Politika, Politológia | Tanulmányok, esszék » Kocsis Attila - Jászi Oszkár, A Dunai Egyesült Államok eszméjének aktualitása

Egy pán-eszme aktualitása a XXI. század elején Jászi Oszkár: A Dunai Egyesült Államok Készítette. Kocsis Attila 1965.0209 Műszaki informatika, Távoktatás 2000/2001 Kivételes életút, kivételes elvszerűség. Jászi Oszkár életét a történelem „gyors” fordulatai tették kivételessé. Egy asszimilálódott zsidó család gyermekeként az Osztrák-Magyar Monarchiában született, megéli ennek az államalakulatnak a bukását, 1918-19 forradalmait, Horthy Magyarországát, a második világháborút, majd a Szovjetúnió birodalmának kiépülését. Az egy emberöltőn belül végbemenő szörnyű események generációja tagjait szétszórták, sokan elvesztették tisztán látásukat. Jászi azon kevesek egyike, akik elkerülték az eszmei csapdákat, politikai buktatókat. Jászi társadalmi-politikai eszmerendszere inkább kikristályosodott, mintsem deformálódott az események hatására. Talán segítette ebben, hogy idejében húzódott vissza az

aktív politizálástól. Az emigráció szokásos betegségeit - ha nem is teljesen - de sikerült elkerülnie. Nem szakadt el teljesen Magyarországtól, a dunai térségtől Amikor tehette személyesen felkereste ezeket az országokat Tevékenységének középpontjában is mindvégig – amerikai letelepedése után is – a térség problémái álltak. Tudományos tevékenységének középpontjában a n emzetté válás folyamata áll, mely a dunai térség akut problémája. 1912-ben írt munkája: A nemzeti államok kialakulása és a nemzetiségi kérdés – nagyívű világtörténeti áttekintése az állameszme változásainak az antikvitástól az újkorig, amikor is megvalósul a népi közösséghez és az államhoz tartozás, kétféle lojalitás találkozása. A nemzetállamok létrejöttét természeti folyamatként írja le és óriási erőforrást lát bennük. „Az emberiség úgy van alkotva, hogy a nemzetköziséghez a nemzetin, ehhez pedig a néptömegek

anyanyelvén át vezet az út.” 1 Felhívja a figyelmet a nemzeti eszme irracionális tartalmára, s ezzel szinte önmagát is figyelmezteti. „De éppen ezért, mert a mozgalom a hag yományos érzelmi és szokáskultúrában élő tömegeket ébreszt új életre, az ő nem racionális gondolkodásmódjukhoz igazodik, a hatalmi erők által könnyen befolyásolható. E természeti folyamat minden racionális utópiát meghazudtol.” 2 Jászi gondolatai elutasítják mind a magyar szupremácia bűvöletében élő, s ehhez a dual izmusban támogatást találó magyar nacionalizmust, mind a baloldal nemzetietlen internacionalizmusát. A fogadtatás ennek megfelelően ellentmondásos Annál is inkább, mivel a dunai régió számára javasolt terápia olyan alternatíva volt, mely a mérvadó politikai körök számára elfogadhatatlan megoldást jelentett. A terápia lényege: iskola, közigazgatás, bíráskodás a h elyben lakó nép nyelvén. Látszólag egyszerű, de kifejtése

elárulja, hogy egy új alternatíva alapja, mely elvezet Magyarország föderalizálásához. 3 A térség örökölt problémája: a k étféle lojalitás (államhoz és népcsoporthoz) szembekerülése Jászi szerint másképp nem oldható meg. 1 Jászi: Jászi: 3 Hanák Péter. 2 A nemzeti államok kialakulása és a nemzetiségi kérdés A nemzeti államok kialakulása és a nemzetiségi kérdés Jászi Oszkár dunai patriotizmusa 53. old 530. old 109-110. old A föderalizus, mint megoldás itt még a H absburg állameszmével szemben, egy belső demokratizálással együtt jelentkezik, tehát a tradicionális uralmi típus félretolásával. A dinasztikus patriotizmus, mely 1912-ben még működőképesnek látszott, Jászi számára a szabad nemzeti fejlődés legfőbb gátló tényezője. Később a Habsburg állameszmével kapcsolatos nézetei módosuláson mennek keresztül. 1918 októbere Jászi számára az elmélet megvalósításának nagy lehetőségét

jelentette. Mint Károlyi nemzetiségi minisztere, Ő vezette a tárgyalásokat a nemzetiségi mozgalmak vezetőivel. Ekkor írja meg a „Monarchia jövője című Programadó tanulmányát, melyben a D unai Egyesült Államok terve megjelenik. A dunai konföderáció eszméje nem újkeletű gondolat. Az előzmények között meg lehet említeni Kossuth konföderációs tervét is. A tervezet súlyát nem is az újdonsága adja, hanem a t örténelmi szituáció: 1918. Együttmaradás vagy különválás A gyakorlati politikus Jászi, tárgyalásain az új alternatívát próbálja előkészíteni. Magyarország területi integritásának fenntartásával a l egnagyobb fokú autonómiát kínálja fel a nemzetiségi vezetőknek. Tiszteletteljes elutasítás a válasz Teljes csőd – mondhatnánk, ha az utódállamok valóban alternatív megoldást képviseltek volna. De nem ez a hel yzet A megvalósítás kudarca nem jelenti az elmélet kudarcát. Jászi szembekerül saját

