Irodalom | Tanulmányok, esszék » Az antropozófia körvonalai

AZ ANTROPOZÓFIA KÖRVONALAI (nyomtatható verzió) http://free.x3hu/antropozofia Ez a honlap Rudolf Steiner és Dr. Dubravszky László írásainak felhasználásával készült A honlapot készítette: Mátray Csaba Ajánlott minimális felbontás: 800x600 Mottó: "Az ember életcéljának fontos része az önzetlenségben és önállóságban való gyarapodás. Az ember az önzetlenség által lesz szeretetteljes, az önállóság által pedig szabad lény! A szabad ember képes az akaratát bármilyen körülmények között megvalósítani, a szeretetteljes ember képes az akaratáról bármilyen körülmények között lemondani. /Váradi Tibor/ Az Antropozófia a mai emberiség számára megalkotott modern világmagyarázat, amelynek megalapítója Rudolf Steiner volt. Elterjedésének egyik legnagyobb akadálya, hogy hiányzik egy olyan összefoglaló mű, amelyből az érdeklődők tudomást szerezhetnének az antropozófia álláspontjáról a legfontosabb

kérdésekben. Ez a honlap az antropozófia lényegéről tömören kíván beszámolni, felvázolva ezt a rendkívül kiterjedt rendszert. Nem titkolt célom, hogy olyan emberek érdeklődését is felkeltsem a téma iránt, akik nem vallásosak és eddig nem foglalkoztak ezoterikával. Érdekfeszítő barangolást kívánok a tudat végtelen mélységeiben! Rudolf Steiner (1861-1925) Az alapító Steiner, Életem c. önéletrajzában beszámol arról, hogy már kicsi gyerekként voltak természetfölötti megtapasztalásai, amelyeket környezete értetlenül fogadott. Kora uralkodó világnézete, a materializmus nem volt megfelelő számára, hisz ellentmondott a magasabb világokról alkotott elképzeléseinek. Mégis vett át olyan emberek nézeteiből, mint Ernst Haeckel és Friedrich Nietzsche, hogy ezeket kibontakozó szellemtudományának magasabb szintjére ültesse át. A horvát Kraljevicában született Steiner 1902 és 1909 között vetette meg az antropozófia

alapjait. Hindu és buddhista források mellett különösen Nietzschének az azonos visszatéréséről vallott nézetei inspirálták (az ismételt földi élet, a reinkarnáció tana). Goethe természettudományokkal foglalkozó írásainak kiadójaként és a weimari Goethe-Archívum munkatársaként Steiner intenzíven foglalkozott a nagy klasszikus természettudományi és filozófiai örökségével. 1900 táján belépett a Teozófiai Társaságba, amelyet 1875-ben egy médium, Helen Petrovna Blavatsky alapított. A teozófusok egy szerintük természetfölötti módon kinyilatkoztatott, gnosztikus és ezoterikus tanokból gyúrt rendszert képviselnek. Steiner azonban e tanok közül sokkal nem tudott belsőleg azonosulni. A nézetkülönbségek végül oda vezettek, hogy megvált a Teozófiai Társaságtól és 1913-ban megalapította saját szervezetét, az Antropozófiai Társaságot, ahova ő maga nem lépett be. A társaság épülete a Goetheanum volt 1921-ben

lejáratókampány indult meg ellene a német jobboldal részéről, sok ellentmondó hazugsággal, aminek következtben Németországot el kellett hagynia. 1922-ben felgyújtották a Goetheanumot, amely leégett. 1923 karácsonyán, látva az Antropozófiai Társaság széteséssel fenyegető helyzetét, belépett az Antropozófiai Társaságba, ahol elnökké választották. 1924-ben súlyosan megbetegedett. Élete utolsó esztendelyében kezdett hozzá egy három fokozatúnak tervezett beavatási iskola létesítéséhez, aminek befejezésében 1925. március 30-i halála akadályozta meg Az antropozófia központja Svájcban van, a Basel melletti Dornbachban, a Goetheanum épületében. A világ számos országában működnek antropozófuspáholyok (Zweig-ek) ALAPFOGALMAK Az ezoterika Az ezoterika különféle irányzatok gyűjtőfogalma, hasonlóságuk csak alaposabb vizsgálódás után ötlik szembe. Két fő forrása Keleten és Nyugaton fakad Keleten a hinduk, a japánok

és a kínaiak ősrégi bölcseleti tanai jelentik a bázisát, a hinduizmus, a buddhizmus és a taoizmus, a gyakorlatok és a meditáció: a jóga és a Zazen. A nyugati ezoterika a régi görögökig nyúlik vissza és a középkori misztikán át jut el napjainkig. Egy másik fontos eredő a mélylélektan, melyet a nagy svájci pszichológus, C. G Jung neve fémjelez A misztika Szó szerinti jelentése "titokzatosság, rejtelmesség". A misztika örökké jelen volt minden vallásban és minden kultúrában. A keleti filozófiákat önmagukban is misztikusnak lehetne nevezni, de a három Biblián alapuló, Nyugati világvallásnak (zsidó, keresztény, mohamedán) is megvannak a misztikus (nem dogmákon alapuló) irányzatai (zsidó: kabbala; keresztény: gnoszticizmus; mohamedán: szufizmus). A misztika képviselőit legtöbbször nem kis gyanakvással fogadták. Eckhart mester (1260-1327), a középkor nagy misztikusa ellen eretnekség miatt vádat emeltek,

