott posztjáról Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke, és a rádiókuratórium elnökségének a különböző pártok által delegált tagjai között po- * Megjelent az Élet és Irodalom 2005. november 4-i számában 1 Az új kabinet médiapolitikáját bíráló és a sajtó szabadságát féltő első írások közül lásd például Horkay Hörcher Ferenc: Kívánjuk a sajtó szabadságát, Heti Válasz, 2002. augusztus 30; Bayer Zsolt: Úgy magyar, hogy mindenkinek jólesik szeretni, Magyar Nemzet, 2002 szeptember 4; Somorjai Viktória és Bándy Péter: Eltemetett sajtószabadság, Magyar Demokrata, 2002. szeptember 5 2 1999 szeptemberében a Sajtólevelezők Klubja szervezett demonstrációt, tiltakozva a Magyar Televízió számos

munkatársának elbocsátása ellen. 2000 márciusában a Szabad Szólásért Mozgalom, a Fiatal Baloldal és a Polgárok a Sajtószabadságért nevű szervezet rendezett tüntetést az MTV székháza előtt, és szimbolikusan eltemette a sajtószabadságot. Március 15-én, a Szabad Sajtó Napján a Szabad Szólásért Mozgalom és a Civil Fórum több ezer fős tömegtüntetést szervezett Budapest utcáin; a tömeg végül a Magyar Rádió székházához vonult. 3 2002. augusztus 12-én, immár a kormányváltás után a JOBBIK, karöltve a Magyar Elektronikus Újságírók Szövetségével és a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségével az MTV Szabadság téri székháza előtt demonstrált. Augusztus 30-án a „polgári” erők hívei ugyanott tüntetésre gyűltek össze, hogy tiltakozzanak a köztévé vezető posztjain történt személycserék ellen; a rendezvényen felszólalt Orbán Viktor volt miniszterelnök is. 1 litikai vita alakult ki arról, hogy a

távozó elnök vagy a kuratórium jogosult-e kinevezni az elnöki teendőket átmenetileg ellátó ügyvezetőt. 4 Valóban fenyegette-e az előbb Medgyessy Péter, majd Gyurcsány Ferenc által vezetett szocialista-liberális koalíciós kormány a sajtó és a média szabadságát? Vagy véget vetett az Orbán-kabinet alatt a „médiaegyensúly” megteremtéséért tett kormányzati beavatkozás hatására újra fellángoló médiaháborúnak, és tiszteletben tartotta a sajtó és a média autonómiáját? A Sajtószabadság Központ megbízásából készült elemzésünkben ezekre a kérdésekre keresünk választ. Az ígéretek A 2002-ben hatalomra került baloldali-liberális koalíció szocialista párti médiapolitikusa, Lendvai Ildikó röviddel a kormányváltás előtt ezt a médiapolitikai programot fogalmazta meg: „Mi a dolga egy új kormánynak 2002-ben? Legáltalánosabban az, hogy intézkedéseivel és ha kell, önmérsékletével (vagyis ahol kell, cselekedve,

ahol meg nem kell, ott visszavonulva) állítsa helyre a sajtó, a média szabadságát, őrködjön plurális szerkezetén. [] Az MSZP médiapolitikája a tájékozódási szabadság és a sajtószabadság elveiből indul ki. Célja a hiteles információkhoz, korszerű tudáshoz, értékes kultúrához való hozzájutás lehetőségének kiszélesítése A negatív jelenségeket nem a piac és a választék adminisztratív korlátozásával akarja visszaszorítani, hanem anyagi és jogi támogatással a kulturális és közéleti értékek jelenlétét kívánja növelni a médiakínálatban.” Hasonlóképpen – de Lendvainál határozottabban – fogalmazott az SZDSZ médiapolitikai programját felvázoló Kozák Márton: „Egyszer s mindenkorra véget kell vetni a médiavállalatok megfélemlítésére alkalmas törvényhozói támadásoknak. [] Meg kell szüntetni az állam akár közvetett sajtótulajdonlását is. Az államnak tilos piaczavaró tevékenységet folytatni” 5

