Gazdasági Ismeretek | Államháztartás » A jóléti ellátások rendszere

A jóléti ellátások rendszere A jóléti ellátások rendszere Jóléti állam Fogalma A jóléti állam a polgárok elemi jólétének biztosítására irányuló állami felelősségvállalás. (Esping-Andersen) • A liberális európai jóléti állam lényege, hogy az egyéneknek alapvető joguk van az állam által nyújtott juttatásokra, mint életesélyeik alapvető elemeire. A biztonság és az egyenlőség a jóléti állam központi célja Kísérlet, hogy elvben a lakosság életesélyeit stabilizálják és elosztásukat egyenlőbbé tegyék. • A jólét fogalmát általában két vonatkozásban használjuk: elsőként az ember anyagi és szellemi szükségleteinek a kielégítését értjük alatta, másodsorban pedig az egyén vágyainak realitását, tehát azt, hogy teljesülésük elérhető közelségbe kerüljön az ember számára. • Az emberi jólét alapvető szükségleteinek kielégítettségét méri az úgynevezett Human Development Index (HDI), mely

három dimenziót ölel fel: 1. egészség; 2 tudás; 3 anyagi életszínvonal Ennek szellemében három kategória különíthető el az egyes országok besorolásánál, a magas, a közepes és az alacsony. • A jóléti állam kifejezés eredetileg a svéd modell alapján terjedt el, mivel itt jött létre az első komplex jóléti modell a szociáldemokraták 1932-es hatalomra kerülése után. • Magát a kifejezést 1941-ben az angol Temple érsek vezette be, aki a demokráciák "welfare” kötelezettségeiről beszélt. • Azokat az államokat nevezzük jóléti államnak, amelyek elkötelezettek állampolgáraik anyagi és szellemi jóléti iránt. • Anyagi és szellemi jólét alatt értjük az emberek jó egészségi állapotát, megfelelő lakhatását, táplálkozását, oktatását és foglalkoztathatóságát. • A jóléti államok elkötelezettségük szellemében aktívan avatkoznak be a gazdasági folyamatokba jóléti prioritásaik elérése érdekében.

Koherens jóléti rendszert hoznak létre, mely elkíséri polgáraikat a „bölcsőtől a sírig” A jóléti állam létrejöttének okai Általában három fő alapelvet szokás megemlíteni a jóléti állam létrejöttének okaként. • Az első a piaci kudarcok felismerése és kezelési szándéka. A jóléti állam híveinek álláspontja szerint a teljesen szabad versenyen alapuló piac káros, negatív következményeket szül, melyek társadalmi feszültségekhez vezetnek, hosszú távon magára a piacra is káros. • A második alapelv a társadalmi stabilitás. Eszerint az egyre szélsőségesebb jövedelemkülönbségek előbbutóbb súlyos társadalmi válságokhoz vezetnek, ez pedig mindenképp elkerülendő • A harmadik alapelv etikai jellegű, és a társadalmi igazságosság és méltányosság szükségességét fogalmazza meg. Eszerint az elesettekről és a szegényekről való gondoskodás kiemelt állami felelősség Ezek mellett még két okot szoktak a

jóléti állam mellett felhozni: a jövedelemtermelés pozitív gazdasági hatását és a politikai racionalitást, mely szerint népszerűek a jóléti programok a társadalom szemében. • Az ipari fejlődés nyomort is kitermelt - > állam, redisztribúciós csatornák létrehozása szükséges, mert a tradicionális társadalom nem tudja kezelni a szegénységet • Iparosodás - > szakképzett munkaerőre van szükség - > állam biztosítja a kötelező és ingyenes általános iskolai rendszert - > oktatási rendszer • Életfeltételek javítása - > az egyének munkavégző képessége hosszútávon fenntartható legyen - > állami városfejlesztés, urbanizáció, lakhatás, csatornázás • Közegészségügyi feltételek biztosítása, járványvédelem A jóléti állam tipizálása • A jóléti szolgáltatások szerinti tágabb értelemben vett tipizálás két fő kategóriát különböztet meg: az univerzális és a reziduális jóléti

államot. • Az univerzális változat állampolgári jogon garantálja a jóléti szolgáltatásokat, míg a reziduális rászorultsági alapon. Az előbbi klasszikus példája Svédország, míg az utóbbié az USA • Hozzá kell mindehhez tenni, hogy a két kategória csupán ideáltípus, nem abszolút értelemben veendő, az univerzális modell kapcsán például helyesebb úgy fogalmazni, hogy a jóléti szolgáltatások mindenki számára elérhetőek, hiszen a gyakorlatban korántsem mindenki veszi igénybe őket. Funkciói • A jóléti állam nem más, mint a piacgazdaság hatékony működését elősegítő társadalmi berendezkedés - > piaci kudarcok kezelése pl. munkanélküliség, kielégítetlen szükségletek 1 A jóléti ellátások rendszere • Beveridge brit báró - > maradványelvű rendszert épített • Az ipari társadalmak által generált új típusú szükségletekre adott válasz a jóléti állam = indusztriális hipotézis • pl.

nukleáris család nem tudja megvédeni az öregeket, fogyatékkal élőket, kisgyerekeket - > Az államnak hangsúlyosabb szerepet kell kapnia. - > emelik a közkiadásokat, a jóléti kiadásokat - > több adó, tömegtermelés, fogyasztásból származó bevételek • - > gyengülnek a hagyományos intézmények - > az államnak át kell vállalnia feladatokat • - > új típusú kockázatokat is kell tudni kezelni, pl. munkanélküliség, nő az inaktív életszakasz (ez a legdrágább) - > védőháló • Hatalmi erőforrás modell: a bérből élők sokan vannak, tömeget képviselnek - > hatalmuk van, domináns társadalmi csoporttá válnak - > magas szintű juttatásokat kényszerítenek ki • Újraelosztó funkció: a piaci jövedelmek újraelosztásának rendszere. - > ezt az állami kényszer mentén valósítja meg, adószedés. Demokratikus társadalmak, de érdekcsoportok jönnek létre, abszolút igazságosság nem létezik. (A javak

termelőinek érdekei mentén történik a visszaosztás, TB is, régiónként is aránytalan a redisztribúció  közösségi újraelosztás elmélete Asa Brigs: • A jóléti állam olyan állam, amely előre meghatározott módon, szervezett erővel lép fel annak érdekében, hogy a piaci erők szerepét megváltoztassa. • Egyéneknek és családoknak minimális jövedelmet garantál anélkül, hogy figyelembe venné a munkájuk vagy tulajdonuk piaci étékét. • Csökkenti a bizonytalan események bekövetkeztének esélyeit, úgy hogy erősíti az egyének és a családok védekezését bizonyos kockázatokkal szemben. • Minden állampolgár számára igyekszik biztosítani a juttatások elérhető legmagasabb szintjét. • Brigs a jóléti államok fogalmát feladatai szerint határozza meg (célkitűzések) Thomas Marshall A korai jóléti állam intézkedései a társadalom alsó rétegei felé irányultak, a jóléti állam virágkorában ezeket a juttatásokat és

szolgáltatásokat kiterjesztették a közép- és felső rétegekre is. Esping Andersen • Figyelembe veszi, hogyan fonódnak össze az állami tevékenységek a piac, a család szociális ellátásában játszott szerepével. • Ez a fajta megközelítés hatott a non – profit elméletekre. Esping a „jólétimix” és „jóléti pluralizmus” kialakulását és kapcsolatait vizsgálja. A jóléti állam típusai A jóléti államok mibenléte különbözőképpen valósult meg Peter Flora: • Korai nemzetépítési folyamatok eltérő voltára és az eltérő demokratikus utakra vezethető vissza. Az egyes jóléti államok által mutatott változatosság főként olyan politikai, gazdasági és kulturális intézményrendszerek fejlődésében mutatkozik meg, amelyek megelőzték a jóléti intézményrendszerek keletkezését. Az eltérő demokratikus utak, politikai intézményszerkezetre és az eltérő pártrendszerekre vezethetők vissza. • Jóléti intézmények

