Politika, Politológia | Tanulmányok, esszék » Drábik János - Kiválasztottak

Adatlap

Év, oldalszám:2009, 89 oldal
Nyelv:magyar
Letöltések száma:218
Feltöltve:2012. július 18
Méret:566 KB
Intézmény:-

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!


Értékelések

Ezt a doksit egyelőre még senki sem értékelte. Legyél Te az első!


Új értékelés

Tartalmi kivonat

Drábik János: Ki választotta ki a „kiválasztottakat”? http://szentkoronaradio.com/user/csekel 2009 1 1. rész Van-e stratégiája a szervezett zsidóságnak? A magunk részéről többek között azért adjuk közre ezt a sorozatot, mert nemcsak a nem-zsidó, de a zsidó olvasók többsége sincs tisztában azzal, hogy a szervezett zsidóság hierarchiájának a csúcsán lévő vezetőség milyen titkos világuralmi stratégiát követ, s ez milyen kapcsolatban áll a nemzetközi pénzügyi struktúrák tulajdonlásával, a transznacionális pénzügyi kartell működésével. Még ennél is kevesebbet tudnak arról az emberek, hogy ez a pénz feletti uralmat megszerzett érdekcsoport milyen kapcsolatban áll a Talmuddal és elsősorban a zsidó számmisztikán alapuló kabbalával, amelyben ideológiája gyökeredzik. A mit sem tudó, tájékozatlan zsidók többségének a biztonságát azonban nagyon is közvetlenül érinti az, hogy megvalósul-e a pénzuralmi

világrend, egyfajta globális diktatúra. Igen sokan nem látják, hogy a világuralomra törő kabbalista pénzuralmi érdekcsoportok valójában a zsidó nép többségét is megtévesztik és kihasználják érdekeiknek megfelelően. E gondolatok alátámasztására idézte Edmondson már említett írásában azt az 1489-ből származó levelet, amelyet bárki elolvashat az 1880-ban megjelent „Review of Jewish Studies” lapjain. Ennek a publikációnak a megjelentetését James de Rothschild finanszírozta. Az említett levelet Konstantinápolyban, a mai Isztambulban működő Nagy Sanhedrin (a diaszpórában élő zsidóság legtekintélyesebb irányító szervezete) küldte a franciaországi Arles rabbijának. A rabbi azt kérdezte a tekintélyes testülettől, hogy miként lehetne eredményesen küzdeni az antiszemitizmus ellen. A Sanhedrin azt ajánlotta, hogy be kell hatolni a nem-zsidó társadalom minden részébe. E célból fel kell venni a kereszténységet, ahogyan

azt Franciaország királya követeli, de továbbra is meg kell őrizni a hűséget a szívükben Mózes törvényei iránt. „A fiaitok legyenek kereskedők, és fosszák meg a keresztényeket a tulajdonuktól; az orvosok legyenek orvosok, hogy elvehessék a ke2 resztények életét. Tegyétek a fiaitokat törvényhozókká és hivatalnokokká, hogy lerombolhassák a templomokat () Intézzétek el, hogy a fiaitok legyenek az ügyvédek és a jogászok, és gondoskodjatok róla, hogy mindig úgy avatkozzanak be a közügyekbe, hogy a keresztények a ti uralmatok alá kerüljenek, hogy ti uralkodhassatok a világon, és bosszút állhassatok rajtuk.” Ugyancsak Edmondson az, aki N. H Bialik, jeles zsidó költőnek a jeruzsálemi Héber Egyetemen (Hebrew University) 1933 május 11-én elmondott beszédéből idézte az alábbi kijelentéseket: „A zsidók aláásták a kereszténységet, szándékos zsidó összejátszással () ez nagymértékben vonatkozik a kripto-zsidókra

(titkos zsidókra), akik behatoltak a kereszténységbe, és a keresztények száján keresztül beszéltek.” Bialik azt is elmondta, hogy ezek a kripto-zsidók hozták létre a reneszánszot, a liberalizmust, a demokráciát, a szocializmust és a kommunizmust. Bialik, aki mint már írtuk, 1933-ban beszélt, így folytatta: „Ezek a nem-zsidók legalább felismerték ezt a titkot – vagyis, hogy a júdaizmus fokozatosan beléjük hatolt, és beléjük ivódott, mint a kábítószer. A nem-zsidó fellázadni készült, és próbál felkészülni a végső küzdelemre. () Ki fognak füstölni minket minden hasadékból és lyukból, ahová elrejtőzünk. Ki fognak irtani minket, mint a bacilust, és megszabadítják magukat tőlünk” (Judaism in History-A Jewish Conception in "Lines of Communication" July 1933) Henry Makow 2008. november 2-án közzétett írásában azt fűzi Bialik szavaihoz, hogy számára olyan bizonyíték, amely megerősíti, hogy több millió

ártatlan zsidó, köztük az ő nagyszülei a zsidóvezetés beteges megalomániája miatt haltak meg, továbbá az is a tényekhez tartozik, hogy ironikus módon a zsidó bankárok finanszírozták a nácikat, ily módon kényszerítve a zsi- dókat, hogy támogassák a cionizmust. Makow úgy összegezi álláspontját, hogy a júdaizmus összeesküvés a keresztény nyugati civilizáció ellen, amely oly mértékben sikeresnek bizonyult, hogy még csak említeni se szabad. Arra ösztönözte a szuper-gazdag bankárokat, hogy újra szervezzék a társadalmat, eltüntetve a családot, a házasságot, a szabadságot és végül a magántulajdont is. Ez a társadalom már eltávolodott attól az Istentől, akit Makow az abszolút igazsággal és igazságossággal azonosít. Elárasztotta pornográfiával és kulturálatlansággal a világot, megmérgezte a nemeket, és aláásta a férfi és nő közti kapcsolatot Ezért az emberiség ma egy morbid, dekadens, enervált - felületes,

képmutató - társadalomban él, ahol az emberek kiárusítják magukat, hogy munkához jussanak, és ahol a tömegtájékoztatás és a nevelés a propaganda és a tudatipar áldozatává lett. Az emberiség többségétől megtagadják az igazságot, és egy olyan visszamaradott állapotban tartják, amely a gyermekek vagy a háziállatok helyzetére emlékeztet. Makow végső következtetése az, hogy az emberiség a sátáni világerők markába került, amely szolgasorba kívánja őket taszítani. Ki tehát az antiszemita? Ma elsősorban nem az számít antiszemitának, aki ezért vagy azért nem szereti a zsidókat, hanem az, akit ezért vagy azért, de nem kedvelnek a zsidók. Korábban azt szokták antiszemitának nevezni, aki faji előítélettel viseltetik a zsidókkal szemben. Most a gyűlöletbeszéd a divatos szóhasználat, és ez azt jelenti, hogy valaki például bírálja a cionizmust és annak politikai programját. A gyűlöletkeltés azonban, vagy a

gyűlöletbeszéd nem azonos a cionizmus bírálatával. De ha így átértelmezik a szavak eredeti értelmét, akkor az lehetővé teszi, hogy bárkire rá lehessen ragasztani az antiszemita címkét. A Szovjetunióban a bolsevik hatalomátvétel után nyomban ellenforradalminak minősítették az antiszemitizmust, és keményen büntették. A XIX században a demokratikus nyugaton az antiszemitizmus politikai bűncselekmény, mert az új világrend létrehozása ellen irányul. Ted Pike amerikai tiszteletes mélyrehatóan elemezte az Egyesült Államok 2004-ben elfogadott törvényét a globális antiszemitizmusról (Global Anti-Semitism Review Act). Ted Pike arra törekedett, hogy kiderítse, mi a washingtoni „Globális Antiszemitizmus Minisztérium” létrehozása mögött meghúzódó valódi motívum. Tizennégy pontban összegezte megállapításait Ezek szerint az Egyesült Államokban meghatározó szerepet játszó izraeli lobbi a következő magatartásokat tekinti

világszinten antiszemitának: 1. Minden olyan állítás, hogy a zsidó közösség ellenőrzi a kormányt, a tömegtájékoztatást, a nemzetközi üzleti kapcsolatokat és a pénzügyi világot, az antiszemitának számít. 2. Az erős Izrael-ellenes érzelmi beállítódás is antiszemitizmus 3. Izrael jelenlegi és korábbi vezetőinek az erőteljes bírálata is antiszemita. 4. A zsidó vallás és a zsidó vallási vezetők vagy vallásos irodalom, különösen a Talmud és a Kabbala bírálata is antiszemita megnyilvánulás. 5. Antiszemitizmusnak számít az az állítás, hogy az amerikai kormány és törvényhozás, a zsidó-cionista közösség, beleértve az AIPAC (American Israel Public Affairs Commettee – Amerikai Izraeli Közügyek Bizottsága) túlságosan erős befolyása alatt áll. 6. Antiszemita az, aki bírálja a zsidó-cionista közösséget azért, hogy elősegíti a globalizmust, az Új Világrend létrehozását. 7. Antiszemita magatartás, ha valaki a

zsidó vezetőket vagy az ő követőikről azt állítja, hogy ők bujtották fel a rómaiakat Jézus Krisztus keresztrefeszítésére. 8. Antiszemitának számít az is, aki megpróbálja csökkenteni a Holokauszt áldozataira vonatkozóan a hatmilliós végszámot. 9. Aki rasszista, fajgyűlölő államnak nevezni Izraelt, szintén antiszemitának számít. 10. Antiszemitizmus az is, ha valaki azt állítja, hogy létezik cionista összeesküvés. 11. Ugyancsak antiszemitizmus az az állítás, hogy a zsidók és a vezetőik idézték elő Oroszországban a bolsevik forradalmat. 12. Antiszemitizmus az is, ha valaki becsmérlő kijelentéseket tesz zsidó emberekről. 13. Antiszemitizmus az is, ha valaki tagadja a többségében ateista zsidóknak azt a jogát, hogy elfoglalják maguk számára Palesztinát. 14. Végül, az is antiszemita megnyilvánulás, ha valaki azt állítja, hogy a Moszad húzódik meg a 2001 szeptember 11i tragikus események mögött E felsorolásból

kiderül, hogy a világuralomra törő transznacionális pénzkartell kabbalista érdekcsoportjai mit akarnak elhallgatni a világközvéleménye elől. A felsoroltakból azonban az is következik, hogy ha valaki őszintén hisz a tényekkel alátámasztott igazságban és az univerzális erkölcshöz igazodó igazságosságban, és ezt ki is nyilvánítja, akkor máris antiszemitának minősíthető. Ha valaki tehát komolyan veszi az olyan emberi jogokat és politikai szabadságjogokat, mint a szólás- és sajtószabadság, a tények kutatása és az érdemi demokrácia előnyben részesítése az alibi-demokrácia kiürült formáival szemben, akkor ő is antiszemitának címkézhető. Ha valaki ellenzi és szembeszáll a nyílt és álcázott zsarnoksággal, a korrupcióval és az emberi életek nyomában járó pusztítással, akkor ugyancsak számíthat arra, hogy antiszemitának skatulyázzák be Henry Makow ebben a 2008. november 2-án közzétett írásában úgy gondolja,

hogy az Új Világrendnek nevezett világuralmi stratégia a föld népességének 90%-át és a zsidók legalább 50%-át antiszemitává fogja tenni. Valószínűleg azok maradnak antiszemita-ellenesek, akik tájékozatlanok vagy akiket megvásá- roltak. Makow kitér az amerikai Andrew Hitchcocknak a „The Synagogue of Satan”1 (A Sátán zsinagógája) című 185 oldalas munkájának a rövid ismertetésére (Egyesült Államok, 2007, ISBN-13: 978-1930004450). Ez a könyv tartalmazza a szupergazdag beruházó bankárok sátánista összeesküvésének az időrendi adatait 1649-től a napjainkig Ennek a sátánista konspirációnak a közkeletű elnevezése az Új Világrend. Makow úgy gondolja, hogy Hitchcock munkája és az által publikált Illuminati című könyv, amely 2008-ban jelent meg, meggyőző módon bizonyítja egy több évszázadon átívelő világstratégia létezését. Más bírálókhoz hasonlóan Makow is megemlíti, hogy Hitchcock sajnos nem mindig

hivatkozik pontosan az általa felhasznált forrásokra. Gyakran nem nevezi meg, hogy kitől vett át adatokat, ugyanakkor tény az, hogy ha valaki veszi magának a fáradtságot, akkor Hitchcock forrásait az Interneten keresztül mégiscsak meg tudja találni. Az egymás mellé tett adatok mély benyomást gyakorolnak az olvasóra. Hitchcock elmagyarázza, hogy a Bank of England, a Brit Központi Bank államosítása 1946-ban valójában csak a tájékozatlan lakosságnak szóló bűvészmutatvány volt. Hitchcock megismertet a Rachel Corrie halálával kapcsolatos újabb részletekkel, amelyről a főáramlatú amerikai tömegtájékoztatás, valamint a politikai vezetés mélyen hallgatott. (Az amerikai Rachel Corrie 1979 áprilisában született, és a gázai Rafah-ban halt meg 2003. március 16-án Corrie csatlakozott a Nemzetközi Szolidaritási Mozgalomhoz, és annak tagjaként ment tiltakozni Gázába a palesztin területeken folyó izraeli katonai hadműveletek ellen. Amikor

éppen egy palesztin orvos házát akarták lerombolni buldózerekkel, Corrie megpróbálta feltartóztatni az izraeli hadsereg egyik Caterpillar D-9 típusú katonai buldózerét. Abban reménykedett, hogy őt, az amerikai állampolgárt, meg fogják kímélni. Tévedett, mert az izraeli buldózer keresztül ment rajta.) 1 http://www.scribdcom/doc/6249521/Synagogue-of-Satan-withColour-Photos-Andrew-Carrington-Hitchcock Hitchcock elmagyarázza, hogy 1967-ben a palesztinokat ért sérelem miatt néhány arab ország: Egyiptom, Jordánia és Szíria csapatösszevonásokat hajtott végre izraeli határain. Izrael azonban megelőző támadást intézett ellenük, és ennek eredményeként megszállta a Sínai-félszigetet, a Jordán nyugati partját. A hadműveletek során 1967 június 8-án az izraeliek támadást intéztek a Földközi tenger keleti térségében információkat gyűjtő, amerikai Liberty nevű hírszerző hajó ellen. Izraeli vadászgépek és motortorpedók el

akarták süllyeszteni azért, hogy majd Egyiptomot vádolják érte, és ily módon az Egyesült Államokat a maguk oldalán bevonják a háborúba. A támadás eredményeként 38 amerikai tengerész meghalt és 174 megsebesült Izrael azzal védekezett, hogy nem ismerte fel jól a hadihajó hovatartozását, noha az egyértelműen amerikai zászló alatt hajózott. Arra is hivatkoztak, hogy a hajó háborús zónában volt, ezzel szemben az a valóság, hogy nemzetközi vizeken tartózkodott, távol a hadi cselekményektől. A 75 percig tartó támadás során lelőtték az amerikai zászlót, amit egy kétségbeesett tengerész próbált egy másikkal pótolni. Az izraeliek szétlőtték a mentőcsónakokat is, hogy megakadályozzák a hajó legénységének elmenekülését. A támadást követően legmagasabb helyről figyelmeztették az amerikai tengerészeket, hogy nyilvánosan ne tegyenek említést a történtekről nemzetbiztonsági okokból. A később vizsgálatot folytató

haditengerészeti bíróságnak megtiltották annak kiderítését, hogy a támadás szándékos volt-e vagy se. Ugyancsak figyelmeztették a washingtoni kongresszus tagjait, hogy hallgassanak erről az esetről, mert az antiszemita érzelmeket gerjesztene. A pénzuralmi elit tulajdonában lévő tömegtájékoztatás természetesen ezt az esetet is elhallgatta Figyelemreméltó az is, ahogy Hitchcock megvilágítja a „Noahide Laws”, azaz a Noénak tulajdonított törvények mát is érintő jelentőségét. 1991 március 20-án a Chabad Lubavitch rabbinikus mozgalom elérte, hogy az Egyesült Államok törvényhozása „a nevelés napjává” nyilvánítsa március 26-át. E nap keretében meg kellett ismertetni az amerikai társadalmat a Talmudban foglalt Noé törvényekkel, amelyeket még a farizeusok a Tóra előírásaiból vezettek le. (A Tóra héber szó, amely Mózes öt könyvét jelöli, amely a bibliai Ószövetségnek a részét alkotja. A Tóra szó jelenti azt

a szertartási tárgyat is, egy pergamentekercset, amely Mózes öt könyvének a szövegét tartalmazza.) Nyilvánvaló az is, hogy a kormányzat által támogatott egyetlen nap, a ’Nevelés napja’ nem tenné szükségessé, hogy az amerikai törvényhozás, a Kongresszus külön törvényt hozzon a bevezetésére. A Kongresszus 1991 március 20-án azért fogadott el egy külön törvényt, hogy amikor majd az Egyesült Államok bíróságai használni kívánják ezeket a szabályokat, azok egyértelműen álljanak a rendelkezésükre: 1. 2. 3. 4. Ne imádj hamis isteneket! Ne ölj! Ne lopj! Ne tanúsíts erkölcstelen szexuális magatartást! (A tiltott szexuális cselekmények közé tartozik a vérfertőzés, a bestialitás (állatokkal való nemi kapcsolat), a férfiak közti homoszexuális aktus és a házasságtörés) 5. Ne ’áldd az Istent’, amely szépítgetőn az istenkáromlásra utal (itt arról van szó, hogy Isten nevét ne vegyük hiába a szánkra, vagyis

tiltja az istenkáromlást) 6. Ne fogyasszál olyan húst, amelyet egy élő állat testéből hasítottak ki! (Ezt az állatokkal szemben tanúsított kegyetlen magatartás tilalmaként értelmezik) 7. Ne engedd meg, hogy az elnyomás és az anarchia uralkodjon! Hozz létre olyan becsületes és hatékony bíróságokat, rendőrséget és jogszabályokat, amelyek szavatolják az előző hat törvénynek a betartását Hitchcock könyvében e hét noéi törvényt a zsidó szupremácizmus (fensőbbség) alapjának tekinti. Rámutat, hogy az előírások szerzői megtiltják minden más isten imádatát, csak a saját istenük, a Sátán imádatát engedélyezik. Ezt a fontos szabályt tartalmazza az első törvény, hogy ’Ne imádj hamis Isteneket!’. Ez a parancs a zsidó Talmudból jön, és azt fejezi ki, hogy bármely isten, akit a zsidók nem ismernek el, így például Jézus Krisztus és Mohamed próféta, nem lehet imádat tárgya. A Talmud azt is tartalmazza, hogy aki

megszegi a noéi törvényeket, az a következő büntetésben részesül: „A nagyobb szigorúság egyik további részét képezi az, hogy ha bárki megszegi ennek a hét Noéi törvénynek az előírását, azt fő büntetésként lefejezéssel kell súlytani, Sanhedrin, 57A.” Hitchcock bírálja az American Civil Liberties Union-t, (ACLU - Amerikai Polgári Szabadságjogok Unióját), hogy miért nem bírálják ezt a Kongresszus által elfogadott törvényt, illetve a Nevelés napjára vonatkozó jogszabályt, amely ezt a napot összekapcsolja a noéi törvényekkel. Ugyanis ezek a jogszabályok nemcsak államilag kikényszeríthetővé teszik egy vallásnak a belső előírásait, rákényszerítve azok betartását a nem-zsidó lakosságra, de élesen szemben állnak az ACLU kezdettől fogva vallott nézetével, hogy az államot és az egyházat szét kell választani. Makow e zsidóságon belül kisebbséget képező zsidókat nem Isten, hanem a Sátán választott népének

tekinti, és figyelmezteti azokat, akik elsősorban a naivságban, az önelégültségben, a konformista alkalmazkodásban, a gyávaságban, az opportunizmusban és az engedelmes közreműködésben bűnrészesek. Werner Sombart, aki közgazdászként és társadalomtudósként több fontos munkát is írt a zsidóság szerepéről Európa pénzügyi és gazdasági fejlődésében, azt írta „Die Juden und das Wirtschaftsleben” című munkájában, amely először Lipcsében 1911-ben jelent meg, majd újból kiadták Münchenben 1922-ben, hogy 1820-tól kezdődően valójában csak egy hatalom volt Európában, és ez a Rothschild-dinasztia. A modern kapitalizmus és amerikanizmus a „zsidó lelkület desztillációjának” tekinthető. Ehhez Makow azt a kommentárt fűzi, hogy elemeznünk kell a zsidó spiritualitásnak mind a pozitív, mind a negatív vonatkozásait. Mérlegelni kell az anyagi vonatkozású előnyöket a szükség- szerűen bekövetkező spirituális,

kulturális és politikai leépüléssel szembeállítva. Vagyis van anyagi természetű eredményesség, de ennek ára az egyéni és társadalmi élet rendkívül fontos más vonatkozásainak a válsága, általános csődje. Makow valójában csak kérdések feltevéséhez jut el. Vajon azért van-e szükség az Új Világrendre, hogy ezek a szuper-gazdag befektető pénzemberek és központi bankárok konszolidálni tudják a hatalmukat? Vajon ez a zsidó világstratégia beteljesülés vagy pedig egy általános sátánista világfolyamat ér vele a csúcspontjához? Makow úgy véli, hogy ezek a különböző indíttatású világstratégiák valójában kölcsönösen kiegészítik és átfedik egymást. A jelenlegi világhelyzet egy hosszú időt átívelő sátánista konspirációnak a terméke, amelynek az volt a célja, hogy legyőzze a keresztény civilizációt, és helyébe egy álcázott diktatúrát helyezzen, és e cél érdekében felhasználja a

tömegtájékoztatási, a nevelési intézményeket, valamint a különböző modern technológiákat. Mindazok, akik ebben megvásárolt személyként közreműködnek, pozícióikat annak a David Rockefellernek a legfelsőbb irányítása alatt álló hálózatnak köszönhetik, amely a Rothschild névvel szimbolizált pénzügyi világhatalomnak az amerikai változatát és képviseletét jelenti. Makow úgy véli, hogy ellent kell állni a globalizmusnak és az azt szorgalmazó erőknek minden rendelkezésünkre álló eszközzel, mert azok az emberek, akik ostobák vagy gyengék, hogy kiálljanak a szabadságukért, nem is érdemlik meg azt. Van-e kapcsolat a keleti despotizmus és a zsidó hagyomány között? Karl A. Wittfogel, a Seattle-ben működő University of Washington tanára 1957-ben publikálta „Oriental Despotism” című munkáját, amely megjelenése idején mind Amerikában, mind Európában nagy figyelmet keltett. Wittfogel ebben a munkájában Marx ázsiai

termelési módra vonatkozó nézeteiből indul ki, és azt tovább fejlesztve állítja, hogy bizonyos történelmi korszakokban az élet fenntartásához nagyméretű öntözőrendszerek működteté- sére volt szükség főleg Ázsiában, de más térségekben is. Ehhez viszont hatalmas méretű szervezett munkaerőre volt szükség. A kényszermunkának ezt a megszervezését csak képzett bürokrácia volt képes elvégezni. Az ilyen igazgatási és hatalmi struktúrának keményen kellett fellépni minden olyan erővel szemben, amely az államnak ezt a kényszermunka-szervező képességét veszélyeztethette volna. Ezért az ilyen keleti típusú államok despotikus önkényuralmi rendszerek voltak, hatalmasak, stabilak és gazdagok Leland Lehrman, (aki az Új Mexikó állam beli Lamy-ban él, és Új Mexikó tagállam szenátusába szeretne bekerülni, a The Sun News című, Myrtle Beach-ben megjelenő napilap szerkesztője, továbbá ő publikálja a Mother Media-t), a

szuper-gazdag bankárok világuralmi stratégiáját nem kevésbé tartja zsidónak, mint a pénzuralminak. Karl Wittfogel ’Orientális Despotizmusára’ hivatkozva állítja, hogy papok, pénzemberek és hadurak által irányított vallási templomok már az ismert történelem kezdete óta léteztek, különösen a Közel-Keleten. Ezért azok számára, akik a világuralomra törnek, csaknem mindegy, hogy kik hajtják végre személy szerint ezt a világstratégiát, a lényeg az, hogy eredményesek legyenek. E világuralomra törő érdekcsoport időnként hangsúlyozza, hogy zsidó hagyományokkal rendelkezik, de ezek a zsidók, akik elmerültek ebben a világuralmi játszmában, lényegében már nem a zsidó vallást követik, és stratégiájuk ellent mond a tíz parancsolatnak, amely pedig a héber vallás valódi tartóoszlopa. Az, hogy rendelkeznek-e zsidó génekkel, nem bír valójában jelentőséggel, mert a gyakorlatban, - állítja Leland - mind Isten, mind a Sátán

egyenlően bánik azokkal, akik szolgálatukba szegődnek, ironikusan szólva „egyenlő esélyeket biztosító munkáltatók”. Leland Lehrman úgy látja: csaknem minden vallás törekszik az egyházi struktúrák ellenőrzésére, hogy azok tudati befolyását uralmi célokra lehessen kihasználni. Úgy véli, hogy sem a kereszténység, sem az iszlám, sem más vallás nem mentes az effajta parazitizmus és korrupció veszélyétől. A pénzuralmi világrend irányítóinak azok az ismertté vált elképzelései, amelyek az egy-központból irányított Új Világrend létrehozásával kívánják megszilárdítani a kezükbe került világhatalmat, közel állnak a júdaizmus militáns, talmudista jellegzetességeihez. Az ilyen világuralmi tervek attól függően is változnak, hogy kik számára készülnek. Lehrman úgy véli, hogy bármennyire is különböznek, háttérben meghúzódó szerzőjük: Lucifer. Ez a rejtőzködő szerző (egy közös stratégiát követő

