Szociológia | Felsőoktatás » ME BTK Vallásszociológia, 2000

ME BTK Szociológia I.évf 1félév Vallásszociológia 1 VALLÁSSZOCIOLÓGIA BRAHMANIZMUS India vallása, amely a védikus vallás helyébe lépett a kasztrendszer kialakulásának következtében. Az ie I évezred elején az árják által meghódított Indus és Gangesz völgyében számos despotikus állam jött létre, amelynek tagjai faluközösségben éltek, s amelyek közül az i.e VIszázadban két nagyobb állam emelkedett ki: egyik a Gangesz völgyében (Magádha), a másik pedig az Indus völgyében (Kósala). Ebben az időben szilárdult meg India területén az osztályviszonyok sajátos formája, a k asztrendszer. A két uralkodó kaszthoz (varnához) a brahmanok (papok) és khsatriák (fegyverforgató nemesség) tartoztak, míg a két alávetett kasztot a vaisziák (szabad termelők) és a sudrák (szolgák) alkották. A kasztrendszer kialakulásával és a p api kaszt társadalmi szerepének a növekedésével párhuzamosan lényeges változások következtek be

India korábbi vallásában, a védikus vallásban. A védák istenei háttérbe szorultak és helyükbe új istenek léptek Különösen nagy jelentőségre emelkedett a nagy istenháromság (trimúrti): Brahma, a teremtő, Visnu a fenntartó és Siva a pusztító istenség. Mindegyik fő istenséghez az alsóbb rangú istenek és szellemek egész sokasága tartozott. Egy-egy kultuszközpont vagy szekta az istenháromság valamelyikét különleges tiszteletben részesítette és egyedüli vagy legfőbb istennek tartotta (visnuizmus, sivaizmus). A védikus vallás istenei közül nagy szerepet kapott még a brahmanizmusban Varúna, aki itt a legfőbb bíró szerepét töltötte be és Indhra, aki az istenek vezére lett. Az istenek, az egész világegyetemmel együtt alá vannak vetve a mindent irányító nagy világtörvénynek, a Dhármának. A Dhárma által megszabott rendet egyetlen élőlény vagy élettelen tárgy sem lépheti túl, és az általa kiszabott helyét senki és

semmi nem hagyhatja el, így az ember sem törhet ki a kasztrendszer keretei közül. A brahmanizmus központi tanítása a karman-tan. Eszerint az ember lelke a halál után nem pusztul el, hanem újjászületik (reinkarnáció vagy lélekvándorlás). Hogy valaki állatként vagy emberként, egyik vagy másik kaszthoz tartozóként születik-e újjá, az az előző életének cselekedetei által meghatározott végzettől (karman) függ. Így a sudrák előző életük bűneiért szenvednek, de ha sorsukat megadással viselik, ha a kaszttörvényeket pontosan betartják, következő életükben brahmanként vagy akár egy felsőbbrendű szellemként is újjászülethetnek. Ezzel a brahmanizmus nemcsak a kasztrendszer nyílt igazolását vállalta magára, hanem egyúttal a Dhárma és az istenek igazságosságát is megvédte minden látszat és szomorú tapasztalat ellenére: a jelenben tapasztalt igazságtalanságok eszerint csak látszólagosak, mert részben a múlt

szükségszerű és igazságos következményei, részben pedig a jövőben fognak kiegyenlítődni. A brahmanizmus a papokat, akiket a legkülönfélébb kiváltságokkal látott el, egyben aszketikus életre is kötelezte, részben, hogy az alsóbb rendű kasztok e kiváltságokat könnyebben elnézzék nekik, részben pedig azért, hogy a szertartások tekintélyét megalapozza. A világfolyamat és az ember körforgása, a világtörvény minden körülmények között való érvényesülése és a v elük összefüggő egyéb brahmanista vallási eszmék az ázsiai termelési mód szükségszerű velejárói, amelyeknek keretében a gazdasági és társadalmi viszonyok évezredeken keresztül nem változnak lényegesen, hanem újra és újra megismétlik önmagukat. A brahmanizmus talaján széles körű vallásfilozófiai irodalom alakult ki. Ezeket az írásokat, amelyek a V édák magyarázatául szolgáltak Upanisádoknak hívják. Az ie VI században az indiai társadalom

kasztrendszerét szentesítő brahmanizmussal szemben lépett fel a dzsainizmus és a buddhizmus. A brahmanizmus elvi alapján született meg isz 800 kör ül a hinduizmus. Irod: Tokarjev, SzA: Vallás és történelem (1966), Hahn I: Istenek és népek (1968) ME BTK Szociológia I.évf 1félév Vallásszociológia 2 Védikus vallás: india vallása kb. az ie IIévezred közepétől kb az ie Iévezred elejéig (totemizmus, mítoszok) BUDDHIZMUS Világvallás, amely különösen Ázsia népeinek történetében töltött és tölt be nagy szerepet. A buddhizmus Indiában jött létre az i.e VI század folyamán, azoknak a tömegeknek a körében, amelyek a brahmanizmus által szentesített kasztrendszer elnyomása alatt szenvedtek, azt igazságtalannak, az isteni törvénnyel ellentétesnek érezték, megváltoztatását azonban lehetetlennek tartották, ezért a szenvedésből kivezető utat az élettől való elfordulásban látták, amelyet vallási parancsnak tekintettek. A

buddhizmus megalapítója a vallási hagyomány szerint Sziddhárta Gautama Buddha (kb. ie 560-480) Királyi családból származott csodás körülmények között. Atyja kiváló nevelésben részesítette és gondtalanná tette ifjú életét Annál megrázóbb volt számára az élet durva valóságával – egy öregember, egy gyógyíthatatlan beteg, egy halott és egy aszkéta látványán keresztül – történt találkozás. Ezekből megtudta, hogy a betegség, az öregség és a halál minden embernek a kikerülhetetlen osztályrésze, és úgy látta, hogy lelki megnyugvást csak az önkéntes lemondás, az aszkéta életmód nyújthat. Elhagyta családját, lemondott a gazdagságról és a hatalomról és hét esztendeig tartó szigorú, önsanyargató életmódba kezdett. Egy éjszaka, fügefa alatt elmélkedve megvilágosodott, azaz Buddha mert, mert rádöbbent, hogy a megnyugvás nem a gazdagságból, de nem is az önkéntesen vállalt szenvedésből, hanem a

szenvedés lényegének a megértéséből és leküzdési módjának a megtanulásából származik. Ettől kezdve hátralevő életét tanítással töltötte: vándorprédikátorként bejárta egész Indiát, tanítványokat gyűjtött maga köré, akik maguk is terjesztették tanítását. Buddha 80 éves korában halt meg nagy lelki békességben. Holttestét tanítványai az ősi indiai szokások szerint elégették Buddha életének e korai, már eredetileg is mitikus és legendás történetét a későbbiek során még jobban kiszínezték. A mitikus-legendás hagyomány mögött azonban történeti személy áll, akiről mindössze annyi megbízhatót tudunk, hogy nagy hatású vallási-filozófiai rendszert dolgozott ki, amelyet szóban hirdetett s amelyet tanítványai foglaltak írásba. A buddhizmus legrégibb irata a páli nyelvű Tri-pitaka (három „kosár”), amely három részből áll. Első része a fegyelmezett életmód szabályait tartalmazza (Vinája-pitaka),

