Tartalmi kivonat
A harminc éves háború A XVI. Század végi Habsburgok ugyan végrehajtottak bizonyos fokú központosítást, de a rendi ellenállást nem tudták letörni a birodalomban. Az uralkodók emellett ragaszkodtak a katolicizmushoz, mely tovább mélyítette a katolikus, abszolutisztikus uralkodók és a zömében protestáns nemesség közti ellentétet. A század fordulón zajló török elleni háború anyagilag kimerítette a Habsburg-birodalmat. A fizetetlen zsoldos hadak garázdálkodása elsősorban Magyarországon, de egyes osztrák tartományokban is mérhetetlen szenvedést okozott. Ennek a politikának a következménye csak rendi fölkelés lehetett, melyhez az erőszakos ellenreformáció miatt a polgárság és a zsoldosok végett koldussá lett parasztság is csatlakozott. A XVII. Század elején a németországi protestáns fejedelmek és városok megalakították önvédelmi szervezetüket, az Uniót. Ezt ellensúlyozandó Miksa bajor herceg vezetésével 1609-ben
létrejött a Katolikus Liga. Ugyanekkor szembekerült a birodalommal minden olyan állam, amelynek érdekeit sértette a Habsburgok terjeszkedési szándéka nyugat felé a Franciák és Svédek megelőzése árán. Végül e körülmények járultak hozzá a kor legnagyobb háborújának a kitöréséhez. A háború közvetlen kiváltó oka a cseh királyság utódlásának kérdése volt. 1617-ben a német-római császári trónra a későbbi II. Ferdinándot jelölték, aki fanatikus katolikus volt A többségében protestáns cseh nemesség, melynek jogait a Habsburgok korlátozni akarták, nem sok jót várthatott a leendő uralkodótól. Ezért Thurn Mátyás vezetésével a királyi várba (Hradzsin) és a császári helytartókat titkárukkal együtt a várárokba hajították, akik ezt trágyára esvén túlélték. Ezzel kezdetét vette a harminc éves háború (1618 május 23) A cseh nemesek a református pfalzi választót, V. Frigyest tették meg cseh királynak II
Ferdinánd, akit 1619-ben Frankfurtban császárnak választottak, segítséget kért a fellázadt cseh rendek ellen Spanyolországtól, a pápától, és megkezdte a harcot az új cseh király, Frigyes ellen. Ferdinánd hadai akadály nélkül haladtak Prága felé. Bár Bethlen Gábor erdélyi fejedelem segítséget ígért a cseh rendeknek, Frigyes kénytelen volt döntő csatát vívni, mielőtt a segédcsapatok megérkeztek volna. 1620 november 8-án Prága közelében, Fehérhegynél zajlott le az ütközet. A csatát a császáriak nyerték meg Tilly hadvezér vezetésével, s erre Ferdinánd már másnap elhagyta az országot. A fehérhegyi katasztrófával a cseh rendi ellenállásnak vége lett. A nemesi birtokok jelentős részét elkobozták, és az egyháznak, továbbá osztrák, vallon, spanyol zsoldoskapitányoknak adták. A cseh helyett a német lett a hivatalos nyelv Az állam igazgatása német feudális urak kezébe került, az ország minden eddigi önállósága, a
rendek joga megszűnt. A Habsburgok győzelmüket a császári hatalom megerősítésére is fel akarták használni. Ez a törekvés azonban újabb fegyveres harcokat okozott. A háború második, dán szakasza 1625ben kezdődött IV Keresztély dán király, aki holsteini hercegként a Német Birodalom egyik ura volt, mint az észak-német protestánsok megbízott fővezére arra hivatkozva támadott, hogy Tilly csapatai az északi német államokat fenyegetik. Ezzel egy időben Bethlen Gábor is a Habsburgok ellen fordult, Hollandia pedig már 1621-ben felújította háborúját Spanyolország ellen. Így a front kiszélesedett és európai méretűvé vált. Az osztrák Habsburgok a maguk erejéből nem bírtak Dániával. II Ferdinánd elfogadta Wallenstein grófnak, egy elnémetesedett cseh főnemesi család sarjának ajánlkozását, hogy saját költségén felszerel egy hadsereget. Wallenstein győzelmeket aratott a dán vezetésű protestáns szövetségem. A Habsburgok
hatalmának növekedését aggodalommal figyelő Richelieu kezdeményezésére ekkor a háború újabb szakasza kezdődött meg. A bíboros megnyerte Gusztáv Adolfot, a lutheránus svédek uralkodóját, hogy mint a német protestáns fejedelmek védelmezője lépjen fel. 1631-ben II Gusztáv Adolf svéd király csapataival partra szállt északnémet területen, és ragyogó győzelmek sorát aratta. Most ő kezdte a birtokok elkobzását és adományozását. Seregei mélyen behatoltak német területre Miközben protestáns hittestvéreiket felszabadították, nem kevésbé dúltak fosztogattak, mint a katolikus oldalhoz tartozó német csapatok. 1632-ben Lützennél került szembe a háború két legnagyobb hadvezére: Gusztáv Adolf és Wallenstein. A harcban Gusztáv Adolf elesett, de a svédek fölényben maradtak A svéd diplomácia hajlott egy méltányos megegyezésre, bár katonai erői még nem merültek ki. A békekötés megakadályozására a francia kormány
cselekvésre határozta el magát. A svédekkel való szövetségben, 1635-ben Richelieu megkezdte a harcokat. Eddigre a háború már szinte teljesen elvesztette vallási jellegét. A két szemben álló katolikus dinasztia: a Habsburgok és Bourbonok harca lett. 1643-ban kritikussá vált a helyzet a Habsburgok számára. I Rákóczi György erdélyi fejedelem is szövetséget kötött a svédekkel és franciákkal, így egyesített támadás fenyegetett. Ezt a csapást kivédendő a Habsburgok ismét beugrasztották a dánokat a háborúba, akik féltékenyek lettek a svédek sikereire. A török udvart, akinek ekkor Perzsiában voltak problémái rábírták, hogy az erdélyi fejedelmet tiltsa el a hadműveletektől. A harc még évekig folyt, míg nem sor került 1648-ban a harmincéves háborút lezáró vesztfáliai békére. A francia megosztó politika következményeként a béke rögzítette Németország széttagoltságát. Ezzel mintegy 300 hercegséget, fejedelemséget,
önálló birtokot hoztak létre, melyek megkapták a külföldi hatalmakkal való szövetkezés jogát. A császár teljesen tehetetlenné vált, mert javaslatát a birodalmi gyűlés 202 állandó tagjának egyhangúlag kellett elfogadnia ahhoz, hogy törvény legyen belőle. Ezzel viszont a birodalmi gyűlés is elvesztette cselekvőképes törvényhozó szerepét, mert ilyen határozat a legtöbb esetben elképzelhetetlen volt. A birodalmi politika szerkezete így vált alkalmassá arra, hogy rajta keresztül a francia és svéd hatalmak, mint a béke biztosítói állandósíthassák befolyásukat Németországban. A béke ugyanakkor megerősítette Svédország és Franciaország nagyhatalmi helyzetét. Svédország megkapta Pomerániát és más birodalmi területeket északon, így a svéd király német birodalmi fejedelem lett. Franciaország ugyanezeket az előnyöket élvezte a birodalom délnyugati részén, ahol megszerezték az Elzász területet, valamint Metz, Toul és
Verdun városát. A vesztfáliai békében ismerték el Svájc és Hollandia függetlenségét, államként való kiválását. A háború közvetlen következményeit leginkább a mezőgazdaságban dolgozó közép- és kisparasztok szenvedték el. Ugyanakkor a nagybirtokosok (junkerek) számára a meggazdagodás új útjait nyitotta meg: ellátták a harcoló csapatokat és gyarapították birtokaikat a kisparasztok rovására. A vesztfáliai békében rögzített területi szétdaraboltság gátja lett a gazdasági fejlődésnek, az Európa nyugati részében már meginduló kapitalizálódási folyamatoknak, s a vesztfáliai béke után Németország kétszáz évre eltűnt Európa politikailag tevékeny nemzeteinek sorából. A jobbágyság helyzete és az állami jobbágypolitika a XVIII. Századi Magyarországon A szatmári béke után a pusztán álló telkek átmenetileg határt szabtak a földesúri igényeknek. A jobbágyparasztság nagy tömegei áramlottak a
benépesítésre váró hódoltságbeli területekre, ahol a földesuraiktól kedvezményeket kaptak. A század első felében nem annyira a földesúri teher, hanem a kiforratlan Habsburg-kormányzat nehezedett jobban a paraszti vállakra. Pénzben a legtöbbet a hadiadó jelentette, amely évente egy közepes jobbágygazdaságban 15-30Ft-ra rúgott. E mellett a nemesi megye költségeit is a parasztság állta. A legfőbb terhet azonban a katonaságnak természetben járó szolgáltatások jelentették. A beszállásolt katonát etetni (porció), a tovább vonulót szállítani (forspont) kellett. Ez rengeteg csalásra adott lehetőséget. Pl: Az elhullott lovakat nem fizette ki senki Ráadásul a paraszt fiának kellett katonáskodnia, mely általában megrokkanásig tartott. E terhek miatt robbant ki az 1735-ös Békés megyei felkelés a szerb határőrök segítségével, melyet véresen levertek s vezetőjét Szegedinác Péró szerb kapitányt kivégezték. 1764-ben pedig a
székelység egy része lázadt fel, melyet szintén levertek (mádéfalvi veszedelem). Ezután jöttek létre Hadik András generáli vezetésével a bukovinai székely falvak. A század közepétől a jobbágyok elégedetlenségében növekvő szerepet kapott a földesúri mohóság. A mozgalmak színtere át is helyeződött az ország nyugati vidékeire, ahol az osztrák piac közelsége miatt a földesúri árutermelés és majorkodás előbbre járt. A földesúri követelések nagy helyi eltéréseket mutattak, s a jobbágytelkek mérete is különböző volt. A paraszt kilenceddel tartozott földesurának valamint különféle ajándékokkal (baromfi, tojás, vaj). A kocsmáltatás és őrletés is a földesúr kezében volt. A legfőbb teher azonban a heti akár háromnégyszeri robot volt A paraszt sorsát nehezítette, hogy a földesúr a pusztán álló földeket a majorsághoz csatolta alig létesített új telkeket. Ez a paraszti birtokok elaprózódásához vezetett és
volt, aki zsellérsorba süllyedt Mivel a városokba nem mehettek a jobbágyoknál súlyosabb feltételek mellett felvállaltak egy parcellát a földesúr birtokából és azt művelték. A parasztság egy vékony rétege viszont gazdagodásnak indult. Némely gazda egynél több birtokot birtokolt, robotba maga helyett mást küldött. Pusztát bérelt, ahol eladásra marhát hizlalt 1765-66-ban a Dunántúlon, ahol a majorkodás előbbre tartott, elszánt jobbágymozgalom bontakozott ki. A parasztok megtagadták a robotot és elszánt jobbágymozgalom bontakozott ki A mozgalom alkalmat adott a Habsburg-államhatalomnak a beavatkozásra. Mária Terézia az úrbérrendezést az országgyűléssel is el akarta fogadtatni, de a nemesség heves tiltakozása miatt végül az uralkodó a szabályozást rendeletként adta ki. Az úrbárium a tized és az állami adók mellett fenntartotta a kilencedet, a pénztartozást pedig a jobbágyok és zsellérek számára egyaránt 1 forintban
határozta meg. A munkakötelezettséget heti egy nap igás vagy két nap kézi robotban határozta meg, és megengedte hogy ezt a földesúr, beszámítással, dologidőben kétszeresen vegye igénybe. Ez a rendelet a legfejlettebb Dunántúlon könnyebbséget okozott, míg keleten ez átmeneti hátrányt jelentett. Mária Terézia a jobbágyságra is kiterjesztette a Ratio Educationist (1777) E szerint mindenki köteles 6 és 12 éves kora között iskolába járni. Kevés volt azonban a tanító és az iskola, a német nyelv erőltetése pedig ellenérzést szült. II. József felvilágosult uralkodása idején könnyített a jobbágyok terhein a jobbágyrendeletében (1785). E szerint az örökös jobbágyi állapot megszűnt, s a jobbágy névnek a használatát is megtiltotta Ismételten védelmébe vette a teleki állományt. A rendelet végrehajtásához nyomós érvként szolgált az 1784. évi Horia és Kloska vezette parasztfölkelés A parasztság a török ellenes
háborúk miatti nélkülözések miatt ellene fordult, de a felkelés megakadályozta II. József korai halála II József az elégedetlenségek miatt halálos ágyán valamennyi intézkedését visszavonta kivéve türelmi és jobbágyrendeletét. 9. A Magyarországi Tanácsköztársaság A kommunista államcsíny: A Vix-jegyzék megérkezése után Károlyi az egyetlen kiutat a koalíciós kormány lemondásában, majd egy szociáldemokrata kormány életre hívásában látta. Ő, mint köztársasági elnök a helyén maradt, s Kunfi Zsigmondot nevezi ki miniszterelnökké. Egyetértettek a bolsevizmus visszaszorításában s az antant helyettesítésével a Szovjetunió ellenében a külpolitikában. Az szd március 21-i ülésén Böhm Vilmos javaslatára belegyeztek egy a kommunistákkal közösen létrehozott szocialista kormány létrehozásáról. Landler Jenő a Gyűjtőfogházban meg is győzte erről a kommunistákat. Az ülés után Károlyi az új kormány
kinevezésére várt, amikor telefonon közölték vele, hogy a két komcsi párt MSZP-vé egyesült és beleegyezése nélkül lemondatták. Ezzel az államcsíny sikerült A proletárdiktatúra és a békecsinálók: A március 21-én este összeült MSZP vezetősége s kijelölték a Forradalmi Kormányzótanács (kormány) tagjait (népbiztosok). Elnöke: Garabi Sándor, külügy, tényleges hatalom: Kun Béla. Bevezették a szesztilalmat s a statáriumot s az ezeket megszegőket halálra ítélték. A március 22-i Mindenkihez c. kiáltványban közölték, hogy Magyarország tanácsköztársasággá alakult s belekezdett a proletár hadsereg szervezésébe valamint eszmei és fegyveres közösséget vállalt az oroszokkal. Az MO-i proletárdiktatúra a győztesek mohóságának következtében jött létre. Ezért Kun Béla III 24-én jegyzéket küldött a párizsi békekonferenciához, melyben elismerte a belgrádi jegyzéket, de elutasította a Vix-jegyzéket. Párizsban a
szembeszegülés sokakat meglepett és ezért a franciák kemény politikáját hibáztatták. A békekonferencia ezért Budapestre küldte Smuts brit tábornokot, aki a Vix-jegyzékben foglaltakhoz képest kedvezőbb ajánlatot tett (IV.4): gazdasági blokád feloldása, MO meghívása a béketárgyalásokra valamint az új demarkációs vonal nem az ország új határt fogja jelenti. Ezt 2 kikötéssel (a megszálló hadseregek nem avatkoznak bele az ország gazdasági, politikai viszonyaiba vmint Aradon és Szegeden visszaállítják a proletárdiktatúrát) elfogadták volna mire Smuts hazament. Ezután IV16-án d’Esperey tábornok szervezése folytán megindult az összehangolt csehszlovák-román támadás. A proletárhatalom intézkedései: Eközben itthon elrendelték a forradalmi törvényszék létrehozását, államosították a 20 munkásnál nagyobb üzemeket, bányákat, pénzintézeteket, lakóházakat. A feloszlatott rendőrség és csendőrség helyére a Vörös
Őrség került Megkezdődött a lakásrekvirálás és az iskolák köztulajdonba vétele. Csökkentették a lakbéreket s bevezették az általános munkakötelezettséget s az egységes élelmezést. Az élelmiszert termelőszövetkezetekben tervezték megtermelni, melyek élére termelési biztosok kerültek. A haladéktalanul megteremteni szándékozott kommunizmus feltételezte az életkörülmények azonnali javulását. Ezért sorozatos béremeléseket hajtottak végre anélkül, hogy e mögött fedezett lett volna. A lakáshiányt azzal igyekeztek megoldani, hogy a gazdagoktól elvett lakásokba ill. lakrészekbe hajléktalanokat költöztettek A diktatúra csak torz lehet: A proletárdiktatúra gazdasági és társadalmi elképzelései az általános központosításra épültek. A központi irányítás pillanatok alatt hatalmas bürokráciát teremtett. Tapasztalatlan akarnokok a legkülönfélébb visszaéléseket követték el, s ráadásul, mint agitátorok járták az
