Erotika, Szexológia | Történetek » Láthatatlan kapcsolat

Láthatatlan kapcsolat Koratavasz volt, én meg 16 éves. A metrón utaztam éppen valahova, amikor felszállt Egyből megakadt Rajta a szemem, csak Rá tudtam nézni. Nem volt különösebben szép a mindennapos normák szerint, se nagy mellek, se darázsderék, semmi extra, de ami sugárzott Belőle. Nem buja erotika, nem, egyáltalán nem Friss tavaszi üdeség volt, ami engem akkor rabul ejtett. Nem szoktam megbámulni a nőket (najó. nem feltűnően:), de itt most leomlottak az illemszabta határok, csak néztem, mint barjú az újkapura. Én a széksor közepe felé ülhettem, ő pedig az ajtónál állt. Nem mertem megszólítani, csak a vágyat éreztem tisztán, hogy Vele legyek, hogy szerethessem, hogy megcsókoljuk egymást, hogy egybeolvadjunk. Ő akkor még szerintem nem is vette észre, hogy mekkora vihart kavart bennem. Nem tehetek róla, beindult a fantáziám, soha nem tapasztalt dolgokat képzeltem el Vele, mi lenne, ha a metróban csak mi ketten lennénk, akkor

talán oda mernék menni Hozzá, talán meg merném szólítani, talán. De így csak bámultam, faltam a szememmel Persze ennél a pontnál már bizonyos szervem is igen komolyan ágaskodott, de szerencsére farmer volt rajtam, és nem volt annyira feltűnő. Szerencsére, mondom, és nem csak azért, mert eltakarta olyannyira nyilvánvaló érdeklődésem a többi utas elől, hanem azért is, mert finoman nyomta a durva anyag a farkam hegyét. Ez a jóleső érzés aztán arra sarkallt, hogy finoman, nagyon kis mozdulatokkal elkezdjem nekidörzsölgetni. Arra nagyon kellett vigyáznom, hogy mások ne vegyék észre, mert hát mégiscsak disznó dolog, de kezdtem magam jólérezni. Akkor már csak őt tudtam nézni azt a két drága combját, a kis vékony kabátját, elképzeltem, mi lehet alatta, talán még az is lehet, hogy nincs Rajta bugyi, és ha nem lenne itt senki, elég lenne csak a kabátot szétnyitni, a szoknyát felhajtani, és ott is lehetnék már álmaim

netovábbjánál, és amikor már Benne vagyok, körém kulcsolná azt a két drága lábát, és nem lenne megállás a megváltó robbanásig. Itt megint visszazökkentem a valóságba, kicsit riadtan néztem le a nadrágomra, a szemem sarkából pedig a körülöttem ülőkre, hogy észrevették - e, min mesterkedem. Semmi, bar talán a farmer mintha kicsit. de nem, mégsem A finom alig - mozgás folytatódott, én pedig kezdtem visszasiklani abba a fantáziavilágba, ahol a már a kéjes sóhajtások, nyögések is kezdtek megjönni. Itt megint megrémültem. Mi van, ha Ő is kiszúrta, és odamond valami durvát, hogy milyen undorítóan perverz vagyok, hogy nekiállok verni a farkam a metróban. Ránéztem, de semmi rosszallás, sőt, mintha kicsit barátságosan nézett volna vissza. Félve de újra mozgatni kezdtem a farkam. Most már nyilvánvaló volt, hogy nem feltűnő, nem vonzza ugyan magára a tekintetet, de ha valaki direkt ezt nézi, akkor bizony látszik, mire megy ki

a játék. És amikor felnéztem, akkor a legnagyobb félelmem látszott beigazolódni, mert ő mintha pont ezt akarná kiszúrni, a gatyám elejét bámulta mereven. Az első ijedtség után viszont az is feltűnt, hogy Neki is nagyon finoman, de mozog a csípője, finoman, körbe - körbe. Nem látta, hogy nézem, az arcomat nem láthatta, mert másra figyelt. Új megálló, ijedt fohász, nehogy közénk álljon valaki, de aztán az ajtók záródnak, és mi megyünk tovább, a metró gyorsul, és úgy gyorsulunk mi is egyre jobban, már majdnem szikrázik a levegő, Ő mintha a táskáját igazítaná, olyan mozdulatot tesz, ami örökre beleéget nem is a szemembe, annál sokkal mélyebbre, szinte biztos vagyok benne, hogy most elélvezett, csak áll, már nem köröz, még kicsit sem, aztán nyílik az ajtó, és Ő leszáll, én maradok, utána nézek, de nem fordul meg, felmegy a mozgólépcs?n, és örökre eltűnik, soha többé nem látom