Halládzsot, az iszlám misztikust pedig 922-ben eretnek tanai miatt kivégezték. Az ítélet 600 korbácsütés volt. Ha mégsem pusztult volna bele, akkor testét darabokra szaggatják. A hatvanas években az Egyesült Államokban a hippik és ellenzéki diákok soraiban divatba jött, hogy drogokat (elsősorban LSD-t) használjanak misztikus tudatállapotok elérésére. Timothy Leary, az úgynevezett kábítószeres misztika fő képviselője emiatt veszítette el állását a Harward Egyetemen. A misztikában jelen van a távolságot teremtő élményvilág, amely fejleszti a kritikus szemléletet, és ama tapasztalat is, amely – ha helyesen élünk vele – rendkívüli módon elősegíti a személyiség gyarapodását. Misztikus élmények A misztikus élmények első közös vonása a kimondhatatlanság, megfogalmazhatatlanság. Az élmény átélői nem találnak szavakat, fogalmakat szellemi tapasztalataik kifejezésére, ezért gyakran élnek hasonlattal és

szimbólumokkal. A misztikus kijelentések (különösen a zen-buddhizmusban) paradoxak. A nyelv hétköznapi valóságunk visszatükröződése. Eredendően túlélési harc során jött létre, hogy az emberek megérthessék egymást. A lelki, transzcendentális (érzékfeletti) "háttérről", ahová a misztikus behatol, a nyelv nem képes megfelelően tudósítani. A misztikus tapasztalatok másik közös vonása, hogy megszűnik a tér és az idő. Az átélő személy úgy érzi, hogy maga mögött hagyja tér és idő hétköznapi világszemléletünk számára alapvető korlátait. Így már világos, hogy az élmények nem önthetők szavakba, hiszen minden konkrét leírás térhez és időhöz tapad. A harmadik közös vonás az egység élménye. A misztikus megtapasztalja, hogy közte és a dolgok között nincsenek korlátok. Nem oldódik föl bennük, de érzi, hogy valójában minden Egy. Ennek magasabb formája a kozmikus egység élménye, az unio mystica,

az ember egyesülése Istennel. A negyedik közös tulajdonság a szentség élménye, ami mélyen átélt pozitív lelkiállapottal jár. Alázattal ismerjük föl a világ lényegét, értelmét és mélységét Goethe Faustjával szólva ámulattal fedezzük föl, hogy mi az, ami "legbenső lényegében összetartja a világot". Bár a misztikus élmények igen illékonyak, átélőik mégsem érzik őket szubjektívnek, ellenkezőleg: meg vannak győződve élményük valódiságáról. Azonkívül a misztikus élmények mélyreható változásokat hoznak a személyiségben, egyértelműen gyógyító hatásuk van. A misztikus élmény elősegíti a személyiség integrációját, utat nyit az alkotóerő számára, elmélyíti megértésünket, türelmünket és szeretetünket. A pozitív beállítódás révén életünk gazdagabbá válik, segítőkészségünk, felelősségérzetünk a teremtés megőrzése iránt egyre jobban kibontakozik. A misztikus élmény

hatással van a világszemléletre is. Az okkultizmus Az okkultizmus az embernek a szellemi világgal való kapcsolatát igyekszik kifejleszteni és számára a szellem világába (fizikain túli világ) betekintést nyújtani (misztikus élmény). A négy szent tudomány A tradicionális okkultizmus négy módszere (az úgynevezett "Négy szent tudomány") a misztikus élmény elérésére: az asztrológia, az alkímia, a kabbala és a mágia. Asztrológia: A komoly alapokon nyugvó asztrológia a legrégibb ezoterikus rendszerek közé tartozik. Eredete valószínűleg az ősi Babilonra vezethető vissza A régi babilóniaiak már Kr. e 3000-ben megfigyelték az égboltot, hogy megbízható naptárt készíthessenek a vadászat és a vetés optimális idejének megválasztására. Egyiptom közvetítésével az asztrológia a görögökhöz is eljutott, akik megalkották a ma legismertebb asztrológiai módszert. Az asztrológiai világkép megfelel az ezoterikus

felfogásnak, a világot rendezett egységként (kozmosz) értelmezi, amelyben minden jelenségnek határozott "értelme" van, hiszen a kozmosz törvényszerűségeinek engedelmeskedik. A bölcsek szerették volna megismerni ezeket a törvényszerűségeket – figyelték a természetet, összehasonlították a megjelenési formákat és olyan összefüggéseket fedeztek fel, amelyekből az derült ki, hogy a kozmosz különféle megnyilvánulásai azonos törvényszerűségeknek vannak alávetve és ennélfogva hasonlóak a reakcióik is. Így lehetségesnek kell lennie, hogy egy tetszés szerinti zárt rendszer megfigyeléséből következtessünk egy másik zárt rendszerre. Ez a felismerés Hermész Triszmegisztosz híres mondásában kristályosodik ki: "Amilyen fent, olyan lent is" (Tabula Smaragdina Hermetis). Ez a mondat amely máig az ezoterika kulcsmondata, azt fejezi ki, hogy vannak olyan univerzális törvényszerűségek, amelyek az összes létforma

valamennyi szintjét áthatják. Az asztrológia azzal az igénnyel lép föl, hogy az univerzális törvényszerűségekből kiindulva, szimbólumai útján meg tudja ragadni és le tudja képezni a valóság egészét. Minden bolygó és minden állatövi jegy a valóságnak másmás, meghatározott területét szimbolizálja A horoszkóp egzakt pontossággal mutatja a "valóság-epítőkövek" eloszlását: megmutatja melyeket hoztuk magunkkal, amikor világra jöttünk, és melyeket kell még elérnünk cselekedeteinkkel, végül pedig utal megszerzésük módjára is. Alkímia: Az alkímia középkori titkos tudomány, amely látszólagos célként aranynak kevésbé értékes fémekből való előállítására és egy minden betegség ellen használható gyógyszer feltalálására törekedett. Valójában az arany szimbólum, azt fejezi ki, hogy emberi lények is arannyá lehetnek, olyan alapvető érzéseink, mint például a félelem, a tudatlanság, a gyűlölet

