Szociológia | Családon belüli erőszak » Házastársi konfliktusok

AVKF Házastársi konfliktusok avagy a válások különböző okai Szociálpedagógus szak Levelező tagozat IV. évfolyam Bevezető A felmérések szerint a házasságok 60 százaléka válással végződik, vajon mi ennek az oka, vagy okai? Dolgozatomban majd erre próbálok rávilágítani több szempontból. A fő szál amin megpróbálok elindulni, hogy a házastársi konfliktusok és különböző életesemények, hogyan befolyásolják a házas életet, de kitérek az anyagi vonzatára is. A válás nem hirtelen bekövetkező változás, hanem egy hosszan elhúzódó folyamat részeként értelmezhetjük. Ezt a folyamatot sok házastársi konfliktus kíséri és ezzel együtt érzelmi elhidegülés kezdődik. Vannak azonban olyan esetek is ahol konfliktus nélkül csendben zajlik az egymástól való távolodás. Lassacskán megerősödik az egyik félben ez az állandósult helyzet, és ez rengeteg külső és belső feszültséggel jár. Aki felveti a házasság

felbontását jobb helyzetben érezheti magát, mert ő mondta ki a probléma megoldási lehetőséget, viszont a másik felet ez a hír sokkolóan éri. Valószínűleg ő még kötődést érez a másik iránt. Ezután már jogi úton is elindul a válás, ami további konfliktusokat idézhet elő, mint pl.: az egyik fél nem tud a közös lakásból elköltözni, és rákényszerülnek a további együttélésre. Lehet azonban, hogy ezalatt a kényszeres együttélés alatt döbbennek rá a válás elhamarkodottságára, de bekövetkezhet a kommunikáció teljes hiánya is. Ahhoz, hogy mindeddig eljussunk tisztában kell lennünk bizonyos körülményekkel. Magáról a házasságkötésről és a váláshoz vezető útról, a házastársi konfliktusokról és más életeseményekről valamint mindezek összefüggéseiről. Ehhez sokat segítenek az országos felmérések. Elsőként ismerjük meg a magyar családok felépítését és háztartástípusokat. 2 I. Fejezet

Házasságkötés és válás 3 I/1. Családszerkezetek 1 a, Szocializációs háttér A család olyan személyközi kapcsolatrendszer, amely a házastársak, szülők és gyermekek együttműködésével alakul, és határozza meg a házasság a gyermeknevelést és a háztartás-gazdálkodást. Vagyis a család a szülők és gyermekek együttélése, ill az együttélés során kialakult pszichoszociális rendszer. Ez a személyközi kapcsolat rendszer, ahol az ember megkapja az első meghatározó benyomását a világból, kialakítja a személyiségi sajátosságait, átadja mindazokat a készségeket és viselkedési mintákat, amelyet a későbbiekben hasznosítani tud önmaga, és a társadalom számára. A felsoroltak alapján a család a szocializáció elsődleges színhelye. Az ember a szocializációja során kialakít egy képet az ideális családról is, amelyben a személyes élményei befolyásolják. Éppen ezért a válás igen kényes téma mindenki

számára, ugyanis mozgósítja a mindenféle elválással, leválással (szeparáció) kapcsolatos érzelmeket. b, Háztartástípusok 1960-as évektől kezdték el Magyarországon vizsgálni a háztartástípusokat, népszámlálási adatok alapján. Korábban ez a p asszus hiányzott a d emográfiai felmérések érdeklődési körből, egészen addig, amíg II. József el nem rendelte az első magyarországi népszámlálást. Ennek alapján kiderült, hogy akkoriban az egész országban átlagosan 5,28 személy élt egy háztartásban. Mind ez napjainkig tekintve az átlagos háztartásnagyság lényegesen lecsökkent. Az 1990-es felmérés szerint az országban 10 millió 124 ezer személy élt, ezt háztartásokra lebontva 3 millió 890 ezer. A háztartásban élők 19,2 százaléka, ami 2 millió embert jelent, még ma is olyan háztartásokban él, ahol több rokon és család él együtt. Ennek az az oka, hogy a mai fiataloknak igen nehéz lakáshoz jutniuk, ezért többen

valamelyik szülőnél élnek, amíg nem gyűjtenek össze egy saját lakásra. Ez akár évekig is elhúzódhat De előfordulhat olyan eset is, hogy a megözvegyült szülő költözik valamelyik házas gyermekéhez. A következő szempont, hogy csökkent a három és annál több gyermekes családok aránya (6,5 százalék), és ezzel egyidejűleg nőtt azoknak a házaspároknak a száma is, akik nem vállalnak egyáltalán gyereket (34,3 százalék). Ennek lehet fő oka a mostani megélhetési nehézségek, és a t ársadalom rossz helyzete. A házaspárok nem akarnak a bizonytalanba gyerekeket vállalni. Saját tapasztalatok alapján a fiatalok nagy többségének nincs lehetősége öröklakást vásárolni. Legtöbben albérletekben élnek inkább, minthogy valamelyik szülőnél lakjanak tovább. Ezek után másik oka lehet az is, hogy a fiatalok nem biztosak saját munkájukkal kapcsolatban, mert mi van ha egyik napról a másikra létszámleépítést tartanak a munkahelyen

és pont tőle kell megválnia a cégnek. A másik pedig, hogy sokan még maguk is gyereknek érzik magukat, így várnak. Főleg a férfiaknál jellemzőbb, mert míg a nők már 25 évesen megérnek a gyerekvállalásra, addig a férfiak csak 30-35 évesen gondolják úgy, hogy most már biztosan be tud vállalni egy gyereket. 1 Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába című gyűjteményének alapján 4 Személyek Háztartások Százalékos megoszlása 9,3 24,3 Háztartástípus Egy személyből álló háztartás Többszemélyes háztartás, Amelyben nincs egy család sem Egy család rokon nélkül Egy család rokonnal Két család egyenes ági kapcsolatban Két család oldalági kapcsolatban Három család Összesen 3,2 3,9 68,3 13,8 60,0 9,2 4,9 2,4 0,2 0,1 0,3 100,0 0,1 100,0 I/2. Házasságkötés és válás Házasságkötések Év 1980 1990 2000 2001 2002 2003 Száma Ezer lakosra 80 331 66 405 48 110 43 583 46 008 45 398 7,5 6,4 4,7 4,3 4,5 4,5

Férfiak Nők Átlagos életkora a házasságkötéskor 27,2 27,4 30,4 31,2 31,5 31,8 24,2 24,4 27,5 28,2 28,5 28,9 Válások Száma Ezer lakosra 27 797 24 888 23 987 24 391 25 506 25 046 2,6 2,4 2,3 2,4 2,5 2,5 Ezer fennálló házasságra jutó válás 9,9 9,9 10,7 11,0 11,6 11,6 Férfiak nők Átlagos életkor a váláskor 35,7 32,6 36,7 33,8 38,6 35,8 39,0 36,1 39,3 36,5 39,8 36,9 Ez alapján kiderül a h ázasságkötések száma egyenes arányban csökkent lakosok számával. A férfi és nő átlagos életkora is egyenes arányban növekedett házasságkötéskor Bár ez szerintem nem is baj, inkább fontolják meg a házasulandó felek, hogy kivel kötik össze az életüket, minthogy előbb-utóbb elhidegüljenek egymástól és konfliktusaik a házasság felbontását eredményezze. Ez ki is derül a t áblázatból, hogy míg a 80-as években a 2 házasságok 1/3-a végződött válással, addig napjainkban a válások aránya 60%-ra rúg. Más szempontból viszont

mind a 80-as években mind pedig napjainkban a házasfelek kb. 8 é vig vannak együtt, függetlenül az életkortól. Talán ez azzal magyarázható, hogy minden embernél kb. 7 évente cserélődnek a hormonok, ezért kritikus ez az időszak a párok körében Ez az korszak rengeteg konfliktusokat rejt a párok számára. A válást a kutatók többféleképpen értelmezhetik. Lehet a v álás morális (erkölcsi) hiba, ahol a házasság intézményének felbontása mögött valamiféle vétkességi alapot látnak. A másik szerint a válás társadalmi hiba és szerintük a családot és a házastársakat is környezeti, vagyis külső tényezők befolyásolják. 2 A Magyar Stasztikai Évkönyv 2004-es kiadványának adatai felhasználásával 5 I/3. A válások száma és aránya alapján megbecsülhető háztartási konfliktusok Mint már mondtam a válás nem hírtelen bekövetkező változás, hanem egy hosszan elhúzódó folyamat. A válások száma és gyakorisága

rövid idő alatt, a XX Században hatalmasat változott a fejlett gazdaságú országok körében. Ebben nemcsak az játszott szerepet, hogy egyre több házasságban jutott el a konfliktus kritikus fokig, hanem az is, hogy a házasságok jogi szabályozása mind lehetőbbé tette, hogy azok a házastársak, akik úgy érezték, hogy végleg harcba száll egymással, felbonthatták házasságukat. Következik ebből, hogy a válások számát és arányszámot bemutató idősorok nem alkalmasak annak kifejezésére, hogy az elmúlt évtizedek alatt a h ázasságok milyen arányban jutottak el a végső krízisig. A korábbi jogszabályok érvényességi idején teljesen megromlott házasságok is formailag fennmaradhattak. Ma viszont, amikor az európai országok jelentős részében és Észak-Amerikában a válás kimondása leegyszerűsödött, indokoltnak látszik, ha a válások számát, irányát, különösen pedig e mutatók évenkénti alakulását elfogadjuk a legélesebb

típusú konfliktusok előfordulásának felbecsüléséhez. A válások mértékének leginkább elfogadott – a válások számát a fennálló házasságok százalékában kifejező – mutatója szerint az Egyesült Államokban a házasságok több mint 2 s zázaléka, Angliában, Dániában, Magyarországon, a Német Demokratikus Köztársaságban 1 százaléka, az európai országok többségében fél százaléka szűnik meg évente. Ezen arányszámokból kiindulva megbecsülhetjük, hogy a házasságok körülbelül hány százaléka ér véget a bíróságon. Ha az évi 1 százalékos bomlásra nézve végezzük el a b ecslést, és a m agyar adatokból indulunk ki, akkor azt kapjuk, hogy ilyen válási gyakoriság mellett a házasságok mintegy 30 s zázalékánál lehet válással számolni. E számot úgy kaptuk, hogy figyelembe vettük: a felbontott házasságok aránya erősen különbözik attól függően, hogy a házasság mennyi ideje áll fenn. Legmagasabb a

válás gyakorisága a házasságok második, harmadik és negyedik évében, majd fokozatosan csökken. 1979-ben például Magyarországon az 1977-ben kötött házasságok 2,45 százalékát bontották fel, az 1970-ben kötötteknek 1,13 százalékát, és az 1960-1964-ben kötötteknek a 0,57 százalékát. Kétségtelenül szerepet játszik a cs ökkenésben az is, hogy a korábbi években bekövetkezett válások, és a halálozások miatt a későbbi években már eleve kevesebb házasság szűnhet meg az azonos évben házasságot kötők csoportjaiban, az ún. kohorszokban Azonban ha az előző években lezajlott lemorzsolódást figyelembe veszzük, kiküszöböljük, akkor is fenn áll a csökkenő tendencia. Hogy lényeges a különbség van a házassági kohorszok között: az 1960-ban házasságot kötötteknél a felbomlási arány még 25 százalék, a hetvenes évek elején kötötteknél már 30 százalék feletti, a hetvenes évek végén kötötteknél pedig már

