Kommunikáció | Felsőoktatás » A kommunikációs klíma meghatározása és jellemzői

A kommunikációs klíma meghatározása és jellemzői A személyközi interakcióban a kommunikációs üzenet tartalmi jelentése mellett a kommunikátorok közötti viszonyra utaló információt is magában foglal (Watzlawick, Beavin and Jackson, 1967). Ezek részben a kommunikációnak a kapcsolatra vonatkozó hangulati tényezői, és mint kommunikációs klíma jórészt a kapcsolatoknak az üzenetekbe kódolt társas tónusából, hangszínéből származnak. A klíma - ahogyan a meteorológusok is értelmezik az időjárás kontextusában - nem konkrét események által jön létre, hanem ahogyan a társas partnerekkel kapcsolatos érzések áthatják a velük megvalósuló interakciótkat (Adler, Rosenfeld és Proctor II., 2004) A klíma egyrészt jellemez mindegy egyes kapcsolatot, ugyanakkor minden kapcsolatra jellemző valamilyen sajátos kommunikációs klíma. Másrészt a kommunikációs klíma minden esetben közös társas produkció, egyben élmény is. Ez azt

jelenti, hogy nincs olyan kapcsolat, amelyben az egyik fél pozitív hangulatot él meg, míg partnere épp ellenkezően negatív tónust társít. A kommunikációs klíma dinamikus jellemzője a kapcsolatoknak, időben változik, egyben aktívan alakítható a résztvevők arra irányuló szándéka alapján. A kapcsolat kezdetétől fejlődik, és jellege, előjele attól függ, hogy a kapcsolatban lévő egyén milyen mértékben érzi magát értékeltnek, elismertnek. Például egy családban a férj és a feleség, a szülő és a gyerek vagy a testvérek egymással kommunikálva explicit vagy implicit módon verbálisan, illetve nem verbális úton pozitív megerősítő üzeneteket küldenek egymásnak; "létezel", "fontos vagy". Más esetekben az elbizonytalanító vagy kifejetten negatív tónus a családtag negligálását jelzi; "nem szerelek", "nem törődöm veled". Magáról a kapcsolatukról ritkán beszélgetnek az emberek, hisz

a napi beszélgetések témái többnyire "jelentéktelen", hétköznapi dolgok (Goldsmith és Baxter, 1996). Ugyanakkor ezek a beszélgetések kifejezik a beszélgetők egymás iránti attitűdjeit, érzéseit, amelyek által hosszú távon szerveződik a kapcsolat kommunikációs klímája. Maga a megnyilvánulás, azaz megerősítő vagy elutasító jellege nem elsősorban szószerinti tartalmától függ, hanem a kapcsolat jellegéből következő megítélésétől (Vangelisti és Crumley, 1998; Vangelisti, Young, Carpenter-Theune and Alexander, 2005). Robert Levenson és John Gottman (1983) a férj és a feleség közötti kommunikáció (pozitív és negatív interakciók) érzelmi és fiziológiai vonzatait, illetve következményeit vizsgálták. A interakciók jellemzéséhez olyan párokat kértek fel a részvételhez, (a) akik között a gyakori konfliktusok miatt feszültség volt, illetve (b) akik jó kapcsolatban, szorongásmentesen éltek együtt. Mindezt

összekapcsolták annak a megkérdezésével is, hogy mennyire elégedettek a házasságukkal. Az eljárás során megkérték a párokat, hogy beszélgessenek néhány percig (a) a házasságukkal kapcsolatos problémáról, illetve (b) az aznapi eseményekről. A beszélgetés két témáját úgy tekintették, mint egyrészt erősen konfliktusos, másrészt kevéssé konfliktusos jellegű. Az eredményeik egyértelműen jelezték, hogy a vizsgálat szereplőinek fiziológiai folyamatai érzékenyen reagálnak a párok kommunikációjának jelegére. Megállapították egyben, hogy a házastársak (és persze ez érvényes minden bizonnyal az együtt élőkre és más párokra is) fiziológiai és érzelmi állapota szorosan összefügg a házassággal (kapcsolattal) való elégedettséggel és az interakciók konfliktusos és érzelmi jellegével. Miért érdekes ez? Nézzük meg egy kicsit részletesebben a helyzetet, és az abból következően a teljes kapcsolatra nézve