és a szégyen értékes tulajdonságokká, szeretetté és beteljesültséggé változtatásával. Tehát az alkímia is egy lelki folyamat, amit kémiai folyamatokkal szimbolizáltak. Artúr király idejében az alkimisták legmagasabbrendű célja a Szent Grál kutatása volt. A Szent Grál a tiszta lélek szimbóluma A Grálkutatás a kereső ember lelki útját jelképezte. Az alkímia 7 lépcsőfoka: • • • • • • • Az ártatlanság Az ÉN születése A szerzés vágya Az adakozó születése A kereső születése A látó születése A szellem Kabbala: A kabbala a zsidóság ezoterikus tana. Évszázadokon át szóban adták tovább a templomokban és zsinagógákban. A 13 században lejegyezték – ez a "Fény Könyve" (Zohar). Ma már a kabbalát nem zsidók is sokan választják spirituális útként Az Egyesült Államokban és Európában is működnek olyan csoportok, amelyek a kabbala tudásanyagát az önkibontakozásban próbálják

hasznosítani. A világ a kabbala tanítása szerint az isteni fény kisugárzása. A világ tíz sugárban (szefira) alakul ki Isten szelleméből. Ezek az őserők képezik minden dolog alapját Aki megérti őket, megérti a lét titkát. Ez a fa – amely a tíz szefirát és kapcsolatukat szemlélteti – a kozmikus világösszefüggést szimbolizálja. Megjelenik rajta a makrokozmosz (világegyetem) és a mikrokozmosz (ember), az isteni és az emberi, és nyilvánvalóvá válik kapcsolódásuk. A jobb oldalon lévő körök a női, a bal oldaliak a férfi princípiumot jelölik. Jobb oldalon található az "inspiráció", az "együttérzés", az "ösztön", bal oldalon az "értelem", az "ítélőképesség" és a "világosság". A két princípium között a fa közepe teremt egyensúlyt: az itt elhelyezkedő szefira azt az elvet szimbolizálja, amire minden szép és tökéletes törekszik. Az élet fájának csúcsa a

"kéter", a korona, a legmagasabb szellemi és eszmei lényeg, amelyhez a bölcs végül is eljut. (Az életfa hét síkja pontos párhuzamot mutat a hét csakrával, a jóga energia-központjaival! A kéter megfelel az "ezerszirmú lótusznak", a homlok magasságában elhelyezkedő fejtetőcsakrának.) A kabbala értéke ma az ezoterikához hasonlóan az önmegismerésben rejlik: segítségével az egyén szembesül személyiségével és annak spirituális lehetőségeivel. Mágia: A mágia időtlen idők óta arra törekszik, hogy kapcsolatot teremtsen az ember számára hasznos energiákkal. Ez nem csak külső erőforrásokat jelenthet, hanem belső erőinket is. A célkitűzés rokon az ezoterikáéval: a személyiség kibontakozása és önmegvalósítás. Az ezoterikus praktikák majd mindig tartalmaznak mágikus elemeket is, és céljuk mindig az, hogy előbbre vigyenek életutunkon. A mágusnak át kell látnia a felszínen. Ekkor megtapasztalja, hogy a

jelenségek tér-idő világa mögött láthatatlan valóság rejtezik, amely mindent hordoz, és amiből minden keletkezik. Ebben a rejtett valóságban minden mindennel összefügg: az emberek egymással és a dolgokkal, valamint minden földi a kozmikummal. Ezt a szoros összefüggési viszonyt igyekszik a mágus kihasználni, amit úgy vél elérni, hogy befolyást gyakorol a dolgokat egymással összekötő "kvintesszenciára" (nevezték még világszellemnek, világléleknek, ötödik elemnek, éternek, vagy kozmikus fluidumnak is), mert a kvintesszencia nemcsak "alapanyag", amiből minden fölépül, hanem működő energia, erő és képesség is, ez tart mozgásban mindent, létrehoz, formát ad, ösztönöz. Az antropozófia Az antropozófia a legmodernebb és az egyedüli az emberi szellemre (az Én-re) alapított okkultizmus. A Christian Rosenkreutz féle Rózsakeresztes vonalat építi tovább, de már nem a régi "négy szent tudomány"

módszereivel, hanem egészen újakkal. Az antropozófia az embert állítja vizsgálatainak középpontjába: az ember teremtését és viszonyát a szellemi világokhoz mind földi, mind a halálon-túli életében, az ember feladatát a Földön és viszonyát embertársaihoz. Ezzel foglalkozik az az óriási anyag, amely áll Rudolf Steiner 10-12 könyvéből és kb. 6000 előadásából, amelyeket 1903 és 1924 között tartott. AZ EMBER FELÉPÍTÉSE Az ember szellemi felépítése Az antropozófia behatóan foglalkozik a mai ember kialakulásának a messze múltba visszanyúló fejlődési folyamatával. A mai tudomány a földi teremtményeket négy csoportra osztja: • • • • ásvány növény állat ember Ugyanígy osztályoz az antropozófia is. Az ásványvilág csak fizikai testből áll, tehát egyetlen léttagozatú. A fizikai test szaporodás útján jön létre, kifejlett alakját pedig növekedéssel éri el. Mindazt ami él, a szaporodás és a növekedés

