Politika, Politológia | Európai Unió » Mériné Forró Veronika - Milyen átrendeződések történtek az EU országokban?

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Gazdálkodási Szak Egységben az ERŐ vagy NEM? Milyen átrendeződések történtek az EU országokban? Kelt: Úri 2003.1128 Készítette: Mériné Forró Veronika II. évfolyam E csoport Levelező tagozat 1 TARTALOM Előzmények.3o A Montánunió5.o A Római Szerződések.7o Az első évtized.9o A bővítés új hulláma és az integráció területei10.o A bővítés második szakasza11.o Az Unió három pillére.12o A Fehér Könyv13.o Tagállamok céljai13.o Célokat elősegítő pályázatok.14o PHARE15.o ISPA17.o SAPARD.17o SAPARD keretében támogatott pályázatok18.o Regionális politika forrásai.19o Európai Szociális Alap20.o Halászati Orientáció Pénzügyi Eszközei21.o 2 Előzmények 1945-ben Európa romokban hevert. A késő középkor óta a világ gazdasági és kulturális centrumának számító földrész elveszítette geopolitikai vezető szerepét: (A nemzetállamok közötti

ellentétek negatív következményei természetesen már jóval korábban – az I. világháború kitörésében és annak következtében – éreztették hatásukat.) két Európán kívüli nagyhatalom tartotta megszállás alatt területét, amelyek hadseregei nélkül nem lehetett volna helyreállítani a békét az öreg kontinensen. Az Európa végzetét okozó megosztottság ugyanakkor soha nem tűnt olyan mélynek és véglegesnek, mint a II. világháborút követő években A két győztes hatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió, illetve szövetségeseik között hamarosan leereszkedett a vasfüggöny: Churchill 1946os fultoni beszéde az új korszak, a hidegháború „hivatalos” nyitányának tekinthető. A bipoláris világrendszer kialakulása következtében állandósuló politikai megosztottságnál is súlyosabb, tartósabb változás volt azonban az évezredes közös vallási-kulturális hagyományokra épülő értékrend

megrendülése, széthullása. A II. világháború iszonyata, az emberi és anyagi erőforrásokban bekövetkezett soha nem látott mértékű pusztítás, nem utolsósorban pedig a Harmadik Birodalom barbarizmusa úgy tűnt jóvátehetetlen károkat okozott az európai társadalmakat összekötő, a közös Európa-tudat lényegét adó erkölcsi, kulturális örökségben. Európának: „egy hibája van csak: az, hogy nincs. Van Itália, Németország, Franciaország, aztán a többi nagy és kis európai ország, de Európa -abban az értelemben, ahogy még apáink idejében is volt – nincs többé. 3 Országhatárok vannak, vámhatárok, szellemi és világnézeti határok, minden van, csak éppen Európa nincsen.” – írta Márai Sándor 1952-ben Márainak igaza volt, legalábbis részben: a háború előtti Európa valóban a múlté lett. Születő félben volt egy új Európa Az egységes, modern Európa eszméje alapvetően két politikai realitás

felismeréséből táplálkozott. Egyrészt a további háborúkat megakadályozandó, a francia-német megbékélés szükségessége, másrészt a két Európán kívüli nagyhatalom katonai, gazdasági befolyásának ellensúlyozása volt az a két mozgatórugó, amely az európai államok politikai és gazdasági összefogását inspirálta. A kontinens államainak katonai, politikai integrációját célzó első kezdeményezések azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. (1949-ben megalakult az Európai Tanács a demokratikus európai államok politikai szervezete. 1952-ben pedig kísérlet történt az Európai Védelmi Közösség tető alá hozására, a közös európai haderő létrehozásának tervét is tartalmazó katonai és politikai szövetség terve ugyanakkor 1954-ben megbukott a francia Nemzetgyűlésben.) Óriási előrelépésnek tekinthető ugyanakkor, hogy az ’50-es évek elejére a nyugat-európai kormányok politikai napirendjére került

