Történelem | Felsőoktatás » Árpád-házi uralkodók politikai életpályái

Árpád-házi uralkodók politikai életpályái I. István Géza halálakor (997), már az Árpádok kezébe volt az ország nagy része, de Árpád nemzetségén belül, Géza fiával szemben hatalmi igényekkel lépett fel Koppány. Koppány legyőzésével István kezébe került a fejedelmi hatalom. A helyzet megért arra, hogy a fejedelem a nagyobb tekintélyt biztosító királyi címért folyamodjon. 1000 és 1001 fordulóján Istvánt megkoronázták Esztergomban. Hódítások után, a tevékenysége az új államszervezet kiépítésére irányulhatott. Ebben döntő jelentőségű volt az önálló magyar egyházszervezet létrehozása. Egyházalapítás: Az államalapítás folyamatában elengedhetetlen volt a kereszténység megerősítése. Az egyház támogatása a keresztény Európához kötődést és a királyi hatalom megerősítését szolgálta. Ezért István kiépítette országa egyházszervezetét. Az esztergomi érsekség és a p üspökségek alapítását

követően István hatalmas földadományokkal biztosította az egyház működésének anyagi alapját. Birtokokat kaptak a püspökségek és a kolostorok Az uralkodó hosszútávon gondoskodott törvényeiben egyházáról. Jelentős jövedelmet biztosított a püspökségek számára a tized, mely a termés egytized részét jelentette. A király előírta, hogy minden tíz falu építsen templomot. Mivel a pogányok nem fogadták el a k ereszténységet, István a törvények erejét felhasználta az új hit előírásainak betartására. A magyar katolikus egyház élén az esztergomi püspök állt. A bencések számos kolostort alapítottak (Zalavár, Pécsvárad) István megkövetelte a böjti időszakok megtartását, a gyónást, a részvételt a vasárnapi misén. Vármegyerendszer: A vármegyerendszer, a királyi hatalom megerősödésével párhuzamosan épült ki. Több esetben a korai, nagy területű megyékből szakadtak le újabbak, így a megyék száma növekedett.

Vármegye alatt az Árpád-korban két fogalmat értettek, melyek különböző feladatköröket takartak: egyrészt a k irályi vármegyét, mely közigazgatási egység volt, másrészt a királyi várhoz szétszórtan tartozó földeket, a várispánságokat. (comitatus) A királyi vármegye különböző földterületekre terjedt ki. Vezetőjét, az ispánt a király nevezte ki Külpolitika: István király békességre törekedett szomszédaival. A Német-Római Birodalom élén álló szász uralkodóházhoz felesége, Gizella révén rokoni szálak fűzték, ezért nem kellett támadástól tartania. A külső támadásokat sikeresen visszaverte Orseolo Péter 1031-ben meghalt Imre herceg, István gyermeke. Tragédiájával előtérbe került a trónutódlás kérdése. Mivel Vazul, a k irály unokaöccse szemben állt István törekvéseivel, szóba sem jöhetett az utódláskor. Vazul jelöltségét azzal akadályozták meg, hogy alkalmatlanná tették az uralkodásra:

megvakították, fülébe forró ólmot öntöttek. István nővére gyermekében, Orseolo Péterben látta biztosítva a folyamatosságot. Péter (1038-1041, 1044-1046) folytatta István politikáját, de idegenekkel, olaszokkal és németekkel vette magát körül, megsértve ezzel az ország vezetőit. A mellőzött előkelők Pétert elűzték, István sógorát, Aba Sámuelt emelték trónra. (1041-1044) Az újdonsült uralkodó alacsonyrendű magyarokkal vette magát körül Ez ellenkezést váltott ki az előkelőkből, s most Aba Sámuel ellen léptek fel. Péter III. Henrik német-római császár támogatásával visszatért az országba A magyarok egy része a ménfői csatában átállt Péter oldalára. A menekülő Abát elfogták, majd megölték Péter második királyságát III. Henriknek köszönhette, cserébe hűbéri fogadalmat tett a császárnak (Mo. elveszti önállóságát) a világ és egyházi előkelők hazahívták Andrást és Leventét András és

