Gazdasági Ismeretek | Magyarország » B. Szabó Gábor - A Magyar offshore

A MAGYAR „OFFSHORE” Írta: Dr. B Szabó Gábor ügyvéd A politikai, gazdasági és jogi rendszerváltás óta eltelt bő évtized alatt számtalan „leleplező” vagy „feltáró” jellegű újságcikk látott napvilágot, amelyek a maguk zsurnaliszta prekoncepcióját bizonyítandó, az „offshore” kifejezést az adócsalás és a pénzmosás szinonimájaként használva e fogalmat súlyosan kriminalizált jelentéstartalommal töltötték meg. A folyamatot nem ritkán egyes politikai irányzatok is erősítették, illetve erősítik mind a mai napig oly módon, hogy a mindenkori politikai ellenlábasok érdekkörébe tartozó vállalkozások vagy vállalkozók vélt vagy valós offshore érdekeltségeivel vélik bizonyítottnak a „rabló privatizáció” vagy éppen az „adósíbolás” tényállását. A folyamat az utóbbi években, a magyar „offshore” létezésének több éves késedelemmel történt felismerésével sajnálatos módon csak tovább

fokozódott. Az elmúlt hónapokban újságcikkek és tévé riportok tucatjai könyvelték el az országot „adóparadicsomnak” és „pénzmosodának”, anélkül persze, hogy bátorlelkű toll- vagy mikrofonforgatóink a legkevesebb fáradságot vették volna a szabályozás alapelemeinek megismerésére, vagy akár csak felmérték volna, hogy bulvár kampányukkal milyen súlyos károkat képesek okozni az országnak. Az „offshore” tehát napjainkra egy széles körben használt, de tényleges jelentésében csak nagyon kevéssé ismert és a közvéleményben – de tapasztalataim szerint sokszor még a szakemberekben is – automatikus averziót ébresztő fogalommá vált. Ennek természetesen oka lehet az is, hogy a témáról – ismereteim szerint – az elmúlt években szakmailag is megalapozottnak tekinthető átfogó írás még a szűkebb értelemben vett jogi, adó vagy számviteli szaksajtóban sem jelent meg, annak ellenére, hogy immáron hetedik éve hazai

körülmények között is alakalmunk van ismerkedni az offshore viszonyokkal. A jelen cikk szándéka az, hogy a fogalom dekriminalizálása mellett nyújtson némi betekintést annak valós jelentéstartalmába, és összefoglalja a hazai offshore tevékenységre vonatkozó legfontosabb szabályokat. Az „offshore” fogalma Az angol kifejezést a jogi és adózási szakma a tengeri szakmáktól kölcsönözte, amelyek az „offshore” kifejezéssel jelzik a part közeli vizeken történő hajózást, halászatot, ásványi anyag (kőolaj, földgáz) kitermelést vagy éppen a nyílt tenger felől közelítő széljárást. A fogalom eredeti és szűkebb jelentésében tehát a szárazföld és a tenger határára, azaz a partra („shore”), illetve minden azon túli („off”) tevékenységre, eseményre utal. A kifejezés az idők folyamán magára öltött egy átvitt és tágabb jelentést is amely már függetlenedett a tengerészettől és amelyet nem kis mértékben az a

sajátosan angolszász szemléletmód és „szigetbe zárt mentalitás” alapozott meg amely a világot „magunk és a rajtunk kívűlállók”-ra osztotta fel. Ilyen értelemben az „offshore” kifejezés gyakran a „külföld” (ti. nem brit, illetve nem amerikai) szinonimájaként is használatos mind a mai napig, anélkül tulajdonképpen, hogy az bármiféle utalást tartalmazna valamiféle adóparadicsomra. Ugyanakkor ma már az angolszász jogászok, adózási és számviteli szakemberek körében is általánosnak tekinthető az a tendencia, hogy az „offshore” kifejezéssel valamilyen idegen cég- és adójogi környezetre utalnak, amely azonban nem feltétlenül és szükségszerűen azonosítandó egy a közvéleményben adóparadicsomként („tax heaven”) számon tartott országgal. 2 A kifejezés tehát leggyakrabban az adózással összefüggésben, ezen belül is – pontatlanul – az adómentesség vagy az adóparadicsom szinonimájaként kerül

