Gazdasági Ismeretek | Globalizáció » Lipők Csilla - Tiszta gondolat és valóság a globalizációban

Összehasonlító gazdaságtan Nagy dolgozat Tiszta gondolat és valóság a globalizációban Készítette: Lipők Csilla 2003/2004 tanév I. félév Bevezetés Globális gazdaságban élünk, miközben globális társadalmunk politikai szervezettsége siralmas. Nem tudjuk megőrizni a békét, és képtelenek vagyunk a pénzpiacok túlkapásait ellensúlyozni. E kettő nélkül pedig a globális gazdaság szükségképpen összeomlik A globális gazdaságot nem csupán az áruk és a szolgáltatások szabad kereskedelme, hanem a tőke korlátlan áramlása is jellemzi. A globális gazdaság fejlődését nem hangolták össze a társadalom fejlődésével, és ez a politikai illetve szociális alapegység nemzeti szintű maradt. A nemzetközi törvények és intézmények egyszerűen csak léteznek, de nem elég erősekk ahhoz, hogy megakadályozzák a háborút vagy az emberi jogok eltiprását. Földünk ökológiai veszélyeztetettségét nem vesszük elég komolyan. A

globális pénzpiacokat sem a nemzeti, sem a nemzetközi intézmények nem irányíthatják. Miattunk vált romlottá és tarthatatlanná a globális kapitalizmus. Természetesen nem ez az első alkalom, hogy globális kapitalizmusról beszélhetünk. Legfőbb jegyeit először Karl Marx és Friedrich Engels ismertette az 1848-ban megjelent Kommunista Kiáltványban. Voltaképpen a 19. század második felében elterjedt rendszer sokkal szilárdabbnak bizonyult, mint a mostani. Először is ott voltak a birodalmi hatalmak – legfőképpen Nagy-Britannia -, amelyek, mivel felismerték, mekkora hasznuk származik abból, ha a rendszer középpontjában állnak, igyekezték azt megóvni. Továbbá akkoriban csupán egyetlen nemzetközi valuta volt: az arany, miközben ma három jelentős valutával kell számolnunk: a dollárral, a német márkával és az euróval. A harmadik és egyben legfontosabb tény, hogy voltak bizonyos nézetek és erkölcsi alapelvek, amelyeket mindenki osztott

és kívánatosnak tartott, még ha a gyakorlatban nem is szükségszerűen alkalmazták őket. A globális kapitalizmus 19. századi formáját szétrombolta az első világháború A világégés után volt néhány gyenge kísérlet a r endszer visszaállítására, ezek azonban az 1929-es összeomlással, valamint az azt követő gazdasági világválsággal csúfos véget értek. A globális kapitalizmussal kapcsolatos kritikákat voltaképpen két nagyobb csoportba oszthatjuk. Egyrészt a piacműködést, vagyis elsődlegesen annak belső ingatagságát, másrészt viszont olyan hiányosságok, amelyek a piacon kívüli „szektort” érintik. Ez alatt főként a politikai sikertelenséget, valamint az erkölcsi értékeke devalválódását értem nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt. 2 Fontos leszögezni, hogy a politikai hiányosságok a piacműködés hiányosságainál is szélesebb körben ártanak és gyengítenek. A piac gépezetében például az egyéni

döntéshozatal sokkal eredményesebb, mint a politikában gyakorolt kollektív határozat. Ez még inkább igaz nemzetköz téren. A piacon kívüli szektor eredménytelensége összehasonlíthatatlanul jelentősebb, mint a piaci mechanizmus kudarca. A piacon kívüli szektoron a társadalom közös érdekét, valamint azokat a szociális értékeket értjük, amelyek nem érvényesülhetnek a gazdasági életben. Törvényeket alkotni és azokat alkalmazni nem ugyanaz. A törvényalkotás kollektív döntéseket, vagyis politikát igényel, míg a meghozott szabályok alkalmazásakor egyénileg kell határoznunk, vagyis piaci viselkedésünk is mérvadó. Az emberek általában a pénztárcájukra szavaznak, és azt a törvénykezést propagálják, amelyik egyéni érdekeiket szolgálja. A legrosszabb az, hogy a választott képviselők is gyakran a közösség érdekei elé helyezik sajátjukat. A politikai vezetők ahelyett, hogy bizonyos belső értékekért állnának ki,

megválasztásuk érdekében minden árat képesek megadni. Az ilyen hozzáállás azonban aláássa a népképviseleti demokrácia alapjait. A politikusi magán -, illetve a közérdek közötti ellentmondás mindig is létezett, de most ez még hangsúlyozottabb, mivel elterjedt a nézet, mely az anyagilag mérhető sikert a belső értékek elé helyezi. Elterjedt az a nézet, miszerint a demokrácia és a kapitalizmus egymás kísérőjelenségei, holott a kettő kapcsolata sokkal bonyolultabb. A kapitalizmusnak mintegy ellensúlyként van szüksége a demokráciára, hiszen önmagában nem az egyensúlyhelyzet felé tart. Manapság a globális kapitalizmus továbbra is ereje teljében van. Égetően szükséges a n yílt társadalom fogalma. A globális kapitalizmus tulajdonképpen ennek torzított formája. A nyílt társadalom a felismerésen alapul, miszerint felfogóképességünk tökéletlen, és tevékenységeinknek szándékolatlan következményei is vannak. Bár

valamiképpen összes intézményrendszerünk hibás, emiatt még ne fordítsunk hátat ezeknek, inkább olyanok kiépítésére törekedjünk, amik hiba esetén képesek a korrekcióra. Ennek a mechanizmusnak része kell, hogy legyen mind a piac, mind a demokrácia. Úgy globális a gazdaságunk, hogy nem áll mögötte globális társadalom. Márpedig ez a helyzet tarthatatlan Ahhoz, hogy a világgazdaságot megbízhatóan stabilizáljuk, a politikai döntési folyamatokban bizonyos fokú globalitásra van szükség. Egyszóval a globális gazdaság mögött globális társadalomnak kell lenni – ami természetesen nem világállamot jelent. 3 Ésszerűtlen dolog lenne megszüntetni a különféle államok létezését, de tény, hogy a határokon átívelő közérdek miatt szuverenitásukat bizonyos nemzetközi törvények és intézmények szabályozása alá kell rendelni. Érdekes módon ezt legfőképp az Egyesült Államokban ellenzik, talán éppen azért, mert

egyedüli nagyhatalomként nem hajlandó alávetni magát semmiféle nemzetközi hatóságnak. Most identitásválsággal kell az országnak szembenézni: kizárólagos nagyhatalom akar-e maradni, vagy egy szabad világ vezetője? E két szerep meglehetősen negatív, ha a szabad világ Amerikát „gonosz birodalomnak” tekinti, de most a választási lehetőség sokkal előnyösebb színben tűnik fel. Sajnos mi ennek ellenére sem vettük még fontolóra a kérdést. Az Egyesült Államokban általában arra hajlanak, hogy az ország maradjon különálló, ezzel azonban megfosztják a világot attól az irányítástól, amire olyannyira szükség van. Ez az elszigetelődés csak akkor lenne indokolt, ha a piaci fundamentalistáknak van igazuk, és a globális gazdaság globális társadalmi háttér nélkül is működőképes. Gondolat és valóság / A valóság intekraktív szemlélete/: Mi a kapcsolat a gondolat és a valóság között? A gyarlóság azt jelenti, hogy