álcázott hálózat) éppen csak egy kicsit változtatgat a stratégiáján a célközönség hatékonyabb befolyásolása érdekében. Lehrman szerint Lucifernek sikerült rendkívül hatékony végrehajtóra lelnie az ő „zsidó” célcsoportjában. Ezért érthető, hogy sokakban kialakul az a téves vélemény, hogy valamilyen módon egyedül a júdaizmus a luciferi tervek által okozott bajok gyökere. Lehrman egyébként a „Cion bölcseinek jegyzőkönyvei”2 című pamfletet tartalma miatt autentikusnak tartja, mivel a benne foglaltak az elmúlt évszázad során lényegében megvalósultak. Ebben a pamfletben is van arról szó, hogy csak akkor fogják nyíltan meghirdetni és bevezetni abszolút despotikus hatalmukat, ha az egész emberiség az ellenőrzésük alá kerül. A bibliai Újszövetség János jelenések című fejezete is utal hasonló fejleményre A Jelenések könyve megjósolja, hogy amikor a zsidó szupremácizmus (Izrael) a jeruzsálemi Harmadik Templom

felépítésével kinyilvánítja a világ feletti főhatalom megszerzését, akkor Lucifer, a titkos uralkodó, a szupremácista ideológián belül fogja elpusztítani „Izraelt”. Lucifer az, aki Isten helyére akar lépni, és nem lesz hajlandó arra, hogy ezt az uralkodói helyet átengedje egy Rothschild-házból származó halandónak Lehrman úgy véli, hogy a manipulált vezetők várhatóan felismerik manipulálóik végső célját, és majd lépéseket tesznek annak megakadályozására. Leland Lehrman, akit sokat foglalkoztat a zsidóellenes közhangulat erősödése Amerikában, úgy érzi, hogy neki is, mint zsidó származású amerikainak, kötelessége kiállni az Egyesült Államok alkotmánya mellett, hasonló módon, ahogy a ’Tíz paran2 http://www.freepress-freespeechcom/holhome/konyvek/bolcs1htm csolat’ mellett is. A zsidó nép történelmi örökségét magáénak valló amerikai polgárként Lehrmant aggodalommal töltik el a zsidó és a cionista

hierarchiának azok a módszerei és doktrínái, amelyeknek a világpolitikában minden eszközzel érvényt akar szerezni. Lehrman arra a meggyőződésre jutott, hogy zsidó létére szembe kell szállnia a Talmud és más zsidó írások rasszista szellemiségével Számos írásán túlmenően, mint már jeleztük, a politikai életbe is be akar kapcsolódni, mint Új Mexikó szenátora, de termékenységére az is magyarázat lehet, hogy korábban a hírszerző szolgálatoknál dolgozó barátai azt tanácsolták neki: váljon minél inkább ismert közéleti személyiséggé, mert ez védelmet jelenthet az élete számára. Lehrman az Anti Defamation League (ADL, Rágalmazásellenes Liga, amely a B’nai B’rith – Szövetség Fiai – nevű szabadkőműves jellegű zsidó szervezet irányítása alatt áll) tevékenységét és a cionista politikát okolja a zsidóellenes közhangulat felerősödéséért. Lehrman, nagyon aggódik azok miatt a módszerek és ideológiai

doktrínák miatt, amelyeket a zsidó és a cionista vezetőség világszerte támogat. Lehrman valójában elítéli a Cion jegyzőkönyveit, amelyet egy világuralomra törő érdekcsoport programjának tekint Vita folyik a hitelességéről, de Lehrman szerint nem lett kellően bizonyítva, hogy hamisítvány, és tartalma pontosan beleillik a zsidó felsőbbrendűségi doktrínába, amely megtalálható az Ótestamentumban, a Talmudban és a Zohárban. Lehrman azt is kiemeli, hogy a svájci bíróságnak elsőfokú ítéletét, amely ezt a pamfletet hamisítványnak minősítette, a feljebbviteli bíróság megváltoztatta. Az ADL azt veti Lehrman szemére, hogy a Cion jegyzőkönyvei révén valójában náci típusú antiszemitizmust terjeszt. Lehrman a Jegyzőkönyvek-ről Ivan Fraser, Paquita de Shishmareff, Dennis Fahey, Elizabeth Dilling, Benjamin Friedman, Henry Makow, Jacob Brafmann és mások írásaira támaszkodva állítja, hogy a keletkezése idején érvényben lévő

zsidó szupremácizmus szervesen egymásba illeszkedő nézeteit tartalmazza. Ha lenne némi kiterjesztés vagy az idő múlásával járó módosulás a Jegyzőkönyvek szövegét illetően, azt természetesnek lehet tekinteni egy ilyen történelmi fontosságú dokumentum esetében. Bizonyíték van arra is, hogy számos betoldásra, beszúrásra került sor a Bibliában és olyan történelmi írásokba, amelyeket lefordítottak, lemásoltak, az adott történész véleményétől függően. A bibliakutató tudósokat azonban senki sem vádolja azzal, hogy egy hamisítást terjesztenek, lévén, hogy a Bibliában is számos ilyen betoldás van Az se számít tiltott magatartásnak, hogy valaki a Bibliát olvassa, noha abban is van számos rasszista kijelentés, és egyes helyein még az is olvasható, hogy a zsidó nép végül is a világ összes népei felett uralkodni fog. E meggondolások alapján nem érti Lehrman, hogy miért egyedül a Jegyzőkönyvek olvasása jár

kiátkozással. Úgy véli, ennek egyik oka az, hogy a Jegyzőkönyvekkel visszaéltek, és ezzel próbálták legitimálni a faji és vallási jellegű népirtást. Ez a tény azonban inkább csak alátámasztja, hogy mi is a Jegyzőkönyvek valódi természete. Ha egy dokumentumnak ilyen hatása van az emberiségre és a zsidó népre, akkor az inkább amellett szóló érv, hogy szükség van a gondos tanulmányozására, és a probléma megoldásának a megtalálására. A Jegyzőkönyvek kiátkozásának másik okát Lehrman abban látja, hogy ez az írás igen nagy valószínűség szerint autentikus, vagyis ez az eddig ismert legkeményebb vádirat a zsidó szupremácizmussal (felsőbbrendűséggel) szemben. A Jegyzőkönyvek sokkoló állításai, baljós, de pontos jövendölései, és a benne lévő ördögi machiavellista politika annyira félelmetes hatást tesz a jó szándékú emberre, hogy eddigi nézetei átértékelésére kényszeríti. Mindez viszont

elkerülhetetlenül elvezet a zsidó rasszizmus és szupremácizmus folyamatosan tapasztalható problémájához. A zsidó Leland Lehrman egészen odáig megy, hogy kijelenti: „Azt is szemléletesen bizonyítja, hogy a zsidó szupremácizmus legalább egyenlő hatékonysággal működik, mint a Luciferiánus szabadkőművesség, annak az ördögi politikai rémképnek a megvalósításában, amelyet szépítgetően Új Világrendnek neveznek.” Az ADL-nek az az álláspontja, hogy ez megengedhetetlen, és ezért meg kell tiltani. Teszi ezt annak ellenére, hogy a zsidó nép védelmezésének becsületes stratégiája azon a hajlandóságukon múlik, hogy vállaljuk-e a konfrontációt ezekkel a nézetekkel és azzal a bűnöző vezetéssel, amely a bajok valódi okozója. Ezért Lehrman úgy gondolja: Eljött az idő a zsidó származású amerikai polgárok számára, hogy szakítsanak az ADL-lel, az AIPAC-kal (American-Israeli Public Affairs Committee – Amerikai-Izraeli

Közügyek Bizottsága), ezzel a bűnöző és kémkedő szervezettel, valamint szupremácista vezetésével. El kell ítélniük a cionista, neokonzervatív háborús terveket mind Irakban, Szíriában, Iránban és az egész világon. Ez garantálhatja egyedül az amerikai zsidó közösségek számára a védelmet egy elvakult antiszemita ellenhatással szemben, amelyre számítani lehet. Ma azonban antiszemitizmusnak számít az igazság kimondása a zsidó felsőbbrendűségi törekvésekről. Tanúi lehetünk, hogy Tel-Aviv lépéseket tett a holokauszt-tagadók kiszolgáltatására Izraelnek, hogy be lehessen börtönözni őket. Lehrman ezért arra buzdít, hogy ezekkel a kérdésekkel a nyilvánosság elé kell menni, és lehetőséget kell adni a zsidó származású polgároknak, hogy a tömegtájékoztatási eszközök széles nyilvánossága előtt fejthessék ki nézeteiket. Bebizonyíthatnák, hogy ők is értik a zsidó szupremácizmus problematikáját, és éppen

ezért nem hajlandók a rendőrállami és háborús politikát támogatni. Lehrman ironikusnak tartja, hogy a cionista orosz maffia bűnözők biztos menedékre lelnek Izraelben, amely megtagadja a kiadatásukat, miközben Izrael új törvénye jogot igényel arra, hogy az ún. „gondolati bűnözőket” kiszolgáltassák neki Mindez azért van, mert az igaz tények állítása nem jelent elfogadott védekezést, ha valakit antiszemitizmussal vádolnak. Ily módon egy olyan szürke zónába kerülünk, ahol a becsületes polgároknak komoly erőfeszítéseket kell tenniük azért, hogy az igaz állítások túlélhessék a hazugságokat. Azok a becsületes zsidó származású amerikaiak, akik engedelmeskednek az amerikai alkotmánynak és az amerikai törvényeknek, az Aranyszabály és a Tíz parancsolat, illetve a természetjogból levezethető univerzális erkölcs szerint kell eljárniuk, és akkor nem kellene semmitől félniük. Az a bizonyos Golden Rule, vagy

Aranyszabály, amire Lehrman itt hivatkozik, angolul így hangzik: „Treat others as you would have others treat you”. „Úgy bánj másokkal, ahogy elvárod tőlük, hogy veled bánjanak” Ez lényegében a „szeresd úgy felebarátodat, mint önmagadat”, jézusi tanítás máshogy megfogalmazva. Lehrman kitér a két világháború közti Németország történelmére és a Németországban élő zsidóság tragikus sorsára. Mivel családjának egy részét az oroszországi pogromokban, illetve a holokausztban veszítette el, természetesen mélyen érintett. Arra a következtetésre jutott, hogy ha a zsidó népnek nem létezett volna egy bűnöző vezetése azokban az időkben, akkor nagyon valószínű, hogy sem az oroszországi pogromokra, sem a náci holokausztra nem került volna sor, illetve azok nem részesültek volna széles körű támogatásban. Lehrman célja, hogy megakadályozza hasonló tragédiák megismétlődését. Ezt azonban nem úgy kívánja elérni,

hogy a vezető zsidó érdekcsoportok bűnöző tevékenységét leplezze és védelmezze. Ellenkezőleg Az ő leleplezésükben és hatalomból való eltávolításukban akar közreműködni, mert ez tekinthető igazságos megoldásnak. Aki kivonja a bűnözőket a büntetőeljárás és a büntetés alól, végül is utólagosan bűnrészessé, maga is kollaboráns elkövetővé válik. A zsidó nép tagjaként Lehrman védelmezni kívánja ezt a népet, de úgy látja, hogy eljött az idő annak a beismerésére, hogy a mai uralkodó zsidó doktrína hibás, és a vezetés tévúton jár. Le kell leplezni azokat a bűnözőket, akik az írások legkifogásolhatóbb részei mögé rejtőzködnek. Valójában ezeket a kifogásolható és helytelen részeket el kellene távolítani a zsidó hagyomány szent könyveiből. Leland Lehrman ezt a védekezését a Tikkun elnevezésű zsidó békecsoportnak írta, amikor az ADL, amely szponzorálta a , arra bíztatta a szervezet tagjait, hogy

zárják ki Lehrmant a soraikból. Lehrman sajnálatosnak találja, hogy ez a békemozgalom kép- telen volt arra, hogy vitát folytasson a zsidó szupremácizmusról. Szerinte a Tikkunnak vezető szerepet kell játszania a történelmi Talmud, a neokonzervativizmus és a Likud párt politikájának a leleplezésében. A szupremácizmus gyűlöletes, és olyan pusztító politikához vezet, amely antihumánus. Az ADL nem késlekedik, amikor el kell ítélni a fehér szupremácizmust és a mohamedán fundamentalizmust, ugyanakkor mereven elutasítja a zsidó szupremácizmus kérdésének a felvetését. Ez veszélyes képmutatás Ami a Cion bölcseinek a jegyzőkönyveit illeti, a propaganda ellenére a legtöbb amerikai már viszonylag fiatal korban megismerkedik a tartalmával, és ezeknek a fiatal olvasóknak nem sikerült bebizonyítani, hogy ez a történelmi dokumentum hamisítvány. A hamisításra vonatkozó bizonyítékok rendkívül gyengék, és csak azokat győzik meg,

akik minden kritikai elemzés nélkül elfogadják a tudatipar propagandáját. Sokan természetesen soha nem olvasták a Jegyzőkönyveket. Lehrman megismétli, hogy elutasítja azt, hogy a Jegyzőkönyveket a második világháború idején a zsidó nép elpusztításának az igazolására használták, de ez még nem teszi ezt a dokumentumot hamisítvánnyá, ugyanúgy, ahogy a keresztesek által elkövetett bűnök sem vezetnek a Biblia olvasásának a tilalmához. Lehrman emlékezteti az ADL illetékeseit: hogy tudományos igénnyel bizonyított ténynek tekinthető, hogy a szuper-gazdag zsidó bankárok dollármilliókkal támogatták Hitlert és a nemzetiszocialista mozgalmat. Ők finanszírozták annak 400 ezer fős párthadseregét, az SA-t is. Itt kiemeli a Warburg-család, és az Amerikai Zsidó Bizottság (American Jewish Commettee) szerepét. Az olyan zsidó szupremácisták, (Lehrman így nevezi őket) mint Jacob Schiff és Max Warburg, finanszírozták és készítették

elő a bolsevik forradalmat, és nyomában Oroszország lerombolását. Trockijt a bolsevik hatalomátvételt megelőző időszakban, New York-ban gyakran látták jönni-menni Jacob Schiff lakásából. Amikor New York-ban kiképzett forradalmáraival a Kristianafjord hajó fedélzetén elindult Szentpétervárra, Jacob Schiff húszmillió dollárt adott a bolsevikoknak a hatalomátvétel végrehajtásához (ez mai árfolyamon átszámolva mintegy kétmilliárd dollárnak felel meg). Mindezt Jacob Schiff unokája is megerősítette Anthony Sutton, a Stanford egyetem egykori tanára, számos munkában tárta fel, hogy a Wall Street szuper-gazdag érdekcsoportjai finanszírozták (elsősorban a Rockefeller és a Warburg dinasztia tagjai) Hitler hatalomátvételét 1933-ban. Lehrman idézett írásában „Sidney Warburg” tevékenységére utal, akiről a nemzetiszocialista Franz von Papen emlékirataiban ezeket írta: „A nemzetiszocialisták számára nyújtott nagy összegű

pénzügyi támogatást a legjobban dokumentálva az a könyv tartalmazza, amely 1933-ban Hollandiában jelent meg a régi Amsterdam Van Holkema & Warendorf nevű kiadójánál, amelynek a szerzője „Sidney Warburg” volt, és a Drie Gesprekken Met Hitler (Három beszélgetés Hitlerrel) címet viselte.” Bizonyított tény, hogy „Sidney Warburg” valóban publikált 1930-ban egy könyvet, de az mindössze néhány napig volt kapható Hollandiában. A könyvet egyszerűen kivonták a forgalomból és megsemmisítették. Három eredeti mégiscsak fennmaradt Az egyiket lefordították angolra és 1946. októberében megjelent Ebből egy másolatot elhelyeztek a British Múzeumban is, de jelenleg már nem található ott meg Eltűnt az az eredeti holland kópia is, amelyről az angol fordítás készült. A második holland nyelvű kópiát Schussnigg, néhai osztrák kancellár birtokolta. A harmadik holland kópia pedig Svájcba került, ahol lefordították németre A német

fordítás ma is elérhető a zürichi állami archívumban. Aki érdeklődik e máig elhallgatott könyv iránt, az leszedheti a teljes szöveget erről a címről.3 Rendkívül fontos, hogy zsidó emberek is megismerkedjenek 3 http://www.scribdcom/doc/4549903/Sidney-Warburg-Hitlers-SecretBackers-The-Financial-Sources-of-National-Socialism-1933 például Anthony Sutton munkásságával, és minél többen olvassák el maguk is „Sidney Warburg” „Hitler’s Secret Backers” című könyvét. Az ilyen irányú tájékozódás előfeltétele annak, hogy a zsidó közösségek tagjai elismerjék, hogy vezetőiknek - legalább részben - viselniük kell a felelősséget mindazokért a szörnyűségekért, amelyek a XX. század során sújtották az emberiséget Lehrman, aki többször is hivatkozik arra, hogy oroszországi zsidó felmenőkkel rendelkezik, meg van győződve arról, hogy csak úgy lehet hitelesen és felelősségteljesen viselkedni, ha a zsidó közösségek

vezetői is elismerik bűnrészességüket. Nem érti, hogy az ADL és a Tikkun miért ragaszkodik ahhoz, miszerint a zsidó nép teljesen feddhetetlen, ártatlan áldozat, amikor a történelmi tények egyértelműen tanúskodnak arról, hogy legmagasabb szintű vezetőik (a jelenlegi vezetők jogelődjei) szinten bűnösök, teszi fel a kérdést Lehrman, hozzátéve: Miért védelmezzük zsidó vezetőinket, és vádoljuk szünet nélkül a német népet? Nem arról van szó, hogy elvetjük a kollektív bűnösséget? Miért kell a békesség kedvéért elutasítanunk az igazságot? Mindez szomorú, felelőtlen és igazságtalan, gyáva magatartás. A megbékélés a felelősségvállalásból és nem a tagadásból jöhet Azt sem érti Lehrman, hogy a zsidó békemozgalom miért nem hajlandó elfogadni, hogy a Talmud és az Ószövetség rasszista előírásait is lehessen bírálni. A B’nait B’rith irányítása alatt álló ADL-nek sikerült elérnie, hogy Lehrman többé ne

készíthessen műsort saját rádióprogramjában a zsidó szupremácizmusról, és a Cion Bölcseinek Jegyzőkönyveiről. Ez sajnálatos, mivel ezek a témák szorosan kapcsolódnak ahhoz, hogy Izrael közismerten széles körben folytat kémtevékenységet Amerikában, befolyást gyakorol az Egyesült Államok külpolitikájára, és fontos szerepe volt a Közel-Keleten folyó háborúk kirobbantásában, amely már eddig is sok amerikai és természetesen iraki áldozatot követelt. Figyelemre méltó az a bírálata is, hogy a Tikkun nem akarja megvitatni a zsidó szupremácizmus kérdéskörét, mert nem akar egy másik holokausztot Amerikában. Lehrman úgy véli, hogy az elhallgatás valójában veszélyesebb helyzetet teremt az amerikai zsidók számára, mert ha az amerikai zsidó közösségek nem ítélik el a zsidó szupremácizmust, és azt az izraeli politikát, amely háborúkat szorgalmaz a Közel-Keleten, akkor ez azt a látszatot kelti, hogy ezzel a politikával

egyetértenek. Mi a zsidó szupremácizmus ideológiai háttere? Aki tanulmányozza az ún. „szekuláris humanizmus” két alapdokumentumát, az első és a második Humanista Manifesztumot, az arra a következtetésre juthat, hogy ez egyfajta ateista vallás. A szekuláris humanizmus nevű ateista vallás – eltérően a hagyományos vallásoktól – Isten fennkölt pozíciójába az embert, és az emberi észt helyezi. Ennek az ateista vallásnak az alaptételeit így foglalhatjuk össze: 1. Követői vagy nem hisznek Istenben, vagy ezt a témát mellékesnek tartják. 2. Úgy gondolják, hogy magas színvonalú magatartási normákat és erkölcsiséget a józan észre is lehet alapozni 3. Azt vallják, hogy Istent (az Isteneket) az ember teremtette a saját képmására. 4. Kiemelt fontosságúnak tekintik a mindenkit megillető egyenlő esélyeket és emberi jogokat. 5. Az olyan ellentmondásos kérdésekben, mint az abortusz elérhetővé tétele, a homoszexuálisokat

