Média Ismeretek | Tanulmányok, esszék » Thaisz Miklós - Médiaszabályozás Magyarországon és az Európai Unióban

Thaisz Miklós - Médiaszabályozás Magyarországon és az Európai Unióban I. Bevezetés helyett A magyar médiatörvény (A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I törvény) elfogadása után a m agyarországi médiaszabályozás már nagymértékben harmonizált az Európai Unió követelményeivel, nyilvánvaló volt azonban, hogy néhány további változtatásra van szükség a teljes jogharmonizáció eléréséhez. Mielőtt rátérnénk a magyar médiaszabályozás problematikus kérdéseire, illetve az audiovizuális politikát érintő jogharmonizációra, szólnunk kell a minden baj okozójának kikiáltott, számtalanszor bírált 1996-os médiatörvény körüli politikai hecckampányról. Az 1996-ban elfogadott médiatörvényt megszületése óta szünet nélkül bírálják mind a politikusok, mind a média szereplői, s a törvényt teszik felelőssé médiarendszerünk működésének hibáiért, hiányosságaiért. Ezzel szemben az igazság

az, hogy a magyar médiaszabályozás bajainak gyökere nem a t örvény ilyen, vagy olyan hiányossága - bár valóban sok hibája van -, hanem alapvetően az, hogy azok sem vették komolyan, akik megalkották, s akik a végrehajtásáért felelősek.[1] A törvényt teszi felelőssé a problémákért az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) is, noha éppen ők felelősek azért, hogy a Legfelsőbb Bíróság 1999-es jogerős ítélete szerint - az RTL-Klub törvénytelenül lett a pályázat győztese, hiszen pályázatát a testületnek érvénytelenítenie kellett volna. Az ORTT politikai okok miatt azt az Ízisz TV-t nyilvánította vesztesnek, amelynek pályázata a legszínvonalasabb volt a három közül, és a legmagasabb összeget kínálta a frekvenciáért. A fő baj tehát az, hogy a politikusok, az általuk delegált ORTT-tagok és a közszolgálati médiumok kurátorai - tisztelet a kivételnek - nem is akarnak a törvénynek érvényt szerezni; ki azért

mert alkalmatlan, ki azért mert politikai utasítások szerint végzi munkáját. A közszolgálati, kereskedelmi médiumok és az ORTT törvénynek megfelelő működését jelenleg elsősorban a rendkívül éles politikai megosztottság, és a megfelelő politikai kultúra hiánya akadályozza. Ez valóban óriási baj, ugyanakkor érthető is, hiszen az előző évtizedek gyakorlata, beidegződései, tapasztalatai alakították ki a mai �politikai kultúrát�. [2] Csak remélni lehet, hogy Európai Uniós csatlakozásunk után hazánkban is nagyobb lesz a jogbiztonság, a valódi pluralizmus lesz a jellemző a médiában is, és a t örvényeket a jogalkotók is tiszteletben fogják tartani. II. Szükség van-e a közszolgálati médiára? A kereskedelmi televíziózás indulása óta a l iberális piacgazdaság hívei egyre inkább úgy tartják, hogy nincs szükség a közszolgálati televíziók további fenntartására. A közszolgálatiság ugyanis számos, a

műsorszolgáltatásra vonatkozó korláttal, tartalmi megkötéssel jár együtt, s a közmédia emellett még bizonyos társadalmi feladatokat is köteles ellátni. Úgy gondolják, az ember oly sok csatorna közül választhat, hogy nem nehéz eldöntenie, mit szeretne nézni, s mit nem. [3] Az úgynevezett belső pluralizmusnál (amikor a kiegyensúlyozottságot, elfogulatlanságot a közszolgálati média felügyelő szervei garantálják) a külső pluralizmus (sok kereskedelmi csatorna létezése, amelyek nem mind elfogulatlanok, de mindenki megtalálhatja az értékrendjének leginkább megfelelő csatornákat) sokkal inkább biztosítani tudja a média-, és a szabad vélemény-nyilvánítás szabadságát.[4] Felesleges tehát még egy agyonszabályozott, az állam - azaz az adófizetők - pénzén működtetett csatorna fenntartása. A másik oldal szilárd meggyőződése ezzel szemben az, hogy a közszolgálati média olyan értékeket képvisel, amelynek megjelenése

a k ereskedelmi médiában nem feltétlenül biztosított. Az, hogy egy televízió �kereskedelmi�, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy elfogulatlan, sőt: a közszolgálati televízió az egyetlen, amelynek függetlenségét és kiegyensúlyozottságát intézményes keretek garantálják. A �nyugati� demokráciákban, ahol sok évtized - évszázad - alatt alakult ki a demokrácia, és a közélet szereplői (újságírók, szerkesztők, riporterek, politikusok) szilárd értékrenddel, politikai kultúrával rendelkeznek, ez a kérdés lehet érdemi vita tárgya. Magyarországon azonban, ahol alig több mint egy évtizede tanuljuk a demokráciát, ahol a volt állampárt pénzügyi és média-birodalmát sikeresen átmentette a rendszerváltozás utánra, még jó ideig szükség volna arra, hogy az állam garantálja legalább a közszolgálati médiumok függetlenségét. A német modell Az 1996-os médiatörvény végül olyan szervezeti keretet határozott meg,

amely a BBC sokat hangoztatott �pártsemleges� modellje helyett a német példát követte. Így valósult meg a gyakorlatba könnyebben átültethető, a pártok kiegyensúlyozott jelenlétén alapuló rendszer. Ez a felfogás először a nyugati szövetségesek által megszállt német területeken követhető nyomon. Ám célja akkor az volt, hogy megakadályozza a nemzetiszocialista propagandagépezet bárminemű újbóli térnyerését és azt, hogy bármely párt, vagy politikai mozgalom saját eszközeként használhassa a m édiát. Vagyis az amerikaiak a s zabad verseny elkötelezett hívei egy totális állam romjain nem akartak szabad piacot, mert tudták: a kapcsolati tőke hatalma erős, s ha nem törik szét, pillanatok alatt náci beállítottságú média bontakozik ki, amely veszélyezteti az új polgári rendszert. A legtöbb német politikus szeme előtt a Weimari Köztársaság médiapolitikájának példája lebegett, vagyis állami befolyás és politikai