Az új kormánykoalíciót alkotó pártok akkori médiapolitikusai tehát retorikájukban elutasították az Orbán-kabinet állami beavatkozáson alapuló médiapolitikáját, és a sajtó és a média sokszínűségét és szabadságát tűzték ki célul. Lássuk, mi valósult meg ígéreteikből 4 Lásd például Sümegi Noémi: Kutyakomédia, Heti Válasz, 2005. augusztus 4 5 Lendvai Ildikó: A médiáról, az információ világáról, a sajtószabadságról a szocialisták programjában. Kozák Márton: Út a kormánymédiától a közmédiáig. Helyzetjelentés és javaslatok Mindkettő in Enyedi Nagy Mihály és mtsai (szerk.) Médiakönyv 2000–2001, Budapest: ENAMIKÉ, 483–485 és 492–494 o 2 A Magyar Televízió Egyik első intézkedéseként a Medgyessy-kabinet egy kormányhatározattal „átvállalta” a nézőktől a háztartásonként havi 740 forintos összegű televízió-előfizetési (hivatalos nevén készülék üzemben tartási) díjat. 6 A

határozatot az azévi költségvetési törvény valósította meg 7 A díj de facto eltörlését a díjfizetést szabotáló háztartások magas arányával indokolták: a tévékészülékkel rendelkező háztartásoknak csak 63–65 százaléka fizetett. 8 2002 júliusa óta így a Magyar Televízió költségvetését – szerény reklámbevételeitől eltekintve – az állam fedezi. Az üzemben tartási díj eltörlése azonban legalább három okból vitatható volt. Egyrészt azért, mert fizetését a kétharmados parlamenti többséghez kötött médiatörvény rendelte el, 9 de a rendelkezést az egyszerű parlamenti többséget igénylő költségvetési törvényben módosították. Így kérdés, hogy a döntés meghozatalának módja megfelelt-e az alkotmánynak 10 Másrészt azért volt vitatható a döntés, mert a törvényhozók figyelmen kívül hagyták azt, hogy az előfizetési díj szimbolikus üzenetet hordoz. Azt jelzi, hogy a közszolgálati televíziót

közvetlenül a közönség tartja fenn (még ha a díj tényleges összegét az adott év költségvetési törvénye szabta is meg, már a jogszabály-módosítás előtt is) Az üzemben tartási díj arra figyelmeztet, hogy a közszolgálati televíziónak minden körülmények között a választókat kell szolgálnia és képviselnie, azaz egyéb feladatai mellett a választottakat kell a „demokrácia őrkutyájaként” felügyelnie, és nem lehet a „hatalom szócsöve”. Harmadrészt azért volt vitatható a döntés, mert az üzemben tartási díj eltörlése nehezen egyeztethető össze a mérvadó európai gyakorlattal. Az Egyesült Királyságban például öt 6 A 2002. június 20-án megjelent kormányhatározat a 1110/2002-es számot viselte Idézett médiapolitikai programjában Lendvai Ildikó még csak úgy fogalmazott: „A tájékozódási esélyek közelítése érdekében ki kell szélesíteni a készülékhasználati díjfizetés alóli mentességet, az

időskorúak mellett a gyereknevelési támogatásra, rendszeres szociális segélyre szorulók körére.” Im 484 o A kormányprogramban azonban már szerepelt a díj eltörlése, vö. Kéri László: A Medgyessy-kormány és a médiapolitika – félidei számvetés, Médiafüzetek 2004/1, 83. o 7 2002. évi XXIII törvény a Magyar Köztársaság 2001 és 2002 évi költségvetéséről szóló 2000 évi CXXXIII törvény módosításáról. 8 Beszámoló az Országos Rádió és Televízió Testület 2003. évi tevékenységéről Budapest: ORTT, 2004, 293 o 9 „(1) Üzemben tartási díjat köteles fizetni az, aki televízió-műsor vételére alkalmas készüléket (a továbbiakban: televízió-készülék) üzemeltet. Az üzemben tartási díj – ha e törvény másként nem rendelkezik – televíziókészülékenként fizetendő (2) Az üzemben tartási díj összegét évenként a központi költségvetésről szóló törvény állapítja meg”. 1996 évi I

törvény a rádiózásról és a televíziózásról, 79 § 10 Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a költségvetési törvénynek az előfizetési díjra vonatkozó rendelkezését az országgyűlési képviselők mintegy 90 százaléka megszavazta. 3 évre előre határozzák meg, és az éves inflációs rátához igazítják, Németországban és Ausztriában különböző társadalmi és politikai csoportok konszenzusos úton állapítják meg a díj öszszegét. 11 E módszerek nagyobb sikerrel küszöbölik ki a megfelelő anyagi támogatás visszatartásával fenyegető politikai nyomásgyakorlást 12 Az uralkodó tendencia Nyugat-Európában (kivéve Olaszországban) az, hogy a törvényhozók igyekeznek a közszolgálati média gazdasági – és így politikai – függetlenségét növelni. Ezzel szemben Magyarországon a közszolgálati televízió – az új finanszírozási mechanizmuson keresztül – a burkolt politikai ellenőrzés alól nyílt politikai ellenőrzés

