Vallás | Keresztény » Alapfogalmak a szentháromságtan dogmatörténetében

5.6 ALAPFOGALMAK A SZENTHÁROMSÁGTAN DOGMATÖRTÉNETÉBEN A szentháromságtan és a krisztológia két közös, alapvető fogalma a lényeg/természet és a személy. Az alábbiakban ezeknek a görög és latin megfelelőit, ill jelentésüket tekintjük át USZIA (≈LÉNYEG) Jelentése: lényeg, létező, szubsztancia. Utóbbi értelemben latin megfelelője a substantia Szubsztancia (magánvaló): egy létező lényege, amely önmagában és nem másban létezik, olyan létező, mely önmagában fennáll, és nem szorul másra, mint hordozó alanyra. Szemben áll vele a járulék (accidens), amely a nem önmagában, hanem másban létező dolog (pl az emberben hajszín). A maga valóságában a szubsztancia nem különbözik sem a lényegtől, sem a természettől Ezt a hármat ugyanabban az értelemben szokták használni Arisztotelész a szubsztancián belül megkülönböztet első és második szubsztanciákat: első szubsztancia az individuális lényeg, amit semmi más nem

jelenthet ki (pl. Szókratész, ember), azaz a konkrét szubjektum. Második szubsztanciák: az általános, az individuálisból absztrakció útján nyert lényeg: pl az emberség, emberi természet Természet (natura, füszisz): Ugyanaz az elv, mint a lényeg, de ezt nem mint a létezés elvét nézzük, hanem mint a létező tevékenységének belső elvét, ami miatta a létező lényegének megfelelően cselekszik (a kutya ugat pl.) A valóságban nem különbözik a lényegtől, mivel a tevékenység mindig a létezést követi (operari sequitur esse). Amilyen egy lény lényege, úgy tevékenykedik. Lényeg (essentia): melynél fogva a létező az, ami (ló, kő, ember) és melynél fogva minden mástól különbözik. HÜPOSZTÁZIS (≈SZEMÉLY) 1) Maga a szó a klasszikus görögben jelöli azt, ami valóságos, a látszattal szemben, azt, ami lényeg, a járulékossal szemben, ami alapot ad (főnévi értelemben). Atanáz is használja, amikor az egyetlen lényegről

beszél; ebben az értelemben a megfelelője a substantia, ami kb. egyenlő az uszia/lényeg jelentésével Ezért használja még a niceai zsinat szinonimaként az uszia-val; csak a kappadókiai atyák dolgozzák ki uszia és a hüposztázis megkülönböztetését. 2) Igei értelemben, mint cselekvés, jelenti azt, ami konkrét, individuális, önmagában fennáll, így jelenti a létezés konkrét aktusátlatin megfelelője így a substantia (mint első substantia), subsistentia (ami a létet önmagában birtokolja), illetve szellemi létezők esetében a persona: – azaz substantia, mint subiectum in genere substantiae. Latinul hívjuk suppositum-nak is a hüposztazist (tükörfordítás), (magánvaló): az a teljes szubsztancia, mely mással nem léphet létegységbe, tehát önmagában és saját létezésénél fogva létező dolog és ez alkalmas arra, hogy az állítás legvégső alanya legyen (mint ami fenntartja az akcidenseket); mindent róla kell állítani, őt magát

azonban semmi másról nem lehet állítani. Járulék nem lehet suppositum, nem-teljes-szubsztancia sem lehet suppositum. Minden suppositum egyedi, megkülönböztetett Kizárja a rész-közösséget, a felvehető közösséget és a számbeli azonosság közösségét. A szubzisztencia (magának-valóság) konkrét értelemben véve ugyanaz, mint a suppositum, csak általában a szubzisztencián absztrakt értelemben a módot, a suppositum ama tulajdonságát jelenti, melynél fogva létező a szubsztancia. A kinyilatkoztatás nélkül nem tudnánk a természet és a suppositum valóságos különbségéről (Krisztus embersége nem suppositum!). A személy fogalma a legfontosabb a klasszikus szentháromságtanban. A személy eszes magánakvaló, suppositum rationale vagy Boethius klasszikus definíciója szerint: rationalis naturae individua substantia, szellemi természetű egyedi létező. Ez a definíció alkalmazható Istenre és az emberre egyaránt Az ember tehát egyedi

szubsztancia, individuum, másra visszavezethetetlen, amely természeténél fogva értelmesen és szabadon cselekszik. Személy, suppositum, hüposztazis, szubzisztencia ugyanazt jelentik Egy egyedi szubsztanciát jellemzi sajátos létezési módja: saját maga által és saját magában létezik, nem másikban vagy más által. A saját maga általi lét a szubsztanciának, és ezáltal a személynek az alapvető jellegzetessége. A személy az az individuális szubsztancia, amely létét teljesen birtokolja, saját magában és saját magától A saját magától létezés/cselekvés magasabb szinten valósul meg a szellemi szubsztanciáknál, akik saját maguktól cselekszenek, azaz szabadok A személy egyrészt a konkrét, individuális létezés, ek-sistere fogalmát adja hozzá a természethez, másrészt azt, ami egyediesíti, individualizálja a természetet. Jellemzi a saját maga általi létezés (szubzisztencia), az egyedi, másra vissza nem vezethető létezés

(individuum), és a természeténél fogva megillető cselekvési szabadság (szellemi természet). proszópon Jelentése maszk, szerep, színész, jelleg; ebből: valós dolog, egyén latin megfelelője persona. Látszik a latin „szótár” szegényessége, amely egyetlen latin megfelelőt (substantia) ismer két gazdag görög szóra. Latinul az usziát szubsztanciának vagy essentia-nak fordították Így tehát, bár a hüposztázis és substantia szavak jelentéstartalma ugyanaz, a latin teológiának találnia kellett egy másik szót a hüposztázis lefordítására, ez lett a subsistentia Áriusz igazából három usziát ért azon, amikor három hüposztázist mond, amelyek hierarchikusan egymás alá vannak rendelve. Sajnos ezeknek a kifejezéseknek a használata nem volt mindig pontosan elkülönítve és meghatározva a görög és a latin nyelvben, sőt egyes bölcselő rendszerekben sem egyformán értették. A latinok nem akarták elfogadni pl Istenben a három

hüposztázist, mert ez a szó latinra fordítva szubsztanciát jelent szó szerint. A görögök viszont nem akarták elfogadni a persona kifejezést, mert a proszóponnak eredetileg álarc volt a jelentése 5.7 A NIKAIAI ZSINAT (325)– EGY ÚJ TEOLÓGIA KEZDETE A niceai zsinat előtti fejlődés tehát nagyon gazdag. Először az a kérdés merült fel, hogy hogyan gondolhatjuk el az Atya, a Fiú és a Szentlélek különbözőségét úgy, hogy közben monoteisták maradunk? Utána a reflexió a Szentháromság világban való cselekvésére irányul. Aztán megalkotnak egy új szótárt A szubordinacionizmus a Nikaia előtti atyák közös tendenciája volt. Jézus istenségét a nikaiai zsinat előtti atyák sem vonták kétségbe (ellenkező esetben nem lett volna ariánus krízis). De az ő nézőpontjuk még az ökonómia: Jézus az üdvtörténetben alá van rendelve az Atyának. Nem a Háromságon belüli kapcsolatokat nézik, hanem az Atya és a Fiú kapcsolatát a