ellenőrzés, szemben a szövetségesek által propagált, politikai és állami intézményektől egyaránt távolságot tartó független állami felügyelettel. A Németországban meghonosított rendszer ezek kompromisszumaként jött létre. Kialakult az államtól független, önálló műsorszolgáltató intézmények rendszere, amelyeket előfizetési díjakból finanszíroznak, és a társadalom felügyeleti szervei ellenőriznek. Itt azonban helyet kapnak a parlamenti pártok képviselői is Bár a hetvenes években az úgynevezett adótanácsokban a politikai pártok képviselői messze túllépték a megengedett arányt, néhány év alatt tisztulási folyamat ment végbe, s a n émet újraegyesítés után mindenütt legitim civil szervezetek kaptak helyet az adótanácsokban. A német modell a közszolgálati műsorszolgáltató részére úgynevezett belső pluralizmust ír elő. Az ezt garantáló közjogi intézmények legfőbb, szuverén szervei az adótanácsok. Az

adótanácsok legfőbb feladata a köz érdekeinek védelme Az adótanácsokban minden társadalmilag releváns csoport képviselteti magát. A pluralista összetétel garantálja, hogy egyetlen párt vagy érdekcsoport se gyakorolhasson meghatározó befolyást a műsorszolgáltatás tartalmára. Az adótanács feladatai közé tartozik mindenekelőtt a törvényben előírt műsorszolgáltatásra vonatkozó alapelvek és tartalmi követelmények, illetve rendelkezések érvényesítése. Ezenkívül jóváhagyja a költségvetést, megválasztja, illetve felmenti az intendánst. Az intendáns egy személyben felelős az intézmény vezetéséért Tevékenységét az adótanács és az igazgatótanács ellenőrzi. A tartományi adók belső szerkezeti rendjéről a törvények konkrétan nem rendelkeznek, de az általános gyakorlat szerint három terület különíthető el, a műsorigazgatóság, a műszaki igazgatóság és a gazdasági igazgatóság, melyek élén egy-egy

felelős igazgató áll, akiket többnyire az intendáns javaslatára szintén az adótanács nevez ki.[5] A német modell megvalósulása Magyarországon A német közjogi modell felvázolására azért volt szükség, mert a m agyar Alkotmánybíróság ezt a modellt tartotta szem előtt, amikor 1992-ben a német közszolgálati médium részére előírt belső pluralizmus elve mellett foglalt állást. Az 1996-ban megszületett médiatörvény alkotói szintén erre építettek. A közszolgálati műsorszolgáltatás függetlenségének védelmére közalapítványokat hoztak létre, amelyek a nemzeti közszolgálati rádió és televízió feladatainak ellátására megalapították az egyszemélyes részvénytársaságokat. A kuratóriumok viszonylag széles hatáskörrel rendelkeznek, de nem szélesebbel, mint a hasonló német testületek. A magyar kuratórium is megválasztja és visszahívhatja az elnököt, a felügyelő bizottsági tagokat, feladata a közszolgálati

műsorszolgálat érvényesülésének ellenőrzése, illetve az éves gazdasági és pénzügyi terv jóváhagyása, s ez túlnyomórészt megfelel a német gyakorlatnak. Erősen eltér azonban a német megoldástól, hogy a magyar törvény a kuratóriumokat két részre tagolja: elnökségre és kuratóriumi tagokra. A kuratórium elnökségét az Országgyűlés a szavazatok egyszerű többségével választja, míg a kuratóriumi tagságba a különböző társadalmi szervezetek jelölhetik képviselőiket. Ráadásul a kuratórium elnökét, illetve elnökhelyettesét nem maga a kuratórium, hanem a kormánypárti, illetve az ellenzéki képviselőcsoportok jelölése alapján az Országgyűlés választja meg az elnökség tagjai közül. Míg a társadalmi képviseletet illusztráló kuratóriumi tagoknak többnyire csak jóváhagyó funkciója van, az elnökség jogai jóval kiterjedtebbek. Komoly többletjogokkal bírnak a pártok jelöltjei az elnökválasztás terén,

ugyanis a részvénytársaság elnöki tisztségére való pályázat kiírása és elbírálása kizárólag az elnökség jogköre. Az elnökségnek a j elölt állításáról kétharmados többséggel kell döntenie, s ha ez nem sikerül joga van egy újabb pályázatot kiírni. (Ez történt 2002-ben: a Magyar Televízió kuratóriumi elnöksége - a több mint egy tucat aspiráns közül kizárólag egy jelöltet tartott alkalmasnak az elnöki feladatok ellátására, így a �nagykuratórium� a többi pályázóról nem is mondhatott véleményt. Mivel a kuratóriumnak kétszeri pályáztatás után sem sikerült elnököt választania, és az elnökség nem írta ki időben az újabb pályázatot, a pártok által delegált kurátorok megbízatása megszűnt. Jelenleg folyik az alkudozás az új kurátorok számáról, és arányáról. Az amúgy is bonyolult helyzetet tovább nehezíti, hogy a kérdésben mind a négy parlamenti pártnak más a véleménye. A

közszolgálati televíziónál jelenleg a megkérdőjelezhető legitimitású ügyvezető alelnök gyakorolja az elnöki jogkört.) Az elnökség megválasztásának paritásos módja tehát valószínűsíti, hogy a pályázatok elbírálásánál elsősorban politikai szempontok érvényesülnek, s a jelölt személye végül színfalak mögötti egyeztetések és egyezkedések eredménye. Ausztriában a főintendáns megválasztásánál legalább azt feltételül szabták, hogy a jelölt megfelelő előképzettséggel, vagy ötéves szakmai gyakorlattal rendelkezzen. Ezzel szemben a m agyar médiatörvény szakmai jellegű elvárásokat egyedül a Testület tagjaival kapcsolatosan ír elő. Szintén az elnökség kizárólagos jogköréhez tartozik a javaslattétel a felügyelő bizottsági tagok megválasztására és visszahívására, valamint a d íjazások megállapítása, beleérve a részvénytársaság elnökének díjazását is. A közszolgálati

