Vallás | Keresztény » Szántai Pál - Keresztény párkapcsolat

Alapadatok

Év, oldalszám:2020, 22 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:39

Feltöltve:2021. január 02.

Méret:1 MB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!


Tartalmi kivonat

Bibliai füzetek sorozat 3. füzet Szántai Pál Keresztény párkapcsolat Előszó Miért éppen én? Miért nekem nyílik meg az isteni tanítás? Sokat gondolkodtam ezen, teli kisebbségi érzéssel. Ma már látom, – a 3 füzet írása közben – hogy miért Amikor bajba kerültem, és Istenhez fordultam segítségért, én hittem, hogy Isten segíteni fog. Ezzel a hittel kezdtem el élni további életemet. Egyre többször vettem észre, hogy a legnagyobb problémákból is jól jövök ki Ezért a hithez egyre inkább bizalom is párosult. Ez kíváncsisággal töltött el, és igényem támadt arra, hogy Isten tanításait megismerjem. Én elmondhatom magamról, hogy egész eddigi életemben tanultam Az egyetem, a kétéves könyvvizsgálói képzés, továbbképzések, szakkönyvek, jogszabályok, a tudás forrását jelentették. Tehát Isten tanításainak megismerésére sem csak úgy tekintettem, mint hitem fejlesztésére. Óhatatlanul izgatott az a tudás, amit

a Biblia által megszerezhetek Pragmatikus okokból a Bibliához tehát mint tudástárhoz is közeledtem, nem csak mint hitről szóló tanításokhoz. Ezt a megközelítést erősítette, hogy gyóntató atyámtól – Zoltán atyától – feleségemmel akkor kaptuk meg XVI. Benedek Pápa A keresztény reményről szóló enciklikáját Na, az a könyv egy intellektuális élmény volt számomra. Csak úgy faltam sorait Azt hiszem a tudomány és a keresztény hit ezen mű olvasása közben kapcsolódott össze végérvényesen a fejemben. Az enciklikából világossá vált, hogy a hit, a tudomány és a valós élet szerves egységet alkot. Ezek következtében a Biblia olvasása egyre inkább átváltott a Biblia tanulmányozásába. A Biblia különböző helyein lévő tanítások egyre inkább kezdtek összekapcsolódni, majd 4 témába rendeződni. Ezeket a témaköröket a Biblia és a tudomány kapcsolata, a keresztény közgazdaságtan, a párkapcsolatok, és a

történelem Isten általi meghatározottsága címekkel lehetne meghatározni. Menet közben az is nyilvánvalóvá lett, hogy ezen témakörök teljeskörű feltárása, kidolgozása nem az én feladatom lesz. Jönnek majd utánam mások, akiket Isten majd szintén a bizalmába részesít, és megadja nekik a kegyelmét, hogy az én általam vázlatosan kifejtett gondolatokat tovább kutassák, fejlesszék a Biblia által. Miért pont most emelte fel Isten a fátylat tanításai mélyebb értelméről? Mert az ember az egyes tudományágakat olyan magas szintre emelte, hogy képessé vált ezen összefüggések megértésére. A most ugyanakkor ennek a szükségszerűségét is jelzi. A kereszténység és a keresztény hit talán soha nem volt ilyen veszélyben, mint most. A keresztény hit letéteményese, Európa, hitünktől távol álló eszmeáramlatoktól fertőzött. Isten ma is rámutat arra, hogy nem az az igazán veszélyes, ami a szánkon bejut, hanem ami elhagyja azt.

Már van olyan ország, ahol az azonos neműek házasságot köthetnek, és olyan is, ahol férfi és nő – döntésük alapján – hivatalosan is a másik nemhez tartozhat. Ezeket a devianciákat Isten elítéli. Isten a férfit és a nőt egymásnak teremtette, ezt a kapcsolatot a házasság szentségével erősíti meg. Ennek a kapcsolatnak azonban korunkban egyre nagyobb megpróbáltatásokat kell kiállnia. És ez nem csak az előbb említett identitás zavar miatt van Az ember egyre bizonytalanabb, egyre inkább fél kiadni önmagát, érzéseit. Fél a visszautasítástól, mivel egyre nehezebben éli meg kudarcait. A megélt kudarcok komoly önértékelési zavart okoznak, amiből nem tud kikeveredni és a továbbiakban normális életet élni. Ha pedig mégis létrejön a kapcsolat, további problémák adódnak. A mai világ – a médiákon keresztül – azt sugallja, hogy ha valami nem tetszik, dobd ki a kukába, vegyél egy jobbat. Ez a szemlélet megjelenik a

párkapcsolatok területén is A fiatalok összeházasodnak, majd, ha már nem tetszik nekik a másik, vagy maga a kapcsolat, elválnak. Pedig ez nem eredményezi a megoldást. Minden váláskor kicsit meghalunk Kitöröljük magunkból a közös élményeket, melyeket együtt éltünk át és addig kedvesek voltak. Igyekszünk megszabadulni a bántó viták emlékeitől is, de az sokkal nehezebb. Ezek az emlékek belénk ivódnak, és gátolni fognak új kapcsolatunkban. Nem is részletezem itt ezeket tovább Gondolom amúgy is tisztában van ezzel mindenki. A problémákat tehát jól látjuk, csak nem tudjuk a megoldást arra, hogy hogyan tud egy férfi és egy nő boldogságban megöregedni. Ez a füzet erről szól 2020. július 27 2 Vonzalom Párkapcsolat szakaszai Nini, de csinos ez a lány! Milyen jó alakja van! Ma már mindezt azért mondhatják így, mert a nők öltözködése az évszázadok alatt megváltozott. Korunk női egyre inkább a testük adottságainak

megfelelően öltözködnek, kihasználják testük előnyös oldalait. Miért ez a nagy felhajtás? Mert a nőnek tetszik a férfi, meg akarja hódítani. A férfinak tetszik a nő gömbölyű feneke, karcsú dereka, és az arányosnál kicsit nagyobb mell. A nők tudják ezt Régen a csípő és a mell kihangsúlyozása érdekében derekukat fűzővel szorították el. Ma már a jó alak érdekében sok nő a konditerembe jár, fut, vagy egyéb módon próbálja jó alakját megteremteni, megőrizni. A jó alak azért kell, mert tudják, hogy az első benyomás meghatározó lehet. Az első benyomás pedig döntően a látványon alapul. Ha jól néznek ki, sok férfinak tetszenek Ezzel pedig potenciálisan nő a lehetőségük, hogy a sok jelentkező közül kiválaszthassák maguknak azt, aki nekik a legjobban tetszik. Mert uraim ne álmodozzunk! Mindig a nő választ. Ha egy szórakozó helyre bemegy barátnőivel egy nagyon csinos nő, tuti, hogy az összes férfi rajta fogja

legeltetni szemeit. Ezt ő is tudja Akire pedig rámosolyog, de legalább pár másodpercig rajta felejti szemét, az a férfi nyerte el tetszését a sok felajánlkozó közül. Igen kérem, mi férfiak szinte minden nő iránt vonzódunk, szinte mindegyiket meg akarjuk kapni. Férfiak között az a mondás járja, hogy minden nőt nem lehet megkapni, de törekedni kell rá. És ez nem vicc Ha az előbb említett szórakozó helyen párunkkal vagyunk, akkor is ugyanígy reagálunk egy feltűnő jelenség érkezésére, mint a haverokkal iszogató többi férfi. Párunk sasszeme persze ezt rögtön észreveszi és durcás lesz. Mi pedig értetlenkedünk, hogy ugyan most mi baja van Mert a fenti magatartás annyira a természetünk része, hogy fel sem fogjuk sokszor, hogy mit csinálunk. Tehát mi kínálkozunk, aztán vagy lesz kapás, vagy nem. Persze minden nő szeretne feltűnő jelenség lenni, hogy még nagyobb legyen a teríték, amiből választhat. Ezért hajlandó testét

sanyargatni, konditerembe járni, fogyókúrázni Sokan ennél messzebbre is elmennek. Van, aki nem tud ellenállni az édességnek vagy a kedvenc ételeinek, ezért étvágya csökkentése érdekében gyógyszert, vagy egyéb étvágycsökkentő készítményt szed. Olyan is van, aki egyszerűen ledugja az úját a torkán a torkoskodását követően. Egy biztos, a jóléti társadalom azt is hozta magával többek között, hogy többet eszünk, mint amit az életmódunk megkívánna. Ennek következtében túlsúlyosakká válunk Mentségünkre szolgál, hogy az előző korok társadalmában sokan éltek szegény sorban. Amikor ételhez jutottak, annyit ettek, amennyit tudtak, mert soha nem lehetett tudni, hogy mikor jutnak újra ételhez. Most pedig ezzel az ösztönnel nem tudnak mit kezdeni. Hogy a vonzalom témakörében miért beszélek olyan sokat az étkezésről az azért van, mivel a lányok közül sokan már tini korukban fogyókúrába kezdenek, hogy jobban tessenek a

fiúknak. Ez a magatartás a fiúkra általában nem jellemző Pedig egy biztos, a túlsúly nem csak a párkapcsolatokat befolyásolja negatívan, hanem ténylegesen egészségtelen is. A nők alakjukat, kinézetüket más módon is megváltoztatják a szépség érdekében. A plasztikai sebészet korunk új technológiája. Sokan vannak nők, akiknek – a divattal ellentétben – kisebbek a melleik Ő közülük többen úgy gondolják, hogy amit nem adott meg nekik a természet, azt majd mesterséges úton pótolják. Pedig higgyék el hölgyeim, nincs szebb a természetesnél Aki plasztikáztat, az nem csak a változtatott testrészével elégedetlen, hanem általában elégedetlen önmagával. Neki inkább lelki sérülése, megfelelési kényszere van, amit plasztikai műtéttel nem lehet orvosolni. Elégedjünk meg azzal, amit Isten adott. Higgyék el hölgyeim, egy szolid smink, egy csinos ruha, és már mehetnek is a randira. Barátjuk így is imádni fogja Férfitársaim se

sokkal jobbak. Ők ugyan nem plasztikáztatnak, de izmos testet szeretnének, hogy jobban tessenek a nőknek. A testizom növekedése érdekében használt anabolikus szteroidok akár impotenciát is okozhatnak, vagy a céllal ellentétben – egy idő után - az izomzat kezd elpuhúlni, és 2020. július 27 3 zsírlerakódás is bekövetkezhet. Ez mellett szív, máj és immun problémákat is okozhat Nesze neked izmos férfi test! Hát uraim! Képesek vagyunk magunkat megnyomorítani azért, hogy tessünk a másik nemnek. De van jó hírem is. Mindenkinek van lehetősége, hogy belső értékeit megmutathassa a másik nemnek Ebben az esetben viszont másik terepet kell választanunk az ismerkedésre. Ez a munkahely, az iskola, vagy a baráti társaság. Kétségtelenül itt is először a látvány az, ami eldönthetné sorsunkat Itt azonban lehetőségünk van belső értékeinket is megmutatni. Lehet, hogy a külsőnk ellentmondásba kerül a belső értékeinkkel. Hogy

melyik nő mit részesít előnyben, azt nem lehet előre tudni Itt az értékrend dönti el a választást. Nagy valószínűséggel az a nő, aki láthatóan a külső megjelenésére koncentrál és nem a belső értékeire, az a másik nemnél is a külsőt részesíti előnyben. Az a nő viszont, aki a külsejére nem fordít annyi gondot, de jól el lehet vele beszélgetni a művészetről, tudományról és általában az élet dolgairól, az a férfiban is a belső értékeket keresi. Azt szoktam mondani, hogy megtalálja a zsák a foltját. Kevesen vannak olyanok is, akiknek mind a külcsín, mind a belbecs fontos Ezek a másik nem közül is így fognak választani. Választás Ha már a választásnál tartunk, fontos megvizsgálni, hogy a két nem milyen értékeket, személyiségjegyeket preferál. A nők körében végzett kutatás azt állapította meg, hogy nem kevesen választanak a férfiak köréből anyagi helyzetük alapján. Más kutatók ezt tévedésnek