jellemző értelmezési lehetőségeket. A feszültséggel teli, stresszes kapcsolatok, összehasonlítva a jól működőkkel (kevéssé feszültséges), eltérő érzelmi mintázattal rendelkeznek (Birchler, Weiss és Vincent, 1975). Problémamegoldó helyzetekben a rosszul működő kapcsolatokban, így például a párkapcsolatokban és a házasságokban a pároknál igen gyakran megfigyelhetőek a negatív érzelem-megnyilvánulás, ugyanakkor ritka a pozitív emóció-kifejezés. Régóta ismert, hogy például a jól működő családokban gyakrabban nevetnek, támogatják egymást, sokszor figyelhető meg a humor, mint a feszültséggel telítettekben (Riskin és Faunce 1970). Az én védelme és a kapcsolati klímát elősegítő kommunikáció Amikor az embert támadás éri, igyekszik magát megvédeni. Mikor érezheti úgy magát egy ember, hogy meg kell védenie magát? Mit is kell egyáltalán megóvnia? Milyen kommunikációs támadás érheti az egyént ismerősei,

kollégái, rokonai körében? Bármely társas helyzetben is vagyunk, igyekszünk magunkról, az énünkről egy képet fenntartani. Az én bemutatása, a homlokzat, amit magunkról másokkal láttatni akarunk, önértékelésükben központi helyzetet foglal el (Goffman, 1981; Smith és Mackie, 2004). Azok a negatív megjegyzések, értékelések, minősítések, kritikák, amelyeket a számunkra fontos személyek fogalmaznak meg, érzékenyen érintik énünket. Különösen azok a bírálatok bántóak és váltanak ki az emberekből védekező reakciókat vagy kognitív aktivitást, amelyek igazságtartalommal rendelkeznek (Stamp, Vangelisti és Daly, 1992). A munkahelyen, egy baráti közösségben vagy a családban a konfliktusok során megfogalmazott ismételt kritikák előbb vagy utóbb a bírált fél védekezését váltják ki. Idővel a csoporttagok közötti interakciók a kritizált fél stratégiai szintű defenzivitását eredményezheti. Az állandósult védekező

attitűd önbeteljesítő jóslat módjára, erősíti önmagát. Nevezetesen a védekező kommunikáció egyre inkább a másik fél kommunikációs viselkedését torzítottan/elfogultan (cognitive bias) értelmezi, hisz a védekezésre orientálódó kognitív aktivitás gyengítheti az üzenetek értelmezését. Csak olyan információkat vesz számításba a kommunikáció során, amelyek alátámasztják az esetleges korábbi percepciós torzításból, a másik féllel kapcsolatos elfogult értelmezéseket. Ugyanakkor még a nyilvánvalóan e képnek ellentmondó megnyilvánulásokat is átértelmezi, illetve figyelmen kívül hagyja. Mivel így a defenzív kommunikáció miatt a negatív közlések válnak dominánssá, a kritizáló partner további okokat talál a bírálásra, illetve saját maga is defenzív vitába kényszerül. A következmény a felek közötti kommunikáció fokozatos megszűnése, amit például John Gottman (1999) a családi konfliktus

