Vallás | Keresztény » Keszeli Sándor - Alapvető kateketika, Bevezetés az elméleti katekézis elméleti alapjaiba katekétáknak

Rövidítések jegyzéke AA AG ÁKD CD CIC COINCAT KÁD KEK MKD MKPK LG OICA PO RdC Religio RM UR Apostolicam actuositatem – Határozat a világi hívek apostolkodásáról Ad gentes - Határozat az egyház missziós tevékenységéről. Általános Kateketikai Direktórium (1971) Christus Dominus – Határozat a püspökök lelkipásztori hivatásáról Codex Iuris Canonici CONSIGLIO INTERNAZIONALE PER LA CATECHESI, La catechesi degli adulti nella comunità crsitiana Catechesi Tradendae – Apostoli buzdítás Christifideles laici – Apostoli buzdítás Dizionario di catechetica Dizionario di Pastorale Giovanile Dei Verbum – Dogmatikai konstitució az isteni kinyilatkoztatásról Evangelizzazione, catechesi e catechisti Evangelii nuntiandi – Apostoli buzdítás Familiaris consortio – Apostoli buzdítás Guida per i catechisti Gaudium et spes – Lelkipásztori konstitució az egyház és a világ mai viszonyáról Katekézis Általános Direktóriuma (1997) Katolikus

Egyház Katekizmusa Magyar Kateketikai Direktórium Magyar Katolikus Püspöki Kar Lumen gentium – Dogmatikai konstitució az egyházról Ordo Initiationes Christianae Adultorum Presbyterorum ordinis – Határozat a papi szolgálatról és életről Rinnovamento della catechesi Religio. Enciclopedia tematica dell’educazione religiosa Redemptoris missio – Apostoli buzdítás Unitatis redintegratio – Határozat az ökumenizmusról SC Sacrosanctum Concilium – konstitúció a szent liturgiáról CT ChL DizCat DPG DV ECC EN FC GCM GS 2 Bevezetés A II. Vatikáni Zsinatot követő időszakban az egyház katekézissel kapcsolatos koncepciója, és sok helyütt gyakorlata is gyökeres változásokon ment keresztül. Korunk gyors társadalmi átalakulásai a hagyományos katekézis-gyakorlat kríziséhez vezettek. Az elmúlt évtizedek kateketikai reflexiója igyekezett megoldást találni a felmerülő problémákra, amely útkeresés eredménye, hogy a jelen kor

kihívásainak leginkább megfelelő katekézis módszertan – a korábbi gyakorlathoz képest – új szemléletmódot tükröz. A katekézis jelentőségét illetően ezt olvashatjuk II. János Pál pápa katekézissel kapcsolatos, az egész egyház számára mérvadó 1979-es dokumentumában, a Catechesi tradendaeben: „A második tanulság az, hogy milyen hely illeti meg a katekézist az Egyház lelkipásztori tevékenységében. Mert minél inkább kifejezi akár egy helyi egyház, akár az egyetemes Egyház, hogy elsőbbséget biztosít a katekézisnek – t.i az egyéb, bármilyen tetszetős eredményekkel kecsegtető kezdeményezésekkel és tevékenységekkel szemben –, annál inkább felfedezi, hogy a katekézisben erősödik a belső élete, úgy is, mint hívő közösségé, de úgy is, mint kifelé misszionáló közösségé. A huszadik század vége felé Isten és az események – amelyek nem mások, mint Isten szavai felénk – arra késztetik az Egyházat, hogy

újra frissítse föl a katekétai munkába vetett bizalmát, a legfontosabb dolgai közé tartozónak tekintve azt. Az Egyház tudja, hogy legjobb erőit kell bevetnie a katekézisbe, nem kímélve sem fáradságot, sem gondot, sem anyagi áldozatokat azért, hogy alkalmas kiképzést kapjanak mindazok, akik katekétaként fognak dolgozni. De mindez nem csupán emberi megfontolások, hanem a hit követelménye is.”1 Jelen tanulmány ennek a meggyőződésnek kíván továbbvivője lenni: céljai és felépítése, továbbá a feldolgozását segítő módszertani javaslatok is ebbe illeszkednek bele. Az Alapvető kateketika. Bevezetés a katekézis elméleti alapjaiba katekétáknak elsődleges célja, hogy átfogó, ugyanakkor kellően részletes képet nyújtson az egyház katekéziséről, annak jelentéséről, jelentőségéről és mibenlétéről. Célja az is, hogy a katekézis gyakorlatának végzéséhez szükséges elemi elméleti ismereteket is felsorakoztassa. Célja

továbbá, hogy mindezek áttanulmányozásával segítse kialakulni a katekézis végzéséhez szükséges megfelelő szemléletet, amely az idézetben is említett „alkalmas kiképzés” alapvető eleme. A tanulmány elsősorban katekétáknak íródott, akik – már most vagy a jövőben – a keresztény közösségen belül mások szisztematikusan segített hitbeli fejlődésének kísérésére és vezetésére kaptak meghívást és megbízást. A könyv emellett az elméleti szakembereknek is nyújthat hasznos információkat. Az elsődleges célcsoport miatt a tanulmány az elméleti alapok leírásánál lényegretörő, a gyakorlati ismereteknél részletesebb, egészében gyakorlatorientált. 1 CT 15 3 A katekézis – természetéből adódóan – gyakorlat. Ennek a gyakorlatnak az elméleti alapvetése szükséges ahhoz, hogy valaki célirányosan, és az egyház szándékának megfelelően, lehetőségeihez mérten mind gyümölcsözőbben tudja szolgálni a

katekézis ügyét. Ez az elméleti tudás szükséges, de nem pótolja – hanem megalapozza – a gyakorlati tapasztalatot. Ez az írás ebből kifolyólag akkor tölti be rendeltetését, ha tanulmányozása együtt jár az ismeretek gyakorlattá váltásával. A tanulmány két alapvető forrása az MKD, illetve a KÁD mint a magyar, valamint az egyetemes egyház katekézissel kapcsolatos legújabb dokumentumai. Ezek mellett a korábbi ilyen jellegű, katekézissel és evangelizációval kapcsolatos dokumentumok, és a II. Vatikáni Zsinat dokumentumai képezik a fő viszonyítási pontokat. A könyv nyolc fejezetben tárgyalja a katekézis szemléletével kapcsolatos legalapvetőbb témákat: 1. a katekézis történetét, illetve fogalmát a szorosan hozzátartozó egyéb fogalmakkal együtt; 2. a katekézis megfelelő végzésének hátterében lévő teológiai szempontokat; 3 a katekézis pedagógiai alapelveit; 4. a katekézis forrásait, és ezek alkalmazásának fő

szempontjait; 5. szereplőit és helyeit; 6 a katekézis helyét az evangelizáció folyamatának egészében; 7. a kateketikai tervezés és programozás fogalmát; 8 a kateketikai programozás folyamatát. A témák tárgyalása során nem részletezek több olyan kérdéskört, melyek szorosan kapcsolódnak ugyan jelen tanulmány tárgyához, de önmagukban is nagyobb lélegzetű témák, így külön kurzusok és tanulmányok anyagát képezhetik. Ezek a következők: 1. Az első evangelizáció folyamata és gyakorlati vonatkozásai; 2 A pasztorális tervezés és programozás; 3. A különféle korosztályok katekézisének sajátosságai (felnőttek, fiatalok, serdülők, gyermekek); 4. Kateketikai tervek; 5 Csoportdinamikai alapismeretek A fenti idézet szellemiségének megfelelően mind a KÁD, mind az MKD hangsúlyozza, hogy a katekéták képzési folyamata maga is legyen kateketikai jellegű, azaz a katekézis pedagógiáját követő folyamat. Ennek mind teljesebb

megvalósítása érdekében szerepelnek a fejezetek előtt személyes tapasztalatokat előhívó és motiváló, valamint a fejezeteket követően a személyes szintézis kialakítását segítő szempontok, kérdések, feladatok. Ezek tehát azt kívánják szolgálni, hogy a tanulmányban szereplő információk a katekéta számára nélkülözhetetlen szemlélet és hozzáállás formálásához is – és ne pusztán a tudás gyarapításához – járuljanak hozzá. A tanulmány háromszintű ismeretelsajátítást tesz lehetővé. A fejezetek fő szövege a leglényegesebb információkat tartalmazza. Az apróbetűs részek ezeket egészítik ki, míg az egyes fejezetek végén található irodami vonatkozások a további elmélyítéshez adnak lényegi, a teljesség igénye nélküli támpontokat. 4 Mit gondolsz róla? Mi a tapasztalatod? Emlékezz vissza! Idézd fel magadban! (Szempontok az egyéni és csoportos témafeldolgozás megkezdéséhez) 1. Gondolj vissza

saját hitbeli fejlődésedre és hitbeli neveltetésedre! - Hol, milyen közegben történt ez? - Hogyan, milyen módszerekkel történt? - Hogyan kapcsolódott a plébániai közösségetek életéhez? - Miben segítettek neked ezek a plébániai tapasztalatok? - Mi volt hitbeli neveltetésedben – mostani fejeddel mérlegelve – jó és kevésbé szerencsés? - Te mit csinálnál másképpen akkori nevelőid helyében? 2. Mit jelent számodra ez a szó: katekézis? 5 „A próféta a saját korára figyelemmel tekintő, konkrét ember, aki érzékeny az adott történelmi pillanat feszültségeire és problémáira, aki kihívásként éli meg ezeket a helyzeteket. Végezetül olyan ember, aki nem tapad hozzá előregyártott sémákhoz, hanem nyitott Isten és a történelem újdonságaira.” (B. Maggioni) 1. A katekézis történeti áttekintése és fogalma Ha a katekézis végzésére kaptunk meghívást, az egyik első és legfontosabb dolog, hogy világos képet

alkossunk arról, hogy ez mire is szól, vagyis hogy mi az a katekézis? A fogalom mai értelmének árnyaltabb értését szolgálja egyrészt történeti alakulásának, másrészt a hozzá közel álló tevékenységek és fogalmak áttekintése is. 1. A katekézis történetének főbb állomásai A múlt ismerete segít eligazodni a jelen megértésében, a mai kihívások gyökereinek és helyes megválaszolásának felismerésében. Emiatt – még mielőtt megfogalmaznánk a katekézis mai értelemben vett meghatározását – áttekintjük a katekézis történeti alakulását főbb vonalaiban. Az első századokban, az egykori, vallásilag sokszínű Római birodalom területén elsősorban a felnőttek voltak azok, akik a beavató szentségekben való részesedéssel a társadalom egészét nézve kisebbségben lévő, ugyanakkor erős benső öntudattal rendelkező keresztény egyház tagjainak sorába léptek; szinte kizárólag felnőtt megtérők csatlakoztak a

keresztény közösséghez. A megtérések a nem hívők körében élő keresztényekkel való kapcsolat, életmódon és szavakon keresztüli tanúságtétel hatására történtek. Az őskeresztény korban a keresztény közösségbe lépést egy komoly, többéves felkészítés előzte meg. Ezt a folyamatot katekumenátusnak nevezték el Ennek keretén belül a kereszténység iránt érdeklődő ember fokozatosan (a katekumenátus – különböző helyeken más és más módon konkretizálódó – szakaszain keresztül) beépült a közösség életébe – ami a beavató szentségek vételével vált teljessé –, valamint elmélyült a keresztény életmódban. A katekumenátuson belüli katekézis során a résztvevők – elsősorban a Szentíráson keresztül – megismerkedtek az üdvösségtörténet főbb állomásaival, a fontosabb hittitkokkal, a hitvallás elemeivel, a Miatyánk imádságával és jelentésével, az erkölcsös élet követelményeivel. A

szentségek vételét követően, az ún. mysztagógikus katekézisben tovább mélyítették a 6 szentségekkel kapcsolatos misztériumok megértését és élését, valamint beépültek a közösség életébe.2 A katekumenátuson belüli katekézis végzésére elsősorban a keresztény közösség életében történő részvételen keresztül készültek fel a közösség tagjai. Külön katekétaképzés mindössze néhány helyen történt abban az időben, amelyekről a különböző szerzők írásai tanúskodnak. A legkiépültebb ókeresztény teológiai iskola, amely kimondottan kateketikai célokat szolgált, az alexandriai volt. Ez a szervezett iskolarendszer, melynek felvirágzása Origenész nevéhez fűződik, többféle tudomány ismeretébe vezette be növendékeit. A filozófia mint előkészítő tudomány az elterjedt gnosztikus eszmék miatt szerepelt a képzési folyamatban. A filozófiai ismereteknek apologetikus, hitvédelmi céljuk volt a keresztény

eszméket sajátos módon értelmező és eltorzító gnosztikusokkal szemben. A Szentírás képezte a képzés középpontját. Értelmezésében inkább az allegórikus módszert követték A Szentírás tanulmányozásának éppúgy, mint a filozófiai ismereteknek a végső célja nem egyszerűen az intellektuális gyarapodás, tudós elmék kiművelése volt, hanem a nevelés, a jellem- és gondolkodásformálás a filozófián és az azt teljesen megvilágító és beteljesítő szentírásismereten keresztül. A képzés éppen attól vált kimondottan kateketikai jellegűvé, hogy a hangsúly a hitmélyítésen, az istenkapcsolat gazdagításán volt. Az egyháztörténelem számon tart egy másik iskolát is, az antiochiait, azonban erről többen úgy vélekednek, hogy ez inkább teológiai irányzat, egzegetikai módszer (inkább szó szerinti-történeti) volt, mint kimondott iskolarendszer. Rómában is történtek törekvések azidőtájt kateketikai iskola

alapítására, de ezt nem sikerült megvalósítani (Cassiodorus nevéhez fűződik a próbálkozás). Nagyon gazdag az ősegyházi irodalom a kateketikai írások tekintetében. Számos remekmű maradt ránk az egyházatyák (többek között Lioni Ireneusz, Alexandriai Kelemen, Origenész, Ágoston, Jusztinosz, Tertullianusz, Római Hippolitusz, Antiochiai Teofil, Jeruzsálemi Cirill, Aranyszájú János, Ambrus, Nüsszai Gergely) keresztség előtti felkészítést, és a mysztagógikus, azaz keresztség utáni katekézist segítő munkáiból.3 Az első négy évszázad a felnőttek katekézise virágzásának ideje volt, ezt követően – az V. századtól – a katekumenátus intézménye hanyatlásnak indult. A konstantini fordulat után, amikor a kereszténység államvallássá lett, általánossá vált a gyermekkeresztség, ami a katekézis – ezen belül annak fő formája, a katekumenátus – szerepének gyengülését eredményezte, hiszen néhány generáció után

egyre kevesebben voltak azok a felnőttek, akik tudatos, felnőttkori választás alapján léptek az egyház közösségébe.4 Az V. századtól a Trienti zsinatig a fő hangsúly a gyermekek vallásos nevelésére helyeződött (de ez sem volt mindig és mindenütt rendszeres); a felnőttek katekézisére nem sok figyelmet szentelt a lelkipásztori gyakorlat. A felnövekvő generációk keresztény neveléséről elsősorban az a szociális közeg gondoskodott, amit átitatott a keresztény értékrendszer és életszemlélet, és amibe fokozatosan belenőttek az emberek (vagyis egyfajta szociális katekumenátus működött).5 A katekumenátus hanyatlása után magának a katekézis szónak a használata is kikopott a gyakorlatból. Helyette a „katekizmust” említették, amellyel korábban is a keresztség szentségében részesedést közvetlenül megelőző tanítást jelölték, és amely a konstantini fordulatot követően, a keresztség általános elterjedésével a

keresztségi szertartás bevezetésében szereplő kérdés-felelet elmondására szorítkozott. Vö. GROPPO G, „Catecumenato antico”, in: DizCat, 133-136 o; DUJARIER M, Breve storia del catecumenato, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1984. 3 Vö. SIMONETTI M, „Alessandria (Scuola di)”, in: DizCat, 26-27 o; SZÁNTÓ K, A Katolikus egyház történe I, Ecclesia, Budapest, 1987, 111-112. o 4 V.ö VANYÓ L, Az ókeresztény egyház és irodalma, Szent István Társulat, Budapest, 369-384 o; ALBERICH E, “Adulti (Catechesi degli)”, in: DizCat, 15-19. o 5 Vö. TARJÁNYI Z, Kateketika I, Szent István Társulat, Budapest, 1998, 23-29 o 2 7 Lényeges változás következett be a katekézis tartalmát illetően is. A feltámadt Jézus Krisztusban kicsúcsosodó üdvtörténet eseményeinek katekéziséről a hangsúly a keresztény tanítás szisztematikus bemutatására helyeződött át.6 A tanítás (instructio) – már ahol egyáltalán volt – elsősorban a gyerekeknek

szólt. Az ő keresztény nevelésük főként a családban és a keresztény közösségben történt. A plébániai iskolák rendszerének megjelenésével a koraközépkortól kezdve – amelyben elsősorban az egyházi pályára készülő fiúk tanultak – sokak számára lehetőség nyílt az alapvető vallási műveltség megszerzésére. Ezekben az iskolákban olvasni, írni tanultak a diákok, javarészt vallásos szövegeken keresztül. Ez azonban nem volt szisztematikus katekézisnek nevezhető, hiszen a tanulás elsősorban az intellektuális képzést szolgálta. A középkorban elterjedtek az elsőáldozási és gyónási felkészítést segítő írások is, amelyek a hittitkok magyarázatára és memorizálására fektették a hangsúlyt. A felnőttek számára a hitmélyítés rendszeres lehetősége főként a prédikációban merül ki, ahol éppen volt. Az akkori missziós területeken, ahol a kereszténység meggyökereztetése történt, katekumenátus ihletésű

(de annál lényegesen rövidebb) katekézis több helyen is működött. Azonban több példáról is tudunk a keresztséget követő rendszeres katekézist illetően. Mexikóban például, ahol a ferencesek 1524-től voltak jelen, „doctrinas” név alatt folyt a keresztség utáni inkulturált katekézis, vagyis amely alkalmazkodott a helyi népek nyelvezetéhez, világához, kifejezésmódjához, fogékonyságához, és amelyben benszülött katekéták szolgáltak. Indiában Xavéri Szent Ferenc alapította meg a gyermekek és keresztény felnőttek iskoláját, amely szintén rendszeres hitmélyítési lehetőséget biztosított a megkereszteltek számára. 1545-ben elkészítette a Hitvallás kateketikai magyarázatát is katekéták számára (valószínűleg itt szerepel először a „katekéta” szó).7 A felvilágosodással kezdődően az egységes keresztény európai társadalom fokozatos bomlásnak indult. Új szellemi áramlatok, ideológiák jelentek meg és

hatottak az egyház tagjaira is. Ezekkel, és ezen eszméket hirdető, valló másképpen gondolkodókkal szemben az egyház túlnyomórészt ellenséges viszonyt, erőteljesen kritikus hozzáállást képviselt. A reformációt követő Trienti zsinat felismerte, hogy a keresztény tömegek vallásosságának egyik legégetőbb problémája a vallási tudatlanság volt. Ennek felszámolását igyekezett előmozdítani a zsinat egyik dekrétuma, amely előírta a lelkipásztoroknak, hogy „legalább vasár- és ünnepnapokon táplálják a rájuk bízott népet üdvösségre vezető szavakkal, az ő sajátos képességeiknek megfelelően, megtanítván mindazt, amire mindenkinek szüksége van az üdvösség eléréséhez, röviden és egyértelműen jelezvén nekik azokat a rossz szokásokat, amelyeket kerülniük kell, és az erényeket, amelyeket gyakorolniuk kell, hogy elkerüljék az örök büntetést, és elnyerjék az örök égi dicsőséget”.8 Evvel az intézkedéssel a

zsinat azt kívánta előmozdítani, hogy a hívek fokozatosan ismerjék meg az üdvösséghez szükséges keresztény tanítást. Erre a protestantizmus terjedése miatt is nagy hangsúlyt fektettek. A különféle korosztályok katekézisének kitüntetett eszközei voltak a katekizmusok. Ezek a könyvek elemi és szisztematikus tanítást adtak a keresztény hitről. Általában erőteljes apologetikus színezettel íródtak attól függően, hogy melyik felekezethez tartozott a szerzőjük. Ezeket a műveket gyermekekkel – és helyenként felnőttekkel is – elsősorban a vasárnapi iskolákban használták, illetve a vasár- és ünnepnapi prédikációkban kamatoztatták. V.ö GIANETTO U, „La catechesi nella storia: dagli inizi fino al rinnovamento conciliare”, in: ISTITUTO DI CATECHETICA, FACOLTÀ DI SCIENZE DELL’EDUCAZIONE, UNIVERSITÀ PONTIFICIA SALESIANA, Andate & insegnate. Manuale di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 2002, 59-80. o 7 Vö. SZÁNTÓ

K, A Katolikus egyház történe I, 566-567 o; GROPPO G, „Medioevo (Catechesi del)”, in: DizCat, 411-414 o; SEUMOIS A., „Missionaria (Catechesi): Storia”, in: DizCat, 436-440 o; UŐ, „Catechista missionario”, in: DizCat, 130-132 o; 8 Concilium Tridentinum, Sessio V, Decretum secundum: super lectione et praedicatione, n 11, in: G. ALBERIGO és mások (Szerk.), Conciliorum Oecumenicorum Decreta Freiburg iBr, Herder 1962, 645 [saját fordítás] A szöveget Alberich E idézi 6 8 A katekézis, amelynek szolgálatában álltak, túlnyomórészt a hitismeretek memorizálását, magyarázatát, illetve az életben történő alkalmazását jelentette. Evvel összhangban maguk a katekizmusok is a keresztény tanítás tömör, sok esetben kérdés-felelet formájában megfogalmazott összefoglalásai voltak, amelyek az üdvösséghez szükséges hitismereteket, parancsolatokat, gyakorlatias előírásokat tartalamaztak, valamint leírták, hogy melyek azok a természetfeletti

eszközök, amelyekkel célszerű élni a személyes üdvösség érdekében (szentségek). Az első ilyen jellegű munkák többek között Rotterdami Erasmus, Luther Márton, Kálvin János, Auger Edmund, Canisius Péter, Witzel György, Borromeo Károly, da Ripalda Jeromos és Bellarmin Róbert nevéhez fűződtek. A zsinati intézkedéseknek köszönhetően sok helyen komoly kezdeményezések születtek annak érdekében, hogy a katekizmusok tanítását szervezetten, átgondoltan végezzék. A Trienti zsinatot követően számos helyen (Európában elsősorban Itáliában) addig nem látott lendületet vett a katekézis folyamatának szervezése, és evvel karöltve a katekéták képzése is. Ennek a folyamatnak egyik elindítója volt Borromeo Károly, aki öt tartományi zsinatot szervezett a pap- és katekétaképzés érdekében, valamint beindította a népoktatást. Ezen kezdeményezései minta értékűek voltak Európa más államai számára is. Ebben az időszakban

látott napvilágot néhány tudományos igényű munka is magáról a katekézisről, módszertanról, a katekéta szerepéről, felkészültségéről, személyi vonásairól, és mindezek teológiai alapjairól (ld. pl Possevin, Schmidt, Sailer munkái) Hasonló folyamatok vették kezdetüket a missziós területeken is, amelyeknek gyümölcseként a XVI-XVII. század folyamán Ázsiában több helyen (így pl. Macaón, Japánban, Vietnámban, Kínában) jól strukturált katekétaiskolák indultak. Az említett folyamatok hazánkban is éreztették hatásukat: katekizmusok jelentek meg magyar nyelven; a Trienti zsinat határozatainak megvalósulásaként papnevelő intézetek létesültek, a rendszeres katekézis megszervezésére is irányultak törekvések (mindebben kitüntetett szerepe volt Oláh Miklósnak és Pázmány Péternek). 1828-ban megalakult az első magyar tanítóképző intézet Egerben, ahol a növendékek külön stúdiumban foglalkoztak a katekézis

módszertanával is. A kötelező iskoláztatási rendszer általánossá válásával (XVIII. sz) hamarosan az iskolai vallástanítás is minden gyermek számára kötelező lett. Iskolai, tantárgyi keretek között, fizetett, erre a szolgálatra felkészült pedagógusoknak köszönhetően ismerkedtek meg a hit igazságaival. Természetszerűen ezek az intézményes körülmények előnyeik mellett számos problémát is eredményeztek (előnye többek között a rendszeresség, a folyamatosság, a szisztematikusság, továbbá, hogy a tanításban minden gyermek, fiatal részesült; hátránya, hogy a katekézis értelme nagyon leszűkül az informálásra, és nagymértékben függetlenedik, vagy egyenesen elszakad a keresztény közösség életétől).9 A Trienti zsinatot követően a korábbihoz képest a felnőttek hitbeli képzésének sokféle formája, fóruma alakult ki: a szentmise keretén belül a rendszeres prédikáció, a hitigazságokat szisztematikus módon

összefoglaló katekizmusok, a népmissziók stb. A fő hangsúly azonban ebben az időszakban is a gyermekek keresztény nevelésén volt, rájuk fordítódik a legtöbb figyelem és energia. A felnőtteknek szóló képzési, hitmélyítési formák csak a gyermekkatekézis kiterjesztésének tekinthetők, mind tartalmukat, mind módszerüket, mind pedig stílusukat tekintve is.10 A kateketikai mozgalom idején (a XIX. sz második felétől kezdődően) a katekézis egészét érintő megújulási folyamat indult el, amely tulajdonképpen ma is tart. Ezidőre kibontakoztak a felvilágosodással kezdődő társadalmi folyamatok, amelyek (mint pl. az ideológiai 9 V.ö TARJÁNYI Z, Im, 35-37 o Vö. ALBERICH E – BINZ A, Adulti e catechesi, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1993, 17-18 o 10 9 sokféleség; az egységes keresztény társadalmi rendszer, és evvel a szociális katekumenátus felbomlása; az állam és az egyház szétválása; sokhelyütt a kötelező vallástan

megszűnése stb.) sokakat arra késztettek, hogy keressék azokat az utakat, amelyeken haladva túlléphetnek az addig jellemző, túlnyomórészt intellektualista vallástanítás korlátain, és eredményesen megválaszolhatják az új társadalmi helyzet adta kihívásokat. Többen visszatértek a „katekézis” szó használatához, amely jobban kifejezi a tevékenység eredeti gazdagságát (bár számos esetben maga a folyamat, amit végeztek, eleinte nem sokban tért el a korábbitól). Egy az addigiakhoz képest merőben új szemlélet kezdett kibontakozni, amelynek bölcsői elsősorban Franciaország, Spanyolország és Olaszország voltak, továbbá jelentős központjai voltak Bécs és München. A megújulás mozgatórugói között szerepeltek a XIX. század lélektani és pedagógiai felismerései is, amelyek ösztönzően hatottak a keresztény nevelés égető kérdéseinek újragondolására. A korábbi időszakokhoz képest robbanásszerűen jelentek meg

kateketikai kézikönyvek, folyóiratok, alakultak képzési központok, kateketikai intézetek és kateketikai tanszékek a papnevelő intézetekben is. Az addigi katekézis újragondolása minden téren elkezdődött: többek között a módszerek, a tartalom és az alapelvek területén is.11 Az egyházi tanítóhivatal is reagált az említett változásokra. Így pl X Piusz 1905-ben kiadta „Acerbo nimis” kezdetű enciklikáját, melyben a Trienti zsinaton megfogalmazott elvekkel összhangban előírta minden korosztály vallásos tanításának szükségességét – beleértve a felnőtteket is –, előirányozva annak módját és tartalmát is. (Ez a tanítás elsősorban a szentmise prédikációjában történt minden ünnepnapon, valamint ettől eltérő időpontban gyerekeknek és külön a felnőtteknek. Ekkor elsősorban a Trienti zsinat katekizmusát magyarázták. Ez az oktatás – négy-öt éves ciklusokban – magában kellett, hogy foglalja a hitvallás, a

szentségek, a tízparancsolat, a vasárnapi liturgia, valamint az egyház előírásainak tanítását). A pápa nevéhez fűződik továbbá két katekizmus is (1905 és 1912), amelyek még a XX. század végén is több helyütt használatban voltak. 1935-ben jelent meg a Provido sane kezdetű dekrétum, amely irányelveket fogalmazott meg a katekézis szervezésére, a világi katekéták működésére, és különös tekintettel a felnőtt keresztények képzésére vonatkozóan.12 A megújulási folyamatot hozzávetőlegesen négy nagy szakaszra lehet bontani, amelyek mindegyikénél a katekézis egy-egy fontos tényezője áll a figyelem középpontjában. Az első szakaszban a módszer kérdése volt a hangsúlyos (a ’30-as évekig). Ennek az időszaknak volt egyik gyümölcse az ún müncheni (vagy bécsi) módszer kidolgozása és alkalmazása a katekézis-foglalkozásokon (a módszer fő lépései: 1. kiindulás egy konkrét – biblikus, liturgikus, egyháztörténelmi

stb. – tényből, szövegből, eseményből; 2 ennek magyarázata, kifejtése és szintézise egyszerűen memorizálható kifejezésekben, mondatokban; 3. alkalmazás a mindennapi életre)13. A második szakaszban a katekézis tartalma állt a figyelem középpontjában (a II. világháború és a II Vatikáni Zsinat közötti időszakban). Ezt az időszakot „kerygmatikus”-nak is szokták nevezni Célja abban állt, hogy a katekézis tartalmának felülvizsgálatával és megújításával újra kiemeljék annak örömhír jellegét és kapcsolatát az élettel. E szakasz egyik emblematikus gyümölcse az 1955-ben megjelent Német Katekizmus, amely ötvözi az előző szakasz módszertani eredményeit a tartalom megújítására vonatkozó felismerésekkel. A harmadik szakaszban magára az emberre mint a katekézis résztvevőjére helyeződött a hangsúly (antropológikus szakasz). Ebben a II Vatikáni zsinatot közvetlenül követő időszakban született a Holland Katekizmus,

amely a modern embert foglalkoztató kérdéseket, alapvető emberi vágyait figyelembe véve, számára érthető nyelvezettel fogalmazta meg a keresztény hit lényegét.14 V.ö GIANETTO U, „Movimento catechistico”, in: DizCat, 448-450 o V.ö UŐ, „Magistero (XX secolo)”, in: DizCat, 397-398 o 13 V.ö UŐ, „Monaco (Metodo di)”, in: DizCat, 440-441 o 14 V.ö UŐ, „Catechismo olandese”, in: DizCat, 123-125 o 11 12 10 A negyedik szakaszban a közösségre, valamint a katekétára mint a katekézis kitüntetett szereplőjére fordítódik a figyelem. Evvel együtt a korábbiakhoz képest még jobban kidomborodik a katekézist megelőző első evangelizáció jelentősége minden korosztály katekézisében. Jelenleg ezt az utolsó szakaszt éljük, mindamellett, hogy a többi szakasz lényegi kérdései ma is vissza-visszatérnek.15 Azt, hogy az egyház érdeklődésének fókuszába került a katekézis ügye, mi sem jelzi jobban, mint a XX. század nemzetközi

kateketikai kongresszusainak sora (Róma: 1950; Eichstätt: 1960; Bangkok: 1962; Katigondo: 1964; Medellín: 1968; Róma: 1971) – hatásukra pedig a nemzeti szintűek, ezek gyümölcseként pedig számos új szemléletű katekizmus, kateketikai dokumentum stb. –, amely jelenség példátlan volt egészen odáig az egyház történelmében.16 Európához hasonlóan a misszós területeken is sok helyütt pasztorális és kateketikai központok alakultak, ahol komoly katekéta-képző kurzusok is működtek. A szó eredeti értelmében vett katekumenátus visszaállítása is sokhelyütt megtörtént 1878 után card. Lavigerie ösztönzésére17 Az európai törekvések hazánkban is éreztették hatásukat. 1906-ban megalakult a Katolikus Hittanárok és Hitoktatók Egyesülete, amelynek saját folyóirata is volt „Katolikus Nevelés” címmel. Mind az egyesület, mind pedig a folyóirat 1946-ig fennmaradt. 1921-től a Ward Mária kollégiumban folyt hitoktatónőképzés, majd

ennek mintájára másutt is az országban. Ez mintegy kétéves képzési folyamat volt, amelyben a hittudományi ismeretek elsajátítása mellett nagy hangsúlyt fektettek a módszertani, valamint a lelki képzésre is. Ezidőtájt alakult meg a katekétanők egyesülete és a pap katekéták egyesülete is (Regnum Marianum), amelyek a folyamatos tapasztalatcsere és továbbképzés fórumaivá váltak.18 Az ‘50-es évektől új kateketikai kezdeményezések is születtek a világ több pontján, különösen a felnőttek katekézisének területén (például a JOC vagy az Actio Cattolica mozgalmán belül), amelyek már a II. Vatikáni Zsinattal kialakuló új szemlélet vonásait tükrözték.19 A II. Vatikáni Zsinatot követő időszak is a kateketikai mozgalom részének tekinthető: annak 3. és 4 szakasza tehető erre az időre Ennek, valamint annak ellenére, hogy maga a zsinat nem tárgyalta közvetlen és kifejezett módon a katekézis ügyét, mégis elmondhatjuk,

hogy egy új korszak indult el vele, magán a kateketikai mozgalmon belül is. Mindez annak köszönhető, hogy a katekézisről vallott elképzeléstől elválaszthatatlan, lényegi viszonyítási pontokat rögzített dokumentumaiban, úgymint Isten szavának, a hitnek, az egyháznak, az egyház és a világ kapcsolatának stb. mibenlétét A zsinattal elinduló folyamatoknak köszönhetően ténylegesen és véglegesen lezárult az a hosszú, a XVI-XIX. századig tartó időszak a katekézis történetében, amelyet a „katekizmus korszakának” is nevezhetünk. Ez a több évszázados időtartam számos értéket fel tudott mutatni, mint pl. az egyértelmű, világos, a kinyilatkoztatás minden elemére kiterjedő tanítás, ugyanakkor olyan vonásai is voltak, amelyek a mai, értékek sokféleségétől átszőtt kulturális, vallási és társadalmi környezetben kevésbé mutatkoztak gyümölcsözőnek. Ezek között lehet említeni pl. az egyoldalú és egyirányú

kommunikációt (deduktív tanítási módszer, tanító és tanuló szerepekkel), az elvont igazságok tanítását, a biblikus és liturgikus szempontból szegényes tartalmat és a hitigazságok közvetítésére egyoldalúan koncentráló beállítottságot. A katekizmus tanítására épülő katekézis abban a társadalmi és kulturális helyzetben, amelyben gyökerezett, szükséges, megfelelő és elegendő volt. Ez azonban elégtelennek bizonyul egy felgyorsult, dinamikusan változó világban, mint a mostani. Emiatt a katekézist is új megvilágításban kellett szemlélni. 15 o. V.ö UŐ, „Movimento catechistico”, 449 o; UŐ, „La catechesi nella storia: dagli inizi fino al rinnovamento conciliare”, 73-75 V.ö GEVAERT J, „Congressi catechistici internazionali”, in: DizCat, 173 o V.ö SEUMOIS A, „Missionaria (Catechesi): Storia”, 438-440 o 18 V.ö MÉSZÁROS I, A világi hitoktatóképzés intézményes formái, in „Teológia”, 1989, 2, 114-120 o 19

Vö. ALBERICH E – BINZ A, Im, 18-20 o 16 17 11 A zsinatot számos püspöki szinódus, valamint az evangelizációval és katekézissel foglalkozó dokumentum megszületése követte, melyeknek köszönhetően ma az egyház előtt egy árnyalt, jól kirajzolódó kép áll a katekézissel kapcsolatos küldetéséről: a katekézis természetéről, helyéről az egyház küldetésének egészében, szervezéséről, és mindezekkel összefüggésben a katekézist végző katekéta identitásáról, szerepéről és képzéséről. A következő oldalakon a katekézis fogalmának mai, az említett dokumentumok alapján kirajzolódó értelmével ismerkedünk meg. A legfontosabb, egyetemes egyház szintjén megjelent dokumentumok között szerepel az Általános Kateketikai Direktórium (ÁKD) (1971), az Ordo initiationes christianae adultorum (OICA) (1972), az Evangelii nuntiandi (EN) (1974), a Catechesi tradendae (CT) (1979), a Katekézis Általános Direktóriuma (KÁD) (1997),

illetve az említett dokumentumok közül néhányat előkészítő kongreszus, illetve püspöki szinódus, úgymint az OICA-t előkészítő ’71-es Római Nemzetközi Kateketikai Kongresszus (1971), az EN-t megalapozó 74-es, valamint a CT-t előkészítő ’77-es Püspöki Szinódus. A magyar katolikus egyháznak ezidáig két olyan, a katekézissel kapcsolatos dokumentuma jelent meg, amelyek irányt szabnak a közeli és távoli jövőben a katekézis végzésére nézve. Az első az OICA irányelveit alapul vevő Felnőttek beavatása a keresztény életbe. A felnőttek katekumenátusa című kiadvány (1999), amely – ahogyan a címe is elárulja – a keresztény beavatás folyamatával kapcsolatban fogalmaz meg nélkülözhetetlen irányelveket. A második pedig a Magyar Kateketikai Direktórium (2000), amely a KÁD elvein alapuló nemzeti szintű iránymutatás, és mint ilyen, a katekézis jövőbeli, konkrétabb szervezésére és tervezésére vonatkozó

alapdokumentumnak tekinthető. 2. Katekézis Az egyház kialakulásának kezdetén a keresztény szóhasználatban a görög eredetű „katekézis” szó sajátosan a hit nevelésével összefüggő jelentéssel is rendelkezett, és elsősorban a meglévő hit kifejtését és elmélyítését jelentette, amelyet megelőzött a hit ébresztését célzó missziós igehirdetés időszaka.20 Ez a jelentés bizonyos módosulásokon ment keresztül az egyház történelme során, ahogyan azt a történelmi alakulás áttekintésekor láthattuk. A katekézissel kapcsolatos hivatalos egyházi dokumentumok alapján az alábbi módon foglalható össze a szó mai értelemben vett egyházi jelentése:21 Katekézis minden olyan szolgálat, amelyet az egyház végez Isten szavával (a kinyilatkoztatással) kapcsolatban, és amely a hívő egyén és közösség hitének elmélyítését és érését kívánja elősegíteni, a Jézus Krisztussal való mind teljesebb közösségbe,

bensőséges, személyes kapcsolatba jutás érdekében, amely kapcsolat kifejeződik a krisztusi életforma tudatos gyakorlásában is. Ennek a meghatározásnak megfelelően a katekézisnek nagyon sokféle formája létezik: pl. a különféle korosztályok katekézise, családon belüli katekézis, a tömegtájékoztatási eszközökön keresztüli katekézis, a liturgikus események keretén belüli katekézis stb. A meghatározásban szereplő – kimondott, illetve benne rejlő, de nem kifejezett – hangsúlyos pontokat itt röviden áttekintjük, a későbbiek során pedig ezeket részletesebben megvizsgáljuk. A zsinatot megelőző időszakhoz képest az egyház mai felfogása szerinti katekézisnek az alábbi négy lényegi sajátossága említhető meg: - BEVEZETÉS A KERESZTÉNY ÉLETFORMA EGÉSZÉBE, AZAZ KATEKUMENÁLIS JELLEG. Ez több konkrétumban is kifejeződik.22 Egyrészt minden katekézis azt szolgálja, hogy bevezessen 20 21 Vö. ALBERICH E, „Catechesi”, in:

DizCat, 104-108 o Vö. RdC 37; ÁKD 21; KÁD 80-82; MKD 12 12 Jézus Krisztus személyének követésébe és a hit megismerésébe, az egyre érettebb hit felé haladva. Ez a folyamat magában foglalja a teljes személy (értelmének, benső beállítódásainak, érzelmeinek és akaratának) krisztusi minta szerinti fokozatos formálódását.23 A katekézis krisztusközpontúsága azt jelenti, hogy a Jézus Krisztussal való kapcsolat mélyülését, az Ő – mint a legfőbb keresztény eszmény – követését segíti.24 A katekumenális jelleg ókeresztény időkhöz hasonló hangsúlyozásának hátterében az áll, hogy az egyház szembesült az egységesen keresztény társadalom letűnésével. Az ember egy pluralista világban él, amiben sokféle értékrendszerrel találkozik. Világossá vált, hogy ezek össztüzében csak úgy tudja megőrizni keresztény identitását és betölteni keresztségéből fakadó küldetését, ha személyiségének egészét

irányító hitét tudatosan éli a keresztény közösségen belül, dönt mellette és képviseli a világban A katekumenátus ősi folyamata a világban így jelen lenni tudó ember felkészítéséhez és formálódásához szolgál modellként A katekézis meghatározása jelzi továbbá, hogy a katekézis végzése elsősorban az ember személyiségének egészét irányító, meglévő hitével függ össze. (A katekumenátus folyamatában is a konkrét katekézis azokkal történik, akik meghoztak egy komoly hitbeli döntést.) A katekézis a már hívőkhöz szól, hiszen csak ott lehet hitet mélyíteni, ahol az legalább csírájában megvan. Ha a katekézisnek meghirdetett kezdeményezésen a résztvevőkben nincs meg a hit iránti fogékonyság, akkor a hit ébresztésére célszerű a figyelmet fordítani, amely meg kell, hogy előzze a katekézist.25 A katekumenátusban, mint minden katekézis modelljében a katekézisnek legalapvetőbb viszonyítási pontja Isten

szava, a kinyilatkoztatás. Azt szolgálja, hogy Isten szava hatékonyan, a konkrét ember és közösség számára beszédesen, hitét, gondolkodását, életvitelét átalakító módon jusson el. A katekézis csak részben tekinthető hitismeretek elsajátításának. Ez fontos része, ugyanakkor nem ezen, hanem az istenkapcsolat alakulásán és a krisztusi életmód belülről fakadó megélésén van a hangsúly. Ez magában rejti azt is, hogy a katekézis folyamata segíti eljutni a résztvevőket odáig, hogy keresztségi küldetésüket konkrét elköteleződésekben éljék meg mind az egyházban, mind pedig a társadalomban. A hit érése folyamat, amelynek elkülöníthető szakaszai vannak. A katekézis ennek megfelelően fokozatosan vezeti be az embert a keresztény életformába, és ez a katekézis folyamatának szakaszoltságában is megmutatkozik, ahogyan ez a katekumenátus folyamatában is megvan. A hit mélyülése egyéni ritmus szerint történik. Ez a

fejlődés segíthető, de erőszakkal nem gyorsítható. Lényeges, hogy ezt a katekézis folyamatában tartsuk tiszteletben, és ezt szem előtt tartva segítsük a katekézis résztvevőit lépésről-lépésre előrehaladni. A katekézis által munkált fejlődési folyamat sosem tekinthető lezártnak, hiszen az ember hite mindig formálódhat. A katekumenátus folyamata ebben is modellként áll mindenfajta katekézis előtt: ahogyan része a beavató szentségekben részesülést (a tulajdonképpeni felkészítést) követően az utólagos, további elmélyülés, úgy minden korosztály hitbeli formálódásának fontos vonása a folyamatosság, vagy legalábbis lehetőségének biztosítása. - BELEILLESZKEDÉS AZ EGYHÁZ PASZTORÁLIS TEVÉKENYSÉGÉNEK EGÉSZÉBE. A katekézis katekumenális jellegéből következik – vagyis abból, hogy a keresztény életforma teljességére nevel –, hogy összefonódik az egyház többi tevékenységével: a közösségépítéssel, a

liturgikus Evvel kapcsolatban ld. még később, az isteni pedagógiánál elmondottakat Vö. MKD 14-17 24 Vö. KÁD 80-81, 123 25 Vö. KÁD 61-62; MKD 14-15 22 23 13 élettel, a szeretet tetteinek konkrét megélésével, az evangélium hirdetésével a nem hívők felé stb. Nem tekinthető elszigetelt tevékenységnek a többi között Ez azt is jelenti, hogy az adott egyházi közösség (nemzeti egyház, egyházmegye, plébánia) életének, tevékenységeinek hosszabb távú megtervezése során céljainak elérésében épít a katekézis adta lehetőségekre, ez utóbbi avval összhangban van, annak megvalósulását segíti. A katekézist továbbá az egyház végzi. A katekézis egyházi természete értelemszerűen meghatározza, hogy nem szólhat akármiről, nem történhet akárhogyan, és nem szolgálhat tetszőleges célokat; vagyis a katekézis „egyházi mivolta” irányadó céljait, tartalmát és módszereit tekintve is. - ANTROPOLÓGIAI FORDULAT A

MÓDSZERBEN/ALKALMAZKODÁS. A katekézis korábbi fölfogásában is lényeges elem volt az isteni kinyilatkoztatáshoz való hűség: vagyis, hogy a katekizmus mint könyv tanítása során elhangzottak igazak, érvényesek legyenek. Mondhatni – ahogyan a történeti áttekintésnél is előkerült –, egy többévszázados időszakon keresztül ez volt az egyetlen lényeges kritérium a katekézis hitelességével kapcsolatban. A mai kateketikai szemlélet újabb szemponttal gazdagodott: a kinyilatkoztatáshoz való hűség mellett éppen annyira lényeges a katekézisen résztvevőkhöz, vagyis a konkrét emberhez való hűség. Ez jelenti azt, hogy a katekézis folyamatában figyelembe vesszük a résztvevők életkori sajátosságait, de ennél többről is szó van: a konkrét csoport, és benne az egyén hitállapotának, kérdéseinek, helyzetének komolyan vételéről. A mai értelemben vett katekézis ezért mondható „alkalmazkodónak”.26 - A FELNŐTTEK

KATEKÉZISÉNEK ELSŐBBSÉGE A TÖBBI KOROSZTÁLLYAL SZEMBEN. A különféle korosztályi katekézisek közül a felnőttek katekézise a legfontosabb. A felnőttek hitnevelésének elsőbbségét éppen a jelenkori társadalmi helyzet indokolja: ők azok, akik a legteljesebb módon képesek képviselni, továbbadni, és érvényre juttatni a társadalmi élet minden területén a keresztény értékeket, valamint ők azok, akik gyermekeik első számú és legfontosabb hitre nevelői lehetnek, továbbá az ő hiteles – egyéni és közösségi – keresztény élete lesz az elsődleges katekézis a nem keresztények számára is. Mindennek azonban feltétele a tudatos hitélet, a megerősödött keresztény identitás, a kritikus szemléletmód, és evvel összefüggésben az eligazodás képessége a sokféle szellemi, ideológiai, vallási áramlat között, amelynek alapja az említett keresztény értékrendszer személyessé, bensővé tétele.27 Mindezek miatt a felnőttek

katekézise szolgál a többi korosztály keresztény nevelésének viszonyítási pontjául is, effelé tart a kicsik és a fiatalok katekézise is. Evvel a korosztályi katekézis-hangsúlyeltolódással együtt a felnőttek katekézisének arculatát, azaz főbb sajátosságait is újragondolta az egyház. A felnőttek esetében ma olyan hitnevelésről van szó, amelynek fő célkitűzése a felnőtt hitű hívő felnőttek nevelése, amely felnőtt stílusban történik, vagyis az ő fejlődés-lélektani sajátságaiknak figyelembevételével, ahol a felnőtteket felnőttként kezelik, nem pedig a gyermekek katekézisénél megszokott módon. A Consiglio Internazionale per la Catechesi, mely a Klérus Kongregáció tanácsadó szerve, 1990-ben, az említett kongregáció jóváhagyásával kiadott egy dokumentumot, melynek címe „La catechesi degli adulti nella comunitá cristiana”28 [A felnőttek katekézise a keresztény közösségben]. Ez a dokumentum teljes egészében a

felnőttek katekézisével foglalkozik, annak gyakorlati megvalósításához – többek között a célokkal V.ö EN 4 Vö. EN70; MKD 3321; KÁD 171 28 CONSIGLIO INTERNAZIONALE PER LA CATECHESI orientamenti, Libreria Editrice Vaticana, 1990. 26 27 DEGLI ADULTI, La catechesi degli adulti nella comunitá cristiana. Alcune linee e 14 és a módszerekkel kapcsolatban – fogalmaz meg irányelveket. Ez az írás egy újabb jele annak, hogy az egyház pasztorális érdeklődésének középpontjában áll a felnőttek katekézise ügyének előmozdítása * A történeti áttekintés, illetve a katekézis mai értelemben vett fogalmának kifejtése után látható, hogy a katolikus egyház a katekézis terén is visszatért a forrásokhoz, vagyis az ősegyház gyakorlatának számos eleméhez. Emellett felhasználja mindazon tapasztalatokat és bölcsességet is, amelyeket a történelem során átélt és felismert, és amelyek lehetővé teszik, hogy a múlt tanulságaiból

táplálkozó, ugyanakkor a jelen kor kihívásainak megfelelő katekézist végezzen. 3. A hit, nevelhetősége és taníthatósága A katekézis a hit érését, elmélyülését szolgálja. Célszerű tisztán látnunk, hogy miben is áll a keresztény istenhit, hiszen ez meghatározza azt is, hogyan szolgáljuk formálódását, és hogy milyen mértékben segíthetjük alakulását. A hit személyes valóság, az ember egészét, személyiségének minden megnyilvánulását vezérlő benső irányítás, amely a Krisztus-követésben fejeződik ki. Ennek a tanítványiságnak pedig kettős arculata van: egyrészt a teljes, bizakodó istenrehagyatkozást jelenti, másrészről mindannak megismerését és elfogadását, amit Isten önmagáról, az emberről és kettőjük kapcsolatáról az embernek tudtára adott, hogy Vele közösségbe jusson, vagyis a kinyilatkoztatást. Így a hit egy eleven, folyamatos kapcsolat élése Istennel, és az Ő igazságában történő

meggyökerezés és mélyülés. A hit megszületése misztérium: ajándék és döntés egyszerre. Isten az, aki sokféle módon meghívja az embert a Vele való kapcsolatra, amire az ember szabadon válaszol. Az istenkapcsolat melletti szabad döntés megszületésében maga Isten segíti az embert.29 Abból adódóan, hogy a hit az ember benső szabadsága és az Isten közötti, az ember legmélyében történő párbeszéd eredményeként születhet meg és alakulhat tovább, a katekézisnek – és tulajdonképpen minden emberi erőfeszítésnek – másodlagos, eszköz szerepe lehet csak a hit kialakulásában és fejlődésében: amit a hit nevelése során tehetünk, az az, hogy megteremtjük a lehetőséget, elgördítjük az akadályokat, segítséget nyújtunk a teljes szabadságban történő párbeszéd kialakulásához.30 Ez az emberi segítség és közvetítés más és más módon történik az evangelizáció folyamatának említett három nagy szakaszában –

ahogyan a táblázat 3. és 4 sora mutatja –, attól fügően, hogy a hit fejlődésének melyik lépését kívánják előmozdítani. Maga a hit ilyen értelemben nem tanítható. Ami tanítható, az az említett kinyilatkoztatás, amelynek ismerete és elfogadása részét képezi a hitnek. 4. Iskolai vallásoktatás, hittan, hitoktatás A katekézis különbözik az iskolai vallásoktatástól, és sok esetben a szokványos értelemben vett „hittantól” is. Ez a különbözőség hazánkban nem egyértelmű sem a szóhasználatban, sem pedig a gyakorlatban. Gyakran előfordul, hogy mind jellegükben, mind pedig céljaikban is 29 30 Vö. KÁD 53-55; DV 5 Vö. ALBERICH E, „L’uomo credente”, in: Religio, 137-156 o 15 nagyon különböző tevékenységeket illetünk ugyanazon „hittan”, „hitoktatás” kifejezésekkel. A következőkben ezeknek a fogalmaknak a jelentését vizsgáljuk meg. • A KATEKÉZIS ÁLTALÁNOS DIREKTÓRIUMÁNAK (1997) 73-76. pontig

terjedő szakasza felvázolja az iskolai vallásoktatás és a katekézis kapcsolatát és evvel együtt különbségét is. Ebben a történelmileg, és a jelenlegi vallási helyzet által is indokolt koncepcióban a résztvevők, a tevékenység helye, jellege és céljai szemszögéből nézve a katekézis és az iskolai vallásoktatás közötti különbségeket a következő táblázat összegezi.31 Iskolai vallásoktatás Katekézis Diákok (vallásos meggyőződésétől függetlenül mindenki. A hívők hitüket tudatosan újraalapozhatják, a keresők tisztázhatják kérdéseiket, a nem hívők felülvizsgálhatják álláspontjukat, előítéleteiket) Hívők, a kereszténység iránt szabadon érdeklődők, keresők Iskola Keresztény közösség (plébánia, lelkiségi mozgalom stb.) Közösségi, katekumenális jellegű (a hit fejlődési folyamatának megfelelően struktúrált) hitbeli növekedés (középpontban a személyiség és a hit fejlődése, nem a tudás;

nincs időhatárhoz, tanévhez kötve) Hitmélyítés, benső formálódás, Krisztussal való közösség elmélyítése és tevékeny megélése az egyházban és a világban. Ha szükséges, a hit megszületésének elősegítése (első evangelizáció); Megfelelő alapismeretek hiányában a kereszténység átfogó megismertetése is (pl. azon fiatalok, felnőttek esetében, akiknek korábban nem volt lehetőségük erre); ----------------- Résztvevők Helye Tantárgy (tanmenettel, tudáscentrikus számonkéréssel, érdemjegygyel stb.) Jellege Céljai *Informálás: a vallás jelenségének, a különféle vallásoknak, kitüntetett módon a kereszténységnek (eredete, szent iratai, története, tanítása) tiszta, objektív bemutatása; az európai kultúra megértését is segítő keresztény gyökerek megismertetése; *formálás: az élet nagy kérdéseinek felvetésével, és a vallások, kitüntetett módon a kereszténység válaszainak megismerésével; *békés

együttélésre, toleranciára nevelés: abból adódóan, hogy az iskolai vallásoktatáson különféle vallási meggyőződésű gyermekek és fiatalok vesznek részt, a közös keresés és tanulás a másképpen gondolkodókkal történő párbeszéd és tolerancia kialakulásának fóruma lehet. Ez a mai, pluralista világban elengedhetetlen emberi vonás. Az iskolai vallásoktatás olyan területnek tekinthető, amelyen keresztül nagyszámú gyermek és fiatal érhető el az egyház számára, akiket más fórumon a keresztény közösség nem tud megszólítani. Mivel az iskolai vallásoktatás egyik fő célja, hogy tudatos vallási állásfoglalásra késztesse a fiatalokat, ezért jelentős evangelizáló szerepet tölthet be az ifjúság körében úgy, hogy tiszteletben tartja az egyén vallásos meggyőződését és döntési szabadságát. Az iskolai vallásoktatásnak egyfajta előkészítő, bevezető szerepe van a katekézissel kapcsolatban, a katekézis bizonyos

értelemben „folytatása” annak, amit a fiatal az iskolában megtanult, felismert a vallással kapcsolatban. Az iskolai vallásoktatás során megszületett, illetve megerősödött hitet a közösségi katekézisben mélyítheti el, és élheti meg a fiatal. A KÁD maga is jelzi (76. pont), hogy a helyi egyházak feladata, hogy sajátos helyzetük és lehetőségeik alapján (amelyeket pl. az adott ország törvényei is befolyásolnak) határozzák Vö. KÁD 75; ALBERICH E, La catehesi della Chiesa, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1995, 214-217 o; UŐ, L’insegnamento della religione tra laicità e confessionalità. Nuove istanze e prospettive, in: „Pedagogia e vita”, 2, (1997), 25-42 o 31 16 meg saját irányelveiket a szóbanforgó tevékenységekkel (iskolai vallásoktatás és katekézis) kapcsolatban. • A MAGYAR KATEKETIKAI DIREKTÓRIUMNAK (2000) a KÁD irányelvei, valamint a hazai lehetőségek és kihívások alapján megfogalmazott útmutatásai szerint

hazánkban három különböző közegben többféle, hitneveléssel kapcsolatos tevékenység is fontos, hogy történjen.32 Ezek a közegek a katolikus iskola, az önkormányzati és alapítványi iskolák, harmadikként pedig a plébániák. A katolikus iskola feladata – a szóbanforgó két tevékenységgel összefüggésben –, hogy az iskolai vallásoktatás, mint kötelező tantárgy mellett biztosítsa a fakultatív katekézis lehetőségét is diákjai számára. Ugyanakkor ez a katekézis olyan kell, hogy legyen, hogy elősegítse a résztvevők integrálódását az illetékes plébániaközösségekbe. Az önkormányzati és alapítványi iskolák estében – mivel ezekben a hitéleti képzés választható, és nem kötelező –, indokolt, hogy a résztvevők hitállapotától függően vagy a hit ébredését, megszületését célzó első evangelizáció, vagy a szó szoros értelmében vett katekézis történjen. A katolikus iskolákhoz hasonlóan itt is fontos

feladat a katekézisen vagy első evangelizációban résztvevők kapcsolatának kiépítése a plébánia-közösségekkel. A plébániákon a közeg jellegéből és küldetéséből adódóan szintén vagy a hitébresztés vagy a katekézis történik. Az MKD bármely közegben történő katekézis végső torkolataként a plébániai közösséget jelöli meg: ez az a közeg, amelynek életébe és küldetésébe történő beilleszkedésre kellene, hogy elvezessük a katekézisen résztvevőket, bárhol is indultak el a keresztény formálódás útján. A három közeg és a bennük lehetőségileg folyó tevékenységek ismerete alapján a katekézisben, valamint az iskolai vallásoktatásban szolgálatot teljesítő személyeknek tisztán kell látniuk, hogy az adott közegben a gyermek, illetve serdülő korosztállyal kapcsolatban milyen szolgálat (tanítás, hitébresztés vagy katekézis) végzésére van szükség és lehetőség, illetve ennek megfelelően alapvető

ismeretekkel és készségekkel kell rendelkezniük a különböző közegekben végzendő feladatok céljait, tartalmát és módszereit illetően. Ezeket az ismereteket és készségeket értelemszerűen a képzési folyamatnak kell biztosítania. Az eddigi magyar gyakorlatban szinte kizárólagosan használt „hittan”, „hitoktatás” szavak nem adják vissza a katekézis fogalmának gazdagságát. Ugyanakkor – amennyiben továbbra is ezeket használjuk megkülönböztetés nélkül az iskolai kötelező hitéleti tárgy, a hitébresztés és a szoros értelemben vett katekézis megjelölésére is – nem teszik lehetővé a különböző helyzetekben szükséges eltérő célok, módszerek, és szerepek (tanár, katekéta, evangelizátor) eltérő voltának tisztánlátását, ennek következtében a különféle közegekben folyó igeszolgálatok eredményességét is csökkenthetik, hiszen nem válik egyértelműen világossá, hogy kiknek (milyen hitbeli állapotban

lévőknek), milyen közegben, milyen céllal és lehetőségekkel történik az, amit végzünk, ahogyan erre kicsivel föntebb is utaltam. Az MKD Bevezetőjében (12. oldal) ezt olvashatjuk: „Jelen dokumentum a KÁD-ban megfogalmazott és megmutatkozó szemléletváltásra épül []. Ezért alkalmazza a korábban megszokott hitoktató és hittanár megnevezés helyett a tevékenységét tágabban értelmező, de a feladatát pontosabban megjelölő katekéta kifejezést.” A „hittan” és a „hitoktatás” szavak a katekézis ismeretátadó oldalára hívják fel a figyelmet, holott a katekézis a keresztény élet egészébe történő bevezetés, és az abban történő elmélyülést elősegítő folyamat, amiben nem a tudáson, hanem a Krisztus-követésen, a benső formálódáson, a megtérésen van a fő hangsúly. Lényegesen többről van tehát szó, mint ismeretek oktatásáról Másrészt a hit természetéből 32 MKD 4. rész 17 adódik, hogy nem

tanítható és nem is számonkérhető a szokásos iskolai szóhasználat értelmében (ez csak a hit tartalmi vonatkozásairól, vagyis azokról az igazságokról mondható el, amelyeknek megismerése karöltve halad a személyes istenrehagyatkozással)33. 5. Evangelizáció Az evangelizáció fogalma a mai egyházi szóhasználatban többféle értelemben használatos, a legszűkebbtől a legtágabb értelemig. Legszűkebb, és a szó legeredetibb értelmében az evangelizáció fogalma az evangélium hirdetését jelenti a nem hívőknek, hogy a hitre jussanak és megtérjenek; vagyis a missziós vagy első igehirdetésre, az első evangelizációra vonatkozik. Ebbe beletartozik minden tevékenység (nem csak a beszéd!), ami az evangéliumi üzenettel történő kifejezett találkozást előkészíti, azt megvalósítja, és segíti az alapvető hitbeli döntés és a megtérés megszületését. Ebben az értelemben a kereszténnyé válás első, alapvető lépését jelenti.34

