Politika, Politológia | Tanulmányok, esszék » Thaisz Miklós - Négy budapesti főpolgármester-választás, egyező eredmény

Thaisz Miklós - Négy budapesti főpolgármester-választás, egyező eredmény Bevezetés Az önkormányzati választások alkalmával mindig is a budapesti főpolgármester-választást övezte a legnagyobb érdeklődés országszerte. Budapest az ország versenytárs nélküli központja, a főváros főpolgármesterének gyakorlatilag nagyobb hatalom összpontosul a kezében, mint a legtöbb miniszternek. Elsősorban ennek köszönhető, hogy a pártok a főpolgármester-választási kampányba ölik a legtöbb pénzt, erre fordítják a legtöbb energiát. Demszky Gábort 2002 októberében immár negyedszer választották meg Budapest polgárai nagy fölénnyel a főváros első emberének. Demszky, a szabad demokraták emblematikus figurája tizenkét éve főpolgármester, és annak ellenére kapott ismét bizalmat, hogy Budapest láthatóan kevésbé fejlődik a rendszerváltozás óta, mint a környező országok fővárosai, vagy Magyarország többi városa. E tanulmány

a rendszerváltozás óta megtartott főpolgármester-választások történetét veszi sorra. Többek között arra keresi a választ, hogyan sikerült Demszky Gábornak olyannyira �bebetonozni� pozícióját, hogy ma úgy tűnik, ameddig ő akarja, Budapest főpolgármestere maradhat. Az önkormányzati rendszer 1990-ben A parlamenti pártok véleménye kezdetben erősen megoszlott abban a kérdésben, hogy milyen legyen az önkormányzati választási törtvény, mennyire engedjenek teret a p ártok versengésének. Az MDF azt szerette volna, hogy az egyéni kerületi mandátumok száma legyen több a képviselőtestületekben, míg az ellenzéki pártok az SZDSZ vezetésével a listás mandátumok túlsúlyáért harcoltak. A Magyar Demokrata Fórum országgyűlési választásokon elért sikereire alapozta elképzeléseit, míg az ellenzék éppen ezt kívánta ellensúlyozni. Az első szabadon választott parlament végül nagy többséggel fogadta el az önkormányzati

választásokat szabályozó törvényeket. A törvények a főváros kiemelt jelentőségét azzal ismerik el, hogy elválasztják egymástól a kerületi képviselőtestületek és a fővárosi közgyűlés választási szabályait. A kerületi képviselő-választási rendszer az úgynevezett �kétszavazatos� eljáráson alapul (listás és egyéni szavazat), a fővárosi közgyűlés hatvanhat tagja pedig listás választással nyerhet mandátumot. Fővárosi listát a legalább öt kerületben listával rendelkező pártok vagy szervezetek állíthatnak. A közgyűlés további huszonkét tagját a kerületi önkormányzatok delegálják. A választás kétfordulós lett. A közgyűlésbe jutás feltételeként a döntéshozók négy százalékos küszöböt állapítottak meg, sértve ezzel a v álasztói egyenjogúság elvét, viszont biztosítva a kormányozhatóságot. A választás érvényességéhez az első fordulóban a választópolgárok több mint negyven

százalékának részvételére volt szükség. A közgyűlési választás szabályainak ismertetésére azért volt szükség, mert az 1990-es törvény alapján a budapesti főpolgármestert a közgyűlés választotta meg, nem pedig a fővárosi polgárok. Az 1990-es főpolgármester-választás Az első szabad önkormányzati választás első fordulójában a választók 37,4 százaléka, míg a második fordulóban mindössze 34,9 s zázaléka vett részt Budapesten. A rendkívül alacsony választási részvétel jelzi a p olgárok érdektelenségét, értékekben való bizonytalanságát, demokráciába vetett hitük gyengeségét. Az alacsony részvételben emellett szerepet játszott a tavaszi parlamenti választásokhoz képest jóval lanyhább kampány, és hogy a polgármesterek és a főpolgármester választása nem közvetlenül történt. A pártok ennek ellenére elsősorban főpolgármester-jelöltjeikre építették kampányukat. A Szabad Demokraták