gondolataival A racionális elgondolás beleütközik az irracionális felfokozott nacionalizmusba. Az 1919.–es kísérletet teljes mértékben elutasította Az osztályszolidarítás nem győzheti le a nemzeti szolidaritást, nem beszélve arról, hogy milyen hatalmi törekvések húzódnak meg a baloldaliság leple alatt. Jászi szerint a térség számára nem megoldás 1919, de ugyanilyen megfontolások alapján 1945 s em. Az emigrációban még táplált bizonyos illúziókat az utódállamok irányában, de a 20 – as évek közepére teljes kiábrándulás következett be. Sem belső demokratizálás, sem föderáció nem jellemezte az utódállamokat. A monarchia romjain berendezkedő győztes nacionalizmusokat még saját tradicionális dinasztiáik sem fékezhették, sőt bizonyos esetekben erősítették a nacionalizmus tombolását. A Habsburgok helyére lépő Hohenzollernek Romániában, vagy a K aragyorgyevicsek Jugoszláviában, saját nemzeti kormányaik és a

nacionalista közhangulat rabjai maradtak, s messze nem tudták, s nem is akarták betölteni a Habsburgok nemzetek feletti szerepkörét. Ezek a t anulságok is ösztönözték Jászit a H absburg állameszméről vallott felfogásának pontosítására. 1912 – ben a Habsburg-monarchiát még egyértelműen negatívan, az itt élő népek szabad fejlődését lehetetlenné tevő, megújulásra képtelen államalakulatként definiálja. A monarchia keletkezését és létét pusztán külső tényezőkben látja. Az 1929 – ben Chichagóban megjelenő nagy összegezésben, „A Habsburg-monarchia felbomlása” című munkájában ez a kép már árnyaltabbá válik. Jászi alapos elemzésnek veti alá a m onarchia centrifugális és centripetális társadalmi és nemzetiségi mozgalmait. A bonyolult gépezet működésében található hibák feltárása azonban – s ez már a későbbi tapasztalatok tükrében érthető – nem a végzetszerű bukás tételét mondatják ki vele.

Jászi tendenciának tartja a bomlást, s nem végzetnek, s ebből a tényből sok minden következik. 4 Következik az is, hogy a t endencia megfordítható, és az is, hogy a monarchia valami olyat képviselt, amely tényleges állami létének elmúltával is aktuális. 4 Hanák Péter: Jászi Oszkár dunai patriotizmusa 118.old „Természetesen tudom, hogy a m erev, mechanikus determinizmus hívei terméketlennek tartanak minden vitát egy történetileg befejezett tényről és nevetségesnek azt a kérdést, hogy vajon egy adott, már lezárult történeti folyamat vehetett-e volna más irányt E zzel szemben én mindenfajta történeti és szociológiai kutatás legfőbb hasznát abban látom, hogy figyelmeztet bennünket a történelem alternatíváira.” 5 A történelmi folyamatok tehát visszafordíthatóak. A monarchia nem múlt el nyomtalanul. Mit jelentett a monarchia a térség népeinek? Államkeretet biztosított Európa azon népeinek, melyek a Nyugat

társadalmi-gazdasági struktúráját próbálták meghonosítani a XI. –XV század közötti időszakban, s melyek a kísérlet sikertelensége után is ezer szálon kapcsolódtak a Nyugathoz. Nyugat-Európa keleti határvonalát a XVI. században ismét az Elba – Lajta folyók jelezték 6 Az új Kelet-Európai királyságok nem tudtak ugyan megkapaszkodni, de kulturális kapcsolataik mégis lehetetlenné tették a Keletté válás sikerét. A keleti hódítók tehát nem előidézői, ”csak” felgyorsítói voltak a lecsúszásnak, de ahogy az iszlám nem tudott gyökeret verni Magyarországon ( ellentétben a Balkánnal ) úgy a keleti ortodoxia sem lett győztes Lengyelországban. Ebben a köztes zónában hozták létre államukat a Habsburgok, mintegy megtestesítve azt az ellentmondást, mely a térséget jellemezte. Egyszerre voltak Nyugat és Kelet, uralmukban egyaránt megjelenik a racionalítás, a tradíció, a karizma. Ebből a sajátos ötvözetből áll össze