a kontinens országainak valamilyen formában történő szorosabb együttműködése. A vita valójában arról folyt, hogy az együttműködés politikai, avagy gazdasági téren, illetve az államok szuverenitásának milyen mértékű feladása mellett valósuljon meg. A viták során két eltérő nézetrendszer alakult ki, amelyek megváltozott formában, de lényegüket tekintve azonos tartalommal mind a mai napig felbukkannak és meghatározó szereplői az integráció főbb stációit, reformjait megelőző és kísérő vitáknak. 4 Az egyik koncepció képviselői szerint az európai államok együttműködése nem járhat az állami szuverenitás egy részének feladásával, azaz akármilyen szorossá is váljon ez az integráció, annak meg kell maradnia a hagyományos nemzetközi közjog keretei között működtető kormányközi együttműködés területén. A „nemzetek Európájával” szemben a másik ideológiai és politikai tábor a „nemzetek

feletti Európa” megteremtésének szükségességét hirdette. Elképzelésük szerint egy szorosabb gazdasági együttműködés – ami a társadalmi rendszerek kölcsönös egymásrautaltsága és összefonódása miatt előbb-utóbb átterjedne, más kulturális, oktatási, külpolitikai biztonsági stb. területekre is – már nem lehetséges a hagyományos kormányközi együttműködés keretein belül. Az integráció sikere érdekében a tagállamoknak szükségképpen le kell mondaniuk szuverenitásuk egy részéről és át kell ruháztatniuk egy, az integráció közös érdekeit képviselő intézményrendszerre. A Montánunió Az ’50-es évek elejére nyilvánvalóvá vált, hogy a politikai integráció kérdése még nem időszerű, mivel az államok nem voltak hajlandóak lemondani politikai szuverenitásukról. Az évtized elején viszont sikeres előrelépés történt a gazdasági együttműködés terén. A lotaringiai vasérc és a Ruhr-vidéki

feketekőszén egy kézben történő egyesítése közel 70 éve a francia-német vetélkedés egyik legfőbb ürügye és tárgya volt. Jean Monnet, francia közgazdász és politikus nevéhez köthető az a javaslat, amely egy szupranacionális szerv ellenőrzése alá tervezte rendelni 5 a francia és német, plusz a hozzájuk csatlakozni kívánó országok szén- és vastermelését. A javaslat elsődleges célkitűzése a nehézipari potenciálok semlegesítése révén a további fegyveres konfliktusok megakadályozása volt és csak később ismerték fel az együttműködésben rejlő komparatív gazdasági előnyöket a tetszetős elképzelés sikere valójában azon állt vagy bukott, hogy sikerül-e elfogadtatni a javaslatot a németekkel. Robert Schuman francia külügyminiszternek sikerült meggyőznie Konrad Adenauer német kancellárt. Korábban már jelezték érdeklődésüket Olaszország illetve a Benelux-államok, így végül hat állam

részvételével indultak meg a tárgyalások, 1950-ben, Párizsban. A Montánuniót (Európai Szén- és Acélközösség – ESZAK) létrehozó Párizsi Szerződést 1951-ben írták alá az a ratifikációs eljárásokat követően 1952-ben lépett hatályba. A Párizsi Szerződés által életre hívott intézményrendszer gyökeresen különbözött minden más nemzetközi szervezetétől. Az új modell kulcsszereplője a Főhatóság volt, tagjait a tagállamok jelölték ugyan, de a Főhatóság az egyes tagállami érdekektől függetlenül, a Közösség szempontjait figyelembe véve működött. Ennek érdekében nagyfokú autonómiát élvezett a tagállami közigazgatással szemben, a tulajdonképpen ezt tekintették a szupracionális jelleg garanciájának. A Főhatóság, mint a tagállamoktól független, önálló hatáskörökkel rendelkező szerv döntései kötelezőek voltak a tagállamokra. A tagállami érdekek fóruma a Miniszterek Tanácsa volt, a

