Irodalom | Tanulmányok, esszék » A kor problémái Katona József Bánk bán című drámájában

A kor problémái Katona József Bánk bán címû drámájában "Megfoghatatlan, hogy a kormány megengedi egy ilyen esztelenség elôadását. Rossz, veszedelmes tendencia." Széchenyi István kommentálja így 1839-ben a Bánk bán elôadását Annak a drámának az elôadását, melyet Bajza a pesti nép követelésére tûz a Nemzeti Színház mûsorára 1848. március 15-én A tömeg akaratossága és Széchenyi ódzkodó szavai egyaránt azt jelzik: a megkésve felfedezett mû gyújtólángszerû üzenete ekkora megérkezett mind a forradalmárokhoz, mind a radikális átalakulást veszélyforrásként értelmezôkhöz. Hosszúhosszú utat kellett bejárnia azonban a tragédiának, amíg ilyen jelentôségre tett szert A darab története hûen mutatja ezt az utat. Szerb Antal szavaival élve "a mû sorsa önmagában is szomorújáték". Érdemes feleleveníteni ezen szomorújáték fôbb mozzanatait, amelyek meggyôzôen tanúsítják szerzônek és

mûvének meg nem értettségét. Egy huszonnégy éves jurátus jelentkezik Bánk bán címû mûvével Döbrentey Gábor folyóiratának, az Erdélyi Museumnak 1814-ben kiírt pályázatára. A szerzô fiatal, de már sokat tud a mesterség fortélyairól: sikeres jogi pályát kockáztatva hódol szenvedélyének, a színháznak. "Delectans actor", mûkedvelô színész, aki ekkor már évek óta fordít és magyarít fôleg német drámákat, s akinek lelkesedése ekkor még szinte töretlen. A pályázatról azonban sem az elbírálás idôszakában, sem az 1818-as eredményhirdetéskor semmilyen visszajelzést nem kap. Bárány Boldizsár 1816-os Rostájának segítségével átdolgozza mûvét, és 1819-ben felajánlja az akkor igen sikeres fehérvári társulatnak. "Bánk nagysága meghomályosítja a királyi házét"-szól a cenzori ítélet, így végül csupán egy könyv lát napvilágot 1821-ben, a szerzô utolsó próbálkozásaként. S miután az is

visszhangtalan marad, a magyar irodalomtörténet lesz "gazdagabb" egy újabb bujdosóval: Bessenyei és Berzsenyi után Katona is elhallgat. Élete utolsó tíz évét békés polgárként, precíz és elismert jogászként (szülôvárosának, Kecskemétnek fô-ügyészeként), ugyanakkor különc, zárkózott emberként éli le, s fiatalon bekövetkezett haláláig már semmit sem ír. Katona utolsó drámájának sikerei a szerzô halála után kezdôdnek. 1833-ban Kassán arat sikert, majd 1848-ban vele ünnepel a forradalom. Igen jellemzô, hogy az alkotmányosság eszményének újjáéledésekor ismét fontos szerepet kap a Bánk bán: 1861-ben Erkel operaváltozatának színpadra állítása is túlmutatott a darab mûvészi jelentôségén. Így vált a mû egy, a nemzeti közgondolkodásban nagy jelentôséggel bíró, szimbólumerejû hármas (Bánk bán, Himnusz, Szózat), keletkezése szerint legelsô, elfogadottságában legutolsó darabjává. Ez az újra

és újra megmutatkozó politikai súly ékes bizonyítéka annak, hogy Katona valóban kiváló érzékkel, a lényeget pontosan megragadva jeleníti meg saját korának és - talán nem túlzás - teljes századának jellegzetes magyar történelmi-társadalmi problémáit. Bizonyítéka továbbá annak is, hogy a mû elsôsorban ilyen irányú értelmezésének köszönheti recepcióját, éppen ezért elsôsorban mint a korabeli politikai-társadalmi helyzet tükre lett részévé az irodalmi kánonnak. A történet oldaláról közelítve meg a Bánk bánt megállapítható, hogy Gertrudis 1213-as meggyilkolásának témáját - Bonfini és Heltai Gáspár krónikáinak felhasználásával - széles mûvészi szabadsággal dolgozta fel a szerzô. Endre király távollétében magyar fôurak egy csoportja merényletet tervel ki és hajt végre a magyar királyné ellen. A kérdés az, hogy lesz a saját korában európai közfelháborodást okozó s késôbb irodalmi