a második életbölcsességről szóló beszédeket közöl (Szutta-pitaka), a h armadik pedig elméleti tanításokat ad (Abbidhamma-pitaka). A buddhizmus alaptanítása az, hogy az egész élet szenvedés A szenvedés oka az élethez való ragaszkodás, az élet igenlése, leküzdésének módja pedig a vágyak teljes elfojtása, megsemmisítése. Akinek sikerül a javakról való teljes lemondás révén életvágyát elfojtania, az előbb-utóbb kiszabadul a kényszerű és újabb szenvedéseket hozó újraszületések láncolatából és eljuthat a Nirvánába, a teljes megsemmisülés, a nemlét állapotába. Az újjászületés törvénye alól az istenek sem lehetnek mentesek, maga Buddha is számtalan megelőző életet élt (többek között isten is volt), mígnem megvilágosodott. A buddhizmus nem tanítja a lélek egységét és halhatatlanságát. Az ember anyagi összetevőit, a különféle dhármákat (mintegy 100 összetevőből áll az ember) nem a szellemi lélek,

hanem az élet vágya kapcsolja egybe. Az újjászületések során ez az életvágy újra egyesíti a h alállal szétesett dhármákat, de most már új kombinációban, az új létfoknak megfelelően. Ha az életvágyat – amely nem halhatatlan – sikerül az embernek magából kiirtania, akkor semmilyen erő sem kényszerítheti az embert alkotó anyagi dhármákat arra, hogy újra egyesüljenek és új szenvedések forrásai legyenek. A vágyaktól való szabadulást és az azt követő teljes feloldódást – a Nirvánát –a buddhista etika öt kötelező szabályának a betartásával lehet elérni: nem szabad ölni sem embert, sem állatot, nem szabad elvenni más tulajdonát, nem szabad érinteni más asszonyát, nem szabad hazudni és nem szabad bort ME BTK Szociológia I.évf 1félév Vallásszociológia 3 fogyasztani. A buddhista szerzetesek (nők és férfiak) ennél azonban sokkal többre vannak kötelezve: teljes vagyontalanságot és szüzességet fogadnak,

és az öt alapszabályt is szigorúbban kötelesek megtartani. A buddhizmus minden követőjének kötelessége betartani egy sajátos szeretet-törvényt, amely tiltja az egyesek iránti túlzott és kizárólagos vonzalmat, ugyanakkor pedig előírja a mindenki iránti jóindulatot, a sértést is türelmesen és szenvedélyektől mentesen fogadó magatartást. A korai buddhizmus nem az istenektől várta az emberi jövő jobbra fordulását, hanem azt tanította, hogy az kizárólag az ember hatáskörében van. Ily módon az istentiszteletnek a szerepe is szükségképpen háttérbe szorult A korai buddhizmus nem tagadta ugyan az istenek létét, de azokat a megvilágosodott embereknél alacsonyabb rangúaknak tartotta, és így tulajdonképpen az ateizmus határát súrolta. A buddhizmus az ázsiai termelési mód mozdulatlanságának, szüntelen magát megismétlő viszonyainak a t alaján keletkezett és éppen e m ozdulatlanságból, a s zenvedést újra és újra szülő,

semmilyen kibontakozást nem ígérő társadalomból kereste a kiutat. Illuzórikus ígéretei, a társadalommal szembeni állásfoglalása az alsóbb kasztoknak vigaszt jelentett, a felsőbb kasztokra nézve pedig nem volt veszélyes. Így terjedését nem gátolta semmilyen különleges akadály, sőt a lovagok kasztja részéről egyenesen támogatást élveztek a brahmanok (papok) kiváltságait fölöslegessé tevő buddhista tanítások. A buddhizmus terjesztésében különösen nagy szerepet játszott Asóka király (i.e kb 270-230), aki hatalma alatt egyesítette Indiát, és az eközben átélt szörnyű vérengzésektől megrendülve életét a buddhista tanok terjesztésének szentelte. A buddhizmus fokozatosan elterjedt egész Indiában, sőt a határokon túl is (Ceylon, Nepál az i.e Iszázadban, Kína az isz IVszázadban, Korea, Indonézia a VIszázadban, Japán a VII.században, Tibet a XVI-XVIIszázadban, Mongólia a XVII-XVIIIszázadban, majd Oroszország egyes

vidékei, stb.) A rohamos terjedés és a helyi viszonyokhoz igényekhez való alkalmazkodás következtében a buddhizmus korán két irányzatra szakadt. Az egyik irányzat a hiná-jána (kis szekér vagy keskeny út), amely a Nirvánát csak a világtól elvonult, szigorú aszketikus életmódot követő emberek számára tartja elérhetőnek, míg a másik irányzat a m ahá-jána (nagy szekér vagy széles út) mindenki számára elfogadható és megtartható előírásokat tartalmaz és alkalmazkodik a néptömegek igényeihez. A mahá-jána irányzat abból a megfontolásból indul ki, hogy a buddhizmus őseredeti formája csak kevesek számára elfogadható. A nagy tömegeknek, az egyszerű embereknek színesebb, kevésbé filozofikus jellegű, könnyebb vallásra van szükségük, és nem nélkülözhetik az istenek kultuszát sem. Buddhát ezért istenként kezdték tisztelni, Buddha-isteneknek minősítették a korábbi brahmanizmus isteneit, sőt a terjeszkedés közben

megismert egyéb isteneket is. Jelentős szerepet kaptak a „dühöngő istenek” (dóksitok), a gonoszság megtestesítői is. A mahá-jána irányzat nagy tisztelettel övezi a boddhiszátvákat, vagyis azokat a megvilágosult embereket, akik még nem emelkedtek a Buddha-istenek sorába, de szent életükkel különleges emberfölötti hatalmat szereztek maguknak. Ezeknek hatalmukban áll érdemeik egy részét átruházni azokra, akik tisztelettel veszik körül őket, áldozatokat mutatnak be szobraik előtt és imákat intéznek hozzájuk. Itt ismét szerephez jut a papság (boncok) mint az egyre gazdagabb rítusok lebonyolítója. A mahá-jána irányzat módosította a Nirvánáról szóló tanítást is: kidolgozta a mennyországról és a pokolról szóló színes tanokat. A mennyországban boldogság honol, míg a pokolban szörnyű kínszenvedések várnak a buddhizmus előírásait megszegőkre. A buddhizmus ebben a formájában terjedt el Belső-Ázsiában A buddhizmus

mahá-jána irányzatának legnépszerűsítettebb formája a lámaizmus, amelynek központja Tibetben alakult ki a XI.században A lámaizmus leegyszerűsítette a kedvezőbb újjászületések vagy a mennyországba jutás lehetőségének a megszerzését: ehhez elegendő bizonyos mágikus imaszövegek mechanikus és gyakori ismételgetése vagy az imamalmok használata. Ezek az imamalmok belül üres hengerek, amelyeknek a kávédarálóhoz hasonló fogantyújuk van. A hengerbe imaszövegeket kell elhelyezni és azokat a h engerrel együtt meg kell forgatni. Ez éppen olyan értékes cselekedetnek számít, mint a hengerben levő imaszövegek ME BTK Szociológia I.évf 1félév Vallásszociológia 4 ajakmozgatással való elmondása. A lámaizmusban nagy jelentősége van a szerzetesi intézménynek (láma = s zerzetes tibeti nyelven). A lámaista buddhizmus hierarchiájának az élén a pancsen láma és a dalai láma áll, akiket Buddha reinkarnációinak tartanak. A