öröklött adottságaink miatt a világot nem tudjuk kellőképpen megérteni. A reflexivitás pedig arra utal, hogy gondolkodásunk aktívan befolyásolja azokat az eseményeket, amelyekben részt veszünk, és amelyeken elmélkedünk. Mivel a valóság és az, amit megértünk belőle, valamiképpen mindig eltér egymástól, a keletkezett rés rendkívül nagy szerepet játszik a történelem alakításában. A nyílt társadalom fogalma gyarlóságunk beismerésén alapul Senki sem ismerheti az egyetemes igazságot, amit persze az átlagos olvasóval ellentétben, a politikában és a gazdaságban fontos szerepet játszók gyakran képtelenek belátni. A valóság és az elméleteink közötti különbség el nem ismerése már eddig is mérhetetlen, történelmi szempontból rendkívül veszélyes következményekkel járt. Amióta az ember tudatára ébredt gondolkodói mivoltának, a valóság és a gondolat közötti kapcsolat mindig a filozófiai eszmecserék

középpontjában állt. Nem túlzás azt állítani, hogy a racionalitás előfeltétele a gondolat és a valóság közötti különbség felismerése. Egy bizonyos ponton túl azonban e kettő szétválasztása nehézségekbe ütközhet. Annak ellenére, hogy az állítások és a tények elkülönítése módfelett kívánatos, nem minden esetben megvalósítható. Akkor, amikor gondolkodó szereplői is vannak az eseményeknek, maguk a gondolatok is a valóság részévé válnak. 4 Ostobaság lenne, ha nem tennénk különbséget a gondolat és a realitás között, de éppígy helytelen e kettőt egymástól teljes mértékben elszigeteltnek tekinteni. Az emberek gondolkodása kettős szerepű: egyrészt passzívan próbálja visszatükrözni a valóságot, melyet meg szeretnénk érteni, ugyanakkor aktívan alakítja is azokat az es eményeket, amelyekben részt veszünk. Természetesen vannak olyan történések is, amelyek teljes mértékben függetlenek az emberi

gondolkodástól. Ezekkel a jelenségekkel a természettudományok foglalkoznak Itt a gondolkodás csupán passzív jelleget ölt. Ezzel szemben a társadalmi jelenségeknek gondolkodó szereplői vannak, így a gondolat és a valóság közötti kapcsolat is sokkal összetettebb. Gondolataink a valóság részévé válnak, hiszen azon tetteinket vezérlik, amelyek végül az események kimenetelét befolyásolják. A helyzet mindenképpen attól függ, mi mit gondolunk – és természetesen attól is, miként cselekszünk. A bennünket érintő eseményekben nincsen semmi olyan objektív elem, amellyel gondolataink helytállóságát egyszerűen bebizonyíthatnánk. A logika szerint egy állítás akkor igaz, ha megfelel a tényeknek Gondolkodó szereplők esetén viszont a történések nem lehetnek függetlenek a szereplők gondolataitól, hiszen döntéseik hatással vannak az események menetére. Következésképpen nincsen olyan objektív tényező, ami egy megállapítás

helytállóságát meghatározhatná. Ez az oka annak, hogy meglátásaink már eredendően hézagosak. Amikor döntésre kerül sor, mindenképpen egyértelművé válik a valóság és a gondolat különbözősége, hiszen az események csupán a jövőben következnek be, és majdani alakulásuk a szereplők döntéseitől függ. A fenti eltérés igen fontos szerepet játszik a v ilág formálódásában. Nem csupán gondolkodásunkra van nagy hatással, hanem a bennünket érintő helyzetet is jelentősen befolyásolja. A társadalmi történések szereplői nem támaszkodhatnak az ismereteikre egy-egy döntés meghozatalakor, azon egyszerű oknál fogva, hogy az adott pillanatban még nem lehetnek pontos ismereteik. Ez nem azt jelenti, hogy az emberek semmiféle tudással nem rendelkeznek, hiszen rendelkezésükre áll a tudományok egész garmadája, ráadásul ott van az előző korok minden tapasztalata is. Mindez azonban kevés a döntéshozatalhoz Joggal határolhatnánk el

az állításokat a tényektől, gondolatainkat a valóságtól, mégis szem előtt kell tartanunk: az elkülönítést mi vezettük be, hogy értelmezhessük a világot, amelyben élünk. Gondolkodásunk része annak az univerzumnak, amelyen elmélkedünk Emiatt a valóság értelmezése sokkal összetettebb, mint akkor lenne, ha a gondolatainkat és a valóságot egymástól tökéletesen elszigetelhetnénk. 5 Ahelyett tehát, hogy külön kategóriába sorolnánk őket, a gondolkodást a valóság részeként kell kezelnünk. Emiatt számtalan nehézség merül fel Most én egyet vitatnék meg Bizonyos fokú torzítás nélkül lehetetlenség képet alkotni a világról. A világ, melyben élünk, rendkívül bonyolult. Ahhoz, hogy a döntéseinkhez szükséges világképünket megalkothassuk, egyszerűsítenünk kell. Az általánosítások, metaforák, analógiák, összehasonlítások, dichotómiák és más gondolati eszközök segítségével valamiféle rendet

teremthetünk a zavaros univerzumban. Bár az összes ilyen gondolati eszköz torzít a valóságon, minden egyes torzítás hozzáad az értelmezendő világhoz. Minél többet gondolkodunk, annál több dologról kell eltöprengenünk. Ennek oka az, hogy a valóság egyáltalán nem adott A szereplők gondolkodása során alakul azzá, ami. Így minél összetettebb a gondolkodás, annál bonyolultabb a valóság is. Egy elvont birodalom: Globális gazdaságban élünk, amelyet az áruk és szolgáltatások szabad kereskedelme mellett leginkább a szabad tőkeáramlás jellemez. Mivel a nemzetközi pénztőke döntő szerepet játszik az egyes országok sorsának alakulásában, nyugodtan elmondhatjuk: globális kapitalizmusban élünk. Ez a rendszer roppant kedvező a pénztőke számára, amely így oda megy, ahol a legjobban érzi magát. Mindez a pénzpiacok gyors fejlődéséhez vezetett Az eredmény: egy hatalmas rendszer, amely először a központban lévő pénzpiacokon és

