Egészségügy | Infektológia » Susan C. McCombie - Köznépi influenza és vírusfertőzések antropológiai szemszögből

V/1/1 V. Nem-hivatalos gyógyítás 1. Susan C McCombie: Köznépi influenza és vírusfertőzések antropológiai szemszögből A fordító előszava: A mű eredeti címe Folk flu and Viral Syndrome: An Anthropological Perspective jól példázza a fordítás nehézségeit, ami azonban nagyon is összefügg a mű mondanivalójával. Magyarul lehetetlen pontosan lefordítani a címben szereplő fogalmakat; szó szerinti fordítás ugyan lehetséges, de annak értelme nem teljesen ugyanaz, mint az angol eredetinek. Az angol eredeti által kifejezett fogalmaknak viszont nincsenek pontos magyar megfelelői, bár léteznek a leírthoz hasonló környezetben és szövegösszefüggésben használt kifejezések. Angolul a köznyelvi flu szó az influenza szóból alakult ki (annak mintegy "becézett" változata). Jelentése pontosan ki fog derülni a cikkből. A magyarban használatos kifejezések közül, mint az influenza, a megfázás és a hurut, hol az egyikkel, hol a

másikkal helyettesíthetjük be. A mi szavaink szintén nem fordíthatók le egyetlen állandó angol szóval. Az angol cold és a magyar nátha szó pedig további átfedéseket rejthet. A magyar orvosi szakzsargonban a vírusos szindróma kifejezés helyett - bár természetesen azt is mindenki megérti - a vírusfertőzés kifejezés a gyakoribb. (Talán azért is, mert a magyar köznyelvben a szindróma szó kevésbé honosodott meg, mint az angolban a syndrome szó.) A műben is taglalt szemantikai probléma tehát - mondhatnánk: természetszerűleg - a fordítás során is kiütközik. Így tehát a fordításban, e szavak mögött zárójelben ott olvashatják az eredeti angol szövegben szereplő szót. Bár a példák az Egyesült Államokból származnak, ebből a szempontból hasonló kultúrában élünk. A jellemzett helyzet némi módosítással ugyan, de lényegileg megfelel a magyarországinak, s így fontos tanulságit nálunk is felhasználhatjuk. Sok sikert

kívánok hozzá az olvasónak! Az Egyesült Államokban a laikusok betegségfelfogásáról szóló kutatások nagy része az etnikai kisebbségek és az újdonsült bevándorlók körére összpontosított. Az 1970-es és az 1980-as években azonban az alkalmazott klinikai antropológia fejlődésével, az antropológusok érdeklődése egyre nagyobb mértékben fordult Amerika főáramát jelentő rétegek egészség és betegség kérdésekkel kapcsolatos kultúrájához. Azzal érveltek, hogy az V/1/2 egészségről és betegségről szóló közkeletű nézetek megértése javíthatja az orvos-beteg kommunikációt és a beteg együttműködési készségét. Az orvosi szakma elfogadta, hogy szükség van a sok különböző amerikai betegségfelfogás megértésére. A kérdés iránti érdeklődést részben az orvosi tévedésekkel és műhibákkal kapcsolatos vita is fokozta. Egyre inkább elérkeztünk ahhoz a felismeréshez, hogy egy középosztálybeli

amerikai polgár is másképp tekint a betegségekre, mint ahogy azt az orvosok biomedikális modellje teszi, és a hogy a páciensek elégedetlensége összefügghet ezzel inkongruenciával. 1985-ben, egy a New England Journal of Medicine-ben megjelent cikk azt tanácsolja, hogy az orvosok próbálják meg kideríteni a betegeknek a betegségükkel kapcsolatos hiedelmeiket (Gillick, 1985). Amíg néhány kutató a hangsúlyt a páciensek betegségfelfogására helyezi, mások abból kiindulva, hogy a gyógyítók maguk sem egy egyedüli, koherens modellt alkalmaznak, úgy gondolják, hogy az orvosok modelljeinek és az orvosi gyakorlatban létrejövő döntéseknek szintén vizsgálatok tárgyát kell képezniük. Eisenberg írta le, hogy különbséget lehet fellelni az orvosi modell által használt megbetegedés (angolul disease) és a köznépi betegség (angolul illness) fogalom között, és rámutatott, hogy tényleges gyakorlatukban az orvosok a kettőt kombinálni szokták

(Eisenberg, 1977). Kleinman megkülönböztette a „tudományos magyarázó modellt” és a gyakorlati evidenciaként használt „klinikai magyarázó modellt”, megállapítva, hogy az utóbbi bizonyos esetekben jelentősen eltérhet az előbbitől (Kleinman, 1980). Megjelennek ezek a különbségek a gyakori, közönséges betegségeknek az általános orvosi praxisban folyó kezelése során is. 1973 és 1977 között az általános háziorvosként dolgozó orvos-antropológus C. G Helman, London egyik külső övezetében a „megfázással” és „lázzal” kapcsolatos hiedelmeket vizsgálta. Igen képlékenynek találta a népi hiedelemrendszereket, melyek könnyedén építettek magukba biomedikális elképzeléseket és kezelési módszereket is. Helman észrevette, hogy az általános gyakorlatot folytató brit háziorvosok által használt „operacionális modell" bizonyos szempontból közelebb áll a népi modellhez, mint a biomedikális modellhez; mi több, az

ilyen rendszerben megfogalmazott diagnózisok csak megerősítették a népi elképzeléseket (Helman, 1978). Egy másik tanulmányában Helman bemutatta egy feltételezett angina pectorisban szenvedő páciens tapasztalatait. Ezzel illusztrálta, hogy a biomedikális modell valójában számos magyarázó modell gyűjtőhelye, melyeknek használatát többféle tényező befolyásolja. Ilyenek például a V/1/3 hallgatóság mibenléte, az aktuális egészségi állapot jellege, vagy hogy milyen a kezelőorvos személyisége (Helman, 1985). Ugyancsak fontos különbségek állnak fenn a biomedikális gyakorlat és a közegészségügyi gyakorlat között (O’Reilly, 1985). Az orvosi gyakorlatban az egyes, individuális páciens betegségének kezelése áll a középpontban. Ezzel szemben a közegészségügyi gyakorlat a populáció egészére vonatkozó preventív orvoslás alkalmazását foglalja magába. A hangsúly inkább a betegségek megelőzésén és nem a

gyógyításán van A prevenció a betegség elterjedéséért felelős tényezők megértését igényli, ami az epidemiológia szakterülete. Az epidemiológia tudománya az emberi populációban fellépő betegségek eloszlásával és a betegségek meghatározóival foglalkozik. Az epidemiológiai módszerek alkalmazása szolgáltatja az adatokat a közegészségügyi mutatók meghatározásához és kiértékeléséhez. Az epidemiológusok összefüggéseket keresnek a betegség tulajdonságai és más különböző jelenségek között. Megpróbálják minimálisra csökkenteni az egyoldalúságokat és elkerülni a téves klasszifikációs lépéseket, melyek elfedhetnek valós kapcsolatokat illetve téves összekapcsolásokat okozhatnak (Hahn, 1995). Az epidemiológusok a terjedő betegségek visszaszorítása érdekében dolgoznak, úgy hogy a fertőzések eredetének azonosításával próbálják megállítani azok tovaterjedését. Egyegy betegség eseteinek