vándortémává váló gyilkosság újra aktuálissá a XIX. századi Magyarországon A Bánk bán konkrét történelmi korban játszódik: a magyar középkorban járunk. A pontos idômeghatározás azonban egyáltalán nem szûkíti be a darab értelmezési horizontját, és talán éppen ez lehet az egyik oka a kezdeti sikertelenségnek: idô kell az üzenet beéréséhez. Katona azt állítja, mûve idôszerû problémákat vet fel. Ezt az állítást az 1840-es évek igazolják majd, mikor az oppozíciós nemzetfelfogás újra erôre kap. A zendülés, az idegen hatalommal szembeni ellenállás mindig kedvelt témája volt a magyar irodalomnak, de a Bánk bán jelentôsége nem csupán ebbôl a ténybôl fakad. Katonát nem a magyar szigetszerûség táplálta idegengyûlölet, hanem a benne lakozó felvilágosult gondolkodó vezérli: korát meghaladva figyelmeztetni és megelôzni akar. Szándékolt anakronizmussal (melyet mind a nyelv, mind a történet kezelése bizonyít)

saját kora jellegzetes gondjait, "haza és haladás" nagy kérdéseit vetíti vissza a régmúltba. Már maga az alapszituáció is fölfogható történelmi példázatként: az idegen erôk uralta országban áldatlan állapotok uralkodnak. A pórnép nyomorú sorsát súlyosbítja, hogy a magyar társadalom vezetô csoportjai cselekvésképtelenek, s nem tudnak mit kezdeni a hatalmukkal visszaélô merániakkal. Senki nem látja, pontosan mi is történik az udvarban, a szétforgácsolt erôk nem teszik lehetôvé a nemzeti kibontakozás megindulását. Az uralkodó fizikai távolléte hatalmi vákuumot eredményez, mondhatni alkotmányos válsághelyzet fenyeget. A magyar fôurak ráadásul nem ismerik a magyar nép problémáit Nem véletlenül szólítja fel Tiborc Bánkot: "tekéntenél csak egyszer házamba". A mûnemi sajátosságoknak megfelelôen a szereplôk jelleme hûen példázza, mintegy modellezi az adott drámai szituációban megjelenô

emberi magatartásmintákat. A szerepháló szimbolizálja, bemutatja mindazon érdekek, motivációk, hajtóerôk dzsungelét, melyek voltaképpen mozgatják a kor társadalmi, politikai történéseit. Érdemes hát egy pillantást vetni erre a korántsem egyszerûen átlátható viszonyrendszerre. Arany János szerint a szereplôk három csoportra oszthatók: Gertrudis és köre (Ottó, Biberach, Izidóra), Bánk és köre (Melinda, Mikhál, Simon, Tiborc, valamint Petúr a lázadókkal), és végül Endre és köre (Myska bán, Solom mester). A mellékszereplôk - akik a három központi alak köréhez tartoznak - jellemrajza javarészt egyszerû, jól érthetô, mit jelenítenek meg. Biberach, a "lézengô ritter" kétszínû, köpönyegforgató élôsködô (már önmagában az a tény is felháborító, hogy az udvarban lehet), éles esze azonban vitathatatlan. Petúr a szenvedélyes magyar ôserô megtestesítôje, aki ellenzékieskedô, kurucos hevületével az

"eb ura fakó!" mentalitás képviselôje, s aki a nemesi sérelmek listáját ismerteti meg a bánnal. A függetlenségpárti, de sajnos nemegyszer szûklátókörû magyar fôurakról azonban nem tudni bizonyosan, hogy jobb, vagy csak hazafiasabb irányítói lennének-e az országnak. Tiborc egyszerû jelleméhez kiemelkedôen jelentôs drámai szerep párosul: az örök jobbánykeserûség megfogalmazójaként, a nép egyszerû gyermekeként, a "számon kívül maradtak" szószólójaként a végsô lökést ô adja majd Bánknak. A legalázatosabb ember lázító beszéde lesz tehát a leszámolás gondolatának megérlelôje, sokkal inkább, mint a békétlenek szavai. Tételünk szempontjából - s jellemük összetettsége okán - három fôszereplô kiemelése látszik különösen szükségesnek: Gertrudisé, Endréé és Bánké. Az országot saját tulajdonának tekintô Gertrudis lekezelôen bánik a magyar urakkal, s hatalmi elvakultságában nem

