Történelem | Tanulmányok, esszék » Szilágyi László - Egy titkos parlamenti választás Szabolcs vármegyében, 1872

Szilágyi László EGY TITKOS PARLAMENTI VÁLASZTÁS SZABOLCS VÁRMEGYÉBEN (1872) A dualizmus kori parlamenti választások törénete a magyar történettudo­ mány és publicisztika egyik kedvelt témája. A nyílt választásokon alkalmazott etetés-itatás, korrupció, hatalmi erőszak, az élő, (néha holt) lelkek s szavazataik vásárlásának történeteit sokrétűen vizsgálta, elemezte és bírálta egyaránt a kortárs politikus, újságíró, és a jelenkor történésze. Talán éppen ezért nem lesz érdekte­ len, ha a levéltári források megszólaltatásával most a "másik oldalt", egy elfejtett, az országban ritka kivételként, és sokak szemében törvénytelenül alkalmazott tit­ kos szavazás eseményeit ismerjük meg. Az egységes Német Császárság létrejöttével, a cseh trialista elképzelések kudarcával, 1872-re megszilárdult az Osztrák Magyar Monarchia, az 1867-es k i ­ egyezéssel létrejött dualista államberendezkedés. Ezzel

együtt új megvilágításba került a magyar politikai pártok kiegyezéssel kapcsolatos álláspontja is. Kérdé­ sessé válhatott az a politikai választóvonal, amely a kiegyezés elfogadása vagy el­ utasítása szerint sorolta a magyar politikusokat a jobb- illetve a baloldalra. A ki­ egyezést támadó, és ebben Magyarország beolvasztásának a veszélyét látó Bal­ középpel és a 48-as párttal együtt megbomlottak a kiegyezést védelmező Deák­ párt sorai is. Lónyay Menyhért miniszterelnök az ellenzék letörésével próbálta ezt a folyamatot feltartóztatni, s egy erős kormánypárt kialakítására tett kísérletet. Mivel az ellenzék, azon belül is a 48-as párt bázisát inkább a parasztság, az ipa­ ros, valamint az egykori kis- és középbirtokos nemesség adta, a kormány 1872es választójogi törvényjavaslata az adóhátralékosok választójogból való kizárásá­ val, az országgyűlési ciklus időtartamának háromról öt évre

történő emelésével leginkább ezt a réteget gyengítette, s a Deák-párt pozícióit kívánta megszilárdí­ tani. Az ellenzék obstrukciója azonban megakadályozta a törvényjavaslat elfoga­ dását; az uralkodó ezek után feloszlatta a parlamentet, és 1872. szeptember l-re új országgyűlést hívott össze. 1 Pártok és programok A kortársak számára világos volt az 1872-es június-júliusi országgyűlési választások tétje és jelentősége. Tóth Vilmos belügyminiszter szerint, "az ered­ mény - ha kedvezőtlenül üt ki - nem csak az eddigi viszonyok végleges megszi­ lárdítását, a kivívott reformok további fejlődését kockáztatná, hanem kihatna ez az ország, sőt az egész birodalom sorsára." Sejteni lehetett, hogy a régi formá­ ban (az 1865-től kialakult pártok színeiben) és a régi keretek között (a szélesebb 2 választójogot biztosító 1848. évi V tc alapján) talán utoljára csapnak össze az el­ lenfelek,

és döntenek a magyar választópolgárok a kiegyezés és a dualista rend­ szer mellett, vagy az ellen. A választások előestéjén, a pártok bomlási folyamata Szabolcsban is érez­ tette hatását és - a megyei politikai elit baloldali beállítottságából következően inkább a Deák-párt kompromisszumkészségét erősítette. A Deák-párt 1872 feb­ ruár 28-i Nagykálióban tartott értekezletén kinyilvánította, hogy 1872-ben (tehát egy évre) az elvi különbségek fenntartásával hajlandó a baloldallal szövetkezni. Az együttműködés csupán a helyi közigazgatás korszerűsítésére, "lehető legjobb" működésére korlátozódott volna, s nem vonatkozott országos jelentőségű politi­ kai kérdésekre. A képviselőjelöltek közül is a jobboldal politikusai hangsúlyozták a poli­ tikai palettán bekövetkezett változások jelentőségét és egy erős, közjogi acsarkodástól távol álló, szociális, gazdasági és vallási

programot hordozó liberális párt megalapításának szükségességét. Gr. Keglevich István - 1872-ben a nyírbogdányi választókerület képvise­ lőjelöltje - egy brossurát szentelt ennek a gondolatnak, kiemelve, hogy "a közjo­ gi vita. mely olyannyira fenntartotta az országgyűlést reformátori működésében, végtére túlélte magát; meddősége ma már a baloldal nagy része és igen kiváló tagjai által is el van ismerve." A kiegyezési törvény szilárd alapjára építi tehát programját és liberális szellemben fogalmazza meg a törvényhozás előtt álló leg­ fontosabb feladatokat: az egyház és az állam teljes szétválasztását (a Vallásügyi Minisztérium megszüntetését), a polgári házasság bevezetését, korszerű közokta­ tási rendszer kiépítését az egyházak aktív közreműködésével, az egyenes adók emelését, azok igazságosabb felosztásával, az Osztrák Nemzeti Banktól függet­ len magyar pénzforgalom

biztosítását, a honvédelem kérdésében a technikai osz­ tályok fejlesztését és felszerelését, egy tisztképző iskola alapítását, közlekedés­ ügyben az addigi kamatbiztosítási redszer eltörlését és egy közlekedésügyi bizott­ ság felállítását. Elképzelése szerint^ ez a bizottság határozná meg, melyek az or­ szágos jelentőségű kő- és vasutak. Építésük feladata az államra hárulna, míg a v i ­ déki utak kiépítésének és fenntartásának terhe, az állam szellemi "talán a kezde­ ményezés idejében, részben anyagi istápolása mellett", az egyes megyékre és v i ­ dékekre. Mit nyerhet ezzel egy közlekedési szempontból hátrányos helyzetű ré­ gió? Keglevich túlzottan derűlátó véleménye szerint a kamatbiztosítási rendszer­ ben valamennyi vidék egyenlő arányban járult a költségekhez, így ennek eltörlé­ se önmagában is könnyebbséget jelent a vasúttal nem rendelkező vidékeknek. Végül

javaslatai kiterjednek az országgyűlés munkájának felgyorsítására (nyil­ vánvalóan a klotűr bevezetésével), a felsőház újjászervezésére és a választójogi reformra is. A választójog egyetlen feltételeként "a szellemi képzettséget" (az ír­ ni-olvasni tudást) határozná meg. Ez a megyében 17130-ról (a lakosság 6,4%-a) 28334-re (10,7%) emelte volna a választójogosultak számát, a magyarországi át­ lagnak (6,7% és 10,8%) megfelelően.* Keglevich politikai elképzeléseit nehezen lehet valamely korabeli párt ál3 4 5 láspontjával egyértelműen azonosítani. A program, a korabeli modernizációs igé­ nyeknek megfelelően, a közoktatás, a gazdaság (különösen a közlekedésügy) és a közigazgatás terén a korábbinál nagyobb szerepet szán az államnak. Álláspont­ ja vallásügyben és a választójog kérdésében ugyanakkor az akkori ellenzéki, l i ­ berális programmal mutat rokonságot. A nemzetiségi

kérdésben pedig nemcsak a Deák-párt, de az ellenzék programjától is eltérő, radikális elképzelést fogalmaz meg: a kiegyezés legnagyobb hiányossága és gyengesége szerinte abban a tény­ ben rejlik, hogy a megegyezés Magyarország és az uralkodóház, nem pedig a két állam népei között jött létre. Elsősorban a Lajtán túli népek mozgalmától félti a monarchia egységét és szinte fenyegetően vázolja fel ennek lehetséges következ­ ményeit: ".a Lajtán túli nemzetek egymás közti viszonyában uralkodó ziláltság előbb-utóbb könnyen hozhatja Magyarországot azon válságos helyzetbe, hogy saját biztonsága és függetlensége megóvása tekintetéből kényszerítve leend ma­ ga feloldani ama frigyet."? Keglevich nem fogadja el a magyarországi nemzetisé­ gek politikai egyenjogúsításának gondolatát, de felismeri, hogy Magyarország függetlensége, integritása és a Lajtán túli nemzetiségi követelések egy részének

kielégítése között szoros összefüggés van. Ez kimondatlanul a cseh trialista el­ képzelések, az osztrák-szláv kiegyezés elfogadását is jelenthette, és ennyiben a hangadó magyar politikusok között kivételes álláspontot képviselt. A nyírbogdányi képviselőjelölthöz hasonlóan, egy szilárdabb politikai rendszer és pártstruktúra kialakításának lehetőségét ismerte fel 1872-ben egy má­ sik jobboldali politikus, akit a megerősödő nyíregyházi Deák-párt léptetett fel képviselőjelöltként: gróf Lónyay Menyhért miniszterelnök! Lónyay egy erős, az ellenzék egy részét is beolvasztó és (Keglevichtől eltérően) szigorúan az 1867. évi X I I . tc alapján álló párt kialakítására tett kísérletet Ebben a kísérletben helye lehetett egy baloldali beállítottságú város mandátuma elhódításának is. (1869-ben egyhangúlag választották meg Nyíregyházán a Balközép jelöltjét Vidliczkay Jó­ zsefet, Lónyay 1872-es