megszámlálása érdekében kritériumok egyfajta összességét, úgynevezett „esetdefiníciókat” dolgoznak ki. Ezek a kritériumok nem mindig esnek egybe az orvosi diagnózisokkal, ezért az epidemiológia egyik legfontosabb alapszabálya a diagnózis megerősítése. Az epidemiológusok hajlanak arra, hogy szkepticizmussal szemléljék egyes betegségek felbukkanását, és bizonyos megelégedéssel tölti el őket az, hogy ha ki tudják mutatni, hogy a feltételezett új megjelenés valójában egy előre nem látott tényezőnek köszönhető. Ha egy betegség kitörése „valódi”, akkor legfőbb törekvésük, hogy képesek legyenek kontrollintézkedéseket foganatosítani a továbbterjedés megakadályozására. Ez a törekvés néha metaforikus fogalmakban is testet ölthet. „Eltávolítani a vízpumpa fogantyúját” összefoglalja például John Snow törekvéseit a XIX. századi londoni kolera epidémiák idején A pumpafogantyúk révén jutottak ugyanis az

emberek - kolerával fertőzött - vízhez. Az alábbi fejezet azt szándékozik bemutatni, hogy egy betegség felbukkanása esetén a laikus és az orvos kölcsönös kulturális megértésére fordított kellő figyelem hiánya meggátolhatja, hogy megtaláljuk azt a bizonyos „pumpafogantyút”. V/1/4 Módszerek Az etnográfiai adatokat egy az Egyesült Államok délnyugati részén elhelyezkedő megyében gyűjtöttük 1983 és 1988 között. A terület részben városi, részben falusi övezet, a 600 ezer lakos többsége egy nagyobb városban összpontosul. A hivatalos megyei statisztikák szerint a népesség 83%-a fehér, 2,9 %-a fekete, 2,8 %-a indián őslakó, 0,9 %-a ázsiai és óceániai bevándorló, 10,4 %-a pedig „egyéb” csoportokból áll. A népesség 21 %-a spanyol ajkú (egy 1981-es becslés alapján). A gazdaság alapját a turizmus, a bányászat, a mezőgazdaság és az ipar határozza meg. Az 1980-as népszámlálási adatok szerint az 1979-es átlag

családi jövedelem 15.796 $ volt A háztartások kilenc százalékának jövedelme nem haladta meg a szövetségi szegénységi szintet (1980-ban, egy négytagú családban ez 8.414 $ volt) A Megyei Egészségügyi Osztály Fertőző Betegségek Részlege négy alegységből áll. A Nemi betegségek alegység (hét fős személyzettel), a Tuberkulózis alegység (nyolc fős személyzettel) és az Immunizációs alegység (két fővel) a megyei forrásokon túl az adott állam egészségügyi szolgálatának forrásaiból és szövetségi célösztöndíjakból is működött. Az Epidemiológiai alegység kezdetben egy megyei finanszírozású epidemiológusból állt, aki az általános felügyeletért és az összes többi betegség vizsgálatáért volt felelős. 1983-ban felajánlottam segítségem önkéntesként ennek az epidemiológusnak. A fertőző betegségek terjedése és a köznépi hiedelmek közötti összefüggés tanulmányozása érdekelt. Végzős

antropológushallgató voltam, aki disszertációjához adatokat keresett. Végül úgy alakult, hogy fizetett alkalmazottá váltam, befejeztem a disszertációmat, és epidemiológus szerepkörben a csoport tagja maradtam egészen 1988-ig. A vizsgálat ideje alatt szerepem átalakult megfigyelőből aktív résztvevővé. Közegészségügyi dolgozó lettem és a betegségek kivizsgálásában hivatalos feladatokat láttam el. Napi interakcióban álltam orvosokkal, nővérekkel, adminisztrátorokkal és a népesség egyéb tagjaival. A betegségek megjelenése és a terjedő betegségek dokumentálása folyamán interjúkat készítettem betegekkel és orvosokkal, tanulmányoztam a beteglapokat. Részt vettem különböző összejöveteleken, a gyermekgyógyászok társasága vagy a helyi fertőzéseket ellenőrző szövetség által szervezettektől az egyetemi kórházi nagyvizitekig. Az egészségügyi osztályon elvégzett első tanfolyam után jelentős időt töltöttem

oktatási tevékenységgel iskolákban, orvosi összejöveteleken és telefonszolgálatban. A telefonos érdeklődés gyakori volt, sok időt fordítottunk állampolgároktól és gyakorló orvosoktól jövő érdeklődő kérdések megválaszolására. Mindezek első kézből származó V/1/5 élményekhez és tapasztalatokhoz juttattak a fertőző betegségek problémáival kapcsolatos különböző helyzetekről. A terepmunka első 18 hónapjában naplót vezettem, amiben dokumentáltam a napi eseményeket. Kezdetben minden felmerülő dolgot fel akartam jegyezni, különösen olyan helyzeteket, amelyek a betegségekhez kapcsolódó hiedelmekkel és magatartásformákkal voltak összefüggésben. Ha csak lehetséges volt, jegyzeteket készítettem a nap során, amikor egy-egy telefonos megkeresésre válaszoltam, vagy amikor egy telefonon keresztül zajló vizsgálatot vezettem. Még az egyének burkolt megállapításait és informális kérdésekre adott válaszait is

felírtam. Később, amikor átnéztem a jegyzeteimet, összegyűjtöttem egy-egy specifikus betegségre, mint például az „influenzára” vonatkozó adategységeket. Interjúkat készítettem az egészségügyi osztályon dolgozó kollégákkal a legkülönbözőbb kérdésekről. Ezekről, valamint a terepmunka későbbi fázisában történő megbeszélésekről magnófelvételeket készítettem. A gyógyítók közösségében fellépő nyilvánosság illetve magánélet kérdéseit tiszteletben tartva azonban, csak a hivatalos szerepem betöltéséhez kapcsolódó kérdéseket tettem fel, és egyszerűen figyeltem a válaszokra. Többet tanultam azokból a kérdésekből, amiket az emberek tettem fel nekem, mint azokból, amiket én kérdeztem meg tőlük. Néhány hónap után úgy határoztam, hogy a disszertációs témaként a vírusos hepatitis különböző formáira összpontosítok, és szisztematikusan elkezdtem dokumentálni a májgyulladással kapcsolatos

helyzetekről szóló információkat. Később pénzügyi támogatást nyertem egy a shigellózissal kapcsolatos külön kutatás elvégzéséhez, ami egy (néhány nyitott kérdést is tartalmazó) standardizált kérdőívvel való munkát jelentett. Az „influenza (flu)” és a „vírus infekciók” nem álltak kutatásaim középpontjában, azonban minduntalan felbukkantak a májgyulladással, a shigellózissal és más (a törvény betűje alapján közegészségügyi célból kötelezően bejelentendő) fertőző betegségekkel kapcsolatos helyzetekben A jelen elemzés tekintetében mint résztvevő megfigyelő működtem tehát, nem használtam sem standardizált kérdőívet, sem más adat gyűjtő eszközt. A résztvevő megfigyelés módszere azt jelenti, hogy megfigyeléseket teszünk, miközben ugyanazokban a mindennapi tevékenységekben veszünk részt, mint a megfigyelt emberek. (Fetterman, 1989; Spadley, 1980). Vannak előnyei és hátrányai ennek a

megközelítésnek Mivel résztvevő voltam, nem lettem kívülről jött behatoló. Akárcsak Helmannak, aki orvosi praxisa mellett végezte kutatásait, nekem is volt egy hivatalos elfoglaltságom, amit el kellett végeznem és emellett itt sokkal inkább megfigyelő maradtam. A dologban benne élő személy nézőpontját V/1/6 hasznosítottam, ami lehetetlen lett volna, ha specifikus kutatási kérdésekkel dolgozom, és célzott interjúkat kell levezetnem. Észrevettem, hogy az elvont betegséghiedelmek feltárását célzó hipotetikus kérdések és kísérletek kevés érdeklődést váltanak ki. Mindazonáltal az egyes fertőzések kitörése vagy azok különböző helyzetekben való megjelenése ismeretek gazdag tárházát szolgáltatta az embereknek az egyes betegségekkel kapcsolatos hiedelmeiről és attitűdjeiről, valamint a megfertőződéstől való félelmeik természetéről. Korlátokkal járt, hogy ez a megközelítés alapvetően inkább informális, mint

