Agrártudomány | Állattartás » Tóth Nóra - Hogyan neveljünk kiscicát?

Alapadatok

Év, oldalszám:2015, 2 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:63

Feltöltve:2015. szeptember 24.

Méret:408 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!

Tartalmi kivonat

HA MINDEN KÖTÉL SZAKAD HOGYAN SZOKTASSUK RENDRE A KIS „GENGSZTEREKET”? A MacskaMánia elõzõ számában a születéstõl kb. 4-5 hetes korig tekintettük át a teendõket, esetleges problémákat. Eddig a cicamama a feladatok többségét elvégezte, mostantól azonban a kölykök gondozásából, táplálásából egyre több hárul ránk is. Egyre több fejfájást, de szerencsére még több örömet, feledhetetlenül szép pillanatot is szereznek nekünk a cseperedõ, önállósodó, „cicásodó” kis szõrgombócok. Szabadban élõ macskáknál tapasztalhatjuk, hogy az anya az elsõ hetekben eldugja kölykeit, míg elérkezettnek nem látja az idõt, hogy „elõvezesse” és „bemutassa” csemetéit az embergazdinak. Ez öthetes kor körül történik A mami ekkorra már nem tud elegendõ tejet adni a cseperedõ gyerkõcöknek, ideje hát, hogy megkóstolják a szilárd táplálékot is. A lakásban tartott kiscicák is ilyentájt fedezik fel, hogy a maminak

kitett ebéd milyen finom. Ettõl kezdve egyre többet esznek a tányérból, és egyre kevesebbet szopnak. Egy kis segítség persze elkél, mert némelyik cicus nehezen talál rá a tányérból evés módjára: szagolgatja, kerülgeti, belegyalogol a tálkába. A legtöbb kiscica valami ismeretlen oknál fogva a tálka szélét rágcsálja kitartóan, míg végre egyszer leesik a tantusz, és rájön, hogyan is kell igazi macska módjára lefetyelni. Ez a pillanat nagy könnyebbség a gazdinak, ha addig cucliból is kellett etetni a kicsiket, hiszen ezentúl már önellátóvá válnak. A gondok is megszaporodnak azonban, ugyanis a kölykök az elsõ önálló evés után piszkítani is önállóan kezdenek, s nem csak oda, ahová mi szeretnénk. MI EZ A ZIZI? Készítsünk elõ egy kisebb méretû almostálat, amibe a kicsik bele tudnak mászni, s egyenként tegyük bele a kiscicákat. Elõször nagy élvezettel fognak kapirgálni benne, s mint mindent, az almot is megkóstolják.

A szilikagéles almok a nedvesség hatására beleragadnak a szájukba, amit nem biztos, hogy ki tudnak kapirgálni, ezért kezdetben inkább hagyományos almot használjunk. Némi kóstolgatás, kapirgálás, ki-be ugrálás után az okos kis jószágok hamarosan rájönnek, hogy mire való az alom, és elkezdenek belepiszkítani. Az elsõ egy-két ürítést általában kétségbeesett nyivákolás kíséri. A fránya kölkei kezdetben sajnos az almostálon kívül máshová is piszkolnak – ahova éppen kedvük tartja. Különösen, ha elég nagy helyen mászkálhatnak, nem jut eszükbe, hogy gyorsan visszamenjenek az alomhoz, ha a szükség szólítja õket. Legveszélyeztetettebb helyek a sarkok, ajtók háta mögötti zugok, valamint minden kapirgálható, zörgõs anyag, mint például földre esett újság, nejlonzacskó, ruhadarab. A legelvetemültebb kis gonosztevõk nem restek az ágyra, fotelba is felmászni, hogy ott a pihe-puha párnákat, takarókat öntözzék meg. A

