Történelem | Tanulmányok, esszék » Grandpierre K. Endre - Eltemetett világkorszak, a mágikus kor

Megjelent: Harmadik Szem, 1992 április Megjelent: Harmadik Szem, 1992 április Eltemetett világkorszak: a mágikus kor Megítélésem szerint a többé-kevésbé ismert utóbbi párezer éves idõszak és a történelemelõttinek is nevezett több millió éves idõszak határán zajlott le az emberiség történelmének legnagyobb katasztrófája, amelynek pszichikai, szellemi, fizikai következményeit mindmáig viseljük. Az emberiség írásos emlékezete mintegy 5-7000 évre terjed vissza a múltba. A történelem elõtti idõk, átölelve az ember megjelenésétõl az írásos feljegyzések koráig, több mint 3 millió éves korszakot jelentenek. Ebben az idõszakban az ismeretek szóban, szájhagyomány útján terjedtek és õrizõdtek meg, a társadalmi élet központi elemeként ünnepeken, szertartásokon hangzottak el. A népek történelme, az emberiség közös múltjának emlékei téltett kincsként adódtak át az évezredek beláthatatlan során. Tudjuk, hogy

Homérosz eposzai, a Nibelung-ének vagy a Kalevala is a szájhagyomány utáni lejegyzésekbõl maradt ránk. De milyen hagyományok maradtak ránk az írásos történelem koránál felfoghatatlanul nagyobb idõrõl, az írás elõtti korról? Az õsi szóbeli hagyományok elsõsorban errõl kellett szóljanak! Hiszen a kezdetek mindig meghatározóak, s a két kor hossza úgy aránylik egymáshoz, mint az ember magassága (kb.180 cm) bõrfelületének vastagságához (kb. 2 mm) Mit tudunk magunkról? A hagyományok az emberiség közös múltjáról alig vallanak. Szórványosan emlegetnek egy elsüllyedt Aranykort, vallanak arról, hogy itt a Földön volt a Paradicsom, az Éden-kert, hírt adnak a vízözönrõl. Másrészt a mai tudomány jórészt teljességében tagadja az Aranykor vagy az egész emberiségre kiterjedõ vízözön tényét. És a hagyomány szerepe olyannyira lecsökkent, hogy súlya ma alig érezhetõ, dacára a csillapíthatatlan érdeklõdésnek, dacára

annak, hogy ezek a kérdések ma is húsba vágnak. Meghökkentõen vakmerõ, elõzménytelennek tekinthetõ világtörténeti, az emberiség pályájának õskori törésvonalait feltáró http://grandpierre.zenenethu/Eltemetetthtm (1 of 9)20040819 20:45:26 Megjelent: Harmadik Szem, 1992 április hipotézis alapjait vázolom fel az alábbiakban. Itt következett be az embert emberré formáló évmilliók kialakította õseredeti emberi világfelfogás, gondolkodás és hiedelemvilág, vagyis a mágikus kor, a mágikus világszemlélet trónfosztása. Ez a világkorszak-váltás az ember szellemi fejlõdését két élesen elkülönülõ, sõt szemben álló szakaszra osztja. A mágikus gondolkodás roppant idõkig tartó korszakára, amely a szellemi mélyvilág, a tudatmögöttes erõk kifejezõdése és kiteljesedése volt, és a racionális tudatosság és a miszticizmusra épülõ vallások korszakára. Jellemzõ e feltételezés újszerûségére, hogy még maga a

kifejezés, a MÁGIKUS KOR vagy a MÁGIKUS GONDOLKODÁS KORÁ-nak fogalma is ismeretlen. Mi több, még a "mágikus" szó tartalma is tisztázatlan. Ahogy félreértelmezi egy barbár törzs az általa lerombolt magaskultúra kulcsfogalmait, mert egyrészt nem képes igazi összefüggéseit felfogni, másrészt szántszándékkal lejáratására törekszik, úgy kapott a mágikus cselekvés központi fogalma egyre kisebb súlyt. A helyére tolt fogalom, a "mágia" ellentmondásos, elvonatkoztatott fogalma ma már a puszta szemfényvesztéssel, az egyértelmûen hamis látszatban való csillogással egyértelmû. Valójában a mágikus világlátás a minden létezõben mûködõ elemi, dinamikus kozmikus erõket érzékeli. Azokat az erõket, amelyek belsõ energiáik, késztetéseik alapján öntevékeny cselekvésekre képesek, mintha saját akarattal és gondolkodóképességgel rendelkeznének. Például a Napot, amely egy fizikai elven, a termonukleáris

