Filozófia | Középiskola » Epikurosz, szkeptikusok, sztoikusok, újplatonizmus

FILOZÓFIA - EPIKUROSZ, SZKEPTIKUSOK, SZTOIKUSOK, ÚJPLATONIZMUS HELLENISZTIKUS FILOZÓFIA A filozófiatörténet i. e 322-től (Arisztotelész halálától) i sz 3 századig terjedő szakaszát hellenisztikus filozófiának mondjuk. A hellenisztikus filozófiának három jelentős irányzatát kell említenünk: epikureus, sztoikus és szkeptikus filozófia. EPIKUROSZ ÉS AZ EPIKUREUS FILOZÓFIA Epikurosz (i. e 341 - 270) a démokritoszi természetfilozófia követője Logikai tanításából csak az igazság kritériumára vonatkozó megállapítását ismerjük: az élőlények alapvető és elsődleges érzésének a gyönyörűséget és a fájdalmat tekinti. Ennek megfelelően a helyes tett és az igaz ismeret kísérőjének a gyönyör érzését, a helytelen tett és a téves ismeret kísérőjének a fájdalom érzését tartja. Etikai szempontból a legfőbb jót a lélek nyugodt, indulatoktól mentes állapotában jelöli meg Ez az ataraxia (zavaroktól való mentesség),

amely a mérsékelt, filozófiailag kívánatos gyönyörűség érzését ébreszti a lélekben. A hédoné (gyönyörűség) szóból képzett kifejezéssel etikai álláspontját hedonizmusnak nevezzük. A középkori keresztény morálfilozófia - félreértve az epikuroszi hédoné mivoltát - az epikureizmust a féktelen kicsapongás filozófiájaként értékelte és ítélte el. Terjedelmes életműve elveszett. Három filozófiai levele maradt fönn (Hérodotoszhoz, Püthoklészhez, Menoikeuszhoz), valamint az Alapelvek című rövid kivonat a tanításáról. Epikurosz természetfilozófiájában előfeltételezi (ahogy azt Lucretiusnál olvashatjuk), hogy semmi sem keletkezett a nemlétezőből, és semmi sem múlik el, nem változik nemlétezővé. A harmadik alapelv: a mindenség soha nem volt és nem is lesz a jelenlegitől különböző állapotban. Epikurosz, mint már említettük, Démokritoszhoz - egyes értelmezők szerint tudtán kívül - kapcsolódik: a kozmoszt

űrre és oszthatatlan testekre osztja. A mindenség kiterjedésére nézve végtelen, az atomok száma úgyszintén Az atomoknak sok fajtája van, és minden tárgy űrből és az atomokból tevődik össze. Az atomok ugyan fizikailag nem oszthatók, de gondolatilag véges mennyiségű oszthatatlan részecskékből állnak: ezektől a minimális részecskéktől függ az atomok mérete és alakja. Epikurosz az atomoknak súlyt tulajdonít, és ebből egyenesen arra a következtetésre jut, hogy az atomok súlyuknál (precízebben: tömegüknél) fogva zuhannak. Az atomok zuhanása véletlenszerűen (nem meghatározott helyen és időben) elhajolhat, így magyarázható a természeti létezők kialakulása: az atomok ideiglenes összekapcsolódása révén. A SZTOIKUS FILOZÓFIA Megalapítója a kitioni Zénón (i. e 336 - 264), aki Athénban a Tarka Csarnokban (Sztoa Poikilé) tanított. Az irányzat innen kapta a nevét (Ritkábban használt elnevezése - "A Csarnok

filozófusai" - is innen származik.) További sztoikus filozófusok: Kleanthész, Khrüszipposz, Antipatrosz, babilóni Diogenész, Poszeidóniosz, Epiktétosz és Marcus Aurelius. Logikájukban a megismerés folyamatát a következő lépésekre osztják föl: 1. érzékelés; 2. az érzetekből kialakul a képzet (phantaszia); 3 a lélek mérlegeli a képzet igaz vagy hamis voltát; ha igaznak ítéli, akkor "asszenzióval illeti" a képzetet (latin assensio be-leegyezés, ráhangolódás), ha tévesnek ítéli, akkor "megvonja az asszenziót" a képzettől; 4. az asszenzióval illetett képzet az értelembe, azaz a vezérlő lélekrészbe (hégemonikon) kerül, és részévé válik a tudásnak. A képzetek azonban eredendően kétfélék. A komprehenzív képzet evidens képzet, amely világosságánál fogva megragadja a lelket (latin comprehendo megragad, megért valamit), a nem komprehenzív képzet lehet téves is. A filozófia ismerettani célja:

olyan állapotba hozni a lelket, hogy kizárólag a komprehenzív képzetet illesse asszenzióval. A komprehenzív képzet az igazság, kritériuma. Elsődleges evidenciánk (komprehenzív képzetünk) önmagunk létezéséről való, és abban nyilvánul meg, hogy minden érzékelést, képzetalkotást és gondolatot egyidejűleg nyomon követ az a kimondatlan evidencia, hogy ezt én érzékelem és gondolom. Ennek az elsődleges evidenciának a neve: önelsajátítás. Ellentétét elidegenedésnek nevezik a sztoikusok Természetfilozófiai tanításuk szerint a világ két arkhéból: a passzív anyagból és az aktív pneumából (szellem) épül föl. Az ember etikai célja: követni és tetteiben megvalósítani a jót. A Jó lényegét tekintve egyetlen, ám megjelenését tekintve több formáját ismerjük. Ezek: az erények (A sztoikusok átveszik Platóntól a négy alapvető erényt, de ennek rengeteg alfaját különböztetik meg.) A rossz nem más, mint a Jó ellentéte.

