Irodalom | Középiskola » Irodalom érettségi tételek, 2011

1. Petőfi Sándor tájköltészete 1844-ben születik Versek című versgyűjteménye. Ebben az évben keletkezett a tájköltészet témakörének első kiemelkedő alkotása is, az Alföld. A szoros értelmében vett tájköltészet az európai irodalomban a felvilágosodás és a romantika szülötte, mely a leíró költészet egyik műfajcsoportja. Ekkor fedezik fel a költők a természeti környezet valós arculatát, s hogy ez saját képzelmeik, hangulataik kifejezésére alkalmasak. Ezek azok a művek, amelyek nem kizárólag, de meghatározó mértékben az embert körülvevő élő és élettelen természeti környezetet jelenítik meg, beleértve az ember által alkotott épületeket, tárgyakat. Az alföldi táj tájleíró költemények témája Petőfi révén teljesedik ki a magyar irodalomban, mely a szabadság és az otthon szimbóluma. Alföld A vers 5 szerkezeti egységre tagolható: 1-2.vsz: I. A kétféle tájideál szembeállításával indít. Nagy érzelmi

telítettségű felkiáltással indít („Mit nekem”) Elismeréssel adózik a vadregényes tájnak, a zordon hegyvidéknek|Fenn|, de ezzel szembeállítja a rónát, az alföldi sík vidéket|Lenn|. Ezt csodálja és szereti is A sas-metafora a romantika egyik legismertebb motívuma: a fenséget, a végtelen magasságot, az élet kicsinyességitől való merész elszakadás s a szabadság képzetét egyszerre hordozza. A teljes metaforában (börtönéből szabadult sas lelkem) P ezzel a madárral azonosul. 3. vsz: II. Innentől kezdődik az alföld leírása  többféle perspektívából mutatja meg a költő. A sas távlatából fölülről kezdi az alföld leírását. A rónák fölé szállva végigszemléli a Duna-Tisza közét Nem csak ő szereti ezt a tájat, de ez a szeretet kölcsönös („mosolyogva néz rám”). 4-10. vsz: III. Lefelé közeledik, majd leér a földre, s itt apró életképek sorában minden jellegzetes növényt, és állatot szemügyre vesz

a legnagyobbtól a legkisebbig: - a delelő gulyát a gémes kúttal, - a nyargaló ménest a csikóssal hangutánzó, hangfestő szavakkal hallatja is - a tanyák közelében a megművelt földeket – búzamezők (Színek: sárga, smaragd, zöld) - a tanyák szomszédságában a tavat a vadludakkal, a nádast - a csárdát a betyárral - végül az apró homoki állatokat és növényeket. 11. vsz: IV. Tekintete ismét távolodik, ezúttal a horizont felé messze, homály, ködoszlop, távoli, halvány. A látkör kitágul, s a végtelen illúzióját kelti. 12. vsz: V. Az 1-2.vsz-ban elkezdett vallomás tér vissza, megfogalmazza kötődését az alföldhöz Ez jelenti az egész életet számára (születés/bölcső; halál/szemfödél) – a Szózat motívumvilágát idézi. Kiskunság Magyarországi utazásai alatt 20 levélben számolt be barátjának, Kerényi Frigyesnek. Ezek közé tartoznak a Kiskunságon szerzett élményei is, melyeket verses formában írt meg

Frigyesnek. A vers műfaja tájleíró költemény, és a vers egészét átfonja a szülőföld iránt érzett szeretet. A vers 3 nagy szerkezeti egységre tagolható: Valóság A képzelet szárnyán Kiskunságban Az örök élet körforgása 1-2. vsz: A költő szeretettel gondol vissza szülőföldjére, s közben többszörösen eleveníti fel a szülő-gyermek kapcsolatot: „Ujra láttam végre születésem földét” „átölel a Tisza-Duna karja, s ölében , mint kedves mosolygó gyermekét az anya, ugy tartja” Éles ellentéte húz a nagyváros (szürke, zajos, változékony) és az alföld (csöndes, színes, örök) között. 3. vsz: Részletes tájleírás a Kiskunságról, Petőfi körbenéz a tájon, s ellát egészen a horizontig 4. vsz: A költő szemeivel most egy legelőkön keresztülfutó földutat követ Az út mentén egy gulya pihen a nagy forróságban, s mellettük pásztoruk pihen annak kutyájával. 5. vsz: A réten egy folyócska futását követjük,

s annak állatvilágát ismerteti nagyvonalakban (halászmadár, hal, pióca, bogár) 6. vsz: A patak partját veszi figyelembe a költő A zöld növényzet számtalan madárnak ad biztonságos otthont (gólya, gém). 7. vsz: Továbbhaladva a pusztán most egy gémeskút jelenik meg A kút beomlott, régi, használhatatlan s szomorúan áll egykori dicsőséges helyén. 8. vsz: Az idő múlását és a pusztulás képét tovább erősíti egy délibáb, amely csak egy lepusztult csárdát tud felmutatni Az embertelen pusztán a szél az úr, mely kedve szerint épít és rombol. 9. vsz: Egy alföldi tanya jellegzetes képe jelenik meg körülette hatalmas búzatáblákkal A jövendő aratás bőséges lesz  „kalászaikat a nehéz meg lehúzza” 10. vsz: Élénk színekkel jellemzi a mezei virágokat, melyeket a lenyugvó nap vezet át a sejtelmes éjszakába Az egész nap úgy tűnik tova, mint a tündérmesék világa 11. vsz: Egy távoli város tűnik fel a pusztában

kimagasló templomtoronnyal A záró képben szélmalmok sorakoznak, melyek vitorlái az élet örök körforgására utalnak  ez biztonságot, és állandóságot jelent a költő számára. A puszta télen 1-3. vsz: Egy indulatszóval indítja a verset „Hej mostan”. A versszak további soraiban több megszemélyesítést is találhatunk - Az évszakokat egy-egy gazdához hasonlítja - A nyár és a kikelet a mezei szorgalmat, munkát képviselik - Az őszre nagyobb hangsúlyt fektet, hiszen az személyesíti meg a „rossz gazdát” és miatta néz ki így a puszta (gondatlan elfecsérelt). A tél leírásával folytatja, és negatívumaiban, hiányosságaiban jellemzi a hideg évszakot. Felrója a hiányokat (juhnyáj, pásztorlegény, madarak). Ezeket a hiányokat hangjuk eltűnésével mutatja be: kolomp, síp, dal, harsogó Ezt követően két hasonlattal tágítja a képet: - a sík határ a befagyott tenger képzetét kelti - A fáradt madárként repülő Nap

képét láttatja, majd egy öregemberhez hasonlítja. 4-6. vsz: Most a télen lelassult, emberi világ életképeit láthatjuk. Az eddig csak hasonlatokban jelenlevő ember most belép a tájba Kezdetben a üres határ, a halászkunyhó, a csőszház, de később megjelenik a házba beszorult ember, és a komótosan pipára gyújtó béres, kinek lelassult élete csendes.  7 cselekvésből álló mozdulatsor figyelhető meg: - leveszi - küszöbre teszi - megvágja - pipát húz - rátölt - szipákol - oda-oda néz Ezt követően ismét a kietlen csárdát ábrázolja. 7-9. vsz: Az előbbi zárókép dinamikus képek sorozatát indítja el  természeti elemek kavarognak a légben. A téli alkonyban megjelenik a társadalom alja, a betyár. A farkas és a holló egyszerre idézi fel a társ és a természet zord kegyetlenségeit A zárókép a horizont melyben újabb hasonlat van  nap vörös köre =király véres koronája. Versek 1. M i t n e k e m t e z o r d o n Ká r p

á t o k n a k Fen yvesekk el vadregén yes tája! Tán csodállak, ámde n em szeret lek, S kép zetem hegyvölgyed et nem járja. 2. Lenn az a lföld ten gersík vidékin Ott vagyok h onn, ott az én világom; Börtönéből szabadúlt sas lelkem, Ha a rónák végtelenjét látom. 3. Felröpű lök ekkor gondolatban Tú l a földön felhők közelébe, S mosolyogva néz rám a Dunától A T i s z á i g n yú l ó r ó n a k é p e . 4. Délibábos ég alatt kolompol Ki s - Ku n s á g n a k s z á z k ö v é r g u l yá j a ; Delelésk or hosszu gémü kútnál S z é l e s v á l yu k e t t ő s á g a v á r j a . 5. M é n e s e k n e k n ya r g a l ó f u t á s a Zúg a szélb en, körmeik dobognak, S a csikósok kurjantása hallik S pattogása hangos ostoroknak. 6. A tan yáknál szellők lágy ölében Ringatózik a kalászos bú za, S a smaragdnak eleven szinével A k örn yék et vígan koszorúzza. 1. Hova szívem, lelk em Mindig, mindenhonnan vissza-visszavágyott,

Ujra láttam végre szü letésem föld ét, A s z é p Ki s k u n s á g o t ! Bejártam a rónát, Melyet átölel a Tisza-Duna karja, S ölében, mint ked ves mosolygó gyermek ét, Az anya, úgy tartja. Az Alföld Kiskunság 7. Id e j á r n a k s z o m s z é d n á d a s o k b ó l A vad lúdak esti szürkületben , És ijedve k elnek légi útra, H o g yh a a n á d a s z é l t ő l m e g l e b b e n . 8. A tan yákon túl a puszta mélyén Á l l m a g á n y o s , d ő l t k é m é n yü c s á r d a ; Lát ogatják a szomjas b et yárok, Kecskemétre menvén a vásárra. 9. A c s á r d á n á l t ö r p e n yá r f a e r d ő S á r g u l a k i r á l yd i n n y é s h o m o k b a n ; Odafészkel a visító vércse, Gyermekektől n em háborgatottan. 10. O t t t e n y é s z i k a b ú s á r v a l y á n yh a j S kék virága a szamárk en yérnek; Hűs tövéhez d éli nap hevében Megpihenni tarka gyíkok térnek. 11. Messze, hol az ég a földet éri, A h o m á l

yb ó l k é k g yü m ö l c s f á k o r m a Néz, s megettök, mint halván y ködoszlop, E g y - e g y v á r o s t e m p l o m á n a k t o r n ya . 12. Szép vagy, alföld, legalább nek em szép ! It t r i n g a t t á k b ö l c s ő m , i t t s z ü l e t t e m . It t b o r ú l j o n r á m a s z e m f ö d é l , i t t Domb orodjék a sir is fölöttem. 2. Itt va gyok m egint a Nagyvárosi élet örökös zajában, Oh de kép zeletem most is od alenn az Alföld rónáján van; Testi szemeimet Behunyom, és lelk em szemeivel n ézek, S előttem leb egnek szép en gyön yörűn az Alföldi vidék ek. 3. F o r r ó n yá r k ö z é p v a n , Ka p a s z k o d i k a n a p f ö l f e l é ; s u g á r a Mint a lángeső, oly égető özönnel Ömlik a pusztára. Puszta van körű lem, Széles h osszu puszta, el is látok messze, Egész odáig, hol a lehajló ég a Földdel olvad össze. 4. Ga z d a g l e g e l ő k ö n Visz az út k eresztü l; ott hever a gőböly,

Rekkenő a h őség, azért nem fogyaszt most A kövér mezőböl. Cserén y oldalánál S z u n d i k á l a g u l yá s l e t e r í t e t t s u b á n , Ku t y á i i s l o m h á k , n e m i s p i l l a n t a n a k Az útazó után. 5. It t e n a l a p á l y o n E g y é r n yú l i k v é g i g , m e g s e m o z d u l h a b j a , Csak akkor loccsan, ha egy-egy halászmadár S z á r n yá v a l m e g c s a p j a ; Szép fövén y az alja, Egészen lelátni sárga fen ekére, A lusta piócák s a futó bogarak Ta rka seregére. 6. Szélén a sötétzöld Ká k a k ö z t e g y - e g y g é m n ya k á t n yu j t o g a t j a , Közb e hosszu orrát üti víz alá a G ó l y a f i a k a n yj a , Nagyot n yel, és aztán Fölemeli fejét s körüln éz k ényesen, A vízparton pedig töméntelen bíbic Jajgat keservesen. 7. Amott egy nagy ágas Áll szomorún, egykor kútágas leh etett, Mellette a gödör, hanem már beomlott, Be is gyep esed ett; Elmeren gve n ézi Ez a kútágas

a távol délibábot, Nem tudom, mit nézh et rajta? hisz affélét Már eleget látott. 8. Ott van a délibáb A láthatár szélén. nem kapott egyeb et, Egy ütöttkopott vén csárdát emelt föl, azt Ta rtja a föld felett. Emerre meg gyérül A legelő, végre a n yoma is elvész, Sárga homokdombok emelked nek, miket Épít s dönt a szélvész. 9. Nagy sokára egy-egy T a n ya t ü n e d e z f e l , b o g l y á k é s k a z a l o k , Rajtok varju károg, itt-ott egy mogorva Komondor csavarog, Tenger szántóföld ek Terjedn ek szerteszét, rajtok áldott búza, Lefelé haj lanak, kalászaikat a Neh éz mag lehúzza. 10. A zöld búza között P i r o s p i p a c s o k é s k é k v i r á g o k n yi l n a k , Im i t t - a m o t t s ö t é t - v ö r ö s t ü s k e r ó z s a , Mint egy vérző csillag. Közeleg az este, M e g a r a n ya s o d n a k a f e h é r f e l l e g e k , Szép felh ők ! mindenik ugy megy el fölöttünk, Mint egy tündérrege. 11. Végre ott a

város, Közep én a temp lom, nagy komoly torn yával, Szanaszét a város végén a szélmalmok Széles vitorlákkal. Ugy szeretek állni A szélmalmok előtt ! eln ézem ezeket, A m i n t v i t o r l á j o k h á n yj a , e g y r e h á n yj a A c i g á n yk e r e k e t . A puszta télen 1. Hej, mostan puszta ám igazán a puszta! Mert az az ősz olyan gondatlan rosz gazda; Amit a kikelet É s a n yá r g yü j t ö g e t , Ez nagy könn yelmü en mind elfecséreli, A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli. 2. N i n c s o t t k i n n a j u h n yá j m é l a k o l o m p j á v a l , Sem a pásztorlegén y k esergő sípjával, S a dalos madarak Mind elnému ltanak, Nem szól a harsogó haris a fű közűl, Még csak egy kicsin y kis prü csök sem h egedűl. 3. Mint befagyott tenger, olyan a sík határ, Alant röpül a nap, mint a fáradt madár, Vagy hogy rövidlátó Már öregkorától, S le kell hajolnia, hogy valamit lásson. Ig y s em i gen sokat lát a pusztaságon.

4. Ü r e s m o s t a h a l á s z k u n yh ó é s a c s ő s z h á z ; C s e n d e s e k a t a n yá k , a j ó s z á g b e n n s z é n á z ; M i k o r v á l yú e l é Hajtják estefelé, Egy-egy bozontos bús tinó el-elbődül, Jobb szeretne inni kinn a tó vizébü l. 5. L e v e l e s d o h á n yá t a b é r e s l e v e s z i A gerendáról, és a küszöbre teszi, M e g v á g j a n a g yj á b u l ; S a csizmaszárábul Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol, S oda-odanéz: nem üres-e a jászol? 6. D e m é g a c s á r d á k i s u g ya n c s a k h a l l g a t n a k , Csaplár és csap lárn é nagyokat alhatnak, Mert a pince kulcsát Ak á r e l h a j í t s á k , Senki sem fordítja feléjök a rudat, Hóval söpörték be a szelek az utat. 7. Most uralk odnak a szelek, a viharok, E g yi k f ö n n a l é g b e n m a g a s a n k a v a r o g , M á s i k a l a n t n ya r g a l Szikrázó haraggal, Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő, A harmadik velök

birkozni szemközt jő. 8. A l k o n ya t f e l é h a f á r a d t a n e l ű l n e k , A rónára halván y köd ök telepűlnek, S csak félig mutatják A b etyár alakját, Ki t é j i s z á l l á s r a p r ü s s z ö g v e v i s z a l ó . Háta mögött farkas, feje fölött holló. 9. Mint kiűzött király országa széléről, Visszapillant a nap a föld pereméről, Visszanéz még egyszer Mérges tekintettel, S mire elér a szeme a tu lsó határra, Leesik fej éről véres k oronája. 2. Arany János nagykőrösi balladák Az 50-es években Nagykőrösön kezdett ezzel az ősi, eredetileg népköltészeti műfajjal foglalkozni. Arany a balladákban találta meg a számára leginkább megfelelő kifejezési formát. A skót és a székely balladákat tekintette mintának Irodalmunkban a műballadát Arany emelte világirodalmi szintre. A ballada epikus műfaj, mindhárom műnem sajátosságaiból merít. Rendszerint tragikus eseményt beszél el, előadásmódja

szaggatott A sűrített cselekmény részben drámai párbeszédekből bontakozik ki. Tehát a ballada nem más, mint tragédia dalban elbeszélve. Arany balladái többnyire népi, vagy történelmi témájúak Gyakran épülnek a „bűn és bűnhődés” motívumára. Lélektani balladái közül kiemelkedő az Ágnes asszony. Ágnes asszony (1853) Népi témájú ballada, a bűn és bűnhődés motívumára épül. 1. rész: 1-4 vsz: Még csak sejthető valamiféle bűn. Ágnes asszony a patakban véres lepedőt mos A kíváncsi szomszédok kérdéseire félrevezető válaszokat ad. A nő tömlöcbehurcolása egyértelművé teszi bűnösségét. 2. rész: 5-19 vsz: A helyszín a börtön és a tárgyalóterem. Ágnes asszony megőrülésének belső folyamatát ábrázolja apró jelekkel: rémképek, félelem a megőrüléstől, ennek elleplezésére való törekvés, és a teljes káosz elhatalmasodása. Kiderül az asszony bűne, miszerint szeretőjével megölték a férjét.

A bírák látva, hogy a nő nem épelméjű, megváltoztatták az ítéletet és hazaengedték 3. rész: 20-26 vsz: A vers visszatér a kezdethez. Éveket sűrít a négy szakaszba, ezzel érzékeltetve az idő múlását A bűntudattól megőrült asszony sorsa az, hogy élete végéig mossa lepedőjét, amit már csak ő lát véresnek. Bűnhődése sokkal kegyetlenebb, mintha a börtön falai között lett volna Történelmi tárgyú balladái üzenetet közvetítenek a jelen számára, politikai áthallás van bennük. Ilyen a Walesi bárdok című balladája is Walesi bárdok (1857) 1. rész: 1-6 vsz: A helyszín London, a királyi palota. Edward király a leigázott Walesi tartomány látogatására készül. Érdeklődik az újonnan szerzett föld iránt, és udvari embere elmondja, hogy gazdag és értékes tartományt sikerült szereznie. A nép sanyarú életével a király nem foglalkozik 2. rész: 7-25 vsz: A helyszín Montgomery vára. A kastélyban lakoma volt, és az

urak igyekeztek a királyt minden jóval ellátni, de a király arra vágyik, hogy valaki hőstetteit dicsőítse. Azonban ilyen ember nem létezik ebben a leigázott, eltiport tartományban, hiszen mindenki gyűlöli a királyt, amiért szabadságuktól megfosztotta őket. A három bárd három költőtípust szimbolizál Az első megfontolt ősz bárd, aki öregesen beszél, de fiatal szavai mégis fenyegetőek, mintha a magyar elnyomás ellen szólna. A második romantikus, ifjú bárd, aki romantikusan énekel, nincs benne fenyegetés, csak panasz és fájdalom. A harmadik középkorú férfi, aki határozott, és erőteljes. Nincs szavaiban lágyság, csak vád, és átok Nem siránkozik, inkább felelősségre von. 3. rész: 26-31 vsz: Most az őrjöngő királyt láthatjuk. A bárdok éneke zeng a fülében, kiket kegyetlenül lemészároltatott, ám mégis erkölcsi diadalt arattak hűségükkel, és egész Wales győzött. A máglyára menő igazak éneke Londonig

elhallatszott, hogy a király fülében csengve bosszút álljon a lemészároltakért. Szondi két apródja Témáját a magyar történelemből vette. Szondi György Drégely várának volt kapitánya és a vár ostromakor halt hősi halált. 1-2. vsz: Leíró jellegű: 3 jelképes erejű helyszínt ír le. - Drégely várának romjai - Szondi sírja - A völgyben mulatozó győztes török tábor 3-4. vsz: Helyszín a török tábor. Párbeszéd Ali és a szolgája között, a fővezér szeretné, ha hozzákerülne a két apród és őt dicsőítenék. 5-19. vsz: A Szondi sírjánál térdeplő apródok és a török küldött párbeszéde zajlik. Az apródok nem is ügyelve a török csábítgatásaira, az ostrom napját mesélik, Szondi hősies küzdelmét és halálát. A siker érdekében a szultán is elkezdi a dicsérni Szondit, de ez is süket fülekre talál. Nem jön létre igazi párbeszéd az apródok és a törökök között. Ali türelme elfogy, és durvább

szavakkal, most már támadja az apródokat. Az apródok így sem hajlandók a táborba menni vele, s elátkozzák Szondi gyilkosát. Tetemrehívás 1. rész: 1-3 vsz: A radványi sötét erdőben holtan találták Bárczi Benőt s apja felvitette a palotába. Apja isteni segítséget kér, hogy mikor gyermeke gyilkosa lép elébe, vérezzen a seb. 2. rész: 4-10 vsz: Az apa elsőként az ellenségeket hívja, majd a barátokat, a falut és a szűk családot. A seb továbbra sem vérzik. 3. rész: 11-16 vsz: Végül szeretője jön, Kund Abigél s „a sebből pirosan buzog a vér”. A lány elmondja, hogy nem ő ölte meg, ő csak a tőrt adta neki. Vőlegénye bizonyságot akart szóban a lány szerelméről, annak ellenére, hogy tisztában volt érzéseivel és öngyilkossággal fenyegetőzött. Miután elmondta az igazságot, megragadta a tőrt, és kirohanva a palotából őrült táncba és énekbe kezdett. Balladák Ágnes asszony 1. Ágnes asszony a patakban Fehér

lepedőjét mossa; Fehér leplét, véres leplét A futó hab elkapdossa. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. 2. Odagyűl az utcagyermek: Ágnes asszony, mit mos kelmed? "Csitt te, csitt te! csibém vére Keveré el a gyolcs leplet." Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. 3. Összefutnak a szomszédnők: Ágnes asszony, hol a férjed? "Csillagom, hisz ottbenn alszik! Ne menjünk be, mert fölébred." Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. 4. Jön a hajdu: Ágnes asszony, A tömlöcbe gyere mostan. "Jaj, galambom, hogy mehetnék, Míg e foltot ki nem mostam!" Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. 5. Mély a börtön: egy sugár-szál Odaférni alig képes; Egy sugár a börtön napja, Éje pedig rémtül népes. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. 6. Szegény Ágnes naphosszanta Néz e kis világgal szembe, Néz merően, - a sugárka Mind belefér egy fél szembe. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. 7. Mert, alighogy félre fordul, Rémek tánca van körűle; Ha ez a kis fény nem volna,

