Politika, Politológia | Kommunizmus » Drábik János - Államszocializmus és privátszocializmus

allamszoc Drábik János Államszocializmus és privátszocializmus Úgy tanultuk, hogy a hagyományos "bal-jobb" felosztású politikai spektrum baloldali végén helyezkednek el a bolsevikok, a jobboldali végén pedig a nemzetközi pénzhatalmat szimbolizáló new yorki utca, a Wall Street pénzarisztokratái, a nemzetközi pénzvilág világuralomra törõ, nagyhatalmú irányítói. Ebbõl a vélekedésbõl azt a következtetést is levonták a számunkra, hogy a két csoport nemcsak ellenségesen áll szemben egymással, de közöttük bármilyen együttmûködés vagy szövetség a képtelenségek sorába tartozik, mivel - marxizáló kifejezéssel élve - antagonisztikus, azaz kibékíthetetlen ellentét választja el õket. Ha pedig a tények mégis ellentmondtak ennek a feltételezésnek, akkor a hivatalos történetírás - a mai napig - megtett mindent azért, hogy elhallgassa ezeket a kényelmetlen, szalonképtelen tényeket. Ugyanakkor azt is látnunk

kellett, hogy a két politikai véglet - más fogalmi keretbe helyezve - több fontos vonatkozásban is erõteljes rokonságot mutat. Elemezve a közös tulajdonságokat kiderül, hogy a szocializmus minden változata egy monopolista elitnek az egész társadalom feletti ellenõrzését tûzte ki célul más-más elnevezés alatt. A szocializmusnak az állami (diktatórikus) és privát (formálisan demokratikus) változatával ismerkedhetett meg napjainkig az emberiség, köztük a magyar társadalom is. Az államszocializmusnak (állammonopolista rendszernek) is két típusa alakult ki: internacionalista típusú változat (pl. a kommunistabolsevik szocializmus, sztálinizmus, titóizmus, népidemokráciák, ázsiai kommunizmus), és nacionalista típusú változat (pl. az olasz fasizmus, a spanyol fallangizmus, az argentin peronizmus és a német nemzetiszocializmus). Az államszocializmus mindkét típusa a politikai-gazdasági rendszer totális ellenõrzésére törekedett és ezt

különbözõ mértékben meg is valósította. A korporációs rendszerek átmeneti formák az államszocializmus és a privátszocializmus között. A német nemzetiszocialista rendszer is elituralom, totális politikai diktatúra volt, ugyanakkor erõs állami kontroll alá helyezve, de megtartotta a magántulajdont. A privátszocializmusban, vagy ismertebb kifejezéssel a kapitalizmusban, azaz a magántulajdonú monopóliumok rendszerében, viszont az uralkodó elit a pénzrendszer magánmonopóliumával és a gazdasági élet monopolista ellenõrzésével, - a formális demokrácia játékszabályait többé-kevésbé betartva - törekszik a kétpólusú szocialista társadalmi szerkezet kialakítására. Ennek lényege, hogy van egy privilegizált, monopolhelyzetû elit és a társadalom többi része tõle függõ alkalmazott, illetve bérmunkás, akikhez társulnak a hátrányos helyzetû, eltartásra szoruló, továbbá az élõsködésre rászoktatott lumpen rétegek. Az

egyenlõsítõ törekvéseket a privátszocialista állam a középrétegek aránytalanul nagy megadóztatásával és központi újraelosztással érvényesíti. Ehhez a privátszocializmushoz tartozik a szociáldemokrácia és a kereszténydemokrácia irányítása alatt álló kapitalista állam minden válfaja. A kapitalista jóléti állam erõteljesebben egyenlõsít a központi újrafelosztással, míg a globalizálódáshoz igazodó, jelenlegi finánckapitalista állam minden eszközzel segíti az elit korlátlan gazdagodását, tolerálva a szélsõséges különbségeket a társadalom egésze és az elit között. Az egyik a szemérmes (puha), a másik a szemérmetlen (kemény) privátszocializmusnak nevezhetõ. Ilyen fogalmi rendszerben meghatározva nyilvánvaló, hogy a jelenkori monopolista kapitalizmus is a szocializmus egyik változata, azaz olyan monopolrendszer, amelyben a pénzvagyontulajdonos elit a pénzrendszer magántulajdonbavételével és a megakorporációk

tulajdonlása útján, továbbá az állam eladósításával gyakorolja a hatalmat. Tehát a szocializmus valamennyi változatának közös lényege az, hogy benne egy privilegizált elit a monopolhelyzete segítségével uralkodik a társadalom tõle függõ többi része felett. Ebbõl fakadóan minden szocializmus a pénzügyi, gazdasági, politikai és társadalmi hatalom centralizációjára és koncentrációjára törekszik. Ez a rendszer szemben áll a vállalkozói szabadságon és versenyen alapuló piacgazdasággal és nincs helye benne az egyenrangú, értékelõállitó, független és szabad polgároknak, azaz a középosztálynak. Ez az oka annak, hogy a szocializmus minden változatában korlátozzák, túladóztatják, illetve felszámolják a monopolista elit által nehezen kontrollálható, és ezért kiküszöbölendõ versenytársnak, ellenfélnek, sõt ellenségnek számító középosztályt.