(tb) más-más időben alakultak ki > oka az iparisítás különböző színvonala. • A jóléti állam típusainak feltételeit a jóléti redisztribúció eltérő formái határozzák meg. • Kontinentális modell országaiban a társadalombiztosítás terén az ipari munkásságra koncentráltak, a mezőgazdasági munkások kimaradtak, a hivatalnokok más rendszerben jutottak biztosításhoz. Ezért nem alakult ki egy egységes nemzeti rendszere a társadalombiztosításnak. • Skandináviában egyenlősítő nemzeti rendszer azért jöhetett létre, mert korán megköttetett az ipari munkások között és a kisparasztok között egy osztálykompromisszum. • Beveridge tervben szerepelt „bölcsőtől a sírig” egyenlősítő biztosítási rendszer, a munkáspárt a II. vh után valósította meg -> Egységes szociális járulékok és jövedelmek rendszerét jövedelemarányos módon határozta meg. Titmuss modelljei szerint vizsgált jóléti államok a

következő csoportokba sorolhatók: „liberális” jóléti állam (rászorultsági elven alapul) A liberális modell az angolszász országokra jellemző. Piackorrigáló, szelektív programjait a rászorultság elvéből adódóan a társadalom kisebb része veheti csupán igénybe. konzervatív és erősen korporativista jóléti államok (veszélyeztető körülmények esetén támogat) A konzervatív-korporativista modell a szociális jogokat státuszhoz köti, kiegészítő jellegű kvázi-univerzális programjai a társadalom többsége számára elérhetőek. Ezt a modellt alkalmazza a kontinentális Európa több országa, például 2 A jóléti ellátások rendszere Ausztria, Németország, vagy Franciaország. szociáldemokrata típusú államok (célja az egyenlőség, a támogatást állampolgári jogon nyújtja) A szociáldemokrata jóléti állam alapeszménye a szociális állampolgárság, szerepe a jövedelmi különbségek kiegyenlítésében van.

Univerzális programjai a társadalom többségét lefedik Ez a klasszikus skandináv, szűkebb értelemben a svéd modell. A „liberális” jóléti állam ( pl. USA, Kanada, Ausztrália, Anglia ) • rászorultság igazolásához kötött segélyezés; • szerény színvonalú univerzális transzferek; • szerény színvonalú társadalombiztosítási rendszerek • a juttatások elsősorban egy alacsony jövedelmű, ált. a munkásosztályhoz tartozó, az államtól függő helyzetben lévő klientúráról gondoskodnak; • Jóléti szféra határai = munka helyetti segély választásának határhajlandóságával - > a szoc. reform előbbrehaladási lehetőségei behatároltak - > a jogosultságok szigorúak, s így a juttatások szerények; • az állam támogatja a piacot a „magán”-jóléti rendszereknek nyújtott szubvenciókkal; • ez az állam minimalizálja a dekommodifikáló hatásokat; hatásosan korlátozza a szoc. jogok terjedelmét; egy olyan

rétegződési rendszert hoz létre, amely az állami jóléti ellátás alanyainak biztosított tisztes szegénység relatív egyenlőségének, a többség számára nyújtott piac által differenciált jólétnek és a 2 közti osztálypolitikai dualizmusnak a keveréke. (dekommodifikáció:a jóléti államok típusai a dekommodifikált jogok érvényre jutása alapján rászorultság, érdem, Beveridge (alanyi jogon, de alacsony színvonalú ellátások)) Konzervatív és erősen korporativista jóléti államok ( pl. Ausztria, Franciaország, Németország, Olaszország ) • ebben a típusban, amelyben a korporatív-etatista (etatizmus: a kp.-i állami hatalom kiterjesztésére és megerősítésére irányuló törekvés) történeti örökséget felfelé korrigálták, az volt a cél, hogy gondoskodjanak az új „posztindusztriális” osztályszerkezetből eredő igények kielégítéséről; • a szoc. jogok biztosítását szinte sosem vitatták; •

státuskülönbségek megőrzésére törekednek - > a jogokat osztályhoz és státushoz kapcsolták; a redisztribúciós hatás elhanyagolható; • a magánbiztosítás + a foglalkozáshoz kapcsolódó béren kívüli juttatások másodlagosak; • az egyház is nagy szerepet játszik - > elkötelezettek a hagyományos családkép megőrzése mellett; • a családi szolgáltatások (pl. bölcsőde) fejletlenek; • szubszidiaritás (kiegészítőlegesség) elve - > az állam csak akkor avatkozik be, ha a család lehetőségei tagjai megsegítésére kimerültek. Szociáldemokrata típusú államok • skandináv államokra jellemző – liberális elemekkel keverten; • az univerzalizmus és a szoc. jogok dekommodifikáció elvét az új középosztályokra is kiterjesztették; • szoc. reform mögötti erő: szociáldemokrácia (- > innen az elnevezés); • olyan jóléti államra törekedtek, amely a legmagasabb szinten biztosít egyenlőséget (nemcsak a

minimális igények kielégítésének egyenlőségét garantálja) - > a szolgáltatásokat és juttatásokat olyan magas szintűre kellett emelni, hogy az új középosztályok legkényesebb ízlését is kielégítsék + a munkások u.azokban a minőségű jogokban, mint a jobb módúak - > jellemzők: • erősen dekommodifikált és univerzalisztikus programok olyan keveréke, amelyek figyelembe veszik a differenciált elvárásokat is; • kiszorítják a piacot - > létrehoznak egy alapvetően univerzális szolidaritást a jóléti állammal - > mindenki részesül a juttatásokból, mindenki függő helyzetben van, így valószínűleg mindenki hajlamos fizetni. • emanciopatorikus politikája egyszerre veszi célba a piacot és a hagyományos családot; • alapelv: előre társadalmiasítani a családi lét ktg.-eit; • ideál: az egyéni függetlenség elősegítése - > liberalizmus + szocializmus sajátos ötvözete; • közvetlenül a gyerekeknek nyújt

transzfereket + közvetlen felelősséget vállal a gyerekek, az idősek, az önmagukban segíteni nem tudók gondozásáért (súlyos társadalmi szolgáltatási kötelezettség-vállalás); • a munka és a jólét összekapcsolódik - > cél: minél többen dolgozzanak, minél kevesebben éljenek szociális transzferekből; • az előző 2 államtípus nem tekinti a foglalkoztatottságot a jóléti állam melletti elkötelezettsége integráns 3 A jóléti ellátások rendszere részének. A jóléti állam problémái • A jóléti állam ellenzői szerint a támogatások megterhelést jelentenek a gazdaságnak, és csökkentik az egyén munkateljesítményének növelésére való hajlandóságát. • Jóléti állam hívei szerint a nagy tömegnél szélsőséges szegénység sok közvetett költségeket jelent a társadalomnak. • • • A jóléti állam további kiépítését gátolta Véget ért a II. világháborút követő fellendülési korszak + 1973-ban