észleli az ôt és udvarát fenyegetô veszélyeket (ez a vonása Kreónhóz teszi hasonlóvá). Bánk szavaival: "Szükségtelen beszélni tetteit: / Felért az égre a sanyargatott / Nép jajgatása s el kellett neki / Akármiképp is esni, hogy hazánk / Ne essen el polgári háborúban!" Nem mellékes az a sokszor elfeledett motívum, miszerint az illír helytartó levele félredobva hever Gertrudis asztalán. A levél készülô láza-dásról számol be Katona ezzel jelzi, hogy míg az udvarban folyik a hatalmi harc, országos méretûvé szélesedik az elégedetlenség. Eközben az a Gertrudis pedig, aki a lázadás hírének jelentôséget nem tulajdonítva a levelet félredobta, durva hangon elszámoltatja az országjáró körútjáról hazatérô bánt. Az uralkodó család érdekeit erôsen érvényesíteni tudó, határozott és erôs egyéniségként megjelenô királyné azonban nem csak az említett esetekben nem képes következetes és igazságos

vezetôvé válni. Felelôsség terheli annak a légkörnek a kialakulásáért, amely lehetôvé teszi, hogy a jellemgyenge Ottónak egyáltalán megforduljon a fejében Melinda elcsábításának gondolata. Vitatott, hogy az ármány végrehajtásában mekkora szerepe volt Endre király feleségének: Bánk "kerítô"-nek nevezi, ellenben - árulkodó módon - a haldokló Gertrudis Ottót nevezi gyilkosának utolsó szavaival. Endre uralkodásáról felületes megközelítés alapján azt is mondhatnánk, hogy önmagában az is minôsíti, hogy nincsen otthon, amikor arra szükség lenne. Vitathatatlan, hogy felesleges hadjárataival ô az egyik oka a magyar viszonyok ismert alakulásának, azonban hazatérte után a népe sorsáért érzett felelôsségtudat a csorba kiköszörülésére készteti. ô is drámai döntéshelyzetbe kerül, mikor szembesül a problémákkal, hiszen közjogi méltóságként kötelessége az lenne, hogy kiálljon Bánk és a haza ügye

mellett, ugyanakkor magánemberként nem kevésbé megrázó sorscsapás éri, mint Bánkot: távollétében meggyilkolták feleségét. És éppen az a Bánk gyilkolta meg, aki ugyanazt az ügyet szolgálja, melyet neki is kötelessége érvényre juttatni: a békét, a rend megteremtését az országban. Így Endre is tépelôdô hôssé válik, aki kezdetben nem tudja, mitévô legyen. Endre okos uralkodó, hiszen belátja távolléte következményeit. Bánhoz hasonlóan érzô magánemberként is láttatja Katona: ráborul a királyné koporsójára. Megbocsájtani tudása (melynek tétovaságát ha csak önmagának is, de legalább elismeri: "Büntetni nem tudtam - (magában) - nem mertem is." és belátása ("Magyarok! elôbb mintsem magyar hazánk - Elôbb esett el méltán a királyné!") teszi mégiscsak kiemelkedô uralkodóvá. Bánkot a híres "tündéri láncok" tartják fogva, belsô küzdelme ôrli: "De hát Melinda! oh! hát a haza!