országot. Ezért a gyárakban 25%-75%-al csökkent a termelés 1919 IV 7-én tanácsválasztásokat rendeztek, de nem kaphattak választójogot a kizsákmányolóknak minősített vagyonosok- melyet tetszés szerint lehetett értelmezni- és a papok. Ellenjelöltek nem indulhattak s így az egész választásokból egy nagy komédia lett. Az így megválasztott helyi vezetőket júniusban hívták össze a Tanácsok Országos gyűlésébe, mely elfogadta a proletárdiktatúra alkotmányát. Formálisan mindenki demokratikus jogokkal rendelkezett Az államszervezetet szovjet mintára hozták létre. Eszerint a legfőbb hatalmi szerv a TOGY évente 2x ülésezik. A 2 ülésszak között a 150 tagú Központi Intéző Bizottság helyettesíti a testületet, s ez alakítja meg végrehajtó szervét, a Kormányzótanácsot. Csehszlovák és román támadások: A románok április végén elérték a Tiszát, a csehszlovákok, pedig elfoglalták Sátoraljaújhelyt, s folytatták
előrenyomulásukat Miskolc, Eger és Salgótarján irányába. Már márciustól folyt a Vörös Hadsereg szervezése (feloszlatták a katonatanácsokat), de április végére se volt számottevő hadseregünk. A pd azonban megmenekült a teljes összeomlástól, mert a békecsinálók nem fogadták el az általános támadást ezért a román hadsereg megállt a Tiszánál. Eközben a komcsivezetők fényesen megünnepelték V 1.-ét valamint a szakszervezetek lemondásra szólították fel őket, s javasolták, hogy adják át a hatalmat egy szakszervezeti kormánynak. V2.-án a Kormányzótanács erőteljes toborzásba kezdett a főparancsnokká kinevezett Böhm Vilmos és Stromfeld Aurél vetetésével. Ennek eredménye egy 200 ezres hadsereg lett május végére, melynek vezetését hivatásos tisztekre bízták. Május folyamán visszafoglalták a salgótarjáni iparvidéket, Miskolcot, majd az északi hadjárat folytán elfoglalták közép és kelet felvidéket s végül
Bártfánál (jún. 10) elérték a lengyel határt A világforradalmi ábránd hatására Eperjesen kikiáltották a Szlovák Tanácsköztársaságot melynek azonban nem volt belső támogatottsága. Ellenforradalmi szervezkedés és általános elégedetlenség: Április közepén Bethlen István vezetésével Bécsben megalakult az Antibolsevista Comité (ABC). Május 5-én Károlyi Gyula gróf alakított ellenkormányt Aradon, mely ezután átköltözött Szegedre, ahol egyesült az önmagát feloszlató ABC tagjaival s így Szeged lett a kommunizmus megdöntésének fellegvára. Ezután sztrájkok sora robbant ki az országban melyek legjelentősebbike a Dunamelléki felkelés volt (Jún 18-24) Ezt Szamuely Tibor 50 kivégeztetésével verte le (vörösterror). A diktatúra bukása: A párizsiakat nyugtalanította az északi hadjárat ezért jegyzéket küldtek a Kormányzótanácsnak, hogyha visszavonul a mai határok mögé, akkor a románok kivonulnak a Tiszántúlról. Ezt
kemény viták után elfogadták és kiürítették a Felvidéket, de a románok maradtak. Erre jul 20-án megtámadtuk a románokat Szolnoknál, de a haditervet elárulták a románoknak ezért a támadás összeomlott és 29.-én a románok átlépték a Tiszát és aug 4-én megszállták Budapestet. Aug 1-én a Kormányzótanács lemondott és Bécsbe menekült A mexikói forradalom A forradalom győzelme: Ez a forradalom is az általános társadalmi és politikai elégedetlenségek miatt tört ki. Azaz a tömegek n yomor mia tti e légedetlensége t alálkozott a k özvélemény diktatúraellenes hangulatával.1910-ben Francisco Madero indította útjára az ellenállást A parasztság földjük visszaszerzése reményében csatlakozott Zapata és Villa fegyveres cs apataihoz, majd számos győztes csata után lemondatták (1911). A győztesek közti ellentétek: Maderót győztesként ünnepelték, d e k ormányzása id ején n em f ordított e lég figyelmet a
földkérdésnek, sőt elnökké választása után sem. Ezért Zapata kijelentette, hogy addig nem bocsátja e l k atonáit, a míg a p arasztoknak te tt íg éreteket n em te ljesítik. H uerta tá bornok azonban támadást indított Zapata ellen és visszavonulásra kényszerítette őt. Az elégedetlen Zapata, azonban fellázadt az időközben elnökké választott Madero (1911 november) ellen. Ezt kihasználva egy katonai puccs vette kezdetét, melynek leverését Huerta tábornokra bízták. Huerta azonban a lázadás élére állt és meggyilkoltatta Maderót (1913) Huerta diktatúrája: Huerta v isszaállította a d iktatúrát, me ly újra egy t áborba h ajtotta a demokrácia h íveit. Ekkor állt a felkelés élére egy idős politikus Carranza, valamint a tehetséges h advezér Obregon t ábornok. A H uerta el leni k üzdelmet a z U SA f egyverszállítással t ámogatta H eves harcok ut án a z or szág na gy r észe a f orradalmárok ke zébe ke rült, s H uerta ké
nytelen vol t lemondani (1914). A polgárháború és alkotmány: A győzelem után az új Carranza kormány és a Zapata, Villa kettős között kiéleződtek az ellentétek. M ivel Zapata és V illa m egszerezte az i deiglenes t örvényhozás t ámogatását, ezért Carranza és Obregón az álltaluk ellenőrzött országrészbe ment, ahol megkezdték a földosztást. E zzel me gnövelték e rejüket, ma jd Obregón v isszaszorította Zapata é s V illa seregeit (1915). 1916-ban a Carranza kormány összehívta az alkotmányozó gyűlést, majd 1917 február 5.én kiadták a polgári demokratikus elvekre épülő mexikói alkotmányt A z a lkotmány bá r baloldali értékrendű és erősen egyházellenes volt, bevált és biztosította Mexikó demokratikus fejlődését. A 30-as években aztán Cárdenas elnöknek köszönhetően enyhültek az egyházellenes törvények és folytatódott a földosztás. A reformáció terjedése és az ellenreformációs törekvések a
XVI-XVII. Századi Magyarországon Mohács előtt főként az észak-magyarországi és erdélyi városok német ajkú lakossága között terjedt el a reformáció. Ők anyanyelvük azonossága miatt könnyebben, az anyaországgal való kapcsolataik révén gyorsabban hozzájutottak az új szellemű írásokhoz. Másrészt rokonszenves volt előttük a minden pompától és fényűzéstől mentes egyház eszménye. A lutheri t anítások s zéles körben azonban c sak 1 526 ut án t erjedtek el s zéles körben. Első jelentős református, magyar prédikátorunk Bíró Mátyás volt. A negyvenes évek végére az itthoni városok többségében, sőt a nemesség körében is meghonosodott az új hit. A főurak többségét a hatalmas egyházi vagyon szekularizációjának lehetősége térítette az új hitre. Debrecenben két híres hittérítő is tevékenykedett: Kálmáncsehi Sánta Márton és Mélis Juhász Péter. Utóbbi nevéhez fűződik a Debrecen-Egervölgyi h itvallás
me galkotása Munkásságuk folytán egyre több hívőt hódítottak el a katolikus és evangélikus egyháztól. Eközben Erdélyben összeült a tordai országgyűlés (1568), ahol Európa összes országát megelőzve vallásszabadságot hirdettek. Ennek eredményeként lett államvallás a katolikus mellett a r eformátus, ev angélikus és az e gész E urópában ül dözött a ntitrinitárius ( unitárius) vallás. A reformációnak köszönhetően kulturális fellendülés vette kezdetét. Nagyobb szerepet szántak a vallásban a gondolkodásnak és ezért több iskolát alapítottak (Patak, Pápa, Debrecen, Sopron, E perjes), valamint le fordították, ma jd k inyomtatták ma gyarul a B ibliát ( Károli Gáspár: „ Vizsolyi Biblia”, v alamint S ylvester J ános S árváron k inyomtatott B ibliája). E zen kívül elterjedt az anyanyelvi éneklés, mely nagy hatást gyakorolt a köznépre és ellensúlyozta a gyerek cipőben járó magyar könyv és Biblia nyomtatást. A r
eformáció e llen m ár I. é s II R udolf is f ellépett, d e a z e llenreformáció itth oni ig azi áttörését Pázmány Péter (1570-1637) esztergomi érsek hozta meg. 1619-ben a b ácsi udvar és magyar kom promisszumot k ötöttek a ma gyar n emesség rekatolizációja v égett. E zt kihasználva Pázmány a főrendek nézeteit támogatva ő is a feudalizmus erősítésének pártjára állt és jó kapcsolatokat épített ki Béccsel és Erdéllyel. Ezután az így megerősített katolikus egyház ugyanazokkal a s zellemi f egyverekkel l épett porondra (iskolák, könyvek, nyomdák) amelyekkel korábban a reformáció. Pázmány a húszas évektől kezdve a nyugati országrészben sorra alapíttatta a jezsuita rendházakat, majd megalapította a n agyszombati eg yetemet. Ennek fő célja a magyarországi katolikus papok képzése volt. Itt lehetett hittudományt, bölcsészetet, jogot és orvostant tanulni A XVII. Században a magyarországi képzőművészet is megújult a
barokk jegyében Hatalmas b arokk te mplomokat é pítettek n agy belső térrel és a falakat mindenütt gyönyörű képek díszítették, hogy ezzel is elősegítsék a hívek áhítatos életét. A freskók meg egyenesen a túlvilágra irányították a hívők figyelmét. Az első itthoni barokk templom a jezsuiták nagyszombati temploma volt. A rendi monarchia általános jellemzői, valamint kialakulásának menete és intézményei Angliában és Franciaországban A rendi monarchia: A rendi monarchiák közös jellemzője, hogy a rendek és az uralkodó közösen gyakorolják a hatalmat (rendi dualizmus). A rendek tagjai nagyjából azonos jogokkal rendelkeztek, s érdekeik érvényesítésére, pedig gazdasági erejüknél voltak képesek. Ez egy folyamatos kompromisszumokra épülő államirányítást eredményezett, melyben mindhárom hatalmi ág gyakorlásában mindegyik rend és az uralkodó is részt vett. Az angol rendi fejlődés: A középkori Anglia egyik erős
uralkodója, II. Plantagenet Henrik (1154-1189) házasságával hatalmas területeket szerzett Franciaországban. Ennek jövedelmeiből még fenn tudta tartani a rendek nélküli államszervezetet, de már ő is többszőr összezörrent II Fülöp francia királlyal. Oroszlánszívű Richardot (1189-1199) viszont annyira lekötötték a keresztes háborúk, hogy hazája belügyeivel alig foglalkozott (1 évig volt csak otthon). Fia I Földnélküli János (11991216) követte őt a trónon, aki elvesztette franciaországi birtokait A területek visszaszerzésért vívott háborúk rengeteg pénzt emésztettek fel, s a megemelt adók és a birtokelkobzások országos elégedetlenséget szültek. Ezt a helyzetet használták ki a főurak mikor rákényszerítették Jánost a Magna Charta Libertatum kiadására (1215). Ebben kötelezettséget vállalt arra, hogy nem vehet el földet birtokosoktól, nem avatkozik az egyház ügyeibe, nem vehet el egyházi földeket, ítélet nélkül nem
fogathat el szabad embereket, és kénytelen volt elismerni az addig adományozott városi kiváltságokat. Végül elismerte egy 25 tagú főnemesi tanács jogát arra, hogy az uralkodóval betarthassa az új törvényeket. Kiskorú fia III. Henrik (1216-1272) helyett kezdetben főúri csoportok kormányozták az országot. Hatalmuk csúcsán (1258) egy 15 fős bárói tanács kezébe került az ország irányítása A bárók és az uralkodó ellen indította meg felkelését Simon de Monfort gróf. A győzelem után Monfort kormányzó lett és hatalma erősítése céljából 1265-ben meghívta a parlamentbe a köznemesek és városok képviselőit is. A felkelés eredményei Monfort pár hónap múlva bekövetkezett veresége miatt elenyésztek, de I. Edward (1272-1307) uralkodása alatt már rendszeresen összehívta a rendi gyűlést 1295ben ült össze a mintaparlament, ahol kialakult a gyűlés működésének állandó szervezete: a Lordok háza (főpapok, világi főurak)
és a Közösségek háza (grófságok és városok képviselői). Ettől kezdve a parlament meghallgatása nélkül az uralkodó nem hozhatott törvényeket, adókat nem vethetett ki, később pedig a hadsereggel kapcsolatos döntések is átkerültek a parlament hatáskörébe. Angliában tehát 3 rend alakult ki: lordok (főpapok, világi főurak), lovagok és a városi polgárság. A francia rendi fejlődés: Az 1214-es bouvines-i csata, mely II. Fülöp Ágost (1180-1223) francia király győzelmével végződött, Franciaországban konzerválta az uralkodók központosított hatalmát. Az angoloktól visszaszerzett hatalmas földek ugyanis Fülöp Ágost és utódai személyes birtokaivá váltak. IX. Szent Lajos (1226-1270) az államigazgatás szerveinek fejlesztésével, az egységes pénz bevezetésével és a pénzverési monopólium bevezetésével tovább erősítette a központi hatalmat. Az első francia rendi gyűlés összehívására IV. Szép Fülöp (1285-1314)
költséges háborúi miatt került sor. Ekkor a király az egyházi birtokokat is megadóztatta ezért VIII Bonifác pápa kiközösíttette őt az egyházból. Válaszul Fülöp megtiltotta a pápai jövedelmek kivitelét az országból. A király szélesebb támogatottságot akart a pápa ellen vívott harcához, ezért 1302ben hívta össze az első olyan gyűlést melyen a papság, polgárság és a nemesség is részt vett A támogatottság előzetes biztosítása fontos volt egy olyan történelmi időszakban, amikor a pápai kiátkozás sokszor alapjaiban rengetett meg uralkodói trónt. Ettől kezdve Franciaországban is állandósult a rendi gyűlés. Fülöp végül győzelmet aratott a pápaság felett és azt is elérte, hogy V. Kelemen -a pápává választott bordeaux-i érsek- 1309-ben Avignonba tegye a pápai székhelyét (avignoni fogság 1309-1377). Az itt kialakult 3 rend: papság, nemesség, harmadik rend. Itt a nemesség egy rendben foglalt helyet. Fontos
különbség még Angliával szemben, hogy e rendeknek tagja volt minden egyházi személy, nemes és minden más jobbágysorban élő francia. Több fajta rendi gyűlés létezett: általános rendi gyűlés, rendek külön gyűlései, tartományi rendi gyűlés. A rendi gyűlések valójában rendi képviseleti gyűlések voltak, hiszen ott csak a legmagasabb rangú személyek vehettek részt személyesen, a többi rendi tagot követei képviselték. E gyűlések összehívási módja és rendszeressége eléggé tisztázatlan volt és ezzel az uralkodók gyakran vissza is éltek. Gyakrabban tartottak rendi gyűléseket, ha a királyi hatalom gyönge volt és ritkábban, vagy egyáltalán nem, mikor az erős központosított hatalomnak nem volt rá szüksége. Az 1514-es parasztháború okai és következményei Mivel a törökökkel az 1510-ben lejárt békét nem újították meg, a határvidéken hamarosan fellángoltak a harcok. A törökök 1512 őszén elfoglalták a