35-40 százalék közötti válással lehet számolni. 6 A válással megszakadó kapcsolatokon kívül még számottevő az a csoport, amelyikben az ellentétek olyan mértékűek, hogy a kapcsolat egészének fenntartása kérdésessé válik. Ilyenek azok, amelyekben az életközösség egy időre megszűnik, anélkül hogy válásra sor kerülne. Több nyugati országban külön megjelölése van azon személyeknek, akik az életközösséget megszüntették, de nem váltak el, csak külön élnek. Ezek egy része idővel helyreállítja az életközösséget, más része jogilag véglegesíti a különválást. Magyarországon is jelentős ez az átmeneti csoport – mint azt Lőcsei kutatásai, majd pedig a népszámlálások adatai kimutatták 3. 1980-ban például a házasok nem kevesebb mint 6,5 s zázaléka élt külön házastársától. Ezek jó néhány százalékkal növelik a k rízisbe jutott házasságok arányát Tovább növeli azon házasságok arányát,

amelyekben a konfliktus során a kapcsolat egészének fenntartása kérdésessé vált, hogy számos esetben a felek keresetet nyújtatnak be házasságuk felbontására, de ezt később visszavonják. A bontópereket tárgyaló magyar bírák megállapítása szerint például a benyújtott kereseteknek közel 1/3-a nem jut el döntő tárgyalásig. Még ha feltételezzük is, hogy az így abbamaradt válások jó része később mégiscsak realizálódik, vitathatatlan, hogy a konfliktusos házasságok becslésénél újabb százalékot jelentenek azok a házasságok, amelyekben egy adott periódusban az ellentétek olyan fokra emelkedtek, hogy a házasságok felbomlásával lehetett számolni, mégis a k apcsolat átvészelte ezt az időt, és fennmaradt. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a válás komolysága megrémíti a házas feleket. Végül azért maradnak együtt, mert úgy érzik, hogy meg tudják oldani a problémákat bírósági pereskedéseken kívül is. Bár ha

ez mégsem jön össze, akkor bekövetkezik a válás I/4. A válás folyamata A válás gondolatától a tényleges különválásig A válás a házasság felbontása. Tekinthetjük egyszeri jogi aktusnak is Hétköznapi értelmében a válás nem egyszeri esemény, hanem hosszú folyamat, amely a válás fontolgatásától a válás utáni életvitel megszilárdulásáig tart. Két fő szakaszra oszlik. Az első szakasz a válás első megfontolásától a tényleges különválásig tart, kb. e gy évet vesz igénybe Ezt nevezzük a válás döntéshozó szakaszának Fordulópontja a tényleges különválás, ekkor kezdődik meg az új helyzethez való alkalmazkodás időszaka, ez kb. másfél-két évet vesz igénybe: Ekkor párhuzamosan több alfolyamat zajlik. A legfontosabb az érzelmi leválás, és a többi folyamat: jogi válás, szülő-gyermek kapcsolatok; gazdasági válás (egy háztartásból kettő lesz), végül a társas kapcsolatok átrendeződése. A válási

folyamatot akkor tekintjük lezártnak, ha kialakul az új helyzetnek megfelelő viszonylag stabil életvitel és az ezzel összhangban lévő stabil identitás. 3 Lőcsei Pál gondolata segítségével 7 A válás folyamatának felosztása különböző szakírók szerint Brown (1976) Bohannan (1970) Kessler (1975) 1. válás első megfontolása 1. Érzelmi válás 1. Kiábrándulás 2. A házasság fokozatos megromlása Döntés a különválásról Fizikai elkülönülés - érzelmi - jogi 2. Válás – szülőgyermek - gazdasági - társas kapcsolati Döntés a házasság megtartásáról 2. Jogi válás 3. Gazdasági válás Kressel (1980) 1. Átmenet FrailandHozman (1977) 1. Tagadás 1. Elhárítás 2. Felépülés 2. Harag 2. Gyász Wiesman (1975) Weiss (1975) 1. Tagadás 2. Veszteség és depresszió 3. Leválás 3. Harag és ambivalencia 3. Alku 3. Harag 4. Szülői válás 4. Fizikai elkülönülés 4. Az életstílus újraszervezése 4.

Depresszió 4. Visszailleszkedés 5. Társas kapcsolati válás 5. Elfogadás és új működési szint 5. Elfogadás és új működési szint 6. Pszichés válás 1. A válási döntést megelőző szakasz, fokozódó feszültséggel és növekvő elégedetlenséggel. 8 2. A döntés szakasza 3. Az egyezkedés, aminek jellemző vonásait négy pontban lehet összefoglalni: A, a partnerek fokozott érzelmi reakciókészsége; B, gyermeteg tárgyalási készség mindkét fél részéről; C, felosztandó javak viszonylagos szűkössége (egy háztartás helyett kettőt kell ellátni); D, és az anyagi erőforrások egyenlőtlen megoszlása a férj és feleség között. 4. Az egyensúly a válás követően nyugalomba jut 4 4 W. Goode elmélete a válás szakaszairól Ábra és táblázat A válás lélektana - Dr Bognár Gábor és Dr Telkes József. 9 II. Fejezet Döntés a válás mellett. Különböző felszámolási stratégiák 10 II/1. Fontossági szakasz 5

A házastársi kapcsolat fordulópontja az a pont ahonnan egyik házastárs elkezdi a házasság értéktelenségére építeni a s tratégiáját. Igyekszik olyan helyzetet teremteni, hogy a legnagyobb hasznot érje el, ha majd egyszer a házasság tönkrejut, ami lehet tudatos is, de jellemzőbb a megfontolatlan szándék. Így egyre inkább érdekeltté válik abban, hogy a házasság valóban tönkremenjen. Egyszerre kívánja a válást és fél is tőle. A rejtett kiugrási szándékról, nem vesz tudomást, sőt még hangsúlyozhatja is a másik oldalt, vagyis tökéletesen meg lehet győződve róla, hogy meg akarja tartani a házasságot (vagy még fontosabb: mindenki mást meg szeretne győzni erről). Mindkét házastárs átlépheti ezt a h atárt, és elkezdheti kivonni „befektetéseit” a házasságból. A válás szándéka nem egyszerre és főleg nem könnyen születik meg „A válás első megfontolása” azt jelenti, hogy mérlegelni kezdi a v alamelyik

házastárs a h ázasság felbontásának lehetőségét az illető már legalább annyira megbarátkozott a válás gondolatával, hogy saját maga előtt beismerve, nyíltan gondolni tud rá. Ez igen komoly lelki teljesítményt igényel. A jövő hírtelen bizonytalanná válik a megszokott életvitel felbomlásával, be kell ismerni a kudarcot, szembe kell nézni a szülők és a rokonok értetlenségével, neheztelésével vagy sajnálatával, a lakás körüli bonyodalmakkal. II/2. Felszámolási stratégiák Ilyen körülmények között érthetően nagy a kísértés, hogy a döntés felelősségét a másik félre hárítsuk. Két olyan felszámolási stratégiát ismerünk, ami ezt a célt szolgálja: a provokációt és a szabotázst. A minősítés csak utólagos lehet és nem szavakban, hanem a viselkedésben érvényesül. 5 A válás lélektana - Dr. Bognár Gábor és Dr Telkes József 11 II/3. Provokáció A provokáció mint felszámolási stratégia úgy

működik, mint ahogy békétlen életünk egyéb területén: a provokátor az a fél, aki lépéselőnyben van, valamilyen magatartásával fenyegeti a k apcsolat egyensúlyát. Számít arra, hogy a házastárs alkalmazkodással fog válaszolni. A házastárs valóban alkalmazkodik Bár elítéli a Provokátort, mindenáron meg akarja őrizni a kapcsolatot, nem meri megtenni az ellenlépéseket. De a Provokátor tudja, hogy partnere végül inkább békességet választja, a házasság stabilitásának látszatát megőrizve. Ekkor újabb, még hajmeresztőbb viselkedést produkál, és ez így folytatódik egészen addig, amíg az egyre durvább, egyre elkeserítőbb lépések hatására kimerült partner be nem jelenti: ebből elege van. Öngyilkossági kísérlet vagy megvalósított esetén a Provokátor erkölcsi vesztesként kerül ki a házasságból. II/4. Szabotázs A Hallgatag Férj példája a szabotázs stratégiáját szemlélteti. A Szabotőr, aki már kifelé

igyekszik a h ázasságból, csöndesen szabotálni kezdi, módszeresen rombolja a kapcsolatot. A partner erre aktív módon válaszol, valamilyen ellenlépést tesz, aminek célja, hogy helyreállítsa a kapcsolatot. „Büntetni” kezdi a Szabotőrt feszültségszint nő A feszültségszint a partner minden ellenlépésének hatására növekedni fog. Egy idő után a Szabotőr kezdeményezheti a válást. 12 III. Fejezet A fiatal házasok problémái 6 III/1. A család két funkciója ( Parsons ) 6 Dr. Ranjshlburg Jenő A családi élet mai problémái című műből 13 A szociológia és a pszichológia Parsons óta a családnak két alapvető funkcióját különbözteti meg. Az első a szocializáció folyamatával függ össze, és lényegében azoknak az érzelmi, erkölcsi alapoknak a ágyazását jelenti, melyek lehetővé teszik, hogy a gyermek egyre biztonságosabban alkalmazkodjék annak a társadalomnak érték- és normarendjéhez, amelybe beleszületett. A

család másik funkciója a felnőtt személyiség stabilizálása, vagyis a modern kultúrában bizonyos értelemben a családnak kell betöltenie ezt a szerepet; biztosítania kell azt a nyílt, harmonikus, feszültségoldó légkört, amelyben a felnőtt ember „kifújja magát”. III/2. Az új tanulási folyamat kezdete Több előadás foglalkozik azzal: milyen szerepet játszik a házasélet kezdete, a házastársak együttélésének legkorábbi időszaka abban, hogy a család tartósan alkalmassá válik-e a fent említett két funkció többé-kevésbé hiánytalan betöltésére. Az ember életében szinte kivétel nélkül minden szocializációs program, tanulási folyamat, valamilyen rituális aktussal és engedéllyel zárul, mely tanúsítja, hogy az egyén elsajátította a s zükséges tudnivalókat, és egyben hitelesített utat nyit a b irtokba vett képességek alkalmazására. Ilyen rituális aktus p. minden avatási szertartás, és ilyen engedély a

szakmunkás- és érettségi bizonyítvány vagy a diploma. A házassági engedély és az esküvői szertartás tehát azt jelképezik, hogy a vőlegény és a mennyasszony rendelkeznek azokkal a biológiai és pszichológiai feltételekkel, melyek a házasélethez szükségesek, alkalmasak arra, hogy családot alapítsanak, közös háztartásban éljenek. A mindennapi élet tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy az esküvő sokkal inkább jelenti egy új tanulási folyamat kezdetét, mintsem valamilyen régebbi szocializációs program lezárását. Igaz ugyan, hogy az esküvői ceremónia törvényessé teszi a partnerek együttélését, és az asszony az esetek jelentős többségében fölveszi férje nevét, ez azonban mit sem változtat azon, hogy két fiatal lényegében amatőrként kezdi azt a bonyolult és izgalmas játszmát, amit házasságnak nevezünk. III/3. Házasságon belüli szerepkonfliktusok A kutatók álláspontja szerint – függetlenül attól, hogy a

