Történelem | Középiskola » Középkori városok

Középkori városok A középkori városok kialakulása Európában a X-XII. századra tehető Ekkorra a talajművelés fejlődésének (két- majd háromnyomásos földművelés, nehézeke, szügyhám) hatására kialakult a terményfölösleg, ezt követően az ipar, az árutermelés és a pénzgazdálkodás. Az azonos mesterségek űzői korlátozó érdekvédelmi szervezetekbe, céhekbe tömörültek. A középkori városok voltak a céhes ipar és a kereskedelem központjai. Az árutermelés kialakulásával párhuzamosan fellendült a kereskedelem is. A belső kereskedelem ekkor kezdett felzárkózni az eddig is létező külső kereskedelem mellé, hiszen mindenki a piacra termelt. Az árukat a heti, havi és éves vásárokon értékesítették A külső kereskedelem is felvirágzott. A tengeren főleg a mesés kelet luxuscikkei (Levantei kereskedelem), valamint a Balti-tenger környéki ipari központok termékei cseréltek gazdát (Hansa-városok). A szárazföldi

kereskedelmi útvonalakon a tengertől távoli országok is részt vehettek a cikkek értékesítésében. Sokat segített egy város létrejöttében a piac, a vásár helyének közelsége. Eltérő földrajzi területek (hegység-síkság) határán a különböző eredetű cikkek cseréje folyhat. Ásványkincs bányászatának közelében az ipar olcsó nyersanyaghoz jut, vagy a kereskedők első kézből adhatják tovább a terméket (bányakörzetek, bányavárosok). A nagy tengeri kikötőkbe távoli tájak termékei érkeznek. A folyótorkolatok mentén a külföldi (tengeri) és a belföldi kereskedelmi vonalak találkoznak. Kedvelt helyek voltak még a régi római városok, mert itt már megvolt a színvonalas infrastruktúra (út, csatorna, vízvezeték, híd, városfal stb.) valamint a várak, kolostorok, templomok környéke, mivel itt sok ember megfordult. A városban folyt az ipari termelés, a céhmesterek itt készítették és értékesítették portékáikat, a

kereskedők messzi tájakra vitték ezeket vagy hoztak onnan mást. Először a különböző tartományok, országok pénznemeit kezelő váltópadok léteztek, majd ezekből alakultak ki a pénz- és hitelintézetek, a bankok. A kölcsönökből igazi hasznot túlzott kamattal (uzsora) lehetett elérni, néhány itáliai és német bankárcsalád így gazdagodott meg. A városokban saját társadalmi hierarchia alakult ki. A legalsó réteg, a plebejusok nem vettek részt az ipari termelésben, főleg elszökött parasztok, nincstelenek tartoztak ide, akik a király által adott egyik városi kiváltságban reménykedtek, miszerint ha valaki 3 évig él egy városban úgy, hogy nem bizonyítják rá szökését, szabadon élhet tovább, városi polgárként. A középső réteg, a polgárok, a kézműipar mesterei voltak. Jövedelmük rendszeres volt, de szerényebb, politikai fórumuk a XI-XII. században a városi tanács A felső rétegbe, a patríciusok rétegébe főleg a gazdag

kereskedők tartoztak. A XI-XII században még a városi tanács egyenértékű tagjai, de később a fontosabb döntéseket a belőlük szerveződő nagytanács vette át. A város vezetője a választott bíró vagy polgármester volt. A városok, mivel többnyire földesurak földjén jöttek létre, függtek tőle, adó, bíráskodás, egyéb földesúri jogok tekintetében, ezért harcot kezdtek az autonómiáért. Több város összefogásával városszövetségek alakultak ki. Emellett a király is szövetségest látott bennük az időközben kialakult új uralkodási forma, a rendi monarchia földesúr-király harcában. E két tényező segítségével kiváltságokat értek el. Saját önkormányzat, szabad plébános- és bíróválasztás és szabad statárium-alkotás (rendeletek kidolgozása), tehát bizonyos szintű közigazgatási és kormányzati autonómia. Sok városnak saját hadserege is volt A középkori városoknak persze nem csak jó oldalai voltak. A

meghatározott területű (városfallal körülvett) települések a népesség számának növekedésével zsúfolttá, koszossá váltak. A ma már alapvetőnek számító higiénia teljes hiánya miatt a város melegágya volt a betegségek terjedésének. Ezt is mutatja a középkorban többször előforduló pestis és egyéb járványok, melyek során egyes országok csaknem fél lakossága meghalt. Többszörösen igaz ez az ebben az időben városiasodott nyugat-európai országokra. A XII. századra az egyház párhuzamos megújulásával kapcsolatban a szellemi élet is felpezsdült Az európai kultúrában ismét megjelent a kételkedés, az okok keresése, s ezzel az emberi értelem, logika tisztelete. A hit kérdéseit új módon kezdték megközelíteni, megszületett a hittudomány, a teológia. A legfontosabb kérdés a hit és tudomány összeegyeztetése lett, s a XII században pezsgő szellemi élet alakult ki városok székesegyházi iskoláiban. Innen

származik a kor teológiai irányzatának, a skolasztikának az elnevezése. A szellemi élet megélénkülése, a fokozatosan terebélyesedő egyházi és világi adminisztráció egyre több művelt szakembert igényelt. A kora középkorban kialakult kolostori iskolák mellett a XII. században egy új oktatási forma jelent meg a városokban, az egyetem. Először Bolognában, Párizsban, Oxfordban (XII század második fele), majd Cambridge-ben, Padovában (XIII. század) és máshol is sorra alakultak egyetemek A XIV századra már behálózták Nyugat-Európát, s megjelentek Közép-Európában is. A városokban kibontakozó egyetemek (universitas) a céhek mintáját követve, önkormányzattal rendelkező szervezetként jöttek létre, ahol a tanárok által választott rektor kezében volt a vezetés. A teljes egyetem négy fakultásból állt: a szabad művészetek, a teológia, az orvosi és jogi fakultásból. A hét szabad (szabad emberhez méltó) művészet is két

részből tevődött össze. A triviumból: grammatika (latin nyelvtan és ókori latin írók olvasása), retorika (latin beszéd és fogalmazás), dialektika (formális logika, vitatkozás, érvelés művészete); és a quadriviumból: aritmetika (számtani alapműveletek), geometria (szerkesztések), asztronómia (csillagászat, egyházi ünnepek idejének meghatározása, földrajzi ismeretek), muzsika (egyházi énekek). A műszaki tudományokat nem oktatták, mert nem is tartották a tudomány részének. Ezen ismereteket a mesteremberek alkalmazták, és adták tovább