Úgy gondolja: megőrülne. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. 8. Ím azonban, időtelve, Börtönének zárja nyílik: Ágnes a törvény előtt Megáll szépen, ahogy illik. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. 9. Öltözetjét rendbe hozza, Kendőjére fordít gondot, Szöghaját is megsimítja Nehogy azt higgyék: megbomlott. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. 10. Hogy belép, a zöld asztalnál Tisztes őszek ülnek sorra; Szánalommal néznek ő rá, Egy se mérges, vagy mogorva. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. 11. "Fiam, Ágnes, mit miveltél? Szörnyü a bűn, terhes a vád; Ki a tettet végrehajtá Szeretőd ím maga vall rád." Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. 12. "Ő bitón fog veszni holnap, Ő, ki férjedet megölte; Holtig vizen és kenyéren Raboskodva bünhödöl te." Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. 13. Körültekint Ágnes asszony, Meggyőződni ép eszérül; Hallja a hangot, érti a szót, S míg azt érti: "meg nem őrül." Oh! irgalom atyja, ne

hagyj el. 14. De amit férjéről mondtak A szó oly visszásan tetszik; Az világos csak, hogy őt Haza többé nem eresztik. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. 15. Nosza sírni, kezd zokogni, Sűrü záporkönnye folyván: Liliomról pergő harmat, Hulló vizgyöngy hattyu tollán. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. 16. "Méltóságos nagy uraim! Nézzen Istent kegyelmetek: Sürgetős munkám van otthon, Fogva én itt nem űlhetek." Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. 17. "Mocsok esett lepedőmön, Ki kell a vérfoltot vennem! Jaj, ha e szenny ott maradna, Hová kéne akkor lennem!" Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. 18. Összenéz a bölcs törvényszék Hallatára ily panasznak. Csendesség van. Hallgat a száj, Csupán a szemek szavaznak. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. 19. "Eredj haza, szegény asszony! Mosd fehérre mocskos lepled; Eredj haza, Isten adjon Erőt ahhoz és kegyelmet." Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. 20. S Ágnes asszony a patakban Lepedőjét

újra mossa; Fehér leplét, tiszta leplét A futó hab elkapdossa. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. 21. Mert hiában tiszta a gyolcs, Benne többé semmi vérjel: Ágnes azt még egyre látja S épen úgy, mint akkor éjjel. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. 22. Virradattól késő estig Áll a vízben, széke mellett: Hab zilálja rezgő árnyát, Haja fürtét kósza szellet. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. 23. Holdvilágos éjjelenkint, Mikor a víz fodra csillog, Maradozó csattanással, Fehér sulyka messze villog. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. 24. És ez így megy évrül-évre; Télen-nyáron, szünet nélkül; Harmat-arca hő napon ég, Gyönge térde fagyban kékül. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. 25. Őszbe fordul a zilált haj, Már nem holló, nem is ében; Torz-alakú ránc verődik Szanaszét a síma képen. Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. 26. S Ágnes asszony a patakban Régi rongyát mossa, mossa Fehér leple foszlányait A szilaj hab elkapdossa. Oh! irgalom atyja, ne

hagyj el. 1. Edward király, angol király Léptet fakó lován: Hadd látom, úgymond, mennyit ér A velszi tartomány. 2. Van-e ott folyó és földje jó? Legelőin fű kövér? Használt-e a megöntözés: A pártos honfivér? 3. S a nép, az istenadta nép, Ha oly boldog-e rajt Mint akarom, s mint a barom, Melyet igába hajt? 4. Felség! valóban koronád Legszebb gyémántja Velsz: Földet, folyót, legelni jót, Hegy-völgyet benne lelsz. 5. S a nép, az istenadta nép Oly boldog rajta, Sire! Kunyhói mind hallgatva, mint Megannyi puszta sir. 6. Edward király, angol király Léptet fakó lován: Körötte csend amerre ment, És néma tartomány. 7. Montgomery a vár neve, Hol aznap este szállt; Montgomery, a vár ura, Vendégli a királyt. 8. Vadat és halat, s mi jó falat Szem-szájnak ingere, Sürgő csoport, száz szolga hord, Hogy nézni is tereh; 9. S mind, amiket e szép sziget Ételt-italt terem; S mind, ami bor pezsegve forr Túl messzi tengeren. 10. Ti urak, ti

urak! hát senkisem Koccint értem pohárt? Ti urak, ti urak!. ti velsz ebek! Ne éljen Eduárd? 11. Vadat és halat, s mi az ég alatt Szem-szájnak kellemes, Azt látok én: de ördög itt Belül minden nemes. 12. Ti urak, ti urak, hitvány ebek! Ne éljen Eduárd? Hol van, ki zengje tetteim Elő egy velszi bárd! 13. Egymásra néz a sok vitéz, A vendég velsz urak; Orcáikon, mint félelem, Sápadt el a harag. 14. Szó bennszakad, hang fennakad, Lehellet megszegik. Ajtó megől fehér galamb, Ősz bárd emelkedik. 15. Itt van, király, ki tetteidet Elzengi, mond az agg; S fegyver csörög, haló hörög Amint húrjába csap. 16. "Fegyver csörög, haló hörög, A nap vértóba száll, A walesi bárdok Vérszagra gyűl az éji vad: Te tetted ezt, király! 17. Levágva népünk ezrei, Halomba, mint kereszt, Hogy sirva tallóz aki él: Király, te tetted ezt!" 18. Máglyára! el! igen kemény Parancsol Eduárd Ha! lágyabb ének kell nekünk; S belép egy ifju bárd. 19.

"Ah! lágyan kél az esti szél Milford-öböl felé; Szüzek siralma, özvegyek Panasza nyög belé. 20. Ne szülj rabot, te szűz! anya Ne szoptass csecsemőt!." S int a király. S elérte még A máglyára menőt. 21. De vakmerőn s hivatlanúl Előáll harmadik; Kobzán a dal magára vall, Ez íge hallatik: 22. "Elhullt csatában a derék No halld meg Eduárd: Neved ki diccsel ejtené, Nem él oly velszi bárd. 23. Emléke sír a lanton még No halld meg Eduárd: Átok fejedre minden dal, Melyet zeng velszi bárd." 24. Meglátom én! - S parancsot ád Király rettenetest: Máglyára, ki ellenszegűl, Minden velsz énekest! 25. Szolgái szét száguldanak, Ország-szerin, tova. Montgomeryben így esett A híres lakoma. 26 S Edward király, angol király Vágtat fakó lován; Körötte ég földszint az ég: A velszi tartomány. 27. Ötszáz, bizony, dalolva ment Lángsírba velszi bárd: De egy se birta mondani Hogy: éljen Eduárd. 28 Ha, ha! mi zúg?. mi éji

dal London utcáin ez? Felköttetem a lord-majort, Ha bosszant bármi nesz! 29. Áll néma csend; légy szárnya bent, Se künn, nem hallatik: "Fejére szól, ki szót emel! Király nem alhatik." 30. Ha, ha! elő síp, dob, zene! Harsogjon harsona: Fülembe zúgja átkait A velszi lakoma. 31. De túl zenén, túl síp-dobon, Riadó kürtön át: Ötszáz énekli hangosan A vértanúk dalát. Szondi két apródja 1. Felhőbe hanyatlott a drégeli rom, Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja; Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom, Tetején lobogós hadi kopja. 2. Két ifiu térdel, kezökben a lant, A kopja tövén, mintha volna feszűlet. Zsibongva hadával a völgyben alant Ali győzelem-ünnepet űlet. 3. "Mért nem jön a Szondi két dalnoka, mért? Bülbül-szavu rózsák két mennyei bokra? Hadd fűzne dalokból gyöngysorba füzért, Odaillőt egy huri nyakra!" 4. "Ott zöldel az ormó, fenn zöldel a hant Zászlós kopiával a gyaur basa

sírján: Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant, És pengeti, pengeti, sírván." 5. .S hogy feljöve Márton, az oroszi pap, Kevély üzenettel a bősz Ali küldte: Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad! Meg nem marad itt anyaszülte. 6. "Szép úrfiak! immár e puszta halom, E kopja tövén nincs mér zengeni többet: Jertek velem, ottlenn áll nagy vigalom, Odalenn vár mézizü sörbet. -" 7. Mondjad neki, Márton, im ezt felelem: Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi, Jézusa kezében kész a kegyelem: Egyenest oda fog folyamodni. 8. "Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs, Mit csak terem a nagy szultán birodalma. Jó illatu fűszer, és drága kenőcs. Ali győzelem-ünnepe van ma!" 9. Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond, És pattog a bomba, és röpked a gránát; Minden tüzes ördög népet, falat ont: Töri Drégel sziklai várát. 10. "Szép úrfiak! a nap nyugvóra hajolt, Immár födi vállát bíborszinü kaftán, Szél

zendül az erdőn, - ott leskel a hold: Idekinn hideg éj sziszeg aztán!" 11. A vár piacára ezüstüt, aranyt, Sok nagybecsü marhát máglyába kihordat; Harcos paripái nyihognak alant: Szügyeikben tőrt keze forgat. 12. "Aztán - no, hisz úgy volt! aztán elesett! Zászlós kopiával hős Ali temette; Itt nyugszik a halmon, - rövid az eset -; Zengjétek Alit ma helyette!" 13. Két dalnoka is volt, két árva fiú: Öltözteti cifrán bársonyba puhába: Nem hagyta cselédit - ezért öli bú Vele halni meg, ócska ruhába! 14. "S küldött Alihoz. Ali dús, Ali jó; Lány-arcotok a nap meg nem süti nála; Sátrában alusztok, a széltül is ó: Fiaim, hozzá köt a hála!" 15. Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedűl! Mint bástya, feszült meg romlott torony alján: Jó kardja előtt a had rendre ledűl, Kelevéze ragyog vala balján. 16. "Rusztem maga volt ő!. s hogy harcola még, Bár álgyúgolyótul megtört ina, térde! Én láttam e

harcot!. Azonban elég: Ali majd haragunni fog érte." 17. Mint hulla a hulla! veszett a pogány, Kő módra befolyván a hegy menedékét: Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét. 18. "Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már Dícséretiből az otromba gyaurnak? Eb a hite kölykei! vesszeje vár És börtöne kész Ali úrnak." 19. Apadjon el a szem, mely célba vevé, Száradjon el a kar, mely őt lefejezte; Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé, Ki miatt lőn ily kora veszte! Tetemrehívás 1. A radványi sötét erdőben Halva találták Bárczi Benőt. Hosszu hegyes tőr ifju szivében; "Ime, bizonyság Isten előtt: Gyilkos erőszak ölte meg őt!" 2. Kastélyába vitette föl atyja, Ott letevék a hűs palotán; Ki se terítteti, meg se mosatja: Vérben, ahogy volt, nap nap után Hever egyszerű ravatalán. 3. Állata őrzeni négy alabárdost: "Lélek ez ajtón se be, se ki." "Hátha az anyja, szép huga már most

Jönne siratni?" - "Vissza neki; Jaj, ki parancsom, élve, szegi!" 4. Fojtva, teremről rejti teremre Halk zokogását asszonyi bú. Maga, pecséttel, "hívja tetemre" Kit szemre vesz, ölyvként, sanda gyanú: Legyen a seb vérzése tanú. 5. A palotát fedi fekete posztó, Déli verőn sem süt oda nap; Áll a tetemnél tiszti pörosztó, Gyertya, feszűlet, kánoni pap: Sárga viaszfényt nyughelye kap. 6. "Jöjjenek ellenségi, ha voltak!" Jő, kit az apja rendre nevez; Hiába! nem indul sebe a holtnak Állva fejénél az, vagy emez: "Gyilkosa hát nem ez. újra nem ez" 7. "Hát ki?." riad fel Bárczi sötéten, "Boszulatlan nem foly ez ösi vér; Ide a gyilkost!. bárha pecsétem Váddal az önnön szívemig ér: Mindenki gyanús nekem, aki él!" 8. "Jöjjenek úgy hát ifju baráti!" Sorra belépdel sok dalia: Fáj nekik a hőst véribe látni, S nem harc mezején elomlania. Erre se vérzik Bárczi fia.

9. "Jöjjön az udvar! apraja, nagyja. Jöjjön elő Bárc, a falu, mind!" Megkönnyezetlen senki se hagyja, Kedves urára szánva tekint. Nem fakad a seb könnyre megint. 10. "Jöjjön az anyja! hajadon húga!" Künn a leány, már messze, sikolt; Anyja reárogy, öleli búgva: Mindre nem érez semmit a holt: Marad a tört vér - fekete folt. 11. "Jöjjön utolszor szép szeretője, Titkos arája, Kund Abigél!" Jő; - szeme villan s tapad a tőrre, Arca szobor lett, lába gyökér. - Sebből pirosan buzog a vér. 12. Könnye se perdűl, jajja se hallik, Csak odakap, hol fészkel az agy: Iszonyu az, mi oda nyilallik!. Döbbenet által a szív ere fagy: "Lyányom, ez ifjú gyilkosa vagy!" 13. Kétszeri mondást - mint lebüvölten Hallgat el, aztán így rebegi: "Bárczi Benőt én meg nem öltem Tanum az Ég, s minden seregi! Hanem e tőrt én adtam neki. 14. Bírta szivem már hű szerelemre Tudhatta, közöttünk nem vala gát: Unszola

mégis szóval "igenre", Mert ha nem: ő kivégzi magát. Enyelegve adám a tőrt: nosza hát!" 15. S vadul a sebből a tőrt kiragadja, Szeme szokatlan lángot lövell, Kacag és sír, s fennvillogtatja S vércse-visongással rohan el. Vetni kezet rá senki se mer. 16. Odakinn lefut a nyilt utca során, Táncolni, dalolni se szégyell; Dala víg: "Egyszer volt egy leány, Ki csak úgy játszott a legénnyel, Mint macska szokott az egérrel!" 3. Ady szerelmi költészete 1903-ban ismerkedett meg a költő Diósyné Brüll Adéllal, aki az életében az igazi szerelmet jelentette és fordulópontot hozott a költői pályafutásában is. A Párizsban élő jómódú, széles látókörű, az irodalom iránt fogékony asszony, már azzal az elhatározással érkezett Nagyváradra, hogy Ady-t Párizsba viszi. Verseit, írásait ismerte a Nagyváradi naplóból A költő 1904-ben érkezett Párizsba és közel egy évet töltött ott. A nyugati nagyváros a

szépség, a gazdagság és a modern kultúra szimbólumát jelentette számára. Ady és Léda kapcsolata 1912-ig tartott. Ez a viszony sokakat megbotránkoztatott: Léda idősebb, vagyonosabb, zsidó származású és férjezett volt. A kilenc éven át tartó viszonyt állandó csatározások, konfliktusok terhelték. Az évek múlásával a kötelességeket elviselni nem tudó költő számára egyre elviselhetetlenebbé vált Léda szerelme. Szabadulni akart tőle, bár sokat köszönhetett neki és nélküle a költészete sem jutott volna olyan magaslatokra. Irodalmunk szerelmi költészetében ő előtte még senki nem vallott olyan őszintén, szókimondóan a férfi-nő kapcsolat bonyolultságáról, ellentmondásosságáról, a testiségről, mint ő. Héja-nász az avaron: A vers 1905-ben született. Kapcsolatuk már az elején diszharmonikussá, zavarodottá vált A vers szimbólumai sem a boldogságot, sem a nyugalmat, sem az idillt nem sugallják. A ragadozó héjapár a

szerelmesek szimbóluma. Egymásra találásukat csókos ütközeteknek, egymás húsának tépésének nevezte a költő. A szerelmi vágyat kellemetlen, bántó hanghatások kísérik (vijjogás, csattogás). A második versszakról érezzük, hogy minden szerelem közös sorsáról van szó: A nyárból az őszbe tart, a boldogságból a boldogtalanságba és az elkerülhetetlen elmúlásba. Ez az út egyre gyorsul: útra kelünk, megyünk, szállunk, űzve szállunk, majd megállunk, lehullunk. Ez a folyamat a szerelem végét jelenti Lédával a bálban: A vers 1907-ben született. Baljós szomorú hangulatú A kétféle szerelem (boldog, boldogtalan) ellentétére épül a vers. Boldog szerelem Az egyik oldalon mátkapárok, rózsakoszorúval táncolnak. A vers üzenete beárnyékol. Boldogtalan szerelem a víg terem, boldog, ifjú fehérbe öltözöttek, díszítettek. Zene szól, Megjelenik a fekete pár, Ady és Léda. Ők testesítik meg a boldogtalanságot. Elhal a zene,

mindenki szétrebben, hideg szél söpör végig a termen. az, hogy nincs igazi boldogság, örök szerelem, az elmúlás mindent Elbocsátó, szép üzenet: A verset 1912-ben írta meg a költő, végleges szakításuk után. A vers tartalmával tökéletesen ellentétben áll a címben szereplő „szép” melléknév, gúnyosnak hat. Lédától való szabadulásvágya szól a sorokból. Mégegyszer utoljára szinte belemar az asszonyba és minden szenvedését rajta kéri számon. Nemcsak Lédát tagadja meg, hanem a szerelmüket is Kegyetlenül megfeledkezik mindarról, amit a nőnek köszönhet. Azt állítja, hogy az csak általa létezett és érezze magát szerencsésnek, hogy őt valaha birtokolhatta. Bármilyen súlyos és kegyetlen ez a búcsú, csak azt bizonyítja, hogy elsöprő, szenvedélyes szerelem volt az övéké. Ezt a verset megelőzte a Valaki útra vált belőlünk című költemény, amely már sejteti kapcsolatuk kiüresedését a hamarosan bekövetkező

szakítást. Vers Héja-nász az avaron 3. Szállunk a Nyárból, űzve szállunk, Valahol az Őszben megállunk, Fölborzolt tollal, szerelmesen. 4. Ez az utolsó nászunk nékünk: Egymás husába beletépünk S lehullunk az őszi avaron. 1. Útra kelünk. Megyünk az Őszbe, Vijjogva, sírva, kergetőzve, Két lankadt szárnyú héja-madár. 2. Új rablói vannak a Nyárnak, Csattognak az új héja-szárnyak, Dúlnak a csókos ütközetek. Lédával a bálban 1. Sikolt a zene, tornyosul, omlik Parfümös, boldog, forró, ifju pára S a rózsakoszorús ifjak, leányok Rettenve néznek egy fekete párra. 2. „Kik ezek?” S mi bús csöndben belépünk. Halál-arcunk sötét fátyollal óvjuk S hervadt, régi rózsa-koszoruinkat A víg teremben némán szerte-szórjuk. 3. Elhal a zene s a víg teremben Téli szél zúg s elalusznak a lángok. Mi táncba kezdünk és sírva, dideregve Rebbennek szét a boldog mátka-párok. Elbocsátó, szép üzenet 1. Törjön százegyszer

százszor-tört varázs: Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor, Ha hitted, hogy még mindig tartalak S hitted, hogy kell még elbocsáttatás. Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd Feledésemnek gazdag úr-palástját. Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is, Vedd magadra, mert sajnálom magunkat, Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért, Alázásodért, nem tudom, miért, Szóval már téged, csak téged sajnállak. 2. Milyen régen és titkosan így volt már: Sorsod szépítni hányszor adatott Ámító kegyből, szépek szépiért Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár. Sohase kaptam, el hát sohse vettem: Átadtam néked szépen ál-hitét Csókoknak, kik mással csattantanak S szerelmeket, kiket mással szerettem: És köszönök ma annyi ölelést, Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát, Amennyit férfi megköszönni tud, Mikor egy unott, régi csókon lép át. 3. És milyen régen nem kutattalak Fövényes multban, zavaros jelenben S már jövőd kicsiny s asszonyos

rab-útján Milyen régen elbúcsuztattalak. Milyen régen csupán azt keresem, Hogy szép énemből valamid maradjon, Én csodás, verses rádfogásaimból S biztasd magad árván, szerelmesen, Hogy te is voltál, nemcsak az, aki Nem bírt magának mindent vallani S ráaggatott díszeiből egy nőre. 4. Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen, Akartam látni szép hullásodat S nem elhagyott némber kis bosszuját, Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben, Nem kevés, szegény magad csúfolását, Hisz rajtad van krőzusságom nyoma S hozzám tartozni lehetett hited, Kinek mulását nem szabad, hogy lássák, Kinek én úgy adtam az ölelést, Hogy neki is öröme teljék benne, Ki előttem kis kérdőjel vala S csak a jöttömmel lett beteljesedve. 5. Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág Rég-pihenő imakönyvből kihullva, Vagy futkározva rongyig-cipeled Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát S, mely végre méltó nőjéért rebeg, Magamimádó önmagam imáját? Kérem a

