Gazdasági Ismeretek | Társadalombiztosítás » Fábián Tamás - Az OEP és a több-biztosítós modell

Pénzügyi Szakügyintéző 1. csoport Az OEP és a több-biztosítós modell 2007 Fábián Tamás -1- Hazánkban az államháztartás hiánya folyamatosan nő, s nem tartható fenn az egészségbiztosítás jelenlegi rendszere sem, mivel, az Országos Egészségügyi Pénztár (OEP) deficites. Ezzel mind a két nagy parlamenti pár egyetért, de a rendszer jobbá tételével kapcsolatban felmerülő kérdésekre adott válasz már korántsem egyértelmű. Az egészségpénztári rendszer 2008. január elsején indul, és 2009-től fog élesben működni a tervezet szerint. Számos kérdésre választ adnak az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló dokumentumok – közülük a legfontosabb a 117 gépelt oldalt jelentő paragrafusgyűjtemény (és a hozzá tartozó magyarázó szöveg), ám ez további problémaköröket is felvet. Az már biztos, hogy marad a társadalmi szolidaritás és kockázatközösség elve, a jövedelemalapú

járulékfizetés és a biztosítottaknak járó egészségügyi ellátási alapcsomag. Ezután tehát mindenki szabadon választhatja majd ki b iztosítóját (bizonyos keretek között) és ellenőrizheti a befizetett járulékainak felhasználását. Az viszont még nem tisztázott, hogy ki f ogja fizetni a nagy költséggel járó beavatkozásokat, például a szervátültetéseket. Ami már biztos: jövő év január 1-jén huszonkét darab, teljes egészében állami tulajdonú egészségbiztosítási pénztár alakul – 18 megyében 1-1, Budapesten és Pest megyében összesen négy. Az alap kezelője az Országos Egészségügyi Pénztár (OEP) marad. Az újonnan megalakult pénztárak 49%-os tulajdonjogára licitálhatnak majd a befektetők, a legtöbbet ígérő pedig már el is kezdheti az ügyfelek toborzását. Azt is biztosan lehet tudni, hogy díjkedvezményt egyik pénztár sem fog ajánlani, mivel marad az APEH által beszedett jövedelemarányú

járulékfizetés (amit egy bizonyos fejkvóta alapján osztanak vissza az ügyfelek arányában). Bár a minisztériumi koncepció világossá teszi, hogy a pénztárak akár csődbe is mehetnek, az erre az esetre kidolgozott jogszabály azonban még hiányzik. Nem -2- mindegy ugyanis, hogy a csődeljárás során feltárt hiányt ki fizeti majd ki. Ellentmondásos szabálynak tekinthető továbbá, hogy míg a részvénytársaságként működő pénztárakban nem vásárolhatnak részvényt az egészségügyben érdekelt cégek és szolgáltatók (Pl: a gyógyszergyártók), addig a pénztárak részesedést vásárolhatnak a szolgáltatókban. Lesznek azonban összeférhetetlenségi, szakmai és pénzügyi feltételei is a vagyonszerzésnek. Ezek hiánya ugyanis kiskapukat eredményezhetne. Eddig még mérsékeltnek tűnik a magántőke lelkesedése, ugyanis egy pénztár megnyitásához minimum félmillió toborzott tag szükséges, valamint az elvárt saját tőke

összege 3 milliárd forintban van meghatározva, de mégsem ez a legnagyobb visszatartó erő a befektetői oldalon. Pontosan még nem értik a sebtében összehozott modellt – ahogy senki sem –, viszont pontosan értik az ellenzék fenyegetéseit, miszerint hatalomra jutások esetén mindent visszaállítanának a régi rendszer szerint. Más szemszögből nézve azonban korántsem negatív tényező a multinacionális cégek riogatása, mivel így le lehet nyomni az árakat, ezzel is helyzetbe hozva a haza befektetőket, így a jobboldallal jó kapcsolatot ápoló, például MOL és OTP Bank-csoport jó eséllyel pályázhat majd a beruházásra. Visszatartó erő lehet továbbá, hogy az első 5 évben képzett eredmény feléből, majd később 10 százalékából a pénztáraknak tartalékot kell képezni; a működi költség maximumát pedig a bevételek 4 százalékában akarják meghatározni. A legkorábban 3 év után kivehető osztalék azonban nem lehet több a

Zrt.-vé alakuló egészségbiztosítási alap kezelője (OEP) által meghatározott fejkvóta 2 százalékánál. A fennmaradó összeget persze fejlesztésre lenne a legcélszerűbb fordítani, de a maximum 1,5-2 millió tagot maguknak tudó biztosítók nem feltétlen lesznek ebben érdekeltek. Változatlanul nincs világos magyarázat arra, hogy miben áll majd a verseny, amely javítani hivatott az ellátást. A pénztárak közötti átlépés adminisztratív -3- költségeit is a pénztáraknak kellene finanszírozniuk. Az egészségügyi tárca évi egyszeri biztosítóváltást kétszerire módosította, de aki nem él a választás jogával, az sem vész el. A nem nyilatkozókat automatikusan a lakóhelyük szerint illetékes pénztárhoz sorolják be, az azonban még nem tisztázott, hogy mi van akkor, ha egy megyére senki sem licitál. Az üzletileg vonzóbb megyéknek valószínűleg több pályázójuk, így nagyobb fejlesztési lehetőségük is lesz. A