ellenfelét.) A fogadókészség - legalábbis a szavazók egy részéről - megvolt. A miniszterelnök megválasztásától sokan remélték a város szerencsecsillagának felemelkedését. A város speciális érdekeit, céljait - mint pél­ dául megyeszékhellyé válásának tervét - elvileg egy olyan befolyásos politikus, mint Lónyay sikerrel képviselhette volna. A városi jobboldal nem habozott, hogy a közjogi kérdés helyett a pártok szavazótáborának megosztottságát ezzel az új retorikával, "a város érdekeire" hivatkozva használja ki. A választópolgároknak országos politikai kérdések helyett elsősorban szűkebb pátriájuk érdekeit kellene szem előtt tartani, szólt finoman a figyelmeztetés még az alapvetően ellenzéki be­ állítottságú Szabolcs című lapban is: "maradjunk hajlékunkban, s dolgozzunk en­ nek lakályosabbá tételén." A propaganda nem is maradt teljesen hatástalan, s a városi Deák-párt jelentős

megerősödéséről írnak a korabeli lapok. A jobboldal álmai azonban nem váltak, nem válhattak valóra. A megyei 8 9 közvélemény és a baloldal nagy része továbbra is kitartott a közjogi ellenzékiség mellett, s ez eleve behatárolta a Deák-párt politikai mozgásterét és győzelmi esé­ lyeit még jóval a választások előtt. 1872. április 2-án a dadái járás baloldali pártjának Sóstón tartott értekez­ lete a turini remetének küldött üdvözlő távirattal mutatta meg elkötelezettségét a függetlenségi eszme mellett. Az értekezleten jelenlevők a képviselőházhoz is kér­ vényt intéztek, amelyben - az általános szavazatjog életbeléptetéséig - az 1848. évi V. tc-ben deklarált választójog kiterjesztését, a három éves ciklus fenntartását, a vesztegetéseket sújtó törvényjavaslat, valamint az összeférhetetlenségi törvény­ javaslat elfogadását kérték még az ülésszak befejezése előtt. A megyei baloldal

egyúttal rendezte saját sorait is: a szigorú pártfegyelem jegyében a járás vala­ mennyi baloldali tagja tartozott saját nézeteit az értekezlet határozatainak aláren­ delni! Az értekezleten Bónis Barnabást jelölték alispánnak, s vezetésével, ápri­ lis végén, a baloldal egyértelműen elhatárolta magát a megyei Deák-párttól és az együttműködés lehetőségétől." Az 1872 május 2-án tartott tisztújító választáso­ kon a baloldal teljes győzelmet aratott. Ajobboldal kompromisszumos elképzelé­ seinek kudarca teljes volt: május 4-től a megyei közgyűléseken Deák-pártiak nem vettek részt! 10 12 Május, június folyamán a Deák-párt, a Balközép és a 48-as párt befolyá­ sosabb hívei kerületi értekezleteken választották meg képviselőjelöltjeiket. (Nyír­ egyházán pl. a Deák-kör május 11-én alakult meg Bodnár István elnöklete alatt, kb. 300 fős taglétszámmal Június elején már zászlókitűzési

ünnepély, tarackdur­ rogás, zene, dobpergés és szűnni nem akaró éljenzés tudatta a város lakóival, hogy a párt képviselőjelöltje gr. Lónyay Menyhért) A három párt képviselőjelöltjein kívül más, önjelölt politikus indulására nem kellett számítani. Ennek magyarázata nem csak a magyar politikai rendszer­ ben, hanem a választási eljárásban is keresendő. Az 1848: V tc 35 §-a szerint ugyanis a képviselőjelölteknek a választási győzelemhez a szavazatok általános többségét kellett megszereznie. Relatív többség esetén újabb fordulóra került sor, az aránylag legtöbb szavazatot kapott képviselőjelöltek között. A választások mi­ nél gyorsabb lebonyolítása - anyagi és közbiztonsági okok miatt is - általában a képviselőjelölteknek, a mögöttük álló politikai erőknek s a választóknak is érde­ kében állt, így a törvény 27.§-a adta lehetőséggel, amely szerint bármely válasz­ tónakjoga volt egy jelöltet

megnevezni, nem éltek. Abaloldal képviselőjelöltjeinek politikai tervezetei közül csak Vidliczkay József programjáról tudunk részleteket. Szabolcsban is ismertek voltak a Balkö­ zép bihari pontjai (a delegáció intézményének, a közös minisztériumoknak a megszüntetése, a magyar hadsereg, pénz- és kereskedelem ügyek függetlensége, Magyarország függetlenségének diplomáciai elismertetése), valamint az Orszá­ gos 48-as párt 1872 januárjában megfogalmazott programja (az 1867-es törvé­ nyek eltörlése, perszonálunió, teljes megyei, városi, községi önkormányzat, a 13 14 nemzetiségek egyenjogúsága, a virilisek előjogának megszüntetése, a hivatalok betöltése pályázatok és versenyvizsgák útján, az általános és titkos szavazati jog bevezetése, képviseleti alapon álló felsőház). Hatásukról, fogadtatásukról azon­ ban nem szólnak a források, így csak feltételezhetjük, hogy a programokból - kü­ lönösen a 48-as

párt legliberálisabb és legdemokratikusabb célkitűzéseiből - a képviselőjelöltek annyit és úgy hangsúlyoztak, amennyit jónak láttak. Vidliczkay például, az elmúlt ciklusról tartott 1872. május 9-i képviselői beszámolójában közjogi alapról bírálta az országgyűlés és a kormány tevékenységét, de reformel­ képzeléseivel gyakorlatilag még az 1867. évi X I I tc talaján állt Az általánossá­ goknál maradva, az önálló pénzügyet és bankrendszert, a honvédség fejlesztését, iparpártolást, a közoktatás javítását határozta meg fő célként. A választójogi tör­ vényjavaslattal kapcsolatos parlamenti felszólalásában pedig radikálisabb, a vá­ lasztójogot lényegesen szélesítő javaslatok nélkül támadta a kormány elképzelé­ sét. Mindez, a Deák-párti Keglevich programjával együtt, azt mutatja, hogy a közjogi ellentéten túl, a szembenálló pártok politikusainak reformtervezetei ro­ kon vonásokat mutattak,

vagyis a választók szimpátiája és későbbi szavazata gyakran nem a programnak, hanem a politikus személyének, tekintélyének, az "elvi következetesség" tiszteletéből fakadó és őt körülövező nimbusznak szólt. Mindezek mellett a választások kimenetelét befolyásolhatta választók és válasz­ tottak társadalmi helyzete, esetleges érdekazonossága, valamint az érdekérvénye­ sítés korlátozottabb vagy szabadabb lehetősége is. Ahhoz, hogy ezeknek a tényezőknek a súlyát felmérhessük, magát a vá­ lasztási rendszert (a választói névjegyzékek összeállításának módját), a választá­ si előkészületeket és a választások menetét kell megvizsgálnunk. 15 16 A választási rendszer 1872-ben még az 1848. évi V tc szerint került sor a választások megszer­ vezésére és lebonyolítására. A törvény értelmében a törvényhatóságokra két fon­ tos feladat hárult: egyfelől a törvényhatóság területének

felosztása választókerü­ letekre, a törvény 5.§-ában meghatározott követszám szerint, másfelől a válasz­ tás lebonyolítására, a választási ügyek kezelésére hivatott Központi ("Középpon­ ti") Választmány megalakítása. Szabolcs, az 5§ értelmében, a szűkebb (Erdély nélküli) Magyarország 377 követe közül hatot, Nyíregyházával, mint önálló kö­ vetküldési joggal felruházott - de nem törvényhatósági jogú - városok egyikével, hét képviselőt mondhatott magáénak. Ennek megfelelően került sor a vármegye területének hat, Nyíregyházával együtt hét választókerületre való felosztására: létrejött a kisvárdai, nagykállói, nyírbátori, nyírbogdányi, tiszalöki, nádudvari és a nyíregyházi kerület. Eredetileg a törvényalkotók Magyarország területén átlagosan 30000 lé- lek után számítottak egy képviselőt, és 1848-ban még Szabolcsban is (a bizony­ talan nyíregyházi adatok nélkül

számolva) 30003 főre jutott egy mandátum.'? Ma­ gyarországon ez a mutató (a szűkebb, Erdély és Horvátország nélküli, terület 338 követével számolva) 1870-re valamivel több mint 34100 főt jelentett, Szabolcs­ ban pedig átlagosan 37941 lakost. (Részletes adatokkal szolgál az 1 számú táb­ lázat.) A nyíregyházi és a nádudvari választókerület kivételével a szabolcsi kerü­ letek lélekszáma jelentősen meghaladta a magyarországi átlagot, ami a megye v i ­ szonylag kedvező demográfiai helyzetét éppúgy illusztrálja, mint a politikai ér­ dekérvényesítés országos átlagnál korlátozottabb és egyre szűkülő lehetőségeit! A lélekszámban és a községek számában megmutatkozó kerületek közöt­ ti különbség (a megyén belüli egyenetlenség) abból fakad, hogy a megyei Köz­ ponti Választmány a választókerületek határainak meghúzásakor 1872-ben - a de­ mográfiai változásokat figyelmen kívül hagyva - a

régebbi gyakorlatot, az 1848as felosztást követte. Ez a felosztás - teljesen indokoltan - nem a községek és puszták számszerűen arányos elosztását, hanem a községek lélekszámát vette f i ­ gyelembe, és akkor, megközelítően azonos és az országos átlagnak megfelelő lé­ lekszámú választókerületek kialakítását eredményezte. 1848 óta azonban jelen­ tősen növekedett a megye lakosságának száma, és ez a növekedés a megyén be­ lül meglehetősen egyenetlen volt: legjelentősebb a nagykállói kerületben (55,2%), legkisebb mértékű a nádudvari kerületben (19,5%) és Nyíregyházán (28,1%). A kerületek megváltozott demográfiai rangsorához nem igazították a ke­ rületek határait, s ez önmagában, akaratlanul is a nádudvari és a nyíregyházi ke­ rület súlyát növelte. A kerületek területi kiterjedésében megmutatkozó különbség, a kisebb (kevesebb községet felölelő) választókerületek így éppen Nádudvar és