műsorszolgáltatási szabályzat érvényesülésének ellenőrzése ugyancsak az elnökség egyedüli feladata, a kuratóriumi tagok évente egyszer, az elnökség által előkészített tájékoztató alapján értékelik. A részvénytársaság elnöke ugyancsak a kuratórium elnökségének számol be a részvénytársaság tevékenységéről. Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy a magyar törvényhozó a társadalmi szervezetek képviselőnek csupán statisztaszerepet szánt, s nem állt szándékában egy egyenrangú, valóban pluralista összetételű társadalmi felügyeletet létrehozni. Súlyosbítja a problémát, hogy az elnökség privilegizált helyzetét a társadalmi szervezetek delegáltjaival szemben esetleges szakmai szempontok sem legitimálják, miután a törvény a jelöltek állításnál ilyen követelményeket nem támaszt. A kuratóriumok belső hierarchikus fölépítettségének megmagyarázatlansága � a megkülönböztetés még az elnökség és a

tagok díjazásában is megmutatkozik � gyengíti a tagokban az elnökség iránti bizalmat, amely az elnökség döntéseinek jóváhagyásához elengedhetetlen. A civil társadalmi kontroll megvalósulását segíthetné elő a közalapítvány kuratóriumának tevékenységét ellenőrző háromtagú testület. Ehelyett azonban itt is a politika érvényesül teljes súlyával. Az ellenőrző testület elnökét és egy tagját az Országgyűlés ellenzéki képviselőcsoportjai, egy tagját a kormánypártok képviselőcsoportjai jelölik, s itt már országgyűlési képviselő is jelölt lehet. A tagokat az Országgyűlés egyszerű többséggel választja. Az ellenőrző testület a kuratóriumra kötelező döntést nem hozhat, jogsértés esetén az Országgyűlés elnökét vagy az Állami Számvevőszéket értesíti. A részvénytársaság ügyvezetését az elnök látja el, egy személyben gyakorolva mindazon jogokat, amelyeken Németországban egy testület lát el. Ő

dönt a műsorrendről, ő dolgozza ki a közszolgálati műsorszolgáltató szabályzatot, ő állapítja meg a szervezeti működési szabályzatot, vagyis ő irányítja a részvénytársaságot. A háromtagú Felügyelő Bizottság feladata az intézmény ügyvezetésének ellenőrzése.[6] Az ORTT-ről és a Panaszbizottságról Szükséges még szót ejteni a szólás- és sajtószabadság alkotmányos elveinek érvényesítésére, s a műsorszolgáltatók függetlenségének védelmére létrehozott Országos Rádió és Televízió Testületről, illetve az általa működtetett Panaszbizottságról. A Testület legkevesebb öt tagból áll, akiket a képviselőcsoportok jelölése alapján az Országgyűlés négy évre választ. A Testület elnökét a köztársasági elnök és a miniszterelnök együttesen jelöli. A tagok megválasztásánál a kuratóriumokra vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok, valamint szakmai szempontok is mérvadók. A Testület látja el

a törvényben meghatározott felügyeleti és ellenőrzési feladatokat, többek között jóváhagyja legfelsőbb szinten a kuratórium által beterjesztett közszolgálati műsorszolgáltatási szabályzatot. A törvény megsértése esetén szankciókat csak a műsorszolgáltatóval szemben alkalmazhat, felügyeleti jogköre a közszolgálati műsorszolgáltató felügyeleti szerveire nem terjed ki. A kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményén esett sérelmek miatt beérkező panaszokat a 14 tagú Panaszbizottság bírálja el. A bizottsági tagokat öt évre szólóan kizárólag a Testület választja Az egyes ügyekben egy véletlenszerűen kiválasztott háromtagú tanács jár el, amelynek egyik tagja kötelezően jogvégzett személy. Ugyanakkor azok köre, akik panaszt tehetnek, és a panaszok eljuttatására rendelkezésre álló idő is erősen korlátozott. A törvény szerint kifogással a kifejezésre nem juttatott álláspont képviselője vagy a sérelmet

szenvedett élhet, akinek 48 óra áll rendelkezésére, hogy panaszát először a műsorszolgáltatóhoz eljuttassa, majd ha itt nem ért célt, a kifogásolt megjelenítéstől számított 6 napon belül kell panaszát a Panaszbizottsághoz eljuttatnia.[7] Noha a médiatörvényt 1995-ben 89,9 százalékos többséggel fogadta el az Országgyűlés, a törvény értelmében felállított ORTT-t, illetve annak Panaszbizottságát az újságírók szinte egyöntetű ellenérzéssel, sőt ellenségesen fogadták. Hevesen támadták a médiatörvény által létrehozott új intézményeket, mert működésüket saját szabadságuk korlátozásaként fogták fel. A törvényhozó szándéka szerint a Panaszbizottságnak a�nagyközönség fórumának� kellene lennie, amely megvalósítja a civil kontrollt az elektronikus médiumok fölött.[8] Ezzel szemben az ORTT-t és a Panaszbizottságot mind az újságírók, mind a polgárok - ha egyáltalán tudnak létezéséről� elfogult,

a törvény betartására képtelen �sóhivatalnak� tartják. Az ORTT presztízse jelenleg soha nem látott mélyponton van Az Alkotmánybíróság eddig még nem vizsgálta, hogy a médiatörvény által létrehozott intézményi struktúra mennyiben felel meg az általuk részletesen megfogalmazott alkotmányossági követelményeknek. Többen jogosan attól tartanak, hogy Magyarországon a társadalmi felügyelet helyett a pártpolitikai befolyás intézményesült. Közszolgálatiság az Európai Unióban A közszolgálati médiumokra nehezedő politikai nyomás lehetőségének kizárására mindeddig nem született megoldás. A parlamenteknek benyújtott törvénytervezeteket a kormányok dolgozzák ki, és főképp a többségi pártok fogadják el, ami eleve magában hordozza a politikai befolyás lehetőségét. Még ha a politikai befolyást a médiából sikerülne is valamilyen módon kiiktatni, valószínűleg jelentkeznének más érdekek, amelyek a

