Történelem | Középiskola » A magyar nép vándorlása és a honfoglalás

A magyar nép vándorlása és a honfoglalás Vázlat: I. 1 A magyar nép eredete, származása II. 1 A vándorlás egyes korszakai, helyei és jellemzői a) b) c) d) e) f) g) h) Urali kor Finnugor kor Ugor kor Sztyeppei vándorlás Magna Hungaria Levédia Etelköz Kárpát-medence 2. A Kárpát-medence a honfoglalás előtt a) germánok (453-568) b) avarok (568-800) c) 3 hatalom-frankok, bolgárok, morvák /szláv betelepülések/ (800-895) 3. A honfoglalás előzményei 4. A honfoglalás a) okai b) lefolyása ~ I. szakasz ~ II. szakasz III. 1 A kalandozások Népünk őstörténetéről írott emlékeink nincsenek, erről a korról a legtöbb információt a magyar nyelv történeti elemzéséből ismerhetjük meg. A magyarságot sokféle eredettel látták már el: sumér, etruszk, baszk, japán, dravida stb. Ezek azonban tudományos eszközökkel nem támaszthatóak alá. Napjainkban két tudományos elméletről beszélhetünk Az első lehetőségben a török származást

bizonygatják, míg a másodikban a finnugoroktól való származást említik. A finnugor elmélet szerinti vándorlás a következőképpen zajlott. Népünk őstörténetében az Uráli kor az első, amelyről Kr. e 5000-3000 között beszélhetünk Földrajzi elhelyezkedésük ekkor az Ural hegység környéke és Nyugat-Szibéria volt. Az ősmagyarok valószínűleg erdős, mocsaras területeken halászó, vadászó, madarászó életmódot folytattak. Az elvándorlás okának valószínűleg a túlnépesedést tudhatjuk be. A Finnugor kor Kr.e 3000-től 2000-ig tartott A magyarok immár az Ural hegység mindkét oldalán jelen voltak. Társadalmuk anyajogú volt, és életmódjuk továbbra sem változott, kezdetleges halászó, vadászó, madarászó maradt. A túlnépesedés továbbra is problémát jelentett, és a finn-permiek is nyugatra húzódtak, így őseinknek ezúttal is tovább kellett állni. Ezután már csak az Ural keleti oldalán helyezkedtek el. Ezt Ugor

kornak nevezzük, és Kr.e 2000-től 1000-ig/500-ig tartott Az anyajogú társadalmat felváltotta az apajogú társadalom és életmódjukban is jelentős változások történtek. Kre 1300 körül felmelegedett az éghajlat, továbbá kapcsolatba kerültek iráni eredetű népekkel, akiknek hatására megkezdődött a földművelés és az állattenyésztés. A magyarok itt sem maradhattak, hiszen újabb éghajlati változások történtek. Kre 800 körül lehűlés következett be, ami miatt ellehetetlenült a mezőgazdasági termelés, az állattartás, ezért a m agyarok délre, a f üves pusztákra indultak, és ezzel kiváltak az ugor közösségből. Az eurázsiai sztyeppéken való élet közel 1000 éven át, Kre 500-tól Kru 500ig tartott Nagyállattartó gazdálkodásra álltak át és a nomadizálás is kezdetét vette Magna Hungariában 500 és 750-800 között éltek. E terület alatt Baskíriát értjük, ami Dél-Urál és a Volga között húzódik. Fő

tevékenységük az állattenyésztés volt, de foglalkoztak földműveléssel is. Külső támadások miatt a magyarok egy csoportja a Kaukázushoz vonult, akiket szvárd magyaroknak neveztek el. Másik részük Levédiába, a Don-Donyec-Azovi tenger vidékére költözött. A magyarság a Kazár Birodalomba betagozódott, melynek későbbi következménye lett a kettős fejedelemség kialakulása. A 7 t örzs szövetséget kötött, melyhez 8-ként csatlakoztak a kabarok. Életmódjuk nem változott 850 körül még nyugatabbra, a Dnyeper és a Dnyeszter közti vidékre, Etelközbe tették át a szálláshelyüket, a folyamatos háborúk, besenyő támadások miatt. Ebben az időben kötötték meg a vérszerződést a 7 törzs vezérei között. Elsősorban állattenyésztéssel foglalkoztak. Egy besenyő támadás után költöztek be a korábbi nyugati kalandozásaikból már jól ismert Kárpát-medencébe 895-ben. Attila 453-ban bekövetkezett halála után a hun birodalom

szétesett. Jó egy évszázadra a Kárpát-medence a germán népek hazájává vált. A Tiszától keletre eső területen a gepidák tartós uralma kezdődött. Pannóniába a keleti gótok nyomultak be, ők azonban Theodorik vezetésével rövidesen Itáliába vándoroltak. Nyomukban különböző germán népek érkeztek, akik közül a longobárdok szilárdították meg hatalmukat. Az 568-ban Baján kagán vezetésével érkező avarok megszállták az egész Kárpát-medencét. Eredetileg a longobárdok hívták őket segítségül a gepidák ellen, ám a gepidák legyőzése után fenyegető avar szomszédságból a longobárdok Itáliába költöztek. Ezt a félelmetes török lovas nomád népet Belső-Ázsiából dobta a népvándorlás vihara erre a v idékre. Új hazájukból kiindulva végigportyázták, rabolták a környező területeket. Az avar kagánok hatalma a 630-as évektől hanyatlani kezdett, de 680 táján, a bolgár-török birodalom felbomlásakor újabb