Közép-Európa fogalma. Ha Közép-Európáról beszélünk, tulajdonképpen a Habsburgok államát értjük alatta. Ezt az államot tehát nem pusztán a külső tényezők (nagyhatalmi helyzet, birodalmi törekvések, stb. ) hozták létre és tartották fenn, hanem az a légüres tér, mely Közép-Európát jellemezte. Nagyon találó J.P Taylor angol történész megállapítása: „ A monarchia nem volt megoldás, a megoldás lehetőségében való kétkedésen alapult.” A monarchia számára története során a legnagyobb kihívást két új eszme: a liberalizmus és a nacionalizmus jelentette. Megpróbált választ adni ezekre Alkotmányos átalakulás az abszolutizmus részleges fenntartásával, s a dinasztikus patriotizmus a nemzeti szuverenitások helyett. A válasz félmegoldást jelentett, mivel az átalakulás a monarchia népeinek többségét nem érintette. A dinasztikus patriotizmust megszemélyesítő Ferenc József császár és király a birodalom

karizmatikus uralkodójává vált, a szabadságharc leverőjét még Magyarországon is tisztelet övezte, s a „boldog békeidők” mítoszának megteremtője lett. A nemzetállam megteremtésének – francia példa nyomán – gondolata azonban végül is szétrobbantotta a monarchiát. Az azóta bekövetkezett események azonban nem nyújtottak igazi alternatívát a dunai térség problémáinak megnyugtató megoldására. Ezért tehát semmiképpen nem lehet Jászit a r ealitásokkal nem számoló álmodozónak tekinteni. Sem a kisállami nacionalizmus, sem az antiliberális eszmék jegyében végrehajtott integrációk nem jelentenek megoldást. Jászi harmadik alternatívája tehát továbbra is aktuális. 5 6 Jászi: Szűcs Jenő. A Habsburg-monarchia felbomlása 478.old Vázlat Európa három történeti régiójáról 76-77. old Nem értek egyet Litván György Jásziról alkotott véleményével, mely teljesen kizárja Jászi elképzeléseinek

megvalósíthatóságát, s csupán egy érdekes elméleti konstrukcióként kezeli. 7 Jászi utolsó nyilatkozata, mely a hazai sajtóban megjelent 1947-ből való: 1. Azokat az eszméket, amelyeket utoljára „A monarchia jövője és a Dunai Egyesült Államok „ című könyvemben fejtettem ki, lényegükben továbbra is fenntartom. 2. Nem lehet azonban elhallgatnom, hogy azóta a terv megvalósításának nehézségei sok tekintetben megnövekedtek, hiszen ellenkező reményeinkkel szemben a két világháború a soviniszta-nacionalista érzelmeket nagyban kiélezte és a konföderáció helyett a s zuverenítások elavult tanát még jobban megmerevítette. Ehhez járul az is, hogy a k is államok i gazi szava elhalkult a n emzetközi hatalmi politika kérlelhetetlen nyomása alatt. Véleményem szerint igazi népi közösség nem alakulhat ki felső nyomásra, hanem csakis alulról fakadhat a nemzetek közös érdekeiből és érzelmeiből. Mondhatnánk, hogy Jászi

ragaszkodása eszméihez szinte már rögeszmévé vált. Élete végén írt tanulmányában azonban önmaga adja ennek cáfolatát azzal, hogy még egyszer számba veszi az eszme megvalósíthatóságának nehézségeit. „A föderácó nem egyszerűen szövetkezés. A dinasztikus, katonai szövetkezéssel szemben a föderáció a d emokrácia szelleméből született. Tehát meghatározott gazdasági, politikai és lelki-szellemi feltételei vannak, többek között a felsőbbrendűségről, a nemzeti hegemóniáról, a hódításról, a régi dicsőség visszaálmodásáról való lemondás, az egyenjogúság. Az egyenlőség nem pusztán jogi minőség, hanem a kultúra, az értékrend hasonlóságát is magába foglalja. Az egér és az oroszlán nem föderálhat. Nem a nagyságrend hanem a létfeltételek teljes különbözősége miatt. E megfontolás alapján korai és irreális világállamról ábrándozni. A hozzá vezető út csak kisebb –nagyobb regionális

föderációkon keresztül vezet, ha sikerülne valaha az elzárkózás, a szuverenítás hasznát élvező rétegek, csoportok ellenállását leküzdeni.” 8 Mi ennek az üzenetnek a t artalma a X XI. század elején? Időtállóak-e Jászi gondolatai a megváltozott világhelyzetben? A kulcsszavak : föderalizmus, regionalizmus, a demokratikus értékrend alapján. Abból indulnék ki, hogy a világ nem azért változott meg, mert a hidegháború véget ért. Valójában azok az események, amelyek 1987-91 között végbementek, inkább tünetei, mint okai voltak a világpolitika természetében végbement változásoknak. A 90-es évek nemzetközi világa sokszínűbb is, de ugyanakkor homogénebb is, mint húsz évvel korábban . A realista felfogás hívei azt vallják, hogy a nemzetállam politikai elsőbbsége fenn fog maradni. Nincs és nem is lesz más politikai egység, amelynek olyan szimbolikus és tényleges hatalma lenne az emberek fölött, mint az államnak. 7 8