Nyíregyháza számára további előnyöket rejtett magában: a választási eljárás gyorsabb, a választási költségek a törvényhatóságok számára, a korteshadjárat költségei a jelölt számára alacsonyabbak, a meggyőzés eszközei hatékonyabbak lehettek. 18 A választókerületi beosztás vita tárgyát 1872-ben nem képezte, és a Köz­ ponti Választmányokhoz benyújtott kérvények közül is csak egy utalt néhány "tiszalöki kerülethez tartozó" királytelki lakos illetéktelen nyíregyházi összeírá­ sára, és kérte választójoguk megvonását. A nyíregyházi Központi Választmány arra az 1869. április 2-i 6847 számú belügyminiszteri rendeletre hivatkozott, amely szerint Királytelek a nyíregyházi kerülethez tartozott, és a kérvényt elu­ tasította. A Központi Választmányok megalakulásának és legfontosabb teendőinek - a választójogosultak összeírására hivatott küldöttségek kinevezésének, az össze­

írásokkal kapcsolatos fellebbezések elbírálásának, a végleges választói listák el­ készítésének és Belügyminisztériumhoz történő felküldésének - határidejéről a Belügyminisztérium valamennyi törvényhatóság kormányzóját értesítette. Esze19 rint, a törvény 13.§-a értelmében, a Központi Választmányok első ülésére április 22-én, a választók összeírására május 13-tól május 26-ig, a fellebbezések elbírá­ lásárajúnius 8-ig, a választásokra pedig június utolsó hetében került volna sor. A kormány nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a választásokat a Deák-párti több­ ségű kerületekben minél előbb rendezzék meg. A Belügyminisztérium nem elé­ gedett meg azzal, hogy az ellenzék kampányát és szervezkedési lehetőségét ezzel az eszközzel szorítsa minél szűkebb korlátok közé. Tóth Vilmos belügyminiszter április 4-i bizalmas levelében szólította fel a törvényhatóságok vezetőit, hogy

elő­ re jelöljék ki a Központi Választmányok tagjait, s állapodjanak meg az összeíró küldöttségek tagjairól a Deák-párthoz tartozó "tevékenyebb és befolyásosabb bi­ zottsági tagokkal", még az április 22-i közgyűlés előtt. Mindemellett 1316 sz körlevelében tudatta a vármegyék "közönségével", hogy a főispánok a választá­ sok során a legnagyobb szigorral fognak őrködni a rend felett, felfüggesztik állá­ sukból a részrehajló, hanyag vagy vétkes tisztviselőket, és ellenük vizsgálatot indítanak. (Ellentmondás nincs a bizalmas utasítások és a nyilvános körlevél között, csak a részlehajlás fogalmát kell "megfelelően" értelmezni!) A megyei baloldal május 2-i, tisztújító választásokon aratott elsöprő győ­ zelme és a lassan mozduló bürokrácia azonban szertefoszlatta a Belügyminiszté­ rium terveit. A megyei Központi Választmány első ülésére csak május 14-én, 3 héttel a

Belügyminisztérium által tervezett időpont után került sor, a nyíregyházi választmány pedig még később, május 21-én kezdte meg az érdemi munkát. Rá­ adásul mindkét választmány tévesen állapította meg a választójogosultak össze­ írásának határidejét is. Akár a politikai szándék játszott közre, akár az 1848: V tc 12. és 13§-nak értelmezési nehézsége, a tévedés 10 nappal hosszabbította volna meg az összeírások határidejét. Ezt a "tollhibát" Tóth Vilmos belügyminiszter sem nézhette tétlenül: mivel a választójogi törvény 12.§-a szerint az összeírások kezdeti határnapja "a Központi Választmány általi kitűzésétől számítva" 21 nap­ nál rövidebb, 30 napnál hosszabb nem lehetett, a Belügyminisztérium utasította a választmányokat, hogy az összeírásokat a megyében június 4-től 17-ig, Nyíregy­ házán pedig június 10-től 23-ig tartsák. A választásokra így is a legkésőbb ke­

rült sor a szűkebb (Erdély nélküli) magyarországi megyék között. (A vármegyei kerületekben július 8-án, Nyíregyházán pedig július 15-én.) A megyei Központi Választmány, az összeíró küldöttségek és a választási bizottságok összetétele sem a Belügyminisztérium mindent Deák-párti színekre festő álmait tükrözte. A megyei Központi Választmány első ülésén Bónis Barna­ bás alispán elnökletével 34-en vettek részt. A választmányban a nemesi szárma­ zású birtokos réteg és az értelmiség jobbára baloldali, függetlenségi érzelmű tag­ jait találjuk. Számuk 1848-ban még 80 volt A csökkenés mögött okként való­ színűleg nem a politikai akarat, hanem a népképviseleti rendszer megszilárdulá­ sa, az érdektelenség, a rossz, járhatatlan utak és a májustól megszaporodó mező­ gazdasági munkák okozta nehézségek húzódhatnak meg - a választmány ülésein 1872-ben a legritkább esetben jelentek meg a tagok

teljes létszámban. 20 21 22 23 24 25 26 A nyíregyházi Központi Választmány taglétszáma érthetően kevesebb volt (11 fő) s társadalmi-politikai szempontból is összetettebb képet mutatott: el­ nöke Bodnár István, a városi Deák-kör vezetője, s tagjai is jobbára Deák-párti­ ak! A Központi Választmányok az eskütételt követően, még első ülésükön ki­ jelölték az összeíró küldöttségek tagjait. A megyei választmány 3-3 összeírási szakaszra bontotta a vármegye választókerületeit. A szakaszokba kirendelt három tagú küldöttségek feladata volt a választójogosultak összeírása. Nyíregyházán, a három küldötthöz (Juhász Mihály elnök, Nikolszky Mátyás és Korponay János), a választójogosultság könnyebb megállapítása érdekében, Oltványi Endre adó­ ügyi előadó csatlakozott. A küldöttség úgy tűnik megtisztelő, de terhes feladat lehetett. Ajelöltségről többen betegségükre, elfoglaltságukra,

nehéz anyagi körül­ ményeikre hivatkozva lemondtak, így a Központi Választmányok több esetben kívülállókra bízták a munkát. Ezt az eljárást a Belügyminisztérium, a nyíregyhá­ zi Központi Választmány kérésére, jóváhagyta. A küldöttségről történő lemon­ dásnak, az új tagok kijelölésének lehettek politikai okai is. Szoboszlai Pap József, a nagykállói választókerület 2. összeírási szakaszá­ nak elnöke számára a küldetés elfogadása ". sok előleges aggodalomra, sok lel­ ki tűnődésre adott okot.", mert "a legközelebbi összeírás éppen ezen szakasz­ ban nem a törvénynek, hanem csakis a népszerűsödésnek alapján lévén végrehajt­ va. a használat által felbátorított sok százakra menő jogosulatlanok kihagyását, zúgolódását vonandja maga után." Kormánypárti, szabadelvű politikus írta ezeket a sorokat! Krasznay Gábor és több nyíregyházi baloldali politikai szándékot sejtett a

városi összeíró küldöttség elnöki posztján történt változás mögött, s gyanúját a belügyminiszterrel is megosztotta. A nyíregyházi Központi Választmány a Bel­ ügyminisztériumhoz írt levelében a vádakat visszautasítja: Juhász Mihály elnök "öregségi állapota és fogbaj okozta nehéz szójárása" miatt mondott le az elnök­ ségről, a Központi Választmány pedig, miután a Belügyminisztériumtól erre fel­ hatalmazást kapott, nem egy választmányi tagot, hanem Krúdy Gyula ügyvédet (az író édesapját) választotta elnökké. A kinevezésre Krúdy Gyula - egyébként jobboldali-politikai beállítottságától - teljesen függetlenül került sor, szakmai szempontok alapján. A választmány hangsúlyozta, hogy a politikai kérdést nem élezi ki, s nem követi pl. az 1869 évi gyakorlatot, amikor a pártjelvényeket a vá­ lasztmány tagjai még hivatali tevékenységük alatt is "cégér gyanánt" viselték. Az

ellenzéki bírálatok szerint azonban ezt az objektivitást nem sikerült a gyakor­ latban megvalósítaniuk. A nehezen létrejövő összeíró küldöttségek az összeírás pontos napjáról a munka megkezdése előtt értesítették a községek elöljáróit és segítségükkel - fal­ ragaszok, tanyabírók, "naponként megeresztendő dobszó", templomok előtti va­ sárnapi felolvasások révén - a falvak lakosságát. A szabolcsi Központi Választ27 28 29 30 mány a küldöttség előtt személyesen megjelenők összeírását rendelte el, a tör­ vényhatóságok többségéhez hasonlóan. (Egy-egy falu választójogosultjai utóla­ gosan az összeírási időszak 3 utolsó napján, az összeírási szakaszok első helyén említett községekben jelentkezhettek.) A küldöttség mindenkit, aki a rendelke­ zésükre álló adatok, vagy a jelentkezők által felmutatott igazolványok alapján eleget tett a törvényben meghatározott választójogi

feltételeknek, felvett a válasz­ tók 3 példányban összeállított névjegyzékébe. Külön jegyzéket készítettek az előttük megjelent, de választásra nem jogosult lakosokról. Panasszal a későbbi­ ekben, június 24-ig csak ők, a küldöttség előtt megjelent állampolgárok élhettek a Központi Választmánynál. Mindenki csak abban a választókerületben élhetett jogával, ahol állandó lakása volt. A választási eljárásnak talán egyetlen olyan mozzanata sem volt, amely részben az 1848. évi V tc pontatlan fogalmazása, részben a tapasztalatok hiánya, részben a politikai szándék következtében ne került volna viták és bírálatok ke­ reszttüzébe. Ezek a tényezők természetesen szétválaszthatatlanul egybefonódtak: a megyei és a városi Központi Választmány a törvény többféle értelmezési lehe­ tőséget rejtő szövegében többször is az önigazolás eszközére talált, így módosít­ va a kormány által megszabott