jogviták rendezésére létrehozták a Közösség Bíróságát, míg a tagállami parlamentek küldötteiből álló Közgyűlés inkább tanácsadói szerepet töltött be. 6 A Montánunió néhány évig csupán egyetlen, de a hadiipar szempontjából döntő fontosságú ágazat, a szén- és acéltermelés szektor integrációját valósította meg. A tagállamok eltörölték az iparágak termékeire vonatkozó vámokat, mennyiségi korlátozásokat és összehangolták termelési tevékenységüket. A Római Szerződések 1955-ben a Montánunió keretein belül kezdődtek el az európai államok közötti immár nem csak egy szektorra korlátozódó, hanem a tagállamok egész gazdaságára kiterjedő integráció létrehozására irányuló előkészületi munkák. A Montánunió kormányközi szervének számító Miniszteri Tanács messinai találkozóján fogadták el a tagállamok képviselői az európai államok gazdasági összefogására vonatkozó Beyen-tervet.

A Tanács ugyanezen alkalommal megbízott egy szakértői bizottságot a belga Paul-Henri Spaak vezetésével, hogy dolgozzon ki részletes javaslatokat a Beyen-terv végrehajtásához. A Spaak-féle bizottság 1956-ban terjesztette jelentését a tagállamok képviselői elé, amiben az Európai Gazdasági Közösség EGK és az Európai Atomenergia Közösség létrehozását. Az EGK és az Euratom létrehozásáról szóló szerződéseket hosszú tárgyalások után 1957-ben írták alá a hatok (Benelux-államok, Franciaország, NSZK, Olaszország) képviselői Rómában és a ratifikációs eljárásokat követően 1958. január 1-vel hatályos Az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Római Szerződés RSZ nem egyes szektorok elszigetelt, hanem a tagállamok egész gazdaságára kiterjedő integrációját tűzte ki célul. Az alapszerződés preambulumából 7 ugyanakkor az is világosan kitűnik, hogy a szerződő felek távlati célnak a teljes politikai

integrációt tekintik (a felek szándéka az, hogy lerakják az európai népek egyre szorosabb összefogásának alapjait) és a gazdasági együttműködés csak az első, bár kikerülhetetlen és fontos lépcsője ennek a folyamatnak. A Római Szerződés az EGK fő céljait és alapelveit lefektető keretszerződés, amely lényegében az integrációs folyamat tényezőire, azaz a tagállamokra és a közösségi intézményrendszerre bízza az alapszerződésbe foglalt célok és alapelvek megvalósítását. A közösségi intézményrendszert tekintve az EGK lényegében az ESZAK intézményrendszerét vette át és fejlesztette tovább, azzal a lényeges eltéréssel, hogy óvatosságból megerősítették a kormányközi jelleget megjelenítő Tanácsot, és kevesebb hatáskört telepítettek a közösségi érdekeket képviselő Bizottságra. A Közgyűlés csupán konzultatív és ellenőrző hatásköröket kapott. A Bíróságot ellenben széles hatáskörökkel

ruházták fel, amelyek alkalmassá tették a későbbiekben közösségi jog alakításában, fejlesztésében játszott aktív szerepre. A Római Szerződés elsődleges célkitűzései: a vámunió, azaz egyfelől a tagországok közötti vámok és mennyiségi korlátozások fokozatos leépítése, másfelől külső, harmadik országokkal szembeni közös vámtarifarendszer és kereskedelmpolitika kiépítése, továbbá a személyek, áruk, szolgáltatások, és a tőke tagországok közötti szabad áramlásának biztosítása. E négy szabadság elvéhez kapcsolódtak egyes közösségi politikák, így mindenekelőtt a versenypolitika, a közös agrárpolitika (CAP), a közös közlekedéspolitika és a jogharmonizáció. Az Európai Gazdasági Közösség alapfeladata tehát egy közös piac létrehozása és a tagállamok gazdaságpolitikájának fokozatos közelítése volt. 8 Az első évtized: erőfeszítések a Közös Piac létrehozása érdekében és az