tartották Mi itt az igazság? Lehet, hogy a nők nem elhanyagolható része anyagias? Jelentem nem erről van szó. Az emberi szükségletek kutatása már régen megállapította, hogy az emberek milyen szükséglet hierarchiával rendelkeznek. Ez a hierarchia tartalmazza a biztonság iránti szükségletet Korunkban egyre kevesebb a fizikai erőfölényen alapuló erőszakos bűncselekmény. Egyre több viszont az olyan bizonytalansági tényező, amiből fakadó hátrány anyagi javakkal elhárítható. Gondoljuk csak végig A gyermek taníttatása igen sokba kerülhet, ha egyetemre akarjuk járatni. Nem is beszélve arról, ha neves külföldi intézményt célzunk meg. A munkahely biztonsága sem a régi A munkahely elvesztése akár hónapokon keresztül is azt jelentheti, hogy a családnak nincs elég bevétele, a tartalékjaiból kell élni. Ilyen esetekben nagyon jól jön egy gazdag parti, aki ilyen formában a biztonságot jelenti. De nézzük csak tovább, mik azok a

jegyek, amik alapján a nők választanak. Sok fiatal lány, hölgy vonzódik nála jóval idősebb férfihoz. Ezeknek apa komplexusuk van? Hát nem Ők egy magabiztos, témában jártas férfi segítségével szeretnék bejárni a szexualitás ismeretlen, kicsit félelmetes, de vágyott útját. Sok fiatal ebben a csapdában van Tombolnak bennük a nemi hormonok, vágyakoznak, de egyben félnek is az ismeretlen úttól. A tapasztalt férfi iránti vonzódás mögött nem csak annak a felsejlése jelenik meg, hogy biztosan ki tudja elégíteni a nőt, hanem a tapasztalat általában is fontos lehet a nő számára, ezért választási tényező. Sok olyan élethelyzet adódhat, amikor a tapasztalat jelenti a kiutat, az adja a biztonságot. A választás sok esetben emberi tulajdonságokon alapszik. A férfiak szeretik a magabiztos nőket, akik otthonosan mozognak a konyhában, az ágyban, és az élet más területén is. Talpraesettek, nem rettennek vissza az élet kihívásaitól.

Azok, akik igényelnek életükben tartósan meglevő boldog életérzést, azok szívesen választanak maguknak egy vicces, mókás párt. Ők sokat nevetnek együtt A nevetés pszichikumra gyakorolt pozitív hatása pedig vitathatatlanul jó érzést biztosít. Sokan szeretik azt, ha párjukkal jól, hosszasan el tudnak beszélgetni. Ezekre a párokra jellemző, hogy nem feltétlenül értelmiségiek, de mindenképpen olvasottak, okosak, értelmesek, akiknél fontos, hogy egymással megosszák gondolataikat. Ezeknél – házasság esetén – ritkán fordul elő, hogy nem tudják megbeszélni egymással házaséletük problémáit. 2020. július 27 4 Sok nő nem tudja pontosan megfogalmazni vonzódását a férfihoz. Ők azt mondják, olyan vonzó Az ő vonzódásuk mögött összetett jellemzők állnak. Kell hozzá a férfi részéről egy kis sármosság, különlegesség, amitől egyediek lesznek, és mindenképpen egy kis titokzatosság. Sokan választanak értelmi

képesség alapján. Sok esetben lehet hasznos, ha valaki okos, értelmes Az ilyen képesség jól jöhet családi problémák esetén. Ilyen ember biztosabban meg tudja őrizni munkahelyét is, ami pedig biztonságot jelent. Értelmes emberrel együtt élni is jobb, probléma mentesebb. A nők döntő része nagyra értékeli, ha a választottja hűséges típus. Mellette nem kell attól félni, hogy megcsalja őket. Az empatikus férfi nagyon ritka, ezért is nagy kincs. Az empátia nem tipikusan férfi tulajdonság, pedig a nők nagyon szeretik, ha párjuk át tudja érezni helyzetüket, rá tud érezni, mi foglalkoztatja a nőt, mire van szüksége. A nők ugyanis azt szeretnék, ha párjuk kitalálná, hogy mire vágynak, és azt meg is adná nekik. Sok nő szeretné, ha párja erős, bátor, szóval férfias lenne. Természetesen a kinézetnek is ehhez az imázshoz kell igazodnia. A biztonság érzése mellett az ilyen férfival még hivalkodni is lehet Egyébként is mind a

férfi, mind a nő szívesen dicsekszik párja kinézetével, jó tulajdonságaival. A vagány típusba tartozók egymás közül választanak. Vagány sokféleképpen lehet valaki, de mindenképpen azt jelenti, hogy kinézetével, cselekedeteivel elüt a többiektől. De kedvelt lehet a mackó típusú férfi is, csak kedvesnek kell lennie. A barátnőjük kritikájára erre szokták mondani a nők, hogy „de hát olyan cuki”. Nők esetében nyerő lehet a kedves, aranyos, alkalmazkodó típus. Sokan vannak, akiket az azonos érdeklődés, hobby hoz össze. Ők megismerkedhetnek sportegyesületben, természetjáró körben, táncházban, kutyasétáltatás közben. Az azonos érdeklődés automatikusan megadja a beszélgetés lehetséges témáját, ami túlsegít a megismerkedés kezdeti nehézségein. Hát kérem, jól látható, hogy mindenki megtalálhatja párját. Nem kell erőltetni a párkapcsolatot, csak adjunk magunknak megfelelő lehetőséget az ismerkedésre.

Udvarlás Gondolom mindenkinek feltűnt, hogy a fentiekben csak pozitív tulajdonságokat említettem. De ez így természetes. A megismerkedés, az udvarlás szakaszában mindent megteszünk azért, hogy a jó tulajdonságunkat mutassuk meg. Pedig mindenkinek van olyan tulajdonsága, ami nem feltétlenül rossz, de az biztos, hogy nehezen viselhető el. Az udvarlás szakaszában azt kell kiderítenünk a másikról, hogy az összes tulajdonsága alapján alkalmas-e arra, hogy az egész életünket leéljük vele. A hölgyek közül sokan ezt az időszakot szívesen lerövidítenék, hogy végre révbe érjenek. Azt hiszik, hogy a házassággal egyfajta biztos életformát is szereztek maguknak, ami ugyanúgy folytatódik, mint ahogy azt megszokták az udvarlás időszakában. A férfi a tenyerén fogja hordani, mindent megtesz azért, hogy a nő boldog legyen. Figyelmes lesz továbbra is, a gondolatát is kitalálja Megjegyzem ez az udvarlás alatt sem sikerült a férfinak

maradéktalanul, de igyekezete kárpótolta a nőt félresikerült próbálkozásai ellenére. A megszokott életforma már csak azért sem folytatódhat töretlenül, mert a közös élet közös céljainak megvalósítása óhatatlan áldozatokat kíván mindkét fél részéről. Az udvarlás felhőtlen időszakát tehát felváltja a szorgos, spórolós, áldozatokat megkívánó időszak. Élvezzük tehát ki az udvarlás boldog, szép időszakát. Ne siettessük a házasságot Próbáljuk partnerünket tényleg megismerni, kiismerni. Szerintem két év kell ahhoz, hogy biztosak lehessünk abban, hogy választottunkkal tényleg le tudunk élni egy egész életet. Két éven keresztül senki nem tudja csak a jó oldalát mutatni. Óhatatlanul kijönnek hibái, hiányosságai A kezdeti felfokozott érzések is csillapodnak, képesek leszünk kapcsolatunkat reálisan megítélni. A másik mélyebb megismerése, a kapcsolat reális értékelése szükséges ahhoz, hogy

felelőségteljes döntést hozhassunk. 2020. július 27 5 Szerelem És van olyan, amikor a szerelem egyik pillanatról a másikra, hívatlanul berobban az életünkbe. Nem kopog az ajtón, nem mutatkozik be, csak hurrikán módjára felforgatja addigi álmos hétköznapjainkat. A szerelemmel nem lehet viccelni. Olyan érzelmek áradatát ontja ránk, ami mindent felülírhat Nem szólhat bele sem szülő, sem barát. Aki negatívan nyilvánul meg az imádott nővel/férfival szemben, az számíthat a megvetésre. Ah, a szerelem! Férfi és nő epekednek egymás után. Minden pillanatot egymással akarnak eltölteni Arcuk sugárzik egymás jelenlétében. Intim pillanataikban kimutatják vágyaikat Szó nélkül is érzik egymás kimondatlan gondolatait. Úgy érzik, egymás nélkül élni sem tudnának Védik egymást, ragaszkodnak egymáshoz, együtt tervezik további életüket. Ennél szebb és magasztosabb érzés nincs a világon. Mitől ez a ragaszkodás? Kutatók

megállapították, hogy a nő, amikor szerelmes, megváltozik a hormonháztartása, mely az agy intellektuális részét befolyásolja. A szerelem tehát az agyban lejátszódó olyan kémiai folyamat, mely akár a másodperc töredéke alatt képes befolyásolni az érzéseket. A folyamat során mintegy tucat különböző kémiai anyag szabadul fel. Többek között a dopamin, és az oxitocin, melyek felerősítik az érzéseket, így a kötődést és a vágyat. Valamint cél és partnerorientált viselkedést okoz. A nő viselkedésében felsejlő vágyakozás, kötődés, ragaszkodás a férfiben meglévő általános szexuális beállítottságot az irányába vonzalmat tápláló nő felé fordítja. A pesszimisták szerint a szerelem egy múló dolog. Előbb – utóbb a hétköznapok szürkeségében fénye megkopik, majd el is múlik a varázsa. Véleményem szerint ez nem szükségszerűen kell, hogy így alakuljon. A szerelmet fenn lehet tartani Ugyanis szükség van rá a

kapcsolat érett szakaszában is A szerelem az, ami sok nehézségen át tudja segíteni a kapcsolatot. A testiség a szerelem immanens része. Bár ez nem minden korban élvez elsőbbséget Szerelem ugyanis már egészen fiatal korban is jelentkezhet. Az érzés ekkor is csodálatos, csak a testiség okozta gyönyör nem koronázza be. A testiséggel kapcsolatban el kell oszlatni egy tévhitet Sokan úgy gondolják, hogy a szex idősebb korban már nem működik. Hogy is nézne ki, hördülnek fel Idősebb korban a szextől való elzárkózás általában a nőkre jellemző. Náluk ez döntő részben a testi változások következménye Úgy érzik, testük már nem eredményez vágyat párjukban. Nagy lett a fenekük, mellük megereszkedett, a kilók a csípőjükre, hasukra rakódtak. Na és a menopauza Ez is okozhat súlygyarapodást De, ami a szexuális életre igazán kihat, a menopauzával járó feszültség, idegesség és a hüvelyi szárazság. A nőnek az előbbi

következtében nincs kedve a szexhez, az utóbbi pedig szemérmessége miatt kezelhetetlen probléma a számára. A férfinál sem megy minden flottul idősebb korban. Már nem elég vágyai nőjét meglátni ahhoz, hogy szexuális képessége nyilvánvaló legyen. Számára is fontossá válik az előjáték És ebben a nőnek aktív szerepet kell vállalnia. A női szemérem miatt ez is visszatartó erő De, ha mindezen akadályokat sikerül legyőzni, fantasztikus élményekben lehet részünk. A szerelemnek van még egy sajátossága, aminek tárgyalásától nem lehet eltekinteni. A szerelem kizárólagosságra törekszik. A már ismertetett agyi – kémiai folyamatok miatt az természetesnek tűnik, hogy a nő nem csalja meg a szeretett férfit. A férfiről ez már korán sem mondható el Fél szemével állandóan azt a nőt keresi, akinél valami hajlandóság felfedezhető. És ha lehetősége akad nem hagyja ki. Ha felesége rájön a hűtlenségére, rögtön megvan a