alá került. Mivel a közszolgálati média finanszírozása nem felel meg az európai normáknak, az intézmény elesett számos európai uniós pályázaton való részvételtől is. 13 Mindezek fényében úgy tűnik: az üzemben tartási díj eltörlésének célja – a közterhek „csökkentésének” népszerűségszerző szándéka mellett – a politikai nyomásgyakorlás volt. Bár a rendszerváltás után valamennyi kormány nyomást gyakorolt a Magyar Televízióra azzal, hogy az üzemben tartási díj összegét a szükségesnél alacsonyabban tartotta, a díj eltörlése azt mutatja, hogy a hivatalban lévő kormány a közszolgálati televízió függetlenségének látszatát sem kívánja fenntartani. Ezt a következtetést látszanak alátámasztani a köztévében a kormányváltás után végbement személycserék is. A baloldali-liberális koalíciós kormány nyomására lemondott pozíciójáról az MTV elnöke, Mendreczky Károly (korábban a Fidesz-MPP

önkormányzati képviselője) Csermely Péter elhagyta az intézményt, Betlen János lekerült a képernyőről Sugár Ágnes, az MSZP választási kampányának „háziasszonya” a kulturális igazgató-helyettesi posztot kapta meg. A személycserék persze önmagukban nem sokat jelentenek: indokolhatók a köztévé alacsony szakmai színvonalával, amelyet az alacsony, 10 és 15 százalék közötti nézettség is jelez, 14 és indokolhatók az MTV pazarló gazdálkodásával is. 15 Azt, hogy a személycserék 11 Lásd még Gibbons, Thomas: Regulating the Media, London: Sweet & Maxwell Ltd., 1998; Szilády Szilvia: Közszolgálatiság és társadalmi felügyelet: A közszolgálati média szervezeti felépítése Németországban, Ausztriában és Magyarországon, Beszélő, augusztus–szeptember, 1997. 12 Néhány európai országban azonban, például Görögországban, Portugáliában és Spanyolországban nincs előfizetési díj. Ám ezekben az országokban is

léteznek módszerek arra, hogy a közszolgálati televízió folyamatosan megfelelő anyagi támogatásban részesüljön, például a villanyszámla egy részének átadásával, vö. Gosztonyi Gergely: A közszolgálati médiafelügyelet Európában és Magyarországon, Jel-Kép, 2003/4, 9. o 13 Népszabadság, 2004. április 23 14 Lásd Urbán Ágnes: A magyarországi televíziós piac stabilizálódása, Médiakutató, 2004. tavasz, 73–81 o 15 A pazarló gazdálkodás gyanúját az veti fel, hogy a rendőrség hűtlen vagy hanyag kezelés alapos gyanújával vizsgálja az MTV korábbi elnöke, Szabó László Zsolt (1999. május–2001 július) által aláírt szerződéseket 4 mögött valóban a hírműsorok politikai befolyásolásának szándéka állt-e, azok az empirikus mérések árulhatják el, amelyek azt vizsgálják, hogy a kormányváltás után sugárzott hírműsorokban milyen arányban szerepeltek a különböző politikai pártok képviselői. Az

Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) kvantitatív elemzései szerint 2002 őszén és telén az MTV esti Híradójában a kormány és az ellenzék szereplési aránya 67–33 százalékos, élőszóbeli megjelenési arányuk 67,5–32,5 százalékos volt.16 A kormánypártok médiareprezentációja ekkor megfelelt a kétharmados aránynak, amelyet az ORTT – a francia médiahatóság, a Conseil Supérieur de l’Audiovisuel (CSA) gyakorlata alapján – összehasonlítási alapnak tekint. 17 Ezután azonban az arányok eltolódtak 2003-ban a kormány és az ellenzék összes szereplési aránya 71–29 százalékos, élőszóbeli megjelenési arányuk 72–28 százalékos volt 2004-ben az összes szereplések aránya 71–29 százalékos maradt, az élőszóbeli megjelenés aránya azonban az ellenzék szempontjából tovább romlott: ekkor 76–24 százalékos volt. Voltak olyan hónapok is – 2004 júliusa és augusztusa –, amelyekben a kormánykoalíció