Szövetsége Demszky Gábor parlamenti képviselőt, a nemzetbiztonsági bizottság elnökét, a párt korábbi belügyminiszter-jelöltjét jelölte a posztra. Demszkyt �a tettek embereként�, közigazgatási szakértőként mutatták be. A Magyar Demokrata Fórum Barsiné Pataki Etelka várostervezőt jelölte. Barsiné korábban kevésbé volt ismert a közvélemény előtt. Kampányában nagy hangsúlyt kapott származása, ugyanis olyan felmenőkkel dicsekedhetett, mint például báró Wlassics Gyula, korábbi kultuszminiszter. A Fidesz hangsúlyozva önállóságát, különbözőségét a nagyobbik liberális párttól, az SZDSZ-től, szintén önálló főpolgármester-jelöltet állított Ungár Klára személyében. A Független Kisgazdapárt némi meglepetésre Rácz Sándort, a Budapesti Munkástanács egykori vezetőjét indította a választásokon. Erre feltehetően azért volt szükség, mert míg vidéken a párt jelentős támogatottsággal rendelkezett a p

arlamenti választások idején, Budapesten kevésbé volt népszerű. A Magyar Szocialista Pártban szintén óriási viták zajlottak arról, hogy kit válasszanak. A két fő jelölt: Németh Miklós és Derzsi András nem vállalta, hogy a szocialista párt színeiben induljon a főpolgármesteri poszt elnyeréséért, ezért végül népszerű jelölt híján úgy döntöttek, nem érdemes jelöltet állítani. Azt azonban határozottan kijelentették, hogy az MDF jelöltjét nem támogatják. A választási kampány igen rövid volt, ezért a jelölteknek nem sok idejük volt választási programjuk széleskörű megismertetésére. Noha a kampány során tíz párt illetve szervezet állított fővárosi listát, nyilvánvaló volt, hogy a főpolgármester az SZDSZ, vagy az MDF soraiból kerül majd ki. Az MDF legfontosabb céljának azt tekintette az önkormányzati választások során, hogy a volt TSZ- és tanácsi vezetőket leváltsa, és ezzel befejezze a politikai

rendszerváltoztatást � ennek megfelelően sok ideológiai elemet használt fel kampányában. Az SZDSZ és a Fidesz elsősorban nem az igen meggyengült posztkommunista MSZP-t tekintette fő ellenfelének a választási kampányban, hanem a szerintük anakronisztikus eszmék szolgálatában álló keresztény-nemzeti pártokat. A kormánypártok azonban erőteljesen támadták a baloldalt, ezzel nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy Budapest lakótelepeinek, munkások lakta körzeteinek polgárai � a parlamenti választásoktól eltérően � az SZDSZ jelöltjeit részesítsék támogatásukban. A választások első fordulójában, mint már említettük, rendkívül alacsony volt a részvétel, csupán öt olyan kerület volt, ahol a választásra jogosultak több mint negyven százaléka elment szavazni. A fővárosi listára leadott szavazatok nagy többségét, negyvenkilenc százalékát szerezték meg a liberális pártok, az SZDSZ és a Fidesz. Az MDF az első

fordulóban mindössze huszonöt százalékot kapott. Az MSZP kilenc százalékot szerzett, kevesebbet, mint a p arlamenti választásokon. A választások első fordulójában az MSZMP éppen hogy meghaladta a négy százalékos küszöböt, míg a Kisgazdapárt és az MSZDP a négy százalékot sem érte el. A keresztény-nemzeti erők főként Budán, az első, második, tizenegyedik, tizenkettedik kerületben rendelkeztek az átlagnál jelentősen nagyobb társadalmi támogatottsággal. A főváros többi részében egyértelműen az SZDSZ volt a választások győztese. A liberális pártok a nagy, úgynevezett �munkáskörzetekben� húsz százalékkal megelőzték a kormánykoalíció pártjait. A választók jelentős része már ekkor kiábrándult a kormánypártokból, és a liberális pártok jelöltjeiben bizakodott. Az első forduló után erőteljesebb kampányba kezdtek a pártok. Demszky Gábor az első fordulóban szerzett előnye birtokában konstruktívnak,

nagyvonalúnak mutatkozott, és hangsúlyozta, hogy minden ellenfelével kész a kompromisszumra a választások után. Kiváló médiakapcsolatait kihasználva elhitette az emberekkel, hogy igazi szakértő, pragmatikus politikus. Barsiné Pataki Etelka, a fő vetélytárs a két forduló között a korábbinál bátrabban próbált kampányolni, nagyra törő, merész terveket vázolt fel gyűlésein, de ekkor már látszott, hogy valójában nem sok esélye van a győzelemre. Az első fordulót követően a főváros lakosságának jelentős része eldöntött ténynek tartotta, hogy Demszky Gábor lesz Budapest rendszerváltozás utáni első főpolgármestere, és talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy a második fordulóban még kevesebben járultak a szavazóurnákhoz. Az 1990 októberi második fordulóban a fővárosi listás választáson a várakozásoknak megfelelően az SZDSZ végzett az élen a szavazatok harmincöt százalékával, míg a második helyet az MDF szerezte