véleményformálásnak e rendkívül fontos eszközét saját céljaikra akarnák felhasználni. Ezért sem meggyőzőek azok az érvek, amelyek szerint a m édia kommercializálódása megoldást jelenthet a m édia �politikamentesítésére�. Sőt ez esetben a privát tulajdonos kontrollálatlanul birtokolhat egy politikai hatalmi eszközt. Ugyanakkor azt is illúzió feltételezni, hogy az úgynevezett társadalmilag releváns csoportok delegáltjai mentesek lennének politikai szimpátiáktól vagy pártkötődésektől. A média függetlenségének megőrzésére valójában csakis a pluralista modell nyújthat garanciát, ahol egyaránt helyet kapnak a politikai élet képviselői, és a civil szféra reprezentánsai. Az Európai Unióban kizárólag ennek van létjogosultsága Hiszen amíg a l iberális piacgazdaság hívei feleslegesnek tartván, a k özszolgálati műsorszolgáltatás léte ellen érvelnek, az Európai Unióban éppen ennek ellenkezője látszik

megvalósulni. Az utóbbi években rendkívüli gyorsasággal bővült a média szolgáltatások köre az Európai Unióban. A hagyományos szolgáltatásokon kívül megjelent a digitális műsorszórás, és a hálózat is. Ezzel jelentősen bővült a kínálat a fogyasztók számára Az EU Gazdasági és Szociális Bizottsága felhívja a figyelmet arra, hogy a média változatosságának fenntartását nem csupán fogyasztási érdekből kell hangsúlyozni, hanem kulturális és szociális szempontból védendő értékről van szó. A Bizottság szorgalmazza, hogy a kereskedelmi rádiók, televíziók és digitális műsorszórók adjanak kulturális és oktatási, vagyis értékközvetítő műsorokat is. Fontosnak tartja egy, a médiára vonatkozó etikai kódex megalkotását, amely kiterjed a v élemény és információ szabadságára, a kiskorúak és az emberi méltóság védelmére, s a média-tartalmak erkölcsi színvonalára. A közszolgálati televíziókat pedig

független információforrásként, kulturális, oktatási és szórakoztató eszközként képzelik el, melyet az információ minőségének és megbízhatóságának érdekében óvni kell mindenféle külső vagy belső nyomástól, beleértve a kormányok nyomását is. Úgy tűnik tehát, hogy a kereskedelmi adók kénytelenek lesznek majd némi közszolgálati funkciót ellátni a jövőben is, a közszolgálati adók létét pedig semmiféle veszély nem fenyegeti az EU országaiban. Nincs más választása Magyarországnak sem, mint végre megteremteni a szabad, politikai befolyástól mentes, kiegyensúlyozott, valóban közszolgálati média létrehozásának feltételeit. A mindenkori médiatörvényt pedig a közszolgálati médiumok mellett a kereskedelmi televíziókkal is szigorúan be kell tartatni. III. Az EU audiovizuális politikája Az országjelentésekről Az elméleti kérdések után a következőkben rátérünk az Európai Uniós jogharmonizáció

kérdéskörére. Az EU éves, úgynevezett �országjelentéseiben� külön foglalkozott a jogharmonizáció �20. fejezetet� érintő kérdéseivel, azaz az audiovizuális politika területén történt intézkedésekről. A dokumentumok rendre megemlítették, hogy Magyarországon tiszteletben tarják a sajtó szabadságát, de a közszolgálati médiumok kuratóriumai miatt kialakult vitát rövid időn belül meg kell oldani. Az Orbán-kormány idején a jelentések évről-évre megállapították, hogy a közösségi joganyaghoz való közelítés - tehát az 1996-os médiatörvény jogharmonizációs célú módosítása - nem történt meg. Ennek oka - mint az a jelentésekben is olvasható volt - , hogy a három közszolgálati médium (MTV, Duna TV, Magyar Rádió) kuratóriumi elnökségének összetételében nem tudtak megállapodni az akkori kormánypártok és ellenzéki pártok, így a testületek munkájában kizárólag a kormánypártok delegáltjai vettek

részt. Noha a p olgári kormány évről-évre beterjesztette a teljes jogharmonizációt célzó módosító javaslatokat, baloldali ellenzéke elutasította azokat a �csonka kuratóriumokra�való hivatkozással. A Parlament végül 2002. júliusában - tehát már a Medgyessy-kormány hivatalba lépése után fogadta el a médiatörvény jogharmonizációs célú módosítását Ennek ellenére még mindig van néhány további kérdés, amit az Európai Unió megoldatlannak talál a magyarországi médiaszabályozás területén. Az országjelentések évről-évre kitértek az Országos Rádió és Televízió Testületre is, de általános megállapításokon kívül nem foglalkoztak a testület munkájával, működésének elégtelenségével, hiányosságaival. Az országjelentésekben az olvasható, hogy az ORTT az audiovizuális ügyek nemzeti szabályozó és felügyeleti szerve. A testület felügyeleti és szankcionálási jogkörrel rendelkezik, és független a

végrehajtó hatalmi ágtól. Szakmai és műszaki ellátottsága megfelelő.[9] Médiaszabályozás az Európai Unióban Audiovizuális szektornak hívják az Európai Unióban az elektronikus médiumokkal, és a különböző technikai eszközök segítségével történő kép- és hangtovábbítással kapcsolatos területeknek az összességét (filmek, reklámok, hírműsorok forgalmazása, terjesztése, a szerzői jogok kérdése, az internet, és a távközlési szektor egy része). Az EU-ban a nyolcvanas évek közepétől tekintik központi kérdésnek a tagállamok audiovizuális politikájának összehangolását. Az Unió országai felismerték, hogy a médiában rejlő gazdasági és kulturális lehetőségeket csak összeurópai összefogással lehet kiaknázni. Európa vezetőinek be kellett látniuk, hogy�öreg az kontinens� az Egyesült Államok �mammut-vállalataival�, Holywood-dal, kizárólag összefogva veheti fel a v ersenyt. A gazdasági megfontolások

