Gazdasági Ismeretek | USA » Bűdi Adrienn Katalin - Hogyan alakul az USA munkaerőpiaca?

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági- és Társadalomtudományi Főiskolai Kar Gazdálkodási szak Házi dolgozat Hogyan alakul az USA munkaerőpiaca? Taktaszada, 2003. november 23 Készítette: Bűdi Adrienn Katalin Levelező tagozat 2003/2004-es I. félév II. évfolyam „C” csoport Tartalomjegyzék I. Hogyan élte meg és hogyan lábalt ki a válságból az Amerikai Egyesült államok? II. Amerikai Egyesült Államok III. Az Egyesült Államok gazdasága az ezredfordulón IV. A munkanélküliség kezelése a neoliberális gazdaságpolitikában V. Az európai és az amerikai munkaerőpiac teljesítménykülönbségéről VI. Cikkek napjainkból a munkanélküliség alakulásáról az USA-ban Irodalomjegyzék I. Hogyan élte meg és hogyan lábalt ki a válságból az Amerikai Egyesült Államok? Az első világháború utáni évek legnagyobb haszonélvezője az Egyesült Állomok volt. Wilson elnök és a demokraták bukása után (1920) a republikánus

elnökök gondtalannak látszó korszaka következett. Az amerikai gazdaság termelése a fellendülés éveiben (1923-1929) átlagosan 40%-kal növekedett és ez az életkörülmények nagyarányú javulását is maga után vonta. Úgy tűnt tehát, hogy az Egyesült Államokban tökéletesen valósult meg az iparűzés és a kereskedelem szabadsága, politikára szinte nincs is szükség, hisz mindent megold a sikeres üzlet. Calvin Coolidge elnök utóda, az 1929-ben hivatalba lépő Herbert Hoover azonban a legmélyebb válsággal találta magát szemben, de elődei beváltnak hitt politikáján nem volt képes érdemben változtatni. 1929 októberében összeomlott a New York-i tőzsde, ami egy soha nem látott négyéves válságot vont maga után. Ennek mélypontján 1932-ben az Egyesült Államok ipari termelése közel 50%kal volt kevesebb, mint 1929-ben. Amerikában a munkavállalók egynegyede elvesztette a munkahelyét. Kiderült, hogy az 1920-as évek második felében

szilárdnak hitt világgazdaság nagyon is törékeny. A szükségessé vált új gazdaságpolitika elméleti megalapozója John Keynes brit közgazdász volt, aki a túltermelési válságot és az ebből fakadó munkanélküliség okait az addigiaktól eltérő módon értelmezte. Azzal a régi tétellel szállt szembe, miszerint a teljes foglalkoztatottság a gazdaság természetes állapota, s a nagyarányú munkanélküliség csak átmeneti zavar, amit néhány intézkedéssel fel lehet számolni. Ez a felfogás ugyan korábban, a még telítetlen világpiac időszakában helyesnek tűnt, de az egységessé és telítetté vált világpiac időszakában idejét múlttá vált. Az alapvető gondot az okozta, hogy a telítettség miatt a termeléssel nagyobb munkanélküliség járt együtt. Ez csökkentette a keresletet és így még inkább visszaesett a termelés. A válság tehát egyre mélyebbé vált. A kormányok viszont nem avatkoztak be a gazdaságba, mert ezzel

sértették volna az iparűzés és a kereskedés szabadságának több évszázados elvét. Keynes ezzel szemben azt hirdette, hogy a kormányoknak be kell avatkozniuk a gazdaságba. Nem elég ha a költségvetés egyensúlyán őrködnek, sőt akár az egyensúly felborulása, akár a túlköltekezés árán is meg kell fékezniük a válságot. A válság mélypontján, 1932 novemberében megvonták a bizalmukat a 12 é ve kormányzó Köztársasági Párttól, és a demokrata párti Franklin Rooseveltet választották meg az Egyesült Államok elnökévé. Roosevelt elnök beiktatásának napján bankválság volt az országban. Az új elnök első intézkedéseivel négynapos bankzárlatot rendelt el, majd összehívta a Kongresszus ülését és új banktörvényt fogadtatott el. Ez lehetővé tette, hogy a bankbetétek tömeges kivételét megakadályozzák, s megtiltotta az arany kivitelét az országból. A bankok újbóli megnyitását a pénzügyminiszter engedélyéhez

kötötte, ezzel megakadályozta több mint kétezer gyenge bank újranyitását. Az erősebb bankokkal szemben viszont lassan helyre állt a bizalom. Roosevelt azzal is tisztában volt, hogy a gazdasági és társadalmi reformjait csak a közvélemény támogatásával tudja megvalósítani. Kihasználva az akkor elterjedő rádiózásban rejlő erőt, rendszeresen beszámolt reformjainak állapotáról és tájékoztatott a legfontosabb kérdésekről. A New Deal (új irány) program alatt reformok egész sorát vezette be. Közülük legjelentősebbek egyike a Polgári Tartalék Hadtest megalakítása volt. Ebbe munkanélküli fiatalok jelentkezhettek, s ingyenes étkezést, szállást, egyenruhát és napi zsebpénzt kaptak. Munkájukat műszaki személyzet irányította, melynek során erdőket ültettek, utakat, hidakat építettek és javítottak, parkokat létesítettek, talajjavítást végeztek stb. A mezőgazdaság elhúzódó válsága külön is nagy gondot okozott.