megillető jogok, az azonos neműek közötti házasság, a könyörületi halálba segítés, az állam és az egyház szétválasztása és az ehhez hasonló kérdésekben a szélsőségesen liberális álláspontot vallják. Több kutató (például Patrick Grimm) úgy véli, hogy a szekuláris humanizmus gyakorlatilag megegyezik a modern júdaizmussal, pontosabban a júdaizmus szekuláris változatával. Céljaik, törekvéseik, ideológiai nézeteik szinte teljesen azonosak. A júdaizmus és a zsidó mivolt nem annyira vallás, mint ideológia. Ez magyarázatot adhat arra is, hogy noha a zsidók többsége (Izrael lakosságának ténylegesen a 80%-a) ateista, és magát mégis büszkén vallja zsidónak. Nem egy vallás követői tehát Lehetnek kommunista ateisták, büszke szekularisták, agnosztikusok, mégis megmaradnak zsidónak. A júdaizmus ideológiája a humanizmushoz hasonlóan emberek egy csoportját helyezi Isten helyére A szekuláris humanizmus szerint minden

ember egyetemes értelemben a saját sorsának a meghatározója, önmaga Istene. Az ember lett szó szerint az Isten. A júdaizmus gondolatmenete is ehhez hasonló. Az egyetlen különbség az, hogy a júdaizmus leszűkíti azoknak az embereknek a körét, akikre vonatkozóan érvényes a tanítása. Nem minden ember Isten, csak az emberek egy kivételezett szektája az, amelyik betöltheti Istennek a szerepét A szekuláris humanisták önmagukat vagy az embert általában istenítik. A szekuláris júdaisták ugyanezt teszik Még az ortodox zsidók is, akik büszkén vallják, hogy ők hisznek Ábrahám, Izsák és Jákob Istenében. A Talmudban például egyes rabbik azt állítják, hogy ők vitába szálltak Istennel, és ténylegesen ők nyerték meg a vitát. Egy ilyen állítás azt sugallja, hogy az Istennel vitázó egyenlő az Istennel. A szekuláris humanizmus önistenítő, öndicsőítő, és azért küzd, hogy az embert Istennek a pozíciójába helyezze Ez hasonló,

amire Lucifer is törekedett A Biblia szerint ő is ezekhez hasonló hatalmi játékot folytatott, mielőtt száműzték a mennyekből. A zsidók is ezt teszik Még azok a zsidók, akik semmiben sem hisznek, odaadóan bíznak a zsidó népben. A kommunizmus, a bolsevizmus, a szocializmus, a freudizmus, is felfogható olyan messianisztikus látomásként, amely meg van fosztva az istenitől, a szenttől, és ahol egy szekularizált utópia világítja meg a népek számára a követendő utat. Mi más a társadalom tudatos átalakítása (például a polgárjogi mozgalommal), mint szekuláris, Istenhez hasonló beavatkozás az emberi természetbe, újrateremtve a tömegek gondolkodásmódját, hogy lenyeljék az egalitariánus vallási dogma keserű piruláját. A júdaizmus és a szekuláris humanizmus testvéreknek tekinthetők, és szövetségesek abban a háborúban, amit a zsidók folytatnak a nem-zsidók ellen. A szekularisták együttműködnek a radikális zsidókkal, hogy

kiselejtezzék a vallást és korlátlanul elérhetővé tegyék az abortuszt, uralkodóvá a homoszexuális, leszbikus, biszexuális, nemeken átnyúló életstílust, az orvosok által végzett könyörületi halálba segítést, és eltávolítsák a közterekről Isten, Jézus, a Tízparancsolat és a Biblia említését. A szervezett felső zsidóság és a szekuláris humanizmus alaptétele „tégy, amit jónak látsz”, azaz nincs semmi, ami abszolút, ami áthághatatlan, amihez minden embernek feltétlenül igazodnia kell, vagyis nincs abszolút igazság és megszeghetetlen erkölcsi imperativus. E sorok írójának felfogásában Isten az abszolút igazság és igazságosság és az abszolút univerzális erkölcsiség, amely lehetővé teszi a szeretet és a jóság érvényesülését a gyűlölettel, a bosszúállással és a gonoszsággal szemben. Sokan kétségbe vonják, hogy lennének olyan zsidók, akik emberi alakot öltött Istennek tekintik magát. Israel Shahak,

a talmudista júdaizmus szakértője, szerint mind a Talmudban és a Halacha-ban, mind az ortodox vallásos törvényekben az a közös, hogy megkülönbözteti a zsidókat a nem-zsidóktól. Az 1994-ben elhunyt nagy tiszteletnek örvendő Menachem Mendel Schneerson rabbi, a Lubavicsi Rebbe, aki a Chabad mozgalomnak a vezetője volt, és nagy befolyást gyakorolt mind Izraelre, mind az Egyesült Államokra, mondta: „A zsidó és a nem-zsidó személy közti különbözőség abból a közös kifejezésből származik, hogy „tegyünk különbséget”. Ez azt jelenti, hogy egy bizonyos személy nem minősíthető felsőbb szinten levőnek. Itt azonban inkább arról van szó, hogy tegyünk különbséget teljesen különböző fajok között. Ezt kell tenni a testtel kapcsolatban Egy zsidó személynek a teste teljesen különböző minőség a világ valamennyi népéhez tartozó ember testéhez viszonyítva. () Még nagyobb a különbség a zsidó és a nem-zsidó között a

lélek tekintetében. () A nem-zsidó lélek három sátánista szférából jön, a zsidó lélek azonban a szentségből származik. Egy nem-zsidónak a teljes valósága csak hiúság. Írva vagyon, hogy ’az idegennek kell őriznie és táplálnia a te nyájaidat’ (Ézsaiás, 61:5). A nem-zsidók egésze csak a zsidókért létezik” Az erdélyi születésű Elie Wiesel, aki először használta a zsidókat ért második világháború alatti atrocitások megnevezésére a holokauszt (tűzáldozat) elnevezést, ugyancsak azt állítja, hogy a zsidók egy felsőbbrendű fajt alkotnak: „Minket illetően minden más, a zsidók ontológiailag kivételt képeznek.” (Ontológia a lét legáltalánosabb törvényeiről szóló filozófiai tanítást jelöli, és ugyancsak ez képezi a metafizika fő részét. Az ontogenezis a biológiai egyedfejlődés, azaz az élőlény egyéni fejlődési útja a megtermékenyítéstől a teljes kifejlődésig Az ontológiai szóval pedig

azt jelölik, ami az ontogenezissel kapcsolatos, azon alapul.) A zsidók felsőbbrendűségére vonatkozó elmélet kihat a zsidók, valamint a többi ember, s a többi nép kapcsolatára. Mivel fanatikusan meg vannak győződve arról, hogy ők az uralkodó faj, felsőbbrendű emberek, akik isteni lélekkel rendelkezve élnek az alacsonyabb rendű élőlények között, ezért Izrael nem engedélyezi a vegyes házasságokat. Erről olvashatunk a The Jerusalem Report 26. oldalán Ez a dokumentum 1994 október 20-án jelent meg A liberális nézeteket valló zsidóság az Egyesült Államokban és az európai országokban minden eszközzel szorgalmazza a vegyes házasságokat, de csak a nemzsidók körében. A zsidó szervezetek irányítói támogatják és részben finanszírozzák is azokat a szervezeteket, amelyek elősegítik, például Amerikában, a nem fehérfajúak bevándorlását. Izraelben azonban a legkülönfélébb jogi és más eszközökkel szétválasztják a zsidó

és az arab lakosságot. Az izraeli törvények szigorúan tiltják nem zsidó fajúak bevándorlását Izraelbe A zsidóknak az a kötelességük, hogy fajukat tisztán tartsák. Ez hasonlít ahhoz, ahogyan a nácik törekedtek az árja faj tisztán tartására. 2009. márciusában tanácskozásra került sor Párizsban az RCE, Rabbinical Center of Europe, az Európai Rabbinikus Központ szervezésében. A 300 tanácskozásra összegyűlt rabbi között volt Israel Meir Lau, Izrael volt főrabbija és a Yad Vashem Holokauszt Múzeum jelenlegi elnöke. Meir Lau kijelen- tette: „Az asszimiláció a zsidók jövőjére nézve nagyobb fenyegetést jelent, mint az antiszemitizmus vagy a terrorizmus.” Lau ezt amerikai statisztikákkal támasztotta alá, amelyek szerint száz első generációs zsidóból már csak három negyedik generációs zsidó marad. A rabbikat sokkolták ezek az adatok Több rabbi is, így többek között Yisroel Yaakov Lichtenstein, aki a nagy-britanniai

zsidó bíróság elnöke, megerősítette, hogy a lakhelyén élő zsidók 50%-át érinti a fajkeveredés. Az Európai Rabbinikus Központ Brüsszelben működik és Európa szerte több mint 600 rabbinak és zsidó közösségnek nyújt támogatást. Az amerikai társadalom, de más népek is megtapasztalhatták, hogy számos zsidó lelkesen egyetért a Lubavicsi szekta néhai vezetőjének Schneerson rabbinak a zsidó felsőbbrendűségre vonatkozó nézeteivel. Ezek csaknem isteni minőséggel ruházzák fel a zsidó lelkét és testét. Azt feltételezhetnénk, hogy ezek a nézetek egy ultraortodox, marginalizálódott és kis létszámú zsidó közösségre jellemzőek csak De nem ez a helyzet. Menachem Begin, aki az Irgun nevű terrorista csoport vezetője volt Izrael állam megalakulását megelőzően, majd Izrael miniszterelnöke lett, s aki a béke Nobel-díjat is megkapta, nem volt vallásos zsidó. Mégis hangoztatta4: „A mi fajunk az uralkodó faj. Mi vagyunk ennek a

bolygónak a megszentelt Istenei. Mi, akik legalább anynyira különbözünk az alacsonyabb rendű fajoktól, amennyire azok különböznek a rovaroktól A mi fajunkhoz hasonlítva a többi fajok valójában vadállatok és állatok, legjobb esetben háziállatok. Más fajokat emberi ürüléknek tekinthetünk. A mi rendeltetésünk, hogy uralkodjunk az alsóbbrendű fajok felett. A mi földi ki4 http://wwwrumormillnewscom/cgibin/archivecgi?noframes;read=40531 rályságunk felett a mi vezérünk vas kézzel fog uralkodni. A tömegek a talpunkat fogják nyalni, és rabszolgaként fognak szolgálni minket” (A Texe Marrs által 2003. november 25-én idézett Begin kijelentést először Amnon Kapeliouk, izraeli újságíró idézte a brit New Statesman című hetilap hasábjain 1982. június 25-n megjelent írásában Begin miniszterelnök a Knesset-ben, az izraeli törvényhozók előtt elhangzott beszédében tette az idézett kijelentést Kapeliouk írásának címe: „Begin

and the Beasts”. A New Statesman fábiánus irányzatot követő tekintélyes baloldali lap, amely 1913 óta jelenik me, és Beatrice, valamint Sidney Webb indította útjára.) Amnon Kapeliouk, aki 2009-ben halt meg és NyugatJeruzsálemben van eltemetve, több mint negyven éven át tudósított a palesztinai és az arab problémakörről. Több mint fél tucat tekintélyes lap munkatársaként. Kapeliouk négy éven át dolgozott az „Arafat, a megszelídíthetetlen” című biográfián, és számos más könyvet is írt, köztük a Rabin miniszterelnök ellen elkövetett merényletről. Megrendítő hatást váltott ki az 1982 szeptember 19én a libanoni Sabra és Shatila nevű menekült táborban elkövetett tömegmészárlásról írt beszámolója. Kapeliouk újságíróként csatlakozott a francia Le Monde és a Le Monde Diplomatique szerkesztőségéhez, ahol első cikke 1969 januárjában, az utolsó pedig 2009. márciusában jelent meg James Carter, aki 1976-tól

1980-ig volt az Egyesült Államok elnöke, emlékirataiban részletesen foglalkozik azzal, hogy létre lehetett volna hozni az arabok és az izraeliek közti tartós békét, ha Izraelnek nem a bigott, nácikhoz hasonló rasszista nézeteket valló Menachem Begin lett volna a miniszterelnöke. Carter emlékeztet: Begin fanatikusan meg volt győződve arról, hogy a zsidók alkotják az uralkodó fajt, olyan szent nép, amely magasabbrendű, mint az egyiptomiak és mint az arabok. Begin hitt abban: Isten akarata az, hogy a zsidóké legyen Palesztina, úgyhogy egyáltalán nem volt közös alap a béke megteremtésére. A zsidók szenvedélyesen vágyakoztak Palesztina területei után, és az volt a szándékuk, hogy azt megszerzik és megtartják maguknak. A júdaizmus lényegében azonos a humanizmussal, pontosabban a szekuláris humanizmussal. Arra törekszik, hogy azokat, akik hirdetik, a Mindenhatónál is magasabbra helyezze. Az messianisztikus látomás, amellyel a

júdaizmus szemléli a nemzsidókat, nem véletlen Ez természetes folyománya egy olyan nép, embercsoport magatartásának, amely fajnak nevezi magát, és amely önmagát Istennek tartja, aki bármit tehet, amit jónak lát. Nem véletlen, hogy embereknek ez a viszonylag kis létszámú csoportja létre tudta hozni, finanszírozta és megvalósította a kommunizmusnak nevezett elnyomó, gyilkos mechanizmust. Ha a zsidók valóban e föld istenének képzelik magukat, akkor ez az „Isten” a maga szeszélyességében akár meg is szabadulhat az alacsonyabb rendű lényektől, ha az elősegíti földi királyságának a létrejöttét. Patrick Grimm „Judaism as humanism”5 (Júdaizmus, mint humanizmus) című írásában, ezeket írja: „Több embert öltek meg a júdaizmus, mint minden más ideológia nevében. És miért lenne ez másképp? Egy „Isten” nem tévedhet, amikor ítéletet alkot, nem lehet esendő vagy korlátolt felfogású Ez a fajta ’Isten’ hasonló egy

mérgezett hűtőanyaggal bíró Jim Jones-hoz, és minden mértéket felülmúlóan értelmetlen. Ezért volt eddig és lesz a jövőben is ’zsidó probléma’ vagy ’zsidó kérdés’. Nem fog eltűnni, mert ez az istenkomplexus, az eltorzított istenfelfogás tükörképe a tükörben marad.” Patrick Grimm ehhez még hozzáteszi, hogy „semmi sem olyan veszélyes, kockázatos és félelmetes, mint egy szekuláris messianisztikus vízió. Az Isten elveté5 http://newsfromthewest.blogspotcom/search/label/Judaism%20 As%20Humanism se a legtöbb zsidó által és messianisztikus reményeik öszszeházasítása az önimádat, a szerzés és a fösvénység isteneivel, sokkal félelmetesebb, mint az egyszerű szekuláris humanizmus. A szekuláris humanizmus, legalább valamennyi emberre kiterjed De mivel a júdaizmus szemlélete partikuláris, így szükségszerűen kizár másokat az emberi fajból. Úgy tekinthetünk magunkra, mint akik eldobható részei vagyunk egy rosszul

működő gépezetnek, amellyel a mi „Istenünk” kényétől-kedvétől függően rendelkezhet.” Ha tehát arra a kérdésre kívánunk válaszolni, hogy mi a szekuláris humanizmus és a modern júdaizmus közötti kapcsolat, akkor annyit mondhatunk, hogy a kettő tartalmilag csaknem azonos, de a júdaizmus az, amely a legkirekesztőbb és legetnocentrikusabb. Egyelőre nehéz felmérni, hogy ez mennyi kárt okozott az emberi civilizációnak, és azt is, hogy még mennyit okozhat a jövőben. Ha a zsidó az „Isten”, vagy magát Istennek képzeli, akkor az emberiség nehezen érezheti biztonságban magát. 2.rész Mit jelent zsidónak lenni vagy nem lenni? Erre a kérdésre Izrael Samir, orosz-izraeli író, fordító és újságíró 2005-ben megjelent PaRDeS című munkájában azt válaszolja, hogy „zsidónak lenni vagy nem lenni a szabad akarat műve. Egy francia zsidó lehet egyszerűen francia, az orosz zsidó csupán orosz és a palesztin zsidó palesztin.

Senkinek nem kell zsidónak lennie, amire Simone Weilnek, a hitleri idők kis ’kommunista keresztény szentjének’ a nagyszerű ikonja a legszebb bizonyíték. Ő együtt maradt a Reanult munkásaival, segítette a Charles de Gaulle féle ellenállást, nemcsak a nácik legyőzéséről álmodozott, hanem az egész modern paradigmáéról, a félresikerült nevelésével, vallási közönyével és a gyökértelenségével Zsidó családban született, megtért Krisztushoz, de nem illeszkedett be teljesen az Egyházba, mert úgy érezte, hogy az Egyház nagyon zsidópárti. Szerinte nemcsak a zsidó próféták, hanem a görögök és a gallok, az indiaiak és a kínaiak, a germánok és a szlávok is tudtak Krisztusról, mielőtt még megszületett volna.” Simoné Weil tehát elutasította a kereszténység zsidó gyökereinek a hangsúlyozását, mondván, hogy az Ószövetség feltétlen elfogadása csupán a kereszténység ’születési hibája’. Az ő felfogásában a

gonosz és a jó állt egymással szemben, és a keresztre feszítés szörnyű tette csak olyan helyen eshetett meg, ahol a Gonosz uralkodott a Jó felett. Szent Páltól Avilai Szent Terézig, és Marxtól Trockijig sok zsidó születésű ember szakított a hagyománnyal és csatlakozott azokhoz, akik között élt. Ezek nem kivételek voltak, hanem a többség tette ezt Abból a hét millió zsidóból, aki Pál apostol idején élt, a VIII századra már csak néhány maradt zsidó. A többiek beolvadtak környezetük közösségeibe, keresztények vagy mohamedánok lettek. A XX századi zsidók és leszármazottjai ugyancsak sikeresen asszimilálódtak. Mások a zsidó közösségen kívül házasodtak, és így szakítottak a zsidó ha29 gyománnyal. A zsidó közösségen kívül házasodni a határ áthágását jelzi. Golda Meir, Izrael egykori miniszterelnök asszonya mondta, hogy „a vegyes-házasság rosszabb, mint a holokauszt”. De napjainkban is Elliot Abrams, a

korábbi amerikai elnök fehér házi tanácsadója, és Deborah Lipstadt, az Emory egyetem tanára is azzal érvelt a nem zsidókkal kötött házasság ellen, hogy megőrizzék a „zsidó faj tisztaságát”. Deborah Lipstadt, aki „Denying the Holocaust” címmel, amely 1994-ben jelent meg New York-ban, fontos munkát írt a holokausztról, és számos előadást is tartott a holokauszt-tagadás tarthatatlanságáról, arra figyelmeztette a zsidó szülőket, hogy mondjanak nemet a nem-zsidókkal kötött vegyesházasságokra. Úgy vélte: ahogyan védik gyermekeiket a kábítószer fogyasztástól, ugyanúgy kell óvni a vegyes-házasságtól is őket A már említett fehér házi tanácsadó, Elliot Abrams pedig „Hit és félelem: Hogyan tudnak a zsidók megmaradni a keresztény Amerikában” címmel írt könyvet, amelyben a vegyesházasságot olyan ténynek tekinti, amely az Amerikában élő zsidó megmaradást veszélyezteti. Az említettek valójában azt a zsidó

hagyományt követik, amit Ezsdrás próféta is folytatott, aki minden zsidó papot kiközösített, ha őshonos palesztinnal házasodott. A Talmud pedig a vegyes-házasságot az állatokkal való fajtalankodásnak tekinti „mert – írja Samir – a nem zsidók közelebb állnak az állatokhoz, mint a zsidókhoz”. A zsidó hagyomány szerint egy zsidó családnak gyászszertartást kell bemutatniuk, ha gyermekük egy gojjal, vagyis nem-zsidóval házasodik. E hagyomány ellenére tanúi lehetünk annak, hogy zsidó származású férfiak és nők igen gyakran kötnek vegyesházasságot. Ez azt jelzi, hogy készek feladni a zsidó elkülönülést, és csatlakoznak ahhoz a néphez, amelynek a körében élnek. Ez, vagyis a vegyes-házasság, ugyanolyan végérvényes kiút a zárt zsidó közösségekből, mint a megkeresztelkedés. Izrael Samir ezután arra emlékeztet, hogy 1492-t követően az akkori spanyol uralkodók azért tekintették a spanyol zsidók tömeges

áttérését őszintétlennek, mert azt követően is csak egymás között házasodtak. Tény az, hogy sok marrano, azaz keresztény hitre áttért zsidó újból zsidó hagyomány keretei között élt, amikor távozott Spanyolországból. A zsidók azért fogadták a marrano-kat vissza, mert tudták, hogy kizárólag egymás között házasodtak, és a keresztény hitre való áttérés csak a kényszerű alkalmazkodás következménye volt. Azok a marrano-k, akik viszont vegyesházasságot kötöttek az bizonyították, hogy az ő áttérésük őszinte volt. Christopher Jon Bjerknes, az örmény holokausztról írt fontos munkájában ugyancsak részletesen foglalkozott azzal, hogy miként alakult a Spanyolországból az Ottomán Birodalomba átköltözött szefárd zsidóknak a sorsa. Az ún „dönmeh”-ben Sabbatei Zvi követői külsőleg fölvették az iszlámot, de mégiscsak a közösségükön belül házasodtak. Ennek a szektának fontos szerepe volt az Ifjú