válasza De drágám, ez nekem semmit sem jelentett. Ami persze így nem igaz, hiszen akkor meg sem történt volna Annyiban igaz csak, hogy olyan szexuális élményt jelentett, amihez nem párosult szerelem, szeretet. Természetesen párunk ezt nem így értékeli. Ebből így sok veszekedés, viszály alakulhat ki Kedves hölgyeim, a férfi hűtlenségére megvan az ellenszer. Aki ezt a füzetet végig olvassa, annak nyilvánvaló lesz a megoldás. Ki fog egyértelműen derülni, hogy nem is olyan nehéz a férfit megtartani, csak eddig ez az ismeret nem volt köztudott. 2020. július 27 6 A szerelem csapdája Ideális esetben a nő szerelemre lobban a férfi iránt, a férfi erre ráérez, és benne is kialakul a szerelem érzése. Sok esetben azonban a nő nem várja meg az ösztön által vezérelt kémiai folyamatok bekövetkeztét, melynek hatására ezek a folyamatok kikapcsolják tudatos agyát, és vágyakozást indukálnak adott férfi iránt. Ők azok, akik már

viszonylag rendszeresen élnek nemi életet Vannak szexuális vágyaik, amik vágyakat jelentenek, de nem szerelmet. Ezek a nők nem a szerelem érzés részeként vágyakoznak a kiszemelt férfi után, csak szexuális igényüket vele szeretnék kielégíteni. A férfi pedig lépre megy. No nem mintha nem tenné meg akkor is, ha tudná, hogy ez a nő részéről nem szerelem. A jelek viszont nagyon hasonlóak A nő itt is szemérmes, amit a férfinak le kell győzni Nem veszi észre, hogy a nő szemérmét túl gyorsan legyőzte. Sőt, ezt úgy éli meg, mint hatalmának biztos jelét. A tévhite miatt úgy érzékeli, hogy itt sokkal erősebb a hatalma, hiszen a nő szemérmét pillanatok alatt legyőzte, és a nőt már az első este ágyba vitte. Ez a diadal! És egyben ez a baj is A szerelem nélküli szexuális vágy célorientáltságot ugyan okoz, de nem partnerorientáltságot, mint a szerelem. Ha a szexualitás terén a férfi jól teljesít, és ennek hatására a nő úgy

dönt, hogy a férfi alkalmas arra, hogy férje legyen, a férfi már el is veszett. Ő ugyanis védtelen az ilyen nővel szemben, ha tapasztalatlan Azt hiszi, hogy a házasságban már ott várja a trónja. Nagy lesz a meglepetése, mikor a szoba közepén lévő trón helyett, a sarokban lévő kis sámlira kell ülnie. De ekkor már késő Uralkodás helyett pedig csicskáztatás lesz a része. Mindez azért következik így be, mert szerelem híján a nő nem válik partnerorientálttá. Hát kedves férfitársaim, nem minden a jó szex Kell a szerelem is Korunk házasságának az az egyik válságoka, hogy az emberek nem szerelemből házasodnak. A tudatos agyuk eldönti, hogy a másik megfelelő partner a házassághoz. Úgy tesznek, mint a szerelmesek A baj az, hogy a szerelem hiánya miatt egyre nehezebben veszik a házasélet akadályait. Ez a magatartás azért nyert teret, mert az emberek sikeresnek szeretnek mutatkozni. A szingli élet pedig nem egy sikertörténet. A siker

látszatáért még házasodni is hajlandóak Esküvő Házasélet És végre eljött a nagy pillanat! A szerelmes pár kitűzte az esküvő időpontját is. A menyasszony és édesanyja elkezdik szervezni az esküvőt. A menyasszony az előkészületekbe megpróbálja bevonni a leendő férjet is, több – kevesebb sikerrel. A férfi legszívesebben az egész szervezkedést rábízná a menyasszonyra, csak ne kerüljön túl sokba. De hát vidám képet vágva végig küzdi magát a forgatókönyv összes elemén. És végre elérkeznek a nászúthoz Végre kettesben lehet feleségével Nem mindig dominált a szerelem a házasságkötésben. Volt idő, amikor a két családfő döntött a fiatalok házasságáról. A római jog szerint a fiatalok a családfő hatalma alatt álltak A nő, az apja hatalma alól férje hatalma alá került, amikor férjhez ment. Amikor a kereszténység államvallássá vált, a házassági jog az egyház hatáskörébe került. Egyre gyakoribbá

vált Isten áldása, a házasság Isten általi megerősítése. Az áldás ugyan kötelezővé vált, de nem volt feltétele a házasságnak A népvándorlás áradatával a törzsi szokásjogok keveredtek a római, majd a keresztény joggal. A germánok többnejűsége sokáig fennmaradt annak ellenére, hogy a keresztény hit erőteljesen terjedt a törzsek között. Egyébként a germán törzsek szokásjogában is fellelhető volt a római jogból megismert apai hatalom alól a férji hatalom alá kerülés. Becsüljük meg tehát a mai helyzetet, amikor a fiatalok szabadon választhatnak párt, a jog pedig nem rendeli egyiket a másik alá. Ez azért is fontos, mert szerelmi házasságot csak így lehetséges kötni A szerelem feltételezi a két fél külső kényszertől mentes egyenlő viszonyát, és azt, hogy mindent megtesznek a másik kedvéért. Jézus az Újszövetséggel már ezt a viszonyt készítette elő Az egy másik 2020. július 27 7 kérdés, hogy az

emberek között fennálló vagyoni és hatalmi viszonyok ennek maradéktalan megvalósulási lehetőségét jelentősen késleltették. A fentiekből egy dolog biztosan látszik, mégpedig az, hogy az emberek jelentős része szerelemből házasodik. Milyen okai lehetnek még a házasságnak? Az ókorban, középkorban tehát igen erős volt a fiatalok fölött a családfő hatalma. A fiú is csak apja beleegyezésével köthetett házasságot De kialakult az az intézmény is, ahol a feleség fölött az ifjú férj nem szerzett hatalmat. Ez akkor következett be, ha a lányt megszöktette a fiú. A házasság intézményének az egyház felügyelete alá kerülése végül is azt eredményezte, hogy elhalt a szülök hatalmi joga a fiatalok felett. Jogon kívüli eszközként azonban még sokáig fennmaradt a családi érdek, a szülői kötődés miatti befolyás a párválasztásban, noha a házassági jog szerint, érvényes házassághoz már csak a két fél egybehangzó

akaratára volt szükség. Erre az időszakra mondják, hogy vagyon a vagyonnal, föld a földdel lépett házasságra. Igazából ténylegesen szabad házasságról a XIX század második felétől beszélhetünk. A szerelem mellett a mai korban is sok egyéb indítékát találjuk a házasságra lépésnek. Sok fiatal érzi úgy, hogy szülei mellett el van nyomva. Szeretnének úgy élni, hogy saját döntéseik befolyásolják életüket. Úgy érzik, ezt csak akkor fogják tudni megtenni, ha saját családot alapítanak Ez a szabadság utáni vágy abban is megnyilvánul, hogy a fiatal, anélkül alakít ki a családi fészektől elkülönülő háztartást, hogy saját családot alapítana. Ez az önálló háztartás teremtette meg a lehetőségét annak, hogy házassági kötelék nélkül tudjanak együtt élni a fiatalok. Ennek a társadalmi alapja pedig az, hogy a társadalom anyagi jóléte, a javak elosztása ezt lehetővé teszi. Van úgy, hogy a fiatalok a szülők

folyamatos háborúja, esetleg a család rossz anyagi helyzete, vagy a családban fellelhető deviáns magatartási formák miatt egyszerűen menekülnek otthonról. Felmerül még egy kérdés, hogy mikor szabad, mikor érdemes házasodni. A jó házasság feltételezi a megfelelő erkölcsi alapot. Ez alapvetően azt jelenti, hogy házastársamat nem csalom meg Továbbá kell hozzá felelőségvállalási készség. A fogadalom, mely egy életre szól, jó és rossz időkre egyaránt, az élet legjelentősebb elkötelezettsége. Ebbe az elkötelezettségbe bele tartozik a leendő utódok iránti felelősség is. Ez még nagyobb elkötelezettséget jelent, mint a párunk iránti, hiszen ez túlmutat életünkön. Ez életünk folytatása egy másik személyben Ezt a fajta jövőt sokszor fontosabbnak érezzük, mint a sajátunkat. Sok szülő a nyugdíj mellett is dolgozik, hogy gyerekeinek tudjon segíteni A család A család intézménye társadalmunk alapja. A család, ha anyagi

vonatkozásban jól élnek, ha erkölcsiségükben töretlenek, ha közösségi vonatkozásukban pedig boldogok, egy progresszív társadalom alapját jelenthetik. Az utóbbi évszázadban társadalmunk jelentős fejlődést produkált az anyagi javak terén. Ennek azonban – ma már egyre világosabban látni – nagy ára van. Az anyagi fejlődés extenzív szakasza azt eredményezte, hogy lényegesen megváltozott az a családmodell, ami az anyagi vonatkozáson túl, befolyásolta a családok belső viszonyát is. Az extenzív fejlődés következtében megnövekedett a gazdaság munkaerő igénye. Ennek következtében a nők sem maradhattak otthon, hanem el kellett menniük dolgozni. A nők munkába állása csábító is volt, mert ezáltal jelentősen megnőtt a család jövedelme, noha soha nem kaptak annyi bért, mint a férfiak, ugyanazon munkakörben való foglalkoztatás esetén sem. De a megnövekedett családi jövedelem így is jelentősen emelte az életszínvonalat. A

nők munkába állása következtében nem változott meg automatikusan az otthoni munka elosztása. Az megvárta a nőket, amikor hazaértek, dolgozhattak otthon tovább. De ez alatt általában a férfiak sem tétlenkedtek, eleinte fusiztak, később mellékállásban, másodállásban, háztáji gazdaságban próbáltak több jövedelemhez jutni. Mindezek következtében a gyerekek magukra voltak hagyva. A feleség a második műszak mellett nem tudott elég figyelmet fordítani a gyerekek nevelésére. Amikor pedig a férfi végre hazaért, már a nő és a férfi is 2020. július 27 8 holtfáradtak. Így a család életéből kiveszett az intimitás is A családból ezáltal elmaradt a boldogság, ennek következtében nem volt meg az a kohéziós erő, ami összetartotta volna őket. A családban megváltozott a gyermekek helyzete is. Először is a gyermekvállalás kitolódott A szülők egyre későbbre halasztják. Úgy gondolkodnak, hogy a gyermekvállalásra fel kell

anyagilag és karrier szempontjából is készülniük. A nő akkor akar elmenni szülni, amikor már rendelkeznek saját lakással, megtakarításuk pedig elég ahhoz, hogy a gyermekük semmiben sem szenvedjen hiányt. Természetesen ekkor is csak a gyermeknevelés anyagi szükségleteit tekintik mérvadónak. Nem gondolnak arra, hogy a gyermek legnagyobb szükséglete érzelmi vonatkozásban jelentkezik. Igénylik a szeretetet, a törődést, a közös együttlétet, a közös játékot. Ezekre természetesen egy modern családban nincs idő A szeretetet, a törődést pedig anyagi javakkal fejezik ki. A nagyobb értékű ajándék karácsonyra esik Jelentős ajándékot kapnak még a gyerekek névnapra, születésnapra. Kisebb értékű ajándékkal pedig elhalmozzák őket folyamatosan. Ezektől a gyerek anyagiassá válik, érzelmileg pedig fejletlen lesz Mivel keveset van együtt szüleivel, a nevelésre sem jut idő. Őket a tágabb környezetük neveli Az iskola ma már csak

oktatási intézmény, a nevelésre ott sincs már idő, hiszen az új ismeretek miatt egyre nagyobb az a tudásmennyiség, amit a gyerekeknek el kell sajátítaniuk. A különórákról már nem is beszélek Az a gyermekkor, amit még az én nemzedékem élt át, amiben boldognak éreztük magunkat, mára semmivé vált. Mint ahogy az egész társadalom, ők is a teljesítménykényszer láncaiban vergődnek Meg szeretnének felelni szüleik és az iskola elvárásainak, de ez nem mindig sikerül. A sikertelenséget pedig nehéz elviselni, mert a szülőket ez elszomorítja, a társaik pedig kicsúfolják őket. A kudarc, illetve ennek a veszélye hihetetlen módon stresszeli a fiatalokat. Tisztában vannak vele, hogy aki nem sikeres, azt lenézik. Az idegi feszültség oldására egyre többen nyúlnak tudatbefolyásoló szerekhez, nem tudva, hogy ezzel sokkal nagyobb bajt húznak magukra. De hát bajukban kire számíthatnának eben a világban? A gyermekvállalás szempontjából