1933 májusában Roosevelt elfogadtatta a Kongresszussal a mezőgazdaság helyreállításáról szóló törvényt, amely keresletkínálat egyensúlyának visszaállítása érdekében intézkedéseket hozott a vetésterület és az állatállomány csökkentése érdekében. A farmerek haladékot kaptak adósságuk visszafizetésére. E törvény keretében hirdették ki, hogy a dollár nincs rögzítve az aranyalaphoz. Azaz a fellendülés érdekében Roosevelt inflációs gazdaságpolitikába kezdett. A harmadik, talán legnagyobb horderejű New Deal-törvény a nemzeti ipar helyreállítását tűzte ki célul. Tehát a New Deal nem a hagyományos, vagyis a termelést általában visszafogó válságkezelést jelent, hanem az állam beavatkozásával mesterséges nekilendítést tartalmaz. Igaz, ahol kellett visszafogta a termelést a kereslet-kínálat egyensúlyának helyreállításának érdekében, ugyanakkor az inflációs politikával lehetővé tette új

beruházások indítását és a csődbe ment vállalatok újraindítását. A törvény hatalmas összegeket biztosított közmunkákra és új létesítményekre. A válság miatt olyan új, alapozó beruházásokra van szükség, amelyek új munkahelyeket teremtenek, de termékeik nem jelennek meg az amúgy is túlzsúfolt piacon pl: utak, autópályák, repterek. Ehhez át kellett csoportosítani a tőkét, a hiányzó összegeket pedig az inflációs pénzpolitikával lehetett pótolni. Ez a törvény megteremtette a tisztességes verseny szabályainak és alkalmazásának feltételeit. Ennek folyamán meghatározták a technikai folyamatokat, a termelés mennyiségét és a munkásvédelmet. Ugyanez a törvény biztosította a munkások jogát kollektív szerződések kötésére és szakszervezetek alakítására, miközben megtiltotta a gyermekmunkát, megállapította a munkabér alsó és a munkaidő felső határát. Mindeközben létrehozták a Szövetségi Rendkívüli

Segélyhivatalt, mely a munkanélküliek segélyezését szervezte és irányította. Az új gazdaságpolitika elfogadására és törvényeinek betartására rá kellett kényszeríteni a gyárak és üzemek tulajdonosait. Ezt a ’kék sas’ akcióval érték el, aminek lényege, hogy a New Deal-törvényeket betartó vállalatok elláthatták áruikat egy kék sast ábrázoló jelvénnyel. Így minden vásárlás egyben állásfoglalás volt Roosevelt politikája mellett, s a közvélemény döntő többségének támogatásával sikerül rákényszeríteni az elnök gazdaságpolitikáját. Az elnök folytatta reformpolitikáját, kivezetve az Egyesült Államokat történelmének egyik súlyos válságából. A New Deal határozottan szembeszállt a hagyományos kapitalista felfogással, a szabad vállalkozás féltve őrzött dogmájával és általánossá tette az állami beavatkozás politikáját, a keresletkínálat egyensúlyának szabályozott fenntartását. II.

Amerikai Egyesült Államok A gazdaság helyzete: A GDP 2,6-2,8 százalékkal nőtt; emelkedett a munkanélküliség, a belső fogyasztás és az import, visszaestek a beruházások, csökkent az export. A folyó fizetési mérleg hiánya a GDP 4,8 százalékára duzzadt, az infláció lényegében nem változott. Hátráltatta a növekedést a nagyvállalatokkal és a vezetésükkel szemben erősödő bizalmatlanság, hiszen eddig soha nem látott mértékű könyvelési csalásokra derült fény. A 2002-ben csődbement cégek együttes vagyona közel 360 milliárd dollár. A Dow Jones index mintegy 17, a Standard and Poor’s 23, a NASDAQ 31 százaléknyit zuhant. Az elnök 2003 januárjában ismertette a gazdaság fellendítésére kidolgozott középtávú tervet, amely a belső fogyasztás növelését, a befektetések fokozását, a munkanélküliek helyzetének azonnali orvoslását tűzi ki célul, s előirányozza a 2001-ben bevezetett adócsökkentések kiterjesztését. A

