Szociológia | Szociális munka » Gosztonyi Géza - A szociális munka elmélete és gyakorlata III - Közösségi szociális munka

A Szociális Munka elmélete és gyakorlata 3. kötet Közösségi szociális munka Szerkesztette Gosztonyi Géza Budapest, 2004 Lektorálta: Kozma Judit Tartalom Bevezető a „Szociális munka közösségekkel” című kötet elé (Gosztonyi Géza)(7) I. fejezet Közösségelméletek(11) Közösség és társadalom (Ferdinánd Tönnies)(17) A közösség az, melyben az egyén teljes életet élhet(R.M Maclver-Charles Page)(19) Adalékok a helyi közösség definíciójához (Louis Wirth)(21) Érdekközösség definíciója (Melvin M. Webber)(24) A közösség formái radikálisan megváltoztak(J. Bensman-AJ Vidich)(27) A helyi közösség mint a játszmák természetrajza(Norton F. Long)(29) A közösség ideológiája (N. Dennis)(33) II. fejezet A szociális munka közösségi megközelítése(37) A szociális munka közösségi gyakorlata (Charles Zastrow)(39) Falusi esettanulmány (William W. Biddle-Loureide J Biddle)(78) Városi esettanulmány (William W. Biddle-Loureide J

Biddle)(100) A cél (SaulD. Alinsky)(119) Célok és eszközök (Saul D. Alinsky)(132) III. fejezet Szomszédsági térkép(147) Szomszédsági és érintkezési kör a nagyvárosban; elméleti megfontolások (Elisabeth Pfeit)(149) Szomszédságok megismerése (feltérképezése)(Rachelle B. Warren-Donald I Warren)(162) Egy közösség arcéle (A helyi közösségi információk és forrásaik)(Michel Noble-Richard Bryant)(181) A kezdés (Saul D. Alinsky)(184) Hogy csináljam? (Judy Wilson)(203) A közösségi szociális munkás lehetséges szerepei(Michel Noble-Richard Bryant)(220) Végszó a közösségi szociális munka kötethez(224) 1 Gosztonyi Géza - Bevezető a „Szociális munka közösségekkel” című kötet elé F.DRoosevelt mondta egy reform-követeli delegációnak: „OK, engem meggyőztek, de most menjenek és szervezzék meg azt, hogy a választóim is nyomást gyakoroljanak rám!” Az ősközösségi társadalmakban a t örzs tagjait a varázsló

gyógyította. „Munkaköri leírásában” akár benne is lehetett volna a mai orvos, pap, meteorológus, futurológus, közösségi mentálhigiénés szakember tevékenységi köre. Az egyes szakmák történeti kialakulása és fejlődése során az önmagukat definiáló szakemberek egyre speciálisabb szaktudást igénylő foglalkozásokat alakítottak ki. A közösségi szociális munka vonatkozásában azonban egy ettől kissé eltérő folyamatnak lehetünk tanúi, hiszen e szakma (vagy szakterület) specialitása épp a problémák általános megközelítésében rejlik. Az emberiség történetét végigkíséri az a „kötelezettség” mely írásos formában legelőször i.e 1750ben, Hammurabi király Törvénykönyvében jelent meg , hogy nagy nehézségek idején az emberek kölcsönösen segítsenek egymásnak. Hosszú utat kellett bejárni addig, míg 1939-ben Róbert P Lane a „The Field of Community Organization” című munkájában rendszerezett formában,

elsőként leírta az egymást segítő közösségi szervezetek tevékenységeit, munkamódszereit és szereplehelőségeit. Máig sem tisztázódott azonban e közösségeket segítő szakember, a közösségi szociális munkás (community worker) helye és szerepe a segítés folyamatában. Szakmai identitásuk országonként eltér: hol a szociális munka részeként, hol pedig önálló szakmaként definiálják magukat Ha felütjük az e téren legnagyobb hagyományokkal rendelkező két ország: az Amerikai Egyesült Államok és Nagy Britannia szociális munkás szaklexikonait, az egyikben (Barker, 1987) nem is találunk ilyen alapszócikket, míg a másik (Clegg, 1987) az alábbiakat írja: Közösségi munka „A szociális munka egyik típusa (munkaformája), amely a közösség mint egész, társas kapcsolatainak és együttes cselekvésének minőségét tekinti kiindulópontjának. Számtalan elnevezése alakult ki, mint pl. a közösségfejlesztő (community development

officer), a szomszédsági munkás (neighbourhood worker), a szociális fejlesztő (sociai development officer), a szociális kapcsolatok fejlesztője (sociai relation officer), vagy egyszerűen csak a kapcsolatteremtő (liaison officer). Munkáltatója, mely egyaránt lehet állami intézmény, vagy non-profit szervezet, bizonyára meglehetősen laza munkaköri leírást tud csak nyújtani számára Ennek az a nagy előnye, hogy a szakember maga értelmezheti a helyi szükségleteket, de ugyanakkor eredményei is erősen korlátozottak lesznek mindaddig, míg nem jut hozzá ezen igények kielégítéséhez szükséges erőforrásokhoz. E munkához alapvetően szükséges készségek a problémák felismerésének és elemzésének, és a mások problémamegoldó cselekvését elindító katalizátorként működés képessége. Ez magába foglalhatja a meglévő szolgáltatások hatékonyabb kihasználására buzdítást ekkor a közösségi szociális munkás információt és

tanácsot adó szerepben van; önsegítő csoportok ösztönzését; vagy erőforrások mozgósítását a szolgáltatások javítására, vagy a 2 helyi célkitűzések megváltoztatására irányuló nyomásgyakorlás érdekében. Hatékony szervezőnek is kell lennie, s ennek érdekében valamennyi helyi lakos rokonszenvét el kell nyernie. Idejének nagy részét a formális és az informális véleményvezérekkel folytatott véleménycserékre és megbeszélésekre fordíthatja. Ilyenek lehetnek pl a helyhatóság megválasztott képviselői, a szakszervezeti vagy egyházi személyek, a szakmai érdekképviseleti szervezetek képviselői, a helyi sajtó, és olyanok, akiket a közösségi szociális munkás a szomszédság bizalmát élvező véleményirányítóként észlel, mint pl. egy helyi boltos A közösségi szociális munkás olyan helyzetben kell legyen, hogy lássa annak lehetőségét, hogy miként segíthető a számtalan helyi csoport önálló tevékenysége

úgy, hogy egy közös cél szolgálatába álljon.” Sokszerzős szöveggyűjteményünk feladata a „közösségi szociális munkás” foglalkozás és tevékenységi kör megnevezésbeli és tartalmi sokszínűségének és bizonytalanságainak visszaadása. Mivel e kötetbe válogatott tanulmányrészletek szerzői is más-más kifejezéseket használnak, ezért épp e sokszínűség megtartását szem előtt tartva megőriztük a szerzők eredeti szóhasználatát Az olvasóra bízzuk annak eldöntését, hogy a bemutatott megközelítések megismerése után miként definiálja újra saját szakmai tevékenységét, s a t ovábbiakban mit tekint az általa végzett egyéni, csoport vagy közösségi szociális munkán belül a közösségi szociális munka kompetenciájába tartozónak. Álljon itt e nehéz feladat megkönnyítésére, Charles Zastrow jókedvű figyelmeztetése: „Azok a hallgatók, akik a szociális munkát választják hivatásul, eleinte nem mutatnak

túl sok érdeklődést a közösségszervező munkája iránt. Mint mondják, jobban szeretnének közvetlenül az emberekkel foglalkozni, és abban a téves hitben élnek, hogy a közösségszervezés olyan készségeket és technikákat igényel, amelyek megtanulása számukra túlságosan összetett” (Zastrow, 1982, 532),elvont, unalmas, és élvezhetetlen feladat. Ezzel szemben minden szociális munkás betölt/het társadalompolitikai funkciókat (macro practice) és szerepeket Weissman, Epstein és S avage (1987) szerint még az eg yéni esetkezelést végző szociális munkások részéről is egyre határozottabb igény mutatkozik arra, hogy érdekképviselő, programfejlesztő vagy szervezetfejlesztő típusú készségeket és módszereket sajátítsanak el. A Zastrow által említett lehetőségeken túl (oktatási program módosítás, intézménygenerálás, csoportos prevenció; Zastrow, 1992, 223-225), bemutatunk néhány további példát ahol: a) az egyéni

esetkezelés egészül ki csoportos vagy közösségi problémamegoldási javaslatok kidolgozásával (1., 2 és 3 példák), és ahol b) a közösségi szociális munka végzése során merül fel az egyéni esetkezelés szükségessége (4., 5, 6 és 7. példa) 1. A hajléktalanok menhelyén, a volt állami gondozottak utógondozó szállóján, vagy a Down-kórosok kiscsoportos gondozóházában egyéni esetkezelést végző szociális munkás feladata lehet az intézmény szomszédságában lakók támogatásának és rokonszenvének megnyerése, az intézmény és a h elybéliek között szükségszerűen felmerülő konfliktusok oldása. 2. A családsegítő szolgálatban vagy a nevelési tanácsadóban dolgozó egyéni tanácsadást végző szociális munkás a legváltozatosabb önsegítő csoportok létrehozását kezdeményezheti, és készségeihez, 3 szaktudásához mérten, annak munkájában részt is vehet. 3. Az önkormányzati hivatalokat tolószékkel

megközelíteni nem tudó mozgássérültek helyzetének javítása érdekében helyi programokat kezdeményezhetnek a sz ociálpolitikai, a g yámhatósági stb előadók, hogy a járdák utcasarki lesüllyesztésének segítségével közintézményeket és a szolgáltatásokat számukra is elérhetővé tegyék. E tevékenységek a legkülönfélébb készségeket és képességeket kívánják meg a szociális munkásoktól, többek közt csoportszervező, csoportvezető, politizáló, lobbyzó, kommunikációs, pénzteremtő (fund-i aisíng) készségeket. 4. A közösségi szociális munkás gyakran azzal teremti meg saját presztízsét a kliensek előtt, hogy egyéni problémáikkal kezd el foglalkozni. 5. A kliensek valamely egyéni problémájának megoldásában gyakran egy közösségi tevékenységbe bevonásukkal lehet segíteni (pl. közös játszótérépítés) 6. A közösségi munkát végző szakembert megkereshetik egyéni terápiát igénylő kérésekkel, melyet

legtöbbször roppant nehéz nyíltan visszautasítani (pl. válási tanácsadás) 7. S végül a helyi lakosok közéleti aktivitásának növelése gyakorta jár azzal a nemkívánt mellékhatással, hogy személyes, családi konfliktusaik támadnak, melyeket azután egyéni esetmunkával kell megoldani A fenti példákkal e két félszakma egymásrautaltságát kívánjuk alátámasztani. Nem kis feladat a köztük lévő határvonal pontos meghúzása, hiszen sokan érvelnek a közösségi szociális munka haszna és jelentősége mellett azzal, hogy „radikálisabb”, „olcsóbb” és „hatékonyabb” az egyéni piszmogásnál. A másik oldal képviselői szerint a közösségi munka „a szociális munka harmadik módszere”, vagyis a közösségi szociális munkás a helyzetükön leginkább változtatni képes, míg az egyéni esetkezelő szociális munkás a helyzetükön legkevésbé változtatni képes emberekkel foglalkozik. Véleményünk szerint egyrészt igen

súlyos hibákhoz vezethet a jó képességű és „tiszteletreméltó” helyi lakosok elkülönített kezelése, másrészt igen hatékony közösségi munkát lehet végezni korábbi eseti problémákat felmutató klienseinkkel Mielőtt azonban egy nyisszantással átvágnánk e gordiuszi csomót, térjünk vissza az alapfogalmakhoz! A bajok természetesen már itt elkezdődnek. A „közösség” fogalmára Hillery 1955-ben 94 különböző meghatározást adott. Nem tette sokkal könynyebbé az eligazodást Pahl sem ( Pahl, 1970), amikor a „közösségek” fogalom helyett a „helyi szociális rendszerek” kifejezést javasolta E fogalmi dzsungelben bozótvágó machetát adnak a kezünkbe kötetünk szerzői: Ferdinánd Tönnies, R. M. Maclver és Charles H Page, Louis Wirth, Melwin M Webber, J Bensman és A J Viddich, Norton E Long, valamint E Dennis, akik bár egy-egy lépéssel ugyan előrébb segítenek bennünket, de egyikünket sem mentik fel saját

„munkafogalmaink” megfogalmazásának felelőssége alól. (Akik a fogalmi tisztázásban jobban el kívánnak mélyedni, azoknak melegen ajánlom Vereség Ilona, a közösség és a szomszédság fogalmait a szakmai szempontokra összpontosítva összefoglaló két kis könyvét 4 (1993 a,b). A közösség fogalmát a szociális munka sok más szakkifejezésével együtt a hazai gyakorlatban súlyos ideológiai teher nyomja, hiszen félmúltunk hosszú évtizedeiben a közösség egy ideális társadalmat építőemberek csoportját jelentette, melyben a cél szentség volta miatt nem artikulálódhattak a helyi érdekek. Hankiss Elemér több munkájában bemutatta, ahogy ez az ideológia megakadályozta a civil társadalom működőképességét biztosító helyi közösségek kialakulását, és máig is csak lassan felejthető negatív sikerélményt adott az állampolgároknak azáltal, hogy a közéletből az egyéni döntéseknek még úgy-ahogy szabad teret adó

magánszférába visszahúzódásra szocializálta a társadalom tagjait (Hankiss, 1982.) Ebben a politikai légkörben természetesen szó sem eshetett lokalitásról, helyi-lakóterületi közösségekről, vagy azok kisebb egységeiről a szomszédságokról a közösségi szociális munka legfontosabb helyszíneiről. Kötetünkbe is a „nyugati városszociológia” fedőneve alatt a hetvenes években Magyarországra „besurrant” Elizabeth Pfeil tanulmányát válogattuk be Tanulmányára azért esett a választás, mert segítségével jól végigkövethető az a folyamat, melyben a személyek közötti interakciók a csoportkohéziót erősítve a helyi közösség kialakulását, megizmosodását is segítik. A társadalmi rendszerek különbözőségei miatt Magyarországon nem fejlődhettek ki a közösségi szociális munka polgári demokráciákban elterjedt változatai, és csak napjainkra kezdenek beérni azok a nyolcvanas években elindult változások, melyeknek

eredményeképpen a lokalitás, a szomszédság felértékelődésével a szociális munka, a népművelés-közösségfejlesztés és a politika háromszögében lassan kikristályosodni látszik a közösségszervező, mint önálló foglalkozás. Bár az öndefiníció még várat magára, a felhasználható tudásanyag már szépen gyűlik. Kötetünk is ehhez a gyűjtő munkához kíván elméleti és gyakorlati ismeretekkel hozzájárulni, egybegyűjtve az eddig főleg csak idegen nyelven hozzáférhető tanulmányokat. Szándékunk az volt, hogy a téma iránt érdeklődők e kötettel áttekintést nyerjenek a közösségi szociális munka problémáiról, fejlődési irányairól, s ezért szerepel válogatásunkban néhány korábban, igaz csak kis példányszámban, vagy más szakma szakirodalmaként megjelent publikáció is. A kötetben szereplő tanulmányok témáiban, módszereiben, a kiindulásukat meghatározó filozófiáiban, szakmai elméleteiben megfigyelhető

sokféleség magyarázata, hogy az alapelvei szerint alulról építkező (grassroot) tevékenységként induló közösségi munka a különféle régiókban, népességcsoportoknál mindig a helyi sajátosságokból indul ki, az adott gazdasági, települési, társadalmi, kulturális körülményekre alapozva formálja a maga szerepét. így például ma már világosan látszik a hazai szociális szolgáltatások gyakorlatában, hogy ha fogalmainkat végletesen lecsupaszítjuk, akkor a „charitas”-ra épülő szociális tevékenységekben több a .jobboldali”, a szakmaként űzött szociális munka alapelveiben pedig a „baloldali” értéktételezés Ehhez hasonlóan a közösségi szociális munka három fő irányzatának összhasonlításakor is jelentős „balra tolódás” figyelhető meg a közösségfejlesztés (community development) felől a közösségtervezésen át (community/social planning) a közösségszervezés felé (social action). E folyamatot

követheti végig az olvasó W W Biddle és L J Biddle, a közösségfej- 5 lesztői megközelítést bemutató esettanulmányai és az „Amerika legnagyobb bajkeverője” címet kiérdemelt közösségszervező, Saul D. Alinsky lebilincselő eszmefuttatásai és szervezői gyakorlatát bemutató példái segítségével Alinsky szlogenné kristályosodott kiindulópontja a közösségszervezés gyakorlatánál messze túlmutató érvényű: „Tedd, amit tudsz, azzal, amid van! (Ott és akkor, ahol és amikor lehet!)” Másik alapmondatát, miszerint „a hatalom birtoklásának tudata az, ami ráébreszti az embert arra, hogy ismereteket kell szereznie, kérdéseket kell feltennie, és válaszokat kell keresnie azokra”, csupán annyival egészítenénk ki, hogy már e birtoklás lehetőségének felismerése is elindíthatja a fenti folyamatokat. Charles Zastrow, e két irányzat részletes elemzését adó tanulmányában ráirányítja az olvasó figyelmét arra a

folyamatra, amelyben a közösségi érdekérvényesítést támogató közösségi szociális munkás szükségszerűen átlép a politikai cselekvés küzdőterére. Kötetünk terjedelme sajnos nem tette lehetővé, hogy a közösségi tervezés problematikájának szerteágazó irodalmából is beválogassunk néhány szemelvényt, viszont közreadjuk több kézikönyv egy-egy részletét (Saul D. Alinsky, Rachelle B Warren és Donald I Warren, a Ruskin College és Judy Wilson munkáit) annak bemutatása céljából, hogy milyen a hazai gyakorlattól jelentősen eltérő módszereket alkalmaz a közösségi szociális munkás egy szomszédság megismerése során. E módszertani résznek véleményünk szerint azért van különös jelentősége, mert politikai rendszerváltásunk után főleg a helyi politikusok részéről merült fel sürgető szükségként, a legkülönfélébb szociális térképek elkészítésének igénye. Valójában persze a helyi politikusok saját

információhiányaikat vélték e térképek segítségével pótolni, és döntéseik szakszerűségét ezáltal megalapozottnak hinni Azt gondolták, hogy ha a legkülönfélébb adatsorokat összegyűjtik, összevetik és elemzik, akkor „majd csak kijön belőle valami”. Többnyire sajnos „nem jött ki” A térképek elkészültek, a gigászi méretű adatgyűjtés megtörtént, de a vártnál jóval kevesebb eredményt hozott. A politikusok döntő tévedése abból eredt, hogy e térképeket célként és nem eszközként tételezték. Szükségszerű szakmai naivitásuk csak véletlenszerűen eredményezhetett a politikai döntéshozatalban is használható eredményeket. Ugyanis csak a térképek elkészülte után derült ki, hogy épp azon kérdések feltevését mulasztották el, amelyekre mint alapvető hipotézisekre az elkészült és az cl nem készült térképek „válaszolni” tudtak volna. Hiszen valójában a „térkép” is „tábla”, azaz

bizonyos adatsorok vizuális megjelenítési technikája Egy olyan kétdimenziós kereszttábla, melynek egyik dimenziója a földrajzi hely, a másik pedig az ábrázolt társadalmi, műszaki, gazdasági stb. dimenzió megoszlása Az eredmény tehát nem a térkép maga, hanem az abból levont következtetés, mint ahogy egyetlen szakmai felmérésnek sem lehet célja, hanem csak eszköze egy számítógépes kereszttábla-sorozat. Jó kérdésfeltevések nélkül csak bizonytalan és véletlenszerű válaszok születhetnek. Kötetünk továbbolvasásához kedvcsináló bevezetőnk végére idecsempésztük a szociális térképek négy alaptípusát kategorizáló táblázatunkat, nehogy az olvasóban hiányérzet maradjon a közösségi tervezés bemutatásának elmaradását illetően. Az „objektív” adatoktól a „szubjektív” adatok térképes feldolgozásáig négyféle térkép elkészítésére nyílik lehetőség: 6 A feldolgozott adatok típusa 1.

Társadalomstatisztikai adatok A térkép típusa Társadalompolitikai, szociálpolitikai térkép 2. Szolgáltató, ellátó intézmények adatai Szolgáltatási, ellátási „hiány”-térkép 3. Megfigyelések, vélemények Szomszédsági térkép 4. Benyomások, vágyak „Belső én”-térkép, szubjektív térkép Végül nézzünk egy-egy konkrét példát mindegyik térképtípusra: 1. A fürdőszobával ellátott lakások az összes lakáshoz viszonyított aránya a népszámlálási számlálókörzetek területi megoszlásában 12 2. Az idősek napközi otthonát látogatók lakhely szerinti megoszlása (azaz hol hiányzik a szolgáltatás) 3. A szomszédság körbejárása során pl a lehetséges kölcsönös segítségnyújtó hálózat földrajzi elhelyezkedését ábrázoló térkép 4. A mobilitási szándékok területi és társadalomszerkezeti megoszlása (pl a „Hol lakna szívesen Budapesten?” kérdésre adott válaszok térképes ábrázolása)

Irodalom Barker, R. L (1987): The Social Work Dictionary National Association ofSocial Workers, Silver Spring, Maryland, USA. Clegg, J. (1987): Dictionary ofSocial Services, Bedford Square Press, 22-23 Hankiss Elemér (1982): A közösségek válsága és hiánya. In: Diagnózisok Budapest, Magvető Kiadó, „Gyorsuló Idő” sorozat, 63-99. Hillary, G. (1955): Definitions of Community Rural Sociology: 20 Pahl, RE. (1970): Paltems of Úrban Life, Longmans, London Vereség Ilona (1993, a): Közösség. Eszme és Valóság Szerk és ford Vereség Ilona Parola füzetek sorozat, Közösségfejlesztők Egyesülete. Budapest Vereség Ilona (1993, b): Szomszédság. Parola füzetek sorozat Közösségfejlesztők Egyesülete Budapest Weisman, H.H, Epstein, IE, Savage, A (1987): Expanding the Role Repertoire of Clinicians Social Casework, 68, 150-155. Zastrow, C. (1982) Indtroduction to Social Welfare Instiutions 22 fejezet: Social Work Community Practice, Dorsey Press, Homewood Illionis,

Revised Edition, 530-563. I. fejezet Közösségelméletek Ferdinand Tönnies - Közösség és társadalom Véleményünk szerint minden bizalmas, otthonos, kizárólagos együttélést közösségnek (Gemeinschaft) kell tekinteni. A társadalom (Gesellschaft) a nyilvánosság, maga a világ Az övéivel az ember születésénél fogva közösségben (Gemeinschaft) él, minden gondjukhoz és örömükhöz kötődik A társada- 7 lomba (Gesellschaft), mint idegen területre lépünk. A fiatalembert óvják a r ossz társaságtól (vor schlechter Gesellschaft); a rossz közösség (Gemeinschaft) fogalma azonban ellentmond a nyelvhasználatnak. (A fordítás során az eredeti szöveg terminusát, a „Gesellschaft”-ot egyszer „társadalominak, másszor „társaságinak fordítottuk. A német nyelvben e két, igen eltérő jelenséget ugyanaz a szó jelöli, s minthogy Tönnies célja e jelenségkör tisztázása, nem ragaszkodhatunk a „szabatosság” érdekében csak az

egyik jelentéshez A Tönnies kötet szerkesztője) Családi társadalomról (Gesellschaft) a jogászok beszélhetnek, mert ez esetben a társadalmi kapcsolatok pusztán jogi fogalmára gondolnak; de mindenki, aki részt vesz benne, érzékeli a családi közösséget (Gemeinschaft) vagy családi életet és ennek mérhetetlen hatását az emberi lélekre. Ugyanígy a jegyesek tudják, hogy a házasságba, mint teljes életközösségbe (communio totius vitae) (Gemeinschaft) lépnek; az élettársaság (Gesellschaft) fogalma viszont nincs meg a nyelvben. Az ember fenntarthatja vagy élvezheti más ember társaságát (Gesellscahft); közösségét (Gemeinschaft) viszont ebben az értelemben nem. A vallásos közösségekbe (Gemeinschaft) felveszik az embereket; vallási társaságok vagy egyesületek (Gesellschaften) viszont éppúgy, mint bármilyen más cél érdekében létrejött egyesületek, csak valamely politikai testület szervezetén belül létezhetnek vagy egy elmélet

koncepcionális elemeit képviselhetik, és ilymódon semmi közük a vallási közösséghez (Gemeinschaft) mint olyanhoz. Létezik a nyelv, az erkölcsök, és a hit közössége (Gemeinschaft), ezzel szemben a vállalkozói nyereség, az utazás és a tudomány területén társaságok (Gesellschaft) vannak Ebből a szempontból különösen fontosak a kereskedelmi társaságok (Gesellschaften); bár fennállhat bizalom és közösségi érzés (Gemeinschaft) az üzleti partnerek között, mégsem beszélhetünk kereskedelmi közösségekről (Gcmeinschaft). Teljesen abszurd dolog lenne részvényközösségekről (Gemeinschaft) beszélni Másrészről viszont beszélhetünk szántóföld, erdő és legelő közösségi (Gemeinschaft) tulajdonáról A házastársak közötti vagyonközösséget (Gemeinschaft) senki sem nevezné vagyontársaság-nak. Ily módon sok eltérés válik nyilvánvalóvá Legáltalánosabb értelemben beszélhetünk az egész emberiséget átfogó

közösségről (Gemeinschaft), szándéka szerint erre törekszik a vallás. Az emberi társadalmat (Gesellschaft) azonban egymástól független személyek puszta egymásmellettiségének tekintjük. Ha újabban a tudományos nyelvezetben egy országon belül az állammal ellentétben álló társadalomról (Gesellschaft) beszélnek, akkor átvesszük ezt a f ogalmat, de csak a nép közösségeivel (Gemeinschaft) szemben fennálló mélyebb ellentmondásban találjuk magyarázatát. A közösség (Gemeinschaft) a régi, a társaság (Gesellschaft) az új, mind valóságos létezőként, mind pedig elnevezésként Ismerünk egy szerzőt, aki a politikai tudományágak minden oldalú oktatását űzte, anélkül azonban, hogy a kérdések valódi mélységéig lehatolt volna „A társadalmi és politikai értelemben vett társadalom fogalmának (mondja Bluntschli Államszótára IV.) természetes alapja a harmadik rend erkölcsében és nézeteiben rejlik. A társadalom fogalma

tulajdonképpen nem népfogalom, hanem mindig harmadik rendi fogalom. e rend társadalma általános ítéletek és tendenciák forrása és egyben kifejeződése is lett ahol a városi kultúra megteremti a maga virágait és gyümölcseit, ott ennek nélkülözhetetlen szerveként a társaság is megjelenik A vidék csak igen kevéssé ismeri A vidéki, falusi életet dicsőítő munkák mind utalnak arra, hogy itt az emberek közötti közösségi érzés 8 (Gemeinschaft) erőteljesebb és elevenebb; ez a közösség és az együttélés valódi és tartós formája. Ezzel ellentétben a társadalom csak átmeneti és látszólagos Ennek megfelelően a közösséget (Gemeinschaft) eleven organizmusnak, míg a t ársadalmat (Gesellschaft) mechanikus összességnek, mesterséges képződménynek kell tekintenünk. (Fordította: Berényi Gábor és Kovna Judit) R. M Maclver és Charles H Page - A közösség az, melyben az egyén teljes életet élhet A közösség az a fogalom,

amelyet egy település, egy falu, egy város, egy törzs vagy egy nemzet megnevezésére használunk. Bármilyen olyan csoportot közösségnek nevezünk, ahol a csoport tagjai, legyen az a csoport kicsi vagy nagy, oly módon élnek együtt, hogy nem csak különféle közös érdekeik vannak, de közös életük alapvető létfeltételeiben is azonosak. A közösség lényege az, hogy az egyén teljes életet éljen benne. Egy gazdasági szervezetben vagy valamely egyházban nem lehet teljes életet élni; lehet viszont egy törzsben vagy egy városban. A közösség alapvető kritériuma tehát az, hogy az egyén összes társadalmi kapcsolata megtalálható benne. Némely közösségek mindent magukba foglalnak és függetlenek másoktól. A primitív népek között találunk néha olyan száz embernél kisebb lélekszámú közösségeket , mint például a kaliforniai yurok törzsek esetében, amelyek csaknem teljesen vagy egészen elszigetelten élnek. Sokkal kevésbé

jellemző a zártság a modern közösségekre, beleértve ebbe az igen nagy lélekszámúakat is. Napjaink hatalmas modern közösségeinek legfőbb jellemzője a gazdasági, és egyre erősödő mértékben, a politikai kölcsönös függőség. Ha egy nagyvárosban élünk, akkor is előfordulhat, hogy csak egy nagyon kis közösség tagjának tekintjük magunkat, mivel érdeklődésünk egy szűk területre korlátozódik. De élhetünk egy faluban, ugyanakkor érezhetjük magunkat egy, a ci viláziónk teljes egészével azonos, vagy még nagyobb közösséghez tartozónak. Egyetlen civilizált közösség körül sincsenek falak, amelyek azt teljes egészében elzárnák a nagyobb közösségtől, akármilyen „vasfüggönyt” is építsenek ennek vagy annak a nemzetnek a vezetői. A közösségek nagyobb közösségeken belül léteznek: egy város a régióban, a régió a nemzeten belül, a nemzet a világközösségben, mely utóbbi talán most van kifejlődőben. A

közösség tehát a társadalmi élet területe, amelyet bizonyos fokú társadalmi kohézió jellemez. A közösség alapja a helyi jelleg (locality) és a közösségi érzés A közösség mindig egy meghatározott földrajzi területen él. Még egy nomád közösségnek, például egy vándor cigánykolóniának is van egy bár változó helyhez kötődő lakóterülete. A tagok minden pillanatban közösen foglalnak el egy körülhatárolható helyet. A legtöbb közösség letelepedett életmódot folytat, és helyhez kötődésükből a szolidaritás erős érzése származik A modern világban e lokális köteléket bizonyos fokig gyengítik a kommunikáció egyre szélesedő lehetőségei; ez különösen szembeötlő abban, ahogy a domináns városi minták behatolnak a vidéki területekre. De a kommunikáció kiterjesztése önmagában is feltétele a nagyobb, de szintén területi értelemben vett közösség kialakulásá- 9 nak. A közösség koncepciójának

fontossága leginkább abban rejlik, hogy hangsúlyozza a társadalmi kohézió és a földrajzi terület közötti kapcsolatot. Napjainkban azonban olyan jelenséggel is találkozunk mely a primitív társadalmakban nem fordult elő, hogy emberek között, annak ellenére, hogy egy meghatározott területen élnek, nem alakul ki az a társadalmi összetartó erő, amely őket közösséggé kovácsolná. Egy nagyváros kerületének vagy körzetének lakói esetében például nem alakulnak ki a szükséges mértékben a személyes kapcsolatok vagy közös érdekek, amelyekre alapozva tudatosan azonosulhatnának a területtel. Egy efféle „szomszédság” nem nevezhető közösségnek, hiszen hiányzik belőle az egymáshoz tartozás érzése hiányzik a közösségi érzés. Megismételve tehát, a közösség az együttélés területe Az együttélés mellett arra a tudatra is szükség van, hogy a tagoknak a közös földterületen kívül az életmódjuk is azonos

(Fordította: Szabó Olimpia) Louis Wirth - Adalékok a helyi közösség definíciójához A „közösség” szót a köznyelvből átvett más fogalmakhoz hasonlóan a költői szabadságra emlékeztető hanyagsággal szokták használni. Némely író esetében a közösség szó azokat az organikus kapcsolatokat jelöli, amelyek a növény- és állatvilágban általánosak, és amelyek éppúgy megtalálhatók az emberi világban, mint az ugyanahhoz vagy különböző fajokhoz tartozó, szimbiózisban együtt élő organizmusok között. Mások számára a közösség inkább fizikai, mint organikus kapcsolatot jelent, ennek megfelelően a szimbiózis helyett a konszenzusra, a munkamegosztás helyett pedig a közös cselekvésre helyezik a hangsúlyt Ez Herbert Spencer és Auguste Comte álláspontja között az alapvető különbség. Míg az előbbi a társadalmi komplexitás egyik aspektusát, nevezetesen a munkamegosztást, a v ersenyt és a k ölcsönös függőségi

viszonyokat hangsúlyozza, az utóbbi a konszenzust, azaz a közös kultúrát, közös tapasztalatukat, célokat és megértést tartja a társadalmi kohézió lényegesebb tényének. Újra meg újra megfigyelhetjük a szociológia történetében, hogy az emberi csoportjelenségek ezen kettős megközelítéséből hol az egyiket, hol pedig a másikat hangsúlyozzák, és tekintik alapvetőbbnek. E lehetőség rejtetten megtalálható Sir Henry Maine-nél, amikor különbséget tesz „státusz” és „szerződés” között; Durkheimnél, amikor a kölcsönös függőség vagy soliderite két formájáról beszél, melyek közül az egyik szerves, a másik viszont mechanikus; és ez kristályosodik ki a „közösség” és „társadalom” fogalmának megkülönböztetésében, ahogy azt Tönnies, Max Weber, Park és Burgess, valamint Maclver munkáiban láthatjuk. Történelmi szempontból a közösség olyan kifejezés, amely egy nép vagy az emberiség életének közös

voltát hangsúlyozza. Azt azonban még egy felületes áttekintés is fölfedi, hogy maga ez a közös élet gyökeres változásokon esett át, amelyet jól tükröz a közösség iránti tudományos érdeklődés változása. Minden embercsoport egyik legfontosabb feladata, hogy kialakítsa az összetartozás érzését. Az élet elgépiesedésének, a nemzeti és kulturális provincializmusnak, az élet egyre növekvő szegmentációjának 10 és a m unkamegosztás egyre aprólékosabbá válásának következtében ez a feladat, ahogy Maclver mondja, „nem lett kevésbé szükséges, csupán nehezebb”. Annak az átmenetnek a során, amelyben a rokonságon, a státuszon és az egyszerűbb munkamegosztáson alapuló társadalmi szervezetből egy olyan szervezet válik, amelyet a gyors technológiai fejlődés, a mobilitás, a különböző érdekcsoportok és a formális társadalmi ellenőrzés megjelenése jellemez, a közösség új jelentést kap és új problémákat

hoz felszínre. Volt idő, amikor a területi, rokonsági és érdekkapcsolatok nyilvánvalóan sokkal közelebb álltak egymáshoz, mint manapság. A népi közösség (folk community) nyilvánvalóan inkább primer csoport abban az értelemben, ahogy Coolcy használja a fogalmat , mint a nyugati civilizációban ma általános csoportformák. Ahogy a népi életmód átadja helyét a technológiai civilizációnak, a társadalmi integráció új alapjainak kell megjelennie, ha az emberek továbbra is képesek akarnak maradni a közös fellépésre az eltérő érdekekkel és az egyre növekvő kölcsönös függőséggel jellemezhető viszonyok között. A státuszról a szerződésre való átmenet, melynek mutatója, hogy a család helyett az állam válik a társadalmi szerveződés uralkodó formájává, továbbá a helyi önellátás viszonylag magas fokáról a törékeny és ingatag egyensúlyú nemzetközi szintű kölcsönös függőségre történő áttérés, amelynek

legjobb mutatója a cserekereskedelmet és a helyi piacokat felváltó nemzetközi kereskedelem, pénzügyek és politika megjelenése, magával hozza a k özösségi élet területi alapjának kiszélesedését, továbbá a modern közvélemény és közösségi tevékenység gyengeségét. A modern közösségek területi határait nem lehetséges egyetlen kritérium alapján meghatározni. A közösségi életben jelentkező minden fontos érdeknek eltérő fokú hatása lehet, másfelől maga is ki van téve kívülről jövő, indirekt és távoli visszahatásoknak. Az, hogy napjainkban a korporációs csoportok száma erőteljesen megnőtt, és hogy ezek tagsága nagyon sokféle emberből tevődik össze, továbbá hogy az egyének egyre több társas szerveződéshez kapcsolódnak és több ilyennel azonosítják magukat, gyakran elhomályosítja azt a tényt, hogy bizonyos fokig minden társadalom közösség Minden közösség egyik jellemzője a területi meghatározottság.

Ezért egy közösség bármiféle tanulmányozásának elsődleges feladata a közösség központjának és határainak meghatározása A múltban, mielőtt a szociológusok érdeklődése a maihoz hasonló világossággal körvonalazódott volna, a közösség területi határait vagy önkényesen húzták meg, vagy politikai, esetleg adminisztratív határokkal azonosították. Úgy tűnik, hogy a jelenleg érvényesülő tendencia szerint, még az olyan hivatalos feladatoknál is, mint a nagyváros területeinek a népszámlálás során történő meghatározása, a közösség belső kohéziójára vonatkozó meghatározott tesztek és a különböző közösségek hatókörének és egymásra hatásának vizsgálata alapján határolnak körül egy adott térséget. A nagyvárosi kerületek külterületeinek kijelölésekor a Népszámlálási Hivatal olyan kritériumok figyelembe vételével dolgozik, mint pl.: az adminisztratív határok, a kiskereskedelmi területek, az

ingázás, a helyi postai vagy fuvarozási díjkörzetek Minél inkább közösségnek tekintünk egy régiót, annál inkább hajlamosak vagyunk figyelembe venni egyéb tényezőket is, mint például az újságok terjesztési körzeteit, a nagykereskedelmi és banki övezeteket, valamint a szélesebb kulturális területeket, amelyekre az adott település be- 11 folyása kiterjed. A közösség egy másik megközelítése akkor merül fel, ha a közösséget mint intézmények együttesét tekintjük. Ebbe nem csupán olyan formális és meggyökeresedett társadalmi struktúrák tartoznak bele, mint az iskolák, egyházak, bíróságok, üzletházak, üzleti negyedek és közösségi központok (settlementek), hanem olyan társadalmi jelenségek is, mint a családok, szomszédsági szervezetek, politikai pártok, panziók, bandák, klubok, újságok és szabadidős központok. Az egyes intézményeknek történelmük és történetük(natural history) van, mely a

létrejöttük alapjául szolgáló közösséghez kapcsolódik és an nak részét képezi. Az egyes intézmények tanulmányozhatók elhelyezkedésük szerint; azoknak az embereknek a helyi megoszlása szerint, akiknek az életében valamilyen funkciót töltenek be; a helyi közösség életében betöltött változó szerepük szerint; és mint a lakosság érdeklődéséért és lojalitásáért egymással versengő és ezért konfliktusban álló képződmények. A közösség megközelítésének szociálpszichológiai szempontból érzékenyebb változata az a nézet, amely a közösséget személyiségtípusok együttesének tartja. A közösségekre vonatkozó fent említett objektívebb és külsődleges adatokat ez esetben nyilvánvalóan szubjektívebb anyaggal kell felcserélni, melyet csakis az emberekkel való személyes kontaktus útján és személyes dokumentumokból lehet megszerezni. A népszámlálás során nyert statisztikai adatokat csak akkor vagyunk képesek

értelmezni, ha megértjük azt a kultúrát, amelynek a személyiségek az aktív, dinamikus alkotóelemei. Minden közösség bizonyos határokat szabhat a személyiségfejlődés lehetőségeinek; rendszerint minden közösségben számos személyiségtípust elemezhetünk és osztályozhatunk; és, mint Adam Smith rámutatott, vannak olyan személyiségtípusok is, amelyek csak nagyvárosokban fordulnak elő. A kompetencia, a tehetség és a zsenialitás megoszlása igen eltérő lehet egy nagyváros különböző területein, vidéken és kisvárosokban. Néhány közösségben olyan sajátságos személyiségtípusok is fölfedezhetők, amelyek csak arra a területre jellemzőek, és hűen tükrözik annak életét. Éppen a sajátságos személyiségtípusok bizonyos helyeken (ahol megtalálják vagy létrehozzák a nekik megfelelő befogadó kultúrát) megfigyelhető koncentrációja az a tényező, amely sajátságos színt visz a nagyvárosok életébe. (Fordította: Szabó

Olimpia) MelvinM. Webber - Az érdekközösség definíciójához Mind a város, mind pedig a régió fogalma hagyományosan a hely fogalmához kötődik. Akár tárgyak összességének, akár tevékenységek kölcsönösségi viszonyban álló rendszereinek, akár egymással kölcsönhatásban álló lakosságcsoportoknak vagy kormányzati területeknek tekintjük őket, egy adott város vagy régió bármilyen más várostól vagy régiótól területi elkülönülésének ténye alapján különböztethető meg. Ugyanígy a közösség fogalma is a hely fogalmához kötődik. Jóllehet más feltételeket is hozzárendelnek a közösséghez többek között a „valahová tartozás érzését”, a közös értékrendszert, a társadalmi szervezetek és kölcsönös függőségi viszonyok rendszerét a térbeli közelséget továbbra is szükséges feltételnek tekintik. 12 Mára azonban kezd egyértelművé válni, hogy inkább az elérhetőség (accessibility), mintsem a

fizikai közelség a szükséges feltétel. Ahogy az elérhetőség kezd egyre jobban elválni a fizikai közelségtől, úgy válik az egy területen való együttélés legyen az egy szomszédság, egy külvárosi negyed, egy nagyváros, egy régió vagy nemzet egyre kevésbé fontossá a társadalmi közösségek fenntartásához. Valószínűleg a gyarmati idők Amerikájának független városai ültették el bennünk a ma is élő képet. Akkoriban, amikor a kapcsolattartás és az utazás nehézkes és költséges tevékenységnek számított, a polgárok többsége saját városának lakóival tartott kapcsolatot. Ennek megfelelően a városon belüli érintkezés erősítette és stabilizálta a közös értékrendszert és a társadalmi szervezetek rendszerét; emellett nyilvánvalóan megszilárdították az egyénben a „városhoz való tartozás érzését” is. Ám még a gyarmati időkben is, amikor a legtöbben kizárólag csak a szomszédaikat ismerték, akadtak

olyanok, akik messzi városok lakóival is szoros kapcsolatban álltak, és olyan társadalmi közösségeknek is tagjai voltak, amelyek nem korlátozódtak lakóhelyük területére. Kétszáz évvel ezelőtt ezek a nagy fizikai távolságban is kapcsolatokat tartók még ritkaságszámba mentek, minthogy a munkamegosztás alacsony színvonalú, a gyarmati lakosság érdekeltségi köre pedig meglehetősen szűkre szabott volt. Manapság azonban az számít fehér hollónak, aki nem vesz részt ilyesfajta térben is kiterjedt közösségek életében. Manapság különösen a szakemberekre jellemző, hogy a bensőséges kapcsolatok hálóját hozzák létre más szakemberekkel, legyenek azok területi szempontból bárhol. Ugyanazt azt értékrendszert vallják magukénak; szerepüket saját csoportjuk szervezett struktúrája határozza meg; vitathatatlanul él bennük az adott csoporthoz való tartozás érzése; és azonos, szövetségük jellegének megfelelő érdekközösséghez

tartoznak. Ezeknél a csoportoknál tehát mindazon jellemzők tetten érhetők, amelyeket a közösségeknek tulajdonítunk leszámítva a fizikai közelséget Ezen szakmai társaságok tagságánál nem a t erületi elhelyezkedés a l egfontosabb meghatározó elem, hanem az interakció. Nyilvánvalóan nem nyelvi véletlen az, hogy az angol „community” (közösség) és „communication” (kommunikáció) szavak ugyanarról a latin tőről, a communis-ról fakadnak, amelynek jelentése: „közös”. A közösségek olyan emberekből állnak, akiknek közös érdekeik (common interests) vannak és akik kommunikálnak (communicate) egymással. Jóllehet kétségbevonhatatlanul igaz az, hogy az interakciók a szakmai közösségek azon tagjainak körében a leggyakoribbak, akik egymás közelében élnek és dolgoznak, ám a legtermékenyebb kapcsolatok vagyis azok, amelyekben a kommunikáció tartalma a leggazdagabb nem szükségszerűen a legrendszeresebb kapcsolatok

köréből kerülnek ki, és nem is feltétlenül azokból, amelyek az éppen egymás közelében lévő egyének közölt jönnek létre. A szakemberek példája ugyan eléggé szélsőséges, mindazonáltal ugyanilyen típusú kapcsolattartási mintákat figyelhetünk meg a nem szakmai irányultságú közösségek tagjainak körében js. Mindezek köztudott tények Az sem hat az újdonság erejével, hogy ily módon az azonos foglalkozási csoportok tagjai egyúttal sajátos érdekeken alapuló baráti társaságokhoz is tartoznak. Ahogy köztudott az is, hogy az egyházak, klubok, politikai pártok, szakszervezetek, gazdasági szervezetek tagjainak, valamint az azonos hobbit űzőknek, a sportolóknak, az irodalom és az előadóművészetek közönségének szintén vannak azonos érdekeik, és ezen csoportok tér- 13 beli határa is átnyúlik egy adott városi település fizikai határain. Másfelől viszont egy „igazi” közösséget rendszerint szerteágazó

érdekekkel rendelkező (multi-interest), heterogén csoportnak tekintenek, aminek egysége azokból a kölcsönös függőségi viszonyokból ered, amely a csoportok között akkor jön létre, amikor egy közös helyen, saját különböző érdekeik érvényesítése érdekében tevékenykednek. Nem vonom kétségbe, hogy bizonyos szempontból ez az elgondolás használható. A nagyvárosok valóban komplex rendszerek, amelyekben az egymással kölcsönhatásban álló és kölcsönös függőségi viszonyban lévő csoportok a legkülönbözőbb szolgáltatások, termékek, információk, barátságok és pénzalapok megteremtésével és elosztásával támogatják egymást. Egy adott nagyvárosban a legkülönfélébb tevékenységet folytató csoportok így tehát vitathatatlanul létrehozzák azt a szervezett rendszert, amelyben tevékenykednek; és valóban olyan közösséget alkotnak, amelynek közös érdeke az adott tevékenység folytatása a helyhez kötött nagyvárosi

rendszerben. A közösségek nagyobb nemzetségéből (genus) a t erületközösség (place-community) mindazonáltal csupán egy korlátozott és speciális típust képvisel, amelynek besorolási alapja kizárólag a fizikai közelséghez kapcsolódó közös érdekek megléte. Az egymáshoz közel élőknek érdeke az együttélés társadalmi költségeinek csökkentése, és érdeke a csak helyben biztosítható szolgáltatások vagy előállítható áruk jó minősége is Közös érdek a közutak járhatósága, a szemétgyűjtés, a gyermeknevelést segítő szolgáltatások, a rosszindulatú szomszédok és kétes elemek elleni védelem és hasonlók. Ezek a közös érdekek igazolják a városi önkormányzat létét. Ugyanez az alapja bizonyos üzleti vállalkozásoknak és önkéntes szervezeteknek, amelyek azokat az egyéb árucikkeket és sz olgáltatásokat biztosítják, amelyekre a lakóhelyi közösségben élő és tevékenykedő lakosok és vállalatok igényt

tartanak. Az idő múlásával azonban ezek a helyhez kapcsolódó érdekek egyre kisebb hányadát képviselik az érdekek azon összességének, amelyet egy-egy a résztvevő hordoz. (Fordította: Szabó Olimpia) J. Bensman és A J Vidich - A közösség formái radikálisan megváltoztak A közösség tanulmányozásában az uralkodó hagyomány a közösség hanyatlására vagy letűnésére összpontosított. A klasszikus szociológusok általában a közösségek két alapvető szélső típusát próbálták sokféleképpen leírni Ezek az elméletek olyan ellentétes fogalmakkal dolgoztak, mint például a közösség és társadalom, népi és urbánus közösségek, Gemeinschaft és Gesellschaft, mechanikus és szerves társadalmak, vallásos (sacred) és v ilági társadalmak A szerzők rendszerint az egyének közötti mély érzelmi kötelékekre koncentráltak, valamint arra az erős identitástudatra, amely az elszigetelt, kis vidéki közösségekben létezett,

szemben az urbánus társadalmak racionalitásával, személytelenségével, elszigeteltségével és az erkölcsi törvények hiányával. Emellett rámutattak az érzelmi kifejezések régebbi formáinak hanyatlására, mivel az elszigetelt, helyileg elkülönülő ökológiai közösségekbe behatolt a nagyfokú urbanizáció, az iparosodás, a tömegintézmények és a központosított bürokrácia Ez a mindenre kiterjesztett alapgondolat nagymértékben tükrözi a dolgok mélyén meghúzódó valóságot: a vidéki társadalmat erősen áthatják a városias, ipari társadalom intézményei. Ez azonban nem jelenti 14 azt, hogy a közösség megszűnt volna létezni. Éppen ellenkezőleg, hiszen az urbánus társadalom személyes és társadalmi éleiét támogató és korlátozó társadalmi struktúra alapvető helyreállítása miatt a közösség formái gyökeresen megváltoztak. A hagyományos népi társadalmak ismert, legfontosabb jellegzetességei azért alakultak

ki, mert területileg elszigeteltek, méretükben pedig kicsik voltak. A más társadalmaktól való elzártság és a belső személyes kapcsolatok ebből eredő sűrűsége révén fejlődtek ki azok a sajátos kultúrák, amelyek támogatták és megerősítették az egyént, ugyanakkor a közösségi kultúrának alá is rendelték Itt az tekinthető lényegesnek, hogy a közösség területi elszigeteltsége tette lehetővé a sajátos kultúrák létrejöttét és ez az elszigeteltség hozta létre a közösség tagjainak viselkedését irányító kulturális, szervezeti, előírásos és rituális korlátokat. Ezek a korlátok adtak kulturális és objektív alapot tevékenységükhöz így tehát az egyén nem küszködött a választás problémájával, mivelhogy nagyon kevéssé volt választási lehetősége, azon kívül jobbára az értékkonfliktusoktól is megkímélte őket az élet, mivel a primitív közösségben egy mindent átható értékhierarchia uralkodott.

Ennek eredményeképpen az ember kevés választási lehetőséggel élhetett, és ugyanígy ritkán nyílt alkalma a választás jogát gyakorló „egyénnek” lennie. Nem érezhette saját egyéniségének és önállóságának erős megnyilvánulását A metropoliszok, a gigantikus városok kialakulásával eltűntek az egyéneket korlátozó területi határok. Hatalmas mennyiségű ösztönző inger, érték, választási lehetőség és kultúra zúdult rájuk, tehát gyakorlatilag kevés külső korlát gátolta őket. Elméletileg az ilyen korlátok hiánya (ahogy azt a klasszikus elméletek feltételeztek) az erkölcsi normák egyfajta leépülését, szorongást, elidegenedést és döntésképtelenséget eredményezhetett, továbbá néhány egyént az öngyilkosságba vagy a szélsőségesen patologikus esetek más formáiba kergethetett Ugyanakkor mások esetében, akik eléggé erősek voltak ahhoz, hogy hasznot húzzanak a nagyváros által fölkínált értékek,

kultúrák és választási lehetőségek sokféleségéből, a korlátok hiánya a szabadság, a felszabadultság és a lehetőségek élményét alakíthatta ki. A városiasodás negatív elméletei és a városok, városlakók megannyi problémája ellenére a nagyvárosok és a városiasodott területek egyértelműen életképesek maradtak és tovább növekednek. Az urbánus problémák és patológiák léte nem szabott gátat a városok fejlődésének, legalábbis eddig nem. Nézetünk szerint a városok virágzásának oka abban keresendő, hogy jóllehet nemigen biztosítanak területi elkülönülést és rendet az emberi személyiség számára, a városlakók az urbánus övezeteken belül létrehozták azokat a közösségeket, amelyek kielégítik azokat a sz emélyes és pszichológiai funkciókat, amelyeket egykor az izolált vidéki közösségek kínáltak. Természetüket nézve azonban ezek az új urbánus közösségek önkéntesek, és inkább a preferált

értékek, intézmények és kultúrák szerint megválasztott élet-közegen alapulnak, mint egy eleve eldöntött lakóhely tényén. Itt valaki nem azért él egy bizonyos helyen, mert oda született, hanem mert azt a bizonyos helyet választotta A lakóhely kiválasztása tehát az adott szomszédság ismert jellegzetességein etnikum, osztály, kultúra vagy társadalom alapul. A lakosság jövedelemkategóriák szerinti megoszlása és az adott szomszédság befogadási vagy elutasítási készsége természetesen szintén szerepet játszik a döntésben, de ez azt jelenti, hogy a mások által hozott döntések részben az egyén döntését is 15 meghatározzák. Akik viszont ilyen döntéseket hoznak, azok a saját szomszédságukat hozzák létre, és a tágabb értelemben vett városban folytatott szabadon megválasztott tevékenységük, valamint fogyasztási szokásaik és preferenciáik révén a közösségek csaknem végtelen számú variációit teremtik meg.

(Fordította: Szabó Olimpia) Norton E. Long - A helyi közösség mint a játszmák természetrajza A helyi közösség, akár közigazgatási egységnek (polity), gazdaságnak vagy társadalomnak tekintjük, oly módon nyilvánul meg, mint egyfajta rend, amelyben bizonyos elvárásoknak megfelel és bizonyos funkciókat végrehajt. Néhány esetben, mint például egy új, a tervezőasztalon megtervezett bányavárosban a rend a központosított ellenőrzés tudatos eredménye, az esetek többségében azonban a rend egyfajta történelem terméke, nem pedig a közösség valamely agyközpontjának erőszakos kisugárzása. Történelmi okokra vezethető vissza az, hogy New York élelmezésének óriási feladatát úgy látjuk megvalósulni, mint több ezer személy meg nem tervezett, történelmileg kialakult együttműködését, amelyben azonban az egyén nagyrészt nincs is tudatában annak, hogy olyan cél szolgálatában áll, amelyre mint egyén nem törekszik. E rendszer

hatékonyságát bizonyítják azok a rendkívüli nehézségek, amelyekkel a Haditermelési Tanács és Közellátó Szolgálat (War Production Board and Service of Supply) került szembe, amikor rendeletek és utasítások világos rendszerén keresztül próbált hasonló rendszerirányítási célokat megvalósítani. Ha a céltudatosság egyáltalán szerepet játszik ebben, akkor ez a r észek funkciója, nem pedig az egészé. Ha az egészen belül bizonyos struktúrák saját céljaik megvalósítására törekednek, ez olyan célokat, stratégiákat és szerepeket nyújthat tagjaiknak, amelyek a racionális cselekvést szolgálják. A bizonyos célok észszerű megvalósítását célzó interakció eredményei részben együttesen funkcionálisak, még akkor is, ha tervezetlenek Mindez Adam Smith jól ismert tana, bár nem kötelező a jótékonyság doktrínáját elfogadnunk, valamint azt sem, hogy egy megtervezetlen gazdaság működőképes Míg egy ilyen nézet

elfogadható a gazdaság vonatkozásában, az állammal kapcsolatban általában elutasítják. Az általános vélekedés szerint uralkodó nélkül Leviathan fölbomlana és darabjaira hullana Még ha Locke optimistább nézetét vesszük is a társadalmi rend természeti eredetéről, akkor is inkább az állam tekinthető mesterséges képződménynek, nem pedig a gazdaság. Ott vannak továbbá a lutheránus vallás hagyományai (Austinian sovereignity) és az etika elsődlegességét hirdető (ethical primacy) görög felfogás hagyományai. E nézeteket képviselők olyan politikai intézményeket kívánnak létrehozni, amelyek természetükre nézve különbözőek, céljukat tekintve pedig végső soron mindent önmagukba foglalnak, és ezért átfogó társadalomirányítást céllal kívánják azokat fölruházni. Az a felfogás, mely a politikai intézményeket a társadalom többi intézményéhez inkább hasonlóaknak, mintsem azoktól különbözőeknek,

felsőbbrendűeknek és mindent magukba foglalóaknak tekinti (mind a szuverenitás, mind pedig az etikai meghatározottság értelmében), az a r elativista pluralizmus olyan formája, amelyet nehéz elfogadni. Helyi szinten azonban könnyebb úgy tekinteni a városi önkormányzatra, annak osztályaira, az állam és a nemzeti kormány intézményeire, mint megannyi bankokhoz, 16 újságokhoz, szakszervezetekhez, kereskedelmi kamarákhoz, egyházakhoz stb. hasonló szervezetre, amelyek adott földrajzi területet fednek le és egymással interakcióban állnak. Ezt az interakciót anékül lehet rendszerként felfogni, hogy az interakciót folytató intézményeket és egyéneket bármilyen, egyetlen átfogó (comprehensive) csoport tagságára szűkítenénk le. Bizonyos helyi közösségek vizsgálatából kitűnik, hogy a sokféle általános célt kitűző és mindent magába foglalni kívánó szervezet vagy gyenge, vagy nem létezik. Ami megtörténik, az többnyire csak

véletlennek látszik, és úgy tűnik, mintha az események mögött sem állnának szándékok A közösségek tevékenységének nagy része bizonyos társadalmi struktúrák irányítás nélküli együttműködéséből áll, ahol minden struktúra adott célokat keres és ennek következtében összekapcsolódik másokkal. Jelen tanulmány azt állítja, hogy egy adott területi rendszerben együtt élő strukturált csoporttevékenységek játszmákként foghatók föl. Ezek a játszmák olyan célokat biztosítanak a játékosoknak, amelyek révén a siker vagy a bukás érzését élhetik át. Meghatározott szerepeket, valamint kiszámítható stratégiákat és taktikákat is nyújtanak A játékosok emellett megkapják az elit és a „nagyközönség” szereplehetőségeit is, amely bizonyos mértékben eldönti a játszma végeredményét A hétköznapi szóhasználatban számos bizonyítékot találunk arra, hogy a mai csoportstruktúrák sok résztvevője még a saját

foglalkozását is játszmákhoz legalább hasonlónak tartja. Az amerikai kultúrában, nem csupán Eisenhower óta, az egy bizonyos „csapathoz” való tartozás meglehetősen elterjedt elképzelés. Ha így nézzük, a területi rendszerben létezik egy politikai játszma, egy bankjátszma, egy újságjátszma, a civil szervezetek játszmája, egy egyházi játszma és még számtalan egyéb játszma. Mindegyik játszmában létezik egy jól kialakult célrendszer, amelynek elérése jelzi a sikert vagy a bukást a résztvevőknek; a szocializált szerepek együttese, amely jól kiszámíthatóvá teszi a résztvevők viselkedését; a stratégiák és taktikák együttese, amelyet a tapasztalat örökít át és amely időnként fejlődik és változik; egy „elit közönség”, amelynek jóváhagyását elfogadják és végül egy „nagyközönség”, amely valamennyire méltányolni tudja a játékosok helyzetét. A játszmán belül a játékosok a struktúra által

megengedett mértékben lehetnek racionálisak. Legrosszabb esetben is tudják, hogyan viselkedjenek és i smerik a játszma végeredményét. Az egyének számtalan játszmába bekapcsolódhatnak, de az esetek többségében egyetlen egyre koncentrálnak, és a nagy eredmények megvalósítását az ebben az egyben elért siker révén érzékelik. Az egyik játszmából a másikba való átállás természetesen nem lehetetlen, továbbá a két vagy több játszmában egyszerre játszott szerep fontos módja a különböző játszmák összekapcsolásának. A közös játszmaterületű és átfogó társadalmi funkciók megvalósításáért a különböző és az egyedi célok érdekében együttműködő játszmák játékosai kölcsönösen fölhasználják egymást. így a bankár fölhasználja az újságírót, a politikust, a vállalkozót, a papot, a szakszervezeti vezetőt, a polgárjogi mozgalom vezetőjét mindezt a saját bankjátszmájának sikere érdekében , de

ugyanez történik fordított irányban is, azaz őt is fölhasználják mások, akik saját sikerüket egyengetik az újságírói, a politikai, a vállakozói, az egyházi, a szakszervezeti és a polgárjogi mozgalom játékában. Mindenki bábu a másik sakkjátszmájában, időnként még készséges bábu is lehet, de a játszmák különbözősége szerinti mér- 17 tékben mindannyiuk különböző célt tart szem előtt. A helyi területi rendszerben a játszmák természetrajza nem megtervezett, de nagymértékben funkcionális eredményeket hoz. A játszmák és játékosaik a maguk egyéni céljainak keresése során összekapcsolódva átfogó eredményeket érnek el; a területi rendszert táplálják és rendjét fenntartják Lakói korlátozott területen belül racionálisak, és miközben ezen területek céljainak megvalósításán munkálkodnak, társadalmi szempontból funkcionális célokat érnek el A területi rendszer sok esetben lenyűgöző egyes

játszmái, bankjai, belvárosi boltjai, termelővállalatai, vállalkozói, egyházai, politikusai, valamint egyéb elkülönülő, strukturált, és célorientált tevékenységének intenzitása szempontjából. A játszmák adott határokon belül zajlanak, ám időnként átlépik azok határait, jóllehet oda összpontosulnak. De amíg az egyes játszmák világos célokat és intenzitást mutatnak, ritka az olyan, ha létezik egyáltalán, amelyik a területet tárgyának tekintené A mindent átfogó területi intézmények hiánya miatt és a meglévők gyengesége következtében együttműködésük inkább véletlenszerű, mintsem tudatos, racionális elgondolás dolga. A nagyvárosi övezetekben a l egtöbb esetben nincsenek átfogó gazdasági vagy társadalmi intézmények Az emberek játszmákat játszanak, játszmájuk terepe pedig kisebb vagy nagyobb a nagyvárosi övezetnél. De még egy olyan városban is, ahol a városi vezetés egyértelmű és mindenre kiterjed,

a látszat megtévesztő. A különböző tisztségeket betöltő politikusai nem úgy tekintenek magukra, mint a városi terület irányítóira, hanem mint egy olyan játszma mediátoraira vagy játékosaira, amely játszma más lakosokat is felhasznál. A szerepük, ahogy azt ők látják, nem közelíti meg az egy területet fejlesztő szervezet (TVA) igazgatóinak szerepét. A helyi önkormányzat ideológiája igen korlátozott ügy, amelyben a tisztségviselők az igényekre reagálnak és a konfliktusokat kezelik Politikát játszanak, a politika pedig mérhetetlenül különbözik a kormányzástól, ha ez utóbbit a közösség racionális és felelősségteljes irányításának tekintjük. (Fordította: Szabó Olimpia) N. Dennis - A közösség ideológiája Kevés olyan szó akad a t ársadalomtudósok és a sz ociális, munkások szótárában, amely vagy olyan gyakran, vagy olyan tág értelemben használatos, mint „a közösség”. Ez az egyik olyan fogalom,

amelyet, ahogy Le Bon kifejtette, ünnepélyes megilletődöttséggel ejtenek ki, és amint elhangzik, a hallgatóság minden tagjának arcára kiül a tisztelet, és meghajolnak a fejek Hogyan lehetséges az, hogy a sz omszédsági közösség (neighbourhood community) fogalma sokkal népszerűbb, mint azt a fogalom realista becslése alapján várnák?. (Nézetünk szerint) a szomszédsági közösség fogalmának haszna nem áll arányban népszerűségével. Pontosan az ilyen aránytalanságokkal foglalkozik a Wissensociologie: miért sikerül egy adott társadalomban egy adott időszakban egy elképzelésnek előtérbe kerülnie? Az első ok, amely segíthet eme népszerűségre magyarázatot találni, az, amit „a valóság tényezőjének” (reality component) nevezhetünk. Az a nézet, amely szerint a lakóhelyi közösség (locality community) 18 visszaállítása csökkentené a különböző társadalmi problémák mennyiségét, számos tanulmánnyal

alátámasztható. Érdekes megfigyelni, hogy tehetős amerikaiak egyre nagyobb mértékben vágynak a helyi együttműködések és a szolidaritás előnyeire a valahová tartozás érzésére, egymás életének kölcsönösen gazdagabbá tételére , és már nem csak a lenézett szomszédságok számára tartják azt hasznos dolognak. Annak fényében azonban, hogy iszonyatos nehézségek állnak a helyi közösségek újraélesztésének útjában, és hogy egyéb kívánatos célok rendszerint csak az ő anyagi forrásaikból valósíthatók meg, e „valóságtényező” túlságosan gyenge indok arra, hogy megtartsa azt a terhet, amely az érdekükben emelt szó következtében rájuk hárul. Akkor hát mivel magyarázható a h elyi közösségbe vetett hit; honnan kapja „az ideológiai szentté avatás ízét”? Jóllehet az erre adott válasz nem lehet több puszta feltételezésnél, néhány gondolatot mégis közreadunk. Az embereknek szemmel láthatóan igen

nehezükre esik elszakadni attól az elképzeléstől, hogy a házak bizonyos együttesének jelentéssel bíró társadalmi egységet kell alkotnia. E naiv felfogás szerint a téglák és a malter önmagukban is szociológiai jelentőségűek A közösségi élet romantikus megközelítésében a nosztalgia a második elem. „Néhány elemzőből a változás (a helyi közösségek eltűnése) a mindörökre letűnt múlt fölötti siránkozást váltja ki. Gyászolják az eltűnőfélben lévő mozgalmas, vidám életet, a falusi sörházak falai között fölcsendülő dalokat, a természetes környezetben leélt életet, a halottak emlékét a „boldog Anglia” biztonságot adó és reményekkel teli életét”. A kérdés természetesen az, hogy ki nosztalgiázik és miért A magyarázat egy részét Mrs. Glass szolgáltatta a kérdéssel kapcsolatos XIX századi irodalomból vett példákkal. Az alábbi idézetek az ő gyűjtései között szerepeltek” A „Settlement”

mozgalom szerette volna „. megadni a munkásosztály legszegényebb és legsűrűbben lakott kerületeinek a saját dzsentri réteggel rendelkezés előnyeit, ahogy az, a pap és a földesúr személye révén, általában a vidéki egyházközségek esetében tapasztalható. Ha a népnek bölcs és megbízható tanácsadói lennének, a szakszervezeti aktivisták örömmel együttműködnének és az önző agitátorok minden bizonnyal eltűnnének” S vajon mit szóljunk ahhoz az ellenkező irányú folyamathoz, melynek során az angol munkásosztály hatalmas tömegei a városias övezetek szélső területeire szorultak ki? Az ezzel kapcsolatos vélemény szerint ennek egyik rejtett funkciója az volt, hogy ha csupán kis mértékben is, de enyhítse az angliai osztályellentéteket. A nagyvárosok központjaiban koncentrálódó munkások veszélyes tömegei kezelésének szükségessége állandóan hangoztatott téma. T Chalmers a „helyi jelleg” elvét hangsúlyozza, mint

a városok vallási és polgári közigazgatására alkalmas eszközt A helyi rendszer széles körű alkalmazásával, érvel Chalmers, a kezelhetetlen tömeg, amely különben zabolátlan és fékezhetetlen hullámban fordulna a hatalom gyakorlói ellen, fölaprózható. 1842-ben Manchesteren átutazva W Cooke Taylor megjegyezte, hogy az idegen „nem nézheti csaknem rémületig fokozódó aggodalom és balsejtelem nélkül azokat a zsúfolt kaptárokat mely tömegek gyűjtőhelye, s amelyekről a mi fogalmaink szerint valami baljós és félelmetes dolog tükröződik. Úgy beszélünk róluk mint a lassan emelkedő és fokozatosan duzzadó óceán, amely a valamely jövőbeni és nem túl távoli időben a társadalom 19 minden tagját átkarolja és elsodorja az Ég tudja merre.” Masterman lényegében ugyanezt szögezte le: „Némely szemlélőből a változás az örökre letűnt múlt fölötti siránkozást váltja ki. Mások számára pedig”, folytatja Masterman,

„a változás a jövő fenyegetettségét hordozza. Rettegnek a nagyvárosok valamilyen új, rettenetes erejű robbanóanyagának erjedésétől, amelynek küldetése, hogy romokba döntsön mindenféle kívánatos társadalmi rendet. A borús életet tengető, alig ismert és számukban egyre növekvő egymásra zsúfolt tömegek veszélyt jelentenek a biztonságra és minden kellemetes dologra” Ezeket a szerzőket nem azért idéztük, hogy lerántsuk a leplet a lakáspolitika valamiféle mindent felölelő, ördögien kiagyalt és eleddig titkolt céljáról. Pusztán meg akartuk mutatni, hogy az „átkozott” és veszélyesnek vélt osztályok szétszórásának ötlete egy időben napirenden volt, és mint érv, eredetileg valószínűleg gyakorolt is némi befolyást. Idézésük igazolása szempontjából azonban fontosabb a második ok. Egyrészt arra igyekeztünk rámutatni, hogy a „kezelhetetlen tömegektől”, a „rettenés erejű robbanóanyagtól” való

félelem ma már nem létezik ebben az országban, másrészt azt a következtetést levonni, hogy ebben a szétszórás ténye minden esetre játszott némi szerepet. Amikor a gyakorlat és az azt övező meggyőződések ilyen értelemben vett stabilizátorokként működnek, akkor e meggyőződések nagy valószínűséggel tovább élnek, függetlenül attól, hogy ténylegesen érvényesek-e vagy sem. Amint a munkásosztálybeli lakosság nagy része külvárosivá válik, az egyes elkülönült lakónegyedek, csak önmagukra figyelő közösségekké alakítására irányuló erőfeszítések, feltéve, hogy sikeresek, tovább csökkentik az osztálykonfliktus veszélyét. Egy potenciális szakszervezeti vezető, vagy a kommunista párt egy potenciális tagja egyértelműen kisebb veszélyt jelent, ha inkább a Közösségi Szövetség (Community Association) munkájában tevékenykedik A Közösségi Szövetségek alapokmányai szigorúan kizárják a politikát tevékenységi

körükből. A Közösségi Szövetségek ugyan nem játszottak túl nagy szerepet a hétköznapi lakosság életében, viszont valóban lekötötték a potenciális bajkeverők, a „bizottságosdizók” jelentős részének idejét. A Közösségi Szövetségeknek nem ez a cél ja Habár a Közösségi Szövetségek ideológiájának kimondott tartalma erősen kérdéses, maga az ideológia közvetlenül mégsem kérdőjeleződik meg, mert annak kimondatlan tartalma nagyon is hozzájárul a társadalom stabilitásához. A szomszédsági közösség ideológiája sokkal hosszabb ideig marad népszerű, mint azt maga a g yakorlat igazolná. Azok számára azonban, akik a g yakorlatba próbálják átültetni ezt az eszmét, a meggyőződésük és a tapasztalataik között tátongó szakadék nem maradhat sokáig rejtve. A Közösségi Szövetség tisztviselői azon cél elérése érdekében fáradoznak, hogy szomszédságukat barátságosabb lakókörnyezetté tegyék, nem pedig

azért, hogy általában a társadalmat stabilizálják. Amikor tehát e kimondott funkciót nem tudják megvalósítani, a Szövetség tisztviselői egyre jobban kiábrándulnak, és/vagy fölhagynak tevékenységükkel, vagy öncélú mártíromsággal vigasztalódnak. Nem sok kétségünk lehet afelől, hogy a Közösségi Szövetségek mozgalma, mint a lakótelepeket közösségekké formálni próbáló eszköz halálra van ítélve. Megint-csak a régi, szomorú történet jut eszünkbe „volt egy gyönyörű elméletünk, amely áldozatul esett a kegyetlen tényeknek”. A szomszédsági közösség ideológiájának népszerűségében a legeslegfontosabb a negyedik ideológiai elem (amely nem azonos a racionális elemmel). A lakóhelyi közösség (locality-community) fogalmába 20 beletartozik az, hogy arra a szerepre összpontosítunk, amelyet a helyi jelleg tényezői játszanak a társadalmi és személyes problémák oksági meghatározottságában, és

feltételezi, hogy a problematikus lakókörnyezetben élőkhöz és dolgozókhoz igazított lakóhelyi intézményi formákkal, valamint az ezen személyeknek nyújtott pszichoterápiás eszközökkel ezek a problémák hathatósan kezelhetők. Ennek kivitelezése nyilvánvalóan nem túlságosan veszedelmes. Első ránézésre nem képvisel semmilyen, az alapvető intézmények vagy a kialakult társadalmi meggyőződések ellen kihívást. Látszólag nem tartalmazza az általánosabb társadalomszerkezeti és kulturális tényezők hatásának vizsgálatát Kétségtelen tény, hogy az egy adott lakókörnyezetben felhalmozódó problémák vizsgálatára irányuló tanulmány a helyi jellegen kívüli magyarázatok tanulmányozásához vezet Az ilyen tanulmányok azonban viszonylag ritkák. Az az előfeltevés, amely szerint a problémák okai és megoldásai közül a szomszédságiak a legfontosabbak, hatékonyan csökkentik a tanulmány érveit Nem születik kiemelkedő

eredmény; ugyanakkor azonban nem is érint semmilyen erőteljes érdeket és a fontosabb, kialakult meggyőződéseket sem vonja kétségbe Ily módon tehát pusztán egy olyan ideológia marad, amely vonzza a kutatásra szánt pénzalapokat, és tetszetősen hangzik a kialakult meggyőződés szempontjából is. Aprócska példája a Sorel által leírt „mítosznak” társadalmi meggyőződés, amely nem szükségszerűen érvénytelen (bár bizonyos mértékig valószínűleg az), de amelyben objektív érvényességétől független okok miatt hisznek. Végezetül számos olyan politikai elképzelés és az emberi viselkedéssel foglalkozó elmélet létezik, amely folyamatosan táplálja a szomszédsági közösség kívánatosságába vetett hitet. Az emberi viselkedésről alkotott ezen politikai elképzelésekben és elméletekben is racionális és ideológiai indítékok elegyéből fakadóan hisznek a racionális tartalom mértéke elméletről elméletre változik, a

hit mögött meghúzódó racionális indíték pedig szerzőről szerzőre. Az említett elképzelések és elméletek egy széles körben többé-kevésbé elfogadott eszmerendszer tárházát alkotják, amelyekből akkor lehet meríteni, amikor a szomszédság-közösség „tartálya” a valós világ könyörtelen napfényében némiképp kiszárad. Azok tekinthetők a szomszédság ideológiájával összefüggésbe hozott politikai eszmerendszereknek, amelyek elsősorban a közösség önmagából fakadó bölcsességéről, harmóniájáról és integritásáról szólnak. Az emberi viselkedés tudományában a szomszédsági ideológiát azok az iskolák táplálják, amelyek az „érettséget” stb. a sz emélyközi kapcsolatokban megnyilvánuló kompetenciával teszik egyenlővé. Mindezeket a nézeteket azért fogadják el olyan könnyen, mert „valóságtényezőjüket” megerősíti az a tény, hogy e nézetek könnyen fölhasználhatók a létező rend igazolására

