Pszichológia | Felsőoktatás » Előítéletesség csökkentésének lehetőségei

Előítéletesség csökkentésének lehetőségei Előítéletességnek nevezzük azt a véleményt, amelyet előre kialakítunk egy másik embercsoportról/személyről anélkül, hogy ismernénk. Így ha valakinek a külsejéről, származásáról vagy a vallásáról véleményünk van anélkül, hogy ismernénk, akkor előítéletességről beszélünk. Hiába hogy különbözőek vagyunk, sokszor alakítunk ki egy megállapodást magunk között, hogy a romák, homoszexuálisok, arabok milyen tulajdonságokkal rendelkeznek. Sok hátránya van annak, hogyha egy személyről alakítunk ki egy bizonyos nézetet és nem egy csoportról. Személyiségjegyekkel, képzetekkel és véleménnyel látjuk el az egyént, amelyek mellett konokul kiállunk még akkor is, ha fiktívek és ezáltal az alanynak nehézségei adódhatnak például beilleszkedni egy csoportba. Az előítéletek sokszor negatívak és gyakran valótlanok, melyeknek gyötrő folytatásai vannak. Főképpen, ha mint

mentegetődzés használjuk azért, hogy a másikat megalázzuk: előítéletekből ezáltal diszkrimináció lesz. Az előítéletes ember nem kap esélyt arra, hogy megmutassa, hogy mit tud, mint például a roma illetők nehezebben jutnak álláshoz, mint a nem-romák. Sokszor a munkaadó nem teszteli le, hogy az a roma ember alkalmas lenne-e az adott funkcióra, mert csökönyösen kiáll a romákról kialakított véleménye mellett. Az előítéletesség konok vélemény, ezért nehéz csökkenteni, de senki sem születik előítéletekkel, hanem megtanuljuk, így le is lehet szokni róla. Ezért mindig ellenőrizni kell, hogy az állítás igaz-e. Mielőtt ítéletet hozunk valakiről, fel kell tenni a kérdést, hogy miért Azonban ne az legyen a válasz, hogy mert roma. Az előbbiekben említettem a diszkrimináció folyamatát, amikor igazságtalanul bánunk valakivel csakis azért, mert más a bőrszíne, származása, neme vagy szexuális beállítottsága. Ezek az

ismertetőjelek bizony nem árulják el az ember kapacitását. Ha valaki futárként szeretne dolgozni jogosítvány nélkül, az jogos, hogy nem kapja meg az állást (kivéve, ha kerékpárfutárról van szó), de hogyha ugyanazt az illetőt azért nem alkalmazzák, mert fekete bőrű / homoszexuális, vagy éppen mert hölgy, akkor diszkriminációról van szó. Sokszor az előítéletek is szerepet játszanak a diszkriminációban. 1 Attól különbözik az előítéletességtől, hogy a diszkrimináció nem csak a gondolatainkban, eszméinkben létezik, de a tetteinkben és közléseinkben is. Diszkriminációról akkor van szó, ha a viselkedésünkkel és nyilatkozatainkkal kapcsolatba kerülünk a sértettekkel. De miért különböztetünk meg másokat hátrányosan? Ez egy nehéz kérdés, mert eléggé terhes annak a megválaszolása, hogy mi veszi rá az embereket, hogy másokat lenézzenek, vagy kiközösítsenek. A diszkrimináló emberek tudatosan vagy akaratlanul

adnak okot a tetteikért valószínűleg azért, mert félnek az ismeretlentől. Egyes emberek vetélytársként kezelik a például más bőrszínű / vallású / kultúrájú csoportokat. Úgy gondolják, hogy a másságuk miatt kaptak állást, lakást, képzést – ebben az irigység is szerepet játszik. Mások attól rettegnek, hogy a saját kultúrájuk kicsinyül le, vagy változik meg, mert más csoportok befolyásolása alatt áll. Tulajdonképpen ez furcsa, mert a kultúrák így is, úgy is változnak: ami tíz évvel ezelőtt közönséges volt, azt mostanára régimódinak találjuk. Megalázó viselkedéssel le is lehet állítani más csoportokat. „Jó” példa erre, amikor a kamaszfiúk keresik a saját egyéniségüket. Ki vagyok én? Hova tartozom? Sokuk – fiatal felnőttek is gyakran – egyfajta védelmet keresnek egy bizonyos csoportban: jól érzik magukat, ha valahová tartoznak. Ezért, hogy kihangsúlyozzák a hovatartozásukat, a másik csoport ellen