Sorsot, sorsod kérje meg, Csillag-sorsomba ne véljen fonódni S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak: Általam vagy, mert meg én láttalak S régen nem vagy, mert már régen nem látlak. 4. Kosztolányi Dezső – Édes Anna Kosztolányi Dezső a Nyugat első, nagy nemzedékének képviselője. Verseit elegancia, könnyedség és találó rímek sorozata jellemezte. Költőként, íróként, nyelvészként és műfordítóként nagyot alkotott Távol állt a politikától, apolitikus volt és ez a műveiben is érezhető. Legszebb verseit, melyek témája a halál és a testi szenvedések voltak a Számadás című kötetében adta ki Leghíresebbek a Vörös hervadás és a Vad kovács. Novellák terén is gazdagon termelt, legismertebb novelláskötete az Esi Kornél novellafüzér, amit 10 éven át írt. Esti Kornél a költő Alteregója Kosztolányi a versek és novellák mellett regényeket is írt, közülük a legkiemelkedőbbek a Néró a véres költő, Pacsirta,

Aranysárkány és az Édes Anna. Kosztolányi műveiben elsősorban a prózájában szívesen foglalkozott a lelki folyamatok feltárásával, ábrázolásával. Köszönhető ez Freud, osztrák orvospszichiáternek, akinek elmélete a lelki folyamatokról ismertté és divatossá vált ebben az időben Kosztolányi jól ismerte nézeteit Freud nevéhez fűződő elmélet és módszer a Freudizmus. Édes Anna: A költő-író a freudizmusra egyik prózájában nagy hangsúlyt fektet, ez pedig az Édes Anna. Az Édes Anna lélektani regény Maga a mű 20 fejezetből áll, amelyek élén egy latin nyelvű temetési ima van: Annáért, Vizyékért, mindenkiért szól. Az 1 és a 20 fejezet nem tartozik szorosan a történethez, keretfejezetek. Kosztolányi nem társadalmi, politikai regényt ír, hanem emberi sorskérdések állnak a regény középpontjában. A politika fontos szerepet kap, ugyanis történelmileg rendkívül zaklatott időszakban játszódik a regény. Kosztolányi

az általános emberi magatartást és a lelket vizsgálja A rövid történet: Édes Anna, a vidékről a fővárosba felkerült, tizenkilenc éves parasztlány háztartási alkalmazott lesz Vizy Kornél miniszteri tanácsos családjánál. Néhány hónapon át ő a mintacseléd, a gazdáit látástól vakulásig szolgáló, emberszabású robotgép Mígnem egy éjszaka belopódzik a családi hálószobába, és konyhakéssel, számtalan szúrással halálra sebzi az urat és az úrnőt. Miért teszi? Erre Édes Anna sem másoknak, sem önmagának nem tud racionális választ adni. Sem kihallgatásai alkalmával, sem a bírósági tárgyaláson. A gyilkosságra nincs egyetlen, jól meghatározható, közvetlen oka A gyilkosságot közvetett okok láncolata váltja ki Úr-cseléd viszony: A műben Anna megjelenésétől kezdve már lehet érezni az úr-cseléd viszony kiéleződését Vizyné és Anna között. A lány már első látásra elnyerte az úrnő tetszését, úgy

vélte Anna lesz a tökéletes cseléd. Se udvarlója, se baráti köre, vagyis minden idejét a háznak szentelheti. Egyfajta kölcsönös ragaszkodás, egymásrautaltság alakult ki közöttük Vizyné részéről érthető, hiszen még sok évvel ezelőtt elveszítette lányát, ami meglehetősen megrázta, és még mindig nem heverte ki a történteket. Nagyrészt emiatt alakult ki benne ez cseléd-mánia és a beteges ragaszkodás feléjük, de legfőképp Anna felé. Meglátta benne a lelki tisztaságot, szépséget, ártatlanságot. Anna minden cselekedete és szava ezeket a jellemeket sugározza A tökéletes cseléd tulajdonképpen leánypótléknak is mondható. Anna részéről már kicsit más a helyzet, ő benne nem a múlt miatt alakult ki ez a kötődés, hanem a kiszolgáltatottság miatt. Nem volt senkije, szinte a napja minden pillanatát Vizyné beteges és sokszor fárasztó kívánságainak szentelte, leste minden parancsát, a takarítás nála időnként már

kényszeressé, mániájává válik. Anna képtelen kitörni ebből a fárasztó életformából, legfőbb akadálya saját lelkiismerete és a felelősségtudat gazdái felé. A kettős gyilkosság: Már Anna megjelenésétől kezdve érezhető az olvasó számára, hogy konfliktus készül kibontakozni. Az első nap már történnek olyan dolgok, melyek Annának idegenek, negatív élményként érik őt. Ilyen például a kámfor szaga, melyre kifejezetten érzékeny, megijed a kitömött bagolytól, és fél a telefontól is. Ezek mindenki másnak természetesek, csak szegény Anna számára dermesztően idegenek. A negatív környezet csupán csekély ellenszenvet vált ki belőle, amellett amit Vizynének sikerül Ugyan nem verték, éheztették vagy dolgoztatták agyon a lányt, bérét is pontosan fizették. Úrnője még meg is ajándékozta karácsonykor Csupán a szeretet maradt el bánásmódjukban, ridegen bántak vele. A fő konfliktus kibontakozásához ezek mellé

még párosul a Jancsi úrfival történt események is, aki teherbe ejtette Annát, és kegyetlen módon kihasználta. Mindezen események sorozata hatására ment keresztül Anna azon az úton, mely a lelki torzuláshoz, az elfojtott vágyak feltöréséhez, és a gyilkossághoz vezetett. Annának három lehetősége lett volna kitörni a cselédéletből, ha feleségül megy Báthory Árpádhoz, ha Patikárius Jancsi valóban beleszeret, vagy ha mégis megtartja a gyermeket. Egyik sem jött össze neki, a házasságnál lelkiismerete gátolta az elszakadást a háztól, Jancsinál pedig minden esetben Jancsié volt a döntő szó, és az ő hatására tett úgy, ahogy kellett. A konfliktus előtti közvetlen esemény egy vendégség volt, melyen Anna látta, ahogyan Patikárius Jancsi ugyanúgy csábítja el az öreg Moviszter feleségét, ahogyan őt. A lányban eluralkodik a káosz, azt sem tudja mit tegyen, ráadásul Vizyné folyamatosan lehordja, hogy maradjon a konyhában mert

a hagymaszaga beborítja az egész lakást. Az est végén, Anna teljesen kifordul magából, minden ételbe bele kostól, amikbe azelőtt soha, majd végül bekövetkezik a történet fő konfliktusa, megragadja a kést, mellyel a süteményből vágott, és elköveti a gyilkosságot. Anna elkövetve a gyilkosságot szimbolikusan megtisztult eddigi sérelmeitől Végső soron a történetben nem adnak racionális választ a gyilkosság miértjére, pusztán következtetni tudnak. Az öreg Moviszter adja a bíróságon a leghitelesebb választ, miszerint szeretet nélkül bántak a lánnyal. Állítását azonban a bíróság tárgyilagos kérdéseire nem tudja tényekkel bizonyítani. Jogi értelemben nem is nagyon lehet Kosztolányi ebben a regényében kitűnően érzékelteti Ferenci Sándor gondolatait, miszerint soha nincs kielégítő magyarázat arra, hogy miért kellett annak az egyénnek, abban az adott helyzetben, abban a pillanatban azt a bizonyos tettet elkövetnie. A

tényfeltárások, az utólagos találgatások racionalizálják azt, ami irracionális. Ez az állítás tökéletesen igaz, hiszen maga Anna sem tudja megmondani vallomásánál, hogy miért is követte el a gyilkosságot. 5. Babits Mihály – Jónás könyve Babits Mihály 1883-1941-ig élt. Hatalmas klasszikus műveltséggel rendelkezett, az újklasszicizmus egyik legnagyobb magyar képviselője, a Nyugat egyik meghatározó alakja és szerkesztője egészen haláláig. Önbizalomhiánya és menekülésvágya a felelősség elől élete végéig kísértette. Képtelen volt elfogadni, hogy amit alkot az jó, és nehezen viselte, hogy folyton a központban van, minden őt terheli. 1937-ben derül ki rákbetegsége, majd egy évre rá már nagybetegen írja Jónás könyve című elbeszélését, amely önvallomásnak is tekinthető költői vallásáról, szerepvállalásáról. A műhöz 1939-ben kapcsolja a Jónás imája részét 1941-ben meghal Jónás könyve (1938) A

négy részből álló elbeszélő költemény szinte tökéletesen követi a bibliai történetet. Azonban Jónás alakja mögött folyamatosan ott érezzük a költőt. Követve Jónás próféta cselekedeteit, mindig párhuzamosan értesülhetünk a költő próféta szerepvállalásairól. Első rész: Harmadik rész: Jónás meghallva az Isteni parancsot megrémül A harmadik rész elején az Úr Ninivébe küldi („rühelli a prófétaságot”), és az Isteni Jónást. A ninivei kereskedőknek, paranccsal inkább szembeszegül. Hajóra száll, színészeknek, és magának a királynak is el akar menekülni, el akar bujdosni a feladat elmondja szónoklatait igen fenyegető elől. A hajóra azonban rögtön lesújt Isten hangvételben. A város lakói kinevették, büntetése, a viharban Jónás testileg, lelkileg megszégyenítették. Jónást kárpótolja a tudat, összeomlik. Hamarosan a hajósok is rájönnek, hogy az Úr el fogja pusztítani a várost. Fűti a hogy ő a

bűnös. Megszabadulnak tőle és a bosszúvágy, elégtételt akar. tengerbe dobják. Negyedik rész: Isten számára fontos, hogy Ninivében legalább Második rész: néhányan megtértek, ezért nem égeti el a Miután a tengerbe dobták az Úr egy cethalat várost. Jónás emiatt bosszankodik, Isten pedig küldött, ami három napon át fogva tartotta érezteti Jónással, hogy az emberek fölött áll Jónást. Ez részben büntetés, részben lehetőség („A szó tiéd, a fegyver az enyém. Te csak is volt az Úrtól. A költő a cethal gyomrának prédikálj, Jónás, én cselekszem.”) Születnek bűzös sötétjében üvöltő Jónást nevetségesnek majd új Jónások, de ő örökké élni fog. A és esetlennek mutatja be. Az Úr csak akkor próféta nem menekülhet kötelessége elől. Az ő engedi szabadon a prófétát, amikor test-lelki feladata nem az ítélkezés, hanem a harc az gyötrelmek hatására megtörik annak embertelenség és a barbárság ellen, még

akkor ellenállása. Jónás kétségbeesett hangon is, ha küzdelme rövidtávon eredménytelennek fohászkodik Istenhez, bűntudat gyötri, majd tűnik. ígéretet tesz neki, hogy véghezviszi küldetését. Babits műve két ponton tér el a bibliai történettől. Első részben Jónás nem vallja be a hajón önként bűnösségét, és nem is akarja vállalni a következményeket. A bibliai Jónással összehasonlítva egy sokkal gyávább, összetörtebb Jónást látunk. A másik eltérés a harmadik részben van A bibliában Jónás szavai nem voltak hiábavalóak, Ninive lakói megtértek. A Babits féle történetben épp ellenkezőleg, csak egy parányi része figyel fel a próféta szavaira és csak rájuk volt hatással Jónás. Babits ezzel a művével önmaga számára is megadta a választ gyötrő kérdéseire. Művészetének tanulsága, hogy a próféta nem menekülhet kötelessége elöl, nem vonulhat magányosan el egy szigetre, s nem hallgathat, ha szólnia kell.

A költőnek az a feladata, hogy a szó fegyverével harcoljon a barbár világ ellen, hatással kell lennie az emberek erkölcseire, eszére és érzelmeire, hogy az Isten által kijelölt úton haladjanak. Az, hogy Babits lélekben azonosult Jónás prófétával, az is igazolja, hogy egy lírai művet is írt Jónás imája címmel. Jónás imája A költő 1939-ben kapcsolta a műhöz. Két részre osztható a vers Első rész: 1-6. sor Egyértelműen a költő szól a versből. Az első részben a kétségbeesés szólal meg, hogy betegsége következtében testileg-lelkileg szétesett ember lett. Második rész: 7-26. sor Egyetlen fohász fogalmazódik meg Istenhez, hogy visszanyerhesse hangját, újra beszélni tudjon, és hű tolmácsolója legyen Isten szavainak. Jónás könyve Első rész Monda az Ur Jónásnak: "Kelj fel és menj Ninivébe, kiálts a Város ellen! Nagy ott a baj, megáradt a gonoszság: szennyes habjai szent lábamat mossák." Szólt, és

fölkele Jónás, hogy szaladna, de nem hová a Mennybeli akarta, mivel rühellé a prófétaságot, félt a várostól, sivatagba vágyott, ahol magány és békesség övezze, semhogy a feddett népség megkövezze. Kerülvén azért Jáfó kikötőbe hajóra szállott, mely elvinné őtet Tarsis felé, s megadta a hajóbért, futván az Urat, mint tolvaj a hóhért! Az Ur azonban szerzett nagy szelet és elbocsátá a tenger felett s kelt a tengernek sok nagy tornya akkor ingó és hulló kék hullámfalakból, mintha egy uj Ninive kelne-hullna, kelne s percenként összedőlne ujra. Forgott a hajó, kettétört az árboc, deszkaszál nem maradt hű deszkaszálhoz. A görcs hajósok, eszüket veszítve, minden terhet bedobtak már a vízbe, s míg arcukba csapott a szörnyü sóslé, ki-ki a maga istenét üvölté. Jónás mindent kiadva, elcsigázva, betámolygott a fedélközi házba, le a lépcsőkön, a hajófenékre, s ott zuhant bódult félálomba végre, gurítván őt az

ázott, rengő padlat. S így lőn, hogy a kormányos belebotlott, a deszkákat vizsgálva, s rája szólt: "Mi dolog ez, hé, te nagy alható? Ki vagy te? Kelj föl, s kiálts a keserves istenedhez, talán ő megkegyelmez! Vagy istened sincs? Szólj! Miféle nemzet szült? Nem te hoztad ránk a veszedelmet? Mely város vall polgárának, büdös? S e fene vízen át velünk mivégre jössz?" S ő monda néki: "zsidó vagyok én s az Egek Istenétől futok én. Mi közöm nékem a világ bűnéhez? Az én lelkem csak nyugodalmat éhez. Az Isten gondja és nem az enyém: senki bajáért nem felelek én. Hagyjatok itt megbujni a fenéken! Ha süllyedünk, jobb itt fulladni nékem. De ha kitesztek még valahol élve, tegyetek egy magányos erdőszélre, hol makkon tengjek és keserű meggyen békében, s az Isten is elfeledjen!" De a kormányos dühhel csapta vissza: "Mit fecsegsz itt erdőről össze-vissza? Hol itt az erdő? És hová tegyünk ki? Innen csak a

tengerbe tehetünk ki! Ki is teszünk, mert nem türöm hajómon az ilyet, akit mit tudom mi bűn nyom. Már biztos hogy te hoztál bajba minket: magad mondod hogy Isten átka kerget. Ha Isten üldöz, az ördög se véd meg. Hé, emberek! Fogjátok és vigyétek ezt a zsidót!" S már nyolc marok ragadta, nehogy hajójuk süllyedjen miatta, mert nehéz a kő, és nehéz az ólom, de nehezebb kit titkos súlyú bűn nyom. Jónás azonban jajgatott s nyögött és meglóbálták a tenger fölött. "Vigyázz -- hó-rukk! Pusztuljon aki nem kell!" S nagyot loccsant. s megcsöndesült a tenger, mint egy hasas szörny mely megkapta étkét. S már a hajósok térdencsúszva, kétrét görbedve sírtak és hálákat adtak, könnyelmű áldozatokat fogadtak, s a messzeségben föltünt a szivárvány. A víz simán gyürűzött, mint a márvány. Második rész Az Ur pediglen készitett vala Jónásnak egy hatalmas cethalat s elküldte tátott szájjal hogy benyelné, halat

s vizet vederszám nyelve mellé, minek sodrán fejjel előre, hosszant Jónás simán s egészben úgy lecsusszant gyomrába hogy fején egy árva haj nem görbült, s ájultából csakhamar fél-ébren pislogott ocsúdva, kába szemmel a lágy, vizes, halszagú éjszakába. És így jutott a szörny-lét belsejébe, vak ringások eleven bölcsejébe, és lakozék három nap, három éjjel a cet hasában, hol éjfél a déllel egyforma volt, s csupán a gondolatnak égre-kigyózó lángjai gyúladtak, mint fulladt mélyből pincetűz ha támad. És könyörge Jónás az ő Urának a halból, mondván: "Kiáltok Tehozzád, hallj meg, Isten! Mélységből a magasság felé kiáltok, káromlok, könyörgök, a koporsónak torkából üvöltök. Mert dobtál vala engem a sötétbe s tengered örvényébe vetteték be, és körülvett a vízek veszedelme és fű tekeredett az én fejemre, bő hullámaid átnyargaltak rajtam, és Egyetemed fenekébe hulltam, a világ alsó részeibe

szállván, ki fenn csücsültem vala koronáján! Én aki Jónás voltam, ki vagyok már? Ki titkaidat tudtam, mit tudok már? Kényedre hány-vet hánykódó vized s nyálkás hus-záraiba zárt a Cet." S lélekze Jónás, mivelhogy kifulladt, sürűn szíván kopoltyúját a Halnak, mely csupa verdesés és lüktetés volt, s a vízből-szűrt lélekzet mind kevés volt, a roppant haltest lihegve-dobogva szokatlan terhét ide-oda dobta kinjában, mig Jónás émelygve s étlen tovább üvöltött a büzös sötétben, s vonítva, mint a farkas a veremben, nyögött: "Bezároltattál, Uram, engem! Sarak aljába, sötétségbe tettél, ragyogó szemed elől elvetettél. Mindazonáltal szemeim vak odva nem szűnik nézni te szent templomodra. Sóvár tekintetem nyilát kilőttem s a feketeség meghasadt előttem. Éber figyelmem erős lett a hitben: akárhogy elrejtőzöl, látlak, Isten! Rejteztem én is elüled, hiába! Utánam jöttél tenger viharába. Engedetlen

szolgádat meggyötörted, magányos gőgöm szarvait letörted. De mennél csúfabb mélybe hull le szolgád, annál világosabb előtte orcád. Most már tudom hogy nincs mód futni tőled s ki nem akar szenvedni, kétszer szenved. De te se futhatsz, Isten, énelőlem, habár e halban sós hús lett belőlem!" Ekkor nagyot ficánkodott a Cethal, Jónás meg visszarugott dupla talppal. S uj fájdalom vett mindkettőn hatalmat: a hal Jónásnak fájt, Jónás a halnak. És monda Jónás: "Ki táncoltat engem? Ki az aki nem hágy pusztulni csendben? Besóztál görgő tengered savával és csapkodsz, mintha játszanál csigával. Mert megfogyatkozott bennem a lélek: de az én Uram akará hogy éljek. Ebének kíván engemet a Pásztor és megszabadított a rothadástól. Jössz már, Uram, jössz, záraim kizárod s csahos szókkal futok zargatni nyájad. Mert imádságom elhatott tehozzád és végigjárta a Magasság hosszát. Csapkodj hát, csapkodj, ostorozva bölcsen,

hogy amit megfogadtam, ne felejtsem, mert aki éltét hazugságba veszti, a boldogságtól magát elrekeszti." Igy szóla Jónás, s eljött a negyednap és akkor az Ur parancsolt a halnak, ki Jónást a szárazra kivetette, vért, zsírt, epét okádva körülötte. Harmadik rész S monda az Ur Jónásnak másodizben: "Kelj föl és menj, mert én vagyok az Isten. Menj, a nagy Ninivéig meg se állj, s miként elédbe írtam, prédikálj!" S fölkele Jónás, menvén Ninivébe, melynek három nap volt járó vidéke, három nap taposhatta azt akárki s kanyargós utcáiból nem talált ki. Menvén hát Jónás, első nap kiére egy sátrakkal telt, csillagforma térre s az árusok közt, akik vad szakállát és lotykos, rongyos, ragadós ruháját, ahol helyet vőn, kórusban nevették, kiáltott, mint az Ur meghagyta, ekként: "Halld az Egek Urának Istenének kemény szózatját, nagy Ninive, térj meg, vagy kénkövekkel ég föl ez a város s föld alá