macskákat a víz szaga is piszkításra ingerli, ezért gyakori, hogy kádba, mosdóba végzik el a dolgukat, ha módjuk van rá. A macskanevelésnek talán ez a legkellemetlenebb oldala, s nem kis türelmet, következetességet igényel. Tudnunk kell, hogy a macskák nem rosszaságból piszkítanak félre, egyszerûen csak másképp látják az élet dolgait, mint mi. Nekik a puha szõnyeg, a méregdrága kanapé, a tiszta vasaltruha-kupac nem puha szõnyeg, méregdrága kanapé vagy tiszta ruhakupac, hanem valami olyan dolog, amit remekül lehet kapirgálni, tehát éppen megfelelõ piszkítóhelynek. Célszerû a kárpitozott bútorokat, matracokat nejlonfóliával alábélelni, illetve gumival bevont lepedõkkel letakarni, mert a matracba mélyen belefolyt vizelet szagát hónapok alatt sem tudjuk kiszellõztetni. Távollétünkben tartsuk a kicsiket olyan helyen, ahol nem okozhatnak kárt, ha erre módunk van. Amikor otthon vagyunk, figyeljünk a jelekre, s ha azt látjuk, hogy

egy kölyök láthatóan helyet keres a piszkításhoz, kapirgál, forgolódik, helyezkedik, tegyük gyorsan az almosládába. Ha ebben következetesek vagyunk, a cicák néhány hét alatt megtanulják a rendet, és mire új gazdihoz kerülnének, általában teljesen szobatiszták. Vannak azonban kis pernahajderek, akik nem akarnak érteni a „szép szóból” és notóriusan ott hagyják névjegyüket, ahol nem kéne. Velük szemben sajnos nem marad más módszer, mint a jó öreg „orrbeleverõs”. Na persze ne értsük ezt szó szerint: verésrõl nincs szó! Amikor rajtakapjuk a kis gézengúzt, szembesítsük produktumával, és kicsit nyomjuk bele az orrocskáját, majd vigyük az almostálkához, és tegyük bele, jelezve, hogy mi lett volna a kívánatos hely. 2-3 ilyen "szembesítés" általában eredménnyel szokott járni. A frissen kiöntött alom felavatására pillanatok alatt akad jelentkezõ. A kiscicák nagyon szeretnek az éppen dolgát végzõ

testvérkéjük körül tüsténkedni, esetleg többen is kedvet kapnak, hogy kövessék a példáját. A gazdinak igen sûrûn kell tisztítania az almosládát, mert ha elhanyagolja, az öntudatos négylábúak könnyen sztrájkba léphetnek, és más, tisztább helyet kereshetnek kis- és nagydolgaik elvégzéséhez. Az almos mérete kövesse a gyerkõcök növekedését, mert ha már kényelmetlenül kicsinek találják, szintén „mellé járnak”. SZÕRGOMBÓCBÓL NYAKIGLÁBAK A kiscicák 6-8 hetes kor körül a legtündéribbek: gömbölyûek, pelyhesek, esetlenül kedvesek. Ezután elkezdenek nyurgulni, lábaik hosszabbnak, oldaluk vékonyabbnak, szõrük rövidebbnek látszik. Játékuk, rohangálásuk egyre vadócabb lesz. Tökélyre fejlesztik vadász- és harci képességeiket. Ebben a korban már nincs akadály elõttük: mindenhova fel tudnak mászni, ugrani, s persze ezt gyakorolják is fáradhatatlanul. Jobban tesszük, ha féltett tárgyainkat biztonságba

helyezzük. Hogy rontó-bontó energiáikat lecsapoljuk, játsszunk sokat a kölykökkel, futtassuk õket tollasbot vagy más mozgatható játék segítségével kifáradásig! Az ember általában azért akar macskát tartani, mert természetének kedvesebb, hízelgõsebb oldalát szeretné megtapasztalni. Hogy egy macska mennyire lesz barátságos, az a génjein kívül a külvilágról szerzett tapasztalataitól függ. Ez azonban sokkal összetettebb, mint gondolnánk. Máig megfejthetetlen titok elõttem, hogyan lehetséges, hogy egy almon belül is hatalmas különbségek vannak a testvérek között. Azonos a genetikai háttér, azonos a környezet, az átélt tapasztalatok, mégis ahány cica, annyiféle egyéniség. Olyannyira, hogy egy almon belül lehet az egyik egy hízelgõ, levakarhatatlan dorombológép, míg a másik megfoghatatlan vadóc. HOGYAN NEVELJÜNK BARÁTSÁGOS KISCICÁT? Szerencsére azt is gyakran tapasztaltam, hogy a vadócok csak addig kezelhetetlenek, míg

