Történelem | Középiskola » Az ókori Egyiptom története

Az ókori Egyiptom története (i.e 3000 – ie 1070) Mezopotámia mellett a másik nagy folyó menti civilizáció Egyiptom, avagy Hérodotosz görög történetíró megfogalmazásában „A Nílus ajándéka”. A Nílus völgye kiválóan alkalmas az öntözéses gazdálkodásra (termékeny iszap), ezért öntözőcsatornákat építettek. Mezopotámia és Egyiptom közé szorult kisállamok közül kettőnek nagy világtörténelmi szerepe van: a föníciaiaknak írásuk, a zsidóknak pedig vallásuk révén (egyistenhit). Egyiptom fontos iparcikkekből behozatalra szorul Területe védhetőbb, mint Mezopotámia területe Az állam apró falvak szövetségéből született. A Nílus partján lévő falvacskák összefogtak az öntözéses gazdálkodás megszervezése céljából; közös irányítókat (munkavezetőket, bírókat stb) választottak Így (ie 3000 körül) két nagy állam jött létre: a Nílus torkolatvidékén Alsó-Egyiptom (észak); délen pedig

Felső-Egyiptom. Egyiptom története igazából azzal kezdődik, hogy a felső-egyiptomi Sólyom nemzetség vezetője, Aha Ménész i.e 2955-ben meghódította Alsó–Egyiptomot, és ezzel létrehozta az egységes egyiptomi államot. Azonban az egyiptomiak egészen az ókor végéig „két országnak” tekintették hazájukat, és az uralkodó, a fáraó is az „Alsó- és Felső-Egyiptom királya” címet viselte (a koronázási aktus pedig tulajdonképpen a két birodalomrész szimbolikus újraegyesítése volt). Óbirodalom (i.e 2635-2155) A korszak uralkodói a 3-6. dinasztiákból kerültek ki Az Óbirodalom első fáraója Dzsószer volt Egyiptomban nagy mennyiségű gabonát, gyümölcsöt és zöldséget termeltek, de jelentős volt az állattartás is Az iparban a kőfeldolgozás, papirusz-, agyag- és ékszergyártás volt jellemző. A gazdasági életet a fáraó irányította, az ő raktáraiban tárolták a parasztok által beszolgáltatott gabonát, nyersanyagokat.

Innen élelmezték az udvarban dolgozó kézműveseket, a bányákban és az építkezéseken dolgozókat Azért, hogy a parasztok termény- és munkaszolgáltatásaival bármikor rendelkezhessenek, bármikor vezényelhessék őket csatornák vagy piramisok építésére, bányákba vagy háborúba, állami közigazgatású telepekre költöztették őket. A kor utolsó két dinasztiájának uralkodása alatt meggyengült az állam. A fáraói hatalom csökkent, mivel az uralkodói birtokok jelentős részét eladományozták, a tartományi kormányzók pedig dinasztikusan örökítették tovább hatalmukat (tulajdonképpen kiskirályokká váltak). Ráadásul az elnyomás az uralkodó osztály ellen fordította a közrendűeket, és ezek a megmozdulások az Óbirodalom bukásához vezettek. Társadalom − − − − fáraó uralkodó osztály (írnokok, papok) közrendűek (parasztok, kézművesek) rabszolgák (patriarchális rabszolgaság) Középbirodalom (i.e 2040-1785) Az

első átmeneti kor zűrzavarából két központ emelkedett ki: Hérakleopolisz és Théba. Kettejük küzdelméből végül Théba került ki győztesen, így az Egyiptomi államot az anarchiából Théba uralkodói ragadhatták ki A korszak uralkodói a 11-12 dinasztiából kerültek ki E korban az ipar fejlődött, a közrendűek földterületei nőttek. Megnőtt a városi lakosság politikai szerepe és a rabszolgák jelentősége. A kor fáraói főként déli irányba, Núbia felé terjeszkedtek – a núbiai arany rendkívül fontos szerepet játszott az egyiptomi gazdaságban A korszak végén meggyengült a fáraók hatalma, s ez lehetővé tette a Palesztina és Fönícia területén élő törzsek beszivárgását. Végül a középbirodalmat e népcsoportok, a hükszószok rohama döntötte meg, akik kétkerekű harci szekerekkel támadták meg Egyiptomot – ezzel kezdetét vette a második átmeneti kor (i.e 1785-1552) Újbirodalom (i.e 1552-1070) A hükszoszokat a