kiegyenlítődés adott, mivel az elmaradottabb térségekben – ahol nehezebben hozzáférhető az egészségügyi ellátás és az egészségtudatosság is messze elmarad a nagyvárosi szinttől –, kisebb az egy főre jutó egészségügyi kiadás is, így vonzóbb lehet egy pénztár számára. A várakozások szerint országosan 50-100 milliárd forint jöhet össze a megyékért folyó licitekből és a legtöbbet kínáló befektetők foghatnak majd neki a tagtoborzásnak. Annak ellenére, hogy a hamarosan életbelépő modell hatásai még nem ismertek, a várható kezdés időpontja 2009. A szlovák példát tekintve azonban korántsem rózsás a helyzetünk. A szomszédos ország 1995-ben vezette be a többiztosítós rendszert, de valódi értelmet csak jóval később, 2006-ban kapott. Ekkor nyílt ugyanis lehetőség a nyereségképzésre, ami teljesen átformálta az addig pihenő piacot. Az osztalék felvételét ugyanis megtiltotta a SMER és koaliciós partnerei,

aminek következtében most milliárdos perekre számíthat. Tanulság lehet számunkra, hogy milyen erős fenyegetettséget jelenthet a biztosítottak és a kormány számára egy esetleges pervesztés. Ha a biztosítók egy újonnan hozott törvény miatt ki a karnának vonulni a piacról, ügyfélkörüket ingyenesen kéne átadni a maradóknak. A Szlovákiában hozott új törvény (osztaléktörvény) valószínűleg az alkotmánybíróság elé kerül, de az egyik befektetési csoport (Penta) már a törvény létrehozása utáni nappal közölte: 15 milliárd koronás kártérítési pert indít az állam ellen. Pozitív tényező azonban, hogy a biztosítók megkezdték a gazdaságtalan kiadások lefaragását, csökkentették a várakozási -4- időt, megkezdték a szolgáltatások színvonalának mérését, bizonyos ellátási központokat hoztak létre, néhol pedig három műszakos üzemrendbe állították a laborokat. Nem volt könnyű dolguk azonban, hiszen a

minimális ellátás színvonalát nem lehet egyértelműen törvénybe foglalni, ami további vitákat eredményezett a pénztárak és a kórházak között. Más országok által szerzett tapasztalatokra egyik nagy politikai párt sem épít, talán nem is építhet, mivel nem teljesen azonosak a „modellek ”, így a következmények sem. A Fidesz kormány idején létrehozott többiztosítós modell ellen maga a Fidesz Magyar Polgári Szövetség lépett fel a leghangsúlyosabban, kiemelve a Magyar Szocialista Pártnál már-már hungarikumnak tekinthető privatizációt. A Fidesz aggályai magától értetődőek, mivel a hazai közösségi tulajdon más középeurópai országokhoz képest is oly mértékben zsugorodott, hogy egyes régiókban már veszélyezteti az önkormányzati, illetve az állam akaratának érvényesítési lehetőségeit. Így történt ez az energiapiac liberalizációjánál is, amióta a hosszú távú megállapodások folyamatosan akadályozzák az

áram ár-versenyképességét. Az eddigi tapasztalatok is azt mutatják, hogy az állam csak a törvényhozói és szabályozó funkciók segítségével nem képes a közösség érdekében szükséges lépéseket megtenni. Ami az 51%-os többségi tulajdonrészt illeti, korántsem biztos, hogy az állam befolyásolási joga is 51%-ot fog kitenni – igaz ez a törvényben leírtak szerint jóval több, mint 51% –, a piacon mozgó lobbierőknek köszönhetően, illetve főképp a biztosítókat védő jogszabályok következtében. Más nézőpontok szerint nem az azonnali privatizáció jelentené az igazi megoldást, hanem az állam által alkalmazott szakértői gárda „hatalomra jutása”. Ebből következően a most állami tulajdonban lévő egybiztosítós rendszer 100%a is fenntartható lenne a megfelelő minőségjavulás mellett. További problémát jelenthetnek az Európai Unió Magyarországra gyakorolt hatásai, mivel hazánk elszegényesedése nem feltétlenül a

mostani, kétségtelenül nagy államadósságot felhalmozó kormány hibája. Az Európai Unióhoz való -5- csatlakozás előtt mind a két nagy tömegpárt támogatta az Unióhoz való csatlakozást, aminek a pénzügyi hátrányairól, előnyeiről korántsem úgy esett szó, mint kellett volna. Még a mai napig vitatott, hogy pontosan mennyi pénzbe is került Magyarországnak az EU-konformmá válás, valamint, hogy nettó befizetők vagyunk-e (számítások szerint az első 3-4 évben mindenféleképpen). Mivel az államháztartás ilyen mértékű hiánya tovább nem tartható, nem marad más mentőöv, mint az egészségügy. Számítások szerint a magyar állam így több mint százmilliárd Forint bevételre tehet szert, nem nézve az esetleges nyereségképzés által felvehető osztalékot (3 év után). Elsősorban nem is a nyereség lebeg a kormányoldalon a szakértők szeme előtt, hanem a biztonságos, jó átlagszínvonalú ellátás biztosítása. Valójában

miben is lesznek érdekeltek a pénztárak? A versenyszférába kerülő, üzletággá alakuló ellátási rendszer legalapvetőbb érdeke a profit lehet, ami már nem feltétlenül a nemzeti szolidaritáson alapul. Valós félelmet jelenthet továbbá számunkra, hogy milyen lobbierők is kezdenek majd tevékenykedni e területen, hiszen ezek nem feltétlen a parlament keretein belül működnek, így nem is mindig ellenőrizhetők. Forrás: [1] http://www.enpol2000hu/ [2] Heti Világgazdaság 2007 / 40., 41, 44 és 45 -6-