evolúciójában kőfal stádiumnak nevez. A védekezést kiváltó kommunikáció hatása nem független a kontextustól. Egy jól működő, kiegyensúlyozott viszonyban az ént érő negatív hatásokkal meg tudunk birkózni, és csak ritkán váltanak ki sértődést (Adler, Rosenfeld és Proctor, 2004). Snapp és Leary (2001) megállapították, hogy a jó kapcsolatok tompítják a sértések erejét, és a kialakult kognitív disszonanciát a sértő szándékainak kedvező irányú átértelmezésével oldja meg a sértett (a figyelem, a láthatóság korlátozott volta, vagy szórakozottság). Hozzájuk hasonlóan Hornsey, Oppes és Svensson (2002) is azt találták, hogy az idegenektől származó én-, illetve homlokzatsértő közlések ártalmasabbak, fájóbbak, mint ha azt az ismerősök (esetünkben családtagok) követik el. Más a helyzet például veszekedések közben, például amikor már megromlott a kapcsolat házastársak között. Bizonyos szituációkban a

rosszindulatú, az ént fenyegető megjegyzések vagy kommunikációs stílus hangsúlyozottan fájdalmasak lehetnek. Még destruktívabb a sértés, amikor például egy pár vagy a családtagok között a személyre irányuló panasz nyilvánosan és nem négyszemközti beszélgetés vagy konfliktus során hangzik el (Cupach és Carson, 2002). Mindez arra utal, hogy az én, a homlokzat védelme, mint ahogyan maga az én és a homlokzat felépítése is társas konstruktív folyamat. A jó kommunikációs készséggel rendelkező egyén az interakció során nem csak a saját homlokzatát védi, hanem a beszélgető partner énjét és homlokzatát is óvja. Vagyis a fejlett kommunikációs 2 kompetenciával, kognitív komplexitással rendelkező partnerek kommunikációs összjátéka pozitív klímát eredményezhet. Mindezekből egyben az is következik, hogy a homlokzat megsértése, illetve a vele szemben kialakuló védekezés, tehát a defenzivitás is társas,

kommunikációs tranzakció eredménye (Adler, Rosenfeld és Proctor, 2004). A korábbi interakciók, a családtagok közötti viszony, a kommunikációval kapcsolatos percepcióik és anticipációik befolyásolják egymás kommunikációjának értelmezését. A kapcsolat múltbeli története befolyásolja a másik illetve a saját szándékoknak, attitűdöknek és attribúcióknak a kialakítását. Ez az egymásra reagáló kölcsönös aktivitás, az érzékelt vagy vélt támadás és az ellene alkalmazott védekezés hosszú távon - mint már a fentiekben említettem, nem egyszer önbeteljesítő jóslatként is - konstruálja a verbális és nem verbálisan manifesztálódó defenzivitást. Az ezt kísérő, egyre erősödő negatív klíma destruktív módon hathat vissza a fent említett folyamatokra. John Gibb (1961) a defenzivitás kialakulásának, illetve elhatalmasodásának megakadályozására a támogató kommunikációt ajánlotta. Duális tipológiájában 6-6

védekezést kiváltó (támadó), illetve alternatívájaként támogató kommunikációs stílust határozott meg. A pozitív klíma kialakítása, vagy helyreállítása érdekében a támadó típus helyett a támogató kommunikációs megnyilvánulásokat javasolta. (1 táblázat) (1. táblázat) A kommunikációs klímát befolyásoló megnyilvánulások: Támogató és védekezést indukáló kommunikációs viselkedésformák VÉDEKEZÉST KIVÁLTÓ KOMMUNIKÁCIÓ TÍPUS 1. Minősítő 2. Kontrolláló 3. Stratégiai 4. Semleges 5. Fensőbbséges 6. Meggyőződéses TÁMOGATÓ KOMMUNIKÁCIÓ TÍPUS 1. Leíró 2. Problémaorientált 3. Spontán 4. Empatikus 5. Egalitáriánus 6. Ideiglenes 1. A másikat negatív módon minősítő közlés homlokzat-fenyegető hatású A vele járó negatív klímát elkerülhetjük, ha a problémát, érzéseket, gondolatokat és célokat a ránk figyelő partner (barát, kedves, kolléga élettárs vagy házastárs, testvér stb.) negatív