Egyesülési Szerződés A gazdasági integráció folyamata az első évtizedben sikeresen haladt ellőre. Az első alapvető cél, a vámunió megvalósítása az átmeneti időszakként kitűzött 12 éves határidőnél korábban, már 1966-ra befejeződött. A kereskedelmi akadályok lebontása következtében dinamikusan nőtt a tagországok közötti kereskedelem volumene, s egyes területeken megszűntek a korlátozások (munkaerő és szolgáltatások áramlása, letelepedés). Az EGK első válsága alapvetően politikai jellegű kérdésekben pattant ki. A „nemzetek Európájának” harcos híveként számon tartott De Gaulle vezette Franciaország számára elfogadhatatlan volt az EGK döntéshozó szervében, a Tanácsban a minősített döntéshozatalra való áttérés. De Gaulle ezt a kérdést összekapcsolta a francia szempontból szintén érzékeny területnek számító Közös Agrárpolitika (CAP) finanszírozási rendszere megreformálásának

megakadályozásával. 1965-től Franciaország elfogadta, hogy a Tanács döntési mechanizmusában alkalmazzák a minősített többségi szavazás elvét, ami a nemzetek feletti jelleget erősítette. Ennek fejében viszont a többiek elfogadták, hogy minden olyan esetben, ha valamelyik tagállam kijelenti, hogy létfontosságú érdekei forognak kockán, akkor nem alkalmazható a többségi szavazási elv, hanem egyhangú döntést kell hozni. Az 1967-ben hatályba lépő Egyesülési Szerződésben (Merger Treaty) összevonták a párhuzamosan működő Bizottságokat: létrejött az Európai Közösségek (EK). Az Egyesülési Szerződés előzményei, közé tartozik, hogy a Montánunió és az Euratom specifikus jellegük miatt fokozatosan veszítettek jelentőségükből. Az EGK-ról szóló Római Szerződés szubszidiárius 9 alkalmazását a másik két alapító szerződéssel szemben már az alapszerződés aláírásakor rögzítették a tagállamok. A bővítés

első hulláma és az integráció új területei A vámunió és a közös piac létrehozása folyamatában addig elért sikerek felvetették az integráció más területekre történő kiterjesztésének a szükségességét.1970-ben az Európai Politikai Együttműködés (European Political Cooperation-EPC) intézményesítésével formális kereteket kaptak a tagállamok külpolitikájának egyeztetését szolgáló rendszeres külügyminiszteri találkozók. Az EPC a közösségi kereteken kívül, tisztán kormányközi jelleggel működött. A tagállamok kötelezettséget vállaltak arra, hogy egy közös európai külpolitika kialakítása érdekében tájékoztatják egymást a fontosabb külpolitikai kérdésekkel kapcsolatban, és törekednek arra, hogy saját álláspontjuk kialakítása során figyelembe vegyék a többi tagállam véleményét. Az európai politikai együttműködés tényleges intézményesítésére azonban csak később, az Egységes Európai

Okmány elfogadásakor került sor. 1973-ban Nagy-Britannia, Írország és Dánia csatlakozásával kilencre nőtt a tagok száma. Nagy –Britanniával és Dániával két örök renitens a közösségi reformokhoz gyakran szkeptikusan viszonyuló ország csatlakozott az EK-hoz. Írország belépése mind gazdasági, mind társadalmi mutatóit tekintve jelentős elmaradással rendelkező állam csatlakozott a Közösséghez, ami hozzájárult a területi, földrajzi különbségek felszámolását célzó regionális politika előtérbe kerüléséhez. 10 A 70-es évek közepére mindezzel együtt jelentősen lefékeződtek az integrációs folyamatok. Ez egyrészt az 1973-as olajválság teremtette különösen kedvezőtlen gazdasági körülményeknek, másrészt a politika ésa a gazdaság területeinek eltérő fokú integráltságának volt köszönhető. Ráadásul az évtized második felére nyilvánvalóvá vált, hogy a két világkereskedelmi vetélytárs, az