I. Béla A békési Vata vezette lázadók a pogányságot kívánták vissza. Templomokat égettek, papokat gyilkoltak. Fellépésük áldozata lett Gellért püspök is A hercegek átmenetileg együttműködtek a lázadókkal, de győzelmük után leverték őket. Pétert elfogták, s megvakítva alkalmatlanná tették az uralkodásra. I András (1046-1060) a pogánylázadás leverése után sem érezhette magát biztonságban, mivel III. Henrik érvényesíteni akarta hűbérúri jogait Ezért a király hazahívta öccsét, a k iváló vitéz hírében álló Bélát, megosztotta vele az országot, s hercegség címén átengedte neki a k irályság harmadát. A hercegség (dukátus) felállításával András családon belüli (apák és fiaik, testvérek között) viszályoknak akarta elejét venni. A hercegség területi az Árpádok uralkodási idején változott, de általában a királyság peremterületén (Nyitra, Bihar, Al-Duna vidéke) foglalta magába. A hercegség

elősegítette e vidékek benépesülését, az államhatalom és az egyház kiépülését. 1051-ben III Henrik nagy haddal támadt az országra, csapatai Székesfehérvárig törtek előre. Béla a felégetett föld taktikáját alkalmazta, majd a legyengült ellenséget a Vértes vidékén legyőzte. A herceg mellett a győzelem Búvár Kund (Zotmund) vitéznek volt köszönhető, aki az éj leple alatt megfúrta a császár élelmet szállító hajóit, s Henrik így ismét meghátrálásra kényszerült. A császár békét kötött, s a béke zálogául leányát Salamonhoz adta nőül, akit bár még gyermek volt, András megkoronáztatott, elütve ezzel Bélát a tróntól.(kard v ko rona) Béla haddal támadt Andrásra, s legyőzte, így Béla lett a király. András rövidesen meghalt, Salamon német földre menekült. 1063-ban azonban Salamon német segédhadakkal betört az országba A csatába készülő Bélát baleset érte, rászakadt a trón. Fiai, Géza és László

Lengyelországba menekültek Salamon elől. Salamon és Géza Salamon (1063-1074) német hadak segítségével szerezte meg a trónt. A püspökök közbenjárására Győrben békét kötött Gézával és Lászlóval, átengedve nekik apjuk hercegségét. Az egyezség tartósnak bizonyult, együtt győzték le az országba betörő besenyőket. A trónviszályt mégsem sikerült elkerülni A küzdelmekből Géza és László kerültek ki győztesen. I Géza (1074-1077) alapította a garamszentbenedeki bencés apátságot Halála után nem fiai, Kálmán és Álmos, hanem öccse, László vette át az uralmat. László Külpolitika: László király (1077-1095) külső kapcsolatait elsősorban a Salamonnal szemben folytatott harc határozta meg. Mivel ellenlábasát, IV Henrik támogatta, László az invesztitúraküzdelmekben a pápához közeledett VII Gergely pápa viszonzásul elismerte Lászlót Salamonnal szemben királynak. László 1091-ben elfoglalta Horvátországot,

ami a pápasághoz fűződő politikai szálak lazulásához vezetett. Az új tartomány élére testvérének kisebbik fiát, Álmost állította. Mivel László nem volt hajlandó hűbéri esküt tenni a pápának, szakítva a pápasággal, IV. Henrik oldalára állt Törvényei: László uralkodása alatt több törvénykönyv is született. Ezeket a k irályi tanáccsal vagy az egyházi zsinattal együttműködve alkotta. A törvénykönyvek három kérdést emeltek ki: a tulajdon védelmét, a vándor mozgalmak korlátozását, az egyház erősítését. Az első két kérdés közös gyökerű: az új tulajdonviszonyok által függésbe kényszerült szabadok nehézségeiből fakadnak. Ezek az emberek a nagy társadalmi változás vesztesei voltak, s nem nyugodtak bele egyre nyomorúságosabb helyzetbe, nem akartak tudomásul venni az új tulajdonviszonyokat. László ezért fontos feladatának tekintette, hogy erős szigorral védje a tulajdont. A függés elől menekülni

igyekeztek a szabadok. Az ország megtelt kóborlókkal, akik még a szabad területek felé igyekeztek. László a törvény erejével gátolta a kóborlást Előírta a kóborlók befogását, s érdekeltté tette az egyházat és az ispánokat is, részesedést nyújtva nekik az eljárás hasznából. László a szigor növelése érdekében a bírák tevékenységét is szabályozta Keményebben büntette az engedékenységet, mint a b írói túlkapást. László az egyházat további alapításokkal erősítette. Uralkodása idején szerveződött a zágrábi püspökség, a kolozsmonostori apátság. Jelentősen hozzájárult a káptalani rendszer kiépítéséhez Könyves Kálmán A trónt László végakaratával ellentétben nem Álmos, hanem testvére Kálmán (1095-1116) szerezte meg. A legműveltebb középkori királyok közé tartozott, ezért kapta a Könyves jelzőt Hódításai: A magyar állam megerősödött, lehetővé vált, hogy Kálmán beavatkozzék a kijevi