minősítését kerülő leírással közöljük. Minősítő: Képtelen vagy megérteni ezt a dolgot. Leíró: Azt hiszem, nem sikerült meggyőzően megvilágítanom számodra ezt a problémát. 2. A partner kontroláló kommunikációja (például a főnök, férj, anya) egyetlen lehetőséget enged meg egy szubordinált, függőségben lévő fél számára (például a beosztott, a feleség vagy a gyerek), amelyeket követnie kell. Ellentéte, a problémaorienált közlés azonban lehetővé teszi a másik fél számára a választást. , Kontrolláló: Beszélnem kell veled most rögtön, hagyd már abba a vacakolást! Problémaorientált: Ha majd félbe tudod hagyni, amit csinálsz, szeretnék veled megbeszélni egy fontos kérdést. Utána majd folytathatod 3. Gibb a stratégiai kommunikáción a manipuláló, őszintétlen közlési módot értette A valódi szándékok és érzelmek elrejtése, elhallgatása helyett a spontán, azaz az őszinte kommunikációt javasolja a

tartós védekezés elkerülése, pozitív klíma kialakítása érdekében. Stratégiai: Évát minden pénteken a munkahelye előtt várja a férje. Spontán: Olyan jó lenne veled egy kicsit újra sétálni és beszélgetni! 3 4. A semleges megfogalmazás, pontosabban a közömbös reakció (például a válasz egy idős szülő kérésére) kialakíthatja feleslegesség érzését. A védekezésül, hogy a megbántott személy megvédje az én-jét rákényszerül a defenzív kommunikáció alkalmazására. Elkerülhető azonban az empatikus, azaz a beleérző közlési móddal. Az empátia nem feltétlenül jelenti, hogy egyezik a véleményünk a szüleinkkel, de jelezzük, hogy respektáljuk az Ő álláspontját. Semleges: Egy kis odafigyeléssel a dolgok meg szoktak oldódni. Empatikus: Elismerésre méltó, hogy milyen sok energiát fektettél ennek az ügynek a megoldására. Gratulálok! 5. Egy főnök fensőbbséges, vagy egy családban a szülők lekezelő,

lekicsinylő megjegyzése védekezésre kényszeríti a gyerekeket. Ez egyaránt megtörténhet a gyerek, a fiatal és a felnőttkorban járó családtagokkal. Ezzel szemben az egalitáriánus közlések kiegyenlítik a felek közötti alá-fölé rendeltségi viszonyokat. Fensőbbséges: Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek!. Egalitáriánus: Kipróbálhatnád te is, így látnád, miért támogatom ezt a megoldást! 6. A meggyőződéses, az ellentmondást nem tűrő, kategorikus kijelentések jellegükből következően hátrányos helyzetbe hozzák azt a személyt, akinek a közlést szánják. A kényszerítő szándék elfogadása alárendelt helyzetbe, aszimmetrikus viszonyba tereli a befogadót. Magától értetődő, hogy e hatás kiküszöbölésének az érdekében gyakran indukálódik az én megőrző védekezés. Az ideiglenesség ezzel szemen kritikus és fenntartással kezeli még a saját véleményt is. Jelzi, hogy több alternatíva is lehetséges, és

készséget mutat megfelelő érvek esetén a másik fél álláspontjának az elfogadására is. Meggyőződéses: Én vagyok az apád, nekem van igazam, azt kell tenned, amit mondok! Ideiglenes: Azt hiszem, ezt a típust lenne érdemes választanunk. Te mit gondolsz erről? Van másik javaslatod? Természetesen ezek az eljárások nem feltétlenül vezetnek a klíma pozitív irányba való átalakulásához. Ugyanakkor legtöbbje biztosíthatja az elismerés érzését a befogadó számára, amely mint homlokzat megerősítő tényező erősítheti a családon belüli összetartást. 4