jegyespár és környezete között milyen volt a kapcsolat – az együttélés legitimmé válásával kritikus periódus kezdődik el, egy olyan krízis, amelynek sikeres megoldása az egészséges és tartós házasélet elengedhetetlen feltétele. A krízis okát nyilvánvalóan nem valamilyen váratlan és drámai erejű megrázkódtatásban kell keresnünk, mint pl. egyes amnéziák estén, hanem – mint erre Rapaport rámutat – az elégtelen és hibás szocializációban, mely nem teszi lehetővé, hogy a partnerek kellőképpen felkészüljenek azokra a szerepekre, melyeket a házasságban játszaniuk kell. Hill teóriájában a házasélet kezdetének krízise a következőképpen magyarázható: a fiatal ember a házasságkötés előtt több csoporthoz (szülői család, munkahelyi és baráti csoportok) tartozik, melyeknek mindegyikében meghatározott pozícióval rendelkezik. Az egyes pozíciókhoz tartozó szerepek – szerepnyalábok – kombinációi adják az

egyén pozíciós készletét, melynek kevéssé integrált volta szükségszerűen szerepkonfliktushoz vezet, amikor az eltérő vagy szembenálló pozíciók igényei egyidőben jelentkeznek. A házasság korai időszakában a partnerek pozíciós készletében jelentős változások zajlanak. Nagyon gyakran előfordul, hogy mind a férj, mind a feleség bizonyos pozíciók – szerepnyalábok – teljes feladására kényszerül, vagyis magyarul: kilépnek egy-egy csoportból, melynek egészen a házasság megkötéséig tagjai voltak. Legtöbbször olyan baráti csoportok válnak a házasságkötés áldozatává, melyekkel a kapcsolat fenntartását az ifjú férj vagy feleség 14 nem tartja összeegyeztethetőnek új pozíciójával. A szerepkonfliktus azonban a fennmaradó régi kapcsolatok kétoldali újraértékelésében jelentkezik a l egmarkánsabban. Az ifjú házasoknak el kell dönteniük, hogy most, a házasember pozíciójában milyen tartalmi változásokat

kívánnak alkalmazni gyermeki, testvéri, baráti szerepeikben és fordítva: a szülőknek, a testvéreknek, a barátoknak szintén állást kell foglalniuk abban, milyen szerepmódosulással ját, ha a gyerek, a t estvér, a b arát házasgyerekké, házastestvérré, házasbaráttá válik. III/4. Nászút és a mézeshetek Ősi hagyomány, hogy a társadalom egyfajta – felelősségtől és gondoktól mentes – haladékot biztosít az ifjú házasoknak annak érdekében, hogy új szerepeiket begyakorolják. Ezt a haladékot hazánkban nászútnak, mézesheteknek nevezik, és úgy él a köztudatban, mint az emberi élet egyik legfelhőtlenebb, tiszta és emlékezetes örömet nyújtó időszaka. A pszichológiai és a szociológiai vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy a m ézeshetek korántsem ilyen harmonikus életszakasz, hanem – mint Hill és Aldous írják – „nagyon sok ügyetlenség és bizonytalanság színtere a házastársi szerepet eljátszásában”. A

gyakran jelentkező kompetenciaszorongás, valamint a függetlenség elvesztésétől való félelem mellett elsősorban a szexuális problémákat említeném. Ma is nagyon sok az olyan házasság, amelyben legalábbis az egyik félnek nincsenek, vagy alig vannak megelőző szexuális tapasztalatai. Pedig a s zexus – mint minden komplex művelet – a résztvevők harmonikus, összehangolt együttműködését igényli, melynek hiányából szükségszerűen több ügyetlenség és szorongás fakad, mint amennyi öröm. Úgy gondolom azonban, hogy a szexuális harmónia kialakulása csupán egyik – bár kétségtelenül igen fontos – része, jelképe annak az összehangolódási folyamatnak, mely tanulási időszak elején zajlik. Brim olyan tanulási helyzetnek nevezi a nászutat, melyben tisztázatlan a tanár és a tanuló szerepe, hiszen mindkét fél egyformán járatlan a h ázastársi feladatokban. Nyilvánvaló tehát, hogy ilyenformán tanulásuk csakis próba-szerencse

sorozata, melyeknek beválási értékéről semmiféle előzetes tapasztalatuk vagy mértékadó információjuk nincs. III/5. A mézeshetek után A mézeshetek elteltével általában nem érnek véget azok a tanulási összehangolódási folyamatok, melyek házasságkötés pillanatában elkezdődtek. A kutatók szerint a legfontosabb feladat ilyenkor a kétoldali szülőkhöz, testvérekhez való viszony tisztázása. Mivel a modern kultúra a neolokális szemléletet hagyományozza (vagyis, hogy az új házasok külön lakjanak), természetes, hogy a lakáskérdés fontos része a házasságok korai időszakával foglalkozó kutatásoknak. Annak ellenére, hogy az új lakás minden ifjú házaspár jogos igénye, a jelen körülmények között mégis sokan kényszerülnek arra, hogy – legalábbis egy időre – a férj vagy feleség szüleihez költözzenek. Ilyen esetekben a szerepek és az együtt élő két generáció közötti viszony tisztázása az új házasság

jövője szempontjából különösen fontos. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az ifjú férj és feleség – a szülői minta alapján – két, gyakran teljesen ellentétes házasságmodellt visz az ú j kapcsolatba, melyek között néha elkeseredett küzdelem dúl az érvényesülésért. Miközben hangsúlyozni kívánom, hogy a gyerek nem résztvevője, csupán megfigyelője a házasságnak, mint a tágabb család alrendszerének (figyeljék meg, hogy a gyerek sosem „férjet és feleséget”, hanem „papástmamást” játszik), és ezért a h ázasságra vonatkozó ismeretanyagát jelentős mértékben külső 15 forrásokból szerzi be, kétségtelen tény, hogy a szülők házassága néhány területen akarvaakaratlanul az új kapcsolat modelljévé válik. Ilyen terület pl a házasságon belül problémák megoldása. Statisztikai vizsgálatok bizonyítják, hogy abban az esetben, ha elvált szülők gyerekei kötnek házasságot, válás esélye nagyobb az

átlagosnál. Ennek oka természetesen nem az, hogy a gyerek személyisége a válás miatt torzult, hanem az, hogy a gyerek hatékony mintát visz saját házasságába a konfliktusok „gordiuszi” megoldására. A másik terület, ahol a szülői házasságmodell nem hagyható figyelmen kívül, a házastársra vonatkozó szerepelvárás az új férj például nagyon gyakran átviszi feleségére azoknak a normáknak a követelését, melyeket apjával való házassága során anyja (pontosabban fogalmazva: apja felesége) magáénak fogadott el. Ugyanakkor a demokratikus vagy tekintélyelvi döntésrendszer kialakításában a szülői házasságmodell jóval kisebb szerepet játszik: a vizsgálatok azt mutatják, hogy apai vagy anyai dominanciájú szülői házasságok esetén is létrejöhet demokratikus döntésrendszer az új házasságban, és ennek természetesen a fordítottja is előfordulhat. III/6. Dominancia küzdelmek Visszatérve a csatatérre, melyen a két

szülői házasságmodell dominanciaküzdelme zajlik, úgy vélem világos, hogy az új házasság jövője érdekében azt kell kívánnunk, hogy a kettő közül egyik se győzedelmeskedjen. Az újdonsült férjnek – pontosan saját házasságának korai időszakában beszerzett tapasztalatok és felismerések alapján – újra kell fogalmaznia önmagát (azokat a normákat, elvárásokat, értékeket, amelyek alapján élni és különösen: párban élni kíván), természetesen abban a reményben, hogy ugyanezt teszi felesége is. Az a kölcsönösség, amely a férj és a feleség szerepei között így kialakul, döntős jelentőségű a házasság sorsát illetően. A vizsgálatok szerint például a különváltan élő házasfelek elképzelései a „megfelelő férj” illetve „feleség” szerepkörről sokkal eltérőbbek, sokkal kevésbé összeegyeztethetőek, mint az együtt élőké, és a demokratikus, egyenlőségelvű döntésrendszer jóval perspektivikusabb a

házasság tartósságát illetően mint a férj- vagy feleségdominanciájú rendszerek. Úgy vélem, a hazai vizsgálatok megindulása a f iatal házasoknak a házasságra vonatkozó elvárásairól, elképzeléseiről ilyen szempontból is figyelemre méltó családszociológiai kezdeményezés. Ugyanakkor sajnálatosnak tartom, hogy nem folynak kutatások, leginkább tudomásom szerint arra vonatkozóan, hogy lakáshiány, két vagy több generáció együttélése – vagyis az a tény, hogy az új házaspár arra kényszerül, hogy számára adott két házasságmodell egyikével közös lakásban éljen – hogyan és milyen mértékben befolyásolja a házasok szerepköreinek kialakulását, a reszocializáció folyamatát. III/7. Szülőkkel való kapcsolattartás Nem véletlenül időzöm ilyen hosszan a szülőknél, Goodrich és munkatársai 1966ban, a különböző élethelyzetekben adott jellemző reakciómódokat vizsgálták a házasság első évében. A 164 v

áltozó faktoranalízise azt mutatta, hogy a megoldásmódok jellegzetesen csoportosulnak a két szülő-család valamelyikéhez – legtöbbször a férj családjához. Ilyen esetekben – amikor tehát a szülőkhöz kapcsolódás erős maradt a házasságkötés után – a baráti körrel folytatott aktív szociális élet, a gyerek utáni vágy, a gyengébb szexualitás és a h ázasfelek kommunikációjának érzelemmentessége, viszonylagos hidegsége az új házasságok gyakori jellemzői. Amikor viszont a házasok hangsúlyozzák önállóságukat és mindkét szülőcsaládtól független életvitelt folytatnak, a házasságot ebben a korai időszakban erősebb szexualitás, kisebb érdeklődés a gyerek iránt, magas fokú kölcsönös affektivitás és „nyitott struktúra” jellemzi, vagyis a problémák megoldásában több alternatíva, 16 nagyobb kreatív és a szülői megoldásoktól való függetlenség ismerhető fel. Rendkívül érdekes, hogy a

boldogtalan, konfliktusokkal terhelt gyermek- és serdülőkorhoz szintén jól körülírható adaptációs módok kapcsolódnak a házasságban. A feleség megoldatlan gyermekkori konfliktusait rendszerint átviszi házasságába, nyíltan is kifejezve problémáit, melyek leggyakrabban frigiditáspanaszok, a háziasszony szerepkör elleni lázadás, valamint az összeférhetetlenség hangsúlyozása férje családjával. A férj nem viszi át ilyen egyértelműen gyermekkori konfliktusait házasságába, sőt, mintha védekező mechanizmusokat dolgozna ki a problémák nyílt kirobbanása ellen; lehetőleg a saját szülői otthonához erősen ragaszkodó lányt vesz el, és lehetőleg munkájába, hivatásába menekül. Az ilyen házasságok tehát a hagyományos szerepfelfogás felé tolódnak el: a férj a házastársi feladatok és a családi problémák iránt, a f eleség pedig a külvilág iránt mutat túlságosan kevés érdeklődést. A kutatók feltételezik, hogy az