energiatermelés elvén mûködõ égitest, a mágikus érzékelés úgy fogja fel, mint öntörvényû és önmagának tudatában lévõ kozmikus cselekvésközpontot. Ezért ezt természetfölötti tényezõnek érzékeli, élõlényként fogja fel, társélõlényként Napistennek éli át, amivel emberiesíti, közel hozza az emberi világhoz, és így mindaz, ami a Nap belsõ fizikájából fakad, a Napisten tudatos, a földi világot életre keltõ és tevékenységre segítõ tényezõjeként közelíti meg. A Nap így gondolkodó, emberhez hasonló lénnyé válik, egyben az emberrel közel egyenrangú tényezõvé, aki a maga szándékától, akaratától vezérelve cselekszik és árasztja áldásait a Földre. A mágikus érzékelés révén a Nap az ember társává válik. Mindez csaknem teljesen igaz mai szemmel, mert a Nap valóban a földi élet fenntartója. Valóban jelenségek http://grandpierre.zenenethu/Eltemetetthtm (2 of 9)20040819 20:45:26 Megjelent: Harmadik

Szem, 1992 április hihetetlenül gazdag változatossága zajlik le a Nap belsejében és a felszínen, öntevékenyen és a Kozmosz egészével összehangolva. Az egyetlen nyitott kérdés, hogy a Nap önmagának tudatában levõ kozmikus cselekvésközpont-e, tudat érzékelésére és mérésére alkalmas mérõmûszer hiányában a mai tudomány számára is eldönthetetlen. Ugyanúgy, ahogy a Kozmosz az Embert életre hívta, úgy hozta létre a Napot is. A mágikus szemlélet nem kiragadja az embert valós összefüggéseibõl, hanem belehelyezi a természeti világba. A mágikus látás a világ minden elemét egyenrangúnak tekinti, egymást kiegészítõ, cselekvõ részeinek. Az öntevékenység képességével rendelkezik minden létezõ. Minden létezõ kozmikus erõk folyama. A szikla cselekszik, mert koppan, mert kemény, mert lezuhan A növény öntevékeny, mert önmagát kibontakoztatva fejlõdik. A felületes, mai racionalitás tagadja, hogy a növény önmaga

tudatában tevékeny lehetne. Sõt, a mai világlátásban az állat is egy lelketlen gépezet, egy alacsonyrendû teremtmény, amely az Embernél, a Teremtés Koronájánál szükségképp alacsonyabb fokon áll a ranglétrán, és így történelmileg vereségre, legyõzetésre ítéltetett. Mi bizonyítja, igazolja, hogy az állati világ valójában mégis testvére az emberének? Mi bizonyíthatja, hogy az állat lélekkel bír és gondolkodik? Az õsi gondolkodás megjelenése a világ megkettõzését tételezi fel. Az agy képmegjelenítõ berendezés, a kívül lévõ világot képes belül is megteremteni, képekben újra elõállítani. Az õsi gondolkodás képekben érzékelte a világot. Minden cselekvés elemi feltétele, hogy el tudjuk képzelni, mit akarunk tenni, mire van szükségünk. Hol van a víz, milyen táplálékra van szükségem. Nem kezdhetünk el vaktában rágcsálni mindent, ami kezünk vagy szánk ügyébe kerül, minden elképzelés nélkül. Vagyis