Ahogyan jeleztem, a katekézis feltételezi, hogy a rajta résztvevők már meghozták ezt a hitbeli döntést, ennélfogva benső igényük, hogy látásmódjukat, hitüket és életüket a kinyilatkoztatás fényében, avval gazdagítva alakítsák. A szó előzőnél tágabb jelentése vonatkozik mindazon tevékenységekre, amelyek részét képezik az Ige szolgálatának. Beletartozik tehát a missziós igehirdetés, a katekézis, a liturgia keretén belüli igeszolgálat, valamint a teológia művelése is.35 A szó legátfogóbb értelmében az egyház küldetésének egészére vonatkozik, bármilyen formában is történjék az.36 Ennélfogva jelenti az emberiség, és az emberi élet minden területének, a kultúra és kultúrák evangéliumi értékek szerinti megújítását, az életmóddal való tanúságtételt, a kifejezett hithirdetést, a közösségi életet stb. Röviden kifejezve: az evangélium hirdetését és a róla való tanúságtételt az egyház részéről

mindazon keresztül, amit mond, tesz és ami.37 Ebben az átfogó értelemben tehát egyfajta globális evangelizációról van szó, aminek részét képezi az egyéni és közösségi létmód, a cselekvés és a beszéd. Értelemszerűen ebben a legtágabb értelemben vett evangelizációnak a katekézis az egyik eleme a sok között. Az egyházi dokumentumokban és keresztény körökben is gyakran használt preevangelizáció és prekatekézis fogalmak olyan tevékenységeket fednek, amelyek beletartoznak az evangelizáció fogalmának legszűkebb értelmébe (első evangelizáció). Ezek a fogalmak azon tevékenységek összességére vonatkoznak, amelyeknek célja a vallásos nyitottság, érdeklődés, alapvető motiváltság kialakítása.38 6. Kateketika A kateketika a katekézisre, mint gyakorlatra történő tudományos reflexió. Míg a katekézis a tevékenység, gyakorlat szintje, addig a kateketika az elméleté. Mint elméleti tudomány, két pillérre támaszkodik: a

teológiai tudományoknak részét képező gyakorlati teológiára, másrészt a neveléstudományokhoz tartozó valláspedagógiára. Célja a katekézis gyakorlatának Vö. KÁD 54 Ebben az értelemben használja a fogalmat AG 6, 26; KÁD 56/a 35 Ebben az értelemben szerepel pl. KÁD 50-52; LG 18, 35; CD 6, 10; GS 13, 44; AA 2, 20 36 Vö. pl AG 5, 15, 27; EN 17-24 37 Vö. ALBERICH E, La catehesi oggi, 66-69 o; KÁD 46-49 38 Vö. GEVAERT J, Prima evangelizzazione, Leumann – Torino, Elle Di Ci, 1990, 49-53, 57-59 o 33 34 18 megjobbítása, melyet a teológiai és neveléstudományi kritériumokon alapuló vizsgálat, értékelés és tervezés segítségével valósít meg.39 7. Katekizmus A katekizmus szó az egyház szóhasználatában két, egymással szorosan összefüggő értelemben él. Egyrészt jelent egy bizonyos típusú, a keresztény hagyomány, hittitkok rendszerét bemutató könyvet (pl. Római katekizmus, Katolikus egyház katekizmusa, Holland katekizmus

stb.) A katekizmusnak mint könyvtípusnak több funkciója is kialakult megjelenésétől (XVI. sz) kezdve: 1 rövid, világos foglalatát adni a keresztény hitnek azok számára, akik nem ismerik; 2. a hit keresztény közösségen belüli elmélyítéséhez a szükséges ismereteket szolgáltatni; 3. az előzővel szoros összefüggésben – az igazhitűség irányát lefektetni; 4. útmutatást adni a keresztény tanítás életreváltásában (ez a pedagógiaikateketikai funkció a XX sz közepétől kerül előtérbe)40 Ma ez az elnevezés csak azokat a dokumentumokat illeti, amelyeket a megyéspüspök saját egyházmegyéjében, vagy a Püspöki Konferencia az adott országban, mint hivatalos, saját katekizmust elismer.41 Másrészt jelenti a keresztény hit igazságainak tanítását, mint tevékenységet. Ebben a hangsúly a tudás mélyítésén, a hit intellektuális, értelmi oldalának gazdagításán van. A hitnevelés ezen formája a hitnélküliség terjedése

miatt a XX. sz-ban komoly újragondolás tárgyát képezte az egyházban abból kiindulva, hogy „Milyen mértékben felel meg ez a fajta tanítás a hit nélkül felnövekvő generációk keresztény nevelésében, amikor eredendően olyanok keresztény igazságokban való mélyülését szolgálta, akik a hit világában, keresztény közegben nőttek fel?”.42 Vö. STACHEL G, „Catechetica”, in: DizCat, 110-111 o Vö. LANGER W, „Catechismo (criteri)”, in: DizCat, 116-118 o 41 Vö. CIC 775, 1-2 § 42 Vö. GERMAIN E, „Catechismo (istituzione)”, in: DizCat, 118-119 o 39 40 19 Szempontok az egyénileg és csoportban zajló személyessé tételhez és irodalom az elméleti elmélyítéshez 1. Melyek a közös és eltérő vonások a személyes katekézis-tapasztalatod és az egyház által legújabban megfogalmazott katekézis-elképzelés között? 2. Melyikről volt tapasztalatod: az imént felvázolt iskolai vallásoktatásnak, a katekézisnek vagy a kettő

sajátos keveredésének megfelelő tevékenységről? 3. Volt-e részed a leírt első evangelizációban? Lett volna-e rá szükséged? Vagy a katekézis, amelyben részesültél, feltételezte, hogy a hitbeli alapok megvannak? A katekézis történetével kapcsolatban: - TARJÁNYI Z., Kateketika I, Szent István Társulat, Budapest, 1998, 18-60 o - RÉDLY E., Kateketika, Katolikus Teológiai Főiskola Jegyzetek, Győr, 2001, 13-29 o - SZENT ÁGOSTON, De Catechizandis rudibus, Agapé, Novi Sad, 2001. - FOGASSY J., A katekumenátus kézikönyve, Szent István Társulat, Budapest, 2005, 15-31 o A fogalmakkal kapcsolatban: - KÁD vonatkozó részei - MKD vonatkozó részei - EN evangelizáció fogalmára vonatkozó részei - BALÁZS T., „A Biblia szerepe az iskolai hitoktatásban és a plébániai katekézisben”, in: Hittan- és etikaoktatás, Távlatok melléklete, 2004. október, 46-51 o - KESZELI S., „Evangelizáció, katekézis, katekéta”, in: Hittan- és etikaoktatás,

Távlatok melléklete, 2004 október, 3-44. o A katekézis és az iskola kapcsolatáról: - GE - A KATOLIKUS NEVELÉS KONGREGÁCIÓJA, A katolikus iskola, [k.n], [hn], [én] - A KATOLIKUS NEVELÉS KONGREGÁCIÓJA, A katolikus iskola a harmadik évezred küszöbén , Róma, 1998. 20 Mit gondolsz róla? Mi a tapasztalatod? Emlékezz vissza! Idézd fel magadban! (Szempontok az egyéni és csoportos témafeldolgozás megkezdéséhez) 1. Gondold át eddigi tapasztalataid alapján! - Miben áll szerinted az egyház – és ennek részeként a plébánia – küldetése? - Milyen mértékben nevelt téged a katekézis az ebbe a küldetésbe való bekapcsolódásra? 2. Jellemezd részletesen a szerinted ideális: - plébániaközösséget; - keresztény kisközösséget; - felnőtt keresztény embert! 21 „Az egyház egész intézményességét úgy kell felfogni, mint Jézus Krisztus és az emberek szolgálatát, Jézus Krisztusra emelt tekintettel: olyan eszközként, mely képes

a ’lelki’ felé vinni, mivel annak szentsége. Mindennek élnie kell és az élet felé kell vinnie!” (Y. Congar) 2. A katekézis végzésének hátterében lévő teológiai szempontok Ahhoz, hogy a maga teljességében tudjuk értelmezni a katekézis fogalmát, továbbá, hogy kellően motiváltak legyünk a végzésére – azaz belássuk, hogy valóban fontos és pótolhatatlan, továbbá az egyén, a közösség, és rajtuk keresztül a társadalom kibontakozását előmozdító szolgálatról van szó –, áttekintjük a katekézis szükségességét alátámasztó teológiai szempontokat, és azok következményeit. Elsőként azt vizsgáljuk meg, hogy hol a helye a katekézisnek az egyház küldetésében és hogyan járul hozzá ennek a küldetésnek a betöltéséhez? Ezt követően főbb vonalaiban áttekintjük a zsinati egyházképet, és az ezzel szorosan összefüggő közösségképet, amelyek nélkül nem lesznek érthetőek sem a katekézis céljai, sem a

katekézis végzőinek feladatai, és amely egyházképpel jellemezhető közösségek kialakulásában a katekézisnek is jelentős szerepe van. Végül megvizsgáljuk kateketikai szempontból annak az emberképnek a vonásait, amely a katekézisnek, mint nevelési folyamatnak a viszonyítási pontja. Olyan lényegi emberi vonások összességének leírása ez, amely sajátosságok kifejlesztése és kibontakoztatása a katekézisben fontos feladat, és mint ideál, ösztönző erőt jelentenek mind a katekézisen résztvevők, mind pedig a katekézis felelősei számára. 1. A katekézis kiveszi részét az egyház küldetésének betöltéséből A katekézis az egyház küldetésének megvalósítását elősegítő feladatokkal szorosan összefonódik. Ennek a küldetésnek a mibenlétét, tagolódását, továbbá a katekézis kapcsolódási pontjait a többi feladattal foglalja össze a következő ábra, amelynek elemeit alatta részletesebben is kifejtem. 22 Szentlélek

Fiú Atya Jézus Krisztus Egyház Isten országának építése a világban és a világért Diakonia szeretetszolgálat, nevelés, szolidaritás gesztusai stb Koinonia közösség, egység, testvériség, megosztás, kommunikáció stb Martyria evangelizáció, prédikáció, tanúságtétel, KATEKÉZIS stb. Liturgia szentmise, szentségek, imádság, ünneplés stb. 1. ábra Az egyház küldetése a Szentháromság életében gyökerezik Isten kinyilatkoztatásának célja, hogy önmagával szeretetközösségbe hívja az embert. Ez Jézus Krisztus megtestesülésének, földi életének is célja, és ennek a meghívásnak továbbadását, ennek a közösségnek a megvalósítását bízza tanítványaira, illetve az egyházra. Az egyház Isten országának, ennek a szeretetközösségnek megvalósításán fáradozik a négy egyházi alapfunkció gyakorlásán keresztül. A martyria feladatkörébe tartozó katekézisnek, mint a keresztény életforma teljességére

nevelő tevékenységnek feladata, hogy a többi alapfunkció megélésébe is bevezesse résztvevőit. 1.1 Az egyház küldetésének gyökere Az egyház küldetésének alapja, gyökere a Szentháromság benső életében keresendő. Isten szeretetből fakadó szándéka, hogy létrehozza, szüntelenül megújítsa, fokozatosan kibontakoztassa az emberiséget, és hogy végső soron bensőséges szeretetközösségében részesítse.43 Az emberré lett második isteni személy, Jézus Krisztus küldetésének is ez áll az alapjánál. Őt az Atya küldi, hogy ennek a megújulásnak, közösségbe hívásnak tanúja, tanítója, megvalósítója és továbbadója legyen. Az egyház Jézus Krisztus parancsára folytatja a történelemben az Ő küldetését: Isten Országának épülését, megvalósulását szolgálja az emberek között. Isten Országának képe magában rejti az emberiség teljes kibontakozását, végső sikerét és boldogságát mint kiengesztelődött és

egyesített emberiségét. Magában foglalja az emberek által minden idők óta óhajtott értékek beteljesedését és megvalósulását, mint például az igazságot, a teljes életet, az igazságosságot, szeretetet, békét, szabadságot, egységet, testvériséget stb. Isten Országának 43 V.ö DV 5 23 képe jelenti az egyház minden tevékenységének vonatkozási pontját, ami felé, aminek megvalósítására törekszik. Ezek az értékek az egyház közvetítése által részben már megvalósulnak a történelem folyamán is, de csak az idők végén nyilvánulnak meg, bontakoznak ki a maguk teljességében.44 Az egyház mint az „üdvösség egyetemes szentsége”45 nem azonosítható magával az Isten Országával. Annak csupán csírája itt a földön, érte, kibontakozásáért van, akkor is, ha még csak kezdetleges formában valósult is meg. Az egyházról éppen ezért mondható, hogy „jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek és

az egész emberiség egységének”46, hiszen egyrészt olyan közösség, amelyben magában is megtalálhatóak, ezért fel is ismerhetőek Isten országának jelei, másrészt pedig rajta keresztül, tevékenységének köszönhetően konkretizálódik Isten országának megvalósulása. Ebből következik, hogy az egyház semmilyen tevékenységének nem célja önmaga – kizárólag saját megőrzése és megszilárdítása itt a földön –, hanem mindig Isten Országának isteni terve, annak megvalósítására történő törekvés kell, hogy vezesse. Ennek a küldetésnek a betöltésében a „világ” – azaz a történelemben élő emberiség, azok a kultúrák, társadalmak, tágabb és szűkebb közösségek együttese – az a hely, ahol az egyház Isten Országának építésére hivatott47. A zsinati felfogás úgy tekinti az egyházat a világgal való viszonyában, mint „egyház a világban és a világért”, mint ami maga is része a világnak, amit

szolgálni és „Isten családjává” való átalakulását munkálni hivatott.48 1.2 A küldetés és az egyházi alapfunkciók, mindezek kapcsolata a katekézissel Az egyház négy alapfunkcióján keresztül építi és teszi jelenvalóvá Isten Országát. Az egyház a maga szentségi jellegét, Isten Országának építését és jelenvalóvá tételét sajátos funkcióin keresztül gyakorolja. Ezek pedig a diakonia, koinonia, martyria és liturgia49 1.21 A diakonia és kapcsolata a katekézissel • A DIAKONIA végzésében az egyház megjeleníti Isten Országának azt a vonását, amely a tevékeny testvéri szeretet evangéliumi szellemű gyakorlásában nyilvánul meg. Az egyháznak hivatása, hogy tanúságot tegyen a szeretet és a szolgálat evangéliumi módjáról, ami alapvető feltétele az örömhír hiteles hirdetésének is. A diakoniában az egyház az emberek szolgálatának olyan alternatíváját éli meg a kizsákmányolás, visszaélés, versengés és

önzés logikájával szemben, amit minden ember szíve mélyén óhajt. Ettől lesz ez a szolgálat az örömhír erejét és emberépítő voltát felmutató jel mind a hívők, mind pedig a nem hívők számára. A diakonia feladatkörébe tartoznak többek között az egyéni szeretetszolgálat, a szolidaritás különböző megnyilvánulási formái; a szociális, társadalmi, politikai elköteleződés a jobb világ építésére stb. Vö. LG 5 LG 48 46 LG 1 47 Vö. GS 1; 11; 40 48 GS 40b; RM 13, 15; AA 2; ALBERICH E., La catehesi oggi, 39-49 o 49 Vö. MKD 222; WIEDENHOFER S, „Ekkléziológia”, in: SCHNEIDER T (Szerk), A dogmatika kézikönyve II,Vigilia Kiadó, Budapest, 1997, 49-160. o; NEMESHEGYI P, A II Vatikáni Zsinat egyházképe, in „Távlatok” (1995) 1, 59-68 o 44 45 24 Az egyházi közösségek minden történelmi korban érzékenyen odafigyeltek a szegénység különféle formáitól szenvedő embertársaikra, és a tőlük telhető módon igyekeztek is

tevékeny módon segítségükre lenni. Számos formája alakult ki a testvéri szeretet gyakorlásának Ilyen tevékenységek pl. az anyagi javak közösségi megosztása, közösségileg szervezett szeretetszolgálat a szegények javára, szolidaritás a különböző egyházi közösségek között; az egyéni szeretetszolgálat gyakorlása, alamizsna adása a rászorulóknak a hármas aszketikus tevékenység (böjt, imádság, alamizsna) szellemében; az „irgalmasság cselekedeteinek” gyakorlása különféle módokon, úgymint pl. árvák nevelése, szegények segítése, bebörtönzöttek látogatása stb.; nevelésre alakult intézmények alapítása az írástudatlanság felszámolására, hátrányos helyzetűek felemelkedésének előmozdítására stb.50 Korunk egyháza újragondolta a diakoniáról vallott felfogását. Ezt mind a változó társadalmi körülmények, mind pedig az újabb teológiai felismerések is indokolttá tették. Ez utóbbiak között

említhető pl. a teremtés és megváltás közötti szoros egység felismerése, az üdvösség fogalmának teljesebb felfogása, valamint az egyház szociális tanítása. Az üdvösség fogalma gazdag jelentéstartalmú. Lényegét tekintve az ember egészének felszabadulását jelenti minden külső és belső megnyomorító kötelék (az egyéni és közösségi bűn legkülönbözőbb formái) alól, amely felszabadulás Isten örök és örömteli szemlélésében éri el kiteljesedését. Újszövetségi értelmében egyik döntő eleme a Krisztussal történő és az ember személyiségének egészét átformáló találkozás, amely szorosan összefügg az élet értelmének felkínálásával és elfogadásával.51 Mindezek a tényezők arra vezették az egyházat, hogy lényegesen kibővítse a korábbi értelemben vett szeretetszolgálat hatáskörét és horizontját. A mai értelemben vett diakonia ennek megfelelően magában foglalja az ember személyisége

egészének kibontakozását szolgáló tevékenységek összességét, valamint a társadalom – annak minden, azaz családi, szociális, kulturális, politikai, nemzetközi stb. szinten – Isten Országának mintájára történő átalakítását célzó kezdeményezéseket is. Az egyház ezen küldetésének betöltése során minden emberért felelősnek érzi magát, mindenféle – akár vallási, etnikai, kulturális, vagy bármely más – megkülönböztetés nélkül.52 Ábrával kifejezve ugyanezt: egyház Nevelés/kibontakoztatás, gondozás, ápolás, lelki segítés, anyagi támogatás egyén – „szegények” okok Átitatás az evangéliumi értékekkel, átalakítás a szociális tanítás fényében társadalom 2. ábra Az egyház diakonális feladata egyrészt a közvetlen, személyes szolgálatot jelenti a szegénység bármilyen formájától szenvedő ember felé. Másrészt vonatkozik a társadalmi struktúrák, törvényhozás, oktatás, jogrendszer,

gazdaság, kultúra világának stb. evangéliumi szellemű átformálására, amelyek nagyon sok esetben a konkrét egyén életében megmutatkozó érzelmi, lelki, anyagi, társas stb. szegénység megnyilvánulási formáinak gyökerénél húzódnak meg • A KATEKÉZIS NEVEL A DIAKONIA MEGÉLÉSÉRE. A katekézis fogalmánál szóba került, hogy ez az igeszolgálatnak olyan formája, amely a keresztény élet teljességének megélésébe kívánja Vö. ALBERICH E, La catehesi oggi, 203-204 o Vö. LESQUIVIT C – GRELOT P, „Üdvösség”, in: X LÉON-DUFOUR (Szerk), Biblikus teológiai szótár, Szent István Társulat, Budapest, [é.n], 1385-1393 oszlop; R FISICHELLA, „Salvezza”, in: Religio, 765-767 o 52 Vö. GS; EN 31; ALBERICH E, La catehesi oggi, 204-207 o 50 51 25 bevezetni és meggyökereztetni az egyént és a közösséget. Ebből adódik, hogy a katekézisnek feladata, hogy neveljen a diakonia megélésére is. Ez a következő konkrétumokat foglalja

magában:53 - minden korosztály esetében fontos feladat, hogy a résztvevők tisztában legyenek a diakonia fogalmával és jelentőségével, helyével a keresztény közösség és egyén életében: legyenek kellően motiváltak a végzésére. Ez természetesen szükségessé teszi, hogy különbséget tegyünk mind a megfogalmazás módjában, mind pedig a kifejtés mélységének tekintetében a különböző korosztályok között. - A tudatos és tevékeny elköteleződésnek feltétele, hogy a konkrét emberben legyen egy jól leülepedett, egységes értékrendszeren alapuló, józan kritikai érzék. Ez az értékrendszer, és a vele összefüggő kritikai érzék akkor alakulhat ki, ha a katekézisen résztvevők megismerkednek az egyház szociális tanításának főbb elemeivel, az ezek gyökerénél álló evangéliumi tanítással, valamint ezek alapján megvizsgálják saját szűkebb és tágabb életterüket, és felismerik benne a hiteles és javításra szoruló

vonásokat. Természetesen erre a maga teljességében elsősorban a fiatal- és felnőtt korosztály esetében van lehetőség.54 - A kritikai érzék gyakorlása akkor nyeri el teljes értelmét, ha lefordítódik a konkrét elköteleződések szintjére is. A katekézis során fontos nevelni a tudatos, közösségi, tervszerű diakonia-végzésre. Ennek legkézenfekvőbb tere az adott élettér, ahol a katekézis résztvevői élnek, lépései pedig a következők: 1) a saját társadalmi környezet kritikus elemzése (pozitív, azaz ember- és közösségépítő, és negatív, romboló jelenségei az egyház szociális tanításának fényében); 2) a jelenségek értelmezése, vagyis a gyökerüknél lévő okok lehetőség szerinti azonosítása, az ezekből adódó feladatok megfogalmazása; 3) a feladatok fontosságának megállapítása, és azok csoportosítása alapján a célok megfogalmazása; 4) a célok megvalósulásához elvezető stratégia, és ezen belül a

konkrét teendők megfogalmazása. Itt is érvényes az előző feladat esetében tett megállapítás, miszerint ennek a tervszerű diakonális szolgálatnak a végzése a fiatal- és felnőtt korosztály esetében valósulhat meg legteljesebben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne ugyanezt a folyamatot a gyermekkorosztály tagjaival is, természetesen az ő szintjükön végigjárni. Ez lehet, hogy „csak” a valamilyen ínségben szenvedők felkutatásában, és egyszerű módon történő segítésében nyilvánul meg (pl. ajándékkészítés, gyűjtés, látogatás stb) Azonban ezek a kezdeményezések is elültethetik a gyermekekben egyrészt a szolgálat örömét, másrészt pedig annak tudatát, hogy ezeket a szolgálatokat az „itt és most” élő emberek javára tették. - Elsősorban a fiatal- és felnőttkorosztály katekézisének feladata, hogy a politikai elköteleződésre is felkészítsen. Ez alapvetően a keresztény életszemléletre, és az ebből

adódó értékrendszerre történő formálásban fejeződik ki. Ez, a keresztény közösségben megismert és sajáttá tett értékrendszer lesz az, amelynek alapján mind a konkrét keresztény közösség tagjai, mind benne az egyén képes lesz az előbb leírt tervszerű 53 54 Vö. ALBERICH E, La catehesi oggi, 208-220 o; KÁD 103 Vö. MKD 67 26 - gondolkodás lépései szerint haladva a jelenlévő politikai elképzelések kritikus értékelésére. Amit a katekézis felelősei (püspökök, papok, katekéták stb) tehetnek a keresztényeknek az egyház tanítása szerinti politikai elköteleződéséért, az az említett értékrendszer és szemlélet továbbadása. A döntés, a konkrét politikai választás mindig az egyéné, az ő lelkiismeretére van bízva. Ezért senkit sem lehet kényszeríteni arra, hogy egyik vagy másik pártra szavazzon, hanem segíteni kell, hogy személyes döntésében meríteni tudjon a keresztény tanításból, annak megismerése

alapján.55 Az előzőekkel szorosan összefüggő kateketikai feladat a különféle, diakonia feladatkörébe tartozó hivatásokra, szolgálatokra való nevelés, a társadalmi, keresztény szellemű szerepvállalás lehetőségeinek és területeinek a korosztálynak megfelelő bemutatásával, és lehetőség szerinti megtapasztaltatásával.56 1.22 A koinonia és kapcsolata a katekézissel • A KOINONIÁBAN az egyház megéli, megjeleníti, hogy Isten Országa testvéri közösség, ami a testvériség, az egyetértés, a béke, a hiteles kommunikáció, kiengesztelődés, hiteles emberi kapcsolatok stb. evangélium szerinti megélését jelenti Az egyház ebben a feladatában a testvéri együttélés, „együttlétezés” evangéliumi módját hivatott bemutatni, amellyel hirdeti, hogy lehetséges egymással kiengesztelődve és egységben élni mindenféle embert elfogadva és befogadva, minden egyes ember szabadságának és eredetiségének tiszteletben tartásával. A

zsinat utáni időszakban az egész egyházban megfigyelhető, a koinonia hangsúlyozottabb megélését célzó közösségi megújulási törekvés vette kezdetét, amelynek hátterében egyrészt szociokulturális okok (sokaknál a határozott értékrendszer hiánya, irányvesztettség az életben, hiteles kapcsolatok hiánya, elmagányosodás, elszemélytelenedés, elveszettség érzése, elfogadottság, megbecsültség érzésének hiánya, versenyszellem eluralkodása stb.), másrészt teológiai-pasztorális okok (az egyház alapvetően közösség, és mindazt, amit tesz, közösségként kell tennie) állnak. Az egyetemes egyház szintjén jelenleg egy kettős irányú közösségi megújulás figyelhető meg: egyrészt a különböző keresztény felekezetek közötti ökumenikus egységtörekvés, másrészt a katolikus egyházon belül, mely a helyi egyházak (egyházmegyék) fejlődését és önállóbbá válását célozza, és bennük a kisebb közösségek

(plébániai közösségek és kiscsoportok) jelentőségét hangsúlyozza.57 • A KÖZÖSSÉG ÉLÉSÉNEK SZINTJEI AZ EGYHÁZMEGYÉBEN – KATEKETIKAI VONATKOZÁSOK. A közösség megélése több szinten is történik magukon a helyi egyházakon belül is. Kateketikai szempontból mindegyiknek megvan a maga jelentősége. Általánosan szempontok. Érvényes, hogy az élő és hitelességre törekvő közösség a katekézis egyik alapfeltétele, éppen ezért alapvető közege is. Ez igaz mind a kisközösségek, mind pedig a plébániai közösségek szintjén. Hiszen a kapcsolatokra épülő közösségben megélt kereszténység, mint életforma megtapasztalása teszi lehetővé, hogy a katekézisben Isten szava úgy jelenjen meg, mint élhető, és életalakító, embert kiteljesítő, ugyanakkor vonzó szó. Így a katekézisen résztvevőknek nem elképzelniük kell a keresztény életformát, hanem a környezetükben tapasztalják meg. Ez veti meg a katekézis

hatékonyságának alapjait58 Azonban az, hogy a közösség a katekézis alapvető közege, nem zárja ki annak a lehetőségét – és sok esetben szükségességét sem –, hogy a katekézis más formákon is megvalósuljon, mint pl. egyéni Vö. U o Vö. KÁD 86, 185 57 Vö. LG 26-28 58 Vö. MKD 62 55 56 27 (személyes, esetleg rendszeres beszélgetésekben), alkalmi formában (pl. családban), a tömegtájékoztatási eszközökön keresztül (TV műsorok, CD-k, videokazetták segítségével) stb.59 A közösség megélése – amellett, hogy a katekézis alapfeltétele – egyben a katekézis célja is. Isten üdvözítő szándékának végső célja a Vele való szeretetközösség megélése Ennek szépségét ízleljük meg életünkben a Vele, illetve a többi emberrel megélt közösségünkben. Ez a jelenben megélt közösségi tapasztalat lesz az, amely az örök életben bontakozik ki a maga teljes szépségében. Mivel az egyház küldetésének lényegi

eleme ennek az Istennel és emberrel megélt közösségnek az építése, ebből a katekézis is ki kell, hogy vegye a részét, vagyis a hiteles keresztény közösségi tapasztalat megélésére kell, hogy elvezessen.60 A kisközösségek. Az imént említett két szempont több közösségi szinten is célszerű, hogy érvényre jusson. Egyrészt azokon a plébániai (általában 8-15 fős) kisközösségeken belül, amelyek hiteles, emberi léptékű közösségi élményt, a kereszténység testvéri, személy-személy szintjén történő megélését teszik lehetővé az őszinte, mélyülő személyes kapcsolatok kialakításán és ápolásán, a hit és a vele kapcsolatos felismerések kölcsönös megosztásán, az odafigyelésen és a másik ember szolgálatán, segítésén, a bensőséges, családias ünneplések, liturgikus alkalmak, imádságok átélésén stb. keresztül Vagyis olyan élményeknek köszönhetően, amelyek a keresztény élettapasztalatot

kézzelfogható közelségbe hozzák az emberhez. A kisközösségek továbbá biztosíthatnak egy olyan kapcsolati hátteret, amely mérvadó lehet tagjai számára életszemléletük alakításában, döntéseik meghozatalában, a vallott értékekhez történő ragaszkodásban, azaz referenciacsoporttá/viszonyítási csoporttá válhatnak. A kisközösségekben rejlő ezen lehetőség kiaknázása különösen előtérbe kerül ma, amikor sokan éppen ennek a biztos, értékeket következetesen közvetítő emberi kapcsolatokon alapuló háttérnek a hiányától szenvednek. Ennek köszönhetően a kisközösségek a vallási szocializáció, azaz a vallásos gondolkodásmód és magatartás elsajátításának kitüntetett közegei lehetnek.61 A plébániai közösség. A plébániai közösségek szerepe sokrétű a katekézissel kapcsolatban Ezek adnak otthont a hozzájuk kapcsolódó kisközösségi katekézisnek. Biztosítják továbbá a katekézis végzéséhez szükséges

megfelelő feltételeket: a hiteles közösségi hátteret, a fölkészült katekétákat, a különböző csoportok helyzetéhez illeszkedő katekézis tervezeteit, az eszközöket, segédanyagokat stb.62 A plébániai közösség jelenti a nélkülözhetetlen feltételt a kisközösségek közötti kapcsolatépítéshez, azaz a kisközösségeknek a plébániai közösségbe történő integrációjához.63 Az egyházmegye. Az egyházmegyének vezető szerepe van a területén történő minden kateketikai tevékenység megszervezésében, koordinálásában, összefogásában, új kezdeményezések életre hívásában. Egyházmegyei szinten történik a katekéták képzése, továbbképzése, az egyházmegyének kell biztosítani a katekéták egyes területekre történő specializációjához szükséges feltételeket, eszközöket, anyagokat stb. Ezen a szinten történik a plébániai tervek számára irányadó pasztorális és kateketikai tervek elkészítése, valamint a

különféle kezdeményezések ésszerű koordinálása.64 Vö. KÁD 160 Vö. KÁD 253-254 61 Vö. ÁKD 76; KÁD 159, 263-264; MKD 412 62 Vö. CT 67 63 Vö. KÁD 257; MKD 4-1, 54, 11123 64 Vö. KÁD 265-285; MKD 11122-11123 59 60 28 A szerzetesrendek, valamint a különböző lelkiségi mozgalmak is jelentős mértékben hozzájárulhatnak egy adott helyi egyház kateketikai tevékenységének egészéhez, különösen olyan kateketikai területeken, amelyekben az aktív részvétel a közösség lelkiségéből fakad. A szerzetesrendek és lelkiségi mozgalmak tevékenysége nem szabad, hogy párhuzamos vagy akár független legyen az egyházmegyei kezdeményezésektől, hanem ezek tagjai igenis szem előtt kell tartsák, hogy munkájuk lehetőség szerint összhangban és egyetértésben történjék az egyházmegyei és plébániai szinten szervezett munkákkal. Az együttműködés és összehangoltság az egyháziasságról szóló tanúságtétel.65 Az iskola, mint nevelői

közeg, közösség hitnevelésben betöltött feladatiról a korábbiakban, a katekézis és az iskolai vallásoktatás fogalmának tárgyalása során szóltam. Ezek az intézmények is hivatottak arra, hogy bekapcsolódjanak az adott egyházmegye vérkeringésébe, kapcsolatrendszerébe. Ezt már maga az a feladat is indokolja, hogy elősegítsék a katekézisen résztvevő gyermekek és fiatalok kapcsolatfelvételét, valamint bekapcsolódását az illetékes plébániai közösségekbe. Az említett szinteken a közösségi élet nem a többi szinttől elszigetelt módon zajlik. Az egyház közösségi jellege abban is megmutatkozik, hogy élő kapcsolat van mind az egy plébániához tartozó kisközösségek, mind az egy egyházmegyének részét képező plébániai közösségek között. Ez az élő kapcsolat teszi lehetővé, hogy az egyház tagjai ne csak egyénileg, hanem mint kisebb és nagyobb közösségek tagjai is együtt, közösségként növekedjenek, haladjanak a

fejlődés útján. Ezt a kapcsolatrendszert szemlélteti a 3ábra • A KATEKÉZIS NEVEL A KOINONIA MEGÉLÉSÉRE. Az eddig említettekkel összhangban elmondható, hogy a katekézisnek több feladata is van, amelyek a kereszténység közösségi megélését segítik elő. Ezek a következők: - A Krisztussal megélt közösségre, bensőséges kapcsolatra nevelés – mint a katekézis fő célja – megveti az alapját az embertárssal megélt közösség evangéliumi jellegének. Hiteles keresztény közösségi élet nehezen képzelhető el az istenkapcsolat fokozatos mélyülése nélkül.66 - A társas életben elengedhetetlen szociális erényekre nevelés (úgymint pl. az önkifejezés képessége, őszinteség, tisztelet, az ön- és a társelfogadás képessége, nyitottság, kompromisszumkészség, együttműködési készség, képesség a lemondásra, konfliktusmegoldó képesség stb.)67 - A beilleszkedés elősegítése a katekézis szűkebb közegeként működő

kisközösségbe. A kisközösség életében történő tevékeny részvétel elősegítése ez, ami kifejeződik egészen konkrétan a személyes tapasztalatok/meglátások/hit megosztásának, a személyes adottságok, képességek csoport javára történő kamatoztatásának, a csoport élete, tevékenysége, légköre, fejlődése stb. iránti felelősség kibontakoztatásában.68 - A tágabb keresztény közösség életében (pl. plébánia) történő tevékeny szerepvállalásra nevelés. Az egyes személyek karizmáinak felismeréséről, és a kisközösségi kereteken túlmutató kamatoztatásáról van szó.69 - Ökumenikus lelkületre nevelés. A közösség megélésére szóló küldetés túlmutat a katolikus egyház szervezeti keretein. Az ökumenizmus élése sajátos szemléletet és evvel összefüggő lelkületet, valamint biztos hitbeli identitást igényel. Mindezek Vö. KÁD 261-262 Vö. KÁD 80-81 67 Vö. KÁD 86 68 Vö. KÁD 261-264; MKD 412 69 Vö. KÁD83,

86; MKD 62 65 66 29 nevelése különös figyelmet direktóriumok rögzítik.70 igényel, amelynek irányelveit a kateketikai Egyházmegye: plébániai közösségek közössége Plébánia: kisközösségek közössége Plébánia: kisközösségek közössége Plébánia: kisközösségek közössége Plébánia: kisközösségek közössége Plébánia: kisközösségek közössége Plébánia: kisközösségek közössége 3. ábra: A kapcsolattartás és élő kommunikáció nem csak a kisközösségek tagjai között lételem, hanem az egy plébániához tartozó kisközösségek között éppúgy, mint a plébániák között. Ez az élő kapcsolat szolgál az együttes, közösségi fejlődés, haladás alapjául. 1.23 A martyria és kapcsolata a katekézissel • A MARTYRIA az egyház prófétai, tanúságtevő, és ezen belül igehirdetői feladatát jelenti. Úgy hivatott a világban lenni, mint az emberi létet tökéletesen meg- és felszabadítani,

kibontakoztatni tudó isteni üzenet hordozója; olyan közösségként, amely képes az életet és a történelmet az isteni kinyilatkoztatás fényében megvilágítani és értelmezni. Az egyház ebben a feladatkörében különféle módokon tanúságot tesz az élet értelmes voltáról és végső értelméről, a pusztán emberi horizontot messze felülmúló remény életformáló erejéről. A martyria feladatkörébe tartoznak pl. a prédikáció, a katekézis minden formája, az első igehirdetés stb. 70 Vö. KÁD 86 30 • A KATEKÉZIS NEVEL A MARTYRIA MEGÉLÉSÉRE. Amennyiben az egyház a katekézisben a keresztény életforma teljességére kívánja elvezetni a hívőt, annyiban feladata, hogy a martyria életkornak, családi, társadalmi szerepnek és helynek megfelelő végzésére segítse el az embert. Ennek megfelelően az alábbi feladatai vannak: - Az életkornak megfelelő, alapvető hitismeretek elsajátítására nevelés. Ez az istenkapcsolat

alapjainak ismeretekre vonatkozó megvetése.71 - A mindennapok eseményeinek a hit fényében történő értelmezésére nevelés. Az egyház küldetésének része, hogy a hívő embert elsegítse arra, hogy képes legyen életének eseményeit hívő szemmel, a kinyilatkoztatás alapján szemlélni és értelmezni. Ez az Istennel a kinyilatkoztatás forrásain – elsősorban a Szentírás élő és értő olvasásán, valamint imádkozásán – keresztül történő kapcsolatmélyítést jelenti.72 - A megélt hit megosztása, a róla való beszéd képességének kibontakoztatása. A szóbeli tanúságtétel feltételezi, hogy az ember képes szemlélni, értékelni, megfogalmazni személyes hitét. Az istenkapcsolat kifejezésének képessége nem veleszületett sajátosságunk, ez fokozatosan alakul ki, segíthető, nevelhető.73 - Az életkornak és személyes hivatásnak megfelelő apostolkodásra, evangelizációra nevelés. Keresztségünkből adódó küldetésünk, hogy

életkorunknak és életállapotunknak megfelelően tanúságot tegyünk hitünkről tettel és szóval. Emiatt a katekézis feladata, hogy minden korosztályba és személyi kategóriába (gyerek, fiatal, felnőtt, szülők stb.) tartozó embert segítsen eljutni a tudatos és belülről fakadó, sokféle módon megnyilvánuló evangelizációs küldetés betöltésének képességére.74 1.24 A liturgia és kapcsolata a katekézissel • LITURGIA. A liturgia az a szolgálat, amelyben az egyház Isten Országának egyrészt már megvalósult, megélt, másrészről vágyott értékeit (pl. megváltást, kibontakozást, fejlődést, gyógyulást, közösséget stb.) ünnepli A liturgia teret ad annak a mély emberi igénynek, hogy az ember az életet, a megtapasztalt üdvösséget, az emberi szabadságot korlátozó és megnyomorító kötelékektől való szabadulást mint ajándékot ünnepelje. A liturgia az imádás, hálaadás, ugyanakkor a megszentelődés ideje és lehetősége

is.75 Az egyház a liturgiában tanúságot tesz a Krisztus által az emberiségnek adott örömhír felszabadító erejéről is, valamint erőt merít küldetésének további betöltéséhez az Ige és az oltár asztaláról. A liturgia egyházi funkciójába tartoznak a szentségek, a szentelmények ünneplése; paraliturgikus alkalmak, imádságok végzése stb. A keresztény liturgia legmélyebb lényegét tekintve alapvetően különbözik minden más vallás rítusról, liturgiáról vallott felfogásától. Az újszövetségi Szentírás – különösen a Zsidókhoz írt levél – amikor Jézus Krisztus papságáról beszél, az ószövetségi vagy a pogány papság-elképzeléshez képest egy merőben új felfogást fogalmaz meg. Jézus papságának lényege nem egy bizonyos helyhez, templomhoz kötött kultikus cselekmények végzésében áll, hanem abban, hogy élete minden mozzanatát – különösen halálát és Vö. KÁD 85 Vö. KÁD 144, 152 73 Vö. KÁD 152 74

VÖ. KÁD 86 75 Vö. MKD 83 71 72 31 feltámadását – az Atya dicsőségére, istentiszteletként élte meg. Az újszövetségi értelemben vett szent cselekedet, áldozat, istendicséret tehát abban áll, hogy az ember a mindennapokban törekszik mindent Isten dicsőségére, az Ő jelenlétében járva, Isten szeretetéért végezni, elfogadni, elszenvedni, szolgálva és szeretve embertársait. A keresztény kultusz alapvetően az élet felajánlásában, mint lelki áldozatban áll (vö Róm 12,1-2). Az első keresztényeket a körülöttük élők ateistáknak nevezték, akiknek „nincs – az akkori szokványos értelemben vett – semmilyen kultuszuk”. Az ő liturgiájuk elsősorban nem a különféle rituális formákban mutatkozott meg, hanem abban, hogy hogyan, milyen lelkülettel és milyen értékeket követve élték le mindennapjaikat. A rituális formában megünnepelt keresztény liturgiának előfeltétele, hogy a rajta résztvevők személyesen éljék az

„élet liturgiáját”. A liturgikus ünneplés az élet liturgiájának a megünneplése Ha nincs meg a mindennapi életben ez az alap – amely a keresztény életforma lényege –, akkor a liturgia üres rítussá válik.76 • A KATEKÉZIS NEVEL A LITURGIÁRA. A liturgia élése nem lehetséges, ha azt nem előzi meg a liturgikus életben való részvételre nevelés. A katekézis feladata, hogy segítse kibontakozni a liturgia értő és tevékeny élését feltételező képességeket és ismereteket. Ebből adódóan a következő konkrét feladatai vannak: - A hitre mint a liturgikus ünneplésen való részvétel alapfeltételére nevelés. A liturgikus cselekményeken történő valódi részvétel feltételezi, hogy az ember hittel, istenkapcsolatából adódóan és annak ünneplése érdekében van jelen. (Ebből adódik, hogy a különféle korosztályok szentségi felkészítésének is akkor van értelme, ha a meglévő istenkapcsolatra, megtérésre,

hit[újra]alapozásra épül. Ennek hiányában a konkrét értelemben vett szentségi felkészítést meg kell, hogy előzze a hitébredést célzó első evangelizáció.)77 - Az üdvtörténet főbb eseményeinek, a liturgikus évnek, és a szenteknek megismertetése. Mivel a liturgia az üdvtörténet legjelentősebb eseményeire való emlékezés, és azok felelevenítése, a katekézis feladata, hogy bemutassa azokat a bibliai és egyháztörténeti eseményeket, amelyekre a liturgikus cselekmények utalnak, és amelyeket a liturgikus év meghatározott időszakaiban ünneplünk. A liturgikus év során Szűz Mária és a szentek ünnepei is a keresztény élet egy-egy sajátos elemére hívják fel a figyelmünket, ezért a liturgikus katekézisnek részét képezi Szűz Mária és a szentek életének, személyének ismerete is.78 - Az imádságra, az Isten iránti hódolatra, a hálaadásra, a bűnbánatra, a bizalommal teli kérésre, a különböző imaformák, módok

elsajátítására nevelés.79 Ezek nélkülözhetetlen feltételek ahhoz, hogy az ember hitbeli találkozásként élje meg a liturgia pillanatait.80 - Más rítusok ismeretére nevelés, amely segít a saját felekezetbeli önazonosság megerősödésében, ugyanakkor más közösségek, felekezetek értékeinek elismerésében, így az ökumenikus szemlélet fejlődésében is.81 - A liturgikus szimbólumok, gesztusok, jelek hívő ismeretére nevelés. Mivel a liturgia szimbólumokkal teli ünneplés, a katekézisnek be kell vezetnie a résztvevőket a liturgia különféle kifejezési formáinak (szimbólumainak, jeleinek, gesztusainak, Vö. ALBERICH E, La catehesi oggi, 262-263 o; MKD 83 Vö. MKD 83, 87 78 Vö. MKD 95-96 o 79 Vö. ÁKD 25, MKD 81, 83; KÁD 85 80 Vö. MKD 832 81 Vö. Uo 76 77 32 színeinek stb.) ismeretébe, és abba, hogy ezeken keresztül tudják kifejezni és mélyíteni hitüket.82 - Mivel a liturgia a lélekben megújult élet ünneplése, a katekézis

feladata, hogy egy életformára neveljen, amely olyan konkrét gesztusokban fejeződik ki, amelyek ezt a megújult életet jellemzik (pl. szeretetteljes elfogadás, hálaadás, elköteleződés, közösségi élet, felelősségvállalás stb.), vagyis az „élet liturgiájára”83 - A szentségek ismeretére, értékelésére, rendszeres élésére nevelés. Számos liturgikus esemény lényegi eleme az Istennel történő találkozás a különféle szentségeken keresztül. Avégett, hogy ezek a találkozások létrejöhessenek, formálják az embert, és hogy az ember örömmel és rendszeresen éljen ezekkel a találkozási lehetőségekkel, szükség van a szentségekkel kapcsolatos nevelésre.84 - Liturgikus énekre, zenére nevelés. A liturgikus zene „eszköz” arra, hogy az ember szívét Istenhez emelje. Ezért lényeges, hogy a katekézis során a résztvevők megismerkedjenek az egyháznak a történelme során kialakult liturgikus-zenei kincsestárával, az abban

rejlő főbb értékekkel, ugyanakkor a mai nemzeti hagyományokkal, modern zenei anyagokkal is. Ez utóbbiaknál esetenként jobban érvényesül a missziós és inkulturációs szemlélet: az ezeken keresztül közölt üzenetre a mai ember sok esetben fogékonyabb, és könnyebben kialakítják benne az imádság „hullámhosszát”. Fontos tehát, hogy a liturgikus zenei nevelés során a hagyományos értékek megőrzése mellett neveljünk az egyházban meglévő és szükséges sokszínűség megélésére és tiszteletére is.85 Az itt említett nevelési feladatok többsége úgy valósul meg, ha a résztvevők már a katekézis során találkoznak azokkal az értékekkel, amelyekre a nevelési feladat vonatkozik. Konkrétabban: pl. az imádságra nevelés miatt célszerű, hogy a katekézis során ne csak az imádság értelmével, fontosságával találkozzanak, ismerkedjenek meg elméletben a résztvevők, hanem annak módjaival is a személyes tapasztalat, vagyis a

konkrét imádság során; vagy pl. célszerű nem csak beszélnünk a szimbolikus nyelvezetről, hanem élni is vele az egyes témák feldolgozása során stb. A négy egyházi alapfunkció elválaszthatatlan egymástól. Egyrészt azért, mert az egyház küldetésének egésze is kárt szenved, veszít eredeti hiteléből, ha valamelyik funkció nincs, vagy alig van jelen. Másrészt pedig azért, mert a négy funkció bizonyos mértékben átfedi egymást (pl. minden liturgikus esemény egyben közösséget is épít, a keresztény elköteleződésre, szeretetgyakorlatra készít fel, valamint bizonyos fajta katekézis is történik benne; minden szó szoros értelemben vett katekézis egyben az imádságnak, liturgikus pillanatoknak is a tere, valamint a közös keresésnek, megosztásnak köszönhetően a testvéri közösséget is építi, ugyanakkor Isten szavának hívő hallgatásával a szeretet tevékeny megélésére, a diakonia gyakorlására is ösztönöz stb.) A négy

funkció közül a diakonia és a koinonia az, amelyek a másik két funkcióhoz képest erőteljesebben megalapozzák az egyház evangelizáló tevékenységének hitelességét.86 Vö. MKD 831, 87 Vö. MKD 87 84 Vö. MKD 53-54 85 Vö. MKD 86 86 Vö. RM 23, 26; EN 41-42 82 83 33 Az itt felvázolt négy egyházi alapfunkció gyakorlása minden szintű egyházi közösség feladata. * A katekézisnek számos konkrét feladata van a négy egyházi alapfunkcióra történő nevelés során. Az ott említettekkel kapcsolatban felmerülhet bárkiben a kérdés: hogyan tudunk a katekézis során nevelni erre a sok ismeretre, képességre, motiváltságra? A válasz a katekézis folyamatának szervezésében, a tervszerűségben, a hit fejlődésének lépésről-lépésre történő kísérésének átgondolásában keresendő. A kateketikai tervezés témájával kicsivel lejjebb foglalkozunk részletesen. 2. Egyházkép, közösségkép, kereszténykép A katekézis és a négy

egyházi alapfunkció kapcsolatának, és ezen belül a katekézisnek az alapfunkciók végzésébe bevezető nevelői feladatainak olvasása során jogosan merülhetnek fel bárkiben ezek a kérdések is: „Milyen szerep jut az egyházban és a társadalomban az egyes kereszténynek, ha a katekézis az említettek végzésére kellene, hogy nevelje?” Más szóval: „Milyen ’keresztényképpel’ dolgozik a katekézis a hit nevelése során?”, vagy „Hogyan jellemezhető, milyen ideális vonásokkal rendelkezik az az egyházi közösség, amelynek ölén a katekézis történik, illetve amelynek formálódásáért maga a katekézis folyamata is felelős?”, illetve a legtágabb keretben szemlélve a kérdéskört: „Milyen fő vonásokkal írható le az az egyházkép, amelyet feltételez a mai katekézisről vallott elképzelés, és amelynek kialakulásában – a katekézis résztvevőiben – a katekézisnek döntő szerepe van?”. A katekézis-koncepció hátterében

lévő – a II. Vatikáni Zsinat tanításának megfelelő – egyházkép, közösségkép és kereszténykép lényegi áttekintése adja meg a választ arra a kérdésre, hogy „Miért azok a katekézis feladatai az egyes egyházi alapfunkciókkal kapcsolatban, amelyekről szó volt?”. Emellett ennek a három ideálnak (egyházról, közösségről, emberről) a letisztult ismerete más okból is fontos. Mivel a katekézis az egyén és a közösség formálódását szolgáló nevelési folyamat, elengedhetetlen, hogy világosan álljon a katekézis felelősei és végzői előtt, hogy milyen irányba, milyen értékek, ideális vonások felé haladnak a nevelés során. A következőkben ennek a három viszonyítási pontnak a főbb vonásait tekintjük át. 34 Egyházkép Az ideális közösség képe egyház Pasztorális tevékenység, katekézis közösség egyén A keresztény ember ideális vonásai 4. ábra Az egyház minden tevékenysége során, amikor az

egyén és szűkebb, illetve tágabb közössége kibontakozását szolgálja, ideális értékeket magukban foglaló viszonyítási pontokat, tulajdonképpeni „nevelési horizontokat” tart szeme előtt. Ezek az 1 egyházkép, 2 az ideális közösség képe, és 3 a keresztény ember ideális vonásai. 2.1 Az egyházkép A II. Vatikáni Zsinat szellemének megfelelő egyházmodell főbb jegyei a következők:87 • MINDEN KERESZTÉNYNEK TEVÉKENY SZEREPE VAN KRISZTUS KÜLDETÉSÉNEK FOLYTATÁSÁBAN. A II Vatikáni Zsinat hangsúlyozta a keresztény népen belül minden tag keresztségéből adódó méltóságbeli egyenlőségét és testvériségét, valamint felelősségét az egyház küldetésének betöltésében.88 Mindez abból adódik, hogy a keresztény közösség egészét vezeti a Szentlélek Krisztus prófétai szerepének beteljesítésében, Isten Országának építésében89. Így az egyes keresztények közötti különbség nem az egyházon belül elfoglalt

helyből adódó méltóságbeli különbség, hanem a szolgálatok és karizmák eltérő voltából származik. Első helyen áll a közösség megélése, a testvéri egyenlőség, és ehhez képest csak másodlagos a szolgálatok különböző volta. 87 Vö. GALLO L, „Chiesa”, in: DPG, 165-182 o; UŐ, „La comunità degli uomini in Cristo”, in: Religio, 189-218 o; ALBERICH E, La catehesi oggi, 172-175. o; NEMESHEGYI P, Im, 62-68 o; WILDMANN J, Mit akart a II Vatikáni Zsinat? II rész: Az új egyházkép, in „Mérleg” (1993) 2, 112-121. o 88 Vö. LG 32; GS 32 89 Vö. LG 17, 35; AG 35; RM 2 35 Az egyházban a különféle szolgálatok és karizmák sokfélesége van jelen. Ki-ki hivatása és karizmája szerint tölti be feladatát a közösség egészének javára, mások szolgálatára.90 Emiatt a zsinat külön hangsúlyozta, hogy az egyház tagjainak Szentlélektől adott karizmáit a közösségek ápolni és kamatoztatni hivatottak.91 Ezek a karizmák nem

korlátozódnak kizárólag egyes egyénekre, hanem tágabb csoportokban, lelkiségi mozgalmakban, tevékenységekben is föllelhetők, megnyilvánulnak. • „DIAKONÁLIS” EGYHÁZ A VILÁG SZOLGÁLATÁBAN. Az egyháznak alapvető feladata, hogy a világban Isten Országának megvalósításán munkálkodjon, hogy a világot egyre inkább Isten családjává segítse alakulni. Ebben a tevékenységében az egyház úgy tekint önmagára, mint Isten országának csírájára, elismerve, hogy emberi közösség lévén megtalálhatók benne a tökéletlenség jelei is.92 A zsinat elismeri a világ – és benne a világi intézmények – önállóságát, értékeit, ami gyökeres szakítást jelent azzal a felfogással, amely szerint az egyház lenne a világ egyedüli, értékhordozó viszonyítási pontja.93 Az egyháznak a világgal való viszonyában a zsinat a „szolgálatot” jelöli meg célként, mégpedig az egész emberiség szolgálatát. Ugyanis az egyház

tevékenységének, szolgálatának címzettje nem maga az egyház és tagjai, hanem az egész emberiség, ennélfogva ez a küldetés magában foglalja a szociális, társadalmi elköteleződést is, aminek a gyakorlásában az evangéliumi kritériumok, értékek, szemlélet vezetik.94 Ez a szolgálat magában hordozza a prófétai szerepet is: az egyház a világban élő emberek törekvéseit, mélyről jövő vágyait, szükségleteit, igényeit – vagyis az adott kor szellemét, erővonalait, az ún. „idők jeleit” – törekszik felismerni és a hit fényében, az evengéliumi értékek alapján értelmezni. Az adott kor és kultúra embereinek általános törekvései (úgymint pl. a hiteles kapcsolatok és közösség utáni vágy; a béke és a harmónia keresése a társadalomban és a teremtett világ egészével stb.) mögött igaz értékek rajzolódnak ki, amelyek keresésében és elérésében is az egyház az „itt és most” élő emberiség üdvösségét

szolgálja.95 A prófétai szerep szükség szerint a kritika gyakorlását is jelenti: a társadalom, kultúra, szociális élet értékeinek felismerése mellett a hiányos és visszás elemek jó irányba alakítását. Isten Országa építésének része az egyén és közösség üdvösségének munkálása. A zsinat üdvösség alatt az Istennel és az emberek közötti közösség megvalósulását érti, amit egyetemes módon értelmez: anélkül, hogy tagadná az egyház nélkülözhetetlen szerepét az üdvösség előmozdításában, kimondja, hogy az üdvösség lehetséges mindazok számára is, akik jóakaratúak, őszintén keresik az igazságot, sőt még azok esetére is, akik „nem jutottak el Isten kifejezett ismeretére”. Vagyis a személyes üdvösség nem függ szükségszerűen sem a szociológiai értelemben vett egyházhoz tartozástól, sem pedig a kifejezett hittől, hanem inkább a testvéri szeretet gyakorlásától.96 Az üdvösségről beszélve a

zsinat hangsúlyozza annak történelmi dimenzióját, és az ember felelősségét is. Szakít avval a dualista felfogással, miszerint létezne szent és profán Vö. LG 10-12, 18, 23-29, 32-36 Vö. LG 12 92 Vö. LG 5; 48 93 Vö. LG 36; GS 36 94 Vö. GS 3 95 Vö. GS 4; DV 2; MIDALI M, „Segni dei tempi”, in: DPG, 977-982 o 96 Vö. LG 1, 14, 16; GS 22 90 91 36 történelem. Evvel szemben egyetlen történelemről beszél, amely mindenki számára vagy az üdvösség, vagy a kárhozat történelmévé lesz attól függően, hogy szabad döntéseivel Isten Országának épülését szolgálta, vagy azt akadályozta. Az egyház Isten országának építése során a párbeszéd szellemének megfelelően hivatott együtt dolgozni más keresztényekkel, más vallásúakkal és a nem hívőkkel is. A párbeszédre való nyitottság az evangélium megismertetésének feltétele is.97 • KÖZÖSSÉGI EGYHÁZ. Az egyház fejlődésének távoli célja egy a helyi egyházak

közösségéből álló nagy közösség, amelyben mind az egyes felekezeteken belüli, mind a felekezetek közötti valóságos ökumenikus közösség alakul ki, tiszteletben tartva, és értékesítve az egyes egyházakban fellelhető értékeket.98 A zsinat mindemellett hangsúlyozza, hogy az egyháziasság összetevőinek teljessége a katolikus egyházban van meg, de evvel nem tagadja, hogy lennének hiteles elemek más egyházakban, illetve keresztény felekezetekben. Emiatt a katolikus egyház közösségben tudja magát velük, ha ez a közösség még nem is teljes.99 2.2 A hiteles egyházi közösség vonásai A következőkben azok a legfontosabb kritériumok szerepelnek, amelyek együttese viszonyítási pontot jelent akár egy néhány főből álló kis csoport, vagy egy plébániai közösség fejlődéséhez.100 • KRISZTUS-KÖVETÉS A KÖZÉPPONTBAN. Minden keresztény közösség életének középpontjában az evangélium hallgatása, és a Jézus Krisztusba

vetett hit életmóddal és szavakkal történő megvallása áll. Ennek megfelelően a közösséggé formálódás végső gyökere – ami összehozza és összetartja a közösség tagjait – a Krisztusba vetett hit, annak megélése és megvallása. • KÖZÖSSÉG AZ EGYHÁZZAL. Minden hiteles egyházi közösség beleilleszkedik a tágabb egyházi közösségbe, éli a testvéri odatartozást, nyitott vele szemben. Nem tekinthető egyházi közösségnek az a szerveződés, amely kizárólag önmaga számára létesül, amely nem épít ki élő kapcsolatot a tágabb egyházi környezettel, amely magát zártnak, autonómnak, önmaga számára elegendőnek tekinti. • AZ EGYHÁZI ALAPFUNKCIÓK MEGÉLÉSE. Minden hiteles egyházi közösség életében helyet kell, hogy kapjon mind a négy alapvető egyházi funkció: a szolgáló szeretet (diakonia), a testvéri közösség élése (koinonia), Isten szavának szolgálata (martyria), és a hit ünneplése (liturgia). Ha egy

közösség nem megfelelő módon tölti be egyik vagy másik feladatát, vagy azok közül valamelyik hiányzik, akkor az a közösség nem nevezhető a szó teljes értelmében hiteles egyházi közösségnek. • A SZOLGÁLATOK SOKFÉLESÉGÉNEK MEGÉLÉSE. Minden hiteles egyházi közösségben a különféle talentumoknak megfelelő szolgálatok és karizmák kibontakoznak, lehetőség nyílik ezek gyakorlására. Különösen jelentős szerepe van a szolgálatok között a felszentelt személyek vezetésének és koordináló szerepének. Vö. GS; EN IV-V Vö. UR 99 Vö. UR 3 100 Vö. ALBERICH E, La catehesi oggi, 228-230 o; ChL 30 97 98 37 A hiteles egyházi közösség megéléséhez hozzátartozik a közösségen belül születő – nem csak papi vagy szerzetesi – hivatások, szolgálatok ébresztése, ápolása és kibontakoztatása is, amely biztosítja a közösség fennmaradását és a közösségben megélt értékek átadását. Amennyiben az itt jelzett

vonások egyikével-másikával kapcsolatban a konkrét közösség élete hiányosságokat mutat (pl. az egyházzal való közösségben: „szektásodás”; az alapvető egyházi funkciók terén: túlzott aránytalanságok, egyoldalúság; a szolgálatok gyakorlásában és összehangolásában: túlzott tekintélyelvűség vagy spontaneizmus), világossá válik, hogy mely pontokon szükséges változtatásokat érvényesíteni a közösség fejlődése érdekében. Ezen főbb szempontokon kívül az, hogy egy adott egyházi közösség hogyan kezeli, hogyan oldja meg a benne fölmerülő konfliktushelyzeteket, jól tükrözi a közösség érettségét vagy éretlenségét. Hagyományosan három alapérték az, amelyeknek megőrzése, tiszteletben tartása kell, hogy vezesse a közösséget bármilyen konfliktushelyzet megoldásában. Ezek a következők: a hit és egységének megőrzése; a szeretet szellemének megfelelő állásfoglalás; az egyház épülésének, javának

szolgálata. E három érték figyelembevételével – ha nem is mindig egyszerűen és könnyen, de – lehetséges a közösségben felmerülő konfliktushelyzeteknek a közösség javát szolgáló megoldása.101 2.3 A ideális keresztény ember vonásai A keresztény értelemben vett érettség mint ideál csakis az emberi érettségen belül értelmezhető. Az első a második szolgálatában áll, míg a második feltétele az elsőnek A kétféle érettség viszonyára másrészt a teljes egység jellemző: a keresztény ember ugyanis egyetlen érettségre juthat el, az emberi érettségre, amelynek mindent magába ölelő egységesítő elve a krisztusi életstílus. • EMBERI ÉRETTSÉG. Az emberi érettség leírása többféle nézőpontból történhet A keresztény szemlélettel összhangban lévő humanisztikus pszichológia képviselőinek munkája alapján az alábbi sajátosságokban fogalmazhatjuk meg az érett személyiség vonásait:102 - Önismeret és