szreberniki bánságot, s ezzel mintegy ötven év után módosították a határokat. Ennek hatására X Leó pápa keresztes hadjáratot hirdetett, amelynek vezetését a pápaválasztás miatt Rómában tartózkodó Bakócz Tamás esztergomi érsekre bízta. A pápai bulla kihirdetésére 1514 áprilisában került sor A felhívásra sokan gyűltek össze a különböző országrészekben felállított táborhelyeken. A fősereg parancsnokául Székely Dózsa Györgyöt nevezték ki, aki korábban nándorfehérvári lovastiszt volt. A nemesség és a táborba szálló parasztok azonban hamar összeütközésbe kerültek egymással. A birtokosok egyrészt a nyári munkáknál, igencsak megérezték a hadba vonultak hiányát, másrészt joggal tartottak az ellátatlan sereg kihágásaitól. Mezőtúrnál május első felében már véres összecsapásra is sor került. Amikor ennek híre jött, Bakócz leállította a toborzást, arra hivatkozva, hogy a keresztesek nemesi kúriákat
rohantak meg „vakmerően és szentségtelenül”. A keresztesek azonban, a hozzájuk csatlakozott mezővárosi papok és obszerváns ferencesek prédikációinak hatására, úgy vélték, hogy az a „szentségtörő”, aki működésüket akadályozza. Az a nemesség, amely az előző évtizedekben fokozódó terheket rakott a nyakukba, most „hitetlenné” vált a szemükben. Dózsa György nem engedelmeskedett Bakócznak, hanem befogadta hadába a környékbeli táborok népét is, és a török ellen indult. Báthory István temesi ispán azonban május végén Apátfalvánál szétverte a keresztesek Maroson átkelő előőrseit. A következő napon Dózsa viszont megostromoltatta és felgyújtatta a nagylaki várat, ahol Báthory nemeseivel a győzelmet ünnepelte, s a keresztes hadjárat ezzel parasztfelkeléssé változott. Dózsa több környékbeli birtokossal együtt kivégeztette Csáky Miklós csanádi püspököt is. A parasztsereg ezután három hadtestre osztva
sorra elfoglalta a Maros menti várakat, s 1514. június közepére ellenőrzése alá került Bihar, Bács és Bodrog megye, bevették Aradot, Világost, Solymost és Lippát. A harcok átcsaptak a szomszédos területekre is, az erő azonban egyre inkább szétforgácsolódott. Dózsa a pesti táborban maradt keresztesek megsegítésére öccsét küldte, Dózsa Gergely hadát azonban szétverték, s hasonló sorsra jutottak az ország más területein harcoló seregrészek is. Dózsa maga eközben Temesvárt ostromolta, de mikor a felmentésre megérkezett Szapolyai János húszezres serege, a megfáradt paraszthad letette a fegyvert. Ugyanez történt július végén Lőrinc nagyváradi szerzetes Erdélyben felmorzsolódott haderejével, s a seregvezért máglyahalálra ítélték. Dózsa kivégzése a kor fogalmai szerint bestiális kegyetlenséggel történt: „először is tüzes vassal megkoronázták, aztán még élve, meztelenül, lábainál fogva megkötözve saját
katonái fogaikkal széttépték és felfalták. Ezután testet négyfelé vágták és bitófára függesztették.” Szélesebb körű megtorlás, irtó hadjárat azonban nem követte a parasztfelkelést. Még az 1514. októberében tartott országgyűlésen hozott intézkedések –a szabad költözési jog eltörlése és a heti egy napi robotkötelezettség kimondása –is jórészt papíron maradtak. A parasztháború legsúlyosabb következménye az anyagi és emberveszteség, ami teljes egészében a következő évtizedben mutatkozott meg. Az olasz nemzetállam kialakulása Itália a XIX. Század derekán: Itália n em tö bb min t f öldrajzi f ogalom – hangoztatta 1848 előtt Metternich. Területén német, spanyol, francia hódítók osztoztak, virágzó városállamok születtek és tűntek el. A pápaság I tália középső területein világi hatalommal bírt. A XVII-XVIII S zázadban a Bourbon-Habsburg el lentétek ak adályozták az e gyesülést. N apóleon l
étrehozott u gyan e gy nagyobb, a francia birodalomtól függő olasz államot, a bécsi kongresszus után azonban Itália ismét az o sztrák cs ászársághoz t artozó Lombard-Velencei k irályságra, a z o sztrák b efolyás alatt álló közép-itáliai kis fejedelemségekre, a Pápai Államra és a Nápoly-Szicíliai királyságra esett s zét. ( Itt a Bourbonok ol dalága ur alkodott) A lkotmánya csak a s zárd-piemonti királyságnak volt. Itália t erületi s zéttagoltsága ga zdasági kül önbségekkel pá rosult. M íg é szakon, mindenekelőtt Piemontban már kibontakozott az ipari forradalom, délen, Nápolyban és Szicíliában a hanyatlás jelei mutatkoztak. Itália e gyesítésére elvileg két út kínálkozott. Az egyik: elűzni a feudális dinasztiákat, és kikiáltani az Olasz Köztársaságot. Ezt hirdette Giuseppe Mazzini (1805-1872) Úgy vélte, az olasz nemzet egymaga is képes elbánni Ausztriával. Köztársasági érzelmű volt az 1848-49-es forradalom
hőse, Garibaldi is. Másként l átta a h elyzetet C avour ( 1810-1861), a z a lkotmányos P iemont m iniszterelnöke. Úgy gondolta, hogy az olasz egységhez külső szövetségre van szükség, és a legitimitás valamilyen l átszatára. C élja O laszországnak az a lkotmányosan u ralkodó s avoyai (piemonti) dinasztia vezetésével történő egyesítése volt. Az olaszok nagy többsége végül is a dinasztikus megoldás mögött sorakozott fel. Cavour diplomáciája: A piemonti miniszterelnök 1855 t avaszán 15000 olasz katonát küldött a Krímbe. Jól látta, hogy a z Itália f ölött gy ámkodó Franciaország é s A usztria köz ül a z ol asz t erületeihez ragaszkodó Ausztria a veszélyesebb. A piemontiak a krími háborút lezáró béketárgyaláson a tárgyalóasztalhoz ülhettek, s titkos szerződést k ötöttek a f rancia cs ászárral, ak i s zintén ellenezte A usztria itá liai je lenlétét. III Napóleon p ersze la za s zövetségi á llamot s zeretett
volna l átni, él én a p ápával. N apóleon az o lasz eg ység t ámogatásáért N izza és Savoya átengedését k érte. C avour eb be is beleegyezett Ausztria, a számára lehető legrosszabb pillanatban ha dat üz ent P iemontnak ( 1859). A ke zdeményezés s okba ke rült: f ölmentette a Német Szövetség államait a segítségnyújtás kötelezettsége alól. Cavour a gyáriparosok, a kereskedők érdekeit képviselte. Erős liberális pártot szervezett, gazdasági r eformokat k ezdeményezett. A k öztársasági és d emokrata mozgalmakat t ávol tartotta a politikától. A magyarok barátja volt; Piemontban megszervezték a magyar légiót Az osztrák hadsereg főparancsnoka, G yulay Ferenc t áborszernagy h amar el vesztette a kezdeményezést, és vi sszavonult a Ticino m ögé. J únius 4-én M agentánál a f rancia-piemonti csapatok nagy győzelmet arattak. Ferenc József átvette a fővezérséget, de jún 24-én a solferinói cs atában v ereséget s zenvedtek. (
A cs atateret 5 0E el esett, v agy s úlyosan s ebesült katona teste borította. Egy Dunant nevű genfi polgár visszatérve Svájcba, megalapította a Nemzetközi Vöröskeresztet) Az os ztrák ha dsereg s ok ne mzet f iaiból á llt. S olferinónál i s be sorozott ma gyarok tíz ezrei harcoltak. A usztria 1849 -1867 köz ött ví vott h áborúiban t öbb m agyar e sett e l a c sászár egyenruhájában, mint a szabadságharc zászlói alatt. A solferinói győzelem után III. Napóleon sokak számára váratlanul Villafrancában fegyverszünetet k ötött ( zürichi b éke). P iemont megkapta Lombardiát, d e V elence A usztria kezén maradt. A francia csapatok kimerülőben voltak, Poroszország pedig mozgósított, és Franciaországot kétfrontos háború fenyegette. Garibaldi hadjárata. Az egységes olasz királyság: Az o laszok a v illafrancai f egyverszünetet n emzeti s orscsapásként él ték m eg. M odenától Szicíliáig f ölkelések s ora l obbant ki . A köz
ép-itáliai kis államok elűzték Habsburg-barát uralkodóikat, és 1860 tavaszán népszavazással Piemonthoz csatlakoztak. Cavour elismertette Angliával a területi változásokat. Viktor Emmanuelt Torinóban királlyá koronázták Garibaldi, a fölkelők segítségére sietve, 1860. május 11-én 1067 vör ösinges önké ntessel partra s zállt a s zicíliai M arsalában. S erege h amarosan 2 0000 főre emelkedett Rövid hadjáratban a nápolyi Bourbon-ház uralma összeomlott. Garibaldi seregében kulcsszerepet játszottak a magyar főtisztek: Türr István altábornagy, Éber N ándor és É berhardt K ároly da ndárparancsnokok, D unyov István e zredes. C supán a döntő volturnói csatában nyolc magyar tiszt halt hősi halált, Dunyov lábát pedig amputálták. A Garibaldi rendeletére fölállított magyar légiót Mogyoródy Adolf volt honvéd őrnagy vezényelte. Türr István a nápolyi királyságban harcoló csapatok főparancsnoki tisztét i s betöltötte.
(Garibaldi távollétében) Garibaldinak S zicíliában é s N ápolyban te ljhatalma v olt, d e le tette a zt V iktor E mmanuel kezébe. 1861 m árcius 18-án kikiáltották az olasz királyságot, amely immár egyesítette egész Itáliát –Róma (a pápa székhelye) és Velence kivételével. A főváros átmenetileg Firenze lett Róma vagy halál! : Cavour Garibaldi győzelemi után lefegyverezte a pápai sereget, de Rómát az ott állomásozó francia helyőrség miatt nem vehette birtokba. Az államférfi hamarosan meghalt Utódai és a király mindent elkövettek, hogy ne keveredjenek újabb háborúba. Garibaldi 1862 n yarán ki adta a j elszót: „ Roma o m orte!” ( Róma va gy halál!) –és R óma ellen vonul t. A ug 29 -én A spremonte-nél ú tját állták a k irályi h adak, Garibaldi s ebesülten fogságba esett. 1866-ban O laszország, m int P oroszország s zövetségese, ha dat üz ent Ausztriának. B ár a z olaszok ebben a hadjáratban vereséget szenvedtek,
hála a porosz győzelmeknek és a francia közbenjárásnak, Velencét mégis megkapták. Amikor azonban Garibaldi vörösingeseivel ismét Róma elfoglalására indult, a franciák visszaverték. A francia diplomáciának így sikerült rövid idő alatt, két lehetséges szövetségesét (Ausztriát majd Olaszországot) elveszíteni a fenyegető porosz háború küszöbén. A porosz-francia háború kitörését követően a francia csapatokat hazarendelték Rómából, és az ol aszok 1870. s zept 20 -án be vonultak a z ör ök vá rosba A p ápa a Vatikánba húz ódott vissza. Megszületett az egységes olasz nemzeti állam Az országgyűlés szervezete és működése a reformkorban Az 1825-27-es országgyűlés: A követek az 1825-ben összehívott országgyűlésre Pozsonyba siettek. Ferenc az európai események és a fokozódó nemesi ellenállás hatására jobbnak látta némi teret engedni a rendi alkotmánynak. Az országgyűlés azonban csalódást okozott azoknak
a messzebbre látó birtokosoknak és értelmiségieknek, akik a kiutat már a feudális viszonyok megreformálásában keresték. A rendek megrekedtek sérelmeik fölhánytorgatásában, s legfőbb törekvésük a nemesi alkotmány körülbástyázása volt. Az 1832-36-os országgyűlés: A reformok híveinek első nagy erőpróbája volt ez az országgyűlés. Reformpártról nem beszélhetünk, csak laza, kereteit változató csoportosulásokról. Az ellenzék soraiban azonban számos kiváló személyiség foglalt helyet: Wesselényi Miklós, Kölcsey Ferenc, Deák Ferenc, akik nagyban közrejátszottak a reformok megvalósításában. Az országgyűlésen a szabadelvű követek a jobbágykérdést az örökváltság engedélyezésével akarták megoldani. Ez azt jelentette, hogy a jobbágyok földesurukkal szabadon egyezkedve pénzzel örökre megváltják szolgáltatásaikat és telküket, melyek szabad polgári tulajdonná válnának. A kérdés így a nemesi tulajdonjog
sérelme nélkül oldódott volna meg Közben a birtokosok a korszerűsítéshez annyira szükséges pénzhez is hozzájutottak volna. Az országgyűlés végül elfogadta az önkéntes örökváltságot, de a király azt nem írta alá s újratárgyalásra visszakerült az alsó-táblához. A megvesztegetések miatt azonban a második szavazás már az alsó táblán megbukott. Az országgyűlés néhány kisebb tételben enyhítette a parasztság helyzetén és megadóztatta a bocskoros nemességet. Az országgyűlésnek azonban a reformeszmék országos szintű elterjesztésében volt nagy szerepe. Az 1839-40-es országgyűlés: Az 1839-40-ben ülésező országgyűlést a liberalizmus előretörése és az udvar megváltozott taktikája jellemezte. Lényeges eredmény volt az önkéntes örökváltság törvénybe iktatása és az ipari üzemek alapításának engedélyezése bárki számára. Az országgyűlés megbélyegző határozatát megelőzendő, a politikai perek
elítéltjei amnesztiát kaptak (Pl.: Kossuth Lajos) Az 1843-44-es országgyűlés: Az 1843-44-es országgyűlésen az alsótábla megszavazta az önálló magyar védővámrendszert szorgalmazó törvényjavaslatot. A király azonban a következő országgyűlésre halasztotta a kérdés érdemi tárgyalását. Az ellenzék ekkor a magyar ipar védelmére társadalmi szervezetet: Védegyletet (1844) alakított, melynek tagjai vállalták, hogy a magyar ipar védelmében 6 éven keresztül csak magyar terméket vesznek. Az 1847-48-ar országgyűlés: Az 1847 őszére meghirdetett diéta követeit végsőkig hevített légkörben választották meg. Több ellenzéki politikus megválasztását sikerült megakadályozni. Deák a mandátum betegség miatt nem fogadta el, míg Kossuth követté választását a pesti ifjúság és a polgárosuló nemesség a kormánykörök minden erőfeszítésével szemben keresztül vitte. A diétán a csekély ellenzéki többség vezetője Kossuth
lett Az erőviszonyok miatt azonban csak mérsékelt reformok születtek. Elfogadták a házi adót, eltörölték az ősiséget, de nem valósult meg a közteherviselés és a kötelező örökváltság. Az 1848. február végén a párizsi forradalom jelentőségét felmérve azt javasolta, hogy a magyar országgyűlés kérjen alkotmányt az osztrák és olasz tartományoknak is. Ez a javaslat hozzájárult Bécs forradalmasításához. Az udvar az országgyűlés feloszlatását mérlegelte, amikor a kitört a bécsi forradalom. Március 14-én Kossuth indítványára, a 12 ponttal összecsengő módon, továbbfejlesztett javaslatát a főrendek elfogadták. Másnap reggel két hajó vitte a fényes küldöttséget a fölirattal Bécsbe. A mind vészterhesebb hírek hatására az udvar rávette az uralkodót, hogy fogadja el a 12 ponttal kibővített fölirat, melyet Ferdinánd alá is írt. Az országgyűlés először az úrbéri terhek és a papi tized eltörlését iktatta
törvénybe. A megyék pedig, a király szentesítését meg se várva kihirdették azt. Az utolsó rendi országgyűlés két hét alatt lerakta egy új Magyarország alapjait, melyet az uralkodó április 11-én szentesített. Ezzel megvalósult az azonnali, kötelező örökváltság, amelynek alapján az úrbéres földek csorbítatlanul a volt jobbágyok tulajdonába mentek át. A kártérítést az állam vállalta magára Ez volt kelet-közép Európa történetében a legradikálisabb, a parasztok szempontjából a legelőnyösebb jobbágyfelszabadítás. A választójogot a koprabeli Európában egyedülállóan alacsony vagyoni határhoz (cenzushoz) kötötték. A lakosság nagyobb hányada szavazott, mint Angliában. Megszűnt az előzetes cenzúra A parlamentben, a megyegyűlésben folyó tanácskozásokról korlátlanul lehetett tudósítani. A parlamentben zárt ülésen nem is lehetett határozatot hozni. Összefoglalóan elmondható, hogy reformtörvények