használatra (pl. a Móra-féle angol-magyar jogi szótár is a „tengerentúli” és „külföldi” jelentés mellett megadja az „adóparadicsomban működő” jelentést is). Ugyanakkor közelebb jutunk a kifejezés megértéséhez, ha inkább a nemzetközi jogból kölcsön vett „területen kívüliség” fogalmával próbálkozunk, noha nyilvánvalóan teljes egészében ezzel sem azonosítható. Általánosságban ugyanis az „offshore” létrejött társaságok a székhely ország joga szerint egyfelől élveznek olyan tipikusan adó vagy vám előnyöket, amelyek nem illetnek meg más, ugyanabban az országban bejegyzett un. „onshore” társaságokat, másfelől viszont be kell tartaniuk olyan, leginkább a tevékenységükre vonatkozó korlátozásokat, amelyek a többi, „onshore” bejegyzett társaságot nem terhelik. Az előnyök és a korlátozások e kettőssége általánosan jellemzi azokat az országokat – így Magyarországot is – amelyek

jogalkotásukban fenntartják az „offshore” elemeket. Az „offshore” fentebb már említett kriminalizált jelentéstartalma azonban koránt sem egyedi magyar sajátosság. Bizonyos kül- és belpolitikai indíttatású sajtó- és hisztériakampányok Nyugat-Európában és a világ más pontjain is gátolják a szakmai tisztánlátást és megfontolást „offshore” ügyekben. Ennek természetes immun-reakciójaként az „offshore” kifejezés használatát a tételes jogok szinte minden országban kerülik és az érintett országok különféle szalonképesebb fedőnéven (pl. International Business Company) dobják piacra az árút Mert bizony árúról van szó, mégpedig olyanról, amelynek piaca – paradoxon módon a nemzeti és nemzetközi támadások ellenére is – úgy keresleti, mint kínálati oldalon bővül, és egyre több ország tartja szükségesnek, hogy saját jogrendszerébe beiktasson klasszikus vagy kvázi „offshore” elemeket. Közöttük olyan

országok is vannak, amelyek által kínált „offshore” lehetőségek nemcsak a laikus közvélemény de sok esetben még a szakemberek előtt sem ismertek. Magyarországon kívül ilyen pl Ausztria, Dánia, Spanyolország vagy az Egyesült Királyság. Az mindenesetre közös ezekben az országokban, hogy a rárakodó negatív jelentéstartalom miatt nemzetközileg is egyre szalonképtelenebbé váló „offshore” kifejezés használatát kerülik a tételes jogban, és az manapság szakmai szinten jószerivel már csak a szaksajtó, a szakmai konferenciák és az ügyfél-tanácsadó viszonylatában használatos, ahol a jelentéstartalom többé-kevésbé egyértelmű és prezentációs szempontokra sem kell figyelemmel lenni. Éppen ezért a továbbiakban ez a cikk is ezt a kifejezést fogja használni, de a nyomaték kedvéért továbbra is mindvégig idézőjelben. Feltehetően a magyar jogalkotó is a területen kívüliség elvét és a szalonképes prezentálhatóság

szükségességét ismerte fel 1996-ban, amikor a hazai „offshore” rendszer 1994-es bevezetésekor megalkotott és a legkevésbé sem találó „külföldi befektető” fogalmát átkeresztelte „külföldön tevékenységet végzőre”. Ez utóbbi meghatározás, minden nehézkessége ellenére, hívebben fejezi ki a lényeget, nevezetesen azt, hogy olyan társaságról van szó amely Magyarországon bejegyzett székhelye ellenére tevékenységet – az alább részletezett egyéb feltételek betartásával – kizárólag külföldön, illetve külföldivel szerződve folytathat. Az e téren igen termékeny külföldi szakirodalom szívesen karakterizálja az egyes „offshore” központokat az általuk nyújtott befektetői kedvezmények körére tekintettel. Ezzel egyúttal meg is bontja az „offshore” egységes fogalmát, bizonyítva az e téren is fennálló sokszínűséget. Az általánosan elfogadott „offshore” kategóriák a következők: 3