és a nonkonformitás értékének csökkentésére; azaz alátámasztják azt a nézetet, hogy a másság, a konfliktus és a változás igénye alapjában véve irreális és patologikus jelenség. (Fordította: Szabó Olimpia) II. fejezet A szociális munkaközösségi megközelítése 21 Charles Zastrow - A szociális munka közösségi gyakorlata Azok a h allgatók, akik a szociális munkát választják hivatásul, eleinte nem mutatnak túlzottan nagy érdeklődést a közösségszervező munkája iránt. Mint mondják, jobban szeretnének közvetlenül az emberekkel foglalkozni, és abban a t éves hitben élnek, hogy a közösségszervezés olyan készségeket és technikákat igényel, amelyek megtanulása számukra túlságosan összetett és túlságosan elvont feladat. Úgy vélik, hogy a közösségszervezés nem kecsegtet elég Jutalommal”, ráadásul unalmas, élvezhetetlen munka. Mielőtt megismerkednénk a szociális munka közösségi gyakorlatával,

bevezetésként hadd szögezzem le, hogy a fenti nézetek nem helytállóak. A valóság a következő: (1) a legalapvetőbb készség, amivel minden közösségszervezőnek rendelkeznie kell az, hogy hatékonyan tudjon dolgozni emberekkel; (2) a közösségszervező ideje legnagyobb részét azzal tölti, hogy egyénekkel és csoportokkal dolgozik együtt; (3) pályafutása során időnként minden gyakorló szociális munkás foglalkozik valamiféle közösségszervező tevékenységgel; (4) a megoldandó feladat elkerülhetetlenül hat a közösségszervező „énképére” is, és a projekt kialakulása, elfogadása és megvalósulása az önkiteljesítés nagyszerű érzését eredményezi; és (5) a közösségszervezésre tett erőfeszítés gyakran igen „szórakoztató” munka. A közvetlen gyakorlatban egyénekkel vagy csoportokkal dolgozók sok esetben közösségfejlesztő tevékenységet végeznek, amikor a szolgáltatások hiányosságait vagy klienseik

kielégítetlen szükségleteit azonosítják. Ha például egy közösségben egyre több tizenéves lány esik teherbe, az iskolai szociális munkás megpróbálja a szexuális felvilágosítást beiktatni az iskola oktatási rendszerébe. Ha sok a gyógyíthatatlan beteg, családjuk pedig nincs megelégedve azzal, ahogyan a kórházban bánnak velük, az egészségügyben dolgozó szociális munkás megpróbál létrehozni egy szeretetotthont. Ha a fiatalkorú bűnözéssel foglalkozó szociális munkás azt tapasztalja, hogy ugrásszerűen nő a fiatalkorú bűnözők száma, elviszi a „vétkeseket” egy börtönbe, hogy egyenesen az ott lakóktól hallják, milyen a börtönélet és milyen következményei vannak a büntetett előéletnek. 22 A közösségszervezés szórakozás Saul Alinsky, országunk (USA a szerk.) egyik legelismertebb közösségszervezője egy olyan taktikát ismertet, amelyet az egyik magánfőiskola hallgatói alkalmaztak, hogy megváltoztassák a

közösségi tevékenységekre vonatkozó rendkívül szigorú főiskolai rendszabályokat: Egy igen konzervatív, majdhogynem fundamentalista protestáns felekezet által fenntartott főiskolán tartottam előadást. Az előadás után néhány hallgató elkísért a szállodába, hogy elbeszélgessünk egy kicsit Elpanaszolták, hogy semmiféle szórakozást nem engedélyeznek nekik a főiskola területén. Nem táncolhatnak, nem dohányozhatnak, még egy sört sem ihatnak meg. Előadásomban arról beszeltem, milyen stratégiával lehet a társadalomban változást előidézni, és szerették volna megtudni, milyen taktika segítségével tudnának helyzetükön változtatni. Emlékeztettem őket, hogy a taktika így hangzik: TEDD AZT, AMIT TUDSZ, AZZAL AMID VAN. „Na és, nálatok mi a helyzet?" kérdeztem „Mit szabad csinálnotok?" „Gyakorlatilag semmit" felelték, „azaz rágógumizni szabad" Erre azt mondtam: „Rendben. Akkor a rágógumi lesz a

fegyver Szóljatok 200 vagy 300 hallgatónak,"hogy fejenként mindenki vegyen két csomag rágógumit, ami már tekintélyes mennyiség Rágjátok egy ideig, aztán mindenki dobálja szét a járdákon Ez tökéletes káoszhoz fog vezetni Ennyi ragacsos rágógumival már Chicago közlekedését is meg lehetne bénítani." Úgy néztek rám, mint egy féleszűre. Két héttel késeibb azonban lelkes hangú levelet kaptam, amelyben elújságolták, hogy „Bevált! Bevált! Most már azt csinálunk, amit akarunk, feltéve, hogy nem ragozunk!" (Alinsky, 1972, pp 145-16). A új szolgáltatások kidolgozásában résztvevő szociális munkások nagyon is tisztában vannak azzal, milyen társadalmi előnyök származnak munkájukból. Ezek a „jutalmak”, valamint az az idő és energia, amit a közösségszervezésbe fektéknek, érzelmileg is hat rájuk Az új szolgáltatás bevezetésének sikerét valóságos politikai győzelemként élik meg. A dolog árnyékos oldala

az, hogy egy új szolgáltatás kifejlesztése során gyakran egész sor nem várt akadályba ütközünk, és a tervezettnél jóval több időre és energiára van szükség. A közösségszervezés (community organization) és a közösségfejlesztés (com-munity developmcnt) kifejezéseknek mindezidáig nincs széles körben elfogadott definíciója. Az efféle tevékenységeknek számos elnevezése létezik: például szociális/társadalomtervezés (social planning), közös- ség/várostervezés (community planning), lakóhelyi fejlesztés (locality development), közösségi akció (community action), társadalmi akció (social action). E tanulmányban a közösségszervezést a következőképpen definiáljuk: az a folyamat, amelyben a helyi közösség bátorítást és ösztönzést kap, hogy erejét felbecsülje és összefogjon annak érdekében, hogy kielégítse a közösség egészségügyi, jóléti és szabadidős szükségleteit. A közösségszervező

katalizátorként működik a közösségi akció ösztönzésében és bátorításában A közösségszervező tevékenységéhez tartozik az egy vagy több témát érintő lakossági szervezőmunka ösztönzése és bátorítása, a probléma természetének meghatározása, a csoportok közös erőfeszítéseinek összahangolása, a tényfeltárás, a megvalósítható célok megfogalmazása, propaganda és ismeretterjesztés, kutatás, tervezés, anyagi erőforrások felkutatása, a cél megvalósításához szükséges stratégia kidolgozása, és mint „többlet erőforrás” mindig készen kell állnia a segítségnyújtásra, tanácsadásra. A közösségszervezőket alkalmazó intézmények között találhatjuk a közösségi népjóléti tanácsokat (community welfare council), a United Way alapítványt (az USA egyik legnagyobb jótékony célú alapítványa a szerk.), szociális és egészségügyi programirodákat és tanácsokat (social planning agency) (health

planning council), 23 szomszédsági tanácsokat (neighbo-urhood council), várostervező tanácsokat (city planning council), közösségi akciókat szervező intézményeket (community action agency), és időnként más magán- vagy állami szervezeteket. A közösségszervezők számos társadalmi ügyet felvállalhatnak, például az emberi jogok védelmét, népjóléti reformok elindítását, a szegények helyzetének javítását, oktatási és egészségügyi kérdéseket, lakásügyek felvetését, a szabadidős szolgáltatások javítását, faji és kisebbségi ügyeket, a fiatalok társadalmi beilleszkedését segítő programokat, városrész-rehabilitációs programokat, az otthonról megszökött vagy kábítószerező fiataloknak nyújtott szolgáltatások fejlesztését. Húsz szociális munkás közül egy olyan intézménynél dolgozik, amely tevékenységének középpontjában a közösségszervezés áll (Stamm, 1969, pp. 49) A szociális munka mellett

számos más tudományág is képez közösségszervezőket: a szociálpszichológia, a regionális és várostervezés, az egészségügyi tervezés, a népművelés és a közigazgatás. Az elmúlt években az amerikai állampolgárok többféle ügy köré szerveződtek, például, hogy csak néhány országos jelentőségű ügyet említsünk: a magasabb bérért sztrájkoló szakszervezetek, az 55 mérföld/órás sebességkorlátozás ellen tiltakozó kamionsofőrök, a Panama-csatorna Panamának való viszszaadását követelők, a magasabb árakat követelő fannerek, az abortuszkérdés, a halálbüntetés, a homoszexuálisok jogai, adócsökkentések, bezárt iskolák, a honvédelmi költségvetés, a nukleáris energia, a szelektív sorkatonai szolgálat, a marihuánára vonatkozó törvény megváltoztatása, masszázsszalonok, meztelen tánc, az alkalmi munkavállalás eljárási szabályai, az autóiparnak nyújtott kölcsönök, környezetvédelmi kérdések. A

közösségszervezés rövid története Az emberek évszázadok óta szervezkednek társadalmi vagy politikai viszonyok megváltoztatására. Az 1700-as években például az amerikaiak azért szerveződlek, hogy fellázadjanak Nagy-Britannia ellen és megvívják az úgynevezett Függetlenségi Háborút. A szociális munka közösségszervezésének gyökerei az 1800-as évekre, a „Charity Organization Society” (Jótékonyságot Szervező Társaság) és a „Settlement Házak” mozgalmának idejére nyúlnak vissza (Panitch, 1980, pp. 124-125) Az 1800-as években az Egyesült Államokban a szegénység és a függőségi viszonyok enyhítését főként a magánkezdeményezésű emberbaráti társaságok végezték. Az 1800-as évek elején számos magán egészségügyi és népjóléti intézményt hoztak létre, hogy támogatást és különféle szolgáltatásokat (amelyek rendszerint vallási térítőakciókkal párosultak) nyújtsanak a rászorulóknak. A „Charity

Organization Society” azért jött létre, hogy összehangolja az ilyen jellegű tevékenységeket, és hogy a kielégítetlen igények számára új szolgáltatásokat tervezzen, valamint azért, hogy ne forduljon elő az, hogy több szervezet hasonló szolgáltatást nyújtson ugyanannak a családnak. A „Settlement Ház” mozgalommal kapcsolatban álló reformerek a szociális törvényhozás javítása érdekében több programjukat a társadalmi akciókra alapozták. Ugyanakkor ösztönözték és bátorították a 24 szomszédságok lakóit, hogy fogjanak össze életkörülményeik javítására. A „közösségi népjóléti tanács”-okat először 1908-ban szervezték meg (Gil-bert-Specht, 1977, pp. 1412-1425). A „Charity Organization” mozgalom által elkezdett erőfeszítéseket folytatva ezek a tanácsok szintén az önkéntes szervezetek tevékenységének koordinálói voltak A tanácsok napjainkban is működnek, feladatuk pedig a tervezés, a

koordináció, a szolgáltatások ismétlődésének kiküszöbölése, színvonaluk ellenőrzése, valamint a hatékonyság és a felelősségre vonhatóság mértekének fokozása. A „Community Chests” (újabb nevén „United Way”) 1920 tájékán alakult, hogy az önkénles szervezetek adománygyűjtő kampányainak központja legyen (Gilbert-Specht, 1977). A „United Way” gyakorlatilag minden közösségben összekapcsolódik a „közösségi népjóléti tanácsnokkal (Community Welfare Councils) az adománygyűjtő akciókban és a befolyt összegnek az önkéntes szervezetek számára történő elosztásában. Időnként minden népjóléti intézmény és szervezet végez valamilyen közösségszervező munkát. A sikerek és kudarcok elemzése nem tartozik e fejezet témakörébe Ehelyett a közösségszervezők szerepeinek leírásával és a közösségszervezés két modelljének bemutatásával foglalkozunk A közösségszervező szerepei A közösségszervező

tevékenységeknek többféle stílusa vagy szerepe létezik. Az adott szerepet az éppen aktuális munka jel lege határozza meg Egy közösségi ügy számos feladat elvégzését igényelheti, amelyek rendszerint szükségessé teszik, hogy a közösségszervező különféle szerepekbe bújjon. A főbb szerepek közül hatot ismertetünk. 1. A „képessé tevő” (enabler) E szerepben a közösségszervező segíti az embereket szükségleteik megfogalmazásában, problémáik tisztázásában és azonosításában, valamint problémakezelésük hatékonyságának javításában. Ez a közösségszervező klasszikus vagy hagyományos szerepe Óriási hangsúlyt kap a közösség lakóival való alkotó jellegű kapcsolatok fejlesztése A központi feladat az, hogy „önmaguk megsegítése érdekéljen segítsen az embereknek magukat megszervezni”. A „képessé tevő” széles körben alkalmazza a csoportdinamikai elveket. Szerepe egyszerűen az, hogy előmozdítsa a

közösségszervezés folyamatát A „képessé tevő” szerepében a közösségszervező először is fölkelti, irányítja és összpontosítja a közösségi állapotok miatt érzett elégedetlenséget. Ennek érdekében meglehetősen sok időt kell arra szánnia, hogy megismerkedjen a közösség lakóival és elnyerje bizalmukat és elismerésüket Ezt követően a gondok megfogalmazására ösztönzi őket. A „képessé tevő” második funkciója a szerveződés ösztönzése. Az apátia és a passzivitás miatt a közösségszervezés rendszerint fájdalmasan lassú folyamat Általában a problémák és az elégedetlenség azonosítására fordított idő adja a szervezéshez szükséges indító erőt. E szakaszban a közösségszervező azt próbálja elérni, hogy a közös problémáikkal szembesülő lakosok kapcsolatot kezdeményezzenek egymással és a problémák megoldása érdekében szerveződni kezdjenek. Néhány közösségnek még akkor is nehezen megy a

szervezés, ha azt a közösségszervező jól előkészítette. Ilyen esetekben meg kell vizsgálni a probléma okait, és kezelni kell azokat. 25 A „képessé tevő” harmadik funkciója a jó személyközi kapcsolatok ápolása. Ez a funkció hasonlatos ahhoz, ahogy egy tanácsadó próbál kapcsolatot kiépíteni a klienseivel. A közösségszervező célja, hogy a megszervezendő gyűlések simán lebonyolódjanak. A fizikai és pszichológiai tényezőket úgy kell alakítani, hogy az emberek jól érezzék magukat, élvezzék a munkát és sz abadon megfogalmazzák problémáikat. A „képessé tevő” negyedik funkciója a hatékony tervezés segítése. Ez általában úgy történik, hogy a közösségszervező megfelelő kérdéseket tesz föl, például „Hogyan lehetne ezt megoldani?” vagy „Milyen hatásai lesznek annak, ha ezt megpróbáljuk?” A közösségszervező nem vezető, így tehát sohasem adja meg a választ. Inkább olyan kérdéseket tesz

föl, amelyek helyes felismerésekhez vezetnek, valamint támogatja és ösztönzi a tagokat a problémáik megoldását célzó tervek kidolgozásában 2. Az „alkusz” (bróker) Az „alkusz” a segítségre szoruló egyéneket és csoportokat (akik nem tudják, hol keressék a segítséget) kapcsolja össze a közösségi szolgáltatásokkal Manapság már a közepes méretű közösségekben is 2-300 olyan szociális szervezet működik, amely közösségi szolgáltatásokat nyújt. Még a humán erőforrásokat nyújtó szakemberek sem mindig ismerik a közösségükben működő teljes szolgáltatási hálózatot. Csakúgy, mint a pénzügy vagy az ingatlanértékesítés területén, a szociális szolgáltatás „alkuszainak” feladata a tárgyalás Klienseik nevében tárgyalnak a szociális intézmények komplex hálózatával, amelyeket klienseik vagy nem ismernek, vagy tapasztalatlanságuk miatt nem tudnak vele egyezkedni. E feladat betöltéséhez gyakran elegendő az

erőforrásokhoz elvezető információszolgáltatás. Ha azonban nehézségek adódnak, közös akcióra (azaz közösségszervezői munkára) van szükség a „csere” lebonyolításához (Például azoknak az időseknek, akiknek valamilyen szolgáltatásra van szükségük mondjuk egy közösségi központra az „alkusz” javasolhatja, hogy közösen, írásban kérjék a városi önkormányzattól a szolgáltatás megvalósítását.) Az ilyen jellegű „alkuszi” tevékenység által olyan álláspont- vagy szolgáltatásváltozások érhetők el, amelyek egész társadalmi csoportok életére kihatnak Újabban számos intézmény (mint például a m entálhigiénés tanácsadó intézmények, a sz omszédsági központok, a közösségi akciókat szervező irodák, az idősgondozó központok) alkalmaz „közösségtájékoztató munkatársakat” (community outreach workers), akik az igénybe vehető szolgáltatásokról informálják a lakosságot, felkutatják a

problémákkal küzdő egyéneket és családokat, majd pedig „összekapcsolják” őket a megfelelő szolgáltatással. Számos állami intézmény (főként a humán szolgáltatások, az oktatás, az egészségügy és a lakásügy területén) ma már egy vagy több olyan munkatársat is alkalmaz, akik fő- vagy mellékállásban az állampolgárokkal foglalkoznak; tájékoztatják őket azokról a problémákról, amelyekkel az intézmény foglalkozik és ötleteket kérnek tőlük arra vonatkozóan, hogyan lehetne szolgáltatásaikat továbbfejleszteni. Az „alkusz” szerepében tehát a közösségszervező az emberek öntudatosabbá válásának eszköze. Feladata annak megértetése, hogy valójában milyen és hogyan működik a szociális rendszer egésze, és emellett magát a rendszert is úgy próbálja alakítani, hogy minél inkább megfeleljen a lakossági igényeknek. 26 3. A „szakértő” (expert) Mint szakértő, a közösségszervező a

legkülönbözőbb területeken szolgál információval és tanáccsal Javaslatot tehet arra, hogy milyen legyen egy szervezet felépítése, beleértve azt is, hogy hogyan kellene az egyes alcsoportok képviseletét biztosítani. Javasolhatja, hogy milyen kötelezettségeket kellene felvállalniuk a tagoknak és köztük a vezetőnek. Tanácsot adhat a kitűzendő célokkal és alcélokkal kapcsolatban. Javaslatot tehet a cél megvalósításához szükséges taktikák vagy stratégiák megválasztásában. Tanácsadóként működhet közre egyes feladatok elvégzésében, például a szomszédságra vonatkozó felmérés elkészítésében. Tájékoztathatja a szervezetet egyéb fontos kutatásokról és d okumentumokról, valamint a sz ervezet céljának megvalósítását segítő egyéb forrásokról Tanácsot adhat arra is, hogy hogyan értékelje ki a szervezet saját tevékenységét és erőfeszítéseit. A szakértőnek sohasem szabad megfeledkeznie arról, hogy az általa

adott tanács vagy javaslat nem szentírás. Az ő tanácsai csupán megfontolásra érdemes ötleteknek tekintendők, de az már az intézmény felelősségi körébe tartozik, hogy megfogadja-e ezeket a tanácsokat 4. A „szociális tervező” (social planner) A „szociális tervező” összegyűjti az adott szociális problémával kapcsolatos tényeket, majd elemzi őket, hogy megállapítsa, melyek lennének a legésszerűbb megoldási formák. Ezt követően kidolgoz egy programot, megkeresi az anyagi támogatás forrásait, és megpróbál egyetértést kialakítani a különböző érdekcsoportok között, a programot illetően. Ezt az egyetértést nem minden esetben sikerül megvalósítani. Ha sikerül elegendő támogatást szerezni (rendszerint a hatalomtól), a „szociális tervező” utolsó feladata a terv megvalósításának támogatása A „szociális tervezőket” általában a hatalmi rendszer intézményei vagy szervezetei alkalmazzák vagy legalábbis

szponzorálják; többek között a helyi, megyei önkormányzatok, a központi kormányzat vagy a befolyásos magánintézmények igazgatótanácsai, alapítványok, mint például a „United Way”, vagy a „közösségi népjóléti tanácsok”. A „szociális tervezők” gyakran közösségi csoportokkal kapcsolatos feladatot kapnak. Rendszerint rendelkeznek valamilyen képesítéssel a kutatás vagy a tervezés területén A „szakértő” és a „szociális tervező” szerepei között ugyan átfedés tapasztalható, a „szakértő” inkább tanácsadásra, a „szociális tervező” pedig a programok kidolgozásával és megvalósításával kapcsolatos feladatokra összpontosít. 5. Az „érdekképviselő” (advocate) Az „érdekképviselő” a jogtudományból kölcsönzi szerepét Ez olyan aktív irányítói szerep, amelyben a közösségszervező a kliens vagy egy lakossági csoport érdekképviseletét látja cl. Ha egy kliens vagy egy lakossági csoport

segítségre szorul, és az érintett intézmények semmilyen érdeklődést nem mutatnak aziránt, hogy számukra szolgáltassanak (esetleg nyíltan negatív vagy ellenséges hozzáállást tanúsítanak), akkor lép színre az „érdekképviselő”. 0 veszi át a vezető szerepet az információ gyűjtésében, ő érvel a kliens szükségleteinek és kérelmeinek igaza mellett, és ő kérdőjelezi meg az intézmény negatív döntését a szolgáltatás megtagadásával kapcsolatban. A cél nem egy adott intézmény kigúnyolása vagy munkájának ellenőrzése, hanem a szolgáltatásra vonatkozó elv(ek) és gyakorlat(ok) módosítása vagy megváltoztatása. Ebben a szerepben az érdekképviselő olyan „szabadságharcos”, aki a kliens vagy a lakossági csoport érdekeit végletes elkötelezettséggel szolgálja. 27 A „képessé tevő” vagy az „alkusz” pártatlansága ebből a szerepből hiányzik. 6. Az „aktivista” (activist) Az „aktivista” alapvető

intézményi változásokért küzd; acél gyakran magába foglalja a hátrányos helyzetűcsoport érdekében végrehajtott hatalmi vagy erőforrásbeli változásokat Az „aktivista” a társadalmi igazságtalansággal, a jogtalanságokkal és a hátrányos helyzettel foglalkozik Az „aktivista” arra ösztönzi a hátrányos helyzetű csoportok tagjait, hogy szerveződjenek meg az elnyomóként megjelenő hatalmi struktúra elleni fellépés érdekében. A taktikák közé tartozik a konfliktus, az érdekütköztetés és a tárgyalás. A hatékony „aktivista” szakmailag felkészült az „érdekképviselő”, az „agitátor”, az „alkusz” és a „tárgyalópartner” szerepére Az „érdekképviselőhöz” hasonlóan az „aktivista” is „szabadságharcos” Az „aktivista” kliensei rendszerint a hatalom áldozatai Megjegyzések a sz erepekkel kapcsolatban. A szociális munkás hagyományosan semleges szerepe gyakran kívánatos. A „képessé tevő”, a

„szakértő”, az „alkusz” és a „szociális tervező” igen hatékony, ha a kliensek vagy klienscsoportok érdekeit az ilyen „nem szabadságharcos” jellegű tevékenység szolgálja a legjobban. Ha nem, akkor az „érdekképviselő” és az „aktivista” szerepe indokolttá válhat Az „érdekképviselő” és az „aktivista” nem tud hatékonyan dolgozni akkor, ha szabadjára engedi indulatait; azaz ha cselekedeteit és döntéseit a racionális gondolkodás és tervezés helyett érzelmei befolyásolják. A hatékonyság érdekében döntéseit és stratégiáját a következő alapelvek szerint kell felállítania: „A kívánt cél elérése szempontjából építő vagy romboló jellegű” lesz-e az, amit csinál? Létezik-e valamilyen még jobb módszer a cél elérésére?” E fejezet a továbbiakban a közösségszervezés/fejlesztés két modelljét mutatja be: (1) Biddle-ék modelljét, amelyben a szervező elsősorban a „képessé tevő” vagy az

„ösztönző” szerepét ölti magára, és (2) a Saul Alinsky által kidolgozott „hatalomütköztető” modelljét, amelyben a szervezőnek elsősorban az „aktivista” szerepe jut. Első modell: Biddle-ék modellje A közösségfejlesztés/szervezés „ösztönző” típusú szerepmegközelítése „A közösségfejlesztő folyamat: a helyi kezdeményezés újrafelfedezése” (Biddle-Biddle, 1965) című könyvükben William W. Biddle és Loureide J Biddle a közösségfejlesztés egyik lehetséges megközelítését írják le Biddle-ék megjegyzik, hogy sok állampolgár elvesztette vagy elveszti a közösséghez tartozás érzését. Gyakran a közösségfejlesztőnek jut az a feladat, hogy a kétségbeesés állapotából oda juttassa az embereket, hogy felismerjék az összefogásban és az önsegítésben rejlő erőt. Biddle-ék úgy definiálják a közösséget, mint „bármilyen értelemben vett helyi közös jó, amelynek megvalósításában segíteni lehet

az állampolgárokat” (Biddle-Biddle, 1965, pp. 77) Meghatározásuk szerint a k özösségfejlesztés „olyan társadalmi folyamat, amelynek révén az emberek jobban megtanulnak együtt élni a frusztrációt kiváltó és változó világ helyi aspektusaival, és azokat valamennyire ellenőrzésük alá vonni” (Biddle-Biddle, 1965, pp. 78) Véleményük szerint a közösségfejlesztő szerepét az ösztönző, bátorító jelzők írják le legjobban 28 Biddle-ék szerint a k özösségfejlesztés az alábbi szakaszokkal foglalható össze (minden szakaszban számos eltérő szempontra kell a közösségfejlesztőnek figyelnie): Első szakasz feltárás Figyelmet érdemlő szempontok: a) Történelem amikor a közösségfejlesztő megérkezik a helyi közösségbe, tájékozódnia kell a lakosságról, konfliktusaikról, frusztrációikról, reményeikről és félelmeikről. Különösen tisztában kell lennie a lakosságot érintő korábbi, jelenlegi és jövőbeni

eseményekkel. b) Meghívás szerepének legitimálása érdekében az „ösztönző” csak akkor menjen az adott közösségbe, ha meghívást kap, rendszerint valamelyik szervezettől vagy egy kisebb csoporttól, amely elégedetlen a jelenlegi helyzettel. A közösségfejlesztőnek gyakran tapaintatosan ki kell „erőszakolnia” a meghívást, például úgy, hogy olyan barátaival beszél, akik tudtára adják az érintetteknek, hogy segítséget kaphatnak. c) Bemutatkozás amikor a közösségfejlesztő megjelenik a helyszínen, általában úgy mutatják be, mint egyik vagy másik program vagy intézmény képviselőjét. Egy szervezettel való azonosítás eleinte gyakran hátrányos, mivel a helyi lakosok rendszerint bizonyos előítélettel tekintenek az adott szervezetre vagy a „bürokratákra”. A bemutatkozásnak úgy kell megtörténnie, hogy a közösségfejlesztő célját illetően az előítéleteket a lehető legminimálisabbra csökkentse d) Informális

beszélgetés a helyiekkel való informális beszélgetések során, amelyek gyakran az emberek lakásában zajlanak, ahol „otthon” érzik magukat, a közösségfejlesztő kapcsolatokat alakít ki. Ekkor különösen az a készség hasznos, amely a félelmek, aggodalmak és frusztrációk megfogalmazását segíti. A beszélgetés lassan és tapintatosan feltárja a helyi közös önsegítő akciók lehetőségeit, az erre vonatkozó ötleteket és a hajlandóság mértékét. Ez a szakasz több napol, hetet, esetleg hónapokat is igényin; vehet. Második szakasz szervezés a) A probléma az informális beszélgetések során a közösségfejlesztő azonosítja a közös problémákat és aggodalmakat, amelyeket a helyi lakosok szeretnének megoldani. Kezdetben gyakran csak kevesen, talán csak két vagy három ember hajlandó tenni valamit a problémamegoldás érdekében Ők jelentik azonban a „magot” (nucleus), segítségükkel lehet majd a többieket is bevonni a

munkába A definíció szerint a mag a komoly szándékú állampolgárok olyan kis csoportja, akik rendelkeznek a következő jellemzőkkel: (1) ismerik egymást és megbíznak egymásban, még akkor is, ha nézeteltérések támadnak; (2) fontosak számukra a helyi problémák és él bennük a vágy, hogy mindenki érdekében javítsák a helyzetet; és (3) tisztában vannak a jó és a rossz kritériumaival. b) Informális megbeszélések ez a néhány érdeklődő időnként találkozót tart, hogy kicseréljék a szóban forgó problémával kapcsolatos nézeteiket. Ezeken az első megbeszéléseken megpróbálják pontosítani a problémás területeket Ennek során gyakran sokféle vélemény, eltérő álláspont vetődik föl, amelyeket hosszú, hosszú viták követnek A kicsinyke mag tagjait a közösségfejlesztő arra bátorítja, hogy hívják meg barátaikat és szomszédaikat is ezekre a vitákra. 29 c) Szervezet az informális találkozók csaknem mindig arra a

felismerésre vezetnek, hogy a tervezett változások vagy javítások megvalósítása érdekében a csoportnak meg kell szerveződnie. Az elfogadott szervezeti forma aztán a legkülönbözőbb lehet: csak néhány tisztségviselőből (elnök és titkárpénztáros), esetleg néhány albizottságból áll; vagy egy alapszabállyal, szervezeti-működési szabályzattal, több választott tisztségviselővel és számos albizottsággal rendelkező formális szervezet. Biddle-ék tapasztalatai szerint szinte bármilyen lakossági csoport kitermeli a maga vezetőit, ha a közösségfejlesztő elég ügyes. d) Elkötelezettség fontos, hogy miután sikerült egyetértésre jutni a szerkezeti felépítés ügyében, a csoport tagjai elkötelezzék magukat amellett, hogy meghatározott céllal egy ideig együtt dolgoznak. Ezt a nyilatkozatot aztán olyan formába lehet önteni, hogy el lehessen juttatni a potenciális új tagokhoz, valamint az újságokhoz, tévéhez, rádióhoz. e)

Képzés a csoport tagjai néha rájönnek, hogy nem rendelkeznek bizonyos fontosnak tartott készségekkel, amelyek a cél megvalósításához alapvetőek lennének. Szükségét érezhetik például olyan képzésnek, ahol emlékeztető készítését, jegyzőkönyv vezetését vagy az emberekkel való kapcsolatteremtést lehet megtanulni. Vagy elengedhetetlennek tartanak egy közvéleménykutatást, és szeretnének részt venni valamilyen erre vonatkozó képzésben. Ha ilyen jellegű igény fogalmazódik meg, föl lehet kérni egy képzett és rokonszenves külső szakembert, aki tanfolyamokat tart vagy konzultánsként működik közre. Harmadik szakasz viták a) Definíciók a közösségfejlesztő arra bátorítja a tagokat, hogy vizsgálják meg azt a problémát, amely összehozta őket és válasszák ki azokat a szempontokat, amelyek módosítására reményt látnak. Összetettségük miatt a problémával kapcsolatos bizonyos szempontok mérlegelését későbbre kell

halasztani. A problémakör néhány szempontra való szűkítése nagy önfegyelmet igényel a tagoktól Néhányuknak esetleg el kell sajátítaniuk a kreatív vitatkozás művészetét- többek között például azt, hogy az egyet nem értést ne személyes támadásként fogják föl, hanem mint a másik ember jobb megértésének lehetőségét. Másoknak viszont öntudatosabban kell kifejezésre juttatniuk aggodalmaikat, kételyeiket vagy félelmeiket Megint másoknak azt kell megtanulniuk, hogy ne csak a problémákat szajkózzák, hanem azon gondolkodjanak, mit lehetne „csinálni” a helyzet javítása érdekében b) Alternatívák miután a problémát pontosan meghatározták, a tagoknak egy olyan listát kell összeállítaniuk, amely annyi alternatív megoldási lehetőséget tartalmaz, amennyi csak eszükbejut. c) Mérlegelés ezt követően meg kell vitatni és alaposan mérlegelni kell a javasolt megoldások előnyeit és hátrányait. Biddle-ék megjegyzése

szerint „a mag” tagjainak viselkedését ne a keresztes lovagok vad lelkesedése jellemezze, hanem az a csendes meggyőződés, amely az eltérő vélemények átgondolt összehasonlítása során fejlődik ki” (Biddlc-Biddle 1965, pp 98) d) Alapértékek a lehetőségek megvitatása során igen hasznos, ha a döntéseket tudatosan kijelölt értékekkel összhangban hozzák meg. Ezen a ponton a közösségfejlesztő föltehet, és föl is kell tennie olyan kérdéseket a végső céllal kapcsolatban, amelyek ráirányítják a figyelmet azokra az alapelvekre 30 vagy standardokra, amelyek segítségével a javasolt alternatívák helyessége vagy helytelensége eldönthető. A cél a választáshoz szükséges „alapértékek” kifejlesztésének segítése és megkönnyítése e) Döntés a döntés a kiválasztott probléma megoldását célzó speciális lépéseket fogalmazza meg. Negyedik szakasz akció a) Munkaprojekt a mások hibáztatására hajlamos és

önbizalomhiánnyal küszködő emberek esetében tanácsos olyan kisebb projektet kidolgozni, amelynek végrehajtása kevés külső segítséget igényel. A bonyolultabb projektek, amelyekhez már a hatalommal való interakciók is szükségesek, későbbre maradhatnak. Rengeteg projekt képzelhetőéi, például felmérések készítése, körievek terjesztése, a szomszédság kitakarítása, adománygyűjtés stb. A projekt végrehajtásának időtartama lehet egy nap, de ennél hosszabb is, és akár hónapokig is eltarthat. b) Jelentések a „mag” tagjai jelentést kapnak az elvégzett munkáról és annak hatékonyságáról. c) Elemzés és kiértékelés a „mag” tagjai megvitatják és kritikusan elemzik a munkaprojekt eredményeit. A közösségfejlesztő gyakran azt tapasztalja, hogy a tagok túlságosan szigorúan ítélik meg magukat és kemény önkritikát gyakorolnak Néha szükség van az önkritika élének tompítására, különösen akkor, ha arra a

„maghoz” nem tartozó tagok közül néhányan túlságosan védekezően reagálnak. A „mag” és a többi tag az ilyen viták során gyakran átértékeli gyakorlati értékrendszerük egyes elemeit. Ötödik szakasz új projektek a) Ismétlés a kezdeti (általában egyszerű) projektek után a „mag” rendszerint egyre összetettebb problémák és érdekek felé fordul. Minden egyes új projekt esetében meg kell ismételni a két előző szakasz (a vita és az akció) lépéseit. A projektek komplexitásának növekedésével egyidejűleg a résztvevők önbizalma is nő b) Külső kapcsolatok a projektek számának és komplexitásának növekedésével egyre nagyobb szükség van a közösség döntéshozóival és hatalommal bíró személyiségeivel való kapcsolatokra. Önbizalmuk fejlődésével a „mag” tagjai tapasztalják, hogy nem félnek találkozni és problémáikat megvitatni a hatalmi pozíciókban lévő személyekkel, még akkor sem, ha kérelmüket

visszautasítják A közösségi szolgáltató szervezetekkel is tanácsos kiépíteni a „mag” kapcsolatait c) A viták sokasodása ahogy a kezelendő problémák egyre komplexebbé válnak, úgy nő a valószínűsége annak, hogy a hatalomhoz és a döntéshozókhoz benyújtott kérelmeket visszautasítják. A hivatalnokok vagy „bürokratikusán szűk látókörűeknek” bizonyulnak a kérelem elbírálása ügyében, vagy ide-oda küldözgetik a tagokat. A kedvező döntés érdekében szükségessé válhat bizonyos mértékű nyomás gyakorlása. d) Nyomás gyakorlása Biddle-ék csak akkor javasolják ezen eszköz használatát, ha a hatalommal való együttműködés terméketlennek bizonyul. Ezt megelőzően a „mag” tagjainak együttműködésre késznek kell lenniük és abból a feltételezésből kell kiindulniuk, hogy a hatalommal bírók minden tőlük telhető segítséget megadnak. Ha ez mégsem így történik, Biddle-ék olyan taktikákat javasolnak, mint

a tüntetés vagy a hírközlő szervek tájékoztatása. A nyomás gyakorlására alkalmas technikát úgy kell kiválasztani, hogy az minél hatékonyabb és építőbb jellegű legyen 31 e) A koalíció szükségessége néha előnyt jelent, ha a hasonló problémán dolgozó különféle csoportok „magjai” koalícióra lépnek egymással. Egy koalíció létrehozása növeli az együttműködést megtagadó hatalmi személyekre nehezedő nyomást is Hatodik szakasz folytatás a) Állandó mag ha a „mag” növekedése „egészséges”, olyan csoport kialakulásához kell vezetnie, amely meghatározatlan ideig folytatja működését. A közösségfejlesztés egyik legfőbb célja ilyen „folytatólagos” csoportok létrehozása, a tagság és a vezetőség összetételében bekövetkező esetleges változások ellenére is. b) Visszavonulás ha a „mag” már rendelkezik akkora önbizalommal, hogy külső ösztönzés nélkül is végezni tudja munkáját, a

közösségfejlesztő „visszavonul”. Ezt teheti fokozatosan; például kevesebb megbeszélésen vesz részt és ritkábban szólal föl. A visszavonulás lehet teljes is, leszámítva a baráti leveleket és az időnkénti látogatást Olyan céllal is kapcsolatban maradhat a csoporttal, hogy esetleges komplikációk esetén tanácsot tudjon adni. A visszavonulás módjáról, időzítéséről és gyorsaságáról elsősorban a csoport igényeinek és szükségleteinek figyelembe vételével kell dönteni c) A felelősség növekedése ahogy a „mag” mérete és önbizalma nő, úgy fog a „mag” az egyre öszszetettebbé váló problémák kezelésében egyre növekvő felelősséget magára vállalni. Biddle-ék „ösztönző”-modelljével szemben áll a Saul Alinsky-féle „hatalomütköztető” elmélet. Vitathatatlanul ez utóbbi elmélet váltotta ki a legnagyobb érdeklődést és a legtöbb vitát az elmúlt években E megközelítés azon erőfeszítések

során fejlődött ki, amelyekkel a belső városrészek szomszédságait próbálták megszervezni azért, hogy életkörülményeik javítása érdekében nyomást gyakoroljanak a fennálló hatalmi rendszerre. Az alábbi cikkben Shel Trapp vázolja Alinsky modelljét (Felhívjuk az olvasó figyelmét, hogy a k özösségszervezés többi elmélete nem ennyire „militáns”, és nem ennyire társadalmiakcióorientált.) A második modell: az Alinsky-féle elmélet A közösségszervezés „hatalomütköztető” típusú szerepmegközelítése I. A hatalom elemzése (Trapp, 1976) Amikor a közösségszervező új közösségbe vagy új csoporthoz érkezik, a legelső dolga az, hogy azonnal megkezdi az adott közösségben vagy csoportban működő hatalmi struktúra elemzését. Minden közösség, egyház, klub és szervezet rendelkezik valamilyen valódi vagy feltételezett hatalmi struktúrával, amely működését irányítja Ki a hatalom látszólagos birtokosa? Ezt

viszonylag könnyű eldönteni. Az, aki tagja a helyi önkormányzatnak; aki a városért végzett munkájáért kitüntetést kapott; aki a kórház, a bank, a legnagyobb ipari létesítmény igazgatótanácsának tagja; akinek a neve megjelenik az újságban, amikor közérdekű kérdésben kell állást foglalni Ez a személy vagy személyek nem minden esetben a hatalom igazi birtokosai, a felszínen azonban ezt a látszatot keltik; a csoport pedig esetleg úgy véli, hogy ezek az emberek alkotják a közösség igazi hatalmi 32 struktúráját. Nagyon fontos, hogy a közösségszervező ne essen ugyanebbe a hibába Az elemzés ezen a ponton még nem tekinthető lezártnak. Kié a tényleges hatalom? Egy város esetében ezt nem is olyan könnyű eldönteni. A közösségszervezőhöz hasonlóan ez a személy vagy személyek szeretnek a háttérben maradni Lehet, hogy olyan családból való, amely valamikor gazdag volt, vagy pusztán „neve” miatt köztiszteletnek

örvendett Ez a személy sokszor felbukkan a pénzügyi támogatók vagy a szervezett bűnözők között. Napjainkban, amikor a politikai kampányoknak adott hozzájárulások nyilvánosságra kerülnek, ezeken a területeken érdemes az igazi hatalom birtokosát keresni Amikor a közösségszervező azokkal beszél, akiket a hatalom látszólagos birtoklóinak tart, célszerű föltenni a következő kérdést: „Kinek a véleményét tiszteli igazán?” Ez a kérdés olyan neveket hoz felszínre, amelyek korábban nem bukkantak föl a sajtóban vagy az igazgatótanácsok névsorában. Egy kisebb szervezeten vagy közösségen belül rendszerint könnyebb eldönteni, hogy vajon valóban azoké-e a h atalom, akikről a közvélemény ezt tartja, mert ezen személyek neve abban a p illanatban nyilvánosságra kerül, amint döntésre vagy véleménynyilvánításra van szükség. Egy kisebb csoportban emellett a hatalom valódi birtokosát általában semmilyen hátsó szándék nem

készteti arra, hogy háttérben maradjon. Ha a hatalom látszólagos birtokosai elnök, titkár stb mégsem ugyanazok, akik valóban döntést hoznak, az rendszerint azért van, mert a csoport összetétele miatt a szervezet igazi hatalma átmenetileg máshová került. Kié a hatalom a különböző területeken? Ha a közösségszervező az egyházat akarja céljaihoz fölhasználni, jobban teszi, ha előbb tisztázza, ki a hatalom látszólagos és igazi birtokosa bármilyen egyházi csoportban, legyen az hivatalosan szervezett vagy informális hálózat. Ehhez hasonlóan minden kis közösségben van néhány olyan személy, akiket a közösségszervezőnek meg kell ismernie, mielőtt bármibe belefog. Ha egy háztömb lakóival folytatott beszélgetések során hárman vagy négyen is említették „Mrs. Jones” nevét, akkor a közösségszervezőnek ajánlatos minél hamarabb megismerkednie „Mrs Jones-szal” Ugyanígy, ha egy köztiszteletben álló hatalmi figura nevét

alig említik, a hamis következtetések levonása előtt célszerű alaposan megvizsgálni az illető tevékenységét. Mikor és miért vállalja magára a közösségszervező a közösségben létező hatalmi struktúra szerepét? A) Amikor a hatalmi struktúra többé már nem képviseli, ha egyáltalán képviselte is valamikor, a közösséget. Egy közösségi szervezet kiderítette, hogy a közösségben 300 elhagyott lakás van, 50 lakást pedig árverésre készülnek bocsátani. Az utca emberét nagyon aggasztotta az ügy A szervezet igazgatótanácsa (amely két papból, egy önkormányzati tisztviselőből, egy megyei tisztviselőből, egy magas poszt betöltésére pályázó személyből, és két olyan emberből állt, akik nem jártak a gyűlésekre) azonban úgy érezte, hogy a témát nem érdemes megvitatni. A közösségszervező az igazgatótanács felhatalmazása nélkül összehívott tíz embert a közösségből és 33 megszerveztek egy nyilvános

gyűlést. A gyűlésen háromszáz ember jelent meg, és megvitatták az elhagyott és árverésre ítélt lakások ügyét A gyűlés után az igazgatótanács álláspontja a következő volt: „Talán tényleg fontos kérdés, de nem ilyen formában kellett volna foglalkozni vele”. Ezek után az árveréssel foglalkozó csoport lett a szervezet igazi hatalma, jóllehet nem tartoztak az igazgatótanács tagjainak sorába A közösségszervező helyesen értelmezte a helyzetet: létezett egy rejtett erő, amelynek mozgósításával gyorsan meg lehetett változtatni az igazgatótanács kisebbségi álláspontját. B) Amikor a hat almi struktúra nem képes vagy nem hajlandó az igazán fontos ügyekkel foglalkozni. Egy másik közösségben óriási problémát jelentettek a nyomornegyed épületei, a 70 fős általános iskolai osztályok, a középiskolában tapasztalható faji feszültségek. A közösségi szervezet, a közösség büszkeséget fokozandó, ünnepséget tartott

a háborús hősök emléknapján! Ahelyett, hogy a létező szervezet (tiszteletben álló hatalmi struktúra) a so kak számára nyomasztó kérdésekkel foglalkozott volna, inkább megpróbálta elterelni a figyelmet a valóságról. A szomszédság stabilitásának fenntartása érdekében rendkívül fontos lehet a közösségi büszkeség érzése, ez azonban nem hatotta meg a megkérgesedett szívű bérháztulajdonosok lelkét, akik a leghalványabb érdeklődést sem mutatták bérlőik egészsége és jóléte iránt; nem győzte meg az Oktatási Osztályt, hogy tegyen valamit az osztálytermek zsúfoltságának enyhítésére és nem szüntette meg a faji feszültségek okait a középiskolában. A szervezet „elfordította a fejét”, ahogy a helyzet egyre tarthatatlanabbá vált. A háborús hősök emléknapján tartott ünnepség nem büszkeséget ébresztett, hanem cinizmust és d ühöt váltott ki azokkal szemben, akiknek állítólag hatalmában állt a közösség

életkörülményeinek javítása. A közösségszervezőnek ebben az esetben nem kellelt lerombolnia vagy átvállalnia a létező hatalmi struktúrát. De az, hogy a szervezet nem volt hajlandó a közösség számára kritikus kérdésekkel foglalkozni, saját pusztulását idézte elő, amikor a közösség egyszerű emberei csalódtak benne Hogyan veszi át a közösségszervező a létező hatalmi bázist (power base)? A) Sohasem egyedül, hanem mindig egy fejlett hatalmi bázissal. B) Azzal, hogy reagálásra kényszeríti a létező hatalmat. Ha a közösségszervező olyan csoportot talál, amelynek problémájával a létező szervezet nem foglalkozik, vigye el azt a csoportot a szervezet gyűlésére. A szervezet gyakran úgy reagál, hogy „Már régóta foglalkozunk ezzel a problémával Miért nem kerestek meg minket korábban?” Világosabban fogalmazva, az „újonc” embereket gyakran leszarják Amikor zavarodottan elhagyják az üléstermet, a

közösségszervezőnek kiváló anyaggal szolgálnak a hatalmi bázis kiépítéséhez. Ha a létező szervezet fogadja az embereket és figyelmet szentel a kérdéses ügynek, a közösségszervező könnyen megközelítheti őket (a szervezetet), mivel ő vitte az új embereket a szervezetbe. Ha ügyesen játszik a lapjaival, hamarosan az egész szervezet hatalmi bázissá válik. C) Azzal, hogy megkerüli a létező hatalmi bázist és azt a kérdést, amivel az foglalkozik, és igyekszik olyan gyorsan szervezkedni, hogy a létezőhatalmi bázis ne tudjon lépést tartani az újonnan kialakuló csoporttal. Az egyik helyi közösségben működött egy nagyon aktív csoport, amely csak iskolai ügyekkel foglal- 34 kozott. Az Oktatási Osztály örömmel tartotta a kapcsolatot ezzel a kis csoporttal, mivel soha nem tartottak nyilvános gyűléseket és csak 12 ember tartozott hozzájuk A „kiválasztottakból” álló csoport a közösség szószólójának tartotta magát és

nem volt hajlandó újabb tagokat fölvenni. A közösségszervező hat hónap alatt 45 háztömbklubot szervezett meg, amelyek lakás- és köztisztasági ügyekkel foglalkoztak. A közösségszervező soha nem próbált oktatási témákat fölvetni Az oktatási csoport eleinte megpróbálta fölbomlasztani a klubtalálkozókat, de egy hónap elteltével annyi összejövetel volt hetente, hogy képtelenek voltak lépést tartani az eseményekkel. Minthogy ezek a klubok nem érintettek oktatási kérdéseket, az iskolai csoport hamarosan megfeledkezett létezésükről és a közösségszerve7 5 erőfeszítéseiről. Néhány hónap alatt a háztömbklubok igen erős vezetőséget alakítottak ki Az Oktatási Osztály bejelentette, hogy új iskolát építenek a közösségben. Az oktatási csoport véleménye szerint az iskolát a „közösség központjában” kell felépíteni E terv megvalósulása esetén 75 otthont kellett volna lerombolni, hogy helyet csináljanak az

épületnek A háztömbklubok nem értették a dolgot, hiszen ettől a helyszíntől negyedmérföldre az Oktatási Osztálynak volt egy három hektáros üres telke. Ennek ellenére az Oktatási Osztály közölte, hogy lebontják a házakat és az iskolát a „közösség központjában” építik föl A háztömbklubok akcióba léptek: meghívták az Oktatási Osztályt egyik gyűlésükre, ahol 400 ember jelent meg Eljött az iskolai ügyekkel foglalkozó csoport is, és támogatták azt a tervet, hogy az iskola a „közösség központjában” épüljön föl. A háztömbklubok az üres telek hasznosítása mellett érveltek Az Oktatási Osztály erre kijelentette, hogy ha a közösség nem tud egyetértésre jutni, nem lesz új iskola. A klubok vezetői felkérték az Oktatási Osztályt, hogy két hét múlva vegyen részt egy újabb gyűlésen, ahol is a közösség minden szervezete elmondja majd, melyik változatot támogatja, a végső döntést pedig a többségi

vélemény alapján hozzák meg. Az Oktatási Osztály ebbe bele is egyezett A következő gyűlésre 600 ember ment el. 43 háztömbklub, két egyház, egy szakszervezet és két másik szervezet, amelyek az ürestelek-változatot támogatta. Jelen volt még az iskolai ügyekkel foglalkozó és egy másik csoport is, valamint az egyik lebontásra ítélt üres bérház tulajdonosa. A találkozó végén a háztömbklubok vezetője bejelentette, hogy immár ők is létrehoztak egy oktatási bizottságot, és a közösséget érintő ügyekben az Oktatási Osztály ezzel a bizottsággal szíveskedjék fölvenni a kapcsolatot. Ma az iskola az egykori üres telken áll anélkül, hogy akárcsak egyetlen házat is lebontottak volna. Az ember nem mindig olyan szerencsés, hogy a létező hatalmi bázis olyan erősen önpusztító módon reagáljon, mint a fenti példában. Az viszont már a közösségszervező feladata, hogy a létező hatalmi bázist, létezzen az egyházi, közösségi

vagy politikai keretek között, reagálásra kényszerítse. A létező hatalmi bázisoknak szokása, hogy az emberek és az embereket foglalkoztató ügyek ellen foglaljanak állást. Ilyenkor a közösségszervezőnek egy új, az emberekre épülő hatalmi bázis kezdeményeit kell megtalálnia. D) Új nevet választva alakít koalíciót. 35 A hosszabb ideje működő szervezetek nem szívesen válnak meg önállóságuktól vagy múltjuktól. Ha módot látnak arra, hogy valamiképpen megtartsák helyi bázisukat, készséggel feladják nevüket, amikor egy speciális üggyel foglalkoznak. Ez különösen abban az esetben igaz, ha olyan ügyről van szó, amellyel a létező hatalmi bázis nem foglalkozik, vagy túlságosan nagy falat lenne számukra. így a közösségszervező a koalíció révén jóval nagyobb résztvételt biztosít, mint amilyenre a helyi csoport valaha is képes lett volna, ráadásul a „győzelem” lehetősége is megnő Az egyetlen feltétel az,

hogy a szóban forgó ügy érdekében új zászló bontódjon. Ily módon minden csoport úgy fogja érezni, hogy a koalícióban való részvétel érdekében mindnyájan feláldoztak valamit. Ha létező, de egymástól különálló csoportok nem kívánják elveszíteni egyéni jellegüket és önállóságukat, az a lehetőség kínálkozik, hogy koalíciót alkotnak egy olyan ügy érdekében, amely mindnyájukat érinti, de egyedül egyikük sem lenne képes megbirkózni vele. A létező hatalmi bázis átvállalása gyakran a különálló csoportok összefogását, együttes erőfeszítését követeli meg, nehogy a h atalmában veszélyeztetett szervezet vagy struktúra egymás ellen kijátssza őket. Következtetés A közösségszervezőnek semmi szín alatt nem szabad megfeledkeznie arról, hogy amint a hatalmi struktúra elemzése megtörtént, az elemzést folyamatosan ellenőrizni és szükség szerint módosítani k A hatalom nem statikus; állandóan változik és

át alakul, ugyanúgy, ahogy a mozgatás hatására egy homokzsák változtatja az alakját. A közösségszervezőnek tisztában kell lennie ezzel, figyelnie kell mozgását, előre tudni változásait, és ideális esetben a közösség érdekei szerint kell irányítania őket Az a közösségszervező, aki erre nem képes, nagyon hamar új állás után nézhet. II. Stratégia és taktika A megtévesztés nem elég meg kell zavarni az ellenség vezéreit; ha lehet, az őrületbe kell kergetni őket. (Mao Ce-Tung) A közösségszervezés kritikus pontja a stratégia és a taktika. Ha az adott ügy igen nyomasztó és az emberek készek harcolni érte, a taktika viszont hibás vagy a stratégia nem elég világos, akkor az egész csatát elveszíthetik. A közösségszervezés során ezért igen nagy jelentősége van annak, hogy a közösségszervező, a vezetők és a közösség tisztán lássa a stratégiát A stratégia kialakításakor a közösségszervezőnek a következő

kérdésekre kell válaszolnia: 1. Elfogadják-e majd azt az emberek? 2. Dramatizálja-e és továbbépíti-e az ügyet? 3. Felborítja-e az ellenfél egyensúlyi állapotát? 4. Megszemélyesíti-e majd az ellenfelet? 5. Szórakoztató lesz-e az emberek számára? 6. Milyen alternatívákat kell megtervezni? 7. Elvezet-e minket a tárgyalóasztalhoz? 1. Elfogadják-e majd az emberek? 36 Egy fiatal közösségszervező, aki minden áron bizonyítani akarta rátermettségét, egy lakóközösség vezetőinél azt az ötletét erőltette, hogy ha a bérház tulajdonosa nem hajlandó elmenni a gyűlésükre, akkor menjenek el a házához és álljanak „őrséget”. A vezetőség még nem volt fölkészülve egy ilyen akcióra, ezért nemcsak a stratégiára reagáltak negatívan, hanem a gyűlés megszervezésének ötletére is Az ügyet elvesztették, mert az emberekre egy olyan stratégiát akartak ráerőltetni, ami nem tetszett nekik. Fontos, hogy stratégia logikus

fejlődés eredménye legyen. Egy másik közösségszervező ment el ugyanabba a bérházba, és javasolta, hogy maguk a lakók találkozzanak és beszéljék meg szándékaikat. A gyűlésen a lakók elhatározták, hogy újabb találkozót tartanak, amelyre a tulajdonost is meghívják. Amikor az nem jelent meg, a lakók úgy döntöttek, hogy újabb találkozóra hívják, mert „lehet, hogy a ma esti időpont nem volt megfelelő számára”. Amikor a tulajdonos a második gyűlésre sem ment el, a lakók elhatározták, hogy ők mennek el hozzá. Tehát ugyanaz a csoport, amely először nemet mondott az ötletre, végül mégiscsak ezt találta a megfelelő megoldásnak, mert ez látszott ésszerű továbblépésnek. Az emberek szeretik magukat logikusan gondolkodó lényeknek tartani A közösségszervező tehát oly módon építse föl a stratégiát, hogy az akciók egymásutánisága rendkívül logikusnak tűnjön. Ez különösképpen igaz az új csoportok esetében Ha

hatalmába keríti őket a „harci láz”, kevésbé törődnek azzal, hogy tevékenységük mennyire tűnik ésszerűnek, mert csak a győzelemre összpontosítanak. Az új csoportok esetében alkalmazott stratégia üteme lassú, az előrehaladás pedig logikus legyen. Ez nem kevés időbe kerül, de ha a közösségszervező azt akarja, hogy az emberek részt vegyenek a stratégiában, akkor igazodnia kell az ő tempójukhoz, különben nem lesznek hajlandóak végigjárni a stratégia állomásait. 2. Dramatizálja-e és továbbépíti-e az ügyet? Egy közösségi csoport sehogysem tudta rábírni az önkormányzat illetékesét, hogy rendeljen el patkányirtást a környéken. Számtalan gyűlést tartottak már, és a lakosok elkeseredése és dühe egyre csak nőtt. Amikor az illetékes az újabb gyűlésre sem volt hajlandó elmenni, 75 ember rohamozta meg az irodáját és az ajtajára a farkánál fogva fölszögeztek egy döglött patkányt. A közösségben gyorsan

terjedt az eset híre Az illetékes irodájában szakadatlanul csöngött a telefon és az emberek újabb patkányokkal fenyegetőztek, még a sajtó is több cikkben foglalkozott a patkányüggyel Egy héten belül két patkányirtást is végeztek a közösségben. Ebben az esetben annyira jól dramatizálták az ügyet, hogy nem is volt idő újabb lépések megfontolására, mert az ügy további érdekütköztetés nélkül rendeződött. A stratégiának megfelelően drámainak kell lennie, hogy még a kívülállók számára is nyilvánvaló legyen, mennyire elkeseredettek az emberek és valaminek feltétlenül változnia kell. Az ügyek dramatizálása felkelti a sajtó figyelmét, s így könnyebb az ügyet az „utcára vinni”, és több embert bevonni a küzdelembe. 3. Felborítja-e az ellenfél egyensúlyi állapotát? Az a j ó taktika, amely váratlanul éri az ellenfelet, amely felborítja megszokott működési rendjét és szokatlan helyzetbe hozza. Volt egy

szervezet, amely számtalan esetben „megütközött” már városa 37 vezetőségével. Nyilvánvalóvá vált, hogy a tisztviselők kezdték megszokni az érdekütköztető taktikát, ezért ideje volt új taktika után nézni. A szervezet elhatározta, hogy következő gyűlésüket közös imával nyitják meg, amelyben a pap a város vezetőinek felelősségéről, kötelességérzetéről és a közösség érdekében hozott áldozatairól beszél. Ez a stratégia olyannyira levette a lábáról az illetékeseket, hogy a szervezet megnyerte a csatát. A váratlan ima annyira felborította az ellenfél egyensúlyát, hogy a gyűlés végére sem tudtak magukhoz térni Egy másik esetben egy spanyolokat tömörítő csoport azzal a kéréssel fordult az Oktatási Osztályhoz, hogy az iskolában több spanyol nyelvűi óra legyen. Elmentek a megbeszélésre, de csak spanyolul beszéltek, így arra kényszerítették az iskola vezetőségét, hogy kerítsenek egy tolmácsot

azért, hogy az egész beszélgetés spanyolul folyhasson. Az ellenfél megintcsak olyannyira kibillent egyensúlyából, hogy helyt adott a delegáció kérésének. Kiválóan használható az ellenfél egyensúlyának felborítására egy másik módszer, vagyis az illető hivatalos és magánéletének összekapcsolása. Az emberi állat szeret egymástól szigorúan elhatárolt világokban élni: az irodájában a kemény üzletember szerepében tetszeleg, vasárnap délelőttönként azonban besegít a helyi egyházközség munkájába, vagy kedd esténként a kiscserkészeknek tart foglalkozásokat A jó közösségszervező olyan stratégiát gondol ki, amely összekeveri a két világot Egy építési vállalkozó rendkívül gyenge minőségű házakat épített, és nem volt hajlandó elvégezni a javításokat, jóllehet ez törvényben megszabott kötelessége lett volna. A közösségszervező kiderítette, hogy az illető igen nagyrabecsült tagja felekezetének, mi

több, gyakran ő tartja az istentiszteletet, amikor a pap szabadságra megy. A károsultak felvonultak az imaház előtt, hatalmas transzparensekkel, amelyeken rajta volt a váltakozó fényképe, neve, és hogy milyen csapnivaló munkát végzett, valamint idézetek a Bibiliából, mint például „Ne lopj!”, „Ne tégy hamis tanúvallomást!” Az építési vállakozó élete összeomlott, hittestvérei nem tisztelhették többé, mivel megtudták, milyen rossz házakat épített. Ha az ellenfél világai összekeverednek, elveszti egyensúlyát, ezáltal a szervezet óriási előnyhöz jut a harcban. „Egy hadsereget nem lehet az etikett szabályai szerint vezetni” (Tsao-Tsao) Az etikett szabályainak elvetése, a k örülményekhez alkalmazkodó stratégiák azon a ponton mérik a legnagyobb csapást az ellenfélre, ahol az a legkevésbé számít rá. Saul Alinsky taktikai szabálya: „amikor csak lehetséges, az ellenfél tapasztalati körén kívül kell

kerülnünk”, hogy zavart, frusztrációt és félelmet keltsünk benne 4. Megszemélyesíti-e majd az ellenfelet? Amikor egy szervezet valamilyen ügyért harcba száll, igen fontos annak megértése, hogy az ellenfél egy bizonyos személy. Sokkal könnyebb az ügyre koncentrálni és több embert megnyerni az ügynek, ha a szervezet megérti, hogy van valaki a struktúrában, aki ellen harcolnak és aki teljesítheti kívánságaikat. Ez a személy lehet az igazgatótanács elnöke, az osztályvezető vagy bármilyen más tisztségviselő De nem az egész önkormányzat vagy maga a bankrendszer Az ellenfél egy bizonyos személy A stratégiát éppen ezért úgy kell kidolgozni, hogy az egy adott személyre irányuljon, egészen addig, amíg az illető azt nem mondja, hogy valaki más rendelkezik a döntéshozói halálommal, vagy nem tel- 38 jesíti a szervezel kérését. Egy latin-amerikai koalíció munkát szereteti volna kapni a telefontársaságtól. Tárgyaltak a

munkaügyi osztállyal, aztán a tanulmányi osztállyal. Úgy tűnt, minden héten új ellenséggel találják szembe magukat, és belekerültek egy ördögi körbe A koalíció végül úgy döntött, hogy nem az egész telefontársaságot veszik célba, hanem kizárólag az elnökkel foglalkoznak Rövidre fogva a dolgot: ez az ember az elnök, ő teljesítheti kívánságunkat. A következő két hónapban minden tevékenységük az elnökre irányult Felkeresték az irodájában, az otthonában, a templomban, sőt, az egyik vasárnap minden mozdulatát 40 ember tartotta szemmel a golfpályán Talán mondanom sem kell, aznap valahogy nem ment neki a játék. Két hónap elteltével a koalíció 2700 munkahelyet szerzett a latin-amerikaiaknak, kétéves időtartamra. A jó szervezés kulcsa, hogy pontosan meghatározzák az elérendő célt és hogy a stratégia egy adott személyre irányuljon. így az emberek látják, hogy problémáik megoldása nem valamilyen bürokratikus

rendszertől, hanem egy bizonyos személytől függ 5. Szórakoztató lesz-e az emberek számára? Életünk alapjában véve eléggé unalmas. Azért nézik az emberek olyan sokat a televíziót, hogy néhány órára egy más világba képzeljék magukat. Ha tehát mód van rá, a stratégiáknak szórakoztatóaknak kell lenniük a résztvevők számára, így érhető cl az, hogy visszajöjjenek, hogy a következő akcióra új tagokat toborozzanak barátaik, szomszédaik és ismerőseik köréből. Egy közösség képviselői találkozni akartak egy bankánál, akit azzal vádoltak, hogy nem hajlandó kölcsönöket adni a közösségnek. (Ezt hívják „piros listázásnak”, angolul „red lining”-nak, azaz a p iros határvonal meghúzásának). Végül elmentek abba az előkelő negyedbe, ahol a bankár lakolt Szórólapokat osztogattak a szomszédainak, és piros krepp-papírral körbetekerték a kerítését, a háztetőt, az udvar bokrait Jóllehet a bankár

beleegyezett, hogy a következő héten találkozik a közösség képviselőivel (ez volt a látogatás célja), ezt követően az emberek másról sem beszéltek, mint hogy milyen jó hecc volt, amikor szétdobálták az udvaron a piros papírokat. Amikor elérkezett a találkozó ideje, szinte mindenki megjeleni, mert látni akarták azt a bankárt, akit a közösség „piros listára” tett. 6. Milyen alternatívákat kell megtervezni? Nagyon fontos, hogy a találkozó vagy az akció megkezdése előtt a közösségszervező megbeszélje a csoport vezetőségével az alternatívákat. Mit fogunk tenni, ha az ellenfél igent mond az első és második követelésre, de megtagadja a harmadik teljesítését? Mi a teendő akkor, ha az elsőre igent mond, a másodikra és harmadikra viszont nemet? Mi van akkor, ha egyáltalán el sem jön? És akkor, ha fogja magát és kisétál a megbeszélésről? A korábban említett csoportnak amelyik kiszögezte a patkányt a tisztviselő

irodájának ajtajára az volt az eredeti stratégiája, hogy csak megmutatja neki a patkányt az irodájában. Szerencsére arra is felkészültek, hogy esetleg nem találják benn az irodában Amikor odaértek és az iroda ajtaja zárva volt, életbe lépett az alternatív megoldás. Elővették a kalapácsot és a szöget, majd kiszögezték a patkányt az ajtóra, gondosan ügyelve arra, hogy ezt az akciót minél többen lássák és hallják. Ha nem lett volna alternatív stratégia a tarsolyukban, valakinek ott a helyszínen talán 39 eszébe jutott volna ez a megoldás, de lehet, hogy arra az elhatározásra jutnak, hogy hazamennek és majd egy másik alkalommal jönnek vissza. Ez aztán alaposan csökkentette volna a sz ervezés hatékonyságát A lehetőségekhez képest tehát a vezetőség mindig készüljön föl arra, hogy a körülmények megváltozhatnak, hiszen az ellenfelet akarjuk kibillenteni egyensúlyából, nem pedig a közösségi csoport vezetőségét.

7. Elvezet-e minket a tárgyalóasztalhoz? Minden stratégiának az a célja, hogy a f eleket tárgyalóasztalhoz ültesse, ahol megvitatják a s zóban forgó, ügyet. Nem szabad olyan stratégiát kidolgozni, amely elvonhatja a figyelmet a legfontosabb ügyről. Egy túlzsúfolt iskola ügyében például a közösségi csoport vezetősége elhatározta, hogy erejük demonstrálása érdekében bojkottot szerveznek. A bojkott hatékonyságát fokozandó a tanulók között transzparenseket osztottak szét a következő felirattal: „Holnap nincs tanítás”. Eközben felbukkant egy rendőr, és közölte, hogy fiatalkorúak felbújtásának vádjával letartóztatja a csoportot. A csoport egyik ügyvéd tagja tiltakozni akart az eljárás jogtalansága ellen. A szervező és a legfőbb vezető azonban gyorsan összeszedte a transzparenseket és odaadta őket a rendőrnek. A rendőr megnyugodott és elégedetten távozott Ha valakit letartóztattak volna, ez beárnyékolta volna a

túlzsúfolt iskola ügyét Ebben az esetben nem a rendőrséggel, hanem az iskolával volt probléma; ezért semmi sem vonhatta el a figyelmet az aktuális ügytől. Minden stratégia célja az, hogy közelebb vigye a csoportot a tárgyalóasztalhoz, nem pedig hogy eltávolítsa onnan Következtetés A szervezet erejének, valamint az ellene ható erők nagyságának felmérésében alapvető fontosságú, hogy a közösségszervező olyan stratégiát dolgozzon ki, amely választ ad a fenti kérdésekre. A stratégiával kapcsolatban Meng megjegyzi: „kergesd az ellenfelet az őrületbe és rémiszd meg annyira, hogy zavarában megossza erőit”. A közösségszervező tehát olyan módon használja a stratégiát, hogy a szervezet hatalma maximális, az ellenfélé pedig minimális legyen Ha a szervező ezeket a kérdéseket magában átgondolta, leül a vezetősséggel és rákényszeríti őket, hogy ők is feltegyék maguknak ugyanezen kérdéseket, majd pedig kiválasszák a

legmegfelelőbb stratégiát. Ha mindent alaposan átgondoltak és elegendő erő támogatja őket, a harc végén nem marad el a győzelem. III. A csoport kialakítása A) Az ügy azonosítása B) Az ügy tesztelése C) A vezető vagy vezetők megtalálása D) Vezetőségi ülés szervezése Meghatározandó: 1. Az ülés helye 2. Napirend és alternatívák 40 3. Feladatok E) Gyűlés szervezése Meghatározandó: 1. Akció 2. Az akció hatásának nyomonkövetése 3. A következő gyűlés időpontja F) A célegyenes G. A csoport ráhangolása egy következő ügyre A) Az ügy azonosítása Ez sokféleképpen történhet. Valaki betelefonál a szervezet irodájába, és egy elhagyott kocsi vagy egy kiszáradt fa miatt panaszkodik. A jó közösségszervező mindig „ügyek” után kutat, akár a ruhatisztítóban, akár a fagylaltozóban Már egy olyan elejtett megjegyzés is szervezési ötletet adhat, mint az, hogy „Már hetek óta nem söpörték föl az utcánkat”.