formájában forradalmi alaptörvény született. Magyarországon a polgári átalakulás vérontás nélkül végbement 13. Az újraszabott Európa gondjai A győztesek ellentétei: A győzteseket jobban összetartotta a lövészárok, mint a tárgyalóasztal, amelytől elégedetlenül távoztak. Elsősorban Franciaország érezte magát becsapottnak, hiszen le kellett mondania a rajnai határról az amerikai és angol biztosítékokért cserébe. Az USA szenátusa azonban nem volt hajlandó elfogadni a versailles-i szerződést s visszalépett (1919 nov.) Az amerikai visszalépés az angolokat is felmentette vállalt kötelezettségei alól, így FR egyedült maradt Németországgal szemben. 1920-ban USA-ban a republikánus párt került hatalomra, mely a nép akaratára különbékét kötött a németekkel s újra elfordult Európától. Nagy-Britanniát pedig elsősorban a gyarmatbirodalma foglalkoztatta valamint nem értett egyet Németország teljes háttérbe szorítását
célzó francia tervekkel. Franciaország nem enged: FR mivel nem érezte magát biztonságban, ezért minden erejét a németek ellen fordította. Ennélfogva makacsul ragaszkodott a békeszerződés minden pontjához. Mivel a német haderő előírt leszerelése és az első részletként megállapított 20 milliárd márka jóvátétel visszafizetése vontatottan haladt, ezért a franciák megszállták Darmstadtot és Frankfurtot (1920 ápr.) A németek kiszolgáltatottsága megerősítette azt a francia vélekedést, hogy elérkezett az idő a rajnai határ megteremtésére és a német kérdés végleges rendezésére. Németország békülni akar: A weimari köztársaságnak semmi esélye nem lévén a békében foglaltakkal való szembeszegülésre, ezért a teljesítési politika híve kerültek előtérbe. Szerintük Németország azzal bizonyíthatja volt ellenségeinek, hogy levonta a háborús katasztrófa tanulságot, ha teljesíti a békeszerződés előírásait. E
politika hívei Gustav Stresemann-nal az élen abban reménykedtek, hogy politikájuk eredményeként felülvizsgálják a béke legkeményebb pontjait. A genovai tanácskozás: 1922 elején felvetődött az európai gazdasági élet általános rendezésének igénye, ezért brit javaslatra összehívták a genovai konferenciát. Az angolok közvetítőkísérlete azonban megfeneklett a franciák makacs ellenállásán, mely kiábrándította a nagy reményekkel érkező németeket, hiszen a franciák nem méltányolták a teljesítési politikájukat. A franciák makacsságát az államháztartásuk válsága is nagyban befolyásolta A rapallói szerződés: A konferencián részt vett Szovet-Oroszország is, amelynek külügyminisztere Genovába menet bekukkantott Berlinbe és ajánlatott tett egy német-szovjet szerződés megkötésére. Ezt a nyugat megértésében bízó politikusok akkor még visszautasították, de a történtek után két kézzel kaptak a megismételt
ajánlat után. A két külügyminiszter átautózott Rapallóba, ahol aláírták a rapallói szerződést. Ebben Németország és Szovjet-Oroszország kölcsönösen lemondott a háborús kiadások és az egymásnak okozott károk megtérítéséről. Helyreállította a két ország diplomáciai kapcsolatát s kilátásokba helyezte a kereskedelmi kapcsolatokban a legnagyobb kedvezmény alkalmazását. Ez a szerződéssel mindkét országnak sikerült kitörnie diplomáciai elszigeteltségből. Bonyodalmak a jóvátétel körül: A genovai tanácskozás eredménytelensége után a franciák kihívásnak vették a németek újabb fizetéshalasztási kérelmét. Ezért 1923 januárjában (brit tiltakozás ellenére) kimondatták a Népszövetség Jóvátételi Bizottságával, hogy N-t szándékos mulasztás terheli, mire francia és belga csapatok megszállták a Ruhr-vidéket. E lépéssel megvalósítottnak vélték az elzászi vasérc és a Ruhr-vidéki szén immár francia
újraegyesítése. Ez sztrájkok sorát váltotta ki, melyet a franciák ellenlépései se tudtak letörni s így a szenet nem tudták elszállítani és kitermelni. A Ruhr-kaland így nem enyhítette, hanem megtetézte a francia gazdaság válságát, valamint nyilvánvalóvá vált a francia vezető szerep csődje. A Dawes-terv hatása: A francia kudarc után brit javaslatra jóvátételi konferenciát hívtak össze (FR tiltakozás). A tanácskozás elnöke (1924 júl) Charles Dowes amerikai üzletemberpolitikus lett Ez a terv a német fizetőképesség helyreállítását tartotta a legfontosabb feladatának, ezért 800 millió márka kölcsönt irányzott elő N-nek, és milliárdos hiteleket helyezett kilátásba. Ugyanakkor ez a terv sem tisztázta a német jóvátétel kérdését A tervet minden érdekelt elfogadta így kedvezőbbé váltak a német teljesítési politika esélyei. Stresemen (1923-1929) javaslatot tett egy rajnai biztonsági szerződés megkötésére,
amelytől a törvénytelenül elfoglalt Ruhr-vidék kiürítését és a 15 évre megszállt Rajna-balpart idő előtti visszaadását remélte. Ezt a londoni helyeslés hatására a franciák is elfogadták (Briand francia külügyminiszter), sőt jóindulatuk jeleként a tárgyalások megkezdése előtt kiürítették az 1921-ben és 1923-ban megszállt területeket. A locarnói fordulat: 1925 októberében tanácskozott locarnói konferencia szerződések rendszerét dolgozta ki. A legfontosabb, hogy N, FR, Belgium, NBR és Olaszország közösen vállalta a német nyugati határ felügyeletét valamint a rajnai fegyvermentes övezetre vonatkozó korábbi előírások betartását. A szerződések aláírása után látványosan enyhült a politikai légkör. Francia-német üzleti tárgyalások kezdődtek, és megállapodások születtek a vas és szén kérdés megoldására. 1926-ban N-t FR támogatással felvették a Népszövetségbe, s mint nagyhatalom a szövetség
Tanácsában is helyett kapott. További megállapodások is születtek melyek, azonban a két ország közvéleménye miatt nem valósulhatott meg. A mélyen gyökerező ellentétek felszámolása tehát hosszadalmas és türelmes politikáét igényeli A Kellog-Briand szerződés: 1926 végén megszüntették N. katonai ellenőrzését FR azonban szerette volna más oldalról is biztosítania magát ezért kétoldalú egyezményt javasolt az USAnak. Frank Kellog USA külügyminiszter rokonszenvezett a javaslattal, de csak többoldalú szerződésnek látta értelmét. Így jött létre a K-B szerződés 8 államból Párizsban (1928), melyhez később még 54 ország csatlakozott. Az aláírók vállalták, hogy elítélik a háborút, mint a nemzetközi politika eszközét. Függetlenségi harcok és ország egyesítő törekvések a 3 részre szakadt Magyarországon 1604-1711 között A vége felé közeledő 15 éves háború (1593-1606) ha talmas t erheket z údított a m
agyar jobbágyságra. E z a m egemelt ad ókat és a h azánkba t elepített z soldosok f osztogatásait jelentette elsősorban, valamint az erőszakos ellenreformációt. Ennek fő oka az volt, hogy I Rudolfnak ( 1576-1608) nem volt elegendő bevétele a zsoldosok eltartására. Az így befojt összegek is kevésnek bizonyultak, ezért több magyar főúr ellen koholt vádak alapján indított eljárást és így megszerezte azok földjeit és jószágait. A robbanásig feszült hangulatnak az utolsó lökést Bocskai István hűtlenségi pere adta, aki Erdély é s P artium l egnagyobb f öldesura vol t. B ocskai a ha jdúkra t ámaszkodva pá r e zres seregével Diószeg mellett győzelmet aratott s 1604 telére a protestáns Kassa és a Felvidék döntő része is a befolyása alá került. 1605-ben t örök s egítséggel elfoglalta az e gész Felvidéket, majd Erdélyt, ahol fejedelemmé választatta magát. Ezután elfoglalta a Dunántúlt, majd a Szerencsi országgyűlésen
magyar fejedelemmé választatta magát, s kimondatta a katolikus és a két protestáns felekezet egyenjogúságát. Végül 1 606 j úniusában l étrejött a f elkelést l ezáró b écsi b éke. A b éke v allásszabadságot adott a protestánsoknak a mezővárosok és falvak kivételével, megerősítette a rendi alkotmányt és elismerte az önálló Erdélyt. Bocskainak halála előtt még a bécsi udvart és a török por tát i s s ikerült kibékítenie é s e nnek e redményeként köt ötték m eg a 15 é ves há borút lezáró zsitvatoroki békét. Már Bocskai személye (főleg birtokainak helye) jól mutatja, hogy az újraegyesítő törekvések kiinduló pontja ekkortájt már Erdélyben volt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az elkövetkező 50 év története. Bocskai h alála u tán B áthory István v olt n éhány év ig a fejedelem, d e b otrányos él etével és s ikertelen h avasalföldi h adjárata f olytán a h ajdúk megölték őt s az erdélyi rendek
Bethlen Gábort (1613-1629) emelték a fejedelmi székbe. Életcélja az ország újraegyesítése volt. Ennek érdekében helyreállította országa gazdaságát (monopóliumok bevezetése, birtokainak megnövelése, bányászat fejlesztése, állandó hadsereg létrehozása, jobbágyok támogatása) és elérte, hogy az országgyűlés és a fejedelmi tanács mellett teljhatalommal rendelkezzék. A meginduló 30 éves háborúban a magyar egység lehetőségét látta felcsillanni, ezért csatlakozott a z ú j c seh ki rályhoz é s a hoz zá s zövetséges os ztrák r endekhez. A P orta engedélyével m egindult a F elvidék f elé, m ajd b evette K assát. Ezután a b esztercebányai országgyűlés Bethlent Magyarország királyává választotta. Az 1620-as őszi hadjárat folytán elfoglalta az e gész D unántúlt, d e a s zövetséges cs eh csapatok v eresége m iatt b ékét k ellett kötnie az Osztrákokkal Nikolsburgban (1621). Itt vissza kellett adnia hódításait, de
megkapott 7 m agyar v ármegyét ( Szabolcs, S zatmár, B ereg, U gocsa, Borsod, A baúj, Z emplén) é lete végéig valamint a birodalmi hercegi címet. Uralmának r övid 16 e sztendejét E rdély a ranykorának i s s zokták hí vni, ug yanis s ikerült a külső és belső háborúktól pusztuló országrészt hatékony központi kormányzattal a további romlástól megmenteni, gazdaságilag és kulturálisan fejleszteni. Utódja I. Rákóczi György (1630-1648) szintén bekapcsolódott a harminc éves háborúba és ennek eredményeként az 1645-ös linzi békében kiterjesztette a protestánsok vallásszabadságát a mezővárosokra és a falvakra is, valamint visszaszerezte a 7 nikolsburgi vármegyét. Erdélyt a továbbiakban külső és belső válságok sora érte, mely legyengítette és az erősebb török függés irányába sodorta. Így már nem volt képes az egyesítési törekvések útján maradni, melyet így a magyar nemesség vitt tovább Erdéllyel szemben. A m
agyar ne mességet e bben a t örekvésben e kkor Z rínyi M iklós k épviselte. A hor vát származású Zrínyinek a birtokai (milyen meglepő) Horvátország megmaradt részein voltak és a cs alád t örténete s orán ez t a t örök r engetegszer f eldúlta, en nél f ogva Zrínyi t ámadó, törökellenes szellemben nőtt fel és a bécsi udvar tiltásai ellen a támadás mellett foglalt állást. Zrínyi az akkor épp gyengélkedő török ellenében az akkor tönkre vert II. Rákóczi György fejedelemtől nem várhatott már segítséget ezért egyedül vonult az épp támadó török ellen. Az udvar viszont megállította őt, ugyanis még mindig nem engedhetett meg magának egy komoly háborút a t örök ellen. Ennek K anizsa v árának el este l ett az er edménye E zután Z rínyi a parancsot megtagadva egy várat (Zrínyi-újvár) építtetett az éppen akkor Budára vonuló török miatt. A bécsi udvar erre kinevezte őt azt egész magyar sereg
főparancsnokává, majd 1663 telén a h íres Téli- hadjáratban Zrínyi egészen Eszékig tört előre, ahol felégette a 6 kilométer hosszú Duna hidat. Az udvar tétovázása miatt azonban nem tudtuk kihasználni helyzetet, s a törökök 1664-ben újra t ámadtak. E kkor I Lipót vi sszavonta Zrínyi ki nevezését és R M ontecuccolira ruházta azt. Montecuccoli egészen az osztrák határig engedte a török hadakat, ahol végül megütköztek (Szentgotthárdi-csata). A csata fényes győzelemmel zárult mégis a vasvári-béke f olytán a török kezén maradtak az előző évi hódítások. Ennek eredménye egy országos méretű elégedetlenség lett és rendi szervezkedés indult meg. Ennek vezetője Wesselényi Miklós, majd halálával Nádasdy Ferenc és Zrínyi Péter lettek (Azért n em Z rínyi Miklós, mert őt eddigre megette a vadkan.) Erdélyi típusú török behódolást a kartak, va lamint s zabad ki rályválasztást. E nnek vé gül a z v etett vé get, ho
gy a megijedt vezetők feladták magukat a bécsi udvarnál, ahol is kivégezték őket. I Lipót ezt kihasználva abszolutizmusra tört: növelte az adókat és katolicizált. Bár a vezetőket kivégezték a mozgalom tovább élt és ennek állt az élére Thököly Imre, aki megkezdte a hadműveleteket a Habsburgok ellen és jó időre megszállta a felvidéki bányavárosokat és cs ak a török által elismert Felső-Magyarország f ejedelme l ett. E nnek eredményeként I. Lipót 1681-ben a soproni országgyűlésen visszaállította a rendi alkotmányt, nádort választottak és megengedték a szabad vallásgyakorlatot. 1683-ban a t örök Bécs e llen vonul t, ah ol az eg yesített l engyel, b ajor, s zász és cs ászári csapatok fényes győzelmet arattak a török felett. Ezt kihasználva XI Ince pápa életre hívta a Szent L igát m elynek a Habsburg b irodalom, Lengyelország és Velence lettek t agjai. E z a nemzetközi hadsereg 1699-ig tartó hadjáratában a Temesköz
kivételével felszabadította egész Magyarországot. E zután be olvasztották T hököly á llamát, de E rdélyt kül ön köz igazgatás a lá helyezték. A k arlócai b éke u tán a n emesség h álából l emondott a s zabad k irályválasztási jogáról valamint az Aranybula ellenállási záradékáról. Eközben a pa rasztságra r ótták a s zövetségi ha dsereg e llátási köl tségének 70% -át min ek folytán a berkek és nádasok megteltek bujdosókkal (kurucokkal). Az abszolút hatalomra törő bécsi udva r e llen i smét m egindult a s zervezkedés, m elynek j ó a lapot a dott a Spanyol örökösödési há ború. II R ákóczi F erenc és né hány é szakkelet-magyarországi n emes a Habsburg i ga l erázására készült. Ellenben R ákóczit bebörtönözték X IV Lajosnak í rt l evelei miatt. Innen s ikerült m egszöknie é s Boroszló vá rába buj dosott e l. E közben k itört a tis zaháti felkelés m elynek v ezetésére E sze T amás és K is A
lbert m eghívta R ákóczit ( 1703. áp rilis) Rákóczi ez t el vállalta és a b rezáni k iáltványban h arcba h ívott n emest és nemtelent. R ákóczi júniusban érkezett haza és az egyre gyarapodó hadsereggel megkezdte a támadást. Októberre elfoglalták a Duna-Tisza közét és a Felvidéket. XIV Lajos anyagiakkal támogatta a felkelést, de a k atonai e gyesülést m egakadályozta a franciák H öchstadt m elletti v eresége. E zzel tulajdonképpen el is dőlt a szabadságharc sorsa, hiszen Rákóczinak csak könnyű lovassága és többnyire c sak i rreguláris g yalogsága v olt s í gy egyetlen f ontos csatát s e tu dtak me gnyerni (1704: Nagyszombat, 1708: Trencsén, 1710: Romhány csatavesztések). Eközben az országgyűléseken (1705: Szécsény, 1707: Ó nod, 1708: S árospatak) R ákóczi bevezette a r ézpénzt, v alamint m anufaktúrákat al apítatott a f egyver és r uhagyártás v égett s kimondta a t erhek köz ös vi selését. 1707 -ben erdélyi
