Szociológia | Tanulmányok, esszék » Tóth-Simon Károly - Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma

Tóth-Simon Károly Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma Bevezetés Különböző hivatalos nyomtatványokon rendszeresen rákérdeznek a családi állapotunkra. Az önéletrajzunkban is hivatkozunk arra, hogy egyedülállók vagy házasok vagyunk-e, mert úgy gondoljuk, hogy szakmai szempontból sem lényegtelen a családi állapotunk. Bár a világot valóban érdekli, hogy házasok vagyunk-e, Istent sokkal jobban foglalkoztatja az, hogy hogyan éljük meg az egyedüllétet, a párválasztást és a házasságot. Mivel mindháromnak konkrét helye van Isten tervében, fel kell kutatnunk az üzenetét, és megélnünk a misztériumát. Pál apostol ezt mondja a házasságról: „Nagy titok [gr.: μυστήριον, müsztérion, ang: mystery] ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom” (Ef 5:32, MBT). „Mélységes titok ez! Én azonban most a Krisztusra és a Gyülekezetre gondolok” (EF). „Ez egy hatalmas titok, és nem teszek

úgy, mintha érteném. Ami a legvilágosabb számomra, az a mód, ahogyan Krisztus bánik az egyházzal” (MSG). Az apostol szerint a házasság témája titok, misztérium, mely rejtve van az Istent figyelmen kívül hagyó világ, sőt az Istentől függetlenül gondolkodó „keresztények” előtt is. Isten azonban kijelenti tervét mindazoknak, akik a maga szentségében szeretnék megélni az egyedülállóságot, a párválasztást és a házasságot. Annál is inkább fontos ez, mert mindhárom területnek fontos üzenete van Isten és az ember kapcsolatára vonatkozóan. Az egyedülállóság misztériuma Bár sokan talán nem így gondolkodnak – főleg a párválasztás előtt álló fiatalok, vagy a már idősebbek, akik nem találtak (még) házastársat –, de az egyedülállóság Isten kegyelmi ajándéka: „Szeretném ugyanis, ha minden ember úgy volna, mint én magam is; viszont mindenkinek saját kegyelmi ajándéka [gr.: χάρισμα, khariszma] van

Istentől: kinek így, kinek amúgy” (1Kor 7:7). Pál arról beszél, hogy szeretné, ha mindenki egyedülálló lenne, ahogyan ő is az. Elismeri azonban azt is, hogy más-más ajándékot tartogat Isten mindannyiunk életére: kinek az egyedülállóságot, kinek a házasságot. Rögtön az elején le kell szögeznünk, hogy különbség van az egész életen át vállalt (helyesebben: ajándékba kapott) cölibátus, és az időleges, házasságot megelőző egyedülállóság között. Ugyanazok az elvek vonatkoznak azonban mindkét csoportra, ha egyedülállóságukat – akár tartósan, akár átmenetileg – a lehető legteljesebben szeretnék megélni. Jézus a következő szavaival rávilágít az egyedülállóság misztériumára: „Péter megszólalt, és ezt mondta: Íme, mi elhagytunk mindent, és követőid lettünk. Jézus így szólt: Bizony, mondom néktek: senki sincs, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy

szántóföldjét énértem és az evangéliumért, és ne kapna százannyit: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermekeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet” (Mk 10:28-30, vö. Mt 19:27-30, Lk 18:28-30). Az egyedülállóság üzenete és misztériuma nem más, mint a Jézusban való teljesség megtalálása, a reménykedve várás, a hit diadala. Amikor már semmi nem hiányzik ebből a világból, sem materiális, sem szociális dolgok – mert megtapasztaltuk a Jézusban való teljes életet. Aki hajlandó legalább időlegesen lemondani a házasságról, az megmutatja a világnak, hogy Jézust részesíti előnyben mindennel szemben, ami erre a világra vonatkozik. Pál ezt így fogalmazza meg: „Aki nőtlen, az az Úr dolgaival törődik: hogyan legyen tetszésére az Úrnak” (1Kor 7:32). Az egyedülállók elsődlegesen azzal tudnak foglalkozni, hogy Istent jobban megismerjék, jobban