világhoz Jézus az Atyától származik, ezért alsóbbrendű nála A Fiú akkor lesz Fiú, amikor megnyilvánul a világnak, azaz a teremtés előtt. A Fiú alacsonyabb rendű az Atyánál, mert belőle jön. De jellemző az elégtelen platóni és újplatonikus modellek használata (gyakran Filón közvetítésével): az Egy és a sok között közvetítők vannak, Órigenész is felhasználja ezt a modellt, hogy a Logosz közvetítő szerepéről beszéljen. A Logosz-teológia tehát nem tudta teljesen megoldani az Isten és a világ közötti problémát: Isten transzcendens, de a belőle származó Fiú kapcsolatba lép a világgal. A 4. században az érdeklődés a teológia felé kezd eltolódni: az Atya és Jézus örök viszonya lesz az érdekes (Az örök, az immanens Szentháromság) Később az 5 században ugyanezen folyamat egy következő állomása lesz, amikor Jézus ontológiai struktúráját kezdik vizsgálni (az isteni és emberi természet hogyan van meg az

egyetlen Krisztusban). De a teológusokat ebben is szótériológiai érdeklődés vezeti: Isten természetétől függ az örök üdvösségünk, tehát ez nem meddő elmeélesítés csupán. Ha a Fiú nem igazán és teljesen Isten, akkor az emberiség sem juthat az isteni szférába Először a Fiú, majd a Szentlélek istensége lesz a téma A kérdés az, hogyan lehet ezt összeegyeztetni a bibliai monoteizmussal A közép-és újplatonizmus könnyű megoldást kínálna (három hypostasis, amelyek nem egyenlők): Arius éppen erre a kompromisszumra törekszik 5.71 Teológiatörténeti előzmények – a Logosz kozmológikus teológiájának krízise A Logosz-teológia krízise azért következett be, mert ez a teológia fokozatosan egyre jobban kapcsolódott a kozmológiai perspektívához. Azaz, Krisztus nem csak abban az értelemben Logosz, hogy ő a kinyilatkoztatás közvetítője, hanem hogy ő a teremtés eredete, elve; az ő létrejötte a teremtés előfeltétele. (emiatt

nehéz megkülönböztetni az immanens és az üdvtörténeti háromságot, és a Háromság az Istenben még túlzottan kapcsolódik a történelemhez) A kozmológia nagyon érdekelte a kortársakat is. Krisztusról beszélve tehát a lényeges az lett, hogy ő az, aki által minden lett (per quem omnia facta sunt), és nem a szenvedő és feltámadásában Isten Fiának bizonyuló megváltó. Hosszú távon nem maradhatott rejtve az az ellentét sem, amely a semmiből való teremtés (creatio ex nihilo) és azon vélemények között voltak, melyek szerint a Logosz születése Istennek a világ teremtésére vonatkozó akaratával függ össze. Amikor erősödött a semmiből való teremtés gondolata, úgy állítják azt is, hogy a Logosz nem a semmiből és nem az anyagból van, hanem Isten usziájából. Órigenész is megkülönbözteti a test nélküli Háromságot és a fizikai teremtést (PA II,2,2; IV,3,15) Közben megváltozott a filozófiai horizont is, mivel egyre többen

utasították vissza az öröktől fogva létező világ eszméjét. Ez a klímaváltozás megteremtette a Logosz közvetítő szerepe új megértésének a feltételeit is. A Logoszt többé nem lehetett Isten és a világ közé helyezni, mint azt Órigenész tette a középplatonikus filozófia hatására, hanem el kellett dönteni, hogy a Logosz vajon az isteni szféra része-e, vagy a teremtett világé. Azaz, a Logosz-teológia válságba került Áriusz majd a platonikus eszméket kiélezve a Logoszt a teremtés oldalán helyezi el. Nikaia előtt két nagy teológiai irányzat létezett. Az órigenészi irányt (Istenben három hüposztázis) két változatban képviselték: Áriusz és barátai, valamint a mérsékelt irányt Alexandrosz püspök. Az Órigenész-ellenes irányt Ankürai Marcellus és Eusztathiosz képviselték Ők a monarchiánus irányt képviselték és Istent egy hüposztázisnak mondták Áriusz esetében a probléma épp az lesz, hogy nem

különbözteti meg a Fiú örök eredetét, és a dolgok teremtését. Nikaia legnagyobb eredménye az lesz, hogy megvédi azt, hogy maga Isten lépett be a történelembe (később a nesztorianizmus ezt ismét megkérdőjelezi), azzal, amikor kijelenti, hogy a Fiú, aki ugyanúgy transzcendens, mint az Atya, testet ölt. A kappadókiai atyák ebben Isten igazi nagyságának megvalósulását látják. 5.72 A konfliktus kezdetei Arius presbiter (*256-260 – †336) líbiai származású, Antióchiában Lukianosz tanítványa volt. Hívei jelentik fel az alexandriai püspöknél prédikációi miatt, mert azt mondta, hogy a Fiú az időben teremtetett. Tanítása gyorsan terjed Egyiptom határain kívül is, lesznek magas rangú támogatói (Nikomédeiai Euszébiosz püspök pl) 320-ban püspöke Alexandrosz helyi zsinatot hív össze, amely kiközösíti Ariust Arius ellentámadásba megy át, szabellianizmussal vádolja meg a püspököt. Két zsinat is mellette foglal állást,

rehabilitálni akarja, elég nagy már a politikai zűrzavar ahhoz, hogy a császár beavatkozzon. 5.73 Arius nézetei Ariusz az alexandriai teológiából táplálkozott, amely a modalizmus ellen megkülönböztette a hüposztázisokat, illetve a filozófiában a platonizmus befolyásolta, innen veszi a születetlen Isten fogalmát, aki csak közvetítőkön keresztül lép kapcsolatba a világgal. A krízis mélysége mutatja, a korabeli egyház mennyire nem volt hozzászokva a szubordinacionizmushoz. Arius egyik meggyőződése, hogy az Isten egy, születetlen és örök. Ezt a filozófusok is elismerik Az Ige, akiről a Szentírás beszél, viszont született Nem lehet egyszerre született és születetlen, Fiú és Isten. (Mert Isten tulajdonsága a születetlenség.) Továbbá, Jézusban változás van (születik, elfárad, szenved), ami nem fér össze a változhatatlan istenséggel. Másrészt két születetlen két Istent jelentene. Isten örökkévalósága az ő teremtetlen,