Egyesült Államok és Japán jobban tudtak alkalmazkodni az olajválság szülte gazdasági kényszerhelyzethez, gyorsabban hajtották végre a szükséges szerkezetváltásokat vállalati és nemzetgazdasági szinten egyaránt, és nem egy ipari húzóágazatban, illetve csúcstechnológia gyártásában lépéselőnyre tettek szert. Az évtized során csökkent az EK versenyképessége és nőtt a technikai lemaradása is a két globális kereskedelmi versenytársakéhoz képest. Az integráció válságból való lassú kilábalás jel volt a Werner-jelentés nyomán már 1971-ben tervbe vett Európai Monetáris Rendszer tető alá hozása 1979-ben Ar endszer lényege, hogy a tagállamok valutái szabadon ingadozhat, amint azonban átlépi a központilag megállapított átváltási határértéket, a tagállamok központi bankjai a rendelkezésükre álló intervenciós eszközökkel közbelépnek. A tagállamok emellett létrehozták az európai valutaegységet, az

ECU-t amely nem valódi pénzként, hanem elsősorban intervenciós eszközként fizetési eszközként funkcionált. A bővítés és az integráció elmélyítésének második szakasza: az alapszerződések első átfogó módosítása A 80-as évek első felében a Közösség három mediterrán országgal bővült: Görögország 1981-ben Portugália és Spanyolország 1986-ban csatlakozott az Ek-hoz. A d iktatúrák alól felszabadult fiatal dél-európai 11 demokráciák felvételét hogy az EK fogadókészsége az integráció bővülésével párhuzamosan csökken, másrészt pedig, hogy a belépni szándékozó ám jelentős gazdasági társadalmi elmaradottsággal küzdő országoknak elhúzódó és kemény csatlakozási tárgyalásokra kell számítaniuk. Az 1980-as évek közepére a globalizáció jelentette kihívások, és az élénkülő európai gazdaságok teremtette kedvezőbb feltételek, mellett új lendületet kapott az integráció folyamata. Ebben

meghatározó szerepe volt Jacques Delors-nak a Bizottság elnökének. 1985-ben jelentette meg a Bizottság azt a Fehér Könyvet, amely mintegy háromszáz stratégiai intézkedést tartalmazott az egységes belső piac kialakításával kapcsolatban. A tagállamok hosszú tárgyalások után 1986-ban fogadták el az Egységes Európai Okmányt amely hatályba lépése óta első ízben módosította átfogó jelleggel a Római Szerződést. A SEA 1992-re célul tűzte ki a belső határok nélkül egységes belső piac megvalósítását. Ennek érdekében jelentősen bővítette a közösségi politikák körét. Emellett fontos változásokat hajtott végre, illetve irányzott elő az intézményrendszerben is: többek között főszabállyá tette a minősített többségi szavazást a Tanácsban, és őj jogalkotási eljárásként bevezette az együttműködési eljárást. A SEA egy másik újítása: az Európai Politikai Együttműködés létrehozása az EK tagállamai

között, de a Római Szerződés keretein belül. Az Unió három pillére Az integráció fejlődésének következő lépcsőfokát az 1991-ben Maastrichtban megrendezett csúcstalálkozó jelentette. A EK-tagállamok állam- és kormányfőinek találkozóján 1992-ben aláírt, a ratifikációs eljárásokban fellépő váratlan nehézségek miatt azonban csak 1993. november 12 1.-jén hatályba lépő az Európai Unióról szóló Szerződés új fejezetet nyitott az európai integráció történetében. A Maastrichti Szerződéssel létrehozott Európai Unió három alappillérből áll, melyek közül csak az egyik az Európai Közösségek, amelynek keretében létrejön a Gazdasági és Pénzügyi Unió. Az EPC-t fölváltó második pillér a Közös Kül- és Biztonságpolitika, a harmadik a Belés Igazságügyi Együttműködés elnevezést kapta. A Fehér Könyv Az Európai Tanács 1995. júniusi, cannesi ülésén hagyták jóvá az Európai Bizottság