thébai uralkodók, a 17. dinasztia fáraói űzték ki I Jahmesz, a 18 dinasztia alapítója vívta ki a végső győzelmet, és ezzel kezdetét vette az Újbirodalom kora E korban vált Egyiptom világhatalommá. I Jahmesz a hükszószok elűzése után folytatta a hadjáratot Palesztina irányába A 18. dinasztia uralma Egyiptom történetének legdicsőségesebb korszaka A gazdasági fejlődés felgyorsult, látványos építkezések indultak, élénk diplomáciai tevékenység és nagy hódítások jellemzik a kort. III Thotmesz (ie 1490-1436), aki Hatsepszut fáraónő mostohagyermeke volt, már uralkodása első évében hadjáratot vezetett Szíria ellen (az ő nevéhez fűződik a szíriai Meggido városa melletti győztes ütközet) Egyiptom világbirodalmi voltát és a hadjáratok sikerét jól mutatja, hogy az asszír birodalom, Mitanni és Babilon is ajándékokkal próbáltak a fáraók kegyeibe férkőzni. III Amenhotep (ie 1402-1364) uralkodásának ideje a jólét és

bőség kora volt – ő nem indított hadjáratokat, de igen élénk diplomáciai tevékenység jellemezte. Fontos megemlíteni IV. Amenhotep (Ehnaton) (ie 1364-1347) nevét, aki le kívánt számolni az idegen kultuszokkal éppúgy, mint a túlságosan megnövekedett politikai befolyású Amon-papsággal. Ezért a hit középpontjába egyetlen istent helyezett, Atont (de emellett megtűrte a hagyományos kultuszokat is, és soha nem tudta teljesen megszüntetni azokat, így nem beszélhetünk valódi monoteizmusról). Feleségével, Nofretitivel új fővárost alapított, a Thébától 400 kilométerre lévő Ahet-Atont (mai neve Tell el-Amarna, erről kapta nevét az egész korszak). Az Amarna-reform végül kudarcba fulladt: az egyiptomiak többsége szembefordult az új, egyistenhívő vallással, ráadásul a hadseregnek sem tetszett a hadjáratokat nem indító fáraó. Ehnatonnak nem volt fiúgyermeke, aki folytathatta volna a reformot – utóda, Tutanhamon kénytelen volt

kiegyezni Aton ellenfeleivel, így az Amon-kultusz rövid idő alatt újjáéledt. A fáraó korai halála utáni zűrzavarban (melynek során az erős hettita birodalom szembefordult Egyiptommal) a hadsereg ragadta magához a hatalmat, és a hadak vezérei alapították meg a 19. dinasztiát A majdnem 70 évig uralkodó II. Ramszesz (ie 1290-1224) III Thotmesz követőjének vallotta magát, növelni kívánta birodalma területét – a szíriai Kades városa alatt azonban a hettita király, Muwatalli csapdába csalta és szétverte a fáraó seregét (kadesi csata). A csata után a hettita király békét kötött (a még mindig erős) Egyiptommal, így hetven éves békekorszak vette kezdetét (monumentális építkezések indulnak). Azonban II. Ramszesz halála után egyre gyakoribbá váltak a nomád támadások (pl líbiaiak), és a kis-ázsiai népmozgások (pl akhájok, frígek, dórok, arámiak) hatására megsemmisültek a nagy birodalmak, felborult a térség hatalmi

egyensúlya