nemzetlen mivoltához kötődik. Tehát az Ige, aki született, nem lehet örök Ha azt mondanánk, hogy örök az Atyával együtt, akkor ezzel azt mondanánk, hogy vele együtt születetlen Az Igének tehát kezdete van Ugyanígy, Isten Isten volt mielőtt Atya lett Volt olyan idő, amikor nem volt Atya. Komplikálja még a dolgot, hogy a görögben az agennetoszszületetlen szó hangzásra is nagyon hasonlít az agenetosz-létrejövés nélküli kifejezéshez, ez elősegíti a két fogalom, születés és létrejövés azonosítását Arius és párthívei részéről (holott a Fiú esetében ez nem zárja ki egymást). A Fiú nem az Atya lényegéből született, mert ez az istenség megosztását jelentené. A Fiú tehát teremtmény, de felsőbbrendű, hozzánk képest olyannyira, hogy méltán nevezhetjük Istennek. A bölcsesség, az Ige prófétai előképe, ezt mondja: „Az Úr alkotott engem útjának kezdetén, művei előtt réges-régen”. (Péld 8,22) „Isten nem volt

mindig Atya, hanem volt olyan, amikor Isten egyedül volt, és még nem volt Atya; később lett Atya” – mondja Arius gondolkodása tanúsítja, hogy Isten transzcendenciájának, Más-ságának erősen tudatában van. Isten olyannyira más, hogy atyasága csak egy attribútuma, egy emberi analógia A Szentírás alapján Arius úgy látja, hogy a Fiú változásnak van alávetve, amely összeegyeztethetetlen istenségével (születés, tudatlanság, szenvedés stb.) Jézus elismeri az Atyáról, hogy nagyobb nála (engedelmes neki). Az Atya megszenteli őt keresztségekor; dicsősége is felülről származik. Jézus tehát alsóbbrendű Isten Sémája: az Atya Igéje, egy emberi testtel egyesült, és ő játssza a lélek szerepét benne. Olyan érdemszerzően viselkedik, hogy tökéletes lesz és az istenség része 5.74 A nikaiai zsinat összehívása Összehívása és a procedúra hagyományt teremtenek. Constantinus hívja össze, erről nem konzultált Rómával. Kb

250-300 résztvevő van, Szent Atanáz is jelen van (mint püspökének teológiai szakértője) Négy püspök érkezett Nyugatról, köztük Hosius kordobai püspök, Constantinus tanácsadója. Egyházi részről ő elnököl Szilveszter pápa nem volt jelen, két papot küldött el legátusként. Ez is így alakul a későbbi zsinatokon Három nagy befolyási szféra képviselteti magát: Alexandria, Antióchia, Róma. Arius ellen vannak határozottan Alexandrosz, Eusztathiosz, Ankürai Marcellus, mellette Nikomédiai Euszébiosz Jelen vannak laikus teológusok is. Tiszteletbeli elnök a császár A fő kérdés az ariánus probléma volt, ezen kívül 19 egyházfegyelmi kánon is született. A zsinat elfogad egy hitvallást („a 318 atya hitvallása”), amely a caesareai hitvallás átvétele, kiegészítésekkel. Bár egyetértés övezte az elfogadott hitvallást, de ebben bizonyára nem kis része volt Constantinus jelenlétének; bizonyára több püspök nem értett egyet

vele, amint a későbbi ariánus vita mutatja. Ariust pedig kiközösítik és száműzik 5.75 A nikaiai hitvallás „Hiszünk [] az egy Úrban, Jézus Krisztusban, az Istennek a Fiában, aki az Atyától egyszülöttként született, azaz az Atya lényegéből/usziájából” – mondja a Fiúról. A Fiú születése tehát szellemi folyamat, nem osztja meg az Atya lényegét A Fiú ugyanolyan lényegű másik létező, mint az Atya A Fiú az Atya egyszülöttje, az Atya lényegéből született, és ezért igaz Isten, mint az Atya. Született, nem teremtmény. A filozófiai nyelvben két lehetőség volt a dolgok létrejöttére ekkor: teremtés vagy születés (nemzés). A két módot itt szembeállítja a zsinat „Egylényegű az Atyával” – homousziosz tó Patri (consubstantialis) –– ez a lényegi kifejezés, a későbbi botránykő. 350 körül lesz igazán éles majd a vita a homousziosz dogmatikai kötelezőségéről, amely csak 362-ben ült el, amikor a nikaiai

párt kiegyezett a homoiusziánusokkal. A született tehát egylényegű a szülővel, ugyanazon létszinthez tartozik. Egyesek szerint a kifejezés Hosius ötlete volt, mivel a szónak Keleten negatív előtörténete volt (Szamoszatai Pál szabelliánus értelemben használta). Nehézség volt vele, mert nem szentírási kifejezés volt, ezért is támadták, és lehetett kétértelműen is magyarázni. Nikaiában bizonyos értelemben még korai volt a használata, annyira nem volt még egyértelmű a jelentése. A kifejezés Krisztus valódi istenségét akarta védeni, szinonimája „az Atya lényegéből” volt. („Azonos lényű” az Atyával) Nincs még itt tisztázva, hogy az usziát itt első vagy második uszia értelmében használják (individuális lényeg, vagy elvont lényeg). Krisztus tehát igaz Isten, mert Isten igazi Fia. Ő monogenész, mert usziája az Atyából ered, és mert született az Atyától, ezért az Atyával együtt örök. Áriusz elutasította a

generatio per naturam gondolatát, helyette az Atya akaratából való születést hangsúlyozta, ami azt jelentette nála, hogy volt olyan idő, amikor a Fiú még nem volt. Atanáz később kifejti a szellemi nemzés fogalmát, és tovább építette a képmás teológiáját: így meg lehet különböztetni az Atyát és a Fiút, egyúttal pedig meg lehet mutatni hasonlóságukat is. DS 125 említi a Szentlelket is, de csak marginálisan, igazából még nem kérdés itt, de a hitvallás mondata egy szintre helyezi őt az Atyával. Atanáz szintén szótériológiai szempontból védi az ő istenségét A DS 126 mutatja, hogy nincs még különbség uszia és hypostasis között, ez később még sok zavart, félreértést okoz. Itt még szinonimaként használják A kappadókiai atyáknak köszönhetően fog kikristályosodni a görög terminológia a Szentháromságra vonatkozóan: mia uszia, treisz hüposztaszeisz, azaz egyetlen lényeg (uszia), és három hypostasis (itt