olajválság Megnőtt a munkanélküliség (többlet megterhelés a jóléti rendszernek) Öregedő népesség: kevesebb állampolgár járulékaiból kell növekvő számú állampolgár juttatásait kifizetni. A magyar jóléti rendszer programjai nyugdíj családi támogatás táppénz munkanélküli segély szociális segély ingyenes egészségügyi ellátás és oktatás lakástámogatás • • • • • • • • A jóléti állam válsága Szamuely László: A jóléti állam ma. Bp, 1985, Magvető • • Közvetlen tünet: társadalombiztosítási rendszer csődje Közvetett: jóléti állam eddigi expanziója ellehetetlenül 48. o Válság tényezői: • Csalódás a jóléti állam tevékenységeinek eredményeiben (politikai bizonytalanság) 49. o • Állami redisztribúció bürokratizmusa • A gazdasági növekedés ellenösztönzése • A gazdasági növekedés lelassulása, az infláció csak meggyorsította és felszínre hozta a jóléti állam

korlátait. 53. o Csalódás a jóléti állam tevékenységeinek eredményeiben • Egészségügy • Állandósultak a hiányjelenségek • Kórházak zsúfoltsága • Ellátási színvonal romlása • Költségek megemelkedése • Lakosság körében megfigyelhető jelenség az ingyenes egészségügyi szolgáltatásokhoz való ragaszkodás. • Oktatás Hasonló jelenségek a közép- és felsőoktatás gyors kiterjesztése kapcsán: • Megtérülő befektetés - > a hetvenes években újra megjelent az értelmiségi munkanélküliség (oktatási expanzió, hallgató létszám megemelkedése) 64. o • Zsúfolt tantermek • Elégtelen könyvtári • És laboratóriumi befogadóképesség • Minőség romlása • Állami segélyezés erősíti a ráutaltságot, ezen keresztül konzerválja az egyén életkörülményeit 69. o • Redisztribúció hatástalansága társ-i feszültséget eredményez: szembeállítja az adóterheket viselő és a segélyt igénylő

rétegeket, amit a gazd-i válság kiélez. Charles A. Murray • 1950-1980 közötti időszak vizsgálata Am. • Szegénynek tekinthető emberek arányának alakulása a fenti időszakban. 4 A jóléti ellátások rendszere • Hivatalos szegénység: a hivatalosan megállapított szegénységi küszöböt el nem érő jövedelműek. • Nettó szegénység: az előbbi pénzjövedelem a természetbeni juttatásokkal. • Látens szegénység: A szeg. küszöb alatt élők aránya abban az esetben ha levonja a kapott juttatások értékét • A jóléti állam hatásvizsgálata • Hivatalos szegénység: csökkent. • Nettó szegénység: csökkent. • Látens szegénység: 1950-1968 csökkent • 1969-1980 nőtt • A trendvonal elhajlása a szegényellenes programok elfogadásával esik egybe. Következtetések • Ha a saját keresetükre hagyatkoznának az amerikaiak ugyanolyan hányada élne szegénységben, mint 20 évvel ezelőtt. • Látens szegénység emelkedése -

> egyre nagyobb redisztribúció szükségessége. • A társ, jóléti gondoskodás abba a csapdába esett, hogy egyre gyorsabban kell futnia ahhoz, hogy helyben maradjon. • Köv.: nem szüntetik meg a szegénység OKAIT a jóléti ellátások (Tüneti kezelés) Okok: Az aktív keresők arányának csökkenése az alacsony jövedelmű rétegeknél: A szociális segély kiterjesztése miatt megszűnt a kényszer a rosszul fizetett munkák vállalására. (Hazánkba erre példa a GyED) Töredék családok számának emelkedése: • A szegények körében volt feltűnően gyakori. Murray arra következtetett a szociális ellátási programok tették ezt lehetővé. • A női foglalkoztatottság emelkedése • Szamuely szerint ez a női foglalkoztatottság emelkedésére vezethető vissza. • Ami visszavezethető a jóléti állam kiépülésére: • Oktatási expanzió • Szolgáltató szféra kiépülése • Fizikai erőkifejtés szerepének csökkenése • - > női

munkaerő iránti kereslet gyors növekedése • Szociálpolitika célja a nők munkavállalásához szükséges feltételek megteremtése (főleg a kiskorú gyermekről gondoskodó). • Ez vezetett a töredékcsaládok számbeli növekedéséhez. A jóléti állam által megvalósított redisztribúció nem tüneti kezelés, mert széles néprétegek élethelyzetének javulását eredményezte. 84 o Univerzális segélyek: • nem csak a nincstelenek részesülnek - > azonos csoporton belül újraelosztás • A különböző jövedelmi szinteken lévők helyett 85. o • Tehát újraelosztás helyett visszaosztás. • Ez váltja ki az adófizetők lázadását. 88 o • • • • • • • • • • • Állami redisztribúció bürokratizmusa Ügyintézőkből a hatalom birtokosai Ügyfelekből alattvalók lesznek 90. o A társadalom nagykorúsítása helyett a társ. kiskorúsítása Hatóságra való ráutaltság érzete. Állam mint mindent szabályozó, biztonságot

nyújtó, paternalista. Rászorultságból adódó stigmatizálás elkerülése végett Univerzális segélyezés Visszájára fordult: Nemhogy nem stigmatizál, hanem az egyre nagyobb támogatás elvárását eredményezi. Sőt szabályok áthágását a társ nem ítéli el. 94 o Pl feketemunka A redisztribúció kiterjesztése a szakapparátusok létbiztonságát szolgálja. 5 A jóléti ellátások rendszere A gazdasági növekedés ellenösztönzése • Az újraelosztás nem kapitalista módon történik. • Ezzel kivonja a tőkés gazdaságból a pénzt, ami korlátozza a tőkefelhalmozás mértékét. Ez ellen ösztönzi a gazd-i növekedést. • Jóléti állam ellentmondása: gyors gazd-i növekedés szükséges, működése során azonban ezt gátolja, ami saját hatékonyságát rontja. • SZEGÉNYSÉGI CSAPDA jobban megéri segélyből mint munkából élni. Gazd-i fejlődés gátja Pl 107 o • Az ellenösztönzés problémája napjainkra vált komollyá a

redisztribúció zömmel a középosztályon belül zajlik • Viszont az oktatás lehetővé teszi a munkaerő mobilitását, ami elősegíti a gazd rugalmasságát és fejlődését. • Szubvenció vállalat fenntartása érdekében: • A munkahely szubvenció általi támogatása és fenntartása olcsóbb és humánusabb jóléti megoldás. Változások a magyarországi szociálpolitikai rendszerben Tóth István György (1994):"Változások a magyarországi szociálpolitikai rendszerben: biztosítás, állampolgári jog vagy segélyezés?" In.:Társadalom riport 1994, Andorka Rudolf, Kolosi Tamás, Vukovich György (szerk) Budapest: TÁRKI, Pp. 270-292 • A gazdasági átmenet számos kihívást jelent a szociálpolitikai intézményrendszer számára. • A gazdasági rendszerváltás előtt a szociálpolitikai ellátások rendszere arra épült, hogy a látszólag teljes foglalkoztatottság mellett az alacsony jövedelemmel rendelkezők és a munkaerőpiacról

