Vallás | Keresztény » Márk krisztológiája

1 Márk krisztológiája Márk evangéliuma 65 és 70 között íródott vagy Rómában, vagy Szíriában. Szerzője, az ókori hagyomány szerint, Márk, a jeruzsálemi hívő asszony, Mária, fia, Barnabás unokaöccse, Pál és Péter munkatársa. Ő nevezi könyvét „evangéliumnak”, vagyis örömhírnek. Ezzel utal Iz 52, 7-re: „Mily szépek azok léptei a hegyeken, akik örömhírt hirdetnek, békét hirdetnek, jó hírt hoznak, és szabadulást hirdetnek, akik azt mondják Sionnak: A te Istened királyként uralkodik!” (vö.: Iz 40, 9-10; 41, 27; 61, 1) Maga Jézus is erre utal első hirdetésében: „Elközelgett Isten országa (=királyi uralma), higgyetek az örömhírben (evangéliumban).” (Mk 1, 15) Krisztológiájának alaptétele: Jézus Krisztus valóban Isten Fia. Evangéliumának kezdő sora: „Jézus Krisztus, Isten Fia, evangéliumának kezdete” (1, 1) Maga az Atyaisten ismeri el Jézust szeretett Fiának megkeresztelkedésekor („Te vagy az én

szeretett Fiam” 1, 10) és a színeváltozáskor („Ez az én szeretett Fiam” 9,7). Miután Jézust Keresztelő János nálánál „erősebbnek” vallja, aki „Szentlélekkel keresztel” (1,7-8), Péter pedig „Krisztusnak (Messiásnak)” ismeri el (6,26), maga Jézus a főpap kérdésére: „Te vagy-e a Krisztus, az áldott Isten fia?”, ezt feleli: „Én vagyok” (14,61-62). Végül pedig a keresztfánál Jézussal szemben álló százados, Jézus halálát látva felkiált: „Ez az ember valóban Isten Fia volt!”(15,39) Ezt a hitvallást hagyja Isten jóvá azzal, hogy feltámasztja a halottak közül Jézust: „Feltámasztatott, nincs itt” (16,6). Tehát Márk szerint az „Isten Fia”- hitvallás akkor válik érthetővé, amikor Jézus, teljes elhagyatottságban és odaadásban meghal a kereszten. Így lesz a „jó Isten” (10, 18) végleges és teljes kinyilatkoztatójává. Nagyon lehet, hogy Márk a nérói üldözés borzalmas vértanúságainak

tapasztalatából jutott el ehhez a krisztológiai belátáshoz. Márk evangéliumának főbb tartalmát a következő 14 pontban lehet összefoglalni: 1. Jézus Isten jóságos királyi uralma evangéliumának hirdetője (1,15) Galilea falvaiban (1,38-39). Ugyanezt az evangéliumot hirdetik az ő küldöttei is (3,14-15), mégpedig az egész világon (14,8-9). Az emberek helyes válasza erre a hirdetésre a gyermeki hit és megtérés (1,15; 10,15). 2. Jézusnak e hirdetése megdöbbentő újdonság: a törvény tiltása ellenére megérinti a leprást (1,41), csak az Istennek lehetséges bűnbocsánatot ad (1,7-11), nem az igazakat, hanem a bűnösöket hívja (3,17), új borához nem a régi, hanem az új tömlők kellenek (2,22), kijelenti, hogy a szombat van az emberért, és hogy az Emberfia a szombat ura (2,27-28), demonstratív módon szombaton gyógyít (3,4-5), elavultnak jelenti ki a „tisztaságra” és „tisztátalanságra” vonatkozó étkezési előírásokat

(7,14-23). 3. Tizenötször írja Márk, hogy Jézus „tanított”, mégpedig úgy, mint akinek „hatalma van” (1,22), de nem írja le részletesen Jézus tanítását. Bizonyára sokat ismert belőle, de számára Jézus halála és feltámadása oly fontos esemény, hogy e mellett minden más, még Jézus tanítása is, eltörpül. A jézusi tanítások között azokat említi, amelyek az őskeresztény közösség számára különösen aktuálisak voltak: a válás kérdése (10,1-12), a gyermekek megáldása (10,13-16), a gazdagság és szegénység kérdése (10,17-31), az uralkodás és szolgálat kérdése (10,35-45). Mindezek a tanítások Isten országa eljöveteléből származnak Az Isten országáról szóló számos jézusi példabeszéd közül Márk csak hármat hoz: a magvető (4,3-9), a magától növő mag (4,26-29) és a mustármag (4,30-32) példabeszédét. 2 4. Jézus igehirdetését gyógyító csodák kísérik, amelyekkel „életet ment” (3,1-12)