Fehér Könyvét a közép- és kelet-európai társult országoknak az Unió belső piacába történő integrációra való felkészüléséről. A Fehér Könyv annak a csatlakozásra elkészítő stratégiának a részét képezte, amelyet az Európai Tanács 1994. decemberi esseni ülésén fogadtak el a közép- és kelet-európai társult országok számára. Célja, hogy útmutatást adjon ezeknek az országoknak az egységes belső piaci követelményekhez való igazodásban. Tagállamok céljai Minden állam működésének alapját egy kikényszerítő erővel bíró jogrendszer képezi. Ez Európai Unió ugyan távolról sem tekinthető államnak, de a tagállamok által ráruházott feladatok jellegükben hasonlóak egyes állami feladatokhoz, és ezek végrehajtósága szükségessé tette egy önálló jogrendszer létrehozását. Az EU ugyanis nem egy hagyományos értelembe vett nemzetközi szervezet, amelyben a résztvevő államok csupán együttműködnek 13

bizonyos célok elérése érdekében, hanem egy olyan szervezet, melynek tagállamai a Közösség javára lemondtak egyes jogaikról, és azokat átruházták a Közösségre. Az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 2. cikkének értelmében a tagállamok a következő célok elérését fogalmazták meg a Közösség számára: - a gazdasági tevékenységek harmonikus, kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődésének megteremtése - a magas szintű foglalkoztatottság és szociális védelem biztosítása - a nők és férfiak közötti esélyegyenlőség megteremtése - a gazdasági teljesítmény magas fokú versenyképességnek és konvergenciájának megtartása - a környezet minőségének magas szintű védelme és ennek javítása - az életszínvonal és az életminőség emelése - a gazdasági és szociális kohézió, valamint a tagállamok közötti szolidaritás megteremtése Ezen célok eléréshez a Szerződést aláíró tagállamok három

feladatot elöltek meg: - a közös piac megteremtését - a gazdasági és monetáris unio létesítését - közös politikák és tevékenységek folytatását Célokat elősegítő pályázatok Az Európai Unió a tagjelölt országok integrációs felkészülése érdekében fokozatosan nyitotta, illetve nyitja meg támogatási programjait ezen államok pályázói számára. A források és a hozzájuk kapcsolódó 14 eljárások egyrészről a sikeres csatlakozáshoz elengedhetetlen fejlesztésekhez igyekeznek segítséget nyújtani, másrészről pedig az uniós pályázati rendszer minél teljesebb megismerését és begyakoroltatását szolgálják. Hazánk szempontjából a megpályázható támogatások rendszere jelentősen át fog alakulni 2004. május 1-je után Bizonyos programok ezzel az időponttal, esetleg még később nyílnak meg a magyar pályázók előtt, míg mások megszűnnek, hogy egyéb programoknak adják t helyüket. A fentieken kívül néhány,

Magyarország számára eddig is nyitott programot időtartamának lejárta miatt szerveznek újjá, emiatt a pályázatok kiírása szünetel. Az igénybe vehető és közeljövőben megnyíló támogatások három csoportba sorolhatók: 1. Előcsatlakozási Alapok 2. A regionális politika forrásai 3. Különböző közösségi politikák Előcsatlakozási időszak során a tagjelölt országok megismerkednek az Európai Unió jellemző struktúráival és támogatásaival és támogatási formáival, így készülve fel a csatlakozás után az Előcsatlakozási Alapokat /PHARE, ISPA, SAPARD/ felváltó Strukturális Alapok és Kohéziós Alap forrásainak fogadására. PHARE A PHARE alap létrehozásának eredeti célja az volt, hogy segítséget nyújtson Lengyelország és Magyarország számára politikai rendszerük és gazdaságuk szerkezetének átalakításában. A programot először 1996-ban 15 módosították annak érdekében, hogy más országok is igénybe

vehessék annak forrásait. A megkezdett folyamat eredményeként mára 13 közép-keleteurópai országban használhatók fel a PHARE-pénzek A második jelentős változást az Agenda 2000 hozta, amelynek megfelelően az ISPA és a SAPARD programok beindításával egyidejűleg, a PHARE prioritásai megváltoztak. Előtérbe került az intézményfejlesztés és a beruházások támogatása, illetve megszűnt a közlekedési, környezetvédelmi és vidékfejlesztési pályázatok befogadása, amelyeket a másik két megnyíló alap teljes mértékben átvett. Ettől kezdve három magyarországi régió /ÉszakMagyarország, Dél-Alföld, Észak-Alföld/ fejlesztéséhez is közvetlenül ez az alap biztosít forrásokat. Ezzel a PHARE a Strukturális Alapok előfutárává vált. A PHARE által Magyarországon támogatott témakörök:  az EU joganyagának átvételét szolgáló jogalkotás  oktatás és képzés  intézményfejlesztés  közegészségügyi és szociális