pancsen láma a szellemi hatalmat, a dalai láma pedig a világi hatalmat gyakorolja. Jelenleg a buddhizmus különböző irányzataihoz tartozó hívek száma mintegy 500 millióra becsülhető. Budapesten is működik egy buddhista misszió. Napjaink buddhista papsága több jelét adja a társadalmi haladás iránti fogékonyságnak. Általában elítélik az atomfegyverek gyártását, azok alkalmazását, támogatják az ázsiai országok imperialistaellenes mozgalmait például Vietnamban és más országokban. ME BTK Szociológia I.évf 1félév Vallásszociológia 5 KÍNAI UNIVERZIZMUS (KÍNA VALLÁSAI) Kína történelmének ellenőrizhető korszaka a Sang-dinasztia korában (i.e 1550 kör ül) kezdődik A Sang korszag vallásáról meglehetősen kevés biztosat állíthatunk. Az utolsó évtizedekben napvilágra került „jóslócsontok” (mintegy százezer darab állati lapocka és teknőspáncél), amelyek egy részét felirattal látták el, arról tanúskodnak,

hogy ebben az időben már kialakult Kínában az istenekbe vetett hit. Az istenek (sen), akiknek száma rendkívül nagy volt, az emberi élet és tevékenység minden területén a védelmező szerepét töltötték be, míg a gonosz démonok (kwei), az emberek ártalmára voltak. Mind az istenek, mind pedig a gonosz szellemek gyakran állatformát öltöttek,s ezzel az ősibb idők totemizmusának az emlékét őrizték meg. Az isteneknek áldozatokat mutattak be, ezt a funkciót az ekkor már kialakult papság végezte, amelynek feladata volt még a jövendőmondás is. A gonosz szellemek ellen mágikus gyakorlatok, talizmánok, körmenetek nyújtottak védelmet. Az istenek kaotikus sokaságából az aratással, betakarítással, selyemhernyó-tenyésztéssel összefüggésben álló termékenység-istenek emelkedtek ki ebben az időben. Az ősi kínai vallási hiedelmek között nagy jelentősége volt az ősök kultuszának. A családok elhunyt hozzátartozói, az „ősök

áldó szellemei” nem távoztak el a kínai hiedelmek szerint egy távoli „túlvilágba”, hanem régi lakóhelyük közelében maradtak és együtt éltek továbbra is a visszamaradottakkal. Ezért tájékoztatni kellett őket minden jelentős családi eseményről, amelyeket egy emléktáblára gondosan felírtak. Az ősök szellemeinek áldozatok bemutatásával is hódoltak A kínai vallás rendszerbe foglalása a Csou-dinasztia (i.e 1122-255) első évszázadaiban történt meg Eszerint a világmindenségben minden szoros összefüggésben van és egyensúlyi helyzet uralkodik („egyetemes összhang elve”). Minden jelenség két egymást kiegészítő és egymással harmóniában levő princípiumra vezethető vissza. Ezek: a Jang (az istenek világának legáltalánosabb kifejezője) a világosság, a melegség, a magasság aktív, hímnemű princípiumai, és a Jin (a démonok világának legáltalánosabb kifejezője) az árnyék, a hideg, a mélység passzív, nőnemű

princípiumai. A földi és az égi világ összhangja az alapja a társadalom berendezkedésének is. Az égi világ rendje szerint épül fel a földi világ, a kínai birodalom központi alakja a császár, akihez mindenkinek (elsősorban a vazallus fejedelmeknek) alkalmazkodnia kell. Az így felfogott császár természetszerűleg igényelhette magának az istennek kijáró tiszteletet, de egyben a k ultusz kizárólagos irányítását is. A kultusznak szigorúan meghatározott rendjét a császár külön állami hivatalon keresztül ellenőrizte. A Jang és a Jin közötti egyensúlyt, az égi és a földi világ közötti összhangot és általában minden rendet, törvényt és szabályt, a tao (út) biztosítja. Ez az örökkévaló, változatlan, mindent szabályozó és fenntartó tao lett az elméleti alapja z i .e VI században Kínában létrejött két nagy vallási irányzatnak, a taoizmusnak és a konfucianizmusnak is. Az i.e VI században élt legendás filozófus,

Lao-ce tanítása szerint, amely hosszú ideig csak szóbeli hagyományként terjedt és csak jóval később foglalták írásba (tao-te-king), a tao titokzatos természeti erőként szerepel, amelyet bizonyos mágikus módszerek gyakorlásával az ember is kiismerhet s így úrrá lehet a természeten, megértheti a múltat és beláthatja a jövendőt is. Ezen az elméleti talajon jött létre a taoizmus vallása a taót természettörvényként értelmező materializmussal szemben. A taoizmus nagy létszámú papsága legfőbb feladatának azt tekintette, hogy különféle szertartások, mágikus gyakorlatok végzésén keresztül minél tökéletesebb bepillantást biztosítson a taóba, a világtörvénybe. Nem azért, hogy azt megváltoztassa, hiszen az változhatatlan és örök, hanem éppen azért, hogy mindenki minél tökéletesebben alkalmazkodjon ahhoz, belenyugodjon annak érvényesülésébe és ezáltal boldog lehessen. A tao minden gátló körülménytől mentesen

működik az anyagi, a tudattal nem rendelkező világban, az emberek azonban szenvedélyeikkel megakadályozzák zavartalan kibontakozását. Ezért le kell mondani az egyéni vágyakról és tudatosan rá kell hagyatkozni a taóra. Ez a nem-cselekvés (vu-vei) állapota a tökéletes állapot Így a taoizmus, noha élesen ME BTK Szociológia I.évf 1félév Vallásszociológia 6 bírálta korának állami berendezkedését, társadalmi rendjét és hivatalos vallását, nem tudott semmilyen kibontakozást ajánlani, hanem csak passzivitást és fatalizmust hirdetett. A taoizmus nagyszámú istenei körül kiemelkedik Sang-ti, az ég-isten és Lao-ce, akit az i.sz II.században istennek nyilvánítottak A másodrendű istenek sorába a népi mondák és mítoszok megszámlálhatatlan istenei és istennői tartoznak. A taoista egyházi szervezet szigorú hierarchikus elven épül fel. A különféle rangú papok, szerzetesek és szerzetesnők élén a főpap, a „taoista

pápa” áll. A taoizmussal szemben lépett fel az ie VI században Kung Fu-ce (latinosan Konfucius). Kung Fu-ce világképének a középpontjában is a tao áll, azonban Laoce tanításával és a taoizmussal ellentétben a taónak szerinte nincs mágikus ereje, azt emberi erő nem befolyásolhatja. A tao végzetszerű hatalom, amely a fejedelmekben összpontosul Az állam sorsa attól függ, hogy az uralkodó méltó hordozója-e a taónak. A taó szabja meg az emberi magatartásnak a szabályait is. Ezek: a j óság, igazságosság, fegyelmezettség, értelmesség és őszinteség. Mivel az emberben benne működik mint örök erkölcsi törvény a tao, az ember természeténél fogva jó. Ez az eredeti jó és tiszta állapot azonban megbomlott Helyreállítása attól függ, hogy az ember milyen mértékben valósítja meg a társadalmi és erkölcsi élet követelményeit és milyen mértékben gyakorolja az ősi vallásos szertartásokat. Ezzel magyarázható, hogy a

konfucianizmus az ősi kínai kultuszokat magáévá tette. Különösen nagy jelentőséget tulajdonított az ősök szellemeinek. Az ősök tiszteletével állott összefüggésben a konfucianizmus öt fő erkölcsi szabálya is, amelyek szerint a fiú köteles megadni a t iszteletet atyjának, a f iatalabb testvér tisztelettel és alázattal tartozik az idősebb testvérrel szemben, a feleség köteles megadni a tiszteletet a férjének, az ifjabb barát az idősebb barátnak, az alattvaló a felettesnek – végül pedig mindenki köteles magát alárendelni a császárnak. Az ie IIIszázad közepén a konfucianizmu szembe találta magát a C ’indinasztiával, amely megvalósította az abszolút despotizmust és minden olyan ideológiát elfojtott, amely gátat jelentett hatalma kibontakoztatásának, különösen pedig a konfucianizmust, amely a régi arisztokrácia érdekeivel állott szoros összefüggésben. A C’in dinasztia bukása után, amikor a Han-dinasztia kerül

