Irodalom | Tanulmányok, esszék » Őri Kata - Fazekas Mihály és Gvadányi József verses epikája

Fazekas Mihály és Gvadányi József verses epikája Készítette: Őri Katalin Őri Katalin: Fazekas Mihály és Gvadányi József verses epikája Fazekas Mihály sokoldalú jellemét és gondolkodásmódjának összetett voltát leginkább művein keresztül érzékelhetjük. Már költeményeinek műfaji és stílusbeli sokfélesége is jelzi, hogy nem egy, a v ilágtól elvonult, csak a múzsát társul választó poétával van dolgunk. Ha verseit tartalmi szempontból vizsgáljuk, nagyon ritkán találunk azonos, vagy akár csak hasonló hangulatban, illetve témában született műveket. A közéletben – különösen a debreceni közéletben – folyamatosan jelen volt, intézte szülővárosának pénzügyeit. Botanikusként is tevékenykedett; életének egyik legnagyobb vállalkozása a Füvészkönyv, amit sógorával, Diószegi Sámuellel készített. A csillagászat iránt is érdeklődött, így életének utolsó évtizedében jelentős figyelmet és időt

fordított Kalendáriumának elkészítésére. Tehát nem mondhatjuk, hogy csak az irodalomnak élt volna Természetesen fontos lehetett számára, de nem szorította háttérbe egyéb teendőit; ez is csak egy tevékenységi terület volt, ami néha figyelmének középpontjában állott, olykor pedig egy időre – akár évekre – feledésbe merült. Ezért is maradhatott ránk egy mennyiségében igencsak karcsú, ám tartalmában annál változatosabb, értékesebb életmű. Azonban mindezt nem magyarázhatjuk csupán közéleti működésével, illetve a költemények megírása között eltelt idő jótékony hatásával. Fazekas életében kulcsszerepet töltött be a k atonáskodás, hiszen nagyon fiatalon beállt a m onarchia hadseregébe és tizennégy évet töltött el itt. Már szolgálatának nyolcadik évében születtek hazafias, harcias versek tollából, de ezen kívül többször is érezhető életművében a katonaélet hosszú éveinek hatása, talán nem ilyen

közvetlen módon, mint katonás verseiben, de legalább ennyire intenzíven. A tizennégy évnyi távollétnek köszönhetően máshogy látta hazáját, mint kortársai. Nála nem a nemzeti nyelv és – irodalom állt a középpontban (talán ezért nem is ragadott tollat minden pillanatban) és kortársaitól eltérően nem volt tartózkodó a Monarchiával szemben sem. Sőt, hazánkat a birodalom szerves részének tekintette, és ezt tartotta a l egbiztonságosabb helynek számunkra. Életében kulcsszerepe volt annak az érzésnek, hogy ő a Monarchia alattvalója. Tehát a h aza és a magyarság kérdése nála teljesen egyedi formában jelentkezik. Szülővárosát, Debrecent tekintette igazi otthonának, azt is mondhatjuk, nála ez a város töltötte be a „haza” szerepét. Életművéből ez a „két közösséghez tartozás” is kiviláglik. Csokonaival kötött barátsága is nagyon jelentősnek mondható, hiszen hatására Fazekas egyre többet foglalkozott az

irodalommal, s talán a barátság éveiben fogott legtöbbször 2 tollat. Igaz, hogy a két költő Őri Katalin: Fazekas Mihály és Gvadányi József verses epikája szemléletmódjában jelentős eltérések voltak, de ez is ösztönzőleg hathatott rájuk, és baráti vetélkedést indukálhatott. (Fazekas valószínűleg a Lúdas Matyit, Csokonai Dorottyájának hatására írta meg.) Szerelmes verseket is találunk poétánk költeményei között, melyek két szerelmének – Ámelinek és Ruszándának – borús emlékeit idézik. A francia Ámeli emlékétől soha nem szabadul, így élete keserű agglegénységben telik el. Az említett tényezők hatnak tehát legintenzívebben költészetére, de természetesen egyéb hatások is tetten érhetők. Fazekas Mihály legjelentősebb és legismertebb alkotásának a Lúdas Matyi mondható. Műfaj és stílus tekintetében egyaránt egyedi, ám történetében nem előzmény nélküli. Olyan mesecsaládhoz