a tenyészetben, sok macska társaságában vannak. Ott a sok gyömöszölnivaló kistesó, papa, mama, játékok – ugyan, kit érdekel az ember gazdi! Új otthonba kerülve azonban, ahol a gazdin kívül nincs több játszótárs, legtöbbször õk is megszelídülnek: kedves, dorombolós, bújós cicusokká válnak. De akad közöttük olyan is szép számmal, aki késõbb is ragaszkodik a függetlenségéhez, s csak akkor lehet õt megsimogatni, babusgatni, ha õmacskasága úgy kívánja. Az eleve kedvesek szerencsére késõbb is megtartják jó természetüket. Bár, mint a fentiekbõl is kiderül, a macska felettébb öntörvényû lény, azért van némi módunk befolyásolni természetének alakulását. Ha az ember közelében, „láb alatt” nõ fel, s hozzászokik a közelséghez, érintéshez, zajokhoz, nem fog félni. Születéstõl kezdve naponta többször vegyük kézbe a kicsiket, de vigyázzunk arra, hogy ez kellemes élmény legyen a számukra! Ha kapálóznak,

ne erõltessük soká a dolgot, tegyük le õket. Lehetõleg ne akkor akarjuk babusgatni a kis szõrgombócokat, amikor éppen a legnagyobb rohangászásban vannak. Várjuk meg, míg elpilledten heverésznek, s ekkor simogassuk, vakargassuk õket! A cucliból is etetett kicsik általában jobban ragaszkodnak az emberhez, hiszen nekik a kézbe vétel azt jelenti, hogy enni kapnak, s a gazdi ezáltal az anyjukhoz válik hasonlatossá. Az ételen kívül a legbiztosabb út a kiscica szívéhez a játékon keresztül vezet. Kíváncsiságuk sokkal erõsebb félelmüknél, s bármennyire is meg vannak szeppenve a nagydarab ember látványától, ha a közelükben valami mozog, azt feltétlenül meg kell vizsgálniuk. Csalogassuk õket mozgatható játékszerrel, tollasbottal, szalaggal, de lehet az akár egy ceruza is, vagy ha semmi nincs a kezünk ügyében, hát az ujjaink. Elõbb-utóbb a cicus közelebb jön, hogy megbabrálhassa, zsákmányul ejthesse azt az izgõ-mozgó valamit.

Hagyjuk, hogy idõnként elkapja a zsákmányt, majd húzzuk el, és futtassuk meg a kis ragadozót, s ismét hagyjuk vele játszani. Ha megtapasztalja, hogy a közelünkben nincs veszélyben, viszont örömteli, izgalmas élményben van része, elmúlnak a félelmei. A KÉZ JÁTÉK, DE NEM ZSÁKMÁNY! Soha ne engedjük azonban a cicának, hogy a kezünket karmolássza vagy harapdálja! Ez neki játék ugyan, de ha rögzül, nagyon kellemetlen szokássá válik. Ezt úgy akadályozhatjuk meg, hogy ha elkapta a cicus a kezünket, nem mozdítjuk azt, és határozottan rászólunk: Neeeem! Hamarosan abbahagyja a karmolást, ekkor gyorsan húzzuk el a kezünket. Tereljük el a figyelmét valami más játékkal! Hasonló módon ne hagyjuk a lábvadászást sem, hiszen ezzel is csúnyán megsebezhetnek bennünket. Sok cica imádja ezt a sportot ûzni, különösen hajnalonként. A sportág nappal játszható formája a gazdit kaparó vagy mászófának nézni, s a legváratlanabb