uralomra, amely a r égi állapotok helyreállítását tűzte ki céljául, így a konfucianizmust is pártfogásába vette, sőt az államvallás rangjára emelte. Ekkor szerkesztették meg Kung Fu-ce tanításainak a foglalatát, attól kezdve Kung Fu-ce sírjánál rendszeresen áldozatokat mutattak be az isteni rangra emelt mester tiszteletére. A konfucianizmus államvallás jellegét egészen az 1911évi polgári forradalomig megőrizte. A taoizmus és konfucianizmus híveinek száma hozzávetőlegesen 300 millió A taoizmus és a konfucianizmus mellett Kínában az i.sz Iévszázadtól kezdődőleg elterjedt a buddhizmus is (annak mahajána irányzata), a buddhista misszionáriusok térítő tevékenysége révén. A buddhizmus terjedését segítette, hogy hasonló társadalmi körülmények között, az ázsiai termelési mód talaján keletkezett, mint a taoizmus, s a nirvánáról állították a taoizmus „vu-vei” (nem-cselekvés) elvével. ME BTK Szociológia

I.évf 1félév Vallásszociológia 7 KERESZTÉNYSÉG A négy nagy világvallás egyike, hívei Jézust Isten fiának vallják és az ő tanításait követik. A mintegy 1300 millió keresztény három nagy csoportra osztható: római katolikusokra, ortodox keresztényekre és protestánsokra. A kereszténység gyökerei palesztinai zsidók egy csoportjának hitéig nyúlnak vissza, akik Jézust megváltónak, „felkentnek” – görögül khrisztosznak – tekintették, aki megszabadítja majd a zsidókat a római elnyomás alól. Tanait tanítványai terjesztették el, különösen Pál, a megtért farizeus, aki beutazta Kis-Ázsiát, s Görögországba és Rómába is ellátogatott, és mindenütt azt prédikálta, hogy a Jézusban való hit felmenti követőit a zsidó törvényekben előírt szertartások követelmények betartása alól. Ez megnyitotta a kereszténységet azon nagyszámú nem zsidó előtt is, akik a római vallás helyett más hitet kerestek, de nem

akarták elfogadni a judaizmus szigorú előírásait. A kereszténység a római hatóságok időszakos zaklatásai ellenére is gyorsan terjedt a birodalomban, míg aztán Decius császár 250 körül módszeresen is üldözni kezdte őket. Ez azonban nem tiporta el a hitet, hanem éppen ellenkezőleg, megerősítette azt, így a kereszténység térhódítása a III.század folyamán sem lassult le 313-ban I.Constantinus császár véget vetett az elnyomásnak, majd 380-ban Theodosius betiltotta a pogány kultuszokat és a birodalom hivatalos vallásává tette a kereszténységet. A vallás ekkorra már eljutott Örményországba, Perzsiába, Egyiptomba és valószínűleg India déli részére is. Az egyház vezetői 200 körül kezdték el összeállítani a leghitelesebb keresztény szövegekből a Biblia Újtestamentumát, bár a válogatást csak 382-ben fejezték be. A 325-ben megtartott Nicei zsinat meghatározta a k eresztény hit fogalmát, de az egyház terjeszkedésével

párhuzamosan egyre több lett a n ézeteltérés a tanok és az egyházi szervezet ügyében. A Konstantinápolyban székelő keleti egyház és a római székhelyű nyugati egyház közti, kezdetben kulturális és nyelvi különbségek idővel dogmabeli vitákká súlyosbodtak, ami 1054ben keleti egyházszakadáshoz vezetett. A szakadás azután vált véglegessé, hogy 1204-ben a keresztes hadak elfoglalták és kifosztották Konstantinápolyt. A nyugati, katolikus egyház központja a politikailag is jelentős befolyással rendelkező római pápaság volt: egységét csak a XVI. Században bontotta meg a reformáció, amely önálló, megreformált egyházak kialakulásához vezetett. 1800-ra Róma politikai hatalma jelentősen csökkent, ám a katolikus és a protestáns egyházak főbb erkölcsi tanításai továbbra is nagy hatással voltak a kormányokra és az egyes emberekre. A XIX Század politikai, társadalmi és tudományos forradalmai új kihívások elé állították

a kereszténységet, és tovább gyöngítették az egyház és az állam kapcsolatát. A tudományos ismeretek gyarapodása megkérdőjelezte a Biblia tanait – különösen a teremtésről szóló történetet, amelynek teljesen ellentmondott Charles Darwin evolúcióelmélete. Ennek ellenére igen erőteljes hittérítői tevékenység folyt még ebben az időszakban is, különösen a protestáns egyházak részéről. Munkájukat az egyre erősödő társadalmi lelkiismeret inspirálta, és a keresztény hitnek gyakran fontos szerep jutott azokban a kampányokban, amelyek a rabszolgaság eltörlését, a munkások védelmét szolgáló törvények bevezetését, valamint az oktatási és szociális rendszerek kialakítását tűzték zászlajukra. A XX.században a legtöbb országban az állam és az egyház szinte teljesen elvált egymástól, egyes rendszerek pedig erőszakkal nyomták el az egyházakat. Nyugat-Európában folyamatosan csökkent az egyházak tagjainak a

száma, viszont sok fejlődő országban ezzel ellentétes folyamat figyelhető meg. Az egyházak fokozottabb egységének szükségességét 1948-ban az egyházak Világtanácsa létrehozásával ismerték el. (A világ 22 189 keresztény szektája és felekezete közül a zambiai Isten Igaz Apostolainak Zonda Egyháza a legkisebb, amelynek csupán 37 tagja van.) ME BTK Szociológia I.évf 1félév Vallásszociológia 8 Katolikus egyház: A keresztény egyház legnagyobb ága, mintegy 960 millió tagja van. A katolikus egyház feje a pápa, aki Róma püspökeként és főapostolaként Szent Péter közvetlen apostoli utóda: a főpapi kormányszervezetet a bíborosok és püspökök alkotják. A pápa és a püspökökből álló tanítóhivatal határozza meg a katolikus egyház hittételeit. A katolikus egyház és a többi keresztény felekezet között az egyik legfontosabb különbség, hogy a katolikus egyház jogot formál arra, hogy az alapvető hitbeli tanokról

szóló vitákban más püspökök vagy egyházak véleményének megkérdezése nélkül döntsön (pápai tévedhetetlenség). Kevés kivétellel (görög katolikusok) megköveteli papjaitól a nőtlenséget. Az ókereszténység századaiban róma püspökének szerepe egyre nagyobb lett, különösen Nyugat-Európában. A pápai hatalommal kapcsolatos nézeteltérések a k eleti ortodox egyház kiválásához vezettek 1554-ben, a XVI. Században a reformáció eredményeként a protestáns egyházak váltak ki. A reformáció idején kezdték használni a r ómai katolikus egyház elnevezést, eleinte a protestánsok, akik ezzel azt kívánták jelezni, hogy a római katolikus egyház a k eresztény egyháznak csak az egyik ága. Az elnevezés ugyanakkor sok katolikus számára azért volt elfogadható, mert megerősítette a pápának a keresztények feletti főhatalmát. A XX Század elején X Pius pápa ellenállt az egyház modernizálására irányuló törekvéseknek, de a