tartozik, melynek tagjai több nemzet irodalmában megtalálhatók. Természetesen kisebb-nagyobb eltérések is vannak közük – melyek okai a népek különböző történelmében és életmódjában keresendők – de a „közös ős” léte egyértelműnek látszik. Minden kétséget kizáróan az eredeti történet egy asszír mese, – A nippuri szegény ember meséje –, ami Dzsimil-Ninurta megveretését és kifosztását, valamint a háromszoros bosszút írja le. Ez a mű az időszámításunk előtti VII századból, ékírásos agyagtáblákon rögzítve maradt ránk, de csupán másolata egy régebbi történetnek, ami valószínűleg az ősi szájhagyományban gyökerezik. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a mese kezdősorai egy, az időszámításunk előtti második évezredből származó agyagtáblán is megőrződtek. Az asszír mese és Fazekas Lúdas Matyija téma tekintetében szinte teljesen azonos, csak kisebb és jelentéktelen eltérések vannak benne.

Fontosabb különbség az, hogy Dzsimil-Ninurta története inkább az események testi, Matyié elsősorban az erkölcsi oldalát hangsúlyozza. Feltűnő tehát a több mint négyezer éves mese nagyfokú szövegszilárdsága, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy általános igazságot fogalmaz meg. Nem véletlen tehát, hogy az erős szociális érzékenységgel rendelkező Fazekas is alkotó módon nyúlt a történethez és képes volt igazán magyarrá tenni azt. Népmesei elemek felhasználásával, a szereplők jellemének alapos, mégis tömör formában történő ábrázolásával, a magyar vidék hangulatának, életmódjának felcsillantásával öltöztette a mesét magyar köntösbe. Maga a szerző, az „eredeti magyar rege” műfajmegjelölést használta. Ha ezt szó szerint próbáljuk értelmezni, arra az eredményre is juthatunk, hogy Fazekas eredeti magyar forrásra hivatkozik, ám ez nem valószínű, hiszen külföldi forrásból ismerhette a

történetet. Az a 3 Őri Katalin: Fazekas Mihály és Gvadányi József verses epikája feltételezés látszik igaznak, mi szerint az „ eredeti” szót elvontabb értelemben használta, így az eredetiség nem zárja ki bizonyos források meglétét (gondoljunk csak Arany János Toldijára, ami szintén nem előzmény nélküli). Tehát a Lúdas Matyit nem csupán a történet teszi mesterművé, hiszen igazi szépségét a tömör stílus, a p araszti élet hiteles ábrázolása, és a „ belecsempészett” humor adja. A humor igen összetetten van jelen a műben, hiszen nem csak az elbeszélői módból fakad. A jellemekben és negatív tulajdonságokban rejlő komikum párosul a helyzet komikumával, és mintegy áradatként vonul végig a művön; tulajdonképpen ezért is lenne nehéz egy-egy idézettel szemléltetni a humor meglétét, hiszen a szövegből kiragadva elveszítené lényegét. Gondoljunk csak Döbrögi első elverésére, mikor Matyi ácsként

jelenik meg a földesúrnál, akit naivságának és hiúságának kihasználásával terel a vesztébe. Különösen humorosnak mondható, hogy Döbrögi maga is „segédkezik” abban, hogy Matyi „tarkótól talpig meghányja keményen”. A komikum ellenére a mű korántsem mondható tisztán humoros költeménynek. Nagyon erős hangot kap benne a jobbágykérdés, ami korának igen nagy problémája volt. Talán bizonyos szempontból ez teszi igazán magyarrá a mesét, hiszen a l egtöbb külföldi mesevariánsban a megalázott fiú háromszoros bosszúja a lényeg és nem az igazság elérése. A Lúdas Matyi viszont népi oldalról közelíti meg a j obbágyság kérdését és példájával sejtet egy lehetséges megoldást is – azt, hogy a jobbágyság a maga erejéből, erőszakos eszközökkel is érvényesítheti jogait. Fazekas típusokkal próbálja szemléltetni nemesség és parasztság szembenállását; Döbrögi a nemesség, Matyi pedig