politikai mozgásteret. Az első nehézséget az összeírás pontos ideje jelentette: az időpontról szó­ ló értesítést több község elöljárói a küldöttség megérkezése előtti napon kapták kézhez. Különösen kirívó volt a napkori eset A nyírbogdányi választókerület küldöttsége 1872. június 14-én 15 órára tűzte ki az összeírások kezdetét Napkor községben. Az erről szóló értesítés csak 15-én éjjel 1/2 1-kor érkezett meg, így nem csoda, hogy a küldöttség teljesen vá­ ratlanul toppant be 14-én, s ráadásul 2 óra múlva már tovább is állt. Ennek "kö­ szönhette" a falu, hogy mindössze 37 jogosult neve került fel a listákra. A község bírája szerint: ".ezen hallatlan eljárás talán abban leli magyarázatát, hogy ezen község lakosai legnagyobb részben a Deák-párthoz tartoznak. "A napkoriak egé­ szen a Belügyminisztériumig elmentek panaszukkal, s nem hiába: a Belügymi­ nisztérium

elrendelte a pótösszeírást. Bírálat érte a megyei választmányt a küldöttségek előtti személyes meg­ jelenés (valójában a törvény szövegével összhangban álló) kötelezővé tétele mi­ att is. Szoboszlai Pap József korábban már idézett levelében pl arra hívja fel a fi­ gyelmet, hogy a törvény a személyes szót nem említi. A probléma nem hermeneutikai szőrszálhasogatás: a távolmaradás megállapíthatatlan mértékben csökkent­ hétté a statisztikailag kimutatható választójogosultak számát, hiszen a távollévők, a későbbiekben, a fellebbezések alkalmával, sem kérhették a választójog meg­ adását. Akisvárdai választókerület 2 szakaszának küldöttsége pl jelentésében ar­ ról írt, hogy az összeírás napján a kisvárdai heti vásár miatt sokan nem jelen­ tkeztek. Szoboszlai számára is feltűnő volt a Balmazújvároson jelentkezők cse­ kély száma. (Ezt a mezőgazdasági munkáknak, valamint annak

tulajdonította, 31 32 33 hogy a küldöttség feladata nem a régi összeírás lemásolása, hanem új összeírás elkészítése volt.) Ha a nagyobb arányú passzivitást az egész vármegye vonat­ kozásában is bizonyítani lehetne, akkor új megvilágításba kerülne a választások története, hiszen a névtelen választójogosultak indolenciája legalább annyira be­ folyásolta a választások sorsát, mint a kormány és a megyei hatóságok tevékeny­ sége - hallgatásuk engedte a mérleg gyakran középen ingadozó nyelvét a jobb­ vagy a baloldal javára billeni. (A megye választóközönségének közömbössége, vagy idegenkedése nem új jelenség. A választójogosultak országos átlag alatti aránya 1848-ban szintén ezzel lehet összefüggésben.) A megyei és városi hatóságok, a Központi Választmányok főszerepet ját­ szottak a választójogi kategóriák pontos megállapítása kapcsán is. Hogyan, mi­ lyen szempontok szerint

értelmezték, értelmezhették az 1848: évi V. tc-ben rög­ zített választójogi kategóriákat 1872-ben? Kik rendelkeztek választójoggal a 20 éven felüli férfi lakosság körében? Az 1848. évi V tc 1 §-a ezt a jogot azoktól, "kik annak eddig gyakorla­ tában voltak" nem vette el. A törvény tehát kimondatlanul, mégis egyértelműen kizárta a régi előjogon alapuló választói jogból a 20. életévüket még be nem töl­ tött nemesi fiatalokat, s így az 1848 után felnőtté váló nemesi származású nem­ zedékeket is. így értelmezték a törvényt az új választójogi törvény alkotói és lé­ nyegében a nyíregyházi Központi Választmány tagjai is. A választmány rendel­ kezése szerint régi jog címen az szavazhatott, aki 1848-ban nemesként 18. élet­ évét betöltötte. Városi polgárok esetében elegendőnek tartották a régi polgári ok­ levél felmutatását, vagy egyszerűen azt, hogy az illetőt városi polgárként

ismerték! A megyei Központi Választmány ezzel szemben, az addigi gyakorlat­ nak megfelelően és a vármegyék többségéhez hasonlóan - a törvény szövegének kötetlenebb értelmezése szerint - minden 1848 után felnőtté váló nemesi szárma­ zású állampolgár választójogosultságát elfogadta, s ezzel a választók számát, az egykori kiváltságos réteg lecsúszott egzisztenciájú, elszegényedett rétegével bő­ vítette. A megyei politikai elitnek ebben a döntésében szerepet játszhatott az egy­ kori nemesség összetartozásának, az "una eademque libertás" elvének tisztelete, de még inkább a liberális politikai elvek érvényesítésének igénye. E gondolatkör jegyében az eredeti, reformkori célkitűzéssel merőben ellentétesnek tűnt minden olyan eljárás, amely éppen a magyar polgári átalakulásban meghatározó szerepet játszó nemességet korlátozta volna politikai jogaiban. A választójogi törvény 300 ezüst forint

értékű ház, illetve föld kategóriá­ jával kapcsolatban is nehézségek merülhettek fel, s különösen nagyok voltak a különbségek az összeíró küldöttségek által meghatározott, úrbéri értelemben vett 1/4 telek nagyságát illetően. A nyíregyházi Központi Választmány az 1848: évi V. tc 2§-a szerinti in­ gatlanok értékének meghatározásakor az 1868. évi X I I tc 7 8 9§-át és az 1868 34 35 36 37 évi XLIV. tc 429§-át tartotta irányadónak, s így az ingatlanok értékét az ingat­ lan után fizetett adó százszorosával tette egyenlővé. 300 ezüst Ft értékű föld ese­ tében a földadó 5 Ft-ot tett k i . Ez az eljárás megfelelt a kormány új választójo­ gi törvényjavaslatában megfogalmazott elveknek. A vármegyei választmány az ingatlan értékének megállapítását a küldöttségekre bízta. A küldöttségek határoz­ ták meg a helyi elöljárók segítségével az 1/4 telek nagyságát is. Ennek vármegyei

átlaga 11 hold volt és a 6-tól 15 holdig terjedő országos arány középértékének fe­ lelt meg. A megtelepedett kézművesek, kereskedők, gyárosok kategóriájával kap­ csolatban is pontosította a törvény szövegét a nyíregyházi Központi Választmány. E szerint megtelepedett gyárosnak, kereskedőnek, iparosnak számították azokat, akiket "lakosként felvettek és akik a kórház részére eső telepítési díjat le is fizet­ ték", gyár vagy kereskedelmi telep tulajdonosai voltak, iparosként pedig egy se­ géddel rendelkeztek. Egy segéddel dolgozó iparosnak tekintették azt, akinek - az 1868: évi X X V I . tc 6§-a és az ezzel kapcsolatos 1869 évi belügyminisztériumi utasítások értelmében - segédjét a személyes kereseti adóba bejegyezték, vagy legalább 100 Ft évi jövedelem után fizetett adót. Ez a rendelkezés lényegében ismét megfelelt a kormány törvényjavaslatá­ nak és az 1874-ben elfogadott választójogi

novellának, amely 105 Ft évi jövede­ lem utáni államadóhoz köti a jogosultságot. A megyei választmány ebben az esetben is az összeíró küldöttségek tag­ jaira bízta a feltételek vizsgálatát, akik általában megelégedtek azzal, ha - a hely­ beli elöljárók nyújtotta információ szerint - az iparos huzamosabb ideig egy se­ géddel dolgozott. Ennek adózási hátterét és kritériumait nem firtatták A jogbővítés lehetőségét nyújtotta a megyei kerületekben a saját földbir­ tokból vagy tőkéből eredő "100 ezüst forint évenkénti állandó és biztos jövede­ lem" megállapítása is. Ebbe a kategóriába kerülhettek pl a kisvárdai kerületben azok, akik évi 6 Ft adót fizettek, vagy (házukkal és a kerttel együtt) 4 hold föld birtokosai voltak! Értelmiségi foglalkozás révén a megyében, a városban (ahogy az ország egészében) jövedelmükre való tekintet nélkül választójogosultak lettek a lelké­ szek,

segédlelkészek, községi jegyzők és tanítók. Összességében tehát elmondható, hogy Nyíregyháza és a vármegyei kerü­ letek meglehetősen ellentétes gyakorlatot követtek a választójogosultság kritéri­ umainak meghatározásakor. A nyíregyházi választmány több ponton az ország­ gyűlési többség által támogatott, de az ellenzék obstrukciója következtében tör­ vényerőre nem emelkedett 1872-es választójogi törvényjavaslat szellemében ér­ telmezte az 1848. évi V tc-et Ez az eljárás Tóth Vilmos belügyminiszter hallga­ tólagos beleegyezésével találkozott. Dodonai utasítása szerint a reklamációk, fel­ szólamlások tárgyalásánál a városnak az 1848: évi V. tc pontjait kellett szem előtt tartania. (A kulcskérdés a "hogyan" lett volna, erről azonban az utasítás nem 38 39 40 41 42 43 44 szólt.) Az adózás figyelembevétele a választójogosultság meghatározásakor, a vármegyei Központi