állam belső küzdelmeibe. A Horvátország feletti uralmat fegyverrel kellett biztosítani Kálmán nem elégedett meg ezzel, megkezdte a part menti dalmát városok hódoltatását. A pápaság neheztelését Kálmán azzal szerelte le, hogy lemondott az egyházi méltóságok kinevezéséről. Kálmán uralkodásának első éveiben vonultak át hazánkon az első keresztes hadjárat seregei. Amiensi Péter, s az övéhez hasonló gyülevész hadakkal sok baja volt az ország népének. Kálmán fegyverrel fordult ellenük, és kiverte őket az országból. Törvényei: Az ország társadalmi átalakulását tükröző törvénykezés Kálmán uralkodása alatt is folytatódott. A királyi tanáccsal és az egyházi zsinatokkal öt törvénykönyvet alkotott az uralkodó. A magántulajdon védelme az átalakuló, új értékekre épülő magyar társadalomban még mindig fontos kérdés volt, ám jelentősége csökkent. Ezt mutatja a büntetési tételek enyhítése; a

halálbüntetést, a tyúk értékéről a lábasjószágéra emelték. A lesüllyedő szabadok szökése, kóborlása továbbra is gondot jelentett. A megoldást Kálmán is az erőszakos letelepítésben látta. A társadalmi változások iránya is kiolvasható a törvényekből Továbbra is találkozhatunk rabszolgákkal, szabadokkal, de a köztük lévő különbség csökkenőben van, ami egy új, alávetett réteg kialakulása felé mutat. Továbbra is találkozunk a pogány szokások tiltásával, a szertartásokon való részvétel törvényi kényszerével. Trónviszályok kora Kálmánt fia, II. István (1116-1131) követte a trónon Sorozatos külpolitikai kudarcok érték István Dalmáciában a megerősödő Bizánc törekvéseivel került szembe. A gyermektelen István Álmos vak gyermekét, Bélát emelte maga mellé, és hozzáadta a szerb fejedelem Ilona nevű lányát. A belső béke II. Béla (1131-1141) uralkodása alatt sem állt helyre Helyette Ilona

kormányzott, aki Aradra gyűlést hívott össze, s 68 Kálmán-párti urat felkoncoltatott. Uralmukat később is véres események kísérték. Béla fiatalon halt meg, a trónon legidősebb fia, Géza követte. II. Géza(1141-1162) Uralkodása alatt hadjáratok sorozatát vezette Bizánc, Mánuel (1143-1180) császár uralkodása idején élte utolsó fénykorát, aki Géza halála után a magyar trónharcokat kihasználva beavatkozott Magyarország belügyeibe. III. Béla Béla (1172-1196) Mánuel halála után visszafoglalta a S zerémséget és Dalmáciát. Elfoglalta Halicsot, melynek élére kisebbik fiát Andrást állította, de a tartományt hamarosan elvesztette. A Bizáncban nevelkedett művelt uralkodó megújította az államszervezetet, növelte az írásbeliség szerepét. A királyi kápolna helyett a k irályi oklevelek kiadására külön hivatalt hozott létre, a kancelláriát. Élén a kancellár állt, aki a hitelesítést szolgáló pecsétet őrizte A

fogalmazványokat a jegyző, a szöveg tisztázását az írnokok végezték. II. András Imre és András küzdelme: III. Béla idősebb fiára, Imrére (1196-1204) hagyta a trónt Fiatalabb fia, András a pápának tett fogadalmát örökölte, keresztes had vezetését a Szentföldre. András szervezkedni kezdett bátyja ellen, s az ország megosztására kényszerítette. A testvérek küzdelmének a királyi birtokállomány volt a vesztese. Imre halála után András szerezte meg a koronát Külpolitika: II. András (1205-1235) uralkodása hadjáratok sorával telt el A Halicsba vezetett vállalkozások végigkísérték életét, de tartós eredményt nem tudott elérni. A hadakozás rengeteg pénzt és királyi birtokot emésztett fel. A várkatonaságon alapuló királyi haderő az adományozások révén egyre gyengült, így a király kénytelen volt a bárók bandériumaira támaszkodni. II András uralkodásának leglátványosabb eredménye a királyi birtokállomány

drámai csökkenése volt. Birtokpolitikáját új intézkedéseknek nevezte A királyi birtokállomány jelentős csökkenésével a királyi hatalom Szent István óta kialakult rendszere omlott össze. A király a regálékból származó bevételeket volt kénytelen növelni, emelte az adókat, vámokat. Az ország gazdasága ugyan fejlődött, de a növekedés még nem pótolta a kieső jövedelmeket. Ezért pénzrontás eszközéhez nyúlt Aranybulla: Az Imre-párti bárók a serviensek(nagybirtokosok) és várjobbágyok tömegeire támaszkodva, 1222-ben érdekeik védelmét biztosító oklevél kiadására szorították Andrást. Az aranybullában kirajzolódnak a javadalmazásokból kimaradt bárók követelései: az egész vármegyék adományozásának, a méltóságok halmozásának, az idegenek birtokszerzésének és hivatalviselésének tilalma. A bulla a világi és egyházi előkelőknek jogot adott az ellenállásra, amennyiben a király megszegi az oklevélben