nomádok érkeztek Aváriába, ami ismét megnövelte erejüket. A következő, viszonylag békés időszaknak a megerősödő Karoling –birodalom vetett véget. Nagy Károly, hogy biztosítsa keleti tartományait, 800 körül több hadjáratban szétverte az avar törzsszövetséget, s Pannónia területén őrgrófságot szervezett. Az avarok, részben megkeresztelkedve, frank fennhatóság alá kerültek, részben a Kárpát-medence keleti felére húzódtak. A Kárpát-medence a IX. század végén 3 hatalom – keleti frank, bolgár, morva – végvidékeinek számított, miközben egyre nagyobb számban érkeztek szláv népek a területre. Az avar uralom összeomlásával egyre nagyobb számban érkeztek szlávok a K árpát- medencébe. A szlávok elismerték a frank fennhatóságot, hűbéresekként birtokolták a vidéket Harcban álltak a morvákkal, akik a medence északnyugati részét tartották a kezükben. Egy kelet felől induló népvándorlás a magyarokra

zúdította a besenyőket, miközben a bolgárokkal is harcoltak. Vereségeket szenvedtek a magyarok, etelközi szállásterületükről nyugati irányban kellet továbbindulniuk. Pontosan nem tudjuk, hogy mikor és hogyan zajlott a honfoglalás. Különféle nézetek szerint lehet, hogy szakaszosan lehet, hogy nem, de általában két szakaszra szokás bontani. I. szakasz (894/95-898): Őseink pontos útvonalát nem ismerjük, de az valószínű, hogy elsősorban a Kárpátok északkeleti hágóin (Vereckei-, Tatár-szoros) és az erdélyi hágókon (Békés-szoros) át vonultak be. Majd leereszkedve az Alföldre, a Garam-Duna vonaláig szállták meg a v idéket. Ezen a t erületen a b olgárokat leszámítva nem találkozhattak számottevő ellenállással. A következő évekről nem szólnak a források, de nyilvánvalóan a sorok rendezése, az új szállásterületen való berendezkedés kötötte le erejüket, amit az is igazol, hogy több évig nem indítottak hadjáratot

nyugat felé. Pedig ott a morva-frank ellentét alkalmat szolgálhatott volna a támadásra. II. szakasz (899-907): 898-ban változott a helyzet A keleti frank uralkodó itáliai ellenfele, Berengár visszaszorítására magyar hadakat vett igénybe. Csapataink a S záva vonalán átvonultak Észak-Itáliába, ahol pusztítottak, városokat raboltak ki. Ott áttelelve 900-ban tértek haza, és ekkor először a morvákra rontottak, kiverve őket a Kárpát-medencéből. Majd a bajorokra támadtak, elfoglalva Pannóniát (Dunántúl, Dráva-Száva köze, Bécsi-medence). A X. század elejére az egész Kárpát-medence a magyarok kezébe került, s lakosságának nagyobb részét ezután a közel félmilliós magyarság tette ki. A megszerzett új hazát biztosítani kellett. 902-ben a morva állam maradványait verték szét egy támadó hadjárattal, megszerezve ezzel a Morva völgyét. A bajorok sem nyugodtak bele gazdag tartományuk elvesztésébe; sorozatos összetűzésekre

került sor. Tőrbe csalták Kurszánt és kíséretét: egy lakomán megölték (904). Ezzel a magyaroknál megszűnt a kettős fejedelemség rendszere, Árpád a törzsszövetség egyedüli vezetője lett. 907-ben a bajorok nagy erőkkel támadtak a Duna vonalán, de Pozsony közelében teljes vereséget szenvedtek. A győzelemmel a magyarság biztosította honát, megteremtve a lehetőséget nemzetünk megmaradására. Európa őseinket legtöbbször félelmetes és legyőzhetetlen harcosokként ismerte meg a kalandozások miatt. A zsákmányszerző harcok alapja a magyar könnyűlovasság volt, amely rendkívül gyorsan mozgott. A források 43 magyar hadjárat emlékét örökítették meg, portyázásaik a P ireneusi-félszigetig, illetve Bizáncig terjedtek. Céljuk elsősorban a zsákmányszerzés volt, de politikai szándékuk - a szomszédok megfélemlítésével - saját biztonságuk növelése is lehetett. A kalandozások eleinte komoly sikereket hoztak, de később

kiismerték a magyarok harcmodorát. Így következett be az első vereség 933-ban Merseburgnál, majd 955-ben Augsburgnál. Egyre sürgetőbbé vált a külpolitikai válság megoldása