ilyen markáns szerepelkülönülés általában a férj hárító magatartására utal, törekvés a bizalmas viszony elkerülésére, melyben a belső konfliktusok könnyen a felszínre kerülhetnek. Úgy vélem, hasonló vizsgálatokra hazánkba is komoly szükség lenne, hiszen Goodrich kutatása a mienktől gyökeresen eltérő társadalmi hagyományok és körülmények között zajlott, és így az eredmények kontroll nélküli adaptációja legalábbis elhamarkodott lenne. III/8. Házastársi munkamegosztás Az utóbbi időben sokat foglalkoznak a házastársi munkamegosztás alakulásával a házasságok korai szakaszában. Parsons és Bales klasszikus megfogalmazása szerint a házasfeleknek instrumentális és szocioemocionális feladatai vannak, mely utóbbiak terhét szinte kizárólag az asszony viseli. A modern kutatások az instrumentális feladatok terén többkevesebb – a nemekre jellemző – munkamegosztást találnak (pl az asszony a vacsorát készíti, a

férj végzi az apróbb ház körüli javításokat stb.), ugyanakkor úgy vélik, hogy – Parsons álláspontjával ellentétben – a házasság korai periódusában a szocioemocionális feladatok körében is érvényesül a munkamegosztás, ami elsősorban a kölcsönös bizalomban, a másik álláspontjának megismerésére és tekintetbevételére irányuló törekvésben, és a h álában nyilvánul meg, ha a partner valamit házastársa kedvéért csinál. Ezzel párhuzamosan a kutatók mind a férfiaknál, mind a nőknél a házasság korai időszakában erős tendenciát találnak arra, hogy értékhierarchiájukban a házasság szempontjait és céljait, a szeretetet és az őszinte baráti kapcsolatot magasra helyezzék. A kérdéssel foglalkozó szociológusok és pszichológusok rámutatnak arra, hogy tulajdonképpen ez természetes is, hiszen amíg az instrumentális feladat személy-tárgy viszonyt, addig a s zocioemocionális feladat személy-tárgy viszony jelöl.

„Mivel a házasságnak csak két résztvevője van – írja Hill és Aldous -, ha a szociolemoncionális akciókról nem beszélhetünk.” Az asszony a házasság későbbi éveiben az anya szerepkörében elláthat szocioemocionális feladatokat, tekintet nélkül férje hasonló magatartására. Mint feleség, ezt nem teheti meg III/9. Korai házasságok A házasságkötés életkorát elemző kutatások egyértelműen mutatnak rá arra, hogy a 20. életév előtt kötött házasságok esetén a válás esélye jóval nagyobb az átlagosnál Ha azokat az okokat keressük, amelyek szerte a világon a korai házasságkötések számának növekedéséhez vezetnek, érdekes összefüggésekre figyelhetünk fel. Lőcsei Pál kitűnő tanulmányában a v álások okait elemzi, és ezek között felhívja a f igyelmet a b iológiai 17 akcelerációra, mely nem feltétlenül jár együtt a szellemi, érzelmi, erkölcsi nagykorúsággal: az iparosodásra és ezen belül az

urbanizációra, valamint az alacsony életkortól egyre jellegzetesebb individualizációs folyamatokra. Ha jól utánagondolunk, pontosan ezek a tényezők a korán megkötött házasságok okai is, ami világosság teszi a korai házasságok és a válások növekvő száma közötti mély, strukturális összefüggést. A házasságkötés és az élekor kapcsolatának kutatásában nemrégiben nagy port vert fel az ún. N ye-Berardo modell Ennek lényege tulajdonképpen egy következtetésben foglalható össze: Ha az igényszint és a teljesítmény alacsony, a korai házasságkötés valószínűbb. Az alacsony szociális osztályban alacsony az igényszint és a teljesítmény Következésképpen alacsony szociális osztályban nagyobb az esély a korai házasságkötésre. Call és Otto finom elemzéssel mutatják ki, hogy a Nye-Berardo modell alapvetően hamis. Mindenekelőtt bebizonyítják, hogy a szülő szocioökonómiai státusa nem határozza meg az igényszintet,

tehát a második tétel legalábbis szakmai tévedésnek tekinthető. Ezenkívül rámutatnak arra, hogy a házasságkötés időpontja, valamint a kulturális és hivatásbeli igények, törekvések egy közös előzménnyel függnek össze: az iskolai teljesítménnyel. Alacsony iskolai teljesítmény esetén a korai, magas iskolai teljesítmény esetén a későbbi házasságkötés a valószínűbb, bár a kutatások utalnak arra is, hogy a korai házasság nem rontja le az eleve magas iskolai teljesítményt. Tehát az iskolai teljesítmény egyfajta szelekciós tényezőként fogható fel: ha nem megy a tanulás, az igényszint csökken, és a korai házasságra – mely esetleg éppen alternatív célként jelenik meg az iskolai kudarc mellett – növekszik a lehetőség. Végeredményben tehát a kutatók megállapítják, hogy a kétféle szocioökonómiai státus eltérő igényszintjére épített Nye-Berardo modell hamis, majd hozzáteszik, hogy még az iskolai

teljesítmény sem egyértelműen elfogadható szelekciós szempont, hiszen a házasságkötés idejének megjóslására irányuló kísérletek mind ez ideig sikertelenek maradtak. Mint Bayer írja: ha meg akarjuk tudni, hogy valaki mikor szándékozik megházasodni, még mindig az a legegyszerűbb és legbiztosabb módszer, ha megkérdezzük tőle. Mai tudásunk szerint a házasság korai periódusának tehát rendkívül fontos szerepe van a k apcsolat tartós, egyéni és társadalmi szempontból egyaránt értékes alakulásában, abban, hogy hiánytalanul betölthesse funkcióit: a házastársak emocionális stabilizálást, valamint a családban nevelkedő gyerekek egészséges és harmonikus szocializálás. 18 IV. Fejezet A válás és a lelki zavarok A válás és lelki zavarok közötti összefüggést legmarkánsabban az a sokszor kimutatott statisztikai tény mutatja, amely szerint az elváltak általában magasabb arányban 19 képviseltetik magukat a

pszichiátriai ellátás (és a p szichoterápiás szolgáltatások) igénybe vevői között. Azt a tényt, hogy az elváltak vannak a túlsúlyban a pszichiátriai ellátások lehetséges igénybe vevői között, többféleképpen próbálták magyarázni. A magyarázat céljából született feltételezések mindegyike besorolható két csoportba: a házasság előtti és a házasságkötés utáni okok alapján magyarázó hipotézisek (feltevések) csoportjába. IV/1. A házasság előtti okok 7 A házasság előtti okok hívei azzal érvelnek, hogy azok, akiknek egyébként is van valami pszichiátriai jellegű problémájuk, nehezebben kötnek házasságot, és még nehezebben tudják azt megtartani („szelekcióhipotézis”). A magyarázat tehát tisztán kóros egyéni állapotot (patológiai) feltételez a válások és a pszichiátriai szolgáltatások igénybevétele között. A pszichoanalitikus megközelítés és a biológiai pszichiátria egyaránt kedveli ezt a

magyarázatot, amely sokáig uralkodó volt a pszichiátriában. Számos hazai szakembert ismerünk, akik szerint a házassági problémákat elsősorban kóros lelkiállapotú egyének kóros kapcsolatából kellene származtatnunk, a válást, pedig a normálistól eltérő jelenségnek kellene tekintenünk, aminek alapvető oka a partnerek személyiségében, személyiségfejlődési zavaraiban kereshető. IV/2. A házasság utáni okok A házasság utáni hipotézisei közül az egyik irányzat („védelmezéshipotézis”) a társadalmi beilleszkedés (integráció) védelmező hatásával érvel, illetve a társadalmi beilleszkedés eredeti szociológiai megfogalmazásának egy klinikai pszichológiai változatával, mely szerint a h ázasság, mint szoros kötődéssel járó kapcsolat védi az egyént a pszichés rendellenességektől, az elváltak számára, pedig megszűnik ez a védelem. A szociológia különböző irányzatainak megegyezik a véleménye abban, hogy a

közeli társas kapcsolatok alapvető szerepet játszanak az egyén fejlődésében és életének vitelében. A társadalmi beilleszkedés hiánya, beleértve az egyedül élés okozta elszigeteltséget is, szorosan összefügg különböző beteges, kóros megnyilvánulásokkal. A társadalmi beilleszkedés és a m entálhigiéné összefüggéseit azonban eddig mindenki csak patológiás esetekre koncentrálva vizsgálta, és nem fordítottak kellő figyelmet a kérdésnek a normál népességen belül történő kutatására. Erre a szemléleti jelentőségű hibára felfigyelve vezették azt a kutatást {84}, amelyhez az USA 48 szövetségi államának felnőtt lakosságából 2208 fős rétegzett kiválasztásos minta szolgáltatott adatokat. A hajlam és az ennek alapján történő kiválasztódás kérdését vizsgálva nem találtak bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy megelőző lélektani tényezők hajlamosították volna az egyedül élőket erre az életformára. Arra

enged következtetni, hogy egy reprezentatív népességben a rossz mentális egészséggel összefüggő társadalmi kiválasztódás nem játszhat jelentős szerepet annak meghatározásában, hogy kik élnek együtt. 12 mutatóval mérve a mentális jólétet és 5 mutatót alkalmazva a problematikus viselkedések mérésére azt találták, hogy azoknak a nem házas személyeknek, akik egyedül 7 R. Weiss írt a krízis átmeneti állapot 20 élnek, nem rosszabb, sőt bizonyos mutatók szerint jobb a lelki egészségük, mint azoké a nem házas személyeké, akik másokkal élnek együtt, mint például a családdal együtt élő egyedülálló nagynéni, nagybácsi stb. Ugyancsak a mentálhigiénés jellemzőket tekintve azoknak az elvált, vagy soha nem házasodott személyeknek, akik egyedül élnek, sokkal több közös vonásuk van a házasokkal, mint azoknak, akik másokkal élnek. Viszont az egyedül élő nem házas személyek némileg nagyobb hajlamot mutatnak arra,

hogy problematikus viselkedést tanúsítsanak (gyógyszer- és alkoholfogyasztás), mint a másokkal együtt élő nem házasok. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy egyrészt társadalmi beilleszkedésnek tulajdonított védelmező hatás nemcsak közeli, intim kapcsolatból következhet, hanem a másik személy egyszerű fizikai jelenléte által gyakorolt felügyelet eredménye is lehet. Másrészt a társadalmi beilleszkedést szolgáló kapcsolatok a megerősítéssel és szabályozással nemcsak „hasznot” jelenthetnek, hanem bizonyos „költségekkel” is járhatnak, s ha az ellenőrzés által előidézett lelki károkat nem egyenlítik ki megfelelő társadalmi „hasznok”, akkor a társadalmi beilleszkedés elősegítheti a lélektani széthullást. (A kutatás számos esetben bizonytalan egyensúlyi helyzetet talált a családban élő, de a szorosan vett családba nem tartozó személyeknél.) Szintén a házasságkötés utáni okokkal, de többoldalúan,