file:///D|/Downloads-KÉSSSSZZZ/Néhány%20gondolat/Dráb.20-%20Államszocializmus%20és%20privátszocializmushtm (1 of 2)20040806 17:56:59 allamszoc A szocializmus ellentéte a monopóliummentes jogállam A szocializmus ellenpólusa tehát nem a kapitalizmus, - ahogyan az Marx nyomán tévesen ment át a köztudatba, - hanem az értéktermelõ, egyenrangú polgárok magántulajdonon és szabadvállalkozáson alapuló, monopóliummentes, alkotmányos jogállama, amely nincs eladósítva. (Az eladósodás a pénz magánmonopóliumának, tehát a monopolrendszernek a szükségszerû velejárója és ebben a rendszerben a legnagyobb szakmai hozzáértéssel kormányzott, gazdag államok is - strukturális okokból - elkerülhetetlnül eladósodnak.) A szocializmus valódi ellentéte az olyan alulról ellenõrzött, decentralizált állam és társadalom, amelyben érvényesül a közvetlen demokrácia valamennyi eszközrendszere, amelyben nincs örökletes privilégiumokkal

rendelkezõ elit, és amelyben mindenféle monopóliumtól és kamatfüggõségtõl mentes, vállalkozói szabadságon és versenyen alapuló piacgazdaság mûködik. Vagyis nincs magántulajdonban, illetve magányirányítás alatt a pénzrendszer, nincs kamatszedõ, ingyenélõ és öröklõdõ uzsorás réteg, hanem a piacon a reálgazdaságban termékeket és szolgáltatásokat elõállító, értéktermelõ polgárok szabad cseréje folyik, és ahol ennek az egyenjogú cserének a közvetítõ eszközét, a pénzt, - ezt az önmagában értéktelen, de szükséges segédeszközt - az állam önköltségi áron, kamatmentes (vagy csekély kamatozású) közszolgáltatásként bocsátja polgárai rendelkezésére. Nem az élõsködõ és felfúvódott pénzpiac befektetõ pénzemberei, spekuláns kapitalistái a fõszereplõk, akik semmilyen értéket nem állítanak elõ, hanem a reálgazdaságban értéket elõállító, kockázatés felelõsségvállalással munkát végzõ

szabad vállalkozók. Tehát az elit a reálgazdaságban nyújtott teljesítménye alapján, nemzedékrõl-nemzedékre, versenyben választódik ki. A monopóliummentes jogállamban a szocializmus függõséget kifejezõ alá-és fölérendeltségi viszonyai helyett, az egyenjogúságon alapuló mellérendeltségi viszonyoknak van meghatározó szerepe. Ebben az államban nincs erõszakkal kialakított kollektivizmus, túlzott adóztatással és állami újraelosztással kikényszerített szolidaritás, hanem egyenrangú polgárok szabad társulása, továbbá önkéntes és kölcsönös segítségnyújtása létezik. A szabályozó, rendfenntartó, szervezõ állam mindenki számára biztosítja a "laissez faire"-t, azaz engedi, hagyja, hogy bármely polgár szabad belátása szerint folytathassa gazdasági tevékenységét, bontakoztathassa ki képességeit. Mai valóságunkban a "laissez faire" mindenkit megilletõ demokratikus jogából csak a pénzügyi és

korporációs elitnek kijáró privilégium lett. Azaz a szabad cselekvés joga és lehetõsége napjainkban a monopolistákra korlátozódik, mivel ebbõl is monopol-jog lett. Az elõbbiekben vázolt monopolmentes társadalom nem utópia Ha nem is pontosan ilyen, de ehhez nagyon hasonló viszonyok voltak, pl. az Egyesült Államokban egészen 1913-ig, amikor is a nemzetközi bankároknak, azaz a Wall Street urainak, sikerült magántulajdonba venniük elõször a hatalmas ország pénzügyi rendszerét, majd gazdasági és politikai életét is. Magyarországon a rendszerváltás során az állammonopolista elit átalakult privátmonopolista elitté. A korábbi államszocialista állam a hatalmi jogosítványainak jelentõs részét nem a társadalom többségét alkotó polgárainak, azaz a civil társadalomnak adta át, hanem a privátmonopolista elitnek. A közhatalom szerepe gyengült, de a társadalmat irányító integrált elit privát hatalma nõtt. A demokratikus állam

hatáskörének csökkentése a népszuverenitás kontrollja alatt nem álló privátelit javára, nem az alkotmányos jogállamot, hanem az elit oligarchikus hatalmát erõsíti. A jelenlegi privátszocializmus keményebb rendszer, mint elõdje, a puha államszocializmus volt. file:///D|/Downloads-KÉSSSSZZZ/Néhány%20gondolat/Dráb.20-%20Államszocializmus%20és%20privátszocializmushtm (2 of 2)20040806 17:56:59