Tartalmi kivonat
21.tétel: hátrányos helyzet megállapítása, védelembe vétel Általános szabályok: Hatósági intézkedéseknek akkor van helyük, ha a gyermek fejlődéséhez szükséges szolgáltatásokat a szülő nem veszi igénybe, vagy azok igénybe vételéhez nem járul hozzá a gyermek családján belüli veszélyeztetettségét észlelik A hatósági intézkedések mindegyike hatósági döntés – a gyermekjóléti szolgáltatásokat nyújtó intézmények nem hozhatják meg ezeket az intézkedéseket, csak jelezhetik az illetékes hatóság(ok) felé annak általuk feltételezett szükségességét. Hátrányos helyzet megállapítása (hatósági igazolása): Célja az, hogy az egészségügyi, szociális, köznevelési és gyermekvédelmi igazgatási ágazat egységes fogalomhasználat alapján koncentrált módon nyújthasson segítséget Az igazolás kérelemre adható, 0-25 éves korú eltartott gyermekre tekintettel Rendszeres gyermekvédelmi
kedvezményre jogosult gyermek, akinek az esetében az alábbiak közül legalább az egyik körülmény fennáll: o Szülő (családba fogadó gyám) alacsony iskolai végzettsége o Szülő (családba fogadó gyám) lacsony foglalkoztatottsága (aktív korúak ellátásában részesül, vagy a megelőző 16 hónapból 12-ben álláskeresőként nyilvántartott) o Gyermek elégtelen lakókörnyezetben él (szegregátumban, komfort nélküli vagy félkomfortos lakásban, szükséglakásban vagy olyan lakókörnyezetben lakik, ahol korlátozottan biztosítatók egészséges fejlődésének feltételei) Hátrányos / halmozottan hátrányos helyzet megállapítása: Hátrányos helyzet megállapítása: akkor, ha a felsorolt jogosító elemekből legalább egynek a fennállása megállapítható Halmozottan hátrányos helyzet o Felsoroltakból legalább két elem megléte megállapítható, vagy o Gyermeket nevelésbe vették, vagy o Utógondozói ellátásban részesülő és
tanulói / hallgatói jogviszonyban álló fiatal felnőtt a kérelmező. A hátrányos / halmozottan hátrányos helyzet megállapítását a települési önkormányzat jegyzőjétől lehet kérni Védelembe vétel: A gyámhatóság a gyermek védelembe vételét rendeli el: ha a Gyermekjóléti Szolgálat nem tud segíteni, ha a Gyermekjóléti Szolgálat segítségét a család nem akarja elfogadni, DE feltételezhető, hogy a gyermek fejlődése a családi környezetben azért biztosítható. A Gyermekjóléti Szolgálat javaslatában nyilatkozik az alapellátás eredménytelenségének okáról, a szülő együttműködési készségéről, adatlapot, KT-t, gondozási tervet küld, véleményt ad a veszélyeztetettség okáról, kirendelendő családgondozó személyére javaslatot tesz, javaslatot tesz a jegyzői intézkedés mikéntjére. A védelembe vétel felülvizsgálatát kezdeményezheti: kirendelt családgondozó, gyermek,
szülő vagy más törvényes képviselő, hivatalból (ha a határidő letelt) A családgondozót fel kell menteni, ha alkalmatlan, ha fontos okból ezt a családgondozó kéri, utólag olyan akadály keletkezik, amely miatt nem tudja ellátni a feladatát. A családgondozót el kell mozdítani: ha kötelezettségét nagymértékben elhanyagolja, ha jogaival súlyosan visszaél. Megállapítása: Automatikusan (gyámhatóság által), Szakhatóság (települési önkormányzat jegyzője) mérlegelése alapján Védelembe vétellel egyidejűleg meghozandó hatósági intézkedések • Szülői felügyeleti jogot nem érintő intézkedés • Gyermekvédelmi szolgálat családgondozójának kirendelése. A családgondozónak 15 napon belül egyéni gondozási-nevelési tervet kell készítenie • Szülő kötelezhető az alábbi tevékenységekre (egyre vagy többre) o Vegye igénybe Gyermekek napközbeni ellátását Átmeneti gondozását Iskolaotthonos
nevelés-oktatást Kollégiumi elhelyezést Gyermek-egészségügyi szolgáltatást o Keresse fel a családvédelemmel foglalkozó személyt vagy szervezetet o Kezdeményezi a háziorvosnál a szülő vagy más hozzátartozó orvosi vizsgálatát o Intézkedik az egészséget veszélyeztető körülmények megszüntetéséről o Magatartási szabályokat állapít meg a gyermek számára o Figyelmezteti a szülőt helytelen életvitelére, magatartásának következményeire és jogkövetkezményeire o Kötelezheti a szülőt, hogy jelenjen meg iskolapszichológusi vizsgálaton Legalább évenkénti felülvizsgálat (kérelemre is). Megszünteti és értesíti a gyámhivatalt • A védelembe vétellel a gyermek veszélyeztetettségét megszüntetni nem lehet • A védelembe vétel már két éve fennáll és nem vezetett eredményre