szereplési aránya elérte a 90, illetve a 88 százalékot (igaz, a kitüntetett figyelem magyarázható az ekkor történt miniszterelnök-váltással is) 18 A kvantitatív felmérésekből csak óvatos következtetések vonhatók le, hiszen azok nem árulkodnak arról: azok az események, amelyekhez az egyes megszólalások kapcsolódtak, kedvező vagy kedvezőtlen fényt vetettek-e a különböző politikai erőkre. Az adatok mindamellett azt sugallják, hogy a kormánypártok az elvárhatónál nagyobb arányban szerepeltek az MTV esti hírműsorában, azaz a köztévé időről-időre a kormányzat szócsöveként működött. A kormányváltást követő személycserék nem növelték lényeges mértékben a köztévé nézettségét. A Magyar Televízió közönségaránya még mindig messze az európai átlag alatt van: míg az elmúlt években az MTV-t az emberek 10–15 százaléka nézte, az m2 nézettsége pedig elhanyagolható volt, a dán köztelevízió műsorát a

nézők 32, a BBC-éit 39, a finn közszolgálati televízióéit pedig 45 százalékuk követte figyelemmel. 19 16 Általánosan elfogadott vélekedés, hogy az élőszavas megjelenések erőteljesebben befolyásolhatják az állampolgárok politikai döntéseit, mint a narrátor általi említések. A saját hangú megszólalásoknál a szerkesztők kevésbé befolyásolhatják a politikus mondandóját, kisebb eséllyel közvetíthetnek sugallt tartalmakat, rejtett üzeneteket 17 A francia médiatörvény vonatkozó rendelkezését lásd Conseil Supérieur de lAudiovisuel: Les élections legislatives, 1997. Annexe 1 A CSA-modell arra a megfontolásra támaszkodik, hogy a kormány – döntéshozó pozíciója miatt – gyakrabban jelenik meg a hírekben, mint a passzivitásra kárhoztatott ellenzék. 18 Plauschin András: Politikai hírműsorok tájékoztatási gyakorlata 2002-ben, Jel-Kép 2003/2. 33–36 o, uő: Politikai hírműsorok tájékoztatási gyakorlata 2003-ban,

Jel-Kép 2004/1. 21–24 o; és uő: Politikai hírműsorok tájékoztatási gyakorlata 2004-ben, Jel-Kép 2005/1. 55–58 o 19 Urbán, i.m 5 Az ORTT és a médiakuratóriumok Nemcsak a Magyar Televízióban történtek személycserék. A kormányváltás után, 2002 decemberében lemondott posztjáról az ORTT elnöke, a Fidesz-MPP által delegált KörmendyÉkes Judit; távozását kormányzati nyomással indokolta 20 Kisebb vihar dúlt a közszolgálati televízió – az Orbán-kabinet alatt „csonkává” tett, azaz kizárólag az akkori kormánypártok delegáltjaiból álló – kuratóriumi elnöksége körül is. 2003 elején a parlamenti ellenzék két pártja nem tudott megegyezni az MTV kuratóriumában betöltendő négy ellenzéki hely elosztásában: a Fidesz-MPSZ az ellenzék négy jelöltjéből hármat maga akart delegálni, míg az MDF legalább két jelöltet akart. Megegyezés hiányában a nagyobbik ellenzéki párt nem jelölt tagot, a kisebbik azonban

négy jelöltet terjesztett az országgyűlés elé. A parlament a kormánypárti képviselők szavazataival elfogadta az előterjesztést Bár az eljárás megfelelt a médiatörvény betűjének, 21 a jogszabálynak a politikai pártok arányos megjelenítését célzó szellemével már nehezen egyeztethető össze. Az a paradox helyzet alakult ki, hogy a nyolc parlamenti mandátummal rendelkező MDF delegálta a kuratóriumi elnökség tagjainak felét, míg a 168 mandátummal rendelkező Fidesz-MPSZ-nek nincs delegáltja e testületben. Másként fogalmazva: a legkisebb parlamenti párt delegálta a legtöbb tagot a médiakuratóriumba. Bár a kuratóriumban ma – szemben az előző kormányzati ciklussal – nemcsak a kormánypártok delegáltjai ülnek, e testület aligha nevezhető politikailag reprezentatívnak A kuratórium körüli újabb anomáliát aligha lehet a kormánypártok számlájára írni, de az eset azt jelzi, hogy a tagok mai jelölési mechanizmusa

tarthatatlan. A Magyar Rádió élén a Medgyessy-kormány hivatalba léptekor olyan vezető állt, aki nyíltan vállalta jobboldali-konzervatív elkötelezettségét: Kondor Katalin, az intézménynek a csonka kuratórium által kinevezett elnöke számos nyilvános jobboldali politikai rendezvényen vett részt. A vezetése alatt álló intézmény pártpolitikai vonzalma a szocialista- 20 Bajnai Zsolt: Ami a hírekbe bekerült. Magyar sajtó 2002, Magyar Sajtó, 2003 január 21 A médiatörvény 55. § szerint „(4) Az Országgyűlés mindhárom kuratóriumba külön-külön legalább nyolc tagot választ a képviselők több mint felének szavazatával, egyenként. (5) Az Országgyűlés által a kuratóriumba választható tagok felét a kormánypárti, másik felét az ellenzéki képviselőcsoportok jelölik úgy, hogy minden képviselőcsoport legalább egy jelöltjét meg kell választani (7) Ha valamelyik képviselőcsoport a jelölésben nem vesz részt, az adott oldal