f ejedelem l ett, majd k imondták a Habsburg há z t rónfosztását. E nnek s ajnos kül földön ne m l ett vi sszhangja s c sak az or oszok vették fel velünk a diplomácia kapcsolatot, de tőlük se kaptunk katonai segítséget. Eközben b ár V ak Bottyán elfoglalta a D unántúlt i s h anyatlani k ezdett a s zabadságharc. A pénz el értéktelenedett és a f öldesurak ot thon marasztalták a ha rcolni a karó pa rasztokat. Rákóczi e gy u tolsó k ísérletként mé g tá rgyalt a z o roszokkal, d e a z á ltala te ljhatalommal felruházott K árolyi S ándor ki egyezett az e nyhe f eltételeket kí náló P állfy Jánossal é s 1711. április 3 0-án a m ajtényi s íkon a k urucok l etették a f egyvert. E zután a magyar n emesség a szatmári b ékében k iegyezett az u dvarral. E nnek er edményeként b ár f üggetlenséget n em tudtunk elérni, de a birodalmon belüli rendi különállást azonban sikerült elnyernünk. Gyarmatosítás és a gyarmatosítók
elleni küzdelem a XIX. Században A klasszikus gyarmatosítás eredményeként a spanyolok és portugálok feudális viszonyokat ültettek át gyarmataikba. Hanyatlásuk nyomán idővel maguk is az Anglia uralta tőkés világpiac függvényeivé váltak, majd kezdetét vette az újkori gyarmatosítás. A h olland, f rancia és az an gol g yarmatosítók az al ávetett t erületeket n emegyszer v éres erőszak árán bekapcsolták a világgazdaságba. Szétroncsolták az önellátó gazdálkodást, áttörték a keleti típusú társadalmak elzárkózásának falait. Saját gazdaságuk fejlődését mindez hallatlanul fölgyorsította. A v ilágpiac lé trejötte, a n épek k ulturális é rintkezése, a z ip ari f orradalom k iterjedése előremutató folyamat. Ahogyan történt, annak ára a gyarmati sorba jutott né pek öná lló fejlődésének elakadása volt. A fejlettek és fejletlenek között a szakadék nőtt A gyarmatosítók küzdelmét tö bb g yarmatcsere is f
émjelezte: P l.: N ew-Amszterdam ( a ma i N ew-York), Ceylon, Fokföld holland gyarmatok angol kézre kerülése. A g yarmatosítás le gsúlyosabb te hertétele a z ú jkori r abszolgaság in tézménye v olt. A módszer a spanyoloktól és portugáloktól származott, de tömeges méretűvé és világgazdasági jelentőségűvé a világpiac kialakulásával lett. A nyersanyagra (gyapot, cukor, nemes fa, kávé stb.) éhes anyaországok gyarmatain az ültetvényesek a munkaerőt is pénzért vásárolták, olyan módon, mint Nyugat-Európa vállalkozói a gépeket. Az ültetvényesek tehát tőkések, és a tőkés világpiac számára termeltek. Ugyanakkor rendellenes sejtek a szabad vállalkozás és a szabad munkaerő áramlás rendszerében. Afrika régi kultúráit a rabszolgavadászat tönkretette. Nyugati partvidéke valósággal elnéptelenedett A f ekete f öldrész g yarmatosítása D él-Afrika holland és angol telepeseitől eltekintve m ég váratott magára. A
rabszolgák többsége Latin-Amerikába érkezett, amely a XVIII. Század végéig spanyol és portugál gyarmatok s ora a lkotott s m elynek l akossága 1800 -ban 19 m illió vol t c sak. A z ültetvények a fehér (kreol) lakosság kezében voltak, alattuk a jobbágysorba süllyedt indiánok álltak, míg legalul a fekete, rabszolga elemek foglaltak helyett. A helyi fehér uralkodó réteg gyűlölték az anyaországi abszolutizmus képviselőit. Terjedt közöttük a franciás műveltség és a felvilágosodás gondolatkörének néhány eleme. Ezek mellett azonban elzárkóztak az indián és mesztic tömegektől. A latin-amerikai függetlenségi háborúkat kis létszámú vagyonos emberekből álló csoportok vívták. A függetlenség elnyerése után, vállalkozó polgárság híján, a társadalom vezető ereje a katonatiszti réteg lett. Emiatt egymást érték a puccsok, a katonai diktatúrák Több országban még s okáig fennmaradt a r abszolgaság ( Legtovább B
razíliában: 1888) é s a z i ndiánok, meszticek személyes függése. Az e urópai g yarmatosítók, ha békés gazdasági behatolásra nem nyílott lehetőség, a fegyverhez f olyamodtak. E z v olt az ú gynevezett „ ágyúnaszád-diplomácia” E nnek s zámos ország esett áldozatául köztük Egyiptom is. Egyiptomban Napóleon kivonulása után ígéretes reformok indultak meg Mohamed Ali pasa vezetésével. A z 1830 -as évekre azonban a fellendülő ipar (mely ekkor már 40000 embert foglalkoztatott) felkeltette az Oroszok érdeklődését, akik a Török birodalmat a saját érdekszférájuknak tekintették. Ez viszont az angolok érdekeit sértette, akik ezért az egyiptomi kikötők bombázása után kereskedelmi (, majd katonai) ellenőrzés alá vették az országot. A franciák Algériában alkalmaztak erőszakot. 1830-ban bevették a fővárost Algírt, s ezzel Algéria lett az európaiak első arabok lakta gyarmata. Ugyanekkorra Anglia birtokába került a hatalmas
területű és lakosságú India. Az egymással is hadakozó indiai kis államok nem tudtak ellenállni a Brit Kelet-indiai társaság modern tűzfegyverekkel fölszerelt zsoldosainak. A helyi zsarnokok nemegyszer maguk hívták segítségül az angol csapatokat. Az angolok Indiát ezután szabályszerűen kirabolták. A sóra és ópiumra kereskedelmi monopóliumot ve zettek be. A s ó a m értéktelen áremelés m iatt l uxuscikké vá lt, a z ópi umot pedig Kínába exportálták. A k eleti „ ázsiai típ usú” tá rsadalmak f öldtulajdonviszonyait a z a ngolok ú gy értelmezték, hogy m ost m ár m inden f öld t ulajdonjoga a ki rályé. E zen a c ímen a pa rasztok t eherbíró képességét meghaladó földadót szedtek. Az önellátó parasztgazdaságok sorba tönkre mentek Másrészt a földbirtokosokat élelmiszer helyett nyersanyagok, főleg gyapot termelésére ösztönözték. Indiát az angolok árúik felvevő piacának tekintették. A beözönlő olcsó
árúk miatt az indiai kézművesek milliói maradtak megélhetés nélkül. Jobb híján az amúgy is nyomorgó falvakba költöztek. A tönkrement parasztokkal együtt kiuzsorázott félrabszolgák lettek Sokan közülük éhen haltak. A kétségkívül s ok szempontból elmaradott kezdetleges i ndiai t ársadalomban az ember megalázó kiszolgáltatottságát a brit gyarmatosítás ezzel átmenetileg még fokozta is. Indiától k eletre K ínában és J apánban a g yarmatosítás el len az el zárkózással v édekeztek. Kína és J apán i gyekezetek t ávol t artani maguktól az európai kereskedőket, ezért nem engedték meg kikötőik használatát. A napóleoni háborúk révén ez a politika átmenetileg sikeres volt. A bezárkózás ténye, mint a tőkés világgal való érintkezés is, ellentmondásos. Nemcsak a függetlenséget, hanem az uralkodó despotikus hatalmát is védelmezte. Bár ezek az országok, Latin-Amerikával ellentétben, sűrűn lakottak voltak a
bezárkózási politika folytán csekély súlyuk volt a világban. Az angolok mindemellett régóta jól jövedelmező, egyébként törvénytelen, ópiumkereskedelmet folytattak Kínával. A mikor a kí nai kor mány elékobozta a r aktárakban felhalmozott ópi umot, A nglia h áborúval v álaszolt. A z ópi umháborúban a kí naiak ve reséget szenvedtek. A békeszerződés Kínát Angliával szemben egyenlőtlen helyzetbe kényszeríttette Az 1860 -as években, az európai átrendeződés idején a gyarmati politika lanyhult, s ezt a folyamatot nyújtotta ki az 1873-as világgazdasági válság. A 80-as évek elejétől aztán először Anglia és Franciaország, m ajd N émetország, az U SA és J apán i s a gyarmati t erjeszkedés útjára lépett, hogy kielégíthessék egyre növekvő nyersanyag és piac hiányukat. Ezek u tán n em cs ak az ér tékes t erületeket s zállták m eg, h anem a stratégiailag f ontos területeket is . E zzel a karták b iztosítani a k
örnyezetet és a f ontos ke reskedelmi út vonalakat Minden fehér foltot eltűntettek a térképről, mert nem lehetett tudni, hogy a ma értéktelen föld mire lesz jó holnap. A gyarmatosítók fő célpontja Afrika lett. 1880-ig Afrikának j obbára c sak a pa rtvidékét ismerték és gyarmatosították ( Aranypart, R abszolgapart). A kont inens g yarmatosításában a z angolok és franciák jártak az élen. A franciák nyugatról kelet felé, az angolok északról kelet felé haladva akartak összefüggő gyarmatbirodalmat létrehozni. Ezt a brit törekvést fejezte ki a Kairó-Fokföld vasút terve. Ezen érdekek azonban nem ritkán keresztezték egymást Az angol-francia viszony akkor jutott mélypontra, amikor 1898-ban a Kongó felöl Szudánba hatoló franciák Fashodában kitűzték trikolórt. Az angol és francia csapatok he tekig né ztek farkasszemet a N ílus p artján. V égül a f ranciák m eghátráltak N éhány akkoriban k evésbé értékesnek tűnő
területre a németek tették rá a kezüket. A kis Belgium pedig azért tarthatta meg az óriási Kongót, mert az a nagyhatalmak érdekeinek ütközőpontjában feküdt. Már a világ újrafelosztásáért vívott harcok egyike volt az angol-búr háború (1899-1902). A dél-afrikai holland telepesek leszármazottai csapást csapás után mértek a brit hadseregre. Az angolok c sak kí nosan e lhúzódó há borúban kerekedtek f ölül, m iután a búr a sszonyokat és gyerekeket konc entrációs t áborokba z árták, a f alvakat pe dig fölégett. ( Korábban a bú rok hasonló módszereket alkalmaztak az afrikai lakossággal szemben.) Közép-Ázsiában a c ári O roszország ol yan üt emben t erjeszkedett, ho gy m ár-már I ndia kapujáig jutott. Amikor 1885-ben az orosz hadsereg Afganisztán területére lépett, ez csaknem háborút okozott Angliával. Oroszország azonban nem akarta kenyértörésre vinni a dolgot és meghátrált. A Kö zel-Keleten a n émet cs ászár
j eruzsálemi „z arándoklása” k avart vihart. II V ilmos ugyanis váratlanul kijelentette, hogy Németország többé nem közömbös a keleti ügyek iránt. A Német Bank egyidejűleg koncessziót kapott a Berlin-Bagdad vasút kiépítésére. Anglia erre gyorsan p artra s zállt Kuvaitban, h ogy m egakadályozza N émetország kijutását a P erzsaöbölhöz. A T ávol-Keleten Oroszország és Japán mutatott nagy vállalkozó kedvet. Az előbbi megkezdte a szibériai vasút építését. Japán mozgékonyabb volt s 1894-ben hadüzenet nélkül megtámadta K ínát. Megerősítette helyzetét Koreában, annektálta Tajvant, és igényt tartott Mandzsúriára. Érlelődött az orosz-japán összecsapás Kína f öldarabolásában az eu rópai h atalmak is k ivették r észüket, d e n em él vezhették háborítatlanul a m aguk darabkáját. 1899 -ben a z U SA m eghirdette a n yitott ka puk e lvét, s ezzel megvétózta az európai országok Kínával kapcsolatos kizárólagos
jogát. Az új csendesóceáni hatalom szavának a Spanyolország ellen vívott győzelmes háború adott nyomatékot Latin-Amerika (főleg Közép-Amerika) a hatalmas tőkebefektetések folytán az USA függvényévé vált. Az amerikaiak számára terhes lett Spanyolország politikai jelenléte 1898ban Havanna kikötőjében felrobbant egy amerikai hadihajó Ezt szinte azonnal követte az USA hadüzenete. A háború g yors amerikai sikert hozott Ezt az USA teljes mértékben ki is használta. A s panyol gyarmatok köz ül a nnektálta P uerto-Ricót, K uba é s a F ülöp-szigetek pedig amerikai védnökség alá kerültek, s látszat függetlenséget kaptak. 1901-ben, mellőzve a búr háborúba keveredett A ngliát, a z U SA e gyedül é pítette m eg a Panama-csatornát. Az USA, mely az ipari termelésben már az élre tört, a világpolitikának is súlyos tényezőjévé vált. Lengyelország felkelései a XIX. Században és a magyar közvélemény Felcsillanó esély: a
Varsói Hercegség 1795-ben eltűnt Európa térképéről egy ősi állam: Lengyelország. Ennek oka, hogy az akkori nagyhatalmak közül három: Poroszország, Oroszország és a Habsburg birodalom felosztotta egymás között. Ez azon körök számára jelentett nagy megrázkódtatást, akik az ígéretesnek tűnő reformmozgalom aktív szereplői voltak. Sokukat elhurcolták a cári csapatok, a szerencsésebbek emigrációba kényszerültek. S talán számukra is az tűnt a legtragikusabbnak, hogy Európa közömbösen nézte végig, hogy egy-egykor jelentős tagja megszűnik létezni. A korábban politikai aktivitáshoz szokott nemesek, mozgásterületüket elvesztvén, mind bénultabban vonultak vissza a magánszférába. Ezt a lengyel intézmények fokozatos bezárulása, a német illetve orosz nyelv hivatalossá válása csak tovább erősítette. Az idegen megszállás következtében félbeszakadt az ország modernizálódásának a folyamata. 2 Poroszország: Zsákmánya
148000 km és 2.7 millió lakos volt mely a lengyel etnikum 54% foglalta magába. A hivatalokban a bíróságokon és részben az iskolákban bevezették a német nyelvet Elkobozták az egyház birtokait és ezeket német hivatalnokoknak adták. A fejlődő kapitalista viszonyok azonban gyors gazdasági fejlődést hoztak Pomerániában, Sziléziában és a szczecini, gdanski kikötők forgalma megsokszorozódott. 2 Ausztria: Nyeresége 129000 km és 3.8 millió lakos volt mely az eredeti lengyel lakosság 36%-át tette ki. Ausztriának a Franciák elleni háborúban katonára és pénzre volt szüksége melyet a frissen szerzett területekről kiválóan be lehetett szerezni. Adókat vetettek ki és parasztokat hurcoltak el katonának. A kormány ugyan igyekezett a jobbágyok barátjának feltüntetni magát, de II József reformjait lassan visszavonták. A nemességet megfosztották politikai jogaitól, megszűnt a városi önkormányzat, elvették az egyház birtokait és a német
lett a hivatalos nyelv. 2 Oroszország: 471000km kebelezett be 6 millió lakossal melyből 10% volt csak a lengyel. A nemesség gazdasági helyzete, különösen az ukrán területeken, nem volt rossz. A mezőgazdasági termékek kihajózása a fekete-tengeri kikötőkből nagy hasznot hozott a hozzáértőknek. A bocskoros nemességet azonban visszataszították a parasztság szintjére. Erős oroszosítás ekkor még nem következett be. I. Pál trónra lépésekor szabadon engedett több neves felkelőt és enyhült az üldöztetés is A lengyel nép túlélése érdekében több gazdag család elkezdte összegyűjteni népük gazdasági és kulturális emlékeit. Ezek közül leghíresebb a Czartoryski család sajátos nemzeti múzeuma 1800 november 6án megalakult a TPN (Tudomány Barátainak Társasága) Sokszor pénzhiánnyal küszködve rendkívüli erőfeszítéseket tettek a nemzeti kultúra megőrzése és terjesztése érdekében. Az ellenállási mozgalom igen gyenge volt,
bár a harmadik felosztást követően rögtön megindult. Először Krakkóban került sor titkos összejövetelekre, majd Lwówban is. A centralizáció megpróbálta tevékenységét kiterjeszteni Galíciára és a porosz területekre, de 1797-ben vereséget szenvedett. 1798-ban, Varsóban alakult meg a TRP (Lengyel republikánusok társasága), amely az emigrációban élő Kosciuszkóval együttműködve próbálta visszaállítani a lengyel egységet. A legnagyobb jelentőségű a lengyel légiók megalakulása volt. Ez volt ugyanis az első olyan fegyveres szervezet, amely arra tett kísérletet, hogy az európai háborút kihasználva visszaszerezze Lengyelország függetlenségét. Az első légiót Napóleon döntésére 1797-ben hozták létre A hír ezreket vonzott a légiók soraiba, mely a rossz felszereltség ellenére magas erkölcsi szintet ért el. Több véres háborúban felhasználták őket, amely felvetette a kortársak dilemmáját arról, hogy be lehet-e vetni