pillanatban orvul letámadva szélsebesen felmászni a bokájától a nyakáig. (Természetesen elõtte „ezer” karmot növesztünk) Nos, ezeket a próbálkozásokat kell kezdettõl fogva következetesen elhárítanunk, mielõtt elfajulnának! Ilyenkor kiabáljunk rá a cicára; ez többnyire elég ahhoz, hogy megijedjen, és felhagyjon kellemetlen játékával – legalábbis egy percig. Ha elijesztéssel következetesen visszautasítjuk ezeket a próbálkozásait, idõvel leszokik róluk. Az ijesztgetés mellett persze ragadjunk meg minden kínálkozó alkalmat a kellemes élmények nyújtására is. Ha bizalmukat elnyerjük, maguktól jönnek majd egy kis simogatásért, biztonságos szunyókálásért az ölünkben. KISGYEREK A CSALÁDBAN A kutyákkal ellentétben a macskák nem rajonganak annyira a gyerekekért, mint általában hisszük. A gyerekek többnyire hangosak és hirtelenek, s ez két olyan dolog, amit a macskák utálnak. Az egrecíroztatást pedig különösen

rosszul tûrik, ami viszont a gyerekek kedvenc foglalatossága. A kicsi gyerekek legtöbbször nem tudják, hogyan közelítsenek egy állathoz. Zajos lelkesedésük, rohamozás-szerû közeledésük riasztó, s ha meg tudják fogni a macskát, többnyire elkapják a hasát és szorítják, közben hangosan kiabálnak. Szegény macska ilyenkor vagy dermedten várja a szabadulást, vagy védekezik: karmol, harap. Nagyobb gyerekeknél elõfordul, hogy az állatokat önzõ módon szeretik, Fotó: Béres Tímea MINDENT, AMI MOZOG egy olyan lényt látnak bennük, akin végre õk uralkodhatnak, ahogyan rajtuk uralkodnak a felnõttek. Ezért figyeljünk nagyon a gyerekekre, és tanítsuk meg õket szépen szeretni az állatokat! Tanítsuk meg úgy közeledni hozzájuk, úgy játszani velük, hogy az az állatnak is jó legyen, ne csak nekik. Nem árt rájuk nézni olyankor is, amikor nem tudják, hogy látjuk õket. Ha ilyenkor is szeretettel foglalkoznak a cicákkal, szépen játszanak

velük, és a macskák is láthatóan jól érzik magukat, megnyugodhatunk. Ám ha csak egyszer is tapasztaljuk, hogy a gyerek eszközként használja a macskát, például bezárja valahová, a farkára köt valamit, szorongatja, ijesztgeti stb., beszélgessünk el a gyerkõccel, és a biztonság kedvéért ne hagyjuk felügyelet nélkül együtt a kiscicákkal! Jó gyerekek társaságában felnõve a kiscicák kiegyensúlyozottak, játékosak, kedvesek, s nem utolsósorban „strapabíróak” lesznek, míg agresszív gyerekek környezetében félõssé válnak. Ha a házi gyógymód 2-3 napon belül nem segít, feltétlenül vigyük a kölyköket állatorvoshoz, mert fertõzés, gyulladás állhat a háttérben, amit gyógyszeresen kell kezelni. Ha a szorulás étvágytalansággal, levertséggel párosul és a kicsi hasa kemény, elzáródásra gyanakodhatunk, tehát a legsürgõsebben állatorvoshoz kell vinnünk a kölyköt. Az emésztõszervi problémák ebben a korban elég