másik (többi) képviselőcsoportja(i) jelölhetik a négy-négy személyt.” 6 szabaddemokrata kormányzati ciklusban többször is manifesztálódott. 22 Kondor mandátuma 2005 nyarán lejárt, a közszolgálati rádiót felügyelő kuratórium pedig konszenzus hiányában nem tudott új elnököt választani. Mivel a médiatörvény nem rendelkezik arról, mi történjen, ha az elnök mandátuma lejár, de a kuratórium nem választ új elnököt, az intézmény vezetését ideiglenes ügyvezetőnek kellett átvennie. Más ügyvezető elnököt nevezett meg a távozó Kondor, illetve Gellért Kis Gábor, a rádiókuratórium MSZP által delegált elnöke; a kinevezett ügyvezetőket aztán kölcsönösen nem ismertek el törvényes vezetőnek. Gellért Kis a jogi és politikai huzavona eldöntése és a Kondor által kinevezett Hollós János ügyvezető leváltása érdekében gazdasági nyomásgyakorláshoz folyamodott: 2005 augusztusában 370 millió forintot tartott vissza

a Magyar Rádiónak a Műsorszolgáltatási Alapból járó támogatásból. 23 A nyomtatott sajtó A Medgyessy-kabinet nemcsak az elektronikus média, de a nyomtatott sajtó helyzetébe is beavatkozott. 2002-ben a kormányzat irányítása alatt álló cégek előbb csökkentették a Magyar Nemzetben közzétett hirdetéseik számát, majd a lap mellékletét, a(z egyébként az Orbánkabinet alatt a politikai napilaphoz csatolt) Sportfogadást vitték át a Nemzeti Sporthoz, átmenetileg megrendítve ezzel a kormánykritikus napilap pénzügyi helyzetét. 2003 végén a legnagyobb politikai hetilap, a 150 ezer példányban megjelenő Szabad Föld cserélt gazdát: a Liszkay Gábor-féle Nemzet Kft.-től a Geoholding csoporthoz tartozó Szabad Lap Kft. vette át a kiadását Az új tulajdonos meg nem erősített hírek szerint 250 millió forint „lelépési pénzt” fizetett a Magyar Nemzet kiadójának A lap új főszerkesztőt kapott egy volt népszabadságos újságíró,

Tamás Gábor személyében, és feladta korábbi, az MSZPvel és az SZDSZ-szel szemben kritikus pozícióját.24 Az állami nagyvállalatok – például a Szerencsejáték Rt. – hirdetései röviddel a 2002es kormányváltás után már a baloldali és liberális lapokban bukkantak fel A hirdetések újra- 22 A Magyar Rádiónak az európai parlamenti választási, illetve a kettős állampolgárságról szóló népszavazási kampány időszakában nyújtott teljesítményéről lásd Monori Áron: Kampány és közszolgálat, ÉS, 2004. július 30., valamint uő: Közérdekű propaganda, ÉS, 2004 december 10 23 Elhúzódó elnökválság a Magyar Rádióban, http:/hvg.hu/print/200533HVGFrissa197aspx (utolsó letöltés: 2005. szeptember 16) 24 A lappiaci változásokról lásd Juhász Gábor: Az országos minőségi napilapok piaca, Médiakutató, 2003. tavasz, 93 o, és uő: A jobboldali hetilapok piaca 1989–2003, Médiakutató, 2004 tavasz, 66 o 7 elosztásának

szempontjai mindmáig ismeretlenek, így azt sem tudni, gazdaságossági megfontolások indokolják-e a változást. A demokratikus médiapolitika normái nemcsak azt követelik meg a mindenkori kormányzattól, hogy politikai megfontolások alapján korlátozó módon ne avatkozzon be a sajtópiaci viszonyokba, de azt is, hogy a tartalomsemlegesség elvét követve támogassa azokat a lapokat, amelyekre a sokszínűség – és így a tájékozódás szabadságának – megteremtése és megőrzése érdekében szükség van. A skandináv és a latin országokban például olyan sajtóalapok működnek, amelyek közvetlen módon – szubvenciókkal – támogatják a veszteséges minőségi napilapokat. A legtöbb nyugat-európai állam emellett igyekszik közvetett támogatásban is részesíteni a nyomtatott sajtó egészét, például azzal, hogy kedvezményes áfakulcsot biztosít a lapoknak. 25 Bár Lendvai Ildikó már idézett dolgozatában azt ígérte, hogy az új kormány