formális jellegű volt, azonban eközben felbecsülhetetlen módon betekintést nyújtott a betegségek terjedését érintő számos szociális tényező természetébe. „A köznépi influenza (folk flu)” az epidemiológus nézőpontjából Az epidemiológus számára az „influenza” (amit angolul egyaránt lehet flu-nak vagy influenzának nevezni 1) egy a légzőszervben megjelenő fertőzést jelen, amit számos, egymással szoros rokonságban álló, az orthomyxoviridae családba tartozó vírus okoz (Douglas és Betts, 1985). Jellegzetes tünetei a láz, fejfájás, torokfájás, orrfolyás és izomfájdalmak (Benenson, 1985). Az influenzát tehát egy epidemiológus egy egyszálú RNS vírussal történt fertőzésként határozná meg. Az influenzának jellegzetes szezonális mintázata van. Mérsékelt égövön az influenza aktivitása a késő őszi, kora téli hónapokra korlátozódik Ez alatt az időszak alatt fontos odafigyelni az influenza elleni oltás

hatékonyságának kiértékelésére. A vírustörzsekben fellépő antigén változások monitorozása révén fejleszthetjük ki a megfelelő vakcinát. Waldman azt állapítja meg: Az Influenza terminusnak az influenza vírus okozta betegség leírására kellene szorítkoznia. Sajnálatos módon azonban a legtöbb laikusnál és számos, az egészségügyi iparhoz kapcsolódó közlemény esetén nem ez a helyzet. Az olyan fogalmak, mint például „bélinfluenza” különösen pontatlanok és félrevezetők lehetnek, hiszen például az influenza epidémiákra a bélrendszeri tünetekben szenvedő betegek kis százalékos aránya jellemző. „A köznépi influenza (folk flu)” a laikus nézőpontjából Az influenza (flu), mint egy az Egyesült Államokban igen gyakori betegségkategória már terepmunkám első időszakában megjelent. Gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy az „influenza 1 Afordító megjegyzése. V/1/7 (flu)” nem ugyanazt jelenti egy

epidemiológusnak, mint a nagyközönségnek, aki ezt a megnevezést nagyszámú, különféle klinikai megjelenési formájú betegségre is érti. Gyomorbélrendszeri megbetegedések gyakran kapják meg az influenza (flu) laikus diagnózisát. Néhány adatközlő számára az influenza (flu) meghatározó tünetei az émelygés, hányás és hasmenés voltak, míg ők a mi fogalmaink szerinti influenzának megfelelő tünetekkel járó betegséget rossz megfázásnak (bad coldnak) hívták. Mások az influenza (flu) elnevezés alatt gyomorbélrendszeri és légzőrendszeri tüneteket egyaránt összehoznak, csak olyan megkülönböztető terminusokat alkalmaznak, mint a „gyomorinfluenza (stomach flu)”. Fokozza az influenza (flu) definíciójával kapcsolatos zavart az a növekvő számú orvosi valamint egyéb népszerűsítő közlemény, ami a maláriának, az encephalitisnek vagy az AIDSnek egyes tüneteit, mint „influenzaszerűeket” írja le. Gyakran kértek tanácsot

különböző személyek az egészségügyi osztályon egy-egy betegség kapcsán. Kérdéseik általában arra vonatkoztak, hogy megtudják „terjeng-e valami mostanában?” ”van-e valami a levegőben?”, és hogy el kell-e menniük az orvoshoz vagy sem. Azt, hogy e kezdeti időszakban figyelmem milyen irányba fordult, például ilyen tipikus telefonhívások határozták meg: TELEFONHÍVÓ (fiatal férfi): Csak egy kérdésem lenne. Van valami járvány mostanában, amiről tudni kéne? EGÉSZSÉGÜGYI OSZTÁLY ALKALMAZOTTJA: Minden héten sok különböző típusú betegségekről kapunk értesítést. Ön a beteg, vagy valaki, akit ismer rosszul érzi magát? T.: Nos, azt hiszem, lehet, hogy én nekem lehet valami bajom E.: Mit gondol mi lehet az? T.: Azt hiszem influenza E.: Milyen tünetei vannak? T.: Tudja, csak a szokásos influenza tünetek E.: Mégis melyek pontosan? T.: Nagyon fáj a hasam E.: Láza van? Vagy hasmenése? T.: Nem tudom, nem mértem Még nem nagyon van

hasmenésem Lehet, hogy csak a túl sok bulizástól van. El kell mennem az orvoshoz? Adnak valami injekciót erre az influenzára? V/1/8 Gyakoriak az ilyen párbeszédek. Az egyének telefonon keresik betegségükre a diagnózist, talán azért, hogy elkerüljék a szükségtelen látogatást orvosuknál. Az influenza jellemzőjeként elmondott tünetek ezekben a helyzetekben elég változatosak, azonban a gyomorbélrendszeri panaszok meglehetősen általánosak bennük. 1983 októbere és 1985 februárja között 26 telefonáló tüneteit jegyeztük fel, akik betegségüket „influenzának (flunak)” tulajdonították. Ezek között 23%-ban hasmenés, 19%-ban hányás volt az egyedüli tünet. Összesen 81%-ban fordult elő hányás vagy hasmenés, míg csupán az esetek 15%-ban fordultak elő légzőszervi panaszok azoknál, akik betegségüket influenzának hívták. A nézőpontok különbözőségének hatása a fertőzések megjelenésének kivizsgálására Az influenza

(flu) laikus és epidemiológiai meghatározása közti különbség több mint csupán egy szemantikai kérdés. Inkább a szemantika maga képezheti tárgyát az epidemiológiának A fertőző betegségek megjelenésének vizsgálatáért és visszaszorításáért felelős epidemiológusok számára az egyik legnagyobb akadályozó tényező a betegségek osztályozásában megjelenő félrecsúszás, valamint az ehhez társuló egészségmagatartás. Számukra mindez könnyen frusztráció forrásává válhat. Egy epidemiológus szavai illusztrálják ezt, aki kilenc éve dolgozott már a Megyei Egészségügyi Osztályon: Éveken át, ha beszélek az emberekkel telefonon, és kérdezem őket, milyen betegségük van, vagy ha kimegyek, és megpróbálok megcsinálni egy vizsgálatot valamelyik rendelőben egy hasmenéses esetnél, tudom, hogy azok Giardia esetek, de ők azt mondják nem, senki sem beteg itt, nekünk csak influenzánk van. És ha megkérdezem őket, milyen

tünetük van, kiderül, mindnek van hasmenése. És a fenébe is, ez olyan gyakran történik meg, hogy bármikor, ha valaki influenzáról (flu-ról) beszél, dühbe gurulok. Tanítottam őket, megpróbáltam, beszéltem a betegségről, és mi az első megjegyzés? Ez influenza, gyomorinfluenza. Tisztára megőrjítenek. Hasonló esettel találkoztam én is az egyik rendelőben, ahol a vezető az influenzának (flu-nak) tulajdonította a hasmenést, és nem a giardiázis tünetének. A „köznépi influenza (folk flu)” ily módon az epidemiológusok problémájává is válik, mert amikor az emberek azt mondják, hogy influenzájuk (flu-juk) van, akkor valójában valami másuk van. A giardiázison kívül a vírus hepatitist, valamint a Shigella, a Salmonella és a Campylobacter okozta V/1/9 bakteriális fertőzéseket szintén flu-nak tulajdonítják. E felsorolt fertőzések meglehetősen gyakoriak az Egyesült Államokban. Ugyancsak bonyolítja az epidemiológiai