FED előrejelzése szerint a GDP 2003-ban 3,2-3,5 százalékkal bővül, s nem várható a munkanélküliség számottevő csökkenése. A 2002 augusztusától hatályban lévő Kereskedelmi Törvénycsomag felhatalmazza az elnököt szabadkereskedelmi megállapodások kitárgyalására. A NAFTA létrehozása óta az Egyesült Államok Izraellel, Jordániával, 2002-ben pedig Szingapúrral és Chilével kötött szabadkereskedelmi megállapodást, tárgyalások folynak Marokkóval, Ausztráliával, a közép-amerikai országokkal, a Dél-afrikai Vámunióval. Az USA gazdasági mutatói A GDP értéke folyó áron 1999 Mrd USD 9,268 2000 9,873 2001 10,205 2002 10586,3 A GDP növekedése % változatlan áron Az egy főre jutó GDP USD/fő folyó áron Az infláció % 4,2 5,0 0,3 2,6-2,8 32446 33854 33137 32782 2,7 3,4 1,6 1,6 Munkanélküliségi ráta % 4,2 4,0 4,8 5,8 Az export értéke Mrd USD 684,4 773,3 720,8 682,6 Az import értéke Mrd USD

1030,2 1222,8 1147,4 1166,9 III. Az Egyesült Államok gazdasága az ezredfordulón Az Új Gazdaság kifejezésében az újságírók és a politikusok Amerika elsőségét és felsőbbrendűségének szimbólumát fogalmazták meg. Mint ilyenkor szokásos, a relatív eredményeket abszolutizálják, hangsúlyozzák az amerikai típusú politikai és gazdasági rendszer minden előnyét, a hibákra pedig nem vesztegetnek még csak odavetett megjegyzéseket sem. A közgazdászok már sokkal megosztottabbak ebben a kérdésben. Mindenki elismeri az információskommunikációs forradalom fontosságát, de különbözően ítélik meg hatásának mértékét és a világgazdasági környezet várható változásainak következményeit. Makrogazdasági teljesítmény a 90-es években: Teljesen szokatlan, hogy egy gazdasági ciklus folyamán a növekedési ütemek fokozódjanak. A GDP a kilencvenes évek első felében 3,1, azóta 4,2%-kal – az évtized egészében 3,6%-kal –

nőtt. A munkatermelékenység 1995-ig átlag 1,6%kal emelkedett ( ez alig magasabb a korábbinál), azután 2,5%-kal A feldolgozóipar volt a motor, itt a termelékenység az évtized folyamán 4,4%-kal nőtt. Ezen belül az információs és kommunikációs technológiát tartalmazó tartós fogyasztási cikkek gyártásában 1991-95-ben átlagosan 5, 1995-2000-ben 7,7%kal. A termelékenység növekedésében az intézményi és szervezeti változásoknak is nagy szerepe volt a technika mellett. A pénzügyi társaságok nélkül a profitok az évtized folyamán évi átlagban 11,5%-kal, az egységnyi kibocsátásra jutó értékük 6,1%-kal nőtt. Ez korábban nem tapasztalt növekedés Szokatlan az is, hogy a GDP-nél gyorsabban, tíz év átlagában 3,7%-kal nőtt a fogyasztás. Különösen az évtized végén haladta meg a GDP emelkedését A tartós fogyasztási javakra fordított összeg reálértéke évente 8%-kal, a pihenésre, rekreációra kiadott 7%-kal, a

lakásépítési kiadás 11%-kal emelkedett. A szolgáltatásoké azonban csak kevesebb, mint 2%-kal. A fellendülés során a rendelkezésre álló jövedelem reálértéke csak 3%-kal emelkedett, 0,7 százalékponttal elmaradva a fogyasztás említett növekedésétől. Ez a megtakarítások drámai visszaesésével függ össze. Évi átlagban 12%-kal csökkentek, az utóbbi két évben azonban már 16, illetve 32%-kal. Emellett közrejátszott a költségvetés egyensúlyba kerülése, mely újabb pénzeszközöket szabadított fel. A 90-es évek amerikai növekedésének kétségkívül legfontosabb tényezője a hatalmas méretű beruházási hullám volt (évi 9%-os emelkedés). A beruházási ráta az 1991. évi 13,4%-ról 1999-re 17,5%-ra nőtt Az okok között itt is kiemelendő a költségvetési többlet és fontos volt a szerepe a külföldi tőke beáramlásának is. A számítógépek gyors erkölcsi kopása miatt a tőke/kibocsátás arány nem nőtt. Az elméletben