Adóparadicsomok (Tax heavens) • Teljes mértékben liberalizált és egyszerűsített cégbejegyzési gyakorlat. • Általában teljes nyereség-, jövedelem-, osztalék- és vagyonadó mentesség. • Teljes mentesség a számviteli (könyvelési és könyvvizsgálati) valamint adóbevallási kötelezettség alól. Alacsony adózású országok (Low tax regimes) • Némileg bürokratizált cégbejegyzési gyakorlat. • Az adott országban bejegyzett egyéb társaságokéhoz képest lényegesen alacsonyabb szintű nyereség-, jövedelem és vagyonadózás esetenként osztalékadó mentességgel. • Általában teljes körű számviteli és adóbevallási kötelezettség. Területi alapú adórendszerek (Territorial tax regimes) • Egy adott ország rendszerint kiemelt fejlesztésre szánt területi egységére megállapított kedvezményes adószabályok, amelyek adott esetben a teljes adómentességet is lehetővé teszik. Szabadkereskedelmi és különleges gazdasági

övezetek (Free trade and development zones) • A fenti kategóriának egy mutációja, amelyben a befektető már nemcsak adó de egyéb kedvezményeket (pl. vám, foglalkoztatás) is élvez „Onshore” adó központok („Onshore” tax centres) • Olyan „offshore” adószabályoktól alapvetően mentes országok, amelyek vagy az alkalmazott nyereségadó mérték viszonylagosan alacsony (10% körüli) volta, vagy egyes területeken (pl. külföldre fizetendő osztalék) alkalmazott általában nem szokásos adómentesség, vagy egyéb vonzó különleges sajátosság (pl. egy adott viszonylatban rendkívül kedvező kettős adó egyezményből származó előny) miatt a nemzetközi adótervező szakemberek figyelmére érdemesek. A hazai offshore szabályozás – a fenti kategorizálást alapul véve – leginkább az alacsony adózású országok közé sorolható be, bár – amint arról a következőkben még szó lesz – bizonyos egyezményes előnyök az offshore

szabályoktól függetlenül önmagukban is vonzóvá tehetik Magyarországot egy-egy adótervezési projektben. A hazai „offshore” szabályozás (jogforrások; feltételrendszer) Az 1993-ban megalkotott jogi és hatósági feltételrendszer – kisebb-nagyobb eltérésekkel – leginkább a ciprusi alacsony adózású modellt követi, amelyről az elmúlt években a hazai laikus és szakmai közvéleménynek ugyancsak volt szerencséje számos, hitelesnek egyáltalán nem tekinthető információt kapnia. A modellválasztás – szakmai szemmel nézve – mindenesetre szerencsésnek mondható, hiszen a ciprusi „offshore” rezsim széles körben ismert és elismert, kedvelt székhelye a külföldi befektetőknek és az ahhoz való hasonlatosság önmagában bizalmat kelthet. Természetesen a hazai rendszer rendelkezik néhány, nem tudni, hogy mennyire tudatosan egyedi, sajátosan magyar elemmel is. Ezek némelyike kifejezetten előnyére válhat az „offshore” területek

közötti fokozódó konkurencia harcnak, némelyek azonban gátolhatják kibontakozását. 4 Az 1994. január 1-én bevezetett hazai offshore rendszer néhány, a lényeget nem érintő, kisebb módosítással változatlan tartalommal működik és kelt a kezdeti évek érdektelensége után fokozódó érdeklődést a külföldi befektetőkben. Ennek okairól lentebb még szó lesz Az offshore működés feltételrendszerét, mint alapjogszabály, a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI törvény (a továbbiakban: Tao) 4 § 28 pontja, 19 § /2/ bekezdése, valamint 26. § /11/ bekezdése foglalja össze Ezen túlmenően tartalmaz még az „offshore” cégekre rendelkezést a devizáról szóló 1995. évi XCV törvény (a továbbiakban: Dvt.) 85 §-a, a számvitelről szóló 1991 évi XVIII törvény (a továbbiakban: Sztv) 19 § /3/ bekezdése, a helyi adókról szóló 1990. évi C törvény (a továbbiakban: Had) 3 § /4/ bekezdése az

adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI törvény (a továbbiakban: Art) 50 §-ának /6/ bekezdése, valamint néhány, az alábbiakban sorszám szerint is hivatkozott APEH utasítás és iránymutatás. Az mindenesetre már a fenti felsorolásból is kitűnik, hogy hatályos jogunk – az érintett jogrendszerek többségéhez hasonlóan – az „offshore” tevékenységet nem társasági, illetve cégjogi aspektusból hanem egyértelműen adójogi, illetve kapcsolódóan számviteli-és devizajogi megközelítésben szabályozza. Azaz az „offshore” cégek ugyanabban a társasági jogi közegben születnek, illetve működnek mint bármelyik hazai bejegyzésű „normális” cég. Különbözőségük oka és indoka tehát nem ezen a jogterületen keresendő. Mindezt helyénvalónak is kell tekintenünk, azonban úgy tűnik, hogy ez a fajta cégjogi „szabályozatlanság” néhány sajnálatos és a rendszer nemzetközi befektetői megítélését kedvezőtlenül

befolyásoló cégeljárási anomáliát eredményez az utóbbi években. A kezdeti négy-öt év töretlennek tekinthető országos cégbírói gyakorlata ugyanis helyesen, a Dvt. és az Sztv. rendelkezéseivel összhangban (!), elfogadta és bejegyezte az „offshore” társaságok devizában kifejezett alap-, illetve törzstőkéjét. Ez az egységes cégbírói gyakorlat az utóbbi egy-két évben megtörni látszik a Fővárosi Cégbíróság azon néhány eseti döntésén, amelyek elutasították az alap, illetve törzstőke devizában történt kifejezését arra hivatkozva, hogy a cégeljárási törvény 19. § /2/ bekezdése értelmében ez a lehetőség kizárólag a vámszabadterületi társaságok részére adatik meg. Az érvelés azonban merőben formális és leginkább arról árulkodik, hogy a döntéshozó figyelme nem terjed túl a tárasági és cégeljárási törvényeken, vagy ha túl is terjed, valamilyen rejtélyes oknál fogva erőrangsort állít fel az

egyes törvények között. A Tao, a Dtv és az Sztv ugyanis egyértelművé teszi, hogy az „offshore” és vámszabadterületi társaságok egylényegűek, amit a két intézmény közös tárgyalásán túl az is alátámaszt, hogy a hazai „offshore” szabályozás történetileg a nyolcvanas évek második felének un. „kvázi vámszabad területi” szabályaiban gyökerezik amint arra a kezdeti évek „offshore” engedélyezési feltételei is utaltak (ti. a kérelmezőnek rendelkeznie kellett a pénzügyminiszter vámszabad területi társaságokat megillető kedvezményeket biztosító engedélyével). Az utóbbi évek deviáns cégbírósági döntései tehát – megítélésem szerint – hibásak, s a helyzetet nem könnyíti az sem, hogy a cégbejegyzést a fenti hivatkozással megtagadó határozatokkal szemben benyújtott fellebbezésekre érdemi indoklást tartalmazó jogerős LB döntés mindezidáig – tudomásom szerint – nem született, noha az minden

bizonnyal ismét hosszú távon rendezné az „offshore” társaságokkal kapcsolatos cégbírói gyakorlatot. 5 A Tao. az alábbiakban összegzi a magyar „offshore” működési feltételrendszerét 1. Szervezeti, strukturális feltétel Kizárólag belföldi székhellyel rendelkező, kft. vagy rt formájában bejegyzett olyan társaság, amely az adóévben folyamatosan megfelel az alábbi 2-7. pontokban foglalt feltételeknek 2. Nyilvántartásba vételi feltétel 1996. december 31-ig pénzügyminiszteri, majd azt követően APEH nyilvántartásba vétel (a regisztrációs eljárás részletes szabályairól lásd: 11/1998. (AEÉ 13) APEH utasítással módosított 33/1997. (AEÉ 9) APEH utasítás, valamint 1999/45 APEH iránymutatás); 3. Tevékenységi feltétel Kizárólag olyan kereskedelmi vagy pénzügyi szolgáltatásnak nem minősülő szolgáltatási tevékenység folytatható, amelynek során a társasággal szerződő fél nem minősül belföldi személynek