meg, huszonhét százalékkal. Listát szervezetek állító A fővárosi szavazatok százalékban listás Megszerzett fővárosi A tavaszi parlamenti mandátumok száma választásokon Budapesten megszerzett szavazatok (Budapest, százalékban önkormányzati választások) SZDSZ 34,68 25 27,07 MDF 27,35 20 28,32 Fidesz 18,16 13 11,5 MSZP 7,25 5 12,88 KDNP 4,95 3 5,74 MSZMP 3,61 0 4,14 FKGP 2,3 0 5,08 VPSZSZ* 0,72 0 0 MSZDP 0,56 0 3,53 KIOSZ* 0,41 0 0 *Budapesti Városvédő és Polgári Szervezetek Szövetsége *Kisiparosok Országos Szövetsége A választások második fordulója után az SZDSZ és a Fidesz megállapodott arról, hogy főpolgármesternek Demszky Gábort jelölik. Ennek fejében Kövér László megkapja a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöki tisztét. Megegyeztek abban is, hogy Demszky helyét a külügyi bizottságban fideszes politikus foglalhatja el. Az SZDSZ ezen kívül hozzájárult ahhoz is, hogy

két budapesti kerületben fiatal demokrata polgármestert válasszanak. Hamarosan azonban nézetkülönbség alakult ki a két liberális párt között, ugyanis a Fidesz az egyik kerületben kormánypárti jelöltet támogatott, megakadályozva ezzel, hogy az SZDSZ-Fidesz koalíciónak kétharmados többsége legyen a fővárosi közgyűlésben. (Mint már szó volt róla, a közgyűlésbe a megválasztott hatvanhat képviselőn kívül huszonkét tagot a kerületek delegálnak.) A budapesti önkormányzati választások után tehát jelentős többségbe került a parlamenti ellenzék a fővárosi közgyűlésben, és Demszky Gábor személyében ők adták a főpolgármestert is. 1990 és 1994 között ez számos összeütközésre adott alkalmat a kormány és a főváros vezetői között. Az önkormányzati választásokról szóló törvény változásai Az 1994-ben kétharmados parlamenti többséget szerzett MSZP-SZDSZ koalíció élve (sőt visszaélve) hatalmával

módosította az önkormányzati választás szabályait. A hosszas vita után keresztülvitt törvény szerint a választások egyfordulóssá váltak, relatív többségi rendszer váltotta fel a korábbi kétfordulós, abszolút többségi formulát, és megszűnt az érvényességi és az eredményességi küszöb. Ezzel a b alliberális koalíció nagy lépést tett afelé, hogy ne alakuljon ki az 1994-es önkormányzati választások eredményeként a korábbiakhoz hasonló �kettős hatalom�. A korábbi kétfordulós választás ugyanis a megosztottabb jobboldalnak kedvezett, hiszen lehetőség nyílt arra, hogy a második fordulóra az esélytelenebb jelöltek visszalépjenek az esélyesebbek javára. Az egyik legfontosabb változás az volt, hogy a közvetlen polgármester-választást valamennyi településre kiterjesztették. A parlament jobboldali ellenzéke felháborodott nyilatkozatokon, és a parlamenti ülésteremből való kivonuláson kívül nem tudott semmit

tenni azért, hogy megakadályozza a szabályok módosítását. Az 1994-es főpolgármester-választás Az 1994-es önkormányzati választások időpontjáról már az MSZP és az SZDSZ koalíciós tárgyalásain vita alakult ki. A szocialista párt október közepéig le akarta bonyolítani a választásokat, míg a szabad demokraták inkább egy késő őszi időpontot támogattak. A kormányzó koalíció végül is úgy döntött, hogy novemberre tűzik ki a választást. Az MDF vezette ellenzék természetesen arra törekedett, hogy az önkormányzati választásokat 1995 telére vagy tavaszára halasszák el. Göncz Árpád köztársasági elnök zárta le a vitát azzal, hogy december 11-ét választotta. Az önkormányzati választási rendszer változásai � mint várható volt � azt eredményezték, hogy a pártok megpróbáltak választási szövetségeket létrehozni egymással. A baloldal parlamenti választási diadala után kialakult helyzet elsősorban az

ellenzéki, jobboldali pártokat állította válaszút elé: vagy önállóan indulnak és ezzel tovább gyengülnek, vagy érzelmeiket és érdekeiket félretéve megpróbálnak egységesen fellépni a kormánypártokkal szemben. Már a kampány elején kiderült, hogy az MSZP nem támogatja Demszky Gábor újraválasztását, és saját jelöltet indít a főpolgármesteri posztra. A szocialisták az első négy év tapasztalatai alapján alkalmatlannak tartották Demszky Gábort, elsősorban vezetési stílusa és szociális érzéketlensége miatt. A szocialisták körében először Csiha Judit merült fel mint esetleges főpolgármester-jelölt, de mivel ő kormányzati szerepet kapott, így Baráth Etele építészmérnökre, a parlament környezetvédelmi bizottságának elnökére esett a választás. A Szabad Demokraták Szövetségében nem volt vita a jelölt személyéről, nyilvánvaló volt, hogy Demszky Gábor főpolgármestert indítják újra a választáson.