intézményekben koncentrálja a tőkét. Ez a rendszer sok szempontból elhibázott. Mindaddig, míg a kapitalizmus az első számú társadalmi rendszer, a pénz utáni hajsza felülemelkedik minden társadalmi megfontoláson. A gazdasági és politikai szabályozások életképtelenek. A globális gazdaság fejlődése nem vonta maga után a globális társadalom fejlődését. A politikai és társadalmi élet alapegysége továbbra is a nemzetállam maradt. A központ és a periféria nem áll egyenrangú viszonyban egymással: ha a g lobális gazdaságban problémák jelentkeznek, politikai nyomásra teljesen megszűnhet a kettő közötti kapcsolat. Először arra kell választ adnunk, létezik- e globális kapitalizmus. A globális kapitalizmus elvont fogalom ugyan, ám ez nem jelenti azt, hogy csekélyebb a jelentősége. Oly mértékben befolyásolja életünket, mint bármelyik politikai rendser. A kapitalista világrend egy birodalomhoz hasonlít, melynek minden eddiginél

nagyobb területre terjed ki a hatása. 6 Körülhatárolható területe azonban nincs, mivel sem korlátlan hatalommal, sem annak velejárójával nem rendelkezik, sőt az uralma alá eső államok szuverenitása jelenti tekintélyének és befolyásának legnagyobb korlátját. Szinte észrevehetetlen, mivel semmilyen határozott megjelenési formája sincs. A birodalom-hasonlat annál inkább helytálló, mivel a globális kapitalizmus valóban kormányozza azokat, akik a hatókörébe tartoznak. Mi több, a mi esetünkben is létezik központ és periféria, mint egy igazi birodalomnál, és a központ itt is a periféria kárára fejlődik. A legfontosabb mégis az, hogy a globális kapitalizmus imperialista jellegzetességeket mutat. Az egyensúly helyett, minden erejével a terjeszkedésre törekszik A globális kapitalizmus mai változata majdnem teljesen nélkülözi a területiséget – leginkább területen kívülinek mondhatnánk. Területe az államoknak

van, ezek azonban gyakran állják útját a k apitalista rendszer terjeszkedésének. Ez még a leginkább kapitalista ország, nevezetesen az Egyesült Államok esetében is így van. A kapitalista világrend nélkülözi ugyan a területiséget, központja és perifériája mégis van. Tökéletlen rendszer: A globális kapitalizmus nem új jelenség. Előzményei egészen a Hanza-szövetségig és az olasz városállamokig nyúlnak vissza, amikor is a különböző politikai egységeket kereskedelmi és pénzügyi kapcsok tartották össze. A kapitalizmus a 19 században vált uralkodóvá, és kereteit csak az első világháború törte szét. Napjaink globális kapitalista rendszerének van azonban néhány olyan újszerű tulajdonsága, amely az eddigi változatoktól megkülönbözteti. A kommunikáció gyorsasága ezen tényezők egyikének számít, noha a 19. században a telefon feltalálása legalább akkora gyorsulást eredményezett, mint napjaink számítógépes

kommunikációja. A globális kapitalizmus kormányzati rendszerként jellemezhető ugyan, ám világos, hogy tökéletlen rendszer. Csak a gazdasági funkciót tartja kézben, noha ez a szerep az idők során minden más funkciónál hangsúlyosabbá vált. A globális kapitalista rendszer megkülönböztető jegye a tőke szabad áramlása. Az áruk és a szolgáltatások nemzetközi kereskedelme még nem hozna létre globális gazdaságot – a termelési tényezőknek szintén kicserélhetőknek kell lenniük. A föld, illetve más természeti kincsek nem változtathatják a helyüket, és az emberi munkaerő is csak nehézségek árán képes erre. A gazdasági integrációt a tőke, az információ és a vállalkozások szabad mozgása hívja életre. 7 Kapitalizmus kontra demokrácia: A pénztőke oly mértékű helyzeti előnyre tett szert, hogy a multinacionális vállalatok és a nemzetközi pénzpiacok egyesek szerint birtokolják, vagy legalábbis átvették az

államhatalom szerepét. Ez azonban nincs így Az államok továbbra is önállóak maradnak Olyan törvényi jogosítványokkal rendelkeznek, amellyel egyetlen személy vagy vállalat sem bír. Noha a kormányok fenntartják a jogot, hogy beavatkozzanak a gazdaságba, a globális verseny hatásai alól nem vonhatják ki magukat. Ha egy kormányzat kedvezőtlen feltételeket szab a tőke számára, az kimenekül az adott országból. Ellenben ha alacsonyabban tartja a béreket és kedvezményeket biztosít egyes cégek számára, nagyobb tőke halmozódhat fel. A globális kapitalizmus tehát egy sereg, a m aga útját járó, szuverén állam összessége, melyek nem zárkózhatnak el a versenytől sem a nemzetközi kereskedelem, sem a tőkevonzás terén. Ez az egyik oka annak, miért ennyire bonyolult a rendszer: gazdasági és pénzügyi értelemben beszélhetünk globális rendszerről, politikailag azonban nem. Minden államnak saját politikai rendszere van. Széles körben

elterjedt nézet, hogy a kapitalizmusnak a politikában a demokrácia felel meg. Történelmi tény, hogy a kapitalista világrend központjában lévő rezsimek demokratikusak, ez azonban nem igaz a periférián elhelyezkedő államokra. Gyakran mondják, hogy a sikeres önkényuralmi államformákat idővel demokratikus intézményrendszerek váltották fel. Ebben van némi igazság: a feltörekvő középosztály sokat segíthet a demokrácia megteremtésében. Az azonban nem állja meg a h elyét, hogy a gazdasági fellendülés minden esetben maga után vonja a demokratikus szabadságjogok kiteljesedését. A kapitalizmus és a demokrácia közötti szükségszerű átmenet ennél élesebb kritikával is illethető. Hiányoznak ugyanis azok a globális kapitalizmuson belüli erők, amelyek az egyes országok fejlődésének demokratikus irányt szabnának. A nemzetközi pénzintézetek és a multinacionális vállalatok gyakran részesítik előnyben az erőskezű kormányokat,