problémák mérséklése  kis- és közepes méretű vállalkozások fejlesztése  határ menti együttműködési programok  környezetvédelem - önkormányzatok és vállalatok környezetvédelmi beruházási projektjeinek kialakítása és végrehajtása, vízminőség védelem, hulladékgazdálkodás, levegőtisztaság-védelem, közlekedési zajellenőrzés, természetvédelem, energia-megtakarítás. Mint már említettem bizonyos források megszűnnek 2004. május 1-vel, így a PHARE pr ogram is. Helyette a Strukturális Alapok forrásai nyílnak meg a hazai pályázók előtt. 16 ISPA A 2000-től beindított ISPA program a környezetvédelem és a közlekedés területén támogatja az infrastruktúra fejlesztését célzó nagyberuházásokat vissza nem térítendő, illetve visszatérítendő segélyek, esetleg más pénzügyi támogatások formájában. A program keretében Magyarországra áramló pénzeszközök nagyságrendje 25 milliárd forint

évente, amelynek 50%-a kötelezően a következő kiemelt környezetvédelmi területekre fordítandó: ivóvízellátás, hulladékgazdálkodás, levegőtisztaságvédelem, szennyvízkezelés és csatornázás. A f orrások másik része juta a közlekedés fejlesztésére, köztük az ún. TEN-hez történő csatlakozást elősegítő beruházásokra. A program a fentieken túl a Kohéziós Alap pénzeszközeinek fogadására készíti fel a tagjelölt országokat. Az Európai Unió az ISPA keretében a beruházások tervezett költéseinek 75, kivételes esetben 85%-át finanszírozza, a szükséges nemzeti hozzájárulás azonban akár az EIB akár más nemzetközi pénzintézet által nyújtott kölcsön formájában is igazolható. SAPARD A 2000-ben újra indított SAPARD program 10 közép-európai országban készít fel a Strukturális Alapok, valamint az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap fogadására. A programban való nemzeti részvétel

alapfeltétele egy 7 évre szóló mezőgazdasági és vidékfejlesztési terv készítése. A S APARD ágazati célja hozzájárulni a fenntartható mezőgazdaság és vidékfejlesztés kialakításához, elsősorban olyan önkormányzati, térségi kezdeményezések támogatásával, amelyek a 17 magánszektorral való együttműködésre épülnek. Magyarország az Európai Unióval kötött pénzügyi megállapodás, illetve a térségek felkészítése után 2002. szeptembere óta fogadja a SAPARD-támogatásokat, évi 38 millió EUR maximális keretösszeggel. A SAPARD keretében támogatott pályázatok:  Mezőgazdasági vállalkozások beruházásai  Mezőgazdasági és halászati termékek feldolgozásának és marketingjének fejlesztése  Szakképzés  Agrár- környezetvédelmet és tájfenntartást szolgáló termelési módszerek  Termelői csoportok felállítása és működtetése  Falufejlesztés és felújítás, a vidék tárgyi

és szellemi örökségének védelme és megőrzése  Tevékenységek diverzifikálása, alternatív jövedelemszerzést biztosító gazdasági tevékenységek fejlesztése  Vidéki infrastruktúra fejlesztése és javítása Hazánk 2004. május 1-jei csatlakozásával a SAPARD program megszűnik, a magyar mezőgazdaság az Európai Unió Közösségi Agrárpolitikájába integrálódik, amely közvetlen, kvótaalapú, illetve a már említett Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap közreműködésével projektalapú támogatásokat nyújt a tagállamoknak. 18 A regionális politika forrásai Az Európai Unió, habár a világpiacon és a világpolitikában folyamatosan egységes fellépésre törekszik, korántsem egyenletesen fejlett. Az egyes tagországok, sőt az azokon belüli régiók között is jelentős területi eltérések tapasztalhatók. Az 1970-es évektől kezdve a Közösség változatos eszközökkel igyekszik a különbségek