Kezdetben közös jelöltként szerették volna elfogadtatni Demszkyt, de mivel az MSZP nem egyezett bele, csupán az SZDSZ támogatásával szállt újra harcba. Az MDF már röviddel a parlamenti választások után szorgalmazta a polgári pártok széleskörű összefogását, hangsúlyozva, hogy csak így nyílik lehetőség a baloldal legyőzésére az önkormányzati választásokon. A Fidesz ekkor még felemás magatartást tanúsított, és még nem kötelezte el magát egyértelműen a jobboldali szövetség ügye mellett. Önállóságát hangsúlyozta a KDNP is, amely szeretett volna kilépni az MDF árnyékából. A Független Kisgazdapárt elég hamar bejelentette, hogy Szabó Jánost jelöli főpolgármesternek. Torgyán József ugyan nem zárkózott el a jobboldali szövetség lehetőségétől, azonban így nyilatkozott: �Tudomásul kell venni, hogy a nyolcvanhét esztendős FKGP az egyetlen történelmi párt � a KDNP is belőle szakadt ki �, a nép-nemzeti

vonalon lévő erőknek tehát az FKGP-hez kell csatlakozniuk, és nem fordítva.� Tárgyalások ugyan folytak a nyilvánosság kizárásával az MDF, a KDNP és a Fidesz között, a pártok azonban megnevezték önálló főpolgármester-jelöltjeiket a nyilvánosság előtt. A KDNP Latorcai János volt ipari és kereskedelmi minisztert támogatta. Az MDF-ben hosszas vita után � amelynek során felmerült Boross Péter, Szabó Iván, Schamschula György, Barsiné Pataki Etelka és Kádár Béla neve is � végül Szentgyörgyvölgyi Péter fővárosi köztársasági megbízottra esett a választás. A Fideszben először Illés Zoltán, majd Pokorni Zoltán szerepelt mint lehetséges jelölt, de ők visszaléptek a jelöltségtől, így Zupkó Gábor kispesti alpolgármester lett a Fidesz �favoritja�. A hosszas, a nyilvánosság kizárásával zajló tárgyalásokon nyilvánvalóvá vált, hogy Latorcai Jánost kell elfogadni közös jelöltnek, különben nem lesz

polgári szövetség. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke bár hangsúlyozta, hogy a Fidesz számára gondot jelent Latorcai egykori tagsága az MDF vezette kormányban, elfogadta személyét. A megállapodás nyilvánosságra hozatala után a polgári szövetség pártjai kijelentették, koalíciójukat nem kívánják tovább bővíteni, de célszerűnek tartották, hogy Szabó János visszalépjen Latorcai javára. A Torgyán József vezette kisgazdák természetesen hallani sem akartak jelöltjük visszaléptetéséről, és választási szövetséget kötöttek a MIÉP-pel. Az említett négy jelöltön kívül még ketten szálltak ringbe a főpolgármesteri posztért: Kollát Pál a Munkáspárt és Magyar György a Köztársaság Párt színeiben. Demszky Gábor kampánya személyiség-profiljának kialakításával kezdődött oly módon, hogy közvélemény-kutatást végeztek arról, Demszky mely tulajdonságait érdemes hangsúlyozni. Demszky Gábor a kutatás eredményeinek

megfelelően kampányában örökké mozgó, mindenütt ott lévő, modern lokálpatriótának mutatkozott az őt támogató médiában. Folyamatosan rövid üzeneteket ismételgetett, minden egyes megjelenése alkalmával. Megtanultatták vele, mit mondjon, azt hogyan mondja, és miről hallgasson. Ígéretek helyett arról beszélt általában, hogy mit é rt el, és mik vannak folyamatban. Választási üzenetei egyszerűek, és mégis nagy perspektívát ígérőek voltak, s ezek elfeledtették a polgárokkal, hogy mennyit sikerült megvalósítania 1990-es választási programjából. Ügyesen játszotta el Demszky a pártpolitikától független városvezető szerepét, ennek megfelelőn kampánya során egyszer sem szerepelt együtt a nyilvánosság előtt elnökével, Kuncze Gáborral. Demszky Gábor egyáltalán nem tartott nagygyűlést, mivel személyisége erre alkalmatlan, gyakran tűnt fel viszont különböző balliberális újságokban, mint Budapest �első számú