sokfélék lehetnek, ezért általános szabályként nagyon figyeljük, hogy minden kölyök rendesen eszik-e, illetve rendszeresen, megfelelõ állagút ürít-e. A hányás macskáknál természetes, különösen, ha a lenyelt szõrt öklendezik fel. Ettõl nem kell megijedni. Ha azonban a hányás gyakori, nem marad meg az étel a cicában, esetleg már csak gyomorsavat hány, és rossz a közérzete, nem eszik, vigyük orvoshoz! CICAEGÉSZSÉG HAAAPCI! A kiscicákat felcseperedésükig számtalan betegség fenyegeti, melyek valamilyen fejlõdési rendellenesség, genetikai probléma, fertõzés vagy baleset következtében alakulhatnak ki. Mivel cikket, nem pedig könyvet írunk, terjedelmi okokból természetesen nem tudunk számba venni minden lehetséges problémát. Szerencsére az elvi lehetõségek legnagyobb hányada igen ritkán fordul elõ. Koncentráljunk ezért arra a két leggyakoribb betegségcsoportra, melyeknek jelentkezésére reális esélyünk van, ha

kiscicákat nevelünk! Ezek az emésztéssel összefüggõ, illetve légúti megbetegedések. Hasmenés leggyakrabban a szopásról a normál étrendre való áttérés környékén jelentkezik, és ahogy az emésztõszervek hozzászoknak az új táplálékhoz, általában el is múlik. Ha mégsem, néhány napig házilag is kezelhetjük. A kicsiket fogjuk csak száraztáp + víz diétára (jó minõségû bébitáppal!) és ebbe keverjünk állatpatikában kapható Probiost. Semmiképpen ne adjunk tejet, mert az kifejezetten hashajtó hatású! Éppen emiatt szorulás esetén viszont tejföllel, tejjel segíthetünk a bajon. A kölyökbetegségek másik tipikus csoportját a vírusfertõzéstõl származó légúti panaszok képezik. A kiscicák gyakran prüszkölnek, többnyire a szemük is begyullad, becsipásodik Könnyebb esetben ezek nem szegik a cicák kedvét: esznek, játszanak, nincs más betegségre utaló tünetük. Rosszabb esetben a kölykök levertek, bágyadtak,

szõrük fénytelen, láthatóan nincsenek jól. Akár az enyhébb, akár a súlyosabb formával találkozunk, ezek a gyerkõcök állatorvosi kezelésre szorulnak! Lehet, hogy injekciókúrára kell hordanunk õket, de az is elképzelhetõ, hogy nekünk kell majd tablettákat beadnunk a kis betegeknek. Ez utóbbi nem is olyan egyszerû, hiszen a picik ezer karommal fognak tiltakozni a mûvelet ellen. Figyeljük meg, az orvos hogyan csinálja! A cicát a levegõbe emelve vagy a mellkasát asztalra szorítva próbáljuk egy határozott mozdulattal összefogni a kölyök két fülét, és egyben hátrahajtani a fejét, másik kezünkkel nyissuk le az állát. Ilyenkor jönne jól egy harmadik kéz, amely beadja a tablettát, de hát mi, emberek maximum két kézzel születünk Így nem marad más hátra, mint a szájat lenyitó kezünkkel, csipesszel vagy ujjainkkal belepottyantani a tablettát a cica torkának közepébe, olyan mélyen, amennyire csak tudjuk. (Ha nem elég mélyre vagy

nem elég középre helyeztük, a nyelvével hamar ki fogja lökni.) Ezután gyorsan zárjuk össze a cicus pofiját, és tartsuk úgy néhány másodpercig, amíg nem nyel. NEM VESZI BE Eközben próbáljuk nyugtatni, simogatni az állát, ha sikerült legalább egyik kezünket felszabadítani erre a célra. Ha úgy gondoltuk, hogy lenyelte, a biztonság kedvéért nézzünk bele újra a szájába, tapogassuk meg a mellkasán, hasán a szõrt, és pásztázzuk végig az asztalt, padlót is 1-2 négyzetméteres körzetben. A kis bestiák ugyanis hajlamosak észrevétlen módon kiköpni vagy a pofazacskójukban tárolni a tablettát, hogy aztán rövid úton megszabaduljanak tõle az elsõ adandó alkalommal! Kaphatók tablettabeadó mûanyag eszközök, ezek megkönnyítik a gyógyszer beadását, amennyiben a fejük elég jó kialakítású, és nem sodródik ki belõlük a tabletta. Próbálkozhatunk még kiskanál nyelével, amelyre májkrémmel, vitaminpasztával felragasztottuk a