Választmány eljárásával szemben, a választójog szűkítését eredményezte, s hozzájárult Nyíregyházán a választójogosultak számának előző választási évhez (1869) viszonyított csökkenéséhez. A Központi Választmányok, és az összeíró küldöttségek, választásokat befolyásoló jelentőségét mutatja az elkészült ideiglenes névjegyzékek további sorsa is. A közszemlére kitett listák ellen a "szükséges okiratokkal felszerelve", bárki felszólalhatott, kérhette a választójog megadását éppúgy, mint mások vá­ lasztójogának törlését. A "szükséges okirat" általában a községi hatóságok bi­ zonylata volt. 1872-ben a kérvények és fellebbezések egész áradatával kellett a választ­ mányoknak megküzdenie. Az előzmények után érthető, hogy különösen sok (szá­ mításaim szerint 716) reklamációt intéztek a nyíregyházi választmányhoz. Ez csaknem a választójogosultak számának (1562

fő) fele, és jóval több, mint a me­ gyei választmányhoz benyújtott kérvények száma. A választójog megadását kér­ ték 66-an, ebből mindössze 7 kérvényt fogadtak el. Mások választójoga ellen 605-en szólaltak fel, s ebből 432 esetben a kérelemnek a választmány helyt adott, és a megtámadott polgár nevét törölték a választójogosultak listájáról! 43 esetben a kérvényeket hamis aláírással nyújtották be, két kérelmező neve pedig eleve sze­ repelt a választójogi listákon, így a választmány érdemben nem foglalkozott ezekkel az ügyekkel. Megdöbbentően sok kérelem (az összes kérvény 84,5%-a), tehát mások választójoga ellen irányult! Ráadásul a választmány is sokkal gyak­ rabban élt a választójog megvonásának, tagadásának lehetőségével, mint a vá­ lasztójog adományozásával vagy megerősítésével. Míg az előbbi az összes kére­ lem 68,6%-ára (az érdemben nem tárgyalt iratokkal együtt 74,9%-ára),

addig az utóbbi csupán 25,1%-ára vonatkozott. A választók egy része tehát mindent meg­ tett annak érdekében, hogy a politikai küzdelem még a szavazás napja előtt eldől­ jön. Ebben a "játékban" méltó partnernek bizonyult a Központi Választmány, mert nem kétséges, hogy a kérvények elbírálása nem minden esetben az objekti­ vitás és a pártatlanság magasztos elveinek felelt meg. A megyei választmány 33. számú határozatában pl nemes Gucsályi Lász­ ló, ifjabb Molnár Károly és Gyenge István nyírbogáti lakosok számára a válasz­ tójogot - bár gazdái hatalom alatt álltak - "régi jog" címén megadta. Nem sokkal később (41. számú határozat) Gombos Imre dombrádi töltésőr esetében a gazdái hatalom már kizáró ok volt. A választmány döntése természetesen ellentmondott az 1848: évi V tc-nek is. Az értelmiségi kategória meghatározásának módja is a régi jogon válasz­ tók arányának

növekedését eredményezte. Nagy Lajos kisvárdai lelkésznek Cserniczky József és Lucza György díjnokra vonatkozó törlési kérelmét pl. a vá­ lasztmány azért fogadta el, mert őket az értelmiségi rovatba államhivatalnokok 45 címén írták be, s "a törvény ily kvalifikációt nem ismer." Természetesen így a nemesi származású megyei tisztviselői kar alacsony fizetésű rétege is csak régi jogon nyerhetett választójogosultságot. Még ellentmondásosabb volt a választmánynak a községi hatóságokkal szemben követett eljárása. Többen panaszt emeltek az anarcsi, ajaki, bezdédi, karászi, tiszaeszlári elöljárók ellen a Központi Választmánynál, mert a fellebbezéshez szükséges ada­ tok kiszolgáltatását megtagadták. Ezekben az esetekben a választmány vizsgála­ tot kért az alispántól. Előfordult, hogy a helyi hatóságok az adatok kiszolgálta­ tásában igen készségesek voltak - vesztükre. Több Komoró községi

elöljáró bizo­ nyította például, hogy két helybeli lakos nem ütötte meg a választójogosultság mértékét. A választmány törölte őket a névjegyzékekből, de az iratokat az elöljá­ róság elleni vizsgálat érdekében áttette az alispánhoz, "miután fennforog a gya­ nú, hogy a küldöttséget félrevezették." Több esetben az elöljáróságok ehhez hasonló sikeres közreműködését nem követte vizsgálat. Ennek pontos okairól - érthetően - a források nem beszél­ nek, így csak feltételezhetjük, hogy a helyi hatóságok tevékenységének elbírálá­ sakor politikai szempontokat is érvényesítettek. A Központi Választmányok döntéseivel elégedetlen állampolgárok petíci­ ói a Belügyminisztériumba érkeztek. Krasznay Gábor pl nem kevesebb, mint 242 nyíregyházi baloldali lakos részére kért szavazati jogot, de a minisztérium a vá­ lasztmány korábbi eljárását helyben hagyta, ugyanis a feliratok július 14-én

érkeztek meg (1 nappal a választás előtt), így "tárgyalás alá nem voltak vehetők." A vármegyei kerületekben a fellebbezések sorsát alapvetően befolyásolta, hogy a választmányhoz beérkezett kérvények tárgyalásának befejezése (július 3.) és a megyei választások időpontja (július 8.) között csupán 5 nap állt rendelke­ zésre. A fellebbezések elbírálásához szükséges választmányi jegyzőkönyvek csak július 7-én érkeztek meg a Belügyminisztériumba! Tóth Vilmos belügyminisz­ ter elveszítve türelmét, a rendelkezésére álló beadványok alapján - érdekes mó­ don - most meg tudta hozni a maga döntését: 144 kisvárdai és tuzséri lakos szá­ mára adta meg a választójogot. (ABelügyminisztérium nyilván a balpárti választ­ mány által kihagyott Deák-párti lakosokat kívánta választójoggal jutalmazni.) A sebtiben hozott döntés "pontosságát" valószínűleg hűen példázza, hogy Borkó György

kisvárdai lakos részére azért adta meg a választójogot, mert nevét "tollhibából" tévesen írták be Bakó Györgyként a választók lajstromába, s egyébként Borgó György (sic!) kétségkívül választóképes. A Belügyminisztérium ugyanak­ kor az esetleges téves döntésekért a felelősséget, az iratok késedelmes - egyéb­ ként törvényben határidőhöz nem kötött - felterjesztése miatt, a Központi Vá­ lasztmányra hárította. 46 47 48 49 50 51 Mindez a korábbi nagyszámú kérvénnyel együtt azt mutatja, hogy Sza­ bolcsban érdemes volt a fellebbezési joggal élni, s a nagyszámú hiba ellenére az állampolgárok bizalma a választási rendszer egészének törvényességében nem in­ gott meg. A vizsgálódás másik tanulsága azonban ennél súlyosabb: a beadvány­ ok, közöttük a törlési kérelmek nagy száma, valamint a petíciókkal kapcsolatos döntések átgondolatlansága a rendszer korrumpálódásának,

későbbi legitimációs válságának közös morális felelősségét mutatják: a választójog elbírálása a kor­ mány, a vármegye és az állampolgár számára is a politikai harc lehetséges terepe volt. A belügyminisztériumi korrekciókkal véglegesített névjegyzékekről, a megyei választójogosultak számáról, a választójogi kategóriák arányairól az 1. számú táblázat szolgál részletekkel, az országos adatok tükrében. A statisztika mindenképpen igazolta a megyei hatóságok liberális állás­ pontját a választójogi törvény értelmezésével kapcsolatban: a megye választójo­ gosultjainak aránya 1848 óta lényegében 6% körül stagnált, miközben az orszá­ gos átlag 8-10%-ról 6%-ra esett le. Ugyanakkor megmutatkozik a megye társa­ dalmi struktúrájában rejlő tipikus vonás: a kuriális, közép- és kisbirtokos nemes­ ség nagy számának következménye, a régi jogosultak országos átlagot messze meghaladó aránya az egyik,

a paraszti réteg gazdasági erőtlensége, az ingatlan ka­ tegória országos átlag alatti aránya a másik oldalon. Az összeíró küldöttségek jogértelmezési ügyessége jelentős számú, 4-5 holdas kisbirtokos réteget emelt a választójogosultak körébe (1869-ben a jövede­ lem kategóriába még csak 922 fő, a választójogosultak 5,6%-a, 1872-ben már 1328 fő, 7,7%-a tartozott. A nádudvari kerületben pl 36-ról 223-ra nőtt számuk!) Ez a növekedés és a régi jogosultak számának, arányának 4384-ről (26,9%) 5644re (32,9%) történő emelkedése azonban összességében nem eredményezhette a megyei választójogosultak arányának növekedését: az ingatlan kategória arányá­ nak csökkenése, az 1869-es 56,7%-ról az 1872-es 48%-ra, az előnyt semmivé tet­ te. A vármegyei választókerületek egymáshoz viszonyított aránya is módo­ sult. A nádudvari kerület első helyét - hála a nagy számú kisnemesnek - még őriz­ te, visszaesett azonban

Nyírbogdány és Nagykálló. Nyírbátor stabilan állt a 6-5 helyen, a kisvárdai, nyíregyházi és a tiszalöki kerület választóinak száma 1848hoz viszonyítva viszont jelentősen nőtt. Ha a rangsort a kategóriák gazdasági­ szellemi súlyának szempontja szerint vizsgáljuk, akkor Nyíregyháza jelentőségét kell kiemelni: az ingatlannal rendelkező választójogosultak aránya a nyíregyházi kerületben a legmagasabb (81,2%) és értelmiségi hivatás révén is itt nyerték el legtöbben a választójogot (10%). A megye választóinak szociológiai helyzete és politikai beállítottsága kö­ zött nem lehet egyértelműen párhuzamot vonni, mégis általában a nagyszámú ne52 1. számú táblázat A választójogosultak száma, aránya és jogcíme 1872-ben Választókerület Közsé­ gek és puszták Tiszalök 25 Népes­ Ingatlan ség 1870-ben 41247 1719 Kéz­ műves­ ség Kereske­ delem Gyár Jöve­ delem Értel­ miség Régi jog