süllyed, negyven napra mához!" Igy szólott Jónás, s szeme vérbeforgott, kimarjult arcán verítéke csorgott, de az árusok csak tovább nevettek, alkudtak, csaltak, pöröltek vagy ettek, s Jónás elszelelt búsan és riadtan az áporodott olaj- s dinnyeszagban. Másod estére másik térre ére, a színészek és mímesek terére, kik a homokon illegve kigyóztak s szemérem nélkül a nép előtt csókolóztak. Ott Jónás a magas üléssorok csucsára hágván, olyat bődült bozontos szája, hogy azt hitték, a színre bika lép. Mohón hökkenve némult el a nép, míg Jónásból az Ur imígyen dörgött: "Rettegj, Ninive, s tarts bünbánva böjtöt! Harminckilencszer megy le még a nap, s Ninive napja lángba, vérbe kap!" S az asszonyok körébe gyültek akkor s kisérték Jónást bolondos csapattal. Hozzá simultak, halbüzét szagolták és mord lelkét merengve szimatolták. Igy ért, az asszonyoktól közrevéve, harmadnap a királyi ház

elébe. Ott már tudták és várták és bevitték egy nagy terembe, hol arany teríték mellett hevertek a Hatalmasok, nyüzsgvén köröttük szép rabszolga sok, és meztelen táncoltak ott a szolgák vagy karddal egymást ölték, kaszabolták játékul. Jónást meg egy cifra oszlop tetejébe tették, hogy szónokoljon és jövendölje végét a világnak. És Jónás akkor egy iszonyu átkot kiáltva a királyra s udvarára s az asszonyokra és a palotára s a színészekre és a mímesekre s az árusokra és a mívesekre s az egész Ninivére mindenestül, leugrott, és az őrökön keresztül kitört, s a termen át, s a szoborerdőn, csarnokon, folyosókon és a kerten, tavat megúszva, rácsokon lekúszva, s a vízvezeték-csatornán lecsúszva, utcán és bástyán, falmentén szaladva rohant ki Ninivéből a szabadba, egyetlen látomással dúlt szivében: hogy kő kövön nem marad Ninivében. És méne a pusztába, hol a sáskák a gyér fü szomjas zöldjét mind

levásták, hol aki a forró homokra lépett jó saru nélkül, a talpa megégett; ott megfogadta, harmincnyolc napig böjtölve s imádkozva ott lakik s nem mozdul, mígnem messze kénköves lángoktól lenne lenn az ég veres s hallanék, hogy a föld egyszerre szörnyet dördül, s a nagy vár tornyai ledőlnek s ugy elpusztul minden ninivei, maga és apja s anyja, fiai s lányai, húga-öccse nénje-bátyja, mint hajdan a Jeroboám családja. S azontul, harmincnyolcból visszamenve, a napokat számlálja vala rendre, kiáltozván az Urhoz: "Halld, Hatalmas! Hires Bosszuálló, szavamra hallgass! Elküldtél engem, férgekhez a férget, kik ellenedre s fricskád nélkül éltek. Én inkább ültem volna itt a pusztán, sorvadva, mint ma, gyökéren és sáskán. De böjt s jámborság néked mint a pélva, mert vétkesek közt cinkos aki néma. Atyjafiáért számot ad a testvér: nincs mód nem menni ahova te Hozzám már hűtlen lettek a szavak, vagy én lettem, mint

túláradt patak, oly tétova, céltalan, parttalan, s ugy hordom régi sok hiú szavam, mint a tévelygő ár az elszakadt sövényt, jelzőkarókat, gátakat. küldtél. Csakhogy a gonosz fittyet hány a jóra. Lám, megcsufoltak, Egek Alkotója! Szolgádat pellengérre állitották, mert gyönge fegyver szózat és igazság. Nincs is itt haszna szépszónak s imának, csak harcnak és a hatalom nyilának. Én Jónás, ki csak a Békét szerettem, harc és pusztulás prófétája lettem. Harcolj velük hát, Uram, sujtsd le őket! Irtsd ki a korcs fajt s gonosz nemzedéket, mert nem lesz addig igazság, se béke, míg gőgös Ninive lángja nem csap az égre." S elmult egy hét, és kettő, három, négy, öt, és már a harmincnyolcadik nap eljött. Jött a reggel és a dél és az este: Jónás egész nap az ég alját leste. S már a láthatár elmerült az éjben, s egy árva ház sem égett Ninivében. Negyedik rész Mert látá az Ur, hogy ott egyik-másik szívben még

Jónás szava kicsirázik mint a jó mag ha termőföldre hullott, s pislog mint a tűz mely titkon kigyulladt. S gondolta: "Van időm, én várhatok. Előttem szolgáim, a századok, fujják szikrámat, míg láng lesz belőle; bár Jónás ezt már nem látja, a dőre. Jónás majd elmegy, de helyette jő más", így gondolá az Ur, csak ezt nem tudta Jónás, s azért felette megharaguvék, és mondta: "Mikor ide kijövék, s azóta napról-napra s egyre többen jöttek a városból kérdezni tőlem, kicsit gúnyolva, kicsit félvebánva, hány nap van hátra még? S én számról-számra közlém pontossan. S most szégyenben hagytál! Hazudtam én, és hazudott a naptár. És hazudott az Isten! Ezt akartad? Bünbánók jószándékát megzavartad. Hiszen tudhattam! Kellett volna tudni! Azért vágytam hajón Tarsisba futni. Mert te vagy aki fordít rosszat jóra, minden gonosznak elváltoztatója. De már az én lelkem vedd vissza tőlem, mert jobb nekem meghalnom,

hogysem élnem." Tudnivaló pedig itt hogy kimenve a városból Jónás, ül vala szembe, a város ellenébe, napkeletnek, árnyékban, mert egy nagylevelü töknek indái ott fölfutva egy kiszáradt, hőségtől sujtott fára, olyan árnyat tartottak, ernyőt eltikkadt fejére, hogy azalól leshetett Ninivére fátylában a nagy fények fonta ködnek. S örüle Jónás módfelett a töknek. Aztán egy reggel, hajnaltájra, szerzett a nagy Uristen egy kicsinyke férget, mely a töknek tövét megrágta volna és tette hogy indája lekonyulna, Jónás imája levele megpörögve kunkorodna s az egész tök elaszva szomorodna. Oly vékonnyá fonnyadt, amily nagyra felnőtt: nem tartott többet sem árnyat, sem ernyőt. S akkor az Isten szerze meleget s napkeleti szárasztó szeleket s lőn hogy a nap hévsége megsütötte Jónás fejét, és megcsapván, felette bágyadttá szédítette, ugyhogy immár úgy érzé, minden körülötte himbál, mintha megint a hajón volna; gyomra

kavargott, és gyötrőn égette szomja s ezt nyögte csak: "Lelkem vedd vissza, kérlek, mert jobb már hogy meghaljak, semhogy éljek." S monda az Ur Jónásnak: "Lásd, valóban méltán busúlsz s vádolsz-e haragodban a széleslombu, kövér tök miatt, hogy hűs árnya fejedről elapadt?" S felelt, kitörvén Jónásból a méreg: "Méltán haragszom azért, mígcsak élek!" És monda akkor az Isten: "Te szánod a tököt amely egy éjszaka támadt s egy másik éjszaka elhervadott; amelyért kezed nem munkálkodott; amelyet nem ápoltál, nem neveltél, lombja alatt csak lustán elhevertél. És én ne szánjam Ninivét, amely évszázak folytán épült vala fel? melynek tornyai vetekedve kelnek? mely mint egy győztes harci tábor terjed a sivatagban, és utcái mint képeskönyv amit a történet irt, nyilnak elém? Ne szánjam Ninivének ormát mely lépcsőt emel a jövőnek? A várost amely mint egy fáklya égett nagy korszakokon át,

és nemzedékek éltek fényénél, s nem birt meg vele a sivatagnak annyi vad szele? Melyben lakott sok százszor ezer ember s rakta fészkét munkálva türelemmel: ő sem tudta, és ki választja széllyel, mit rakott jobb-, s mit rakott balkezével? Bizd azt reám, majd szétválasztom én. A szó tiéd, a fegyver az enyém. Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem. Ninive nem él örökké A tök sem, s Jónás sem. Eljön az ideje még, születni fognak ujabb Ninivék és jönnek uj Jónások, mint e töknek magvaiból uj indák cseperednek, s negyven nap, negyven év, vagy ezerannyi az én szájamban ugyanazt jelenti." Igy szólt az Ur, és Jónás hallgatott. A nap az égen lassan ballagott. Messze lépcsős tornyai Ninivének a hőtől ringatva emelkedének. A szörnyü város mint zihálva roppant eleven állat, nyúlt el a homokban. Óh, bár adna a Gazda patakom sodrának medret, biztos útakon vinni tenger felé, bár verseim csücskére Tőle volna szabva rim,

előre kész, s mely itt áll polcomon, szent Bibliája lenne verstanom, hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan bujkálva, később mint Jónás a Halban leszálltam a kinoknak eleven, süket és forró sötétjébe, nem három napra, de három hóra, három évre vagy évszázadra, megtaláljam, mielőtt egy még vakabb és örök Cethal szájában végkép eltünök, a régi hangot, s szavaim hibátlan hadsorba állván, mint Ő sugja, bátran szólhassak, s mint rossz gégémből telik és ne fáradjak bele estelig, vagy mig az égi és ninivei hatalmak engedik, hogy beszéljek s meg ne haljak. 6. József Attila utolsó versei József Attila a 20. század első felében élt és alkotott Alulról ismerte meg a várost és a falut is. Számára nem volt különbség népi és urbánus között: „Az utca és a föld fiának vallotta magát”. A 20 század eszméinek életérzéseinek kiváló lírai tolmácsolója volt Szívós kitartással, küzdve a mindennapi

megélhetésért 17 évesen már megjelenik első verseskötete A szépség koldusa címen, Juhász Gyula ajánlásával. Élete folyamán, amellett hogy még számos verse megjelent, a rossz életkörülményekből és lelki gyengeségéből adódóan depresszív hangulata, és öngyilkos hajlama élete végéig kísértette őt. Az életből való végső kiábrándulását, halálvágyát utolsó verseiben fejtette ki legtisztábban, melyeket Balatonszárszón írt 1937-ben. Ekkora már az életét elhibázottnak látja, amelyet nem lehet folytatni, csak befejezni. Sem a költészet, sem a Flóra iránt érzett szerelem nem jelentettek már kapaszkodót. Ezek a versek sok szállal kötődnek egymáshoz Részben ugyanazok a motívumok, verselemek jelennek meg és gondolati, létösszegző fejlődésrajz bontakozik ki belőlük. Tudod, hogy nincs bocsánat Drámai párbeszéd, amelyet a költő önmagához intéz, önmegszólító vers. E/1-ben szól A lírai én könyörtelen

tárgyilagossággal ítéli meg az élet útját. Kulcsmondata: „Légy ami lennél: férfi”. A kudarc beismerése, hogy az élet egyetlen kihívásának sem tudott megfelelni, felszólítja önmagát, hogy nézzen szembe az életével és vonja le a következtetéseket. Ezt a költő meg is teszi: „A töltött fegyvert szorítsd üres szívedhez”. A számára egyetlen lehetőséget fogalmazza meg ezekben a sorokban, az öngyilkosságot. Az utolsó versszakban a Flóra iránt érzett szerelmével számol le, már ezt sem tudja vállalni. A bűn motívuma is megjelenik a költeményben: az elhibázott élet, a kiúttalanság, a kilátástalanság és az öntörvényűsége. Karóval jöttél Önmegszólítás, létösszegző vers, visszatekintés a gyerekkorra. A felnőttkori én szólítja meg a gyerekkorit. Gyakorlatilag már a cím elmondja a költő egész életét A karó a magányt, a szegénységet, az árvaságot jelképezi, vagyis megjeleníti azt a hátteret, ahová

József Attila született. A virág a biztos családi hátteret, a harmonikus életet, a kiegyensúlyozottságot jelenti. A hét torony a bezártságot, önmaga börtönét jelképezi A múltra visszatekintve úgy látja, a kudarcok születésétől fogva érték. Törvényszerű, hogy most kifosztottan mindenre képtelenül áll a jelenben: „Se késed nincs, se kenyered”. A megoldást ugyancsak az öngyilkosságban látja: „Hajtsd le szépen a fejedet”. Talán eltűnök hirtelen Időszembesítő és létösszegző vers. Mindhárom idő megjelenik benne Csak önmagát vádolja elhibázott életéért. A hibák feltárását gyermekkorától kezdi: öntörvényűsége, makacssága, és az az alapvető tévedése, hogy az ifjúság és a lehetőségek nem tartanak örökké. A megbánás hangja áthatja az egész költeményt: „Elpazaroltam mindenem”, „Bánat szedi szét az eszemet”, „Most rezge megbánás fog át”. A múlt és jelen összehasonlítása az utolsó

versszakban a legtömörebb: a gyermekkort a zöld vadon, a jelent pedig a száraz ágak jelképezik. A jövőről nem ír a költő, de kimondatlanul is benne van a sorokban, hogy az ő számára az már nem létezik. Íme, hát megleltem hazámat A költő utolsó befejezett verse. Témája, a búcsúzás már nem szólal meg benne, helyette önvád és belenyugvás jelenik meg. Ebben a versben inkább a környezetét, a külvilágot vádolja kitaszítottságáért, sikertelenségéért. Tudomásul veszi, hogy nem térhet ki sorsa elől, a haza fogalma számára teljesen leszűkül, egyenlő a sírhellyel. Egész önmagát, munkásságát haszontalannak, jelentéktelennek, feleslegesnek érzi. A vers utolsó két sora fájdalmas búcsúzás, az élőknek kívánja mindazt a boldogságot, amiben neki nem volt része. 1. Tudod, hogy nincs bocsánat, hiába hát a bánat. Légy, ami lennél: férfi. A fű kinő utánad. 2. A bűn az nem lesz könnyebb, hiába hull a könnyed. Hogy

bizonyság vagy erre, legalább azt köszönjed. 3. Ne vádolj, ne fogadkozz, ne légy komisz magadhoz, ne hódolj és ne hódits, ne csatlakozz a hadhoz. Tudod, hogy nincs bocsánat 4. Maradj fölöslegesnek, a titkokat ne lesd meg. S ezt az emberiséget, hisz ember vagy, ne vesd meg. 5. Emlékezz, hogy hörögtél s hiába könyörögtél. Hamis tanúvá lettél saját igaz pörödnél. 6. Atyát hivtál elesten, embert, ha nincsen isten. S romlott kölkökre leltél pszichoanalizisben. 1. Karóval jöttél, nem virággal, feleseltél a másvilággal, aranyat igértél nagy zsákkal anyádnak és most itt csücsülsz, 2. mint fák tövén a bolondgomba (igy van rád, akinek van, gondja), be vagy zárva a Hét Toronyba és már sohasem menekülsz. 3. Tejfoggal kőbe mért haraptál? Mért siettél, ha elmaradtál? Miért nem éjszaka álmodtál? Végre mi kellett volna, mondd? 1. Talán eltűnök hirtelen, akár az erdőben a vadnyom. Elpazaroltam mindenem, amiről számot kéne

adnom. 2. Már bimbós gyermek-testemet szem-maró füstön száritottam. Bánat szedi szét eszemet, ha megtudom, mire jutottam. 3. Korán vájta belém fogát a vágy, mely idegenbe tévedt. Karóval jöttél 4. Magadat mindig kitakartad, sebedet mindig elvakartad, híres vagy, hogyha ezt akartad. S hány hét a világ? Te bolond. 5. Szerettél? Magához ki fűzött? Bujdokoltál? Vajjon ki űzött? Győzd, ami volt, ha ugyan győzöd, se késed nincs, se kenyered. 6. Be vagy a Hét Toronyba zárva, örülj, ha jut tüzelőfára, örülj, itt van egy puha párna, hajtsd le szépen a fejedet. Talán eltűnök hirtelen Most rezge megbánás fog át: várhattam volna még tiz évet. 4. Dacból se fogtam föl soha értelmét az anyai szónak. Majd árva lettem, mostoha s kiröhögtem az oktatómat. 5. Ifjúságom, e zöld vadont szabadnak hittem és öröknek és most könnyezve hallgatom, a száraz ágak hogy zörögnek. Íme, hát megleltem hazámat 1. Ime, hát megleltem

hazámat, a földet, ahol nevemet hibátlanul irják fölébem, ha eltemet, ki eltemet. 2. E föld befogad, mint a persely. Mert nem kell (mily sajnálatos!) a háborúból visszamaradt húszfillléres, a vashatos. 3. Sem a vasgyűrű, melybe vésve a szép szó áll, hogy uj világ, jog, föld. - Törvényünk háborús még s szebbek az arany karikák. 4. Egyedül voltam én sokáig. Majd eljöttek hozzám sokan. 7. Hittél a könnyü szóknak, fizetett pártfogóknak s lásd, soha, soha senki nem mondta, hogy te jó vagy. 8. Megcsaltak, úgy szerettek, csaltál s igy nem szerethetsz. Most hát a töltött fegyvert szoritsd üres szivedhez. 9. Vagy vess el minden elvet s még remélj hű szerelmet, hisz mint a kutya hinnél abban, ki bízna benned. Magad vagy, mondták; bár velük voltam volna én boldogan. 5. Igy éltem s voltam én hiába, megállapithatom magam. Bolondot játszottak velem s már halálom is hasztalan. 6. Mióta éltem, forgószélben próbáltam állni

helyemen. Nagy nevetség, hogy nem vétettem többet, mint vétettek nekem. 7. Szép a tavasz és szép a nyár is, de szebb az ősz s legszebb a tél, annak, ki tűzhelyet, családot, már végképp másoknak remél. 7. Katona József: Bánk bán A 18. század végére nem alakult ki a hivatalos színjátszás hazánkban, és a drámaírás is elmaradott volt. A magyar drámairodalom fellendítése elsőként Bessenyei György programjában jelent meg, aki a magyar nyelvet akarta ezáltal erősíteni. Ebben az időben a magyarral ellentétben a német színjátszás magasabb szinten működött. 1837-ben Pesten új színház épült ezzel is segítve a magyar színjátszást, de legfőképpen a németet. 1790-ben alakult meg az I magyar színtársulat Kelemen László vezetésével, majd később a II. színtársulat 1807-1815-ig, melynek tagja volt Katona József, a drámairodalom kiemelkedő alakja is. Később megjelent a III. magyar színtársulat Székesfehérváron Katona

József 1815-ben írta meg a Bánk bánt egy drámapályázatra, melyről nem kapott visszajelzést, és elkeseredettségében felhagyott az írással egy időre. 1819-ben írta meg a Bánk Bán végleges formáját bíztató baráti tanácsra. Színházban ugyan nem adhatták elő a cenzúra miatt, de 1 évvel később könyvben megjelent a mű. A Bánk bán műfaja dráma, témáját tekintve nemzeti és szerelmi tragédia. A mű prológussal kezdődik és 5 szakaszból áll. A történet II Endre idején játszódik, párhuzamot alkotva az akkori kor és Katonáé között. Magyarország mindkét időben elnyomás alatt állt A mű középpontjában Bánk Bán áll, aki a király után a második legfontosabb személy az országban. A történet elején az országot járja, Endre felesége, a német származású Gertrúdis parancsára, aki a bán távollétében elnyomás alatt tartja a magyarságot, nemességet. Erős ellenszenvet váltott ki a saját embereivel való

kivételezéssel, ezért a magyar nemesség felkelést szervez ellene, aminek az élére Bánkot akarják állítani. Hazahívják, beavatják a tervbe, de le akarja beszélni őket róla Közben hírt kap felesége félrelépéséről Ottóval, és megvádolja Melindát hűtlenségével, ám a vád nem teljesen jogos. Erre idővel Bánk is rájön Később Tiborc látogatja meg, aki kétszer is próbálja felhívni figyelmét az országban lévő elnyomásra, de a főhős csak felesége tettére tud gondolni. Miután végre meghallgatta Tiborcot, magánéleti konfliktusa elég erőt ad neki a királynő elleni fellépéshez. A 4 felvonásban Gertrúdis és Bánk bán vitatkozik, a mű tetőpontja az, mikor a királyné hirtelen felindulásból le akarja szúrni Bánkot, ám a férfi erősebb és megöli Gertrúdist. Endre hazaérkezik, és megtudván a híreket maga elé hívja Bánk bánt és kérdőre vonja. Kiderülnek Gertrúdis tettei és hogy miért lázadtak a magyarok A

király megértette a bán tettét, de nem hagyhatja megtorlás nélkül a gyilkosságot. Hirtelen jön a hír Melinda haláláról és Bánk lelkileg összeomlik. A király úgy gondolja, hogy ez méltó büntetés Bánk bánnak A főhős testileg ugyan ép maradt, de lelkileg halott volt. Maga a mű üzenete a magyar függetlenség elérésére, kivívására utal. 8. Az ember tragédiája - - - - - - - 1860 tavaszára készült el a mű. Megírása egy évig tartott A tragédia egy reménytelen, csüggedt kor végén és egy újban reménykedő kezdetén született. A személyes csalódások, a családját ért csapások, mind befolyásolták a műben megfogalmazott gondolatokat, eszméket. Világszemléletének alakulását a 19 századi természettudományok új tanításai alkották Főleg a determinizmus fő gondolata, az emberi végzet elkerülhetetlensége. Az író lelkében dúló ingadozást a műben Ádám és Lucifer alakja képviseli. Ádám az idealista,