lengyel légiókat külföldön. Számos lengyel politikus Napóleon hadseregében bízott, bár a lengyel arisztokrácia tagjai nem igen osztották a fegyveres függetlenségi harc elképzeléseit. Az Oroszországban tevékenykedők számára úgy tűnt, hogy I. Sándor felvilágosultan uralkodó cár segítségével olyan reformok vihetők végbe, mely Lengyelországra nézve is előnyös. Szentpétervár azonban, amint Berlin hajlandónak mutatkozott az együttműködésre, azonnal lemondott lengyel terveiről. Ez a csalódás még nem jelentette a politikai kapcsolatok végét, de Austerlitz után már nem sok esély volt a kapcsolatok újjáélesztésére. Napóleon számára 1807-ben váltak fontossá a lengyel légiók. Ez a negyedik koalíció létrejötte miatt volt fontos. (Poroszország, Oroszország, Anglia) Október végén Napóleon már Berlinben állomásozott, s világossá vált számára, hogy a harcok lengyel területre tevődnek át. Ezért Napóleon unszolására
Dabrowski és Wybicki vállalkoztak valamiféle lengyel kormány alakítására Porosz-Lengyelország területén. A franciák nov 4-én bevonultak Poznanba Melynek hírére felkelés robbant ki November végén a francia csapatok Varsóba értek. Kezdetben a nép lelkesen fogadta őket, de a franciák megszállóként viselkedtek, ezért népszerűségük hamar szertefoszlott. A császár rövidesen ráébredt, hogy a lengyel arisztokráciát maga mellé kell állítania. Élete végéig hű társa lett ekkor Józef Poniatowski arisztokrata. 1807 január 14-én életre hívtak egy hétszemélyes kormányzó bizottságot, melynek vezetésével létrehoztak egy harmincezres hadsereget. Ez sikereket ért el Gdansk és Slupsk városában is. Ennek ellenére Napóleon az orosz cárral külön tárgyalásokat folytatott a lengyel területek rovására. Július 7-én megalakult a Varsói Hercegség (Térképet lásd 2 lejjebb). (104000 km és 25 millió lakos) Július 22-én pedig új
alkotmányt hoztak létre, mely nem vette figyelembe a lengyel szokásokat: Az alkotmány törvény előtti egyenlőséget, vallási egyenlőséget, paraszti szabadságot és választójogot biztosított a polgárság és az értelmiség egy részének (kivéve a zsidóknak). A királyt távollétében a miniszteri tanács helyettesítette. A Varsói Hercegség léte a hadi helyzettől függött Az 1812-es hadjáratban már százezer lengyel katona vett részt a franciák oldalán. A katonák ellátása a lakosságot terhelte. A korábban fellendülőben lévő kisgazdaságok tönkrementek, és csak a hadiipar virágzott. Az osztrákok ezt az időszakot használták ki egy Varsó elleni támadáshoz Ezt kis létszámú sereggel visszaverték a lengyelek, és egészen Krakkóig vonultak előre. A Schönbrunnban aláírt béke 2 következtében 154000 km -rel gyarapodott az új állam. Lakossága pedig 2 millióval Az 1812-es év lengyel tragédiával végződött: elvérzett a hadsereg
egy orosz hadjáratban. A felkelés végét a lipcsei csata jelentette. A Varsói Hercegség 6 évig nagy jelentőségű állam volt a lengyel történelemben. Ha nem is vívták ki a függetlenséget, de ez megcsillantotta az esélyt ennek elérésére pár évvel a felosztás után. 1814 októberében Bécsben a győztesek kongresszusa zajlott Ebben egy olyan megállapodás jött létre, amely kizárta Poroszország túlzott megerősödését, és az orosz igényeket is visszafogta. Ez a Varsói hercegség felosztása volt 2 Létrehozták a Lengyel Királyságot (127000km és 3.3 millió lakos), melyet perszonálunió formájában Oroszországhoz csatoltak. Másik „örökké semleges” köztársaságként megalakult Krakkó és környéke, a három állam felügyelete alatt. Ausztria megőrizte Galícia feletti uralmát, Oroszország pedig megkapta a Poznani Nagyhercegséget, mely autonómiát kapott. Az egész területre bevezették a szabad kereskedelem jogát. 1815
szeptemberében pedig ez a három állam létrehozta a Szentszövetséget. A felkelések között és az 1830-31-es felkelés: 1806-1831 között a Lengyel Királyság alkotmányos királyság volt, perszonálunióban Oroszországgal. Az I Sándor által a „Királyság”-nak adományozott alkotmány, amelyet Adam Czartoryski dolgozott ki fő vonásaiban a drezdai alkotmányra épült. A törvényeket a király által kinevezett Államtanács hozta. Ennek részét képezte a Közigazgatási Tanács, a tényleges kormány Az aktív választói jogkör kb. százezer személyre terjedt ki Az alkotmány garantálta: a polgári szabadságjogot, a vagyon biztonságát, a lengyel nyelv használatát és azt, hogy a hadsereg csak az országon belül használható fel. A tényleges hatalmat a cár Varsóban állomásozó testvére, Konsztantyin nagyherceg, a lengyel hadsereg főparancsnoka gyakorolta. 1820 után kezdtek elszaporodni az alkotmánysértő lépések. A lengyel nép leginkább a
harmincezer fős hadseregére volt büszke. A hadsereggel párhuzamosan fejlődött az oktatás, melyet Stanislaw Kostka Potocki irányított. Ipari iskolákat hozatott létre, és nagy gondot fordított az elemi oktatásra. A királyság kormánya támogatta az ipar fejlődését is. Ekkor épült ki a Kielce környéki és a dabrowa-völgyi bányász- és iparvidék, valamint Kalisz és Lodz textilipara. Az 1828-ban létrejött Bankpolski (Lengyel Nemzeti Bank) jelentős részt vállalt a gazdaság finanszírozásában. A lakosság túlnyomó része továbbra is mezőgazdasággal foglalkozott, de a gabonakivitel válsága rákényszeríttette a nagybirtokot, hogy megpróbálja gazdaságát intenzívebbé tenni. A nagybirtokokról sok parasztot elkergettek, és helyettük bérmunkásokat alkalmaztak. Növekedett a földnélküliek és a csavargók száma Ez főként a nyugati és északi területekre vonatkozott. A kis– és középnemesség továbbra is a hagyományos módon
gazdálkodott, azaz a robot nyújtotta lehetőségeket maximálisan kihasználták. Falun a helyi tiltakozások mind gyakoribbá váltak, s kiépülő titkosrendőrség mind többször lépett fel az ún. lázítók ellen Különös helyet foglalt el ebben kialakult 2 helyzetben Krakkó szabad városa (1164km , 100 ezer lakos). Egyeteme kezdetben mindhárom megszállt terület fiatalságának a találkozóhelye volt, s mint ilyen a felvilágosult szellemi áramlatok terjedését is biztosította. Ennek az 1821-es korlátozás sem vetett gátat Galíciában a Lwówi rendi országgyűlésnek csak vélemény alkotó joga volt, például küldöttséget meneszthetett a császárhoz. A nemesség az árvényes jogrend ellenére fokozta a robotgazdálkodást A nemesi magatartás ás a „jó császár” erősödő illúziója rendkívül megnehezítette a nemzeti összetartozás tisztázódását a térségben. Az oktatás továbbra is német nyelven folyt az iskolákban Ekkor vált fontos
kulturális és tudományos központtá az Ossolineum Nemzeti Alapítvány. Poroszország: Az itt lakó lengyelek kedvezőbb helyzetben voltak a nyelvhasználat terén. A helytartó szerepe formális volt. Ellenben katonai egységeket nem állíthattak ki, és Poznan nem építhetett egyetemet. Az egyetlen jelentős nemzeti intézmény az 1829-ben alapított Raczynski-könyvtár volt A földrendezés folytán a parasztok megváltás fejében a földjeik tulajdonosaivá válhattak. A bécsi döntés után a lengyel nép megbékélni látszott sorsával. Ekkor kezdődtek az alkotmány sértő cselekedetek mely elsősorban a diákság körében lelt visszhangra a függetlenség utáni vágy érzésével. Ez a mozgalom kezdetben kisebb csoportokra korlátozódott, s nemigen nyert támogatást a polgári és nemesi körök részéről. Az ellenállási csoportok szövetkezéseit és szervezkedéseit megtorlás követte A megtorlás szétszórta az egyetemi szervezeteket is. A Filomaták
perének visszhangja megmozgatta a lengyel politikai köröket is. Az 1822-23-as megtorlások nem álltak arányban a lengyel ellenzéki mozgalommal. 1825-ben a dekabrista mozgalmat követően ismét komolyabb letartóztatásokra kerül sor. A cári csendőrség brutális fellépése, nyílt szembefordulása a lengyel nemzeti törekvésekkel elgondolkodásra késztette a konzervatív nemesség felvilágosultabb képviselőit is. Ez annál is inkább bekövetkezett, mert a cári kormányzat nem tartotta be azt az ígéretét, hogy a korábban elszakított területek, vagy azok részét a Lengyel Királysághoz csatolja. A Filomaták pere elleni tiltakozásul lemondott Czartoryski herceg a vilnai egyetem kurátora. Az egyébként konzervatív bírák nem voltak hajlandók szigorú ítéleteket hozni. I Miklós baráti gesztusokkal próbálkozott, 1829-ben Varsóban megkoronáztatta magát, sőt, mintha Konsztantyin nagyherceg is megszelídült volna. Egyesek ezt lengyel feleségével
magyarázták. Az 1830-as felkelést közvetlenül megelőző konspiráció sem tűnt veszélyesebbnek az előzőeknél. Piotr Wysocki hadnagy a hadapród Iskola instruktora és tanítványai kapcsolatba léptek a hazafias társasággal és más liberális eszméket hirdető értelmiségiekkel. Elképzeléseikben a cár elleni merénylet is felmerült. A politikai feszültség a Franciaországi júliusi forradalom, majd a belgiumi felkelés hírére hágott a tetőfokára. Felébredt egy európai forradalom reménye, ugyanakkor a félelem, hogy a cári hadseregben lengyeleknek is szolgálniuk kell a forradalom leverésekor. Fontos szerepet kapott annak tudatosulása, hogy a lengyelek, akik maguk is segítségre szorulnak, maguk is segíthetnek más nemzeteken. A felkelést közvetlenül néhány összeesküvő letartóztatása indította el. 1830 nov 29-én az összeesküvők egy csoportja megtámadta a Belvedere-palotát, Konsztantyin székhelyét, de őt-magát nem ölték meg. A
felkelők ezután a belváros felé elvonultak A felkelőknek tapasztalniuk kellett, hogy a tehetős polgárok nem álltak melléjük, de a köznép annál inkább. Az Arzenál (fegyverraktár) elfoglalása után Konsztantyin kivonta csapatait Varsóból, mely ez által felszabadult. Czartoryski nem helyeselte a felkelést, de nem is akart a cár oldalára állni, ezért egyezkedni kezdtek a cárral. December 1-én megalakult a Hazafiak Társasága, mely a felkelést pártolta. A vidék nemesség többsége támogatta a felkelést és december 5-én az igen népszerű Józef Chlopicki ragadta meg a diktátori hatalmat. Chlopicki nem bízván a győzelemben, tárgyalni próbált a cárral, mely azt visszautasította, ezért 18.-án lemondott. A szejm jan. 25-én detronizálta Miklóst és nemzeti kormányt választott Adam Czartoryski elnöksége alatt. Febr 5-én, 6-án 115000 fős orosz hadsereg lépte át a határt, megkezdődött a háború A jobbágyságot nem sikerült
felszámolni, ezért annak többsége nem csatlakozott a felkeléshez. A kitűnően képzett, de rosszul felszerelt kis létszámú lengyel hadsereg előnytelen helyzetben volt az orosz túlsúllyal szemben. A Chlopicki helyét elfoglaló Jan Skrzynecki sem nagyon bízott a győzelemben, hanem ő nemzetközi segítséget várt. A nyugati hatalmak szimpátiával fogadták a lengyel felkelést, de katonai segítséget nem nyújtottak. A lengyel hadsereg hozzá nem értő parancsnokai miatt gyakran defenzívába szorult, de ennek ellenére néhány orosz támadást sikeresen visszavertek. A felkelés átterjedt Litvániára, Belorussziára és Volhíniára. 1831 május 26-án hosszú küzdelem árán az orosz hadseregnek sikerült legyőznie Bem József seregét, de ez még mindig nem jelentette a háború végét. Eközben Varsóban, a nép elkeseredettségében, hogy nem tudják visszaverni a támadásokat, valós és vélt árulókat végzett ki. Aug 25-énJan Krukowiecki tábornok
korlátlan teljhatalmat kapott, de már ő sem tudta visszaverni az orosz inváziót. Így a felkelés 1831 okt 5-én véget ért. A kormány nagy része Poroszországba dezertált A felkelés elbukását elsősorban a felkészületlenség okozta. Az azonban tagadhatatlan tény, hogy egy maroknyi felkelő országos felkelést idézett elő, mely 8 hónapig életben volt. A bécsi udvar kezdetben semlegességet tanúsított a lengyel felkelés iránt. Ez tette lehetővé, hogy Galíciából lengyel fiatalok menjenek a háborúba. Ez viszont annak is kedvezett, hogy a magyar politikai közvélemény kifejezhesse a lengyelek iránti együttérzését. Bécset ez egyre nyugtalanabbá tette, hiszen ők is féltek egy belháborútól. Ekkor a magyar és lengyel reformmozgalom mind jobban összefonódni látszott. Magyarország mindig nagy együttérzéssel viseltetett a függetlenségüket vesztett lengyelek iránt. A Kosciusko-felkelés pedig annak idején egyenesen fellelkesítette a
magyar jakobinusokat. Ez esetben viszont többről volt szó, egy lehetőségről, hogy a nemesség a lengyel kérdés kapcsán a Béccsel szemben támasztott követeléseit a világ elé tárja. A széles körben elindult szimpátiatüntetés fő magja az ifjúság volt, mely akár fegyverrel is támogatta volna a felkelést. A menekülteket hősökként fogadták. 33 vármegye fordult, felirati joguknál fogva a császárhoz a lengyel nép megsegítése érdekében. A felkelés leverését követően nem volt visszaút a kompromisszumokhoz. A lengyel királyság elvesztette viszonylagos önállóságát, alkotmányát és Oroszország tartományává vált. Rendkívüli állapotot vezettek be és több ezer lázadót végeztettek ki. Vagyonelkobzások és kisnemesek Oroszországba telepítése következett be. A kialakult helyzetet a másik két megszálló is a lengyel jogok visszaszorítására használta fel. 1831 és 1862 között ment végbe a „nagy emigráció”, mely
alatt e lengyel menekültek sorsát és tevékenységét értjük. Az emigráció szellemi és politikai tevékenysége ekkor volt a legkiterjedtebb. Az emigránsok háromnegyede nemesi származású volt. Az emigránsok felkeltették Európa kulturális érdeklődését a lengyel nemzet iránt. Az emigrációs viszonyok rendkívül kiélezett politikai vitákat és számtalan kisebb-nagyobb emigráns szervezet létrejöttét eredményezte: Lengyel Nemzeti Bizottság és az Adam Czartoryski által alapított Hotel Lambert, mely Londonban volt található. Az együtt érző nyilatkozatokon kívül valójában egyik politikai tábornak sem sikerült jelentősebb támogatást kiharcolnia a lengyelek számára. A nyugatot csak az érdekelte, hogy Oroszország megmaradjon határai között. Eközben mindhárom területen újjászerveződtek a függetlenségi csoportosulások, mely főleg fiatal értelmiségiekből áll. A tapasztalatokból okulva határozottabban fordultak a parasztsághoz