Vagy meglát egy elhagyott házat, és elkezd beszélgetni a környék lakóival arról, milyen veszélyeket rejthet magában egy üresen álló épület. Az azonban mindig nagyon fontos, hogy az emberek világosan fogalmazzák meg problémáikat, és ne csak nyilvánvaló általánosságokat vessenek föl. A közösségszervező nem fogadhat el olyan válaszokat, mint „Nem szeretem a lerobbant házakat” Ilyenkor megpróbálja jobban körülhatárolni a témát és megkérdezi mondjuk azt, hogy: „Melyik van a legrosszabb állapotban?”, vagy „Úgy gondolja, hogy az ott szemben a leglepusztultabb?” A közösségszervező folyamatosan vadászik, és amikor felbukkan egy téma, a lehető legalaposabban elemeznie kell, hogy a t esztelés során világos legyen, mi a t eszt tárgya és m it tartanak az emberek problematikusnak. B) Az ügy tesztelése Önmagában az, hogy valaki fölvet egy problémát, vagy a közösségszervező lát valami olyasmit, amit annak vél, még nem

feltétlenül „ügy”. A közössség-szervező szemszögéből az tekinthető ügynek, ami miatt az embereket mozgósítani lehet. Tehát amint fölvetődik valami, hogy például pirosra kellene festeni a kukákat vagy ki kellene irtani a patkányokat, az ügyet azonnal tesztelni kell „A szomszédságból néhányan aggódnak a patkányok elszaporodása miatt; ha ez ügyben gyűlést tartanánk, eljönne?” Ha a környéken mindenki azt mondja, hogy „egyáltalán nincsenek patkányok mifelénk”, akkor a szervező biztosra veheti, hogy ez a téma zsákutca. Ha azonban többen sokallják már a patkányokat vagy félnek, hogy azok megharapják a gyerekeiket, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy a közösségszervező jó irányban tapogatózik és elegendő számú ember lesz jelen a gyűlésen. C) A vezető vagy vezetők megtalálása A közösségszervező, különösen az új csoportok esetében, megérzéseire vagy szerencséjére kénytelen hagyatkozni. Ki vetette

föl az ügyet? Amikor a legdühösebbnek látszó lakosokkal beszélt, gyakran elhangzott-e valakinek a neve, aki szerintük jól ismeri a környékbelieket? Amikor a közösségszervező ilyen személyre (vagy személyekre) bukkan, megpróbál néhány embert 41 összehívni, hogy megvitassák a teendőket. Ez nem nevezhető még vezetőségi ülésnekegyszerűen arról van szó, hogy a környékről néhányan összejönnek, hogy megbeszéljék, hogyan lehetne megszabadulni a patkányoktól D) Vezetőségi ülés szervezése Ez a „vezetőképzés” első lépése. A közösségszervezőnek világossá kell tennie az alapszabályokat Minél többen vannak jelen, annál jobb. A közösségszervező nem beszélhet a csoport helyett Az embereknek kell meghozniuk a döntéseket Nem elég, ha csak beszélünk valamiről, cselekedni kell Az Alfréd North Whiteheadtől kölcsönzött következő idézet rávilágít a lényegre. „Nem lehet először gondolkodni, aztán cselekedni

A születés pillanatától kezdve mozgásban vagyunk, amit a dolgok tudatos végiggondolásával csak nehézkesen tudunk irányítani.” A bemutatkozások és ha a szervezőnek szerencséje van néhány sör felbukkanása után hozzá lehet látni a munkához. • Milyen ügyről van szó? • Mit tehetünk az ügy érdekében? • Ezek közül melyiket akarjuk először megtenni? • Mikor és hol tartjuk azt a gyűlést, ahová több embert is meghívunk, hogy támogassák erőfeszíté- seinket? • Ki fogja vezetni a gyűlést? • Mi lesz a napirend? • Ki osztja szét a szórólapokat és ki csenget be sorra az emberekhez? • Akarjuk-e értesíteni az egyházat vagy a környék más csoportjait a gyűlésről? • Akarjuk-e tájékoztatni a sajtót? A közösségi gyűlésekhez nem szokott új csoportok és emberek esetében a vezetőségnek tisztában kell lennie azzal, hogy ez az ő gyűlésük, és övék a gyűlés eredményességének teljes

felelőssége. Az is igen fontos, hogy a gyűlés fizikai értelemben a lehető legközelebb legyen az ügyhöz. Valakinek a lakása, egy templom, egy intézmény, vagy, egy üresen álló épület. Bármi, ami a legkényelmesebb és legmegfelelőbb az emberek számára E) Gyűlés szervezése Amikor a gyűlésről tájékoztató szórólapokat szétosztották, telefonon felhívták és személyesen meglátogatták az embereket, összeállították a napirendet, a szervezőnek nem marad más dolga, mint hogy pihengessen, cigarettázzon, rágógumizzon, és, néhány igazán ritka esetben, azért imádkozzon, hogy az emberek eljöjjenek a gyűlésre. Ha az ima meghallgatásra talál és gyülekezni kezdenek az emberek, a szervező fogadja és felkészíti őket a gyűlésre. Ha a vezetőség azzal a javaslattal akar előállni, hogy a csoport söpörje össze a szemetet az utcán és vigye be az egyik önkormányzati képviselő udvarára, a szervező leteszteli az ötletet „Ön

szerint mit kellene tennünk, hogy ne legyen annyi szemét az utcákon?” „Fogalmam sincs róla.” 42 „Úgy hallom, néhányan úgy vélik, hogy nekünk magunknak kellene összeseperni.” „Nem hangzik rosszul.” „Aztán amikor az egészet összehordtuk egy nagy kupacba, egyesek szerint be kellene borítani Jonesnak, a köztisztasági osztály vezetőjének udvarába.” „Hát ez óriási lenne!” Ha sok ehhez hasonló pozitív válasz érkezik, a szervező jelzi a vezetőségnek, hogy az emberek nagy valószínűséggel támogatni fogják a tervet. Ha viszont a terv egészét vagy egyes részeit nemtetszéssel fogadják az emberek, közli a vezetőséggel, hogy kemény menetre kell számítani, és talán jobb lenne azt az áthidaló javaslatot tenni, hogy a következő gyűlésre hívják meg azt a bizonyos Jonest. Ezen a gyűlésen az alábbiakra érdemes nagy figyelmet fordítani. • Legyen jelenléti ív. • A vezetőségnek mindenképpen el kell érnie,

hogy az üggyel kapcsolatosan valamilyen döntés szü- lessen. Mondjuk a következő gyűlésre meghívnak valakit, aki az ügy érdekében tenni tud valamit Vagy írnak valakinek az üggyel kapcsolatosan. De mindenképpen el kell indulni a megoldás felé vezető úton; semmi értelme olyan döntést hozni, hogy a jövő héten megint összejövünk, és akkor majd meglátjuk, mit tehetünk. A döntéshozatal ugyanis ennek a gyűlésnek a célja • A gyűlés befejése előtt röviden össze kell foglalni a döntés lényegét, hogy mindenki előtt világos legyen, mi lesz a következő lépés. Az összegzés során ki kell jelölni a következő találkozó idejét és helyét is. F) A célegyenes Megvan tehát az ügy, megtartottuk a gyűlést, kijelöltük a további teendőket. A közösségszervező feladata most az, hogy az ügy győzelme érdekében folytassa a munkát a vezetőséggel és a csoporttal, míg a kitűzött célt el nem érik. G) A csoport ráhangolása a

következő ügyre Miközben a csoport a győzelmet ünnepli, a közösségszervező megkísérli rávenni őket arra, hogy lássanak neki a következő ügynek. Ez lehet olyan téma, amely valamelyik találkozó során vetődött föl, vagy amit a szervező jártában-keltében hallott. A folyamat tehát kezdődik elölről Most pedig vizsgáljunk meg néhány konkrét esetet és alkalmazzuk a fenti vázlatot. IV. Esettanulmányok Az ügy azonosítása Egy összetételében változó szomszédságban volt három ház, amelyet fehér bőrű tulajdonosai 20 000 dollár alatti értékben kínáltak eladásra. Két héten belül több mint 30 000 dollárért feketék vették meg őket; a különbözetet az ingatlanközvetítő vágta zsebre. Egy 800 fősre tervezett iskolába 1600 tanulót vettek föl (volt olyan osztály, amelyik a fiú WC-ben tartotta az órákat). Az egyik lerobbant lakóházban egy kisgyerek ólommérgezést szenvedett. A közösségszervező ezeket mind kiváló

ügyeknek tartotta, de az emberek nem mutattak érdeklődést irántuk. A közösségszervező végül kérdezősködni kezdett, mit tartanak problémának. Ekkor egy hölgy azt mondta, hogy a sar ki áruházból kihozzák a b evásárlókocsikat és a p arkolóban 43 hagyják őket. Tarthatatlannak ítélte a helyzetet, mivel a gyerekek az utcán játszottak velük, megkarcolták a parkoló autókat, sőt, egy gyereket majdnem elütöttek az előző héten Ráadásul az autóval közlekedőknek gyakran meg kellett állniuk, hogy félretolják az úttestről a bevásárlókocsikat Az ügy tesztelése A közösségszervező enyhén szólva kételkedett abban, hogy bárkit érdekelne egy ilyen apróság, amikor ő sokkal fontosabb ügyekre is bukkant. A környéken többeknek megemlítette, hogy néhányan felháborítónak tartják a bevásárlókocsik miatt kialakult helyzetet A közösségszervező legnagyobb meglepetésére a válasz egyhangú volt az emberek egyetértettek a

hölgy véleményével és hajlandóak voltak találkozni az ügyben. A vezető vagy vezetők megtalálása A közösségszervező visszament a hölgyhöz, aki elsőnek hozta szóba az ügyet, és elmondta neki, hogy másokat is bosszant a dolog, és hajlandóak lennének ezt közösen megbeszélni. Megkérdezte a hölgyet, hogy ismerőseivel hajlandó lenne-e másnap este összejönni, hogy egy közösségi gyűlés megszervezésébe fogjanak. A vezetőség ülése A közösségszervező bemutatkozott és elmondta, sokakat aggaszt a bevásárlókocsik ügye, és meg kellene beszélniük, mikor és hol tartsanak erről egy közösségi gyűlést és, hogy azon milyen napirendet terjesszenek elő. Elhatározták, hogy a gyűlést a hölgy otthonában tartják meg, és az egyik szomszéd lesz a társelnök. Megpróbálnak felállítani egy bizottságot, amely az áruház igazgatójával megbeszéli a problémát. A három jelenlévő megígérte, hogy elhozzák szomszédaikat is és

szórólapokat osztanak szét a környéken/ A gyűlés A gyűlésre tizenkét ember jött el, és az idő nagy részét annak a sajnálatos ténynek a megvitatásával töltötték, hogy kedvenc focicsapatuk, a Chicagói Medvék, nem szerepel túlságosan jól az idei bajnokságon. Végül a közösségszervező kénytelen volt megszakítani az élvezetes eszmefutattást: „Ha jól emlékszem azért gyűltünk össze, hogy a bevásárlókocsikról beszélgessünk” Hosszú vita után a csoport elhatározta, hogy a következő szombat reggel bizottságot küldenek az áruház igazgatójához. Véleményük szerint bőven elég lesz hozzá hat ember, mivel az igazgató olyan rendes fickó és biztosan készséggel segít majd megoldani a p roblémát Hatan jelentkeztek a b izottságba, és megegyeztek, hogy szombat délelőtt tízkor találkoznak a hölgy házában. A célegyenes Vasárnap délelőtt öten jelentek meg, azért útban az áruház felé megálltak a hatodik ember

házánál. Amikor az áruházhoz értek, az igazgató húsz percig várakoztatta őket. Amikor aztán elmondhatták neki, mi járatban vannak, az igazgató ránézett a c soport fekete tagjaira és k özölte: „Addig semmiféle probléma nem volt, amíg a magukfajták ide nem költöztek”. Ez a megjegyzés kellőképpen feltüzelte a csoportot és ordítozni kezdtek az igazgatóval, aki felszólította őket a távozásra, különben hívja a rendőrséget. A közösségszervező rögtön azt javasolta, hogy menjenek el valamelyikükhöz és b eszéljék 44 meg a következő lépést. Kedd estét jelölték ki a gyűlés időpontjának, ahol azt a javaslatot teszik majd a csoportnak, hogy a következő héten mindenki menjen el az áruházba, vásároljon valamit, aztán vigye haza a bevásárlókocsit. Megtartották a gyűlést, ahol 21-en jelentek meg. A bizottság előadta a történteket és a javaslatot Valaki fölajánlotta, hogy a garázsában tárolhatják a kocsikat

Azt is megbeszélték, hogy a következő szombaton újra találkoznak, hogy visszavigyék a kocsikat az áruházba. A csoport olyan jó munkát végzett, hogy szombat reggelre megtelt a garázs, az áruházban pedig egyetlen kocsi sem maradt. Tizenhét ember jött el, hogy visszavigyék a kocsikat Megindult tehát a töménytelen sok bevásárlókocsi, de a látványosság kedvéért jókora kitérőt tettek Mire az áruházhoz értek, már 75-re duzzadt a csoport létszáma és mindenki tolt egy kocsit maga előtt. Az igazgató látta a „felvonulást” és hívta a rendőrséget. A helyszínre érkező rendőröknek elmagyarázták, hogy ők egytől egyig mind törvénytisztelő polgárok és éppen az igazgató jogos tulajdonát készülnek visszaadni, ha pedig ő nem képes valamiféle megoldást találni, kénytelenek lesznek ezt a jelenetet minden vasárnap megismételni. A rendőrök azon nyomban az emberek oldalára álltak és szövetségeseik lettek az

érdekütköztetésben. Az igazgató telefonon értekezett a kerületi irodával, ahonnan azt az Ígéretet kapta, hogy hétfőn oszlopokat tesznek az áruház elé, hogy a bevásárlókocsikat ne lehessen kivinni az utcára . Az új ügy Hétfőn a közösségszervező elhajtott az áruház mellett, és látta, hogy megkezdték az oszlopok lebetonozását. Vett egy láda sört, elment a „vezetőkhöz”, ahol rögtönzött győzelmi ünnepséget rendeztek Miután az emberek befejezték a győzelem eseményeinek megbeszélését, a szervező megkérdezte, vane még olyan ügy, amelyre megoldást kellene találniuk. Valaki megjegyezte, hogy a sarki épület nincs a legjobb állapotban és talán erről érdemes lenne beszélgetni. Kijelölték a gyűlés időpontját, és a csoport új feladat elé nézett. A szóban forgó épület nem volt más, mint amit a szervező eredetileg is szeretett volna rátukmálni az emberekre sikertelenül. Gyakran előfordul, hogy jelentéktelen”

ügyek miatt átmenetileg félre kell tenni azokat, amelyeket a szervező és néhány ember a legsürgetőbbnek tart. Az embereket a bevásárlókocsik fenti esete tanította meg a vezetői szerepre, a közösségszervezés és a győzelem folyamatára. Gyakran megesik, hogy a közösségszervezők és néhány vezető túlságosan hamar nagy fába vágja a fejszéjét A szervezetet fokozatos haladással kell kiépíteni, különben idő előtt szétesik Egy „ügyért” küzdő csoport kialakítása során engedni kell, hogy kezdetben az emberek önállóan válasszák meg a kezelendő ügyeket, hogy később, amikor nagyobb horderejű ügyekre kerül sor, ne függjenek teljesen a közösségszervezők és bizonyos vezetők ellenőrzésétől vagy véleményétől. V. Koalíció szervezése Koalíció valamilyen meghatározott cél érdekében frakciók, pártok stb. által létrehozott ideiglenes szövetség. Szövetség közös cél érdekében létrehozott szoros

együttműködés. 45 Mint a definíciók jelzik, a cél azonossága az a tényező, amely összehozza a különböző csoportokat, amelyek egyébként nem dolgoznának együtt, sőt, bizonyos esetekben, ellenségesek lennének egymással szemben. A koalíciók célja tehát az, hogy elengedő erőt halmozzanak föl egy cél megvalósítása érdekében, amelyre egy csoport vagy szervezet egyedül nem lenne képes A koalíciós tagok integritásának védelme A közösségi szervezetek egyre inkább olyan problémákkal találják szemben magukat, amelyeket egyedül nem tudnak megoldani, ezért kénytelenek más csoportokkal szövetségre lépni. Ez a „bejáratott” hatalmi szervezeteknek azért jelent nehéz feladatot, mert elkerülhetetlenül föl kell adniuk helyi önállóságuk egy részét. E problémának azonban számos megoldása létezik Először is, a vezetőségnek a koalíció minden tagját képviselnie kell. Ily módon a stratégia kidolgozásában minden

csoport részt vesz Szintén hasznos gyakorlat, ha a nyilvános gyűléseken minden csoport képviselője helyet kap a vezetőség asztalánál, mert így a tagok látják, hogy képviseli őket valaki Ideális esetben minden képviselőnek van valami hozzászólnivalója. A vezetők a következőképpen mutatkoznak be: „Mr Smith, a lakásbérlők egyesületének képviseletében” Sok koalíció a napirendben fölsorolja tagságát, hogy minden szervezet láthassa a nevét. Ennek a módszernek két hátulütője is van Először is, ez megmutatja az ellenfélnek a koalíció gyenge pontjait; például csak három csoport neve szerepel a listán, miközben az ellenfél abban a hitben élt, hogy legalább húszan vannak (a hatalom illúziója ugyanis jótékony hatással van az ügyre). Másodszor, ha a listán valaki nem találja meg a nevét, az igen kellemetlen és káros következményekhez vezethet A koalícióban részt vevő szervezeteknek illik tájékoztatni tagságukat a

koalíció tevékenységéről, hogy világos legyen, milyen irányban halad a munka és ki miért felelős. A koalíciók esetében a legtöbb probléma akkor adódik, ha a vezetőség és/vagy a tagság nincs tisztában a következő lépésekkel. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a koalíció minden egyes tagjával való kapcsolattartás szükségességét. A koalíció típusai Szervezeten belüli. A legegyszerűbb típus, amelyben az emberek és a vezetők valószínűleg hozzászoktak már a közös munkához Összeállhat például több háztömbklub, hogy kiharcolják a bérházak felújítását Minden klub meghívja a maga tulajdonosát a gyűlésre, ahol minden háztömböt 15 ember képvisel A tulajdonos így 100 feldühödött lakóval találja magát szemben, akik mind a ház felújítását követelik Azt persze nem tudja, hogy csak 10 vagy 15 ember lakik az ő házában, de a jelenlevők nagy száma miatt jobban hajlik a követelés teljesítésére. Koalíció

létrehozásával tehát a háztömbkluboknak megnő az esélyük a cél elérésére. Városi koalíciók. Ezt a típust jóval nehezebb összehozni és együtt tartani, mivel a tagok általában eltérő mennyiségű tapasztalattal rendelkező csoportok Ezen kívül nagy a valószínűsége annak, hogy a vezetőség és a tagság korábban soha nem dolgozott még együtt, ezért gyanakvással tekintenek egymásra Ha azonban a tagságot kellő mértékben aggasztja az adott ügy, nem jelenthetnek problémát a történelmi korlátok, a faji, földrajzi és gazdasági különbségek. A chicagói Metropolitan Area Housing Alliance (MAHA az egész városra kiterjedő lakásügyi szö- 46 vetség) akkor jött létre, amikor nyolc szervezet tagsága rájött, hogy mindnyájan ugyanazzal a problémával ostromolják eredménytelenül a lakásügyi bíróságot. Megkérték vezetőiket, hogy vizsgálják meg az együttműködés lehetőségét. Az együttműködés aztán igen

hatékonynak bizonyult Az eset kapcsán a vezetők megismerték egymást, és a MAHA számtalan egyéb ügyet is sikerre vitt. Nemzeti koalíciók. A közösségi csoportok történetében ez egészen új forma Közösségi szervezetek által az eddig létrehozott két nemzeti koalíció tevékenysége szerencsére győzelmeket hozott A National Peoples Action (NPA), az egész országot átfogó laza szervezeti hálózat példát adott másoknak is. A közösségi szervezetek fejlődésében ez a típusú koalíció kreatív és szükséges lépés. Az eljövendő években remélhetőleg több ilyen nemzeti szintű koalíció jön majd létre, és lehetőséget ad a közösségi csoportoknak, hogy nagyobb beleszólásuk legyen a nemzeti politika meghatározásába. A koalíció létrehozása A koalíció létrehozásának nincsenek írott szabályai. Néhány a MAHA-hoz hasonlóan alakul meg, vagyis az egyes csoportokat a szükség hozza össze. Gyakoribb azonban, hogy egy szervezet

olyan problémával találja magát szemben, amely túlságosan összetettnek bizonyul, és a győzelemhez a szervezetnek nagyobb erőre és hatalomra van szüksége. A szervezet ekkor olyan csoportokat keres, akikkel koalícióra léphet A Michigan állambeli Pontiacban tudomására jutott az egyik szervezetnek, hogy a k özkórházat új helyre akarják költöztetni, és egyúttal magánkézbe kívánják adni. Két kérdés vetődött föl: (1) ki fogja gyakorolni az ellenőrzést a kórház munkája fölött; (2) elköltözik-e a kórház. Amikor egy nyilvános tájékoztatón nem tehették föl kérdéseiket, azonnal hozzáláttak, hogy kiszélesítsék hatalmi bázisukat Ennek során igen érdekes és sokszínű koalíciót hoztak létre. A spanyol lakosság nagy hányadát aggasztotta, hogy a baleseti ambulancián senki nem beszélt spanyolul Őket ez a probléma vitte a koalícióba Egy népjóléti szervezet azért csatlakozott, mert ha a kórház kikerül a városi

igazgatásból és magánkórházzá alakul, valószínűleg nem fog ellátást adni a társadalombiztosítás terhére A szervezet által végzett kutatás kiderítette, hogy a kórház költöztetésének költsége igen nagy terhet ró a város költségvetésére. Emiatt a középosztálybeli háztulajdonosok is beszálltak a küzdelembe, mert attól tartottak, hogy megemelik az ingatlanadókat. A kórház közelében élők szintén ellenezték a kórház költözését, mert nem lehetett tudni, mi lesz a megüresedő épület sorsa Ők is beálltak a csatasorba A kutatás arra is fényt derített, hogy a tervezett új kórháznak pszichiátriai osztálya is lesz. Erre azok is tiltakozni kezdtek, akik az új kórház közelében éltek. Az idősek is csatlakoztak a küzdelemhez, mivel az új helyszínt nem lehetett tömegközlekedési eszközökkel megközelíteni. Ekkorra a koalíció már igen erős volt, és számos konfrontációra is sor került a kórházzal és a várossal.

Megkeresték a United Autó Workerst is, akik szintén csatlakoztak hozzájuk. Egy állami hivatalért versengő politikus hirtelen „érdeklődni” kezdett az ügy iránt, és melléjük állt Az ügy egyre nagyobb nyilvánosságot kapott. Az eredmény: győzelem A közösségszervező ügyessége, aki minden csoportnak érdekévé tette az ügyet, és a kutatómunka kulcsfontosságú szerepet játszott a koalíció létrehozásában. Mindegyik csoportot más és más motivá- 47 ció hozta a koalícióba, és képesek voltak arra az egy célra összpontosítani, hogy megakadályozzák a kórház elköltözését. Ha valaki széles érdeklődésre számot tartó ügy megoldása érdekében koalíciót szervez, akkor nem nélkülözheti az előzetes kutatást, elsősorban azért, mert az ilyen ügyek már jóval összetettebbek, mint pl. egy alagsori lakóházklub ügye Másodsorban, minél több kutatást végez valaki, annál tisztábban látja, milyen csoportokat és hogyan

érdemes még bevonni a koalícióba. VI. Erő és győzelem Minden közösségi szervezet célja, hogy hatalomra tegyen szert, hogy emberek álljanak mögötte annak érdekében, hogy a közösség fogalmazhassa meg a szükségleteit és harcolhasson kielégítésükért. A hatalom kiépítéséhez győzelmekre van szükség, mivel csak egy mazochista tart ki egy bukásra ítélt ügy mellett. A közösségi szervezetben való részvételnek csakis akkor van értelme, ha a k özösség lakói eredményeket vagy győzelmeket látnak. A sportban nagyon könnyű meghatározni, mit nevezünk győzelemnek: az a focicsapat nyer, aki a legtöbb gólt rúgta, és az a golfjátékos, aki a legkevesebb ütéssel talál célba. A közösségszervezés esetében ez azonban nem ilyen egyszerű A célok változnak, tárgyalásokra kerül sor, a győzelem újabb célhoz vezet 1. Definíciók A) Közbenső győzelmek ezek azok az apró győzelmek, amelyek a döntő győzelemhez vezető utat

kísérik. Erősítik a szervezetet, és amikor elérik a döntő győzelmet, azt a lehető legnagyobb számú ember érzi sajátjának B) Döntő győzelmek ezek tulajdonképpen a szervezet által kitűzött célok, amelyek óriási jelentőséggel bírnak a közösség lakói számára, mint például egy új iskola építése, vagy a közkórház elköltözésének megakadályozása, vagy az építési övezetek egy külső beruházó igénye szerinti módosításának visszautasítása. C) Nincs végső győzelem ahogy a közbenső győzelmek a döntő győzelemhez vezetnek, a döntő győzelmek egész sor új szervezéshez, és egész sor új közbenső és döntő győzelemhez vezetnek. 2. Példa egy helyi ügyre Egy szervezet kitűzheti maga elé egy háztömb rendbehozatalának feladatát. A döntő győzelmet addig nem érik el, amíg az épület tiszta nem lesz. Közbenső győzelemről például akkor beszélhetünk, ha a tulajdonos végre beleegyezik, hogy találkozik a

lakókkal. A közbenső győzelmek azért fontosak, mert életben tartják az ügyet, és segítik a döntő győzelem elérését. A közbenső győzelmek értelmezése azért fontos az embereknek, mert látják az előrehaladást, és hogy közeledik a „végső” cél megvalósulása. Egy közösségszervező hiábavaló erőfeszítéseket tett egy bérház ügyében. A tulajdonos rendre megtagadta, hogy találkozzon a csoporttal, pedig egy nagy delegáció fölkereste az otthonában, sőt, a templomban is A vezetőség elbátortalanodott, az emberek érdeklődése pedig lankadni kezdett, mert nem láttak haladást az ügyben. A közösségszervező elintézte, hogy az egyházközség 10 tagja eljöjjön a vezetőség gyűlésére Körbevitték őket az épületben, hogy saját szemükkel lássák a tarthatatlan állapoto- 48 kat. Arról is gondoskodtak, hogy amikor kilépnek az épületből, a helyi újság egyik riportere várja őket A következő héten az újság első

oldalán óriási betűkkel ez állt: „A helyi klérus is támogatja a lakók kérését”. A cikket fénymásolták és szétosztották a szomszédságban Az emberek új erőt és új hitet merítettek abból, hogy új támogatóik akadtak Az egyház képviselői és a hívők egy csoportja elment a következő gyűlésre, és amikor kiderült, hogy a tulajdonos megint nem jött el, újra elmentek a házához; ezúttal az egyházközség kíséretében. Új erőt és új támogatókat maguk mögött tudva a vezetőség ezúttal agresszívebb volt, aminek eredményeképpen sikerült megállapodni a tulajdonossal a renoválás időpontjában Az épületet felújították, elérték a döntő győzelmet De a csoport soha nem jutott volna el idáig, ha nincs az a közbenső győzelem, amit az egyház támogatása jelentett. Következtetés Az emberi állat szakadatlanul a Grál kelyhet keresi azt hiszi, ha megtalálja, az minden problémát megold és a küzdelem véget ér. „Ha új

iskolát építenek, a gyerekeink jól fognak tanulni” „A nyilvánosság megszünteti a diszkriminációt” A tapasztalt vezető és a közösségszervező azonban tudja, hogy minden győzelem új ügyhöz vezet. Ennek fényében úgy tűnhet, hogy a szervezésnek soha nincs vége, ami igaz, és nemcsak a szervezésre, hanem az egész életre is. Az a focicsapat, amelyik ezen a szombaton nyer, a jövő szombaton is győzni akar Mivel a győzelmek új csatákhoz vezetnek, a győzelemmel együtt jár a felelősség, hogy új, esetleg felderítetlen területekre merészkedjünk. Ezért a győzelem néhány embert megrémít Ha veszítesz, nem várnak sokat tőled és nem kell megtenned a következő lépést. A győztes szervezet tudja, hogy a győzelem új szervezési akcióhoz és új küzdelmekhez vezet, és minden győzelem új felelősséget hordoz VII. A közösségszervező mítosza A történelem folyamán az ember mindig mítoszokhoz igazította az életét. Ezek a

mítoszok voltak létezésének „útjelzői” Velük próbálta megmagyarázni a felfoghatatlant és velük próbált értelmet adni az életének. Segítettek neki eligazodni egy olyan világban, amelyet nem értett, amely félelemmel töltötte el és amelyet nem tudott sem ellenőrizni, sem irányítani. A mítoszok hatására a közösség tagjai erejük és képességeik meghaladására is képesek voltak. Ennek köszönhetőek a fájdalom, a szenvedés vagy önfeláldozás és az elkötelezettség rítusai. A vallás ezt az igényt elégítette ki; ezért követel minden vallás teljes hitet és odaadást követőitől. Néhány ember számára ehhez hasonlatos a hazafiság eszméje is: háborúk idején az ország érdekei jogosan követelnek emberéletet Mások a különböző mozgalmakban találták meg ezt a szerepet Az első szakszervezetek szervezőit, halálos fenyegetettségük ellenére, az „egyetlen hatalmas sztrájk” mítosza vezérelte, amely majd gyökeresen

megváltoztatja a hatalmi viszonyokat. Az ötvenes és hatvanas évek szabadságmozgalmaiban az egyenlő emberi jogok mítosza kért és kapott teljes elkötelezettséget nagyon sok embertől. Ezek és az ezekhez hasonló erőfeszítések azt a célt szolgálták, és néhány esetben még ma is azt szolgálják, hogy értelmet adjanak a létezésnek és felülemeljék az embert saját korlátain. A mítoszban való részvétel megnemesíti az embert, jobbá teszi a világot, annak a hatalmi struktúrának a részévé teszi az 49 embert, amely megvalósíthatja az általa hőn áhított változásokat. Napjainkban nehezebben találunk mítoszokat. A vallás már nem jelenti azt számunkra, amit annak idején szüleinknek jelentett A Watergate-botrány árnyékában csak nagyon kevesen, ha egyáltalán akadnak még ilyenek, képesek tisztelettel tekinteni a politikusokra Az ingatag gazdaság és a növekedő hiányok lerombolták a gondtalan élet lehetőségének mítoszát A

mítosz, azaz az élet értelme, a lakosság igen nagy hányada számára egyenlő az évi két vagy három hetes szabadsággal, a g yerek továbbtanulásával, a kölcsönök törlesztésével, az elegendő nyugdíjjal. Örülnünk kell, ha ezek a mítoszok értelmet adnak az egyén életének, bár meglehetősen unalmas céloknak tűnnek. Egy nem kifejezetten romantikus, ám annál inkább gyakorlatias ember szerint „az élet olyan szendvics, amiben szar van, de a kenyér hiányzik belőle, és mindennap újabb falatot harapunk belőle”. Létezik-e olyan mítosz, amely értelmet adna ennek a szarszendvicsnek? Az a jó közösségszervező, aki a világot olyannak látja, amilyen. Látja az elnyomottakat és az elnyomót, a hatalmasokat és a hatalom nélkülieket, és azért dolgozik, hogy egyszer eljöjjön az a nap, amikor a szerepek egyenlővé válnak vagy megfordulnak ugyanakkor azonban a történelmi tapasztalatokból nagyon jól tudja, hogy amikor az elnyomottak

hatalomhoz jutnak, a folyamat újra kezdődik. Nemcsak az elnyomó hibáit látja, még akkor sem, ha az 500 dolláros „fehér galléros” ingbe van bugyolálva, hanem az elnyomott jelentéktelenségét és szűklátókörűségét is. Látja a hatalom könyörtelenséget és a hatalomtól megfosztottak alázatosságát Tudja, hogy ha szerencséje van, vagy ha a történelem kegyeibe fogadja, élete során legjobb esetben is csak két olyan szervezői kampánya lesz, amely bármilyen léptékű társadalmi hatást vált ki. Melyek a mítosz azon elemei, amelyek a t ovábbhaladásra ösztönzik a szervezőt? Az élet legyen izgalmas. A közösségszervező tarsolyában ott van a változás lehetősége A választókörzet, a kerület, a város, a megye, az állam változása A gazdálkodó közösség megváltozása Az elnyomó és elnyomott jelenlegi szerepeinek felcserélődése A változásokat mindig izgalom kíséri Izgalom a közösségszervezőnek izgalom az embereknek,

akikkel együtt dolgozik, és izgalom azoknak, akik ellen dolgozik. Az izgalom a csoport szervezésének minden szintjén jelen van, kezdve attól a ponttól, amikor a szervező létrehozza a szociális segélyezésben részesülők csoportját, egészen addig, amikor a segélyező hivatal teljesíti kérésüket. Vagy akkor, amikor a közösség annyi hatalomra tesz szert, hogy közölheti a várostervezővel: „csak nyugodtan csavarja össze a tervrajzait. Nincs szükségünk rá Itt van a miénk”, és győznek. Az is hatalmas élmény, amikor egy egyén énképe azért változik meg, mert részt vett a szervezésben és a cél megvalósításában. Volt egy közösségszervező, aki megalakította az idősek koalícióját, hogy telefonon rendelhető, speciális buszjárat bevezetését harcolják ki a várostól. A konfrontáció előtt igen keményen dolgozott a koalíció vezetőségével A tárgyalások során egyértelművé vált, hogy nem fogják megnyerni az ügyet Amikor

már-már úgy festett a dolog, hogy a polgármester végleg megzavarta őket és egymás között civa- 50 kodtak, fölállt egy asszony, aki korábban nem tartozott a vezéregyéniségek közé, és r ákiabált a polgármesterre: „Polgármester úr, magának is van anyja meg apja. Azt akarja, hogy a nehéz bevásárlószatyorral gyalog menjenek haza a piacról, vagy ne tudjanak orvoshoz menni, mert nem akarnak taxira költeni? Ezt a buszt a maga szülei is használnák, sőt, eljön majd az az idő, amikor maga is fölszáll arra a buszra.” Ez volt az a segélykiáltás, amely újabb motivációt adott, ismét összehozta az időseket, és lerombolta a polgármester logikusan felépített érvelését a buszjárat bevezetése ellen Negyedórával később a csoport győztesen hagyta el a termet, és a busz ma is közlekedik a közösségben Az asszonyt megválasztották állandó szóvivőjüknek. Amikor megjelenik a városházán, azonnal foglalkozni kezdenek a csoport

kérésével, és az esetek többségében teljesítik is azokat Amikor az idősebb korosztályt érintő közérdekűi kérdés vetődik föl, a sajtó mindig megkeresi, hogy az idősek koalíciója nevében nyilatkozzon az ügyről. Az asszony megvallotta a szervezőnek: „tudja, azelőtt soha senkit nem érdekelt a véleményem. Ez a két év volt életem legizgalmasabb időszaka” Talán hozzátehetjük még azt is, hogy azok napjai sem teltek unalmasan, akik ellen a két év alatt a koalíció harcolt. A közösségszervező mítosza igen nagy részben abból áll, hogy az élet igenis legyen izgalmas A közösségszervező mítoszának második nagy tétele, hogy higgyen az emberekben és tisztelje őket. Ezt a hitet és tiszteletet sokféleképpen kifejezésre lehet juttatni. Először akkor nyilvánul még, amikor a közösségszervező belép az emberek életterébe. A közösség minden gazdasági, iskolázottsági ós etnikai rétegéből összegyűjti a véleményeket és

ötleteket. Nem ítéli el azt a személyt, akinek véleménye ellenkezik az övével, hanem elfogadja, hogy ez is része annak a m ozaiknak, amelynek felépítésével megbízták. Akkor is megnyilvánul, amikor kiválasztja a megoldandó ügyeket Amikor valaki berobban az irodába és azt mondja: „Óriási új ügyet találtam”, a közösségszervező első kérdése az, hogy „Megbeszélte másokkal is?” Amikor az emberek megegyeznek a megcélozandó új ügyet illetően, a közösségszervező azzal fejezi ki irántuk érzett tiszteletét és beléjük vetett hitét, hogy hagyja, ők maguk alakítsák ki az ütemtervet, a t aktikákat és a cél okat. Javasolhat alternatívákat, de a döntést és a megvalósítás módját végül a csoport határozza meg. Az egyik fehér bőrű közösségszervező, aki egy fekete közösségben dolgozott, állandóan azt hallotta a vezetőségtől, hogy valamit tenni kellene a környéken „dolgozó” prostituáltakkal. A

közösségszervezőnek fenntartásai voltak az üggyel kapcsolatban, de végül találkozót szervezlek a rendőrséggel, ahol előadták kéréseiket. A rendőrség megígérte, hogy begyűjti a prostituáltakat, de figyelmeztette a csoportot, hogy a lányok három órával később újra az utcán lesznek Az emberek úgy döntöttek, kivárják, mi történik, és létrehoztak egy bizottságot, amely két hét elteltével megvizsgálja az eredményt. Nem kellett két hétnek eltelnie ahhoz, hogy lássák, a rendőrség valóban begyűjtötte a prostituáltakat, akik még aznap, de legkésőbb másnap este újra az utcán voltak. A közösségszervező el ment a rendőrségre, hogy megtárgyalja a d olgot. Megtudta, hogy a f ekete prostituáltak 90 százalékának „vendégei” egy közeli kertvárosi negyed fehér bőrű férfiai közül kerültek ki. Mivel ezek az emberek kívül estek a közösségszervező területén, a következő stratégiát dolgozta ki: az emberek

„járőrözzenek” a sarkokon, és amikor látják, hogy valamelyik nő beszáll egy fehér férfi kocsijába, írják föl a kocsi rendszámát, ennek 51 alapján nyomozzák ki a tulajdonos kilétét, és küldjenek a lakására egy levelet a feleségének címezve, amelyben azt tudakolják, vajon sejti-e, hol volt a férje azon a bizonyos estén. Párosítva ezt azzal, hogy újságban is közzéteszik az akció hírét, bizonyosan csökken majd a forgalom és eltűnnek a prostituáltak. A közösségszervező vidáman érkezett stratégiájával a vezetőség ülésére. Mindenféle okok miatt azonban, amelyek legtöbbjén nem volt nehéz átlátni, visszautasították a tervét Ehelyett az a javaslat született, hogy szervezzenek „sztrájkőrséget” a prostituáltak körül A közösségszervező meglehetősen viszszataszítónak találta ezt a tervet, de tiszteletben kellelt tartania azok választását, akiket szolgált Ezen a ponton sok költői kérdést föl lehetne

tenni. „Mennyire lehet az embereket szabadjára engedni? Szabad-e szegregációt szervezni? Van-e erkölcsi joga a közösségszervezőnek ahhoz, hogy személyes álláspontot képviseljen egy ügyben?” És még folytathatnánk a sort. Ha a közösségszervező elemezte a közösséget, és elfogadta olyannak, amilyen, a mítosz, amelyben él, azt diktálja, hogy tartsa tiszteletben a közösség döntéseit. Tapasztalatból tudja, hogy ha egy demokratikus közegben az embereknek megadatik a lehetőség, hogy a saját életüket és a közösség életét irányítsák, megváltozik az önmagukról és másokról kialakított képük, kitágul a horizontjuk, és az önérdek helyett a közösség vagy a város érdekei kerülnek előtérbe. Tapasztalta, hogy háztulajdonosok harcolnak a bérlők jogaiért; és hogy bérlők küzdenek olyan ügyekért, amelyekből csakis a tulajdonosok látnak hasznot. Látta, hogy emberek hajlandóak egy napi munkát föláldozni azért, hogy olyan

ügyekért harcoljanak, amelyek közvetlenül nem is hatnak rájuk. A közösségszervező mítoszának harmadik alapvető kelléke, hogy egyetlen intézményben sem szabad megbízni. Ezt a pályakezdő is könnyen belátja, amikor a városháza, a bank vagy az oktatási osztály ellen szervezkedik A gyakorlott szakember tudja, hogy ez arra a hatalmi bázisra is érvényes, amelyet szervez. Tehát szakadatlanul új ötleteket, új embereket, a közösség új részeit keresi, hogy bevonja őket a szervezés kampányába. Ha egy intézményt nem frissítik föl időnként a vezetői szerepre törekvő új emberek, a r égieket fölváltó új ügyek, akkor az az intézmény hamarosan szenilissé válik. Ha pedig szenilitás tapasztalható, a halál sincs már messze. A közösségszervező ezért tisztában van azzal, hogy nem bízhat az intézményekben; minden fronton kihívást kell intézni ellenük, és nemcsak azok ellen, amelyek elnyomó szándékkal lépnek föl, hanem azok

ellen is, amelyeket a szervező szolgál. Egy közösségszervezőt egy etnikailag igen változatos közösségben dolgozó szervezet vezetőjeként alkalmaztak. Amikor megismerte a vezetőség igazi arcát, kiderült, hogy a közösség 60 százalékát alkotó etnikai csoportból csupán két személy kapott helyet a 25 fős testületben. Tudta, milyen reakciót váltana ez ki a létező hatalmi bázisból, ezért az alapszabályhoz folyamodott, amely kimondta, hogy ha egy vezetőségi tag nyomós indok nélkül három vezetőségi ülésen nem vesz részt, akkor új tagot kell fölvenni a helyére. Hat hónap alatt kilenc új tagja lett a testületnek, mindnyájan a nem megfelelően képviselt etnikai csoportból Ennek következtében sokan lemondtak tisztségükről, mivel túl sokan kerültek a vezetőségbe „azok” közül A közösségszervező azonban tisztában volt azzal, hogy ha meg akar felelni a mítosznak, vagy megváltoztatja a bizottság összetételét, vagy az

működésképtelen lesz. 52 A közösségszervező mítosza, amely minden reggel úgy rángatja ki az ágyból, hogy egy újabb „szarszendviccsel” kell szembenéznie, tulajdonképpen az élet izgalmasságába vetett hite amelyet ő hoz létre és amelynek része kíván lenni. Hite az emberekben és irántuk érzett tisztelete, hogy ők hozzák meg a saját életüket érintő döntéseket, és hogy tudják, mikor adják föl saját érdekeiket a közösség érdekei miatt. Az intézmények iránti bizalmatlansága, az intézmények felfrissítése új ötletekkel és ú j emberekkel, hogy izgalmat vigyen az intézmények életébe. Összefoglalás A közösségszervezés olyan folyamat, amelyben a közösségszervező ösztönzi és segíti a helyi közösséget, hogy saját szükségleteit kiértékelje, megtervezze és e cél megvalósítására irányuló tevékenységét koordinálja. A szociális munka egyike azon tudományágaknak, amelyek közösségszervezőket

képeznek A közösségszervezői tevékenységnek sokféle szerepe vagy modellje létezik: a „képessé tevő”, az „alkusz”, a „szakértő”, a „szociális tervező”, az „érdekképviselő” és az „aktivista”. Az alkalmazandó modellt általában a végrehajtandó feladat szabja meg Mivel egy adott közösségi ügy többféle szerepet igényelhet, az alkalmazott modellek között átfedések vannak. A „képessé tevő”, az „alkusz”, a „szakértő” és a „szociális tervező” rendszerint nem „szabadságharcos” jellegű szerepek. Ha ezek a szerepek nem hatásosak az egyén vagy a csoport céljainak megvalósítása érdekében, „szabadságharcos” jellegű tevékenység indokolt lehet („érdekképviselő” vagy „aktivista”) Az összehasonlítás és a kontraszt kedvéért a közösségszervezés/fejlesztés két modelljét mutattuk be: (1) Biddle-ék modelljét, amelyben a közösségfejlesztőnek elsősorban az „ösztönző”

szerepe jut, és (2) az Alinsky-féle „hatalomütköztető” modellt, amelyben a közösségszervező inkább „aktivista” szerepet játszik. A közösségszervezés elméletei között napjainkban a legnagyobb érdeklődést és a legtöbb vitát az Alinsky-féle modell váltotta ki. (Fordította: Szabó Olimpia) William W. Biddle-Loureide J Biddle - Falusi esettanulmány Day County a déli Appalachian hegyekbén található. Gazdaságilag elmaradott terület, amelyet a modern élet sok eleme elkerült A gazdasági helyzet, amelyet egy gyenge kézműipar uralt, állandóan rosszabbodott a második világháború befejezése óta. Ennek következtében lakossága nagyobb mértékben csökkent, mint bárhol másutt az államban A legtöbb lakos, aki a megyében marad, bizonytalan jövő elé néz, mind életszínvonalbeli, mind szellemi vonatkozásban. Az Appalachian területtel melynek része Day County egyházi és emberbaráti vállalkozások foglalkoztak nemzedékről

nemzedékre. Kutatásaik eredménye azonban mindössze annyi, hogy tanulmányozták magát a területet és a fontosabb szükségleteket, az éhséget, a rossz egészségügyi állapotot, az öltözködést, az iskolai oktatás hiányának csökkentési lehetőségét, a művelődést. A területet „halálra tanulmányozták” mondta egy animátor. A művelődési erőfeszítések arra irányultak, hogy az Ígére- 53 tes fiatal embereket elvigyék erről a területről. Így növelték azok nehézségeit, akik maradtak Keveset tettek, hogy segítsék az embereket, hogy azok megfelelő életformát találjanak és így az önfejlesztés lehetőségét megvalósítsák. Mr. Fellows, egy misszió vezetője (melybe általános iskola, kétéves középiskola, kórház, egy kis farm és egy kápolna tartozott), miután tizenhárom évig dolgozott Day County lakosaival, elbátortalanodott. Küldetésüknek mindössze annyit sikerült elérnie, hogy növelte az emberek segítség

iránti elvárásait, de azt már nem tudták megtanulni, hogyan kell kezdeményezniük saját jövőjük érdekében. Talán egy újabb, másfajta módszer el tudná azt is érni teszi fel Mr. Fellows a kérdést Az életkörülmények Sokat írtak már a déli hegyi lakók helyzetéről. A Day County területén élőknek sok közös vonásuk van a más területen élőkkel, de nekik is megvannak a saját helyi és személyes eltéréseik. Ezek kulcsa egy történelmi tény, a terület elszigeteltsége. A lakosok elszigetelődtek azoktól a változásoktól, amelyek a modern életet jellemzik, de egymástól is elkülönültek a völgyben élve, és nemcsak az idegenek lettek gyanúsak számukra, hanem a gerinc túloldalán élő szomszédjaik is. Az elszigetelődés hatásai különösen érvényesülnek a terület egyházaiban. Ezek az egyházak kicsik, gyengék és „másvilágiak” voltak, gyakran nem kapcsolódtak semmilyen országos felekezethez. Általában jelentős

versengés volt közöttük, mindegyikük saját üdvözülésértelmezését tekintette egyedül igaznak. A „keresztény” kifejezés gyakran csak a sz ónok egyházának tagjait jelölte: más egyházak tagjairól úgy beszéltek, mint „nem keresztényekről” (az utóbbi kifejezés felöleli azokat a nyilvánvaló „bűnözőket”, akik készítették vagy itták a csempészett whiskyt vagy dohányoztak, káromkodtak). Az életszínvonal alacsony, még a bányászcsaládokban is, mert habár a bányászok napidíja magas, foglalkoztatottságuk bizonytalan. Egészségügyi és oktatási ellátásuk is alacsony fokú Csak a szénbányász szakszervezet által megépített kórház és a helyi középiskolák törekedtek szolgáltatásaik szakmai színvonalának javítására. Sok család csak önkormányzati segélyből él, vagy jótékony adományokból tudja minimális szükségleteit kielégíteni. A háztáji gazdálkodáson kívül a megélhetés fő forrásai a

fakitermelésből és a szénbányászatból származnak. Az utak építése már a múltban megindult mindkét iparág számára, s bár napjainkra csökkent ennek mértéke, az autós kor igényeinek kielégítése tovább folytatódik. Amint az új utak nyitottá tették a területet, az elszigetelődés fokozatosan megszűnt. A villamos áram szélesebb körben hozzáférhető lett; a rádiók megismertették a külvilág kereskedelmi értékeit. A régi népdalok és népmesék, az eredeti kézművesség és egyéb ősi, sajátos kulturális elemek letűnőben vannak. Az emberek ugyanis vágynak a modem világ zűrzavarába kerülni, ugyanakkor szokásban és magatartásmódban egy olyan világot őriznek, amelyik pusztulóban van A kezdetek Aki közösségfejlesztéssel kezd foglalkozni, azonnal komoly problémával találja szemben magát, ha egy elmaradott területen fejlesztési tervet próbál elfogadtatni az emberekkel. Abban reménykedik, hogy megkérik az

együttműködésre, arra, hogy segítsen megvalósítani az ott lakók jónak tűnő ötleteit. 54 A valóságban azonban az emberek fásultak, gyanakvóak minden kívülállóval szemben, és hozzászoktak a jótékonykodáshoz, tehát nem valószínű”, hogy hajlandók őt megkérni erre. A mi esetünkben a munkatársak egy távoli főiskola társadalomtudományi tanszékéhez tartoztak. A kísérlet vezetőjének meg kellett elégednie Mr Fellows felkérésével Először is pontosan meg kellett határozni a kutatásban résztvevők, szervezők feladatkörét Jó kapcsolatot kellett kiépíteni a lakossággal, olyan viszonyt, amelyben a kísérlet résztvevői őszinték, nem változtatnak addigi magatartásukon. E jó légkör megteremtését, a kapcsolatok kiépítését a főiskola tanárai, diákjai vállalták. 1957-től kezdve táborokat szerveztek Day Countyban A diákok lelkesedése jó irányba befolyásolta a helyi lakosok együttműködését. Végül mégis úgy

alakult, hogy nem ezeknek a táboroknak lett kulcsszerepük a közösségfejlesztési folyamatban Egy fejlesztési tervnél fontos, hogy tudatában legyünk a résztvevők lehetséges elvárásainak, s tudjuk, hogy az elvárások változhatnak, akár a munka elején, akár munka közben. A kísérletezők összekötőjükkel, Mr- Fellows-zal közösen igyekeztek egy olyan módszert kialakítani, mellyel növelhetik a h elyi emberek kezdeményezőkészségét, a sikert illetően azonban szkeptikusak voltak. A tanárok és diákjaik egy olyan kutatási akciót kívántak lebonyolítani, melyben segítőtársakra lelhetnek a lakosságon belül a folyamat további irányításához. Az ott lakók motivációi nehezen voltak felismerhetők Eleinte csak következtetni tudtunk rájuk, később a terv megvalósítása során megismerhettük reakcióikat Az, hogy az emberek elégedetlenek sorsukkal, már az elején világos volt Azt viszont minden őket ismerő kétségbe vonta, hogy vágy

ébreszthető bennük a változtatásra. S akik ezt állították, végig kitartottak amellett, hogy az emberek reménytelenül apátiába merültek A kísérlet vezetői első lépésként tehát igyekeztek felkutatni azokat a társadalmi motívumokat, amelyek az egyéni fejlesztésre ösztönöznek. Ez nehéz munka volt akkor, amikor azok, akik oly jól ismerték az embereket, meg voltak győződve a jobbítási szándék kudarcáról. A kísérlet története Körülbelül három év kellett ahhoz, hogy a változások érzékelhetővé váljanak, s tartósak maradjanak. Fejlődött az emberek önfelismerése, motivációi, viselkedése. Az eredményeket látva a munkahelyi fejlesztői vállalták határozatlan ideig tartó folytatását 1956 előtt Éveken keresztül baj volt az emberek hozzáállásával. A lakosság kezdte elvárni az egyre nagyobb mérvű törődést az egyházak és a tehetősebb támogatók részéről. Ha például közutat építettek, az út mentén földdel

rendelkező helyi lakosok felemelték a föld árát, s úgy adták el a megyének. Az út építését tehát hátráltatta az egyéni haszonszerzési vágy Az együttműködés megteremtésének kudarcát igazolta két, tanulókból álló munkatábor eredménye, amit egy vallási szervezet irányított néhány évvel korábban. A két tábor igyekezett javítani a helyi lakosok életkörülményein A hegyi lakók úgy fogadták ezeket a szolgáltatásokat, mint járandóságukat, segítségüket fel sem ajánlották, sőt, azért panaszkodtak, hogy keveset tesznek értük. 55 Mr. Fellows úgy vélte, hogy a misszió alkalmazottai zavarólag hatottak az egyénekre, az összejövetelekre Annyira meg volt győződve, hogy intézményük csökkenti a kezdeményezést, hogy távolmaradásukat javasolta az újonnan alakuló bizottságokból Nem óhajtotta részvételüket a f ejlesztési terv megvalósításában. Álláspontját magára is vonatkoztatta, és fenn kívánta tartani

mindaddig, amíg nyilvánvaló igény nem mutatkozik jelenléte iránt Az, hogy vajon az ilyen, egyént és intézményt háttérbe szorító magatartás annyira szükséges volt-e, mint ahogy azt Mr. Fellows gondolta, vitatható Végül is mind ő, mind a misszió munkatársai aktívan részt vettek a vállalkozásban. Talán korábban sem lett volna szükség távolmaradásukra, s így az emberek intézményük iránti magatartása is gyorsabban változhatott volna 1956 Mr. Fellows és a közösségfejlesztés igazgatója először a Déli Hegyek Tanácsának éves kongresszusán találkozott 1956 februárjában. Mr Fellows kifejtette elégedetlenségét a helyi misszió módszereivel és eredményeivel kapcsolatban, és utalt a más módszerekkel való kísérletezés szükségességére. Az igazgató megemlítette, hogy a lakosság körében végzett közösségfejlesztési munka némileg hasonlít a déli hegyi lakók körében végzett kísérletekhez. Megegyezett Mr Fellows-zal,

hogy a fejlesztési terv nyomtatott összefoglalóit leküldi, mert ezzel segíthetnek az elmaradott terület problémáinak megoldásában Ezek után levelezni kezdtek, és leveleiken keresztül megvitatták egy kísérleti terv megkezdésének lehetőségeit. Mr Fellows meghívására az igazgató és felesége háromszor is ellátogatott a misszióhoz az év folyamán. Az első kettő barátságos ismerkedési látogatás volt Az utolsó a terv megvalósításának kezdetét jelezte. 1956 őszének elején, a harmadik látogatást megelőzően, elkötelezték magukat egy hároméves kísérleti program mellett. Az idő behatárolására azért volt szükség, hogy azalatt bebizonyosodjon, vajon megfelelően fejlődött-e az emberek öntevékenysége, s érdemes-e tovább folytatni a kísérletezést A terv beindítását célzó látogatást december elejére tervezték. November elején Mr Fellows levelet írt a tervezett vállalkozással kapcsolatos kétségeiről: „.Az utóbbi

időben nagyon pesszimista vagyok a vállalkozásunkat majdan követő közösségi reakciókat illetően Gondolom, Ön is érezte tavaly tavasszal az ezzel kapcsolatos problémáimat, és a bennem felmerülő kérdést, hogy vajon várható-e a minket körülvevő környezettől, hogy új magatartásformákat és egy pozitívabb, egészségesebb együttműködést alakítson ki egy meglehetősen nagy és régen fennálló intézménnyel, mint a mi missziónk? Másik? Másik gondom, hogy vajon közösségünk képes-e mostani, szinte abnormális apátiáján és közömbösségén túllépve, lehetőségeivel élni és változtatni önmagán? Félelmetes, hogy ezt mondom. Tény, hogy nem próbáltunk ki minden lehetséges megközelítést Ugyanakkor tudatában vagyok mindannak, amit eddig megpróbáltam, nemcsak azóta, amióta 1942ben idejöttünk, de azt megelőzően is. Az embernek nyitva kell tartania a szemét azon jelek láttán, amelyeket majdnem minden nap maga előtt lát

Biztos vagyok benne, hogy Önök egy új megközelítéssel próbálkoznak majd, hogy a helyi lakosok magatartásán változtatni tudjanak. Nem vagyok biztos benne, de valószínűsítem, hogy az új módszereknek akkor lesz megfelelő sikere, ha az Önök munkája az 56 emberek gondolataiban egy helyi intézmény, a misszió tevékenykedésével kapcsolódik össze.” A közösségfejlesztési igazgató 2-3 nap múlva válaszolt: „November 6-i levelét méltányoltam, de nem ijesztett meg Értékes volt, ahogy a helyzet nehézségeit körvonalazta Úgy gondolom, ezt tisztáznunk kell, mielőtt bármilyen vállalkozásba belekezdünk. Azt azonban el kell mondanom, hogy ezek olyan nehézségek, amelyeket mindig számításba kell vennünk, amikor egy új tervet elindítunk Korábban is ugyanilyen reakcióhiánnyal álltunk szemben. Számunkra a problémák csupán kihívást jelentenek ahhoz, hogy kidolgozzuk a megfelelő módszert a nehézségek leküzdésében” E

levélváltás után a közösségi dinamika igazgatója és felesége két napot töltött a missziónál. Tárgyaltak a személyzettel, de főként azokkal a helyi lakosokkal való beszélgetésekre koncentráltak, akik szerepet vállalhatnak a terv megvalósításában A helyi emberek otthonaikban való felkeresése előtt megkérték Mr Fellowst, hogy terjessze el: a látogatók kedves emberek, akikben bízni lehet Ez a támogatás a misszió számára is hasznos volt, anélkül, hogy a látogatókat azonosították volna vele A családlátogatások célja azon társadalmi motivációk felkutatása volt, amelyek majd a helyi határozathozatal és cselekvés alapjai lehetnek. A látogatók abból indultak ki, hogy az ilyen motivációk jelen vannak még azok között is, akik már rég apátiába merültek. így bátorították az embereket, hogy beszéljenek a problémáikról és ötleteket kértek tőlük: mit lehetne együttesen tenni a helyi viszonyok javításáért?

Érdeklődtek afelől, hogy az itt lakók vajon hajlandók lesznek-e másokkal együttműködni és lesznek-e újonnan csatlakozni kívánók? Végül megkérdezték, hogy van-e lehetőség összehozni az embereket valamilyen közös tevékenység lebonyolítására. Az együttműködés első lépéseként megígérték, hogy egy csapat diák és tanár eljár majd segíteni a következő nyáron felmerülő munkákban. Látogatásuk befejezése előtt az igazgató és felesége a terület fejlesztésére vonatkozó javaslatok hosszú listáját állította össze. Ezek az elképzelések igen különbözőek voltak: jobb otthonok, egyházak létrehozása, folyók szabályozása, jobb utak építése, új megélhetési lehetőségek keresése Sok javaslat közülük nem volt gyakorlati, de valamennyi őszinte volt A misszió személyzetének néhány tagja meglepődött, hogy ezektől az emberektől ilyen ötletek származhatnak Kétségbe vontak még azt is, hogy egyáltalán

valamilyen építőjellegű elképzelésük lehet. Több tényező is hozzájárult ehhez a gyors, pozitív eredményhez: a misszió vezetőjének támogatása (akinek az ítéletében talán jobban bíztak, mint ő gondolta); a látogatók magatartása, ami arra utalt, hogy hisznek az emberek fontosságában és k épességében; a „férj-feleség” páros okos alkalmazása, ami lehetővé tette, hogy mindkét nemet könnyen megközelítsék; bizonyos fokú helyi készség, amit a misszió személyzete korábban nem vett észre mivel nem tettek kísérletet felkutatására. A kérdés most úgy merült fel, hogy vajon az emberek cselekedni is fognak-e elképzeléseik alapján? Egy helyi szervezet kiválasztása vagy megalakítása az együttműködés megteremtéséhez nehéz ügy. Ezeknek a hegyi embereknek kevés tapasztalatuk és kitartásuk volt a közösségi élettel kapcsolatban: A beszélgetés során bebizonyosodott, hogy a legígéretesebb csoport, amivel bármit is

kezdeni lehet, a misszió iskolájának Szülő-Tanár Szervezete. Ennek az újonnan létrehozott szervezetnek az élén Dorothy Drake, egy bányász felesége állt. Mások bátorítására beleegyezett, hogy egy polgári bizottság 57 elnöke is legyen; gyűléseket hív majd össze és ösztönzi az embereket, hogy vállaljanak részt a munkából. Azok, akiken az érdeklődés jelei mutatkoztak, két kötelezettséget vállaltak: hogy választanak egy feladatot mint kezdeti tevékenységet (az addig megtett számos javaslat közül vagy bármi másból), és hogy készülnek a diák-tanár munkatábor fogadására, amely segíteni fogja őket a nyár folyamán. Két személyiség emelkedett ki a kezdetben és a következő hat hónap alatt. Dorothy Drake háziaszszony, telve energiával, rengeteg ötlettel és Abner Peters, aki itt született, főiskolát végzett, nyugodt, de lelkes ember és nemrégiben választották egy kis egyház lelkipásztorává. 1957 Az évek során

a misszió kórháza és iskolája több települést is ellátott, a közösségfejlesztéshez azonban egy kisebb területet kellett kiválasztani a tevékenység központjaként. A misszió személyzete egy földrajzi központot választott ki, a bizottság első vezetőivel egyetértésben Big Maple egyik kis települését választották, amelyik kb. öt mérföldre volt a m issziótól és k özel Abner Peters kis templomához A színhely két patak összefolyásánál egy féltucat ház, egy áruház, egy szervíz, egy posta, két templom és egy, a misszió birtokában lévő üres épület volt. Több közelben lakó család járt még ebbe a központba különféle szolgáltatások miatt. Januárban a lakosok egy csoportja Big Maple-ben kezdett összejárni. Számuk kevesebb volt, mint fél tucat. Lakásokban és az áruház udvari szobájában találkoztak A közösségfejlesztés embereivel postán tartották a kapcsolatot. Március vége felé Abner Peters ezt írhatta:

„.A teljes együttműködés és részvétel bizottságunkban biztosított Néhány újabb embert is igyekeztünk bevonni a bizottságba, pl BB is részt vesz Big Maple-i tevékenységünkben Semmi kétség, a javaslatok közül a védőgát és a helyi ipar tart nagy érdeklődésre számot, de B.B szavaival: Jó lenne, ha néhány fiatal ember nagyratörő elképzeléseivel összefogna az én fiaimmal. A tevékenység hoszszabb távú megítélése pedig: Ha nem is tudunk mindent megvalósítani, mindenesetre összejöttünk Ez azt mutatja, hogy alulértékeltem a közösségünk embereit. Más ötletek is bővében vannak és jó lesz, ha eljönnek és segítenek nekünk megvalósításukban.” Erre a levélre a közösségfejlesztők így válaszoltak: „Nagyon örültünk az Ön levelének. BB (és talán mostanra mások) reakciója, bátorítólag hatott Önökre Ami a munkát illeti, készek leszünk bármit elvállalni, amit a bizottság jónak lát” A tárgyalások

eredményeként a bizottság első feladatául egy gátfal építését választotta, hogy megvédjék az utakat, hidakat és kis mezőket a további pusztulástól. A nyárra, az aktív munka időszakára várva fontosnak tartották, hogy addig is terveket készítsenek, a helyi szakemberekkel közösen megtervezzék a gátat, felírják azok nevét, akik szamárral és teherszállító géppel köveket hordanak majd a helyszínre, akik megvásárolják és odaszállítják a szükséges cementet és szerszámokat. Az egyénektől és az albizottságoktól mindez tevékeny munkát követelt A lakosok bizottsága ezen túl meghívta a leendő munkatábor résztvevőit is. Előkészítették a későbbi 58 közös munkát. A missziótól kérték egy néhány évvel korábban klinikaként működő, akkoriban üres épület használatát. A látogatók megfelelő ellátásához kályhát, ágyakat és más felszerelési tárgyakat kértek. A használaton kívüli épületet meg is

javították (elsősorban a tetőt és a lépcsőket), majd eltakarították a patkányok és mókusok nyomait Mialatt az előkészületek folytak, egy, az egész vállalkozást fenyegető válsághelyzet alakult ki, és ez a közösségi dinamika igazgatójának látogatását tette szükségessé. A helyi bizottság tagjai, főleg a férfiak, nem fogadták el a női elnök, Mrs Drake vezetését, és kezdtek távolmaradni a bizottsági gyűlésekről A visszautasítás, úgy tűnik, abból eredt, hogy Dorothy Drake-nek túl sok ötlete, túl sok energiája volt, és mindezt túlzottan az emberekre erőltette. A személyiség megnyilvánulásának ez a módja különösen megbocsáthatatlan volt egy olyan kultúrkörnyezetben, ahol a nőknek tilos túl nagy szerepet játszaniuk Drake-ék továbbá, nemrégiben alakítottak ki egy, az úttól a bejárati ajtajukhoz vezető gyalogutat és a kertben palántáztak Mindezek miatt az emberek azt állították Dorothy Drake-ről, hogy

„fennhéjázó”. Végül a férje, „az úr a házban”, megtiltotta, hogy több gyűlésen részt vegyen Dorothy sajnálattal bár, de beleegyezett. A közösségfejlesztés vezetője és felesége megbeszélte a hibákat Mrs. Drake-kel Bátorították, hogy elemezze a helyzetet. Dorothy beismerte, hogy „erőszakosan” bánt az emberekkel, sőt, úgy vélte, hogy diplomatikusabb viselkedéssel elkerülhette volna a kudarcot. Beleegyezett, hogy segít átadni az elnöki tisztet Abner Petersnek. így lehetővé vált a bizottság újraszervezése Dorothy Drake egy olyan típusú vezetőt képviselt, akire a szervezők túlságosan támaszkodtak. Csoportja tagjai szerint nem a megfelelő módszert választotta az irányításhoz, ami gyakran előfordul azokkal, akik tapasztalatlanok a vezetésben. Ennek ellenére valószínű, hogy tanulva a hibákból jó vezető lehetett volna, ha férje ezt nem akadályozza meg. Nem sokkal később a férj nyugdíjba ment és a család

elköltözött a vidékről. Néhány lényeges tény Abner Petersről, aki ekkor az elnöki tisztet elvállalta. Mint őslakost, a helyi emberek, elfogadták Főiskolai végzettsége nem jelentett hátrányt és alkalmazása a misszió iskolájánál már korábban is jó kapcsolatot eredményezett az emberekkel. Csak később választották meg lelkipásztornak egy közeli völgy kis templomába (Felszentelt lelkész) Tudták róla, hogy sok emberrel van jó viszonyban a körzetben, beleértve a lemondott előző elnököt, Mrs. Drake-et is Mindezek a jellemzők humorérzékkel párosultak, és arra utaltak, hogy a helyi közösségi fejlesztés vezetésére való megválasztása kitűnő választás volt, amit ő végül is elfogadott. Azt is meg kell említeni, hogy Mr Peters úgy döntött inkább az egyház lelkipásztorának szerepét tölti be, mint egy missziós iskola alkalmazottjáét. Úgy vélte, hogy helyi kongregációhoz „tartozó” kis egyház lelkészeként az

emberek inkább elfogadják Döntése az idő múlásával helyesnek bizonyult Úgy tűnt, hogy mint lelkipásztor, a területhez tartozik. Még azok is szerették, akik nem jártak a templomába Szervezeti kérdéseken túl a bizottság tagjai és a terület lakosai komolyan vették azt a kötelezettségüket is, hogy előkészülnek a nyári tevékenységekre. A diákok érkezésére egy többé-kevésbé kész hely állt rendelkezésre, meglévő anyagokkal dolgoztak és közben időt szakítottak saját munkájukra is. Ami ta- 59 lán még jelentősebb: úgy tervezték, hogy a segítőkész látogatók jelenlétével egy sor bizottsági találkozót tartanak. A tábor résztvevőit szívesen fogadták. (A kar egyik tanára érkezett feleségével és négy diákkal segíteni) A fogadás melegsége említésre méltó, különösen ha korábbi, az idegenekkel szembeni kellemetlen tapasztalatokra gondolunk. Talán az okozta a változást, hogy a helyi emberek maguk szervezték

az eljövetelüket, maguk hívták meg őket és gondoskodtak élelmezésükről Ahelyett, hogy úgy tekintettek volna rájuk, mint jószívű emberekre, akik szolgálatot teljesíteni jöttek, a táborozókat munkatársakként fogadták. A szívélyesség valószínűleg ugyanazon viszony folytatásának szólt, ami már kialakult a „férj-feleség” párossal. A helyi lakosok, akik dolgozni, majd később pihenni jöttek, kedvező színben akartak feltűnni az újonnan érkezettek szemében. Egy további tényező, ami az önismeret mélyülését és a viselkedés megváltozását okozta, a vállalt feladat jellege volt. A gátfal építése együttműködést igényelt A dühöngő folyó nincs tekintettel senki tulajdonára Az árvízvédelmet a folyó egészére kell kiépíteni, nemcsak egy háznyi részre A kőutakra és a középületekre is gondolni kell. A munka sok ember együttes erőfeszítését igényli Azok, akiket földrajzi helyzet vagy vallási rivalizálás

elválasztott, összejöttek egy közös cél érdekében, amely mindnyájuk javát szolgálja, akár a folyó mentén, akár a völgyben élnek Az, hogy a munkások hajlandók voltak úgy dolgozni, ahogy a helyi határozat előírta, segítette az együttműködést. A folyó több veszélyes szakaszán 100 yard hosszon gátat emeltek A nyár során a táborozók rendszeresen részt vettek a polgárok bizottságának ülésein. Javaslatokat tettek és hozzájárultak a közösségfejlesztéshez Nem kellett felelősséget vallaniuk a lakosok döntéseiért, de nagymértékben hozzájárultak ahhoz a növekvő helyi meggyőződéshez, hogy a gyűlések és a bizottság fontosak. Bár a bizottság idejének nagy részét felemésztette a gátfal építése, elkezdték a játszóterek létrehozását is. A bizottság magára vállalta a játszótér berendezéseinek megvásárlását Ez idő alatt kezdtek el gondolkodni a bizottság nevének megválasztásáról is. Egyrészt meg

kellett különböztetni más bizottságoktól, másrészt egy név a munka fontosságának elismerése is A bizottság neve „Big Maple Community Council” lett (B.M Közösségi Tanács) A nyár végén, mindkét fél őszinte sajnálatára, a táborozók távoztak. Az érdeklődés és a tennivalók csökkenésének időszaka következett. Ezt a jelenséget gyakran megfigyelték közösségfejlesztői vállalkozásoknál, különösen nagy erőfeszítések után, sőt siker után is A gátfalat megépítették; a játszótereket használták A lakosok élvezték a látogatókat, fogadták őket Büszkék lehettek magukra. Abner Peters okosan nem sürgette a munka újrakezdését. A következő nyárra újabb feladatokat terveztek a csoportmunka továbbfejlesztése érdekében. Két vagy három hónap pihenő után újra járni kezdtek a gyűlésekre. Fokozatosan növekvő számban és fokozatosan növekvő felelősségérzettel 1958 1958 tavaszán a bizottság tagjai között

észrevehetően megnőtt a felelősségérzet és a munka fontossá- 60 gának tudata. Cégjelzéses papírokat kaptak büszkék voltak rá, hiszen ez nyilvánvalóan megerősítette a helyi csoport létét Ennél is fontosabbak voltak azonban a bizottság növekvő befolyását jelentő tevékenységi formák és események A csoport újra és újra az utak javításának kérdését tárgyalta meg. Az általános vélemény először az volt, hogy a helyi emberek semmit sem tehetnek, nem tudják befolyásolni a távoli és személytelen bürokráciát, mely ilyen ügyekben dönt. Lassanként felmerült azonban a kérdés, hogy vajon ők maguk megoldhatnák-e a helyzetet? Miután áttanulmányozták az adóbegyűjtés szabályait és az így befolyt jövedelmek újrafelosztásának útépítésre vonatkozó lehetséges módozatait, rájöttek, hogy a megye eddig mindezt figyelmen kívül hagyta. Végül egy kérvényt nyújtottak be új utak építésére és a régiek

felújítására. A kérvényre aláírásokat gyűjtöttek, majd az állam fővárosának útigazgatásához továbbították. A bizalmatlankodók megrökönyödésére az igazgatóság érdeklődéssel válaszolt S mielőtt a hideg idő beköszöntött, gépek érkeztek és a területre vezető főútvonalat új burkolattal látták el. Meg kell jegyeznünk, hogy az első sikeres kérvényezés nem oldotta meg egyszer s mindenkorra az útépítés problémáját. Az állami dolgozók abbahagyták a munkát, amikor a téllel a hideg idő beköszöntött Ahhoz, hogy az állam foglalkozzon az útépítéssel, a kérvényeket időről időre meg kellett ismételni. A folyamodványokra és kérvényekre kapott válasz meggyőzően bizonyította, hogy ezek az emberek, akik magukat erőtlennek hitték, fontos és hatalmas köztisztviselők érdeklődését is fel tudták kelteni. A hatalom képviselőinek figyelme más módon is kifejezésre jutott. Az állami törvényhozás és mindkét

párt képviselői időről időre részt vettek bizottsági gyűléseken, hogy megkérdezzék, mit tehetnének, mivel szolgálhatnák jobban a területet. A megyeszékhely üzleti vezetői is tudatára ébredtek a bizottság létezésének. Képviselők megnevezését kérték, akikkel tárgyalhatnának, s érdeklődtek, hogyan vehetnének részt a későbbi munkákban A bizottság ugyanakkor a lehetőségek mind szélesebb skáláját kezdte megvitatni. Növelni próbálták a mozgókönyvtári szolgáltatást. Különféle új gazdasági tevékenység megvalósíthatóságát kezdték számításba venni (blokkok készítése házépítéshez, birkatenyésztés és bogyós gyümölcsök konzerválása) Abner Peters egy kis pékséget nyitott, mely a közeli városok üzleteibe péksüteményt szállított. Az a lehetőség is felmerült, hogy helyi agyagot használjanak kerámia készítéséhez. A bizottságnak továbbá a következő nyár tevékenységeit is meg kellett

terveznie. Ismét feladatukká vált a táborozók meghívása, lakóhelyük előkészítése, új feladatok kidolgozása, melyek alapján mindannyian dolgozhatnak Úgy döntöttek, hogy tovább építik a játszótereket és felújítanak több templomot is. Egész idő alatt nyilvánvaló volt, hogy nagymértékben függnek Abner Peters-től. Ő folytatta a levelezést, írta a beadványokat, hívta össze a gyűléseket, állította össze a tanulmányi anyagot vitára, gyűjtötte a megfelelő anyagokat és eszközöket Mindaddig, amíg a bizottság más tagjai igényelték a függőséget, ez a viszony szükséges volt, de Abnert zavarta Felmerült az a k érdés is, hogy nem függnek-e túlzottan egy távoli főiskolától? Vajon nem lenne-e szükség egy közelebbi intézmény támogatására, hogy a közösség fejlődését folyamatosabbá tegyék? 61 A közösségfejlesztői munka vezetője több lépést tett annak érdekében, hogy a felelősség nagy részét a

misszió iskolai személyzete vállalja át. Röplapok, levelek érkeztek, melyek állandóan magyarázták a közösségfejlesztés lényegét. Mr Fellowst és Mr Peterst arra bíztatták, látogassák meg a főiskolát és ismerkedjenek meg egyéb közösségi vállalkozásokkal. Amikor a n yár beköszöntött, egy újabb munkacsapat érkezett a m eghíváshoz és ígéretekhez híven. Abner Peters a táborozók érkezésekor, sőt egész nyáron sem voltjelen. A nyári hónapokat használta fel, hogy főiskolai továbbképzésen vegyen részt. Hiánya eleinte bizonytalanságot szült, de később, ahogy az ügyek haladtak, éppen ez segített megosztani a vezetés felelősségét. Mr. Fellows fontosnak tartotta, hogy Abner ne legyen jelen a táborozók érkezésekor Májusban ezt írta: „Abner számára fontos ez a lehetőség. (A főiskolai továbbképzés) Ugyanakkor lehetséges, hogy éppen ez az, amit az orvos rendelt ahhoz, hogy a felelősséget a többiek egymás között

megosszák Gyanítottam, hogy valamilyen formában túlzottan függnek Abnertől és remélem, hogy ez megfelelő idő lesz a kép megváltoztatására.” Válaszul a közösségfejlesztés irányítói azt kérték, hogy Mr. Peters és Mr Fellows nevezzék ki helyettesüket, hogy a látogatók „kemény munkára és a lakossággal való jó kapcsolatra számíthassanak” Abner Peters válaszlevelében hangsúlyozta, hogy „ez egy emberek által készített terv és annyira lesz hatásos, amennyire ők maguk azzá teszik”. Egy másik elnököt (F T-t) és titkárt is választottak, hogy legyen aki foglalkozzon a részletkérdésekkel. A nyár haladtával fokozatosan bebizonyosodott, hogy a felelősség megosztása bevált, bár az emberek eleinte több alkalommal tanácstalannak látszottak, s ragaszkodtak ahhoz, hogy bizonyos feladatokról mindig Abner gondoskodjon. Távollétében felosztották szerepét. F T megfelelő elnöknek bizonyult, s a bizottság tagjai külön

erőfeszítéseket tettek a táborozókkal való barátságos viszony megteremtésére Az lehetséges, hogy a táborozók Mr Peters és Mr Fellows távollétében közelebb kerültek az emberekhez, mert közvetítők nélkül teremtettek kapcsolatot. A táborozók csoportja ez évben kisebb volt négy diák és két tanár. Egy professzor most is elhozta a családját. A nyári együttes munka a következőket foglalta magában: a terület gyülekezetei templomainak festése, az alagsor rendbetétele a vasárnapi iskola számára, további munkák a játszótereken, gátfalon és kis hidakon A szórakoztató tevékenységek, köztük a kézművesség, nagyobb hangsúlyt kaptak Az emberekkel kialakult társadalmi kapcsolatok ápolásáért a táborozók nagy felelősséget vállaltak. Meglátogattak helyi családokat, mind a közvetlen közelben, mind a „hallótávolságon kívül” lévőket. Valószínű, hogy ezek a kapcsolatok a továbbiakban növelték a Közösségi Tanács

(Community Counci) helyi fontosságát. A templomok rendbehozatalára és javítására tett erőfeszítések különösen jelentősek, mivel ennél a tevékenységnél a sokáig egymással versenyben álló gyülekezetek közösen dolgoztak. A több egyházhoz, vagy egyházhoz nem tartozó tagokból álló csoport egy-egy épületen együtt dolgozott a táborozókkal. Amikor a munkát valahol befejezték, átmentek a következő templomhoz, így mindannyian az egész 62 közösség hasznára dolgoztak. Ezzel az együttműködéssel, amit a bizottság vitája és terve egészített ki, a közösségi élmény és az addig róla kialakult kép valósággá vált az emberek számára. Ez idő tájt a munka fejlődését egy diák érkezése zavarta meg, aki antropológiai doktorátusára készült és dolgozatához a helyi emberekről akart adatokat gyűjteni. Azt kérte, hogy a már kialakult jó kapcsolatot felhasználhassa vizsgálatára, személyiségtesztek, kérdőívek

kitöltésére, mélyinterjúk felvételére A közösségfejlesztők a kérést visszautasították, de bátorították Abner Peterst (aki közben visszatért), hogy segítsen a diáknak másokat találni, a hegyvidék más részén. Azonkívül, hogy el akarták kerülni a két kísérleti eljárás összekeveredése által okozandó zavart, volt még egy másik jó ok az együttműködés visszautasítására. Az egy monográfiához való adatgyűjtés tudományos eljárás; az adatfelvevő az objektív leíráshoz a benne résztvevő emberekért felelősséget nem vállal és változást létrehozni nem áll szándékában. Ezzel szemben a közösségfejlesztési tervben követett tudományos módszernél a hangsúly a felelősségvállaláson volt, a cél pedig az emberek életének pozitív irányba fejlesztése! A kísérlet dinamikus volt; a barátság melegségén alapult, remélve, hogy az emberek így felelősséget vállalnak saját jobbulásukért. Azzal, hogy egy olyan

kutató jelenik meg, akiről esetleg feltételezhető, hogy hasznot húz a barátságból, megrendítheti a bizalmat, amit a helyi emberek az irányítók iránt táplálnak A diákot meghívták, vegyen részt a gyűléseken, mint érdeklődő ismerős. Vizsgálatait azonban másutt végezte. Abner Peters őszi visszatérésekor a Közösségi Tanács telve volt tárgyalási és tervezési lendülettel. A közösségfejlesztők egyike az erőfeszítéseket így foglalta össze: „Tetteinkkel bizonyos célokat kívántunk megvalósítani. Először megpróbáltuk tudatosítani a hegyi közösség embereiben az állampolgári jogok adta lehetőségeket Másodszor a hallgatók és tanárok művelődésének lehetőségét kerestük Harmadszor, annak érdekében, hogy a közösségi folyamatok változásait jobban megértsük, kutattuk a személyek közötti kölcsönhatást és a fejlesztési lehetőségeket a megyén belül Az első célt az ott lakó személyek és csoportok

bátorításával próbálták megvalósítani. A bátorítást családlátogatások, rendszeres, közösségi ügyekben való részvétel és egy újonnan kialakított, közösségi tanácsi szolgáltató iroda révén oldottuk meg. Két nyáron át tanárok és hallgatók közösségben éltek A helyi lakosokkal együtt dolgoztak, hogy megvalósítsák a közösség számára hasznos terveket. A megvalósítás a Közösségi Tanács segítségével, de nem az irányításával történt A Közösségi Tanács tovább működött és a közösségi vezetők a kis gazdasági vállalkozások lehetőségeit vizsgálták Ősszel a közösségfejlesztők saját végső visszavonulásuk kérdését kezdték fontolgatni. A visszavonulás kérdésével a közösségi folyamatok minden segítőjének szembe kell néznie, mégpedig akkor, amikor a helyi lakosok elérnek egy pontot, ahol a további segítség már akadályozza a nagyobb felelősségtudat kialakulását. A kérdés különösen

helyénvaló, amikor a segítség messziről jön és amikor helybéli intézményeket is ösztönözni lehet hatékonyabb munkavégzésre Ebbe a problémakörbe tartozik, hogy a funkciókat és a felelősséget a támogatók egyik csoportja átveszi a másiktól. 63 Ebben a stádiumban a probléma egyszerű kérdéssé vált: lehet-e a missziót bátorítani, hogy túljusson történelmileg kialakult vonakodásán és h ivatalosan, aktívabban végezze Big Maplc területén ezt a munkát, programjának rendszeres részévé téve? Október elején a közösségfejlesztők vezetője írt Mr. Fellowsnak: „Úgy tűnik nekünk, hogy eljött az idő Abner Peters, Ön és az iskolával kapcsolatban álló más emberek számára, hogy szabadabban kezdeményezzenek, mint a terület polgárai. Az embereknek az iskoláról, mint emberbaráti intézményről kialakított régi elképzelését meg lehetne változtatni, hogy az intézményt úgy tekintsék, mint amely bizonyos egyéneknek

lehetővé teszi, hogy tevékenységében részt vegyenek. Valószínűleg ez könnyebb lesz Abner számára, aki ezen a területen született” Ezen kívül sürgették Mr. Fellowst, hogy aktívabban szerepet vállaljon a bizottságban most, hogy a helyi lakosok felfedezték saját kezdeményezőkészségüket Ennél a fordulópontnál váratlan esemény történt, ami szerencsére jól végződött. Abner Peters elvesztette lelkipásztori tisztét Egyháza laza kapcsolatot tartott fenn egy távoli főpapi hivatallal Ez a hivatal hangsúlyozni akarva, hogy semmiféle köze sincs a hegyi lakók vagy közösség problémáihoz, ragaszkodott, hogy küldjenek egy új embert, aki tanaikat hirdeti. Ahelyett, hogy egy ilyen nyomásnak ellenálltak volna, a helyi gyülekezet vonakodva ugyan, de hagyta, hogy Mr Peters távozzon Októberben Mr. Fellows írt a k özösségi dinamika igazgatójának: „Annak ellenérc, hogy az Abner Petersről szóló hírek eleinte rosszul hangzottak, nem

vagyok benne teljesen biztos, de az új helyzet előnyünkre válhat. Mivel munkánknak az egyházzal nincs többé kapcsolata, az emberek gondolkodásában ezentúl úgy jelenhet meg, hogy a misszióiskolával állnak kapcsolatban” Mivel a korábbi kudarcok élménye még friss volt, a misszió ebben a stádiumban egyelőre nem volt hajlandó semmiféle aktivitásra Abner Peters jelenléte és vezetői sikere, aki ugyanakkor másokat arra inspirált, hogy vállalják a vezetést, azonban egy olyan módszert javasolt, ami legyőzte vonakodásukat. Meg kell különböztetnünk a személytől vagy intézménytől való függést, melyben a kezdeményezést csökkentik, attól a függéstől, melyben a kezdeményezéseket bátorítják, elvárják. A kettő közötti határvonalat gyakran nehéz megtalálni, de szükségszerű. A közösségi dinamika segítette a misszió személyzetét, hogy az utóbbit megvalósítsa Valószínűtlennek tűnt, hogy a hegyi lakosok további

lépéseket tennének a maguk fejlesztése irányában, hacsak valamilyen intézmény el nem vállalja a rendszeres segítségadást ami állandó felelősséggel jár. 1959 1959 januárjában Mr. Fellows ezt írta: „Tavaly ősszel egy korábbi levelében említette, hogy Ön szerint a misszió számára eljött az az idő, hogy aktívabb szerepet játsszon mint intézmény, vagy az intézményben dolgozó, Big Maplc Tanácsában résztvevő emberei révén. Ezzel az egy ponttal, hogy az idő eljött, képtelen voltam egyetérteni Egyre nagyobb benyomást tesz rám a misszió hosszú, folyamatos programjának hatása, amit az elmúlt negyvenöt év alatt a jelenlegi generációra gyakorolt közösségünkben. A múlt évek tapasztalatát is megfigyeltem azon kísérletek során, melyekkel a lakosok csoportjait összehozták bizonyos megbeszélésekre. Függetlenül attól, hogy hogyan értük ezt el, mindig volt egy visszafogó hatás, amiben a misz- 64 szió tagjai nagy

szerepet játszottak. Nagyon nehéz a régi beidegződéseket legyőzni, és fontosnak tartottam, hogy a közösségi vezetők maguk alakítsanak ki egy megbízható munkakapcsolatot, még akkor is, ha sokáig is kell várnunk. Ez az, amiben az utóbbi tanácsülés olyan jó eredményt ért cl. A múlt ősszel nagyon nehéz volt szándékainkat titkolni, mégis úgy érzem, ez volt a legbölcsebb dolog a Big Maplc Egyház lelkipásztori tisztjének változása közepette Azt hiszem, igazunk volt, hogy időt hagytunk a helyzet rendeződésére, és arra, hogy az emberek legyőzzék zavarukat, ami abból következett, hogy Abnert engedték elmenni. Úgy vélem, most meg lelkesebben méltányolják Abner képességeit és meg vannak győződve arról, hogy még mindig helye van köztük. Bármilyen segítséget szívesen fogadnak tőle a lelkipásztori helyzetre való utalás nélkül is” E hónapban Abner Peters egy tíznapos közösségfejlesztői programon vett részt a főiskolán.