arra is rá kell világítani, hogy nem csak az a probléma, hogy a gyermekvállalás kitolódik, hanem az is, hogy csökken a vállalt gyermekek száma. Ez pedig társadalmi szinten azt eredményezi, hogy a társadalom átlagéletkora folyamatosan növekszik. Egy – két évtized múlva a nyugdíjasok aránya olyan magas lesz, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer nem lesz tartható. Jelenleg a nyugdíjasokat az állam tartja el abból a pénzből, amit az aktívív keresők béréből nyugdíjjárulék címén levonnak. Társadalmi szinten az aktívaktól levont adókból és járulékokból tartják el a társadalom inaktív részét. Az inaktívaknak két csoportjuk van Az idősek, más néven a nyugdíjasok, és a fiatalok. Társadalmunkban nem csak a nyugdíjasok száma nől, hanem azon fiatalok száma is, akik még nem álltak munkába. Ez utóbbiakra jellemző, hogy egyre többen tanulnak tovább egyetemen vagy főiskolán, illetve egyéb felsőfokú végzettséget nyújtó

tanintézményben. Nyugdíjasok pedig azért vannak egyre többen, mert az átlagéletkor folyamatosan emelkedik. Ez egyrészt abból következik, hogy egészségesebben élünk, másrészt javul az egészségügyi ellátás színvonala. Fenti tendenciák következtében egy aktív főnek egyre több inaktívat kell eltartania. Ez a finanszírozásban egyre nagyobb feszültséget okoz. A feszültség csökkentésére több megoldás is kínálkozik Mivel a fiatalok inaktív életmódját alapvetően a szülők finanszírozzák, megoldásnak látszik a születésszám növekedése. Kormányunk ennek támogatására jelentős társadalmi erőforrást biztosít. Másik megoldás, hogy kitolják a nyugdíjkorhatárt. Ennek a megoldásnak több korlátja is van Az egyik az, hogy 50 év fölött a vállalatok, intézmények nem szívesen alkalmaznak új dolgozót. A korral ugyanis csökken a munkaerő aktivitása, kreativitása, terhelhetősége. Az intézményekben pedig a bérszabályozás

miatt a korral arányosan növekvő illetmény finanszírozási gondokat okoz. Tehát ott is a fiatalabbakat részesítik előnyben. Az idős munkavállaló tehát senkinek sem kell Ez komolyan visszahat a családok jövedelmi helyzetére is. Meg kell jegyeznem, hogy a fenti eszmefuttatással nem az időskorúak helyzetét akartam illusztrálni, hanem arra akartam rávilágítani, hogy egy társadalomban végül is minden mindennel összefügg. A társadalmi feszültségek végül is óhatatlanul érintik a családokat is 2020. július 27 9 De ha már az időskorúak helyzetét vizsgáltuk, nézzük meg a nagyszülők családon belüli helyzetét. A társadalom korábbi szakaszához képest a nagycsalád, ahol legalább három generáció élt együtt, mára már semmivé vált. Pedig komoly – társadalmi szinten is értékelhető – előnyei voltak Elsősorban is a nagyszülők – amellett, hogy ellátták az összes ház körüli munkát, vezették a háztartást – volt

idejük a gyerekek nevelésére is. A generációk szimbiózisa ugyanakkor kölcsönös előnyökön alapult A nagyszülők életének értelmet adott. A célok, az azokhoz kapcsolódó tevékenységek következtében hasznosnak érezték magukat. Ez számukra boldog életet jelentett Ma viszont egyre több nagyszülő öregek otthonába kerül. Nem csak ez, hanem általában a céltalan élet, az idősek körében egyre nagyobb számban okoz demenciát. Tünete a szellemi képesség kóros csökkenése. Ha nincs célunk, nem törjük a fejünket Ami pedig nem működik, az áltában tönkremegy A nagyszülők családból való kikerülésével egyszerűsödött a család belső viszonya. A közvetlen családba ma már csak két generáció tartozik bele. Az előző korok szokása szerint a kiscsalád centrumában a férj állt. Mára a férj a perifériára került, helyét a gyerek foglalta el És ez kérem a nők műve volt A folyamat nagyon egyszerű, és a férfiak által is

támogatható volt. A szülési folyamat következtében az anya szeretete és kötődése gyermekéhez erősebb, mint a férje iránti érzés. Ez oda vezet, hogy a női gondoskodás, figyelem döntő része a gyerekre irányul. A férfi, aki idáig az imádat tárgya volt, most kiközösítettnek érzi magát. Ha a nő ügyes, bevonja kettőjük közösségébe, de csak, mint imádót, még csak véletlenül sem imádottat, mint azelőtt. Ezt a szereposztást a férfiak jelentős része nem fogadja el Tudat alatt lázadnak ellene. Nyíltan nem mernek, mert akkor rájuk sütik a bélyeget, hogy nem szeretik a gyereküket. Ez pedig nem igaz Ez a szereposztás egyben azt is jelenti, hogy a nő olyan pozícióba kerül, ahol a gyermek kiskorúsága miatt kvázi gyámsági feladatköre következtében a család fejévé válik. Így lesznek a másodikból elsők, az elsőkből pedig utolsók. Így zajlik le családon belül a férfi trónfosztása Ezen folyamat közben feltorlódott

feszültség sok veszekedést eredményez, Ezek természetesen minden másról szólnak csak nem a lényegről, a férfi trónfosztásáról. Mivel minden másról szól, csak nem a valódi okról, ezért soha nincs vége, csak abba marad azért, hogy újult erővel folytatódjon. Ez a folyamat óhatatlanul eltávolítja egymástól a férfit és a nőt. Már nem kívánják egymást Még időnként összefekszenek, de már egyik sem élvezi. Ezt a megvonásos állapotot a nő sokkal jobban bírja A férfi erős szexuális beállítottsága miatt nyitottá válik külső kapcsolatra, ami megtörténik és természetesen kiderül. Ekkor a férfi sokféle jelzőt kap, de ez akkor már nem érdekli. Ő már nem csak az ágytól, hanem az asztaltól is el akar válni A nő ilyenkor úgy érzi, hogy a férfi már kettőjüket nem szereti. Ezért az összes szeretetpotenciálját a gyermekre árasztja. Függetlenül attól, hogy ez a hajdanán egymást imádó pár elválik-e, a fenti

folyamat nem csak az ő életüket teszi tönkre. A nő által kialakított gyerekkultusz következtében a nevelés háttérbe szorul. Minden szabályt felülír a szeretetből fakadó megengedés A korlátok hiánya pedig torzítja a gyermek személyiségét. A szexualitás elmaradása a férfinál egyéb problémákat is okozhat. A férfiban a fentiek következtében olyan feszültségek indukálódnak, melynek következtében elveszti józan ítélőképességét, és harag, düh alakul ki feleségével/családjával szemben, ami akár tettlegességig is fajulhat. Na, szépen vagyunk! Látszólag ártatlan lépések ide vezethetnek. Felvetődik a kérdés, hogy mennyiben szükségszerű, hogy a fenti folyamat így alakuljon. Véleményem szerint részleteiben nem, jellegében azonban szükségszerűen így kell alakulnia. A nagy kérdés az, hogy mik a kiváltó okok. Véleményem szerint a valós kiváltó ok a férfiak magatartásában keresendő. A férfi nagyon elvolt királyi

szerepében. Empátia hiányában nem vette észre a nyilvánvaló tényt, hogy a szerelmi trónért valamit tenni is kell. Kedvében kell járni a nőnek, aki a trónját emelte, és nap mint nap fényesíti A férfi nyugodtan pöffeszkedett trónján, élvezte hatalmi szerepét és azt gondolta, hogy minden így fog maradni, amíg a világ világ. Egyszer csak a nő megelégelte elnyomott helyzetét 2020. július 27 10 A feminizmus gondolata a XV. századtól jelent meg először írónők tollából A nők folyamatosan hallatták hangjukat a XIX. századtól az oktatás, munkavállalás és a választási jog érdekében A szüfrazsettek mozgalma kifejezetten a nők szavazati jogaiért indult. Legkorábban Finnországban vezetett sikerre. Hazánkban 1945 után került sor a teljes és általános választójog bevezetésére Az 50-es években újra fellángolt a feminizmus kérdése. A nők újra fellázadtak a háziasszony szerep ellen. Egyenlő lehetőséget akartak kapni a

munka világában, a saját testük feletti rendelkezési jogot is ki akarták vívni. Ezeken túl harcoltak a nemi erőszak jogi következményeiért Később előtérbe került az egyenlő bérezés és a szexuális zaklatás kérdése. A feminista mozgalom kivetült filozófiai síkra is. Újszerű volt annyiban, hogy a régebbi korokban nőuralom elvétve jelentkezett és rövid időre szólt. A férfiuralom pedig jellemző volt minden kultúrában. Ebből úgy tűnt, hogy ez a társadalom természet adta jellemzője Most pedig ezek a nők le akarják magukról vetni a férfiak uralmát. Mindezek miatt csak a XIX. században találkozhatunk olyan gondolatokkal, hogy talán nem természettől való a nő társadalmi alávetettsége. Napjainkban az uralkodó filozófiai, politikai felfogás szerint a magánszférát sarkalatosan el kell választani a társadalmi szférától A feministák szerint a család kívül esik a magánszférán, mivel az ottani döntéseknek komoly politikai

következménye lehet, illetve a politikai döntések hatással lehetnek a család belső viszonyaira. A fenti vitából jól látszik, hogy a női társadalom rájött arra, hogy hátrányuk generációról generációra újratermelődig. Erre azt találták ki, hogy a család az emberi jogok tekintetében magánszféra, a női emancipáció szempontjából azonban közélet. Ezzel a megközelítéssel csak az a probléma, hogy a gyakorlatban kivitelezhetetlen. Nem szabályozhatjuk a nő és férfi viszonyát a családban a konkrét történésektől elvonatkoztatva, csak hatalmi vetületét érintve kapcsolatuknak. Magánvéleményem az, hogy nehéz a fentiekről mit mondani. Egyet is értek vele meg nem is Egyetértek azzal, hogy jog és lehetőség vonatkozásában az egyenlőség elvének kell érvényesülnie. Viszont azt nem értem, hogy miért akarnak a nők a férfiakkal a férfiak területén versenyezni. Ez számomra úgy néz ki, mintha egy hosszú távfutó 100 méteren

kelne versenyre egy sprinterrel. Eleve vesztésre van ítélve. Mindkét félnek van előnye és hátránya, amik kiegészítik egymást, és kerek egészet alkotnak. A közgazdasági irodalom ezt úgy emlegeti, hogy a külkereskedelemben érdemes kihasználni a komparatív előnyöket, mert ez mindenki számára kedvező. Az elméletnek az a lényege, hogy egyik ország A terméket tudja hatékonyan, gazdaságosan termelni. A másik ország a B terméket Ebben az esetben, aki az A terméket termeli gazdaságosan, nem fog hozzá a B termék gyártásához, mert az túlzott nemzeti erőforrást kötne le, hanem megvásárolja a másik országtól. A másik ország pedig aki a B terméket gyártja gazdaságosan, pótlólagos erőforrást tesz a B termék gyártásába, hogy kielégítse a B termék iránt megnövekedett keresletet, viszont nem fejleszti ki az A termék gyártó kapacitását, hanem azt megveszi a másik országtól. Vagyis, ha mindenki azt csinálja, amihez ért, az