megfogalmazottakkal szemben, 6-8%-ról 4%-ra csökkenő munkanélküliség és stabil infláció mellet nőtt a gazdaság. Strukturális változások az üzleti szférában: A tőzsdeindexek évi 15-20%-os, a reálgazdaság teljesítményét többszörösen meghaladó növekedését az optimista várakozások, elsősorban a technológiai cégek jövőjébe vetett bizalom táplálta. Az IT iparágak súlya önmagában nem túl jelentős. A GDP-ben arányuk 1990 óta 6-ról 8%-ra nőtt, a munkaerő 4%-át foglalkoztatják. Nagyobb a hatása az új technológiák alkalmazásának, ami a beruházások szárnyalásában érhető tetten. Nagyon fontos, hogy a gyártásban alkalmazzák a számítógépeket, az általuk vezérelt robotokat. Az új technológiák hatékony alkalmazása egészen új vállalati struktúrákat hívott életre. Sok helyütt lerombolták a hierarchiát A divatos kifejezés a leépítés (downsizing) és átalakítás (restrukturing) lett. Az új technika révén

a már rugalmas munkaerőpiac még rugalmasabb lett. A vállalatok pénzügyi manőverei jelentősen bővültek, a pénzügyekkel foglalkozó iparágak döbbenetesen kiszélesedtek. Az egyesülések és felvásárlások volumene az évtized folyamán háromszorozódott. 1999-ben globálisan 4400 milliárd dollárt tettek ki, ebből 2319 milliárd volt az amerikai, ezen belül 1792 milliárd az amerikai felek közötti. Az egyesülési és felvásárlási hullám az IT forradalom által leginkább érintett ágazatok: a bankok és más pénzintézetek, valamint a telekommunikációs vállalatok. Kiemelendő, hogy a K+F finanszírozásában nő a vállalati szektor szerepe: 1998ban a felét, jelenleg már a kétharmadát adják. Az okok közül kiemelendő a rekordmértékű profit és a nemzetközi verseny éleződése. Ezzel párhuzamosan csökkent az állam szerepe. Az információs technológia által indukált permanens innovációk intézményi változásokat hoznak magukkal.

Korunkban jellemző a kutatási-fejlesztés hatékonyságát növelő stratégiai szövetségek alakulása a nagyvállalatok között. A technikai újítások gyakran kisvállalatoktól indulnak, ezeket egyre nagyobb kockázati tőke segíti. Legtöbbször a sikeres kisvállalkozásokat elnyelik a nagyok, de néhány esetben önmagukban növekedtek és még a tőzsdére is bekerültek. Külgazdasági összefüggések: A külkereskedelmi mérleg 1976 óta deficites. Mértéke a nyolcvanas évek közepéig a GDP 1%-át tette ki, azután – bár a kilencvenes évek elején ideiglenesen visszaesett – jellemzően a 3% közelében van. A szolgáltatásforgalom – jórészt a jogdíjak és egyéb magánszolgáltatások folytán szufficites (1999: 80 milliárd dollár). Az áruforgalmi mérleg hiánya 350 milliárd dollár. Az exportban változatlanul a technika intenzív gépipari eszközök dominálnak, az importban tovább emelkedett a tömegfogyasztási cikkek és az

olcsóbb munkaerővel előállítható, fejlett technológiát képviselőtermékek aránya – pl. a számítógépeké A külkereskedelmi forgalomban 25-ről 30%-ra nőtt a NAFTA súlya, az EU és DK-Ázsia egyenként egyötödöt tesz ki, Japán 12%-ot. A transznacionális társaságokon belül zajlik a külkereskedelmi forgalom több mint 40%-a, további 10% hozható összefüggésbe tevékenységükkel. A folyó fizetési mérleg folyamatos hiányán belül a külföldről érkező tőke szerkezete gyorsan változó. A kilencvenes évek közepén az adóságot generáló értékpapírok voltak előtérben (60%), 1999-ben már inkább a közvetlen befektetések (40%). A külföldiek kezén levő összes pénzügyi eszköz 1999-ben 6353 milliárd dollár volt, ami az összes amerikai pénzügyi eszköznek (87815 milliárd dollár) a 7%-a a GDP-nek 68%-a. (Az USA külföldi pénzügyi eszközeinek értéke 3039 milliárd dollárt tett ki.) Az Egyesült Államok a világ legnagyobb

adósa. Gazdasági növekedés mellett ez nem okoz gondot, amint azonban visszaesés következik be, a finanszírozás elviekben problémát vethet fel. A do llár árfolyama 1995-től kezdett erőteljesebben emelkedni A magas kamatlábak és az Új Gazdaság iránti bizalom játsszák a főszerepet. A globalizáció és a transznacionális vállalatok térnyerésével az áruk és a szolgáltatások kereskedelme és a tőkemozgások egyre áttekinthetetlenebbekké válnak, nehéz helyzetbe hozva a döntéshozókat és a kutatókat. A növekedés feltételei: A növekedés hátterében három fő tényező áll. 1. Infotechnológia és a sz ervezeti struktúrák megújítása Utóbbira, valamint a humán erőforrások fejlesztésére nagyságrenddel többet költenek a vállalatok, mint az állóeszközökre. 2. Megfelelő gazdaságpolitika (Költségvetési többlet, kamatláb-politika, termelékenység növekedése révén az inflációs nyomás – Phillips-görbe által jelzett