személy értelemben) Nikaiában születik meg tehát az egyház dogmatikus nyelvezete; először történik meg, hogy hivatalos egyházi szövegben a görög filozófiából eredő szó fordul elő. Nem blaszfémia az emberi bölcsesség szavait, amely az Isten bölcsességének ellentéte, bevezetni a hitvallás szentélyébe, eltávolodni a Szentírás kinyilatkoztatott nyelvezetétől? Nem a trójai faló esete forog fenn? Sok tradicionális elme panaszkodott emiatt. De az igazi kérdés itt az: van-e létjogosultsága az Írás értelmezésének, mindig újabb kifejezésekkel? Maga a megtestesülés hatalmaz fel erre: Isten szóvá teszi önmagát, hogy az emberi értelem felfoghassa. Ezért nem merevedhet érinthetetlen formulákba A dogma Isten szavának magyarázata, amely le akarja azt fordítani új kulturális nyelvekre (ld. „azaz” szó használata a hitvallásban), bizonyos szükséghelyzetekben azt, amit a Szentírás mond. Itt a hit nyelvezetének a hellenizációja a

tartalom de-hellenizációjának szolgálatában áll Éppen az új szavakra van szükség a tartalom biztosításához A zsinati atyák úgy érezték, terminus technicusokkal is biztosítaniuk kell a keresztségi hit biblikus nyelvezetét. 5.8 AZ ARIÁNUS VITA A NIKAIAI ZSINAT UTÁN (381-IG) A vita három fázisra osztható: 1) 337-ig (Constantinus halála) 2) 337-361 (Constantius és Constans alatt) 3) 361-380 Az ariánus szakadás 5.81 Az első fázis – 325-337 A nikaiai zsinat nem hozott megoldást, a krízis mélyül, az egyetértés csak látszólagos, valójában Constantinus határozottságának volt köszönhető. Sok püspök visszavonja a beleegyezését (Nikomédeiai Euszébiosz pl), bár Constantinus teljesen a zsinat mögött áll 328tól ezek a püspökök és párthíveik meg akarják győzni a császárt, hogy ők képviselik a többséget. Ariust is rehabilitálják, miután a császár előtt letett egy hagyományos, biblikus szövegezésű hitvallást, aminek

nem volt köze a vitához. Nikaia védelmezőit igyekeznek eltávolítani püspöki székeikből, úgy mint Ankyrai Marcellust, Antiochiai Eusztathioszt, szabellianizmussal vádolva őket. Szent Atanázt, Alexandria püspökét száműzik Treviribe (Trier), miután a türoszi zsinaton Euszébiosz pártja elérte, hogy letegyék 335-ben (mert megtagadta Arius visszavételét az alexandriai egyházba). Arius 336-ban hal meg 5.82 A második fázis – 337-360 Keleten az új uralkodó, Constantius támogatja az arianizmust, míg Nyugaton Constans az ortodoxiát. Nikomédeiai Euszébiosz megkapja a konstantinápolyi pátriárkai széket Az ellenállás Nikaiával szemben helyi zsinatokon fejeződik ki: 341. Antiochia Ankyrai Marcellus ellen beveszik a hitvallásba: „országának nem lesz vége”; ezen a zsinaton Kelet és Nyugat szakadásának veszélye is felmerült. 342/3 Szerdikai zsinat, patthelyzet, a két fél kiátkozza egymást. A császár nyomására kompromisszumot

kötnek: Atanáz hazamehet a száműzetésből Constantius viszont, immár egyeduralkodóként, az arianizmus köré akarja szervezni a birodalom egységét (361-ig). Úgy látja, a hasonlóság (homoios) formulája erre a megfelelő (a Fiú hasonló/homoios az Atyához). Constantius elítélteti Atanázt a nyugati püspökökkel, és aki erre nem hajlandó, azt száműzik (Liberius pápát pl., Vercelli Eusebius püspököt, poitiers-i Hilariust). Atanáz a sivatagba menekül a szerzetesekhez 360 körül Keleten úgy tűnik, hogy az arianizmus győzedelmeskedett. Nagy Szent Baszileiosz az egyház akkori helyzetét olyan sötét éjszaka vívott tengeri csatához hasonlítja, amikor senki sem tudja megkülönböztetni az ellenséget a szövetségestől (Óker Írók 6, 159sq). A zavar teljes volt tehát. Pl a sirmiumi zsinat (Mitrovica) úgy határoz 359-ben, hogy az uszia szót nem szabad alkalmazni egyáltalán, mert nem érthető, és nem szentírási Sőt egyáltalán nem szabad

olyan kifejezéseket használni, melyek nincsenek benne a Szentírásban. 361-ig Constantius az arianizmus köré szervezi a birodalmi egységet. Ebben a helyzetben is, a nikaiai zsinatot elvetők között két párt volt: az egyik teljesen felújítja Áriusz tanítását, de kisebbségben marad, míg a másik pusztán új kifejezéseket akar a homousziosz helyett Krisztus istenségének kifejezésére. 5.83 A harmadik fázis – az ariánus szakadás 361-381 357-től kezdve a dolgok kezdenek ülepedni. 361-től Iulianus apostata alatt a száműzött püspökök visszatérhetnek székhelyeikre. Valens császár alatt viszont ismét üldözik a nikaiai hit híveit Az arianizmuson belül ezalatt különböző irányzatok alakulnak ki (ők a második generáció már) Radikális ariánusok: Aetiosz és Eunomiosz vezetésével, racionálisan levezetve kijelentik, hogy a monoteizmust csak akkor lehet fenntartani, ha azt mondjuk, hogy Krisztus nem hasonló (an-omoios) az Atyához. Eunomiosz

szerint, a születetlenség fejezi ki Isten lényegét, végső tökéletességét homoiusziánusok (szemiariánusok): visszautasítják Nikaiát, de azt vallják, hogy a Fiú lényege hasonló (homoiusziosz: hasonló lényegű) az Atyáéhoz, mint tökéletes képmás hasonlít az ősképhez. Képviselőjük Ankyrai Baszileiosz, aki lassan közeledik a Nikaiapártiakhoz Próbálja megnyerni a császár, Constantius kegyeit, de végül a szeleukiaariminumi kettős zsinat után (359/360) őt is száműzik, mivel összefogott Atanázzal Ez a zsinat elfogadja, hogy Krisztus hasonló az Atyához, tehát nem beszél az uszia kérdéséről. Ez az arianizmus teljes győzelmét jelentette Jeromos erről írta: „Akkor a lényeg szót eltörölték; mindenhol a nikaiai hit elítélését hirdették. Az egész földkerekség felnyögött, és elcsodálkozott, hogy ariánus lett” Az egyiptomi püspökök viszont Atanáz bíztatására nem írták alá a formulát De a teológiai munka az