Litván György: Jászi: Jászi Oszkár és a nemzetiségi kérdés História 1982/4-5. old Miért nem sikerült a dunai föderációt megalkotni? 15.old Elfelejtik ugyanakkor, hogy maga a nemzetállam is történelmi képződmény. A középkori Európa a r égiók Európája volt. A Német-Római birodalom széttagoltsága negatív jelenségnek tűnhet a nemzetállamot a fejlődés végső állomásának tekintő elemzőnek. A feudális struktúrák által lehetővé váló kisebb-nagyobb autonómiák világát ma már elképzelni sem tudjuk. Az államba beleszületünk és soha el nem hagyhatjuk, s nem csak elkísér bennünket a sírig, hanem sírba is tehet. Az állami szuverenítás tehát azt is jelenti, hogy az állam nem egykönnyen fogja hatalmát és befolyását átadni nemzetek feletti intézményeknek Miért mondhatni mégis, hogy mind a tömbpolitika, mind a nemzetállamok felett eljárt az idő? Új globális kihívások érték az emberiséget.

Környezetszennyezés, atomkatasztrófa („Csernobil óta” nem lehet a határok mögül kényelmesen szemlélni a külvilág t ragédiáit ), túlnépesedés, migráció, s még sorolhatnánk a s ort. A multinacionális vállalatok megjelenése jól mutatja, hogy a gazdasági növekedés sem ismer államhatárokat. A regionalizmus tehát ismét jövőkép lehet a nemzetállamokra szabdalt Európában. Ugyanakkor mást jelent a Nyugat és mást Közép-Európa, a dunai térség számára. Már maga a Közép-Európa fogalom is vitákat vált ki Létezik-e egyáltalán legalább szellemiségében Közép-Európa a XXI. század elején? Milan Kundera 1986-ban így határozta meg Közép-Európa fogalmát: földrajzilag a centrumban, kulturálisan nyugaton, politikailag pedig Keleten található. Konrád György számára a városok és a városi életmód jelenti Közép-Európát: Budapest, Bécs, Prága, Krakkó, Trieszt, Zágráb épületei, utcái, az itt élő emberek

szokásrendszere rokonságot mutat. Lehet-e pusztán e k özös tradícióból építkezni több mint nyolcvan év szétágazó és a hajdani együttélést felejtő történelme után? Nincs más alternatíva – szokták mondani. Sajnos van Visszatérés az elmúlt időszak kisállami torzsalkodásaihoz, a nag yság államképét kergető területszerzéshez, nagyhatalmak jóindulatát kereső törleszkedéshez. Pedig a teendő csupán az önmagunkba nézés A kisállami lét – ha nem elzárkózó – pozitív vonásokat mutat. A politikai gondolkodásban a XVIII század óta jelentős azoknak a száma, akik a kis államok előnyös tulajdonságait emelik ki. Rousseau a s vájci Genf mintájára a kis államban fedezte fel azt a m odellt, amely képes arra, hogy közvetlen demokrácián alapuló, jó kormányzattal bírjon. Herder a görög poliszrendszer és a középkori városok kultúrateremtő szerepe alapján a kis politikai egységeket részesítette előnyben. Burckhardt

úgy látja, hogy a nagyhatalmak világával szemben a kis állam képviseli a t ényleges szabadságot. Végül egy kortárs történész gondolata: A norvég Mathisen szerint a t örténelem folyamán a kisebb politikai egységek, elég gyakran bizonyultak hosszabb életűnek, mint az a vezető szerep, amely olykor a nagyoknak jutott. A kisállami lét tehát nem jelent feltétlenül életképtelenséget. Ennek elfogadása egy olyan térségben, ahol jelentős az etnikai – kulturális keveredés, szinte szükségszerű. A területekről történő lemondás vagy a belső föderalizálás elvezethet életképes államtestek kialakulásához. Ugyanakkor a t érség kis államainak együttműködése is nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a jelenlegi átmeneti zavarainkon túljusson. A kis államok ugyanis két ponton rendkívül sebezhetők Az egyik a bi ztonság, a m ásik a nag y gazdasági térség hiánya. Ezt pótolhatná a regionális együttműködés, mely később elvezethet

a szorosabb integráció felé. A biztonság szempontjából a kis nemzetek három fő típusba sorolhatók. Az első típust azok képviselik, amelyek történetük folyamán tartósan számíthattak külső biztonsági garanciákra. Ez általában abból adódott, hogy a nagyhatalmak a fontosabb európai rendezések után 1648-ban, 1715-ben,1763-ban, 1815-ben ellenfeleik útjába ütközőállamokat akartak létrehozni. Így jött létre Hollandia, Belgium, Svájc. Ez utóbbi példáján érdemes kicsit jobban elidőzni, hiszen Jászi gondolatrendszerében is példaértékű. Svájc esetében a külső biztonsági tényezők tulajdonképpen hamarabb jöttek létre, mint maga a szövetségi állam. Csak 1848-ban szerveződött olyan politikai test, mely a t öbb nemzet és vallás egyenjogúságát biztosítva megteremtette a politikai identitást. A második típusba az egyesítés előtti német és olasz kis államok tartoznak. Itt a külső tényezők, változó jellegűek voltak,