hatás – elkerülése. 3. Külső finanszírozás A várakozások megingása ebben a tekintetben bizonytalanságot okozhat, még akkor is, ha az USA (magán)eladósodottsága nem veszélyes. Mi lesz a fellendülés után?: Egyetlen ciklus sem tarthat a végtelenségig. Elvileg három variáns adódik 1. Puha földetérés A gazdaság különösebb megrázkódtatás nélkül visszaáll a potenciális kibocsátás szintjére. További egy-két évig viszonylag zavarmentesen növekedhet az amerikai gazdaság. Sőt, ha a ciklust – egyesek ezt állítják – csak 1995-től számítjuk, még tovább is t arthat a fellendülés. Világgazdasági hatását tekintve ez a variáns újabb haladékot biztosítana Japán és Európa számára felesleges tőkéik és áruik kihelyezésében. A kisebb és sebezhetőbb országok – mint Magyarország – számára is megnyugtató lenne, hiszen az USA a legfőbb partnerünk a külföldi befektetések tekintetében. 2. Kemény

földetérés A gazdaság stagnál vagy csökken a GDP A tőzsde zuhanhat, az infláció, a munkanélküliség növekszik. Rohamosan emeli a Fed a kamatlábat. A kamatpolitikát nagyon nehéz az egymásnak is sokszor ellentmondó gazdasági részfolyamatokhoz (reálgazdaság, technikai fejlődés, várakozások, külső sokkhatások) hangolni. Ez növeli a kemény földetérés valószínűségét. Nem csoda, hogy gyakorlatilag még soha nem sikerült hosszabb fellendülés után puhán földet érni. Amennyiben Európában a fellendülés tovább tart, a működőtőke Amerika helyett oda áramlik. A kamatrés Amerika javára megmarad vagy erősödik, így a dollár értékvesztése valószínűtlennek tűnik. A portfólió tőke továbbra is az USA felé tájékozódik. A tőzsdéken azonban nagyobb korrekció várható. Magyarország számára esetleg kedvező lehet, ha ilyen helyzetben több amerikai tőke áramlik ide. A kereskedelmi hatás – mivel a vállalatokon

belüli kereskedelem alakulására sok tényező hat – nem prognosztizálható. Európa esetleges – Amerikához képest relatív – fellendülése mindenképpen pozitív hatásokat közvetíthet Magyarországra. 3. Válság A kemény földetérés még erősebb változata A jelenlegi körülmények között e harmadik forgatókönyvek nincsenek jelei. Akkor következhet be, ha az kemény földetéréssel kapcsolatban említett negatív folyamatok egyszerre következnek be és egymást erősítik. Az intézményrendszer komoly zavara is szükséges egy ilyen verzióhoz, mint a bankrendszer összeomlása 1929-ben. Ettől nagy valószínűséggel nem kell tartani. IV. A munkanélküliség kezelése a neoliberális gazdaságpolitikában Ha a nyolcvanas évek óta uralkodó irányzattá vált neoliberális modell nemzeti gazdaságpolitikai elgondolásait vizsgáljuk, azonnal szembeszökik a tény: ennek a gazdaságpolitikai koncepciónak, bár kiemelt szerepet szán a munkaerőpiaci

teljesítmény fokozásának, közvetlenül nem célja a foglalkoztatás növelése. A neoliberális elgondolás ugyanis a munkanélküliség valamilyen természetes rátájának a létezéséből indul ki. A természetes ráta létezését feltételező elmélet szerint viszont a gazdaságpolitika nem tudja befolyásolni a munkanélküliség szintjét, vagy ha mégis megpróbálja, akkor a reménytelen cél elérése érdekében kifejtett tevékenységével rengeteg kárt okozhat a gazdaságnak. A keynesi alapon működtetett, úgynevezett finom beszabályozás időszakának bukását hozó, válságokkal teli hetvenes évtizedet követően ez az elmélet gyorsan meghódította a közgazdaságtan fő irányzatát, de a stagflációval szemben magukat tehetetlennek érző kormányokat is. A kormányok és az általuk fenntartott nemzetközi szervezetek az azóta eltelt időszakban többnyire a természetes ráta létezéséből indulnak ki, ahogy az a politikai programokból és a

nemzetközi szervezetek ajánlásaiból könnyen kimutatható. Ezen az a tény sem változtatott, hogy időközben a természetes ráta egy tudományos szempontból igen csak kétes értékű hipotézissé fejlődött vissza, amelynek igazolhatósága és felhasználhatósága mára erősen megkérdőjeleződött. Egy azonban bizonyosnak látszik: a hetvenes évektől uralkodóvá vált neoliberális megközelítés – mivel gazdaságpolitikájának központi kérdésévé az inflációt teszi, továbbá a természetes rátából indul ki –, anélkül, hogy ezt nyíltan deklarálta volna, egyszerűen lemondott a háború után több fontos nemzeti és nemzetközi okmányban lefektetett alapelvről: a teljes foglalkoztatottság megvalósításáról. Éppen ellenkezőleg: a munkanélküliséggel való együttélésre szólít fel, továbbá társadalompolitikájának, adópolitikájának stb. megvalósításában épít a munkanélküliség által megosztott társadalmi