Törökök mozgalmában, és Törökország XIX század végi és XX. század elejei történelmének az alakításában Több török történetíró, de más kutatók is kapcsolatba hozzák őket az örmények népirtó kiűzésével, az anatóliai görögök legyilkolásával, valamint Musztafa Kemál Atatürk erőszakosan modernizáló politikájával. Mindez arra mutat rá, hogy nagyon fontos döntés a vegyes-házasság Egy ilyen lépés erős jellemet és független gondolkodást kíván, mert valódi szakítást jelent. Samir egyenesen azt állítja, hogy a házasság rokon a szentáldozással. A vegyesházasság pedig mindig lázadás a zsidók ellen, kitörés a szabadságra, és szövetségre lépés az őslakó befogadó néppel Samir úgy gondolja, hogy ha ez a folyamat kibontakozhatna, akkor az 100 éven belül felszívná a zsidókat. Ezt a folyamatot azonban az utóbbi évtizedekben nemcsak leállították, de vissza is fordították. A zsidók ma elit csoportot

alkotnak, és a vegyesházasságok gyermekei ezért visszatérnek fokozatosan a zsidó közösségekbe Egyre többen fedezik fel zsidó őseiket Erre Samir példákat is hoz fel a 2004-es amerikai választási kampányból. Ekkor az elnökjelöltek valósággal versengtek abban, hogy feltárják zsidó gyökereiket. Wesley Clark tábornok például minszki zsidó rabbi ősöktől származik. Hillary Clinton nagymamájának a férjét hívták Max Rosenbergnek. John Kerry is megemlítette, hogy atyai nagyszülei zsidók voltak, és hogy eredetileg őt is Khon-nak hívták. A vegyes-házasságból született gyermekek gyakran nem értik szüleiket, a szülők pedig nem magyarázzák el nekik döntésük vallási fontosságát. Ezért aztán ahelyett, hogy büszkék lennének, hogy ezt a fontos lépést a szülők egyike vagy másika megtette, megpróbálják visszafordítani, és visszatérnek abba a kapcsolatrendszerbe, amit Izrael Samir zsidó karámnak nevez. Azt is hozzáteszi,

hogy a visszatérési kísérletük azonban kudarcra van ítélve, mert egy ilyen gyermek a zsidótörvény szerint soha sem válhat teljes zsidóvá Nem házasodhatnak össze egyetlen igazi zsidó családdal sem, azaz egy Cohen-nel. Helyzetük olyan, mint egy mamzeré, azaz egy fattyúé, vagyis „egy szajha” gyermekéé. Támogathatják a zsidókat, meghalhatnak értük, de például már nem lehet őket zsidó temetőbe eltemetni. Izrael Samir azonban ezt pozitív fejleményként értékeli, mert úgy gondolja, hogy nem kívánatos a zsidó közösségbe tartozni, mert az nem jó közösség A PaRDeS című könyvét pontosan azért írta, hogy ezt érvekkel alátámasztva bebizonyítsa. A XX század kezdetén már a vegyes-házasságból született gyermekek többsége beilleszkedett és azonosult annak az országnak a népével, ahol élt. E folyamat ellen azonban erős ellenállás bontakozott ki akkor, amikor a holokauszt megjelent nemcsak mint történelmi tény, de mint

ideológiai építmény is Ennek az eszmerendszernek és spiritualitásnak az a lényege, hogy rákényszerítse a zsidó származásúakra a „nincs menekvés” végzetes érzését, vagyis (idézzük Samirt) „semmit sem számít, hogy te vérségileg színtiszta zsidó vagy, vagy csupán pár csepp zsidó vér van benned, hogy meg vagy-e keresztelve vagy sem, téged mindenképpen megölnek Hitler nácijai, ezért ragaszkodj a zsidókhoz, és támogasd őket”. A holokauszt eszmerendszere tehát olyan célokat is szolgál, hogy a zsidók megtartsák a hátországot, és leszármazottaikat is a zsidó közösségek számára. Samir szerint a holokauszt ideológusok ily módon Hitlert a szövetségesükké tették, mert hiszen a nácik kegyetlenségei erősítették a zsidó összetartást Samir nem tartja véletlennek, hogy Deborah Lipstadt a zsidó fajtisztaság megszállottja lett, és tiltakozik a második világháború eseményeinek a kritikai jellegű történelmi

kutatása ellen. Izrael Samir szerint a holokauszt történetnek az a célja, hogy a zsidókat a zsidó közösségek engedelmes szolgáiként megőrizzék. Ehhez azt is hozzáteszi, hogy valószínűleg ez volt annak is az oka, hogy a zsidó bankárok már korán támogatták Hitlert és pártját a hatalomhoz vezető úton. Samir ezután kitér arra, hogy több, mint 150 ezer zsidó származású ember szolgált Hitler hadseregében, ahogyan azt az amerikai katonai egyetem történelmi professzora, Brian Mark Rigg kutatásai igazolták. Közöttük volt Bernhard Rogge tengernagy, aki személyesen Hitlertől kapta meg a lovagkeresztet, valamint Helmut Wilberg a Luftwaffe tábornok, és Erhard Milch tábornagy. Hitler a zsidókra vonatkozó felfogását jelentős részben a fiatalon elhunyt bécsi filozófustól, Otto Weiningertől vette át, aki áttért az evangélikus hitre. Weininger számára a zsidóság nem faj volt, sem nép, sem vallás, hanem egy lelki beállítódás. Ezt

írta: „a júdaizmussal plátói értelemben, mint egy elvvel foglalkozom. Abszolút zsidó ugyanúgy nem létezik, mint abszolút keresztény A júdaizmus legyőzéséhez az kell, hogy először a zsidó értse meg magát, és harcoljon saját maga ellen. Ezt minden zsidónak a maga személyében kell megoldania” az által, - teszi hozzá Samir – hogy fölfedezi Isten jelenlétét a világban, azaz Krisztust. Ezt a magunk részéről azzal egészítjük ki, hogy Jézus Krisztus itt az univerzális Erkölcsöt, a minden ember iránti Jóságot és Szeretet jelenti, szemben csak a kiválasztottak szeretetével, és mindenki másnak a gyűlöletével, ahogyan azt Gilad Atzmon olyan szemléletesen kifejtette korábban már ismertetett tanulmá- nyaiban. Másképp megfogalmazva azt is mondhatnánk, hogy mindaz, ami erősíti az emberiségben azt, ami a legjobb, és magasabb szintre emeli az életet, kiterjesztve az ember transzcendens dimenzióit, összekapcsolva azt a kozmikus

világerőkkel, az Örökkévalósággal és a Mindenhatóval, azt úgy is tekinthetjük, mint Jézus tanításainak a követését. Samir a PaRDeS-ben arról is említést tesz, hogy Dietrich Eckart, bajor költő, akit Hitler atyai barátjának tekintett, és aki fontos szerepet játszott a Thule társaság és a nemzetiszocialisták kapcsolatának a kiépítésében, a zsidóellenes irányt antikapitalista gondolatokkal vegyítette. Úgy gondolta, hogy a zsidó tulajdonságok minden népben és nemzetben megtalálhatóak Ezeket le kell győzni, de nem lehet őket kiirtani. Úgy gondolta, hogy a zsidó és az árja a kínai yin és yang ellentét-párjának felel meg, és bizonyos mértékű „zsidóságra” (vagyis önzésre) a népeknek szükségük is van, hogy fennmaradjanak. Eckart nagyon tisztelte a Krisztushoz megtérő zsidókat, és Hitler a Mein Kampf második kötetét e Dietrich Eckartnak ajánlotta. Hitler azonban a gyakorlat embere volt, és a júdaista szemlélet

elleni harc helyett inkább annak az utánzását választotta, amikor a magát kiválasztottnak tekintő zsidó nép helyébe a saját népét, a németeket tette meg választott néppé. A nemzetiszocialisták rasszizmusa tehát ebben az értelemben a zsidó rasszizmus negatív lenyomatának fogható fel. Samir azzal folytatja, hogy a júdaizmus ellenes gondolat benne rejlik a kereszténység és a kommunizmus alapvetésében. A zsidók a júdaizmus-ellenességet rasszizmusnak igyekeznek feltüntetni. A júdaizmus-ellenes gondolat már évszázadok óta létezik A zsidók ma azonban ragaszkodnak az antiszemita elnevezés használatához, amely eredetileg a XIX. század egy rövidéletű fajelméleti irányzatát jelölte Az antiszemiták szerint a zsidónak, mint olyannak a lényéből fakadó és nem megváltoztatható tulajdonságai vannak. A zsidóellenes gondolat pedig a művészetben, a teológiában és a társadalomtudományokban volt megtalálható. A zsidóellenes kutatók a

júdaista irányultságot elemezték, és harcol- tak ellene. A zsidók azonban képtelenek a képzeteikkel szembeni ésszerű és indokolt kifogásokkal szembenézni. Az őket érő negatív hatást azzal magyarázzák, hogy az azért éri őket, hogy kicsodák és nem amiatt, amit tesznek Vagyis minden őket érő bírálat rasszizmusnak minősíthető. Samir ezzel kapcsolatban is idézi Otto Weininger egyik megjegyzését: „a jó társadalmi helyzetű árja mindig szükségét érzi, hogy tisztelje a zsidókat. Nem örül, ha egy zsidó leleplezi a zsidókat, noha, aki így tesz, csak annyi köszönetet várhat ezektől, amennyit a túlérzékeny zsidóktól remélhet.” Samir úgy véli, hogy Weininger szavai most is érvényesek. A zsidók felemelkedése után a zsidó-gyökerű emberek feladata lett, hogy véget vessenek a zsidóságnak. Hosszú évek óta folyik egy vita, amelyben az „anticionizmus és antiszemitizmus” váltakozik azzal, hogy „ne keverd össze a

cionizmust a júdaizmussal! Hogyan merészeled te antiszemita!”. Mindezt így Michael Neuman fogalmazta meg. Izrael bírálói naponta esküdöznek, hogy ők nem antiszemiták, miközben elutasítjuk a gyakorlatilag nem létező XIX. századi biológiai alapú faji-antiszemitizmust, a XIX századnak ezt az eltévelyedését Teljes egészében elfogadhatjuk Pál apostolnak, Marxnak, Simoné Weilnek a júdaizmus ellenes hagyományait. A cionizmusellenesség lehet júdaizmus-ellenes, és lehet nem az Az Evangélium, vagyis a bibliai Újszövetség, azonban mindenképpen az, csak „Isten jóakaratú, míg a zsidók tökéletesen képesek arra, hogy pusztító és rosszindulatú módon tegyenek a világ ellen, amelyben élünk, a természet és a nem-zsidók ellen.” – vonja el a következtetést Izrael Samir a PaRDeS 8 oldalán Mi Samir szerint a júdaista irányzat? A PaRDeS szóösszetétel a zsidóság lényegének a négy szintjét tartalmazza rövidített formában. A Peshat a

pénzzel foglalkozik A Raz a közgondolkodást tartalmazza A Derash a politikai hatalom szintjét jelöli. A Sod pedig a teológiai dimenziót Itt tehát a zsidó identitás és hagyomány megközelítésének négy szintjéről van szó. A zsidók terveinek szentelt 101 oldal a PaRDeSben ezt a szerkesztést követi, és tele van újszerű tényekkel és összefüggésekkel. A könyv végül kiegészül hat magas erkölcsiségről és szociális érzékenységről tanúskodó tanulmánnyal Samir többek között arra keresi a választ, hogy mi a rossz a világban? Mi az, amitől még Amerikai is megrendült, és roskadozik a megfizethetetlen adósságok, a megnyerhetetlen háborúk, az energiákat értelmetlenül elfolyató szórakozások, a korrupt kormányzat, a társadalmat bomlasztó adórendszer és az egyre növekvő rendőrállami beavatkozások következtében. Ma már nemcsak az alternatív, de a főáramlatú társadalomtudományok képviselőinek egy jelentős része is

úgy látja, hogy a két felesleges és értelmetlen európai világháborúnak, amely tönkretette a keresztény kultúrát, és sokmillió ember értelmetlen halálát okozta, az előidézői a nemzetközi pénzemberek kartellje, és az egyik néphez sem tartozó fegyvergyárosok voltak, akik származásilag részben egy kabalista zsidó szektához sorolhatók. Samir azonban, mintegy belülről megközelítve állítja, hogy a „zsidók” (értsd a szervezett és a pénzkartell irányítása alatt álló zsidóság) egy olyan világuralomra törő stratégia résztvevői, amely stratégia már közel jutott a sikeres megvalósításhoz. Samirt természetesen nem szeretik azok, akiket ő Mammonitáknak, azaz az aranyborjút, a pénzt imádók szektájának nevez. Már utaltunk rá, hogy Samir mindössze néhány éve tért át az ortodox keresztény hitre. Írásait az érzékeny megértés, az őszinte jóság és szeretet, a világtörténelem átfogó ismerete, valódi

keresztény buzgalom és bámulatos éleslátás jellemzi, de mindez finom iróniával párosul, és azzal a bátorsággal, hogy amit igaznak tart, azt minden kockázat vállalásával kimondja. Az Izraelben élő Samir elsősorban a közvetlen közelében megtapasztalt igazságtalanságokra figyel. A palesztinai viszonyokat azonban úgy tekinti, mint annak az előzményét, ami majd vi- lágméretekben is bekövetkezhet. Úgy látja, hogy Izrael és a most földrajzi és politikai fogalomnak egyaránt számító Palesztina megjelölés az a világmodell, amelyet pénzuralmi világrend hegemóniája alá került amerikaiak meg akarnak valósítani. Ennek a Palesztinának vannak parasztjai, akik családostul szomjan halnak, miközben a hegytetőn villák és úszómedencék találhatók a kiválasztottak, vagyis a választott nép tagjai számára. Izraelnek hadserege rendkívül erős, és számos jogfosztott dolgozója van Samir úgy gondolja, hogy számításba kell venni, hogy

az egész világ Palesztinává alakulhat át, és ezt jelezheti az a körülmény, hogy megkezdődött a harmadik világ elleni világháború előkészítése. Samir itt arról beszél, hogy mi az, amit „az amerikaiak meg akarnak valósítani”. Amit Izrael akar, azt akarja Amerika Ez azzal függhet össze, hogy mindkét ország ugyanannak a nemzetek feletti pénzkartellnek a hegemóniája alatt áll. Számos tény utal arra, hogy ez a hegemóniát gyakorló transznacionális pénzkartell már rácsatolta az Egyesült Államok vonatát az izraeli mozdonyra. Ennek a transznacionális pénzkartellnek az Egyesült Államok leggazdagabb és leghatalmasabb érdekcsoportjai a tagjai. Minthogy ebben meghatározó szerepe van a kabalista-számmisztikát a saját ezoterikus vallásuknak tekintő szuper-gazdag zsidó pénzembereknek, ezért ezt a pénzuralmi világelitet zsidónak szokták tekinteni. Ez azonban nagyon pontatlan és megtévesztő kifejezés, mert ebben az esetben a

„zsidók” megjelölés nem vonatkozik minden zsidóra, csak egyesekre, akik készek teljesen azonosulni ezzel a világuralomra törő pénzkartellel. A zsidó emberek többsége ettől elhatárolódik, ugyanakkor azok, akik teljesen azonosulnak vele, azok képviselik azt az értékrendet, beállítódást és gondolkodásmódot, amelyet Samir „júdaista szellemnek” nevez A júdaista szellem alatt Samir a világforradalomnak a materialista, evilági szellemiségét érti. Samir már a PaRDeS első lapjain élesen megkülönbözteti a zsidókat - a zsidóságtól. Az átlag zsidó emberek pontosan olyanok, mint a más néphez tartozó átlagemberek. Akik készek arra, hogy úgy éljenek, hogy semmiféle különleges kiváltságban ne részesüljenek Ezek a saját teljesítményükre támaszkodó emberek készek azonosulni a számuknak otthont adó országgal, és ezt az új hazájukat részesítik előnyben azzal, amelyet ők vagy elődjeik évekkel ezelőtt elhagytak, vagy a

zsidók esetében Izraellel. Ha a Biblia ószövetségi részét – Einsteinhez hasonlóan – egy nép mitologikus emlékezetének tekintjük, akkor nem fogható fel egyfajta történelmi forgatókönyvnek és telekkönyvnek, amelyet maga Isten diktált a kozmikus világmindenség „Földhivatalából”. Nyilvánvaló, hogy nem értelmezhetjük szó szerint az Ószövetséget, hiszen akkor az emberiség csak 6000 év óta létezik, és így hat nap alatt jött létre. Ez teljességgel ellent mond kellően alátámasztott tudományos ismereteinknek, és a ma már evidenciának tartott tényeknek. Ezért az Ószövetségre alapozva nem lehet például területi igényekkel fellépni, mert ezt a tiszteletreméltó népi mitológiát nem lehet telekkönyvnek tekintetni. Tiszteljük a hindu mitológiát, a perzsa mitológiát, az egyiptomi mitológiát, a görög, a latin és a kelta mitológiát, a germán mitológiát, sőt más népek mitológiáit is, köztük a magyarokét is.

Ezért tehát az Ószövetség egy nagyon fontos kulturális öröksége az egész emberiségnek, de a benne foglaltakat nem szabad szó szerint érteni, hanem egyfajta, a kulturális hagyománynak megfelelő értelmezés szerint kell olvasni. Ebben a megvilágításban Izraelt nem lehet történelmileg megcáfolhatatlanul a mai zsidók ősi otthonának tekinteni, hanem egy olyan államnak, amely csak 1948-ban jött létre. Izrael azóta fáradozik azon, hogy minél több zsidó költözzön oda, illetve tekintse Izrael ügyét a sajátjának, és ezt azzal igazolja, hogy Isten „Nagy Izraelt” a zsidóknak adta, és csak a zsidóknak. Nos, ha egyszer bizonyítottan nem lehet szó szerint elfogadni az Ószövetség állításait, minthogy azt cáfolják a tudomány tényei (például azt, hogy 6000 éve létezik az emberiség, és hogy hat nap alatt jött létre e körülöttünk lévő világ), hanem mindezt csak szimbolikusan lehet értelmezni, akkor Izraelnek ezek az elvárásai

erősen vitathatóak. Valójában erre alapozzák eltérő álláspontjukat az iszlámvallás követői is Samir szó szerint ezt írja a zsidók és „A Zsidók” megkülön- böztetéséről: „Egy zsidó ritkán tudja, vagy érti meg, hogy mit akarnak a zsidók saját maguktól és a meghökkent emberiségtől. A megértésnek ez a hiánya okozza sok rendes ember és nő esetében, hogy kifejezzék a támogatásukat (vagy ellenkezésüket) „A Zsidóknak” nevezett népközösséggel. A zsidó születés és neveltetés nem segít ezen, ugyanúgy, ahogy egy elit alakulathoz való tartozás sem segít a Vezérkar terveinek a megértésében. A célunk, hogy megmagyarázzuk és megértsük (írja a PaRDeSben – D.J), mit akarnak „A Zsidók” Ez nagyon nehéz feladat, mert a zsidóknak nincs látható központi parancsnokságuk. Nagyon nehéz megemészteni, hogy a zsidóknak van haditervük, de nincs hadvezérük. A „Cion bölcseinek a jegyzőkönyvei”6 azért

népszerű, mert bemutat egy ilyen felső (bár rejtett) fővezért. Azonban „a sáskáknak nincs királyuk, mégis hadrendben támadnak” (Bölcsességek könyve, 30:27), és egész országrészeket tudnak tönkretenni, mintha terv szerint tennék. Lehet, hogy nincs is olyan zsidó (vagy alig van), aki teljesen megérti, hogy a zsidók mit akarnak. Az „A Zsidók” fogalom, ahogy ebben a cikkben használom (írja Samir – D.J) egy magasabbrendű szellemi személyt jelöl úgy, ahogy a Katolikus Egyház viszonyul az egyes katolikusokhoz, vagy a méhraj az egyes méhekhez. Ekképp nincs szó az egyes zsidók valamilyen személyes bűnrészességéről, hacsak valamilyen személyes tettük vagy mulasztásuk önmagában nem bűn. Ez a gondolatmenet segíthet egy személynek abban, hogy eldöntse, hogy zsidó akar-e lenni vagy sem, ugyanúgy, ahogyan az ember megválasztja, hogy kommunista akar-e lenni vagy kvéker.” 6 http://www.freepress-freespeechcom/holhome/konyvek/bolcs1htm

A PaRDeS, amely ezen a címen7 olvasható angolul, és amely az Amazonnál is kapható, egy zsidónak a zsidók számára írt könyve azzal a céllal, hogy meggyőzze őket: Hagyjanak fel „a zsidóságukkal”, és a szándékos elkülönülésükkel, és csatlakozzanak újra az emberi nemhez. Samir Simoné Weilhez hasonlóan állítja, hogy az eszme, amely szerint a zsidók még mindig Isten különleges „kiválasztott népe”, hibás felfogás, és különösen káros hatású a zsidók számára, de az egész emberiség számára is. Valójában egy elavult faji-politika továbbéléséről van szó Samir többek között ezt írja: „a júdaizmus célja, hogy a zsidó népet helyezze Krisztus helyébe Isten és ember közti közvetítőnek. Egyszerűen a zsidók akarnak Isten lenni. A zsidó holokauszt helyettesíti Krisztus szenvedéseit” A XX. század elején Nicolaus Richard CoudenhoveKalergi a Pán-Európa mozgalom alapítója úgy gondolta: Eljött az idő, amikor a

legyengült fehér korcs faj felett végre erős és egységes tiszta vérű faj uralkodik. Coudenhove-Kalergi 1926-ban hívta össze az első PánEurópai Kongresszust Bécsbe. Az osztrák fővárosban megjelenő Szabadkőműves Újság 1923. október 19-i számában ezt írta: „A jövőbeni ember keverék faj lesz. Európa számára egy jövőbeni Eurázsiai-Negroid fajt kívánok, hogy a személyiség sokoldalúsága biztosítva legyen. A vezetőket majd zsidók adják, mert a jóságos gondviselés Európát a zsidókkal, ezzel az új ésszel megáldott nemes fajtával ajándékozta meg.” Samir az izraeli-palesztin viszonyról Izrael Samirnak ebben a kérdésben az az álláspontja, hogy a cionistáknak fel kell számolniuk rasszista államukat és a palesztin 7 http://www.vhoorg/aaargh/fran/livres2/PaRDeSEngpdf szomszédjaik iránti gyűlöletüket, és a palesztinok barátaivá válva, meg kell kezdeni a velük való összeolvadást Palesztina népévé. A palesztinoknak

természetesen ezt el kell fogadniuk, és jóindulattal kell viszonozniuk. A zsidóknak ki kell egyezniük tehát a palesztinokkal egy egységes állam létrehozására, amelyben mindkét néphez tartozó állampolgárok egyenjogúak Ennek alapján az „egy személy-egy szavazat” elve érvényesülne, és megszűnne az a propaganda, hogy a zsidók Isten választott népe, és ezért különleges jogaik vannak a „Szentföldre”. Az Obama elnök által szorgalmazott „két-állam” megoldás Samir szerint szükségszerűen egy apartheid állam irányába fejlődik. Ennek jelképe az izraeliek által Palesztinán keresztül épített fal. Samir, amikor megírta a PaRDeS-t, számításba vette, hogy az amerikai zsidó és keresztény cionisták azt el fogják utasítani. Samir valószínűleg ezért nem utazott az Egyesült Államokba, noha mint tudósító, bejárta az egész világot Angliától Malájföldön át Japánig. Samir egyetért Paul Eisen-nel, aki a londoni „Deir

Yassin Emlékezete” elnevezésű emlékbizottság igazgatója. Ő írta a Culture Wars című folyóirat 2005. júniusi számában megjelent „Speaking the Truth to Jews (Mondjuk meg az igazat a zsidóknak)” című tanulmányt. Paul Eisen ebben tárgyilagosan ismerteti azokat a tényeket, ahogyan Izrael a Szentföld cionista hatalomátvétele óta bánik a palesztinokkal. Eisen rámutat, hogy mindazok, akik megpróbálnak tárgyilagosan foglalkozni a zsidó problematikával, úgy érzik, hogy kódolva kell beszélniük, vagy hallgatniuk kell, ha nem akarják magukra vonni az antiszemitizmus vádját. Paul Eisen ezeket írja: „A zsidók még sosem voltak ilyen biztonságban, és sosem volt ekkora hatalmuk, mint most, sok zsidó mégis úgy érzi, és úgy cselekszik, mintha csak egy hajszál választaná el Auschwitztól () a zsidók mind egyénileg, mind közösségileg arra használják politikai, gazdasági, szociális és erkölcsi hatalmukat, hogy Izraelt és a cionizmust

segítsék. Izrael és a cionizmus védelmében a zsi- dók a világ felett Damoklesz kardjaként használják szenvedéseiket, azzal vádaskodva, hogy visszatérőben van a régi antiszemita gyakorlat. Azt állítják, hogy Izrael és a cionizmus bírálata valójában a zsidók bírálata. Ugyanúgy, ahogyan a múltban, a zsidók voltak a klasszikus antiszemitizmus alanyai, ma a zsidók állama az Izrael az új modern antiszemitizmus célpontja. Megengedik, hogy Izrael a világ többi államához hasonlóan nincs felmentve a kritika alól, de állítják, hogy Izrael államnak az a joga, hogy zsidó államként létezzen, nem vonható kétségbe. Bírálható az, amit Izrael tesz, de nem lehet kritika tárgya, hogy miként létezik.” Paul Eisen Izraelnek pontosan azt az igényét bírálja, ahogyan most létezik. Izrael egy vallásilag (fajilag és törzsileg) elkülönülő állam, az apartheid megjelenése, amely kirekeszti és elnyomja a palesztinokat, akiket kitaszít és

bezár. Samir egyetért Paul Esiennel Ő is tagja a Deir Yassin Emlékezete Bizottság vezetőségének, és ellenzi Izrael múltbeli és jelenlegi gyakorlatát Őszintén vonzódik új hazájához, a Szentföldhöz, és nagy szeretettel ír a Galilea virágai című könyvében róla. A „The New Bund and Old Tricks” (Az új szövetség és régi trükkök) című írásában Samir így fogalmaz: „Krisztus elfogadása a zsidó kérdés végső megoldása, a zsidó örökség és elkülönülés megszüntetésének módja pedig a vegyes-házasság és az összeolvadás.” Izrael Samir 2001. április 9-én cikket írt Deir-jasszini mészárlás emlékére Ebben beszámol arról, hogy 1948 április 9-én éjjel az Ecel és a Lehi zsidó terrorista csoport rátámadt DeirJasszin falura, és megölt mindenkit, nemcsak a férfiakat, de a nőket és a gyermekeket is. Samir utal rá, hogy lényegét tekintve minden tömegmészárlás egyforma. Lidicétől Oradourig, és Babij Jártól