ötvenes években kezdődik. A nyelvezet még mindig teljesen konfúz. Az ariánusok első generációja kihal, Atanáz él még De ekkor új kérdések is felmerülnek, pl Szentlélek istensége, Jézus emberségének problémája Ezekre ad választ a II egyetemes zsinat 381-ben. 5.84 Szent Atanáz, a Nikaiai zsinat védelmezője Fokozatosan válik a zsinat nagy védelmezőjévé. 338 és 350 között írja az ariánusok elleni traktátusait Kimutatja, hogy az ariánusok összekeverik a valamivé válást a születéssel és bizonyítja, hogy Istenben lehetséges egy örök születés Ha nem állítjuk a Fiú örök születését, úgy kétségbe vonjuk az Atya atyai mivoltának örök mivoltát. Védi a Fiú istenségét az üdvtörténet szempontjából is. A háromságos szempont és a megtestesülés összefüggenek. Atanáz onnan fogja meg Áriuszt, hogy az utóbbi kiüresíti a krisztusi közvetítés tartalmát: „Áriusz elrabolta tőlem az üdvözítőmet”. A Fiú, aki

csak kegyelemből lett Isten, nem tehet minket istenségének részeseivé. „Az ember nem istenült volna meg, ha ő nem az Ige, aki az Atyától született természete szerint, és testté lett.” Péld 8,22 szerinte Krisztus emberségéről szól, mert az „alkotás” ige Isten részéről a teremtményekre vonatkozik, a „nemzés” (generatio) pedig a Fiúra. Atanáz szerint „az Atya usziájából” kifejezésnek megvannak a szentírási alapjai: Zsolt 109,3: szívemből nemzettelek; Jn 8,42: Istentől jöttem ki” Jn 1,18: Az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van. „Ha valaki figyelmesen tanulmányozza, rájön, hogy ha ezek a szavak nincsenek is benne a Szentírásban, mégis a tanítás, melyet kifejeznek, valóban ott van.” Syn.Nic21 Az ariánusok szerinte úgy viselkednek, „mintha az, amit nem tudnak megérteni, nem is létezhetne” Atanáz meglehetősen ökumenikus a szóhasználatban, nem ragaszkodik foggalkörömmel a homouszioszhoz. 362-es

alexandriai zsinaton megengedi kétféle nyelv használatát: lehet beszélni egy hüposztázisról és háromról is, amennyiben vallják, hogy az Atya, Fiú és Lélek szubzisztálnak, és nincs három Isten. 5.85 A nikaiai hit Nyugaton – Poitiers-i Hiláriusz A Nyugat csak Constantinus halála után kezdett az ariánus vitára figyelni. Hiláriusz kisázsiai száműzetése során kiegészítette képzettségét Hiláriusz pl lehetségesnek tartotta a homoiusziosz kifejezést is (szabelliánus monarchianizmus ellen), mert ambivalens volt a homousziosz. 360 körül írja művét, De Trinitate Teológiája épít Tertullianusra, egyszerre antiariánus és antiszabelliánus. Be akarja mutatni, hogy a consubstantialis nem minden ellenzője ariánus Ő unius essentiaevel fordítja, és figyelmeztet a szabelliánus veszélyre. Az egységet az oszthatatlan természet adja Örök születésről van szó, fiúságról és nem örökbefogadásról. 5.86 Nikaia recepciója (azaz, hogyan ment

át a zsinat tanítása az egyházi köztudatba) Recepció ebben az esetben azt jelenti, hogy az Egyház magáévá teszi a nikaiai zsinat meghatározását, mert felismeri, hogy az passzol az életéhez. Yves Congar: „Recepción azt a folyamatot értjük itt, amikor egy egyház valóban magáévá tesz egy olyan meghatározást, melyet nem ő maga adott saját magának, mert a meghozott döntést olyan szabálynak ismeri el, amely megfelel saját életének. A recepció a beleegyezés sajátos reakciójával jár, vagy az ítélettel, amelyben kifejeződik egy egyház élete.” Ez beleegyezést igényel. Ez nem egy jogi kritérium, és nem egyenlő azzal, hogy Róma püspöke jóváhagyja. Szintén a recepció hosszú folyamatában érlelődött ki a zsinat tekintélyének tudata (zsinat egyháztan születése) A részvevők tudatában voltak, hogy az egyetemes egyházat reprezentálják De ez nem volt világos az összes kortársak számára Szent Atanáz szerepe itt döntő: ő

tulajdonít egyetemes jelentőséget a zsinatnak, döntései visszavonhatatlanok (maga a pápa sem gondolta így). Van egy lépés a de facto tekintélytől a de iure tekintélyig: az első a de facto. Nicea tekintélyének elismerése folyamat eredménye volt, lassan tett szert a tévedhetetlen zsinat pozíciójára. 381 után (1 konstantinápolyi zsinat) lesz a nikaiai zsinat az ortodoxia kritériuma 5.9 A SZENTLÉLEK ISTENSÉGÉNEK KÉRDÉSE Kb. 350-ig a Lélek istenségének kérdése nem merült fel Az általános meggyőződés számára a Lélekkel kapcsolatban világos volt, hogy Isten elsősorban Lélek. Lehelete Isten életének lehelete. Ez a lehelet lebegett a vizek fölött, tehát ez a Lélek preegzisztens Krisztus eljövetele előtt elnyerték a próféták Nem testesült meg Isteni eredete tehát nem volt probléma. A keresztény tanítás benne az Egyháznak adott isteni ajándékot látta, amely tagjait Istennel hozza közösségbe A Fiú istenségének

kérdése, és az akörüli viták azonban átalakították ezt a problematikát. Jellegzetes, hogy 360 k válik kérdésessé a Lélek istensége, amikor a Fiú egylényegűségének kérdése kezd nyugvópontra jutni Felmerül ugyanis a kérdés: mindaz, amit az egyház a Fiúról mond, a Lélekre is alkalmazható-e? Nem megfelelőbb vajon, ha egyszerűen teremtményi szintre helyezzük, vagy isteni erőnek véljük pusztán? Ahogyan a Fiú istenségét bizonyították, az most visszacsap: nem megmondták világosan, hogy a Fiú született, és nem teremtetett, és nincs más mód egy létező keletkezésére? Ha tehát a Szentlélek sem nem születetlen, sem nem született, akkor csak teremtmény lehet. 5.91 A pneumatista eretnekségek születése I. A radikális ariánusok A másodgenerációs radikális ariánusok, Aetiosz és Eunomiosz (más néven anomoiánusok: a Fiú nem hasonló az Atyához, ld. fent), levonták a következtetéseket a radikális arianizmusból, és azt

hirdették, hogy amint a Fiú az Atya első teremtménye, úgy a Szentlélek a Fiú első teremtménye, neki van alávetve, mivel olyan a Lélek viszonya a Fiúhoz, mint a Fiúé az Atyához. Felhasználják az Írás nyelvét is: -tól-től az Atyára vonatkozik, mert minden tőle jön; általa a Fiúra, mert minden általa áll fenn, és a ban-ben a Lélekre, mert a Lélek idő és térbeli feltételt fejez ki, tehát ez egy alacsonyabb rendű okság Aetiosz szerint, „természetük szerint eltérő, nem hasonló lényekről, eltérő módon kell beszélni”. Ugyanígy, az Atyát a Fiú által a Lélekben dicsőítjük Azaz, fordítva is igaz, a különböző nyelvhasználat különböző természetet takar II. Az egyiptomi tropikusok Azért tropikusok, mert a Szentírás troposzai, szóképei segítségével érvelnek. Ha a Lélek birtokolja az istenséget, akkor csak születés útján birtokolhatja. Ha az Atyától született, a Fiú akkor a testvére; ha a Fiútól született,