mellett más tényezők is erre sarkallták az egységesülő Európa híveit: a tagországok audiovizuális politikájának összehangolása segítheti az egységes európai identitás kialakulását, megerősödését is. Az egységes európai kommunikációs tér kialakulóban van, és az Európai Unió sok lépést tett már az európai identitás kialakításáért, de ennek hatása napjainkban még nemigen érzékelhető. Manapság már a világ legtöbb országában a kereskedelmi médiumok játsszák a legfontosabb szerepet, így gyakorlatilag megszűnt� legalábbis elhanyagolhatóvá vált � az állami hatóságok befolyása a médiára. Az Európai Bizottság 1983-ban adta ki �Realitások és tendenciák az európai televíziózásban� című jelentését. Ez a dokumentum volt az első, amely felhívta az Európai Unió vezetőinek figyelmét az amerikai filmek, televíziós műsorok nyomasztó fölényére, és arra is, hogy az európai kultúrát milyen

veszélyeknek teszi ki az amerikai �fogyaszt ói kultúra� egyre növekvő térhódítása. A jelentés megjelenését követően fogadta el az Európai Parlament azt a határozatát, amely rögzítette az európai frekvencia-elosztás elvét, a filmforgalmazás egységesítésének igényét, és a j ogharmonizáció szükségességét.[10]A határozat elfogadása óta beszélhetünk az egységes európai audiovizuális politika létrejöttéről. Az Európai Unióban ennek ellenére hosszú ideig viták voltak arról, hogy a média szabályozása uniós, vagy nemzeti hatáskör-e. A Római Szerződésben ugyanis nem esett szó a kultúráról, mint olyan területről, amelyre közös szabályok vonatkoznának. Az Európai Bíróság azonban egy precedens értékű ügyben világosan kimondta, hogy a televíziózás és rádiózás a�szolgáltatások� ketegóriájába tartozik, ezért rá is vonatkozik a közös szabályozás. Az Európai Bíróság értelmezése szerint az

elektronikus médiumok tevékenysége mások javára végzett cselekvés, ezért szolgáltatásnak minősül.[11]A bíróság határozatát követően már konkrét döntéseket hozott az Európai Parlament az európai audiovizuális politika egységesítésének értelmében. A Televíziózás Határok Nélkül című irányelvet 1989 októberében fogadták el, melyet az Európai Bizottság terjesztett be. A rohamos léptékű technológiai fejlődés következtében 1997-ben módosították az irányelvet. A mozgókép és a hang továbbításának eszközei azonban állandóan változnak, az évről évre megjelenő újításokat rendkívül nehéz előrevetíteni, ezért nagyon nehéz olyan szabályokat alkotni, amelyek alól nem lehet könnyen kibújni. A jogszabályok és a technológiai változások összehangolása érdekében az Európai Bizottság az irányelv újabb átdolgozását tervezi. A Televíziózás Határok Nélkül című uniós irányelv Az irányelv

alkotja az Európai Uniós médiaszabályozás gerincét. Legfontosabb alapelvei: a műsorszolgáltatók függetlenségének, a média pluralizmusának, az információ-áramlás szabadságának, valamint a világos és egységes európai szabályozásnak a biztosítása. ˇ Rendelkezik a műsorszolgáltatás szabad áramlását gátoló tényezők megszüntetéséről, és biztosítja az Európai Unió minden polgára számára a szabad vételt. ˇ Meghatározza, hogy melyik állam joghatósága alá tartoznak az egyes műsorszolgáltatók, és rendelkezik arról, hogy minden műsorszóró kizárólag egyetlen uniós tagállam joghatósága alá tartozik. Az irányelv biztosítja a v étel szabadságának alapelvét. Jogsértő műsorszolgáltatás esetén tehát nem a vétel helye szerinti állam a felelős. Az uniós tagállamok - kivételes esetektől eltekintve (pl: a kiskorúak védelméről szóló rendelkezések súlyos megsértése esetén) - nem akadályozhatják a más

tagállamok területéről származó műsorok saját országukról történő újratovábbítását. [12] ˇ A közös európai identitás létrehozása érdekében az irányelv legfőbb célkitűzései közé tartozik az európai mozifilmek és egyéb audiovizuális termékek létrehozásának és forgalmazásának támogatása. A cél érdekében kvótákban állapítja meg például, hogy az Európai Uniós országok közszolgálati és kereskedelmi televíziói milyen arányban sugározzanak európai készítésű filmeket.[13] ( Az európai művek aránya legalább akkora kell legyen, mint 1998-ban átlagosan: a kvóta minimum 50 százalékot ír elő.) A dokumentum ezzel szemben nem tesz lehetővé semmilyen pozitív diszkriminációt az adott tagállamban készült műsorok javára. Az európai művek között azonban bármilyen arányban lehetnek hazai készítésű műsorok. E szabályok, és az európai alkotások anyagi támogatására létrehozott média-programok

hatására (Média I. program, Média II program) a származási országokon kívül is forgalmazott uniós filmek aránya jóval húsz százalék fölé emelkedett.[14] (Ez természetesen még korántsem a kívánt eredmény, de a tendencia mindenképpen jó.) ˇ Különböző szabályokat tartalmaz a televíziós reklámokra és szponzorációra vonatkozóan. A dohányáruk, vényekre kapható gyógyszerek reklámozása például tilos, az alkoholtartalmú italok reklámozását pedig szigorúan korlátozzák. Az istentiszteletek közvetítése alatt nem szabad reklámokat sugározni. Az irányelv világosan megkülönbözteti a reklámozás és az úgynevezett teleshopping (televíziós vásárlás) közötti különbséget. Elkülönül a reklámozás három formája is: a reklámbejátszás, a telepromóció és az önreklámozás. [15] ˇ Az irányelv biztosítja a �társadalmilag jelentős események� televíziós közvetítéséhez való nyilvános hozzáférést. A