Lucifer a realista A mű sajátossága, hogy a témája nem jellegzetesen magyar Az emberiségről, az emberről szól. Madách a következő műből merített: Goethe: Faust Milton: Az elveszett paradicsom Műfaja: Drámai költemény, 15 felvonásból áll. Párbeszédes formában megírt filozófiai verses mű Szerkezete: Az első 3 és a 15. szín keretszínek Amiket közrefognak, azok történeti színek I-III. szín: 1. szín: A Menny Az Úr megteremti a világot. Az Úr és Lucifer között konfliktus támad Lucifer célja az Úr világát megdönteni Be akarja bizonyítani, hogy nincs értelme az életnek. 2. szín: Az Éden Lucifer rábeszéli Ádámot és Évát, hogy egyenek a tiltott fák gyümölcséből. A bűn elkövetése miatt el kell hagyniuk a Paradicsomot. 3. szín: Az Édenen kívül Ádám számára elkezdődik a megismerés, meg akarja látni a jövőjét. Ehhez Lucifer segítségét kéri, aki álmot bocsát az első emberpárra és végigkíséri őket az

emberiség múltján, jelenén és feltételezett jövőjén. IV-VI. Ókort bemutató színek: 4. szín: Egyiptom Ádám ifjú fáraó, minden dicsőség és hatalom az övé. Mindezek ellenére mégsem boldog, hiszen ezeket nem magának köszönheti, nem ő küzdött értük. Halhatatlanságát akarja megvalósítani, ennek érdekében rabszolgák milliói piramist építenek neki, így remélve a halandóság legyőzését. Éva rabszolganőként jelenik meg előtte aki a következőt mondja: „Milliók egy miatt”. Ez változtatja meg a fáraó gondolatait és teszi érzékennyé a szenvedés iránt Megszünteti zsarnoki hatalmát, felszabadítja népét. A szín végén Ádámban megszületik a szabadság-eszme, egy szabad állam, ahol minden ember egyenlő Ádám: „Enyésszen az egyén, ha él a köz” 5. szín: Athén A szabadság-eszme, az egyenlőség torz megvalósulása taszítja a lelkesült Ádámot csalódásba. A nép ugyan szabad jogilag, de valójában ki van

szolgáltatva a gyáva és jellemtelen demagógoknak. A félrevezetett nép nem tudja elviselni, hogy Miltiádész különb náluk, ezért a szabadság védelmezőjét, a perzsa háborúk hősét halálra ítéli. Ádám beletörődik sorsába Ebben a színben jelenik meg először a nagy ember és a gyáva. Ádám a csalódásból menekülve a gyönyörben, a kéjben keres feledést Ádám: „E gyáva népet meg nem átkozom, Az nem hibás, annak természete, Hogy a nyomor szolgává bélyegezze, S a szabadság vérengző eszközévé Süllyessze néhány dölyfös pártütőnek. Csak én egyedül én voltam a bolond, Hívén, hogy ily népnek kell a szabadság.” 6. szín: Róma Éltető eszme híján a közösség széthullott, elzüllött. Ádám is részt vesz a vad mulatozásban, azonban nem találja benne örömét Éva felébreszti Ádámban az elveszített Éden utáni nosztalgiát. Mindketten elutasítják ezt a romlott világot Péter apostol szavaiban új eszme tűnik fel

a kereszténység hitvallásaként. A szeretet és a testvériség Ezért az új tanért lelkesül Ádám Ezért kíván csatázni megint. Ádám új világot akar teremteni Péter apostol: „Legyen hát célod: Istennek dicsőség, Magadnak munka. Az egyén szabad, Érvényre hozni mind, mi benne van Csak egy parancs kötvén le, a szeretet.” 7. szín: Konstantinápoly Ádám győztesen érkezik meg a keresztes hadak élén a korai kereszténység egyik fővárosába, Bizáncba, hogy szállást kérjen a városban. A polgárok riadtan elhúzódnak tőle, hiszen tartanak rabló, illetve eretnek voltától Ezáltal tapasztalnia kell, hogy az egyház tanításai merev és embertelen dogmákká váltak. Az egész keresztény tan a visszájára fordult Eltűntek a lovagi ideálok, Évától pedig elválasztja az apácazárda fala. A nagy és szent eszmékért vívott harcaiban Ádám másodszor szenvedett súlyos vereséget. Nem akar többé semmiért lelkesülni, kiábrándultan a

tudományba, a tudós szemlélődésbe menekül, pihenni akar Ádám: „Ne lelkesítsen többé semmi is, Mozogjon a világ, amint akar, Kerekeit többé nem igazítom, Egykedvűen nézvén botlásait, Kifáradtam pihenni akarok.” 8. szín: Prága A középkor alkonyának világában vagyunk, a bomló feudalizmus idején. Értékvesztett világ ez, akárcsak a római Ádám lemond az aktív cselekvésről, a szemlélő szerepét veszi át. Ádám mint Kepler a zseniális tudós elveszti reményét Ádám és Éva viszonya ebben a színben a legdrámaibb. Ebben a fásult és unott korban Ádám a bor mámora segítségével olyan jövőről álmodik, mely nem retten vissza a nagy eszközöktől. Ádám: „Kétséges e hát a szellem, tudás? Homályos származás-e a sugár, amely az égből homlokra szállt? Hol van nemesség más ezen kívül?” „Kívántam a kort, mely nem küzd semmiért, megjött a kor s mit ér, ha e kebelben a lélek él” - - - - - - - 9.

szín: Párizs Az álomba merült Ádám Dantonként jelenik meg a francia forradalom napjaiban, s legelső szavai az „egyenlőség, testvériség, szabadság” lesz. Ádám újra cselekvő hős lesz Éva kettőségének hatására következetessége egyszer mégis megrendül A forradalom menete elsodorja Dantont, Ádám sorsa ezúttal is a bukás, mégis lelkesen ébred fel álmából. Szerkezetileg ez a szín abban különbözik a többitől, hogy álom az álomban. Éva: „Magasztosabb kegyelettel megóvni a romot, mint üdvözölni a felkelt hatalmat.” Ádám: „Egyenlőség, testvériség, szabadság” „És hogy ha mindjárt vérengzők vagyunk is, tekintsenek bár szörnyeteg gyanánt, csak a haza legyen nagy és szabad” 10. szín: Prága Az álomból visszatért Ádám, rajongással emlékezik vissza a forradalomra. Az újra fellelkesült Ádám hittel, bizalommal tekint a jövőbe. Kepler felvilágosítja legjobb tanítványát a középkori tudományok

értéktelenségéről, szellemi önállóságra buzdítja Ádám: „Mi nagyszerű kép tárult fel szememnek! Ha vérrel és sárral is volt befenve. Mi óriás volt bűne és erénye És mind a kettő mily bámulatos. Mert az erő nyomá rá bélyegét” 11. szín: London Madách jelene a kapitalizmus kora. Ettől a színtől kezdve Ádám már nem aktív, középkori hős, hanem ismét szemlélődő A jelenben Madách a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméinek megcsúfolását, elárulását látja csak. Felvonulnak a kapitalista társadalom rétegei: gyárosok, munkások, diáksereg. Éva egy átlagos polgári nő, aki szeretne olyan férjet találni, aki gazdag, partikat rendez. Ádám most is csodálja, bár rokonszenvét csak hazugsággal és hamis ékszerekkel tudja megszerezni A szín végén temetőjelenet: az eddigi szereplők megásták a sírjukat, haláltáncot járnak, s majd belefordulnak saját sírjukba. Éva az egyetlen, aki nem fekszik be a sírba.

Ádám látja ennek a világnak elkerülhetetlen bukását, halálraítéltségét Ádám: „Ez az, ez az, amiért mindig epedeztem” „Az élet áll most teljesen előttem, mi szép mi buzdító versenydala” Lucifer: „Szép a magasból, mint templomi ének Bármi rekedt hang, jaj szó és sóhaj dallamba olvad össze míg fölér.” Ádám a szív végén: „Ismét csalódtam, azt hivén, elég ledönteni a múltnak rémeit s szabad versenyt szerezni az erőknek. Kilöktem a gépből egy főcsavart, mely összetartá a kegyeletet. S pótolni elmulasztá más erősbel” 12. szín: Falanszter Ez a szín a jövőbe mutat. A szabad akarat problémáival foglalkozik 4000 év múlva kihűl a nap, és megoldást kell találniuk a tudósoknak. Éppen ezért a természettudomány uralja a falansztert Nincsen egyéniség, szépség, család, szerelem, virágok Az embereknek nincsen nevük, helyette számokkal vannak megjelölve. Rideg világ ez, ami mindenkinek rossz Ádám: „Egyet

bánok csak a haza fogalmát, megállott volna aztán, úgy hiszem, ez új rendközt is. Az ember kebel korlátot híván, fél a végtelentől, Belterjében veszt hogyha szétterül, Ragaszkodik a múlthoz, és jövőhöz: Félek nem lelkesül a nagyvilágért, mint a szülők sírjáért lelkesült.” Tudós: „Él ami hasznos, és amit ekkorig a tudomány pótolni nem tudott.” Ádám: „Csalódtam hát a tudományban is, Unalmas gyerekiskolát lelek A boldogság helyén, mit tőle vártam.” 13. szín: Az űr Ádámnak lehetősége van szemben a végzettel elszakadni a Földtől. Lucifer korán örül: A Föld szellemének hívására Ádám felismeri, hogy vissza kell térnie a Földre. Úgy gondolja, hogy az embernek cél nélkül is küzdenie kell Ádám: „A célt tudom, még százszor el nem érem. Mit se tesz A cél voltaképpen mi is? A cél megszünte a dicső csatának A cél halál, az élet küzdelem, s az ember célja e küzdés maga.” 14. szín: Az eszkimó

világ Az ember állattá silányult, erkölcsileg és fizikailag elkorcsult. Fő vonásai a félelem és az éhség Nem születhetnek új eszmék, nem lehetséges a küzdelem. Vége az életnek, Lucifer érvei egyre meggyőzőbbek: Az ember tehetetlen, sorsát nem irányíthatja Véget ér az álom. 15. szín: Az Édenen kívül Lucifer megpróbálja elbizonytalanítani Ádámot, aki a szabad akarat létét akarja bizonyítani. Ádám öngyilkos akar lenni: ő az első ember a világon, ezért halálával megakadályozhatja a jövőt. Ádámot Éva anyasága szólítja vissza az életbe: áldozata hiábavaló lenne, halálával sem tudná megsemmisíteni az életet. Belátja, vállalnia kell az élete, az élet számára erkölcsi parancs Elszakad Lucifertől, az Úr kegyeibe fogadja. Úr: „Karod erős, szíved emelkedett: végtelen a tér, mely munkára hív.” „Ember küzdj, és bízva bízzál” 9. Magyarországi reneszánsz A reneszánsz francia eredetű szó,

jelentése: újjászületés. Itália után másodikként a XV század közepén jelentkeznek Magyarországon a reneszánsz és a humanizmus eszméi. Hunyadi Mátyás uralkodása idején (1458-90) virágzó reneszánsz királyi udvar volt A magyar reneszánsz sajátossága: polgárság híján a reneszánsz háttere itt a királyi udvar és az arisztokrácia volt. Ennek okai: 1. Vitéz János nagyváradi püspök személye, mivel ő az olasz egyetemeken megismerkedett a humanizmussal, amit aztán átadott Mátyásnak és Janus Pannoniusnak. 2. Mátyás 2. házassága, mikor is Aragóniai Beatrixet vette feleségül, aki nápolyi volt • Helye a budai és a visegrádi palota, ahova egész Európából jöttek csodálni az udvartartást. • Nagyon mértéktartó lakomák voltak, de az udvari kutakból mindenhol bor folyt. • Példátlan könyvtára is volt Mátyásnak, a Corvina, mely 2500 kézzel írott kódexet tartalmazott. Csak a vatikáni könyvtár tudta felvenni az iramot, de

még az is messze elmaradt a Corvinától. • Könyvnyomtatás is kezdődött ekkor Magyarországon, ami szintén ritka dolog volt ebben az időben. • Mátyás mecénásnak számított, emiatt sok művész fordult meg a királyi udvarban: • Bonfini – a kor legnagyobb történésze • Galeotto Marzio – a kor egyik legismertebb költője • Mátyás fizette a magyar diákok külföldön való iskoláztatását is. Így az egyszerű származású emberek is el tudtak jutni a kor legnagyobb egyetemeire, melyek főleg Itáliában voltak: Padova, Ferrara, Genova, Bologna. Néhányan azonban nem mentek Olaszországba, hanem Bécsben vagy Krakkóban folytatták tanulmányikat. • A szakaszt Mátyás halála zárja le. Janus Pannonius (1434-1472) Az egyetlen magyar költő, akit ismertek, és elismertek Európa szerte. Sikerült kijutnia Itáliába, ismereteket szerzett, tanult emberré vált, majd 1458-ban visszatért Magyarországra, később ő lett a pécsi püspök és

feudális úr egyben. Később vissza megy Itáliában, megbetegszik, és meghal. Verseit latinul írta Három fontos Epigrammája: Pannónia dicsérete Galeotto Marzióhoz Búcsú váradtól Rövid, tömör, csattanós költemény. Az epigramma műfaji alapvonása a rövidség és a tömörség Az ókori költészetben ugyanis a halottakat jellemző mondásokból alakult ki a műfaj: ez vált felirattá, kőbe vésve, a síremléken. Pannónia dicsérete 1-2 sor: Eddig csak Itáliában jelent meg a reneszánsz, de nem sokkal később elérkezett Magyarországra is. Itt is megjelentek a művészetek, gazdasági fellendülés, fejlődés 3-4 sor: Magát dicséri az utolsó két sorban, neki köszönhető hogy hazánkba is elérkezett a reneszánsz, a fejlődés, ő hozta magával Mátyás udvarába a tudást. Galeotto Marzióhoz 1450-ben a „szent év” alkalmából írta ezt az epigrammát jó barátjához Galeotto Marzióhoz. A ferrarai korszak epigrammáinak szatirikus,

csipkelődő hangján szólal meg. Janus Pannonius kétféle magatartást, világnézetet állít egymással szembe: költő-tudószarándoklásvakbuzgóság Váltakozva szembesíti egymással a kétféle magatartást Három gúnyos szinonimával utal a vakbuzgóságra, három tudóst emel ki, és három mitológiai kép. Ez mind arra utal, hogy hagyjon fel a költészettel, ha a zarándoklást választja Búcsú Váradtól Ez a búcsúvers az első magyar földön született humanista remekmű. Valódi élmény áll mögötte, újszerű, könnyed, természetes Valószínűleg 1458-1459 telén keletkezett, amikor a költőnek Váradról Budára kellett sietnie. Latin nyelven íródott A költemény 7 versszakból áll, melyekben észrevehetőek a humanista vonások. Összetett érzések keverednek a költőben: A visszatartó emlékek A jövőbeli élmények, remények 1.vsz: A költői képek inkább marasztalják, a refrén viszont, ami minden szakasz végén visszatér,

inkább a várakozást és a kíváncsiságot fejezi ki. 2.vsz: A befagyott folyó és a vastag jégpáncél még jobban elősegíti az utat. Ezek a képek nem konkrét tájleíró képek, a költő lelkiállapotát tükrözik 3.vsz: Kezd feloldódni a szorongása, amelyet még jobban nyomatékosít: a szánt már nem akadályozza semmi a cél felé tartó útjában. Janus Pannonius itt egy homéroszi jelzőt is használ (bíbor tenger), ami egy humanista reneszánsz vonás: az antik kultúra jelentős szerepe. 4-6. vsz: A következő három versszak már Várad kincseit mutatja be. Először a hőforrás-vizeket, amelyeknek nagy szerepe van az egészség megtartásában. A humanista költő értékrendje szerint az egészséges élet különösen fontos A könyvtár és a könyvek által a kultúrától, a művészetektől és a tudástól búcsúzik. A fontos antik elemek (Phoebus, Patara, Múzsák, Castilia) Várad kultúrájának értékét növelik Bemutatja a Váradon álló

aranyból készült királyi szobrokat. Ezekkel az értékekkel a magyarok dicső nemzeti múltját jeleníti meg Itt már megjelenik a hazaszeretet, de még nem tényszerűen. 7.vsz: Az utolsó versszakkal zárja le a verset, külön kiemeli Szent László lovagkirályt Várad védőszentjét, könyörög hozzá. A monda szerint Szent László király segítette győzelemre a magyarokat a tatárok ellen. Ez az utolsó fohász újra az első rész szorongását idézi Várad kincsei megnehezítik az utazást. A vers kompozícióját a refrének és a felépítés (hármas tagoltság) teszik szabályossá Ez a búcsúvers a humanista költő világnézetét fejezi ki, bemutatja, hogy mitől a legnehezebb elszakadnia. Ezzel a humanista értékrendet is ábrázolja A búcsúzás pillanatának hangulatát írja le, miközben megjeleníti a várost és az utazás színterét is. Versek Pannonia dicsérete Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek, S most Pannónia is ontja a

szép dalokat. Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám, Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld! Galeotto Marzióhoz Költő létedre, ó miért, miért hogy cserbenhagytad Parnaszusnak ormát és felszerelve bottal és iszákkal zarándokolsz Rómába, Marzióm? Külföldiek hiszékeny csőcseléke, agyrémek-űzte, rettegő tömeg, az álszent had csak hadd csinálja ezt. Te valljad azt, mit vallott hajdanán Protagoras, a bölcseszű tudós, Theodorus, ki nem hitt istenekben, s az élvezetnek atyja, Epikur, ki azt tanítja: legfőbb rossz a kín. De hogyha tán alázat szállt szívedbe s fejed lecsüngve vonz a búcsújárás, mindent hiszel, mit prédikál naponta s magas szószékéről alárikácsol Albert páter s a szószátyár Robertó, vénasszonyoknak könnyeit vadászva: Búcsúzz el így a Múzsáktól örökre, törd össze lantodat, Phoebus dalát Vulkánra hadd, a vaskovács pörölyre! Mert hívő ember költő nem lehet! Búcsú