és népi háború kibontakozásában gondolkoztak. Az orosz és osztrák megszállási területeken tevékenykedők a hatóságok megtorlását vonták maguk után. A helyzet Nagy Lengyelországban kedvező volt, ugyanis sikerült néhány lengyel intézményt létrehozni. A hazai mozgalmak függetlenedése a TDP centralizációtól együtt járt a radikalizálódásukkal. A főleg ideológus Henryk Kamienski és a kitűnő szervező Edward Dembowski a nemesi egoizmusban látták a vereség fő okát, ezért annak legyőzését tekintették feladatuknak. A parasztságnak nem csak jobbágyfelszabadítást ígértek, hanem megpróbálták meggyőzni őket a népi háború előnyeiről. Ez a parasztlázadások rémét keltette, mely ellen sokan tiltakoztak A radikális gondolkodás egyre inkább elterjedt. Ennek egyik intézménye a Parasztszövetség lett A hangulat Galíciában volt a legfeszültebb, ahol a lengyelség nyomora a legnagyobb volt, ezért kiéleződött a lengyel
nemes-paraszt ellentét. Erre még egy lapáttal rátett a „jóindulatú császár” illúziója, mely azt mondta, hogy a jobbágyfelszabadítás a nemességtől függ. Tarnówban 1846. február 18-án az összeesküvők pánikhangulatukban kihirdették a felkelést abban a reményben, hogy a jobbágyfelszabadítás híre megnyugtatja a parasztságot, viszont ellenkező eredményt értek el. A felbőszült parasztság közel 500 kastélyt égetett fel és legalább 1000 embert mészárolt le. A hírre zavar keletkezett Krakkóban is, ezért első pillanatban az Osztrák hadsereghez fordultak segítségért. Ez tetszett az osztrákoknak, hiszen már régóta le akarták rohanni Krakkót 1846 február 20-21-én azonban mégis a felkelés mellett döntöttek és kikergették az osztrákokat Krakkóból. Február 22-én kikiáltották a Lengyel Köztársaságot (Térképet lásd lejjebb). Eltörölték a jobbágyság intézményét, likvidálták a rendi felosztást és megszüntettek
mindenfajta társadalmi kiváltságot. A felkelésben résztvevőknek földet ígért Edward Dembowski a felkelés motorjává vált. Ezen ígéreteket terjesztette a parasztság körében nem sok sikerrel Ez a tény sokban közrejátszott az Osztrák győzelem előre vitelében, amelyet Gdównál vittek véghez február 26-án. Dembowski azonban nem engedett és február 27-i krakkói körmenet élére állt, hogy meggyőzze a parasztságot, de az osztrák gyalogság a tömegbe lőtt és Dembowski meghalt. Március 2-án Krakkóba orosz és osztrák csapatok vonultak be. A krakkói forradalom a galíciai parasztok nemességellenes felkelésellenes magatartása következtében bukott. Azonban Galíciában a parasztfelkelés parasztháborúvá szélesedett, ahol a parasztok megtagadták a robotot. Ennek végét vezetőjük Jakub Szela lefizetése jelentette (Bukovinai földbirtokok) A lengyelség ismét demoralizálódott (Galícia) és ismét megtorlások következtek, Krakkót pedig
Ausztriához csatolták. Az elsietett forradalom tragikus volt, mert megelőzte a forrongó Európa nyújtotta lehetőségeket. 1848-ban kirobbant az összeurópai felkelés, melyben egységes lengyel felkelésre nem volt erő és lehetőség, ellenben a poznani területen sikerült egy Nemzeti Bizottmány irányítása alatt Lengyel Bizottságot létrehozni. Megindult a hadsereg-szervezés és azt tervezték, hogy orosz területekre behatolva porosz-orosz háborút provokálnak (Térképet lásd lejjebb). Az irreális terveknek a poroszígérgetések vetettek véget április 11-én. Az ígéret nemzeti autonómiát hirdetett egy kis területen Poznan nélkül. A Poznani Nemzeti Bizottmány tiltakozása katonai konfliktushoz vezetett, melynek értelme már nem sok volt. A felkelés megint kudarcba fulladt Galíciában még nem heverték ki teljesen az 1846-os eseményeket, de ennek ellenére Lwówban Nemzeti Tanács alakult, Krakkóban pedig Nemzeti Bizottmány alakult Adam Czartoryski
herceg kezdeményezésére. Céljuk a jobbágyfelszabadítás elérése, melyet húsvét napján kívántak bejelenteni, de az osztrák helytartó megelőzve őket, hamarabb jelentette be a jobbágyság eltörlését. Ezzel az ügyes húzással tovább mélyítette a Lengyel Nemzeti Mozgalom és a parasztság közötti szakadást. Kelet-Galíciában osztrák ráhatásra kiéleződtek a nemzeti ellentétek. Az ukránok császári védelmet és Galícia felosztását kérték. A lengyel nemesség nem akarta tudomásul venni az ukrán mozgalom létrejöttét és jogosságát. Ennek következtében itt is elbukott a forradalom A népek tavasza eközben szorosan összefonódott a lengyel kérdéssel, hiszen a lengyelség mindenütt ott volt, ahol forradalom és szabadságharc zajlott. Eközben a Hotel Lambert hatalmas politikai nyomást gyakorolt a nyugati hatalmakra a Duna-medence népeinek függetlenségéért. Ezáltal a lengyel kérdés „politikai eszmévé” vált. A Czartoryski
által képviselt lengyel külpolitika nagy súlyt helyezett a magyarokkal való együttműködésre, komoly erőfeszítéseket tett arra, hogy elősegítse a magyarok megbékélését nemzetiségeikkel. Ezt a politikát képviselte a Hotel Lambert tagja Bem József is. Bár a forradalmak vereséget szenvedtek, beleértve a lengyelt is, a jobbágyfelszabadítás végbement a lengyel területeken. A fiatal lengyel értelmiségiek mellett parasztok, iparosok, kézművesek rétegei kapcsolódtak be aktívan a politikai életbe. Előtérbe került a nemzeti hovatartozás kérdése, új nemzetiségi konfliktusok jöttek létre, mellyel a lengyeleknek számolnia kellett a függetlenség útján. Ezután Európában napirendre került a lengyel függetlenség problémája. Ugyanakkor az európai államok dinasztikus határai nem változtak, főleg nem Oroszországnak. Új kísérletek, és az 1863-1864-es forradalom: A nagy emigráció visszavonhatatlanul lezárult. Sokan meghaltak az
emigránsok közül, bár 18531856-ban rövid időre úgy tűnt, hogy lesz tennivalója az emigrációnak Ennek oka a krími háború volt Ismét lengyel légiók szervezésével próbálkoztak. Ellenben Czartoryski figyelmeztette honfitársait, hogy túlzott illúziót ne tápláljanak és sajnos igaza is lett, ugyanis Oroszország vesztett, de a győztesek Lengyelországgal nem foglalkoztak. Azonban sikeresebbnek bizonyult az a tevékenység, mely a „szervezett munka” fontosságára hívta fel a lengyel nép figyelmét. A Porosz területek hangulatának viszonylagos enyhülése nagyobb lehetőséget teremtett a Poznani Központi Gazdasági Társulás számára, hogy mezőgazdasági köröket szervezzenek. 1857-ben, Poznanban megalakult a Tudomány Barátainak Társasága Az egyház nagy politikai és társadalmi aktivitást fejtett ki. Ehhez nagyban hozzájárult az egész Poroszországra kiterjedő gazdasági fejlődés mely a lengyel területekre is vonatkozott. Ennek
eredményeként alakult meg 1855-ben a Cegielski-gyár és indultak fejlődésnek a tengerparti városok. 1860 után indult meg Galíciában a harc a hivatalok és iskolák vissza lengyelesítéséért, az országos szejm hatáskörének kiszélesítéséért és Galícia autonómiájáért. Ebben az országrészben a kapitalizmus kevésbé dinamikusan fejlődött, amelyre rátett még egy lapáttal az előző évek sorozatos rossz termése és az ez után következő éhínségek. Ezért a parasztság tovább harcolt, de most már a szorgalmi jogokért (servitut) is. Ezen kívül ez a terület nem tartozott az osztrák gazdasági körök érdeklődési körébe. Az 1850-1864 közötti időszakban a Lengyel Királyság vált a gazdasági fejlődés és a nemzeti eszmék kibontakozásának a színterévé. Itt még ugyan nem ment végbe a jobbágy felszabadulás, de a robotot már erősen korlátozták. Itt is elterjedőben voltak a korszérű mezőgazdasági technikák 1855 után
megszüntették a Királyság és az Orosz birodalom közti vámhatárt. Ezáltal gyors iparosodás vette kezdetét a Királyság területén is. Megnőtt a városok lakossága és megindult a vasútépítés(VarsóBécs 1848, Varsó- Berlin 1861-1862, Varsó -Szentpétervár) A cári abszolutizmus ugyanakkor próbálta fenntartani a rendi struktúrát. Az új politikus nemzedék ezt a merev struktúrát akarta eltörölni. Orosz országtól szabadságjogokat, a földbirtokos nemességtől pedig kiváltságaikról való lemondást követeltek. II Sándor trónra kerülése némi enyhülést hozott: amnesztiát, Varsóban pedig az Orvosi Akadémia (1857) és a Mezőgazdasági Társaság (1858) megalakulását hozta. Galíciában a vérengzéstől megfélemlített nemesség kitartott a megalkuvás mellett. A kormánnyal való jó viszonya nélkülözhetetlen volt számára, miután a parasztkérdés ennyire az előtérbe került. A társadalmi viták, a nemzeti kérdés
újrafogalmazódása, a parasztkérdés megoldásának lehetőségei és a zsidóság egyenjogúsága mind szélesebb köröket foglalkoztatott. A Mezőgazdasági Társaság ülései sajátos nemzeti parlament jellegét kezdték magukra ölteni. Ekkor vált híressé Andrzej Zamoyski gróf gazdasági kezdeményezései végett. Ő a lengyel Széchenyiként is ismeretes Általa előtérbe került az iparosítás feltételeinek megteremtése. A türelmetlen fiatalság a fegyveres megoldásban bízott. 1860-ban az egyház támogatásával hazafias tüntetések indultak. A Mezőgazdasági Társaság februári tüntetését követően a tüntetőkbe belelőtt a katonaság. A tömeg felbőszülése végett a kormányzat visszavonulásra kényszerült Szentpétervár kettős megoldást választott. Megpróbálta az ismert konzervatív politikust, Aleksander Wielopolskit a helyzet enyhítésében való együttműködésre majd, hogy ez nem vezetett sok eredményre 1861.április 8-án egy
hazafias tüntetésbe lövettek Ezután a tüntetések elhaltak és Oroszországban kihirdették a jobbágy megszüntetését. A harag azonban a lenyel nép részéről nem tűnt el. A cári hatóságok erőszakosan léptek fel minden „rendbontó” ellen. Varsóban a radikális fiatalok Jaroslaw Dabropwski vezetésével az ún vörösök hozzákezdtek a városi bizottságok kiépítéséhez. 1862 tavaszára létrehozták a KCN-t (Nemzeti Központi Bizottság). A Mezőgazdasági Társaság a „fehérek” szintén függetlenségi agitációba fogtak Ezek tagjai többségében tehetős polgárok és nemesek voltak, akik óvatosságra intettek az agrárforradalom kérdésében. 1862 júniusában a cár az energikus Wielopolskit nevezte ki a lengyel polgári kormányzat vezetőjévé. Wielopolski több reformot vezetett be: lengyelesítette a közigazgatást és az iskola hálózatot (főiskola alapítása Varsóban), a zsidóság jogi megkülönböztetését, a parasztság számára
pedig haszonbérletet biztosított. Ezek az intézkedések azonban megkésve érkeztek és már senki igényeit nem elégítették ki. Wielopolski ekkor a provokáció eszközéhez nyúlt, hogy hamarabb kirobbantsa a felkelést 1863 Január 14-15-én meghirdette a sorozást. Ez be is jött ugyanis a Központi Bizottság elhatározta a felkelés megindítását. 1863.január 22-én az Ideiglenes Nemzeti Kormány nevében felhívással fordultak Lengyelország, Litvánia és Ukrajna lakosságához. Egyúttal kihirdették a robot beszüntetését, a föld paraszti kézbe adását a szorgalmi jogokkal egyetemben valamint a földnélkülieknek 3 morg (1.5 hektár) földet, ha részt vesznek a felkelésben. Ezzel a felkelés kezdetét vette A felkelőknek az erdőből visszatérő hatezer rosszul felfegyverzett katonája rögtön az elején harminchárom ütközetet vívott az orosz hadsereg ellen, s felkelés minden józan logika ellentmondva tovább tartott. Mivel az Ideiglenes Kormány
szét volt szóródva ténylegesen Varsó elöljárója Stefan Bobrowski irányította. 1863 májusában az Ideiglenes Kormány Nemzeti Kormánnyá alakult, amely már maga mögött tudhatta a társadalom jelentős rétegeit és a parasztság egy részét is. A kormány jól kiépített földalatti államot épített ki, adót szedett, katonaságot és rendőrséget tartott fenn. A Kormány vezetésében jelentős befolyást nyertek a „fehérek”, akik nagy erőfeszítéseket tettek a felkelés nemzetközi támogatásának a megszerzéséért. 1863 Október 17-én Romauld Traugott mint a felkelés diktátora a harc folytatása mellett döntve újjáépítette az irányítást és a varsói egységeket is, újjászervezte. A felkelés partizánharcok formáját öltötte, s a hatalmas orosz hadsereg képtelen volt a megközelítőleg harmincezres csoportokban harcoló mozgékony egységeket szétverni. A felkelésben, mely kiterjedt Lengyelországra, Litvániára, Belorussziára és
Ukrajna egy részére összességében kétszázezer ember harcolt. Külföldről is érkezett segítség mellyel négyszáz magyar is érkezett A felkelés izgalma átterjedt Galíciára, különösképpen a magyar emigrációra, sőt miután híre kelt, hogy Garibaldi szívvel lélekkel a felkelés mellett van, Kossuth rajta keresztül fegyvert is ajánlott a lengyeleknek, továbbá a Nemzeti Kormánnyal is tárgyaltak egy esetleges galíciai felkelésről. A Lengyel felkelés hatalmas visszhangot keltett Európában és a rokonszenvtüntetések ismét a lengyel kérdésre fordították a nemzetközi közvélemény figyelmét. Az 1863 július 22-én Londonban megrendezett nagy szolidaritási gyűlés a munkásmozgalom első nemzetkőzi szervezete, az I. Internacionálé megalakulásának a kiinduló pontja lett. A nagyhatalmak továbbra sem kívántak kockáztatni a lengyel ügyért. III Napóleon ugyan megkísérelte a lengyelek kapcsán helyreállítani a megtépázott nemzetközi
tekintélyét, és Angliával közösen diplomáciai nyomást gyakorolni a cári kormányra, amikor azonban az már háborús veszéllyel fenyegetett, gyorsan visszalépett. Ebben az is közrejátszott, hogy a kezdetben közömbösnek mutatkozó Bismarck porosz kancellár az oroszok oldalára állt. A felkelés 1864 tavaszáig tartott. Litvániában már működött a véreskezű Mihail Muravjov, míg a Királyságban Teodor Berg tizedelte a felkelőket. 1864 március 2-án II Sándor kihirdette a Lengyel Királyságban a parasztság felszabadítását és igyekezett többet nyújtani, mint a Nemzeti Kormány. Végül elfogták Trauguttot és augusztus 5-én kivégezték. Ezzel a lengyelség egy újabb felkelése fulladt kudarcba. A következmények és a lengyelség az 1880-as években: A lengyelség ezután végképp demoralizálódott és az I. Világháborúig egy –két tüntetéstől eltekintve nem sok vizet zavartak. Poroszország: Folytatódott a gazdasági fejlődés mely a
lengyel területekre is vonatkozott. Eközben viszont megindult a kolonizáció és a germanizálás. Erre külön Kolonizációs bizottságot hoztak létre A városneveket elnémetesítették, az iskolákban németül tanítottak és a hittanoktatás is németül folyt. Visszaszorították a lengyel egyházat is. Ellenben a kolonizálás ellen hatékonyan védekezett a lengyelség, amit a németség negatív hozzáállása is segített. Ekkor a lengyelség 22%-a (32 millió fő) élt porosz területen. Oroszország: A birodalomban itt volt legerősebb a gazdasági fejlődés azonban a lengyelség itt sem kerülhette el a korlátozásokat. Az orosz lett az oktatás nyelve az iskolákban, de a hittant anyanyelven is lehetett tanítani. A lengyel egyházat itt is korlátozták A lengyelség 54%-a (68 millió fő) élt ekkor Oroszországban. Osztrák-Magyar Monarchia: Galícia széles körű autonómiát kapott, bár a nyomor itt volt a legnagyobb a három országrész közül. A