második vatikáni zsinat (1962-65) a liturgiában bevezette a nemzeti nyelv használatát a l atin helyett, és megkezdte az egyház tanításainak és szervezetének korszerűsítését. IIJános Pál (1978-) pápává választása óta a k atolikus egyház folyamatosan baráti kapcsolatot tart fenn a keleti ortodox és a protestáns egyházakkal és más felekezetekkel. Ortodox egyházak: Egyházak csoportja, amelyek a keleti egyházszakadás (1054) után elkülönültek a nyugati katolikus egyháztól. A római katolikus egyházzal és a prostentantizmussal együtt a kereszténység fő irányzatainak egyike. Ide tartoznak a görög és az orosz ortodox egyház, valamint a k elet-európai és a közel-keleti ortodox egyházak is, amelyek mind önállóak, bár elismerik a konstantinápolyi pátriárka (egyházfő) tiszteletbeli primátusát. A keresztény egyház kettészakadása akkor kezdődött meg, amikor a Római Birodalom i.sz 276-ban egy keleti és egy nyugati félre szakadt

szét. I Constantinus 330-ban Rómából Konstantinápolyba helyezte át székhelyét, és ez a v áros lett a keleti kereszténység központja. A Nyugat-római Birodalom 476-ban bekövetkezett bukása tovább növelte a Konstantinápoly és Róma közötti különbséget. A nyugati egyház a latin kultúrának megfelelően fejlődött, míg a keleti egyház megőrizte görögös jellegét. Az ortodox elnevezést, amelynek jelentése „igazhitű”, 755 óta használják. A XIX. Században az ortodox egyház misszionáriusai és hívei Kelet-Európa felé kezdtek terjeszkedni. Kijevben 988-ban alapították meg az orosz ortodox (pravoszláv) egyházat, amely ma a világ mintegy 150 millió ortodox vallású hívőjének a többségét tömöríti. A két egyház közötti ellentétek a IX. században kezdtek felerősödni A végleges elszakadásra, az úgynevezett Keleti egyházszakadásra 1054-ben került sor, amikor IX. Leó pápa és Cerularius Mihály konstantinápolyi

pátriárka kölcsönösen kiátkozták egymást. A szakítás közvetlen kiváltó oka a nyugati egyház niceai hitvallás néven ismert, a 325-ben megtartott Niceai zsinaton elfogadott tana volt, amely a filioque, azaz „és a Fiútól” szóval egészítette ki a hittételt, amely ezután így hangzott: „a Szentlélek aki az Atyától és a Fiútól származik”, míg korábban csak az Atyát említették. A keleti egyház nem hajlandó elfogadni a pápa primátusát és tévedhetetlenségét. A szakaszék a keresztes háborúk idején tovább mélyült, mivel a keresztesek 1204 é s 1261 köz ött megszállva tartották Konstantinápolyt. 1274-ben és 1439-ben is hiába próbálkoztak a két egyház újraegyesítésével. 1965-ben az egyházak vezetői visszavonták egymás kiátkozását, és azóta némi közeledés figyelhető meg közöttük. ME BTK Szociológia I.évf 1félév Vallásszociológia 9 Az ortodox egyházak szertartásai a k onstantinápolyi liturgián

alapulnak. Nem alkalmaznak hangszeres zenét, és az istentiszteleteket általában a helyi nyelv archaikus formájában, például ószlávul celebrálják. A püspöknél alacsonyabb rangú papok megnősülhetnek A Kárpátmedencében megtelepülő magyarság egyszerre került szembe a nyugati katolikus és a keleti, ortodox kereszténységgel. Magyarország a nyugati egyház hitére tért, de a római katolikus egyház csak a XIII-XIV. századra vált egyeduralkodóvá A keleti egyház soraiba főként a szerb, rutén és román nemzetiségű népesség tartozott. A görögkeleti vallás Magyarországon 1868-ban nyerte el a teljes egyenjogúságot. Protestáns egyház A protestantizmus a kereszténység három fő ágának egyike a római katolikus és a görög katolikus egyház mellett. A protestantizmus a XVI Századi reformáció folyománya A név magyarázata az a Protestatio, amelyet a lutheránus kisebbség terjesztett az 1529. évi speyrei birodalmi gyűlés elé. Ezek a

reformátorok a katolikus többséget képviselő V Károly döntése ellen tiltakoztak, amellyel törvényen kívül helyezték a német Luther Márton hitújításait. A protestánsok a Bibliát, s nem a pápát és az egyetemes zsinatokat tekintik a hitelvek legfőbb forrásának. A XVI Századi protestantizmus a római katolikus egyház intézményeinek korruptsága és világiassága ellen irányult, egyben babonaságnak ítélt s elvetett bizonyos katolikus szokásokat (pl. a szentek, ereklyék tiszteletét) és hitelveket, így a bűnbánat mentségét. A protestáns egyházak részben Luther tanait (evangélikusok), részben a francia teológus, Jean Calvin (Kálvin János) – reformátusok – vagy a svájci Ulrich Zwingli tanításait követték. Angliában VIII. Henrik 1534-ben szakított a római katolikus egyházzal, s maga lett a nemzeti egyház feje. I Erzsébet idején a katolikus és kálvinista, valamint lutheránus tanok összebékítésével reformálták meg az

Anglikán egyházat. 1689-ben a Bill of rights kinyilatkoztatta, hogy az uralkodónak protestánsnak és az anglikán egyház tagjának kell lennie. A XVIIszázad óta újabb protestáns felekezetek jöttek létre, például a baptisták, a metodisták vagy kvékerek. Metodisták: Az anglikán egyháztól elszakadt protestáns mozgalom hívei. A mozgalom gyökerei a X VIII. Századi evangelizációs megújulás idejére nyúlnak vissza Fő kezdeményezője John Wesley angol hitszónok volt. Hívei, akiket „társaságokba” szervezett, csak akkor válhattak a felekezet tagjává, ha rendszeresen látogatták hittanóráit. Wesley-nek a predesztinációval kapcsolatos nézetei miatt feszültsége támadt Kálvin János követőivel, míg az anglikán egyházzal evangelizáló gyűlései és amiatt keveredett konfliktusba, , hogy társaságait nemigen tudta egyházi ellenőrzés alá vonni. Számos plébánia megtiltotta neki a szószék használatát. E súrlódások ellenére

1791-ben bekövetkezett haláláig Wesleynek sikerült híveit az anglikán közösségen belül tartanai, ám halála után a metodisták önállósultak. Walesben a Howel Harris és Daniel Rowlands kezdeményezte vallási megújhodás eredményeképpen 1811-ben megalapították a metodizmus többségi, kálvinista formáját, míg az Egyesült Államokban a felekezet a rabszolgaság kérdésében vallott nézetkülönbségek miatt több csoportra szakadt. A metodisták szigorú előírásokkal szabályozott életet élnek, a Bibliát tartják a hit egyedüli forrásának. Az 1881-ben alapított Metodista Világtanács az egység érdekében szállt síkra és napjainkban összefogja a világ 40 millió metodistáját. Kvékerek: az angol puritán George Fox által a XVII. Század közepén Vallásos Baráti Társaság néven alapított keresztény felekezet. A korai kvékerek papok és szertartások nélkül imádkoztak, mivel úgy gondolták, hogy fohászaikat maga Isten

