Történelem | Középiskola » Szent László és Könyves Kálmán törvénykönyvei

Adatlap

Év, oldalszám:2007, 5 oldal
Nyelv:magyar
Letöltések száma:125
Feltöltve:2008. március 22
Méret:103 KB
Intézmény:-

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!


Értékelések

Olivia 2017. március 23
  Köszönöm! Nagyon jók vagytok!

Új értékelés

Tartalmi kivonat

Szent László és Könyves Kálmán törvénykönyvei Szent László törvénykönyvei három fő kérdést emelnek ki: a tulajdon védelmét, a vándormozgalmak korlátozását, az egyház erősítését. László fontos feladatának tartotta, hogy a tulajdont erős törvényekkel védje meg. László a s zigor növelése érdekében a bírák tevékenységét is szabályozta. Az engedékenységet keményebben büntette, mint a b írói túlkapást. A pogányság továbbélését mutatja, hogy még mindig a törvény szigorával kellett ellene fellépni. László az egyházat további alapításokkal erősítette Szent László első törvénykönyve: „A mi teremtőnk és megváltónk, az úr Jézus Krisztus uralkodása alatt, az ő születésének 1092. évében május hó 20 -án Szabolcs városában szent zsinat tartatott, a m agyarok legkeresztényibb királya, László elnökletével, országa összes püspökeivel és apátjaival, valamint az összes előkelőkkel, az egész

papság és a nép tanúskodása mellett. Ezen a szent zsinaton a kánonoknak megfelelően és dicséretre méltó módon a következő határozatokat alkották meg.” Szent László első törvénykönyve az egyházzal, az azzal kapcsolatos törvényekkel foglalkozik. Első kérdéseként a papi házasságot taglalja. A papok a cölibátus: papi nőtlenség értelmében nem házasodhatnak, Ez a rendelkezés erősíti a hitéletet, ugyanakkor az egyház vagyonát is védi. A törvénykönyvben szereplő pontok közül az első egyértelműen kimondja, ha a pap másodszor nősült, vagy eltaszított asszonyok férje, ez esetben el kell őket választani. Ha ennek nem kívánnak eleget tenni, akkor elveszítik hivatalukat. Ha a p ap felesége helyett rabszolganőt vesz maga mellé, akkor a rabszolganőt azonnal el kell adnia. Ha ezt nem tenné meg, akkor erőszakkal adják el helyette, árát pedig a püspöknek adják oda. Szent László azoknak a papoknak, akik első házasságukban

éltek ideiglenesen engedélyt biztosított, a cölibátust nem kellett gyakorolniuk. Szent László biztosította az egyháznak szánt adományt is. Törvénykönyvének hatodik pontja az egyház javainak a p ap gondatlansága által történtelvesztéséről rendelkezik, miszerint ha a p ap az egyház javát eltulajdonítja, annak háromszorosát kell visszafizetnie. László az egyházlátogatás elmulasztását is büntette „Ha valaki vasárnapokon vagy a nagyobb ünnepeken nem megy az ő kerületének egyházába, verésekkel javítsák meg.” A távoli falvak lakosait csak egy személynek kellett képviselnie, három kenyér, és egy gyertya adománnyal. Az ünnepnapok és vasárnapokon történő vadászatot kutya és ló vesztéssel (utóbbit ökörrel meg lehetett váltani), egyházi személy esetében az illető azonnali távozásával büntette meg. „Ha valaki más férfivel fajtalankodó feleségét megöli, Istennek adjon számot, és ha akarja, más feleséget