Deir-Jasszinig. Samir szerint több mozzanat is különlegessé teszi a palesztin falu esetét. Az egyik az, hogy sok a dokumentum és a szemtanú Emiatt erről az esetről különböző szervezetek kimerítő elemzéseket írtak. Az is kiemeli a faluban történteket, hogy Jeruzsálem közelében feküdt, amely a Palesztinai Brit Mandátum fővárosa volt. A másik mozzanat az, hogy a Deir-jasszini mészárlásnak tragikus következményei voltak. Hatására tömegével menekültek el az emberek a környékbeli palesztin falvakból, és így a zsidók nyugat felől könnyen megközelíthették Jeruzsálemet. A menekülést Samir bölcs és racionális döntésnek tekinti a civil lakosság részéről, hiszen édesanyjának családja is 1941. június 22-e után elmenekült a lángoló Minszkből. Apja családja viszont ott maradt, és el is pusztult. A harmadik figyelemre méltó körülmény, hogy az Ecel és a Lehi terroristacsoport két parancsnoka Menachem Begin, és Jichak

Samir később Izrael miniszterelnöke lett. Begin, akit a Nobel Békedíjjal is kitüntettek, büszke volt erre a hadműveletre. Jichak Samir ugyancsak büszke volt, hogy ily módon hatékonyan hozzá tudott járulni a nem-zsidók elűzéséhez Izrael földjéről. Israel Samir még egy okot is megjelöl, amiért ez az esemény történelmileg különlegesnek tekinthető. Szerinte ez a világ elé tárta a cionista taktika elemeit. Miután fény derült a gyilkosságokra, az izraeli vezetés az egészet ráfogta az arabokra. Ben Gurion Izrael első miniszterelnöke kijelentette, hogy arab martalóc bandák hajtották végre. Amikor ez megdőlt, akkor a zsidó vezetők bocsánatot kértek Abdallah Emirtől, és Ben Gurion elhatárolta magát és a kormányát a mészárlástól, kijelentve, hogy az beszennyezte minden becsületes zsidó nevét, és hogy a gaztettet szakadár terroristák követték el. Alig három nappal a mészárlás után a terrorista csoportokat beolvasztották a

megalakuló izraeli hadseregbe, és a parancsnokok magas beosztásba kerültek Amnesztiával eltörölték bűneiket. 50 év elteltével a zsidó elit elhatározta, hogy újból revízió alá veszi a Deir-Jasszinban történteket A ZOA (Zionist Organization of America, Amerika Cionista Szervezete) kiadta a „Deir-Jasszin: egy hazugság története” című brossurát. A ZOA revizionistái átvették a holokauszt tagadók módszerét: figyelmen kívül hagyták a túlélők, a Vöröskereszt, a brit rendőrség, a zsidó cserkészek és más zsidó megfigyelők beszámolóit, akik ott voltak a mészárlás helyszínén. Nem voltak tekintettek Ben Gurion bocsánatkérésére sem. Israel Samir végül elismerőleg szól a Deir-Jasszin Emlékbizottságról, amely küzd a tények meghamisítása ellen. Könyveket ad ki, találkozókat szervez, és emlékművet akar felállítani a tragédia helyszínén, hogy az ártatlan áldozatoknak legalább ennyi elégtétel jusson. Tom White a

PaRDeSről Tom White „Egy izraeli választ ad a ’zsidó kérdésre’”8 című írásában azt írja: „A nagy mumus, amelyet össze kell törni, – lehet, hogy már össze is tört, vagy már folyamatban van az összetörése – a félelem hideglelése amiatt a lehetőség miatt, hogy az embert () antiszemitának nevezik. Ez manapság sokkal súlyosabb társadalmi bűn, mintha keresztényellenesnek nevezné Az utóbbival sikert is lehet aratni, de az egész biztos nem vált ki sok bírálatot. () De ha az embert antiszemitának nevezik, az a megsemmisülés, a férfiatlanítás, annak a bizonyítéka, hogy az ember egy értéktelen törpe, aki kiközösíti magát a civilizált emberek köréből. Legalábbis az eltűnésnek valamilyen fajtája Az antiszemita kifejezést a mocskolódók szanaszét szórják annak ellenére, hogy valójában semmit sem jelent. (az arabok szemiták, az ég szerelmére!) A biológiai antiszemitizmus, azaz valódi faji előítéleten alapuló

tiltakozás a zsidók ellen a valóságban nem létezik, és ezt mindenki tudja. A tiltakozás annak a júdaista irányzatnak szól, amelyről Samir beszél, és amely a békés földi életre fenyegetést jelent. Minden nem-zsidó, aki felveti ezt a kérdést, számoljon azzal, hogy gyalázni kezdik mégpedig nem a zsidók. Is8 http://wwwisraelshamirnet/Hungarian/Hungarian17htm rael Samir Otto Weiningert idézi: ’a szociálisan jó helyzetben lévő árja mindig szükségét érzi, hogy tisztelje a zsidókat. Neki nem tetszik, ha a zsidók, (mint Samir) feltárnak valamit a zsidókkal kapcsolatban, és aki ilyet tesz, az ettől a körtől pontosan annyi köszönetre számíthat, mint a fokozott érzékenységű zsidóktól’. Samir a továbbiakban így folytatja: „A szavai, (mármint Otto Weiningeré) ma még felvilágosítóbbak. A zsidók felemelkedése miatt a zsidó származású embereknek nagy teher megszabadulni zsidóságuktól.” Samir számára „a zsidóság” a

„zsidókat” jelenti, de nem minden zsidót, hanem azokat, akiket a farizeusi, júdaista szellem tart rabságban. Ez magától értetődő volt 2000 évvel ezelőtt Krisztus elítélésekor Samir számára ez a levitáktól eredeztethető farizeusi szellem a Mammon szelleme, ördögi szellem, amelyről Krisztus azt mondta, hogy az ember szolgálhatja Istent vagy a Mammont, de a kettőt együtt nem. Tom White idézett írásában kitér arra, hogy Samir és a zsidók, valamint a nem-zsidók hadserege nélkül félni kellene azoknak, akik harcolnak Mammon mindent elborító szelleme ellen. Tom White úgy véli, hogy növekedőben van a világosság, és a mammoniták végülis el fognak bukni. Samir mammonitáknak nevezi azokat, legyenek zsidók vagy nem-zsidók, akik az ún. „júdaista irányzatot” követik. Tom White most tárgyalt írásában, amelyben a PaRDeS kapcsán fejti ki személyes nézeteit, idéz Samir könyvének abból a fejezetéből is, amely azt a címet viseli,

hogy „Zénon nyila/Azaz hogyan vitatkozzunk a zsidókkal”: „Palesztina barátainak semmi baja a zsidó egyénekkel – azok lehetnek jók vagy rosszak, támogatóink vagy ellenségeink. Palesztina barátainak azonban van bajuk a „zsidósággal” – a zsidó közösségek szervezett építményével. Néhány hete a Ha’aretz közölt egy hatalmas, egész oldalas hirdetést, amelyet az ország jeles rabbijai írtak alá - összesen 300-an –, s amely a „Gonosz népség (a palesztinok) elleni bosszúra” szólít fel, erőltetve azt a vallási kötelességet, hogy „soha egyetlen hüvelyk szent földet ne adjanak át nekik”. Ez valójában szent háborúra való felhívás. A háborúra való felhívás pedig rendszerint együtt jár a háborúval Tom White azzal fejezi be a Culture Wars, havi folyóirat 2005. márciusi számában megjelent tanulmányát Samir PaRDeS című könyvéről, hogy a zsidó egyéneknek a helyzete sokkal kedvezőbb, mint bármelyik más

nemzeti közösségé. „A zsidó egyén kiléphet a viszályból, ha kilép a szervezett ’Zsidóságából’. Senkinek sem kel zsidónak lennie, mert mindenki, aki ’Zsidónak’ mondja magát, rendelkezik egy másik önazonossággal is. Amerikai vagy izraeli vagy francia. Emiatt Palesztina barátainak nem a zsidó származású emberekkel kell szemben állniuk, hanem a ’Zsidósággal’, amely olyan emberekből áll, akik a ’Zsidóságukat’ választják legfontosabb tulajdonságuknak.” Ebből vonja le Tom White azt a következtetést, hogy „a mostani háborúban a zsidóság a hadviselő fél. Ez a politikai testület döntött úgy, hogy túl sok ellenséggel visel háborút egyszerre. Az egyes zsidó származású emberek lehetnek jók vagy rosszak, de a szervezet ellenséges irántunk. Lehet fölötte győzelmet aratni, de az érvek tömegével kell kilukasztanunk titkos pajzsát, amelyet nagyon sok gyakorlott kéz állított elő” E sorok írója utal arra, hogy

Douglas Reed a „The Controversy Zion” című munkájában, amely 1956-ban fejezett be New Yorkban, többek között azt is kimutatja, hogy már az ókorban is a levita papok olyan törvényeket, előírásokat kényszerítettek rá az őket követő zsidó közösségekre, amelyek egyértelműen biztosították számukra a spirituális és politikai ellenőrzést e zsidó közösségek felett. Az amerikai Michael Hoffman 2008-ban megjelent „Judasim Discovered” (A felfedezett júdaizmus) című munkájának pedig azt az alcímet adta, hogy „A Study of the AntiBiblical Religion of Racism, Self-Worship, Superstition and Deceit” (Tanulmány a rasszizmus, az önimádat, a babona és a csalás Biblia-ellenes vallásáról). Mindkét szerző a szervezett zsidóság kollektív magatartását a leviták által írt törvényekre vezeti vissza, amelyek az írástudók, a farizeusok, a Talmud és a különböző zsidó szekták, valamint a kabbala közvetítésével ma is

meghatározzák számos zsidó közösség életét. Egy zsidó férfi vagy nő, mint egyén, kiléphet ebből a szervezett zsidóságból, egyéni zsidóvá válhat, azaz egyénként csatlakozhat azokhoz, akik között él: lehet francia, amerikai, orosz, német vagy magyar, lehet szekuláris izraeli, és nem izraelita izraeli. Akik viszont nem tudnak e levita eredetű hagyománytól elszakadni, azok számára a zsidó-mivoltuk jelenti azt az orientációs keretet, azt a megszentelt értékrendet, amely minden mást megelőzően meghatározza életüket. Ezért „a Zsidóság” nem azonos az egyes zsidó emberekkel Ez elsősorban egy vallási gyökerű, politikai-hatalmi testület, olyan szervezett közösség, amely hatalmi struktúraként elkülönülő érdekekkel rendelkező közösségfenntartó erő, amelynek saját világstratégiája van. Az amerikai neo-zsidó paradigma (A paradigma kifejezés bizonyításra vagy összehasonlításra alkalmazott példát jelent. Itt egy

adott időszakban elfogadott általános tételek együttesét, az adott kor egyfajta tudományos világképét értjük alatta) Izrael Samir nemcsak képes rá, de vállalja is, hogy olyan kérdésekhez nyúljon, amelyek rendkívül kényesek, különösen egy olyan légkörben, amikor politikailag korrektnek számít bizonyos igaz tények elhallgatása. Így Samir egyértelműen feltárta, hogy az iraki háború nem az ország felszabadításáért, a demokrácia terjesztéséért, a terror visszaszorításáért, a kőolaj feletti ellenőrzés megszerzéséért, vagy Szaddam Husszein nem létező tömegpusztító fegyverei megsemmisítéséért folyt. Nem sikerült bizonyítani Szaddam és az Al Kaida együttműködését sem. Az olajcégek sem jártak jól. Ezért egyesek arra a következtetésre jutottak, hogy Izrael érdekében folyt a háború Samir azonban ezt is tévesnek tartja, minthogy Izrael államnak nincs szüksége erre a háborúra biz- tonsága érdekében, és az

izraelieknek sincs szükségük jólétük ily módon történő biztosítására. A zsidók egyenlőként élhetnek Palesztinában vagy másutt, de – folytatja Samir – „ők uralkodni akarnak vizei, földjei és lelkei felett. Ezért készek gyermekeket megölni, lerombolni Gázában a palesztinaiak otthonait, és megölni irakiakat Faluja-ban. Ez a zsidó fensőbbségért folytatott háború, amelyet e koncepció amerikai támogatói indítottak a Szentföld minden lakóját megillető egyenlőség elvének a megszegésével. Samir egy Spanyolországban tartott előadásában, amelyet a „Galilea virágai” című könyvéről tartott, kitért arra is, hogy Spanyolország büszke lehet rasszistaellenes történelmére, noha ezt gyakran eltorzítják a zsidó történelemértelmezésben, és a főáramlatú angolszász közbeszédben. „Önöket azzal vádolják, hogy 1492-ben elűzték a zsidókat, de a többségük visszajött, és feladta a fensőbbség rasszista

hagyományát, és elfogadta, hogy megossza kenyerét és borát a többi spanyollal – minthogy ez az eukarisztia jelentése – és lett Spanyolország tiszteletreméltó polgára. Avilai Szent Teréz és Keresztelő Szent János ragyogó példái dicsőségüknek.” „Ezzel szemben Cromwell uralma idején Anglia visszafogadta a száműzött zsidókat, de ’a Történelem Mestereitől’ (Masters of Discourse), vagyis a harcias, szervezett forradalmi zsidóktól pénzjutalmat fogadtak el ezért a tettükért. Nem említik, hogy mi közük van az angol közemberek kirekesztéséhez, az ír és skót parasztok legyilkolásához, és az amerikai bennszülöttek kiirtásához gyarmataikon; azonban azok a rendszerek, amelyek ’jók a zsidóknak’, ritkán jók bárki másnak” Samir ebben az előadásában tett néhány megjegyzést Amerika és Oroszország jelenlegi helyzetére is. Többek között ezt mondta: „Hiba azt gondolni, hogy a teológia haszontalan egyházi emberek

elfoglaltsága, mivel csak az anyagi természetű vagyon számít. Teológia az a mélyen fekvő alap, amelyen a társadalom építménye nyugszik. Alapok nélkül ez az építmény összeomlik egy erős szél hatására, hogy a földrengést már ne is említsük. Ez volt a Szovjetunió összeomlásának az oka: a kvázi vallásnak számító kommunizmusnak nem volt szilárd teológiai megalapozása, és életképtelennek bizonyult.” „A neo-zsidó Egyesült Államokban a zsidó paradigma lépett az apostoli kereszténység helyébe a gyengülő középosztály, a túlméretezett biztonsági szervezet, az egyre növekvő társadalmi szakadék és a kiüresedő spiritualitás Új Világrendjével együtt. Nem az első, hogy a zsidó paradigma (mint a hellenisztikus keresztény ellentéte) kerül előtérbe a világon; de az ilyen társadalmak kivétel nélkül összeomlanak, mivel hiányzik a széles társadalmi bázisuk. Támogatói most elhatározták, hogy biztosítják a

túlélését azzal, hogy világszintűvé teszik; ez a háborúk és a terjeszkedés oka, minthogy ez a tervük kisebb mértékben nem képes a túlélésre.” A zsidó gondolkodásmód és lelki beállítódás Marcus Eli Ravage, aki 1884-ben, Romániában született, és 1900-ban kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol egyetemi oktató lett belőle, megjelentetett egy szarkasztikus írást a Century Magazine-ban, amelynek a címe „A Real Case Against the Jews” (Megalapozott vád a zsidók ellen). Ebben olvasható a következő részlet: „Ki tudja, milyen nagy és dicsőséges sors lenne a tiétek, ha mi magatokra hagynánk benneteket. De mi nem hagyunk titeket magatokra Mi kézen fogunk benneteket, és lebontjuk azt a szép és nagyvonalú struktúrát, amit felépítettetek, és amely a történelem egész menetét megvál- toztatta. Meghódítottunk benneteket, ahogyan azt egyetlen egy birodalmatok sem tette az alávetett Afrikában vagy Ázsiában, és mi mindezt

hadseregek és fegyverek, vérontás és felfordulás nélkül tettük, bármiféle erő alkalmazása nélkül. Mindezt szellemünk és eszméink ellenállhatatlan erejével, propagandával értük el” Marcus Eli Ravage azért elmegy amellett a történelmi tény mellett, hogy azok a zsidó közösségek, amelyek a történelemben fontos szerepet játszottak, mindig sikeresen bántak a pénzzel. Miután megszerezték a pénz előállításának és kamatra való kikölcsönzésének az előjogait, ez lehetővé tette számukra mások munkájának a kisajátítását és a termelő fizikai vagyon saját tulajdonukként történő felhalmozását A pénz és a vagyon tette lehetővé, hogy a politikai hatalmi szférában is jelentős befolyásra tegyenek szert, és ily módon nagy érdekérvényesítő erejük legyen. Ez pedig elvezetett ahhoz, hogy be tudták helyettesíteni a szellem, az ész, és az érvek erejét - a pénzre és a felhalmozódott vagyonra támaszkodó hatalom

érvévvel. Akinek túl-hatalma van, annak rendszerint igaza is van. Ha elvennénk például a szuper-gazdag befektetőbankároktól a náluk lévő globális pénzmonopóliumot, akkor hatalmuk is fokozatosan elolvadna, és nekik is az erő érve helyett át kellene térni az érvek erejével való, a meggyőzésen és az egyenjogú eszmecserén alapuló akaratérvényesítésre. Akik azonban megpróbálják mélyebben megérteni a zsidó gondolkodásmódot és lelki beállítódást, azoknak elemezniük kell, milyen hatást tesz ez a zsidó paradigma a zsidó közösségre. Az emberi élet sokdimenziós gazdagsága leszűkül a profit iránti éhségre, a szerzésvágyra és a hatalomvágyra. Ahogyan a júdaista mentalitás és a zsidó lelkület átvette az irányítást, a magasabb szintű lelki struktúrák fokozatosan leépültek, vagy erőszakkal szétzúzták őket. Ahol mindent megelőzően a profit szempont érvényesül, ott a hagyományok elhalnak, az erény és az

ájtatosság helyébe az érzelem nélküli pragmatizmus lép, és az egyes személyek elsősorban már nem erkölcsi lények, hanem konfekció árut fogyasztó szolgahad. Fogyasztásra használt biológiai gépezetet jelentenek globalista uraik számára. A júdaista szellemiség uralomra jutását követően az oktatás lerövidült, a nevelés eljelentéktelenedett, lerövidült, és töredékessé vált. Az oktatást és nevelést elszakították görög-római és keresztény-nyugati gyökereitől. Többé nem törekedtek arra, hogy a felnövő nemzedékbe beleültessék az erényes és jellemes magatartás, a mértékletesség követelményét. Arisztotelész egyszerre kívánta átadni a felnövekvő nemzedékeknek az ismereteket, és megtanítani őket az erényre, hogy miként kell erényes életet élni. A nagy görög filozófus számára nagyon is fontos volt annak a megválaszolása, hogy miként rendezzük el életünket, és mi az ember, mint erkölcsi lény feladata

a világon. E fontos kérdések helyére a zsidó szellemiségből fakadóan a profit motívum lépett A pragmatizmus így tette fel a kérdést: „Működik ez?” Ehhez csatlakozott később a zsidó kérdésfeltevés: „El lehet ezt adni?” Vagy az a tipikus zsidó kérdés: „És tessék mondani, jó ez nekünk?” Megtapasztalhatjuk, hogy a konzumerizmus, vagyis a fogyasztásra redukált életforma összeolvadt a földhöz ragadt pragmatizmussal és a globálissá vált egydimenziós pénzuralmi világrenddel, ahogyan azt Herbert Marcuse a „One Dimensional Man” (Az egydimenziós ember) c. munkájában kifejtette Samuel Roth (1893-1974) 1934-ben megjelent „Jews Must Live” (A zsidóknak élniük kell, az alcíme pedig ’The Persecution of the World by Israel on all the Frontiers of Civilization’ – A világ üldözése a civilizáció minden frontján Izrael által) című írásában megmagyarázza, hogy a zsidók miért lesznek orvosok vagy jogászok. Nem az

embereken való segíteni akarás, vagy a társadalmi igazságosság vezérli őket Elsősorban azért kedvelik ezeket a foglalkozásokat, mert társadalmi státuszt és jó jövedelmet biztosít. Itt is megjelenik az, hogy a profit számít és nem az emberek Ez a kulturális átalakulás jelentette az ugródeszkát a globalizmus felé. Ezzel a profit kizárja a nemzeti önvédelmet a gazdaság és a bankipar területén, és felszámolja a protekcionizmust és az azt védelmezni képes szuverén nemzetállamot. Az ember rendkívül összetett szellemi-lelki struktúrájú lényből egyszerű gazdasági szereplővé válik minden figyelemreméltó egyéb tulajdonság nélkül. E júdaista paradigmának számos módon érezhető az ártalmas hatása. Lecsökkentette azoknak a fontos alapelveknek az értékét, amelyeken a működőképes polgári társadalom nyugodott. E alapelvek helyébe a mindennapi gyakorlat földhözragadt döntései és a gazdasági jellegű választások

léptek. A júdaista paradigma támogatja a nem-zsidók körében a radikális individualizmust. Ez katasztrofális hatással volt a fehér családokra Először morálisan süllyedtek önmaguk szintje alá, ma már az egzisztenciális túlélésért kell megküzdeniük. Az gyengítette le őket, hogy zsidó-módra kell élniük egy eredetileg nemzsidó társadalomban A végsőkig vitt redukcionizmus, és az alapvető közösségi normák elértéktelenedése jól tetten érhető abban a türelmetlenségben, ahogyan az alávetett társdalom kénytelen mindent eltűrni, mert szinte mindenki így vagy úgy tart a zsidóktól. A hagyományaikból kiforgatott emberek gyengékké, ijedősökké váltak, elkezdtek mellébeszélni, köntörfalazni Szinte teljesen megszűnt a védekezés e rendellenes helyzettel szemben Azok, akik kísérletet tesznek a korábbi értékrend, az erény és a mértékletesség helyreállítására, vagy a faji, nemzeti önazonosság védelmére, meg lesznek