lengyel az oktatás és hittan nyelve az ukrán rovására A helytartó is lengyel volt mely sokban garantálta a belső békét. 1873-ban megalapították a Lengyel Tudományos Akadémiát és a Lwówi Történelmi Társulatot. Az autonómia végett Galícia lett mindhárom terület kulturális és gazdasági mozgalmainak a kiinduló pontja. A lengyel nép 24%-a (36 millió fő) élt ekkor Osztrák területen. A Lengyel népnek ez után már csak egy nagy háború kellett részt vennie, hogy kivívja függetlenségét, de ez már az I. Világháború története Magyarország gazdaságának változásai a XII. és XV század között Magyarországon a XII. század közepére megszilárdult a feudális társadalom A gazdaságra még az önellátó természeti gazdálkodás volt a jellemző. A földművelés, amelynek fontossága az állattartás mellett mindjobban növekedett, vadtalajváltó rendszerben folyt. A határnak azt a részét fogták be szántónak, amelyet a korábban
már ott legeltetett állatok már trágyáztak. Ezt a területet kimerülésig használták. A földet ökrökkel húzott ekékkel művelték meg. Ekkor terjedt el széles körben az aszimmetrikus nehézeke, mellyel a továbbiakban már a jó termőm képességgel rendelkező gyepes talaj felszántása is lehetségessé vált. Ezt az ekét általában 6-8 ökör húzta A földművelés legfontosabb terméke a búza, a köles, az árpa és a rozs lett. A gabonatermesztés mellett egyre terjedt a nagy szakértelmet szőlő-, gyümölcs- és kertkultúra. Az állattartás súlya is jelentős. Az ökrök magas számát az ekés földművelés indokolta A ridegen tartott ló, juh és kecske mellett az istállózás is terjedt. A sertések és baromfik számának növekedése a faluszerű települések gyarapodásával volt magyarázható. Az alávetett népelemek önellátóak voltak, a maguk és a földesuruk szükségleteinek kielégítése érdekében sokféle tevékenységgel
foglalkoztak. A XII századi szűcsök, kővágók, szakácsok, ácsok stb. a mezőgazdasági tevékenységük mellett elégítették ki a birtok ilyen jellegű igényeit. A közszabadok ekkor a saját földjeiken dolgoztak, míg a földesúr a magánnagybirtokához tartózó prediumon dolgoztatott szolgai munkaerővel. Később a prediumokon alakult ki e szolgaelemek letelepedése folytán az első falvak. III. Béla (1172-1196) uralkodására a királyi jövedelmekben a természetbeni juttatások mellett egyre nagyobb szerepe lett a pénzben ill. veretlen ezüstben befolyó jövedelmek A természetbeni gazdálkodás mellett teret kapott az árutermelés és pénzgazdálkodás néhány eleme. II. András (1205-1235) idejére a királyi birtokok száma erősen megfogyatkozott és ennél fogva megnőtt a bárók hatalma. II András ezért az elvesztett jövedelmek helyett a királyi jogon szedett regáléjövedelmekre akart támaszkodni. A vámszedés és sóértékesítés jogát
zsidó és izmaelita bérlőknek adta. Ők egy összegben kifizették a regálé egész évi értékét, azután azt maguk hajtották be, gyakran visszaélve a lakosság kiszolgáltatottságával. Emellett a pénzt a királyi kamarák évenként, később egy évben több alkalommal is bevonták és helyette egyre kevesebb ezüstöt tartalmazó új pénzt bocsátottak ki (pénzrontás). A kötelező csere alkalmat adott a pénzverési illeték (kamara haszna) beszedésére. Mindez a parasztságnak jelentett újabb terheket. Elkeseredésük fokozódott, amikor egyes egyháziak a tizednek pénzben való fizetését kezdték követelni. Ezt a terhet az akkori értékesítési lehetőségek mellett szinte lehetetlen volt teljesíteni. Ezt próbálta az Aranybulla (1222) egyik cikkelye megakadályozni a tized pénzbeli beszedésének betiltásával, de 1232-ben az egyház az újraszövegeztetett Aranybullában feloldotta ezt a tilalmat és egy évvel később az új fegyverével, az
egyházi átokkal kikényszeríttették II. Andrástól a sókereskedelem jogát az egyház számára A tatárjárás (1241-1242) után a jobbágyság terhei csökkentek a betelepített hospesek és az emberhiány végett, hogy talpra tudja állítani IV. Béla (1235-1270) az ország gazdaságát Emellett egyes városoknak kiváltságokat adott (vámmentes kereskedelem, árumegállító jog stb.), melyek így meg tudtak indulni a fejlődés útján Ez viszont kevés volt ahhoz, hogy a maradék Árpád-házi királyok meg tudják törni az egyre erősebb kiskirályokat. Ez a dicsőséges szerep Károly Róbertnek jutott Több mint egy évtizednyi harc után végül felülkerekedett a kiskirályokon és így újra létre tudta hozni a belső politikai és gazdasági egységet az országban. Az utóbbi megerősítésére vezette be az új gazdaságpolitikát, mely nagyban erősítette a királyi hatalom megerősítését is. Először a feudális anarchia alatt szétzilálódott
államháztartást helyezte új alapokra. A megfogyatkozott királyi birtokokból származó jövedelmek mellett lényegesen megnőtt a szerepük az egész ország területén királyi felségjog alapján szedett jövedelmeknek, a regáléknak. Ezek közül a legfontosabb volt a megreformált bányamonopólium, melynek hasznából immár azok a földesurak is részesedhettek, akiknek a birtokán a bánya volt, valamint a pénzverés monopóliuma és a harmincadvám. Megjelent a jobbágyok első állami adója a kapuadó. Ezzel hazánk Európa leggazdagabb aranytermelő országa lett (évi 3000kg) Azt ezüstbányászatban évi 10000kg-mal Csehország mögé szorultunk. Főként a külkereskedelemben nagy zavart okozott a forgalomban lévő kb. 35 külföldi pénz Ennek orvoslására vezette be Károly Róbert az értékálló aranyforintot (a váltópénz ezüst volt, 1 aranyforint = 16 ezüstgaras, 1 ezüstgaras = 6 ezüstdénár. Az így kiesett pénzrontás pótlására vezette a
kapuadót, melyet évenként (18 dénár) és jobbágyportánként szedtek. A XIV. században kibontakozó fejlődés hatására megélénkült a kereskedelem, melyet Károly Róbert előnyös szerződései is segítettek. Pl: Visegrádi találkozó, ahol a Lengyelekkel és Csehekkel kötött kereskedelmi szerződést, valamint új kereskedelmi utat jelöltek ki Bécs árumegállító jogának kijátszására. Hazánkból főleg nyersanyagot és élelmiszereket, bort, élőállatot, sót vittek ki és ipari, valamint luxuscikkeket, keleti selymet, fűszert, flandriai és kölni posztót, fegyvereket hoztak be. A királyi kincstárnak jelentős haszna származott a megnövekedett külkereskedelem vámjaiból. Ez a nyugati és északi irányú kereskedelem értékének harmincad részét tette ki (harmincadvám). A balkáni kereskedelem vámja később a forgalom értékének huszada volt A mezőgazdaságban ekkor terjedt a fordítóeke, amellyel a földet mélyebben művelhették, s
így az elvetett magnak három-négyszeresét arathatták le. Növekedett a szőlővel és gyümölcsfákkal beültetett területek nagysága, fejlődött a kertgazdaság is. A jobbágyság körében egyre csökkent a robot jelentősége és a földesurak egyre szívesebben szedtek pénzjáradékot s ezzel elősegítve a pénzszolgáltatás terjedését. A jobbágy így felesleget tudott termelni maga számára és azt a vásáros helyekre vihette, melyekből később kialakultak a mezővárosok. Nagy Lajos (1342-1382) és Luxemburgi Zsigmond (1387-1437) hódító háború nem tettek jót a gazdaságnak: a pénz elértéktelenedett, a királyi birtokok száma lecsökkent, bevezették a kilencedet (1351). Ellenben a városok továbbfejlődtek gyenge polgári rétegük ellenére Az ország gazdaságának megreformálása azonban egy erős uralkodóra várt arra, akit csak úgy hívtak Hunyadi Mátyás (1458-1490) az igazságos. Mátyás uralkodásának első évtizedeiben arra
törekedett, hogy a rendi fejlődés eddigi eredményeire támaszkodva megszilárdítsa a rendi monarchiát. Köznemesi többségű országgyűléssel sikerült korlátoznia a bárók hatalmát. Mindennek gazdasági föltételeit a kiszélesedő árutermelés és pénzgazdálkodás teremtette meg. A gabonatermesztés mellett tovább terjedt a kertészet és szőlőművelés Növekedett a szarvasmarha-tenyésztés, és a ló- és juhtartás is jelentőssé vált. A jómódú parasztok mellett a szegényebbek is mind sűrűbben vitték piacra terményeiket. A gazdag parasztok mind egyre gyakrabban bérbe vették a pusztásodás miatt elnéptelenedett jobbágytelkeket. Ezeken mezővárosi nincstelenek, zsellérek végezték a munkát. A földesurak szintén kezdtek bekapcsolódni a piaci forgalomba. Főleg a jobbágyoktól kilenced fejében elsajátított terményeket értékesítették a piacon. Ezzel párhuzamosan folyt ipari termelés fejlődése általában céhes keretek
között, de a Felvidéken a manufakturális ipar első jelei (bedolgozás) kezdtek mutatkozni (Bártfa és környéke). A gazdasági fejlődés következményeként a lakosság száma jelentősen megnőtt. A XV század végére elérte a 4 millió főt. A lakosság többsége 100-150 fős falvakban élt A mezővárosok száma 800-900 között mozgott, míg a városok száma csak másfél tucat körül mozgott. A legfejlettebb városok lakossága 4000-5000 fő között mozgott Buda népessége viszont már a XV. század elején meghaladta a 8000 főt Ebből kitűnik, hogy az állami adók terhét, a központosítás anyagi terhének jelentős részét az ipar és a városi polgárság fejletlensége miatt a jobbágyságnak kellett viselnie. Ennek következtében vezette be Mátyás a kapuadó helyére a füstpénzt (20 dénár), melyet a telkes jobbágyokon kívül a zsellérek egy részétől, sőt a jobbágyteleken élő nemességtől is beszedett. A legfontosabb adófajta azonban a
rendkívüli hadiadó lett. Az egy aranyforintnyi állami adót általában háztartásonként és évente néha többször is behajtották. A király ugyanakkor ügyelt arra, hogy a földesurak jogtalan adókkal terheljék jobbágyaikat. Az így befojt éves jövedelem jó években akár 1 millió forint is lehetett. Az adók beszedése a kincstartóság feladata volt. Mátyás ebből a pénzből hatalmas zsoldos hadsereget tartott fenn és állandóan háborúzott. Halála után aztán mind a zsoldos hadsereg, mind a személye köré felépített államhatalom kártyavárként omlott össze. A hatalom a bárok kezébe, majd a hamarosan támadó török kezébe került az ország harmadával együtt. Ezzel bő 500 évre elvesztettük társadalmi és gazdasági felzárkózásunk lehetőségét Nyugat-európával szemben. Németalföld gazdasági és társadalmi változásai a polgári forradalom és szabadságharc kezdetétől a XVII. Század közepéig Németalföldet g
azdaságilag és t ársadalmilag 2 n agyobb r észre lehet b ontani: eg y ész akira és egy délire. Északon gátak építésévek kellett védekezni a tenger ellen, ezért a birtokosok nem növelhették a parasztok terheit, és nem kergethették el őket, ezért idővel a feudális szolgáltatások jelképessé váltak: a robot megszűnt, a birtokosok bérmunkásokkal műveltették meg földjüket. A tengertől gátakkal, csatornákkal elhódított földek a parasztok szabad földjei lettek. A mezőgazdaság mellett jelentőssé vált a heringhalászat, a hozzákapcsolódó hajóépítészet és a közvetítőkereskedelem. A dé li tartományok ( Brabant, F landria v árosai: A ntwerpen, A mszterdam, L eyden, H ága) a textiliparból gazdagodtak meg. A tőkés manufaktúra minden tartományban elterjedt A t artományok él én P ármai Mar git k ormányzó ál lt, d e a v árosok r endelkeztek b izonyos önkormányzattal. E gyre több e mber fordult e l a k atolikus egyháztól, m
ert a spanyol ab szolutizmust látták benne megtestesülni. Erre a válasz az inkvizíció alkalmazása volt spanyol részről Az uralkodó osztálynak, a városi polgárságnak, sőt a parasztságnak is elege volt a spanyolokból. A nemesség, hogy a népi forradalmat elkerülje Orániai Vilmos, Egmont és H oorn gróf vezetésével szövetségre lépett és kérvényezték a kormányzónál a sérelmek orvoslását. 1566-ban ugyanilyen kérvényt n yújtott b e a kis- és k özépnemesség valamint a p olgárság. E bben k övetelték az eretneküldözés megszüntetését, a helyi nemesség bevonást a hadseregbe és az ország kormányzásába, valamint a tartomány gyűlés összehívását. Ezt a k ormányzó visszautasította mire a n ép a n emesség mellé állt és m egtámadták a sp anyolokat, majd a katolikus templomokat dúlták fel. Erre II Fülöp Alba herceget küldte a lázadók ellen Kezdeti terrorisztikus s ikereit v égül l etörték a „ tengeri k oldusok”, O
rániai Vilmos z soldosserege v alamint a sikeres polgári ellenállás. A holland városok spanyol uralom elleni mozgalma a hanyatló feudális rend és az emelkedő burzsoázia első nagy összecsapása. Gyümölcseit a p olgárság és a p olgárosuló nemesség ar atta l e A felkelés történelmi koraisága miatt vallási színezettel indult, de később összeszövődött a holland népnek a s panyol ur alom e lleni f üggetlenségi ha rcával. E z ne m közvetlenül a hol land né p s aját feudális osztálya ellen irányult, ezért nem vesztette el birtokát a nemesség a forradalom győzelme után. A döntő hatalom azonban ezek után a polgárság kezébe került Ennek eredményeként jött létre németalföld északi részén 1579-ben az utrechti egyezmény, mely az északi tartományokat Hollandia néven egy egységes államba tömörítette, majd 1581-ben kikiáltották a függetlenséget. Az államforma köztársaság lett Anglia és Franciaország segítségével
1609-ig folytatta a háborút, amikor is Spanyolország kapitulált és elismerte Hollandia függetlenségét. Hollandia a politikai függetlenség birtokában kedvező körülmények között indult meg a nemzetté válás útján. A feudális gátak ledőltével tovább erősödött a manufaktúra-ipar, a hajóépítés, a posztó-, selyem-, vászonipar. Leginkább olyan ágak fejlődtek, amelyekben a kézműves jelleg dominált: optikai eszközök gyártása, nyomdászat, gyémánt- és üvegcsiszolás stb. Hollandia igazi gazdagságát azonban a tengeri kereskedelem szolgáltatta. Monopolizálta az óceáni forgalmat és gyarmatosított: Holland India, Dél-Afrika, A merika. A kereskedelem ál tal felhalmozott óriási vagyonok h atalmas b anküzlete t ettek lehetővé és így Hollandia válhatott a világ első pénzügyi hatalmává. A mezőgazdaságban a háromnyomásos gazdálkodást felváltotta a vetésforgó. Ezzel sikerült megoldani az ál latok t éli t
akarmányozását, é s így át lehetett t érni a t ejgazdálkodásra é s az istállózó állattartásra. Ennek köszönhetően a talaj termőképességét a fokozottabb trágyázás folytán sikerült feljavítani és így létrejöhetett a ma is világhírű virágkertészete. 1636 -ban itt használtak először cséplőgépet. Még en nél i s n agyobb sz erepük v olt a t ökéletesített sz élkerekeknek, am elyek en ergiájával szivattyúkat h ajtottak, és visszaemelték a g átakon át csapó v izet a tengerbe. A z o rszágot b ehálózó csatornák lehetővé tették az öntözést, de kiválóan alkalmasak voltak a közlekedésre is