s amikor ezek egymást semlegesítették létre jöhetett az egység. Persze ennek az egységnek a t artalmát is érdemes szemügyre venni, hiszen az első többnyire erőszakos egyesítések után a régi kisállamiság hagyományát beépítő szövetségi államok bizonyultak tartósnak. Német területen a weimari kísérlet után a s zázad második felében stabilizálódtak a szövetséges államok viszonyai, Olaszország napjainkban mutat erős hajlandóságot a föderalizálásra. Érdemes megjegyezni, hogy az Észak-olasz tartományok hosszabb ideig voltak a H absburg-monarchia, mint az Olasz állam részei. A harmadik típust végül az olyan integráló külső tényezők képviselik, melyek nagyobb soknemzetiségű politikai keretek kialakulását segítették elő. Ilyen volt a Habsburgok monarchiája. A külső tényezők megszűnése lehetővé tette a belső széthúzó erők megerősödését, mely végső soron szétvetette a M onarchiát, ugyanakkor a g yenge

utódállamok nem tudtak ellenállni az új agresszív integráló tényezőknek. A német, majd a szovjet vezetésű integráció után ismét válaszúton vagyunk Mindezek után elmondható, hogy a kisállami lét óriási lehetőségeket rejt magában, ugyanakkor óvatos útkeresést feltételez. Mindenekelőtt azonban szembe kell nézni, el kell fogadni ezt a hel yzetet. A Duna-táj népei nehezen szabadulnak saját korlátaiktól. Kezdhetjük a sort a magyarsággal. A Magyar állam a k özépkor folyamán a térség meghatározó tényezője volt. Ezt a szerepet csak részben tudta megőrizni a Habsburgok birodalmában. Mégis áttételesen ugyan, de az európai szintű döntésekben is hallathatta a szavát. Trianon óta a magyarság nem tudott szembenézni a kisállami mivoltával. Hamis kép alakult ki a t örténelmi Magyarország térségbeli szerepével kapcsolatban is Az Osztrák-Magyar Monarchia lényegében jelentőségénél nagyobb mértékben tette lehetővé a

magyar vezető rétegek beleszólását az európai döntésekbe. A magyarság már Trianon elött is a térség kis nemzeteinek egyike, mely ugyanakkor nagyhatalmi szerepet játszik. Ez vezet el azután a r ealitásérzék elvesztéséhez, mely máig érzékelhető. Ez a jelenség a Monarchia egykori népeinél általában megtalálható. Az általános világrend képét öltő Monarchia összeomlása óta ezek a népek elvesztették perspektíva-teremtő képességüket. Sodródó népekké váltak, másoktól várják a perspektíva felmutatását. Teremtő energiáikat illúziók kergetésére pocsékolják. A kisállami lét, s az ebből következő konzekvenciák levonása tehát hosszú történelmi folyamat eredménye lehet csupán. A következő lépés sem ígérkezik könnyű feladatnak. Tisztáznunk kell magunkban a Közép-Európa fogalmát, hiszen bármiféle a térségből magából kiinduló integráció előfeltétele ez. A Közép-Európa-fogalom sokféle jelentés

módosuláson ment már keresztül a század folyamán. A századelőn sokan a német expanziós törekvéseket értették alatta, a né met kultúra perifériális területének látva a dun ai térséget, mely az Orosz Birodalom határáig húzódik. 1945 után a fogalom szovjetellenes értelmezést kapott. A Duna-táj népei így próbálták elhatárolni magukat a sorsukat eldöntő keleties vonásokat hordozó birodalomtól. Van azonban ez harmadik variáns is, mely Közép-Európa fogalmán magát a Habsburg Monarchiát érti, s ezáltal a térség népei között is megkülönböztetést alkalmaz. Ez a f elfogás váltotta ki többek között E. Hobsbawm negatív ítéletét is, mely szerint a fogalom használata tulajdonképpen kirekesztő törekvéseket takar. Teljes mértékben egyet értek Hanák Péter válaszával, aki e vádat történeti tények felsorakoztatásával cáfolja. 9 A sokféle értelmezés után persze fel lehet tenni a kérdést is, hogy egyáltalán

létezik-e Közép-Európa, mint sajátos jegyeket mutató európai régió? Kell-e egyáltalán a Nyugat és a Kelet közé egy ilyen se ilyen, se olyan térséget beiktatni? Akik ezeket a kérdéseket felteszik, ha nem is veszik észre, tulajdonképpen igazolják az elmúlt időszak német és szovjet vezetésű erőszakos integrációs kísérleteket a térségben. Közép-Európa ugyan a történelmi ozmózis területe, de mégis elkülönül a nagy történeti régióktól. Elkülönülésének egyik jellemzője a karizmatikus és a tradícionális uralmi típusok kialakulása és stabilizálódása. Max Weber osztályozása szerint a tradicionális uralmi típus az évszázados hagyományok által nyeri el legális jellegét, a karizmatikus uralom képviselője nem mindennapi képességei révén funkcionál. A régi századok történetét megvizsgálva e két uralmi típus meghatározó szerepét láthatjuk. Következett ez a m egkésett fejlődésből, mely a nyugati modell