a parasztság típusaként szerepel. Szereplőinek jellemét elég szélsőségesnek alkotja; a földesúrhoz leginkább negatív, Matyihoz viszont jórészt pozitív tulajdonságokat társít, ezzel is erősítve azt a gondolatot, hogy a parasztság oldalán van az igazság. Mindezek ellenére Fazekas jellemei nem mondhatók egysíkúnak, mivel földesurunk nem egy lelketlen vérengző fenevad, hanem egy hiú, buta és kapzsi nemes – akinek komikuma gyakran feloldja a feszültséget – és Matyi sem maga a t ökéletesség, hiszen „tunya életet élt ő jó ideig” és sokat kellett fejlődnie ahhoz, hogy a negyedik levonásban úgy jelenhessen meg, „mint más igazi ember”. Matyi nem csupán pozitív hős, hanem fejlődést mutat a mű során, tehát nem az átlagosat, hanem a különlegeset képviseli. Tulajdonképpen irányt mutat a jobbágyságnak, felvillantja előttük a művelődés és anyagi gyarapodás lehetőségét, ami kiutat jelenthet elnyomott 4 Őri

Katalin: Fazekas Mihály és Gvadányi József verses epikája helyzetükből, és a polgárosodás felé terelheti őket. A kulcsszó természetesen itt a felvilágosodás, hiszen az ész és a tanulás fontossága van középpontban. Feltehetjük a kérdést, hogy mennyiben van valóságos alapja a történetnek, valamint adott e a jobbágyság „kitörésének” lehetősége. Természetesen a korban előfordulhatott egy-egy rendhagyó esemény – földesúr elverés – de ez nem mondható átlagos jelenségnek. A szerző sem ezt az utat ajánlja a jobbágyságnak, ugyanakkor nem is fenyegető példával akart előállni a földesuraknak, hiszen ezzel csak felbőszítette volna őket. Valószínűbb, hogy a tanulás által bekövetkező polgárosodás lehetőségét felvillantva, és a polgárosodott Debrecen példájának burkolt megjelenítésével próbált utat mutatni. A műben Matyi eleinte teljesen egyedül harcol és még többen ki is nevetik, de az első sikeres

elpáholás után egyre több szövetségese akad, nélkülük nem sikerülne a következő két elpüfölés. Ezzel is kollektív irányba próbálja terelni a megmozdulást, hiszen valójában az egyén, társak nélkül ritkán győzhet. Szó sincs róla, hogy a szerző forradalomra biztatna; inkább a változás békésebb formáját sürgeti. Fazekas, korban jóval előrébb helyezte a történetet, hiszen „elmúlt a vad idő; ki van ennek szabva határa”, ennek ellenére a történetben találhatunk utalásokat, melyek egyértelműen jelzik: mindez a jelenben történik. És még ha csupán a múltban történt volna, a kérdés azzal sem veszített volna aktualitásából, hiszen a j ogok érvényesítése és a zsarnokság megfékezése „örökzöld” téma. Ugyanakkor Fazekas érezhette, hogy műve szélsőséges érzelmeket váltana ki a nemességből, valószínűleg ezért sem adta ki egy ideig. Az első kiadás Bécsben, a szerző közreműködése nélkül, tíz

évvel a megírás után látott napvilágot, Magyarországon pedig csak 1831-ben jelenhetett meg. Sok vita folyt a mű befejezésével kapcsolatban, mivel sokan kételkedtek lélektani hitelességében. Valóban kétséges, hogy Döbrögi úr ilyen hirtelen megtért és „jól is végezte világát”, ugyanakkor ez tűnik az egyetlen lehetséges befejezésnek. Az a lehetőség, hogy Matyi megölje ellenfelét, elvetendő, mivel így erkölcsileg nem aratna teljes győzelmet, és a földesúr áldozatként szánalmat ébresztene bennünk. Ugyanakkor azért sem lenne helyénvaló, mivel a jogos bosszút jelentősen túllépné ezzel, bár meg kell jegyeznünk, hogy Matyink az első „meghányás” alkalmával is jelentős anyagi veszteséget okozott Döbröginek, hiszen erdejét is kivágatta, valamint mindhárom elverés alkalmával kifosztotta; ez is túl megy már a „ szemet szemért, fogat fogért” – elven. De jogosnak, vagy akár enyhének is mondható ez a