irányítja. A „kvéker” szó, melyet ellenlábasaik eredetileg gúnyos jelzőként aggattak a felekezet tagjaira, akik vallásos hevületükben gyakran reszkettek (quake = remeg, reszket), idővel elfogadott megnevezéssé ME BTK Szociológia I.évf 1félév Vallásszociológia 10 vált. Az 1689 évi türelmi rendelet előtt hitük miatt gyakorta üldözték a kvékereket, akik nemcask elutasították az anglikán egyházat és a felszentelt papságot, hanem meg is tagadták az eskütételt és a fegyverviselést, továbbá az emberek közötti egynlőséget hirdették. 1670-re már számos kvékert tartottak nyilván a Brit-szigeteken, Európában, az Antillákon és az észak-amerikai angol kolóniában. 1681-ben William Penn királyi jóváhagyással megalapította Pennsylvania gyarmatot, a politikai és vallásszabadságot biztosító kvéker kolóniát, ahol az üldöztetések elől menekülő kvékerek otthonra leltek. A kvékereket világszerte tisztelik a béke és

a nemzetközi egyetértés érdekében kifejtett erőfeszítéseikért. Anglikán egyház: Az angol államegyháznak a XVI. Századi protestáns reformáció során megújult formája Bár már VIII.Henrik szakított a római katolikus egyházzal, s fia VI Edward is lépéseket tett a gyakorlati protestantizmus felé, az anglikán egyház alapelveinek megfogalmazása I. Erzsébet királynő uralkodásának idejéből ered. A VI. Edward korabeli hivatalos ima- és liturgiakönyv 1559 évi módosítása után 1571-ben elfogadták az anglikán egyház 39 alaptételét. Eszerint az anglikán hit egyedüli forrása a Biblia; elfogadja a S zentháromságot, de csak a keresztség és az úrvacsora szentségét ismeri el; elveti a pápa primátusát, a legfőbb joghatóságnak az uralkodót tekinti. A cél egy olyan nemzeti egyház létrehozása volt, amelyet a püspökök vezetnek, de élén a mindenkori uralkodó áll. Az istentiszteletek elmulasztásáért kemény bírságot róttak ki A

puritánok elégedetlenek voltak az Erzsébet-kor vallásgyakorlatával, de a királynő minden reformtörekvésüknek ellenállt. Ez időtől kezdve az anglikán egyház története voltaképpen azoknak a küzdelmét tükrözi, akik közelíteni, illetve távolítani akarták a katolikus egyháztól. Az 1630-as években William Laud érsek (katolikusoknak kedvező) egyházpolitikájának hatására a puritánok egyre erőteljesebben ellenezték a püspökök hatalmát, s a vallás döntő szerepet játszott az angol polgári forradalom kitörésében. A köztársaság és a protektorátus alatt betiltott anglikanizmust a Stuart-restauráció (1660) idején visszaállították. Az ún próbatörvény miatt szakadás állt be az anglikánok és a nonkonformisták között, s II. Jakab katolikusbarát politikája hozzájárult az ún. dicsőséges forradalomhoz, azaz a király trónfosztásához. Az 1689-es türelmi rendelet a nonkonformistáknak kedvezett, ugyanakkor megfosztotta

hivataluktól azokat a papokat, akik nem voltak hajlandók VIII. Vilmosnak hűségesküt tenni. A katolikusok egészen 1829-ig nem szavazhattak és nem tölthettek be állami funkciókat. A XVIIIszázadban az anglikanizmusnak három fő irányzata alakult ki: a katolikus hagyományt követőké, a reformátusokhoz közel álló nonkonformistáké, valamint a domgákkal kevéssé törődő liberálisoké. Sok befolyásos anglikán ellenezte John Wesley evangéliumhirdetését, s ez vezetett 1791-ben a független metodista egyház megalapításához. Az 1830-as évektől Nagy-Brittanniában vallási újjáéledés kezdődött, ilyen volt például az Oxford-mozgalom, amely a katolikus hagyomány bizonyos elemeinek feltámasztásával a hagyomány fontosságát kívánta hangsúlyozni, hittérítő és társadalmi tevékenységével azonban különösen a protestáns irányzat tűnt ki. Az Angliában mindmáig államegyházként működő anglikán egyházat Skóciában 1690-ben,

Írországban 1871-ben, Walesben 1920-ban választották szét az államtól. Nonkonformisták: (dissenterek) Vallási értelemben azok a protestánsok, akik nem fogadják el az anglikán egyház fennhatóságát és szertartásrendjét. Nonkonformistának nevezeték a puritánokat, presbiteriánusokat, valamint a XVI-XVII.században az anglikán szertartásokon való részvételt megtagadó katolikusokat is. A reformáció után a nonkonformisták egy csoportja, az ún. szeparatisták Robert Browne vezetésével kiváltak az anglikán egyházból A nonkonformistákat különféle büntetésekkel sújtották, például pénzbírsággal. 1620-ban a Zarándok Atyák az üldöztetések elől Észak-Amerikába vándoroltak ki. Az angol polgári ME BTK Szociológia I.évf 1félév Vallásszociológia 11 forradalom alatt a nonkonformisták, különösen a kongregacionalisták és a baptisták a parlamenti erők oldalán harcoltak. A Stuart –ház restaurációja 1660-ban

katasztrofális következményekkel járt a szakadár alattvalókra nézve, mivel a király vallási amnesztiát ígért, de ezt az 1661-79-es „gavallér” parlament semmisnek nyilvánította, s számos olyan kíméletlen törvényt hozott, mellyel visszaállították, sőt meg is erősítették az anglikán egyház hatalmát. 1662-ben a nonkonformistákat megfosztották a szabad vallásgyakorlástól, s a minősítést újabb szakadár csoportokra, például a kvékerekre is kiterjesztették. Az üldözések nyomán további kivándorlási hullám indult az Újvilágba, a kvékerek 1681-ben Pennsylvaniában találtak menedéket. Az 1689-es türelmi törvény hozott ugyan bizonyos fokú liberalizációt, ám Angliában a nonkonformisták egészen 1838-ig nem tölthettek be politikai posztokat. A XXszázad kezdetére a „nonkonformista” megnevezést felváltotta a „szabad egyházhoz tartozó”. Presbiteriánusok: Az egyik prostentáns református egyház tagjai, vezetői nem

püspökök, hanem az úgynevezett presbiterek („vének”), a gyülekezet magatartását pedig egyházi bíróságok felügyelik. Kormányzati formájuk Jean Calvin francia protestáns reformer 1541ben kidolgozott modelljére épül A francia protestánsok, azaz a Hugenották 1559-ben alapították meg az első nemzeti presbiteriánus vallást: 1560-ban Skóciában, ahol John Knox volt a vezetője. A francia presbiteriánusok katolikusok általi üldöztetése volt az 1562 és 1598 között vívott francia vallásháborúk egyik fő oka. Hollandiában a Habsburg-uralom ellen vívott nyolcvanéves háború után alapítottak református egyházat. Az angol presbiteriánus egyházat 1876-ban hozták lére, és 1972-ben csatlakozott az egyesített Református Egyházhoz. Az Egyesült Államok első presbiteriánus egyházát 1706-ban alapították meg Philadelphiában, az USA legnagyobb presbiteriánus szervezetének az 1990-es évekre már mintegy 4 millió tagja volt. Puritanizmus: A