önelfogadás: folyamatosan mélyülő önismerete van, amely együtt jár önmaga (múltja, sebei, örömei, képességei és korlátai) derűs, őszinte elfogadásával és egyfajta egészséges önbizalom meglétével. - Érzelmi érettség: az ember józan valóságérzékelésének köszönhetően érzelmi reakciói megfelelnek az őt ért hatásoknak, azokkal egyensúlyban vannak. Képes ellenőrizni érzelmi és szexuális késztetéseit, megfelelő érzelmi egyensúlyra, biztonságra és optimizmusra tett szert, amely tulajdonságok segítségével képes kezelni a frusztrációval járó helyzeteket is. - Személyes értékrendszer, szilárd viszonyítási pontok birtoklása, amelyek alapján az ember választ kap a legalapvetőbb emberi kérdéseire (Ki vagyok? Merre tartok? Melyek a korlátaim és lehetőségeim az életben? stb.), és következetes, hosszú távra kiható, megalapozott döntéseket tud hozni. - Társas (szociális) érettség, amely a mások jogainak és

szükségleteinek ismeretében és tiszteletében, a más kultúrák és értékrendszerek megértésében, valamint a saját önállóság megőrzésében áll úgy, hogy közben az ember másokkal őszintén kommunikál, meghallgatja és megérti gondolataikat, együtt dolgozik velük és Vö. ALBERICH E, La catehesi oggi, 230 o Vö. ALLPORT G W, A személyiség alakulása, Gondolat Kiadó, Budapest, [én], 299-330 o; CIAN L, Cammino verso la maturità e l’armonia. Riflessione sull’esperienza di un itinerario di accompagnamento formativo individuale Piste per realizzare la „vita piena”, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1990, 137-370. o 101 102 38 értük. A saját boldogságát a mások boldogulásáért történő önzetlen elköteleződésben találja meg. - Értelmi és operatív érettség, amelynek segítségével az ember új ismeretek birtokába jut, bővíti, tágítja, csiszolja és mélyíti eddigi tudását, képes rugalmasan és nyitottan új problémák

megoldásába fogni, és kreatív módon hozzáállni a régiekhez. - Szakmai érettség: összhang van a gyakorolt szakma és a végzéséhez szükséges képességek elsajátítására vonatkozó érdeklődés között. - Lelki érettség, amely az ember lényének legmélyéből fakadó igények tudatosításában, elfogadásában, és olyan nyitottságban áll, amely értékekre irányul, melyek választ tudnak adni mélyről jövő igényeire, legbensőbb kérdéseire. Ez a nyitottság egyben az Abszolútumra, a Transzcendensre – mint a legfontosabb válaszok gyökerére – való nyitottság is. Ezek tehát azok a személyiségi dimenziók, amelyek együttes fejlődésével az ember halad a kiteljesedés felé, és amelynek egy sajátos megvalósulási módját jelenti a keresztény szemlélet szerinti tökéletesedés. • KERESZTÉNY ÉRETTSÉG. A keresztény érettség az előzőekben leírt emberi érettség sajátos kifejeződése. Ez értelemszerűen a felnőttkorban

közelíthető meg a legteljesebb módon, és minden életkorban más és más árnyalattal, mélységben és hangsúlyos elemekkel fejeződik ki. Az imént említett sajátosságok mellett a katekézissel kapcsolatos hivatalos dokumentumok alapján a következőkben jelölhető meg a keresztény ember fejlődésének horizontja.103 - Fokozatos azonosulás Krisztussal. Az érett hitű keresztény tudatosan döntött a keresztény életforma, Jézus Krisztus követése mellett. Istennel és embertársaival kiengesztelődve, harmóniában, őket szolgálva él. Felismeri életében Isten hívását, és ennek alapján Krisztus követésében él: mindennapi apró döntéseit is ennek megfelelően hozza meg. Életének bármely területén szerzett tapasztalatait az evangéliumi hit fényében értékeli. Hite személyiségének egészét irányítja: motivációit megalapozza, gondolatait, döntéseit, cselekedeteit, kapcsolatait áthatja. Ez a hit azonban nem változtathatatlan: nyitott

az újra, a fejlődésre, Isten másságának megismerésére és befogadására. Istennel való kapcsolatát ápolja és mélyíti a rendszeres imádságon, a Szentírás egyház hitével megegyező olvasásán, tanulmányozásán, imádkozásán és a szentségi életen keresztül. - Tudatos hitismeret. Az érett hitű keresztény tanítványi voltát tudatosan éli meg a világban. Ez a tudatosság megfelel annak az 1 Péter-levélben szereplő felszólításnak, hogy „legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek” (1Pt 3,15). Képes megmagyarázni környezete számára is érthető módon megélt hitének alapját, motivációját. Ebben azonban nem támaszkodik egyszerűen a megtanult formulákra vagy közhelyekre, hanem saját hittapasztalatából kiindulva fogalmazza meg reményének alapját. Ahhoz, hogy ezt meg tudja tenni, szisztematikusan mélyíti hitét, oly módon, hogy a megismert igazságokat szoros

kapcsolatba hozza mindennapi életével. A keresztény üzenetet kritikus módon összeveti az őt körülvevő kultúra értékeivel, hogy 103 Vö. KÁD 80-86; MKD 12, 332, 72; COINCAT 36-42; RM 71-72; ChL 32-44 39 - - megláthassa bennük a hiteles elemeket, és az ember kibontakozását akadályozó hamis értékeket. Az érett hitű keresztény alapvető különbséget tud tenni a hitigazságok között jelentőségük alapján, tisztában van azok hierarchiájával, valamint átfogó, lényegi képe van az egyház hitének fő elemeiről (Szentírás, liturgia, Tanítóhivatal stb.) Felelős egyháztagság. Az érett hitű ember közösségben éli Krisztus tanítványainak életstílusát. Ez a közeg felhívja, és egyben biztosítja számára a közös felelősségvállalás lehetőségét. Az érett hitű ember valós, hiteles, mély emberi és testvéri kapcsolatokat épít ki a vele egy keresztény közösségben élőkkel. Nyitott a tapasztalatcserére,

szolidáris, másokkal megosztja elképzeléseit, hitbeli élményeit, felismeréseit. Felelősen – felismert személyes karizmáinak kamatoztatása révén – kreatív, építően kritikus módon kiveszi részét a közösség életének gyarapításából. Ismeri az egyház küldetését, benső életét és minden kifejeződési formáját. Otthonosan és értő módon képes bekapcsolódni a közösség liturgikus ünneplésébe. Társadalmi elköteleződés. Az érett keresztény értékrendje kihat a szűkebb és tágabb társas kapcsolataira. Családi, szociális, szakmai, társadalmi életének minden mozzanatát az evangéliumi értékek alapján törekszik élni. Lehetőségeihez képest részt vesz a társadalom (politikai, kulturális stb. dimenzióinak) evangéliumi átalakításában Ennek érdekében ismeri azt a szocio-kulturális valóságot, amelyben él, a főbb társadalmi jelenségeket, és az ezeket meghatározó okokat, továbbá rendelkezik egy az

evangéliumi értékeken, és az egyház szociális tanításán alapuló kritikai érzékkel. Nyitott a párbeszédre és közös gondolkodásra, tervezésre és végrehajtásra minden jóakaratú emberrel, akik szintén szívükön viselik a társadalmi-szociális problémák megoldását. Áthatja az erőteljes missziós lelkület: nem menekül el az általa képviselt gondolkodásmódtól és kultúrától eltérő értékeket képviselő emberekkel való párbeszédtől, hanem kifejezett szükségét érzi az efféle, tolerancián alapuló véleménycserének egyrészt saját hitének megtisztítása és gazdagítása érdekében, másrészt az evangélium hirdetése szempontjából. Szűkebb és tágabb környezetének formálása nem marad meg a szándék szintjén. Sajátjának érzi a környezetében élő emberek problémáit, szükségleteit, és amennyire módjában áll, segít nekik a megoldások keresésében. A fiatalabb generációkkal való kapcsolatát is a

felelősségvállalás jellemzi. Nem ruházza át teljes mértékben másokra a fiatalok, gyermekek nevelését, hanem főszereplője akar lenni ennek a folyamatnak. Ezek tehát azok a vonások, amelyek alapján megfogalmazhatóak a konkrétabb, belátható időn belül megvalósítható pasztorális és kateketikai célok. 40 Szempontok az egyénileg és csoportban zajló személyessé tételhez és irodalom az elméleti elmélyítéshez Idézd fel a fejezet elején feltett kérdésekre adott válaszaidat! 1. Melyek a közös és melyek az eltérő vonások az általad felvázoltak és a fejezetben megfogalmazottak között az egyház, plébánia küldetéséről, az ideális plébánia-, kisközösség- és felnőtt keresztény képéről? 2. Mi lehet szerinted az eltérések oka? Az egyház természetéről, küldetéséről: - LG - KEK vonatkozó részei - Az igazság megszabadít benneteket. Felnőttek katekizmusa, Don Bosco Kiadó, Budapest, [én] vonatkozó részei -

WILDMANN J., Mit akart a II Vatilkáni zsinat? II rész: Az új egyházkép, in „Mérleg” (1993) 2, 112-121 o - NEMESHEGYI P., A II Vatikáni Zsinat egyházképe, in „Távlatok” (1995) 1, 59-68 o A katekézis ökumenikus vonatkozásairól, az ökumenikus kezdeményezésekről: - ÁKD 27 - CT 32-33 - KÁD 74, 86, 197, 198 - MKD 6.8 Az egyház társadalmi szerepéről: - GS - ChL vonatkozó részei - TOMKA F. - TOMKA M, „Gaudium et spes Lelkipásztori konstitúció az Egyház és a mai világ viszonyáról (1965)”, in: KRÁNITZ M. (Szerk), A II Vatikáni Zsinat dokumentumai negyven év távlatából 1962-2002. A zsinati dokumetumok áttekintése és megvalósulása, Szent István Társulat, Budapest, 2002, 443-447. o Az egyház társadalmi tanításának főbb elemeiről: - KEK vonatkozó részei - Az igazság megszabadít benneteket. Felnőttek katekizmusa, Don Bosco Kiadó, Budapest, [én] vonatkozó részei A Magyar Katolikus Püspöki Kar társadalmi szerepvállalással

kapcsolatos dokumentumai: - MKPK, Igazságosabb és testvériesebb világot! A Magyar Püspöki Kar körlevele a hívekhez és minden jóakaratú emberhez a magyar társadalomról, Budapest, Magyar Katolikus Püspöki Kar, 1996. - MKPK, A boldogabb családokért! A Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevele a hívekhez és minden jóakaratú emberhez a házasságról és a családról Magyarországon, Budapest, Magyar Katolikus Püspöki Kar, 1999. A hit, katekézis és politika kapcsolatáról: - MKD 6.7 - BÜCHELE H., Keresztény hit és politikai ész, Egyházfórum, Budapest – Luzern, 1991, 4-5 rész A keresztény emberképről és a felnőtt keresztény modelljéről: - GS 12-22, illetve a hozzátartozó magyarázatok - KÜNG H., Ki a keresztény?, Wien, Verlag Eola, [én]; 41 - GYÖKÖSSY E., Homo Christianus A krisztusi ember, Budapest, Szent Gellért Kiadó és Nyomda, [én] - TONELLI R., Fiatalokból felnőtt keresztények, Don Bosco Kiadó, Budapest, 2002 A

plébániaképről: - TOMKA F., Új evangelizáció Egyházunk helyzete és feladatai az ezredfordulón, Szent István Társulat, Budapest, 1999, 12-15. fej - ERDŐ P., Plébánia, egyházközség, közösség, in „Teológia” (1997) 1-2, 9-23 o 42 Mit gondolsz róla? Mi a tapasztalatod? Emlékezz vissza! Idézd fel magadban! (Szempontok az egyéni és csoportos témafeldolgozás megkezdéséhez) Az egyház segít a katekézisben embereken keresztül kapcsolatot teremteni, tisztítani, mélyíteni és ápolni Isten és közted. 1. Írd le részletesen, milyen kép alakult ki benned Istenről annak alapján, amit megtapasztaltál Belőle – nem, amit megtanultál Róla – közösségeden, plébániádon, katekétá(i)don, plébánosodon keresztül!? Másképpen kifejezve: milyen istenkép sejlik föl az említett személyekkel kapcsolatos tapasztalataid hátterében? 2. A velük kapcsolatos tapasztalataid alapján fogalmazd meg a főbb jellemzőket: milyennek látod Istent,

mint nevelőt!? Hogyan, milyen „módszerekkel” nevel téged? 43 „Aki befogadja ezt a gyermeket a nevemben, engem fogad be” (Lk , 48) – „A keresztény nevelés olyan mint egy ’szentség’, vagyis mint egy ’hathatós eszköz’ az Istennel való találkozáshoz. Ezért a nevelői munka egy keresztény számára nem a spirituális élet oldalága, mintha minden csak a jámborsági gyakorlatokban, vagy a liturgiában valósulna meg.” (X. Thévenot) 3. A katekézis pedagógiájának modellje: Isten pedagógiája és gyakorlati következményei A katekézis végzésének „hogyanjára” vonatkozó kijelentések mindegyikének alapelve az ún. „kettős hűség elve”, azaz a hűség Istenhez, és hűség az emberhez104 Az Istenhez való hűség jelenti egyrészt a kinyilatkoztatáshoz, annak igazságaihoz történő ragaszkodást. Ennek megfelelően mindaz, ami a katekézis forrását és tartalmát képezi, fontos, hogy minden esetben az egyház hitének

megfelelően kerüljön elő. Erről a tartalmi hűségről a követekező egységben lesz szó. Másrészt jelenti az Isten pedagógiájának figyelembe vételét, vagyis azt, hogy „Hogyan nevel(t) minket Isten?”. Az isteni pedagógia következménye a kettős hűség elvének második eleme, a „hűség az emberhez”, azaz az ember sokrétű, konkrét állapotának figyelembe vétele. A kinyilatkoztatás az emberért, a konkrét ember és közösség kibontakozásáért van. Ennélfogva lényeges, hogy a katekézis vegye figyelembe a katekézisen résztvevők emberi és hitbeli állapotát, és onnan vezesse őket a fejlődés útján. Isten üdvösségterve, hogy az embert és közösségét részesítse saját életének, bensőséges szeretetközösségének gazdagságában.105 Mindaz, amit Isten tett az emberiség története, és ezen belül Izrael, majd az egyház története során, ezt a célt szolgálja. Isten pedagógiája nem egy kinyilatkoztatott pedagógiai

rendszer, hanem Isten részéről az ember szentté válását elősegítő „nevelői hozzáállás”, amelyre az egyház – mint az isteni üdvösségterv további megvalósulását szolgáló közösség, amely osztozik nemcsak Isten szándékaiban, hanem pedagógiájában is – mint a cselekvését inspiráló szemléletre, modellre tekint. Ennek alapján vannak az isteni pedagógiának gyakorlati, és ezen belül kateketikai következményei is, amelyeket a következő oldalakon hat pontban összegzek.106 Vö. MKD 10 rész bevezetője; KÁD 145; EN 3-4 Vö. DV 2 106 Vö. BISSOLI C, „Pedagogia di Dio”, in: DizCat, 493-494 o; SORAVITO L, „La pedagogia di Dio fonte e modello della pedagogia catechistica”, in: ECC, 375-398. o 104 105 44 1. A személyes találkozás és a párbeszéd pedagógiája Isten célja, hogy bensőséges közösségre vezesse önmagával az embert. Ez a bensőségesség magában foglalja a személyességet (Isten mindenkit személy szerint

meghív erre a közösségre, mindenki számára fel kívánja fedni, oda akarja ajándékozni Önmagát), illetve ennek következményeként a folyamatos kapcsolattartást, az „Istennel és Istenben járást”.107 Kateketikai vonatkozásai. Az egyház ugyanennek a személyes meghívásnak és együttjárásnak egyrészt megjelenítője, másrészt pedig erre nevel. Konkrétan a katekézisre nézve ez a következőket jelenti:108 a) a katekéta szolgálatának szerves része, hogy a katekézis résztvevői számára Isten jelenlétének jelévé váljon, akiben eljut hozzájuk Isten személyes meghívása is. A katekéta személyében továbbá mások számára világossá lehet, hogy mivé válhat az ember, ha Istennel közösségben él. b) A katekézis során a kinyilatkoztatás igazságai úgy kerüljenek elő, hogy világos legyen a résztvevők számára: mi a jelentőségük az Isten-ember és az ember-ember kapcsolat, az emberi élet végső kiteljesedése, értelme

szempontjából? Tehát ne önmagukban, pusztán mint Istentől kapott igazságokkal találkozzanak, hanem egzisztenciális, a konkrét személy és közösség sorsára új fényt vető meghívással. Másképpen kifejezve: a kinyilatkoztatásban történő elmélyülés során ilyen, vagy hasonló kérdésekkel célszerű megközelíteni Isten szavát: „Mit mondasz, Isten, Magadról és hozzánk fűződő viszonyodról, és mit mondasz rólunk, hogyan tekintesz ránk?”. c) Mivel Isten szava megszólít, ezért választ is vár. A katekézis feladata, hogy ennek a személyes válasznak, állásfoglalásnak a lehetőségét megteremtse: az ember kifejezhesse: mire indítja Isten üzenete? 2. A jelek és a tapasztalatok alkalmazásának pedagógiája Isten többféle módon közölte és közli magát az emberrel. A kinyilatkoztatásban a szó és a tett, az esemény, azaz Isten cselekvése és annak mondanivalója szorosan összefonódnak. Isten üzenete sokszor konkrét

eseményekre vonatkozik, amelyeket az emberek átélnek, valamint a tettek maguk is üzenet értékűek.109 Gondolhatunk például Jézus kapcsolatára környezete embereivel, valamint gesztusaira, amelyek önmagukban is üzenetet hordoznak (szóba áll a bűnössel, meggyógyítja a leprást, szombaton gyógyít).110 Továbbá gondolhatunk tanításaira, amelyekben saját cselekedeteit értelmezi, és teszi meg tanításának alapjául, és másokat is arra biztat, hogy hittel értelmezzék, amit Általa tapasztaltak.111 Az üdvösségünkért adott isteni kinyilatkoztatás tehát eseményekhez, tettekhez kötődik, amelyeket az ember az Istennel megélt kapcsolatában értelmez és fejez ki. Ezen események hívő, közösségi megélésének és az egyház által elfogadott értelmezésének és kifejezésének egésze jelenti az egyház hittapasztalatát. Ez az Izrael népe által megélt hittapasztalat fogalmazódik meg az Ószövetségben, az apostolok közössége által megélt

istentapasztalat az Újszövetségben, a kialakult egyház folyamatos istentapasztalata pedig az egyház Vö. KÁD 36-37, 143-144 Vö. CT 5; KÁD 53, 156; SORAVITO L, Im, 379-380, 391 o; ALBERICH E, La catehesi oggi, 89-92 o 109 Vö. KÁD 38, 46, 87, 108 110 Vö. pl Jn 8,1-11; Lk, 5, 12-16; Lk 6, 6-11; 111 Vö. pl Jn 10, 1-39; Mt 11, 2-6 107 108 45 hagyományában. (Az egyházi hagyomány jelentéséről és a Szentírással való kapcsolatáról a katekézis forrásainak tárgyalásánál lesz részletesebben szó.)112 Kateketikai vonatkozásai. Az, hogy Isten ilyen életközeli módon, az ember mindennapi életének eseményeivel és tapasztalataival szoros összefüggésben közli Önmagát, az alábbi gyakorlati következményekkel jár a katekézisre nézve:113 a) A kinyilatkoztatás megismerése során a katekézis résztvevőinek először Isten tetteivel, az üdvtörténet – múlt- és jelenbeli – eseményeivel célszerű megismerkedniük, és csak azután az

események értelmezésével. b) Lényeges feladata a katekézisnek, hogy a benne résztvevőket nevelje a mindennapi eseményeknek az evangélium fényében történő olvasatára, vagyis egy olyan hívő látásmódra, amely segítségével az ember képes lesz életének eseményeit a hit mindent átfogó tekintetével szemlélni, és felismerni benne Isten jelenlétének jeleit, valamint az attól eltávolító tényezőket. c) A katekézisben elsődleges helye van – és volt mindig is az egyház nevelési hagyományában – a keresztény életforma egyes elemeiről szerzett tapasztalatnak. Az Istennel, közösséggel, rászorulókkal stb. megélt kapcsolatról szerzett tapasztalatok (pl imádság, csend, a testvériség megélésének alkalmai, szegénygondozás, közös liturgikus alkalmakon részvétel) olyan nevelési lehetőségeket hordoznak, amelyeket semmi más, így az ezekről történő tanítás sem helyettesíthet. Éppen ezért a katekézis folyamatának

megtervezésében célszerű számolni a különféle tapasztalati lehetőségekkel, és ezeket betervezni az adott csoport keresztény nevelésének folyamatába, mivel ezek Isten önfeltárásának hatékony emberhezjutását és a személy formálódását segítik elő.114 d) A katekézis feladata, hogy megteremtse a lehetőséget a hívő számára, hogy a kinyilatkoztatáson keresztül találkozzon, szembesüljön az egyház hittapasztalatával, és ennek fényében alakítsa életét, szemléletét, hitét. Többről van tehát szó, mint a kinyilatkoztatásnak (különösen annak dokumentált formáinak, úgymint a Szentírás, katekizmusok stb.) tényszerű megismertetéséről A cél a mélyükön húzódó istenkapcsolatra történő rávilágítás, és az evvel való szembesülés.115 (Ennek a feladatnak a megvalósításával részletesen foglalkozunk a katekézis-foglalkozás felépítésének áttekintésénél.) 3. A megtestesülés és inkulturáció pedagógiája

Isten önkinyilatkoztatása Jézus Krisztus megtestesülésében éri el csúcspontját és teljességét. Benne találkozhat az ember legkonkrétabb módon Istennel, az Ő emberhez való viszonyával, meghívásával, az emberi élet végső kiteljesedésének ígéretével.116 A második isteni személy megtestesülésének eseménye Isten pedagóiájának egy lényegi vonására hívja fel a figyelmünket: Isten avégett, hogy mind teljesebben megértesse és megismertesse Magát az emberrel, messzemenőkig alkalmazkodik az emberi lét, értelem, Vö. ALBERICH E, La catehesi oggi, 107-113 o SORAVITO L., Im, 392-393 o; KÁD 39, 85-86, 108, 152; Religio 448-453 o 114 Vö. GEVAERT J, „Esperienza”, in: DPG, 360-368 o 115 Vö. ALBERICH E, La catehesi oggi, 116-118 o 116 Vö. DV 2, 4 112 113 46 érzékenység adta keretekhez.117 Jézus megtestesülése előtt is „szólt” Isten az emberhez, azonban ez az önközlés a legegyértelműbben, legkézzelfoghatóbban Jézus

Krisztus személyében, tanításában, tetteiben, egyszóval életében érhető tetten. Ő gyakorolja a legtökéletesebben az isteni pedagógiát. Egy konkrét kultúrában élő emberekhez szól, az ő nyelvüket használja, eddigi hit- és élettapasztalatukra épít. Üzenetét minden lehetséges kommunikációs módon bemutatja kora emberének: tetteivel (gyógyításaiban, a lelkek megszabadításában, a szegényekkel és kitaszítottakkal való szolidaritásában stb.), szavaival, hallgatásaival, példabeszédeivel, mozdulataival Tanítványait elsősorban személyes példáján keresztül vezeti el a teljesebb igazságra, a velük megélt közösség, személyes kapcsolat szolgáltatja hitének, küldetésének, istenkapcsolatának megosztásához a közeget és a szükséges alapot.118 Az emberi kapcsolatoknál is érvényes, ha valaki a másik tudomására szeretne hozni, meg szeretne vele értetni valamit, ezt több módon is megteheti: üzenhet, levet írhat,

telefonálhat stb. Azonban a legteljesebb megértés lehetőségét a kölcsönös ismeretségen alapuló személyes találkozás rejti magában, amikoris a két ember figyelembe veheti a másik élethátterét, ugyanakkor pillanatnyi lelkiállapotát, élethelyzetét, érzékenységét, nyelvezetét is, amit jól ért. Egymás belső világának, kultúrájának, fogékonyságának ismerete teszi lehetővé, hogy a közlés során érthetően fejezzék ki magukat. Akár Jézus Krisztus „kultúrába ágyazottságára”, akár a korábbi vagy későbbi idők kinyilatkoztatására gondolunk, érvényes a megállapítás, miszerint Isten a konkrét, bizonyos történelmi korszakokba ágyazódó eseményekben nyilatkoztatja ki magát az embernek: Isten szava konkrét kultúrákba ágyazódik bele, azokon keresztül jut el az emberhez, és az emberrel együtt azt is felemeli, megújítja. Az isteni üzenet mindig magán hordja egy adott kor kultúrájának, ezen belül nyelvezetének,

gondolkodásmódjának sajátos jegyeit. Isten szava nem létezik „tiszta”, bármely kultúra hatásától mentes állapotban. Ez az oka annak, hogy pl a Szentíráson belül beszélhetünk különböző irodalmi stílusokról, műfajokról, nyelvezetekről stb. amelyek hordozzák az Istentől kapott üzenetet, s ezek azt a kommunikációs „keretet” jelentik, amelyben eljut a későbbi korok emberéhez ez az üzenet. Tehát a kinyilatkoztatás tartalma elválaszthatatlan a különböző korok kultúrájától, amelyben testet, konkrét formát öltött. Ugyanakkor Isten szava az ember hívő válaszában is megtestesül. Isten üzenete emberi közvetítőkön keresztül jut el hozzánk, akik miután felfogták, megértették, lelkiismeretükben feldolgozták ezt az üzenetet, bensőjükben válaszoltak is az isteni szó felhívására, majd azt továbbadták másoknak. Ebben a folyamatban a továbbadott, megfogalmazott üzenetben szükségszerűen benne van az üzenetet

megfogalmazó ember hite és hívő válasza az üzenetre. A továbbadott szó viseli a továbbadó hitének „nyomait” Így Isten szava elválaszthatatlan módon összefonódik az emberi szóval.119 Kateketikai vonatkozásai. A megtestesülés, mint az isteni pedagógia lényegi eleme több területen is inspirálója a katekézisnek.120 a) Jézus példáját szem előtt tartva a katekéták szolgálatának része, hogy úgy legyenek jelen a katekézis résztvevői között, és olyan módszereket alkalmazzanak a katekézis során, hogy a résztvevők megtapasztalhassák az előbb említett, a kommunikáció szempontjából sokcsatornás jézusi pedagógiát, vagyis katekétaként éljék mesterük pedagógiáját. b) Az iméntivel, valamint a „A személyes találkozás és a párbeszéd pedagógiájánál” elmondottakkal szorosan összefügg, hogy a katekézisben kulcsfontosságú helye van a katekéta személyének. Ahogyan érvényes az a megállapítás, miszerint

„Jézus Krisztus Vö. KÁD 140 Vö. CT 5; KÁD 80, 84, 109, 140, 143, 158 119 Vö. ALBERICH E, La catehesi oggi, 92-93 o 120 Vö. EN 19-20; KÁD 109-110; SORAVITO L, Im, 387-389 o 117 118 47 az Atya igazi «módszere»”,121 úgy ennek mintájára érvényes az is, hogy „a katekéta Jézus Krisztus «módszere»”. Amilyen mértékben a katekéta megéli a jézusi életstílust, viszonyulást másokhoz, annyiban képes a tapasztalat szintjén közel hozni a katekézis résztvevőihez a krisztuskövetés szépségét és emberkiteljesítő voltát. Lényeges tehát, hogy a katekéta merje fölvállalni és megélni a személyes, testvéri kapcsolat megélését a rábízottakkal, és hitének megélésével kapcsolatos tapasztalatainak megosztását, vagyis képes legyen hitéről beszélni. c) A jézusi példa a katekézisen résztvevők személyes ismeretére, és ennek alapján hitbeli fejlődésük kísérésére is sarkall. A rendszeres kapcsolattartásról, és a

tulajdonképpeni lelkivezetés lehetőségének biztosításáról van szó. d) A kinyilatkoztatást újra és újra fel kell fedezni az értelmezés-aktualizálás folyamatában. Ez magában foglalja azt a kettős erőfeszítést, amely egyrészt a múltban megfogalmazott, a kor kultúrájától befolyásolt üzenet értelmét keresi a saját korában, másrészt az akkori üzenet mondanivalóját keresi a ma élő, meghatározott kulturális közegben mozgó, érzékeny ember számára. „Korunk sajátos drámája, hogy törés állt be az evangélium és a kultúra világa között, mint ahogyan ez már a múltban is megesett” (EN 20). Ennek a szakadásnak egyik lényeges oka az a történelmi tény, hogy az elmúlt századok során a keresztény hit egy sajátos kultúrához kötődött – a nyugateurópai kultúrához, mégpedig annak középkori megnyilvánulási formájához –, amelyet a mai korban nem lehet már egyetemes érvényűnek és mindenhol elfogadhatónak

tekinteni. A kereszténységnek az európai kultúrához való kötődéséből adódik egyfajta kettős idegenség a hit és a kultúra világa között. Egyik részről a missziós területek egyházai találták magukat szembe az európai kultúra nyomait erősen magán viselő keresztény üzenettel, amely megnehezítette, hogy az evangélium gyökeret verjen az adott kultúrák keretei között. Másrészről a régi keresztény hagyományokkal rendelkező országokban is – és itt elsősorban Európa országaira kell gondolni – a mai evangelizációs törekvések eredményességét sokszor csorbítják a keresztény üzenetnek a korabeli európai kultúra kategóriáiban kikristályosodott formái. Ezek a megfogalmazási módok, kifejezési formák sokak számára a mai korban úgy jelenítik meg a keresztény üzenetet, mint aminek nincs mondanivalója, jelentősége az emberi élet számára. Az evangélium magvát kifejező gyakran használt kifejezések – amelyek

régebbi kultúrákban kifejezőek voltak – ma sokak számára nem jelentenek semmit, sokszor csak üres szavak. Mindez avval jár, hogy a hatékony evangélizációhoz egy nyitott, mindenre kiterjedő és mély párbeszédet kell folytatnia az egyháznak a jelen kor kultúrájával és kultúráival. Igaz azonban az is, hogy a különböző kultúrák kiváló eszközök a hit újraértelmezésében és újrafogalmazásában is. A hit és a kultúra viszonya nem egy egyoldalú kapcsolat, ugyanis a keresztény hit is gazdagodhat a különféle kultúrák értékeivel. Ez – hermeneutikai szempontból – annyit jelent, hogy a különböző kultúrákban meglévő sajátos, világot, életet, sorsot értelmező fogalmak, képek, szimbólumok, kategóriák segítségével a keresztény hitet újra és újra meg lehet fogalmazni, és érthető formában kifejezni minden kor embere számára, gondolkodásmódjának megfelelően.122 e) Ahhoz, hogy Isten szava az adott helyen és

időben, kultúrában és életkorban élő emberhez úgy jusson el, mint érthető, beszédes, és a konkrét embert megszólító üzenet, lényeges, hogy a katekézis során vegyük figyelembe a résztvevők életkori sajátosságait, tanulási módját, hitét (annak hiányosságait), világát, kultúráját, gondolkodásmódját, fogékonyságát, nyelvezetét stb. és ezek alapján szervezzük meg katekézisük folyamatát. f) A keresztény hitnek, így a katekézisnek is a kultúrákkal való kapcsolatában van egy alapvető kritikai, megtisztító szerepe: a katekézis feladatai közé tartozik az is, hogy a 121 122 MKD 10. rész bevezetője Vö. ALBERICH E, La catehesi oggi, 100-107 o; KÁD 109-110; GEVAERT J, „Inculturazione”, in DizCat, 339-340 o 48 kultúrákat a bennük meglévő hibáktól, téves, az evangélium szellemével össze nem egyeztethető értékektől megtisztítsa. 4. A fokozatosság pedagógiája A „Megtestesülés pedagógiájától”

elválaszthatatlan, hogy Isten fokozatosan vezeti Izrael népét, majd az egyházat a Vele való teljesebb közösség felé, a szentség útján. Abban az állapotában szólítja meg a népet, a közösséget, a konkrét személyt, amelyben éppen van. Onnan vezeti tovább lépésről lépésre, azt a tanítást adva nekik, vagy azt cselekedve velük, amire éppen szükségük van, hogy a Vele való közösség helyreálljon, illetve elmélyüljön. Jézus is kapcsolataiban, tanításában ezt az alapelvet követte, és maga az egyház is eszerint hivatott eljárni.123 Kateketikai vonatkozásai. A fokozatosság, és a vele szorosan összefüggő alkalmazkodás két lényeges gyakorlati következménnyel jár a katekézis végzésére nézve: a) egyrészt a helyi (nemzeti, egyházmegyei) viszonyokhoz és a résztvevők életkorához alkalmazkodó katekizmusok, mint a katekézis lehetséges forrásainak kidolgozásával;124 b) másrészt pedig a katekézis átfogó, különböző

szintű, és a különféle korosztályokra, illetve személyi kategóriákra szabott tervezeteinek elkészítésével.125 5. A Szentlélek főszerepének, és az iránta való fogékonyságnak a pedagógiája Jézus folytatja küldetését egyházán keresztül, amit a Szentlélek vezet.126 Magának a katekézisnek is Ő a tulajdonképpeni főszereplője, az egyház, és benne a konkrét közösség, valamint a katekéta csupán az Ő eszköze.127 Kateketikai vonatkozásai. Az, hogy az egyház a Lélek vezetése alatt tölti be szolgálatát és él, a katekézisre nézve két lényeges következménnyel jár:128 a) A katekézisben elengedhetetlen, hogy neveljünk az újra való nyitottságra, a Lélek iránti figyelemre, engedelmességre és fogékonyságra, Isten hívásának alázatos meghallására és követésére, vagyis az imádságos, Istenre figyelő lelkületre. b) Mivel a hitben még vannak nyitott kérdések, az igazság birtoklása még nem teljes, a katekézisnek a

közös keresés és párbeszéd lehetőségét is biztosítania kell. 6. A közösség pedagógiája Isten a konkrét embert mindig egy közösség tagjaként szólítja meg, pontosabban elsősorban egy népet, közösséget hív meg a Vele való közösségre, és azon belül az egyes embert. Az üdvösségtörténet egésze erről tanúskodik Az egyháznak mint Isten új népének feladata a hit nevelésével kapcsolatban tehát nem csupán annyi, hogy a szóbeli vagy írásbeli tanítást továbbadja, hanem – Krisztus 123 Vö. DV 15; KÁD 47-48, 112, 117, 143; AG 11-18 Ennek a jézusi pedagógiának iskolapéldáját rajzolja elénk a Feltámadt Úrnak az emmauszi tanítványokkal történő találkozását leíró evangéliumi szakasz (Lk 24, 13-35). 124 Vö. KÁD 134-135 125 KÁD 272-278 126 Vö. Jn 16, 13 127 Vö. KÁD 42-45 128 Vö. CT 60; KÁD 143, 146, 208; SORAVITO L, Im, 382-383, 394-395 o 49 pedagógiájának mintájára – létével, hitéletének egészével

hirdesse az evangéliumot, valósítsa meg az üdvösségre vezetést: meghívjon, befogadjon, tanítson, gyógyítson, bevezessen a keresztény életforma egészébe, szentségekben részesítsen, teret adjon a testvéri szeretet megtapasztalásának és gyakorlásának stb.129 Kateketikai vonatkozásai. Ennek a közösségi pedagógiának két fontos következménye van, amelyeket részletesebben tárgyaltam a katekézis és koinonia kapcsolatának vizsgálatakor: a) a keresztény közösség – a hiteles vagy legalábbis az arra törekvő közösség – tekinthető az első számú katekétának, ez a katekézis igazi közege, önmagában egy élő katekézis.130 A hitét láthatóan megélő, és a hit útján elindulókat befogadni és vezetni tudó közösség nélkül ugyanis nagy a kockázata annak, hogy a katekézis hatástalan, terméketlen marad.131 A keresztény közösségi fórumok közül a plébánia az, amely a legteljesebbnek mondható a keresztény nevelés

erőforrásainak potenciális birtoklása tekintetében. Ez az a közeg, amely a legegységesebb és legátfogóbb keresztény élettapasztalatban részesíthet.132 b) A plébániai közösség tagjainak létszámánál fogva a kisközösségek, csoportok lesznek azok, amelyekben az egyén a keresztény élettapasztalatot, életformát, testvériséget a maga személyességében tudja megélni. A kisközösségek léte a feltétele annak, hogy a plébániai közösség egészét a közösségek közösségének lehessen mondani. Ez természetesen feltételezi azt is, hogy a kisközösségek ne legyenek egymástól elszigeteltek, hanem nyitottan, együttműködve, a többi csoporttal kommunikálva legyenek jelen a plébánián.133 * Az isteni pedagógiának, mint a kateketikai pedagógia inspirálójának gyakorlati vonatkozásai három kulcskérdés köré csoportosíthatóak. Ezek pedig: 1) Hogyan szervezzük, tervezzük meg a katekézis menetét hosszabb (azaz több hónapra, évre

előrevetítve), valamint rövidebb távon (a katekézis-foglalkozások szintjén) gondolkodva? 2) Milyen lényeges tulajdonságokkal, képességekkel és ismeretekkel rendelkezzék a katekéta, aki a katekézis-csoport egésze, és benne az egyes tagok fejlődéséért közvetlenül felelősséget vállal? 3) Miben áll, és hogyan tudja a katekéta elősegíteni a katekézis-csoportnak mint egésznek a fejlődését, kibontakozását? A három kérdéskör közül az első az, amelyik szorosabb értelemben érinti a katekézis módszertani, gyakorlati vonatkozásait, ezt egy külön fejezetben tekintjük át. A katekéta személyéről és szerepéről szintén egy külön részben lesz szó. A csoportvezetéssel, csoportfejlődéssel kapcsolatos alapismeretekkel pedig a katekéták képzésének más területén foglalkozunk. Vö. KÁD 46-48, 141; MKD 41 SORAVITO L, „La pedagogia di Dio fonte e modello della pedagogia catechistica”, 395-396 o Vö. CT 16; KÁD 78, 141, 143 131

Vö. CT 24 132 Vö. KÁD 257; MKD 41; ESTEPA LLAURENS J M, „La Chiesa particolare e la catechesi”, in: ECC, 475-489 o 133 Vö. MKD 41 129 130 50 Szempontok az egyénileg és csoportban zajló személyessé tételhez és irodalom az elméleti elmélyítéshez Vesd össze a fejezet elején feltett 2. kérdésre adott válaszod elemeit a fejezetben szereplőkkel! 1. Melyek a közös és eltérő vonások? 2. Mi az, amit erőteljesen megtapasztaltál Isten pedagógiájából? 3. Mi az, ami kimaradt ebből a tapasztalataid során? Mi lehetett ennek az oka? - UDVARDY GY., A Biblia a hitoktatásban A serdülőkor metodológiája, Márton Áron Kiadó, Budapest, 1998, 70-77. o - SESBOÜÉ B., Krisztus pedagógiája Az alapvető krisztológia elemei, Vigilia Kiadó, Budapest, 1997, 19-43 o 51 Mit gondolsz róla? Mi a tapasztalatod? Emlékezz vissza! Idézd fel magadban! (Szempontok az egyéni és csoportos témafeldolgozás megkezdéséhez) Gondolj vissza hited eddigi

fejlődésére, történetére! 1. Válaszold meg minél konkrétabban: mi mindenen keresztül jutottál új felismerésekre, igazságokra, „lelki táplálékra” Istent, a Vele való kapcsolatot illetően hited története során!? Mihez, kihez (események, olvasmányok, személyek stb.) kötődnek ezek? 2. Milyen kapcsolatod volt, van a Szentírással? Milyen volt ez a kapcsolat a korábbi katekézis-tapasztalataid során? (Hogyan használtátok?) Hogyan, milyen szemmel tekintesz jelenleg a Szentírásra? (Próbáld megfogalmazni egy mondatban!) Hogyan olvasod most? (Milyen rendszer szerint? Milyen módon?) 52 „Istenben újabb tengereket fedezhetünk fel, minél többet hajózunk.” (F. L di León) 4. A katekézis forrásai és alkalmazásuk alapvető szempontjai Isten szava az Ő kinyilatkoztatása Önmagáról, az emberhez való viszonyáról, a vele való tervéről. A katekézis feladata, hogy Isten szavát hatékonyan segítse közelebb jutni a hívőhöz és

közösségéhez, hogy hitük mélyüljön. A katekézis céljainak eléréséhez szükségünk van egy sajátos pedagógiai szemléletre, amely irányt mutat a konkrét teendők „hogyan”-jának megválaszolásához. Ezt tekintettük át az előző fejezetben A célhoz jutás feltételezi azt is, hogy a katekézis résztvevői kifejezett módon találkozzanak Isten kinyilatkoztatásával. Ez a feladat igényli, hogy tisztázzuk: Mi is az a kinyilatkoztatás? Melyek a katekézis forrásai? Milyen szempontok alapján tudjuk őket alkalmazni? A kinyilatkoztatás jelentésének leírásánál a lényegi elemek fölsorolására törekszem, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a megfelelő kateketikai, gyakorlati következtetéseket levonjuk. 1. Isten kinyilatkoztatása és ennek különböző útjai: a katekézis forrásai134 Isten az emberiség számára fokozatosan fedi fel kilétét, és az emberrel való tervét, szeretetmeghívását. Ennek az önkinyilatkoztatásnak Jézus Krisztus a

csúcsa, és végső állomása: Őt követően, hozzá képest Isten semmi lényegi újdonságot nem közöl az emberiséggel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Jézus Krisztus feltámadását követően az egyház feladata – egyszerűen kifejezve – csupán annyi lenne, hogy korszakról korszakra ismételje Jézus szavait. A Megváltó személyében, életében és tanításában Isten olyan kritériumokat, biztos pontokat adott, amelyek lehetővé teszik, hogy megértsük és elmélyítsük szavát a jelenben és a jövőben is, a titkát még teljesebben megismerjük, éljük és továbbadjuk. Avégett, hogy Isten szeretetmeghívása állandó, folyamatos, és hogy szava megérthető megszólítás legyen az emberiség történelmének minden időszakában, Isten Szentlelke által működik, és vezeti a Rá figyelők közösségét. Evvel a folyamatosan jelenlévő isteni Vö. VÁRNAI J, „Dei Verbum Dogmatikai konstitúció az egyházról”, in: KRÁNITZ M (Szerk), A II

Vatikáni Zsinat dokumentumai negyven év távlatából 1962-2002. A zsinati dokumtumok áttekintése és megvalósulása, Szent István Társulat, Budapest, 2002, 321-351. o; BISSOLI C, „L’uomo uditore della Parola”, in: Religio, 111-137 o a Szerzők a Dei Verbum dogmatikai konstitúció alapján tisztázzák a Szentírás és a hagyomány közötti kapcsolatot. Bissoli kitér néhány gyakorlati, kateketikai következményre is Vö. még: KÁD 39-41 134 53 megszólítással függ össze, hogy többféle út, kommunikációs csatorna létezik, amelyeken keresztül az ember találkozhat Isten megszólító szavával, és válaszolhat rá. Ezek közül a két legfontosabb a Szentírás és az egyház hagyománya. Isten szava tehát maga a kinyilatkoztatás eseménye, amely minden kor embere számára jelen van, és ez a jelenlét két úton valósul meg: a Szentíráson mint a hit könyvén, valamint az egyházi hagyományon keresztül, amely az élő egyház

megnyilvánulásait, jeleit foglalja magában, amelyen keresztül az egyház közvetíti és aktualizálja Isten szavát. Minden kor istenhívő emberének meggyőződése, hogy a világon minden Istenről beszél, akkor is, ha alkalmasint kritikus értékelésre, mérlegelésre van szükség ahhoz, hogy jelenlétének, működésének jeleit felismerjük. A természet, a nagy világvallások, az emberiség alkotásai mind magukban hordozzák „Isten szavának magvait”. Vagyis maga a teremtett világ is olyan csatorna, amelyen keresztül Isten ma is szól hozzánk. Mindez azt is jelenti, hogy a jelen kor is a kinyilatkoztatás ideje, amennyiben a Szentléleknek köszönhetően növekszünk a Jézus Krisztusban kiteljesedett, nekünk adott isteni szó egyre teljesebb megértésében és a válaszadás képességében. A kinyilatkoztatás folyamatos megértésnek három fő útja van: egyrészt a hívők közösségének a kinyilatkoztatásra vonatkozó reflexiója (a hívő

közösség kutatja, értelmezi, megéli Isten szavát), az Istennel bensőséges kapcsolatot élő emberek (szentek, prófétikus személyek) intuíciói, harmadrészt pedig a teológiai kutatástokat alapul vevő Tanítóhivatal megnyilatkozásai. Avégett, hogy világosan lássuk, milyen forrásokat használhatunk a katekézisben, tekintsük át az alábbi kérdéseket: 1. Mi az egyházi hagyomány? 2. Hogyan tekintsünk a Szentírásra mint a katekézis egyik (fő) forrására? 3. Miben áll e kettő kapcsolata? 1.1 Az egyházi hagyomány Az egyházi hagyományban az Isten szava, kinyilatkoztatása élő, személyes kapcsolatokon keresztül közvetítődik (szemben a Szentírással, ahol rögzített, írásos formában). Ez a hagyomány több célt is szolgál: a kereszténység gyökereihez, forrásaihoz történő folyamatos viszatérést, és az ebből való táplálkozást; Isten szava jelentésének keresését a jelenben és a jövőben (Hogyan értsük jól a mában? Ez mit

kér tőlünk? stb.); harmadrészt pedig mindezek közvetítését, átadását, áthagyományozását elsősorban az egyház közösségén belül az újabb generációkra, a hit útját járókra, másodsorban pedig a nem hívő, nem keresztény embertársak felé (az első evangelizáció folyamatában). Ez a harmadik feladat (a kinyilatkoztatás áthagyományozása) maga is többféle úton, kommunikációs csatornán történik, amelyek egyben jelzik az egyházi hagyomány tartalmát is. Az egyházi hagyomány tartalma egyrészt magának az egyháznak mint közösségnek az élete: azáltal és azt közvetíti, ahogyan és amilyen mértékben a közösségek és az egyes keresztények megélik és szóban is hirdetik Isten kinyilatkoztatását. Az egyház és a keresztények élete és szavai beszélnek (vagy éppenséggel elrejtik) Isten tervéről a ma emberének is. A kinyilatkoztatás közvetítése szempontjából kitüntetett szerepük van a történelem során élt (és mai

is élő) tanúságtevő embereknek, avatott vagy nem avatott szenteknek, akiknek életében a kinyilatkoztatás tapasztalható, egészen konkrét módon aktualizálódik, „tetten érhető”. Ennélfogva ők az adott, és sokszor a későbbi korok emberei számára is az istenkapcsolat megélésének modelljeivé válnak. 54 Tartalma másrészről az egyház kultikus élete, vagyis mindazon ünnepek, amelyekben Isten szava is közvetítődik (a szentségekben történő részesedés, a különféle liturgikus cselekmények, az ezen belüli pérdikáció, imádságok stb. során) Harmadrészt tartalma az egyház hivatalos tanítása (doctrina), amellyel többféle úton találkozhat az ember, pl. a tanítóhivatali útmutatásokon, a hivatalosan kinyilvánított dogmákon, a különféle katekizmusokon stb. keresztül Fontos megjegyezni, hogy az egyház tanítása minden esetben a hívő közösség által megélt hitre reflektál, azt tanulmányozza, azt fejti ki tételes

formában (azért tanítás, mert hiszi az egyház közössége, és nem azért hiszi, mert tanítás). 1.2 A Szentírás mint a katekézis forrása A Szentírás könyvei (újszövetségi könyveire kell gondolnunk) az első keresztény közösségek életéből nőttek ki. Az apostoli és az azt követő közösségek abból a hitből, és annak a hitnek megfelelően éltek, amelyet az apostolok közvetítettek feléjük: az élő, apostoli hagyományból. Ezt eleinte nem rögzítették írásos formában, hanem maga a közösség élete, igehirdetése, ünneplése volt az, amelyen keresztül Isten kinyilatkoztatása (szava) elérte az egyes embert. Az idő múlásával felmerült az igény arra, hogy írásos formában is rögzítsék a kereszténység kezdeteinél meglévő istenkapcsolat, hit és életvitel alappilléreit, hogy a Megváltóval közöségben élő, és a Benne való hitet hitelesebben közvetítő apostolok eltávozásával is álljon a későbbi keresztény

közösségek rendelkezésére olyan kitüntetett, a maga nemében egyedüli, dokumentált viszonyítási pont, amelyhez mindig vissza lehet térni, és amely visszatérés garancia lehet a megélt hit hitelességének biztosításához. A Szentírás tehát maga is a korabeli egyházi hagyományból született, annak egy kitüntetett láncszeme, és biztos viszonyítási pont magának a későbbi hagyománynak a hitelességét illetően is. A keresztény közösség úgy tekint a Szentírásra, mint a hit könyvére, amely – az előzőekben elmondottak szerint – lehetőséget teremt az Isten személyes meghívásával való találkozásra, a Vele történő párbeszédre. Ebből adódik, hogy a Szentírás a katekézisnek is kitüntetett forrása.135 1.3 Az egyházi hagyomány és a Szentírás kapcsolata Összegezve az eddig elmondottakat kitűnik, hogy Szentírás és hagyomány egymást feltételező és egymásra kölcsönösen ható utak, amelyeken keresztül Isten

önközlése eléri az embert. Ez az egymásra hatás a keresztény közösségen belül, annak életében történik: a korai közösség életéből születnek a szent szövegek, amelyek a közösség későbbi élete és hite számára alapvető viszonyítási pontok maradnak; az egyházi közösség lesz az továbbá, amely a Szentlélek vezetésével egyre mélyebben értelmezi ezeket az írásokat, és teszi elérhetővé a hívő közösség számára. A Szentírás szerves részévé válik magának a hagyománynak is, amennyiben pl. a liturgikus cselekményekben központi szerepe van, a tanítás alapjául szolgál, illetve az egyén és a közösség életének ihletője. 135 Vö. MKD 131, 71-72; KÁD 127 55 * Mindezek fényében elmondhatjuk, hogy a katekézis forrásai a következők:136 - kitüntetett és elsődleges módon a Szentírás; - a liturgia (maga a liturgikus ünneplés, a liturgikus szövegek, az imádságok, stb.); - az egyház élete (jelen élete,

története, egyházatyák írásai, lelki írók művei, a mai keresztények, a régi és a mai idők szentjeinek tanúságtétele stb.); - az egyházi tanítóhivatal útmutatásai (hitvallások, katekizmusok, zsinati dokumentumok stb.); - a teológiai kutatás felismerései; - a különböző kultúrákban és társadalmakban, a mindennapi életben fellelhető igaz vallási és erkölcsi értékek. Mindezekből a forrásokból meríthetünk, amikor a katekézis megtervezése során annak tartalmát állítjuk össze, akkor is, ha nem tekinthető mindegyik egyenértékűnek, és nem helyettesíthetik egymást. Bizonyos katekézis-formák céljaiknak megfelelően előnyben részesítik egyik-másik forrást a többihez képest, másoknál pedig ezek kiegyensúlyozotabban jelennek meg. 1.4 Forrás, tartalom, dokumentum, tapasztalat – fogalmi tisztázás Ezen a ponton célszerű megállni egy szóhasználatbeli tisztázás erejéig. A katekézis forrásai foglalják magukban a

katekézis tartalmát. Ez a tartalom kétféle természetű: egyrészt dokumentumok formájában fellelhető (Szentírás, katekizmusok, tanítóhivatali megnyilatkozások stb.), másrészt pedig átélt eseményeken, élményeken, tapasztalatokon keresztül jut el hozzánk (liturgián részvétel, közösségi életbe bekapcsolódás, imaélet stb.), hiszen az élmények – ha reflektálunk a bennük átéltekre, világossá válik, hogy – üzenetet, igazságot hordoznak magukban Istenről, közösségről, kapcsolatról Ennek a pontosításnak a katekézis konkrét szervezése szempontjából van jelentősége. Ha ugyanis a katekézis tartalmát pusztán – a szokványos értelemben vett „tartalommal rendelkező” – írásos dokumentumok között keressük, könnyen kizárjuk a katekézis résztvevőit az Istennel történő találkozásnak a tapasztalatokon keresztüli lehetőségéből. Emiatt a továbbiakban, amikor a katekézis tartalmáról lesz szó, mind a

dokumentált, mind pedig az „átélendő” forrásokat értjük alatta. Evvel összhangban használjuk a katekézis konkrét megszervezését szolgáló kateketikai programozás leírásánál a „dokumentumok” és „élmények/tapasztalatok” kifejezéseket (annak tudatában, hogy ez a két forma nem minden esetben különíthető el egymástól). 2. A tartalomrendezés alapelvei A katekézis tartalmára vonatkozó egyik alapvető kérdés az, hogy „Milyen rendező elvek alapján válasszuk ki a konkrét tartalmat a katekézis forrásai közül?” Ez tehát elsősorban a kateketikai tervezés és programozás folyamatában lényeges kérdés. Az evvel kapcsolatos alapelvek a következők: 1. A katekézisnek a keresztény örömhír teljességét, vagyis annak minden lényeges elemét kell közvetítenie (integritás-elv).137 136 137 Vö.ÁKD 45; CT 27-28; KÁD 95; MKD 13; ALBERICH E, „Fonti della catechesi” in: DizCat, 281-283 o KÁD 111; CT 30 56 2. Az

igazságok hierarchiájának elve Nem minden hitigazságnak van ugyanakkora súlya és jelentősége, ahogyan azt a különböző időkből származó hitvallások is tanúsítják. Ez az elv különösen jelentős az ökumenikus párbeszéd, és az arra történő nevelés szempontjából.138 Ezen alapelvek gyakorlati alkalmazását segíti, hogy a katolikus egyház elénk tárja, melyek azok a főbb témák, amelyek tárgyalása szavatolja e két alapelv érvényesülését.139 Mindkét alapelv fontos, de nem kizárólagos. Nem szabad ugyanis elfeledkeznünk arról a pedagógiai irányelvről, miszerint figyelembe kell vennünk a katekézisen résztvevők hitbéli és emberi fejlődésbeli állapotát is. A hittel kapcsolatos ismeretek elsajátítása együtt kell, hogy haladjon a hit elmélyülésének folyamatával. Emiatt szükséges figyelembe vennünk a harmadik és negyedik alapelvet is. 3. A „nem kifejtett” integritás elve, amely a katekézisben résztvevőkhöz való

alkalmazkodás következménye. A hívő ember úton van a teljesebb, mélyebb hit felé Ez a hit fejlődik, miközben az ember az adott életszakaszát éli gyermekként, fiatalként vagy felnőttként, illetve fejlődik egyik életszakaszból a másikba lépve is. Ennek megfelelően szükséges, hogy a katekézis a keresztény üzenetet olyan módon közvetítse, hogy az a résztvevők kulturális, értelmi és lelki felkészültségéhez igazodjék, másrészt pedig, hogy ezt az üzenetet fokozatosan fejtse ki. Ugyanis a hitismeretek integritása a katekézisben nem azt jelenti, hogy minden hitigazságot a maga teljességében és mélységében – kifejtve a legapróbb részletekig – kellene átadni a katekézisben résztvevők számára, hanem azt, hogy a fontos hitigazságokról szó van, de anélkül, hogy azokat, a bennük feltáruló mély igazságokat a maguk teljességében kifejeznék. Egyszerűen szólva: a katekézisben szó van minden lényegesről, de nincs kifejtve

minden. A hitigazságok további kifejtésére a katekézisen résztvevő hitének mélyülésével, emberi növekedésével párhuzamosan, fokozatosan van lehetőség.140 4. A fokozatosság elve, amely szintén a hit fejlődéséhez történő alkalmazkodással függ össze. Az előző alapelv arra vonatkozik, hogy egy hosszabb időszak felöleli a fő hitigazságok összességét, a fokozatosság elve pedig arra, hogy ezen az időszakon belül úgy válasszuk ki és rendezzük el a tartalmi részeket, hogy azok a fejlődés sajátos logikája szerint egymásra épüljenek.141 A katekézis konkrét megtervezése és szervezése során mind a négy alapelvnek érvényesülnie kell. 3. A Szentírás és más források alkalmazása a katekézisben Ha az előzőekben felsoroltak képezik a katekézis forrásait, és ha figyelembe vesszük a katekézis sajátos céljait, joggal vetődik fel a kérdés, hogy hogyan alkalmazzuk a szóban forgó forrásokat a katekézisben? Erre a kérdésre

keressük a következőkben a választ. Vö. KÁD 114; ÁKD 43; UR 11 Vö. KÁD 94-118 140 Vö. KÁD 112; ÁKD 38 141 Vö. KÁD 118 138 139 57 3.1 A Szentírás alkalmazásának fő szempontjai A Szentírásnak mint forrásnak az alkalmazása összhangban van a katekézis céljával, vagyis a hit mélyítésével. Használata tehát nem öncélú: nem azért fő forrása a katekézisnek, hogy megismerjük magát a Szentírást, annak egyes szövegeit (egyszerűen szólva, hogy tanítsuk, megtanítsuk, megtanuljuk), hanem azért, hogy a Szentírással történő találkozás a konkrét ember hitének, istenkapcsolatának fejlődését szolgálja.142 Ez természetesen meghatározza a Szentírás alkalmazásának egészen gyakorlati szempontjait is, amelyekről kicsivel lejjebb szó lesz. A mindennapos pasztorális és kateketikai gyakorlatban számos, sok esetben talán banálisnak tűnő kérdés is felmerül az emberben a Szentírás használatával kapcsolatban, mint pl.: Mire

való a Szentírás a katekézisben? Hogyan használjuk? A hitigazságok alátámasztására? Szemléltetésre? Vagy: Használata abban áll, hogy a biblikus kutatások eredményeit egyszerű, népszerűsítő módon megismertetjük a résztvevőkkel? Vagy abban, hogy imádságban olvasva a szövegeket megosszuk mindazt, amit bennünk életre hívnak, ami eszünkbe jut velük kapcsolatban? Stb. Mindezen, és az ezekhez hasonló kérdések megválaszolása érdekében áttekntjük azokat a szempontokat, amelyek a Szentírás katekézisen belüli alkalmazására vonatkoznak. 3.11 A Szentírás katekézisen belüli alkalmazásának fő szempontjai A katekézis céljából és a Szentírásnak az egyház által vallott felfogásából adódik néhány egymástól nehezen elválasztható, a gyakorlatot döntő módon meghatározó szempont (kritérium), amelyek megrajzolják azt a keretet, amelyen belül, és amelyeknek megfelelően fontos, hogy találkozzék a katekézisen résztvevő a

Szentírással.143 • A SZENTÍRÁST MINT A HIT KÖNYVÉT (DOKUMENTUMOT) A MAGA EGÉSZÉBEN ÉS OBJEKTIVITÁSÁBAN IS MEGISMERNI. A Szentírás katekézisen belüli használata nem naív, szubjektivista szövegolvasást jelent (Mit mondanak nekem itt és most a szöveg adott sorai, szavai anélkül, hogy ismerném a szövegek hátterét, világát stb.?) Az egyes bibliai szövegek helyes értésének feltétele, hogy a katekézis résztvevőinek legyen magáról a Szentírás egészéről is – természetesen életkornak megfelelő – átfogó, ugyanakkor elegendő, fokozatosan mélyülő, objektív ismerete. Ez jelenti többek között a bibliai korok történelmének, kultúrájának elemi ismeretét; a különféle, Bibliában fellelhető könyvek és irodalmi műfajok megismerését. Annak elsajátítását, hogy mit jelent a Szentírás a zsidó-keresztény vallásban (egy közösség hagyománya, közös hitbeli emlékezete az üdvtörténet főbb eseményeinek,

személyiségeinek stb. felvonultatásával), amely emberek millióinak adott és ad viszonyítási alapot az élethez, a vallásos életvitelhez Annak megismerését, hogy alapvetően Isten és az ember kapcsolatáról, az ember végső rendeltetéséről, a legalapvetőbb létkérdésekről, az ember-Isten kapcsolat kiemelkedő, legtisztább megjelenítőjéről: Jézus Krisztusról (életének főbb eseményeiről és tanításáról) beszél. Annak felismerését, hogy a Szentírás a jelen kor számára is prófétai szereppel rendelkezik: kritizál, felhív, utat mutat (mint értékrendszer hordozója), ennélfogva megszólítja és meghívja a konkrét, mai embert is stb. • A SZENTÍRÁST A KATEKÉZISBEN AZ EGYHÁZ HITE SZERINT OLVASNI, ÉRTELMEZNI. Ez több konkrétumban is kifejeződik. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a katekézis résztvevői a szent Vö. MKD 732 Az alábbi szempontokat részletesebben ld. Religio 126-131o; BISSOLI C, „Bibbia (Catechesi)”, in:

DizCat, 82-85 o; PÁPAI BIBLIKUS BIZOTTSÁG, Szentírásmagyarázat az egyházban, Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest, 1998, 79-90. o Vö még FARKASFALVY D., Bevezetés a szentírástudományba, Agapé, 1995, 98-106 o 142 143 58 szövegek értelmét keresve avval találkozzanak, ami az egyház hitét tükröző tanítás. A bibliai szövegek értelmezésénél ettől világosan el kell különítenünk, jeleznünk, ami egyes teológusok, biblikusok személyes véleménye.144 Az egyház hite szerint olvasni egy adott bibliai szöveget azt jelenti, hogy a szöveg elsődleges jelentésén túl annak mondanivalóját Jézus Krisztus és egyháza misztériumának fényében keressük. Más szavakkal kifejezve: a katekézisben az adott szentírási szöveggel kapcsolatban elő kell, hogy kerüljenek a következő kérdésekre adott válaszok is: Mit mond az adott szöveg Isten üdvösségterve és az üdvtörténet egészének szempontjából? Mire mutat rá mindebből? (Hogyan

hozható vele kapcsolatba? Hogyan készíti elő vagy éppen teljesíti be? Milyen kapcsolatban áll Jézus Krisztus személyével, küldetésével?) Vagyis a szöveg teológiai értelmének megismeréséről van szó.145 A Szentírásnak az egyház hite szerinti olvasata a katekézisen résztvevők részéről alázatos hozzáállást, az új felismerésére és befogadására vonatkozó nyitottságot, vagyis imádságos, az Isten hívása szerinti változásra való hajlandóság lelkületét feltételezi. • A SZENTÍRÁST AZ EGYHÁZ ÉLETÉVEL ÖSSZEFÜGGÉSBEN OLVASNI ÉS ÉRTELMEZNI. Ez a szempont két területen jut érvényre. Egyrészt a katekézis résztvevői a Szentírás egészének és egyes elemeinek megismerése során egyre teljesebben kell, hogy lássák és tapasztalják, mi a kapcsolat a Szentírás és az egyház liturgikus ünneplése között, hogyan jelenik meg a Biblia, és a belőle kirajzolódó hit és istenkapcsolat a keresztény közösség mai szent

liturgiájában: annak szövegeiben, imádságaiban, szimbólumaiban, gesztusaiban, a liturgikus év menetében stb. Evvel szorosan összefügg a másik terület is: egyre világosabban látni és megláttatni a katekézisben, hogyan jelenik meg és hogyan hat a keresztény közösség és egyén életében az örömhír, és a Szentírásból kiolvasható hit? Ez a szempont a Szentírás „hatástörténetére” vonatkozik, vagyis mindarra, ami az egyház – és tágabban a társadalom, kultúra – régebbi és jelenkori történelmében a Szentírásnak köszönhetően kialakult, fejlődött. Egészen konkrétan gondolhatunk itt az evangélium tanúságtevőinek, szenteknek az életére, akiknek életét gyökereiben átformálta és formálja mai is a Szentírás (Mivel jár, ha az evangélium szerint kezdek el élni?), a különféle lelkiségekre, vagy a biblikus ihletettségű művészeti alkotásokra stb. • HAGYNI, HOGY A SZENTÍRÁS „BESZÉLJEN”! A szent szövegek

katekézisen belüli alkalmazásának egyik alappillére, hogy a résztvevők találkozzanak avval a szentírási mondanivalóval, amit a szövegek eredetileg, a szent szerzők (vagyis rajtuk keresztül Isten) szándéka szerint közvetíteni akarnak. Lehet, hogy ez a kritérium mindenki számára kézenfekvő, azonban nemritkán találkozhatunk avval, hogy a bibliai szövegek elemzéséből, feldolgozásából nem minden esetben az „kerekedik ki”, amit azok valójában üzennek, hanem saját elképzeléseinknek, hozzáállásunknak, személyes tapasztalatainknak, sokszor előítéleteinknek köszönhetően – legjobb szándékunk ellenére is – eltorzítjuk, vagy egyenesen megmásítjuk a szövegek mondanivalóját. A szentírási szakasz valódi, eredeti üzenetével akkor találkozhatnak a katekézis résztvevői, ha a foglalkozást megelőzte a katekéta részéről a szöveg egzegetikai tanulmányozása (a szöveg keletkezésének körülményei, a használt főbb fogalmak