szabályok értelmében minden tagállamnak listát kell készíteni azokról a�fontos� műsorokról, amelyek közvetítésére nem lehet az adott feltételek betartása nélkül kizárólagos jogot szerezni. A listán szereplő �társadalmilag fontos eseményeknek � közvetítését �ingyenes� televíziókon kell biztosítani. (A dokumentumból nem derül ki világosan, hogy mely műsorszolgáltatók minősülnek �ingyenesnek.�) Az elkészített listát a többi országnak tiszteletben kell tartania A listákat minden tagállam saját belátása szerint állíthatja össze, az azonban követelmény, hogy a listán szereplő események iránt nagy legyen az érdeklődés. ˇ Az EU Televízió Határok Nélkül című irányelve szigorú szabályokat tartalmaz a kiskorúak védelmének biztosítására, illetve a faji, nemi, nemzetiségi, vallási alapon való gyűlöletkeltés megakadályozására. A kiskorúak védelmére vonatkozó cikkely megtiltja a gyerekek

személyiségfejlődésére súlyosan ártalmas műsorok közzétételét, és szigorúan korlátozza azokat a műsorszámokat is, amelyek csupán �ártalmasak� lehetnek. A szabályozás főként általános ajánlásokat tartalmaz a fiatalok megóvása érdekében, a részletek kidolgozását az a tagállamokra bízza. ˇ Részletesen meghatározza a helyreigazítás szabályait is. Az Európai Unióban nemcsak a kötelező jogforrási erővel rendelkező irányelvek szabályozzák az audiovizuális politikát, hanem nagy szerepe van a jogszabályokon és irányelveken kívül az Európai Bíróság gyakorlatának is. A rendszerben rendkívül fontos szerepe van az Európai Bizottságnak is, ugyanis e testület felügyeli a közösségi joganyag nemzeti kodifikációját, és a vonatkozó jogszabályok betartását. Ha az Európai Bizottság úgy találja, hogy valamelyik tagállamban nem felel meg a szabályozás a közösségi jognak, akkor eljárást kezdeményezhet az

Európai Bíróságnál.[16] Az unió médiapolitikájának kialakításában az irányelvek és egyéb jogszabályok mellett fontos szerepe van azoknak a dokumentumoknak is, amelyek nem kötelező érvényűek minden tagállam számára, hanem az aktuális problémákat tárják fel, vagy javaslatokat tartalmaznak. Az úgynevezett�zöld könyvek� a döntések előkészítésében fontosak, míg a �fehér könyvek� konkrét javaslatokat tartalmaznak a közös európai szabályozással kapcsolatban. Az egyik 1995-ben elfogadott fehér könyv például sokat foglalkozik az audiovizuális szolgáltatásokkal, és az ezzel kapcsolatos jogalkotást a tagjelölt országok legfontosabb feladatai közé sorolja.[17] Nem tartozik az �audiovizuális szektorhoz� az internet szabályozása, a szellemi tulajdont érintő jogi kérdések, az adatvédelemi szabályrendszer kidolgozása, és a legtöbb távközlési és fogyasztóvédelmi kérdés sem. Az EU-ban a közös audiovizuális

politika nem terjed ki a médiaszabályozás minden területére. Összességében megállapítható, hogy az Európai Unió a média és a politika viszonyát, a médiafelügyelet kérdését nagyrészt a tagállamok - és a tagjelöltek - belügyének tekinti. Az unió kizárólag azt vizsgálja, hogy a legfontosabb demokratikus alapelvekkel összhangban van-e az adott ország szabályrendszere, és a p olitikai vezetés nem gyakorol-e túlzott befolyást a médiumokra. [18] Az Európai Unió médiaprogramjai A közös médiapolitikát érintő joganyagba tartoznak az európai audiovizuális művek létrehozását, vetítését, terjesztését, reklámozását támogató �Média programokra� vonatkozó határozatok is. Ide tartozik a már korábban Média I és Média II program, és a 2001-ben kezdődött Média Plus program. Magyarország az első médiaprogramban egy évig részt vehetett ( hazánk ezen hatvanezer ECU-t nyert) a második programból azonban kimaradt a

jogharmonizáció elhúzódása, illetve az EU és Magyarország között kialakult jogvita miatt (�HBO Polska-ügy�)[19]. Komoly problémát jelentett az is, hogy Magyarországon a döntési hatáskörök nem voltak tisztázottak, s nem volt olyan hivatalos szerv, amely a médiaprogramok magyarországi irányítását végezte volna. Mivel a P arlament 2002 nyarán végre elfogadta a m édiatörvény jogharmonizációs célú módosítását, elhárult a Média Plus (2001-2005) programhoz való csatlakozásunk legnagyobb akadálya. A programok jelentős összegekkel támogatják az európai audiovizuális műveket, különösen akkor, ha több ország műsorszolgáltatói vesznek részt a munkában. Nagy részben a m édia programoknak köszönhető, hogy - mint már szó volt róla - az európai filmek aránya húsz százalék fölé emelkedett a k ilencvenes évek végére. (Érdemes még megjegyezni, hogy a külföldön is bemutatott alkotások hatvan százaléka részesült

valamilyen módon a támogatásokból.)[20] Magyarország és az EU jogharmonizációs tárgyalásai a média területén Hazánk 1991-ben kötött Társulási Megállapodást az Európai Unióval, s ez a szerződés képezte a jogi alapjait a csatlakozási folyamatnak. Az érdemi tárgyalások az Orbán-kormány idején, 1998-ban kezdődtek el Magyarország és az EU között. A közösségi joganyagot 31 fejezetre osztotta az unió; a 20. fejezet (Kultúra és audiovizuális politika) vonatkozott a médiaszabályozásra. A csatlakozási tárgyalások első fázisát a vonatkozó Európai Uniós jog átvilágítása jelentette. Az átvilágítás során az EU és Magyarország képviselői közösen megállapították, hogy mennyire felel meg a magyar szabályozás az Uniós jogszabályoknak, majd megegyeztek abban, hogy milyen konkrét lépéseket kell tennie országunknak a teljes jogharmonizációért. Már a t árgyalások e szakaszában megállapodott a két fél abban, hogy