átfogóbban magyarázzák a lelki zavarok és a válás közötti összefüggést a „stresszhipotézis” hívei. Eszerint a válás megterhelést jelent az idegrendszer számára, vagyis olyan komoly élethelyzeti stresszel ját, ami pszichiátriai problémákat idézhet elő az egyébként pszichiátriai szempontból kevéssé veszélyeztetett népességben is. A házasság felbontását a magam részéről olyan életeseménynek tekintem, ami a jelenlegi körülmények között fokozottabban kiteszi az egyént annak, hogy háromféle, egymást követően kialakuló megterhelő élethelyzettel (krízis, átmeneti állapot, hiányállapot) is szembekerüljön. (Hangsúlyozom ismét, hogy törekednünk kell e körülmények javítására) A gyász és ugyanígy a válás is univerzális, mindenkire egyformán érvényes lélektani hatást vált ki – amelyet persze színeznek az egyéni sajátosságok. A lényeg az, hogy a válsághelyzetben észlelhető tüneteket nem a

személyiség kóros állapotából vezetjük le, hanem az adott élethelyzetre adott reakciónak tekintjük: az egyén nem feltétlenül beteg, hanem átmenetileg (kríziselmélet szerint mintegy 4-6 hétig) az egyensúlyvesztés jeleit mutatja, olyanokat, amelyeket egyébként a p szichiátriai betegségek tüneteként szoktak értékelni (szorongás, nyugtalanság vagy gátoltság, depresszió stb.) A fejlődés lélektani vizsgálatokból az is kiderül, hogy a személyiség fejlődésének vannak átmeneti szakaszai, amelyeket az jellemez, hogy viszonylag rövid idő alatt gyors változások zajlanak le a személyiségben, olyan minőségi változások, amelyek hosszú időre megszabják a fejlettség és az alkalmazkodás színvonalát. Ezeknek az úgynevezett fejlődési válságoknak tipikus példája a serdülőkor. A család fejlődése sem egyenletes, a családnak is vannak fejlődési válságai, kritikus átmeneti szakaszai (példaként a házasságkötés utáni

időszaka, vagy az „üres fészek” helyzet, 21 amikor az idősödő házaspár a felnőtt gyermekek távozása után újra együtt marad). A házasságnak ezekben a szakaszaiban a külső megterhelések könnyebben váltanak ki válsághelyzetet. Ezt igazolják a különböző vizsgálatok, amelyek a válás ingadozását mutatják ki a házasság „életciklusai” mentén. Egyénre is, családra is igaz, hogy a válsághelyzet sajátos kettős természetű: sikeres megoldása esetén felgyorsul a fejlődés, a megoldással új készségeket tanulunk meg (ezt nevezzük a krízis megoldásának), vagy a másik véglet, hogy a rendszer megterhelés súlya alatt felbomlik, a h ázaspár elválik, esetleg egy vagy másik tagja megbetegszik, és ezen az áron alakul ki valamilyen új egyensúly. „Krónikus krízis” nincs, elvi lehetetlenség: a krízis meghatározásából (definíciójából) következik, hogy viszonylag rövid időn belül új egyensúlyi állapotnak kell

létrejönnie, amely azonban lehet a korábbi szinttel azonos, alacsonyabb vagy – mint a krízis kreatív megoldása esetében – magasabb színvonalú. A válsághelyzetek mentálhigiénés jelentősége abban áll, hogy egyszerre jelent veszélyt és lehetőséget az érintettek számára. A mentálhigiénés beavatkozásoknak ezért tipikus célpontja a krízishelyzet, de nemcsak ezért, mert ekkor van a legnagyobb szükség a beavatkozásra, hanem azért is, mert ekkor lehet a l egnagyobb változást elérni a rendszer fejlődésében. A krízisintervenció minimális célja tehát a korábbi egyensúly visszaállítása, maximális célja pedig a kreatív megoldás elősegítése. Az a tény, hogy a legtöbb krízist kiváltó élethelyzetnek jól leírható közös vonásai vannak, lehetővé teszi, hogy általános, mindenki számára alkalmazható csoportos programokat dolgozzunk ki; ezek már magára az élethelyzetre irányulnak, a s peciális élethelyzet elemzése

alapján tervezik meg őket. Ilyen volt a VI fejezetben ismertetett szemináriumi módszer is, valamint az elváltak gyermekei számára szervezett speciális csoportos programok. Hasonló krízisintervenciós jellegű, illetve az alkalmazkodást megkönnyítő módszerek ismertetése többek között a gyászreakciók kezelésére, és sérülések, balesetek utáni lelkiállapot javítására (köztudott, hogy a pszichés tényezők gyorsíthatják vagy lassíthatják a t esti betegségek gyógyulását is ), illetve más olyan élethelyzetekre, amikor fokozott alkalmazkodásra van szükség. Mindezek a szoros értelemben vett krízis megelőzésére szolgálnak, és nem az egyes egyénekre, hanem egy adott veszélyeztetett népességcsoportra koncentrálnak. Így valósulhat meg a „ mentálhigiéné” eredeti jelentése: „mentális közegészségügy”, vagyis átfogó megelőző intézkedéseket tartalmazó társadalmi szintű lelki egészségvédelmi rendszer kialakítása.

A megterhelő élethelyzetek második formája az olyan átmeneti állapot, amelyben az egyénnek alkalmazkodnia kell a jelentősen megváltozott körülményekhez. E körülmények elrendezése befolyásolja az egyén egész további életét. Ilyen helyzetbe kerülnek például a kivándorlók, akik egy idegen országban kezdenek új életet – de ilyen a f rissen elváltak helyzete is, akik körül szinte minden megváltozik. Átmeneti állapotban új feladatok egész rendszerével szembesül az egyén, melyeknek megoldása végső soron az életrend átprogramozását követi és új identitás kialakulásával jár együtt. Az átmeneti állapot labilis, billenékeny élethelyzet, könnyen fordul át krízisbe. Az átmeneti állapot kedvező folytatása egy stabil életvitel. Ez azonban kielégítetlenül hagyhat bizonyos szükségleteket. Ekkor áll elő a megterhelő élethelyzetek harmadik formája, amit tartós hiányállapotként jellemezhetünk. Ilyen helyzetbe kerül

például 22 azoknak az elváltaknak egy része, akik egyedülálló szülőként nevelik gyermeküket, és nélkülözniük kell egy másik felnőtt segítségét a gyermeknevelésben, le kell mondaniuk társasági vagy partnerkapcsolatokról, állandó anyagi gondokkal küszködnek, s még ha meg is tudnák fizetni, akkor sem állnak rendelkezésükre megfelelő családsegítő szolgáltatások. A hiányállapot jellemzője az, hogy stabil életvitel csak akkor tartható fenn, ha az egyén eleve lemond egy vagy több lényeges szükségletének kielégítéséről. Valószínűleg kialakítható másfajta felosztás is, a krízis, átmeneti állapot, hiányállapot hármas azonban különösen jól alkalmazható a válásokra. A házasság felbontásával könnyen együtt járhat krízishelyzet kialakulása, amit átmeneti élethelyzet, majd később tartós hiányállapot követ. Bár tisztában vagyunk vele, hogy önmagában sem a házasság előtti, sem a házasságkötés

utáni okokkal magyarázó hipotézisek egyike sem elégséges arra, hogy kimerítően megmagyarázza a házasság felbontása és lelki zavarok közötti összefüggést, könyvünkkel mégis határozottan szeretnénk állást foglalni a „stresszhipotézis” mellett. Véleményünk az, hogy az élethelyzeti idegi megterhelések, stresszforrások jelentős mértékben magyarázhatják azt a t ényt, hogy az elváltak nagyobb arányban kérnek pszichiátriai vagy pszichoterápiás segítséget, mint a másféle családi állapotúak. Ezért indokolt, hogy e hipotézis szemszögéből igyekeztünk magyarázni a válással kapcsolatos lelki folyamatokat. Választásunkat jól igazolja az a t ény, hogy a „ stresszhipotézis” alapján szervezett segítségnyújtási formák bizonyultak a leginkább megfelelőknek és a leghatékonyabbnak a válófélben lévők és elváltak számára. Határozott véleményünk az, hogy élethelyzeti stresszforrások csökkentésével – az erre

irányuló mentálhigiénés típusú szolgáltatásokkal – tehetjük ma a legtöbbet a házasságbomlások károsító hatásának csökkentéséért. 23 V. Fejezet A házastársi konfliktusok V/1. A konfliktus fogalma 24 A „konfliktus” a latin konfligere szóból származik, fegyveres összeütközést jelent. A mindennapi szóhasználat egyre inkább mindenféle emberi összeütközés szinonimájaként alkalmazza. A társadalomtudományok művelői körében egyik álláspont, mely szerint a konfliktus éles szembenállásként, a másik szélső vélemény szerint a kapcsolatban álló felek még csupán érzik, felismerik, hogy céljaik ellentétesek, és még nem került sor olyan cselekedetre egyik fél részéről sem, mely hátráltatná, akadályozná a másikat törekvéseiben. A szociológiában háromféle vonatkozási irányát kell figyelembe venni: az első tevékenységek sora, a tudati és érzelmi folyamatok, a társadalmi viszonyrendszerek. A

konfliktusfogalom ellentét egymással kapcsolatban állók között jön létre. Valamilyen közös cél érdekében alakul ki, és ez a konfliktus idején is fennáll. A konfliktusok egy kapcsolatban bizonyos idő elteltével jelentkeznek. Alapos elemzések kimutatják, hogy a kapcsolatban eleve rejlő ellentétek éleződtek ki, mégis, az ellentétek tudatosulása és/vagy a nyílt összeütközés a kapcsolat jól meghatározható szakaszát jellemzi. számára. Változik intenzitása, megnyilvánulási módja, fontossága a s zemben álló felek V/2. A házastársi konfliktusok fő területei A házastársi kapcsolat azért kivételes jelentőségű, mert kihat a partnerek életének egészére. Nincs olyan része a házasságban élő ember életének, amely ne érintené házastársát, ne válhatna közös témává, és ne okozhatna ellentétet. A leglényegesebb keletkező konfliktusok azonban azokon a területeken találhatók, amelyeken a házastársak szükségleteinek

kielégítése elsősorban a házasság, a család működésétől függ. Másképp megfogalmazva: a család funkciói kijelölik a házastársak lehetséges érdekellentéteinek fő területeit. A család funkciói változnak. Változás figyelhető meg történelmi korszakok között, de módosulnak ugyanazon család funkciói a családi életciklus egymást követő szakaszaiban is. Ennek megfelelően változik az is, hogy egy adott történeti időpontban, illetve a családi életciklus meghatározott szakaszában mely ellentétek a legnagyobb jelentőségűek. V/3. A háztartási konfliktusok három forrása 25 A konfliktusok okait keresve három szinten kell vizsgálódnunk. Az első szinten a házastársak személyisége jelenti, és az ellentétek azon összetevőinek kiderítése a feladat, amelyek az egyéni szükségletek, magatartási mechanizmusok ütközéséből következnek. A második szintet a családi mikroközösségben látom, amelynek működéséből

következnek bizonyos ellentétek. A harmadik a makrotársadalom szintje; a társadalmi struktúra, ennek változása, a házastársaknak a struktúrában elfoglalt helye, ebből következő szerepei, a társadalom általános norma- és célrendszere, egyes szubkultúrák követelményei mind kihatnak a házastársak kapcsolatának alakulására, és konfliktusokat támaszthatnak közöttük V/4. A konfliktus a házassági kapcsolat szerves velejárója Arra, hogy érdekellentétek szükségszerűen keletkeznek minden házasságban, már Simmel felhívta a figyelmet. „Kizárt dolog, hogy ne tartalmazzon konfliktust az olyan intim csoport, mint a házaspár viszonya, amely felöleli az élet egész tartalmát” Ezek a házasságok a konfliktusaik miatt nem lesznek » kevésbé« igazi házasságok. Simmel számára tehát a konfliktus éppen úgy része a h ázastársi kapcsolatnak, mint azok az elemek, amelyek összetartják. Jetse Sprey 1969-ben írt tanulmánya szerint a