p rotestantizmus szélsőséges formája, mely a XVI. Századi Angliában alakult k. Követői úgy vélték, hogy az Anglikán egyház nem utasította el kellően a katolikus dogmákat és szertartásokat. Mivel a puritánok többsége Kálvin tanait követte, szívesen látták mozgalmukban a kálvinista presbiteriánusokat és más nonkonformistákat. 1604-ben benyújtott petíciójukat, amelyben az anglikán egyház reformját követelték, I. Jakab elutasította. Az ezt követő, William Laud irányította üldözések elől sok puritán Hollandiába és az Újvilágba emigrált. 1620 -ban a Mayflower fedélzetén Új-Angliába érkeztek az anglikán egyházat elutasító zarándok atyák, akik megalapítottá a massachusettsi angol puritán kolóniát. 1642-60 között a puritanizmus jelentős politikai erővé vált, és hozzájárult az angol polgári forradalom kirobbanásához. A Stuart-restauráció után a puritánokat elnyomták, s a mozgalom később elaprózódott,

szétforgácsolódott. Stuart-restauráció (1660): A Stuart-monarchia visszaállítása Angliában, Skóciában és Walesben I. Károly száműzött fiának, IIKárolynak trónra jutatásával az angol polgári forradalom után. A lordprotektornak, Oliver Cromwellnek sohasem sikerült a királypártiakat megnyernie köztársasági diktatúrája számára. Amikor 1658-ban meghalt, utódául kijelölt fiát, Richardot a h adsereg félresöpörtette, s a p rotektorátus ezzel megbukott. A IIKárollyal folytatott gyümölcsöző tárgyalások eredményeképpen a restauráció 1660 májusában békésen lezajlott. A monarchia visszaállításával együtt újjáéledt az anglikán egyház és ismét felvirágzott a kulturális és társadalmi élet. Bill of rights: (Jogok törvénye) Az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának első tíz kiegészítő cikkelye, amelyet 1791-ben önálló egységként fogadtak el. ME BTK Szociológia I.évf 1félév Vallásszociológia 12 Keleti

egyházszakadás: A keleti ortodox egyház és a nyugati katolikus egyház elkülönülése, amely 1054-ben vált véglegessé. A két egyház közti feszültségek legalább addig vezethetők vissza, amikor a R ómai Birodalom a IV.században keleti és nyugati félre vált ketté, majd fővárosát Rómából Konstantinápolyba helyezték át. Miközben a k eleti egyházat heves teológiai viták kavarták fel, a nyugati egyházfél viszonylag nyugodt maradt. Tovább távolodtak egymástól, amikor a pápák a nyugati Német-római Birodalomhoz fordultak, nem pedig a keleten elterülő Bizánci birodalomhoz – ez a folyamat különösen Nagy Károly (742814) uralkodása alatt erősödött fel. Egyházak világtanácsa: A protestáns és a keleti ortodox egyházak felekezetek feletti szervezete, amelyet 1948-ban Amszterdamban hoztak létre, hogy segítse a keresztény egyház egységesebbé tételét. A Tanács tagjai 100-nál több ország 300-nál is több egyházát képviselik.

Szoros kapcsolatot tartanak fenn a római katolikus egyházzal is, amelyben azonban nem tag. A genfi székhelyű Tanács munkája többnyire tanácsadói jellegű Irányító testülete a Közgyűlés, amely nagyjából hétévente találkozik. ME BTK Szociológia I.évf 1félév Vallásszociológia 13 ISZLÁM (arab: belenyugvás, odaadás) Világvallás, amely az Arab-félszigeten kelektezett az i .sz VIIszázadban Az Arab-félsziget lakói az iszlám kialakulása előtt (túlnyomórészt nomád teve- és lótenyésztő beduin törzsek) vallási kultuszban részesítették a köveket, a fákat, voltak a törzseknek bálványaik és elterjedt volt köztük az ősök kultusza is. Hittek a lélekben, azonban azt anyagi természetűnek tartották és hol a vérrel azonosították, hol pedig madárnak tartották. Valamilyen különleges túlvilág létében a beduinok nem hittek. A beduin törzsek körében – a vallási hidelmektől függetlenül – kialakult erkölcsi szabályok

alapja a muruvva (kb. „férfiasság”) vol, amely magában foglalta a bátorságot, a vérbosszút, a vendégszeretet. A karavánutak mentén alakult ún kereskedővárosokban, pl. Mekkában és környékén, ahol a törzsinemzetségi társadalom bomlásnak indult, a legfőbb istenként al-Ilahot (Allahot) tisztelték. Mekkában őrizték egy kocka alakú épületben, a Kábában az arabok leginkább tisztelt fétisét, a f ekete meteorkövet (Kába-kő), amelyhez tömeges zarándoklatokat vezettek. A zarándokat hónapjában (Ramadán) az egyébként egymással szüntelenül háborúskodó törzsek között fegyvernyugvás uralkodott. A római birodalom bukása után az Arab-félsziget fontos kereskedelmi útvonalainak az ellenőrzését az ortodox keresztény bizánci birodalom, a monofizita keresztény Etiópia és az Aveszta vallású Szászánida birodalom is megkísérelte. Ennek érdekében nemcsak katonai eszközökhöz, hanem a missziós térítés békés eszközéhez is

folyamodtak. E kísérletek ellen sikerrel csak úgy vehették fel az arábai félsziget lakói a k üzdelmet, ha a n ormád beduin törzsek lemondanak a muruvvából eredő vérbosszú íratlan törvényéről, ha feladják a szüntelen ellenségeskedést, a rablóháborúkat, vagyis, ha az egyes társadalmi csoportok lemondanak szűk egyéni érdekeikről és összehangolják akcióikat. Ez a szükséglet teremtette meg egy egységes, a lemondásra és a belenyugvásra építő vallási ideológia létrejöttének a társadalmi feltételeit, amely a korábbi dzsahilijja (a durvaság, a tudatlanság, az erőszak és önzés) helyébe az iszlámot (az engedelmességet, lemondást, belenyugvást) állította. Az új vallás ideiológiai előzményei az arab ősvallás bizonyos elemein kívül a zsidó vallásban, a kereszténységben és az iráni vallásban jelölhetők meg. Az iszlám megalapítója Mohamed, aki tanítását isteni kinyilatkoztatásra vezette vissza. Mohamed vallási

tanításának központjában az a tétel áll, hogy egyetlen isten van – Allah -, akinek Mohamed a legfőbb prófétája. Allahon kívül léteznek más szellemi lények, angyalok is, akiket Allah még az emberek előtt teremtett. Egy részük Iblisz vezetésével fellázadt Allah ellen. Ezek lettek a gonosz szellemek, démonok vagy dzsinnek, akik – ellentétben a jó szellemekkel, akik az embereknek is segítségére vannak – az embert rosszra csábítják és Allahhal szembefordítják. Mindebből nem következik azonban, hogy a dzsinnek meg tudnák akadályozni Allah terveinek végrehajtását, hiszen végeredményben az ő hatalma alatt állnak. Allah akaratát és tanítását a próféták közvetítik az emberekhez. Közülük való Mohamed is, a legnagyobb és utolsó próféta, aki előtt már 313 isteni küldött is teljesítette hivatását. A Mohamedet megelőző próféták közül kiemelkedik Ibrahim (Ábraám), Iszmáik (Izmael), Muszá (Mózes) és Iszá

(Jézus). Ezek tanítását a zsidók és a k eresztények jórészt meghamisították, ezért Allah Gábriel angyalon keresztül hamisítatlan tanítását közölte Mohameddel, a legnagyobb prófétával. Allah, akinek legfontosabb tulajdonsága végtelen nagysága és hatalma, az embertől abszolút engedelmességet kíván. Noha Allah minden embernek előre meghatározza örök sorsát, a halál után mégis mérlegre teszi az emberek cselekedeteit, majd a világ végén egy nagy, általános, utolsó ítéletet is tart, amelyre a halottak feltámadnak. Az ítélet után a muzulmánok (a muszlimok) a paradicsomba kerülnek, míg a hitetlenek, a káfirok (török: gyaurok) a pokolba jutnak. Előfordulhat az is, hogy néhány kivételesen nagy bűnös muzulmán is (pl aki meghátrál a csatában) időlegesen a pokolba kerül, ahonnan azonban rövidesen kiszabadul. A hithű muzulmánoknak a paradicsomban csodálatosan boldog életük lesz, míg a pokol ME BTK Szociológia I.évf