bélyegezve, mint erkölcsi és intellektuális bűnözők. E helyzetet így jellemzi az amerikai Patrick Grimm „The Judaic Mindset and the Jewish Spirit” (A zsidó gondolkodásmód és lelki beállítódás) című esszéjében, amelyet 2008. október 12-én tett közre az Interneten: „Eladja magát a zsidó szellemiség? A leghatározottabban igen, és a többség megveszi, rászokik és beáll a sorba. Mindnyájunknak a nap minden percében csomagolják és árusítják Működik a zsidó mentalitás bármely objektív értelemben? A leghatározottabban igen A zsidó törzsi-összetartozást hirdetők és gyakorlók hasznára, és csakis az ő hasznukra. Eszméiket most már a gyakorlatba ültetik át azok az intézmények, amelyek valamikor az emberek táplálásáért és felemeléséért dolgoztak. Ma vi- szont elsősorban a zsidó spekulánsok és globalista uraik gazdagodását szolgálják, akiknek a profitja egyedül a mi munkánkból és a mi

megrövidítésünkből származik. Nevelési és tömegtájékoztatási intézményeink, valamint kormányzati szerveink ma már csak ezekért a zsidó célokért működnek.” Az ál-baloldal és az ál-jobboldal hamissága Visszatérve Izrael Samir már említett beszédére (amit a Galilea Virágai című könyve kapcsán Spanyolországban tartott), ebben tett néhány megjegyzést a Nyugaton ma divatos politikai bűvészkedésre a „baloldaliság” és a „jobboldaliság” mindent összemosó fogalmaival. A következőket mondta: „A Baloldal és a Jobboldal tragikus és pusztító szembenállása az önök (spanyol) polgárháborújában és a második világháború alatt érte el csúcspontját. Ekkor a két nagy burzsoáellenes mozgalom, ’Hegel baloldali és jobboldali tanítványai’, ontották vérüket a neo-zsidó Egyesült Államok nagyobb dicsőségére, amely a háború végső győztesének bizonyult. () Jelenleg van egy álbaloldal és egy ál-jobboldal,

minthogy nincs különbség Thatcher és Blair, Bush és Kerry – mindegyik egyformán támogatja Izraelt a hegemóniára való törekvésében. Spanyolországban és Franciaországban a baloldali és a jobboldali újságok egyaránt elítélték Mel Gibson Passió című filmjét, mert az sérti a zsidókat. A bal és a jobb helyett új kettősség jött létre, egy új megosztottság annak megfelelően, hogy miként viszonyulunk a zsidó szupremációhoz (felsőbbséghez, főhatalomhoz, fölényhez D. J) Jelenleg az Egyesült Államok harcol Izrael érdekében a mohamedánok ellen, de Samuel Huntington, a háború vezető teoretikusa máris a spanyol ajkúak Amerikába történő bevándorlásának a korlátozását szorgalmazza, minthogy nem eléggé készségesek a zsidó ügy iránt.” Samuel Huntington azonban nincs egyedül, mert Stephen Steinlight, az Amerikai Zsidó Tanács korábbi igazgatója is azzal érvelt az Egyesült Államokba történő bevándorlás

lelassítása mellett, hogy időt kell adni a cionista ellenőrzés alatt álló tömegtájékoztatási intézményeknek a már Amerikában élő ’Hispanics’-nek nevezett spanyolajkúak (puertorikoiak, mexikóiak, dél- és középamerikaiak) asszimilációjának a befejezésére. Erre megfelelő eszköz az MTV (Music TV), valamint a holokauszt típusú programozás Így lehet őket fogékonyabbá tenni a zsidó érdekek iránt, és alkalmasabbá tenni a manipulációra. Mindezt a kedves olvasó bővebben is megismerheti az interneten, ha rákattint „Kitsos on the Rising Tide of Color”-ra. Israel Samir a vele készített beszélgetés végén megrendítő szavakkal kelt az ősi és rendkívül sebezhetővé vált spanyol keresztény hagyományok védelmére: „Spanyolország fontos szerepet játszik, minthogy ez az ország bensőséges kapcsolatban áll Krisztus és Szent János hazájával, és az önök leginkább tisztelt szentjét pedig Santiago-nak (Szent Jakabnak)

hívják. Ezt a palesztinai halászt lefejezték Sharon (korábbi izraeli miniszterelnök – D J) elődjének, Herodes Antipas uralkodónak a parancsára, és az ő fejét a tanítványai az önök partjaira vitték, hogy elhantolják Santiago de Compostella-ban, de a szíve az Jeruzsálemben lett eltemetve, és a Szent Jakab katedrálisban látható az ő sírboltja felett, és a palesztin keresztények és mohamedánok egyforma tiszteletben tartják, minthogy a mi földünkön keresztények és mohamedánok békében és harmóniában élnek egymás mellett, osztozva a közösen tisztelt szent helyeken, és – ez nem kevésbé fontos – ugyanazon az ellenségen. Közös ellenségük nem „a Zsidó”, minthogy a zsidók békében tudnak élni mind a spanyolokkal, mind a palesztinokkal, hanem a zsidó felsőbbrendűség szellemisége, amelyet le kell győzni, és amely vereséget fog szen- vedni.” Ezen idézet olvasói közül bizonyára lesznek sokan, akik nem értenek vele

egyet. Úgy gondoljuk azonban, hogy Samir valódi humanista, aki nemcsak zsidó sorstársait szereti, de gondolkodásmódját és életvezetését az emberiség egésze iránti szeretet hatja át. Ez sugárzik ki írásaiból Az Israel Samirhoz, Gilad Atzmonhoz, Henry Makowhoz, Norman Finkelsteinhez, Noam Chomskyhoz és számos más köztiszteletben álló zsidó származású embertársunknak köszönhetjük Izrael állam legjobban megalapozott és érvekkel alátámasztott bírálatát. Az általunk említett személyiségek legképzettebb, legintelligensebb és a történelem formáló erők működését legjobban értő kortársaink. Fontossága miatt kiemeljük Samir fő mondanivalóját: Nem a szervezett és irányított átlagos zsidó embertársunk okoz problémát, és soha nem is ők voltak a konfliktusok okozói. A problémát az ateista, felsőbbrendűséghez ragaszkodó, szupremácista szervezett cionista zsidóság jelenti, amelynek egy jelentős része elkötelezett

híve a keresztény értékrend és kultúrkör, ha kell forradalmi erőszakkal történő, felszámolásának. E forradalmi-anarchista beállítódású személyek legfőbb ideológiai ellenfelüknek a hellenisztikus görög kultúrán és a keresztény értékrenden alapuló szellemiséget tekintik. Az európai kultúrának pedig a görög-római és keresztény hagyományok alkotják az alapját. Samir bátor és történelmileg pontos értékelést ad arról, hogy mi történik azzal a társadalommal, amely a „zsidó paradigma” feltételei között kénytelen élni. Ezt a létezést gyengülő középosztály, egy mindent maga alágyűrő hatalmas biztonsági apparátus, a társadalmi osztályok közötti növekvő szakadék, valamint a szellemi élet elszegényedése, leépülése jellemzi. Tom White szerint mindez tetten érhető a Samir által neo-zsidónak nevezett Egyesült Államokban. Már mindenütt érezhető a pénzügyi struktúrák túlhatalma által

kikényszerített kulturális és politikai változás, amelyet e struktúrák cionista irányítói kényszerítettek rá egy döntően keresztény országra. Ezek a kikényszerített változások élesen szemben állnak azokkal a normákkal és értékekkel, amelyek a nyugati keresztény civilizációt hagyományosan jellemezték. Mindez kétséget ébreszt Izrael Samir prognózisával szemben, amely a júdaista szupremácia szellemének a vereségét jövendöli. Tom White úgy látja, hogy ha Amerika a cionisták teljes ellenőrzése alá kerül, akkor a felbomlás, a hanyatlás nihilizmusával kell számolni, amely versenyre kelhet a Szovjetunióban megismert korrupcióval és társadalmi elfajulással. 3.rész Mi a júdaizmus sikerének a titka? Már utaltunk rá, hogy 2008-ban figyelemreméltó tudományos munka jelent meg az Egyesült Államokban Judaism Discovered (A felfedezett júdaizmus) címmel. A szerző, Michael Hoffman több mint tíz éven át dolgozott rajta,

számos szakértő segítségét is igénybe véve, és elsősorban arra kereste a választ, hogy ki a zsidó, és milyen szerepet játszanak a nem hiteles zsidók. Ha ezek a hitelesnek nem tekinthető ’ál-zsidók’ vannak túlsúlyban, akkor ez alapvetően átalakítja történelmi ismereteinket, mivel tényekkel támasztja alá, hogy a jelenkori talmudisták és cionisták olyan embereknek a leszármazottai, akik nem éltek Palesztinában, amikor Jézust keresztre feszítették. Ők valójában annak az ideológiának a képviselői, amely elvezetett Jézus Krisztus kereszthalálához, de általánosságban véve nem alkotnak egy fajt. Ez a tény viszont aláássa a talmudistákkal és a cionistákkal szemben állók fajalapú ellenszenvét, egy olyan fajra alapozott ellenérzést, amelyre viszont a rabbik és az izraeliek azért támaszkodnak, hogy így biztosítsák a saját fajukhoz való hűség és elkötelezettség megmaradását saját népükhöz és hazájukhoz. Michael

Hoffman, akit könyve alapján Shaul Praver rabbi Talmid Chacham-nak nevezett, vagyis olyan tudós kutatónak, aki elmélyült a zsidó törvények tanulmányozásában, és ezért a Tóra tudósának számít. A zsidó társadalomban az, aki elnyerte a Talmidei Chachamin megtisztelő címet, számos előjoggal rendelkezett és természetesen kötelezettséggel is. A zsidó közösségekben azt, aki kiérdemelte ezt a megtiszteltetést, rendszerint minden spirituális és egyéb fontos közösségi kérdésben is megkérdezték. Nem volt hivatalos rangja, de tekintélyénél fogva felügyelte a vallási tevékenységet, meghatározta az imádságok idejét és formáját, és azért, hogy teljes idejét a Tóra és a Talmud tanulmányozásának szentelje, fel volt mentve egyéb kötelezettségei 57 alól. Michael Hoffman nagyhatású könyvének a megírása során észrevette, hogy a Kabbalának - a zsidó miszticizmus számmisztikán alapuló tanainak - terjesztése során azt a

látszatot keltették, hogy hasadás keletkezett a talmudizmus és a kabbalizmus között. A középkor nagy zsidó filozófusának Mózes Majmonidesz-nek a számait használva azt színlelték, hogy a Harmadik Templomnak ez a két tartóoszlopa ellenséges viszonyban áll egymással. Amikor Hoffman áttanulmányozta Majmonidesz írásait, meggyőződött arról, hogy műveiben világosan megtalálhatóak a kabbalista doktrína bizonyítékai. Hoffman azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a Talmud kritikai elemzésének és bírálatának a jelenlegi helyzetét meghaladja. A Talmud kritika a jelenben is egyrészt arra fekteti a hangsúlyt, hogy az becsmérli Jézust és Máriát, másrészt, hogy állítólag pornográf részeket tartalmaz. Nincs semmi kivetnivaló abban az állításban, hogy a Talmud valóban tartalmaz ilyen sértő gorombaságokat, mert ez megfelel a tényeknek A problémát az okozza, hogy a Talmud-bíráló tudományosság ezzel kezdődik és ezzel is ér véget.

Van még néhány rövid kazuisztikus szőrszálhasogatás, valamint hivatkozás a PaRDeS-re, ami pótolni kívánja a felkészült és módszeres elemzést, de általánosságban véve a Talmud és a Kabbala tudományos bírálatának a jelenlegi állapota rendkívül felületes, és a legtöbb fontos kérdést válasz nélkül hagyja. Michael Hoffman elsősorban azt kifogásolja: kevés kritikai elemző érti, hogy a júdaizmus se nem jobboldali, se nem baloldali. Tetszés szerint lehet mind a kettő Az egyik történelmi pillanatban a Trón meghatározó szövetségese A következő történelmi helyzetben pedig ő az a forradalmi erő, amelyik megdönti a Trónt. Hoffman arra törekedett, hogy a legkülönbözőbb kutatási szempontok szerint közelítsen a júdaizmushoz. Ő is a Talmud Jézust és a Máriát gyalázó cáfolhatatlan részeivel kezdte. Arra a következtetésre jutott, hogy a bibliai Ótestamentum nem képezi a júdaizmus alapját. Később kiterjesztette ez

irányú kutatásait, amelyeket egy 2000-ben publikált könyvben tett közzé, és amely a ’Judaism’s Strange Gods’ (A júdaizmus különös Istenei) címet viselte. Hoffman magukból a rabbinikus szövegekből bizonyítja, hogy a júdaizmus nem az Ótestamentumon, a Biblia ószövetségi részén, az ún. zsidó Biblián alapuló hitvallás Arra is törekedett, hogy véglegesen leleplezze azokat a látszatot keltő cselfogásokat, amelyek célja, hogy félrevezessék az igazságkereső kutatót azt illetően, hogy Jézus nem is fordul elő a Talmudban, vagy ha igen, csak nagyon ritkán. Hoffman annak a megerősítésére is törekedett, hogy a Talmud valóban becsmérli Jézust és Máriát, és egy Biblián túli gnosztikus eszmerendszert hordoz. (A gnózis szó görögül megismerést jelent, és a vallásfilozófiában a keleti és hellenisztikus hatások révén kialakult ókori eretnek vallásfilozófiát jelölik vele. Ezt az eszmerendszert a jó és a rossz

dualizmusa jellemzi, valamint egy elitizmus, amely a magasabb isteni titkok megismeréséből az egyszerű hívőt kizárja.) Hoffmannak ez a könyve kemény bírálatot váltott ki a jelentősebb rabbik részéről, akik igyekeztek úgy értelmezni a Talmudra vonatkozó leleplezéseit, hogy azokat a római holokauszt és náci holokauszt összefüggésében értelmezik, és ily módon a júdaizmusnak a keresztényeket becsmérlő részeit ’érthetőnek’ tüntetik fel a rabbinikus kivételezettség posztmodern nézetrendszere alapján. Ennek lényege, hogy a zsidó szenvedés méreteiben és minőségében minden más nemzet történelmi tapasztalatát felülmúlja. Ezért volt érthető az erős rabbinikus gyűlölet a rómaiak/ a nem-zsidók/ a keresztények/ az európaiak iránt E rabbinikus értelmezés meghaladásához mélyre kell ásni a rabbinikus szövegekben, és nem szabad megelégedni azokkal a gyűlölködő rágalmakkal, amelyeket Jézus Krisztussal és Szűz

Máriával kapcsolatban tartalmaznak. E 1102 oldalas könyvében Hoffman nem az ókori „zsidó” fajjal foglalkozik, hanem a rabbinikus szellemiséggel, amely egyfajta ideológiai organizmusként funkcionál. Ez olyan élő szellemi képződmény, amelynek az egyik legszembetűnőbb tulajdonsága, hogy képes újrakonstruálni önmagát válaszként a lelepleződésre. Ezt Hoffman úgy fogalmazza meg, hogy ha egy felkészült kutató dokumentálja, hogy a júdaizmus ’A’, akkor bebizonyítja önmagáról, hogy ’B’. Amikor a közvélemény megérti, hogy a ’B’ az ellentéte annak a júdaista tételnek, hogy ’A’, akkor a júdaizmus átváltozik az ’A’ és a ’B’ szintézisévé és ’C’ lesz belőle Ez így folytatódik, és bámulatos történelmi átalakuláson ment át, amely megtévesztette és becsapta nemzedékek sorát. Az a kutató, aki megpróbálja úgy értelmezi a júdaizmust, hogy olyan kategóriákba sorolja, mint ami baloldali vagy

jobboldali, cionista vagy anticionista, mohamedánellenes vagy mohamedánbarát, elkerülhetetlenül kudarcra van ítélve, és valójában összezavarja azokat, akik az ő téves ajánlásait elfogadják. Van valami jó abban is, ha valakiket Krisztus keresztre-feszítői leszármazottainak tartanak, minthogy ezek a gonosztevők vérségileg izraeliták voltak, noha mélyen elítélendő módon viselkedtek. Az itt a paradoxon, hogy bárki is, aki Jézus gyilkosainak a vérségi leszármazottja, azt fajilag zsidónak és izraelitának kell tekinteni. Ez az azonosság a történelem folyamán egyfajta félelemmel vegyes tiszteletet és bámulatot keltett ezekkel az állítólagos ’zsidókkal’ szemben; minthogy az állítólagos vérrokonság Ábrahámmal, Izsákkal, Jákobbal és magáva a nem-zsidók körében egyfajta szeretet-gyűlölet viszonyt hoz létre, amelyre rá lehetett játszani a történelem folyamán. Még az a szitokszó is, hogy ’Krisztus-gyilkosa’ járt némi

haszonnal, mert fenntartotta az üldözött mártír képzetét, amelyre a júdaizmus hatásosan építhetett különösen 1945 óta. Hoffman azzal magyarázza, hogy neki fogott a XXI. század talmudistáinak a tanulmányozásának, mert a júdaizmus racionális cáfolatára eddig még nem került sor. Hoffman maga azt állítja, hogy nem vállalkozott volna tíz évig tartó kutatómunkára csak azért, hogy megerősítse a jelenlegi talmudistáknak azt az állítását, hogy ők Ábrahámtól és utódaitól származnak, továbbá azt a sztereotípiát, hogy a zsidókat gyűlölni és üldözni kell. Ha ezt tette volna, az lényegében a rabbiknak nyújtott volna segítséget. Hoffman egyenesen azt állítja, hogy bárki, aki gyűlöli a júdaizmust és követőit, az fenntartja a rabbiknak az uralmát. Valójában ezt a titkot akarta könyvében bizonyítékokkal alátámasztani és megmagyarázni. Ily módon nyitott új utat a rabbinikus és a zsidó keresztény érvek

megválaszolásához Hoffman úgy véli, hogy úgy írta meg A felfedezett júdaizmus című könyvét, hogy annak racionális cáfolása nem lehetséges. Igaz, hogy a könyv bizonyítékai és érvei elferdíthetőek, félremagyarázhatóak és démonizálhatóak a szokásos, övön aluli ADL-stílusú (Anti Defamation League) rágalmazásokkal és hamisításokkal, de a könyv érvelését nem könnyű aláásni, mert állításainak a zöme a júdaizmus saját nézeteire támaszkodik, ismeretelméletileg megalapozottan válaszolja meg a felmerült kérdéseket. Hoffman úgy véli, hogy ha jól tárta fel a rabbinikus diszszimulációra vonatkozó tényeket és tanításokat, akkor az nemcsak a júdaizmus elmúlt története szempontjából értékes, de elősegítheti a jövőbeni rabbinikus stratégiák és machinációk megértését is. A szerző tehát arra számít, hogy nemcsak a rabbik és a júdaizmus követői, de nagybefolyású szócsöveik is a különböző egyházakban

és egyetemeken keményen fognak elemzéseire válaszolni. Hoffman nem egyszerűen tényekkel akarta megismertetni olvasóit, hanem rá akarta vezetni őket arra, hogy miként bontsák le a megtévesztő taktikai és stratégiai színleléseket, amelyekkel a júdaizmus válaszol a belső és titkos tanításaiknak a pontos ismeretére, illetve ezen ismereteknek a széles körben való elterjedésére. Ez a hosszú és nehéz olvasmány azzal jutalmazza olvasóját, hogy felfegyverzi őt a szinte minden rabbinikus álcázásban és megtévesztésben benne rejlő hamis és képmutató elemek felismerésére és leleplezésére. Ha széles körben ismertté válna, hogyan kell megfejteni, dekódolni a júdaizmust, akkor annak már messzeható következményei lehetnének. Így például közre tudna hatni a nyugati kultúra gyökeres átalakításában. Ez a kultúra mélyen átitatódott a rabbinikus világértelmezés és magyarázatok ájtatosságaival és közhelyeivel. Jelenleg az a

narratíva, amely meghatározza az általános gondolkodásmódot a vallásról és a tör- ténelemről. Hoffman könyvével újjá akarja éleszteni azokat a régi nyugati értékeket és igazságokat, amelyeket a XX. és a XXI század konzervativizmusának képviselői már rég cserbenhagytak. E konzervatív példaképek közreműködtek a meglehetősen elfajzott ’zsidó-keresztény családi értékek’ mozgalom létrehozásában, amely az ortodox rabbikat helyezi az élvonalba, és szövetségre lép a keresztényekkel, például az abortusz és a szodómia elleni küzdelemben. Ez azért bizarr, mert ahhoz hasonló, mintha a férfi transzvesztiták indítanának harcot a nőiesség hagyományos értékeinek a helyreállítása érdekében. Hoffman úgy véli, hogy a keresztény kultúra értékeinek a helyreállítására indított konzervatív mozgalom, amely a talmudista rabbikra támaszkodik, ellenkezik azzal, amit a bibliai próféták és a kereszténység szentjei

képviseltek. A Judaism Discovered szerzője még XVI. Benedek pápát is bírálja azért, hogy mind Kölnben, mind New York-ban nem azért kereste fel a zsinagógákat, hogy védelmezze a megtámadott és hanyatlóban lévő keresztény kultúrát, hanem hogy együtt imádkozzon azokkal a rabbikkal, akikről minden ezoterikus kérdésekben járatos szakember tudja, hogy nem Istent imádják, hanem önmagukat. Hoffman úgy véli, hogy a tudós teológusnak az egykori müncheni érseknek, Ratzinger bíborosnak, mindezzel tisztában kell lennie. Hoffman munkája lényegesen különbözik az elmúlt évszázad ezzel a témával foglalkozó írásaitól. Szigorúan ragaszkodik a júdaizmus legmélyebb működési és spirituális titkainak a ténybeli megközelítéséhez és empirikus feltárásához. Különösen nagy súlyt helyez a júdaista leplezés és elhallgatás rendkívül kidolgozott és részletes ismeretelméletére. Így arra, hogy miként alakítja ki önmagáról azt a

képet, amely mindig belesimul az uralkodó korszellembe, kaméleon módjára változtatva tulajdonságait. Hoffman egyértelműen arra törekedett, hogy eltávolítsa mindazt, amelyre az ún. „klasszikus” antiszemitizmust és zsidógyűlöletet alapozták Kimutatja, hogy ezek a törékeny, elöregedett klisék és előre programozott közhelyek valójában a rabbik azon állításait támasztják alá, amelyek szerint a nem-zsidók bigottak, tele vannak zsidóellenes előítélettel. Ezeket a nézeteket ők mélyen beültetik a zsidó fiatalság gondolkodásába, és ily módon tudják ellenőrzésüket fenntartani felettük életük végéig Hoffman eredetileg egy júdaizmussal foglalkozó enciklopédiát akart írni, de sem anyagi, sem egyéb erőforrások nem álltak rendelkezésére e tízkötetes munka elkészítéséhez. Végül a könnyebb olvashatóság érdekében munkáját nemcsak lerövidítette, de elhagyta a címszavas enciklopédikus formát is A könyv annak