különbözteti meg az élettelen ásványtól. Élő csak élőből keletkezhet Az élet folyamata összekapcsolja az utódot az előddel. Azok az erők, amelyek ásványt hoznak létre, magukra az ásványt összetevő anyagokra irányulnak. A növényt felépítő erőket viszont az anya- és apanövényben kell keresnünk. A növény alakja változatlanul származik át az elődről az utódra Az élőlényeknek belső, veleszületett adottságai vannak. Az élőlények alakját az átöröklés viszi tovább. Hogy egy élőlény milyenné fejlődik, az attól függ, hogy milyen apa- és anyalénytől származik, más szóval, hogy milyen fajhoz tartozik. Míg a testét alkotó anyagok folytonosan cserélődnek, faji jellege megmarad egész életén át, és az utódai öröklik. A faj határozza meg tehát a testet alkotó anyagok elrendezését. A fajnak ezt az elrendező erejét életerőnek nevezzük Ahogyan a kristályban az ásványi erők jutnak kifejezésre, úgy a

növény- és állatvilág fajaiban vagy formáiban a formáló életerők fejeződnek ki. Fizikai alakján kívül minden növénynek és állatnak élettel átitatott szellemi "alakja" is van. Ezt a szellemi alakot nevezzük élettestnek, vagy étertestnek. Amikor a fizikai testbe behatol ez a hozzá legközelebb álló félanyagi-félszellemi szubsztancia, az étertest és az anyagszemcséket rendezni kezdi, ezzel két-léttagozatú teremtmény, a növény jön létre. (Ahol a Földön élet van, ott étertestnek is jelen kell lennie) Mikor pedig az étertesten kívül a másik félanyagi-félszellemi szubsztancia, az asztráltest is beleavatkozik a fizikai anyagba, akkor három-léttagozatú teremtmény, az állat jön létre, amelyben a növényi rostok izmokká alakultak át, helyváltoztatásra képes, vágy és ösztönélete van és fejlett belső szervei. Végül, mikor az említett három léttagozathoz a negyedik, az Én (a szellem) járul, akkor jön létre

az ember, aki külsőleg, testileg a legfejlettebb emlős állatokra hasonlít, belsőleg azonban már nemcsak primitíven érezni, hanem gondolkozni és akarni is képes és akaratát szisztematikus cselekvésbe is átvinni. A teljes ember tehát négy részre tagozódik: • • • • fizikai test étertest asztráltest Én A hármas tagolás antropozófikus értelmezése A materialista tudomány az embert pusztán anyagi lénynek tekinti. A kereszténység a Kr. u 869 évi konstantinápolyi zsinat eredményeképpen két-léttagozatú lénynek minősíti ("az ember testből és lélekből áll"). Az okkultizmus Kr u 869 előtti időkben és az 1500-as évektől kezdve ismét háromtagozatúnak fogja fel: test, lélek, szellem. Test alatt a fizikai testet érti, szellem alatt az örök "Isteni szikrát", az Én-t Lélek alatt az asztrál és az éter egymásra hatásából keletkező emberi megnyilvánulásokat értjük. Elalváskor az Én és az asztrál

eltávoznak az emberi testből a szellemi világba, s csak felébredéskor térnek vissza. Mivel az étertest, amely az emlékezet tárolója is az embernél, alváskor a fizikai testben marad, a földi ember normálisan nem emlékszik arra, hogy Én-je és aztrálja alvás közben mit tett. Ha az Én és az asztrál kilépése vagy visszakapcsolódása nem harmonikus, hanem zökkenőkkel jár, létrejönnek az álomképek. Az embernek tehát háromféle tudatállapota van: • • • éber nappali tudat álomtudat mélyalvási tudat Utóbbi gyakorlatilag majdnem a tudattalansággal egyenértékű. Ha az étertest is elhagyja a fizikai testet, beáll a halál, s ezzel a fizikai test holttestté válik és feloszlik. REINKARNÁCIÓ ÉS KARMA A reinkarnáció és a Karma a keleti és a mai nyugati okkultizmusnak két legfontosabb alappillére, amelyekben való gondolkozással a legtöbb emberi kérdés megérthetővé válik. Karma A Karma lényege, hogy minden cselekedetnek

(sőt gondolatnak, érzésnek és akaratnak is) következménye van: jónak jó, rossznak rossz és az ember összes cselekedeteinek következményeivel előbb, vagy utóbb feltétlenül találkozik, hogy a következményt átélje, átszenvedje, vagy hogy előnyeit élvezze, ha a cselekedet történetesen jó volt. Az ember tehát minden cselekedetéért vagy mulasztásáért felelős és viselnie kell annak következményeit. Ha az ember rájön cselekedetének hibás voltára és azt jóvá teszi, ezzel feloldotta a vonatkozó Karmát és megszabadult annak kellemetlen következményeitől. Ez az, amire az embernek törekednie kellene: hogy "elébe menjen" Karmájának. Inkarnáció, Reinkarnáció A kozmoszként felfogott univerzumban minden esemény egy tartalom formai megvalósulása. Tehát a születés sem lehet véletlenszerű, hanem bizonyos (szellemi) tartalmak formai kifejezője. De hol vannak a tartalmak, melyek életünk kezdetét formálisan meghatározzák?