követését és a „keleties” vonások továbbélését eredményezte. A keleti sajátosságok Közép-Európában elsősorban értékként és nem negatívumokként értelmezhetőek. E két uralmi típus kialakulása a térségben elsősorban annak köszönhető, hogy nem stabilizálódhatott a racionális uralom alapja, az állami bürokrácia. 9 Hanák Péter: Temetni veszélyes – Megjegyzések E. Holsbawm Közép-Európa búcsúztatójához Lettre 1992/4. old A térség országait geopolitikai helyzetüknél fogva minden nagy megrázkódtatás úgy érintette, hogy a hatalom képviselői mellett maga az államigazgatás is bukni kényszerült. A Habsburg Monarchia története j ól mutatja, hogy minden erőltetett modernizációs kísérlet, mely nem számolt a tradíció erejével bukni kényszerült, s végső soron a konfliktusok kiérlelték a Habsburgok karizmatikus képviselőit, kik azután nemzeteik megmentőiként rögzültek a köztudatban. Az I.

világháború veszteseként Magyarország átéli a s zovjet modell megteremtésének első kísérletét. A Magyar Tanácsköztársaság rövid uralma ellenére komoly pusztítást okoz a régi bürokráciában, amely egyébként is küszködik egy másik problémával. A területi veszteségek miatt ugyanis a m agyar hivatalnoksereg „karcsúsítására” kényszerül az ország. A Monarchia többi utódállama sincs azonban könnyebb helyzetben. Elkerülik ugyan a s zovjet hatalom győzelmét, de a semmiből kell új bürokráciát, ráadásul az új hatalom iránt lojális új bürokráciát teremteniük. A II. világháború szintén a magyar, csehszlovák, lengyel, stb közigazgatás teljes megszűnésével járt. Az 1948-49-es évektől pedig megkezdődik a közigazgatás ideológiai alapon történő átszervezése. A világháborús pusztítások Nyugat-Európa országait ilyen mértékben nem érintették. A térségben tehát a tradícionális vagy karizmatikus uralom, a

nemzet számára a fennmaradás lehetőségét jelentette. Itt nem alakulhatott ki és nem szilárdulhatott meg az uralomtól független szakszerű bürokrácia, hiszen minden sorsforduló a létében veszélyeztette. A „keleties” uralmi típusok tehát ilyen értelemben pozitív szerepet töltöttekbe. A Duna-táj népeinek megmaradását tették lehetővé a tradicionális és a karizmatikus uralom képviselői. Két jelentős, többféle megítélést kiváltó személyiség példázza legjobban a k arizmatikus uralom típusát Magyarországon: Horthy és Kádár. Ugyanakkor felsorakoztathatók a térség hozzájuk hasonló politikus vagy uralkodó személyiségei: a r omán vagy délszláv királyok, a l engyel Pilsudszky, s a párhuzamok 1945 után is megtalálhatók a helyi sajátosságokat most figyelmen kívül hagyva. A lengyel, csehszlovák, román kommunista diktátorok csak módszereikben voltak mások, lényegileg hasonló típust képviseltek. A 20-as évek hatalomra

kerülő politikusai jellegzetesen karizmatikus személyiségek, s ezt tudatosan építik, fejlesztik. Uralomra jutásukat véres megtorlás, erőszak jellemzi Magyarországon az antibolsevizmus jegyében a t öbbi országban a k isebbségek ellenében. Nemsokára azonban megindul a konszolidáció. Az uralom intézményesítése azonban nem következik be. A 20-as, 30-as évek parlamentarizmusa csak látszólagos, bár léte kétségtelenül pozitívum. A közigazgatás nem hivatalnokokból áll, hanem az úr hatalmát tisztelő „szolga” személyzetből. A karizmatikus uralom felforgató jellegét azonban a tradíciók szorítják korlátok közé. A szélsőséges militarizmus megtörik a polgári hagyományokon, még ha ez néhol gyengébben jelentkezik is. A korlátlan baloldaliságot lecsendesíti a t ulajdontisztelet. Az uralomnak tehát korlátai vannak, legyen az akár a militarizmus felől induló, vagy a messianisztikus bolsevizmus viharaként jelentkező törekvés.