átlátható és nyilvános sajtótámogatási rendszert hoz létre, és törvényben szabályozza az állami cégek hirdetéseinek elhelyezését, 26 e lépéseket a Medgyessy–Gyurcsány-kormány nem tette meg. A kormány médiapolitikai gyakorlata cáfolta médiapolitikai retorikáját: a sajtóalap felállításának gondolata a kormányváltás után lekerült a napirendről, 2004. január 1-ével pedig az országgyűlés a nyomtatott sajtótermékekre kirótt általános forgalmi adó mértéket 12ről 15 százalékra növelte Ma ez a legmagasabb áfakulcs Európában 27 Az áfaemelés nem könnyíti meg az egyébként is a példányszám folyamatos csökkenésével szembesülő és anyagi gondokkal küzdő politikai napilapok helyzetét. Hosszabb távon pedig azzal járhat, hogy egyes címek megszűnnek, így szűkül a sajtópiaci kínálat. A szocialista-szabaddemokrata kormánykoalíció folytatta tehát elődje, az Orbánkormány sajtópolitikáját, csak éppen ellenkező

előjellel: a cél ezúttal a jobboldali-konzervatív hangok ellehetetlenítése és a baloldali-liberális hangok pozitív diszkriminációja volt – bár a sajtópiaci viszonyokba való állami beavatkozás ezúttal nem volt olyan intenzív, mint az előző kormányzati ciklusban. 28 25 Lásd Bajomi-Lázár Péter: Kell-e nekünk sajtóalap?, in Enyedi Nagy Mihály és mtsai (szerk.) Médiakönyv 2003, Budapest: ENAMIKÉ, 2003, 365–376; uő.: A sajtótámogatás védelmében ÉS, 2005/4 26 I.m 484 o 27 Vö. Kaposi Ildikó: Sajtótámogatás, Médiakutató, 2000 ősz, 13 o A jogszabályt az országgyűlés 2003 november 10-én fogadta el 28 Vö. a Kurír és a Magyar Narancs bezárására tett kísérlettel, a Kis Újság milliós és a Heti Válasz milliárdos támogatásával. Lásd még Bajomi-Lázár Péter: A tízéves háború, ÉS, 2000 március 10, uő: Az Orbán-kormány és a média autonómiája, Népszabadság, 2002. március 13 8 Egyebek Végül meg kell

említenünk a Medgyessy–Gyurcsány-kormányzat egy szimbolikus jelentőségű médiapolitikai döntését is, amely ugyancsak a kabinetnek a kritikus médiához fűződő viszonyáról árulkodik. 2004 novemberében – egy 1998-ban, még az Orbán-kormány alatt született házbizottsági döntésre hivatkozva – Szili Katalin kitiltotta a tévékamerákat a parlamenti folyosókról, miután a TV2 Napló című műsora rejtett kamerás felvételeket is tartalmazó riportban számolt be arról: egyes parlamenti képviselők megsértik a nemdohányzók védelméről szóló törvényt. A szocialista házelnök ezzel azt üzente a választóknak: semmi közük ahhoz, hogy választott képviselőik betartják-e a saját maguk által hozott törvényeket. Ennél is aggályosabb talán, hogy a parlamenti ülésteremben nem forgathatnak a televíziók, csupán az országgyűlés kamerái által rögzített felvételeteket használhatják. A sajtótörvény ugyanis kimondja, hogy „[a]

sajtó – az érdekeltek hozzájárulása nélkül is – tájékoztatást adhat az állami szervek, a gazdálkodó szervezetek, a társadalmi szervezetek és egyesületek, valamint ezek bizottságai nyilvános üléséről” 29 A médiatörvény európai uniós jogharmonizációja 2002. július 9-én az Országgyűlés módosította a médiatörvényt 30 A változtatásra az európai uniós irányelvekben, az Európai Bizottság döntéseiben, az audiovizuális szektorra vonatkozó Fehér Könyvben és az Európai Unió (EU) Magyarországról szóló éves országjelentéseiben foglalt elvárások miatt volt szükség. 31 A módosítás a törvény hatálya alá sorolta a műsorszétosztást, újradefinálva ezzel a műsorszolgáltatás fogalmát, és lehetővé téve, hogy Magyarország részt vegyen az EU Média Programjaiban, illetve részesüljön az azokon megpályázható forrásokból. A törvénymódosítás bevezette az „európai mű” fogalmát, és kvótákat