kiegyenlítésére. Ennek nyomán napjainkra kikristályosodott az egységes regionális politika, amelynek legfontosabb pénzügyi eszközei a Strukturális Alapok, illetve 1993 óta a Kohéziós Alap. Európai Regionális Alap – ERDF 1975 óta az EU regionális politikájának legfontosabb összetevője, amely a Strukturális Alapok költségvetésének 45 %a felett rendelkezik. Több reform eredményeként a 2006-ig tartó költségvetési ciklusban a gardasági és társadalmi kohézió elősegítése, a regionális egyenlőtlenségek felszámolása és a régiók fejlesztésében való részvétel szerepel az ERDF prioritásai között. Az ERDF által támogatott területek:  Versenyképességet növelő termelő infrastruktúrafejlesztés, elsősorban kis- és középvállalatok számára  Új technológiák és innovációk bevezetését támogató kutatás-fejlesztés  Az információs társadalom fejlesztése  A környezet védelme és rehabilitációja a

gazdasági fejlesztések során  Nem közti esélyegyenlőtlenség  Nemzetközi, határokon átnyúló és régiók közötti együttműködések 19 Európai Szociális Alap – ESF Az 1960-ban felállított alap célja szorosan kötődik a nemzeti foglalkoztatáspolitikához, hiszen a foglakoztatás bővítésére törekszik, a foglalkoztathatóság, a vállalkozói szellem és az esélyegyenlőség, valamint képzések támogatásával. A jelenlegi szabályozásban komoly hangsúlyt fektettek az oktatási északképzési rendszerek fejlesztésének ösztönzésére annak érdekében, hogy a munkaerőpiac minél jobban alkalmazkodjon az információs- gazdaság és társadalom elvárásaihoz. A lehetséges pályázók köre a személyekre és a szervezetekre egyaránt kiterjed. Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Orientációs Részlege – EAGGF GF Létrehozásától 1962 egy évtizedig az EMOGA a Közösségi Agrárpolitika előfutára volt, majd

számos átalakítás után 1988-ban Orientációs Részlegét a Strukturális Alapok közé sorolták A reform ellenére azonban az alap továbbra is elsősorban a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés kiemelt céljait támogatja: - többfunkcióssá vált mezőgazdaság és a termőföld közötti kapcsolat fenntartása - a mezőgazdaság versenyképességének javítása - a vidék gazdaság diverzifikációjának biztosítása - a vidék közösségek megtartásának segítségét, - valamint a környezet,, a táj és a kulturális örökség megőrzését és javítását. 20 Halászati Orientáció Pénzügyi Eszközei - FIFG Annak, hogy a környezeti problémák milyen meglepő hirtelenséggel képesek akár a fejlett országok gazdaságát is befolyásolni, az egyik legjobb példája az Európai Unió vizeinek túlhalászata. Az 1980-as évek közepén közösségi méretűvé duzzadt a probléma, nem állt azonban rendelkezésre semmilyen, a halászatot korlátozó

jogszabály. A halállomány jelentős csökkenése súlyos helyzetbe hozta a parlamenti régiókat, a továbbgyűrűző válság pedig az EU lakosságnak több, mint 50%-át érintette. A FIFG feladata ebben a helyzetbe egyrészt a halállomány újratelepítése és versenyképes vállalatok létrehozásának ösztönzése, másrészt az érintett területek gazdaságának szerkezetátalakítása lett. Ezek a támogató programok segítették és segítik a mai napig az Európai Unió jelenlegi és a jövőben csatlakozni kívánt országait. Segítenek a fejlődésben, mely elengedhetetlen a biztos jövő megalkotásában. 21 Forrás: Stix Oktatási Stúdió: Az Európai Unio Verlag Dashöfer: Az Európai Unio műszaki szemmel HVG kiadványok Személyes interjúk: Silló Sándor asztlos mester, Puskás Sándorné ügyvezető igazgató, http://europa.euint/eur-lex/en/treaties/indexhtml http://europa.euint/comm/dgs/energytransport

http://eur-op.euint/en/keypub/smarstarthtm www.europarleuint/basicdoc/en/defaulthtm 22