értelme, a szerző kiléte, 144 145 Vö. CT 61 Vö. MKD 72-73 59 helyzete, a szöveg nyelvezete, szerkezete stb.) – és az erre alapuló elmélkedése, imádsága –, amely alapján kirajzolódik a szöveg lényegi üzenete (kérügma). Ez lesz az, aminek a résztvevőkhöz való eljutását segíti a szöveg katekézisen belüli feldolgozásának módja. Ez a kritérium tehát – egyszerű szavakkal kifejezve – arról szól, hogy segítjük felszínre kerülni a szövegek eredeti, hiteles mondanivalóját, és nem mi beszéljük beléjük, hogy mit mondjanak nekünk. Ez az egzegetikai elemzés a szöveg korábban említett teológiai értelmével és az egyház mai életére tett hatásnak és jelenlétének megismerésével együtt jelenti a szöveg katekézisen belüli tanítását. • A SZENTÍRÁS ÜZENETÉT KAPCSOLATBA HOZNI A KATEKÉZIS RÉSZTVEVŐINEK ÉLETÉVEL. A Szentírás használata is – a korábban elmondottaknak megfelelően – a katekézisen

résztvevő konkrét emberek hitének elmélyítését szolgálja. Ennek megfelelően a katekézis nélkülözhetetlen feladata, hogy világossá tegye a résztvevők számára a kapcsolódási pontokat a szöveg és az ő világuk, a szöveg üzenete és az ő életük, istenkapcsolatuk, életproblémáik, a bibliai ember tapasztalata és az ő tapasztalataik között. Másképpen kifejezve: világossá tenni, hogy a bibliai emberek története a mi történetünk is, az ő keresésük és felismeréseik a mi keresésünk és az ezeknek megfelelő isteni válaszok.146 (Ez tehát a Szentírás katekézisen belüli alkalmazásának hermeneutikai dimenziója.) 3.12 Gyakorlati szempontok, lehetséges félrecsúszások Mindezeket az alapelveket a katekézis megszervezése és a korrekt kateketikai kommunikáció, vagyis a megfelelő didaktikai eljárás során ültethetjük át a gyakorlatba: avval, ahogyan megválasztjuk az életkornak, élethelyzetnek, hitállapotnak megfelelően a

katekézisben a biblikus vonatkozású tartalmi részeket (az előkerülő szentírási szövegeket, az ismereteket magáról a Bibliáról stb.), ahogyan felépítjük a katekézis-foglalkozásokat, amilyen nyelvi/kommunikációs eszközökkel élünk stb.147 Ezeket a kérdéseket a „Kateketikai programozás egymást követő lépései” című fejezetben, illetve az életkoronkénti katekézis-módszertanban tárgyaljuk részletesebben. Az előző pontban felsorolt, a Szentírás alkalmazására vonatkozó alapelvek gyakorlati megvalósításával kapcsolatban számos félrecsúszás, hiba, a nem korrekt eljárás veszélye is fennáll. Ezek mindegyike értelemszerűen abból adódik, hogy az említett szempontok, kritériumok egyikét-másikát (vagy egyes szempontok bizonyos elemeit) figyelmen kívül hagyjuk. Így például – hogy csak a legfontosabbakat említsük – hibát követünk el, ha:148 - a Szentírást úgy mutatjuk be a katekézis résztvevőinek, pusztán mint a

kultúra egy „termékét”, és csak mint irodalmi alkotást vizsgáljuk. A katekézisben ezt kiegészítve – a korábbiakban írtaknak megfelelően – a Szentírás hívő, imádságos megközelítése alapvető, amelytől ha eltekintünk, éppen a kateketikai jelleg vész el a folyamatból. - „eszköziesítjük” a szent szövegeket, azaz nem azt az üzenetet tulajdonítjuk nekik, mint amit valójában közölni akarnak, vagy eltorzítjuk mondandójukat, vagyis mást mondatunk ki velük, mint amit valóban üzennek (pl. elmoralizáljuk az üzenetét, holott nem az erkölcsi intés lenne az elsődleges mondandója; valamilyen ideológiai Vö. MKD 732 Vö. Uo 148 Vö. Religio 126-131o; BISSOLI C, „Bibbia (Catechesi)”, 82-85 o 146 147 60 - - - elképzelés igazolására használjuk fel; elpszichologizáljuk az üzenetet a szereplők viselkedését elemezve, elterelve így a figyelmet esetleg magáról az örömhírről stb.) a szöveggel való foglalkozás kimerül

az egzegetikai elemzésben és nem lesz világos, hogy a szöveg „értünk, a mi üdvösségünkért” kinyilatkoztatott üzenet. Vagyis, ha hiányzik a föntebb utolsóként említett hermeneutikai dimenzió. nem az életkornak, hitállapotnak, érzékenységnek, fogékonyságnak megfelelő szövegeket, illetve ezek bemutatását, értését és személyessé tételét segítő kommunikációs eszközöket használunk. Ezek azt a veszélyt hordozzák magukban, hogy egyrészt érthetetlenné válhat a résztvevők számára a bibliai szöveg, másrészt pedig, hogy idegenné válik számára az egész bibliai világ. (Hiszen, ha valakinek huzamosabb időn keresztül az a tapasztalata a szentírási szövegekkel kapcsolatban, hogy érthetetlenek, és/vagy nem mondanak semmit, vagy csak nagyon keveset a személy életére és hitére vonatkozóan, a Szentírás könnyen válik életidegen, holt betűvé az ember számára, amivel éppen ezért „nem is érdemes foglalkozni”.) a

résztvevőkből hiányzik, vagy nem tudatosul a szükséges hozzállás. Szentírási szöveggel csak úgy érdemes foglalkozni, ha az ember hajlandó a valódi találkozásra, amely többek között attól igazi, hogy változásra, pontosabban fejlődésre, növekedésre késztet. Bár a hiedelmeink föladása, elképzeléseink esetleges módosítása olykor nehéz és fájdalmas, a hit- és szeretetbeli növekedés csak ezen keresztül lehetséges. 3.2 A hagyomány mint az egyház által megélt valóság forrásként való alkalmazása A hagyomány része az egyház élete és liturgikus tevékenysége is. Ez a katekézisre nézve néhány gyakorlati következménnyel jár. Mivel a katekézis Isten szavának (kinyilatkoztatás) hatékony eljutását szolgálja a hívők közösségéhez, és ez a kinyilatkoztatás a hagyományon keresztül is felkínálja magát, a katekézisben fontos élni a hagyomány minden területe által nyújtotta hitmélyítési lehetőségekkel. Ez

konkrétan azt jelenti, hogy a hitmélyítés folyamata megkívánja, hogy a katekézis résztvevői a katekizmusok, tanítóhivatali megnyilatkozások mellett, az egyház ünnepi tevékenységén, valamint a közösség életében való részvételen keresztül is találkozhassanak Isten szavával. Más szempontból megközelítve: a köznapi értelemben vett tanuláson, közös reflexión, elmélyedésen kívül a különféle közösségi, liturgikus stb. élményeken való részvétel szerves részét képezi az Isten élő, meghívó szavával való találkozásnak, ezért fontos, hogy a katekézis megszervezése során számoljunk a különféle élmények adta lehetőségekkel. (Erre részletesebben kitérünk a katekézis megszervezésének témájánál).149 Az egyházi hagyomány dokumentált elemeinek alkalmazására vonatkozóan egyrészt a „Tartalomrendezés alapelvei” címszó alatt elmondottak az irányadók, másrészt pedig a következőkben előkerülő, a

katekizmusok használatát összegző szempontok. 3.3 A katekizmusok használata A katekizmusok150 ma a katekézisnek egy lehetséges forrását jelentik. Másodlagos – hiszen az elsődleges a Szentírás –, és nem kizárólagos, viszont lényeges forrását. Közülük a Katolikus egyház katekizmusának, valamint a helyi katekizmusok szerepére térek ki. 149 150 Vö. KÁD 152, 153, 158 A szó jelentését ld. az I fejezetben 61 A KEK célja a katolikus hitről és erkölcsről való tanítás egységes és rendszerbe foglalt bemutatása.151 Rendeltetése elsősorban abban áll, hogy a helyi (nemzeti, egyházmegyei) szinten elkészített katekizmusokhoz mérceként, biztos viszonyítási, hivatkozási pontként szolgáljon. Másodsorban pedig abban, hogy a hitük bizonyos kérdéseiben választ kereső keresztény számára használható forrás legyen.152 Ez a dokumentum tehát alapvetően nem a konkrét katekézis számára készített katekizmus. Ezt jelzi az is, hogy

nem tartalmaz konkrét utalásokat, javaslatokat a közösségi vagy egyéni használatát illetően, továbbá felépítése, nyelvezete, szemléltetése, grafikai megoldásai sem pedagógiai és kateketikai célok szem előtt tartásával készültek. A helyi (nemzeti, egyházmegyei szinten a KEK tartalmával összhangban készült) katekizmusok azt a célt szolgálják, hogy az adott korban és kultúrában élő embert érthető, megszólító, életközeli módon segítsék találkozni Isten meghívásával. A helyi katekizmusok tehát inkulturált, az adott kultúrába ágyazott dokumentumok, amelyek többségükben – éppen gyakorlati rendeltetésüknél fogva – pedagógiai, kateketikai szempontokat figyelembe véve lettek összeállítva, és gyakorlati útmutatásokat is adnak a tartalom feldolgozását illetően.153 Hazánkban a nemzeti szintű katekizmusok még kidolgozásra várnak.154 A magyar szóhasználatban a „hittankönyv” és „katekizmus” szavak gyakran

szinonimaként fordulnak elő, illetve magukat a konkrét kiadványokat is két, eredetileg eltérő szolgálat végzése során is alkalmazzák. Megtévesztő ez a szóhasználat. Amennyiben abból indulunk ki, hogy külön igeszolgálat az iskolai vallásoktatás, és külön a katekézis – ahogyan erről az I. fej fogalmi tisztázásainál szó volt –, annyiban az iskolai keretek között folyó tevékenység szolgálatában álló könyveket nevezhetjük „hittankönyveknek”, és a katekézis szolgálatában állókat „katekizmusoknak”. Mivel más feladatot töltenek be, jellegük is eltérő lesz. 3.4 Teológiai kutatás A teológiai kutatások eredményei részét képezhetik a katekézisnek, hiszen – a korábbiakban említetteknek megfelelően – a katekézis nem pusztán biztos igazságok elsajátítását jelenti, hanem a kinyilatkoztatás mélyebb igazságának keresését is. Ennélfogva helye van benne az újabb kutatások megismerésének is. Evvel

kapcsolatban azonban egy lényeges kritériumot figyelembe kell venni: világosan jelezni kell a katekézis folyamatában – ez értelemszerűen elsősorban a fiatalok és felnőttek katekézisénél fontos –, hogy mi az, ami biztosan az egyház hitéhez tartozik, és mi az, ami egyes teológusok véleménye.155 3.5 Kulturális értékek használata A jelenkori, korábbi, helyi vagy távoli kultúrákban és társadalmakban számos olyan értékkel találkozhatunk, amelyek magukban foglalnak hiteles, evangéliumi értékeket (filmek, irodalmi, képzőművészeti alkotások stb.) Ennél fogva ezek egyrészt úgy jelennek meg a katekézisben, mint amik közvetítik, megjelenítik, – sok esetben a mai ember számára nagyon is érthető módon – kifejezik Isten tervét az emberről. Vö. KÁD 121; MKD 135 Vö. KEK 10 o 153 Vö. KÁD 131-136 154 Vö. MKD 122 A hazánkban jelenleg forgalomban lévő, különböző korosztályok katekézisét szolgáló katekizmusokat részletesebben

ld. a korosztályi katekézisnél 155 Vö. KÁD 283 151 152 62 Másrészt az is igaz, hogy egyes kultúrtermékek csak részben közölnek a kinyilakoztatással összhangban lévő üzenetet, mások pedig a keresztény értékszemlélettel kevésbé vagy egyáltalán nem összeegyeztethető értékeket közvetítenek. Ily módon a kultúra, kultúrák „termékei” úgy is megjelennek a katekézisben, mint amelyek vizsgálat, kritika tárgyai, amelyekből célszerű kiszűrni az evangéliumi értékrenddel összhangban lévő, illetve attól eltérő üzeneteket. Ennek a kritikus magatartásnak a gyakorlása teszi képessé a kulturális sokféleségben élő hívőt arra, hogy önállóan is képes legyen eligazodni az őt érő sokféle „igazság” között.156 3.6 Katekézis és memorizálás Bárkiben felmerülhet a kérdés, hogy ha a katekézis nem a megszokott értelemben vett, iskolai keretek között zajló fejlődési, képzési folyamat, akkor van-e helye benne

bizonyos szövegek, imádságok, hitformulák stb. szó szerinti elsajátításának, egyszóval annak, hogy memorizáljuk a katekézis forrásainak egyik-másik elemét? A memorizálás, azaz a fontosabb hitformulák, imádságok és liturgikus kifejezések emlékezetbe vésése az egyház kezdetétől fogva bevett gyakorlat volt, és a mai időkben is megvan a maga jelentősége. A memorizálás ellen felhozott – sok szempontból indokolt – legjelentősebb érvek egyike az volt az elmúlt időkben, hogy ha a katekézis nem áll másból, mint a hitigazságok és a leggyakoribb formulák memoriterszerű megtanításából, akkor háttérbe szorulhat, vagy teljesen elhanyagolódhat a hit teljességének a kibontakozása, érése. A helyes hozzáállás abban áll, hogy úgy tekintünk a memorizálásra, mint ami a hit nevelésének a folyamatába illeszkedik, a hit kibontakozásának, személyesebbé válásának szolgálatába áll, egyszerűen szólva: a Krisztus-követést

segíti elő. Vagyis a memorizálás nem pusztán azt célozza, hogy az ember ismeretszerűen „tudja” a hitigazságokat, imádságokat, hanem hogy általa magának a hitnek a mélyülését segítse. Szükség van tehát a memorizálásra, de a katekézisben ettől sokkal többről van szó.157 156 157 Vö. KÁD 193-201 Vö. KÁD 154-155; ALBERICH E, La catehesi oggi, 154-155 o; GIANETTO U, „Memorizzazione”, in: DizCat, 416 o 63 Szempontok az egyénileg és csoportban zajló személyessé tételhez és irodalom az elméleti elmélyítéshez 1. Mire világítottak rá a fejezetben szereplő szempontok a te Szentírással való kapcsolatodat illetően? Miben erősítenek meg, miben késztetnek szemléletváltásra, új gyakorlatra? 2. Hogyan tekintettél eddig a Szentírás melletti más katekézisforrásokra? Mire hívják fel a figyelmedet a fejezetben ezekkel kapcsolatban olvasottak az eddigi szemléletedhez, hozzáállásodhoz képest? 3. Milyen – a fejezetben

felsorolt – módszertani hibákat tapasztaltál meg az eddigi katekézissel kapcsolatos tapasztalataid során? Mi lehetett ezeknek az oka? A kinyilatkoztatásról: - DV - VÁRNAI J., „Dei Verbum Dogmatikai konstitúció az egyházról”, in: KRÁNITZ M (Szerk), A II Vatikáni Zsinat dokumentumai negyven év távlatából 1962-2002. A zsinati dokuemtumok áttekintése és megvalósulása, Szent István Társulat, Budapest, 2002, 321-351. o - KEK vonatkozó részei kinyilatkoztatásról, Szentírásról, hagyományról - Az igazság megszabadít benneteket. Felnőttek katekizmusa, Don Bosco Kiadó, Budapest, [én] vonatkozó részei kinyilatkoztatásról, Szentírásról, hagyományról A Szentírásról az egyház életében és a katekézisben: - KÁD idevonatkozó részei (különösképpen 127-128) - MKD 7. rész - PÁPAI BIBLIKUS BIZOTTSÁG, Szentírásmagyarázat az egyházban, Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest, 1998. - FARKASFALVY D., Bevezetés a

szentírástudományba, Agapé, Szeged, 1995 64 Mit gondolsz róla? Mi a tapasztalatod? Emlékezz vissza! Idézd fel magadban! (Szempontok az egyéni és csoportos témafeldolgozás megkezdéséhez) 1. Eddigi tapasztalataidat alapul véve, mit gondolsz, ki(k) a katekézis felelőse(i), azaz kiknek van felelősségük mások hitbeli fejlődésével kapcsolatban? 2. Tapasztalataid alapján mit gondolsz, miben áll a) a lelkipásztorok katekézissel kapcsolatos feladata (püspökként, plébánosként)? b) a katekéták katekézissel kapcsolatos feladata? c) a szülők katekézissel kapcsolatos feladata? d) a szerzetesek katekézissel kapcsolatos feladata? Fogalmazd meg minél részletesebben elképzeléseidet! 3. Szerinted milyen a jó katekéta? 4. Szerinted mitől válik valaki jó katekétává? 5. Mihez tudnád hasonlítani a) az imádság, b) a közösséghez-tartozás, c) a szentségekhez-járulás (elsősorban Eucharisztia és bűnbánat) jelentőségét számodra,

személyesen? 65 „Katekétának nem születik az ember, hanem azzá válik.” (Tertullianus után szabadon) 5. A katekézis szereplői és helyei A katekézis végzése az egyház egészének feladata. Mivel az egyház tagjaiban – életkort, életállapotot, szolgálatot stb. tekintve – nagyon sokszínű, a katekézis is differenciált egyházi szolgálat mind helyét, mind pedig szereplőit, azaz résztvevőit és konkrétabban felelőseit tekintve. A következő oldalakon áttekintjük, kik a katekézis szereplői és melyek a fő helyei. A szereplők esetében a figyelmet a katekézis felelőseire, ezen belül is a lelkipásztorok, különösképpen a katekéták katekézissel kapcsolatos szolgálatára irányítjuk. Ennek megfelelően részletesebben megvizsgáljuk a katekézis konkrét végzésével összefüggő feladatokat, valamint az evvel járó lelkület sajátosságait. 1. Egyházkép és a katekézis szereplői A II. Vatikáni Zsinat által megrajzolt

egyházkép kiemeli minden keresztény keresztségből adódó küldetését Isten Országának építésében. Ez a katekézis szereplőire vonatkoztatva két lényeges következménnyel is jár: 1. minden életkorú, életállapotú, társadalmi réteghez tartozó, a hit útjának különböző szakaszain járó, kulturális környezetben stb. élő ember számára meg kell teremteni a lehetőséget, hogy hitében mélyüljön, és be tudja tölteni keresztségéből fakadó küldetését. Ilyen értelemben mindenkinek joga, hogy részt vehessen megfelelő katekézisen.158 Ebből adódóan beszélhetünk a különféle személyi kategóriák, csoportok katekéziséről (életkor, hitbeli helyzet, társadalmi hovatartozás stb. szerint) 2. a katekézis végzésére az egyházban sokan kapnak meghívást, de ez a szolgálat nagyon sokféle lehet abból adódóan, hogy ki, milyen életállapotban és milyen közösség javára végzi ezt a szolgálatot. Ennek alapján beszélhetünk a

katekézis ügyének különféle szintű felelőseiről és kateketikai szolgálatukról: a papság differenciált, a szülők, a szerzetesek és a világi katekéták szolgálatáról. A szóhasználattal kapcsolatban néhány pontosítás: azok, akik az említett személyi kategóriákba sorolhatók (akik hitbeli mélyülését elsősorban szolgálja a katekézis), ők a katekézis résztvevői (vagy hagyományosan nevezve: címzettjei); azok, akik a katekézis 158 Vö. KÁD 165, 167 66 folyamatáért felelősek (szervezik, koordinálják, lebonyolítják), ők a katekézis felelősei. A két csoport együttese pedig a katekézis szereplői. 2. A katekézis felelősei A zsinati egyházmodellben a katekézis ügye iránti felelősség sok szempontból másként oszlik el, mint régebbi korokban, mikor is a katekézis végzése elsősorban (időnként kizárólag) a papság feladata volt. Ma az egyház a keresztény közösség minden tagjának szerepét hangsúlyozza az

egyébként is sokféle formájú katekézisben.159 2.1 Az egyházi közösség mint a katekézis felelőse Az elsőszámú katekéta maga a keresztény közösség, ami éppen ezért a katekézis elsőszámú felelőse is. A közösség kateketikai feladatát mindenekelőtt azon keresztül tölti be, hogy mennyiben éli az evangéliumi értékeket. A hiteles közösségi élet, amelyben az evangéliumi szellem, a testvéri szeretet gyakorlása kézzelfoghatóan jelen van, a legalapvetőbb tényezője az eredményes katekézisnek. A keresztény közösség elsősorban azt képes hitelesen hirdetni, amit maga is megél. Hiteles hithirdetésének tehát a hiteles evangéliumi élet az alapja.160 Abban az esetben tehát, ha a katekézis hatékonyságát szeretnénk előmozdítani, a keresztény közösségek (elsősorban plébániák) arculatának evangéliumi formálódásán kell dolgoznunk. Ki kell hangsúlyozni azt is, hogy a keresztény közösség akkor tölti be a katekézisben

betöltendő főszerepét, ha az apostoli egyház mintájára értékesíti a hithirdetés szolgálatába állítható karizmákat, amelyek a közösségen belül születnek. Ahogyan az ősegyházban is léteztek misszionáriusok, apostolok, próféták, doktorok, diakónusok stb. ki-ki a maga feladatkörével, úgy az egyház jelenkori helyzetében is lényeges, hogy felfedezze és értékesítse a közösségben meglévő karizmákat, hogy az evangelizációval és az egyház megújulásával járó új kihívásoknak, a felmerülő változatos helyzeteknek és igényeknek megfelelően tudjon fellépni. Nem szabad, hogy a katekézis egy szűk területre, szolgálatra, életkorra, és pusztán néhány feladatkörre korlátozódjék.161 2.2 A lelkipásztorok kateketikai küldetése A felszentelt személyek (püspök, áldozópap, diakónus), részesedvén Krisztusnak mint az egyház fejének vezetői feladatából, a keresztény közösségen belül, abba szervesen, testvéri módon

beilleszkedve végzik vezetését és koordinálását minden területen, így a katekézis terén is. A papság felelőssége a katekézisben differenciált a közösségben betöltött szereptől függően. - A PÜSPÖKÖK a katekézis elsőszámú felelősei (a pápa az egyetemes egyház szintjén, míg a többiek saját egyházmegyéjükben).162 A püspökök feladata, hogy megszervezzék és igazgassák egyházmegyéjükben a kateketikai tevékenységet, mint az egyik legfontosabbnak számító feladatot, azaz163 Vö. KÁD 217-232 Vö. KÁD 217-221 161 Vö. ALBERICH E, La catehesi oggi, 183 o; 162 Vö. AG 1, 5-6, 38; CD 1-2, 14, 17; LG 18-25; KÁD 222-223 163 Vö. KÁD 222-223 159 160 67 - mozdítsák elő megfelelő, az egyházmegye és a hívek helyzetéhez igazodó, hitük fejlődését egy átgondolt folyamatban elősegítő pasztorális és kateketikai tervek kidolgozását; - gondoskodjanak a katekéták megfelelő képzéséről, hiszen az ő jelenlétük és

képzettségük, felkészültségük az egyik legjelentősebb garancia a katekézis hatékonyságát illetően; - gondoskodjanak a katekézis végzésének személyi, strukturális, eszközbeli és anyagi feltételeiről, valamint ezek hitelességéről (pl. a szemléletükben és tartalmukban is megfelelő katekizmusokról, egyéb segédanyagokról); - maguk is vegyenek részt a hívők hitének közvetlen mélyítésében, az evangélium hirdetésében lehetőségeikhez képest. - Az ÁLDOZÓPAPOK – mint akik a püspök munkáját segítik – alapvető feladatuk, hogy a rájuk bízott közösség tagjaiban a rendszeres katekézissel segítsék megszületni az érett keresztényekre jellemző missziós lelkületet és a képességet, hogy környezetükben, családjukban ők maguk hirdessék az evangéliumot. Ennek érdekében az alábbi konkrét kateketikai feladataik vannak:164 - a hívek különféle karizmáinak, ezen belül is a katekétai szolgálatra szólók ébresztése,

támogatása, kibontakozásának segítése; az alkalmas, tehetséges világiak képzésének biztosítása, illetve a megfelelő képzésre irányítás; - a katekéták csoportjának létrehozása és – mind lelki, mind pedig szakmai szempontból – vezetése; - a magasabb szinten elkészített (nemzeti, egyházmegyei) pasztorális és kateketikai tervek alapján a katekéta-munkatársakkal együtt a plébániai pasztorális és kateketikai terv elkészítése, ennek a munkának koordinálása, vezetése. 2.3 A szerzetesek kateketikai feladata A szerzetesek sajátos karizmával rendelkeznek az egyházon belül. A katekézissel kapcsolatban az ő szerepük nem korlátozható az egyházmegyés papok hiányából adódó kisegítő, vagy helyettesítő szerepre. Ők mindenekelőtt az egyházban és a világban való létükkel – mint Krisztus tanítványai, követői és az eljövendő idők prófétái – kell, hogy betöltsék evangélizáló és kateketikai szerepüket.

Elsősorban életformájukkal és szavaikkal hirdetik az élet transzcendens dimenzióját, és a keresztény élet eszkatológikus beteljesedését. Egyes szerzetesrendek emellett sajátos, alapításukkal összefüggő karizmájuknak köszönhetően kifejezetten kateketikai feladatokat is felvállahatnak, amely többféle „kateketikai helyen” is (plébánia, szerzetesközösségi keretek, családok stb.) történhet165 2.4 A szülők kateketikai feladata A szülők a „hit első mesterei” gyermekeik számára az egyház legkisebb közösségén, a családon belül. A katekézis felelőseinek éppen ezért lényeges feladatai közé tartozik a 164 165 KÁD 225; MKD 11.123 CT 65; KÁD 228-229 68 keresztény szülők felkészítése kateketikai feladatuk elvégzésére, amit a családon – és lehetőség szerint a tágabb keresztény közösségen – belül gyakorolnak. A családon belüli katekézis inkább a keresztény életmód tanúságtételében áll, mint a

hitigazságok szóbeli tanításában, inkább alkalmi jellegű, mint szisztematikus, és inkább folyamatos, mint bizonyos időszakokhoz kötött. A családi katekézis többféle módon érvényesül: a mindennapi élet leélésének módján mint a hitről való tanúságtételen keresztül; az élet eseményeinek keresztény, a hit fényében történő értelmezésén át; a szentségek vételére való személyes felkészítésen, az erkölcsi nevelésen, az imádságra nevelésen stb keresztül.166 2.5 A világi katekéták küldetése Világi katekéták azok a világi hívek, akik kimondottan a szisztematikus (egyházi közösség által szervezett és ennek nevében végzett rendszeres, átgondolt) katekézis végzésére kaptak meghívást, és erre a szolgálatra specializálódtak, azaz megfelelő lelki, pasztorális, módszertani és teológiai felkészítést kaptak.167 (A pasztorális szóhasználatban, illetve a köznyelvben is az a tendencia mutatkozik, miszerint a

katekéta fogalmát kizárólag a világiakra alkalmazzák,).168 A katekéták feladatköre nagyon széles lehet attól függően, hogy az adott helyi egyházban milyen igények, új feladatok merülnek fel, és hogy mire kapnak megbízást. Általánosan elmondható – csak hogy a leggyakrabban előforduló feladatköröket említsem –, hogy a katekéták egyrészt a beavató szentségek vételére (keresztség, Eucharisztia, bérmálás) készítik fel a jelölteket, másrészt hívők közösségeit (gyerekeket, fiatalokat, felnőtteket), csoportjait kísérik el a hit fejlődésének a beavató szentségekben részesedést követő útján, vagy fiatal katekétákat készítenek fel szolgálatukra, esetleg egy egész egyházi közösséget, plébániát vezetnek, ahol ezt a helyi egyház körülményei igénylik. 3. Katekétai feladatok és lelkület A plébániai kereteken belüli katekézis szolgálatát elsősorban lelkipásztorok és világi katekéták végzik. A konkrét

katekézis-csoportok vezetését illetően feladatuk lényegében megegyezik. A következőkben sorra vesszük ezeket a feladatokat, és a végzésükhöz elengedhetetelenül hozzátartozó lelkiség főbb jegyeit. Tesszük ezt a leírást annak tudatában, hogy a feladatok és a lelkiség elválaszthatatlan egymástól. 3.1 A feladatok Avégett, hogy a konkrét katekézis-csoport egésze és egyes tagjai is a katekézis fogalmánál említett, Jézus Krisztussal való egyre teljesebb hit- és életbeli közösség kibontakozása felé fejlődjenek, a csoportot vezető katekéták többirányú feladatot hivatottak ellátni. Ezek a következők:169 Vö. KÁD 225-226; MKD 332 Vö. SORAVITO L, „Catechista”, in: DizCat, 126 o ; vö még MKD 91 168 Vö. CD 30; AA 10, 17; KÁD 230-231 Az elnevezéssel kapcsolatban KÁD 233-252; MKD 92 169 Vö. EN 78, CT 26-34; GCM 2-3, 7-8, 12, 20-21, 26; ÁKD 71, 114; KÁD 156, 159, 230, 237; MKD 91-92; COINCAT 71-73; DAMU P., Il servizio dei

catechisti, in „Catechesi” 49 (1980) 17, 59-68 o; PINTOR S, Identitá e formazione del catechista Impegno di singoli e di comunitá, Bologna, Edizioni Dehoniane, 1989, 16-20. o; SORAVITO L, „Operatori della catechesi”, in: SEVESO B – PACOMIO L (Szerk.), Enciclopedia di pastrorale, Casale monferrato, PIEMME, 1992, 67-68 o; STENICO T, „Vocazione, identità e formazione del 166 167 69 - TANÚSÁGTEVŐ ÉLET. A katekéta szolgálatának hatékonyságától elválaszthatatlan személyének „minősége”: életstílusa, emberi (érzelmi, értelmi, akarati) érettsége, keresztény elkötelezettsége a mindennapok leélésében. Ez a tanúságtétel elsősorban a tettek, az élet tanúságtétele, és csak másodsorban a szóé. Ez lesz az, amely világossá teszi a katekézis résztvevői számára, hogy a kereszténység élet, életforma, amely az ember felszabadulását, kibontakozását szolgálja. A katekéta vonzó élete nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a

kereszténységet is vonzónak találják a résztvevők, és ennek köszönhetően Istenhez közeledjenek, hiszen többek között a katekétában találhathatják meg a választ a kérdésre: „Milyenné válhat az ember, ha keresztény?!” Ez a katekéta elsődleges feladata. Mindez a katekéta részéről azt kívánja, hogy ő maga folyamatosan növekedjen az evangéliumi életmódban, istenkapcsolatában. - NEVELÉS. A katekézis az ember teljességének formálódását célozza meg Ezért a katekéta feladata, hogy segítsen teljes emberré válni. Ebben a növekedésben támaszszerepet tölt be: segítő, társ, aki azon van, hogy a katekézis résztvevője maga váljék növekedésének főszereplőjévé. Ez a nevelői feladat személyre szabott. Igényli – az isteni, jézusi pedagógia mintájára – az egyes emberrel való foglalkozást, pontosabban kísérést: a résztvevők személyes emberi és hitbeli útonjárásának segítését, a tulajdonképpeni

lelkivezetést. Magában foglalja a keresztény életforma minden elemébe való bevezetés segítését, úgymint: az Istennel (imádság különböző módjai), embertárssal (hiteles személyközi kommunikáció), önmagammal (önismeret, reflexió az átéltekre) történő kommunikációra; a tevékeny közösségi életre; az értő és tevékeny liturgikus életre; apostolkodásra nevelést stb., vagyis mindazt, amely részét képezi az ideális keresztény alakjának, amely a keresztény nevelés viszonyítási pontja. Ez a katekéta részéről azt igényli, hogy: a) képes legyen a személyes kísérésre, lelkivezetésre (tudja, mindez miben áll, és legyen róla neki is tapasztalata, továbbá ismerje a hit fejlődésének folyamatát); b) maga is tudatosan éljen az Istennel való kapcsolattartás különféle lehetőségeivel, hogy be tudjon ezekbe másokat vezetni; c) legyen tisztában a hiteles személyközi kommunikáció mibenlétével, és maga is ennek

megfelelően törekedjen alakítani kapcsolatait; d) folyamatosan reflektáljon hitére, tapasztalataira, így téve szert teljesebb önismeretre; e) legyen aktív tagja egyházi közösségének, ahol éli liturgikus, közösségi életét. - PRÓFÉTASÁG. Mivel a katekézis egy sajátos jézusi szemléletmódba (élethez, munkához, kapcsolatokhoz, társadalmi élethez stb. való viszonyulásba, mentalitásba) is bevezet, a katekéta feladata segíteni a katekézis résztvevőit abban, hogy kialakuljon bennük az evangéliumi értékrendszeren alapuló hitérzék és életlátás, amely alapján maguk tudják olvasni, értelmezni és értékelni a mindennapi élet eseményeit. A katekéta segít hittel, az Isten szavának szűrőjén keresztül nézni az életet. Ehhez szükséges, hogy a katekéta: a) folyamatosan mélyüljön a jézusi életszemléletben (imaélet, rendszeres kapcsolat Isten Igéjével); b) ismerje és értse a katekézis résztvevőinek életét,

életkörülményeit. catechista”, in: STENICO T. (Szerk), Evangelizzazione, catechesi, catechisti Una nuova tappa per la Chiesa del Terzo Millennio, Libreria Editrice Vaticana, Città del Vaticano, 1999, 489-531. o; SORAVITO L, „Identità e ruolo del catechista degli adulti”, in: UFFICIO CATECHISTICO NAZIONALE, Adulti e catechesi nella comunità, Leumann – Torino, Elle Di Ci, 1991.; MALIZIA G - TRENTI Z, „Le condizioni”, in: TRENTI Z. ÉS MTS (Szerk), Religio Encoclopedia tematica dell’educazione religiosa, PIEMME, 1998, 315-340 o; TRENTI Z., „L’eudacotore alla fede Presupposti alla professionalità del catechista”, in: BISSOLI C – GEVAERT J (Szerk), La formazione dei catechisti. Problemi di oggi per la catechesi di domani, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1998, 94-115 o 70 - TANÍTÁS. A katekéta feladata, hogy segítse megismerni a keresztény hit igazságait, amelyeken keresztül nagyobb fény derül az Isten – ember kapcsolat mibenlétére és

megélhetőségére. Ez a tanítás tehát nem öncélú, hanem az istenkapcsolat mélyülését segíti. Mindehhez elengedhetetlen, hogy a katekéta: a) ismerje a keresztény hit igazságait, fő eseményeit; b) maga is rendszeresen keresse: miben gazdagítja, hogyan helyesbíti személyes hitét a kinyilatkoztatásból föltáruló hittapasztalat? - CSOPORTVEZETÉS. A katekézis kapcsolatrendszerbe vezet be, és segít elmélyülni, amely vonatkozik egyrészt az ember – Isten, másrészt az ember – keresztény közösség kapcsolatára. A katekéta feladata, hogy segítse a katekézis-csoporton belül a hiteles emberi kapcsolatok kialakulását és mélyülését, továbbá a csoport szerves bekapcsolódását a tágabb plébániai közösség életébe. Ehhez fontos, hogy a katekéta: a) tisztában legyen az elemi csoportdinamikai ismeretekkel; b) alapvető tapasztalatra, jártasságra tegyen szert a különféle csoportos gyakorlatok, technikák végzését illetően; c)

ismerje és világosan lássa a plébániai közösség működését. 3.2 A katekéta lelkisége A katekéta hiteles – vagy legalábbis arra törekvő – keresztény lelkülete elengedhetetlen alapfeltétele a katekézisnek. - KERESZTÉNY LELKISÉG. A katekéta lelkisége szolgálatával (az Ige szolgálatának sajátos formája), nem pedig életállapotával (pap, szerzetes, világi/családos) van kapcsolatban. Ebből adódik, hogy aki katekétai szolgálatot végez, azt alapvetően keresztényként hivatott végezni, vagyis elsősorban keresztségéből adódó hivatásának megfelelően. Ez a hivatás az életszentségre (az Istennel közösségben élő ember szeretetének élésére), és evvel szoros összefüggésben az általános papi feladat gyakorlására szól. Ezt a papi feladatot pedig annyiban éli meg az ember, amennyiben hagyja magát átformálni Isten Lelkétől, és így van jelen a mindennapokban, a világban, és így válik ő maga mások számára az

Istennel való találkozás helyévé, Isten szolgáló, szerető, tevékeny jelenlétének kézzelfogható (szentségi) jelévé.170 - VILÁGI LELKISÉG. Amennyiben valaki világiként végzi a katekétai szolgálatot, keresztény lelkiségét árnyalja a világi lét és lelkiség. A világi keresztények küldetése, hogy a társadalmat (a munka, kultúra, törvényhozás, oktatás, családi élet stb. világát) átitassák az evangéliumi értékekkel, hogy ezek egyre teljesebben érvényre juthassanak és kifejthessék emberkiteljesítő erejüket. Ugyanis egyedül ők azok, akik jelen lehetnek bizonyos helyeken, munkakörökben, ahol érvényre juttathatják az evangéliumi értékeket. Ennek megfelelően töltik be evangéliumi kovász-szerepüket: a világnak és benne az embereknek belülről – munkával, hitvalló, tanúságtevő élettel – történő megszentelését. A világban élő keresztény úgy használja a világ javait, hogy evvel magának a világnak és

önmagának a megszentelődésén, mint elsődleges célon munkálkodik. Egyetemes papi feladatát úgy látja el, hogy mindent, amit tesz és megél (munka, ima, családi és házasélet, kikapcsolódás, gyermeknevelés stb.), mint Istennek – a világ kibontakozásáért és fejlődéséért – adott ajándékként teszi a Lélek jelenlétében, Isten előtt, jelenlétének tudatában járva.171 A világi lelkiség további árnyalatokban rajzolódik ki a házasságban és a családi életben, amelyben a hitvesek Krisztusnak egyháza iránti szeretetének megjelenítésére, tanúságtételére, „családi egyház” alapítására és élésére, valamint az élet felelősségteljes továbbadására kapnak meghívást.172 Vö. LG 10-11, 34, LG V fej Vö. LG IV fej; AA 1, 5; GS 43; AG 21; ChL 15-16, 55-56 172 Vö. LG 41; FC 11 170 171 71 - PAPI LELKISÉG. A papok kateketikai feladatukat keresztényként és papként végzik: keresztényi lelkiségüket tovább árnyalja a

papság szentségéből adódó lelkiség. A papi lelkiség sajátossága, hogy a pap az életszentségre-törekvést (az Istennel való egyre bensőségesebb közösség, és az ebből fakadó ajándékozó szeretet megélését) elsősorban szolgálata végzése közben éli meg. Ugyanis pl az igehirdetés során ő maga is gazdagodik az Igéből; az Eucharisztia ünneplése során felajánlja önmagát, munkáját, szenvedéseit; egyéb lelkipásztori szolgálatai során – amikoris Isten szeretetét közvetíti, – maga is részesedik ebből a szeretetből. Lelkiségének alapelve – az egyházáért mint menyasszonyért Önmagát a halálig is önfeláldozóan odaajándékozó Krisztus mintájára – a teljes önajándékozás. Ahhoz, hogy ezt meg tudja tenni, az evangéliumi tanácsok szerint hivatott élni: 1) engedelmességben, amellyel kinyilvánítja, hogy készen áll – esetenként a saját látókörét is meghaladó, – fontosabb, magasab szintű szempontokat is

figyelembe venni és elfogadni; 2) nőtlenségben, amellyel kifejezi, hogy egész lényével a rá bízott hívekért, osztatlan szívvel akar élni; 3) szegénységben, amelyben kimutatja, hogy Isten gondviselésében bízik, és sorsközösséget vállal a szegénységben élőkkel, amellyel aztán nagymértékben hozzájárul igehirdetésének hitelességéhez is.173 - KATEKÉTA LELKISÉG.174 A katekéta lelkiségének gyökerénél annak megtapasztalása áll, hogy az Istennel megélt közösség felszabadítja az ember legjobb önmagát. Isten az embert a Vele megélt közösségen keresztül arra indítja, hogy segítsen másokat is ennek az útnak a megtapasztalásában. Alapja tehát egy személyes, Isten részéről kezdeményezett meghívás Ebben a szolgálatban a katekéta az egyháznak mint közösségnek a nevében vezet másokat: nem egyszerűen a saját meggyőződését vagy tanítását hirdeti, hanem az egyház hitét, amely a saját istenkapcsolatának fejlődése

szempontjából is mértékadó. Az egyház az, amely – a megfelelő felkészülést követően, az alkalmasság megállapítása után – megbízza a katekétát ennek a szolgálatnak a végzésével. A szolgálat ilyen értelmű egyházias jellege a katekéta részéről nyitottságot és engedelmességet kér az egyházzal mint Anyával, és az egyházi elöljárókkal szemben. A katekéta lelkiségének sajátossága az Ige szolgálatából adódik: annyiban éli az ember ezt a lelkületet, amennyiben éli, amit hirdet, és ugyanígy annyiban tudja hatékonyan hirdetni, amennyiben meg is éli. Isten szava tehát formálja a katekéta életét: életévé válik, és ezt a megtapasztalt, újjáteremtő szót adja tovább másoknak. Emiatt a „készséges befogadás formálódás - továbbadás” miatt mondható „Máriás” lelkiségnek a katekétáé, hiszen az Isten szavára feltétel nélküli „igent” mondó és aszerint cselekvő Mária Isten iránti bizalmának

követésében fejeződik ki. Mindennek köszönhetően formálódik a katekéta az Istennel történő találkozás helyévé mások számára, Isten jelenlétének szentségi jelévé, és így tulajdonképpeni keresztény példaképpé, modellé, a tanúságtevő keresztény életben mások előtt járóvá, aki bár ebben a világban él, de nem ebből a világból. Bensőséges istenkapcsolatának élése együtt jár mély szociális érzékenységgel, a környezetében élők iránt érzett és gyakorlattá váltott szolidaritással. Vö. PO 13-14; II JÁNOS PÁL, Pastores dabo vobis apostoli buzdítás, Szent István Társulat, Budapest, 1995, 23; KLÉRUS KONGREGÁCIÓ, A papi élet és szolgálat direktóriuma, Szent István Társulat, Budapest, 1994.; BERAN F, „Presbyterorum Ordinis Határozat a papi szolgálatról és életről”, in: KÁRNITZ M. (Szerk), A II Vatikáni Zsinat dokumentumai negyven év távlatából 1962-2002 A zsinati dokumentumok áttekintése és

megvalósulása, Szent István Társulat, Budapest, 2002, 421-441. o 174 Vö. RM 90; KÁD 230, 235-239; GCM 6-10, 22; MKD 91, 9211; ÁKD 114; EN 75-77, 80; CT 6, 9, 56, 62, 66, 72-73; COINCAT 71-73; DAMU P., La spiritualitá del catechista Tracce per la riflessione personale e di gruppo sui tratti che la caratterizzano, Leumann – Torino, Elle Di Ci, 1996.; DAMU P, „Quale spiritualità per il catechista Acquisizioni e stimoli per proseguire la riflessione”, in: BISSOLI C.- GEVAERT J (Szerk), La formazione dei catechisti Problemi di oggi per la catechesi di domani, Leumann – Torino, Elle Di Ci, 1998, 83-93. o; BIFET J E, „La formazione del catechista missionario”, in: GIGLIONI P (Szerk), Catechisti per una Chiesa missionaria, Roma, Urbaniana University Press, 1982, 163-179. o; BIFET J E, „Spiritualità missionaria”, in: PONTIFICIA UNIVERSITÀ URBANIANA, Dizionario di missiologia, EDB, 1993, 481-486. o; GATTI G, „Spiritualità del catechista”, in: GEVAERT J (Szerk),

Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, , 605-606. o; BÜHLMANN W, „Spirituality”, in: MÜLLER K ÉS MTS (Szerk.), Dictionary of Mission Theology, History, Perspectives, Orbis Books, New York, 1999, 413-416 o 173 72 A katekétai lelkület velejárója a rendezett életvitel, amelyben megvan a helye és a megfelelő ideje a kapcsolatok élésének, a munkának, az imádságnak, a csendnek, a szentségekben való rendszeres részesedésnek, és ahol mindezek megnyugtató egyensúlyuknak köszönhetően lehetővé teszik, hogy a katekéta Isten jelenlétében élje életét. Ez a rendezettség természetesen másképpen jelenik meg egy pap, szerzetes és egy világi esetében. A katekéta példa volta missziós nyitottságában is megmutatkozik: szívesen folytat párbeszédet másokkal, a másképpen gondolkodókkal is, amelyben a másik iránti tapintat, tisztelet és nyitottság, ugyanakkor megélt hitének szelíd megvallása jellemzi. Lelkiségének

lényegi eleme a kereszt alázattal és benső derűvel történő hordozásának képessége: a szeretettel szenvedni tudás – mások, önmaga, alkalmasint munkatársai miatt is – Isten ügyéért, az egyházért, mások hitének gazdagodásáért. 73 Szempontok az egyénileg és csoportban zajló személyessé tételhez és irodalom az elméleti elmélyítéshez 1. Milyen pontokon volt közös az elképzelésed a katekézissel kapcsolatos felelősségeket illetően (lelkipásztor, szülő stb.) a fejezetben leírtakkal? Miben mondott mást, újat, esetleg meglepőt ez a fejezet a korábbi elképzeléseidhez, tapasztalataidhoz képest? 2. Mivel bővítenéd a jó katekétáról megfogalmazott véleményedet a fejezetben szereplő szempontok fényében? 3. Olvasd el az alábbiakat, majd válaszold meg a három következő kérdést! A katekétai feladatok végzéséhez szükséges ismeretek, képességek és lelkiség fejleszthetők. Erre a fejlődésre a katekéták képzési

folyamata, továbbá egy konkrét plébániai közösség életében való tevékeny részvétel, valamint a tudatos önképzés és az egyházban lévő számos „eszközzel” történő élés, illetve ezek együttese kínálja fel a lehetőséget. A következőkben a lelkiséggel kapcsolatban tekintjük át azokat a formálódási lehetőségeket, amelyekre maga az egyház hívja fel a hitüket és küldetésüket komolyan vevő katekéták figyelmét. Az egyházban számos módja van annak, hogy az ember – akár „egyszerű” keresztényként, akár katekétaként – újra és újra tudatosítsa élete célját és értelmét, megújuljon, egyensúlyra jusson, bensőségesebbé és tudatosabbá váljon Istennel, embertársával és önmagával megélt kapcsolatában. Ezek pedig a következők:175 - Aktív közösségi, plébániai élet, amely lehetővé teszi, hogy közösségi testvéri tapasztalatra – amely, ne feledjük, Isten jelenlétének helye! – tegyünk szert,

és amely konkrét közeget biztosít a testvéri szeretet és szolgálat megéléséhez. Ennek megtapasztalása és élése nélkül nehezen képzelhető el, hogy valaki katekétaként másokat bevezessen a keresztény közösségi életbe. - Tudatos, rendszeres imaélet. Az imádság elsősorban az Istennel – és Rajta keresztül önmagunkkal és embertársunkkkal – megélt kapcsolat ápolásának és fejlődésének útja. Mindenkinek lehetősége és feladata, hogy megtalálja az(oka)t az imamódo(ka)t (pl. imaórák liturgiája, zsoltárimádság, kötött imák, közösségi imák, lectio divina, csendes szemlélődés stb.), amelye(ke)n keresztül a mindennapjait, munkáját, kapcsolatait stb teljesebben Isten előtt járva, a keresztény ember egyre kiteljesedőbb szabadságában tudja élni. - Rendszeres szentségi élet. A szentségek – különösképpen a bűnbánat/megújulás szentsége, valamint az Eucharisztia – lehetővé teszik az istenkapcsolat folyamatos

ápolását; az Istennel megélt kitüntetett találkozás lehetőségei. Ez igényelheti, hogy a szentségekről vallott hitünket, felfogásunkat szükség szerint megújítsuk, hogy felfedezzük a bennük rejlő, mással nem pótolható lehetőségeket és gazdagságot. - Rendszeres lelkivezetés. A lelkivezetés egy Istennel élő, hitét komolyan vevő, hozzáértő, a vezetett bizalmát élvező személy segítségével történik. Célja sokrétű: megtanulni önállóan 175 Vö. GCM 22; LG 42; MKD 91, 921; KÁD 224-225, 246-247 74 - - Istenre figyelve, evangéliumi módon élni, imádkozni; a múlt feldolgozatlan sebeit Isten segítségével gyógyítani; teljesebb önismeretre, helyes önszeretetre, hitre, reményre, emberszeretetre jutni. A katekéta esetében a lelkivezetés mibenlétének megtapasztalása feltétele annak, hogy ő maga is képes legyen mások számára lelkivezetői segítséget nyújtani. Lelkigyakorlatok. A lelkigyakorlatok mint a „nagyobb

lélegzetvételek”, megállások, vissza- és előretekintések, eddigi utunk felülvizsgálatának és az újbóli helyes irányvételnek, életünk rendezésének stb. idejei és lehetőségei annálfogva, hogy egyfajta kiszakadást, távolságvételt kérnek a mindennapoktól (ilyen módon elősegítve, hogy életünkre objektivabban legyünk képesek tekinteni), lehetséges mélységüknél fogva mással nehezen pótolhatók. Rendszeres szentírásolvasás/imádság. Már előkerült, hogy a rendszeres imaélethez a Szentírás alapvető forrás. A katekéta számára a Szentíráson keresztüli elmélyült, imádságos, elmélkedő kapcsolattartás Istennel lelkiségének, így szolgálatának is nélkülözhetetlen gazdagodási lehetősége. Az egyház hagyományában régen meggyökerezett a Szentírás „lélek szerinti”, eredetileg egyéni (vagyis nem csoportos) olvasatának gyakorlata, a lectio divina. Olyan olvasási és imamódról van szó, amely – bár nem az

egyetlen, ezért nem is tehető kizárólagossá – az évszázadok tapasztalata alapján bensőséges találkozást tesz lehetővé Isten és az Őt kereső ember között, és nagymértékben hozzájárulhat az ember evangéliumi formálódásához, személyiségének kibontakozásához, amennyiben a szükséges feltételek mellett történik. A lectio divina során az imádságos találkozás több lépésben zajlik. (A lectio divinának számos – egymástól kisebb-nagyobb mértékben eltérő – variánsa létezik. Itt az egyik, klasszikusnak mondott lehetőség leírása szerepel). Ahhoz, hogy ezen lépések sorozata elérje célját, néhány feltételnek teljesülnie kell: 1) Annak, aki így imádkozik, fontos, hogy átfogó képe, ismerete legyen a Szentírás egészéről, Isten üdvösségtervéről, a keresztény hit súlypontjairól. Nem szükséges a magas iskolázottság ehhez az imamódhoz (csoportos olvasás esetén sem akadály, ha nem egyenlő kulturális szinten

vannak a résztvevők. Ami fontos, hogy a lectio mozzanata – azaz az első fő lépés – érthető legyen mindenki számára.) 2) Megfelelő hozzáállásra is szükség van: elsősorban hitre, amelyből következik, hogy az ember nyitottan áll Isten Igéje előtt – keresve szándékát, tervét, igazságát –, őszintén felvállalva a kockázatot, hogy változásra készteti szemléletében és életvitelében is. Ehhez az alázat nélkülözhetetlen (ne feledjük: a Szentíráson keresztül a Feltámadt Úr szól hozzánk, így tekintsünk ezekre a szavakra!), továbbá elhatározás a rendszeres imádságban való kitartásra, és a felismerések életre váltására. 3) Megfelelő és elegendő idő. Célszerű a napnak valamely szakát (sokaknak az esti, de nem túl késői órák a legmegfelőbbek, másoknak a reggeli, hajnali időszak, vagy a délutáni) kiszemelni erre az imádságra, és következetesen ragaszkodni hozzá. Olyan időt érdemes választani, amelyben

nem sürget minket senki és semmi, ugyanakkor kellően frissek vagyunk a keresésre, szellemi, lelki erőfeszítésre. Ami az időtartamot illeti, ahhoz, hogy ez az imádság elérje célját, nem elég néhány perc; hagyjunk rá min. egy órát akkor is, ha azt nem biztos, hogy mindig ki is használjuk. (Ez lehet, hogy soknak tűnik, de ha az ember mérlegeli, mire, mennyi időt fordít egy nap, rangsorolja a teendőit értékük szerint, könnyebben megtalálja ennek idejét is napi vagy heti ritmusában.) Csoportos olvasás esetén 1-2 óra időtartam ajánlott Fontos, hogy megtaláljuk azt a hosszúságot, amely elegendő az elmélyüléshez, ugyanakkor nem kér túlságosan (esetleg kellemetlenül) nagy erőfeszítést. (Hasznos lehet, ha a lectio divina nem minden szakaszát töltjük ugyanott vagy ugyanabban a testhelyzetben. Ezért érdemes, ha van rá lehetőség, az oratio és a contemplatio mozzanatát templomban, egy kertben, a szabadban vagy egyéb, erre alkalmas helyen

elvégezni.) 4) Megfelelő környezetben végezzük ezt az imádságot. Ez legyen egy csöndes hely (külső csönd) – esetleg magányos, ahol nem zavarhatnak –, amely lehetőséget teremt a benső csönd kialakítására is, azaz érzelmeink, belső pörgésünk lecsillapítására, Isten jelenlétének tudatosítására. Mindezt elősegítheti egy ikon, kereszt, gyertya 75 elhelyezése is, a megfelelő testtartás megőrzése (pl. imazsámolyon) Legyen a hely az olvasáshoz megfelelően megvilágított. A klasszikus szerkezet szerint a lectio divinának négy fő lépése van. Ezek egyike-másika a gyakorlatban felcserélődhet, olykor el is maradhat attól függően, hogy hogyan alakul az ember és az Isten közötti párbeszéd. A lépések tehát a következők:176 0) Elcsendesedés, a Szentlélek segítségül hívása (hiszen Ő képes megértetni velünk, és sajátunkká tenni, amit Ő ihletett); a nyitott, befogadó szív és értő értelem kérése szabad vagy

kötött imádsággal. 1) Olvasás (lectio). Ennek első lépése a szöveg többszöri, akár hangos elolvasása (Ha az ember túl gyorsan olvasná vagy átsiklana fölötte, mert már ismeri a szöveget, segít, ha szépen, lassan leírja a szöveg egészét.) Ezt követi a szöveg értelmének vizsgálata. Hasznos a szöveggel kapcsolatos utalások, párhuzamos szövegrészek, és az adott szakaszhoz kapcsolódó, hiteles kommentár(ok) tanulmányozása is, hiszen ez segít jobban a szöveg mélyébe látni: megérteni, felismerni – a szöveg jellegétől függően – a történéseket, kapcsolatokat, ellentéteket, a szavak értelmét, azt a kort, helyet, a szereplők érzelmeit stb., és végső soron azt, hogy mi benne az örömhír. (A választott rész értelmének keresése során célszerű külön figyelmet fordítani annak szöveg szerinti, allegórikus és lelki értelmezésére is. Ehhez természetesen megfelelő kommentárokra van szükség Gyakori hiba, hogy a lectio

és az ezt követő meditatio szakaszát arra hegyezzük ki, hogy a hibáinkat és kötelességeinket hangsúlyozzuk. A bibliai szövegek elsősorban Isten ajándékairól beszélnek. A lectio divina ezek felismerésében segít, hogy aztán ezek alapján halljuk meg az örömhírben gyökerező meghívást a növekedésre, változásra. A cél tehát Isten ajándékainak felismerése és nem a lelkiismeretvizsgálat) 2) Elmélkedés (meditatio). Ez a szöveg fölötti reflexió ideje Célja, hogy felfedezzük és magunkba építsük a szöveg örök, Isten tervébe illeszkedő központi üzenetét, valamint azt, hogy mit jelent ez az egyház életében, illetve az én személyes helyzetemben. Itt Isten titkát, szándékát, az emberiséghez – így a hozzám is – való közeledését fürkésszük, hogy hol, mely’ ponton és milyen új fénnyel világítja meg helyzetünket, életünket? Ezt a reflexiót és bensővé tételt többféle módon (technikával) is

elősegíthetjük: a szöveg kulcsgondolatának, mondatának, szavának hosszas ismétlésével, memorizálásával; a felismerések írásos rögzítésével stb. 3) Imádság (oratio). Az imádság során a felismert igazságok fényében szavakba öntött imádságban fordulhatunk Istenhez, ha ezt szükségesnek tartjuk, ha „kikívánkoznak” belőlünk az Istenhez intézett szavak. A szöveg jellegéből adódóan a felismert üzenet hálaadás, dicséret, kérés, kiengesztelődés, elköteleződés felvállalásának stb. alapjául szolgálhat. Mindez történhet kötött szövegű (pl zsoltár) vagy saját szavainkkal elmondott imádsággal. Az elmélkedés tehát az Istennel való párbeszédbe, beszélgetésbe megy át. 4) Szemlélődés (contemplatio). Ez Isten szemlélésének ideje Az üzenet felfedezése, a reflexió, valamint az Istenhez szavakkal forduló imádság után tekintetünket leegyszerűsítjük: minden részletet Krisztus személyében, titkában

szemlélünk, amely elvezet a Szentháromság szavak nélküli, csendes, ráhagyatkozó imádásához. Az ember egyszerűen áll Isten előtt, Istenben, szeretve Őt, és hagyva magát Általa szeretni. +1) A felismerések megélésének ideje. A lectio divina is végső soron arra szolgál, hogy az ember tisztábban, odaadóbban tudjon szeretni. Ezért – bár ez a lépés már nem 176 Vö. MASINI M, Iniziazione alla „lectio divina” Teologia, metodo, spiritualitá, prassi, Edizioni Messaggero Padova, 1994, 103-117 o; MARTINELLI A., Giovani e direzione spirituale, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1990, 118-123 o; BIANCHI E, A lectio divina, Sarutlan Kármelita Nővérek, Pécs, 2001.; PÁPAI BIBLIKUS BIZOTTSÁG, Szentírásmagyarázat az egyházban, 1998, 86-89 o 76 magának a módszernek a konkrét mozzanata, hanem természetes folytatása hétköznapjainkban – nélkülözhetetlen, hogy az imádságos találkozásban felismert hívást életté váltsuk, hogy „méltó

gyümölcsöket teremjünk”. Ami a szövegválasztást illeti: célszerű vagy a liturgikus naptár alapján olvasni azokat a szakszokat, amelyeket az egyház ajánl (közülük is elsősorban az evangéliumokat), vagy valamely szentírási könyvet folyamatosan olvasni vagy egy bizonyos témát érintő szövegrészt választani. Érdemes továbbá egyszerre csak egy szöveggel foglalkozni, amely legyen teljes (egész értelmi egység), ugyanakkor ne legyen túl hosszú (ált. 10 és 20 vers között) Ezt az imádságot lehet egyénileg és közösségben is végezni. A közösségi formájára a katekézis-foglalkozás lehetséges menetét leíró részben térek ki. a) Melyek azok az itt felsorolt „növekedési lehetőségek”, amelyekről van építő tapasztalatod? Mi mindenben segítettek ezek neked eddigi fejlődésedben, életedben? b) Milyen újabb lehetőségeket látsz az olvasottak fényében, amelyekkel esetleg eddig nem éltél, de fontosak lennének számodra;

amelyek eddig talán háttérbe szorultak? c) Mi lehet az oka annak, hogy eddig nem – vagy nem kellőképpen – éltél ezekkel a növekedési, találkozási lehetőségekkel? Lelki életről, lelkiségről, élethivatásokról általában: - KEK idevonatkozó részei - Az igazság megszabadít benneteket. Felnőttek katekizmusa, Don Bosco Kiadó, Budapest, [én] idevonatkozó részei Papi lelkiségről: - PO 13-14 - II. JÁNOS PÁL, Pastores dabo vobis apostoli buzdítás, Szent István Társulat, Budapest, 1995 - KLÉRUS KONGREGÁCIÓ, A papi élet és szolgálat direktóriuma, Szent István Társulat, Budapest, 1994. - BERAN F., „Presbyterorum Ordinis Határozat a papi szolgálatról és életről”, in: KÁRNITZ M (Szerk), A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai negyven év távlatából 1962-2002 A zsinati dokumentumok áttekintése és megvalósulása, Szent István Társulat, Budapest, 2002, 421-441. o - NOBILIS M., „’Aki szolgál’ A lelkipásztor képe korunk

egyházában”, in: PÁKOZDI I (Szerk), Elöljárni a szeretetben, Sapientia füzetek 3., Vigilia Kiadó, Budapest, 2004, 43-69 o Világi lelkiségről: - ChL - GS - AA - BÁLINT J., Világi krisztushívők apostolsága, Agapé, [én] Az igehirdetői lelkiségről: - RM 87-91 - EN 74-80 - SZENT ÁGOSTON, De Catechizandis rudibus, Agapé, Novi Sad, 2001. - TARJÁNYI Z., Kateketika I, Szent István Társulat, Budapest, 1998, 70-83 o - FOGASSY J., Katekéták kézikönyve, Szent István Társulat, Budapest, 15-27 o - KESZELI S., „Evangelizáció, katekézis, katekéta”, in: Hittan- és etikaoktatás, Távlatok melléklete, 2004 október, 3-44. o Az imádságban való fejlődésről, módjáról: - KORHERR E. J, Hogyan tanuljunk imádkozni? Hogyan tanítsunk imádkozni?, Agapé, [én] - JÁLICS F., Tanuljunk imádkozni, Korda Kiadó, Kecskemét, 1995 - GASPARINO A., Uram, taníts meg imádkozni, Don Bosco Kiadó, Budapest, 2000 77 - KNOWLES A., Az ima felfedezése, Agapé Kiadó,