állapított meg az európai, illetve a független stúdiók által készített műsorokra. Előírta azt is, hogy a kereskedelmi reklámnak valósnak és tisztességesnek kell lennie, nem sértheti mások vallási 29 1986. évi II törvény 5 § 30 2002. évi XX törvény a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996 évi I törvény módosításáról 31 Lásd különösen a „Határok nélküli televíziózásról” szóló 89/552/EGK irányelvet, amelyet a 97/37/EK irányelv módosított. Lásd még Ocskó György: Az Európai Unió audiovizuális politikája, in Enyedi Nagy Mihály és mtsai (szerk.) Magyarország médiakönyve 2003, Budapest: ENAMIKÉ, 2003, 135–144 o 9 vagy politikai meggyőződését, és nem ösztönözhet az egészségre, a biztonságra és a környezetre ártalmas magatartásra. Eltörölte az 1996-os médiatörvény azon rendelkezését, amely szerint magyarországi műsorszolgáltatás végzésére csak magyarországi lakóhellyel

rendelkező természetes személy, Magyarországon nyilvántartásba vett jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság volt jogosult, és amely korlátozta a nem magyar természetes és jogi személyek műsorszolgáltatókban való tulajdonrészesedését. A módosítás emellett előírta a műsorok aszerint való kategorizálását és megjelölését, hogy károsak lehetnek-e a kiskorúak számára, és előírta azt is, hogy a nagy társadalmi érdeklődésre számot tartó műsorokat nem lehet kizárólagos közvetítési joggal védeni. 32 Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy – bár a kormányzat megbízásából több, a médiatörvény átfogó reformját javasló szakértői anyag is készült 33 – a fenti módosítások egyike sem érintette az 1996-os médiatörvény legfontosabb és leggyakrabban bírált hiányosságait. Változatlan maradt egyebek mellett az ORTT hatásköre és tagjainak jelölési mechanizmusa, valamint a közszolgálati

média finanszírozása. Tisztázatlan maradt, hogy az internetes műsorszórás a jogszabály hatálya alá tartozik-e A módosítások közül hiányoznak a műsorszórás és a műsorelosztás digitalizálását elősegítő rendelkezések is 34 – ezeket ma a törvénynél alacsonyabb szintű kormányrendeletek tartalmazzák. A módosításoknak persze gátjuk az is, hogy – a világon valószínűleg egyedülálló módon – a magyar médiatörvény módosítása kétharmados parlamenti többséget igényel. A sokpárti konszenzus megteremtése a mai politikai viszonyok között lehetetlen vállalkozásnak látszik – ám a kormány kísérletet sem tett arra, hogy javaslatot terjesszen be a médiatörvény ezirányú módosítására. Néhány javaslat A Medgyessy–Gyurcsány-kormány médiapolitikája a médiaháborús revanspolitika újabb fejezetét nyitotta meg. A szocialista-liberális koalíciós kormány számos alkalommal nem tartot- 32 Kertész Krisztina:

Jogharmonizáció az audiovizuális szektorban, Médiakutató, 2003. tél, 89–95 o; Boros Márta és mtsai: A médiarendszer jogszabályi hátterének 2002. évi változásai, in Enyedi Nagy Mihály és mtsai (szerk.) Magyarország médiakönyve 2003, Budapest: ENAMIKÉ, 2003, 145–148 o 33 Gálik Mihály, Horvát János és Szente Péter: Egy új médiatörvény alapjai, illetve Gellért Kis Gábor és Ballai Éva: A köznyilvánosságról szóló törvény koncepciója, mindkettő in Enyedi Nagy Mihály és mtsai Médiakönyv 2003, Budapest: ENAMIKÉ, 2003. 34 E törvénymódosítások előkészítésén ma szakértői testület dolgozik, lásd Vajda Éva: Frekvenciaháború. Manager Magazin, 2005 szeptember 10 ta tiszteletben a sajtó és a média autonómiáját. A kabinet – és az előző kabinetek – médiapolitikai lépései azokat az elemzőket igazolják, akik úgy vélik: a mai jogszabályi keretek alkalmatlanok a sajtó és a média szabadságának és

