Gazdasági Ismeretek | Államháztartás » Csatlósné Kósa Beáta - Szociális korporatizmus

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Gazdálkodási szak Szociális korporatizmus Készítette: Csatlósné Kósa Beáta 2003/2004. tanév I félév Gazdálkodási szak II. évfolyam Levelező tagozat "C." csoport Vásárosnamény, 2003. November 26 Tartalomjegyzék A szociális korporatizmus modeljeinek rövid áttekintése.3o Az érdekcsoportok kialakulása.4o Az érdekcsoportok és az állam kapcsolata.5o A mezo szint megerődésének hatásai.6o Az integrálódás követelményei.6o A jóléti állam kiterjedése.7o 2 A tőkés piacgazdaságok formái a szabadversenyes piacgazdaság és a vegyesgazdasági rendszerek. A vegyesgazdaság nem más mint modern piacgazdaság Három formája alakult ki a piac által vezért, az állam által vezérelt és a tárgyalásos (neokorporatív) gazdaság. A tárgyalásos gazdaságot demokratikus korporatizmusként is feltüntetik. Két formája alakult ki a liberális és a s zociális

korporatizmus. Maga a k orporatizmus szó :"tárgyalásos" vagy "egyeztetéses" demokráciát jelent. Ezen fajta gazdaság első képviselői a nyitott gazdaságú kis nyugat-európai államok, ezen belül a szociális korporatizmus hívei Ausztria, Norvégia és Dánia. A 30-as években lejátszó válságnak köszönhetően jöttek létre a demokratikus korporatizmus modelljei. A válság hatására új társadalmi szövetségek alakultak ki Azokban az országokban, ahol korai iparosításról beszélhetünk a liberális korporatizmus képviselői, míg ahol a kései iparosodás ment végbe ott a szociális korporatizmust figyelhettük meg. A gazdaság növekedése ugrásszerű volt, a vállalkozások nagy méretűek, a megnőtt a nehézipar jelentősége és sikerül korlátozni a piaci versenyt. A bankrendszerek (a tőkefelhalmozás eredményeként), a vállalatok és az állam a meghatározó szereplői a gazdaságnak. Azokban a kis államokban, ahol a

szociális korporatizmus volt jellemző a gazdaságra, az állam nem volt autonóm szereplő, de a piac sem rendelkezhetett kizárólagosan, teljes egészében a gazdasági folyamatokról. A piac osztja szét az ország erőforrásait a gazdaságban résztvevők között, de az állam beavatkozik a piac döntéseiben, hogy a hátrányosan megkülönböztetett iparágakat és vállalatokat megtartsa. A munkáltatók, munkavállalók és az állam közötti kompromisszumos szerződéseket azonban a "csoportok" érdekeit képviselő csúcs-szervezetek dolgozták ki. Az alkuk során azonban elkerülhetetlen volt, hogy mind a vállalatok mind a dolgozók ne vállaljanak több terhet, amelyek költségként jelentek meg a gazdaság életében. A nagy- nemzeti érdekképviseleti csúcs-szervezetek rohamosan épültek ki és közvetlenül be is épültek a kormányzatba és a törvényhozásba. Azáltal, hogy az alku módja 3 háromoldalú, makrokorporatizmusról beszélhetünk,

amely feltételezi a gazdaságpolitikában részt vevő érdekcsoportok érdekeltségét az alku megkötésében és a betartásában. Ezen szervezetek megjelenésével a politikai rendszer hatékonysága nagymértékben javult, mert a rendszer egy jobb konfliktus kezelő képességre tett szert. Az állam viszonylag erős és igen aktívan részt vesz az érdekcsoportok kialakításának folyamatában és saját szabályozással befolyásolni tudja azok teljes rendszerének kialakulását valamint egyes csoportok jellegét és erőviszonyait. Ezen szervezetek mivel beépülnek a kormányzatba az állam megbízásából látnak el bizonyos közfeladatokat, közügyeket oldanak meg. Az érdekszervezetek intézményesülésük szempontjából önálló szervezetekként léteznek, de a közpolitika színterén összekapcsolódnak az állammal. Az államnak ugyanis alapvető feladatai közzé tartozik, hogy az érdekcsoportok intézményesülésének feltételeit biztosítsa, valamint a k