Szeged, 1996 - DE MELLO A., Test és lélek imája, Szent Gellért Egyházi Kiadó, Szeged, 1992 A lectio divináról: - BIANCHI E., A lectio divina, Sarutlan Kármelita Nővérek, Pécs, 2001 - PÁPAI BIBLIKUS BIZOTTSÁG, Szentírásmagyarázat az egyházban, 1998, 86-89. o A liturgikus év olvasmányaihoz fűzött rövid magyarázatokról (a lectio divinához is használható): - JAKUBINYI GY., Hirdesd az igét! Gondolatok a vasárnapi és ünnepnapi szentírási szakaszokhoz, Budapest, Szent István Társulat, 2005. 78 Mit gondolsz róla? Mi a tapasztalatod? Emlékezz vissza! Idézd fel magadban! (Szempontok az egyéni és csoportos témafeldolgozás megkezdéséhez) 1. Van-e tapasztalatod a katekumenátus folyamatáról? Ha igen, vázold fel folyamatának főbb lépéseit, elemeit! Hogyan tudnád értékelni ezeket a tapasztalatokat? (Pozitívumok, esetleges negatívumok, kételyek, kérdések.) 2. Játssz el a gondolattal! Mit tennél, ha egy alig-alig élő plébániai

közösségbe kerülnél, ahol szinte az alapoktól kellene elkezdeni az élő keresztény közösség építését? Melyek lennének a főbb stratégiai lépések néhány éves távlatban előre gondolkodva? Vázold ezeket az „állomásokat” és mindazt, ami vélemyényed szerint szükséges lenne a lépések megtételéhez! 79 „A hittapasztalatnak (és következésképpen az imaéletnek is) ez a bensőséges logikája: a hit csak akkor növekszik, ha tanúságot tesznek róla; másképpen kiszárad és elhal. De annak, aki ajándékozó lelkülettel tanúságot tesz róla, feltárul az élet kimeríthetetlen gazdagsága, amely túllép a halálon is.” (E. dal Covolo) 6. A katekézis az evangelizáció folyamatában Az egyház Isten országának építését, az emberek üdvösségének munkálását a legtágabb értelemben vett evangelizáció folyamatán keresztül végzi. Folyamatról van szó, amely egymásra épülő szakaszokat, egymást előkészítő, illetve

feltételező lépéseket foglal magában. A katekézis, mint az igeszolgálat egy sajátos formája, ebbe a folyamatba illeszkedik bele, és járul hozzá a maga módján az evangelizáció egészének sikeréhez. A következő oldalakon elsőként az evangelizáció folyamatát vázolom fel, és abban a különféle igeszolgálatok, és ezen belül a katekézis helyét. Ezt követően az evangelizáció folyamatán belüli, konkrét értelemben vett katekézis lehetőségeiről szólok: a katekumenátus folyamatáról, a keresztény beavatást feltételező elmélyítő katekézis főbb sajátosságairól, és a különféle katekézis-formák kapcsolatáról. 1. Az evangelizáció folyamata és elemei Az evangelizáció folyamata tulajdonképpen nem más, mint az egyháznak egy adott helyen és kultúrában való meggyökereztetésének és kibontakoztatásának folyamata: hogy kiépüljön mint közösség, és hogy mind teljesebben be tudja tölteni küldetését az adott helyen

élő nép és körülményei között. Ezt a folyamatot szakaszain, valamint az egyes szakaszok eltérő voltát jelző szempontokon keresztül mutatom be. Ahogyan jeleztem, a szakaszok egymásra épülnek, illetve az ezeket jellemző szempontok egymással szorosan összefüggnek. A három szakasz a következő: 1. ELSŐ EVANGELIZÁCIÓ/szoros értelemben vett missziós tevékenység 2. BEVEZETÉS A KERESZTÉNY ÉLETBE, amelynek kitüntett fóruma a KATEKUMENÁTUS intézménye. 3. Önálló, MISSZIONÁLÓ KÖZÖSSÉG kialakulása Ezt a három, egymásra épülő szakaszt annak alapján mutatom be, hogy 1. Kiknek szól, kik felé irányul, kikből áll az ún. „célcsoport”? 2 Mi jellemző a célcsoport tagjainak hitbeli fejlődésére? 3. Milyen igeszolgálat játszik szerepet a leírt hitfejlődés kialakulásában? 4 A 80 keresztény közösség milyen egyéb tevékenységei, szolgálatai járulnak hozzá nélkülözhetetlen módon ehhez a hitbeli fejlődéshez? 5. Kik

végzik a keresztény közösség tagjai közül az adott szakaszhoz tartozó feladatokat, vagy másképpen: kiknek a küldetése, hivatása és ebből kifolyólag felelőssége ezek végzése? A következő áttekintő táblázat ezen szempontok szerint mutatja be a három szakaszt:177 Célcsoport A hit fejlődése Igeszolgálat Egyéb pasztorális tevékenység Végzője Első evangelizáció Bevezetés a keresztény életbe/Katekumenátus Nem hívők, nem keresztény vallásúak A nem keresztény hittől, vagy a nem keresztény vallásos hitből a kezdeti megtérésig (döntés a keresztény életforma élése és komolyabb megismerése mellett) Első/missziós igehirdetés A hit iránt érdeklődők, akik szeretnének keresztényként élni A kezdeti megtéréstől a letisztult, önként vállat, elkötelezett krisztuskövetésig A keresztény közösség tagjai Beavató, bevezető katekézis; prédikáció a liturgiában Testvériség közösségi élése; bevezetés a

közösség liturgikus ünneplésébe, karitatív szolgálataiba; a katekumenátus résztvevőinek személyes kísérése Prédikáció, homília, elmélyítő („keresztség utáni”) katekézis Közösségi élet; személyes képességek, talentumok, karizmák szerinti szolgálatok végzése; szentségek ünneplése; lelkivezetés; első evangelizációs, missziós kezdeményezések végzése Keresztény közösség, katekéziscsoport, papok, katekéták, kezesek Új, megszületett keresztény közösség(ek); ki-ki a karizmája és hivatása szerint: minden keresztény Személyes kapcsolat kialakítása és tanúságtevő jelenlét (pl. karitatív, szociális segítségnyújtás; nevelés; tanítás stb. formájában, amire az adott helyen élő embereknek leginkább szükségük van). Ez megelőzi és megalapozza a szóbeli igehirdetést (azt hitelessé teszi). Hitvalló/apostolkodó keresztény, misszionárius, katekéta; illetve az ő közösségük Élő, önálló

közösség Folyamatos mélyülés és megújulás a krisztusi lelkületben és elköteleződésben Ez a három mozzanat ebben a sorrendben követi egymást olyan területeken, ahol a kereszténység még nem volt ismert, illetve még nem vert gyökeret, vagyis a klasszikus értelemben vett missziós területeken. A keresztény hagyományokkal rendelkező országokban, mint például hazánkban, ugyanazon helyen és időben (legyen szó akár nagyvárosról, akár kistelepülésről) a hitfejlődés szempontjából mindháromféle csoporttal (hittől távollevővel, érdeklődővel vagy meggyőződéses kereszténnyel) lehet kapcsolata a lelkipásztornak és a katekétának. Ennek megfelelően nem mindegy, hogy milyen igeszolgálatot, és ehhez szorosan hozzátartozó egyéb pasztorális tevékenységeket végez értük és velük kapcsolatban a keresztény közösség, a lelkipásztor és a katekéták.178 Annak eldöntése, hogy „Kit és mire hívjunk meg?”, a pasztorális

tevékenység és benne a katekézis tervszerű átgondolásának a része. A tervezésről a módszertani kérdéseknél lesz szó részletesebben 177 Vö. AG II fej; RM V fej; KÁD 61-72; CAÑIZARES A, „La catechesi nella missione evangelizzatrice della Chiesa”, in: ECC, 71-106. o; LANZA S, „La catechesi strumento della nuova evangelizzazione”, in: ECC, 213-253 o 178 Vö. KÁD 62 81 Az evangelizáció folyamatában a katekézis a második és harmadik mozzanatnak az igeszolgálatai között szerepel, hiszen ezeknél beszélhetünk már meglévő hitről, ami feltétele a katekézisnek. 2. A katekumenátus A katekumenátus folyamata az eddig említettek során többször is előkerült. Egyrészt mint az ősegyházi katekézis kizárólagos formája hosszú időn át, másrészt mint folyamat, amelynek szemlélete minden fajta katekézis számára mérvadó, harmadrészt pedig mint az egyház tág értelemben vett evangelizációjának második mozzanata.

Jelentőségénél fogva részletesebben áttekintjük ennek a keresztény élet teljességébe történő beavatási folyamatnak az elemeit. A katekézis fogalmának tárgyalásakor szó esett arról, hogy a mai, érték- és életszemléletek sokaságát felkínáló társadalmi és kulturális helyzet nem biztosítja, hogy a felnövekvő nemzedékek természetes módon belenőjenek a keresztény életformába, mint ahogyan azt egyes helyeken még néhány évtizeddel ezelőtt is lehetővé tette. Vagyis ma a keresztény életforma követése feltételezi a tudatos, megalapozott személyes döntést, és az evvel öszhangban lévő elkötelezett életvitelt. Többek között ez is indokolta, hogy a katolikus egyház hivatalosan is visszatért a keresztény beavatás folyamatánál az őskeresztény katekumenátus módszeréhez, alkalmazva azt a mai viszonyokhoz. Maga a zsinat is hangsúlyozta – és az azt követő kateketikai, pasztorális dokumentumok –, hogy a jelen kor

körülményei között célszerű megújítani a katekumenátus gyakorlatát.179 Evvel összhangban jelent meg 1972-ben az Istentiszteleti Kongregáció rendelkezése, amelynek címe Ordo Initiationis Christianae Adultorum [OICA], ami a katekumenátus intézményének hivatalos visszaállítását célozta. Ez a dokumentum megfogalmazza azokat a főbb szempontokat, amelyek alapján a katekumenátus keretén belül felkészíthetjük a beavató szentségek vételére készülőket. Ez az írás alapdokumentum, viszonyítási pont a katekumenátus gyakorlati megvalósításához. A katekumenátus visszaállításának hátterében az alábbi motivációk húzódnak meg:180 - Pasztorális motivációk: minden korosztályból sokan – de különösen a felnőttek és a fiatalok – igénylik hazánkban is a keresztség felvételét. Az ő felkészítésük akkor lesz eredményes, ha ez egy globális formáció, ami kiterjed a keresztény életforma egészére: nemcsak a tudásra, hanem

az imádságra, közösségi életre, erkölcsös magatartásra is. Erre a katekumenátus megfelelő keretet biztosít - Teológiai motivációk: a katekumenátuson belül történő katekézis lehetőséget ad arra, hogy az ideális keresztény, közösség és egyház képét egyre teljesebben bontakoztassuk ki. - Szocio-kulturális motivációk: a jelenkori társadalmi jelenségek, úgymint az elkereszténytelenedés, vallási közömbösség stb. szükségessé teszik, hogy a hit személyesen elmélyített hit legyen, hogy a hívők szilárd keresztény identitással rendelkezzenek. A katekumenátus intézménye lehetőséget ad arra, hogy a benne résztvevők komoly hitbeli utat járjanak be, ami gyökeres megtéréshez vezethet Hazánkban 1999-ben jelent meg az 1972-ben kiadott, és a katekumenátus rendjét szabályozó Ordo Initiationis Christianae Adultorum [OICA] dokumentum előírásainak és szertartásainak magyar viszonyokra alkalmazott változata.181 Ez a dokumentum

viszonyítási pontként szolgál a katekumenátus hazai beindításához és végzéséhez. A dokumentum első huszonegy oldalán találhatjuk meg a MKPK lelkipásztori útmutatásait magával az OICA-val, illetve annak gyakorlati megvalósításával kapcsolatban. SC 64-65; AG 14, ÁKD 20; EN44, OICA Vö. ALBERICH E – BINZ A, Forme e modelli di catechesi con gli adulti, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1995, 17-18 o 181 MKPK-OLT, Felnőttek beavatása a keresztény életbe. Felnőttek katekumenátusa,[kn], Budapest, 1999 179 180 82 A dokumentum kötelező jelleggel előírja, hogy a katekumenátus útját járják végig azok, akik a keresztségre vagy a másik két beavató szentség valamelyikére készülnek, és javasolja, hogy azok is, akik újra szeretnék alapozni hitüket.182 A katekumenátus folyamatának szerves részét képezik – azaz beleilleszkednek a találkozások sorának, és bennük az egyén hite formálódásának folyamatába – az egyes szakaszokhoz

tartozó különböző rítusok, liturgikus szertartások. Ezek az adott szakaszhoz tartozó hitbeli fejlődés, előrelépés, döntés plébániai közösség előtt történő megünneplését szolgálják. A katekumenátus folyamatának egyik tengelye a benne történő katekézis. Azonban nem vonható egyenlőségjel katekumenátus és katekézis közé, hiszen a liturgikus, közösségi, karitatív alkalmakon való részvétel éppolyan nélkülözhetetlen módon hozzájárul a keresztény életbe beavató folyamat teljességéhez, mint a katekézis. Vagyis ez a katekumenátus lényeges, de nem kizárólagos eleme. 2.1 A katekumenátus szakaszai A katekumenátus négy szakaszra oszlik, melyek sorrendje – éppen az egymásra épülésük miatt – nem cserélhető fel. Az egyik szakaszból a következőbe történő átlépés a hitbeli fejlődés függvénye (ezért bizonyos feltételekhez is kötött).183 Ebből következik, hogy a folyamat időtartama nem előre

meghatározható, hiszen a résztvevők egyéni ritmusán alapszik. (Mivel a katekumenátus a keresztény életszemléletbe és –gyakorlatba vezet be – vagyis sokaknál komoly szemléletváltást igyekszik előmozdítani – jelentős időt igényel. Ez felnőttek esetében általában min. 3 év szokott lenni) A szakaszok bemutatása az alábbi szempontok alapján történik: 1. Mi az adott szakasz célja? 2 Hogyan nevezzük az adott szakaszban a résztvevőket, akik a szentségek vételére készülnek? 3. Mennyi ideig tart az adott szakasz? 4 Mi a tartalma? 5 Melyek a szakasz során alkalmazott főbb módszerek? 6. Milyen – az egyház által hivatalosan előírt – szertartások tartoznak a szakaszhoz? 7. Melyek a következő szakaszba lépés feltételei, kritériumai? 8. Milyen rítusban csúcsosodik ki a szakasz (zárórítus)? 182 183 Vö. Ibidem, 38-43 pont Vö. MKD 51 83 Íme a szakaszok: ELSŐ SZAKASZ: PREKATEKUMENÁTUS Célja(i) Résztvevők vezése Időtartama

elne- Tartalma Főbb módszerei Szertartásai Továbblépés tételei fel- Továbblépés rítusa A kezdeti megtérésre való eljutás (tudatos döntés meghozatala, az életváltoztatás határozott szándékának kifejezése, miszerint: „Akarok keresztényként élni, és mélyülni a megszülető hitemben!”) Érdeklődők. Az érdeklődők fejlődési ritmusa szerint nyitott, nincs időhatárhoz kötve (általában néhány hónaptól egy évig terjed, de lehet több év is). - Az érdeklődő életháttere, élettörténete, személyes világa (örömei, félelmei, vágyai stb.) - Az érdeklődőt foglalkoztató mindennemű vallási kérdés (vallásról, kereszténységről, egyházról, az evangéliumi tanításról, életformáról stb.) - A keresztény tanítás magva. - A konkrét személyre való odafigyelés, kísérés. - A keresztény közösséggel történő kapcsolat kialakítása (különféle találkozási alkalmakon keresztül). - Megosztás: azaz

őszinte kimondása a bennünk lévő gondolatoknak, kérdéseknek, érzéseknek stb., egymás őszinte, ítélet és kritika nélküli, figyelmes meghallgatása Nincs kötött szertartása. - A keresztény tanítás elemi ismerete; - Kezdeti megtérés (életváltoztatás szándéka, kezdődő személyes istenkapcsolat élése, bűnbánat kezdeti gyakorlása, imádság, a keresztény közösség életének és lelkiségének magtapasztalása, értékesnek tartása).184 - Az érdeklődőt kísérő személyek bírálják el továbblépésre való érettségét, és javasolják a 2. szakaszba lépést Befogadás szertartása (felvétel a katekumenek csoportjába). MÁSODIK SZAKASZ: KATEKUMENÁTUS (a szakasz ugyanazt a nevet viseli mint maga a négyszakaszos folyamat egésze) Célja(i) Résztvevők vezése Időtartama Tartalma elne- Főbb módszerei Szertartásai Továbblépés tételei 184 fel- - A megtérés elmélyítése. - Az alapvető hitismeretek szisztematikus

elsajátítása. - Krisztus tanítványává válás. - Az egyház közösségébe való fokozatos beilleszkedés. Katekumenek. Legalább egy liturgikus év (de általában 2-3 év, azonban lehet több is). - A kinyilatkoztatás lényegi elemei, melyeknek elsajátítása feltétele a keresztény identitás kialakulásának (forrása a Szentírás). - A keresztény életforma elemei. - Konkrét személyre való odafigyelés, kísérés. - Liturgikus cselekményeken, a közösség életében való részvétel. - Tanulás (kateketikai jelleggel). - Átadás szertartása (amiben a Hitvallás és a Miatyánk szövegét kapják meg a katekumenek). - Exorcizmus (imádság a gonosz lélek hatalmának megtöréséért). - Kereszt átadásának szertartása. - A hit megvallásának szertartása. - Élő kapcsolat Istennel és a keresztény közösséggel (rendszeres imaélet, pozitív kapcsolat a közösséggel). - Keresztény életstílus. - Átfogó, leülepedett kép a keresztény

tanításról. Vö. Felnőttek beavatása a keresztény életbe, 22 84 Továbblépés rítusa - A vezetők a katekumenekkel együtt tisztázzák a felkészültség megfelelő voltát (módja a személyes beszélgetés, nem a vizsgáztatás). - Kiválasztás (nevek bejegyzése a katekumenek könyvébe – kiválasztják azokat, akiket alkalmasnak találtak arra, hogy húsvétkor a szentségekhez járuljanak). HARMADIK SZAKASZ: MEGTISZTULÁS, MEGVILÁGOSODÁS Célja(i) - A szentségek vételére történő közvetlenebb felkészülés: lelki készülés, imádság, böjt, önvizsgálat, bűnbánat. Résztvevők elne- Választottak. vezése Időtartama Általában nagyböjt. Tartalma - Nagyböjti liturgikus olvasmányok („A” év vasárnapjai). - Imádság, böjt, alamizsna értelme, gyakorlata. Főbb módszerei - Szertartásokon részvétel. - Imádság, böjt, alamizsna. Szertartásai - Skrutíniumok (a katekumen hitének megvizsgálása). - Bűnbánati liturgia.

Továbblépés fel- Nincs külön megjelölve. tételei Továbblépés rí- - Beavatás: szentségekben részesedés (általában húsvét vigiliáján). tusa NEGYEDIK SZAKASZ: KERESZTSÉG UTÁNI (MYSZTAGÓGIKUS) KATEKÉZIS Célja(i) - A szentségi és közösségi életben, az evangéliumi életmódban való megerősödés, a keresztény élet begyakorlása. Résztvevők elne- Hitújoncok. vezése Időtartama Legalább a húsvéti időszak (de lehet 1 év is). (Legtágabban értelmezve az egész élet) Tartalma - Húsvéti idő olvasmányai. - Keresztény elköteleződés, szolgálatvállalás. Főbb módszerei - A plébániai közösségbe való beilleszkedés elősegítése (felelősségvállalás, további csoporthoz tartozás feltételeinek biztosítása). Szertartásai Nincsenek. Továbblépés fel- Nincsenek. tételei Továbblépés rí- Nincs. tusa 2.2 A katekumenátus személyi feltételei Ahhoz, hogy a katekumenátus keretében történő hitmélyítés igazán eredményes

legyen, fontos, hogy bizonyos személyi feltételek adottak legyenek. A katekumenátus végzéséért az egész keresztény közösség felelős, azonban a közösségen belül a felelősség különböző szerepekhez is kötött, vagyis differenciáltan jelenik meg. Ezeket a szerepeket, személyi feltételeket az alábbiakban foglalhatjuk össze: - Befogadó plébániai közösség. A keresztény életformába történő fokozatos belenövés akkor lehet igazán eredményes, ha a katekézis hátterében ott áll a tanúságtevő keresztény közösség, ami elsősorban életpéldájával éli a katekumenek elé a keresztény életmódot: a közösség élete lesz az elsőszámú és leghitelesebb katekézis. Ezen kívül a plébániai közös- 85 ség feladata, hogy elkísérje, befogadja a katekumeneket, együtt imádkozzon és ünnepeljen velük. Abban az esetben is, ha a teljes plébániai közösség nem tudja még betölteni a katekumenek hitbeli fejlődését biztosító

befogadó szerepét, fontos, hogy legalább a katekumenátusban résztvevők közvetlen fejlődését kísérő személyekből (akik maguk is részt vesznek az egyes foglalkozásokon) létrejöjjön az említett, a keresztény életformát hitelesen bemutatni tudó befogadó csoport. Mindemellett igaz az is, hogy a katekumenátus elindítása lehet közösségépítő, kialakító tényező is. A plébánia elmondott szerepe miatt fontos tudatosítani az egyházközösséggel egyrészt a katekumenátus jelentőségét, értelmét, másrészt a közösség szerepét a katekumenátus sikerét illetően, harmadrészt azt, hogy ez a plébánia „régi” tagjai számára is komoly lehetőséget kínál a katekumenekkel együtt történő növekedésre, hitbeli megújulásra is.185 - - - Kezes. A kezes az a személy, aki elkíséri a katekument a katekumenátus útján Az ő feladata elsősorban a személyes tanúságtétel, a személyes kapcsolat fenntartása, a folyamatos vezetés,

tanácsadás Keresztszülő. Ő lehet egyben a kezes is, akinek feladata hasonló az előzőhöz: tanúságtétel, állandó kapcsolat, elkísérés, de nemcsak a katekumenátus ideje alatt, hanem az után is. Püspök, papok. Ők azok, akik egyrészt felügyelik, hogy rendben menjen a katekumenek felkészítése, másrészt ők azok, akik végzik az egyes szakaszokhoz tartozó rítusokat, és akik keresztelik, bérmálják a jelölteket. Szerepük továbbá a tulajdonképpeni befogadás az egyház közösségébe, a személyes törődés. Katekéták. Azok a személyek, akik a katekézis felelősei és végzői, és akik megfelelő engedély esetén a liturgikus részeket is elvégezhetik Az említett magyar dokumentum a katekumenátus bevezetésével kapcsolatos gyakorlati útmutatásokat is tartalmazza.186 Célszerű a katekumenek számára külön csoportot indítani Ha erre nincs lehetőség, akkor több út is kínálkozik. 1) A katekumenek egyrészt már meglévő plébániai

csoporthoz kapcsolódhatnak, és velük élhetik a keresztény életformát, miközben a csoport segítségével készülnek a szentségek vételére 2) Ha nincs ilyen csoport, akkor célszerű, hogy több plébánia fogjon össze egy csoport indításában, ahol lehetőség van erre. 3) Ha erre sincs mód, akkor a plébános vezetésével néhány lelkes felnőtt hívő foglalkozzon a jelentkezőkkel a katekumenátus menetének megfelelően 3. Elmélyítő katekézis Az egyház fontosnak tartja, hogy mindazoknak, akik beavatást nyertek a keresztény életbe, a későbbiekben is legyen lehetőségük tovább gazdagodni hitükben, istenkapcsolatukban annak megfelelően, hogy milyen életszakaszban, élethelyzetben, hitbeli kihívások közepette élnek, és ezekkel összefüggésben hitük mely’ elemeiben van szükségük elmélyülésre vagy esetleg újraalapozásra? A keresztény beavatásra épülő katekézis az imént említettek miatt számtalan formában megvalósulhat. Ezek

a formák lehetnek alkalmi vagy rendszeres jellegűek is Néhány lehetőség a sok közül: a Szentírás rendszeres tanulmányozása, amely többféle vezérfonal, tematika szerint is történhet; a liturgia elemeinek jobb megértését és élését segítő katekézisek; a keresztény szellemű társadalmi elköteleződést szolgáló katekézis; az egyházi év egyes 185 186 Vö. ALBERICH E – BINZ A, Forme e modelli di catechesi con gli adulti, 32 o Vö. MKPK, Felnőttek beavatása a keresztény életbe, 51-61 pont 86 szakaszainak jobb megélését segítő katekézis-formák (pl. adventben, nagyböjtben); imaiskolák; keresztény családi szerepekre felkészítő katekézisek stb.187 4. A különböző katekézis- és evangelizációs formák kapcsolata és jelentőségük A keresztény közösségek, egyházak a szervezett keretek között történő első evangelizációnak, a katekumenátusnak, a katekumenátus-ihletésű katekézis-formáknak és az elmélyítő

katekézisnek is számos konkrét formáját dolgozták ki, és ültették át a gyakorlatba. Ezek egymáshoz való viszonyát az evangelizáció folyamatával összefüggésben a következő, 5. ábra mutatja: Első evangelizáció Bevezetés a keresztény életbe Katekumenátus Élő, önálló közösség Elmélyítő katekézisformák Katekumenális jellegű katekézis-formák Szervezett első evangelizációs kezdeményezések (pl. különféle kurzusok, iskolák stb.) 5. ábra Az evangelizáció folyamata három nagy szakaszának megvalósulását különféle evangelizációs- és katekézis-formák segítik elő. Az első evangelizáció céljának megvalósulását (kezdeti megtérés) többféle szervezett igeszolgálat is elősegíti: mind a kimondottan erre a célra kialakított első evangelizációs kezdeményezések, mind a katekumenátus első szakasza, mind pedig számos, a katekumenátus folyamata által ihletett katekézis-formának az első időszaka. A

keresztény életbe bevezetés elsődleges útja a katekumenátus folyamata. Azonban a katekumenális jellegű katekézis-formák is ennek a célnak megfelelően épülnek fel (a keresztény identitás [újbóli] megerősítése). Az élő, önálló közösség meggyökerezésének, és a benne való személyes meggyökerezésnek fázisához hozzájárul mind a katekumenátus folyamatának utolsó szakasza, mind a katekumenális jellegű katekézis-formák, amelyeknek jelentős része éppen az evangelizáció ezen szakaszának megfelelő apostoli, missziós szerepre készíti fel a benne résztvevőket. Természetesen az említett elmélyítő katekézis-formák mindegyike is ehhez az evangelizációs mozzanathoz tartozik. A létező katekézis- és evangelizációs formák mindegyike modellként szolgál a nemzeti egyházaknak éppúgy, mint az egyházmegyéknek, plébániai közösségeknek, hogy ezek alapján, ezeket átvéve és a saját helyzetüknek, körülményeiknek

megfelelően konkretizálva végezzék az evangelizáció folyamatát. Vagyis ezek a modellek a kateketikai tervezéshez szolgálnak figyelemre méltó alapként. 187 Vö. KÁD 71-72 87 Szempontok az egyénileg és csoportban zajló személyessé tételhez és irodalom az elméleti elmélyítéshez 1. Véleményed szerint hogyan lehetne elkezdeni/tökéletesíteni a plébániai közösségedben a katekumenátust? Vázold fel a stratégia lépéseit! 2. Miben szokatlan, esetleg idegen, talán bizonyos elemeiben fölösleges számodra a katekumenátus? Keresd meg ezeknek az elemeknek, „furcsaságoknak” az értelmét! 3. Mit gondolsz az e fejezetben olvasottak alapján, mit lehetne tenni azért, hogy egy „langyos” plébániai közösség missziós lendületű közösséggé fejlődjön? Min változtatnál a fejezet áttanulmányozása előtt megfogalmazott elképzeléseden? Az evangelizáció folyamatáról: - AG II. fej - RM V. fej - KÁD 61-72 A katekumenátusról,

bevezetéséről, a katekumenek kíséréséről, a szertartásokról: - MKPK-OLT, Felnőttek beavatása a keresztény életbe. Felnőttek katekumenátusa,[kn], Budapest, 1999 - TOMKA F., Találkozás a kereszténységgel Bérmálkozóknak és katekumeneknek, Szent István Társulat, Budapest, 2001. - Mit kezdjünk a katekumenátussal?, Távlatok melléklet, 1999. Karácsony, különszám - FONTANA A., „A katekumenátus ma”, in: SZŐKE J (Szerk), Hittant – de hogyan?, Don Bosco Kiadó, Budapest, 1998, 283-325. o - FONTANA A., A katekumenátus útja felnőttekkel, Don Bosco Kiadó, Budapest, 2003 - A katekumenek vezetése, Don Bosco Kiadó, Budapest, 2003. - FOGASSY J., A katekumenátus kézikönyve, Szent István Társulat, Budapest, 2005 88 Mit gondolsz róla? Mi a tapasztalatod? Emlékezz vissza! Idézd fel magadban! (Szempontok az egyéni és csoportos témafeldolgozás megkezdéséhez) 1. Mit gondolsz, mi a közös és az eltérő egy házépítés (a tervek

elkészítésétől a kulcsátadásig), egy kirándulásszervezés és lebonyolítás (az első ötlet kipattanásától kezdve a hazaérésig és visszaemlékezésig) és egy szervezett nevelési folyamat (mint a katekézis) megtervezése, szervezése között? Emlékezz saját katekézis-tapasztalatodra: 2. Mennyire volt az a katekézis felépített, átgondolt, vagy mennyire ötletszerű? 3. Mennyire szólt hozzád és társaidhoz? Mennyiben szólította meg a ti benső világotokat, hiteteket? Az, ahogyan történt, hogyan érintett téged, benneteket (érzések, motiváltság a részvételre stb.)? Akárhogyan is értékeled a tapasztalatokat, gondolkodj el azon, mi lehetett az oka annak, hogy úgy történt, ahogyan történt? 4. Van-e összehasonlítási alapod arra vonatkozóan, hogy milyen volt a plébániátok közösségi élete és maga a katekézis, még mielőtt bármilyen – akármilyen szerény is – tudatos jövőtervezés megkezdődött volna? Hasonlítsd össze az

„azelőtt” és az „azt követően” állapotokat! 89 Ne azt mondd: így beszéltünk mindig és így is fogunk, kérdezd inkább azt: ki értette, amit beszéltem, – folytathatom-e így tovább?” (Ismeretlen szerző) 7. A tervezés és programozás jelentősége és fogalma Az isteni pedagógia szemléletének követése a katekézis tudatos megtervezésére ösztönzi az egyházat. A továbbiakban evvel a tervezési szemlélettel ismerkedünk meg részletesebben 1. A tervezés szükségessége Az isteni pedagógia sajátosságainak áttekintése figyelemre méltó választ adott a „Miért tervezzünk?” kérdésre. A fokozatosság és az alkalmazkodás, mint pedagógiai elvek gyakorlattá váltása kikerülhetetlenné teszi mindenféle nevelési folyamat tudatos átgondolását és megtervezését. Emellett az egyház saját küldetéséről – amelyet mindenféle, egymástól gyakran nagyon eltérő korban és kultúrában hivatott végezni – vallott

felfogása is indokolttá teszi a tervezés folyamatát. Ugyanis a konkrét keresztény közösség az adott helyen és időben Isten szeretetének jele és eszköze kell, hogy legyen az „itt és most” élő emberek között.188 Mivel azonban országonként – sőt egy országon belül is – más és más helyzettel, kihívásokkal találja magát szembe az adott helyi egyház, ezért figyelembe kell, hogy vegye azt a helyzetet, amiben az emberek élnek (körülményeiket, lehetőségeiket, vágyaikat, küzdelmeiket, istenkapcsolatuk milyenségét stb.), hogy küldetését a helyi körülményeknek legmegfelelőbben tudja betölteni. Az egyház ezt a küldetését egy dinamikusan változó társadalomban tölti be, ezért időről időre szükséges újragondolnia, hogy a jelen körülmények között megfelelő-e, amit és ahogyan eddig tett az „itt és most” élő emberek javára. Az egyháznak tehát nem pusztán az a feladata, hogy a régen, vagy esetleg a közelmúltban

jól bevált módszereket és eszközöket egyszerűen alkalmazza. Ha így tenne, olyan rossz értelemben vett hagyományőrzést (tradicionalizmus) végezne, amely nem a lényegre (a célok), hanem a módra (tevékenységek és eszközök) irányul; ezek végzése, illetve használata válik céllá.189 Az egyház feladata, hogy ezekre a módszerekre a jelen helyzet és kor körülményeit szüntelenül figyelembe véve kritikus 188 Vö. LG148 189 INTRIERI L., Programmare in parrocchia, Elle Di Ci Leumann – Torino, 1997, 4. o 90 szemmel, a szükség szerinti változtatásra nyitottan tekintsen. Ezért fontos, hogy figyelembe vegye a változó társadalomból érkező kihívásokat, továbbá a benne élő ember hitét, világát is, és ennek megfelelően gondolja át: mi az, ami a korábbi gyakorlatból a jelen helyzetben is az emberek üdvösségét, fokozatos fejlődését legjobban szolgálja?190 Itt tehát a mai körülményeket, kihívásokat is figyelembe vevő,

ugyanakkor örök értékekre és értékeket építő nevelésről van szó, amely feltételezi, hogy kritikusan és értő módon szemléljük a minket érő hatásokat, és az egyház katekézissel kapcsolatos gazdag kincsestárából azt és úgy vegyük elő, ami és ahogyan a legmegfelelőbb. Ha felvállaljuk ezt a kihívást, akkor máris ott áll előttünk a kérdés: Mit és hogyan tegyünk? Mind világviszonylatban, mind pedig hazai szinten világossá vált a hagyományosnak mondott, azaz egy korábbi társadalmi és kulturális helyzetben nagyon is megfelelő katekézis krízise, több ponton való tarthatatlansága, és ennek megfelelően az eddigi gyakorlat átgondolásának szükségessége.191 Összegezve az iménti gondolatokat azt mondhatjuk, hogy mind az isteni pedagógia, mind pedig a társadalmi körülmények és kihívások változékonysága arra készteti az egyházat, hogy a jelen helyzetből, kihívásokból, lehetőségekből kiindulva, ugyanakkor az örök

értékekhez ragaszkodva gondolja át és tervezze meg kateketikai tevékenységének folyamatát.192 Mind a pasztorális, mind pedig a kateketikai tervezéssel és programozással kapcsolatban két szélsőséges vélemény létezik. Az egyik álláspont képviselői – akiket „spiritualizálóknak” nevezhetnénk – tagadják, hogy szükség lenne bármiféle előzetes tervezésre, módszertani átgondolásra, azt hangoztatva, hogy „a hit ajándék”, közvetlenül Istentől kapja az ember, aminek alakulásába a pasztorális munkatárs, a katekéta nem tud közvetlenül beleavatkozni. Itt arról a meggyőződésről van szó, miszerint Isten tőlünk, az emberi közvetítéstől függetlenül osztaná kegyelmét, ezért az embernek nem sokat kell törnie a fejét a módszertani kérdéseken. Ez a szemlélet a katekézis gyakorlatának szintjén sok esetben a rögtönzésben, a pedagógiai szempontból nem kellőképpen átgondolt katekézisben mutatkozik meg. A másik

szélsőséges nézetet azok vallják, akiket ”technikalizálóknak” nevezhetnénk, akik a módszer, a tervezés és programozás tévedhetetlenségét hangsúlyozzák, mondván pl.: „A jó kateketikai programozás egészen biztosan elvezet a megtervezett célokhoz.” Ennek az álláspontnak a képviselői nem számolnak avval, hogy az egyén és a közösség fejlődésének folyamatában az ember hite van a középpontban, ami az emberi szabadság kérdését érinti. Az ember szabadon dönt, hogy igent mond-e Isten hívására, vagy nem; illetve, hogy ez a kimondott „igen” milyen következményekkel jár. Az ember szabad döntését nem lehet rajta kívülről „beprogramozni”, hogy az teljes bizonyossággal a kívánt módon alakuljon. A két szélsőséges nézet közötti középútban a megfelelő hozzáállás fogalmazódik meg. El kell ismerni, hogy a hit valóban Isten ajándéka, amely egyedül Isten és az emberi legbensőbb szabadság közötti párbeszédben

növekedhet. Nem szabad azonban megfeledkezni arról sem, hogy magának az egyháznak lényegéből adódóan közvetítő szerepe van Isten és az ember között. Az egyháznak, mint az „üdvösség egyetemes szentségének”193 feladata, hogy megteremtse azokat a feltételeket, amelyek mellett Isten és az ember szabadsága közötti bensőséges párbeszéd teljesebb módon kibontakozhat. Ugyanígy a katekéta szolgálatának is lényegi eleme, hogy megtegyen lehetőségei szerint minden tőle telhetőt, hogy ez a szabad párbeszéd létrejöjjön. Ez a kérdés a katekézis gyakorlatában a pedagógiai, módszertani kérdéseket érinti194 Mindez azt is jelenti, hogy a tervezés és programozás folyamatában nélkülözhetetlen a rugalmasság, azaz az új, váratlan helyzeteket, kihívásokat figyelembe vevő bölcs döntés, amely egyrészt a tervben megfogalmazottak, másrészt a felbukkanó új szempontok alapján születik meg. Vö. GS 4, 11 Vö. ALBERICH E,

“Catechesi”, in: DPG, 152-160 o; KÁD, 17-33; MKD, 37-38 o; LUKÁCS L, „Adalékok a lelkipásztori munka megújulásához”, in: HORÁNYI Ö. (Szerk), Az egyház mozgástereiről, Vigilia, Budapest, 1997, 191-218 o 192 Vö. MKD 23 193 Vö. LG 1 194 Vö. RUTA G, Programmare la catechesi Teoria e pratica per animatori e catechisti, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1996, 9-12 o; MIDALI M., Im, 895-897 o; INTRIERI L, Im, 3-5 o 190 191 91 2. A katekézis megszervezése az egyház tágabb küldetésének szervezésén belül A katekézis folyamata szorosan összefügg az egyház egyéb tevékenységeivel: azokra nevel, továbbá sok közülük a hit egyes elemei mélyítésének, illetve kifejezésének, gyakorlásának lehetőségét hordozza magában, ahogyan erről a katekézisnek az egyházi alapfunkciókkal való kapcsolatánál már szó volt. A katekézisnek és az egyház egyéb feladatainak szoros egymásrautaltságából adódik, hogy ha a katekézis folyamatát

megtervezzük, akkor ezt csakis az egyház többi tevékenységét figyelembe véve tehetjük meg, máskülönben a katekézis könnyen egy elszigetelt, a maga útját járó folyamattá válik. Ennek megfelelően a katekézis megszervezése az egyház pasztorális tevékenysége megszervezésének szerves részét képezi, abba illeszkedik, és abban nyeri el teljes értelmét. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a katekézis céljaira, módszereire, tartalmára stb. vonatkozó kateketikai tervek szoros kapcsolatban, összhangban vannak az ún. pasztorális tervekkel, azokba illeszkednek.195 2.1 Tervezési szintek A tervezés folyamata különböző szintű fórumok együttműködését is jelenti mind a tágabb pasztorális tevékenység, mind pedig konkrétabban a katekézis területén. A magasabb szintű útmutatások általában átfogóbbak, míg a szűkebb közösségi szinten elkészítettek konkrétabbak, lévén hogy szűkebb létszámú, homogénebb és átláthatóbb

közösségek számára készülnek. A katolikus egyházban a Rómában központilag készített dokumentumok, direktóriumok tartalmazzák azokat a legfőbb – az egész egyház számára érvényes – irányelveket, amelyek utat mutatnak az egyes országok egyházainak és egyházmegyéinek a konkrét pasztorális gyakorlatban és a készítendő tervek összeállításában. A római dokumentumok tehát még nem tervek, hanem azok készítését elősegítő irányelvek. 196 Az egyetemes útmutatásokra épülő nemzeti szinten megfogalmazott irányelvek alapján készülnek a nemzeti pasztorális tervek. A nemzeti szintű pasztorális irányelvek konkrétabbak az egyetemeseknél, hiszen ezek figyelembe veszik az adott ország sajátos helyzetét, problémáit, értékeit, kihívásait, és ezek fényében fogalmazzák meg a legfontosabb lelkipásztori feladatokat, a főbb csapásirányokat. A nemzeti pasztorális tervek még konkrétabb útmutató szerepet töltenek be az

irányelvekhez képest, hiszen a pasztorális csapásirányok, prioritások ismerete alapján fogalmazzák meg az elérhető célokat, és az ezek eléréséhez vezető főbb utakat és eszközöket, általában hosszabb, 5-10 éves távlatban gondolkodva. Ezen tervek alapján készülnek az egyházmegyei, majd – figyelembe véve az egyházmegyei pasztorális terv útmutatásait – a plébániai pasztorális tervek. Mindkettő egészen konkrét célokat fogalmaz meg, és belőlük kiindulva egy-, legfeljebb kétéves időszakot felölelő pasztorális programok készülnek mind egyházmegyei, mind plébániai szinten. A plébániai szintű tervek és programok kifejezetten az adott helyre jellemző helyzetből indulnak ki, hogy ott, a konkrét kihívásokkal szembenézve a keresztény közösség fokozatosan és tudatosan 195 196 Vö. MKD Bevezető, 12, 23, 1111, 11123; KÁD 59, 70, 72, 174, 219, 225, 233, 273-273 KÁD 270; MKD 11.12 92 tudja építeni Isten Országát.197

(Amennyiben egy adott egyházmegyében volt zsinat, és annak eredményeként született zsinati dokumentum, ez is olyan útmutatásnak számít, amelyet az adott egyházmegyében történő tervezés során fontos figyelembe venni.) A katekézissel kapcsolatban is léteznek egyetemes irányelvek, amelyek a nemzeti szintű irányelvek és tervek készítéséhez fektetik le a fő szempontokat. A nemzeti szintű pasztorális tervhez kateketikai terv is tartozik. Ez a kateketikai terv – összhangban a pasztorális terv által megfogalmazott célkitűzésekkel és főbb cselekvési irányvonalakkal, valamint a kateketikai irányelvekkel – tartalmazza a kifejezetten a katekézis területét érintő főbb célkitűzéseket, módszertani alapelveket, igazodva a helyi, országos viszonyokhoz, a katekézis területén felmerülő kihívásokhoz, feladatokhoz. Ezeknek, valamint az egyetemes egyház útmutatásainak a fényében fogalmazza meg az említett kateketikai célkitűzéseket a

különböző korosztályok, személyi kategóriák számára, valamint a módszertani elveket, hogy irányt mutasson a konkrét kateketikai gyakorlatban.198 A nemzeti szintű kateketikai terv szolgál az egyházmegyei pasztorális tervbe illeszkedő kateketikai tervek készítésének alapjául, ezek pedig a plébániai pasztorális tervvel összhangban lévő kateketikai tervek viszonyítási pontjául. Egyházmegyei szinten, a kateketikai terv életre váltását segítő kateketikai programok készülnek, amelyek konkrét helyzetre történő alkalmazása plébániai szinten történik a plébániai kateketikai programozásban. Lényeges különbségek lehetnek a nemzeti, az egyházmegyei, illetve a plébániai szintű kateketikai tervek között. Plébániai szinten ugyanis sok helyütt a helyzetfelmérés alapján mindössze a főbb kateketikai célok megjelölése történik, ugyanis a magasabb szinten készített kateketikai tervek szolgálnak viszonyítási pontként – a

helyi szinten megfogalmazott célok mellett – a plébániai kateketikai programozás számára. Bármely tervezési szintről is legyen szó, érvényes, hogy a tervezés és programozás közösségi munka. A közösségi egyházkép egyenes következménye, hogy ha az egyház küldetésbetöltését közösségi feladatként fogjuk fel (a küldetés alanya az egész egyház), akkor ennek azt a részét is közösségi munkának kell tekintsük, amely magának a közösségnek a fejlődését hivatott előmozdítani. Az imént említett tervezési szintek és területek egymáshoz való viszonyát összegzi a 6. ábra. 197 198 Vö. MIDALI M, „Progettazione pastorale”, in: DPG, 895-903 o Vö. ÁKD 103-107; KÁD 72, 265-289; MKD 11 rész 93 Szintek Róma (pápa, kongregációk) Nemzeti egyház Dokumentáció Egyetemes pasztorális és kateketikai irányelvek Nemzeti pasztorális és kateketikai irányelvek Pasztorális terv Kateketikai terv Egyházmegye (Egyházmegyei

szinódusi, zsinati irányelvek) Pasztorális terv Kateketikai terv Pasztorális és kateketikai program Plébánia Pasztorális terv Kateketikai terv Pasztorális és kateketikai program 6. ábra: Az egymással kölcsönös viszonyban, egymásrautaltságban lévő pasztorális és kateketikai tervek több szinten készülnek, az adott szinteknek megfelelő dokumentációval. Az egyetemes és nemzeti szintű irányelvek szolgálnak a nemzeti tervek alapjául, a magasabb szinten készült tervek pedig a szűkebb közösségi szintű tervek viszonyítási pontjául. A plébániai szinten végzett kateketikai programozáshoz viszonyítási pontot jelentenek az egyházmegyei mellett a nemzeti szinten készített kateketikai tervek is, amennyiben az egyházmegyei tervek is ezeket veszik át, különösebb változtatás nélkül. Az egyházmegyei szinten készült programok a plébániai programozás számára jelentenek még konkrétabb kiindulási pontot. 2.2 A fogalmak:

pasztorális/kateketikai tervezés és programozás A különféle tervezési szintek, és az ezeknek megfelelő tervek, illetve programok egymáshoz való viszonyának áttekintése után nézzük meg, hogy mit jelentenek pontosan az imént használt fogalmak. - PASZTORÁLIS TERVEZÉS. A pasztorális tervezés során egy út felvázolása történik, amely utat egy nemzeti egyház, egyházmegye, pasztorális körzet vagy plébánia akar befutni egy – általában – öt-tíz éves időtartamban, hogy „itt és most” az üdvösség eszköze, jele és szentsége 94 legyen.199 A pasztorális terv tehát felöleli az adott közösség életének minden területét, azaz vonatkozik a diakonia, a koinonia, és a martyria területére éppúgy, mint a liturgikus életre. Annak előrevetítéséről van szó, hogy a jövő időszakban, reálisan tekintve a közösség jelenlegi helyzetét, hová szeretne eljutni fejlődésében, hogy az Istentől kapott küldetését mind

teljesebben be tudja tölteni. A terv ennek megfelelően felvázol egy utat, amiben nem tér ki minden apró részletkérdés tisztázására. Ezért hasonlít egy „nagyvonalakban elkészített térképhez”, amelyen szerepel a kiindulópont (a jelen helyzet leírása), a végcél (fő pasztorális cél/ok), a kettő közötti főbb állomások (részcélok), és a cél eléréséhez szükséges feltételek. A helyzetleírás a szóban forgó közösség szocio-kulturális, vallási és lelkipásztori viszonyainak leírását tartalmazza, amelyhez hozzátartozik a helyzet teológiai és pasztorális kritériumok alapján történő értelmezése is. Ez lehetővé teszi, hogy világos legyen: melyek a közösség életének, tevékenységének, jelenlegi szolgálatának erősségei és hiányosságai, és hogy ezekből milyen feladatok következnek. A fő vagy általános pasztorális cél az, ami a felmerülő feladatok közötti fontossági sorrend felállítása után rajzolódik

ki. Az egyes pasztorális területeknek (diakonia, koinonia, martyria, liturgia) megfelelő, sajátos célok viszont a fő cél konkretizálását jelentik az adott területekre, ahol több esetben ezekhez a célokhoz vezető főbb lépéseket is feltüntetik. A terv általában kitér a megvalósításához szükséges személyi és strukturális feltételek biztosítására is. - KATEKETIKAI TERVEZÉS. A kateketikai tervezés a pasztorális tervezés részeként, avval összhangban fogalmazza meg a különféle korosztályok, személyi kategóriák (pl. szentségek vételére készülők) helyzetének leírása és értelmezése alapján katekézisük céljait, a célokhoz vezető főbb lépéseket, a főbb módszertani, és esetleg a katekézis tartalmára vonatkozó útmutatásokat általában több éves időtartamra vonatkozóan.200 Ez a hosszabb időtartam vonatkozik mind a konkrét célcsoportok katekézisének időtartamára (vagyis pl. a szentségek vételére készülők

felkészítése többéves folyamatának leírására), mind pedig a terv érvényben létére (vagyis pl. hogy az adott terv 2005-2015-ig van érvényben) A kateketikai tervek, és ezeken belül a különféle kategóriákba sorolható résztvevőkhöz igazodó tervezetek készítéséhez a már létező, különféle katekézis-formák, -modellek szolgálnak alapként. - PASZTORÁLIS PROGRAMOZÁS. A pasztorális programozás a pasztorális terv alapján a tevékenységek konkrét megszervezését jelenti egy áttekinthető, meghatározott időszakra vonatkozóan (általában egy vagy két évre). A pasztorális program kiterjed a négy egyházi alapfunkciók bármelyikébe sorolható tevékenységek megszervezésére és koordinálására, vagyis annak eldöntésére, hogy egészen pontosan „Mit?” és „Kik végeznek?”, „Hol?”, „Mikor?”, „Milyen eszközök, erőforrások felhasználásával?” stb. A tervnek az adott helyen történő megvalósításához

szükséges feltételek egészen konkrét megszervezéséről van szó.201 A pasztorális programozás tehát a pasztorális tervben megfogalmazottak „aprópénzre váltását” jelenti, vagy a „nagyvonalakban elkészített térkép” részleteinek megrajzolását. A programozást, ahogyan föntebb jeleztem, általában regionális, vagy helyi (plébániai) szinten végzik. - KATEKETIKAI PROGRAMOZÁS. A pasztorális programozás és a pasztorális tervezés kapcsolatának mintájára alakul a kateketikai programozás és a kateketikai tervezés viszonya is. A kateketikai programozás a kateketikai tervben megfogalmazott célkitűzések és irányelvek lépésről lépésre történő megvalósításának konkrét megszervezése, amely helyben, Vö. SORAVITO L, La progettazione pastorale Esperienze e orientamenti, [kézirat], UPS, Roma, 1998, 4 o MKD 11.1; KÁD 274-275, 279-280; Vö még TONELLI R, „Progetto educativo-pastorale”, in: DPG, 903-906 o 201 Vö. SORAVITO L, Im,

4-5 o 199 200 95 azaz a katekézis végrehajtásának helyén készítendő, és amely egy viszonylag rövid, áttekinthető időtartamra vonatkozik (általában egy, esetleg két-három év). A kateketikai programozás a kateketikai tervben lefektetett irányelvek konkretizálása, tulajdonképpeni alkalmazása az adott helyhez és a résztvevők helyzetéhez alkalmazkodva. 96 Szempontok az egyénileg és csoportban zajló személyessé tételhez és irodalom az elméleti elmélyítéshez 1. Önismereted alapján mit gondolsz, hozzáállásod szerint melyik szélsőségre vagy hajlamos, melyikhez állsz közelebb: az említett spiritualizálókhoz vagy a technikalizálókhoz? Mi lehet ennek a benned lévő oka? 2. Mit gondolsz, melyek lennének az első és legfontosabb feladatok/feltételek, amelyek megvalósulása szükséges lenne ahhoz, hogy a plébániai közösségetekben pasztorális és kateketikai tervet készítsetek, ha rendelkezésetekre állnának a megfelelő,

magasabb szinten elkészített tervek? A katekézis megszervezéséről: - KÁD IV. fej - MKD 11. rész A tervezés folyamatáról, a kapcsolódó fogalmakról: TOMKA F., Új evangelizáció Egyházunk helyzete és feladatai az ezredfordulón, Szent István Társulat, Budapest, 1999, 13. fej KESZELI S., Pasztorális tervezés és programozás, (wwwtheolu-szegedhu/konyvtar elektronikus könyvtár részében) KESZELI S., Ifjúságpasztorációs tervezés ma: kinek, minek, hogyan, merre? (www.theoluszegedhu/konyvtar elektronikus könyvtár részében) 97 Mit gondolsz róla? Mi a tapasztalatod? Emlékezz vissza! Idézd fel magadban! (Szempontok az egyéni és csoportos témafeldolgozás megkezdéséhez) 1. Van-e tapasztalatod az előző fejeztben említett tervezési, programozási folyamatokban való részvételről? Ha igen, hogyan értékelnéd magát a tervezési, programozási folyamatot, és gyümölcsének (terv, útirány) megvalósulását? (Milyen volt benne lenni? Milyen

következményei voltak már magának a tervezésben/programozásban való részvételnek az egyénekre és a közösségre nézve? Mennyire volt gyümölcsöző a terv végrehajtása? Melyek voltak ezek a gyümölcsök?) 2. Milyen jellegű programokon, foglalkozásokon vettél részt a plébánia életébe való bekapcsolódásod, ezen belül a katekézis során? Csoportosítsd ezeket jellegük szerint! Volt-e megszokott menete a konkrét értelemben vett katekézis-foglalkozásoknak? Ha igen, vázold fel ezt a menetet! 3. Milyen szerep jutott ezeken a foglalkozásokon a katekétának és milyen nektek mint résztvevőknek? Mennyiben voltál elégedett avval a szereppel, bekapcsolódási lehetőséggel, ami neked jutott? 98 „A kísértés, amire vigyáznunk kell, abban áll, hogy könnyen megvalósítható recepteket keresünk. Ezek nem léteznek!” (Stenico T.) 8. A kateketikai programozás egymást követő lépései Mivel a plébániai szintű kateketikai tervek –

amennyiben készülnek ezen a szinten – általában a magasabb szintű (egyházmegyei, nemzeti) fórumokon összeállított tervek adaptálását jelentik a konkrét plébániai helyzetre, megfogalmazásuk nem igényel különösebb, más képességeket, ismereteket a lelkipásztorok és a katekéták részéről a programozáshoz szükséges ismeretekhez, szakértelemhez képest. Ezért a következőkben figyelmünket a kateketikai programozás részletesebb megismerésére fordítjuk. 1. A programozás folyamatának egésze A kateketikai programozás során a következő feladatok elvégzése történik: 1) a katekézisen résztvevők helyzetének felmérése és értékelése/értelmezése. Ez adja meg az alapot többek között a tervben szereplő célok közül a résztvevők helyzetének legmegfelelőbbek kiválasztásához. 2) A pasztorális és kateketikai terv vizsgálata. 3) Az adott csoport(ok) kateketikai céjainak (távlati, köztes és közvetlen) megfogalmazása a

helyzetfelmérés és értékelés, valamint a kateketikai tervben szereplő célok alapján. 4) A megfogalmazott célok egymásra épülő, logikus sorrendjének felállítása, amely a csoport fejlődésének folyamatát jelzi. 5) A közvetlen célok megvalósulását elősegítő dokumentumok (mint tartalmi részek) kiválasztása. 6) A dokumentált tartalmi részek feldolgozását, és a közvetlen célok megvalósulását szolgáló egyéb élmények, tevékenységek (mint tartalmi részek) megjelölése. 7) A konkrét foglalkozások, programok részletes megtervezése a szükséges eszközök kiválasztásával és szükség szerint beszerzésével. 8) A kivitelezés, azaz az elgondoltak megvalósítása, a kisebb és nagyobb egységeket követő kiértékelésekkel. 9) Záró kiértékelés, amely az addig megtett út minden elemére vonatkozik, és amely alapot szolgáltat az esetleges hiányosságok pótlására, valamint egy hosszabb időszak végén a programozás

újrakezdésére. A lépések sorát a 7 ábra összegzi 99 Milyen emberek? Hogyan gondolkodnak? Milyen a hitük? A pasztorális és kateketikai tervek; ember-, közösség- , (katekéta) és egyházkép figyelembevétele A résztvevők helyzetének felmérése és értékelése Távlati, köztes és közvetlen célok megfogalmazása Hogyan épülnek egymásra a célok? Mihez viszonyítsunk az értékeléskor? Minek alapján válasszuk a célokat? Merre haladjanak? Merre növekedjenek? Milyen lépéseken keresztül? A célok logikai sorrendbe rendezése Mit ismerjenek meg, tanulmányozzanak a célok érdekében? Mit tegyünk még a célokért? Hogyan dolgozzuk fel a tartalmi részeket? Dokumentumok kiválasztása Élmények/tapasztalatok kiválasztása Megfelelnek a célok, módszerek, témák? Jó az ütem? Hogyan történjenek az egyes találkozások? Mire lesz szükség ezekhez? A foglalkozások, programok megtervezése Eszközök kiválasztása Kivitelezés,

időközi kiértékelésekkel Elértük a nagyobb célokat? Mi volt jó? Min változtassunk? Mit pótoljunk? Hogyan tovább? Záró kiértékelés 7. ábra: A kateketikai programozás folyamatának lépései A helyzetelemzés és –értékelés eredményei alapján kirajzolódik, hogy a kateketikai terv mely részei szolgálnak alapul a konkrét résztvevők katekézisének részletes megszervezéséhez. A helyzet ismerete, valamint a terv útmutatásai alapján lehetséges a különböző időtartamra vonatkozó kateketikai célok megfogalmazása, továbbá az ezek megvalósulását szolgáló tartalmi részek, élmények/tapasztalatok kiválasztása, és mindezek ismeretében a konkrét foglalkozások, programok részleteinek megrajzolása. A folyamat menet közben történő, valamint a végén szereplő kiértékelésével a fejlődés folyamatáról kaphatunk visszajelzéseket, és evvel útmutatásokat az esetleges hiányosságok pótlásához. A folyamat eredménye az adott

csoport/ok konkrét fejlődési útja, amely egymást folyamatosan, rendezetten követő és egymásra épülő lépések sora, az adott csoport 100 működésének irányvonala, amely – legalábbis elméletileg – lehetőséget ad arra, hogy elérjük a kitűzött célokat.202 Célszerű kitérni egy szóhasználatbeli különbségtételre a „program” és a „fejlődési út/útirány” (vagy latinosan „itinerarium”) szavak között. Kézenfekvő, hogy a „programozás” folyamatának eredményét „programnak” nevezzük. Többen mégis különbséget tesznek a „kateketikai program” és a „kateketikai útirány” között, így különböztetve meg az egyházmegyei szinten a „programban” megfogalmazott – ennélfogva még tovább konkretizálható, és a plébániai viszonyokkal csak nagyvonalakban számoló – útmutatásokat a plébániai szinten, a lehetőségekhez képest a résztvevőkhöz legnagyobb mértékben alkalmazkodó „fejlődési

út/útiránytól”.203 A kép teljességéhez azonban az is hozzátartozik, hogy a mai kateketikai szóhasználatban a „fejlődési út/irány” kifejezéssel szokták jelölni egy kateketikai tervben felvázolt, vagyis nagyvonalakban megrajzolt fejlődési folyamat főbb lépéseinek sorát éppúgy, mint a kateketikai programozás során részletekbe menően leírt folyamat egészét. A szónak tehát átfogóbb és konkrétabb értelme is van Ez azonban nem von le annak a jelentőségéből és értelméből, hogy külön névvel illessük a „programot” és a programozás eredményeként megszületett, a helyzetet legnagyobb mértékben figyelembe vevő, konkrét „fejlődési utat”. * A kateketikai programozás – ahogyan ez a tervezés minden szintjére érvényes – csoportos, közösségi munka. Ez egyrészt a közösségi egyházkép természetes velejárója, ahogyan azt már jeleztem. Másrészt azt, hogy a megszületett fejlődési út összhangban legyen pl a

plébánia pasztorális tervével, valamint éves programjával, csoportos munkában könnyebb elérni, mint egyénileg. A csoportban történő együttműködést indokolja az is, hogy a közösen végzett munka során könnyebb reálisabb, kiforrottabb, alaposabb eredményre jutni, mintha az ember egyedül törné magát. 2. A kateketikai programozás lépéseinek részletei A fogalmak, illetve a kateketikai programozás lépéseinek lényegi áttekintése után arra a kérdésre keressük a választ, hogy „Hogyan végezzük konkrétan a programozás folyamatát?” A következőkben tehát a programozás egyes lépéseit vesszük részletesen szemügyre. 2.1 Helyzetelemzés és –értékelés, a pasztorális/kateketikai tervek és a katekézis horizontjában lévő célok figyelembevétele A helyzetelemzés és -értékelés elvégzése a kateketikai programozás folyamatában azért nélkülözhetetlen, mert ahhoz, hogy a katekézis valóban a résztvevőkhöz szóljon, valamint

hogy a megfogalmazott célkitűzések reálisak legyenek, meg kell ismernünk azt a világot, amelyben a résztvevők élnek, és amely bennük él. Lehetetlen a konkrét személyek ismerete nélkül az, hogy a katekézis a konkrét embert segíteni tudja abban, hogy életét a hit fényében olvassa, értelmezze és alakítsa. A helyzet kateketikai szempontból való értékeléséhez pedig az irányadó pasztorális és kateketikai tervek, továbbá az ezeket is inspiráló ember-, közösség-, katekéta- és egyházkép szolgálnak alapul. A katekézisen résztvevők helyzetének megismeréséhez három nélkülözhetetlen utat különböztethetünk meg. 202 203 V.ö TONELLI R, Per la vita e la speranza Un progetto di pastorale giovanile, Roma, LAS, 1996, 93 o Vö. BARBON G – PAGANELLI R, Cammino per la formazione dei catechisti, EDB, Bologna, 1995, 156-157 o 101 1. Személyes ismeretség A legfontosabb a személyes kapcsolat, amely a legközvetlenebb és leghitelesebb

módja a másik ember megismerésének. A személyes ismeretség időt, türelmet, figyelmet, empátiát és együttlétet igényel. Ez teszi lehetővé, hogy a kezdeti ismeretséget követően a másik emberről, benső világáról alkotott kép fokozatosan elmélyüljön, letisztuljon, és a benyomásokon túli valóságnak egyre teljesebben megfeleljen. 2. Humán tudományok adatai A humán tudományok közül a pszichológiából – különösen a fejlődéslélektanból –, a szociológiából, valamint a pedagógiából olyan ismeretekhez juthatunk, amelyek közelebb visznek minket egy adott szocio-kulturális környezetben élő korosztály megismeréséhez, és amelyek támpontokat adnak emberi és keresztény neveléséhez. Ezekkel az ismeretekkel a korosztályok szerinti katekézismódszertan foglalkozik 3. Szoros értelemben vett helyzetelemzés A katekézisen résztvevők szocio-kulturális körülményeinek, mentalitásának és hitbéli állapotának felméréséről

van szó. Ezek megismerése lehetővé teszi egyrészt azt, hogy reális képet kapjunk arról a kultúráról, belső világról, amelyet a katekézisen résztvevők magukban hordoznak. Másrészt segít megérteni, hogy melyek azok a módok és nyelvezetek, amelyek a legmegfelelőbbek az adott csoport katekézisében, az örömhír hatékony átadásában. Harmadrészt világos képet rajzol elénk a reális lehetőségeket illetően: „Milyen eszközök?”, „Kik?”, „Milyen strukturális feltételek?” állnak a katekézis rendelkezésére, valamint milyen akadályokba ütközik, amelyekkel számolni kell. Negyedrészt lehetőséget ad arra, hogy tudatosan kiválasszuk, megtervezzük azt, amit a katekézis során végzünk, hiszen fény derül a résztvevők korábbi, katekézissel kapcsolatos élményeire, illetve hogy ezek milyen nyomot hagytak bennük, milyen mértékben és irányban formálták őket.204 2.11 A szoros értelemben vett helyzetelemzés Az alábbiakban a

harmadikként említett, szoros értelemben vett helyzetelemzésnek a területeit vesszük sorra. Ez két konkrétabb részre osztható: 1) a kulturális és vallási környezet, valamint mentalitás elemzésére; 2) a hitbeli állapot felmérésére. - A KULTURÁLIS ÉS VALLÁSI KÖRNYEZET, VALAMINT MENTALITÁS ELEMZÉSE során annak megismeréséről van szó, hogy az a környezet, amelyben az adott emberek élnek, milyen gondolkodást sugároz, pontosabban szólva: milyen mértékben van összhangban a keresztény élet- és értékszemlélettel. Ahhoz, hogy a katekézis során a krisztusi szemléletmódra segítsük a résztvevőket, tudnunk kell, hogy gondolkodásmódjukban melyek azok az elemek, amelyek helyesbítésre szorulnak, és melyek azok, amelyeket erősíteni érdemes. Továbbá fontos annak megismerése, hogy milyen értékek irányadóak az életükben: pl. az evangélium vagy inkább a vagyonszerzés? Vagy esetleg mindkettő, csak eltérő hangsúllyal? A kulturális

környezet elemzése több területre is kiterjed, úgymint a szociális környezetre, a társas kapcsolatokra, a családra, az iskoláskorúak katekézisénél az iskolára, felnőtteknél a munkahelyre, a plébániára, illetve a katekéták csoportjára, hiszen ezen tényezők mindegyike befolyásolja, alakítja a konkrét ember élet- és hitbeli szemléletét. A gyakorlati vonatkozásoknál találunk néhány konkrét szempontot az említett területek szerint, amelyek segítségül szolgálnak a kulturális környezet és mentalitás megismerésében, a 204 Vö. BARBON G – PAGANELLI R, Im, 143-144 o 102 pozitív és a problematikus jegyek megragadásában, valamint az ezeken a területeken felmerülő feladatok azonosításában; továbbá gyakorlati szempontokat a felmérés módját illetően. A kérdések kimondottan a plébániai keretek között folyó katekézisre vonatkoznak, de megfelelő válogatásukkal és átfogalmazásukkal a más szervezeti keretek közt

folyó (pl. lelkiségi mozgalom) katekézis helyzetfelmérésében is alkalmazhatóak.205 - A HITBELI ÁLLAPOT ELEMZÉSE. Ennél a területnél a katekézisen résztvevő személyek hitbeli és erkölcsi helyzetének megismeréséről van szó. Ennek feltérképezéséhez a gyakorlati szempontoknál említettek nyújtanak segítséget. A helyzetelemzés gyakorlati megvalósításához az alábbi szempontok adnak segítséget: I. A helyzetelemzés területei: A következő területekről szerzett információk segítséget jelentenek a kulturális környezetről alkotott összkép kialakításában: - Környék: Milyen területen élnek a katekézisen résztvevők (falun, városban, központban vagy periférián)? Milyenek a gazdasági körülményeik? Milyen foglalkozást űznek (értelmiségiek, földművesek, kézművesek, diákok stb.)? Mi jellemző a szociális rétegződésre az adott helyen (gazdagok/szegények)? Van-e valamilyen okból népességvándorlás, ingázás (munka,

turizmus, szórakozás stb. miatt)? Milyen intézmények vannak jelen, amelyek hozzájárulnak az emberek kulturális-szellemi gyarapodásához, demokratikus és közösségi együttéléséhez? Melyek azok az igazi és hamis értékek, amelyek jelen vannak és hatnak az adott terület lakosságára (pl. erős szolidaritásérzés, mély és hiteles kapcsolatok, szociális érzékenység a rászorulók felé, vagy fogyasztói szemlélet, individualizmus, szubjektivizmus stb.)? Milyen az emberek vallásos meggyőződése (pl gyakorló vallásosság, passzív vallásosság, laza kapcsolat a hittel, hitnélküliség stb.) Milyen módon vesznek részt az emberek a szociális illetve vallási életben? Milyen kiaknázható lehetőségek vannak jelen a vallási és szociális élet terén, amelyekkel érdemes élni az ideális egyház jegyeinek mind teljesebb megvalósítása érdekében? Melyek azok a jelenségek, amelyeket vissza kellene szorítani ezért a célért? Stb. - Család: Milyen

a katekézisen résztvevők családjainak helyzete (teljes és ép család, elvált szülők, gyermeküket egyedül nevelők, egy vagy több testvér stb.)? Melyek a családok irányadó viselkedési normái (milyen magatartástípust, társas viszonyulási modellt hoz magával az ember a családjából)? Milyen mértékben tisztelik a nőt, a gyermeket, az idős embert, és általában az életet? Milyen mértékben szűrik meg a családban a tömegtájékoztatási eszközökön keresztül érkező különféle értékeket? Milyen nevelői modell él a családban (tekintélyelvű, túlzottan engedékeny, demokratikus)? Gyermekek katekézise esetén az érintett szülők részt vesznek-e a plébánia életében valamilyen módon, illetve készségesek-e a gyermek vallásos nevelésében együttműködni? Stb. - Iskola: Milyen fokú az iskoláskorú gyerekek általános műveltségi és kulturális felkészítése? Milyen tanítási-tanulási módszert szoktak meg az iskolában?