és ahol a teljesítés helye úgy a szerződés szerint mint ténylegesen is külföld (a szolgáltatások esetén figyelemmel az ÁFA törvény előírásaira is); 4. Alkalmazási feltétel A társaság vezető tisztségviselőinek, felügyelő bizottsági tagjainak és alkalmazottainak többsége a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint belföldi illetőségűnek minősülő magánszemély, továbbá a jogi képviselettel megbízott ügyvéd és a könyvvizsgálatot ellátó könyvvizsgáló is belföldön került bejegyzésre (lásd még: 1998/149. APEH iránymutatás) 5. Finanszírozási feltétel A székhely (telephely) fenntartásához, a vezető tisztségviselők, felügyelő bizottsági tagok, alkalmazottak, ügyvéd és könyvvizsgáló részére teljesített kifizetések, valamint a közterhek befizetése kizárólag belföldi bankszámláról történhet. Minden egyéb üzleti tranzakció finanszírozása külföldi bankszámláról is történhet, amelynek

megnyitása, illetve fenntartása külön devizahatósági engedélyt vagy bejelentést nem igényel. 6. Tulajdonosi feltétel A társaságnak kizárólag olyan külföldi tagja, illetve csak névre szóló részvényt birtokló részvényese lehet akinek sem közvetlenül sem közvetve nincs más belföldi gazdasági társaságban, szövetkezetben, közhasznú társaságban vagy egyesülésben részesedése, valamint nincs belföldön telephelye, kereskedelmi képviselete. A társaságnak külföldön nyilvánosan működő részvénytársaság csak akkor lehet a tagja (részvényese), ha jegyzett tőkéjének legfeljebb 3 %-át képviselő részvény van belföldi személy(ek) tulajdonában. 7. Konszerntilalmi feltétel A társaságnak sem közvetlenül, sem közvetve nem lehet más belföldi gazdasági társaságban, szövetkezetben, közhasznú társaságban vagy egyesülésben részesedése. A fenti feltételrendszer összességében nem mutat lényegbeli eltérést az alacsony

adózású „offshore” központok által követett gyakorlattól, és az alapelvek szintjén a külföldi befektetők részéről is általánosságban elfogadhatónak tűnik. 6 A feltételrendszer néhány eleme (pl. kötelező kvóta a belföldi tisztségviselői és alkalmazotti létszámra; kötelező belföldi bankszámla használat bizonyos költségelemek kifizetésére) azonban szükségtelenül és indokolatlanul merevíti a rendszert, amely ezáltal egyrészt veszít attraktivitásából, másrészt különféle célirányos, ámbár merőben haszontalan management praktikákra készteti az érintett társaságokat, pusztán a korlátozó feltételeknek való megfelelés, s nem valamiféle kreatív ösztönzés okán. Remélhetőleg a szabályozás további finomításával ezek a zavaró elemek kiküszöbölhetők lesznek. „Offshore” adózás Az „offshore” társaságok adózására vonatkozó szabályok az alábbiakban összegezhetők. 1. Társasági adó