sokszínűségének megteremtésére, mi több – deklarált céljaik ellenére – intézményesítik a sajtó és a média feletti politikai ellenőrzést. 35 Úgy véljük, a kisebb-nagyobb intenzitással, de a rendszerváltás óta folyamatosan zajló médiaháborúnak csak az intézményes keretek megváltoztatása vethet véget. Azt javasoljuk, az országgyűlés a következő lépéseket tegye meg: 1. Állítsa vissza a készülék üzemben tartási díjat, mégpedig úgy, hogy annak összegét ne a mindenkori kormánytöbbség állapítsa meg az éves költségvetési törvény keretében, hanem automatikusan növekedjen az infláció mértékével. 2. Változtassa meg az ORTT és a médiakuratóriumok tagjainak jelölési mechanizmusát Vagy arra van szükség, hogy a médiahatóság, illetve a kuratóriumi elnökségek tagjait ne a pártok, hanem konszenzus útján az országgyűlés delegálja, vagy arra, hogy ne lehessenek újraválaszthatók – a lényeg az, hogy

döntéseikkel ne az őket (újra)jelölő politikai pártoknak igyekezzenek megfelelni. Problematikus a civil jelöltek kuratóriumi jelenléte is, hiszen ezek nem rendelkeznek társadalmi mandátummal; jobb esetben saját magukat képviselik, rosszabb esetben valamelyik politikai párt szatelitszervezeteként működnek. Ezért azt javasoljuk, hogy az országgyűlés törölje el a korporatív jelölési rendszert, és a kuratóriumokban kizárólag az országgyűlés vagy a pártok által delegált tagok üljenek. 3. Hozzon létre egy olyan sajtóalapot, amely átlátható és tartalomsemleges módon támogatja a veszteséges minőségi napilapokat. 4. Törvényben szabályozza az állami tulajdonú vállalatok hirdetésének elhelyezését Sok hűhó semmiért A sajtó és a média – különösen a Magyar Televízió – a médiaháború kezdete óta a politikai küzdelmek fókuszában állt. 36 A politikusok a nyilvánosság fórumait nem autonóm övezetnek, 35 Lásd

például Gellért Kis Gábor: Ékszer és játékszer. Másfél év után a médiatörvényről és egyebekről, Jel-Kép, 1997/2, 70. o; Vásárhelyi Mária: Törvénytől sújtva, in Vásárhelyi Mária és Halmai Gábor (szerk) A nyilvánosság rendszerváltása, Budapest: Új Mandátum, 1998, 220 o 36 A médiaháború kezdetének időpontját nehéz pontosan meghatározni. Van, aki 1990 őszére datálja: ekkor történt az első látványos összetűzés Antall József miniszterelnök és Hankiss Elemér, az MTV elnöke között A 11 hanem a pártpolitikai küzdelmek sokadik terepének tekintették. Meg voltak győződve a sajtó és a média közvélemény-formáló – és így a következő választások kimenetelét befolyásoló – hatalmáról. Ezt a meggyőződésüket azonban sem az empirikus kutatások, sem a hétköznapi tapasztalatok nem támasztják alá. Egy, az 1994-es és az 1998-as országgyűlési választások kampányidőszakát vizsgáló empirikus

kutatás például azt mutatta ki, hogy az MTV kormánypropagandát folytató műsorai nem növelték a kormánypártok támogatottságát, sőt akár bumeránghatást is kiválthattak, azaz akár csökkenthették is a kormánypártok újraválasztási esélyeit. 37 A mindennapi tapasztalatok is ezt erősítik meg: hiába gyakorolt valamennyi kormánykoalíció nyomást a sajtóra és a médiára annak érdekében, hogy elfojtsa a kritikus hangokat és kedvezőbb képet fessen politikájáról, ez egyiket sem segítette hozzá ahhoz, hogy megnyerje a következő választásokat. A nyilvánosság befolyásolására tett, szűnni nem akaró politikusi kísérletek tehát nemcsak a sajtó és a média szabadságának elvét sértik, de pártpolitikai hasznot sem hoznak. Itt az idő, hogy a mindenkori médiapolitikusok felülvizsgálják médiaháborús stratégiájukat. konfliktus akkor robbant ki, amikor az önkormányzati választások előtt Hankiss megtagadta az Antallal készült

– és már előre felvett – interjú sugárzását. Mások azonban úgy vélik, a médiaháború gyökerei 1990 tavaszáig nyúlnak vissza: ekkor az MSZP – közvetlenül az országgyűlési választások második fordulója előtt – „kiprivatizálta” a leendő kormányzat alól a megyei napilapok jó rsézét. A bevétel jelentős része a párt kasszáját gazdagította, az új kormány pedig a politikáját támogató lapok nélkül találta magát 37 Lásd Tóka Gábor és Popescu, Marina: Befolyásolja-e a szavazókat a Magyar Televízió kormánypárti propagandája? Egy empirikus kutatás 1994–1998-ból, Médiakutató, 2002. tavasz, 21–38 o 12