ígérteket. A bulla 31 pontjából 11 a mozgalom fő erejét adó serviensek fő érdekeit biztosította: adómentességet, s bírói ítélet nélkül nem foghatók el. Birtokaikon engedélyük nélkül még a király sem szállhat meg, szabadon végrendelkezhetnek, csak az ország védelmében kötelesek hadba vonulni. Az Aranybulla kiadása nem változtatott a helyzeten, András folytatta korábbi politikáját. Az egyház kimaradt az adományozásokból. 1231-ben érdekei biztosítására az egyház az uralkodót az Aranybulla megújítására kényszerítette. Az új oklevélből kimaradt a tized pénzben való szedésének tilalma. Bővült az egyház bírói szerepe, s az ellenállás jogát az esztergomi érsekre ruházták IV. Béla Mikor IV. Béla (1235-1270) átvette az ország irányítását, célja a III Béla kori állapot visszaállítása volt, melynek legfőbb eszközét a királyi birtokállomány helyreállításában látta. felülvizsgáltatta a bárók, sőt a

serviensek és várjobbágyok kezébe került birtokadományokat. Intézkedései ellenérzést váltottak ki a vezetőrétegben, amit fokozott, hogy birtokokat egyáltalán nem adományozott. az uralkodó érzékeltette az ellenállást, mert a birtokvisszavételeket a 30-as évek végére leállította. Miközben az ország vezetőrétege és a király szembekerült egymással, a tatárok meghódították Kelet-Európát. IV Béla a tatárok elől menekülő Kötöny kun királyt befogadta országába Béla támaszt remélt a tatárokkal és a bárókkal szemben. A kunok be települése azonban tovább mélyítette a király és alattvalói között feszülő ellentétet. A tatárjárás (1241-1242) A közelgő tatár veszélyt nem mérhették fel kellő súllyal Magyarországon. A király fegyverbe szólította a b árókat, servienseket, várjobbágyokat. A tatárok a V ereckei-hágónál elsöpörték Tomaj Dénes nádor hadát. Az ország külső segítség nélkül szállt szembe

az ellenséggel A tatár előőrsök a magyar fősereg elől visszavonultak. A két sereg a döntő ütközetre 1241 április 11-én Muhi közelében került sor, melyben a magyar csapatok vereséget szenvedtek. A csatából a királyt hívei kimenekítették, de az ország vezetőinek jelentős része ottveszett. A tatárok berendezkedtek az országban, behajtották az adókat, raboltak. 1242 márciusában a tatárok váratlanul kivonultak az országból. A tatárjárás után: IV. Béla belátva korábbi politikájának kudarcát, lemondott a királyi birtokállomány helyreállításáról, sőt maga is jelentős adományokat juttatott híveinek. Az adományokat katonaállításhoz, s várépítéshez kötötte. A király maga is számos erődítményt emeltetett Tömeges várépítés indult meg. Számos településnek adott városi rangot, amelyek fallal vehették magukat körül. Külpolitikájában szakított a hagyományokkal, békés szövetségesi viszonyra törekedett

Haliccsal és Lengyelországgal. IV. Béla uralkodásának utolsó éveit a fiával folytatott küzdelem keserítette meg IV. (Kun) László IV. László (1272-1290) helyett két nagyúri csoport kormányoztak Az országot belső harcok, hatalmaskodások jellemezték. László rendteremtő kezdeményezéseit Fülöp pápai legátus hiúsította meg. Lászlót a k un törvények kiadására szorította (a kereszténység gyakorlása, letelepedés, elfoglalt területek visszaadása). A kunok fellázadtak, s László a bárók kénytelen segítségével a hód-tavi csatában leverte őket 1282-ben. III. András Kun László fiúutód nélkül halt meg. A trónra III András (1290-1301) került, de törvényes származását kétségbe vonták. A bárók azonban elfogadták, bízva abban, hogy Andrást a kezükben tarthatják. AZ ország a leghatalmasabb bárók, a tartományurak kezére jutott Magyarország, a szétesés szélére sodródott, mikor 1301-ben András halálával kihalt az

Árpád-ház