akkor az Atya unokája. Ezeket ki kell zárni, mert soha nem mondja az Írás, hogy a Lélek született. Ha nem született az Atyától, akkor nem egylényegű vele. Azzal is érvelnek, hogy Pálnál az Atya és a Fiú említése után harmadik helyen a Lelket angyalok helyettesítik (1Tim 5,21). A probléma tehát ott van, hogy félreértik a homouszioszt: ha a Fiú egylényegű, amennyiben az Atyától született, akkor a Lélek nem lehet az, mert nem született. III. A keleti pneumatomachusok A mérsékelt ariánus körökben is van hasonló tendencia: ők a makedoniánusok (Makedóniosz konstantinápolyi püspökről), vagy más néven pneumatomachusok (Lélek ellen harcolók; Egyiptomban és Kis-Ázsiában – Szebasztei Eusztathiosz). Szerintük a Szentlelket nem lehet az Atyával és a Fiúval együtt dicsőíteni, mert a dolgokat nem ő teremtette, nem is rajta keresztül teremtődtek, csak benne. Ebből alacsonyabb rendű természet következik 5.92 Érvek a Lélek istensége

mellett Atanáz (Levelek Szerapiónhoz) szerint, a Szentléleknek isteni működést tulajdonít az Írás (megszentel, megújít), ezért nem lehet teremtmény. Az ő viszonya a Fiúhoz nem a Fiú viszonya az Atyához. Ha a Lélek teremtmény, nincs Szentháromság, (ez a keresztségi hitvallás végét jelentené) és mi sem részesedhetünk az isteni életben Továbbá, a Szentírás szerint az Atya mind a Fiún, mind a Lelken keresztül működik a világban. A Lélek eredetével kapcsolatban, a teremtmények és Isten közt nincs közbeeső létállapot, amint az a görög filozófiai tradícióból következne A Lélek tehát vagy isteni, vagy teremtmény Baszileiosz (Nagy Szent Vazul) egyrészt megmutatja azt, hogy nem igaz Aetioszék érvelése a névutókról, mert nem csak az Atyára vonatkozik a –tól –től, hanem összevissza: pl. az Atyára által 1Kor 8,9, 2Kor 1,12 stb Továbbá, úgy hiszünk, ahogy megkereszteltek, és úgy dicsőítünk, ahogyan hiszünk.

Megfelelés van tehát a keresztség, a keresztségi tanítás és a hitszabály, valamint a dicsőítés között. Ha a Szentlélek tesz minket kegyelmével az isteni természet részeseivé, nem lehet nem isteni természetű ő maga. Ha a lex orandi (imádság törvénye) megfelelésben van a lex credendivel (hit törvényével), akkor a Szentlelket is az Atyával és a Fiúval együtt kell dicsőíteni, amint a Szentlélek az Atyával és a Fiúval együtt szerepelt mindig is a keresztelési formulákban, és ez megfelel a három keresztségi bemerítésnek. „Úgy hiszünk, ahogy megkereszteltek, és úgy dicsőítjük Istent, ahogy hiszünk.” (Ep 159) Baszileiosz soha nem mondja ki explicite, hogy a Lélek Isten, egyértelműen pasztorális okokból, mert így nem található meg a Szentírásban, és mert egyeseknek nehézséget okoz. Szerinte elég a nikaiai hitvallás elfogadása, valamint annak megvallása, hogy a Lélek nem teremtmény. Ezt az „ökumenizmust”, amely

nem a szavakon nyargal, már meg is rótták a korabeli tradicionalisták („nem mondja ki az igazságot”). A zsinat mindenesetre az ő bölcsességét fogja követni Baszileiosz nem használja a homouszioszt sem a Lélekre, hanem csak a homotimoszt, azonos tiszteletűt. 5.93 Az I konstantinápolyi, II egyetemes zsinat (381) I. Theodosius, még mint a Kelet uralkodója hívja össze, a Kelet zsinata Egyetemes zsinatként, egyedi eset, mert nem volt tudatában egyetemességének. Csak a khalkédóni zsinat fogja mint ilyent megerősíteni. Az akták elvesztek, a tartalom a nyugati püspököknek írt 382-es szinódus leveléből maradt fenn Doktrinális értelemben a szerepe az volt, hogy Keleten véget vessen az ariánus eretnekségnek, nyilatkozzon a Szentlélek istenségéről, és rendezze a konstantinápolyi püspök helyzetét, amelynek a jelentősége figyelemreméltó lett, miután császári székhellyé vált. Kb. 150 résztvevő van, Baszileiosz ekkor már halott Helyette

barátai és elvbarátai vannak ott (a két Gergely, jeruzsálemi Cirill stb.) I. A Szentlélekről szóló rész A zsinat hitvallásában nem használtak filozófiai terminusokat, a makedoniánusokkal való kiegyezés reményében. A cél persze az volt, hogy a Léleknek az Atyával és a Fiúval való egylényegűségét hirdessék, de más szavakkal. Erősen a kappadókiaiak hatása alatt van. Az öt állítás a Lélekről állítja istenségét, a Szentháromsághoz való tartozását, származását az Atyától és üdvözítő tevékenységét, filozófiai terminusok használata nélkül „[Hiszünk és a Szentlélekben] aki Úr.” A Lélek szent, ezért megszentel A Lelket nem nevezik Istennek, mert a Szentírás sem. De az Úr isteni jelző, a Septuaginta a tetragrammatont (JHVH) így fordította le. Ez a Lelket ugyanarra a szintre helyezi, mint a Teremtőt és a megdicsőült Krisztust. „Éltetőnkben” Utal a Lélek üdvökonómiai szerepére, ő az újjáteremtő. Ez

azt is implikálja, hogy radikálisan különbözik a teremtményektől, hiszen életet ad, mert ő is természeténél fogva birtokolja az életet „Aki az Atyától származik.” Utal Jn 15,26-ra (A Lélek, aki az Atyától származikekporeuetai) Itt azt akarja aláhúzni, hogy a Lélek nem teremtmény, bár a szöveg eredetileg arra utalt, hogy a Lélek kijön az Atyától a világba (ökonómiai értelme volt). A Lélek eredetét akarták tehát tisztázni Az atyák itt még nem akarták pontosítani, miben különbözik a Lélek az Atyától és a Fiútól, hanem meg akarták mutatni, hogy a Lélek nem lehet teremtmény. A Lélek sem nem születetlen, sem nem született, sem nem teremtmény, hanem örök isteni eredete van. Az eredeti jánosi para (részéről) helyett itt az ek (-ból) áll, amely az eredetre jobban utal. A későbbi Filioque-vita témájáról (a Szentlélek az Atyától ered, vagy az Atyától és a Fiútól?) nincs még szó, nincs is a zsinat