Az a korlát pedig a tradíció. De miben áll ez a tradíció? A Duna-táj tradíciója számtalan elemből tevődik össze. Néhány kiragadott példa ennek bemutatására 1. Vallási tradíció: A vallási tradíción belül is kétféle gondolkodás rögzült a k öztudatban. A katolicizmus a t ekintélytisztelet, a hi erarchikusság, a v áltozatlan rend érzetét képviseli. A protestantizmus, melynek a térségben először a cseh huszitizmus nyit teret, a szabad gondolat, a testületi elv, a változtatás, a mozgékonyság közvetítője. A kettő együtt van jelen a térségben. Horthy elsősorban a katolicizmusra épített, hiszen a „felfordulás” után a rendteremtés, a régi értékek programjával lépett fel. A változtatás, a r end megreformálása (birtokreform, baloldali értékek részleges elfogadása ) azonban a protestantizmus hagyományait erősítették. A román Hohenzollern, a s zerb Karagyorgyevics uralkodók szintén a k atolikus hagyomány szellemében

uralkodtak azzal a k ülönbséggel, hogy még a k atolicizmusnál is merevebb ortodoxia hagyományára támaszkodtak. A Karagyorgyevics dinasztia azonban beleütközött a hor vát katolicizmusba, a H ohenzollernek pedig az erdélyi protestantizmusba, mely korlátokat szabtak számukra. Kádárnak és diktátortársainak általában a vallással kellett szembenéznie, ez persze nem akadályozta meg némelyiküket abban, hogy az egyházakat is kijátsszák egymás ellen kisebb-nagyobb kiváltságokat felkínálva cserébe. Romániában például az ortodox és a protestáns egyházak összeugrasztásával próbálkozott a kondukátor. 2. Integráló tradíció: Integráción itt a eszmék és népcsoportok befogadását értem. A régió földrajzi helyzeténél fogva szinte rákényszerült – fennmaradása érdekében – a nyitottságra. A „népek kohója” szerepét kicsiben vagy nagyban a t érség majd minden állama eljátszotta. A német telepesek, a n omád népcsoportok,

a zsidó és mohamedán kereskedők mind-mind hozzájárultak a r égió sajátos arculatának kialakulásához. A Habsburg Monarchia sokszínűségét felesleges itt újra ecsetelnem. A XX. század végzetes békediktátumai azonban alapvető fordulatot hoztak e tradíció szempontjából. Közép-Európa államocskái a befelé fordulást választották A régió államai ugyan nyitottak voltak egymás felé, ez azonban csak a magyarellenesség következménye volt. A tradíció azonban a mélyben tovább élt és a kommunizmus évtizedei alatt is működött, bár korlátozott lehetőségekkel. Az 50-es teljes elzárkózása után a „vasfüggöny” fel-fel lebbent. Eszmék, információk érkeztek Nyugatról a k inti román, lengyel, magyar, stb. emigráció hathatós segítségével, s a felelős kiadók öncenzúrája sem működött mindig tökéletesen. 3. „Periféria-tudat” tradíció A térség mindegyik állama egyszer vagy többször átélte a kirekesztettség

érzését. Meg lehet figyelni, hogy tartós politikai kapcsolatokkal egyik állam sem rendelkezett történelme folyamán. Szövetségeseiket – általában a nagyhatalmakat – úgy válogatták, ahogy éppen vélt vagy valós érdekeik megkívánták. Kívül maradtak a nagy szellemi mozgalmakon, melyek csak utórezgéseikben érték el őket. Megpróbáltak ugyan az integrációképesség fejlesztésével kapcsolódni szellemi centrumokhoz, de s okszor irracionális gátakba ütköztek. Kapcsolódási pontjaikat a XX. században egymáson kívül keresték, s így sajátos látászavar alakult ki Berlin és Moszkva nem látta szívesen csatlósai egymásra találását, bár ezek tettek néha tétova kísérleteket az együttműködésre. A régió közös tradícióinak e három példája persze nem mond el mindent erről a nagyon bonyolult jelenségről, illetve lehetne elemezni a tradíciók társadalmi rétegek szerinti meglétét, vagy hiányát, valamint érdemes lenne

megvizsgálni a Duna-táj kisebbségeinek (etnikai, vallási ) viszonyát ezen tradíciókhoz és azt, hogy hogyan módosulnak ezek az elszakított kisebbségek körében. Ehelyett inkább visszakanyarodnék ahhoz a kérdéshez, hogy milyen ennek hatása az uralomra? A kezdetben karizmatikus uralom mérséklésében látom a tradíció legfőbb hatását, így a karizmatikus uralom átváltozik tradícionális uralommá, mely már nem korlátlan, hanem korlátok közé szorított uralom. Az uralom gyakorlásának nyugati típusú intézményei ugyan ekkor sem épülnek ki, de a társadalom korlátozó, mérséklő szerepe személyi kapcsolatokon át mégiscsak érvényesül. Összegezve a t érség közös tradícióinak érvényesülését, a J ászi-féle belső föderalizálás és regionalizmus ennek figyelembe vétele nélkül nem képzelhető el. Jászi tipikusan nyugati modellben gondolkodik, s talán ez elgondolásainak legnagyobb gyengéje. Az alulról építkező föderáció