vehet.” A törvénykönyvből megtudhatjuk, hogy az uralkodó a vasárnapi vásár tartást is büntette, a vásárt azonnal el kellett bontani. László az idegen földről érkező papokat vizsgálatnak vetette alá, hogy megbizonyosodjon kilétéről. Ha a falusiak egyházukat elhagyták, és máshová vándoroltak, az egyháziak a visszaköltözésre kényszeríthették őket. A pogány szokások szerinti áldozást az uralkodó egy ökörrel büntette. Ha valaki vagyonát az egyháznak adományozta, azt visszavonni már nem lehetett. A vasárnap dolgozó zsidót a nép szerszámaitól szabadon „megfoszthatta”. Az apátokat tized fizetésére kötelezte Egyházon kívül nem lehetett misét tartani, kivétel utazás közben. A püspököknek tizedet kellett szedniük a szabadoktól. Az erkölcstelen életű nők, és a boszorkányok büntetéséről a püspök gondoskodott. A tized beszedése a püspök dolga volt A püspöknek meg kellett kérdeznie a tulajdonost, hogy

mennyi a termése, és eszerint kellett fizetnie. Ha nem hitt neki akkor a tulajdonosnak esküt kellett tennie. Ha valaki az esküt tevőről azt állította, hogy hamisan esküdött, a püspöknek meg kellet vizsgálnia az ügyet. Ha a hamis eskü ténye 1 bebizonyosodott, akkor a tulajdonosé lesz a tized rész, a kilenced része a termésnek pedig a püspöké. Szent László második törvénykönyve: „A legkegyelmesebb László király idejében mi, Magyarország összes előkelői a szent hegyen gyűlést tartottunk, és megvizsgáltuk, miképpen akadályozhatnánk meg a gonosz emberek üzelmeit, és miképpen hozhatnánk rendbe nemzetünk ügyeit.” Ezek a törvények már nem az egyházzal, hanem a bűnös ember büntetéseiről szólnak. Szent László törvényei a tolvajt, hacsak az az egyházba nem menekült, akasztással, valamint vagyona elvesztésével büntette. Rabszolgát lopás miatt orra levágásával büntettek, másodszori elkapásnál pedig halállal. Az

embereknek jogukban állt a tolvajt megkötözni, bíró elé vezetni Ezekből a törvényekből kiderül, hogy László király az ártatlanul való elítélést sokkal enyhében büntette, mint azt ha a bűnöst nem ítélik el. „Ha ezután valakit az egész falu tolvajnak kiált, istenítélettel vizsgálják meg. Ha ennek folyamán ártatlannak bizonyul, a falu csupán egy penzát fizessen a papnak. Ha pedig bűnösnek találják, minden vagyonát foglalják le a király részére, amiből negyed részt a falubelieknek adjanak.” A törvénykönyv a bírói ítélet elmaradását is szigorúan büntette. Ha a bíró a rabszolga orrát nem vágta le, vagy a szabadod nem akasztotta fel, fiain és lányain kívül mindent elveszített, őt pedig eladták. Ártatlan személy felakasztásáért a b írónak 110 penzát kellett fizetnie, és a személy minden vagyonát visszaadnia. A király a lopott áruból való vásárlást is halállal büntette, ebben az esetben mind a vevő, az

árus és a tanú is halállal fizetett bűne miatt. Az uralkodó az embert ölő büntetéséről is gondoskodott: „Ha valaki kardját kirántva, embert öl, királyi ítélet végett vessék börtönbe, és minden vagyonát osszák három részre, tudniillik szőleit, földjeit, szolgálónépét és rabszolgáit, s ebből két részt adjanak a megölt rokonainak, a harmadikat pedig a gyilkos gyermekeinek és feleségének. Ha pedig vagyona kisebb értékű, mint száztíz penza, szabadságát is veszítse el.” Ha valaki saját szolgáját kapta lopáson, azt át kellett adnia a bírónak, büntetése végrehajtása miatt. Ha valamilyen szabadot, vagy rabszolgát lopáson értek, annak büntetése szintén halál volt. Ha a tolvaj templomba menekült, a templomból kihozva megvakították. A rabszolga aki libát vagy tyúkot lopott, fél szemét veszítette el, és a lopott dolgot vissza kellett szolgáltatnia. A törvénykönyv az egyházi személyek lopására is kitér: „Ha