Összesen A kerület la­ kosságának %ában 478 2565 6,2 121 3 37 99 108 8 204 100 771 1902 5 29 223 75 1814 3454 10,5 15 152 126 887 2390 5,9 Nyírbogdány 26 38139 743 76 Nádudvar 8 32851 1143 170 Nyírbátor 32 40234 1081 129 - Nagykálló 21 49582 685 125 1 39 216 132 929 2127 4,3 394 163 746 3130 7,5 Kisvárda 42 41635 1583 187 1 56 Nyíregyháza 1 21896 1268 20 2 57 40 156 19 1562 7,1 155 265584 8222 828 7 241 1328 860 5644 17130 6,4 A vármegye választójogosultjainak %-ában 48 4,8 0,04 1,4 7,7 5,0 32,9 100 509591 41198 539 69564 69564 44165 88025 769001 66,3 5,3 0,07 9,0 9,0 5,7 11,4 100 Összesen Magyarország 11552622 A választójogosult ak %-ábari J J 6,6 mesi származású kisbirtokos réteg az ellenzéki baloldal szavazótáborát erősítette. (Ne feledjük: a kuriális falvak különállását 1871-ben szüntették meg!) Mindez azonban

csak elmélet a kortársak számára. A győzelmet csak fur­ fangos, kemény harc árán lehetett megszerezni. A választások A választások időpontját a megyei választmány július 8-ra, a nyíregyházi választmány 15-re tűzte ki. A megyei választásokra a kerületek székhelyein, a nyíregyházi választásra az új városházánál került sor, a választmányok által kije­ lölt 4 tagú választási elnökség előtt. Az elnökség a választások napján a pártok ál­ tal megnevezett 2-2 bizalmi férfival egészült k i , munkájukat, a választójogosul­ tak személyazonosságának megállapítása érdekében, esetenként a falvak elöljárói is segítették. A rend fenntartása érdekében a kisvárdai, a nyírbátori, a nádudvari kerü­ letben nagy létszámú (1-2 század) katonaság kirendelését látták célszerűnek a vá­ lasztási elnökök. A nyíregyházi választáson a 2 párt hívei között a Korona Szálló délnyugati sarkától a városháza

piacra néző nagy kapujáig rendőri, illetve katonai kordon biztosította a rendet. Az elnökök üdvözlő szavait követően a pártok megnevezték képviselője­ löltjeiket, sor kerülhetett a szavazatok leadására. Az 1848. évi V tc 32 §-a szerint: "A szavazás a szavazó nevének a kül­ döttség általi feljegyzésével, s valamint a szavazatok összeszámítása is nyilván történik." A kérdés csak az, hogy a "nyilván" szón a választási eljárás nyilvános­ ságát, ellenőrzését értették, vagy pedig a szóbeli szavazást? A törvényhatóságok közül néhány 1872-ben a demokratikusabb értelmezés lehetőségét ismerte fel a törvény szövegében. Az 1872-75-ös országgyűlés irományai között egy kimuta­ tás megjelöli azokat a megyéket és városokat, ahol titkos szavazást rendeltek el: Győr, Pest-Pilis-Solt, Heves és Külső-Szolnok megyéket, Győr, Komárom, Eger, Kecskemét, Szatmárnémeti, Gyöngyös városokat.

A kimutatás azonban nem minden részletében ugyanazokat a törvényhatóságokat jelöli meg, ráadásul Sza­ bolcs vármegyét sem találjuk a listákon, így ezek pontossága kétséges. Pedig a szabolcsi választások története is ebből a szempontból kap különös jelentőséget! A vármegyei választmány, az országos és a nyíregyházi gyakorlattal ellentétben, megvalósította az Országos 48-as párt egyik célkitűzését: június 19-i 8. sz hatá­ rozatával titkos szavazást rendelt el a hat vármegyei kerületben azért, hogy "az országszerte nagymérvet öltött vesztegetések lehetőleg korlátoztassanak, és a vá­ lasztópolgárok szabad akaratnyilvánítása biztosíttassék." Székely Benedek, Nagy János és Gál Elek választmányi tagok dolgozták ki a titkos szavazás lebonyolításának részletes tervét. E tervezet értelmében a sza53 54 55 vazás öt láb (1,58 m) hosszú és egy hüvelyk (2,634 cm) átmérőjű pálcákkal tör­

tént. A választó, miután a küldöttség előtt megjelent, s nevét feljegyezték, az el­ nöktől egy pálcát kapott. Egyedül lépett a tégla- vagy deszkafallal, függönnyel el­ választott szavazóhelyiségbe és az ott felállított, a képviselőjelölt nevével és párt­ jának színével jelölt ládák egyikébe dobta botját - voksát. (A Deák-párt színe ál­ talában a vörös, baloldaliaké a fehér. A tiszalöki választáson a Deák-párti Kállay Gusztáv "zöld tartályán" arany színnel díszelgett a Kállay név, Szomjas József vörös színű ládáján fehér táblára vörös színnel írták a balközép párti politikus nevét.) Egy láda a tervek szerint 5200 bot, vagyis - a kisvárdai választókerület kivételével - bármely választókerület összes szavazatának befogadására alkalmas lett volna. A választási jegyzőkönyvek tanúsága szerint az elkészült ládák nem ér­ ték el a kívánt nagyságot: a szavazás során a

kisvárdai, tiszalöki, és nyírbátori vá­ lasztásokon használt ládák több ízben megteltek. Több szavazópálcát ekkor a bi­ zalmi férfiak jelenlétében az elnök vezetésével kivettek, és megszámolva a vég­ ső összesítésnél az illető képviselőjelölt részére könyveltek el. Tiszalökön a kivett pálcákat egy másik ládába zárták, Kisvárdán azonban a fel nem használtak közé tették, ami azt mutatja, hogy itt, elegendő szavazóbot sem állt rendelkezésre. A ládákat szabvány szerint felnyitható fedéllel, oldalukon 5 láb magasságban egy vízszintesen vágott, 6 láb (1,8 m) hosszúságú, másfél hüvelyk (3,9 cm) szélessé­ gű perselyszerű nyílással és 3 lakattal kellett ellátni. A nyílás alatt a pálcák leen­ gedésére egy 6 hüvelyk (15,8 cm) széles deszka szolgált. A lakatok kulcsai közül egy az elnöknél, a másik kettő a "pártbeli bizalmi férfiaknál" volt. Ha a ládákban a pálcák fennakadtak, az

elnöknek, a két bizalmi jelenlétében jogában állt a ládát kinyitni, és a pálcákat megigazítani. A szavazás végével a pálcákat - a törötteket nem véve figyelembe - nyilvánosan összeszámolták. 56 57 58 A botok és a szekrények elkészítésének feladata a választmány elnökére, Bónis Barnabás alispánra hárult. A szavazóhelyiségek felállítása pedig a kerüle­ tek választási elnökeinek gondja volt. A titkos választás teljes költségei a megyé­ ben 2359 Ft 18 kr-t tettek ki, s ezzel jóval meghaladták azt a 296 Ft 22 kr-os öszszeget, amelyet a Belügyminisztérium a maga költségvetéséből hajlandó volt fedezni. A választási költségek kérdése később hosszan elhúzódó pereskedés forrása lett a ki nem fizetett vállalkozók és a választási elnökök, a választási el­ nökök és a Központi Választmány, az alispán, végül az alispán és a belügyminisz­ ter között! A kacifántos történet végül az 1876. évi

X X V I tc 3§-ával zárult, amely felhatalmazta a belügyminisztert, hogy "Szabolcs megyében 2093 Ft, He­ ves és Külső-Szolnok t.e vármegyékben pedig 2360 forintnyi fedezetlenül ma­ radt költségeket is kiegyenlíthesse." Itt azonban meg kell állnom egy pillanatra, mielőtt rátérnék a szavazás le­ folyásának és eredményeinek ismertetésére. Miért vállalt a vármegye ekkora adósságot botok, szavazóládák elkészít­ tetésével, ha nem volt biztos abban, hogy a Belügyminisztérium fedezni fogja 59 költségeit? A Központi Választmány tagjai előtt sem volt kétséges, hogy ez az utolsó választás, amikor még a régi, szélesebb választójogot biztosító 1848. évi V. tc alapján, a lehető legtisztább körülmények között mutatkozhat meg a várme­ gye ellenzéki politikai beállítottsága. A titkos szavazás lehetőségét tehát minden­ képpen meg kellett ragadni, s hogy a szavazás eszközei nem a jóval olcsóbb cé­

dulák lettek, hanem hatalmas botok, annak okai, véleményem szerint praktikus és esztétikai szempontokban is gyökereztek. A cédulák hamisítására - ahogy botok gyártására is - bárki számára könnyen nyílik lehetőség (a pecsétek használata itt mit sem segít), de az elkészült, hamisított példányokat egy ember nagyságú bot formájában bajosan lehet a választóhelyiségbe csempészni, kabát alatt elrejteni. Ráadásul a bot, amely a választásokon sokszor, mint tiltott fegyver került elő, vagy mint a fenyítés eszköze csattant egykor a jobbágyok fenekén, most új, mél­ tó szerepkörben tűnt fel, jelképezve a kardforgató nemesi világ sétapálcás polgá­ ri életbe történő békés átmenetét, az új, népképviseleti, demokratikus elv férfias erejét. A Belügyminisztériumban tudtak a vármegye átlagostól eltérő gyakorla­ táról, ellenlépéseket mégsem tettek. Amikor Szőgyéni Emil felszólalt a titkos sza­ vazás ellen, a