helyett elképzelhető a felülről végrehajtott föderalizáció és regionalizmus. Amikor T de Chardin a I I világháború éveiben megírta tanulmányait az emberiség gazdasági, szellemi és szociális központosulásáról, úgy érezte, a háború zivatara felgyorsítja ezt a folyamatot. Közép-Európa lakói csak a X X. század végén mondhatták: a v ilágháború igazából most ért véget. A fejlettség szerint égtájakra darabolódott világ részei megteremtik a kapcsolatot egymással. Nyugat és Kelet közeledik, csakúgy Észak és Dél. Persze a „ nagy szintézis” kialakulását ma még rengeteg veszélyforrás és konfliktus hátráltatja. A totalitárius rend visszatérési kísérletei Keleten, a militarizmus romboló hatása Nyugaton, s a felerősödő vallási fundamentalizmus az ún. „harmadik” világban. A század liberalizmusellenes eszméi elbuktak. A győztes eszme a liberalizmus azonban szintén változott, s napjainkban is folyamatosan választ

kell adnia olyan problémákra, mint a szegénység, az ökológiai katasztrófák, stb. Az újonnan felmerülő problémák globális jellegűek, megoldásuk nem képzelhető el nemzeti, sőt regionális keretek közt sem. A világméretű együttműködés megteremtése tehát a XXI. század nagy feladata lesz. Ehhez a feladathoz azonban új szellemiségre van szükség Az egyes kultúrkörök szétszakítása vagy megsemmisítése után újra fel kell fedezni a „ közös eredőt”. Az emberiségnek még óriási tartalék energiája és ideje van a f eladat végrehajtásához. Minek a hatására indulhat meg az új szellemiség kialakulása? Kényszer és vonzás együttes hatása alatt. Kényszer az együttműködésre és az új szellemi központ (amely a s zemélyiség és a tudatalatti kiteljesedése az emberben) vonzása. T. de Chardin az egységes vallás szerepének betöltését a kereszténységben látja, s ez az ő gondolatrendszerében az evolúció végpontja.

Ugyanakkor az embernek nem kellene egy ma ténylegesen létező vallásra gondolni, a „pszichés evolúció” új közös vallást hozhat létre, ennek pedig a s zemélyiség mélységes tiszteletén kell nyugodnia. A személyiség megtartása mellett a k ollektívumok megtartását is biztosítani kell. Sokszínűség és egyéniség együtt és nem ellentmondásban, hiszen a közös eredet elérése csak az egyes stációkon keresztül érhető el. Az ember csak úgy tudja befogadni a világot, ha személyiségébe befogadja szűkebb és tágabb környezetének tradícióit. Így juthat el az emberiség közös gyökereihez, s emelheti fel az új feladat által megkövetelt egységhez. Ez a változás a század nagy válságából teljesedhet ki. A század válságát több összetevő váltotta ki. A gazdaság ismétlődő megrázkódtatásai, a politikai szétesés, a morális kiüresedés, melyek időben és térben váltakozva, ám a század elejére összpontosulva

jelentkeznek. A politikai szétesés problémáját a N yugat az integrációval próbálja leküzdeni, ugyanakkor Közép-Európa most élte át a szétdarabolódás folyamatát. A gazdaság kiegyensúlyozott működésének biztosítása még várat magára, de új értékrendre, s egyúttal a t udományok új alapvetésére történtek kísérletek. Előbbire a megújuló kereszténység, utóbbira a filozófia törekszik Túl kell lépni mind a Nyugat személyiség kultuszán, mind a Kelet hajdani álkollektivizmusán. Újra fel kell fedeznünk Közép-Európát, s meg kell fogalmaznunk ebben Magyarország szerepét. A felületes szemlélő számára talán nem áll össze egységes kép – vagyis Közép-Európa képe – a bemutatott országok tarkaságából. Aki azonban a sokrétűségben nem ismeri fel a közös elemeket az sohasem értette meg Európát és főleg Közép-Európát. Hans Georg Gadamer soraival zárnám ezt a g ondolatsort: „Szellemi sorsunk azáltal

öltött alakot Európában, hogy a l egélesebb feszültségek hordattak ki a teremtő elme sokféle alakulata között. Európa előnyére válhat, hogy más földrészeknél többet tanulhatta, többet kellett tanulnia a m ásokkal élést, még ha a mások másmilyenek is, mint mi. Először is itt van Európa soknyelvűsége, itt a másik egészen közel kerül hozzánk másságában. A másiknak ez a szomszédsága minden mássága ellenére egyúttal közvetít is. Mindnyájan mások vagyunk és mindnyájan vagyunk magunk.” 10 Jászi Oszkár szellemi öröksége olyan üzenet, mely ezekkel a s orokkal összecsengve, megvalósításra váró feladata Európának, s benne Közép-Európának. 10 H. G Gadamer: A sokrétű Európa – örökség és jövő 1985 Források Jászi: A nemzeti államok kialakulása és a nemzetiségi kérdés Jászi: Miért nem sikerült a dunai föderációt megalkotni? Jászi: A Habsburg-monarchia felbomlása Hanák P: Jászi Oszkár

dunai patriotizmusa Hanák P: Temetni veszélyes – Megjegyzések E. Holsbawm KözépEurópa búcsúztatójához Szűcs J: Vázlat Európa három történeti régiójáról Litván Gy: Jászi Oszkár és a nemzetiségi kérdés H. G Gadamer: A sokrétű Európa – örökség és jövő