Erre egyetlen logikus válasz lehetséges: egy korábbi életben. Az előző élet nem megoldott és nem "feloldott" problémái (negatív karma) adják azt a tartalmat, amely törvényszerűen egy formálisan megfelelő időpontban az újászületést keresi. A testet-öltés az inkarnáció, s ennek időszakos megismétlődése a reinkarnáció. A születési horoszkóp, ez az életformula, egyszersmind legutóbbi életünk mérlege is. Amit ebben az életben nem valósítasz meg, magaddal viszed a következőbe: semmit sem úszhatsz meg! Az első pillanatban érthetetlennek tűnik, miért azonosítják az asztrológusok az élet kezdetét mindig a születéssel, illetve az első felsírással. Vajon nem sokkal előbb, a fogantatás pillanatában kellene felállítani a horoszkópot, hiszen tudjuk, hogy az új inkarnáció a fogantatással kezdődik. Az egyéni önállóság azonban hiányzik az anya testében élő embrióból, hiszen bakapcsolódik az anya

vérkeringésébe. Csak az újszülött köldökzsinórjának elvágásával és az erre bekövetkező első felsírással önállósul az anyagcserekörforgás, és születik meg az egyén. A tudatosítás fontossága A reinkarnáció és Karma törvényéből kifolyólag az embernek folyton mérlegelnie kell mindennapi életének tetteit, hogy azokkal oldotta, vagy súlyosbította-e Karmáját. Ezt az ember csak éber figyelemmel és gondolkodással, érzelmei és cselekedetei jelentőségének tudatosításával érheti el. Az antropozófia rendkívül nagy fontosságot tulajdonít a tudatosításnak, mert az kifejezetten szellemi, azaz Énfunkció, s a leghatásosabb önnevelési eszköz. Az ember életcélja A cél, hogy az ember ismételt inkarnációk sorozatán át a legváltozatosabb életsorsokon menjen keresztül és így lelkileg-szellemileg minden irányban fejlődjön, vagyis, hogy minden inkarnációjában különb emberként haljon meg, mint amilyennek született.

Minden egyes inkarnációban az ember más-más földi környezetet és életsorsot kap, különben fejlődése egyoldalúvá válnék. Ebből következik, hogy az ember hol, mint férfi, hol mint nő inkarnálódik abból a célból, hogy mindkét életformából bőséges tanulságokat szerezhessen. Az inkarnációk előkészítése Az egyes embernek a Földre való minden egyes leszületése előtt a leendő inkarnáció Karmáját a szellemi hierarchiák (lásd "A hierarchiák" menüpont) állítják össze nagy vonásokban, egyetértésben az illető ember Énjével (szellemével), tehát mindenki aki megszületett, maga vállalta azt az életsorsot, amin végig kell mennie, sőt odaát rendszerint sokkal több terhet szeretne az ember magára vállalni – minthogy ott szellemi szempontból ítél és minél többet szeretne jóvátenni a következő földi élet alatt – s a hierarchiáknak kell mérséklően beavatkozniuk. Mivel azonban az ember túlvilági tudata a

Földre leszületve teljesen elhomályosul, itt már nem tud vállalásairól, nem ismeri fel az összefüggéseket és lázadozik sorsa ellen, amikor az történik vele, amit odaát magára vállalt. Holott semmi sem éri az embert igazságtalanul az életben és senki sem kap súlyosabb Karmát, mint amilyent elviselni képes. A földi és szellemi szempontok egyensúlyba hozatala A Földön az ember állandó ténykedésre van utalva, úgy az anyagi, mint embertársai világában és ezzel alkalma nyílik Karmájának teljesítésére. Most már teljesen az ő szabad akaratán múlik, hogy milyen szempontokat érvényesít az eseményekhez való hozzáállásában és saját tetteiben, s azáltal vagy oldja, vagy ellenkezőleg, megköti és súlyosbítja a Karmáját. Az inkarnációban tehát az ember kettős életet él: teljesítenie kell földi kötelezettségeit úgy, hogy közben megfelelő mértékben élveznie kell a földi örömöket is – különben lelkileg kiszáradna

–, de egyben súlyt kell helyeznie a morális-szellemi élet ápolására is. A kettő között egyensúlynak kell lennie: aki egyoldalúan csak az egyikkel törődik és a másikat elhanyagolja, az feltétlenül rossz útra tér. Az antropozófia nem használ megkötött morál-dogmákat. ELve, hogy mindenkinek a maga morális fejlettségi foka szerint kell élnie életét úgy, hogy ha kis lépésekben is, de folyton felfelé fejlődjék. Az emberi felelősség és tudatosítás Mindebből következik, hogy amiről már szó volt, hogy az ember gondolataiért, érzéseiért, de különösen cselekedeteiért vagy mulasztásaiért felelős és jó, vagy rossz hozzáállásával oldja, vagy köti Karmáját, illetőleg új Karmákat teremt, amelyek még ebben, vagy a legközelebbi inkarnációkban kerülnek letörlesztésre. Ezzel biztosítva van a teljes igazságosság: ok nélkül senkit sem ér szenvedés, viszont az összefüggések a tett és a következmények között el

vannak rejtve, hogy az ember felső befolyásoltság nélkül élhessen szabad akaratával. A lényeg a helyes és nem helyes felismerni tudása. A nagy vonásoktól (pl ne ölj, ne lopj stb) eltekintve ezt az ember csak saját magatartásának és gondolkozásának éber figyelemmel kísérésével érheti el. Mai tudatunk főleg Én-funkció, s az antropozófia is az Én-re épít. A halál utáni élet és a reinkarnáció Már volt említés arról, hogy ha az Én-en és asztrálon kívül az étertest is elhagyja a fizikai testet, beáll amit halálnak nevezünk a Földön. A három nem látható léttagozat tehát kilép a fizikai testből és megkezdi halál utáni életét. Normális morálú ember esetében a halál után kb. 3 és fél napon keresztül a halott saját földi életét látja nagy és egyre nagyobbodó éteri tablóban, amiben az egész élet, ahogyan lefolyt, benne van. Ilyen éteri tablót látnak katasztrófák, vagy hasonló, hirtelen életveszélyes