kiszorulók számára elegendő a csak marginális jelentőségű segélyezés, a többi problémára megnyugtató módon képes reagálni a társadalombiztosítási alapon nyújtott és az állampolgári alapon járó ellátások rendszere. • A szociálpolitikai rendszer újraszervezésének egyik kérdése ennélfogva az, hogy mennyire legyen biztosítási jellegű, mi maradjon állampolgári jog és mekkora legyen a segélyezés szerepe. Szociális védőháló • Az OECD által legutóbb ajánlott számbavételi mód szerint a „szociális védőhálóra fordított kiadások” kategóriájába az egészségügyi közkiadásokra, az idősekre fordított pénzbeli és nem pénzbeli kiadásokra, továbbá a társadalom nem idős tagjaira fordított közösségi kiadásokra fordított összegeket sorolhatjuk. • E kiadásoknak a GDP-hez viszonyított aránya Magyarországon az időszak elején, 1988-ban mintegy 22% volt (szemben az 1980-as 15% körüli nagyságrenddel). Az

időszak végére már a bruttó nemzeti termék mintegy 30%-át fordították szociális védelmi kiadásokra. • Ezek a kiadások nem foglalják magukban a teljes jóléti kiadásokat, hiszen ez utóbbiakba például bele kellene számolni az oktatásra és kultúrára fordított kiadásokat, továbbá például a szociálpolitikai szempontokkal indokolt ártámogatásokat. • Ez az emelkedés természetesen csak a GDP százalékában tekinthető jelentősnek, hiszen egyfelől a tételek többségének esetében itt valójában reálértékben csökkenésről van szó, másfelől pedig az átmenet időszakában a szociális kiadások iránti igények (a jóléti klientúra nagysága) is növekedtek. Ugyanakkor a kiadások növekedése mögött az is meghúzódik, hogy a szociális rendszerben nem történtek radikális reformok, így a kiadások egy jelentős része változatlan szerkezetben, még a korábbi gazdaságpolitikai környezethez igazítva „költődött el”,

miközben megjelentek új szükségletek és új ellátási formák is. • Összességében a pénzbeli társadalmi jövedelmek közül a munkanélküli járadékok emelkedtek a legnagyobb mértékben a nemzeti össztermékhez képest. • Szintén lényeges mértékben emelkedtek a szociális segélyezésre fordított összegek, de markáns volt a nyugdíjakra és a családi támogatásokra fordított társadalmi támogatások emelkedése is. • Ugyanakkor időközben a termelés és ennek következtében a GDP visszaesése a rendelkezésre álló elosztható források szűkülését is magával hozta. Az államháztartás bevételeinek csökkenése a növekvő kiadási elkötelezettségek mellett a GDP 6 – 8 %-ának megfelelő hiányt eredményezett. • Az államszocialista rendszer filozófiájának megfelelően a rendszerváltás előtti szociálpolitikát a mindenkire kiterjedő, univerzális rendszerek jellemezték. A nyugdíjrendszer, a családi pótlék, az egészségügyi

és oktatási rendszer egyaránt az állam újraelosztó szerepére támaszkodott és a mindenkire kiterjedő ellátásokat preferálta. • A szociálpolitikai rendszert alapjaiban megváltoztató reformok nem történtek, a nagy rendszerek által nyújtott ellátások fokozatosan erodálódtak, és egyes új, célzottabb ellátások bevezetésére történtek kísérletek. • Az IMF-nek a magyar szociálpolitikai rendszerről írott tanulmányának a nyugdíj rendszerre vonatkozó fejezete tömören úgy jellemzi a helyzetet, hogy a nyugdíjakat túl korán, túl sok ember számára és túl alacsony szinten nyújtják. Úgy tűnik, hogy ez a megállapítás nagyon találóan fejezi ki a lényeget: a szociális rendszer felvállalhatja, 6 A jóléti ellátások rendszere hogy sok embernek nyújt kevés, alacsony szintű támogatást, de azt is, hogy kevesebb embernek nyújt hathatósabb védelmet. • Összességében a nyugdíjkiadások rendkívül dinamikusan emelkedtek az

elmúlt évtizedekben. Az 1970-es 3,8%-os GDP-részarány 1992-re már több mint 11 százalékra emelkedett. Az induló nyugdíj • Az induló nyugdíj hányad a mediterrán országokban volt 1990-ben a legmagasabb. Az induló nyugdíj a megelőző év havi átlagkereseteinek kilencven százaléka körül vagy afölött is lehetett. • Ezután következnek a kontinentális Európa országai 60-90% körüli induló nyugdíj hányaddal. Ebbe a csoportba illeszkedett 1990-ben Magyarország is. • Ennél lényegesen alacsonyabb nyugdíj hányadot biztosított a holland, a brit és az ír nyugdíjrendszer. Nyugdíjrendszer reformja 1992 • Az elmúlt egy-két évben történt néhány lépés, ami a nyugdíjrendszer reformját célozta. 1992-től kezdve évente egy évvel meghosszabbodik az, az időszak, ami alapján a nyugdíj megállapításához szükséges kereseteket kalkulálják. • Törekvés, hogy a nyugdíjak számítása a jelenleginél jobban tükrözze az életpálya

során elért kereseteket. • A nyugdíj skálát is „kinyitották” felülről 1992-ben. Ez azt jelenti, hogy ma már a negyvenkettedik szolgálati év utáni évek is elismerődnek a nyugdíjkalkulációban. • Magyarországon a nettó induló nyugdíj hányad folyamatosan csökkent az 1988-tól 1992-ig tartó időszakban. • Összességében mégis azt kell mondanunk, hogy a nyugdíjaknak az átlagkeresetekhez viszonyított aránya nem csökkent az elmúlt öt évben: • 1989-ben az öregségi nyugdíjak átlaga a nettó átlagkereset 62%-ával volt egyenlő. Ez az arány 1992-re 59%-ra csökkent, majd ismét 62%-ra emelkedett. Nyugdíj-paradoxon • A nyugdíjrendszerbe beáramlók magasabb nyugdíja és a kihalók alacsonyabb nyugdíja automatikusan a nyugdíjkiadások emelkedésével jár, még akkor is, ha közben minden egyes nyugdíjas a saját ellátásainak csökkenését kénytelen megtapasztalni • Ez korlátozottan igaz mivel: az utóbbi években az újonnan

nyugdíjazottak átlagos nyugdíja immár tartósan alatta maradt a nyugdíjas állomány átlagnyugdíjainak. • Ezenkívül a nyugdíjak egyenlőtlensége is csökkent. A családi támogatások • amelyek a különböző, anyasággal kapcsolatos segélyeket GYES-t, GYED-et és a családi pótlékot foglalják magukban • GDP-n belüli aránya a világon a legmagasabbak közé tartozik. 1992-ben ezek együttesen, a GDP 4,4%-át emésztették fel. (A magas családi támogatások egyébként általában jellemzők voltak a kelet-európai országokra) A családi támogatások között a családi pótlék GDP-n belüli aránya 1960 óta több mint négyszeresére emelkedett. A növekedésnek több oka is van: • emelkedett a családi pótlékra jogosult gyermekek aránya jogkiterjesztések következtében • emelkedett a családi pótlékok értéke • A családi támogatások területén az utóbbi években direkt költségtakarékosságra utaló jelek nem mutatkoztak: •