Számos más közösségi összejövetelen is jelen volt, iskolákat látogatott és a kar embereivel beszélgetett. Elmagyarázták neki a közösségi dinamika elveit és módszereit és felmerült a kérdés a Big Maple-i tanács feladatainak és felelősségének megosztásáról. Az ötleteket Abner elküldte a missziónak is A látogatás után a szervezők egy levelet küldtek Mr. Fellowsnak: „Lehetőség nyílna az Önök lakóhelyét, mint intenzív bemutató-kutató-oktató térséget, megfelelő távolságból vizsgálni és a missziót megtenni e munka intézményes szervezőközpontjává. Úgy láttam, hogy a helyi kapcsolatteremtő munkát főleg Abner végzi és Ön bonyolítja a pénzügyi, illetve más szolgáltató szervezetekkel, oktatási intézményekkel való kapcsolatokat. Véleményük, hogy a Big Maple embereivel való túl aktív kapcsolatot csökkenteni kellene, valószínűleg helyes. Abnemek* mégis azt javasoltam, hogy továbbra is aktívnak kellene

lenniük, de magatartásuk ne jótékonykodás legyen, hanem ösztönzést kapjanak az emberek segítségként munkájukhoz. Ajánlottuk, hogy Abner hívja meg Önt, vegyen részt a . Tanács ülésein Vajon Abner és Ön nem indíthatna-e el egy vagy két hasonló csoportot a környéken, ahol a lakosok saját magukat fejlesztik közösséggé? Mindezen javaslatok közben tudatában vagyok annak a visszafogó hatásnak, amiben a misszió tagjai nagy szerepet játszottak. Ugyanezzel a hatással találkozunk más államban is, de ott azon dolgozunk, hogy az emberek megváltoztassák azt. Hisszük, hogy Önök is meg tudják ezt tenni de arra van szükség, hogy a régi benyomásokat új, pozitív benyomásokkal cseréljük föl az emberek tudatában Ezen a változáson van a legnagyobb hangsúly.” E változást megkönnyítette, hogy ezen túl a misszió nem csupán jótékonysági intézményként, hagyományos vallási alkalmak követőjeként lépett fel, hanem mint a közösségi

fejlesztés támogatója. Mint fejlesztő, a misszió vezetője látogathat családokat, bátoríthatja az embereket, mondják el gondolataikat és hogy a gyűléseken ne vezetőként, hanem egyszerű résztvevőként legyen jelen. Időnként részt vehet a templomot festő, játszóteret kialakító közösség közös tevékenységében. A Közösségi Tanács időközben folyamatosan gyűlésezett. Az emberekben őszinte érdeklődés mutatkozott, bár a látogatottság változó volt, egyik alkalommal négyen, máskor harmincan jelentek meg Az 65 első gyűléséről ezt írta Abner Peters: „Az első gyűlést, különböző okok miatt, a közösségi központban tartották (ez a misszió tulajdonában lévő épület Big Maple-ben, mely a munkatáborozóknak adott otthont). Elsősorban azért tartották itt, hogy nagyobb nyilvánosságot kapjon, mint eddig bármikor. Az eredmény tíz ember voltjelen, akik között hamarosan véleménycserére került sor és meg kell

mondanom, hogy az ötletek nagy része nehezen megvalósítható álomnak tűnt. Az ezen a gyűlésen megvitatásra kerülő témák: vasérc, szén melléktermékei, agyag, cementtermelő üzem (blokkok), védőkorlát az utakon, hidak a völgy felett legalább két helyen A továbbiakban majdnem lehetetlen ötletek merültek fel: zöldségkonzerválás a közösség keretein belül, dobozkészítés és egy szerelőműhely Elég messzire eljutottunk, tárgyaltunk egy szövetkezet finanszírozásának lehetőségéről, és végül úgy döntöttünk, hogy a legjobb, ha egy tervet finanszírozunk. L T és én elutaztunk egy szomszédos állam városába, hogy megnézzük a tömörítő eljárással készülő blokkok és egyéb termékek gyártását Kicsit elbátortalanodtunk, amikor megtudtuk, hogy ez egyáltalán nem közösségi, hanem egy pittsburghi cég által támogatott terv volt.” Egy későbbi ülés után ezt írta Abner: „Választást tartottunk. Mr C (a

misszióiskola vezetője) nem fogadta el jelölését, úgy gondolta, hogy a közösség emberei kerüljenek előtérbe. Igaza van Most F T az elnök és M B az elnökhelyettes én még mindig titkár vagyok. Ezen az ülésen kevés szó esett a munkatáborról vagy arról a tényről, hogy a közösségfejlesztői program bármit is tehetne bizottságunkért. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom Úgy tűnik, néhány ember hálátlan, ugyanakkor jó oldala a dolognak, hogy láthatjuk reményünk megvalósulását, és ez egy szerencsés közösségi tanács. Ahogy én látom, a bizottság tagjai tényleg azt hiszik, hogy ők olyan nagy dolgokat terveznek, hogy a fiatalok, akik a munkatáborokba jönnek, komoly döntéseknél nem vállalhatnak vezető szerepet. Az emberek a szó igazi értelmében nem hálátlanok, de csak ily módon tudják tekintélyüket megtartani. A közösségdinamika programját valóban értékelik Tudom” Abner Peters mentegetőzése amiatt, hogy a bizottság a

külső támogatóknak nem ad hitelt, elárulja, hogy nem teljesen értette meg a közösségfejlesztők céljait. A közösségi dinamika támogatói ugyanis tudatában voltak annak, hogy az emberek lassan hinni kezdenek saját képességeikben, abban, hogy képesek tanulni, vitatkozni és megoldani saját problémáikat. Magukénak érzik a kezdeményezéseket és gyakran elfeledkeznek a másoktól kapott segítségről. A maguknak tulajdonított kezdeményezőkészség növekvő magabiztosságuk jele Mr. Fellows egy levélben, amit röviddel Abner Peters jelentése után írt, bebizonyította, hogy jobban értette a folyamatot. „Abner kicsit sajnálkozott, amikor azt jelentette, hogy az emberek úgy érzik, ők maguk hozták mindezt létre, s közben nem említik, nem gondolnak főiskolai barátaik segítségére. Én gyorsan és hangsúlyozottan elmondtam Abnernek, hogy ahogy én az Önök alapelveit megértettem, minden pontosan úgy történt és Önök is ennek

bekövetkezését remélték. Természetesen mindannyian szeretjük az elismerést a megfelelő helyett és időben, de ilyen esetekben ez a l egkevésbé fontos dolog. Úgy tűnik, hogy a 66 mostani egy gyönyörű példája az emberek ösztönzésére, hogy tegyenek magukért valamit.” Az Abner Peters levelében említett gondolatok megvitatásán kívül a bizottság figyelmet fordított arra, hogy telefont kapjanak (egy összejövetelükre meghívtak egy telefontársasági vezetőt) és arra, hogy a látogatók számára motel vagy hotel épüljön. Megkezdték a beton épülettömbök és dobozok gyártását Néhány helyi lakos epret kezdett termeszteni és a bizottságnak jelentették nyereségüket. A bizottság egységesen támogatta azt a javaslatot, hogy erre a t erületre, a m isszió kétéves iskolája helyett egy négyéves állami iskola létesüljön. Egyéb gazdasági és általános szolgáltatási érdekek is szóbajöttek, melyek végül újabb

vállalkozásokat eredményeztek. Március közepén Mr. Fellows ezt írhatta: „Nem feledkezve meg az előttünk álló problémákról, úgy érzem (anélkül, hogy ezt korábban felismertük volna), hogy ez a terv az Önök egyik legkiemelkedőbb és talán leggyorsabb eredménye. Úgy tűnik, a Big Maple-i Tanács jó úton van ahhoz, hogy példát szolgáltasson más közösségi tanácsoknak, amelyeket még ennél is kisebb külső segítséggel lehetne létrehozni. Természetesen erre a segítségre szükség van, de az előttük álló példa sokat segíthet majd. Remélem, hogy a misszió és személy szerint Abner nemcsak folytatja, de szükség szerint ki is bővíti eddigi munkáját. Ha ez a jó munka tovább folytatódik, egyre inkább be tudjuk bizonyítani a misszióközpont létjogosultságát azoknak, akik a közösségfejlesztés iránt érdeklődnek. Más szavakkal először a bemutatható dolgokat és tapasztalatainkat kell továbbfejlesztenünk. Legutóbbi levele

megerősíti azt, amit már korábbi levelében is írt az itteni kapcsolatukról és annak szükségességéről, hogy év végével történő befejezését megfontolják. Nehéz elhinni, hogy eltelt három év és közben olyan dolgok történtek, amit tizenhárom év alatt sem reméltem. Azt hiszem, érezhetik, hogy erőfeszítéseik és kiadásaik teljesen megtérültek” Májusban Mr. Fellows utazott el a közösségfejlesztési központba, ahol Abner Peters járt az előző évben Látogatásával lehetőség nyílt megfigyelni és megbeszélni a fejlesztők módszereit és elveit Azon a nyáron, a kísérlet harmadik évében, a főiskola kis küldöttsége ismét látogatást tett Day County területén. Erre a csoportra már nem illik a munkatábor név, mivel csupán egy tanár és egy diák érkezett Mindketten felkeresték a bizottság tagjait, hogy biztosítsák őket folyamatos érdeklődésükről, de idejük nagy részét tanulmányukhoz adatgyűjtéssel töltötték.

A diák, hogy megszerezze a főiskola elismerését, a terület gazdasági erőforrásairól készített tanulmányt A professzort, bár látogatást tett a tanácstagoknál, jobban érdekelték az üzletemberekkel, miniszterekkel, újságírókkal és a területi székhely tisztségviselőivel való kapcsolatok Segíteni, fejleszteni tudta a jó kapcsolatokat a helyi lakosok és a városlakók között, akik már hallottak a tanács munkájáról. A két előző nyár tapasztalataival szemben a bizottság nem volt aktív a nyár folyamán. A rövid szünet nem jelentette a tagok érdeklődésének csökkenését. Ősszel a gyűlések újra kezdődtek, olyan megújult energiával, hogy ismét felmerült az eddigi tapasztalatok terjesztésének lehetősége. November közepén Mr. Fellows ezt írhatta: „Nagyon örülök, hogy friss hajtások megjelenéséről számolhatok be. Abner Peters a Cedar körüli közösségben terjeszti a lehetőségeket, ott, ahol Dorothy Drake él

Megfelelő segítség nyomán sikerült az 67 ott élő emberekben felébreszteni az összetartozás igényét. Már legalább két gyűlésük volt és úgy tekintik magukat, mint a Közösségi Tanács másik ága Lépéseket tettek a közlekedési helyzet és a közösség gazdasági problémáinak javítására Abnert tették meg csoportjuk titkárává és keresik a kapcsolatot a Big Maple-i csoporttal. Találkozóhelyük a régi iskolaépületben van és terveket készítenek az épület jobb kihasználására. Mostanában a csoport havonta kétszer találkozik Az előjelek nagyon biztatóak és az események jóval korábban mentek végbe, mint ahogy remélni mertem. Időközben a Big Maple-i csoport belépett harmadik évébe. Május óta a legtöbb gyűlésükön jelen voltam, ők is számítottak a jelenlétemre A nyár során, amíg Abner Peters távol volt, nem találkoztak Úgy érzem, különösen jelentős, hogy az új tanács Cedarban Dorothy Drake közösségében

van és hogy a férje az egyik hangadó tag. Jellemző módon nők nincsenek jelen, ezt meg is értein A magot elvetettük, a növekedés már a helyi viszonyoktól függ” Ugyanebben a hónapban jelentés érkezeit Abner Peterstől, ami megerősítette Mr. Fellows magyarázatát, ugyanakkor utalt mostani és jövőbeli állásfoglalására: „Azt hiszem, érdekelni fogja Önöket mostani tevékenységünk A fejlécből kiderül, hogy a szervezeten belül létesült egy új egység, amelyet mi a már meglevő Közösségi Tanács egységének neveztünk el és ez már önmagában is erőt ad nekünk. Ugyanaz a Tanács kétszeresen erős! A Cedar iskolaépületben tartolt első gyűlésen 17 férfi vett részt, (egyetlen nő sem voltjelen). Dorothy Drake férje is ott volt. Én ennek a csoportnak is a titkára lettem A csoport azt kérte, hogy havonta két gyűlés legyen, a hónap első és harmadik péntekén, este 7-től. Részben ugyanazokkal a problémákkal bajlódunk, mint amik

a Big Maple-i csoportnál előfordultak. A Big Mapic csoport igyekszik jó kapcsolatot kiépíteni a cedariakkal és havonta legalább egy gyűlést közösen tartanak, egyet pedig külön. Az én feladatom az, hogy minél kevésbé legyek útban és örüljek az ő, vagyis a mi fejlődésünknek. Az egyik ember több mint 1500 láb megfelelő fűrészelt fát ajánlott fel dobozkészítéshez. Segítettem megmunkálni a fát, de amikor az előkészületekkel készen voltam, megmondtam neki, hogy a munka rám eső részét elvégeztem. Egy kis ideig hallgatott, azután ezzel lepett meg: Én akkor is többet tettein, mint Ön, mert az 1500 láb megmunkált fámat beraktam az alapba. Az, hogy ilyen jókedvűen írok, nem azt jelenti, hogy minden problémánk megoldódott, de boldog vagyok, hogy kísérlet történik saját magunk fejlesztésére. Üdvözlök mindenkit, akit ismerek és a legjobbakat kívánom azokért az ötletekért, amiket Önöktől kaptam.” A hároméves kísérlet

végérc három említésre méltó és úgy tűnik állandó változás ment végbe: 1. Szilárd alapokon álló közösségi tanács működik Big Maple területen A csoport jelentős fejlődést ért el számára igen fontos területeken. Annak ellenére, hogy a tanácsnak kellett megoldania az alapproblémákat, különösen a gazdaságiakat, ezeket értelmesen közelítette meg és helyes, jó irányú döntéseket hozott Ennek eredményeképpen a tagok önbizalma és felelősségérzete nőtt Minden önfejlesztésre irányuló kezdeményezésnek erre kell alapulnia Keresték az együttműködést segítőtársakkal 68 üzletemberekkel, intézményekkel. stb A kezdeményezés azonban a helyi lakosok kezében maradt 2. Az önfejlesztés gondolata terjedni kezdett Egy második közösségi egység is létrejött, sőt más, környező területek is kértek segítséget bizottság alakításához 3. A misszió megkezdte felelőssége átgondolását Ez azért is

elkerülhetetlen volt, mivel a kórház a hároméves időszak alatt bezárt és mert az iskola gondját hamarosan a hatóságok veszik át A missziónak nem lett volna kötelessége új feladatokat felvállalni, de a lakosság igényelte az új, idáig hiányzó szolgáltatásokat. 1959 után 1960 márciusában, amikor a segítő kapcsolat hivatalosan véget ért, Mr. Fellows a főiskola vezetőjének írt „Elismerésünket tolmácsoljuk, amit mindannyian őszintén érzünk a közösségfejlesztői elvek ragyogó és nagyon sikeres megvalósulásáért, azért, hogy az Önök munkatársai mindezt elvállalták és türelmesen végrehajtották a három év alatt. Egyre inkább bízom a szemünk előtt végbemenő, növekvő közösségi tudatosságban. Önök talán nem tudják ezt annyira értékelni, mint mi, akiknek régebbi kísérletei állandó kudarcba fulladtak. A (főiskolai) terv új megközelítése, a javasolt elvek igazsága fordulópontot jelentett eddigi

tapasztalatainkban és bízom benne, hogy ezen a területen továbbra is jelentős lesz sokak számára. A legjobban annak örülünk, hogy a munkát, amit Önök olyan hozzáértéssel és tapintattal vállaltak el, maguk az emberek viszik tovább úgy, mintha egyedül ők lennének felelősek ezért a fejlődésért a kezdetektől fogva. Legmerészebb reményeinknél is több vált valóra” A közösségfejlesztés vezetőjének pedig ezt írta: „A helyi fejlemények továbbra is biztatóak. Még mindig működik mindkét tanács és az új Cedarban még mindig kétszer egy hónapban tart gyűlést. Kidolgoztak néhány tervet, sőt, újakon gondolkodnak Távolabbról, a völgyből is érdeklődik egy misszionárius csoport. Egyetlen kérdésem az volt, hogy vajon megfelelően tudnak-e kezdeményezni, a régi típusú misszionárius munka figyelmen kívül hagyásával A lehetőség nagy és hiszem, hogy ha türelmesek vagyunk, spontán fejlődés megy majd végbe itt is, amely

további irányjelző lesz mások számára.” 1961 őszén a két közösségi tanács szorgosan folytatta korábbi tevékenységét és bővítette érdeklődését. A Big Maple-t Tanács még mindig foglalkozott az utak építésével. Tanulmány készült az iskolák (régiek és újak) helyes működéséről, az utakról, az iskolabuszok útvonaláról A politika iránt is érdeklődni kezdtek, felmerült egy szavazógép vásárlásának ötlete és azon fáradoztak, hogy az alkalmatlan választók nevét töröljék a szavazólistáról A sok próbálkozásnak eredménye lett: a telefonkészülékeket hamarosan beszerelték az otthonokba. A bizottság felvette a kapcsolatot a Vidéki Elektromos Művekkel, hogy áramot szerezzen több család számára A megye mezőgazdasági ügynöke, tudomást szerezve a tanácsról kérte, hívják meg a gyűlésekre és így sikerült számára eddig elérhetetlen emberekkel találkoznia A tanács tagjai javasolták még, hogy

rendezzenek gyűjtést papíráru, bélyeg és egyéb kiadások fedezésére. 69 A Cedari Tanács még aktívabb volt, mint a Big Maple-i; kétszer olyan gyakran tartott üléseket és nagyon sok jó ötletet, tervet fogadott el. Végre nők és tizenévesek is állandó tagjai lehettek a tanácsnak Cedarban a nagyobb aktivitást a csoport spontán alakulása okozta. A Cedari Tanács nem függött külső segítségtől; de egy kezdetben külsőleg irányított csoport utánzásaként jött létre. A Big Maple-i csoportban mutatkozó érdeklődés a Cedari Tanácsban is fellelhető volt, de ők rövidebb idő alatt jutottak el a cselekvéshez. A tanács egyik eredménye az emberek kialakuló nagylelkűsége különösen jelentős. Azok között, akik földdel, építőfával és pénzzel járultak a közjóhoz, volt néhány olyan, aki néhány évvel korábban azzal késleltette a misszió útépítését, hogy tulajdonáért nagyon nagy árat követelt. A Cedari Tanács

tevékenységei között is voltak egyediek. Még a tanács megalakulása előtt közösségi játszóteret létesítettek egy olyan területen, amit külön azért kaptak ajándékba, hogy ott közösen dolgozzanak. Egy másik, a misszióiskolától kapott helyszínen, út menti parkot hoztak létre, amit aztán a tanács gondozott, tartott fenn. Az államigazgatást meggyőzték, változtassa meg az iskolalátogatási törvényt, emelje fel a korhatárt 16-ról 18-ra. A tanácsban ezen a vitán tizenévesek is részt vettek A kis üzemekre vonatkozóan sok javaslatot tárgyalt meg mindkét tanács és néhányat be is indítottak betontömbök gyártása (elég sikeres), ládák készítése (kevésbé az), helyi ásványok hasznosságának vizsgálata, baromfitenyésztés, zöldségtermesztés üvegházakban, sült burgonya és sütemények készítése (mindkettőnek mérsékelt sikere volt). Arra is gondoltak, hogyan lehetne a terület idegenforgalmát fellendíteni. Két közeli

kisváros kereskedelmi kamarája tudomást szerezve a tanácsok létéről, kereste a velük való együttműködést. Ezekben a városokban új iparágak létesülnek és várhatóan megnő a turisták érdeklődése Képviselőket kérlek a tanácsoktól egy megyei iparfejlesztési testületbe és egy állami tervprogramhoz Arra ma még kevés a bizonyítékunk, hogy a terület problémái megoldódtak, annál több arra, hogy az emberek magatartása megváltozott, megszerezték azokat a készségeket, melyek a problémák megoldásához, a konstruktív munkához szükségesek. Röviden: bizonyítékunk van a fejlesztés lehetőségére és reményünk arra, hogy ez tovább növekszik. A terv jelentősége Minden közösségfejlesztői tervet az érintett lakosság szempontjából és a felmerülő problémák vonatkozásában kell értelmezni. A bátorító közösségfejlesztés szempontjából Day County lakói esetében a fő probléma a közjóért indított kezdeményezés és

együttműködés elérése volt: hogyan lehet embereket eljuttatni az önmagukon segíteni tudás képességének felismeréséig. A változás úgy jöhetett létre, hogy az emberek együtt dolgoztak és új életmódot alakítottak ki. A csoport sajátosságai azáltal válnak érzékelhetővé, ha bizottsági gyűléseiket összehasonlítjuk más közösségi gyűlésekkel. A tanácsokban a formális parlamenti eljárások hiánya az említésre méltó: lényeges közösségi gondokat oldanak meg hosszú beszélgetések során, nem pedig vitával, vagy a javaslatok törvényerőre való emelésével Néhány beszéd is elhangzik, amit meg-megszakít a csö ndes el- 70 mélkedések időszaka. A gyűlés, mint egység, közvetlen „zsibongó ülésekre” bomlik és újra összeáll minden formális eljárás vagy bejelentés nélkül. A személyes beszélgetések során viták keletkeznek, de az egész csoport törekszik a közmegegyezésre, mivel nagyon is elkötelezték

magukat a közjóért történő cselekvés mellett. Ha a parlamentáris formák és vitázó képesség hiányoznak is, az együttműködés szándéka nem. Az emberek többsége társadalmi munkával reagál a tanácsok által kiválasztott és az albizottságok által elkészített tervekre. A vezetési problémákra vonatkozó javaslatok ebből a tapasztalatból származtathatók. Ezeket a kompetencia különböző szintjein lehet vizsgálni Sok lakos, aki korábban nem tekintette magát vezetőnek, megfelelő készségeket alakított ki magában és önbizalomra tett szert, mint albizottsági elnök, vagy egy albizottság munkájának szervezője, kérvények beterjesztője, külső kapcsolatok teremtésével és a szükséges pénz vagy információ megszerzésével megbízott küldött. A bizottság vezető tisztségviselői vezetőkké váltak, néhányuk sikeres, néhányuk nem, de mind tanultak Mindannyian méltóságot és hozzáértést szereztek azáltal, hogy az állami

törvényhozás régi vezetőivel, a közeli városok üzletembereivel, állami és városi tisztviselőkkel emberi kapcsolatokat alakítottak ki Abner Peters is másfajta vezetővé vált A közösségfejlesztés támogatója lett, új feladatokat talált munkája folytatásához A közösségfejlesztők szerepe Ha a közösségszervezők aktívak, munkájuk nyomán megváltoznak a helyi körülmények és emberek. A főiskolát képviselők egyéniségének, motivációinak különbözősége néha kissé megzavarta az embereket, bár ők megkísérelték, hogy egy elfogadott általános elvet kövessenek. És egy pár személyiségnek hatása megmaradt A fejlesztők az emberekkel kapcsolatban két síkon számítottak változásra a területen élő lakosoknál és a misszionáriusoknál, akik az embereket jöttek segíteni. A lakosok lassan úgy tekintettek magukra, mint felelős döntéshozókra; a misszionáriusok pedig elhatározták, hogy új magatartásformát vesznek fel és

a közösségfejlesztés segítőivé válnak. A közösségfejlesztőknek a siker mértékét nem saját munkájuk, hanem a lakosok és a misszionáriusok tettei alapján kellett megítélniük. A lakosok esetében a kutatóknak nem a speciális viselkedésmódokat kellett vizsgálniuk, hanem meg kellett teremteniük azt a helyzetet, amelyben a lakosok választhatták az általuk közösséginek tartott tevékenységeket. A misszionáriusok esetében a szervezők egy új magatartás kialakítását várták a változást; a misszionáriusokat igyekeztek rábeszélni, egy, az övékéhez hasonló szerep felvállalására A bizalom mindkét esetben az önki választási folyamaton és a növekvő önmeggyőzésen alapul. A fejlődés folyamán az egyének a tanulságos tapasztalatok hatására megváltoztak Az egyéni szervezők sem voltak unalmasak és hatás nélküliek. Szabadon kérdezhették mások véleményét és viszonzásul elmondták a sajátjukat Folyamatosan felhívták a

figyelmet arra, hogy semmilyen így kifejtett vélemény nem végleges és nem kötelező elfogadni. Bármelyik nézőpont, egyéb különböző forrásból hozzáférhető vélemény választható volt. Állandóan ügyeltek arra, hogy az információk és 71 megfelelő fonásból származó értelmezések iránti tiszteletet növeljék. A közösségfejlesztők igyekeztek a kísérleti folyamatban résztvevőkkel baráti kapcsolatot kialakítani. Ez a kapcsolat barátságokat szült, a kifejtett vélemények gondos számításba vételét, azok kritikátlan elfogadása nélkül. Előfordult, hogy a helyi lakosok nem értetlek egyet a szervezőkkel, sőt azonnal visszautasították javaslataikat. Ezek a tagadó válaszok azonban nem szakították szét a barátság kötelékeit Azok, akik megváltoztak, elfogadták a közösségfejlesztők mint jóakaratú személyek segítségét, akik rávezették őket önfejlesztési folyamatuk megvalósítására. A folyamatok most

folytatódnak még azután is, hogy a szervezők távoztak, s még azután is, hogy a helyi lakosok (de nem a misszionáriusok) elfelejtették elismerni a kívülállók cselekedeteit. (Fordították: Rakovszky Zsuzsa és Szentpéteri Gabriella) Lábjegyzet Az esettanulmányokban kitalált neveket használtunk. Magunkra, mint közösségfejlesztőkre, egyes szám 3. s zemélyben utalunk, a tanulmányokban a közösségfejlesztő folyamatot gyakran „közösségi dinamikaként” is említjük. A munkát az Eailham College Közösségi Dinamika Programja keretében végeztük. Mindkét esettanulmányt az Emil Schwarzhaupt Alapítvány finanszírozta William W. Biddle-Loureide J Biddle - Városi esettanulmány Az az ész aki ipari város, melyben ez a t erv megvalósult, mindazoktól a „szociális betegségektől” szenved, melyek általában a nagy városokat jellemzik. A belváros hivatali és bevásárlóközpontját nyomornegyedek övezik, a törvényhatóság

szomszédságában vagy a kertvárosokban kényelmes lakónegyedek találhatók, s közöttük, az „átmeneti” területeken, elöregedett lakónegyedek adnak utat a kereskedelmi vállalkozásoknak vagy a nyomornegyeddé válásnak. Számos ilyen átmeneti terület létezik, s számuk a nyilvánvaló társadalmi pusztulás mértéke szerint változik. A város romboló hatása befolyásolja a lakosok összetételét és életmódját Az egyre alacsonyabb jövedelmű családok beköltözésével párhuzamosan megjelennek a szokásos kísérő tünetek: leromlott állapotú lakások, betegség, bűnözés, hangos veszekedések, eldugott üzletecskék, lebujok, melyek a szerencsejáték, bűn és erőszak melegágyai. Általános vélemény, hogy a várost elárasztó romboló hatások a nyomornegyedekből indulnak ki. A pusztulásért a háztömbbe költöző fekete családokat teszik felelőssé, a fehér emberek nagy része ugyanis abban a hitben él, hogy e nagy mérvű

leépülést nem az alacsony jövedelem és nem a velejáró alacsony oktatási és kulturális színvonal okozza, hanem mindezekért egy emberi faj felelős. A hátrányos helyzetű családok beáramlása a városokba folyamatos. Vannak köztük fehérek is, de legtöbbjük fekete Először a zsúfolt nyomornegyedeket árasztják el, ahonnan aztán tovább költöznek szerte a városban, hogy nagyobb életteret nyerjenek maguknak. A nyomornegyedek terjeszkedése fenyegető nyomást jelent, mely az egész városban rontja az élet mi- 72 nőségét. Templomokban és a népjóléti szolgálatokban dolgozó felelős beosztású emberek ezért egy, az emberi kapcsolatokkal foglalkozó Polgármesteri Bizottság létrehozását kérték. Mások a feltételezetten „rossz hatást” okozó családok befolyását igyekeztek megállítani. Terjeszteni kezdték (és sokan el is hitték), hogy az ingatlanbeli és pénzügyi érdekeltségekhez igazodva az egyik városnegyedet a feketék

számára nyitják meg, s így más körzetek mentesek maradnak a deviáns hatásoktól. Az „elkerülhetetlenségben” hívők véleménye viszont az, hogy ha egy negyedet megnyitnak a feketék előtt, a következők játszódhatnak majd le. Bármelyik háztömbbe beköltözik egy színesbőrű család, rövid időn belül pánik tör ki a fehér lakosok között, majd a háztömbön megjelenik az „Eladó” tábla A telekügynökök javaslatukkal még fokozhatják a pánikot, miszerint az ingatlantulajdonosok addig szabaduljanak meg a háztól, míg az ára nem esik még lejjebb. Így aztán hamarosan mindegyik fehér család elköltözik, s a háztömböt átveszik a feketék, akik képtelenek otthonaikat és udvaraikat rendben tartani Majd, mivel a jelzálogkölcsön visszafizetését nem képesek teljesíteni, a lakóhelyet kicsi, színvonaltalan lakásokra osztják, melyek így túlzsúfoltakká válnak, vagy pedig raktározásra, kis üzletek megnyitására használják az

ingatlant. Az ilyen folyamatok mentén jönnek létre a szociálpatológiai jelenségek A rémült emberek azokat a szomszédokat figyelik, akiknél a folyamat már végbement, azokat, akiknél most megy végbe, s azokat, akiket mindez még csak fenyeget. Szerintük csak a feketék kizárásával kerülhető el e romlás Ennek érdekében mindenfajta diszkriminációt igazolnak Vagy megadják magukat bizonyos ingatlanközvetítők „háztömbeloszló” taktikájának. A közösségfejlesztők a káros folyamat kiküszöbölésére megfelelő tervet igyekeztek kidolgozni. Az is kérdéses volt, hogy egyáltalán megmenthető-e a kérdéses körzet, s ha igen, sikerül-e megfelelő környezetet teremteni mindkét faj számára, s végül az is, hogy léteznek-e megfelelő módszerek a végrehajtáshoz? Az ilyen idealista módon motivált cél csak akkor érhető el, ha a körzet lakói maguk is kívánják megvalósulását, s a folyamat során kedvesebb, értelmesebb polgárokká

válnak. Talán akad majd olyan ember, egy-egy területen, akit kezdeményezésre lehet bátorítani. A kezdetek Egy, a várostól néhány mérföldnyire eső főiskola közösségi dinamikai programja vállalta magára egy ilyen terv beindítását az egyik peremvárosban. 1957 tavaszán a főiskola közösségi programjának vezetője információkat kért a távoli város gondjairól, problémáiról Az információgyűjtés kezdetben a várost jól ismerő és jól értesült emberekkel való alkalmi beszélgetésekből állt Az igazgató a puszta kérdéseken túl szót ejtett arról is, hogy a főiskola szívesen venne részt a városban egy esetleges közösségi fejlesztési terv beindításában. Tavasz végére felvette a k apcsolatot a helyi Tanács Etnikai Bizottságának titkárával és a Szociális Szolgáltatások Tanácsának vezetőjével. Mindketten helyeselték a tervet További neveket és szervezeteket említettek meg a beszélgetések folytatásához, a

kapcsolatok bővítéséhez, s a városon belüli területek közül felsorolták mindazokat, melyek érdekelhetik a főiskolát A Hanson peremváros neve ugyan mindnyájuk listáján szerepelt, de abban a stádiumban még nem döntöttek a program helyszínéről. A 73 szervezők egyelőre a lakosság reakcióját várták: elég élénk lesz-e a folyamat elindításához. A Szociális Szolgáltatások Tanácsa felajánlotta, hogy a tervet az ő védnöksége alatt indítsák el. Az Egyházi Szervezet, a Zsidó és Katolikus Közösségi Kapcsolatok csoportjai, a Kereskedelmi Kamara, a Fővárosi Tervező Bizottság, az Emberi Kapcsolatok Tanácsa (mely egyházi képviselőkből és más jóakaratú emberekből állt később sajnos inaktívvá vált) és a Polgármesteri Bizottság (melynek sem alkalmazott személyzete, sem tevékenységi terve nem volt) mind esetleges partnerekként, résztvevőkként szerepeltek. Bár ezek a szervezetek mindannyian készek voltak az

együttműködésre, a szükséges első lépés megtételét egyikük sem vállalta Mindannyian a főiskolai programtól várták a kezdésre vonatkozó javaslatokat Június elején a Polgármesteri Bizottság meghívta soron következő, szeptember végi gyűlésére a főiskola képviselőit, hogy ott körvonalazzák terveiket. Az iskola képviselői közben beszélgetéseket kezdeményeztek különböző emberekkel a tervek realitásáról, s mindenkit biztosítottak együttműködésükről Ezeknek, a beszélgetéseknek a célja a lakossággal való kapcsolatteremtés volt, hogy kicsiholják az első lépés megtételét, a kezdeményezést. Arra számítottak, hogy ha az emberek megérzik, hogy szükség van rájuk, a segítségükre, igényelni fogják a közös munkát Július elején történt az is, hogy a főiskolai program vezetője levelet kapott Hanson peremváros egyik lakójától. Írója, Mr Henry, egy fekete értelmiségi, aki több éve él a területen, aggodalmát

fejezte ki a „radikális változáson átment” peremváros gondjai miatt. Utolsó bekezdésében arról írt, hogy tudomására jutott: az igazgató „valamilyen közösségfejlesztői munkában érdekelt” a városban, majd alkalmat kért az igazgatótól egy beszélgetésre, ahol „több aspektusból is bemutathatná” környezete gondjait, problémáit abban a reményben, hogy a továbbiakra „támogatást, tanácsokat, esetleges irányítást kaphatna”. Az ezt követő levelezés során Mr. Henry és az igazgató találkozót beszélt meg annak a napnak az estjére, amikor a főiskola képviselői részt vesznek a Polgármesteri Bizottság gyűlésén Magán a gyűlésen az iskola képviselői ismertették elméletüket, beszéltek azokról a módszerekről, melyek segítségével a lakosság segíthet önmagán, végül pedig azokat a lehetőségeket említették meg, melyek a Hansonterülettel történő kapcsolatfelvétel során alakulhatnak ki. A Polgármesteri

Bizottság csak erkölcsi támogatását tudta felajánlani A Mr. Henryvel történt találkozás ennél sokkal gyümölcsözőbbnek bizonyult Elsőként a terv buktatóit, nehézségeit gondolták végig közösen, majd megállapodtak, hogy egy fajilag vegyes munkacsoportot hívnak életre az ügy további megvitatásához Mr Henry hosszú ideje élt ezen a t erületen, így mindkét fajon belül kialakult ismeretségi köre volt, sőt mint megbízható, stabil embert tartották számon a többiek. Ez a Mr. Henry otthonában lezajló megbeszélés tekinthető a terv megvalósulása kezdeti lépésének Az első résztvevő egy házaspár volt. Egyházi emberek, akik vallási meggyőződésük gyakorlati megvalósításának lehetőségeit keresték, s ezért a terv közelről érintette őket Lehetséges, hogy barátaikkal közösen elsősorban lakhelyüket akarták megmenteni, ugyanakkor tény, hogy barátaikat is egy általános 74 tennivágyás hatotta át, melyet itt formába

tudtak önteni. A környezet Hanson peremváros hosszú ideig kellemes lakónegyed volt, értelmiségi és középosztálybeli családok számára., A lakások jórészt magántulajdonban voltak, bérlemény, bérház kevés akadt A jó állapotú lakásokat gondozott pázsitok övezték. Lassanként azonban a helyzet rosszabbodni kezdett Minden jel arra mutatott, hogy a helyi családok nem maradtak hűségesek a területhez, habár megfelelőnek tartották arra, hogy ott éljenek és gyermekeket neveljenek. A felnőttek többsége a város más negyedeiben dolgozott, az egész várost átfogó klubokba, templomokba jártak, városi szintű társadalmi események résztvevői voltak, gondjaikkal pedig a városházára mentek. A terület templomai nagyok és vonzóak voltak (néhány protestáns és egy római katolikus templom), legtöbbjük mégis csak a külvárosok lakóit szolgálta. Létezett egy egyeteme is, amelytől a legtávolabb álltak a negatív, romboló szándékok, s

olyan intézménynek tekintette magát, mely szorosan kapcsolódik városához, még szorosabban az államhoz és a nemzethez, s legkevésbé körzetéhez. A peremvárosnak egyetlen általános iskolája volt. A középiskolások egy szélesebb vonzáskörzetű iskolába jártak Az egyik háztömb tövében elhanyagolt park terült el, ahol a gyerekek a gazban, konzervdobozok közt játszottak Az egyetem udvara ideális játszóterület lehetett volna, ha mód nyílhatott volna ilyen célú felhasználására. Az egyetem vezetősége továbbá csak abban az esetben volt hajlandó helyi gyűlésekhez biztosítani helyiségeit és felszerelését, ha ezek városi vagy területi érdekeket elégítettek ki, s intellektuális, kulturális tevékenységi körökhöz kapcsolódtak. Így a peremvárosi találkozóhelyek száma minimális volt mindaddig, amíg nem sikerült elérni, hogy a templomok helyiségeit, előadótermeit hozzáférhetővé tegyék. Ebben a jól megtervezett

peremvárosban nem volt rendes bevásárlóközpont. A helyi fűszerüzlet, gyógyszertár, vaskereskedés és a sz olgáltatási egységek mind egy-egy utcai csomópont köré települtek. A komolyabb bevásárlásokat az itt lakók a belváros nagy üzleteiben bonyolították le Mindaddig, amíg az alacsony jövedelmű családok „inváziója” el nem árasztotta Hanson peremvárost, az elmúlt húsz vagy még több év alatt fehérek és feketék békésen éltek egymás mellett. A területet viszonylag állandó népesség lakta művelt, intellektuális beállítottságú emberek harmonikus együttlétben; bár ez a szomszédság inkább földrajzilag, semmint pszichológiailag vagy barátilag volt érvényes Egymáshoz közel éltek ugyan, de kísérletet sem tettek a keveredésre vagy egymás problémáinak megértésérc. A barátság és a megértés hiánya a terv megvalósulása során nyilvánvalóvá vált A peremváros tényleges méreteinek meghatározása

nehézségekbe ütközött ez a helyzet sajnos általános a városi fejlesztési tervek eseten. A nyugati határt egy folyóvölgy jelenlétié, északi határa az egyetemi körzet volt. A keleti határ megállapításánál, amelyet egy forgalmas közlekedési csomópontjelölt, a lakosok körében vita alakult ki (Többen szerették volna, ha a forgalmas utca másik oldala is hozzájuk tartozik.) A negyedik oldal meghatározásánál még többet vitatkoztak; ugyanis az alacsonyabb jövedelmű családok beköltözésével az utcahatár bővült A peremváros méreteit végül azok határozták meg, akik a terv aktív részesei lettek. Időről időre meg- 75 vitatták álláspontjukat, egyeztették tapasztalataikat és végül abban állapodtak meg, hogy a Hanson peremváros északra és délre körülbelül tizennégy, keletre és nyugatra tíz-tíz háztömbből áll (ezekre az eredményekre úgy jutottak, hogy néhány kisebb területet magukhoz csatoltak). Habár a terv

lassanként éreztetni kezdte hatását, a peremvároson belüli intézmények továbbra is olyan programokkal reagáltak a t erület „leépülésére”, amelyek inkább szolgálták saját intézményi érdekeiket, mint az emberekét. Az egyetem folytatta hagyományos oktatási és kutatói munkáját, időről időre újabb lakóterületeket vásárolt fel az egyetemi rész bővítésére. A középiskolák vezetői aggodalommal észlelték a hátrányos helyzetű gyerekek számának növekedését és a magasabb kulturális háttérrel rendelkező családok távozását, de a tananyagot nem igazították az újonnan érkezettek igényeihez, s a közösségben sem vállaltak nagyobb felelősséget. Az egyházak továbbra is tartottak istentiszteleteket, a szertartásokat rutinosan bonyolították, de továbbra is a lassanként elköltöző családok igényeit szolgálták, s igen kevés figyelmet fordítottak az alacsonyabb társadalmi réteghelyzetű lakosságra. Az elhanyagolt,

átmeneti területekkel végül is a városi ügynökségek kezdtek foglalkozni. A tervek elkészítéséhez a Szociális Szolgáltatások Tanácsa tanulmányozni kezdte a városi hatást, s a hangsúlyt a legrosszabb állapotban levő részekre helyezte. A szociális telepek és a peremvárosi házak bizonyos előrelépést jelentettek a nyomornegyedekkel szemben. A helyi Tanács Etnikai Bizottsága 1956-ban alakult meg, a városi Protestáns Egyházak Szövetsége, a Római Katolikus Hivatalok és a zsidó közösség egybehangzó óhaja nyomán, de az állami támogatások hiánya megbénította. A város egyházi csoportjainak hatására egy megyei szintű tervező iroda további ötletekkel gazdagította a terveket Azonban ezek a szervezetek sem találtak kiutat, nem tudták megtalálni a módját, hogy kifejezzék aggodalmukat, s abban sem tudták segíteni a lakosságot, hogy alkalmassá váljanak saját problémáik megoldására Hanson peremvárosában növekedett a f

eszültség. A feketék számának növekedésével párhuzamosan egyre több fehér család hagyta el a háztömböket. A házakra sorban kikerült az „Eladó” tábla A telekügynökök „rémült” leveleket küldözgettek a megfélemlített háztulajdonosoknak Itt-ott különböző fajúak verekedésére, tulajdonok lerombolására, robbantgatásokra is sor került, s névtelen levelek és telefonok további erőszakkal fenyegetőztek A folyamat története 1957-et megelőzően Elbeszélésekből tudjuk, hogy a peremváros fekete lakói az elmúlt évek során eredménytelenül kísérletet tettek a fajok közti együttműködésre. Az egyházakat és az egyetemet elsősorban azért keresték fel, hogy választ nyerjenek az együttműködés iránti érdektelenség okára A feketék az egyetem barátságtalan elutasítását a faji előítélet jeleként értelmezték A főiskolai közösségi dinamika program vezetője és tagjai az aktív munkát megelőzően gyűlést

hívtak össze, hogy a javasolt tervezetet megvitassák az egyetem elnökével. Az elnök a beszélgetés során barátságos volt, de tartózkodó választ adott A fejlesztők megpróbálták elmagyarázni, milyen tevékenységeket terveztek, s hogy ezekben milyen lehetőségek rejlenek a közösségfejlesztésre vonatkozóan, s hogy a tervezet új távlatokat nyit a társadalomtudományok számára, hangsúlyossá teszi a vallást. Az 76 elnök kijelentette, hogy az eg yetem hivatalosan nem vehet részt a p rogramban, de személy szerint megígéri, hogy nem áll senki útjába, aki nem sajnálja idejét és részt kíván venni a munkában. A munka során az egyetem társadalomtudományi, filozófiai és vallási karának tagjai aktív résztvevőkké váltak, ugyanakkor az egyetem vezetése végig nem ismerte el hivatalosan a peremváros tevékenységét. Ezzel szemben, a siker nyomán, az újságok elismerésüket fejezték ki az egyetemnek 1957 Az első találkozó Mr. Henry

személyes meghívása nyomán jött létre, melyen egy perem városi tanács megalakításának terve merült fel. Három fehér és két fekete házaspár voltjelen A fehérek: Carter tiszteletes és felesége (a férj lelkész egy külvárosi templomban, a feleség szociális gondozó az összejövetelt az őotthonukban tartották); Osborn professzor és felesége az egyetemről, valamint az Evans házaspár (a férj orvos, a feleség polgári aktivista). A fekete házaspárok: Josephék (a férj Mr Henry munkatársa); és Henryék. A csoport előbbi tagjai elsősorban olyan szempontból érdekesek, hogy Osborn professzort és Evansnét kivéve a többiek még nem vettek részt folyamatosan működő lakossági szervezetben. Kimaradásuknak eltérő okai voltak Közreműködésük annyi volt, hogy elindítottak egy folyamatot, amit aztán mások folytatni tudtak, s folytattak. A találkozón a főiskolai közösségfejlesztői program szóvivője vázolta az átalakuló peremváros

problémáinak megoldási lehetőségeit. A javasolt módszer a közös tanulmányozás és csel ekvés volt Más polgári csoportok tapasztalatait használták fel ehhez az ötlethez. A javaslat megvitatása után a csoport úgy döntött, hogy egy hét múlva ismét találkozik. A második összejövetelen ismét Carterék lakásán részt vett egy újabb házaspár az egyetemről: Edwards professzor és neje, illetve a Társadalmi Ügynökségek Tanácsának egyik képviselője. A vita során felmerült, hogy a helyi kereskedők az elhanyagolt park helyén parkolóhelyet szándékoztak létesíteni. Megrettenve attól, hogy elveszíthetik ezt a pihenésre alkalmas helyet (mellyel eddig senki sem törődött), az ülés résztvevői ezt az ügyet választották első elintézendő feladatul. Elhatározták, kérelemmel fordulnak a Városi Park Bizottsághoz, őrizze meg a parkot, illetve alakítsa át gyermekjátszóhelynek. Ugyanakkor határozatot hoztak Hanson peremváros

Lakosainak Bizottsága megalakításáról. Az összejövetelt megelőzően adódott egy nézeteltérés. A gyűlésre Evansné meghívta egyik barátját is, aki különben egy jelentős városi lapnál dolgozott. Henryék értesülve a meghívásról tiltakoztak Egyrészt korainak tartották a n yilvánosságot, másrészt véleményük szerint a fekete újságíróknak is ugyanakkora betekintést kell biztosítaniuk, a fehér újságok ne előzzék meg a feketék közleményeit. Az ügy nagy vitát kavart, de a meghívást visszavonták. A csoport soron következő harmadik és negyedik találkozóira novemberben és decemberben került sor. A nézeteltérések ellenére több mint nyolcszáz aláírást gyűjtöttek a Park Bizottsághoz küldött kérelemhez. A helyi problémákat tanulmányozó és a park fejlesztésével foglalkozó bizottságok tevékenyekké váltak A csoport társelnököknek választotta meg a fekete Mr Henryt és a fehér Carter tiszteletest A főiskolai

program szóvivője ugyan kételkedett e döntés helyességében, de nem ragaszkodott 77 módosításához. A decemberi gyűlésre megszületett a Park Bizottság döntése is a parkot érintetlenül hagyja. Később rábeszélés hatására anyagi támogatást is biztosított a játszótér megtisztítására, felszerelésére, és a gyerekek játékánál felügyeletről is gondoskodott. Ezenközben Osbom és Edwards professzorok módszereket javasoltak a fehér tulajdonosok pánikszerű lakáseladásainak megakadályozására. Ötleteik között szerepelt a háztömbök életének megszervezése és a fehér családok befolyásolása személyes kapcsolatok és irodalom révén. E javaslatokat a csoport fekete tagjai nem fogadták el, s így megvalósításukra sem került sor. Az év vége felé gyűléseik színhelyévé az egyik protestáns templom vált: az ötletet a költözéshez a lelkészhelyettestől kapták, aki eleinte csak érdeklődött a csoport iránt, majd

tagjává is vált. Ashton tiszteletes egyike volt azoknak az új, egyéni résztvevőknek (és házaspároknak), akiket a Park Bizottság sikere és a tagoknak az e terület problémái iránt növekvő érzékenysége vonzott a tanácsba. 1958 1957 végére, 1958 elejére nyílt konfliktust szült a „tömbszervezés” indítványozása. A fehérek, élükön az egyetemi professzorokkal, azt javasolták, hogy a közvetlen szomszédok alakítsanak magukból ilyen szervezeteket, melyeket majd a bizottság támogat. A fekete csoporttagok eleinte a csöndes ellenállást választották, majd nyíltan is szembeszálltak az indítvánnyal. A fehér tagok egyszerűen nem értették, miért váltott ki egyszerű javaslatuk ekkora ellenérzést a többiekből. Egyedül a közösségfejlesztők több hónapos, türelmes érdeklődése segített magyarázatot találni a feketék váratlan reakciójára. Utólag ugyanis kiderült, hogy évekkel ezelőtt egy polgári védegylet (tagjai fehér

emberek), a tömbszervezés örve alatt megpróbálta magát mereven elhatárolni a fekete lakásvásárlóktól. És bár a társulás évekkel ezelőtt megszűnt, a feketék nem felejtették el Ugyanakkor nyilvánvalóvá vált, hogy a fehérek előtt teljesen ismeretlen volt ez az esemény így érthetővé vált, mi okozta ezt a heves érzelmi vihart. A célkitűzések tisztázásánál azonban még ennél is nagyobb konfliktus jelentkezett, amint azt a későbbi események majd igazolni fogják Az év elején minden hónapban rendszeresen megtartották gyűléseiket. A márciusi összejövetel során Edwards professzort választották meg társelnöküknek Carter tiszteletes helyett, akit egyházi kötelezettségei elszólítottak a városból. Egy Mr Henry, Edwards professzor és Osbom professzor részvételével működő nem formális „operatív bizottság” is megkezdte működését a rendszeres összejöveteleken túl Mialatt azonban ezek a kötetlenebb személyes

kapcsolatok kialakultak, s a fehérek háztömbről-háztömbre járva tevékenykedtek, s tanítgatták a háztulajdonosokat, a feketék ellenállása egyre növekedett. Osbom professzor pedig bejelentette, hogy az ősz vége felé kimarad a csoportból, mert egy év tudományos alkotószabadságot tölt az egyetemtől távol. A tanulmányozott területek bővültek, magukban foglalták a helyhatósági rendeleteket, illetve végrehajtásuk módját; a S zociális Szolgáltatások Tanácsának üdülési és jóléti tevékenykedéseit; s m indezekre terveket dolgoztak ki a közintézményeken keresztül. Más városok beszámolóit is alaposan kielemezték és megvitatták Kutatások folytak a közösség fizikai állapotának felmérésére Júniusra nagy közgyűlést terveztek, amelyen a Megyei Tervező Bizottság fontos tisztségviselője mond majd beszé- 78 det. Június elején megtartották nyitó gyűlésüket. Ez az összejövetel a programok iránti érdeklődés és a

látogatottság szempontjából nagyon sikeresnek mondható A feketéket és a fehéreket is több mint száz ember képviselte. Kitörő lelkesedéssel fogadták a Megyei Tervező Bizottság ügyvezető titkárát és a peremváros lakosainak tanácsa potenciális híveivé lettek. Paradox módon mindezen pozitív eredmények ellenére tovább romlott a fajok közti viszony. A társelnököt a faji antagonizmus szóvivőjeként ismerték meg A meg nem értés a tanácsüléseken, de még inkább a telefonbeszélgetések és az otthonokban történő beszélgetések során egyre nőtt Néhány fekete kifejtette (a főiskola közösségfejlesztőinek), hogy övéik „Tamás bátyasággal” vádolják majd őket, mivel együttműködésüket a fehérek tanácsával úgy értelmezik, mint a fehérek itt-tartását a peremvárosban, mely eredményeként kevesebb megfelelő lakás válik hozzáférhetővé számukra. A fehérek elismerték zavarukat Mindkét fél kezdte megkérdőjelezni

a másik indítékait, eleinte csupán magánbeszélgetések során, később már a gyűléseken is Június harmadik hetében, a nagy, nyilvános gyűlést követően, egy pénzügyi összejövetelt is tartottak. A közösségfejlesztők távollétében a fajok közti ellentétek nyílt töréshez vezettek, a klikkek parázs vitába bonyolódtak. Mivel nem voltjelen senki, aki békítő szándékkal a konfliktusok feloldását segítette volna, a résztvevők haraggal váltak el. Nem tartottak további gyűléseket, s nem is terveztek Bizottsági üléseket sem szerveztek. Úgy tűnt, hogy Hanson Peremváros Tanácsa megszűnt létezni A helyi résztvevők nem találtak kivezető utat felélesztésére Szeptember elején, több hónapos szünet után amit egyrészt az egyetemi tanítás szüneteltetése, másrészt a felfűtött érzelmek lehűtésének vágya indokolt a közösségi dinamika igazgatója és felesége találkozott a két elhidegült frakció szóvivőivel. Egyelőre

meg sem kísérelték az antagonisztikus ellentétben állók összehívását Ehelyett mindegyik frakció külön-külön vitatta meg tagjaival, milyen módon lehetne újraéleszteni a tanácsot. A társelnök, elnézést kérve a júniusi eseményekért, felajánlotta lemondását Abban mindenki egyetértett, hogy a tanács munkája fontos, és azt folytatnia kell Ugyanakkor senkinek sem volt ötlete arra vonatkozóan, hogyan tudnának kimozdulni a holtpontról Végül némi sürgetés hatására a társelnök a soron következő elnök belegyezett egy újabb gyűlés összehívásába, ha a másik társelnök is hajlandó jelen lenni. Az egyezségek különálló beszélgetéseken születtek meg, miután a szembenálló felek hangot adhattak sérelmeiknek, s ugyanakkor kifejezhették megbánásukat korábbi viselkedésükért. Az újraszervező gyűlésre október közepén került sor. A rivális szóvivők is jelen voltak támogatóikkal egyetemben de arra mindenki ügyelt, hogy

szélsőséges kijelentések ne hangozzanak el. A feketék az egész város nyilvánossága elé kívánták terjeszteni a „szabad beköltözésért” folytatott kampányukat. A fehérek ismételten a peremváros háztömbjeire kívánták a figyelmet fordítani. Egyik javaslatot sem követte tett Ehelyett elfogadták a tisztségviselők lemondását s jelölő bizottságot neveztek ki a következő gyűlésre. Egy ezideig hallgatag fekete Mr Fox kérte a c soport szándékainak megvitatását és megfogalmazását, s javaslata kedvező fogadtatást kapott. 79 A novemberi összejövetelen elvetették a társelnökségi rendszert, s elnökül McCall professzort, a főiskola másik tanárát választották. McCall professzor első lépésként újra kívánta szervezni a bizottságokat új vagy ismét megválasztott tagokkal 1959 McCall professzor csak vonakodva fogadta el az elnöki tisztet, rámutatva arra a lényeges tényre, hogy ő maga soha nem volt a peremváros lakója.

Ennek ellenére rendkívül elkötelezte magát a hely fejlesztése, a jószándékok erősítése mellett, amely egyúttal feladatkörét is jelentette (Később a peremvárosba költözött.) Működésének nehézségekkel teli egy éve alatt sokkal többet tett a puszta felelősségvállalásnál Nemcsak a cso port szellemét kellett a f rakcióharcokat követően visszaállítani; munkájában szinte senki nem segítette, a két előző társelnök ugyanis úgy érezte, nem tudja semmiben támogatni. Osborn professzor tudományos alkotószabadságra ment. Ashton tiszteletes, akinek templomában továbbra is ülésezett a tanács, másik városba költözött, s nem volt, aki a közösségért érzett felelősségét továbbvitte, képviselte volna. Továbbra is havonta ülésezett a tanács, de a látogatottság eleinte igen csekély volt. Új arcok tűntek fel az összejöveteleken, közülük néhányan csak egyszer-kétszer, többen folyamatosan részt vállaltak a tanács

ténykedéseiből. A feketék toleránsabbnak bizonyultak a fehérek javaslatai iránt, mint fordítva A fehérek többen voltak, főleg az egyetemről, a templomokból és üzleti csoportulásokból érkeztek. A higgadtabb, állhatatos régiek közül csak kevesen maradtak, elsősorban nők, akik felfrissítették és meghitté varázsolták az összejöveteleket. Azok a bizottságok, melyeknek feladata a könyvek és brosúrák tanulmányozása volt, a gyűléseken számoltak be kutatásaik eredményeiről. Más városok elemző beszámolóit is ismertették és megvitatták Filmeket vetítettek Egy földrajzprofesszor, aki a lakosság város és peremváros közti oda-vissza mozgását tanulmányozta, bemutatta következtetéseit. Mindezek az anyagok a véleménycserét voltak hivatottak szolgálni. Természetesen a gyorsabb megoldásra váró kérdéseket is tanulmányozták: hogyan tudnák az újonnan érkező (bármilyen fajú) lakosokat szívesen fogadni? Hogyan lehetne a

jószomszédi kapcsolatot kiépíteni azokkal, akik számára új a v árosi létforma? Hogyan tudnák a k ellemetlen események számát csökkenteni az újonnan érkezők beilleszkedése során? Hogyan lehetne az ifjúsági bűnözés előfordulását lejjebb srófolni? Habár teljes megoldást a kérdések egyikére sem találtak, igen alaposan tanulmányozták mindegyiket. Kísérletet tettek megoldásukra is A tanács lassan az egész peremváros előtt ismertté vált A szomszédok között egyre jobb kapcsolat épült ki, s egyre több szervezettől érkeztek meghívások, melyek a csatlakozásra buzdítottak. Tanulmányozták a körzetekre vonatkozó városi ellátást, s megkísérelték a kihágások csökkentését, melyek miatt ez a peremváros kevésbé számított a kellemes lakóhelyek közé Ez idő alatt döntöttek arról is, hogy nyilvánosságra hozzák a tanács tevékenységét, s egyúttal ügyelnek arra is, hogy az újságok egyszerre és egyformán

értesüljenek az eseményekről. Az egyik fekete újság végül így jellemezte a történteket: „a szupertitkos Hanson Közösségi Tanácsról lehullott a lepel”. A 80 reakció általában igen kedvező volt. Nagyobb nyilvánosságot bevonó közgyűléseket is tartottak, ahol egy-egy alkalommal ötven-nyolcvan ember is jelen volt. Filmvetítések és jelentős szónokok vonzották a helyszínre a látogatókat A főiskolai közösségfejlesztői program egyik tagja azzal a javaslattal állt elő, hogy vizsgálják meg, mi motiválja az embereket a részvételre és önmaguk aktivizálására A kutatást elsősorban a legtevékenyebb résztvevők szorgalmazták, akik több úton-módon is segítették a v izsgálódást, többek közölt azzal, hogy a közös beszélgetések során elmondták személyes tapasztalataikat. Kapcsolataik száma a különböző kormányzati testületekkel és privát módon támogatott nagyvárosi szolgáltatásokkal egyre nőtt. Többen

küldtek közülük résztvevőket és szónokokat a gyűlésekre, akik aztán nyílt vitákon vettek reszt. Az év végére a helyi Tanács Etnikai Bizottsága a Hanson Tanács tevékenységét nyilvánosan! az emberikapcsolatok problémáinak tanulmányozására és megismerésére tett helyi kezdeményezés kitűnő példájaként ismerte el (Vajon csupán azért dicsekedtek a Hanson Tanáccsal, mert más pozitívumról nem tudlak beszámolni?) Röviddel ezt követően a haladó beállítottságú városi Emberi Jogok Tanácsa ismét összeült. A gyűlésen Hanson peremváros Tanácsa képviselői is részt vettek, s o lyan javaslatokkal álltak elő, mint például a szabad beköltözhetőség a nagyváros egész területére. Ugyanakkor kérték, hogy az Emberi Jogok Tanácsa fordítson figyelmet az elhanyagolt Polgári Bizottságra, szerezzen támogatást számukra a városi tanácstól, hogy fizetést tudjanak biztosítani egy ügyvezető igazgató (titkár) számára

Továbbá indítványozták az Emberi Jogok Tanácsának, folytasson vizsgálatokat a konfliktushelyzetek elemzésére Ez alatt az idő alatt nehezen megfogható változás ment végbe a peremvárosi tanács legaktívabb tagjainak viselkedésében. Korábban a viták során hajlottak afelé, hogy a telekügynököket gonoszsággal vádolják, mint olyanokat, akik elősegítették, majd hasznot is húztak a körzet lerobbanásából (Meg kell jegyeznünk, hogy az ügynökök között egyformán voltak fehérek és feketék.) Az ülések során a közösségfejlesztők próbálták elhinteni azt a véleményt, hogy az ingatlanközvetítők között is lehettek humánus felfogásúak; habár egyesek igyekeztek hasznot húzni az emberi nyomorúságból, mások egy jobb közösségi létet kerestek az emberek számára. A bátorítások hatására személyes kapcsolatot létesítettek egy-egy ügynökkel, s kísérletet tettek álláspontjuk megértésére, illetve rábeszélték

néhányukat a teljes egyenjogúságot biztosító lakásprogram támogatására. Két-három telekügynök nyitottá, barátságossá vált. A megértés és kapcsolatteremtés bővülése azonban nem csökkentette a viták során felmerülő véleménykülönbségek hangsúlyos meglétét. Valójában Hanson peremvárosváros Tanácsa legfontosabb állandó feladata az, hogy helyi fórumot biztosítson az ellentmondások vizsgálatára, s alapját képezte annak a k ísérletnek, mely befolyásolni kívánta a h elyhatósági és m agánügynökségeket A tanácsban mind a fekete, mind a fehér csoportokon belüli szembenálló vélemények napvilágra kerültek. Mód nyílt például annak a régóta pletykaként terjedő vádnak a figyelembe vételére, hogy az egyetem úgy kísérelte meg a f eketék beáramlásának megállítását, hogy titokban felvásárolta azon ingatlanokat, amelyek máskülönben a feketék számára is hozzáférhetőek lehettek volna. (A vizsgálat

kiderítette, 81 hogy lehet némi igazság a feltételezésben, bár az egész egyetemet nem lehet egységes ellenségnek tekinteni; a tanács úgy döntölt, hogy mind az egyetemnek, mind különbözőalkalmazottainak felelniük kell racionális és etikai meggondolásokon alapuló kérdésekre.) Az év második felében újból tisztségviselőket választottak. Mr Quimbyt, egy ipari cég által alkalmazott mérnököt választoltak meg elnöknek Több bizottság megváltoztatta összetételét, s új tagjainak, akiket a kibővített gyűlések vonzottak ide aktív munkát biztosított. Megfogalmazta további politikáját a körzeti vitákról, és leszögezte, hogy semmi olyan programot nem fogad cl, amelyik a szervezetet háztömbegységekre bontaná 1960 1960-ra a csoport összetétele kezdett megváltozni. Annak ellenére, hogy a kör tagjai közül többen, így pl. McCall és Osborn professzor (aki közben visszatért), jelentős egyéniség volt, egyre inkább

megosztották a felelősséget más fehérekkel egyházi emberekkel, üzletemberekkel és a peremváros más lakosaival. A barátok toborzása révén odakerült új fekete lakosok szintén befolyásosak lettek Nagyobb együttműködési készség alakult ki mind az új (fehér és színes), mind a régi személyiségek között, a megváltozott viselkedés eredményeképpen A tanács működését nagyobb, általános közgyűlésekkel kiegészített intenzív megbeszélések jellemezték. A csoport magja olyan eseteket beszélt meg, mint a zaklatás, s igyekeztek a további szükséges lépéseket megtenni baráti gesztusokkal közeledtek a megbántottakhoz és beszéltek a zaklatások elkövetőivel Vizsgálták a részvételt, kérdőívéket készítettek és postáztak többekhez Vizsgálták a oktató célzatú viták hatékonyságát, a peremváros történetének ismeretét, a telekügynökségek, városi tisztségviselők, bizottságok szerepét. A felmérés eredményeit

egy nagyobb közgyűlésen tették nyilvánossá A Városi Emberi Kapcsolatok Tanácsa aktívabbá vált a Hanson peremvárosi Tanács részvételében. Egy évközi gyűlésén a következők hangzottak el. „A faji feszültség növekedésének problémájával állunk szemben a sok átalakulásban lévő peremvárosban Egy önkéntes csoport szervezésének szükségességét szándékozunk vitára bocsátani, olyanét, amelyik háztömbről háztömbre járva végez majd munkát a kérdéses peremvárosban. Sokak szemében a Hanson peremváros Tanácsa az együttműködésre tett helyi erőfeszítés (mely a faji feszültségeket akarja csillapítani) prototípusa lett. Fehér és fekete családok dolgoztak együtt, hogy megőrizzék és jobbítsák azt a területet, ahol harmóniában élhetnek. Kísérletet tettek az újonnan jöttek szívélyes fogadására és arra, hogy megértessék velük a szomszédság alapelveit. Az üldözés és erőszak előfordulását igyekeztek a

minimumra szorítani, és ha mégis előfordult, az áldozat sérelmét orvosolták. Az iskolákat és egyházakat olyan programok kidolgozására ösztönözték, melyek az összlakosságot szolgálják A városi élet zavarai közepette a lakosok szorgalmasan tanulmányozták a változási folyamatok menetét, sokat olvastak a problémákról és döntéseket hoztak az egység, a harmónia megteremtésére Mindezek hatásaként a város más részeiből ideérkeztek kérések feketéktől és fehérektől egyaránt, segítséget kértek ahhoz, hogy saját területükön ők is képesek legyenek hasonlóképpen cselekedni. 82 1960 után Mr. Quimbyt Mr Boles, egy üzletember követte az elnöki tisztségben 1961 és 1962 között pedig Mr Stewart, az egyház lelkésze következett. Mr Stewart a szokásos egyházi gyakorlat érdekes megváltoztatását tűzte ki célul, s bár temploma „fenyegetésmentes” körzetben volt úgy döntött, inkább ezen a konfliktusos területen

fog tevékenykedni. 1961-62-re a t anács tagsága körülbelül háromszorosára emelkedett. A szervezet adómentes adományokat és minden tagja tagsági igazolványt kapott, mely azt tartalmazta, hogy a szervezet célja „az ideális amerikai egyesületi közösség megalapítása és fenntartása” volt. Egy havonta megjelenő újság értesített az összejövetelekről. A csoport viszonya a peremváros egyházai iránt lassanként pozitív irányban kezd változni. Az érdeklődés és részvétel változatlanul egyéni alapon történik A tanács rendszeresen egy nagy protestáns templomban tartja összejöveteleit. Annak ellenére, hogy ez az egyház nem úgy vesz részt a munkában, mint intézmény, nagyon sok tagja aktív. Mégis most fogadja be első színesbőrű tagját Egy másik protestáns egyház, mely döntése nyomán a területen maradt házat vásárolt a parókia számára, és kinevezett egy új lelkészt, aki biztos volt benne, hogy boldog lesz, ha

színesbőrű lelkész mellett lakhat Két adminisztratív eszközt is kidolgoztak, hogy a továbbfejlődést elősegítsék, egy végrehajtó bizottságot választottak és a p eremvárost tíz kisebb körzetre bontották, mely mindegyikét egy-egy körzeti elnök vezetné. A végrehajtó bizottság (mely mindenféle tisztségviselőből, a bizottsági elnökből és a tavalyi tanácsi elnökből áll) felelős a gyűlések közötti időszak gyors intézkedéseiért, a felmerülő problémák megoldásáért A körzet elnökei informálódnak a távozó és érkező családokról, s harmonikus kapcsolatokat igyekeznek elősegíteni. Számos informális társadalmi eseményen van mód az új családok üdvözlésére (gyakrabban a feketék, mint fehérek köszöntésére ez olyan egyensúlyprobléma, amelynek helyrebillentésével már néhányan kísérleteznek). A továbbiakban egy történet segítségével kívánjuk érzékeltetni, hogyan próbálja ellensúlyozni a tanács a

faji üldözést. Két fekete család költözött egy háztömbbe, ahol korábban feketék nem éllek Egyik éjszaka ismeretlen huligánok horogkereszteket és obszcén szavakat festettek a két ház ablakaira és falaira A végrehajtó bizottság rögtön cselekedett, amint a körzeti elnöktől értesítést kaptak Az egyetem egyik professzorát rábeszélték, kérje meg hallgatóit, hogy súrolják le a feliratokat. Azután, saját dicséretreméltó erőfeszítéseiken felbuzdulva, a diákok elmentek éttermekbe, elbeszélgetni a feketék alkalmazásáról, majd mindkét tevékenységükről beszámoltak csoportjuknak A végrehajtó bizottság közben jelezte az esetet a rendőrségnek és a polgármesternek. A rendőrség még mindig keresi a bűnösöket, a polgármester pedig, megtekintve a tett színhelyét, nagyon elítélte az ilyen cselekedeteket. Egy másik, nemrég történt esetnél, a tanács kevésbé volt aktív. Egy fehér háztulajdonos saját házát csúnya

jellel jelölte meg, mely sértő módon utalt az egységes lakásgazdálkodásra. A végrehajtó bizottság tárgyalt a rendőrséggel és az államügyésszel, de nem találták törvényes módját a jel eltávolíthatóságának A tanács végül mást tenni nem tudván, nyilvánosan fejezte ki helytelenítését A sértőt elszigetelték és rámutattak, hogy mennyire nem tart lépést a körzet uralkodó közhangulatával Mivel a sér- 83 tő képtelen volt őt követőkre találni, a jel végül lekerült a falról. A gyors cselekvés, a kellemetlenségek orvoslása és elítélése az ilyen esetek csökkenéséhez vezetett. A személyes társadalmi kapcsolatok növekedésének hasonló hatása volt. A tanácsi tagok szerint a körzet légköre javult, a fehérek pánikszerű menekülése megszűnt, az „Eladó” táblák többé nem jelentek meg a fekete családok érkezését követően. Néhány fehér család is költözött a területre Az újságok, a rádió és a

televízió kedvezően nyilatkozott a tanács tevékenységéről és ami még fontosabb, támogatták a szabad beköltözést, s erre a peremvárosra hivatkoztak, az integráció jó működésnek bizonyítékaként. Új feladatokat és célkitűzéseket is állítottak a tanács elé. A középiskola szórakozási, pihenési programjáért az egyik tanácstag lett a felelős Az iskola vezetője a Hanson Tanács aktív tagjává vált A tanács küldöttei némi sikerrel a polgári jogok törvényének bekerülését szorgalmazták az állami törvényhozásba. Egy diákokból álló Emberi Kapcsolatok Tanácsa is alakult az egyetemen, a kar tagjainak támogatásával. A tanács rendszeres havi gyűlései a tevékenységek széles skáláját ölelik fel bankettek, filmek, előadások, viták a lakásról, a foglalkoztatottságról, a bűnözésről, a városrendezésről, a politikai ellentmondásokról stb A Hírlevélből vett idézet pedig a Peremvárosi Tanács nyilatkozatát

tartalmazza célkitűzéseiről: A Hanson Tanács elsősorban helyi egyesület. Azt teszi, amit az összes helyi szervezet: magas fokon igyekszik tartani a peremváros színvonalát, fejleszteni a lakosok közötti közösségi érzést, együtt dolgozni minden lakossági problémán, olyan eljárásokat kidolgozni, melyek hozzásegítenek a határtörvény megsértésének megszüntetéséhez, megfelelő helyhatósági szolgáltatásokat, szórakozási lehetőségeket megteremteni stb. S mindezeket úgy valósítja meg hasonlóan bármely más peremvárosi szervezethez , hogy mindenben a terület lakosainak érdekeit szolgája A Hanson Tanács másrészt egy fajok közötti helyi szervezet. Azon kultúra keretei között, mely a legtöbb esetben nem kezel minden embert emberként, ez a szervezet új távlatokat nyit, s mint ilyen, fontos a város és ezen túl az egész társadalom számára A lét kérdéseivel foglalkozó kísérletet képviselünk, olyat, mely csupán az ország

néhány más területén létezik Munkánk egy több háztömbből álló, egységes lakóterületre korlátozódik. Célunk példánkkal bizonyítani, hogy a szabad beköltözés lehetséges, nem vezet a faji gettóhoz, nem rombolja le a tulajdon értékét és nem vezet a peremváros tönkremeneteléhez” A terv jelentősége A Hanson peremvárosvárosi Tanács jelentősége nem elsősorban az eddig elért eredményekben rejlik (bár ezek is fontosak), hanem a folytatás lehetőségében. Egy köznevelési tevékenységet folytató csoport működik állandóan a helyszínen A résztvevő lakosok hosszú időre elkötelezték magukat amellett, hogy gondos és etikailag helyes döntéseket hozzanak a változó városi élet összetett és bonyolult problémáiról. Túl gyakran tekintik a közösség jobbítására irányuló cselekedeteket egyszeri vállalkozásnak (vagy vállalkozások sorának), amit minél hamarabb le kell zárni, be kell fejezni. Ezzel szemben áll az a

vélemény, hogy mindez nem befejezhető folyamat Az emberek itt olyan végeláthatatlan problémák enyhí- 84 tésére vállalkoznak, amelyeket a modern élet állít eléjük, s csupán azért jutnak előbbre, hogy újabb és újabb nehézségekre ébredjenek rá, melyek egy részét az általuk okozott változások idézték elő. Az érintett polgárok érdekeltsége időről időre növekszik vagy csökken, attól függően, hogy felelős helyzetbe kerülnek-e, vagy éppen abból indulnak ki, de a szerepüket megszüntetők is etikai segítői a tervezett változásnak. Lehetséges, hogy bizonyos emberek képességei a f ejlesztési tervek kezdeményezésében jobbak, mások pedig a megvalósítás terén sikeresebbek. Mindkettő egyformán hasznos S ahogy az irányítás és a tevékeny részvétel váltja egymást, úgy lép előbbre az egész folyamat, s hatása egyénekre, illetve a peremvárosra kumulatív. A jövő demokratikus társadalma talán igényelni fogja az

olyan állandóan működő, elkötelezett csoportok megsokszorozódását, amelyek megpróbálják a v allás emberséges tanítását az életbe átemelni. A Hanson Tanács példája lehet ezeknek a helyi vagy társadalmi szinten jelentkező problémákat megoldani igyekvő csoportoknak. A tanács tagjai inkább jóakaratból, semmint hatalomvágyból kísérleteznek. Saját magukra, szomszédokra, befolyásos döntéshozókra, tervezőkre és hivatalos tisztségviselőkre támaszkodnak annak reményében, hogy mindegyikük egyre gyakrabban hallgat majd a zsidó-keresztény lelkiismeret sugallatára Együttműködéssel kísérleteznek és felfedezik a csoportcselekvésből eredő növekvő befolyás erejét, az egyéni döntéssel és cselekvéssel szemben. Mivel az események menetét befolyásolni tudják, egyre inkább meggyőződnek arról, hogy egy demokratikus társadalmon belül a társadalmi irányítást is meg lehet osztani A demokrácia talán nem annyira egy frakciónak

a többi feletti győzelmében erősödik (mégha a jó győz is), hanem az irányítás megosztásában és mindenki jólétének, megnövekedett felelősségének keresésében. A fajok közötti együttműködéshez vezető út nem volt könnyű. Az emberek jóakaratát mutatta hajlandóságuk, hogy időt szakítottak a közösség jobbítására, a fajok közötti kapcsolat megteremtésére, elmélyítésére Gyakran azonban nem tudtak egymással megállapodni a nagylelkű indítékaikat realizáló módszerekben. A konfliktus néha félreértés nyomán született gond volt a szavak jelentésének értelmezésével A szavak és kifejezések a két faj számára különféle, tapasztalati jelentést hordoztak Ennek következtében az olyan kifejezések, mint pl a „háztömbszervezetek” vagy „az emberek új magatartásokra történő nevelése”, az emberekből különféle reakciókat és érzelmeket váltottak ki A kommunikációban a jelentés nemcsak kimondott és

hallott szavakból áll Lépéseket kell tennünk a megfelelő kommunikáció létrehozására Ugyanakkor e jóindulatú emberek között mélyebb nehézségek is kialakultak, olyanok, melyek a célkitűzések alapvető különbségéből adódtak. Mindez szakadást eredményezett, s félő volt, hogy a tanács egyévi működés után nem dolgozik tovább. Amennyire egy együttérző és érzékeny megfigyelő az eseményekbe betekintést nyerhetett, a csoport néhány fekete tagja megoldatlan ambivalenciától szenvedett. Mit akartak inkább: megfelelő otthont vagy egy egységes peremvárost? Az egyik kívánság megvalósításának feltétele az lenne, hogy a feketék vegyék át az egész területet és a fehér családok tá- 85 vozzanak; a másiké pedig az, hogy számos fehér család maradna (50-%? több? kevesebb?), akik jó szomszédai lennének az újonnan jövőknek. Néhány fehér csoporttag szintén ambivalenciáktól szenvedett. Vajon ők elsősorban egységes