ellenére, hogy bizonyíthatóan lépések történtek az elhallgatására és terjesztésének akadályozására, mégiscsak felkeltette a világ sorsa iránt aggódó értelmiségiek érdeklődését. Ennek ellenére számos szerkesztő, könyvforgalmazó és honlap tulajdonos „fülsiketítően”, hallgat róla. Az eddig elérhető véleményekből azt láthatjuk, hogy a protestánsok Hoffman munkáját túlságosan katolikusnak, a katolikusok pedig túlságosan protestánsnak találják Akik pedig nem vallásosak vagy a kételkedő agnosztikusokhoz tartoznak, úgy vélik, hogy ez a könyv túlságosan is vallásos és keresztény. Közelebbről szemügyre véve Hoffman néhány konkrét állítását, megállapíthatjuk: leértékeli a júdaizmus jelenlegi követői sorában található faji elitizmust. Azt állítja, hogy „nem hisszük, hogy a modern zsidók a bibliai kor ősi zsidóinak a leszármazottai”. (Hoffman a szóhasználatára is nagyon vigyáz, és az ókori

zsidókat következetesen Jews-nak nevezi, míg a jelenkori zsidó közösségek tagjait, pedig Judaics-nak. Ezek ősei nem Palesztinában éltek, hanem amikor a zsidó vallás még hittérítő-vallás volt, s több nép körében is hódított, akkor e népek tagjai tömegesen tértek át a zsidó vallásra. Ez történt a IX században a kazárokkal, akik a mai askenázi zsidóság többségét alkotják, és ez történt Észak-Afrika zsidó hitre áttért különböző arab és berber lakóival, akik a középkori szefárd zsidó-közösségeket hozták létre. Mindkét közösségnek saját nyelve is van: az askenázi zsidóságé a középkori némettel rokon jiddis, és a szefárd zsidóságé a spanyollal rokon ladínó.) Hoffman a júdaizmus rasszista természetét elemezve felteszi azokat a kérdéseket, hogy „Jézus vajon kihasználta-e faji státuszát? Dicsőítette-e vajon az izraelita származást, hogy az kulcs a mennyországhoz? Nem! Hanem éppen amiatt

szenvedett kereszthalált, mert megtagadta a rasszista nacionalizmus farizeusi doktrínáját.” Hoffman arra kéri olvasóit, hogy ha meg akarják cáfolni könyvét, akkor azt szigorúan a tények alapján tegyék. „Ne azt ismételgessék, amit a rabbik és a cionisták állítanak, hogy A felfedezett júdaizmus a zsidógyűlöletet szítja.” A könyv arra hívja fel a figyelmet, hogy a rabbik maguk a világ legkirívóbb és leghevesebb zsidógyűlölői. Több vallásos nevelésben részesült amerikai zsidó is állította (és az internet útján közre is adta), hogy egyes rabbik valóban ’zsidógyűlölőnek’ tűnnek. A nevelésük során számos vallással ismerkedtek meg a Bar Mitzvá-val kapcsolatos tanulmányaik keretében. A kereszténység tanításaival való megismerkedés azonban meg volt tiltva, mert ez az egyetlen vallás, amely hirdeti a bűnök bocsánatát és a haláltól való megszabadulást. A Palesztinában fennálló cionista rendszert Hoffman a

velejéig sátáninak minősíti könyve második fejezetében, amelyben a zsidó olvasóhoz fordul: „Isteni engedély nélkül az elképzelt izraelita világrend felépítése a zsidó nép szekularizációjától fog függeni, amint az Spinoza éles szemmel előre látta a XVII. században Pontosan erre került sor, amikor az elképzelt ’Izrael államot’ létrehozta az ENSZ és a Szovjetunió bűntársuknak, Harry S. Truman-nak a döntő fontosságú támogatásával” „Ezek hárman voltak az állítólagos ’Izrael állam’ angyali jótevői, akik nélkül Palesztina még ma is palesztin le- hetne. Miközben ennek az Izraelnek a tényleges előkészítői főleg szekularizált zsidókból álltak, amint azt Spinoza megjövendölte: ateistákból, kommunistákból, szociáldemokratákból és vallásnélküli kibucznyikokból.” Hoffman arra is kitér, hogy jelen korunk izraeli állampolgára agresszív arcát mutatja a világnak, elveszítve ’a

száműzöttüldözött zsidó’ imázsát. Most már az izraeli az, aki üldöz és száműz másokat. Kitér arra is, hogy a Harmadik Világban már nem úgy tekintenek a zsidóra, mint passzív, szánalomra méltó tudósra, akinek a szakállát a náci csizma uralma alatt húzogatják. Úgy tekintenek rá, aki maga is cio-náci csizmát visel. Hoffman Jézusra is hivatkozik, aki Jeruzsálemet azzal vádolta, hogy prófétagyilkos. Hoffman szerint a város megőrizte ezt a sátánista jellegét, amikor Istentől elfordulva létrehozta a júdaizmust, amely nemcsak dicsőíti követőinek önzését és gőgös büszkeségét, de egyidejűleg befeketíti és rágalmazza a hithű keresztények törekvéseit. Izrael Samir ’A felfedezett júdaizmusról’ Samir a Culture Wars londoni internetes folyóirat honlapján 2009. márciusában közzétett írásában azzal kezdi A felfedezet júdaizmus bírálatát, hogy az nem bigott, nem rasszista és nem is antiszemita. Elméleti

megközelítése ortodox, és nem kell egy kereszténynek aggódnia miatta Helyesen elutasítja a rasszista zsidóellenes előítéleteket, mint ami elfogadhatatlan a keresztények számára. Hoffman szeretetét fejezi ki a zsidók iránt, akiket ő megmenteni igyekszik. Elkötelezetten anticionista Mindez azonban nem elégséges ahhoz, hogy valaki valóban jó, megbízható és olvasmányos tanulmányt készítsen. A felfedezett júdaizmus vitairatnak, olyan kritikus könyvnek tekinthető, amelyben a szerző a zsidók hitvilágát elemzi. Samir is kitér arra, hogy Hoffman inkább a judaic jelzőt használja a jew főnév helyett, és inkább a ’szerencsétlen, boldogtalan’ judaics-ról ír, hogy elkerülje a nagyon is súlyos tartalommal telítődött ’zsidó’ szót. Samir leszögezi, hogy helye van a júdaizmus tudományos, kritikai elemzésének. Hoffman könyve azonban elavulóban lévőnek tűnik annak ellenére, hogy csak nemrég látott napvilágot Hasonló

könyveket írtak már az angolszász protestánsok a XIX században, és még korábban a hindu vallás kutatói vagy katolikus pápisták. Ez a könyv inkább szitokáradatnak tűnik: „pogány, ördögi, sátánimádó, alattomos megtévesztés, trágárság, rasszizmus, babona, csalás”, olvashatjuk olyasmi társaságában, hogy „a pogány Talmud, amely förtelmes erkölcstelenségekből, bámulatosan kieszelt ocsmányságokból és mindent túlszárnyaló aljasságokból áll.” A WASP (white anglo-saxon protestant, azaz fehér, angolszász és protestáns) uralom idején ez a stílus a keménység jele volt. Ezt a nyelvet használták a brit és az amerikai hittérítők Indonéziában és Polinéziában is Ma már azonban tudjuk, hogy olyan pogány szerzők is alkottak remekműveket, mint Homérosz, és hogy az olasz Boccaccio-nak és az ír James Joyce-nak is a szemére hányták, hogy obszcén. Az Ausztráliában élő katolikus Peter Myers például azért utasította

el, hogy értékelje Hoffman munkáját, mert érvelését túlzottan a protestáns gondolkodás- és kifejezésmód hatja át. Ez az elhasználódott idejétmúltság angolszász jelenség. Hoffman maga is számos olyan iszlámellenes könyvre hivatkozik, amelyek hangsúlyosan ellenséges nyelvezetet használnak. Meg is állapítja Hoffman, hogy ha ugyanazt tennénk a júdaizmussal, mint amit ők tettek az iszlámmal, akkor a nevünk feledésre lenne ítélve. Samir is úgy véli, hogy a mohamedánok szapulása engedélyezett, míg a zsidók nevét csak félelemmel teli tisztelettel és hódolattal lehet említeni Hoffman könyvének ezt a vonatkozását Samir pozitívan értékeli, mert bizonyos mértékben ellensúlyozza az iszlám és a kereszténység ellen intézett zsidó támadásokat. Megtaníthat néhány zsidót a szerénységre és a mérsékletre, és ez már önmagában egy értékes cél. Ideológiailag is el tudja Samir fogadni Hoffman harcias magatartását,

illetve azt, hogy Hoffman Jézus világosságát akarja közelebb hozni a zsidók számára. Mindez azonban nem teszi jó és olvasmányos könyvvé Hoffman alkotását. A kritikus első kifogása, hogy nagyon gyengén sikerült a szerkesztés. Az írásmód nem egységes, és egymás mellett gyakran lehet ugyanazt a szót askenázi és szefárd írással olvasni, amely összezavarja az olvasót. Mindkét írásmód érvényes, de választani kell valamelyik közül Sok olyan betoldást szövegbetétet alkalmaz, amelyeknek a származási helye egyáltalán nem világos az olvasói számára. A könyv tele van különböző újságkivágásokkal, internet oldalakról átvett mondatokkal, amelyek nem illeszkednek szervesen egymáshoz, és nincsenek jól elrendezve Hozzáértő szerkesztőnek még sokat kellene azon fáradoznia, hogy ez a könyv valóban olvashatóvá váljék. A prűd Hoffman elszörnyülködik a Talmud számos előírásától, amelyek szabályozzák egy hithű zsidó

magatartását a mellékhelyiségekben és a hálószobákban. Így például valósággal sokkolják a niddah-val kapcsolatos zsidó szokások, amelyek a menstruációval kapcsolatosak Samir úgy véli, hogy Hoffmanból hiányzik az egészséges humorérzék. Samir a Little Rock-ban ügyvédeskedő Hoffmant egyenesen provinciálisnak minősíti, mert gyakran von le kellően meg nem alapozott következtetéseket. Így például, amikor azt idézi a talmudból, hogy „egy nem-zsidó, aki tanulmányozza a Törvényt, az halálbüntetést érdemel”, azonnal le vonja a következtetést: „Jézus Krisztusnak nem volt joga tanulmányozni a Törvényt, és ezért a tanulmányozásért az életével fizetett”. Jézus azonban zsidó volt, Dávid király és más nagy királyok törvényes leszármazottja. Vitán felül joga volt tanulmányoznia a törvényt, még akkor is, ha úgy hisszük, hogy ez a tilalom Jézus Krisztus napjaiban is érvényben volt. Hoffman alaposan tanulmányozta a

Talmudot, és rájött, hogy a Talmud kedveli a kazuisztikus trükköket. (A kazuisztika egyik jelentése a szőrszálhasogatásra, az igazságot könnyen kiforgató álokoskodásra vo- natkozik.) A Talmud gyakran képmutató és alakoskodó, amikor az ún. „kivételező szabályokról” rendelkezik Hoffman példákat hoz fel arra, miként sikerül a rabbiknak kibúvókkal, ravasz kifogásokkal kikerülni a Törvény egyértelmű rendelkezéseit. Így például igazolni lehet egy bíró megvesztegetését arra való hivatkozással, hogy okkal feltételezhető róla, keményen fog eljárni egy zsidó alperessel vagy vádlottal. Ily módon a megvesztegetés célja a játéktér kiegyenlítése, vagy egy könyörületes, méltányos ítélet elérése egy korrupt döntéssel szemben Samir úgy véli, hogy sok érdekes kérdés felvetésével lehetne Hoffmant kiegészíteni. Így például a Biblia ószövetségi része elrendeli, hogy az adósságot minden hetedik évben el kell

engedni A Talmud ezt átalakította az adóst megillető joggá. Eszerint fel van jogosítva az adósság fizetésének a megtagadására, de ha óhajtja, fizetheti tovább. Vagyis minden hetedik év után az adósság becsületbeli adóssággá válik, vagyis olyanná, ami jogi eszközökkel nem hajtható be A Talmud azonban megengedte a hitelezőnek, hogy megkötözze az adósát, és egészen addig megkötözve tartsa, amíg „önkéntesen” nem volt hajlandó az erkölcsi kötelezettségévé vált adósságát megfizetni. Hasonló megoldást alkalmaznak a rabbinikus bíróságokon, hogy egy férfi engedélyezze a válást felesége számára. A zsidó törvény nem engedélyezi a válást a nőknek. Csak egy férfi válhat el szabad akaratából. Így a bíróság elrendeli a férfi letartóztatását egészen addig, amíg ki nem jelenti: „el kívánok válni tőle”. Samir rámutat, hogy ez a fajta szőrszálhasogatás azonban nem a zsidók monopóliuma. Ennek

alátámasztására példát hoz fel Homérosz Odüsszeuszából. Egy másik példa az, amit Samir egy Taybe nevű palesztinai faluban hallott. Élt ott néhány délről odavándorolt beduin, és azt állították, hogy az ott lévő föld jogos tulajdonosai Felszólították őket, hogy esküdjenek meg Allahra és a prófétára, hogy igazat állítanak, és valóban az ő tulajdonukat képező földön állnak. Ezt meg is tették Az ellenérdekűek viszont azt állították, hogy hoztak néhány zsák saját földet délről, ezt a lábaik előtt szétterítették, és valóban a saját földjükön álltak, ami- kor letették az esküt. A fordítóként széles körű irodalmi műveltséggel rendelkező Samir Trisztán és Izoldából is hoz fel példát a kétségbe vonható eskütételre. Izolda Trisztán nyakába ül, és így esküszik meg, hogy soha semmilyen más férfi nem volt a lábai között. Samir mindössze azt sajnálja, hogy Hoffman maga nem hoz fel más

kultúrákból is hasonló példákat Ha ezt megtenné, az erősítené az állításait Samir arra is rámutat, hogy Hoffmannak nem sikerül meggyőzően bizonyítania azt az állítását, hogy a júdaizmus intézményesíti a gyermekek zaklatását A héber törvény két felnőtt ember közt fennálló viszonynak tekinti a szexuális kapcsolatot. Egy fiú 9 évtől számít érettnek. Így ha egy 8 éves fiúnak van nemi kapcsolata egy asszonnyal, akkor az nem tekinthető szexuális viszonynak Ebből következőleg az asszony nem köteles férjhez menni a 8 éves fiúhoz, és nem is börtönzik be. A fiút sem ölik meg, az aszszony házassági kilátásai megmaradnak, noha egy hagyományos értékrendű társadalomban valószínűleg helytelenítenék és elítélnék, amit tett. A szodómia a zsidó jogban két egyetértő férfi cselekménye, akik tisztában vannak azzal, mit tesznek. A júdaizmus nagyon is szigorú a szodómia tekintetében, és a halálbüntetést tekinti

hasznos módszernek a leküzdésére. A zsidó szodómia törvény azonban egyáltalán nem vonatkozik olyan esetekre, amelyeket az amerikai törvények szodómiának vagy gyermekek zaklatásának vagy jog szerinti nemi erőszaknak tekintenek. Ez utóbbi eset szerint a kiskorú hozzájárulása, mivel korlátoltan cselekvőképes, nem számít tényleges beleegyezésnek, és ezért megvalósul az erőszakos közösülés. Hoffman idéz prűdnek minősíthető szövegrészeket a júdaizmusból. Például azt, hogy helyesebb levágni valakinek a kezét, mint hogy megérintsen egy péniszt. Samir azonban rámutat, hogy Hoffman nem értelmezi helyesen ennek a valódi jelentését Az ilyen prűdnek nevezhető előírások valójában szublimálják vagy erotizálják a vallásos érzéseket. Samir hosszasan elemzi Hoffman félreértését például a férfi és a nő elkülönítését illetően, vagy amikor a metélést a gyermek homoszexuális molesztálásának tekinti. Samir

mindebből azt a következtetést vonja le, hogy Hoffman szándékai jók, de felkészültsége és tudása korlátozott. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Hoffman kutatómunkája teljesen értéktelen lenne. Megalapozottan vonja kétségbe, hogy halálbüntetés járna-e annak a nem-zsidónak, aki a Törvényt tanulmányozza Ezt állítja R Johanan Ennek viszont ellentmond R Meir, aki szerint dicséretes, ha egy nem-zsidó tanulmányozza a zsidó törvényeket. Helyesen idézi a szabályt: „Dicséretes, ha egy nem-zsidó tanulmányozza Noé törvényeit, (azt a hét erkölcsi parancsot, amelyet Isten Noénak adott, mint az egész emberiséget összekötő szabályokat – D. J) és felelősségre vonható, ha átlépi az előírásokat De ez a rövid és figyelemreméltó megfigyelés fel van hígítva túl sok sértő jelzővel: ’intellektuálisan becstelen értelmetlenség’, ’megtévesztés, tőrbecsalás, apologéta’.” Hoffman helyesen érvel az ún. „gyűlölet

törvények” ellen; az ellen, hogy az egyház szolgaian engedjen a zsidó kívánságoknak. Akkor is igaza van, folytatja Samir, amikor bírálja a nemzsidóknak a zsidók iránti állítólagos örökös gyűlöletére hivatkozó propagandát. Ez a sokat emlegetett gyűlölet az ún ’antiszemitizmus’ olyasmi, amit a zsidó vezetők találtak ki azért, hogy engedelmességre kényszerítsék a nekik alávetetteket: „a rabbik zsidó gyermekek nemzedékeinek ismétlik, hogy a világ gyűlöli őket, és az igazi keresztény az elhallgattatásukra, és a meggyilkolásukra törekszik.” A rabbiknak ezt az ügyes manőverét ellensúlyozni kell, állítja Hoffman, aki keményen elítéli a zsidóknak azt a fajta erőszakos üldözését, amelyet Hitler alkalmazott, mert hiszen ez csak erősíti és alátámasztja a rabbik taktikáját. Samir érthetőnek találja, hogy Hoffman kitér a Talmudban található, és Jézussal foglalkozó részekre. Ezek a Krisztusellenes részek már

széles körben is ismer- tek. Hoffman könyvét tehát nem könnyű olvasni, de megjutalmazza azt, aki erre vállalkozik Amikor összeomlott a világ pénzügyi rendszere, érdekes az a körülmény is, hogy Alan Greenspan, a FED korábbi elnöke a Talmudra tette le esküjét hivatala elfoglalásakor a sátánista Ayn Rand előtt. Érdekes az a történet is, amit a néhai William F. Buckley-ról, a „kóser konzervatív mozgalom” megalapítójáról közöl. Hoffman beszámol arról a könyvégetésről is, amelyet zsidó hatóságok rendeltek el, és amelyek között ott volt a Mendelsohn által németre fordított Biblia is. Israel Samirnak a Felfedezett júdaizmusról kifejtett gondolatait, amelyet a Cultural Wars honlapján tett közzé, jó szándékú vitairatnak tekintjük. Samirnak egyáltalán nem volt könnyű feladat Hoffman munkájának az elemzése Rokonszenvet érzett a szerző iránt, aki vette a fáradtságot, hogy nem-zsidó létére tegye kritikai

vizsgálódás tárgyává a Talmudot. Mivel Hoffman a palesztinok elkötelezett támogatója, és Samir is az, így érthető az elfogultsága. Igyekezett olyan kíméletes és tárgyszerű lenni, amennyire csak képes volt Hoffman, aki rendszeresen panaszkodik amiatt, hogy könyvét elhallgatják, és őt magát pedig mellőzik, meglepő módon ellenségesen fogadta Samir nagyon is fair és jó szándékú kritikáját. Makow a PaRDeS-ről Henry Makow a The Trouble with Judaism (A baj a júdaizmussal) című írásában elemzi a PaRDeS-t, és kiemeli, hogy az jövőbelátó és sokkoló figyelmeztetés nemcsak a zsidók, de az egész emberiség számára. A júdaizmus, mint vallás a zsidó nép egészét kívánja közvetítőnek megtenni Isten és az emberiség közé, a zsidóságot helyezve Jézus Krisztus helyébe. Makow a maga tömör módján így foglalja össze: A júdaizmus azt akarja, hogy a „zsidók” legyenek az Isten. A zsidó messiánizmus, amely zsidó