1990-től kiterjesztették, ma már minden gyermek után jár, függetlenül a szülők munkaviszonyától és foglalkoztatási státusától (univerzális) • 1993-ban a várandóssági pótlék bevezetésével a még meg nem született gyermekek is jogosulttá váltak a családi pótlékra. • 1993-tól azok az anyák, akiknek legalább három gyermeke van és közülük a legkisebb három és nyolc év közötti, nyugdíjra jogosító szolgálati éveket szerezhetnek úgy, hogy gyermekükkel otthon maradnak és egy alacsony összegű gyermeknevelési támogatást kapnak. • 1989-ben egy két szülőből és két gyermekből álló családban kapott családi pótlék a nettó átlagbérek 40%-ával volt egyenlő. 1993-ra ez az arány 35%-ra csökkent Az ellátások eróziója tehát itt is tetten érhető: végső soron ez volt az ára annak, hogy a családi pótlék továbbra is univerzális maradt Munkanélküliségi ellátórendszer 1990 tavaszán munkaerő-kínálat a

munkaerő-kereslet alá esett: a regisztrált munkanélküliek száma ettől kezdve haladta meg tartósan a bejelentett üres álláshelyek számát. Az 1990-es évben azonban a munkanélküliségi ráta még viszonylag alacsony szinten maradt, 1990 decemberében még mindig csak 1,7 volt. A munkanélküliségi ráta drámai megugrása 1991-ben történt meg. 1991 januári 2,1 százalékról 1993 februárjára 13,6 százalékra emelkedett a munkanélküliségi 7 A jóléti ellátások rendszere ráta. Az 1993-as év a ráta stabilizálódását, majd enyhe csökkenését hozta magával Az 1994-es év elejének fejleményei reményt adnak arra, hogy a munkanélküliség emelkedésének folyamata talán tartósan is megállt. Az inaktívvá válás formái • A munkanélküliség emelkedése a foglalkoztatottság még nagyobb mértékű csökkenésével járt együtt. • Először is, a foglalkoztatottság csökkenése az első időszakban azokat érintette, akik nyugdíj mellett

voltak foglalkoztatottak. Másodszor az aktív korúak egy részét képes volt felszívni a társadalombiztosítás intézményrendszere, például a korai nyugdíjazáson vagy a rokkantsági nyugdíjakon keresztül. Harmadrészt a fiatalabb generációk egy része bennmaradt az oktatási rendszerben és ezzel elhalasztotta a munkaerőpiacra való kilépését. Ugyanakkor jelentős volt azoknak a száma is, akik egyszerűen kiszorultak a munkaerőpiacról és háztartásbeliek vagy egyéb eltartottak lettek, esetleg az elbátortalanodott munkanélküliek számát gyarapították. • Ebben a közegben a munkanélkülieket ellátó társadalompolitikai intézményrendszernek párhuzamosan több feladatnak kellett megfelelnie. 1. jövedelemfenntartást kellett biztosítania azok számára, akik állásukat vesztették 2. gondoskodnia kellett azokról, akik tartósan kiszorulnak a munkaerőpiacról 3. preventív, aktív eszközökkel kellett megelőznie a munkanélküliség még nagyobb

emelkedését 1991/1V törvény • A munkanélküliségi segélyezés intézményrendszerének kialakításában nagy előrelépést jelentett az 1991/1V törvény „A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról”. • A munkanélküliségi járadék jogosultsági feltételeit és a járadék megállapításának szabályait úgy alkották meg, mintha itt egy tényleges biztosítási rendszert hoztak volna létre. A járadékra való jogosultság attól függ, hogy az adott munkanélküli korábban rendelkezett-e munkaviszonnyal (kivéve a pályakezdőket, akiknek nem volt módjuk korábbi munkaviszonyra). A járadékfolyósítás ideje attól függ, hogy a munkanélküliek a munkanélküliséget megelőző négy évben mennyi időt töltöttek munkaviszonyban. • A legalább egy év korábbi foglalkoztatottságot felmutatók 1991-ben hat hónapig, 1992-ben 4,5 hónapig, 1993ban pedig már csak 3 hónapig kaphattak munkanélküliségi járadékot.

Akik a megelőző időszakban legalább négy évig voltak foglalkoztatottak, 1991-ben még két évig, 1992-ben másfél évig, 1993-ban pedig már csak egy évig számíthattak munkanélküliségi járadékra. Speciális csoportok munkanélküliségi ellátása • A pályakezdők munkanélküli segélyét azok a felső vagy középfokú végzettséggel rendelkező állástalan fiatalok vehetik igénybe, akik másfél évnél nem régebben szerezték a végzettségüket, de letöltötték a végzettség megszerzése utáni kötelező ”helybenjárást”. Segélyük nem függ a megelőző keresettől, hiszen nekik ilyen nem volt, hanem a minimumbér 75%-ának megfelelő fix összeg. • Az aktív karrierjük végén (a nyugdíjkorhatár előtt legfeljebb három évvel) levő munkanélküliek közül azok kaphatnak előnyugdíjat, akik már legalább hat hónapja munkanélküliek és már nincs esélyük az elhelyezkedésükre, de megszerezték a nyugdíj jogosultsághoz szükséges

szolgálati időt. • A munkanélküliség elsősorban az alacsonyabb vég-zettségűeket, a képzetlenebbeket és a fiatalabb korosztályokat érinti. Ez már azt is magával vonja, hogy a munkanélküliek jelentős része az alacsonyabb kereseti kategóriákból kerül ki. Segélyezés • A segélyezés keret feltételeinek alakulásában megkülönböztetett szerepe van a bérek, társadalmi juttatások és a létminimum egymáshoz viszonyított arányainak. • A szociális garanciáknak a minimális megélhetés feltételeit biztosítaniuk kell, de nem lehetnek olyan magasak, hogy a munkaerőpiacról való távolmaradásra ösztönözzenek. • A létminimum változása lényegében a minimális megélhetéshez szükséges javak árainak alakulását mutatja. A minimális megélhetési költségek 1992 kivételével minden évben gyorsabban emelkedtek, mint az átlagos árindex. Ez az eltérés 1990-ben volt a legnagyobb mértékű. • 1993 elején a Szociális Törvény

parlamenti vitájában a mindenkori minimumnyugdíj értékét javasolták a szociális segélyezésre való jogosultság küszöbértékének. • A Szociális Törvény elfogadása az 1992-93-as évek talán legjelentősebb szociálpolitikai eseménye volt. • A törvény elsősorban újradefiniálta a szociálpolitikai ellátásokat, pontosabban azok egy részét. • Másodsorban a törvény létrehozott új ellátásokat. Az egyik ilyen ellátás a munkanélküli biztosítás ellátórendszeréből kikerültek segélyezését célozza. A munkanélküliek jövedelempótló támogatásához azok juthatnak hozzá, akiknek a családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj minimumának 80%át. 8 A jóléti ellátások rendszere • A másik újonnan bevezetett támogatási forma a gyermeknevelési támogatás. jogosultság jövedelmi határa: az öregségi minimumnyugdíj háromszorosának megfelelő egy főre jutó családi jövedelem. •