Adómérték: a pozitív adóalap 3 %-a; Mentesség az adóelőleg bevallási és befizetési kötelezettség alól. 2. Osztalék adó Az általános szabályok szerinti bevallási és forrásadó levonási kötelezettség, ideértve az osztalékelőleg fizetés és a kétoldalú kettős adózás elkerüléséről szóló egyezmények alkalmazhatóságának feltételeit is. 3. Helyi adók 1998 végéig az „offshore” társaságok is egységesen alanyai voltak a Had.-nak Különösen a nettó árbevételre vetített iparűzési adó számos társaságot késztetett arra, hogy székhelyét ilyen adót nem alkalmazó vidéki önkormányzat területére jegyeztesse be. Így fordulhatott elő, hogy számos igen nagy alap- vagy törzstőkével rendelkező „offshore” társaság Pest, Nógrád vagy Komárom megye kisközségeiben „rezidens” mind a mai napig. Az 1999 évi állami költségvetésről szóló törvény azután 1999. január 1-i hatállyal módosította a Had-ot olyan

értelemben, hogy az „offshore” társaságokat kiemelte Had. hatálya alól de csak az iparűzési adó vonatkozásában. A többi – esetünkben kevésbé jelentős – helyi adónak azonban továbbra is alanyai. 4. Általános forgalmi adó 1996 végéig az „offshore” társaságok – az ÁFA törvény kifejezett rendelkezése folytán – nem voltak alanyai ennek az adónemnek. A törvény 1997 évi, e vonatkozásban nem egészen átgondolt módosítása révén azonban e társaságok is ÁFA alannyá váltak, s azok mind a mai napig. Adófizetési kötelezettségük azonban – külföldre korlátozott tevékenységük sajátosságából adódóan – csak a külföldről vagy külfölditől igénybe vett, de belföldön adóztatható un. importszolgáltatások után áll fenn Tipikusan ez a helyzet a szellemi tulajdon körébe tartozó jogok (pl. copyright, trade mark, patent) kereskedelmével foglalkozó offshore társaságok esetében, amelyek részben a magyar offshore

rezsim, részben pedig Magyarország számos igen kedvező kettős adó egyezményében rejlő lehetőségeket kihasználva veszik, majd adják tovább ezeket a jogokat. 5. Adóeljárási sajátosságok Az „offshore” társaságok adóügyeinek vonatkozásában, az Art. rendelkezése értelmében, az APEH Észak-budapesti Igazgatósága (azon belül is az Általános Főosztály) jár el kizárólagos illetékességgel, a társaság székhelyétől függetlenül. Ez év eleje óta ez az eljárási kizárólagosság abban is kifejezésre jut, hogy az „offshore” társaságok megye kódja (azaz adószámuk utolsó két számjegye) hivatalból „51”-re változott. 7 „Offhore” társaságok és kétoldalú adóegyezmények A hazai „offshore” rendszert a konkurens rendszerekkel szemben jelentősen felértékelheti az a körülmény, hogy az országnak ma már ötvenet meghaladó számban van kétoldalú nemzetközi egyezménye a kettős adóztatás elkerüléséről.

Ráadásul ezeknek az egyezményeknek maguk az „offshore” cégek is alanyai, amely körülményt kérelemre az adóhivatal is igazolni tud egy un. adóhonossági igazolás kiállításával Ily módon ezek a cégek egyszerre élvezik az „offshore” kedvezményeket, másfelől pedig az egyezményekből fakadó előnyöket (pl. alacsony vagy éppen nulla %-os forrásadó mérték a másik országba fizetendő osztalékon, jogdíjon vagy kamaton). Az „offshore” és az egyezményes előnyök e szinergikus összhatása koránt sem általános (bár nem is teljesen egyedi) az „offshore” központok körében. Az „offshore” társaságok devizajogi státusza Anakronisztikus elemekkel zsúfolt hatályos devizajogunk e vonatkozásban is csak felemás megoldásra volt képes. A Dvt egy külön regisztrációs folyamat eredményeként biztosítja a devizakülföldi státuszt az „offshore” társaságoknak mindaddig, amíg azok a Tao.-ban részletezett és fentebb ismertetett