Létezik-e valamilyen formájú együttműködés a különféle nevelői közegek (úgymint az iskola, család, plébánia) között a gyerekek átfogó nevelése érdekében? Milyen a nevelők és a diákok viszonya? Mennyire figyelnek oda a nehezen kezelhető, illetve problémás családi háttérrel rendelkező gyerekekre? Stb. - Munkahely: Itt értelemszerűen a felnőttek katekézisében fontos szempontról van szó. Milyen jellegű munkakörben (értelmiségi, munkás, földműves, szolgáltatóipar stb.) dolgoznak? Milyen szellemiséget, értékrendszert közvetít a munkahely? Milyen kihívásokat támaszt a felnőtt felé a munkahelye? Stb. - Társas kapcsolatok: Milyen közegben töltik a katekézisen résztvevők szabadidejüket? Milyen szempontok alapján választják ki barátaikat? Milyen különféle csoportokhoz tartoznak? Mi jellemzi ezeket a csoportokat (összetartás, időnkénti kizárások stb.)? Mi jellemzi azt a tömegkultúrát, amelynek hatása alatt élnek,

és amely befolyásolja értékítéletüket, magatartásukat, társas kapcsolataikat? Mennyi időt töltenek a TV előtt? Milyen más kommunikációs eszközből merítenek szabadidejük eltöltéséhez (rádió, magnetofon, mozi, színház, könyv, újság stb.)? Milyen értékeket ragadnak meg, mint számukra fontosakat és mérvadókat, ezekből a kommunikációs csatornákból? Stb. - Plébániai közösség: Milyen szinten áll a plébánia az ideális egyházkép megvalósításának útján? Milyen mértékű a plébánián a közösségi élet? Milyen biztató jelei vannak ennek? A plébánia vezetője kellő figyelmet fordít-e a különböző korosztályok lelkipásztori gondozására és megfelelő katekézisére? Lehetőséget ad-e, valamint elfogadja-e az együttműködést? Milyen pasztorális munkatársak dolgoznak a plébánián? Milyen tevékenységeket terveznek meg együtt? Milyen mértékben fogadja be a plébánia közössége a szóban forgó korosztályt?

Mekkora életteret biztosít 205 Vö. RUTA G, Programmare la catechesi, Elle Di Ci, Leumann-Torino, 1996, 19-27 o 103 számukra? Van-e lehetőségük a plébániai közösség életébe való tevékeny bekapcsolódásra? Milyen jellegű katekézis folyik a plébánián? Milyen katekézis volt az elmúlt időszakban? Stb. - Katekéták csoportja: Hány katekéta van a plébánián? Mi motiválja őket a szolgálatukban? Milyen a szakmai, illetve lelki felkészültségük? Frissítik-e szakmai tudásukat az egyház legújabb kateketikai szemléletével összhangban? Van-e lehetőségük a rendszeres, közösségi lelki megújulásra? Élik-e egymás között a katekézis hitelességéhez is hozzájáruló testvéri közösséget? Milyen típusú katekézist végeznek (pl. „leadják az anyagot”, elmagyarázzák a hittankönyv anyagát, közösségben megélt hitelmélyítésre törekednek stb.)? Hogyan viszonyulnak a szóban forgó korosztályhoz (bizalmatlanság, félelem,

elégedetlenség, türelem, rugalmasság, derű, elfogadás, nyitottság stb.)? Milyen mértékben kapcsolják össze a katekézis folyamatát és az egyéb plébániai kezdeményezéseket, programokat (vagyis milyen mértékben vonják be a katekézis résztvevőit a plébánia életébe, élnek-e a katekézis-csoport és a plébániai közösség élete közötti kapcsolódási pontok kihasználásával)? Evvel kapcsolatban létezik-e együttes éves programozás a többi pasztorális munkatárssal és a plébánia vezetőjével? Stb. II. A helyzetelemzés módja: Az említett területekkel kapcsolatos felmérés többféleképpen is történhet: - egyes kérdéskörrel kapcsolatban elegendő, ha a plébániai munkatársak, vagy egy részük, az adott hely ismerete alapján összegzi a főbb sajátosságokat (pl. a környékkel, plébániával, katekéták csoportjával kapcsolatban); - más területekkel kapcsolatos információk összegyűjtésére maguk az első

katekézis-alkalmak adhatnak lehetőséget. Korosztálytól függ, hogy milyen technikákat célszerű alkalmaznunk. A külöféle ismerkedési gyakorlatok/játékok során feltett kérdésekre adott válaszok értékes információkkal szolgálhatnak a családról, iskoláról, munkahelyről, szabadidőről, kapcsolatokról stb. - a résztvevőkkel történő személyes beszélgetések is alkalmat adnak az esetlegesen a csoport előtt nehezebben kimondható információk megosztására. III. A hitbeli állapot elemzésének területei: - gondolkodásmódjuk, életszemléletük, hithez, egyházhoz való viszonyuk; - érdeklődésük/motiváltságuk az elmélyülésre, részvételre; elképzeléseik, igényeik, elvárásaik a katekézissel kapcsolatban (ez különösen lényeges a serdülőkortól kezdve); - életvitelük, vallásos megnyilvánulásaik (a meggyőződés, hitbeli hozzáállás kifejeződései a hétköznapokban); - hitismereteik; - kapcsolatuk a Szentírással (ennek

felmérését – a hitismeretekhez hasonlóan – érdemes elvégezni az idő előrehaladtával néhányszor, illetve egy hosszabb időszak végén, hogy lássuk a fejlődést.) - a katekézissel kapcsolatos korábbi, személyes tapasztalataik; IV. A hitbeli állapot elemzésének módja: Az elemzés módja itt is függ a szóban forgó korosztálytól. Az alább jelzett lehetséges technikák egyikére-másikára nagyobb hangsúlyt fektetve célszerű eljárni a különféle korosztályok esetében. - személyes beszélgetés; - ismerkedési gyakorlatok/játékok; - (esetleg játékos formában megfogalmazott) felmérő teszt vagy kérdőív (a lényegi hitismeretek felméréséhez pl. gyermekek esetében; a Szentírásssal való kapcsolat esetében is szintén gyermekeknél, pl. ilyen jellegű kérdések alapján: Van-e otthon Szentírásotok? Van-e sajátod? Hol hallottál eddig szentírási szöveget? Szoktad-e időnként olvasni? Milyen gyakran? Melyik könyveket? Amikor olvasod,

érted-e? Szerinted fontos a Szentírás olvasása ahhoz, hogy keresztényként éljen az ember? Miért? stb.); - csoportos beszélgetések, amelyekben pl. egy valós vagy elképzelt – hit szempontjából, vagy erkölcsileg – vitás helyzetről mondják el a résztvevők véleményüket stb. Látható, hogy a helyzetelemzés szempontjai között szerepel a plébániai közösség és a katekéták csoportjának vizsgálata is. Ennek az az oka, hogy mivel a katekézis alapvető közege a plébániai közösség, annak példája, hitelessége nagymértékben befolyásolja a katekézis eredményességét. Ezért, ha a katekézist szeretnénk eredményesebbé tenni, a plébániai közösség fejlődését is célszerű előmozdítanunk. Ezen a ponton is látható, hogy a katekézis megszervezése elválaszthatatlan az egyház életének többi részétől. A katekéták estében pedig az ő felkészültségük, katekézissel kapcsolatos szemléletük, a katekézis résztvevőihez

való hozzáállásuk döntő módon meghatározza a katekézis lehetőségeit. Ennélfogva a katekézis ügyének, a konkrét csoport tagjainak emberi és hitbeli 104 fejlődésének kérdése magával vonja a katekéták felkészültségének, esetleges szellemi és lelki továbbképzésének feladatát is. 2.12 A helyzet értelmezése, a tervek és az ideálok figyelembevétele Az így összegyűlt adatokat értelmezzük. Az értelmezés célja, hogy a begyűjtött információk alapján megragadjuk, hogy melyek a katekézissel kapcsolatos, már meglévő pozitívumok, biztató jelek – amelyekre a továbbiakban is lehet építeni, és amelyeket erősíteni lehet –; melyek a nehézségek gyökerénél álló legfontosabb kihívások, és mindezek alapján melyek a legfőbb feladatok. Az értékelés végső soron arra fut ki, hogy a valósághoz hűen meg tudjuk állapítani, milyen jellegű, célú, módszerű katekézisre lesz szükség a szóban forgó, vizsgált

csoport(ok) esetében, és evvel összhangban milyen változtatásokra lesz szükség a plébánia és a munkatársak szintjén is (pl. sajátos hangsúlyú továbbképzés) - A KERESZTÉNY-, KÖZÖSSÉG- ÉS EGYHÁZKÉP JELENTŐSÉGE. Az imént említett szempontok mindegyike feltételez bizonyos viszonyítási pontokat, amelyekhez képest értékelünk valamit pozitívumként vagy problémaként. Egyszerűbben szólva: a kritikához szükség van kritériumrendszerre. A kérdés tehát az, hogy milyen kritériumok fényében értékelhetjük a helyzetfelmérés során beérkezett információkat? A választ a korábbiakban felvázolt keresztény-, közösség- és egyházkép adja meg. Ezek az ideálok szolgálnak tükörként a katekézis résztvevőinek, az őket körülvevő társas kapcsolatoknak, kulturális hatásoknak, a plébániaközösségnek és a katekéták közösségének értékeléséhez, ahol az utolsóhoz még a katekéta alakjáról vallott egyházi elképzelés

is konkrét támpontokat ad.206 - A TERVEK JELENTŐSÉGE. Az adott plébániára érvényes pasztorális és kateketikai tervek jelentősége abban áll, hogy korosztályokra lebontva rajzolják elénk az „ideális keresztényt”. (Ha másból nem, legalább a tervben szereplő célokból kiolvashatóak a korosztályokra jellemző ideális vonások.) Ennek köszönhetően jó alapot szolgáltatnak a különböző korosztályi csoportok helyzetének értékeléséhez.207 A helyzetértékelés gyakorlati megvalósításához pedig a következő szempontok adnak támpontokat: A helyzet értelmezésénél az összegyűlt információk birtokában célszerű a következő lépéseket végigjárni: 1. A keresztény-, közösség- és egyházkép (és katekétakép), továbbá a tervek idevonatkozó elemeinek, mint értékelési szempontoknak az áttekintése. 2. A kulturális, vallási helyzet és mentalitás, illetve az egyén hitbeli állapotának felmérése során szerzett

információk, és az 1. pont kritériumai alapján összegyűjteni az elemzés egyes területeivel kapcsolatos pozitívumokat és problémás jelenségeket. 3. A pozitívumok és problémás jelenségek ismerete alapján megfogalmazni a szükséges feladatokat, amelyek a pozitívumok erősítését és a problémás jelenségek orvoslását szolgálják. 4. A feladatok alapján az adott csoport/ok katekézisével kapcsolatos hangsúlyok megfogalmazása Mire célszerű nagyobb hangsúlyt fektetni hoszabb távon gondolkodva? Pl. a hit közösségi dimenziójának megélésére? Vagy a hit tudatos újraalapozására? Esetleg az alapvető hitérzék kialakítására, amely nem is elsősorban a katekézis feladata, hanem az első evangelizációé? Stb. 5. A plébániai közösség fejlődésére vonatkozó célok és teendők megfogalmazása, amelyek a helyzetelemzésnek a plébániával és a katekéták csoportjával kapcsolatban fogalmazódtak meg. Ez utóbbi értelemszerűen a tágabb

plébániai pasztorális tervezés és programozás egészét érinti. 206 207 Vö. BARBON G – PAGANELLI R, Im, 150 o Vö. TONELLI R, „Progetto educativo-pastorale”, in: 903-905 o 105 Hasznos, ha a katekéta készít magának néhány feljegyzést minden csoporttagról, amelyben rögzíti a helyzetfelmérés és -értékelés egyes területeivel kapcsolatos jellemzőket, és amelyeket figyelembe vesz a későbbiek során, a programozás többi lépésénél is. Ez segít abban, hogy mind az egyes személyekről, mind pedig a csoport egészéről átfogó képet alkosson. 2.2 A célok meghatározása A célok meghatározása mind a kateketikai tervezés, mind pedig a programozás egyik leglényegesebb lépése, mert a célok azok, amelyek irányt szabnak a katekézis összes részletének megfogalmazásához, kiválasztásához. Ahogyan egy utazás megkezdése előtt is az egyik legalapvetőbb kérdés, amit az embernek világosan tisztáznia kell, az az, hogy hova

szeretne eljutni, ugyanúgy érvényes ez a katekézisre is. A katekézis – és tágabban minden pasztorális tevékenység – területén a cél egy nevelő és/vagy egyházi közösség által világosan és egyértelműen megfogalmazott jövőbeli állapot, melyet megvalósítani szándékozik, és amely egy fejlődési út megtervezéséhez, végrehajtásához és kiértékeléséhez is kifejezett viszonyítási pontként szolgál.208 Az alábbiakban olyan szempontok szerepelnek, amelyek kiemelik a célok megfogalmazásának jelentőségét. 2) Az első – amelyről az imént volt szó – a következő: ahhoz, hogy biztosan haladjunk affelé, amit a katekézisben el szeretnénk érni, világosan és egyértelműen kell látnunk, hogy hova akarunk eljutni. A cél egyértelműsége magában foglalja azt is, hogy megfogalmazásában olyannak kell lennie, hogy a megtervezett folyamat végén ellenőrizhető, kiértékelhető legyen: elértük-e a célt a katekézisen

résztvevőkkel, vagy sem. Röviden összefoglalva a kateketikai cél az, amely megszabja tevékenységünk pontos irányát. 3) Másodsorban a célok világos megfogalmazására azért van szükség, mert a résztvevők figyelmét is a lényeges elemekre irányítja. Ez természetesen feltételezi azt, hogy ők is tudjanak a megfogalmazott célokról. Nem szabad, hogy a katekézis számukra teljes zsákbamacska legyen. Ha ők is tudnak a célokról – amelyet nagyobbak, serdülők, fiatalok illetve felnőttek esetében velük együtt is megfogalmazhatunk, legalábbis bevonásukkal –, akkor tudni fogják, hogy mire irányítsák figyelmüket a katekézis folyamatának egyes szakaszaiban. 4) Evvel szorosan összefügg a harmadik szempont, miszerint a célok ismerete – a résztvevők részéről – az aktív közreműködés feltétele is, motiváló tényező. 5) Negyedrészt a célok világos megfogalmazására azért van szükség, mert irányt mutatnak a tartalmi részek,

eszközök, módszerek ésszerű kiválasztásában. Ha pontosan tudjuk, mit szeretnénk elérni, biztosabban sikerül kiválasztani a célok eléréséhez szükséges tartalmi részeket, eszközöket, módszereket. 6) Végül az utolsó szempont: a célok azok, amelyek iránymutatók a katekézis gyakorlatának kiértékelésében. Ha világosan látjuk, hogy hova akartunk eljutni, csak akkor tudjuk eldönteni, hogy milyen mértékben értük el a kitűzött célokat.209 2.21 A célok csoportosítása A kateketikai tervezés és programozás során megfogalmazott célokat különböző szempontok szerint csoportosíthatjuk. Egyrészt megvalósulási idejük szerint, azaz hogy milyen hosszúságú időszakra vonatkoznak, másrészt specifikusságuk szerint, vagyis mennyire Vö. PELLEREY M, „Obiettivi” in:, DiCat, 461-462 o Vö. ALBERICH E - BINZ A, Adulti e catechesi, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1995, 102-103; BARBON G – PAGANELLI R, Im, 151. o 208 209 106 átfogó

képességekre utalnak, harmadrészt a személyiség területei szerint, azaz hogy az ember személyiségének melyik dimenzióját érintik.210A következő táblázat ezeket foglalja össze A csoportosítás szempontja Megvalósulási idő szerint Specifikusságuk szerint A személyiség területei szerint A „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, minden erődből és egész elmédből”211 útmutatás az ember személyiségének három dimenziójára utal: az elme az értelemre, a kognitív képességekre; a szív és a lélek az ember belső meggyőződésére, személyiségének középpontjára, amely irányítja cselekedeteit, azaz az affektív dimenzióra; az erő a konkrét cselekedetek, tettek végrehajtására utal, vagyis az operatív dimenzióra. A katekézis mindhárom dimenzió fejlődését elő kívánja mozdítani. Típusok - távlati cél: amely egy-, két-, vagy hároméves fejlődési út végső eredményét jelöli meg. Ez a

cél lesz az, amely irányt szab az folyamat megszervezését érintő összes részletkérdésnek. - köztes cél: a végső cél eléréséhez vezető egyes szakaszok célja. Ezek a távlati cél felé vezető, egymásra épülő lépések felölelhetnek 3, 6 vagy akár 12 hónapos időszakot is. - közvetlen cél: a köztes célhoz vezető egy vagy néhány katekézisfoglalkozás, vagy esetleg egy egyhónapos időszak célja. - általánosak: ezek olyan átfogó célok, amelyek általános képességekre, magatartásra vonatkoznak; pl. a felnőtt helyesen tudja értelmezni a bibliai szövegeket; otthonosan vesz részt a liturgikus ünnepeken stb. - specifikusak: amelyek konkrét képességekre, ismeretekre utalnak, az általános célok egy szűkebb területére vonatkoznak; pl. a gyermek ismeri a Bibliában szereplő irodalmi műfajokat. - kognitív célok: amelyek ismeretekre, tudásra, megértésre vonatkoznak, pl. a feltámadás értelmének ismerete, a Szentírás elemi

ismerete stb. - affektív célok: belső meggyőződésre, hozzáállásra, alapbeállítottságra vonatkoznak, pl. egyházhoz tartozás érzése, nyitottság mások felé, kritikai érzék kialakulása, készség a meghallgatásra stb. - operatív célok: külsőleg megnyilvánuló viselkedés, gyakorlati képességek, pl. részvétel a liturgián, felelősségvállalás politikai, szociális téren, rendszeres imádság stb. A személyiség területei szerint csoportosítható célok egymásra épülnek. A kognitív célok megalapozzák az affektív célokat, hiszen új ismeretek nélkül nem alakulnak ki új belső meggyőződések, valamint az affektív célok megalapozzák az operatív célokat, hiszen a külső cselekedetek akkor lesznek valódiak és hitelesek, ha belső meggyőződésből fakadnak. Egy – a gyermekek katekéziséből vett – példa is szemlélteti ezen célok egymásra épülését.212 Vö. ALBERICH E, „Mete (della catechesi)” in: DiCat, 422-424 o; és

SORAVITO L, La programmazione nella catechesi, EDB, Bologna, 1987, 55-74. o 211 Vö. Lk 10,27; Mtörv 6,5 212 Vö. SORAVITO L, La programmazione nella catechesi, 58 o 210 107 példa kognitív célok: - a gyerekek megismerik a velük egy csoportban lévőket; - felfedezik, hogy a velük egy csoportban lévők Isten ajándékai számukra; affektív cél: - megbecsüléssel és rokonszenvvel tekintenek rájuk (belső válasz az ismeretekre); operatív cél: - felszabadultan dolgoznak velük együtt (a meggyőződés kifejeződése). Az itt felsorolt kognitív célok nélkül nem valósulhat meg az affektív cél, amely belső válasz az előbbi célokra. Továbbá az affektív célban megfogalmazott alapbeállítottság az, amely kifejeződik a gyermekek konkrét magatartásában, amelyet az operatív célban fogalmaztunk meg. 2.22 A célok meghatározásának módja A katekézis céljai tehát különfélék lehetnek csoportosításuk eltérő szempontjai szerint. A

következőkben áttekintjük azokat a szempontokat, amelyek alapján megfelelőképpen megfogalmazhatjuk a katekézis távlati, köztes, illetve közvetlen céljait. 2.221 Távlati célok A távlati cél egy hosszabb időszak katekézisének fő célkitűzése. A helyesen megfogalmazott távlati cél összefoglalja – sokszor implicit módon – az ismeretek, magatartások, operatív képességek megfigyelhető együttesét, amelyet a katekézisen résztvevők a fejlődési folyamat végén magukénak tudhatnak, megélnek. A cél megfogalmazásában szerepelhetnek az elsajátítás körülményei és határai is. A kateketikai programozás során a távlati cél meghatározása a helyzetfelmérés és –elemzés eredményein, valamint az érvényben lévő pasztorális és kateketikai terveken alapul, a résztvevők elképzeléseinek (serdülők, fiatalok, felnőttek esetében), és a lehetőségeknek megfelelően. A távlati cél(ok) meghatározását az alábbi lépések

megtétele segíti: 1. az érvényben lévő országos, egyházmegyei, illetve plébániai pasztorális és kateketikai terv célkitűzéseinek, javasolt katekézis-formáinak vizsgálata, figyelembe vétele; 2. ezek összevetése a katekézis résztvevőinek emberi és hitbeli állapotával, elvárásaival, igényeivel; 3. annak megállapítása, hogy milyen jellegű katekézisre lesz szükség az adott csoport(ok) esetében: olyanra, amelyben a hangsúly a hit ébresztésén vagy újraalapozásán van? Olyanra, amely a keresztény életbe vezet be a beavató szentségek valamelyikére, vagy mindegyikére való felkészítésen keresztül? Vagy olyanra, amely a keresztény közösség tudatos és tevékeny tagjaként a hit megélésének valamely területében segít jobban elmélyülni? Röviden szólva: a helyzetfelmérés alapján eldönthető, hogy első evangelizációs, a keresztény életbe beavató vagy az elmélyítő katekézis céljait szem előtt tartó kezdeményezésre

lesz-e szükség? 4. a megfelelő katekézis-forma ismerete alapján a cél(ok) konkrét megfogalmazása A fentieknek megfelelően tehát a plébániai közösség fejlődése számára mérvadó tervek és az ezekben szereplő célok ismerete adja az alapot a konkrét csoport 1-2 éves időtartamra vonatkozó céljainak megfogalmazásához. Ezek figyelembe vétele a biztosíték arra, hogy a csoport fejlődése igazodjon a tágabb közösség kateketikai célkitűzéseihez, és hogy belesimuljon a plébániai közösség egészének fejlődési folyamatába, egyszerűbben szólva: hogy ők is ugyanabba az irányba fejlődjenek, amerre a közösség egésze tart, de onnan indulva, ahol vannak, és az adott korosztályra jellemző módon. Lényeges, hogy amennyire lehetséges, a távlati cél(ok) kitűzése párbeszéd és közös megfogalmazás, egyetértés eredménye legyen, amiben részt vesznek a katekézis felelősei és a résztvevők is. Ez a serdülő- és fiatalkorúak,

valamint a felnőttek katekézise során valósítható meg igazán. A közös megfogalmazás egyrészt 108 fontos motiváló tényező, hiszen ezen keresztül a résztvevők jobban magukénak érzik a katekézis folyamatát, másrészt így nagyobb tér kínálkozik a résztvevők elvárásainak figyelembe vételére is.213 A távlati cél megfogalmazása során tulajdonképpen egyfajta prioritás felállítása történik a kateketikai tervben megfogalmazott lehetséges célok között. Eldöntjük, hogy a tervben szereplő célok melyike lesz az, amelyik a többivel szemben nagyobb hangsúlyt kell, hogy kapjon a résztvevők helyzete alapján.214 Lássunk néhány példát a távlati célokra a különböző korosztályok katekéziséből: példa - „A gyerekek megélik a közösséghez tartozást csoportjukon és a plébánia közösségén belül.” „A serdülők részt vesznek az egyház életében egy ifjúsági csoport tagjaként, amely hallgatja, hirdeti és

életével tanúsítja Jézus Krisztus üzenetét.” „A serdülő felépíti az élet szeretetén, az egyéni értékek és korlátok elfogadásán alapuló személyes identitást, amelyek elvezetnek az Isten felé való megnyílásra.” „A fiatal mások életének gazdagodásáért éli az életet mint hivatást a Jézus Krisztusban megismert értékekhez következetesen ragaszkodva.” 2.222 Köztes célok A köztes célok a kitűzött távlati célhoz vezető egymásra épülő lépéseket jelzik. A köztes célok mindig megfigyelhetők, ellenőrizhetők. Ezek részleges képességekre utalnak, amelyek együtteséből kerekedik ki a távlati célban megfogalmazott állapot.215 A köztes célok meghatározása a következő lépések szerint történik: 1. azon ismeretek, készségek, magatartások, operatív képességek csoportjainak összegyűjtése, amelyek a távlati célban bennfoglaltatnak; 2. ezek fokozatosság szerinti sorrendbe állítása, az egymásraépülés

logikáját követve; 3. a köztes célok újragondolása – esetleg átfogalmazása – a résztvevők helyzete, állapota alapján, a rendelkezésre álló eszközöket is figyelembe véve.216 Lássunk egy példát a köztes célokra a koraserdülők katekéziséből:217 példa Távlati cél: a koraserdülők tevékenyen részt vesznek a krisztusi értékrend szerint szűkebb és tágabb környezetük életében. Köztes célok: 1. Aktívan részt vesznek csoportjuk életében 2. Együttműködnek a plébánia többi csoportjával 3. Felelősségteljesen élnek az iskolában, a családban és azon kívül is Vö. ALBERICH E - BINZ A, Im, 103 o Vö. PELLEREY, loccit 215 Vö. RUTA, Im, 44-46 o 216 I.m, 44-46 o 217 SORAVITO L., La programmazione nella catechesi, 67 o alapján 213 214 109 Látható, hogy a példában szereplő köztes célok logikusan egymásra épülnek: az aktív részvétel előbb a saját kis csoporton belül kell, hogy megvalósuljon, majd a tágabb

plébániai környezetben, végül az iskolai, a családi közegben, és minden helyen, körülmény között. 2.223 Közvetlen célok A távlati és a köztes célok kapcsolatához hasonlóan a közvetlen célok az egyes köztes célok megvalósulásához vezető lépéseket jelzik. A közvetlen célok összegyűjtése, és logikus sorrendbe állítása során különbséget teszünk a kognitív, az affektív és az operatív közvetlen célok között. 1. A kognitív célok meghatározásakor összegyűjtjük, hogy a köztes cél milyen szükséges és elegendő ismereteket, felismeréseket foglal magába, majd ezeket célként megfogalmazzuk. 2. Az affektív célok esetében összegyűjtjük, hogy az előzőekben felsorolt kognitív célok milyen, a köztes célban bennfoglalt benső meggyőződések, képességek kialakulását segítik elő, majd ezeket célként megfogalmazzuk. 3. Végül az operatív célok meghatározásakor összeszedjük, hogy a felsorolt affektív célok

milyen látható viselkedésben, képességekben fejeződnek ki, majd ezeket célként megfogalmazzuk. 4. Az így összegyűlt célokat egy lehetséges logikai sorrendbe állítjuk annak alapján, hogy ezek hogyan épülhetnek egymásra. Nézzünk egy példát a közvetlen célokra és sorrendjükre a korábbiakban példaként hozott koraserdülő-korúak katekéziséből:218 példa Távlati cél: a koraserdülők tevékenyen részt vesznek a krisztusi értékrend szerint szűkebb és tágabb környezetük életében. 1. köztes cél: aktívan részt vesznek csoportjuk életében kognitív célok: - Megismerik egymás alapvető tulajdonságait. - Felismerik egymás másságát. - Megismerik, Jézus hogyan viszonyult az emberekhez. - Megismerik, hogyan élt az első keresztény közösség. - Megismerik, hogyan élnek a mai keresztény közösségek a környezetükben. affektív célok: - Elfogadják egymás másságát. - Képesek figyelmesen meghallgatni egymást. - Figyelmesek

a csoport többi tagjának problémáira. - Készségesek a „gyengék” segítésére. operatív célok: - Szabadon kifejezik, amit gondolnak. - Együttműködnek a különféle feladatok, egymásért vállalt szolgálatok megoldásában. Az iménti céloknak egy lehetséges logikai sorrendje pedig: 1. Megismerik egymás alapvető tulajdonságait 2. Felismerik egymás másságát 3. Megismerik, Jézus hogyan viszonyult az emberekhez 4. Képesek figyelmesen meghallgatni egymást 5. Elfogadják egymás másságát 6. Megismerik, hogyan élt az első keresztény közösség 7. Megismerik, hogyan élnek a mai keresztény közösségek a környezetükben 8. Szabadon kifejezik, amit gondolnak 9. Figyelmesek a csoport többi tagjának problémáira 10. Készségesek a „gyengék” segítésére 11. Együttműködnek a különféle feladatok, egymásért vállalt szolgálatok megoldásában 218 I.m, 74 o alapján 110 2.23 A célok helyes és helytelen megfogalmazása A célok

megfogalmazása világos, egyértelmű, érthető kell, hogy legyen. A helyesen megfogalmazott célban a leírtak megfigyelhető, ellenőrizhető magatartásokra, képességekre utalnak. Csak így válik lehetővé az adott szakasz befutása után annak kiértékelése, hogy a cél teljesen megvalósult-e, vagy csak részlegesen, esetleg egyáltalán nem. A közvetlen célok megfogalmazásánál fontos továbbá az is, hogy egyetlen cél leírásánál csak egyetlen képességet jelöljünk meg, ne többet. A helytelen megfogalmazásra vonatkozóan a következőket lehet megemlíteni: a cél nem: - az, amit a katekéta akar csinálni, hanem ami változás a résztvevőkben megtörténik. Pl helytelen megfogalmazás: „élő csoportot létrehozni”; helyes megfogalmazás: „a csoport tagjai szívesen vannak és dolgoznak együtt”. - az, amit a katekézisen résztvevőknek csinálniuk kell, hanem ennek a tevékenységnek az eredménye. Pl helytelen megfogalmazás: „a résztvevők

megtanulnak együtt dolgozni”; helyes megfogalmazás: „a résztvevők szabadon együttműködnek a feladatok megoldásában”. - a megtanulandó témák jegyzéke, hanem a tanulási folyamat gyümölcse. Pl helytelen megfogalmazás: „az első keresztény közösség életstílusa”; helyes megfogalmazás: „a résztvevők élik az első keresztény közösség életformáját”. A helyesen megfogalmazott célok a katekéta figyelmét elsősorban nem saját tevékenységére irányítják, hanem annak eredményére, megkönnyítve a kiértékelést.219 2.3 A dokumentált tartalmi részek kiválasztása A katekézis forrásai egyrészt dokumentált, írott formában hozzáférhetőek. Ezek ismereteket közölnek az Isten-ember kapcsolat részleteiről, ezeknek köszönhetően pedig egy meghívást a hitbeli növekedésre. Az ismeretek elsajátítása nem öncélú tevékenység, hanem a hit növekedésének megfelelően a kitűzött kateketikai célok elérését szolgálja.

Evvel összhangban kell a katekézis dokumentált tartalmi részeit is kiválogatni a lehetséges források közül, hogy azok leginkább megfeleljenek a kitűzött céloknak. A dokumentált részek kiválasztására vonatkozóan a következő kritériumokat sorolhatjuk fel a katekézis forrásainál említettek mellett: A legfontosabb kritérium tehát a célok szolgálata: olyan témákat, szövegeket, szemelvényeket, anyagokat vegyünk a katekézis-foglalkozások során, amelyek segítik a résztvevőket a közvetlen, köztes és a távlati célok elérésében. Feltétlenül figyelembe kell venni a rendelkezésre álló időt: hány alkalmat tudunk egy adott témára fordítani, hogy elsajátítsuk, bensővé tegyük annak lényegét, és hogy maradjon kellő idő az egyéb fontos kérdésekre is? Értelemszerűen más és más lesz a tárgyalás mélysége egy olyan csoportban, amelyik előreláthatóan két-három évet még együtt lesz, mint egy olyanban, amelyik egy év után

biztosan megszűnik. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy az adott korosztályú csoport milyen képességekkel rendelkezik. Túl nehéz, bonyolult témát nem érdemes kiválasztani, ahogy nagyon egyszerűeket sem. Szükséges, hogy a kiválasztott dokumentált tartalmi részek aktuális kérdésekre vonatkozzanak, amelyek foglalkoztatják az adott csoport tagjait. Az, hogy egy tárgyalt kérdés érdekes, fontos, kifejezetten jelentős az adott személyek számára, megoldja a 219 Vö. Im, 63-64 o 111 sokszor problémás motiváció kérdését is. Bizonyos kérdések középpontba kerülése javarészt az életkori sajátosságoktól függ, ezért evvel a kérdéssel az életkorok szerinti katekézis-módszertan foglakozik.220 2.4 Élmények/tapasztalatok kiválasztása Isten kinyilatkoztatása önmagáról, közösségről, egyházról, emberről stb. tapasztalatokon vagy – másként élményeken – keresztül is eljut (sőt, bizonyos esetekben csak így igazán

hatékonyan) az emberhez. Az élményt az ember egész személyiségével átéli: megmozgatja értelmét, érzéseit, akaratát. Minden átélt valóság azonban akkor érheti el nevelő, személyiségformáló hatását, akkor tud az ember rajta keresztül Isten üzenetével, meghívásával találkozni, ha reflektál az átéltekre (azaz visszatekint, mivel találkozott az eseményben?, mi volt új, más a korábbi elképzeléseihez, tapasztalataihoz képest?, hogyan érintette őt személyesen? Mire hívja, indítja? stb. ), illetve ki is fejezi felismeréseit Fontos, hogy ezekre a mozzanatokra is fordítsunk kellő időt a katekézis szervezése során! Az élmények jelentősége a kateketikai programozás szempontjából többrétű:221 1. megteremthetik a személyes tapasztalatban gyökerező hiteles alapot ahhoz, hogy a kinyilatkoztatás egyik-másik dokumentált (tételes) igazságával az ember élő módon, motiváltan találkozzon. Ez az előzetes tapasztalat érthetővé

teszi, továbbá megerősítheti benne a tanítás igaz, életkiteljesítő voltát. Pl egy hiteles közösségi és egyháztapasztalat teremti meg az alapját annak, hogy a katekézis résztvevője kifejezetten tanuljon is a keresztény közösség- és egyházképről (ne pedig elképzelnie kelljen, miben áll). 2. rajtuk keresztül olyan értékekkel találkozhat a résztvevő, olyan igazságok felismerésére juthat, amelyek – éppen abból adódóan, hogy személyes élményen keresztül jutnak el – mélyen személyiségébe gyökereznek, meggyőződésévé válnak, és amely igazságok mibenlétéről („ízéről”) a kinyilatkoztatás dokumentált forrásai nem tudnak ugyanolyan képet adni. Pl egészen más, ha a zsoltárszerző szavait olvassuk a szemlélődő imádság felemelő voltáról, mintha magunk éljük át annak mélységeit. 3. lehetőséget adnak továbbá a dokumentumokon vagy más élményeken keresztül felismert igazságok életté váltására. Pl a

karizmák, személyes talentumok felismerése azt a célt szolgálja, hogy az ember kamatoztassa képességeit mások javára. Ez kézenfekvő módon pl. a közösségben végzett szolgálatokon (tapasztalatokon) keresztül történhet (karitatív, liturgikus stb. szolgálatok) 2.41 Az élmények/tapasztalatok csoportosítása Az élmények, tapasztalatok sokfélék lehetnek. A következő táblázatban ezeknek egy lehetséges, a négy egyházi alapfunkciót tükröző felosztását találjuk meg.222 Természetesen egyik-másik élmény másik csoportba is sorolható lenne annak mintájára, ahogyan a négy egyházi alapfunkció is áthatja, átfedi egymást. Vö. ÁKD 34; CT 55 Vö. KÁD 152, 153, 158 222 Vö. RUTA G, Im, 66-67 o; MORANTE G, Elementi di metodologia catechetica, UPS – Istituto di Catechetica, Roma [kézirat], 1998, 48-84. o; SORAVITO L, La programmazione nella catechesi, 89-98 o 220 221 112 Élménycsoport elnevezése Példák Didaktikai élmények, melyek

kifejezetten a kinyilatkoztatással történő szóbeli találkozást és annak kifejezését (szóbeli tanúságtétel) segítik elő. interjú, beszélgetés hívő, tanúságtevő emberekkel; beszélgetés, vita, kritika egy adott témáról; személyes tanúságtétel; közösségi szentírástanulmányozás és – imádság; a katekézis egyéb, dokumentált forrásainak csoportos feldolgozása; találkozás nehéz helyzetben élő emberekkel, szenvedőkkel stb. Játékos/ünnepi élmények. Szerepük az öröm, az együttlét kifejezése, megélése; önmagunk, az együttműködés, a szolidaritás, a bizalom, a kölcsönös megértés stb. megtapasztalása, és életté váltása. csoport-ünnepek (születésnap, névnap stb.); más csoportokkal együtt ünnepelt alkalmak; kirándulások, táborok; a hit szempontjából nevezetes helyek meglátogatása; egyéni és csoportos játékok; csoportos kommunikációs gyakorlatok (bizalomerősítés, ismerkedés,

feszültséglevezetés stb.); önismereti gyakorlatok stb Imádsággal, liturgiával kapcsolatos élmények. Megengedik, hogy a kifejezett imádságon keresztül átéljük, elmélyítsük és kifejezzük hívő voltunkat; hogy közösen megünnepeljük a megismert örömhírt. részvétel szentmisén; szerepvállalás liturgikus cselekményekben; természetben eltöltött idő; lelkigyakorlat; bűnbánat szentségéhez járulás; szentáldozás; dicsérő, hálaadó, valamint kérő imák és énekek; gesztusokkal kifejezett imádság; kis liturgikus ünneplés a katekézis-foglalkozáson belül; csend; meditáció; spontán ima stb. Élmények, amelyekben a személyes elköteleződés fejeződik ki. Bennük az egyházi vagy társadalmi közegben felvállalt szolgálatot éljük meg. segítségnyújtás, gyűjtés a rászorulók részére; betegek, idősek, magányosok látogatása; személyesen készített tárgyak értékesítése a rászorulók javára; szerepvállalás a

liturgia megszervezésében és lebonyolításában; bűnbánati liturgián történő részvétel; missziós feladatok felvállalása; részvétel rendszeres lelkivezetésen; részvétel teológiai, szentírás-olvasási, pasztorális munkatársképző stb. kurzusokon; hulladékgyűjtés és értékesítés; szerepvállalás a kisebbek programjainak szervezésében, lebonyolításában; aktív alkalmi vagy rendszeres szerepvállalás a saját csoportban; egy közösen vállalt szolgálat megszervezése stb. 2.42 Az élmények kiválasztásának kritériumai Az egyéni kreativitást, leleményességet kamatoztatva eldönthetjük, hogy melyek azok a tapasztalatok, amelyek leginkább segítenek a célok elérésében. A konkrét választást a következő kritériumok figyelembevételével tehetjük eredményesebbé: - Az élmény mindig a kitűzött célok szolgálatában álljon! - A résztvevők helyzetének, szellemi, lelki állapotának megfelelően válasszunk! Ez egyrészt azt

jelenti, hogy a választott tevékenységet maguk a résztvevők is tartsák fontosnak, legyenek kellően érettek és motiváltak rá. Másrészt olyan tevékenységeket válasszunk, amelyek nem eredményeznek túl erős, esetleg nehezen elviselhető élményeket. Harmadrészt pedig ne essünk túlzásba ezek alkalmazásával oly módon, hogy néhány tevékenységhez fűződő tapasztalat után a résztvevők már csak magát az élményt keressék, nem pedig annak lényegét, amire a tapasztalatot követő reflexió során jutnának. A tevékenységek nem öncélúak, hanem valamilyen rajtuk túlmutató célt szolgálnak. - A rendelkezésre álló idő figyelembevételével válasszuk mind az átfogó, mind a specifikus tevékenységeket! 113 2.5 A köztes célhoz vezető elemek összerendezése A célok meghatározásánál áttekintettük, hogy a köztes célokhoz tartozó közvetlen célok is sajátos logikai sorrendbe rendezhetők. Ez a sorrend lesz az, amely a köztes cél

elérését szolgáló időszak konkrét megszervezésének a viszonyítási pontja lesz. Ugyanis a közvetlen célok alapján választjuk ki a tartalmi részeket, valamint az átfogó és specifikus tevékenységeket. Ha ezeket összegyűjtöttük, a következő lépés mindezeknek az áttekinthető összerendezésében áll. Célszerű meghatározni a köztes célok megvalósítási idejét („Mennyi időt szánunk rájuk hozzávetőlegesen, innen – a folyamat elejéről – tekintve?”). Ezt követően eldöntjük, hogy a közvetlen célokkal összefüggő katekézis-foglalkozások és az egyéb tapasztalatok, élmények milyen sorrendben kövessék egymást, hogy logikusan egymásra épüljenek a köztes cél megvalósítása érdekében. A köztes célhoz tartozó elemek összerendezésére nézzünk egy példát a koraserdülők katekézisére vonatkozóan:223 példa Távlati cél: a koraserdülőkben kialakul az egyházhoz tartozás tudata, amely a keresztény közösségen

belüli tevékeny szerepvállalásban fejeződik ki. 1. köztes cél: egymás kölcsönös megismerése, elfogadása, baráti szálak kialakítása Közvetlen célok sorrendben Megismeri mások alapvető tulajdonságait. Felfedezi másoknak az övétől eltérő igényeit. Értékeli mások tulajdonságait. Megkülönbözteti a barátságot előmozdító magatartásformákat az azt akadályozóktól. Baráti, testvéri kapcsolatokat alakít ki a csoporton belül. Újragondolja Istenhez való viszonyát, Aki barátságát ajánlja fel az embernek. Megünnepli eddig a csoportban megtett hitbeli utat. Élmények/tapasztalatok Dokumentumok - Interaktív játék (“Személyi igazolvány”); - Interaktív játék (“Játék a nevekkel”); - Közös szövegolvasás és reflexió; Beszélgetés kettesével, hármasával megadott szempontok alapján, a végén csoportos megbeszélés, értékelés, összegzés; - Problémamegoldás és reflexió (Híd vagy fal? diafilm megtekintése) - a

barátság “Tízparancsolatának” megfogalmazása; - a bibliai Tízparancsolat közös olvasása és elemzése; - közös játékdélután; - Az együttlét megünneplése közösségi imádsággal; - Egyéni és csoportos reflexió az “Ígéretek Istene” témáról (“Híd vagy fal vagyok az Isten és a társak között?”); - közös szövegolvasás és reflexió; - Igeliturgia, amelyben megkapják a Szentírást mint az Isten és az ember közötti szövetség történetét. Tanúim lesztek, Don Bosco Kiadó, Budapest, [é.n], 10 o - Híd vagy fal? diafilm; - A tízparancsolat, mint szövetség szabálya Jn 15, 1-17 (Jézus az igazi szőlőtő) Tanúim lesztek, Don Bosco Kiadó, Budapest, [é.n], 11-16 o. Tanúim lesztek, Don Bosco Kiadó, Budapest, [é.n], 25-26 o. alkalmazása Egy egyéves – szeptembertől júniusig terjedő – időszakra szóló katekézis-folyamat köztes céljainak megvalósítási idejét meghatározhatjuk az egyházi év kitüntetett

szakaszait követve is. Ennek alapján kézenfekvő a következő ötös felosztás: 1) szeptembertől advent kezdetéig; 2) adventi és karácsonyi időszak; 3) epifániától nagyböjt kezdetéig; 4) nagyböjt ideje; 5) húsvéttól pünkösdig terjedő időszak. Ezek az időszakok megfelelhetnek egy-egy köztes cél megvalósítási idejének. Ez a felosztás azonban csak egy lehetőség, amihez nem kell föltétlenül ragaszkodni (már csak amiatt sem, mert adódhat úgy, hogy a köztes célok száma több vagy kevesebb mint öt). 223 a RUTA G., Im, 94-97 o alapján 114 2.6 A katekézis-foglalkozás megtervezése A köztes cél elemeinek összerendezése, sorrendbe állítása után az egyes programok, valamint katekézis-foglalkozások részletes megtervezése következik. A figyelmet a következő oldalakon azoknak a katekézis-foglalkozásoknak a megszervezésére irányítjuk, ahol az Istennel történő találkozás elsősorban a kinyilatkoztatás dokumentált

forrásain keresztül történik. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az itt feltüntetett foglalkozás-modelleknek megfelelően felépített foglalkozásokon ne lehetne helye pl. a didaktikai élményeknél említett tanúságtétel különböző formáinak, amelyek szintén a kinyilatkoztatás megértését és bensővé tételét szolgálhatják. Továbbá az, hogy a figyelem itt az Isten szavával történő hívő találkozáson van, nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség ezeken a foglalkozásokon is közösséget erősítő, imádságos, vagy a keresztény elköteleződést segítő pillanatokra, vagyis a koinonia, liturgia, diakonia – apró részleteiben való – megélésének idejére. Maga a szó szoros értelmében vett és jól felépített katekézis-foglalkozás is magában foglalja a másik három egyházi alapfunkció megélésének alkalmait, amikor is – ahogyan az egyes foglalkozásmodellek lépéseinél látni fogjuk – pl. a résztvevők kölcsönös

tapasztalatcseréje erősíti a közösséget, a foglalkozás végi elcsendesedés teret ad az imádságnak és a témával kapcsolatos elköteleződés megfogalmazásának és mindeközben a résztvevők Isten szavának fürkészésével hitben gazdagítják egymást, vagyis a martyria feladatkörét élik egymás között. Az egyéb, nagyobb lélegzetű programok, tevékenységek (úgymint pl. kirándulás, játékest, ünnepi összejövetel stb.) részleteinek megtervezésére nem térek ki Nem szólok azoknak az alkalmaknak a megszervezéséről sem, amelyekben – mint az iménti táblázatos példában jelzett néhány alkalmon – elsősorban a közösségépítés (ismerkedés, bizalom kialakítása, mélyítése stb.) történik, és azokról sem ejtek szót, amelyek kimondottan első evangelizációs célokat, vagyis az első, komoly hitbeli döntés megszületését célozzák. Mindezek áttekintése más fórumra tartozik A katekézis-foglalkozás egy személyes,

ugyanakkor közösségben történő találkozás Istennel. Jelentőségük miatt a foglalkozásokat sosem célszerű a rögtönzésre, a pillanatnyi ötletekre hagyni: komoly, megfontolt és átgondolt előkészületet igényelnek. A foglalkozások előkészítését egy korábbi és egy közvetlenül az összejövetel előtti mozzanatra oszthatjuk. 2.61 Távolabbi előkészület Egy konkrét katekézis-foglalkozás célja lehet egyetlen közvetlen cél, de az is lehetséges, hogy több foglalkozás együttese vezet el egy közvetlen cél eléréséhez. Értelemszerűen ennek megfelelően alakul a konkrét foglalkozások arculata is. Egy katekézis-foglalkozás részletes megtervezése során a következő kérdésekre adott válaszokat célszerű tisztán látni a korábbiakban tisztázott szempontok (cél, tartalmi rész, technikák, tevékenységek) mellett: - Milyen kommunikációs jellege lesz a foglalkozásnak? Annak eldöntéséről, illetve tudatosításáról van szó, hogy

kommunikációs szempontból milyen szerep jut az egyes résztvevőknek a foglalkozáson? - Milyen logikai menetet követünk a foglalkozás során? Vagyis tisztázzuk: melyek lesznek a foglalkozás egymást követő lépései? Evvel, valamint az előző kérdéssel is a következő oldalakon foglalkozunk. - Milyen kritériumok alapján fogom kiértékelni a katekézis-foglalkozás eredményességét? Az összejövetel megtervezése során a katekétának fel kell tennie a kérdést, hogy melyek azok a szempontok, amelyek alapján egyértelműen megállapíthatja, hogy a foglalkozás elérte célját vagy sem. (Például a foglalkozás 115 végén a spontán imádságra hagyott idő lényeges információkat nyújthat az átadott örömhírnek a résztvevőkben kifejtett hatásáról, más esetben pedig a néhány mondatban kifejezett, a résztvevők által elvégzett személyes reflexió nyújthat biztos támpontokat az összejövetel eredményességének kiértékelésében.