rétegek érdekkülönbségeiből adódó politikai mozgástér létezésére. Cinikusabb vélemények szerint fegyelmezésére a munkanélküliséget legalkalmasabb eszköznek egyenesen tekinti. a munkavállalók A neoliberális gazdaságpolitika tulajdonképpen egy kisebb-nagyobb méretű munkanélküliség hosszabb távon való fennmaradására rendezkedett be, ezért – a “fenntartható növekedés” kifejezés mintájára – nem tűnik túlzásnak a neoliberális elképzelést a fenntartható munkanélküliség politikájának nevezni. A fenntartható munkanélküliség politikája nem jelenti azt, hogy a gazdaságpolitika visszahúzódna a munkaerőpiacokról. Éppen ellenkezőleg, a neoliberális gazdaságpolitika fontos célkitűzése, hogy aktívan közreműködjék a munkaerőpiaci rendszer átalakításában, amin elsősorban ennek liberalizálását (“a munkaerőpiacok rugalmasságának fokozását”) kell érteni. A neoliberális kormány ezeknek a

munkaerőpiaci reformoknak a segítségével igyekezett mérsékelni a munkanélküliséget, miközben saját politikai hatalmának stabilitását is erősítette, mert a szakszervezetek hatalmának megnyirbálása és az érdekképviseletet biztosító megállapodások, törvények visszavétele az alternatív, legtöbbször baloldali politikai szerveződéseket gyengítette. A neoliberális gazdaságpolitika tehát – a közhiedelemmel ellentétben – nem passzív a munkaerőpiacon. A munkaerőpiacon kifejtett aktivitása azonban – legalábbis az elmúlt időszak eredményei erre engednek következtetni – csak kevéssé képes elősegíteni a foglalkoztatás növekedését, illetve a munkanélküliség felszámolását. Az előző két évtizedben kialakult globális munkanélküliség folyamatos növekedésében, tartós fennmaradásában tekintélyes szerepet játszott az a tény, hogy a neoliberális koncepció a hetvenes évek végétől kezdve

meghatározó szerepet kapott a kormányok és az egyes országokat tanácsokkal ellátó nemzetközi intézmények programjában. A hetvenes évek közepéig e meghatározó – a keresletszabályozásra építő – gazdaságpolitika helyébe lépett neoliberális koncepció felelőssége ebben a tekintetben nehezen lenne vitatható. V. Az európai és az amerikai munkaerőpiac teljesítménykülönbségéről Mint az a táblázatból kiderül, az Egyesült Államokban a nyolcvanas évekhez képest a kilencvenes évek folyamán csökkent a munkanélküliségi ráta, miközben az európai foglalkoztatási helyzetben további romlás volt tapasztalható. Ez az amerikai gazdaság által létrehozott új munkahelyek nagy számának volt köszönhető: miközben még a csökkenő munkanélküliséggel jellemezhető kilencvenes évek időszakában is átlagosan évi félmillió állás szűnt meg, a keletkezett új munkahelyek száma bőven ellensúlyozta az elbocsátások volumenét.

Pedig eközben a nem csökkenő erejű migrációs hullámok és a babyboom-generáció belépése miatt viszonylag gyorsan nőtt a munkaerőpiaci kínálat. Egyes adatok szerint 1970 és 1994 között a munkahelyek száma az Egyesült Államokban 60 százalékkal nőtt (44 millió új munkahely), míg az európai munkahelyteremtés az állások számában csak 10 százalékos s növekedést okozott (20 millió új munkaalkalom). A neoliberális koncepció hívei – mint az közismert – hajlamosak az amerikai és az európai munkaerőpiaci teljesítmény különbségét az általuk üdvözítőnek tekintett munkaerőpiaci rugalmasság javára írni. Egyes vélemények szerint az európai munkanélküliség két évtizede tartó folyamatos növekedését az okozta, hogy a munkaerőpiaci rugalmasság növekedését előidéző reformok az európai kontinensen nem mentek eléggé messzire. Mások a bőkezű európai jóléti államok fennmaradását teszik felelőssé, amelyek a