összességében sokkal kevesebb erőforrást vesz igénybe. A szép az, hogy a családban is minkét fél tudására, képességére szükség van, tehát értékes. Akkor miért akarja a nő elhagyni a saját feladatait, miért akarja a férfi tevékenységét végezni. Ez egyébként azt is jelenti, hogy a nő feladatát senki nem fogja elvégezni, a férfi feladatainak elvégzésére pedig ketten is vannak. Értem én, hogy a férfi feladata talán elismertebb, látványosabb, mozgalmasabb, ezért kívánatosabb. De hát tegyük ilyenné a nők feladatát is! Igen, jól látják A gyerek is mindig azt a játékot szeretné, amivel a másik játszik. De hát miért is nem akart a nő bekerülni a munka világába évszázadokon keresztül? Hát mert igen fáradságos volt a munka, amíg nem fejlesztette a férfi jelen korunk technikai színvonalára. A nő természetesen most sem akar az esztergagép mellett dolgozni Viszont a légkondicionált iroda vonzó számára. Ott a munka

mellett jókat lehet dumálni, elhíresztelni a legfrissebb pletykákat, esetleg egy kis flört a férfi kollégákkal. Ez neki való! 2020. július 27 11 Ugyanakkor azt is észre kell venni, hogy a valóság nem ilyen fekete – fehér, hanem sokkal árnyaltabb. Bizonyos foglalkozásokban például nehezen lehetne férfi munkaerőt elképzelni. Ezekben a nők jelentős komparatív előnyökkel rendelkeznek a férfiakkal szemben. Ilyen például az óvoda, az alsó tagozatos iskolai osztályok, és minden olyan tantárgy, ahol annak elsajátításához érzelmi beállítottság, empátia szükséges. De a szakmámat tekintve ilyen a könyvelés is Itt a monotonitást jól tűrő képesség szükséges. Ezért sem találkoztam még – pályafutásom során – jó férfi könyvelővel Visszatérve a hagyományosan női feladatokra, a társadalom is észrevette, hogy presztízsük lényegesen az elvárható szint alatt van. Hogy ez megváltozzon, több intézkedést hoztak

Ösztönözve a családok reprodukciós aktivitását (ami döntő részben a nő hozzáállásán múlik) a gyerekek számával növekvő támogatásban részesítik a fiatal házasok lakáshoz jutását. Elismerve a nők családban végzett többletmunkáját, 40 éves munkaviszony után nyugdíjba mehetnek. Bizonyos gyerekszám felett pedig a nyugdíj mellett dolgozó nőknek egyáltalán nem kell adót fizetniük. A gyermek 3 éves koráig kapható juttatások mértéke folyamatosan növekszik. A vállalt gyerekek számával növekvő mértékű a családi pótlék. Ezek mind olyan állami intézkedések, amik azt mutatják, hogy a nők családban vállalt szerepe társadalmilag elismert és nagyon fontos. Összességében úgy látom, hogy szükség volt arra, hogy a nők fellázadjanak, kikerüljenek elnyomatottságukból, egyenlő jogokat szerezzenek, nagyobb presztízst szerezzenek hagyományos feladataiknak. A munka világába való bekerüléssel is egyet lehet érteni azzal

a megkötéssel, hogy csak mindenkit a megfelelő helyen kell alkalmazni. Változás vagy kompromisszum Ahhoz, hogy jó házasságban tudjunk élni, a feleknek közeledni kell egymás elvárásaihoz. Sok házasulandó gondolja úgy, hogy a másiknak van ugyan több olyan hibája is, melyet nehezen visel el, de majd megváltoztatja, csak idő kérdése. Na, ez biztosan nem fog sikerülni Ennek ellenére sokan megpróbálkoznak vele. Van, aki finoman, motiválni próbálja párját a változásra Van, aki durván folyamatos pszichikai nyomást alkalmazva próbálja kicsikarni a változást. Ez utóbbi eleve halott ügy, a kapcsolatot csak lerombolja. Az előzőről, a motiválásról, már érdemesebb szót váltanunk A szabály az, hogy az emberek cselekedetei motiváltak. Vagyis minden cselekedet mögött motiváció húzódik meg De az embereket nem lehet motiválni. Akkor ez egy róka fogta csuka? Nem egészen A titka a motivációnak, hogy nem direktben kell motiválni, hanem

motivációs környezetet kell kialakítani, és az képes az adekvát cselekedetek mozgató rugója lenni. Minden nőt óva intek attól, hogy úgy próbálja meg a férfit az általa elvárt módra, tevékenységre ösztönözni, hogy büntetésből megvonja tőle a szexet. Ez nagy tévedés, hogy ezzel valamit is el tud érni Illetve el tudja érni, hogy a férje megcsalja, vagy akár az előző részben leírtak alapján tettlegességig is fajulhat a helyzet. Amennyiben nem tudjuk a motivációs környezetet kialakítani, akkor marad a pszichikai kényszer. Amiről tudjuk ugyan, hogy szintén nem hatásos, de valamit csak kell tennünk. Ha ezen az úton járunk, akkor folyamatos kompromisszumokat kell kötnünk. Vagy folyamatosan veszekedhetünk is Egyik sem az a megoldás, amit szívesen választanánk. A kompromisszum mindig azt jelenti, hogy egy kicsit vesztesnek érezzük magunkat. Végül pedig elveszettnek Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a kompromisszum – ha nem is a

legjobb megoldás – de még mindig jobb, mint a rendszeres, késhegyig menő vita. A másik megváltoztatása szinte lehetetlen küldetés, abban azonban semmi nem akadályoz meg bennünket, hogy úgy közeledjünk a másikhoz, hogy önmagunkon változtatunk. Ez sem könnyű, de legalább elméletileg kivitelezhető, ellentétben a másik megváltoztatásával. Ahhoz, hogy változásunk tartós és eredményes legyen, nekünk is motiváltnak kell lennünk. Ebben az esetben motivációnkat a szerelem jelentheti. A másik fontos kérdés, hogy milyen irányba változzunk. Hát elsősorban a negatív tulajdonságainkat kell lenyesegetnünk. Ne legyünk lobbanékonyak, ne emeljük fel a hangunkat vita esetén Maradjunk végig 2020. július 27 12 tárgyilagosak, nyugodtak. Meg kell értenünk, hogy az, ha valamiben nem értünk egyet, az nem azt jelenti, hogy megtámadtak bennünket. Ha ellentmondanak nekünk, ne érezzük azt személyünk elleni támadásnak, csak egy olyan

felvetésnek, amit meg kell beszélni. Legyünk mindig kedvesek párunkhoz! Pár kedves szó semmibe nem kerül, mégis az egyik legszebb ajándék. Kedves férfitársaim! Udvaroljunk feleségünknek változatlan intenzitással azt követően is, hogy elmúltak a mézes hetek! Uraim, udvaroljunk feleségünknek egy életen át! Most biztosan sokan elmosolyodnak. Azt gondolják magukban, a kis naiv Higgyék el, ha megfogadják tanácsaimat Ön is, felesége is, az udvarlás az életük szerves része lesz. A változásnak az a kritikus pontja, hogy a változást akarni kell. Ebből fakadóan az érdemi változáshoz pedig erős belső motiváció szükséges. Ilyen motivációs tényező – mint már említettem – a szerelem Szerelem egy életen át? Tudom hihetetlenül hangzik. Sokáig én is úgy gondoltam, hogy a szerelmi láz idővel elmúlik, helyét a szeretet és a tisztelet veszi át. Hát kérem a szeretet önmagában nem tartja fen a házassági kapcsolatot. A szerelem, a

szex az igen Ha pedig ez kiveszik a házasságból, az minden bizonnyal olyan okok következtében történik, ami nem eredményez szeretetet. De tegyük fel, hogy nincs igazam, és az elmúló szerelem, vágy helyét átveszi a szeretet. Meddig marad ez így? Hát kérem pontosan addig, míg meg nem jelenik a férfi környezetében egy csinos nő, aki azt is ki meri mutatni, hogy számára a férfi nem közömbös. De ugyanezen csábulásnak van kitéve a nő is Csak őt a szeretet ellenállóbbá teszi. De ha azok a hormonok az agyát elborítják, azonnal a másik férfi karjába veti magát Jól jegyezzük meg tehát! A szerelem nem csak a házasság alapja, hanem a házasság immunrendszere is. Hiánya védtelenné tesz bennünket a külső behatásoktól Kölcsönösség Minden jó kapcsolat a kölcsönösségen alapszik. Figyelem! A kölcsönösség nem azt jelenti, hogy állandóan azt mericskéljük, hogy ahhoz képest, amit én adtam a másiknak, adott-e annyit ő is nekem.

Ez azon a fizikai elméleten alapszik, hogy a természetben minden az egyensúlyi állapot felé törekszik. Ez igaz lehet például a közlekedő edényekre. Azért lehet igaz, mert ott nincs jelen az érzelem Az érzelem ugyanis olyan tényező, mely következtében a dolgokat szubjektív megítélés alá kerülnek. Ebből következően már nem egy egyenletnek, hanem két összefüggő egyenletnek kell teljesülnie az egyensúlyi állapothoz. Az első egyenlet: az én megítélésem szerint az általam nyújtott és az általam kapott „adomány” értéke egyensúlyban van. A második egyenlet: a párom megítélése szerint az általa nyújtott és az általa kapott adomány értéke egyensúlyban van. A megítélés szubjektivitása miatt így lesz a fizikai világ egy egyenletéből a párkapcsolat világában kettő. A megkettőződés mögött a két megítélés alapját képező eltérő értékrend áll. Ugyanakkor nem állítom azt, hogy fenti megoldás teljesen

alkalmatlan a párkapcsolat megítélésére. Ez azonban semmiképp nem lehet tudatos, folyamatos mérlegelés. Ugyanakkor kétségtelenül a nagy egyenlőtlenség tudat alatt hiányérzetet okoz Megítélésem szerint ez a fajta megítélés egyfajta indikátorkén értelmezhető. Ha az „adományokat” folyamatosan mérlegre tesszük, akkor nem szeretünk igazán. A szerelem nem méricskél, az önzetlen A szerelmes mindenét a másiknak akarja adni. Itt merül fel a házassági szerződés kérdése Házassági szerződés kötése esetén legalább az egyik fél tudatában benne van az elválás, mint jövőbeni lehetőség. Pedig az anyagi veszteség a legkevesebb egy válás esetén. Összegezve, a szerelemben úgy nyilvánul meg a kölcsönösség, hogy mindkét fél számolatlanul ad a másiknak és ez az adás önmagában is boldogságot eredményez. Gazdálkodás az idővel Az idő igazi jelentőségét a mulandóság okozza. Megszületünk Nem is történt semmi, és

máris óvodába járunk. Kicsit csetlünk – botlunk az iskolában és már a hormonoktól zavart tinik korát éljük Az első 2020. július 27 13 szerelemtől a fellegekben járunk. Átéljük a szakítások fájdalmait Érettségi Felnőttünk, meg nem is Kezdő lépések a nagybetűs életben. Házasság, család, gyerekek Sokat dolgozunk Már a harmadik házasságunkban élünk. Szüleinket eltemettük Először tekintünk vissza Előző házasságaink alatti életünkből alig maradt meg valami. De most legalább boldogok vagyunk Elmúltunk 60 Most érezzük igazán a tudást és a tapasztalatot. Gyerekeink most élik a felnőttkor kezdetét Élik a saját életüket nélkülünk. Előre tekintünk és összeszorul a szívünk Hát kérem, jól érzékelhetően az idő relatív. Számtalan technika van, ami megmutatja, hogy egységnyi mért idő alatt hogyan tudunk több feladatot elvégezni. De a korral ezek jelentőségüket vesztik Ami megmarad, az átélt érzések

és ezekből, amivé váltunk. Az egyik ilyen átélt, megőrzésre érdemes érzés a szerelem. A szerelem ébrentartása pedig időigényes Sok törődéssel és gondoskodással jár. Nem nélkülözheti az intimitást, amikor csak ketten vannak, férj és feleség. Nem hiányozhatnak a közös programok, amikor kettesben elmennek moziba, vagy színházba, és utána vacsorázni egy étterembe. Ne hagyjuk kiüresedni párkapcsolatunkat! A család része a gyerek is. Csináljunk családi programokat is, aminek szervezésébe engedjünk neki beleszólást Kössük össze a kellemest a hasznossal. Csinálja a ház körüli munkákat együtt a család Főzzünk együtt Mindezeknek plusz haszna is van. A gyerek úgy nő fel, hogy közben megtanulja elvégezni a ház körüli munkát és megtanul főzni. Ez a mai világban aranyat ér Be kell vallanom, hogy rövidtávon mégis csak van jelentősége az idővel való gazdálkodásnak. A családi kapcsolat fenntartása ugyanis időigényes