bosszú, mivel 5 Őri Katalin: Fazekas Mihály és Gvadányi József verses epikája a földesúr mindenétől megfosztotta Matyit, ehhez képest a parasztfiú csak kisebb kárt okozott neki. Ha a többi mesevariánst megvizsgáljuk, csak kettőben találunk a végén gyilkosságot, és ez a két történet is két olyan nép – a török és a cs uvas – meséje, melyek az átvétel idején kegyetlenségükről voltak híresek. Tehát Döbrögi megölésének lehetőségét elvethetjük. Akkor is „hibás” lenne a történet, ha a földesúr nem javulna meg a v égén, mivel így csak az egyén, az egyéni erkölcs aratna győzelmet, és nem érné el azt a hatást, ami a változás valamint a „kitörés” lehetőségét sejteti. Matyi sem szenvedhet vereséget, hiszen a t örténet értékrendszere, erkölcsi rendszere és központi gondolata válna így semmivé, valamint a népmesei „szabályok” sem engedik meg a rossz győzelmét. Az utolsó levonásban

viszont annyira hirtelen következik be a megtérés, hogy valószerűtlennek érezzük a művet, így erősödik népmesei jellege. Nagyon fontos, központi szerepe van a fejlődésnek is, hiszen Matyi mélyről indul és sokat kell tanulnia, hogy véghezvihesse „küldetését”. Ez a változás nem egyik pillanatról a másikra megy végbe. Nagy fejlődés következik be Matyi elverése és a Döbrögin vett első revans között, a második elpüfölés az előzőhöz képest viszonylag korán következik be, a harmadik meghányásig viszont több időnek kell eltelnie. A földesúr félelmét kihasználva teljesedik be a bosszú és valljuk be, nem kevés furfang szükséges a terv kiagyalásához. Ki kellett ismernie ellenfelét, hogy negatív tulajdonságait, butaságát és félelmét ellene fordítva harmadszorra is megkaphassa jussát. Természetesen nem csak a parasztfiú, hanem földesurunk is fejlődést mutat, de mindez inkább valószínűtlen és meseszerű,

mintsem példa értékű. A lélektani hitelesség egyedül itt szenved csorbát, a mű minden egyéb eseménye pszichológiailag és lélektanilag teljesen indokolt. Ez a kifinomult lélekés jellemábrázolás adja a t örténet szépségét és a n épmesei jelleg ellenére a hitelesség érzetét kelti bennünk. Szereplői nem élettelen népmesei alakok, hanem hús-vér emberek, nem tisztán csak pozitív illetve negatív tulajdonságokkal. Erkölcsileg természetesen Matyi felé, tehát a p arasztság oldalára billen a m érleg, de ez nem jelenti azt, hogy Döbrögi tisztán negatív jellem lenne. A jó és rossz tulajdonságok vegyítése és a jellemek árnyalása teszi lehetővé azt, hogy a végén Döbrögi megjavulhasson és a mű során Matyi fejlődhessen. A jellemeket ellentétekkel teszi rétegzetté, és ezáltal talán könnyebb elfogadunk a f öldesúr megtérését valamint a parasztfiú igazi emberré válását is. Ugyanakkor hibásnak is tarthatjuk ezt a

megoldást, hiszen ahogy Lúdas Matyi erkölcsileg növekszik, úgy 6 Őri Katalin: Fazekas Mihály és Gvadányi József verses epikája Döbrögi alakja folyamatosan zsugorodik össze, ezért is hat kicsit valótlannak a végső megjavulás. Igazán bravúros, ahogy Fazekas tömören – néhány sorban – is képes részletesen és alaposan ábrázolni szereplőit. Ez a tömörség az egész történetre jellemző; nem mond többet, vagy kevesebbet, mint kellene. A cselekmény szempontjából lényegtelennek mondható részleteket elhanyagolja, ahol viszont kell, ott mindent közöl. Számomra egyetlen tömörségből fakadó hiány mutatkozott a műben. Matyi a negyedik levonásban, a vásárban megegyezik a lovászfiúval: megveszi a lovát, ha segít neki; ám a műben ezek után szó sem esik arról, hogy egyezség megköttetett. Igaz, ennek a cselekmény szempontjából nincsen nagy jelentősége, azonban Matyi becsülete szenvedhet ezáltal csorbát. Sugallja ugyan az