egyházi rendű személy libát vagy tyúkot, gyümölcsöt vagy ehhez hasonlót lop, csupán a mester fenyítse meg vesszőzéssel, de amit lopott, adja vissza, ha ezeknél nagyobb dolgot lop, püspöke fokozza le, és a világi bíróságtól nyerjen büntetést.” A kereskedőket is szabályozták a törvények. A kereskedők csak annyi lovat vagy ökröt adhattak el, illetve vehettek meg az országban, amennyi az utazáshoz szükséges ló, illetve a szántáshoz szükséges ökör mennyisége volt. „Ha valaki a király engedélye nélkül határvidékre lovat visz eladásra, az ilyentől a határvidék ispánja vegye el a lovat, és a ló tulajdonosát vesse börtönbe mindaddig, amíg őt saját ispánjának tanúbizonysága alapján meg nem vizsgálják, és ha bűnösnek bizonyul, mint tolvaj, vesszen el, ellenkező esetben szabadon és sértetlenül távozhat, azonban a lovat, melyet magával hozott, veszítse el.” A zok az ispánok akik az ország határain túlra lovat

vagy ökröt engedtek eladni, tisztségüktől meg kellett fosztani. „Ha más országokból jönnek vendégek valamely határvidékre ló vásárlás vagy egyéb dolgok vétele céljából, az ilyenek az illető határvidék ispánjának a követével együtt menjenek a királyhoz, és a k irály engedélye alapján, amit és amennyit nekik megenged, a k irály poroszlója előtt vásárolják meg.” Szent László harmadik törvénykönyve: „László ún. III és II törvénye a király és a királyi tanács határozata, az ún I törvénykönyv a László király elnöklete alatt világi előkelők bevonásával tartott zsinat munkájának a terméke. Az ún. III dekrétum azonban talán I László uralkodása előtti időkben keletkezhetett” A törvénykönyv ítélkezik azokról, akik mások embereit maguknál tartják. Aki ezt megteszik, azok a fogva tartottat Szűz Mária mennybemenetelének napján a királynak kellett 2 átszolgáltatni. Ha ezt valaki nem tenné

meg, akkor kétszeresen kell visszaadnia A törvénykönyv a nádorispán helyettesítéséről is gondoskodott. Ha a nádorispán hazament, pecsétjét, és a k irály pecsétjét a h elyettesénél kellett hagynia. A törvénykönyv az egyházba menekülő tolvaj felett is rendelkezik: ha valamilyen szabad lopást követ el, és ide menekül, akkor annak az egyháznak a szolgájává válik. Ha a pap az illetőt felszabadítja, ő lesz helyette a szolga. Ez esetben a lopást elkövetőt más országba kellett eladni, későbbi visszatérése során pedig szeme kiszúrásával büntetni. A rabszolgát, aki az egyházba menekült urának kellett visszaszolgáltatni. A lopást elkövető asszony a következők szerint bűnhődött: „Ha valamely férjes asszony lopást követ el, orrát veszítse, és adják el, és minden vagyonával együtt, amivel férje halála után más férfihez mehetett volna, bűnhődjék. És ha özvegyasszony cselekszi ugyanezt, egyik szemét veszítse, és

– kivéve a gyermekeit megillető részt – vagyonával bűnhődjék.” A lopást elkövető lányt eladták, a szabadság állapotába nem térhetett vissza Ha valaki tolvajt fogott, és megkötözött, azt a negyedik napon bíróság elé kellett vinnie. Aki hadjárat idején követett el lopást, azt minden vagyonától, és életétől is megfosztották. A futárok által elengedett lovakról a törvény a következőképpen ítélkezik: „Ha valaki olyan lovakat tart magánál, melyeket a futárok engedtek el, három héten át bemutatás végett vezesse a templom elé, vagy a vásárba. És ha a tulajdonosa nem jön, adja azt a király gyűjtögetőjének Hasonlóképpen a tolvajok által elbocsájtott lovakkal az történjék, hogy aki a tolvajt lóval együtt fogta el, a tolvajt adja át a bírónak, a ló pedig legyen az övé.” Aki a király határozatát megszegte, és püspök volt a k irály akarata szerint ítélték el, ha ispán volt, ispánságából