Váradtól 1. Még mély hó települ a téli földre, Erdőn, mely csak zöld levélre büszke, Szürke suly a ködös fagy zúzmarája, S el kell hagyni a szép Kőrös vidékét, És sietni Dunánk felé, urunkhoz. Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk! 2. Nem tart vissza a folyó s az ingovány sem, Mert fagy fogja hideg vizét keményen. Hol nemrég evezett a föld lakója S félt, - most hetyke bizalmu, fürge lábbal, Megdermedt habokat fitymálva, lépked. Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk! 3. Nem siklik soha úgy a lenge csónak Jó sodrásban, erős lapát-csapástól, Még akkor se, ha fodrozó Zephyrus Bíborszínűre festi át a tengert, Mint ahogy lovaink a szánt repítik. Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk! 4. Hőforrás-vizeink, az isten áldjon, Itt nem ront levegőt a kén-lehellet, Jó timsó vegyül itt a tiszta vízbe, Mely gyógyítja szemed, ha fáj, s ha gyenge, És nem sérti az orrodat szagával. Hajrá, fogyjon az út, társak,

siessünk! 5. Könyvtár, ég veled, itt a búcsuóra, Híres könyvei drága régieknek, Már Phobeus Patarát elhagyta, s itt él: Költők isteni pártfogói, Múzsák Többé nem szeretik Castaliát már. Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk! 6. Isten áldjon, aranyba vont királyok, Kinek még a gonosz tűzvész sem ártott, Sem roppanva dülő fal omladéka, Míg tűz-láng dühe pusztított a várban, S a szürke pernye repült a kormos égre. Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk! 7. S rőt fegyvert viselő lovas királyunk, Hős, ki bárdot emelsz a jobbkezedben - Márványoszlopokon pihegve egykor Bő nektárt verítékezett a tested Utunkban, te, nemes lovag, segíts meg. Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk! 10. Vörösmarty Mihály lírája az 1830-as években 1825-1848-ig terjedő időszakot nevezzük Reformkornak. Ebben az időben az írókra és költőkre fontos társadalmi szerepvállalás hárult. Elvárás volt, hogy írásaikban központi

helyet kapjon a hazafias téma A reformkori költészet egyik kiemelkedő alakja és egyben Kölcsey Ferenc kortársa Vörösmarty Mihály volt. Művei közül egy hazafias és két filozófiai témájú vers kiemelkedik. Szózat: - A vers megírására az 1832-36-os országgyűlés késztette Vörösmartyt. - A műben a költő a nemzethez szól, keretvers. - E/1-es hangnemben beszél, ami közvetlen hangnemet eredményez 1-2.vsz: Felszólítással kezdődik, melyben felhívja a nemzet figyelmét a hazaszeretetre. Ezt a felszólítást metaforákkal fejezi ki (bölcső és sír, ápol és eltakar), melyek a hazát a nemzet anyjának állítják be, és miszerint itt kell születnie és halnia is a magyarnak. 3-5.vsz: A történelmi múlt rövid, tömör áttekintése. Példaként állítja az ősök küzdelmét ezért a földért (Honfoglalás, Hunyadi). 6.vsz: A költő pozitív szemléletként taglalja, hogy az ország ugyan gyenge, kifosztott, és leigázott, de minden

viszontagság ellenére még él. 7.vsz: Most más országokat szólít meg a költő, a nagyvilághoz szól történelmi igazságszolgáltatásért. 8-9.vsz: A költő heves tiltakozásba kezd, a haza halála ellen. Érveket sorakoztat fel, hogy miért nem halhat meg a haza Ennyi szenvedés után nem pusztulhat a nemzet. 10-12.vsz: Nemzethalál víziója A jövőbe tekint, melyben két lehetőség van a nemzet számára; a túlélés, vagy a pusztulás. 13-14.vsz: Az első versszakhoz hasonló gondolatok fogalmazódnak meg, de itt a hazaszeretetre való felszólítás már parancsba vált át (szórend megváltoztatása). Guttenberg-albuma: Vörösmarty 1839-ben alkotta egyik leghíresebb epigrammáját, a Guttenberg-albumát. A vers a könyvnyomtatás 400. évfordulójára született A mű egyetlen mesterien felépített körmondat, amelynek főmondata a vers végén van. Ünneprontó témája van 1. feltétel: A felvilágosodás követését sürgeti, és az áltudományok

megszüntetését akarja. Ellentéteket állít szembe: „éj” „kitörő napfény”A középkor elmúlására utal. 2. feltétel: Az erőszak megszüntetését akarja, és hirdeti a békét. 3. feltétel: A társadalmi igazságtalanság megszüntetését követeli. A társadalom minden tagjának felemelkedést hirdet és békés körülmények között képzeli el fejlődésüket. 4. feltétel: A józanész erejét, a felvilágosodást hirdeti, és az „áldozni tudó szív” harmóniáját követeli. 5. feltétel: Az eszményi társadalom csak úgy valósulhat meg, ha összefognak az emberek, és közös megegyezéssel segítik egymást. Ez a távoli kép, utópia lehet méltó emlékjel Guttenberg számára Gondolatok a könyvtárban: Az akadémia meglátogatása alkalmából írta ezt a művet, mely elmélkedő, bölcseleti költemény. 1. A vers indítása hasonlít a Pokol kapujának feliratához (Dante: Isteni színjáték) 2. A könyveket az emberiség rongyaival

azonosítja, illetve felesleges lomnak tekinti Majd jön a kérdés, hogy „Miért e lom?” 3. Ellentét feszül a könyvek anyaga és a tartalmuk között A bűnözők, utcanők ruháiból készült könyvek cáfolják saját emelkedett eszmevilágukat. 4. A könyvtárat az „országok rongyával” azonosítja, majd kérdések sorozata hangzik el, melyek között a legfontosabb: „Hasznára vált-e a könyv a világnak?” A válasz ironikus igenlő válasz. 5. Egy újabb kérdés merül fel Az eddig felhalmozott tudás elpusztítására vonatkozik A költő belátja, ha ez megtörténne, akkor érték semmisülne meg. Ennek a résznek a végén hangulatilag fordulat következik be. Reménykedésre ad okot, hogy van a világon egy ország (Amerika) ahol az emberi jogokat tiszteletben tartják (kivéve a feketéket). 6. Újabb és egyben a végső kérdés „Mi dolgunk a világon?” A kérdés nem marad megválaszolatlanul Küzdeni a társadalmi igazságért,

egyenlőségért. Az újra megismételt kérdésre már szűkíti a választ, az egyes ember feladatát jelöli ki, a hazáért kell cselekedni. Versek 1. Hazádnak rendületlenűl Légy híve, oh magyar, Bölcsőd az s majdan sírod is, Mely ápol s eltakar. 2. A nagy világon e kívűl Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell. 3. Ez a föld, melyen annyiszor Apáid vére folyt; Ez, melyhez minden szent nevet Egy ezredév csatolt. 4. Itt küzdtenek honért a hős Árpádnak hadai; Itt törtek össze rabigát Hunyadnak karjai. 5. Szabadság! Itten hordozák Véres zászlóidat, S elhulltanak legjobbjaink A hosszu harc alatt. 6. És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után, Megfogyva bár, de törve nem, Él nemzet e hazán. 7. S népek hazája, nagy világ! Hozzád bátran kiált: „Egy ezredévi szenvedés Kér éltet vagy halált!” Szózat 8. Az nem lehet, hogy annyi szív Hiába onta vért, S keservben annyi hű kebel Szakadt

meg a honért. 9. Az nem lehet, hogy ész, erő És oly szent akarat Hiába sorvadozzanak Egy átoksúly alatt. 10. Még jőni kell, még jőni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. 11. Vagy jőni fog, ha jőni kell, A nagyszerű halál, Hol a temetkezés fölött Egy ország vérben áll. 12. S a sírt, hol nemzet sűlyed el, Népek veszik körűl, S az ember millióinak Szemében gyászköny űl. 13. Légy híve rendületlenűl Hazádnak, oh magyar: Ez éltetőd, s ha elbukál, Hantjával ez takar. 14. A nagy világon e kívűl Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell. Guttenberg albuma És áldozni tudó szív nemesíti az észt; Majd ha kifárad az éj s hazug álmok papjai Majd ha tanácsot tart a föld népsége szűnnek magával S a kitörő napfény nem terem áltudományt; És eget ostromló hangokon összekiált, Majd ha kihull a kard az erőszak durva S a zajból egy szó válik ki dörögve: kezéből

"igazság!" S a szent béke korát nem cudarítja gyilok; S e rég várt követét végre leküldi az ég: Majd ha baromból s ördögből a népzsaroló Az lesz csak méltó diadal számodra, dús nevedhez S a nyomorú pórnép emberiségre javúl; Méltó emlékjelt akkoron ád a világ. Majd ha világosság terjed ki keletre nyugatról Gondolatok a könyvtárban Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós, Az emberiségnek elhányt rongyain Komor betűkkel, mint a téli éj, Leírva áll a rettentő tanulság: "Hogy míg nyomorra milliók születnek, Néhány ezernek jutna üdv a földön, Ha istenésszel, angyal érzelemmel Használni tudnák éltök napjait." Miért e lom? hogy mint juh a gyepen Legeljünk rajta? s léha tudománytól Zabáltan elhenyéljük a napot? Az isten napját! nemzet életét! Miért e lom? szagáról ismerem meg Az állatember minden bűneit. Erény van írva e lapon; de egykor Zsivány ruhája volt. S amott? Az ártatlanság boldog

napjai Egy eltépett szűz gyönge öltönyén, Vagy egy dühös bujának pongyoláján. És itt a törvény - véres lázadók Hamis birák és zsarnokok mezéből Fehérre mosdott könyvnek lapjain. Emitt a gépek s számok titkai! De akik a ruhát elszaggaták Hogy majd belőle csínos könyv legyen, Számon kivül maradtak: Ixion Bőszült vihartól űzött kerekén Örvény nyomorban, vég nélkül kerengők. Az őrült ágyán bölcs fej álmodik; A csillagászat egy vak koldus asszony Condráin méri a világokat: Világ és vakság egy hitvány lapon! Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből S most a szabadság és a hősi kor Beszéli benne nagy történetét. Hűség, barátság aljas hitszegők Gunyáiból készült lapon regél. Irtózatos hazudság mindenütt! Az írt betűket a sápadt levél Halotti képe kárhoztatja el. Országok rongya! könyvtár a neved, De hát hol a könyv mely célhoz vezet? Hol a nagyobb rész boldogsága? - Ment-e A könyvek által a

világ elébb? Ment, hogy minél dicsőbbek népei, Salakjok annál borzasztóbb legyen, S a rongyos ember bőszült kebele Dögvészt sohajtson a hír nemzetére. De hát ledöntsük, amit ezredek Ész napvilága mellett dolgozának? A bölcsek és a költők műveit, S mit a tapasztalás arany Bányáiból kifejtett az idő? Hány fényes lélek tépte el magát, Virrasztott a sziv égő romja mellett, Hogy tévedt, sujtott embertársinak Irányt adjon s erőt, vigasztalást. Az el nem ismert érdem hősei, Kiket - midőn már elhunytak s midőn Ingyen tehette - csúfos háladattal Kezdett imádni a galád világ, Népboldogító eszmék vértanúi Ők mind e többi rongykereskedővel, Ez únt fejek - s e megkorhadt szivekkel, Rosz szenvedélyek oktatóival Ők mind együtt - a jók a rosz miatt Egy máglya üszkén elhamvadjanak? Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt, Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma, Oly fényes elmék a sár fiait A sűlyedéstől meg nem mentheték! Hogy

még alig bír a föld egy zugot, Egy kis virányt a puszta homokon Hol legkelendőbb név az emberé, Hol a teremtés ősi jogai E névhez "ember!" advák örökűl Kivéve aki feketén született, Mert azt baromnak tartják e dicsők S az isten képét szíjjal ostorozzák. És mégis - mégis fáradozni kell. Egy újabb szellem kezd felküzdeni, Egy új irány tör át a lelkeken: A nyers fajokba tisztább érzeményt S gyümölcsözőbb eszméket oltani, Hogy végre egymást szívben átkarolják, S uralkodjék igazság, szeretet. Hogy a legalsó pór is kunyhajában Mondhassa bizton: nem vagyok magam! Testvérim vannak, számos milliók; Én védem őket, ők megvédnek engem. Nem félek tőled, sors, bármit akarsz. Ez az, miért csüggedni nem szabad. Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit Agyunk az ihlett órákban teremt. S ha összehordtunk minden kis követ, Építsük egy újabb kor Bábelét, Míg oly magas lesz, mint a csillagok. S ha majd benéztünk a menny

ajtaján, Kihallhatók az angyalok zenéjét, És földi vérünk minden csepjei Magas gyönyörnek lángjától hevültek, Menjünk szét mint a régi nemzetek, És kezdjünk újra tűrni és tanulni. Ez hát a sors és nincs vég semmiben? Nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal S meg nem kövűlnek élő fiai. Mi dolgunk a világon? küzdeni, És tápot adni lelki vágyainknak. Ember vagyunk, a föld s az ég fia. Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen, S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé, Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt Posvány iszapját szopva éldegéljünk? Mi dolgunk a világon? küzdeni Erőnk szerint a legnemesbekért. Előttünk egy nemzetnek sorsa áll. Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből S a szellemharcok tiszta sugaránál Olyan magasra tettük, mint lehet, Mondhatjuk, térvén őseink porához: Köszönjük élet! áldomásidat, Ez jó mulatság, férfi munka volt! 11. Kölcsey Ferenc és hazafias költészete 1825-1848-ig terjedő

időszakot nevezzük Reformkornak. - 1825: Széchenyi felajánlotta az országgyűlésen 1 évi jövedelmét a Magyar Tudományos Akadémiának - 1848: Forradalom, reformkor lezárása Ebben az időszakban Magyarország nem volt független és még mindig feudális államberendezkedésekkel bírt. A hiányzó polgárság szerepét a haladó gondolkodású középnemesi réteg vette át. Ebből következik a reformpolitika: - A függetlenség kérdésének, a nyelvkérdésének és a polgári átalakulás kérdésének megoldása békés úton, törvényes keretek között reformokkal. Ezekből a célkitűzésekből igazán egy oldódott meg: 1844-től a magyar lett a hivatalos nyelv. A másik 2 kérdésnek a megoldatlansága végül az 1848-as szabadságharcba torkollott. Az írókra és költőkre fontos társadalmi szerepvállalás hárult. Elvárás volt, hogy írásaikban központi helyet kapjon a hazafias téma A reformkor egyik kiemelkedő költője Kölcsey Ferenc volt. Kölcsey

Ferenc: 1790. augusztus 8-án született Sződemeteren Még kiskorában elvesztette bal szemét himlő következtében A debreceni kollégiumban tanult, majd Pestre utazott jogot tanulni. 1829-ben Szatmár-megye adminisztrátora megyei aljegyzővé nevezte ki, 3 évre rá pedig főjegyző lett. 1832-ben Pozsonyba érkezett ahol elkezdte írni az Országgyűlési naplót. 1838augusztus 24-én váratlanul meghalt Hazafias költészete: Kölcsey hazafias költészetében három jelentős művet emelhetünk ki: - Himnusz - Zrínyi dala - Zrínyi második éneke Himnusz: Tartalom Forma Istenhez fordul a költő, tőle vár segítséget a nemzet számára: áldást, jókedvet, bőséget, védelmet. A Felszólító módú igealakok, amelyek meghatározzák 1. vsz: költő mindezt azzal magyarázta, hogy a haza a hangnemet pl.: "áldd meg, nyújts feléje" megbűnhődött már és megérdemli. Költői jelzők: "szent bérc, hős magzat, vad török". A dicső múlt

képei vonulnak fel, mint Isten Metafora: bús had=Mátyás fekete serege. Alliteráció 2-3. ajándékai: honfoglalás, gazdag földek (Betűrím: azonos hangok ismétlődése a szövegben vsz.: birtokbavétele, törökök fölötti győzelem, Mátyás egymáshoz közel eső szavak elején, esetleg elfoglalja Bécset. belsejében): "Bécsnek büszke vára" A keserű indulatszó "Hajh" jelzi a fordulópontot. Romantikus víziók, túlzások, értékpusztulást Most a bosszúálló Isten jelenik meg, a nemzeti kifejező metaforák sorozata. Az ellentétek a 4-6. csapások zordon felsorolása következik. Bűneink szenvedéseket részletezik Paradoxon (A paradoxon, vsz.: miatt szállt ránk Isten haragja (mongol, török, állítások egy olyan halmaza, amelyek látszólag testvérharc) ellentmondásra vezetnek, vagy a józan-észnek ellentmondó következtetés vonható le belőlük.): "nem lelé honját a hazában" Ellentétek uralják, a múlt nagyságát

állítja szembe a 7. vsz: A múltból a jelenbe vált át, a jelen a sivárság. megalázó jelennel. A képek sötétebbek, komorabbak, tragikum érzését erősítik. Oka a jelenség sivársága Víg esztendő köszönhet a magyarra. Megváltozik a szórend: "Álld 8. vsz: Szánalomért való könyörgés Istenhez. meg" helyett "Szánd meg". A könyörgés már csak a nemzet megmaradásáért hangzik el. Zrínyi dala: (1830) Kölcsey a nemzethalál víziójával foglalkozott. A 20-as évek borús, pesszimista korszakát zárja le Már a címben is megjelenő Zrínyi Miklós alakját idézi meg, Miklós egyszerre volt költő, hadvezér, és politikus, azaz megtestesítette a tökéletes embert. A versben Kölcsey a „tökéletes emberrel” azonosítja magát A mű emelkedett, ünnepélyes hangvételű. Témája a magyarság jövője, fennmaradása, (Kölcsey hazaszeretete) Az egész vers egy elképzelt párbeszédre épül Zrínyi és egy vándor idegen

között. Kérdésekre és válaszokra épül A páratlan strófákban a vándor kérdései hangzanak el: régi, legendás magyarok után kutat, az egykori erős, erkölcsös nemzetet keresve. A páros versszakokban Zrínyi felel a kérdésekre, elutasító, kiábrándító választ adva; az egykori dicsőség helyén már csak romok, és pusztulás található. A mű tetőpontja a 6 strófa 1 sora: „Vándor állj meg!”A nemzethalál vízióját sugallja (a magyarság „Névben él csak, többé nincs jelen”) Zrínyi második éneke: Már a cím azonnal kapcsolatot teremt a Zrínyi dala verssel. Kölcsey legpesszimistább költeménye, ez az utolsó nagy hazafias verse, amelynek hangulatát, Kölcsey lelkiállapota és az ország válságos, nehéz helyzetei sugallták. 1. vsz: Kölcsey Zrínyivel azonosítja magát ismét, és megszólítja a sorsot, fohászkodik felé A végzet nem lehet megváltoztatni, de a könyörgésen mégis ott van a halovány remény. A magyar

nemzet szenved, segítség nélkül elvész. 2. vsz: A sors válasza: a magyar nemzet azért hal meg, mert gyermekei gyávaságból nem védték meg a hazát 3. vsz: Most a mentegetőzés helyett a vád erősödik fel Az „öngyermeki” szó fokozza a vád súlyosságát Haza fiai=haza. A haza fiai az édesanya=nemzet ellenségeiutolsó sorokban feltámad a reményaz „anya” talán életben maradhat, ha „jobb fiúk születnek”. 4. vsz: A sors meghirdeti a kemény ítéletet, miszerint oda minden remény, a bűnökért bűnhődni kell, a hazának meg kell halnia. Versek: 1. Isten, áldd meg a magyart Jó kedvvel, bőséggel, Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel; Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbűnhődte már e nép A múltat s jövendőt! 2. Hányszor zengett ajkain Ozmán vad népének Vert hadunk csonthalmain Győzedelmi ének! Hányszor támadt tenfiad Szép hazám, kebledre, S lettél magzatod miatt Magzatod hamvvedre! 3.

Őseinket felhozád Kárpát szent bércére, Általad nyert szép hazát Bendegúznak vére. S merre zúgnak habjai Tiszának, Dunának, Árpád hős magzatjai Felvirágozának. 4. Bújt az üldözött, s felé Kard nyúlt barlangjában, Szerte nézett s nem lelé Honját a hazában, Bércre hág és völgybe száll, Bú s kétség mellette, Vérözön lábainál, S lángtenger felette. Himnusz 5. Értünk Kunság mezein Ért kalászt lengettél, Tokaj szőlővesszein Nektárt csepegtettél. Zászlónk gyakran plántálád Vad török sáncára, S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára. 6. Vár állott, most kőhalom, Kedv s öröm röpkedtek, Halálhörgés, siralom Zajlik már helyettek. S ah, szabadság nem virul A holtnak véréből, Kínzó rabság könnye hull Árvánk hő szeméből! 7. Hajh, de bűneink miatt Gyúlt harag kebledben, S elsújtád villámidat Dörgő fellegedben, Most rabló mongol nyilát Zúgattad felettünk, Majd töröktől rabigát

Vállainkra vettünk. 8. Szánd meg Isten a magyart Kit vészek hányának, Nyújts feléje védő kart Tengerén kínjának. Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbűnhődte már e nép A múltat s jövendőt! Zrínyi dala: 1. Hol van a hon, melynek Árpád vére Győzelemben csorga szent földére Mely nevével hév szerelmet gyújt; S messze képét bújdosó magzatja Még Kalypso keblén is siratja, S kart feléje búsan vágyva nyújt? 2. Itt van a hon, ah nem mint a régi, Pusztaságban nyúlnak el vidéki, Többé nem győzelmek honja már; Elhamvadt a magzat hő szerelme, Nincs magasra vívó szenvedelme, Jégkebelben fásult szívet zár. 3. Hol van a bércz, és a vár fölötte, Szondi melynek sánczait védlette, Tékozolva híven életét; Honnan a hír felszáll, s arczulatja Lángsugárit távol ragyogtatja, S fényt a késő századokra vét? 4. Itt van a bércz, s omladék felette, Mely a hőst és hírét eltemette, Bús feledség hamván, s

néma hant; Völgyben űl a gyáva kor s határa Szűk köréből őse saslakára Szédeleg ha néha felpillant. 5. És hol a nép, mely pályát izzadni, S izzadás közt hősi bért aratni Ősz atyáknak nyomdokin tanult; S szenvedett bár, s bajról bajra hága, Hervadatlan volt szép ifjusága, A jelenben múlt s jövő virúlt? 6. Vándor állj meg! korcs volt anyja vére, Más faj állott a kihúnyt helyére, Gyönge fővel, romlott, szívtelen; A dicső nép, mely tanúlt izzadni, S izzadás közt hősi bért aratni, Névben él csak, többé nincs jelen. Zrínyi második éneke: 1. Te lásd meg, ó sors, szenvedő hazámat, Vérkönnyel ázva nyög feléd! Mert kánya, kígyó, féreg egyre támad, És marja, rágja kebelét. A méreg ég, és ömlik mély sebére, S ő védtelen küzd egyedül, Hatalmas, ó légy gyámja, légy vezére, Vagy itt az óra, s vég veszélybe dűl! 2. Áldást adék, sok magzatot honodnak, Mellén kiket táplál vala; S másokra vársz, hogy