ivülrekedésüket megakadályozza és ezzel együtt törekednie kell arra, hogy ki tudja kapcsolni a rendszer ellen irányuló törekvéseket, amelyek növelik a konfliktusokat. Az érdekcsoportokról az államhoz való viszonyuk tekintetében elmondhatjuk, hogy a piaci résztvevők vagyis a munkavállalók és a munkáltatók szervezeti, amelyeket az állam utólag szabályoz és integrál nem pedig létrehoz. Az érdekcsoportok közjogi státusszal rendelkeznek és belső önkormányzatuk alakult ki, amely abból a szempontból nevezhető pozitívnak, hogy csökkenti az állam terheit és növeli a közpolitika hatékonyságát teljes mértékű szakértelemmel, de mégis vannak negatív hatások is, mert megmerevítik a társadalmi-politikai rendszert, továbbá egyenlőtlenségeket okoznak az érdekcsoportok között. Ugyanakkor veszélyt is jelent azáltal, hogy szűk látókörrel vizsgálja a közép-szférát és így csökkenti a hatékonyságát és a társadalmi változás

dinamikáját. Egészében azonban inkább pozitívnak sem mint negatívnak tekintendő és úgy kell vele szemben eljárni, hogy negatív hatásait ellensúlyozni lehessen. Hiszen az érdekcsoportok legfontosabb feladatköre a politikai közvetítő, és összekötő funkció a társadalom és a nagypolitika között és azért fontos a szerepük, mert az állami intézményrendszert összekötik a társadalommal. A korporatizmus általános elvként működik, ezáltal jelentősen megnöveli a kormányozhatóságot, a társadalmi hatékonyságot és a gazdasági növekedést, csökkenti a konfliktus szinteket valamint a válságok iránti érzékenységet és sebezhetőséget. A korporatizmusnak, politikatudományi irányzati mivoltának köszönhetően a jóléti állam válságakor igen szigorú kritikákkal kell, hogy szembenézzen és népszerűsége jelentősen 4 csökken de valójában sikeresnek mondható. Az érdekszervezetek terepe bizonyos szabályozást kíván meg a

közpolitika folyamataiban való részvétel tekintetében, mert ezen csoportok fontos szerepet játszanak a politikai folyamatok négy alapvető szakaszában. Az érdekcsoportok mozgása, az érdekek kifejezése, ütközése és egyeztetése egyre magasabb szinten jelenik meg. Az érdekegyeztetések mindig végig mennek a kialakult három szinten : először mikroszinten vagyis egyes helyi vállalatokon, helyi önkormányzatokon, másodszor mezoszinten vagyis a termelés egyes ágazatain belül, megyék keretében, harmadszor pedig makroszinten vagyis országosan, néhány fontosabb érdekszervezet között. A mikro- és a mezo- korporatizmus szintjeit nagyon fontos megkülönböztetni, mert a makrokorporatizmus egyes országokban igen fejlett, másutt kevésbé, sőt vannak olyan országok amelyeknél már lebomlóban van. A mezo-szféra kiterjedt, szervezett rendszerré kovácsolódott össze, amely szervezet igen hatékonnyá teszi a társadalom működését, mert konfliktus

kezelő képessége miatt a v itás helyzetek nem kerülnek be a politikai rendszerek makroszférájába. Másrészt azonban mint szervezett rendszer torzulva működik, mert alapvető kérdés, hogy az állam milyen jogokat és erőforrásokat biztosít az egyes szervezeteknek. Hiszen azok a érdekcsoportok akik kívül maradnak a közpolitika szervezett rendszerén és így nem tudnak részt venni a "politikacsinálásban" és a vele együtt járó érdekegyeztetésben, hajlamosak arra, hogy politika szabályait figyelmen kívül hagyják és erőszakos eszközökkel lépjenek fel, mint tüntetések, hogy bekerüljenek a szervezett rendszerbe. Hiszen ha bekerülnek rengeteg előnyt érhetnek el. Azonban tény, hogy a játékszabályok is módosításokra szorulnak, hiszen a társadalmi feltételek is gyorsan változnak és megkövetelik a módosításokat. Azonban a korporatizmus megjelenése ú j feszültségeket is teremtett, mert csökkentette a társadalom

erősségét, ezért a közpolitikának, - amely a s zervezett érdekcsoportokra épített -folyamatos átalakulásra volt szüksége ahhoz, hogy a társadalom visszanyerje dinamikáját. Az európai integráció terjedése is új kihívásokat, alkalmazkodási kényszereket hozott létre, melynek meg kell felelniük az európai kis államoknak. Azonban az európaizálódás nem szüntette meg a korporatizmus egyes formáit és az egyes országok közötti különbségeket, de erőteljesen hatott a nemzeti politikai rendszerekre, így az érdekszervezetekre is. A hátrányos helyzetű érdekcsoportok ugyanis igyekeztek az európai integráción belül támogatást szerezni. 5 A kialakult szintek közül a mezo szint megerősödése bemutatja, hogy az utóbbi években a szintek számában jelentős változások mentek végbe. A "mezo" esetében egyszerűen a kormányzat és a helyi önkormányzatok közötti közvetítő, integráló szintről van szó. A szociális