elmozdították, ha százados, akkor az illetőt tisztjétől megfosztották, továbbá 55 penzát kellett fizetnie. Ha az illető vitéz volt, büntetése szintén 55 penza volt A bírok csak saját kerületükben ítélkezhettek. „Ha valamely tolvaj, szolga vagy szabad, az egyházba megy be, és magát ártatlannak mondja, ( isten- ) ítélettel vizsgálják meg őket. Ha bűnösnek találtatnak, úgy ítéljék meg őket, mintha nem mentek volna a templomba, ha pedig bűnüket beismerik, boldog István törvénye szerint ítéljék el őket.” Aki tolvajjal egyezett meg, büntetése 55 penza volt. Az elkapott tolvajt annak a bírónak a kerületében kellett bíróság elé állítani, ahol az illetőt elfogták. Más rabszolgájának befogadását a törvénykönyv megtiltotta A hamis bírákat abban a kerületben állították a bíró elé, ahol tevékenységüket végezték, bűnükért a kár kétszeresének megfizetésével, és 10 penzával fizettek. Azt a bírót, aki az

ítélet meghozsát több mint 30 na pig halogatta, veréssel büntették meg. „ Azok ügyében, akik otthon megvívnak és a bíróhoz nem mennek, semmit se keressen a bíró. Ha hozzá mennek, cselekedjék tetszése szerint. Ha pedig kiegyezvén, ezek után valamit a bírónak adnak, egyharmad részét magának, kétharmadát a k irálynak tartsa meg.” Ha valaki szökött rabszolgáját, vagy bármely elveszett dolgát kereste, senki se akadályozhatta ebben. Ha valaki ezt mégis megtette, vagy megverte, 10tínoval fizetett, melyeknek értéke 10penza volt. Könyves Kálmán törvénykönyveiből képet kaphatunk arról, hogy a magántulajdon védelme az átalakuló, új értékekre épülő magyar társadalomban még mindig fontos kérdés volt, ám jelentősége csökkent. Ezt a büntetések enyhülése is jól mutatja, a halálbüntetést a tyúk értékéről lábasjószágra emelték. A lesüllyedő szabadok szökése, kóborlása továbbra is gondot jelentett. Ennek

megoldását Kálmán is az erőszakos letelepítésben látta Könyves Kálmán első törvénykönyve: A király törvénykönyvében védte az István király által az egyháznak adományozott földeket. A szerzett birtokok csak apáról fiúra szállhattak, s magszakadás esetén az ilyen birtokok a k irályra szálltak. A külföldi papokat az országba csak ajánlólevéllel fogadták be. Külföldit kezes nélkül nem fogadtak be A püspököket és ispánokat csak az érsek pecsétjével lehetett perbe idézni. Az ispánok, apátok közötti pereskedést a király által előírt, évente kétszer megrendezésre kerülő (a püspök által) zsinaton 3 vitatták meg. A király és a herceg nagyobb tisztviselői peres ügyeiket egymás között, vagy a megyeispánnal, illetékes bíró előtt vizsgáltathatták meg. Ispán ispánnal való pereskedése esetén a zsinati bíróság, vagy a szomszéd ispán vizsgálta meg ügyüket. Az egyházi személyek mentesek voltak a