pillanatok részesei is a Földön, akik a krízis szerencsés átvészelése után beszámolnak arról, hogy egész életüket egy pillanat alatt, egyetlen képben élték át. A halál után normális esetben az éteri tabló kb 3 és fél nap múlva szertefoszlik és visszaadatik minden tudás- és emlékezet-tartalmával a világéternek, amely ezáltal minden földi történést (a legkisebbektől kezdve) megőriz magában. Ebbe képesek a beavatottak* betekinteni, ez az úgynevezett Akasha Krónika. *Beavatottak és tanítványok Az okkultizmus aktív gyakorlását végzik a beavatottak, akik szellemi fejlõdésük során elnyerték azt a képességet, hogy saját maguk közvetlen kapcsolatba lépjenek a szellemi világok alacsonyabb vagy magasabb régióival (a beavatottak száma a mai materialista világban minimálisan kevés). Passzív gyakorlói az úgynevezett tanítványok, akik a beavatottak

közléseibõl tudomást szereznek a szellemi világról, s annak tényeirõl és a beavatottak által elõírt gyakorlatok végzésével törekedhetnek maguk is a beavatás útjára lépni. Kivételes esetekben, megrögzött materialistáknál és gonosz morálú embereknél az étertest leválása nem megy ilyen simán, sokkal hosszabb ideig tart. Sőt, néha még az is előfordul, hogy az étertestet valósággal "le kell tépni" a magasabb léttagozatokról, hogy azok túlvilági életüket megfelelően folytathassák (ez az úgynevezett "második halál"). Az étertest leválása után az Én és az asztrál maradnak csak meg és ezután kezdetét veszi a halott földi életének átélése megfordított sorrendben (a haláltól kezdve visszafelé a születésig) éspedig nem a tényleges történéseké, hanem, hogy az élet minden mozzanata, cselekedetei és mulasztásai más

emberekben milyen hatást keltettek. Ez az igazi purgatórium, ami a halottnak óriási lelki kínokat okozhat, amikor lemeztelenítve látja utolsó földi életének tényleges értékét, hogy mit épített és mit rombolt embertársai lelkében. Ugyanakkor módja van látni, hogy leszületése előtt a túlvilágon milyen Karmát vállalt és azt milyen mértékben teljesítette. Ilyenkor a halottat nagyfokú jóvátételi vágy fogja el, hogy rendbe hozza azt, amit az elmúlt életében elrontott. Ez a visszatekintés kb egyharmad része az utolsó inkarnáció időtartamának. Ezután az asztráltest is feloszlik és visszaadatik a világasztrálnak A szellem, az Én pedig egyedül folytatja útját a magasabb szférákba és fejlettségi fokától függ, hogy ezekben a szférákban meddig tudja öntudatát megőrizni. Szférák alatt nem szabad térbeli távolságokat és helyeket érteni, hiszen a fizikai test megszűnésével a tér is megszűnik (az idő nem, hiszen a

lélek élményeinek egymás után következése időt jelent), hanem a lélek és a szellem finomsági, tudatossági fokát. A földi életben az Én hajlékony, befolyásolható, nevelhető, a túlvilágon nem. Ugyanaz marad, amilyen a halál pillanatában volt. Ugyanaz marad embertársaival való viszonya is. Változtatni, jóvátenni, kibékülni, Karmát kiegyenlíteni a túlvilágon nem lehet, ebből a célból megint vissza kell jönni a Földre. Tehát, amikor a szellem saját kvalitásának megfelelően a legmagasabb fokra jutott a halál után a túlvilágon, hatalmas vágy fogja el, hogy ismét reinkarnálódjon a Földön további fejlődése és az utóbbi inkarnációk folyamán létrejött Karmája kiegyenlítése végett. A hierarchiák közreműködésével alkotja meg leendő inkarnációjának vázlatát, hogy milyen korban, milyen országban, milyen családban szülessék újra és hogy nagy vonalakban milyen sorsfordulatokon fog keresztül menni. Milyen személyek

körében, akikkel neki, vagy akiknek vele karmikus tartozásokat rendezni, karmát kiegyenlíteni kell. Rudolf Steiner kiemeli, hogy az ilyen reinkarnáció-előkészítés rendkívül bonyolult művelet, mert nagyon sok szempontot és emberi inkarnációt kell összehangolni. Ebbe a nagyvonalú vázlatba épül bele azután a földi élet folyamán a részletes Karma, amely annak függvénye, hogy az ember az új földi élete alatt hogyan fejlődött, illetőleg visszafejlődött. Ezt a részletes Karmát az ember állandóan az alvások alatt dolgozza ki a túlvilágon a hierarchiákkal együtt. A reinkarnáció egyik célja tehát a Karma-adósság csökkentése, de a gyarló ember emellett még újabb karmákat is létesít, s még jó est, ha többet törleszt az élet folyamán, mint amennyi újat teremt. Az újabb földi élet kereteinek maghatározása után megindul a reinkarnációs processzus: az Én az új földi élet kitűzött céljainak megfelelő minőségű