szakértője�. Az emberekben tehát elsősorban a médiának köszönhetően rendkívül pozitív kép alakult ki róla, és mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy ő a választás legnagyobb esélyese. Demszky ellenfelei egy-egy fontos témára koncentrált támadással esetleg megingathatták volna �imázsát�, a negatív kampányra azonban mind Latorcai János, mind Baráth Etele személyénél fogva alkalmatlan volt. Latorcai János fő kampányszlogenje a �Más�volt, ez az üzenet azonban nehezen talált célba az előző kormány emberének szájából. Kampányában a legnagyobb hangsúlyt a közbiztonság javítása, a környezetvédelem és a közlekedés fejlesztése kapta. Baráth Etele programja túlságosan részletesre és �intellektuálisra� sikeredett Rengeteg jó ötletet, újítást tartalmazott, de túl sok mindent akart egyszerre megváltoztatni, ezért üzeneteinek nem volt elég nagy hatása. Az emberek nem tudták kihámozni a hosszú

programból a lényeget. A választásokat a papírformának megfelelően Demszky Gábor nyerte meggyőző fölénnyel. Győzelmében a média szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni, ugyanis mind az elektronikus, mind az írott médiumok egyértelműen őt támogatták a kampány során mindvégig. A polgári szövetség kampánynyitó nagygyűléséről például az MTV híradója nem is tájékoztatott. Az a jobboldali berkekben azóta is igen népszerű tétel, miszerint ha Szabó János visszalép Latorcai János javára, akkor a polgári Szövetség jelöltje nyert volna, nem igaz. Az adatokból könnyen belátható, hogy ha a Kisgazdapárt és a MIÉP által támogatott Szabó szavazatait mind hozzáadjuk Latorcai voksaihoz, Demszky Gábor akkor is több mint két százalékkal győzött volna. Nem is beszélve arról, hogy korántsem biztos, hogy akik Szabóra szavaztak, azok mind egytől egyig a polgári pártok közös jelöltjére adták volna szavazatukat. A

választópolgárok 39,3 s zázaléka járult az urnákhoz Budapesten. Jelöltek Szavazatok százalékban Demszky Gábor (SZDSZ) 36,28 Latorcai János (MDF-Fidesz-KDNP) 28,42 Baráth Etele (MSZP) 26,17 Szabó János (FKGP-MIÉP) 5,66 Kollát Pál (Munkáspárt) 2,15 Magyar György (Köztársaság Párt) 1,29 A fővárosi listás szavazás végeredménye. párt százalék mandátum MSZP 30,03 21 Fidesz-KDNP-MDF 27,03 19 SZDSZ 26,83 19 FKGP-MIÉP 10,29 7 Munkáspárt 3,65 0 Köztársaság Párt 2,14 0 Mint a táblázatból látszik, kizárólag azok a pártok állítottak fővárosi listát, amelyek a főpolgármester-jelölésben is részt vettek. Ez döntő változást jelent 1990-hez képest, amikor társadalmi szervezetek és helyi szerveződések is indulni kívántak a közgyűlési választásokon, s közülük ketten meg is szerezték a listaállítás jogát. Mint azt az er edmények mutatják, Demszky Gábor jól sikerült kampányának

hatására 10 százalékkal több szavazatot szerzett, mint pártja, az SZDSZ a fővárosi közgyűlési választásokon. Latorcai János sem szerepelt rosszul, amit az is mutat, hogy több mint egy százalékkal többen szavaztak személyére, mint az őt támogató Polgári Szövetségre. A többi négy főpolgármesterre kevesebben voksoltak, mint pártjaikra. Ez bizonyítja azt az általánosan ismert tételt, miszerint a polgárok az esélyes jelöltekre szeretnek szavazni. Az 1998-as önkormányzati választások 1998-ban Orbán Viktor, a Fidesz elnöke alakított kormányt koalícióra lépve a Magyar Demokrata Fórummal és a Torgyán József vezette Független Kisgazdapárttal. A kormánypártok népszerűsége a parlamenti választások után tovább növekedett, ezért arra lehetett számítani, hogy Budapesten is fordulat következik be a pártok közötti erőviszonyokban. A szabad demokraták ismét Demszky Gábor főpolgármestert indították a posztért, aki újra

jó esélyekkel nézhetett a választási küzdelem elé. A Magyar Szocialista Párt némi vita után úgy döntött, hogy nem támogatja Demszky újraválasztását, és önálló főpolgármester-jelöltet állít Katona Béla személyében. A kormánykoalíció pártjai sokak meglepetésére ismét Latorcai Jánost jelölték a p osztra. Érthetetlen, hogy a polgári pártok miért indították a választásokon újra azt a személyt, aki négy évvel korábban simán kikapott fő riválisától. Latorcai János jelölése után nyilvánvalóvá vált, hogy a választásnak ismét a nyolc éve hatalmon lévő Demszky Gábor az egyetlen esélyese. A rendszerváltozás utáni főpolgármester-választási kampányok közül egyértelműen az 1998as volt a l egunalmasabb. Teljesen �lefutottá� akkor vált a kampány, mikor a szocialisták bejelentették, visszaléptetik Katona Bélát az esélyesebb baloldali jelölt, Demszky Gábor javára. A szavazólapon mindössze három nevet