jelentősebb összegű és hosszabb időszakra fizetett munkanélküli segély, az államilag garantált minimálbérek és a rugalmasságot korlátozó egyéb tényezők intézményesítésén keresztül csökkentik a gazdaságok alkalmazkodóképességét, és ezáltal a munkanélküliség kialakulásának és fennmaradásának egyik legfőbb okát jelentik. Az európai és amerikai különbségeknek az európai munkaerőpiacok nem kielégítő rugalmasságára történő visszavezetésében élen járnak a legfontosabb nemzetközi intézmények, mint az IMF és az OECD. Ezek a szervezetek egy idő óta semmilyen, a témába vágó kiadványt nem jelentetnek meg anélkül, hogy ne figyelmeztetnék az európai országokat: ha nem csökkentik a minimálbéreket, a munkanélküli segély összegét és időtartamát, ha nem hajlandók “megreformálni” a munkavállalók elbocsátás elleni védettségének, továbbá a “munkára való hajlandóság hanyatlását”

okozó szociális támogatásoknak a rendszerét, akkor nem számíthatnak a “strukturális munkanélküliség” gyors felszámolására, és az amerikai munkaerőpiacok teljesítményéhez hasonló eredmények kialakulására. Azonban az amerikai és európai különbségek okainak vizsgálatában a munkaerőpiaci rugalmasság koncepciójának magyarázó erejét erősen gyengíti néhány, különösen a hosszabb távú elemzés számára könnyen belátható összefüggés. Így például a nyolcvanas éveket megelőző évtizedekben, amikor az európai munkaerőpiac szintén jóval kevésbé rugalmasnak mutatkozott, az európai munkanélküliség végig sokkal alacsonyabb volt, mint az Egyesült Államokban. Ez persze még nem zárja ki azt a feltételezést, hogy a hetvenes évek válságait követő új gazdasági feltételrendszer közepette a rugalmasság döntő szerepre tett volna szert a munkanélküliség és a foglalkoztatás színvonalának alakulására nézve. Ezért

érdemes megvizsgálni, hogy milyen átalakuláson mentek keresztül az európai munkaerőpiaci rendszerek a nyolcvanas évek kezdete óta. A kérdéskör összetettsége miatt esetleg nehéz pontosan megmondani, hogy milyen mértékben sikerült növelni a munkaerőpiaci rugalmasságot az európai rendszerekben az elmúlt 15–20 év folyamán. Egy azonban biztosan nem állítható: nevezetesen az, hogy 15 vagy 20 évvel ezelőtt a mai állapotokhoz képest nagyobb lett volna a európai munkaerőpiacok rugalmassága. Ebben az esetben viszont az európai gyakorlat önmagában is cáfolja a neoliberális feltételezést, amely szerint minél kevésbé rugalmasak a munkaerőpiacok, annál nagyobb munkanélküliségre lehet számítani. A háború utáni időszak amerikai és európai fejlődését elemezve úgy tűnik, döntően nem a munkaerőpiaci rugalmasság mértékén múlik a foglalkoztatás színvonalának alakulása, a munkaerőpiaci egyensúly vagy

egyensúlytalanság kialakulása. Ez persze természetesen nem jelenti azt, hogy a munkaerőpiac rugalmasságát növelve ne lehetne valamilyen mértékben hozzájárulni a regionális vagy iparági szűk keresztmetszetek kiküszöböléséhez, a betöltetlen állások és a munkát kereső egyének egymásra találásának megkönnyítéséhez. Ehhez azonban arra van szükség, hogy a gazdaságban álljanak rendelkezésre betöltetlen munkahelyek, mégpedig a dolgozni kívánó emberek létszámától nem túlságosan eltérő mennyiségben. Az amerikai munkanélküliség csökkenésének, a nagyobb számban teremtett új állásoknak a magyarázata is részben a gazdasági növekedés ütemkülönbsége. Az USA-ban a kilencvenes évek folyamán – az előző évtized végén Angliában kialakult Lawson-boomhoz hasonlóan – egy, az alacsony kamatlábakra, az olcsó fogyasztási és házépítési hitelekre alapozott fellendülés van kibontakozóban. Másfelől, míg a

felszámolt munkahelyek között jelentősebb számban képviseltetik magukat a hagyományos, határozatlan időre szóló, megfelelően bérezett biztos állások, addig az új munkahelyek között sok az alacsony fizetéssel járó, munkaigényes és ezért alacsonyabb termelékenységet képviselő, részmunkaidős, szolgáltató szektorbeli állás. A reálbérek a legjobb esetben is csak stagnálnak, miközben gyorsan nõ a bérskála széthúzódása. Ennek következtében az Egyesült Államokban gyorsan nõ a szegénység és a létbizonytalanság, még az állással rendelkezők körében is. Az összességében azért nem túlságosan eltérő növekedési ráták azt mutatják, hogy valójában itt is a GDP növekedésének elégtelen mértéke okozza a munkaerőpiaci problémákat, ugyanúgy mint Európában – még ha a dolgozó szegények nagy létszáma, valamint a jóléti rendszer alacsonyabb színvonala miatt a munkaerőpiacról szóló hivatalos statisztikák