1félév Vallásszociológia 14 lakóinak örök szenvedés lesz az osztályrészük. A pokolban különleges szenvedés vár a zsidókra és a keresztényekre. A pokol és a paradicsom között terül el al-Arafa országa, ahol a gyermekek, epilepsziások, holdkórosok és különféle elmebetegek élik sivár, egyhangú, szenvedés nélküli és örömtelen életüket. Az iszlám hívenek öt fő kötelessége van: a hitvallás („nincs más isten Allahon kívül és Mohamed az ő profétája”), a napi ötszöri, meghatározott módon végzett ima, a jótékonykodás, amely kezdetben tetszőleges volt, később azonban pontos törvények szabályozták, a ramadán hívi böjt, zarándoklat Mekkába, a Kába-kőhöz, amely minden muzulmán számára életében legalább egyszer kötelező. Ezenkívül számos apróbb előírást is meg kell a muzulmánoknak tartaniuk, így tilos számukra a sertéshús fogyasztása, a bor és a szeszes ital élvezete, tilos elkészíteni Allah

képmását, a 7-10 éves fiúgyermekeket körül kell metélni. Stb A muzulmánoknak fegyverrel is terjsezteniük kell az igaz hitet (szent háború = dzsihád). Az iszlám hit- és erkölcstanának alapja a K orán, a Mohamednek adott isteni tanítások gyűjteménye. A mohamedánok nagy része tisztelettel övezi a szunnát is, a Mohameddel kapcsolatos, de nem kinyilatkoztatásnak tartott hagyományos összességét. Az iszlám már a korai középkorban rohamos terjedésnek indult a ódító politikát folytató arabok révén. Az arab állam uralkodója, a kalifa, egyben a világ minden muzulmánjának a vallási vezetője is lett. Az iszlám terjedésével egyidejűleg különféle szakadások és irányzatok is keletkeztek. Az első szakadás Mohamed utódai alatt megindult hatalmi harcnak a következtében állott elő. A próféta negyedik utódja, Ali kalifa, aki Mohamed unokaöccse és veje volt, nem ismerte el az előző kalifák törvényességét, akik nem a próféta

vérrokonai voltak, hanem úgy választották őket tisztségükre. Alit mggyilkolták, Moávia ragadta kezébe a hatalmat és megalapított az Omaijád dinasztiát, Ali hívei azonban nem ismerték el az új kalifátus jogfolytonosságát és azokat a hagyományokat sem, amelyek az általuk törvénytelennek tartott kalifák uralma alatt alakultak ki. Csak a próféta tanítását fogadják el az iszlám alapjául (a szunnát tehát elvetik) és szerintük a v allási vezetés jogosságát is a Mohamedtől való vér szerinti leszármazás adja meg. Ali követői hozták létre az iszlámon belül a siita irányzatot (siat Ali = Ali pártja). Maga a siitizmus sem maradt egységes. Legelterjedtebb ágazata az lett, amely szerint 12 imám volt (Alinak 12 törvényes leszármazottja), a tizenkettedik imám azonban elrejtőzött, de valahol él és majd az idők végén jön el ismét megváltóként. A másik siita ágazat az izmaeliták szektája, amelynek tagjai Ali hetedik utódját,

Iszmáilt tekintették az utolsó törvényes imámnak. A siita irányzattal szemben áll az iszlám legnagyobb, ortodox irányzata, a szunnita irányzat. Ennek hívei elismerik a vallási közösség által választott kalifák törvényességét és kötelező érvényűnek tekintik mindazokat a hagyományokat (szunnákat), amelyeket Mohamed híveinek a nagyobb többsée, a vallási „közvélemény” elfogadott. A szunnita irányzat sem maradt egységes Ágazatai azonban – amelyek inkább teológiai iskolák – nem állnak ellenségesen szemben egymással. Mind a szunnita, mind pedig a siita irányzattal szemben alakult ki a kháridzsiták irányzata, amelynek hívei nem fogadták el sem Alinak, illetve leszármazottainak, sem pedig a laifátusnak a tekintélyét. Ez az irányzat a történelem folyamán gyakran ahaldó, társadalmi törekvésekkel is párosult. A középkorban különféle misztikus tanítások is felütötték a fejüket az iszlámon belül. Így a siita

irányzat kitermelte a szufizmust, amelynek hívei a szertarátsok teljes vagy részleges mellőzésével, az Allahhal való közvetlen misztikus kapcsolatra törekedtek. A szifuták szerzetesrendeket is alapítottak, amelyeknek tagjai a (vándorló) dervisek voltak, akik aszkéta életük és a gazdaságot, a kegyetlenséget elítélő tanításaik miatt a nép körében igen nagy népszerűségnek örvendtek. Nem egy esetben vissza is éltek e népszerűségükkel és jóslásaikkal, kuruzslásaikkal félrevezették, megzsarolták az egyszerű, tanulatlan és hiszékeny muzulmánokat. A szufita mozgalom szerzetesi intézményével együtt a XI. században beépült az ortodox iszlámba Az újkorban alakult ki az iszlámon belül az antifeudális jellegű bábizmus. A XIX Század közepén Iránban létrejött vallási mozgalom irányítója Mohamed Ali volt, aki azt hirdette magáról, hogy ő az egyedüli közvetítő, a „Báb” ME BTK Szociológia I.évf 1félév

Vallásszociológia 15 (kapu) Allah és az emberek között. A bábizmus nemcsak a feudalizmus megszüntetését követelte, hanem teljes egyenlőséget hirdetett és népi felkelések ideológiai alapjául szolgált. A bábista mozgalmat 1850-ben az államhatalom véresen elfojtotta. A bábizmus ezután átalakult: feladta ellenzéki, forradalmi jellegét és harc helyett amegbékélést, a s zeretetet hirdette. Ezt az irányzatot alapítójáról, Nehá-Ulláról beháizmusnak nevezik Míg a bábizmus a néptömegek körében volt népszerű, addig a beháizmus inkább értelmiségi körökben hódított tért. A legújabb időkben az iszlámban is megerősödtek azok a reformtörekvések, amelyek a mohamedán vallást a m odern ember számára is elfogadhatóvá igyekszenek tenni. Az iszlám az uralkodó vallás az arab országokban (Libanon kivételével, ahol a lakosság mintegy fele keresztény), Törökországban, iránban, Afganisztánban, Pakisztánban és Indonéziában.

Jelentős tömegei vannak az iszlámnak Afrikában és azokban az európai országoknak némelyikében, amelyek török hódotlság alatt éltek (Albánia, Bulgária, Jugoszlávia). Nagy számban élnek muzulmánok a „Szovjetúnió” egyes vidékein is. Az iszlámmal összefüggésben – amely nem ítélte el oly mereven a világi tudományokat, mint a kereszténység – a középkorban hatalmas kultúra jött létre, amelynek hatása alól nem tudta magát kivonni a kereszténység sem. Gondoljunk a mór építészeti elemek továbbélésére a román stílusban, közvetítő szerepükre a görög filozófia vonatkozásában, az arab filozófia hatására a középkori keresztény gondolkodásra (a skolasztikára és a teológiára), az általuk megtermékenyített profán tudományokra, az algebrára, a kémiára, stb