korporatizmust képviselő államok esetében a mezo szint megeredődése a hagyományos alsó önkormányzati középszint, valamint új hatáskörök megjelenésével következett be. E változások azonban nem egyszerűsíthetők le a decentralizáció igényére, amely tartalmilag is változó állami feladatok megoldásának szükségszerű feltétele. A centralizáltnak tekintendő országokban a régiók kialakítása csupán tervezési, fejlesztési egység, amelynek intézményesülését legfeljebb államigazgatási hivatal biztosítja. Átértékelődik a helyi és a nem közhatalmi gazdasági és társadalmi érdekcsoportok szerepe. A regionalizálás folyamata eltérő fázisokban van, de a központi állammal való folyamatos harc során növekedik a régiók szerepe és az érdekérvényesítés esélyei is jobbak, mert az alkudozások több bázison zajlanak. Az EU befolyása mellett a társadalmi és kulturális beágyazottság szerepét hangsúlyozzák

erősebben. A régiók esetében a tradíciók helyett erősebb szerep jut a tényleges gazdasági érdekközösségeknek, a helyi szereplők közötti együttműködési készségnek valamint az új, modernizált politikai kultúrának. A helyi, illetve a regionális gazdasági szféra érdekei elsősorban a korporatív formákon keresztül jelennek meg a tervezési folyamatban, míg a különböző szakmai és társadalmi csoportok megszervezettsége rendkívül egyenetlen és sokszínű. A regionális fejlesztési döntéshozás számára az utóbbi időben ún kvázi kormányzati vagy nem kormányzati szervezetek jönnek létre, melyek a területfejlesztési döntések előkészítésére és végrehajtására, másrészt a központi állam, az önkormányzatok, a munkavállalói és munkáltatói érdekek összekapcsolására alakultak meg. Mivel a szervezetek különböző státusszal rendelkeztek, közös jellemzőjük, hogy a rangsor szerinti állami irányításon kívül

helyezkedtek el, de közpénzekből finanszírozott szervezetek voltak, melyek fő funkcióját a gazdaság támogatása alkotta. Ez az új típusú feladat indokolta az ügynökségek létrehozását, melynek fontos volt, hogy • közel legyen a szervezet a területi problémákhoz, 6 • közvetlenül foglalkozhasson a gazdasági szervezetekkel, • megfelelő távolság alakuljon ki a politikától, • egyben elősegítse a regionális fejlesztésekhez való pozitív politikai hozzáállást. Az érdekegyeztetés igénye különösen ott vetődik fel erőteljesen, ahol a regionális politikai területi keretek nem egyeznek az általános önkormányzati, államigazgatási területi beosztással. Az alapvető motívuma a korporatív formák terjedésének a magánforrások bevonásának szándék, valamint a gazdaságfejlesztés, területfejlesztés alapvető igénye a gazdasági szektorral való közvetlen kapcsolattartás, a konszenzus kényszere. Azonban a helyi és

regionális korporatista modell terjedésével szemben is vannak aggályok, mégpedig azért mert a megrendezett korporatizmus demokratikus bázisa egyelőre hiányzik. A területfejlesztés irányításával szemben az a l egfontosabb követelmény, hogy az egyes gazdasági szereplők között folyamata formális vagy informális csatornák működjenek, és ezeken a csatornákon keresztül épüljön ki a közvetített kapcsolatrendszer és a szereplők együttműködése nyomán teljes körű térségfejlesztési stratégiák szülessenek. Az önkormányzati, igazgatási, területfejlesztési, gazdasági szektorok mind a tervezésben, mind a fejlesztési elképzelések megvalósításában különböző formákban, és intenzitással működjenek együtt. A neokorporatista alkuk során vállalt költségek esetében a munkaadók elfogadták a jóléti állammal járó terheket. A jóléti állam kiterjedésében a szociális kiadások növekedése bizonyult dinamikus

elemnek. A növekedés szinte folyamatos volt és különösen gyors ütemű a szociális korporatizmust képviselő országoknál is mint Dánia és Németország. A korporatizmus ezen formáját megtestesítő országokban a jóléti állam a társadalmi terméknek legalább egynegyedét osztotta újra. A jóléti állam azonban nem jöhetett volna létre a munkásmozgalom fellépése, gazdasági és politikai harcai nélkül, hiába az iparosodás és az urbanizáció folyamatainak következményeként épült ki. Irodalomjegyzék 7 Ágh Attila : A politika és a társadalom párbeszéde Szamuely László : A jóléti állam ma Megvető Kiadó, Budapest 1985 8