értelmezésben egyfajta humanista földi paradicsomnak a létrehozását jelenti, felváltaná a lelki üdvözülést. A zsidó holokauszt lép Krisztus passiója és keresztre feszítése helyébe. A tömegtájékoztatásban ezért részesül a holokauszt megkülönböztetett elbánás- ban, azzal a 60 millió emberrel szemben, aki a második világháborúban meghalt. Samir lehetségesnek találja, hogy nincs, vagy alig van olyan zsidó, aki teljesen értené, amit a szervezett zsidóság legfőbb vezetői akarnak. Erről így ír a PaRDeS-ban: „’A zsidók’ meghatározás az egyéni zsidókra vonatkozik, hasonló módon, ahogyan a katolikus egyház is viszonyul az egyes katolikus hívőkhöz, vagy ahogy a méhkas egésze egy méhhez. Nincs szubjektív személyes bűn, amely az egyéni zsidókhoz kapcsolható, hacsak az ő különleges cselekvéseik vagy mulasztásaik önmagukban is bűncselekményt vagy erkölcsi bűnt valósítanak meg. Így ennek a megközelítésnek

segítenie kell egy egyént abban, hogy eldönthesse, vajon zsidó akar-e lenni vagy se. Hasonló módon, ahogyan valaki választhat aközött, hogy akar-e kommunista vagy kvéker lenni, vagy se. Minthogy legmélyebb meggyőződésem zsidónak lenni vagy se a szabad akarat döntésétől függ.” A zsidó globalista paradigmát, vagyis a szervezett zsidóság általánosan elfogadottnak tekinthető nézeteit, Makow így foglalja össze: „Izrael egyesíteni kívánja a világot saját spirituális irányítása alatt; Isten temploma Jeruzsálemben van, és ez a zsidók által kialakított világrend központja, és valamenynyi nemzetnek tiszteletben kell ezt tartania. A nemzetek Izrael (a Yisrael szó szerepel az angol szövegben, amely a zsidóság spirituális lényegét fejezi ki – D. J) a szolgálatával imádják az Istent” Egyetért Samirral abban, hogy a zsidó nép istenítése megköveteli azt, hogy más népeknek ne legyen más istenük, mint a megszerezhető pénz és

anyagi javak, valamint az érzéki gyönyör. Az emberiség megtapasztalhatta – tehetjük hozzá – hogy az Atya, Fiú, Szentlélek keresztényi Szentháromsága helyére a pénz, szex és hatalom szentháromsága lépett. Samir azt állítja a PaRDeS-ben, hogy zsidó értelmezésben Je- ruzsálem és Izrael kizárólagos szakralitása megköveteli, hogy más nemzeteket és a világ többi népét a megfosszák saját szakralitásuktól. Eszerint nem lesznek majd a jövőben templomok és mecsetek, sem keresztény, sem mohamedán papok. A világ profán sivataggá válik, amelyen állatnak minősíthető profánok, a világ többi nemzetei élnek, és az ő pásztoraik lesznek a zsidók. (A latin eredetű szakrális szó valaminek az isteni, természetfeletti eredetére és ezért szent voltára utal. Szakrális uralkodónak lehetett tekinteni azt, aki isteni eredetű értékrendet követve uralkodott. Ismerjük a történelemből a szakrális kettős királyságot, amely

például az eurázsiai sztyeppe nagy nomád népeinél létezett. Az első uralkodó, amely szakrális volt, vagyis az adott hatalom túlvilági dimenzióját képviselte, csak névleges hatalommal rendelkezett, de ő adta a legitimitását a második királynak, aki a tényleges hatalmat gyakorolta, és aki tulajdonképpen uralkodott. A szent Kagán címe volt a nagy Kagán, és mellette működött egy kis Kagán, de annak volt nagyobb a hatalma. A kazároknál ez úgy volt, hogy a kis Kagán uralkodott és parancsolt, de nem volt szuverenitása. Ezzel csak akkor rendelkezett, ha mellette volt a nagy Kagán. Ha például éhínség volt Kazáriában, akkor a nemesek a másik királyhoz mentek, hogy a nagy Kagán bajt hoz rájuk, és ölje meg. A király ezután vagy megölte a Kagánt vagy megvédte őt A magyarok második királya a Gyula volt A kereszténység felvételével nem szűnt meg a magyar szakrális királyság intézménye, csak átalakult) A zsidó, mint világnép,

amelyik a többi nép felett a hatalmat gyakorolja, tehát olyan világuralmi nép, amely azért tarthat igényt erre a különleges szerepre, mert szakrális népként egyedül ő tarthatja a közvetlen kapcsolatot Istennel, vagyis csak neki van az egész emberiség vonatkozásában transzcendens dimenziója. Samir szerint Izrael szakrális szerepének a kialakítása kis dolgokkal kezdődik. Így kezdetben eltávolítják a keresztény vallási szimbólumokat az iskolákból és a nyilvánosság tereiből Sok keresztény ezt az immáron előrehaladott folyamatot úgy értelmezi, mint a keresztény lelkiség alárendelődését, és a zsidó spiritua- litás győzelmének a bizonyítékát. A zsidó univerzum így épül fel tégláról téglára, és az egyik legkeményebb bizonyítéka hódításának a nem-zsidók nevelési rendszerének elsilányítása, és spirituális életének a kiüresítése. Az amerikai filmipar legtöbb terméke valóságos inzultus a józan ész és

a közösségi erkölcs számára. Samir azt írja, hogy „a zsidó lelkület teljes győzelmét csak akkor érik el, amikor az elbutított, műveletlen, csaknem írástudatlan nem-zsidó hálásan nyalja zsidó gazdája kezét, és áldja azért, hogy irányítja és gondoskodik róla”. Samir azt is megjegyzi, hogy az Egyesült Államok, amely „legalább annyira zsidó, mint amennyire Olaszország katolikus”, megtiltotta Allahnak és a Koránnak az említését a megszállt Irak iskoláiban. Samir a PaRDeS-ben a mindennapi zsidókat frontharcos gyalogoskatonákhoz hasonlítja, akik ismerik a tábornoki karnak az átfogó haditervét. A számos formában megszervezett zsidóság alkotja a tábornoki kart. Nem a PaRDeS-ben, hanem egy másik esszéjében, a „Zeno’s Arrow”-ban (Zénó nyilában) írja, hogy a harcban álló fél valószínűleg a zsidó politikai közösség, a világzsidóság, amely a júdaista szupremácia (felsőbbrendűség) lelkületének a hordozója a

vélemények sokfélesége ellenére. Makow a ’A baj a júdaizmussal’ című írásában kiemeli, hogy Israel Samirnak sikerült kristálytisztán megfogalmaznia ’a zsidó problémát’, és rámutatnia pontosan az antiszemitizmus okára, vagyis arra, hogy létezik ’A Választott Nép Eszméje’, amely nép fel van hatalmazva arra, hogy megvalósítson egy olyan anyagias természetű utópiát, amelynek végső soron áldozatul esnek más népek és nemzetek, fajok és vallások. Ez az elitista filozófia megfelel bármely neo-feudális hierarchiának, de nem jelöli meg pontosan, hogy kik ennek a világuralomért folytatott hadviselésnek a valódi „tábornokai”. Makow, aki „Illuminati, The Cult that Hijacked the World” (Illuminátusok, A kultusz, amelyik hatalmába kerítette a világot, Silas Green, Winnipeg, Canada, 2008) című munkájában dokumentált tényanyagra támaszkodva bizonyítja, hogy létezik egy szervezett hálózat által végrehajtott

világstratégia, – ezt nevezi ő az illuminátusok összeesküvésének – sajnálja azt, hogy Samir ellenérzéssel viseltetik, és nem fogadja el egy illuminátus összeesküvés létezését. Ez az averzió megakadályozza őt abban, hogy magát a világzsidóság szervezett politikai közösségét is sakkfigurának tekintse egy még nagyobb játszmában. A zsidó és izraeli hatalom a ma is még londoni központtal működő szuper-gazdag bankárdinasztiák pénzügyi és politikai hatalmának a megjelenése. E hatalom mögött a Rockefeller- a CFR- a CIA- és végső soron az Egyesült Államok hálózatai állnak. A zsidó ’humanizmus’ olyan trójai faló, amely valójában az Orwell 1984 című könyvében leírt társadalom megvalósítására törekszik. Louis Marshall, amerikai cionista vezető, aki a Kuhn & Loeb bankház tanácsadója volt, írta 1917-ben, hogy „a cionizmus nem véletlen jelenség, hanem egy messzire nyúló világstratégia. A cionizmus csak

az a szög, amelyre egy hatalmas fegyverzetet rá lehet akasztani Ez a fegyverzet maga a zsidó messianisztikus (küldetéstudattal bíró) lelkület, amely fontos szerepet játszik az Új Világrend létrehozásában, amely egy olyan totalitárius berendezkedésű világrendszert irányít, amely a vagyonarisztokráciájának az érdekeit érvényesíti. Makow sokat foglalkozott a „Cion Bölcsei”9 című dokumentummal, amelyet szerzősége vonatkozásában a főáramlatú tudományosság hamisítványnak tekint, de amelynek megállapításait az elmúlt évszázad történelmi tényei sajátos módon alátámasztják, és ezért e hamisítvány máig élő igazságára támaszkodva a következő részt idézi: „a természetes és örökletes arisztokrácia romjain létrehozzuk a mi plutokrata arisztokráciánkat. Ezt az új arisztokráciát arra a vagyonra alapozzuk, amelyet mi ellenőrzünk, és arra a tudományra, amelyet a mi tudósaink művelnek”. (A plutokrácia görög

eredetű szó. A gazdagok uralmát fejezi ki, egy olyan rendszert, amelyben a politikai hatalom a vagyonnal 9 http://www.freepress-freespeechcom/holhome/konyvek/bolcs1htm rendelkezők kezében van. A politikában a plutokrata olyan dúsgazdag személy, aki ennek révén politikai hatalommal is rendelkezik) Fontos felfigyelni arra, hogy a hangsúly nem a faji vagy vallási hovatartozáson van, hanem a vagyon feletti ellenőrzésen. Makow azt állítja, hogy a „Ción Bölcsei” nem zsidó dokumentum, hanem illuminátus pamflet. Makow talán túlságosan is még a központi bankokat irányító pénzemberekhez kapcsolja az Új Világrendet abban a világstratégiában, amelynek az a célja, hogy a világ pénzrendszere feletti hatalmukat a politikai, társadalmi és spirituális kontroll fenntartására alkalmas intézményrendszerbe ültessék át. Az emberiségnek a szolgasorba taszítása megkívánja azoknak a kollektív erőknek a felszámolását, amelyeket a nemzetek, a

faji, vallási és családi közösségek alkotnak. Ez alól természetesen kivétel a zsidó nemzet, faj, vallás és család. Az illuminátus világstratégia ideológiája az a neo-liberalizmus, amely végrehajtja ezeket a célokat olyan jelszavak hangoztatásával, mint szabadpiac, feminizmus, tolerancia, faji-sokféleség és multikulturalizmus. Makow úgy látja, hogy a legtöbb szuper-gazdag pénzdinasztia és központi bankár zsidó származású, de a döntő azonban az, hogy meghatározó személyiségei egy luciferiánus vallási szektához tartoznak, amely a szakirodalomban úgy ismert, hogy ők a Sabbatai Zevi-t és a Jacob Frank-ot követők, akik ténylegesen a zsidó népet is gyűlölik, és végső soron az ő elpusztításukra is öszszeesküdtek. A Sabbatai Zevi követők állnak a cionizmus, a kommunizmus és minden valószínűséggel a nemzetiszocializmus mögött, és ezért övék a végső felelősség a háborúk, köztük a világháborúk

kirobbantásáért, és ennek egyik következményéért, a zsidó népet sújtó holokausztért. Ezért e szekta fanatikus hívei eltávolítják a keresztény gyökerű nyugati kultúrából a ’Tíz parancsolatot’, valamint a Jézus Krisztusra való hivatkozást a közösségi élet színtereiről. A zsidó népet eszközként és adott esetben pedig bűnbakként használják A Sabbatai szektához tartozók egy része illuminátus, és ugyancsak ők alkotják Makow szerint a különböző szabadkőműves irányzatokat irányító legfelsőbb szabadkőműves vezetőket. Vallási fogalmakat használva Lucifert kívánják Isten helyébe helyezni. Ez az illuminátus felsőszintű vezetés származását tekintve csak kis részben zsidó. Gondoljunk csak az idősebb és fiatalabb Bush szoros kapcsolatára az illuminátus „Koponya és Csontok” titkos társaságával. A luciferiánizmus azért felel meg a világuralmi elitnek, mert tagadja olyan abszolút értékrendnek a

létezését, amely felöleli az abszolút igazságot, a relativizálható erkölcsöt és igazságosságot. Egy ilyen abszolút értékrend korlátozná a világuralomra törő illuminátus elit hatalmát Ezért inkább az ateizmust és a vele járó dekadenciát részesítik előnyben. A kultúrának azt a felbomlasztását, amelyet enerváltnak, morbidnak és dekadensnek nevezhetünk, a személyes szabadság kiteljesedésének tüntetik fel. E sorok írója Lucifert az életellenes pusztító világstratégia megszemélyesítőjének, a hanyatlás és a halál kultúrája vallási szimbólumának tekinti. Isten viszont maga az életigenlő, az életerőket optimálisan kibontakoztató életelv és értékrend, Isten az abszolút igazság és igazságosság. A szabadkőműves irodalomban, s ezt a legegyértelműbben Albert Pike fejtette ki a „Morals and Dogmas” című munkájában: Lucifer a fény, a megvilágosodás istensége, míg a kereszténység Istene a vallási babona és

a sötétség istensége. Giuseppe Mazzini, az illuminátus Carbonari mozgalom vezetője, aki magasrangú Grand Orient-es szabadkőműves volt, röviden így fogalmazta meg a luciferi értékrendet: „Mindent korrupttá teszünk azért, hogy uralkodhassunk”. Amikor vallási terminológiát használunk, és úgy tesszük fel a kérdést, hogy kit fog az emberiség szolgálni: Istent vagy Lucifert, akkor valójában azt a kérdést kell megválaszolnunk: vajon egy életigenlő, az ember optimális kibontakozását elősegítő spirituális és erkölcsi értékrendet követünk-e vagy se? Ha Lucifert választjuk, akkor viszont maga a választó válik önmaga istenévé, és azt tehet, amit jónak lát. A luciferi mottó úgy hangzik, hogy „tedd azt, amit jónak látsz”. Ez viszont a jóra és rosszra egyformán hajlamos embernél az alacsonyabb lelki szinteken található korlátlan önzés és erkölcsi vonatkozásban pedig a könnyebb ellenállást jelenti. A magasabb Én

elsősorban a minden egyes emberben többékevésbé megtalálható magasabb lelki struktúrákat jelenti. Ide a jóság, a szeretet, az önzetlenség, a részvét, a könyörület, a megbocsátás, a szolidaritás, a bosszúról való lemondás, és más vonatkozásban pedig a saját munkára és teljesítményre való támaszkodás, a szorgalmas munka és a más munkáján való élősködés elutasítása. Ehhez tartozik az egyenlő mérce alkalmazása, amit a Biblia úgy fejez ki, hogy „úgy bánj felebarátoddal, ahogyan elvárod, hogy ő bánjon veled”. Az ember e magasabb rendű lelki struktúrájához az abszolút erkölcs parancsainak a követésére van szükség. Minden egyes emberben egyidejűleg megtalálhatók az alacsonyabb Énhez kötődő lelki struktúrák is. Ide sorolhatjuk a gyűlöletet, a gonoszságot, az önzést, a könyörtelenséget, kegyetlenséget és a bosszúállást Más vonatkozásban kiemelhetjük a szinte általánosnak vehető lustaságra való

hajlamot, az erővel való viszszaélés lehetőségének a kihasználását, az élősködést, a mások teljesítményének elvételét és az ő munkájukból való élősködést. Mindehhez az abszolút erkölcsi parancsok tagadására, illetve relativiziálására van szükség, vagyis a kettősmérce alkalmazására. Az ember tehát egyszerre emelkedhet önmaga fölé és sülylyedhet saját szintje alá. Ahhoz, hogy az abszolút igazsághoz és univerzális erkölcshöz kapcsolódhasson, spirituális dimenzióra van szüksége. Ebben a megfogalmazásban spiritualitás alatt az ember földi létén, fizikai testén és átmenetiségén túlmutató életfolyamatról van szó, a felfelé törekvő életerőről, amelyek összekapcsolják az embert a világmindenség végtelen folyamataival. Az az ember, aki rendelkezik ilyen spirituális transzcendens dimenzióval, képessé válik arra, hogy a benne lévő magasabb lelki struktúrák irányítsák életét. Visszatérve Makow

már idézett írásához, a szerző megállapítja, hogy a júdaizmust ugyanúgy, ahogyan a kereszténységet és az iszlámot, valamint számos más nemzeti közösséget, az illuminátusoknak már sikerült aláásniuk. Az emberekben meglévő jó szándékú törekvéseket kijátszották és téves irányba vezették. Az emberiség egészét egy hatalmas méretű okkult összeesküvés áldozatának tekinthetjük. Izrael Samir a PaRDeS-ben a zsidókat figyelmezteti, de figyelmeztetése a világ többi népére és nemzetére is érvényes. Valamennyinek el kell döntenie, hogy a luciferi értékrendet vállalja és hajlandó-e akaratlan bábként részt venni egy olyan világméretű hatalmi játszmában, amelynek a célja Lucifer és az általa szimbolizált értékrend uralomra segítése. Robert Edmondson a szervezett zsidóságról A skót származású Robert Edward Edmondson, aki Ohioban született 1872-ben, és 40 éven át volt olyan lapok gazdasági szerkesztője és

kommentátora, mint a New York Herald és a New York Mail and Express. Az amerikai pénzügyi és gazdasági élet fellegvárában működő újságíróként figyelt fel arra, hogy Amerika pénzügyi és gazdasági életét a megszerveződött és nagyrészt zsidó származású pénz és korporációs oligarchia manipulálja. Több mint 400 tanulmányában és esszéjében elemezte ezt a kérdést. Arra kereste a választ, hogy uralkodik Amerika felett ez az oligarchia. Abban a könyvében, amely a „Testified Against the Jews” (Tanúságtétel a zsidók ellen), és amelyet 1953-ban ismételten publikált, a következőket írja: „Nem a vallásukat, nem a fajukat vagy népi hovatartozásukat, illetve mint egyes embereket bírálom a zsidókat, hanem a zsidó vezetőséget, (vagyis a bankárokat) akik Amerika ellen tevékenykednek, és megpróbálják felszámolni az amerikai politikai filozófiát, és átvenni az országot. Zsidóellenes maradok egészen addig, amíg a

zsidóság nem mond le erről a felforgatásról Ha az elkövető valamilyen más közösség lenne, nem a zsidó kisebbség, magatartásom pontosan ugyanez lenne. Ez ma a legnagyobb és a legsürgetőbb probléma a világon ()” (Folytatás a Leleplezőben) Tartalomjegyzék 1. rész Van-e stratégiája a szervezett zsidóságnak? 2 2.rész Mit jelent zsidónak lenni vagy nem lenni? 29 3.rész Mi a júdaizmus sikerének a titka? 57 Hely-, név- Abdallah Emir . 43 Ábrahám . 22, 60 Abrams . 30 ADL. 14, 16, 17, 18, 20, 61 Afrika . 50 agnosztikusok . 22, 63 AIPAC . 5, 16 ál-baloldal. 53 ál-jobboldal . 53 Allah . 68 ál-zsidók . 57 American Civil Liberties Union . 10 Amerika . 11, 13, 20, 24, 30, 54 amerikai5, 7, 8, 9, 11, 13, 14, 16, 18, 20, 21, 25, 30, 31, 33, 37, 41, 46, 47, 48, 52, 54, 64, 66, 69, 74, 75, 79 Amerikai Zsidó Bizottság. 18 Amsterdam . 19 Anglia . 41 Anti Defamation League . 14 anticionizmus . 35 antikapitalista . 34 és tárgyjegyzék Antipas . 54

Anti-Semitism . 5 antiszemita4, 5, 6, 8, 16, 34, 35, 42, 44, 65 antiszemiták. 34, 35 antiszemitizmus2, 4, 5, 6, 14, 16, 25, 35, 41, 42, 44, 62, 70, 74 apartheid . 41, 42 arab . 8, 24, 26, 43, 44, 63 arabok . 26, 43, 44 Arafat. 26 Arisztotelész . 51 árja . 24, 34, 35, 45, 51, 59 arles . 29 Arles . 2 askenázi . 63, 67 asszimiláció . 25, 54 Atatürk. 31 ateista. 6, 21, 22, 55 ateizmus . 77 Atzmon . 33, 55 Atya, Fiú, Szentlélek . 72 Auschwitz . 41 Avilai Szent Teréz .29 Ázsia .12, 50 B’nai B’rith .14 Babij Jár .42 bajor .34 baloldaliság .53 Bank of England .7 Bar Mitzva .64 Beatrice .26 Bécs .40 beduin .68 Begin.25, 26, 43 Ben Gurion .43, 44 berber .63 Bialik .3 Biblia .15 bibliai . 9, 13, 35, 58, 62, 63 bibliakutató .15 biszexuális .23 Bjerknes .31 Blair .53 Boccaccio.66 bolsevik.4, 6, 18, 19 bolsevikok.19 bolsevizmus .22 Brafmann .14 British Múzeum .19 Brüsszel .25 Buckley .71 buldózer .7 Bush .53, 77 bürokrácia .12 Carbonari .77 Carter .26 CFR.75 Chabad .8,

23 Chabad Lubavitch .8 Chomsky .55 CIA .75 Cion . 13, 14, 18, 20, 39, 43, 75 Cion Bölcsei .20, 75 Cion bölcseinek a jegyzőkönyvei .18 Cion bölcseinek jegyzőkönyvei .13 Cion jegyzőkönyvei .14 cio-náci .65 cionista5, 6, 14, 16, 41, 43, 54, 55, 60, 64, 65, 75 cionizmus4, 35, 41, 42, 51, 52, 75, 76 Clark .31 Clinton .32 Cohen .32 Corrie .7 Coudenhove-Kalerg .40 Cultural Wars .71 Culture Wars .41, 46, 65 Deir Yassin Emlékezete .41, 42 Deir-Jasszin.42, 43, 44 Deir-jasszini .42 Deir-jasszini .42 Deir-jasszini .43 Derash .35 despotikus .12, 13 Dilling .14 dönmeh .31 Ecel .42, 43 Eckart .34 Edmondson .2, 3, 79 egalitariánus . 22 Egyesült Államok5, 7, 8, 9, 13, 20, 23, 24, 26, 37, 41, 49, 53, 54, 55, 57, 74, 75 Egyház . 29, 39 Egyiptom . 8 egyiptomi. 26, 38 egyiptomiak . 26 Einstein. 38 Eisen . 41, 42 elitizmus . 59, 63 Emory . 30 Erkölcs. 33 Észak-Afrika . 63 Eurázsiai-Negroid . 40 Európa . 10, 24, 25, 40 Európai Rabbinikus Központ . 24, 25 európaiak . 59 Evangélium

. 35 ezoterikus . 37, 62 Ézsaiás . 24 Ezsdrás . 30 Fahey . 14 faji-antiszemitizmus . 35 faji-sokféleség . 76 fajtisztaság . 33 FED . 71 feminizmus . 76 fensőbbség . 9, 48 Finkelstein . 55 forradalmi-anarchista . 55 Földközi tenger. 8 fösvénység . 28 francia. 2, 26, 29, 46, 47 Fraser . 14 freudizmus . 22 Friedman. 14 Galilea . 42, 48, 53 Gáza. 7, 48 germán . 29, 38 globalista . 51, 53, 72 gnosztikus . 22, 59, 63 gnózis . 56, 59 goj . 30 Golda Meir, . 30 Golden Rule. 17 gondolati bűnözők . 16 görög 29, 31, 38, 51, 55, 59, 75 görög-római . 51, 55 Grand Orient. 77 Greenspan . 71 Grimm . 21, 27, 52 Gyula . 73 gyűlöletbeszéd . 4 Ha’aretz . 45 Halacha . 23 Harmadik Templom . 13, 58 harmadik világ . 37 héber . 9, 12, 69 Hegel . 53 hellenisztikus . 49, 55, 59 Herodes. 54 Hillary Clinton. 32 hindu . 38, 66 Hispanics’-nek . 54 Hitchcock . 7, 8, 9, 10 Hitler 18, 19, 20, 32, 33, 34, 70 hitleri idők . 29 Hoffman46, 57, 58, 59, 60, 61, 62, 63, 64, 65, 66, 67,

68, 69, 70, 71 holland .19 Hollandia .19 holokauszt16, 17, 20, 24, 30, 31, 32, 33, 40, 43, 54, 59, 71, 76 Holokauszt .5, 24 Holokauszt Múzeum .24 holokauszt-tagadás.30 holokauszt-tagadók .16 Homérosz .66, 68 homoszexuális . 9, 21, 23, 70 humanizmus21, 22, 23, 27, 28, 75 Huntington .53, 54 Ifjú Törökök .31 igazság4, 6, 16, 17, 20, 23, 36, 51, 59, 62, 67, 75, 77, 78 Illuminati .7, 74 illuminátus . 75, 76, 77, 79 illuminátusok .75, 79 Illuminátusok .74 Irgun.25 iszlámellenes.66 Izrael5, 6, 8, 13, 16, 20, 22, 23, 24, 25, 26, 29, 30, 32, 33, 35, 36, 37, 38, 40, 41, 42, 43, 47, 51, 53, 55, 56, 64, 65, 72, 73, 79 Izrael-ellenes.5 izraeli5, 7, 8, 21, 24, 26, 29, 37, 40, 41, 43, 44, 46, 47, 48, 54, 57, 60, 64, 65, 75 izraeli törvények .24 izraeliek .8, 26, 41, 48, 57 izraeli-palesztin .40 Izsák .22, 60 Jacob Frank .76 Jákob .22, 60 James Joyce .66 János jelenések .13 Japán .41 Jerusalem .24 Jeruzsálem .26, 43, 54, 65, 72 jeruzsálemi .3, 13 jew .65 Jézus5, 10, 23, 33,

34, 57, 58, 59, 60, 64, 65, 67, 70, 71, 76 Jézus Krisztus5, 10, 33, 57, 59, 67, 71, 76 jiddis .63 jobboldaliság .53 Johanan .70 Jordán