találhattak a választópolgárok, ugyanis Demszkyn és Latorcain kívül csak Kollát Pál, a Munkáspárt jelöltje indult el a választáson. A MIÉP nem indított önálló jelöltet; Csurka István pártelnök híveit a jobboldali jelölt támogatására buzdította. jelöltek szavazatok százalékban Demszky Gábor (SZDSZ) 58,2 Latorcai János (Fidesz-MDF-MKDSZ) 38,97 Kollát Pál (Munkáspárt) 2,8 A fővárosi listás szavazás végeredménye: pártok szavazatok százalékban mandátumok száma Fidesz-MDF 31,51 22 MSZP 27,5 20 SZDSZ 25,19 18 MIÉP 9,12 6 Munkáspárt 2,63 0 FKGP 2,59 0 KDNP 0,87 0 Együtt Magyarországért Unió 0,59 0 Az MSZP és az SZDSZ tehát ismét nagy többséget szerzett a fővárosi közgyűlésben, amellyel kényelmesen irányíthatta Budapestet további négy évig. A polgári pártok országszerte jelentős pozíciókat szereztek, a legtöbb megyei közgyűlésben a Fidesz vezette jobboldal került többségbe.

Budapesten azonban nem sikerült a látványos előretörés A Fidesz nagy lendülettel vetette bele magát a vidéki kampányba, Budapest megszerzésében viszont úgy tűnik, nem hittek igazán, ilyen hozzáállással pedig természetesen nem is lehetett nyerni. A 2002-es budapesti önkormányzati választások eredménye A 2002-es parlamenti választásokat óriási meglepetésre a M agyar Szocialista Párt nyerte a listás szavazatok alapján, és a s zabad demokratákkal közösen kormányt tudott alakítani Medgyessy Péter vezetésével. Az országgyűlési választások nem várt eredménye nagymértékben befolyásolta a pártok, leginkább a Fidesz önkormányzati választási kampányát. A jobboldal pártjai, elsősorban a Fidesz és a MIÉP (a kisgazdákról már nem is érdemes beszélni) egyértelműen válságba került a hatalmas �választási pofontól�, s a helyhatósági választásokon szeretett volna némi revánsot venni a baloldal pártjain. A Magyar

Demokrata Fórum volt az egyetlen jobboldali erő, amely �pártként� győztesen került ki a parlamenti választási kampányból. A Demokrata Fórum azonban Budapesten �a XII kerület és Soroksár kivételével �a Fidesszel közösen indult, így a fővárosi választásokon nem játszott jelentős szerepet. A 2002-es budapesti választás sokkal érdekesebbnek ígérkezett, mint négy évvel korábban. Demszky Gábor újraindulása persze nem lepett meg senkit. Annál inkább az a �folytatásos komédia�, ami az MSZP főpolgármester-jelölési folyamatát és kampányát jellemezte. A parlamenti választásokon az MSZP ötven százalék körüli eredményt ért el Budapesten, míg az SZDSZ csak tíz százalékot. (A három százalékos országos támogatottsághoz képest természetesen ez is kiváló eredmény.) Demszky Gábor pedig 2000 telén, még mint SZDSZelnök �avítt konzervatív, klientúra-építő, a gazdasági társaságok igazgatósági tagságaira

gerjedő� pártnak nevezte a szocialista pártot. Demszky viszonya a hannoveri villamosok ügye, illetve a kerületi szocialista polgármesterekkel való nézeteltérések óta � mint ahogy az imént idézett mondatok is igazolják � igen feszült volt az MSZP-vel. Ennek hatására a közvélemény arra számított, hogy a jóval erősebb MSZP végre valóban megpróbálja leváltani az SZDSZ utolsó jelentős hatalommal rendelkező politikusát. Ezzel szemben augusztusban Medgyessy Péter miniszterelnök, Kovács László pártelnök és Mandur László budapesti MSZP-elnök megállapodott a szabad demokratákkal abban, hogy ha Demszky elfogadja a szocialista főpolgármester-jelöltet alpolgármesternek, akkor visszaléptetik jelöltjüket, az MSZP fővárosi frakcióvezetőjét, az országosan alig ismert Gy. Németh Erzsébetet A Demszkyt leváltani szándékozó budapesti szocialisták azonban nem kívánták visszaléptetni jelöltjüket, sőt, épp ellenkezőleg: soha