Pedig ezekre az érzésekre szükségünk van, mert sok mindennel ellentétben ezek az érzések megmaradnak, részünkké válnak. Ha ezek az érzések tényleg fontosak, akkor befolyásolja a tevékenység fontossági sorrendjét. Első a párunkkal kapcsolatos tevékenység. Második a család Harmadik a munka Ha a sorrend felcserélődik, az visszajelzés a problémákra. Hatalmi játszmák a családban A hatalmi játszma arról szól a házasságban, hogy ki győzi le a másikat. Mivel a másik feletti rendszeres győzelem azt eredményezi, hogy előbb – utóbb elkövetkezik az az idő, amikor a másik már nem mer ellentmondani. A lényege, hogy olyan szituációkban kell támadást indítani, ahol jól látható az, hogy ha a másikat megtámadjuk, nem tud majd eredményesen védekezni, el kell fogadnia, hogy nekünk van igazunk. A folyamatos vesztesből így lassan lúzer lesz és gátlások alakulnak ki benne, melynek következtében hatalmunkat rendszeresen gyakorolhatjuk

mindenféle ellenvetés nélkül. Így előáll az a helyzet, hogy mindig az lesz, amit mi szeretnénk. A témakör már annyira közismert, hogy csak egy példát hozok fel a fentiek illusztrálására. Általában a nő indítja a támadást a hatalom megszerzéséért. Ez a társadalom ugyanis férfitársadalom A férfiak tartják markukban a hatalom kulcspozícióit. Nem véletlen tehát, hogy a nő támad A példa szerint a nő sokszor és hosszasan sopánkodik, hogy olyan sok a házimunka, estére már holt fáradt. Végül is a férfi nem tudja elkerülni, hogy ne ajánlja fel segítségét Amikor pedig elkezdi beváltani ígéretét, a nő számtalanszor megalázza, hogy még ezt sem lehet rábízni. És természetesen baráti összejöveteleken is elújságolja, milyen ügyetlen férje van. A férfi ebből nem tud jól kijönni Ha feladja, és nem segít tovább, akkor mindenki az agyonhajszolt asszonykát sajnálja, szívtelen férjét pedig elítéli. Ha tovább csinálja, a

gúnyolódás állandó célpontjává válik. Pedig ennek az egésznek semmi köze a házimunkához. Csak a hatalom megszerzéséről szól És még számtalan ilyen játszma lehetséges Ágytól, asztaltól Nagyszüleim beszéltek igy a válásról, hogy ágytól, asztaltól. Ebben a mondásban nagy népi bölcsesség van. Ez nem csak két bútordarab, hanem jelképek Az ágy a házastársak szerelmi fészke, az asztal pedig az étkezés színtere, tágabb értelemben a gazdasági egység jelképe. 2020. július 27 14 Elválni nem könnyű. Akik valamikor szerelmesek voltak egymásba, most mindent elkövetnek, hogy megbántsák egymást, kárt okozzanak a másiknak. Igazságügyi könyvszakértőként jó pár válás esetében kellett a bíróság felkérésére szakértői véleményt adnom a vagyonmegosztáshoz. Általában mindkét fél lényegesen több vagyonra tart igényt, mint ami neki jár. Mindent felhasználnak a másik kifosztásához Miért ez a gyűlölet? Nem

szerették egymást, nem voltak szerelmesek? De nagyon is. Azt tapasztaltam, hogy minél közelebb áll valaki hozzánk, annál jobban fáj, ha valamivel megbánt. Azt is tudni kell, hogy minden családban ott van a nagy konfliktus a nő és a gyerek szoros kapcsolata következtében, aminek a férfi a vesztese. Ez konfliktusok sorozatát indítja el Mindkét fél ösztönösen vissza akar vágni, ha lehet még nagyobb sebet okozni. Minél inkább eldurvul a helyzet, annál nehezebb visszafordítani a folyamatot. Szüleim arra tanítottak, hogy ne feküdjünk le haraggal. Amíg este még lazán ki tudnánk békülni, reggelre már stabilan belefészkeli magát a szívünkbe a másik iránti ellenérzés. És ez minden egyes ébredéssel csak erősödik. Kezdetek, és ahova jutottunk Kiűzetés Isten az ötödik napon megteremtette saját képmására az embert a föld porából és az orrán keresztül életet lehelt belé. De Isten látta, hogy nem jó az embernek egyedül Álmot

bocsájtott az emberre és a kivett oldalbordájából megalkotta az asszonyt. Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy test lesz. (Ter 124 – 224) Egy nagyon jól induló történet ekkor váratlan fordulatot vett. Ehhez hozzájárult a kígyó, de még inkább az, hogy ha az ember és az asszony esznek a tiltott fa gyümölcséből, olyanok lesznek, mint az istenek. És a nő erre elcsábult, elcsábította a tudás megszerezhetősége, de még inkább mindaz, ami ezzel jár. Amit a nő ugyan nem tudott megfogalmazni, de képzelete térben és időben szemmel beláthatatlan távolságba repítette. Egy pillanatnyi időre ráérzett mindazra, amik a jövő asszonyait majd elbűvölik, megbabonázzák. Az asszony látta, hogy a fa gyümölcse élvezhető, tekintetre szép, és csábít a tudás megszerzésére. Vett tehát a gyümölcsből, megette, adott férjének, aki vele volt, és az is evett belőle. (Ter 36) A tudás megszerzése

nem maradt büntetlen. Isten az embernek ezt mondta: Mivel hallgattál az asszony szavára és ettél a fáról, jólehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján. (Ter 317) Tövist és bojtorjánt terem számodra. A mező füvét kell enned (Ter 318) Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy és porba térsz vissza. (Ter 319) Az asszonynak pedig így szólt: Megsokasítom terhességed kínjait. Fájdalmak közepette szülöd gyermekeidet. Vágyakozni fogsz férjed után, ő azonban uralkodni fog rajtad (Ter 316) Az uralom alapja és természete Fenti bibliai részekből több következtetést is le tudunk vonni. A nő nem tud ellenállni vágyainak Mi pedig nem tudunk ellenállni a nőnek, ragaszkodunk hozzá. Ugyanakkor uralmat kaptunk fölötte Ő pedig vágyakozik utánunk. Szép kis kalamajka! Hogy fogjuk ezt tisztába

tenni? Kezdjük ott, hogy mi alapján uralkodik a férfi a nő fölött. Kezdetben ez egyszerű volt Mivel fáradsággal volt megszerezhető az élelem, ezért az ellátás a férfi feladata volt. A nő nem is tudta volna azt eredményesen elvégezni fizikai adottságai miatt. Ahhoz tehát, hogy magának és gyermekének elegendő élelmiszer álljon rendelkezésre fenntartásukhoz, el kellett fogadni a férfi uralmát. Ezt a 2020. július 27 15 viszonyt a közgazdaságtudomány úgy nevezi, hogy gazdasági kényszer, mivel a viszony gazdasági okokból fakad. Az uralom alapja tehát már ismert. Most próbáljuk megérteni megnyilvánulását Az uralom azt jelenti, hogy uralom őt, tejhatalmam van fölötte. Egy viszonyban ez akkor válik érzékelhetővé, ha a viszonyban átélhető, megélhető a hatalom érzése. Ehhez az kell, hogy az uralom tevékeny cselekedetekben nyilvánuljon meg. Az uralmon lévő parancsokat, utasításokat ad ki az alattvalója felé, amit az

betart, végrehajt. E mellett jellemző, hogy az alattvaló alázatos, engedelmes magatartást tanúsít uralkodójával szemben. Ennek a viszonynak van aktív és passzív eleme Az uralkodói pozícióból nézve az aktivitás nem lehet más, mint kényszerítés. Kényszeríteni az alárendeltet olyan magatartásra, cselekedetre, illetve cselekedet tűrésére, amit magától nem tenne meg. Az uralkodó személy ugyanis csak akkor lehet bizonyos a hatalmában, annak érvényesülésében, ha olyanra kényszeríti alattvalóját, ami annak kényelmetlen, bántó, esetleg megalázó, de mégis megteszi. Esetleges ellenállását pedig kíméletlenül megtöri. Egy viszonyban a hatalom megélése ebből fakad Ha a viszonyból nem ilyen érzések fakadnak, az lehet akár egy vezető és beosztotti kapcsolat, de semmi esetre sem uralmi viszony. Egészen más a helyzet, amikor az alárendelt az aktív. Az ő aktivitása abból a józan belátásból fakad, hogy az ő alárendeltségének

– kettőjük viszonyában – valahogy ki kell fejeződni. Elébe megy a kényszerítésnek, és az elvárt cselekedeteket magától teszi meg. Amennyiben az elvárás eléggé általános ahhoz, hogy többféle cselekedettel is meg tudjon neki felelni, akkor választhatja a számára legkedvezőbbet is. Ennek kapcsolódó adekvát magatartási formája a tisztelet, de megnyilvánul benne az engedelmesség is. Az uralkodó, az alattvaló előre látó aktivitását, kifejezetten kedveli, és el is ismeri Amennyiben ez az aktivitás tartós és folyamatos, elhalmozza anyagi és erkölcsi juttatásokkal egyaránt. Mindezekből az a tanulság vonható le, hogy ez a megoldás mindenki számára – a szituációt tekintve – a legkedvezőbb. Most, hogy megismertük az uralkodás, a hatalom általános természetét, nézzük konkrét megjelenési formáit a nő és a férfi viszonyában. Hatalom és szexualitás A férfi a házasságban azt az uralmat keresi, amit Isten

kinyilatkoztatott a nőnek, elcsábulása következményeként. Ez a házasságon belüli alapvető viszony annak ellenére, hogy mára a gazdasági kényszer a nők munkába állásával kikerült azon tényezők közül, melyek a férfi uralmi helyzetét biztosították. Isten azonban a gazdasági kényszeren kívül mással is biztosította a férfi uralmát A nő amikor szerelmes lesz, az agyában felszabaduló – tudósok szerint – 12 féle kémiai anyag felerősíti az érzéseket, érzékeket, a kötődést és a vágyat. Ezek következtében a nő magatartása is megváltozik, ez nála partnerorientált viselkedést okoz. Amennyiben egy párkapcsolat nem a szerelmen alapszik, a nő partnerorientáltsága elmarad. Nem jár úgy és annyira partnere kedvében, mint azt a hormonok hatása alatt tenné. Egyre inkább a saját kedvére cselekszik, a férfitől pedig elvárja, hogy kényeztesse, elhalmozza kedvességgel és ajándékokkal. Azt is megengedi neki, hogy havonta

egyszer a haverokkal elmehessen sörözni, de legyen otthon este nyolcra. És csak pár, magától értetődő dolgot követel meg, a wc ülőkéje legyen lehajtva, ne felejtse el a házassági évfordulót, névnapot, szülinapot, házimunkában vegyen részt, amikor a nő sorozata van a tévében, akkor ne akarjon mecset nézni stb. Ebben a házasságban minden a feje tetejére állt. A nő hozza a szabályokat, amit a férfinak be kell tartani Ebben a házasságban a nő elégedett tud lenni, azonban a férfi nem lesz boldog. Ilyen házasságot csak egy akaratszegény férfival lehet leélni. A férfiak többsége azonban nem ilyen Először elkezdődnek a hatalmi játszmák az uralom megszerzéséért. Mindkét fél be akarja bizonyítani, hogy a másik alkalmatlan a hatalmi pozícióra. Előbb – utóbb az ilyen házasságban élő férfiak többsége kiutat keres Azt szokták erre a házasságra mondani, hogy a férfi is lehet boldog, csak a nő meg ne tudja. A férfiak

többsége nem éri be azzal, hogy más nővel időnként boldog, de megőrzi a házasságát. Az időnkénti boldogságot egész életére ki akarja terjeszteni. Ezért elválik Kedves hölgyeim! A hatalom 2020. július 27 16 gyakorlásának ez a módja nem tudja garantálni Önöknek a biztonságot, hogy férjük nem fogja megcsalni, vagy nem válik el. Egy jó házasságban mindkét félnek motiváltnak kell lenni a házasság fenntartásában. Fenti példánkban a nő viszonylag motivált, a férfit azonban – egy idő után – semmi nem motiválja a házasságban maradásra. Isten kinyilatkoztatása által a férfi az uralmát azonban nem csak a házasságra általában kapta meg, hanem a szexuális viszonyukra is. Na itt gondolom sokan kiakadnak. Nagyon sok olyan jelzővel illethetnek, ami nyomdafestéket nem tűr, ezért nem is példálózok vele. Mindössze arra kérek mindenkit, hogy először olvassák végig a füzetet, és csak utána nyilvánítsanak véleményt.