minden élõlény rendelkezik a képekben gondolkodás képességével. Ez kell a tájékozódáshoz is Csak az az élõlény képes fennmaradni, akinek megvannak a szükséges képességei, akinek a gondolkodása "képes". Ha viszont az állatok, a növények képesek hozzánk hasonlóan képekben gondolkodni, milyen alapon tagadhatjuk meg tõlük a vallások által csak az embernek engedélyezett halhatatlan lelket? Úgy tûnik, a mennyország óhatatlanul benépesedik tigrisekkel, paradicsommadarakkal és skorpiókkal, cápákkal, tetvekkel ! Emlékezés a paradicsomi idõkre http://grandpierre.zenenethu/Eltemetetthtm (3 of 9)20040819 20:45:26 Megjelent: Harmadik Szem, 1992 április Képzeletben némelykor ott járunk, ahol az õsi Paradicsom alszik, a Paradicsom elõtti nevenincs Paradicsom, érzékeink határán túli evilági föld lélegzik. Õsidõk káprázatában, amikor még bölcsõ volt a föld, langyforró õstengeri erjedés, boldog bizakodás és

készülõdés, zsongó ismétlõdésekbõl álló harmónia, a földi lét dimenziói: föld+víz+levegõ - fölött lebegõ emberi létezés hangokkal telített nyelvszülõ Édenkertje. Madarak seregével együtt trillázó, harsogó emberkórus, zöldhullámú szennyezetlen világ, duzzadó õssarjadzás, kristályzó énekszólamok, mikbe folyamszerû titánsodratukkal beleörvénylettek az õssárkányok, beleüvöltöttek kardfogú tigrisek és az Édenkert magzatvíz melegségû, õsóceánerdõinek önmagát ünneplõ ringását bevijjogták az archeopterix háromszögárnyú õsmadarak. A gyepszõnyegek alatt élelemre sóvárgó állatok lopakodtak, mert az életnek élnie kellett. De az ember és állat, ember és növény közt nem volt háborúság. A teremtésben béke honolt, jelenörömû, jövõt álmodó béke, mert menedéket adott növény állatnak, embernek, menedéket adott állat is embernek, ember állatnak, béke volt s élettörvény, nem korláttalan

pusztítás. Sokáig, sokáig így volt ez, sokáig tartott az édeni békesség, a földi paradicsom zsoltárai úgy tetszett sohasem enyésznek el. Ámde bekövetkezett a nagy meghasonlás, égig érõ fatörzsként eldõlt a virágkorszak, meghasadt az emberiség, letaroltattak a földi világ egységének arany lobogói. Betört a halál az Édenbe, veszésnek indult a Föld. Õsemlékezetét vesztett emberiség Miként lehetséges, hogy az emberiség sok millió éves tevékenységérõl, életalakulásairól nincs semmilyen tényleges, kézzelfogható adat jóformán? És mitõl fordult meg ellenkezõjére az õskorszak megítélése? Milyen tényezõ fordíthatta az emberiség tudatát évmilliók beidegzettségével és létezõ tapasztalatokkal, bizonyítékokkal szembe? Mert ma is világ-szemlélet-mérgezõ tanok híresztelik: az õsember ("vadember"), akinek egyetlen szerszáma a bunkó, örökös félelemben, szüntelen élelemhajszolásban és didergésben élt.

Félõ, hogy emlékezetirtás áldozatai vagyunk. Megnevezetlen korszakok jelöletlen erõi kifordítottak bennünket önmagunkból. Elveszítettük önazonosságunkat A ma embere nem azonos azzal az õsemberrel, aki teremtõként mivoltát kialakította, http://grandpierre.zenenethu/Eltemetetthtm (4 of 9)20040819 20:45:26 Megjelent: Harmadik Szem, 1992 április sorsát adta. Mint katasztrófa felé rohanó vonat, kisiklottunk pályánkról, s ugyanúgy, ahogy egy katasztrófa áldozatai sem emlékeznek, mi sem tudjuk, mi történt velünk. Elveszett évmilliók hagyománya? Minden tapasztalati és kultúrkincse, amit nemzedékek ezrei és ezrei halmoztak fel? Lehetséges ez? Nem, ez teljességgel lehetetlen. Ilyen óriási idõk tapasztalata nem veszhetett el Magamagától, természetes úton semmi esetre sem. Hiszen ez a roppant kor beleivódott zsigereinkbe, ösztöneinkbe, világélményünk alapjaiba. Ki ne élte volna át álmában, hogy halálfélelemtõl sújtottan