mikorra kell a magyar parlamentnek elfogadni a törvénymódosításokat. A tagjelölt országok számára a Televízió Határok Nélkül című irányelv jelentette a csatlakozás feltételeként szabott legfőbb követelményt. Az átvilágítás után a magyar kormány átadta az úgynevezett tárgyalási álláspontját, amelyben megígérte, hogy 1999 végéig benyújtja az országgyűlésnek a teljes körű jogharmonizációt célzó törvényjavaslatot. A tárgyalópartnerek megállapodtak abban is, hogy Magyarország egyéb nemzetközi kötelezettségei[21]miatt néhány jogszabályt csak a csatlakozás időpontjától fog bevezetni. (Pl: az európai művek többségének biztosítása a kereskedelmi televíziókban, vagy az állampolgársági alapon történő diszkrimináció tilalmának felszámolása.)[22] A tárgyalások elején úgy tűnt, hogy a médiára vonatkozó joganyag átvétele semmilyen akadályba nem fog ütközni, az 1996-ban elfogadott médiatörvény (A

rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I törvény) ugyanis már elfogadásakor nagymértékben harmonizált az Európai Uniós joganyaggal. A kezdeti optimizmus azonban megalapozatlan volt, ugyanis a Kultúra és audiovizuális politika című fejezetet az utolsók között zárta le hazánk. A tárgyalások elhúzódásának a jogharmonizációt érintő törvénymódosító javaslat kései elfogadása volt az oka - a �csonka� kuratóriumok, és politikai pártjaink kompromisszumképtelensége miatt. Noha a törvényjavaslatot az Orbán-kormány többször is benyújtotta, a javaslat elfogadására csak 2002 júliusában került sor. Jogharmonizációs célú törvénymódosítás A médiatörvény korábban azt tartalmazta, hogy a közszolgálati televízió reklám, hírek, sportközvetítések, vetélkedők és játékok nélkül számított évi műsoridejének minimum ötvenegy százalékát hazai gyártású, és ezzel együtt legalább hetven

százalékát európai műsorszámokból kell megszerkeszteni. Ezzel szemben az Unió médiapolitikáról szóló irányelve tiltja a tagállamok közötti megkülönböztetést. A szabályozás értelmében az európai műveknek kell többségben lenniük, de egyéb különbségtétel nincs megengedve. A magyar médiatörvénynek ezen kívül azt a részét is meg kellett változtatni, amelyik korábban előírta, hogy a közszolgálati televízió filmalkotásokból megszerkesztett évi műsoridejének minimum húsz százalékát magyar állampolgárságú, illetve magyar nemzetiségű alkotók műveiből vagy magyarok közreműködésével készített - alkotásokból kell összeállítani. Mivel az Európai Unióban a televíziós műveket�árunak� tekintik, ezért diszkriminatívnak minősült az is, hogy a módosítás előtt a médiatörvény a gyártás helye vonatkozásában is megkülönböztetett személyeket nemzetiségi hovatartozás alapján. [23] A reklámidők

hosszát illetően hazánknak nem kellett módosítani a törvényt (A kereskedelmi televíziókban egy órán belül legfeljebb 12 perc reklám lehet.) A reklámok tartalmával kapcsolatban viszont szigorításra volt szükség: az új szabályozás alapján már tilos olyan reklámok közzététele, amelyek sértik valakinek az emberi méltóságát, faji, nemi, nemzetiségi alapú diszkriminációt tartalmaznak, vagy mások vallási, politikai meggyőződését súlyosan sértik. A módosítás értelmében televíziós műsorszolgáltatásnak nyilvánították a műsorszétosztást is. Ez azt jelenti, hogy a törvény hatálya alá tartozik minden olyan műsorszolgáltatási tevékenység, amely egy pontból több pontba juttat el televíziós műsort. (Műsorszolgáltatásnak tekinthető tehát minden, műsort a televíziónézőkhöz eljuttató tevékenység, akár frekvencián, akár vezetéken, akár műholdon keresztül történik.)[24] Befejezés Az audiovizuális szektor

egyszerre üzleti és kulturális tevékenység, ezért az EU-ban elsősorban a �szolgáltatásokra� vonatkozó szabályozás vonatkozik rá. Mivel a médiának óriási szerepe van a t ársadalom világképének, értékrendjének, identitásának kialakításában, formálásában, az Európai Unióban egyre inkább a közösségi politika részének tekinti. Az európai országok médiapolitikájának összehangolására óriási szükség van, mert az amerikai �média-ipar� hatalmas előnyének ledolgozására csak így nyílhat esély. Az audiovizuális politikát máig meghatározó közösségi jogszabály az 1989-ben elfogadott, és 1994-ben módosított irányelv. Az irányelv elfogadásával a döntéshozók célja az volt, hogy előidézzék az audiovizuális programok szabad áramlását, illetve segítsék, támogassák az európai művek gyártását, forgalmazását, bemutatását. (A tagállamok műsorszolgáltatói kötelesek a hírek, sportközvetítések,

játékok, reklámok nélküli műsoridejük 50 százalékában európai műveket sugározni. További fontos célja az irányelvnek, hogy biztosítsa az európai társadalom - különösen a kiskorúak - erkölcsi, szellemi, fizikai védelmét a média káros hatásaitól.) Az európai audiovizuális politika másik pillére a Média program, amelynek célja az európai audiovizuális ipar versenyképességének javítása különböző támogatások által.[25] BIBLIOGRÁFIA Teleki Zsuzsa: Jogharmonizáció az audiovizuális szolgáltatások terén az Európai Unióhoz való csatlakozásunk érdekében. In: Médiakönyv 2000-2001, Budapest Kertész Krisztina: A média szabályozása az Európai Unióban és Magyarországon. In: Médiakutató (www.mediakutatohu), 2001 tavasz Debreczeni József: Egy elrontott esély. In: Médiakönyv 200-2001 www.ortthu Bérces Zoltán: A szolgáltatások szabad áramlása az Európai Közösségben. Jura, 1996 Halmai Gábor: A