családot, mint állandó konfliktusok rendszerét értelmezzük. A családban érdekellentétek vannak, amelyek konfrontációkat okoznak. A tagok szükségletei, céljai ellentétesek, de kielégítésük, megvalósításuk mégis egymástól függ. A házasság sikerének nem feltétele a fennálló különbségek hatékony kezelése. A házasságot az ellentétes érdekek arénájaként kell elfogadnunk, amelyen ismételt megállapodások keletkeznek. A házasságok jelentős részében idővel megszűnik az egymással szembeni érzelmi igény – ezek a h ázasságok, amelyek élettelenné váltakként jellemzik. Ha ez bekövetkezett, akkor a konfliktusok kezelésében már nem vezeti a feleket az új harmónia megteremtésének izgalma. V/5. A gazdasági funkciók szerepe a házastársi viszonyban 26 A megelőző évszázadokban a család legfontosabb funkciója az volt, hogy biztosította tagjainak a megélhetését. A családtagok által fogyasztott javakat a családi

termelés állította elő, és a családi feldolgozás tette felhasználhatóvá. A házastársak egymás iránti elvárásában is első helyen állt az a k övetelmény, hogy partnerük e gazdasági igényeknek maximálisan megfeleljen. A társadalmi normák is alapvetőnek tekintették, hogy férj és feleség eleget tegyen családjával szemben fennálló gazdasági feladatainak, és a k örnyezet egyetértett azzal a házasféllel, aki társával azért veszekedett, mert az nem teljesítette ezen kötelességeit: a f érj nem teremtette elő a megélhetéshez szükséges jövedelmet, a feleség a jövedelemmel nem jól gazdálkodott stb. A XX. század folyamán csökkent a cs aládok gazdasági funkciójának jelentősége, mint azt a családszociológiai kutatások megállapították, azonban még mindig döntő a családtagok anyagi szükségleteinek kielégítésében, mégpedig a családi életciklus egész tartalma alatt. Ebből következik, hogy a házastársi konfliktusok

keletkezésében és alakulásában továbbra is fontosak azok az ellentétek, amelyek a házastársak közös gazdálkodása során támadnak. A gazdaságilag fejlett országokban a családok megélhetését elsősorban az a jövedelem biztosítja, amelyet tagjai a családon kívül folytatott kereső tevékenységükkel szereznek. A jövedelmet biztosító munka így már nem családi tevékenység, és zömmel az otthontól távoli munkavégzés maga nem terem ellentéte a házastársak között. Ellentét támadhat viszont a m unka eredménye, a k ereset felett, akár azért, mert az nem elegendő a család alapvető szükségleteinek kielégítéséhez, akár mert különbség van a házastársak között a szükséges jövedelem nagyságának megítélésében, akár pedig azért, mert másként bírálják el a jövedelem árát, azt, hogy mennyi idős és energiát vesz a kereső tevékenység igénybe, és mi marad egyéb célokra. V/6. A jövedelem nagysága körüli

ellentétek 27 Az elmúlt évtizedek kutatásai egybehangzóan azt bizonyították, hogy a t ársadalmi hierarchia alsóbb lépcsőin elhelyezkedő családokban a válás gyakoribb, mint a felsőbb rétegekhez tartozókban. A legfontosabb tényező a válás előidézésében a családi jövedelem, a házastársi konfliktusok döntő szerepet játszik az a tény, hogy a család jövedelme kevés ahhoz sem elegendő, hogy a család alapvető szükségleteit ki tudja elégíteni. A nélkülözés, a nyomor nehezen viselhető el, és a keserves állapot okát a házastársak gyakran egymásban keresik. Az asszony gyakran partnerét személy szerint teszi felelőssé alacsony keresetéért, lustasággal, tehetetlenséggel vádolja, a nyomorúságos körülmények között élő férj pedig feleségét hibáztatja, hogy nem tud jól gazdálkodni. A házastársak mit tartanak maguk, még inkább a család számára elegendőnek. Ennek eldöntése a fogyasztási igényektől függ. Az

igények egy része már gyermekkorban kialakul. Jómódban felnőtt fiatalok sokszor nekik kijárónak tekintik a magas életszínvonalat, és ha erről le kell mondaniuk, akkor ezt házastársuk szemére hányják. Az is előfordulhat, hogy a szülői családban tapasztaltak éppen annak ellenkezőjére ösztönzik a felnövekvő gyermeket, például a nélkülözések, a szűkösség a nagy jövedelem megszerzését teszi elsődleges céllá. Ki ne hallotta volna már azt az érvelést, hogy új kabátot, bútort, autót kell venni, mert a „Kovácséknak” is van már, a gyereknek szalámis kenyeret,pizzát, Mc-is hamburgert, narancsot, banánt kell vinni tízóraiként az iskolába, mert a többi gyerek is azt visz? Az új minták terjedésében legnagyobb a személyes kapcsolatok során hallottak, láttak befolyása. A kereset nagysága feletti konfliktusokban a gyakoribb az, hogy valamelyik házastárs partnerének keresetét kevesli, és a p artnert hibáztatja azért, hogy

az nem tesz meg mindent e kereset növekedésért. A keresettel járó elégedetlenség másik típusa az, amikor az egyik házastárs saját keresetével elégedetlen. Van, aki számára a magasabb jövedelem akár mint öncél, akár mint a színvonalasabb fogyasztás eszköze megéri a szabad idő feláldozását, lemondást a szórakozásról, a tartalmas emberi kapcsolatok elhanyagolását, a naponkénti teljes kimerülést, esetleg még a társadalmi normák által elítélt viselkedés vállalását is. Továbbá a nagyobb kereset érdekében kockáztatja egészségét; a másik viszont megelégszik alacsonyabb jövedelemmel és fogyasztási szinttel, csak hadd maradjon több idő a családi együttlétre, a barátokra, a s zórakozásra, és nem kíván kockáztatni sem egészséget, sem becsületet. A legfontosabb társadalmi hatás, mely a gyermek- és felnőttkori szocializáció része. Az egykeresős családokban a házastársi vita tárgya a férj keresete volt. A mai

kétkeresős házasságokban mind a két fél számára felmerül a nagyobb kereset. A leggyakoribb ellentét a f eleség-anya kereső tevékenységére vonatkozik, melyet sok férj mint szükséges rosszat fogad el, és nem bánja házastársa alacsonyabb keresetét, csak minél kisebb legyen az energia- és időráfordítás, hogy azután az asszony otthoni feladataira több időt és energiát fordíthasson. A feleség számára viszont szimbolikus jelentősége van a nagyobb keresetnek, mert ez mutatója a pályáján elért eredménynek. V/7. Az önálló lakás hiányából adódó konfliktusok 28 A családi élet kerete a lakás, ha lakáshiány van, több úton is konfliktust okozhat a házaspárok között. Lakáshiány esetén a házasság kezdeti szakaszában a fiatal pár kénytelen egy ideig másokkal egy lakásban élni. Ez térbeli szűkösséggel jár: általában egy kisebb szoba áll a házaspár kizárólagos rendelkezésére. A térbeli összeszorítottság

miatt időnként szó szerint útjában vannak egymásnak. Ezt a házasság első szakaszára jellemző erős érzelmi vonzalom, a szerelem elviselhetővé teszi. Az összezsúfoltság fokozódik, ha megszületik a gyermek is, azelőtt hogy a fiatal pár önálló lakáshoz jutna. A gyermekhez való alkalmazkodás még jobban leszűkíti az otthon folytatható tevékenységek körét. Újabb ellentétek lépnek fel Az együttélés gyakori formája, hogy valamelyik házastárs szülei azok, akik egy időre otthont adnak az ifjú párnak. A szülők gyermeküktől azt várják, hogy amennyiben köztük és az odakerült idegen között vita támad, akkor az ő oldalukra álljon, és bírja jobb belátásra házastársát, így menthetetlenül szembekerül partnerével. Az önálló, saját lakás, amelyben szülőktől, idegenektől függetlenül élheti a család életét, mind a két partner számára a cél, e tekintetben ritkán fordul elő érdekellentét közöttük. Az viszont

már különböző lehet, hogy mennyire tartják sürgősnek, és ennek érdekében milyen áldozatok meghozatalára hajlandók. Kérdés, hogy hosszabb időn keresztül egyformán tudjáke elfogadni azt, hogy ennek egyetlen célnak rendelődjék alá idő-, energia-, pénzgazdálkodásuk, egész életük. Sok házasságban élek konfliktusok alakulnak ki azért, mert egyik vagy másik házastárs nem hajlandó ezt a s zigorúan szervezett életmódot sokáig folytatni, és föllázad ellene. Más házasságokban ugyan a közös erőfeszítések a cél eléréséig tartanak, azonban beszűkítik a házastársak közötti kommunikációt. Ezeket a felek azzal magyarázzák, hogy a lakásprobléma függvényei, majd megoldódnak, ha megles6z a saját otthon, és nincs többé szükség aszketikus életmódra. Mikor azonban a lakás végre megvan, kiderül, hogy közben a partnerek érzelmileg eltávolodtak egymástól, és igazán csak a lakásszerzés célja kötötte őket össze. Ez

magyarázza azt a látszólagos ellentmondást, hogy sok házaspár akkor válik el, amikor életkörülményeik végre rendeződtek, házasságuknak egyik fontos anyagi feltétele megteremtődött . A lakásprobléma kivételesen fontos szerepet játszik a m agyar házastársi konfliktusok alakulásában. Ennek nem mond ellent az a bírói tapasztalat, hogy a l akáshiány bontó okként nem jelentkezik – mint Mondvay Irén megállapította. A lakáshiány, illetve az ebből adódó feszültségek, ellentétek megindítanak egy folyamatot, amelyben olyan új magatartások lépnek fel, melyek egyre élesebb összeütközésre vezetnek. Így például a feleség családjával együtt lakó férj nehezen viseli el az após, anyós állandó beleszólását életébe, s igyekszik mind kevesebb időt otthon tölteni, akkor a konfliktus hamarosan áthelyeződik a férj elmaradására, kimaradására, ezzel járó költekezésére, amelyek valós problémák, de kérdés, hogy a

nyomorúságos lakáskörülmények nélkül bekövetkeztek volna-e. V/8. Szexuális ellentétek8 8 Cseh - Szombathy László: Szociológia és demográfia 29 A párválasztás, a házasságkötés egyik alapvető motívuma a szexuális vágy, és a házasságkötés célja az állandó együttlét biztosítása azzal a személlyel, aki iránt e vágy él, és aki a szexuális szükséglet tartós kielégítésére alkalmasnak tűnik. A szexualitásnak a házasságban nagyon lényeges szerepe van és a szexuális téren teljes kielégülést biztosító viszont összetarthat olyan házasságokat, melyekben más területeken alapvető ellentétek vannak; fordítva: a szexuális élet zavara tönkretehet egyként jól összehangolódó házasságokat is. William M. Masters és Virginia E Johnson felmérésük alapján mindenképpen jelentős számmal vannak olyanok, akik elégedetlenek házaséletük szexuális oldalával. Az elégedetlenségnek többféle oka lehet: kulturális,