menekülünk valami irtózatos szörnyeteg elõl, de rettegéstõl bénuló lábaink mély sárba, iszapba ragadnak - vagy arra riadunk álmunkból, hogy zuhanunk: zuhanunk a vak éjszakába, mintha kicsúszott volna kezünkbõl az ág, amelybe fogódzkodtunk? A mágikus kor emlékeinek ilyen óriás mérvû kiirtása csak egy új, addig nem feltalált emberellenes világtényezõ színrelépésével válhatott lehetségessé. Az anyajogú társadalom bukása Az anyajogú társadalom az emberiség természeti õstársadalma volt. Az emberré válás az emberi lét kezdeteitõl a patriarchátusig terjedõ óriási korszakot fogja át, mint a mai társadalom elõzménye. Az emberiség története tehát ebben a vonatkozásban is kétfelé tagolható: egy többmillió éves anyajogú és egy pár ezer éves patriarchális szakaszra. A matriarchátus lényegében anarchikus, azaz nem ismeri a hatalmi erõszakszervezeteket, állami intézményeket és ismeretlenek elõtte az

intézményesült vallás szervezetei is. Az anyajogú társadalom mûködését az õsi természetjog szabályozta. A nõ családban betöltött kimagasló szerepe lényegesen befolyásolta a társadalmi szervezeteket. Öröklés, magántulajdon sem volt Az utódok megjelölésénél csak az anya számított. A társadalom szerelmi életét is az õsi természeti viszonyok szabályozták, tehát nem ismerte az apajogú társadalom korlátait és mesterséges ellentényezõit. A párkapcsolatok a természeti hajlamok, hajlandóságok alapján jöttek létre. Ezzel teljes összhangban állt az õsi társadalom hiedelemrendszere is. A természetimádás középpontjában az õsi ember által a leghatalmasabbnak ítélt http://grandpierre.zenenethu/Eltemetetthtm (5 of 9)20040819 20:45:26 Megjelent: Harmadik Szem, 1992 április természeti erõ, a Nap állt, amelyet mágikus szemlélettel természetfölötti lényként tiszteltek, mint az egész természeti világ életre hívóját

és fenntartóját. Ez a mai természettudományos világnézetünkel is egyezõ hitvallás az emberiség egyetemes õsi hitének mondható, mert a világon mindenütt ma is rábukkanunk az õsi istenhit maradványaira és relikviáira. Ez volt az az õsi társadalom, amit a mágikus hit és a mágikus erõk áthatottak, és amit erõszakkal döntött romba a hatalmi koncentrációra, erõszakszervezetekre, magántulajdonra és ezeket alátámasztó vallásokra épülõ patriarchátus. A hatalom önállósodása Az emberi közösségeknek szükségük van vezetõkre. Az õsidõk óta ezek a vezetõk természetes úton, mint legrátermettebbek válogatódtak ki, mégpedig nem azért, hogy elõjogokkal, kiváltságokkal ruházzák fel õket, hanem mert legalkalmasabbak voltak a közösség szolgálatára képviseletére, ügyes-bajos dolgokban való irányítására. Az önszervezõ társadalmi szervezetek vezetõi épp az önszervezés miatt nem különültek el az õket kiválasztó

közösségtõl, hanem annak részei maradtak éppúgy, ahogy az agy, a cselekvõ izmok, végtagok sem valósítanak meg elkülönült uralmat a test fölött, s nem válnak ellenlábasává, elnyomó zsarnokává. A vízözönt követõen, az anyajogú társadalom megdöntésekor azonban bekövetkezett ez a végzetes fordulat. A matriarchátus megdöntésének célja a vezetésnek a közösség érdekei fölé emelkedõ hatalommá átvedlése, átváltoztatása volt. Ez a végzetes fordulat lett az emberiség elsõ nagy önmeghasonlása. A közösséglétrehozta vezetés lehetõségeivel visszaélve a közösségtõl független, azt szabad létében korlátozó, elnyomó erõvé vált, horizontálisan mintegy kettéhasítva az emberiséget. Immár nem a közösség szabta meg a vezetés létét, tevékenységét, hanem a hatalommá vált vezetés a közösségéét, amelynek urává vált. A patriarchátus kiépítése A patriarchátusnak elemi érdeke volt a megdöntött õsi