vizsgálatot, hogy a laikus népesség a különböző embereknél nem ismeri fel a hasonló tüneteket. A „Jön a foga (fogfrász)” illetve a „Tejallergia” jól ismert köznépi diagnózisok a gyermekkori fertőző hasmenések esetén, amit járvány megjelenése esetén gyakran kísér az „influenza (flu)” diagnózis is emellett. 1984 nyarán az egyik megyei bölcsödében egy shigella (bakteriális dizentéria) járvány jelent meg. A vizsgálatok elvégzése adott magyarázatotokat a betegség okát illetőleg, azonban ezek a magyarázatok az egyes gyermekek esetén meglehetősen különbözőek és egyediek voltak. A személyzet nem vette észre, hogy járványos megjelenésről van szó, noha egy három hetes időszakon belül a gyermekek több mint a felének volt hasmenése. Ennél a járványnál számos különböző magyarázat bukkant fel a hasmenés okaként. Azokat az eseteket, amelyeket nem láttak el egyedi magyarázatokkal, írták az influenza (flu)

számlájára. Még a személyzet egyik hölgy tagja is, akinek saját gyermeke odajárt, gyermekének hasmenését influenzának (flu-nak) valamint a fogzásnak tulajdonította. Egy másik nő megkereste az orvost, amikor gyermekénél véres hasmenést észlelt. Azt mondták neki, hogy a hasmenés valószínűleg a szoptatás miatt van, és azt tanácsolták neki, hogy hagyja azt abba. A gastrointestinális megbetegedéseket olyan gyakran tulajdonítják influenzának (flu-nak) vagy nem fertőző betegségeknek, hogy bakteriális vagy parazitás hasmenéses járványok hetekig felderítetlenek maradhatnak. A köznépi influenza (folk flu) nem csupán a hasmenéses járványok epidemiológiai ellenőrzését és javítását gátolja meg, hanem az influenza vírus felügyeletét magát is akadályozza. Az epidemiológusok jelentős időt töltenek el tévutakon 1983 októbere és 1984 októbere között három bölcsőde orvosi személyzete számolt be járvány megjelenéséről.

Két járvány gastroenteritisnek bizonyult (hányás és hasmenés) és csak egy volt influenza. Az egészségügyi osztály - jellemzően - több telefonhívást kapott influenza (flu) járványok kitöréséről, amikor az influenza nem volt jelen a közösségekben, mint amikor igen. Ráadásul az influenza közegészségügyi jelentőségét nem ismerik el. Egy influenza A járvány idején azért hívták ki az egészségügyi osztályt egy általános iskolába, hogy egy, a szellőztető rendszerbe potyogtatott madárürülék okozta betegséget vizsgáljon ki. Amikor megérkeztem, azt mondták nekem, hogy ez a félelmük a légzőszervi megbetegedésekről panaszkodó diákok nagy számú hiányzásán alapszik. Amikor felvetettem, hogy a járványért V/1/10 talán az influenza lehet felelős, a tanárnő bosszússá vált és így szólt: „Sokkal több van itt nálunk, mint csupán csak egy influenza (flu)!” Járványszerű gyomorrontások kivizsgálását szintén

hátráltatták az „influenzával (fluval)” kapcsolatos népi hiedelmek. Egyszer, egy 50 tagú baseball csapatból 17-en (34%) betegedtek meg közös éttermi étkezés után. Egy sürgősségi rendelő 13 játékos esetét jelentette az egészségügyi osztálynak. Az étterem tulajdonosa meglehetősen alacsony hajlandóságot mutatott a probléma valószínű okának felderítésére. Gyorsan védelmébe vette ételei minőségét, és azt állította, hogy a játékosok egyszerűen csak „influenzában (flu-ban)” szenvedtek. Ilyen magyarázatok azonban akkor is gyakran használatosak, amikor a laikus diagnózisalkotók nem érdekeltek egy lehetséges ételmérgezés lehetőségének tagadásában. 1984 szeptemberében egy campylobacter gastroenteritis járványt vizsgáltam egy kollégiumban. Az iskolai egészségügyi szolgálat orvosa három laboratóriumi eredményekkel megerősített esetet jelentett az egészségügyi osztálynak, jelezve, hogy vannak még más

hasmenéses esetek is a kollégiumban. A diákok viccesnek találták jelenlétemet, mert számukra nyilvánvaló volt, hogy „csak valami influenza (flu)”, „csak valami fertőzés” számlájára írható a járvány. A kollégiumi személyzet egyik tagja azt állította, hogy lehetetlen, hogy ételmérgezésről lett volna szó, mivel minden betegnek volt láza is. A diákok osztottak egy közös köznépi félreértést, mely azt mondja, hogy az ételmérgezés közvetlenül a táplálkozás után jelentkezik, és láz hiánya révén elkülöníthető az influenzától (flu-tól). Ezek miatt a hiedelmek miatt nagyon kevés kollégista válaszolt a korábban elfogyasztott ételeket tudakoló kérdőívre, így a vizsgálat befejezetlen maradt. Egy fertőző betegség okozta járvány epidemiológiai kivizsgálása esetén ez első lépés mindig a lehetséges beteg személyek lokalizálása és a körtörténetek felvétele. Az epidemiológus ezen „esetmegtaláló”

tevékenysége révén bontakoznak ki egy-egy járvány jellegzetességei, és ez által lehet a fertőzés eredetét illetőleg hipotéziseket felállítani. Ha nem találjuk meg az összes lehetséges esetet, csökken az epidemiológus lehetősége a fertőzésforrás meghatározására. Sok esetben sikertelennek bizonyulnak a további beteg személyek identifikálásra irányuló kísérletek, mert a betegséget már ellátták korábban az influenza (flu) laikus diagnózisával. Egy példa arra, hogy milyen akadályok jelenhetnek meg az esettalálás során, ami egy atlétikai csapattal esett meg egy kisebb hepatitis A járvány esetén. Egy héten belül három eset jelentkezését jelentették. Az első páciensekkel és a csapattársaikkal történő beszélgetések V/1/11 során nem sikerült több fertőzött csapattársat találni. További kérdezősködés után azonban kiderült, hogy egy további csapattárs is beteg, róla viszont azt mondták, hogy „csak

influenzája (flu-ja) volt”. Kiderült, hogy betegségét láz és hányás jellemzik, vagyis a hepatitis A-nak megfelelő tünetek. A laikusok által adott influenza (flu) diagnózisok gyakorisága arra enged következtetni, hogy ennek a kategóriának fontos szerepe van az amerikai társadalomban. „Előregyártott címkeként” számos különféle betegségben alkalmazni lehet. A beteg személy szorongása jelentősen enyhülhet, amikor valamilyen diagnózis állítódik fel a bajára, és az influenza (flu) diagnózisa számos fontos üzenetet hordoz magával. Bár a betegségek mindenkit érinthetnek, az egyének gyakran nem érzik felelősnek magukat egy-egy betegség elkapásáért, úgy ahogy az ténylegesen megtörténhetett. Ez szokott lenni a helyzet például a szexuálisan terjedő betegségeknél. Helman állapítja meg a „megfázással” és „lázzal” kapcsolatban: A betegek megkönnyebbülnek, amikor rátalálnak arra, hogy „valami kórokozó terjeng”