asztrálmajd étertestet kap és végül megszületik a Földön megfelelő időben, helyen és családban. A reinkarnációs intervallumok (újászületések között eltelt idő), bizonyos korokban hosszúak (sok évszázad), más korokban pedig rövidek, mint például jelenleg, amikor óriási tragikus földi civilizációs összeomlás előtt állunk. Ebben minél több emberszellem (Én) akar részt venni, mert odaátról látják, hogy a csapásokban való részvételekben lehet a legjobban fejlődni. Szenvedés nélkül nincs fejlődés Ezért van ma ilyen egészségtelenül sok ember inkarnálva a Földön. Később megint széthúzódnak a reinkarnációs intervallumok és a földi népsűrűség ismét normális lesz. Az egyének reinkarnációs intervallumait befolyásolja az inkarnáció kitöltésének milyensége is. A kívánatos a kevés, de jól kihasznált inkarnáció Ilyen esetekben elég lenne egy világhónap alatt (2160 év, lásd bővebben:

"Világkorszakok") két inkarnáció, egyszer mint férfi, egyszer mint nő. De mivel manapság, a materializmus idején kevés a jól kihasznált inkarnáció, az intervallumok csökkennek és sokszor kell reinkarnálódni. Minden inkarnáció fejleszti az embert és mivel mindenki reinkarnálódik, lassan az egész emberiség fejlődik a Teremtés által meghatározott irányban. A fejlődés azért nehéz, mert az ember tudatában még mindig nem világos itt a Földön, hogy mit kell tennie. Az embernek magának kell rájönnie arra, hogy a helyeset és jót a dologért önmagáért kell cselekedni. VILÁGKORSZAKOK Az asztrológiai világkorszakok A csillagászati év kezdete a tavaszi napéjegyenlőség (március 21.), ezzel indul az új ciklus, az állatöv KOS jegyével. A Nap évről évre a tavaszi napéjegyenlőség idején nem ugyanazon a ponton áll, mint az előző évben. Ennek oka a földtengely elmozdulása. A tavaszpont tehát lassan végigvándorol az

ekleptika (a Nap látszólagos pályája a Földről nézve) körén, mégpedig az állatövi jegyek sorrendjével ellentétes irányban, hátrafelé. Ez a precesszió jelensége Az állatövi jegyek sorrendje: Kos, Bika, Ikrek, Rák, Oroszlán, Szűz, Mérleg, Skorpió, Nyilas, Bak, Vízöntő, Halak Színek jelentése: Tűz elem: energia, elektromosság, indulat, gyorsaság Föld elem: anyag, ragaszkodás, nehézkesség, lassúság Levegő elem: információ, mozgékonyság, szétáradó kötetlenség Víz elem: érzelmek, szétterjedés, útkeresés, magábazáró hajlam A nap a tavaszpont vándorlásának útján 72 év alatt tesz meg egy fokot, 2160 év alatt halad át egy állatövi szakaszon (30 fok), 25920 év alatt pedig bejárja az ekleptika egész körét. Az egész kört, a 25920 éves ciklust Nagy Napévnek nevezzük, az egy-egy jegyre terjedő 2160 éves szakaszok a Nagy Napév hónapjai, a világhónapok; az egy fokra jutó 72 esztendős út pedig egy-egy világnapnak

felel meg. Ezeknek az időegységeknek rendkívül nagy a jelentőségük a Föld és az emberiség életében. A Nagy Napév a Föld életében egy-egy hatalmas ciklust fejez ki. Amint a Nap a precessziós úton sorra áthalad az állatöv csillagképein, hatásait a csillagképek hatásszögével egyesíti, más- és másképpen módosult sugárzással befolyásolja a földi életet. Az évi Nappálya kezdetét a mindenkori Tavaszponttól számítjuk, s ezt tekintjük az évi Nappályán a Kos 0. fokának De a valóságban, a csillagképek állandó állatövét tekintve, a Nap a precessziós zodiákuskörön másutt jár; manapság a Halak csillagképének elején, egyre jobban közelítve a Vízöntőhöz. Élesen meg kell különböztetni tehát az állandó állatövet (az állócsillagképek körét), az évi Nappálya állatövétől, s nem szabad elfeledni, hogy a precessziós Nap a csillagképek s a jegyek sorrendjével ellentétes irányba, hátrafelé halad, évenkénti

Tavaszpontját tekintve. A precessziós Nap útját a régi bölcsek világkorszakokkal hozták kapcsolatba, s aszerint, hogy a Tavaszpont melyik állatövi csillagképben járt, a földi eszmélést, a vallást és a bölcseletet is összhangba hozták a precessziós Napnak az illető csillagképben kifejtett hatásaival. A régi kultúrék és kultuszok félreérthetetlenül kifejezik ezeket az összefüggéseket. Az ősi mítoszok és kifürkészhetetlen eredetű hagyományok a történelemelőtti korszakok emlékét is megőrizték; minden ősi műveltségű nép mítoszai tudnak az "aranykorról", amikor a földi élet még összhangban volt az égi törvényekkel, az ember még nem szakadt el a természet egyszerű, de tévedhetetlen útjának követésétől. Ez az aranykor arra az időszakra vonatkozik, amikor a Tavaszpont, vagyis a precessziós Nap a maga égi házában, a természetének megfelelő Oroszlán csillagképében vándorolt 2160 esztendőn keresztül. A