/ Itten Melindám, ottan a hazám - / A pártütés kiáltoz, a szerelmem / Tartóztat." hangzik el a híres monológban Kettôs én viaskodik benne, nádor és nem nádor; közjogi méltóságként és magánemberként egyszerre kellene helyt állnia ("Két fátyolt szakasztok el: / Hazámról és becsületemrôl"). Ezt diktálja a mû kettôs jellege, hiszen a Bánk bán szerelmi és politikai dráma együtt. Akár keserû iróniaként is értelmezhetô, hogy a nemzeti hôssé válás a mû végén egyenlô lesz a lelki halottá válással. Bánk választ; ha lassan is, de mindenképpen tudatosan. Szabadulva láncaitól elküldi családját, átveszi a király szerepét, és a "király személyeként", annak teljes jogú helyetteseként eljárva szembeszáll Gertrudisszal. Összetett, bonyolult jellem, kinek gyengeségei is emberi nagyságából fakadnak. Vívódása tehát belsô alka-tából fakadó Korában szokatlan figura, aki méltányosságra,

igazságosságra törekszik, aki egyenlô mércével mér, és akit a feltétlen jogtisztelet jellemez. Értékrendjét hûen mutatják be szavai, melyeket a hazatérô Endre királyhoz intéz: "Szent vagy te énelôttem - Istenem / S hazám után a legszentebb." Legalább ennyire fontos vonása szenvedélyessége, erôs indulati, érzelmi indíttatása. Fontos, hogy ez kizárólag személyes, magántermészetû ügyeiben mondható el róla, és még ilyenkor is tudatosan fékezi saját hevességét. Képtelen elfogadni saját magát, mint féltékeny embert, hiszen ez lealacsonyító számára. Lelki nyugalmát - és ezzel együtt cselekvôképességét! Melindával való "megbékélése" adja vissza, és Melinda halála töri majd össze véglegesen A király hazatértekor kíméletlen ôszintesége teszi lehetetlenné, hogy megôrizze a méltóságához illô magatartást, s ekkor mindent elborító érzelmi vihara furcsa módon már-már a halottgyalázásig is

eljuttatja az egyébként testileg-lelkileg teljesen összetört bánt: döbbenetes jelképes erôvel bír, amikor nádori hatalmát jelképezô nyakláncát a koporsóra hajítja. A szereplôk belsô küzdelmeiben és egymással vívott harcaiban jeleníti meg tehát Katona József saját korának legfontosabb társadalmi, politikai problémáit. Gertrudis - idegenként nem kormányoz, hanem hatalmaskodik, nem kibontakoztat, hanem korlátozza a fejlôdést Mivel csak a hatalom gyakorlása és megtartása motiválja, óhatatlanul csôcseléket gyûjt maga köré, és ezalól nem menti fel az sem, hogy sokkal különb saját híveinél. Petúr, Tiborc panaszából, Bánk szavaiból tudjuk, hogy sokan az idegenek közül szpáhimódra rabolják végig az országot. Endre nem, illetve csak túl késôn figyel az udvarra, a magyar nemesek sem figyelnek a magyar nép bajaira. Bánkot éppen "politikai és szociális felfogása" (Szerb Antal) teszi naggyá - nem véletlen, hogy

Petúr és Tiborc szavai szervesen beépülnek a királyné és a király szemére hányt mondanivalójába. Mindkét irányban fogékony, az egész ország sérelmeit orvosolni kívánó szintetizáló erô lehetne, benne rejlik a nemzeti érdekegyesítés kérdésének megoldása, ô döbben rá elsôként nemes és jobbágy sorsközösségére. A sérelmek orvoslását is a jogbiztonság talaján állva képzeli el: "Én urad / S bírád vagyok; míg a király oda / Lészen, királyod is vagyok." - így érvel az ôt jobbágyaként, hûbéreseként kezelô Gertrudis ellenében. Mindezen problémák nem csak és kizárólag Katona korának gondjai; hosszú évszázadok legfontosabb kérdései ezek a magyar történelemben. Így az a kérdés is, amely aktuális volt 1848-ban, de az imént említett évszázadokon - Katona elôtt és után - épp-úgy végigkísérte központi témaként a magyar közgondolkodást: lehet-e jogos a zsarnokgyilkosság? Az idegen elnyomás

és a társadalmi ellentétek szinte konstans tényezôként észlelhetôk népünk történelmének jó részében, s így irodalmunk témaválasztását is sokszor határozták meg. Az azonban Katona kiemelkedô tehetségét bizonyítja, hogy - visszatérve Szerb Antal szavaihoz "a Bánk bánban megszólalt egy magyar valóság, ami száz évben egyszer szokott csak megszólalni"