elbeszélő, hogy az üzlet létre fog jönni, de semmi biztosat nem tudhatunk meg. Az elbeszélői módnak is fontos szerepe van A szerző nem nyilvánítja ki érzelmeit Döbrögi elverésével kapcsolatban, így ez is a komikum egyik forrása. Mindezt fokozza még a tömörség és a h exameteres forma Figyelmünket folyamatosan a történetre irányítja, nincs egy pillanat sem arra, hogy elkalandozzanak gondolataink. Minden szó előreviszi a cselekményt, de néha töltelékszavak beiktatásával próbál lassítani. A párbeszédeket is néhány sorban intézi el, az ismétlődő dolgokat pedig nem írja le újra. Az elbeszélő hangja elég közvetlen, gyakran az élőbeszéd felé közelít előadásmódja (ezt erősítik a töltelék kifejezések is). A mese megírásának okát nem tudjuk, hiszen semmilyen korabeli eseményhez, aktualitáshoz nem köthető; talán Csokonai Dorottya című művének hatására született. Témaválasztása egyedinek mondható, a m agyar

irodalomban csak egy mű tekinthető előzményének, melyben a jobbágy érvényesíti jogait, ez a mű pedig Gvadányi József Rontó Pál-ja. Gvadányi József Arany János szerint nem mondható jó költőnek; igen kevés figyelemre méltó műve van. Inkább elhatárolódik kortársaitól, és a különböző irodalmi mozgalmak iránt ellenszenvet táplál. Ez az érzés kölcsönös közte és kortársai között. Kazinczy és társai egyenesen undorodtak tőle, ő pedig a felvilágosodás nyílt ellenzője volt. Mindezek ellenére vannak jelentős művei és népszerűségre is sikerült szert tennie korában. Mindez annak köszönhető, hogy képes volt csupán képzeletéből alakokat teremteni, és valóságossá formálni őket. Egyik legsikeresebb műve az Egy falusi nótáriusnak budai utazása. Ismert körből 7 Őri Katalin: Fazekas Mihály és Gvadányi József verses epikája merítette a témát, így elég nehéz dolga volt, hiszen érdekessé kellett tennie

alakjait. Sikerült elhitetnie az olvasóval, hogy a valóságban is megesett történetet hall, sőt, mindezt tárgyi bizonyítékokkal is alátámasztotta. Mindez eltereli a figyelmet a műben tapasztalható jellemábrázolásbeli kisebb hibákról. Az utazás a történet legszebb részének mondható, mivel ekkor még a nótárius jelleme egységes. A Budára érkezés pillanatában történik a változás, hiszen ezek után a főhős már csak a szerző idegen divat iránti bosszúságát hivatott kifejezni, tulajdonképpen hús-vér emberből eszmévé válik. A mű főleg az idegen ruházat ellen irányuló szatíra, de mondanivalója nem merül ki ebben. Gvadányi a Habsburg Birodalom keretein belül gondolkodott, mégis erőteljes nemzeti érzületről tanúskodnak művei. Fontos különbség közte és kortársai között, hogy ő nem a m agyar nyelv és nemzeti irodalom ügyét, hanem a nemzeti viselet fontosságát helyezi előtérbe. Ez a műből is erőteljesen érződik,

hiszen a Budára érkező nótárius csak az idegen öltözéket kritizálja és az idegen nyelvvel látszólag semmi problémája nincsen. Innen világlik ki Gvadányi valódi hozzáállása: ő türelmes az ország nemzetiségeivel szemben és a soknemzetiségű országot tartja természetesnek. Nála a nemzeti viselet középpontba állítása és a n yelv ügye elé helyezése inkább a különböző etnikumok együttélésének lehetőségét sejteti. Tehát a szerzőnél a Habsburg hűség, a nemzetiségi türelem és a nemzeti viselet védelme fonódik össze oly módon, hogy a három tényező nem áll ellentétben egymással. Fazekas és Gvadányi is olyan szerzőnek mondható, aki kora értelmiségi rétegétől eltérő témában és módon alkotott. Az írás egyikük életében sem mondható központi szerepűnek – Gvadányinak például hatvan éves kora után jelent meg első kötete – s talán ez a különcség teszi műveiket igazán széppé, izgalmassá és

értékessé az utókor számára. Felhasznált irodalom: Bíró Ferenc: A felvilágosodás korának magyar irodalma, Bp., Balassi Kiadó, 1998 Julow Viktor: Fazekas Mihály, Bp., Szépirodalmi könyvkiadó, 1982 Gvadányi József és Fazekas Mihály válogatott művei, Bp., Unikornis Kiadó, 1995 8