és kellemes körzetet akartak? Vagy inkább egy intézményt szerettek volna megvédeni? Vajon teljesen megszabadultak-e attól a félelemtől, hogy az ingatlanok és a kulturális értékek tönkremennek? Tettek-e különbséget a fekete családok terjeszkedése miatti félelmük és a g azdaságilag és kulturálisan alacsony szintű családok terjeszkedése miatti félelmük között? Nem állíthatjuk biztosan, hogy a cél ambivalenciáit kiküszöbölték. De azok, s mindkét faj képviselői, akik csatlakoztak a vitákhoz, megtanulták, hogy az ambivalenciákat nyíltan kell vizsgálni és azonnal keresni kell a jóakaratú megoldást a felmerülő problémákra. Néhány következtetést megpróbáltunk levonni tapasztalatainkból: 1. Gyakran állítják, hogy a társadalmi problémákat közönséges lakosok nem tudják megoldani, vagy kijelentik, hogy ha a döntéshozatal a lakosoktól függ, akkor a problémák megoldása sokáig elhúzódik. A gyors megoldások iránti

vágyat ugyanakkor sokszor hozzák fel érvként a közösségek ellen, általában nem demokratikus eljárások igazolására. Ebben a programban a nagy belső ellentmondás ellenérc is igen rövid idő alatt jelentős haladást értek el. A parkot megmentettek, illetve fejlesztették már az első évben A harmadik év végére az elkötelezett vezetők szilárd magja alakult ki Az ötödik évre magas lett a taglétszám és kialakult a munkamegosztás, sőt szükség esetén rendkívüli gyűléseket is tartottak Az emberek elkötelezték magukat a jobb környezet kialakítása mellett. 2. A türelmetlenek gyakran végleges megoldást akarnak a faji kapcsolatok, a lakáskérdés, a bűnözés problémáiban. Az ilyen remények irreálisak egy nyugtalan világban Az állampolgároknak, a kormányoknak és egyházaknak, illetve más jótékonysági szervezeteknek meg kell tanulniuk ezekkel a problémákkal együtt élni és állandóan a megoldás felé haladni A Hanson Tanáccsal

kapcsolatban állók ezt magukévá tették. 3. Növekedett az emberek készsége a visszatérő problémákkal való foglalkozás iránt Magabiztosak lettek, hittek elképzeléseik gyakorlati megvalósulásában. Eredményeik nyilvánvalóan az egész peremvárost kezdték befolyásolni 4. A peremváros sok lakója nem vett részt a csoport tevékenységében Mások egy ideig részt vetlek, majd kimaradtak. Ennek oka sohasem vált világossá Kérdés, érdemes-e a továbbiakban foglalkozni velük? 5. Hibásnak bizonyult az emberek kategorizálása is attól függetlenül, hogy a kategóriákat faj, foglalkozás, gazdasági szint vagy intézményes kapcsolat határozta meg Ez a hiba csaknem általános a társadalmi ellentmondásokon belül. A kísérlet során bizonyságot nyertek, hogy a bizonyos osztályokba sorolt emberek nagymértékben különböznek egymástól. Annak meghatározása, hogy mely tapasztalatok járultak leginkább hozzá a változásokhoz, további kutatást

igényelnének Lehetséges, hogy a magyarázat a más beállítottságú személyekkel való barátság létrejötte, amikor közösen mind az általáno- 86 san kitűzött célokat keresték. 6. Annak ellenére, hogy néhány intézmény (egyetem, templom, iskola, kormány, ingatlanügynökség) nem volt hajlandó részt venni a jobbító tervben, nem tekintették őket ellenségeknek. Ugyanakkor a intézmények egy-egy tagját meghívták, vegyenek részt a gyűléseken és részvételük az intézmények együttműködését eredményezte, ráadásul úgy, hogy néhányan még (talán meg nem érdemelten) elismerésben is részesültek. 7. Végül a peremváros a családi élet kellemes helye maradt legalábbis a mai napig Sőt, integrációs modellként szolgál a város többi része számára. A közösségfejlesztők szerepe A főiskola tagjai végigkísérték a folyamatot. A folyamatos kapcsolattartást három éven keresztül egy házaspár és egy főiskolai kutató

képviselte. A másik oldalról lakossági résztvevők vállalták a felelősséget a további fejlődésért Később a városi egyetemről néhányan fokozatosan megváltoztatták véleményüket és csatlakoztak a folyamat bátorítóihoz, irányítóihoz Ezt a szerepet magánemberként, s nem mint az egyetem képviselői vállalták és vállalják. A tanulmány illusztrálta a fejlődés lényeges szakaszait. A közösségfejlesztők hathatós segítsége nélkül a folyamat valószínűleg nem indult volna el, illetve bizonyos stádiumban az emberek nem tudtak volna továbblépni. Növekvő felelősségtudata mellett több lakos feledkezett meg az eredeti irányítók telteiről Nyilvánvaló, hogy a folyamat a sajátjuk lett A folyamat kezdeményezői rámutatlak az együttműködés előnyeire. Szorgalmazták a tanács erőfeszítéseinek összehangolását a kormány, a társadalmi szervezetek, az egyházak és az iskolák erőforrásaival Javasolták, hogy más városok

helyzetének tanulmányozásával is szerezzenek tapasztalatokat, illetve szélesítsék kapcsolatrendszerüket Mindezek eredményeképpen a tanács több energiát fordított szövetségesek keresésére, mint az ellenzők támadására. A bátorítok az összes lehetséges gyűlésen részt vettek, volt, ahol nem szóltak hozzá, néha viszont aktív részeseivé váltak a beszélgetéseknek. Külön-külön is elbeszélgettek egyes emberekkel Kérdéseket vetettek fel, alternatívákat adtak a csoportválasztáshoz, néha sürgették is egyik-másik választást, természetesen nem zárva ki a visszautasítás vagy változtatás lehetőségét A bátorítás módszere a lakosok kezébe helyezte a döntés jogát. A tanulás, a meggondolt vita, a helyes vagy elvétett cselekvések ösztönözték felelősségük növekedését. A fejlesztők próbálták a tagokat elrettenteni a rossz, helytelen döntések meghozatalától ilyen volt például a „kétfajú elnökség” , ám a

csoport tagjainak gyakran kellett a fájdalmas tapasztalatokból tanulniuk. Amikor egy rossz döntés szerencsétlen hatása vagy egy leküzdhetetlennek tűnő probléma túl nagy volt a lakosok számára, a fejlesztők józan megfontolásra ösztönözték őket. Majd a békítő szerepét vállalták, amely az alkotó semlegességet példázta A konfliktusban egyik frakció mellett sem kötelezték el magukat, viszont igenis elkötelezték magukat a folyamat folytatása, a problémák megoldása mellett. A megbékítés lehetőségeinek keresése közben a főiskola bizonyos tagjai úgy érezték, mindkét frakció tagjai megvetik őket. Ezt ügyetlenségük, vagy a békekötők hagyományos sorsa, vagy mindkettő okoz- 87 hatta. Okét követően viszont más fejlesztők számára lehetővé vált az elromlott viszony helyrehozása és a fejlődési folyamat folytathatóságának biztosítása. A modern városi élet bonyolultságában sok tényleges és potenciális

lehetőség, sok probléma és erőforrás rejlik a gondok megoldására. Ugyanakkor egy újfajta „kór”, egy meggyőződés kezd terjedni, hogy az egyszerű emberek semmit sem tehetnek a romló életmód megjavítására. Ez a kishitű magatartás és meggyőződés minden gazdasági és társadalmi szinten megtalálható. A támogatók talán legfontosabb ténykedése volt, hogy a város néhány lakosában reményt ébresztettek, reményt, hogy etikai alkalmasságuk fejlődhet annyira, hogy képesek legyenek befolyásolni a jövőt. Értelmezés Alapvető kérdések maradtak még hátra. Az emberek miért reagáltak a fejlesztők bátorítására? Day County lakosai miért tettek jobbító javaslatokat, illetve miért dolgoztak rajtuk a továbbiakban, amikor előtte mindig apatikusak voltak? Hanson peremváros tagjai miért változtatták meg magatartásukat és tették lehetővé a szélesebb körű együttműködést? Ezek a kérdések mindazok számára fontosak, akik az

emberek jobbításában reménykednek. Próbaképpen adunk néhány választ a további kísérletek irányításához. Ezek az emberek valószínűleg azért reagáltak így, mert • igényük volt a változásra; • b íztak egy személyben (vagy személyekben), aki a h atóságot, vagy a b ölcseletet képviselte, ugyanakkor mégis barátságos volt és kíváncsi az emberek ötleteire; • t udták, hogy ez a személy ismerte sok kudarcukat, ennek ellenére kedveli őket, hisz jobbító szán- dékaikban és úgy kezeli őket, hogy látszik rajta, elvárja, hogy jobbak legyenek; • a fejlesztő vonakodott a problémákra megoldást javasolni, s ha mégis javasolt, azt végiggondolás- ra és nem mint elfogadandó programra ajánlotta; • a fejlesztőt barátként fogadták, aki „támogatott” bármilyen jószándékú cselekedetet, amiben meg tudtak egyezni. A kedvező reakció „miértjeire” adott válaszok és az emberek változásai az emberi kapcsolatok sok

finomságában érzékelhetők. A világos válaszok megtalálásának nehézsége nem rettentheti el a közösségfejlesztőt a további vizsgálódástól (Fordították: Rakovszky Zsusza és Szentpéteri Gabriella) Saul D. Alinsky - A cél Ami itt következik, azt azok számára írtam, akik a jelenlegi világot olyanra akarják változtatni, amilyennek hiszik, hogy lennie kell. „A fejedelmet” Machiavelli a Birtoklók számára írta arról, hogyan őrizhetik meg hatalmukat. A „Radikálisok Kiskátéjá”-t (Rules for Radicals) a Kisemmizetteknek írtam, és arról szól, hogy hogyan kell ezt a hatalmat elvenni Könyvemben azzal foglalkozom, hogyan kell létrehozni nagy létszámú szervezeteket tömegszervezeteket , amelyek képesek elvenni a hatalmat, hogy aztán átadják a népnek, hogy az megvalósítsa az 88 egyenlőséget, az igazságosság, a béke, az együttműködés, az egyenlő és teljeskörű tanulási lehetőségek, a teljes és hasznos

foglalkoztatottság, az egészséges ember-egészséges társadalom demokratikus álmát. Olyan tömegszervezeteket, amelyek képesek olyan körülményeket teremteni, amelyek között az embernek lehetősége van olyan értékek ápolására, amelyek értelmet adnak az életének. Olyan, hatalmat képező tömegszervezetekről beszélünk, amelyek olyan hellyé változtatják a világot, ahol a nők és férfiak felemelt fejjel járhatnak, és sajátjukként azonosulnak a Spanyol Polgárháború egykori hitvallásával: „Jobb állva meghalni, mint térden állva élni!” Ez forradalmat jelent. A történelem legjelentősebb változásai forradalmak eredményei. Vannak, akik azt mondják, hogy forradalmak nincsenek, csak evolúció, és a v áltozás ennek az eredménye. Az evolúció azonban egyszerűen csak az az elnevezés, amit a kívülálló utókor ad a forradalom bizonyos szakaszának, amikor a folyamatot egy nagyjelentőségű társadalmi változás szintéziseként

kezeli. Könyvemben az olvasó figyelmébe ajánlok néhány általános összefüggést és javaslatot a a tömegmozgalmak mechanizmusára, a forradalomban megfigyelhető akció-reakció különböző fázisaira vonatkozó elképzelést. Könyvem nem ideológiai természetű, legfeljebb annyiban, amennyiben ha valaki inkább érvel a változás, mint a status quo mellett, az ideológiának nevezhető. Különböző emberek, különböző helyeken, különböző helyzetekben és különböző időkben kidolgozzák elképzeléseiket arra vonatkozóan, mi az üdvözülés titka az adott korban. Ez a könyv semmiféle csodaszert vagy dogmát nem ajánl Megvetem a dogmákat és félek tőlük Tudom, hogy minden forradalomnak szüksége van ideológiára, amely hajtja előre Tragikus szükségszerűség, hogy a konfrontációk, a heves összeütközések tüzében ezek az ideológiák hajlamosak olyan dogmákká összeolvadni, amelyek kizárólagos igényt tartanak az igazságra, arra, hogy

kulcsként fogadják el őket a paradicsom kapujához. A dogma az emberi szabadság ellensége A dogmát állandóan szemmel kell tartanunk, a forradalom minden lépésénél, minden fordulatánál óvakodnunk kell tőle. Az emberi gondolat annak a kételynek az apró parazsától izzik fel, hogy „valóban igazunk van?” Azok viszont, akik megingathatatlanul hisznek abban, hogy birtokában vannak az igazságnak, azok sötétek belülről, és kívülről a kegyetlenség, az igazságtalanság, a szenvedés sötétségébe borítják a v ilágot. Azok, akik szentségként kezelik a sz egényeket vagy a K isemmizetteket, ugyanolyan bűnt követnek el, mint más dogmatikusok, és legalább olyan veszélyesek. Ahhoz, hogy ideológia ne degenerálódjon dogmává, és hogy védelmet kapjon a szabad, nyílt vizsgálódás és az emberi alkotó gondolkodás, hogy lehetőség legyen a változásra, egyetlen ideológiának sem szabad részletesebben megfogalmaznia a végső célt, mint azt

Amerika „alapító atyái” tették: „Mindenki jólétéért!” Niels Bohr, a nagy atomfizikus csodálatos egyszerűséggel fogalmazta meg a dogmatizmusra vonatkozó civilizált álláspontot. „Minden mondatot, amit kiejtek, nem állításként, hanem kérdésként kell értelmezni” Amellett fogok érvelni, hogy az ember reménysége a változás nagy törvényeinek elfogadásában van, hogy a változás elveinek széleskörű megértése kezünkbe adja az ésszerű cselekvés kulcsát Segít megértenünk a cél és az eszköz közötti tényleges kapcsolatot, és azt, hogyan határozza meg az egyik a másikat. Azt remélem, hogy ezek az oldalak hozzájárulnak napjaink radikálisainak neveléséhez, fejlődéséhez, segítenek abban, hogy a cselekvésképtelenségre, frusztrációra vezető szélsőséges, 89 túlfűtött érzelmek tervezett, célirányos és hatékony tettekké alakuljanak át. A radikálisoknak rugalmasnak kell lenniük, alkalmazkodniuk kell a

politikai helyzet változásaihoz, érzékelniük kell az akció-reakció dinamizmusát, ha el akarják kerülni, hogy saját taktikájuk csapdájába essenek, és olyan utat kövessenek, amelyet nem maguk választottak. Röviden: a radikálisoknak képeseknek kell lenniük az események menetének bizonyos fokú ellenőrzésére Könyvemben szándékomban áll bemutatni a változás bizonyos tényeit és koncepciót, mint első lépést a forradalom tudományának elsajátításában. Minden társadalom elnyomja és bünteti azokat a gondolatokat, amelyek veszélyeztetik az uralkodó status quo-t. Ezért érthető, hogy a Birtoklók irodalma hasonlatos egy sivataghoz, ha olyan írások után kutatunk, amelyek a társadalom megváltoztatásával foglalkoznak. Az Amerikai Forradalom befejeződése óta csak nagyon kevés található azon túl, hogy a Függetlenségi Nyilatkozatban alapvető jogként van deklarálva a forradalomra való jog. Ami még van, az hetven évvel később

Thoreau rövid esszéje: „A polgári elégedetlenség kötelességéről”, majd ezt követően Lincoln beiktatási beszéde 1861-ben, amelyben megerősíti a forradalomhoz való jogot. (Részlet a beszédből: „Ez az ország, intézményeivel együtt azé a n épé, amelyik lakja. Ha bármikor megunják a létező kormányzatot, gyakorolhatják alkotmányos jogukat a megváltoztatásra vagy forradalom útján való megdöntésére.”) Rengeteg frázis van a forradalom szent voltáról már ami a múlt forradalmait illeti. Lelkesedésünk a forradalom szent joga iránt egyre növekedik és egyre mélyül az idő távlatával. Minél régebbi egy forradalom, annál inkább visszavonul a t örténelembe, annál szentebb lesz Thoreau rövid észrevételein kívül társadalmunk igen kevés tanácsot, kevés ötletet ad nekünk arra vonatkozóan, hogyan segítsük elő a társadalmi változásokat. A Birtoklók részéről viszont szünet nélkül áramlanak azok az írások,

amelyek igazolják a status quo-t. Vallási, gazdasági, szociális, politikai jogi traktátumok tömegeiben támadják a forradalmi eszméket, a változtatásra irányuló cselekvést. Erkölcstelennek, csalónak, az Isten, a haza és anyáink elleni bűnnek minősítik azokat. A status quo igazolását célzó nyugtató irodalmi zsongásban fenyegető hangok is keverednek, mondván, hogy minden ilyen mozgalom hazafiatlan, felforgató, a pokol szüleménye, alattomosan csúszómászó, és a hívei meg fognak bűnhődni Minden nagy forradalom, beleértve a kereszténységet is, a különböző reformációk, a demokrácia, a kapitalizmus, a sz ocializmus születésüknél mind-mind szenvedtek ettől a jelzőosztogatástól. A status quo számára, amely sokat ad a társadalmi megítélésre, a „public image”-ra, a forradalom az egyetlen olyan erő, amely „arcnélküli” és „imázs” helyett az eljövendő dolgok baljós sötét árnyékát veti a társadalomra. A világ

Kisemmizettéi, akiket magával ragadott a jelenlegi felfordulás, és k étségbeesetten kutatnak forradalmi írások után, csak a k ommunistáknál találnak ilyeneket. Náluk olvashatnak a t aktikáról, a manőverezésről, a cselekvés elveiről és stratégiájáról a forradalomban és annak előkészítése során. Mivel ebben az irodalomban az eszmék a kommunizmus szaknyelvén vannak megfogalmazva, a „kommunizmus” és a „forradalom” szinonim fogalmakként jelennek meg. Amikor forradalmi buzgal- 90 muk szülési fájdalmai közepette a Kisemmizettek hozzánk fordulnak az éhezéstől a jóllakásig vezető út első lépéseként, egy halom zavaros, nem hihető absztrakció konglomerátumával válaszolunk nekik a szabadságról, az erkölcsről, az egyenlőségről, arról az intellektuális rabszolgaságról, amellyel a kommunista eszmék elfogadása fenyegeti őket! Mindemellé átnyújtjuk a jótékony alamizsnát, erkölcsi elvek és a „szabadság”

elfogadásának igényével pántlikázva azt fel, amit az irániunk megnyilvánuló pontosan meg nem határozott politikai hűségként várunk cl. Az orosz és a kínai forradalom jövetelével hirtelen egy erkölcsi átalakuláson estünk át, és váratlanul aggódni kezdtünk embertársaink jólétéért az egész földgolyón. A Kisemmizettek forradalma bizonyos morális kinyilatkoztatásokra sarkallja a Birtoklókat A Kisemmizettek forradalmai ezen túl egyfajta beteges félelmet váltanak ki. Ezért van az, hogy minden korrupt és elnyomó kormány a világon azt mondja nekünk: „adjatok pénzt és katonákat, különben forradalom lesz nálunk, és az új vezetők az ellenségeitek lesznek.” A forradalomtól való félelem és a status quo-val való azonosulásunk lehetővé tette a kommunisták számára, hogy a Kisemmizettek védelmezőjének és az igazságosságnak a glóriáját vonják a fejük köré. Ezt a hibát aztán megtetézzük azzal a feltételezéssel, hogy

a status quo-t mindenütt védeni kell, és meg kell erősíteni a forradalommal szemben. Ma a forradalom a kommunizmus szinonimája lett, miközben a kapitalizmus a status quo-t jelenti. Időnként elfogadunk egy-egy forradalmat, ha az a mi oldalunkra áll, és azt is csak akkor, ha rádöbbentünk, hogy a forradalom elkerülhetetlen Mi rettegünk a forradalomtól Lehetővé tettük egy olyan öngyilkos helyzet kialakulását, hogy a forradalom és a kommunizmus egygyé váltak. Írásomat egyebek között annak szentelem, hogy felhasítsam ezt az atomot, és megszüntessem a kommunizmusnak ezt a kizárólagos azonosítását a forradalommal Ha lehetséges lenne elfogadtatni és elismertetni a világ Kisemmizettéivel, hogy a forradalom nem jelent elkerülhetetlenül gyűlöletet és háborút, „hideget” vagy „forrót” az Egyesült Államok részéről, ez már önmagában forradalmat jelentene a világpolitikában és az emberiség jövőjét illetően. Ez az egyik oka annak,

hogy a forradalomnak egy olyan koncepcióját akartam kifejteni, amely nincs se kommunista se kapitalista mintára szabva, de amely egy segédkönyv a Kisemmizettek számára, függetlenül a bőr színétől és politikai nézetektől. A célom az, hogy megvilágítsam, hogyan lehet szervezkedni a hatalomért: hogyan szerezzük meg és hogyan éljünk vele, hogyan használjuk fel. Abból indulok ki, hogy amikor a hatalom már nem képes biztosítani az életfeltételek egyenlőbb elosztását az emberek között, akkor ez azt jelenti, hogy a forradalom befejeződött, és elkezdődött az ellenforradalom. A forradalmakat mindig ideológiák hajtották előre, mint ahogyan a status quo is pajzsára írva hordozza saját ideológiáját. Az életben mindenki híve valaminek Nincs szenvedélymentes objektivitás A forradalmi ideológia nincs valamilyen képletre korlátozva Sokkal inkább általános elvek gyűjteménye, amelyek Lincoln 1856. május 19-én elhangzott mondatában

gyökereznek: „Ne hagyjuk magunkat megtéveszteni. A forradalmak nem mennek visszafelé” A változás ideológiája Ez felveti a következő kérdést: mi az én ideológiám, ha egyáltalán van ilyen? Miféle ideológiája lehet 91 annak a szervezőnek, aki egy szabad társadalmon belül egy szabad társadalom érdekében dolgozik? Minden ideológia előfeltétele az alapvető igazság ismerete. Pl egy marxista azzal a primer igazsággal kezdi, hogy minden baj forrása a proletariátus kapitalisták által történő kizsákmányolása. Ebből vezeti le a kapitalizmust megdöntő forradalmat, majd a harmadik fázist, az új társadalom újjászervezését, a proletárdiktatúrát, és végül az utolsó fázist, a kommunizmus paradicsomát. A keresztények szintén az alapvető igazsággal kezdik: Krisztus Isten fia, és Isten egy szentháromságot testesít meg. Ezekből az „elsődleges igazságok”-ból kiindulva épül fel az ideológia lépésről-lépésre. Egy

olyan szervező, aki egy szabad társadalomért egy ilyen társadalomban dolgozik, dilemma előtt áll. Először is nem rendelkezik valamiféle fix igazsággal az igazság számára viszonylagos. Számára minden viszonylagos és változó. Ő politikai relativista Elfogadja a megboldogult L Hand megállapítását, miszerint „a szabad ember jellemzője az az állandó gyötrő belső kétely, hogy vajon igaza van-e vagy sem.” A következmény aztán az, hogy állandóan harcban áll az ember helyzetét érintő ügyekben, állandóan kutatja azokat a megoldásokat, amelyek segítenek értelmesebbé tenni az embernek ezt az irracionális világát. Állandóan vizsgálnia kell az életet, beleértve önmagát is, hogy valamiféle elképzelése legyen, mi is történik körülötte, és állandóan meg kell kérdőjeleznie, állandóan ellenőriznie kell mindazt, amire jutott A tisztelet hiánya ami a megkérdőjelezés kvintesszenciája nélkülözhetetlen előfeltétel. A

kíváncsiság belső kényszer Leggyakrabban használt szava: „miért?” Ez azt jelentené, hogy egy szervező irány nélkül lenne? Nem. Úgy gondolom, hogy sokkal jobban érzékeli az irányt, mint egy zárt társadalomban tevékenykedő és merev politikai ideológia bázisán operáló szervező Először, mert egy szabad társadalmon belül a szervező laza, rugalmas, olyan társadalomban mozog, amely maga is állandóan változik Másodszor, mivel teljesen szabad a dogmák béklyóitól, korlátlanul van lehetősége, hogy reagáljon a társadalmi realitások és eltérő helyzetek széles skálájára. Végül is egyfajta meggyőződése azért van hisz abban, hogy ha az emberek, a nép rendelkezik az ahhoz szükséges hatalommal, hogy cselekedjen, akkor hosszú távon legtöbb esetben helyes döntésre jut. A másik lehetséges változat egy elit uralma lenne: egy diktatúra vagy politikai arisztokrácia valamilyen formája Én itt nem foglalkozom azzal, hogy a

népben való ilyen hit olyan elsődleges igazságként fogható fel, amilyeneket az előzőekben már elvetettem. Nem foglalkozom azért, mert az élet nem más, mint az ellentmondások története. A szervezőnek, amikor hisz a népben, a feladata úgy szervezni őt, hogy annak legyen hatalma és lehetősége arra, hogy sikeresen nézzen szembe a jövő még nem látható válságaival, miközben halad előre, állandóan keresve, kutatva azokat a lehetőségeket, ahogyan megvalósíthatók a nagy emberi értékek: az egyenlőség, az igazságosság, a szabadság, a béke, az emberi élet mélységes tisztelete, mindazok a jogok és kötelességek, értékek, amelyeket a demokratikus hagyományok képeznek. Ez az én hitvallásom, amiért élek, és ha kellene, meghalnék A változás politikájának megértéséhez elengedhetetlen alapvető követelmény, hogy a világot olyannak fogadjuk el, amilyen. A valóság által megszabott feltételek között kell dolgoznunk, ha a világot

elképzeléseink szerint szeretnénk megváltoztatni Először a világot meg kell tanulnunk olyannak látni amilyen és nem pedig olyannak, amilyennek szeretnénk látni Úgy kell néznünk a világra, ahogy azt a po- 92 litika nagy realistái tették, abból kiindulva, hogy „mit tesznek az emberek, és nem pedig mit szeretnénk, ha tennénk” mint azt Machiavelli és mások kifejezték. Fájdalmas dolog fenntartás nélkül elfogadni azt a szimpla igazságot, hogy ott kell kezdenünk, ahol vagyunk, hogy szét kell szakítanunk az illúziók hálóját, amelyet az életről szőttünk. Legtöbbünk nem olyannak látja a világot, amilyen, hanem amilyennek látni szeretné. A kívánatos világot minden nap láthatjuk a TV egymást követő műsoraiban, ahol a jó mindig győz mindaddig, amíg nem kezdődik az esti híradó, amikor aztán rákényszerülünk, hogy visszatérjünk a valóban létező világba. A politikai realisták olyannak látják a világot, amilyen: a

hatalom politikai arénájaként, ahol a mozgató erő: a közvetlenül felfogott érdek, ahol az erkölcsiségről való beszéd a hasznot jelentő cselekvés és önös érdek jelenlétét tudatosan vagy nem tudatosan elleplező retorikai fogás. Példa lehet az a pap, aki püspök akar lenni, talpnyalással és intrikával tör felfelé, és azzal igazolja eljárását, hogy „ha püspök leszek, a k eresztény egyház reformációjáért fogok küzdeni.” De példa lehet az üzletember, aki úgy gondolkozik: „legyen meg az egymillióm, akkor hozzálátok, hogy az élet valódi dolgaival foglalkozzam.” Sajnos, az ember igencsak megváltozik a püspökséghez vezető úton, vagy amíg megszerzi az első milliót. Aztán már azt mondjuk: „majd ha kardinális leszek, akkor hatékonyabb tudok lenni” Vagy: „Ha két millióm lesz, sokkal többet tudok tenni az emberekért.” Ezen a földön azzal az emelkedett céllal alkotják a törvényeket, hogy azok a közös érdeket

szolgálják, aztán az életben ezek a közös kapzsiság jegyében érvényesülnek Ebben a világban az irracionalitás úgy hozzánőtt az emberhez, mint az árnyék. Ezért aztán a jó dolgok sokszor helytelen megfontolás alapján történnek aztán ássuk ki igazolásukra a helyes érveket Ez nem az angyalok, hanem a könyökök világa, ahol az emberek erkölcsi elvekről beszélnek és az erő elvére alapozva cselekszenek. Olyan világ ez, ahol mi mindig erkölcsösek vagyunk, az ellenségeink pedig mindig erkölcstelenek Olyan világ, ahol a „megbékélés” azt jelenti, hogy amikor az egyik oldal kezébe kaparintja a hatalmat és a másik ebbe beletörődik. Olyan világ, ahol a vallás intézményei nagyobb részt a status quo-t igazolják és védik, úgy, hogy a mai intézményesített vallások anyagilag sikeresek, szellemileg pedig csődbe mentek. Olyan zsidó-keresztény etika szellemében élünk, amely nem csak alkalmazkodott a rabszolgasághoz, a háborúhoz,

és az emberi kizsákmányolás más szörnyűségeihez, hanem támogatta is ezeket, és támogat bármilyen status quot, amely uralmon van és intézményeit nem fenyegeti. Olyan világban élünk, ahol a „jó” olyan érték, ami annak függvénye, akarjuk-e. Egy olyan világban, amilyen a miénk, minden probléma megoldása egy másikat szül. Egy olyan világban, mint ez, nincs a dolgoknak egy folytonosan boldog vagy szomorú befejezése. Az ilyen befejezések a fantázia világához tartoznak ahhoz a világhoz, amelyet szeretnénk, ha lenne, a gyermekek tündér-mesevilágához, ahol mindenki „boldogan él, amíg meg nem hal”. Az ilyen világban, mint a miénk, az események állandóan, dübörögve törnek előre, és a halál az egyetlen végállomás Senki sem jut el a horizontig: az mindig hívogatóan „már csak amögött” van. Ez maga az élet így néz ki ez a világ Ez az, ahol elkezded Ez a világ nem a b éke, a szépség és az elfogulatlan racionalitás

világa, hanem, ahogy Henry James 93 egykor írta: „Az élet valójában csata. A gonosz arcátlan és erős A szépség varázslatos, de ritka A jóság hajlamos arra, hogy gyenge legyen Az ostobaság gyakran pökhendi és kihívó Magas helyeken gyakran hülyék ülnek, az értelmesek pedig lent, és az emberiség többsége boldogtalan. De ez a világ bár olyan, amilyen nem valami rossz illúzió, nem fantázia szüleménye, nem rémálom. Újból és újból és örökre ráébredünk erre. Nem felejthetjük el, nem tagadhatjuk le, nem szabadulhatunk meg tőle” Henry James véleménye Jób kinyilatkoztatásával egyezik: „Az ember élete háború ezen a f öldön” Disraeli találóan fogalmazta meg: „A politikai életet olyannak kell elfogadnunk, amilyennek itt találjuk.” Belépünk ebbe a világba, és elkezdődik: egyik csalódás a másik után ér. Az első illúzió, amitől meg kell szabadulnunk, az a konvencionális gyakorlat, hogy a dolgokat mindig az

elkerülhetetlen ellenlábasuk nélkül látjuk, szemléljük. Az eszünkkel tudjuk, hogy funkcionálisan minden mindennel összefügg, de amikor cselekszünk, minden kérdést, minden értéket elkülönítünk, kiemelünk közegéből Ez nélkülözhetetlen az elemzéshez ez igaz. De mindenre, ami körülvesz bennünket, úgy kell néznünk, mint ellentétének elkülöníthetetlen párjára. Egyszerre kell látnunk a fényt és a sötétséget, a jót és a gonoszt, az életet és a halált Attól a pillanattól kezdve, hogy megszülettünk, kezdünk meghalni A boldogság és a szenvedés elszakíthatatlanok egymástól Ugyanúgy a háború és a béke Az atomkatasztrófa fenyegetése magában hordozza a béke és a bőség lehetőségét, és ez áll a világmindenség minden komponensére. Minden össze van párosítva az életnek ebben az óriási „Noé-bárkájában” Az életnek látszólag se füle, se farka, de még a rendnek az árnyékát se leljük meg benne, ha nem az

ellentétek egységének kulcsával közelítünk. Mindent a maga kettősségében látva, kezdjük gyanítani, hogy mi a megoldás az irányhoz, és valójában miről is van szó. Az alkotás ezekkel az ellentmondásokkal, a f eszültségek szüntelen kölcsönhatásával kezdődik Amikor elfogadjuk az ellentmondások koncepcióját, minden problémát és kérdést a maga egészében, a maga kölcsönhatásában kezdünk látni. Látni fogjuk, hogy minden pozitívnak megfelel egy negatív. és hogy semmiféle pozitív se létezhet az őt kísérőnegatív nélkül. Nincs politikai paradicsom negatív oldalak nélkül Niels Bohr rámutatott, hogy ha ellentmondást tapasztalt a kísérleti eredményekben, ez azt jelezte számára, hogy helyes nyomon van: „Nem túl reményteljes a helyzet, ha csak egy nehézséggel találkozunk. De ha kettővel van dolgunk, akkor ezeket egymással szembeállíthatjuk, összevethetjük” Bohr ezt „komplementer-elv”-nek nevezte, utalva arra, hogy

a t ermészet harmóniája a látszólag ellentétes erők vagy pólusok kölcsönhatásában nyilvánul meg. Whitehead hasonlóan vélekedett: „A formális logikában az ellentmondás a vereség jele De a valódi tudás fejlődésében a győzelem felé vezető előrehaladás első lépését jelenti” Akárhova tekintesz, a v áltozás mutatja a m aga komplementerelemét. Chicagóban, Upton Sinclair „Dzsungel” c. regényének népe, az akkori Amerika legszörnyűbb nyomornegyedének lakói, ez az éhbérért dolgozó, demoralizált, betegségtől gyötört, rothadó bódékban lakó nép szervezkedni kezdett Zászlajára írta a faji egyenlőséget, a biztonságos munkahelyet, a tisztességes élet jogát minden ember számára. Megszervezték az erejüket, harcoltak és nyertek Ma, mint a középosztály része, ők is tagjai a 94 rasszista, faji megkülönböztetést hirdető rétegcinknek, kultúránknak. A C.IO Amerika dolgozóinak legharciasabb szervezete volt

Soraiban közvetve vagy közvetlenül megtalálható volt Amerika minden radikálisa. Harcoltak a korporatív állam ellen, és nyertek Ma, más szervezetekkel összeolvadva a hatalmi elit részét képezik, és vezetői támogatják a vietnami háborút. Egy további példa lehet napjaink megszállott lakótelep-építkezései. Az eredeti elképzelések szerint e projectek segítségével lehetett volna megmenteni a városokat bűzlő, patkányszagú nyomornegyedeiktől, és lehetett volna területeket felszabadítani új, modern bérlakás-építkezések számára. A lakótelepépítési programokat úgy hirdették, mint Amerikát Megmentő Nagy Ötletet, mely meg fogja akadályozni, hogy emberek valaha is koszos nyomornegyedekben éljenek Ma már nyilvánvaló tény, hogy e területek a rémület dzsungeléivá váltak, és ma már azon kell törnünk a fejünket, hogy miként alakítsuk át, vagy hogyan szabaduljunk meg tőlük, hiszen az ott élni kényszerülőknek folytonos

életveszélyt jelentő kettős szegregáció gazdasági és faji terepeivé váltak. így változott egy gyönyörű pozitív álom negatív rémálommá. Ez a forradalom és a reakció egyetemes érvényű meséje. Ez a pozitív és az ellentett negatív állandó harca, ami feltételezi a szerepek cseréjét: a ma pozitívja a holnap negatívja lesz és fordítva. A természet ilyen felfogása elismeri, hogy a v alóság kettős szerkezetű. A kvantummechanika elvei még drámaibb módon érvényesek a tömegmozgalmakra. Ez igaz nem csak a „komplementaritás”-ra, hanem az eddig általánosan elfogadott oksági elv elutasítására is, amennyiben az anyagot és a f izikát ok és okozat viszonylatában értelmeztük eddig. Minden jelenségnek egy oka kellett, hogy legyen, és az egyikből feltétlenül következett a másik. A kvantummechanikában az okságot lényegében a valószínűség helyettesíti Ez alapvető jelentőségű a továbbiakban következő észrevételek és

javaslatok szempontjából. A tömegmozgalom céljáról, taktikáról vagy a p robléma más vonatkozásairól szóló egyetlen vitában sem állítható egyetlen időszakban sem, hogy ha ezt csináljuk, akkor ez meg ez lesz az eredmény. A legtöbb, amit remélhetünk, annak megértése, hogy bizonyos cselekedetéknek milyen következményeit valószínűsíthetjük és milyen fokon A jelenségek e kettősségének megértése életfontosságú a politikában. Ez megszabadít bennünket attól a mítosztól, hogy az egyik megközelítés pozitív, a másik pedig negatív. Az életben ilyen nem létezik Az életben az egyik ember „pozitív”-ja a másik ember „negatív”-ja. Bármilyen folyamatot úgy jellemezni, mint ami „pozitív” vagy „negatív”, a politikai analfabetizmus biztos jele Ha a forradalomhoz a valóság dualisztikus felfogásából közelítünk, levetkőzzük a forradalom egyoldalú megítélésére való hajlamunkat, és együtt fogjuk látni a hozzá

elkerülhetetlenül kapcsolódó ellenforradalommal. Ha egyszer elfogadjuk ezt, és megtanuljuk a f orradalmat együtt látni az elkerülhetetlen ellenforradalommal, képesek lehetünk arra, hogy megváltoztassuk a forradalom és az ellenforradalom történelmileg kialakult sztereotip kapcsolatát, „a két lépést előre egy lépést hátra” gyakorlatát. Gyorsíthatjuk a fejlődést minimalizálva a hátralépést Minden komponens, miközben pozitív és negatív oldalból áll, egyben össze van olvadva már rokon elemekkel a mindenség végtelen során belül Így a 95 forradalom ellentéte egyik oldalról az ellenforradalom, a másik oldalról pedig a reformáció, a reformfolyamatok, és így tovább, az ellentétek végtelen láncolatát képezve. Az osztálykülönbségek: a szentháromság A változás drámájának színpada sosem változik. Az emberiség ma is, mint mindig, három részre van osztva: vannak a Birtoklók, vannak a Kisemmizettek és vannak a

Keveset-birtoklók, a Többet-akarók. A csúcson vannak a Birtoklók, kezükben a hatalom, a pénz, az élelem, a luxus. Fulladoznak a feleslegben, miközben a K isemmizettek éheznek Számszerűleg a Birtoklók voltak mindig a legkevesebben A Birtoklók úgy akarják megtartani a dolgokat, ahogy vannak, és ellenállnak a változásnak Hőtani hasonlattal élve szempontból ők hidegek, és elhatározott szándékuk, hogy befagyasszák a st atus quo-t. Lent vannak a világ Kisemmizettéi. A világ színpadán messze ők a legnépesebb csoport Egybekapcsolja őket a közös szegénység, a rothadó viskók, a betegség, a tudatlanság, a politikai cselekvésképtelenség és a kétségbeesés Ha munkát kapnak, nekik fizetik a legkevesebbet és meg vannak fosztva az emberi növekedés legalapvetőbb lehetőségétől is. Kalodába zárva politikai és fizikai értelemben is el vannak rekesztve attól a lehetőségtől, hogy képviseltessék magukat az élet politikai színpadán. A

Birtoklók meg akarnak tartani, a Kisemmizettek el akarnak venni. Hőtanilag ők a beletörődés és a fatalizmus kihűlt hamuja De izzik bennük a remény parazsa, amely fellobban, ha létrehozzák a hatalom megszerzésének eszközeit. Nincs máshová mozdulniuk, csak felfelé Gyűlölik a Birtoklók megállapodott osztályát, annak arrogáns fényűzését, politikáját, biztonságát, egyházait, bíróságait. Az igazságosság, az erkölcsösség, a rend mindössze üres szavak, amikor a Birtoklók használják őket, mert ezek valódi funkciója a status quo igazolása és védelme. A Kisemmizettek hatalma a nagy számukban van Volt aki egyszer úgy fogalmazott, hogy a Birtoklóknak a vagyonuk és a hatalmuk lehetséges fenyegetettsége miatt állandóan rémálmaik vannak, állandóan szembe találják magukat azzal a kérdéssel, hogy „mikor alhatunk?”, míg a Kisemmizettek örök kérdése, hogy „mikor eszünk?”. A Kisemmizettek sosem azt kiabálják, hogy

„nyújtsatok nekünk szeretetet”, hanem azt, hogy „szálljatok le a hátunkról!”. Nekik nem szeretetre, hanem levegőre van szükségük A Birtoklók és a Kisemmizettek között vannak a Keveset-birtoklók, a Többet-akarók vagyis a középosztály. Szétszakítva ellentétes vágyaktól egyrészt fenn akarják tartani a status quo-t, ami védi azt a keveset, amijük van, másrészt akarják a változást, mert remélik, hogy gyarapíthatják, amijük van személyiségük kettéhasad. Társadalmi, gazdasági és politikai skizoidokként jellemezhetjük őket Általában a biztonságot keresik, ha profitálhatnak a változásból, és nem kell félniük, hogy elveszítik azt a keveset, ami van nekik. Három ászra van szükségük, hogy a forradalom pókerjátszmájában tétre menjenek. Hőtanilag ők langyosak és semlegesek A mai nyugati társadalmakban, Különösen az Egyesült Államokban, ők képviselik a többséget És mégis a Keveset-birtoklók és

Többet-akarók osztályán belül ellentmondások és érdekellentétek elősegítették, és elősegítik az alkotó megközelítést. Kevés kivétellel ebből a csoportból emelkedtek ki az elmúlt évszázadok legnagyobb forradalmi vezérei: Mózes, Martin Luther, Robespierre, Danton, Jef- 96 ferson, Napóleon, Garibaldi, Lenin, Gandhi, Castro, Mao-Ce-Tung és mások. Ugyanúgy, ahogyan a Keveset-birtoklók táborában megnyilatkozó érdekellentétek nagy vezetőket szültek, ugyanúgy kitenyésztettek egy sajátos fajtát, amelyet az ellentétesen ható érdekek megbénítanak, cselekvésképtelenné tesznek. Ezek a Semmit-sem-csinálók, akik azt hangoztatják, hogy a változás hívei, hogy igazságosságot, egyenlőséget és fair lehetőségeket akarnak mindenkinek, aztán pedig szépen távol maradnak a cselekvéstől, mi több, mindenkit el akarnak ijeszteni a változást kiváltó hatékony tettektől. Szavajárásuk, amiről felismerhetők: „Egyetértek az önök

céljaival, de nem értek egyet az önök eszközeivel, módszereivel.” A szikrafogó pokróc szerepét játszák, amikor csak azzal fenyeget a nézeteltérések szikrája, hogy fellángol belőle a cselekvés lángja. Ezek a Semmit-sem-csinálók úgy jelennek meg a közvélemény előtt, mint jó emberek, humánusak, akik az igazság és az emberi méltóság képviselői. A gyakorlatban azonban gyűlöletesek Ők azok, akikről Edmund Burk epésen megjegyezte: „A gonosz győzelméhez egyetlen dolog kell, az, hogy a jó emberek ne csináljanak semmit” A továbbiakban mind a forradalmi vezetőkről, mind a Csinálókról, mind pedig a Semmit-semcsinálókról szó lesz még. A tartós status quo történelme azt mutatja, hogy a r othadás és a dekadencia kikezdi a B irtoklók fényűzőanyagiságát. A Birtoklók szellemi élete a vagyonuk és a hatalmuk ritualisztikus igazolása Több, mint száz évvel ezelőtt Tocqueville hasonlóan más kortárs amerikai gondolkodókhoz

kifejtette, hogy az egoizmus, amely azzal a felfogással párosul, hogy az egyetlen fontos dolog az életben az anyagi előmenetel, az anyagi jólét, egyike Amerika jövőjét fenyegető nagy veszélynek. Whitehead „Az eszmék kalandjá”-ban (Adventures of Ideas) ezt írja: „A hatalom élvezete végzetes az élet bonyolultsága és finomságai szempontjából. Az uralkodó osztályok degenerálódnak, mert fegyelmezetlen, egoista túlzásokba esnek a készként rendelkezésükre álló élvezetekben.” Ilyen állapotban azt mondhatjuk az emberek elalszanak, mert az alvás az, amikor elfordulunk a valóságtól és bezárkózunk a magunk személyes világába (Heraclitus, Fragmensek: „Az ébrenléthez egyazon világ tartozik Az alvóknak mindegyiküknek saját, külön-világa van”) Még egy könyvből idézek Az „Alice a Csodaországban” Tigris-Lilije azt magyarázza Alicenak, hogy a beszélő virágok kemény talajon nőnek, és „a legtöbb kertben mondja

túlságosan puha virágágyakat csinálnak, ezért a virágok elalszanak.” Olyan ez, mintha a változás nagy törvénye érzéstelenítené az áldozatait, mielőtt a társadalmi méretű műtét kezdetét veszi. A változás mozgást jelent. A mozgás súrlódást jelent Csak a súrlódástól mentes vákuum nem létező, absztrakt világában képzelhető el a mozgás vagy a változás abrazív súrlódások és konfliktusok nélkül. Ezeken az oldalakon kinyilvánított politikai szándékunk együttműködni a változás nagy törvényével. Másként akarni, ugyanazt jelentené, hogy hasonlóan Canute királyhoz parancsolni akarunk az apálynak és a dagálynak és megállást akarunk mondani a hullámoknak. Néhány szót a személyes filozófiámról, személyes meggyőződésemről. Ez az optimizmusban gyökerezik Ennek így kell lennie, mert az optimizmus magával hozza a reményt, a jövőt, amelynek célja van, és ebből következően az akaratot és elhatározást egy

jobb világért való harcra. Ilyen optimizmus 97 nélkül értelmetlen az élet. Ha a harcot úgy képzeljük el, mint kapaszkodást egy hegyre fel, akkor ezt a hegyet csúcs nélkül kell elképzelnünk. Látunk persze egy csúcsot, de amikor végül elérjük, a köd felszáll, és egy hegyfokon találjuk magunkat Az emelkedő folytatódik Most már látjuk az „igazi” csúcsot és nekilendülünk, hogy aztán egy újabb hegyfokot találjunk, miközben a csúcs még mindig felettünk tornyosul És ez így megy, megállás nélkül Tudván, hogy a hegynek nincs csúcsa, vagyis hogy az emelkedő nem más, mint állandó keresés platóról platóra, felmerül a kérdés: „Miért a küzdelem, a konfliktus, a szenvedés, a veszély, az áldozat? Miért ez a szünet nélküli kapaszkodás, hegymászás?” Válaszunk ugyanaz, mint amit a valódi hegymászók adnak, amikor megkérdezik őket, miért csinálják, amit csinálnak? „Azért mert ott van, amit keresünk.” Mert az

élet ott van előttünk, akár a kihívásokkal szembenézve tesszük próbára magunkat, akár a völgyben összehúzódva éljük színtelen hétköznapjainkat, lévén egyetlen célunk, hogy megőrizzük illuzórikus biztonságunkat és nyugalmunkat. Az emberek túlnyomó része ez utóbbi megoldást választja, mert félnek ismeretlen kalandokba bocsátkozni. Paradox módon, egy rémálomszerű létért egyhangú vegetálás, amely tele van a csekélyke biztonságuk miatt érzett szorongással feladják a holnap álmát, azt a vágyat, hogy kifürkésszék, mi van ott elől, fenn a csúcson. A mitikus Sziszifusztól eltérően nekünk nem egy sziklát kell újból és újból felcipelnünk a csúcsra, hogy aztán onnan lezúduljon, és kezdődjék minden elölről, az idők végtelenségéig. A mi feladatunk egy szikla cipelése egy végtelen magas csúcsra. Sziszifusztól eltérően mi állandóan emelkedünk tovább És ugyancsak tőle eltérően az emelkedő minden szakasza

más és más, mind egy-egy újabb kaland Esetenként visszaesünk, elveszítjük bátorságunkat, de ez nem jelenti azt, hogy nem haladunk előre. Egyszerűen ez az élet valódi természete: hogy az egy hegymászás, hogy minden kérdés megoldása egy újabb kérdést szül, olyan helyzeteket teremt, amelyek ma elképzelhetetlennek tűnnek. A boldogság keresése egy soha véget nem érő folyamat, és a boldogság magában ebben a keresésben van Látva a status quo anyagias dekandenciáját, nem szabad meglepődnünk azon, hogy a forradalmi mozgalmak elsősorban szellemi értékekből táplálkoznak, az igazságosság, az egyenlőség, a béke és a testvériség gondolataiból. A történelem forradalmak sora, egyfajta staféta Az eszme fáklyáját a forradalmárok viszik mindig, amíg seregük nem válik a hatalmi elit részévé Akkor a fáklya csendben a földre kerül, és ott marad, amíg egy másik forradalmi csoport fel nem emeli, hogy lefussa vele a következő

szakaszt. És a forradalom ciklusa megismétlődik Egy nagy forradalom előtt állunk, amelyet még meg kell vívnunk a jövőben. Ez annak az illúziónak az eloszlatása, hogy az egyén boldogsága elválasztható az emberiség egészének a boldogulásától. Mindaddig, amíg az ember rabja ennek a mítosznak, az emberi szellem nem bontakozhat ki A zsidókeresztény etika szerint erkölcstelen dolog, ha tekintet nélkül másokra csak a saját anyagi jólétünkkel törődünk. Másról van azonban szó Ez a magatartás nem egyszerűen nem etikus, hanem rosszabb: rövidlátó és ostoba, valójában az állati szintnek felel meg Ez az az ember, aki lábával még az őskori iszapban tapos. Ez az az ember, aki tudatlanságában az állati ravaszság szintjén fogja fel az életet De 98 azok, akik tudták, hogy az egymástól való függés az ember legnagyobb ereje a szemétből való kiemelkedésért folyó küzdelemben, még ők sem voltak elég bölcsek ahhoz, hogy

figyelmeztetéseikkel, erkölcsi kinyilatkoztatásaikkal azt hirdessék hogy az ember segítse felebarátját. így az elmúlt évszázadok története a szörnyűségek története. Mert súlyos hiba volt feltételezni, hogy az ember magasabb szinten teszi magáévá az erkölcsiséget, mint azt a hétköznapi élet megköveteli tőle. Rossz szolgálatot tettek a jövőnek azok, akik a moralitást, az erkölcsi követelményeket elszakították az emberek hétköznapi igényeitől, és az önfeláldozás és az altruizmus szintjére emelték azokat. Az igazság az, hogy nem az ember jobbik énje”, hanem jól felfogott önös érdeke az, ami megköveteli, hogy segítse felebarátját Ma olyan világban élünk, amikor az ember nem tarthatja kezében nyugodtan leszelt kenyerét, amíg szomszédja éhezik. Ha nem osztja meg vele nem hunyhatja le nyugodtan a szemét, mert szomszédja meg fogja őt ölni. Ahhoz, hogy nyugodtan ehessen és nyugodtan alhasson, az embernek a helyes dolgokat

kell tennie még ha ezeket rossz megfontolások alapján teszi is, és felebarátjának segítője, támogatója kell, hogy legyen. Hiszem, hogy az ember megérti: leggyakorlatiasabb a legerkölcsösebb élet, és az erkölcsös élet az egyetlen út, amely biztosítja fennmaradásunkat. Már kezdi megérteni, hogy vagy megosztja másokkal anyagi gazdagságának egy részét, vagy mindent el fog veszíteni. Már kezdi megérteni, hogy tisztelnie kell és együtt kell élnie más politikai ideológiákkal, ha azt akarja, hogy civilizációnknak jövője legyen. Ezek azok az érvek, amelyekkel a közvetlen tapasztalat felfegyverzi az embert, hogy megértsen és elfogadjon. Ez a moralitás, az erkölcsiség gyalogútja Más út pedig nincs (Fordította: Molnár Sándor) Saul D. Alinsky - Célok és eszközök Annak az örök kérdésemnek, hogy a cél szentesíti-e az eszközt, valójában semmi értelme sincs ebben a megfogalmazásban. Az egyetlen reális kérdés, amelyet a cél és

az eszköz etikájával kapcsolatban feltehetünk: „ez és ez a konkrét cél igazolja-e ezeket és ezeket a konkrét eszközöket?” Az élet, abban a formájában, ahogyan azt ma éljük, lényegében a cél ok és az eszközök története. A cél: amit akarunk; az eszköz: ahogyan azt akarjuk. Amikor elmélkedünk a t ársadalmi változásról, azonnal a cél és az eszköz kérdésébe botlunk. A cselekvés embere a cél és az eszköz kapcsolatát egyrészt pragmatikus (taktikai) másrészt stratégiai kategóriákban vizsgálja Valójában nincs is más problémája Azt mérlegeli, hogy milyen erőtartalékai vannak és a cselekvés milyen tényleges lehetőségei között választhat. A célok kapcsán azt kérdezi, elérhetők-e azok, és megéri-e az árat, amelyet ezért fizetni kell Az eszközök kapcsán pedig csak az érdekli, működni fognak-e? Azt állítani, hogy a korrupt eszközök korrumpálják a célt, egyenértékűi azzal, hogy hiszünk a makulátlan,

szeplőtlen, abszolúte tiszta célokban és elvekben, amelyek sterilek az élet minden szennyétől. A politika valós arénája korrupt és véres Az élet ténylegesen egy korrumpáló hatású folyamat attól a pillanattól kezdve, hogy a gyermek megtanulja kijátszani a szüleit egymás ellen abban a számára politikai fontosságú kérdésben, hogy mikor kell ágyba mennie. Aki fél a korrumpálódástól, az az élettől fél 99 A gyakorlati forradalmár helyesen érti Goethét, aki azt mondta, hogy „a lelkiismeret a megfigyelő és nem pedig a cselekvő ember erénye”. A cselekvés során nincs mindig lehetőségünk arra, hogy élvezhessük egy olyan döntés luxusát, amely azonos mértékben van tekintettel egyéni lelkiismeretünkre és az emberiség jólétére. A választásnál mindig az utóbbit kell előnyben részesítenünk A cselekvés a tömegek és n em pedig az egyén személyes üdvözülését kell, hogy szolgálja. Annak, aki a tömegek sorsát

alárendeli egyéni lelkiismeretének, sajátos elképzelése van a „személyes üdvözülés”-ről. Nem viseli eléggé az emberiség sorsát a szívén ahhoz, hogy „korrumpálódjon” érte. Az, aki kifogyhatatlanul vitázik, elmélkedik és értekezik a cél és az eszköz etikájáról amely ritka kivétellel kitűnik abszolút sterilitásával , alig beszél arról, hogy milyen személyes tapasztalatokat szerzett az élet és a változás állandó küzdelmeiben. Idegenként viselkedik, amikor felmerülnek a konkrét cselekvés felelősségének terhei és problémái, és nem kerülhetők el az azonnali döntések Ezek az emberek szenvedélyes elkötelezettjei valamiféle misztikus objektivitásnak, amelynek tükrében a szenvedélyek gyanúsak. Egy olyan, sosem létező állapotot tételeznek fel, amikor az emberek szenvedélyektől mentesen csak a tiszta ész logikájára támaszkodva határozzák meg a célokat és az eszközöket, mintha egy térkép

tanulmányozásáról lenne szó, hogy meghatározzuk az optimális útirányt. A leggyakrabban hallható véleményük: „egyetértünk a célokkal, de nem értünk egyet az eszközökkel” Vagy: „ez most nem megfelelő időpont”. A cél-és-eszköz moralistái vagy másként: a nem-cselekvők, mindig csak a célokról értekeznek, egy szót sem beszélve a célokhoz tartozó eszközökről. A cél-és-eszköz moralistáinak akiknek szinte rögeszméje azoknak az eszközöknek az erkölcsiségével foglalkozni, amelyeket a Kisemmizettek használnak a Birtoklók elleni harcukban nem árt, ha megvizsgálják valódi politikai pozíciójukat. A gyakorlatban passzívak, valójában azonban a Birtoklók szövetségesei Ok azok, akikre Jacques Maritain egykoron utalt, mondván: „nem tekinthető erénynek, ha valaki kapcsolatba kerülve a történelmi folyamatokkal, nem sározza be magát Ez sokkal inkább az erényességtől való menekülés megnyilatkozása” Ezek a

nem-cselekvők voltak azok, akik nem választották a nácik elleni harcot, mert ez csak úgy volt folytatható, azokkal a módszerekkel, ahogy ezt folytatták. Ók voltak azok, akik behúzták a függönyeiket hogy kizárják otthonukból a zsidók és politikai foglyok halálmeneteinek szégyenletes látványát Ok voltak azok, akik titokban elítélték ezeket a szörnyűségeket és nem tettek semmit. Ez az elképzelhető legnagyobb erkölcstelenség Az összes lehetséges eszköz közül a legerkölcstelenebb, ha semmilyen eszközhöz sem nyúlunk Ez az az emberfajta, amely olyan vehemesen és militánsan vett részt a régi Népszövetség klasszikusan idealista vitáiban a védekező és támadó fegyverekről, ezek aprólékos minősítéséről, miközben Hitler csendben hozzálátott az ország „védelmi képességének” kiépítéséhez. A cselekvéstől való félelmükben olyan etikához menekültek, amely annyira távol van az élettől és a politikától, hogy csak

az angyalokra alkalmazható, és nem pedig emberekre. Az elemzésnek abban az életben kell gyökereznie, amelyet ténylegesen élünk, abban a világban, amely ténylegesen körülvesz bennünket, nem pedig egy álomvilágban, az óhajok világában. Az alábbiakban ismertetek egy sor szabályt, amely a cél és az eszköz etikájára vonatkozik. 100 Első szabály Egy ügy cél-eszköz-rendszerének etikája iránti érdeklődésünk fordítva arányos az üggyel kapcsolatos személyes érdekeltségünkkel. Amikor közvetlen érdekeinket a kérdés nem érinti, túlbuzog bennünk az erkölcsiség iránti fogékonyság. Ahogy Rochefoucauld mondta: „mindnyájunkban elég erő van ahhoz, hogy elviseljük mások szerencsétlenségét” Az első szabálynak megfelelő párhuzamos tétel: a cél és eszköz etikája iránti érdeklődésünk fordítva arányos a konfliktussal való távolságunkkal És ez térben és időben is igaz Második szabály Az eszközök etikájával

kapcsolatos álláspont függ attól a hatalmi poltikai pozíciótól, amelyet az értékelők elfoglalnak. Ha valaki a földalatti ellenállási mozgalom tagjaként aktívan harcolt a nácik ellen, akkor a merénylet, a terror, a vonat- és hídrobbantás, az emberrablás eszközeit kellett alkalmaznia, beleértve az ártatlan túszok kivégzését is a nácik által. Csak így volt lehetséges a fasiszták leverése Azok, akik szemben álltak a náci megszállókkal, úgy tekintettek a földalatti ellenállási mozgalomra, mint egy olyan titkos hadseregre, amelynek tagjai önfeláldozó hazafias idealisták, akik hihetetlenül bátrak, és hajlandók életüket áldozni morális meggyőződésükért. A megszálló hatóságok számára ezzel szemben ezek az emberek bűnözők, terroristák, gyilkosok, szabotőrök, merénylők voltak, akik fanatikusan hittek abban, hogy a cél szentesíti az eszközt, és erkölcstelenségükben félrerúgták a háború misztikus etikai

szabályait. Bármilyen idegen megszálló hasonlóan vélekedne az ellenállókról Az ilyen konfliktusokban azonban valójában egyetlen vezetőt sem érdekel más, csak a győzelem. A győzelem élet és halál kérdése. Számunkra a Függetlenségi Nyilatkozat egy dicsőséges dokumentum és az emberi jogok igenlésének bizonyítéka. Az angolok számára ugyanakkor olyan dokumentum, amely hírhedt arról, hogy tele van a tények elferdítésével és egy sor dolgot elhallgat. A Nyilatkozatban fel vannak sorolva azok az indokok, amelyek hivatva vannak igazolni a forradalom jogosságát, fel vannak sorolva mindazok az igazságtalanságok, amelyeket az amerikai telepesek szerint velük szemben a britek elkövettek Ugyanakkor egyetlen szót sem olvashatunk arról, hogy éhínség idején a Brit Birodalom élelmet szállított az amerikai gyarmatokra, járványok idején gyógyszert, az indiánokkal és másokkal vívott háborúk idején pedig katonákat küldött a telepesek

megsegítésére, és egy sor más módon támogatta őket abban, hogy gyökeret eresszenek az idegen földön. Egy szó sem volt arról, hogy az angol Alsóházban rohamosan nőtt azoknak a száma, akik szövetségesei és barátai voltak a telepeseknek, és minden remény megvolt arra, hogy hamarosan törvényesen is rendezik azokat az igazságtalanságokat, amelyek a t elepeseket sújtották. Jefferson, Franklin és a t öbbiek mind tiszteletre méltó emberek voltak, de tudatában voltak annak, hogy a Függetlenségi Nyilatkozat lényegében hadüzenetet jelent. Tudták azt is, hogy ha a felsorolásba azokat az előnyöket is bevették volna, amelyeket a brit anyaország támogatása jelentett, ez olyan mértékben felhígította volna a panaszlistát, hogy a Nyilatkozat aligha győzte volna meg az olvasóit arról, 101 hogy fegyvert kell ragadniuk. Egy ilyen dokumentum hatásában önlefegyverző lett volna A tárgyilagos elemzés pl kimutathatta volna, hogy az igazság 60

százalékban a mi oldalunkon van és csak 40 százalékban van az ő oldalukon, és ezért a 20 százalékos különbségért Forradalmat indítunk. De azt várni egy embertől, hogy elhagyja a feleségét, a gyermekeit, az otthonát, lábon álló gabonáját csak azért, hogy a 20 százalékos különbség ellen fegyvert ragadjon és csatlakozzon a Forradalmi Hadsereghez mert az emberi igazságosság nagy mérlegén 20 százalékos hátrányban van ez ellentmond a józan észnek. A Függetlenségi Nyilatkozatnak, mint hadüzenetnek, olyannak kellett lennie, amilyen volt. Olyan dokumentumnak, amely állítja, hogy az igazság 100 százalékban az amerikai telepesek oldalán van, és 100 százalékban gonosznak, igazságtalannak kellett bélyegezni a brit kormány szerepét. Az ügyünket az igazság fénylő glóriájának kellett öveznie, szövetségeseink pedig maguk az angyalok. Az ő ügyük pedig gonosz, maguk pedig az ördög szövetségesei. Egyetlen olyan háborút sem

ismer a történelem, ahol az ellenséget vagy az ügyet ne kontrasztos fekete-fehérrel hanem árnyalt szürkével ábrázolták volna. Éppen ezért az egyik pozícióból nézve az előnyök kihagyása indokolt volt, a másik pozícióból nézve pedig szándékos csalás. A történelem morális vélemények halmaza, amelyeket a politika bázisán alakítanak ki. Mi elítéljük azt, hogy 1917-ben Lenin pénzt fogadott el a németektől, de diszkréten hallgatunk arról, hogy ugyanebben az évben a mi ezredesünk, William B. Thomson egy millió dollárt adott át a bolsevik-ellenes erőknek Oroszországban. Mint a szovjetek II világháborús szövetségese elismerően nyilatkoztunk és éltettük a kommunisták partizántaktikáját, amikor azt a megszálló nácik ellen alkalmazták. Ugyanakkor felháborodva ítéljük el ugyanezt a taktikát, amikor a kommunisták ellenünk alkalmazzák a földgolyó különböző pontjain Az ellenfél ellenünk alkalmazott eszközei mindig,

amorálisak, a mi eszközeink pedig mindig etikusak, amelyek a legmagasabb rendű humánus értékekben gyökereznek G B Shaw a „Tanner.”-ben kipoentírozza, hogy milyen mértékben függ az etikai vélemény attól, hogy ki hol áll. Mendoza, a rablóvezér azt mondja Tannernak, a milliomosnak: „Én útonálló, briganti vagyok Abból élek, hogy kirabolom a gazdagokat”. Tanner pedig így válaszol: „Én úriember vagyok Abból élek, hogy kirabolom a szegényeket. Fogjunk kezet!” Harmadik szabály Háborúban a célok majdnem minden eszközt szentesítenek. A hadifoglyokkal való bánásmódra vonatkozó genfi egyezményt vagy az atomfegyver alkalmazásával kapcsolatos megállapodásokat csak azért tartják be, mert az ellenfél vagy annak potenciális szövetségese képes a visszavágásra. Winston Churchill megjegyzése, amelyet személyes titkárának tett néhány órával azelőtt, hogy a nácik megtámadták a Szovjetuniót, jól megvilágítja a célok és az

eszközök kapcsolatát a háborúban. Tájékozódva eseményekben bekövetkezett éles fordulatról, a titkár az iránt érdeklődött Churchillnél, a brit antikommunizmus vezérénél, hogyan tud megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy a szovjetekkel azonos oldalon kell harcolnia. Nem lesz-e számára túl kínos a saját kormányát felszólítania a kommunis- 102 ták támogatására? Churchill válasza világos és félreérthetetlen volt: „Egyetlen célom van, Hitler megsemmisítése, és ezáltal életem rendkívüli módon leegyszerűsödött. Ha Hitler megszállná a poklot, nem haboznék, hogy az Alsóházban rendkívül előnyös képet fessek az ördögről”. Az Amerikai Polgárháború idején Lincoln nem habozott hogy felfüggessze a habeas corpus törvényét, és figyelmen kívül hagyja az Egyesült Államok legfőbb ügyészének erre vonatkozó irányelveit. (Habeas corpus latin, szó szerint: „a tested legyen a tiéd” 1679-i angol alaptörvény,

amely szerint bírói elfogatóparancs nélkül senkit személyes szabadságától megfosztani nem szabad. - A ford megj.) Ismét csak, amikor Lincoln meggyőződött arról, hogy a hadbírósági ítélkezést a civilekre is ki kell terjeszteni, a következő megjegyzéssel söpörte félre azt a kifogást, hogy eljárása törvényellenes: „a társadalom biztonsága kívánja így”. Arra a következtetésre jutott, hogy a polgári bíróságok képtelenek megbirkózni a civilek felforgató tevékenységével,,Főbe kell lövetnem az egyszerűi gondolkodású katonalegényt, mert dezertált, miközben a h ajaszála se görbül annak az agitátornak, aki arra bírta, hogy dezertáljon.” Negyedik szabály A célokkal és eszközökkel kapcsolatos etikai ítéleteket azoknak az időknek, azoknak a körülményeknek a kontexusába, közegébe helyezve kell kialakítani, amikor az események történtek, nem pedig valamiféle más kronológiai szempontból előnyös bázisról

kiindulva. Az etikai normáknak elasztikusaknak kell lenniük, hogy nyújthatók legyenek, összhangban az idővel. A politikában a célok és az eszközök etikája érthetővé válik az itt felsorolandó szabályok segítségével. Mert a történelem alig több, mint olyan példák felsorolása - a szabadsághoz való viszonyukat illetően, mint a t engeri hajózás szabadságának követelése 1812-ben, és az ezzel teljes ellentétben álló kubai blokádunk 1962-ben, vagy az 1942-es szövetségünk a Szovjetunióval, Németország, Japán és Olaszország ellen, és a pontosan ellentétes felsorakozás alig több mint egy évtized elteltével. A habeas corpust ugyanaz a L incoln függesztette fel, a hadbíróságok törvénytelen alkalmazását ugyanaz a Lincoln vezette be, aki 15 évvel korábban a következőket mondta Springfieldben: „Ne értsék úgy, mintha állítanám, hogy nincsenek rossz törvények, vagy nem merülhetnek fel olyan sérelmek, amelyekre nincs

törvényes orvoslás. Nincsen szándékomban ilyesmit állítani De szándékomban van azt állítani, hogy a rossz törvények, ha ilyenek vannak, bár eltörlendők, de mindaddig amíg érvényben vannak a példa kényszeréből fakadóan szigorúan, rendíthetetlenül betartandók”. (A ford megj Az alábbiakban közlöm az eredeti Lincoln szöveget. Egyrészt, mert a fordításával gondjaim voltak, másrészt hogy ízelítőt adjak abból, hogyan fejezte ki magát Amerika egyik legnagyobb elnöke „Let me not be understood as saying that there are no bad laws, or that grievences may not arise for the redress of which no legal provisons have been made. I mean to say no such thing But I do mean to say that altough bad laws, if they exist, should be repealed, still, while they continue in force, for the sake of example, they should be religiously observed.”) Ez ugyanaz a Lincoln volt, aki néhány évvel az Emancipációs Nyilatkozat aláírása előtt az első beiktatási

beszédében a következőt mondta: „Én csak idézhetem azt, amit már egyik beszédemben kijelentet- 103 tem: nincs szándékomban sem közvetve sem pedig közvetlenül beavatkozni az Államokban fennálló rabszolgaság intézményébe. Úgy vélem, erre nincsenek törvényes jogaim, és nincs is szándékomban ilyet tenni. Azok tehát, akik jelöltek és megválasztottak engem tudták ezt, tudták, hogy én ilyen és más hasonló nyilatkozatokat tettem, és ezeket sosem vontam vissza”. Azoknak, akik kritikusan ítélik meg Lincolnt pozíciójának megváltoztatásáért, furcsa és teljesen irreális elképzelésük van a világról, mintha az egy változatlan, statikus valami lenne, ahol az ember az idő változásától függetlenül szilárdan és megingathatatlanul ragaszkodhat ugyanazokhoz az ún. elvekhez és pozíciókhoz. A emberi lét politikájában a következetesség (consistency) nem erény A következetesnek, konzisztensnek lenni az Oxford Universal

Dictionary szerint azt jelenti, hogy „nyugodtan állani, nem mozdulni” Az embernek változnia kell az idővel, különben elpusztul Egy másik példa ami, jól illusztrálja a lényeget, Jefferson mielőtt elnök lett volna állandóan támadta Washingtont, az elnököt, mondván, hogy az döntéseinél mindig a nemzet önös érdekeiből indul ki. Szűklátókörűnek, önzőnek bélyegezte őt, és amellett érvelt, hogy a döntéseknél világérdekeket kell szem előtt tartani, elő kell segíteni, hogy elterjedjenek az Amerikai Forradalom eszméi. Azt állította, hogy Washington ragaszkodása a nemzeti érdekekhez, mint alapvető kritériumokhoz, az Amerikai Forradalom elárulását jelenti. Ugyanakkor elnökségének első pillanatától kezdve Jefferson minden döntését nemzeti érdekek diktálták. Ez egy múlt századi példa, de nem egy párhuzam hozható fel a XX. századból vagy bármilyen más korból Ötödik szabály A cél és az eszköz etikája iránti