alapján kialakult kép látszólag jelentősen eltér is az európai helyzettől. VI. Cikkek napjainkból a munkanélküliség alakulásáról az USAban FigyelőNet (2003. június 26) USA: csökkenő munkanélküliség, 1,4 százalékos növekedés A vártnál nagyobb mértékben csökkent a múlt héten az újonnan munkanélküli segélyéért folyamodók száma az Egyesült Államokban. Az első negyedévben 1,4 százalékkal nőtt az amerikai gazdaság. A munkaügyi minisztérium csütörtöki közlése szerint a munkanélküli segélyért folyamodók száma 22 e zerrel éves szinten 404 ezerre csökkent. A Dow Jones Newswires-CNBC által előzőleg megkérdezetett 10 elemző átlagosan 3 ezer fős visszaesésre számított. Egy héttel korábban 13 ezerrel, az azt megelőző héten 14 ezerrel csökkent a számuk. Csütörtökön az amerikai kormányzat megerősítette: az idei első évnegyedben 1,4 százalékos volt az amerikai gazdaság növekedése éves szinten. Az amerikai

kereskedelmi minisztérium áprilisban közölt első becslése 1,6 százalékos növekedésről szólt, a májusban kiadott felülvizsgált adat pedig már 1,9 százalék volt. Szakértők arra számítottak, hogy az első negyedévi amerikai GDP növekedésre vonatkozó végleges adat nem változik a korábban kiadott előzeteshez képest. A Dow Jones Newswires-CNBC által megkérdezett 15 gazdasági elemző szerint az amerikai hazai össztermék a január-március közötti időszakban 1,9 százalékkal nőtt éves szinten. A tavalyi utolsó negyedévben az USA hazai összterméke ugyancsak 1,4 százalékkal bővült, az ezt megelőző negyedévben pedig 1,4 százalékkal. (2003. október 3) Amerika a munkanélküliség ellen küzd A gyorsabb gazdasági növekedés ellenére késlekedő munkaerőpiaci élénkülés további figyelmet érdemel a monetáris politika részéről – mondta Michael Moskow, a Chicago Federal Reserve elnöke egy csütörtöki konferencián. Moskow

szerint szükséges még néhány jelentős GDP-növekedésű negyedév és a munkaerőpiac fellendülése, a foglalkoztatottak számának emelkedése ahhoz, hogy az amerikai gazdaság kilábaljon a pangásból. A jegybankár szerint továbbra sincs inflációs nyomás az Egyesült Államokban, s ez lehetővé teszi az irányadó kamat alacsonyan tartását. Anthony Santomero, a Philadelphia Federal Reserve vezetője kollégájához hasonlóan látja a helyzetet: Santomero szerint a foglalkoztatottak száma csak lassacskán emelkedik majd a következő időszakban. Ben Bernanke – aki szintén magas rangú Fed-hivatalnok – úgy véli, az amerikai gazdaság legnagyobb kérdése jelenleg az, hogy mikor kezd el élénkülni a beinduló gazdaság nyomán a munkaerőpiac. A tőkepiacok éppen ezért várják fokozott érdeklődéssel az amerikai munkaügyi tárca pénteken megjelenő jelentését. A Reuters elemzői konszenzusa szerint szeptemberben a foglalkoztatottak száma 30 ezerrel

csökken, így immár kilencedik egymást követő hónapja mérséklődne a munkában állók száma az USA-ban. A Fed irányadó kamata jelenleg 45 éves mélyponton, évi egy százalékon áll. Magyar Nemzet Online (2003. november 09) Csökkent Amerikában a munkanélküliség Az Egyesült Államokban a munkanélküliség októberben 6 százalékos szintre mérséklődött, szemben az előző havi 6,1 százalékos aránnyal. A szakértők várakozásaikban azzal számoltak, hogy októberben a szeptemberivel azonos szinten marad az állástalanok aránya. Egyidejűleg tette közzé pénteken az amerikai munkaügyi minisztérium a feldolgozóipari létszám változását. E szerint októberben 24 ezerrel csökkent az állásban lévők száma a szeptemberi 57 ezer fős bővülés után. A szakértők azt várták, hogy a feldolgozóiparban foglalkoztatottak száma 55 ezerrel bővül októberben. Ezekből a cikkekből is látszik, hogy évről-évre, hónapról-hónapra,

napról-napra, - s így tovább – változik a munkanélküliség alakulása az USA-ban. De nemcsak az USA-ban, hanem a világ összes országára levetítve igaznak mondható. Ez az állapot szerintem nem is fog változni, de remélem, hogy ennél rosszabb adatról nem kellesz olvasnunk, tudnunk, sem az USA-ban, sem pedig (legfőképpen) Magyarországon, és persze sehol a világon. Irodalomjegyzék 1. Magyar Statisztikai Évkönyv 2001 2. FigyelőNet 3. Magyar Nemzet Online 4. MTA Világgazdasági Kutatóintézet – Internetről