Hatalom és szexualitás. Mi köze ezeknek egymáshoz? Hát kérem az, hogy a szexualitás feltételezi a hatalmi viszonyt. Legalább is a férfi részéről Mivel pedig a hatalmi viszonyhoz legalább két fél kell, a nő akaratlanul is a részesévé válik. Pedig ő ezt nem akarja Nagyon nem akarja Még sem tudja kikerülni A fent leírt példánkban – legalább is az első években – rendszeresen élnek nemi életet. Később kezd a vágy mindkét fél részéről halványulni. Vannak, akik ezt úgy próbálják megelőzni, megakadályozni, hogy változatos pózokat alkalmaznak, az aktusra szokatlan helyen kerítenek sort, vagy ad abszurdum párcserével próbálják feldobni lankadó nemi életüket. Hát ez utóbbit semmi képen nem ajánlom Ez szükségszerűen a házasság végét jelenti. És ez nem csak azért következik be, mert Isten a férfit és a nőt egymásnak teremtette, és még csak véletlenül sem két nőt és egy férfit. Azért következik be, mivel a

férfinak sokkal izgatóbb az új nővel a szexuális együttlét. Ezért abban a kapcsolatban lesz motivált, ott tesz meg mindent az örömért, boldogságért. Ez tetszik a másik nőnek is, hiszen férjétől az udvarlást, kedveskedést már egy ideje nem kapta meg. Ezzel pedig mindkét házasság végveszélybe került Így lehet egy problémából kettőt csinálni. Miért romlik el, ami jó? A probléma megoldásához arra kell keresni a választ, hogy a házasságon kívüli flört, udvarlás, majd a nemi élet miért lehet vonzóbb a férfinak, mint a házassága, ahol rendszeres nemi életet élhet. Ha erre a kérdésre megtaláljuk a választ, megkapjuk a tartós, boldog házasság megoldó képletét is. Vizsgáljuk meg, hogy a házasság kezdetén miért boldog a fiatal pár, és mi változik meg, ami végül is azt eredményezi, hogy a két fél lassan, de biztosan elhidegül egymástól. Kijelenthetjük, hogy ideális kapcsolatban a két fél szerelmes egymásba.

Miben nyilvánul ez meg ténylegesen? A nő – legyőzve közismerten erős szemérmét – egyre többet enged meg a férfinak. Miért teszi ezt meg? Hát azért, mert az agyában bekövetkezett kémiai változások következtében cél -, és partnerorientálttá válik. A cél a vágyott férfi megszerzése, megtartása A partnerorientáltság azt jelenti, hogy figyel a férfira, vágyik rá, nézőpontját megérti, elfogadja, empatikusan kezeli. A férfival törődő, együttérző, rokonszenvező magatartást tanúsít. Egyben vágyik a másik érzelmi azonosulására A férfi pedig mivel ezt érzi, mindent megtesz, hogy a nő kedvében járjon. Figyelmes, gáláns, udvarias, odaadó, lesi a nő minden kívánságát. Tömören fogalmazva, a nő nyilvánvalóvá váló vágyakozása, partnerorientáltsága a férfinál is vágyakozást és partnerorientáltságot eredményez. A kapcsolatot tehát a nő indítja el. A férfi – mivel egyszerre sok nő felé nyitott – azt a

kapcsolatot kezdi el, ahol fenti női magatartás érzékelhető. Először csak randizgatnak, beszélgetnek. A kapcsolat fejlődésével később már olyan helyet keresnek, ahol kettesben lehetnek. A férfi erős szexuális beállítottsága, a nő partner és célorientált viselkedése következtében, kapcsolatukban egyre nagyobb hangsúlyt kap a nemiség. Először csak csókolóznak, később a férfi a nő ruhája alá csúsztatja kezét. Később lekerül a nőről a ruha És végül elérkezik az a pillanat is, amikor a férfi magáévá teszi a nőt. Ez a folyamat amíg elérnek a végkifejletig, több hónap, de akár egy év is lehet, amíg akadozva, a nő szemérmessége miatti folyamatos ellenállást, ellenkezést leküzdve, végül beteljesedik kapcsolatuk. 2020. július 27 17 Ezt követően kapcsolatukban alapvető változás áll be. A nő már nem ellenkezik Ebből következően, ami odáig több hónapon keresztül zajlott le, azt később egy órányi

szerelmi légyottba zsúfolják bele. Mikor kettesben maradnak, levetkőznek és azonnal a lényegre térnek. Már egyre kevesebb időt fordítanak az előjátékra is. Ez az a változás, ami óhatatlanul a kapcsolatot szerelemből szexre változtatja. Mi maradt el? Hát a női szemérem, ami újra és újra megjelenő ellenkezésben nyilvánult meg. Mi lett a szerelemből? Megszokott szeretkezés. Képzeletben most megint sok érthetetlen tekintettel találkozok. Hogy is nézne ki, ha minden közösülés előtt hónapokig kellene udvarolni, győzködni a nőt! Ez nem normális! Hát ez szerintem sem lenne normális. De mégis történt valami figyelemre méltó változás A kapcsolatból kikerült a nő szemérmessége, és az intimitásra fordított idő a töredéke lett. Illetve azt sem mondhatom, hogy teljesen elmúlt a női szemérmesség. Ott van az, csak párosul az engedelmességgel, ezért már nem nyilvánvaló. Ezért lehet egy órába belesűríteni a kezdeti időszak

több hónapjának történéseit. Mit jelent ez a változás a férfi szempontjából? Azt, hogy már nem érzi, hogy a nő – az ő iránta érzett vágyakozása következtében – újra, és újra egyre növekvő mértékben, legyőzi a szemérmét. Mert a nő szemérmének a levetése a férfiban azt az érzést váltja ki, hogy – a nő feletti hatalmánál fogva – legyőzi a nő ellenállását a nemiséggel szemben, amit a férfi képvisel. Itt vagyunk újra a hatalom kérdésénél. Egyszerűen fogalmazva, a nő szemérmének kinyilvánuló levetése, a férfinál a hatalom megélését eredményezi. Amikor pedig ez az érzés nem jelentkezik a férfinál pregnánsan, akkor fokozatosan csökken a motiváltsága a nő vágyainak a teljesítésében. A nő nem érti, hogy mi történt. Pedig ő hagyja magát, és eközben minden esetben leveti szemérmének páncélját És a férfi mégis megcsalja. Miért? Hát egyszerűen azért, mert a férfi már nem tudja megélni a

hatalom érzését a szexben. Ezért – motiváltság hiányában – nyitottá válik külső kapcsolatokra Mert a férfi motiváltságát a hatalom megélése, vagyis a nő szemérmének – számára érzékelhető – levetése jelenti. És ez nem érzékelhető számára, az engedelmes, gyors levetés miatt. Vagyis a nő szemérmes, a férfi kettejük viszonyából mégis ezt hiányolja. Ez egy paradoxon, mivel az állítás ellentmond önmagának A tudomány azonban már számos paradoxont megoldott. Reméljük, ez nekünk is sikerülni fog Folytassuk ott, hogy a férfi nem érzékeli a viszonyukban a hatalmát. Hogyan folytatódhat a történet, hiszen így a kölcsönösen csökkenő motiváltságuk következtében elhidegülnek egymástól. Az egyik lehetséges folytatás, hogy a férfi házasságán belül megpróbálja a konfliktusokat minimalizálni, ezért szexuális igényeit házasságon kívül elégíti ki, vagyis megcsalja feleségét, házasságon belül pedig

megpróbál valamelyest alkalmazkodni. Deviáns magatartás Másik lehetséges folytatás, ha a férfi erősebb habitussal rendelkezik, hogy házasságán belül megpróbálja kivívni férfiúi jogait. Erőszakosan lép fel a nemi kapcsolat létesítése érdekében A nő természetesen ellenáll, mivel ő akkor hajlik a szexre, ha jól érzi magát, ha kedveskednek neki, ha bókolnak. Ez pedig nincs benne egy erőszakos kezdeményezésben Ilyen szituációban könnyen előfordulhat, hogy a férfi – kihasználva fizikai erőfölényét – erőszakkal teszi magáévá feleségét. Ebben az a veszélyes, hogy a férfi ezt nagyon élvezi. Ráérez, most már szinte tudatosan arra, amit már évek óta nem tapasztalt, a szex és a hatalom együttes érzetére. Szerintem ez legalább olyan tudatmódosító hatással bír, mint a kábítószer. Ha valaki rászokik, nagyon nehéz leszokni róla A további probléma az, hogy ezt az érzést fokozni szeretné, hiszen olyan jó érzés

számára. Ezt – a szituációból következően úgy tudja megtenni, ha szex közben a nőt meg is alázza Nem kívánom részletezni azokat a lehetőségeket, amik ilyen esetben előfordulhatnak. De amelyik nő már átélt ilyen helyzetet, az tudja, és ezt olvasva, még most is kicsordul a könny a szeméből. Az i-re a pontot a férfi a bántalmazással teszi fel. Kutatások azt támasztják alá, hogy a férj, felesége bántalmazását követően, tettét megbánva, erősen fogadkozik, hogy ez többé nem fordul elő. Pedig az esetek döntő részében újra és újra 2020. július 27 18 bántalmazza feleségét. Érdekes módon, a nő fizikai bántalmazása előfordulhat az aktus előtt, az aktus közben, de szinte soha közvetlenül az aktust követően. Ez is arra világít rá, hogy az erőszak, a bántalmazás, a férfi esetében – egyéb híján – a hatalom érzésének a szexben történő megéléséhez szükséges. Fenti magatartási formák olyan erős

ösztönökön alapulnak, amit a kultúra fejlődése sem tud kiiktatni, ezt inkább csak el lehet kerülni. Hogy fenti deviáns magatartások nem olyan általánosak, mint a megromlott házasság, az több tényezőnek köszönhető. Véleményem szerint a legfontosabb ilyen tényező a keresztény erkölcs. Pál apostol az efézusiakhoz, és a kolossébeliekhez írt levelében egyaránt arra buzdítja a férfiakat, hogy szeressék feleségeiket, szeressék őket, mint tulajdon testüket. Péter apostol első levelében figyelmezteti a férjeket, hogy feleségüknek adják meg a tiszteletet. A keresztény erkölcs egyrészt közvetlenül hat a magatartásunkra, másrészt a társadalom elitélése miatti szégyenérzet is a fenti magatartástól való tartózkodást helyezi előtérbe. Ugyanakkor félünk is attól, hogy elhagy feleségünk. Mert bárki bármit is gondol, a férfi a fentiek ellenére is szereti feleségét Csak azok a fránya ösztönök ne lennének. Mivel ilyen

nézőpontból még nem vizsgálták fenti összefüggéseket, ezért ezzel kapcsolatban kutatási eredmények sem állnak rendelkezésre. Ebben a tárgykörben a szociálpszichológia és a szexuálpszichológia még csak a tünetek kezelésénél tart, az okokat nem ismeri. Mert – mint ahogy már előző írásomban állítottam – az igazi tudományt nem a tankönyvekből, hanem a Bibliából lehet megismerni. Ott szerepel először és kizárólag a férfi hatalma, mint a férfi és nő kapcsolatának alapvető viszonya. Ott említődik meg először a nő szemérmessége és vágyakozása a férfi után, mint a nő alapvető viszonyulása a nemi élethez. A megoldás pedig azért nem olvasható ki egyszerűen a Bibliából, mert Isten elvárja, hogy ne csak olvasgassuk, hanem tanulmányozzuk azt, hogy a szerint tudjunk élni. Ezért Isten a Bibliában rejlő tudományt elrejti a kíváncsiskodók szeme elől. A Biblia csak azok előtt nyílik meg, akik elhiszik