érdeklődésünk a lehetséges eszközök számának növekedésével arányosan növekedik és fordítva. A cselekvés embere számára az első kritérium annak eldöntésénél, milyen eszközt alkalmazzon, annak felmérése, hogy milyen eszközök állnak egyáltalán a rendelkezésére. Ezek áttekintése és kiválasztása tisztán hasznossági alapon történik működni fognak vagy pedig nem? Morális kérdések csak akkor merülhetnek fel, ha lehetőségünk van azonos hatékonyságú eszközök közt választani. De ha nélkülözzük a választási lehetőség luxusát, és csak egyetlen eszköz lehet hatékony, a m orál kívül reked az elemzésnél. Az egyetlen lehetséges eszközt automatikusan az erkölcsiség szelleme veszi körül Védelme egyetlen mondatra korlátozódik: „Mi mást tehetnék” És fordítva: amikor abban a biztonságos helyzetben vagyunk, hogy egy sor hatékony és erőteljes eszköz között választhatunk, rögtön fókuszba kerülnek az etika

kérdései és a l elkiismeret nyugalmának igénye, amelyet olyan ragyogóan ábrázolt Mark Twain „a négy ászt kezében tartó keresztény nyugodt önbizalmáról” beszélve. Számomra az etika, a morál azt jelenti, hogy azt csinálom, ami a l egtöbb ember számára a l egjobb. Egy nagy korporációval való konfliktusom során azzal fenyegettek meg, hogy nyilvánosságra hoznak egy hotel vendégkönyvi bejegyzést, amelyen „Mrs. X és Mr X”-ként van bejegyezve kellemes partnernőm és jómagam Azt mondtam: „Nyomás! Adják oda a fényképet a sajtónak! Szerintem a hölgy csinos, ami pedig engem illet/én sosem fogadtam cölibátust. Rajta!” Ezzel vége volt a fenyegetésnek Majdnem rögtön ezután az eset után a korporáció egy kisebb hivatalnoka meglátogatott. Kiderült, 104 hogy titokban szimpatizál az ügyünkkel. A levéltárcájára mutatva azt mondta: „Ebben egy halom bizonyíték lapul arra vonatkozóan, hogy ez-meg-az (az ellenfeleink vezére)

előnyben részesíti a fiúkat a lányokkal szemben.” Azt válaszoltam: „Köszönöm, de felejtse el! Én ilyen eszközökkel nem harcolok Nem akarom látni ezeket a bizonyítékokat, Viszlát!” Ő tiltakozott: „De hiszen ők az Ön nyakába akarták varrni azt a lányt!” Azt válaszoltam. „Az, hogy ők milyen eszközökkel harcolnak, nem jelenti azt, hogy nekem is ezt kell tennem. Számomra elfogadhatatlan és utálatos dolog, hogy emberek magánéletet belerángassam ebbe a szemétbe” Elment Ez mind nagyon szép és rendkívül fennkölt, nemes. De ha meg lettem volna győződve arról, hogy ez az egyetlen eszköz, ahogy nyerhetünk, fenntartás nélkül felhasználtam volna az adatokat. Mi más maradt volna számomra? Netán az, hogy felfújom magam az „erkölcsi” megbotránkozás magaslatára, mondván: „inkább veszítek, mint hogy bemocskoljam az elveimet.” Aztán irány haza, a sértetlen etikai szűzhártyámmal. Az, hogy 40 000 szegény elveszti a

háborúját a reménytelenség és a kétségbeesés ellen, ez persze tragikus Az, hogy a körülményeink még rosszabbak lesznek a korporáció fokozódó erőszakoskodásai miatt szörnyű” és szerencsétlen dolog, dehát istenem ilyen az élet Végülis az ember nem hagyhatja figyelmen kívül a célok és eszközök „etikáját”! Persze lett volna néhány nyugtalan éjszakám, mert hát időbe telük, amíg az ember a dunyha alá dugja a morál óriásivá dagadt angyalszárnyait. Nos, számomra ez az utóbbi megoldás a totális amoralitás megnyilatkozása lett volna. Hatodik szabály Minél kisebb jelentősége van az elérendő célnak, annál inkább megengedhetjük magunknak, hogy figyelembe vegyük az alkalmazott eszközök etikai vonatkozásait. Hetedik szabály A siker vagy a bukás döntő meghatározója a Cél és az eszköz etikájának. A történelem utólagosan igen csak tekintettel van arra, hogy valaki győzött vagy elbukott. Eszerint valaki

ugyanúgy lehet áruló vagy pedig nemzeti hős, az ügy kimenetelétől függően Az olyan fogalom, mint „sikeres áruló” ismeretlen, mivel, ha valaki sikeres lesz, akkor „alapító atyá”-nak fogják hívni. Nyolcadik szabály Az eszközök morális megítélése jelentősen függ attól, hogy ezeket olyan időben alkalmazzák, amikor szembe kell nézni a közvetlen vereség lehetőségével vagy pedig a győzelem küszöbén. Ugyanazok az eszközök, ha olyankor alkalmazzuk őket, amikor a győzelem szinte már bizonyosra vehető, amorálisnak minősülnek, míg ha a kétségbeesett körülmények miatt vetjük be őket, hogy elkerüljük a vereséget, a moralitás kérdése sosem merül fel. Röviden: az etikát az határozza meg, hogy vesztésre vagy pedig nyerésre állunk-e Az idők kezdete óta az önvédelemből elkövetett gyilkosságot mindig is jogosnak ítélték meg Alkalmazzuk ezt az elvet korunk egyik legszörnyűbb etikai problémájára: volt-e erkölcsi joga

az Egyesült Államoknak arra, hogy ledobja Hirosimára az atombombát? Amikor a bombát ledobtuk, az Államok már a győzelem küszöbén állt. A Csendes-óceánon Japán so- 105 rozatos vereséget szenvedett. Már ott voltunk Okinawán, ahonnan az ellenséget megállás nélkül bombázhattuk volna A japán légierő leverve, megtizedelve, ugyanúgy a japán flotta Európában már győztek a szövetségesek, és az egész európai légierő, haditengerészeti erők, szárazföldi hadsereg bevethető lett volna Japán ellen. Az oroszok is megindultak, hogy osztozzanak a zsákmányon Japán veresége abszolúte biztos volt. Az egyetlen kérdés csak az lehetett, hogy mikor és hogyan kerül sor a fegyverletételre Az ismert okok miatt ledobtuk a bombát, és ezzel kezdetét vette a háború befejezésével kapcsolatos morális vita a célokról és az eszközökről Elismerem, hogy amikor a bomba közvetlenül a Pearl Harbor-i vereség után már a kezünkben van, amikor ott

álltunk védtelenül, csendes-óceáni flottánkkal a tenger fenekén, amikor a nemzetet elfogta a rettegés egy esetleges japán partraszállástól, amikor el voltunk kötelezve Európában, ebben az esetben az atombomba bevetését Japán ellen úgy kürtölhettük volna világgá, mint jogos tűzesőt, kénesőt és jégesőt. Ebben az esetben a bomba bevetése bizonyítékként szolgálhatott volna arra, hogy a jó mindig legyőzi a gonoszt. Sosem merült volna fel az a kérdés, etikus volt-e a bomba bevetése, és jelenlegi vitáink jellege is teljesen más lenne Azok, akik nem értenek velem egyet, elfelejtették, hogy milyen volt a világ azokban az időkben. Ezek az emberek vagy ostobák vagy hazugok vagy mind a kettő • Kilencedik szabály Az ellenfelünk bármilyen eszközt, amely hatékonynak bizonyul ellene, amorálisnak, etikátlannak fog minősíteni. Egyik legnagyobb forradalmi hősünk a dél-karolinai Francis Marion, aki az amerikai történelembe mint „mocsári

róka” írta be a nevét. Marion valódi forradalmi gerilla volt Ő és az emberei azoknak a szabályoknak megfelelően harcoltak, amelyek a mai gerillák tevékenységét jellemzik. Cornwollist és a brit hadsereg tevékenységét szünet nélkül zavarták, zaklatták őket, szervezetlenséget okozva kalkulálhatatlan gerilla taktikájukkal. Megdühödve a hatékonyságuk láttán, és érezve, hogy tehetetlenek, a britek megrágalmazták őt, hogy bűnöző, azzal vádolták, hogy „nem gentleman módjára” harcol, nem úgy mint egy „igazi keresztény”. Ezek a vádaskodások nem szűntek meg csak a Forradalom győzelmével Tizedik szabály Az ember azt csinálja, amit tud, azzal amije van, ott és akkor amikor lehet, és mindezt morális lepelbe öltözteti. A cselekvés mezején az első kérdés, amely a konkrét célok eléréséhez szükséges eszközök meghatározásával összefüggésben felmerül: milyen eszközök állnak rendelkezésünkre. Fel kell mérnünk,

milyen erőforrásaink, tartalékaink vannak, amelyek bevethetők. Ez magába foglalja azoknak a tényezőknek a részletes tanulmányozását, amelyek kombinációja létrehozhatja a cselekvés számára előnyös feltételeket egy adott időben, továbbá mindezek összehangolását a népszerű nézetekkel és a többség hangulatával. Mérlegelni kell olyan kérdéseket, mennyi időre van szükség vagy mennyi idő áll a rendelkezésünkre: Kik és mennyien fogják támogatni az akciót? Rendelkezik-e az ellenfél olyan mértékben a hatalommal, hogy túlteheti magát a törvényességen vagy megváltoztathatja a törvényeket? Ellenőrzése 106 alatt tudja-e tartani a rendőri erőket olyan mértékben, hogy ez már lehetetlenné teszi a törvényes, felfordulástól mentes változásokat? Az eszközök elérhetősége meghatározza, hogy a „föld alatt” vagy a „föld felett” kell-e dolgoznunk; hogy gyorsan vagy lassan fogunk-e haladni; hogy lehetőség nyílik-e

kiterjedt változásokra vagy csak korlátozott kiigazításokra; a passzív vagy az aktív ellenállás útját kelle járnunk; egyáltalán fogunk-e haladni. Az eszközök teljes hiánya mártíromságra sarkallhat abban a reményben, hogy ez katalizátorként láncreakciót vált ki, és a folyamat tömegmozgalomba torkollik. A mártíromság tisztán etikai kategória. Ebben az esetben a hatalom megszerzésének eszközeként szerepel A fentiek meztelen illusztrációját találhatjuk Trockijnál, a Lenin híres Áprilisi Téziseiről szóló összefoglalójában. Lenin rámutatott: „A bolsevikok feladata, hogy megdöntsék az imperialista kormányt De ezt a kormányt támogatják a szociálforradalmárok és a mensevikek, akik a maguk részéről élvezik a néptömegek bizalmát. Ma még kisebbségben vagyunk Ilyen körülmények között szó sem lehet arról, hogy az erőszak eszközéhez nyúljunk” Lenin beszédeinek lényege ebben az időszakban a következő

volt:,,Náluk vannak a puskák, ezért mi a békés, alkotmányos reformok mellett vagyunk Ha a kezünkben lesznek a fegyverek (vagyis a katonák be fogják látni, hogy csak tőlünk kaphatnak békét), akkor a politikát a puskacsövek fogják meghatározni.” így is történt Mahatma Gandhi és az általa alkalmazott passzív ellenállás Indiában egy másik fényes illusztrációja az eszközök megválasztásának. Itt szintén működés közben látjuk az idő alkímiáját, amint alakítja a morális ekvivalenciákat a körülmények, a Birtoklók és a Kisemmizettek pozíciójának változásával összhangban, ahogy a célok természetes módon tolódnak el a „megszerzéstől” a „megtartás”-ig, egyazon társadalmi csoport esetében. Gandhira úgy tekint a világ, mint a célok és eszközök vonatkozásában legmagasabb rendű moralitás megtestesítőjére. Feltételezhetjük, hogy vannak olyanok, akik hisznek abban, hogy ha Gandhi élt volna, sosem került volna

sor Goa katonai megszállására és más fegyveres invázióra India részéről A politikailag naivak hasonlóan elképzelhetetlennek tartották volna hogy az erőszakmentesség nagy apostola, Nehru, valamikor is eltűri Goa megszállását Hiszen éppen ő volt az, aki 1955-ben a következőket mondta: „Melyek a Goa-val kapcsolatos politikánk alapelvei? Először: békés módszerek. Ez elengedhetetlen, különben elszakítjuk egész eddigi politikánk és m agatartásunk elvi gyökereit Teljes egészében kizárjuk az erőszakos eszközöket” Nehru olyan ember volt, aki elkötelezte magát az erőszakmentesség, az egész emberiség szeretete mellett, beleértve az ellenségeit is Célja az volt, hogy felszabadítsa Indiát az idegen uralom alól, eszköze pedig a passzív ellenállás A történelem, a vallási és erkölcsi vélemények olyan mértékben beburkolták Gandhi személyiségét valamiféle szent mítoszba, hogy vannak helyek, ahol szentségtörésnek számít

már az is, ha az ember megkérdezi, nem arról van-e szó, hogy ez az egész passzív ellenállás az egyetlen intelligens, realista, célra vezető program volt, ami Gandhi rendelkezésére állt. És az a „moralitás”, ami ezt a politikát körülvette alapjában véve nem más, mint egy pragmatikus programhoz elengedhetetlen morális burok, tartozék. Vizsgáljuk meg ezt közelebbről! Gandhi, a társadalmi cselekvés oly sok más vezetőjéhez hasonlóan, 107 meg kellett hogy vizsgálja, milyen eszközökkel rendelkezik. Ha lettek volna fegyverei, felhasználhatta volna őket, kirobbantva egy britek elleni fegyveres felkelést. Ez a felszabadítási harc klasszikus útja Gandhinak azonban nem voltak fegyverei. Mi több, ha lettek volna, akkor sem voltak emberek, akik azt használni tudták volna. Önéletrajzában Gandhi leírja, milyen mélységesen megdöbbentette népének teljes passzivitása és engedékenysége, a visszavágás vagy a britekkel szembeni bosszú

vágyának teljes hiánya. Gandhi és hívei ismét és ismét panaszkodtak arra, hogy népük képtelen a szervezett, hatékony, erőszakos ellenállásra az igazságtalansággal és az önkényeskedéssel szemben. Az indiai vezetők megnyilatkozásainak egész sora támasztotta alá személyes tapasztalatait, hogy India képtelen fegyveres harcot viselni az ellenségeivel szemben. 1961 -ben Nehru egy Norman Cousinnak adott interjúban így írja le az akkori hindukat: „demoralizálódon, megfélemlített, reménytelen tömeg, amelyet bárki saját érdekei szerint lökdöshetett és amely képtelen volt az ellenállásra”. Ne feledjük a fentieket, és most térjünk vissza ahhoz a ponthoz, hogy Gandhinak fel kellett mérnie a rendelkezésre álló eszközöket. Azt mondtuk az előzőekben, hogy ha lettek volna fegyverei, és ha lettek volna, akik ezeket használni is tudják, akkor nem riadt volna vissza az erőszaktól Erről tanúskodik Mahatma Gandhi 1930. január 26-i

Függetlenségi Nyilatkozata Egy nagyon rövid részt idézünk a fentiek alátámasztására:olyan véleményt alkottunk önmagunkról, hogy nem tudunk magunkra vigyázni, nem tudjuk magunkat megvédeni az idegen agresszorok ellen, de még otthonaink, családjaink védelmére is képtelenek vagyunk” Ugyanezzel összefüggésben, annak igazolására, hogy az erőszakmentesség, az egyedül lehetséges eszköz volt, és a morális mennybemenekítése pedig puszta lepel, elég utalnunk arra, hogy amikor India elnyerte a függetlenségét, és szembe került Pakisztánnal, a kashmiri kérdésben, nem ingadozott, hogy bevesse fegyveres erőit. Vagyis: Gandhi azért nem alkalmazott erőszakot, mert nem voltak fegyverei, de ha lettek volna, nem voltak emberei, akik képesek lettek válna a szervezett, aktív ellenállásra. Elemezve a britekkel szembeni ellenállás lehetséges eszközeit, most vizsgáljuk meg a másik ismérvet. Az eszköz ugyanis függ attól, hogy milyen az ellenség,

és milyen reakciók várhatók a részéről. Gandhi ellenfelei nem csak hogy lehetővé tették a passzív ellenállást, hanem egyenesen maguk váltották ki azt. Gandhi ellenfele egy olyan brit adminisztráció volt, amely régi, arisztokratikus, liberális tradíciókat vallott, amely egy jó adag szabadságot biztosított a gyarmatoknak, amely állandóan azonos szabály szerint járt el: felhasználni, bevonni, elcsábítani, ha kell hízelgéssel vagy korrupcióval megtörni azokat a forradalmi vezetőket, akik a helyi lakosságból emelkedtek ki. Ez volt az az ellenfél, amely tolerálta a passzív ellenállást és végül kapitulált előtte. A Gandhi passzív ellenállása a legminimálisabb esélyre se számíthatott volna egy olyan totaliariánus rendszerben, mint amilyen a náci Németország volt. Kétséges, hogy az ottani körülmények között egyáltalán eszébe jutott volna, hogy ilyen utat járjon. Érdemes utalni arra, hogy Gandhi, aki 1869-ben született,

sosem találkozott a totalitarizmussal, nem ismerte annak természetét, és ellenállását teljesen a brit kormányzat természetével összhangban határozta meg, azzal összhangban, amit ez a kormányzat 108 képviselt. Georg Orwel „Elmélkedések Gandhiról” című esszéjében néhány lényeges mozzanatra hívja fel a figyelmet. „(Gandhi) hitt abban, hogy fel lehet rázni a világot De ez csak akkor lehetséges, ha a világnak van lehetősége meghallani, hogy mit csináltál. Nehéz belátni, hogy Gandhi módszere működőképes lett volna egy olyan országban, ahol a rendszer ellenfelei nyomtalanul eltűnnek az éjszakában, és többet nem hallani róluk. Sajtószabadság és gyülekezési szabadság nélkül nem csak az lehetetlen, hogy külső véleményekre apelláljunk, de az is, hogy tömegmozgalmat hozzunk létre, sőt már az is lehetetlen, hogy szándékainkat tudassuk az ellenfelünkkel.” Gyakorlati szempontból nézve a passzív ellenállás nem csak,

hogy lehetséges, hanem egyben a leghatékonyabb eszköz volt ahhoz, hogy Indiát megszabadítsák a brit uralomtól. Szervezéssel a legnagyobb negatívumot egy döntő pozitívummá lehetett formálni. Röviden: tudván, hogy nem várható erőszakos fellépés ettől az óriási, eltompult tömegtől, Gandhi megszervezte a l ehetetlenséget, az inerciát: célt adott nekik és ezzel szándékot. Leegyszerűsítve: Gandhi azt mondta az embereknek: Ide figyeljetek! Úgyis ültök. Ahelyett, hogy ott ültök, miért ne ülnétek át ide És miközben ültök, szavaljátok kórusban: Függetlenséget! Most!” Ez felvet egy másik kérdést a célok és az eszközök etikájával kapcsolatban. Már említettük, hogy az emberiség nagyjából három csoportra osztható: vannak a Kisemmizettek, vannak a Kevesei-bitorlók, a Többet-akarók és végül a Birtoklók. A Birtoklók célja: megtartani amijük van Ezért minden módon fenn akarják tartani a status quo-t, amit viszont a

Kisemmizettek meg akarnak változtatni. A Birtoklók létrehozzák a saját erkölcseiket, saját etikájukat, amely igazolja az elnyomásra alkalmazott módszereiket és minden más eszközt, ami a status quo fenntartását szolgálja. A Birtoklók általában törvényeket, bíróságokat hoznak létre, amelyek szintén a status quo megőrzése mellett kötelezik el magukat. Mivel a legtöbb hatékony eszköz a status quo megváltozására ilyen módon illegális vagy nem-etikus az uralkodó felső réteg szemében, a Kisemmizettek az idők kezdete óta arra kényszerültek, hogy az „ember alkotta törvényeknél magasabb törvények”-re hivatkozzanak. Amikor aztán a Kisemmizettek sikeresek lesznek, és Birtoklókká válnak, abba a pozícióba kerülnek, hogy próbálják védeni azt, amijük van, és moráljuk fokozatosan átalakul a hatalmi struktúra változásának megfelelően. Nyolc hónappal azután, hogy India elnyerte függetlenségét, az Indiai Nemzeti Kongresszus

törvényen kívül helyezte a passzív ellenállást. Alkalmazása bűntetté vált Egy dolog volt a korábbi Birtoklókkal szembeni hatékony és sikeres alkalmazása, de most, hogy a hatalom már az ő kezükben volt, biztosítani akarták, hogy ezt az ő eszközüket ne használhassák ellenük! Többé már nem Kisemmizettek lévén, nem apelláltak az ember alkotta törvényeknél magasabb törvényekre. Most, hogy ők csinálták a törvényt, az ember alkotta törvények mellett voltak! Az éhségsztrájk, amely olyan hatalmas volt a forradalomban, szintén más megítélés alá esett Nehru, a fent említett interjúban azt mondta erről: „A kormányt nem fogják befolyásolni az éhségsztrájkok Az igazat megvallva én akkor sem értettem egyet ezzel a módszerrel, amikor Gandhi alkalmazta.” Sam Adams, az Amerikai Forradalom tűzforró radikálisa egy másik világos példával szolgál. Adams az elsők között volt, akik kinyilvánították a forradalom jogosságát.

Az Amerikai Forradalom sikere 109 után viszont ugyanez a Sam Adams volt az, aki mindenkinél hangosabban követelte azok kivégzését, akik részt vettek a S hay-féle lázadásban, hangoztatva, hogy senkinek sincs joga, hogy forradalmat szítson ellenünk! Az erkölcsi racionalizálás elengedhetetlen volt és elengedhetetlen lesz a célok és eszközök kiválasztásánál és alkalmazásánál. Machiavelli vaksága, ahogy nem vette észre, hogy cselekedeteket és az indítékokat erkölcsi lepelbe kell öltöztetni, egyike a legnagyobb hibáinak Azt mondta, hogy „a politikának nincs köze az erkölcshöz” Micsoda tévedés! A nagy vezetők mindegyike beleértve Churchillt, Gandhit, Lincolnt és Jeffersont is mindig gondoskodtak azokról az „erkölcsi elvekről, melyek fennkölt öltözékbe burkolták a nyers érdekeket. Ilyen öltözék a „szabadság”, az „egyenlőség”, „az ember alkotta törvények felett álló törvény” stb. Ez még a nemzeti

válság idején is érvényes volt, amikor általánosan feltételezték, hogy a cél bármilyen eszközt szentesít. Minden hatékony akciónak szüksége van a moralitást igazoló „okmányra” útlevélre Tizenegyedik szabály A célt olyan általános kategóriákban kell megfogalmazni, mint „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség”, „Minden ember jólétéért!” „A boldogság követése!”, „Békét, Kenyeret!” Whitman azt mondta: ha a célt egyszer már megneveztük, nem parancsolhatjuk vissza”. Az előzőekben már utaltunk rá, hogy a cselekvés bölcs embere tudja: gyakran a cselekvés, az eszközök cél felé törő áramában teljesen új és váratlan célok merülnek fel a cselekvés legfontosabb eredményeiként. Az amerikai polgárháborút az Unió fennmaradásáért kezdtük, az eredmény a r abszolgaság felszámolása lett. Ebben az összefüggésben jó, ha mindig emlékezünk arra, hogy a történelem olyan cselekvésekből áll, amelyek

során az egyik cél egy másik cél követéséből születik. A tudományos eredmények többsége olyan kísérleteknek köszönhető, amelyeket olyan céllal végeztek, amelyhez semmi köze sem volt a létrejött eredménynek. Látszólag apró gyakorlati programok végrehajtása során olyan felismerések születhetnek, amelyek alapjaiban befolyásolhatják a fennálló tudományos alapokat, JC Flugel a következőket írja az „Ember, erkölcs és társadalom című könyvében: „A pszichológiában sem szabad meglepődnünk, hogy amikor pl egy eszközt vizsgálunk (pl tanulmányozzuk a neurotikus szimptómák gyógyítását, a hatékonyabb tanulás vagy az ipari fáradtság csökkentésének módszereit), azt találjuk, hogy megváltozik beállítottságunk a célt illetően (mélyebb ismereteket szerzünk a lelki egészség természetére vonatkozóan, a nevelés szerepét és a munka helyét illetően az emberi életben)”. A cél és az eszköz témájának lelki

árnyékboxolása tipikusan azokra jellemző, akik az élet harcmezején megfigyelők, nem pedig aktív résztvevők. A „Jógi és a komisszár” c regényében Koestler alapvető téveszmével indít, amikor önkényesen demarkációs vonalat húz a hasznosság és az erkölcsösség közé. Egyik oldalon a jógi, aki számára a cél sohasem szentesíti az eszközt, a másik oldalon a komisszár, akinél a cél mindig szentesíti az eszközt. Koestler igyekszik megszabadulni a maga konstruálta kényszerzubbonytól, azt a megoldást javasolva, hogy a cél csak szűk határok között szentesíti az eszközt Ilyen módon Koestler a cselekvésnek egy elvont konfrontációja során már rákényszerült, hogy megte- 110 gye az első lépést a hatalomhoz és a cselekvéshez vezető kompromisszumok útján. Az, hogy mennyire „szűkek” ezek a határok, és ki határozza meg ennek mértékét, ajtót nyit a fentiekben elemzett premiszszákhoz. Az a f ajta személyi biztonság

és b izonyosság, amelyet a cél ok és esz közök tisztaságának ügyvédei keresnek, csak a jogizmus anyaméhében vagy a kolostorban képzelhető el. Bertrand Russel az „Emberi társadalom az etikában és politikában” című könyvében megjegyezte, hogy „a moralitás olyan mértékben elmerül az eszköz témájában, hogy majdnem morálisnak tűnik bármit is vizsgálni a belső, elidegeníthetetlen érték vonatkozásában. De nyilván semminek nincs értéke, mint eszköznek, hacsak az, aminek az eszköze, nem rendelkezik önálló értékkel Ebből következik, hogy a belső érték logikailag elsődleges egy értékhez, mint eszközhöz képest.” A szervező, a forradalmár, az aktivista vagy nevezd, aminek csak akarod, amikor el van kötelezve egy szabad és nyitott társadalom mellett, ezzel már elkötelezte magát egy sor magasrendű érték mellett. Ezek az értékek magukba foglalják az összes szervezett vallás alapvető erkölcseit. A fundamentum: az

emberi élet értékének elismerése. Ezek az értékek magukba foglalják a szabadságot, az egyenlőséget, az igazságosságot, a békét, a véleményeltérés jogát. Azokat az értékeket, amelyek emberek millióinak reményeit és vágyait testesítették meg: „Szabadság, egyenlőség, testvériség!” a francia forradalomban; „Kenyeret és békét!” az októberi szocialista forradalomban; vagy a b átor spanyolok csatakiáltása: „Jobb állva meghalni, mint térden állva élni!” Az egyenlőség demokrácia is egyben. A demokrácia nem cél, hanem eszköz a fenti értékek eléréséhez. A célok és az eszközök olyan mértékben egymásba fonódnak, hogy a helyes kérdés nem a sokat hangoztatott „szentesíti-e a cél az eszközt?”, hanem „ez-és-ez a konkrét cél szentesíti-e ezt-és-ezt a konkrét eszközt? Célok és eszközök /. Egy ügy cél-eszköz-rendszerének etikája iránti érdeklődésünk fordítva arányos az üggyel kapcsolatos

személyes érdekeltségünkkel 2. Az eszközök etikájával kapcsolatos álláspont függ attól a hatalmi-politikai pozíciótól, amelyet az értékelők elfoglalnak 3. Háborúban a célok majdnem minden eszközt szentesítenek 4. A célokkal és eszközökkel kapcsolatos etikai ítéletet azoknak az időknek, azoknak a körülményeknek a kontextusába, közegébe helyezve kell kialakítani, amikor az események történtek, nem pedig .valamiféle más kronológiai szempontból előnyös bázisról kiindulva 5. A cél és az eszköz etikája iránti érdeklődésünk a lehetséges eszközök számának növekedésével arányosan növekedik és fordítva 6. Minél kisebb jelentősége van az elérendő célnak, annál inkább megengedhetjük magunknak, hogy figyelembe vegyük az alkalmazott eszközök etikai vonatkozásait. 7. A siker vagy a bukás döntő meghatározója a cél és az eszköz etikájának 8. Az eszköz morális megítélése jelentősen függ attól, hogy ezeket

olyan időben alkalmazzák, amikor szembe kell nézni a közvetlen vereség lehetőségével vagy pedig a győzelem küszöbén. 111 9. Az ellenfelünk bármilyen eszközt, amely hatékonynak bizonyul ellene, amorálisnak, etikátlannak fog minősíteni. 10. Az ember azt csinálja, amit tud, azzal amije van, ott és akkor, amikor lehet, és mindezt morális lepelbe öltözteti 11. A célt olyan általános kategóriákban kell megfogalmazni, mint „Szabadság, egyenlőség, testvériség”, „Minden ember jólétéért”, „A boldogság követése!” „Békét, földet, kenyeret!” (Fordította: Molnár Sándor) 146 III. fejezet Szomszédsági térkép Elisabeth Pfeil - Szomszédsági és érintkezési kör a nagyvárosban; elméleti megfontolások Az egyes családok, bármennyire zárkózottak és központosítottak, a nagyvárosban is szomszédok, rokonok és ismerősök közelében élnek. A teljesen magára hagyott család kivétel, de az elszigeteltség és az

összefonódás specifikusan nagyvárosi mértéke még mindig vizsgálatok tárgya. A lakóterületek, társadalmi rétegek és nagyvárostípusok szerinti differenciálódást ugyan már eleve valószínűnek fogadhatjuk el, és ezt a különböző vizsgálatok is igazolják, de még váratnak magukra az olyan módszeresen felépített vizsgálatsorozatok, amelyek különböző részobjektumokat azonos szempontok szerint boncolva, összehasonlító eredményekhez vezetnének, és lehetővé tennék, hogy a nagyvárosi család környezetéről, típusainak valós sokféleségéről véleményt alkothassunk. A következő vizsgálat, amely Dortmund északi részéről készült, a hasonló felmérések első láncszeme kíván lenni, amelyeket eltérő lakásformákkal, eltérő társadalmi struktúrával és eltérő mobilitással rendelkező más városrészekben végeznek majd, hogy ily módon legalább az ipari nagyváros viszonylatában a kutatás teljesen feldolgozza a

nagyvárosi család emberi környezetét.1 E sorozat első munkái még összefüggenek a lakáskérdéssel kapcsolatos tapasztalatok és kívánságok vizsgálatával. Ennek megvolt az az előnye, hogy a kérdezőbiztosoknak nem kellett az emberi kapcsolatokra vonatkozó kérdésekkel „ajtóstul rontaniuk a házba”, hanem érdektelen témákon indult meg a beszélgetés, még a nehéz kérdések feltevése előtt. Másfelől azonban ez azt jelentette, hogy a legszükségesebb kérdésekre kellett szorítkozni, nem lehetett túlterhelni az interjút A lakásról, az esetleges költözködési szándékokról, a munkahely és a lakás közötti útról folytatott beszélgetés vége felé már számolni kellett a kifáradás jeleivel, amelyek csakugyan fel is léptek. A további beszélgetés során tilos volt mélyebben belebocsátkozni a sz omszédi vagy egyéb kapcsolatokkal összefüggésben felmerült kérdésekbe (vagy ezekre utólag visszatérni). Ezért a további

vizsgálatok szempontjából kívánatos lenne, ha a szomszédi és társadalmi környezetről folytatott beszélgetésnek nemcsak az interjú egynegyedét, hanem legalább a felét fenntartanák Ezenkívül az északi városrészben végzett vizsgálatok tapasztalatai alapján néhány pontban kiegészíteni vagy pontosítani kellene a kérdezést 112 A szomszédsági és az ismeretségi kör a család körül foglal helyet, s a család, amennyiben résztvevője ezeknek, a saját területén túl is kifejti hatását, és bevisz vagy bebocsát olyasmit, ami nem tartozik a szorosan vett családi közösséghez. Percekre vagy órákra nyitva áll valamilyen irányban vagy valaminek a számára, hogy aztán hamarosan gazdagodva vagy kimerülve ismét becsukódjék Ő maga a folyamatos közeg, amely folytonosan, vagy anélkül, hogy megszűnnék. Igaz, a szomszédok és az ismeretségi kör is itt van, de másként, várakozva, készen arra, hogy igénybe vegyék, vagy hogy ő

vegye igénybe a családot. A velük való közösség csak időközönként válik időszerűvé A szomszédi közösség, ellentétben a lakóközösséggel (háztartási közösséggel) diszkontinuus (M Weber); az érintkezési (ismeretségi) körnek is sajátja ez a diszkontinuitás. Ez jellemző a család valamennyi társadalmi „külső területére”. Ám a szomszédsági kört a többi területtől a térbeli kontinuitás különbözteti meg A szomszédi környezet ugyanis megszakítás nélkül helyezkedik el a család belső területe körül, míg a rokonok és b arátok szétszórtan2 Lényegileg csak a szomszéd mondható térbelileg közel levőnek, csak a szomszédi közösség „hely szerinti közösség” (szemben a „vér szerinti közösséggel”, a rokonsággal, és a „szellemi közösséggel”, a b arátsággal).3 Egyébként kivételek is előfordulhatnak: ha a régi, gyéren betelepült szomszédi közösségekbe új települések ékelődnek be, olykor

az új településeket átugorva, fennmarad a régi szomszédsági kötelék.4 A „személyi alap” (Croon) helyettesíti a térbelit Azt nem tudjuk, hogy ez mennyi ideig tartható így fenn. Általánosan érvényes azonban az a megállapítás, hogy a szomszédságot mindenkor térben szemléljük, a közelben megvalósuló együttlétként, helyi csoportként.6 A szomszéd jelentősége éppen térbeli közelségéből következik „A jó szomszéd jobb a távoli barátnál” (a német „Freund”-barát új alnémetül „Früond” = rokon)7 a népnyelv ezzel a szólással, amelyet D. v Oppen az északi Ruhr-vidék egyik bányavárosában hallott, ahol a szomszédsági viszonyokat vizsgálta (nyilvánvalóan ottani közmondás), igen találóan jelöli meg a szomszédság és rokonság, illetve az ismeretség viszonyát Voltaképpen szívesebben fordult volna az ember a „baráthoz”, ámde a rokonok és a barátok távol laknak, a szomszéd ellenben, aki közel lakik,

gyorsan elérhető (s ez sok esetben fontos lehet). Abból a tényből eredően, hogy a vérségi kötelék vagy a baráti vonzalom révén lényegében a „közelebb állók” távol laknak, nő az értéke a nem rokonnak, aki voltaképpen „távolabb áll”, de a valóságban a legkönnyebben elérhető így tehát a szomszédság és a rokonság, illetve a baráti kör egymást kiegészítő viszonyban állnak egymással. A szomszéd átvállal egy feladatot, amelynek teljesítésére a rokon vagy barát nem képes, de ezzel nem helyettesíti őt Valakiről, akinek csak szomszédai vannak, rokonai vagy barátai azonban nincsenek, nem mondhatjuk el, hogy szélesek emberbaráti kapcsolatai, hacsak a szomszédai nem rokonai is egyben, vagy nem alakulnak át barátokká. (Hogy a megfordított tétel is érvényes-e minden körülmények között, vagyis, hogy szegény az, akinek nincsenek szomszédai, arra még visszatérünk.) A szomszédok, rokonok és barátok egymásra

utaltsága mutatja, hogy nemcsak formai okokból jogos a szomszédsági viszonyok és a b aráti-ismeretségi kapcsolatok együttes vizsgálata, tehát nemcsak azért, mert mindegyik ugyanahhoz a külső területhez tartozik, hanem azért is, mert az egyiket nem szemlélhetjük a másik nélkül. A szomszédság fogalma 113 A szomszédsággal kezdjük, azzal a körrel, amely a család belső kerületének porta, ház, kerítés, bérlakás közvetlen közelében helyezkedik el. A szomszédság fogalma sok jelentésű. A mai német „Nachbar” (szomszéd) szóban még világosan felismerhető az ófelnémet „nahgibur”-ból, a középfelnémet „Nachgebur”-ból való levezetés A szó eredeti jelentése: wer nahe die Frucht anbaut (aki a közelben ülteti a terményt), és későbbi jelentése: wer sich nahe angebaut hat (aki a közelben telepedett le). De ahogyan a közelség fogalma hol szorosabban, hol tágabban értelmezett, a szomszédság fogalma is bővülhet. Az

idézett szólásban, amely szerint a jó szomszédság jobb a távoli barátnál, a szomszédság fogalma a sz orosabb értelemben használatos, a „legközelebb lakót” jelöli, és így az általános szóhasználat mindenkor azt nevezi szomszédnak, aki a szomszéd házban vagy a szomszéd lakásban tőszomszédságban lakik. De az egymással szemben lakók, egy házcsoport vagy egy utca lakói is nevezhetik egymást „szomszédnak”, sőt, valamely helység egész területét is nevezhetjük „szomszédságnak”. A néhány házból álló tanyán, de még a kis faluban is mindenki „szomszédja”9 a másiknak. Itt a szomszédság és a község (communa) határai fedik egymást; mindkettőnek azonos a térbeli alapja, de azért mégsem azonosak. Valamivel nagyobb falvak azonban jellemző módon több szomszédságra bomlanak,10 amíg a kisebb városokban a szomszédság többnyire egy vagy több utcát foglal magába. Paraszti szórványtelepüléseknél a szomszédi

közösség független a községi határoktól. A nagyvárosban rendszerint csak a közvetlenül mellettünk lakót nevezzük szomszédnak, „a szomszédságban levő” viszont bizonytalanul körülhatárolt, tágabb területet jelent, és a támpontot az építési módtól függően a szomszédban épült házak, az utca, az utcarészlet, a közös belső udvar köré csoportosult házak, alkalomadtán a háztömb de mindenkor valamilyen helyi öszszefüggés szolgáltathatja. A jelek szerint a „szomszédság” szót általában tágabban értelmezik, mint a „szomszéd” szót. De a „szomszéd” szó is bővíthető, ahogyan például Dél-Nénietörszágban mindenkit „szomszéd úrnak” szólítanak, aki a kocsmában odaül az ember asztalához A modern várostervezés a „szomszédság” fogalmát az önálló lakótelep „neighbourhood-unit” (amerikai angolul: neighborhood-unit”), azaz a szomszédsági egység formájában fogadta el, olyan városrészt

jelölve ezzel, amelynek saját külön építészeti, gazdasági és kulturális súlypontja van, és amely városépítészeti jelzésekkel világosan elkülönül a többi városrésztől. Olyan városrészt értünk ezen, amely a nagyváros egészétől viszonylag független, önálló életet él, tehát lakóinak tudatában áttekinthető, átélhető egységként rajzolódik ki. A nagyváros „szomszédságokká” való tagolásával áthidalni remélték a nagy kiterjedésből eredő károkat, bízva abban? hogy ily módon sikerül felkelteni az emberekben az összetartozás, az otthoniasság érzését és a felelősségtudatot.12 Ezzel a tervezett szomszédság átvesz a természet adta szomszédságtól bizonyos ismertető jegyeket, a társadalmi integrációt. De a városépítők munkájával létrehozott szomszédságok nagyságrendje (3000-6000, sőt néha 10 000 lakos) túllép azokon a határokon, amelyeken belül a személyes bizalmon alapuló szomszédiasság

lehetséges. így a városépítő-művészet alkotta szomszédságban a közös pontra való utaltság és bizonyos fokú társadalmi összefonódottság ellenére nincs meg a többszöri találkozás elengedhetetlen jegye, az, hogy az emberek látásból ismerik egymást. A kisebb, természetesen kialakult szomszédságok határa 114 ott van, ahol megszűnnek a személyi kapcsolatok, ameddig nem kerül sor társadalmasodási jelenségekre, a h atárok labilisak.13 A városépítők minden bizonnyal azt is tudják, hogy „szomszédságaik” nem a tulajdonképpeni értelemben vett szomszédságok, és már akadtak is olyan javaslatok, hogy folytatni kell a felbontást „családi egységekre”, vagyis valódi szomszédságokra. Ha következetesen mindenkor „szomszédsági egységekről lenne szó, akkor a szomszédság fogalmának a 3000-6000 lakosú, viszonylag autark városrészekre való alkalmazása nem is volna rossz. De sajnos nem így van Egyszerűen csak

„szomszédságról” beszélnek Ráadásul, hogy teljes legyen a zűrzavar, az angolszász iroda- lomban olykor bizonyos jellegzetes városrészeket is neighbourhood-nak neveznek; pedig az a területi csoportosulás, amelynek meghatározott fizikai és társadalmi ismertetőjegyei vannak (tekintettel az előforduló háztípusokra, a foglalkozások szerinti összetételre, a kereseti szintre, a származásra, a vallásra stb.), még nem szomszédsági egység, hanem csupán városnegyed, amelyen belül kialakulhatnak szomszédsági körök Még kevésbé tekinthető szomszédságnak az amerikai szociálökológusok „natural area”-ja (természetes övezete). Carpenter15 joggal említi a „residential area”-kat (lakóterületeket, mint „pseudo-neighborhood”-okat (álszomszédsági egységeket), S. Riemer pedig úgy véli, igazi „lakószomszédság” csak ott létezik, ahol „belső társadalmasodás” ment végbe A szomszédság mindennemű tudományos

vizsgálatának tehát először tisztáznia kell a szó jelentését. P. H Mann16 csak azokat nevezi szomszédoknak, akik között szomszédiasság, jószomszédi viszony alakul ki; a neighborhood-unitok „földrajzi szomszédságában” élőkre a „lakó” szót használja. A kettős szóhasználat világos R. Glass tanulmányában is, amely a várostervezés társadalmi összefüggéseivel foglalkozik. A szerző, hogy támpontot találjon a tervezett szomszédsági egységekhez, és hogy reális alappal ruházza fel a városépítési tervet, a már meglevő szomszédsági egységek felkutatásán fáradozik. Szomszédsági ismérvként csak fizikai és társadalmi ismertetőjegyeket fogad el (a már említetteken kívül esetleg még a női munkavállalás tényét stb.), bár maga is tisztában van azzal, hogy ezen a módon nem ragadja meg a v oltaképpeni szomszédságot, hiszen ez más határokhoz kapcsolódik, s nem azonos a lakónegyed határaival. A bevásárlóterület

körülhatárolásával is megpróbálta megragadni a szomszédság határait, de ez az elszigetelten fekvő városrészeket kivéve a sokféle átfedés miatt nem sikerült Mi pedig, megadva magunkat a „szomszédság” városépítők által lefoglalt fogalmának, szomszédsági körről beszélünk, és ezen azt a tulajdonképpeni szomszédságot értjük, amelyben összehangolt szomszédi viszony áll fenn az emberek között. A szomszédsági kör elhatárolását a leghelyesebb csak azután elkezdenünk, ha a vizsgálat alapján már megállapítottuk a tényállást. Az USA-ban 12-100 családot felölelő szomszédsági körökkel találkoztak, Wurzbacher az általa vizsgált falvakban (egy nagyközség részeiben) 10-70 családos szomszédsági köröket talált, Klages a Hamburger-Langenhorni-i egy- és kétlakásos családi sorháztelepülésen 40 családos köröket: 10 ház jobb oldalt, 10 ház bal oldalt, de ha az utca hosszabb volt, már bizonytalankodtak az emberek,

hogy k öszöntsék-e egymást vagy sem; a villanegyedekben ez a b izonytalanság már a harmadik háznál kezdődik. 115 McClenaham Los Angeles egyik peremvárosában megfigyelte, hogy a sz omszédi kapcsolatok „a szomszéd házra és a szemben levő házra” korlátozódtak, míg azelőtt állítólag több háztömb között állt fenn szomszédi viszony; ezek szerint tehát a szomszédsági kör kiterjedése is változhat. A szomszédsági kört kettős értelemben kell vizsgálnunk: (1) mint szomszédsági összefonódást eleve adott területen (a mi esetünkben ez a bérház), és (2) mint az egyes családok szomszédsági körzetét. Ez tehát két nézőpont: az egyik alapja a ház, a másiké a család. A szomszédi viszony, bármennyire kötött is a térbeli alaphoz, pszichikai folyamat,23 de körülhatárolásában építészeti és városépítési határok is kifejtik befolyásukat, olykor pedig valósággal betorkollik a készen talált térbeli formák-ba.24

Figyelembe kell vennünk azt is, hogy a szomszédi összefonódással jellemzett övezet határai nem feltétlenül és nem minden tekintetben esnek egybe a benne élő családok mindegyikének szomszédsági körzetével. Például, az a tőszomszédi kör, ahol általános, hogy az emberek köszönőviszonyban vannak egymással, a legkülönbözőbb intenzitású szomszédi kapcsolatokat foglalhatja magába. S ott, ahol a szomszédi kapcsolatok a leginkább külsőségesek éppen a köszönőviszonyban levőknél , egyik kör metszi a másik kört. Az egyes családok intenzitási fokok szerint beosztott körzete más családok hasonló körzeteivel összefonódva hálózatot alkot. Ily módon „igen labilis egységek” (Simmel) jönnek létre. Az emberek nem állnak egymáshoz egyformán közel. Ha B-nek a l egközelebbi szomszédai A és C, akkor C legközelebbi szomszédai B és D, jóllehet valamennyien az A-W szomszédsági körbe tartoznak. Ha figyelmen kívül hagynánk a

szomszédsági kör lépcsőzetességét, nem kielégítő eredmények jönnének létre. A „szomszéd” fogalmának a közvetlen tőszomszédokra való korlátozása, a szomszéd udvarból való szomszédok, az azonos házban lakó szomszédok, a „legközelebbi szomszédok” és egyáltalán: a különböző szomszédok között árnyalt megkülönböztetések, ahogyan a mindennapi köznyelvben alkalmazzuk, megadja a kutatónak a szükséges fogódzót. D v Oppen15 és H Klages ily módon kimutathatták, hogy az egyes megkülönböztetések egyszersmind intenzitási fokot is jelölnek. „A belső kör” (Klages) csak a legközelebbi szomszédokat foglalja magába, „a kisebb intenzitású kör pedig az utcát”. A „szükségszomszédok” kifejezés amellyel Oppen a legközelebbi szomszédok megjelölésében találkozott már utal e tőszomszédok különleges funkciójára. Dortmund északi városrészét vizsgáló felmérésünkben szándékosan nem tettünk fel a

szomszédságra és a sz omszédokra vonatkozó kérdéseket, csak a bérházon belül kialakult meghatározott kapcsolatok iránt érdeklődtünk. Kitűnt, hogy az emberek a közvetlenül mellettük lakókat nevezik szomszédoknak,27 a ház többi lakóját pedig lakótársaknak, „a bérlők”-nek, házbelieknek, házközösségeknek nevezik. De ha a kérdezőbiztos a beszélgetés folyamán a „szomszéd” kifejezést használta a ház lakóira, a kérdezettek is átvették ezt, és közelebbi szomszédaik megjelölésére nyomban éltek a kínálkozó „ezen a folyosón lakó szomszéd”, „ezen az emeleten lakó szomszéd” kifejezésekkel. A társas érintkezést kutató vizsgálatokban a leghelyesebb lenne először bevárni, hogy a megkérdezettek használják-e, és milyen vonatkozásban a „szomszéd” és a „szomszédság” szavakat, majd ehhez 116 kapcsolódó kérdésekkel megállapítani a szó pontos értelmét. Klages más módon járt el:

megkérdezte, kik azok a környékbeliek, akikre a megkérdezett a „szomszéd” szót alkalmazná; ezután a kérdezett által alkotott definíciót használta fel a család megvizsgálandó környezetének körülhatárolására. Ez járható út ugyan, de nem követhető akkor, ha a bérházból mint vizsgálati egységből indulunk ki A szomszédság lényege A szomszédság körének fogalmát és határait nem taglalhatjuk anélkül, hogy ne érintenénk a szomszédi közösség lényegét és tartalmát. „A károk helyrehozása, a kölcsönös támogatás és segítés, a gondozás és ápolás, a vigasz és bátorítás, a védelem és biztonság” mindez elsősorban a családi és házközösség feladata, de ha a család erejéből nem futja érré, akkor a rokonságnak és a szomszédi közösségnek is feladatává válik.28 A szomszédi viszony lényegénél fogva járulékos, kiegészítő valami és kisegítő jellegű”: ha valamely feladat meghaladja a család

erejét, akkor színre lép a szomszédi segítség. A szomszéd a par excellence, „segítő a bajban.” Baj minden véletlen dolog, ami „megesik” az emberrel, s ami nem hárítható el, ha a család nem rendelkezik kellő háztartási eszközzel vagy megfelelő számú alkalmas családtaggal. A kis köznapi bajoktól egészen a nagy katasztrófákig tűzvész és hasonlók mindenféle baj előfordulhat. Különösen a váratlan dolgok igénylik a családon kívüli támogatást; de az élet ritkán adódó eseményei esküvő, gyermek születése, haláleset szintén meghaladják a családi háztartás önerejét, és mindig is alkalmul szolgáltak a szomszédok támogatására. Ilyenkor kölcsönös fokozási folyamat indul meg: mivelhogy a szomszédok segítenek, meghívják őket az ünnepségre, és m ivelhogy a sz omszédokat is meghívták, bővül a vendégek köre, és még inkább szükség van a segítségre. Bizonyos ciklikusan visszatérő sürgős munkák

(például az aratás) igénylik a szomszédok segítségét. (Ezt eleve be is tervezik a családi háztartás menetébe). Minél többet veszít kivételes jellegéből vagy minél inkább „túlsúlyban van a típusosán visszatérő kivétel” (M. Wbewer), annál inkább intézményesül Ha a szomszédok körét tartós jellegű feladatokkal bízzák meg, mint például útépítés és karbantartás és a közösség gyakran veszi igénybe őket ilyen feladatokra , akkor mihamarabb alapszabályokkal rendelkező intézménnyé fejlődik Az alsó-rajnai hitelközösségek, amelyekről Latten számol be, még manapság is kitűnő példát szolgáltatnak erre (még újabban megállapított szomszédsági alapszabályok is léteznek, Latten is idéz egy 1926-ból valót.) A közösségre háruló feladatok kötelekében megszilárdul a szomszédi viszony, amelynek eredményeképpen társadalmi szövetségek jönnek létre, és ebből a szempontból teljesen közömbös, hogy

törvény szabta nyilvános feladatokról vagy az érdekeltek által kitűzött célokról van-e szó. A közösségek tartalma változatos képet mutat: a géphasználati közösségektől, a védelmi közösségeken át, egészen a farsangoló közösségekig (például a vizsgált bányavárosban akadt ilyen), ahol az ünnepet szervező közösség egy eredetileg kölcsönös segítségnyújtási szövetségből jött létre, majd önálló életre kelt. (Az alapszabály bizonyos fordulatain még felismerhető a közösség eredeti jellege) A szomszédnak nyújtott segítség lényegéhez hozzátartozik, hogy kölcsönösségen alapul (de itt nincs helye a kicsinyes felrovásnak, hiszen vannak soha vissza nem térő szükségállapotok, következéskép- 117 pen olyan segítségnyújtás is létezik, amelyet teljesen viszonozni soha nem lehet).30 A pénzzel kiegyenlített szomszédi segítség kilépne a szomszédi viszony keretéből: hiszen pénzért más is nyújthatta

volna, csak véletlenül segített a szomszéd, így tehát nem mint szomszéd tette” A szomszédi viszony más alapelveken nyugszik, mint az üzleti viszony.32 Itt csereviszonyról33 van szó, amelyben a viszontszolgálatra nem azonnal és nem megállapított becsérték szerint kerül sor, ezzel szemben feltételezi a bizalmat, a nézetazonosságot Ezenkívül alapja a térbeli és a fizikai elérhetőség is: az érdekeltek tudják, hogy a másikat bízvást megkérhetik, bizonyosak egymás szolgálatkészségében, megbízhatóságában, egyetértésében, hozzájárulásában. (Tönnies „természetes egyetértés”-ről beszél) Mindezt leginkább a letelepedettek és egyenlő állásúak között találjuk meg, de legalábbis azonos gondolkodásra van szükség.34 A szomszédi kötelezettség íratlan törvények érvényességét a másiknál is fel kell tételeznünk A szomszédi magatartás nem spontán megnyilvánulás, hanem a sz ó szoros értelmében magatartás

(rögzített, megszabott); az összetartozás természetes érzésén, egyfajta sorsközösségen és eg ymásra utaltságon alapulhat, és a testvériesség törvénye irányíthatja, józan, tárgyilagos testvériességé mint Max Weber megjegyzi , amelynek „bebiztosító” jellegét világosan mutatja az „amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten”. De lehet egyszerűen csak hagyományosam átvett magatartási norma az emberi tudatban anélkül, hogy szükség lenne indoklásra: a szomszéddal így kell viselkedni !35 A szomszédokat mindenkor közös törvénynek kell irányítania, különben nem tudhatja az ember, hogy számíthat-e kölcsönre vagy segítségre, ha szüksége lesz rá? A típusosán visszatérő esetekre kötelező szabályok alakulnak ki, pontosan és megingathatatlanul rögzített magatartási formák szabják meg, mit kell tenni, ha a szomszédban esküvőt ünnepelnek, gyermek születik vagy meghal valaki. De más a helyzet a mindennapok kis,

véletlenszerű eseményeivel, vagy ha valami rendkívüli baj történik. Mégis, van egy keret, amelyen belül a magatartás ilyen esetekben is az emberek alkotó képzeletét igénybe véve kialakul. Ha például leég egy major, akkor vannak ugyan korábbi képek, amelyekhez az e mber tarthatja magát („akkor ezt így meg így csinálták”), de egészen másként is eljárhat. A magatartási formáktól egészen a mereven rögzítettekig, amelyek mindegyike szájhagyomány útján öröklődik A szomszédi közösségek normáit csak akkor rögzítik alapszabályokba, amikor a közös feladatok (útépítés, kutak karbantartása stb) ellátása végett intézményesül Amíg azonban ez a közösség csak „fesztelen csoportot” alkot, addig íratlan norma irányítja, szokás és hagyomány, múltbéli átélés és szoktatás köti.36 Mozgékony társadalmakban mindig újra és újra be kell gyakorlódnia; az újonnan odaköltözötteket vagy befogadják, és elismerik

szomszédként, vagy sem. Megállapodott társadalmakban viszont a szomszédi viszony feltétlenül adott; nem is a családhoz, hanem a portához és a házhoz tapad, nem beszélve az egyes emberekről, akik lehetnek jó vagy rossz szomszédok, de mindenképpen szomszédok. A fiatal ember óhatatlanul és magától értetődően belenő a szomszédok körébe. így a sz omszédság formai jellegében minden esetben egy eredeti csoportosulás formai jellegét hordozza. Cooley a „primer csoportokhoz” számítja, ahol végbemegy az első és teljes társadalmi tapasztalat. S bár képes a társadalmasodásra, természet adta szomszédi közösséget alkot (M Weber). Ahogyan konkrétan sajátos helyzetet foglal el a csal ád és a k ommuna között, úgy formai 118 helyzeténél fogva a „közösség” és a „társadalom” között áll. Mint primer csoport nagyjelentőségű a felnövekvő, még alakítható ember szempontjából. Funkciója ugyanis nem áll meg a

szerszámokkal és munkával nyújtott segítségnél. A család nemcsak materiális vonatkozásban szenvedhet „szükséget”, és igényelheti a szomszédi segítséget, hanem szellemiekben is, hiszen e tekintetben sem önellátó; tanácsot, eszmecserét, vigaszt, biztatást, visszhangot, tájékozódást és kikapcsolódást is kereshet a szomszédok körében.39 A szomszédok mindennapi munka utáni összejövetele a fonóban, gyümölcsaszalásnál vagy egyéb foglalatosság közben a legnagyszerűbben kibontakoztatja a szomszédi kapcsolatokat; ily módon a szomszédok legalább mindennapi munkájuk után részt vesznek egymás családi életében. Ahol zárt szomszédi közösségek valamilyen gazdasági cél elérésére szövetkeznek, és célirányos társulatokká alakulnak át, „funkcióikat általában a tárgyi célon túlra is kiterjesztik”.40 (Már találkoztunk a farsangoló szomszédi közösségekkel.) A gyerekek életéhez hozzátartozik a közös játék az

udvar- és utcabeli szomszéd gyerekekkel, meg a közös út az iskolába. A szomszédsági kör „kiigazító” szerepe (kölcsönös utánzás) és ellenőrzési funkciói már nem férnek bele az időszaki segélynyújtás fogalmába. Ha a szomszédi kör itt is, ott is kiegészítő szerepet tölt be mindabban, amihez a család nem elegendő, vagy amiben csődöt mond, folytonosan különösen a kölcsönös szabályozó egyengetésben hatásokat bocsát ki, maga is a társadalmi rend hordozójává válik.41 A szomszédság jelentősége a nagyvárosban A szomszédság lényegének meghatározása alapján már előre elmondhatunk egyet-mást a nagyvárosban tapasztalható jelentőségéről. Elképzelhetők olyan társadalmi formák, amelyekben a szomszédságnak, tekintettel tipikus funkcióikra, egyáltalán nem volt szerepe. Hiszen, ha tulajdonképpen a család valamilyen szorult helyzetbe kerül, akkor elképzelhető, hogy ugyanennek a családnak tökéletes felszerelése

teszem azt, a gépesített háztartásban feleslegessé teheti a szomszédi segítség egyik-másik formáját. Ha a hirtelen támadt szükséglet kielégítését az élet rendkívüli eseményei alkalmával szervezetek vállalják magukra (temetkezési vállalatok, hitelintézetek, szülészeti klinikák stb.), akkor „szekunder rendszerek” (H Freyer) váltják fel a primer csoportokat. A község a közösséget érintő feladatokat már nem hárítja a szomszédi közösségekre; természetes dologgá vált, hogy alkalmazottai útján mindent maga intéz el.42 De ezenfelül a barátok, rokonok és ismerősök könnyebben elérhető (telefon vagy gyorsforgalmi közlekedési eszköz révén), s ez is odahat, hogy „a távoli barát” pótolja a „közeli” szomszédot. Az emberek tájékozódási, beszélgetési igénye a m odern társadalomban kielégülhet például a m unkahelyen folytatott eszmecserékben vagy a b aráti kör együttléteiben, nincsenek többé ráutalva

a szomszédok körére.43 Eszerint elképzelhető olyan társadalom, amelyben a szomszédságnak már semmilyen funkciója nincs, és a szomszédi kapcsolatok intenzitása a nullához közeledik. Ezt azonban teljesen aligha érhetné el, mert a társadalmi funkciók köreinek gyakori egymásba kapcsolódása is felmutat néhol folytonossági hiányokat. Eszerint a szomszédság egyedül a szekunder rendszerek hézagosságában érvényesülhetne Továbbá az is elképzelhető, hogy a szomszédi viszonyt ott is, ahol szükség volna rá, gátolja kibonta- 119 kozásában egy és más. Mozgékony társadalomban elmaradhatnak a jószomszédi viszony kialakulásának előfeltételei; ismeretlenek, újonnan odaköltözöttek között nincs meg az a hallgatólagos egyetértés, amely a r égi szomszédok körében természetes. Ha heterogén a lakosság, az emberek bizonytalanok afelől, hogy mit várhatnak a másiktól. „Senkiről nem tudhatod Londonban, hogy kicsoda”, mondja egy

vidékről felköltözött nő Maugham egyik regényében.44 Bizonytalanság uralkodik afelől, hogy a vidékről magukkal hozott magatartási normák itt és most érvényesek-e még Tájékozatlanság afelől, hogy itt milyen szabályok követendők, és vannak-e egyáltalán szabályok? A rengeteg ember kényszerű közelsége a nagyvárosban eltompulást is eredményezhet, a közönyösség védőálarcától ezt viseli a nagyvárosi ember a közlekedési eszközökön az igazi közömbösségig minden iránt, ami a családon és a munkán kívül áll, a túlzott követelmények elhárításáig. Georg Símmel ezzel magyarázza „az egy folyosón lakók egymás iránti teljes közönyét” a modern nagyvárosi társadalomban45 Mi azonban egyelőre csak kérdezzük, valóban fennáll-e ez a közömbösség, s hogy Símmel nem áltafánosítja-e saját társadalmi térségében szerzett tapasztalatait?46 Mindkettő: a szomszéd iránti (materiális és pszichikus) igény

viszonylagos hiánya, és az ismeretlennel szembeni gátlás, a másmilyennel, a túlságosan közellevővel szemben, bizonyos fokig fennállhat a modern nagyvárosban.47 De milyen fokig és milyen konstellációban? Úgy látszik, hogy előzetes eszmefuttatásaink igazolták azt a közkeletű” nézetet, miszerint a nagyvárosi ember jellegzetesen rossz szomszéd, de nyomban sort keríthetnénk újabb megfontolásokra, amelyek óva intenének bennünket az elhamarkodott következtetésektől A nagyvárosi háztartás korlátozott méretei, az a tény, hogy senki sincs, aki az átmenetileg kieső háziasszonyt helyettesítse, a berendezés, amely éppen csak a naponta szükséges tárgyakat foglalja magába, a csö kkent készlettárolás mindez azt eredményezi, hogy a nagyvárosi háztartás jobban megszenvedi az előre nem látott szorult helyzetet.48 A szomszédságnak mint funkcionális közösségnek a vizsgálata mindenesetre meggátolja, hogy a nagyvárosi szomszédi

viszonyok vizsgálata a nagyváros értékcsökkenésének jegyében történjék. A kérdés elsődlegesen nem úgy merül fel, hogy mennyiben létezik még szomszédság a nagyvárosban, nem is úgy, hogy mi az ami már nem létezik (s itt a szorosabb szomszédi viszony mindenkor érvényes értékként, a kevésbé szoros viszony pedig, mint csökkenés, károsodás, veszteség jelentkezne), hanem úgy, hogy mit jelent a szomszédság a nagyvárosban és a nagyvárosi ember számára. Más korokkal és más települési formákkal sem azért hasonlítjuk össze a nagyvárost, hogy a nagyvárosi szomszédi viszonyokat mindenütt és mindenkor érvényes értéken mérjük le, hanem csakis a kölcsönös megvilágítás végett, mint ahogyan kérdéseink előzetes tisztázása érdekében vizsgáltuk meg a nagyváros előtti szomszédi viszonyokat. (Fordítók: Bencze György-dr. Szálai Sándomé-Sás Vilmos-Vágvögyi Attdrás) Lábjegyzetek 1 A kéziratot 1956 m árciusában

lezártuk. Utólag még módunk volt figyelembe venni némi külföldi irodalmat. Helmut Klages időközben folytatta a szomszédi viszonyok vizsgálatát Dortmund-ban; munkája „Der Nachbarschaftsgedanke und die naclibailiche Wirklichkeit in der GroBsladl” (A szomszéd- 120 ság gondolata és a szomszédi valóság a nagyvárosban) címmel jelent meg (Köln-Op-laden, 1958.), és választ ad számos nyitott kérdésre, amelyek kéziratom sajtó alá rendezésének idején még megválaszolatlanok voltak. 2 G. Símmel: Soziologie (1908), 692 old: „A rokoni kapcsolat motívumát tekintve teljességgel téren felüli” és 719. old: „A társadalmi érdekkörök koncentrikusan helyezkednek el körülöttünk” A későbbiekben megvizsgáljuk majd a rokoni és ismeretségi kör térbeli vetületéi 3 F. Tönniei: Gcmeinschaft und Gesellschaft (Közösség és l ársadalom), Berlin, 1887, 1912 16 és köv. old 4 Példákat említ //. CroonK Utennann: Zeche und Gemeinde

(Bánya és község) című művében Tü- bingen, 1958. 181 é s köv old, az általuk vizsgált bányaváros paraszti közösségeit véve alapul R Heberle: The Nomiative Elemem in Neighborhood Relations (A normatív elem a szomszédsági viszonyokban) c. kiadatlan kéziratában, amelyet volt szíves rendelkezésemre bocsátani, egy 120 évvel ezelőtt máshová áüielyezett majorságról számol be, amely ma is ápolja régi szomszédi kapcsolatait, holott az egyes majorok között löbb mérföldes távolság keletkezett 5 Például Carpenter: Encyclopaedia of Social Sciences (Társadalomtudományi enciklopédia), XI/X1I., 357. old megállapítja, hogy ismertetőjegyei közé sorolandó első helyen „its relation wilh a local area” kapcsolata valamely helyben levő területtel; vagy René König: Die Gemeinde in Blickfeld der Soziologie (A közösség a szociológia szemszögéből) c. írásában, vö: Hand-buch der Kommunalwissenschaften (A kommunális tudományok

kézikönyve), 1955. 25 old ezt írja: „A szomszédság spontán módon a társadalmi kölcsönhatások seregét hozza létre, amelyeket térbeli közelség nélkül elképzelni sem lehetne.” König művét csak röviddel a kézirat lezárása előtt 1956 februárjában, Héberléé-l pedig csupán 1956 nyarán voll módomban megismerni 6 A. Vierkandt: Gesellschaftslehre (Társadalomtan), Stuttgart 1923, 1928 453 old 2 k iadás „Nguodder Naober is bialter asn wieder Früond.” 8 Hasonló az angol „neighbour” (amerikai „neighbor”) levezetése az angolszász „nehhebur”-ból. (Vö: Kluge: Etymologisches Wörterbuch der deutschen Sprache (A német nyelv etimológiai szótára)). 9 Franciául: voisin, alapja a latin vicinus, vicus=tanya és falu, tehát ilt is megvan a kettősség lehetősé- ge. 10 Vierkandt, i.m: Csak a kis helységek alkotnak lokális (helyi) csoportokat: nagyobb helységekben a helyi csoportok funkciói a szomszédi közösségek szűkebb

körére húzódnak vissza. Kolb szisztematikus vizsgálatai során, az USA vidéki településein, a visszatérő kérdés: „Melyik szomszédi közösséghez (Nachbarschaft, neighborhood) tartozik Ön?” Idézi JA Quinn: Humán Eco-logy (Humán ökológia) 1950 Az USÁ-ban „open-country neigfbohoods”-nek nevezik őket. Vö: Carpenter, im 12 Vö.: E Pfeil: Grofjstadtforschung (Nagyvároskutatás) Bremen-Horn 1950, és H Klages: im, 39 és köv. old 13 M. Weber: i m, és S Riemer: The Modem City (A modern város) 1952 126 old: „Szomszédság 121 ott létezik, ahol szomszédsági viszonyok alakulnak ki. A szomszédsági viszonyok lényegét az ismétlődő találkozásokon alapuló érintkezés és a szoros személyes kapcsolat alkotja egy összefüggő városi területen belül. De ez nem jelent elkerítettséget” 14Kísérleteznek egy új elnevezéssel is: „városegész” (Stadtschaft), de ez aligha válik be. 15 N. Carpenter: im 16 The Concept os

Neighborlines (A jószomszédság fogalma). The American Journal of Sociology, 1954/2.163 és köv old 17 The Social Background of a Plán. A Study of Middlesborough (Egy terv társadalmi háttere Tanul- mány Middlesboroughh-ról), London, 1947.1 rész: Szomszédsági modellek 18 Quenn-Thomas: The City (A város). New York és London 1939 274 old 19 Gerhard Wurzbacher, Renate Pflaum és mások: Das Dorf im Spannungsfeld industrieller Ent- wicklung (A falu az ipari fejlődés feszültségterében). Stuttgart 1954 112 old 20 Helmut Klages: Der „Neighborhood-Unit Plán”, seine Darstellung und empirische Untersu-chungen über die Realisierbarkeit der mit ihm verbundenen Hoffnungen auf eine Beeinflussung des menschlichen Sozialverhaltens (A „szomszédsági egység terve” és szemléltetése; valamint empirikus vizsgálatok a vele kapcsolatos remények megvalósíüiatóságáról az ember társadalmi magatartásának befolyásolását illetően). Diss Hamburg, 1955 161 és

köv old 21 B. A McClenahan: The Changing Úrban Beighborhood A Sociological Study (A szomszédság fo- galmának változása a városban. Szociológiai tanulmány) Un of South Calif, 1 tanulmány, 1929, 54 és köv. old 22 Az egyházközségen belül erős kapcsolat létezett. A szomszédsági kapcsolat tehát még más forrá- sokból is táplálkozott; további vizsgálat tisztázhatná, hogy az ilyen szomszédságoknak nincsen-e meg a saját törvényük. 23 Georg Símmel lelki korlátozási folyamatnak nevezi (i.m 615 old):a közelség nem a térből, ha- nem a lélekből kiindulva határolható el (és a szomszédi kapcsolat szintén)” és 623. old (általánosabban szólva a határokról): „nem valamely szociológiai hatású térbeli tény, hanem szociológiai tények formálódnak térbelileg határokká”. 24 H. Klages Langenhorn példáján megmutatja, hogy a nem formai szomszédi viszony hogyan találja meg határait: a) az út vagy utca végén; b) hosszabb

utak esetében ott, ahol az út megtörik, bekanyarodik, egy facsoport áll vagy a t ér kiszélesedik; megemlíti, hogy a „mi” tudat a fizikai keret érzékileg észlelhető elemeire támaszkodik. 25 Dietrich von Oppen: Familien in der Umwelt. Aussere Bindungen von Familien im Prozess der industriellen Verstádterung einer Zechengemeinde (Családok és környezetük. A családok külsőkötelékei egy bányaközség ipari városiasodási folyamatában) Köln-Opladen 1958 K ülönösen 35 és 75. és köv old 26 Helmut Klage: A „szomszédsági egység terve” stb., Diss Hamburg, 1955 27 Igen jellemző, amit H. Kluth a Fiatalok körében végzett vizsgálatában (Die Gémeinschaftsfá-higkeit 122 der arbeitlosen Jugendlichen [A munkanélküli fiatalok közösségi szellemre való képessége] Arbeitslosigkeit und Berufsnot der Jugend [Munkanélküliség és a p ályával kapcsolatos nehézségek a fiatalok körében] Köln, 1952. II kötet, 61-126 old) megállapította,

hogy a fiatalok szomszédoknak nevezik a velük egy házban, a szomszéd házban vagy a velük egy utcában lakókat: a gyerekek, sőt még a fiatalok játszó- és csevegőtársi köre is tágabb, mint a felnőtteké. 28 F. Tönnies: Soziale Studien und Kritiken (Társadalmi tanulmányok és bírálatok) II, 246 old 29 W. Latten: Die niederrheinische Kleinstadt (Az alsó-rajnai kisváros) Kölner Vierteljahrshefte fúr Sociologie, 1930/8. 30 Ide tartozik az a példa, amelyet D. v Oppen említ: a vizsgált bányaváros szélén lakó parasztok igen nagy lekötelezettséget érzenek egy szomszédos major lakói iránt, mert „azok” a harmincéves háború után segítettek „nekünk” újra felépíteni a portát. 31 Nézetem szerint G. Wurzbacher, R Pflaum és munkatársaik (im) vizsgálatukban nem eléggé vá- lasztották külön ezeket a szempontokat. Talán a kölcsönös szomszédi segítségnek fizetett munkává való eltolódását a falvakban el kellene fogadnunk,

mint a szomszédi segítség új formáját? Nem tudom eldönteni a kérdést. 32 Heberle (i.m) figyelmeztet arra, hogy a farmerek a szomszédi szolgálatokat igen pontosan megkü- lönböztetik a közönséges üzlettől: „Nem üzleti kapcsolatban állunk egymással, hanem szomszédok vagyunk.” 33 H. Klages igen érzékletesen írja le ezt a kapcsolatot a nagyvárosi települések viszonylatában: kerti szerszámokat adnak kölcsön a kerti munkában nyújtott segítség fejében, tanácsot adnak, cserébe tulipánhagymát kapnak, tapasztalatot cserélnek tapasztalatért, ételrecepteket adnak, gyermeknevelési tanácsokat kapnak. 34 A Dietrich von Oppen által említett bányavárosban a parasztokhoz a mezőgazdasági munkásokat is hozzászámították. 35 Az ösztön szociálpszichóma” Hellpach-féle fogalma itt helyénvaló lenne. Eleve elfogadott beállított- ságról van szó és ez a tudattalan hordozó alap: az ember társadalmi célszerűség szempontjából

cselekszik, de nem tudja pontosan, hogy az miért célszerűi. Vö WHellpach: Socialpsychologie, Handbuch der Soziologoe I., 1955 36 Klages (i.m) igen helyesen említi a teljesen fesztelenül kialakult csoportosulásokat, amelyekben a kölcsönös magatartás a szokás és hagyomány nehezen megfogható közegben alakul gyakorlattá. 37 C.H Cooley: Primary groups (Elsődleges csoportok) The Sociology of Úrban Life (A városi élet szociológiája). 1951 38 F. Tönnies: „A vérségi közösségekhez hasonlóan, de kevésbé közvetlenül, erősebben befolyásoltat- va megfontolások által érvényesül a szomszédság.” (Soziologische Studien und Kritiken, II, 1926) W. Sombarmü a szomszédság sajátos helyet foglal el az internacionális közösség és a célra irányuló közösség között. Vö Grundformen menschlichen Zusammenlebens (Az emberi együttélés alapformái) HWB der Soziologie, 1931233 old Az „internacionális közösséggel” szemben azonban a térbe-

123 li kötöttség előnyével rendelkezik. 39 Vierkandt (i.m 452 és köv old) és Wurzbacher (im) különösen kiemelik a szomszéságnak ezeket a funkcióit és gazdag empirikus anyagot gyűjtöttek a vizsgált falvakban. Az erdélyi szászok szervezett szomszédi közösségeiben, amelyek kitelepülésük után egyes helységekben újra kialakultak, a tanácsadás a közösségek életének lényeges alkotó eleme A szomszédi közösségek azelőtt a bíráskodást is gyakorolták. 40 Vö. Latten: im 41 H. Winhnann: Nachbarschaftsverkehr der Kleinbürger (Szomszédi érintkezés a kispolgárok között) Kölner Zeitschrift fúr Soziologie, I., 1921 189 é s köv old: A kispolgár a szomszédságban találja meg társadalmi magatartásának zsinórmértékét. 42 fgy például a szomszédok által létrehozott önkéntes tűzoltóság helyére a városi tűzoltóság lép (R. Heberle). 43 Kluth, Wurzbacher és Klages ismételten hangsúlyozták vizsgálataikban azt

a tényt, hogy a házon kí- vül dolgozó férfiak igénye az eszmecserére munkahelyükön kielégül. Eszerint az, hogy a szomszédi kör ezt a funkcióját elveszti, nem annyira a nagyváros, mint inkább az ipari társadalomjellemzője lenne; igaz, hogy ez viszont a nagyvárosban valósul meg a legintenzívebben. 44 Idézi S. Riemer: im 126 és köv old: 45 A szomszédság. Soziologie, 645 old 46 Uo.: „Magas műveltségi szinten álló embereknél a térbelileg közelálló ember iránti érzelmek termé- szetes polarizálódását” (azt, hogy vagy baráti vagy ellenséges viszonyban vannak egymással) „az intellektualitás igen nagy foka”, amely „csökkenti a reakciókat”, megszünteti. A nem intellektuális körökhöz tartozóknál a szerző „eltompultságot” tételez fel 47 Carpenter (i.m) szintén a városi lakosság mozgékonyságában és homogenitásának hiányában véli felfedezni annak a magyarázatát, hogy a városiasodás ellensége a

szomszédi viszony kialakulásának. 48 Az is elképzelhető persze, hogy a szomszédi segítséget a saját szervezés pótolja. Valamilyen „segély kiáltásra felelő”, telefonon elérhető intézmény átvehetné a segítségnek mindazokat a formáit, amelyeket egyébként szomszédok nyújtanak: sürgősen nélkülűzött tárgyak kölcsönzését, gyerekek vagy betegek hirtelen szükségessé vált gondozását, bevásárlást vagy takarítást stb.; mindezt pedig csak az adott órában, ideiglenesen, addig, amíg tartós megoldás nem adódik, ha ugyan a normális állapot nem áll rögtön helyre. Rachelle B. Warren - Donald I Warren - Szomszédságok megismerése (feltérképezése) Ezt a fejezetet azoknak ajánljuk, akik eddig nem tettek különbséget ez egyes szomszédságok között; azaz minden humán segítő szervezetnek, legyen az állami vagy magánkézben, iskoláknak és szülői munkaközösségeknek, állampolgári csoportoknak, önkéntes szervezeteknek

és egyesületeknek, szakszervezeteknek és társadalmi akciócsoportoknak. 124 A szomszédságok sokfélék. Hatékony segítésükhöz olyan szemlélet szükséges, amely figyelembe veszi apró, de lényegi különbségeiket E fejezet egy olyan módszert ismertet lépésről lépésre, melynek segítségével feltérképezhe-tőek az egymással összefonódó segítségnyújtási modellek melyek hálózatként át meg átszövik a szomszédságok finom szövetét. Az egyediség okának megtalálása az első lépés a hatékony segítő programokat tervező és állampolgári akciókat szervező folyamatban A) A szomszédság leírásának szabályai: gyakorlati útmutató, lépésről lépésre E néprajzi típusú leírásokban alkalmazott módszertan egyfajta szabadon interjúzó és megfigyelő tevékenységet jelent, mely a helyi közösség elméletére épül, és amely arra szolgálhat, hogy a segítségnyújtás és elfogadás szempontjából módszeresen felmérjük

a szomszédságot és a közösséget, mint viselkedéstani egységeket. Az effajta kutatómunka során megszerzett ismeretek sokféleképpen hasznosulhatnak, így például a szociális szolgáltatások megszervezésében. A különböző lakossági csoportok problémamegoldó tevékenységének vizsgálatával megállapítható, hogy az adott csoport mit tekint erőforrásnak, és leírható ezen formális és informális erőforrásokat felhasználó helyi problémakezelő folyamat természete. Az ilyen kutatómunka tehát értékes információkat nyújt, amelyek közvetlenül segítik az állampolgárokat és szervezeteiket abban, hogy olyan segítő szolgálatokat szervezzenek, amelyek összhangban állnak az adott lakossági csoport egyéni problémakezelő stílusával, kultúrájával, valamint segítő hálózataival. Sikeres kezdet: a Városháza szerepe Amikor megérkezel a közösségbe, érdemes egy kis időt a város hangulatának megismerésére szánni. Menj cl a