vagy „valami bacilus van a levegőben”, mert így nem érheti őket szégyen, és magatartásuk a társadalom szempontjából nem minősül deviánsnak; nem érzik bizonytalannak és kényelmetlennek a helyzetüket különösen azután, ha betegséget sikerül elhelyezni a biomedikális világ keretein belül - ami definíciószerűen azt jelentheti, hogy kezelésére vagy legalábbis enyhítésére van valamilyen kezelési mód. (Helman, 1978:126) Az influenza (flu) diagnózisa azért is megnyugtató hatású, mert ilyenkor az ember azt gondolja, hogy a beteg állapot ideiglenes és hamarosan bekövetkezik a teljes gyógyulás. Világossá válik mindez, ha a „csak” utalószó gyakori használatát nézzük az influenza (flu) leírásában. „Csak egy influenza (flu)” - azt jelenti, hogy nem valami rosszabb Lehet az ilyen betegség nehéz, de nem komoly, vagy nem végzetes. Az „influenza (flu)” segít az embereknek a betegséget megnyugtató és szociálisan elfogadott

módon megmagyarázni. Ha egy egyén szeretné kivonni magát szociális vagy foglalkozásbeli kötelességei alól, az influenzára (flu-ra) való panaszkodás segíti zavarba ejtő helyzetek és nem kívánt megítélések nélkül legitimizálni hiányzását. Viszonylag nagy szociális elfogadottsága miatt a flu gyakran helyettesít hasmenéses, menstruációhoz vagy másnapossághoz betegségeket. A kapcsolódó fertőző állapotokat, betegségek illetve komolyabb kivizsgálásáért és tünetcsoportokkal visszaszorításáért járó felelős V/1/12 epidemiológus számára azonban ezek a köznépi betegségkategóriák csak nehezítik kommunikációt, és a helyes beavatkozás elé akadályokat gördítenek. „A vírusfertőzések (viral syndrome)” a gyakorló orvos nézőpontjából Ugyancsak problémákat okoz az epidemiológiai vizsgálatokban és beavatkozásoknál az orvosok és más egészségügyi személyek által használt „vírusfertőzés (viral

syndrome)” kategória. Akárcsak az influenza (folk flu), ez sem azonosítható egyetlen, az epidemiológus által ismert betegséggel sem. A rutin kivizsgálások során az egészségügyi szakemberek kezdetben vírusfertőzést diagnosztizáltak számos bakteriális fertőzésben, különösen tifoid láz, shigellózis, campylobacter enteritis és neuroszifilisz esetén. A „vírusfertőzés” ugyanaz a gyakorló gyógyítók számára, mint az „influenza (flu)” a laikusok számára. Akárcsak a köznépi influenza (flu) diagnózis, az orvosi vírusfertőzésdiagnózis is valójában sok különféle betegség megjelölésére használatos Általában, amikor egy orvos egy vírust diagnosztizál, ennek üzenete az, hogy „csak egy kis vírus, Ön hamarosan túl lesz rajta”. Azt is jelenti ez, hogy az orvos a betegség pontos okát nem ismeri, és minden különösebb beavatkozás nélkül gyógyulást vár. A vírusfertőzések először 1983-ban kerültek látóterembe.

Kiterjedt áradások következtében fokozott éberséget kellett tanúsítanunk a vezetékes víz lehetséges szennyvízzel történő fertőződésének veszélye miatt. Kilenc helyen különböző ellenőrző létesítményeket helyeztünk üzembe a gyomorbélrendszeri betegségek esetlegesen növekvő számának észlelésére. Ebbe négy sürgősségi felvételi osztály, egy emésztőszervi megbetegedésekre specializálódott kórházi osztály, egy helyi kórházban működő gyermekgyógyászati osztály, egy vidéki körzetben alapellátást nyújtó rendelő, valamint két laboratórium tartozott bele. 11 hétre visszamenőleg átnéztem az ezekben az egészségügyi intézményekben keletkezett orvosi dokumentációkat. Felfedeztem, hogy a vírusfertőzés diagnózis meglehetősen gyakori volt az orvosi rendeléseken és sürgősségi ellátó helyeken, és anélkül használták, hogy bakteriális fertőzések kizárására vagy specifikus vírusfertőzések

azonosítására bármilyen laboratóriumi vizsgálatot használtak volna. Vírusok lettek az okozói nagyszámú, széles körben változó klinikai megjelenési formákkal bíró megbetegedéseknek. A vírusfertőzés diagnózis nem kapcsolódik szorosan egyetlen meghatározott tünetcsoporthoz sem; számos különféle panasz, úgy mint láz, fejfájás, szédülés, hasi fájdalmak, torokfájás, nehézlégzés, hányás és hasmenés esetén alkalmazzák V/1/13 őket. A diagnózis nem felel meg egyetlen specifikus vírusos megbetegedésnek vagy meghatározott szindrómának sem, és epidemiológiai adatként nem lehet felhasználni. Regiszterünkbe csupán gastroenteritis, a vírusos gastritis és a vírusos enteritis diagnózisokat tudtuk felvenni, azzal a feltevéssel, hogy ezek a hányásos és hasmenéses panaszok megfelelői. Bár az áradás következményeként az ellenőrző szolgálat nem észlelt emelkedést a gyomorbélrendszeri megbetegedésekben, lehetetlen

megállapítani, hogy hány - valójában gastrointestinális - megbetegedést diagnosztizáltak vírusfertőzésnek. Egy helyi kórház járóbeteg rendelésén történt orvosi diagnózisok illusztrálják e gyakorlat hatásának mértékét (1. - es táblázat) A vírusfertőzések képezték a leggyakoribb diagnózist a fertőző betegségek közül; a diagnózisok több mint egyharmadát tették ki. Az árvíz előtt egy hónapban 94 gastroenteritist diagnosztizáltak (az összes fertőző betegség diagnózisok 14,6%-a), az árvíz utáni hónapban pedig 58 gastroenteritist (9,3%) jegyeztek fel. Ez a gastroenteritises megbetegedések árvíz utáni csökkenését sugallaná. A vírusfertőzéses esetek száma azonban ugyanebben az időszakban 220-ről (34,2%) 250-re (40,1%) emelkedett. Ha a „vírusfertőzés” gyomorbélrendszeri diagnózisokat betegségeknél a rendelésen alkalmazták, a a gyermekeknél gastroenteritis felbukkanó csökkenése és a

vírusfertőzések növekedése inkább a leírásmódban, mintsem a betegségmintázatban történő változásokat jellemez. Megkérdeztem két nővért ebben a rendelőben a vírusfertőzésekkel kapcsolatban. Egyik azt mondta, „ez néha orrfolyást és torokfájást jelent” A másik nővért mosolyra fakasztotta a kérdés és így szólt: „Ez az, amit /az orvosok / akkor használnak, amikor nem biztosak abban, hogy mi van!”. Az epidemiológiai kivizsgálás és betegségkontrol megzavarásán túl a vírusfertőzés diagnózis veszélyeztetheti a páciens egészségét, ha a betegség igazi oka egy súlyos bakteriális infekció. Megesett egyszer a körzetben, hogy egy lázzal és hasmenéssel megbetegedett fogyatékos gyermeket az orvosa „vírusfertőzésnek” diagnosztizált. Miután a tünetek több napon át folyamatosan fennmaradtak a gyereket újra elvitték a rendelésre. Később, miután áthelyezték egy második kórházi osztályra, a gyermek meghalt. A

boncolás shigellózist (vagyis bakteriális dizentériát) állapított meg. Leopold (1986) leír egy hasonló esetet, amikor egy 14 hónapos gyermeket 40 fokos lázzal vittek egy gyermekgyógyászati rendelésre. Először vírusfertőzés diagnózissal látták el, és acetaminophen kezelést javasoltak. Három nappal később a gyermek meghalt, a post mortem vizsgálatok szeptikus pestis (Yersinia pestis) diagnózist bizonyítottak. Mindkét esetben a megfelelő antibiotikus kezelés megmenthette volna a gyermekek életét, azonban a megfelelő tenyésztést, ami alapján a diagnózist V/1/14 felállíthatták és a specifikus antibiotikus kezelést elrendelhették volna nem végezték el; feltehetőleg azért, mert a vírusfertőzés diagnózisa elfedte a valódi problémát. Mivel számos betegség magától is elmúlik, a pontos etiológiát bizonyító kiterjedt laboratóriumi vizsgálatoknak gyakran nincs nagy értékük a páciensek számára, hiszen a gyógyulás