nem látott mennyiségű óriásplakáttal árasztották el a fővárost és környékét, demonstrálva ezzel, hogy végsőkig hajlandóak kiállni Gy. Németh Erzsébet mellett. A Fidesz vezette jobboldali pártszövetség azt a következtetést vonta le a hatalmas tavaszi budapesti választási kudarcból, hogy nem állíthat pártpolitikust főpolgármester-jelöltnek, ha nyerni akar. Ezért nem a korábban főpolgármester-aspiránsként emlegetett Pokorni Zoltánt, hanem az olimpiai bajnok, sikeres sportdiplomata Schmitt Pál független jelöltet támogatta a választásokon. Schmitt Pál kiváló választásnak tűnt, sokaknak az volt a véleménye, hogy ha a rendkívül népszerű Schmittnek nincs esélye Demszky legyőzésére, akkor senkinek. Az MDF, a Fidesz és az MKDSZ által támogatott Schmitt Pál kampánya során végig �függettlenségét� hangsúlyozta, a polgári pártokat arra kérte, hogy ne reklámozzák őt szórólapjaikon és kampányfilmjeiken.

Választási kampányát a maga által előteremtett pénzből fedezte, sőt sokak meglepetésére kijelentette, hogy akkor is vállalta volna a főpolgármester-jelöltséget, ha az MSZP biztosítja támogatásáról. Csurka István a MIÉP csúfos áprilisi választási kudarca után magát okolta, és úgy kívánta részben visszaállítani pártja megkopott tekintélyét, hogy jelöltette magát főpolgármesternek. Hangsúlyozta, kész visszalépni Schmitt Pál javára, amennyiben hivatalosan megkérik erre. Miután ez nem történt meg, Csurka nyilvánvalóvá tette, hogy nem lép vissza. Az említett négy jelöltön kívül még ketten �szálltak ringbe� a főpolgármesteri posztért: Droppa György, a Centrum és Karacs Lajosné, a Munkáspárt jelöltje. A közvélemény-kutatók végig biztosra vették Demszky győzelmét, míg mindössze kilenc százalék körüli eredményt jósoltak a szocialista jelöltnek. Ennek hatására újabb fordulat következett a

�komédiában�: Horn Gyula korábbi miniszterelnök megkérte Gy. Németh Erzsébetet, hogy lépjen vissza, és Demszky Gábor támogatására biztatta a szocialisták híveit. Az MSZP budapesti szervezete azonban továbbra is kitartott álláspontja mellett, és versenyben tartotta jelöltjét. Ekkorra vált nyilvánvalóvá mindenki számára, hogy Gy Németh jelölése nem csak színjáték volt, hanem valóban belső viták zajlanak az MSZP-ben, és a szocialista párt korántsem támogatja egyöntetűen Demszkyt. Minden párt a szokásosnál több pénzt költött a budapesti kampányra, azonban ismét, már sokadszorra bebizonyosodott, hogy Demszky csapata a legprofibb. Gy Németh Erzsébet kampánya volt messze a legdrágább, de túl korán kezdődött, s a végére kifújt. Őt magát az egész ország megismerte, de programjáról, elképzeléseiről alig lehetett hallani. Schmitt Pál hátránya a v álasztások közeledtével egyre inkább csökkent, szabad demokrata

riválisát megközelítenie azonban nem sikerült. Kampánya mindvégig pozitív, optimista hangvételű volt, kínosan kerülte a negatív kampányt. Negatív kampányt a város vezetése ellen csak a Fidesz fővárosi politikusai és a Magyar Nemzet című napilap folytatott � kevés sikerrel. Schmitt Pál sokat hivatkozott nemzetközi tapasztalataira, vezetői gyakorlatára és függetlenségére, a budapesti polgárok többsége azonban, �messziről jött embernek� tartotta, aki a �Fidesz embere�. Hiába volt szimpatikus a választók nagy része számára, amikor szavazásra került a sor, a legtöbben szokás szerint Demszky Gábor neve mellé húzták be az X-et. A választási részvétel a rendszerváltozás óta az idei önkormányzati választásokon volt a legmagasabb a minden korábbinál költségesebb kampány, a kiélezett verseny és a polgárok megszilárduló pártszimpátiája miatt. Sokan csak a felfokozott, �hiszterizált� politikai hangulatnak

tudják be a tavaszi és az őszi részvételi rekordot. Ezzel szemben az igazság az, hogy Magyarországon megszilárdulni látszik a kétosztatú politikai struktúra, a polgárok pedig egyre inkább megértik, hogy a politikusok tevékenysége személyesen érinti őket. jelöltek százalék Demszky Gábor (SZDSZ) 46,7 Schmitt Pál (független) 35,8 Gy. Németh Erzsébet (MSZP) 13,2 Csurka István (MIÉP) 3,26 Droppa György (Centrum) 0,59 Karacs Lajosné (Munkáspárt) 0,46 A fővárosi választás eredménye a pártokra leadott szavazatok alapján: Pártok megszerzett mandátumok MSZP 24 Fidesz-MDF-MKDSZ 21 SZDSZ 16 MIÉP 5 Centrum 0 Munkáspárt 0 A polgári pártok minden igyekezete ellenére nagy többséggel negyedszer is Demszky Gábort választották meg főpolgármesternek. Az MSZP bár nagy fölénnyel megnyerte a választást Budapesten, mégsem lehet maradéktalanul boldog: nem sikerült elérnie, hogy az SZDSZ nélkül is többsége legyen a