szeressék, és jobban engedelmeskedjenek neki – semmi másnak nem kell lekötnie a figyelmüket. Aki az egyedülállóságát így tudja megélni, az megmutatja, hogy hisz Istenben, és tudja, hogy benne már mindene megvan. Aki azonban egyedülállóként zúgolódik, depresszióssá válik, annak adja tanújelét, hogy számára nem elegendő Isten, és önmagát Isten terve fölé helyezi, megkérdőjelezve Isten szuverenitását és az akarata tökéletes voltát. John Piper amerikai teológus és pásztor szerint (Single in Christ: A Name Better Than Sons and Daughters) az egyedülállóság üzenete négy összetevőből áll: (1) Isten családja nem biológiai születéssel, hanem a Szentlélektől való gyermekekkel szaporodik (2) a Jézusban való kapcsolatok maradandóbbak, mint a családi kapcsolatok (3) a házasság időleges, és végül átadja helyét annak, amire képként mutat, azaz Jézus és az egyház színről-színre látásának (4) a Jézus iránti hűség

határozza meg az élet értékét, minden más kapcsolat értéke ebből ered Az egyedülállóság misztériuma tehát abban keresendő, hogy a hívő hajlandó lemondani egy e világra tervezett intézményről, mert Jézusban már mindene megvan, teljes életet élhet, és így mutatja meg a reményét az eljövendő új világra nézve. Ez a reménység pedig igaz lehet az egész életen át egyedülállókra, azokra, akik a lehető legteljesebben szeretnék megélni életüket addig, míg házasságot kötnek, és azokra is, akik özvegyek lettek vagy elváltak, és nem házasodnak meg újra. A párválasztás misztériuma A párválasztás kérdésében megint érdemes felfedezni az Istennel való kapcsolat képét. A megtérésekor ugyanis az ember az örök életére nézve választ Isten személyében egy társat, és így elnyeri a lehető legteljesebb és legbensőségesebb kapcsolatot, amire csak lehetősége van. Amikor tehát házastársat választ az ember, ezt a

korábbi párválasztását példázza a világ előtt. Amilyen megalapozottan és odaszántan döntött Isten mellett, olyan odaszántan kell a házastársa mellett is döntenie. Nem csupán a külsőségeket vagy egyéni preferenciákat figyelve, hanem a másik ember lelkének mélyébe nézve, és benne felfedezve a „hozzáillő segítőtársat” (vö. 1Sám 16:7) Az első pártalálás története segíthet az alapokat lefektetni: „Azután ezt mondta az ÚRisten: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat. Formált tehát az ÚRisten a földből mindenféle mezei állatot, mindenféle égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi; mert minden élőlénynek az a neve, aminek az ember nevezi. Így adott az ember nevet minden állatnak, az égi madaraknak és minden mezei élőlénynek, de az emberhez illő segítőtársat nem talált. Mély álmot bocsátott azért az ÚRisten az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik

oldalbordáját, és húst tett a helyére. Az emberből kivett oldalbordát asszonnyá formálta az ÚRisten, és odavitte az emberhez. Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett” (1Móz 2:1823) Ebből a történetből fontos tanulságokat szűrhetünk le: (1) Ádám a párválasztást Istenre bízta. Bátran hagyatkozott arra, amit Isten mondott: „Nem jó az embernek egyedül lenni.” Ha Isten tisztában van egy szükségletünkkel, akkor bátran bízhatunk abban, hogy azt a neki megfelelő időben ki fogja elégíteni (vö. Mt 6:25-34) (2) Mivel Istenben bízott, Ádám tudta a dolgát végezni. Nem ült karba tett kézzel, és nem is kesergett, hanem azért élt, amire Isten megteremtette, azt a munkát végezte, amivel megbízta. Amikor hűségesnek bizonyulunk abban, amit Isten ránk bízott, akkor ad valami többet, nagyobbat (vö. Mt 25:14-30) (3) Ezt követően pedig