Lényeges, hogy a katekéta tudatosan tervezzen be a foglalkozás menetébe olyan mozzanatokat, amelyek az eredményesség kiértékelését lehetővé teszik.)224 A távlati előkészület a katekéta részéről türelmet, időt és áldozatkészséget feltételez. Lényeges, hogy képességei szerint végiggondolja a találkozó minden mozzanatát és annak következményeit, hogy ne hagyjon benne semmit a véletlenre abból, ami előre átgondolható. Célszerű a foglalkozást más katekétákkal együtt megterveznie, különösen akkor, ha még nincs kellő gyakorlata. Avégett, hogy az összejövetel ne megtanult ismeretek puszta oktatása legyen, hanem a személyesen átélt örömhír közvetítése, szükséges, hogy maga a katekéta is átelmélkedje, elmélyítse, átimádkozza mindazt, amit szeretne, hogy eljusson a résztvevőkhöz. (Gondosan tanulmányozza a kiválasztott tartalmi részt – pl. szentírási rész esetén olvasson hozzá hiteles szövegmagyarázatot –,

mélyítse el üzenetét, vesse össze azt eddigi elképzeléseivel, hitével, élettapasztalatával, törekedjen az új felismerések szerint élni stb.) A katekétának érdemes számolnia az esetleges váratlan eseményekkel is, ezért célszerű rugalmasan kezelnie a foglalkozás menetét: ne ragaszkodjon ahhoz mindenáron, hanem nehézségek felmerülése esetén új utakon vezesse tovább a közös keresést. Az egymást követő foglalkozások megtervezése során célravezető a változatosságra törekedni: a soron következő összejövetelek ne legyenek teljesen ugyanolyanok, de zavaróan másfélék se. Az összejövetel során ajánlatos törekedni a keresztény üzenet szóban forgó részének világos, lényegretörő és érthető bemutatására. Igyekezzünk egyszerűek és világosak lenni a beszédmódban, a szemléltetésben, és ne zsúfoljuk tele a rendelkezésre álló időt kevésbé fontos információkkal, gyakorlatokkal.225 Az előkészület során fontos,

hogy a katekéta elevenítse fel küldetésének, szolgálatának célját: tudatosítsa magában, hogy Jézus Krisztus örömhírét hivatott közvetíteni, közel hozni a résztvevőkhöz. 2.611 A katekézis-foglalkozás kommunikációs jellege A katekézis-foglalkozáson belüli kommunikáció irányát és jellegét tekintve alapvetően három foglalkozás-típust különíthetünk el.226 - A „TANÍTÁS”-TÍPUSÚ FOGLALKOZÁSOKban általában egy szakértő (szakember, pap, katekéta stb.) a témával kapcsolatban (szentírási szöveg, zsinati dokumentum stb) előadást tart, magyaráz, amelyet a résztvevők bekapcsolódása követ. Ebben ők kérdezhetnek, elmondhatják tapasztalataikat az elhangzottakkal kapcsolatban, reflektálhatnak rá. Ez a modell az informáló jellegű képzés sajátja. Itt a résztvevő személy a képzésnek elsősorban tárgya. A vezető és a résztvevők közötti kapcsolat erőteljesen aszimmetrikus: az egyirányú kommunikáció és a nagyon

egyenlőtlen hatalmi viszony jellemzi. Ebben a Vö. BARBON G – PAGANELLI R, Im, 174-175 o Vö. RUTA G, Im, 75-76 o 226 BIEMMI E., Accompagnare gli adulti nella fede, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1994, 71-77, 83-90 o 224 225 116 modellben a katekéta elsősorban tanár/tanító, a tőle megkívánt kompetencia pedig az ismeretanyag megfelelő birtoklásában és átadni tudásában áll. Szerepének nem része, hogy utánajárjon, hogy hallgatósága hogyan, milyen mértékben váltja életre a hallottakat. Ennek a típusnak nagy előnye, hogy előkészítése és megvalósítása nem igényel sok időt és embert az egyéb foglalkozás-típusokhoz képest. Elegendő egy jól felkészült személy, továbbá néhány alkalom egy téma alapos feldolgozásához. Ha jól átgondolt és felépített a tanítás, nem merül ki az információ közlésében, hanem segíti a hallgatóságot a gondolkodás – mint képesség – fejlődésében is. Korlátai között a

következőket lehet említeni: ez a modell elsősorban a tudás – mint információ – mennyiségét növeli, ugyanakkor kevésbé képes módosítani az ember szemléletét, magatartását. A tartalom és módszer kapcsolatának szempontjából egy másik korlátja az általa tükrözött egyházmodellben és az ennek megfelelő kateketikai koncepcióban áll. Ugyanis amennyiben az egyházi közösségekben ez a foglalkozás-típus válik egyeduralkodóvá, annyiban olyan egyházképet, egyházon belüli „szereposztást” ültet el a résztvevőkben, amely eredendően egyenlőtlen viszonyt tükröz: vannak, akik tanítanak, és vannak, akiket tanítanak. Az egyházi közösség a katekézisben két részre szakad: a tanító (aktív) részre, és a tanított (passzív, befogadó) részre. Ez a szemlélet pedig erősíti a keresztény közösségi élet „fogyasztói”, „szolgáltató” szemléletét. Ha a zsinati egyházképben gondolkodunk, és ennek szemléletébe és

gyakorlatába kívánunk bevezetni másokat, akkor nélkülözhetetlen, hogy a közösségi szemléletformálás maga is közösségi legyen, mert máskülönben abba a kommunikációs hibába esünk, hogy az általunk közölt tartalom (a közösségi egyházkép hangsúlyozása) nincs összhangban avval a móddal, ahogyan ezt mások tudomására juttatjuk. Mindezen korlátok ellenére olyan didaktikai típusról van szó, amelynek – a többi mellett, megfelelő arányban alkalmazva – megvan a létjogosultsága a katekézisben, hiszen maga a hit is hallásból ered227, és maga a tanítás, kifejtés, érvelés stb. mint módszer mindig is szerves részét képezte és képezi a keresztény hagyománynak. Továbbá lehetőséget biztosít arra, hogy áttekinthető, rendezett formában ismerkedjenek meg a résztvevők egy-egy témával. 8. ábra A tanító típusú modell A katekéta kitüntetett szerepet tölt be, a kommunikáció javarészt egyirányú, a résztvevők közötti

kapcsolat gyenge. 227 Vö. Róm 10, 17 117 - AZ „ANIMÁCIÓ”-TÍPUSÚ FOGLALKOZÁSok gyakorlati alkalmazásának célja elsősorban a résztvevők közötti kapcsolatok mélyítése és a személyes tapasztalatok, meglátások megosztása. Olyan módszerről van szó, amely a személyes részvételre helyezi a hangsúlyt Gyakorlati megvalósítása általában két lépésben történik: találkozás az adott információval (a probléma felvetése és bemutatása, a szöveg elolvasása vagy filmrészlet megtekintése stb.), majd ezt követően a résztvevők tapasztalatainak, meglátásainak és megoldási javaslatainak megosztása. Ez a modell nem elsősorban a dokumentált tartalomra helyezi a hangsúlyt, hanem a résztvevők tapasztalatára, a bennük rejlő értékek, szemlélet, erőforrások megosztására. Ebben az értelemben ez a nevelési modell olyan tudás felszínre-hozatalát célozza meg, amely már létezik a résztvevőkben. Ennél a modellnél az

előzővel szemben a fő munkaforma a csoportmunka. Mivel a tudás ott van a résztvevőkben, a nevelő/vezető szerepének középpontjában ennek a tudásnak a közlése, megosztása, közreadása áll. Itt tehát a vezető/katekéta az animátor szerepét tölti be, akinek a kompetenciája a csoportdinamikai folyamatok irányításában, megfelelő irányba történő terelésében áll. Szerepének betöltése során nem elsődlegesen arra figyel, hogy a résztvevők – tartalmi szempontból – mit mondanak, sem arra, hogy életvitelükben, szemléletmódjukban hogyan haladnak előre, hanem inkább arra, hogy mindenki megossza a többiekkel, ami benne van. Ennek a didaktikai típusnak előnye, hogy mindenki aktív részvételét biztosítja. Előmozdítja a tagok kölcsönös ismeretségét, serkenti a reflexiót, a többiek eltérő meglátásainak megismerése révén arra készteti a résztvevőt, hogy saját elképzeléseit vizsgálja felül, érzékennyé tesz a közösségi

problémák iránt, segíti a közösségi lelkület és a valahova tartozás élményének és tudatának kialakulását. A modell korlátai között említhető a résztvevőktől független tartalom, tudás háttérbe szorulása. Ez könnyen a közös együttlét, tapasztalatcsere puszta apropójává válhat Továbbá azt a veszélyt is magában rejti, hogy a folyamatban résztvevők a csoporton belül történő dinamizmusok hatására alkalmazkodó személyekké válnak, akik azonban a csoportba tőlük független, objektív forrásból érkező elmélyített, átgondolt ismeretek, szempontok hiányában nem válnak – a szónak eredeti, pozitív értelemében vett – önmagukkal és másokkal szemben is kritikus, megújulni, alakulni képes személyekké. Kizárólagossága esetében az adott csoport egy bizonyos idő után „kimerülhet”: a tagok nem tudnak egymásnak önmagukból igazán újat mondani. Amennyiben ez a típus, mint módszer egyeduralkodóvá válik,

könnyen vezethet olyan katekézishez, amelyben az objektív tartalom, és annak személyiség- és közösségalakító ereje – a kinyilatkoztatott igazságok elmélyítésének és bensővé tételének hiányában – háttérbe szorul vagy egyenesen elvész, továbbá egy eltúlzott értelemben vett demokratikus egyházmodellt ültet el a résztvevők szemléletébe. Mindezekkel együtt el kell mondani, hogy szükség van a katekézisben ennek a foglalkozás-típusnak az alkalmazására is. Ugyanis minden hívő személyes hittapasztalata révén magában hordozza a megélt hit igazságait. Továbbá a hit fejlődése szempontjából alapvető, hogy az ember kimondja hitét. A reflektált és kifejezett hit(tapasztalat) válik mélyen az ember sajátjává, és lesz képes a személyiséget formálni. A katekumenátus folyamatának első szakaszában (prekatekumenátus) ennek a módszernek különösen nagy jelentősége van. 118 9. ábra: Az animációs típusú modell A

tagok közötti kommunikáció intenzív, mindenkire kiterjedt. A katekéta szerepe is ezt mozdítja elő, tanítói szerepe erőteljesen háttérbe szorul. (Mondhatni, majdhogynem „egy a csoporttagok közül”) - AZ „ELSAJÁTÍTÁS”-TÍPUSÚ FOGLALKOZÁSok bizonyos mértékben ötvözik az előző kettő pozitív vonásait, és kiküszöbölik azok hiányosságait, és a belőlük fakadó torzulásokat. A következő pontban előkerülő foglalkozás-elemek, valamint az ott szereplő folyamatábra, továbbá az azt követően felsorolt foglalkozás-modellek mindegyike erre a foglalkozás-típusra vonatkozik. Ez a típus kommunikációs jellegénél fogva (a katekéta irányítja egyrészt a csoporttagok közötti információcserét, ugyanakkor a kinyilatkoztatás mélyebb, objektív megismerését is a személyes tanúságtétel mellett) kiegyensúlyozott, a résztvevők aktív szerepére építő, a tágabb egyházi közösséggel való hitbeli/tanításbeli közösséget

elősegítő egyházképet és egyháztapasztalatot gyökereztet meg a résztvevőkben. 10. ábra Az elsajátító típusú modell egyesíti az előző két modell előnyeit A kölcsönös kommunikáció itt is intenzív, ugyanakkor a kinyilatkoztatással történő találkozás is hitelesebb az előző modellhez képes. Ennek megfelelően a katekéta szerepe is kiemelkedőbb. Az iménti gondolatok arra hívják fel a figyelmet, hogy a választott foglalkozás-típussal járó kommunikációs folyamat jellege alátámaszthatja a tartalmat, vagy avval nem összhangban lévő szemléletet is elültethet a résztvevőkben. Említettem, hogy a módszer mint kommunikációs folyamat, sajátos egyházképet tükröz. Ha tehát a különféle korosztályok tagjait a zsinati egyházképnek megfelelően szeretnénk formálni, akkor ennek megfelelő módszereket célszerű túlsúlyban választanunk. 2.612 A katekézis-foglalkozás elemei A katekézis-foglalkozásoknak nincsen egyetemesen,

mindenkor és mindenkire érvényes, általánosan megszabott, kötött formája. Az egyes összejövetelek felépítése emiatt nagyon 119 változatos lehet. Mégis létezik néhány elem, mozzanat, amelyek – ha alkalmanként eltérő hangsúllyal is, de – jelen vannak a foglalkozás eredményessége érdekében. Ezek azok, amelyek együttese megteremti a keresztény vallási tapasztalat kialakulásának lehetőségét. Ezek a fő elemek képezhetik egyetlen foglalkozás mozzanatait is, ugyanakkor – nagyobb lélegzetű közvetlen célok, és ezeknek megfelelő témák esetében – arra is szükség lehet, hogy az egyes elemek különálló foglalkozásokat töltsenek ki. Ezek az elemek a következők: 1. A személyes hit, szemlélet, látásmód, tapasztalatok tudatosítása, elemzése Ahhoz, hogy a kinyilatkoztatás az ember személyes hitét gazdagítsa, szükséges, hogy a résztvevők tudatosítsák, megfogalmazzák önmaguk – és lehetőség szerint a többiek –

számára is, hogy az adott kérdéssel kapcsolatban milyen hitet, meggyőződést képviselnek, hogyan élik meg a szóban forgó problémát. 2. A keresztény üzenet megismerése, elmélyítése és bensővé tétele A kinyilatkoztatás szóban forgó üzenetében rejlő hittapasztalattal történő találkozásról van szó: milyen Istenhez való viszony (és Istennek milyen emberhez való viszonya) rejlik annak mélyén? Ez a mozzanat tehát a kinyilatkoztatás adott részének az egyház által értelmezett üzenetének megismerését, a mélyén rejlő hittapasztalat felfedezését, megértését jelenti. 3. A megszólítottság kifejezése A megértett és bensővé tett üzenet új fénybe állítja az ember kapcsolatát Istennel, embertársaival és önmagával. Az első két elemnek köszönhetően világossá válhat a katekézis résztvevője számára: melyek eddigi szemléletemben az egyház hitével megegyező vonások, és melyek azok a pontok, ahol fejlődésre,

változásra, növekedésre vagyok meghívva, hogy életem, gondolkodásom krisztusibb lehessen? Ez a mozzanat lehetővé teszi, hogy az ember megválaszolja: „Milyen új látásmód szerint szeretnék ezek után élni?”; „Mit fogok eztán tenni?”, „Mit fogok másképp csinálni?”, stb.228 A következő egyszerű ábra szemlélteti ezeknek az elemeknek a kapcsolatát. 228 MORANTE G., Im, 41 o 120 A kinyilatkoztatás adott elemének megismerése Személyes hit kifejezése (Hogyan gondolom, élem, hiszem?) A kinyilatkoztatásban rejlő hittapasztalat felfedezése A fejlődés irányának kifejezése (Mire hívsz, Istenem?) Ezen elemek együttese egy azonosulási folyamatot segít elő: a katekézis résztvevője a kinyilatkoztatással találkozva „hozzáigazítja” hitét az egyház hitéhez, így halad előre Krisztus követésében. Ennek a folyamatnak gyakorlati megvalósítása során néhány tipikusnak mondható hibát is elkövethetünk. 1. A katekézis

kimerül a kinyilatkoztatás kifejezési formáinak közvetítésében Ebben az esetben a katekézisben egyszerűen a hittételek, hagyományok, rítusok, erkölcsi normák puszta ismertetése történik anélkül, hogy azok gyökerére, a mélyükön lévő hívő tapasztalatra fény derülne. Itt az ismeretek „megtanulandó” tényekké silányulnak, amelyeket az ember nem épít be saját hitébe és világába. 2. A katekézis az élet problémái megtárgyalásának fóruma lesz Ebben az esetben a katekézisben a résztvevőket foglalkoztató egzisztenciális problémák kerülnek elő, de anélkül, hogy eljutnának a mélyüknél lévő, vallásos dimenziót érintő kérdésekhez, és anélkül, hogy összevetnék őket a kereszténység alapvető hittapasztalatával, és a létkérdésekre adott hívő válaszokkal. Az efféle tevékenység nem nevezhető katekézisnek. 3. A katekézis a kinyilatkoztatás kifejezési formáinak „alkalmazása” lesz Ennél a

kommunikációs módnál a katekézisben a hitvallások, rítusok, szimbólumok, erkölcsi normák stb. ismertetése történik úgy, hogy azokat valamilyen – felszínes – kapcsolatba hozzák az élettel, kihangsúlyozva azok gyakorlati alkalmazását, mindezt a mögöttük húzódó hittapasztalat megismerése és elmélyítése nélkül. Ebben a felfogásban az élet a keresztény üzenet alkalmazási területévé válik, az élet és a hit közötti mély kapcsolat megvilágítása nélkül (pl. a kinyilatkoztatás „recepteket” ad a jó magaviselethez)229 2.613 A foglalkozás menete, a különböző „módszerek” Annak a kiválasztása, hogy a ráhangolódást követően konkrétan melyik elemmel kezdődjön a foglalkozás, és hogy azt követően hogyan folytatódjon, valamint hogy ezek 229 Vö. PÁPAI BIBLIKUS BIZOTTSÁG, Szentírásmagyarázat az egyházban, 89 o; ALBERICH E, La catehesi oggi, 112-118 o 121 mindegyike mekkora hangsúllyal szerepeljen,

egyrészt a feldolgozandó témától, másrészt pedig a résztvevők fogékonyságától, állapotától és felkészültségétől függ. Első megközelítésben azt mondhatjuk, hogy alapvetően kétféle logikát követhet a foglalkozás, témafeldolgozás menete: 1. egzisztenciális út, amikor is tényekből, élethelyzetből, a résztvevők hitéből, világából stb. indulunk ki, és ezután térünk rá arra, hogy mit üzen mindezekkel kapcsolatban Isten a kinyilatkoztatáson keresztül, milyen új fénnyel világítja meg ezeket; 2. kérügmatikus út, amely a fordított irányt jelenti, azaz a kinyilatkoztatás adott részletének elemzéséből, értelméből kiindulva jutunk el a résztvevők hitéhez, világához, konkrét életéhez. Mindkettőnek megvan a létjogosultsága, előnyei, hátrányai. Hogy melyiket alkalmazzuk, az a katekézis jellegétől és a résztvevők elkötelezettségétől, fogékonyságától, hitének mélységétől is függ.230 (Az

alkalmazásra vonatkozó javaslatokat az egyes foglalkozás-típusok leírásánál közlöm.) Amikor a katekézis-foglalkozás „módszeréről” beszélünk, akkor az összejövetel lépéseinek logikusan egymásra épülő folyamatáról van szó. A módszer fogalmának ebben az értelmében is többféle módszert különböztethetünk meg. Itt mindössze néhányat közlök a gyakoribbak és jól beváltak közül. Ezek alapján és ezeknek mintájára a katekéta – saját kreativitását kamatoztatva – maga állíthatja össze a konkrét foglalkozás pontos menetét, vagyis azt a „módszert”, amelyet legmegfelelőbbnek tart a kitűzött célok elérésére az adott csoporttal. A konkrétabb didaktikai vonatkozásokra, úgymint pl. időgazdálkodás, szemléltetés stb itt nem térek ki, ezek a korosztályi katekézis módszertani kérdéseinél kerülnek elő. Az itt szereplő foglakozások mindegyike a kicsivel föntebb jelzett „elsajátítás”-típusú

foglalkozások egy-egy megvalósulási formája. A föntebb említett három elem (személyes hit, tapasztalatok kifejezése a témával kapcsolatban; a kinyilatkoztatás megismerése és a benne történő elmélyedés; az új felismerések, az isteni hívás kifejezése) tehát többféleképpen követheti egymást a foglalkozáson belül. Bármilyen sorrendet is válasszunk, lényeges, hogy a foglalkozás elején szánjunk időt a megérkezésre, lehiggadásra, összeszedettségre, a megfelelő légkör megteremtésére. Ebben a szakaszban, amelyet a megérkezés fázisának is szoktak nevezni, többféle technikát – és ezek kombinációit – is alkalmazhatunk. Így pl: csendgyakorlatok, relaxációs gyakorlatok; képes meditáció; zsoltárimádság gyertyával, ikonnal; kötött ima elimádkozása; a témával összefüggő ének közös eléneklése stb. A következőkben sorra vesszük a különféle foglalkozás-modellek mint példák egymást követő lépéseit. •

TAPASZTALATI MÓDSZER. A tapasztalati módszer az ember személyesen átélt élettapasztalatainak, élményeinek az elemzéséből indul ki, hogy aztán ezeket összevesse a kinyilatkoztatás üzenetével, és így a kinyilatkoztatás fényében megvilágítsa, értelmezze és megtisztítsa az ember meglévő élet-, és az evvel összefüggő hittapasztalatát. Ez a módszer különösen jelentős a mai korban, amikor a hit és az élet, a hit és a kultúra integrációjának szükségességéről beszélünk.231 Ennek a módszernek a középpontjában a konkrét személy mindennapi élete van annak örömeivel, problémáival és félelmeivel együtt, ezért kitüntetett módon alkalmas arra, hogy az embert elvezesse oda, hogy a mindennapokban megélt alapvető tapasztalatait a hit fényében tudja megélni. Ez különösen fontos egy olyan világban, ahol keresztényként élni egyáltalán nem természetes dolog. A 230 231 Vö. KÁD 150 Vö. EN 4, 20; RdC 52 122 jelenlegi

szekularizált, pluralista társadalomban a hívő ember különösképpen hivatott tudatosan élni hitét, és felfedezni a mindennapok eseményeiben Isten jelenlétét és változásra, megtérésre hívó szavát. A tapasztalati módszer a következő lépések sorából épül fel: 0) 1) Az összeszedettség elérése. Az érdeklődés felkeltése (motiváció). A motiválás során felkeltjük a résztvevők érdeklődését a tárgyalandó téma, és az evvel kapcsolatos tapasztalatok, személyes élmények iránt. Fontos, hogy a motiváció tárgya kapcsolatban legyen az összejövetel témájával és célkitűzésével. Ez történhet pl. a) egy provokatív esemény (újságcikk, filmrészlet stb.) felidézésével; b) személyes, kihívást jelentő tapasztalat bemutatásával; c) a problémát feszegető irodalmi alkotás/dal(szöveg), imádság stb. elolvasásával, meghallgatásával stb. 2) A tapasztalat, személyes élmény leírása. Ebben a lépésben minden egyes

résztvevőnek lehetőséget biztosítunk arra, hogy elbeszélje egy személyes élményét, amely kapcsolatban van az adott témával. Ennek érdekében a katekéta azon van, hogy előmozdítsa mindenki részvételét, őszinte megnyilatkozását. 3) A tapasztalat elemzése. Ebben a lépésben a résztvevők reflektálnak az elmondott személyes tapasztalatokra, hogy tudatosítsák a bennük átélt, sok esetben reflektálatlan elemeket. Igyekeznek megválaszolni a következő kérdéseket: „Mit éltem át ebben az élményben?”, „Mit mondott nekem ez az élmény?”, „Milyen értékkel találkoztam az élmény során?”, „Milyen félelmeket támasztott bennem?”, „Miért volt ez számomra jelentős?” stb. 4) A tapasztalat kiértékelése a kinyilatkoztatás fényében. Ennek a lépésnek kettős célja van Egyrészt az, hogy felfedezzük Isten hívását az átélt tapasztalattal kapcsolatban („Milyen változásra, megtérésre hív?” („Miben mond többet vagy

mást, esetleg ellenkezőt ahhoz képest, amit én megragadtam a személyes tapasztalatomban?”), másrészt az, hogy felfedezzük Isten jelenlétét, működését életünkben („Mi az a saját tapasztalatomban, hitélményemben, ami teljesen összhangban van Isten üzenetével, az egyház hitével?”). Itt tehát elsőként egy kateketikai forrás alapján a csoport összegyűjti, hogy az adott kérdéssel kapcsolatban mi az egyház hite és tanítása. Ezt követően ki-ki személyesen, majd a csoport tagjaival megosztva meglátásait reflektál a hallottakra: kiértékeli – az előbb említett kérdéseknek megfelelően –, hogy mire hívja Isten üzenetével (pl. új látásmód, bizonyos előítéletek felszámolása stb.), és hogy mennyiben éli már most ezt az örömhírt Ez történhet pl. a) egyéni és/vagy kiscsoportos témafeldolgozással (kiadott szövegek, magyarázatok, témavázlatok stb. segítségével), majd a fő üzenet közös megbeszélésével; b)

valaki kiselőadásával; c) meghívott szakértő bevonásával stb. 5) Befejezés: imádság, elköteleződés. A kinyilatkoztatás fényében értelmezett és „átalakított új hittel” a résztvevők válaszolnak Isten hívására. Ebben az utolsó lépésben ki-ki kifejezi új hozzáállását a megtárgyalt kérdéshez: háláját, kéréseit, szándékát a változtatásra, esetleg egész konkrét dolgokat fogalmaz meg, amelyekben életre akarja váltani a személyessé tett örömhírt. Ebben a záró szakaszban lehetőséget biztosíthatunk arra is, hogy a megismert és bensővé tett igazságot a résztvevők „begyakorolják”. Erre a legkülönfélébb tevékenységekkel, technikákkal (pl pantomimjáték, szituációs gyakorlat stb.) adhatunk teret A megváltozott hit kifejezése történhet pl. a) imádságban; b) írásos „fogadalomtétel” elkészítésével; c) Istennek vagy önmagamnak – Isten nevében – írt levél írásával stb. Ha jobban

megvizsgáljuk ennek a módszernek a menetét, akkor nyilvánvaló lesz, hogy benne a személyes tapasztalatoknak, élményeknek nem pusztán motiváló szerepük van. Hiszen az első lépésben az átélt tapasztalatokból indulunk ki, az utolsóban pedig – amikor a kinyilatkoztatás által átalakított „új hitünkkel” nézünk Istenre, önmagunkra, a körülöttünk lévőkre, a jövőnkre – ismét visszatérünk a konkrét, személyes élethez, a – már új szemmel tekintett – kezdeti tapasztalatokhoz. A tapasztalatból indulunk ki, és a tapasztalathoz, a konkrét élethez térünk vissza, de már gazdagodva, az evangéliumtól átalakítva. Mint minden módszer, értékei mellett ez is rendelkezik néhány korláttal. Milyen előnyei és veszélyei lehetnek ennek a módszernek? A következő pozitívumokat sorolhatjuk fel: 1) Lehetővé teszi a találkozást a személyesen átélt legalapvetőbb emberi problémák (személyes kibontakozás, közösség, szabadság,

élet, halál, bűn, szenvedés, szabadulás stb.) és a kinyilatkoztatás üzenete között 2) Az ember egész személyiségének átformálódását mozdítja elő, és nem csak a hitigazságok értelmi gyarapítását. 3) Elősegíti a mindennapok tapasztalatainak újraolvasását a kinyilatkoztatás fényében, és ezen keresztül az egyre teljesebb evangéliumi látásmód kialakulását. 123 Korlátai és veszélyei között az alábbiakat sorolhatjuk fel, amelyeket igyekeznünk kell elkerülni: 1) Tévedés lenne azt állítani, hogy az emberi problémák megléte lenne a vallás és a hit alapvető forrása. Nem az emberi élet problematikus létéből következik a vallásos hit, hanem az ember Istentől teremtett voltából fakadó alapvető végtelenre nyitottságából. 2) A katekézis gyakorlata során előfordul, hogy a felidézett emberi tapasztalatok és a kinyilatkoztatott igazságok között nem jön létre igazi találkozás. E jelenség mögött gyakran az

áll, hogy a tapasztalatok felidézése pusztán ürügy a tartalmi részek bemutatására, amely nem vezet el a hit és az élet integrálásához, a kettő között szakadék húzódik. Így az élet csak eszköz lesz ahhoz, hogy beszéljünk a hitről, mintha a kettő egymástól elválasztható lenne, holott ugyanazon valóság két összefüggő eleméről van szó. 3) Kerülnünk kell, hogy a résztvevők önmagukat „megerőszakolva” idézzenek fel és közöljenek a többiekkel személyes élményeket, mert ez legbensőbb valóságuk és szabadságuk megsebzését jelentené. Ugyanígy nem érdemes olyan élményeket sem feszegetni, amelyeket a résztvevők – vagy jelentős részük – még nem éltek át, mert ez könnyen zavarba hozhatja őket. Ez a két megállapítás a katekétát arra kell, hogy ösztönözze, hogy gondosan válassza meg a felidézendő élményt a résztvevők hitének, emberi tapasztalatainak figyelembe vételével. 4) Nem szabad megfeledkeznünk

arról sem, hogy – bár a mai korban ez a katekézis egy kitüntetett módszere – nem kizárólagos, és nem minden körülmény között, minden téma feldolgozásához a legmegfelelőbb. 232 • BIBLIKUS MÓDSZEREK. A Szentírás használatának számos módja létezik az egyház gyakorlatában. Itt mindössze egy lehetséges, gyakran használt lépés-sorozatot jelzek: a sokak által javasolt „Három szakaszos módszert” – amely leginkább a serdülőkortól kezdődően alkalmazható. A „Három szakaszos módszer” lépései: 0) 1) Az összeszedettség elérése. Az érdeklődés felkeltése (motiváció). A motiválás során felkeltjük a résztvevők érdeklődését a tárgyalandó téma iránt. Fontos, hogy a motiváció tárgya kapcsolatban legyen az összejövetel témájával és célkitűzésével 2) A kivetítés (projekció) szakasza. A megfelelő légkör és motiváció megteremtése után a résztvevők elolvassák a kiválasztott szentírási részt.

Ezt követően összegzik, hogy milyen érzéseket, kérdéseket, emlékeket, asszociációkat, élményeket, képeket idézett fel bennük a szöveg, és hogy milyen mondanivalót olvasnak ki a szövegből. (Konrétabban: Mi az [szó, kép, gondolat], ami nem világos? Mi az, ami megérint, megragad, amit szeretnék jobban elmélyíteni? Milyen egyéb szentírási hely vagy Biblián kívüli történet, esemény, írás [akár régi, akár mai, esetleg a saját életemben történt esemény] hozható párhuzamba a szöveggel? Milyen személyes tapasztalatok vannak az adott témával kapcsolatban, ki-ki hogyan gondolkodik erről?) Ezt követően célszerű egybevetni a csoport tagjainak meglátásait, tisztázni a hasonlóságokat és eltéréseket, megfogalmazni közös kérdéseket. Néhány technika, amely segíti ezt az első lépést, ötletet adhat a változatos feldolgozásra: a) Párbeszéd a szöveggel: a résztvevők külön-külön „elbeszélgetnek” a szöveggel, és

leírják gondolataikat, ilyen jellegű kérdések alapján, mint pl.: „Nem tudok egyetérteni veled, mert”; „Zavar benned az, hogy”; „Jól esik részedről az, hogy”; „Túl optimistának tűnsz abban a tekintetben, hogy”; „Jobban egyet tudnék érteni veled, ha” stb.; b) vizualizáció: újságok képeiből montázst készítenek a résztvevők, amelyekkel kifejezik a szöveg rájuk tett hatását; c) mozdulatokkal kifejezni a szöveg személyre tett hatását, felszínre hozott élményeit; d) metafora-meditáció: a szöveg kulcsgondolatait, fontosabb üzeneteit egy-egy szóképbe foglalni. Pl „Fiúnak lenni annyit jelent, mint”; „Megbocsátani annyi, mint” stb. Evvel a résztvevők tudatosítják önmaguk számára, hogy mi mindent hordoznak magukban, amikor a szöveg igazi mondanivalóját keresik. Ezt a „kivetítés” szakaszának hívjuk, mert az említett asszociációk, érzések felszínre hozatalával ki-ki maga előtt látja azt a

„szűrőt”, amelyen keresztül közeledik a szöveghez. Evvel párhuzamosan létrejön annak a feltétele is, hogy mindenki érdeklődően tudja keresni a szöveg valódi üzenetét. 3) Elemző szakasz. A második lépésben a szövegnek a személyben kiváltott hatásairól a figyelem magára a szövegre irányul, annak objektív üzenetére. Ez távolságvételt feltételez a résztvevők részéről, hogy a felidézett érzéseket, kérdéseket stb. félretéve kizárólag a szövegre, annak mondanivalójára figyeljenek Az elemzés szakaszának értel- Vö. MORANTE G, Im, 30-33 o MEDDI L, La catechesi illumina la vita, in „Via veritá e vita”, 40 (1991) 133, 24; GEVAERT J, La dimensione esperienziale della catechesi, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1984, 80.; Vö MORANTE G, Im, 34 232 124 me abban keresendő, hogy a téma objektív elemzése egy biztos viszonyítási pontot jelent a személyes hit igazítására, módosítására. Néhány lehetséges technika az

elmélyítésre, amelyek egyedileg vagy kombinálva alkalmazhatók az elemzés során: a) a szöveg szerkezetének vizsgálata (a szöveg szerkezete rávilágít a gondolatmenetre is, és elvezet a szöveg középpontjához. [Az alábbi tényezők változását érdemes nyomon követni: a szereplők térbeli mozgása, a résztvevők lelkiállapota (a történet elején és végén), találkozások.]; b) Jézus másokkal való kapcsolatának vizsgálata (tanítványok, tömeg, farizeusok, az Atya); c) a szinoptikus evangéliumok párhuzamos helyeivel történő összevetés; d) a csoport tagjainak előkészítünk a szöveg elemzésével kapcsolatos vázlatot, cikkeket, szemelvényeket, szócikkeket, kommentárokat stb., amelyek segítségével kiscsoportban elemzik a szöveget; e) előre megfogalmazunk, és papíron odaadunk a csoport tagjainak néhány jól átgondolt, a szöveg üzenetére vonatkozó kérdést, amelyekre egyénileg vagy együtt keresik meg a választ stb. Az elemzés

szakaszának eredményeit is célszerű közösen megbeszélni, a lényeget együtt megragadni és rögzíteni. 4) Az átvétel szakasza. Az utolsó lépés során a kivetítés szakaszában felszínre hozott és tudatosított tapasztalatok, érzések, személyes hit összevetése, integrálása történik a szöveg üzenetével. A résztvevők tisztázzák, hogy „Mi az, ami újdonság a szöveg elmélyítése után?”, „Milyen változást kíván tőlünk Isten a szövegen keresztül?”.233 Néhány technika erre vonatkozóan: - Szóbeli (és írásbeli) kifejezés: pl. a) levelet írunk egy számunkra kedves személynek magáról a bibliai történetről, a történet egyik szereplőjéről és személyes véleményünkről, megszólítottságunkról; b) csoportban vitafórumot rendezünk a szövegről (esetleg egy moderátor segítségét is igénybe véve), amelynek a végén ki-ki levonja a személyes, hitbeli következtetéseit; c) vezetett meditáció: ennek célja, hogy

segítse az azonosulást a bibliai személyekkel, segítse felfedezni a köztük és köztünk lévő közös vonásokat, újabb kérdéseket támasszon, támaszt nyújtson, választ adjon, döntésre hívjon stb. (lényeges, hogy a meditáció alatt tartsunk többször szünetet, ne siessünk, ismételjük a fontosabb bibliai kifejezéseket, szavakat), a végén lehetőséget teremtünk a személyes megszólítottság kifejezésére; d) párbeszéd a szöveg egyik szereplőjével: beszélgetünk pl. Zakeussal, kifejtve véleményünket a vele történtekről és személyes elhatározásainkat; stb. - Grafikus kifejezés: nem föltétlenül a történet realisztikus ábrázolásáról van szó, hanem inkább a személyre tett hatásáról. Ezt kifejezhetjük pl a) rajzzal; b) fotómontázs készítésével; c) festéssel stb. Fontos, hogy a képek elkészítése után mindenkinek legyen lehetősége kimondani, amit ki akart fejezni. - Mozdulatokkal történő kifejezés: annak

érdekében, hogy a történet egyes kulcsmozzanatait vagy magát az egészet és a felismert meghívottságot szavak nélkül is kimondjuk. Ezt megtehetjük pl a) a történet színpadi feldolgozásával; b) pantomim-játék segítségével; c) a történet mai körülményekre történő alkalmazásával és eljátszásával stb. Ennél a módszernél is – hasonlóan a tapasztalati módszerhez – az első lépés tulajdonképpen nem más, mint a kérdéssel kapcsolatos személyes tapasztalat, hit, meggyőződés felszínre hozása, kimondása, tudatosítása. Ez lesz az, amit a következő lépésben megismert igazsággal az ember összevet a harmadik szakaszban. Ahhoz, hogy ez a „hitösszevetés” megtörténhessen, tudatosítani kell a személyes meggyőződést, hogy annak hiteles és kevésbé hiteles elemeit az ember felismerhesse. • LITURGIKUS MÓDSZER. Ez a módszer elsősorban a liturgikus életben való tudatosabb, elmélyültebb részvételre felkészítő

katekézis-foglalkozásokon alkalmazható, amelyeknek 233 Vö. HECHT A, Közös utunk a Bibliához, Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest, 2000, 42-45 o 125 középpontjában a liturgikus ünneplés különböző elemei állnak (pl. a katekumenátus folyamatában). A liturgikus módszer lépései a következők: 0) 1) 2) 3) Az összeszedettség elérése. A téma felvetése, motiválás. A megfelelő légkör megteremtése után a katekéta bevezeti a foglalkozás témáját, ami vonatkozhat a liturgia egyik elemére vagy a szentségek, a szentségi-liturgikus jelek, szimbólumok, gesztusok valamelyikére. Ez történhet pl. a) az adott szimbólum közös szemlélésével és annak felidézésével, hogy hol, milyen körülmények között találkozunk vele; b) a szimbólummal, gesztussal kapcsolatos sokféle vélemény, hit, tévhit egyikének-másikának megnevezésével stb. A természetes szimbolizmus kifejtése. Második lépésként a szóban forgó jel, gesztus,

szimbólum természetes jelentésének elmélyítése következik. Például annak, hogy mit jelent a kenyér, a víz, az olaj, a tűz, a különféle színek stb. a résztvevők számára, a mindennapi életben, kultúrában mint jelek, szimbólumok, anélkül, hogy ebben a második szakaszban kitérnének ezek keresztény jelentéstöbbletére. Ezt megtehetjük pl. a) úgy, hogy a résztvevők együtt összeszedik a természetes szimbolizmus jelentéseit eddigi tapasztalataik alapján; b) kiselőadással; c) szimbólumlexikonok szócikkeinek feldolgozásával stb. A szimbólum keresztény jelentésének kifejtése. Utolsó lépésként a jelek természetes szimbolizmusát kiegészítik azok keresztény tartalmával is, amely során kiemelik, hogy mi az, ami az adott jelben ott húzódik misztériumként és ami a hívők számára az új élet forrását jelenti.234 Ez a lépés történhet pl. a) a katekéta előadása alapján; b) meditációval; c) csoportos témafeldolgozással

lexikonok, szótárak segítségével stb. • KATEKUMENÁLIS MÓDSZER. Ez a módszer az előző három harmonikus ötvözete Elsősorban olyan, a mindennapi élettel is közvetlenül összefüggő témák feldolgozására alkalmas, amelyek egyértelműen kapcsolatba hozhatók a liturgikus ünnepléssel, annak elemeivel, gesztusaival is. Gondolhatunk itt például a bűnbocsánat, a kiengesztelődés, az áldozatvállalás, a Krisztus ügyéért való elköteleződés, a közösség megélése stb. kérdéseire235 Lépései a következők: 0) 1) 2) 3) 4) 5) 234 235 Az összeszedettség elérése. Motiváció, a tapasztalat felidézése, leírása, elemzése. A katekumenális módszer első lépése megfelel a tapasztalati módszer első három lépésének. A tapasztalat kiértékelése a kinyilatkoztatás fényében. A módszer második lépése megfelel a tapasztalati módszer negyedik, és az említett biblikus módszer második lépésének. A tapasztalat kiértékelése a

keresztény közösség életének fényében. A harmadik szakaszban megvizsgáljuk, hogy az adott tapasztalatot hogyan élte az egyházi közösség a múltban, és hogyan éli a jelenben. A tapasztalat és a liturgia kapcsolatának elemzése. Negyedik lépésként azt vesszük vizsgálat alá, hogy a szóban forgó – a Szentírás fényével megvilágított, és az egyház közössége által megélt – emberi tapasztalatot milyen formában éli meg a közösség a liturgiában és a szentségekben. Visszatérés a tapasztalathoz. A személyes élmények ilyen jellegű vizsgálata, összevetése után az utolsó lépésben a figyelem ismét a saját életre irányul. A résztvevők megválaszolják a kérdést: „Mi az, amiben változtatásra, megtérésre hív Isten az előzőekben tapasztaltak, megértettek alapján?”, „Hogyan tudom életre váltani, amit a Szentírás szavából, az egyház életéből, és a liturgia ünnepéből mint hívást meghallottam?”. A

katekumenális Vö. MORANTE G, Im, 42 o Vö.Im, 42-43 o 126 módszer ötödik lépése megfelel a tapasztalati módszer negyedik és ötödik, valamint a biblikus módszer harmadik lépésének. Az egyes lépéseknél az előző módszerek megfelelő lépéseinél említett technikák szolgálnak példaként. • A HÁROM-FÁZISÚ TÉMAFELDOLGOZÁS MÓDSZERE236. Ez a módszer ötvözi a tapasztalati és a három szakaszos módszer sajátosságait, azokkal sok rokon vonást mutat. A tapasztalati módszertől abban eltér, hogy olyan (elméleti) témák feldolgozására is alkalmas, amelyeknek nincs feltétlenül közvetlen tapasztalati alapja (vagyis ez a módszer magában foglalja a tapasztalati módszer megvalósításának lehetőségét is), a három szakaszos biblikustól pedig abban, hogy a kiindulás nem föltétlenül egy adott szentírási szöveghez kötött. Ez a módszer is elsősorban a fiatal- és felnőtt korosztály katekézisében alkalmazható eredménnyel. 0)

1) 2) Az összeszedettség elérése. Az érdeklődés felkeltése (motiváció). A motiválás során felkeltjük a résztvevők érdeklődését a tárgyalandó téma iránt. Fontos, hogy a motiváció tárgya kapcsolatban legyen az összejövetel témájával és célkitűzésével Kivetítés (projekció) szakasza: ennek célja, hogy a résztvevők kifejezzék meglévő hittapasztalatukat, elképzeléseiket, benyomásaikat, előítéleteiket stb. a szóban forgó témával vagy szentírási szakasszal kapcsolatban, hogy tudatosítsák, mi az ő hitük az adott kérdést illetően A megfelelő légkör, hangulat és érdeklődés megteremtése után annak a kérdésnek megválaszolása történik, hogy „Mit mond neked személy szerint ez a téma?” „Mi a véleményed róla?”, „Milyen élményeid fűződnek hozzá?”, „Milyen kérdéseket, kétségeket, elvárásokat stb támaszt benned?” stb Akár egy téma [pl. egyház, szentségek, erkölcs, felelősség, stb] vagy

egy szöveg [bibliai, tanítóhivatali, liturgikus stb] feldolgozásáról van szó is, ebben a szakaszban az egyéni felfogások, látásmódok kinyilvánítása történik Ennek során világossá válik minden részt vevő számára, hogy mi az, amit egyformán lát a többiekkel, és mi az, ami különbség a felfogások között Ez a felismerés segíti relativizálni a saját nézőpontot, és nyitottá tesz az egyént fölülmúló igazság keresésére Ez természetesen érvényes a tapasztalati és a három szakaszos biblikus módszer megfelelő lépésére is 3) 4) Elemzés (analízis) szakasza: ennek célja a téma, illetve szöveg elemzése objektív módon. Ebben a szakaszban a résztvevők távolságot vesznek saját, szubjektív megközelítésüktől, és igyekeznek megismerni, amit a szöveg, a téma mond a maga másságában, objektivitásában, akkor is, ha ez más lesz, mint amit eredetileg várnak tőle. Sajáttá tétel (appropriáció) szakasza: ennek célja,

hogy a résztvevők kifejezzék, amit a téma adott nekik, és ami változásra, átalakulásra, megtérésre hívja őket életükben. A szöveg mondanivalójának, a témának „sajáttá tétele” történik Ennek a szakasznak a pedagógiai alapja az, hogy amilyen mértékben az ember kifejezi meggyőződését szavakkal, tettekkel, gesztusokkal, annyira lesznek sajáttá azok Akkor lesz eredményes ez a szakasz, ha az embert nemcsak a meggyőződés megváltoztatására készteti, hanem ennek alapján a cselekvésre, az elköteleződésre, tanúságtételre. Emiatt szükséges, hogy a résztvevők: 1. összevessék a projekció szakaszában megfogalmazottakat (felfogás, elképzelés, félelmek stb) az elemzés szakaszának eredményeivel; 2. kifejezzék, megfogalmazzák megváltozott meggyőződésüket; 3. döntést hozzanak életükkel kapcsolatban: fogalmazzák meg, milyen gyakorlati következményei vannak felismeréseiknek, tegyenek konkrét elhatározásokat (pl a

plébánia életét érintő közös munkákkal, családdal, a liturgián való részvétellel, szociális elköteleződéssel stb kapcsolatban); 4. ünnepeljék meg valamilyen formában (pl rövid imádság, ének, tánc, képmeditáció stb keretében) az új identitást (Amit az ember megünnepel, szimbolikus jelekkel, gesztusokkal kifejez, teljesebben válik személyiségének részévé) Az egyes lépéseknél itt is az előző módszerek megfelelő lépéseinél említett technikák szolgálnak további példaként. • A CSOPORTOS LECTIO DIVINA MÓDSZERE. A szentírásolvasásnak az egyház ősi hagyományában régóta élő módja a lectio divina, vagyis a szentírási szöveg „Lélek szerinti olvasata”. Ez eredendően a Szentírás egyéni imádságos olvasása, ahogyan arról korábban is Vö. BIEMMI E, Accompagnare gli adulti nella fede, 86-90 o; SORAVITO L, La catechesi degli adulti, 249-265 o; ALBERICH E – BINZ A., Adulti e catehesi, 147-153 o; BINZ A – SALZMANN

S, Formazione cristiana degli adulti Riflessioni e strumenti, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 2001, 97-102. o 236 127 volt szó. Azonban lehetőség van a lectio divina szellemének, menetének megfelelő csoportos olvasásra, imádságra is.237 A lectio divina szerinti szentírásos imádság bensőségességet eredményez Isten és az ember között: az ember bizonyos értelemben „lemeztelenedik” Isten előtt. A csoportos olvasás során ezt tiszteletben kell tartanunk, és a megosztások alkalmával meghagynunk kinek-kinek a szabadságot arra, hogy eldöntse, mit oszt meg felismeréseiből, imádságos találkozásából. Ezt a csoportos szövegolvasást és imádságot a hitben kellőképpen motivált, és elcsendesedésre képes résztvevőkkel célszerű alkalmazni. A módszer menete a következő:238 0) 1) 2) 3) 4) 5) 6) Az összeszedettség elérése. Előkészület: közös bevezető imádság, a szöveg elolvasása, amely alatt mindenki kezében tartja és követi

a szöveget. Ezután következik a lectio, a szöveg elemi egzegetikai magyarázata, amelynek célja, hogy feltárja, „beszéltesse” a szöveget. A szöveg jellegétől függ, hogy szerkezetének, menetének, a benne szereplő személyeknek, az esetleges konfliktusoknak stb. elemzéséről van-e szó Célszerű, hogy ezt a lépést vagy szakértő (teológiailag megfelelőképpen képzett személy) végezze, vagy olyan elemzési szempontokat (írásos magyarázatok, összefüggés-vázlatok stb.) kapjanak a résztvevők, amelyek alapján önállóan – nem csoportosan! – mélyülhetnek el a szöveg – szöveg szerinti, allegórikus és lelki – értelmének keresésében. Ennek a végén rövid (egy-két mondatos) utalás történhet a szöveg lényegi üzenetére, amit aztán a résztvevők a meditatióban mélyítenek tovább. Meditatio, a következő lépésben a figyelem két irányba is kiterjed: a) „Mit mond a szöveg az üdvösségtörténet egészében szemlélve?”

(Mi az örök üzenete?); b) „Mit mond személyesen nekem?” Ezt a lépést mindenki egyénileg végzi el, elgondolkodva ezen a két kérdésen. Megosztás: ki-ki elmondja, amit felébresztett benne a szöveg, és amit szívesen megoszt a többiekkel. Oratio-contemplatio: ez elsőként a szóbeli imádság, majd ezt követően a csendes szemlélődés mozzanata. A felismert üzenet – a szöveg jellegéből és témájából adódóan – előbb hálaadás, dicséret, kérés, kiengesztelődés vagy valamilyen elköteleződés felvállalásának stb. alapjául szolgálhat, amelyet Isten elé vihet az ember a szavakkal kimondott imádságban (oratio), amennyiben erre érez indíttatást. Az egyéni imádságok előtt a résztvevők közösen is elimádkozhatnak a szöveg mondanivalójához illő, megfelelően kiválasztott, kötött (szentírási, liturgiából, szentek írásaiból stb. vett) imát is Az Istenhez szavakkal forduló imádság után az ember leegyszerűsíti

figyelmét: a Szentháromság szavak nélküli, csendes, ráhagyatkozó imádásában időzik (contemplatio). Befejezés: a szöveg ismételt elolvasása, közös záró imádság. • AKTÍV MÓDSZER/5-PONT SZEMLÉLTETŐ MÓDSZER. Ez a foglalkozás-modell elsősorban a kisgyermekek katekézisében ajánlott, akiknek a gondolkodásmódjához (konkrét-logikai gondolkodás) igazodik. A kisgyermek tanulási sajátosságait figyelembe véve személyiségének egészét (értelem, érzés, akarat) érinti, aktitivást feltételez, és arra vezet. Ez a módszer hazánkban a Jézus Szíve Nővéreknek (SDSH) köszönhetően 5-pont szemléltető módszer néven – mivel az egyes lépéseket öt mozzanatban jelzi – terjedt el, és vált sokak által előszeretettel alkalmazott módszerré. E foglalkozás-modell lépései az alábbiak (több variánsa is létezik, amelyek javarészt a lépések sorrendjében térnek el egymástól):239 0) Az összeszedettség elérése. 1) A téma

bevezetése: az összeszedettség elérését követően az érdeklődés felkeltése történik: az örömhírrel összefüggő mindennapi élettapasztalatok felidézése és kimondatása a gyerekekkel. Vö. pl MASINI M, Im, 104-105 o Az egyéb részleteket ld. a korábbi leírásnál! 239 Vö. FOGASSY J, Katekéták kézikönyve, Szent István Társulat, Budapest, 2002, 27-30 o; Az első gyónásra és szentáldozásra felkészítő II. év Kateketikai segédanyag, Jézus Szíve Nővérek Társasága, Budapest, [én], 3-4 o; MAZZARELLO M L, Catechesi dei fanciulli Prospettive educative, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1986, 160-165. o 237 238 128 Ez szükséges ahhoz, hogy világos legyen a gyermekek számára: Isten a mindennapokban tevékenykedik, és hogy Isten szava megvilágítja, esetleg új irányba tereli tapasztalatainkat. A mindennapi élet tapasztalataival való szoros kapcsolatnak köszönhetően válhat lassan-lassan a gyermekek meggyőződésévé, hogy Isten

szava az életért, a mi életünkért van. 2) 3) 4) 5) 6) 7) 8) Ez a gyerekek beszéltetésével történik. Az üzenet ismertetése: a foglalkozás tartalmi részének élményszerű, szemléletes, több érzékszervet is megmozgató bemutatása. Ez történhet pl. az adott téma (gyermekek esetében általában valamilyen biblikus vagy valamely szent életére vonatkozó történet) elbeszélésével (narráció), amelyet jó, ha szemléltetés tesz még élményszerűbbé (pl. diák; képek; rajzok; „folyamatábrák”; filctábla stb) A téma elmélyítése, kifejtése: az ismertetett téma mondanivalójának megértése, elmélyítése, az üzenet lényegének megragadása. Ez jó, ha a gyermekek bevonásával történik párbeszédes formában, hogy velük együtt fedezzük fel a megismert üzenet magvát, és azt ők maguk mondják ki. Mindezt előre átgondolt, és jól megfogalmazott kérdések segítségével érheti el a katekéta. Jó, ha a beszélgetés alatt

utalunk az ábrákra Aktualizáció: annak bemutatása, hogy hogyan van jelen, hol és hogyan működik, alakít át, éltet, ad új lendületet ez az üzenet a ma emberének (az egyes keresztény és az egyház közösségének) életében. Ez történhet pl. nagyobb gyermekek esetében az elbeszélés mai körülmények közötti aktualizálásával (Hogyan történne ma ez a történet?) és eljátszásával; mások tapasztalatainak megismerésével stb. Az üzenet magvának kifejezése: annak megfogalmazásáról van szó, hogy „Mit üzen mindezen keresztül nekünk Isten?”, mi az üzenet örök mondanivalója? Ez történhet – a tartalmi résztől függően – egy szentírási kulcsmondat, egy liturgikus imádság, egy alapima, hitigazság stb. memorizálásával, leíratásával Interiorizáció: szemlélni az üzenet lényegét, hagyni, hogy belénk ivódjon; reagálni rá érzelmileg is. Ezt megtehetjük pl. egy a téma lényegére vonatkozó ének megtanulásával,

éneklésével; a megismert történet fő jelenetének lerajzolásával, majd elmondásával; a történet eljátszásával. Személyes állásfoglalás, gyakorlati elköteleződés: annak megválaszolása, hogy „Mire hív téged a megismert üzenet?” Isten szava gyakorlati következményeinek felismeréséről van szó. A katekéta feladata ennél a lépésnél, hogy felsorakoztasson a gyerekek előtt számos lehetőséget, amelyek közül felismerhetik, hogy melyik az, amelyiket meg tudják valósítani saját élethelyzetükben. Ez – értelemszerűen – elsősorban szóban történik. Összegző zárás: ennek célja, hogy valamilyen, aktivitást kívánó kifejezőeszközzel (fohász, ének, rajz, gyurma, drámajáték stb.) egyrészt elősegítse, hogy a gyerekek ki tudják fejezni, és össze tudják foglalni az adott üzenet lényegét, és a rájuk tett hatását, másrészt pedig, hogy segítse jobban az emlékezetükbe vésni. 2.614 Az egyes lépéseknél

használható technikák, tevékenységek Többféle technikai megoldás, tevékenység közül válogathatunk a foglalkozás adott mozzanatának megvalósításához, ahogyan ezt az iménti példákban is láthattuk. A következőkben ezekből a technikákból sorolok föl összegzésszerűen néhányat, amelyek – a foglalkozás jellegétől, témájától függően – alkalmasak a foglalkozás egyes szakaszainak hatékonyabbá tételére.240 - Az összeszedettség elérésére: egy körkérdéssel, ami a hogylétre vonatkozik; néhány perc elcsendesedéssel; rövid relaxációs gyakorlattal; imádsággal (ének, zsoltár, spontán ima) képes meditáció stb. - Az érdeklődés felkeltésére: egy TV-ből, rádióból, vagy újságból vett érdekes hír ismertetése és elemzése; egy témával kapcsolatos rövid történet, novella, példabeszéd elmondása; a téma szempontjából jelentős tárgy, jelkép, szimbólum szemlélése, vizsgálata; témát felvezető, a

résztvevőket belülről megmozgató (esetleg provokatív) kérdések felvetése; egy témába vágó dal, zeneszám meghallgatása; véleményt provokáló kép, fénykép, karikatúra, dia megtekintése; érzékeléssel kapcsolatos gyakorlatok; szerepjátékok; kommunikációs gyakorlatok stb. - a személyes tapasztalatok felidézésére és elmélyítésére: kerekasztal-beszélgetés; a témával összefüggésben összeállított kérdőív kitöltése; kiegészítendő mondatok befejezése; személyes beszámoló; személyes kérdések 240 Vö. MORANTE G, Im, 46, 88 o; BARBON G – PAGANELLI R, Im, 184-186 o; HECHT A, Im, 45 o 129 megfogalmazása, leírása az adott témával kapcsolatban; a személyes élmények, hozzáállás kreatív megjelenítése (rajzban, festésben, gyurmázásban, mozdulatokkal), majd megosztása stb. - A keresztény üzenet közvetítésére és elmélyítésére: szövegolvasás és elemzés; a katekéta vagy más keresztények

tanúságtétele; csoportos vagy részcsoportos párbeszéd (elmélyítésre); egyéni vagy csoportos kutatás (könyvek, képek, cikkek, térképek, zenék stb. alapján); a katekéta előadása, magyarázata; drámajáték (elmélyítésre); a szöveg, történet elbeszélése (narráció); pantomimjáték (elmélyítésre); írott, rajzolt, vagy festett reflexió (elmélyítésre); szimbólumok, metaforák keresése, megfogalmazása (elmélyítésre); párbeszédes feldolgozás előzetesen átgondolt kérdések alapján (gyermekeknél elmélyítésre) stb. - A gazdagított, megváltozott hit kifejezésére: imádság; dicséret; csend; pantomimjáték; drámajáték; kis liturgikus ünneplés, esetleg jelképekkel, szimbólumokkal (pl. kenyérrel, gyertyával, egy darab földdel, egy képpel, ikonnal stb.); hitformulák memorizálása; a foglalkozás központi gondolatának megfogalmazása, megzenésítése, leírása, megfestése; a jövőre vonatkozó személyes elköteleződés,

magatartásbeli változtatás kifejezése szóban, írásban, rajzban; tárgyak (szimbólum, kép, rajz stb.) ünnepélyes átadása; egy ünnep vagy valamilyen szolgálat előkészítése stb. Az utolsó, a megújult hit kifejezésére vonatkozó szakasszal kapcsolatban érdemes hangsúlyozni egy lényeges pedagógiai szempontot. Ha a foglalkozás végén a résztvevők elhatározást tesznek életvitelükkel, gondolkodásmódjukkal, imádságukkal stb. kapcsolatban, kérjük meg őket, hogy elhatározásuk minél konkrétabb legyen, ne általánosságokat fogalmazzanak meg. Célszerű a kimondottakat le is jegyezni – amolyan jegyzőkönyvírás módjára –, hogy aztán a következő találkozások egyikén vissza lehessen térni rájuk, hogy mennyire sikerült az elhatározásokat a gyakorlatban megvalósítani. Isten hívásának meghallása változásra hív, amit jó komolyan venni. Az itt említett technikák sorát természetesen lehetne még folytatni. A katekéta

leleményességén, kreativitásán áll, hogy milyen új módokat talál ki az említettek, és a tapasztalat alapján az egyes szakaszok hatékonyabbá tételére. Néhány szót érdemes szólni a különféle technikák értékéről. Az említett technikákra vonatkozóan a következő szempontokat célszerű szem előtt tartani (ezek a megfelelő különbségek mellett érvényesek az élményekre/tapasztalatokra is): - Semmiféle technika, tevékenység vagy eszköz nem képes önmagában, automatikusan felszítani az érdeklődést, biztosítani a részvételt. Ezek az eszközök és technikák hasznosak, de nem pótolhatják a katekéta tevékenységét, elhivatottságából eredő lelkes munkáját. - A leghatékonyabb eszközök és módszerek azok, amelyek a legegyszerűbbek, és ezek a legkreatívabbak is, mert mindenki számára megengedik a teljesebb önkifejezést, részvételt. - Nem szabad túlzásba vinni egyetlen technika alkalmazását sem! (Ha például egyik

alkalommal a motiválást diaképek segítségével próbáljuk elérni – láthatóan sikerrel –, akkor nem tanácsos ugyanezt a technikát használni az elkövetkező találkozások mindegyikén.) - Egyetlen tevékenységet sem szabad közvetlenül, és átgondolás nélkül alkalmazni akkor sem, ha azt mások nagyon hasznosnak és hatékonynak találták! Az, ami az egyik csoportban jól működött, nem biztos, hogy sikeres lesz a másikban; minden technika alkalmazási lehetősége az adott csoport tagjaitól, körülményeitől függ. - A foglalkozás alatt célszerű váltogatni a különféle technikákat. (Például ha az elején színes képeket használtunk az érdeklődés felkeltésére, a továbbiak során más eszközöket alkalmazzunk!) - Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy egyetlen módszer vagy technika sem öncélú! A kitűzött céloknak megfelelően válasszuk ki őket, és ne annak alapján, hogy önmagukban mennyire érdekesek! Mindezen szempontok

fölsorolása mellett ne feledjük: a legjobb módszerek és technikák mindig a tapasztalat alapján születnek a katekéta kreativitásából, leleményességéből.241 241 Vö. BARBON G – PAGANELLI R, Im, 187 o 130 2.615 A katekéta kommunikációs feladatai az egyes lépéseknél A katekézis-foglalkozás főbb lépéseinél a katekétának különböző feladatai lehetnek. Itt azokat vesszük sorra, amelyek a csoporttagok közötti kommunikációra vonatkoznak. - Az ÖSSZESZEDETTSÉG kezdeti lépésénél a katekéta feladata, hogy a csoportnak megfelelő fizikai körülményeket megteremtse, a legmegfelelőbb technikát, testhelyzetet, imádságot megtalálja; kellő időt hagyjon a foglalkozásra történő ráhangolódásra (lehiggadás, odafigyelés). - A SZEMÉLYES TAPASZTALATOK FELIDÉZÉSE ÉS ELMÉLYÍTÉSE esetében a fő módszer a megosztás. A megosztás azt jelenti, hogy kinek-kinek megvan a lehetősége, ideje arra, hogy a témával kapcsolatos

tapasztalatait, örömeit, nehézségeit, kérdéseit szabadon kifejezze (kreatív technikák segítségével vagy attól függetlenül, egyszerűen szóban) úgy, hogy figyelmes, érdeklődő fülekre talál, olyan társakra, akik nem ítélik el, nem kritizálják, és nem nevetik ki azért, amit elmondott saját életéből, meggyőződéséből. Mindez feltételez egy tiszteletteljes, elfogadó közeget, légkört, valamint a csoporttagok képességét a figyelmes meghallgatásra. A katekéta szerepe evvel a lépéssel kapcsolatban sokirányú: 242 - Lehetővé teszi a személyes tapasztalatok legmegfelelőbb módon történő felidézését és kifejezését (pl. különféle kreatív eszközök, megfelelő hangulat, idő stb biztosításával) - Serdülőkortól felfelé szükség lehet rá, hogy külön időt szánjunk a csoport életének kezdetén arra, hogy tisztázzuk: mit jelent, mivel jár, mit kér tőlünk bármely kérdésről való őszinte beszélgetés, milyen

mindenki által elfogadott szabályok tiszteletben tartásával történjenek ezek a megosztások? Ez az előkészítés jól megalapozhatja a későbbi, hatékony csoporton belüli kommunikációt. Kicsik esetében ennél a lépésnél általában nincs még meg az alap ehhez a tisztázáshoz, ezért a katekéta feladata abban áll, hogy megszólaltassa a gyerekeket, és hogy a megfelelő szabályok kimondásával („Jelentkezzetek, és ha mondom a neveteket, akkor beszéljetek!”, „Figyelmesen hallgassátok meg egymást!”, „Mindenki sorra fog kerülni!” stb.) koordinálja a megosztást - Szükség lehet rá, hogy a katekéta – ha kell, többször is – felhívja a csoporttagok figyelmét, hogy a másik által kimondott személyes tapasztalat, kérdés stb. nem képezi vita tárgyát, mert az az ő világának része, az van, és úgy van, ahogyan ő megéli. Az más kérdés, hogy amit hisz, gondol, az milyen mértékben fedi le mások vagy az egyház hitét. A

megosztásnak nem az a célja, hogy pusztán ezen keresztül találkozzunk az objektív igazsággal, hanem hogy kifejezzük, amit magunkban hordunk avégett, hogy aztán majd ezt össze tudjuk vetni az egyház hitével. De ehhez elengedhetetlen saját hitünk, hozzáállásunk őszinte kifejezése) Emiatt a katekéta feladata lehet szükség esetén, hogy míg valaki beszél, a közbeszólókat tapintatosan leintse, a beszélőt bátorítsa, biztosítsa figyelméről. - - Ahhoz, hogy ez gördülékenyen történjen, alkalmasint arra is felhívhatjuk a résztvevők figyelmét, hogy amit a másik megoszt önmagából, az számunkra ajándék, és mint ilyent, illő tisztelettel, alázattal és szeretettel fogadjuk. A félénkebb csoporttagok miatt szükség lehet arra (egyébként is mindenkivel kapcsolatban célszerű), hogy néven szólítsuk a tagokat, és minden csoporttagnak adjuk meg a lehetőséget, hogy fejezze ki gondolatait, tapasztalatait. 242 Vö. VOPEL W K, Manuale per

animatori di gruppo, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1994, 93-115 o; BIEMMI E, Accompagnare gli adulti nella fede, 86-90. o; SORAVITO L, La catechesi degli adulti, 249-265 o; BINZ A – SALZMANN S, Formazione cristiana degli adulti, 97-102. o; HÉZSER G, A pásztori pszichológiaGyakorlati kézikönyve, Kálvin Kiadó, Budapest, 2002, 108-114 o 131 - Korosztálytól függ a tapasztalatok megosztásának mélysége, de minden esetben segítség lehet a katekéta a személyes tapasztalatok feltárásában, és a mélyükön húzódó igények, keresés stb. felismerésében A katekéta kérdések feltételével, a beszélő által elmondottak megértésére vonatkozó visszajelzések adásával segíti a beszélő tagot, hogy ő maga hatoljon a tapasztalatai mélyére, és ő maga fedezze fel az ott rejlő igazságokat önmagáról, kereséséről, vágyairól stb. - Fontos felhívni a csoporttagok figyelmét, hogy amikor tapasztalataikról beszélnek, konkrétumokat (konkrét

eseményeket, személyeket, érzéseket stb.) említsenek Ahhoz, hogy ez a megosztás élénk legyen, nélkülözhetetlen, hogy ki-ki egyes szám első személyben beszéljen (pl. „Én azt tapasztaltam, amikor”, nem pedig „Az emberek ilyen helyzetben sokszor”). Ezt a katekéta leginkább avval tudja elősegíteni, ha maga jár élen a személyes élmények, meglátások, meggyőződés őszinte és egyes szám első személyű kifejezésében (az ő őszinte, bizalomteli megnyilatkozása általában hasonló őszinteséget és bizalmat vált ki a többiekből). - Serdülőkortól felfelé célszerű a megosztás során elhangzott tapasztalatokat a katekétának egyrészt összegezni (a csoporttagok élményeiben mi a közös, melyek az eltérések, mindezek mire mutatnak rá? stb.), másrészt pedig gondoskodni arról, hogy ezek a lényegi szempontok a foglalkozás további szakaszaiban vagy a következő alkalommal is hozzáférhetőek, felidézhetőek legyenek. Ez történhet

