Történelem | Középiskola » Az első ipari forradalomról

5. Az első ipari forradalom Egy évtizeddel a francia forradalom kitörése előtt, 1780 körül Angliában a gazdaság minden ágában - különösen az iparban - gyors, minőségi változások játszódtak le. A termelési technika forradalmi jellegű átalakulása, revolúciója ment végbe, amelynek során a manufakturális ipar mindössze néhány évtized alatt átadta helyét a gyárakban folyó, gépesített nagyipari tömegtermelésnek, s létrehozta a kapitalista termelési és társadalmi viszonyokat. Az ipari forradalom az eltérő gazdasági, technikai és társadalmi fejlettségű országokban más-más időpontban kezdődött: Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban a XIX. század első felében, Kelet-Európában a század második felében, Oroszországban pedig a század végére került sor kibontakozására. Az „ipari forradalom” kifejezést valószínűleg a francia forradalom mintájára kezdték használni a XIX. század húszas éveiben Az ipari

forradalom előfeltételei Angliában már a győztes polgári forradalom előtt kialakult a föld polgári tulajdona, s végbement az eredeti felhalmozás, tőke áramlott a mezőgazdaságba. A XVII-XVIII. században kibontakozó mezőgazdasági forradalom nyomán megszűntek a gazdaság fejlődését hátráltató, feudális maradványok. A legelőket föltörték, a vizenyős területeket kiszárították. A háromnyomásos gazdálkodást felváltotta a vetésforgó Holland mintára takarmánynövényeket termesztettek, megnőtt az állatállomány, a földeket pedig rendszeresen trágyázták. Lassanként a szántóföldeken is megjelentek a gépek: a nehéz fizikai munkát megkönnyítő vető-, cséplő-, aratógépek, majd a gőzekék. A gépesített tőkés nagybirtokokon a munkát már föld nélküli parasztokból lett mezőgazdasági bérmunkások végezték szakképzett emberek irányításával Élelmiszerbőség alakult ki az ipar-és városfejlődés egyik

alapfeltételeként. Az angol mezőgazdaság képessé vált arra, hogy csökkenő mezőgazdasági népességgel növekvő városi lakosságot tartson el. Az ipari forradalom kibontakozásának előfeltétele a jól működő hitelszervezet, melynek vezető intézete az 1694-ben megalakult Angol Bank volt. A bankok hiteleivel üzemek és gyárak ezrei épülhettek. A nagy pénztőkék felhasználását meggyorsította a gyarmatok kifosztása. A profit és a gazdasági fejlődés az állami politika fontos célkitűzése lett. A népességnövekedés - mely a tőkés mezőgazdaság növekvő élelemtermelésének valamint a járványok megfékezésének köszönhetően indult meg - szintén hozzájárult az ipari forradalom kibontakozásához: a városokba özönlő, nagy létszámú tömeg olcsó és szabad munkaerőt (bérmunkás) jelentett az ipar számára. Az ipari forradalom kibontakozása Az angliai ipari forradalom „húzó” iparágává a textilipar vált, melynek

alapanyagát, a gyapotot tengerentúli ültetvények rabszolgái termelték. A manufaktúrákban az egyszerű munkamegosztás során elemeire bontották a munkafolyamatokat, melyeket aztán gépesíteni lehetett. A különböző gépek feltalálása forradalmi változást eredményezett:  1733-ban John Kay, angol mérnök feltalálta és szabadalmaztatta a repülő vetélőt, amely nagymértékben tökéletesítve a kézi szövés technikáját, többszörösére gyorsította a munkafolyamatot.  Az első nagy ipari találmány James Hargreaves gépe, a leányáról elnevezett „fonó Jenny” volt, mely az 1780-as években a kis fonóműhelyek legelterjedtebb géptípusává vált Angliában, s öt ember munkáját tette feleslegessé.  Cartwright, angol feltaláló 1785-ben elkészítette az első nagy teljesítményű szövőszéket.  Jacquard, francia selyemszövő mester 1805-ben feltalálta a digitálisan vezérelt szövőgépet. A különféle gépeket már nem