még ha önkényuralmiak is. A demokráciának éppen ezért talán az információ szabad áramlása a legfőbb ereje, mivel a hatalmon lévők roppant nehézségekkel találnák szembe magukat, ha megpróbálnák félretájékoztatni az embereket. Az igazat megvallva a k apitalizmus és a d emokrácia kapcsolata legfeljebb áttételes, hiszen mindkettő más-más alapján építkezik. A célok is különbözőek: a kapitalizmus a jólét, a demokráciában a politikai hatalom megszerzése. Ezek megvalósulásának fokmérője szintén eltérő: előbbiben a pénzé, utóbbiban a választók szavazataié a döntő szó. A szolgált érdek is különböző: a kapitalizmusban az önérdek, a demokráciában a közjó. 8 Élet a tőke uralma után: Korunkban egyre gyorsabb ütemben veszítjük el az ellenőrzést a globális kapitalista rendszer fölött, és a féktelenné váló kapitalizmus ezért borzalmas árat fizetett a társadalommal, közben pedig az elszegényedés és az

instabilitás egyre inkább terjed az egész világon. A kapitalizmus ígérget ugyan, de sosem vált valóra: a demokráciát és a piacgazdaságot. David C. Korten szerint az emberiség történelmének egy kritikus pontjához érkeztünk Valamennyiünk életét és jövőjét olyan gazdasági erők alakítják, amelyeket még azok sem értenek igazán, akiknek ezen érők befolyásolása lenne a feladata. A kapitalizmus működése egy olyan globális gazdasági rendszer kialakulását eredményezte, amelyet a p énz ural, nem pedig az emberek; e rendszer a pénz utáni elvakult hajszához vezet, e hajsza előrenyomulása pedig magát az életet pusztítja el. Mára mind a kapitalizmus, mint pedig a kommunizmus életképtelensége bebizonyosodott, a jövőre irányuló reményeink pedig attól függnek, vajon képesek vagyunk-e megtalálni mindkét rendszer alternatíváját. Olyan alternatívákat kell találni, melyek nem hamis ideológiák vakbuzgó követésén alapulnak, hanem

alapjuk az önmagunkra és világunkra irányuló, a dolgok gyökeréig hatoló, őszinte vizsgálat. Az 1980-as évek folyamán a k apitalizmus legyőzte a kommunizmust, és győzelme fölött az egész világ ujjongott, beleértve Magyarországot és más országokat is, amelyek addig a szovjet típusú rendszer zsarnoksága alatt éltek. Az 1990-es évek folyamán a k apitalizmus aratott egy másik, jóllehet nem olyan nagydobra vert, győzelmet is. Most azzal a kérdéssel kell szembe néznünk, vajon a harmadik évezred első évtizedében szemtanúi leszünk-e annak, hogy a kapitalizmus győzelmet arat az élet fölött is, és végül elpusztítja az emberiséget is, mint civilizált fajt? A korlátozásoktól mentes kapitalista rendszerben a demokráciát annak dobják oda, aki a licitálás során többet ígér. A kapitalizmus állítása, miszerint ő a demokrácia és a piacgazdaság élharcosa, nyilvánvalóan hamis. A kapitalizmus e kettő halálos ellensége A huszadik

század folyamán a világ nagy politikai versengésének a kommunizmus és a kapitalizmus küzdelmét tekintették. Most a kapitalista ideológia azt állítja, hogy a laissez faire (azaz az állami szabályozást a minimumra szorító) kapitalizmus maradt az egyetlen olyan választási lehetőségünk, amely nem egyenlő a sztálini típusú, központi tervezésen nyugvó gazdasághoz való visszatéréssel. 9 A „kapitalizmus” kifejezést az 1800-as évek derekán alkották azon gazdasági és társadalmi rendszer megjelölésére, amelyben a tőke tulajdonjogát és a tőkéből származó hasznokat egy kis társadalmi csoport kisajátítja, kirekesztve a többséget, amelynek tagjai a saját munkájukon keresztül teszik értékteremtővé a tőkét. A jelenlegi kapitalizmus lényege azonban több mint egy gazdag kiváltságos csoport többség fölötti uralma, illetve, hogy a többséget e csoport kizsákmányolja. A mai kapitalizmus öntörvényű rendszerré vált,

amelyet a pénz ural, és amely a pénz érdekeit szolgálja. A pénz viselkedését, működési körét pedig már semmilyen emberi beavatkozás nem képes átfogni és irányítani. A világ legnagyobb hatalommal rendelkező intézménye a globális pénzügyi rendszer, amely világméretű pénzügyi kaszinóként működik. Hatalomátvétel: Az 1. ábra a p iacgazdaság és a k apitalista világgazdaság közötti alapvető különbségeket mutatja be. A különbségeknek van egy igen gyakorlatias következménye: egyszerű és ismerős választ adnak azok számára, akik szerint a globális kapitalizmussal és annak kóros következményeivel szemben nem létezik életképes alternatíva. A nyilvánvaló alternatívát az jelenti, hogy megteremtsük a s zükséges feltételeket a d emokrácia, a piacgazdaság globális rendszere, valamint a r észvéten alapuló kultúrák számára, melyek tiszteletben tartják az élet és az élőlények szükségleteit. A politikai

demokrácia és piacgazdaság párosítása jól használható valamely társadalompolitikai és gazdasági életének megszervezésére, az erőforrások méltányos és hatékony elosztására, az egyének szabadságának és önrendelkezési jogának biztosítására. Demokrácia és piacgazdaság önszervező társadalmakat hoz létre, amelyben a központi, állami kényszer a lehető legkisebb mértékű maradhat. A piac varázslatos hatása abban rejlik, hogy képes megjutalmazni azokat, akik valódi, értékteremtő munkát végeznek, amely mások szükségletére reagál, miközben tevékenységükkel hozzájárulnak a t ársadalom egészének gazdaságához és jólétéhez. A kapitalizmus ezzel szemben a p énz fölhasználása a cél ból, hogy pénzt csináljanak azok számára, akiknek a s zükségesnél már egyébként is több van belőle. A kapitalizmus intézményei természetükből fakadóan táplálják az egyenlőséget, fokozzák a kirekesztést, a

környezetpusztítást, a szociális felelőtlenséget, a gazdasági instabilitást, miközben kiírtják a kultúrák változatosságát, gyöngítik a demokrácia intézményeit, továbbá pusztítják a társadalom erkölcsi és szociális alapjait. Bár a kapitalizmus és a piacról beszél, mégis a 10 következő elv iránt elkötelezett. A szuverenitás, a hatalom gyakorlásának joga ne az emberi személyhez kapcsolódjon, hanem a pénzhez és a tulajdonhoz – ez egyértelműen antidemokratikus és elitista elv. Gyakran találkozunk azzal az állítással, hogy a szabályok fokozatos fölszámolására (dereguláció) és a gazdaság globalizációjára van szükség a p iac fölszabadítása érdekében. Valóság azonban az, hogy a piac hatékony működése, mind a szabályzást, mind a nemzeti határokat feltételezi. A dereguláció és a gazdasági globalizáció megszabadítja a kapitalizmus intézményeit a közösség iránti elszámoltathatóságról,