rákövetkező korszakban a precessziós Nap 2160 évig a Rák csillagképében, s ebben az időben az "aranykor" ősi tisztasága és egyensúlya már veszendőbe ment. Helyét a Rák hatásai váltották fel: az embereket elfogta az ismeretlen utáni vágyódás, nyughatatlanokká váltak, vándorolni kezdtek, kialakult a család, majd a nemzetség csoportszövetsége, ezekből törzsek alakultak és a megnehezedett, bonyolultabbá vált életben megindult az emberi szervezkedés. Ebből a korszakból származnak a minden ősi népnél ismeretes Hold-kultusz emlékei, hiszen a bölcsek már akkor is tudták, hogy a Rák csillagképe a Hold égi háza. A matriarchátus (anyauralom) is ennek a korszaknak a csökevénye. Mindez a Rák hatásának felel meg. A precesszió a Rákból átlépett az Ikrekbe, s ebben ismét 2160 évig vándorolt; a földi élet szintén megfelelően átalakult ekkor. Az emberi gondolkodás nagy fejlődésnek indult, szellemi-értelmi téren

felvette az Ikrek ismert hatásait. Az elágazás, a szétszóródás és ennek kapcsán a fokozott ismeretszerzés is megkezdődött. A szétszóródott embercsoportok tudatos kapcsolatba léptek egymással, megindult a szellemi és anyagi javak kicserélése. A vallásos kultuszokban mindenütt megjelent a kettősség elvének gondolata, a Kettő, amely egymást kiegészítve az Egységet fejezi ki. A mítoszok Iker-elemei ebből a korszakból valók: ikrek voltak Ozirisz és Izisz, a görög mitológiában Kasztor és Pollux, Indiában a két isteni Asvin stb. Mindez még a történelmi kor előtt ment végbe A történelmileg is már többé-kevésbé ismert korszak akkor kezdődött, amikor a precessziós Nap az Ikrekből a Bika csillagképbe jutott. A Bika hatásaira az élet sokat vesztett szellemiségéből, a földies, anyagias elemek előtérbe kezdtek lépni; a gazdaság, kereskedelem, pénzforgalom fejlődésnek indult, a szellemiség pedig szintén anyagi formában kereste

kifejezését: magasra lendült a művészi alkotás, mégpedig elsősorban mindenütt a Bika lényegének leginkább megfelelő anyagformálás: a plasztika, a szobrászat. A kultuszok jelképei is megváltoztak és a régebbiekhez a Bika szimbólumai járultak. A Bika korszaka után a Kos 2160 esztendős korszaka következett. Ekkor mindenütt új, merész és úttörő szellemiség kezdett kibontakozni, s ezzel együtt új jelképek foglalták el a régebbiek helyét, vagy járultak ezekhez. A kos, a bárány jelképeivel találkozunk a kultuszokban; a szelíd pásztoridillek poézisa éppúgy idetartozik, mint a kosáldozat véres színjátéka. A Kos korszak kultikus tartalma a zsidó vallásban jutott legteljesebb, legnyilvánvalóbb kifejezésre. A Halak korszaka - a Halak hatásainak megfelelően - a lelkiség, az elmélyülés, az egyetemességbe visszavágyó megismerés elemeit hozta. Még mielőtt a precesszió elérte volna a Halakat, Indiában megjelent Buddha és

új, tisztult erkölcsiség, egyetemes világnézet tanait hirdette, mint a Halak előfutára. A 2160 éves Halak korszak folymán hithirdetők és vallásalapítók egész sora lépett fel; a régi kultuszok mindenütt elmélyülnek, új univerzális elemekkel gazdagodnak. De a Halak korszakát kifejező legmélyebb és leggyökeresebb igazság elhivatott hirdetője - Jézus. Halakkal lakatja jól az igére éheseket. Az első keresztények még nem használták a kereszt jelképét, jelük a Hal volt, tudatosan kifejezve a kultusz kozmikus vonatkozását. A püspöksüveg halfejet ábrázol, mint ahogy Jézus első tanítványai is halászok voltak és Péternek azt mondotta, hogy "ezentúl majd emberekre halászol". A Halak korszaka napjainkban a vége felé jár (sokak szerint már el is kezdődött), közeledik a Vízöntő korszaka, óriási változásokat idézve fel a földi életben, a Vízöntő hatásainak értelmében felforgatva, feje tetejére állítva mindent,

hogy a régi világból megszülethessen az új. Az antropozófia kultúrkorszakai Kultúrkorszak neve korszakokkal Indiai Kultúrkorszak kezdete Kapcsolat a Precessziós kb. Kr e 7200 Rák (kb. Kr e 8800-tól) Ikrek (kb. Kr e 6700-tól) Perzsa kb. Kr e 5000 Ikrek Bika (kb. Kr e 4500-tól) Egyiptomi kb. Kr e 2900 Bika Kos (kb. Kr e 2400-tól) Görög-római kb. Kr e 700 Kos Halak (kb. Kr e 200-tól) Angolszász-germán kb. Kr u 1400 Halak Vízöntő (kb. Kr u 1950-tól) Szláv kb. Kr u 3500 Vízöntő Bak (kb. Kr u 4100-tól) Univerzális kb. Kr u 5700 Bak Nyilas (kb. Kr u 6300-tól) Felhasznált irodalom: Dr. Dubravszky László: Az antropozófia körvonalai Dr. Dubravszky László: Rudolf Steiner fontos megállapításai Dr. Dubravszky László: Modern (antropozófiai) beavatás Hans-Peter Waldrich: Titkos Tanok - Ezoterika Thorwald Dethlefsen: Élet az élet után Rudolf Steiner: A világ és az ember szellemi megismerésének alapelemei Rudolf Steiner: Az

Akasha-krónikából Váradi Tibor: Márk evangéliuma Baktay Ervin Dr.: A csillagfejtés könyve