Ezeken kívül még néhány kisebb jelentőségű új tá-mogatási formát is bevezettek. Lakhatási támogatást azok számára, akiket az önkormányzatok már egyébként is támogatnak, hiszen önkormányzati lakásban laknak, átmeneti segélyt a súlyos válsághelyzetben levők számára és temetési segélyt, ami korábban társadalombiztosítási járandóság volt, de a törvény után odaítélhető, kérvényköteles támogatás lett belőle. Új támogatási forma lett továbbá azoknak a segélye, akik nem jogosultak az időközben „biztosítási alapokra helyezett” egészségügyi rendszer ellátásaira. Ellátásokra való jogosultság feltételei • Rászorultsági alapú ellátásokra való jogosultság feltétele, hogy a családban az egy főre jutó jövedelmek ne haladjanak meg egy minimumot. • a gyermeknevelési támogatás és a temetési segély esetén a minimumnyugdíj háromszorosa, a lakhatási támogatás esetén annak kétszerese, a TB-kártya

esetén a minimumnyugdíj, a munkanélküliek jövedelempótló támogatása esetén pedig a minimumnyugdíj nyolcvan százaléka. A támogatás összege • A támogatás összege a minimumnyugdíj összegével egyezik meg minden esetben, kivéve a jövedelempótló támogatást, amikor a minimumnyugdíj nyolcvan százaléka ítélhető oda. • Az önkormányzatok által a segélyezésre költött pénzek nagysága nem csak attól függ, hogy mekkora támogatást kapnak a szociálpolitikai normatíva révén a központi kormányzattól. A jövedelmek számbavételének egysége a család. Itt azzal a feltételezéssel élnek, hogy a családtagok megosztoznak a jövedelmeiken. Azokban az esetekben, ahol ez nem így van, előfordulhat, hogy egyes családtagok akkor is „gazdagnak” minősülhetnek a jövedelemvizsgálat során, ha nem azok. Ellenkező esetben (ha a segélyezés egysége viszont az egyén lenne) azzal a problémával kellene szembenézni, hogy egyes családtagok

esetleg akkor is szegénynek tűnhetnek, ha valójában nem azok. 9 A jóléti ellátások rendszere A demográfiai változások és a nyugdíjrendszer kapcsolata Alapfogalmak • Termékenység: a szülőképes korban levő női népességre vagy annak egyes részeire jutó születések száma. • Halandóság: nem a halálozások száma, hanem annak valamilyen finomabb mutatója, pl. korcsoportonkénti valószínűsége, vagy a születéskor várható átlagos élettartam. • Reprodukció: a népesség újratermelődése (a halandóság és a termékenység együttes hatása alatt a népesség száma és összetétele hosszú távon hogyan alakul. • Morbiditás: a betegségek előfordulásának gyakorisága. 2 mutatója: incidenciamutató: hányan betegednek meg; pervalenciamutató: hányan vannak beteg állapotban. • Egészség: (WHO): a testi, szellemi és társadalmi jólét teljes állapota, és nem csak a betegség és rokkantság hiánya. Szociológiai értelemben:

akinek az életműködései az adott környezetben kiegyensúlyozottak, lelki élete harmonikus, és a társadalom vele szemben támasztott elvárásainak képes megfelelni. • Kohorsz: azok, akik valamely demográfiai eseményt (születés, házasság) egy adott évben élnek át. Ált születési kohorszot értenek rajta. Születési mutatók • Nyers élve születési arányszám= az évi születések száma: évközi népesség • Általános termékenységi arányszám= évi születések száma: a 15-49 éves nők száma • Korspecifikus termékenységi arányszám= az adott korcsoportba tartozó nők által szült gyermekek száma: az adott korcsoportba tartozó nők száma • Teljes termékenységi arányszám: a korspecifikus term. arányszámok összege a 15 éves kortól az 50 születésnapig, azaz az a hipotetikus gyermekszám, amelyet 1 v.1000 nő szülne élete folyamán, ha adott gyakoriság szerint szülne élete folyamán. • Bruttó/nyers reprodukciós

együttható: a teljes termékenységi arányszám egy nőre vonatkozóan kiszámítva. • Nettó/nyers reprodukciós együttható: a bruttó reprodukciós együttható a 0-14 éves csecsemő- és gyermekhalandósággal és a 15-49 éves korú női halandósággal csökkentve. • A reprodukció tényleges állapota „egy női nemzedék (születési kohorsz) hány gyereket hoz élete folyamán világra” adat határozza meg. A halálozási mutatók • Nyers halálozási arányszám: az adott évi halálozások száma osztva az évközi népesség számával. • Korspecifikus halálozási arányszám: egy-egy ötéves / éves korcsoporton belül meghaltak számát viszonyítja a kérdéses korcsoport létszámához. • Születéskor várható átlagos élettartam: a halandósági táblán alapul (az adott évi koréves halálozási adatokból kiindulva azt határozzuk meg, az adott életkort megélők milyen valószínűséggel halnak meg következő születésnapjuk előtt.=

halálozási együttható) • Csecsemőhalandósági és természetes szaporodási arányszámok • Csecsemőhalandósági arányszám: Az összes 1 éven aluli korban meghaltak száma az adott évben osztva az összes újszülöttek számával az adott évben Állami potencia A gyermeknevelés anyagi ösztönzése valóban növeli-e a gyermekvállalási hajlandóságot? Ratkó-korszak: abortusztilalom Noha Magyarországon a termékenység a 19. század vége óta csökken, s az állami beavatkozás ötlete is már korábban megjelent, aktív népesedéspolitikáról csak az 1950-es évek óta beszélhetünk. A magyar állam először a legszélsőségesebb negatív ösztönzőhöz, a terhesség megszakítás teljes tiltásához folyamodott. Az abortusztilalom 1953-as bevezetését követő Ratkó-korszak eredménye a gyermekszám és az éves termékenység hirtelen megugrása, majd gyors visszaesése volt. Utólag egyértelművé vált, hogy a jogszabályi tiltás hatására a

párok csupán a tervezett szüléseket hozták előre. 1962-re a termékenységi mutató addig soha nem látott mélységbe zuhant Ezt követően az állam fokozódó szerepvállalását döntően pozitív ösztönzők jellemezték. Gyermekgondozási segély • E fordulat első megnyilvánulása volt a gyermekgondozási segély (gyes) 1967-es bevezetése. • A termékenység azonban már előbb növekedésnek indult, az új rendszer bevezetését pedig nem követte a gyermekszám jelentős emelkedése. Sőt azok a női korosztályok, melyeket csak a gyes bevezetése érintett - tehát a 10 A jóléti ellátások rendszere későbbi támogatási formák már nem -, mind az előző, mind pedig az őket követő generációnál kevesebb gyermeket szültek. Ugyanakkor a később szülőképes korba lépők termékenysége folyamatosan növekedett - feltehetően a gyes hatására is. • A hatvanas évek végétől ismét csökkent a gyermekvállalási hajlandóság. Az ennek

hatására elfogadott 1973-as népesedéspolitikai határozat intézkedései között negatív és pozitív ösztönzők egyaránt szerepeltek, az utóbbiak kétségtelen túlsúlyával. Emelkedett a készpénzes családtámogatások összege, bővítették - elsősorban a három és több gyermekesek számára - a lakásépítési kedvezményeket. Ismét erőteljesen korlátozták a terhesség megszakításokat, ugyanakkor bevezettek jó minőségű fogamzásgátló szereket, és odafigyeltek a csecsemőhalandóság visszaszorítására is. E lépéseket gyors termékenységnövekedés, majd lassúbb lefolyású, de látványos csökkenés követte. • Az 1974-1977 közötti nagy létszámú korosztályok megszületése újabb hullámot vitt a termékenységi idősorba, és ezeket különösen felerősítette az a tény, hogy az intézkedések elsősorban a népes Ratkó-generációt érintették. • A nyolcvanas évek közepén ismét a termékenység már megindult emelkedésekor