víz, vagy szél hajtotta meg, hanem a folyamatosan felhasználható gőz lett a legfontosabb energiaforrás. James Watt, skót mechanikus 1769-ben szabadalmaztatott, bárhol felállítható gőzgépe forgó mozgássá alakította a gőz energiáját, így mindenfajta gép hajtására alkalmas volt. A gépesítés a tömegfogyasztási cikkek előállításában kezdődött, majd a gépek iránti növekvő kereslet kifizetődővé tette sorozatgyártásukat, megkezdődött a gépgyártás gépesítése. Továbbfejlesztették a faiparban régen használatos eszterga-, forgácsoló-, maró-, gyalu- és fúrógépeket (Maudslay-féle vasesztergapad). Bevezették a szabványokat (kötelezően egységes méreteket). A közlekedés forradalma lehetővé tette a nyersanyag, a készárú és a munkaerő olcsó és gyors szállítását. Mac Adam skót mérnök tervei alapján műutak épültek, de a vízi szállítás még mindig olcsóbb volt. Az amerikai Fulton 1807-ben bemutatta az első

üzemképes gőzhajót, melyet először a folyami közlekedésben, később a tengereken is hasznosítottak. George Stephenson, angol mérnök 1814-ben megalkotta első, folyamatosan haladó, a gyakorlatban is bevált gőzmozdonyát, majd 1825-ben Stockton és Darlington között megnyílt az első vasútvonal Angliában. Valóságos vasútépítési láz bontakozott ki, mely sok más iparág (pl. kohászat, nehézipar, bányászat) fejlődését is elősegítette: újabb jelentőséget adott a gőzgépnek, s piacot teremtett a szén, a vasérc számára. Megindult a hírközlés rohamos fejlődése is, melyre többek között a biztonságos vasúti közlekedés érdekében volt szükség: Morse amerikai mérnök föltalálta a vezetékes távírót. A XIX század közepén már lefektették az első tengeri kábeleket A vasútépítés és a gépgyártás nagy tőkéket igényelt, a könnyűipari befektetések viszont az erős verseny miatt már nehézségekbe ütköztek. A

fölhalmozott hatalmas összegek ezért a nehéziparba áramlottak. 1830 és 1850 között a szén- és vastermelés megháromszorozódott. Ez a tőkés iparosítás klasszikus útja Az ipari forradalom egyik fontos gazdasági következményeként hatalmas iparvidékek keletkeztek gyárak százaival, füstöt okádó kémények ezreivel. A gyárak körül gomba módra növő, zsúfolt iparvárosok jöttek létre, melyek a pénzkereset forrásai lettek, s magukhoz vonzották a munkát kereső embereket. Az ipari forradalom megváltoztatta a haditechnikát, és befolyásolta az egyes országok katonai teljesítőképességét is. Anglia a XIX század középső harmadára világhatalomra tett szert. Az ipari forradalom demográfiai következményei Az ipari forradalommal együtt járt a népesség gyors növekedése is: Anglia lakossága háromszorosára, az Egyesült Államoké 12-szeresére, Franciaországé másfélszeresére nőtt. Az ipari forradalom okozta demográfiai

változásokat a lakosság növekedésénél jobban jellemzi a falusi és a városi lakosság arányának megváltozása. Az ipari szektor fejlődésével megindult az emberek városba költözésének folyamata, az urbanizáció. Manchester, Liverpool és London lakossága felduzzadt, Párizs és Lyon nagyváros lett, Antwerpen és Rotterdam Európa metropoliszaivá váltak. Tovább javultak a higiénés viszonyok (pl. a városok csatornázása vagy a vezetékes ivóvíz terjedése révén). Ilyen módon az ipari forradalom hozzájárult az ún demográfiai robbanáshoz (a népességszám ugrásszerű növekedéséhez). Az ipari forradalom társadalmi és politikai következményei Az ipari forradalom és a polgári forradalmak következményeként felbomlott, fokozatosan átalakult a feudális kiváltságokon alapuló társadalom. A kapitalista társadalomban az ipar vált a vezető gazdasági ággá, s ezzel egyidejűleg az ipari forradalomban résztvevő osztályok – a munkások