koncentrálja a p énzügyi és a vállalati hatalmat azon pénzügyi intézmények kezében, amelyek csupán saját – az emberi érdekektől és az emberi érzékenységtől elszakadt – törvényeiknek engedelmeskednek. A megtakarításokat szakértők által kezelt nyugdíj-; vagyon-, illetve befektetési alapokba halmozzák föl, melyek törvényes meghatalmazás alapján azért felelősek, hogy maximális pénzügyi hozamot biztosítanak ügyfeleik számára, és semmiféle egyéb érdekre ne legyenek tekintettel. A pénzügyi piacok egyetlen, szabályozatlan, elektronikus kereskedelmi rendszerré olvadnak össze, amely spekulációs túlkapásokra hajlamos. A globális méretűre nőtt tőkés társaságok – minden állam hatáskörén túlnyúló – szervezeti összeolvadások, vállalatfölvásárlások és stratégiai szövetségek segítségével szilárdítják meg és koncentrálják hatalmukat. 11 1.ábra Hatalomátvétel Hatalomátvétel

Emberek Globális pénzügy Piac gazdaság Kapitalista gazdaság Globálizáció Dereguláció Koncentráció Kicsi és helyi Nagy és globális Globális pénzügyi rendszer Emberek Tulajdon Kultúra és választás Előírás Tulajdon Globális társaságok Helyi vállalatok Kultúra és választás Előírások Emberek 12 A pénz szerepe: A globális politikai rendszer nélküli gazdasági rendszert nem könnyű feladat elemezni, különösen nem annak fényében, hogy a kapitalizmus és a demokrácia között rendkívül szövevényes a kapcsolat. Természetesen egyszerűsíteni kell A feladat azonban könnyebb, mintsem gondolnánk, mivel a kapitalista világrendben létezik egy egységesítő elv: a pénz. A piaci levek csak zavarosabbá tennék a képet, mivel a p énzfelhalmozása nem mindenképp versenyhelyzetben történik. Az azonban nyilvánvaló, hogy a cél a profit és a jólét, ezeket pedig pénzben mérik. Sokat megtudhatunk a globális

kapitalizmusról ha megvizsgáljuk, milyen szerepkört tölt be benne a pénz. Bonyolult fogalommal van dolgunk, mégis sok mindent tudunk róla Három fő feladata van: egyrészt elszámolási egység, másrészt csereeszköz, harmadrészt kincsképző. Ezek mind jól körülhatárolható szerepek, noha a kincsképző funkcióval kapcsolatban különböznek a vélemények. Klasszikus értelmezés szerint a pénzeszköz, nem pedig maga a cél. Cserértéket jelöl, nem belső értéket, azaz a pénz értéke azon áruk és szolgáltatások értékének felel meg, amelyekre becserélhetők. De akkor melyek azok a belső értékek, amelyek a gazdasági tevékenység alapjául szolgálnak? Erre a k érdésre még senki sem adott megnyugtató választ. A közgazdászok végül úgy döntöttek, hogy nincs szükség válaszra: egyszerűen adottnak veszik a gazdasági szereplők által meghatározott értéket. Az ő preferenciáik nyomán – bármik is lehetnek ezek – különbségi

görbe rajzolható, melynek alapján kialakítható az ár. A probléma az, hogy az életben nem vehetjük adottnak az értéket. A nyílt társadalomban az emberek kedvükre válogathatnak, ez azonban még nem jelenti, hogy tudják is, mit akarnak. A gyors változások korában, amikor a hagyományok értelmüket veszítik és az embereket minden oldalról elárasztják az ajánlatok, a csereérték lassan felváltja a belső értéket. Ez különösen a kapitalista rendszerekre igaz, hogy ahol versenyen van a hangsúly, és a siker pénzben jut kifejezésre. Abban az értelemben, hogy az emberek pénzt akarnak, és egyesek bármit megtesznek azért, hogy hozzájussanak, a pénz valóban hatalom, és a hatalom már önmagában is lehet cél. Akik meggazdagodnak, nem mindig tudják, mihez kezdjenek pénzükkel, abban azonban biztosak lehetnek, hogy a többiek irigylik tőlük a sikert. Ez már elegendő ahhoz, hogy tovább folytassák a pénzgyűjtést, még ha ezen kívül más nem is

motiválja őket. Akik nem adják fel, óriási hatalomra és befolyással tehetnek szert a kapitalista világban. 13 A globális kapitalizmus alapértéke a gazdaságra való törekvés. Ez nyilvánvaló, hiszen egyes gazdasági szereplőknek minden célja ebben merül ki – ráadásul ők most nagyobb számban vannak jelen a gazdasági életben, mint eddig bármikor. Az állami tulajdonú vállalatokra gondolok itt: ezeket magasan képzett szakemberek irányítják, akik pontosan betartják az igazgatósági irányelveket, más szóval igyekeznek maximálni a profitot. Ezek az irányelvek természetesen bármely tevékenységi körre kiterjeszthetők, melynek következtében a vállalati menedzserek ugyanúgy adják és veszik a vállalatokat, mint a portfolió – menedzserek a részvényeket. Másfelől a vállalatokat főleg magasan képzett portfolió – menedzserek tulajdonában kerülnek, kiknek a részvénytőke birtokában egyetlen céljuk van, hogy keressenek rajtuk.

Tiszta versenyhelyzetben a cé gek a p rofitmaximálás egységei, a gyakorlatban viszont nem mindig erről van szó. A tulajdonosokat más célok is vezérelhetik Még az állami vállalatoknál is előfordul, hogy az egyes vezetők elég biztosnak érzik az állásukat ahhoz, hogy a nyerségen kívül más motívációik legyenek. Ezek lehetnek személyes, emberbaráti vagy hazafias indíttatásúak. A nagy német multinacionlis cégek vezetői például a munkások, a közvélemény és a részvényesek lekötelezettjeinek érzik magukat. A Japán gazdaságra jellemző összefonódó részvényállományok miatt a kapcsolati rendszer gyakran itt is lényegesebbnek bizonyult a profitnál. Korea viszont túlzásba vitte a Japán példát, és belebukott abba, hogy piaci részesedést próbált a kulcsiparágaknak szerezni. Napjaink globális kapitalizmusában lendületes elmozdulás figyelhető meg a profit maximálás irányába, mely a versenyhelyzetből eredő nyomás