minisztérium csupán atyai intésben részesítette a vármegyét: ha a választások rendje bármilyen mulasztás, előzetes intézkedés hiánya miatt csorbát szenved, a felelősség egész súlya a Központi Választmányt, illetve a választási el­ nököt terheli! Valóra váltak-e a megyei politikai elit választásokhoz fűződő reményei? A nyírbátori kerületben a Deák-párti br. Vécsey József és Gencsy Károly, a Bal­ közép politikusa mérkőzött egymással. Dégenfeld Gusztáv választási elnök a jegyzőkönyv tanúsága szerint 75 legényével (3 szakasz) csak nehezen tudta fenn­ tartani a rendet. Az izgatottság már-már tettlegességekbe csapott át, a titkos sza­ vazás illúzióvá vált. A csendbiztosokat és a bátori járás szolgabíráit a báró úr párt­ ján álló "művelt osztályú egyének" akadályozták munkájukban, egy pandúrt pe­ dig helyben is hagytak. Gencsy Károly párthívei közül hárman vesztegetéssel

próbálkoztak. A népharagtól az elnök megvédte őket, de sorsukat nem kerülhet­ ték el: az elnök letartóztatta, és július 10-én a királyi járásbíróságnak adta át a há­ rom rendbontót. Ez az eset is mutatja, hogy a visszaélések a kritikus ponton nem lendültek át, s "a választási tény egyébiránt a kellő rendben folyt le", s eredmé­ nyeképpen 1197 szavazattal 1039 ellenében br. Vécsey József lett a kerület képviselője. Próbáljuk meg nyomon követni a választás menetét a választási jegyző­ könyv segítségével! A jegyzőkönyvbe vezette a választási elnökség jegyzője a szavazópolgárok neveit. A nevek az 1017-es sorszámig községenként szerepel­ nek. A feltűnő csak az, hogy az 1018 számtól kezdve ugyanazokkal a községne­ vekkel ismét találkozunk, egészen a 2198. számig (Ezt követően, a 2199 sor­ számtól 2238-ig, a törvény által előírt várakozási idő alatt érkezett állampolgár­ ok

szavaztak.) Egy adott párt hívei tehát, a titkos választás ellenére is együtt sza60 61 vaztak. A titkos szavazás ellenére mindenki tisztában volt azzal, hogy a képvise­ lőjelöltek milyen nagyságú szavazótábor felett rendelkeztek, hogy az egyes vá­ lasztók kire fogják "pálcáikat" adni, sőt mi több a jegyzőkönyv segítségével 125 év múltán mi is megtudjuk mondani, hogy ténylegesen kire szavaztak! (Mivel a választási győzelem br. Vécsey Józsefé lett, ez azt jelenti, hogy a jegyzőkönyv­ ben az 1018-as sorszámtól találjuk a Deák-párti politikusra voksolók neveit.) Ez a fajta nyitottság fontos volt a képviselőjelöltek számára, akik jó előre tudni akar­ ták, hogy hány szavazatra számíthatnak (érdemes-e egyáltalán a mandátumért ringbe szállni), és magától értetődő volt az egymást jól ismerő választók számá­ ra is. A titkos szavazás így a választók számára inkább "az utolsó szó"

jogának fenntartását jelentette. Természetesen a politikai-gazdasági érdek, és a morális el­ kötelezettség (az adott szó szentsége), a legtöbb választó esetében kiszámítható­ vá tette a szavazást. A nyírbátorihoz hasonló "titkos" választásra került sor Nyírbogdányban is. A választók itt is pártonként szavaztak Gr Keglevich István Deák-párti je­ löltre 500-an, idősebb Elek Gábor 48-as-párti jelöltre 1029-en adták voksukat, így a kerület megerősítette mandátumában Elek képviselő urat, hiszen a gr. Vay Ádám lemondása miatti pótválasztás eredményeképpen, 1872. április 2-tól, ő volt a kerület országgyűlési képviselője. A többi kerületben a választók már csak községenként járultak a "tartá­ lyokhoz", a pártok hívei azonban ebben az esetben is külön kompániát alkottak. Kisvárdán 41 órán keresztül jó szomszédságban élő, két nagy családként mulatott és "karózott"

Czóbel Albert Deák-párti és Bárczay Ödön balközép párti szavazó­ tábora. Bor és ennivaló volt bőven, s zeneszó mellett gyorsan röpült az idő Láto­ gatást ritkán tettek az ellentáborban: a délutánonként városból kitóduló leánycse­ lédek is gazdájuk politikai hite szerint választották táncpartnerüket. Czóbel Albert végül 1737 szavazatot kapott, egyet akarata ellenére egy kisvárdai ellenzéki csiz­ madiától. A Pesti Napló így interpretálta szavait: " mert pityókos voltam, későn vettem észre, hogy a piros szuszokba dugtam karomat, midőn már csakis a csücskit kaphattam meg, sok kínlódás után sem bírván visszavenni, egyet nyomtam rajta, hogy vesszen bent." Bárczay Ödönre 1267-en szavaztak, köztük az a szalókai ember, aki a sza­ vazóhelyiségből karóval a kezében jött ki. Amikor kérdőre vonták ő csak így vá­ laszolt: "beszavaztam már én a Bárczy úr nevét a szuszék hasadékán." A

jegy­ zőkönyv szerint a választásra a legteljesebb rendben, fegyelmezetten került sor. Nagykálióban is "férfias méltósággal", egymás jogait tiszteletben tartva, községenként szavaztak. A délután 1/4 3-kor berekesztett választás Kállay Ákos balközép párti politikus győzelmét hozta 1035 pálcával. Kauzsay Károly Deák­ párti vörös színű ládájában csupán 610 botot találtak. 62 63 64 65 66 Tiszalökön viszont vereséget szenvedett a Kállay család, és győzött ismét a Balközép. Szomjas József 1252 szavazattal, Kállay Gusztáv 1157 szavazata el­ lenében lett a kerület képviselője. (A Központi Választmány és a tiszalöki kerü­ let 1. összeíró küldöttségének mulasztását egyébként még ekkor sem korrigálták: a szavazók névsorát három helyett itt csak egy példányban terjesztették be.) Nádudvaron nem volt kérdéses az 1869-es választáson még vereséget szenvedett 48-as-párti Lukács Ignác

győzelme. Ellenjelölt nem volt, így az 1848 évi V. tc 30§-a értelmében közfelkiáltással, a választók kérésére szavazás nélkül választották meg a kerület képviselőjévé. A pezsdítő, küzdelmes és ugyanakkor népünnepély jellegű választások hangulata tehát nem sokban változott 1872-ben. A titkos szavazás bevezetése nem szüntette meg egycsapásra a visszaéléseket sem. Rendbontásról, komolyabb vesztegetési kísérletről ugyanakkor csak elvétve szóltak a jelentések, így a titkos választások mérlegét kedvezően vonhatta meg a Központi Választmány: 150. számú határozatával a kallói választásoknál használt három szavazóládát és 2335 db szavazólécet időközi választások esetére elraktároztatta, és reménykedett a folytatásban. A megye választói számára is nagyobb jelentősége volt ennek a vá­ lasztásnak, hiszen amíg 1869-ben a választójogosultaknak mindössze 63,5%-a szavazott ténylegesen, addig három év

múltán az aktivitás 88,2%-os volt. 67 68 69 Egy héttel a megyei kerületek után július 15-én a baloldal Nyíregyházán is megmutatta erejét. Gr Lónyay Menyhért, Magyarország miniszterelnöke 169 szavazattal vereséget szenvedett Vidliczkay Józseffel szemben. (A balközép pár­ ti politikus 812 szavazatot kapott, míg Lónyay 643-at.) A vereség a megyei De­ ák-párt szűkebb hatáskörű, jobbára a tisztviselői, értelmiségi és kereskedőrétegre korlátozódó tevékenységének tükre. A választójogi kategóriák szigorú érvényesí­ tése - amelynek eredményeképpen a kézműves választójogosultak száma pl. az 1865-ös 399-ről, 1872-ben 20-ra csökkent - szintén nem növelhette a kormány­ párt népszerűségét. Vidliczkay József megválasztásában nagy szerepe volt a tanyai lakosok­ nak. Tiszteletükre augusztus 10-én "a baloldali polgárok nejei" 2000-fős banket­ tet rendeztek a Huszárhoz címzett vendéglőben, így

ünnepelve a "históriai ne­ vezetességű" tényt, "amelyhez hasonlót megyénk története nem képes felmutat­ n i . " Érdekes, hogy Vidliczkay táborát a választójoggal nem rendelkező lányok, asszonyok is erősítették. Ezreket megmozgató, fáklyás-zenés felvonulásokat ren­ deztek tiszteletére, s egyiküket a kormányt ostorozó szónoklata miatt a jobbolda­ liak be is perelték. "Brassay Jánosné helybeli lakos által elkövetett lázítás és en­ nek folytáni bántalmazása iránt" Krúdy Gyula, az összeíró küldöttség elnöke pa­ naszt nyújtott be a választmánynál, amit az "törvényes orvoslás eszközlése vé­ gett" Juhász Antal királyi ügyészhez továbbított. (Az ügy folytatásáról sajnos 70 71 72 73 nincsenek adataink.) A Hon című napilap azonban - vagy éppen ezért - elragad­ tatással kiált fel: "Éljenek a nyíregyházi lelkes honleányok!" Lónyay - hála a pozsonyi