és a polgári vállalkozók, tőkések – a társadalom legfontosabb osztályaivá. A tőkés társadalom vezető osztálya a vállalkozó polgárság lett. Ebbe elsősorban gyárosok, bankárok, üzletemberek tartoztak, akik jelentős pénzösszegekkel (tőkével, vagyonnal) rendelkeztek, és pénzüket vállalkozásokba fektették. A társadalmi fejlődés új jelenségeként – különösen az ipari forradalom klasszikus országaiban, Angliában, Belgiumban s részben Franciaországban is - nagylétszámú középosztály létezett, melynek tagjai az önállóan termelő kisparaszti gazdaságok tulajdonos rétege, az ipari és kereskedelmi kis-és középvállalkozók valamint a szellemi munkával foglalkozó értelmiség (mérnökök, orvosok, tanárok, jogászok) és a hivatali apparátus. Új társadalmi réteg a munkásosztály, más néven proletariátus is, mely a hajdani céhek és manufaktúrák munkásaiból, az iparban munkát kereső parasztokból és a tönkrement

kézművesekből jött létre, akiket a gyári munka forrasztott egybe. A városi olcsó tömegcikkek eljutottak a faluba, ahol tönkretették a kézműipart. Mivel a mezőgazdaság és a falu egyre kevesebb munkáskezet igényelt, a megélhetés nélkül maradt emberek az új ipari központokba vándoroltak, és bérmunkássá lettek. Munkabérükből csupán a létfenntartásukhoz nélkülözhetetlen javakat tudták megvásárolni, lakásaik pedig többnyire zsúfolt tömegszállások, egészségtelen bérkaszárnyák voltak. Bár személyileg szabadok voltak, mégis munkára kényszerítette őket az éhség, az egyik napról másik napra való élés. A nagyipari fejlődés növelte a nagyvárosokban élő munkások kiszolgáltatottságát, létbizonytalanságát: a gyárak fokozódó gépesítésével egyre többen veszítették el megélhetési forrásukat. Angliában sok helyen kalapácsot ragadtak elkeseredésükben, és összezúzták a munkájukat feleslegessé tevő

gépeket, majd felgyújtották a gyárakat. A munkásokat az is sújtotta, hogy a tőkés vállalkozók férfiak helyett inkább nőket és gyermekeket alkalmaztak kevesebb bérért, ha munkájukat – a gépek alkalmazása révén – el tudták végezni. Így a munkáscsaládok élete még jobban megromlott A nagy munkaerő-kínálat miatt a munkabérek egyébként is a létminimum alatt maradtak. Jellemző a kor politikai gondolkodására, hogy az általános szabadságjogok védelmében Angliában a XVIII-XIX. század fordulóján mind a munkások, mind a vállalkozók szervezetbe tömörülését törvényben tiltották meg. Sokan, sokféle módon kerestek megoldást a társadalmi problémákra. A katolikus Adolf Kolping maga köré gyűjtötte az ifjakat, fiatal munkanélkülieket, szállást, ellátást nyújtott számukra, és képezte őket. Robert Owen, a jótékony gyáros fölismerte, hogy a jótékonyság önmagában kevés a társadalmi bajok orvoslására. Ahhoz hogy

az embereket fölemeljük, az életkörülményeiket véglegesen meg kell változtatni – hirdette. Elképzelései szerint olyan termelőegységeket kell létrehozni, ahol mindenki birtokos és munkás. Az önkormányzattal rendelkező közösség gondoskodik a termelésről és az elosztásról. Hasonló utat javasolt a francia Saint-Simon (1760-1825), s az ugyancsak francia Fourier (1772-1837). Hármójukat – másokkal együtt – utópistaként szokták emlegetni: meglátták a társadalom alapvető hibáit, de feloldásukra reális lehetőséget nem találtak. A képzettebb munkások önművelő és önsegélyező egyleteket, valamint szakmai érdekképviseleti szervezeteket, szakszervezeteket (angolul: trade union) alakítottak. A munkásszervezetek éltek az angol parlamentarizmusban rejlő lehetőségekkel, s küzdelmet indítottak a szavazati jog megszerzéséért. 1836-ban önálló alkotmányjavaslattal, charterrel léptek föl, melynek nyomán a kibontakozó