világi bíráskodás alól. A törvénykönyv minden halastavat, amelyeket nem István király ajándékozott, a királyi udvarnak való visszaadásra ítélt. Ugyanígy, az egyházak számára is vissza kellett adni a halastavakat. A telkeket, földeket, szőlőket, amiket más király adományozott, a tulajdonos megtarthatta. Az uralkodó szintén nem kívánta elvenni az erdőt, ami az egyház birtokában volt. A vásárolt birtokot az örököstől nem lehetett elvenni A tüzes vas és forró víz próba egyházban való alkalmazását az uralkodó betiltotta, ez alól kivételt képezett Pozsony és Nyitra városa, valamint a püspöki székhely és a nagyobb prépostságok. Az igazságtalan bírót a k irály elé pecséttel, a z sinat elé pecsét nélkül kellett idézni. Az uralkodó tized résznyi adót rendelt el a püspökök részére az adókból és a vámokból. A jogtalan birtokfoglalást a törvény ugyanakkora földveszteséggel, valamint 10 pe nza fizetésével

büntette meg. Akik csak azért kereskedtek, hogy abból meggazdagodjanak, a régi vámok kétszeresét kellett megfizetniük. A király utazása során egy megyebeli harci lovat kellett számára biztosítani. A király elrendelte a katonák királyi hadba állítását is: „Azok az ispánok, akiknek saját falvaikban olyan szabad embereik vannak, akiktől lovakat kaphatnak és száz penzát tudnak összegyűjteni, ebből a jövedelemből egy páncélos katonát adjanak a királynak. Ha pedig negyven penzát ( tudnak összegyűjteni ), egy páncél nélküli katonát adjanak; ha ennél kevesebbet ( kapnak ), ezt saját használatukra tartsák meg.” A király eltörölte a szabadokat súlytó nyolc dénáros adót. A gyilkosságok ügyében, attól függően, hogy milyen származású ember követte azt el, különböző személyek ítélkeztek: „ Ha ispánnál vagy bárki másnál gyilkost találnak, az ilyet a püspök követe kérje ki vezeklésre, s ha az illető ( ispán

vagy más ) ( a gyilkost ) vonakodnék kiadni, ugyanazon büntetéssel sújtsák, mint a gyilkost.” „Elhatároztuk, hogy az apagyilkosságokat és másokat, melyeket ezekhez hasonlóknak nyilvánítottunk, a püspökök elbírálására kell bízni, akik az efféléket a bűnök és a személyeik milyenségének megfelelően, a kánonok rendelkezése szerint ítéljék meg, ahogy jónak látják.” „Az egyszerű gyilkosságokat pedig az esperes és a világi bíró együtt ítéljék meg, s a kilencedet és tizedet egymás között osszák meg.” Az elfogott tolvajt három napig megkötözve kellett tartani, a negyedik napon bíróság elé kellett vezetni. Ha a tolvaj ártatlannak bizonyul, elfogóját büntették meg, de nem lehetett megvakítani. „Ha valaki négylábú állatot vagy ennek megfelelő értékű dolgot, avagy húsz dénár értékű ruhát lopott, mint tolvajt ítéljék el.” Azokat az asszonyokat, akik magzatukat megölték, az esperes elé vitték, és

vezekelniük kellett. A boszorkányok semmilyen vizsgálatot nem indítottak, mert a határozat szerint ilyenek nincsenek. Ezzel szemben a varázslókat a törvény elítélte, büntette Az egyház igazgatásáról a t örvény a következőképen rendelkezik: „A püspökön kívül, az ispánok vagy vitézek közül senki se merészeljen magának az egyházban hatalmat szerezni.” A papoknak és az apátoknak is kellett tizedet fizetniük. A szentek ereklyéit csak egyházi személy vihette. Az egyháziak nem viselhettek világi ruhát A törvény a négy böjti időszak betartására kötelez. Temetők csak a templomok körüli térségben lehettek Az ispánok a vámnak harmadrészét kapták meg. Akit hamis tanúskodással vádoltak, azt tüzes vaspróba elé állították. Amennyiben ártatlannak bizonyult, a vádlónak 10 penza büntetést kellett fizetnie A templomba menekült tolvajt szemei és végtagjai elvesztésétől meg kellett kímélni. Könyves Kálmán második