erősödésével járt együtt. A piacok globalizálódásával a magáncégek hátrányba kerülnek a p iaci részesedés megszerzése vagy megtartása terén. Cégeknek külső részvényesek bevonásával kell tőkét emelniük, hogy kihasználhassák a globalizáció kínálta lehetőségeket. Következésképp az állami vállalatok a többiek fölé magasodnak és egyre céltudatosabban igyekeznek növelni nyereségüket. Az Egyesült Államokbeli részvénytulajdonosok szintén rámenősebbek lettek, és a tőzsde is azokat a vállalatvezetőket jutalmazza, akik a lehető legnagyobb profitot tűzték ki célul. A siker mércéje a rövid távú teljesítmény, és a vezetők eredményeit jutalék helyett részvényopciókkal honorálják. Az Európai cégeknél szokás volt csökkenteni a nyereség jelentőségét mind a vállalati image, mind a könyvelés szempontjából. A magasabb profit ugyanis a magasabb bérkövetelésekben is megmutatkozik, és különben sem volt

tanácsos ráirányítani a figyelmet egy adott vállalkozás jövedelmezőségére. A globális verseny azonban enyhített a bérköveteléseken és nagyobb hangsúlyt adott a pénzügyi terjeszkedésnek. 14 Az egységes piaccal és egységes valutával rendelkező Európai Unió megteremtésével ismét tülekedés indult a p iac felosztásáért. A részvények árfolyamok nem csak a tőkegyűjtésben, hanem felvásárlásban is fontosabb szerephez jutottak (hiszen alacsony ár esetében másokat is bátoríthatnak a felvásárlásra). A szociális megfontolások, mint pl: a foglalkoztatottság megőrzése, háttérbe szorultak. A verseny konszolidációt és leépítést eredményezett, a termelés pedig egyre növekvő mértékben zajlik külföldön. Ezek a tényezők mind hozzájárultak ahhoz, hogy Európában magas szinten állandósuljon a munkanélküliség. A globális kapitalizmus jelenlegi formája tehát abban különbözik az előzőektől: általánossá váltak a

p rofitmaximálási törekvések, és olyan területeken is felbukkantak, amelyeket addig más megfontolások irányítottak. A nem monetáris értékek ekkor lényegibbnek tűntek Különösen a kultúra és a szabad foglalkozások esetében lenne lényeges, hogy számon kérjük a kultúra és a hivatás értékeit: jelenleg ezek is üzleti alapon működnek. A kapitalista világrend és az előző rendszerek közötti különbség megértéséhez észre kell vennünk, hogy a pénz belső értéket kapott: nem túlzás azt állítani, hogy mindenkorábbinál nagyobb mértékben irányítja az emberek életét. A globális kapitalizmus jövője: Mit is mondhatunk a globális kapitalizmus jövőjéről? A múlt adhat némi eligazítást. A kapitalista világrend 19. századi verziója némely szempontból biztonságosabbnak tűnt, mint a mai. Akkoriban egyetlen pénznem volt, az arany, ma viszont három fő valuta torlódik egymáson, akár a kontinentális lemezek. Léteztek

nagyhatalmú birodalmak, elsősorban Nagy-Britannia, melyek elegendő hasznot húztak a globális kapitalista rendszerből ahhoz, hogy hadihajókat küldjenek távoli vidékekre, megóvni a b ékét, vagy behajtani az adósságot. Ma az Egyesült Államok már nem vállalja a világ csendőrének szerepét. A legfontosabb pedig, hogy az emberek állhatatosabban hittek az alapvető értékekben, min most. A valóságot valamiféle külső jelenségként érzékelték, és úgy vélték, a tudás megszerzéséhez a gondolkodáson keresztül vezet az út. A jó és a rossz, az igaz és a hamis objektív szempontok voltak, melyekre támaszkodni lehetett. A tudomány determinista magyarázatokat és jóslatokat adott. A vallás és a tudomány által észlelet dolgok között voltak ugyan különbségek, ám mindkettő ugyanazt a célt szolgálta: megbízható kalauzt adtak a világhoz. Olyan kultúrát teremtettek, amely belső ellentmondásai ellenére is uralma alá hajtotta a világot.

15 Ennek a rendszernek az első világháború vetett véget. Már a háború előtt számos válságot kellett túlélni, melyek némelyike évekig tartó zűrzavart és recessziót eredményezett. Mégsem a pénzügyi válságok vetettek neki véget, hanem a politikai és a katonai fejlemények. A nemzetközi kapitalizmus a 20-as években újjáéledt, hatóköre azonban nem volt minden szempontból globális. Az 1929-es krachhal, majd a r ákövetkező gazdasági válsággal azután ez a szakasz is véget ért. Kétlem, hogy ez az utóbbi periódus még egyszer megismétlődhetne Az amerikai bankrendszer összeomlása olyan hiba volt, amelyet valószínűleg nem fogunk még egyszer elkövetni. Ennek ellenére bizonytalan a jövő Fellendülés/hanyatlás: Fellendülés esetén a trend és az előítélet felerősítik egymást, hanyatlás idején mindkettő romba dől. Mi okozza a hanyatlást? A válsz ott keresendő, hogy ellentét feszül a pénzpiacok globális és a

politikai nemzeti hatóköre között. Korábban a globális kapitalizmust egy hatalmas vérkeringéshez lehetett hasonlítani, amely előbb központba koncentrálja a tőkét, majd a periféria felé pumpálja. A billentyűk szerepét a különböző államok játsszák Amint a kapitalista világrend terjeszkedik, a billentyűk nyitva vannak, amikor viszont tőke visszafele áramolna, ezek az útjába állnak, megbénítva a rendszert. Piaci fundalizmus: A globális kapitalizmus ideológiájának alapjául szolgáló elmélet a tökéletes versenyből indul ki. E teória szerint a p iacok egyfajta egyensúlyra törekszenek, melyben a rendelkezésre álló erőforrások a leghatékonyabban oszlanak el. Bármiféle korlátozás felborítaná a piaci mechanizmus hatékonyságát, ezért ezeket el kell kerülni. Korábban ezt laissez faire ideológiának nevezték, ám a piaci fundamentalizmus pontosabb elnevezés, mivel a fundamentalizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely

túlzásokra is hajlamos. Hisz a tökéletességben, az abszolútumokban, és hisz abban is, hogy minden problémának van megoldása. Olyan hatalmat posztulál, amely tökéletes tudással bír, még ha ez a tudás nem is áll az egyszerű földi halandók rendelkezésére. Ilyen az isteni hatalom, és napjainkban a tudomány is elfogadható alternatívával szolgál ebből a szempontból. A marxizmus tudományos alapjaival kérkedett – a piaci fundamentalizmus sem kevésbé. Azóta sokat megtudtunk a tudományos módszer határairól és a piaci mechanizmusok tökéletlenségéről. Mind a marxizmus, mind a laissez faire hitelét vesztette. A fundamentalista gondolatok alapvető tulajdonsága, hogy vagy-vagy döntésekre épül. 16 A piaci fundamentalizmus döntő szerephez jut a globális kapitalizmusban. Olyan ideológiával szolgál, amely amellett, hogy a legsikeresebb piaci szereplők közül is sokat maga mögött tudhat, a politikát is befolyásolja. Ha nem létezne,

nem beszélhetnénk kapitalista világrendről sem. A piaci fundamentalizmus 1980 t áján fészkelte be magát a politikába, amikor Ronald Reagan és Margaret Thatcher nagyjából egy időben hatalomra jutott. Az uralkodó trend, a tőkéért folytatott nemzetközi verseny, korábban kezdődött: a 70-es évek két olajválságával és az eurovaluták offshore-piacának beindulásával. Az előítélet és a trend azóta folyamatosan igazolja egymást. Bonyolult folyamatról van szó, számos összefonódó szállal, melyeket nem könnyű kibogozni. Képviseleti demokrácia: A demokrácia feladata, hogy működési mechanizmussal szolgáljon olyan kollektív döntések meghozására, amelyek a közösség érdekeit szolgálják. A kollektív döntéshozásban a demokrácia ugyanazt a célt szolgálja, mint a piaci mechanizmus az egyéni döntéshozatalban. A polgárok képviselőket választanak, akik összejönnek, és szavazás útján kollektív döntéseket hoznak. Ez a k

épviseleti demokrácia alapja Lényeges elem, hogy a d emokrácia egyfajta viszonyt feltételez a polgárok és képviselőik között. A jelöltek kiállnak, és elmondják, mit képviselnek, majd a polgárok kiválasztják közülük azt, akinek a véleményét a leginkább magukénak érzik. Ilyen képviselő volt annak idején például Thomas Jefferson, leszámítva azt, hogy ő még a kampányidőszakot is otthon töltötte. A folyamat kiindulási pontja a becsületesség, mint ahogy a tökéletes versenyé a tökéletes tudás. Ennek persze nem sok köze van a valósághoz. A jelöltek már régóta tudják, hogy nagyobb eséllyel választják meg őket, ha azt mondják, amit a választóik hallani akarnak, és nem azt, amit valóban gondolnak. Ha egy jelölt nem tartja be az ígéreteit, le lehet váltani. Az egyensúlyi helyzet többé-kevésbé változatlanul fennmarad. A polgárok nem mindig a legmegfelelőbb képviselőt választják, d a következő szavazás alkalmával

kiköszörülhetik a csorbát. A választópolgárok sem tökéletesek. Olyan képviselőkre kellene szavazniuk, akik szívükön viselik a közösség érdekeit, ehelyett viszont saját érdekeikre hallgatnak. Nem csoda, hogy a képviselők is inkább az önérdekre próbálnak hatni. Mivel lehetetlen minden érdeket kielégíteni, a képviselők rákényszerülnek, hogy kisajátítsanak egyes érdekeket. A folyamat akkor lesz teljes, ha a p énz is szerephez jut benne. Az Egyesült Államokban ugyanis csak azok a képviselők kapnak elegendő pénzt a kampányukhoz, akik hajlandóak megalkudni az egyes érdekek szószólóival. 17 Az egyensúlyhiány akkor áll be, amikor a választók már nem várják el a jelölttől, hogy becsületes legyen, hanem pusztán az alapján ítélik meg, hogy megválasztják-e. A dinamikus egyensúlyhiányt a választási kampányok során sugárzott tv-reklámok is megerősítik. A tisztességes elgondolások helyébe a politikai hirdetések

lépnek, még jobban előtérbe helyezve a pénz szerepét, hiszen ezekért is fizetni kell. Hasonlítsuk össze a fentieket a konglomerátumok korábban tárgyalt felfutásával. Az igazgatóságok ugyanis kihasználták, hogy a befektetők hibásan mérték fel a várható haszon mértékét. A piacok képesek önmaguk túlzásainak kiegyenlítésére: a f ellendülést hanyatlás követi. A képviseleti demokrácia azonban nincs ilyen szerencsés helyzetben Igaz ugyan, hogy a kormányok és a törvényhozók rendszeresen váltják egymást, hisz így alkották meg a rendszert. A demokrácia viszont nem tud mit kezdeni saját túlzásaival, mi tö bb egyre mélyebbre merül az egyensúlyhiányban. Az öngerjesztő folyamatot tovább súlyosbítja a választók növekvő elégedetlensége. A globális kapitalizmus központjában a demokráciát egyik országban sem fenyegeti veszély, és a periférián is a demokratizálódás jelei mutatkoznak. A politikai rendszer azonban hitelét

vesztette. Az emberek inkább a piaci mechanizmusban bíznak, előkészítve a talajt a piaci fundamentalizmus számára. A politika csődje a legerősebb érvvé lett a piacok szabadjára engedése mellett. A piaci fundamentalizmus természetesen megkönnyíti a globális kapitalizmus fejlődését, miáltal az állam még kevésbé tud gondoskodni a polgáraitól, azaz ismét csődöt mondott a politika, különösen azok szemében, akik gondoskodásra szorulnak. Ami igaz a politikára, igaz a társadalmi értékekre is. Utóbbiak sok szempontból alacsonyabb rendűek, mint a piaci értékek. Lehetetlen mérni őket, vagy akár csak meghatározni is Nem hozhatók a pénz közös nevezőjére sem. Mindenezek ellenére egy jó körülhatárolt közösségnek jól körülhatárolható értékei vannak. A közösség tagjai tiszteletben tartják vagy megsértik ezeket, fennmaradnak vagy elnyomatnak általuk, de pontosan tudják, mik ezek az értékek. Társadalmunk nem ilyen Nem tudjuk

eldönteni, mi jó s mi rossz A piacok amoralitása olyan területeken is aláásta az erkölcsösséget, ahol a t ársadalom nem lehet meg nélküle. Nincs egyetértés az erkölcsi értékekkel kapcsolatban A monetáris értékek ezzel szemben sokkal kevésbé zavarba ejtőek. Amellett, hogy mérni lehet, abban is biztosak lehetünk, hogy a többi ember is elfogadja azokat. A társadalmi értékekkel szemben bizonyosságra találunk bennük. 18 A nyílt társadalom – mint közös érték: A politikai és a n emzetközi kapcsolatok az állam szuverenitásán alapulnak. Az országok egymás közötti viszonyát alapvetően a külpolitika határozza meg. Egy országban általában az államé a legfelsőbb hatalom, hacsak nem egy nemzetközi egyezmény révén mondott le szuverenitásáról, vagy esetleg átruházta azt másra. Az államközi kapcsolatokat illetően még messze nem lehetünk elégedettek, de az országon belüli viszonyokat még több fogyatékosság jellemzi.