valamennyi feltételnek megfelelnek. Ezáltal ezek a cégek deviza és (kül)kereskedelmi vonatkozásaikban a külföldiekkel egyező státuszt élveznek. Ugyanakkor a kereskedelmi bankok, az állami felügyeleti szervek felé megteendő különféle jelentéseikben, magyar „offshore” ügyfeleiket – a 35/1999. (XII 26) PM rendelet értelmében – továbbra is „rezidensként” kötelesek kezelni, illetve nyilvántartani, mert – amint az a fogalom meghatározásból kitűnik – „közvetlen gazdasági érdeke Magyarországhoz kötődik”. Ez egy olyan társaság esetében, amely érdemi üzleti tevékenységet kizárólag külföldön vagy külföldivel folytathat, legalább is kétséges. További anomáliája a vonatkozó devizahatósági rendelkezéseknek, hogy a devizakülföldi státusz – az „offshore” adójogi státusszal ellentétben – elvesztését követően nem regenerálható. A Dvt ugyanis a feltételek újbóli teljesítése esetén sem teszi

lehetővé a devizakülföldi státusz ismételt megszerzését. Ennek indoka és gyakorlati haszna merő rejtély. Mindazonáltal a devizajogi státusznak az „offshore” társaságok eredményes működése szempontjából nincs különösebb jelentősége, mint ahogyan a ma még hatályos devizajogi korlátozások többsége sem több bosszantó bürokratikus, de gazdaságilag indokolatlan akadálynál a hazai üzleti élet minden résztvevője számára. Számviteli sajátosságok Az Sztv. rendelkezése szerint az „offshore” vállalkozásoknak „ az éves beszámolót, illetve a könyveket magyar nyelven, a társasági szerződésben rögzített konvertibilis devizában kell elkészíteni, illetve vezetni. Az adatokat a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyam listája szerinti devizaegységben kell megadni.” Az alap-, illetve törzstőke devizában történő kifejezhetősége e társaságok esetében különösen az Sztv. e rendelkezésével összefüggésben kap

jelentőséget. Az „offshore” státusz megszűnése vagy éppen az arra való áttérés esetén végre kell hajtani számviteli szempontból a forintról devizára vagy devizáról forintra történő áttérést az Sztv. 41/B-41/D szakaszai szerint (bővebben lásd: 75/1999 Számviteli kérdés) 8 A lehetséges jövő A magyar „offshore” iránt megnyilvánuló fokozódó érdeklődés azt jelzi, hogy a különböző okoknál fogva folyamatosan új területekre éhes nemzetközi befektetők értékelik a hazai rendszer által nyújtott előnyöket, mindenek előtt azt a lehetőséget, hogy klasszikus „offfshore” tevékenységet folytathatnak egy olyan országban, amely – egyenlőre – mentes az általános „offshore” megítéléstől, s amely nem szerepel egyetlen nemzeti vagy nemzetközi (pl. OECD, EU) által összeállított „feketelistán” sem Ezek az előnyök kompenzálni látszanak az általában véve nem „offshore” barát jogi és

államigazgatási környezetet, amely más konkurens területekkel összehasonlítva lényegesen nehézkesebb és bürokratikusabb. Ugyanakkor a jelenlegi kedvező nemzetközi megítélésen néhány korábbihoz hasonló szenzációhajhász sajtókampány természetesen jelentősen ronthat. A rendszer népszerűsége annak ellenére is növekedni látszik, hogy a kormányzatnak nincs és sohasem volt plasztikusan kitapintható „offshore” politikája, és a rendszer nemzetközi megismertetésére és promóciójára sohasem áldozott. E mögött feltehetően a külpolitikával összefüggő „magasabb érdekek” (pl. EU csatlakozás) is meghúzódhatnak, bár annak felismerése is várat még magára, hogy a rendszer izmosodása paradox módon erősíthetné a magyar tárgyalási pozíciókat. Úgy tűnik, hogy a rendszer egyedüli „propagátorai” jelenleg az a néhány szakember, akik külföldi előadásaik vagy ugyancsak külföldi szaklapokba írt cikkeik révén

igyekeznek a rendszer sajátosságait bemutatni. Ily módon a jövőbeni fejlődés iránya némileg bizonytalan, annak ellenére, hogy potenciálisan a rendszerben nagy tartalékok rejlenek. Ezek kiaknázása azonban az eddiginél határozottabb kormányzati szerepvállalás nélkül nem lehetséges