törvénykönyve: Az egyházi személyekre vonatkozó pereket az egyházi törvényeknek megfelelően kellett befejezni. Az uralkodó második törvénykönyvében gondoskodott az istentisztelet rendjéről, melyet vasárnap kellett megtartani. A népet a fontosabb ünnepeken (húsvét, pünkösd, karácsony) áldozásra kötelezte. A tudatlan papok felszentelését a törvénykönyv tiltotta. Az uralkodó a pogány szokások ellen is fellépett, ha az elkövető idős volt 40 napi vezekléssel, ha fiatal 7 napi vezekléssel, és veréssel bűnhődött. Ugyanilyen büntetést kapott az is, aki az ünnepeket nem tartotta meg. Ha valaki nem vezekelt 4 bűnéért, papi és templom közeli temetésben nem részesülhetett. Az uralkodó a püspökök után járó örökségről is gondoskodott: „ Azoknak – a már meghalt – püspököknek ( az örököseitől ), akik nem törődtek az ő egyházukkal, csupán fiaikat gazdagították, úgy határoztuk, hogy ebből ( vagyis az

örökösök javaiból ) a fele részt el kell venni, és az egyháznak visszaadni. Az ilyenek ( örökösök ) kolostorai pedig az utódlásban következő püspök hatalmába menjenek át, és ő cselekedje azt, amit e t ekintetben helyesnek lát.” Az egyházi vagyon elszórását az elkövetőnek kétszeresen kellett megtérítenie. Az egyház rabszolgáit a papok és püspökök nem tarthatták saját házaikban, birtokaikon. A pap lakásának az egyház közvetlen közelében kellett lennie. Egyházat addig nem lehetett felszentelni, amíg ahhoz földet és felszerelést nem adtak Egyházi személyt más püspökség területéről nem vettek át ajánlólevél nélkül. Az egyház papjának akarata ellenére nem mondhatott misét sem apát, sem pap, sem püspök. Az az egyházi személy, amelyik elnyomottnak érezte magát szabadon felebezhetett. A szertartásokat külön jóváhagyott könyvecskéből lehetett csak megtartani. A kanonok életmódjáról és étkezéséről a

püspökök gondoskodtak. Senkinek a rabszolgáját se lehetett pappá szentelni, csak ha előtte felszabadították. A püspökök feleségei a püspöki birtokon nem lakhattak A felajánlott ajándék miatt a m isével kapcsolatban egyetlen pap sem kezdeményezhetett pereskedést. Templomot eladni, illetve vásárolni nem szabadott Keresztelésért és temetésért pénzt nem lehetett kérni. Az ünnepeket nem szabadott eladni A püspököknek minden városban 2 házat kellett építtetniük a vezeklők befogadására. A másodszor nősülő pap hivatását elveszítette. Az egyházi személyek közül, ha valakit lopással vádoltak azt a püspök és az esperes vizsgálta ki. Ha bűnösnek bizonyult egyházi tisztségét és javait elveszítette, ha semmije sem volt, akkor eladták. A törvénykönyv szerint az egyházaknak saját javaik után nem kellett tizedet fizetniük: „Elhatároztuk és a szent zsinat tekintélyével megerősítettük, hogy a kolostoroktól és

egyházaktól, valamint mindazoktól, akik az egyházi rendben vannak, a saját csűreik vagy magtáraik, valamint juhaklaik után nem szabad tizedet szedni, kivéve az egyházközséggel rendelkező papot ( plébánost ) megillető negyedrészt.” Aki a püspök által tartott zsinatra nem ment el, azt laikussá fokozták le. Egyházi személy és ispán nem fogadhatott fel egyházi személyt istentisztelet végzésére, csak a megyés püspök által. Felcsút, 2007-02-13 5