választóknak - nem maradt mandátum nélkül, mégis a nyíregyházi fiaskó, és az a felháborodás, amit a kormánypárt erőszakos választási fellépése keltett, hozzájárult a Deák-párt megbomlásához és ahhoz, hogy 1872-ben miniszterelnökségéről lemondott. Az ellenzék sem örülhetett azonban felhőtlenül helyi győzelmének. Abból a hat megyei kerületből, ahol több képviselőjelölt indult, tehát ténylegesen szava­ zásra került a sor, csupán két kerületben tudott felmutatni 60% fölötti választási győzelmet; országos viszonylatban pedig egyértelműen kudarcot vallott. Mindez éppúgy előrevetítette a baloldal egy része számára a közjogi ellenzékiség feladá­ sának, a Deák-párttal való összefogásnak a szükségességét, mint a megyében a következő, 1875-ös választáson először (és utoljára) elszenvedett választási vere­ ségét. Mégis, a megyei politikai elit 1872-ben a központi irányítástól viszonylag

függetlenül szervezte és bonyolította le a választásokat, s ezzel hosszú időre em­ lékezetes példáját adta a tekintélyekkel dacoló, ellenzéki politika lehetőségeinek. A maga eszközeivel a liberális politika jegyében akart, és tudott is élni. A titkos választás bevezetésével messze az európai átlag fölé emelkedett, bár törekvései, akarva-akaratlanul nem egyszer kudarcot vallottak. A törvények, választmányi határozatok demokratikus politikai elvei csak lassan váltak, lassan formálódhat­ tak a közösség életének részévé, megtartó erejévé. 74 75 A Központi Választmány küldöttségének terve a titkos szavazás választóhelyiségéről (SZSZBMÖL. IV B 403 4 doboz, Kpv-1872 11) Jegyzetek A tanulmány elkészítéséhez szükséges források felkutatásában tanácsaival nagy segítséget nyúj­ tott Szabó Dániel, az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa. Ezúttal mondok neki kö­ szönetet. 1. Magyarország

története 1848-1890 Főszerk: Kovács Endre Szerk: Katus László 2 köt Bp, 1979. 857-858 p A jobb- és baloldal fogalmát természetesen a dualizmus kori értelemben, az 1867-es kiegyezést védelmező és azt támadó (függetlenségi) politikai álláspont szinonimá­ jaként használom. 2. Magyar Országos Levéltár K-150 Belügyminisztériumi általános iratok 1872 II kútfő 10 tétel. 158 csomó 6074 sz (A továbbiakban: MOL K-150 1872-11-10-158 cs 6074) 3. Szabolcs, 1 évf 16 sz 1872 április 21 4. Gr Keglevich István: 1867-1877 Pest, 1872 71 5. Gr Keglevich István: im 12-291 6. Az 1872-75 évi országgyűlés irományai Képviselőház 16 köt Buda, 1874 331-335 1 (a továbbiakban OI. 1872-75 XVI 331-3351) 7. Gr Keglevich István: im 131 8. Szabolcs, 1 évf 18 sz 1872 május 3 9. Pesti Napló, 22 évf 163 sz 1872 július 17 10. Szabolcs, 1 évf 14 sz 1872 április 7 11. Szabolcs, 1 évf 17 sz 1872 április 28 12. Szabolcs, 1 évf 19 sz 1872 május 12 13. Szabolcs, 1

évf 23 sz 1872 jún 9 14. Mérei Gyula: Amagyar polgári pártok programjai (1867-1918) Bp, 1971 711 15. Mérei Gyula: im: 191-1941 16. Szabolcs, 1 évf 19 sz 1872 május 12 Vidliczkay József 1818-ban született Vágszerdahelyen. Pesten jogot tanult, majd Nagy kallóban a megyei főügyész patvaristája lett 1844-től ügyvéd és jogtanácsos Nyíregyházán. A forradalom idején jelentős szerepet nem ját­ szott, de népszerűsége és az ellenjelölt visszalépése 1869-ben mandátumhoz juttatta. 1872ben ellenfele Lónyay Menyhért miniszterelnök, Bereg megyei földbirtokos (1870-től nyír­ egyházi díszpolgár) lett. Erről ld: Margócsy József: Nyíregyháza nemzet- ill országgyűlési képviselői 1848-1944 között. In: Levéltári évkönyv XI Nyíregyháza, 1995 SzabolcsSzatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai, 2081 17. Bene János: Népképviseleti választások Szabolcs vármegyében és Nyíregyházán 1848-ban In.: Tanulmányok választásokról és

önkormányzatokról Szabolcsban (1848-1948) Szerk: Vinnai Győző. Nyíregyháza, 1994 81 18. Balogh István: Amegyei önkormányzat működése Szabolcsban 1848-1872 között In: Tanul­ mányok a magyar helyi önkormányzat múltjából. Bp, 1971 2071 19. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Levéltár (a továbbiakban SZSZBMÖL) V B. 180 A nyíregyházi Központi Választmány jegyzőkönyve 1872 (a továbbiakban: V B 180 Kpv-1872.) 20. MOL K-150 1872-11- 10- 158 cs 10153 21. MOL K-150 1872-11- 10- 158 cs 6074 22. Szabolcs, 1872 1 évf 18 sz 1872 május 3 23. MOL K-150 1872-11 - 10 - 15539 MOL K-150. 1872-11 - 10 - 16093 24. A Hon, 10 évf 156 sz 1872 július 9 Reggeli kiadás 25. MOLK-150 1872-11-10-15539 26. Bene János: im: 81 27. MOLK-150 1872-11-10-16093 ikt sz 28. MOLK-150 1872-11-1828 ikt sz 29. SZSZBMÖLIV B 403 Szabolcs Vármegye Központi Választmányának iratai 1872 16 sz (A továbbiakban: IV. B 403 Kpv-1872 16) 30. MOLK-150 1872-11- 10- 19224 31.

Nádudvaron, Földesen és Csegén; Nagykálióban, Újfehértón és Szakolyban; Nyírbátorban, Nyírbogáton és Nyírbaktán; Kisvárdán, Kanyaron és Mándokon; Nyírbogdányban, Kemecsén és Bujon, végül Tiszadadán, Bujon és Szabolcson, in.: SZSZBMÖL I V B 403 Kpv. 1872 3sz 32. SZSZBMÖL I V B 403 Kpv-1872 10 (2359/k) 33. SZSZBMÖL IVB403 Kpv-1872 2327 34. SZSZBMÖL IVB403 Kpv-1872 16 35. Bene János: im: 161 36. SZSZBMÖL V B 180 Kpv-1872 18 37. Az 1872-75 évi országgyűlés irományai Képviselőház XVI kötet ( A továbbiakban: OI 1872-75. X V I ) Buda, 1874 383-3941 alapján 38. SZSZBMÖL V B 180 Kpv-1872 18 A földadóra vonatkozóan ld az 1868 XXVtc 2§-át 39. Országos Széchényi Könyvtár Aprónyomtatványtár 1872 Tóth Vilmos belügyminiszter be­ széde a képviselőház 1872. március 4-i ülésén 111 40. Schwarcz Gyula: Magyarország helyzete a reálunióban Pest, 1870 751 41. SZSZBMÖL V B 180 Kpv-1872 18 42. OI 1872-75 X V I köt 2581 43.

SZSZBMÖL I V B 411 Alispáni iratok 1872 2327 44. MOLK-150 1872-11 - 10 - 20612 45. SZSZBMÖL V B 180 Kpv-1872 18 46. SZSZBMÖL I V B 403 Kpv-1872 33 41 71 47. SZSZBMÖL I V B 403 Kpv-1872 64 76 100 120 és 142 48. SZSZBMÖL I V B 403 Kpv-1872 78 49. MOLK-150 Tárgymutató 1872-11 - 10 - 15759 50. SZSZBMÖL V B 180 Kpv-1872 36 51. MOLK-150 1872-11 - 10 - 21089, valamint SZSZBMÖL I V B 411 Alispáni iratok 1872 2726., IV B 403 Kpv-1872 147 (2760/k) 52. A táblázat alapja: OI 1872-75 XVI köt 303-3161 Az adatok a szűkebb (Erdély és Horvát­ ország nélküli) Magyarországra vonatkoznak. 1872-ben 338 volt e terület parlamenti képvi­ selőinek száma. (OI 1872-75 XVI köt 2981) 53. SZSZBMÖL IVB403 4 doboz Kpv-1872 7 118 2840, IV B 411 Alispáni iratok: 1872 4109., V B 180 Kpv-1872 15 sz (Hirdetmény az 1872 július 15-i választásról) 54. OI 1872 75 X V I kötet 383-3941 55. SZSZBMÖLIV B 403 Kpv-1872 8 56. SZSZBMÖLIV B 403 Kpv-1872 153 (2841/k) 57. SZSZBMÖL I V B

403 Kpv-1872 153 és 154 58. SZSZBMÖL I V B 403 Kpv-1872 11 59. MOLK-150 1872-11-10-15092 60. MOLK-150 1872-11 10-21134 61. SZSZBMÖLIV B 403 Kpv-1872 154 (2840/k) 62. Pesti Napló, XXIII évf 161 sz Esti kiadás 1872 júl 15 63. MOL Országgyűlési Levéltár K-2 Választási jegyzőkönyvek 1872 783 csomó II kútfő 183. 64. Pesti Napló, XXIII évf 161 sz Esti kiadás 1872 júl 15 65. SZSZBMÖLIV B 403 Kpv-1872 155 (2888/k) 66. SZSZBMÖLIV B403 Kpv-1872 151 (2862/k) 67. SZSZBMÖLIV B 403 Kpv-1872 153 (2841/k) 68. SZSZBMÖLIV B 403 Kpv-1872-152 (2774/k) 69. SZSZBMÖLIVB 403 Kpv-1872 150 70. 01 1872-75 XVI kötet 312-3161 71. Szabolcs, I évf 31 sz 1872 aug 4 és I évf 32 sz 1872 aug 11 72. Szabolcs, I évf 29 sz 1872 júl 21 73. SZSZBMÖLV 180 Kpv-1872 11 74. A Hon, X évf 166 sz 1872 júl 20 Reggeli kiadás 75. Magyar Újság, VI évf 163 sz 1972 júl 19