társadalom eszmerendszernek megsemmisítése, minél tökéletesebb kiirtása. Az emberiség tehát a patriarchátusra való áttérésekor szükségszerûen szembefordult saját szellemi múltjával. Mivel pedig az anyajogú társadalom emberré válásunk során a http://grandpierre.zenenethu/Eltemetetthtm (6 of 9)20040819 20:45:26 Megjelent: Harmadik Szem, 1992 április természeti változások alakulásai nyomán öntörvényûen jött létre az õsidõk mágikus mélyáramaiban, magában õrizve õsidõk millióinak minden hagyományemlékét, a hatalmi vezetés kicsikarta új, apajogú érdekérvényesítés évmilliók hagyományaival fordult szembe, évmilliók felbecsülhetetlen, felmérhetetlen hagyománykincsét pusztította el. Az emberiség ezzel a fordulattal mintegy önmagát vakította meg, saját gyökereit irtotta ki. Az anyajogú õsi társadalom megdöntésével kényszerûen állandósult a hatalom, mint a mesterséges állapot fenntartásának egyetlen

biztosítéka. A hatalom árnyékában létrejött a vagyoni érdek és a közösségi érdek fölé tolakvó magánérdek. Az öneszmélés távlatait nyújtó múlttal szemben az élet a pillanatnyi lét szûk karámjába záródott. Az ember- és életellenes fordulat alapja és következménye is, hogy a tudat szembefordult saját mélyvilágával, a mágikus mélytudattal, a mögöttes tudattal. A háttérbe szorult mélytudat lefokozódott és észrevétlen háttérbe került. A tudat ilyen kozmikus szerepkiugrása elindította a szellemi elcsökevényesedés máig tartó kontraszelekciós folyamatait. A természettõl korlátlanul szabad, kozmikus szerepet betöltõ, világérzékelõ és világeszmélõ szellem az élet és természetellenes hatalom rabja lett. Az új világrendben mindenekelõtt a múlt eltörlésében, meghazudtolásában kellett segédkeznie. Fellobbantak az elsõ könyvmáglyák, miként errõl a biblia is beszámol. A létrejött hatalom ellenségévé

vált az emberi tudásnak, a szabad gondolatnak és tudománynak. A hatalom tudásellenessége kitetszik az ember bûnbeesésének bibliai legendájából is. Eszerint hajdani üdvösségünk azért veszett el, azért ûzettünk ki a Paradicsomból, mert az õsemberpár evett a Tudás Fájának gyümölcsébõl, és ezáltal istenellenes bûnt követett el. Valójában pedig azok ûztek ki bennünket a Paradicsomból, akik az elsõ bûnt elkövették, és akik ennek fedezésére megtiltották számunkra a Tudás Fája gyümölcsének élvezetét. Így váltak és válnak azóta is a legszélesebb embertömegek jogfosztottá és kiszolgáltatottá, agymosottá. Így pusztítják évezredek óta a mágikus kor minden máig fennmaradt nyomát. Ha ez a végzetes fordulat kiterjed a belsõ mélyvilágra is, s kiöli a minden lény önfenntartásához nélkülözhetetlen mágikus hatóerõket, ösztönöket, akkor a majdani esetleges ûrlátogatók kiírhatják az emberiség fejfájára:

FUIT, azaz: VOLT. http://grandpierre.zenenethu/Eltemetetthtm (7 of 9)20040819 20:45:26 Megjelent: Harmadik Szem, 1992 április Tudat és mélytudat az õskezdetektõl eltekintve talán sohasem volt, nem lehetett tökéletesen egy. Az önérzékelés, öneszmélés e két tartományát nem választották el áthatolhatatlan falak, s a kettõt dinamikus kölcsönhatások kötötték össze : az õsönérzékelõ-öneszmélô alapból, a mágikus töltésû mélytudatból szüntelenül áramlottak a mágikus jelzések, sejtések, késztetések a fölöttes tudatba, a célszerû, gyakorlati irányítás e szükségszerû szervébe, amely kései, gyér tényû jelzõlámpásként villogott a mélytudat árammal telített roppant mezõi fölött. Az elõbbre lépés a két tudatszféra egymáshoz közelítése, szorosabb egymásra hatása, együttmûködése lett volna. Az emberiség tragédiájára azonban nem ez, hanem a két tudatréteg elkülönülése, egymás ellen fordulása

következett be. A következmények felmérhetetlenek és beláthatatlanok. A nagy szakítás a mélytudat mágikus szellemés ösztönvilágát trónfosztó felületi ügyintézõ tudat kezébe játszotta át az emberiség vezetését. Az ember ezen meghasonlás áldozataként kiszolgáltatva, rabszolgaként tör a Természet és a lét minden szférája uralására, hatalmi alávetésére, mint egy olyan világegyetem tényezõje, melyben minden és mindenki minden és mindenki elleni halálos gyûlöletes erkölcstelen háborúba született, melyben egész élete ki merül. Ide nyúlik vissza a gyökere az ember és a bioszféra kapcsolata megromlásának. Az ember szembefordult az õt éltetõ természeti világgal, kirekesztve a Természetet, a növény- és állatvilágot az élet szentségének fogalomkörébõl is. Ez a végzetes fordulat nemcsak a mágikus világérzékelést, de értelmet is lefokozta. Az emberiséggel szembefordult áruló vezetés elemi érdeke fûzõdött

az emberi tisztánlátás megzavarásához, tehát nem csupán a mágikus világ hiedelemrendszerének megsemmisítése, de az emberi gondolkodás gátlása is. Erre kellettek a miszticizmus alapján kifejlesztett vallási eszmerendszerek, mert ezek elfedték azt a szörnyû törést, bûnt, amit a hatalom színrelépése jelentett. A mágikus és a misztikus világszemlélet ellentéte A mágikus hiedelemrendszer végtelenül konkrét volt, mindent néven nevezett. Ennek az ellentéte az elvont, ezt kellett a mágikussal szembeállítani, mert az elvont mindig megfoghatatlan. A közmondás szerint "az ördög a részletekben rejlik" És http://grandpierre.zenenethu/Eltemetetthtm (8 of 9)20040819 20:45:26 Megjelent: Harmadik Szem, 1992 április valóban, ott az igazság. Ha elmossuk a történések részleteit, magát az igazságot mossuk el, és ezzel egyre nagyobb terepet kap a hazugság. A misztikus Istennek éppen ezért nincsenek megfogható tulajdonságai. A

misztikus Isten az ellenõrizhetetlenségbe, a merõ elvontság megfoghatatlanságába menekül. A misztifikáció abban áll, hogy az abszolút elsikkasztott valamit, a tökéletesen elvontat teszi meg a mindennek, az Istennek. A misztika a természetfölötti erõket teljesen elvont formában vetíti elénk, aminek az a lényege, hogy az értelem nem képes logikailag sem ellenõrizni, sem elfogadni egy ilyen merõben elvont Isten létét. A miszticizmus nem más, mint a valóságos természetfölötti vagyis kozmikus erõk kivonása az értelem hatókörébõl, a logika ellenõrzése alól. A miszticizmus végsõ soron az emberellenes hatalom fügefalevele. Olyan mesterkedés, ami az emberi gondolkodás korlátozására és megzavarására törekszik. És ez meg is nyilatkozik a szentatyák, valláselméleti szerzõk munkáiban, akik nyíltan vallják, hogy hinni kell, nem gondolkodni. A történelmi idõkön áthúzódó és folyamatosan egyre végzetesebben mélyülõ

világválságból keresnünk kell a kiutat. Nem mindegy, milyen életet tudunk élni, milyen világba születnek utódaink. Meglehet, hogy az emberiség megújulásához a bennünk élõ mágikus erõk önmagára találása visz el. Grandpierre K. Endre http://grandpierre.zenenethu/Eltemetetthtm (9 of 9)20040819 20:45:26