Városházára és jól nézz körül figyeld meg az épület elhelyezkedését. Elég közel van-e a városháza egyéb közösségi célt szolgáló intézményhez, például könyvtárhoz, bírósághoz, közösségi központhoz, a szociális hivatalhoz? Merre található a központi üzletnegyed? Mi egyéb található még a közvetlen közelben? Milyen irodák találhatók magában az épületben? Kik dolgoznak a Városházán? Milyen típusú a v áros vezetése? Városi tanácsi (értsd: hangsúlyozottan, választott testületi), polgármesteri (értsd: választott „prezidenciális”), vagy manageri típusú-e (értsd: kinevezett szakértői)? Ezen személyek neve általában különösebb nehézség nélkül megszerezhető egyik hivatalnokkal sem kell személyesen találkoznod ahhoz, hogy megtudd ezeket az információkat. Használd a szemed és a fejed; bizonyára van valamiféle információs füzet, vagy eligazító tábla és a városról általában, valamint a

speciális városi szolgáltatásokról tájékoztató szórólapokat is elhelyeznek az épület előcsarnokában. Gyújtsd össze ezeket és fusd át mindegyiket. Az ilyen általános háttérinformációkból kiderül, milyen helyi szolgáltatások vehetők igénybe és azok mennyire hozzáférhetőek mindenki számára. Ez olyan hátteret ad, amely sejtetni engedi, hogy a szomszédságok lakói miről beszélgetnek és mi foglalkoztatja őket. Térképek. A Városházán beszerezhető legfontosabb és leghasznosabb dolog talán a helyi térkép Alapvető fontosságú és rendszerint minimális árért kapható. Végy két utcatérképet a városról: az egyikre a megjegyzéseidet írd, a másikat pedig az interjúk során használd. Fontos, hogy az utcatérképet, ne pedig a körzetek térképét vedd meg. A körzeteket ábrázoló térképe- 125 ken vastag vonalakkal jelzik a szavazókörzetek határait, ami zavaró lehet olyan esetekben, ha a szavazókörzetek nem esnek egybe

mondjuk az iskolai körzetekkel, vagy azzal, amit az emberek a „saját” , szomszédságuknak tartanak. Keresd meg a térképen a téged érdeklő szomszédságokat. Rajzold be a szomszédságok határait, de csak a „te” térképeden. A szolgáltatások helyét, üzleti negyedeket stb külön meg is jelölheted Egy jó térkép segítségével könnyen és gyorsan behatárolhatod a „te” szomszédságodat és annak kapcsolatát más szomszédságotokkal vagy általában a várossal; és könnyen elhelyezhetők rajta a közösség lakói. Telefonkönyv. Az érintett terület telefonkönyve rendszerint díjmentesen beszerezhető a telefontársaságtól Csak kémed kell és megadni vagy az otthoni vagy a munkahelyi telefonszámodat A telefonkönyv időt takarít meg Mindig hordd magadnál, hogy könnyen megtalálj címeket és telefonszámokat Otthon ennek segítségével megszervezheted a m egbeszéléseidet, kapcsolatba léphetsz a m értékadó személyekkel, megtalálhatod a

templomokat és a papokat. De arra is kiváló, hogy átlapozva megismerkedj a területtel Könyvtár. Az adatgyűjtés során célszerű ellátogatni a könyvtárba is A szomszédságokkal kapcsolatban itt beszerezhető információ hasznossága városonként változik, de általában rendelkeznek a f elnőttoktatási kurzusokra, szabadidős tevékenységekre és az időseknek ajánlott programokra vonatkozó tájékoztatókkal, amelyek kiegészítik a közösség egészéről alkotott képet. Némely közösségnek vannak olyan programjai, amelyek kifejezetten az egyik vagy másik szomszédságot célozzák és amelyeket a könyvtár szervez: például mozgó könyvtár vagy gyermekfilmek szabadtéri vetítése. Célszerű ezekről előre tájékozódni. Újságok. Vedd meg a helyi újságot Ez tájékoztatást ad a közösséget foglalkoztató aktuális témákról és eseményekről. Ne mulaszd el megnézni a „Közösségi kalendáriumot”, amely fölsorolja a szomszédság

eseményeit batyusbálokat, különböző összejöveteleket, találkozókat stb. Érdemes átnézni a hirdetéseket is, megtudni a város különböző pontjain eladó házak, lakások, telkek, garázsok árát és a családi lomtalanítások időpontját. (Ekkor rendszerint potom pénzért megvehetők a kidobásra ítélt műszaki és háztartási eszközök). Kereskedelmi Kamara A Kereskedelmi Kamarának van egy katalógusa, amely fölsorolja a város közösségi szervezeteit és szakembereit. E katalógus olcsón megvásárolható ára rendszerint $0.5O-$250 között van Egy ilyen lista felbecsülhetetlen értékű forrása a lehetséges szomszédsági kapcsolatoknak Tanulmányozd át a listát és a térképen jelöld be a különböző szervezetek vezetőinek irodáit Tudd meg, hol laknak Szerencsésnek mondhatod magad, ha közülük valaki éppen a „te” szomszédságodban lakik. Minthogy nevük szerepel a nyilvános jegyzékben, nyugodt szívvel felhívhatod őket, hogy

találkozót kérj tőlük, amelyen elbeszélgettek a helyi közösségről A Kereskedelmi Kamara listáján minden bizonnyal szerepel az összes helyi szervezet, a kerékpárszövetségtől az ipartestületen át az iskolai szakkörökig. Az esetek többségében nem kell magyarázkodnod, ki vagy és miért van szükséged ezekre az információkra. Ha véletlenül mégis egy akadékoskodó bürokratával hoz össze a sors, mondd el őszintén, hogy miért vagy ott. Semmiféle szerepet nem kell eljátszanod azért, hogy indokold vagy igazold érdeklődé- 126 sedet. Ezek olyan helyek, ahová az emberek információért fordulnak, így a te kéréseid sem gyanúsak vagy szokatlanok. Amint a városi intézményektől beszerezted a szükséges alapvető informál ókat, tekintsd lezártnak a kutatómunka e részét. ITT ÁLLJ MEG! Ha munkád során újra kapcsolatba kell lépned valamelyik városi intézménnyel vagy egy adott személlyel, mindig visszamehetsz hozzájuk további

megbeszélésekre; a kutatómunka elsődleges célja azonban a szomszédság megismerése, és ekkorra már valószínűleg elég háttérinformációval rendelkezel ahhoz, hogy elkezdhesd a tényleges vizsgálódást. B) A hálózatok feltérképezése Ismerkedés a környékkel Hajts végig a területen. Készíts térképet az üzletekről, parkokról, iskolákról vagy bármilyen más fontos és érdekes helyről Figyeld meg a lakóépületek elhelyezkedését, a telkek beépítettségének módját, a lakosok aktivitásának fokát, valamint a szomszédság földrajzi jellegzetességeit. Jegyezd föl benyomásaidat, akár egy noteszbe, akár magnókazettára Ezután gyalog folytatsd a felderítést Igaz ugyan, hogy autóval gyorsabban és nagyobb területet tudsz bejárni, de a kutatás így nem eléggé hatékony. Szükségtelen minden egyes utca minden egyes házáról térképet készíteni; elegendő, ha általános benyomást szerzel a szomszédságról és lakosairól

Próbáld maximálisan kihasználni az interakció adta lehetőségeket szólítsd meg az embereket az utcán, beszélgess el velük, és tartsd nyitva a szemed! Ha már ismered az utcákat, nem kell noteszt, ceruzát vagy térképet hordanod magaddal. Jegyezd meg, merre jártál; benyomásaidat utólag is papírra vetheted Igyekezz mindent a lehető legpontosabban leírni későbbi munkád során ezek nagy hasznodra lehetnek, és ha szükséges, kiegészítheted olyan szempontokkal, amelyek az első beszélgetések során nem kerültek szóba Ha kezdeti benyomásaid és a megszerzett információk nem állnak össze egységes képpé, máris megvan az újabb feladat. Például: ha fölfedezted, hogy a szomszédságban van egy szegényebb, elhanyagoltabb környék, de az általad eddig megismert személyek közül senki sem lakik ott, derítsd ki, hogy miért nem. Vagy ha fölfigyeltél a házak egy bizonyos fizikai jellegzetességére, például a verandán elhelyezett székekre, de

még senkit sem láttál ott üldögélni, menj vissza egy másik időpontban estefelé vagy hétvégén , hogy megbizonyosodj arról, hogy a székek jelenléte valóban a szomszédok közötti interakcióra utale. A határok megállapítása A szomszédság fogalma talán minden embernek mást jelent. Minthogy az általános iskolai körzethatárokat közigazgatási szempontok alapján húzzák meg, és mivel az „igazi” szomszédsági határok és az iskolai körzethatárok nem feltétlenül esnek egybe, a terepen szerzett tapasztalatok szükségessé tehetik, hogy új tartalommal töltsd meg a szomszédság fogalmát. Ahelyett, hogy alszomszédságokra osztanád a területet, inkább válassz le róla bizonyos részeket és külön-külön értékeld őket. Az alábbi szempontok segítenek a határok megállapításában 1. Főbb fizikai határok Autópályák, folyók, főbb utcák, amelyek a területen keresztül haladnak át és elválasztanak néhány részt a szomszédság

magjától. 127 2. Történelmi kapcsolatok Ilyen kapcsolatot jelez az, ha pl egy iskolai körzet területét csak a közelmúltban csatolták a szomszédsághoz, és egyértelműnek látszik, hogy az iskolai körzet még nem vált a szomszédság részévé, vagy továbbra is a korábbi területtel áll kapcsolatban. 3. Városhatárok Néhány iskolai körzet kiterjed a városhatáron túlra és a szomszédos közösségekből is tartoznak oda tanulók. Ilyen esetben csak a szűkebb közösséggel foglalkozz, hacsak nyilvánvaló jelek nem utalnak arra, hogy a másik közösség is a szomszédsághoz tartozik Tény, hogy sok szomszédságban két vagy több társadalmi osztály vagy etnikai csoport is lakhat. Ez önmagában még nem ok arra, hogy alterületekre osszuk a szomszédságot. Érdekes megfigyelni az egyes területek közötti érintkezéseket (interakció), és fölfedezni az esetleges szociális hasonlóságok és eltérések természetét és erősségét. A

szomszédság felosztásának alapja a megfigyelt interakciók, értékek és normák legyenek ne pedig csupán az életmód különbözősége, a társadalmi vagy etnikai hovatartozás Árulkodó jelek Az alábbiak megfigyelésére szintén érdemes időt szánni. 1. Eladó házak Hol találhatóak? Csak a szomszédság egy bizonyos körzetében vagy szétszórtan? Van olyan, amelyet maga a t ulajdonos árul? Ha igen, menj be és n ézz körül. Mely ingatlanügynökségek foglalkoznak a házak értékesítésével? Helyiek? 2. Építkezések és renoválások Figyeld meg, végeznek-e valahol lakásfelújítást Ki csinálja kalákában készül, vagy építőipari vállalat végzi? A nap mely időszakában folynak a munkálatok? 3. Kávéházak, éttermek, presszók Helyi fenntartásúak, vagy valamely nagy éttermi lánc részei (franchise)? Kik a törzsvendégek? 4. Szolgáltató intézmények Vannak ilyenek a szomszédságban? Milyen szolgáltatásokat ajánlanak? A

szomszédságra vagy nagyobb területre összpontosítanak? 5. Klubok és szövetségek Működnek klubházak? Vagy van-e valami jele annak, hogy helyi szövetségek léteznek? Például egy-egy lakóközösség által elhelyezett utcai jelzőtábla, amely óvatos vezetésre figyelmezteti az autósokat? 6. Templomok Milyen felekezetek képviseltetik magukat? Ki a vezetőjük? Ő is a környéken lakik? (Ez kideríthető a telefonkönyvből.) 7. Üzletek Csak helyi lakosokat vagy szélesebb vásárlói kört szolgálnak ki? Milyen árucikkek kaphatók a környéken? 8. Parkok Rendszeresen gondozzák őket? Kik járnak oda? Milyen padok és mászókák vannak elhelyezve? Hányan használják azokat? 9. Házi bolhapiacok Nézz be! Ki árul? Egy család árulja több szomszéd megunt vagy fölösleges holmiját? Segítenek a szomszédok is? Figyeld meg, miket kínálnak megvételre Nézd meg a márkaneveket, az árakat Ha lehet, kezdeményezz beszélgetést Nem szükséges direkt

kérdéseket föltenned sok mindenre következtethetsz az árukínálatból is. 10. A járművek fajtája és gyártmánya Újak vagy régiek, kicsik vagy nagyok? Az utcán parkolnak? 128 Vannak-e hobby-járművek, külföldi autók, nagyobb kocsik, teherautók? 11. Matricák az autókon Mi van rájuk írva? Egy vagy többféle téma jelenik meg rajtuk? 12. Utcakép és tisztaság Egységes színvonalúnak mondható-e az egész környék? Vannak-e kerítések, medencék, hinták? 13. Az aktivitás foka Figyeld meg a napszakokat, az évszakokat és az időjárást Ha senkit nem látsz az utcákon, keress olyan jeleket, amelyek valamiféle közösségi aktivitásra utalnak. Benyomásaidat később úgy ellenőrizheted, hogy elbeszélgetsz a lakosokkal 14. Az emberek irányodban tanúsított reakciója Megbámulnak? Integetnek? Mosolyognak? Lopva kinéznek az összehúzott függönyök mögül, vagy pedig barátságosan köszönnek, amikor elmész mellettük az utcán? 15.

Társadalmi interakció Ellenséges vagy barátságos? Átjárnak-e az emberek egymás házába, beszélgetnek-e a kerítéseknél stb? Az általános tájékozódásra bőségesen elég két, két és fél óra. Figyelj meg és jegyezz le mindent, ami a környéken látható, található. Annyi szabadidőd mindig lesz, hogy részletesebben utánanézz egy-két dolognak arról nem is beszélve, hogy ha már jobban megismerted a környék lakóit, azt is jobban fogod tudni, mit keress. Ne keseredj el, ha a nézelődés során nem találkozó! senkivel. Nem veszett kárba a ráfordított idő Megismerted az utcákat, a házakat, az elrendezést, és már nagyjából sejted, mivel is foglalkoznak az itt élők. Most jött el az ideje annak, hogy átnézd a beszerzett katalógusokat, találkozókat beszélj meg és kapcsolatot teremts a szomszédságban élőkkel. Kapcsolatteremtés Elképzelhető hogy első sétáid során az utcán, az üzletekben, költözködés miatti

lomtalanításkor vagy egyebütt találkoztál olyanokkal, aki hajlandóak voltak veled elbeszélgetni a szomszédságról. Valószínűbb azonban, hogy nem jártál szerencsével, vagy amikor megpróbáltál bizonyos információkat megtudni tőlük, hallgatásba burkolóztak. Ne aggódj! A legtöbb ember nyilvános helyen nem szívesen nyílik meg idegenek előtt Amit tőlük megtudtál, az egyrészt önmagában is nagyon értékes, másrészt azt is kipuhatoltad, vajon formálisabb szituációban mit mondanának el neked Most azonban itt az idő, hogy hosszabb és mélyebb beszélgetéseket kezdeményezz a szomszédság lakóival. Kihez fordulj? Szerencsés esetben a Kereskedelmi Kamara listáján szereplő intézményi vagy szervezeti vezetők közül lakik valaki a szomszédságban. Ha igen, ez remek kiindulópont Különösen akkor, ha az illető nem kötődik túlságosan szorosan a szomszédság intézményeihez, például a szülői munkaközösséghez, a templomhoz, az

iskolához stb. Hívd föl őket telefonon és beszélj meg velük egy találkozót. Készülj föl arra, hogy érdeklődni fognak rólad és a szomszédsággal kapcsolatos céljaidról A listán szereplő személyek valószínűleg készséggel hajlandóak elbeszélgetni veled és megadni az általad fontosnak tartott háttér-információkat. Minden bizonnyal további címekre és telefonszámokra is számíthatsz tőlük, esetleg beajánlanak a barátaiknak, szomszédaiknak. Az általános iskola igazgatója 129 A legjobb, ha minél előbb fölkeresed az általános iskola igazgatóját. Hívd föl és kérj tőle találkozót; meglehet, hogy először a felettes szervektől kell engedélyt kérnie, hogy veled beszélhessen. Az iskolaigazgató a szomszédsággal kapcsolatos információ kincsestára, különösképpen értékesek tapasztalatai olyan területeken, amelyek később neked is problematikusak lehetnek. Az igazgató általános áttekintést tud adni a

szomszédságról; a családok értékrendszeréről, a foglalkoztatottság megoszlásáról, a gyermekeiket egyedül nevelő szülők arányáról, demográfiai jellemzőkről, becsült jövedelemszintekről, valamint a lakosok szabadidős tevékenységéről. Az igazgató tisztában van az egyes egyházak befolyásának erejével, különösen akkor, ha sok tanuló vallásos Felbecsülhetetlen információval tud szolgálni a szociális támogatásokról, valamint a gyermekbántalmazások (child abuse) gyakoriságáról és típusáról. Igen fontos annak megállapítása, hogy az iskolaigazgató milyen szorosan kapcsolódik a szomszédsághoz, mert ez az alapja annak az összehasonlító elemzésnek, amely az i gazgató szerepét vizsgálja a szomszédság kohéziójának létrehozásában és megtartásában. Végül, az igazgató az, aki könnyen beajánlhat a szomszédság fontos személyiségeinek. Tudakold meg tőle, kik a szomszédság vezetői és aktivistái, például ki a

szülői munkaközösség elnöke, vagy az önkéntesek (ha vannak ilyenek az iskolában) vezetője. Kérdezd meg az igazgatótól, kik a „hangadók” és kik tevékenykednek aktívan a szomszédság életében jelentős szervezetekben, mint például a Cserkészszövetségben. Tereld a beszélgetést olyan irányba, hogy az igazgató maga is megemlítsen más fontos személyeket, hagyd beszélni ily módon is értékes információk birtokába juthatsz. Róluk se feledkezz meg! Az alábbi lista azon személyeket tartalmazza, akiket szintén érdemes megkeresni a szomszédságban. Előfordulhat, hogy a „te” területeden nem találod meg mindnyájukat. Ez a lista csupán javaslat arra nézve, milyen típusú lakosokkal érdemes találkoznod, ha további információkra van szükséged, vagy nem érzed kielégítőnek addigi tudásodat. 1. Az általános iskola igazgatója Rendkívül fontos 2. Papok Ha valamelyik egyház papja a szomszédságban lakik, beszélj vele is Ha

kiderül, hogy a szomszédság nagy része egy adott templomba jár, próbálj meg kapcsolatba lépni annak a templomnak a papjával, függetlenül attól, hogy hol él. Az is kiderülhet, hogy az egyház nem játszik kiemelkedő szerepet a szomszédság életében. Ez esetben nem érdemes túl sok időt vesztegetni erre a témára 3. A szülői munkaközösség és az iskolai önkéntesek szervezete Szintén rendkívül fontos Próbáld meg fölmérni a szülői munkaközösség hatékonyságát. Ha van szülői önkéntes szervezet, akkor az mennyiben különbözik a szülői munkaközösségtől? Vannak olyanok, akik mindkét szervezetnek tagjai? Megkérheted őket, hogy szervezzenek gyűléseket vagy hívják meg barátaikat, hogy velük is beszélgethess 4. A „hangadó” Tudakold meg az emberektől, hogy ki a szomszédság „hangadója” Ha van ilyen, feltétlenül találkozz vele is. Az ő információi nem mindig illenek bele abba a képbe, amelyet más lakosok adnak a

szomszédságról 5. Klubok és társadalmi egyesületek vezetői Ha valamelyikük a szomszédságban lakik, akkor őket is 130 érdemes fölkeresni. Derítsd ki, hogy a klubba a szomszédság lakói járnak-e? Az ilyen személyektől kapott információk kiválóan ellenpontozzák a formális kapcsolatok révén nyerhető információkat. Ha egy egész várost átfogó szervezet, például a Női Szavazók Egyletének vezetője a szomszédságban lakik, a tőle hallottak szintén kiválóan tájékoztatnak a közösség többi szomszédságáról is. 6. Lakástulajdonosok Egyesülete Ha kiderül, hogy a környéken működik, vagy működött ilyen egyesület, próbálj kapcsolatba lépni valakivel, aki aktívan részt vesz (vagy vett) az egyesület munkájában Ha az egyesület már nem létezik, akkor is érdemes megtudni, mivel foglakozott és miért oszlott föl. 7. Cserkészszövetség Ha van ilyen, vagy ehhez hasonló szervezet, beszélj a vezetőivel Rajtuk keresztül

lehet kapcsolatot teremteni a szomszédság férfi tagjaival 8. Szomszédsági és közösségi vezetők Ha az emberek valakiket vezetőjüknek tartanak, akkor beszélj velük is. Tudd meg, mit csinálnak és miért pont ők választódtak ki vezetőknek 9. Ingatlanügynökök Az ingatlanügynökök kiváló demográfiai jellemzést tudnak adni a városról és a szomszédságról lakossági csoportokról, jövedelmi szintekről stb. , és ezeknek az információknak a történeti előzményeit is ismerik. 10. Helyi üzletemberek Ismeretségük hasznos, különösen akkor, ha tevékenységük elsősorban a szomszédságra irányul Példák: családi vállalkozásban vezetett bolt, helyi presszó stb 11. Szolgáltató szervezetek Ha van a szomszédságban bármilyen szolgáltató szervezet, feltétlenül nézz be hozzájuk. Vigyázat: a legtöbb ilyen szervezet a szomszédságon túl terjedő, széles körű klientúrával rendelkezik, ezért nem mindig hasznosak a szomszédság

tanulmányozásában. 12. A „deviáns” Nyomozd ki, milyen „devianciák” léteznek a szomszédságban: társadalmi, vagyoni vagy szexuális tekintetben. Érdemes fölkeresni valamelyik „deviánsnak” tartott személyt, főleg akkor, ha informátoraid is említik. 13. Sajátos gazdasági szereppel rendelkező személyek Ha kiderül, hogy a szomszédságban valakinek sajátos gazdasági szerepe van pl. otthonában gyerekre vigyáz, vagy családjával, rokonságával kőművesmunkákat vállal , teremts kapcsolatot vele is A rájuk v6natkozó információ kitűnő forrásai a rendőrök, tűzoltók stb. 14. Referenciák Ügyelj arra, hogy legalább két különböző referenciavonalad legyen Fontos megfigyelni, van-e köztük átfedés és eltérő képet adnak-e a szomszédságról Legelső informátoraid javasolni fogják, kikkel érdemes még találkoznod, de ügyelj arra, hogy ezek az informátorok a lehető legkülönbözőbb társadalmi rétegeket képviseljék Például

az általános iskola igazgatója, és a tekeklub vezetője 15. Korcsoportok Ha lehetséges, találkozz különböző korcsoportok képviselőivel Ha szomszédságodban sok idős ember él, keresd meg őket is Ha sok a fiatal, szólítsd meg egy csoportjukat és beszélgess velük 16. Etnikai csoportok Fontos, hogy a jelentős etnikai csoportok mindegyikével legyen kapcsolatod Ez később mind a segítés, mind pedig a referenciák szempontjából értékes forrás lehet, ráadásul összekapcsolják az adott szomszédságot a közösségi hálózatokkal. 131 Néhány szó a „kulcsemberek”-ről Tanácsos elbeszélgetni az úgynevezett „kulcsemberekkel” azaz olyan személyekkel, akik véleményed szerint ismerik az egész közösséget és annak történetét. Ilyen személy lehet például az általános iskola igazgatója. Ha olyan személyre akadsz, aki megítélésed szerint rengeteg fontos dolgot tud elmondani, a találkozóra vidd el egyik kollégádat is

Egyikőtök jegyzeteljen, a másik pedig az interjú menetét irányítsa. Ily módon egyetlen apró, de jelentőségteljes részlet sem sikkad el, és mindkettőtök tudása gyarapodik. Ne ess túlzásokba, hiszen fölösleges minden egyes háztömbből vagy minden házból beszélned valakivel. A te feladatod az, hogy azonosítsd a hálózatokat, felderítsd őket és megfigyeld, hogyan működik a szomszédság. Csevegés Látogatásod elején valószínűleg te is és vendéglátód is egy kicsit kényelmetlenül, feszélyezettnek érzitek magatokat. A kötetlen beszélgetés segít a feszültség oldásában és előkészíti a hangulatot a komolyabb témákhoz Bevezetésképpen beszélhetsz bármiről az időjárásról, a szobában lévő valamelyik tárgyról, a közlekedésről. Teremts kellemes hangulatot és kelts bizalmat magad iránt Beszélj magadról is Röviden foglald össze a terveidet. Említsd meg, hogy azt tanulmányozod, mi tart össze egy szomszédságot és

hogyan segítik egymást az emberek ebben a szomszédságban Válaszolj őszintén minden kérdésre Néhányan részletes magyarázatot fognak kérni jelenléted okaira, mások kevesebbel is beérik Légy nyitott és elégítsd ki kíváncsiságukat. Itt se ess az onban túlzásokba ne untasd vendéglátódat félórás részletes elméleti fejtegetéssel, de próbálj meg minden kétséget eloszlatni magaddal, céljaiddal és jelenléted jogosultságával kapcsolatosan. A szomszédság definíciója A szomszédságot több okból is az általános iskolai körzettel azonosítottuk. Az iskolai körzet egyfajta intézményi egység, emellett a megfigyelés szempontjából viszonylag rövid idő alatt, könnyen áttekinthető terület. Fontos azonban megtudni, vajon mit jelent a szomszédság fogalma a lakosságnak Néhányuknak nem több, mint a háztömb, amelyben laknak, másoknak viszont az egész város Vedd elő a térképedet (azt, amelyikre nem jegyzeteltél), és kérdezd meg

informátorodtól, számára mit jelent a szomszédság. Az emberek általában a közvetlen szomszédsággal kezdik, majd egyre táguló körben beszélnek kapcsolataikról Hallgass figyelmesen és bátorítsd informátorodat Tudj meg minél többet az egyházakról, az üzletekről, a lakáshelyzetről, találkozóhelyekről bármilyen fizikai jellegzetességről. Kérdezd meg, van-e a szomszédságnak valamilyen elnevezése. Érdeklődj arról hogy, hogyan magyarázza el informátorod bárkinek a városban, hogy ő hol lakik Tudd meg, hogy milyen gyakran költöznek az emberek, vannak-e eladó házak Az informátor, aki a szomszédságban lakik, ezekről sokkal többet tud, mint te, és előfordulhat, hogy saját tájékozottságán fölbátorodva olyan információkkal is előhozakodik, amelyeket te soha nem tudtál volna meg, vagy az irányított interjú során nem került volna szóba. 132 Kiegészítés, pontosítás A szomszédság jellemzése során az informátor

minden bizonnyal említ olyan témákat, amelyek közvetlenül kapcsolódnak céljaidhoz. Pontosítsd ezeket az információkat Például: informátorod utalt azokra a helyekre, ahol a lakók összejönnek beszélgetni, vagy említette azokat az utcákat, ahol a barátai laknak, vagy említett elhanyagolt állapotban lévő otthonokat. Próbálj ezekről minél többet kideríteni, majd tereld a beszélgetést a segítő hálózatokra és tevékenységükre Kérdéseidnek azonban mindig az legyen az alapja, amit az informátor már elmondott. Vess föl új témákat Ennyi idő alatt minden bizonnyal sikerült már bizalmat ébresztened informátorodban. Talán azt is megkérdezte, mire vagy még kíváncsi. Vedd sorra látogatásod céljait és kérdezz rá arra, amiről még nem esett szó. Ha az informátor nem érti, mit akarsz hallani tőle, két módszerhez is folyamodhatsz Használd saját élményeidet. Életed folyamán legalább egy szomszédságban laktál már, eddigi

munkáid során pedig rengeteg emberrel volt kapcsolatod és számos helyzetet megismertél más szomszédságokban Saját élményeidből vegyél példákat, hogy megvilágítsd, mi érdekel mit csinálnak az emberek, ha valaki meghal; hogyan segítenek egymásnak építkezéseken vagy kisebb-nagyobb szereléseknél; mivel foglalkozik egy önkéntes csoport az iskolában vagy az egyházban Ez efféle információcserének igen nagy jelentősége van Nem várhatod el, hogy az emberek kitárulkozzanak előtted, ha hallgatásba burkolózva ülsz és csak jegyzetelsz Azzal, hogy magad is megnyílsz előttük, bátorítod az informátort és megkönnyíted helyzetüket Vázolj föl képzeletbeli helyzeteket. Néhány ember tabuként kezel bizonyos témákat Jusson eszedbe az az illemszabály, hogy a politika és a vallás nem tartozik az udvarias társalgás témakörei közé. Ha úgy érzed, hogy valamilyen tiltott vagy kényes téma felé halad a beszélgetés, vagy olyan kérdés

kerül szóba, amely félelemmel tölti el informátoraidat, ne erőltesd a direkt rákérdezést. Képzeletbeli helyzetek fölvázolásával azonban megismerheted beszélgetőpartnered véleményét a szomszédságról, a gyermekek bántalmazásáról (child abuse), a deviancia helyi kezelési módjairól stb. A képzeletbeli helyzeteket például a „Mi lenne, ha.?” kérdéssel vezetheted be: mi lenne, ha nyerne a lottón? Elköltözne? Mi lenne, ha olyan család költözne a szomszédba, akik verik a gyerekeiket? Mit tenne, ha a házát újra kellene festenie? Mit tenne, ha valaki botrányosan viselkedne? Az esetek többségében ezekre a képzeletbeli helyzetekre az informátorok a szomszédságukban konkrétan megtörtént esetekkel válaszolnak. Keress további kapcsolatokat Érdeklődj minden olyan helyi vezéregyéniség, barát, ismerős iránt, akikkel érdemes lenne szót váltanod, vagy akikről az informátorod úgy gondolja, hogy hajlandóak lennének beszélgetni

veled. Az utolsó szó joga az informátort illeti Ha úgy érzed, hogy mindent megtudtál, amit akartál, ne hagyd egyszerűen faképnél beszélgetőpartnered. Kérdezd meg tőle, van-e esetleg még valami amit a sz omszédságával kapcsolatban érdekesnek vagy fontosak tart, de te nem említetted. Lehet, hogy megfeledkeztél valamiről, de még ha nem is, az 133 informátornak így legalább lehetőséget adsz arra, hogy hangot adjon aggodalmainak vagy panaszainak. C) Több szem többet lát: néhány hasznos ötlet Adódhatnak olyan helyzetek, amikor két interjúkészítő jelenléte szükséges egyazon találkozón csoportinterjú vagy a kulcsemberekkel folytatott beszélgetés alkalmával. Csoportos interjú A csoportos interjúk során hatalmas területet lehet igen gyorsan megismerni. Ha egyáltalán lehetséges, tanácsos minden egyes szomszédságban legalább egy ilyen beszélgetést megszervezni. Megkérheted a szomszédság valamelyik szervezetének tagjait,

például a szülői munkaközösséget, hogy hívják össze néhány tagjukat egy kis beszélgetésre; vagy javasolhatod egyik informátorodnak, hogy invitálja meg néhány barátját és szomszédját is. Ilyenkor egy egész szobányi, azonos hálózathoz tartozó ember gyűlik össze valóságos laboratóriumi szituáció az egymás közti viselkedés megfigyeléséhez Figyeld meg, kik vannak jelen és kik nem jöttek el. Tudd meg, hol laknak A csoporthelyzetek csaknem mindig szabadabbak, mint az „egy kérdező-egy kérdezett” típusú interjúk. Az információk lejegyzéséhez két interjúkészítő” szükséges A résztvevők egymás szavába vágnak, és a beszélgetés könnyen hangzavarba is torkollhat Az interjút készítő két embernek egymással tökéletes összhangban kell dolgoznia, hogy a lehető legtöbbet kihozzák a beszélgetésből. Alapvető fontosságú a munkamegosztás az egyik jegyzetel míg a másik beszélget; de az is lehetséges, hogy

mindketten külön-külön beszélgetnek egy szűkebb csoporttal. Az eseményeket közvetlenül az interjú után kell rekonstruálni, hogy megmaradjon a hangulat, és egyetlen lejegyzetlen anekdota se merüljön feledésbe. Rendszerint egy óra szükséges ahhoz, hogy az elhangzottakat a lehető legpontosabban papírra lehessen vetni. Nincs elvesztegetett idő Az egyes interjúk között mindig rengeteg szabadidőd marad, vagy ebéd- és vacsoraidőben, amikor senkivel sem beszélhetsz meg találkozót. Ilyenkor is igyekezz minél több időt a szomszédságban tölteni Ha van a közelben étterem vagy büfé, egyél ott Menj el áruházakba, parkokba, egyéb közkedvelt helyekre. Látogass el a házi bolhapiacokra Nézd meg az eladó házakat Ha már vannak konkrét ismereteid a szomszédságról, ezek az informális kapcsolatok sokkal több jelentéstartalmat hordoznak A jegyzeteidet a helyi presszóban is átnézheted, rendezgetheted és ha valaki megkérdezi, mit csinálsz, mondd

el bátran. Ez remek alkalmat kínál egy beszélgetés elindításához Látogatás a helybélieknél Előfordulhat, hogy szóba elegyedsz valakivel az utcán, aki behív a házába is, de erre ne nagyon számíts. A legcélravezetőbb, ha előre megbeszéled látogatásaidat ebben segítenek a különböző listák, addigi ismerőseid, vagy a szomszédságról szerzett általános információk. Hívd föl telefonon a kiválasztott személyt, de ne térj rögtön a tárgyra, hagyj elég időt a kötetlen beszélgetésre Figyeld meg a ház vagy a lakás belső és külső fizikai jellegzetességeit. Bármilyen különlegesség, például egy szépeit gondozott kert, saját készítésű tárgy, festmény vagy barkácsmunka kiváló alap lehet a 134 beszélgetés elindításához. Nézd meg jól a bútorokat, a lakás állagát és általános stílusát A célzott beszélgetés Ne felejtsd el, hogy te, mint a szomszédság leírója, nem vagy hivatalos kérdezőbiztos.

Bármennyire is szeretnél megtudni bizonyos információkat, hagynod kell, hogy beszélgetőpartnereid ezeket a saját vérmérsékletüknek megfelelően mondják el neked. Ne légy türelmetlen, használj indirekt módszereket Kövesd gondolatmenetüket, ne szakítsd félbe őket FIGYELJ beszélgetőpartnered úgyis megemlíti azokat a témákat, amelyekről hallani akarsz Kérdezz rá ezekre, mielőtt számodra érdektelen témákra terelődne a beszélgetés. Mielőtt elindulsz interjút készíteni, figyelmesen tanulmányozd át e fejezet végén található gyakorlatokat. írd le, mit szeretnél megtudni Egy-két kulcsszó is megteszi így nem fogod elfelejteni, miről is akartál beszélgetni. Semmiképpen ne írj részletes forgatókönyvet, vagy előre megfogalmazott kérdéseket Ha a látogatás folyamán rápillantasz erre a listára, eszedbe fog jutni, milyen információkra van szükséged. Míg vendéglátód kimegy a szobából vagy csöng a telefon, végigfuthatod

jegyzeteidet, majd pedig megpróbálhatod az adott téma felé terelni a beszélgetést. Ahogy egyre tapasztaltabb leszel, bizonyára rátalálsz arra a módszerre, amellyel a legcélravezetőbben felépítheted az interjú szerkezetét. Ennek alapja azonban mindig a terepszituációk során szerzett tapasztalataid legyenek, nem pedig valamilyen elmélet arról, hogy milyen is egy interjú „helyes” logikai sorrendje. Rugalmas időbeosztás Ha kulcsfontosságú informátorokkal találkozol, például az általános iskola igazgatójával, ne oszd be szorosan az idődet. Lehet, hogy még ottléted alatt fölhívnak valakit, hogy azonnal megszervezzenek neked egy találkozót ilyenkor rugalmasnak kell lenned. De mindig legyen „tartalék” programod, hátha mégsem így történik fölkeresheted a szomszédság legrendetlenebb házát vagy interjút készíthetsz a helyi boltosokkal. Utazás A legtermékenyebb időszak lehet az a néhány óra, amit az egyes helyszínek közötti

utazgatással töltesz. Gondold végig a napot; „beszéld ki” magadból Egészítsd ki jegyzeteidet, színezd ki a h allott történeteket. Kapott információid nagy része csupán megérzéseken, benyomásokon alapul. Ahhoz, hogy benyomásaid valóban tudatosuljanak, verbalizálnod kell őket. Állíts föl hipotéziseket a szomszédság kapcsolatrendszerét illetően, és gondold ki, hogyan fogod tesztelni azokat. Megtervezheted további munkádat kikkel kell még találkoznod, milyen információk hiányoznak még, hogyan fogod megszerezni őket. Mindent beszélj meg magaddal Időbeosztás A szomszédság feltérképezése és az adatgyűjtő akció első szakasza ne haladja meg a terepen eltöltött négy és fél órát. Lehet, hogy úgy fogod érezni, még további információkra lenne szükséged, de az interjúk napján mindig lesz annyi szabadidőd, hogy a szomszédságban sétálgass, bevásárolj, vagy egy- 135 szerűem csak nézelődj. Interjúk

szervezése Amint nagyjából megismerkedtél a környékkel, elkezdheted az interjúk szervezését. Mindig előre beszéld meg azokat Két interjú között hagyj legalább két, két és fél óra szünetet Az esetleg fennmaradó időt hasznosan eltöltheted informális kapcsolatteremtésekkel. Próbáld meg maximálisan kihasználni a terepen töltött napjaidat. Minden napszakban látogasd meg a szomszédságot Esténként találkozhatsz a ház körül dolgozó helybéliekkel, vagy beszélgethetsz a családokkal. Időzíts egy interjút a reggeli órákra, kettőt délutánra, egyet pedig estére Önmegfigyelés Minden terepszituációban tudatosan figyelned kell önmagádra és viselkedésedre is. Öltözz a sz omszédságnak és a szituációnak megfelelően még mielőtt megszólalhattál volna, ruházatoddal vagy viselkedéseddel könnyen elidegenítheted magadtól az embereket. Ügyelj arra, mit mondasz, és milyen reakciót válthatnak ki kérdéseid. Vedd észre a

testnyelv jelzéseit figyeld meg, ki hol ül és hogy ennek milyen kihatása van az interjúra A szomszédság lakóival folytatott interakciód során nem lehetsz csupán külső megfigyelő. A helybéliek ugyanúgy megnéznek maguknak és véleményt alkotnak rólad, mint te róluk. Viselkedj tehát ennek megfelelően Jegyzetek Naponta jegyezd le megfigyeléseidet és benyomásaidat. A néprajzkutatók gyakorlatában bevett szokás, hogy két terepnaplót is vezetnek: az egyikbe írják a megfigyelt eseményeket, tényeket, a másikba pedig az azokhoz kapcsolódó személyes benyomásaikat és reakcióikat. Ez a munkamódszer a szomszédság leírója számára is követendő példa lehet Ahogy egyre jobban megismered a környéket, viszszamehetsz, hogy ellenőrizd benyomásaidat, módosítsd értékelésed, ha szükséges, és a kutatómunka új irányait fedezd föl. Készíts minél részletesebb jegyzeteket. Egyes interjúszituációkban könnyű jegyzetelni, másokban nehéz

Törekedj a teljességre, ám ne felejtsd el, hogy a beszélgetés folyamatossága érdekében időnként rá is kell nézned partneredre. Igyekezz a hallottakat szó szerint leírni ezek a történetek felbecsülhetetlen értékűek Sugárzik belőlük az emberek és a szomszédság sajátos atmoszférája Semmilyen beszámoló nem lehet egyenértékű a szó szerinti idézetekkel Őszinteség A szomszédságok megismerése során néha nagy a kísértés, hogy fölvegyünk valamilyen szerepet, elsüssünk egy jó történetet annak érdekében, hogy elfogadtassuk és igazoljuk magunkat. Szeretnénk mindenkit óva inteni az ilyen csalásoktól. Az igazi cél eltitkolásával talán azonnal bejutunk valakihez vagy megkapjuk a hőn áhított információt, a szerepjátszás azonban visszafele is elsülhet, és amit rövid távon nyertünk, az hosszú távon munkánk jogosultságának elvesztését eredményezheti. A szomszédságok kicsik, a hír pedig gyorsan terjed. Ha nem vagy

tisztában a környéken létező hálózatokkal, fennáll annak veszélye, hogy színészkedésen kapnak és örökre megfosztod magad a helybéliek bizalmától. Ne szorítsd sarokba saját magad 136 A szomszédságok megismerése a „dinamikus duó” módszerével A tapasztalatok azt mutatják, hogy a néprajzi típusú megismerés optimális formája az, ha két szakember párban dolgozik együtt. Ez ott könnyen megoldható, ahol az általános iskolai körzetek véletlenszerű elrendezése miatt lehetőség nyílik egyszerre két, egymáshoz viszonylag közel fekvő szomszédságban végzett hasonló leíró munkára Jóllehet mindketten végzitek a saját szervező, kérdező, feltérképező és elemző munkátokat a saját szomszédságotokban, a „dinamikus duó” típusú együttműködésnek mégis számtalan előnye lehet. Először is, a közös munka alkalmat ad arra, hogy benyomásaitokat megvitassátok egymással és összehasonlítsátok jegyzeteiteket Ez

bármikor elvégezhető: utazás közben, vagy a helyi büfében elfogyasztott ebéd mellett, vagy ha legközelebb épp egyfelé tartotok. Másodszor, társadhoz mindig fordulhatsz segítségért. Ennek két alapvető előnye is van Ha például úgy érzed, hogy jobb lenne, ha két szakember lenne jelen az adott szituációban, a kis team másik tagja mindig kéznél van (legkönnyebben elérhető). Ez természetesen előzetes szervezést igényel, hogy mindketten ráérjetek ellátogatni különböző helyi csoportokhoz, kulcsemberekhez vagy iskolaigazgatókhoz, mindkét szomszédságban. A közösen végzett interjúk másik óriási előnye, hogy olyan megfigyelésekre is lehetőséged nyílik, amelyek elérhetetlenek lettek volna, ha munkád csupán egyetlen szomszédságra korlátozódik. Például, miközben társad szomszédságában jártok, megfigyelheted a lakáshelyzettel, az interakciós mintákkal, státusszimbólumokkal stb. kapcsolatos eltéréseket Észrevehetsz olyan

dolgokat, amelyek eddig elkerülték társad figyelmét Az ilyen meglátásokat feltétlenül meg kell osztani egymással, mivel ezek új ötleteket adnak. Az interjúk során pedig fölvetődhetnek olyan témák, amelyek még nem kerültek szóba a „te” szomszédságodban „Hazatérve” aztán meg lehet említeni, hogy „Amikor a város egy másik részén a lakókkal beszélgettem, hallottam olyanokat is, hogy .” Ebből következik, hogy (társad előzetes beleegyezésével) te is olyan témákat vethetsz föl, amelyek gyakran előjöttek a „te” szomszédságodban, de társadnál még földerítetlenek így amikor később majd arra kérnek, hogy hasonlítsd össze szomszédságodat a közösség más szomszédságaival, sokkal nagyobb rálátásod lesz a helyzetre, mintha véleményedet csupán egyeden szomszédságban tapasztaltakra alapoznád. Egy utolsó megjegyzés A következő tanács szolgáljon egyfajta utóiratként az eddig elmondottakhoz. Próbáld meg

fölbecsülni, hogy jelenléted milyen hatással lehet majd a szomszédság későbbi interakcióira. Ne felejtsd el, te azért vagy ott, hogy viselkedési formákat tanulmányozz, értékrendszereket vizsgálj és megismerd a szomszédságban működő segítő hálózatokat. Tisztában kell lenned azonban azzal is, hogy egy kívülálló jelenléte minden esetben magában hordozza a változ(tat)ás lehetőségét, bármily csekély és bármennyire nem szándékos is az. Kérünk, légy alapos és benyomásaidat rögzítsd írásban Gyakorlatok szervezőknek A szomszédság fizikai jellemzése 137 1. Tartalmazza a lakáshelyzetet jellemző háztípusok feltüntetését a térképen (különálló lakóépület, kor, méret, és az építés módja). A jellemzésben föl kell tüntetni a kereskedelmi egységeket, templomokat, találkozóhelyeket, és a fontosabb természetes elválasztó vonalakat, amelyek a teljes terület belső tagolódására utalnak. 2. A speciális fizikai

tulajdonságok körébe tartoznak a politikai aktivitásra utaló jegyek (táblák, plakátok stb) 3. A gépkocsik típusa, valamint a házak és lakások speciális díszítőelemei (pl lámpaoszlopok, rácsozatok, festés) 4. Az általános karbantartásra utaló jegyek, a szomszédság által végzett felújítások vagy ezek hiánya: A szomszédság külső megjelenése és karbantartása: 1 2 3 4 5 6 7 8 Szegényes 9 Kitűnő 5. Milyen mértékben rendelkezik a szomszédság fizikailag izolált határokkal? (Minden esetben föl kell tüntetni a határ jelegét: főbb osztások, a lakóépületek különbözősége, fizikai határok; de azt is, hogy ennek ellenére mennyire kicsi a különbség az egyik szomszédság vége és a másik eleje között. A jellemzésnek tehát tartalmaznia kell minden irányt és hogy mi igaz rájuk) A terület elkülönülése a város többi részétől a határok tekintetében: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Fizikailag Fizikailag

elválasztott beolvad 6. Mennyi és milyen típusú közösségi hely van a szomszédságban? (Parkok, szabadidős tevékenységek végzésére alkalmas helyek, helyi üzletek vagy templomok, utcasarkok, kerítések, bármilyen hely vagy terület, ahol az emberek összejöhetnek.) a) A lehetséges találkozóhelyek száma a szomszédságban: 1 2 3 4 5 6 7 8 Nincs 9 Sok b) A megfigyelt találkozóhelyek száma: 1 2 3 4 5 6 7 8 Nincs 9 Sok c) A lehetséges találkozóhelyek sokfélesége: 1 2 3 4 5 6 7 8 Nincs 9 Sok d) A megfigyelt találkozóhelyek sokfélesége: 1 2 3 4 5 6 7 8 Nincs 9 Sok e) Versengés/rivalizálás a talákozóhelyek között: 1 2 3 4 5 6 7 138 8 9 Nincs Erős 7. Milyen mértékűek a demográfiai hasonlóságok, azaz a szomszédság homogenitása a heterogenitással szembeállítva? (Ide tartozik az, hogy mennyire hasonlóak az emberek a társadalmi jellegzetességek tekintetében, mint például kor, a

családi élet ciklusa [iskoláskor előtti gyerekek tizenévesek], jövedelem, iskolázottság, foglalkozás, etnikai csoportok stb. Ki lehet emelni azt is, hogy a szomszédságban két különböző, egyenlő megoszlású csoport van, vagy több csoport, vagy az egyik csoport többségben van, a másik pedig kisebbségben, vagy bármit, ami kifejezi az adott terület sokféleségét.) 1 2 3 4 5 6 7 8 Homogén 9 Heterogén (Fordította: Szabó Olimpia) Michel Noble-Richard Bryant - Egy közösség arcéle (A helyi közösségi információk és forrásaik) Mit jelent a „közösségi profil” (community profilé) kifejezés? Egy olyan dokumentumot, amelyet a közösségi szociális munkás készít egy szomszédsági körzetről annak érdekében, hogy a helyi igényeket és erőforrásokat megfelelően tudja értékelni. Tartalmazza a terület és az ott lakó emberek részletes leírását. Elkészítése arra a feltételezésre épít, hogy a közösségről, az

erőforrásokról és a helyi tevékenységekről összegyűjtött teljes adatsorok elemzésével a közösségi szociális munkás azonosítani fogja tudni a kielégítetlen igényeket”, pl. a szolgáltatások és az igények közötti réseket, és így a saját feladatait is meg fogja tudni határozni Hogy fogjunk hozzá? Milyen adatokat, vagy információkat gyűjtsünk össze? Az összegyűjtendő információ Az információ lehetséges forrása Helyrajz és helytörténet: - településtörténet - az épületek építési ideje - séta a körzetben - a népesség változásai - beszélgetés a lakókkal - hagyományok és értékek - könyvtár - a környezet leírása - helyi lapok - építési, fejlesztési tervek - tervosztály Közlekedés és kapcsolatteremtés: - fő- és fontosabb útvonalak - önkormányzat - busz, vonat stb. útvonalak - buszvállalatok - tömegközlekedési útvonalak - közlekedési vállalatok - gépkocsi tulajdonviszonyok -

népszámlálás Népességi adatok: - népszámlálás - össznépesség - családvédelmi osztály - háztartások száma 139 - idősek száma - gyermekek száma - kisebbségi csoportok - kisebbségi szervezetek (pl. tagok száma) Munkaviszonyok: - a gazdasági aktivitás mutatói - népszámlálás - munkanélküliek száma - munkaközvetítő Lakásviszonyok: - tulajdonviszonyok - népszámlálás - lakástípusok - lakásügyi osztály - épülettípusok - séta a területen - hajléktalanok száma - helyi lakáshoz juttatási politika - karbantartási helyzet - ingatlankezelőszervezet Oktatási lehetőségek: - helybeliek által látogatott iskolák - oktatási osztály - iskolák elérhetősége - a gyermekek szempontjából - iskolai szociális munkás - az iskolák által kínált közösségi szolgáltatások - népművelők - az iskoláskor alattiak ellátása - gondozónők - az iskola és a család kapcsolata Közösségi szervezetek és

hálózatok: - kik a közösség vezetői? - helyi lakosok - milyen az utca hangulata? - szociális szolgálatok - vannak-e lakossági csoportok? - családvédelmi osztály - játszóházak, szülő-gyerek csoportok - a területen dolgozók - közösségi egyesületek, jóléti tanácsok - napközbeni klubok (étkezéssel) - önsegítő csoportok Szabadidős lehetőségek: - közösségi központok - művelődési osztály - sportolási lehetőségek - művelődési ház igazgató - ifjúsági klubok - közösségi egyesület - egyéb klubok - kocsmák, vendéglátóipar - népművelők - diszkók stb - helyi lakosok Helyi és központi kormányzat: 140 - helyi és parlamenti képviselők - helyi lakosok - pártjuk, bizottságaik - jegyző - a polgármesteri hivatal viszonya a h elybeliek- - lakásosztály hez - családvédelmi osztály - milyen könnyen elérhető helyen van a családvédelmi osztály? Szociális szolgáltatások: - helyi igények száma,

jellege - szociálpolitikai osztály - házi gondozás - házhozszállított étel - nappali tartózkodók, melegedők Egészségügyi ellátás: - körzeti orvosok - egészségügyi osztály - egészségügyi szolgáltatások - Közegészségügyi és Járványügyi Állomás - védőnők - sürgősségi ellátások Rendőrség: - polgárőrség - rendőrkapitányság - bűncselekmények száma - bűnmegelőzési akciók Az összegyűjtött adatokból levont következtetések a cselekvési terv kiindulópontjai. • Melyek a fő szociális problémák? (pl. lakás, eü, oktatási) • Mi ad erőt a közösségnek (közösségi szellem, közösségi hálózatok, helyi kezdeményezések)? • Hol észlelhető rés a szolgáltatásokban? • Melyek a szomszédság legfontosabb törekvései? (pl. lakásügyi jogszabályt alkotni) • Milyen feladatokkal foglalkozzon a közösségi szociális munkás? (Fordította: Gosztonyi Géza) Saul D. Alinsky - A kezdés

Induláskor a belépő szervezőnek meg kell teremtenie az indentitását, másként kifejezve jóváhagyásra van szüksége, hogy tevékenykedni kezdjen. Nem hivatalos jóváhagyásról van persze szó Indokának kell lennie, hogy ott van. Olyan indokának, amely elfogadható a közösség tagjai számára Egy zárt közösségben minden idegen eleve gyanús. „Ki ez a macska? Miért szaglászik itt a kérdéseivel? Lehet, hogy az FBI ügynöke? Mi a valódi célja? Kinek dolgozik?” Ezek a kérdések teljesen természetesek, ha a közösség tapasztalatainak tükrében nézzük őket. Ha a szervező annak bizonygatá- 141 sával kezdi munkáját, hogy ő szereti a népet és mindenféle nagy-nagy áldozatokra hajlandó érte, kész: elfordulnak tőle. Mindenki Ha viszont a kizsákmányolók szidalmazásával indít, a nyomortanyák tulajdonosaival, az erőszakos rendőrséggel, az ostoba hatalmaskodókkal, ez megfelel az emberek tapasztalati körének és elfogadják őket Az

emberek csak a saját tapasztalataik bázisán képesek véleményt alkotni. A kérdés pedig, ami megfogalmazódik bennük: „Ha mi lennénk a szervező helyében, azt csinálnánk-e, amit ő és ha igen, akkor miért?” Amíg erre nem kapnak választ, legalábbis valamennyire is elfogadhatót, nehéz megérteniük és elfogadniuk a szervezőt. Az, hogy valakit szervezőként elfogadnak-e, függ attól, hogy sikerül-e meggyőzni a közösség kulcsembereit arról, hogy az ő oldalukon áll, továbbá arról, hogy vannak elképzelései, és tudja, hogyan kell harcolni a változásokért. Meg kell győznie az embereket arról, hogy ő nem egy azok közül, akik csak a saját „vackukkal” törődnek, és arról, hogy ő egy nyerő típus. Egyébként kinek lenne rá szüksége? Jelenléte mindössze annyit számítana, hogy a közösség lélekszáma egy fővel szaporodott Kész Nem elég azonban meggyőznöd őket a hozzáértésedről, tehetségedről, bátorságodról, hinniük

kell a képességeidben és a bátorságodban. Hinniük kell abban, hogy nemcsak arra vagy képes, hogy tehetőséget teremts a cse lekvésükre, a h atalmuk növelésére, a v áltoztatásra, a k alandra, hogy egy piciny drámát vigyél az életükbe, hanem képes vagy egész határozott ígéretet tenni, majdnem bizonyságot nyújtani arra, hogy győzni fognak. Hinniük kell abban is, hogy van bátorságod szembeszállni az elnyomó, manipuláló hatalmi réteggel olyan bátorságod, amely fokozatosan bennük is erősödni fog, amint megérzik, hogy körülveszi őket saját szervezetük védőpáncélja. Növekedni fog az a bátorságuk, amely korábban elégtelen volt ahhoz, hogy megtegyék előre az első magányos lépéseket. A szeretet és a hit nem járnak kéz-a-kézben. Sokkal inkább a hatalom és a félelem azok, amelyek társak a hittel A Kisemmizettek alig hisznek a saját ítéletük értékében Még mindig a Birtoklók véleményére figyelnek Tisztelik a felsőbb

osztályok hatalmát Úgy vélik, hogy a Birtoklók intelligensebbek, hozzáértőbbek és rendelkeznek „valamilyen speciális” képességgel. A távolság valamilyen módon mindig növeli a hatalomban ülők hatalmát, és a tisztelet átfonódik egyfajta alázatos csodálattal. A Birtoklók a tekintély, ők a hivatal, ezért aztán a legendákból és a mítoszokból fakadó előnyök érthető módon mindig a hatalomban ülők előnyére dolgoznak. Ez is a „népért való áldozatvállalás” hamis demagógiáját szolgálja, ami a hatalom birtokosait mindig is áthatotta Régen is, most is A Kisemmizettek hisznek a Birtokosoknak minden olyan esetben, amikor bizonytalanok és határozatlanok saját véleményük helyességét illetően A hatalommal nem szabad szembeszállni: tisztelni kell, engedelmeskedni kell neki A hatalom erőt jelent, míg a szeretet olyan emberi gyengeség, amellyel szemben az emberek bizalmatlanok. Az élet szomorú ténye, hogy a hatalom és a

félelem az, ami a bizalom és a hőség forrása, nem pedig a szeretet A szervezőnek fel kell ingerelnie a hatalomban ülőket, hogy azok „veszélyes ellenség”-ként kezeljék, és támadni kezdjék őt. Az, hogy a hatalomban ülők „ellenség”-nek kiáltsák ki, ahhoz elég, hogy a nép mellé kerüljön, hogy azonosulhasson a Kisemmizettekkel, de nem elégséges, hogy felruházzák őt azokkal a t ulajdonságokkal, amelyek félelmet ébresztenek az ellenfélben. így aztán nem rendelkezik 142 azokkal az eszközökkel, hogy kiépítse saját hatalmát a hatalomban ülőkkel szemben. Ismét azt láthatjuk, hogy hatalomra és félelemre van szükség ahhoz, hogy létrejöjjön a hit és a bizalom A szervező igényét a hatalomra a hatalomban ülők a „veszélyes” jelzővel honorálják. Ez az a szó, amelyben a felsőbbség kinyilvánítja a szervezőtől való félelmét, azt a félelmét, hogy a mindenhatóságukat fenyegeti Nos, amikor ez bekövetkezett, vagyis

amikor a szervezőre ráütötték a stemplit, hogy „veszélyes ellenség”, „nem-kívánatos-ellenzék” megkapta a bizonyítványát, elkezdheti a munkát. A hozzáértésről szóló „bizonyítvány” megszerzése csak egy része a szervező első teendőinek. Más „okmányra” is szüksége van, hogy kezdhessen. Ez pedig az, ami felhatalmazza, hogy foglalkozzon az üggyel. Hogy ha valaki megkérdezi: „Ki kérte magát, hogy idejöjjön?” nyugodtan válaszolhassa: „Maguk kérték!” A helyi lakosság jelentős részének támogatnia kell a meghívást: az egyházközségeknek, az utcaszervezetnek, társadalmi kluboknak és más csoportoknak. Hirhedtségem és a hatalmi csoportok hisztérikus reakciója a megjelenésemre ma mar nemcsak igazolja hozzáértésemet, hanem automatikusan biztosítja meghívásomat egy közösség többsége részéről. Példa erre az 1964-es meghívásom Rochester fekete gettójába. 1964-ben Rochesterben véres faji villongás robbant

ki. Még a Nemzeti Gárdát is mozgósították; balesetén egy rendőrségi helikoptert; a lázadás számos emberéletet követelt és az anyagi kár is jelentős volt. Az a város, mely büszke volt stabil fejlődésére, virágzó kultúrájára, progresszív egyházaira, most dermedt csöndre virradt. Félájultan kellett szembesülnie a szegénynegyedekben élők nyomorúságos helyzetének kíméletlen tényeivel, és az elmulasztott segítségnyújtás következményeivel. A protestáns egyházakat tömörítő Városi Egyháztanács felkeresett engem azzal a kéréssel, hogy segítsem a fekete gettóban lakók küzdelmét az egyenlőség, a munka, a jobb lakáshelyzet, a színvonalas oktatás és különösen az őket érintő helyi politikai döntések meghozatalába való beleszólásuk megteremtése érdekében. Támogatták, hogy a fekete helyi közösség képviselőit saját maguk válasszák meg és nem pedig a fehér politikai vezetők. Meg is tudtunk állapodni mind

az én, mind pedig a szervezetem tiszteletdíjában. Az Egyháztanács úgy döntött, hogy állja a költségeket, és szervezőként hív meg bennünket. Erre én azt válaszoltam, hogy az Egyháztanácsnak csak meghívni van joga bennünket arra, hogy az ő híveit, az ő szomszédságában megszervezzük, de sem neki, sem nekünk nincs jogunk arra, hogy a fekete közösség nevében beszéljünk. Hangsúlyoztam, hogy mi nem afféle egyházi gyarmatosító hatalmak vagyunk, akik misszionáriusokat küldenek mindenfelé, akár hívják őket, akár nem A fekete közösség hallgatott de ezen a ponton a fehér politikai vezetőkön pánikhangulat lett úrrá, és a rochesteri sajtó címoldalain siránkoztak azon, hogy a városba érkezésem véget vet a fehérek és feketék jószomszédi viszonyának, felrúgva a keresztényi szeretet és megértés alapelveit. Az én jelmondatom így hangzott: .Jogaid eléréséhez egyetlen út vezet: szervezkedj, szerezd meg a hatalmat, és

aztán már megmondhatod a fehéreknek, hogy így vagy úgy legyenek a dolgok!” A feketék olvasták, hallották és egyetértettek mindezzel. Képzelhetik, hogy ezek után Rochesterbe érkezésem a sajtó és a tömegkommunikáció számára olyan volt, mintha a várost megszállták volna a r ómai vagy 143 kínai csapatok, vagy netán kitört a bubópestis. A Rochestcrick sose fogják elfelejteni Áki nem látta, úgysem hiszi cl mi történt. Tehát szinte valamennyi helyi egyház és szervezet egyöntetű meghívására érkeztünk a gettóba, ahol a gettólakók velünk szimpatizáns tüntető táblacrdcjc várt bennünket. Ottlétünk tehát nemcsak jogszerű volt, hanem legitim is Sokszorosan legitimebb, mint a gettóban dolgozó és bennünket meghívó szervezeteké, hiszen őket nem a helyi közösség hívta a gettóba segítségül. Rochesterben nagy előnyt jelentett a hírnevünk. Ám a kérdés mindig az, hogy egy hírnév és ismertség nélküli szervező

hogyan érje el azt, hogy a helyiek épp őt hívják segítségül. A szervezőnek el kell hintenie a közösségbe való meghívásának szükségességét. Agitálnia kell, nézeteket, elképzeléseket kell bevinnie a közösségbe, hogy felébressze az emberekben a változás reményét és igényét, csak így biztosíthatja elfogadását a feladatra, mint legalkalmasabb személyét. A szervező legfontosabb eszköze mindebben a kérdezés, a szókratészi módszer. A rávezető kérdések, amelyekről már korábban beszéltem. Szervező: Mondja, csak nem abban a tetves házban lakik? Válaszoló: De igen. Mi baja vele? Szervező: Mi a fenének épp ott? Válaszoló: Mit akar ezzel mondani? Hol a fenébe élhetnék másutt? Szociális bérlakásban kell élnem, mert szegény vagyok. Szervező: Csak nem azt mondja, hogy még Tizet is ezért? Válaszoló: Hagyjon békén, mit kérdezősködik itt nekem? Szervező: Hm. Úgy látom teli lehet a ház bogarakkal és

patkányokkal Válaszoló: Úgy is van. Szervező: Megpróbált már ez ellen valamit tenni? Válaszoló: Próbálná meg csak maga azzal a háziúrral! Ha nem tetszik, elmehet mindig ezt mondja. Van épp elég család a várólistán. Szervező: Mi lenne, ha nem fizetne bért? Válaszoló: Tíz percen belül az utcán lennék. Szervező: Hm. És ha a házban senki se fizetne lakbért? Válaszoló: Sorra kidobná. Hé, az tán nem menne olyan simán, nem igaz? Szervező: Szerintem se. Válaszoló: Maga mond valamit. Nem mondaná ezt el néhány barátomnak? Jöjjön meghívom teára Politika a hatalom megszervezése után A szervező egyik legnagyobb és leggyakoribb problémája az indulásnál az, hogy az emberek nem tudják, mit akarnak. Amikor a szervező erre rádöbben, az a sokak által táplált kétely támad benne is, hogy a nép valójában felkészületlen, hogy döntéseket hozzon egy demokratikus társadalomban. Nem más, mint a szabad társadalomra

jellemző skizofrénia az, hogy kifelé hangoztatjuk bizalmunkat és hitünket a nép bölcsességében, befelé pedig erősen kételkedünk, hogy indokolt-e ez a b izalom. Az ilyen bizonytalankodás nullára viheti le a legalkotóképesebb, legtehetségesebb szervező hatékonyságát is 144 Nem egyszer, amikor az ember kapcsolatot teremt az alacsony jövedelmű rétegekkel, a tapasztalatok nem töltik el lángoló lelkesedéssel a demokrácia eszméje és életképessége iránt. A kiábrándulás részben abból fakad, hogy romantikus nézeteket táplálunk a szegényekről, mint ahogyan hajlamosak vagyunk romantikus színekben látni más társadalmi rétegeket is A kiábrándulás egy másik oka, hogy amikor az emberekkel beszélünk, egy sor közhellyel, a felületes, sztereotip válaszok tömegével találkozunk, az információ nagyfokú hiányát tapasztaljuk. Ha egy néger gettóban azt kérdezed: „Mi a probléma?”, azt válaszolják: „Szegregáció van az

iskolában.” Aztán tovább kérdezed: „És maga szerint jobb iskolákat kellene csinálni?”, „Igen Meg kellene szüntetni a szegregációt!” „Maga szerint hogyan kezdjünk hozzá?” „Ezt magának kell tudnia” És ha azt mondod, hogy nem tudod, akkor az ismeretek hiánya és a cselekvésképtelenség érzése annak a részéről, akivel beszélsz védekező, ellenséges reakciókban fog kifejezésre jutni: „Maguk fehérek a felelősek mindenért. A szegregációért is Nem mi csináltuk, hanem maguk. így hát nem a mi problémánk, hanem a maguké Maguk kezdték, maguk oldják meg!” Ha véletlenül meg mered kérdezni, hogy mi még a probléma az iskolákban ezen kívül, a válasz: „Az épületek régiek, a t anítók rosszak Változtatni kell a dolgokon!” „Igen, de milyen változásokra gondol?” „Mindenki tudja, hogy a dolgokat meg kell változtatni!” És itt általában vége Ha tovább erőlteted, védekező vagy ellenséges reakció következik

vagy visszahúzódás A beszélgetőpartnerednek hirtelen eszébe jut, hogy valahol máshol kellene éppen lennie A probléma, amit nem lehet éppen eléggé hangsúlyozni, amit ugyanakkor mind a szervezők, mind a misszionáriusok, mind pedig a „népet szolgáló önzetlen politikusok” állandóan figyelmen kívül hagynak, egyszerűen az, hogy ha az emberek úgy érzik, hogy nincs hatalmuk a dolgokon változtatni, akkor nem fognak azon gondolkodni, hogy mit kellene csinálniuk és hogyan. Minek azon törni a fejed, hogyan költesz el egymillió dollárt, ha nincs egymillió dollárod és még csak reményed sincs arra, hogy lesz. Más kérdés, ha valakinek üres fantáziálás a kenyere vagy a felsőbbség megbízásából fantáziá-lással próbálja foglalkoztatni a népet. Amikor az emberek létrehozzák saját szervezetüket, rendelkeznek azzal a hatalommal, amely lehetővé teszi, hogy változtassanak a dolgokon. Ezért kulcskérdése minden politikai rendszernek a

szervezet, a szervezkedési jog. Amikor a szervezet létrejött, szembe találja magát a változtatás kérdésével Az emberek gondolkozni kezdenek, kérdéseket tesznek fel, hogy mi a változtatás útja-módja Ha rosszak a tanítók az iskolában, akkor pontosítsunk, hogy mit értünk „rossz tanítón”. Ki a jó tanító? Honnan vegyünk jó tanítókat? Amikor azt mondjuk, hogy gyermekeink nem értik, miről beszél a tanító, akkor azt kérdezzük, hogyan teremthető meg a hatékony kommunikáció. Miért nem képesek a tanítók kommunikálni a gyermekeinkkel és a gyermekeink a tanítókkal? Miért nem ismerik a tanítók a környezetükben élők értékrendjét? Hogyan segíthetjük őket, hogy megértsék azt? Ilyen és hasonló kérdések merülnek fel, fogalmazódnak meg Csak amikor az embereknek valóságos lehetőségeik vannak arra, hogy cselekedjenek, megváltoztassák a körülményeket, akkor kezdi átgondolni a problémáikat, akkor kezd megmutatkozni az a

képességük, hogy érdemi kérdéseket tegyenek fel, szakemberekkel tanácskozzanak és k eressék a helyes válaszokat. És amikor ez ténylegesen bekövetkezik, hirtelen rádöbbensz, 145 hogy hinni a népben nem valamiféle romantikus mítosz. De világosan látnod kell, hogy a néppel való kommunikációnak és a nép tudásvágyához szükséges első és elengedhetetlen feltétel az, hogy a népnek legyen oka, hogy tudni akarjon. Ez pedig nem más, mint hogy rendelkezik a hatalom eszközeivel, amelyek lehetővé teszik, hogy szándékai szerint változtasson, és maga vállalja tévedéseinek a következményeit Mert eddig még mindig úgy fosztották meg a népet a hatalomtól, hogy elvitatták a tőle a tévedés jogát, hogy „tévedhetetlen” hatalmaskodók döntsenek helyette. Tehát a szándékai szerinti változatáshoz szükséges hatalom birtoklásának a tudata az, amely ráébreszti a népet arra, hogy ismereteket kell szereznie, kérdéseket kell feltennie

és keresnie kell a válaszokat. És itt tényleges hatalomról beszélek, nem pedig valakiknek a hatalmáról, akik nem szűnnek meg a népről áradozni, miközben mindig a saját zsebükre gondolnak. Az ostobábbak ezek közül még el is hiszik, hogy tényleg a népet szolgálják, miközben a kiváltságaikat élvezik. Aki a népet szolgálja mondják annak gondjai vannak: nem állhat sorba az üzletek előtt, nem utazhat tömött villamosokon, nem zaklathatják őt apró-cseprő ügyekkel, ha megérdemelt szabadságát tölti. Emlékezz tehát arra, hogy egy tényleges hatalommal nem rendelkező nép nem lesz célirányosan kíváncsi az életre, és ez azt is jelenti, hogy az emberek szinte megszűnnek élők lenni. A társadalmat az apátia keríti a hatalmába. Egy másik felismerés, ami a tapasztalattal jön meg, hogy minden konkrét kérdés megoldása más problémák felvetődését hozza magával. A szervező tudhatja ezt, de nem kell róla beszélnie Ha ezt teszi,

könnyen a hiábavalóság érzését ébreszti a többiekben. „Minek foglalkozzunk ezekkel a dolgokkal, ha csupán az az eredmény, hogy más problémák keletkeznek? Harcolunk és nyerünk, de valójában mire jutottunk? Jobb, ha elfelejtjük az egészet!” A szervező tudja azt is, hogy amiért ma úgy harcolunk, hogy a győzelem élet-halál kérdése, hamarosan feledésbe merül. A helyzet változásával megváltoznak a vágyak és a p roblémák Általános jelenség, hogy a politika a hatalom terméke A szervezet egy meghatározott program körül kezdte kiépíteni a hatalmát. Amint a hatalma kiépült, megváltozik a program A szervező tudja, hogy az élet a változó igények, a változó elemek, a viszonylagosság és a b izonytalanság tengere, ennek ellenére meghatározott döntések és válaszok kategóriáiban kell cselekednie, méghozzá abszolút határozottsággal és biztonsággal, annak a tapasztalatnak a birodalmán belül maradva, amivel azok rendelkeznek,

akikkel dolgozik. Másként eljárni azt jelentené, hogy megbénulna, cselekvésképtelenné válna a szervezet, mert amit a szervező bizonytalanságként ítél meg és fogad el, a többiek szemében ijesztő káosznak tűnne. Az induláskor a szervezőnek, bármilyen helyzetről is legyen szó, az első vonalban kell lennie. Ott ahol kockáztatni kell. A kockázat veszélye, pl hogy elvesztheti az állását, sok helyi lakost visszatart attól, hogy harcba szálljon. Ilyenkor a szervező védőpajzsként szolgál. Ha valami rosszul sikerült, az ő hibája, övé a felelősség Ha az akció sikeres volt, az érdem a közösségé, az embereké. A kezdeti fázisban a szervező úgy működik, mint egy fertőtlenítő tartály: ő az, aki befogadja a balsiker fertőző melléktermékeit. Később, ahogy a szervezet hatalma növekedik, csökken a kockázat és az emberek előlépnek, hogy vállalják a veszélye- 146 ket. Ez a növekedés folyamatának része mind a helyi

vezetők, mind pedig a szervezet életében A szervezőnek ismernie és érzékelnie kell azokat a nehézségeket, amelyekkel közösségi tevékenységének első időszakában találkozik. Az egyik ilyen nehézség, hogy az emberek egyszerűién képtelenek egy számukra teljesen új eszmét, elképzelést azonnal megérteni. A változástól való rettegés egyike a legmélyebben beépült félelmeknek, ezért egy új elképzelést a régi nézetek közegébe kell ágyazni. Ez azzal jár, hogy az új nézeteket fel kell hígítani a múlt maradványaival. Ez semmiképpen sem örömteli, de elengedhetetlen része az új gondolatok propagálásának. A racionalizálás A szervezési erőfeszítések felett lebegő egyik leghatalmasabb árnyék a r acionalizálás. Mindenkinek van oka vagy magyarázata arra, hogy valamit miért csinál vagy miért nem csinál. Teljesen mindegy, hogy miről van szó, minden cselekvésnek van egy magyarázata racionalizálása. Chicago egyik nagy

politikai vezére, aki országosan hírhedt volt, mint a többszöri szavazás bevezetésének bajnoka, egy alkalommal, amikor át volt itatva alkohollal, rám támadt, hogy hazámhoz hűtlen amerikai vagyok. Íme a csúcsszöveg: „És maga Alinsky! Amikor eljön Amerika nagy napja, a választás napja, az a nap, amikor szavazhatunk mind arra, amiért őseink harcoltak, szenvedtek és meghaltak, amikor elérkezik ez a nagy nap, maga annyit sem gondol a hazájával, hogy még a fáradtságot sem veszi, hogy többször szavazzon. Maga csak egyszer hajlandó az urnákhoz vonulni!” Aki szervez, annak tudnia kell, milyen hatalmas szerepet játszik a racionalizálás a tömegek magatartásában. Funkciója ugyanaz, mint az egyéni cselekvés esetén A közösség racionalizálásában a helyi vezetőknek az a törekvése nyilatkozik meg, hogy megmagyarázzák, igazolják, miért nem értek el eredményt a szervező megjelenéséig Ez többnyire abból a tudatalatti érzésből fakad,

hogy a szervező lenézi őket Töprengenek, vajon miért nem volt elég intelligenciájuk, miért nem jöttek rá, hogy szervezkedéssel, a szervezet hatalmának bevetésével sok olyan gondot meg lehet oldani, amelyekkel már sok éve együtt élnek. Töprengenek, miért kellett nekik a szervezőre várniuk? Ezekkel a gondolatokkal a fejükben egy rakás ellenvetésük lesz a különböző szervezeti eljárásokkal szemben. Ezek azonban nem igazi érvek, hanem igyekezet annak igazolására, miért nem léptek fel vagy szervezkedtek korábban. A legtöbb ember nemcsak a szervező előtt akarja igazolnia magát, hanem önmaga előtt is. És ez talán még fontosabb neki. Az egyén esetében a pszichiáter „védekező reakciónak” nevezi azt, amit mi itt „racionalizálásnak” hívunk. A páciens egy sor ilyen védekező reakcióval bástyázza magát körül, amelyeket a gyógyítás elején át kell törni, hogy az orvos eljusson a probléma gyökeréig amivel aztán a

páciensnek ténylegesen szembe kell néznie A racionalizálásokat üldözni, hasonló ahhoz, amikor valaki meg akarja fogni a szivárványt. A racionalizálásokat racionalizálásokként kell elfogadnunk, nehogy szervezőként a kommunikációs csapda rabjai legyünk, úgy kezelve ezeket, mint valóságos tényeket és helyzeteket Egy szélsőséges példa, amelyen világosan bemutatható a racionalizálás természete, egy három évvel ezelőtti esetem, amikor indián vezetőkkel találkoztam Kanada egyik északi tartományában. Ók hívtak meg, mert meg akarták velem beszélni a problémáikat és ki akarták kérni a tanácsomat. A kanadai in- 147 diánok gondjai hasonlóak voltak az amerikai indiánokéihoz. Rezervátumokban éltek, elválasztva, és szenvedtek mindazoktól a hátrányos megkülönböztetésektől, amiket az indiánokkal szemben széles körben alkalmaztak, amióta csak a fehérek átvették a hatalmat Észak-Amerikában. Kanadában az indiánok

lélekszáma valahol 150 ezer és 225 ezer között mozog, míg a teljes lakosság úgy 22-24 milliót tesz ki. A beszélgetés elején, mint általános alapelvet javasoltam elfogadni, hogy az indiánoknak össze kell fogniuk, át kell törniük a törzsi korlátokat, és szervezkedniük kell törzsi hovatartozástól függetlenül. Tekintettel kis lélekszámukra, először a fehér lakosság bizonyos rétegeiben kellene támogatást szerezniük, és csak azután mozdulni országos méretekben. Azonnal beleütköztem a helyi vezetők racionalizálási törekvésébe A beszélgetés valahogy így zajlott (rövid bevezetésként meg kell jegyeznem, hogy kezdettől fogva világos volt számomra, mi fog történni. Abból ugyanis, ahogy az indiánok egymásra tekintgettek, ki tudtam olvasni, hogy mit gondolnak: „Meghívjuk ezt a fehér szervezőt délről, hogy feljöjjön ide, és azt mondja nekünk, hogy szervezkedjünk és csináljunk ezt-meg-ezt. A fejében meg valószínűleg az

motoszkál, hogy veletek indiánokkal az a baj, hogy itt ültök többszáz éve, és képtelenek vagytok megszervezni a dolgokat. Tehát elkezdődött): INDIÁNOK: Hát, mi nem tudunk szervezkedni. ÉN: Miért? INDIÁNOK: Mert ez olyan módszer, ahogyan a fehérek csinálják a dolgokat. ÉN: (Úgy döntöttem, hogy nem kötök bele, noha ez az állítás nyilvánvalóan nem volt igaz. Az emberiség emlékezete óta mindig is szervezkedett, függetlenül a bőr színétől, amikor valamilyen változást akart véghezvinni.) Nem értem INDIÁNOK: Nos, nézze csak! Ha mi szervezünk, ez azt jelenti, hogy ha úgy harcolunk, ahogy maga tanácsolja nekünk, akkor korrumpálna bennünket a fehérek kultúrája, és elvesztenénk saját értékeinket. ÉN: Mik azok az értékek, amelyeket elveszítenének? INDIÁNOK: Mindenféle ilyen érték van. ÉN: Például. INDIÁNOK: Például a kreatív horgászás. ÉN: Mit értenek kreatív horgászáson? INDIÁNOK: Kreatív horgászást.