gyakran már azelőtt megtörténik, hogy a laboratóriumi eredmények visszaérkeznének. Csak ha a beteg folyamatosan fennálló tünetekkel tér vissza, akkor alkalmazzák a teljes diagnosztikus procedúrát. Egy 13 éves lányt háromszor hoztak vissza a sürgősségi felvételre. Az első látogatás után azt mondták az anyának, hogy a gyermeknek „bélinfluenzája” van. Második alkalommal pancreatitis volt a diagnózis Harmadik alkalommal végezték el a széklettenyésztést, ami tifoid lázat igazolt, amire elkezdhették a megfelelő antibiotikus kezelést. Ha csakugyan vírusok a fertőzések okai, akkor viszont nehéz izolálni őket, és ezek a vizsgálatok igen drágák. Ez magyarázza, hogy miért rendelnek el ritkán ilyen jellegű vizsgálatokat. Figyelemre méltó szemantikus átfedés mutatkozik a köznépi influenza (folk flu) és a vírusfertőzés diagnózisok között. Akkor jelenik meg ez például, amikor az orvos azt mondja a betegnek, hogy flu-ja

van, majd a dokumentációban azt írja, hogy vírusfertőzés vagy vírusos szindróma áll fenn. Ezért írtam le úgy, hogy az „influenza (flu)” egy laikus modellnek, a „vírusfertőzés” pedig egy orvosi modellnek a részeleme. Ez a dichotómia azonban túlegyszerűsített Laikusok gyakran beszélnek vírusokról, és gyakran diagnosztizálják magukat úgy, mint akiknek vírusuk van. Néhány személy mintha különbséget tenne influenza (flu) és vírusfertőzés között, amikor ilyen mondatok hangzanak el: „Nem tudom influenzám (flu-m) van-e, vagy ez csak egy vírus”. Mások olyan magyarázó modellt használnak, amely közelebb áll az orvosi modellhez, s amiben az influenza (flu) a vírusok tágabb kategóriájának részegysége. Ebben a modellben minden típusú influenza (flu) hátterében, beleértve a „gyomorinfluenzát (stomach flu-t)” is, vírusok állnak, de ugyancsak vírusokat tekintenek olyan betegségek okának, amit viszont nem tartanak

influenzának (flu-nak), mint például a szemölcs vagy az ajak herpesz. A laikusok, illetve a gyógyítók influenzára (flu-ra), illetve a vírusokra adott definícióinak részletei jelentős mértékben különbözőek lehetnek. Ezeket a hiedelemmintázatokat vizsgáló szisztematikus tanulmány még nem született. Egyes kollégák azt gondolják, hogy földrajzi különbözőségek is vannak a tekintetben, hogy az influenzát (flut) milyen mértékben társítják a hasmenéshez. Nagyon valószínű az is, hogy a vírus fertőzés V/1/15 orvosi diagnózisának gyakoriságában szintén lehetnek különbségek. Ezek fontos, ám eddig gyakorlatilag érintetlen és vizsgálatra váró kérdések. A fertőzések terjedéséről vallott nézetekben mutatkozó különbözőségek hatásai Az epidemiológus nézőpontjából általában egyenértékű a laikus illetve az orvosi elképzelések hatása a betegségek kivizsgálására és ellenőrzésére, és független

attól, hogy azok mely magyarázó modell specifikus elemét képezik. Mindegy például, hogy egy lázban és hasmenésben szenvedő páciens „influenzának (flu-nak)”, „vírusnak” vagy esetleg „influenzavírusnak” nevezi-e el betegségét. Ha a páciens nem keres szakembert, a fertőzés specifikus típusa azonosítatlan marad. Még akkor is, ha történik orvosi vizsgálat, felderítetlenek maradhatnak az epidemiológus számára lényeges információk. Abban is nagy változékonyság mutatkozik, hogy a köznépi influenza (folk flu) illetve a vírusfertőzés diagnózisok milyen mértékben befolyásolják a fertőző betegségek terjedését. A továbbterjedés korlátozódhat, vagy éppen elősegítődhet az adott betegség terjedési módjától, valamint az egyes orvos, az egyes beteg és az utóbbival kapcsolatba kerülő személyek magatartásától függően. Ilyen az antibiotikus terápia esete fekális-orális úton terjedő bakteriális fertőzések esetén.

Ha nincs kezelés, a vírusfertőzésként diagnosztizált Shigella vagy Campylobacter fertőzésben szenvedő személy tovább fertőzheti környezetét. Ez gyakran azért nem történik meg, mert az orvosok gyakran írnak fel antibiotikumot olyankor, amikor vírusbetegséget diagnosztizálnak. Ezekben az esetekben két rossz okoz egy jót, az orvos helyes kezelést alkalmaz a téves diagnózis és a diagnózisra adott nem megfelelő kezelés ellenére. Néha nincs közvetlen kapcsolat a diagnózis és a terápia között, amit a megyénkben, 1986 augusztusában kitört nagy Shigella járvány kivizsgálása során gyűjtött anyagok illusztrálnak. A járvány olyan személyeknél tört ki, akik egy helyi étteremben étkeztek Ötven olyan személyt kérdeztünk meg, akik ettek a fertőzött ételből és mutattak lázas-hasmenéses tüneteket. A 28-ból, akik orvosi segítséget kerestek, 8-nál (29%) diagnosztizáltak shigellózist, de csak 2 kapott megfelelő antibiotikus

terápiát; 7 beteget diagnosztizáltak „influenzának (flu-nak)” vagy „vírusnak” („vírus”-4, „flu”-2, „nyári flu”-1). Ezekből 2 nem kapott kezelést, 2 antibiotikumot, 1 Lomotilt, 1 pedig Imodiumot kapott (utóbbiak teljesen kontraindikáltak a shigellózis kezelésénél), valamint 1 kapott valamilyen ismeretlen fajtájú kúpot (2). A fent maradó 13 személy közül 11 számára nem közöltek semmiféle diagnózist. Egynek egyszerűen V/1/16 azt mondták, hogy "hasmenés", egynek pedig azt, hogy "gastroenteritis", ami csupán egyszerű terminus, amivel leírható a hasmenés és/vagy a hányás. Ebből a 13-ból ketten kaptak antibiotikumot, ketten Compazine-t és egyikőjük Imodiumot. A többieket nem kezelték Összességében az orvosok által látott páciensek 36%-t kezelték a kellő antibiotikus terápiával, míg 21% kapott hasmenésgátlót, ami bakteriális dizentéria esetén kártékony lehet. Az antibiotikus kezelés

specifikus diagnózis hiányában rendkívül általános (Hamm és tsai, 1996; Mainous és tsai, 1996; Nicole és tsai, 1996). Ilyen esetekben az az orvosi okoskodás, hogy különösebb kárt a terápia nem okoz, még akkor sem ha valójában vírusról van szó. Antibiotikum felírása csökkenti az orvos szorongását olyan esetekben, amikor bizonytalan a diagnózisban (McCombie, 1989). Hardison ad erre egy példát egy cikkében, ami az orvosoknak a betegekkel folytatott beszélgetéseiről szól: Azt hiszem a betegnek influenzája (flu-ja) van, de addig is, amíg a negatív vérkultúra vissza nem jön, adok neki széles spektrumú antibiotikumot. Jobb, ha az ember biztonságban érzi magát, mindenesetre nem okozok semmi kárt azzal, hogy antibiotikumot adok és legalább nem kell aggódnom egy Gram negatív septicaemia miatt. Bakteriális gastroenteritis esetén azonban az antibiotikum választása lényegi és az etiológiai ágenshez szorosan kapcsolódó kérdés. Az