az információk kartonlapra, táblára stb. írásával, és jól látható helyre tételével - A KERESZTÉNY ÜZENET KÖZVETÍTÉSE ÉS ELMÉLYÍTÉSE lépésnél a katekéta feladata nagymértékben függ attól a módtól, ahogyan feldolgozza a csoport az új információkat. Csoportos feldolgozás esetén éppúgy mint egy előadás vagy kép-, hanganyag stb. feldolgozásakor gondoskodik mindenki bekapcsolódásának a lehetőségéről, a munka megfelelő szervezéséről. Itt is célszerű a fő gondolatok rögzítése és összegzése, szükség esetén – amennyiben a csoport önállóan dolgozza fel a témát – utólagos kiegészítése is.243 - A MEGSZÓLÍTOTTSÁG KIFEJEZÉSÉT illetően a tapasztalatok megosztásához hasonlóan a katekéta feladata, hogy a résztvevőket segítse: - a személyes szintézis, felismerések meghozatalában („Mire hív engem, személyesen Isten a mai alkalmon keresztül?”), lehetőség szerint különféle kifejezési módok

használatán keresztül is, a megfelelő idő biztosításával; - konkrét felismerések, elköteleződés, elhatározás stb. kifejezésében, és az elköteleződésben való megerősödésben, amely elhatározásokra aztán a következő alkalmakkor vissza lehet térni (hogy sikerült megélni, milyen tapasztalataik voltak ezekkel kapcsolatban? stb.)244 2.62 Közvetlen előkészület a katekézis-foglalkozásra A távolabbi előkészület során tehát a katekéta megtervezi a foglalkozás menetét, minden apró részletét, felkészül rá imádsággal, az adott téma feletti elmélkedéssel, számba veszi, hogy milyen eszközökre, körülményekre van szükség, és gondoskodik arról, hogy ebben a tekintetben is minden a helyén legyen. 243 244 Vö. SORAVITO L, La catechesi degli adulti, 249-265 o; BINZ A – SALZMANN S, Formazione cristiana degli adulti, 97-102 o Vö. Uo 132 Ami a foglalkozás előtti közvetlen előkészületet illeti, a katekétának a következő,

egymástól elválaszthatatlan gyakorlati dolgokat célszerű szem előtt tartania: - A KATEKÉZIS RÉSZTVEVŐINEK FOGADÁSA, A TEREM ELRENDEZÉSE. Érdemes a katekétának korábban érkeznie a foglalkozás helyére, és gondoskodnia a megfelelő környezetről: kiszellőzteti a helyiséget, gondoskodik a megfelelő világításról, ha szükséges, kitakarít, rendet rak, igyekszik otthonossá tenni a környezetet. Néha elegendő egy posztert vagy egy képet a megfelelő helyre tenni, egy terítővel letakarni a megrongálódott asztalt, egy csokor virággal díszíteni stb. Mindezek az apróságok azt az üzenetet közvetítik az érkezőknek, hogy ami itt történni fog, az valóban fontos dolog. Minden foglalkozás során érdemes valamilyen új tárgyat, jelképet (egy középre helyezett Szentírást, képet, keresztet stb.) – amelyeknek jelentősége van az adott téma tárgyalásában – bevinni a helyiségbe. Az otthonos közeg biztosítása érdekében érdemes –

természetesen a lehetőségek adta kereteken belül – eleve olyan helyiséget kiválasztani a foglalkozások számára, amely világos, kellőképpen tágas, egyszerűen, de megfelelően berendezett, fűthető stb. A terem megfelelő elrendezésére is célszerű figyelmet fordítani. Csoportos foglalkozás esetén pl. jó, ha a székeket körben helyezzük el, vagy a létszámtól és a téma feldolgozástól függően kis körökben a kiscsoportos feldolgozáshoz. A körös elrendezés eleve a partneri részvétel lehetőségét sugallja a résztvevőknek. - A második gyakorlati kérdés A KATEKÉTA BELSŐ HOZZÁÁLLÁSÁt érinti. Fontos tudatosítania saját szerepét a foglalkozáson: először is azt, hogy közvetítő szerepe van az örömhír átadásában, amelyet elsősorban személyes magatartásával, a résztvevőkhöz való viszonyulásával tölt be. Ezért az első pillanattól kezdve figyelemmel, teljes elfogadással, mondhatni anyai szeretettel forduljon a

rábízottak felé. Általában sokat jelent a résztvevőknek, ha mindegyiküket egyenként üdvözli, és nevükön szólítja. Másodsorban annak tudatosításáról van szó, hogy kapcsolata a csoport tagjaival aszimmetrikus, vagyis elsősorban ő az, akinek valami ajándékoznivalója van a többiek számára, hogy hitükben növekedjenek.245 Ez a kapcsolat mégis komplementer (egymást kiegészítő) kell, hogy legyen, azaz a katekéta miközben ad, nyitott mindazon értékek befogadására, amelyek a csoport tagjai felől érkeznek, s így önmaga is gazdagodik általuk.246 A belső hozzáállás a kellő komolyságban is kifejeződik. Ez nem mosolytalanságot jelent, hanem a foglalkozás, mint egyedi, megismételhetetlen alkalom jelentőségének tudatosítását. Ez a komolyság együtt jár a szükséges fegyelemmel és öszeszedettséggel is. (Ezért pl ha a foglalkozás végén kis szeretetlakomát is szeretnénk kötetlenebb beszélgetéssel, ezt következetesen hagyjuk a

foglalkozás végére, ne adjunk lehetőséget pl. a szentírástanulmányozás közbeni csemegézgetésre, mert ez csökkenti a testi-szellemi-lelki összeszedettséget, jelenlétet. A foglalkozás eleji „összeszedettség” lépése ezeknek a problémáknak a kiküszöbölését is célozza.) 245 246 Vö. POLLO M, L’animazione culturale dei giovani Una proposta educativa, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1986, 133 o Vö. BARBON G – PAGANELLI R, Im, 177-178 o 133 2.7 A kiértékelés szempontjai Minden komolyan végzett kateketikai programozásnak – mint minden nevelői folyamatnak – része a kiértékelés is, amely során vizsgálat alá vetjük a programozás minden lépését. 2.71 A kiértékelés célja, szükségessége Arra a kérdésre, hogy „Miért van szükség a kiértékelésre?”, a következőkkel adhatjuk meg a választ. Nem helyes, ha vakon ragaszkodva terveinkhez haladunk előre a megtervezett folyamat kivitelezésében anélkül, hogy

odafigyelnénk a kezdetben felmért helyzet észre nem vett elemeire. A tervezés és programozás elején végzett helyzetfelmérés sok információt szolgáltat a résztvevőkről, környezetükről, mentalitásukról, de teljes képet nem adhat róluk. Emiatt – ahogy az elgondolt fejlődési folyamat kivitelezésében haladunk előre – újabb ismereteket szerzünk a résztvevőkről, amelyek bizonyos fokú rugalmasságot kérnek a katekétától, hogy szükség esetén módosítsa a folyamat elején megfogalmazottakat. (Kiderülhet például, amiről úgy gondolta, tudnak a résztvevők, abban komoly hiányosságok vannak.) Az időszakosan végzett kiértékelés segít ébren tartani ezt a rugalmasságot, és irányt mutat a szükséges módosítások elvégzésére. Szükséges folyamatosan figyelni azokra az újdonságokra, változásokra – esetleg a csoporttagok meglepő, örvendetes fejlődésére – stb. amelyeket nem lehet betervezni, időhatárok közé szorítani,

mert kívül állnak az előre láthatóság határain. A Szentlélek tevékenységéhez történő igazodásról van szó, aki a tulajdonképpeni főszereplője a katekézisnek, ezért fontos, hogy mi igazodjunk Hozzá, és ne Őt „kényszerítsük” az elgondolásainkhoz való igazodásra. A katekézis eredményességébe az emberi szabadság is belejátszik, amit nem lehet előre, pontosan kiszámítani, és teljes bizonyossággal egy meghatározott irányba befolyásolni. Előfordulhat, hogy amit elterveztünk, avval messze túllőttünk a célon, mert nincs meg a résztvevőkben a kellő motiváció, lelkesedés, és ezt nem is sikerült úgy felélesztenünk, hogy az elegendő lett volna az eltervezettek megvalósításához. De ennek az ellenkezője is megtörténhet. Röviden összefoglalva: a kiértékelés azért szükséges, mert a tervezésnek, programozásnak megvannak a maga korlátai, ami miatt szükséges, hogy időnként felülvizsgáljuk elképzeléseinket és azok

tényleges eredményességét, hogy a valósághoz nagyobb hűséggel tehessük eredményesebbé szolgálatunkat.247 2.72 A kiértékelés időpontja és tárgya A kiértékelést célszerű meghatározott időközönként elvégezni: egyrészt minden találkozóval kapcsolatban, másrészt a köztes szakaszok, harmadrészt pedig egy hosszabb időszak végén. Ez a rendszeresség lehetővé teszi, hogy az esetleges hiányosságokat – akár a következő találkozón, akár egy köztes szakasz vagy az egész folyamat végén, vagy az új évre vonatkozó szakasz kezdetén – kellő időben pótoljuk. 247 Vö. Im, 168-170 o 134 A kiértékelés kiterjed a tervezés és programozás minden elemére. Ennek során a következő kérdésekre célszerű keresnünk az őszinte választ: - - - Sikerült-e a lehető legtárgyilagosabban, alaposan felmérnünk a résztvevők helyzetét, mentalitását a tervezés és programozás kezdetén? Ezt a kérdést elsősorban a köztes

időszakok és az egész (éves) folyamat végén érdemes megválaszolni. Megfelelő volt-e a célok megfogalmazása, vagy esetleg túl általános, maximalista vagy minimalista? Vagyis: mennyire voltak ezek reálisak? Milyen mértékben sikerült elérni a kitűzött célokat? Nem voltak-e túlságosan nehezek a kiválasztott tartalmi részek ahhoz, hogy kellőképpen megértsék és elsajátítsák a résztvevők? Érdekesek, motiválóak voltak-e a tartalmi részek? Megfelelő sorrendbe voltak-e állítva ezek a tartalmi részek, egymásra épültek-e a célokkal összhangban? Megfelelőek voltak-e a kiválasztott módszerek, azaz a résztvevőkhöz mérten választottuk-e ki a tevékenységeket, szerveztük-e meg az erőforrásokat, állítottuk-e össze a fejlődési folyamat egymást követő konkrét programjait, valamint az egyes foglalkozások menetét? Kihasználtuk-e a plébániai közösségen belül fellelhető – személyi és anyagi – erőforrások adta

lehetőségeket? Megfelelőek voltak-e a felhasznált eszközök a célok eléréséhez? A megtett út kiértékelése során nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy felülvizsgáljuk a katekéták csoportjának, és az egész plébániai közösségnek a helyzetét, magatartását is, az ezekkel kapcsolatban megfogalmazott célokat, kezdeményezéseket stb. A helyzetfelmérés kiterjedt ezekre is éppen azért, hogy megtervezzük a szükséges változtatásokat (úgymint közösségi, lelki, gyakorlati képzés, szemléletformálás stb.) Ennek megfelelően célszerű, hogy a kiértékelés is vonatkozzon rájuk. Ahogyan ezt a helyzetfelmérés témakörénél részleteztem, a katekézis elválaszthatatlan egy plébániai közösség egészének életétől. Ha nem törekszünk plébániai szinten haladni az evangéliumi közösség megvalósítása felé – ami a katekézis eredményességének legalapvetőbb feltétele –, akkor nehezen képzelhető el, hogy a kis

csoportokban történő katekézis eléri a kívánt eredményt. A kiértékelés során könnyen elkövethetünk néhány hibát. Ahhoz, hogy az általunk végzett kiértékelés valóban elérje célját, és hogy őszintén, ugyanakkor reálisan tudjuk megválaszolni az előbb felsorolt kérdéseket, érdemes figyelnünk a következőkre is, a hibák elkerülése végett: - Ne csak a negatívumokat lássuk meg! Ritka az, ha valamibe belekezdünk – úgy, hogy előtte azt átgondoltuk –, hogy abban ne találnánk valami értékeset, jól sikerült elemet. A pozitívumokat fel kell ismernünk, hogy azokat tudatosabban alkalmazzuk a jövőben, a negatívumokat pedig azért keressük, hogy kijavíthassuk őket. - Kerülnünk kell továbbá azt a kritikátlan magatartást is, ami az alaptalan önelégedettséghez vezet. Ha nem értékeljük ki őszintén a végzett munkát, akkor hiába is várjuk, hogy az eredményesebb legyen, hogy fejlődjünk a szolgálatunkban. - Ehhez hasonlóan

kerüljük az olyan kiértékeléseket is, amelyeket kapkodva, felszínesen végzünk el, hogy megnyugtassuk valamelyest lelkiismeretünket mondván: „Na, ez is megvolt, túlvagyunk rajta!”. 2.73 A kiértékelés módja A kiértékelés módja nagymértékben függ attól, hogy konkrétan mire vonatkozik (a célokra, és ezek közül is melyekre [közvetlenre, köztesre, távlatira; kognitívra, affektívra, operatívra]? A módszerekre vagy a tartalmi részekre? stb.), és attól is, hogy mikor történik (a foglalkozás végén, egy köztes vagy egy hosszabb időszak végén?). A két szempont minden esetben összefonódik, hiszen minden kiértékelésnél feltesszük a két kérdést: „Mit és mikor értékeljünk ki?” A tartalmi részek és a módszerek kiértékelésére vonatkozó kérdéseket az imént jeleztem. A célokkal kapcsolatban pedig a következő szempontok adnak segítséget - A CÉLOK MEGVALÓSULÁSÁNAK KIÉRTÉKELÉSE, ÉS ENNEK MÓDJA. Annak

kiértékelése, hogy milyen mértékbe valósult meg egyik vagy másik kitűzött cél, alapvetően a célok megfigyelhetőségétől függ. 135 A katekézis nem tantárgy, ennek megfelelően a kiértékelés módja is eltér az iskolai felmérés módjától. Ezért ajánlott kerülni a katekézisben a „vizsga”, „vizsgáztatás” kifejezéseket, és az ezeknél megszokott kommunikációs stílust, márcsak azért is, mert a célok jelentős része így nem is értékelhető ki. A kognitív, illetve operatív természetű célok kiértékelésénél könnyebb dolgunk van. Viszonylag egyszerű ellenőrizni, hogy egy adott információt milyen mélységben sajátítottak el a katekézis résztvevői, és hogy megfelelőképpen értették-e. Az operatív célok is egyszerűen kiértékelhetők, hiszen a résztvevők magatartása egyértelműen megmutathatja, hogy ezek a célok megvalósultak-e vagy sem. Az azonban már nem annyira nyilvánvaló, hogy milyen belső

meggyőződés húzódik meg a konkrét tettek mögött. Előfordulhat ugyanis, hogy például valaki elmegy a többiekkel az idősek otthonába karácsonyi műsort adni, de elköteleződése mögött nem az önzetlenség áll, hanem a társaság, a barátok utáni vágy, esetleg a többiek barátságának elvesztésétől való félelem. Az affektív célok kiértékelésének legmegfelelőbb módja a személyes párbeszéd. Bizalmas, őszinte baráti beszélgetések során fény derülhet a belső mozgatórugókra, hogy kit mi vezet konkrét tetteiben. Fontos, hogy az affektív célok megvalósulását mindig dinamikusnak tekintsük, vagyis nyitottnak a további fejlődésre, az azonnali tökéletesség követelése nélkül.248 A köztes és távlati célok kiértékelése minden esetben a közvetlen célok együttesének kiértékelését jelenti. Ilyen értelemben az, hogy pl egy köztes cél megvalósult-e, a hozzá tartozó közvetlen célok megvalósulásának mértékétől

függ. A háromféle cél kiértékelése egészen konkrétan történhet: - kognitív célok: gyerekek esetében pl. különféle – esetleg játékos formában megfogalmazott – kérdőívek, tesztek, az új információk ismeretét feltételező különféle szellemi játékok segítségével; serdülő, fiatal és felnőtt korosztály esetében pedig pl. néhány jól feltett körkérdéssel, egy rövid írásos vagy szóbeli összefoglalással, amely világossá teszi az esetleges hiányosságokat stb. - affektív célok: személyes beszélgetésekkel, amelyek során a motivációkra, hozzáállásra kérdezünk rá. - operatív célok: a résztvevők gesztusainak, megnyilvánulásainak, gyakorlati készségeinek, a többiekhez való viszonyulásának, konkrét elköteleződésük, feladatvállalásuk, egy egyéni vagy csoportos feladat végrehajtásának stb. megfigyelésével - KIÉRTÉKELÉS EGY KATEKÉZIS-FOGLALKOZÁSRA ÉS EGY MÁS JELLEGŰ PROGRAMRA VONATKOZÓAN.

Célszerű minden katekézis-foglalkozás és egyéb program alkalmával (vagy a végén, közösen a résztvevőkkel, vagy a foglalkozást követően egyénileg vagy a katekétatárssal együtt) kiértékelni az adott alkalmat: céljának elérését, tartalmát, módszereit stb. Ehhez nélkülözhetetlen – a korábban leírtaknak megfelelően –, hogy a foglalkozást úgy tervezzük meg, hogy világosan lássuk a célját, és azt is, hogy min mérjük le az eredményességét. Közös kiértékelés esetén – ez elsősorban serdülőkortól alkalmazható eredményesebben – fontos, hogy alkalmat adjunk a résztvevőknek, hogy kifejezzék arra vonatkozó gondolataikat, hogy pl.: választ kaptak-e a kérdéseikre? Maradt-e bennük nyitott kérdés? Mennyire látják elértnek a foglalkozás, program célját? Megfelelőnek találták-e a témafeldolgozás módját? Mi lehetett az oka az esetleges nehézségeknek? stb. 248 Vö. ALBERICH E – BINZ A Im, 103 o; CENTRO SALESIANO

PASTORALE GIOVANILE, Itinerari di educazione alla fede Una proposta pedagogico pastorale, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1995, 71-72. o 136 Mindez történhet pl.: - egy körkérdés felvetésével; - páros vagy kicsoportos beszélgetéssel, amelynek végén egy rövid, szóbeli vagy írásos összegzés születik stb. - KIÉRTÉKELÉS EGY KÖZTES VAGY HOSSZABB IDŐSZAK VÉGÉN. Hasonlóan az egyedi foglalkozásokhoz, egy-egy köztes vagy hosszabb időszak végén a kiértékelés elemeire lehet és érdemes is egyénileg, valamint közösen, csoportosan is reflektálni. A közös kiértékelés különösképpen serdülők, fiatalok és felnőttek esetében célravezető. Ezt a visszatekintést – akár egyénileg, akár csoportosan történik – hasznos az alábbi három szempont köré csoportosítani: 1) „én – egyén”, 2) „mi – csoport”, 3) „tevékenység, téma”: 1) Az „én – egyén” területe arra vonatkozik, hogy milyen a csoport egyes tagjainak

helyzete a csoportban, hogyan fejlődtek az elmúlt időszakra visszatekintve, a megfogalmazott, és az értékelés előtt felidézett célok fényében? Csoportos kiértékelés esetén természetesen maguk a katekézis résztvevői azok, akik megfogalmazhatják, hogyan látják saját helyzetüket, formálódásukat. 2) A „mi – csoport” területével kapcsolatos értékelés arra mutat rá, hogy hogyan alakult a csoportnak mint kapcsolatrendszernek a fejlődése, melyek voltak a korábbiakhoz képest a pozitív és negatív változások? Csoportos kiértékeléskor az evvel kapcsolatos reflexióit ki-ki megoszthatja a többiekkel. 3) A „tevékenység, téma” területre történő reflexió pedig mindarra vonatkozik, ami felé haladt a csoport, amit tett, amivel foglalkozott, és ahogyan ezt tette, vagyis a célokra, tartalmi részekre, módszerekre, és az egyéb kapcsolódó programokra.249 A nagyobb időszakokra vonatkozó visszatekintésre – jelentőségüknél fogva

– érdemes több időt (esetleg egy egész foglalkozást) rászánni. Az, hogy ez hogyan történik a katekéta és a csoport leleményességétől, kreativitásától függ. Ami a konkrét megvalósítást illeti, néhány ötlet: célszerű pl. kreativitást igénylő módszereket alkalmazni, amikoris a résztvevőknek valamilyen alkotáson keresztül (pl rajz, montázs, pantomim stb.) nyílik lehetőségük kifejezni meglátásaikat; vagy olyanokat, ahol a három területtel kapcsolatos konkrét szempontokat numerikusan is értékelhetik (pl. egy táblázatnak megfelelő ábrán, rajzon, ahol az egyes ablakok valamelyik értékelendő területre vonatkoznak, adott számú kekszet, süteményt, cukorkák stb. osztanak el annak megfelelően, hogy melyiket, milyen jónak értékelik. Az értékelés végén pedig ezeket az értékelő „zsetonokat” elfogyaszthatják. Minden esetben fontos, hogy előre gondoljuk át: melyik kreatív feladat minek az értékelését szolgálja? Ez

garantálhatja, hogy az értékelés minden lényeges elemre kiterjedjen. * Egy gyakorlati szempont erejéig tekintsünk vissza a programozás folyamatára! Felmerülhet bárkiben a kérdés: mikor végezzük a programozás egyes lépéseit? Hogyan ütemezzük ezeket? Egy szuszra készítsük el előre a folyamat minden részletét vagy szakaszosan haladjunk vele? Célszerű a helyzetfelmérést és elemzést követően világosan lefektetni, hogy az adott csoport hosszabb távon milyen – távlati és köztes – célok felé halad. A konkrét részletek kidolgozását pedig két részletben érdemes elvégezni: a köztes célokhoz tartozó időszakra az elején megfogalmazni, hogy mely’ közvetlen célokat milyen tartalmi részek feldolgozásával és milyen élmények segítségével szeretnénk elérni (az 5.3 pont példájának megfelelően), ezt Vö. DE NICOLÓ GC – MOVILLA S – SIGALINI D, Vita di gruppo Manuale pratico teorico di conduzione di gruppo, Elle Di Ci,

Leumann – Torino, 1996, 79-92. o 249 137 követően pedig alkalomról alkalomra haladva részletesen kidolgozni az adott foglalkozások menetét. Azért érdemes így eljárni, mert egyrészt – a távlati és köztes célok megfogalmazásának köszönhetően – nem tévesztjük el a részletek konkretizálása során az irányt; másrészt, mert az esetleges, előre nem számított kérdések, problémák arra ösztönözhetnek, hogy változtassunk az előre megfogalmazottakon, és ha ilyen helyzet adódik (márpedig adódhat), fölösleges előre kidolgozni minden foglalkozás minden részletét. A 11. ábra egy egyszerű vázlatot mutat, amely a katekézis-foglalkozás összeállítását hivatott segíteni. 138 Távlati cél: Köztes cél: Közvetlen cél: Foglalkozás száma, dátuma: Élmény: Dokumentált tartalmi rész: Összeszedettség elérése/ráhangolódás: A fő elemek részletes leírása: Zárás: 11. ábra: Táblázat a katekézis-foglalkozás

menetének összeállításához Célszerű a foglalkozás menetének elkészítése során feltüntetni a távlati és köztes célt is, amelyekbe beleilleszkedik az adott foglalkozás, hogy ne tévesszük szem elől a fejlődés irányát. Ez gyakran segítséget nyújt a megfelelő ráhangolódás és motiválás kiválasztásában is. A többi elemnél részletesen írjuk le a foglalkozás konkrétumait a választott foglalkozásmodell elemeit követve, pl a kiválasztott éneket és lelőhelyét; a dokumentált tartalmi rész feldolgozásának módját (milyen feladatokat adunk, kérdéseket teszünk fel stb.); a személyes szintézis kifejezésének módját stb 139 Szempontok az egyénileg és csoportban zajló személyessé tételhez és irodalom az elméleti elmélyítéshez 1. Vázold fel és magyarázd el valakinek a programozási folyamat lépéseinek sorát! Indokold meg a lépések sorrendjét! 2. Melyek az ismert/tapasztalt, és melyek az új szempontok a fejezet

alapján eddigi tapasztalataidhoz képest? Részletezd ezeket! A programozással, helyzetfelmérésével kapcsolatban: - FOGASSY J., Katekéták kézikönyve, Szent István Társulat, Budapest, 2002, 172-175 o Aktív/5-pont módszerhez példák: - Az első gyónásra és szentáldozásra felkészítő II. év Kateketikai segédanyag, Jézus Szíve Nővérek Társasága, Budapest, [é.n] - FOGASSY J., Katekéták kézikönyve, Szent István Társulat, Budapest, 2002, 27-35 o A három szakaszos módszerről: - HECHT A., Közös utunk a Bibliához, Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest, 2000, 42-45 o Kommunikációs és önismereti gyakorlatokkal, csoportos játékokkal kapcsolatban: Az ezekben a könyvekben felsorolt gyakorlatok közül értelemszerűen a kateketikai céloknak megfelelően célszerű válogatni, esetleg változtatni a menetükön, jellegükön. - Cserkészek játékoskönyve 1-2., Márton Áron Kiadó, Budapest, [én] - HAJAS ZS., Kommunikációs gyakorlatok

középiskolásoknak, PEDELLUS Kiadó, Debrecen, 1998 - HAJAS ZS., Kommunikációs gyakorlatok 10-14 éveseknek, PEDELLUS Kiadó, Debrecen, 2000 - MEWALDT A. – GAILIUS Ž, Ifjúsági csoportvezetők gyakorlati kézikönyve, Nagyító Alapítvány, 2005 - RUDAS J., Delfi örökösei Önismereti csoportok: elmélet, módszer, gyakorlat, Kairosz Kiadó, [hn], 1990 - RÁZSÓ K. – NAGY L, Játsszunk együtt 111 közösségi játék, Szalay Könyvkiadó, Kisújszállás, [én] A szentírási könyvek egzegetikai magyarázatával kapcsolatban: - Jeromos Bibliakommentár I. Az Ószövetség könyveinek magyarázata, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 2002. - Jeromos Bibliakommentár II. Az Újszövetség könyveinek magyarázata, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 2003. - Jeromos Bibliakommentár III. Biblikus tanulmányok, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 2003. - DÓKA Z., Márk evangéliuma, Ordass Lajos Baráti Kör, Budapest, 1996 -

GNILKA J., Márk, Agapé Kiadó, Szeged, 2000 - SCHWANK B., János, Agapé Kiadó, Szeged, 2001 - GYÖKÖSSY E., János evangéliuma, Örökségünk Kiadó Bt, Nyíregyháza, 1999 - JAKUBINYI GY., Máté evangéliuma, Szent István Társulat, Budapest, 1991 - JOHN TESTVÉR, TAIZÉ, Zarándok Isten, Agapé Kiadó, Szeged, 1995. - JOHN TESTVÉR, TAIZÉ, Jézus útja, Agapé Kiadó, Szeged, 1999. - JOHN TESTVÉR, TAIZÉ, Megújulás Lelke, Agapé Kiadó, Szeged, 2000. - GÁL F., János evangéliuma, Szent István Társulat, Budapest, 1987 - GÁL F., Pál apostol levelei, Szent István Társulat, Budapest, [én] 140 - GÁL F., Beszélgetések az evangéliumról,, Szent István Társulat, Budapest, 1980 - GÁL F., Az apostolok cselekedeteinek olvasása, Szent István Társulat, Budapest, 1982 - TARJÁNYI B., Evangélium magyarázatok I rész Találkozások, Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest, 1997. - TARJÁNYI B., Evangélium magyarázatok II részPéldabeszédek, Szent Jeromos

Bibliatársulat, Budapest, 1997. - TARJÁNYI B., Evangélium magyarázatok III rész Csodák, Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest, 1998 (Ld. még az irodalmi ajánlást HECHT A, Közös utunk a Bibliához című könyv utolsó lapjain) A kereszténységben használatos legfontosabb szimbólumokkal kapcsolatban: - GUARDINI R., Örökmécs, Szent István Társulat, Budapest, 1983 - HAAG H., Bibliai lexikon, Szent István Társulat, Budapest, 1989 - VERBÉNYI I. – ARATÓ M, Liturgikus lexikon, Ecclesia, Budapest, 1989 A természetes szimbolizmussal kapcsolatban: - BIEDERMANN H., Szimbólumlexikon, Corvina, [hn], [én] - HOPPÁL M. – JANKOVICS M – NAGY A – SZEMEDÁN GY, Jelképtár, Helikon Kiadó, [hn], [én] - PÁL J. – ÚJVÁRI E (Szerk), Szimbólumtár Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából, Balassi Kiadó, Budapest, 1997. Az összeszedettséget elősegítő gyakorlatokkal kapcsolatban: - DYCKHOFF P., Lélegezz fel!, Don Bosco Kiadó,

Budapest, 2003 - DE MELLO A., Test és lélek imája, Szent Gellért Egyházi Kiadó, Szeged, 1992, 9-35 o - MEWALDT A. – GAILIUS Ž, Ifjúsági csoportvezetők gyakorlati kézikönyve, Nagyító Alapítvány, 2005, 94100 o 141 Utószó Jelen tanulmányban a katekézissel kapcsolatos legfontosabb kérdéseket tekintettük át, amelyek szükségesek ahhoz, hogy átfogó, és az egyház mai felfogásának megfelelő képet alakíthassunk ki ennek a – jelentőségét tekintve kitüntetett – igeszolgálatnak a mibenlétéről és gyakorlati vonatkozásairól. Elsőként egy panorámikus képben végignéztük a katekézis történetének főbb állomásait. Ez megmutatta, hogy az egyház mai felfogása a katekézisről sok rokon vonást mutat az első századok elképzelésével és gyakorlatával annak ellenére, hogy az akkori és a mai társadalmi és vallási helyzet nem feleltethető meg mindenben egymással. A katekézis fogalmának áttekintésekor megvizsgáltuk a vele

kapcsolatban lévő egyéb tevékenységek, fogalmak jelentését is. A katekézis olyan – a megtérésre építő – igeszolgálat, amely a keresztény élet teljességének megélésébe segít belépni, illetve előrehaladni a benne résztvevőket. Mint ilyen, különbözik az első evangelizációtól, és az iskolai keretek között folyó vallásoktatástól, bár ezekkel is számos hasonlóságot mutat. Ezt követően áttekintettük a katekézis végzésének hátterében álló teológiai szempontokat. Elsőként az egyház küldetésének egészében helyeztük el a katekézist. Ez az igeszolgálat a martyria egyházi alapfunkció egyik megnyilvánulása. Mivel a katekézis a keresztény élet teljességébe hivatott bevezetni a résztvevőket, ezért feladata, hogy a másik három alapfunkció ismeretére is tanítsa és gyakorlására, élésére nevelje résztvevőit. A katekézis egyházképet alakít ki az emberben, ezen keresztül valamilyen egyházat is épít.

Ugyanez érvényes a kisközösségi, társas életre is. Mivel a katekézis az egyént is neveli a közösséghez hasonlóan, elengedhetetlen, hogy a katekétának világos képe legyen azokról az ideálokról (egyház, közösség, keresztény ember), amelyek ennek a többsíkú nevelési folyamatnak a horizontjában mint viszonyítási pontok lebegnek. Ezen eszmények főbb vonásait is áttekintettük. A közösség- és egyénkép az egyházkép következménye Mindkettő alapja az evangéliumi lelkület élése, ennek folyományaként a kapott karizmák megélése, és az apostoli elköteleződés. A harmadik fejezetben az isteni pedagógia sajátosságait – és kateketikai következményeit – tekintettük át, mint ami az egyház, és benne a katekézis pedagógiájának is ihletője. Ennek főbb vonásai a személyes jelleg, a nyelvezetek sokféleségének alkalmazása, az alkalmazkodás, a fokozatosság, a közösségi formálódás és a Lélek iránti fogékonyságra

nevelés. Ezek azok, amelyek a katekézis megtervezésének, megszervezésének, illetve a konkrét emberekkel történő fogalkozásnak irányadó szempontjai. Mindez a katekéta részéről is egy sajátos krisztusi szemlélet fokozatos és egyre teljesebb elsajátítását igényli, hogy „amit végez”, az összhangban legyen avval, „ahogyan végzi”. A negyedik fejezetben a katekézis forrásait és alkalmazásuk fő kritériumait vizsgáltuk meg. A Szentírás és az egyházi hagyomány két, egymást föltételező forrás Ezek mellett a katekézisben forrás lehet mindaz, ami összhangban van az evangéliumi értékekkel, és azokat a mai ember számára érthető módon közvetíteni tudja. 142 A Szentírás katekézisen belüli helyes alkalmazásának a kritériumai rámutattak arra, hogy megfelelő felkészültség és szervezés szükséges ahhoz, hogy hűek tudjunk maradni a kinyilatkoztatáshoz éppúgy, mint a résztvevőkhöz, valamint a katekézis

természetéhez is. Az ötödik részben megvizsgáltuk a katekézis szereplőit és helyeit. A zsinati egyházképből következik, hogy mindenkinek életállapotának megfelelően van sajátos katekétai küldetése, a keresztény közösségeknek éppúgy, mint az egyéneknek. A katekétai feladat sokrétű hozzáértést kíván, valamint gyökeres keresztény elköteleződést. A hatodik fejezetben elhelyeztük a katekézis szolgálatát az evangelizáció folyamatának egészében. Áttekintettük az első evangelizációval való kapcsolatát Külön figyelmet szenteltünk a katekumenátus folyamatának megismerésére, amely minden katekézis modelljének tekinthető céljait, módszereit és jellegét tekintve is. A hetedik fejezetben a katekézis tervezésének kérdéskörét tekintettük át. Az egyház küldetéséből és az isteni pedagógiából adódik, hogy a katekézist is átgondoltan, a kinyilatkoztatáshoz, ugyanakkor a résztvevőkhöz is hűen vagyunk hivatottak

végezni. Ennek a hűségnek a gyakorlattá váltása igényli a tudatos tervezés folyamatát. A tervezés és a programozás elválaszthatatlan egymástól. A programozásban konkretizálódnak a tervben csak általánosan megfogalmazottak. A nyolcadik fejezetben a kateketikai programozás elemeit tekintettük át a helyzetfelmérés lépésétől kezdve egészen a kiértékelésig. A kateketikai tervezés és programozás nem ad megoldást minden, a gyakorlat során felmerülő problémára. Ez egy eljárás, amely segíti a katekétákat, hogy munkájukat az említett „kettős hűség” jegyében tudatosan tudják végezni. Ez a módszer továbbá nem vezethet tévedhetetlenül biztos sikerekhez, hiszen a hit az ember belső szabadsága és az Isten közötti titokzatos párbeszéd eredményeként növekszik. A katekéta feladata abban áll, hogy – tudását, kreativitását, személyes példáját kamatoztatva – megtegyen minden tőle telhetőt, hogy ez a párbeszéd jó

irányba mutasson. Ahogyan a bevezetőben is említettem, ez a tanulmány önmagában elégtelen ahhoz, hogy képessé tegyen a katekézis végzésére. A kapcsolódó kurzusokban, a gyakorlatban és mindenekelőtt az egyéni istenkapcsolatban és a keresztény közösségi életben való elmélyedés együttese a feltétele annak, hogy ennek a szolgálatnak a végzése egyre érettebb gyümölcsöket teremjen. A katekézis sikere alapvetően a Szentlélek műve, amiből a katekéta elsősorban úgy veszi ki részét, hogy saját személyében tanúsítja, hogy mivé lehet az ember, ha hagyja magát Istentől vezetni. 143 Felhasznált irodalom Zsinati dokumentumok „Lumen gentium. Dogmatikai konstitució az egyházról”, in: CSERHÁTI J – FÁBIÁN Á (Szerk), A II Vatikáni Zsinat tanítása A zsinati döntések magyarázata és okmányai, Szent István Társulat, Budapest, [é.n], 42-91 o „Dei Verbum. Dogmatikai konstitució az isteni kinyilatkoztatásról”, in:

CSERHÁTI J – FÁBIÁN Á (Szerk), A II Vatikáni Zsinat tanítása. A zsinati döntések magyarázata és okmányai, Szent István Társulat, Budapest, [én], 145-157 o „Christus Dominus. Határozat a püspökök lelkipásztori hivatásáról”, in: CSERHÁTI J – FÁBIÁN Á (Szerk), A II Vatikáni Zsinat tanítása. A zsinati döntések magyarázata és okmányai, Szent István Társulat, Budapest, [én], 163-181 o „Presbyterorum ordinis. Határozat a papi szolgálatról és életről”, in: CSERHÁTI J – FÁBIÁN Á (Szerk), A II Vatikáni Zsinat tanítása. A zsinati döntések magyarázata és okmányai, Szent István Társulat, Budapest, [én], 230-255 o „Ad gentes. Határozat az egyház missziós tevékenységéről”, in: CSERHÁTI J – FÁBIÁN Á (Szerk), A II Vatikáni Zsinat tanítása. A zsinati döntések magyarázata és okmányai, Szent István Társulat, Budapest, [én], 278-307 o „Apostolicam actuositatem. Határozat a világi hívek

apostolkodásáról”, in: CSERHÁTI J – FÁBIÁN Á (Szerk), A II Vatikáni Zsinat tanítása. A zsinati döntések magyarázata és okmányai, Szent István Társulat, Budapest, [én], 314-335 o „Unitatis redintegráció. Határozat az ökumenizmusról”, in: CSERHÁTI J – FÁBIÁN Á (Szerk), A II Vatikáni Zsinat tanítása A zsinati döntések magyarázata és okmányai, Szent István Társulat, Budapest, [é.n], 391-405 o „Gaudium et spes. Lelkipásztori konstitució az egyház és a mai világ viszonyáról”, in: CSERHÁTI J – FÁBIÁN Á (Szerk), A II Vatikáni Zsinat tanítása. A zsinati döntések magyarázata és okmányai, Szent István Társulat, Budapest, [én], 446-511 o. „Sacrosanctum concilium. Konstitució a szent liturgiáról”, in: CSERHÁTI J – FÁBIÁN Á (Szerk), A II Vatikáni Zsinat tanítása. A zsinati döntések magyarázata és okmányai, Szent István Társulat, Budapest, [én],105-131 o Concilium Tridentinum, Sessio V, Decretum

secundum: super lectione et praedicatione, n 11, in: G. ALBERIGO és mások (Szerk.), Conciliorum Oecumenicorum Decreta Freiburg iBr, Herder 1962, 645 Egyéb egyetemes dokumentumok A Katolikus Egyház Katekizmusa, Szent István Társulat, Budapest, 1994. Az Egyházi Törvénykönyv (1983), Szent István Társulat, Budapest, 1986. CONGREGAZIONE PER L’EVANGELIZZAZIONE DEI POPOLI, Guida per i catechisti. Documento di orientamento in vista della vocazione, della formazione e della promozione dei catechisti nei territori di missione che dipendono dalla Congregazione per l’evangfelizzazione dei popoli, 3 dicembre 1993, in Enchidrion Vaticanum, 13. Documenti ufficiali della Santa Sede 1991-1993. Testo ufficiale e versione italiana, Bologna, Centro Editoriale Dehoniano, 1993, 1776-1836 o. CONSIGLIO INTERNAZIONALE PER LA CATECHESI, La catechesi degli adulti nella comunità crsitiana. Alcune linee e orientamenti, Cittá di Vaticano, Libreria Editrice Vaticana, 1990. II. JÁNOS PÁL,

Catechesi Tradendae Apostoli buzdítás a katolikus egyház püspökeihez, papjaihoz és híveihez korunk hitoktatásáról (1979), Szent István Társulat, Budapest, [é.n] II. JÁNOS PÁL, Christifideles laici Apostoli buzdítás a világi kritsztushívőkről (1988), Szent István Társulat, Budapest, 1990 II. JÁNOS PÁL, Redemptoris missio Enciklika a missziókról (1990), Szent István Társulat, Budapest, 1992 II. JÁNOS PÁL, Familiaris consortio Apostoli buzdítás a családról (1981), Szent István Társulat, Budapest, 1982 II. JÁNOS PÁL, Pastores dabo vobis apostoli buzdítás, Szent István Társulat, Budapest, 1995 KLÉRUS KONGREGÁCIÓ, A Katekézis Általános Direktóriuma, Szent István Társulat, Budapest, 1998. KLÉRUS KONGREGÁCIÓ, A papi élet és szolgálat direktóriuma, Szent István Társulat, Budapest, 1994. KLÉRUS KONGREGÁCIÓ, Általános Hitoktatási Direktórium (1971), Szent István Társulat, Budapest, [é.n] Ordo Initiationis Christianae

Adultorum, Typis Polyglottis Vaticanis, 1972. 144 VI. PÁL, „Evangelii nuntiandi kezdetű apostoli buzdítás a katolikus egyház püspökeihez, papjaihoz és híveihez a mai világ evangelizálásáról”, in: CSERHÁTI J. – FÁBIÁN Á (Szerk), A II Vatikáni Zsinat tanítása A zsinati döntések magyarázata és okmányai, Szent István Társulat, Budapest, [é.n], 511-547 o PÁPAI BIBLIKUS BIZOTTSÁG, Szentírásmagyarázat az egyházban, Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest, 1998. Püspökkari dokumentumok CONFERENZA EPISCOPALE ITAILANA, Il Rinnovamento della Catechesi, Edizioni Conferenza Episcopale Italiana, Roma, 1970.1988 MKPK ORSZÁGOS HITOKTATÁSI BIZOTTTSÁGA, Magyar Kateketikai Direktórium, Szent István Társulat, Budapest, 2000. MKPK-OLT, Felnőttek beavatása a keresztény életbe. Felnőttek katekumenátusa,[kn], Budapest, 1999 Katekézissel, evangelizációval kapcsolatos tanulmányok ALBERICH E., “Adulti (Catechesi degli)”, in: GEVAERT J (Szerk),

Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 15-19. o ALBERICH E., „Catechesi”, in: GEVAERT J (Szerk), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 104-108 o. ALBERICH E., „L’uomo credente”, in: Religio Encoclopedia tematica dell’educazione religiosa, PIEMME, 1998, 137-156 o ALBERICH E., La catehesi oggi Manuale di catechetica fondamentale, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 2001 ALBERICH E., L’insegnamento della religione tra laicità e confessionalità Nuove istanze e prospettive, in: „Pedagogia e vita”, 2, (1997), 25-42. o ALBERICH E., „Fonti della catechesi”, in: GEVAERT J (Szerk), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 281-283. o ALBERICH E., “Catechesi”, in: MIDALI M – TONELLI R (Szerk), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1989, 152-160. o ALBERICH E., „Mete (della catechesi)” in: GEVAERT J (Szerk), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann –

Torino, 1987, 422-424. o ALBERICH E. – BINZ A, Forme e modelli di catechesi con gli adulti, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1995 ALBERICH E. – BINZ A, Adulti e catechesi, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1993 Az első gyónásra és szentáldozásra felkészítő II. év Kateketikai segédanyag, Jézus Szíve Nővérek Társasága, Budapest, [é.n] BARBON G. – PAGANELLI R, Cammino per la formazione dei catechisti, EDB, Bologna, 1995 BIANCHI E., A lectio divina, Sarutlan Kármelita Nővérek, Pécs, 2001 BIEMMI E., Accompagnare gli adulti nella fede, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1994 BIFET J. E, „La formazione del catechista missionario”, in: GIGLIONI P (Szerk), Catechisti per una Chiesa missionaria, Roma, Urbaniana University Press, 1982, 163-179. o BIFET J. E, „Spiritualità missionaria”, in: PONTIFICIA UNIVERSITÀ URBANIANA, Dizionario di missiologia, EDB, 1993, 481486 o BINZ A. – SALZMANN S, Formazione cristiana degli adulti Riflessioni e strumenti, Elle Di Ci,

Leumann – Torino, 2001 BISSOLI C., „Pedagogia di Dio”, in: GEVAERT J (Szerk), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 493-494. o BISSOLI C., „L’uomo uditore della Parola”, in: Religio Encoclopedia tematica dell’educazione religiosa, PIEMME, 1998, 111-137. o BISSOLI C., „Bibbia (Catechesi)”, in: GEVAERT J (Szerk), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 82-85. o BÜHLMANN W., „Spirituality”, in: MÜLLER K ÉS MTS (Szerk), Dictionary of Mission Theology, History, Perspectives, Orbis Books, New York, 1999, 413-416. o CAÑIZARES A., „La catechesi nella missione evangelizzatrice della Chiesa”, in: STENICO T (Szerk), Evangelizzazione, catechesi, catechisti. Una nuova tappa per la Chiesa del Terzo Millennio, Libreria Editrice Vaticana, Città del Vaticano, 1999, 71-106. o CENTRO SALESIANO PASTORALE GIOVANILE, Itinerari di educazione alla fede. Una proposta pedagogico pastorale, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1995.

DAMU P., Il servizio dei catechisti, in „Catechesi” 49 (1980) 17, 59-68 o 145 DAMU P., La spiritualitá del catechista Tracce per la riflessione personale e di gruppo sui tratti che la caratterizzano, Leumann – Torino, Elle Di Ci, 1996. DAMU P., „Quale spiritualità per il catechista Acquisizioni e stimoli per proseguire la riflessione”, in: BISSOLI C- GEVAERT J (Szerk.), La formazione dei catechisti Problemi di oggi per la catechesi di domani, Leumann – Torino, Elle Di Ci, 1998, 83-93. o DE NICOLÓ GC. – MOVILLA S – SIGALINI D, Vita di gruppo Manuale pratico teorico di conduzione di gruppo, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1996. DUJARIER M., Breve storia del catecumenato, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1984 ESTEPA LLAURENS J. M, „La Chiesa particolare e la catechesi”, in: STENICO T (Szerk), Evangelizzazione, catechesi, catechisti. Una nuova tappa per la Chiesa del Terzo Millennio, Libreria Editrice Vaticana, Città del Vaticano, 1999, 475-489. o FOGASSY J.,

Katekéták kézikönyve, Szent István Társulat, Budapest, 2002 GATTI G., „Spiritualità del catechista”, in: GEVAERT J (Szerk), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 605-606. o GIANETTO U., „La catechesi nella storia: dagli inizi fino al rinnovamento conciliare”, in: ISTITUTO DI CATECHETICA, FACOLTÀ DI SCIENZE DELL’EDUCAZIONE, UNIVERSITÀ PONTIFICIA SALESIANA, Andate & insegnate. Manuale di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 2002, 59-80. o GIANETTO U., „Movimento catechistico”, in: GEVAERT J (Szerk), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 448-450. o GIANETTO U., „Magistero (XX secolo)”, in: GEVAERT J (Szerk), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 397-398. o GIANETTO U., „Memorizzazione”, in: GEVAERT J (Szerk), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 416. o GIANETTO U., „Monaco (Metodo di)”, in: GEVAERT J (Szerk), Dizionario di catechetica,

Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 440-441. o GIANETTO U., „Catechismo olandese”, in: GEVAERT J (Szerk), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 123-125. o GERMAIN E., „Catechismo (istituzione)”, in: GEVAERT J (Szerk), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 118-119. o GEVAERT J., „Congressi catechistici internazionali”, in: GEVAERT J (Szerk), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 173. o GEVAERT J., Prima evangelizzazione, Leumann – Torino, Elle Di Ci, 1990 GEVAERT J., „Esperienza”, in: MIDALI M – TONELLI R (Szerk), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1992, 360-368. o GEVAERT J., „Inculturazione”, in: GEVAERT J (Szerk), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 339340 o GEVAERT J., La dimensione esperienziale della catechesi, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1984 GROPPO G., „Catecumenato antico”, in: GEVAERT J (Szerk),

Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 133-136. o GROPPO G., „Medioevo (Catechesi del)”, in: GEVAERT J (Szerk), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 411-414. o HECHT A., Közös utunk a Bibliához, Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest, 2000 HÉZSER G., A pásztori pszichológiaGyakorlati kézikönyve, Kálvin Kiadó, Budapest, 2002 INTRIERI L., Programmare in parrocchia, Elle Di Ci Leumann – Torino, 1997 LANGER W., „Catechismo (criteri)”, in: GEVAERT J (Szerk), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 116-118. o LANZA S., „La catechesi strumento della nuova evangelizzazione”, in: STENICO T (Szerk), Evangelizzazione, catechesi, catechisti. Una nuova tappa per la Chiesa del Terzo Millennio, Libreria Editrice Vaticana, Città del Vaticano, 1999, 213-253. o LUKÁCS L., „Adalékok a lelkipásztori munka megújulásához”, in: HORÁNYI Ö (Szerk), Az egyház mozgástereiről, Vigilia, Budapest,

1997, 191-218. o MALIZIA G. - TRENTI Z, „Le condizioni”, in: TRENTI Z ÉS MTS (Szerk), Religio Encoclopedia tematica dell’educazione religiosa, PIEMME, 1998, 315-340. o MARTINELLI A., Giovani e direzione spirituale, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1990 MASINI M., Iniziazione alla „lectio divina” Teologia, metodo, spiritualitá, prassi, Edizioni Messaggero Padova, 1994 146 MAZZARELLO M. L, Catechesi dei fanciulli Prospettive educative, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1986 MEDDI L., La catechesi illumina la vita, in „Via veritá e vita”, 40 (1991) 133, 24-35 o MÉSZÁROS I., A világi hitoktatóképzés intézményes formái, in „Teológia”, 1989, 2, 114-120 o MIDALI M., „Segni dei tempi”, in: MIDALI M – TONELLI R (Szerk), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1992, 977-982. o MIDALI M., „Progettazione pastorale”, in: MIDALI M – TONELLI R (Szerk), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1992,

895-903. o MORANTE G., Elementi di metodologia catechetica, UPS – Istituto di Catechetica, Roma [kézirat], 1998 PELLEREY M., „Obiettivi” in: GEVAERT J (Szerk), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 461-462 o. PINTOR S., Identitá e formazione del catechista Impegno di singoli e di comunitá, Bologna, Edizioni Dehoniane, 1989 POLLO M., L’animazione culturale dei giovani Una proposta educativa, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1986 RUTA G., Programmare la catechesi Teoria e pratica per animatori e catechisti, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1996 SEUMOIS A., „Missionaria (Catechesi): Storia”, in: GEVAERT J (Szerk), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 436-440. o SEUMOIS A., „Catechista missionario”, in: GEVAERT J (Szerk), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 130-132. o SIMONETTI M., „Alessandria (Scuola di)”, in: GEVAERT J (Szerk), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann –

Torino, 1987, 26-27. o SORAVITO L., „La pedagogia di Dio fonte e modello della pedagogia catechistica”, in: STENICO T (Szerk), Evangelizzazione, catechesi, catechisti. Una nuova tappa per la Chiesa del Terzo Millennio, Libreria Editrice Vaticana, Città del Vaticano, 1999, 375-398. o SORAVITO L., „Catechista”, in: GEVAERT J (Szerk), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1987, 126 o SORAVITO L., „Operatori della catechesi”, in: SEVESO B – PACOMIO L (Szerk), Enciclopedia di pastrorale, Casale monferrato, PIEMME, 1992, 67-68. o SORAVITO L., „Identità e ruolo del catechista degli adulti”, in: UFFICIO CATECHISTICO NAZIONALE, Adulti e catechesi nella comunità, Leumann – Torino, Elle Di Ci, 1991. SORAVITO L., La progettazione pastorale Esperienze e orientamenti, [kézirat], UPS, Roma, 1998 SORAVITO L., La programmazione nella catechesi, EDB, Bologna, 1987 STACHEL G., „Catechetica”, in: GEVAERT J (Szerk), Dizionario di catechetica, Elle Di Ci,

Leumann – Torino, 1987, 110111 o STENICO T., „Vocazione, identità e formazione del catechista”, in: STENICO T (Szerk), Evangelizzazione, catechesi, catechisti. Una nuova tappa per la Chiesa del Terzo Millennio, Libreria Editrice Vaticana, Città del Vaticano, 1999, 489-531. o TARJÁNYI Z., Kateketika I, Szent István Társulat, Budapest, 1998 TONELLI R., „Progetto educativo-pastorale”, in: MIDALI M – TONELLI R (Szerk), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1992, 903-906. o TONELLI R., Per la vita e la speranza Un progetto di pastorale giovanile, Roma, LAS, 1996 TRENTI Z., „L’eudacotore alla fede Presupposti alla professionalità del catechista”, in: BISSOLI C – GEVAERT J (Szerk), La formazione dei catechisti. Problemi di oggi per la catechesi di domani, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1998, 94-115 o VOPEL W. K, Manuale per animatori di gruppo, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1994 Egyéb tanulmányok ALLPORT G. W, A személyiség

alakulása, Gondolat Kiadó, Budapest, [én] BERAN F., „Presbyterorum Ordinis Határozat a papi szolgálatról és életről”, in: KÁRNITZ M (Szerk), A II Vatikáni Zsinat dokumentumai negyven év távlatából 1962-2002. A zsinati dokumentumok áttekintése és megvalósulása, Szent István Társulat, Budapest, 2002, 421-441. o CIAN L., Cammino verso la maturità e l’armonia Riflessione sull’esperienza di un itinerario di accompagnamento formativo individuale. Piste per realizzare la „vita piena”, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1990 FARKASFALVY D., Bevezetés a szentírástudományba, Agapé, 1995 FISICHELLA R., „Salvezza”, in: Religio Encoclopedia tematica dell’educazione religiosa, PIEMME, 1998, 765-767 o GALLO L., „Chiesa”, in: MIDALI M – TONELLI R (Szerk), Dizionario di Pastorale Giovanile, Elle Di Ci, Leumann – Torino, 1992, 165-182. o 147 GALLO L., „La comunità degli uomini in Cristo”, in: Religio Encoclopedia tematica dell’educazione

religiosa, PIEMME, 1998,, 189-218. o NEMESHEGYI P., A II Vatikáni Zsinat egyházképe, in „Távlatok” (1995) 1, 59-68 o SZÁNTÓ K., A Katolikus egyház történe I, Ecclesia, Budapest, 1987 LESQUIVIT C. – GRELOT P, „Üdvösség”, in: X LÉON-DUFOUR (Szerk), Biblikus teológiai szótár, Szent István Társulat, Budapest, [é.n], 1385-1393 oszlop VANYÓ L., Az ókeresztény egyház és irodalma, Szent István Társulat, Budapest VÁRNAI J., „Dei Verbum Dogmatikai konstitúció az egyházról”, in: KRÁNITZ M (Szerk), A II Vatikáni Zsinat dokumentumai negyven év távlatából 1962-2002. A zsinati dokuemtumok áttekintése és megvalósulása, Szent István Társulat, Budapest, 2002, 321-351. o WIEDENHOFER S., „Ekkléziológia”, in: SCHNEIDER T (Szerk), A dogmatika kézikönyve II,Vigilia Kiadó, Budapest, 1997, 49160 o WILDMANN J., Mit akart a II Vatlkáni zsinat? II rész: Az új egyházkép, in „Mérleg” (1993) 2, 112-121 o 148 Tartalomjegyzék

RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE. 2 BEVEZETÉS. 3 1. A KATEKÉZIS TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSE ÉS FOGALMA 6 1. A KATEKÉZIS TÖRTÉNETÉNEK FŐBB ÁLLOMÁSAI 6 2. KATEKÉZIS 12 3. A HIT, NEVELHETŐSÉGE ÉS TANÍTHATÓSÁGA 15 4. ISKOLAI VALLÁSOKTATÁS, HITTAN, HITOKTATÁS 15 5. EVANGELIZÁCIÓ 18 6. KATEKETIKA 18 7. KATEKIZMUS 19 2. A KATEKÉZIS VÉGZÉSÉNEK HÁTTERÉBEN LÉVŐ TEOLÓGIAI SZEMPONTOK 22 1. A KATEKÉZIS KIVESZI RÉSZÉT AZ EGYHÁZ KÜLDETÉSÉNEK BETÖLTÉSÉBŐL 22 1.1 Az egyház küldetésének gyökere 23 1.2 A küldetés és az egyházi alapfunkciók, mindezek kapcsolata a katekézissel 24 1.21 A diakonia és kapcsolata a katekézissel 24 1.22 A koinonia és kapcsolata a katekézissel 27 1.23 A martyria és kapcsolata a katekézissel 30 1.24 A liturgia és kapcsolata a katekézissel 31 2. EGYHÁZKÉP, KÖZÖSSÉGKÉP, KERESZTÉNYKÉP 34 2.1 Az egyházkép 35 2.2 A hiteles egyházi közösség vonásai 37 2.3 A ideális keresztény ember vonásai 38 3. A

KATEKÉZIS PEDAGÓGIÁJÁNAK MODELLJE: ISTEN PEDAGÓGIÁJA ÉS GYAKORLATI KÖVETKEZMÉNYEI . 44 1. A SZEMÉLYES TALÁLKOZÁS ÉS A PÁRBESZÉD PEDAGÓGIÁJA 45 2. A JELEK ÉS A TAPASZTALATOK ALKALMAZÁSÁNAK PEDAGÓGIÁJA 45 3. A MEGTESTESÜLÉS ÉS INKULTURÁCIÓ PEDAGÓGIÁJA 46 4. A FOKOZATOSSÁG PEDAGÓGIÁJA 49 5. A SZENTLÉLEK FŐSZEREPÉNEK, ÉS AZ IRÁNTA VALÓ FOGÉKONYSÁGNAK A PEDAGÓGIÁJA 49 6. A KÖZÖSSÉG PEDAGÓGIÁJA 49 149 4. A KATEKÉZIS FORRÁSAI ÉS ALKALMAZÁSUK ALAPVETŐ SZEMPONTJAI 53 1. ISTEN KINYILATKOZTATÁSA ÉS ENNEK KÜLÖNBÖZŐ ÚTJAI: A KATEKÉZIS FORRÁSAI 53 1.1 Az egyházi hagyomány 54 1.2 A Szentírás mint a katekézis forrása 55 1.3 Az egyházi hagyomány és a Szentírás kapcsolata 55 1.4 Forrás, tartalom, dokumentum, tapasztalat – fogalmi tisztázás 56 2. A TARTALOMRENDEZÉS ALAPELVEI 56 3. A SZENTÍRÁS ÉS MÁS FORRÁSOK ALKALMAZÁSA A KATEKÉZISBEN 57 3.1 A Szentírás alkalmazásának fő szempontjai 58 3.11 A

Szentírás katekézisen belüli alkalmazásának fő szempontjai 58 3.12 Gyakorlati szempontok, lehetséges félrecsúszások 60 3.2 A hagyomány mint az egyház által megélt valóság forrásként való alkalmazása 61 3.3 A katekizmusok használata 61 3.4 Teológiai kutatás 62 3.5 Kulturális értékek használata 62 3.6 Katekézis és memorizálás 63 5. A KATEKÉZIS SZEREPLŐI ÉS HELYEI 66 1. EGYHÁZKÉP ÉS A KATEKÉZIS SZEREPLŐI 66 2. A KATEKÉZIS FELELŐSEI 67 2.1 Az egyházi közösség mint a katekézis felelőse 67 2.2 A lelkipásztorok kateketikai küldetése 67 2.3 A szerzetesek kateketikai feladata 68 2.4 A szülők kateketikai feladata 68 2.5 A világi katekéták küldetése 69 3. KATEKÉTAI FELADATOK ÉS LELKÜLET 69 3.1 A feladatok 69 3.2 A katekéta lelkisége 71 6. A KATEKÉZIS AZ EVANGELIZÁCIÓ FOLYAMATÁBAN 80 1. AZ EVANGELIZÁCIÓ FOLYAMATA ÉS ELEMEI 80 2. A KATEKUMENÁTUS 82 2.1 A katekumenátus szakaszai. 83 2.2 A katekumenátus személyi

feltételei 85 3. ELMÉLYÍTŐ KATEKÉZIS 86 4. A KÜLÖNBÖZŐ KATEKÉZIS- ÉS EVANGELIZÁCIÓS FORMÁK KAPCSOLATA ÉS JELENTŐSÉGÜK 87 7. A TERVEZÉS ÉS PROGRAMOZÁS JELENTŐSÉGE ÉS FOGALMA 90 1. A TERVEZÉS SZÜKSÉGESSÉGE 90 150 2. A KATEKÉZIS MEGSZERVEZÉSE AZ EGYHÁZ TÁGABB KÜLDETÉSÉNEK SZERVEZÉSÉN BELÜL 92 2.1 Tervezési szintek 92 2.2 A fogalmak: pasztorális/kateketikai tervezés és programozás 94 8. A KATEKETIKAI PROGRAMOZÁS EGYMÁST KÖVETŐ LÉPÉSEI 99 1. A PROGRAMOZÁS FOLYAMATÁNAK EGÉSZE 99 2. A KATEKETIKAI PROGRAMOZÁS LÉPÉSEINEK RÉSZLETEI 101 2.1 Helyzetelemzés és –értékelés, a pasztorális/kateketikai tervek és a katekézis horizontjában lévő célok figyelembevétele. 101 2.11 A szoros értelemben vett helyzetelemzés 102 2.12 A helyzet értelmezése, a tervek és az ideálok figyelembevétele 105 2.2 A célok meghatározása 106 2.21 A célok csoportosítása 106 2.22 A célok meghatározásának módja 108 2.221

Távlati célok 108 2.222 Köztes célok 109 2.223 Közvetlen célok 110 2.23 A célok helyes és helytelen megfogalmazása 111 2.3 A dokumentált tartalmi részek kiválasztása 111 2.4 Élmények/tapasztalatok kiválasztása 112 2.41 Az élmények/tapasztalatok csoportosítása 112 2.42 Az élmények kiválasztásának kritériumai 113 2.5 A köztes célhoz vezető elemek összerendezése 114 2.6 A katekézis-foglalkozás megtervezése 115 2.61 Távolabbi előkészület 115 2.611 A katekézis-foglalkozás kommunikációs jellege 116 2.612 A katekézis-foglalkozás elemei 119 2.613 A foglalkozás menete, a különböző „módszerek” 121 2.614 Az egyes lépéseknél használható technikák, tevékenységek 129 2.615 A katekéta kommunikációs feladatai az egyes lépéseknél 131 2.62 Közvetlen előkészület a katekézis-foglalkozásra 132 2.7 A kiértékelés szempontjai 134 2.71 A kiértékelés célja, szükségessége 134 2.72 A kiértékelés időpontja és

tárgya 134 2.73 A kiértékelés módja 135 UTÓSZÓ. 142 FELHASZNÁLT IRODALOM . 144 TARTALOMJEGYZÉK . 149 151