tablettát. Minden egyéb „ételbekeveréses” hadmûvelet hiú ábránd: a macskák rendkívül jó érzékkel látnak át a cselen, és eszük ágában sincs megenni a csaliba rejtett gyógyszert. Folyékony orvosság, paszta beadásával könnyebb a dolgunk, bár egyik-másik ilyen gyógyszertõl nagyon intenzív nyálzás, szájhabzás kíséretében szabadulnak meg a macskák. Ha szemkenõcsöt, szemcseppet kell alkalmazni, igyekezzünk azt minél mélyebben a szemhéjak alá juttatni. Ez tán valamivel egyszerûbb mûvelet, mint a tablettabeadás, de itt se számítsunk zavartalan fogadtatásra. Összefoglalva: macskát otthon kezelni korántsem egyszerû feladat, de kitartással és némi vérveszteség árán nem megoldhatatlan. OLTÁSI PROGRAM Ha minden rendben, a kölykök 7-9 hetes kor körül megkaphatják az elsõ kombinált oltást, s ha addig nem tettük, a féreghajtás is megtörténhet. Ha balszerencsénkre a fenti betegségek valamelyike éppen az oltás elõtt

vonul végig a bandán, meg kell várnunk, míg mindannyian teljesen rendbe jönnek. Beteg cica nem oltható, s jó, ha a testvérek azonos oltási fázisban vannak. A cicák teljes oltási programja néhány hónapot átfog, ezért az oltások egy részét valószínûleg már az új gazdi adatja be. A teljes sor: kombinált (3 vagy 4 komponensû), veszettség, leukózis-, fertõzõ hashártyagyulladás-, illetve gombaellenes vakcinák. Ezeket 2-3 hetes szünettel, két-két alkalommal kell beadatni, s évente egy-egy alkalommal ismételni. Kijárós cicának mindent adassunk be, de ha a macsek lakásban él majd, és garantáltan nem találkozik másik macskával, megfontolandó, hogy a kombinálton kívül a többi oltással is terheljük-e a szervezetét. SZÍVÜNK CSÜCSKEI ÚJ OTTHONBA KERÜLNEK Kevesen engedhetik meg maguknak, hogy a teljes szaporulatot megtartsák, ezért elõbb-utóbb eljön az a szívszaggató pillanat, mikor dédelgetett kicsinyeinket más emberek

gondjaira kell bízni. Komoly tenyésztõk háromhónapos kor elõtt nem adnak oda cicát, pedig sok gazdijelölt szinte könyörög, hogy már 6-8 hetesen elvihesse a kicsiket. A kölykök kiegyensúlyozott lelki fejlõdéséhez azonban nagyon fontos, hogy ezt az idõt anyjuk, testvéreik társaságában töltsék, s megtanulják, amit egy kiscicának meg kell tanulnia. A túl korán elválasztott kölyköknek a késõbbiekben viselkedési problémái lehetnek. Ezért ezeknek a kéréseknek szigorúan ellen szoktunk állni. Egy három hónapos macskagyerek még nagyon is „kiscica”, s az új gazdinak bõségesen lesz még ideje „babázni” vele, élvezni önfeledt játékának, kedves kis lényének látványát. A legnehezebb pillanat betenni a rémülten pislogó, esetleg tiltakozó cicust a hordozóládába, s átnyújtani az új gazdinak. Aztán gyors búcsú, és szaladunk a szobába bõgni. Az elsõ alomnál mindenképpen így megy. Késõbb az ember hozzáedzõdik ezekhez

a fájdalmas eseményekhez, már nem biztos, hogy sír a kicsik után, de a búcsú soha nem lesz könnyû. Reménykedünk, hogy emberismeretünk most sem csapott be, jó kezekbe tettük kicsikéink sorsát, s hamarosan csupa örömteli hírt, szép képeket kapunk további cseperedésükrõl. Tóth Nóra Norsycat Maine Coon Cattery