szándékában. Hangsúlyosabb, hogy az ariánusok ellen állítsák, a Lélek nem a Fiú teremtménye. „Akit az Atyával és a Fiúval együtt imádunk és dicsőítünk.” Ez kifejezi, hogy megfelelés van a lex credendi és a lex orandi közt. Isten egyetlen imádásában részesül a Lélek „Ő szólt a próféták által”: először ez a kitétel a gnosztikusok ellen irányult és azt akarta bizonyítani, hogy az Ószövetségben ugyanaz az Isten szól, mint az Újban. Itt főként a Lélek isteni mivoltát akarja aláhúzni A zsinat pontot tett ötven év vitájára. A zsinati levél a nyugati püspökökhöz tartalmazza, hogy nincs megtestesülés lélek, szellem nélkül, ezt Apollinárisz ellen Egyesek szerint a „megtestesült a Szentlélektől, Szűz Máriától” betoldás szintén ellene irányult A zsinat továbbá kiközösítette az eunomiánusokat (anomoiánusok), ariánusokat, pneumatomakhusokat. II. Az ún nicea-konstantinápolyi hitvallás A khalkédóni

zsinatig nem történik említés új hitvallásról. Ott arról van szó, hogy a nikaiait egészítették ki, de furcsa, hogy az első két artikulus nagyon különböző Két különböző szövegről van tehát szó Valószínűleg hitvalláson nem a konkrét szöveget értették, hanem a tartalmát, főleg, hogy tartalmazta a homousios kifejezést. Bármilyen szöveget hívhattak nikaiai hitvallásnak, ami ezt a tartalmat tiszteletben tartotta. Ezeket adaptálták a keresztségi hitvalláshoz. Ezek közül egyet erősített meg a konstantinápolyi zsinat, egy helyi hitvallást, és kiegészítette Nem akartak tehát új hitvallást írni Ez utóbbit hívta Khalkédón a 150 atya hitvallásának. Ezután egyetemesen elterjedt, és bekerült a liturgiába 5.10 SPEKULATÍV REFLEXIÓ A SZENTHÁROMSÁG TITKÁRA A 4 SZÁZADBAN A Fiú és a Lélek együttes istenségének állítása ráirányította a figyelmet a Szentháromságra, mint olyanra. Hogyan lehet még mindig állítanunk

a monoteizmust? Ez a reflexió szükséges volt a szentháromsági formula kidolgozásához. Az ariánus vita kapcsán felmerül, hogy a három személy állítása hogyhogy nem osztja meg az isteni lényeget? Ehhez szükséges volt a fogalmak tisztázása. A 4. század első felében a fő állítás: Krisztus a Fiú, és nem teremtmény; a második felében pedig: az Atya és a Fiú különbözők Az új formulára azért is volt szükség, mert egyre jobban kiderült a vitákban, hogy a homousziosz nem elégséges, hiszen lehetett szabelliánus értelemben magyarázni, ami elfogadhatatlan volt azok számára, akik tartották magukat az órigenészi három hüposztázishoz. Szükség volt egy olyan formulára, mely kifejezi az egységet és a megkülönböztetést is, ezt dolgozták ki a kappadókiai atyák 5.101 A kappadókiai atyák Baszileiosz főként a második generációs ariánus Eunomiosszal vitatkozva tisztázza a fogalmakat. Eunomiosz vaslogikával gondolkodott, a

Szentírást is ennek rendelte alá Ha a hitvallás apóriához vezetne az ésszel szemben, akkor a hitet alá kell vetni az értelem követelményeinek. Számára Isten lényege a nem-születettség, a születetlenség a lét szintjén van Azaz, nem születhet, de nem is nemzhet. Így a Fiú kikerül az isteni szférán Ő sem tesz különbséget születés és valamivé válás között. A Fiú tehát csak hasonló az Atyához Eunomiosz megismerhetőnek véli Isten lényegét: az arianizmus szerint Isten megérthető. Mivel Isten születetlen, ezért lehetetlen, hogy olyan másik Istent szüljön, aki szintén születetlen. A született szó szerinte kifejezi a Fiú lényegét Mindez azért fontos, mert Eunomioszra válaszul beszél majd az Egyház az isteni személyről, mint relációról. Baszileiosz először a Nikaiai zsinat tanítását úgy magyarázza, hogy a Fiú lényege szerint abszolút hasonló az Atyához. Lassan tér meg a homouszioszhoz és ahhoz, hogy a személyes

sajátosságokat Istenben hüposztázisnak kell hívni Baszileiosz először is azt javasolja, hogy nem a születetlenség és születettség filozófiai kategóriáiból kell kiindulni, hanem az „Atya” és „Fiú” szavakból, amelyek a kinyilatkoztatásból jönnek Baszileiosz az első, aki megkülönbözteti az usziát és a hüposztázist. Ezt az Eunomiosszal való vitában tette, aki azonosította az egyetlen usziát a nem-születettséggel (agennészia). Ellene Baszileiosz tisztázza, hogy a nemszületettség nem köznév (koinon), vagy uszia, hanem tulajdonságot fejez ki (idion-egyedül meghatározó sajátossága Istennek). (Contra Eunomium II,28; A Szentlélekről 18,47; 16,38; 17,41) Azaz, Atya és Fiú nem az isteni lényeget jelölik, hanem relációt, vonatkozást, az atyaság és a fiúság pedig tulajdonságok. Ez a további fejlődés szempontjából döntő jelentőségű felfedezés. Hogy ezt megértsük, azt kell előrebocsájtani, hogy vannak olyan szavak,

amelyek egy szubsztanciát jelölnek abszolút értelemben, mások pedig egy valóságot jelölnek egy másik valósághoz való viszonyában. Pl ember, ökör, ló abszolút értelemben jelölnek valóságokat, míg fiú, barát, szolga, egy vonatkozást fejeznek ki. Istennel kapcsolatban azt kell mondanunk, hogy a lényeg Vele kapcsolatban az abszolút szintjén van, míg a személyes tulajdonság a reláció szintjén. A reláció használata segít belátni, hogy az, hogy a Fiú nem Atya, nem vesz el semmit sem istenségéből, mert Atya és Fiú nem az isteni létet jelölik, hanem egy relációt. A reláció kategóriája segít megérteni, hogy Atya és Fiú léte egyszerre örök. Atya és Fiú megnevezések korrelatívak, azaz nem létezhet az egyik a másik nélkül vagy egyik a másik előtt Később Baszileiosz még pontosabban fogalmaz: az uszia a közös elem, amit a hypostasis minősít. A hüposztázis szerinte az uszia befogadásának módja (troposz tész