életkörülményekből fakadó, pszichés és szomatikus. A kulturális tényezők a kereszténység Pál apostol tanításában található, az igazi a teljes nemi önmegtartóztatást, de aki erre nem képes, az házasodjon meg, mert az egyház által szentesített házasságban megengedhető a nemi élet. A keresztény tanok az ún. vi ktoriánus periódusban – a házassági nemi élet csak a gyermeknemzés miatt volt elfogadható. A XX. század folyamán ez a szemlélet visszaszorult a nemi életről való beszéd tabuja a családok nagy részében. Ennek következménye, hogy a családokban elégtelen a fiatalok felkészítése a nemi életre. Az olvasottak – televízióban, filmeken látottakkal együtt – úgy ábrázolják a nemi érintkezést, mint ami minden esetben valamilyen földöntúli boldogsággal, kéjjel, kivételes diadalérzéssel jár, olyan élményekkel, amelyeket semmi más nem adhat. Ez az, ami sok házasságban elmarad, és a partnerek csalódást

éreznek A szexuális magatartást is tanulni kell, és bizonyos gyakorlat után éri el az ember várt kielégülést. A házasságban azonban többre van szükség ahhoz, hogy a partnerek rendszeresen örömüket leljék az egymással való szexuális életben. Erős érzelmi kötődésre is szükség van A házastársak között a s zexuális élet tekintetében kialakuló érdekellentét kiindulópontja, hogy a kapcsolat az egyik vagy mindkét fél számára nem hozza meg a várt kielégülést. A múltban ez elsősorban azt jelentette, hogy a nő kielégülése maradt el, részben azért, mert a férj már kielégült, mielőtt a feleség eljutott volna az orgazmusig. A női orgazmusról szóló publikációk és a fogamzásgátló szerek széles körű elterjedésével megváltozott a h elyzet, és egyre több házasságban lett cél, hogy a nemi élet mind a két fél számára kielégülést nyújtson. Ugyanakkor az, hogy a női orgazmus elérése mintegy a nemi aktus

sikerének a m értéke lett, negatív következményekkel is járt. Azok a nők, akik nem éreznek orgazmust a nemi érintkezés alatt, magukat szexuálisan alacsonyabb rendűnek érzik, de hasonlóképpen szegénységi bizonyítványnak tekintik magukra nézve a férfiak is, ha nem képesek partnerükben orgazmust kiváltani. Az optimális szexuális kielégülést hátráltatja a házasságban, hogy a nemi életre általában este kerülhet sor, amikor – a kétkeresős családok esetében – mindkét fél nyolcórás munkától fáradtan ér haza, és el kell még látniuk a házastársi feladatokat is. Ha gyermekeik is vannak, további terhek hárulnak rájuk, növelve a valószínűséget annak, hogy egyik félnek 30 elmegy a kedve tőle. Így gyakran előfordul, hogy valamelyik partner elhárítja a másik szexuális közeledését, ami nemcsak azzal jár, hogy az nemi vágyát nem tudja kielégíteni, hanem a v isszautasítás sérti önérzetét. Ezáltal a

visszautasítás nemcsak pillanatnyi ellentétet támaszt, hanem a házastársak közötti kapcsolat tartós megromlásához is vezethet. Elkerülhető lenne sokszor a sértődés, ha a partnerek nyíltan tudnának beszélni egymással szexuális vágyaikról. Sok házasságban a k ielégülés azért marad el, mert a felek nem képesek leküzdeni gátlásaikat, és megmondani, hogy mit is kívánnának partnerüktől. A házastársak közötti nemi élet rutinszerűvé válik, s ez az unalom veszélyét hozza magával. Az azonos partnerrel folytatott nemi életnek egyáltalán nem kell unalmasnak lennie, amennyiben sikerül a párkapcsolatot érzelmileg is tartalmasság tenni és a nemi élet szimbolikus jelentését fenntartani. Ha viszont az egyszerű, ösztönös kielégülés a domináns, akkor a rutinszerű megoldások miatt előbb vagy utóbb valamelyik vagy mindkét partner a házasságon kívüli nemi életet fogja előnyben részesíteni. A házastársak között ellentétet

okozhat, ha valamelyikük a házasságkötést követően nem törődik többé azzal, hogy alakja, öltözködése, magatartása kívánatos szexuális partnerré tegye. Ma a kereső nők többsége súlyt helyez arra, hogy a családon kívül, elsősorban munkahelyén még mutatós legyen, és férfi munkatársai felfigyeljenek rá, viszont közülük többen odahaza már nem veszik a fáradtságot ahhoz, hogy vonzóan jelenjenek meg férjük előtt. Ugyanez vonatkozik férjek egy részének magatartására is V/10. Az alkoholizmus szerepe a házastársi konfliktusokban Világszerte, de Magyarországon különösen, a szórakozás velejárója az alkoholos italok fogyasztása. A gyerekek a szülők magatartását látva tanulják meg a sör-, bor-, és pálinkaivást, és serdülőkorukban minél előbb igyekeznek ők is alkoholos italt inni, hogy ezáltal bizonyítsák, már felnőttek. Az alkoholfogyasztás része lesz a fiúk és lányok együttes szórakozásának is, és az

alkohol gátlásokat csökkentő hatásával megkönnyíti a két nem számára, hogy levetkőzze feszélyezettségét, és nyitottabbá váljék egymással szemben. A házasságkötés után viszont egyik vagy mindkét házastárs alkoholfogyasztásának egyre inkább a negatív következményei kerülnek előtérbe. A házasságok legsúlyosabb ellentétei függnek össze az alkoholizmussal. Ma Magyarországon az alkoholisták nagy többsége férfi, és az ő italozásuk okozza a konfliktust. Jellegzetes konfliktustípus az is, amikor mind a két házastárs mértéktelen ivó. Elsőnek az italozás gazdasági következményeit említeném meg, azt, hogy ez veszélyezteti a család életszínvonalát. Jelentős összegeket von el az egyéb családi szükségletek kielégítésétől. Az alkoholra fordított összeg hamar elérheti a családi jövedelem 25-30 százalékát. Amennyiben csak az egyik házasfél iszik erőteljesen, úgy a másik számára 31 az alkoholra

fordított összegek kidobott pénzt jelentenek, és elkerülhetetlenül összeütközésbe fog kerülni házastársával. Még súlyosabbak a gazdasági körülmények, ha az alkoholfogyasztás szenvedéllyé vált. Az iszákos partnernek alacsonyabb teljesítménye miatt kisebb lesz a keresete A részegség idején az emberek olyan cselekedetekre is képesek, amelyekre józan állapotukban képtelennek tartanák magukat. Ilyen például a házastárssal szembeni fizikai erőszak. Rendszerint a házastársak közötti tettlegességre olyankor kerül sor, amikor az egyik, esetleg mind két fél ittas. A részeg viselkedés egyéb formái is súlyos próbára teszik a házastársi viszonyt. A magából kivetkőző partner magatartása undort támaszt maga iránt házastársában, és lerombolja a róla alkotott pozitív képét. Olyan ellentétet is támaszthat, amely már megoldhatatlan a házasságon belül. A házasságok jelentős része azonban egy ideig, néha tartósan is

fennmarad az egyik házastárs ismételt részegsége ellenére. Ennek oka, hogy a k özös lakás, a g yerekek és az egymás iránti érzelmek miatt nehéz a h ázasságot felbontani. De találhatunk olyan házasságokat is, amelyekben az egyik fél részegeskedése nem csupán negatívumot jelent a másik számára, hanem alkalmat biztosít arra, hogy két részegség közötti időszakban uralmat gyakoroljon az alkoholista felett. Rendszerint a f eleség az, aki azért viseli el férje időnkénti részegségét, hogy az egyes lerészegedések után átélhesse azt az élményt, amelyet férje megalázkodása, bocsánatáért való esdeklése nyújt, valamint hogy azután az ő szava legyen a döntő a legközelebbi ivási rohamig. A férjek ritkán toleránsak feleségük alkoholfogyasztásával szemben, és hamarabb elhatározzák a válást. A házassági ellentét kiéleződik ott, ahol az egyik fél teljesen rabjává válik ivási szenvedélyének. Ez az állapot már

állandó összeütközéseket von m agával, és a házastársi viszonyt teljesen tönkreteszi. Ha ennek ellenére a házasság mégsem bomlik fel, úgy annak oka vagy a másik fél hasonlóan kóros személyisége, vagy pedig olyan megoldás, amely az alkoholistát a család peremére szorítja és csupán megtűri, de lényegében már nem tartozik a másik szülőből és a gyermekekből álló közösséghez. A kritikus összecsapásig, majd a házasság felbomlásáig vezető konfliktusok jelentős részében szerepel valamelyik fél mértéktelen alkoholfogyasztása a házastársi ellentétek egyik fő okaként. Moldvay Irén említett tanulmánya szerint „mértéktelen italozás és ezzel együtt járó durva, goromba bánásmód szolgál az ügyek túlnyomó részében okul a házasság felbomlására” Magyarországon. Sokszor az alkoholizálás már következmény: a férj vagy feleség a házasságában jelentkező ellentétek miatt kezd erősen inni. Lehet, hogy így

próbálja elfojtani gyanakvását, hogy tévedett a párválasztáskor, feledtetheti a m ámor a k étséget saját alkalmatlanságában férj- vagy feleségszerep betöltését illetőleg, és ihat valaki dacból az előzőleg lezajlott vitára, összeütközésre való reakcióként. A részegség súlyosbítja a konfliktust. 32 VI. Fejezet A háztartási konfliktusok alakulása VI/1. A jelentkező ellentétek értelmezése 33 A házasságokban szükségszerűen jelentkező ellentétek felismerése a házasság további alakulása szempontjából pozitív jelenségnek minősíthető. Konkrét döntési helyzetekben felismert érdekellentétek vitákat váltanak ki, amelyekben mindkét fél célja az, hogy meggyőzze partnerét arról, hogy az általa kívánt megoldás az „igazi”. E vitákban fennáll annak a lehetősége, hogy a felek érveiket tárgyilagosan adják elő, figyeljenek egymás véleményére, állítására legyenek tekintettel a másik fél