Bármilyen nemzetközi beavatkozás a nemzeti szuverenitásba történő külső intervenciónak minősül. Márpedig a válság megelőzéséhez bizonyos mértékben külső közbelépés kell, ám a jelenlegi szerveződés ennek útját állja. Ugyanakkor a tőke szabadon áramlik, és az államok gyakorlatilag ki vannak neki szolgáltatva. Ekképpen nincs egyensúly a politikai és a gazdasági szféra között, ami miatt a nemzetközi tőke politikailag és társadalmilag egyaránt irányíthatatlanná válik. Ez okból tartom én a globális kapitalizmust a nyílt társadalom eltorzult formájának. A nyílt társadalom bizonyos kapcsolatot feltételez az állam és a társadalom között, és ennek fontos külpolitikai vonatkozásai is vannak. E mögött, azaz alapelv áll, miszerint a társadalom és az állam nem ugyanaz; valamint az utóbbinak szolgálnia, s nem pedig irányítania kell a társadalmat. Az embereknek vannak olyan igényeik, amelyeket önmaguk nem tudnak

kielégíteni, így az államra hárul ennek elvégzése. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az összes kollektív döntésért az állam felelős. Számos feladatot például az önkéntes szervezetek oldhatnak meg a legjobban, míg mássokkal a helyhatóságok, vagy éppen a nemzetközi szervezetek birkóznak meg könnyedén. A polgári társadalomnak, az államnak és a helyi önkormányzatoknak megvan a maguk külön hatásköre; azt tehát, hogy mi a helyes, nem az államnak, hanem az embernek kell eldönteni. A döntéshozatal mikéntjét az alkotmány határozza meg, pontosan körülírva a törvények elfogadásának, megváltoztatásának, alkalmazásának és hatályba léptetésének módozatait. Az állam csakis a j og keretein belül mozoghat. Ezeknek a követelményeknek nem minden állam felel meg, hiszen természetükhöz jobban illik az uralkodás, mint a szolgálat. Az országok élén eredetileg egy uralkodó állt, ám hatalma nem minden esetben volt

korlátlan. Az állam tehát igen régi szerveződés, és az idők folyamán a nyílt társadalom kívánalmaihoz próbálták igazítani. E folyamat néha viszont megfordult, ezt példázza a S zovjetunió este is: a p ártállam gépezete minden eddigi abszolutista uralkodónál átfogóbban kívánta ellenőrizni a társadalmat. Voltaképpen ez a tapasztalat tette a zárt és a nyílt társadalom közötti megkülönböztetést igazán aktuálissá. 19 Az államoknak sokkal könnyebb a saját polgáraival – mint mondjuk más államokkal – szemben visszaélni a hatalommal, mivel azt nemzetközi szinten több kényszerítő körülmény akadályozza. Az elnyomó rezsimekben élő embereket kívülről kell támogatnunk – hiszen számukra gyakran ez az egyetlen esély. De vajon miért érdeke a k ívülállóknak a segítségnyújtás? Ez olyan érzékeny pont, ahol társadalmi értékeink sürgős átalakításra szorulnak. A képviseleti demokráciában élők saját

országukban védelmezik a nyílt társadalom alapelveit, és ha a szabadságukra veszély leselkedik, kiállnak érte. Ennek ellenére a nyílt társadalom egyetemes támogatottsága még messze nem elégséges. A saját szabadságukért mindenre kész emberek ellentmondásosnak tartják a beavatkozást egy távoli ország ügyeibe. A legrosszabb pedig az, hogy bizonyos mértékben igazuk is van. Mivel tetteknek szándékolatlan következményei is vannak, egy elvont eszme nevében véghez vitt jó szándékú beavatkozás esetleg többet árt, mint használ. Valószínűleg erre gondoltak mindazok, akik a képernyő előtt ülve láthatták, amint egy amerikai pilóta holttestét Mogadishu utcáin vonszolják. Már említettem: korunk legnagyobb kihívása, hogy olyan értékekből kovácsoljunk rendszert, amelyek globális társadalmunkra egyetemesen érvényesek. A nyílt társadalom eszméje valamiféle keretbe helyezheti a problémát, ám megoldani nem tudja, mivel nem ismeri el

a végleges megoldások létezését. Gyarlóságunkból következően a kívánt értékrendet nem lehet az alapelvekből levezetni. Márpedig szükség van valamire, ami a viselkedésünket irányíthatja – különösen a külpolitikában. A külpolitika tulajdonképpen nem szorítkozik szigorúan az államok közötti kapcsolatokra, mivel, mint láttuk, egy állam érdeke nem esik egybe az emberekével. Emiatt van tehát szükség olya egyetemesen érvényes értékekre, amelyek az egyén jogait tiszteletben tartva határozzák meg az államés a t ársadalom viszonyát. Ennek csíráját megtalálhatjuk némelyik nemesebb nyilatkozatban, de ezek túlságosan általánosak, és az alkalmazást illetően sem szolgálnak útmutatással. Pedig felettébb veszélyes lenne, ha az államra hagynánk ezek végrehajtását, mivel az államnak nincsenek elvei, csak érdekei. Magát a társadalmat kell mozgósítani ahhoz, hogy a nyílt társadalom eszméit az államra kényszeríthessük.

A demokratikus államok – legalábbis elvileg – a nyílt társadalom eszméi alapján szerveződnek. Az értékrendszert a törvények szolgáltatják, és azokat a már megszerzett tapasztalatok fényében módosítani lehet. Az állam a társadalom ellenőrzése alatt, nem pedig a törvények felett áll. Alapjában véve a nemzetközi szabályozás hiányzik legjobban Hogyan lehetne ennek létrejöttét megvalósítani? Kizárólag a társadalom által irányított demokratikus államok együttműködésével. 20 Ehhez pedig szuverenitásuk egy részét fel kell adni, és másokat is erre kell serkenteni. Ez elvileg jól hangzik, de mégse feledjük: lesznek szándékolatlan következmények. Egy másik ország belügyeibe történő beavatkozás igen veszélyes, de ha nem tesszük meg, még több kárt okozunk. 21 Irodalomjegyzék: 1. Soros György: A globális kapitalizmus válsága Scolar Kiadó, Budapest, 1999. 2. Kocsis Tamás: emberközpontú gazdaságot! Válasz

Könyvkiadó, Budapest, 2002. 22