Az emberi világ dolgainak és eseményeinek legnagyobb része a két pólus között helyezkedik el, ennélfogva etikai szempontból közömbös. Az etikailag művelt ember feladata az, hogy a közömbös dolgokkal szemben közömbös, szenvedélymentes magatartást tanúsítson. Ennek a helyes magatartásnak a neve: apatheia (szenvedélymentesség). [forrás: Epiktétosz] A SZKEPTIKUS FILOZÓFIA Megalapítója az éliszi Pürrhón (i. e 360 - 270) Az irányzat neve a görög szkeptomai (kutat) igéből származik: a filozófus tevékenysége az örökös kutatás, ám a kutatást nem követi ítéletalkotás és szilárd tantételek kimunkálása, mint a dogmatikus fllozófusoknál. A dolgok megismerőképességünk számára elérhetetlenek, ebből következően a fizika (természetfilozófia) nem is lehet része a. filozófiának A logika feladata olyan érvek kidolgozása, amelyek megalapozzák azt a tételt, hogy a külvilágról nem lehet biztos ismeretet alkotni. Ezek az

érvek az ún. troposzok (troposz mód, jelleg, fordulat); a kifejezés arra utal, hogy ilyen módokon, ilyen fordulatokkal lehet szkeptikus érveket alkotni. Az ember etikailag helyes magatartása az ítéletektől való tartózkodás (epokhé felfüggesztés, ti. az ítéleteké), amely megőrzi a lélek derült nyugalmát. AZ ÚJPLATONIZMUS. PLÓTINOSZ FILOZÓFIÁJA Platón filozófiáját már Arisztotelész is feldolgozta, több pontján kemény kritikának vetve alá. Arisztotelész igyekezett a platóni elmélet minél több olyan elemét felfedni, ami ellentmondásos. Ezzel szemben az újplatonikus filozófusok igyekeztek platón különbözőképpen megfogalmazott elméletei között összhangot teremteni. Szembeötlő különbségeket lehet kimutatni a platóni életműben az ideák és a dolgok viszonyában, a megismerés fokozatait és a világmindenség princípiumait illetően. Az életmű különböző pontjain mutatkozó eltérések kiküszöbölése különböző

megoldásokat eredményezett, amelyek nem mentesek az anakronisztikus eszközöktől: több esetben használnak olyan fogalmakat, amelyek jóval Platón után alakultak ki, vagy bizonyos kifejezéseket olyan értelemben, amelyben a szerző még nem használhatta. PLÓTINOSZ (203 - 269) Az újplatonikus filozófia megalapítója. Az irányzat onnan nyerte nevét, hogy szellemi ősének Platón filozófiáját tekinti, mégpedig annak a következő gondolatait: 1. a mindenség tisztán szellemi természetű része magasabb rendű, mint a természeti világ, amelyben a szellemi összetevő az anyagival keveredik; 2. a természeti világ dolgainak és folyamatainak valódi okai szellemi természetűek; 3. az ember testénél fogva a természeti, lelkénél fogva a szellemi világhoz tartozik Tanítását Plótinosz élete vége felé, félig vakon, sietősen foglalta írásba. Ez a körülmény magyarázza stílusának egyenetlenségeit és élőbeszédszerű keresetlenségét.

Ötvennégy elkészült iratát tanítványa, Porphüriosz osztotta be hat, egyenként kilenc értekezést tartalmazó egységbe. Innen a mű címe: Enneadész, azaz Kilencesek (görög ennea kilenc). Tételeit nem támasztja alá érvekkel: erőteljés metaforákban, élményszerűen számol be egy olyan szellemi valóságról, amely a szó szigorú értelmében nem is foglalható szavakba, hiszen nyelvünk jóval tökéletlenebb annál, semhogy képes volna a megjelenítésére. Ez a látásmódja és módszere Plótinoszt az európai misztika ősévé teszi. Tanítása szerint a mindenség legősibb arkhéja az Egy, amely azonos a Jóval. Az Egy még a létezésnél is korábbi. Ezért azt sem állíthatjuk róla, hogy létezik Csupán annyit mondhatunk, hogy ő az, ami minden létezés alapjaként fennáll. (Ezt fejezi ki Plótinosz a hüposztaszisz alap szóval) Amikor az Egy a maga bőségében túlcsordul, ez a kiáramlása (későbbi latin kifejezéssel: emanáció) nem más,

mint a Szellem (nusz), mely az ideák lakhelye. A Szellem emanációjaként jön létre a Lélek Az anyag nem emanáció eredménye, hanem önmagában sötét és rossz, amelybe a lélek visz némi fényt és formát. JABLIKHOSZ Továbbfejleszti Plótinosz tanait. Mivel szerinte a plótinoszi Egyről legalább egy állítást lehet tenni, hogy "azonos a Jóval", ezért Jamblikhosz szerint nem lehet a legfelső princípium. A legfelső, kimondhatatlan ősprincípiumot Jamblikhosz a Princípiumok princípiumának nevezi. A Szellem helyett bevezeti az Intelligibilis világot és a szellemi világot, amelyeket még számos részre oszt. PROKLOSZ A legfelsőbb princípiumot Ős-egynek nevezi, ami alá az egységeket, az isteni gondviselés forrásait rendeli, ezt követi a Szellem birodalma, a Lélek, majd az anyagi világ. A Szellem birodalmát és a Lelket egyaránt három részre osztja. AJÁNLOTT OLVASMÁNYOK: A. A Long: Hellenisztikus filozófia Budapest, Osiris Kiadó

1998 Platón: Lakoma, Phaidrosz Budapest, Ikon Kiadó 1994 11-12. oldal Sztoikus etikai antológia Budapest, Gondolat Kiadó 1983