örökérvényűségét és alázattal közelítenek. A boldogság kapujában De mi most itt állunk a boldogság kapujában, csak nem tudjuk, hogyan nyílik ki az ajtaja. Már látjuk, hogy a megoldás abban rejlik, hogy a nemi életben hogyan lehet a férfinak az uralmi érzést biztosítani úgy, hogy az a nőnek ne okozzon lelki sérülést. Amikor tanítottam, és a diákjaim elakadtak, mindig azt javasoltam nekik, menjenek vissza a gyökerekhez. Idézzük csak fel mi is újra, mi van leírva az uralkodás természetéről. Összegezve, az uralmon lévő – aktivitásából fakadóan – kényszeríti az alattvalót olyan dolgokra, ami az alattvaló számára kellemetlen, sőt megalázó. Hát ebben a szereposztásban egyik szerep sem szimpatikus. Az uralmi kapcsolat másik lehetséges megnyilvánulása, amikor az alattvaló – józan belátásból fakadóan – elébe megy a kényszerítésnek, és az elvárt cselekedeteket magától teszi meg. Az uralmon lévő pedig ezt

jutalmazza Na, ez már egy vállalhatóbb megoldás Mert higgyék el kedves olvasóim, senki sem tetszeleg szívesen a zsarnok szerepében. Csak ezek a fránya ösztönök ne lennének! A vállalhatóbb megoldásban tehát az alattvaló aktív magatartása a meghatározó. Mit jelent ez a párkapcsolat vonatkozásában? Mindenképpen azt, hogy a nőnek aktív szerepet kell vállalnia. Mert nézzük csak meg, hogyan nyilvánult meg a nő szemérme a kapcsolat kezdeti időszakában. A férfinak minden egyes lépésért keményen meg kellett küzdenie. A nő szemérmességéből fakadó ellenállása következtében – vágyai ellenére – is csak hosszú idő után jutottak el szerelmük beteljesedéséhez. A második periódusban pedig egy óra alatt történik meg mindaz, amire az első szeretkezésig hónapok 2020. július 27 19 kellettek. Ez akár a szemérem hiányát is jelentheti Már érezzük, hogy jó helyen járunk, valahol itt van a kutya elásva. Mi a lényeges eleme

tehát az első időszaknak? Az, hogy a nő végül is akadozva, de engedett. Szerepe tehát az első időszakban végig ellentmondásos volt Felváltva volt aktív és passzív A passzivitás a második időszakban is megmarad, csak már az engedelmesség miatt az egész egy órába zsúfolódik. Az ellenállásokban megmutatkozó aktivitása pedig feloldódik az engedelmességben A második időszakban a nő passzív engedelmessége következtében a férfi semmilyen ellenállásba nem ütközik, így nincs is mit legyőznie, ezért uralmát sem érzi pregnánsan. Mert azért a háttérben vannak olyan jelek, amikből lehet sejteni, hogy a nőben változatlanul ott a szemérem, de nem nyilvánul meg olyan magatartási formában, amit le lehetne győzni, és megélni általa a hatalom érzését. Lássuk be, hogy az engedelmesség megjelenésével házasságunkat halálra ítéltük. Házasságunk hasonlít egy termék életgörbéjéhez. Ha új termék jelentkezik a piacon, az

újdonság erejénél fogva elkezdjük vásárolni. Nekünk tetszik, igényeinknek megfelel, tehát kialakul egyfajta márkahűség a termékkel szemben. De azért látjuk, hogy más gyártó is piacra dobott hasonló termékeket. A mi általunk vásárolt termék ugyan jó, de vajon a másik milyen lehet? Az igényeink is változnak, a termék azonban változatlan. Na itt a gyártónak valamit változtatnia kell ahhoz, hogy továbbra is ugyanolyan jó vásárlói maradjunk. Mit csinál? Fejleszteni kezd A fejlesztéssel alkalmazkodik a vásárlói igények változásához, és esetlegesen új igényeket is teremt. Ha ezt folyamatossá teszi, mi hű vásárlói maradunk. Mit jelent ez a párkapcsolat tekintetében? Kapcsolatunk megrekedt az egy óra szex szintjén. Most kell dönteni. Fejlesztünk, vagy kivárjuk, hogy mikor lesz házasságunknak vége Ha ekkor a férfi egy folyamatosan növekedő aktivitással találkozik a nő részéről, az egyrészt biztos jele a szemérem

további legyőzésének, hiszen a szemérem természeténél fogva passzív magatartási formát okoz. Másrészt egyre kézzelfoghatóbbá válik az aktivitás révén a nő vágya imádott férje után. A két tényező együttes hatására a férfi egy életen át motivált lesz a házasság fenntartásában, és abban, hogy a nő vágyait egyre növekvő mértékben kielégítse. Ugyanakkor az aktivitás magába foglal egy bizonytalanságot, meglepetést is. A férfi soha nem tudhatja, hogy a nő a következő szerelmi légyott alkalmával milyen aktív eszközt vesz elő. Ez a titokzatosság folyamatos várakozást eredményez a férfi részéről. Ez a várakozás izgatott, izgalmas Szinte ráhangolja a férfit a kapcsolatra. Ahogy közeleg az idő, úgy fokozódik az izgalom A végén szinte már másra sem tud gondolni, csak ez jár a fejében. A férfi fenti érzése fokozható, ha a két aktus között kap valamilyen jelzés értékű ízelítőt a következő légyottból.

Igen, ez pontosan úgy működik, mint a televízióban a filmelőzetes. Lassan körvonalazódik az az alapigazság, hogy minden kapcsolat akkor életképes hosszútávon, ha fejlődik. A fejlődés motorja pedig egy házasságban a nő aktivitása Na most álljunk meg egy pillanata és fújjuk ki magunkat. Kinyitottuk a boldogság ajtaját, ott állunk az előszobája küszöbén. Tessék belépni, és felfedezni az aktivitás eszközeit! Az aktivitás eszközei Figyelem! Itt annyi eszköz található, ami egy egész életre biztosítja a férfi motiváltságát. Kezdjük a legegyszerűbb szemérmekkel, amelyek levetése a legkönnyebb. Flörtöljön bátran férjével, mint a kezdetekkor! A nő a nemi aktus közben csukva tartja a szemét. Hölgyeim! Nyissák ki szemeiket, és nézzék férjüket Ez nem csak egyszerűen egy szeméremfajta elhagyása, hanem praktikus eszköz is, hiszen így jól látható, hogy férjük az egyes aktivitási módozatra hogyan reagál. Ugyanakkor az

Önök élvezete is fokozódik, ha látják férjük arcán aktivitásuk eredményeként tükröződő élvezetet. A nő az aktus során általában csendben van, nehogy meghallja valaki, és rájöjjön mit csinálnak. Csinálják olyan helyen, ahol biztosított az intimitás megőrzése. Az élvezet sikolyoktól hangos kitörése 2020. július 27 20 nem csak a férjének okoz nagyobb élvezetet a hatalom megélésében, hanem Önnek is. A sikolyok elfolytása bizonyos fokig csökkenti a nő élvezetének intenzitását is. Ugyanis az elfolytás a tudatos elme beavatkozása az ösztönlétbe. A tudatos elme kikapcsolásával lehetőség nyílik az érzések teljes átélésére. A test simogatása, cirógatása a szerelem, szeretet intim megnyilvánulása. Nem kizárólagosan a férfiak privilégiuma ez. Huncutkodjunk! Következtében vidám nevetéstől lesz hangos a ház. A huncutkodás az egyik legjobb afrodiziákum. Az első időszakban, amikor a nő engedte magát, azt egy

szó nélkül, csendben tette. Suttogjon férje fülébe szerelmes szavakat. A hatás nem marad el Tanítsák meg férjüket, hogyan tudnak nagyobb élvezetet okozni. Nagyon hálásak is lesznek érte Ráadásul Önök sem járnak rosszul. Ne felejtsük el, a tanítás itt két elemből áll, a rávezetésből és az eredmény visszajelzéséből. És el fog jönni majd az idő, hogy szemérmük utolsó fátylainak egyikét levetve kezükbe veszik az intim szféra irányítását. A sorozat jellege miatt ennyi fért bele az eszközök ismertetéséből. Természetesen sokkal több eszköz létezik, de hát fogják azt Önök tudni hölgyeim. Egyes eszközöknél csak az irányt jelöltem meg Ott a részletekben számtalan lehetőség rejlik. Mindenképpen ajánlatos a fokozatosság elvének a betartása Úgy haladjanak ahogy a szemérmük diktálja. Ne feledjék, ezek az eszközök egy életre szólnak, és az úton el kell indulni, és haladni kell rajta. Fenti eszközökkel ugyanis

folyamatosan fenn kell tartani a férfi motiváltságát. Ne csinálják azt, hogy egyes eszközt az unalomig ismételnek Az eszközöket használják változatosan, kombinálhatják is őket. Fantáziájuk segíteni fog Kölcsönösség újra Itt vissza kell térnünk a kölcsönösség fogalmához, most már valós értelmezést adva neki. Önök hölgyeim most elindulhatnak azon az úton, mely által férjük motiválttá válik a házasságban, és egyúttal az önök igényeinek a kielégítésében. Meg fognak lepődni Nem lesz szükség férjük unszolására ahhoz, hogy az Önök gondolataikat kitalálják, és alkalmazkodjanak igényeikhez. Váratlan meglepetésekkel is kedveskednek majd. Lehet, hogy hagyni kell nekik egy kis időt, hogy Önökre hangolódjanak, de egy biztos, a változás nem marad el. Motiváltságuk biztosan eredményt hoz Férjük pozitív változása pedig Önöket is tovább segíti az aktivitás útján. Egy idő után már nem fogják mericskélni,

hogy férjük is változik-e annyit, mint Önök. Mindketten változni fognak a saját tempójukban. Ez az igazi szerelem A másikért mindent megtenni, amit csak tudunk Vegyék figyelembe, hogy Önöknél is csak lassan, fokozatosan indul el a változás. De lássák be, az általam vázolt aktivitás nem olyan, ami vállalhatatlan. Számos tanácsadói oldalon olvastam már ehhez hasonlókat, csak mindegyiknél elszigetelt lehetőségként említették, és nem, mint a férfiúi igényekhez való tudatos alkalmazkodást, főleg nem, mint a házasság stabilitásának legfőbb biztosítékát. Mert minden alapvetően az ágyban dől el. Mindkét fél saját akaratából változik a másik igényei szerint, mely által növekvő motivációs környezetet teremtenek egymásnak, az egymás iránti vonzalom alapján. Szerelmük így megőrződik, és fokozódik, amíg meg nem halnak. 2020. július 27 21 Utószó A mesének itt a vége, fuss el véle, fejezhetném be stílszerűen a

csodába illő történetemet. Mert minden jó, ha a vége jó. Ne feledjék el, a jót akarni kell Ez pedig nem mese Isten számolt azzal, hogy bajba jutunk, és már előre megtervezte kiutunkat is. Hogy ez nyilvánosságra kerül, az sem az én érdemem Meggyőződésem, hogy sorsom számomra véletlen fordulatain keresztül, Isten alakított ilyenné, hogy ezt a témát felfogjam, megértsem, és végül papírra tudjam vetni. Az én érdemem az a pár évnyi munka, a kitartás, és az elkötelezettség, amit e témának szenteltem. Jólehet azt a belső kényszert, ami végül is eredményre vezetett, szintén Isten táplálta belém. Dicsőség tehát Istennek, békesség és boldogság az embernek! 2020. július 27 22