tömegmozgalmat chartizmusnak nevezték. A chartizmus – kudarcai ellenére – nagy előrelépés volt a modern demokrácia kialakulásának történetében. A munkások politikai tapasztalatokat szereztek a parlamentáris intézmények működéséről. A tömegmozgalmak hatására a negyvenes években Angliában gyári törvények születtek. Megtiltották például a nők és a 10 évnél fiatalabb fiúk föld alatti foglalkoztatását, korlátozták a nők és a fiatalkorúak munkaidejét is. A forradalmi munkásmozgalom kezdetei A társadalmi igazságosság megvalósítását célul kitűző szocialisták (a szó használata Franciaországból terjedt el) a munkásokat forradalomra hívták föl. Auguste Blanqui (1805-1881) a teljes politikai és vagyoni egyenlőségét tűzte ki célul. A megvalósítás érdekében a diktatúrát is megengedhetőnek tartotta Fél életét börtönben töltötte, mert kis csoportok élén összeesküvések sorát szervezte. Louis Blanc

(1811-1882) elsőként hirdette meg a munkához való jogot, és követelte, hogy az állam gondoskodjon a munkanélküliek foglalkoztatásáról. Bízott abban, hogy az általános választójog bevezetésével a társadalmi problémák orvosolhatók. Az 1848 februári forradalom több elgondolását megvalósította. Proudhon (1809-1865) a tőkét (ezt nevezte tulajdonnak) lopásnak minősítette, de csupán a nagytőkések magántulajdona ellen foglalt állást, mivel a kistermelők társadalmáért lelkesedett. Tagadta, hogy az igazságos csere megvalósításához erőszakra vagy állami intézményekre lenne szükség. Az államot tagadó anarchisták előfutára (anarchia = hatalom nélküli állapot). A forradalmi munkásmozgalom kialakulására és fejlődésére a legnagyobb hatást Karl Marx és Friedrich Engels (1820-1895) gyakorolta. Mindketten a porosz fönnhatóság alatt álló, erősen iparosodott Rajna-vidéken születettek. Marx apja itt jómódú ügyvéd, Engels

apja gazdag textilgyáros volt. Marx magáévá tette a nagy német filozófus, Hegel dialektikáját, mely szerint a világ az ellentmondások harca (tézis-antitézis-szintézis) útján halad a beteljesülés felé, s az emberi elme a dialektika birtokában következtethet a jövőre. Úgy mondta: „a lét határozza meg a tudatot”. Marx a tagadás tagadásának menetét az egymást követő történelmi korokra alkalmazta. Az első ízben francia történészek által leírt „osztályharc” fogalmát általánosította, és a történelmet osztályharcok történetének minősítette. Az önmagát túlélt „osztálytársadalmak” romjain minőségileg magasabb rendű új osztálytársadalmak jöttek létre. Az utolsó nagy ellentmondás: a munka és a tőke harcának eredményeként a kapitalizmus pusztulásával megvalósul az osztály nélküli társadalom. Marx azt a következtetést vonta le, hogy a társadalom a végtelenségig leegyszerűsödik, az egyik oldalon

a nincstelenek állnak, míg a mások oldalon a termelés eszközei olyan kevés kézben összpontosulnak, hogy azt a munkások – akiket sújt a gépek terjedésével növekvő munkanélküliség – könnyűszerrel kisajátíthatják. A munkásság sorsa csak úgy javulhat, ha az ún. proletariátus forradalmi úton megszerzi az államhatalmat, köztulajdonba veszi a gyárakat és a termelőeszközöket. Marx és Engels – Proudhonnal ellentétben – célul tűzték ki az államhatalom meghódítását. Marx – Engels közreműködésével – nézeteit a Kommunista Kiáltványban tette közzé. Az 1848 február elején Párizsban megjelent röpirat a maga idejében visszhang nélkül maradt, de Marx és Engels nézetei a XIX. század utolsó harmadában már komoly befolyást gyakoroltak az időközben megalakult munkásszervezetek és – pártok programjaira. A tőke című főművében (1867) kifejtette a politikai gazdaságtan alapjait: a tőkés haszna a munkás

kizsákmányolásából ered