bővítették a családtámogatási rendszert - a keresetarányos gyermekgondozási díj (gyed) bevezetésével. Ez utóbbinak a gyessel közös tartós hatása ugyanakkor valószínűnek tűnik. Az 1988-1991 közötti évek a készpénzes támogatások reálérték-növekedésének az időszaka, melynek szimbolikus aktusa volt a családi pótlék alanyi jogúvá tétele 1990 áprilisában. A gyermekvállalási hajlandóság ebben az időben enyhén javult. A rendszerváltást követő éveket a családtámogatások fenntartására, illetve bővítésére tett erőfeszítések jellemezték, miközben a gazdasági válság hatása a támogatások reálértékének csökkenésében mutatkozott meg. • Az 1995-ös Bokros-csomag a jóléti ellátások közül elsősorban a családtámogatásokat vette célba. Jövedelemvizsgálathoz kötötték a családi pótlékot és a gyest, megszüntették a gyedet, illetve - már korábban - a gyermekek utáni adókedvezményt. A döntések során

népesedéspolitikai szempontokat nem vettek figyelembe Az évtized eleje óta tartó folyamatos termékenységcsökkenés 1996-tól még erőteljesebbé vált, de a hatás nem mondható drámainak. 1999-től több lépésben megtörtént az 1995 előtti családtámogatási rendszer restaurációja Újra alanyi jogúvá vált a családi pótlék és immár a gyes is, ismét jár az adókedvezmény, 2000-től pedig a gyed. 2000-ben, hosszú idő után először, több gyermek született, mint az előző évben, ám azóta ismét csökken a gyermekvállalási hajlandóság. A csökkenés megtöréséhez feltehetően hozzájárult a Bokros-csomag idején elhalasztott születések részleges "pótlása", de elképzelhető az is, hogy a gyermekvállalási kor kilencvenes években tapasztalt kitolódása miatt elmaradt születések javították a képet. A népességszám alakulása a XX. században és a XXI század első felében • Földünk hatmilliárd főt meghaladó

népessége több mint kétszerese az 1950-es és négyszerese az 1900-as népességszámnak. • A népességszám növekedése több tényező együtthatásának tekinthető: lényegesen megváltoztak az életkörülmények, a higiénés viszonyok és az egészségügyi ellátás, ennek következtében pedig csökkent a halandóság általában, és specifikusan a csecsemőhalandóság. A születéskor és az egyes életkorokban várható élettartam egyaránt megnövekedett. Európai helyzet • A demográfiai átmenet nagy kiterjedésű terület és népesség vonatkozásában először a világon Európában következett be a társadalmi, gazdasági, technológiai fejlődés következményeként. • 1700 és 1900 között a népesség lélekszámát tekintve Európa - ha a bevándorlás nyomán keletkezett népességtöbbletet is figyelembe vesszük - a világ leggyorsabban növekvő régiója volt (Ness - Ciment, 1999). A XVIII század végén számos európai országban

csökkent a halandóság, a termékenység a XIX. század utolsó évtizedében a legtöbb európai országban csökkent. Bizonyos társadalmi csoportokban a fertilitás csökkenése már a XVII században elkezdődött; a halandóság csökkenése már 1790-től igaz Franciaországra (Rallu - Blum, 1993). • A XX. század elején néhány országban - skandináv országok, Németország, Nagy-Britannia, Hollandia alacsony halandósághoz viszonylag magas fertilitás társult, ami magas népességnövekedési ütemet eredményezett A leggyorsabban azonban néhány kelet-európai országban - Lengyelország, Románia, Bulgária - nőtt a népesség. A közép-európai országokban viszonylag magas mortalitáshoz alacsony fertilitás társult, aminek alacsony népességszám növekedés volt az eredménye. A legkisebb mértékű növekedés a múlt század elején a viszonylag magas halandóságnak, az alacsony termékenységnek és az elöregedő népességnek köszönhetően

Franciaországban volt (Rallu - Blum, 1993). • Az I. világháború minden európai országban a halandóság megnövekedése mellett a születések számában is radikális csökkenést hozott, amit azonban a háborút követő időszak átmeneti születésszám-növekedése ellensúlyozott. • A két világháború közötti időszakban szinte minden országban a reprodukcióhoz szükséges szint alá csökkent a termékenység Európában. A II világháború szintén a fertilitás csökkenését eredményezte, majd némi növekedés után az 1940-es évek végén és a következő évtized kezdetén csökkenés következett. Az 1950-es évektől kezdve az 1960-as évek közepéig jelentősen növekedett a születési ráta (az ún. baby-boom generáció), majd az évtized közepén radikális 11 A jóléti ellátások rendszere csökkenés volt megfigyelhető a nyugat-európai országokban. Ez után, az 1970-es években folytatódott a gyorsuló ütemű

termékenységcsökkenés; a teljes termékenységi arányszám több országban a reprodukcióhoz szükséges szint alá esett. A termékenység csökkenése szinte minden nyugat-európai országban - átmeneti növekedési időszakok mellett folytatódott az 1980-as években is egészen napjainkig, egyértelmű kivételt Írország, valamint néhány olyan ország (Svédország, Franciaország) jelent, ahol hatásos családpolitikai intézkedések és a nők számára biztosított - a gyerekvállalást segítő - kedvező munkaerő-piaci környezet hatására sikerült a csökkenő termékenységet megfordítani. • A régi EU-tagállamok többségében a népesség csökkenése valószínűsíthető. A jelenleg legalacsonyabb termékenységű országokban várható a legnagyobb mértékű népességcsökkenés: Olaszországban 12,7 %-kal, Spanyolországban 11,2 %-kal, Németországban 10,4 %-kal kevesebb ember él majd 2050-ben, mint 2000-ben. Olaszország jelenleg közel 58

milliós népessége 2050-re több mint 7,3 millió emberrel kevesebb lesz; Németország több mint 82 milliós népessége ötven év alatt 8,5 millióval fogyatkozik. • A XX. század elején Európa a világ népességének 25 százalékát tette ki 2000-re ez az arány 12 százalékra csökkent, és 2050-re az ENSZ előreszámításának közepes változata szerint a világ népességének mindössze 7 %-a él majd Európában (Demény, 2003). A népességszám-csökkenés okai A népességszám alakulását a természetes folyamatokon kívül a vándorlás egyenlege határozza meg. Európa minden országában a termékenység az egyszerű reprodukcióhoz szükséges szint alatt van, számottevő változás nem várható. Hasonlóképpen nem várható jelentős halandóságcsökkenés, következésképpen olyan mértékű élettartamnövekedés sem, amely a születések alacsony számát képes lenne kiegyenlíteni A nemzetközi migráció csupán részlegesen képes

ellensúlyozni a természetes folyamatok révén előálló népességszám-csökkenést. A késői gyermekvállalás problémái • A népességszám-csökkenés következményei • A népesség elöregedése • A nyugdíjas korú, eltartott népesség növekedésével az európai államok legtöbbjében működő felosztó-kirovó nyugdíjrendszer, valamint az egészségügy növekvő költségeinek fedezése az egyre csökkenő létszámú aktív kohorszok és a jelenlegi nyugdíjba vonulási korhatárok fenntartásával lehetetlenné válik. Jelenleg Európa a világ össztermelésének hozzávetőleg 18 %-át adja, ez 2050-re 10 %-ra csökkenhet; ezzel szemben az Egyesült Államok jelenleg 23 %-os részesedése 50 év múlva 26 %-ra növekedhet. Az európai országok gazdasági teljesítménye várhatóan - a népességcsökkenés és a világ többi részének gazdasági felzárkózása következtében - egyre kisebb hányadát adja a világ össztermelésének. Európa