Ezek jelzik, hogy Jézus megjelenésével és működésével már megkezdődött az Isten jóságos királyi uralma, országa. Az ördögűzések mutatják, hogy Jézus „erősebb” a sátánnál (3,22-27) A nép szerfölött csodálkozik ezeken a csodákon, és mondja: „Mindent jól cselekedett” (7,37). Isten országának jelenlétét az is mutatja, hogy Jézus tanítványai nem böjtölnek, mert velük van a Vőlegény, Jézus (2,18-19). Jézus tiltja, hogy akár tanítványai (8,9), akár a meggyógyítottak, akár a kiűzött gonosz szellemek (1,25) az ő istenfiúságát vagy Messiás mivoltát híreszteljék („Messiási titok”). Márk úgy véli, hogy Jézus istenfiúságának és messiás mivoltának értelme csak a szenvedéstörténetben válik világossá. 5. Márk felsorol Jézus életéből olyan eseményeket, amelyekben kitűnik isteni hatalma: a vihar lecsendesítése a Genezáret tavon (4,35-41), Jézus vízen járása (4,45-52), a kenyérszaporítások

(6,31-44; 8,1-10), a színeváltozás (9,1-9). 6. Jézus maga hívja meg tanítványait (1,16-20; 2,13-14) és a „tizenkettővé” teszi őket, hogy vele legyenek, és küldje őket hirdetni (3,16-20; vö.6, 45-52) 7. Jézus működését konfliktusok kísérik: az írástudókkal, farizeusokkal (2,1-12; 2,15-17; 2,18-20; 2,23-28; 3,1-6; 3,22-30; 7,1-26), rokonaival (3,21.31-35; 6,1-6) és a főpapokkal (11,18.27) 8. Fordulópont Jézus életében, amikor Péter hitvallása („Te vagy a Krisztus (Messiás)” 8,29) után hirdetni kezdi szenvedését és kereszthalálát (8,31; 9,31; 10,33). Ezt a tanítványok teljes értetlenséggel fogadják. Jézus mondja: „Az emberfia azért jött, hogy szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (10, 45) 9. Az árusoknak a templomból való kiűzése (11,15-17) után Jézus a gonosz szőlőművesekről mondott példabeszédben önmagát az Isten „igen kedvelt fiának” mondja, akit a bérlők megölnek és a szőlőn

kívülre dobnak (12, 6-8). 10. Végső vitabeszédek következnek (adófizetés kérdése 13,13-17, halottak feltámadása (13,18-27), a Messiás származása (13,35-36), valamint egy fontos párbeszéd a főparancsról (egyistenhit, istenszeretet, felebaráti szeretet), amelyben Jézus és egy írástudó megegyeznek egymással (12,28-34). 11. Jézus az utolsó pászka-vacsorán testét és vérét a szövetség véreként nyújtja tanítványainak (14,22-24). 12. Jézust elfogják, a főtanács elé állítják A főpapnak kérdésére: „Te vagy-e a Krisztus, az áldott Isten fia?”, ezt válaszolja: „Én vagyok”, és Dániel 7,13 és Zsolt 110,1 szavait összekapcsolva kijelenti, hogy ő, az emberfia, az Isten jobbján fog ülni az égben, és eljön az ég felhőin (14,62). Erre istenkáromlóként halálra ítélik 13. Jézus a teljes elhagyatottság sötétjében hal meg a kereszten („én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” 15,34), de gúnyolói

kénytelenek megvallani, hogy „másokat megmentett” (15,31). Jézus éppen azért nem menti meg magát, mert ő a jó Isten Fia A római százados, Jézus halálát látva megvallja: „Ez az ember valóban Isten Fia volt” (15, 39). Márk evangéliuma itt éri el csúcspontját. 3 14. Ezt a hitvallást megerősíti Isten, aki feltámasztja Jézust (16,6) Márk krisztológiája tehát, bár a preegzisztenciáról még nem beszél, mély és megrendítő