Történelem | Tanulmányok, esszék » Az invesztitúraháborúk története

Az invesztitúraháborúk története Cölibátus: papi nőtlenség, önmegtartóztatás Simónia: Simon szerzetes után, aki meg akarta venni Szent Péter csodatevő erejét. Középkorban: egyházi hivatalok áruba bocsájtása. Nikolaitizmus: papok élettársat vesznek maguk mellé, akiktől gyermekük születik és ennek a gyermeknek játsszák át a vagyont. Plerielusok: egyházi emberek Az ezredforduló táján az egyházt érő külső támadások és a belső kűzdelmek felfokozták az emberek vallásos érzelmeit. Nem felelt meg nekik a X század végi elvilágiasodott, erkölcseiben megingó, hűbéri rendbe beépült egyház, ami jelentősen eltért eredeti jellegétől és céljától. Az egy regulához tartozó kolostorok kongregációba (gyülekezet) szerveződtek (regula: adott szerzetesrend szabályzata). A nagyurak egyre inkább belefolytak az egyház életébe. Jogokat formáltak az egyházi vezetők kiválasztására, és a püspökök és az apátok is egyre

gyakrabban az előkelő nemzetségekből kerültek ki Az egyházi és a v ilági hatalom összefonódása. Elterjedt a Simonia és a Nikolaitizmus, az egyház általános színvonala folyamatosan csökkent, az emberek felléptek ezek ellen és kötelezővé akarták tenni a cölibátust. A 10 századtól általános elégedetlenség és mozgalmak az egyház megújulásáért A legnagyobb jelentőségű mozgalom Clunyből indul ki, ez a Burgundiai mozgalom. Cluny apátjai teljes függetlenséget nyertek, csak a pápa fennhatóságát fogadták el. Különvált a világi papság és a szerzetesrend. A szerzetesrend béliek a világiak helyett is imádkoztak, átvállalták bűneiket. A halottak napja ebből a reformmozgalomból származik. 1098-ban Cisztercia rend megjelenése, Citeaux központból indult ki, az evangéliumi egyszerűség szellemében kolostoraikat távoli puszták, erdőségek közepére telepítették. Megjelennek a laikus testvérek (ők dolgoznak,

írástudatlanok) egy szerzetesre 3-4 laikus testvér jut. Az Ágoston rendiek a társadalom szolgálatát állították tevékenységük középpontjába, központjuk Prémontré. A korabeli Európa feltűnik a zarándok mozgalmakban (Róma, Jeruzsálem). A szentek kultusza olyan méretű lett, hogy a pápaság a maga hatáskörébe vonta a szentté avatási eljárást. (szent: akit I-n halála után örök élettel ajándékozott meg) Az invesztitúraharc: A római egyházi állam a Karolingok támogatásával jött létre és minden téren a világi hatalom hathatós segítségét élvezte. A Karoling-birodalom széthullása után a birodalmi támasz nélkül maradt pápaság a széttagolt Itáliában a helyi erők (római pártok) játékszere lett. A pápaság intézménye nagyban tekintélyét veszti, általános erkölcsi züllés lesz jellemző. I Ottótól III Henrikig az érdekek bonyolult rendszere fűzte össze a császárságot a pápasággal. A pápák igényelték a

császári támogatást, mert e nélkül nem tudtak volna megszabadulni a római pártoktól. A császárok pedig, akik a német nagyurakkal szemben a német egyházra akartak támaszkodni, érdekeltek voltak a pápaság tekintélyének visszaállításában. Ha a pápa általuk lesz erős, segítségével kézben tarthatják a német egyháznagyokat. +A német uralkodó csak a pápa révén juthatott császári címhez Ugyanakkor egy túlságosan megerősödő papság létrejötte nem állt a császár érdekében, hiszen az tőle is függetleníthette magát. Az invesztitúra kérdésében kibékíthetetlenül szembekerültek a pápaság és a császárság létérdekei. Ha a császár elfogadja hogy az invesztitúra joga a pápáé, elveszti németországi hatalmának fő eszközét, a főpapok fölötti rendelkezést. A reformmozgalom fő mozgatója a pápaság részéről az egykori cluny-i szerzetes, VII. Gergely pápa, aki egyre inkább a pápaság egyetemes uralmának

megteremtését célozta. Hatalmi igényeit legtömörebben az 1075-ben írt Dictatus papae 27 pontja tartalmazza, amiben a hitélet megtisztításán túl politikai követelményeket is megfogalmaz. Egyrészt kizárólagos és teljes szerepet a római katolikus egyházon belül, másrészt felsőbbséget a világi, elsősorban német-római hatalommal szemben (pl.: jogában áll császárokat letenni), és ebben követelte az invesztitúra jogának a világi hatalom kezéből az egyház kezébe való áthelyezését. IV Henrik és VII Gergely pápa között meginduló hosszú háborút az 1059-es lateráni zsinat elhatározása váltotta ki, miszerint pápa nem iktathat be világi uralkodót egyházi jogkörökbe, ez veszélyeztette az uralkodó tekintélyét, és Németország egységét is. A normannok és a lombardiai városok VII. Gergelyt támogatták, mert veszélyeztette őket a császárság erős itáliai hatalma. Viadaluk végül Gergely vereségével ér véget, amikor is

szövetségesei kimentették ugyan a Henrik által ostromolt Angyalvárból, de közben úgy kifosztották Rómát, hogy a pápának a népharag elől Salernóba kellett menekülnie, ahol 1085ben meghalt. Az új pápa, II. Orbán sem engedett a követelésekből, és az európai katolikus udvarok sorra ismerték el az új, kiterjesztett pápai hatalmat, ráadásul Henrik saját fiai is szembefordultak apjukkal. II Orbán utódja, a rugalmasabb II Calixtus pápa kiegyezett IV Henrik fiával, V Henrikkel az 1122-ben kötött wormsi konkordátumban. E szerint az egyházi méltóságba való beiktatás a pápa joga, az egyházi földek hűbéri használatába viszont a császár helyezi a német főpapokat. 1123-ban a lateráni zsinat elfogadja a konkordátumot, és rögzítik hogy a Szentszék ügyeibe nincs beleszólása a világi hatalmaknak. Így a katolikus Európában végleg különvált a politikai és az ideológiai hatalom, mely a későbbi fejlődésre kedvezően hatott

(bár a viszály később is kiújult)