antibiotikumos kezelés nem mindig szükséges, sőt lehet kontraindikált is. A Salmonella esetén például az antibiotikumos kezelés általában elnyújtja fertőzés lefolyását, és szorosan összekapcsolódik a visszaesésekkel (Hook, 1985). Az egészségügyi osztály által végzett kivizsgálások alkalmával gyakori jelenség szokott lenni a betegségekkel kapcsolatos ismerethiány a fent említett bakteriális fertőzésekben szenvedő egyéneknél. Sokan nem ismerik a betegségük nevét, csak azt tudják ismételni, amit az orvos mondott nekik, miszerint "bacilusuk", "kórokozójuk", "fertőzésük", "influenzájuk (flu-juk)", vagy "vírusuk" van. Akinek megmondták a betegség pontos nevét, gyakran igen izgatottak és szeretnének többet megtudni róla. A kivizsgálások ideje alatt alig találni olyan pácienst, aki érti, hogyan terjed a fertőzése a fekális-orális útvonalon, esetleg néhányaknak van valamelyes

ködös elképzelésük arról, hogy fertőzésük ragályos. A shigellózissal kapcsolatos kutatási program bevezető szakaszában az egészségügyi osztály tagjai részletekbe menő beszélgetéseket folytattak betegekkel. Ennek során 53 pácienst kérdeztünk meg, akiknek ez a fajta fertőzése volt, arról, hogy milyen instrukciókat adtak nekik az orvosok. Csupán hatnak közülük (11,3%) mondták azt, hogy feltétlenül V/1/17 mossák meg kezüket, miután végeztek a mellékhelységben. A leggyakoribb utasítások ilyenek voltak: "Azt mondta nekem, hogy szedjek Tylenolt", "Azt mondta, hogy adjak a gyereknek tiszta folyadékot", "Azt mondta, hogy szedjem a gyógyszert" illetve "Nem mondott nekem semmit". A vírusos hepatitis A egy másik olyan gyakori fertőzés, ahol a beteg és a gyógyító magatartása a betegség terjedésének fontos meghatározója. Hepatitises tünetek esetén az orvosok gyakran diagnosztizálnak

"influenzát (flu-t)", vagy "vírust". Hepatitises betegek orvosi dokumentációit átnézve ilyesmiket figyelhetünk meg: "Intestinális influenza (flu)", vagy "Valószínűleg influenza, - hepatitisszerű". A vírusos hepatitis korai tünetei láz, étvágytalanság, hányinger, hányás és hasi fájdalmak. Ezek ugyancsak tipikus tünetek az „influenzában (flu-ban)”. A betegek csupán kis százalékában jelenik meg látható sárgaság, akkor is a betegségnek csak egy későbbi fázisában. Amikor az orvoshoz fordulás vagy a pontos diagnózis késedelmet szenved, gyakran már túl késő ahhoz, hogy megelőzzük a betegséget szérum gammaglobulin injekció adásával a háztartás egyéb tagjainál, vagy azoknál, akikkel a beteg szorosabb közelségbe került. Ha a késedelem egy olyan hepatitis A hordozó személynél következik be, aki élelmiszert készít másoknak, jelentős mértékű lehet a betegség továbbadódása a

nagyközönség felé. A hepatitisben megbetegedettek gyakran mesélik, hogy eleinte azt hitték, az influenza (flu) egy súlyosabb esete áll fenn náluk. Amikor orvoshoz fordulnak, ő is gyakran megerősíti ezt a diagnózist. Egyszer egy helyi étterem férfi szakácsa keresett meg az egészségügyi osztályon, és profilaktikus injekciót kért, ugyanis egyik közeli barátjánál hepatitis A-t diagnosztizáltak. A szakács azt mondta, hogy neki most "influenzája (flu-ja)" van, és nem szeretné, hogy "még egy hepatitist is beszerezzen erre rá". Tünetei hányás, láz és fejfájás voltak. Tanácsoltam, hogy menjen el orvoshoz, hogy állapotát alaposan kivizsgálják A sürgősségi osztályon azt mondták neki, hogy "gyomorinfluenzája (stomach flu-ja)" van, és elvégeztek néhány diagnosztikus vizsgálatot. Valójában az egészségügyi osztályunkon elvégzett ismételt vizsgálatok fedték fel az egyénnél a hepatitis A fertőzést. A

hepatitis diagnózisának hiányából bekövetkező hibákon túl, olyankor is gyakran jelennek meg problémák, amikor az orvosok diagnosztizálják ténylegesen a hepatitist, és tanácsokkal is ellátják a betegeket. Néha ezek a tanácsok azt a nézetet tükrözik, hogy a hepatitis minden formája az "influenzához (flu-hoz)" hasonló módon terjed. Sokszor megesett, hogy kizártak az iskolákból és a munkahelyekről olyanokat, akik maguk nem terjeszthették a hepatitist. Az egészségügyi V/1/18 osztály személyzete jelentős időt töltött a vírusos hepatitis félreértése illetve a betegség rossz diagnosztizálása okozta krízishelyzetek megoldásával, annak ellenére, hogy a hepatitis különböző formáiban rendelkezésre állnak különféle diagnosztikus tesztek. Ezek a kivizsgálások más vizsgálatoktól veszik el az időt. Sok esetben az emberek olyan, orvosoktól kapott információk alapján cselekedtek, amiket később a megyei

egészségügyi osztály szakszemélyzete helytelennek ítélt meg. Az emberek gyakran ellenségessé váltak, ragaszkodva ahhoz, hogy "de az orvosom azt mondta." Nagyon nehéz volt az ilyen helyzetek kezelése az íratlan szabály miatt, ami megtiltja az orvosi diagnózisok nyílt megkérdőjelezését, vagyis hogy olyasmit mondjunk a páciensnek, "az Ön orvosa tévedett". Az egészségügyi osztály személyzete számára frusztráció folyamatos forrásai voltak az ilyen szituációk. Megbeszélés A mindennapi emberek egészségkultúrájának megértése a modern, ipari társadalmakban épp annyira szükséges, mint a fejlődő országokban. A közegészségügyben a fertőző betegségek leküzdése a sikeres epidemiológiai vizsgálódás függvénye, és ez utóbbi alaptermészetét tekintve etnográfiai jellegű dolog. Amiről egy egyén beszámol, az egy olyan észlelési szűrőn jön keresztül, hogy az egyén számára mi a releváns., Az

epidemiológus számára fokozott nehézséget jelent a szükséges, a betegség okát azonosító információ megszerzésében, amikor az emberek azt hiszik, hogy influenzájuk (flu-juk) van. Még a legjobb körülmények között is, szinte képtelenek vagyunk a betegségkontrol kulcselemének számító teljes és precíz esetbeszámolókat szerezni. Sok ételmérgezés vagy jelentendő fertőzés sosem jut a specialisták tudomására, ugyanis a laikusok a tüneteket "influenzának (flu-nak)” vagy/és "vírusnak" könyvelik el. A közegészségügy területén dolgozók között egyre növekszik a kulturálisan is megfelelő egészségügyi beavatkozások megalkotásának és a kulturális meghatározott betegségek képzetek megértésének szükségességével kapcsolatos tudatosság. A legnagyobb figyelem azonban az "eltérő" kultúrákra, a kisebbségekre és a bevándorlókra irányul. Az átlagos és a középosztálybeli amerikait gyakran