gazdasági súlyának csökkenése és a várható migrációs nyomás miatt növekvő biztonságpolitikai problémákat is előrevetít. A népességfogyás lehetséges ellensúlyozó tényezői gyermekvállalási hajlandóság növekedése az élettartam meghosszabbodása a külső vándorlási egyenleg pozitív irányú alakulása Az anyai kor változása Magyarországon • Az a jelentős változás, ami Magyarországon a 90-es években végbement az anyai kor idősebb kor felé történő eltolódásával, nem ismeretlen Európa többi országában. • Már évtizedek óta megfigyelhető volt, hogy Európának csak a középső és keleti területein szülik meg korán az anyák gyermekeiket, a többi „fejlettebb” régióban, ahol a demográfiai átmenet már régebben bekövetkezett, évtizedek óta a késői gyermekszülés volt a jellemző. Nyugdíjrendszer 1998-tól új, hárompilléres nyugdíjrendszer működik hazánkban, mely a korábbi felosztókirovó elven

működő rendszert váltotta fel. Az új rendszer központi elemét az újonnan alakult magán-nyugdíjpénztárak alkotják. A nyugdíjreform okai és szükségessége: a felosztó-kirovó rendszer problémái • A nyugdíjasok száma az elmúlt évtizedekben folyamatosan nőt, miközben a népesség számának növekedése megállt, illetve tartósan csökkenővé vált. Ez a demográfiai helyzet a korábbi nyugdíjrendszer szempontjából igen kedvezőtlen volt, hiszen így egyre kevesebb dolgozó tartott el egyre több nyugdíjast. • A felosztó-kirovó rendszerek általános problémája, hogy a második világháború utáni születési csúcsot mindenütt természetes visszaesés követte, majd a születésszám a korábbinál jóval alacsonyabb szinten stabilizálódott. A demográfiai előrejelzések 2010-re prognosztizálták az ilyen típusú nyugdíjrendszerek általános összeomlását, amikor az 12 A jóléti ellátások rendszere utóbbi fél évszázadban

született legnépesebb évjáratok mennek nyugdíjba. Magyarországon a „Ratkó-gyerekek”, Nyugat Európában és Amerikában a „baby boom”-erek. Az aktív keresők száma 1980-tól folyamatosan csökkent. Jelentős változás azonban 1991-től figyelhető meg, amikortól is az aktív munkaképes lakosság aránya drasztikusan és tendenciózusan esett. – Az aktív munkaképesek számának jelentős csökkenésével párhuzamosan a nyugdíjban, illetve járadékban részesülők száma folyamatosan növekszik. − Míg 1980-ban egy nyugdíjasra, illetve járadékban részesülőre több mint 2 dolgozó jutott, ez az arány 1991 óta jelentős mértékben romlott, és 1996-ban egy nyugdíjast lényegében már csak egy aktív kereső „tartott el”. A nyugdíjrendszer szívó hatása • A TÁRKI által végzett vizsgálat nagyon érdekes megállapítása (Tóth 1996), hogy a nyugdíjas létszám növekedésében nemcsak a társadalom elöregedése játszott szerepet,

nemcsak az alacsony korhatár, nem egyszerűen a munkaerő-piaci nyomás, hanem nagymértékben érvényesült a nyugdíjrendszer „szívó” hatása is. Ez a nagyfokú korhatár előtti nyugdíjazási arányt jelenti. • Az eltartási terheknek durván három összetevője létezik. Egyik csoport a munkaerőpiacon még meg nem jelent fiatalok (gyerekek, tanulók), másik csoport az aktív korban levő inaktívak, a harmadik pedig a nyugdíjas korosztály. A kiadásnövekedés okai • A kiadásnövekedésnek a létszámnövekedéssel meg nem magyarázható része a nyugdíjszint emelkedéséből adódik. Az egy főre jutó átlagösszeg 764 forintról 1990-ben 6683 forintra, majd ezt követően robbanásszerűen közel harmincezer forintra nőtt, a növekedés tíz év alatt több mint négyszeres. Ennek két, egymástól nehezen elkülöníthető tényezője van: az egyik a nyugdíjkompenzáció, azaz a nyugdíjak évről évre történő felemelése, a másik az

állománycserélődés, ami abból adódik, hogy az újak nyugdíja magasabb, mint a régieké. Az átlagnyugdíjas nyugdíja tehát nem azonos az átlagnyugdíjjal, a kettő között az összetétel-változás mellett a cserélődés a különbség. A nyugdíjasok számára – mikroszinten – az előbbi, a kimutatható átlagnál jóval alacsonyabb dinamika meghatározó, míg makroszemléletben az utóbbi erőteljesebb. A nyugdíjkiadást ebben a makromegközelítésben a gazdaság teljesítményéhez a GDP-hez kell hasonlítani. Ez az arány az 1970-es 4 százalékról a 90-es évek közepére elérte a 10 százalékot, de a tendencia az évtized végére megfordult. • A kiadásnövekedés harmadik befolyásolója az infláció. A nyugdíjak értékvesztése • A korábbi nyugdíjrendszer egyik legkomolyabb problémája volt a nyugdíjak értékvesztése. A köznapi életben ezt a problémát sokan az alacsony nyugdíjakkal azonosították, mások arra gondoltak, hogy minél

régebben ment valaki nyugdíjba, annál többet veszít nyugdíjának az értéke. Megint mások azt tették szóvá, hogy az induló nyugdíjak túlságosan magasak. Sokan a rossz nyugdíjarányokat, ezek további romlását kifogásolták • A reál értékvesztés akkor következik be, ha a nyugdíjak növekedése nem tart lépést a fogyasztói árakkal. A relatív értékmegőrzés a nyugdíjazástól számított időszak nyugdíjdinamikáját hasonlítja az aktív keresők nettó keresetnövekedéséhez. Az értékvesztés harmadik területe a releváns értékvesztés lehet: minden nyugdíjrendszer alapvető követelménye, hogy az előírt feltételek azonossága esetén a nyugdíj összege is mindenkor azonos legyen, valamint, hogy a biztosítási feltételeket különböző szinten teljesítők (pl. eltérő szolgálati idő) nyugdíja egymáshoz képest arányos legyen. A tőkefedezeti „délibáb” • Mind a felosztó-kirovó rendszerben, mind a tőkefedezeti

rendszerben az állam hitelből finanszírozza a nyugdíjasokat. Az előbbi esetében a hitelt az aktív dolgozók nyújtják járulékaik befizetése révén, cserébe az állam nyugdíjígérvényét kapják, az utóbbi esetben a nyugdíjpénztárak vásárolnak államkötvényeket a náluk elhelyezett megtakarításokból. • A felosztó-kirovó elven működő nyugdíjrendszerben az állam a járulékfizetőknek olyan feltételhez kötött ígéretet tesz, hogy megfelelő járulékfizetés esetén életük végéig meghatározott szabályok szerint emelkedő nyugdíjat fog fizetni. • Az 1998-ban életbe lépett reform az elmúlt évek során nem oldotta meg az első (társadalombiztosítási) pillér számos problémáját, és a magánpénztárak működése is sok új problémát hozott magával (Augusztinovics et al. 2002) Nincs megfelelő együttműködés a két pillér között, ezek ma még nem tekinthetőek egy egységes nyugdíjrendszer szorosan integrált részeinek,

inkább két, önmagában is problémákkal küszködő egységnek. 13