hüparxeósz). Azaz a különbséget azt a módot jelölik, ahogyan az isteni személyek az isteni lényeget az isteni életen belül ajándékozás és elfogadás során különbözőképpen élik meg. A három hüposztázist mint atyaságot, fiúságot és megszentelést definiálja. Az idion azt jelzi, milyen módon kapják az usziát (eredetrelációjuk révén): a születés a Fiú számára az uszia fogadásának módja. Baszileiosz itt a sztoikus filozófia örökségét veszi át, amely megkülönbözteti az általánosat és az egyedit. Ami közös a Szentháromságban, az az isteni lényeg, másrészt minden személy birtokol valami sajátosságot, ami egy relációban áll. Ezek a tulajdonságok nem osztják meg az isteni lényeget, hanem az eredetnek megfelelő létezési módban állnak. Így, az Atya létezési módja az eredetnélküliség és a forrás-ság A Fiú létezési módja az Atyától való születettség, a Léleké pedig az Atyától és a Fiútól való

származás. Nazianzi Szent Gergelynek különösen nagy tehetsége volt a fogalmak pontosításához. A személyek sajátosságainak ő a következő mondja: nemszületettség, születettség, származás. Ezek a tulajdonságok tehát relációk Az Atya az egyedüli eredete az istenségnek, tőle kapja a Fiú és a Lélek a maga isteni mivoltát; így a Fiú és a Szentlélek egyedül az Atyától való nemzés illetve származás révén különbözik az Atyától, aki nemzés nélkül való. A homouszioszt mindhárom hüposztázisra használta, és a proszópont a hüposztázissal egyenértékűként használta, de elmagyarázta, hogy ez nem megjelenési módot jelent. (Or 31,9; 39,12) Nüsszai Szent Gergely kidolgozza az uszia és a hüposztázis közti különbséget. Arisztotelészi értelemben elmagyarázza, hogy az uszia az általános, a hüposztázis az egyedi (Ep 38) Nála található a mia uszia – treisz hüposztaszeisz kifejezés, és a hüposztázisok leírása, mint

agenneszia, monogenész, dia tou hüiu. (születetlenség, egyszülöttség, a Fiún keresztüli megnyilvánulás – ez utóbbi a Lélek sajátossága, aki nem született és nem születetlen) Vitatható az a magyarázata, amikor három emberhez hasonlítja a személyeket, akik egy természetük miatt igazából egyetlen ember. Ő az első, aki a Fiú és a Lélek eredetrelációját megkülönbözteti: szerinte a Fiú közvetlenül jön az Atyától, a Lélek viszont a Fiú által jön az Atyától. Ezzel túlmegy Baszileioszon, aki a Lélek származását isteni titoknak mondta. Itt látszik jól, hogy az eredet-relációk kidolgozása adja meg a lehetőséget a három hüposztázis egylényegűségének állítására. Máskülönben jogosan merül fel a vád pl Baszileiosz ellen, hogy a Fiút és a Lelket igazából az Atya két Fiának is lehetne tekinteni, mivel nála a sajátos eredetrelációk nem különböznek. A mia uszia – treisz hüposztaszeisz kifejezést az első

konstantinápolyi zsinat szentesíti majd. A latin nyugaton a megfelelő formula az una subtantia – tres personae lesz A lateráni zsinat 649-ben a következőképpen pontosít: „unum Deum in tribus subsistentiis consubtantialibus et aequalis gloriae, unam eandemque deitatem” (DS 501). Míg Nikaia meg akarta különböztetni a születettet és a teremtményt, a kappadókiaiak arról tárgyalnak, hogyan egy a három. Ellenük a vád triteizmus lesz A kappadókiaiak nagy eredménye az lesz, hogy összehoznak két beszédmódot, melyek közül egyik sem elégséges önmagában: a három hüposztázisról szólót (Órigenész) és az egyetlen usziát hangsúlyozót, melyek összekapcsolva kiegyensúlyozzák egymást. Nem elég tehát három személyről beszélni, hanem három egylényegű személyről kell beszélni az isteni egységben. Ez nem íróasztal mellet készült teória, hanem a hit védelmében és az egyházak kiengesztelődéséért vívott harcban kristályosodott

ki, melyeket megosztott a „nyelvi skizma”. A homousziosz a garancia, hogy nem értik a három hüposztázist három uszia értelemben. Az isteni egységet eredetéből, az Atyából kiindulva próbálták megőrizni; a Fiú és a Lélek az Atyától való lényegi különbség nélkül részesül őbenne, mert egylénye- gűek az egy isteni lényeg közösségében (koinonia). Az Atyában megalapozott isteni lényegi közösség felfogása mérvadó marad a Kelet teológiájában A keleti püspökök 382-es ún. zsinati levele (COD, 28), melyben elhárítják Damasus pápa zsinati meghívását, a Szentháromságos dogmatikai formula első hivatalos megfogalmazása lesz: „Hisszük az evangéliumi hitet, amely a keresztséget követi, és amely azt tanítja, hogy higgyünk az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek a nevében, olyan módon ugyanis, hogy az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek egyetlen istenségét, hatalmát és lényegét (uszia) hisszük, és ugyanígy

egyforma tiszteletet és méltóságot tulajdonítunk a három egészen tökéletes hüposztázisnak avagy három tökéletes személynek (proszópon); olyan módon, hogy sem Szabelliosz betegségének nincs helye, amely szerint a hüposztasziszok össze vannak vegyülve és sajátosságaik felfüggesztődnek; sem az eunomiánusok, ariánusok és pneumatomakhusok istenkáromló tanítása nem jut érvényre, amely szerint a lényeg vagy természet (füszisz) vagy isteni mivolt meg van osztva, és a teremtetlen, egylényegű és egyformán örök Szentháromsághoz egyfajta utólag születet, teremtett és lényegileg eltérő természet adódik pótlólag hozzá.” Ez a formula Baszileiosz munkásságának összefoglalása; hivatkozik a keresztségi hitvallásra, s ez lesz a tradicionális biblikus hit megvallása a görög kultúra nyelvén. 5.11 TOVÁBBI TANÍTÓHIVATALI MEGNYILATKOZÁSOK A II. konstantinápolyi zsinat (DS 421) első kánonja szintén ezt a tanítást rögzíti

Jelentős az ún. Quicumque hitvallás, vagy másnéven Symbolum Athanasianum (DS 46) az 5. századból DS 75-76 Részletesen kifejti a szentháromságos hitet a XI. toledói zsinat hitvallása 675-ből (DS 525-541), amelyre a skolasztika épített. IV. Lateráni zsinat hitvallása 1215 (DS 800) az albigensek és a katarok ellen II. Lyoni zsinat 1274-ben (DS 851-853), Palailogosz Mihály császár hitvallása Firenzei zsinat 1439-ben: DS 1300-1301 a Szentlélek származásáról; 1330-1337: egyesülés a jakobitákkal (szintén az egységet hangsúlyozza, benne a híres megfogalmazás: omniaque sunt unum ubi non obviat relationis oppositio.)