érzelmeire is. A vitában kifejeződő konfliktus akkor vezethet leginkább mind a két felet kielégítő megoldáshoz, ha a v itát adott témára koncentrált logikus érvelés és az egymás iránt érzett szeretet és tapintat jellemzi. A házastársi viszony egészét kérdésessé tevő összeütközések keletkezzenek. Oka az lehet a konfliktus a partnereket általában váratlanul éri. A konfliktus miatt kizárólag a partnert hibáztatja: az ő magatartásában kellett alapvető változásnak bekövetkeznie. Ahogy az együttlét megszokottá válik, és a partnerek a közöttük fennálló szoros kapcsolat mellett kívánják kielégíteni csak ki ezek ütközései, amelyek meglepetésként hathatnak mindkettőjükre. A házastársi viszony kialakulásával, új feladatok jelentkezésével szükségszerűen módosulnia kell mindkét fél viselkedésének. Az első konfliktusoknál gyakori magyarázat, hogy a partner „helytelen” viselkedése abból következik, hogy

valakinek a befolyása alá került. Gyakori a házastárs szüleinek vagy barátainak hibáztatása. A megoldás: meg kell szüntetni a „rossz” hatást, legyen annak forrása anyós, barát, barátnő. A torz konfliktuskép általános vonása, hogy a házastárs nem hajlandó figyelembe venni partnere érvelését. VI/2. A nyílt viták és a kapcsolat felbomlása Alapvető változások jöhetnek létre fegyelmezett és racionális viták eredményeként is. A teljesen nyitott kommunikáció nem válik feltétlenül előnyére a házastársi kapcsolatnak: ezek vezethetnek a házasság megszűnéséhez is. A teljes őszinteség nyilvánvalóvá teheti az érdekek összeegyeztethetetlenségét. A nyitott kommunikáció arra a felismerésre kényszerítheti a partnereket, hogy kapcsolatuk fenntarthatatlan. Hasznos is lehet, mert fejlődésüket gátló, helytelen irányba terelő kapcsolattól szabadulnak meg, azonban többnyire ennek ellenére fájdalmas. VI/3. A házassági

konfliktusok kiéleződései: a kritikus összecsapások szakasza 34 A házasságok eljuthatnak a konfliktus a krízisig anélkül hogy az ellentétek megoldására lépéseket tennének. Vége szakad az együttműködésnek a lényeges problémák megoldásában, de még jó ideig kimutatható érzelmi kötődés a házasfelek között az ellenségeskedések ellenére is. Lassan azonban ez is csökken Az összeütközések mind élesebbé válnak, és ha a vitáknak a kölcsönös lelki és testi kimerülés véget is vet, csupán fegyverszünetszerű szakasz következik, mely alatt mindkét fél energiát gyűjt a következő menetre. Coleman szerint az „ellenfél” közléseitől való elzárkózás átterjed a társas kapcsolatokra is: gyanússá válik mindenki, akivel a másik érintkezik, és az egyik fél csak azoknak a t ársaságát keresi, akik a m ásik féllel szakítottak. Az ellenfél nézete egyre érthetetlenebb, ostobább lesz. Coleman sémája jól

alkalmazható a házastársi konfliktusok tanulmányozásánál. Mindegyik azon rokonok, ismerősök társaságát keresi, akik feltétel nélkül neki adnak igazat a h ázastársi vitában; az együtt érzők azután a házastárs viselkedésének további negatívumaira hívják fel. A konfliktusok intenzitásának fokozódásával érkeznek el a házastársak oda, hogy viszonyukat már az állandó szembenállás jellemzi, és mind a két fél felveti a különválás gondolatát, mivel reménytelennek tűnik, hogy ellentéteiket a házasság keretei között meg tudják oldani. A konfliktus alakulásának e szakaszában mind új konfliktuskezelési forma megjelenik a házastársi életközösség megszakítása. E lépéstől vezethet az út gyorsan és egyenesen a h ázasság felbontásához, váláshoz, de sok esetben az életközösség megszakítása csak átmeneti jelenség. Egy-egy házasság történetében ismételten sok kerülhet átmeneti szakításokra ezekben a

házasságokban nem vezetett igazi megoldásra. A mai társadalmakban, ahol a szülőktől, rokonoktól függetlenül élő nukleáris család a tipikus, rendszerint a férj költözik el: ő hagyja ott feleségét és gyermekeit, még akkor is, ha az asszony akarja az életközösséget megszakítani. A magyar viszonyok között a „különválásnak” sajátos formája jött létre a lakáshiány miatt: az, amikor az életközösséget megszakítók továbbra is egy lakásban maradnak – sőt nemritkán egy szobában, - és a szexuális kapcsolat és a gazdasági együttműködés szűnik meg közöttük. VI/4. A válás lehetőségével való számolás 35 A válás lehetőségével való számolásnak fontos szerepe a konfliktus kezelésében. Amennyiben a válás kezdettől fogva mint a házastársi kapcsolat egyik lehetséges kimenetele él a h ázastársak tudatában, úgy hamarabb és könnyebben fogalmazzák meg igényüket. Így azután gyakran nyújtanak be

válókeresetet akkor, a k onfliktus a h ázasélet valamelyik területére korlátozódnak, és ebből vonnak le a felek elsietett következtetéseket megállapítható a partnerek személyiségének értetlensége a tartós párkapcsolatra. A válás gondolatával való megbarátkozásban természetesen közrejátszanak mindazon társadalmi-gazdasági változások is, amelyek ma az elvált férfinak és nőnek egyaránt módot nyújtanak arra, hogy egyedül is meg tudjon állni, hogy megoldja magányosan is a mindennapi élet gondjait. A múlthoz viszonyítva a legnagyobb változás a feleségek számára következett be mindenfelé, különösen a szocialista országokban, amelyekben a nők számára adva van a kereső tevékenység és ezzel együtt az önálló élet folytatásának lehetősége. Befejezés 36 Ezen ismeretek alapján, fontos levonni a következtetést, hogy vajon mi az az ok, ami a váláshoz vezethet. Dolgozatomban sokféle szempont alapján kutattam a v

álás kimenetelének lehetséges okát, de konkrét kiváltó okot nem lehet mondani. Több ok i s lehetséges pl.: Különböző házastársi konfliktusok olyan szintű kiéleződése, amely már nem teszi lehetővé a további együttműködés feltételeit. Véleményem szerint egy jól működő kapcsolatban mindig vannak konfliktusok, amilyenek lehetnek szereppel való ütközés, házastársak közötti szexuális problémák, alkohol okozta konfliktusok, gazdasági vagyis jövedelemmel kapcsolatos konfliktusok. Ezek mind szerves velejárói egy egészséges házastársi kapcsolatnak, de csak egy bizonyos fokig. A konfliktusok még össze is tarthatják a házas feleket, mert minden vita végül úgyis kibéküléssel jár, ha az érzelmi kötődés elég szoros kettejük között. Akár még izgalmassá is teheti a párok életének szürke hétköznapjait. A közös érdekek miatt szükség van kompromisszumokra, de azon belül is olyanra, amely nem változtatja meg

gyökeresen egyik fél életvitelét sem. Ha az érdekek mégis olyan különbséget szülnek, amely nem egyeztethető össze, akkor a konfliktus is nagyobb mértékű lehet. Feltehetőleg a legnagyobb problémát nem a konfliktus okozza, hanem az ha már kezelhetetlenné válik. Inkább nem beszélnek róla Egyre jobban elhidegülnek egymástól, mert megszűnik a kommunikáció kettejük között. Egyik fél se próbál párbeszédet indítani, mivel úgy gondolja, „hogy úgy is megint oda lyukadunk ki”. A folyamat megállítható, ha még időben észreveszik a helyzet súlyosságát, és segítséget kérnek pl.: párterápiára járnak Kérhetnek segítséget ismerősöktől, rokonoktól is, bár ezek nem vezetnek mindig jóra, mert talán még jobban a másik ellen fordítják. Ennek oka, hogy mindenben neki adnak igazat, a másik fél véleményét pedig teljesen elvetik. Bár sokan inkább úgy gondolják, hogy ez nem tartozik senki másra csakis rájuk. A döntés ezért

az ő kezükben van. És talán az a legjobb ha közös megegyezéssel vetnek véget a házasságuknak, minthogy továbbra is együtt maradnak, és így a konfliktusaik árán teljesen meggyűlöljék egymást. Ha a fentieket belátják, könnyebb lesz a leválás, és talán még barátként is gondolnak egymásra válásukat követően. Tartalom 37 Bevezető . 2 I. Fejezet Házasságkötés és válás . 3 I/1. Családszerkezetek 4 a, Szocializációs háttér b, Háztartástípusok I/2. Házasságkötés és válás 5 I/3. A válások száma és arány alapján megbecsülhető háztartási konfliktusok . 6 I/4. A válás folyamata A válás gondolatától tényleges különválásig 7 II. Fejezet Döntés a válás mellett. Különböző felszámolási stratégiák 10 II/1. Fontossági szakasz II/2. Felszámolási stratégiák II/3. Provokáció II/4. Szabotázs III. Fejezet A fiatal házasok problémái . 13 III/1. A család két funkciója (Parsons) III/2. Az új

tanulási folyamat kezdete III/3. Házasságon belüli szerepkonfliktusok III/4. Nászút és a mézeshetek III/5. A mézeshetek után III/6. Dominancia küzdelmek III/7. Szülőkkel való kapcsolattartás III/8. Házastársi munkamegosztás III/9. Korai házasságok IV. Fejezet A válás és a lelki zavarok . 19 IV/1. A házasság előtti okok IV/2. A házasság utáni okok V. Fejezet A házastársi konfliktusok . 24 V/1. A konfliktus fogalma 25 V/2. A házastársi konfliktusok fő területei 25 V/3. A háztartási konfliktusok három forrása 26 V/4. A konfliktus a házassági kapcsolat szerves velejárója 26 V/5. A gazdasági funkciók szerepe a házastársi viszonyban 27 V/6. A jövedelem nagysága körüli ellentétek 28 V/7. Az önálló lakás hiányából adódó konfliktusok 29 V/8. Szexuális ellentétek 30 V/9. Az alkoholizmus szerepe a házastársi konfliktusokban 31 VI. Fejezet A háztartási konfliktusok alakulása . 33 VI/1. A jelentkező ellentétek

értelmezése 34 38 VI/2. A nyílt viták és a kapcsolat felbomlása 34 VI/3. A házassági konfliktusok kiéleződései: a kritikus összecsapások szakasza . 35 VI/4. A válás lehetőségével való számolás 36 Befejezés . 37 Bibliográfia 39 • A családi élet mai problémái, ahogyan hazai szakértők látják Tankönyvkiadó, Budapest, 1980. ISBN 963 17 5092 2 • Dr. Bognár Gábor – Dr Telkes József: A válás lélektana Haas & Singer Alapítvány – 2. kiadás – Budapest, 1994 ISBN 963 04 4085 7 • Buda Béla: Beszéd a szavak mögött Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Budapest, 1981. • J. Willi: Az összejátszás, mint a házasság-pszichológia és házasterápia alapjelensége (szerk.: Buda Béla ) Gondolat, Budapest, 1981. • Járai Attila: Szociológia – tanulási segédlet középiskolásoknak Magazin, Budapest, 1994. ISBN 963 7764 21 6 • Hárdi István: Lelki egészségvédelem Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest,

1997 • Kelemen Lajos: A családgondozás alapjai jegyzet Hajdúböszörmény, 2002. • Hunyady György - Nguyen Luu Lan Anh szerk.: Sztereotípiakutatás Hagyományok és irányok ELTE Eötvös Kiadó, Budapest • Bada Ilona Csilla: Szociális statisztikai évkönyv – Központi Statisztikai Hivatal KSH, Budapest, 2004. ISSN 1585 8499 • Magyar statisztikai évkönyv - Központi Statisztikai Hivatal KSH, Budapest, 2004. ISSN 1215 7864 • Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába Osiris Kiadó, Budapest, 2003. ISBN 963 389 402 6 • A gyermekek és az ifjúság helyzete: tanulmányok ( szerk.: Falussy Béla ) KSH Népességtudományi Kutató Intézet, 40 Budapest, 1997. ISBN 963 215 174 7 • Dr. Molnár Ilona: Család, gyermek, családpolitika, társadalom jövője Magyarországon és Európában Szociális és családügyi Minisztérium, 2001. ISBN 963 463 472 9 • Cseh - Szombathy László: Szociológia és demográfia MTA, Budapest, 2001. ISBN 963 508

277 0 41