érte vívni fognak? Ön népe nem lesz védfala? Szív, lélek el van vesztegetve rátok; Szent harczra nyitva várt az út, S ti védfalat körűle nem vonátok; Ő gyáva fajt szült, s érte sírba jut. 3. De szánjad, ó sors, szenvedő hazámat! Te rendelél áldást neki: S a vad csoport, mely rá dühödve támad, Kiket nevelt, öngyermeki. Taposd el a fajt, rút szennyét nememnek: S míg hamvokon majd átok űl, Ah tartsd meg őt, a hűv anyát, teremnek Tán jobb fiak, s védvén állják körűl. 4. Törvényem él. Hazád őrcsillagzatja Szülötti bűnein leszáll; Szelíd sugárit többé nem nyugtatja Az ősz apák sírhalminál. És más hon áll a négy folyam partjára, Más szózat és más keblű nép; S szebb arczot ölt e föld kies határa, Hogy kedvre gyúl, ki bájkörébe lép. 12. Mikszáth Kálmán elbeszélései 1847-ben született Szklabonyán. Pesten jogot tanult 1871-ben Balassagyarmaton megyei szolgálatba áll Itt veszi feleségül Monks Ilonát

titokban. Pestre költöznek, nem élnek meg az újságírásból 1878-ban meghívják Szegedre az ellenzéki szegedi napló munkatársának. Megírja novelláit, amit Tót atyafiak és Jó palócok címen adott ki Egyszerre népszerű író lett, visszahívták Pestre és karrierje felfelé ívelt. A Kisfaludy társaság tagja lesz, országgyűlési képviselőnek választják, majd a tudományos akadémiába is beválasztják. 1910-ben 40 éves jubileumán megfázik és nem sokkal később meghal Mikszáth novellái: Írói pályája elbeszélésekkel kezdődött: 1. Tót atyafiak (1881) Négy terjedelmesebb novellát tartalmaz. Hősei a világtól elzárt magányos figurák, akiket a természethez szorosabb szálak fűznek, mint az emberekhez. 2. A jó palócok (1882) 15 rövidebb novellából áll. Hősei a Nógrád megyei falvakban élő palócok Mikszáth vezeti be ezt a népcsoportot az irodalomba. Ezeket az egyszerű embereket Mikszáth írásai középpontjába helyezi,

főhőssé teszi őket. Romantikus motívumok is jelen vannak a művekben Jelentős szerepet kap a táj és a természet Jellegzetes a novellák előadásmódja, az élőszóbeli előadás fordulatait utánozza. Balladás hangulat sejtelmesség uralkodik az elbeszélésekben. Néhai bárány szerkezeti vázlat: 1. Expozíció: A vihar leírása. Kiöntött a Bágy és mindenféle tárgyat sodort magával A holmik között mindenki emlékezett egy tulipános ládára és a tetején ülő bárányra. 2. Bonyodalom: A láda és a kisbárány eltűnése. 3. Kibontakozás: Sós Pál gyanúsítása, a láda keresése (népmesékre emlékeztető mód: először az apa, Baló Mihály, majd a nagyobbik lány próbálkozik és végül a legkisebb jár szerencsével). 4. Tetőpont: Sós Pál esküvel próbálja becsületességét bizonyítani. 5. Megoldás: Kiderül Sós Pál bűnössége. Bede Anna tartozása szerkezeti vázlat: 1. Expozíció: Külső és belső helyszín leírása: A teremben

uralkodó légkört valamint a bírákat is részletesen bemutatja. A bírák fáradtak, közönyösen ülnek, türelmetlenek. Bede Erzsi megjelenik Őt egy bájos teremtésnek írja le, aki megjelenésével megváltoztatja a környezetet. A bírák eleinte közönyösek maradnak, de amikor megszólal, megváltozik a véleményük. Szépen csengő hangja van A bírák már nem közönyösek, inkább érdeklődők lesznek. 2. Bonyodalom: Kiderül, hogy a lány nem Bede Anna. 3. Kibontakozás: A közömbös eseményeket megdöbbentő hírek kavarják fel. 4. Tetőpont: Gyászkendő utal a címben szereplő lány halálára. Kiderülnek Bede Anna bűnei A lány elmeséli, hogy a végzés érkezésekor a testvére már halott volt. Az anya és lánya úgy gondolták, hogy a törvény kiszabta büntetéseket le fogják tudni a halott lány helyett. 5. Megoldás: Az ítélet végül is az, hogy a lányt haza engedik, és azt hazudják neki, hogy téves papírt küldtek ki. A fekete folt

szerkezeti vázlat: 1. Expozíció: A szereplők és a körülmények ismertetése. 2. Bonyodalom: A fiatal herceg, Taláry Pál vadászat közben megismerkedik a fiatal, ártatlan, s ehhez mérten tapasztalatlan Anikával. 3. Kibontakozás: A herceg estére, vacsorára visszatér, és kiderül a szándéka, s Anikához való vonzódása. Harmadnap, amikor visszatér újból, valamiféle alkut ajánl a bacsának, miszerint a lányáért cserébe neki adja a brezinai akol minden birkáját. Ez okozza a bacsa lelki tusáját, ám mégis utalást tesz Anika megszöktetésére Ez még mélyebb válságba sodorja ezt a cseppet sem érzéketlen embert. Úgy tűnik, hogy kis világának maga-szabta erkölcse, mely szerint felelősséggel tartozik lánya védelméért, most meginog, hiszen voltaképpen engedi, hogy egy úr kihasználja, kedvét töltse vele, s azután talán eldobja. 4. Tetőpont: Olej Tamás Matyival üzen a hercegnek, hogy ajánlata érvénytelen, ámde már késő, Anika

eltűntéről csak friss keréknyomok árulkodnak. 5. Megoldás: Olej Tamás önmagán hajtva végre büntetését, felgyújtja az akolt, és eltűnik az erdőben. 13. Móricz Zsigmond – Rokonok Móricz Zsigmond 1879-1942-ig élt és alkotott. A Nyugat első nemzedékének tagja volt Íróként, novellistaként, lapszerkesztőként, és a realista magyar prózaírás nagy alakjaként tartják számon. Híres novellái mellett (Hét krajcár, Tragédia, Barbárok) számos regényt is írt. Legtöbb ilyen regényének témája a dzsentriábrázolás, melyet 10 éven át alkalmazott műveiben. Két leghíresebb témába vágó műve a Kivilágos Kivirradtig és a Rokonok című irománya. Az utóbbi 1932-ben jelent meg. A 20-as években regényeiben új témát választott, írásaiban a dzsentri ábrázolás került előtérbe. Eleinte még látott lehetőséget arra, hogy ebből a rétegből tehetséges emberek szelektálódjanak ki, akik képesek tisztességesen önzetlenül

vezetni akár egy intézményt, egy várost, vagy az országot. A regény írásának egybe esik a nagy gazdasági válság idejével Magyarországon is naponta derültek ki csalások, panamázások. Az írónak be kellett látnia, hogy a kivezető út és a megoldás az ország számára nem ebben a társadalmi rétegben van. Ez a réteg alkalmatlan az ország vezetésére, a problémák megoldására. Ebben a témában ez az utolsó regénye Későbbi írásaiban ismét visszatér a paraszti ábrázoláshoz. Rokonok A történet a jelenben, vagyis a 20-as évek végén játszódik. A helyszín Zsarátnok városa (fiktív város) A főhőssel, Kopjáss Istvánnal azon a napon ismerkedünk meg amikor főügyésszé választják. Az addigi betöltött jelentéktelen kultúrtanácsnoki állás szerény, de tisztességes megélhetést biztosított a maga és családja számára. Kopjáss alapvetően rendes ember, rendelkezik erkölcsi érzékkel és ismeri a város egyszerű embereinek

gondjait. Elszegényedett nemesi családból származik, soha nem élt anyagi gondtalanságban. Az új beosztás egyszerre a város előkelő köreibe emelte A polgármester, a takarékvezetője azonnal befogadták, úgy érezte, hogy közéjük tartozik. Tisztában volt azzal, hogy mindezért lojalitást, együttműködést várnak tőle. Elhitette magával, hogy képes lesz ebben a társaságban becsületét megőrizve dolgozni a városért. Hitte, hogy le tudja leplezni a sertéstenyésztő körüli korrupciót, lopásokat, csalásokat. Közben észre sem vette, hogy ő maga is elkövetett olyan hibákat, amelyeket felrótt a város régi, tapasztalt, dörzsölt vezetőinek. Azok természetesen örömmel figyelték amint belesétál ezekbe a csapdákba, és csak a megfelelő pillanatra vártak mikor sarokba szoríthatják. Ez a pillanat hamarosan el is érkezett A polgármester csupán meg akarta leckéztetni Kopjáss azonban úgy érezte, hogy félre akarják állítani, meg

akarnak tőle szabadulni. Kétségbeesetten hagyta el főnöke szobáját és a régi főügyész ott hagyott pisztolyával öngyilkosságot kísérelt meg. A regény Kopjáss haldoklásával fejeződik be, nem tudni mi történhet vele. Móricz az olvasóra bízza, hogy tovább gondolja a főügyész lehetséges sorsát. Ami biztos, hogy a továbbiakban vagy Kopjással vagy egy új főügyésszel a városban tovább fog folytatódni a városban a panamázás. Kopjáss jellemzése: Nem mondható különleges embernek, de becsületes, tisztességes, jó férj, gondos, kitűnő családapa és hivatalnok egyben. Hűsége határtalan, hiszen képes elfojtani Magdaléna iránti érzéseit, nem akar botrányt, inkább az otthon nyugalma és a biztonság mellett dönt. Megválasztásakor is próbál tisztességes maradni, de nem elég okos, hogy meglássa a csapdát, túl naiv. Képtelen ellentmondani a rokonainak, mindenkinek meg akar felelni. 14. Aranyember Jókai Mór irodalmunk egyik

legtermékenyebb írója, és a reformkor egyik kiemelkedő alakja is volt egyben. Hatalmas életművet hagyott maga után, mely magába foglalja egyik kiemelkedő regényét is, az Aranyembert. Maga a regény hosszabb időszakot felölelő, szerteágazó cselekményű, számos szereplőt bemutató mű, az epika vezető műfaja. Formája lehet próza, vagy verses. A regény 1872-ben született és a Hon című lapban indult meg a közlése. Jókainak az egyik legjobban megszerkesztett műve A regényt néhány hónap alatt írta meg Balatonfüreden. Felhasznált életrajzi és korabeli közéleti eseményeket A cselekmény kezdetének nincs pontos dátuma, kb. az 1820-as évek végén indulnak az események és 9-10 év történetét mondja el. Szerkezete: I. Expozíció: A Vaskapu és a Szent Borbála hajó bemutatásától egészen addig, hogy elsüllyed a hajó II. Bonyodalom: Timár ellopja Ali Csorbadzsi kincsét és az idő múlásával beleszeret Noémibe. III. Kibontakozás:

Tímár kettős élete, meggazdagodás, hazugságok, Athalie és Kacsuka kapcsolata, Tímea és Kacsuka kapcsolata, Timár és Noémi kapcsolata, Krisztyán Tódor és Timár összetűzései. IV. Tetőpont: Krisztyán meg akarja ölni Timárt, majd Timár öngyilkos akar lenni és rátalál Krisztyán holttestére. Megoldás: V. Azt hiszik, hogy meghalt Timár és a Senki szigetén éli le hátralevő életét. A történet röviden A szerző bemutatja a Vaskaput, mely a román-szerb határon található, s a Dunán a hajókra a nézve a legveszedelmesebb hely. A Dunán felfelé halad a Szent Borbála, dacolva a sötétséggel és a rettenetes viharral A hajó személyzetét a kormányos, Fabula János a hajóbiztos, Timár Mihály a hajóteher tulajdonosa, Ali Csorbadzsi valamint lánya, Tímea alkotja a legénységen kívül. Hirtelen szörnyű veszélybe kerülnek, kiderül, hogy egy huszonnégy evezős török ágyúnaszád követi őket. Timár vakmerő manőverével lerázza a

török hadihajót A hátralévő úton azonban lehorgonyoznak szigetnél. Timár elindul, hogy felderítse a szigetet, s nagy meglepetésére szinte magát a paradicsomot találja meg rajta. Timár találkozik a sziget két lakójával, Teréza asszonnyal, lányával, Noémivel. A szigetiek megvendégelik, s ő megkéri őket, hogy ezen az éjszakán itt alhasson Ali Csorbadzsi lányával, amibe ők bele is egyeznek. A szigetre új vendég érkezik, Krisztyán Tódor, aki, kiderül, Noémi jegyese, s valami pénzzé tehetőért jött, melyet kisajtolhatna Terézától. Goromba viselkedése miatt ő az egyetlen, akit mindenki utál ennél a háznál, tehát nem is marad sokáig, s még aznap távozik. Teréza megosztja Timárral történetüket: Valaha Pancsován laktak, férjével, akinek jó barátja volt Krisztyán Maxim, Tódor apja, így megegyeztek, hogy gyermekeiket összeházasítják. Krisztyán kereskedő volt, megrendelője pedig az a Brazovics Athanáz, aki Timár

munkaadója jelenleg. Teréza férje rendszeresen adott kezességet Krisztyánnak, aki azonban egyszer megszorult, vagyonával elszökött, így a pénzt a kezesektől hajtották be, földönfutóvá téve ezzel sok embert. Teréza férje öngyilkos lett, ő pedig Noémivel átszökött erre a szigetre, s itt kezdett új életet Minden, ami itt található, az ő keze munkájuk gyümölcse. Másnap a hajón Ali Csorbadzsi elárulja az ő titkát is Törökországban kincstárnok volt, de bizalmas forrásból megtudta, hogy meg akarják ölni, vagyonát és lányát pedig el akarják kobozni. Ezért, hogy megmentse lányát, s számára vagyonát, mérget vett be, s megbízza Timárt, hogy juttassa el Tímeát Brazovicshoz. Ezek után csendesen meghal Már majdnem elérik céljukat, amikor a Szent Borbála tőkére (úszó fára) fut, s elsüllyed. Timár kimenti a víz alól Tímea vagyonát, az ezer aranyat tartalmazó ládikót. A legénység pedig mentőcsónakokon hagyja el a

hajót, s indulnak tovább Komárom felé Timárék megérkeznek Brazovics komáromi lakására, ahol Brazovics úr gondjaiba veszi Tímeát, s felhatalmazást ad Timárnak, hogy emeltesse ki a víz alól a búzát, s árvereztesse el. A főhadnagy tanácsot ad Tímárnak: vásárolja fel ő az egész búzát, s készíttessen belőle (nem túl jó minőségű) kenyeret a három hétig Komáromban hadsereg-összpontosításon tartózkodó katonáknak. Timár úgy is tesz és elkezdi kiemeltetni a búzát Estére azonban egy különös vörös félholdas zsákot rak ki az emelő melyet Timár különvisz, és igencsak meglepődik, miután kibontása után a zsákból dőlni kezd a rengeteg drágakő, kincs, pénz.Timár hirtelen meggazdagodása igencsak szúrja Brazovics szemét. "Jó" barátjaként érdeklődik is vagyona eredete felől, mire Timár előadja Kacsuka úr ötletét. Ahány élelmezésügyi hivatal csak létezik, mind perbe fogja Timárt, hogy ő dohos kenyeret

adott a katonáknak. Csakhogy ez nem így történt, ezért kénytelenek Timárt rehabilitálni Timár nem indít ellenpert, s ezért nagyon nagyra becsülik. Athalie ráveszi Kacsukát, hogy udvaroljon Tímeának, aki ezt nagyon is komolyan veszi, mire azzal biztatják, hogy a főhadnagy megkérte a kezét. Tímea ettől fogva lázasan készül az esküvőre: tanulja a keresztény szokásokat, s varrja az esküvői ruháját. Timár elkezd a Komárom melletti monostori homokdombon szőlőket vásárolni ugyanis a kormány fel fogja azt vásárolni, mert várat akarnak ott építeni. Ezt megneszelve Brazovics is minden pénzéből, de még hitelekből is telkeket vásárol a környéken Tímea egész éjszaka aludni sem bír, hiszen másnap hozzámegy a főhadnagyhoz. Mikor fölkel, azt kell látnia, hogy menyasszonyi ruháját Athalie viseli. Már mindenki felkészült Athalie és Kacsuka egybekelésére, amikor jön a hír Brazovics meghalt, így az esküvő elmarad. A ház ura

aznap tudta meg, hogy a kormány nem egyszerre vásárolja fel a telkeket. Hanem Timáréit először, az övéit pedig csak majd húsz év múlva Brazovics számára ez volt a végső csapás. Elszegényedett Brazovics család vagyonát árverezik Timár fölvásárolja a házat, majd beállít, s felajánlja Tímeának azt magával együtt. Tímea rendkívül hálás, s megígéri, hogy hozzámegy Timárhoz Csak annyit kér, Szófia asszony és Athalie hadd maradjanak itt vele. Megtörténik Timár és Tímea esküvője, ám Timárnak az esküvő után kell rájönnie, hogy Tímea hű ugyan, és engedelmeskedik neki, de nem érez szerelmet iránta. Timár egyre gyakrabban jár el hazulról Azonban sokszor váratlan pillanatokban tér haza Félti Tímeát, főleg Athalie-tól. Egyszer viszont a bosszúéhes nő elmondja, ő látja, hogy Tímea nem boldog, s ennek ő nagyon örül. Timár menekül saját házából és elhatározza, hogy meglátogatja Terézáékat a Senki szigetén A

szigetre megérkezik Krisztyán is, aki azzal fenyegeti meg Terézát, ha nem adja át neki a szigetet, feljelenti a szigetet a bécsi kormánynál. Ekkor azonban Timár elmondja, hogy ő kibérelte a szigetet kilencven évre mindkét kormánytól, s azt ingyen átadja Terézáéknak. Erre Krisztyán fenyegetőzve rohan el A szigetlakók nem győznek hálálkodni Timárnak, jótettéért. Noémi bevallja, hogy szereti Mihályt, akinek azonban lassan távoznia kell, ezért elhagyja a szigetet. A túlparton Krisztyán orvul meg akarja ölni Timárt, de szerencsére a merénylet nem sikerül Timár felajánlja Krisztyánnak, hogy az egyik hajóján utazzon el Brazíliába, s legyen ottani új üzletének irányítója. Krisztyán ebbe beleegyezik, és úgy is tesz Timár boldogan él fél évig a Senki szigetén Noémivel Kiépíti az árvízelvezető csatornákat, de az ősz közeledtével hazavágyik, személyesen szeretné intézni gazdaságát. Tímea folytatta tovább férje

üzleteit, sőt újabb tételekkel meg is toldotta azokat Timár nem győz csodálkozni felesége áldozatain. Miután télre hazaérkeznek Komáromba, Timár drasztikus lépésre szánja el magát. Átadja Tímeának apja kincseit, mintha azokat törökországi útján vette volna Timár újból elutazik a Senki szigetére. A szigetre érve Teréza rossz hírt közöl vele: a szíve beteg, még idén meg fog halni Teréza nem sokkal később eltávozik az élő közül. Timár hazatértével Athalie elárulja neki, hogy Tímea hűtlen Felajánlja, hogy mutat neki egy titkos folyosót, melyből kihallgathatja majdan Tímea és az időközben őrnaggyá előléptetett Kacsuka beszélgetését. Azonban a dialógusból egész más derül ki: Kacsuka úr párbajban megvédte Timár becsületét egy csavargóval szemben, Tímea pedig biztosítja, hogy ő a sírig hű urához. Timár elérzékenyülve és feldúltan távozik a háztól. Timár kocsit fogad, s balatoni kastélyába

fuvaroztatja magát Aznap este Timár a kastélyában pihen, amikor váratlan vendég érkezik, Krisztyán. Már korántsem az a jó lélek, mint utolsó találkozásukkor. Mihályra puskát szegez, s elmeséli neki brazíliai megpróbáltatásait Azzal fenyegeti Timárt, hogy ha nem adja át neki ideiglenes búvóhelyül a Senki szigetét Noémival együtt, kitálal az osztrák és a török kormánynak, sőt, Tímeának és Noéminek is. Erre Mihály kikapja kezéből a puskát, s elzavarja De nem öli meg, ő már beletörődött sorsába. Timár elhatározza el, hogy öngyilkos lesz, tehát elmegy a Balatonpartra, hogy belefojtsa magát. Azonban mikor odaér, a víz egy hulla fejét emeli a felszínre Krisztyán Tódor az Timár ellátogat a Senki szigetére, Noémihez és megígéri, hogy soha többé nem hagyja el őket. Tavasszal a meginduló Duna egy holttestet vet partra, melyben mindenki Timárt véli felfedezni. Krisztyánt pedig eltemetik Szófia asszony ellátogat Kacsuka