fővárosi közgyűlésben, és így négy évig �sakkban tarthassák� Demszky Gábort. Mindez azért nem sikerülhetett a szocialistáknak, mert Demszky csapatának szlogenjei (�szavazzon kétszer Demszkyre�, �Szeretek nyerni. Tavasszal a s zocialistákat támogattam, most Demszkyre szavazok.�) újra elérték a várt hatást Schmitt Pál jobban szerepelt, mint az őt támogató pártok, nagy különbséggel megelőzte az MSZP jelöltjét, s ez már önmagában is sikerként értékelhető. A jobboldal jelöltjeként a tavaszi kudarc után nem érhetett el a megszerzett 36 százaléknál jobb eredményt. A két tábor közötti szakadék olyan mély lett Budapesten a tavasz óta zajló erőteljes, helyenként durva kampány hatására, hogy ezt a szakadékot még egy valóban független és népszerű ember sem hidalhatta át. A választók elsősorban politikai formációkra szavaztak, nem pedig személyekre Csurka Istvánra feleannyian szavaztak, mint pártjára, s

ez egyértelműen csalódást jelentett számára. A MIÉP szavazóinak jelentős része nem értett egyet indulásával, és az esélyesebbnek vélt Schmitt Pált támogatta. A MIÉP ezzel együtt mint párt nem szerepelt rosszul Budapesten, s öt képviselőjük � köztük Csurka István pártelnök � ülhet a következő négy évben a fővárosi közgyűlésben. A Magyar Demokrata Fórum négy képviselő-jelöltje jutott be a fővárosi testületbe, és ők a Fidesszel kötött megállapodás alapján önálló frakciót alakíthatnak. Ez mindenképpen előrelépést jelent az előző négy évhez képest. A Centrum jelöltjének szereplése alulmúlta a várakozásokat. Ebből arra lehet következtetni, hogy a párt egyre jelentéktelenebb, valószínűleg nem lesz többé esélye arra, hogy bekerüljön a parlamentbe. Következtetések A rendszerváltozás óta lezajlott négy budapesti önkormányzati választás eredménye kísértetiesen hasonlít egymásra. A jobboldali

pártok és főpolgármester-jelöltjeik összesen sosem értek el 35 százalékosnál rosszabb és 39 százalékosnál jobb eredményt (a Fideszt 1990ben nem soroltam a jobboldali pártok közé, 1994-től viszont már igen). A budai �elitkerületekben� néhány esetet kivéve mindig a polgári oldal pártjai győztek, a belvárosban döntetlen körüli eredmények születtek, míg a főváros többi részében, elsősorban a külső kerületekben rendre a baloldal szerezte meg a szavazatok nagy többségét. A budapesti eredményekért �pontosabban eredménytelenségért �okolhatjuk folyamatosan a �kádári agymosás� máig ható hatását, a Kádár-rendszer biztonsága iránti nosztalgiát, illetve a jobboldallal szemben ellenséges médiát, de ezzel nem jutunk előbbre. Azzal pedig, hogy �leprolizzuk� a pestieket, sokkal többet ártunk pártjainknak, mint használunk: teljesen feleslegesen sértünk meg megtévesztett embereket. 1990 őszén még törvényszerű

volt az MDF vezette jobboldal választási veresége Budapesten, 1998-ban vagy 2002-ben azonban már egyáltalán nem! 2002-ben a parlamenti választásokon ugyanúgy négy fővárosi választókerületben nyert a polgári pártok szövetsége a 3 2 választókerületből, mint 1994-ben, amikor 72 százalékos többséget ért el az MSZP és az SZDSZ az országgyűlésben. Erre már nem lehet magyarázat Kádár, és a média! Teljesen mindegy, hogy kinek a hibájából, de � mint azt a számok bizonyítják � Budapesten óriási szakadék tátong a jobboldali és a baloldali szavazók között, és ezen a szakadékon nincs átjárás. Ha pártjaink nem változtatnak radikálisan Budapest-politikájukon, ez a jövőben is így fog maradni. Nemcsak a jobboldali szavazók megtartására kellene törekednie a polgári pártoknak, hanem nagyon tudatosan olyan emberek megszólítására is, akik korábban soha nem szavaztak a nemzeti oldalra. Hidat kell képeznünk a két tábor

között, mert ha ezt nem tesszük meg, húsz év múlva is Demszky Gábornak fogják hívni Budapest főpolgármesterét, aki stabil baloldali többséggel kormányozza majd szeretett fővárosunkat