"kultúranélkülinek" tekintik, akik a biomedikális modell homogén hordozói. A középosztálybeli amerikaiak által használt modell és a biomedikális modell közötti látszólagos összhang azonban a látszólagosan hasonló szavak használata által keltett fikció. Az olyan fogalmaknak, mint "influenza (flu)", "vírus" és V/1/19 "fertőző" különböző jelentésük van a laikusok, az epidemiológusok, illetve az orvosok számára. Gyakran leírták már a laikusok és a gyakorló gyógyítók nyelvezete és magatartása közötti különbséget. Kevésbé felismert a gyakorló gyógyítók és az epidemiológusok közötti hasonló különbség. A gyógyító gyakorlatban az orvosok olyan magyarázó modelleket használnak, amelyek különböznek a tudományos magyarázó modellektől, és ugyanakkor szoros rokonságot mutatnak a betegségeknek a köznép által használt modelljeivel. Ráadásul még az Egyesült Államok

biomedikális alapokra támaszkodó gyógyítói között is a nagy változékonyság mutatkozik, ami az elméletet illetve a gyakorlatot illeti. Ez a változékonyság gyakran akadályként jelentkezik az epidemiológiai kivizsgálás és betegségkontrol útjában. Az orvosok által a tényleges gyakorlatban használt klinikai modellek természete, és az, hogy ezek mennyiben térnek el a tudományos magyarázó modellektől, a jövő orvosi antropológiai kutatásainak fontos témái. Noha az Egyesült Államokban használatos klinikai magyarázó modell nem különbözik nagyon az epidemiológiai modelltől, bizonyos betegségekkel kapcsolatos néhány fontos különbség azonban hozzájárulhat egyes fertőző betegségek terjedéséhez. A ködös diagnosztizálás és a laboratóriumi vizsgálatok el nem rendelésének hibája az epidemiológusok bosszúságának forrásai lehetnek ugyan, azonban az is lehet, hogy az orvos egyszerűen éppen a kulturálisan helyes

egészségügyi ellátást alkalmazza, amikor azt mondja a betegének, hogy "influenzája (flu-ja)” van. Betegségekről alkotott munkamodellje az egyének gyógyításában szerzett tapasztalatokon alapszik, mindennapi munkájának céljai és feltételei eltérnek az epidemiológuséitól. Az epidemiológus feladata a betegségek a népesség körében történő elterjedésének megelőzése. A közegészségtan és az orvosi gyakorlat eltérő célkitűzései helyezik megfelelő perspektívába ezeket a magatartási mintákat. Az antropológiai kutatás többet is tud tenni a közegészségügyért, mint hogy csupán a laikusok hiedelem- és magatartásmintáira ráirányítsa a figyelmet. A közegészségügyi dolgozók másik fontos célcsoportja a gyakorló orvos. Sok esetben úgy látják, hogy "nehéz őket elérni". A gyakorló orvosok együttműködésének elérése és magatartásuk megváltoztatása irányában tett kísérleteknek az ő

hiedelem- és érvelésrendszerük megértésén kell alapulniuk. Az antropológusok közreműködhetnek a közegészségügyi helyzet javításában a betegségkategóriák, a hiedelmek és az egészségmagatartások közötti viszony tanulmányozásával is, valamint azzal, hogy felhívják a figyelmet a laikusok illetve a szakemberek által használt különféle gyakori betegségfogalmakra. V/1/20 Megjegyzések 1. Akárcsak a Salmonella fertőzések, a Campylobacter fertőzések is gyakran az olyan ételek által közvetődnek, mint a csirke. 2. A hasmenésgátló Lomotil és Imodium ellenjavalltak a toxinkeltő baktériumok, mint például a Shigella okozta hasmenések esetén. Köszönetnyilvánítás A tanulmány egy koraibb változatát "Népi influenza (flu) és vírusos szindrómák epidemiológiai szempontból" címen megjelent a Social Science és Medicine (1987) 25, no. 9: 987-993 számában. Hivatkozások: Benenson AS (1985) Control of Communicable

Diseases in Man. Washington, DC: American Public Health Association. Douglas RG, Betts RF (1985) „Influenza Virus”. In: Principles and Practice of Infectious Diseases. GL Mandell, RG Douglas jr, JE Bennett, eds New York: Wiley, pp 846-866 Eisenberg L (1977) Disease and illness: distinctions between professional and popular ideas of sickness. Culture Medicine and Psychiatry 1:9-23 Fetterman DM (1998) Ethnography: Step by Step, 2nd ed. Newbury Park, Calif: Sage Publications. Gillick MR (1985) Common sense models of health and disease. New England Journal of Medicine 313:700-703 Hahn RA (1995) Sickness and Healing. An Anthropological Perspective New Haven: Yale University Press. Hamm RM, Hicks RJ, Bemben DA (1996) Antibiotics and respiratory infections: are patients more satisfied when expectations are met? Journal of Family Practice 43:56-62 Hardison JE (1986) Benefit of the doubt. Cutis 37:150-151 Helman CG (1978) „Feed a cold, starve a fever”: folk models of infection in an

English suburban community, anmd their relation to medical treatment. Culture medicine and V/1/21 Psychiatry 2:107-137 Helman CG (1985) Disease and Pseudo-Disease: A Case History of Pseudo Angina.” In: Physicians of Western Medicine. RA Hahn, AD Gaines, eds Dordrecht: Reidel, pp 293-331 Hook EW (1985) „Salmonella Species Including Typhoid Fever.” In: Principles and Practice of Infectious Diseases. GL Mandell, RC Douglas Jr, JE Bennett, eds New York: Wiley, pp 1256-1265. Kleinman A (1980) Patients and Healers in the Context of Culture. Berkeley: University of California Press. Leopold JC (1986) Septicemic plague in a 14 month old child. Pediatric Infectious Disease 42:357-361. Mainous AG, Huestion WJ, Clark JR (1996) Antibiotics and upper respiratory infection: do some folks think there is a cure for the common cold? Journal of Family Practice 42:357-361. McCombie SC (1989) The politics of immunization in public health. Social Sciennce and Medicine 28:843-849. Nicole LE,

Bentley D, Garibaldi R, Neuhaus E, Smith P (1996) Antibiotic use in long-termcare facilities. Infection Control and Hospital Epidemiology 17:119-128 O’Reilly KR (1985) „Applied Anthropology and Public Health.” In: Training Manual in Medical Anthropology. CE Hill, ed Washington, DC: American Anthropological Association, pp. 8-20 Spradley JP (1984) Participant Observation. Fort Worth, Tex: Harcourt Brace Jovanovich Waldman RH (1984) „Influenza Virus.” In: Infectious Disease RH Waldman, RM Kluge, eds. New Hyde Park, NY: Medical Examination Publishing Company, pp 485-500 V/1/22 1. – es táblázat A diagnosztizált fertőző betegségek száma a gyermekgyógyászati osztályon ----------------------------------------------------------------------------------------------------------- Diagnózisok 1983 szeptember 1983 október -------------------- ----------------- N N % %

----------------------------------------------------------------------------------------------------------Vírusfertőzés 220 34,2 250 40,1 Otitis media 208 32,3 196 31,5 Gastroenteritis 94 14,6 58 9,3 Felső légúti fertőzés 45 7,0 37 5,9 Conjunctivitis 31 4,8 13 2,1 Béta streptococcus 17 2,6 28 4,5 Krupp 12 1,9 17 2,7 Influenza (flu) – szerű betegség 5 0,8 0 0,0 Bronchiolitis 4 0,6 8 1,3 Pneumonia 3 0,5 11 1,8 Skarlát 2 0,3 1 0,2 Vírusos meningitis 1 0,2 2 0,3 Campylobacter 1 0,2 0 0,0 Gairdiasis 0 0,0 1 0,2 Összesen 643 100,0 622 100,0 ----------------------------------------------------------------------------------------------------------Forrás: Árvízfelügyeleti adatok, Megyei Egészségügyi Osztály