úrhoz, kinek elmondja, ideje már megtörni a hosszú gyászt, próbálja meg elhódítani a még mindig szerelmes Tímea szívét. Ezzel azt akarja, hogy végre Athalie-t is kiházasíthassa, mert már ő sem bírja tovább a háznál. Timár tanítgatja fiát mindenre, így az írásra is Egyszercsak rádöbben, hogy mekkora veszélynek van kitéve Tímea a bosszúéhes Athalie miatt. Ezért, mivel más nem írhat haza levelet, megkérik Dódit írja meg Tímeának a rejtekfolyosót, mely szobájába nyílik. Tímea elhatározza, hogy meghívja névnap "báljára" Kacsukát, ahol a kezét nyújtja neki. Nem egész fél év elteltével a háznál az esküvőre készülődnek Az esküvő előtti utolsó éjszaka Athalie álomport kever a cselédek italába, melyet csak Szófia asszony nem fogyaszt el, így rajta kívül mindenki alszik. A rejtekfolyosón lesben áll, s miután az őrnagy távozása után Tímea lefekszik, saját kardjával támad rá, de vágásai nem

halálosak. A zajra Szófia asszony felriad, s az őrjáratért kiált Athalie elmenekül, Tímea elájul. Athalie-ra később szobájában találnak rá, alvást mímelve Athalie ellen per indul, de nincs bizonyíték, ő mindent tagad, Tímea pedig nem hajlandó vádolni őt. Tímea megkéri leendő férjét, hogy olvassa fel neki a kapott leveleket. Az őrnagy mikor Dódi levelét olvassa, rájön mindenre, felfedi a rejtekfolyosót, benne a bűnjelekkel: a karddal és a véres ruhákkal. Miután Tímea felépül, megtörténik az esküvő Athalie-t elítélik, de ő hagy még egy utolsó fullánkot Tímea szívében: elmondja, a rejtekajtóról csak ő és Timár tudott, tehát Tímea előző férjének még élnie kell. A szereplők jelleme: Tímár Mihály: Tímár Mihály egy egyszerű hajóbiztos, akinek nagyarányú tettereje és lendülete van. Egész sorsa, élete azt bizonyítja, hogy nem lehet becsületesen meggazdagodni. Kezdetben makulátlan erkölcs jellemzi. Soha

nem lopott senki pénzéből, pedig lett volna rá lehetősége Becsületes és jóérzésű ember Egy szerencsés véletlen folytán indul el a meggazdagodás útján, erkölcsileg megkérdőjelezhető módon. A vörös félholdas zsákban talált kincsektől megváltozott az élete és innentől lelkiismeretével és önmagával kellett folyamatos harcokat vívnia, hiszen tudta, hogy a mesés kincs Tímeát illeti. Hiába a lelkiismerete, kapzsisága és nyereségvágya eluralkodott rajta, amihez nyúlt, pénz lett belőle. Lelkiismerete ellen egy mentsége volt, a tudat, hogy a kamatoztatott kincset Tímeának fogja adni. Mihály Tímeával kötött házassága után jön csak rá, hogy felesége boldogtalan és innen kezdődik el kettős élete. Időnként vissza-visszajárt a Senki-szigetére, ahol az ártatlan teremtés, Noémi várta Évek teltek el úgy, hogy két egymással ellentétes világban élte az életét. Az egyik helyen elismerést, tiszteletet, megbecsülést

kapott, élete másik színterén pedig szeretetet, szerelmet és boldogságot. Idő közben jócselekedeteinek száma bővül s megvásárolja a Senki-szigetét 90 évre Krisztyán Tódor elől. A kettős élet, a sok hazugság annyira tönkreteszi lelkileg, hogy minden lopottnak tűnik a szemében: ellopta a kincseket, Tímea hűségét illetve szabadságát, Noémi szerelmét, Teréza bizalmát, Athalie-tól az apját, házát, vőlegényét, vagyonát, Kacsuka boldogságát és tiszteletét amit környezetétől kapott volna. Lelki szenvedése alól Krisztyán Tódor halála hoz végső felmentést és titokban boldogan élhet a Senki-szigetén Noémival, úgy, hogy Tímea is boldog lehessen. Tímea: Fiatal, ártatlan leány, aki édesapja halála után Brazovics Athanáz komáromi kereskedő házában nő fel. A ház lakói szegénysége miatt szeretetlenül és szívtelenül bánnak vele. Miután Brazovics tönkremegy, Timár a ház úrnőjévé teszi, de ő a legnagyobb

szeretettel marasztja ott a gőgös Atheliet és a bőbeszédű Zófi mamát. Feleségül megy Timárhoz, bár titokban Kacsuka főhadnagyot szereti Férjének hű élettársa lesz, segítségére is van ügyei intézésében, de nem tudja boldoggá tenni. Becsületessége, emberi tisztasága még inkább kiemeli boldogtalan sorsának igazságtalan voltát. Athalie Brazovics: Komáromi kereskedő elkényeztetett, gőgös, szívtelen leánya. Gyermekkora gondtalan jólétben telt el, de nem halott egyébről, mint pénzről és üzletről. Házasságát üzleti alapra helyezte az apja és vőlegénye. Kacsukának kaució kell, ha Brazovics biztosítja a 100000 forintot, a főhadnagy kész elvenni a lányt. Amikor Brazovics tönkremegy, a vőlegény azonnal elhagyja menyasszonyát Athalie mindent latba vet, hogy Kacsukát visszanyerje, de az már Timeát szereti. Athalie, ily módon "védördöge" lesz Tímeának. Féltékenységében gyilkossági kísérlettől sem riad vissza

Utolsó cselekedetével összetöri Tímea boldogságát. Ördögien gonosz, képmutató jelleme mintegy ellenpólusa Tímea angyali tisztaságának. Benne azt mutatja meg Jókai, hogyan torzul gonosszá az emberi lélek a pénzimádó polgári környezet, az önzésre szoktató polgári nevelés nyomán. Noémi: A Senki sziget magányában serdül fel. Ártatlan, egyenes és természetes Megszereti Timárt, rajongva tekint rá és minden fenntartás nélkül hozzáfűzi az életét. A természet tündéri gyermeke, tiszta, mint egy friss virág és nyílt, mint egy tavaszi mező. A regényben az ő alakja képviseli az emberi érzéseknek azt az őszinte, romlatlan világát, amely Jókai szerint csak a kapitalizmus társadalmán kívül lelhető fel. Krisztyán Tódor: Minden gonoszságot megtestesítő szereplője a regénynek. Jókai azt is hangsúlyozza, hogy jellemét a romlott társadalom torzította el. Már gyermekkorában megismerte a bűnt, apja magára hagyta, a társadalom

megtanította hazudni, kémkedni és csalni. nyughatatlan természet, szívesen okoz embertársainak bajt és kellemetlenséget. 15. Örkény István – A groteszk látásmód 1912-1977-ig élt. Jómódú zsidó családból származott Vegyész-gyógyszerész diplomát szerzett, több nyelven kiválóan beszélt. 1941-ben megjelent első novellás kötete a Tengertánc A háború élményanyagából táplálkozó művei nem találtak visszhangra. Reformkommunistának számított, 1957-1962-ig nem jelenhettek meg írásai. 1967-ben mutatták be a Thália Színházban a Tóték című drámáját, mely új látásmódot, új nyelvet és addig ismeretlen színházi világot hozott a köztudatba. Ez volt a groteszk A groteszk ábrázolásmód szélsőséges, vagy össze nem illő elemek társítása, amely nevetséges, vagy borzongató hatást kelt. Örkény műveinek világképét a groteszk határozza meg Ilyenek az Egyperces novellái is. Egyik ilyen novellája a Gondolatok a

pincében A mű főszereplői egy házmester falábú kislánya, akinek levitte a villamos a lábát, és egy közönséges patkány. A kislány a pincébe begurult labdát kereste, és a nesz hallatán azt hitte a patkányra, hogy egy cicus. Majd fölkapta a labdát és felment A mű groteszk elemei a cicusnak vélt patkány, és annak vágya, hogy nemhogy cicus, de bárcsak ő lehetne a szerencsétlen falábú kislány, még az is jobb lenne jelenlegi helyzeténél. Pedig a kislányt is csak labdaszedőként használják társai. Tóték A mű elsőként kisregényként, majd drámaként jelent meg, később pedig megszületett a filmváltozata is, Isten hozta őrnagy úr címen. A regényben két ellentétes helyszín áll egymással szemben, a szinte idilli, hegyvidéki kisfalu, valamint a front. Ez a falu nem a hagyományos atmoszférát árasztja, hanem a 20. századi Magyarországét. A megélhetés alapja itt nem a mezőgazdaság A falu társadalma nem szerveződik valódi

közösségi életbe. A kisember élettapasztalata azt sugallja, hogy az élet nehézségeivel szemben a maga ügyeskedésére van utalva. A gondok a magasabban állók lekenyerezésével, szívességekkel oldhatók meg. Az önzetlen jóindulat mögött megjátszott udvariasság, álcázott szimpátia van A kisregényben Tóték hasonló módon színlelik valódi érzéseiket a nemkívánatos őrnagy felé. Ebből adódik a mű alapkérdése: Ez a magatartás végső soron mihez vezet? Meddig játszhatók a felvett szerepek és hogy mennyire sérülhet az ember önállósága? Maga a front háttérként van jelen a történetben, hatása erősen érezhető Mátraszentannán. A mű szereplői közvetve, vagy közvetlenül a háború áldozatai A családból egyedül Tót Gyulát érintette közvetlenül, embertelen körülmények között szenved a fronton, s végül ott leli halálát is. Ahogy Gyula, úgy az őrnagy is áldozatnak tekinthető A háború teljesen megrongálta idegi és

lelkiállapotát, személyisége eltorzult. Ebből az állapotból kell kilépnie Tótéknál való tartózkodása alatt. A sajnálatra méltó őrnagy állapota kezdetben ugyan javulni látszott, ám később viselkedése és ötletei nyomasztóvá és dermesztővé váltak a család számára. Elindul benne egy folyamat, és elkezd egyre jobban visszaélni a család alávetettségével. A család női tagjai gondolkodás nélkül teljesítik minden őrült kívánságát, Tóttal azonban meg kell küzdenie. Az őrnagy meg is bünteti a családfőt minden akadékoskodásáért. Szerény képességeihez mérten a családja bíztatására Tót görcsösen igyekszik megfelelni az őrnagynak. Az őrnagy ott tartózkodása alatt folyamatosan „De mégis zavarok” ütközések keletkeznek közte és Tót úr között. Az olvasó előtt nyilvánvalóvá válik, hogy a két férfi között nem lehet harmónia. A dobozolás csak látszatra teremt köztük egységet, valójában

mindegyiküknek mást jelent. Az őrnagy és a Tóték viselkedése kölcsönösen feltételezi egymást. Szinte felkínálják a lehetőséget, hogy az őrnagy folyamatosan zsarnokoskodjon velük. A tetőpont felé haladva Tótban működni kezdenek a normális emberi reakciók: menekülési ösztöne, álmossága, fáradtsága. Egyetlen dologba kapaszkodik, az idő múlásába. Az őrnagy visszatértét, szenvedéseinek meghosszabbítását már végképp nem tudta elviselni, a regény végén megöli, 4 darabba vágja a margóvágóval ezzel elveszítve teljes emberi mivoltát. 17. Itáliai reneszánsz A reneszánsz francia eredetű szó, jelentése: újjászületés. A képzőművészetben 1420 körül alakult ki Firenzében, majd átterjedt egész Itáliára. Az Alpoktól északra fekvő európai területeken majd csak 1500 után terjedt el Itália A reneszánsz kort az itáliai reneszánsz nyitotta meg Észak-Itáliában. A földrajzi adottságoknak köszönhetően beindul

a gazdaság, a kereskedelem s ez a fejlődés lehetővé tette a polgárság kialakulását, és fokozatos megerősödését. 13-15 századig Firenze volt Itália legnagyobb városa, virágzó iparát, hatalmát kereskedelmének és híres bankjainak köszönhette. A bankár családok közül, a Mediciek segítették legjobban a reneszánsz terjedését, pártolták a művészeteket, és anyagi javakkal járultak hozzá. Az itáliai polgárság új életformát, új eszméket alakított ki. Nőtt az egyéniség szerepe, tudatos programmá vált az ember harmonikus kiművelése Feltámad az ókori görög és római kultúra, megjelenik a humanizmus (emberközpontúság) a művészetekben, és különböző kulturális és oktatási programok. Ekkor főleg latinul és görögül beszéltek Az itáliai reneszánsz 3 kiemelkedő képviselője: Petrarca, Boccaccio és Dante. Petrarca Firenzei származású, ám a család Avignonban telepedett le, Franciaországban. 1327-ben pillantotta meg

azt az asszonyt, akihez plátói szerelem fűzte. Verseiben Laurának nevezte Sokat utazott, 1341-ben babérkoszorús költővé avatták. 1353-ban tért vissza Itáliába Leghíresebb műve a Canzoniere (daloskönyv), ami szonetteket tartalmaz. Ti szerencsés füvek, boldog virágok 1-3. vsz: A természet és a szerelem egysége jelenik meg a versben. Laura elképzelt sétáját követi a költő Minden Laura istennői szépségét tükrözi. Sorban megszólítja a természet növényeit, vizeit, amelyekkel Laura kapcsolatba kerül. A szerelmi szenvedély, és a természet iránti vonzalom összekapcsolódik 4. vsz: Felkiáltásában féltékenység szólal meg. A költő soha nem kerülhet olyan közeli kapcsolatba a nővel, mint a természet. Az utolsó két sor parancsa természet is érezze ugyanazt, mint a költő, azonosuljon érzelmeivel Boccaccio Firenzei születésű. Megírta a Dekameront, egy 100 novellából álló gyűjteményt 1348-as pestis járvány idején 10

fiatal elhatározza, hogy egy vidéki villába megy 10 napra. Ez alatt az idő alatt mindenki elmesél egy érdekes történetet, az arra a napra megválasztott király vagy királynő által kijelölt téma szerint. A novellák többsége városi-polgári környezetben játszódik. Jókedvű humorral mutatja be, kora világának erkölcseit, szokásait, intézményeit. A sólyom feláldozása: Federigo Alberighi a fiatal, gazdag, nemes férfi szerelmes lesz monna Giovanniba. Az erényes férjes asszony, hűséges feleség, szerető anya rá se hederített mindarra mit Federigo a kedvéért tett, soha még csak egy pillantást sem vetett rá. Federigo eltékozolja vagyonát, szegénységbe zuhan, s életének már csak két szenvedélye maradt, változatlan szerelme monna Giovanna iránt s ragaszkodása sólymához. Giovanna férje halála után sem méltatja figyelemre az elszegényedett Federigo-t, csak gyermeke kezd vele barátkozni, aki játszadozik a férfi madarával és

kutyáival. Végső soron a gyermek hozza össze őket Az anyai szeretet felülkerekedik a büszkeségen, és elmegy Federigohoz, hogy elkérje sólymát gyermekének annak reményében, hogy ettől meggyógyul. A szerelmes férfi most is hibásan cselekszik, ugyanis semmivel nem tudta megvendégelni az asszonyt és egy reménysége maradt, feláldozta a sólymot, az egyetlen vagyonát. Giovanna, látva a sólymot feltálalva, sírva fakadt elkeseredettségében. Az asszony nem hibáztatja Federigo-t gyermeke haláláért, hiszen nem tudhatta, hogy gyermeke a bánat miatt halt e meg, és az asszony végül hozzáment a férfihoz. Federigo elérte célját, nemcsak szerelmét kapta meg, de gazdag is lett. A történet egyik tanulsága az, hogy az igaz tiszta és kitartó szerelem előtt lehullnak az akadályok. Dante (1265-1321) Költő, tudós, politikus. Élete meghatározó élménye, hogy 9 éves korában egy templomban megpillantotta a 8 éves Beatrice-t és beleszeretett.

1307-1320 között született az Isteni színjáték= középkor enciklopédiája, lírai, filozófiai költemény. Olaszul, Toscan nyelvjárásban íródott A kor szinte teljes tudástömegét beledolgozta a műbe Dante, és mindezt egységes világképpé formálta. Téma: A költő túlvilági utazása (pokol, purgatórium, paradicsom). Emberi színjátéknak is tekinthető, hiszen a kettőben emberi szenvedélyek, földi gondok izzanak. A túlvilági tájakat a 13-14 századi Itália és a történelem ismert személyei népesítik be. Szerkezete: 100 ének: Egy bevezető+mind három rész 33-33 ének. 1. ének: A költő az eltévedt ember, aki 35 évesen eltévedt az élet kusza útvesztőiben, szeretne az erény magaslatára feljutni, de a kapzsiság és a kéjvágy és a gőg, útját állják. Halott szerelmese Beatrice leszáll az égből a pokol tornácára és Vergiliust kéri fel Dante vezetésére a pokolban és a purgatóriumban. A paradicsomban Beatrice veszi át a

kalauzolást. Vers: Ti szerencsés füvek, boldog virágok Ti szerencsés füvek, boldog virágok, kiken tapos mélázgató madonnám, part, mely édes szavát figyelve andán, szép lábának nyomát magadba zárod, sima fácskák, friss lombbal ékes ágok, halovány, kedves ibolyák a lankán, sötét erdők, melyek fürödve lomhán a Nap tüzében, oly sudárrá váltok, ó, nyájas táj, ó, tiszta, friss erecske, mely tükrözöd szép arcát s szép szemét is, s élő fényétől gyúlsz tündökletesre, irigylem tőletek tekintetét is! Ne lássam itt ridegnek a követ se: lángoljatok, hisz lánggal égek én is. 18. Gogol és az orosz realizmus Az orosz realizmus: A realizmus a romantika mellett a XIX. század egyik mérvadó irányzata volt, s mindenekelőtt az orosz realizmus, ezen belül is főként az epika vált egyre népszerűbbé. Legfőbb jellemzője, hogy a kor társadalmi viszonyait tipikus, azaz jellemző alakokon keresztül mutatja be. A realista

írók tapasztalataik alapján írják le műveikben a világot, de beleépítik saját véleményüket, elgondolásaikat is. Az akkori orosz közember egy olyan országban élte mindennapjait, ami gazdasági és társadalmi fejlettségben ugyanúgy le volt maradva a nyugattól, mint napjainkban a fejlődő országok. A cári rendszer bürokratizmusa s az ország siralmas helyzete lett a mind erőteljesebben kibontakozó orosz realizmus fő témája. Az orosz realista, illetve a realizmushoz közel álló írók művei jórészt arról szólnak, hogy hogyan nem szabad, hogyan nem érdemes élni. Hőseik afféle fölösleges emberek, akik valamilyen magasabb elhivatottság nélkül, tétlenül, üresen tengetik életüket, nem használnak senkinek, semminek, képtelenek bárkit is boldogítani, s maguk is reménytelenül boldogok. Gogol: Gogol kisnemesi családban született. Puskin fedezte fel Az úgynevezett kisember-irodalom megteremtője Szatirikus ábrázolás jellemző műveire,

humorral ötvözve. Három főbb műve; A revizor (vígjáték), Holt lelkek (regény) és a Köpönyeg (novella) melyet 1842-ben írt. Az utóbbi művén éveken át dolgozott, témája másodlagos, a cselekménye egyszerű. Szerkezete: 1. Expozíció: - Akakij bemutatása, a hivatal és az ottani légkör leírása. 2. Bonyodalom: - Akakij észreveszi ruhája hibáit és barátjához, Petrovics szabóhoz fordul. A ruhát megfoltozni nem lehet, újat kell varratni. 3. Kibontakozás: - Akakij előkészületei az új köpönyeghez, anyagvásárlás, spórolási terv. Megkapja köpönyegét, önbizalma megnő, fontosnak érzi magát. Az új szerzeményt megmutatja kollégáinak, akik aztán elhívják egy összejövetelre. Elmegy a partira és éjfélkor távozik Hazafelé az úton megtámadják a sötétben és elrabolják a kabátját. Feljelentést tesz, de nem reméli, hogy sikerrel jár, baráti tanácsra a tábornokhoz fordul segítségért. 4. Tetőpont: - A tábornok lehordja,

Akakij hazamegy, megbetegszik és pár nap múlva meghal. Halála után az emberek sokat beszélnek róla, miszerint szellemként leszedi az emberekről kabátjukat. 5. Megoldás: - Egy nap találkozik a tábornokkal, leveszi az ő kabátját is, megnő, bajszot növeszt, és végleg eltávozik. A köpönyeg Akakij egy pétervári ügyosztályon dolgozik hivatalnokként. Legfőbb feladata az, hogy iratokat másoljon naphosszat. Munkája bár unalmasnak tűnik, Akakij szabadidejében is örömét lelte a másolásban Egy alkalommal, mikor munkába ment, megérezte a tél rideg szelét, megvizsgálta ruházatát, és látta, hogy itt-ott elvékonyodott, megöregedett a szövet. Elment tehát barátjához, Petrovics szabóhoz, aki közölte vele, hogy ruházata menthetetlen, újat kell varrni. Az új köpönyeg nem volt olcsó, Akakij hónapokig spórolt, hogy összegyűjtse a szükséges 80 rubelt. Amint megkapta a posztóból, kalipóból és vadmacskaszőrből készült ruhát,

elfeledte a nélkülözéseket és szép új köpönyegével úgy érezte, fontos tagja lett a társadalomnak, most először érezte azt, hogy senkiből valaki lett. Munkahelyére beérve büszkén mutatta új szerzeményét munkatársainak Azok gratuláltak neki és az egyik közülük elhívta Akakijt egy összejövetelre. Akakij éjfélkor távozott, ám hazafelé egy sötét utcarészen kirabolták és elvitték új köpönyegét is. Másnap feljelentést tett ugyan, de nem remélt sikert. Barátai tanácsolták, hogy keresse fel magát a tábornokot, amikor azonban elmondta panaszát, a tábornok lehordta. Akakij hazament, de a hideg idő miatt megbetegedett és ágynak esett Háziasszonya ápolgatta, ám nem sokkal később meghalt. Halála ugyan senkit nem érdekelt, ám mégis sokan beszéltek róla Az egész városban az a hír járta, hogy szelleme lerántja a járókelők köpönyegét. Egyszer a tábornok is találkozott a szellemmel, aki elvette a tábornok köpönyegét

és örökre eltávozott az emberek közül. Akakij Akakijevics jellemzése: Akakij Akakijevics a kisember, a kishivatalnok típusa. Gogol az első az irodalomban, aki a kisember nyomorúságát, kiszolgáltatottságát, megalázottságát ábrázolja. A kishivatalnok monoton, egyhangú munkát végez, képtelen a magasabb rendű szellemi tevékenységre. Élete szürke, egyhangú és sivár, de ő ezt már nem is érzi, lelkileg már eltorzult