véleményszabadság határai. Atlantisz Kiadó, 1994, Budapest Cseh Gabriella-Sükösd Miklós: A médiatörvény és ami utána következik. OSI/Alkotmány és Jogpolitikai Intézet, 1997, Budapest Cseh Gabriella: Az európai médiumok jogi és piaci környezete és a hazai média alkotta szabályozás Bermuda-háromszöge. In: Médiakönyv 1998, Budapest Jakubowicz Karol: Freedom versus Equality. East European Constitutional Review, 1993 Summer Kvassay Krisztina: Közszolgálatiság az Európai Unióban (Németország) és Magyarországon. In.:A Jobbik hivatalos hírlevele, 2001 Gálik Mihály: Médiaszabályozás és politikai kultúra. In: Média az ezredfordulón Szegedi Tudományegyetem, 2000, Szerkesztette: Róka Jolán. ABC der ARD. Nomos Verlegsgesellschaft, Baden-Baden, 1994 Oláh Miklós: A média helyzete az ezredfordulón In.: Média az ezredfordulón Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról. Magyar Országgyűlés, 2002, Budapest Jegyzetek [1]

Gálik Mihály: Médiaszabályozás és politikai kultúra. In: Média az ezredfordulón Szegedi Tudományegyetem, 2000, Szerkesztette: Róka Jolán. 27 Oldal [2] Uo. 31 Oldal [3] Halmai Gábor: A véleményszabadság határai. Budapest, Atlantisz Kiadó, 1994 [4] Kertész Krisztina: A média szabályozása az Európai Unióban és Magyarországon. In: Médiakutató, 2001. Tavasz(wwwmediakutatohu) [5] ABC der ARD. Nomos Verlegsgesellschaft, Baden-Baden, 1994 [6] Kvassay Krisztina: Közszolgálatiság az Európai Magyarországon. In: A Jobbik hivatalos hírlevele, 2001 Unióban (Németország) és [7] www.ortthu [8] Debreczeni József: egy elrontott esély, In.: Médiaköny 2000-2001, Budapest [9] Már csak azért is meglepőek ezek az állítások, mert még az ORTT Panaszbizottsági tagjának, Debreczeni Józsefnek is az a v éleménye, hogy a Panaszbizottság több tagjának semmi köze a s zakmához. ( Debreczeni József: Egy elrontott esély) Az ORTT-nek és az általa

működtetett Panaszbizottságnak sem az anyagi helyzete, sem a technikai felszereltsége, sem a politikától való függetlensége nem adott ahhoz, hogy méltó módon ellássa feladatát. [10] Cseh Gabriella: Az európai médiumok jogi és piaci környezete, és a hazai média alkotta szabályozás Bermuda-háromszöge In: Médiakönyv, 1998 Budapest, Enamiké [11] Bérces Zoltán: A szolgáltatások szabad áramlása az Európai Közösségben Budapest, 1996. Jura [12] Teleki Zsuzsa: Jogharmonizáció az audiovizuális szolgáltatások terén az Európai Unióhoz való csatlakozás érdekében. In: Médiakönyv 2000-2001, Budapest [13] Sok európai kereskedelmi csatorna protekcionizmusnak tartja a k vótákat, és sértve érzi függetlenségét. Mások azonban pozitívan fogadják, hogy a kvótáknak köszönhetően kisebbségi és regionális műsorok többet szerepelhetnek a médiumokban. [14] Az irányelv e szakasza sérti az Általános Vám- és Kereskedelmi Megállapodás

(GATT) két fontos alapelvét, nevezetesen a l egnagyobb kedvezményes elbánás és a n emzeti elbánás elvét. Az Egyesült Államok ezért folyamatosan kezdeményezi az Európai Uniós kvótákról szóló szabályok módosítását. (Teleki Zsuzsa: Jogharmonizáció az audiovizuális szolgáltatások terén.) [15] Teleki Zsuzsa: Jogharmonizáció az audiovizuális szolgáltatások terén az Európai unióhoz való csatlakozás érdekében. In:Médiakönyv 2000-2001, Bp [16] Kertész Krisztina: A média szabályozása az Európai Unióban és Magyarországon. In: Médiakutató, 2001. tavasz (wwwmediakutatohu) [17] Cseh Gabriella: Az európai médiumok jogi és piaci környezete és a hazai média alkotta Bermuda-háromszöge. In: Médiakönyv 1998 Budapest, Enamiké [18] Kertész Krisztina: A média szabályozása az Európai Unióban és Magyarországon. In: Médiakutató, 2001. tavasz [19] A lengyel HBO adását magyar területről továbbították egy műholdon keresztül

Lengyelországba. A televízió az Európai Unióban előírtaknál kisebb arányban sugárzott európai műveket, ezért az EU - főleg egyes francia érdekeltségű cégek nyomására - a lengyel HBO megbüntetését követelte az illetékesektől. Az unió és Magyarország közötti vita abból származott, hogy míg az akkori magyar törvények szerint a műsorszolgáltató nem a magyar szervek joghatósága alá tartozott, az EU jogszabályai szerint igen. Többek között ennek a jogvitának is �köszönhető�, hogy hazánk kimaradt a Média II. programból, és így jelentős pénzösszegektől esett el. (Kertész Krisztina: A média szabályozása az Európai Unióban és Magyarországon. In: Médiakutató, 2001 tavasz) [20] Kertész Krisztina: Uo. [21] Magyarország a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) való csatlakozáskor vállalta, hogy nem alkalmaz diszkriminációt az OECD tagállamai között. [22] Teleki Zsuzsa: Jogharmonizáció

az audiovizuális szolgáltatások terén az Európai Unióhoz való csatlakozás érdekében In.: Médiakönyv 2000-2001 [23] Kertész Krisztina: A média szabályozása az Európai Unióban és Magyarországon. In: Médiakutató, 2001. tavasz [24] Kertész Krisztina: A média szabályozása az Európai Unióban és Magyarországon. In: Médiakutató, 2001. tavasz [25] Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról. Magyar Országgyűlés, 2002, Budapest