felismerte a társat Évában. A másikban akkor tudom felismerni a társat, ha teljesülnek az alábbiak: közös az útirányunk, egy igát húzunk, illünk egymáshoz (intellektuálisan, a szolgálatban, érzelmileg). További alapelvek, melyeket megtanulhatunk Ábrahám szolgájától (vö. 1Móz 24): (1) Ne keress társat a világban (1Móz 24:7-8). Milyen jövője van annak a házaspárnak, akik az élet legfontosabb kérdésében nincsenek egy véleményen? (2) Kezdd imádsággal (1Móz 24:12). Imádkozz sokkal többet, mint amennyit cselekszel Ez mutatja, hogy a pártalálást Istenre bíztad, és nem te akarod megoldani. Várj Istenre, hogy lásd, mit tervez számodra (1Móz 24:21). (3) Amikor vezetést kaptál (de csak akkor!) mondd ezt el a másik félnek is, és bízd Istenre, hogy őt is elvezesse a döntésre (1Móz 24:27b). (4) Támaszkodj másokra is, és engedd, hogy Isten rajtuk keresztül is vezessen: megerősítsen vagy megállítson (1Móz 24:50). (4+1) Légy

türelmes addig, amíg várnod kell a társad megtalálására (vö. 1Móz 29:20, 30) Miközben elfoglalt vagy azzal a munkával, melyet Isten rád bízott, és beleveted magad abba az életbe, melyet eltervezett az életedre nézve, rövidnek fog tűnni az az idő, amit várakozással kell eltöltened: „De nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által” (Róm 5:3-5, MBT). „.Ez a reménység pedig soha nem fog csalódást okozni” (EF) A párválasztás misztériuma az, hogy az ember Isten mellett való döntését példázza. Aki párt szeretne találni, Isten képét keresi a másik emberben, azt a képet, mely őt teljessé teszi. Ezért nem a külsőségek, a szimpátia vagy a rózsaszín

érzelmek alapozzák meg a jó házasságot, hanem az Istentől való vezetés, az együttes szolgálatra való képesség, az egymást kiegészítő volt (a férj tudja vezetni a feleséget, a feleség tudja őt követni). A házasság misztériuma Világi források valahogy így definiálják a házasság fogalmát: „Férfi és nő jogilag szabályozott, családalapítást célzó egysége. A [házasság] intézménye a történelmi fejlődés során alakult ki, és a mindenkori társadalmi berendezkedéseknek megfelelően változik” (Új Magyar Lexikon, Akadémia Kiadó, Bp. 1962 3 kötet, p 229) Ez a meghatározás azonban keresztény szempontból pontatlan, két okból is: (1) kihagyja a házasság tervezőjét, Istent, és azt, hogy mi az ő elképzelése a házasság intézményéről, ill. (2) a társadalmi berendezkedéstől teszi függővé a házasság változását, és nem veszi tekintetbe, hogy örök érvényű igazságokat kell a házasság alapjának tekintenünk.

Ha helyesen szeretnénk gondolkodni a házasságról, Jézus szavait kell segítségül hívnunk, aki ezt mondta: „Jézus így válaszolt: Két ponton is elvétettétek a célt: Nem ismeritek a Bibliátokat, és azt sem ismeritek, hogyan munkálkodik Isten. A feltámadáskor a házasságon túl leszünk Ahogyan az angyaloknak, úgy nekünk is minden extatikus élményünk és intimitásunk Istennel lesz. És a spekulációtokkal kapcsolatban pedig, hogy a halottak feltámadnak-e vagy sem, nem olvastátok a Bibliátokat? A nyelvtan pedig világos: Én vagyok – nem pedig voltam – Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákób Istene. Az élő Isten nem úgy határozza meg magát, mint a halottak Istene, hanem mint az élőké” (Mt 22:29-33, MSG). Jézus kiemeli a házasság időleges voltát, vagyis azt, hogy a feltámadás után, Isten új világában meg fog szűnni. A házasság erre a világra adott intézmény, melyben két fél, egy férfi és egy nő kiábrázolja Jézus és az

egyház kapcsolatát. Amikor azonban eljön a teljesség, amire képként utal a házasság, betölti funkcióját, és átadja a helyét a valóságnak. Pál apostol feltárja a házasság titkát, misztériumát, amikor arra utal, hogy annak középpontjában Jézus és az egyház kapcsolata áll: „Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak; mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője is. De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben. Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje, így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt, vagy ránc, vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen. Hasonlóképpen a

férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket Aki szereti a feleségét az önmagát szereti. Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat, minthogy tagjai vagyunk testének. A férfi ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom. De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét” (Ef 5:21-33). A férfi feladata, hogy önfeláldozó módon szeresse a feleségét, és Isten szavával megtisztítsa őt. A feleségé pedig az, hogy elfogadja ezt a szeretetet, kövesse a férjét, és engedelmeskedjen neki. Az apostol rögtön az elején leszögezi, hogy az engedelmesség kétoldalú: „Engedelmeskedjetek egymásnak”. A férj kiábrázolja Jézust, aki szerette az egyházat, és önmagát adta érte A feleség pedig

az egyházat példázza, mely engedelmeskedik Urának. Mivel ilyen szoros az összefüggés a házasság, ill. Isten és az ember kapcsolata között, Mike Mason meghökkentő, mégis igaz párhuzamot állapít meg: „Mert ha az Istentisztelet (és különösen annak úrvacsora vagy szentáldozás néven ismert sajátos aktusa) az Istennel való egyesülés lehető legintenzívebb formája, akkor két ember bizonyosan szeretkezés közben jut el az egyesülés legteljesebb megvalósulásáig, s így a testi szerelem feltétlenül szükséges (és nem pusztán biológiai értelemben) ahhoz, hogy életben maradhassunk” (Mike Mason: A házasság misztériuma, Harmat, Bp. 2011 pp 129-130) A házasság tehát erre a világra adott intézmény. Funkciója az, hogy két ember legintimebb és legbensőségesebb kapcsolatában kiábrázolja azt a teljességet, melyet mindenki megélhet majd az eljövendő világban Istennel. Összegzés Az egyedülállóságban, a párválasztásban és a

házasságban isteni titkokat, valódi misztériumot fedezhetünk fel. Azért, hogy a lehető legteljesebben megélhessük, nem elég úgy gondolkodnunk róluk, ahogyan a világ. Meg kell találnunk a bibliai alapokat, Isten tervét, és megélni annak szentségét. Az egyedülállóságban az a reményünk fejeződik ki, hogy egy napon Istennel megélhetjük majd a teljességet. E világban készek vagyunk bármiről lemondani, mert tudjuk, Isten minden szükségünket képes betölteni. A párválasztásban megjelenik az, ahogyan az ember az életét letette Isten oltárára (Róm 12:1), és teljesen neki szánta magát. Amikor társat keresünk, azt nézzük, hogy a másik emberben számunkra a teremtő Isten válik kézzel foghatóvá. Ezért nem érjük be a külsővel, hanem a másik lelke legmélyén azt az Istent keressük, aki bennünk is ott él. Egy olyan sajátos egységre próbálunk eljutni a másik emberrel, ami rajta kívül senki mással nem lehetséges. A házasság

pedig azt a reményünket fejezi ki, hogy az új világban Istennel olyan szoros és bensőséges kapcsolatot élhetünk majd meg, amelyet ebben a rendszerben csak a házastársunkkal tudunk. Bármely állomáson is vagyunk éppen – legyünk akár egyedülállók, házasok, vagy a párkeresés kellős közepén –, soha ne érjük be kevesebbel, mint amit Isten adni szeretne nekünk. Bárhol is tart az életünk, éljük meg itt és most az Istennel való kapcsolat teljes realitását. Ne érjük be azzal, amit a világ mond, hanem keressük és valósítsuk meg azt a szentséget és teljességet, amelyet Isten megalapozott az egyedüllét ajándékában, a párválasztás odaszántságában és a házasság misztériumában. Ajánlott irodalom Az egyedülállóságról Gary Chapman: Szólóban Elisabeth Elliot: Magányosság A párválasztásról Joshua Harris: Társtaláló – Ideje van az udvarlásnak Joshua Harris: Búcsú a randevúktól Elisabeth Elliot: Társkereső

Henry Clud, J. Townsend: Randikalauz – Határvonalak a párkeresésben A házasságról Mike Mason: A házasság misztériuma Dr. Pálhegyi Ferenc: Keresztyén házasság Stephen & Alex Kendrick: Merj szeretni Gary Chapman: A házasság négy évszaka