állnak. Fennáll két hatáskör, az egyikben „ők” vannak, a másikban „mi” és az „ő” csoportjukba tartozik minden, ami rossz. Azt a negatív szférát is lehet úgy minősíteni, mint egy diszkrimináló folyamatot, főleg, ha előítéletekkel van teli. Néha az ún. bűnbak-elmélet is közrejátszik Az emberek egyszerűen rákenik másra a helytelen magatartásukat, így annak a másiknak mennek rosszul a dolgai. „Jó” példa erre, amikor a munkanélküliségről van szó egy külvárosi szegénynegyedben, amely persze nem az ottlakók hibája, hanem a vezetőké – szerintük. A legkézenfekvőbb az az eset, amikor azok kapják meg a hibáztatást, akikről már egy negatív képet alkottak, vagy egy kisebbségi csoportba tartoznak, és nehezen tudnak védekezni. Ezek a gondolatok csak megerősítik a „mi ellenetek” érzést. Hogyan tudunk a diszkrimináció ellen harcolni? Különböző módszerek vannak erre: reagálni, jelenteni egy hivatalos

személynél vagy iskolában egy projekten belül megoldani. 2 Reagálni: ha meghall az ember egy sértő megjegyzést például egy romáról, vagy egy lenéző viccet mond valaki egy arab személy öltözékéről, akkor merni kimondani a véleményünket a diszkrimináló egyén szemébe. Mert ha az ember csak tartja a száját, akkor a sértő azt gondolja, hogy folytathatja nyugodtan a pejoratív megjegyzéseit. Ez a fajta reagálás a sértettnek is jólesik, hiszen érzi, hogy nincsen egyedül. Hogy mit mond az ember, az a helyzettől is függ, mert ha ismerjük az érdekeltet, akkor könnyebben közbeszólunk, mintha egy ismeretlen személynek az ügyébe. Amikor a diszkrimináló személy egy rossz megjegyzést vagy viccet mond, akkor a legszívesebben rögtön ellenállnánk. Jobb azonban, ha először megpróbálunk nyugodtak maradni és a sértőt hagyjuk végiggondolni, hogy mit is mondott. Békességben kérdéseket lehet feltenni, mint például: „Biztos, hogy

így van? Tényleg így gondolod? Véleményed szerint ez minden vonatkozik?” Miközben választ ad a kérdésekre, végig tudja gondolni, hogy igaza volt-e. Nekünk is át kell gondolni, hogy mit akarunk pontosan megtudni, mert amit érzékelünk, az nem mind bizonyíték arra, hogy érdekeltek vagyunk az ügyben. De ha valami oknál fogva nem merünk kérdéseket feltenni, van az ún. „silent way”, amely azt jelenti, hogy egyszerűen otthagyjuk azt a társaságot, akik valahogy becsmérelnek valakit / valakiket. Ezáltal észrevehetően kinyilvánítjuk, hogy nincsen kedvünk az ilyen típusú konfrontációra. Jelenteni: ide egy saját tapasztalatot szeretnék leírni. Egy diszkrimináló csoportnak én voltam a beszédtémája. Azt gondolták, hogy nem értek egy szót sem a megalázó beszédükből, de tévedtek. Mivel én egyedül voltam, ők meg többen, így fogtam magam és elmondtam a munkaadómnak a történteket, ő meg jelentette az ún. Anti-diszkriminációs

Hivatalban Rá egy hétre újból találkoztam a csoporttal a hivatalban, ahol együtt átbeszéltük az esetet. Annyiszor lehet idehaza is hallani, hogy egy csoport a magatartásával megsérti a másikat. Első lépésben a sértettnek lehetőséget kellene adni, hogy valaki meghallgassa, esetleg tanácsot adni neki a feldolgozásra. Ez a valaki akár egy tanár is lehet az iskolában Iskolában, egy projekten belül úgy lehet megoldani, hogy mindenki ugyanabban a bánásmódban részesül: ez egy megfelelő kezdés ahhoz, hogy a diszkrimináció esélyt se kapjon az intézményben / osztályban. Témanappal fejezni be a projektet, ahol az osztályok szóvivői beszélik meg a diszkrimináció elleni stratégiákat. Az ilyen típusú diskurzusban 3 helyet talál nemcsak az előítéletesség, pozitív és negatív diszkrimináció, de a rasszizmus is, amely a következő foka e fogalmak / tettek ranglistáján. 4