ÉN: Ezt már az előbb is hallottam. Mi az a kreatív horgászás? INDIÁNOK: Nos, nézze csak! Amikor a fehérek horgászni mennek, ők egyszerűen kimennek és horgásznak nem? ÉN: Igen. Valahogy így INDIÁNOK: Nos, amikor mi megyünk horgászni, mi kreatívan horgászunk. ÉN: Már harmadszor mondják ugyanazt. Mi az a kreatív horgászás? INDIÁNOK: Nos, először is, amikor horgászni megyünk, mi eltávolodunk mindentől. Kimegyünk az erdőbe. 148 ÉN: Hát a fehérek se éppen a Trafalgar téren horgásznak, ugye? INDIÁNOK: Igen, igen. De a mi esetünkben ez más Amikor mi kimegyünk, kimegyünk a vízre és hallgatjuk a víz csobogását a kenu oldalán, a daloló madarakat a fákon, a zizegő leveleket. Ugye érti, hogy mire célzok? ÉN: Nem. Nem értem, hogy mire céloz Mi több, az a véleményem, hogy mindez egy rakás ócskaság. Netán maguk hisznek ebben? És beállt a megdöbbent csend. Meg kell jegyeznem, hogy nem az érdesség kedvéért voltam

érdes, hanem célom volt vele Ha tapintatosan válaszoltam volna, hogy „nem, őszintén szólva nem teljesen értem, mire céloz”, ez azt jelentette volna, hogy a következő harminc napot egyfajta retorikai galopp állapotában töltjük el. Az érdesség itt úgy működött, legalábbis úgy kellett működnie, mint a buldózernek, amikor falat dönt A kreatív horgászatról aztán átkapcsoltunk a „kreatív jólétre”. Ezen azt kellett értenünk, hogy „amióta a fehérek elrabolták az indiánok földjét”, az indiánok számára juttatott jóléti alapok valójában befektetésként értékelődnek, mert ez a föld ellenértéke. Az indiánok támogatása tehát nem jótékonykodás vagy segítség”. Ez további öt-tíz percünket vitte el és még egy sor „kreatív” racionalizálás következett, míg végül elérkeztünk a valódi kérdéshez: hogyan szervezkedjenek? Egy érdekes utózöngéje az esetnek, hogy a kanadai utam bizonyos epizódjait filmre

rögzítette a National Film Board of Canada, amely egy dokumentum-összeállítást csinált a munkámról. A filmet azután a fenti beszélgetést tartalmazó résszel együtt levetítették a kanadai társadalmi munkásoknak, de többen jelen voltak a fenti indián vezetők közül is. Amikor ez a jelenet ment, a fehér közösségi szervezők a padlót nézték és zavart oldalpillantásokat vetettek az indiánokra Amikor mindennek vége volt, az egyik indián felállt, és a következőket mondta: .Amikor Mr Alinsky azt mondta nekünk, hogy amit mondunk, az egy rakás szemét, ez volt az első eset, hogy egy fehér ember, mint egyenlőkkel beszélt velünk. Önök sosem mondtak volna nekünk ilyet Azt mondták volna: Nos, érzékelem a szempontjukat, de egy kicsit zavarban vagyok és h asonló szövegeket Más szóval, úgy kezelnek bennünket, mint a gyerekeket.” Mint szervező, tanuld meg felismerni a racionalizálást és kezeld racionalizálásként. Törj keresztül rajta

Ne kövesd el azt a hibát, hogy komolyan veszed és csatába szállsz velük, mintha olyan ügyek lennének, amivel kapcsolatban meg kellene nyerned magadnak az embereket A hatalom megteremtése Attól a pillanattól kezdve, hogy a szervező belép a közösségbe, egyetlen dolog foglalkoztatja, egyetlen dologért lélegzik, eszik, alszik: hogy kiépítsen egy tömegszervezetet mint hatalmi bázist. Amíg ez a b ázis nem épül ki, nem vállalhat konfrontációt egyetlen fontos kérdésben sem. Semmije sincs, aminek segítségével harcolhatna. Amíg nincsenek hatalmi eszközei, a taktikája teljesen eltér a hatalmi taktikától. Éppen ezért minden húzása egyetlen pont körül forog: hány embert hoz ez vagy az a dolog a szervezetbe. Az egyetlen igazi kérdés: hogyan növeli egy akció a szervezet erejét Ha egy csatát elvesztenek, de ez több tagot hoz, mintha nyernének, akkor a vesztés valójában győzelem és a 149 szervező a vesztésre fog játszani. A változás

a hatalomból sarjad ki, a hatalom pedig a szervezetből. Ahhoz, hogy cselekedhessenek, az embereknek szervezkedniük kell, össze kell jönniük. Nem véletlen, hogy a gyülekezési és szervezkedési jog minden berendezkedés centrális kérdése Sokkal fontosabb, mint a szólásszabadság Aki úgy vélekedik, hogy az embereket nem érdekli a szervezkedés, az vagy nem ismeri őket vagy pedig saját hatalmát védi. Az egyetlen oka és indoka annak, hogy szervezeteket létesítsünk: a hatalom. Amikor az emberek vallási meggyőződésben hisznek, és nézeteik terjesztéséhez hatalmat akarnak, összeszervezkednek és egyháznak hívják magukat. Amikor az emberek egyetértenek bizonyos politikai nézetekben és hatalmat akarnak, hogy ezeket átültessék a gyakorlatba, szervezetbe tömörülnek és ezt a szervezetet pártnak hívják. És ez érvényes mindenre A hatalom és a szervezet egy és ugyanaz A szervező tudja például, hogy a legnagyobb munka felébreszteni az

emberekben azt az érzést, azt a meggyőződést, hogy képesek valamit véghezvinni. Az embereknek nemcsak azt a gondolatot kell magukévá tenni, hogy a szervezet hatalmat jelent, hanem elképzeléseiket a gyakorlatban is ki kell próbálniuk, ami cselekvést jelent. A szervező munkája azzal kezdődik, hogy bizalmat és reményt ébreszt a szervezet hatékonysága iránt. Ehhez kis győzelmekre van szükség, amelyek mindegyike erősíti a reményt, azt az érzést, hogy „ha mi ilyen sokat tudunk csinálni azzal a kevéssel, amink most van, mire leszünk képesek, ha hatalmasak és erősek leszünk!”. Ez hasonló ahhoz, amikor egy profi boxolót a dobogóig menedzselünk: nagyon gondosan és óvatosan kell megválogatni az ellenfeleit, annak tudatában, hogy bizonyos vereségek demoralizálhatják és vége a karrierjének. Néha olyan kétségbeesés tapasztalható az emberek körében, hogy a szervezőnek valamilyen látszatcsatát kell produkálnia, legalább egy piciny

győzeleméi, hogy újból felébressze bennük a reményt. Egy ilyen eset volt, amikor a Back of the Yards szervezet létrehozásán dolgoztam. Ezek voltak az első lépések szervezői gyakorlatomban. A környék demoralizáltsága teljes volt Az emberek elvesztették önbizalmukat a szomszédaikban, az ügyben. Ezért aztán látszatháborút szerveztünk A szervezet legnagyobb gondja az volt, hogy a környéken magas volt a csecsemőhalandóság Néhány évvel korábban megkapták a sz ükséges segítséget az Infant Welfare Society (Gyermekvédelmi Liga) egészségügyi pontjain. Úgy tíz-tizenöt évvel szervező munkámat megelőzően azonban a Ligát kitiltották a környékről, mert az a hír terjedt el, hogy dolgozói a születésszabályozás mellett agitálnak és szexuális felvilágosító munkát végeznek a lakosság körében Az egyházközség képviselői azonnal elűzték a „bűnnek ezeket az agitátorait”. De hamarosan kiderült, hogy égetően szükség

van a gyermekek egészségügyi ellátására. A közösség persze elfeledkezett arról, hogy maguk voltak azok, akik elűzték a Gyermekvédelmi Ligát Ellenőriztem a dolgot, és megállapítottam, hogy á Ligát csak meg kell kérni, és máris visszajön a környékre. Ezt az információt azonban megtartottam magamnak Rendkívüli gyűlést hívtunk össze, ahol azt javasoltam, hogy menjünk be a Ligába és követeljük a gyermekek orvosi ellátását. Kifejtettem a 150 stratégiámat: követelni fogjuk, ami jár, és h ogy ennek nyomatékot adjunk, belefojtjuk a szót a L iga képviselőibe. Nem engedjük, hogy akár csak egy szót is mondhassanak Csapkodni fogjuk az asztalt, követelni fogjuk, hogy hozzák létre a szolgáltatást, és nem adunk lehetőséget arra, hogy félbeszakítsanak bennünket. Csak akkor engedjük őket beszélni, ha végigcsináltuk a dolgot A gondos agymosás után beviharoztunk a Liga központjába, megmondtuk, hogy kik vagyunk, és elkezdtünk

követelődzni, visszautasítva, hogy meghallgassuk őket. Szegény nő kétségbeesetten próbálkozott azzal, hogy megmondja: „Természetesen, örömmel kiépítjük az egészségügyi pontjaikat Azonnal nekilátunk” De nem kapott lehetőséget, hogy bármit mondjon Végül, egy nagy fináléként feltettük a kemény kérdést: „Mi válaszként nem fogadjuk el a NEM-et! IGEN vagy pedig NEM?” Szegény nő ijedten rebegte: „Természetesen igen.” Mi pedig kiviharoztunk a szobából Az úton visszafelé lehetett hallani, amint bizottságunk tagjai kommentálták a történteket: „Ez az! így kell csinálni a dolgokat! Le kell teremteni őket és nem adni lehetőséget nekik, hogy beszéljenek. Ha ez sikerült, ilyen kevés emberrel, mi mindent érhetünk el, ha egy nagy szervezetünk lesz!” (Mielőtt bárki „ócska trükként” elítéli ezt a fogást, kérem olvassa el a Célok és eszközök című fejezetet!) A szervező egyidejűleg több funkciót is ellát:

elemez, támad és rombolja az uralkodó hatalmi struktúrákat. Miféle hatalmi struktúrákról is van szó? A közösség régi, elavult hatalmi struktúráiról Nem létezik ezen a földön valami olyasmi, mint szervezetlen közösség Ez ellentmondás magában a meghatározásban Ez a két szó, hogy „közösség” és „szervezetlen”, egyszerűen nem állhat egymás mellett: a közösség szó önmagában azt jelenti, hogy szervezett élet folyik, az emberek szervezett módon élnek. Más kérdés, hogy az embereknek az adott közösségben sorozatosan olyan frusztrációban van részük, hogy a közösségi tevékenységben való részvételi szándékuk fokozatosan a nullára csökkent. Az emberek képesek anonimitásban élni, miközben szomjazzák az elismerést a közösség részéről Szenvedhetnek különböző korlátozásoktól, megkülönböztetésektől, a hivatalok arroganciájától, elfogadhatják az anonimitást és apátiába süllyedhetnek. Elveszthetik

hitüket abban, hogy a gyermekeik csak valamivel is jobb világot örökölnek tőlük. A szervező nézőpontjából a létezésnek ez lehet egy rendkívüli negatív formája, de a tény tény marad: hogy az emberek ilyen életmódra vannak szervezve, vagyis szervezve vannak. Nevezd ezt szervezett apátiának vagy szervezett félreállásnak, ez akkor is közösségi viselkedési minta Meghatározott elrendezésben, meghatározott szabályok szerint élnek az emberek Vagyis lehet, hogy feladták a harcot, de az élet ennek ellenére szervezett formában megy tovább, meghatározott hatalmi struktúrával, még akkor is, ha erre az életre ahogy Thoreau kifejezte magát a „csendes kétségbeesés” a jellemző. Ezért aztán ha feladatod az, hogy támadd az apátiát és be akarod vonni az embereket a cselekvésbe, támadnod kell a közösségi élet szervezeti mintáit. Az első lépés a közösség szervezéséhez a közösségi szervezetlenség. Az első lépés a közösség

megszervezéséhez a fennálló szervezet szétrombolása A fennálló elrendezést szét kell rombolni, ha olyan új mintákkal akarjuk helyettesíteni, amelyek lehetőséget teremtenek az állampolgárok részvételére. Minden változás a régi szétverését és az új megszervezését jelenti 151 Ezért találja magát a szervező az első pillanattól kezdve az összeütközések pergőtüzében. Annak, aki egy közösség életét meg akarja változtam, először felszínre kell hoznia az emberekben levő haragot és dühöt. Segíteni kell, hogy az emberekben levő látens ellenségeskedések szélsőséges formában is megnyilvánuljanak Keresnie és nem kerülnie kell az ellentmondásokat, a problémákat, mert ha nincs ellentmondás, ha nincs ellentét, az embereket nem érdekli a cselekvés Az „ellentmondásos” jelző használata egyszerűen értelmetlen duplázás egy „probléma” minősítésére Nem létezik olyan, hogy „ellentmondásmentes” probléma

Ahol a teljes az egyetértés, ott nincs probléma Problémáról csak ott beszélhetünk, ahol ellentétek, ellentmondások vannak A szervezőnek elégedetlenséget kell ébresztenie Meg kell teremtenie azokat a csatornákat, amelyeken keresztül az emberek kiönthetik a sikertelenségérzésből fakadó dühöket. Kreálnia kell olyan mechanizmusokat, amelyek lehetővé teszik, hogy levezessék, lecsapolják magukból azt a tudatos vagy tudatalatti bűntudatot, ami abból fakad náluk, hogy olyan hosszú ideig megbékéllek a fennálló állapotokkal. Ezeken a mechanizmusokon keresztül emelkedik ki egy új közösségi szervezel Erről azonban még később részletesen szólok A feladat tehát az, hogy az embereket mozgásra, cselekvésre, részvételre bírjuk. Röviden: kiépíteni és bevetni az uralkodó szervezeti mintákkal való sikeres összecsapásokhoz szükséges hatalmat. Amikor a hatalomban ülők ellened fordulnak, és mint „ellenzéki agitátort” megbélyegeznek,

igazuk van, mert a szervező feladata agitálni, siettetni a konfliktust. Jó példát találunk a szakszervezeteknél. Mondjuk egy szakszervezeti szervező elmegy egy gyárba A dolgozók fizetése alacsony, általános a hátrányos megkülönböztetés, állandó a munkások létbizonytalansága. A dolgozók úgy fogadják ezeket, mint megváltoztathatatlan tényeket, és demoralizáltságukat azzal a cinikus kérdéssel fejezik ki, hogy „minek ugrálni?”. Magánbeszélgetésekben dühöngenek a körülmények miatt, panaszkodnak, hogy hiába teszik szóvá a dolgokat a „fejeseknek” Általános a csüggedés, a tehetetlenség érzése És mindez azért, mert nincs lehetőségük a hatékony cselekvésre Megjelenik a gyárban a szervező. Azzal kezdi, hogy „bajt kever” Dühöt, haragot vált ki az emberekben Konkrét problémák felvetésével kiélezi a sz embenállást Dramatizálja az igazságtalanságokat, elmondva, hogy máshol mennyivel jobb a dolgozók helyzete.

Jobbak a munkakörülmények, biztosabb a munkahely, jobb az egészségügyi ellátás, magasabb a nyugdíj stb. stb Ugyanígy kiemeli, hogy korábban a többi gyárban ugyanígy kizsákmányolták a dolgozókat, amíg nem kezdtek szervezkedni Ez a megközelítés azt eredményezheti, hogy a g yárban létrejön a szakmai szervezet, a d olgozók hatalmi csoportosulása. Vegyük szemügyre, mit csinált a szervező! Vette a dolgozók egy apatetikus csoportját, és különböző eszközökkel haragot és ellenségeskedést szított bennük. Kiélezte azt a kontrasztot, ami helyzetük és más, hasonló gyárban dolgozók helyzete között tapasztalható. Ami a l egfontosabb: bebizonyította, hogy valamit tenni kell, és hogy vannak olyan módszerek és utak, amelyek már igazolták hatékonyságukat és sikerességüket a gyakorlatban. Ez pedig az, hogy szervezetbe kell tömörülni, és akkor rendelkezni fognak azokkal az eszközökkel, azzal a h atalommal, amivel kikényszeríthetik a

változást A szervező feladata most már az, hogy minél több dolgozót tömörítsen a szervezet, minél többen támo- 152 gassák a programját. Nem szabad elfelejtenünk, hogy amíg nincs lehetőség és módszer a változtatásra, értelmetlen dolog haragot ébreszteni az emberekben, és v alamiféle absztrakt tettekre ösztönöznünk, agitálnunk őket. Csak ha látjuk a változtatás útját, eszközeit, csak ha képesek vagyunk ezt az embereknek az ő tapasztalataik kategóriáiban megvilágítani, csak akkor állhatunk ki, hogy agitáljunk Ellenkező esetben az a düh, az a harag, az az általában vett tettrekészség, amit az ilyen agitáció kivált, egy idő után destruktív folyamatokat indít el a „minél rosszabb, annál jobb” jelszavával, és a szervezés feltételei, a célirányos, konstruktív változás feltételei megszűnnek létezni. Mielőtt tehát akarunk valamit az emberektől, először tudnunk kell, hogy mit akarunk mi magunk Konkrétan

Látva a célt, az eszközöket, az utakat. De mint minimum: egy szervezet kiépítésének célját és működésének általános kontúrjait. A szakszervezeti aktivista tehát egyszerre dolgozik a konfliktus kiélezésén és a hatalmi szervezet kiépítésén. A szakszervezet és a v állalatvezetés közötti konfliktus megoldása vagy tárgyalások vagy sztrájk útján képzelhető el. Mindkét út feltételezi a hatalmi eszközök bevetését A sztrájknak mint gazdasági-hatalmi eszköznek a b evetésére vagy a b evetésével való fenyegetésre gondolok, ami kikényszerítheti a sikeres tárgyalásokat. Senki sem számíthat sikeres tárgyalásokra olyan hatalom nélkül, amellyel képes kikényszeríteni a tárgyalásokat Az ilyen hatalom kiépítése ez a közösségszervező feladata Minden más a puszta vágyakozás körébe tartozik Inkább a jóakarat, mint a hatalom bázisán tevékenykedni ez valami olyasmi, amire még a világnak várnia kell Az indulásnál a

szervező legelső feladata, hogy kérdéseket, problémákat, ügyeket hozzon a felszínre rossz szóval: kreáljon. Ostobán hangzik persze, hogy olyan közösségeknek, mint a néger gettók nincsenek megoldandó problémáik, ügyeik, amelyek mögé felsorakozhatnak. Az olvasó úgy érezheti, hogy a legnagyobb ostobaság ügyek kreálásáról beszélni, különösen alacsony jövedelmű rétegek esetében. A tény ezzel szemben az, hogy bármilyen közösségről is legyen szó szegényről, nem szegényről az embereknek mindig is voltak és mindig is lesznek problémáik, de ezek a problémák nem állnak össze ügyekké. Nincs meg hozzá a „terep”, a „forgatókönyv” Az ügy valami olyasmi, amivel kapcsolatban az embernek lehetősége van a cselekvésre. Mindaddig azonban, amíg az ember hatalomnélkülinek érzi magát, és képtelennek arra, hogy bármit is tegyen, az eredmény: rossz harci terep, zavaros célrendszer, strukturálatlan, amorf elégedetlenség Az

emberek ilyenkor a racionalizálásba menekülnek: ez a világ ilyen egy ócska világ, nem mi akartuk ilyennek, de hát beleragadtunk, nem tudunk mozdulni Egyetlen reményünk lehet, hogy valamikor majd csak történik valami Sosem volt még úgy, hogy ne lett volna valahogy. Ez az, amit másként apátiának nevezünk Ezt a helyzetet értettem azon, amikor az előzőekben azt mondtam: „a szervező vette a dolgozók egy apatetikus csoportját” A következő szakasz célja tehát a hatalom kiépítése. Az akciók, a meggyőzés a kommunikáció segítségével a szervező világossá teszi az emberek számára, hogy ha szervezetet hoznak létre, ez hatalmat ad nekik, képességet, erőt, eszközöket ahhoz, hogy változtassanak helyzetükön. Az eredmény: a tossz „szövegkönyv”, az amorf elégedetlenség kezd felhasadni konkrét ügyekre. Megjelennek azok a célok, 153 helyzetek ügyek, amelyekkel kapcsolatban az emberek már az egyéni tevékenységük kategóriáiban

képesek gondolkozni. A szervező valójában nem csinál mást, mint az általános állapotot lefordítja a konkrét problémák nyelvére, az eszközök, az utak kimunkálásával pedig a problémákat ügyekké kristályosítja. Vagyis abban a pillanatban, ahogyan a kérdés az, hogy valamit így vagy úgy kellene megoldani vagy csinálni, abban a pillanatban már nem problémákkal, hanem ügyekkel van dolgunk, amelyekbe van hol „belekapaszkodniuk” az embereknek Ahhoz hogy az egyén úgy érezze, hogy van lehetősége a cselekvésre, az általános állapotot problémákra kell „felhasítani”, a problémákat pedig „ügyekké” kristályosítani, amelyek az eg yéni cselekvés lehetőségének adagjaiban vannak megfogalmazva. Minden más csak zűrzavart, tanácstalan, tájékozatlansági pontok nélküli, amorf elégedetlenséget szül A társadalmi cselekvési potenciál olyan polarizációjára vezet, amelynél az egyik oldalon a bombarobbantó terroristák állnak,

az „aktív kétségbeesésükkel” a másik oldalon pedig az apátiába süllyedt tömegek a „csendes kétségbeesésükkel”, és mint harmadik szereplő, a hatalom birtokosai, akik a helyzettől és elemzőkészségüktől függően érzik vagy nem érzik, hogy ez a polarizáció hasonlóan a természethez olyan villámokat érlel, amelyeket nem lesz ember, aki megszelídítsen. Versenyfutás ez a javából: versenyfutás az idővel, a három szereplő kétségbeesett versenyfutása Mert a Birtoklók, amikor hirtelen rádöbbennek a helyzet komolyságára, szintén kétségbeeséssel válaszolnak: vagy „aktív” vagy pedig „csendes” kétségbeeséssel. A szervezetek tehát az ügyekből nőnek ki, az ügyek pedig a szervezet kebelében kristályosodnak ki. Ezek a valóság összetartozó, komplementer elemei, egymás nélkül elképzelhetetlenek. Mi több: a szervezetek olyan ügyekből nőnek ki, amelyek konkrétak, jelenidejűek és megvalósíthatók. Vagyis az

egészséges szervezetek alapját nem a „majdan” megvalósítható nagy dolgok képezik. És még valamit Amikor szervezetről beszélek, ezen hatékony szervezetet értek, nem pedig operett-együtteseket, vagy pedig egy mai Sarastro által irányított „páholyt”, ahol a tagok méltóságteljesen felállnak vagy leülnek attól függően, hogy mivel értenek egyet és mivel nem. Bár vannak már helyek, ahol az igazságért már nem kiállni kell tudni, hanem leülni A szervezetek bázisát több ügynek kell képeznie. Ami pedig ennél is fontosabb: a szervezetek számára ugyanúgy nélkülözhetetlen, mint ahogyan az oxigén nélkülözhetetlen az egyén számára. Ha egy szervezet akár szervezeten kívüli akár szervezeten belüli okoknál fogva meg van fosztva a cselekvés lehetőségétől, az a halálához vezet. Eluralkodnak az általánosságokról folyó gyűlésezések, a ,jól szervezett” konferenciák, az absztrakt megállapításokat tartalmazó,

„közmegegyezést” tükröző határosatok, a felső vezetés bizonygatásai, hogy az alsóbb szerveket kívánják szolgálni, az alsóbb szervek bizonygatásai, hogy az „ügyet” kívánják szolgálni mindez a túlnyomó többséget kitevő tagság csendes hallgatása mellett Jegyzőkönyvek, hűségnyilatkozatok, „okos és mértéktartó” koncepciók, érdemi eltéréseket nem mutató „alternatívák”, problémák „felvállalása” és. cselekvésképtelenség Vagyis a szervezet rigor mortisa. Ilyenkor bekövetkezik az az állapot, amikor már nehéz megmondani, hogy mi az „ügy” vagy mik az „ügyek”, amelyek egy szervezet alapját képezik. Egyre terjed a „beavatottak” tudálékossága, kétségbeesett törekvése, hogy feloldódjanak a „mozgalomban”, amikor egyre gyakrab- 154 ban hangzik el a politikusok szájából az a névmás, hogy „mi”, és amikor egyre kevésbé érthető az, hogy ki is valójában ez a „mi”? Ha egy szervezet

a kívülállók számára ezt a képet mutatja, akkor ez a szervezet haldoklik vagy már halott, csak a körülötte folyó celebrálás kelti az élet látszatát. Ahogy már mondtam, egy szervezetnek több ügyre kell épülnie. Lehetetlen fenntartani az állandó cselekvést egyetlen ügyre alapozva Egyetlen ügy köré szervezni a tevékenységet olyan kényszerzubbony a szervezet számára, amely előbb-utóbb kiszorítja belőle az életet Mi több, egyetlen ügyre építeni, ez mérhetetlenül beszűkíti egy szervezet vonzásterét, holott maga a hatalom kiépítése megköveteli, hogy a potenciális tagok minél nagyobb része legyen ténylegesen a szervezet tagja. Minden embernek vannak határozott szükségletei, van egy értékhierarchiája. Együttérezhet az általunk fontosnak tartott egyetlen ügyünkkel, de nem biztos, hogy elég vonzó lesz számára hogy harcoljon is érte. Ha egy szervezet több ügyre épül, szélesebb a tömegbázis, ami több tagot jelent

Ahhoz, hogy megszervezzünk egy közösséget, helyesen kell értenünk, hogy mit értünk ma „közösségen” a mai, gyorsan változó világban. Tudatában kell lennünk, hogy nem térbeli közelségben lévő emberek csoportjáról van szó A szervezet az emberek olyan csoportja, akiket az érdekek fűznek össze Kivételt talán az etnikai gettók képeznek, ahol a szegregáció következtében a területi összezártság és az érdekek azonossága egybeesik, ezért a különböző akciók szervezése során a demarkációs vonal topológiailag is pontosan kijelölhető. Itt is azonban az érdekek az elsődlegesek Bármilyen politikáról, bármilyen halalomról, vagyis szervezetről legyen is szó, mindig érdekek húzódnak meg mögötte, függetlenül attól, milyen „világmegváltó” ideológiába legyenek ezek burkolva. Az emberek szomjazzák a drámát és a kalandot. Egy kis levegőt akarnak ebben a siralmas, szürke létezésben Az irodámban függ egy karikatúra,

amely két rágógumit rágó gyorsírónőt ábrázol, amint éppen távoznak a moziból Az egyikük a következőket mondja: „Tudod Sadie, hogy mi baj van ezzel az élettel? Hát az, hogy nincs hozzá elég kísérőzene!” Többről van azonban szó, mint egyszerűen erről. Az emberek kétségbeesetten keresik személyes identitásukat, meg akarják találni önmagukat. Tudatni akarják másokkal, hogy ha másra nem is jók, de itt vannak ők is: élnek. Vegyünk példának egy néger gettót. Az ember egy nyomortanyának megfelelő bérkaszárnyában él Senkit sem ismer, senki sem ismeri Nem érdekli őt senki, senki sem érdeklődik utána A sarkon lévő újságos bódéban kaphatók az újságok. Ezekben a polgármester képe látható egy teljesen más világból Olyan világból, amelyet nem ismer és amely nem tudja, hogy ő egyáltalán létezik. Amikor a szervező belép ebbe a világba, az első, amit magával hoz, amit „kommunikál” az az, hogy a szervezeten

keresztül ez az ember „születési bizonyítványt kap”, annak bizonyosságát, hogy ezentúl „élni” fog. Megismerik őt, tudomást szereznek róla, vége élete szürkeségének, vége annak a siralmas létnek, amelyben az egyetlen változás a naptár lapjainak forgatása. Ez az ember most már, mint a városháza előtt tüntető tömeg résztvevője, szembe találhatja magát a polgármesterrel és mondhatja neki: „Mr. Polgármester, eddig lenyeltük ezt meg ezt, de ezentúl nem vagyunk hajlandók tűrni ezeket az állapotokat” A riporter oda tarthatja neki a mikrofont: „Hogy hívják Önt uram?” John Smith” Azelőtt sosem kérdezte tőle senki, van-e valamiről véleménye. És most hirtelen élőember lett! Ez is része an- 155 nak a kalandnak, ami olyan fontos az emberek számára, amikor egy szervezethez csatlakoznak. Ezt a lehetőséget is meg kell világítani a szervezőnek. Természetesen nem arról van szó, hogy mindenki megjelenhet a TV

képernyőjén. Ez extra Arról van szó, hogy a csoportmunka eredményt hoz, és ennek az eredménynek ő is részese A siker elengedhetetlen az ember önbecsüléséhez Fontosságtudatot ad neki, a szűk, sokszor fülledt, ezerszer megunt környezetén túlmutató értelmet ad életének. A folyamat tükrözi a hogyan-t, a s zándék, a c él pedig választ ad a m iért-re. A valóságban azonban akadémiai szőrszálhasogatás éles vonalat húzni a kettő között, hiszen ezek egy kontinuum részei. A folyamat és a cél annyira össze vannak fonódva, hogy lehetetlen megmondani, hol végződik az egyik és hol kezdődik a másik, de még különbséget sem lehet néha közöttük tenni. A demokratikus részvétel, mint folyamat valójában a szervezet egyik legfontosabb célja Miközben tevékenykedik, a szervező vezérlő csillaga: „az egyén méltóságának tisztelete”. Ezzel az iránytűvel a kezében hamarosan felfedezi a hatékony szervezés további előfeltételeit.

Ha tiszteljük a velünk együtt dolgozók egyéni méltóságát, akkor ami fontos és követendő: az ő kívánságaik és nem a miénk, az ő munkamódszereik, harci módszereik és nem pedig a miénk, az ő kívánságaik a vezetők kiválasztásánál, nem pedig a miénk, az ő programjuk, nem pedig a miénk. Kivéve azt az esetet, amikor ez a program sérti a szabad és nyitott társadalom magasrendű értékeit Vegyük pl következő problémát: mi van, ha a csoportunk programja sérti mások érdekeit az etnikai hovatartozás a vallási meggyőződés, a gazdasági helyzet és a politikai véleményalkotás szabadságának a szempontjából? El kell fogadnunk ezt a programot csak azért, mert ez a mi programunk? A válasz kategorikusan NEM. Mindig emlékeznünk kell arra, hogy a vezérlő csillagunk: az egyén méltóságának tisztelete Ez a program célja. Nyilvánvaló, hogy minden olyan program, amely mások ellen irányul, mert más a színük, más a vallásuk, más a

meggyőződésük, más a gazdasági-politikai státuszuk, ellentétben van az egyéni méltóság elismerésének a követelményével. Az emberek rendkívül nehezen hiszik el, hogy valóban tiszteljük a méltóságukat. Végülis ez érthető, hiszen alig vannak olyanok beleértve a szomszédaikat is akik ezt teszik. De ugyanolyan nehéz feladnunk azt a piciny istenséget, amely az O képére teremtve mindnyájunkban megbúvik és állandóan arra ösztökél, hogy mi mondjuk meg, mi a legjobb másoknak. Mondván, hogy mások nem elég tárgyilagosak ahhoz, hogy tudják, nekik mi a legjobb Egy jő szervező mind érzelmileg, mind pedig intellektuálisan megtanulja tisztelni társainak emberi méltóságát Éppen ezért a szervezőmunka hihetetlen értékű nevelési folyamat mind a szervező, mind pedig az együttműködők számára Mindkettőnek meg kell tanulnia tisztelni az egyén méltóságát, mindkettőnek meg kell értenie, hogy az egyéni méltóság tisztelete minden

szervezési munka, minden szervezet végső célja, hiszen az egyén részvétele a mozgalomban a demokratikus életforma lelke. Ha az egyén megvonja közreműködését a közügyektől, demokratikus életformáról egyszerűen nem lehet beszélni Megtanulni tisztelni mások emberi méltóságát azt jelenti, hogy nem fosztjuk meg őket attól az elemi joguktól, hogy érdemben részt vegyenek saját problémáik megoldásában. Az önbecsülés egy törékeny dolog és nem egy eleve meglévő örökké fennmaradó valami. Nap mint nap meg kell érte küzdeni és 156 csak azok esetében alakul ki és marad fenn, akik aktív szerepet játszanak saját válságaik megoldásában, akik nem passzívak, nem tanácstalanok, akik nem kényszerülnek arra, hogy hálás gyermekként fogadják egy paternalista hatalom „jószándékú” atyáskodását. Ha úgy segítünk az embereken, hogy közben megvonjuk tőlük azt a lehetőséget, hogy cselekvően közreműködjenek saját

gondjaik megoldásában, az ilyen segítség semmiben sem járul hozzá egyéni fejlődésükhöz. Az ilyen segítség csak növeli a kiszolgáltatottságukat azokkal szemben, akik a népben „segítve” akarják fenntartani saját hatalmukat, vigyázva arra, hogy nehogy a nép maga segítsen önmagán, feleslegessé téve a kéretlen segítők seregét. Az ilyen segítség, lényegét tekintve nem adás, hanem elvétel az emberek önbecsülésének az elvétele. Az önbecsülésüktől megfosztott emberek nem hisznek saját erejükben, ezért képtelenek hatékony, önerős társadalmi cselekvésre. Ez az „elvétel” lehet tudatos, de fakadhat tudatlanságból is Történjen azonban bármilyen megfontolásból is, a lényeg ugyanaz. Ismétlem: ha úgy akarunk segíteni másokon, hogy közben megfosztjuk őket attól a lehetőségtől, hogy problémáikat maguk oldják meg, lényegében az emberi méltóságot tagadjuk meg tőlük és ez egyben a demokrácia tagadása. És

teljesen mindegy, hogy ezt a gyakorlatot milyen ideológia „igazolja”. Egy erre épülő rendszer hosszú távon működésképtelen. A Reveillé for Radicals című könyvemben leírtam egy esetet, ami Mexikóban történt. A kormány elhatározta, hogy lerója tiszteletét a mexikói anyák előtt Kiadtak egy nyilatkozatot, amelynek értelmében minden anya, akinek a varrógépe az állami tulajdonú Monté de Piedad zálogházban van, az anyák napján ingyen visszakapja a gépét. A döntés óriási örömet váltott ki Itt volt egy ajándék, amiért a megajándékozottaknak még a kisujjukat sem kellett mozdítaniuk. És az eredmény? Három hét múlva az eredeti számú varrógép mind ott volt ismét a zálogházban Egy másik példaként szolgálhat Libéria ENSZ delegátusának nyilatkozata. Egy alkalommal, országának problémáit elemezve azt mondta, hogy nemzete meg volt fosztva „azoktól az előnyöktől, amelyek a gyarmatosítás és az ellene folyó harc

lényéből fakadnak”. A sajtó reakciója rendkívül heves és gúnyos volt, noha a nyilatkozat megítélésem szerint egyáltalán nem tekinthető sem ostobának, sem pedig szervilisnek. Libéria népét sosem zsákmányolta ki egyetlen gyarmatosító hatalom sem, sose kellett összefognia nagy személyes kockázatok árán, hogy lázadjon a szabadságáért: azt ajándékként kapták. Márpedig az ajándékba kapott szabadság nélkülözi azt a méltóságot, ami a kivívott szabadság kísérője, és ami egy nép önbecsülésének szilárd alapját képezi. Jól mondja Mr Dooley, Finley Péter: Dunne című művében: „Ne kérj jogokat. Vedd el őket Ne hagyd senkinek, hogy ajándékként adja neked őket Az olyan jogok, amelyeket ingyen nyújtottak át neked nem jó dolog Olyan valami, aminek a rossz oldalát fordították kifelé” A szervezetet minden lehetséges módon a nevelés szolgálatába kell állítani. Tudni kell azonban, hogy a nevelés az nem propaganda. A

nevelés, pontosabban az önnevelés, hiszen valójában erről van szó, azt a folyamatot jelenti, ahogyan a tagok kezdik átlátni saját viszonyukat a szervezethez, a világhoz, és ahogyan ez a folyamat elősegíti, hogy megfelelő információk birtokában egyre tárgyilagosabban, egy- 157 re intelligensebben alkossanak véleményt, döntsenek és cselekedjenek. A szervezet tevékenységének és programjainak folyama egy sosem szűnő áradatát adják a konkrét problémáknak, ügyeknek, és mindez gazdag teret biztosít az egyen fejlődéséhez. Az egyes ügyek körül kibontakozó konfliktus gyorsított ütemben bővíti az egyén érdeklődési körét. A hozzáértő szervezőnek érzékelnie kell ezeket a lehetőségeket. A tanulási, nevelési, önnevelési folyamat nélkül egy szervezet kiépítése lényegében nem más, mint egyik hatalmi csoportosulás puszta helyettesítése egy másik csoportosulással (Fordította: Molnár Sándor) Judy-Wilson - Hogy

csináljam? Hogyan szervezzünk csoportokat? Csoportokat indítani és vezetni olyan, mintha elutaznánk valahova. Ez a kézikönyv abban nyújt segítséget, hogy Ön is elérhesse úticélját Az, hogy merre menjen, hogyan és kivel utazzon, mind-mind Öntől függ Ön dönt Én csak egy lehetséges útvonaltérképet tartok Ön elé Térképemre semmilyen kötelező vagy egyedül lehetséges útvonal nincs bejelölve A célhoz bárki számtalan úton eljuthat, de azért nem árt tudni, hogy mások hol járnak. Leginkább az úton felbukkanó akadályokat szeretném bemutatni Önnek, és néhány javaslatot teszek azok leküzdésére Az első lépések A döntő kérdések: A) Mi a csoport „CÉL”-ja? Először felesleges túlságosan ambiciózus célokat megfogalmazni. B) Milyen „ESZKÖZ”-zel, azaz milyen tevékenységgel érhető el? C) Ki legyen a csoport „TAG”-ja? • érintettek • szimpatizánsok (+ családtagok) • szakemberek D) „MÉRET”? (Két vagy

kétszáz fős legyen? Ne legyen bűntudata azért, mert bizonyos személyeket kizár. Minden csoport így működik Minél világosabban körülhatárolt a tagság, annál jobb a csoportmunka) Mire figyeljen? • • Van-e elég ideje? Ne gondoljon túl sok időre, de az elkövetkező évben biztosan fel kell szabadítson valamennyi szabadidőt a csoport érdekében. • • Mit gondolnak minderről családja tagjai, közeli barátai? Fog-e gondot okozni az, hogy a csoport ügyeivel kapcsolatban valószínűleg sokan be fognak csöngetni és telefonálni Önökhöz? Meg tudja-e oldani ezeket az új problémákat? • Saját problémáihoz hasonlóan tudja-e elfogadni mások gondjait? • Vannak-e örömteli pillanatai legalább néha? 158 • Energikus, mozgékony természetű-e Ön? Nem baj, ha nem, de gondolja végig ennek következ- ményeit. • Van telefonja? Ha nincs, nem végzetes akadály, de ki kell dolgoznia telefont nem igénylő szerve- zési

módszereket. • Ügy érzi, meg fog felelni mások elvárásainak? Nem szükséges és nem is jó , ha minden Ön- től függ, de a csoport elvárásokat fog megfogalmazni az Ön irányába: érzelmieket, anyagiakat, fizikaiakat és időbelieket. A csoportaktivitás elindításának számos pozitív eredménye lesz. Erre is figyeljen! Például döntő hatással lehet saját életének alakulására Több, mint valószínű, hogy saját problémájának megoldásához is valamilyen segítséget fog kapni. Új ismerősöket, új barátokat fog szerezni Elfoglalt lesz Új tulajdonságokat és új képességeket fog önmagában felfedezni olyanokat, amilyenekről korábban nem is álmodott Hogyan találja meg az Önhöz hasonló problémájú embereket? A) Intézményes segítséggel: Szervezetek: • Önkéntes Szervezetek Tanácsa. (Council for Voluntary Services = Magyarországon hasonló funkciót tölt be pl.a Társadalmi Egyesületek Szövetsége, a Non-profit Humán

Szolgáltatók Kamarája stb.) • Önkénteseket toborzó iroda. (Volunteer Bureau = az iroda gyűjti és elosztja az önkéntes adomá- nyokat és a személyes segítségfelajánlásokat) • Jogsegélyszolgálatok. (Citizens, Advice Bureau) A helyi önkormányzatokban az: • Ügyfélszolgálat. • Közösségi Tanács. (Community Council vagy Rural Community Council = a magyar önkormány- zati bizottságok feladatait végzi) • Egészségügyi Tanács. (Community Health Council, vagy Local Health Council District Commilte = az előzőhöz hasonló, de egészségügyi feladatkörű” és összetételű”) • Közösségi Kapcsolatok Tanácsa. (Community Relations Council = az előzőhöz hasonló, de cél- zottan a helyi csoportokra irányuló funkcióval) • Fogyatékosok Tanácsa. (Council for the Disabled) Szociális szakemberek: • Szociális munkások. • K özösségi szociális munkások. (= Magyarországon pl a népművelők, animátorok és a

közösség- fejlesztők) • Pártfogó felügyelők. (= Magyarországon a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézetek, a GYIVI köte- lékeiben) • Nevelőszülő felügyelők. (GYIVI dolgozók) 159 Egyházi segítők: • Papok, egyházi szolgálatok. A kulturális szakterület információhordozói: • Helyi könyvtárak. • Helyi újságok. (Újságokban publikált információs listák + a személyes szolgáltatások és önkéntes szervezetek helyi jegyzékei) (Thomson Directories) • Helyi rádióállomások. • Kábeltelevíziók. • Telefonkönyvek. (= Arany oldalak) Egészségügyi szakemberek: • Körzeti orvosok. • Védőnők. • Egészségnevelő Központok. • Nő- és Családvédelmi Központok. Egészségügyi információs intézmények: • DlAL (Disablement Information Advice Line = Fogyatékosok Szövetségeinek Információs Szol- gálata) • MIND (National Association of Mentái Health) (Értelmi Fogyatékosok

Egyesülete) B) Informális megoldásokkal: • Kézzel írt felhívást lehet elhelyezni a helyi könyvtárban, újságosbódékon, sarki vegyesboltokban, könyvesboltokban, natura boltokban. (= Magyarországon a kirakatüvegek külső felülete közterületnek, belső felületük az üzlethez tartozónak minősül.) • R övid híradás közzétételével a helyi újság személyi hirdetési rovatában postafiók vagy a maj- dani csoport céljaival rokonszenvező szervezet postacímének megadásával. • • Rövid hír elhelyezésével az egyházi újságokban vagy heti hírleveleiben. Plakát kifüggesztésével az orvosi rendelők váróiban, az elsősegély helyeken, az egészséges ta- nácsadásokon. A plakát kifüggesztése előtt az ottani vezető engedélyét kell kérni Összejövetel szervezése során végiggondolandó feladatok: • Ki fogadja az érkezőket a bejárati ajtónál? • Tart-e valaki beszédet? Ha igen, akkor az helyi személy vagy

„köz-ponti(bb)” személyiség lesz-e? Mennyi ideig fog beszélni? Miről? Milyen technikai berendezés szükséges a beszédhez? Ki fogja a berendezéseket előzőleg ellenőrizni? Ki fogja bemutatni a szónokot? Megkínálják- e a szónokot valamivel, és ha igen, mikor? • Film- vagy videobejátszás lesz-e? Ki teszteli le a vetítőket? • Ki vezeti az összejövetelt? Ki, miért felelős? (Ne féljen feltenni ezt a kérdést, különösen akkor, ha szervezési kérdésekben még nem elég járatos.) • T eát, kávét felszolgálnak-e a résztvevőknek? Hol és mikor? Mennyibe fog ez kerülni? Hány csé- 160 sze kell hozzá? Ki fog elmosogatni? • Le sz-e jelenléti ív? Ha igen, akkor mi legyen rajta? Név, cím vagy egyéb információ is? Mikor, hol és ki fogja vezetni? Vagy jobb a névtelenség? • Meddig tartson az összejövetel? Mi legyen a formális és az informális beszélgetések aránya? Ho- gyan lehet a rendelkezésre álló időt a

legjobban kihasználni? Mikor fog a gondnok türelmetlenül megjelenni (és a saját munkaidejére hivatkozva a beszélgetés befejezését követelni)? • Gyűjtenek-e adományokat? Ki fogja kezelni a pénzt? • Jelvényt, karszalagot hordjanak-e a szervezők? • Ki rendezi el a székeket az összejövetel előtt és után? Hogyan célszerű a székeket elhelyezni? • Hol a női és a férfi WC? • Tolókocsival megközelíthető-e a terem? Gyermekfelügyeletet biztosítanak-e az összejövetel ideje alatt? Nem lenne-e célszerű mindezekről már a meghívón is tájékoztatást adni? • Lesz-e hangosítás? Ki teszteli le az erősítőket? • Hol és mikorra tervezik a következő összejövetelt? Célszerű azt a termet is előzetesen lefoglalni. Érdemes egy táblán vagy egy nagy fehér papírlapon a következő összejövetel információit is közzétenni; mindenképpen még a formális rész befejezése előtt, nehogy a résztvevők információ nélkül

távozzanak. • Mennyi időt hagyjunk az összejövetel végén informális beszélgetésre? Tagság, tevékenység A tagsággal kapcsolatos kérdések: • Lesz-e tagsági díj? • Mi történik, ha valaki nem fizeti a tagsági díjat? Megszűnik-e emiatt a tagsági viszonya? • Szükséges-e országos szervezet tagjaként megalakulnia a helyi csoportnak? • Mi várható el a tagoktól? (Pl. a célokkal egyetértés vagy ennél több?) • Szükséges-e a rendszeres megjelenés az összejöveteleken? • Feltétele-e a tagsági viszony létesítésének bizonyos feladatok kötelező elvállalása? Ha igen, mikor kell dönteni erről? Belépéskor vagy később? Új szolgáltatás indítása előtt érdemes végiggondolni • Létezik-e másutt hasonló szolgáltatás? • Megfelelne-e ugyanolyan szolgáltatás az Önök csoportjának, vagy kisebb módosítás szükséges? • Mennyibe fog kerülni? Ki fizeti? • Milyen feltételek szükségesek a sikeres

működéshez? Kell-e pl. közlekedési, szállítási segítség? • Ki veheti igénybe a szolgáltatást? Csak a csoport tagjai? Bárki? Hány fő? • Milyen prioritásokat fog ez jelenteni a további működésben? • Terembért kell-e Fizetni? • N em lenne-e okosabb, ha nem Önök saját maguk szolgáltatnának, hanem másra bíznák a szolgál- tatást, és a megfelelő személy(ek) megtalálására fordítanák az idejüket, energiájukat? 161 • A szolgáltatás elindítása nem akadályozza-e meg a csoportot abban, hogy kölcsönösen támogatni tudják egymást? Mi az elérhető cél? A csoport céljai közül nem minden elérhető, mert figyelembe kell venni: • A tagok pillanatnyi (élet)helyzeteit. • Az aktív tagoknak a teljes tagsághoz viszonyított arányát. • A szakemberek és a helyi közösség az Ön irányában mutatott attitűdjét. • Az induláskor rendelkezésre álló erőforrásokat. Mire jó a csoportösszejövetel? •

Tapasztalatok megosztására, kicserélésére. • Kölcsönös támogatásra, együttérzés kinyilvánítására. • Információcserére, - továbbításra. • Egyéb közös tevékenységek, akciók szervezésére. Az információ, a szaktanácsadás és a személyes támogatás eszközei • Szakemberek előadásai. • Szakkönyvek, szakcikkek gyűjteményei. • Szakirodalom publikálása. • Egyéb segítségnyújtó források megismerése. Milyen társas célokkal indítható egy csoport? • Kirándulás. • Sétahajózás. • Gyerekbuli. • Filmvetítés. • Színházlátogatás. • Múzeumlátogatás. • Táncest. • Vacsora. • Teadélután. Természetesen nem mindegy, hogy ki milyen rendezvényen venne részt szívesen. Mindennapos dolgok A terem A) Első összejövetelhez B) Rendszeres összejövetelhez • Vendégmarasztaló légkörű a terem? • Központi fekvésű, könnyen megközelíthető? • Az is könnyen

megtalálja, aki először megy oda? • Célszerű-e térképet mellékelni a meghívóhoz? 162 • Az épületen belül is könnyen megtalálható a terem? • Szükséges-e tájékoztató nyilakat elhelyezni? • Tolókocsival megközelíthető? • Be van-e kábelezve nagyothalló készülék? • A hét mely napja, a nap mely órája a legmegfelelőbb? • Minden szék egy szintben van, vagy közülük néhány egy dobogón van-e elhelyezve? • Kényelmesek-e a székek? (A fiatalok a puha, a hátfájósok a kemény támlájú székeket szeretik.) • V an-e az épületben bármi, ami az érkezők számára kellemetlen, kényelmetlen lehet, saját szemé- lyes problémáik miatt? • Tetszőlegesen berendezhető-e a terem? • A kívánt időben lehet-e teát vagy kávét felszolgálni? • Zajos-e az épület? Az összejövetel időpontjában zajos lesz-e? • Elég meleg-e a terem? (Ez sokkal fontosabb, mint gondolná!) • Szükség lesz-e

táblára? • Mi legyen a dohányzókkal? Hol legyenek hamutartók? • Engedélyeztek-e sorsjegyhúzást, helyi lottót, tombolát? • Mennyi a terembér? • Előre kell-e lefoglalni a termet a további összejövetelekre? • Milyen megállapodás született a gondnokkal a zárórát illetően? • Meddig lehet használni a termet? Mi a legvégső időpont a terem elhagyására? Ingyen terem Előnyei: • A terembérre szánt összeget másra lehet fordítani. • Kevesebb adományozót kell keresni. • Kisebb a tagok anyagi terhe. • Hatékonyabb kapcsolat alakítható ki a szakemberekkel. • Általában családias légkörű, kisebb, könnyen megtalálható helyekről van szó. Hátrányai: • A termet felajánló egyéb feltételeket szabhat. • Bizonytalan a folyamatos teremhasználat. • Önkéntes csoportot szakembercsoporttól függővé tehet. • Külső előadó meghívása nehezebb lehet. • A gondnok akadékoskodhat. • Ha

bármi gond van, nehezebb szóvá tenni. Nem sok csoport engedheti meg magának, hogy pénzért béreljen termet. Mások viszont elvből nem fogadnak el semmit ingyen. A”7K” 163 1. Kontinuitás (Folyamatosság) 2. Kezelő (Gondnok) 3. Karakterisztika (Jellegzetesség) 4. Kávé 5. Kényelem 6. Kocsi (Parkolás) 7. Karosszékek A pénz Először az emberek szükségleteit kell definiálni, pénzre csak azután szabad gondolni. Mi kerül pénzbe? A) Alacsony szervezettségű” csoportok esetén: • Terembér. • Fénymásolás (emlékeztető, fejléces papír, információs anyag, hírlevél stb.) • Az összejövetelekről tájékoztató újsághirdetések díja. • Titkárság költségei. (Telefonszámla stb) • Postaköltség. • Frissítők ára az összejöveteleken. • Szónokok, szakértők díjazása. B) Magas szervezettségű” csoportok esetén: • Technikai eszközök. • Hozzájárulás kutatási költségekhez. • Telefonügyeleti

szolgálat. • Főállású alkalmazott. • Ágyhozkötött csoporttagokat meglátogató tagok utazási költségei. • Összejövetelekre történő utazási költségek fedezése. • Országos vagy nemzetközi szervezetekhez csatlakozás díja. • Nyári szabadidős programok. • Házikönyvtár létesítése. • Kirándulás szervezése. • Saját kiadványok publikálása. • Részvétel konferenciákon. • Szakfolyóiratok előfizetése. Pénzhelyettesítő megoldások • Ingyen terem. • Ingyen fénymásolás. • Mások postázásának igénybevétele. (Mások kimenő leveleivel egyazon borítékban postázhatóak az Önök információi is.) 164 • Ingyen hirdetés. • Technikai eszközök adományozása. • Selejtezés, árleszállítás, könyvjóváírás (pl. az önkormányzatoktól) • Szociális vagy kórházi foglalkoztatóban készült irodaszer (pl. jegyzettömb) • Sorsjegyhúzás, tombola a csoporton belül

vagy a lakókörzetben. (Hatósági engedélyhez kötött) • Ingyen előadó. • Továbbképző csoport vezetése tiszteletdíj nélkül. • Terepgyakorlatra kihelyezett diák. • Kiadványokban közzétett hirdetések (a nyomdaköltségek csökkentésére). Pénzteremtő akciók A) Tagoktól: • „Kalapozás” (mindenki annyit ad, amennyit akar). • Éves vagy egyéb tagdíj, hozzájárulás. • Csatlakozási díj. • Teáért, kávéért a bekerülési összegnél többet lehet kérni. • Sorsjegyhúzás, tombola. • „Hozd el, add el”-típusú kiárusítás az összejöveteleken (mindenütt a dísznövények és a házisütemények a legkelendőbbek). B) Külső személyektől: • Állami, önkormányzati pályázatok. • Alapítványi pályázatok. • Vállalatok adományai (természetbeni támogatás lehetősége). • Utcai gyűjtés. • Házról házra járva. • Lakóhelyi szerencsejátékok, sorsjegyhúzás (pl. lakótelep

nagyságrendű” körben helyi lottó szer- vezése). Mire kell ügyelni külső pénzteremtő akciók során? • Egy ember tartja-e kezében az akciót? Bevonható-e a csoport nagy része? • Jókedélyű” akcióról van-e szó? • Segíteni fog-e egymás jobb megismerésében? • Mekkora legyen a megszerezni kívánt összeg? • Van-e kockázata az akciónak? Elveszíthető-e pénz? • Mennyi időt vesz igénybe? Mennyi időt kell az akció megtervezésére szánni? • Változtat-e a csoport külvilág felé mutatott képén? • Feltüntethető-e az akció valamely nagyobb esemény vagy átfogóbb törekvés részeként? • Mennyire függ az időjárástól? Kell-e biztosítást kötni? • Figyelembe vették-e a csoport tagjainak életkorát, egészségi állapotát, érdeklődési körét? 165 • Van-e elegendő számú mozgósítható ember? • Található-e a csoporton kívül olyan személy, aki segít pénzt teremteni a csoport

érdekében? A pénz és a jog Milyen pénzteremtő akciókhoz szükséges önkormányzati engedély? • Házról-házra járva becsöngetéshez: • Utcai gyűjtéshez. • Szerencsejátékhoz, helyi lottóhúzáshoz (ha a csoport belső összejövetelcin megjelenőknél na- gyobb kört érintenek). A pénz és kezelője Miért szükséges pénztáros? Mert a pénztárosnak DOLGA, hogy: • Bankszámlát nyisson. • Átvételi elismervényt adjon, és annak másodpéldányát megőrizze minden befolyt pénzösszegről. • Könyvelje a befolyt pénzeket. • Bankba tegye a befolyt pénzt. • Kifizessen számlákat. • Minden kiadott pénzösszegről átadási elismervénye legyen. • Könyvelje a kifizetett összegeket. • Szóban tájékoztasson és írásos pénzügyi beszámolót készítsen a csoport pénzügyeiről. Ugyanakkor a pénztárosnak NEM DOLGA, hogy: • A befolyt pénzből azonnal kifizessen más célra. • Saját pénzéből

előlegezzen meg kifizetéseket. • Kitöltetlen csekkre második aláírást szerezzen. • Felhalmozza a pénzt nem kamatozó betéteken. Közlekedés • Igyekezzen az összejövetel helyszíneként egy mindenki számára könnyen megközelíthető helyet választani. • Gondoljon a csúcsforgalomra is. • Speciális események megváltoztathatják a szokásos forgalmat (pl. kirakodóvásár) • Az autótulajdonos csoporttagok másokat is a megbeszélés helyszínére szállíthatnak. • Ne gondoljanak azonnal saját autó (minibusz) vásárlásra. Publicitás Miért szükséges a nyilvánosság? • Tagtoborzás miatt. Sok csoport tagsága gyorsan változik, ezért ha a csoport tevékenysége nem látható és nem törekszik folyamatosan új tagok beszervezésére, akkor a taglétszám radikálisan csökkenhet. Szélső esetben a 166 csoport meghalhat mielőtt igazán megszületett volna. • Problémafelismerés miatt. Új tagok csatlakozhatnak a

csoporthoz pusztán azért, mert vonzónak találják. A publicitás sok ember számára nyilvánvalóvá teheti, hogy problémája létezik. • Szerepmódosulás miatt. A taglétszám felduzzadása számos tagnak szerepmódosulást jelenthet. Új tagok csatlakozása a régi tagok önbizalmát erősítheti Az újak számára követendő mintaként szolgálhatnak, megerősítve őket segítő szerepükben, ami legalább olyan fontos lehet, mint az, hogy ők is segítséget kapjanak A leendő tagok tájékoztatása érdekében. Publicitás kell, hogy az új tagok tájékoztatást kapjanak a rendszeres összejövetelek időpontjáról és arról a személyről, akivel a kapcsolatot felvehetik. • Általános tájékoztatás miatt. Általános tájékoztatást lehet adni az embereknek egy speciális, szélesebb érdeklődésre számot tartó összejövetelről, problémáról, helyzetről vagy szponzorkereső akció elindításáról. • Érdekérvényesítés miatt. Célszerű

valamely változás érdekében érvelve, vagy valamely javaslattal egyetértve a nyilvánosság elé kiállni. Milyen hátrányai lehetnek a nyilvánosságnak? • Adott egyéni probléma súlyosabbnak látszhat, mint egy csoport egészének problémája. • A név szerint ismert ember jobban ki van téve telefonzaklatásoknak, névtelen leveleknek habár ez korántsem tekinthető gyakorinak. • Úgy tűnhet, hogy az Ön feldolgozott élettörténete szenzációhajhász módon van tálalva. Mi a megoldás minderre? A csoport kimondhatja a névtelenség alapelvét. A személyi adatokat fel lehet cserélni; keresztneveket vagy rövidítéseket lehet használni. Az összefoglaló jellegű, tematikus cikkekben több ember története erősíti egymás hatását. Más, baráti szervezet címét vagy az összejövetelek helyét lehet megadni postacímként. Ne adja meg telefonszámát. Rokonszenvező újságírókkal érdemes együtt dolgozni Hogyan teremtsünk nyilvánosságot? A

helyi rádió műsoraiban. A helyi újság különböző rovataiban. A helyi kábeltelevízió adásában. Listákban, névsorokban, címjegyzékekben megjelenve. Pénzteremtő rendezvények szervezésével. Szórólapok, üdvözlőkártyák, névjegyek küldésével. Kiállításokon csoportbemutatókkal szerepelve. Mások által teremtett publicitással. Szájhagyomány útján. 167 Helyi rádió Miért érdemes használni? • Sok majdani csoporttag nem tud kimozdulni otthonról. • Rövid idő alatt sok és részletes információ nyújtható. • A hétköznapi emberek beszámolója, érvelése meggyőzőbb lehet, mint sok írásos információ. Milyen rádió- és televízióadásokban? Telefonos műsorokban. Direkt híradásokban Programajánló műsorokban Interjú a hír forrásával Tematikus műsorokban (pl sport) Vallásos programokban Etnikai kisebbségek adásaiban Közszolgáltatásokat ajánló műsorokban A csoport által készített műsorban Célzottan a

lakossági-, önsegítő- és problémacsoportok számára készült műsorsorozatokban. A helyi újság mely rovataiban? • Rövid hírként. • „Kis színes”-ként. • Programlista részeként. • Olvasói levélként. • Fizetett hirdetésként a személyi blokkban. • Eseményről vagy személyről készült fotóval. • Az újság számára megküldött hírlevéllel. • A „Családi” vagy a „Fogyasztói” oldalak használatával. • Lakossági és önsegítő csoportokat célzó cikkekben. • Országos akciót helyi nézőpontból értékelve. • Ingyenes kiadványokban. Hogyan teremtsünk kapcsolatot a helyi sajtóval? • Használjon fejléces papírt. • Legyen rajta a felirat: „Sajtótájékoztatás”. • Ne feledje a dátumot. • Kettes sorközzel gépeljen. • Hagyjon széles margót. • Csak a papír egyik oldalára írjon. • Ne csak a t ovábbi információt nyújtó személy nevét, címét és telefonszámát adja meg, hanem

elérhetőségi idejét is. • Rövid bekezdéseket használjon. • Hangzatos címet válasszon. • Ha egy meghatározott időpont után már nem kívánja a közlést ezt is jelezze. • A lehető legrövidebben fogalmazzon. • Semmi olyat ne írjon le, amit nem akar megjelentetni. Legyen az információ pontos 168 Az”5M” Mi? Mit? Miért? Mikor? Merre? Plakát, szórólap, névjegykártya, kiállítás, bemutató, pénzteremtő akció, mások fórumainak használata, lista, szájhagyomány Hogyan értékeljük ezek hasznosságát? • • Eredményezte-e a nyilvánosságnak szánt információ új tagok jelentkezését? Melyik módszer tűnik a legcélravezetőbbnek? Kérdezze meg az új jelentkezőket: hol hallottak a csoportról? • Egy személytől függ-e minden? • Van-e már fejléces papírjuk? • Gyűjtik-e az újságkivágásokat? Felhasználták-e már azokat pl. kiállításokon? • F ényképeken is megörökítik-e tevékenységüket?

Felhasználták-e már ezeket a fotókat újságban csoportbemutatkozásokon? • Minden lehetséges eszközt igénybe vesznek-e? • Milyen jelentőséget tulajdonít a csoport a tevékenységükről szóló híradásoknak, publicitásuknak? A nyomda Kinek nincs nyomdára szüksége? • A közvetlen, szemtől-szembe, kölcsönös segítséget nyújtó, kis csoportoknak, amelyek általában állandó tagsággal rendelkeznek és magánlakásokon találkoznak. • A meghatározott ideig működő csoportoknak. • Országos szervezetek helyi csoportjainak, ahol az anyaszervezetek jó színvonalú anyagokat készí- tenek (de még ebben az esetben is érdemes ügyelni a helyi identitásra!) Mire jók a nyomtatványok? • A leendő új tagok figyelmének felkeltésére. • A nagyközönség és a rokonszenvező szakemberek tájékoztatására. • A tagokkal történő kapcsolattartásra. • Rendezvényi meghívók céljára. • Célzott kampány eszközeként.

Milyen nyomdatermékekre van szükség? • Fejléces írógéppapírokra. • Névjegykártyára. • A rendszeres összejövetelekről tájékoztató plakátokra. • A kezdeti kapcsolatteremtést vállaló személyekről szóló plakátokra. • Egyedi rendezvények plakátjaira. 169 • Üres plakátokra, melyek utólag, alkalmanként kitölthetők. • Jelvényekre. • Kitűzőként használható névazonosító kártyákra. • Újságcikkek utánnyomására. • Megbeszélések emlékeztetőire. • Az éves közgyűlések beszámolóira, összefoglalóira. • Az országos szervezet hírleveleiből készült kivonatokra. • Az éves beszámolókra (a szponzorok listájával!). • Könyvjelzőkre. • Naptárakra. • Tematikus brosúrákra. • Röplapokra, szórólapokra. • A tagoknak szétküldött hírlevelekre. • Munkamegbeszélések emlékeztetőire. • Éves beszámolókra. • Információs listákra nevekkel,

címekkel. • Emblémás pólókra. • Emblémás táskákra, irattartókra. • A csoportösszejövetelek időpontjait tartalmazó naptárakra. • Emblémás tollakra. Hol találhat mindehhez külső, személyes segítséget? • Munkáltatóknál. • Szociális munkásoknál. • Közösségi központokban. (= Magyarországon a művelődési házakban) • Templomokban. • Művészeti főiskolák diákjai körében. • Kórházi foglalkoztatókban. • Önkénteseket szervező szolgálatoknál. (= Magyarországon ilyen pl a „szívességbank”) • Iskolákban. • Könyvtárakban. Kapcsolattartás Miért fontos? • A csoportok közötti kapcsolatokat erősíti. • A csoporttagok számára is érthetővé teszi az egyes döntéseket. • Lehetővé teszi a folyamatos bekapcsolódást az egyes tevékenységekbe. Hogyan minősíthető egy csoport kapcsolattartása? • Hány tagot ismer név szerint? • Hány tagot ismernek az új

belépők? 170 • Hogyan ismerhetik meg az új tagok az egyes tevékenységeket? • Hogyan jutnak az új tagok tudomására a csatlakozásuk előtt megszületett döntések? • Hogyan vet fel valaki egy új ötletet? • Hogyan tartanak a tagok kapcsolatot a rendezvényeken kívül (feltéve, ha egyáltalán tartanak kap- csolatot). • Hogyan találhatnak az új tagok rendezvényeken kívüli kapcsolatokat? • Van-e az összejöveteleknek informális része is? • Segíti vagy gátolja a kapcsolatépítést a terem jellege, amelyben az összejöveteleket tartják? • Van-e arra idő az összejöveteleken, hogy a korábbi megállapodásokat és a további terveket megbe- széljék? • Bíznak-e egymásban az emberek? • Bizalmas jellegűek-e a megbeszélések? • Nem akadályozza-e meg a csoport általános problémája a kapcsolattartást? Hogyan segíthető elő a régi és az új tagok kapcsolatának kialakítása? • É rdemes az

összejövetelek egy kötött részét arra szánni, hogy a régi tagok átadhassák tapasztala- taikat. • A Hírlevélben teret kell engedni a személyes tapasztalatok közlésének. • Az új tagokat már az „ajtónál” kell fogadni. • Érdemes a csoporton kívüli időben is személyközi kapcsolatokat felajánlani. Gyümölcsöző, ha az összejövetelekre utazáshoz és az onnan haza utazáshoz a tagok egymásnak segítséget ajánlanak (pl. közös gépkocsihasználatot) Hasznosak a figyelemfelkeltő és kapcsolatépítő rövid tréningek. Minden összejövetelen és minden eseménynél időt kell hagyni a társas kapcsolatok építésérc. • Egy bizottsági tagot célszerű megbízni az új tagok „bevezetésével” (ismerje meg a csoportot és viszont). (Fordította: Gosztonyi Géza) Michael Noble-Richard Bryant - A közösségi szociális munkás lehetséges szerepei Mit értünk a „közösségi szociális munkás szerep” fogalmán? A

„közösségi szociális munkás szerep” mindaz: amit (magad szerint) teszel, vagy tenned kell, és amit (mások szerint) teszel, vagy tenned kell. Nem hisszük, hogy a közösségi szociális munkásnak egyetlen szerephez, vagy bizonyos szerepekhez ragaszkodnia kell anélkül, hogy ahhoz a helyzethez igazodna, amelyben ő és a csoport van. Érzékenység és rugalmasság, ezek az alkalmazkodás kulcsszavai annak érdekében, hogy a közösségi szociális munkás valóban elő- és ne hátramozdítsa a csoportmunkát és a csoportfejlődést. Hogyan értelmezzük szerepeinket? A szerepek fogalmának „közvétlen és a k özvetett”-ként történő felfogása jelentős hatással volt a kö- 171 zösségi munka elméletére azért, mert e két véglet közötti folyamatos átmenetben definiálódtak a szereplehetőségek. íme néhány ezek közül: A közvetlen beavatkozás szerepei: „becsatornázó” a közössségi szociális munkás érvekkel és dokumentumokkal

támaszt alá egy bizonyos véleményt. Az adott cél felé irányítja a gondolkodási folyamatot (CHANNELLING = IRÁNYÍTÓ) „tölcsérező” a közössségi szociális munkás számos választási lehetőséget ajánl, majd óvatosan az adott irányba tereli a gondolatokat úgy, hogy az adott cél előnyeinek ecsetelésével és a választás célés ésszerűségének hangsúlyozásával szűkíti lehetőségeket. (FUNNELING = SZŰKÍTŐ) „elemző” a közössségi szociális munkás egy bizonyos probléma megoldásához vezető sokféle megoldási lehetőséget részrehajlás nélkül sorban végigelemez. A célkiválasztást azzal segíti, hogy az észszerű célválasztási határokon belüli területet világítja meg (SCANNING = IRÁNYMUTATÓ) „serkentő” a közössségi szociális munkás az egyének érdeklődésének (és a közhangulatnak) felkeltésére törekszik annak érdekében, Iwgy csoportot alakítsanak és célokat dolgozzanak ki. (GALVANISING =

ÖSZTÖNZŐ) „fókuszáló” a közössségi szociális munkás segíti a csoportot a megoldandó feladatra koncentrálásban. (FOCUSING = ÖSSZPONTOSÍTÓ) „megvilágító” a közössségi szociális munkás arra törekszik, hogy a megbeszélések résztvevői folyamatosan tisztában legyenek a vita céljával és avval, hogy a döntést illetően egyetértés van közöttük. (CLARIFYING = TISZTÁZÓ) „összefoglaló” a közössségi szociális munkás abban segíti a csoportot, hogy az áttekinthesse a megbeszéléseket, és az elért eredményeket a cél elérésének folyamatába illeszthesse. (SUMMARISING = ÖSSZEFOGLALÓ) „kapuőrző” a közössségi szociális munkás megerősíti a résztvevőket abban, hogy mindenkinek egyenlő mértékben van lehetősége a célok eléréséhez stb. hozzájárulni (GATE-KEEPING = HATÁRJELZŐ) „közvetítő” a közössségi szociális munkás a csoporton belüli egyéni ellentétek feloldására törekszik. (MEDIATING =

KÖZVETÍTŐ) „informáló” a közössségi szociális munkás információnyújtás segítségével kezdeményez vitát pl. az erőforrásokról. (INFORMING = INFORMÁLÓ A közvetett beavatkozás szerepei A csoportos tevékenység számára elegendően kedvező feltételeket kialakítani anélkül, hogy a csoport önállóságát bármilyen módon megsértenénk, pl. úgy, hogy a csoport számára hozunk döntéseket, vagy a csoport tagjai számára bármi olyant tennénk, ami tőlük ésszerűen elvárható lenne, vagy amit megtanulhatnának. Milyen tényezők befolyásolják a közösségi szociális munkás szerepeit? A munka jellege: 172 Közösségfejlesztés: katalizáló = catalyst megfigyelő = observer bátorító = encourager képessé tevő = enabler koordináló = co-ordinator Társadalomtervezés: elemző = analyst lehetővé tevő= facilitator programmegvalósító = implementer tényfeltáró = factgatherer iránymutató = scanner Társadalmi cselekvés:

aktivista = activist közbenjáró = advocate lázító-agitátor = agitator tárgyalópartner = negotiator ügynök-alkusz = broker küldött = delegate A munka fázisa: A project vagy a csoportfejlődés különböző fázisaiban eltérő lehet a közösségi szociális munkás szerepe. Pl csoportalakulás előtti fázisban közvetlenebb, „szervező” szerep választható, amíg az emberek kapcsolatba nem lépnek egymással, de amikor már bizottságokat is alakítanak, akkor „támogató” szerepre kell átváltani, mintha a csoport új karja lennénk, mely az erőforrások eléréséhez mutat irányt, vagy más módon szolgáltat információt. A közösségi szociális munkás ideológiája: Általában döntő tényező. Ha a közösségi szociális munkás a helyi lakosokat „képessé tevés” szándékával dolgozik, akkor a szerepét érintő alapkérdés az, hogy a választott szerep, vagy beavatkozási stílus „képessé” avagy „képtelenné” teszi őket A

közösségi szociális munkás preferenciái: A szerepválasztás döntő kritériuma kell legyen. Számos veszélye van annak, ha a közösségi szociális munkás makacsul ragaszkodik egy általa begyakorolt és jól ismert szerephez. Ugyanakkor munkája hatékonysága szempontjából az is fontos, hogy szerepét sajátjaként viselje és otthonosan mozogjon abban. Intézményi kötöttségek: Számításba kell venni az intézmény és a kollégák szerepelvárásait is. A szerepet meghatározza az közösségi szociális munkást alkalmazó szolgálat kinyilvánított intézményi filozófiája, értékei, szerveze- 173 te. Ennek megfelelően pl egy önkormányzati alkalmazott az önkormányzattal konfliktusban álló csoporttal való együttműködés során nem választhat kiemelten aktív szerepet (Fordította: Gosztonyi Géza) Végszó a közösségi szociális munka kötethez Ha már valamennyi tanulmányon átrágta magát a kedves olvasó, akkor gondoljon arra, hogy

még csak az első lépést tette meg abba az irányba, hogy a közösségi szociális munka mindhárom szintjén egyszerre otthonosan mozoghasson: a helyi csoportok szomszédságok közösségek önsegítésének mikroszintjén, a helyi szolgáltatásfejlesztés tervezés mezzoszintjén és a politikai lobbyzás akciószervezés makroszintjén. A siker a segítőn is múlik, hát RAJTA! KEZDJE EL! 174